Fekete hattyú
Hajda Iván VDTA főszerkesztője Az ember azt gondolná, hogy a címben említett élőlény pusztán a képzelet szülötte. Ennek megfelelően Ausztrália felfedezése előtt a fehér ember számára alapvetés volt, hogy a hattyú az fehér, aztán kiderült, hogy létezik fekete változata is, amely addig is ugyanezen bolygó lakója volt, mégsem találkozott vele nagyjából senki. Ezt a paradoxont egy libanoni-amerikai gondolkodó, esszéíró, Nassim Nicholas Taleb dolgozta fel tudományos formában, amely végül beépült a közgazdaságtan, pénzügyek és a politika világába is.
Lényegét úgy lehet összefoglalni, hogy a fekete hattyú jelenség olyan esemény bekövetkezte, melyet senki se látott előre érkezni, noha mindvégig itt volt velünk. Az esemény váratlan, ritka, és senki nem számít rá. Előrejelzése az addig ismert modellek használatával a lehetetlenség határát súrolja. Hatása viszont jelentősen befolyásolja az érintett közeg életét, sorsát, és lavinaszerű események sorát indíthatja be. Ilyen volt a Kennedy gyilkosság, 9/11, a svájci frank krízis, vagy akár az okos telefonok megjelenése és az oroszok támadása Ukrajna ellen. Történelmi távlatokban ráadásul megfigyelhető egy aggasztó tendencia is, amelyre sajnos jó esély mutatkozik napjainkban is. Eszerint, ha a fekete hattyú események besűrűsödése trenddé válik, rövidesen nagyszabású világégés is bekövetkezhet. Mindkét világháború előtt bővelkedtünk fekete hattyú eseményekben, elég, ha a politikai merényletekre, forradalmakra, vagy a gazdasági válságokra, igazságtalan békekötésekre gondolunk, melyek felsorolásától hely hiányában most eltekintenék. Sokan leírták már, hogy a 2024-es év a világpolitika szempontjából döntő jelentőségű lesz, elsősorban a két meghatározó választás – európai és amerikai – miatt, de a feszültségek, helyenként fegyveres konfliktusok látványos eszkalálódása is ebbe az irányba mutat. Valójában az egypólusú világrend felbomlásának, többpólusúvá alakulásának vagyunk tanúi, szenvedői, mely együtt jár a nyugati hegemónia lassú, de biztos megszűnésével. Ez persze nem megy simán, mivel az eddigi világrend fennmaradásában érdekelt erők pont uralmuk kiterjesztésére kreált programjukat igyekeznek megvalósítani az egész világon. A WEF (Világgazdasági Fórum) fedőnevű világkormány késedelem nélkül, könyörtelenül halad a saját maga által elképzelt úton a végső cél eléréséig, mely az evolúció új szakaszába terelné az embert, valami digitális homo sapiens-i lét felé. Erről az agyrémről egyébként gyakran lehet olvasni a magukat szerényen csak világkormánynak tituláló WEF megfelelő felületein, csak az elképzeléseik annyira utópisztikusan extrémek, hogy az ember inkább legyint, pedig nem kéne. Programjuk egyik hangsúlyos eleme a migrációs paktum minapi elfogadása az Európai Parlamentben, mellyel az elöregedő európai lakosság komplett cseréjét hivatottak lebonyolítani Klaus Schwabék. Hogy klasszikusokat idézzek „…csapataink harcban állnak..”. A szuverenista erők el-elérnek részsikereket imitt-amott választásokon, tüntetéseken, traktoros megmozdulásokon, de, mint tudjuk, „ a kutya ugat, a karaván halad”. Mégis gyakran örömmel töltheti el a globalizmus ellenes erők támogatóit, ha azt látják, hogy az elért részsikerek, a küllők közé akasztott botok, milyen dühödt, már-már pánikreakciókra sarkallják a háttérhatalom vezető erőit. Ilyen agresszív reakciók, fenyegetések, acsarkodások, torz vigyorok naponta érkeztek eddig is különböző politikai szereplők részéről (szándékosan nem a politikus szót használtam, azok már csak elvétve bukkannak fel a globalista sorok közt), most viszont az intézményi terror is új lendületet vett. Nemrégiben az Európai Külkapcsolatok Tanácsa (ECFR) egy jelentésben (https://ecfr.eu/publication/getting-the-european-parliament-election-right/) kongatja meg a vészharangot a jobboldali populista, értsd: szuverenista erők várható előretörése miatt az európai választásokon. A jelentés többek közt ajánlásokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan kell útját állni a (számukra) veszélyes tendenciáknak, nyilván bármi áron, és milyen praktikákat kell alkalmazni a politikai ellenfél ellehetetlenítésére, nem visszariadva az olyan eszközök alkalmazásától sem, amik már a politikai üldöztetés kategóriájába tartoznak, lásd pl. az AFD betiltására vonatkozó erőfeszítéseket Németországban. Ha valakinek nem lenne nyilvánvaló az ECFR hovatartozása, úgy javasolt az oldalon a tagok beazonosítása, azon belül is a magyar szekció névsora különösen tanulságos: https://ecfr.eu/council/ Csak illusztrációként néhány név: G. Soros, A. Soros, K. Dobrev, G. Bajnai, D. Korányi, stb. Felmerül a kérdés, hogy meddig mennek majd el uralmuk védelme érdekében a globalista erők. Attól tartok, nem nagyon lehetnek illúzióink, számukra tényleg „ez a harc lesz a végső”, így nincsenek határok. Ha kell, választásokat csalnak el, vagy meg sem tartják azokat. Újabb feszültségeket generálnak, fegyveres konfliktusokat robbantanak ki, akár a 3. világháborút is. Nekik nem tetsző politikai erőket tiltanak be, tovább korlátozzák a szólásszabadságot a velük szövetséges BIG TECH cégek, a social és mainstream média hathatós közreműködésével. Szabadon választott kormányokat puccsolnak meg, vagy adminisztratív, titkosszolgálati, esetleg gazdasági eszközökkel kényszerítik térdre az ellenállókat. Ha ennek ellenére mégis sikerül valahol választást nyerni egy antiglobalista erőnek, ott következnek majd az utóvédharcok utcai megmozdulásokkal, választási csalás emlegetésével, kormányalakítás megakadályozásával. Szándékosan a végére hagytam, de sajnos ma már egyáltalán nem lehet kizárni, hogy visszatérnek a hatvanas-hetvenes évekre jellemző politikai merényletek is, ha már más módjuk nem lesz meggátolni a globalizmusra leginkább veszélyes, ikonikus politikai szereplők felülkerekedését. Neveket most nem említek, kettőt biztos minden kedves olvasónk kitalálna magától is. Nos, egy ilyen történés minden bizonnyal bekerülne a történelem legnagyobb fekete hattyú eseményeinek sorába, azok közül is az élére. |
A politikusokat a hatalom lehetőségéből a felelősség irányába kell kényszeríteni.
A politikusokat a hatalom lehetőségéből a felelősség irányába kell kényszeríteni. A feltámadás szimbóluma, a napjainkra vonatkozó jézusi üzenet éppen az, hogy az emberi eltévelyedés, gonoszság, aberráció, és folytathatnánk a felsorolást, elfogadhatatlan és változásért kiált. Kétezer éve rendszeresen megemlékezünk az Ő újjáéledéséről, vagyis az ember megváltásáról, de a legritkább esetben értelmeztük és érzékeltük az ébredés, a ráeszmélés kényszerét. Úgy teszünk, hogy értjük, de a soron következő kedden folytatjuk azt, ami ellen nagypénteken fogadkoztunk. Péntektől hétfő estig. Négy nap, ami semmire nem elég, különösen nem az igazi eltévelyedést követő cselekvés elindítására. 2024-re oly kort éltünk meg, amikor a Föld minden porcikája forrong. Az európai és amerikai civilizációk önmaguk karikatúrái, egyik barátom találó megjegyzésével: „Sátánista pedofilok irányításával működtetve.” Őrültebbnél őrültebb normatívák válnak általános gyakorlattá, melyek egyértelműen a halál kultúrájával azonosíthatók. Mert már nincs nő és férfi, hanem több mint kilencven gender létezik. A tizen- és huszonévesek depressziótól szenvednek az interneten érkező információcunamitól. A politika sok helyütt nem szolgál, hanem megköveteli, hogy a többség őt szolgálja, és parancsára háborúban pusztuljon el, atomfelhővel sírja felett. Nem jobb a helyzet a Távol-Kelet világában sem. Leginkább Kínában épült ki a méhek és hangyák társadalmai által is megirigyelhető központosított hatalmi struktúra. Olyan döbbenetes világok azok, ahol csak a parancs számít, „segítve a tömeget”, hogy ne fárassza magát a gondolkodás terhével. Afrika hatalmas területén, a XXI. században a téboly fokozódik, amikor az ősi múlt és mobiltelefonos új világ káosza teszi élhetetlenné az emberek világát. A gyarmati múlt sebeire népvándorlás és Európa elfoglalása a válasza az egyébként túlnépesedett földrésznek. És ott van a Csendes-óceán túlpartja, a képzeletünkben napfényes Dél- és Közép-Amerika. A szamba-, a rumbatáncosok – hátrahagyva a napfényt, homokos tengerpartokat és őserdők romlatlan vadvilágát – a hideg északra indultak. Kezdetben vidáman, reménykedve, hogy aztán elcsigázottan, nem kívánt vendégként érkezzenek az ígéret földjére, az Egyesült Államokba. Vagyis, mi lehetne más üzenet a feltámadás idején, mint az, hogy eljött – idedübörgött – az ébredés kora. Persze nincs egyféle recept a világ összes bajára és a mesterségesen gerjesztett káosz megszüntetésére. Ráadásul nekünk itt, Európa közepén saját dolgunkat kell rendbe tennünk, segítve ezzel a karikatúra jelzőjének eltüntetését civilizációnkról. A legnagyobb kihívás, amely összeköti és alapjaiban meghatározza az egyre nagyobb világkáoszt, a délről északra történő népvándorlás, vagy még inkább az élettérkeresés inváziója. Dél-Amerika Észak-Amerikát, Afrika és Ázsia Európát igyekszik elfoglalni. A kifosztottak elindultak, hogy visszaszerezzék jussukat. Bizonyos érdekkörök sarlatán módon csábítják is őket a könnyű élet reményével. Mindezzel párhuzamosan sokan élnek olyan területen, ahol a feltételek már nem képesek eltartani őket. A pénzhatalom – profit hiányában – nem hajlandó áldozni az életfeltételek javítására. Az északi kontinensek elfoglalása ugyanakkor kikerülhetetlen módon torkollhat világméretű és pusztító összecsapásba, hiszen a történelemben mindig is a kultúrák háborúja volt a legpusztítóbb. A totális világháború réme nem napjaink kihívása, még ha néhány megtévedt politikus Párizstól, Berlinen és Brüsszelen át Varsóig ennek vízióját szónokolja is. A folyamat minden látszat ellenére fordított logikát követ. Ezért lényeges, hogy képesek legyünk dekódolni a jeleket. Az ébredés kora, vagyis az üzenet megértése és elfogadása életbevágóbb, mint valaha volt az elmúlt kétezer évben. A történelemben mindig Európa játszotta a főszerepet, az Egyesült Államok csak követő helyzetből csatlakozott. Mára viszont az USA-t is direkt módon hozza „helyzetbe” a kialakult folyamat. Tetszik vagy sem, Európa megvédése, kultúrájának és identitásának megőrzése az egyedüli zálog arra, hogy elkerülhető legyen a végső pusztulás egy felfoghatatlanul brutális háború formájában. Az üzenet üzenete, mely egyben forgatókönyv a vész ellen: Európa ébredése. Nyilvánvalóan a jelenlegi helyzet is hatalmak harca, olyan háború, ahol a kultúrák és érdekek csapnak össze. Ezért a hadászatban alkalmazott nyelven kell megfogalmaznunk az előttünk álló feladatokat. A védelmi vonalak megerősítése segíti a kialakult káosz hatásának mérséklését. A kezelhetetlen és ezért a védekezést jelen szakaszban gyengítő formákat, formális és informális szövetségeket átmenetileg háttérbe kell szorítani. Európa nemzetek közössége és nem közösségbe olvasztott massza. Parancsokat, politikailag értelmezhető stratégiákat a nemzetek saját anyanyelvükön tudják értelmezni. A kultúrákat, melyek forrása a nemzeti hagyomány, csak azonosan gondolkodó emberek képesek megbecsülni. Vagyis Európa védelme, a totális háború rémképének visszaszorítása nemzeti alakzatban történhet. Vagy sehogy! Ezért rossz irány a fegyverkezési láz beindítása. Sokkal inkább az értelmes politikai magatartás visz közelebb a nemzetek összefogásának szuverenitásához. Az összefogás szuverenitása kifejezés nem egy nyelvtani félreértés, hanem az érdekek azonos irányba hatását jelenti. Jelenleg csak így semlegesíthetjük a védelmünket szétzilálni akaró globalisták aknamunkáját. A képlet adott. A főszerepet játszók kiválasztása előttünk álló feladat. Ahogy feladat az „ébredés kora üzenet” befogadása. A politikusokat Európa-szerte a hatalom lehetőségéből a felelősség irányába kell kényszeríteni. Aki pedig ezt nem akarja, tudja vagy nem vállalja, menthetetlenül le kell cserélni. A háború megnyerésének esélye egyenes arányban van a hozzáállás eltökéltségével. Talán kimondhatjuk, hogy mi, a politikusok kiválasztására jogosultak – Európa népei – már eltökéltek vagyunk. |
Földi
László |
Keresztútjárás
Húsvét van, a keresztény világ legnagyobb ünnepe. A fölkészülést hosszú hetek előzték meg, gyakorolhattuk az önfegyelem, a lemondás, a tisztulás, a böjt erényeit. Mód volt befelé fordulásra, számvetésre, s talán még arra is, hogy nyitogassuk a kegyelem kapuját, hogy mögötte megpillanthassuk Isten és ember örök szövetségét. Több mint kétezer éve Jézus, a fiú azonosult az Atya akaratával, magára vette valamennyiünk vétkét, de életét és sorsát is, és minden pontra kiterjedő sorsközösséget vállalt valamennyi földre született ember életével. Megváltóként vállalta az áldozatot értünk, vállalta a halált, hogy vére kiontassék értünk a bűnök bocsánatára. A hangulathoz illő olvasnivalót kerestem a polcon, amikor kishíján lábam törött, egy kétkilós album puffant elém és nyílt ki a huszonkettedik oldalon. „Vajon milyen erő hatására kételkedünk oly makacsul az életünket és világegyetemünket felvázoló és így létrehozó „tervrajz” mögött lappangó nagy tervező személyében? Nos, tetszik, nem tetszik, de tény: lassan évszázadok óta élünk a transzcendencia megkérdőjelezésének szellemi közegében, csodálkozunk-e hát, hogy ennek hatására egy magasabb minőséghez való kötődésünk kapcsai eloldódtak, és képtelenek vagyunk felismerni olyan nagy léptékű összefüggéseket, melyek életünket, művészetünket és gondolatainkat egy felettünk álló létezési sík jelenvalóságához kötik?” - olvastam rögtön a korábban általam megjelölt sorokat Miklósvölgyi János felvezető gondolataiban. A vaskos, 500 oldalas kötetben a szerző roppant súlyú kérdést feszeget. Ember és művészet keresztútjárása címmel járja alaposan körbe a választott témát. Őt idézem ismét: „Könyvem a művészet egyetemes történetének jelentős részét vizsgálja, más közelítésből és összefüggésben, mint ahogyan eddig bárki tette. Festő és grafikus lévén, tudományos igényű értekezéssel nem szolgálhatok. De megfontolandó gondolatokkal annál inkább. A művészet igazat szól, vagyis felismer, tehát nevén nevez dolgokat. Ez a rendeltetése. Ezért egy olyan korban, ahol gyakran épülnek hazugságra bizonyos erkölcsi alapvetések, nyilvánvalóan érdekeket sérthet, ha leolvasom évezredek képjeleinek üzenetét. Az üzenet ugyanis egyértelmű: az igazság szót követel magának. No de mi az igazság? Erre keresem kötetemben a választ az „Igazság Napja”, vagyis Krisztus segítsége által. Meglátásom szerint a Praetoriumtól a Golgotáig vezető keresztutat nem csupán a Megváltó járta be kettőezer évvel ezelőtt, hanem minden ember, sőt, az ember által létrehozott művészettörténet is ezt teszi. Valamennyi keresztúti állomásnak megvan ugyanis a minőség-azonos párja, nem csupán az egyes ember életében, de a művészet egyetemes történetének korszakaiban is. Ily módon át kell értékelnünk a szenvedéstörténet eddig alkalmazott definícióját. A keresztút ugyanis beavatási útvonal, s mint ilyen, többé nem kizárólag szenvedést, hanem sokkal inkább üdvtörténetet vázol. Akárcsak a művészet egyetemes története és az emberi élet.” A filozófus, festő, polihisztor Miklósvölgyi könyve megjelenésekor, 2011-ben, alaposan felkavarta az állóvizet. Még az Előszót jegyző Pap Gábor is példátlan merészségű kihívásnak minősítette a grandiózus vállalkozást. Azóta inkább agyonhallgatják, semmi baj, a bátrak elolvashatják. Időigényes vállalkozás, de megéri. Kapaszkodót adhat napjainkhoz, ma is az igazságot keressük kitartóan, és az ma is, mint oly sokszor, megfeszíttetik. Nehéz időket élünk, káosz, háború mindenfelé a világban, de a hétköznapok is arról szólnak, hogy a jog mindenhatósága kíméletlenül elnyomja az erkölcsöt. Ömlik ránk a szenny a világhálón, szűkebb hazánk, Európa is keresztútja sűrűjében tántorog, s hetente elbukik. Napjai telve vannak félelemmel és szenvedéssel. Velünk van a rossz is, amely az életet beszövi, elhomályosítja, megmérgezi, és az ember a rosszban egyedül és támasz nélkül marad, és ami a legfélelmetesebb, a lélek szeretetre képtelen és elhagyatott. Mindezt Simone Weil mondja, meg azt, hogy a rossz támadás a létezés ellen. A rossz nem bűn, annál mélyebb és hatalmasabb. A rossz létrontás, amely a világ minden pontját éri. A teremtést bevonja és elsötétíti, és kísérletet tesz arra, hogy a létezés egészének fényét kioltsa. De talán fordulóponthoz érkeztünk. A félelem leteperhet bennünket, de ha a szenvedéssel a lélek vállalja a sorsát, a felfelé hívás szavát veszi magára és a szabadságot választja, eljöhet a Feltámadás. Áldozat nélkül azonban nem megy, Európának sem. Csak azt kívánhatjuk, hogy vezetői, kijózanodva, értsék meg Húsvét ünnepének üzenetét. Képtelenség - legyinthetnénk, de talán mégsem az. A tudomány mindenre magyarázatot keres, mi mégis azt látjuk, hogy a méhecske, a madár, a mókus bizonyítékok nélkül is tökéletesen teszi a dolgát a világban. A mai öntudatos európai polgárt is két lába ragasztja a talajhoz. Hitetlenül hallgatja a károgók hadát, eltűri, hogy Jézust gyalázzák. Meg azt kérdezzék gúnyosan percemberek: miféle Isten az, mely saját fia halálát követeli a mi megváltásunkért cserébe? De benne is ott lapul a titok, az, hogy - bár a földön áll, de - szárnyalni is képes. A Teremtő nem követelt vért. Csupán elfogadta a valós áldozatot, azt, hogy Jézus, hozzávetőleg kétezer évvel ezelőtt „beleállt” és ezzel megváltott bennünket. A háborút nem tűzzel-vassal, hanem szeretettel vívta meg. „Érettünk szembeállt a halállal és az életnek összes éjszakáival”. Ez a Keresztjárás és a Megfeszítés lényege. Hasson hát Húsvét öröme, a szenvedésből született megújulás. Prohászka püspök írta erről: „mikor a lélekből fényszóró lesz, s az a maga sajátos világosságát vetíti s szórja szét a világra”. Csak úgy magától, bizonyítékok nélkül. |
Kiss Gyöngyi |
Politikai einstand az orosz vagyonra
Einstand –
mondták a Pásztorok Nemecsek
Ernőnek Molnár Ferenc A Pál
utcai fiúk című regényében,
amikor elkobozták tőle az
üveggolyókat. Az még érthető
lenne, ha a nyugati világ
politikai vezetői nem olvasták
volna A Pál utcai fiúk című
regényt, de hogy ne ismernék a
Bibliát… Vagy ha talán még azt
sem, akkor ismerniük kellene a
saját országukban is létező
Btk. lopás bűntette fejezet
tartalmát. |
Földi László |
A rend zavarja a befektetőket
|
A szupergazdagok tömeges részvényeladásba kezdtek – szólt a hír. Konkrétan: Jeff Bezos, az Amazon.com tulajdonosa, Elon Musk vállalkozó (autóipar, kommunikáció stb.) és Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója együttesen rövid idő alatt 42 milliárd dollár értékben adtak el részvényeket. Miheztartás végett, az Európai Unió húszmilliárd euróval tartozik Magyarországnak, illetve Brüsszel ezzel zsarolja a magyar kormányt, hogy olyan témákhoz is adja a kézjegyét, amit egyébként semmi esetre sem írna alá. A visszatartott milliárdok a további családtámogatások és egyéb szociális juttatások fenntartásának a fedezetét garantálták volna hazánkban. A magyar kormány nehéz kompromisszumai sem elégségesek egyelőre a kifizetéshez, mindeközben a három mogul 42 milliárdért eladott részvényének értéke a kétszerese annak, ami országunk működését pénzügyileg stabilizálhatná. Mi az oka ennek az összehangolt akciónak a pénz erejénél fogva minket irányítani és felügyelni akarók részéről? Nyilvánvalóan több ok is közrejátszik ilyen látványos tőzsdei ügylet lebonyolításakor. A legegyszerűbb ok, hogy üzleti spekuláció csupán, ahol a részvényeladással komoly nyereséget képesek realizálni. Nem valószínű, hogy ez állna a háttérben, de semmit ne zárjunk ki. Életszerűbb magyarázat, hogy Musk és barátai pontosan látják az Egyesült Államok belső válságát, amely egyrészt pénzügyi, másrészt kifejezetten társadalmi feszültségekből adódik, és egyre jobban kulminál. Ebből következően akik eddig is főként spekulációk által szereztek vagyont, most is előre kívánnak menekülni, hogy elkerüljék a közelgő recesszió okozta értékvesztést. Az amerikai belpolitikában tudatosan felpörgetett válság összefügg a novemberi elnökválasztással és annak a pénztőkére nézve kiszámíthatatlan voltával. A republikánus Donald Trump győzelme esetén komoly változások várhatók. Jóllehet a nemzetközi térben az ő elnöksége alatt is az amerikai érdekek maradnak hangsúlyosak. Hogy egy példánál maradjunk, a trumpi narratíva szerint nem háborúzni kell, hanem az amerikai hadiipar termékeit értékesíteni, főként a NATO-n belül. Hiszen az amerikai hadiipar állapota alapvetően determinálja a teljes amerikai gazdaság lehetőségeit. E ténnyel valamennyi amerikai elnöknek szembe kell néznie. A még hátralévő hónapokban a hatalom jelenlegi, demokrata párti urai mindent el fognak követni, hogy Trump ne nyerhesse meg az elnökválasztást. A feszültséget polgárháborús szintig gerjeszthetik, nem kizárva a szükségállapot bevezetését. Ráadásul Trump győzelme esetén a válság tovább fokozódhat. A részvények eladásának mindez lehet logikus magyarázata, mivel a káoszba süllyedő társadalom minden szempontból veszteséget jelent a leggazdagabbak számára is. Az Egyesült Államokban zajló folyamatok egyben világméretű káoszt vizionálnak. Ezek egyike az USA és Kína között tovább mélyülő ellentét esetleges fegyveres incidens formájában. Nincs nyugalom a Közel-Kelet több térségében, háború van Izraelben és a Vörös-tengeren. Európában pedig csak remélhetjük, hogy Emmanuel Macron ostoba nyilatkozata „nyelvbotlás”, amikor a NATO nevében hadat üzent Oroszországnak. Szerencsére Moszkva csak kínosan mosolygott a felkészületlenségből jelesre vizsgázó francia elnökön. Macron ugyanis megfeledkezett arról, hogy Oroszország – épp a nyugati szankciók miatt – az elmúlt két évben a háromszorosára növelte a hadiipari kapacitását, miközben a NATO európai fegyverkészletének jelentős részét ronccsá változtatták Ukrajnában. Vagyis nem kellene Európát odadobni az oroszoknak. Egyébként is a harmadik világháború, amely nukleáris összecsapássá szélesedne, nem fogható fel lehetséges jó üzletnek. Bár a részvényektől szabadulni kívánók – a luxusbunkerek „védelmében” – nyilvántartanak ilyen opciót. Ostobaság! Ez lenne az a háború, amely kirobban és el is lobban, mint a meggyújtott nyárfa vattaszerű virága. Mi, egyszerű emberek más szempontból sem vagyunk biztonságban. Ránk nézve a legvalószínűbb katasztrófát Bill Gates monológja jelentheti, amely egy újabb pandémiát vizionál. A vírusok észrevétlen csaphatnak le ránk, a Covid–19-hez hasonlatosan, hogy aztán a WHO világjárványt hirdetve kényszerintézkedések tömegét zúdíthassa az emberiségre. Közben a részvénypiacon az oltóanyagokban látnának komoly lehetőséget azok, akik befektethető tőkét birtokolnak. Bármi is legyen a fent jelzett részvényértékesítés hátterében, tény, hogy a pénzemberek a világot fokozott izgalmi állapotban kívánják tartani. A rend és nyugalom láthatóan untatja a dollármilliárdok fölött rendelkezőket. Úgy gondolják, a konfliktusokkal teli világ könnyebben orientálható az általuk elképzelt stratégia irányába. A cél pedig egyszerű: legyünk csak annyian itt a bolygón, és konkrétan csak azok, akiket ők látni szeretnének maguk körül. A társadalmi fejlődés általuk elképzelt „tökéletességében” már úgysem lesz értelme és értéke a részvényeknek. El lehet adni, égetni vagy papírsárkányt hajtogatni belőlük. Szép, boldog jövő. Mi, részvényekkel nem rendelkezők felfogtuk, hogy min törik a fejüket. Emiatt izguljon a politika, ha izgalomban szeret létezni, a társadalmakat alkotó, valóban alkotásokat létrehozó embereknek viszont a nyugalom a „részvényük”. Ezek a képzeletbeli pakettek pedig nem eladók. Életünk normális, élhető modelljét nincs okunk átalakítani, értékesíteni pedig egyáltalán nem kívánjuk. A tőzsdei részvényeik miatt aggódóknak csak azt üzenhetjük, mi a készpénzben hiszünk, valamint a valóban előállított termékek cseréjében. Az idegeskedésre, a pénzzel rendelkezők megszállott magamutogatására nincs szükségünk. Ezt rövidesen be is bizonyítjuk, ha ők a tőzsdén kívül is „játszani” akarnak. |
Földi László |
HÁBORÚ ÉS BÉKE
Kiss Gyöngyi |
A háborút meg kell akadályoznunk
Egyre több helyütt és alkalommal hallani, amikor a közélet iránt érdeklődő, bár nem politikai és kormányzati beosztásban dolgozók természetes tónusban beszélnek arról, hogy akár két éven belül magyar földön is fegyverekkel vívott háborúra kerülhet sor. Furcsa érzéseket gerjeszt az a természetesség, ahogy erről szó kerül az emberek között. Mintha az időjárás, a munkahelyi kihívások vagy a családi élethelyzetek mellett a leendő háború témája is csupán egy megvitatandó hétköznapi csevegéssel lenne egyenértékű.Vajon miért van ez, hogyan lett egyszólamúvá a jövő apátiája? És miért gondolják az emberek, hogy ez elkerülhetetlen? Talán azért, mert megszoktuk, hogy az elmúlt hetven év történésére semmilyen szinten nem volt hatással a többség akarata és véleménye. Elhagyva a múlt mélységi elemzésének kikerülhető csapdáját, nagyon is egyszerűen bizonyítható az előző mondat.
Jelenlegi tanácstalanságunk egyik oka itt Európában, hogy kontinensünk nyugati féltekéjén a jólét és annak folyamatos emelkedése kioltotta az emberekből az érdeklődést a politikai folyamatok mögöttes okairól. Éltek, jól éltek és nagyon elégedettek voltak. Azt hitték, hogy ez magától van, és a gondos politika örökké garantálja életük kényelmét. Átléptek azon az apróságon, hogy a jólét alapja nem a politika, hanem a társadalom tagjainak erőfeszítéséből jött létre.
Kelet-Európa mindennek cinikus tükörképe volt, ahol a viszonylagos emberi jólét éppen a politika által volt determinált. Az egyenlőségre és a kvázi egyformaságra épülő társadalmak képében létezett. A magyar „gulyáskommunizmus” illúziója például hordozott magában ténylegesen élhető élettereket is, bár ezt politikai elvárások kísérték.
Amennyiben két éven belül – ahogy a szóbeszéd tartja – háború jön, akkor nemcsak Kelet szimbolikus modellje volt zsákutca, hanem a megvalósult polgári létezés is katasztrofális végállomást feltételez. Nem így van. De csak akkor nincs így, ha a társadalmakat alkotó egyes emberek végre politikailag is nagykorúvá kívánnak válni.
A háború vagy nem háború ügyében az alapkérdés ugyanis az: tényleg elfogadható, hogy egy kizárólag gazdasági érdekek mentén gondolkodó, hit nélküli, genderagyú kisebbség döntsön? Valóban nem működik az immunrendszerünk Nyugattól Keletig, nekünk, a hitben erős anyáknak, apáknak, akik a gyerekeiket értéknek, nem pedig feláldozható eszköznek tekintik?
A teljes pusztulást jelentő XXI. századi modern háborúra nem gondolhatunk úgy, hogy nem jó ugyan, de ha már elkerülhetetlen, legyünk túl rajta gyorsan, és lássuk, mi van utána. Jelentem: semmi nincs utána! Alig maradna nyoma az élhető emberi körülményeknek. Ez nem egy trópusi vihar, egy tornádó lesz vagy lenne, ami után előjövünk az óvóhelyekről, eltakarítjuk a romokat, és másnap már indulunk a munkahelyünkre. Nem. Az emberi létezés esélyét szünteti meg az indítógombokkal babrálók ostobasága.
Eme sorok írója nem minden hátsó szándék nélkül – persze a pánikot elkerülendő – ébresztőt kíván provokálni. Mert éppen itt az ideje, hogy befejezzük a sopánkodást, a közönyösségbe hajló, „úgysem tehetünk semmit” szemléletet. Hogy lesz-e háború vagy nem, azt ugyanis nekünk, a társadalmakat alkotó embereknek van jogunk eldönteni az elmúlt századok társadalmi, etikai és filozófiai alapértékei mentén.
Hiszen minden politikai párt és szervezet a „nép nevében” kíván hatalomra jutva dolgozni, érdekeinket védeni – legalábbis ezt mondják. Különben hogyan beszélhetnénk demokratikus társadalmakról? A választások során vagy egy népszavazáson leadott voksaink orientálják és keretek közé szoríthatják a politikusok mozgását, hatáskörét. Dönthetünk arról, hogy milyen legyen egy kormány összetétele, hogyan védhetők a gyerekeink, kikkel kívánunk a külföldről érkezők közül együtt élni.
Viszont, a létezés–nem létezés problematikája mindezt fölülírja. A jelenlegi politikai gyakorlatban zárt ajtók mögött készülnek, vitáznak, döntenek saját utat járó funkcionáriusok. Hogy miről vitáznak? Például arról, hogy magukat a Föld urainak kikiáltott Davos-pártiak érdekei találkoznak-e a nemzetek érdekeivel. A tapasztalatok tükrében elmondhatjuk, hogy tízből tíz esetben köszönő viszonyban sincs egymással a két fél szándéka. Mi, a társadalmak polgárai egy kipróbált, normális világban képzeljük el jelenünket és jövőnk folytatását. Ezzel szemben ellenfeleink képzeletbeli sakktáblán tervezett stratégia mentén megpróbálnak egyértelműen fölénk kerekedni, mert úgy gondolják, náluk a pénz ereje.
Nem így van!
Nem a – szerintük – bárkit megvásárolni alkalmas pénzzel tudják legyőzni vagy felülírni az akaratunkat. Csak és kizárólag akkor képesek világégést ránk szabadítani, ha előtte megosztják az embereket. Ha bedőlünk a politikai taktikák és praktikák csábításának, ha az igazi kihívásokat felcseréljük látványosnak tűnő semmiségekre.
Vagyis amennyiben a tavasz gerjesztette aktivitás idején az utcákon akarunk hangot adni véleményünknek, hát tegyük. De előtte fontos felmérni, hogy ki és miért viszi ki az embereket. Aki ugyanis időben behatárolt demokratikus választások helyett utcai puccsokat favorizál – mint az ukrán „Majdan” idején –, az pontosan a fegyveres öldöklést provokálja. Mert amikor eljön a pillanat, hogy elkerüljük a háborúba sodródás rémképét, mindenkinek az utcán a helye. De miként kapaszkodjunk össze azon sorstársunkkal, aki egy előző „utcai vitában” – pártpolitikai nézetkülönbség miatt – a szemünkre varázsolt egy jóképű monoklit?
Mindebből következik, hogy a háborúról és az odavezető útról nem beszélni, spekulálni kell, pláne nem elfogadni, hanem megakadályozni azt. Erre pedig csak az a nemzet képes, amelyet marginális politikai érdekek mentén nem lehet megvezetni.
Teremtsünk mi sakk-matt helyzetet, legyőzve az ellenünk sopánkodó
pénzuralmi ármányt. Jogos a kérdés: és mindezt azért, mert még megtehetjük?
Nem: azért, mert meg kell tennünk.
Földi László ( a szerző küldeménye)
Hajda Iván: Ez a harc lesz a végső - 1. rész.
Háttérhatalom, vagy globalizmus Most viszont minden eddiginél veszélyesebb birodalom bontakozik ki a szemünk előtt, amely már itt kopogtat határainkon, sőt, előörsei már beszivárogtak és csak a megfelelő pillanatra várnak, hogy átvegyék a hatalmat. A birodalom ez esetben nem földrajzi egységet takar, hanem egy olyan eszmerendszert, amely évszázadokon keresztül nyerte el mai formáját, ez idő alatt kifejlesztette ma már megkerülhetetlen gazdasági, pénzügyi, jogi, sajtó - és egyéb intézményrendszerét. Ideológiai teret foglalt magának a bal- és liberális oldalon, és ezen keresztül politikai erőtereket teremtett. A globalisták, mert könnyen kitalálható, hogy róluk van szó, tervszerűen haladtak és elfoglalták az Egyesült Államok majdnem teljes intézményrendszerét a hadseregtől kezdve a nemzetbiztonsági, igazságügyi szerveken keresztül más, az állam szempontjából kulcsapparátusokig, mint pl. az egészségügy, a határvédelem. Irányítják a film - és zeneipart, a sportot. Oktatási intézményeik, melyek persze saját elitjük képzésének kulcselemei, kitermelték a bankok és gazdasági társaságok csúcsvezetőit, vagy a politika meghatározó szereplőit. Később következtek a nemzetközi szervezetek, az ENSZ, a NATO, majd átszivárogtak Európába, és az uniós intézményrendszerben foglaltak pozíciókat. Célok Működésük leginkább egy jól prosperáló, folyamatosan növekvő multinacionális cégre hasonlít. A központ, vagy szűk csúcsvezetés kitalálja, mit akar, ezt a központi egységek formába öntik, majd utasítják a perifériákat a végrehajtásra, legyen az a világ bármely pontján. Az utolsó harminc évben aztán olyan átfogó tőkekoncentrációk jöttek létre, amelyek kitermelték azt néhány tucat vállalatbirodalmat, amelyek ma már az egész világon mindenki életére befolyással vannak. Ilyen a BlackRock, a Vanguard, a BIG Tech cégek stb. Ezek jellegüknél, méretüknél fogva már nem korlátozhatók vámokkal, nemzeti szabályozásokkal, más jogi korlátokkal, hiszen multinacionalista hatalmuk mindenek feletti, uralják a világ banki, pénzügyi, egészségügyi, energia - , technológiai, hadi, informatikai, élelmiszeripari stb. rendszereit. És itt érkezünk el a globalisták, avagy a háttérhatalom valódi céljaihoz, hiszen mindezek tökéletes működéséhez szükség van az egységes világkormány felállítására. Ez a tervezett testület majd a teljes bolygó működésének kontrolljára lesz hivatott és felhatalmazott. A felhatalmazást persze nem az általuk oly szívesen használt fogalom, a demokrácia keretei között tervezik megszerezni, hanem egy olyan körmönfont módszer segítségével, melynek lényege a káosz maga. Aki szisztematikusan figyeli a globalisták egyre szaporodó megnyilvánulásait, régebbi, nem a köznek szóló, belső körökből kiszivárgott szándékait, az talán emlékszik David Rockefeller 1994-es, az ENSZ Gazdasági Bizottsága előtti beszédének kulcselemére, miszerint: „Globális átalakulás előtt állunk, csak a megfelelő nagy válságra van szükségünk, és a nemzetek elfogadják az új világrendet”. Lehet, hogy a 90-es években még vártak a megfelelő méretű válságra, aztán rájöhettek arra, hogy jobban haladnak, ha maguk idézik elő azokat. További felismerés lehetett, hogy a káoszt úgy lehet a legjobban csúcsra járatni, ha egymásra épülő, folyamatos és az élet minden területére kiterjedő, a világ legtávolabbi sarkába is eljutó válságokat tervszerűen gerjesztenek. Itt léptek be a migránsválság, a pandémia, majd a régi-új fegyveres konfliktusok. Miközben sokan még mindig fölényesen legyintenek és konteónak tartják az egységes világkormánynak még a létezését is – bár ezek azok, akik az illegális migrációt gúnyos mosoly kíséretében álproblémának tartották még néhány éve –, eközben ma már évi rendszerességgel Dubaiban World Government Summit néven világkormány találkozót tartanak. A legutóbbi, 2023-as összejövetel fő mottója „a jövő kormányainak alakítása” volt, és részt vett rajta Klaus Schwab WEF-elnök, Elon Musk, António Guterres ENSZ-főtitkár és Tedrosz Gebrejeszusz WHO-igazgató. Olyan témákat jártak körbe, mint a mesterséges intelligencia, a metaverzum, a szintetikus biológia és újfajta űrtechnológiák. 2024-ben a napokban véget ért csúcstalálkozón Klaus Schwab meghírdette a „humanocracia” korát, amelybe az emberiség a negyedik ipari forradalom eredményeinek segítségével lép át. Ebben az új korszakban az lesz a világ ura, aki rövid időn belül kész lesz alkalmazni a fizikai, digitális és biológiai képességek fúziójából fakadó előnyöket. Noha ezek a fogalmak az átlagember számára még a sci-fi kategóriájába tartoznak, ne legyenek illúzióink, az Agenda 2030 bekövetkezte kínos gyorsasággal közeleg. Hogy mi az előbb említett program, kik és milyen szervezetek a globalizmus elkötelezett bástyái, arról a következő részben olvashatnak majd. Hajda Iván, a VDTA főszerkesztője |
|
NATO a béke ellensége
Európa békéjének feltétele a NATO feloszlatása. Lars Bern svéd elemző szerint is: „A Nyugat addig nem nyugszik, amíg le nem igázza Oroszországot. Ezért kell a NATO, és nem országaink védelme érdekében.” Mondták ezt mások is sokszor, tényekkel alátámasztva, amiből viszont az következik, nem érdemes beszélni a NATO reformjáról, csupán annak feloszlatásáról, ha Európa el akarja kerülni saját pusztulását. Sok szempontból döbbenetes az a tendencia, amit napjainkban megélünk NATO-ügyben. A katonai tömb deklarált céljai leginkább nyilvánvaló hazugságok. Védelem? Csak az elmúlt harminc évben kizárólag olyan konfliktusban harcoltak NATO hadosztályok, amelyet az USA külpolitikai érdeke mentén saját maga provokált ki. Mi, európaiak, csendesen tűrtük, még kritikát hordozó cikk is alig jelent meg, amikor más földrészeken gyilkoltak a NATO-fegyverek. Látható módon akkor sem akaródzik élesen tiltakozni a tendencia ellen, amikor már saját életterünk válik harctérré a 2024. január 31-től május 31-ig tartó, az úgynevezett Suwalki-folyosó térségében elindított hadgyakorlatot látva. 31 ország plusz Svédország részvételével vette kezdetét a „békevédelmi” terv. Aminek keretében 90 ezer katona – köztük magyarok is -, 50 hadihajó, 80 repülőgép, 133 harckocsi, továbbá több mint 1000 harcjármű bevetésével próbálják ki, hogyan lehetne Oroszországot térdre kényszeríteni. A nem is titkolt célt, amit érthetetlen módon nem minősítettek hadititoknak, az ukrajnai vereségtől kétségbeesett dühöt mutató NATO-hadvezetés agyalta ki. Az egyértelmű provokáció háttere, hogy világossá vált, Oroszország közelmúltbeli katonai doktrínájában nem szerepelt Európa megszállása. Egyszerűen azért, mert nem volt meg a gazdasági, katonai képessége és politikai akarata sem az ukrajnai események előtt. No meg, Moszkvában is hittek abban, hogy mindenki békét akar Európa földjén. Ezt támasztja alá, hogy két évvel ezelőtt Oroszország hadiiparának kapacitása csupán egyharmada volt a mainak. 2022-ben még Ukrajnára is képtelen volt egyértelmű csapást mérni. A mára megnőtt termelési volumen persze lehet riasztó, de ennek hátterében sem orosz hódító narratíva húzódik meg. Leginkább az, hogy az embargó alá került orosz gazdaság csak azért nem omlott össze, mert állami beruházásokkal foltozták be a nyugati beruházók által telepített gyárak leállását. Ezek között az egyik megoldás a hadiipari termelésre való átállás volt. A másik nyilvánvaló ok, ami Oroszországot fegyverek gyártására ösztönzi, szintén Ukrajna, ahol az orosz páncélosoknak nem ukrán, hanem NATO-tankokkal és -harceszközökkel kellett szembenézniük. A most meghirdetett három hónapos hadgyakorlat pedig végképp stratégiaváltásra kényszerítheti a Kreml vezetését, hisz ennél nyíltabb fenyegetés nemigen volt Európa legutóbbi hetvenéves történelmében. A legrémisztőbb azonban a NATO-menedzsment - a hadiipar, elvetemült politikai vezetők, NATO-vezérkar és persze a pénz, a bankok részvényeseinek világa - agyában megfogant és már meg is szellőztetett újabb terve, az úgynevezett Schengen-folyosóra való áttérés ötlete. Magyarra fordítva: A terv lényege, hogy Európán belül a különböző NATO-hadosztályok szabadon mozoghassanak a tagországok között. (Ha, mondjuk, valahol olyan kormány alakul, ami nem tetszetős bizonyos politikai érdekköröknek - viszont döntő befolyással bírnak a katonai tömb működésére -, egyszerűen NATO-erők bevetésével „menthetik meg” a demokráciát. Persze a kákán is csomót keresők ezt akár katonai puccsnak is nevezhetnék.) Legnagyobb sajnálatukra eme sandaság megvalósulását jelenleg bürokratikus akadályok nehezítik, hisz a NATO-tagországok saját alkotmányos kötelezettségeikből adódóan nem adhatnak szabad áthaladást külföldi haderőknek előzetes egyeztetés nélkül. Mire ez a sok papírmunka? - vonják kérdőre a nemzetek szuverenitását fölöslegesnek tartók a létező gyakorlatot. És ezzel el is érkeztünk a címben megfogalmazott tételhez. Európa békéjének és fejlődésének egyetlen akadálya a NATO mögött megbújó, minket elpusztítani akaró érdekkör. Természetesen nem vezérkari tisztekről van szó, és nem hivatásos katonák jószándékát kérdőjelezzük meg. Ők parancsot teljesítenek, és vállalják, hogy elsőként halnak majd meg az oroszok elleni háborúban. A civilek csak utánuk következnek. Egyetlen probléma merül fel, hogy egy ilyen összecsapás során mindenki és minden elpusztul majd. Ez nem háború lesz, hanem gyors, pontos és soha nem látott mészárlás. Cinikusan még azt is hozzátehetnénk, hogy erős/hatékony megoldás azok számára, akik a világ lakosságát 500 millióra kívánják karcsúsítani. Talán inkább nekik kellene más világot keresniük, ha nem bírnak együtt létezni Isten teremtményeivel. Mit lehet hát tenni a luxus óvóhelyeiken bujkáló és agyaló ármány újabb kísérletével szemben? Nyilvánvaló, hogy ezen cikk felszólítására a NATO - nem meglepő módon - nem oszlik fel. De még akkor sem, ha sokan mások, ahogy tették a múltban, és teszik most is, érvek mentén agitálnak a NATO létezése ellen. Nincs nehéz dolguk, hisz a brüsszeli központú katonai szövetség jelenlegi működési stratégiája mellett képtelenség észérveket találni. A leglátványosabb lépés az lehetne, ha mi itt Keleten, a Suwalki-folyosón tervezett hadgyakorlat közvetlen elszenvedői, traktorainkat a harckocsik útjába állítanánk. Ahogy Nyugat-Európában egyre több helyen az emberek úgy gondolják, ez a módja a kormányaik észretérítésének. Érdekes lenne a NATO-héják reakciója egy ilyen felállás esetén, mivel arra is választ kapnának, hogy „értjük, merjük és tesszük” a dolgunkat, amikor életünkről és annak védelméről van szó. Akik pedig azt hiszik, hogy ők irányítják a fegyverek csövét a célpontok felé, villámgyorsan szembesülnének azzal a ténnyel, hogy a végrehajtó állomány - a katonák - a traktorosokkal legfeljebb szópárbajban és nem tettleges megoldásban bizonygatnák eltökéltségüket a pillanatnyilag éppen félreértett békeoffenzíva körül. Amíg el nem felejtjük, a végső megoldáshoz szükségünk lesz az orosz traktorosok támogatására is, „biztos, ami biztos” elv alapján.
|
Földi
László, |
Belső és szóbeli környezetszennyezés ellen
Dr. Békefy Lajos PERCMUTATÓ ÉGI TÁJOLÁSSAL KÁROMKODÁS- ÉS HAZUGSÁGMENTES PILLANATOKÉRT Jó ideje magánkutatást, csendes megfigyelést végzek főként fiatalok, a Z és az Alfa nemzedék tagjai között, akik közé unokáim és osztálytársaik tartoznak. Látom szinte totális függőségüket a digitális eszközöktől, legfőképpen mobiltelefonjuktól. Hallom, amint társaikkal beszélgetnek. Ugyanígy látom és hallom, amint közlekedési eszközökön egymással kommunikálnak vagy éppen nem, mert amint leülnek, kiugrik zsebükből a mobilteló. De nem csak nekik. Amit első hallásra észlelni lehet, az a hallgatás vagy a mérhetetlen káromkodástömeg, ami kizúdúl belőlük. Képesek egy perc alatt olyan káromkodási sebességet produkálni, amitől tényleg kiakadok. „És” helyett is a legváltozatosabb cifraságok, a „b---g” még motívumszó is, hogy továbblökje a társalgás lanyhulását. Nem voltam rest, elkezdtem számlálni. 13-16 évesek mobil- és természetes beszélgetésére koncentráltam. 1 perc alatt legalább 10-12-szer hangzott el a bővített káromkodás lányok, fiúk szájából. Biztosan vannak olyanok, akiknél ez sokkal ritkábban fordul elő, vagy talán egyáltalán. A többségnél sajnos nem ez a helyzet. Aztán hogy miről, az további megfigyelés tárgyát képezheti. "Jól átvertem", mondja nyíltan az egyik fiú, barátnőjére utalva. "Megszívattam őket", mondja a másik, utalva szüleire… Nem folytatom. Csak azt érzékeltetem, hogy bizonyára nem csak én, hanem sokan döbbenten állunk a jövendő nemzedékeinek kommunikációs szokásai, torzulásai, nyelvi csontváz-szegénysége előtt. Ha pápa lennék, adnék egy tanítást a lelki, belső önszennyezésről és a verbális környezetszennyezésről s az ellenjavallatokról. Hiszen már nem csak a fiatalok körében terjed e veszélyes jelenség, hanem a médiában s a felnőttek világában a romlás és a rontás szóvirágai ömlenek (fejtől bűzlik a hal?!). Legszívesebben javasolnék egy káromkodás- és hazudozásmentes szent évet. Nem vagyok pápa, ezért csak a magam módján tudok szót emelni lelkészként, íróként, publicistaként, a magyar irodalmi nyelv szerelmeseként, a jóízű társalkodási nyelv megmentéséért. Ennyit tudok írni: legyen naponta legalább pár káromkodás- és hazugságmentes, hamisságmentes pillanata minden magyarnak! GYERE LE PÁR SZÓRA A NETRŐL! Addig talán, amíg egymással beszélgetünk, el lehet kerülni a káromkodási sebesség magas fordulatszámát. Ha szülő, nagyszülő szánna gyermekeire, unokáira annyi időt naponta, hogy az élő szó, a fékezett habzású beszéd útján megakaszthatnánk a különben szinte parttalanul áradó, önszennyező, emberi környezetszennyező verbális folyamokat. Lehívhatjuk őket a netről valamilyen tanulásukat segítő ajánlattal, közös feladatmegoldásra, vagy fizikai mozgással járó tevékenységre a lakásban, ház körül, boltba menéssel. A minőségi percekért. Amikor ők lesznek a személyes kommunikáció céljai. Akár egy szép szobanövényről, egy virág nyílásáról is szót válthatunk. Tiszta szavakat. Vagy a főzéshez előtanulmányként az anyagok előkészítésébe is bevonhatjuk őket. De ne úgy tegyük ezt, hogy az apuka bemondja: Gyertek át hozzám, itt a szobányi panoráma képernyőn játszhattok tovább… Gyere le egy edzés idejéig a netről, egy jól megtervezett hétvégi kirándulásért. Minőségi perceket a Z és Alfa generációknak is! Akár nyelvtanulás, zenetanulás is lehet a kiváltó eszköz, ami a foglalkozás idejére megakasztja az önszennyezés folyamatát. KERESZTYÉN TARTALMÚ PERCEK HATÁSA - ÖNTERÁPIA Egy ideje elkezdtem olyan párperces összeállításokat készíteni, amelyek egy-egy bibliai idézettel, hozzá csatlakozó rövid gondolatfutammal a gazdag keresztyén gondolkodástörténetből, s imával a 2000 éves imakultúránkból állnak. Van, akinek bejött, van, akinek nem. A hazai keresztyén kultúrában is vannak jó példák, leginkább Pilinszky magas irodalmi és bölcseleti tartalmú 3 percesei. És a különféle bibliaolvasó kalauzok napi lelki kincsei. Nem a netről kell ezeket levadászni, lehet nyomtatott, papír alapon is számosat találni. Nekem évtizedek óta lelki kísérőm, nyelvi, gondolati frissítőm minden napra németül a Losung, a 294. évében járó bibliaolvasó kalauz. TALÁLJ HÓVIRÁG-TISZTASÁGÚ PERCEKET! Életre szóló tapasztalatom lett a következő. Egy Ulm-közeli településen tartózkodtam pár napra egy nyolcfős református családban. Hétvégén azt mondta a tanár-édesapa: Délután megyünk a templomba, családi hétvégére. Ez aztán tényleg az volt. Egy család, egy kivétellel minden fiú, leány farmerben, lezserül, de Bibliával és énekeskönyvvel, meg gitárral és mini gyertyákkal. Beszélgetős istentisztelet volt. Az úrasztala előtt körben letelepedve, mindenki, amikor rákerült a sor, meggyújtotta gyertyáját, református létére, ezzel: Jézus a világ világossága, aki utána megy, nem járhat sötétségben. És ki-ki elmondta, mi volt a legnehezebb a héten, milyen örömök érték, kire gondol most éppen. Így egy óra alatt szépen körbe ment a sor, és aki úgy gondolta, imádkozhatott valakiért, valamiért. Egy óra csend- és öntisztító önterápia, csoportterápia. Imaterápia. Próbálja ki, aki teheti. Rendkívül erős közösségteremtő erő, sorsközösség vállaló nyitottság sarjadt az együttlét után a szívünkben. És már vasárnap vártuk a következő szombatot. Az együttlét szóbeli, verbális tisztasága kihatott egész hetünkre. Illetlen lett volna ilyen élmény pásztortűzénél közönséges, káromló szavakat előhúzni. Tegnap Budaörsön sétálgatva, megakadt a szemem régi lakásom előtt egy pár hóvirágon. Mára, égi tájolású percekért egy Igét, egy gondolatfutamot és verset osztok meg az Olvasóval. Pár hóvirág tisztaságú percért. IGE: A tisztának minden tiszta, a tisztátalannak és a hitetlennek pedig semmi sem tiszta, mert romlott az értelmük és a lelkiismeretük (Titusz 1, 15) IMÁDSÁGOS GONDOLAT: Öröm, ha látom, a hóvirág újra kikel, fehérsége felderít, s mint kedves, intő ujj, Isten éltető jókedvére, évenkénti újulásunk lehetőségére utal. Az élet tart, mert Ő így akarja, bármennyi vér, könny kiált az égre. Még nincsen semminek sem vége, mert Ő mindennek értelme, s tart ma még kegyelme. Áldott legyen mindezért az Atya-Fiú-Szentlélek háromszor szent neve. Ámen.
|
VERS: HÓVIRÁG Tél eleje, tél közepe: Öröm rezzen ágról ágra: (Zelk Zoltán, Hóvirág) |
A németek megint háborúra készülnek
Korunkat az a képtelen helyzet
jellemzi, hogy a katonáknak
könnyebb a fronton meghalni,
mint túlélni a harcok végeztét
követő békét. Legalábbis ezek
az egybevágó vélemények,
konkrét tapasztalatok a XX. és
XXI. századi modern háborúk
veteránjait látva. Ők azok a
bizonyos „Rambók”.
Mitől mások a modern háborúk tanulságai az emberi roncsokká váló veteránok sorsát érzékelve? A legfontosabb különbség, hogy a magára büszke civilizációnkból eltűntek vagy eltűnőben vannak a nemes célok, a halált is megvető eszmeiségek, hisz a mai vérontások kizárólag a pénzről szólnak, egy szűk gazdasági csoport profitnövelő játékáról. Olyan háborús játék áldozatai vagyunk – a katonákkal közösen –, ahol a fegyverropogás gyakran átmenet nélkül kezdődik, majd értelmetlen pusztítás és vérontás után egyszer csak vége szakad. Miközben többnyire minden marad úgy, ahogy a harcokat megelőzően volt, csak mindenkinek – kivéve az elvetemült felbujtókat – sokkal rosszabb lett. A háborúban rokonukat vesztő családok mellett a leszerelt veteránok a leginkább kiszolgáltatottak. Ők, akik a modern fegyverek pusztító erejét látták, megélték társaik végzetét és csodával határos módon maradtak életben. A ma gyártott fegyverek ugyanis az ellenfél teljes és tökéletes elpusztítására találtattak ki. A sikeres technikai csodák tűzerejével, digitalizált agyukkal szemben az élet teljesen védtelen. Valaha még a pilóták jelentős része is képes volt túlélni gépe elvesztését. Modern világunk robotjaival szemben a technika képes sértetlen maradni, az élő erő azonban semmiképpen. Mert az ember lett az igazi célpont. Aki járt modern háborúban, az pontosan tudja, miről van szó, mit jelentenek a fent leírt mondatok. A pusztító konfliktusok tervezői – hisz a háború kezdete sosem a katonák, fegyverek összecsapásától datálódik – egyáltalán nem foglalkoznak az emberi sorsok alakulásával. Ahogy nem érdekli őket alattvalóik véleménye sem arról, hogy legyen-e a háború, vagy talán mégsem. Ilyen környezetben miért is lenne meglepő a német kormány nyilatkozata, hogy 2025-ben háború kezdődik a NATO és Oroszország között. Még a területet is behatárolták: Fehéroroszország és Kalinyingrád között, az úgynevezett Suwalki-folyosót jelölve meg. Ennek érdekében – mondják – a NATO háromszázezer katonát csoportosít Európa legkeletibb szárnyába, amely haderőben Németország harmincezer katonával lesz jelen. Ha a magukat – persze tévedésből – politikusoknak nevező, egyébként valójában paprikajancsik háborúst játszanak az emberek kontójára, érdemes kicsit elemezni a német katonapolitikai narratívát, mivel egy nem jelentéktelen apróság ismét elkerülte a német kormánytagok figyelmét. Történetesen, hogy a NATO nem egyenlő Németországgal. Vagyis az, hogy a német vezetés miként próbálja háborús ijesztgetéssel a napok óta tiltakozó, jogosan elégedetlen népét visszakényszeríteni az utcáról lakásukba, az nem NATO-kompatibilis. A NATO ez idő szerint 31 ország katonai védelmi szövetsége, amiből következik, hogy akkor lehet összecsapás Oroszország és a NATO között, ha a Kreml vezetése támadást indít mondjuk a Suwalki-folyosó irányából. Ha konkrétan felmerült ilyen információ az orosz előkészületekről, a tényekkel együtt tételesen közzé kell tenni a NATO-tagországok illetékeseinél. Vagyis nekünk, a közvéleménynek. Amennyiben szó sincs ilyenről, amit viszont az orosz vezetés többször deklarált, a NATO – alapokmányából adódóan – támadólag nem léphet föl, nem provokálhat összecsapást. Akkor pedig mi a háttere a német
kijelentésnek? Semmiképpen nem
a realitás. A történelemben
volt már német részről
hangzatos kijelentés, amely a
Kelet elfoglalásáról és
„árjákkal” történő
betelepítéséről szónokolt, de
csak azt követően, hogy
1939-ben a német gazdaság
prosperált és a haderő készen
állt, hogy kirobbantsa a
második világégést. Cinikusan
mondhatnánk, hogy Ráadásul a korábbi években felhalmozott tartalékokat eme urak és hölgyek a migránsokra és Ukrajnára költötték. Ma pedig üres a kassza a német költségvetésben, ahogy üresek a laktanyák a harceszközöket tekintve. Annyira amortizálódott a háborúhoz szükséges objektív feltételrendszere, hogy aki ilyen háttérrel harcba kívánja vinni nemzetét, az nem beszámítható… Vagy nagyon is tudják, mi a feladatuk, amit a migrációs inváziót is gerjesztő háttérerőktől kaptak. Úgy tűnik, fel akarják gyorsítani – Davosban is erről tárgyaltak – az emberélet normáinak lerombolását egy agyament technokrata világ víziója érdekében. Erre a leginkább alkalmas megoldás szerintük egy Európában kiterjesztett háború. Például ott, Kelet-Európa földjén. Aminek rövid távú következménye a Baltikum, Lengyelország, Finnország azonnali, a többi kelet-európai ország – köztük Magyarország – második lépcsős elpusztítását jelentené. Németország csak ezt követően válna az enyészet tárgyává. Az Egyesült Államok, valamint az ellenségnek kikiáltott Oroszország maradna életképes, hiszen történelmi ténnyé vált, hogy az ukránok NATO-fegyverekkel sem voltak képesek megszorítani az orosz medvét. Sőt mi több, újból nagyhatalmi pozícióba kormányozták ezzel a normalitást teljesen nélkülöző fegyveres konfliktus kiprovokálásával. A fent jelzett módon bekövetkező pusztítás és sorrendisége nem fikció, hanem nagyon is tényszerű helyzetkép és persze következmény egy esetleges európai háború esetén. Ezt tudják Berlinben is. Miről álmodoznak, fenyegetőznek hát, és miért rémisztgetik a lakosságot? Talán erkölcsösebb és hazafiasabb lenne a német társadalom elégedetlenségének okaival foglalkozni és azokat megszüntetni. Ezen hozzáállás Németországot – és persze Európát – nem háborús harctérré, hanem a gazdasági együttműködésből adódóan ismét virágzó országgá, illetve kontinenssé tenné. |
Földi László |