www.sorsunk.net

Hajdu  Zoltán  blogja

*1998-ben került Kézdivásárhelyről Budapestre, jelenleg nemzetközi kutatás-fejlesztési pályázatokkal foglalkozik.

https://egyetlenegy1.blogspot.com

ELŐSZÓ

Fontosnak tartjuk a felforgatott huszonegyedik század nagyrészt anyagba süllyedt és immár testi egészségét is kockáztató embernek valamilyen megoldást adni szellemi válságán való felülkerekedésére és boldogságának itteni megtalálására. Az egyik megoldás a körülöttünk levő rend felismerése lenne, amelyhez felülről, magunkon kívülről kell tekintenünk, különben a fától nem látjuk az erdőt. Kívül kell lennünk a szétszórtságon, a mások által generált szándékos manipuláción.  A legközelebbi rend például a természetben nyilvánul meg, amely folyamatos tanulási lehetőséget biztosít számunkra. De honnan legyen energiánk, erőnk rendet tenni? Csakis önmagunkból, hitünkből, éberségünkből és értelmi (szellemi) felfogásunkból. Hitünk nem más, mint szellemi éberségünk és öntudatunk, valamint az ebből fakadó bátorságunk megnyilvánulása. Merjük kiállni hitünk mellett, ismerjük fel, hogy létezik egy szabad értelemmel (nem racionalitással) felfogható univerzális világ, amelynek részesei vagyunk. Éberségünk megvalósítása a bennünk levő rend felismerését és annak helyreállítását is jelenti. A másik megoldás, hogy modern emberként vissza kell térnünk az analógiákban, megfelelésekben, összefüggésekben, képekben és szimbólumokban való gondolkodáshoz. Az analógia ( nem hasonlóság) azt jelenti, hogy egyetemességünk bennünk van, úgy a mikro-kozmosz, mint a makro-kozmosz, vagyis ami fent van, az van lent is. Ez mind mi vagyunk. Az analógiát meglátni és kimondani annyit jelent, hogy a világot összefüggéseiben, egyetemességében, metafizikai valóságában látjuk, mert csak így lehet a dolgokat egymással összefüggésbe hozni. Az összefüggés mindig az egységen belül van. Ha felismerjük, hogy összefüggések vannak a kövek és a növények között, a társadalmi helyzet és a történelem eseményei között, a színek és számok között, a meleg és pára között, akkor tökéletesedésünkben, egyetemes tudatunkban máris előbbre jutottunk.

Úgy véljük, azzal, hogy rávilágítunk a hagyományokhoz, a hierarchiákhoz és az analógiák szerinti gondolkodáshoz való visszatérés szükségességére, azokat a magokat vetjük el, amelyek egy eljövendő korszak generációi részére termést hozó csírák lehetnek. Szükségesnek látjuk szintetizáló és tájékozódási koordinátákat adni a következő kor előkészületéhez, amely a mai modernnek mondott, mennyiségi, liberális, demokratikus, profán és racionális kor után következik. Támogatni szeretnénk az embert önmaga megismerésében, miáltal visszatérhetünk a kezdeti és érkezési pontba, az alapállásba, mert az alászállás után csak emelkedni lehet. Az előkészülethez például hozzátartozik fogalmaink tisztázása, a közös nyelv kialakítása és a kölcsönös megértés, továbbá a szent és profán felfogások közötti különbségtétel, vagy a dualitásban az analógiás gondolkodás alkalmazásával megtalálni az egységet.

Tudjuk, hogy az alapállásba, a hagyományhoz való visszatérés útján felmerülő számos kérdésre, önmagunk megismerésére nem tudunk teljes mértékben és véglegesen válaszolni, ugyanis nem ismerjük az egyetemes megoldásokat. Ellenben vannak egyéni megoldások, törekvések és emberi akarat a visszatérés lehetőségeinek megismerésére. Szerencsére vannak olyanok, akik szeretnének felébredni az anyagi alvajárásból és részt venni a szeretet körforgásában, továbbá egyetemes lelkünk és önmaguk megismerésében, valamint beavatást nyerni a visszatéréshez szükséges kimeríthetetlen tudásban. Abban tudunk segíteni a szellemben újjászületni vágyóknak, hogy lépésről - lépésre haladva, a felismerés fokozatainak betartásával belelássanak a dualitások egységébe és előrehaladásuk minden egyes fokozatán kérdéseket fogalmazzanak meg és találjanak rá válaszokat. A felépített fokozatosság kiindulási és érkezési pontjai egymáshoz csatlakoznak, ami azt jelenti, hogy az élet és a természet mintája szerint bezárul a kör, vagyis a ciklus, ami lehetőséget ad egy másik, immár mélyebb megismerési kör vagy ciklus elkezdéséhez.


        I .                                               ÁTPROGRAMOZÁS

A háttérhatalom, a gazdasági, politikai és médiumok apparátusával, valamint a felépített tekintélyekkel együtt (intézmények és személyek) évszázadok óta arra törekedett és törekszik ma is, hogy az ember szakrális szellem-lélek és test hármasságát megbontsa, és az oszd meg és hatalmaskodj, a zavarkeltés elvének alkalmazásával elérje sötét céljait. Amikor ez sikerült neki, akkor törte össze az emberi tudás- tudatosság és öntudat hierarchiáját, miáltal az embert megvezethetővé, átprogramozhatóvá, manipulálhatóvá tette. Az átprogramozás vezényszava: éljen a sötétség és vesszen a világosság. Bomoljon meg a tudás - tudatosság és öntudat fényességre vezető útja, és jöjjön el a sötétség világa. Lucifer is valami ehhez hasonlót akart. A hatalom a világot a sötétségen, és nem a fényességen keresztül akarja az embernek megmutatni. Nem szereti, ha tudomást szerzünk arról a különbségről, ami a külső világ megjelenítése (individuális én), és belső világunk (egyetemes én) között van. Ha egyetemes tudattal rendelkezünk, akkor önmagunkkal, a bennünk levő kis istennel rendelkezünk. Ha individuális énnel rendelkezünk, akkor az egyetemességről lemondva ingatagokká és a hatalom által befolyásolhatókká válunk.

Amikor lemondunk lelkünk egyetemes tulajdonjogáról, öntudatunkról és az önrendelkezésről, a bennünk levő Egyről, a vallásos fogalom szerint, akkor követjük el a bűnt. Erre a lemondásra, elsötétedésre, bűnre, tudatlanságra programoz minket a háttérhatalom és az általuk felépített tekintélyek. Az egyetemes énben az Egy rendelkezik velünk, tehát már foglaltak vagyunk. Az individuális én (anima, psziché) a rés a pajzson, ahol beférkőzhet a hatalom és rendelkezhet velünk.  Az én-tudatról az öntudatra való váltás azt jelenti, hogy az individuális világunkról az egyetemesre váltunk, a széles útról (anyagi világról), a keskeny útra (szellemi világra), amikor nem engedünk a hatalom és a felépített tekintélyek manipulációjának. A tudás mindig hierarchikusan épül egymásra, legyen szó akár a teremtett világ anyagi, akár szellemi oldaláról. A hatalomnak nem érdeke a tudásnak ez a természetes egymásra épülése, hanem épp ellenkezőleg. Ő lebontja a hierarchiát és helyette kialakítja azt a rendszert, amely megmondja, hogy mi minősíthető tudásnak, és mi nem.

A tudás és tudatosság viszonyában fontos szerepet játszik a tanulás. Mit és hogyan tanuljunk meg, miről érdemes tudást szereznünk? A tudásszerzés nem egyenlő az információszerzéssel, és ami még rosszabb, a statisztikai adatszerzéssel, mint amilyen pl. az iskolai történelemtanítás. Az adatnak információvá, felhasználhatóvá, értelmezhetővé, összefüggést vagy összefüggéstelenséget mutató magyarázattá kell válnia, majd be kell épülnie tudásunkba. Ha tudunk róla, ismerjük, még nem jelenti azt, hogy tudatosítottuk. A tudatosítás ugyanis a szűrő, ami megengedi, hogy a tudás elraktározódjék, és bármikor előhívható legyen. Az a tudás, amely az egyetemes tudatunkhoz, vagyis öntudatunkhoz kapcsolódik, lelkünk érettségét, a felébredést és a beavatást, a visszafele való úton járást szolgálja. Az a tudás viszont, amely nem ezt szolgálja, a felszínes individuális én ingatag területéhez kerül, és ha nem ismétlődik meg, elvesz. A hatalom ezt a felületet célozza meg, úgy, hogy az igaz hierarchikus tudást, ami a valóságról, az egyetemességről szól, elferdíti, elhazudja, letagadja, vagy eltünteti, illetve állvalósággal helyettesíti, és azt programszerűen propagálja. A marketing és a médiumok is azt adják el, ami nincs. A hatalom különböző eszközök alkalmazásával és a hazugság többszöri ismétlésével éri el sötét céljait, pl. a különböző világnézetekkel, a fősodor (mainstrem) gondolkodással, felvilágosodással, humanizmussal, kommunizmussal, demokráciával (démonkrácia!). Az altatás, a hazugság fenntartása  és annak hatékonysága érdekében alkalmazza az ellenőrző fűnyíró elvet is, amikor a hazugságba nem illő igazságokat kivágja vagy elferdíti, és ha kell, lejárató kampányt indít ellenük. Ezt valamikor cenzúrának hívták, ami ma is működik, csak az ellenőrzés megnyilvánulási formái mások, sokkal kifinomultabbak, mint korábban.

A tanulás formálissá, ellenőrzötté tételével, a liberális képzés és oktatás, az iskolarendszer, a tankönyvkiadás kézben tartásával a hatalom például azon igyekszik, hogy céljait kiszolgáló engedelmes fogyasztót, az ő hatalmát támogató és nem ellenszegülő manipulálható tömegembert képezzenek az iskolákban, és ezért lehetőleg neki ne keljen fizetni. Hiszen az emberek taníttatása és egészségben tartása a nemzetállamok feladata. Ő, a háttérhatalom csak a kész, valamilyen alapműveltséggel rendelkező egyént állítja munkába, annyi bérér, hogy a dolgozó a következő napon is munkába tudjon állni. Kérdezzük, meg, hogy ha a tanulás annyira fontos és olyan sok pénzt fektetnek a nemzetállamok a képzésbe és oktatásba, akkor miért olyan kevés az értelmes, megvilágosodott ember, és olyan sok a tárgyi tudással, matematikai racionális gondolkodással rendelkező? Mert a hatalomnak nincs szüksége az értelemre, csak a racionalitásra. A keleti életfelfogásban azt mondják, hogy a tudás megszabadít, a nyugatiban pedig azt, hogy a tudás hatalom. Ezt a gondolatot is a materialista háttérhatalom találta ki, akárcsak az ép testben, ép lélek gondolatát.

Amint már szóltunk róla, mindenki egyetemes tudattal, öntudattal, egyetemes énnel születik a világra, az Egy által adott olyan programmal, útvonaltervvel, amely arról szól, hogy vállald fel életed horizontalitását és vertikalitását, a számodra kijelölt teret és időt, a fent és a lent, a meleg és hideg, a jó és rossz összetartozását, a teremtett dualitást, végezd el a rád bízott négyes feladatot, töltsd be láncszem-szerepedet a generációk között, és térj vissza hozzám. A feladataid elvégzésében pedig az egyetlen törvény, a szeretet törvénye vezéreljen. Amit a láthatatlan háttérhatalmi kéz, az általa felépített apparátussal és tekintélyekkel tesz, az épp ennek ellenkezője. Az ő feladata a tudatlanságunkra épített átprogramozás, átkódolás, váltó-átállítás, a rendetlenség fenntartása, annak érdekében, hogy ne az Egy által ránk bízott feladatokat végezzük el, ne az Egy által eleve létező programot hajtsuk végre, hanem épp ennek ellenkezőjét tegyük, azt, amit a láthatatlan kéz elvár tőlünk. Ne az Eggyel legyünk egyetemességünkben, hanem a hatalmat kiszolgálva süllyedjünk individualitásunkba, bele az anyagba.

Az átprogramozás, átnevelés, átalakítás, befolyásolás, átkódolás lehetőségének alapja tudatlanságunk, individuális énünk, amely a zsaroló és elnyomó hatalom táptalaja. Tudatlanságunk egyetemességünk mellőzéséből származik, abból, hogy lelkünk dualitásából az individuális, önző énünknek adunk elsőbbséget (amely könnyebb) és nem egyetemes énünknek (amely nehezebb). A hatalomnak az az érdeke, hogy egyetemességünkről, felébredési és beavatási lehetőségünkről tudomást se szerezzünk, illetve ha mégis, akkor azt hamar, valamilyen anyagias csábítással felülírjuk, tehát töröljük tudatunkból. Amint azt az utóbbi évtizedek és évszázadok bebizonyították, az altatás, az áltatás könnyen létrehozható, főleg ha elfogadjuk azt a minden lehetséges kommunikációs eszközcsatornán terjesztett materialista világnézetet, hogy csak a ma létezik, és holnap nincs. A hatalom találta ki a carpe diem, vagyis élj a mának szlogent is, amely helyesen az „élj a mában” lenne, vagyis lásd el a rád bízott feladatokat. Az előbbi verzió szerint az életnek nincs folytatása és csak az létezik, amit kezünkkel megfoghatunk, szemünkkel megláthatunk, esetleg fülünkkel meghallunk.

A materialista nézet nem új találmány. Már a régi szövetségben is megtalálható, ahol nincs vertikalitás, csak horizontalitás, ahol a kezdet és a vég elkülönül egymástól. Nincs út felfelé, nincs cirkularitás. Az emberi hármasból a test a fontos, mert az látható és kézzelfogható. A hatalmi altatás odáig is eljutott, hogy szerinte Beavató Mesterünk passiója meg sem történt, csak valaki kitalálta. A hatalom leginkább úgy tud hatást gyakorolni ránk, akkor tud átprogramozni, akkor tudja az Egy által belénk kódolt üzenetet átváltani az eredetiről a hamisra, ha gyengeségünkben, tudatlanságunkban bizalmat szavazunk neki. Magyarul: nem látunk át a szitán, ha hitelt adunk a manipulációnak, bedőlünk neki, elhisszük a felépített individuális és intézményi tekintélyek által elénk tárt hamis képet, ha részt veszünk az oszd meg és hatalmaskodj játékban, illetve ha félünk.

                                                                                   Hajdu Zoltán

alább köv. 4 részes tanulmány

    II.                                                             A LÁTHATATLAN KÉZ

1848-ban az akkori munkásosztály részére Európa pénzügyi központjában, Londonban készítette el a trieri Marx Levi Mordechai rabbi fia, Karl Marx és társa, Friedrich Engels a Kommunista Kiáltványt. A kiáltvány elkészítésének felkérése az ugyancsak londoni Igazak Szövetségétől származott, amely később a Kommunista Szövetség nevet vette fel. A kiáltványt, a kommunista programot tekintik a történelmi materializmus első kiforrt dokumentumának. Utópisztikus kísérletünkben arra próbálkozunk, hogy a láthatatlan hatalmi kéz terveibe betekintsünk. Látni fogjuk, hogy több évtized elteltével, amit a programban megfogalmaztak, az ma már valóság.

Amint a program deklarálja, a láthatatlan kéz apparátusának kísértete és egyben kísérlete járja be Európát. Ezt a hatalmat immár az Európai Unió és a Vatikán vezetői is nemzetek fölötti hatalomnak ismerik el. Így a különböző európai nemzetek a láthatatlan hatalmi apparátust kiszolgálva a következőkben működnek együtt:

    1. az egyenlőségi társadalmak kialakítása: a demokratikus felfogásunk szerint az emberi társadalmak története az egyenlőség története. A demokráciában nincs szabad és rabszolga, gazdag és szegény, elnyomó és elnyomott, csak egyenlő. Az egyenlőség kialakításának célja a korábbi tradíciókon alapuló egység megbontása, a hagyományok eltörlése. Ennek eszköze például az ember belső egyensúlyának felbontása, az önzési szokások, az individualizmus kialakítása. Az individualizmust az általunk kiépített apparátussal tartjuk fent. Mindig vissza kell térnünk a korábbi „oszd meg és hatalmaskodj” elv alkalmazásához és annak eszközeihez, mert csak így tudtuk működtetni korábban az osztályharcot, a folytonos ellentétben állást egymással, a szakadatlan, hol palástolt, hol nyílt harcot. Ezt tettük a kommunizmus és a kapitalizmus idején, ami ma már nem aktuális. Új ideológiákra és eszközökre van szükségünk, hogy ahogy korábban, most is olyan harcot tudjunk generálni, amelyek társadalmak átalakulásának tűnjenek.

    2. a piaci szükségletek generálása: változások bevezetésére volt és van szükségünk, mert az iparosodás eddigi mértéke és módja már nem tudja kielégíteni az új piacok megnövekvő szükségleteit. Tágultak a piacok, nőtt a szükséglet, egyre több anyagot kellett szállítani és feldolgozni és a mi dolgunk az volt és ma is az, hogy a nagyobb hasznunk érdekében folyamatosan keresletet generáljunk. A keresletgenerálást néha ipari forradalomként és háborúként mutattuk be a közembernek. Arra törekedtünk, hogy a kis kapacitású feldolgozók helyébe egyre nagyobb kapacitású üzemek és gyárak épüljenek, hogy a kis gazdagok helyébe modern nagyipari tulajdonosok lépjenek, valóságos ipari milliomosok, korporációk, amelyet az ipari hadseregek főnökei, a modern tőkések vezetnek, akik a mi parancsainkat hajtják végre. Az általunk működtetett nagyipar hozta létre a világpiacot, amely a kereskedelem, a hajózás, a légi és szárazföldi közlekedés, különösen a vasút általi mérhetetlen fejlődést idézett elő.

    3. demokratikus világnézetek terjesztése: az apparátus kialakításának minden egyes lépcsőfokát megfelelő politikai eszmerendszerekkel, világnézetekkel, rendszabályokkal, dogmákkal kötöttük össze, különösen a szekularizáció után, a XV-XVI-ik századtól kezdve. Elsőként magán, családi bankokat alakítottunk ki, majd pénzünk hitelbe helyezésével az európai királyokat és császárokat tettük tőlünk függővé. Később mi indítottunk forradalmakat, lásd az 1789-es francia forradalmat és az 1917-es orosz forradalmat is, robbantottunk ki háborúkat, lásd az első világégést és annak folytatását, a második világégést. Mindezt csak azért, hogy világhatalmunkat minél szilárdabbá tegyük, hogy a jól bevált „oszd meg, és hatalmaskodj” elvet alkalmazva rabszolgává tudjuk tenni a minket kiszolgáló nemzeteket. Tudjuk, hogy a függő nemzeteket mindig könnyebb irányítani. Azon igyekszünk, hogy a nemzeti kormányokat a hitelbe adott pénzünk által függővé tegyük. A látszatkormányokat mi irányítjuk, a pénzszivattyúinkat rajtuk tartjuk. Így érjük el, hogy a modern, liberális, egyenlőségi demokratikus képviseleti államhatalmak nem lesznek mások, mint az általunk felállított apparátus közös ügyeit intéző igazgatók tanácsa.

    4. a haladás és fejlődés folyamatos hangoztatása: érdekünk, hogy a fejlődés és haladás eszméje szerint folyamatosan bővítsük az anyagot generáló, felhalmozó és feldolgozó, kereskedési és értékesítési viszonyokat, ideértve a kapcsolódó társadalmi viszonyokat is. A korábbi termelési módoktól eltérően apparátusunknak az az érdeke, hogy folyamatosan átalakítsa a termelést, új piacokat generáljon, hogy megrendítse az összes társadalmi állapotokat és bevezesse az örökös bizonytalanságot. Továbbá, felbontsa az összes szilárd, berozsdásodott viszonyokat és a nyomukban járó régi képzeteket és nézeteket. Minden, ami a korábbi társadalmi rendhez tartozott, elpárologjon, mindent, ami szent volt, megszentségtelenítődjék. Egyre kiterjedtebb piacokra van szükségünk, hogy termékeinket eladhassuk. Mindenüvé be kell magunkat fészkelnünk, mindenütt be kell rendezkednünk, mindenütt összeköttetéseket, hálózatokat kell létesítenünk.

    5. egységes világpiac kialakítása: apparátusunk által kiaknázzuk a világpiacot, valamennyi ország termelését és fogyasztását kozmopolitává formáljuk. A keresletet és a kínálatot is mi generáljuk. Számos országban már kihúztuk az ipar és a mezőgazdaság lába alól a nemzeti talajt. Lassan elpusztítjuk a nemzeti iparokat és a mi új iparainkat tesszük a helyükre, amelyek meghonosítását nemzeti érdekként, pl. munkahely-teremtési érdekként tüntetünk fel. Kereskedési piacokat veszünk meg, ahol elsősorban nem hazai nyersanyagot dolgoznak fel, hanem olyan import nyersanyagot, amelyek termékeit nemcsak egy országban, hanem a világ minden részén fogyasztják. A régi, belföldi termékek helyébe a mi termékeink lépnek. A helyi és nemzeti önellátás helyébe a nemzetközi, egymástól való függőség lép. Ez így van nemcsak az anyagi, hanem a szellemi termékekkel, pl. a könyvnyomtatás és internet területén is, ahol a nemzetköziségre törekszünk. Azon igyekszünk, hogy a nemzeti korlátoltság mindinkább lehetetlenné váljon, és folyamatosan nemzetközivé, kozmopolitává alakuljon. A kozmopolitizmus fő eszköze az információhoz való hozzáférés is, ahol mi vagyunk az információt szolgáltatók és ellenőrzők is.

    6. a fogyasztói társadalom kialakítása: a termelési eszközök tökéletesítésével, a könnyű közlekedés révén pl. autóval elérhető bevásárló központok, forgalmas helyen levő plázák, valamennyi nemzetet, még a legbarbárabbakat is belerántjuk a fogyasztói társadalomba. Áruink olcsósága az a nehéztüzérség, amellyel rommá lőjük még a kínai falat is, amellyel kapitulációra bírjuk a barbárok legmakacsabb idegengyűlöletét is. Minden nemzetet rákényszerítünk, hogy, hacsak nem akarnak tönkremenni, elsajátítsák az apparátusunk által diktált termelési módokat és azok termékeit fogyasszák. Rákényszerítjük őket, hogy meghonosítsák maguknál a fogyasztói társadalmat, amit egyesek civilizációnak is neveznek. Egyszóval: apparátusunk a saját képmására formált világot teremt. Fehér galléros katonáink legközelebbi célja, hogy a rabszolgákat fogyasztói tömeggé, anyagba süllyedt tömeggé alakítsák át, és a nemzeti politikai hatalmat a mi érdekeink szerint befolyásolják.

    7. a hagyományok eltüntetése: a hagyományok, mint a népművészet és a vallásosság elsősorban falun maradt meg, ezért célba vettük a falut is, ahol igyekszünk eltüntetni a hagyományos hierarchiákat. A valamennyire önálló falu helyett fogyasztói várost generálunk. Azon igyekszünk, hogy minél nagyobb városokat hozzunk létre, ahol automatikusan növekszik az elidegenedés, az individualizáció, és szabadon tenyészik a minket kiszolgáló, megvezetett modern rabszolga. A városi népesség létszámát a falusival szemben nagymértékben megnöveljük, így a falvak elnéptelenednek és önállóságuk felszámolódik. Azon igyekeztünk, hogy a falu és a város közé éket verjünk, hogy a modern városi ember lenézze a hagyományaihoz ragaszkodó falusi parasztot.

    8. politikai centralizáció: a tulajdont kivesszük az állam és a közösségek kezéből, és az apparátusunkat kiszolgáló kevesek, az arra kiválasztottak kézébe koncentráljuk. Ennek szükségszerű következménye a politikai centralizáció is, attól függetlenül, hogy jobb vagy baloldaliak a politikai képviselők. Mindkettőt mi képviseljük. Felszámoljuk a függetlenséget, csak velünk szövetséges viszonyban levő országok és nemzetek lehetnek, akik érdekeit, törvényeit, kormányait és vámjait mi határozzuk meg. Olyan gazdasági érdekközösséggé tömörítjük őket, ahol egy nemzetek feletti kormány létezik, például az Európai Unió intézményei, akik közös törvénykezést alkalmaznak, biztosítják az áruk és szolgáltatások, a tőke és személyek szabad mozgását, valamint az egységes vámtarifák szerinti kereskedést. Állam leszünk az államban, egyház az egyházban.

    9. a profitszerzés meghonosítása: hatalmi célunk, hogy kivegyünk részünket az ipari termelés és kereskedelmi forgalomból származó profitból, hogy állandó ellentétet tartsunk fenn a termelőerők és a termelési viszonyok között. Ezért korábban számos gazdasági válságot is előidéztünk, pl. a XX-ik század harmincas éveiben és a XXI-ik század kétezres éveiben, amelyek periodikus felújításával igyekszünk újabb piacokat találni, így a régi termelői eszközöktől megszabadulni. Mivel a demokráciában mi irányítunk és a társadalom minket szolgál ki, válságot is akkor tudunk generálni, amikor szükséges. Válságra azért van szükségünk, mert ekkor rendszeresen meg tudjuk semmisíteni nemcsak az előállított termékek, hanem a már létrehozott termelőerőknek egy részét is, és így helyet tudunk adni az új termelőerőknek, az anyagi fejlődésnek és jólétnek. A túlnépesedést is mi fogjuk kezelni.

   10. a magántulajdon eltörlése: apparátusunknak nem célja a magántulajdon eltörlése, hanem csak a modern rabszolga tulajdonának eltörlése. A rabszolga magántulajdon, az utolsó és legtökéletesebb kifejezése a termékek előállításának és elsajátításának. Ezért apparátusunk ügynökei ennek a magántulajdonnak az eltörlésében érdekeltek. Sokan vádolnak bennünket azzal, hogy el akarjuk törölni a személyesen szerzett, két kézzel megkeresett tulajdont, azt, amely a személyi szabadság, tevékenység és önállóság alapja. De kérdezzük meg, hogy vajon a kispolgári, paraszti tulajdon megelőzte-e a modern rabszolga-tulajdont? Azt a tulajdont nem kellett eltörölnünk, mert a haladás és fejlődése eltörölte és napról napra eltörli.

   11. a tulajdonviszonyok megszüntetése: az általunk működtetett liberális társadalomban a tőke önálló és személyisége van, a rabszolga pedig önállótlan és személytelen, ami nem más, mint az emberi személyiség és szabadság megszűnte. A demokráciában szabadság alatt a szabad kereskedelmet és a szabad adás-vételt értjük, amint azt az Európai Unió négy szabadsága alatt bemutattuk. Attól a pillanattól kezdve, hogy a munka tőkévé, pénzzé, földjáradékká változtatható, egyszóval társadalmi hatalommá, monopollá alakítható, attól a pillanattól kezdve megszűnik a személyi tulajdon és annak tulajdonosa. Személyi tulajdonon semmi mást nem értünk, mint a nemzeti államok modern rabszolgáit. A rabszolgák erejét arra használjuk fel, hogy fokról fokra kezet tegyünk a nemzetállamok tőkéjére, hogy a mi kezünkbe koncentráljunk minden termelési eszközt.

   12. a család megszüntetése: fel kell tennünk a kérdést: mi a család alapja a demokratikus társadalomban? A család alapja a magántulajdon, a tőke. Ha az apparátusba olvasztjuk a magántulajdont, akkor eltűnik a család alapja is. Az emberi kapcsolatok legmeghittebb kapcsolatát úgy alakítjuk át, hogy az otthoni nevelés helyébe a társadalmi nevelést tesszük. A gyermek nevelését a társadalom határozza meg, ezért a gyerek nevelését társadalmi intézményekre, óvodákra és iskolákra bízzuk, ahol a társadalmi gondolkodást mi határozzuk meg. Nem mi találtuk ki a társadalomnak a gyermek nevelésére tett hatását, mi csupán megváltoztatjuk e hatás jellegét, pl. kiragadjuk a nevelést a nemzeti hatás alól és nemzetközivé tesszük. Igyekszünk az „oszd meg és hatalmaskodj” elvet a családokban is alkalmazni, a férjet és feleséget, a gyerekeket egymás ellen uszítani.

   13. a haza, nemzet és nemzetiségek eltörlése: a világpolgár, modern, turista rabszolgának nincs hazája, így nem lehet tőlük elvenni azt, amijük nincs. A modern rabszolgáknak mindenekelőtt a politikai és gazdasági hatalmat kell meghódítaniuk, ahol mindegy, hogy milyen nemzeti nyelven beszélnek. Nem a haza vagy a nemzet a fontos, hanem a profit. Ez a fajta gazdasági szemlélet felszámolja a nemzeti elkülönülést, mert az érdekek nem a nemzetek érdekei mentén vannak, hanem a szabad kereskedelem, a világpiac, a termelés és az ennek megfelelő életviszonyok egyformaságán. Ma még létező nemzetek közötti különbségek léteznek, amelyeket a jövőben eltüntetünk. Ebben segítenek nekünk a világpolgár modern rabszolgák, akik minket fenntartanak, és a mi fehérgalléros hadseregünk.

Minden történeti kornak megvannak a maga uralkodó eszméi, a közgondolkodást pedig a mindenkori hatalom eszméi határozták meg és fogják meghatározni a jövőben is. A programban részt vevő nemzetek képviselői vállalják, hogy a láthatatlan kéz apparátusának jelszavát betartva  - világot kifosztók egyesüljetek - a következő években is együttműködnek a programban foglaltak megvalósításában.

Megjegyzés: a kommunista kiáltvány nem volt előzmények nélküli, ugyanis az 1790-es években az Iluminátusok, felvilágosultak által elkészített programokban hasonlókat találunk, például: a békés kormányok eltávolítása, az örökösödési jog megszüntetése, a hazafiság, a család és a vallások megszüntetése, és az egy világkormány létrehozása.

   III.                                            

MIÓTA VAGYUNK KRÍZISBEN?


Mindig akkor kerülünk krízisbe, amikor elszakadunk az Egytől, mert téves döntéseink következtében a szellem (bölcsesség) helyett az anyagot választjuk és így létünkről lemondunk. Az Egytől kapott szabad akaratunkat félreértettük, és folyamatosan félreérjük ma is. A krízis tehát létrendi és nem életrendi. Nem az anyag van krízisben, hanem lelkünk. Az eltelt időben csak elszakadásunk mértéke vagy annak mélysége változott. Törvényszerűvé vált, hogy az anyag elsőbbséget élvez, és háttérbe szorul a szellem. Ha csak napjaink történéseit nézzük, ma több anyaggal vesszük körbe magunkat, mint korábban bármikor. Soha nem volt ilyen mértékű "az anyagi jólét", a kényelem, soha nem volt ennyi ruha, cipő vagy autó. Soha nem volt ennyi vállalkozás, gyár, pénzintézet és ügyintéző. Mintha elfelejtettük volna, hogy ha nagyobb az anyagi kényelem, nagyobb a lélek lustasága is, nagyobb mértékű az alvajárás és így nagyobb az anyagba süllyedés is.

Az alvajárók, a jelen időn kívüliek, legalább két csoportba sorolhatók. Az egyik úgy él, mintha nem volna krízis, mert nem veszi észre reális helyzetét, ami körülötte történik. Ő az, aki látszólag élvezi az életet, és azt hiszi, hogy amit ő nem vesz észre, az nem is létezik. Önmagát altatja, és nem vesz tudomást az időről, a rá szabott feladatokról és a rá bízott szakralitásokról, illetve úgy tesz, mintha semmi elintéznivalója nem lenne. Ő az, aki farizeus maszkot visel, elrejtőzik, tudatlan és időszerűtlen.

A másik a kívülálló típus, aki tudatában van annak, hogy mi történik vele, de azt hiszi, hogy abban a kivételes helyzetben van, hogy ő a megoldást is tudja, például a politikai pártok képviselői, amennyiben programjukat komolyan veszik. De kívülállónak lehet tekinteni mindazon tudományok képviselőit is, akik univerzális megoldásokat javasolnak, vagy azokat a társadalmi mozgalmi képviselőket is, akik „alulról” vagy „felülről" jövő javaslatokkal akarják a helyzetet megoldani. A kívülállókra jellemző, hogy a megoldást „kívülről” kísérelik meg, elméletekkel, eszmékkel, tökéletlen rendszerekkel, absztrakt ötletekkel, fogalmakkal, világnézetekkel, amelyeket az élethelyzetre ráerőszakolnak. Ők a fáziseltolódásban, korszerűtlenségben szenvedők, akik mindig lemaradnak, és mivel a lemaradások összeadódnak, az időtávlat egyre nagyobb lesz és egyre inkább lemaradottak lesznek.

A krízis létrendi, mindig a lélek szintjén keletkezik. A lélek "dönt" arról, hogy a krízist feloldja, ezt nevezzük katarzisnak, extázisnak, megtisztulásnak, az életigazságba való visszatérésnek, visszakapaszkodásnak, amire csak az igaz és normális ember képes. A gyenge ember ennek ellenkezőjére, aki gyakran előre menekül és élethazugságokba bújik el. Aki a krízist feloldja, az nem gyűlöl, nem szitkozódik, átkot nem szór, mert szövetségben áll az Eggyel. Csak így képes felemelni a másikat. Aki a krízist nem tudja feloldani, az összeomlásba, katasztrófába süllyed és magával ránt másokat is. Mivel az egyéni lélek krízis- feloldó (lelkes) vagy állandósító (lelketlen) képessége kivetül a társadalom szintjére is, így az emberi történetben különböző kríziskorszakokat tudunk megkülönböztetni, például:
      1) A hitnek vallássá alakítása kb. a negyedik században, amelyből a következő évszázadok számos más krízise származott. Az államvallás megjelenésével és a betűhöz való ragaszkodással érte el az akkori vallásos hatalom azt, hogy Beavató Mesterünk tanításából egyre kevesebb jusson el az emberek tudatához. A vallásból kifelejtették például a megismerés szükségességét, a szeretet szakralitását vagy az apokalipszis szükségességét. Mindezekről vagy elvontan, ködösen vagy negatív értelemben adtak tudomást a közösségnek. Ehhez a tudatlansághoz társult az egyházi vezetők farizeusága és anyagiassága. Segítségükkel jutottunk el oda, hogy ma az egyház se nem tanító, se nem misztikus, se nem metafizikai, inkább karitatív, szociális, ünneplő és politizáló. Ma az egyház már nem kontemplatív, mert kihaltak a gondolkodó szellemi vezetők, a meditálók, akik tudták, hogy látás nélkül kell hinni és hittel látni. Az egyház a rendbetétel helyett saját intézményét és dogmarendszerét dolgozta ki, és aki ezt nem fogadta el, azt megégették vagy eltették láb alól. A hatalmi harc néha a pápákat sem kímélte. Valamikor a vallás a hétköznapi életet, a nyíltságot jelentette, azt is lehetne mondani, hogy a az emberi foglalkozások „papi” foglalkozások voltak. Később a dogma a vallásból hatalmat csinált. A rendből rendszert alkottak, ami korlátok felhúzását jelentette, így a vallás zárt lett, hatalomvágyó, háborúskodó, kiközösítő  és  világszemlélet.

      2) A modern, liberális és globális korszak elindulása kb. az 1500-as évektől számítható, amely lehetővé tette a reformációt, majd a reneszánszot és felvilágosodást, amikor az embert még inkább anyagba süllyesztették és megalapozták annak a pusztulásnak alapjait, amelyre a mai XXI. századi modern Bábelt felépítették. Ezen korszakban a pénz hitelbe helyezése, pl. háborúk finanszírozása (Fuggerek, Mediciek), az új világ meghódítása, majd később a descartes-i racionális gondolkodás, még inkább eltávolította az embert az Egytől. Ebben a korban lett az ember saját tudatbörtönének rabja, és vált egyre inkább tárggyá, illetve anyaggá. A humanizmusban az individuális ego vált az ember központjává, aki önmaga körül kering, mert számára nem létezik az Egy, az, aki „mindenütt jelenlévő és sehol sincs”, akiben minden találkozik, és akitől minden származik. A descartes-i mondatot, hogy „gondolkodom, tehát vagyok", a székely bácsi valószínűleg nem ismerte, ő ugyanis egyszerűen a lényegre tapintott, amikor azt mondta, hogy „ha vagyunk, akkor legyünk”. Vagyis, ha az Egy már megteremtetett, akkor éljünk, úgy, hogy az Egynek tetszése legyen bennünk. Különben a racionális gondolkodás nélkül is jól megvagyunk. Mivel az Egy iránti éberség fokozatosan gyengült, felerősödött az alvajárás (a hatalom általi altatás), az élet középpontjába az individuális én került, és mindent neki rendeltek alá. Az énből isten lett, lásd Nietzschét és az ember feletti embert, majd aki ezt a gyakorlatban megvalósította, Hitlert.

3) A tizenhetedik-tizennyolcadik században a vallási hatalom végleg szövetkezett a racionalitással. Nagyfokú tudatlanság kellett ahhoz, hogy a hierarchiára épülő középkori társadalmat felváltsa a modern nivellálódás, a liberalizmus, az egyenlősdi demokrácia, amelyet a nemzetek vagy a köztársaságok kialakulási korszakának is szoktak nevezni. Például a francia szabadkőműves forradalomban látható az időbeli hatalom megnyilvánulása a szellem fölött, amikor a korábbi egység helyett megjelent az egyenlőség, és amely a következő évszázadok legtöbb forradalmában is megnyilvánult. Az egyenlőség alapú, anti-tradicionális forradalmak kitartottak egészen a huszadik század elejéig, és torkoltak az első nagy világégésbe, a nagy háborúba, amelynek egyenes következménye volt a második világégés. Az egyenlőség negatív hatása tehát a forradalmaktól a két világháborúig és napjaink híres és mesterségesen fenntartott demokráciájáig nyomon követhető.

Kérdezzük meg magunkat: mit tanultunk az elmúlt évezredekben, vagy inkább mire tanítottak? Meddig akarunk még rejtőzködni? A fentieket figyelembe véve nem csodálkozhatunk azon, hogy a lelki krízist nem tudtuk feloldani, inkább állandóvá tettük. Magunk ellen dolgoztunk és dolgozunk, mivel a háttérben működő láthatatlan kéznek vagy hatalomnak engedünk. Egyéni szinten a krízis oka az Egytől eltávolodott ember, társadalmi és közösségi szinten pedig a krízis oka korábban a vallási hatalom, ma pedig a globális és diktatórikus démonkrácia. Mindkettő a tradicionális kereszténység leépítéséról szól. Minden más politikai, gazdasági, művészeti, filozófiai krízis ennek a leépítésnek, elvesztésnek függvénye. A kereszténységre való visszatérés, amelyre Beavató Mesterünk tanított, az hogy a lét az élet transzcendens csúcsa, amiből az élet értelme célja, szépsége és gazdagsága fakad. A szellemtelenség, a transzcendens léttudat kapcsolatának hiánya pedig eltévelyedettség, tudatlanság, amely akár materialista ateizmus is lehet, ahol nincs újra összekapcsolódás, újra kötés (re+legio) az Eggyel, hanem épp ennek ellenkezője. Egyre inkább eltávolodni, egyre inkább az anyag és az élvezetek mámorában, az élvezetekben és kényelemben lenni, minél többet harácsolni, rabolni és háborúzni. Ez a legjobb üzlet. E gondolkodásból fakadnak a társadalmi zavarok, a gazdasági válságok, és napjaink modern rabszolgasága is. Úgy is mondhatnánk, rosszul értelmezve ezt is, hogy a modern apokalipszis. Pedig a válság, a krízis csak betegség, amiből ki lehet gyógyulni, ha van rá akarat, szándék és tenni akarás. Rajtunk múlik a katarzis, az extázis, a visszatérés szükségességének megértése. A világ helyzete sohasem volt reménytelen, mert sohasem azokon múlott, akik nem hittek az életben, hanem azokon, akik hittek és hisznek benne. Ennek igazát a történelem már többször bebizonyította.


IV.

Új pogányság, avagy milyen az anyagba süllyedt ember

Sokféle hatalomgyakorló vallás volt, van, és lesz, de lehet, hogy mindenik közül az anyagba süllyedt emberek vallása lesz az, amelyik a pálmát elviszi. Talán csak azért mert, a történelem során az ember egyre több anyagot állított elő, és egyre több anyaggal szolgálta ki és szolgálja ki a maga és mások kényelmét. Az egyre több anyag gyűjtése elszakítja az embert a rábízott szakrális természetről és a másik emberről való gondoskodástól. Az anyagba süllyedt emberek vallása egy önmagát igazolni szándékozó irracionális tevékenység, igazi tömegembernek való vallás, amolyan új pogányság. Ez az anyagot, kényelmet, komfortzónát védő vallás kiszakítja az embert a metafizikai létből és földi halandóvá teszi - minőség nélküli tömeggé -, aki elfogadja, hogy pórból lett és porrá lesz. A sémita lineáris gondolkodás kitörli belőle a belekódolt egyetemes metafizikai tudatot, hogy ő az Egy képe és hasonlatossága, akinek nemcsak földi élete van, hanem léte is, vagyis van tovább, ami feltámadásnak is nevezhető. A világ nem lineáris, hanem körkörös és bináris. Hogy ezt megértsük, nem elegendő az ugyancsak sémita  tízes számrendszer, ahol a számsor egyik végén van a nulla, a másik végén a végtelen. A világ, akárcsak a számítástechnika nyelve is - bináris.

Az új pogányság vallása azt hirdeti, te vagy az anyagba zárt kis isten, rajtad kívül nincs semmi és senki, illetve csak az, amit két kezeddel megfoghatsz, és szemeddel meglátsz. Te vagy a világ közepe, és cseréld le Teremtődet magaddal. Te vagy a lineáris kezdet és a vég. Mivel az egyetemes én fölött az individuális én hatalmaskodik, az ember elszakadt a tökéletes igazságot, rendet és szabadságot „megtestesítő” Egytől. Amennyiben a valláshoz kell a doktrína, az erkölcs és kultusz (rituálé), akkor az anyagba süllyedt tömegember vallási doktrínája a fogyassz mértéktelenül, mert minden érted van, erkölcse a fizess meg minden fogyasztást, rituáléja pedig, hogy higgy a láthatatlan kéz hatalmának, a politikának, marketingnek, médiumoknak, a hitelező banknak és ne gondolkodj teremtettséged törvényei szerint élni, mert az élet után nincs tovább.

A hatalmat gyakorlók az anyagba süllyedt embernek, a tömegnek a világot anyagi természetűnek mutatják be, mert ez az, amit érzékeivel tapasztalhat, láthat, hallhat, megérinthet és megfoghat. Énjéről azt hitetik el, hogy ez nem más, mint az anyagi test, érzéseiről azt, hogy azok a test állapotát jelzik, gondolatairól pedig azt, hogy azok testének (az agynak) racionális válaszai. Hasonlóan gondolkodtatják, a szakrális természetről is, mivel az is megfogható, megtanulható, elérhető, szétszedhető és összerakható.

A tévedést a valóságnak vélt anyagi káprázat adja. Aki ebben a káprázatban él, az az örök valóságot megfordítja, és az anyagi természetből származtatja az érzékeket, a gondolatot, a lelket, holott épp az értelmes lélekből származik a valóság, a  gondolat, a szó és cselekedet. Annak, hogy az anyagba süllyedt ember a valóságot megfordítja és a káprázatot az igazi láthatatlan valóság elé helyezi, két bizonyítéka van: az egyik, hogy az anyagi világnak vagy a kellékek világának káprázat-voltára fel lehet eszmélni (pl. éberséggel, felébredéssel), a másik, hogy az ember teste meghal, de a felkészült lélek, az univerzális én megmarad. Az anyagba süllyedés valóban külső, anyagi jólétet hoz, ugyanakkor számos lelki betegséget, és -ami még rosszabb - szellemi nyomort is. Ez az Egy hagyományával szembehelyezkedő materialista vallás, amiből hiányzik a szellem, és mivel nem a lét igazságáról szól, a hazugságot képviseli. Célja az embert megtéveszteni, manipulálni, átprogramozni, a rendet felforgatni, és a dolgok ellenkezőjét állítani. Ez a feje tetejére fordított világ, amikor a hamisról állítjuk, hogy igaz, a csúnyáról, hogy szép, a fentről, hogy lent, a nőről, hogy férfi, lásd például a gender-elméletet, és ember legyen a talpán, aki ezen sok hamisság között el tud igazodni. Ha a királynak nincs ruhája és mezítelenül futkározik, akkor is dicsérni kell szép ruháját. Folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy  működik a manipuláció, az átverés, az oszd meg és uralkodj elv.

Az anyagban és kényelemben hívők egy anyagi álomvilágban hisznek, ahol legalább három tétel érvényesül: pénzért minden megszerezhető, nem fontos a lelkünkkel foglalkozni, mert az életnek vége van itt a földön és nincs feltámadás. A három dogma egyetlenegy dologra megy ki, arra, hogy a fogyasztásról az út végén nem kell elszámolni és alázatra, szeretetre amúgy sincs szükség. Így az ember  nem önszántából vállalt, hanem belevert félelmében inkább kitart, hazudozik, fennhéjázó, és a kelleténél többet fogyaszt. Ebből a káoszból alakult ki a múlt század materializmusa, és ennek a századnak modern rabszolgatartó, liberális és demokratikus társadalma. Az anyag elsőbbségét élvező világnézetnek gyökerei a régi szövetségben találhatók, pontosabban a betű szerinti értelmezésben és annak a gyakorlatban való kipróbálásában, például abban a kommunista kísérletben, amely a huszadik században embermilliók életébe került. Az anyagot előtérbe helyező vallások, elvek meghatározott dogmák, világnézetek és/vagy diktátorok elképzelése szerint működnek, a vallás termékeit pedig nevezhetjük felvilágosodásnak, reneszánsznak, materializmusnak vagy ateizmusnak, esetleg globalizmusnak, pénzhatalomnak, gazdasági növekedésnek, életélvezetnek vagy egyszerűen csak kizsákmányolásnak, rablásnak, esetleg bűnnek vagy eltévelyedésnek. Mind ugyanaz. Az anyagba süllyedt ember absztrakt, elvont fogalmakkal manipulál, aki szemével néz, de nem lát, fülével hall, de nem fogja fel azt.

Az absztrakt elvek, izmusok szerint élő ember még önmagával, szemével és fülével szemben is bizalmatlan. Szereti azt elhitetni magával, hogy néha érzéki csalódásban van része, és amikor lehetősége van, a dolgot úgy feltüntetni, mintha érzékei szándékosan csalnának. Az absztrakt ember élete elméletileg megszerkesztett élet, amely nem közvetlen érzéki tapasztalatokra, hanem elvekre épít. Ilyen absztrakt ember az internetes oldalakat hosszasan böngésző és magát felvilágosodottnak, esetleg tudósnak nevező ember is, aki elvei szerint nem táplálkozik, hanem fogyaszt, nem alszik, hanem biológiai energiáját pótolja, nem körtét, almát vagy lekváros kenyeret eszik, hanem kalóriát, szénhidrátot és fehérjét. Az elvek szerint élő anyagba süllyedt ember tulajdonképpen már kórosan beteg, a betegség neve: absztrakt élet. Az anyagba süllyedt absztrakt ember egyetlen gyógyszere, ha megszereti a kegyelmi ajándékba kapott életet, a természet szakralitásait, a patak friss, üde vízét, a rétek illatát, a madárdalt, a friss kenyeret és a finom, családias vasárnapi ebédet, a másik embert. Ha felismeri, hogy az anyag felett áll az élet szeretete, a lelkiismeret, a nyugalom, a csendben való elmerülés, a barátság, a szív tisztasága és a boldogság. Aki boldog, az nem önző és nem absztrakt, hanem szereti az életet amit kapott, és amivel el tud számolni.

Az új pogány vallás(ok) szerint az emberek egyenlők. De vajon egyenlő-e mindenkinek a tudati és értelmi szintje? Természetesen nem, ugyanis a világ bennünk van, és ahányan vagyunk, annyiféleképpen látjuk azt. Akinek azt mondják például, hogy a demokráciában az emberek egyenlők, a blöfföt ne higgye el. Ez természetesen ellentmond a mai közösségi mainstream gondolkodásnak, amely elzárkózik az egyenlőtlenségek említésétől is. Kik azok, akik el szeretnék velünk hitetni, hogy egyenlők vagyunk? Akik irányítani akarnak, akik rabszolgaként kezelnek minket. Miben vagyunk egyenlők? Például egyenlően osztozhatunk az anyagba süllyedésben, amit sokan meg is tesznek. Abban, hogy a hónap végén mindenki a sárga csekkjét befizetheti a postán, majd felülhet a bevásárló istállóba - hivatalos nevén plázába - járó ingyenes buszra, és elköltheti maradék pénzét a multinál.

Az egyenlőség, az egyenlő lehetőség (genetikai adottságainkat most mellőzzük) először születésünkkor mutatkozik meg, amikor egyenlő eséllyel indulunk a startvonalról vissza az Egyhez, „aki” mindenkinek megadta a lehetőséget, hogy tanúbizonyságot tegyen szerető szándékáról. Másodszor, mindenkinek megadatott, hogy megmutassa képességét: fel tud-e ébredni abból a szendergésből, világnézetből, amelyet szülei, az iskola és a társadalom rákényszerített, illetve járva az életnek nevezett tesztelési folyamatot? Megfordul-e valamikor és elindul-e az ébredés útján, vagyis másodszor is megszületik, immár szellemi emberként?

Ezt a szellemi embert nevezzük felnőtt embernek. Anyagi felnőttség nincs, csak szellemi. A kettő közötti különbség a beérkezési vonalnál jelenik meg, ahol számot kell adni arról, hogy hogyan sáfárkodtunk a ránk bízott talentumokkal. Hogy elástuk-e azt, avagy kamatoztattuk.

**************************************************************************************


BLU201205-7807-1810