Gyárfás András 2024 áprilisában  

Válasszunk                                          

Végre, végre… Megjött az e havi Schweizer Revue, és most már tisztán látok: - Emberek (hívja fel, a figyelmet), elég konzervet halmoztatok fel a pincékben!

Íme, egy állam, amelyik gondoskodik a polgárairól. De nincs egyedül.  Franciaország Ukrajnába küldené fiataljait, a Közel-kelet szétküldte a világba hírnökeit: állítsák már meg Izraelt, hisz ők ártatlanok, és tessék már megpróbálni a segélycsomagokat valahogy úgy odajuttatni, hogy ne üsse agyon az oda rohanókat az égből hulló manna, vagy vízbe fullassza az úszni nem tudó, de tengerbe eső csomagért küzdőket.

A világot nem kell félteni. A tizenkét éves gyermekek tökéletesen tudják használni az apuka fegyvereit, és halomra lövik osztálytársaikat, tanáraikat. Már nem csak a tengeren túl, nem, nem, Német- és Finnországban is így hajtják végre az új tanügyi reformokat. Gyors és hatásos módszer, az EU-ban is át kellene venni a parlamenti gyűlésekre… De hagyjuk, mert a végén még tényleg megteszik. Inkább gyerünk haza.

A tavasz diadalmasan tör előre, az Árkos patak partján is szárba szökött a parlagfű, tereinket elárasztotta a Második Pétert vakon követő tüntetők csürhéje (az első Péter nem a Szent, hanem M.Z.P.) És amíg M.Z.P. azzal hódított, hogy meg akarta védeni hét vagy nyolc gyermeke és neje jövőjét, a Magyar (nem magyar, hanem Magyar) azzal kezdi:

-  Higgyetek nekem, hisz három gyermekemet és feleségemet áldoztam fel a bizalmatokért. Nem jobbra és Balra akarlak titeket szétosztani/terelni, hanem középre (hát én úgy látom, hogy egy arasszal mélyebbre).

Inter faeeces et urinae nascemur (széklet és vizelet között születünk – az anatómiai viszonyok rögzítése – a szerk.) - szól egy régi mondás. Hát ennél az ujjászületésnél egyelőre csak a faeeces meg az urina látszik/bűzlik.

És ha már a Schweizer Revue-val kezdtem (még csak a címlapot olvastam), hát idézzem a nagybetűkkel írottakat: - Nem tesz jót a politikának a túl nagy zaj, robbanó tűzijáték, füstbomba, csak csendesen, emberek…

Állandóan ez a Svájc így meg úgy, és még csak meg se unom. Valami csak kell, hogy legyen ott! Buta turisták azt mondják, hogy nagyon jó ott az élet, de én ott éltem közel negyven évet, és nem találkoztam olyan svájcival, aki ne akart volna még jobbat, és tett is érte, állandó ”elégedetlenségének” nyomása alatt. Hát kellene ez nekünk?

Egyetlen egyszer tudtam zavarba hozni egy ős svájcit, a menekülttábor főnöke volt az áldozat. Meglátta, hogy a kasszánál, amikor fizetnem kellett, a zsebembe nyúltam és kissé gyűrött  bankjegyeket tettem a kasszapultra.
- Na de Ghiárfasz Úr, ezt nem lehet, ez a pénz nem az öné, ez Svájc tulajdona, így nem lehet azt kezelni, azonnal vissza, és vesz egy pénztárcát.

Mit lehet tenni, a főnök az főnök. Visszamentem, amennyi pénzem még volt, kaptam érte egy tárcát, és odaálltam az ős-svájci főnök elé: - Herr Sieg - így hívták – (győzelem, a szerk.), most mit tegyek bele?

Hát itt és most valahogy mi is így vagyunk, választanunk kell: Sorosra vagy Orbánra hallgatunk?

       Részletek

Nagyon zavaró, hogy a zembernek lenne egy jó ötlete és egy poénja is, de gondolkozik (ezt nem kellene), és rájön, hogy ezt már valaki valahol megírta, de hát több ezer éve már írnak (pár száz évvel később olvasnak is), na de akkor mi van…?

Szóval arról van szó, hogy a részletekben van a lényeg. Például: megindul a magyar messiás a Deák térről, követi a rajongók tábora, és észreveszi, hogy nem tudja, hol van. (Ezt a bunkó TV-s élőben adja): - Ki volt az a hülye, aki erre vezetett? Ordít és fordul…

A Német TV-adó elkötelezetten oroszgyűlölő riportere az ukrán fronton helyszíni közvetítést ad a borzalmakról: - El tudják önök otthon képzelni, hogy mit jelent, ha nincs villany? Közben elfelejtkezik, hogy a szomszéd szobából látszik, ahogy az ukrán család többi tagja valami zenefesztivált néz a TV-n!

Hogy a világ leghatalmasabb embere összetéveszti Ukrajnát Uruguay-al?
Istenem, hát idős ember. Mintha én minden percben tudnám, hol is van a… na mi is…?

Nem kell ezt olyan szigorúan venni, csak hát ne halna meg annyi ember az ilyen apróságok miatt. De itt is igazítsunk, azok nem emberek, hanem katonák, és nekik ez a kötelességük, úgyhogy… na, szóval…

Olvassuk a híreket - mfor.hu: Újabb nagy bejelentés érkezett Magyar Pétertől. Elindult a weboldal, megvan az egyesület, lehet jelentkezni és támogatást küldeni. Mellette: Lakások teljes kiüresítése… elvisszük lomjait, lomtalanítás, bútorszállítás, hagyaték-felszámolás, bárhol az országban- 0-24 h. Ja, ez egy ide csúszott reklám volt. Tíz perc múlva le is törölték, pedig de szívesen nézném tovább…

                                        Hülyeség

Na szóval (miért kezdem vagy végzem mindig így, nem tudom, de ha tudnám se írnám le): kínai rendőrök Magyar Országban. Ahogy az magyar képviselőkhöz illik, sőt kötelező, hiszen ezért választották őket valakik valamikor, az EU-ban fel is jelentették a Kormányt!

Mert hát kérem mi ez? Hamarosan kínai katonákat is szerződtetni fognak, hogy ha esetleg megtámad a NATO, hát legyen aki megvédje az itteni kínai közösséget. Igaz, ez elég bonyolult lesz, mert mi hűséges tagjai vagyunk a NATO-nak.  De álljunk csak meg, hát miért is támadna meg minket a NATO? De miért ne?

Kérem szépen, a Szabályzat szerinti hetvennyolcadik cikkely ötvenhetedik pontja tisztán leszögezi, hogy ilyen esetben alkalmazni kell a kilencvenkilencedik határozat harmadik bekezdésének utolsó szavát, ami leírja, hogy ez hülyeség, és hülyeséget csak az első cikkely első bekezdésének értelmében szabad, azaz kötelező az EU-ban élesíteni. Szóval jó lesz vigyázni, Emberek.

Ne tessék a napfoltoktól meg ilyen-olyan meteoritoktól szorongani nap mint nap,  azok jönnek vagy nem jönnek, a fene tudja a  brit tudósokon kívül, s ha itt lesznek, hát itt lesznek. Ennél jóval kézelfoghatóbb a „kínai rendőr”.

Képzeljünk bele! Megyek az autóúton százötvennel, ahogy illik, mert ha lassabban hajtok, rám dudálnak vagy megelőznek jobbról, és bemutatnak nekem. Gyorsabban nem tudok, mert az a marha előttem, hiába dudálok és villantok, nem áll félre, nem, nem és nem. Mit lehet csinálni, hát lemegyek a biztonsági sávba, és ha szerencsém van, nem megy ott egy másik marha, akit meg tudok előzni, azaz nem, én nem előzök jobbról, és csak beállok a középső sávba, de most már szabályosan bekerülök a legbelsőbe, és akkor tessék, elhajt mellettem a rendőrautó, leterel az útról és: Ccsin csan kig babe csiricsári, és mutogat.

Hát nekem ne mutogasson, mert feljelentem az EU-ban! Érti?  Nem érti!

Tettlegességre nem került sor, pedig, szóval… Mert én nem vagyok olyan.

                                        Vicc

Be kell vallani, sokan voltak az utcán és téren, de engem inkább a miért foglalkoztat.

Valamikor régen (régi ember vagyok, bevallom, és, ha nem is idejétmúlt, de nem divatos) olvastam egy verset, pontosan idézni már nem tudom, de a lényege ez volt: - Kit szeretnek a nők?

Hát, aki magasabb, alacsonyabb, szőkébb vagy barnább, az sem baj, ha kopasz, kék szemű vagy félszemű, okosabb vagy butább, gyorsabb vagy lassúbb, idősebb vagy fiatalabb, gazdag vagy szegény… és felsorol a költő még egy rakás jelzőt, a lényeg az volt: „csak más legyen, mint a férj”!

Nekem most ez jut eszembe, válaszként a „miértre”. Nem kell az, aki évek hosszú során át biztonságban vezet… Bármi lehet, csak új legyen.

Ha valaki ráér (öt perc az egész), üsse be a keresőjén a Leonard Cohen Dance Me to the End of Love címet és megdöbben. Két vagy három idős párt fog látni, akik csendesen táncolnak és nézik egymás szemét, fogják egymás kezét, és sugárzik a   bizalom: jó volt téged választanom, jó benned bíznom, és hall egy dallamot, ami otthon tartja, és nem kergeti az utcára tüntetni a jó ellen, hamis ígéretekre hallgatva.

Emberek, hallgassunk zenét, dallamot, ne ordenáré emberek üvöltözését, és rendbe jönnek majd a dolgaink (ez már egy másik sláger), lesznek még szép napjaink.

Kivételesen nem viccet akartam mondani, és nem azért, mert Karinthy már megmondta, hogy egy viccet nem lehet viccesen elmondani.  Hanem mert ami mostanában itthon folyik - nem is folyik, mert az ürülék nem folyik -, az már nem humor, nem tréfa, hanem egy megtévesztett tömeg agymosása, és ebből én kivonom magam. Befejeztem. Köszönöm…

                                        Jeux

A hosszas tapasztalat által kialakította rendszer előbb vagy utóbb meghozza gyümölcsét.

Ha nagyon akarunk nyerni a rulettben, a legegyszerűbb és biztosabb módszer, ha sokat, nagyon sokat teszünk rá egy színre/számra vagy valahova az asztalon, és várunk, és pörög a golyó, és.... nem jött ki. Semmi baj, mert ismerem a rendszert, és most ugyanoda ráteszem a dupláját, és megint és megint, s ha elfogy a pénzem, hát eladom a házam, vesém, májam, s ha azok is elvesznek, akkor idézem Krúdy Gyulát. és megnyugszom: - Mindnyájan csupán nézők vagyunk itt a földön, és nem érdemes semmit sem állandósítani arra az egy pár esztendőre (Az udvar).

A politikában is valahogy hasonlóan történnek, amiknek történni kell. Hatalmas bizalmat keltünk, hazug ígéretekkel és aljas állításokkal, és várjuk a (választási) napot, mikor zár a nagy Kaszinó: Faites vos jeux, majd: Rien ne va plus - hallatszik a krupiétól. És, mielőtt még elhalna a hang, gyorsan eltakarunk minden színt és számot a hiszékeny emberek voksával. És halomban fekszik a sok zseton a piros és fekete színeken, páros és páratlan számokon, és megáll a golyó. És még a holdról is látszani fog, hogy narancsszínűvé vált az asztal.

Igen, mert a sokat ígérő politikus-megváltó elfelejtette, hogy az alapszabály, a rendszer „előbb vagy utóbb”-ra ígér eredményt. Tehát, ami már „előbb” megbukott, azt ne tessék újrajátszani. Ami pedig az „utóbb”-ot illeti, az lehet, hogy valami atomháború utánra vonatkozik…

Játsszanak uraim, de ne az én bőrömre!

Gyárfás András 2024 március végén

                                   Kalitkában

          Istenem, be jó nekem, a kétlábú minden nap magokat, vizet hoz nekem, kitakarítja a kalitkámat. Ilyenkor szétnézhetek a kétlábú kalitkájában. Be jó nekem!

          Csak ne lenne az a nagyfejű bagoly, aki éjszakánként ideröpül az ablakpárkányra, és mindenféle ostobaságokat huhog a társaimról (a szerencsétlenekről), akik időnként elsuhannak az ablak előtt, állandó reszketésben, nehogy valami nagyobb madár rájuk csapjon, vagy akár a néha megvesző kétlábú is sörétes puskával lelője őket, mert odapiszkítanak a kitett heverőkre, egyebekre, és állandó gondjuk, hogy bogarakat, férgeket gyűjtsenek, meg ha jön a hideg, hát több ezer kilométert állandó veszélyek között repülve melegebb éghajlatra vonulnak, aztán meg vissza, és ezt, rövid életük alatt állandóan, a fene érti, milyen törvényeknek megfelelve, újra és újra megtegyék.

          A mindentudó Bagoly a minap valami olyant jósolt, hogy én is alá vagyok vetve valami „állandó fejlődés törvényének”, és hamarosan elvesztem szárnyaimat, és olyan kezeim lesznek, mint a kétlábúnak, és egy nagyobb kalitkába kerülök plexi-üveg mögé, amin csak egy lyuk van, és ha időnként megjelenik a kétlábú és valami pecsétet kér tőlem, akkor én rárikácsolok: - Tessék várrrrni, várrrrjon sorrrrára!

          De továbbra is lesz mit egyek-igyak, és az a valami, amire a bölcs bagoly azt mondja, hogy Szabadság, hát az nem volt, s igazán azt sem tudom, mi az. Nem is kell. Kell a varjaknak!

                                                  Macron

            Macron hülye, menthetetlen hülye, de csak kell legyen valami-valaki mögötte, hiszen teljes önbizalommal hadat üzen Oroszországnak.

Ja, megvan: Cherchez la femme! (keresd az asszonyt!) Fouché, a világtörténelem egyik legaljasabb, de tisztán látó rendőrminisztere több mint kétszáz évvel ezelőtt fogalmazta ezt meg. A hetven éves menyecske a negyven-valahány éves ifjú Macron mellett… Igen, ő az, akinek már elege van a világból, és na…

Bár, ha hiszünk a pletykáknak (a legbiztosabb hírszolgálat a világon), nem is a menyecske az élettárs, hanem valami transznemű. Sajnos abbamaradt a kutakodás, és különben is, kinek mi köze hozzá, hogy Macron kit és hogyan szeret a lamour fővárosában. A lényeg, hogy most kiderült: minket, a világ valamennyi békeszerető emberét nem szereti.

És mi, a békeszeretők, mit tehetünk? Csak nem fogunk fegyvert és állunk a határ mellé, hogy eddig és ne tovább! Hisz szövetségesek vagyunk, és nem olvastuk el elég figyelmesen a ravasz/aljas Fouché emlékiratait (nagy részüket halála előtt okosan megsemmisítette), mert ilyeneket is mond: - Il faut hurler avec les loupes. (A farkasokkal együtt kell üvölteni.)

Hát ilyenek ezek a franciák, vagy csupán Fouché és Macron? Igaz, Karinthy, akiben vakon hiszek, ezerkilencszázharmincnégyben azt írja, hogy Hitler bűnösen ostoba, de pár évre rá meghal, és nem éri meg, hogy Hitler lerohanja a világot, bebizonyítva, hogy nem Ő, hanem a világ a hülye, és akkor most mi jár annak, akinek igaza van?

Igen, fel Brüsszelbe, és, bár ma esélytelennek néz ki, de lesznek választások, amikor nem a kézigránátot, hanem az okosan kitöltött szavazócédulát kell bedobni.

És az történik, ami annak idején Romániába, amikor bizton hittük, hogy „a szar nem robban”, majd…

       Grande Armée

Hát induljon a Grande Armée. Melynek nemzetségi megoszlása annak idején a következő volt: francia, belga, holland 300.000, lengyel 95.000, osztrák 35. 000, olasz 25.000, bajor 24.000, szász 20.000, porosz 20.000, vesztfáliai 17.000, svájci 15.000, horvát 3.500.

Ma: francia  egy sem, mert a gazdák el vannak foglalva, traktorjaikkal Párizstól a Földközi tengerig és Atlanti óceánig szétszórva tiltakoznak Macron gazdasági erőszakja ellen, a többiek meg gyújtogatnak, rendőrautókat meg kirakatokat törnek, s időközben kislányokat, százéves, tehetetlen asszonyokat erőszakolnak…Nem érnek rá, s különben is a keresztények dolgaiba nem szólnak bele…. Lengyel: hát....?

A többi felsoroltból senki, de lesznek ám ott magyarok, az Árnyékkormány és az őt támogató ifjú forradalmárok. A tegnapi parlamenti ülésen is láthattuk, hogy a DK-s szószoló fuldokló-rohamot kapott saját ocsmány szövegétől, és a (legalább is az öltözékéből ítélve) még mindig farsangot ünneplő momentumos rohant egy pohár vízzel, megelőzve a teremőrt. Szóval a füstgyertyát (nem gránát vagy bomba!) dobáló, meg az MTV-épületében az őrséggel birkózó ott lesz. A Párbeszédesek, LMP, MSZP és a függetlenek… így ránézésre gyávának gyáva népség pedig - őszintén szólva - ha nem is Moszkváig, de Boronyóig csak menjenek.

Azért érdemes arra is emlékezni, hogy a Grande Armée 600.000 katonája közül 20.000 tért vissza, és persze maga a Császár. Igaz, ezt ünnepelte Franciaország.

Javaslom, Macron kérdezze meg a MI-t (mesterséges intelligencia - a szerk.), érdemes-e? Ma még kérdezni kell Őt, de rövid időn belül mond nekünk kérdés nélkül is, majd a gyönyörű új világban parancsol. Na, az lesz a jó idő, az lesz a szép idő! Á, ahogy lesz, úgy lesz, és úgy még nem volt, hogy valahogy ne legyen. Na….

                                                  Háború

Háború. De hogyan is történt?

Valaki majd megírja, mi történt, mi okozta. A furcsa, hogy nem éreztük előtte, azaz éreztük, de nem hittük volna, hogy még egyszer megtörténik, amit már kétszer is elszenvedett az emberiség.

Szemtanúja, sőt szenvedő tanúja vagyok az utolsó pillanatoknak, amikor már elhangzott a sípszó, és a lelátók kiürülnek, mindenki szalad, hogy mentse a menthetetlent, az életét, vagy mentse a pénzét, mert az utolsó krajcárt is le kell adni a hadiiparnak, hogy le lehessen gyártani azt a fegyvert, amivel aztán még nagyobb tömegben tudnak minket legyilkolni.

De valahogy meg kell magyaráznom a számotokra érthetetlent. Nem nekünk, embereknek kellett olyan nagyon a pénz, annyi még volt, hogy megvegyük azt, ami a mindennapi élethez kellett, sőt olyasmiket is vásároltunk, amire nekünk nem volt szükségünk, de a másiknak megvolt, és akkor nekünk is kellett.

Nem kérem, a még több pénz a TŐKÉ-nek kellett. Több élelmiszert vagy gyógyszert gyártani nem volt annyira jövedelmező, pedig megpróbálta. Járványt küldött ránk és éhínséget, de ez sem hozta az igazán hatalmas hasznot. És akkor rájött, hogy HÁBORÚ kell, háború, melyben a nép a vérét nem a szabadságért ontja, hanem azért, hogy még több és mindig több és több és újabb és gyilkosabb fegyvert lehessen eladni. És mindezt a BÉKÉÉRT- hazudták. Beálltunk az ördögi körbe!

Unokáim, ha majd a ti időtökben is egyre hangosabban hirdetik, követelik a békét, kezdjetek el tartós élelmiszert vásárolni… Á, marrrhaság, soroltassátok be magatokat, és ahogy éles fegyverhez kerültök, lőjétek le a hozzátok legközelebb álló káplárt, hadnagyot s menjetek…

Hová? Ha kitűzitek a fehér zászlót és átsétáltok az ellenséges lövészárokhoz, már félúton lelőnek. Akkor haza? Hát lesz még olyan? Hisz az az ország, amelyik harcba küldött titeket, ezek után lehet még a hazátok, amelyik oltalmaz/éltet?

Megette a fene, a nagyokos nagyapátok elmegy egy másik világba, és neki kész/vége. Unokáim, ti csak énekeljetek! Vigyázó szemeiteket mégis…

Igen, mégis! Csakazért is! Világ nagytatái, egyesüljetek!                  

                                        Nyugalom

Moszkva, Haiti, Ukrajna, Izrael, Palesztina, Száhel övezet, Tajvan… Baj van, nagy baj, és ilyenkor csak nagyon egyszerű megoldások vezethetnek a jó véghez. De ne kapkodjunk, a BÉKE a legutolsó lehetőség, mert azután rögtön jön a háború. Mert nincs olyan béke, amit ne háború követne.

Nekem például eszembe jut a papírválság ideje, amikor Marosvásárhelyen, a Szent György téren a nyilvános WC-ben a néni nem tett papírt a kagylók mellé, hanem banikért adta az arra szorulóknak. És itt következik a bölcsesség: - Néni kérem, nekem egy szelet papírka nem elég, kérek még… - Lelkem, gyermekem, tanuljanak már az új időkben új módszereket.  Látja, ezt a papírt, na, a közepébe fúrjon egy lyukat, abba dugja be a középső ujját és azzal rendezze a s…-t, utána a papírral lepucolja az ujját. És ez tényleg működött, mert víz még volt, és ha valaki úgy érezte, hogy tiszta, de büdös, hát kezet moshatott. Kész, ennyi.

Ma büdösnek vagy bűnösnek senki sem érzi magát, de azért mossanak kezet és fogat is az EU-ban, amikor a mi nevünkben hadat üzennek Oroszországnak.

Mennyivel békésebb időket éltek eleink! Tamási Áron öccse írja, hogy a békés faluban éjjel ara ébred az öreg székely, valami nincs rendben. Á, megvan, nem jár az óra! – Anyjuk, áll a vacak! - böki meg az asszonyt. - Forduljak meg? Csupán egy kis félreértés, és békésen megegyeztek, hogy az óra állhat reggelig.

Ma is annyi egyszerű, ágyú, meg drón, meg rakéta nélküli megoldás létezne, csak tisztázni kéne, végül is mi a baj?

Gyárfás András 2024 március idusán

                                   Szelek

          Megvan, megvan, végre rájöttem, mi mitől van!

          Erdélyben a Nemere fújt, hideg, de egyenes szél volt. Svájcban, ahol életem felét éltem le, a Főn uralkodott, simogató-melegen vagy fullasztó-forrón, de mindig kiszámíthatóan ölelt/fojtott. Most pedig naponta hallom:  Bize, Sirokkó, Tramondana, Számum, Zefir, Harmattan, Kosava... édesjóistenem, majdnem óránként... Miért?

          A népet a történelem már kicserezte (vagy cselezte?),  elég volt, hagyjanak békén... De nem, itt dühöng a víz, tűz, szelek...

          Eszembe jut az első számtan-tanítási órám Szabédon. Román osztályt kaptam (hogy is másképp), és a padok között sétálva magyaráztam ez és azt... Látom, hogy egy buksi kínlódik az á négyzettel. Csak egy jól irányzott löket (vagy bíztatás) kellene neki, és máris jól írná... Odahajoltam, hogy megsimogassam a fejét: jól van fiam, csak kanyarítsd tovább azt a vonalat -, mire a gyermek oldalt repült/menekült és: - Tanár elvtárs, ne... én már kikaptam az apámtól ma reggel!

          Akkor derűlt ki, hogy legtöbbjük otthon az indulásnál  már kapnak egy vagy két atyai pofont, „hogy aztán az iskolában jól viselkedj fiam!“ Nos, ezt az osztályt nem a Nemere, hanem a Grivőtz (így ejtették ki a román szél nevét) sodorta ide.

          Valahol itt a hiba, én ma az „Európai-szelek“-től szeretnék nem elhajlani se jobbra, se balra, hanem egyenesen maradni, ahogy a Nemere nevelt...

          Tavasz

Több percig gondolkodtam, milyen érzéshez is lehet hasonlítani a ma reggeli látvány okozta „élményt”. Patakpart (ez jutott nekem Budapestből, de ne panaszkodjak, szabadon választottam ezt, mikor átköltöztünk Luzernből), és így, koratavasz-reggeli napsütésben nem is kell több, csak… Csak ne lett volna, azaz ne lenne ott, mert ott van, és most sokáig ott lesz a hatalmas fekete tábla: „Isten? „Haza? Pedofilia!” És Orbán Viktor 6x4 méteres képe. Ezt kérdezi a DEMOKRATIKUS koalíció.”

Az érzés? Hát igen: mintha a Gundelben a házi tyúkhúslevest vaddisznó-sörtével szórták volna tele.

És elsötétült a ragyogó nap, nem láttam az aranyeső máskor tényleg boldogságérzést adó színét, és a fű is elkékült a haragtól. Hol vagyunk? Hát itt mindent szabad, amit lehet? És aki ezt megfogalmazta, a legalpáribb szavakkal, habzó szájjal és ide-oda csapkodó karokkal,kinyújtott, fenyegető újjal szövegelhet a Nemzet Oltára, az Országgyűlés soraiban, és tapsol a póló-inges ifjú forradalmár, kinek főnöke és párttársa  nem szabadna, hogy itt legyenek, mert törvényes bűnözők .

     Mi van itt? És mi hol vagyunk?

Többszörös pedofil bűnös szervez influenszer-tüntetést a gyermekvédelem ügyében, és tagadni sem tudja, hogy kisgyerekeket kért fel, küldjenek neki fényképet a nemi szervükről. A számítógép mindent megőriz!

De nekünk miért kell megőriznünk a nyugalmunkat? Mikor fogunk már összefogni és? ..A dallamot csak fütyölöm.

Hiábavaló visszasírni az időt, amikor Krúdy követei és Göre Gábor esküdtei döntöttek az Ország vagy Lepénd sorsáról. Mert ma képviselők vannak, akik ha nem is furkósbotoknak köszönhetően kerültek oda, mint annak idején a követek, de nyugodtan átállhatnak egyik pártból a másikba,és nem felelnek választóiknak, hogy hát mégis, hogy van ez?

Leírtam, de nem lehet elégszer: A demokráciában mindent LEHET, amit SZABAD!  És lehet az szocialista, polgári vagy ilyen-olyan demokrácia, csak zűrzavar ez, a csőcselék uralma a józan ész felett.

Quod dixi dixi  quod scripsi scripsi!

     Nőnap

Na, ez is megvolt. A „Nők nemzetközi napja”. Nem tudom, jól írtam-e, mert annak idején, boldog kamaszkoromban, amikor először találkoztam ezzel az ünneppel, hát Nemzetközi nők napjának, vagy A nők nemzetközijének napjának hívtuk, szigorúan egymás közt, és röhögtünk nagyokat. Visszanézve se volt szép ez tőlünk, de aztán megnőttünk, és most azon röhögök, amikor a bukott miniszterelnök a képernyő előtt átnyújtja hervadt (lekókadt fejű) tulipáncsokrát. Persze, egy a Klárikáé, a többi hat vagy öt - már nem számoltam – azoké, akiket szeret (hát ezt kérdezze meg Klárika, kik is azok?), de hát ő minden nőnek kíván.  Kész röhej…

     De hogy is kezdődött?

     1918 februárjának végén az orosz nők tiltakoztak és tüntettek a békéért és kenyérért, és ha nem is kaptak meg mindent, de elindítottak valamit, és mára mindenük lett, kenyerük, napjuk… Ja, béke az nincs, azt ők sem gondolták olyan komolyan, hát melyik nő lenne ma boldog, ha békén hagynák?

      És ma utcára kellene menniük a néphit ellen, mert több száz éve igaznak veszik, hogy „Hosszú haj rövid ész!” És ezt pont most, amikor a derékig érő hajzuhatag nőnél, férfinél (?) is rövid. Több, hosszabb kell!

      Azzal vádolnak, hogy nem nézem az ellenzék TV-csatornáit, és így igen egyoldalúan látok, hagyom magam elkábítani. Hát végigmentem a több száz csatornán, de olyat, hogy”ellenzéki”, nem találtam. „Függetlent” - azt igen, csak furcsa volt, hogy azon vitáztak, hogy ebben az ország-világot megrengetett pedofíl-ügyben O.V. százszázalékosan, vagy csak kilencvenkilenc százalékban bűnös. A két meghívott tökéletes példánya volt Brehm híres művének, Az állatok világának. Az egyik most mászhatott le a fáról, még nem volt ideje foltos szőrzetét eltávolítani és makogott, a másik (férfi?) százötven kilójával és általam még nőknél sem látott hatalmas hajkoszorújával bólintgatott szorgalmasan a mindentudó műsorvezetőre, aki ekként tette fel a kérdést: - Uraim, önök tökéletesen tájékozottak, és ha valaki, hát önök tudják ugye, hogy egy normális országban, ha egy miniszterelnök ilyen bűnt követ el, annak azonnal bocsánatot kell kérnie és lemond. Makogás, bólogatás.

     Kérem, ezek után engem ne érjen a vád, hogy nem hallgattam meg a másik oldalt is. Audietur et altera pars  - azaz hallgassunk az öreg párokra.

          Új-ság

          Új lapot indítanánk, és munkatársakat keresünk, lehetőleg olyan valakiket, kiknek már van tapasztalatuk ilyen vagy ezzel rokon téren.

Hoppá, alig tettük ki a hirdetést, máris több százan jelentkeztek. Hát persze, mi figyelmetlenek „lapot” és nem „újságot” írtunk. Uraim, új-ságot, tetszik érteni, új-ságot, az kell az olvasó közönségnek. Új mindenképpen, és „ság” bármilyen mennyiségben.

De hát mi is az a „ság”? Gondolom, „nyilvános-ság”, ez közérthető, na meg „hazug-ság”, ez meg kötelező. Aztán jöhet a bizonytalanság, aljasság, méltatlanság, és-és-és, de a „ség”-ektől kíméljenek meg, mert az őszinteség meg a többség már idejét múlta. Olyan tudósító kell, aki ma nyugodtan leírja az ellenkezőjét annak, amit a tegnap írt, mert az is hülye, aki utána olvas és nem a friss, az ÚJ után kutat, és mi a hülyéknek csak eladni akarjuk a lapunkat és nem értelmezni.

Lehetőleg a magát meg nem nevezőtől kell idézni, és olyan forrásokból, melyek nem megnevezhetők. Csak ijesztő legyen, és a féligazságokat kérnénk előnyben részesíteni. Például: „Gyász-szalag van a királyi palotán ” (mindegy, hogy hol, de ha ragaszkodik hozzá, hát legen az angol, az mindenkit érdekel), és ezt jó nagy betűkkel, és alatta egy hercegnő vagy akár maga a király szomorú képe. Következik egy féloldalas hirdetés, hogy megvan a várva várt univerzális kenőcs aranyérre, fogfájásra, a gomba minden fajára, és ha ezen túlrágta magát a kedves, nyájas olvasó, akkor elárulhatjuk, hogy az egyik komornyik kiskutyája pusztult el nyolcvannyolc évesen.

Vagy: „Bevallotta, hogy kivel és mikor és hogy csalta meg az urát a csodás keblű tájfutó nő”. Itt most egy kebel, esetleg kettő képe jönne, és egy csodaszép táj, és „ide üssön rá, ha részleteket akar”. És ha a kedves, nyájas olvasó ráüt, akkor megkérjük, hogy regisztráljon, adja meg minden elérhetőségét, bank-kontó stb, és ígérjük, hogy hamarosan meglepetések fogják érni.

Hogy ilyen lap, azaz újságok már vannak? Ugyan már, hát a közigény Uram! A tömeg az utcán ordítja, hogy ez kell nekünk, ilyen vezető kell nekünk, az ilyen vezető pompás, „kinek feje éjjel-nappal világító lámpás”.

Elő is lehet fizetni, és aztán, ha megjelenik a lap vagy újság vagy mittudomén mi, Ön visszakap, azaz visz-kézből kap valamit…

De ha ez sem elég, akkor iratkozzon fel az Árnyékkormány honlapjára.

                                   A bohóc

Most kéne abbahagyni,/ Elfutni, elrohanni,/ Érzem, hogy holnap már többé nem lehet. Igen, most azonnal adjanak mikrofont ezer, mit ezer, millió Kovács Kati kezébe, hogy túlkiáltsa az ágyuk hangját.

           A bölcs görög gondolkodó, majd később a világ legokosabb angol (nem brit) költője/drámaírója kijelentették, hogy „színház az egész világ”. Ma már azt hirdetnék, hogy „cirkusz az egész világ”, cirkusz, ahol nem az igazgató kapja ki a bohóc kezéből a hegedűt, hogy nevettetésünkre egy „van másik is” kiáltással egy kisebbet húzzon elő és játssza a szonátát, hanem a bohóc követeli az igazgatótól és a nézőktől, hogy egyre nagyobb fegyvert kapjon a kezébe és lőjön ránk.

            Ma a bohóc nem megjátssza a hülyét, hanem minket tesz azzá. Kit érdekel, hogyan kezdődött és miért? Két fél huzakodott valamin már évtizedek óta, ütni nem akart a nagyobbik, hanem folytonosan arra kérte a kisebbiket, hogy húzódjon legalább hátrább és hagyja a testvéreit szabadon élni/lélegzeni, de nem, nem és nem, sőt, sőt…

           És akkor előrelépett a nagyobbik (akinek történetesen igaza volt), és lökdösni kezdte vitatársat, hogy legyen béke, de hoppá, felébredt - azaz mit felébredt, hisz erre várt - az óceánon túli fegyvergyáros: itt a ragyogó alkalom az üzletre („a charleston újra sikk), fegyverekkel és más emberek életével.

           Államférfiként az utolsó hónapjait élő francia elnök pedig Napóleonként úgy érzi, eljött az ideje, hogy beírassa nevét a világtörténelembe. Hogy a világ ebbe belepusztul, az nem érdekes. És meghívót küld a harmadik világháborúba.

           A bohóc röhög.

Gyárfás András 2024 februárjának végén

                                                  Pedofil

Pedofil eset. Talán még nem késő, hiszen a gyermekek ellen elkövetett bűntények állítólag sohasem avulnak el, így aztán feljelentem a tanárom.

Tizenöt vagy tizenhat éves lehettem, és földrajzóra után a kémiaórán még mindig azon tűnődtem, hogy mitől Hím a Himalája és Mari, az a mély árok mitől Mari (vagy Marianna, már nem emlékszem, rég volt) és biztos vigyorogtam, mert a tanárelvtárs rám ripakodott: - Mondja Gyárfás, maga mi röhögni valót talál a kénsavon? - Tanár elvtárs kérem, bevallom, én azon gondolkoztam, hogy ha a Hím-alája becsúszik a Mari-árokba, akkor kiegyenlítődik a föld? Az osztály lefagyott, pedig viszketett mindenkinek. Tiszta fiúosztály voltunk még.

- Gyárfás, ha maga olyan magas lenne, mint amilyen hülye, ihatna a csatornából - szólt a tanár. Röhögött az egész osztály.

Bennem ekkor valami megszakadt, mert ha tanár mondta azt, amit én, akkor is röhögött volna a banda, mert ő felnőtt, én meg gyermek, és ezt a viccet már hallottam a másik osztályban, ott Kovácsra mondta. Nem, nem akarok felnőtt lenni.

Nem lettem felnőtt, gyermek vagyok és maradtam, s fújhatok fűzfa-sípot, de az osztály, melyet megkacagtattam, megöregedett, én meg itt ülők egyedül. Ki ad nekem ma igazat? És legalább számíthatok arra, hogy ha valaki ma engem az utcán leszólít, azt börtönbe zárják, mint pedofilt?

Pedig milyen szépen elgondoltam akkoriban, hogy felnőtt leszek és politikus, és valami borzasztó nagy marhaságot követek el, de nem mondok le, és akkor megbuktatnak, és aztán az enyém a világ, mert mint bukott politikus rám kíváncsi mindenki, és én mondom majd meg, hogy háború legyen vagy béke, és alakítok árnyékkormányt, és veszek majd milliárdokért villát a Rózsadombon, és én röhögök az egész világon, amelyik olyan hülye, hogy ihatna a csatornából…

                                        Röviden

Igen, igen, igen, itt volt, itt volt, itt volt, senki nem tagadhatja, senki nem kételkedhet benne, hogy mától fogva, de aztán igazán, mától fogva… na de mit is mondott a svéd izé?

Hát valami olyat, hogy a nemzetbiztonság kedvéért rohan, nem is rohan, de repül, mert abban a népben, amelyik most megfogadta, hogy ha őket támadások érik, hát a fiai életét sem sajnálja, hát abban ő nem bízik annyira, hogy korszakalkotó szövegét nem másítják-e meg.

Igen, most már tudjuk, hogy ők készen állnak, hogy amiben eddig is egyetértettek, azt jövőre is tenni fogják, sőt, és amiben nem, hát nem, ez emberi dolog, igazán megérthetjük, hogy bizalom ide vagy oda, de ők továbbra is vad, nyers húst evő, mocskos bandának fognak minket tartani, kiknek a jogállamiságról fogalmuk sincs, és ezt majd az EU- parlamentben továbbra is hangsúlyozni fogják, meg az iskolákban is ezt tanítják majd, de most örvendjünk, hogy hajlandóak nekünk (na nem ingyen, hanem jó euró- milliárdokért) svéd harcirepülőket adni. Nem érdekes, hogy azok, ha felszállnak bármelyik repterünkről, már el is hagyták az országot, és a NATO-t csak ez érdekli. Ez tehát egy úgynevezett vin-vin helyzet, a svéd hadiipar nyer és a magyar honvédelem is, na, ugye érthető? És mindezt angolul és svédül is.

Igaz, nem szólított fel, hogy vegyük át a svéd modellt, ahol az ország fele migráns, a többi meg buzi vagy buzi-pártroló, és van királyuk és királynőjük, és hercegük meg hercegnőjük… Na, hol vagyunk mi ettől, maradi nemzet és határt védő nyetkultura-banda?! Még a két friss Nobel-díjasunkat is nekik köszönhetjük, mert az ő fővárosukban adták nekik oda, úgy hogy hátrább a garasokkal.

Megérdemeltük, és meg is érte, hogy idejött, és alig várom a hétfőt, amikor a Parlamentben hosszas ováció közepette jobb- és baloldal összeölelkezik és elénekli: - János legyen fenn a János hegyen…  

         Évértékelő

Egészen rövid.

FSZK úr kérem, engedje meg és közölje ezen „egészen rövid” gondolatomat a Gyurcsány-évértékelő nyomán.

Mint mindig, most is végig hazudott. De hogy Csaba testvért és Orbánt, mint pedofil búnőzőket állítja pellengérre, az BŰN! És a futócipőt, amivel fellépett, ne vegye le, mert ha nem ma, de a közeljövőben szüksége lesz rá!
Emberek, ne azt halljuk, amit mondott, hanem azt nézzük, ki mondta.

És ha valaki kiállhat ország-világ elé és azt üvölti, hogy nincs szólásszabadság és nem történik vele semmi, akkor ki a hülye? Nem, nem nem ő, hanem mi, akik engedjük, hogy mikrofon elé állhasson. Ennyi!

                Göre Gábor bíró úr

Számos mondában, legendában a varjukat az istenek hírnökének tartották, melyeknek köze van az időjáráshoz és a hosszú élethez, de mint rossz ómen, előre jelzik a szerencsétlenségeket és a halált is.

A teraszunkat egyre gyakrabban látogatják, és sajnos többször lehetünk tanúi, hogy a kicsi verebeket bántják, megölik. Honi politikai életünkben, ha a verebekkel nem is, de a vérebekkel szorosan összefognak, és esküsznek egymás ártatlanságára. Hiába a tanuk és filmfelvételek sora, a varjú ártatlan, kedves kis jószág, még ha neki is ront a karhatalomnak és elakaszt, gáncsot vet. Az nem úgy volt, a karhatalom gyűrte le a TV-székház ház folyosóján, ahol a varjúnak semmi keresni valója sem volt.

Továbbá, a parlament előtt alapos leckét kapott a riporter, aki meg merte kérdezni, hogy mégis, hogy látják ezt párttársai, a hollók meg a dögkeselyűk. Szabad vajon egy ilyen valakit az országgyűlésben szóhoz/helyhez engedni?

-  Menjen innen, hát maga nem látta, egy ártatlan embert bántott négy kormánypárti bitang, és még az ártatlan gyalázzák? - Miről beszélünk? Miről beszélünk?! - volt az árnyékkormány szóvivőjének pökhendi válasza. A varjú meg azt károgta, hogy az előző nap kimondott törvényes ítélet nem törvényes az ő szemében, és csak az számít annak, amit ő mond.

És elkezdődött a tüntetés. A köztársasági elnök a téma. Hogy a választás ne úgy folyjon le, mint ahogy ők ezt évtizedekkel ezelőtt (amikor még hatalmon voltak) alkotmányba foglalták. Nekik ugyan nincs jelöltjük, de ez mind nem érdekes, a lényeg, hogy a bukott miniszterelnök felesége bemutatkozik, mint az egyetlen szakpolitikus az országban. A többi (gondolom, beleértve az egész árnyékkormányát is) csupa suszter. És óriási tapsot és hurrát követelve teszi fel a kérdést: - Ugye elhiszitek ezt nekem?

Semmi hurrá, valami gyér taps a rajongóktól meg párttársaktól, még a férj is lefagyott. Pedig igazán hihetően mondta, hogy „abban a percben, ahogy kormányra kerülünk, minden jobb lesz, a tanügy, egészségügy, az EU-tagság, és a nyugdíjakat is rendbe hozzuk”

A rajongók 85%-a nyugdíjas mama, akik előző napon a törvényszék előtt simogatták a varjút: - Bátorság, Lacikánk! Veled vagyunk! Ezek a nénik azért csak nem felejtették el, hogy amikor nyugdíjba mentek, a tizenharmadikat elvették tőlük, és nem mások, mint akiket most úgy simogatnak.

De hogy őszinte legyek, ezzel a tizenharmadik nyugdíjjal valami nincs rendben, hisz a hírekben látom, ahogy a postás kiszámolja a néninek a kapuban a pénzt, és a néni felsóhajt: - Jaj be jó, most már ki tudom fizetni az unokám jogosítványát. A téren viszont a nénik szerint a fiam/menyem/unokámnak - egyiknek sem kell. Hát akkor, könyörgöm, adják vissza, mert az iskoláknak/árvaházaknak/kórházaknak és még ezer másnak nagyon kell!

Ha nem a Kossuth téren lennénk, azt hinném, Lepéndeken vagyunk és Göre Gábor bíró úr osztja az észt a maga módján, Durbints sógor pedig hozzászól: Ögye mög a fene!

                 Le velük!

Nagyra becsült Miniszter Elnök Úr, szeretett Orbán Viktor! Nyílt levélben fordulok Önhöz: Tessenek leváltani az ellenzéket!

Elég volt! Az országgyűlés tegnapi ülése a napnál világosabbá tette, hogy Ellenzék nincs, ez a horda (idézet Kováts Máté frakcióvezető úrtól) ELLENSÉG.

A legocsmányabb kommunista módszerekkel („a bűnöm te követted el, nem én”) lépnek fel a tiszteletlen (öltözék és beszéd) momentumos suhanctól a mormon papig (aki mellesleg nagyon rosszul néz ki, lefogyott, megviselt, sápadt, bár párja, Klárika szépen gömbölyödik, ahogyan ezt vasárnap láthattuk.) Elég volt belőlük, és az őket rossz, egy húros nagybőgőn kísérő apró pártokból. Jöjjön Március 15, és aztán a forró nyár.

Én ott leszek, és nem viszem magammal a kabátujjba eldugható baseball- ütőmet, bár ha arra kerülne sor, bár futni már nem tudok, de a több mint kilencven kilómmal ha odaütők, abban a momentumban egy deka sápadt folt sem marad azon, ki ilyen jellegű párbeszédet akar velem kezdeni.

Le az Ellenzékkel. Elárult minket! Elég volt! Sőt, már sok is!

             Csinnadratta

Óriási csinnadratta, dob, cintányér és harsona, majd szétnyílik a világcirkusz függönye, és a vezérigazgató (mint kiderült, elnök) a porond közepére támolyog a személyőrség (pardon, ezek állami alkalmazottak a cirkuszban) kíséretében, megbotlik saját lábában, elesik, majd az állami alkalmazottak segítségével mikrofon elé áll.

Újabb csinnadratta és dob és cintányér és tűzijáték (helyesebben játék a tűzzel), és Az elnök bemutatja a cirkusz bohócát, az elnököt Uruguayból (a tanácsadók az első sorból kétségbeesetten, ordítva súgják: Ukrajna, Ukrajna). Ja, pardon, de mit ordít, már hogy lenne Ungár, hisz az a magyar LMP frakcióvezetője…

A pódiumon a karmester beint, az újabb fülsiketítő dob és cintányér, hárfa, orgonavirág-eső elnyomja a makogást, és ismét bejön a bohóc, aki már napokkal előbb bejelentette, hogy ideje tiszta vizet önteni a pohárba, elég a sok hazug hírből amit a megveszekedett magyar sajtó áraszt, hogy a honvédő háborúban több százezer halott ukrán katona lenne… Hölgyeim és Uraim, a pontos szám harmincegyezer, értik, CSAK harmincegyezer, és orosz oldalon ennek sokszorosa, már-már a milliót közelíti, ha számításba vesszük a sebesültjeiket is… Ukrán sebesült egy sincs, akiket önök félkarral-lábbal-szemmel meg ilyen-olyan fogyatékkal látnak, azok a párizsi olimpiára készülő csapat tagjai, ott is győztesként állunk a dobogókra,  mert miénk a hatalom, a dicsőség, mindörökké…

Üdvözöljük a francia hadsereget és reméljük, hogy egész Európa hamarosan kutyástól-macskástól, de főleg több ezer kilométerre ható rakétástól ideáll mellénk, hogy hazánk felszabaduljon az orosz agresszortól, és határaink a Fekete tengertől az Urálig újra szabadon nyúljanak. Ez Európa, sőt a világ érdeke, nekünk mindegy, mi, azaz én… szóval na, éljen Biden elnök!

Csinnadratta bumm- bumm-bumm.

Gyárfás András  2024 februárjában 2.

            Madách Imre

És elhangzott a harmadik csengő, a közönség elcsendesedett, a fények kialudtak, méltóságteljesen emelkedett a függöny. A a színpad üresnek tűnt, de valami túlvilági fény világított, a távolban egy hegycsúcs vagy trónus inkább, és idős, nagyon idős, de nem fáradt, hanem mindent tudó, tapasztalt hang töltötte be a  színt és nézőteret. AZ ÚR:  Be van fejezve a nagy mű, igen./ A gép forog, az alkotó pihen./ Év-milliókig eljár tengelyén/ Míg egy kerékfogát ujítni kell.

És jött Ádám és Éva, és Lucifer és Gábriel arkangyal, és rohantunk a Paradicsomkertből Egyiptomon át az Északi sarkig, és évezredek suhantak, örök bölcsességek, de nekem zakatolt a vonat az agyamban: „Év-milliókig eljár tengelyén/ Míg egy kerékfogát ujítni kell.”

És kat-kat, tik és tak, és tik-tak és tik-tok…. András, az Év-milliók elszálltak, Lucifer átvette a Birodalmat, a szavatossági időnek vége, „sok lett az ember és kevés a fóka”.

A Birodalom nyíltan támad, szétzülleszti a nemzetállamokat, elárasztva őket migránsokkal, kik a magukkal hozott kultúrát honosítják meg boszorkányos gyorsasággal. Nincs faj, ne legyen nem sem, a zöldpolitika bebizonyítja, hogy a gyermek káros a környezetre, a legnagyobb ellenség a mezőgazdaság, el kell szakítani az embert a földtől, a természettől, hatalmas területeket kell kisajátítani, hol óriásgépek vegyszerekkel termesztik és ontják a műgabonát, műhúst, műéletet..

Lucifer dörzsöli a markát és a PÉNZT, és mi öljük egymást halomra.

Lassan legördül a függöny, és mintha a távolból még hallatszana: „Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál!” 

De a ruhatárnál hallom embertársam: „Oh Lucifer! Vezess…/.Csatázzam újra és boldog leszek!”

Jöjjön az az átkozott taxi…..

                        Házasság

Egy pillanatra felejtsük el a közérdeklődést lázban tartó botrányokat, és szenteljünk pár sort a Házasság hetének.

Valamikor régen, nagyon régen, amikor nemzetközi bridzs-versenyekre jártam, a szünetekben mi másról is beszélgess a görög, francia, olasz stb. játékosokkal, mint:  - A feleséged hogyan viseli, hogy te két-három napra csak úgy eltűnsz otthonról?

A bölcsebbek megemlítik, hogy a görög mitológiában Baukisz és Philémón, miután kedvesen vendégül látták házukban Zeuszt, hosszú házasságuk végén jutalomként egymás mellett hársfává és tölgyfává válhattak, mint az örök szerelem példaképei. A legendát mégis csak jobban ismerő görögök szerint Zeusz ezt nem ajándéknak, hanem figyelmeztetésnek szánta, hogy a hosszas házasságba bele lehet fásulni, ezért tehát jól jön a bridzsverseny szünete. Az olaszok az elfásulás ellen a Bunga-Bunga partikat (l. Berlusconi) ajánlották, a francia nők meg a fiatalabb férjeket (Macron). Nekem viszont valami egészen más jutott eszembe.

Marosvásárhelytől Segesvár fele az út átszeli Székelyvaját, de olyan furcsa módon, hogy előtte felvisz egy dombra, majd dupla S-kanyarral a faluba. A falu végén egy óriási tábla hirdette két nyelven is, hogy vigyázat, mert az út síkos és ferde is, és itt a múlt évben már kilencvenhárom baleset is történt. Ráadásul pont a tábla mellett volt két egymásba csavarodott akácfa, úgy fejmagasságig, kígyózva, összefonódva majd szétválva, és újra együtt, tökéletes szív-alakot formázva  az ég felé. Hát itt aztán mindenki inkább a fákat nézte, semmint a táblát. A bátyám valami nagyon kényes, anyagbeszerzési úton el kellett kísérje a sofőrt, aki arra kérte, hogy itt kegyen olyan kedves a főnök úr a táblákat figyelni, mert ő a Nyárád állandó, áldásos ködében nem tud az útra is, meg táblákra is nézni. A bátyám még talán idejében szólt, hogy né, itt az áll…. és jött az irdatlanul hosszú szöveg, és a felénél tartott, amikor bumm, a sofőr elütötte a cöveket. A rendőrök azonnal ott termettek, hiszen ott volt az őrház is, és kérdezték: - Mi történt? Van valami baj? - Nincs semmi komoly, csak a kilencvenhármat át kell javítani kilencvennégyre - mondta a bátyám.

Visszatérve a bridzsre. Valaki azt ajánlotta, hogy a feleségekkel alkossunk párokat, és akkor meg van oldva a probléma. Csakhogy a bridzs- lexikonban (így igaz!) szerepel egy Las Vegas-i világverseny, ahol a feleség agresszív módon belelicitálta a férjét egy nagyon nehéz partiba, a férj ki kellett kiterítse a lapjait, a feleségnek meg teljesítenie a vállalt szlemmet. A férj kivette a pisztolyát és letette az asztalra a kártyák mellé, majd abban a pillanatban, amikor a felség elbukta a vállalt ütéseket, lőtt.

Még aznap este összeült az esküdtszék, és felmentették a férjet, a következő indoklással: „Aki ilyen rosszul licitál, és utána még rosszul is játssza le a partit, azt megengedett lelőni…

               Meghívó

Valamikor, réges-régen, az őseink árut cseréltek árura, de amikor egyiknek sem kellett a másik kínálta valami, hát megegyeztek, hogy színes kavicsokkal rendezik az árucserét. Lassacskán a kavicsból arany lett, az aranyból meg pénz. Sok-sok évszázad multán, ahogy az ügyesebbek többet halmoztak fel belőle, a pénz hatalommá, majd birodalommá vált, és uralkodik vizek, földek és társadalmak felett.

Valamikor, ugyancsak nagyon régen, Mózes lehozott két kőtáblát a hegyről, rajta a tízparancsolattal. Ám a völgyben bálványimádókkal találkozott, és dühében összetörte az első sajtóterméket. Amikor sikerült megteremteni az új tan ideológiai alapját, újra felment a hegyre, és most már örökérvényűen elindította a médiát diadalmas útjára. És láss csodát, pár évtizede a média megszabadult a kötött/írott (papír) és kimondott (rádió) ellenőrzése/béklyói alól. Most már szabadon bárki bármit büntetlenül és felelősség nélkül közölhet, valós és valótlan híreket egyaránt, és aki a kezében tartja a médiát, a pénz birodalmát is mag alá gyűrheti.

Nagy gondot jelentett, hogy a valamikori média - a barlangok falán megmaradt karcolások és Mózes kőtáblái -  a valóságot idézték, örökítették meg. Ettől a legnagyobb féktől szabadult meg és őrjöng ma az álhíreket gyártó-ontó nagyüzem, az erre éhes és csak ezt igénylők hada számára.

Sokan vannak ők, mert az álhír sokkal érdekesebb, mint a valóság, és megengedi, hogy az, aki néhány éve beléjük lőtt és lovasrendőrökkel taposta el békés tüntetésüket, ma mint az igazság bajnoka büntetlenül toborozhatja a benne még nem feltétlenül, de az álhíreknek feltétel nélkül hívők tömegét.

Teljesen mindegy, hogy a szépfiút, aki felvételekkel bizonyíthatóan és önmaga mondta el, hogy igen, a rendőröket füstgránáttal dobáltam, most óriási ovációval emelnek pajzsra, mint a hazug rendszer ellen vívott harc bajnokát. A rajongó befogja fülét és lecsukja a szemét, és süketen/vakon tüntet…

Mi van itt? És még fenyegetőbb, ijesztőbb a kérdés: mi lesz itt?

Jöjjön Március 15., Kossuth meg Csaba királyfi és Csaba testvér seregéhez kapcsolódva menjünk mi is a térre. Nem kellenek táblák és üvöltözések, még szónoklatok sem, de legyünk annyian, hogy reményt adjunk egymásnak, és talán ébresztőt az eltévedetteknek...

                   Tüntetés

Most már az én ingerküszöbömet is átlépte a botrány és tüntetés keltette undor és tanácstalanság. Az Euronews ifjú tudósítója, Tanács Gábor (ki ez, ismeri őt valaki?) mondta a mikrofonba és a TV-képbe, hogy: „Itt vagyunk a Hősök terén több ezren, telve undorral a kormány ellen, és tanácstalanul”.  Mondja ezt Tanács Gábor. (Ismeri őt valaki?)

Ha jól meggondolom, én is ezt érzem, undort, és látok egy tanácstalan fiatal társaságot, hisz a nagy többség nem tudja, miért is vannak itt. Az influenszer mondta, és ők jöttek.

Úgy van ez, mint amikor a hölgyek nagy többsége inkább hallgat a buzi divatdiktátora (influenszerre), mintsem a férjére. Hisz nagy többségük az esküvő után, amikor kéz a kézben, hatalmas szerelemben együtt mennek el új függönyöket vásárolni, és az új asszonyka a zöld alapú fehér pettyeseket választotta, az akkor még merész férj meg mert szólalni, hogy neki a fehér alapú zöld pettyes tetszik. Mire megszólalt az asszonyka: - Te hallgass, mert neked nincs ízlésed!

És itt jött a baj, mert ahelyett, hogy - ahogy illik - hallgatott volna a férj, megszólalt: - Igen, igazad van, a barátaim is ezt mondták, amikor az esküvőnkön bemutattalak nekik… Bumm, és ezzel vissza a térre…

Türelmes ember vagyok vagy lusta, mert lusta vagyok felállni és otthagyni őket, így aztán megtudtam, miért is gyűltek össze.

A végén a forradalmárok erős magja elment a Fidesz-székházig, és ott, a kötelező ocsmány szavak kíséretében kimondták, hogy megvédik a gyermekeket, és, ha ezt valaki nem értette volna, egyikük, a legbátrabb, hátát a falnak feszítve széttárta karjait, mintha a kereszten függene, és a dél-amerikai bőgő majmokat túlszárnyalva üvöltött, ahogy a torkából kifért. Szöveg nem volt, csak kép és hang, és amikor észrevette, hogy valamelyik TV-csatorna közelképet csinál róla, még rátett egy lapáttal, majd röhögve (mert nem látta, hogy még mindig képben van) fordult a haverjeihez: - Na, milyen voltam?

Hát milyen? Undorító és tanácstalan.

Ha már a botrányt is említettem, hát tényleg, most, hogy lehozzák az újságok (?), hogy a pedofil ügy szálai Erdélybe vezetnek, hát kérdem én, ehhez miért kellett ennyi idő, hisz ott van a dévai pedofil király, aki állítólag több ezer szegény gyermeket mentett meg, nevelt és iskoláztatott, munkába helyezte őket, sőt már azok gyermekeit is figyelemmel kíséri. És ez az izé a köztársasági elnök asszonnyal és az ugyancsak velejéig romlott Püspökkel nagyon jó viszonyban volt… Hát ne is keressék tovább, megvan, és különben is Erdéllyel már torkig vagyunk, ami pénzt oda kidobál ez a kormány, hát…

Talán csak azok az összegek (ezt is sikerült most kideríteni), amibe az elnök asszony ruhái és utazásai kerültek, lehettek nagyobb pénzpocsékolások. Hát minek kellett annak a bűnös asszonynak minden nap más és más ruhákban találkoznia a kormány/országfőkkel? Nem minket képvisel, és miért nem képes látni, hogyan öltözik a Blaha Lujza téren a pirosnál vagy csak úgy a dugóban álló autók között üres konzervdobozzal fel- alá járkáló nő? Felháborító!

Igen az, sőt tovább megyek, aljas és undorító, ami itt a médiában, utcán és tereken történik.

De végre jött a miniszterelnöki beszámoló. Ő nem csak beszámolt, hanem leszámolt a hazug, álnok baloldallal.

                  Titok

Na, ezt is kipróbáltam. Házassági évfordulónk hete van mögöttünk, és miután ötvenkilenc évnyi (59x52, azaz 3068 hét (a szökőéveket nem is számoltam) házasság van mögöttem egy asszony (többel, azt hiszem, nehezebb lett volna), gondolom, joggal szólok hozzá. De először halljuk, mit mond erről a Mesterséges Intelligencia:

„Az örök boldogság, a hosszú házasság titka már évezredek óta foglalkoztatja az embereket. A nyugatias társadalmakban átlagosan minden harmadik házasság válással végződik, így talán érdemes lehet megvizsgálni, mi az, ami segít a boldog és hosszú házasságban.

Az egyik legfontosabb tényező a kölcsönös tisztelet és megértés. A hosszú évek alatt együtt töltött idő során fontos megtanulni elfogadni a másikat olyannak, amilyen, hibáival és erényeivel egyaránt. Az egymás iránti tisztelet és megértés alapja lehet a tartós kapcsolatnak.

Az humor is nagyon fontos szerepet játszhat egy hosszú házasságban. A közös nevetés, a vicces helyzetek átélésének képessége segíthet átlendülni a nehéz időszakokon és könnyedén elmorzsoltja a feszültséget.

A közös érdeklődési körök és tevékenységek is összekovácsolhatnak egy párkapcsolatot. Az együtt eltöltött idő és a közös élmények segíthetik erősíteni a kapcsolatot, és még jobban kötődést érezni egymáshoz.

A hosszú házasságban fontos lehet az is, hogy időnként külön is legyen időtöltésünk, hiszen a különleges pillanatok után még értékesebb lehet az együtt töltött idő.

Az egymás iránti szeretet, odafigyelés és törődés is elengedhetetlen a hosszú és boldog házassághoz. A kis figyelmességek, kedves szavak mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a másik érezze, mennyire fontos és különleges számunkra.

Összességében tehát a kölcsönös tisztelet, megértés, a humor, a közös érdeklődési körök és tevékenységek, valamint az egymás iránti szeretet és odafigyelés mind fontos szerepet játszhatnak egy hosszú, boldog és sikeres házasságban. Ahogy mondani szokás: „Két ember akkor boldog együtt, ha mindketten megengedik a másiknak, hogy önmaga lehessen.””

Hát ez biztosan így is van, de én annak a fiatal asszonykának adok igazat, aki így fogalmazott: - Megegyeztünk a férjemmel, hogy mi mindent először megbeszélünk, és azután csináljuk azt, amit én akarok.

Na, ez az, és azt a képet is látni kellett volna, ahogy az ifjú férj bambán bólogatott mindehhez.

Hát kérem, így lehet hosszan (hogy boldogan, azt nem tudom) és mindenképpen nyugodtan (és mi más kell őszintén a boldogsághoz!) megélni a hosszú házasságot.

Gyárfás András, 2024 februárjában 1.

                            Demokrácia

„Az élőt kínálja gyümölccsel tavasz, nyár,
És kínálja borral a tél, –
De én már tudom, miből él a halott:
A halott könnyekből él.”

(Karinthy Frigyes: Halott)

… Én pedig tudom, hogy a társadalom akkor marad életben, ha törvényeit ismerik, tisztelik és betartják. Ezért most rám tör a viszolygás, mert ha van valami, amit szívből utálok az a KÖZHELY, és előbbi mondatom az volt. Csakhogy kártyás lévén (nem szégyellem, a bridzstől a pókerig, és pénzben vagy csak úgy, hosszú éveken át hódoltam a játéknak) megtanultam, hogy négy ember (néha több vagy kevesebb) ha leül játszani, megegyeznek a szabályokban, és nincs olyan a földön, amiért ezeket felrúgnák. Nem, azt nem lehet, hiszen akkor nem komoly a játék, és játszani, igazán játszani csak véresen, halálosan komolyan lehet és érdemes. Akkor hát kérem szépen, élni lehet-e másképpen egy országban, és egyáltalán, a világon bárhol?

Ha megegyeztünk, hogy a makk hetes üti a tök ászt, akkor az törvény volt, még ha földrengés (ilyet is átéltem) is zavarta meg a partit. Volt veszekedés, vita, hogyne lett volna, hisz vérre, azaz még súlyosabb, pénzre ment a játék.

Emlékszem, Tompa Miki bácsi rendezőként Sepsin járt, és gyorsan össze kellett hívni egy prefi-partit. A sebész főorvos, a fogorvos meg én mindig harcra készek voltunk, és osztottunk, és minden jól ment, mígnem egy biztos bukó játékot a fogorvos megéltetett az amúgy is nyerőben lévő (ugye ősellenség a nyerő) valakivel szemben. És következett a „Te marha….” Ez volt a legszelídebb szó, mert jöttek a szitkok, és az ötödik ősöktől visszafelé anyai ágon, és olyan jelzőkkel, melyeket a papír nem bír el. Ekkor megszólalt Miki bácsi: - Fiuk, most kártyázunk vagy beszélgetünk?! És helyreállt a demokrácia, és osztott a soros.

Nem neveztük át a demokráciát sem szocialistának, sem polgárinak, hanem maradt a megbeszélt kártyaszabály. És lehetett játszani, lehetett élni…

Devla

Kissé korán, viszont nagy erővel jött a tavaszi (?) szél, és az összeboglyázott faleveleket szétszórta útra, járdára, kapu- és ajtóküszöbökre. Még novemberben óriási mennyiségben lepték el a járdákat a levelek, aztán jött az eső, nem lehetett hozzányúlni. A hó áldásként takarta el a most már mocskot az olyan kötekedő emberek szemei elől, mint amilyen én vagyok.

Közben volt nagytakarítás is, egy kora reggel megjelent olyan tíz- tizenkettő férfi-nő, jól felszerelkezve, és hosszas tanakodás után közülük kettő nekilátott a sepregetésnek, gereblyézésnek. Kis idő múlva közös reggeli, pihenő, előkerültek újságpapírba csomagolt üvegek (feltételezhetően hogy ne lehessen látni, laktózmentes-e, vagy 2,5%-os a tej), majd ugyanaz a kettő dolgozott tovább. A többi rágyújtott meg telefonált, két nap alatt végeztek, ottmaradtak az óriás halmok máig.  A választási kampány melegében újra jön majd a brigád.

Hetven évvel ezelőtt Marosvásárhelyen utcaseprők járták a város minden részét, hosszú, több méteres eszközökkel, egyik végükön kanálispucoló szerszám, a másikon közel egyméteres gallyakból összesodort seprű. Végighaladtak az utcán, majd jött egy vén cigány még vénebb gebéjével, és a magasra felpockolt szekéroldalakkal. Megrázta a csengettyűjét, hogy az udvarokról is hozzák ki a szemetet, és elkezdte megrakni a saroglyát. Amikor púposan állt és már nem érte fel a villával, csak úgy feldobta. Ha a túlsó felén leesett az útra, türelemmel átment és most újra onnan ide, innen oda.

Cigányt írok, mert akkoriban a városban még nem voltak romák, sőt az egyik szomszéd zsidó bácsi említette a régi szép időket, amikor reggel hat előtt be sem jöhettek a városba és este nyolc előtt el kellett tűnniük. (A bácsi néhány évvel előbb jött vissza valamilyen táborból - így tudtuk mi gyermekek.)

A cselédek vitték ki a csengettyűszóra a kapun belül és a ház körül gondosan összesepert (mert minden ház felelős volt a járdáért is) szemetet.

Cselédet írok, és nem lebecsülő hangsúllyal, mert a világháború után a falvakból a tizenéves lányokat a városba menekítettek a szülei vagy kergette a nyomor az éhhalál elől. Valami kevés fizetség mellett ott volt a lakás (egy szétnyitható ágy a konyhában) és élelem, na meg itt tanultak meg viselkedni, sokan főzni, írni, olvasni, s egy jobb családból hazatérve nagyobb volt a kellettük, mint az otthon maradottaknak. Idővel a városi úri (?) házakban tudták, hogy melyik faluból kell hozatni az akkor már háztartási alkalmazottat, és egy-egy lövétei lányért licitálni kellett.

Furcsa, hogy Budapestről Marosvásárhely jut eszembe, sőt össze is merem hasonlítani őket. Nyugodt szívvel állítom, hogy az egy főre eső kultúra azonos szinten, azaz inkább kissé magasabban állott, nem Budapestet leszólva, hanem Marosvásárhelyt dicsérve, és ezt Erdély bármelyik magyar városára érvényesítve.

Így volt ez. Hogy ma mi van, és mi lesz? Hát azt csak a Devla tudja megmondani.

            Pillanatfelvétel

Kint voltunk az életben, és a véletlen egy előkelő vendéglőbe terelt be ebédre. Akarva- nem akarva fültanúja lehettem a szomszéd asztalnál beszélgető ifjú üzleti titánok társalgásának.

-Te, bzdmeg (így kezdődött minden mondat), óriási tippem van. Sohasem álmodtál még olyan profitról, amit ez nekünk hoz. Tudod bzdmeg, én 99%-ban mindig őszinte voltam veled… (Na, itt én már felálltam volna és otthagyom bzdmegéket, mert ha valaki 1%-ban hazudik, az 100%-ban hazug, de számukra ez nem volt akadály.)  Szóval, bzdmg, valahol az Őrségben… - Há az meg máá hol van bzdmeg?  - Nézd meg a handidon, de ez nem érdekes, na, ott van egy óriási üres telek, most még lakik rajta valaki, de azt gondolom, nem lesz nehéz rábírni, hogy eladja, és te meg a csapatod tudod, hehehehehe… Na szóval bmeg, azt megvesszük, és kicsi befektetéssel egy olyan gyárat húzunk fel, hogy Amerika is tőlünk importál. Mit-mit bmg, hát füvet te lökött, az kell most az egész világnak. Németországban is legális már, s egy év alatt annyi terem, hogy csak győzzük learatni.

- Mégis mennyiről van szó?

- Indításnak olyan hét milliárd elég is lesz, tudod bzm, anyagokra, építés, munka, titoktartás, nyersanyag, gépek… Ennyit ez nagyjából fedne, de van még elég kemény gyerek, aki beszáll, ha te…

-  Nem-nem, szó sincs róla, akár ma is, csak egy kicsit sok van most idegen kézen, de napok kérdése és behajtjuk, számíthatsz rám. Kezet rá.

Hát kérem, ennél egy akku-gyár sokkal nehezebben épül fel. Úgy vélem,  be kellene vonják a Momentumot is, hiszen az új főnökasszony kijelentette, hogy ő nem fél, és most már tenni is kell valamit, mondta,  hát akkor itt a lehetőség…

.

                Kultúra

Szidom magam kegyetlenül. Hát mit érdemel az olyan ember, aki úton-útfélen ócsárolja a a szent TV-csatornákat, felhánytorgatva, hogy hol vannak a mosolygó, boldog arcok, miért mindig a szorongás és félelem az, amit gerjesztenek. Mind ezt teszik, mert éppen a lényeget, amiért működnek a TV-adók szerte a világon, a fiatalságot zárják ki, amikor folyamatosan kiírják/mondják, hogy a következő műsor a „tizenvalahány év alattiaknak” tilos vagy nem ajánlott.

Valamiért - na jó, sürgős folyó ügyekért - magára hagytam a készüléket, s mire visszajövök, csupa mosolygó, elégedett, boldog arc sugárzik. Én marha, hát itt van, amit hiányoltál… És látom, hogy viszket vagy fáj valami, majd egy pillanat töredéke alatt, ahogy lenyelt egy bogyót vagy rákent a sárga krémből  valamit, egyből sugárzik a boldogság. Hát nem ez kell? Kell ennél több? Mindannyiunknak viszket vagy fáj valahol, és tessék… De azért csak játszik az ördög velem, mert azt mondja: „Na, és a feltűnési viszketegségre van gyógyszer? És a becsapott lélek fájdalma?”

Hagyjon engem békén, inkább sugározza tovább a boldogságot. Mert közben megmutatják, hogy Cilike meg Jani újra megpróbálják, pedig Zsuzsi már elárulta, hogy Jani nem is Jani, hanem Rozsi, de Cilike hallgat arról, hogy ő meg Cézár lett, úgyhogy Zsuzsi fogja be a száját, mert ha megkérdeznék Bibit, ő aztán tudna egy és mást mondani Kareszről is, aki éppen most … Nem tudtam tovább követni, átkapcsoltam, hát ott aztán meg azzal jönnek, hogy ez meg az mit tett az asztalra, és elfelejtik, hogy a világot már rég nem azok az emberek irányítják, akik valamit letettek az asztalra, vagy a zongorára, a billentyűkre, úgy hogy hagyjanak engem békében, és ide azzal a bogyóval-krémmel.

Ilyenkor örvendek, hogy több száz TV-csatorna van, és valamelyiken tényleg azt adják, amire várok, és amire igény van. A hidegrázós kultúrát meg, ha sem otthon, sem az iskolában, színházban, sem a parlamentben (hühű-hahaha, parlament!) nem tanítják, akkor a TV-t igazán ne terheljék vele, maradjon a rádióban, hogy az autóban, ha ránk tülkölnek, a hallottak nyomán megtaláljuk az illő válaszszavakat…

                    Ima

Lapozok a friss Schweizer Revue-ben, és nini, újra népszavazás lesz, és el is küldték a szavazócédulákat a szokásos kísérő szövegekkel. Egy civil társaság nyújtotta be a következőt: -Vezessék be Svájcban is a tizenharmadik havi nyugdíjat!

Na már most ott (azaz Svájcban), mielőtt népszavazást írnának ki, a Nemzetgyűlés (Parlament) jóvá kell azt hagyja (nem föltétlenül többséggel.)  A Nemzetgyűlés és a Kormány ellenzi, vagy legalábbis felsorakoztatják az ellene szóló érveket. Kiderül, hogy a mostani nyugdíjak biztosítása is hatalmas erőfeszítésébe kerül az államnak, és ha belemennének a tizenharmadikba, a következő generációkra is hatalmas terhet raknának. A kezdeményezők felvázolják, hogy a ma nyugdíjasai nem tudnak lépést tartani az árak növekedésével. Kell a tizenharmadik… Az állam részéről elhangzott, hogy mi lenne, ha csak azok kapnák meg a tizenharmadikat, akik tényleg rászorulnak, stb., de ezeket lehurrogták, mondván, nem lehet sértő megkülönböztetést tenni, és ha valaki háromezret kap és a másik tízet, hát kapjon tizenharmadiknak is hármat vagy tízet, mert az igényeinek megfelelően él, és kész… Tessék megszavazni, vagy legalább kiírni a népszavazást!

Tulajdonképpen nem is a fentiek foglalkoztatnak, hanem ezek nyomán olyas valami, amitől nem tudok szabadulni.

Olyan országban (Románia) születtem és nőttem fel, ahol kötelező volt az államot becsapni, meglopni, ahol csak lehet. Hiszen az államot nem érdekelte, hogy mi fáj a népének, csak sújtotta újabb és újabb megszorító intézkedésekkel. Aztán, amikor felnőttként kikerültem Svájcba, nem értettem, hogy ott mi is van. Aztán megértettem, és most itt vagyok Zuglóban, és megint csak nem értem, hogy itt nem vették még észre, hogy az állam végre társ szeretne lenni!

Gyárfás András, 2024 januárjában

                  BÚÉK

Kifutok az időből, hisz alig pár hét, és vége a kétezer huszonháromnak, és illene leltárt, naplót, beszámolót, visszaemlékezést írni.

Hát, hogy is kezdjem…? Kinézve az ablakon látom, hogy hó/hideg van. De hát így volt az év elején is, és ezzel talán már végeztem is a világ dolgaival, mert az a sok valami, ami közben történt, ha igazat adok az írott és beolvasott híreknek, az mind nem történt meg, mert minden és mindennek az ellenkezője is le lett írva, el lett mondva és meg is lett magyarázva. és akkor….

Foglalkoznék magammal, de ehhez oda kell állnom egy nagy tükör elé, és vissza kell emlékeznem, hogy milyen voltam egy éve, és látnom kellene, milyen vagyok most. Csak hát a nagy tükör a hálószoba nagy szekrényének az ide-oda csúsztatható (tolható) ajtaján van, és ha odamegyek, nem tudok pötyögtetni a számítógépen, és az mégsem megy, hogy állandóan oda-vissza rohangáljak, és különben is ezzel a csúszó ajtóval haragban vagyok. Úgy találta ki, aki azt kitalálta, hogy az egyik ajtót rá kell lökdösni a másikra, és az nem megy, mint a régi otthoninál, melynél ki tudtam nyitni mind a két ajtót ha kerestem valamit, és láss csodát, valahol csak ott volt. Nem, ez itt nem megy, mérget vehetek rá, hogy ha a bal ajtót rálököm a jobbra, a keresett ruha azon az oldalon van, amit mindkét csúszómászó eltakar, és már olyan is volt, hogy miután előre tudtam, hogy egész biztos a másik oldalon lesz, hát egyből azt toltam el, és persze nem ott volt. Szóval magamról ennyit.

Persze voltunk színházban is, sőt kétszer is. Az első darabnak a felvonás szünetében búcsút mondtunk, mert túl sok volt, a második darabnál ugyanígy, de ott azért, mert elég volt. Kultúrának itt a TV, és még nézni sem kell, és mi ezt két készüléken tesszük, és csak úgy ömlik ránk a kultúra. Igazán kár, hogy a szövegek nagy részét kisípolják, na meg állandóan szégyenkeznünk kell, hogy a bejelentett legendát vagy ikont sohasem láttuk, és hogy időközben eltűntek a művészek, és helyükbe celebek léptek. Némileg zavar mindez, de hát nem kötelező nézni. Marad a sport, ott viszont a kosárlabda-közvetítő ”gól”-ról ordítozik, meg „gólpasszról”, na meg hogy a labda a homályba ment. Az atlétika-VB viszont csodás szivárványként visszaadta a hitet. Igen, ez az, ami több ezer éve létezik.

Persze utaztunk is, de nem külföldre, mint ahogy itt kötelező, hanem a Szülőföldünkre, Erdélybe, meg a szerető mostohaapánkhoz, Svájcba, és ezek, bár határon kívül vannak, nekünk valahogy „Otthonunk”.

Jaj, mielőtt elfelejtem, hisz ezzel kellett volna kezdenem: az újévi fogadalmak! Na, ezekkel nagyon jól állok: miután semmit sem fogadtam, mindent teljesítettem. Ezt tessék utánam csinálni!

És még valami, mert az idén is, mint már évek óta, nagyon hiányzik, és most már, ha törik, ha szakad, de az új évben megszerzem. Kellene egy kalucsni!

Boldog Ünnepeket, és még boldogabb ÚJ ÉVET!

                                                  Jövő

Az idő szűkénél kegyetlenebb korbács nincs egy feladat megoldásakor. De hát vannak olyan kérdések, melyeket, akárhogy is akarom, nem lehet megválaszolni bizonyos események bekövetkezte előtt. Be kellett várnom például a női téli sportok beindulását, hogy tisztán lássam az utóbbi  nem is tudom hány ezer év újítását. Végre megvan, amire mi férfiak és nők is ugyanúgy vágytunk… Végre olyan ruhákban (?) léphetnek fel táncdalénekesnők meg sportoló nők is, melyek többet mutatnak, mint takarnak. Nem a ruha idomul a testhez, hanem a ruha idomítja a testet. Ja, hogy emellett még énekelnek is vagy síznek, korcsolyáznak, vagy mit tudom én mit csinálnak a nők? Hát az kit érdekel, a lényeg, hogy izé, na, szóval ez meg van oldva, és kész…

Volt valami, amit most már magam mögött tudhatok. A TV (mi más) felhívást közölt, hogy tessék végrendeletet írni, mert szörnyű, mi minden történhet, ha nem tesszük meg. Megírtam, és úgy ahogy illik, lenyálaztam-ragasztottam egy borítékban, és ráírtam: VÉGRENDELET, kisbetükkel meg (für alle felle) odaírtam mellé, hogy halálom esetén felbontandó. És azt is, hogy csak halálom esetén, ha esetleg nem halok meg, ne tessék kinyitni. A mai világban nem lehet eléggé elővigyázatos a zember.

De miket is irkálok itt össze-vissza! Miért nem inkább arról írok, ami nyolc milliárd ember gondja? A MAGÁNY. Ezt állítja az ennél még több pszichológus (persze nem ingyen). És nem csak az öregek gondja ez, mondják, hanem egyre több fiatal szenved ebben. Persze, hiszen nincs még elég pénzük (mint az öregeknek, igazságtalanul), hogy kifizessék a terápiákat, hanem mert sehol senki a közelben, akinek úgy igazán elmondhatnák, hogy nem is tudják, hogy mit, hisz itt a baj. Fáj, de nem tudják, hogy mi, és miért, és meddig, mert egyedül vannak a szüleik, akiket hagyni kell, hogy dolgozzanak, mert ha nem, hát ki fizeti ezt a nagy magányt? Szóval, nagy a baj!

De addig is ne azzal gyomrozzuk egymást, hogy Ukrajna tagja lesz-e az EU-nak, hanem győzzük meg Oroszországot az amúgy is az Európában levő fővárosával, Moszkvával együtt, hogy lépjen be az EU-ba, vagy inkább kösse magához a pirinyó Európát, és akkor, na akkor…

De hát ez a jövő zenéje és a kérdés most az: van-e JÖVŐ?

A marosvásárhelyi református vártemplom Főlépcsője

Ugyancsak meglepett az igencsak megtisztelő felszólítás, hogy írnék a Vértelen Vértanukról. Az öröm félelemmel párosult, hisz ez mély lelki, sőt filozófiai méretű téma, ami igencsak ellentmond a született jellemvonásaimnak, melyek inkább a „szemtelen szemtanuk”-hoz állnak közelebb. Meg kellett várnom a második levelet, ami már konkrétebb, szobrokról, emlékművekről kér írást, és ez talán menni fog. Mert itt van a vártemplom Főlépcsője. Azaz már csak volt, mert lebontották. De mit is jelentett ez tulajdonképpen a városnak?

A Marosvásárhelyi Polgárok (nem összetévesztendő Márai Kassai polgáraival) nem valami osztályfölötti, felsőbbrendű közösség volt, hanem a munkájukat legjobb tudással végző - némelyikük országos hírnévre is szert tevő - szakemberek: szobafestők, szabók, kelmefestők, asztalosok, bádogosok, és… és igen, orvosok, tanárok, színészek, zenészek…

A mai modern, új időkben kellett rájönnöm, hogy lehet ez másképpen is. Az ablakpárkányokat újrafesteni hívtunk ki valakit (internet hirdetés), és ripsz-ropsz, jó drágán kész is volt, de az ecset itt-ott rácsúszott az ablaküvegre, és amikor kérdően néztem (stenments, hogy szóljak) a mesterre, a válasz így hangzott: - Gyárfás úr, maga minőségi munkát akart? Hát azt úgy kell megrendelni…

Na de vissza a Főlépcsőre. A városnak két színhelye volt akkoriban (negyvenes évek vége, ötvenes, hatvanas évek eleje), ahol a Polgárok méltósággal, némán  felmérhették, megmutathatták, hogy igen, vagyunk, és nekünk gyerekeknek mint valós gyökereket (igaz, léggyökerek, de kemények, szívósak) adhattak át a polgári viselkedést-tartást. Az egyik a Színház volt, a másik a vasárnapi istentisztelet utáni levonulási terep, a Főlépcső.

A Színház, miután elzavarták onnan a báró művészeti titkárt (br. Kemény János - a szerk.) mégis megmaradt a művelődés központjának, és végezte is feladatát hosszú évtizedeken át, de mint a történelemben, ott is az aranykor után jött az ezüst, és mára több is küzd a bronzért…Így lett számomra Emlékmű a Főlépcső.

De hadd írjak a „névtelen vértanúkról”, arról a több százezernyi nagyszülőről, akik átéltek a két világégést, és a polgárok közösségévé neveltek minket, unokákat.

Csíkszentsimoni Veress Donát kántor, tanító, igazgató, anyai nagytatámék (Apó) a negyvenes évek végén hozzánk költöztek, miután kényszerlakhelyek sorát kellett végigjárniuk (Csíkszentsimon, Székelyudvarhely). Apó magával hozta a hatalmas Golgota, az Aradi vértanúk képeit, a vaskos, félméteres, három kilós Petőfi kötetet, és ami számomra akkor a legfontosabb és legizgalmasabb volt: a satupadot.

Na, emellé állított, és kalapáccsal a kezében oktatott, hogyan kell szeget beverni és élni. –Panci (ez volt a kölyöknevem), bemérjük, de nem egyszer, hanem hétszer is, hogy hova akarjuk a szeget ütni (az életben is határozd el, mi akarsz lenni), aztán minden szükségeset a kezünk ügyébe teszünk (tehát tanulunk, iskolákba járunk), a bal kéz hüvelyk- és mutatóujja közé vesszük a szeget és a kijelölt pontra helyezzük. Aztán - nagyon fontos - három apró koppintással rögzítjük, majd mély levegőt veszünk, magasba emeljük a kalapácsot, és HEHHH és Pufff, a szeg már el is süllyedt. Na tessék, Panci, te jössz.

Kimértem, szeg a kézbe, három kis koppintás, és PUFFF a hüvelykujjamra, a szeg elferdülve félig a fába. - Na látod, nem figyeltél, a HEHHH nagyon fontos, mert levegőt veszünk, és….

Isten nyugosztalja! Azóta mindent inkább ragasztok. Úgy is néz ki.

Zárómondatként valami, ami végigkísérte egész életemet. Mélyen fájlaljuk, hogy nincs Erdélyország, és nem vesszük észre, hogy közben megszületett Erdély, a Világváros. Sokan, több barátom, meg jómagam is, akik körbejártuk a golyóbist északtól délig, kelettől nyugatig, mindenütt találkoztunk ennek a Világvárosnak a polgáraival. Az egyik legmaradandóbb, anekdotaszerű élménye egy karmester-barátomnak volt. Kanadai útján egy kisvárosban a koncert után vacsorára hívta őt egy ott már rég gyökeret eresztett erdélyi vállalkozó. Az autójuk mellé egyszer csak beállt a helyi seriff kocsija, kiszállt egy fekete rendőr, és már írja is a büntetést.  - Baj van - szólt a házigazdának. Mire az kinyitott az ablakot és kikiáltott: - Józsi te, ne marháskodj, erdélyi vendégeim vannak! - Ja?! Bocs. Jó mulatást. Jött magyarul, a fekete rendőrtől!

                                                   Tanügy

Szóval kérem szépen (mondja a pedagógus Főfőfő), lássunk tisztán. Hogy a Kormány most megemelte a fizetéseket (távolról sem annyival, amit mi el ne tudnánk költeni) az egy, de a Tanügy, mint olyan, továbbra is szenved, tehát alapjaiban, kérem szépen, alapjaiban kell lényegesen változtatni.

Ahogy az egészségügyben sem oldódtak meg a beteg és orvos állandó nehézségei. Mert kérem szépen, az, hogy duplájára-triplájára emelték az orvosok fizetését, az egy, de kérem szépen, a dolgoknak vannak lelki, igen, lelki, mert a lélek és a test az egy egész, tehát, kérem szépen, van lelki oldala is. Gondoljunk bele, elvették a hálapénzt, ezzel súlyosan megsértették a beteg és az orvos kapcsolatát, mert amikor a hálás beteg átnyújthatta azt az izét és áldó szavakat rebesgetett, az orvos láthatta munkájának gyümölcsét, sőt kézbe, azaz zsebre is tehette. Nahát, ettől most megfosztották mindkettőt, de ott legalább megteremtették a magánrendelés lehetőségét (mint a gomba tavasszal, úgy szaporodnak a magánrendelők), és az orvos a kórházból oda szaladhat, sőt van, aki három-négy rendelőt is tart társaival... Szóval megoldották.

A tanügyet is alapjaiban kell átszervezni és magán-rendszerbe besorolni, ez minőségi ugrást jelentene tanításban és fizetésben is.

Tegyük fel, hogy valaki kimagaslóan jól tanítja az összeadás-kivonást. Akkor hát minek őt arra kényszeríteni, hogy a gyökvonást is tanítsa. Ő lesz az „összeadás/kivonás” tanára a főváros magániskoláiban, ahova azok a gyermekek járnak, akik kimagaslóan magas képzettségre akarnak szert tenni. Aztán a többi tantárgyat is szakosítani kell, lesz, aki a nagy betűket, más a kérdő- meg felkiáltó jeleket nem középiskolás fokon fogja tanítani, taní-tani…

A Főfőfő arra buzdít, hogy addig is sztrájk, sztrájk és sztrájk, és minél gyorsabban ki kell nevelni ama ifjúságot, mely trágár beszédével világossá teszi, hogy mi is kell az új világ új nemzedékének.

És tessék már végre abbahagyni azt az ostobaságot, hogy a tanári pálya az elhivatottság. Az új világban ilyen már nincs, a művész az a celeb, aki, ha letolja a gatyáját/bugyiját, nagyobb sikert arat, mint Latinovits vagy Ruttkai az átkosban. És folytathatnám azzal, hogy sok szónak…na mije is van…? Hirtelen nem jut eszembe, inkább hagyjuk…