Gyárfás András 2024 júliusának derekán

  Mi az igaz

Harminc-egynéhány évvel ezelőtt felbomlott egy keleti unió, és  a határon megjelent a nyugati demokrácia karavánja, a kísérő ugató ebekkel. Közel húsz évig az ebekre hallgattunk, és vicsorogtunk a valahogy megválasztott kormányra. Nem vettük észre, hogy a szabadság, amit a demokrácia felkínál, az a választás lehetősége, semmi egyéb. Emberek, kiírunk egy választást, és ti döntsétek el, merre, hogyan. Megválasztottátok azt, aki a parlamentben a ti érdekeiteket tűzi óriásplakátra, és most hajrá…

Minden választás legtermészetesebb következménye, hogy lesznek nyertesei és vesztesei, a nagyobb részből megalakul a kormány, a másik pedig ellenzékbe szorul. Eddig a tanítómese.

És most jöjjön, ami van. A nyugat ebei itt maradnak és üvöltöznek, mert ők az elveszett gyarmataikat akarták Közép-európában újrateremteni, ezért semmi szükség önállóan gondolkozó kormányokra, főleg nemzeti kormányokra nem, és társra leltek egy ellenséges ellenzékben. Nyíltan ki is merik mondani, hogy mi nem ellenfeletek, hanem ellenségetek vagyunk, itt és ott fönn, egyaránt.

Most pedig egy totál-eltévedt tömeg a légüres térbe beszippantva összeállt egy program nélküli valaki mögé. Mert nem higgye azt senki, hogy aki most országot jár és ígér, de főleg szidalmaz és támad, képes lesz hazaépítő céllal építeni. A szerencsétlen véletlen, mint annyi sokszor a történelemben, szélörvényként ezt a szélhámost sodorta „megfelelő időben, megfelelő helyre”, de a szélörvények hamar elülnek, és pusztítás nyomai emlékeztetnek majd csak arra, hogy ilyen is volt.

Nagy kár a sok naiv, hiszékeny emberért kiket magával rántott. Mert ahogy jött, úgy tűnik el, esetleg szürkecsíkos egyenruhában , a karikagyűrű helyett acél bilincsel. Sajnos most már ehhez Brüsszelnek is van néhányezer kötetnyi szellős szava.

Vigaszként szolgálhat, hogy közben felnő egy generáció, amelyik megérti, mi is az a Demokrácia. Őszintén szeretném…

    Zabla

Gyermekkoromban, amikor Marosvásárhelyen, a Mentovich utcában a szódavizet hozta a szekér, és a szekérhúzó igásló fején ott voltak a szemellenzők, soha sem jutottak eszembe a politikusok. Most viszont, amikor  egy (na jó, sok, talán egyel több, is, mint sok)  politikus  nyilatkozik, ordít, nem néz se jobbra, se balra,  csak mondja, amit az ura-parancsolója diktál, hát én az a lovat látom magam előtt.

Ma a világ azon vitatkozik, mi jobb, a béke vagy a háború. Mind meghülyültünk?

Mózes 1. könyve, a teremtésrõl 10:7.  Khúsnak pedig fiai: Széba, Hávilah, Szábthah, Rahmáh, Szabthékah. Rahmáhnak pedig fiai: Séba és Dédán.

Láncszerűen sorakoztak, és a lánc, ha megszakad, újra kell fonni. Fiuk voltak, meg apák, és nem voltak hülyék, valamit csak tudtak, különben ti sem lennétek ma itt. Hol volt akkor az a nagy marha mesterséges intelligencia? Ők csak egyet tudtak, továbbadni n a lényeget, amit örököltek: az élet, a tisztesség, a becsület, tisztelet jelenti a láncot, ami összeköt, még ha a sors úgy is hozta, hogy elválasztattunk nagy- és dédatyáink sírjától. De szellemétől nem. Nem kell feltétlenül búcsúra indulnotok, de lélekben legyetek ott, amikor több százezer ember helyettetek is odamegy, imádkozik, ott van. Igen, ők tudják, mi a béke…

Valamelyik vén, szódavizes ló ott az óceánon túl egyszer talán nem engedelmeskedik majd a zablának, és helyes irányba tereli a szekeret. Reméljük, várjuk…                     

                           Heuréka

Szégyellem magam. Nem gyónást, vallomást, hanem őszinte tényfeltárást akarok tenni. Ha gyónok, a Fsz. Úr felold, mert bevallani nincs mit, hiszen csak saját magam ellen követtem el valamit, ha ez egyáltalán „elkövetés”.

A tény: EB foci, és én azért szurkoltam, drukkoltam, hogy az egyik csapat veszítsen. Nem a másik győzelme érdekelt, hanem annak veresége, aki önmagáról előzetesen meghirdette, hogy nem csak ezt a meccset, hanem az egész bajnokságot, sőt majd a VB-t is, és mindent, mindent és még azután is mindent megnyer, mert a Nagy Nemzet…

És itt most álljunk meg egy pillanatra és tisztázzunk. Itt nem nemzeti válogatottak küzdöttek (már ha ezt tették és nem lődörögtek és rugdosták egymást a labda helyett), hanem államok által az egész világból leigazolt játékosok. Akik a himnuszokat még motyogni sem tudták, azt a valakit pedig, aki a nem várt győzelme örömére elárulta, hogy „szélsőséges, nemzeti” elvekkel barátkozik, azt ki is zárták a további játékokból. Hát tényleg, hogy mer politikai véleményt vinni a sportpályára!

Franciaország megbuktatta a demokratikus választás alapelvét, megtiltotta, hogy a második menetben is arra szavazzanak, akire már letették a voksukat egy héttel korábban, és így kihozott egy olyan egyveleget győztesnek, amelyik több, egymásnak ellentmondó pártocskákból áll és kormányozni majd képtelen lesz. Azt hiszem, ezek után már nem kell szégyenkeznem, hiszen végül is mit tettem? Valóban sportszerűtlen valaki ellen és nem valakiért izgulni és szorítani. de számomra a szerénytelenség művészeknél, sportolóknál, politikusoknál megbocsájthatatlan vétek. Azért azt mégsem várhattam el, hogy az üstökösként feltörő politikus (?) önmagát gyalázza-büntesse az éjszakai bulin fiatal lányok lábai közötti csúszkálása miatt. Hiszen ez ugyebár hazai gyakorlat, és mi magyarok azért még mindig, és még nagyon sokáig … szóval na igen, mit is akartam mondani?

Most, hogy mindezt leírtam, már nem is szégyellem magam olyan nagyon, csak kicsit röstellem (…)… Ezzel kellett volna kezdeni s rögtön abbahagyni… Jujjj be jó, röstellem…

Heuréka, megvan, megvan       

                                                     A pék

Itt valami végzetes félreértés uralkodik, mert tény, hogy a régiek még latinul mondták, hogy mindenki, akinek kell, megértse: „Si vis pacem para bellum”* - és fegyvereket halmoztak fel a háború ellen, de most amikor évek óta dúlnak a háborúk, abba kellene hagyni a megvadult fegyverkezést, tűzszünetre van szükség.

Ez valahogy eszembe juttatja kisgyermek koromból az okos felnőtteket, kik ilyen találós kérdéseket tettek fel nekünk: - Na, mit gondolsz, miért nem harapja le a pék a kifli végét? Mi aztán mondtunk mindenfélét, hogy hát ezért meg azért, míg nem kínoztak tovább, és elárulták: - Azért, mert akkor nem tudja eladni a kiflit.

Nahát, ezért nem kötnek tűzszünetet a nagyhatalmak, mert akkor nem tudják eladni a háborút! Ennyi.

Még meglehetne kérdezni, hogy mi több, egy vagy százezer élet? Mármint értékben, ha ezt valahol mérik, és miben? Mi a mértékegység? És ki van felhatalmazva, hogy egyet is elvegyen, amikor az édesanya, ki a világra hozta, a saját életét is odaadja cserébe…

Vagy ez valami természet-parancsolta végzet, hogy lelassítsa a föld túlnépesedését? Olyan, mint a pestis, kolera, spanyolnátha, Covid, árvizek és földrengések, szárazság, erdőégések, földcsuszamlás, pusztító szélviharok. Nyilván nem állíthatjuk, hogy azok nem általunk vagy miattunk történnek, mint a háborúk. Utóbbit  könnyű megítélni, mert ott állunk mi emberek, két vagy több oldalon, és lövünk egymásra, míg a természeti katasztrófákat hosszú stafétafutásként adjuk tovább, azzal, hogy te majd tedd nagyobbá és urald.

Hát uralni nem sikerült, de pusztítóbbá tenni igen, s ez is valami…

De tényleg, miért is nem harapja le a pék a kifli végét? Na jó, nem mindkettőt, csak az egyiket. Igaz, akkor megint két vége lesz a kiflinek, és akkor mire jutott?

Rá kellene beszélni a péket, csináljon kifliket vég nélkül! Több sikerrel járnánk, mint a mai politikai élet egyetlen szereplője, aki sorra járja a feleket és tárgyalásra biztatja őket, s nem öldöklésre. Előbb vagy utóbb megkapja a büntetését, egyelőre mélységesen elítélik és megpróbálják kizárni az „üzletből, pékségből. Aztán majd…?

* Ha békét akarsz, készülj a háborúra (a szerk.).

                                                   Vakulj világ!

      Lám csak, a demokrácia, a szabadság fellegvárában tovább védik a hagyományokat, hiszen az elnök vagy jelölt lelövése ott tradíció. Ez mutatja a legmeggyőzőbben, hogy szabadság van, és élnek is vele, már ameddig hagyják, mert most is lelőtték a bátor merénylő hazafit. Csak semmi per, meg vallatás, hiszen ki tudja, mi derülne ki.

      Természetesen az ügy világszerte nagy port, vihart (vagy fordítva) keltett, és a legmegbízhatóbb sajtó, az Origo is lehozza egy önmagát megnevezni nem akaró, de mesterlövész-szakértő véleményét. Asszongya: „A szakértő értelmezte azt is, hogy miért látszik a merényletről napvilágot látott videón, hogy Donald Trump csak valamivel a lövés után kap a füléhez. A szakértő szerint (idézem tovább a cikket) ennek magyarázata, hogy a hang gyorsabban terjed, és ehhez a sebességhez képest a lövedék, ha időben jelentéktelennek tűnő, de mégis csak észlelhető késedelemmel jutott el az elnök füléhez.” Eddig a szakértelem.

       A rengeteg krimi és nem krimi áldozatai, akiket fejbe lőttek, nem számoltak be arról, hogy először hallották a hangot, majd az ütést. Igaz, utána többnyire senkinek sem sikerült a részleteket elárulni, mert a fejlövés már csak ilyen, de az említett videón Trump jobbra dől és bukik le, tehát, ha hallotta a jobb fülében a hangot, akkor miért nem kapta el a fejét balra? S aztán a testőr miért várta ki a végét, vagy egyáltalán mire várt? A lényeg, hogy a fej és az öklök végig láthatóak legyenek, erre kínosan ügyel minden testőr, és végeredményben ők ugye test- és nem fejőrök!

      A pillanatok (?) alatt ott termő fekete ruhás állig felfegyverzettek, majd a terepszínű ugyanazok, és helikopter, és kocsisor és az elkövető városkájának  bemutatása, hát csodálatos … De hát ugye, a hagyomány… A mögöttes valóság viszont nem a népségnek való, vakulj világ!

       Csak maradna az egész ott, az óceánon túl!

(A szerk. megjegyzése: Most is fülemben cseng az Atlantisz együttes hajdani dalának szövege: „Ki ölte meg Kennedyt/Nem tudja senki/Vagy aki tudja/Az hallgat”. Ahogy egy demokráciához illik.)

Gyárfás András 2024  június végén

Bűz

Lejárt a kampány, megtörtént a szavazás, újraszámolás, csak a hecc nem ül el. A patak partján újra halomban áll a szemét és a hajléktalanok békésen alszanak a padokon, de az régi/új főpolgármester megígérte, hogy nekik is megoldást talál, és ez könnyebb lesz, mint gondolná, mert sokan (mi is) töprengenek azon hogy itt kellene hagyni a hajlékunkat és valahova vidékre menni, de nem a Tisza-partra!

Na de fejezzem be a politikát, talán még csak annyit, hogy a riporternő megkérdezett egy csoport fiatalt Budapesten: most már szabadon elárulhatják, kire szavaztak. A TISZA-pártra, jött a válasz. És ismerik a párt tagjait? Nem! És a programját? Azt sem! De hát önök most ismeretlen embereket küldenek ki az EU-ba aki önöket kell, hogy óvja/védje?! Hagyjon már békén, mi változást akarunk, elég abból, amit a szüleink csináltak! Mégis mit csináltak azon kívül, hogy felneveltek? - Elég!

A közönséges olasz bűnözőnőt, aki Budapesten embereket ütött-vert bandába szerveződve, felvették képviselőnek az EU-ba, tehát azonnal szabadon kell bocsájtani. Hát akkor erről ennyit.

Sajnos az ibolyaszag a fürdőszobából minden erőlködésem/kísérletem ellenére visszatért vagy el sem ment? Ez nem az az illat, ami a költők által a szeretett lénynek átnyújtott csokorból árad, hanem amit azok éreznek, akik már alulról szagolják. Nincs menekvés, szakembert kell hívni, de nem azt, akit négy évvel ezelőtt. Ő, amikor átvettük a majdnem új házat és a dugulásokat el kellett távolítani, ötvenezer forintot kért csak a kiszállásért. Elő hát a Net, és már az első: - Uram, azonnal megy a szakemberünk, nálunk kiszállás díj nincs, a szakember megállapítja, hogy tud-e segíteni, megmondja, hogy mennyi, és ennyi.

Hát tényleg alig egy óra múlva hívott is a szaki, hogy olyan egy óra múlva nálunk lesz, és tényleg, három óra múlva már csengettek is, ketten, két kigyúrt Fradi szurkoló. Az egyikük be a fürdőszobába, a másik megkért, hogy írjak alá egy papírt, hogy itt voltak és ne mind kérdezősködjek, minden le van írva. Hát az eddig felhasznált vegyszerek oldalain lévő mikroszkopikus betűknél jóval apróbban tele volt írva két oldal, amit négy helyen kellett aláírnom, és amikor ez megtörtént a fürdőszobából felharsant: - Aláírta?  - Igen. –Na, akkor mondja mi a baj? - Hát jön a büdösség. - Megpróbált már valamit? – Igen, amit csak leír az internet mindent, és kétszer is, de semmi. - Hát az nagy baj, nem kellett volna, most aztán kereshetem a hibát.

Itt eszembe jutott, milyen marha is vagyok, hisz ezt a leckét a svájci szerelő ezelőtt harminc évvel már megtanította. A mosogatógép romlott el akkor a konyhában, hát csak nem hívok egy drága mestert, hisz mérnök vagyok. Szétszedtem mindent, lett egy kupac ez-az, átmostam és visszaszereltem, de megmaradt egy kis csavaralátét. Megint szét és megint újra, és most egy csavaranya volt fölösleges, közben a feleségem már telefonált, féltve a gépet és az én, még úgy-ahogy ép elmémet. Jött a szerelő, sokat nem kellett kérdezzen, csak annyit árult el: - Uram a normál szerelés kiszállással együtt ötven svájci frank. Ha ön végig akarja nézni, akkor hetvenöt, ha tanácsokat is ad, akkor száz, de ha már javított rajta, akkor százötven.

De vissza ide. Szétszedte a szifont és azon van egy kerek gumigyűrű, ráhúzta két ujjára és felmutatta: - Na, milyenek látja? - Hát így négyszögű. - Na látja, itt a hiba, ha ez szabályos kerek lenne,  a büdösség nem tudna kijönni mellette. (Nem vette észre, hogy ő az első ember a történelemben, akinek sikerült a kör négyszögesítése)

- A nagyságos asszony adjon két liter nagyon forró vizet, de ne a csapból, az nem elég forró… Szerencsére, mint minden rendes háztartásban, a nagyságos asszonynak van gyorsforralója, és pillanatok alatt ott a víz, bele a gumigyűrűt és pár perc után vissza a szifonba, és felemelt hüvelykujjal jelzi, hogy megvan, sikerült. Igen, ha valaki érti, hát érti a mesterségét.

- Mennyivel tartozom? És nekiállok, hogy elmeséljem a négy évvel előbbi dugulás-elhárítást, de félbeszakít: - Kiszállási díj nincs, de a gyorsasági beavatkozás (amit én nem kértem) ötvenötezer forint, és nem akarok pofátlan lenni, ezért a kettőnk munkájával együtt (kb. 15 perc) kivételesen csak hatvanötezer forint.

Szóval a szívemet évente több mint egy óra hosszat minden készülékkel vizsgáló akadémikus professzor tanár, aki egy egész életen át tanul és tanít és gyógyít, ötvenháromezer forintot kér, és bármikor bármilyen panasszal (itt a személyes névjegye) hívhatom - hát ezekkel összehasonlítva nagyon alulfizetett, majdnem olcsó. 

Csak tudnám, hogy mit írtam alá? Még szerencse, hogy a banki adataimat nem kérték el. Mindegy, nincs büdösség. De a fővárosban valami bűzlik.

                                                                               Világbéke

Nem is tudom, mivel kezdjem, de először próbáljak meg felszabadulni abból a rettenetes szorongásból, amibe a tegnap esti facebook kergetett. Magyar Péter a hivatalos oldalán azt ígérte, hogy hétfő reggel szavazást indít követői között egy fontos kérdésben.  Tisza Pár alelnöke azt nem árulta el, pontosan milyen kérdésben kéri ki az emberek véleményét.

Na, és most itt ülök, szorongok, mi mást tehetnék, hisz nem vagyok a követője, és ha valami történni fog, talán meg sem tudom és semmit sem tehetek ellene.

Még szerencse, hogy a világbékét elrendezték Svájcban. Már az első nap a német kancellár kinyilatkozta, hogy megtették az első lépést, és ez a legfontosabb, mert most már jöhet a második… Ja, a béke? Hát ő, a német kancellár nem fogadja el Putyin tervét, és reméli, más sem, és hogy ő vagy ők mit javasolnak, hát azt majd a következő lépésekben. De ki is van kivel háborúban? Hát ezt majd megbeszélik úgy a negyedik vagy ötödik találkozón, addig is aláírtak egy nyilatkozatot, hogy tökéletesen egyetértettek abban, hogy majd megegyeznek. Kár, hogy Oroszország, Kína, Brazília nem volt ott, és India meg az Arab államok nem írták alá, de hát a célunkat elértük - zárta az ülést az okos svájci elnöknő. Hát persze, hiszen akkora bevétele volt a svájci vendéglátóknak, hogy akár be is zárhatnak karácsonyig. A cél elérve.

Számomra csalódást, de meglepetést nem okozott, hogy a Holokauszt 80 éve nem került említésre. Talán a folyosókon azért megtették, hogy most, amikor világszinten készülnek egy még nagyobbra, az akkor elkövetett „hibákat” ne ismételjék meg. Személy szerint többedmagammal érintve vagyok, hisz mi vagyunk az utolsó generáció, akik még találkoztunk, sőt baráti kapcsolatba is kerültünk az onnan visszatértekkel. Ezért valahogy tartozunk nekik annyival, hogy szavahihetően és nem meghamisított történelmi visszaemlékezésekből mondjuk el, ami akkor és ott történt. Ma már mi lehetünk az áldozatai egy világhisztériának, mert az emberiség, mint olyan, nem hogy okosabbá vált volna, de még könnyebben befolyásolható, a mesterséges Intelligenciát is bevetve.

Úgy tűnik azonban, hogy mégse olyan rossz a világ. Fiatalok egy csoportja hosszában átúszta a Balatont, pénzt gyűjtve két ritka betegségben szenvedő, talán debreceni gyereknek. A betegség ismert, a gyógyszer megvan, csak éppen kifizethetetlenül drága! Akkor most a gyógyszer drágább, mint az élet?

Szerencsénkre a lőszer „pariban” van a katonák millióinak életével, de lassan nincs elég se egyikből, se másikból, és így talán még béke is lehet.

                                                                                Góóól!

De mégis, merre, hová Magyarország? Hogy miért, azt már tudjuk, hisz Spengler száz éve nem megjósolta, hanem biztos tényként tárta elénk, hogy elég a helyhez, hagyományokhoz kötődő emberekből, világpolgárok kellenek, a politikusok teljesen fölöslegesek, a pénz birtokosai által kinevezett/kiválasztott valakik és a mögéjük felsorakozó tudatlan tömeg, ez a jövő, és aki nem ezt teszi, hát az indiánok sorsára jut.

Minket nem vadásznak le, hanem büntetésekkel sújtanak, elszigetelnek, járványos betegségként oltják be a fiatalokba, hogy itt már nincs jövő, és ezért  (nem tudom vagy nem akarom tudni, de tartok tőle) rohanás , és ott bedarálnak a globális szabadságba. Nm leszel már magyar, lassan egyén sem, csupán egy katyvasz élvezője a langyos ürülékben való úszkálásban.

Indiánokat Székelyudvarhelyen láttam a negyvenes évek vége felé. A Küküllő partján húztak fel egy nagy sátrat, és valami aprópénz ellenében bemehettünk nagytatámmal. Nyolc vagy tíz (megesküdni nem merek, hány) igazi rézbőrű, az egyiket hónapokkal utána láttam, az utcánkban szedte össze a kirakott szemetet. Ültek a tűz mellett, mindeniken tollas fejdísz, középen, a főnökön hatalmas tollkoszorú, és halkan mormoltak valami szöveget, míg egyikük ráütött egy nagy üstdobra, s akkor már hangosabban ment a dallam.  Majd ütemes dobverésre körbeálltak és lassan keringeni kezdtek a tűz körül, ezt mind gyorsabban, mi pedig szédülni kezdtünk. Ők nem, inkább visszaültek a tűz köré, és kézből kézbe, szájból szájba adták a békepipát. Talán később szívódott fel a tudatalattimba a szöveg és a dallam: - Bunga zapparé gomba zapparé allé uzé bamm bamm bamm,  és újra bunga zapparé. Aztán az iskolában, a szünetben egymás mögé álltunk, és körben, az udvaron ment az indián dal és tánc, mígnem az oszifő azt nem mondta, hogy nem szabad. Kész. Mi nem kérdeztük, hogy miért nem, és ö sem mondta. Akkoriban még ilyen egyszerűen intézték el a dolgokat.

Azt hiszem, az EU és a nagyvilág is így fogja majd a magyar kérdést kezelni. Szétszórni nem kell, mert már szét vagyunk. Egy kis vita lesz, mert betiltják a trikolórt, elég lesz nekünk két szín is, azt viszont szabadon választhatjuk meg, hogy sárga legyen vagy kék. A kettő együtt nem, mert az a világot megmentő nemzeté, és elkezdődik a késhegyre menő vita, mert az ország fele kékül, a másik meg belesárgul az épületes vitába, így leszünk aztán lilák.

Lila lesz a délibáb, a szivárvány az égen eső után (az LMBTQ nem, ahhoz nem szabad hozzáérni), és minek nekünk sárga meg zöld dinnye…, De nem folytatom, mert valaki még nem vesz komolyan… A lényeg, hogy megszűnnek Budapesten a közlekedési zavarok, a méteres kátyúk, és a többméteres, mindent elöntő szemét lehetetlenné teszi a dugók kialakulását, és a főpolgármester végre teljesíti a száz-valahány ígéretéből a legfontosabbat, és a következő választáson (ha lesz) lehet, hogy csak egy szavazattal, de ő marad, mert a demokrácia az nem tűnik el azzal, hogy indián törzsekké alakultunk.

Tisztelt Fszk. úr, ezt a cikk-valamit már egy hete elkezdtem írni, de állandóan megzavar, hogy talán fontosabb lenne arról írni, hogy a Tisza párt alelnöke hogyan látja a világot egy lány lába közül felnézve, és miért kell a Dunába dobálni az ellopott telefont. Persze, hogy ez nem kisebbíti, sőt növeli a népszerűségét, mert az a több mint egymillió, aki rá szavazott, ezzel még közelebb került hozzá. Ilyen vezető kell nekünk, kinek feje éjjel-nappal világító lámpás - énekeltük valamikor, és íme, visszajönnek a régi szép idők. Igaz, most már nem kötelező, szabadon lehet dalolni a jövőnek dallamát, elvtársak. De ez mind nem érdekes és nem erről kellene izzadtan írni, hanem a pillanatról, amiért érdemes lenni. Mert volt egy ilyen.

Sorsdöntő focimeccs századik percében (igen, nem kilencven, hanem száz) egy bukovinai székely legény (akit azelőtt pár perccel tett be az olasz edző) fülében ott cseng az edző utasítása: fiam, menj be, és fuss, és lőj gólt. És ő futott, és ÚRISTEN, ilyen nincs, de meghallgattál, és megteszem, bizony Isten megteszem mindazt, amit ígértem, ha gól lesz. És fut a székely gyerek, és lő, és GÓÓL, és megvan, megvan, és meg is marad örökre a PILLANAT.

És érdemes élni! Maradhatunk magyarok a Kárpátok között.

Gyárfás András 2024  júniusának elején

                                        Világbéke

   Nagyon, de nagyon régen nem írtam le, hogy „a régi szép időkben”, mert ezt már röhejesnek érzem.

De tényleg, életem nagyobb részében egy évben négy évszak volt. Ha a levelek hullottak, ősz volt, tél, ha mindent eltakaró hó hullott, és néha olyan is volt, hogy tavasz meg nyár, bár nagyon határozottan nem lehetett tudni, melyik mettől meddig. De hogy tömegesen hulljanak a plakátok, olyan évszak nem volt. Most van. Kampány. Légyfogó ragasztós papírszalag viszont nincs, és az ifjú titán, aki eddig mindent és annak az ellenkezőjét is megígérte szerte az országban, erre nem figyelt. És ebből nagy baj lesz, mert az emberek előbb-utóbb észreveszik, hogy rá sincs semmi szükség.  Akkor aztán emberünk még zümmög és verdes egy keveset, mint a légyfogó ragasztós papírra szállt légy, majd elcsendesedik, de akkor már késő lesz légyfogó papírt kínálni híveinek.

De azt is tisztán látja már mindenki, hogy csak azért nincs államcsőd, mert a most egy csábos ifjú hölgy által vezérelt párt leszavazta a (n)olimpiát. Tessenek belegondolni abba a borzalomba, ha most nyáron idehaza időzne, és nem Párizsban. Ugyancsak neki köszönhető, hogy a nekünk járó pénz nem érkezik. Ne tessék félreérteni, ők nem a magyar nép, hanem Orbán ellen dolgoznak az EU-ban, ezért szavazzunk rá meg negédes barátnőjére, és akkor ők majd biztosítják, hogy a megemelt tanári fizetéseket is vissza kell majd fizetni, és az árnyékban fel- vagy meghűlt politikus asszony harcba szólít a lopások ellen. Persze nem a kedves férje rablásaira gondol, hanem csak úgy lő cél nélkül, mint az ukránok, milliárdokat a levegőbe…

Felmerült a jogállam kérdése is. Senki sem tudja, hogy azt eszik vagy isszák, a lényeg, hogy mi nem élünk jogállamban, amíg ez a kormány regnál.

A kötelező sorozás könnyen kivédhető lesz, mert a békeszerető nyugat elkövette a hibát, hogy férfiakat és nőket említett meg, mi pedig annyira hülyék még nem vagyunk, hogy bevalljuk, melyik nemhez tartozunk. Milliók fognak majd a nem-nembe sorolni és otthon maradni. És ez ellen nem lesz gyógyszer, hisz a nem-nemet is a nyugat találta ki és emelte elérhetetlen erkölcsi magaslatra.

A lényeg, hogy Franciaország hadat üzent Oroszországnak, de hadsereget nekünk kell majd küldenünk, harcos szomszédjainkkal közösen. Franciaországnak elég a Csendes Óceán valamely szigetén rendet teremteni, ahol valami egészen eltévedt őslakos társaság (melanézek, nanakok, etc.) úgy értelmezi a demokráciát, hogy beleszólhat saját szigetének vezetésébe. Hallatlan, fel kellene venni az EU-ba, és rendre tanítani őket!

Afrika már jó útra talált. Kenya elvállalta, hogy Haitiben leveri a rablóbanda vezette puccsot, és ezt az USA is jóváhagyja, mert tudja, hogy ebben Kenya jóval nagyobb tapasztalattal rendelkezik, hisz ott és a környéken egymást érik a puccsok.

Észak-Korea békés lufikat küld Dél Koreába trágyával és szeméttel töltve, csak úgy, a jószomszédi viszonyokat fenntartandó.

Svédország a finnekkel és a lengyelekkel együtt hajlandó atomfegyvereket telepíteni határaira, Fehéroroszország már gyakorlatozik, egyelőre csak technikai (hogy az mitől jobb?) atomfegyverekkel. Románia állig felfegyverezve védi a keleti, meg egy kicsit az északi határait, és át-át néz nyugatra is, ha már felszálltak a NATO repülői.

A világbéke soha ilyen közel nem volt, hisz az atombomba az egyik biztosítéka (mondják a politikusok) annak, hogy nem lesz atomháború, azt pedig nem lehet háborúnak nevezni, ha itt-ott egy kicsit lövöldöznek, azzal csak politikai véleményt nyilvánítanak a békeszerető polgárok. Egyértelmű, minél több fegyvert küldünk oda, ahol egy kicsit tényleg háborúsdit játszanak,  annál tovább lehet jogállamban… izé na, hogy is mondják,.. na jó, valamit csinálni a békéért!

És ha béke van, akkor már csak légyfogó papírszalagokat kell beszerezni.

           Boldogság

A Duna szombaton tetőzik, a választási hangulat ezt már túllépte (ha van neki olyanja), a nagybőgő is csak magas C-t vijjog, és tessék, megébred a komából a meglőtt szlovák miniszterelnök, és azonnal bemondja a TV-ben, hogy megbocsát az ellene vétkezőnek. Hogy nem gyakorol kegyelmet, azt megtanulta a mi hibánkból, arra a hatalma is rámehet, de azért annak se lépjen a szerepébe, aki az imáink szerint az egyedüli, aki megbocsáthat vétkeket. Itt, azaz ott valami bűzlik, mondják is, hogy az elnök harmadik unokatestvérének sógornője lehallgatta a volt férje telefonbeszélgetéseit, melyeket a gyilkos, azaz merénylő negyedik feleségének az ötödik urával folytatott, és ott olyan dolgok derültek ki, melyek jobb, ha nem kerülnek be a globál-médiába, ezért a püpü… nem jár vissza minden. Na de ez legyen az ő dolguk, én örvendek, hogy a miniszterelnök úr felépül.

De a Duna az nem viccel, el fogja árasztani az összes kerületet, ahol nem épültek fel a megígért nyúlgátak, csak a rájuk szánt pénz szaladt el nyúlmódra, vagy csak lenyúlták. Na, minek ezt bonyolítani, itt kérem szépen (ahogy a megboldogult nagyváradi Püspök mondani szokta) marad a régi mester… Akárcsak Ukrajnában, a lejárt elnöki idő ellenére is a ripacs tovább koldul, a feleségének is új gyűrűk kellenek, mert jó, hogy ő ugyanabban a koszos zöld pólóban jár három éve, de a neje még sem engedheti, hogy a francia örökifjú elnök-menyecske leégesse. Na de ezt se bonyolítsuk…

Beszéljünk inkább igazán közérthető és közérdekű dolgokról. Kezdetben volt az idő, a tér és az energia, s mindenikből végtelen sok, és azelőtt is kellett legyen valami, és ez az, amibe már több okos még a középkorban (abban a sötétben) belebolondult, de szerencsémre nekem a Bolyaiban nagyon jó fizikatanárom volt, és ő Newtont idézte: - A világegyetem egyszerre véges és végtelen! Na, ezt sem értettem, de legalább nem foglalkoztam vele többet, mert, ha másokról nem is, de Newtonról elismertem, hogy nem volt hülye.

Ám én nem csak hülyéket láttam, mert például a süketnémákról úgy gondoltam, hogy okosabbak, mint mi, a „normálisak”, hisz kézjelekből megértik egymást. Meg voltam győződve, hogy ők feltalálták és használják az eszperantót, és bárhova mennek a világon, csak integetnek, grimaszokat vágnak és kész, otthon vannak. A minap viszont, megtekintve egy világtalálkozót, rá kellett jönnöm, hogy ez sem úgy van, mert minden nemzetnek, sőt nyelvjárásnak megvan a maga kottája, és ugyanaz a jel mást és mást jelenthet nekünk, másnak meg azt, hogy törölje meg az orrát.

Na, megint eltérített a lényegről a hév. Tehát mi is volt a kezdet kezdetén, és hogyan állunk most? Energiánk fogytán, időnk semmire sincs, azt a vacak kis életet még valahogy húzzuk, de a tér, az annak ellenére, hogy a világegyetem rohamosan tágul, nekünk itt szűkül.

Baj van, és ezt még tetézi, hogy dr. Paul Lee, a paranormális jelenségek professzora bejelenti, hogy fogynak a szellemek, valahova eltűntek a kísértetek, és ha egy hajóról elszöknek a patkányok, az a hajó biztosan elsüllyed, és a világra sem vár jobb sors „szellemek” nélkül.

Ne hagyjuk magunkat meghülyíteni, tartsunk ki még vasárnapig, utána aztán álljunk be a bolondok közé, mert övék a mennyek országa, és itt lent is csak ők tudnak felhőtlenül boldogok lenni.

      Csődugulás-szag

Bárkivel megtörténhet, mindennapi banális történet az alábbi.

Csődugulás a fürdőszobában, szaggal, veszek hát egy Turbo Cleaner szert Kicsit zavar a 13.11.2023 felirat, mert oda van írva: D.V.  Lehet, hogy ki kell várni a 13. hónap 11-ikét, és a 2013 az árat jelenti, de 2500-ból hogyan fog visszaadni 487-t? Nem tudom, de a lényeg, hogy Turbo, s az jó. Olvassuk hát el a használati utasítást.

Hát ez nagyon bonyolult, mert körbe van írva, és olyan apró betűkkel meg számjegyekkel, mintha kínaiul lenne. Kinyitni csak ki tudom, mert egyértelmű ábra van a kupakon. Nyomni kell és tekerni, rajta! Egyik kezemmel megfogom a flakont és nagyon szorosan fogom, mert a múltkor kiugrott a kezemből és leseperte a poharakat a konyhaasztalról. De miért csinálod itt, te okos! Leülők a fürdőszoba padlójára (marha kényelmetlen), és ahogy már írtam, egyik kezemmel a flakont fogom, a másikkal nyomom a kupakot, és most kellene egy harmadik kéz, amelyik forgat. Segítségért kiáltani nem merek, mert jogos lenne a válasz: „legalább ennyit neked is tudnod kellene, nem tehetek én mindent, és különben is….”  Na jó, akkor beszorítom a lábaim közé, egy kézzel nyomok, a  másikkal tekerek. De öregek már a térdek, és forog ez az átkozott izé, a kupak kattog, más semmi. Felállok hát és rátaposok a flakonra, és megpróbálok odahajolni, hogy tekerjek, de a vacak kis nyak becsúszik, és kész, nincs mit megfogni. Közben úgy elállt a derekam, hogy mentőt kell hívni. (Mondtam, ugye mondtam, hogy nem mentőt, szerelőt kell hívni). De hát nem ez az első ilyen pokolgép, amivel harcba szállok. Behajolok hát a kádba, ide azt a disznóölő-kést, és levágom a felső negyedét, ott még úgy sincs semmi. Belekapaszkodok a kád szélébe és felhúzom magam, de közben az az átkozott szer elkezd habzani és kiömlik a flakonból. Igaz, írta, hogy meleg vizet rá. Micsoda szerencse, a tusfej idáig ér, és van forró víz. A forrázott sebeket a kezemen majd rendbe hozza a mentő. Csakhogy a habzás eláll, eltűnt a kanális-szag, ami miatt volt az egész, helyette valami kibírhatatlan vegyszerbűz… Na, majd holnap lemegyek és veszek valami szert ellene.

A felső szomszéd nagyon csenget az ajtón, úgy hogy most ennyi.

Mindezek után nem tudom, holnap kire szavazzak! Hátha erről akar a felső szomszéd is beszélni, az a kicsi bűz csak nem zavarja?!

         Választás

Valami nincs rendben a demokráciával, és nem csak nálunk, hanem az egész világon. Eredetileg azt a kormányzati vagy államformát értették rajta, amelyben, a többségi elvnek megfelelően, közvetlenül érvényesül a nép (démosz) akarata.

És mi van most? Szerte a világon a nép alig valamivel több, mint a fele (és ez a győztes kivétel) járul az urnákhoz. Ennek talán egytizede tudja, hogy mit akar, a többit meggyőzték ilyen vagy olyan érvekkel, ígért előnyökkel, hogy ide vagy oda tegye az x-et. Saját elképzelése nincs.

És akik otthon maradnak? Azoknak minden mindegy? Aztán, ha valami nem úgy sikerül a választások után, ők a leghangosabbak.

A politikában ugyanazt történt, mint a kultúrával. Lezüllesztették az embereket, hogy becsalogassák azokat, kiknek nincs semmilyen ismeretük, tilos utalni erre vagy arra a történelmi eseményre, személyekre, így aztán azt látja a népség, amire éhes (netán valahol ott övön alul.) Egy új messiás botrányt ígért, heccelt, kampányolt, és meglett a siker. Feloszlatta az „árnyékkormányt”, megbukott a Momentum, és teljesen lebénította a fővárost. Bárki lesz majd a főpolgármester, nem lesz képes egy véghezvihető működési tervet elfogadtatni semmilyen téren. Mindez kinek jó? A csőcseléknek.

Gyárfás András 2024 májusában

Unokalátogatás Svájcban.

Igen, ott voltunk, és elűzendő a nyolcvan fölött lassan eluralkodó hangulatot, talán utoljára autóval mentünk, bizonyítani: lám, virgoncak vagyunk, és messze még a messze. Ami viszont nagyon közel volt szemünknek-lelkünknek, az unokáink, két méter felettiek, és... no de hagyjuk a magánügyeket.

Ám távolról sem magánügy, ami akarva-akaratlanul is elénk tárult. Hogy mi? Sok minden, kivált az összehasonlítgatás adta képek. Ahogy átléptük a határt, lett papír a mosdókban, és eltűntek a gödrök meg a múlt hétről ottfelejtett figyelmeztetések az út széléről.

Á, hagyjuk. De mégse. Ausztriában, a szálláson, látva, hogy fáradtak vagyunk, azonnal a szobába kísértek, az intézendőket majd holnap, és a reggeli hattól tizenegyig, de ha még hamarabb akarunk elmenni, hát ő kikészít ezt-azt, és jóéjszakát!

Svájcban bementünk egy nagy üzletbe, ott azonnal öten indultak felénk mosolyogva. Aki elsőként hozzánk lépett, üdvözölt, és a lehető legudvariasabban megkérdezte: - Tudok hasznos lenni?

Beledobtam a kosárba egy zsákocskát, de a kasszánál a hölgy észrevette, hogy egy mandarin mondjuk túlérett (nem romlott, csak túlérett). Azonnal odahívta a gyümölcsökért felelős ifjú embert, és amíg az hozta a „jót”, nem fogyott ki a bocsánatkérésből. Itthon örvendek, ha csak egy rothadt gyümölcs kerül az asztalra. Ezt csak azoknak mondom, akik állandóan a minőségi különbségeket vetik a kormány szemére. Mert a minőségi különbség belőlünk, egyénekből indul…

Ha már a politikánál tartunk: ott jártunkkor még zúgott a botrány: Svájc történetében most történt meg először, hogy az egyik kantonban tanácsi választás volt, és a szokástól eltérően, amikor mindig több párt került kormányra, most egyetlen párt ötvenegy százalékkal abszolút többséget kapott. Hát ennek valahogy véget kell vetni, mert a tradíció… és demokrácia gyógyíthatatlan sebet kapott.

Az államelnök zárta le a botrányt: - Uraim, önök szavaztak, és az Alkotmány mindenekfölött, a többségé a hatalom. Slussz. Négy év múlva majd kiderül, hogy jó volt-e a döntés, de most tessék csendesen beállni a választott tanács mögé, és ne ellene dolgozni!

Na, ezt itt nekünk is elmondhatná. Nagy kár, hogy a svájci német nyelvet itt nem ismerik!

     Zöld zöldség

Na kérem, áll a bál, azaz a választási kampány. Igazuk van azoknak, akik azt állítják rólam, hogy soha nem fogyok ki a panaszból, a többiek pedig hisznek, amit akarnak. Én kérem jót akarok azoknak is, akik hisznek, és azoknak is, akik nem, a többiekkel meg nem törődöm.  Szóval kint voltam a patakparton.

Hát az önkormányzat bizony kitett magáért meghallgatta a gyomok meg a szemét miatt elégedetlenkedőket, és öt belevaló fiú egy nap alatt öt géppel a wimbledoni (na persze nem a megnyitó, hanem az utolsó meccsek foltokban füves, inkább poros) teniszpályával tette egyenlővé. De miért hagyták ott a messze virító táblákat: - Várjuk a beporzókat?!

Kötekedő természetem van, de ezért sem én vagyok a hibás, hanem a TV-s Marcsi (ki ne ismerné a mesterszakácsnőt), aki a múltkor hagyta magát meggyőzni (ezzel minket is), hogy bizonyos gyomnövények határozottan szükségesek a zöldségeskertbe, mert gazdagítják a földet és még egy csomó minden jót tesznek. Persze kitúrják azt, amit ültettünk, de ez nem számít, és így tovább…

El is hinném, ha nem láttam volna a nyugati szomszéd-ország kis falujában, hogy Elefántfüllel (Alocasia macrorrhiza) hintettek be egy óriási területet, és azt állítják, hogy már évek óta az azelőtt terméketlen, gyomos terület most az egész falút ellátja hőenergiával. Nem csak, hogy nagyon magas az energiatartalma, hanem még széndioxidot sem bocsájt ki elégetéskor. Elgondolom, hogy az egész fővárost be lehetne ültetni ezzel… s akkor mi van? Komolyan mondom, néha nem értem önmagamat. Hát kérem, fáztunk mi a télen? Nem, s akkor minek ide az elefántfű?

Inkább idézek a német gazdasági zöld-miniszter sajtótájékoztatójából: „Amiket önök itt most nekem és koalíciós kormányunknak a szemére vetnek, az nem úgy van, mert mi igenis nap mint nap ezekkel foglalkozunk, és csak az AFD hamis felszólalásai állítják az ellenkezőjét, mert kérem csak egy szűk kör nem látja be, hogy mi a gyermekeinknek,unokáinknak és Ukrajnának a jövőjét tartjuk szem előtt, és nem pillanatnyi sikerekre törekszünk.

- Miniszter úr, Ön, mint a zöldek címere, milyen autóval jár? – jött a kérdés. – Diesellel, de…

Itt abbahagytam, és áttértem a snooker- világbajnokság közvetítésére… Pedig később az összefoglalóban meghallhattam, hogy a napelemekkel világelsők lesznek hamarosan. A baj ott van, hogy nem tudják tárolni a termelt áramot, és arra szólítja fel a lakosságot, hogy amíg süt a nap, addig kapcsoljanak be minden villanyárammal működő valamit a házban. Dél volt, és a házigazdánk tiltakozott, hogy miért gyújtom fel a lámpákat, de hát ő nem foglalkozik politikával, míg én már teljesen át vagyok nevelve.

Szóval, ahogy már jeleztem, még egy ilyen cikk, és felpofozom magam.

     Vita

Bedobták a gyeplőt a lovak közé, vagy elszabadult a hajóágyú. Ez a választási kampány mai állása.

Ellenoldalunk feltalálta a „bolhából elefánt-csinálás” művészetét és minden sarkon hirdeti: a nép (ezek csak Ők lehetnek) elvesztette bizalmát a kormányban, és most hajrá, legyen az kocsmaasztal vagy teherautó-plató, zeng a „pedofília” és a „le vele”.

A cél szentesíti az eszközt, vallják, csak elfelejtik vagy nem is tudták, hogy valamikor ez úgy szólt: a „nemes cél”. Ám legyen csak egyszerűen cél, de semmiképpen aljas eszköz! Mecsoda különbség!

Az olaszok még sikeresebbek, „fából csinálnak vaskarikát”. Egy semmi pártocska EU-listájára vette a magyar börtönben mosolygó, ártatlan emberekre orvul támadó bűnöző nőt, akinek most megvan minden esélye, hogy kiengedjék.   EU képviselőként már lophat, ölhet, teljes védelmét élvezve a jogállamot kitaláló EU-nak. Ez az egyetlen programjuk, kiszabadítani a honfitársukat.  Hiszen Olaszországban már nyert választást egy párt azzal, hogy egy prostit küldött a csatatérre, és toronymagasan célt ért.

Visszakívánom a valamikori utcai jelenetet. Két asszony összeveszett valamin, és az utca két oldaláról elkezdték egymást mocskolni: - Te szuka, te marha, te kurva, te hülye, te-te-te… és folytatódott a rikácsolásba fulladó „parlamenti” szópárbaj, mígnem az egyik bedobta az atombombát: - Te normális! –Mi, én normális? Na, ebből elég. Ezzel átrohant a túlsó járdára, megragadta a vitapartner kontyát és elkezdődött a háború. Szerencsére a szomszédunkban lakó tökmagárus-asszony megelégelte és seprűvel szétverte a feleket. Közben végig azt kiabálta: - Hát normálisak vagytok? Szégyelljétek magatokat.

És azóta az utcában csend és rend honol.

   SOS

                                      (avagy tovább a „zöld”-ben)

SOS! Baj van. A tegnap azzal aludtam (?) el, hogy rájöttem, nem hiszek annak az embernek, aki  egy hónappal ezelőtt mást mondott, mint ami az én meggyőződésem, és most az ellenkezőjét, tehát a velem egyezőt állítja, csakhogy most már ezt sem hiszem el. És akkor most mi van? Csak úgy szédülök, tántorgok, valami kapaszkodó kellene, de sürgősen.

Kapaszkodót csak az orvosok tudnak adni, mondja az okos/gondos óra meg a M.I.  Én meg a politikában hinnék, csakhogy az nem volt tantárgy az orvosi meg a mérnöki egyetemen, ezért fennáll a veszélye, hogy meggyőz, álljak be valami pártba - például az övébe - és hát kell az nekem?

Akkor mégis mibe kapaszkodhatnék? Remek, megvan!  A TV közel hatszáz csatornájából kettőtől is választ kaptam.

Az egyiken egy angliai magyar orvos egy órán át (sajnos az első negyedet lekéstem) az ide-oda kapkodásról beszélt. Hogyasszongya, az ottani kutatóintézetben valami egészen forradalmi dologra jöttek rá: visszaültetik az emberbe az éppen kinyomott ürüléket, bámulatos eredménnyel. Mert mi, eléggé el nem ítélhető módon, a WC-kagylóba küldünk egy rakás hasznos baktériumot is, pont azokat, melyek képesek a rákos daganatokat még csirájában elpusztítani. Heuréka, heuréka! Reméli, hogy hamarosan az egész világ felfigyel rá: ők már szarbankot (elnézést, de így nevezte, valószínűleg azért, hogy még én is megértsem) létesítettek, ahova a mélyhűtött és porrá alakított (lásd neszkávé) nagy értéket beteszik, s ha majd kell, akkor az ott van.

A másik csatornán meg egy itthoni zöld-tanyát mutattak be, ahol szintén egy lánglelkű ifjú sorra vette, hogy itt minden, de minden helyben, vegyszerek nélkül termelt anyagból készül. A ház vályogfalait összepréselt szalmalapok borítják, ezzel télen-nyáron megfelelően szigetelt a szoba. Egyébként ezt a szalmás megoldást javasolja a már felépített betonházakra is, és, mintegy kapcsolódva az előző témához, bemutatta a mellékhelyiséget is. Egy kívülről közönséges pottyantósat, melyben láthatóan nincs víz. Amikor valaki elvégzi a dolgát, hát van „zöld-papír”. Az ülőke mellett ott van egy nagy kosár gyaluforgács, melyből egy nagy marékkal ráhintünk a termékre. Ez egyből eltünteti a nem kívánt illatot, és lassan ragyogó komposzttá alakítja a masszát, ami a legjobb a kerti és benti virágvázákba.

Íme, amikor már úgy látszott, nincs kiút, megvan a kapaszkodó, a legfőbb támaszunk: a szar.

Némileg zavar, hogy azt a forgácsot le kell valahol gyártani, ahhoz meg fákat kell kivágni, és gépek működtetése, meg a szállítás, és-és-és, na de ne legyünk ünneprontók, örüljünk a szarnak, ami megmenti a világot, mert aki vagy ami egy lelket megment, az egész világot megmenti, állítja a zsidó-őskeresztény hit.

Igaz, ők most nyakig benne vannak, de ez legyen az ő bajuk.

   Ez van

Nincs két hete, hogy Zugló egén kettős szivárvány jelent meg. Az okosak már akkor figyelmeztettek, hogy „nagy idők jönnek”, hiszen egy is elég lett volna, és tessék, kettő… Csak remélni tudom, hogy az olvasó nem arra gondol, amire én, csak hát úgy látom, igazuk volt, van, vagy lesz?

Vasárnap bérmált a kis unokahúgunk, és a katolikus püspök is így kezdte a spontán beszédét, miután átadta kezéből a pásztorbotot és a fejéről egy kezdő pap (húszan voltak) lekapta a püspöki mitrát, vele együtt a kis piros kipát is.

Szóval a püspök úr azzal kezdte: - Nem fogják kitalálni, de a polgármester úr köszöntőjében volt egy szó, ami arra kényszerít, hogy ne az előre megfogalmazott szöveget mondjam, hanem a pillanat ihletében megszületett áldást/köszönetet. Nem kínzom tovább önöket, ez  a szó „ a pecsét” Ú

Úgy illene, hogy ne emlékezzek a polgármester beszédére és elfogadjam a püspök úr szavait, de az a helyzet, hogy nagyon figyeltem és a”pecsét”nem hangzott el. Ne legyünk kicsinyesek, valahogy egy püspöknek is el kell kezdenie…

Nem teszem tovább próbára az Fszk. úrnak a kampánytól amúgy is megviselt idegeit. Ami a kettős szivárvány után - hihetetlen, de mégis – megtörtént, azt sokan semmibe vették, és a sajtó is csak két, a férfiakat az egész világon megőrjítő kebel látványával szédített. Végül is mi lehetett az?

Nem hiszem, hogy bárki talált valami halvány utalást, hogy a háborúkban valami rendkívüli történt volna. Ott minden a legnagyobb rendben van, valamiféle katonák ezrével hullanak, de emberáldozat nincs. Ja, volt egy sebesült gyerek, és ez megrendítette az egész világra jó atyaként vigyázó Egyesült Államokat. Ők az egyik háborúba (ahol a gyarmatuk harcol) nem tudnak elég fegyvert bedobni a béke érdekében, a másiktól (amelyik szövetségesük jóban-rosszban) megvonják a segítséget ugyanezért. És még arra sem utalok, hogy Németországban Iszlám kalifátust követelnek ezrek, és ütik-verik a plakátokat aggató politikusokat. Sőt, még arra sem gondolok, hogy itthon mi van.

Te jó ég, még mindig távol állok attól, amiről írni szeretnék. Lehet kérem tovább találgatni. Talán az özönvizek?  A pusztaságban mindent magával sodró sártengerek több száz eltűnt emberrel és összeomlott házzal? Vagy a Csendes óceán közepén a Párizs ellen tiltakozó szigetlakók, akik meg szeretnék őrizni legalább a látszatönállóságukat? Vagy talán az agyba-főbe vert német politikusok? Netán a legfrissebb: a miniszterelnök elleni merénylet a szomszédban? Igaz, ezt egy költő tette, és a költőknek mindent meg kell bocsájtani, amúgy is még csak a gyanú áll fenn, ahogy az újságok írják, mert nem elég, hogy füstölgő pisztollyal a kezében teperték le a testőrök, és a tarkaruhás öreg néni - aki állandóan ott van minden képen - mindent látott és mindent el akar mondani, de senki sem áll vele szóba. És még az sem érdemes a szóra, hogy nincs a közelben egy mentőautó sem, és a helikopter egy kilométerre a kórház kapujától teszi le a sürgős beavatkozásra szorulót, és csak lassan, hogy ne rázkódjék a hordágy, kerül be a toronymagas épületbe, melynek  vakolata már félig lehullott… Ó, ez mind nem érdekes, de megnyugtató, hogy ettől kezdve egymást érik az egymással szöges ellentétben álló hírek, melyek  egyvalamiben megegyeznek: „az elnök állapota stabil, de életveszélyes”. Értse mindenki, ahogy akarja…

Na de végre jöjjek már elő a farbával vagy a medvével. Itthon északi fény jelent meg, és ez egy valóságos dolog, Nem csak egy délibábként feltűnő politika párt, melyben ezrek bíznak, mert „változás kell” - mondta egy különben értelmes arcú hölgy. Azt nem tudta megmondani, hogy mivel elégedetlen, amúgy „csak”, és már valami más kell.

Hát igen, mi sem könnyebb ennél. Az új Messiáshoz olyan ábránd vezeti a naiv tömeget, mint amilyen a kamasz fiukat az utcalányhoz, akik azt hiszik, hogy rátaláltak a szerelem lényegére.  

Ahogyan eltűnt az északi fény, úgy bukik majd le a délibáb is a Parlament előtt, aztán majd boldogítja a turistákat a Hortobágyon. Minden a helyére kerül.

Csak tudnám, hogy mindennek hol a helye!

    Csíksomlyó

A világ egymástól távoli forrásai túlcsordultak, és útnak indult egy erecske, és felmutatott egy táblát: „gyertek emberek csodát látni”. És találkoztak az erek, előbb zúgó-búgó patak, majd egy folyó lett belőlük, mely a hegyre fel, a „nyeregbe” kúszott.

Nem az volt a táblára írva, mint amit ma reggel a patakparton százszor akkora óriásplakáton hirdet egy nemzeti színűre festett arcú gyáva valaki, hogy „Egy emberként előre”! Nem, ott a kis hívó felírat azt mondta, amit Dobó, Zrínyi és ezer más magyar hős, amikor csatába vitte harcosait: Utánam emberek!

És megtelt a nyereg. Amíg a szem ellát, valami megfoghatatlan csendes, tiszta erő tartotta össze őket: a LÉLEK ereje.

Az oltár egy Rembrandt-képpé változott, hol a pécsi püspök a sötét háttérből kiválva áldást nyújtó két karjával átölelte az ott és a képernyők előtt várakozó keresztényeket. Nem volt ez tisztán katolikus szertartás, keresztényi volt a szó legtisztább értelmében, meghazudtolva a megszokott rangsorolást, mely a harmadik helyre sorolja a Karácsony és a Húsvét után.  Azokat a világ szatócsai kisajátították, ajándékvásárlássá züllesztették. Itt, a Csíksomlyói Pünkösdön ajándékot kapott mindenki, a Szentlélek hét ajándékát, melyet tarisznyájában hamuba sült pogácsaként vihetett haza. Mint tette azt egykoron (ahogy a pécsi püspök felidézte) az elüldözött Bukovinai székely közösség, mely az utolsó pillanatban még magához vette a kis Jézus-szobrot, és féltve rejtegette száz és száz éven keresztül. Megélve a székely Holokausztot, és nem nyert magának önálló államot, mint Izrael (bár most nem irigylem őket), de örök életre mentette a Székely és az Erdély szavakat. Oly szívesen ide írnám a „magyarokat” is, hiszen anyai nagytatámat (kinek lécfalvi nemessége bizonyított volt, és aki Csíkszentsimonban katolikus kántor-tanító volt) Marosvásárhelyen magyarnak neveltek/neveztek, de most egy aljas ámokfutó ezt a nevet annyira meggyalázta, hogy … De minek is fogtam bele e kitérőbe, hisz a csendről és a tisztaságról szerettem volna írni, meg a zokogásba fúló „vándormadárról/fecskéről”…

Meg aztán a tisztaság, kettős értelemben is. El tudja képzelni egy itteni fesztivál-rajongó, hogy az esemény végén a közel félmillió ember után nem maradt a zöld fűben egy eldobott zacskó, műanyag pohár?  És el tudja képzelni, hogy itt nem volt hazugság, gyűlölet, irigység a lelkekben, de tisztaság várta a Szentlélek ajándékait.

És a püspök nem fenyegetett pokollal, elkárhozással, hanem buzdított. Hogy megértsük és magunkévá tegyük az idei jelszót: „Újuljatok meg”. Nem kell újjászületni - idézte a bibliai bölcsességet -, hanem a jót, amit valamikor a tarisznyánkba tettek szüleink, hamuba sült pogácsaként vegyük újra kézbe. És figyelmeztetett, hogy a gyermekeinkre a virtuális világ gonoszsága tört rá, és valami újjal kell megtölteni a tarisznyát, Édesapák, édesanyák, papok és tanárok vigyázzatok, mert ha érteni nem is tudjátok a gyermekeitek világát, de az örök értékeket (azt a keveset, ami még megmaradt) át kell adni nekik. Érezze az a gyermek, hogy nincs egyedül, vele vagyunk, és velünk van a Kis Jézuska szobra is, és szóljon, mondja el, mi bántja…

Néha, a gondolatok között szüneteket tartott a püspök Úr. Ezek nem a megszokott, olcsó percek voltak egy-egy fesztivál nyerteseinek megnevezése előtt. Hanem mindenki magába nézett, és vallott, és fogadalmat tett. Megújult!

Igen, és százszor meg ezerszer igen: él Erdély, és határai imáinkban, lelkeinkben örökké élni fognak.

Gyárfás András 2024 áprilisában  

Válasszunk                                          

Végre, végre… Megjött az e havi Schweizer Revue, és most már tisztán látok: - Emberek (hívja fel, a figyelmet), elég konzervet halmoztatok fel a pincékben!

Íme, egy állam, amelyik gondoskodik a polgárairól. De nincs egyedül.  Franciaország Ukrajnába küldené fiataljait, a Közel-kelet szétküldte a világba hírnökeit: állítsák már meg Izraelt, hisz ők ártatlanok, és tessék már megpróbálni a segélycsomagokat valahogy úgy odajuttatni, hogy ne üsse agyon az oda rohanókat az égből hulló manna, vagy vízbe fullassza az úszni nem tudó, de tengerbe eső csomagért küzdőket.

A világot nem kell félteni. A tizenkét éves gyermekek tökéletesen tudják használni az apuka fegyvereit, és halomra lövik osztálytársaikat, tanáraikat. Már nem csak a tengeren túl, nem, nem, Német- és Finnországban is így hajtják végre az új tanügyi reformokat. Gyors és hatásos módszer, az EU-ban is át kellene venni a parlamenti gyűlésekre… De hagyjuk, mert a végén még tényleg megteszik. Inkább gyerünk haza.

A tavasz diadalmasan tör előre, az Árkos patak partján is szárba szökött a parlagfű, tereinket elárasztotta a Második Pétert vakon követő tüntetők csürhéje (az első Péter nem a Szent, hanem M.Z.P.) És amíg M.Z.P. azzal hódított, hogy meg akarta védeni hét vagy nyolc gyermeke és neje jövőjét, a Magyar (nem magyar, hanem Magyar) azzal kezdi:

-  Higgyetek nekem, hisz három gyermekemet és feleségemet áldoztam fel a bizalmatokért. Nem jobbra és Balra akarlak titeket szétosztani/terelni, hanem középre (hát én úgy látom, hogy egy arasszal mélyebbre).

Inter faeeces et urinae nascemur (széklet és vizelet között születünk – az anatómiai viszonyok rögzítése – a szerk.) - szól egy régi mondás. Hát ennél az ujjászületésnél egyelőre csak a faeeces meg az urina látszik/bűzlik.

És ha már a Schweizer Revue-val kezdtem (még csak a címlapot olvastam), hát idézzem a nagybetűkkel írottakat: - Nem tesz jót a politikának a túl nagy zaj, robbanó tűzijáték, füstbomba, csak csendesen, emberek…

Állandóan ez a Svájc így meg úgy, és még csak meg se unom. Valami csak kell, hogy legyen ott! Buta turisták azt mondják, hogy nagyon jó ott az élet, de én ott éltem közel negyven évet, és nem találkoztam olyan svájcival, aki ne akart volna még jobbat, és tett is érte, állandó ”elégedetlenségének” nyomása alatt. Hát kellene ez nekünk?

Egyetlen egyszer tudtam zavarba hozni egy ős svájcit, a menekülttábor főnöke volt az áldozat. Meglátta, hogy a kasszánál, amikor fizetnem kellett, a zsebembe nyúltam és kissé gyűrött  bankjegyeket tettem a kasszapultra.
- Na de Ghiárfasz Úr, ezt nem lehet, ez a pénz nem az öné, ez Svájc tulajdona, így nem lehet azt kezelni, azonnal vissza, és vesz egy pénztárcát.

Mit lehet tenni, a főnök az főnök. Visszamentem, amennyi pénzem még volt, kaptam érte egy tárcát, és odaálltam az ős-svájci főnök elé: - Herr Sieg - így hívták – (győzelem, a szerk.), most mit tegyek bele?

Hát itt és most valahogy mi is így vagyunk, választanunk kell: Sorosra vagy Orbánra hallgatunk?

       Részletek

Nagyon zavaró, hogy a zembernek lenne egy jó ötlete és egy poénja is, de gondolkozik (ezt nem kellene), és rájön, hogy ezt már valaki valahol megírta, de hát több ezer éve már írnak (pár száz évvel később olvasnak is), na de akkor mi van…?

Szóval arról van szó, hogy a részletekben van a lényeg. Például: megindul a magyar messiás a Deák térről, követi a rajongók tábora, és észreveszi, hogy nem tudja, hol van. (Ezt a bunkó TV-s élőben adja): - Ki volt az a hülye, aki erre vezetett? Ordít és fordul…

A Német TV-adó elkötelezetten oroszgyűlölő riportere az ukrán fronton helyszíni közvetítést ad a borzalmakról: - El tudják önök otthon képzelni, hogy mit jelent, ha nincs villany? Közben elfelejtkezik, hogy a szomszéd szobából látszik, ahogy az ukrán család többi tagja valami zenefesztivált néz a TV-n!

Hogy a világ leghatalmasabb embere összetéveszti Ukrajnát Uruguay-al?
Istenem, hát idős ember. Mintha én minden percben tudnám, hol is van a… na mi is…?

Nem kell ezt olyan szigorúan venni, csak hát ne halna meg annyi ember az ilyen apróságok miatt. De itt is igazítsunk, azok nem emberek, hanem katonák, és nekik ez a kötelességük, úgyhogy… na, szóval…

Olvassuk a híreket - mfor.hu: Újabb nagy bejelentés érkezett Magyar Pétertől. Elindult a weboldal, megvan az egyesület, lehet jelentkezni és támogatást küldeni. Mellette: Lakások teljes kiüresítése… elvisszük lomjait, lomtalanítás, bútorszállítás, hagyaték-felszámolás, bárhol az országban- 0-24 h. Ja, ez egy ide csúszott reklám volt. Tíz perc múlva le is törölték, pedig de szívesen nézném tovább…

                                        Hülyeség

Na szóval (miért kezdem vagy végzem mindig így, nem tudom, de ha tudnám se írnám le): kínai rendőrök Magyar Országban. Ahogy az magyar képviselőkhöz illik, sőt kötelező, hiszen ezért választották őket valakik valamikor, az EU-ban fel is jelentették a Kormányt!

Mert hát kérem mi ez? Hamarosan kínai katonákat is szerződtetni fognak, hogy ha esetleg megtámad a NATO, hát legyen aki megvédje az itteni kínai közösséget. Igaz, ez elég bonyolult lesz, mert mi hűséges tagjai vagyunk a NATO-nak.  De álljunk csak meg, hát miért is támadna meg minket a NATO? De miért ne?

Kérem szépen, a Szabályzat szerinti hetvennyolcadik cikkely ötvenhetedik pontja tisztán leszögezi, hogy ilyen esetben alkalmazni kell a kilencvenkilencedik határozat harmadik bekezdésének utolsó szavát, ami leírja, hogy ez hülyeség, és hülyeséget csak az első cikkely első bekezdésének értelmében szabad, azaz kötelező az EU-ban élesíteni. Szóval jó lesz vigyázni, Emberek.

Ne tessék a napfoltoktól meg ilyen-olyan meteoritoktól szorongani nap mint nap,  azok jönnek vagy nem jönnek, a fene tudja a  brit tudósokon kívül, s ha itt lesznek, hát itt lesznek. Ennél jóval kézelfoghatóbb a „kínai rendőr”.

Képzeljünk bele! Megyek az autóúton százötvennel, ahogy illik, mert ha lassabban hajtok, rám dudálnak vagy megelőznek jobbról, és bemutatnak nekem. Gyorsabban nem tudok, mert az a marha előttem, hiába dudálok és villantok, nem áll félre, nem, nem és nem. Mit lehet csinálni, hát lemegyek a biztonsági sávba, és ha szerencsém van, nem megy ott egy másik marha, akit meg tudok előzni, azaz nem, én nem előzök jobbról, és csak beállok a középső sávba, de most már szabályosan bekerülök a legbelsőbe, és akkor tessék, elhajt mellettem a rendőrautó, leterel az útról és: Ccsin csan kig babe csiricsári, és mutogat.

Hát nekem ne mutogasson, mert feljelentem az EU-ban! Érti?  Nem érti!

Tettlegességre nem került sor, pedig, szóval… Mert én nem vagyok olyan.

                                        Vicc

Be kell vallani, sokan voltak az utcán és téren, de engem inkább a miért foglalkoztat.

Valamikor régen (régi ember vagyok, bevallom, és, ha nem is idejétmúlt, de nem divatos) olvastam egy verset, pontosan idézni már nem tudom, de a lényege ez volt: - Kit szeretnek a nők?

Hát, aki magasabb, alacsonyabb, szőkébb vagy barnább, az sem baj, ha kopasz, kék szemű vagy félszemű, okosabb vagy butább, gyorsabb vagy lassúbb, idősebb vagy fiatalabb, gazdag vagy szegény… és felsorol a költő még egy rakás jelzőt, a lényeg az volt: „csak más legyen, mint a férj”!

Nekem most ez jut eszembe, válaszként a „miértre”. Nem kell az, aki évek hosszú során át biztonságban vezet… Bármi lehet, csak új legyen.

Ha valaki ráér (öt perc az egész), üsse be a keresőjén a Leonard Cohen Dance Me to the End of Love címet és megdöbben. Két vagy három idős párt fog látni, akik csendesen táncolnak és nézik egymás szemét, fogják egymás kezét, és sugárzik a   bizalom: jó volt téged választanom, jó benned bíznom, és hall egy dallamot, ami otthon tartja, és nem kergeti az utcára tüntetni a jó ellen, hamis ígéretekre hallgatva.

Emberek, hallgassunk zenét, dallamot, ne ordenáré emberek üvöltözését, és rendbe jönnek majd a dolgaink (ez már egy másik sláger), lesznek még szép napjaink.

Kivételesen nem viccet akartam mondani, és nem azért, mert Karinthy már megmondta, hogy egy viccet nem lehet viccesen elmondani.  Hanem mert ami mostanában itthon folyik - nem is folyik, mert az ürülék nem folyik -, az már nem humor, nem tréfa, hanem egy megtévesztett tömeg agymosása, és ebből én kivonom magam. Befejeztem. Köszönöm…

                                        Jeux

A hosszas tapasztalat által kialakította rendszer előbb vagy utóbb meghozza gyümölcsét.

Ha nagyon akarunk nyerni a rulettben, a legegyszerűbb és biztosabb módszer, ha sokat, nagyon sokat teszünk rá egy színre/számra vagy valahova az asztalon, és várunk, és pörög a golyó, és.... nem jött ki. Semmi baj, mert ismerem a rendszert, és most ugyanoda ráteszem a dupláját, és megint és megint, s ha elfogy a pénzem, hát eladom a házam, vesém, májam, s ha azok is elvesznek, akkor idézem Krúdy Gyulát. és megnyugszom: - Mindnyájan csupán nézők vagyunk itt a földön, és nem érdemes semmit sem állandósítani arra az egy pár esztendőre (Az udvar).

A politikában is valahogy hasonlóan történnek, amiknek történni kell. Hatalmas bizalmat keltünk, hazug ígéretekkel és aljas állításokkal, és várjuk a (választási) napot, mikor zár a nagy Kaszinó: Faites vos jeux, majd: Rien ne va plus - hallatszik a krupiétól. És, mielőtt még elhalna a hang, gyorsan eltakarunk minden színt és számot a hiszékeny emberek voksával. És halomban fekszik a sok zseton a piros és fekete színeken, páros és páratlan számokon, és megáll a golyó. És még a holdról is látszani fog, hogy narancsszínűvé vált az asztal.

Igen, mert a sokat ígérő politikus-megváltó elfelejtette, hogy az alapszabály, a rendszer „előbb vagy utóbb”-ra ígér eredményt. Tehát, ami már „előbb” megbukott, azt ne tessék újrajátszani. Ami pedig az „utóbb”-ot illeti, az lehet, hogy valami atomháború utánra vonatkozik…

Játsszanak uraim, de ne az én bőrömre!

Gyárfás András 2024 március végén

                                   Kalitkában

          Istenem, be jó nekem, a kétlábú minden nap magokat, vizet hoz nekem, kitakarítja a kalitkámat. Ilyenkor szétnézhetek a kétlábú kalitkájában. Be jó nekem!

          Csak ne lenne az a nagyfejű bagoly, aki éjszakánként ideröpül az ablakpárkányra, és mindenféle ostobaságokat huhog a társaimról (a szerencsétlenekről), akik időnként elsuhannak az ablak előtt, állandó reszketésben, nehogy valami nagyobb madár rájuk csapjon, vagy akár a néha megvesző kétlábú is sörétes puskával lelője őket, mert odapiszkítanak a kitett heverőkre, egyebekre, és állandó gondjuk, hogy bogarakat, férgeket gyűjtsenek, meg ha jön a hideg, hát több ezer kilométert állandó veszélyek között repülve melegebb éghajlatra vonulnak, aztán meg vissza, és ezt, rövid életük alatt állandóan, a fene érti, milyen törvényeknek megfelelve, újra és újra megtegyék.

          A mindentudó Bagoly a minap valami olyant jósolt, hogy én is alá vagyok vetve valami „állandó fejlődés törvényének”, és hamarosan elvesztem szárnyaimat, és olyan kezeim lesznek, mint a kétlábúnak, és egy nagyobb kalitkába kerülök plexi-üveg mögé, amin csak egy lyuk van, és ha időnként megjelenik a kétlábú és valami pecsétet kér tőlem, akkor én rárikácsolok: - Tessék várrrrni, várrrrjon sorrrrára!

          De továbbra is lesz mit egyek-igyak, és az a valami, amire a bölcs bagoly azt mondja, hogy Szabadság, hát az nem volt, s igazán azt sem tudom, mi az. Nem is kell. Kell a varjaknak!

                                                  Macron

            Macron hülye, menthetetlen hülye, de csak kell legyen valami-valaki mögötte, hiszen teljes önbizalommal hadat üzen Oroszországnak.

Ja, megvan: Cherchez la femme! (keresd az asszonyt!) Fouché, a világtörténelem egyik legaljasabb, de tisztán látó rendőrminisztere több mint kétszáz évvel ezelőtt fogalmazta ezt meg. A hetven éves menyecske a negyven-valahány éves ifjú Macron mellett… Igen, ő az, akinek már elege van a világból, és na…

Bár, ha hiszünk a pletykáknak (a legbiztosabb hírszolgálat a világon), nem is a menyecske az élettárs, hanem valami transznemű. Sajnos abbamaradt a kutakodás, és különben is, kinek mi köze hozzá, hogy Macron kit és hogyan szeret a lamour fővárosában. A lényeg, hogy most kiderült: minket, a világ valamennyi békeszerető emberét nem szereti.

És mi, a békeszeretők, mit tehetünk? Csak nem fogunk fegyvert és állunk a határ mellé, hogy eddig és ne tovább! Hisz szövetségesek vagyunk, és nem olvastuk el elég figyelmesen a ravasz/aljas Fouché emlékiratait (nagy részüket halála előtt okosan megsemmisítette), mert ilyeneket is mond: - Il faut hurler avec les loupes. (A farkasokkal együtt kell üvölteni.)

Hát ilyenek ezek a franciák, vagy csupán Fouché és Macron? Igaz, Karinthy, akiben vakon hiszek, ezerkilencszázharmincnégyben azt írja, hogy Hitler bűnösen ostoba, de pár évre rá meghal, és nem éri meg, hogy Hitler lerohanja a világot, bebizonyítva, hogy nem Ő, hanem a világ a hülye, és akkor most mi jár annak, akinek igaza van?

Igen, fel Brüsszelbe, és, bár ma esélytelennek néz ki, de lesznek választások, amikor nem a kézigránátot, hanem az okosan kitöltött szavazócédulát kell bedobni.

És az történik, ami annak idején Romániába, amikor bizton hittük, hogy „a szar nem robban”, majd…

       Grande Armée

Hát induljon a Grande Armée. Melynek nemzetségi megoszlása annak idején a következő volt: francia, belga, holland 300.000, lengyel 95.000, osztrák 35. 000, olasz 25.000, bajor 24.000, szász 20.000, porosz 20.000, vesztfáliai 17.000, svájci 15.000, horvát 3.500.

Ma: francia  egy sem, mert a gazdák el vannak foglalva, traktorjaikkal Párizstól a Földközi tengerig és Atlanti óceánig szétszórva tiltakoznak Macron gazdasági erőszakja ellen, a többiek meg gyújtogatnak, rendőrautókat meg kirakatokat törnek, s időközben kislányokat, százéves, tehetetlen asszonyokat erőszakolnak…Nem érnek rá, s különben is a keresztények dolgaiba nem szólnak bele…. Lengyel: hát....?

A többi felsoroltból senki, de lesznek ám ott magyarok, az Árnyékkormány és az őt támogató ifjú forradalmárok. A tegnapi parlamenti ülésen is láthattuk, hogy a DK-s szószoló fuldokló-rohamot kapott saját ocsmány szövegétől, és a (legalább is az öltözékéből ítélve) még mindig farsangot ünneplő momentumos rohant egy pohár vízzel, megelőzve a teremőrt. Szóval a füstgyertyát (nem gránát vagy bomba!) dobáló, meg az MTV-épületében az őrséggel birkózó ott lesz. A Párbeszédesek, LMP, MSZP és a függetlenek… így ránézésre gyávának gyáva népség pedig - őszintén szólva - ha nem is Moszkváig, de Boronyóig csak menjenek.

Azért érdemes arra is emlékezni, hogy a Grande Armée 600.000 katonája közül 20.000 tért vissza, és persze maga a Császár. Igaz, ezt ünnepelte Franciaország.

Javaslom, Macron kérdezze meg a MI-t (mesterséges intelligencia - a szerk.), érdemes-e? Ma még kérdezni kell Őt, de rövid időn belül mond nekünk kérdés nélkül is, majd a gyönyörű új világban parancsol. Na, az lesz a jó idő, az lesz a szép idő! Á, ahogy lesz, úgy lesz, és úgy még nem volt, hogy valahogy ne legyen. Na….

                                                  Háború

Háború. De hogyan is történt?

Valaki majd megírja, mi történt, mi okozta. A furcsa, hogy nem éreztük előtte, azaz éreztük, de nem hittük volna, hogy még egyszer megtörténik, amit már kétszer is elszenvedett az emberiség.

Szemtanúja, sőt szenvedő tanúja vagyok az utolsó pillanatoknak, amikor már elhangzott a sípszó, és a lelátók kiürülnek, mindenki szalad, hogy mentse a menthetetlent, az életét, vagy mentse a pénzét, mert az utolsó krajcárt is le kell adni a hadiiparnak, hogy le lehessen gyártani azt a fegyvert, amivel aztán még nagyobb tömegben tudnak minket legyilkolni.

De valahogy meg kell magyaráznom a számotokra érthetetlent. Nem nekünk, embereknek kellett olyan nagyon a pénz, annyi még volt, hogy megvegyük azt, ami a mindennapi élethez kellett, sőt olyasmiket is vásároltunk, amire nekünk nem volt szükségünk, de a másiknak megvolt, és akkor nekünk is kellett.

Nem kérem, a még több pénz a TŐKÉ-nek kellett. Több élelmiszert vagy gyógyszert gyártani nem volt annyira jövedelmező, pedig megpróbálta. Járványt küldött ránk és éhínséget, de ez sem hozta az igazán hatalmas hasznot. És akkor rájött, hogy HÁBORÚ kell, háború, melyben a nép a vérét nem a szabadságért ontja, hanem azért, hogy még több és mindig több és több és újabb és gyilkosabb fegyvert lehessen eladni. És mindezt a BÉKÉÉRT- hazudták. Beálltunk az ördögi körbe!

Unokáim, ha majd a ti időtökben is egyre hangosabban hirdetik, követelik a békét, kezdjetek el tartós élelmiszert vásárolni… Á, marrrhaság, soroltassátok be magatokat, és ahogy éles fegyverhez kerültök, lőjétek le a hozzátok legközelebb álló káplárt, hadnagyot s menjetek…

Hová? Ha kitűzitek a fehér zászlót és átsétáltok az ellenséges lövészárokhoz, már félúton lelőnek. Akkor haza? Hát lesz még olyan? Hisz az az ország, amelyik harcba küldött titeket, ezek után lehet még a hazátok, amelyik oltalmaz/éltet?

Megette a fene, a nagyokos nagyapátok elmegy egy másik világba, és neki kész/vége. Unokáim, ti csak énekeljetek! Vigyázó szemeiteket mégis…

Igen, mégis! Csakazért is! Világ nagytatái, egyesüljetek!                  

                                        Nyugalom

Moszkva, Haiti, Ukrajna, Izrael, Palesztina, Száhel övezet, Tajvan… Baj van, nagy baj, és ilyenkor csak nagyon egyszerű megoldások vezethetnek a jó véghez. De ne kapkodjunk, a BÉKE a legutolsó lehetőség, mert azután rögtön jön a háború. Mert nincs olyan béke, amit ne háború követne.

Nekem például eszembe jut a papírválság ideje, amikor Marosvásárhelyen, a Szent György téren a nyilvános WC-ben a néni nem tett papírt a kagylók mellé, hanem banikért adta az arra szorulóknak. És itt következik a bölcsesség: - Néni kérem, nekem egy szelet papírka nem elég, kérek még… - Lelkem, gyermekem, tanuljanak már az új időkben új módszereket.  Látja, ezt a papírt, na, a közepébe fúrjon egy lyukat, abba dugja be a középső ujját és azzal rendezze a s…-t, utána a papírral lepucolja az ujját. És ez tényleg működött, mert víz még volt, és ha valaki úgy érezte, hogy tiszta, de büdös, hát kezet moshatott. Kész, ennyi.

Ma büdösnek vagy bűnösnek senki sem érzi magát, de azért mossanak kezet és fogat is az EU-ban, amikor a mi nevünkben hadat üzennek Oroszországnak.

Mennyivel békésebb időket éltek eleink! Tamási Áron öccse írja, hogy a békés faluban éjjel ara ébred az öreg székely, valami nincs rendben. Á, megvan, nem jár az óra! – Anyjuk, áll a vacak! - böki meg az asszonyt. - Forduljak meg? Csupán egy kis félreértés, és békésen megegyeztek, hogy az óra állhat reggelig.

Ma is annyi egyszerű, ágyú, meg drón, meg rakéta nélküli megoldás létezne, csak tisztázni kéne, végül is mi a baj?

Gyárfás András 2024 március idusán

                                   Szelek

          Megvan, megvan, végre rájöttem, mi mitől van!

          Erdélyben a Nemere fújt, hideg, de egyenes szél volt. Svájcban, ahol életem felét éltem le, a Főn uralkodott, simogató-melegen vagy fullasztó-forrón, de mindig kiszámíthatóan ölelt/fojtott. Most pedig naponta hallom:  Bize, Sirokkó, Tramondana, Számum, Zefir, Harmattan, Kosava... édesjóistenem, majdnem óránként... Miért?

          A népet a történelem már kicserezte (vagy cselezte?),  elég volt, hagyjanak békén... De nem, itt dühöng a víz, tűz, szelek...

          Eszembe jut az első számtan-tanítási órám Szabédon. Román osztályt kaptam (hogy is másképp), és a padok között sétálva magyaráztam ez és azt... Látom, hogy egy buksi kínlódik az á négyzettel. Csak egy jól irányzott löket (vagy bíztatás) kellene neki, és máris jól írná... Odahajoltam, hogy megsimogassam a fejét: jól van fiam, csak kanyarítsd tovább azt a vonalat -, mire a gyermek oldalt repült/menekült és: - Tanár elvtárs, ne... én már kikaptam az apámtól ma reggel!

          Akkor derűlt ki, hogy legtöbbjük otthon az indulásnál  már kapnak egy vagy két atyai pofont, „hogy aztán az iskolában jól viselkedj fiam!“ Nos, ezt az osztályt nem a Nemere, hanem a Grivőtz (így ejtették ki a román szél nevét) sodorta ide.

          Valahol itt a hiba, én ma az „Európai-szelek“-től szeretnék nem elhajlani se jobbra, se balra, hanem egyenesen maradni, ahogy a Nemere nevelt...

          Tavasz

Több percig gondolkodtam, milyen érzéshez is lehet hasonlítani a ma reggeli látvány okozta „élményt”. Patakpart (ez jutott nekem Budapestből, de ne panaszkodjak, szabadon választottam ezt, mikor átköltöztünk Luzernből), és így, koratavasz-reggeli napsütésben nem is kell több, csak… Csak ne lett volna, azaz ne lenne ott, mert ott van, és most sokáig ott lesz a hatalmas fekete tábla: „Isten? „Haza? Pedofilia!” És Orbán Viktor 6x4 méteres képe. Ezt kérdezi a DEMOKRATIKUS koalíció.”

Az érzés? Hát igen: mintha a Gundelben a házi tyúkhúslevest vaddisznó-sörtével szórták volna tele.

És elsötétült a ragyogó nap, nem láttam az aranyeső máskor tényleg boldogságérzést adó színét, és a fű is elkékült a haragtól. Hol vagyunk? Hát itt mindent szabad, amit lehet? És aki ezt megfogalmazta, a legalpáribb szavakkal, habzó szájjal és ide-oda csapkodó karokkal,kinyújtott, fenyegető újjal szövegelhet a Nemzet Oltára, az Országgyűlés soraiban, és tapsol a póló-inges ifjú forradalmár, kinek főnöke és párttársa  nem szabadna, hogy itt legyenek, mert törvényes bűnözők .

     Mi van itt? És mi hol vagyunk?

Többszörös pedofil bűnös szervez influenszer-tüntetést a gyermekvédelem ügyében, és tagadni sem tudja, hogy kisgyerekeket kért fel, küldjenek neki fényképet a nemi szervükről. A számítógép mindent megőriz!

De nekünk miért kell megőriznünk a nyugalmunkat? Mikor fogunk már összefogni és? ..A dallamot csak fütyölöm.

Hiábavaló visszasírni az időt, amikor Krúdy követei és Göre Gábor esküdtei döntöttek az Ország vagy Lepénd sorsáról. Mert ma képviselők vannak, akik ha nem is furkósbotoknak köszönhetően kerültek oda, mint annak idején a követek, de nyugodtan átállhatnak egyik pártból a másikba,és nem felelnek választóiknak, hogy hát mégis, hogy van ez?

Leírtam, de nem lehet elégszer: A demokráciában mindent LEHET, amit SZABAD!  És lehet az szocialista, polgári vagy ilyen-olyan demokrácia, csak zűrzavar ez, a csőcselék uralma a józan ész felett.

Quod dixi dixi  quod scripsi scripsi!

     Nőnap

Na, ez is megvolt. A „Nők nemzetközi napja”. Nem tudom, jól írtam-e, mert annak idején, boldog kamaszkoromban, amikor először találkoztam ezzel az ünneppel, hát Nemzetközi nők napjának, vagy A nők nemzetközijének napjának hívtuk, szigorúan egymás közt, és röhögtünk nagyokat. Visszanézve se volt szép ez tőlünk, de aztán megnőttünk, és most azon röhögök, amikor a bukott miniszterelnök a képernyő előtt átnyújtja hervadt (lekókadt fejű) tulipáncsokrát. Persze, egy a Klárikáé, a többi hat vagy öt - már nem számoltam – azoké, akiket szeret (hát ezt kérdezze meg Klárika, kik is azok?), de hát ő minden nőnek kíván.  Kész röhej…

     De hogy is kezdődött?

     1918 februárjának végén az orosz nők tiltakoztak és tüntettek a békéért és kenyérért, és ha nem is kaptak meg mindent, de elindítottak valamit, és mára mindenük lett, kenyerük, napjuk… Ja, béke az nincs, azt ők sem gondolták olyan komolyan, hát melyik nő lenne ma boldog, ha békén hagynák?

      És ma utcára kellene menniük a néphit ellen, mert több száz éve igaznak veszik, hogy „Hosszú haj rövid ész!” És ezt pont most, amikor a derékig érő hajzuhatag nőnél, férfinél (?) is rövid. Több, hosszabb kell!

      Azzal vádolnak, hogy nem nézem az ellenzék TV-csatornáit, és így igen egyoldalúan látok, hagyom magam elkábítani. Hát végigmentem a több száz csatornán, de olyat, hogy”ellenzéki”, nem találtam. „Függetlent” - azt igen, csak furcsa volt, hogy azon vitáztak, hogy ebben az ország-világot megrengetett pedofíl-ügyben O.V. százszázalékosan, vagy csak kilencvenkilenc százalékban bűnös. A két meghívott tökéletes példánya volt Brehm híres művének, Az állatok világának. Az egyik most mászhatott le a fáról, még nem volt ideje foltos szőrzetét eltávolítani és makogott, a másik (férfi?) százötven kilójával és általam még nőknél sem látott hatalmas hajkoszorújával bólintgatott szorgalmasan a mindentudó műsorvezetőre, aki ekként tette fel a kérdést: - Uraim, önök tökéletesen tájékozottak, és ha valaki, hát önök tudják ugye, hogy egy normális országban, ha egy miniszterelnök ilyen bűnt követ el, annak azonnal bocsánatot kell kérnie és lemond. Makogás, bólogatás.

     Kérem, ezek után engem ne érjen a vád, hogy nem hallgattam meg a másik oldalt is. Audietur et altera pars  - azaz hallgassunk az öreg párokra.

          Új-ság

          Új lapot indítanánk, és munkatársakat keresünk, lehetőleg olyan valakiket, kiknek már van tapasztalatuk ilyen vagy ezzel rokon téren.

Hoppá, alig tettük ki a hirdetést, máris több százan jelentkeztek. Hát persze, mi figyelmetlenek „lapot” és nem „újságot” írtunk. Uraim, új-ságot, tetszik érteni, új-ságot, az kell az olvasó közönségnek. Új mindenképpen, és „ság” bármilyen mennyiségben.

De hát mi is az a „ság”? Gondolom, „nyilvános-ság”, ez közérthető, na meg „hazug-ság”, ez meg kötelező. Aztán jöhet a bizonytalanság, aljasság, méltatlanság, és-és-és, de a „ség”-ektől kíméljenek meg, mert az őszinteség meg a többség már idejét múlta. Olyan tudósító kell, aki ma nyugodtan leírja az ellenkezőjét annak, amit a tegnap írt, mert az is hülye, aki utána olvas és nem a friss, az ÚJ után kutat, és mi a hülyéknek csak eladni akarjuk a lapunkat és nem értelmezni.

Lehetőleg a magát meg nem nevezőtől kell idézni, és olyan forrásokból, melyek nem megnevezhetők. Csak ijesztő legyen, és a féligazságokat kérnénk előnyben részesíteni. Például: „Gyász-szalag van a királyi palotán ” (mindegy, hogy hol, de ha ragaszkodik hozzá, hát legen az angol, az mindenkit érdekel), és ezt jó nagy betűkkel, és alatta egy hercegnő vagy akár maga a király szomorú képe. Következik egy féloldalas hirdetés, hogy megvan a várva várt univerzális kenőcs aranyérre, fogfájásra, a gomba minden fajára, és ha ezen túlrágta magát a kedves, nyájas olvasó, akkor elárulhatjuk, hogy az egyik komornyik kiskutyája pusztult el nyolcvannyolc évesen.

Vagy: „Bevallotta, hogy kivel és mikor és hogy csalta meg az urát a csodás keblű tájfutó nő”. Itt most egy kebel, esetleg kettő képe jönne, és egy csodaszép táj, és „ide üssön rá, ha részleteket akar”. És ha a kedves, nyájas olvasó ráüt, akkor megkérjük, hogy regisztráljon, adja meg minden elérhetőségét, bank-kontó stb, és ígérjük, hogy hamarosan meglepetések fogják érni.

Hogy ilyen lap, azaz újságok már vannak? Ugyan már, hát a közigény Uram! A tömeg az utcán ordítja, hogy ez kell nekünk, ilyen vezető kell nekünk, az ilyen vezető pompás, „kinek feje éjjel-nappal világító lámpás”.

Elő is lehet fizetni, és aztán, ha megjelenik a lap vagy újság vagy mittudomén mi, Ön visszakap, azaz visz-kézből kap valamit…

De ha ez sem elég, akkor iratkozzon fel az Árnyékkormány honlapjára.

                                   A bohóc

Most kéne abbahagyni,/ Elfutni, elrohanni,/ Érzem, hogy holnap már többé nem lehet. Igen, most azonnal adjanak mikrofont ezer, mit ezer, millió Kovács Kati kezébe, hogy túlkiáltsa az ágyuk hangját.

           A bölcs görög gondolkodó, majd később a világ legokosabb angol (nem brit) költője/drámaírója kijelentették, hogy „színház az egész világ”. Ma már azt hirdetnék, hogy „cirkusz az egész világ”, cirkusz, ahol nem az igazgató kapja ki a bohóc kezéből a hegedűt, hogy nevettetésünkre egy „van másik is” kiáltással egy kisebbet húzzon elő és játssza a szonátát, hanem a bohóc követeli az igazgatótól és a nézőktől, hogy egyre nagyobb fegyvert kapjon a kezébe és lőjön ránk.

            Ma a bohóc nem megjátssza a hülyét, hanem minket tesz azzá. Kit érdekel, hogyan kezdődött és miért? Két fél huzakodott valamin már évtizedek óta, ütni nem akart a nagyobbik, hanem folytonosan arra kérte a kisebbiket, hogy húzódjon legalább hátrább és hagyja a testvéreit szabadon élni/lélegzeni, de nem, nem és nem, sőt, sőt…

           És akkor előrelépett a nagyobbik (akinek történetesen igaza volt), és lökdösni kezdte vitatársat, hogy legyen béke, de hoppá, felébredt - azaz mit felébredt, hisz erre várt - az óceánon túli fegyvergyáros: itt a ragyogó alkalom az üzletre („a charleston újra sikk), fegyverekkel és más emberek életével.

           Államférfiként az utolsó hónapjait élő francia elnök pedig Napóleonként úgy érzi, eljött az ideje, hogy beírassa nevét a világtörténelembe. Hogy a világ ebbe belepusztul, az nem érdekes. És meghívót küld a harmadik világháborúba.

           A bohóc röhög.

Gyárfás András 2024 februárjának végén

                                                  Pedofil

Pedofil eset. Talán még nem késő, hiszen a gyermekek ellen elkövetett bűntények állítólag sohasem avulnak el, így aztán feljelentem a tanárom.

Tizenöt vagy tizenhat éves lehettem, és földrajzóra után a kémiaórán még mindig azon tűnődtem, hogy mitől Hím a Himalája és Mari, az a mély árok mitől Mari (vagy Marianna, már nem emlékszem, rég volt) és biztos vigyorogtam, mert a tanárelvtárs rám ripakodott: - Mondja Gyárfás, maga mi röhögni valót talál a kénsavon? - Tanár elvtárs kérem, bevallom, én azon gondolkoztam, hogy ha a Hím-alája becsúszik a Mari-árokba, akkor kiegyenlítődik a föld? Az osztály lefagyott, pedig viszketett mindenkinek. Tiszta fiúosztály voltunk még.

- Gyárfás, ha maga olyan magas lenne, mint amilyen hülye, ihatna a csatornából - szólt a tanár. Röhögött az egész osztály.

Bennem ekkor valami megszakadt, mert ha tanár mondta azt, amit én, akkor is röhögött volna a banda, mert ő felnőtt, én meg gyermek, és ezt a viccet már hallottam a másik osztályban, ott Kovácsra mondta. Nem, nem akarok felnőtt lenni.

Nem lettem felnőtt, gyermek vagyok és maradtam, s fújhatok fűzfa-sípot, de az osztály, melyet megkacagtattam, megöregedett, én meg itt ülők egyedül. Ki ad nekem ma igazat? És legalább számíthatok arra, hogy ha valaki ma engem az utcán leszólít, azt börtönbe zárják, mint pedofilt?

Pedig milyen szépen elgondoltam akkoriban, hogy felnőtt leszek és politikus, és valami borzasztó nagy marhaságot követek el, de nem mondok le, és akkor megbuktatnak, és aztán az enyém a világ, mert mint bukott politikus rám kíváncsi mindenki, és én mondom majd meg, hogy háború legyen vagy béke, és alakítok árnyékkormányt, és veszek majd milliárdokért villát a Rózsadombon, és én röhögök az egész világon, amelyik olyan hülye, hogy ihatna a csatornából…

                                        Röviden

Igen, igen, igen, itt volt, itt volt, itt volt, senki nem tagadhatja, senki nem kételkedhet benne, hogy mától fogva, de aztán igazán, mától fogva… na de mit is mondott a svéd izé?

Hát valami olyat, hogy a nemzetbiztonság kedvéért rohan, nem is rohan, de repül, mert abban a népben, amelyik most megfogadta, hogy ha őket támadások érik, hát a fiai életét sem sajnálja, hát abban ő nem bízik annyira, hogy korszakalkotó szövegét nem másítják-e meg.

Igen, most már tudjuk, hogy ők készen állnak, hogy amiben eddig is egyetértettek, azt jövőre is tenni fogják, sőt, és amiben nem, hát nem, ez emberi dolog, igazán megérthetjük, hogy bizalom ide vagy oda, de ők továbbra is vad, nyers húst evő, mocskos bandának fognak minket tartani, kiknek a jogállamiságról fogalmuk sincs, és ezt majd az EU- parlamentben továbbra is hangsúlyozni fogják, meg az iskolákban is ezt tanítják majd, de most örvendjünk, hogy hajlandóak nekünk (na nem ingyen, hanem jó euró- milliárdokért) svéd harcirepülőket adni. Nem érdekes, hogy azok, ha felszállnak bármelyik repterünkről, már el is hagyták az országot, és a NATO-t csak ez érdekli. Ez tehát egy úgynevezett vin-vin helyzet, a svéd hadiipar nyer és a magyar honvédelem is, na, ugye érthető? És mindezt angolul és svédül is.

Igaz, nem szólított fel, hogy vegyük át a svéd modellt, ahol az ország fele migráns, a többi meg buzi vagy buzi-pártroló, és van királyuk és királynőjük, és hercegük meg hercegnőjük… Na, hol vagyunk mi ettől, maradi nemzet és határt védő nyetkultura-banda?! Még a két friss Nobel-díjasunkat is nekik köszönhetjük, mert az ő fővárosukban adták nekik oda, úgy hogy hátrább a garasokkal.

Megérdemeltük, és meg is érte, hogy idejött, és alig várom a hétfőt, amikor a Parlamentben hosszas ováció közepette jobb- és baloldal összeölelkezik és elénekli: - János legyen fenn a János hegyen…  

         Évértékelő

Egészen rövid.

FSZK úr kérem, engedje meg és közölje ezen „egészen rövid” gondolatomat a Gyurcsány-évértékelő nyomán.

Mint mindig, most is végig hazudott. De hogy Csaba testvért és Orbánt, mint pedofil búnőzőket állítja pellengérre, az BŰN! És a futócipőt, amivel fellépett, ne vegye le, mert ha nem ma, de a közeljövőben szüksége lesz rá!
Emberek, ne azt halljuk, amit mondott, hanem azt nézzük, ki mondta.

És ha valaki kiállhat ország-világ elé és azt üvölti, hogy nincs szólásszabadság és nem történik vele semmi, akkor ki a hülye? Nem, nem nem ő, hanem mi, akik engedjük, hogy mikrofon elé állhasson. Ennyi!

                Göre Gábor bíró úr

Számos mondában, legendában a varjukat az istenek hírnökének tartották, melyeknek köze van az időjáráshoz és a hosszú élethez, de mint rossz ómen, előre jelzik a szerencsétlenségeket és a halált is.

A teraszunkat egyre gyakrabban látogatják, és sajnos többször lehetünk tanúi, hogy a kicsi verebeket bántják, megölik. Honi politikai életünkben, ha a verebekkel nem is, de a vérebekkel szorosan összefognak, és esküsznek egymás ártatlanságára. Hiába a tanuk és filmfelvételek sora, a varjú ártatlan, kedves kis jószág, még ha neki is ront a karhatalomnak és elakaszt, gáncsot vet. Az nem úgy volt, a karhatalom gyűrte le a TV-székház ház folyosóján, ahol a varjúnak semmi keresni valója sem volt.

Továbbá, a parlament előtt alapos leckét kapott a riporter, aki meg merte kérdezni, hogy mégis, hogy látják ezt párttársai, a hollók meg a dögkeselyűk. Szabad vajon egy ilyen valakit az országgyűlésben szóhoz/helyhez engedni?

-  Menjen innen, hát maga nem látta, egy ártatlan embert bántott négy kormánypárti bitang, és még az ártatlan gyalázzák? - Miről beszélünk? Miről beszélünk?! - volt az árnyékkormány szóvivőjének pökhendi válasza. A varjú meg azt károgta, hogy az előző nap kimondott törvényes ítélet nem törvényes az ő szemében, és csak az számít annak, amit ő mond.

És elkezdődött a tüntetés. A köztársasági elnök a téma. Hogy a választás ne úgy folyjon le, mint ahogy ők ezt évtizedekkel ezelőtt (amikor még hatalmon voltak) alkotmányba foglalták. Nekik ugyan nincs jelöltjük, de ez mind nem érdekes, a lényeg, hogy a bukott miniszterelnök felesége bemutatkozik, mint az egyetlen szakpolitikus az országban. A többi (gondolom, beleértve az egész árnyékkormányát is) csupa suszter. És óriási tapsot és hurrát követelve teszi fel a kérdést: - Ugye elhiszitek ezt nekem?

Semmi hurrá, valami gyér taps a rajongóktól meg párttársaktól, még a férj is lefagyott. Pedig igazán hihetően mondta, hogy „abban a percben, ahogy kormányra kerülünk, minden jobb lesz, a tanügy, egészségügy, az EU-tagság, és a nyugdíjakat is rendbe hozzuk”

A rajongók 85%-a nyugdíjas mama, akik előző napon a törvényszék előtt simogatták a varjút: - Bátorság, Lacikánk! Veled vagyunk! Ezek a nénik azért csak nem felejtették el, hogy amikor nyugdíjba mentek, a tizenharmadikat elvették tőlük, és nem mások, mint akiket most úgy simogatnak.

De hogy őszinte legyek, ezzel a tizenharmadik nyugdíjjal valami nincs rendben, hisz a hírekben látom, ahogy a postás kiszámolja a néninek a kapuban a pénzt, és a néni felsóhajt: - Jaj be jó, most már ki tudom fizetni az unokám jogosítványát. A téren viszont a nénik szerint a fiam/menyem/unokámnak - egyiknek sem kell. Hát akkor, könyörgöm, adják vissza, mert az iskoláknak/árvaházaknak/kórházaknak és még ezer másnak nagyon kell!

Ha nem a Kossuth téren lennénk, azt hinném, Lepéndeken vagyunk és Göre Gábor bíró úr osztja az észt a maga módján, Durbints sógor pedig hozzászól: Ögye mög a fene!

                 Le velük!

Nagyra becsült Miniszter Elnök Úr, szeretett Orbán Viktor! Nyílt levélben fordulok Önhöz: Tessenek leváltani az ellenzéket!

Elég volt! Az országgyűlés tegnapi ülése a napnál világosabbá tette, hogy Ellenzék nincs, ez a horda (idézet Kováts Máté frakcióvezető úrtól) ELLENSÉG.

A legocsmányabb kommunista módszerekkel („a bűnöm te követted el, nem én”) lépnek fel a tiszteletlen (öltözék és beszéd) momentumos suhanctól a mormon papig (aki mellesleg nagyon rosszul néz ki, lefogyott, megviselt, sápadt, bár párja, Klárika szépen gömbölyödik, ahogyan ezt vasárnap láthattuk.) Elég volt belőlük, és az őket rossz, egy húros nagybőgőn kísérő apró pártokból. Jöjjön Március 15, és aztán a forró nyár.

Én ott leszek, és nem viszem magammal a kabátujjba eldugható baseball- ütőmet, bár ha arra kerülne sor, bár futni már nem tudok, de a több mint kilencven kilómmal ha odaütők, abban a momentumban egy deka sápadt folt sem marad azon, ki ilyen jellegű párbeszédet akar velem kezdeni.

Le az Ellenzékkel. Elárult minket! Elég volt! Sőt, már sok is!

             Csinnadratta

Óriási csinnadratta, dob, cintányér és harsona, majd szétnyílik a világcirkusz függönye, és a vezérigazgató (mint kiderült, elnök) a porond közepére támolyog a személyőrség (pardon, ezek állami alkalmazottak a cirkuszban) kíséretében, megbotlik saját lábában, elesik, majd az állami alkalmazottak segítségével mikrofon elé áll.

Újabb csinnadratta és dob és cintányér és tűzijáték (helyesebben játék a tűzzel), és Az elnök bemutatja a cirkusz bohócát, az elnököt Uruguayból (a tanácsadók az első sorból kétségbeesetten, ordítva súgják: Ukrajna, Ukrajna). Ja, pardon, de mit ordít, már hogy lenne Ungár, hisz az a magyar LMP frakcióvezetője…

A pódiumon a karmester beint, az újabb fülsiketítő dob és cintányér, hárfa, orgonavirág-eső elnyomja a makogást, és ismét bejön a bohóc, aki már napokkal előbb bejelentette, hogy ideje tiszta vizet önteni a pohárba, elég a sok hazug hírből amit a megveszekedett magyar sajtó áraszt, hogy a honvédő háborúban több százezer halott ukrán katona lenne… Hölgyeim és Uraim, a pontos szám harmincegyezer, értik, CSAK harmincegyezer, és orosz oldalon ennek sokszorosa, már-már a milliót közelíti, ha számításba vesszük a sebesültjeiket is… Ukrán sebesült egy sincs, akiket önök félkarral-lábbal-szemmel meg ilyen-olyan fogyatékkal látnak, azok a párizsi olimpiára készülő csapat tagjai, ott is győztesként állunk a dobogókra,  mert miénk a hatalom, a dicsőség, mindörökké…

Üdvözöljük a francia hadsereget és reméljük, hogy egész Európa hamarosan kutyástól-macskástól, de főleg több ezer kilométerre ható rakétástól ideáll mellénk, hogy hazánk felszabaduljon az orosz agresszortól, és határaink a Fekete tengertől az Urálig újra szabadon nyúljanak. Ez Európa, sőt a világ érdeke, nekünk mindegy, mi, azaz én… szóval na, éljen Biden elnök!

Csinnadratta bumm- bumm-bumm.