Gyárfás András, 2026 június

                                            Röviden

Tisztázni kellene egynémely fogalmat meg történést.

Nem a Demokrácia győzelmét jelentette ez a választás, ahogy nyugaton tartják és dicsérnek kéretlen, hanem  a balhét vágyó tömegnek buta gyűlölete győzedelmeskedett. És megteremté az ember a maga képmására az Istent. És nem kevés az orvos, hanem sok a beteg!

Ez utóbbin segíteni lehetne,  ha hivatalosan a Mesterséges Intelligenciát is beiktatnánk az egészségügybe. Mindenki először kötelezően az MI-nek kell elmondja, hogy mi bántja, mi fáj, esetleg fényképet is küld a kiütéseiről, a válasz mehet a felhőbe, a háziorvos/nő átírja a javasolt receptet, és a ”beteg” mehet a patikába vagy a fészkes…..   otthonába. Kész. Na még annyit, hogy a parlamenti egészségügyi bizottság jutalmazásait leszállítjuk 75%-al, és a megtakarítást átírjuk a háziorvos/nő bankszámlájára, vagy a patikába, vagy a lecsóba.

A szőrmekabát nem ehető, de az árából egy évig lehet otthon ebédelni. Hogy ezt miért írom-mondom?  Hogy elmondhassam vagy írhassam azt is, hogy egy közösség mindig a legjobbját választja vezetőnek, ha a humor közbe nem szól - lásd Cicciolina latin humorát, Zelenszkij  ukrán vicceit, vagy a mai magyar akasztófa-humort. Hacsak mindezt az illetékesek nem gondolták komolyan, mert akkor aztán itt a kérdés: hogy nézhet ki az őt választok tömege? Brrrrr…

Miniszterelnökünk nyugaton járt és mindent elkövetett, hogy az ottaniaknak kedvet csináljon az idelátogatáshoz. Idézem: „Magyarország Európa legkorruptabb országa, az életszínvonal a legalacsonyabb Európában, a Köztársasági Elnökünk nyugodtan nézi, hogy gyermekeink ezreit gyalázzák a fideszes pedofilok bandái”.  Gyertek hát!

Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isȧ, por ës homou vogymuk.

                Berlin

Az „Ich bin ein Berliner” a történelem egyik leghíresebb politikai mondata, melyet John F. Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok elnöke mondott el 1963. június 26-án, berlini látogatásán - írja a Mesterséges Intelligencia.

Hogy hazudna a MI? Alig hinném, az ilyesmi ma már másnak a szabadalma. De öntsünk tiszta vizet a pohárba, ezt a mi Miniszterelnökünk (az új) mondta a napokban Berlinben, és neki csak hiszünk, mert mi lenne egy országgal, ha nincs  1000%-os bizalommal a vezetője iránt. Na!

Na, és ez a Beszéd végre választ adott a most már több mint egy hónapja tartó vajúdásra: miért veszített a Fidesz? Vagy inkább: miért nyert a Tisza?! Ő ezt érthetően megválaszolta: munka, munka és munka. „Több mint egy millió kilométert utaztam le és napi 5-6 beszédet is tartottam az Országban, kelettől nyugatra és északtól délig.”

Hisszük/láttuk/hallottuk. Csak ezek a fránya számok… Egy millió… hát, ha napi százas átlaggal rohanta az országot keresztül és kasul, és napi 16 óra munkával (?) számolva , akkor nyolc óra marad utazásra (kampányban nem alszunk), hát akkor napi 800 km-t tett meg, és 1000000 : 800 =1250 nap, azaz 3,42 év. Megvan, ezért tart még mindig a kampány, az embert nem hagyják kormányozni, mert állandóan… izé…

A német, ma még ellenzék, de már a legnagyobb párt, az AFD, meghallgatva a beszédet, csak ennyit kérdezett: Tényleg?

De hát mit érdekel ez minket, hisz az a jövő hangja, mi egyelőre a jelenben élünk és takarítunk, és ha utánagondolok, hogy még csak közel ezer embert rúgtunk ki, és több mint kétmilliót kell még… És a szemét népség már odáig merészkedett, hogy tüntet! Még szerencse, hogy a teraszom előtt vonult a sok megtévesztett alak, és én idejében ki tudtam állni, és lengettem a zászlót… Igen, tudom, értem vonultok, köszönöm, és az őszinte sajtó meg TV megértette, és aki nem, hát az szégyellje magát.

Mi mindent szerettem volna  még elmondani, de most csak ennyit. Ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom! Itt már-már dalra fakadtam….

                                       Valaki hülye

Sok évvel ezelőtt őt-hat éves vásott  kölykök voltunk, játékszereinket elvitte a világháború meg a világgyőzelmet megcélzó proletárforradalom. Mi mást tehettünk volna, összeverődtünk az ú tszélére és találós kérdéseket tettünk fel: - Van-e repülő ló? - Igen, a holló. - Hülye, az madár, nem ló! - Akkor nincs! - Te vagy a hülye - szólt egy harmadik - mert a tegnap az állatkertbe repülőn hoztak egy vízilovat. Tehát van. – Hülye-hülye, a ló nem repült, csak a repülő.  - És akkor a ló gyalogolt vagy lovagolt utána?

És így ment, akárcsak ma a Parlamentben, ahol az egyik feltette a vitát mindig lezáró nagy kérdést: - Ha én vagyok ÉN és te vagy TE, ki a hülye, én vagy Te? - Szóval azt mondod, hogy TE. Hát akkor beismerted, hogy te, mert te vagy TE.

Egyelőre a szakbizottságokban kellene ezt a  vitát lejátszani, mert a minap az egészségügyi és bmbmbmbmb bizottság, ahol 11 tag, köztük 7 tiszás, megvitatta, majd eldöntötte azt a kérdést, hogy a bizottság elé kerülő kérdéseket eldöntheti- e az Elnök egyedül. A  bizottság alelnöke, aki egyébként MP sógora (aki visszalépett a miniszteri posztból), azon a véleményen volt, hogy igen, az sokkal gyorsabb ügyintézési mód, míg a 4 másik kétségbe vonta, hogy egy bizottsági ügyben ne a bizottság döntése kerüljön napirendre.

- Na jó, akkor szavazzunk! 7:4 arányban győzött az igazság! Az elnök (azaz ebben a bizottságban az alelnök) szava dönt. Kész, ügy lezárva.

Akkor most ki a hülye? ÉN vagy TE?

                  Párban

Furcsa gondolatpárosítások kavarodnak az ember fejében.

Valahányszor a parlamentben a miniszterelnök felmegy a pulpitusra és rákezd híveinek  agymosására, akaratlanul Rejtő Jenő egyik regényében megörökített mondás jut eszembe: - Úgy van, fiúk, mindig a lámpával kell kezdeni! - mondta a félszemű kalóz az Észak-afrikai kikötő kocsmájábán, amikor  elkezdődött a szokásos bunyó, és pont az ép szemét találta el az eldobott rumos üveg…

Aztán egy képviselőnek válaszolva kitér arra, hogy az ásotthalmi határvédő dróton nem biztos, hogy az illegális migránsok vágják a hatalmas lyukakat, hanem könnyen meglehet, hogy a Fidesz olcsó trükkje ez…

   És akkor  jön elő Csau idejéből a történet.

Székelyudvarhely szélére egy üres lakóházba beköltöztetnek román ortodox apácákat (kölugöreacákat), és rá néhány napra már jön is feljelentés a rendőrségre, hogy valakik betörték az ablakokat. Kiszáll az akkor még nagyobb részt magyar vagy székely rendőr,  és udvariasan megkéri a feljelentőket, hogy vonnák vissza a nagy vihart kavaró botrányos panaszukat,  mert furcsa mód az ablaküveg-szilánkok a járdán vannak, de belül a szobákban semmi.

Hogy miért nincs nekünk egy Émile Zolánk, aki megírta a J’Accuse regényt/ felhívást , melyben vette a bátorságot és az alaptalan vádakat visszairányította a kormányra,  vagy akár egy Mikszáth Kálmánunk, aki az Országos Hírlapban így ír:: „Zola Emil ma nyílt levelet tesz közzé az Aurore-ban, mely, mint a Röntgen-sugár, rémesen bevilágít a titokzatos ügy piszkos rejtelmeibe.

Igaz, Zola egy évre el kellett meneküljön Angliába, mégsem hallgatott,  tisztában lévén azzal, hogy egy közismert embernek kötelességei is vannak.

Az egyik sajtótájékoztatón, három hölgy kíséretében, egy bátrabb újságírónak aídott válaszában Ő újra kijelentette: „Amíg én vagyok a miniszterelnök, Magyarországra illegális migráns egy sem jöhet.“.

Majd jönnek ezrével Nyugatról a legálisok. Na, ezt már nem mondta, de a lényeg, hogy valaki a lámpát leoltotta…

Gyárfás András 2026 májusi aktuálisai

                                            Na ne…

Na ne, azért ezt ne tessék velem csinálni..

Odaáll Ő, aszályveszélyben Ópusztaszer végtelen mezején, körötte a kormány igen tisztelt tagjai meg a vízművek stb. felelősei, és jöhet a közös fotó, amelyik bizonyítja, hogy Ö komolyan veszi a katasztrófát és azonnal intézkedik, ennyi és ennyik millió vagy milliárd forint, és kész. De mi az a fránya nagy víztükör a hátuk mögött?

De előbb még megmutat egy ágyat, amelyik inkább priccs, mint luxi valami: „Tessék kérem megnézni, hogyan urizált az előző miniszterelnök”. Közben elfelejti, hogy mi nem felejtjük el azt a dupla ágyat, ahol Ő konszenzussal, egy kis fehér por társaságában...  na de ezt hagyjuk..

Aztán jön az átadás - átvétel, amikor kórusban zengnek az átvevők (a rengeteg irat még ki sincs nyitva), hogyasszongya micsoda hiányok, és nyomorország …. Jut eszembe: Major Tamást megkérdezték, mi a véleménye a másik színház bemutatójáról. - Hát: ilyen és olyan, és egyebek... Mire a kérdező: - De Tamás, te ott se voltál? - Minek azt látni? - volt a felelet.

És egyikük előadást tart arról, hogy a múlt rendszerben a fogyatékosak eleve esélytelenek, teljes nyomorra voltak ítélve. Csak azt felejti el, hogy ő vak létére miniszter lett…

A kultúráért felelős miniszter: - Én a békéért szeretnék vívni, és nem harcolni!

De ránk látnak Svájcból is. Roger Köppel, a Die Weltwoche főszerkesztője és kiadója, a svájci Néppárt (SVP) parlamenti képviselője, rendkívül kemény véleményt mondott az új miniszterelnökről. Az elismert újságíró Magyar Pétert egy videóban diktátornak nevezte.

Ez év elején közölte a zürichi egyetem társadalmi kérdésekkel foglalkozó tanszéke több mint húsz éves kutatásának eredményét. Eszerint egy politikai rendszer megváltoztatásához elég 6 hónap, egy gazdasági rendszer megváltoztatása hat év, a társadalmi rendszeré hatvan évet igényel!

A fene tudja, miért, de valahogy elhiszem ezt, és szomorú vagyok

             Tubus

Fszk. úr, meg szeretném kérni, ha a közeljövőben a politikáról vagy annak szereplőiről kezdek írni, üssön azonnal a kezemre: - András, ne tedd! Mert nem tudsz akkora marhaságot írni, hogy rá ne licitáljanak, még mielőtt megjelenne, és mire a Nagyérdemű asztalára (képernyőjére) kerül, már unalmassá válik, és folyóirat annál nagyobb bűnt, hogy untassa olvasóit, nem tud elkövetni.

    Azért én megpróbálom. Szóval: hülyülök…

Annyi, akár mindennapos, de mégis szellemes, esetleg bosszantó dolog történik nap mint nap… Mint például… De hogy is hívják azt a csövet, tokot, hüvelyt, hengert, tartályt … na, a nyelvem hegyén van, segítsen már Fszk. úr, megáll az eszem, egy igazán banális szó, lehet, hogy nem egészem magyar eredetű, de még egy alig kétéves is gyerek is tudja… segítsen már valaki…

-András, miért nyitottál meg két tubus fogkrémet? –szól rám a feleségem. Megvan, megvan, heuréka, hát nem érdemes megnősülni!? Tubus, hát persze, hogy Tubus, ez az. Itt van kérem a tubus a kezemben, most éppen nem a benne levő fogkrém vagy paszta az, ami nekem nagyon kell, és csak le kell tekerni a kupakot (ez a szó, a „kupak” viszont egyből bejött!) és megnyomni a tubust, és jön ki belőle annyi, amennyit én éppen akarok…

Hát ez kérem csak egy álom. A politikatörténeti valóság az, hogy a tubust bal kézzel nagyon szorosan kell tartani, hogy el ne forduljon és nyomni teljes erőből lefele, amíg egy kattanás nem jelzi, hogy elvált a kupak a csőtől. Most már egészen le lehet csavarni, és az a mennyiség a krémből vagy abból, a mi a tubusban volt, a nagy nyomás hatására kitódul. Kenjük hát kérem, ha még nem kenődött el a pizsamánkon. De ezt már rábízom a véletlenre, és sűrűn bocsánatot kérek a feleségemtől, hogy nem válaszoltam azonnal, hogy né, mi történt…

Hát kérdem, nem izgalmasabb ez a történet, mint amikor maga a miniszterelnök vezet végig a Karmelita kolostoron és mondja a korszakalkotó marrrrrrhaságokat?!

   Mindig mindent

Most már tényleg üljön el a hitvány, hisz mi ma az egész világ által elismert és most már irigyelt demokratikus többség vagyunk, itt kérem, a demokrácia uralmon van, és lesz örökkön örökké.

Egy pillanatra álljunk meg és vegyük sorra, mit ígér vezérlő csillagunk: -„Megváltoztatok mindent!”.  Mindent, értitek? MINDENT!

Kishitű ellenzékiként mit kérek hát már most számon? Hiszen megmondta, egyszerre mindent, nem darabonként, egy kicsit itt, egy kicsit ott, ahol éppen szorít, mint azt ti tettétek. Egyszerre MINDENT.

Csitt, be veletek a Parlamentbe, ott ugathattok, de az utca, a TV a miénk, pontosabban az ENYÉM. És enyém a parlament ablaka is, végtére valahova csak ki kell ülni koccintani, nemde?

És meddig? Amíg „a magyar név megint szép lesz”, Petőfinek csak hisztek?!  Ti, na nem is írom ide, kik…

Talán, hogy jobban megértsétek, a nép akaratát a Magyar, tehát a Magyar Péter név fejezi ki. És ha én leszállok Lengyelországban, az ottani kormányszóvivő ne Orbán Viktor miniszterelnököt  köszöntse, és a másik ne tuszkoljon engem jobbra meg balra, én úgy megyek végig, ahogy akarom, keresztbe vagy kasul a díszszázadon át, ahogy nekem tetszik… Na! Meg vagyok értve, ti szemét banda?! Jól fogalmazta meg látnokunk, Puzsér Róbert: akkor lesz boldog Magyarország, ha ti mind egy szálig elpucoltok innen.

Ne törődjetek azzal, hogy mi marad. Mi, a szent demokrácia, a többség, míg csal fel nem éltünk mindent, itt maradunk.

Azután? Mi az, hogy azután? Na, ezen gondolkozzatok, ti.  Udvarias lévén nem is írom ki, hogy ti kik…

                        A 22-es csapdája

Vége, háború van, mert háború nincs, háború nincs, nincs háború, tehát háború van. Bezárult a 22-es csapdája, feloldhatatlan ördögi kör, nincs kiút. Töröljük az Alkotmány cikkelyeit, melyek a jelen pillanatban akadályozzák a mindennapi életünket. Fellélegezhetünk, nyolc évnél tovább nem lehet senki Miniszterelnök, hurrá, hurrá, ez hiányzott nekünk. És ami a legjobb, visszamenőleg 1990-től (itt egy kicsit meginogtam, mert azóta csak egy valaki volt hosszabban, és egy ember miatt csak nem csinálunk új alkotmányt (vagy mégis?) Szóval, ha lehetne, kérném szépen, javítsák át 1848-ra. Megnyugtató, hogy amíg kétharmad van kormányon, és ez még száz napig biztos, oda-vissza tologathatják a dátumokat.

Halaszthatatlan volt, hogy kezdeményezzék a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését. Nagyon helyes, mekkora marhaság ilyesmikhez ragaszkodni, amikor a világ egyre jóságosabb, önzetlenebb, különösképp ukrán és román testvéreinkre igaz ez, hiszen a történelem annyi példával igazolta, milyen forró öleléssel nyúltak hozzánk, amikor csak tehették. Budapest ostroma a második világháború végén, asszonyaink, lányaink számára az ukrán kozákok szabad szerelmének édenkertje volt, Erdélyben meg szénnel festették be az anyák lányaik arcát, hogy idősebbeknek mutassanak, buta módon féltve a Szuverenitást.

Minden száz év után újraszületik az új Titán-pszichopata, valami olyan megmagyarázhatatlan betegséggel felruházott ember, ki a közvetlen környezetét megbabonázza, az érdekeit kiszolgálókat megvásárolja, majd kigyúrt analfabéta alakok védelme alatt járja az országot és hirdeti a ”jót”, amit csak Ő tud elhozni. (Ide illik egy réges-régi mondóka: Megbolondult Szilágyi, jár az utcán mint Laci, hirdeti a kolerát, ebből kap sok piculát… A szerk.)

Nekem jutott az ilyenekből Romániában, egy Csau. Emlékszem, milyen ártatlanul kezdődött, hisz csupa jót akart, román-magyar testvériséget, eltüntetni az igazságtalan vagyonkülönbségeket, aztán lett mostoha-testvériség meg általános mély szegénység, na persze kivéve az őt rajongva követőket.

Nem kérek ebből, és nem kívánok megszökni, mint Yossarian, Joseph Heller regényében, aki egyedül maradt józan a 22-es csapdájába szorult, teljesen meghülyültek közül.

Nem tudom, és nem is akarom elhinni, hogy közel két és félmillió gondolkodót rabul ejtsen a csapda. Jó, legyen a minden új kormánynak kijáró 100 napnyi türelmi idő, és ne legyen háború, de végre kormányozzon a Kormány és tapsoljon az Ellenzék. Tapsolja vissza a józanságot.

Gyárfás András 2026. április 12. után

                                                  A beszéd

          Megvolt, és még nem szabadultam meg egészen a Vae victis (jaj a legyőzötteknek - a szerk.) fenyegetésétől. Én valami egészen hamis demokrácia (svájci) neveltje vagyok, ezért nehezen vettem tudomásul, hogy egy, még mindig a kampányt folytató valakinek gyűlölettől izzó üvöltözését hallom. Szomorúan vettem tudomásul, hogy az a tizenhat év, aminek mellesleg Ő maga is cselekvő felelőse volt, milyen borzalmas állapotú országot hagyott most Ő-rá. Aki tudja, mit kell tennie, és minden magyar, bárhol éljen is a világon, örvendezzen velünk együtt. Az ukránok visszakapták a teljes, kétes eredetű arany és pénzszállítmányt. Igaz, még kártérítést is követelnek, de az országok közötti barátság mindenek előtt.  Az EU mondott valamit: ha ez így és az úgy, akkor, ha nem is az egész összeg, de milliárdok (forintban?) még az idén (na, ezt így nem mondták) valamikor megérkeznek, de az EU úgy ítéli meg, hogy mi nem is tudjuk elkölteni, és akkor minek annyi amennyi – na, szóval erről még nagyon konstruktívan beszélni fogunk majd május negyvenben. És ugye megértőek vagyunk, de Ukrajnába kell átutaljuk, hiszen háború meg izé. Na de ez nem az ünneprontás pillanata, és igazán elég, ha néhány főtisztviselőt gazemberként mutat be, aki, ha nem mondanak le maguktól, majd meglátják… Mert mi mindent megbocsátunk, de semmit sem felejtünk el, és a szeretet fogja elárasztani az országot, na …

          Aztán kijött az Országház lépcsőjének tetejére, fogadta a katonai parádét, és megint beszélt. De nini, valaki rosszul lett, biztosan a naptól, azonnal orvost, ott meg egy kislány keresi az édesanyját, és később egy fiúcska, aki, amikor megkérdezik, hogy hívnak, büszkén rázza a nemzeti zászlót,  és „Árad a Tisza”  a válasz.

          Aztán mindent felülírt, amikor a számtalanszor elhangzott  aggódó szövegek után, miszerint a gyermek a legnagyobb értékünk és a jövőnk és a szemünk fénye, megjelent a lépcsők tetején három félárva, a ,,jaj-jaj-jaj, gyűjtést kell indítani „ jelszóval.

          A végére hagyom a legjobbat, ami mindnyájunkat testközelben érint, hiszen az egészségügy minisztere hamarosan kigyógyul az őt letámadó rángógörcsből, és akkor aztán…na de előtte még jó lenne bocsánatot kérni az angol slágercsillagtól, akit leszorított még a mellékszínpadról is, de hát a roham az roham…Szóval életre szóló élmény volt.

          Ja, hogy mi lesz ezután? Kit érdekel, de igazán? A Dél-szudáni állapotoknál, amiben most vagyunk, rosszabb már nem lehet.

          Ja, még valami, visszatérve a Vae victis-hez: ahogy akkor Rómát a capitoliumi ludak megmentették a gall pusztítóktól, most talán a hortobágyi libák... Reménykedjünk!

                                 Elkezdődött

Tisztelt Hölgyem/Uram! Tájékoztatjuk, hogy mostantól a leiratkozas.kormanytajekoztato@mk.gov.hu e-mail-címen történő leiratkozás mellett lehetősége van az alábbi Leiratkozom gombra kattintással is leiratkozni Magyarország Kormánya hírleveleiről.

Ez az első hírlevél, amit a friss, még meleg kormánytól kapok, és óriási öröm, nem csalódtam, igen ez kell nekünk, minél több leiratkozási lehetőség arról amit nem is tudom, hogy mit tartalmaz .. Igen, Szabad Magyarország, most már igazán  valóra vált, mit nekem Kormány, engem csak ne irányítgassanak ilyen-olyan rendeletekkel és vegyék tudomásul, hogy nem is érdekel, hogy Ők ott valahol miket határoztak. Itt van mindjárt a szomszédban Románia, az ország, melyet Önök a kampányukban többször említettek, hogy messze előttünk jár, harminchét év alatt harminchét kormányuk volt, hát hol vagyunk mi ettől, száz év alatt sem hozzuk be ezt a szörnyű lemaradást.

Át kell vennünk az ő százezer éves népi bölcsességüket: „Buturuga mica rasturna carul mare“ -   magyarul: kicsi tönk (tuskó) borítja fel a nagy szekeret. Na kérem, tessék már szétnézni és a kátyúkkal történő kísérletezést abbahagyni, tuskókat, rönköket, tönköket az útra, nem hiszem, hogy nem lenne elég , hisz a frissen írt levelük is azt bizonyítja, hogy egy bunkó is fejre tudja állítani az ország igazgatását. Van mire építeni vagy rombolni, kinek mit hoz a változás.

Én, szerény zuglói honpolgár is tennék egy javaslatot. A Rákos patak partján teljes a zűrzavar kérem szépen, a zemberek csak úgy, ki botokkal, ki kerékpárral, kutyákkal vagy nélkülük (de erről majd külön írok) kiállnak a parti sétaösvényre, és megy ki erre, ki arra. Óriási a káosz, egyszeri ránézésre nem is tudod, hogy ki jön és, ki megy.  És ez csak egy a katasztrófák közül, mert elképzelhető, hogy (igaz, ez nem történt még meg, de ki tudja...) akik már századszor találkoznak, köszönnek. El teccik tudni ezt képzelni, hát mégis hol vagyunk s mi van itt, és akkor, ha a kormányunk nagyon helyesen hoz egy rendeletet, hogy a fiatalabb köszönjön előre, meg a férfi a nőnek, és az  idegenre - aki szintén nem ír, nem olvas – ráköszönök, hát nem jogos, hogy leköpjön?

És ez még nem is a legnagyobb baj amivel küszködök, de boldog leszek, ha jelen írásommal megkérdezhetem a hivatalt, hogy mikor kértem én egyáltalán, hogy tájékoztassanak levélben erről meg arról, ami különben még a vízcsapból is ömlik rám?!

Gyárfás András 2026. április 12. után

            Baktatás

Illene már valami mással is foglalkozni, állandóan csak választás, választás. Kész, el kell fogadni. Persze azért vissza kell nézni, hol, hogy, mit és mikor rontottunk el, de az önmarcangolásnak sincs értelme. Ki kell menni a természet lágy, zöld ölébe mint ahogy én ma hajnalban is tettem. A Rákospatak majdnem az ablakunk alatt folyik, kitaposott gyalog- és kutyus-sétáltató ösvényekkel, elő a két botot, s hajrá… De alig néhány méter és már jönnek a gondolatok, még mindig a megváltozott világról. Íme, kellemes látvány, a nők, az a kevés, aki ilyen korán már szenvedélyesen szalad, megerősítik bennem a hitet, hogy igen, megváltozott minden, ma már a nők nem alkalomhoz illően öltöznek, hanem vetkőznek. Jól teszik, hajrá…

De jaj - na de ilyet -, az én nemem díszpéldánya az ösvény közepén nyitja a sliccét és már ömlik (irigylésre méltóan) a vízsugár. Akaratlan is ránézek, nem szólnék, ott még nem tartunk, de ő rám szól: - Megnyertük, és a választások után mindent lehet! Tényleg, ezt ígérték, és már teszik is… Lám, honnan jött a nagy szürke tömeg. Ez van, de kötelesek vagyunk ezt szeretni is?

Magasabb szinten. A modern autokrata nem akarja, hogy mindenki féljen tőle (mint Sztálin); azt akarja, hogy az emberek elhiggyék, ő a legjobb választás, az ellenzék pedig alkalmatlan vagy áruló.

Íme két idézet:

A bíróságok, a választási bizottságok és az ombudsmani hivatalok formailag léteznek, de a vezetéshez lojális emberek töltsék be a kulcspozíciókat! (Taylor & Francis írásaiból)

A modern autokráciák (vagy hibrid rendszerek) már nem falakkal és szögesdróttal, hanem információs kontrollal és a demokrácia látszatával tartják fenn magukat.( Sergei Guriev és Daniel Treisman politológusok.

Maradjunk a Rákos patak ösvényén Zuglóban, és jobban megértjük … Á, nem értek én  semmit. Baktass András, számold a lépéseket, ne nézz se jobbra, se balra, és hátra semmiképp, mert orra esel.

                Áprilisi záró

A hagyományokat tisztelni, őrizni, ápolni és gyakorolni kell. A rómaiak hagyták ránk a „divede et impera” – az oszd meg és uralkodj ősi bölcsességét. Igaz, nem föltétlen hagyományként, de hasznos módszerként, azaz hogyan lehet egy sokak által nem kívánt célt elérni. Ők még nagy birodalmuk további terjesztésére alkalmazták ezt, a határaikon élő, még szervezetlen törzseket uszították egymásra, majd,ha elérkezett az idő, indult három sorban a légió, a gyermekeket és a nők többségét megölték, a férfiak nyakára meg rabszolgalánc szorult. És hurrá, a birodalom újra nagyobb lett, míg végül, védelmi képességeit meghaladva, szétpukkadt, mint egy légballon.

De jött XI. Lajos „Diviser pour régner”-je, mellyel egymásnak uszította  a nemességet, és ő zavartalanul uralkodott.

Most pedig megérkeztük Magyarországra 2026-ban, és mivel nincs birodalom és nincs nemesség sem, hát akkor   Nemzetet osztjuk meg. Először leválasztjuk a külhoniakat, nincs többet székelyzászló és bármi, ami délen,  északon vagy keleten a létezésükre utalna, visszaköveteljük mindazt, amit az előző kormány ilyen-olyan, számunkra elfogadhatatlan alapon oda juttatott. Nem törődünk azzal, hogy itt több százezer rokonuk, barátjuk él, elfelejtetjük a felmérhetetlen kincsek halmazát, melyet magyarság onnan kapott, elfelejtjük a magyar történelem többszöri újjászületését. Élvezzük, hogy a tömeg erre fogékony, és nem arra, hogy milyen aljasságokat követünk el hatalmunk megtartásáért.

Magától értetődik, hogy a „rendszerváltás” első lépései a választási kampányban sikerrel alkalmazott pocskondiázással történnek, az EU teljes mellszélességgel történő támogatásával.

De jaj, mi lesz majd, ha az Orbán-gyűlölet toborozta tömeg felébred, és rákérdez: Uraim, hol a sok ígéret? Na mi lesz?

                                      Történelem

Miután naponta több tucatjával hangzik el, hogy valaki vagy valakik valahol történelmet írtak, nekem ez azt sugallja, hogy elsietjük, mert a történelem a próbája az idő, akárcsak az izének az izé (és itt szándékosan nem írom le, hogy mi minek a próbája, mert olyan közhely, hogy undorodom. Különben így hirtelenjében nem tudom, hogy a puding szót egy vagy két d-vel írják. Pedig gyermekkoromban azzal kergettek az asztal körül, és én ordibáltam, hogy nem kell, nem kell, kérem a feketekenyeret marmeládéval.

Na, megint elkalandoztam, pedig ha történelemről van szó, akkor mélyen vissza kell nyúlni, hogy észrevegyük, mi igazán történelem, és mi csak történés. Mert például a minap azt hozta az esti hírek, hogy a tízen-huszadik kerületben a tűzoltóság, rendőrség, mentők és a kerületi önkormányzat történelmi gyorsasággal jelent meg a drdrdr utcában, ahol xy-né megtépett ruhában sikoltozott, hogy a villanyszerelő meg akarta erőszakolni. A legtermészetesebb, hogy ezt a villanyszerelő tagadta, sőt azt állította, hogy xy-né tett bizonyos, egy- vagy kétértelmű ajánlatokat, ha izé… Sokat tusakodtak, és a végén az önkormányzati vezető azt tanácsolta, hogy essen meg az erőszak most és itt, és akkor nem kell tanukat, meg minden… Erre xy-né és a villanyszerelő röviden tanácskoztak, és xy-né  azt mondta, ha ez megtörténik, ő visszavonja a feljelentést. És az ügy történelmi gyorsasággal lezárult. Itt tehát nem történelmet írtak, csak egy történést.

Ha tényleges történelemre akarunk hivatkozni, vissza kell nyúlnunk legalább kétezer évet, mert akkor még meg lehetett különböztetni a jót a rossztól. Ma már nincs az az idő, hogy kivárjuk ennek eldöltét.

Néró először halmozott hivatalokat, a császárt a költővel, rövid tusakodás után eldöntötte, hogy ö mindkettőből a legjobb, de mindenek felett ő az Isten. Aztán, amikor a lángoló Róma felett Trójáról irt dalát énekelte és pengette, a palotába berontó megdühödött plebsz nyomása alatt öngyilkosságba menekült, de még ehhez is gyáva volt, és egy ágyasát vagy a harmadik vagy harmincadik feleségét kérte meg, hogy szúrja a nyakába az oda illesztett tört. És ez már legenda, de akkor ez sem történelem? Mindegy.  Néró történelmi alak így vagy úgy, és úgy még inkább az.

Na, de ma már hogy a politikus egyben költő is, az kész röhej. Politikus és filmszínész - az már igen, arra buknak a nők. De ez a „bukás” ma már kicsit másképp van. Néró idejében a császár csak úgy dobálta az ágyasokat, és ha valamelyik kellemetlenkedett, hát a torkába fojtatta a szót, egész szorosan. Ma ez másképpen van, a nők adják kézről kézre (vagymitudoménmirőlmire) a politikust, de igényt tartva rá hosszú távon, és aztán ők szúrják hátba… Változnak az idők, de kissé gyorsan, és pokolian ellentétes irányban.

Ki kell tehát várni! És nevetni kell, ennyi az egész… Kérem, legalább dúdoljanak. Köszönöm.

(Ha valaki a szövegben leírtakat napjaink valamely politikusára vonatkoztatja, az telesen a véletlen műve, de az ő dolga, felelőssége…)

Gyárfás András – 2026 márciusának végén.

                                                egyszer, utoljára.

Országjárás, tisztánlátás. Valahogy meg kellene értetni a tömegek szélén, többnyire hátul megbújva üvöltözőkkel, hogy amit a szónok ígér, az nem lesz kötelező. Szabad állampolgárok maradnak ők akkor is ha ez a  rendszer marad, Vissza lehet utasítaniuk a nyugdíjakat, megemelt fizetéseket, adómentességeket,  jutányos hiteleket, és ezért nem fogják őket bilincsel, börtönnel fenyegetni. Szép csendben, nyugodtan aláírnak egy – akár előre hivatalosan megfogalmazott –kérvényt, és kész, a megtakarított összeg automatikusan megy majd a kórházak, rendelők - általában az egészségügy feneketlennek mondott - kasszájába. (Ami a világon mindenütt anyagiakban szűkölködik, rendszerektől függetlenül.) És aztán mehetnek katonának is, a szomszédba vagy kicsit távolabbra, a nagyvilágban sajnos állandóan dúl valahol háború és kell a zsoldos. Mindezt én elhiszem, meg elképzelem. Elhiszem, mert esztelen, képzelem, mert képtelen (Babits.)

És tényleg, miért nem akarják elhinni, hogy ők egy szabad ország szabad állampolgárai, felesleges saját plakátokat, molinókat gyártani, meg a kitett képeket rongálni. Ahogy a demokráciát képzelik és gyakorolják, büntetlenül. Ha nem tetszik, amit ad az állam kéretlen, hát ne éljenek vele, kifizetik a most ingyenes tankönyveket, gyermekeik nyári táborozását, élelmezését, és még sok más mindent, és a megspórolt pénzből jöhet az ingyen sör meg a kábítószer, a végtelen boldogság. Választani meg igazán fölösleges elmenni, marrrhaság. Ja, hogy egyszer elfogy a pénz, mert nem dolgozunk? De hát könyörgöm, saját Messiásuk mit dolgozott, és pár év alatt mégis milliárdos lett, kövessük példáját. De valamit azért csinált. Mit is csinál? Ami hírtelen eszembe jut, hát… az nem szép dolog, és székely nagyapám letörné érte a derekam, de nehogy már a román székelyek után igazodjunk… na.

Tisztelt Fszk. úr, én csak azt szeretném, hogy a hátul megbújókat engedjük a színpadra, és ahogy most az út szélén, szabadon fogalmazva ordítják, hogy változást akarnak, hát végre fogalmazzák meg azt is, hogy mit. Azt talán nem, hogy kit, mert akit ők most dicsőítenek, az kötelezővé tenné azt, ami most még szabad, és akkor…

Most a józan többség fog győzedelmeskedni, ha csendesen beérik a demokrácia és az értelem.

Gyárfás András – 2026 márciusának idusán

                              Nagydob

Agybénítóan, fülsiketítően hangosan dübörög a kampány, valahogy emlékeztet az ötvenes évek elejére, amikor a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniához kineveztek egy megbízható elvtársurat, és, hogy megmutassák az új időket, egy ultramodern magnetofont is küldtek vele. Már az első este felvett egy hegedű-hangversenyt, és másnap összehívta az adminisztratív vezetőséget: - Íme, elvtársuraim, most lejátszom Önöknek, hogyan kellett volna szólnia a tegnapi cincogásnak, amelyet élvezhetetlenné tett a sok halk, elhaló hegedű. És megindult, és a modern technika behozta az üstdobot és száműzte a hegedűt és harsogott, ordított a káosz meg a butaság…

                 Ez van itt ma minálunk. Ordít, hörög, igazságot követel az ellenzék, csak a bosszút akarja, és nem tudja, hogy a bosszú után nem az igazság jön, hanem a megtorlás ocsmány kéje, és ha ez is megvan, ott lesz a NIHIL. Nem tudni, merre-hová, lehet átkozni azt, amit szétvertek és a nép elé tárni a szörnyű gazdasági helyzetet, ami furcsa mód most, hogy ők vették át a hatalmat, hirtelen eluralkodott, De kész, nincs visszaút és nincs tovább, szét lehet osztani egymás közt  a brüsszeli, beígért jutalmakat, aztán futás!

Nem lesz idő aranybudikat építeni, de nem is szükséges, mert az arany- dugulás-elhárítást már intézményesítették. Megtelt, lerepedt, szivárog, majd elönti a mosdót, konyhát a förtelem, jaj be jó. Itt a hirdetés: - Ne veszítse el fejét, az erre szakosodott cégünk azonnal jön. És jönnek és szétszednek csövet, mindent, és amikor plafonig ér az elviselhetetlen, akkor jóindulatúan figyelmeztetik a tulajt, hogy ez bizony nem kis pénzbe fog kerülni  talán számla nélkül, úgy hat-hétszázezer forintból kijönnek, de ha nem, hát nem, kérnénk kifizetni a százezer kiszállási díjat és ők már mennek is...

Igen, ez már a ránk váró új világ előszele. Számla nélkül.

Megteltek a patakparti óriás plakátok friss biztatásokkal. A határon túli magyarok már több mint ötszázezren jelentkeztek, de mi, a Tisza, a DK felháborodunk, kuss jár nekik… És vannak, akik hiszik. És ez fáj. Akik ezt hiszik, bizonyára nem olvasnak, mert minek az. Ők mindent (is) tudnak. Bíznak a jószomszédságban, ki majd, ha kell, órákon belül lerohan Európa legnagyobb és legjobban felszerelt hadseregével. És akkor?

Nem tudom, senki sem tudja, tehát hajrá, szóljon az üstdob...

                                               Baj van

Valami nagy, nagyon nagy baj van.  Még ha nyerünk is (biztos, hogy igen…), olyan mélyre ható változásokat kell az új/régi kormánynak véghezvinni, hogy az egy békés, vértelen forradalom nélkül lehetetlen.

De menjünk vissza nagyon, de nagyon régre. Hogy is kezdődött?

Az emberek kijöttek a barlangból és nekiláttak élelmet szerezni, a férfiak vadásztak, a nők gyűjtögettek, aztán az erősebbek vezetni kezdték a gyengék tömegét.  Mert hiába tudta már akkor az ember, hogy mit akar, de ahogy tömegbe kerül, elveszti ezt a képességét, ezért vezér kell.

Hamarosan jött egy okos, aki kitalálta, hogy az erőt egy hegyesre csiszolt doronggal (avagy szuronnyal) ragyogóan lehet helyettesíteni, csak hát, ahogy nőtt a tömeg, nagyobb segítségre volt szüksége, és kitalálta az isteneket.

Az emberek külön-külön nagyon jól tudják, hogy mit akarnak, de a kitalált olimposzi parlament messze is van, meg nehézkes is az odavezet út, megállapodtak hát az Agorán, először a leggazdagabbak, majd hozzájuk csapódtak a legokosabbak is, és feltalálták a Demokráciát mint szavazógépet, ahol jóvá hagyták a gazdagok és okosak döntéseit. Hogy hova fejlődött ez az egész, láthatjuk ma. A demokrácia őshazája államadósságban fulladt, de jöttek a Cézárok, és ma, szerte a világon, ahány ország, annyi változata van.

Amerika a pénz demokráciáját műveli, szegénynek lenni szégyen, Svájc a minőség uralma alatt demokratizálódott, nem ismernek más munkát, csak a tökéletesen elvégzettet, s ez valahogy magával vonzza a jólétet. Mi itt a teljes szabadság jeligéje alatt elszabadítottuk a csőcselék beleszólását, és a hazugságok demokráciája fog irányítani, ha a választás balul sül el.

Most lassan (bár csak lassan lenne) mindez háttérbe szorul, mert dühöng a HÁBORÚ. Félős, hogy a május végére tervezett hatvanöt éves érettségi találkozónk Marosvásárhelyen, a Bolyaiban is odautazási nehézségek miatt… na de ..

Inkább foglalkozzunk a mindennapiakkal. Egy ismerősünk meséli: barátnője elszánta magát és elment a világhírű dietetikushoz, hogy valamit kellene tenni, mert a fölös kilók bosszantják. – Hölgyem, kérem, álljon rá a mérlegre, ott a magasságát is megméri a gép, és óriási szerencsénkre most jött Amerikából (Amerika… hát akkor ájulás) egy AI program, amelyik ki is nyomtatja: Az Ön adatai alapján, ha nagyon szigorúan betartja az AI által előírt diétát, hetvenöt évet is megélhet. Nem nagyszerű? Különben hány éves, Hölgyem? - Nyolcvanöt.

                                Csak

          Elég volt a viccelődésből, ennél komolyabb a nemzetközi izé…

          Azt szeretném mondani, hogy nagyon elegem van az ostoba (?), akarattal félremagyarázható újságírói kérdésekből (jobban mondva nem a kérdésekből, hanem a rá adható válaszokból). Hosszas, nagyon hosszas (közel egy percnyi) gondolkodás után rájöttem, mi lenne az a válasz, amivel elkerülhetnénk a kínos utómagyarázkodásokat, sőt még egyebeket is (Ezen a „sőt-ön” tessék elgondolkozni, nehogy mindent nekem kelljen megválaszolni).

          Szóval ott állunk - repülőtéren, színpadon, vagy akár az utcasarkon - és elénk dugnak egy mikrofont: - Miért mondta ezt meg azt, vagy tette azt meg ezt, valami világrengető dolgot?  Mély lélegzetet kell venni és félhangosan, de nyomatékosan ezt kell válaszolni: CSAK! Ennyi! Na, ezt aztán magyarázzák!

          De nehogy elmenjünk a jelen életbe vágóan fontos, és sajnos valós története mellett: dúlnak a háborúk! És nem lehet szemet hunyni, állást kell foglalni, na nem a fronton, csak úgy békésen.

          Bennem, mint a marosvásárhelyiek többségében, székely vér csörgedez. És ugyan mit csinál a székely legény, amikor besorozzák? Odaáll a tábornok elé és: - Tábornok úr kérem, a tegnap azt teccet mondani, hogy tízszeres ellenséggel állunk szemben, hát és holnap átmegyek és levágom a rám eső tízet, és megyek haza, mert vár a munka meg az asszony... Ezt hallva a falubeli cigánylegény is sietve odaáll: - Tábornok Úr, tessék má megmutatni, melyik az én ellenségem, mert én oda megyek és kibékülők vele, engem vár otthon a hegedűm meg a purdéknak is enni kell adni...

          Hát mit mondjak, kicsit mintha szégyellném magam, de én inkább a békülés oldalára állok.

          Az ilyen halálosan komoly kérdések végén nem tudom elkerülni, hogy magára a halálra abból az egyperces gondolkodásból ne szánjak néhány másodpercet. (Többet nem érdemel.) Nyolcvan-valahány évem alatt, ha nem is akartam, akkor is megfigyelhettem, hogy mindig mások haltak meg. S akkor?

          Fszk. Úr, ha most azt kérdi, hogy minek hordok össze itt hetet és havat, amikor odakint ordít a tavasz, csörgedeznek a patakok és rügyet esznek a fák meg minden…? Hát azt válaszolom: CSAK!

           Stop

Na, eddig s ne tovább. Vagy ne így, mert ez már fájt. Egy képviselő Úr a város főterén a színpadra áll fáklyás menet elé, és azt mondja: - Dantesz (mondja ő!) ezelőtt négy vagy ötszáz évvel, Babits fordításban írja: „Ó boldog Magyarország, ne hagyd magad többé gyötretni!” (Paradicsom XIX. 142–143. sor)

Hát igen, Babits így fordította, de nem Edmond Dantest, aki id. Alexandre Dumas világirodalmi klasszikusának, a Monte Cristo grófja című regénynek a főhőse, Dante Alighieri pedig jó hétszáz évvel ezelőtt írta az Isteni Színjátékot.

És akkor fellép egy másik igen felkészült képviselő, és arra kéri a Kormányfőnket, hogy tegyen végre egy háromszáz hatvan fokos fordulatot, mert ez így nem mehet tovább. Ezt a fordulatot valamikor a német külügyasszony is tanácsolta Putyinnak, aztán otthon elküldték az ENSZ-be egy még magasabb és felelősségteljesebb állásba. Ezt csak úgy, zárójelben. És ha ezt a fordulatot úgy értette, hogy tegye egymásután sokszor és gyorsan, hát annak már lenne némi értelme.

És most vissza hozzám, mi fáj nekem. Mind a két és még jó pár tucat képviselő többször is elmondja: - Mindenki tudja blá blá blá… hogy csalnak, lopnak, hazát árulnak.

Ezek után nyilván nálam a baj. Mert ha ők azt mondják, hogy mindenki, hát abban én is benne vagyok, nem tartom magam föltétlenül valakinek, de a mindenki részének igen. És ha mindenki, akkor nekem is tudnom kellene, hogy lopnak, csalnak, stb., de jaj, nem tudom. Nyilván elfelejtettem, mert a politikusok vitán felül állnak, nem hazudnak! És, mint a fenti idézetek is bizonyítják, memóriájuk és képzelőerejük százas!

     Plakátáradat, amitől már nem lehet átlátni az utca túloldalára. A Tisza jelöltjei nem jelenhetnek meg magukban, csak párosban a főnökükkel. Sokat mond ez számomra, aztán úgy érzem, nagyon hiányzik egy óriásplakát, melyen ott sorakozna, hogy miket ért el a mostani kormány, mellette meg a kihívó, rajta a teljesítményei: feleségét lehallgatta és két éve szüntelenül hazudik.

                                Kész, ennyi. Gyerünk az urnákhoz!

Gyárfás András - 2026, február.

                                     Választások II.

Vajúdok, gyötrődök, már-már kapkodok. A nyakunkon április, és én évek óta tudtam, hogy kire- mire szavazok, de hát most tanácsok, parancsok jönnek az egész világból, és hol van az én bátyám, aki annak idején előttünk járt és tudta, megmondta.  (Csak úgy, zárójelben jegyzem meg: ma már óvatosan kell valakit „bátyám”-nak nevezni, mert az illető esetleg „néném”-nek nevezi magát, és ezt ugye tiszteletben kell tartani.)

Szóval, akkor még más volt a helyzet, és a bátyám, amikor hazajött az első szocialista szavazásról, elmondta, hogy a szavazás után odaléptek hozzá a mikrofonnal és megkérdezték: - Na, hogy érzi magát? Ő meg ezt felelte: - Hát édesapám nekem még régebb mondta, hogy az első eset után várjak két-három napot, és ha viszketni kezd, menjek orvoshoz. Erre a mikrofont elkapták az orrom elől és kirúgtak: - Hülye!

Magamra vagyok utalva. S azt már tudom, hogy kampány van, és amiket mondanak, ígérnek, azt nem kell komolyan venni, hanem a véletlenül elejtett apró kis gesztusokból, akár mosolyból, homlokráncolásból, elejtett szavakból kell okosodni. Így például az egyik párt fő-fő-ideológusa, főnöke jelenlétében oktatott ki: - Ha valamimért többet kell fizetni, az a jó!

Megvan. hurrá, hurrá! Hagyjanak nekem békét a mesével, hogy így meg úgy, Brüsszel felé megvédik a nemzeti vagyont (benne az enyémet is) és itthon adókat csökkentenek, meg ilyen-olyan juttatásokkal segítenek öreget, fiatalt, rászorultakat, és mindezt most azonnal... Á, á, blábláblá, én többet akarok fizetni, értik, az a jó! Végre tiszta vizet öntöttek a pohárba. (Vagy talán rumot?)

Azon is el lehet gondolkodni, hogy politikusaink, miniszterek, államtitkárok és, és… négy éven át napi huszonnégy órában gondolkodnak, dolgoznak, utaznak, vitatkoznak, nyilatkoznak, hogy nekem jobb legyen, én pedig négy évente egyszer kell x-et kell húzzak valahova, és ha rossz helyre teszem, akkor újabb négy évig vajúdhatok, gyötrődhetek.

Hát hülye vagyok én?

                                        Pless-Schmidt

1940 tavasz kezdetén, de nem, inkább a tél végén, egy füstös kávéházban Budapesten Mária Sándor még nem akarja elhinni, hogy a józan emberi emlékezet ennyire rövid, és alig múltak el az első világháború szörnyűségének nyomai, máris itt kopog - nem is kopog, dübörög - a második. Megpróbálja hát a lehetetlent. Kitalálja, életre kelti Pless-Schmidt dán magánembert, az európai embertömeg követét, és elküldi egy béketervvel Berlinbe, majd Londonba. A lehető legegyszerűbb érvekkel a háború ellen és a béke mellett. Az eredmény - akár Orbán Viktor látogatásai Kijevben, Moszkvában, Pekingben, Isztambulban, Washingtonban. De, míg Pless-Schmidt megússza azzal, hogy kimondatik, ő nem létezik, a magyar miniszterelnököt komoly bírálatok és fenyegetések érik az EU-s fennhatóságoktól… Furcsa világ.

Hát akkor én is furcsálkodjak egy kicsit.

Nagy-Britannia kilép az EU-ból, hogy hogyan és hogy miért, ezt most hagyjuk, ám amikor összeül az egész Európa által kiizgult béketárgyalás és egyetlen ember halála nélkül véget is érhetne a borzalom, az angol fő-fő jön és megtiltja az ukrán ripacs-elnöknek, hogy békét kössön: - Tarts ki, küldünk fegyvereket, pénzt, paripát. Nyerni fogsz!

Na, hogy is van ez? Kinek a megbízásából jött? Hát nem furcsa? - ugye van miért furcsálkodnom. Az angol fő-fő, miután elvált Európától és otthon is hasra esett, kapott az alkalmon, hogy betartson Európának. És betartott. Ragyogó alkalom az állandó örömmámorban úszó EU-s főnökasszony számára, végre valami eltereli a figyelmet a koszos vakcinás üzelmeiről.

És most itt vagyunk. Gyakorlatilag nem lehet abbahagyni. Ukrajna abból él (ha életnek lehet ezt nevezni), hogy Európa fut a pénze után, és elhiszik, hogy Oroszországot le lehet győzni (eddig, több száz év alatt nem sikerült), s majd a már befagyasztott pénzeket szétosztani. Mert ugye ha már legyőztük, hát istenem, jöhet a szabadrablás. Hej, azok a régi szép idők, azok a jó idők, trallala.

Ha annak idején nem létezett, most ki kell találni és életre kelteni négyszázmillió Pless-Schmidtet, de ha nem megy, higgyenek annak az egy szál Orbán Viktornak!

                                                 Logarléc

A tegnap este éjjelbe nyúlóan szem- fül- és szívtanúja lehettem a téli olimpia minden idők legszebb és leg-leg-legebb nyitóünnepségének. Mégis hiányzott valami. Hiányzott egy ország, bár sportolói más államok színeiben ott is vannak. De nem azon egyeztünk meg mi emberek, hogy az Olimpiák idejére elhallgatnak a fegyverek? És akkor?

Az olaszok, elkerülve a nacionalizmust, de olaszosan üvöltve, mindent elkövettek, hogy soha nem látott és halott élményekkel gazdagítsák a stadionban és a TV-ernyők előtt ülő százezreket, pardon, több mint egy milliárd embert.

De mielőtt tovább zengeném a dicshimnuszt, hogy kerül ide a logarléc? És hogy kerül a síbakancs a paplan alá?

Utóbbira  megvan a válasz a marha férjjel, aki váratlanul hazajött, és  az ügyes asszonyka az otthonról sízni kérezkedett barátot még épp, hogy be tudta  begyömöszölni a ruhásszekrénybe, de a síbakancsok ott maradtak a megvetett ágy mellett, ezeket meg hopp, be a paplan alá..

Ami pedig a logarlécet illeti, amelyik napok óta szúrja a szemem az íróasztalon, tulajdonképpen mire is volt jó? Valami rémlik, hogy nagyon régen szorozni, osztani, gyököt vonni és még egy csomó mindent lehetett vagy muszáj volt (a tanár kérte) vele csinálni, de én ezer esztendeje csak vonalzónak használom, és azt is talán egyszer egy évben, s akkor mi legyen vele, mert
el nem dobhatom.  Na, ezt sem tudom…

Ezek után merül fel bennem a kérdés, hogy mire való mindaz, ami idehaza folyik „kampány” címe alatt.

Aludtam egyet az álomszép ünnepség0re, és végre megértettem, hogy bakancs ide, logarléc oda, de mekkora baromság is ez a kampány!

Könyörgöm, mától kezdve a TV-k ismételgessék a tegnap estét, és kész, semmi hírek és hírmagyarázatok. Esetleg, ha jól odafigyeltünk, látunk majd egy színésznőt, aki szavak nélkül elmondja, ahogy csak az olaszok tudják, hol és mi fáj. Kezdjük hát őt hallgatni, és tudjuk majd, kire fogjuk húzni az x-et.

Ha valakinek nagyon kell egy logarléc, fájó szível, de odaadom, jöjjön, vigye. De bakancsom, az nincs.  

     A választások meg én

Azzal akartam kezdeni, hogy amikor úgy éreztem, hogy az események  azt igazolják, hogy a világgal minden rendben van és csak bennem van a hiba, és az nem baj, azaz ha mégis baj van, az csak nekem baj, de tényleg, mi köze van a Világnak hozzám, és tessék nekem megválaszolni néhány kérdést ami gyötör, és ha Önnek, a világnak sikerül, akkor tovább is mehetünk, de amíg nem tudom, hogy az ellenzék miniszterelnök-önjelöltje közös megegyezéssel tárja elém és Ön elé, Világ –úr (de mégis, miért ennyi idő elteltével) a nemi életét, hát mégis, de aztán tényleg, ezek után kire is szavazzak, de mondjuk ez csak egy kis (habár egyáltalán nem részlet)-kérdés, mert ott van például az Olimpia, amit agyondicsértem a megnyitója után, hogy semmi náci , és elkezdődtek a játékok és tombol a nemzeti dicsőség, és ebben példaadó az az állam (Jueszéj), amelyik nem is nemzeti (de tényleg, van olyan nemzet, hogy amerikai?), sakkor, na tessék ezen egy kicsit elrágódni, de tanulni is, mert mindegy, hogy a versenyzőjük a harminckilencedik helyen végez holtversenyben,  a rajongóik önkívűletben  üvöltik a jueszéj-t és lobogtatnak zászlót és molinót és sapkát és gatyát (ja, ma már rájöttem, hogy ez nem is a sportolónak meg a nemzetnek szól, hanem fel kell kerülni a képernyőre minden áron), és ha már olimpia, nem a sportnak kellene főszereplőnek lenni ?, viszont az tényleg sport, hogy tíz centire a jég felett egy vacak lapon százharminc kilométeres sebességgel száguldanak egy csőben, vagy többszörös halálugrással sível, korcsolyával, és ha nem sikerül, hát istenem, majd összerakják a darabokra tört testrészeket, de addig is az első oldalon lesz a hírekben, és kit érdekel, hogy hányadik lett, ha kiderül, hogy megcsalta a félve imádott hölgyet, és most a célba érve kér és hála  Istennek nem kap bocsánatot, és a másik a barátnője bankkártyáját hamisítja és vásárol be teljesen fölösleges dolgokat, és a műkorcsolyázóknak több mint fele orosz, kiknek valami teljesen idióta döntés nyomán nem szabad itt lenni, de sok a jószívű állam, amelyik egy aranyéremért gyorsan állampolgárrá nyilvánítja…  és folytatnám a sporttal, de minek is, amikor itt tátong a legfrissebb „kérdés”, hogy Európa miért tapsol felállva a Müncheni Biztonsági Tárgyaláson az ukrán megváltónak, aki szent fogadalommal ígéri, hogy ezentúl havonta ötvenezer oroszt fog megölni, csak küldjék a fegyvereket és a pénzt, és ha mi, magyarok nem viselkedünk rendesen, ahogy azt az ellenzékünk miniszterelnök-jelöltje megfogadta (de könyörgöm, mit keresett ott, ki küldte, ki hatalmazta fel…) hát két perc alatt lerohannak minket, NATO-tagokat, és erre is tapsol Európa meg a NATO, és- és-és, de ami a legfurcsább, hogy ma, amikor teljes a nemek közötti egyenlőség, akkor az özvegyasszonyok miért élnek többet, mint férjeik?

Esdeklem, válaszoljanak, T. Olvasók!

                                        Háború

A Világ válaszolt. Kevesekkel történik meg, vagy inkább csak kevesek veszik észre, de a Világ számon tart mindannyiunkat, és ha kérdezünk, hát válaszol.  Igaz, most nekem a leg közhelyesebb módján teszi - visszakérdez:  -András, félsz?

Hát a közhelyektől nekem hányingerem van, és ami még rosszabb, unom őket. De megkérdeztek, s én nem tehetem meg, hogy a Világgal kötekedni kezdjek – feleltem. És hogy én félnék?  Hahaha, én és a félelem? Kisgyermek- koromban már énekeltették velem a felnőttjeim, hogy: Nem félünk a farkastól, farkastól, nem esz meg csak megkóstol,trálálá...

Igaz, akkor még nem láttam farkast, és most, bár rács mögül vicsorog rám, hát a „kóstolástól” kissé idegenkedem. Szóval nem félek, csak aggályaim vannak, ha lehet, tartózkodnék, és minél távolabb, de ne szaporítsam a szót, nem félek, csak tele van a gatyám.

Háborúban születtem, és ha Marosvásárhelyen a Nagyállomásra kellett mennem rokonvárásra. hát a földig lerombolt, több hektáros terület sokáig figyelmeztetett, hogy ott valamikor emberek éltek, dolgoztak. Hogy mi volt pontosan, valami olajraktár vagy finomító, nem tudom, mert sem szüleim, sem mások nem beszéltek ezekről soha: a háborúval ne foglalkozz, csináld meg a leckét és tanulj. Aztán begyógyultak a sebek az utcákon, de a felnőttek mindent elfogadtak, szocializmust, kommunizmus hajnalát, csak háború ne legyen. És a háború bevonult a frontról a családok négy fala közé, havonta bukkantak fel halottnak hitt emberárnyékok, az orosz hadifogságot túlélt megnyomorított „élő” rokonok, munkát kereste, pedig lábon is alig tudtak egyensúlyozni, de a munka megmentette őket még a táborok iszonyú, pusztító, alattomos mindennapjaiban. A szomszéd bácsink, ki hét év múlva - én már kamasz voltam tudom, láttam -, elszegődött a Törvényszékre a pincében a régi iratokat rendezni. Annyi volt a feladata, hogy a több tíz éve zajlott per lapjaiból kitépje a még egyik oldalán üres lapokat és adja fel az irodákba, mert akkor éppen papír hiány volt. Egyik szombaton kicsit elbóbiskolhatott a raktárban, és házmester, ahogy elő volt írva, bezárt minden ajtót, majd hétfő reggel újra jön és nyitott. Hogy otthon miért nem hiányolták, nem tudom, de hétfő hajnalban ott volt a polcok között és rakosgatott: - De hát Miki bácsi, miért nem dörömbölt vagy kiáltott, és hogy bírta ki étlen-szomjan? – Fiam, hagyjuk, mennem kell a mosdóba….

Miki bácsi megtanulta a leckét, tűrt, hallgatott, mert átélt egy háborút, és azt hihette, hogy ez egy újabb, és más nincs mit tenni a kisembernek, mint tűrni, hallgatni, beletörődni…

Na, ez nekem nem kell, és ha van egy kormány, amelyik ne is ígérjen/tegyen semmi mást, csak azt, hogy távol tart az állandóan az ördögöt a falra festő Nyugattól, hát beállok mögéjük/melléjük. És ha még emellett feltudja sorolni minden ígéretét, amit tett a megválasztásakor, és mindegyik után hallhatóan, érthetően kijelenti: TELJESÍTETTÜK - már nem félek.

Agybénítóan, fülsiketítően hangosan dübörög a kampány, valahogy emlékeztet az ötvenes évek elejére, amikor a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniához kineveztek egy megbízható elvtársurat, és, hogy megmutassák az új időket, egy ultramodern magnetofont is küldtek vele. Már az első este felvett egy hegedűhangversenyt, és másnap összehívta az adminisztratív  vezetőséget: - Íme, elvtársuraim, most lejátszom Önöknek, hogyan kellett volna szólnia a tegnapi cincogásnak, amelyet élvezhetetlenné tett a sok halk, elhaló hegedű. És megindult, és a modern technika behozta az üstdobot és száműzte a hegedűt és harsogott, ordított a káosz meg a butaság…

                 Ez van itt ma minálunk. Ordít,  hörög, igazságot követel az ellenzék, csak a bosszút akarja, és nem tudja, hogy a bosszú után nem az igazság jön, hanem a megtorlás ocsmány kéje, és ha ez is megvan, ott lesz a NIHIL. Nem tudni, merre- hová, lehet átkozni azt, amit szétvertek és a nép elé tárni a szörnyű gazdasági helyzetet, ami furcsa mód most, hogy ők vették át a hatalmat, hirtelen eluralkodott, De kész, nincs visszaút és nincs tovább, szét lehet osztani egymás közt  a brüsszeli, beígért jutalmakat, aztán futás!

Nem lesz idő aranybudikat építeni, de nem is szükséges, mert az arany- dugulás-elhárítást már intézményesítették. Megtelt, lerepedt, szivárog, majd elönti a mosdót, konyhát a förtelem, jaj be jó. Itt a hirdetés: - Ne veszítse el fejét, az erre szakosodott cégünk azonnal jön. És jönnek és szétszednek csövet, mindent, és amikor plafonig ér az elviselhetetlen, akkor jóindulatúan figyelmeztetik a tulaj, hogy ez bizony nem kis pénzbe fog kerülni  talán számla nélkül, úgy hat-hétszázezer forintból kijönnek, de ha nem, hát nem, kérnénk kifizetni a százezer kiszállási díjat és ők már mennek is...

Igen, ez már a ránk váró új világ előszele. Számla nélkül.

Megteltek a patakparti óriás plakátok friss biztatásokkal. A Határon túli magyarok már több mint ötszázezren jelentkeztek, de mi a Tisza, a DK… És vannak, akik hiszik.  és ez fáj. Akik ezt hiszik, bizolnyára nem olvasnak, mert minekaz. Ők mindent (is) tudnak. Bíznak a jószomszédságban, ki majd, ha kell, órákon belül lerohan Európa legnagyobb és legjobban felszerelt hadseregével. És akkor?

                     Nem tudom, senki sem tudja, tehát hajrá, szóljon az üstdob...