Gyárfás András 2025  februárjának derekán 

                           Géza

Patakpart, ugyan hol máshol!

-Géza, vissza, Géza, lábhoz, jól van kiskutyus, jól van…

-Asszony, valahogy szoktasd már le a kutyádat erről a névről, mindenki azt hiszi, hogy hozzám szólsz.

-Nézd, tíz évvel ezelőtt az első férjem Géza volt és ő adta a kutyának ezt a nevet.  Szólíthatnám most Tivadarnak is, de nem hallgatna rám. Ugye nem haragszol, kiskutyusom! És simogatta Tivadar állát.

Hát így vagyunk a Demokráciával is. Nevezhetjük szoci, libsi vagy bárminek, de mindenkinek marad a saját „ciája”.

Eszembe jut, hogy annak idején, amikor dühöngött az újrahasznosítás, az imádott Csau  házaspár utazott a világon mindenfelé ( helyettünk is, hogy ezt is megspórolják nekünk), és valahol egy kiállításon megláttak egy gépet, ami a fekáliából, azaz emberi végtermékből - na mit mind bonyolítsam, szarból - vajat csinált. Azonnal megvették és alig várták, hogy üzembe helyezzék, de valami nem stimmelt, mert amit beletettek, az is jött ki is. Azonnal hívták a feltalálót, az magával hozott egy bőröndnyi hazai anyagot, és láss csodát, jött a vaj. Majd hazavitték labor-vizsgára a romániai nyersanyagot, és kijött az eredmény: -Uraim, önök szart esznek, és ebből vajat nem lehet csinálni.

Hát ez van. Ha egy kalandor fickó világgá kürtöli, hogy olyan adatoknak van a birtokában, melyek a rendszert alapjaiban fogják megrengetni és romokba dönteni, akkor elég, ha maga mellé vesz egy ripacs színészt, aki ezelőtt két évvel már eljátszotta a toborzó szerepét (akkor megbukott vele, de most majd jobban csinálja), és hajrá: - Éljen a szólásszabadság. Ne féljetek (ez különösen azoknak szól, akik eddig nem féltek), jertek, tüntessünk! Hurrá!

Hogy a beígért terhelő adatokból semmi nem került elő, az nem érdekes, a csőcselék és az EU megkapta a vezérfigurát, akit majd odatesznek a nagy sakktáblára, ahol ugorhat, mint egy ló, de a saját, megalázott rajongótömege el fogja tiporni.

Muszáj ezt kivárni?

                                                      Ébredés

A világ és a vélemények változnak, érdemes ezért visszatekinteni, hogy is volt ezelőtt száz évvel. Szabó Dezső azt írja: Európa az emberiség egyetemes kifejezője. Majd: Ázsia a termékeny alaktalanságok dús káosza. Amerika a gépkultúra és üzlet-morál által embertelenített emberiség. (Az egész látóhatár.) De hát hol van ma az a nyár, hol van az az Európa?

Az Ázsiai káosz uralkodik most nálunk, Európa áttért a mesterséges Intelligencia imádójává, milliárdokat költ rá és megpróbál lelket is fújni bele, hogy elmondhassa: - Ecce Homo, megteremtettem a tökéletes embert! És nem veszi észre, hogy ezzel öngyilkosságot követett el.

Addig is utat nyitott az olcsó bosszúnak, és egy hatalmi becsvágytól fűtött kalandor, kihasználva a járványt, világválságot és a háború okozta sebeket, egy lehallgató-készülékkel felfegyverezve kikiáltotta magát ország- és nemzetmegváltónak, magához rántva az elégedetlenek tömegét (ami minden társadalomban van, volt és lesz).

És elkezdődött a legócskább politizálás, ami hasonló egy közel száz éve együtt élő házaspárra, akik már több évtizede csak azon marakodnak, hogy melyikük a hülye. Míg egyszer, ezt elunva, bejelentkeznek egy házassági tanácsadóhoz, aki megnyugtatja őket: - Hát kérem, én segítek, alig négy hét alatt heti három találkozás-terápia, és újra boldogok lesznek. Lejár a terápia és megjön a számla. Mire a házaspár: - Te, mi tényleg hülyék vagyunk…

Vita eldöntve, mind a kettőnek igaza volt/van.

                                                 Végre

Na, most már a legkötekedőbb/nyugtalankodó/elégedetlen polgárok is hátradőlhetnek a fotelben, hisz ma megkezdődött a Biztonsági nagy-nagy Konferencia. Hát hol is lehetne a Biztonságit máshol megtartani, mint a legbiztonságosabb Münchenben. Na jó, egy kicsit ront a hangulaton, hogy tegnap egy afgán ifjú Allah akbar kiáltással az autójával belerontott az éppen ott tüntető tömegbe, meg az is egy pirinyó kis szépséghiba, hogy Oroszország, Irán, Dél-Korea nem vesznek részt,  azaz nem hivatalosak. Ők úgyis azt üzenték volna, hogy őket hagyjuk békén, mert ők álladóan védekeznek,

Na de legyintsünk rá minderre és figyeljünk oda, hogy már az első nap nyíltan összeszólalkozott az amerikai alelnök és a német elnök. Az utóbbi ezt azzal magyarázta, hogy barátok között is meg szokott történni, különben majd meglátjuk.

Hát, amit én, mint igazán kívül álló látok, az az, hogy a világ kicsit, na jó,  nagyon nem kicsit megváltozott. Olyan ez, mint amikor borotválkozás közben megvágok egy pattanást, majd WC papírt rá, s ha az nem segít, akkor egy ötven éves vacak sósrudacskát, és megáll a vérzés? Vagy olyan, ha egy konyhakést a mellembe döfök, aztán majd a kórházban elvarrják a sebet? Az egyik nagyon kicsit, a másik kicsit nagyon fáj.

Na de ne viccelődjünk, ahhoz még nem elég komoly a helyzet. Hisz van itt egy új világuralkodó, aki a kikötőből már elindult Titanic kormányát kézbe vette, és mint józanul előrelátó és a történelemben visszapillantó tudja, hogy menthetetlen az összeütközés a jégheggyel, de lássunk neki, mentsük, ami még menthető.  És idejében leengedi a mentőcsónakokat és az összes, a közelben meg távolban levő hajókat, repülőket értesíti: gyerünk fiuk, mert baj lesz!  A világ meg röhög, hogy mit képzel ez, még fel sem kelt az ágyból, és már több száz rendeletet ad ki! Na, ezt velünk aztán biztosan nem, de várjuk ki ezt is, aztán majd „meglássuk”…

Vasárnapig tart az éppenséggel nem békében elindult tárgyalás. Aztán, ha majd az ukrán elnök mikrofonhoz jut, akkor tudni fogja Európában mindenki, hogy mi a teendője, kivéve a mi miniszterelnökünket, aki, nem értem miért, de állandóan kiáll az örültek sorából..

Hát, ha valaki ezt érti, írja meg már nekem, vagy na ne, azt ne, vagy mégis, meg na akkor aztán…Na, én megyek borotválkozni…!                     

                                                      Bukás

Kiemelkedő szombatom volt, fél napot élveztem a téli sportokat, majd bele a politikába itthon és szerte a világban, majd este jöhetett a kötelező DAL.

Ami a sportokat illeti, nem lehet panaszom, ha nem közvetítenek a TV-ben, de én vagyok a hibás, meg kell már tanulnom, hogy a hangot le kell némítani, és mindent a szemnek.  Mert igencsak zavaró, amikor folyamatosan teljesen fölösleges statisztikákkal bombázzák az agyam, és állandóan jósolnak, hogy ha ez így, akkor az úgy, s ha nem, akkor mégsem.

Különben izgalomról gondoskodik a nagy biztonsági kongresszus. Az ukrán főfő bejelentette, hogy ha Amerika nem segít, akkor ő saját NATO-t alakít, persze az EU pénzén, de még az is szóba jöhet, hogy hajlandó lenne lemondani bizonyos területekről, ha ugyanakkorát kap Romániától, Lengyelországtól, Magyarországtól és Szlovákiától. (Na jó, ezt így nem mondta ki, de aki odafigyel, az érti a jó szándékot).

A német kancellár most már hivatalosan is hadat üzent Oroszországnak és megfenyegette az USA-t, hogy jó lesz nem beleszólni az ő saját demokráciájukba, mert… szóval dádá lesz.

De jött az este, és jött a DAL, és mindent elrontott, mert már az első nóta emlékeztetett, hogy valami hasonlót láttam-hallottam valahol. Régen volt, New Yorkban, ahol feliratkoztunk egy Harlem-látogatásra, mert csak úgy civilben, kettesként nem volt tanácsos, és ahogy a buszunk átlépett a tiszta utcából egy szemétdombra, az utca szélén fekete kamaszok rázták a nemiszervüket a turistákra.  

Mégsem ezt idézte fel a hajléktalanoknak tűnő itteni zenekar fellépése. Harlemben az imaházban, ahova sűrű rendőrsorfal között mehettünk be, várt ránk egy hatalmas kosárlabdázó előimádkozó, és körülötte olyan húsz-huszonöt fekete énekes: - Az Úr velünk! Hallelujah! És szóltak a szebbnél szebb zsoltárok vagy inkább bluesok, spirituálék. Csodálatos volt. Mi ülve kellett maradjunk, míg a pap meg az énekkar beszállt az oda rendelt autóbuszba, és visszavitte őket az elvonókúrára.

Vissza haza. Még meghallgattam a késő esti híreket, hadd halljam mi vár ránk a jövő évben és megérte. - Felejtsük el a jobb- és baloldalt, ti is, Fideszes testvéreim, hisz mind egyet akarunk! - szólt hozzánk a fő-megmentőnk és lehallgatónk. És jöttek az ígéretek, minden és még azon felül is jobb, azaz sokkal jobba lesz! Igaz, kicsit megijesztett azzal, hogy aki nem tart vele, arra a börtön vár (még él az emlékezetemben az a „trendszer”), de hiába vártam a legfontosabbat. Elfelejtette megígérni, hogy a Hortobágyi Kilenclyukú hidat kibővíti húszra.

Na, ez végzetes lesz számára, ebbe belebukik!

Gyárfás András – 2025 március

                                                               Világbéke

     Heuréka,  heuréka, megvan, megvan, BÉKE lesz.

Minket (EU) ne fenyegessen Amerika, hogy asztalhoz sem ültetnek, mert már most tele a gatyánk, és a tárgyalást állandóan félbe kell szakítani, mert az EU a mellékhelyiségben van. És csak csodálkozom, hogy eddig senkinek eszébe sem jutott, hogy ne az einsteini relativitáselmélet alapján ítélkezzünk, hisz ott van a – sajnos - az iskolákban sem tanított Heisenberg-féle határozatlansági elv. (Nem tanították, mert a tanárelvtársak se értették.)

A Heisenberg-féle határozatlansági elv a kvantummechanika egyik alapvető elve, amelyet Werner Heisenberg német fizikus fogalmazott meg 1927-ben. Ez az elv azt állítja, hogy bizonyos párosított fizikai mennyiségek, például a részecske helyzete és impulzusa, vagy az energia és az idő közötti kapcsolatok nem határozhatók meg egyszerre teljes pontossággal. Egyszerűbben: ha például tanulmányozni szeretnék egy golyót, akkor azt a környezete nélkül vagy pontos időpont nélkül nem lehet meghatározni, márpedig az idő és a környezet is állandóan változik.

Na tehát, ha Európában nem a szólásszabadságot emelnénk piedesztálra, hanem a gondolat szabadságát, akkor már rég meglenne a megoldás. Ha belép Putyin az EU-ba, s vele együtt Ukrajna, Törökország és a Balkán ...és és és, na persze egyidejűleg kilépünk a NATO-ból (vigye őket Trump haza), és megalakítjuk az európai hadsereget és vérszövetséget. Na, akkor mi lesz? Egyelőre az Uralnál húznánk egy  láthatatlan vonalat, azon túl lesz Kelet- Oroszország, és egy év múlva (vagy kettő, tőlem három is lehet) megalakítjuk az Európai Egyesült Államokat, és hajrá…

És utána létrejöhet a KIU (Kína, India meg ami még marad) Unió, de ebbe most nem megyek bele, mert valaki még elkezd ábrándozni, hogy akkor létrejöhet egy Egyesült Magyarország is (nem a  néhairől van szó, hanem a mai, megosztott egyesülne), de ez sajnos kizárt, mert a Heisenbergi Elméletet itt minden ember ismeri, és na szóval...

De zárjuk egy meglepő hírrel. Döbbenetes felfedezést tettek az orvosok egy indiai kórházban, amikor egy 32 éves kismama rutinvizsgálatra érkezett. Az ultrahangos felvételen ugyanis kiderült, hogy a nő méhében fejlődő kisfiú hasában két másik magzat is jelen van. Ez igen, akkor egyszerre megszüli a gyermekét és két unokáját is. Na, ezt kellene valahogy ide importálni, akkor pár év alatt újra tizenötmillió magyar lenne a mostani kilenc valamennyi helyett, itt, Bucsu és Ártánd között.

Ja, hogy esetleg Trump begurul és elindítja a harmadik (érdekes, itt a harmadik lesz az aranyérmes) világháborút? Sakkor mi van? Akkor is megoldódnak a kérdések. Amúgy.

                                   Igen, igen, igen

Igen, igen, és megint csak igen! Elérkezett az a lélektani pillanat, amikor az emberek a patakparton, utcán (ez a fősodor), üzletekben, mozikban, színházakban (jaj, ott nem, odáig még nem süllyedtem, mert egy évvel ezelőtt jöttem ki az egyikből másodmagammal, egy pornográf ocsmányságból) beszélik és néha még mondják is, hogy most van az borzalmas vészhelyzet, amikor a meghatározhatatlan idejű csend után kitör az égiháború, és vihar, eső, mennykő és akár földrengés meg tűzvész - amit csak akarsz - zúdul a nyakunkba. Jaj, stenem, stenem mi lesz velünk?!

  Hát én tudom. Igen, én tudom, mert én már átéltem.

Ezerkilencszázhatvanegyben Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas tizenegyedik osztályára rákényszerítették a lélektan-órát, hogy ne csak fizikailag, hanem testben/lélekben legyünk a csúcson, építeni a szocializmust.

Még nem léteztek tapasztalt lélekbúvárok, így aztán egy akkor végzett, egészen csinos hölgyikét küldtek a tizennyolc éves kamaszok oroszlánbarlangjába. Fel volt készítve, és valami olyasmivel akarta kezdeni, ami rabul ejtette annak idején az ő évfolyamukat is az egyetemen.

Képzeljük el egy orosz ikerpárt. Egyikük valami egészen regényes körülmények és események nyomán elkerül Németországba, ott nő fel és lesz katona.  A nagy  háború alatt a csapata foglyul ejt egy orosz partizáncsoportot, amelyikben a testvére a főkolompos. Az ítélet már gyakorlat volt minden fronton: a partizánokat azonnal kivégezni! És elővezetik a kezüket-szemüket be- és összekötött rabokat, a falhoz állítják, és a német parancsnok, amikor levéteti velük az álarcot, hogy még kegyetlenebb legyen a bosszúállás, felismeri a testvérét… Na, és most képzeljük el azt a szörnyű lelki harcot! A német parancsnok, mielőtt tüzelj-t vezényelt volna…és itt elhallgatott a tanárnő, hogy időt adjon nekünk, hogy  a mi lelkünkben is feltámadjon az irtózat vihara.

Ezt nem kellett volna, mert a szolgálatos „beszóló” (a XI. B-ben mindig volt) megszólalt: - Vizelj-t vezényelt!

Röhögés az osztályban. Sikoltás a katedrán: - Nem, nem, ő ezt nem csinálja tovább. És kirohant.

A borzalmas feszültséget, a várakozásnak azt a kibírhatatlan kiszámíthatatlanságát megölte a HUMOR.

Hát ez most is jönni fog, bár az atombombával nem jó viccelődni.

                                           BRD, NDK

Megvártam, míg véget ért a parlament nyitó - minek is nevezzem, Ellenzék kontra Valóság? - kabaréja. Nem értem, de tényleg, valaki mondja már meg nekem, ha az Ő idejükben (amíg hatalmon voltak) olyan jó volt minden, akkor ez az eltévedt magyar tömeg miért választja meg újra és újra ezt, ami van?

Ja, választások. A tegnap késő estig, s ma hajnaltól követem a német adókat és hallgatom az elemzéseket. Anno sikerül felépíteni, majd lebontani a néhány km. hosszú berlini falat, most pedig az egész Németországot körbefogó Tűzfalat. Brávó, a távozó zöld külügyminiszter-asszony tanácsát megfogadva nem érdekli őket, hogy mit akar a választó, és  a háromszázhatvan fokos fordulatot is megcsinálják!

És ezt mind a Német demokrácia jeligéje alatt. A második legnagyobb párt, az AFD megkettőzte az előző választási eredményét és egy hónapja százezres tömegeket vitt az utcára tüntetni (demokratikusan). Ezek után mégiscsak döntő tényező kellene, hogy legyen, de nem és nem. Inkább nem lesz dönteni képes kormány a parlamentben, de velük összefogni?

Az AFD volt az egyetlen, amelyik felhőtlen nyugalommal bontott pezsgőt és nyugtázta az eredményt azzal, hogy „na jó, két év múlva, amikor majd ők lesznek a győztesek, másképp lesz. Két évet adnak ennek a kínos, vérszegény kormánynak, hogy legyőzzék Oroszországot, Kínát, Amerikát és a saját országukat is.

Csak ne befolyásolnák sajnálatos módon a mi gazdaságunkat is! Szívesen röhögnék, de valahogy nem megy. Így megelégszem a mi drága ellenzékünk kabaréjával, miniszterelnökünk humorral és józan ésszel teli válaszát követően.

A lényeg számomra, hogy amíg ott most a falépítés a program, a mi miniszterelnökünk meghirdette az Áttörés Évét. És ha csákánnyal nem is, de írásaimmal mellé állok.

                                                  TAVASZ

Jön a tavasz megállíthatatlanul, itt-ott már a gólya is megjelent, és új idők, új emberek vonják maguk után az új botrányokat, na meg a friss, iráni és észak-koreai drónokat Ukrajna egére.

A Washingtoni Fehér Ház Ovális terme előtt is megáll a fekete limuzin, és Trump elnök egy illegális ukrán menekültet üdvözöl. Hát itt valami félrement. Vagy az ukrán elnök hitte azt, hogy ez még midig Clinton  orális terme, vagy nem hallott róla, hogy az USA-ból hetek óta ezrével szállítják vissza a törvénytelen betolakodókat, de az is lehet, hogy farsang lévén, hát csak nem veszik le róla az ADIDAS ajándékát?  

   Kirúgták.

De nincs semmi baj, hisz az esemény hallatára az EU elnök-asszonya és a német bukott külügyminiszternő tárt karokkal várják, és biztosítják, hogy teljes mellszélességgel fogják támogatni. Ahogy ezt a két hölgyet profilból látom, attól félek, szálka megy majd az odaboruló mellébe…

De itthon is dühöng a tavasz, a demokrácia üvöltő szólásszabadságával visszaélve harsog újra a teherautók platójáról a Tisza-virág, elfelejtve, hogy még csak most bújt ki az iszapból, és eszeveszett közvélemény-kutatókban bíznak, igaz, most már nem előnyről, hanem fej-fej melletti csatáról közölnek adatokat.

De micsoda fej és FEJ? Hát itt a buktató, és ezt nem lehet néhány száz(ezer?),  gyűlölettől elvakult „csak más legyen, mindegy ,hogy mi, csak más” rögeszméjét népítéletként terjeszteni.

Á, tavasz lesz és daloljunk, mert ebben aztán erősek vagyunk. Az egy főre eső (zuhanó, sújtó) könnyűzene szerzői és énekesek száma toronymagasan a világ csúcsán van, és mindegyik észbontó és gyönyörű, mély érzelmekkel teli, soha nem látott és hallott és nem is tudom felsorolni amiket a szakavatott többszörös ilyen és olyan díjas zsűritagok a fejükre olvasnak, és ahol a közönség kilence osztályzatot ad, ők hetest, és fordítva, és az jut a döntőbe, aki az ő ízlésüknek megfelel, és mi, a közönség majd hallgathatjuk éveken, át, na nem azt, ami tetszett, hanem amit kapunk. Ami kissé feltűnő. Tudja valaki, hogy hány fajta díjat osztogatnak? Mert én nem.

Én csak úgy kapkodok, hogy hát ilyen is van, és találgatom, melyik érdemel nagyobb tiszteletet vagy ne adj isten pénzt, még akkor is, ha minden kitüntetett azzal kezdi, hogy „hát nem ezért teszi amit tesz”, és majd külön műsorban, hogy tanuljon az ifjúság,elmondják, hogy nem szabad az álmokat feladni, küzdeni kell és hinni önmagunkban.

A hideg is kiráz, hisz ezek a jó tanácsok ezelőtt hatvan évvel az osztályunk falán virítottak, és mindig az éppen uralkodó (bocs, megválasztott) pártelnök nevében, és mindez már akkor közhely volt.

Na, és nem nana, hanem na rajta, örvendjen ki-ki a maga módján. Ugye, hogy így már minden más? Én megmondtam.

 Kész. Ennyi.

                                                 Juhú

          Juhú, olvasom: felvonulások vagy tüntetések lesznek. Nekem mindegy, akkor is az jut eszembe, amiről írni fogok.

Rég volt, még az ötvenes évek elején/közepén. Május 1. Kisiskolások csoportokra osztva, tanító néni vagy bácsi, később osztályfőnök mellettünk a startnál, a főtér alsó sarkán ötös-hatos sorokba állítottak, ellenőrizték a piros nyakkendőket, hogy a bog mekkora, hogy mindig középen legyen, aztán mi húztuk vagy gyömöszöltük, míg az elvtárs azt mondta, jó. Ezután kiosztották a zászlócskákat vagy virágszálat, mikor hogy, és jött a bajnokavatás: a legjobbak (magaviselet, osztályzat, származás) a sorok előtt hat méterrel vitték a rámás fényképeket.

Nekünk olyan nyolc- kilenc berámázott fénykép jutott, évenként kiesett egy-egy elvtárs, s jött valaki más. Én Ana Paukerre, Gróza Péterre, Gheorghe Gheorghiu Dej és Chivu Stoica elvtársakra emlékszem. Aztán volt egy Apostol meg egy Mogyorósi elvtárs is, de én soha nem vihettem képet, mert apám református pap volt, így nekem csak a képek háta jutott, bámulni. De csodálatos, felemelő érzés volt, amikor a tribün elé érve egyszerre teli torokból ordítottuk: - Éljen a Párt, éljen a Párt, éljen a Román Munkás Párt! Hurrá, hurrá, hurrá!

Marx, Engels, Lenin és Sztálin fényképeit az élmunkás elvtársak vitték a menetet nyitó katonai egységek után. Nagy megtiszteltetés volt, felért egy pünkösdi királysággal, csak aztán, amikor a többiek már rohantak a Somostetőre a friss mititéj- és sörsátrak felé, nekik még a képeket kellett a legnagyobb óvatossággal kocsikba rakniuk, s mire felértek, a sorok az erdő szélét is túllépték.

Á, nem is folytatom. Abban a „szép” világban mindenki panaszkodott és valami MÁST kívánt, és nem telt el egy bő évtized sem, és jött a MÁS. Jött Csau, és már senki sem panaszkodott, akkor sem, amikor üresekké váltak az üzletek polcai.

Stenem, mára hogy megváltozott minden! Itt most minden megvan, szabadság, szólásszabadság. Bárhol, bármikor kiállhatok egy kis teherautó platójára, és szavaimmal bárgyú, naiv tömeget gyűjthetek össze, én meg testőrökkel körülvéve ordíthatom, és el is hiszik: - Emberek, nem jó ez a rezsirendszer, titeket csúnyán becsap Orbán, inkább fizessetek akár közel kétszázezret is havonta, de jobb lesz, az EU szerint is! –Hurrá, hurrá, hurrá!

Brrrr, hát ilyen már volt!

Ami viszont rendszertől független, amit a nagy világváltozás hozott ránk, és ami fizikai fájdalmat okoz naponta, az a jel- vagy kódrendszer. Hazajőve a kapu csak bizonyos négyszámjegyű kombinációra nyílik, amit az óvatos házmester havonta megváltoztat, nehogy valakik meglessék és… Ha ki akarok állni a garázsból, megint egy másik négyes, bemegyek az üzletbe vásárolni, kártyával fizetek. Újabb rejtély: megjött a TV, számítógép és telefonok számlája, és ha nem ájultam el azonnal, felhívom a céget, ahol egy tízperces szöveg után, hogy miért is rögzítik a beszélgetést, arra kérnek, üssem be a kódot, majd rögtön jön egy másik automata, amelyik arra kér, hogy a billentyűkkel válasszam ki, kivel szeretnék ezt meg azt, de ha elfelejtettem a kódot, hát adnak egy ideiglenes másikat, és azonnal küldik SMS-ben, és írjam be kétszer, és másodszorra valamit mellé vagy mittudomén mit csináljak a bütykös vén kezemmel, és kezdhetem elölről, de közben elveszítem a fővonalat, és újra jön minden automata, amelyik rögzít és és és…..

Á, inkább a TV, és jön a meglepetés. Meg sem kérdeztek, és megváltoztatták a csatornák sorrendjét, és még rápakoltak valami gyerekvédelmi zárt is, amit feloldani csak egy kóddal lehet, és ehhez fel kell hívnom, vagy írhatok a neten is, de ott is van egy kód, amivel be lehet lépni…

Meg lehet őrülni! Szerencsére valaki kitalálta, hogy segítsen nekünk, szépkorúaknak, ezért meg lehet nyitni egy titkos fiókot, ahova mindent el lehet raktározni, és ha valami hírtelen nem jut eszünkbe (a gép nem vár órákig!), hát ott megtalálható, de természetesen a fiókhoz is kód kell, és nem is akármilyen, legyen benne legalább nyolc betű, kicsi-nagy változva, különleges írásjelek és számok, ügyelve, nehogy a születési adatokat belekeverjük, mert a csalók nagy hada csak arra vár, és ezt is változtassuk legalább hetente, mert ami biztos az biztos… 

           Ó, jöjjön az a MÁS, de ne kóddal és ne kaszával!

Gyárfás András  2025  februárjában

                                  Segítség

Nem, nem és nem, nem megyek ki az utcára, hogy bepillantást nyerjek a hazai és külhoni törtnénésekbe. Itt vannak számomra az írott és a képekkel igazolt események, vélemények, gondolatok, melyek tökéletesen kielégítik a tudásvágyamat. Például:

-          „Ezek a csillagjegyek válnak el vagy maradnak együtt, a legnagyobb eséllyel”. Na kérem, hát kell ennél tisztábban megfogalmazott információ? Hát van harmadik lehetőség? Nincs! Akkor most mibe teccem belekötni? Ez egy őszinte és jóakaró figyelmeztetés, és ez sem jó nekem?

Inkább hallgassam Lengyel László politológus urat, aki a Heti hírek TV-nek a fél száját állandóan eltakaró és könyöklő, az egész világot enyhe undorral elviselő riporterhölgy kérésére elmondja: - Hát mégis mit képzel ez a mi miniszterelnökünk, nem hívta senki, és elmegy Oroszországba, Kínába, az USA- ba meg Törökországba, és megjátssza a békegalambot. Hát vegye észre, hogy Magyarország ezekhez a hatalmakhoz képest egy semmi, és Ő (ezt én írtam nagy Ő-vel) egy senki, és az egész Patrióta társaság egy lepratelep…

A világ- és életunt idős műsorvezető hölgy is most már teljesen elbújik a karja és mikrofonja mögé, de azért helyesel.

Lapozzunk azaz „ugordjunk”. Nini, ez érdekes lehet, hisz egy angol nő új világcsúcsot állított fel. Nem tudom pontosan idézni a számokat, de amikor elosztottam az órák számát a kielégített férfiak több ezrével, igazat kell adnom az eddigi csúcstartónak, aki óvást is nyújtott be, mert negyven másodpercet szánva egy férfira, az nem túlzás, az még elmegy, azt elfogadja, de hogy annyi óra alatt egyszer sem kellett pisilni menni (így írta vagy mondta a lap), az lehetetlen. Igaz ugyan, hogy a mama osztotta az óvszereket a folyóson és utcán álló férfiaknak, és az megkönnyítette a dolgot, de mégis.. na…szóval…

Na kérem, ez aztán egy igazi hír! Ne mind riogassanak engem, hogy bomba meg iskola, tessenek elolvasni Babits Mihály Elza pilótáját (1), és akkor megnyugodhatnak. Ott még nem tartunk, de edzésnek jók ezek a hamis riasztások is, és ha elég okos, aki ezeket a bejelentéseket írja, akkor sora veszi a középületeket, kórházakat, önkormányzatok irodáit, kaszárnyákat és így tovább, és pillanatokon belül lebénítja egy ijedős ország társadalmát. Talán rákapcsolja a most mindeneket uraló MI-t,és akkor  nyugodtan hátra dőlhet, mert célját elérte.

Inkább kimegyek mégis az utcára és hallgatom: - Na nem megmondtam?  - S én mit mondtam?  - Nem azért, de én még hamarabb mondtam. - Mit hamarabb, te?...

Most már tisztábban látom, hogy mi van. Gyerünk haza, és Szabó Dezső segítségével elsüllyedhetek a butaság és önhittség felmérhetetlen poklába.

Vigyázat, nem Szabó Dezső a buta!

                                                                                              *

Az Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom Babits Mihály 1933-ban megjelent regénye. A mű – Babits utolsó regénye – egy állandó háborúban élő, kilátástalan világról szól. Az események egy meghatározatlan társadalomban játszódnak, ahol a nők is katonai szolgálatot teljesítenek. A mű Babits Mihály kora után száz évvel később játszódik, az örök háború korában. E disztópikus világban a tudomány egyedül a háborút szolgálja, míg a kultúrának, a vallásnak és a családi életnek nincs helye a kiüresedett totális államban. A lakosság óvóhelyeken tartózkodik a rendszeres bombázások és gáztámadások miatt. A férfiak jelentős veszteségei miatt a nőket is besorozzák.^[1]

                                            Bábel

Zűrzavar, nyugtalanság, szorongás, félelem, bizalomvesztés, állandó fenyegetettség és hazugságok „körül vettek minket/engem a halál gyötrelmei és az ő (az alvilág)veszedelmei elértek minket/engem”, hogy a Zsoltárokra támaszkodjam.

Ilyenkor eszembe jut, hogy közel hetven évvel ezelőtt Marosvásárhelyen megalakult a Magyar  gyermek-énekkórus, és a Mesterünk, Birtalan József tanár elvtárs(ÚR), ha valami hamis, vagy a kórushoz nem illő, zavart keltő hangot hallott ,akkor leintett és elmagyarázta: - Fiam, én elhiszem, hogy neked szép és erős hangod van, de itt és most a kórus énekel és… Na kezdjük újra. Intett, és újra kezdtük. Na, ezt kellene csinálni/tenni itt és most országos szinten.

Mózes I. könyve 11. fejezetének elbeszélése szerint Noé utódai, akik még mind egy nyelvet  beszéltek, Sineár földjére mentek és ott egy várost meg egy tornyot akartak építeni, amelynek csúcsa az égig érjen. Isten azonban meghiúsította a törekvésüket és megbüntette elbizakodottságukat azáltal, hogy összezavarta nyelvüket úgy, hogy nem értették meg egymást, és elszéledtek a Földön.

A Bábel tornyát valószínű, hogy magyarok kezdték el építeni, és az Úr haragja szétverte a nyelvüket, és lettek finn, észt, lapp, vogul, osztják, zürjén, vontják, mordvin törzsek, majd egy pár ezer év után, mert az Isten mindent megbocsájt,  hát újra Magyarokká  válva lettek fejedelemségek, királyságok, török, német/osztrák, orosz/szovjet birodalmak, majd jött a Demokrácia Bábel tornya, és az elbizakodottságunkat  azzal büntetett az Úr, hogy az a magyar, aki nem értette meg, mi is a Demokrácia, most már nem ért magyarul sem. Igaz, közben nem egymás szemébe mondják el, hogy mit is akarnak, hanem visszahallgatják a hangfelvevőn, és itt-ott torzítva, megvágva továbbítják.

Ma a magyar demo/plebsz/köznép nem lát már a saját szemével, hanem azt látja, amit neki valami szélhámos mutat: - Értsd meg, te most nyomorban vagy, ne tévesszen meg, hogy több van ebből és abból, hanem azt nézd, hogy más országokban még több van, légy boldogtalan, elégedetlen, hallgass rám és hozok valami mást, hogy mit, azt majd meglátjátok, és lényegtelen is, hogy mit, csak az számít, hogy más lesz!

Mindez eszembe juttatja azt a színpadi jelenetet, amikor a betoppanó feleség ágyban kapja a férjét egy, már régen sejtett szeretővel: - Na, most próbáld tagadni, hisz most mindent látok! Mire a féírj: -Hidd el szívem, nem történt semmi, de ha jobban hiszel a szemednek mint nekem, akkor vége a szerelemnek. És kibékültek.

Hát akkor nézzünk a Karmesterünkre, aki már több mint másfél évtizede vezényel, és amikor int, kezdjük újra!

                                                 Hangulat

Reggeli séta, agytorna, szellőztetés, a szombati-vasárnapi szórakoztató TV- műsorok káros melléktermékeinek szabadon bocsájtása a patakba.

A szombatiban a négy zsűritag meg a két műsorvezető, hogy félreértés ne essék, elmondja, hogy ami most következik, az a csoda, nem is csoda, hanem a csodák csodája, és készüljünk fel, hogy el leszünk varázsolva. És belebonyolódnak a leg- leg-leg jelzőkbe, és ezzel nem is lenne baj, de ugyanezt kiáltják mindenik fellépőre és mindenik slágerre, persze sűrűn megtűzdelve a közhelyek Niagarájával. Jaj, nehogy neked valami egyéni megítélésed legyen, jaj, te hülye, hát nem hallottad, hogy ez a még másik legjobbnál is sokkal jobb, és a végén az a sláger, ami toronymagasan nyerte el az ott lévő nézők(sejtelmem sincs, hogy milyen alapon válogatták össze őket) pontozását, hát legjobb esetben ott lesz az első négyben, mert a teljesen semleges zsűri, a fene tudja milyen ismeretek tudatában és a fene tudja hogyan, kikiáltja győztesnek a közönség által a tízből negyediknek ítélt slágert.

A vasárnap esti, még szórakoztatóbb, és a leg-leg-legesleg-nézettebb műsorban a vezér az állandóan üvöltöző, Magyarország összes városában vastapssal jutalmazott (Ő mondja és ezt minden vasárnap) színész (különben Ő a műsor maga). És miután  a zöld és piros csapatok vezetői újfent szerelmet vallanak és éppen csak nem közösülnek (de megígérik, hogy este aztán meglesz), hát jöhetnek a meghívottak, csupa legenda és ikon. Sajnos mi csak őt éve vagyunk Magyarországon, ezért állandóan a Google-ban kell megnéznem, hogy ki is az illető, és kezdődhet a buli, és dőlnek el a röhögéstől, és utána még meg is mondják, hogy ez humor a javából és ihaj-csuhaj sose halunk meg. De hoppá, egyszer csak homok kerül a csapágykerékbe, mert a meghívott hat nehézsúlyú olimpiai és világbajnok normálisan viselkedik, és a műsor elveszíti a cirkuszi rossz bohóc jellegét, és így élvezhetővé válik számunkra (De hát mi nézők mióta lettünk ennyire igényesek? Érthetetlen.) És lefagynak a hejehujához szokott vezérek.

Az egész, itt leírt eseménysort viszont háttérbe szorítja az, amit fentebb említettem volt,  hogy beástam magam Szabó Dezső Életeim c. írásába, ahol Szabó Dezső Adyval játszik „fekete folyóban fekete víz fekete partján fekete zongorán”, és Vörösmartyt idézi:

Az ember fáj a földnek; oly sok
Harc - s békeév után
A testvérgyűlölési átok
Virágzik homlokán;
S midőn azt hinnők, hogy tanul,
Nagyobb bűnt forral álnokul.
Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!

(Vörösmarty: Az emberek)

Süss fel nap, édes nap Zuglóban, Gyárfás András majd megfagy…

                    Kommentek kommentje

A minap csórécsiga író úr újra a vendége volt a Kommentnek és szokásához híven hozzászólt, azaz ítéleteket mondott. És mint rendesen, kezdte a bevezetővel: - Igaz, hogy én nem vagyok se közgazdász, se szakértője ennek a kérdésnek, de … és akkor jönnek a szedett-vedett  érvek:

- Miért állítják azt, hogy ha egy ellenzéki, azaz független újságíró részt vesz egy külföldi úton, ahol mindent, mi a testnek és szemnek jó, ingyen megkap, azt kötelezik, hogy miről miket írjon. Ő is íróként részt vett egy egyéves ösztöndíjon Németországban, és senki soha nem szólt bele azóta/azután és azelőtt sem, hogy mit írjon. Igen, ez lehet, hogy így van, sőt biztosan, mert ö azért kapta az ösztöndíjat, mert már olyat írt, ami a neki ösztöndíjat adóknak tetszett.

Aztán a másik szociáldemokrata arról álmodozik, hogy ő nem bírál senkit, ő csak egy olyan országot akar, ahol függetlenül attól, hogy ki melyik földrajzi zónába és milyen családba születik, ugyanolyan eséllyel induljon az életnek, mint egy ugyanilyen kis ország, mint a miénk. Lám, Svédország meg tudta csinálni. Ebben a pillanatban megjelenik a képernyő jobb sarkában: -„RENDKÍVÜLI HÍR. Egy ámokfutó egy svéd kampuszban több mint tíz embert gyilkolt meg, részleteket majd később.”

Hát nem tudom, azt hiszem, mégse lépek be a szociáldemokrata pártba, és félve, de még nem rettegve olvasom Szabó Dezsőtől: „Az ember meghalt: ezután csak vadállat vagy gép lesz az  eltorzult Isten képmása”

Akkor még nem létezett a Mesterséges Intelligencia. Ma már megvan és tarol a buták között, hát még a mesterségesen elbutítottak soraiban. Mert ma már köztudott, hogy egy embert sokkal nehezebb elhülyíteni mint a tömeget, ezért kell lehetőleg minden alkalommal tüntetni. Elég egy rég elunt lozinkát/jelszót elővenni, felkapaszkodni egy kis teherautó platójára és ordítani. Hiszen Magyarország nem Anglia, hogy csak a Hyde-parkban engedje meg a szabados gondolatokat. (Vigyázat, nem szabad szólás, amit űznek, hanem kimondottan szabados, ami gyilkos a demokráciára nézvést).

És most - colác peste pupözö (ezt az erdélyiek értik) - megjelent egy, a világot irányítani tudó ember (meg van hozzá a hatalma s talán esze is), aki kimondja: elég volt a szétszórt dollár-milliárdokból, több tízezernyi semmittevőből, STOP legalább három hónapig, annyi időt ad a szervezeteknek, hogy számoljanak el azzal, amit eddig kaptak, utána majd meglátjuk. Most első az Ő országa. Na, ezt kellene tennie minden Ország/Államnak, aztán majd „MEGLÁSSUK”

Gyárfás András 2025  januárjának végén

    Leköptek…

Igen, ezzel kezdődött a nap a hetvenes évek elején, amikor Marosvásárhelyről rendszeresen fel kellett vinnem a bútorgyár ilyen-olyan jelentéseit a minisztériumba jóváhagyás végett. Leköpéssel.

A mai újságírás szabályának megfelelően az olvasó fantáziáját szabadon kellene engednem, hogy azt olvassa ki ebből: „Hát persze, a vásárhelyi magyart azonnal felismerték, és…”

El kell rontanom a már átkozódásra nyíló szájakat és ökölbe szoruló kezeket. Az igazság az, hogy nem engem, hanem csak a cipőimet köpték le a Gara de Nord erre szakosodott részlegén.

Ahogy a vonatról leszálltam, többnyire kora reggel és többszöri átszállás után, hát csak nem mehettem be a minisztériumi szentélybe sáros/poros lábbelivel!

Számos, fogorvosinak imponáló szék hívott, és a mellette álló barna szakember biztatott: - Hozzám jöjjön, ha igazán jó munkát akar, a többi még csak most tanul.

És leültetett. Zsámolyra tette az egyik lábam, kávét és friss újságot nyomott a kezembe, a cipőm mindkét oldalára bőrvédő lapokat csúsztatott, hogy a krém meg kefe meg mittudoménmégmiminden nyomot ne hagyjanak, és elkezdődött az előadás. Felmérés, portalanítás, kefék különböző sűrűséggel és szálerővel, és krémek. A többire nem emlékszem, mert a kávé és a friss hírek jobban érdekeltek, aztán arra kaptam fel a fejem, hogy amikor már azt hittem, készen vagyunk, hisz minden tiszta, hatalmasat köpött a cipőre, és mielőtt tiltakozhattam volna, azt hiszem őzbőr bundakesztyűvel kente azt szét, és megkért, tegyem a másik lábam a zsámolyra.  Hát bizony ezt a köpés tanítani kellene, mert újkorában, a kirakatban sem ragyogott így a Gubán félcipőm.

Így aztán magabiztosan mentem az elvtársak elé és bontottam ki - na nem a jelentéseket,  az senkit sem érdekelt - hanem az ajándékokat, melyeket a Domnu Direktor küld a Domnu Továresnek.

Az ajándék mennyisége és minősége attól függött, hogy a Tovaris-Elvtárs milyen irányban volt érdekelt. Ha szépérzékéről tett tanúbizonyságot előző évi látogatásomkor, akkor kazetták jöttek, mozaikosan, intarziásan, titkos zárral. Ferdén félre kellett tolni az egyik sarkot, majd megcsavarni, erre kiesett a kulcs. A lyukhoz még rafináltabb úton lehetett hozzájutni, közben letelt a jelentésemre szánt félóra, jöhetett az aláírás, és indulás haza.

Ha tréfás és piás volt a főfőfő Elvtárs, akkor kapott egy olyan negyven centi magas, barát-ruhába öltöztetett pálinkás üveget, melyen, ha megnyomta a dugóját, szétnyílt a reverenda és előugrott egy harminc centis, természethűen kifaragott fallosz.

De vittem én hegedűt is a Pártegyetem dékánjának, és egy nap alatt megkaptam azt a diplomát, melyért a szürke, naiv halandó két évig járta a messzi utat, és félévenként baromságokból vizsgáztatták.

A korrupció ugye ismeretlen volt, a felsoroltak csupán egyengették az utat a több száz éve már bejáratott, törököktől tanult baksis-rendszernek. A baksis lehetett egy teljes szobabútor, de akár pártvillák a tengerparton vagy a Hargitán. A lényeg az volt, hogy mindenki tudta, és csinálta, és az akkor nem korrupció volt, hanem maga a rend.

Hát bizony ma én köpném le, és nem a cipőjét, hanem az arcát annak a főfőfőnek, aki csak utalást is tenne a baksisra, a határon innen és túl, Bukaresttől Brüsszelig.

                                                 Vicc

„ A magyar fajt a demokrácia úgy érte, mint úszni nem tudót a hirtelen áradás.”

(Szabó Dezső, Az elsodort falu - 1919.)

Azóta eltelt néhány évtized és nemzedékek tűntek el, de közben a magyarok megtanultak úszni, és amikor újra beköszöntött a demokrácia, nagy részük vígan elkezdte a hátúszást – igaz, érmet ezért csak olimpián meg világbajnokságon kapott.

A demokráciának köszönhetően (?) megjelent egy párt, melyben nem a szavazók, hanem a vezér mondja meg, mi a jó a követőinek, és éltetik. Természetesen nem baj, ha hazudik. Ugyan ki nem hazudott életében, hisz a Bibliából is csak azt jegyezték meg, hogy az őstörvények ellenére a házasságtörő nőre is csak az dobjon követ, aki életében hibát/bűnt el nem követett, és a hölgy, ha kissé lesütött fejjel is, de hazamehetett.

Harminc-valahány éve, hogy visszaélünk a szólásszabadsággal, és íme, megjelent egy korcs valaki, aki gyűlölettől eltorzult arccal mint igazságot adja tovább a hazugságait a vele együtt érző tömegnek, amelyik hisz, megbocsájt, rajong, és már-már vallássá válik, hogy ma minden rossz, de holnap minden jó lesz, és ha minden ugyanúgy is lesz, de  vele-általa már jó lesz. Hát én ezt bizony nem értem…

Mi még elismerjük, hogy apáink, nagyapáink bölcsebbek voltak, mint mi, de az unokám, mert szeret, elárulta, hogy amit én tudok, az már nem ér semmit, mert ez már más világ, alapjaiban más. Amiket én kínosan, látástól vakulásig lexikonokból és egyoldalú tapasztalatokból összeszedtem, azt ő percek, mit percek, másodpercek alatt az orrom alá dugja az okostelefonja képernyőjén, és a MI hozza is a megoldást. Csak azt nem akarja elhinni, hogy a MI nem valami újat mond, hanem kiválasztja a több ezernyi, általunk valamikor már kitalált megoldásokból a legtalálóbbat, de érzelmek nélkül, hidegen, és az már nem az, mint amit az ember valamikor vallott.

Igen, a kisunokám még szeretkezni is megtanít, de szeretni már nem. És ezzel az életnek a lényegét pusztítja ki, jól megtervezetten. És minek magyarnak lenni, az mire jó? Milyen nagyszerű is lesz, amikor nyolc milliárd robot felesküszik a PÉNZ-re és imádja is, de a pénz nem az ő zsebében lesz…

Viccelődjünk a tűzzel, de ne a szénaboglya mellett!

                                                  Pista

A  „Tisza” pökhendi önteltsége felidéz bennem egy több száz éves anekdotát. Egy pozsonyi diétára ellátogatott vívómester azzal kérkedett, hogy ő mindenkit legyőz. - Az én bakonyi kanászom fokosa mégis többet ér az úr gyíklesőjénél - mondta egy dunántúli gróf.

-Állok elébe annak a fokosnak!

A kanász fokosára támaszkodva állt, mint egy kőszent.

- Most kifúrom a jobb fülét. Most kifúrom a bal fülét. Most következik az orra!  De erre közbevág a gróf:

- Hát hagyod magad, Pista?

-Hát üssem, méltóságos uram?

-Üsd, fiam, üsd, hisz azért vagy itt!

Egy sújtás a fokossal és a mestert lepedőben vitték ki.

Hát valahogy így, előbb-utóbb Pista megelégeli ezt a kutyakomédiát és ütni nem fog, de…

Inkább nézzünk a határon messze túlra, a Közel-Keleten tűzszünet lesz, és valami számomra teljesen érthetetlen megállapodás lép életbe: Összesen 33 túszt, gyermekeket, nőket, betegeket és horribile dictu halottakat adnak át több mint ezer palesztin bűnözőért, és ezt a világ több ezer éve legjobb kereskedői, az izraeliek vállalják..?

Pistát sem értem, hogy mire vár, és a világot sem, hogy ez megtörténhet!

Trump

„Ha tervezel, meg kell célozni a lehetetlent, hogy a lehetségest elérd” -, mondta egyszer valamelyik okos. Sajnos már nem, hogy tudom, hogy ki volt az, de Trump elnök beiktató beszéde eszembe juttatta, hogy ezt Ö is így látja.

Vegyük hát sorra, mert vitán felül világmegváltó gondolatok hangzottak el a kisebb- nagyobb szünetekben, amikor nem az utálat fröcskölt a mellette ülő volt elnökre és helyettesére, és ha nincs ott a kalapos (de milyen kalapos!), műveltséget sugárzó felesége, talán le is köpi őket,

Szóval a Mexikói öböl mától az Amerikai öböl nevet viseli, és az angolszász területeken azonnal újranyomtatnak minden történelem/földrajz tankönyvet meg átfestik a földgömböt, és a világ egyéb államai, ha ott akarnak kikötni, hát csak óvatosan, mert a papírjaikat nagyon szigorúan fogják ellenőrizni, és majd mehetnek a Panama csatornához, ha csak időközben ott is minden a régi marad, de hát ezt is kétlem, mert mindkét bejárata már évek óta kínai kézen van, és valahogy nem minden kínai ért angolul…

Grönland is már mozgósította teljes hadseregét és behívta mindkét tartalékosát, így már nyolcan védik a közel kétmillió kétszázezer négyzetkilométer területét, így semmi esélye, hogy Putyin-módra…Na de ezt hagyjuk, Trump sem beszélt egy szót sem Putyinról, akkor én sem…Igaz, hogy ezt most leírtam,  de legfeljebb letagadom, hiszen ezt ma a legmagasabb szinteken is  mesterfokon művelik. Egyedül a Mars bolygó mosolygott azon, hogy az amerikai zászlókat ki akarják tűzni rajta, hisz ő már nagyon régen itt van közöttünk, és békésen, ha hagyják!

Az meg, hogy az amerikai alkotmányban ezután csak két nem létezik, felér azzal a Lincoln-i tanáccsal, hogy „ha többet költünk,, mint amennyit beveszünk, akkor előbb-utóbb csődbe megyünk”. Ezt is megcáfolta a gyakorlat, hisz Amerika adóssága már rég elszabadult az ellenőrzés alól, de megvan a joga, hogy annyi dollárt nyomtasson, amennyit csak akar, és az a több milliárd lakosú állam, amelyik saját pénzével mer kereskedni, hát az majd meglátja….Most erről csak ennyit!

A „kendermagosokkal” pedig nem kellett volna kikezdeni és betiltani a zászlójukat. Félek, hogy a világ legjobban szervezett és leginkább összetartó kisebbsége legközelebb nem a fülére céloz ha valahol nagy közönség előtt fellép, ezért tette elérhetővé a régebbi elnökgyilkosságok iratait, hogy a biztonságiaknak tegye lehetővé minden akkori körülmény kizárását. Okos fiú ez a Trump, de túl bátor.

Több mint száz rendeletet írt alá nyilvánosan valami roppant nagy filctollal (melynek gyártója több millióval járult hozzá a megválasztásához), és amelyeket szétdobált a rajongói között, akik mint roppant értékes ereklyét fognak az ükunokáknak átadni.

Biden búcsúzásként még felgyújtotta Kaliforniát, ellátta Ukrajnát pénzzel/fegyverrel vagy két évre, és száz évre érvényes rendeleteket adott ki, melyek egy- két hónapig megbénítják az új adminisztrációt.

Egy lélegzetvételre most ennyit, mert csak egy igazság érvényes, és az a Karinthy Frigyesé: Minden másképpen van!

Gyárfás András 2025 januárjának elején

Önismeret

Elalvás előtt leltárt készítek, megtettem-e mindent, ami a mai napra esedékes volt, és ha igen, beveszem a tablettát és jól alszom. Hát akkor éppen most, évzárta előtt hanyag hanyagolnám el ezt a kötelességemet? Hiszen maradt még egy-két tablettám, és e nélkül nem lenne újév sem.

Még szerencse, hogy soha felnőtt (?) koromban újévi fogadalmakkal nem  nehezítettem az életem. De van valami, ami hosszú-hosszú évek óta kísért, és még soha nem tudtam megoldani: - Gnothi seauton! Valamikor tizenegyedikes koromban, érettségi előtt kötelező házi feladatként adta ki a lélektant oktató hölgy: - Ismerd meg önmagad! A delphoi jósda úrnője, Phémonoé parancsolata volt ez.

Jó párszor bele is kezdtem és végigtapogattam magam, és: - ez lennék én? Na  ne….De álljunk csak meg, mert beljebb  is van valami! Csak hát azt még az iskolaorvosunk évente megvizsgálta és nem mondott semmi olyat, amire úgy éreztem volna, hogy „ez vagyok”!

Ja, hát persze, a LÉLEK!  De az hol is van, és hol volt, és hova lesz, és egyáltalán mi az?

Elő a távol-keletiek bölcsességkönyvét: „Ta tvam aszi” azaz „Te vagyok én"!  És megint csak na ne, azért mégse, hogy TE éppen TE, de hát téged sem ismerlek, akkor csak ne sértselek vagy dicsérjelek igaztalanul.

Akkor most mi legyen, mert rövid már az év, és valamit csak kell válaszolnom. Megvan!  Megkérdem azokat, akik tudják, ismerik önmagukat, írnák le nekem, hogy az hogy is van, és akkor én kiválasztom a leghízelgőbbet (őszinte egy sem lesz), és az leszek én. Becsszó!

De most sietek, mert meghívtak egy... kerületi zöld-bemutatóra: - Jöjjön és nézze meg, hogy ebben a …. kerületben milyen embertelen körülmények között tartják a kutyákat.

Hát ezt nem hagyhatom ki.               

                                              BUÉK

Kész, 2024 bezárt, és azt hallom, hogy az Év szava a HIT lett…

Hát…na nem tudom, mert nekem meg a HÁT.

Hinni? Kiben, mikor, hisz annyian mondtak és annyifélét, és tessék, a repülők, a legbiztosabb közlekedési járművek potyognak, zuhannak, falnak mennek, robbannak, a békéért biztos EU-ügyelnök pedig kijelenti: - Ukrajnának joga van egy igazságos tűzszünetre (hát az meg mi lehet? Valószínűleg olyasmi, mint a jogállamiság), és azt majd Ukrajna mondja meg, hogy mikor. Ne kotyogjanak bele, most még nem kell, de amikor karácsonykor a másik fél, mint rendesen, tovább drónoz-foltoz, akkor  kiállok a világ elé és: - Lássátok ezt az aljast, nem hagyja abba ezen a szent ünnepen sem. Sürgősen még több és még több fegyvert ide, mert az ünnepek alatt Szibériát kellett megsorozzuk, és elfogyott, amit a Kremlre hazánk védelme nevében szántunk… És már sorozzák a tizenöt éveseket is, és szó sem lehet róla, hogy fogolycsere legyen a magyar közbenjárásra, de ha egy arab állam rám parancsol, akkor az más. Hát?!

Még jó, hogy egyre nyílnak a karácsonyi vásárok, van, ahol gondtalanul… De hoppá, egy pszichiáter kedvet kap, és nem csak kedvet, hanem utat is, és behajt a mégolyan szigorúan őrzött (német!!) térre, és több száz embert eltapos,  mert HÁT izé…

A nagy Magyar az általa agyhalottnak tartott híveinek év végi beszédet szeretett volna tartani, miután az államelnök az ezeréves szokás ellenére Karácsonykor tette ezt. Megkérdezte ugyanis: - MTV-elnök úr, mikor jöjjek? És most jön az a HÁT, ami számomra visszaadta a Hitet: - Hát, miután a kabarénak szánt műsoridő már tele, kérésének sajnos nem tudunk eleget tenni!

HÁT ez igen ,ez az, amit úgy hívnak, hogy „betyárbecsület”, és én ebben hiszek. Ha minden tisztesség, törvényesség, illem, és és és… kihal, ezt nem szabad megtagadni. Betyárbecsület mindenek felett!

HÁT! BÚÉK!

                                   Mark Twain

Abba kellene hagyni, hogy valakiket állandóan azért szidunk, mert valamikor ezt vagy azt mondta, és most…

Hát először is idézzük Mark Twaint, aki akkor született, amikor a Halley-üstökös a tizenkilencedik század elején meglátogatta a Földet, és ugyanezzel az üstökössel hagyta el a földet a huszadik század elején. (Gondolom, ez már elég ahhoz, hogy elismerjük, rendkívüli ember volt.) Ő tehát kijelentette, hogy a vallások száz év múlva eltűnnek, mert az emberi természet nem tűr semmilyen szolgaságot. Na, hát eltűnt? Nem. És jól van így, és Mark Twain is nyugodtan alszik.

Ma pedig (igaz rohanó időket élünk, és alkalmazkodni kell) hányan fogadják esküvel, hogy én ezt meg azt sohasem fogom megtenni, és az eskü visszhangja még ott van a levegőben, és már megteszik! A szónak semmi értéke, ha csak nem pletyka. Akkor viszont komolyan kell venni,  mert ma  a pletykának nagyobb ereje van, mint a közsajtóban megjelenő írásoknak. Itt van a Facebook, Instagram, Meta,Twitter, Tik-Tok és még még számtalan szabad felület, ahol aki csak akar és amit akar, szabadon és felelőtlenül írhat, és rajongók, pletykára éhesek százezrei pipálják ki: igen, ez az, ez kell nekünk.  Hogy azt a valamit, amit minden alap nélkül ígér, a másik már rég csinálja, az nem zavar. Ha az, aki nap mint nap harcol azért, hogy nekem jobb legyen, mindezt olyesmihez köti, hogy „dolgozni kell”… hát na, ezt már nem. Nekem az a másik kell, aki végiglátogatta a kórházakat, gyermekotthonokat és a vasutat, aztán kiállt a teherautó platójára és ékes magyar beszéddel tudtunkra adta, hogy nyáron meleg van és télen hideg, hát ezt kell éltetni, követni, imádni. És érinthetetlen, hisz az EU védi.

Akkor már inkább Pápával maradok, akitől megkérdem: - Biztos abban, hogy az Isten a maga képére teremtette az embert? Nem az ember teremtette az Istent a maga képére?

Mert akaratlanul is tudja az ember, hogy egy hatalmas szellem áll a világ és ember teremtése mögött. Ezelőtt tízezer évekkel ezt a szellemet bálványokba,valami megfoghatóba, láthatóba, érzékelhetőbe öltöztették, és megkezdődtek a háborúk a másik bálványának a ledöntéséért, De eljött a megmentő, az emberi formát öltött Isten Fia, bizonyítani, hogy emberek, Egy az Isten, és a ti dolgotok szeretni Őt és egymást.

És mit tettünk? Keresztre feszítettük, és megteremtettük az új istenünket, a PÉNZT!

Boldog 2025-s évet, és próbáljuk meg ne a Tiszavirágot követni, hanem az egyenesen növő örök zöld Fenyőt. Több örömünk és tovább tartó biztonságunk lesz.

                                                A PER

Na most már elég… „Tűrte Miklós amíg tűrhette”…  Most aztán bennem is feltámadt a  Péter, mert rájöttem, hogy hát ilyen hülye én és is tudok lenni, és - legyünk őszinték - kinek nem jön jól egy közel ötven milliós izé, és hírnév, és több százezres rajongó, és ahány nő csak kell… Szóval, nem éppen a nőkért, de azért,,, na, szóval bejelentkezem: 2025 az én évem lesz, mert Hajmásy Péter néven berobbanok a politikába. Lesz szőlő és lágy kenyér és amit csak akarnak,  de ennek a diktatúrának, amelyik állandóan csak ad, legyen már vége, nekünk duma kell, Facebook-okosság. Még programot sem kel hirdessek, tessék csak végighallgatni a Csárdáskirálynőt! Hát lehet ennél jobb?

Természetesen azonnali választásokat kell kiírni, és húzzad a kivilágos virradatig, és a cédulákra sem kell egyebet írni, mint:- Nem él jobban Kínában sem..

Van ugyan még egy perem, de azt megnyerem.

Bíró: - Vádlott ön mit tud felhozni azon vád ellen, hogy ön adócsaló, pénzmosó, tolvaj, hazaáruló?

- Tisztelt bíróság, őszintén szólva semmit.

- Hát akkor elítéljük mint  megrögzött semmittevőt!

- Fellebbezek, hisz azt sem tudom, ki vádol.

- Az nem a per tárgya. A tárgyalást lezárom.

Na, majd ha önök rám szavaznak, akkor a kegyelmi izé vagy valami megoldja.

Szóval vissza minden, csak énekeljünk s érezzük jól magunkat abban, amiben vagyunk…

Gyárfás András - továbbra is 2024 novemberében …

                       Rend a lelke az illik-nem illik-nek

A tegnap este, mint egy fulladozó a szalmaszálba, úgy kapaszkodtam bele egy, végre nem politikával foglalkozó TV-adásba az osztrák kettes csatornán. Arról vitatkoztak, hogy a temetőkben lehet-e, vagy ha igen, akkor hol és hogyan a kisebb-nagyobb szükségleteket kielégíteni. A halottak-napi nagy nyüzsgés tette most világossá, hogy bizony ez a kérdés nem hogy nincs megoldva, de nem is tárgyalja azt sem a parlament, sem a sajtó…szóval senki, pedig…

A résztvevő hölgy: - Önök férfiak csak hallgassanak, mert nemcsak egyiküket láttam, amikor egy eldugottabb sírkőre támaszkodva, ájtatosan és hálaadó tekintettel  csorgatták a „kis”szükségletet az apró árokba, de mi nők, még ha ki is jelentenénk, hogy férfinak érezzük vagy valljuk magunkat, sem tehetjük ugyanezt, a különleges testhelyzet kényszere miatt.

Valaki azt kérdezte, hogy miért nem mennek el a közös WC-re? – Ha-ha-ha, hát először is azért, mert sok temetőben nincs, ott meg ahol van, be van zárva és a kulcs a gondnoknál van, a temető túlsó sarkában, és ilyen tömegrendezvényeken a gondnoknak ennél sokkal súlyosabb teendői is vannak. – De hát miért nem lehet nyitva hagyni a WC ajtót?  - Hogy csak úgy, akárki és bármikor...  na ne, hát a német rend azért több száz éves hagyományait ne rúgjuk fel!

És itt valaki, már nem is tudtam követni, minek kapcsán, feltette a kérdést, hogy mégis mi illik vagy nem illik. És lőn néma csend. Mert, hogy mit illik és mit nem, azt legutoljára a XIX. század végén írta le valaki, amit még mi is a zöld konyhaszekrény legfelső fiókjában őriztük, közvetlenül a szakácskönyv alatt, ahova a gyermeki kéz nem fért fel.  A szakácskönyvben már több volt a kézzel írt és beragasztott recept (nagyszülőktől örökölt titkos fogások), de az illik - nem illik lapjai még fel sem voltak vágva, mert valahogy szüleink tudták, és ha nem is tanították, de ráneveltek, hogy ez hogy is van. Hogy miért, azt nem kérdezte senki. Mai napig nem tudom, miért kell a nőket az utcán a jobb oldalunkon kísérni (ma talán azzal magyaráznám, hogy mivel a kirakatok az utca bal oldalán vannak, és így…) na de ez csak egy a több száz valami közül, ami természetesnek tűnt, és betartjuk, mert így van ez rendjén, és nem csak a németeknél.

De nini, diplomáciai fogadás Európa nagy embereivel, sorra érkeznek a fekete elnöki kocsik, kiugrik a testőr és mosolyogva, kezét nyújtva kilép a meghívott, és egy-két barátságos szót váltva (ahogy illik) beállnak a közös fényképezésre, majd a fogadó elnök kint marad, mert jön a következő.   Igen ám, de megérkezik a baráti szomszéd ország nagyon baráti elnöke (családi szóhasználatban a bakkszász), kicsavart testhelyzetben küzdi ki magát a hátsó ülésből, hogy ne is láthassa a tőle pár méterre őt váró házigazda-elnököt, az autó háta mögé megy, ott egy teljesen megzavart hölgynek (aki tudja, hogy mit illik és mit nem) valami utasításokat ad, majd ezután fordul és kegyesen kezet ad, stb. stb…

Hát, hogy a fejétől büdösödik a hal, vagy büdös halnak ilyen a feje, azt nem tudom, de arra még emlékszem, hogy amikor évekkel ezelőtt nagyszebeni polgármesterként elnöknek választották, az Erdélyben még létező szászok és svábok tömegesen hagyták el az országot. Tudtak ők valamit, amit mi nem. Most már mi is!

              Reformtervek

Iskolák, főiskolák, egyetem, számtalan továbbképzés és a ”zélet” adta rengeteg mi-minden meggátolt abban, hogy a „jó az a mit teszek” érzéssel telten tényleg, igazán, magabiztosan kiálljak a nagy bölcsességekre kiéhezett tömeg elé, és leírjam, hogy én hogyan szeretném megváltani először csak országunkat, majd kis idő múltán az emberiséget.

De most, hogy a tanultaknak kilencven százalékát elfelejtettem és a tapasztaltaknak száz százalékát dobhatom a szemétre, most már igen, most már merek, most már nem érhet vád, hogy ilyen vagy olyan ideológia hatása alatt születnek a gondolataim.

Nos, miként azt ma elvárják, a teljes hozzá nem értés ad bátorságot, és most már csak azt kell eldöntenem, hogy a társadalmunkat kínosan foglalkoztató ügyek közül melyikkel is kezdjem. De ígérem (ha a FSZK úr megengedi), mindenikre rá fogok majd térni, a tanügytől (ezzel kezdem majd, már ha eljutok odáig a kötelező bevezető befejeztével) a Hortobágyi varangyosokat kétségbeejtő, saját fenekük alatt sajgó témákig.

Na, szóval a tanügy. Hát nehéznek tűnik annak, aki ért hozzá, nekem gyerekjáték. Kezdjük azzal, hogy a negyedik osztály után kitiltanám a számtan-tanítást az iskolákból, ott van az okos kütyű minden gyermek kezében. Az oszt, szoroz és négyzetre is emel (habár ezt ötven éves mérnöki munka mellett nekem  sohasem kellett); a mértanból talán annyit, hogy meg tudják különböztetni a gömböt a kockától, és kész.

Kötelező lenne a napi három történelemóra, ebből kettő a magyar, és egy a világtörténelem. Legalább most - mert mi anno nem tudtuk ezt megtenni – olvassanak, gondoljanak vissza azokra a bűnökre, melyeket évekkel ezelőtt elkövettünk, hogy nem ismételjük meg őket, és az sem lenne fölösleges, hogy megtudják, miért magyarok, és hogy az miért jó!

Aztán napi három óra nyelvtanulás. Abból kettő a magyar nyelv, hogy végre értsük meg egymást és azt a valakit, aki mond is valamit és nem csak beszél.

Egy óra szabadon választott kötelező angol. Hogy ez mire lesz jó, azt majd meglátjuk. (Mindent azért ne tessenek tőlem elvárni.)

Na, és akkor majd jöhet az egészségügy, de csak ha elmúlik a bosszantó fejfájásom.

Így, kezdetnek elég is lesz ennyi, egyeseknek talán sok is, de az egészségügy előtt talán alapítok még egy pártot.

Na, még gondolkodom… Csak ne fájna úgy a fejem…

             Majd megírom

Egy taoista mestert idézek: - A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem. Sehol egy vessző vagy pont. Próbáljuk például így: - A királynőt megölni, nem kell félnetek, jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem ellenzem. Vagy: - A királynőt megölni nem kell, félnetek jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem.

De hol van ez a mai, egymás titkos lehallgatásának módszerétől, majd ki- és összevágásoktól! Több száz év, és több ezer méter magasság a politikában a taoista mester javára.

Ne tessék ezt komolyan venni, ez csak egy olyan, ma már kötelező bevezető, mint a mai lapok némely vezércikke. Amelyik azzal az öles címmel kelti fel a figyelmet, hogy a Nemzeti Színházba szombatra várt filmlegenda eltörte a bordáját. Aztán, valahol a vége fele elárulja, hogy ez harminc évvel ezelőtt történt.

Miután beígértem, hogy a nagy társadalmi témákat veszem sorra ország/világ-megváltó céllal, ma az egészségügyet kellene pellengérre vagy pódiumra állítanom. Ha viszont betartom, amit ígértem, ez ellentmond a mai követelményeknek, miszerint soha ne tedd meg, amit ígértél. Hazudj, aztán tagadd le, és a legvégén magyarázd meg, hogy ez mind az ellenfeled aljassága, és lehet kezdeni elölről. De ha így tennék, a FSZK úr kizárna a klubból, és ezt nagyon nem szeretném.

Ezért, ha nem is merülök részletesen az egészségügy témájába, de felvillantom korszakalkotó javaslataimat, és majd a jövő év május negyvenben a Parlament elé fogja terjeszteni az addig megalakított Marós Pártom. Mert az lesz, marós/harapós, sőt rúgni is fog saját választóiba, ahogy az ma illik, és ahogy azt elvárják.

Szóval korszakalkotó, már csak azért is, mert egy ötven vagy hatvan évvel előbb már felfedezett, de aztán elfelejtett Diagnostic Table a főszereplője. Ennek lényege, hogy a körorvosi állás megszűnik, nem kell orvos, csak egy markos ápoló, aki, miután a panaszos leadta a TAJ kártyáját, rágyűri azt az asztalra, és elindítja a számtalan csatot, pántot, fogót, tűt, sugarat stb.... És őt perc múlva a mesterséges intelligencia kiadja a listát: milyen magánrendelőbe és milyen sorrendben jelentkezzen be. És közben gyűjtse a pénzt, mert az asztal ingyen volt, de a magán - hát az, kérem…ingyen még a Krisztus koporsóját sem őrizték, vagy hogy is van ez. Na, mindegy.

És megszüntetném az orvoshiányt is. Az egyetemi képzés nem tarthat tovább két évnél, mert olyan, hogy általános orvos, nem lesz, esetleg csak a korboncnok, de az már nem fáj, és az ingyen van.

Na már most, a két év alatt az ifjak testünknek csak egy egészen kis területére sajátítanák el a tudnivalót. Lesz majd fülcimpára  (abból talán kettő is, jobb és bal), és a bal lábfej nagy lábujjára szakosodott , és ami a kettő között van, annak mindenikére egy erre alaposan kiképzett szakember, most már nem is tudom, orvos vagy pénzbehajtó. (?) De legalább nem kell sorban állni, és mindenki kedves, és visszavár, és valahol a kör végén, amikor a MI által leírtakat mind meglátogattad, vissza is kerülsz az elejére, és az élet megy tovább, és még az is megtörténhet, hogy valaki félúton véglegesen meggyógyul, ráadásul ingyen.

Na, de itt ki kell javítom magam, mert ma egy temetés Budapesten többe kerül, mint az egész kezelési cirkusz. Csak meghalni lehet ingyen, vagy még azt sem. Majd meglátom és megírom.

Gyárfás András 2024 decemberének elején

                                               Nevess

Kísértet járja be Magyarországot, Kun Béla és a vörös terror kísértete. Kórházakat, vasutat, iskolákat, gyerekotthonokat és még ki tudja miket jár be, és fertőz, lázít. De hoppá, van olyan, hogy hátsó ajtókon kell ki-vagy beszöknie.  Az írott és a hangos sajtó pedig napi újdonságokkal tölti ki a teret.

A HÍR TV-nek kapóra jön, hisz (két köröm- és három hüvelygomba közt) van téma, és elindul a Komment, ahova paritásos alapon (?) meghívja a bal és a jobboldal híveit. Ám hamar elfajul a vita, mert egyikükről, akit csupaszcsigának néztem, hamar kiderül, hogy jeles író őkelme, és amikor az kerül szóba, hogy Üstökös Péter a Dunába dobná a sajtósokat, ha azok a HÍR TV vagy a Magyar Nemzet munkatársai, akkor Ő írói méltósága így fogalmazott: - Álljunk már meg egy percre! Orbán sajtótájékoztatóira csak úgy bemehet bárki? Vegyük már észre végre, hogy itt két csapat áll egymással szemben, és ez egy meccs, ahonnan Orbán állandóan elszalad, mert fél felvenni a kesztyűt!

Na, itt aztán kesztyű-cérna elszakadt, sajnos csak nálam. Az író úr megtiltotta, hogy a Wikipédiában utána olvassunk (annak ellenére, hogy azelőtt kikelt ama kijelentés ellen, hogy a Wikipédia erősen baloldali lenne), mert ott rengeteg hazug, hamis állítás van. Így aztán most nem tudom, hogy tényleg csak egy eltévedt, nagyra nőtt csupaszcsiga ő, vagy az alább jellemzésre kerülő modern művészetek felkent papja.

Olvassuk és olvastassuk újra Babits Mihály Halálfiai c. regényét. Azonnal elénk tárul az a Magyarország, ahol Petőfi már túl egyszerű, Ady Fekete Zongorája érthetetlen, és valahol ott bujkál már Kun Béla és a Vörös terror is, de még megállíthatóan. Ha viszont a józan észt odadobjuk a Modern Művészetnek, ahol egy falra ragasztott banán öt millió dollárért kel el, akkor lázhatóvá válik, hogy az utolsó perceit éljük a - talán még nem a mindent elpusztító világháború előtti - békének, hanem az emberi méltóságnak, az élet értelmének.

Gyermekkoromban láttam az elefántot a cirkuszban, amint óriási ecsettel festette az – esküszöm - modernebb képeket, mint amiket most Budapesten nagy tamtammal állítanak ki és árusítanak, nem is említve a majmok orgiáját a festőművészetben. Akkor még volt humorérzék és kiröhögtük ezeket, de ma komolyan vesszük azt, amit/ akit le kellene röhögnünk. Uraim, így nem lesz újra béke!

Emberek, ha nem is nevetünk, de legalább mosolyogjunk, mint a boldog bolondok!

                                               D négyzet

Idézet egy ma reggeli tudósításból:  „Az egyik elhunyt azóta is a Semmelweis Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetében pihen.” Hát jó neki, a többi meghalt, vagy az Intézetben, mint agyhalott?

Nem vagyok egyedül azok közt, akik nem értik vagy túlbonyolítják a dolgokat.

Itt van mindjárt Józsika, aki udvariasan válaszolt a matektanár kérdésére: -Gyerekek, ha van valami, amit az utolsó órán nem értetettek, ma újra elmagyarázom! 

Józsi: - Tanár úr kérem, én mindent értettem, de a tegnap délután apám elvitt egy utcai gyülekezetbe, és ott arról beszéltek, hogy az „átlagfizetés” egymillió forint lesz. Na már most, ahogy a tegnap tetszett mondani, az átlag az olyan, hogy három meg öt összegét osztjuk kétfele és megvan az átlag, a négy. Most tehát, ha valaki ezután mondjuk két milliót fog keresni, akkor ahhoz, hogy az átlag egymillió legyen, valakinek nullát kell kapnia. És apám szerint azok ott az EU-ban negyven/ötven milliókat keresnek, akkor mindegyikért valahol Európában negyven/ötven ember ingyen fog dolgozni?

- Fiam, ez nem politikai óra, és hogy te meg az apád milyen gyűlésekre jártok, az a ti dolgotok, és kérdezzétek meg ott azt, aki ezt szavalja.

- De a mértanból sem értek mindent! Ha Á négyzet plusz B négyzet az egyenlő C négyzettel, akkor menyi a D négyzet, mert..

Tanár: - Elég, menj a helyedre és küld be az apád az igazgatóhoz még ma délután!...............

- Igazgató úr kérem, behívattam Önhöz Józsika apját, tessék neki megmagyarázni, hogy ha Á négyzet…., akkor mennyi D négyzet?

- Maga szerint mennyi?

- De igazgató úr kérem, itt nem ez a kérdés, ez egy provokáció, és azt szeretnék tudni, hogyha jövőtől ön, igazgató Úr, kétmilliót visz haza, akkor én semmit, hogy kijöjjön az átlag egy?

- Hát tanár úr, maga ezért rám uszítja a gyerek apját? Hát nem megmondtam, ha valamit nem értenek, azonnal menjenek tüntetni! Na, jól el vagyok látva tanerővel, itt tényleg kell a változás… De mégsem, itt marad és bocsánatot kér a gyerektől, az apjától, tőlem és a Tisza párttól! Most mehet! De álljunk csak meg, hova megy? Mégiscsak maga a matektanár, mondja, mennyi is a D négyzet?

                                               Advent

Mi nem, de autóink vénülnek, és ha minket nem, de autókat le lehet (kell) cserélni. Ezért néztem szokatlanul hosszan egy tudósítást egy autószalonból.

Hát csodásabbnál csodásabb, és ilyen és olyan, és ez a márka és az a modell, és mindenik mellett egy, de inkább két kislány - olyan ruhákban, melyek többet mutatnak, mint takarnak - kínálták a most már nem is tudom mit, de figyelmemet sikerült elterelniük a lényegről, hogy én végeredményben egy új kocsit szeretnék. Felvillant ugyan egy, de a képet az egyik modell térdkalácsa uralta, így aztán végképp nem tudtam, melyik is ez a márka, és mit is akarok.

Fszk. úr, igazán tessék engem férfi módra megérteni, egy térdkalács az nem mákos vagy dióskalács, és én nem vagyok se nő-, se kalácsbolond, sőt autórajongó sem, de az ember -  szóval izé -  manapság olyan helyzetekbe kerül, hogy a legmagasabb általános műveltséggel sem tud dönteni, és a lényeg elvész a vonzó vagy visszataszító térdkalácsok között, és az autó, amiért idejöttem, már nem is érdekes, és már nem is nézem… És különben is arról szerettem volna írni (de hát nem lehet, érthető, ugye?), hogy az egyik, kultúrát terjesztő műsorban az egyik, általam nem ismert, de igen tisztelt műfordító azt a kérdést tette fel, hogy „vajon ötven év múlva a ma fennen szentnek tartott (kulturális) értékek egyáltalán léteznek-e még?” Aztán elkezdődött a hebegés-habogás, és csak akkor csitult a már-már heves vitába hajló véleménycsere, amikor az idős  Úriember újra  megszólalt: - De hát ez csupán egy költői kérdés volt, Uraim!

Beszéljünk inkább valami másról. Nem tudom, miért kell ötven évvel előreszaladni, inkább a MÁT kellene felleltározunk. Egy Munkácsy képkiállítást azzal tesznek vonzóvá, hogy Munkácsy volt a kor legjobban megfizetett festője. Magukról a képekről, hogy azok egy kort vagy jellemet vagy történést ábrázolnak, vagy hogy bibliai örök értékeket mutatnak márványba vésve, hát arról nem esik szó. A fényűzés, amiben élt, és a pénz, a pénz, a pénz, az teszi vonzóvá az oda látogatók számára az egészet. Beáll a látogató a kép elé és érdeklődik: - Menyi dollárt ér ez ma?

Uraim, azok az örök értékek, melyeknek java részét mi még élveztük és őriztük és megpróbáltuk - részben sikerrel – gyermekeinknek, unokáknak tovább adni … kész, elvesztek, mert a villámgyorsan érkezett új világ nem tart igényt rá. A Mesterséges Un-Intelligencia ma már nem azt kéri az új nemzedéktől, hogy: „Fiam, találj fel valami hasznosat és értékeset, és ezzel tégy szert hírnévre”, hanem: „Találj valamit, amivel hírhedt leszel”, és azzal jön a hírnév, amit meg lehet lovagolni. Hadd a csudába Berzsenyit meg Csokonait, na meg Petőfit….

Úgy mellékesen megkérdem a tizenharmadik nyugdíjukért harcos időseket: - Tudják-e, hogy azt a pénzt a gyermekeiknek kell kitermelni, és ugye szeretik a gyermekeiket? Nem az állam bácsi veszi ki azt a farzsebéből, hanem csak az van, amit mi így vagy úgy befizetünk!  Ennek megértéséhez kellene az általános kultúra. Arra lenne szükség, hogy az isteni nép ne mástól várjon változást, hanem ő maga változzon!

Ötven év múlva a kérdésfeltevés valami szörnyűséges dolog lesz, de az a szerencse, hogy már nem lesz kinek feltenni, elseper addig mindent a békeharc.

Adventi kívánság: - Add Istenem, hogy ne így legyen! Várakozzunk, és csak gyertyát gyújtogassunk, és ne….na, ebből elég!

Mindenkinek minden jót, bort, búzát, mogyorót!

                                        Közvélemény-kutatás

Igenis egy nagyon fontos társadalmi tevékenység ez, mondhatnám minden vezetői határozatnak és nem csak a vezetőknek, hanem a NÉP döntéseinek alapvető vezérnyila.

Na, hát ezt megfogalmaztam, akkor rajta, indítsunk el egyet csak úgy az utcán meg-megállítva, nőt óvatosan, férfit elővigyázattal de mindkettőt az udvariasság legmesszemenőbb előírásaival.

Megnyugtatok Fszk.-t és olvasót egyaránt, ez lesz az utolsó ebben az évben, jöjjön az ünnepi meghittség… Na jó, közben egy kicsi ez-az, valami, ami  örömmel jár vagy azt hoz, ezt nem részletezem, de januárban majd kutatom.

Szóval, kint vagyok az utcán.

- Ha nem haragszik, csak egy szóra. Tessék mondani, Ön mit vesz szívesebben, egy vállveregetést, vagy egy seggbe, ülepbe azaz farba vagy fenékbe (embere válogatja) billentést, rúgást, pöckölést? 

Na, estére megtelt a jegyzetfüzetem. Az olyan válaszokat, hogy ”Marha” és egyszerűen tovább lép vagy rám se néz, vagy rám néz, de leköp, most nem veszem be a kimutatásba. Olyan 40% -t tesz ez ki, de nem érdekes. 30%  a „Hozzám ne érjen se így se úgy mert aztán…”  20%: „Én nem szeretem ha nem szemtől szembe, hanem hátulról….

A megmaradt 10% megoszlik a 782 db, teljesen egyéni vélemény között, melyek így nem jöhetnek számításba egy esetleges parlamenti választáson.

Csak az érdekesség kedvéért mégis megosztom egy-egy polgártársam, azaz köztársam véleményét:

-  Hát kicsikém, ahogy maga akarja, ez attól függ, mennyi pénze van…

-  Nézze, egy barátságos ülepsimogatás és egy vad vállba bokszolás közül azért inkább…

- Nekem ne simogassa, nyalja ki, maga izé…

- Nézze kértem szépen, így magunk között: a főnökömtől egy seggberúgás és azzal járó megbocsájtás többet ér, mint a kartársaim vállveregetése, hogy na, te aztán jól megmondtad….

- Hát kérem, ez nem kérdés, de mi is volt a kérdés, ne haragudjon, nincs több időm, ha elkések, úgy fenéken billentenek, hogy…

- Mi köze hozzá, és csak akkor válaszolok, ha megmondja mit kapok, mert csak úgy ingyen én nem hagyom magam kutatgatni…

Nem sorolom fel a többi 766 választ, amúgy is ezek több mint fele testbeszéd volt, amit szavakba lehetetlen visszaadni, pedig nagyon sokat - ha nem is mondók, de - elárulók voltak.

Végül mégis közölni kell valami kutatási eredményt. Megvan: „A legfrissebb közvélemény-kutatás egyértelműen kimutatta a foga fehérét.”

Ennyi. Várom a politikai lapok kirohanásait.

                                                           Háború

Hipp-hipp hurrá, győzött a Demokrácia. Brüsszelben a nagy többség, benne az ukrán pólókba öltözött magyar hazafiak egy része, megszavazta: a HÁBORÚ nem érhet véget! Tovább, tovább.

Meddig? Ki kivel, és milyen pénzből? Az nem érdekes. Tessék már végre valamiben edurópai módra egyetérteni, a HÁBORÚ az örök, felejtsék el az idejét múlt békét, ami tespedésre tanítja az ifjúságot. Új világ van emberek, ébredjetek.

És tessék azonnal megszüntetni a sorozási korhatárokat, aki mozogni tud, az azonnal frontköteles, hisz a harcot nem emberek vívják, hanem drónok, rakéták, bombák, és és és.. Olyat még nem láttunk, hogy katona katonával álljon szemben. Esetleg egy félig lerombolt városháza tornyára felmászó valakit, aki egy zászlót tűz ki a győzelem jeléül, de másnap egy másik zászló kerül oda, anélkül, hogy a két hős találkozott volna, erre jó egy négyéves ügyes kisgyerek is.

És az EU azonnal küldjön a frontra minden eltévedt hazafit, és vezesse be a törvényt, hogy tilos az öngyilkosság. Mert a véletlenül képernyő elé került, a frontról kórházba került sebesültek olyan borzalmakról számoltak be, hogy sokan inkább öngyilkosok lettek volna, mintsem, hogy ott végezzék.

És az EU meg is hozta a törvényt és az ítéletet is: - Aki öngyilkosságra vetemedik, azt halálra ítéljük! Ne tessenek nevetni! Lényeges különbség van a között, hogy én mikor és hogyan, dolgaim végeztével leteszem a lantot, vagy elkapnak, elítélnek, és pufff.

Tesszük vagy teszik mindezt az MI segítségével. Én csak attól félek, mi lesz. ha egyszer az MI felteszi a kérdést: Jó, jó, én  szolgálom az embert, de nekem szükségem van az emberre? Hisz mindent, amiben én élek, azt  mind robotok, tehát én, a MI állítjuk elő! Elég a szolgaságból.

Még várunk egy keveset, hátha az új világ (a HÁBORÚ) kioltja önmagát, de ha nem, hát akkor....

Gyárfás András 2024 novemberének derekán.

                                           2030

Kezdetben volt a semmi, és abból is csak egy egészen kevés, olyan majdnem semmi. Azelőtt egészen semmi sem volt. De mi az, hogy még azelőtt?

   Na, ez a kicsi, iciri-piciri semmi elkezdett gyűlni csak úgy magától, aztán meg sűrűsödni, és robbant, és lett a Káosz, a világ létrejöttét megelőző rendetlen állapot. Az eredeti semmit felváltották a senkik, semmit sem akartak, de tovább sűrűsödtek és gomolyogtak, és a sok senki robbant akár a trágyadomb az istálló mögött, füst, tűz és hang nélkül egy kis bűzzel, de még mindig senkik voltak, mígnem jött Valaki, és lett ég és föld és víz és állatok és valami tévedésből talán az a marha Darwin megteremtette az embert is, mint a haladás csúcsát. És most újra itt a Káosz, Istent kihagyhatjuk a történelemből. Amit teszünk, az a mi szabad akaratunk, és nevet is adtunk társadalmunknak:   Demokrácia.

   Hát ez pont nincs, nem is volt. Talán amikor a görögök megbízták öreg bölcseiket, hogy erről-arról döntsenek. Aztán a nép, a demosz ezt elfogadta és követte, és nem szólt bele, és nem mondta, hogy így vagy úgy jobb lenne, és gyerünk, verjük le az eddigit és hozzunk egy másik demokráciát helyette. És jöttek az ideológiák, és elkezdődött újra a Káosz. A népet sikerült két vagy több táborra osztani, és aki jobbat és többet ígért, vagy ügyesebben csalt, az nyert. A másik pedig nekiállt behúzni a fékeket, sőt elkezdte ellenirányba fordítani a kormányt, de még mindig azt hitették el a néppel, hogy te akartad ezt. És ez a Demokrácia.

   És ezt négyévenként el lehetett játszani. De megvan, végre, MEGVAN! 2030-ban megtartják az első Világkongresszust, ahol több mint tízezer nő és férfi egyforma arányban összegyűl, és több százezer, mindenkit érintő kérdést megvitatnak, és végleg eldöntik, hogy mi a jó és mi a rossz, és ezentúl szent, közös akarattal mindenki szabadon azt csinál, amit ö tart jónak vagy rossznak.

    Egy évre van ez tervezve, az első hat hónapban ellenőrzik, hogy a nő az valóban nő, és a férfi az valóban férfi, és aki se ide, se oda, vagy mindkettőhöz tartozik, hát az vagy nem kap szavazati jogot, vagy kétszerest kap. Ez majd ott dől el, de az is lehet, hogy másképp lesz. Azért hagytak még hat évet a szervezőbizottságnak, hogy addig évente hívja össze a részt venni akarókat, és alaposan, olyan hat hónapos vitaidőben, kimondottan wellness-szállókban barátságos/tartalmas, magas kultúrájú hangulatban, kimondottan építő jellegű tanulmányokkal tegyék gazdagabbá a világtörténelmet.

  Magát A Nagy Összejövetelt a Galápagos szigeteken tartják, és csak vitorlás hajóval vagy úszva lehet majd odamenni. És csak semmi luxus, mindenki hoz magával szárított élelmiszert, szigorúan biót, és ahogy őseink időnként feláldoztak egy-egy képviselőt, aki józan ötletekkel áll elő, akkor lesz nyárson hús. Előnyben a vegák, mert komoly esély józaneszű résztvevők számára nincs. Ne felejtsük el, 2030-t írunk, és az atomháború addigra csak a zongorázni tudó miniszterelnököket tartja életben, bombabiztos bunkerekben, valahol Egyiptomban, a Piramisok alatt.

De azután, ó, azután, ahogy a Brüsszelből nekünk ígért új miniszterelnök mondja, lesz ingyen sör és örök élet.

Megéri, csak megérjük. Megérjük? De megérteni sem most, sem akkor nem fogom. Igaz, akkor már nem is kell.

                                                 Stop

 A proletariátus (a latin proletares, am. „vagyontalan polgár” szóból) a kapitalizmus egyik alapvető társadalmi osztálya.

Jászi Oszkár írja a szocializmusról: „Tönkre fogja tenni a nemzeti államokat, mert hisz  proletárnak nincs hazája”

És a proletárt terelhették szocializmusba, kommunizmusba, horribile dictu demokráciába vagy akár ki az országból, de öntudatra nem ébresztették.

És most jött egy zseniális hazafi, aki megteremtette a munka alapú demokráciát, eltűntek a proletárok, és valami ördögi módon az értelmiség nagy része pusztítja hazáját, nemzetet, ők lettek a modern „proletárok”. Nincs veszteni valójuk, hisz védi őket a világ globalizált hadserege, és  (csak úgy zárójelben) nekik anyagilag jól megy, de a „még több kell“  az nagy úr.

   A feleségem véletlenül belehallgatott egy TV-vitába, ahol a kerekasztal mellett öt különböző ideológiát testtel és lélekkel védő vitatkozott. Aztán olyan negyedóra múlva átkapcsolt valami sporteseményre, és csak annyit jegyzett meg: -Te, ezek jobban gyűlölik egymást, mint valamikor  Csau idejében Erdélyben a románok minket.

  Nézzük meg egyenként az ”értelmiségieket”.

  Mit csinál a tanár? Tüntet, sztrájkol a több pénzért, nevelni nincs idő, tanítani meg mit és miért? Inkább kiviszi a gyermekeket is az utcára, plakátokat gyárt, szövetségekbe tömöríti őket, akik aztán trágár beszédekkel szórakoztatják a nagyérdeműt. Nekik szabad, tudják a tanáraiktól, ők kiskorúak, esetleg a felbosszantott szülő bemegy az iskolába és megver egy jóindulatú tanárt.

  Egészségügy megoldva, fizetések egekig emelve, és megnyitottak számtalan magánintézményt, ahol horror-árért vizsgálnak, és a várók ott is tele, mert a Doktor báró urak ahelyett, hogy a klinikán fogadnák a beteget, kivárhatatlan időpontot adnak és magán rendelésre hívják őt. Ott meg az első, hogy: - Nézze kedves, ahhoz, ogy én megmondhassam, hogy mi a baj, el kell mennie ilyen s és olyan vizsgálatokra (a többi báró úrhoz),  majd az eredményekkel visszajön és akkor elkezdhetünk egy célzott kezelést. Gyógyításról szó sem esik, azt majd a természet vagy a szomszéd asszony gyerekkori növénye.

  Kultúra. Hát nehogy azt várják el, hogy neveljünk, a műveltséget magasabb szintre emeljük. Dehogy, még lejjebb süllyedünk mint a közönség, művész helyett celebeket lát és hall, az egy nézetméterre eső könnyűzene-énekesek és bandák száma a legmagasabb a világon, és fényezik egymást úton- útfélen. Dehogy van versengés, mindenik a legjobb ikon vagy legenda. És ne tessék megbotránkozni, ha  a hatos villamoson valaki kisebb vagy nagyobb dolgát a székre csinálja, hisz színházban volt előző este, ott látta, tanulta.

  A TV hűségesen kiszolgálja őket és hülyit minket. Hétfő este bemutatnak rövid kis részleteket a jövő vasárnapi műsorból, és több a reklám, mint a műsor. Teccik tudni, valamiből mi is meg kell éljünk…

  És akkor káosz ködéből előjön egy aljas ifjonc, aki hosszú éveken át a kormány hűséges tagjaként gyűjtötte a fizetéseket, és a felségéből kikényszerített belső beszélgetéseket. Majd s egy megfelelő  pillanatban egy teherautó platóján körbe járja az országot és hirdeti, hogy olyan adatok birtokába jutott, melyek azonnal megdöntik a rendszert, csak vakon kövessék. Hirtelen pártja is lesz, program nem kell, mert hűségesen ismétli, amit a regnáló nem csak ígér, hanem meg is tesz, belopja magát az EU legbefolyásosabb és magyargyűlölő pártcsaládjába, ahol már ki is nevezik Magyarország megmentőjének. És, bár senki nem ismeri pártjának tagjait, azok teljes bizalommal várják a következő választást. Ami biztos az biztos, egyelőre kivonja magát a napi politikából, azt majd amikor a hatalom nála lesz, és pályázatot hirdet közgazdászoknak, politikusoknak, jöjjenek. Egyelőre néány csempész meg pénzmosó jelentkezett, kiket a sajtó kiszúrt. Most aztán jöhet a többi hívő,  a már többször megbukott kormányoknak él még az észbankja.

Ha a kormány nemzeti körkérdést küld hozzánk, hisz ránk támaszkodva tudja érvényre juttatni Brüsszellel szemben a Magyar akaratot, azt a PROPAGANDA varázsszóval támadja. Ami aztán hat, mint a „kormény lop“, amit elég kimondani, mit kell itt bizonyítani?

A büntethetetlen szabad sajtó ügyel arra, nehogy bármilyen sikertörténet is bizonyíthassa, hogy a kormány jó irányba viszi az országot, és a hazugságokat rágja, mint a gumicsontot. Mindez megteszi hatását, butul a nép és lázong.

De akkor a kocsmában tegyék fel  legalább azt a kérdést, hogy amikor 2026-ban nyerünk, akkor mi lesz!

Hasonló ez Karinthy győztes tábornokának táviratához: - Elfoglaltuk Angliát. Stop. Mit csináljunk vele? Stop.

                                                 Új világ

  Kivártam, és megérte. Az események annyira felgyorsultak és sűrűsödtek Óceánon innen és túl, hogy „vabank” lett volna bármiről is véleményt formálni. Erre csak a miniszterelnökünk volt képes. Ahogy egy liberális szociáldemokrata (ez meg mi lehet) fogalmazta meg, amikor megkérdezték, hogy örül-e az amerikai választási eredménynek: - Csak Orbán engedhette meg magának, hogy „huszonegyre” lapot húzzon, és nyert.

  De hogy is van ez? A huszonegyes játékot a kocsmáktól a kaszinókig a világon mindenütt ugyanazzal a szabállyal játsszák: az nyer, akinél a lapok összege a legjobban megközelíti a huszonegyet, és a legnagyobb merészség, ha valaki tizenkilencre kér lapot. (Ezt nem Önöknek írom, hanem annak a zavart fejű liberális szocdemnek.)

  Na de tegyem túl magunkat ezen, mert ma megjelent a botsáska, a volt miniszterelnökünk (nagyon rég volt), és bejegyzésében hosszasan elemzi a világ helyzetét. És megállapítja, hogy győzött a butaság, újra egy borzalmas éra következik Trump elnökkel, és csak ne örvendezzen annak magyar „haverje”, mert az elbutított amerikai nép döntésének mi isszuk meg majd a levét, mert jönnek a…. és még a ….meg még a… végeláthatatlan következményei az amerikai önzésnek.  Még szerencse, hogy a legújabb Messiás levelében biztosította Trumpot, hogy Ő mellette áll, és kész az együttműködésre… Na,  ezzel helyreállt a lelki egyensúlyom, mert őszintén és naivan és tévesen örvendtem, hogy a több ezer befutó gratuláló üzenetek közül Trump csak a magyar miniszterelnököt hívta fel személyesen, a többi megkapta a mesterséges intelligencia körlevelét. Micsoda tévedés!

  Csak úgy mellékesen (de hát ez kit érdekel?) megbukott a német kormány,  és a vita már csak a körül folyik, hogy ma vagy holnap legyenek az új választások, vagy vegyék figyelembe a természetes intelligenciájú külügyminiszternőjük tanácsát, és tegyenek egy háromszázhatvan fokos fordulatot, ahogy annak idején ezt Putyinnak hiába javasolta, azaz nem hiába, mert Putyin komolyan vette, és maradt ott, ahol volt.

  Továbbá azt sem értem, mégis miért tömörültek annyian ide Budapestre Orbán Viktor meghívására, aki a migrációs politikáról tíz évvel ezelőtt megmondta, hogy tessenek kerítéseket építeni és a kéréseket a határon kívül rendezni, és akkor egész Nyugat Európa hörgött és habzott a dühtől.  És mi van ma? Teljes zűrzavar, és - csak úgy mellékesen – rajta kívül egyetlen akkori államfő sincs már a hivatalában. Hát nem furcsa ez?

  Aztán következett a sajtótájékoztató, ahol a liberális szabad sajtó vért izzadva megpróbálta miniszterelnökünket sarokba szorítani, pl. ilyesmivel: - Az Ön véleménye szerint Putyin háborúpárti vagy sem? Mert ön a beszédében az itt jelen levő országok vezetőit megpróbálta ide vagy oda besorolni. Néhány pillanatig O.V .úgy tett, mintha gondolkodna, majd megkérte az illetőt: - Legyen szíves tegye fel még egyszer a kérdést, mert nem érti, mit is akar tudni? Majd, amikor valamelyik sajtó szabadon engedett munkatársa szóról szóra megismételte, ezt válaszolta: „Ahogy észrevehette, itt kimondottan európai emberekkel van körülvéve, akiket saját kérdéseik foglalkoztatják, és abból van elég.

  Nem is folytatom, mert engem most az foglalkoztat, hogy ha Európát egy dzsigoló tartja feszültségben (egyébként nagy hiba volt a rendezőktől, hogy nem vittek be egy zongorát, hogy a hőbörgő és győzelmi tervét előadó egyenruhás eljátszhatta volna - ahogy csak ő tudja - a győzelmi indulót), akkor az új amerikai elnök a közeledő perében (börtön fenyegeti) megadja-e majd saját magának a hivatalától fogva megadható kegyelmet?

                    Érdekes, izgalmas új világ.

Gyárfás András 2024 októberének derekán

                    Árvíz

Hogy túl vagyunk a nehezén? Hát, elsősorban nem arra emlékszem vissza, ahogy a marosvásárhelyi Poklos patak minden tavasszal víz alá merítette a szomszédos kerteket, ami inkább áldás volt, mint átok, egyrészt mert a gyermekek nem kellett iskolába menjenek, igazolt volt egy hét, az ott lakó kerttulajdonosok akár az egyiptomiak a Nílus árjának, úgy örvendtek a friss trágyázásnak. Sokkal inkább a hetvenes évek nagy árvizeire gondolok (1970, 1975 - a szerk.), amikor a Kárpátok sétányán az első emeletig gyűlt fel a víz. Én Brassóból, ottani egyetemistaként, egy életre szóló ijedtség után gyalog, másfél nap alatt rohantam haza. Ugyanis a postán, amikor kértem a kisasszonyt, hogy kapcsoljon Marosvásárhelyre, röviden annyit mondott: - Hát maga hol él? Nem tudja, hogy a várost elvitte a víz?

A körülöttem rádiót hallgatók is megerősítették, hogy nagy baj van. Ki a postáról, rohanás a város végére autóstoppozni. Senki sem vett észre, vagy intett, hogy csak ide megy. És én mentem és mentem, zúgott az agyam, hajnaltájt éretem Segesvárra, ahol le volt zárva az út. Fel a dombra, és onnan láttam, hogy a Küküllő völgyében a házak nagy részét elsodorta az ár. Amelyik még állt, azok tetején emberek sikoltoztak, szorongtak, könyörögtek, hogy mikor jön valami csónak. A lezárt utat kikerülve elértem a Küküllő-partot, ahol előbb a vonat haladt át a folyón. A talpfák a levegőben lógtak.  Önkívületben ráálltam a sínekre, és hol négykézláb, hol meg ugrálva igyekeztem a túlsó part felé, ahol újra dombra kúszott az országút, és ahonnan többen kiabáltak: „vissza, vissza…”

Átértem, és egy traktor elvitt Ákosfalváig, ahol meg a Nyárád volt az úr. Könyörögtem a traktoristának, hogy pár hónapos gyermekem, feleségem van a Kárpátok sétányán, ahol talán még állnak a házak, és ő ismeri itt a gázlókat, vigyen át, Amíg élek és még azután is hálás leszek (és vagyok), és átvitt. Innen már hason csúszva is, de most már irány a Maros. A sétány tényleg több méteres víz alatt, de egy ismerős vagány srác meglátott. Éppen csónakkal hordta a rászorulóknak az ingyen-kenyeret, vizet, és odajött a töltéshez. Én be, és: add az evezőt, te pihenj, és a lakásunk első emeleti ablakát zörgettem: - Itt vagyok, gyertek úgy, ahogy vagytok.

A feleségem lenyújtotta a pólyás fiamat, ő lecsúszott a terasz pereméről, és nyomás a töltésre. Ott a csónak megbillent, a fiam kicsúszott az ölemből, de a haver elkapta, és meg voltunk mentve.  Édesanyámék a húgommal az akkor még Mentovich utcában a víztől messze laktak. Gyorsan oda, és két nap ájulás után le a Sétányra, mert a víz visszavonult.

Hát a „neheze most jött. A lerakódott félméteres iszap, mint a cement, úgy megkeményedett. Csákány és lapát egy héten át, mire újra hazaköltözhettünk.

Ha már árvíz, akkor jöjjön a svájci változat. A kilencvenes évek végén tavasszal a rendkívüli meleg megolvasztotta gleccsereket és a Luzerni tó egy nap alatt több métert emelkedett. De mire elérte a várost, már álltak a kapukat, ajtókat elzáró lapok és zsákok. Kaptunk egy röpcédulát, hogy a mi utcánkért mikor vagyunk felelősek, és ha valahol áttör a víz, kit és hol kell riasztani. A belvárosban megemelt pallók a turistáknak, és biztonsági bejáratok a szállókba, vendéglőkbe. Amikor két nap múlva elvonult a víz, a város mintha megfürdött volna, ragyogó tiszták voltak az utcák. A gleccser vize nem hozott iszapot, szemetet, az esti hírekben pedig megköszönték a lakosság fegyelmes/figyelmes hozzáállását, és körzetenként meghívtak egy közös brunchre. Ennyi.

Most pedig elérkeztünk Budapestre. A víz árját felülmúlja a politikai mocsok.

A kormánynak van egy pontos terve, mi hova és miből mennyi kell, és a miniszterelnök fáradtságot nem ismerve járja a Duna partját az osztrák határtól Mohácsig. Első kérdése: - Fiuk, van minden? Ember, pénz, lapát, zsák és homok? És azonnal értesít mindenkit: - Emberek, félelemre nincs ok, urai vagyunk a helyzetnek.

De nini, az ördög nem alszik: - Semmi sem igaz, csak az, hogy én itt állok egy tiszta új lapáttal, és kihúzom magam a töltésen (fényképeznek), és a megbízottam Brüsszelben már bejelentette, hogy: Én védem az országot – vallja Petike.  Olyan ez, mintha a műtőbe besétálna egy önkéntes, hogy neki is adjanak egy kést. Aztán majd segít, és persze jön vele a fotós stáb…

Hát ez beteg, és ezzel nem is lenne baj, majd bekerül egy intézetbe előbb vagy utóbb.  A baj ott van, hogy több százezer ember ezt elhiszi, és nem tudja, hogy az ÁRVÍZ elleni védekezés az HARC, és erre megvan a kormány pontos terve.

Megvolt a víz előtt, és itt lesz a következő választásig! De akkor csákány és lapát!

                  Tapasztalat

Elolvastam a kötelező napi, világvégét jósoló brit - és igen még az itthoni, jövőbe látók, időutazók roppant értelmes/hihető/hasznos tanulmányait, és hiszem, becsszó, hogy hiszem minden gondolatukat. Abban még kételkedem, hogy mindezek csak több milliárd év után következnek be. Valahogy nekem úgy tűnik, sokkal hamarabb, mert nem csak a csillagok robbanását, űrviharokat, napfoltok sokaságát jósolják, hanem valami egészen banális is velünk van, már régen, és észrevétlenül, de megállíthatatlanul végzi a dolgát. Nevezetesen: Elveszti értékét a TAPASZTALAT.

És itt nem a vén hülyék (jó magamat is beleértve) által állandóan szajkózott, hogy „ az én időmben” így meg úgy…,dolgokról írok, hanem az ismétlődő ostobaságokról, melyeket naponta, és nem csak egyéni, hanem világszinten elkövetünk.

Grimmelshausen A kalandos Simplicissimus-ában (német író, 1668-ban megjelent regénye a német barokk nagyszabású alkotása – a szerk.) a közel ötszáz évvel ezelőtti harmincéves háborút írja le olyan stílusban, hogy még a mai analfabéta német és nem német is megértse. Lehetetlen a tényleges nyomára bukkanni, hogy miért is kezdték, de valahogy egyszerre csak németek, franciák, svédek, skótok kezdték egymást halomra gyilkolni. A harcok (nem is nevezném harcnak, az állig felfegyverzett zsoldosok váratlanul rohanták le a falvakat) elsődleges elszenvedői az ártatlan parasztok voltak, hiszen a sok hadfinak enni kellett adni, na meg kevés és drága volt a csapatokat kísérő markotányosnő, hát rajta, férfiakat felkoncolni, nőket hanyatt, és húsz-harminc kielégült és közben lerészegült katona után az árokba velük, hogy majd a következő csapatok is élvezhessék a háború örömeit. Nem felejtették el felgyújtani a falut, mert a tűzijáték ősi élvezet, mindmáig. A háború (?) odáig fajult, hogy német grófságok, német fejedelmek/uraságok raboltak és szolgáikat harcra kényszerítették. Nem számított semmi, csak a zsákmány, és olyan hat-hét év múlva rettegtek, jaj, csak vége ne legyen, mit fognak akkor csinálni!

Á, ez csak egy olyan tanulság nélküli TAPASZTALAT, nem is tudom, miért hozom ide, hiszen a világvége ennél sokkal ártatlanabb, valójában alig észlelhető mozzanatok után következhet. Csak semmi stressz, elfelejtjük, hogy miért is vagyunk a világon, és okos emberek követőiből rajongóivá válunk egy magunk által magunknak szült „vezető”-nek. És a rajongót nem lehet eltéríteni semmivel, tehet bármit az a valaki, csak beszéljenek róla, csak lássam mindenféle idióta hírközlő médiumban, és hajrá, aztán lesz, aminek lennie kell. A rajongó veszi a kést, és a többit már naponta látjuk…

Mit jön nekem maga azzal, hogy „a maga idejében”? Most élünk, Tata, maga ezt nem érti.

Hogy mi lesz holnap? Na, ekkora marrhaságot! Hát nem ismeri az örök bölcsességet? - „Úgy még nem volt, hogy ne lett volna valahogy!”

Tapasztalat? Ha-ha-ha…

               Hagyomány

„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” – írja Kodály Zoltán.

Ez volt a tegnap esti gálaműsor, a Múlhatatlan idő - 70 éves a Magyar Állami Népi Együttes mottója.

Nekem nem csak szívet és lelket gyönyörködtető, de gazdagító élmény is volt. Egy tárogatót hallgattam sok évtizeddel ezelőtt, a Hunyadi vár mögötti bokrokban elbújva fújta valaki a Rákoczi nótát, és amilyen titokban jött, úgy is hallgatott el. Mire észbe kapott a lebénult turisták tömegét mindig kísérő állami szerv, már csak a visszhang és valami leírhatatlan érzés, valami ősi, nem csak ezeréves, hanem még Csaba királyfinak is szóló dallam uralta a tiszta hegyi levegőt.

A tegnap esti gálaműsorban egy sokszorosan kitüntetett művész fújta a tárogatót, ami elvitte a pálmát. Csak fújta, billentyűk nélkül, és ami a szívekhez eljutott , az a nem is mélabús és nem szomorú, és nem panaszos ,és nem síró, hanem egy örök igaz magyar balladát elmesélő szimfóniaként érkezett. Ez a hang MAGYAR volt, a legtisztább és legigazabb hang, amit csak ez az egy hangszer tud megidézni. Mesélt és ígért: halljátok, itt vagyunk, korok, országok, rendszerek tűntek el a történelem kegyetlen évszázadaiban, de a tárogató hangja itt van. Nincs nemzet a földön, mely ehhez hasonlót kézbe vett volna, és ez nem lehet véletlen ez egy égi üzenet. Még nem ért véget, és megszólalt a cimbalom ezer színekkel, és bejöttek a táncoló, éneklő ruszinok, csángók, torockói párosok, marosmenti forgók, és láthattuk azt a valamit, ahol a lányoknak nem kell vonaglóan felkínálniuk magukat, és a fiuk a legbüszkébb, mégis "szerény" mozdulatokkal, hihetetlen ugrásokkal, csizmaveréssel, dobbantással ígértek szerelmet. Ezt tényleg látni kellet, leírni képtelenség, ahogy a lány az egeket rugó legényt apró kis lépésekkel kíséri, és amikor úgy kívánja a pillanat, már a fiú derekán a kéz, és most már ketten járják a legszebb násztáncot.

Virtuozitás és művészet a legmagasabb szinten. Amikor azt hiszed, hogy a tárogató nyomán fakadó könnyek elállnak, felhangzik a XIV. Zsoltár, de úgy, ahogy a Hargita valamelyik, hegyektől eldugott kis templomában a vasárnapi misére bejött falu apraja-nagyja imádkozza. és akkor vége. Nincs taps, mert kell a kéz a zsebkendőkhöz. Öröm- és bánat- és hálakönnyekkel tiszteli és köszöni meg a Halandó ember a lányoknak, legényeknek, a Jóistennek, hogy él a hagyomány.

Társadalmi béltükrözés

      (Pillanatfelvétel egy BUDAPEST-i rendelőből)

A végző orvosnak egy vastagbél-tükrözés felmérést jelent beleim állapotáról. Nekem viszont a várószobában és folyosókon eltöltött hosszú percek tükröt tartottak a betegek, kísérőik, és a villámgyorsan tovatűnő fehérszoknyások- és nadrágosok, végeredményben a társadalom jelentős részének tudatalatti torzulásairól a demokráciát illetően.

Akarva - nem akarva, de a legmagasabb térerőre kapcsolt antennákkal hallgattam az egyetlen témát, ami most már talán a templomokat kivéve (ebben sem vagyok biztos, vasárnap majd bemegyek egy közelibe, na nem hallgatózni, hanem hálát adni, de hát….) megosztja mindenütt a vadidegen embereket, akik valamilyen külső kényszer hatására egymás mellé kerültek. Hallgatni valamikor arany volt, de miután szólni/beszélni szabad, hát akkor rajta, és igen, igen, de- de-de …

Hát itt a rendszerváltozáskor valamit nagyon elrontottak. A jó- vagy rosszakaróknak (akkor még nem lehetett tudni, ki milyen) legalább három évre, de lehet, hogy többre is be kellett volna fagyasztaniuk a demokráciát, és heti több óra tanulásra kötelezni a segédmunkástól az akadémikusokig mindenkit. És amikor mindenkiben tudatosul, hogy a szabadság nem azt jelenti, hogy azt teszem, amit akarok, hanem azt, ami mindenki javára szabad… nos, akkor kihirdetni: Uraim, Magyarországon mától fogva népuralom van.

Azonnali teendőként a sajtó ellenőrzésére és az álhírek, alaptalan, félelemkeltő, ilyen olyan nyugatról terjesztett brit tanulmányoknak szigorú büntetésére lett volna szükség. (Vajon nem árul el sok mindent, hogy az EU-tól megcsömörlött angolok most kézzel-lábbal biztatják Ukrajnát, hogy lépjen be?) Továbbá, azonnal le kellett volna állítani a tömegeket züllesztő értelmiségiek aknamunkáját.

Egy példa: a színház mára odáig süllyedt, hogy Stuttgartban nemrég egy meztelen apácákkal teli színpadról szórakoztatták a művelődésre éhes közönséget, akik közül nagyon sokan már a nézőtéren rosszul lettek, és annyi idejük sem volt, hogy elmenjenek a mosdóig, telehányták a padsorokat. És most jön a borzalom, a darabot nem lehet letiltani, mert már másnap egy évre előre megvettek minden belépőjegyet. Igen, nálunk is hamarosan csak ez kell a nagytiszteletű népnek, legyen szó kultúráról vagy politikáról. Hecc és cirkusz. Több ezer évvel ezelőtt a panem et circenses, Decimus római költő szállóigéje megfogalmazta a népbutítás ősi törvényét. Akkor több ezer gladiátor meg több százezer vadállat legyilkolását követelte a tömeg, mely mára nagyon szerény lett: mindössze egy hírhedté vált, hazugságokat halmozó, nárcisztikus és agresszív hordószónok mögé áll be, és mindegy hogy mit, csak a józan észt ne kövessük!

Ha csak mi, betegek lettünk volna a folyóson, egye fene, a beteg ember ab ovo elégedetlen, de a kísérők, akik a megemelt óradíj mellett ontották magukból a marhaságot … hát mégis… és miért?

Gyárfás András 2024 szeptemberében

                          Tiltsuk - ne tiltsuk?

Mobiltelefonok az iskolában. Hát tiltani semmiképpen se, mert a tiltás magával vonzza a büntetést, a büntetés meg a félelmet/szorongást, és ennél rosszabbat gyermekeinkkel nem tehetünk. Jussunk egyezségre a gyermekekkel. Gyermekeket írok és nem fiukat-lányokat, mert nem tudhatni, melyiket mivel indították el otthonról, de hogy gyermek, azt még senki sem tagadja, mert vagy így vagy úgy, egy vagy több apától vagy lombikból való, de egy anyától, és ez meghatározza gyermek-mivoltukat.

Tehát kössünk szövetséget baráti alapon, józan ésszel.

- Gyermekek, mostani tudásunk alapján a telefonok zavaró körülmények a tanításban és tanulásban is. Azon vagyunk, hogy kitaláljunk (az egész világ küzd érte) egy módszert, hogy az okos kis mütyüröket fontos segédeszközként befogjuk a tanításba, de amíg veletek közösen nem születik meg az új… Na, látjátok a falon azt a keskeny deszkapolcot? Ahogy beléptek az osztályba, oda  felteszitek a telefonjaitokat, és a szünetben magatokhoz vehetitek És egyezzünk meg, akinek óra közben megszólal, hát az azt jelzi, hogy az illető nem tud bánni a géppel, ezért a tanár magához veszi és a kapusnál leteszi azzal, hogy a tanítás végén visszakapja a tulajdonosa. Gyertek ti is ötletekkel!

Kezdetnek azt mondanám, hogy a történelemórán az anyagot a tanár MI-vel vagy anélkül megírja, az óra alatt előveszitek a gépeket és sorra, harmincöt perc alatt hangosan olvassák a felszólítottak az anyagot, a fennmaradó percekben gyors kikérdezés és jegyadás a lényegről, ki mit jegyzett meg vagy ki mire gondol, miért és miért akkor és miért ott történt az a valami. A többit rátok meg tanáraitokra bízom, de nem kihasználni a modern idők adta lehetőséget az olyan lenne, mint valamikor az első osztályba betiltani a töltőtoll használatát, és vissza a mártogatós pennához.

Viszont minket, felnőtteket súlyosabban büntetném, ha valaki vezetés közben telefonál, vagy a zebrán nem néz se jobbra se balra, se a lámpára, fejét a kis képernyőbe bújtatva megy, mint a süketnéma vak. Vagy az üzletben a fizetésnél kezd hosszas beszélgetést, az erdei ösvényen, ahova a józanok a csendért mennek, ő kiabál az otthon maradott szomszédasszonnyal, vagy kedvenc zenéjét (zene?) üvöltözi!

A sort még folytathatnám, de az is lehet, hogy először minket, felnőtteket kellene megtanítani a helyes, kulturált használatra, és utána irány az iskola.

Vagy egyszerre? Népszavazást!

                                                 Plakát

Kész, elegem van! Feljelentem az emberiséget!

Kezdjük itthon, és ha beválik, akkor rá-rá-hajrá! Úton- útfélen, írásban és szóban az ellenzéki, ló nélküli huszárok, kik nyeregben érzik magukat, ha bármiről kérdezik őket, a válasz: a kormány lop. Ezt ismételgetik, de soha semmi arról, hogy ki, mit, mikor, és főleg, hogy honnan tudja. És ha arra kérem őket, hogy uram, ha ön ezt tudja, akkor tegyen feljelentést, de azonnal. - Na nem, azt nem lehet, maga hol él?

Hát esküszöm, ha én tudom valakiről, hogy lopott, és be is tudom bizonyítani, akkor nekem kutya-kötelességem feljelenteni, mert ha nem teszem, cinkosa leszek, és azt  szigorúan büntetik. 

És ne tudjon elbújni a „képviselő” a mentelmi joga mögé, ne rágalmazhasson felelősség nélkül, A tömeget meghülyíteni sokkal könnyebb, mint egyéneket. És mindez gyi.kos dolog még egy egészséges társadalom számára is, de a mi társadalmunk még lábadozó beteg, mert a nagy marha felszabadulás utáni áldemokrácia megmaradt kommunista tanácsadói megbetegíttették.

Az EU bűnözőket véd, legyen az ártatlan embereket utcán összeverő, telefont rabló, vagy kenőpénzeket felhalmozó parlamenti tag. Mi népszavazást írunk ki arról, hogy kiket fogadhatok a saját lakásomban és kiket nem, és nem a szomszédok döntenek.  Az emberek attól függően döntik el, hogy jól vagy rosszul élnek, hogy mennyi a GDP, de hogy mi az a dzsidipi, arról sejtelmük sincs, de a bukott miniszterelnök, a választásokban vesztett ellenzéki képviselő mondta, és Romániában (ott nem járt, de hallotta) sokkal magasabb….

Jó ember, hát nézz körül és emlékezz, hogy volt ezelőtt, és mi mindened van ma, és mid lenne, ha nem tüntetéseken járna az eszed, hanem végeznéd a dolgod, de lelkiismeretesen.

Mindezt kiírom magamból, majd lehülyézem magam.

                                       Késhossz

Végre parlament elé került a késes támadások kérdése Németországban, és valószínűleg eltalálják a megengedett hosszat.

De Uraim, amikor csak Svájcban hivatalosan elismerik, hogy a szikével, melynek hossza alig egy pár centi, évente több mint ezer nem kívánt és nem akart sebzés történik, és Németországban hozzáteszik, hogy náluk több mint hatezer és beismerik, hogy ez náluk csak a jéghegy csúcsa, akkor ne centizzünk, mert azzal van a baj, aki a kést a kezébe fogja.

Kamaszkoromban elvittek Balavásárra egy szüreti bálra, bámészkodni. Húzta a cigány (pardon, roma, de miért pardon, hisz akkor még büszke cigányzenekarként húzták, és nem tudták, hogy ők romák, és az „öreg cigány a vén cigány” nótát boldogan énekelték és sírtak hozzá) – szóval húzta a talp alá valót, de egyszer csak felugrik a pódiumra egy pörgekalapos zömök székelylegény, csizmaszárában a konyhakéssel: - Állj! A zene lefagyott. - Az ecsém kalapja elveszett, és amíg elé nem kerül, itt nincs tánc! Megértették-é? Úgy látszik, meg, mert szempillantás alatt az ecsém kalapja ott volt a fején. A kés, akárcsak az oroszok atombombája, maradt a csizmaszárban, és a rend helyreállt.

Nem hiszem, hogy aki ölni megy ki az utcára, trolira, földalattira vagy bárhová,  felméri-e, hogy na, ez mennyi?! Hisz nem is a haragosán áll bosszút, nem, ő ölni akar és fog, és amíg a gyűlölet politikája uralja a közerkölcsöt, ez így lesz.

Azt mondják, hogy a baj a migránsok által behurcolt más kultúrában van. Igen, abban is, de csak IS!

Elvakult rajongók uralják a politikát, a mindennapokat. Ha te is gyűlölöd azt, akit én, akkor te a barátom vagy, és tehetsz/mondhatsz bármit, én követlek. A rajongás és gyűlölet elvakít és meghülyít.

Na, erre kellene törvényt hozni!

                                               Hajrá

Panaszolom egy hűséges olvasómnak, hogy nem megy az írás, egy buta könyv vagy mittudoménmi kisiklatott. Azt tanácsolja, kezdjek festeni, mint valamikor rég. Ahogy ő emlékszik, ígéretesek voltak a rajzaim.

Tényleg, miért ne? És mennyivel könnyebb ma, mint ezelőtt hatvan évvel, hisz elég lenne egy vacak vonalat húzni a kép közepére és mellé írni a következőt: Ha Ön most összezsugorítja lelki szemeivel a vonalat, abból  egy pont lesz, ha megvastagítja, akkor hamarosan az egész kép elsötétül, de a legizgalmasabb - és ez csak az igazán hozzáértőknek sikerül – ha meghosszabbítja mindkét végén, a képen túl a végtelenig, akkor a vonal találkozik önmagával, és bezárul a végtelenben a kör.

Kiráz a hideg, nem is merem megfesteni, hisz ez az őrületbe hajt jó néhány gondolkodót. Igaz, Bolyai Jánostól elfogadták, hogy a párhuzamosak a végtelenben találkoznak, és ez valahogy érthető is, hisz két vonal csak nem fut egymás mellett a végtelenségig.. .na de csak egyetlen vonal, önmagával?... Hát ez már-már perverz, ezért mégsem festek/rajzolok, inkább beszélek-vitázok Trump helyett Kamalával:

- Asszonyom (vagy izé...) én újra naggyá és nem gyűlöltté teszem Amerikát. Önök több százezer embert öltek meg Európában és a Közel-keleten, a hadiipar és az energiakereskedők több milliárd dollár haszonra tettek szert, de az amerikai nép abból nem lát/érez egy centet sem. És ami nekem személyesen a legjobban fáj: önök megölték a tapasztalt, bölcs öregember fogalmát, és helyette „a vén hülye” vált gyűjtőfogalommá… És ezt ismételgetném a választásokig.

Hajrá! Meglássuk!

                                            JÓ HÍR

Végre, végre egy jó hír. Úgy kellet ez, mint a falat – á, dehogy kenyér, kalács! Ki eszik ma már kenyeret! Éppen itt még nem tartunk, de végre- végre az angol hercegnő befejezte a terápiát. Még nem áll munkába, mint Isabell, Sophia, Abigail. Emily vagy Elizabeth, vagy itthon Sári Rózsi meg Amália,  kiknek fáj a hasu, de még nem tudják, hogy miért, mert nem mentek orvoshoz. Minek is mennének, hisz ők is az angol hercegnőért voltak izgalomban, és valószínűleg most már rendbe jönnek ők is, és kapálhatnak nyugodtabban. És talán az angol hercegnő is felveszi a munkát (hogy mit, azt nem érdekes, de nem hiszem, hogy kapálna.) Na de a lényeg, hogy kezd helyrejönni a világ. Itt ott és valahol a középen is vannak némi kis izgalmak, de hát azokkal nem kell törődjön se Isabell,s e Amália,s e Rózsi s még Juli sem. Azokat az EU elintézi, mert azért van, és most, hogy végre-végre megalakul egy kis ( most még kis, de majd...) baloldali frakció - na nem szélsőséges és nem szocialista és nem liberális, hanem úgy igazán valami más, de stenőrizz nem jobboldali - na majd meglássssák, de különben is mit mind magyarázok, Orbánt utálják, és ezzel az EU-ban örökértékű kedvenc lesz.

A lényeg: semmi esetre se jusson eszébe valakinedk azt mondani, hogy legyünk KERESZTÉNYEK! Azt a tíz törvénypontot pedig, amit Mózes kőtáblákra vésve lehozott a hegyről, írjuk ki az EU címtáblájára, és bámulatosan leegyszerűsődnek a dolgok, de akkor a sok képviselő  - akár az angol hercegasszony - mihez kezd? Kapálni csak nem fog, és itthon is mit tesz majd az a több tucat (á, dehogy tucat, százával vannak) úriember, aki abból él, hogy ha a kormány mond egy megoldást, ők azonnal nemet mondanak. Nem valami mást, csak nemet.

Ez még mindig jobb, mint amikor én felhívtam a város, mit város, a világ legjobb porszívó- karbantartóját, hogy elromlott a gép, nem szív, azt mondták, vigyem be (a város másik felében, azaz a végén van a palota) és ott átveszik tízezer forintért, és két héten belül hívnak, hogy javítható-e vagy sem, de ez már tizenötezerbe fog kerülni (mármint a hívás). Ha igen-ha nem, és ha igen, akkor kiküldenek egy árlistát, hogy mi mennyi, és a többit én döntöm el. Ez igen, ez tiszta beszéd, még jó, hogy közben olvasom, mit olvasom, már látom is a képeket, hogy az angol hercegnő férje kezét fogja, a gyerekek pedig kedvesen az ölükbe hajolnak.Hát nem szép a világ?

A sok érzéketlen még mindig lövi egymást, meg késelnek is, na de kit érdekel ez, jó, hogy az angol hercegnő…vagy ezt már mondtam?

                                                  Új világ

Eddig azt mondtuk, hogy „megváltozott a világ”, ma viszont mellbe vert. Edith Piaf megjelent valamelyik csatornán és énekelt.

Teccik tudni, énekelt. A függöny már felment, és sehol semmi, egy kis, szerény, se nem csúf, se nem szép, inkább aprócska jelenés. Előtte a mikrofon, nem nyúl hozzá, kicsit mintha csipeszkedne vagy legalább is csak felemeli a fejét, és sehol senki, aki vonaglana, és hallom: - Non, je ne regrette rien. (Könyörgöm Fszk. Úr, ne fordítsa le, nincs ember a földön, aki ezt ne értené.) És belém hasít: Istenem, hol van ez ma már… Mi mindent mond, és érzem a libabőrt, és igen, eltűnt egy világ, egy érzelmekkel telt világ. De kár, mit kár, bűn ez, BŰN!

Na de ami még nem volt, az most megint lesz. Németország lezárja a határait. Szóval Orbán nem jó, de valamit ezekkel a migránsokkal csak kezdeni kell. Valamikor megtanultuk, hogy a partizán az egy Rózsa Sándor, meg Ivanhoe a köbön, de ezek terroristák, és akkor, hacsak még nem késő, akkor bevezetjük a határzárat. Hogy ez ellentmond minden EU-szabályzatnak? Jön, hogy röhögjek, hát az EU azért csak mi németek vagyunk, vagy nem? Százezer migráns jöhet, és akkor passz, kész, a többi át Magyarországra. És mától a német határon ott áll a kasszagép és csattog: Vigyázat, kilencszázkilencvenkilencezer kilencvenkilenc,  kész, a sorompót leereszteni, a  a feleség vagy gyermek túl marad, és kész. Mi németek nagyon ragaszkodunk a szabályokhoz, és ezt már több mint száz éve (vagy csak nyolcvan, mindegy) a világ megtanulta, és akinek nem teccik, hát mittudomén, és az hallgassa a Tankcsapdát, akik véletlenül hozzám közel állnak, hisz ezerkilencszáz- olyan nyolcvankilencben a fiammal szerveztük a Luzerni fellépésüket. Én nem láttam őket, de a fiam dicsérte, és azért ő csak jobban ért az új időkhöz, mint én, aki Edith Piaffal éneklem, hogy: - Non, je ne regrette rien…

Gyárfás András                                     2024  augusztusában

      Sportszerűség      

Még mielőtt az Olimpia a szent célt (népek barátkozása, béke) eléri (ennek esélyei kevéssé biztatóak), gyorsan még a háborúról. Be kell fejezni a „Nyugat háborút akar” c. igazságtalan állításainkat. Vegyük már észre, hogy igenis a háború végét akarják és ha nem olvastuk még, hát olvassuk el még százszor az ausztrál juhász esetét a tűzről. Röviden: -A sziget északi fele meggyúl, és a területet az onnan fújó szél lassan teljesen beborítja lánggal. Az okos juhász gyorsan tüzet éleszt déli irányban, és mire odaérne a vész, előtte egy csupasz  terep van, ahova nyugodtan tereli az állatokat. Gond megoldva.

Na kérem, mondja Brüsszel, önök ott állandóan tűzszünet után kiabálnak, mi pedig azonnali megoldásként hadat üzentünk a háborúnak, és fegyvereket küldünk, és ha ez nem vezet célhoz, hát mi olajat fogunk önteni a tűzre (háború), és ha minden leégett, vége a harcnak. Hát mi van ezen nem érteni való, maguk elvakul „békepárti makacs nemzet?!

Hogy az ausztrál juhnyája aztán fű nélkül maradva, és segítség sehonnan, az Óceán közepén éhen halt, az megint valami egészen más történet. A juhász még sokáig húzta a báránypörköltekből, de bégetése nem hallatszott a mennybe, s követte társait.

Mégis csak a víz (ha néha több kárt is tesz) lenne a megoldás az oltásra, de a juhász nem hallja a nyáj bőgését, ő már megépítette (kibőgte a Nyugattól) jó messze a kastélyát, és amíg az állandó „farkas, farkas, farkas” ordítását elhiszi a”segítségére”szaladó, addig neki jó. De legyünk őszinték, ha például nekünk jó lenne valami, akkor hallgatnánk másra, aki nem is tudja, mi a jó?

A fenébe a politikával, hiszen itt az Olimpia! Mégis csak felemelő, amikor országok képviselői, jeles sportolók találkoznak…, Na jó, néhányan nem hajlandóak még csak kezet sem nyújtani az ellenfélnek, meg aztán a Szajna vize több száz éve nem tudja elnyelni az óriás város szennyvizét, és abba úszókat (na jó, a mieinket talán igen) nem szabadna beleengedni, így egy-két versenyszám elmaradna… A kijelzők nem működnek,  a bírok botrányosan ítélkeznek (véletlenül mindig ellenünk), a faluban a koszt ehetetlen. ….Sakkkor mi van?

Most már igazán hagyjuk abba a kötekedést, hisz milyen felemelő, hogy aki  tűzzel-vassal, népszavazás fenyegetésével elűzte tőlünk az olimpia szervezésének  lehetőségét, most kezet fog az Olimpia elnökével és kijelenti, hogy nálunk minden biztosítva lett volna, de hát a Kormány… Tudja na, hogy van ez…!

Csak sportszerűen, főpolgármester úr, sportszerűen, ha szabad kérnem!

                                                    Eufória

Úgy szeretnék valami szépről, okosról, igazán szívhez/lélekhez szólóról írni. De hát az Olimpia uralja minden percemet, nem lehet nem nézni, hisz még alig pár nap és akkor négy évet (vagy ki tudja) kell várni a következőre, és ki tudja akkorra mi mindennek függvényében és agyament ötletektől megzavarva kell/lehet majd „élvezni”?

Hát a politika már uralja a sportot, hisz hiába az őselv, de egyes országokat kizárnak a világversenyből. Megszoktuk, nem mai találmány, de hogy miért tűrjük, azt nem tudom.

Bejelentkezett a vallás is a sportszabályokba. Az iszlám lányok a strandröplabdában tetőtől talpig (a homlokot is beleértve) feketében kell játszanak. Velük szemben egy európai kettős teljes tornafelszerelése a zsebkendőmből kitelik.  

Ezt a témát házon belül elég szerencsétlenül fogalmaztam meg, miszerint az én egy zsebkendőm elég a hollandoknak, míg a te három nagyestélyidből sem lehet kistafírungozni az egyiptomi lányokat. – Hát, először is, hányszor kértelek, hogy engem ne vigyél bele a történeteidbe! És mikor vettél te nekem három nagyestélyit? Azt az egyet, ami van, még a múlt századi szabadtéri fesztiválra sem vehetném fel!

Na, bocs. Szóval az olimpia. Roppant érdekes színfolt, újra megjelent egy hímnemű (?) sportoló a lányok között, Eddig többnyire a súlyemelők közé iratkoztak (és nem mindig 100%-os sikerrel), most az ökölvívásban mennek a tutira. De hát ezt már a megnyitó ünnepségen közölték, tiltakozni, kizárni most már késő. Még elképzelni is szörnyű, ha egy „kisebbségi” résztvevőt ilyen bántódás érne. Brrrr.

Hogy a Szajna mocskos és büdös/ undorító, na de kérem, maga a polgármester asszony lubickolt benne több mint egy percet, fél-búvár felszerelésben. Akkor az erre (?) edzett versenyzők nem akarnak pár kilométert leúszni? Felháborító, és különben sincs más megoldás, úgy hogy…A teniszpályákon több mint  száz éve rendeznek világversenyeket, és akkor most  nem tudják rendesen működtetni a kijelzőt?

De teljesen hamis úton vagyok, hiszen nem ez a lényeg, hiszen több százezer embert tett és tesz boldoggá, amikor önmaga megjelenik a nagy kivetítőn egy század másodpercre… az örömmámornak ezt az orgiáját leírni nem lehet. Igen, kell az olimpia.

Politika, vallás meg egyebek - kit érdekel? Látjátok, emberek? Ez kell, a boldogság.

             Olimpia

Kivártam, míg legalább öt/hat tv- és sajtóvita lezajlik, és most megvan a saját külön bejáratú véleményem a párizsi olimpiáról. Abban majdnem minden eddig elhangzott elemzés megegyezett, miszerint a hatalmas sportolói eredményeket rengeteg (most hagyjuk a botrányos megnyitót) kikerülhető hiba tette tönkre az összképet. 

De válaszolatlan maradt egy kérdés: Mivel lehet megmagyarázni a mindenütt telt lelátókat? Aztán: miért nem voltak „B” tervek erre meg arra: zuhogó esőbe áztatni sportolókat meg a dísztribünt, a szennyezett Szajna vize, stb.

Hát, aki figyelmesen hallgatta és a lézersugaraktól nem elvakítva a francia szervezőbizottság elnökét, hallhatta, ahogy záróbeszédében érthetően és tisztán megfogalmazta: világot megbabonázó olimpiát rendeztek, mindenek előtt nektek, franciáknak, ti többiek örvendjetek, hogy részt vehettetek. Kész. Ennyi.

Nos, a NOB elnöke nem mondta ki a kötelező (akárcsak a pápáknak az Urbi et orbi) szövegét, miszerint ez volt „minden idők legjobb olimpiája.” A mögöttes helyzetre utalt megnyúzott arca, és, hogy azelőtt hivatalosan bejelentette: köszöni szépen, de ezt nem csinálja tovább. „Új idők jönnek, új emberek kellenek” - fogalmazta meg diplomatikusan.

Hát ez van. Az Olimpia elvesztette a valamikori legértelmesebb tartalmát, miszerint amíg a sportolók küzdenek, más harc a világban nem folyhat. (Nem folyhat, nem folyik?) És hogy férfiak vernek véresre nőket, és ezért aranyérem jár, az kit érdekel?

Minden dicséret a sportolóké, akik felül tudtak emelkedni a soviniszta közvetítés gyalázatos módján (lásd női öttusa, ahol az ezüstérmes francia lány többszörösét kapta a közvetített képeknek, ő vitte a showt). Ők tényleg sporttörténelmet írtak. L. a férfi rúdugrás élményét: nem csak a világcsúcs, hanem ahogy azt tette, alázattal, tisztelettel, és, és… Sorolhatnám mindazt, amit a francia szervezőbizottság elfelejtett.

Továbbá: nincs semmi értelme az állandó összehasonlításoknak, hogy egy kicsi állam hány érem. Mert akkor a St Lucia-i érem, azaz érmek (arany és ezüst) szégyenpadra ülteti Kínát és az USA-t is. Marhaság!

Egy valamiért imádkozom. Azért, hogy a 2028-as  LA ne azt hozza, amit az ottani strandon bemutattak, hanem amit a  záró ünnepségen Paul Anka és Frank Sinatra dalát csodálatosan előadó fekete lány adott nekünk. Ámen.

           Kőkereszt

„A cigarettaszünetnek vége alámerülni”! Ezt az ősrégi történetet nem is kellene, magyaráznom, de talán vannak nálam fiatalabb (és hiszem, hogy csak azok vannak) olvasók is, hát elmondom:

- Pokolba kerül egy olyan valaki, akinek megengedik, hogy nézzen szét melyik szobában/teremben akarja eltölteni az örök ottlétet. És lát ott szurkos kádakat és nyársakat, de az egyik szobában az urak egy hatalmas, széklettel teli medence mellett szivaroznak. - Hát egy kis büdösséget csak elbírok. Igen, itt szeretnék maradni. Alighogy kimondja, jön a fent idézett parancs.

Nahát, így érzem magam most, hogy vége az olimpiának, és elmerülhetek a napi politikában.

Pánik! Kiürül Magyarország, a sportolók seregestől hagyják el, de nem csak ők! Már 320 000 hazafi fordított hátat, és emellett a születési mutatók is egyre rosszabbak – halljuk a haladó ellenzéktől.

Az örökös összehasonlítgatóknak: - Svájcból a legfrissebb adatok szerint 831 250 állampolgár költözött ki a határon kívülre. Tecccik érteni? És nincs pánik, szorgalmasan küldik mind a 831 250-nek a Schweizer Revuet ingyen és pontosan kéthavonként, mert ha szavazásra kerül sor, a külföldön élők is élhetnek jogaikkal, és látniuk kell, hogy mégis mi és hogy van.

Ami a születési izét illeti, én nem hiszem, hogy a magyar lányokkal van a baj, inkább arra hajlok, hogy a fiuk lustultak el. A nagyobbik bátyám, aki „szakember” volt ezen a területen azt állította ezelőtt hetven évvel: - Öcsi, ha én bedobom a gatyám egy lányos ház ablakán, ott hamarosan terhes lesz valaki… „O tempora, o mores!”

Gyárfás András 2024  június végén

Bűz

Lejárt a kampány, megtörtént a szavazás, újraszámolás, csak a hecc nem ül el. A patak partján újra halomban áll a szemét és a hajléktalanok békésen alszanak a padokon, de az régi/új főpolgármester megígérte, hogy nekik is megoldást talál, és ez könnyebb lesz, mint gondolná, mert sokan (mi is) töprengenek azon hogy itt kellene hagyni a hajlékunkat és valahova vidékre menni, de nem a Tisza-partra!

Na de fejezzem be a politikát, talán még csak annyit, hogy a riporternő megkérdezett egy csoport fiatalt Budapesten: most már szabadon elárulhatják, kire szavaztak. A TISZA-pártra, jött a válasz. És ismerik a párt tagjait? Nem! És a programját? Azt sem! De hát önök most ismeretlen embereket küldenek ki az EU-ba aki önöket kell, hogy óvja/védje?! Hagyjon már békén, mi változást akarunk, elég abból, amit a szüleink csináltak! Mégis mit csináltak azon kívül, hogy felneveltek? - Elég!

A közönséges olasz bűnözőnőt, aki Budapesten embereket ütött-vert bandába szerveződve, felvették képviselőnek az EU-ba, tehát azonnal szabadon kell bocsájtani. Hát akkor erről ennyit.

Sajnos az ibolyaszag a fürdőszobából minden erőlködésem/kísérletem ellenére visszatért vagy el sem ment? Ez nem az az illat, ami a költők által a szeretett lénynek átnyújtott csokorból árad, hanem amit azok éreznek, akik már alulról szagolják. Nincs menekvés, szakembert kell hívni, de nem azt, akit négy évvel ezelőtt. Ő, amikor átvettük a majdnem új házat és a dugulásokat el kellett távolítani, ötvenezer forintot kért csak a kiszállásért. Elő hát a Net, és már az első: - Uram, azonnal megy a szakemberünk, nálunk kiszállás díj nincs, a szakember megállapítja, hogy tud-e segíteni, megmondja, hogy mennyi, és ennyi.

Hát tényleg alig egy óra múlva hívott is a szaki, hogy olyan egy óra múlva nálunk lesz, és tényleg, három óra múlva már csengettek is, ketten, két kigyúrt Fradi szurkoló. Az egyikük be a fürdőszobába, a másik megkért, hogy írjak alá egy papírt, hogy itt voltak és ne mind kérdezősködjek, minden le van írva. Hát az eddig felhasznált vegyszerek oldalain lévő mikroszkopikus betűknél jóval apróbban tele volt írva két oldal, amit négy helyen kellett aláírnom, és amikor ez megtörtént a fürdőszobából felharsant: - Aláírta?  - Igen. –Na, akkor mondja mi a baj? - Hát jön a büdösség. - Megpróbált már valamit? – Igen, amit csak leír az internet mindent, és kétszer is, de semmi. - Hát az nagy baj, nem kellett volna, most aztán kereshetem a hibát.

Itt eszembe jutott, milyen marha is vagyok, hisz ezt a leckét a svájci szerelő ezelőtt harminc évvel már megtanította. A mosogatógép romlott el akkor a konyhában, hát csak nem hívok egy drága mestert, hisz mérnök vagyok. Szétszedtem mindent, lett egy kupac ez-az, átmostam és visszaszereltem, de megmaradt egy kis csavaralátét. Megint szét és megint újra, és most egy csavaranya volt fölösleges, közben a feleségem már telefonált, féltve a gépet és az én, még úgy-ahogy ép elmémet. Jött a szerelő, sokat nem kellett kérdezzen, csak annyit árult el: - Uram a normál szerelés kiszállással együtt ötven svájci frank. Ha ön végig akarja nézni, akkor hetvenöt, ha tanácsokat is ad, akkor száz, de ha már javított rajta, akkor százötven.

De vissza ide. Szétszedte a szifont és azon van egy kerek gumigyűrű, ráhúzta két ujjára és felmutatta: - Na, milyenek látja? - Hát így négyszögű. - Na látja, itt a hiba, ha ez szabályos kerek lenne,  a büdösség nem tudna kijönni mellette. (Nem vette észre, hogy ő az első ember a történelemben, akinek sikerült a kör négyszögesítése)

- A nagyságos asszony adjon két liter nagyon forró vizet, de ne a csapból, az nem elég forró… Szerencsére, mint minden rendes háztartásban, a nagyságos asszonynak van gyorsforralója, és pillanatok alatt ott a víz, bele a gumigyűrűt és pár perc után vissza a szifonba, és felemelt hüvelykujjal jelzi, hogy megvan, sikerült. Igen, ha valaki érti, hát érti a mesterségét.

- Mennyivel tartozom? És nekiállok, hogy elmeséljem a négy évvel előbbi dugulás-elhárítást, de félbeszakít: - Kiszállási díj nincs, de a gyorsasági beavatkozás (amit én nem kértem) ötvenötezer forint, és nem akarok pofátlan lenni, ezért a kettőnk munkájával együtt (kb. 15 perc) kivételesen csak hatvanötezer forint.

Szóval a szívemet évente több mint egy óra hosszat minden készülékkel vizsgáló akadémikus professzor tanár, aki egy egész életen át tanul és tanít és gyógyít, ötvenháromezer forintot kér, és bármikor bármilyen panasszal (itt a személyes névjegye) hívhatom - hát ezekkel összehasonlítva nagyon alulfizetett, majdnem olcsó. 

Csak tudnám, hogy mit írtam alá? Még szerencse, hogy a banki adataimat nem kérték el. Mindegy, nincs büdösség. De a fővárosban valami bűzlik.

                                                                               Világbéke

Nem is tudom, mivel kezdjem, de először próbáljak meg felszabadulni abból a rettenetes szorongásból, amibe a tegnap esti facebook kergetett. Magyar Péter a hivatalos oldalán azt ígérte, hogy hétfő reggel szavazást indít követői között egy fontos kérdésben.  Tisza Pár alelnöke azt nem árulta el, pontosan milyen kérdésben kéri ki az emberek véleményét.

Na, és most itt ülök, szorongok, mi mást tehetnék, hisz nem vagyok a követője, és ha valami történni fog, talán meg sem tudom és semmit sem tehetek ellene.

Még szerencse, hogy a világbékét elrendezték Svájcban. Már az első nap a német kancellár kinyilatkozta, hogy megtették az első lépést, és ez a legfontosabb, mert most már jöhet a második… Ja, a béke? Hát ő, a német kancellár nem fogadja el Putyin tervét, és reméli, más sem, és hogy ő vagy ők mit javasolnak, hát azt majd a következő lépésekben. De ki is van kivel háborúban? Hát ezt majd megbeszélik úgy a negyedik vagy ötödik találkozón, addig is aláírtak egy nyilatkozatot, hogy tökéletesen egyetértettek abban, hogy majd megegyeznek. Kár, hogy Oroszország, Kína, Brazília nem volt ott, és India meg az Arab államok nem írták alá, de hát a célunkat elértük - zárta az ülést az okos svájci elnöknő. Hát persze, hiszen akkora bevétele volt a svájci vendéglátóknak, hogy akár be is zárhatnak karácsonyig. A cél elérve.

Számomra csalódást, de meglepetést nem okozott, hogy a Holokauszt 80 éve nem került említésre. Talán a folyosókon azért megtették, hogy most, amikor világszinten készülnek egy még nagyobbra, az akkor elkövetett „hibákat” ne ismételjék meg. Személy szerint többedmagammal érintve vagyok, hisz mi vagyunk az utolsó generáció, akik még találkoztunk, sőt baráti kapcsolatba is kerültünk az onnan visszatértekkel. Ezért valahogy tartozunk nekik annyival, hogy szavahihetően és nem meghamisított történelmi visszaemlékezésekből mondjuk el, ami akkor és ott történt. Ma már mi lehetünk az áldozatai egy világhisztériának, mert az emberiség, mint olyan, nem hogy okosabbá vált volna, de még könnyebben befolyásolható, a mesterséges Intelligenciát is bevetve.

Úgy tűnik azonban, hogy mégse olyan rossz a világ. Fiatalok egy csoportja hosszában átúszta a Balatont, pénzt gyűjtve két ritka betegségben szenvedő, talán debreceni gyereknek. A betegség ismert, a gyógyszer megvan, csak éppen kifizethetetlenül drága! Akkor most a gyógyszer drágább, mint az élet?

Szerencsénkre a lőszer „pariban” van a katonák millióinak életével, de lassan nincs elég se egyikből, se másikból, és így talán még béke is lehet.

                                                                                Góóól!

De mégis, merre, hová Magyarország? Hogy miért, azt már tudjuk, hisz Spengler száz éve nem megjósolta, hanem biztos tényként tárta elénk, hogy elég a helyhez, hagyományokhoz kötődő emberekből, világpolgárok kellenek, a politikusok teljesen fölöslegesek, a pénz birtokosai által kinevezett/kiválasztott valakik és a mögéjük felsorakozó tudatlan tömeg, ez a jövő, és aki nem ezt teszi, hát az indiánok sorsára jut.

Minket nem vadásznak le, hanem büntetésekkel sújtanak, elszigetelnek, járványos betegségként oltják be a fiatalokba, hogy itt már nincs jövő, és ezért  (nem tudom vagy nem akarom tudni, de tartok tőle) rohanás , és ott bedarálnak a globális szabadságba. Nm leszel már magyar, lassan egyén sem, csupán egy katyvasz élvezője a langyos ürülékben való úszkálásban.

Indiánokat Székelyudvarhelyen láttam a negyvenes évek vége felé. A Küküllő partján húztak fel egy nagy sátrat, és valami aprópénz ellenében bemehettünk nagytatámmal. Nyolc vagy tíz (megesküdni nem merek, hány) igazi rézbőrű, az egyiket hónapokkal utána láttam, az utcánkban szedte össze a kirakott szemetet. Ültek a tűz mellett, mindeniken tollas fejdísz, középen, a főnökön hatalmas tollkoszorú, és halkan mormoltak valami szöveget, míg egyikük ráütött egy nagy üstdobra, s akkor már hangosabban ment a dallam.  Majd ütemes dobverésre körbeálltak és lassan keringeni kezdtek a tűz körül, ezt mind gyorsabban, mi pedig szédülni kezdtünk. Ők nem, inkább visszaültek a tűz köré, és kézből kézbe, szájból szájba adták a békepipát. Talán később szívódott fel a tudatalattimba a szöveg és a dallam: - Bunga zapparé gomba zapparé allé uzé bamm bamm bamm,  és újra bunga zapparé. Aztán az iskolában, a szünetben egymás mögé álltunk, és körben, az udvaron ment az indián dal és tánc, mígnem az oszifő azt nem mondta, hogy nem szabad. Kész. Mi nem kérdeztük, hogy miért nem, és ö sem mondta. Akkoriban még ilyen egyszerűen intézték el a dolgokat.

Azt hiszem, az EU és a nagyvilág is így fogja majd a magyar kérdést kezelni. Szétszórni nem kell, mert már szét vagyunk. Egy kis vita lesz, mert betiltják a trikolórt, elég lesz nekünk két szín is, azt viszont szabadon választhatjuk meg, hogy sárga legyen vagy kék. A kettő együtt nem, mert az a világot megmentő nemzeté, és elkezdődik a késhegyre menő vita, mert az ország fele kékül, a másik meg belesárgul az épületes vitába, így leszünk aztán lilák.

Lila lesz a délibáb, a szivárvány az égen eső után (az LMBTQ nem, ahhoz nem szabad hozzáérni), és minek nekünk sárga meg zöld dinnye…, De nem folytatom, mert valaki még nem vesz komolyan… A lényeg, hogy megszűnnek Budapesten a közlekedési zavarok, a méteres kátyúk, és a többméteres, mindent elöntő szemét lehetetlenné teszi a dugók kialakulását, és a főpolgármester végre teljesíti a száz-valahány ígéretéből a legfontosabbat, és a következő választáson (ha lesz) lehet, hogy csak egy szavazattal, de ő marad, mert a demokrácia az nem tűnik el azzal, hogy indián törzsekké alakultunk.

Tisztelt Fszk. úr, ezt a cikk-valamit már egy hete elkezdtem írni, de állandóan megzavar, hogy talán fontosabb lenne arról írni, hogy a Tisza párt alelnöke hogyan látja a világot egy lány lába közül felnézve, és miért kell a Dunába dobálni az ellopott telefont. Persze, hogy ez nem kisebbíti, sőt növeli a népszerűségét, mert az a több mint egymillió, aki rá szavazott, ezzel még közelebb került hozzá. Ilyen vezető kell nekünk, kinek feje éjjel-nappal világító lámpás - énekeltük valamikor, és íme, visszajönnek a régi szép idők. Igaz, most már nem kötelező, szabadon lehet dalolni a jövőnek dallamát, elvtársak. De ez mind nem érdekes és nem erről kellene izzadtan írni, hanem a pillanatról, amiért érdemes lenni. Mert volt egy ilyen.

Sorsdöntő focimeccs századik percében (igen, nem kilencven, hanem száz) egy bukovinai székely legény (akit azelőtt pár perccel tett be az olasz edző) fülében ott cseng az edző utasítása: fiam, menj be, és fuss, és lőj gólt. És ő futott, és ÚRISTEN, ilyen nincs, de meghallgattál, és megteszem, bizony Isten megteszem mindazt, amit ígértem, ha gól lesz. És fut a székely gyerek, és lő, és GÓÓL, és megvan, megvan, és meg is marad örökre a PILLANAT.

És érdemes élni! Maradhatunk magyarok a Kárpátok között.