Az áltudományok igazsága
Ha egy köztiszteletnek örvendő, öreg tudós azt állítja valamiről, hogy lehetséges, akkor minden bizonnyal igaza van. Ha azt állítja, hogy valami lehetetlen, akkor nagy valószínűséggel téved. (Arthur Clark)
Arthur Clark (1917‒2008) mérnök, kutató és író az 1980-as években írta le a fenti idézetet. Egyebek mellett ő a 2001. Űrodisszeia szerzője.
Az akadémiai értelmező szótár szerint: A tudomány az igazolható, illetve bizonyítottnak tekintett ismeretek rendszere. Mikor tekinthető bizonyítottnak egy ismeret? Talán a matematikától eltekintve a bizonyítottság erősen függ a bizonyítást végzők személyes érdekeitől, a latba vetett tekintélyek társadalmi súlyától, a megfigyelési vagy mérési eredmények elhallgatásától vagy éppen túlhangsúlyozásától, a rivális akadémiai fórumok álláspontjától.
Eleve baj van magával a bizonyítási igénypontokkal! Mostani nyugati gondolkodásunkat ugyanis a bal agyféltekés dominancia jellemzi, amely jószerivel mindig csak az arisztotelészi logika szerint ítél és dönt. Idegen tőle a keleti látásmód, a holisztikus szemlélet. A keleti gondolkodást erősen befolyásolja az elengedés és az együttérzés készsége és szükségessége. A nyugati logika eredendően analitikusan és digitálisan gondolkodik, és nehezen kezeli a nem algoritmizálható folyamatokat.
Ebben a bal féltekés, digitálisan vezérelt gondolkodásban nincs helye az intuíciónak, az amorf leképezéseknek és a transzcendenciának. Emiatt ennek a tudományosságnak a vizsgálati köréből számos biológiai, pszichikai, tanatológiai, szociológiai, etológiai, asztrofizikai, űrtechnológiai, energetikai, parapszichológiai jelenség, megfigyelés, valós tapasztalat stb. kimarad. Ami új és ismeretlen, arra legelső válaszunk a kételkedés.
Pedig a felsoroltak korántsem áltudományok. Ez a szemlélet nem foglalkozik a telekinézissel, a teleportációval, a távérzékeléssel, a telepátiával, a tisztánlátással, a morfogenezissel, a tér-idő anomáliákkal, a reinkarnációval, a halálközeli élményekkel, az agy és a szív újonnan felfedezett elképesztő információs kapcsolatrendszerével. Elutasítja a már egyetemeken tanított homeopátiát is. Márpedig ezek valósága nem kérdőjelezhető meg. Ilyenkor fordul elő az, hogy nem látjuk (nem akarjuk látni?) a tényektől a valóságot.
A szótár az áltudományt így határozza meg: „1. A tudományosság mezében a tényeket meghamisító, hamis következtetéseken alapuló gondolatrendszer. 2. Kiagyalt problémákat tudományos mezben tárgyaló eszmefuttatás.”
Az előző bekezdésben felsorolt (részben) „ezoterikus” jelenségek és tapasztalatok egyikére sem mondható, hogy hamis állítás, „kiagyalt” történet vagy meghamisított gondolatrendszer.
A mai akadémikus tudomány gazdasági-politikai függősége csak erősíti ezt a bal féltekés uralmat, hiszen a profit logikájának ez felel meg. A számítógépek elképesztően hatalmas rendszere, és az ezekre épülő világháló, legújabban az MI (Mesterséges Intelligencia) ugyancsak bebetonozza, sőt a korszerűség diszkrét bájával is felruházza ezt a megkérdőjelezhetetlenül tudományos világot. Ez a diktatórikus tudományosság ítél mindenekfelett. Amit nem ismer el, az nincs is. Amit nem szentesít, az eleve hülyeség, alaptalan képzelgés, legfeljebb áltudomány. Nem ismeri a tévedés jogát és szabadságát. Butaságnak, hiszékenységnek, sarlatánságnak minősít minden, általa nem ismert, nem tapasztalt, nem értett, vagy fölfoghatatlan tényt. Nem kíváncsi, ám magabiztos. Ennek a szemléletnek és (hitnek!?) a képviselői csúnyán megszégyenülnek, amikor vitathatatlanul kiderül, hogy az ő állításaik voltak tévesek, azoknak éppen az ellenkezője az igaz!
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a ma elismert és hivatalos tudományos tételek és a hétköznapokban használt csúcstechnológiák közül valaha csaknem mindet áltudománynak, lehetetlen fantáziálásnak és megvalósíthatatlan elgondolásnak tartottak; avagy éppen fordítva: szentül hitték, hogy tévedéseikben rejlik az igazság... Gondoljunk csak a csillagászat elmúlt 1000 évére, a régészet és történetírás téveszméire (vagy egyszerű hazugságaira), az atom oszthatatlanságára, Darwin evolúciós elméletére, a repülés történetére, a pszichológia és a pszichiátria fejlődésére, a kibernetikára és kvantumtudományok inherens titokzatosságára és „ellentmondásaira”. Ami tegnapelőtt áltudománynak minősült, az holnapután csúcstechnológia lehet!
A bűvészetet és a hipnózist nem sorolják az áltudományok közé, ősi múltja, illetve az érzékcsalódásokkal és a ritka fizikai erőkkel történő megmagyarázhatósága okán, másrészt a (regresszív) hipnózisban átéltek bizonyíthatósága miatt.
Az áltudománnyá nyilvánításnak lehetséges és logikus formái pl. a következők:
· Magát a szóban forgó eseményt, jelenséget, lényt, anyagot és megfigyelést tartja lehetetlennek, azaz a dolog létezését tagadja. Szemfényvesztésnek, szándékos csalásnak, üzleti fogásnak, hiszékenységnek, őrült agyszüleménynek stb. minősíti, ‒és természetesen eleve kizárja a tudományos vizsgálatok köréből.
· Az elutasításnak másik formája az, amikor magát a különleges, addig nem ismert jelenség megtörténtét elismeri, a megfigyelések valódiságát nem tagadja, de a esemény értelmezését, vagy az anyag vizsgálatát és a belőle levont következtetéseket tartja hibásnak és hamisnak.
· Számtalan, a mai tudomány szintjén megmagyarázhatatlan és rejtélyes dolog létezik, amelyek megosztják a tudós társadalmat. A természettudományok minden ágában felmerültek és felmerülnek vitatott kérdések, amelyekre az egyik tudományos kutató műhely ad egyfajta választ vagy munkahipotézist, a másik (egy vagy több) tudóscsoport viszont ezt a választ nem fogadja el. Valójában ez a vita (is) élteti a tudomány egészének fejlődését. Szélső esetekben azonban a nem érzelemmentes vita odáig fajul, hogy valamelyik csoport áltudománynak kiáltja ki a másik feltételezéseit és állításait. A bizonyítási kísérletek rengeteg pénzt emésztenek fel, és olykor az egész vitatott kérdéskör nem ér annyit, amennyit erre a "hadakozásra” költenek.
Feltehető a kérdés: a valóság a fontos, vagy az akadémiai és egyetemi „hivatalos” állásfoglalás? Az igazságot kereső, kíváncsi kutató tudósnak az előbbi, a címeire, esetleg rangjának befolyására kényes, netán intellektuális hatalmát féltő tudós számára a második. Hogy valaki miért jelenti ki valamiről, hogy az áltudomány, annak több közvetlen anyagi, ideológiai és érzelmi oka lehet. Néhányat megnevezek:
· az állítást cáfoló hiteles megfigyelések és mérések, ellenőrizhető kísérletek (ez az egyetlen számomra elfogadható ok!);
· státuszféltés, a „Hivatal” tekintélyének védése és fenntartása;
· tudományos gőg, akadémikusi nagyképűség;
· üzleti érdek, a konkurencia lejáratása;
· félelem az (addig tagadott) igazság kiderülésétől;
· politikai, államhatalmi érdekek, korlátozások és tiltások;
· hadiipari és hadviselési titkok elfedése;
· világnézeti és/vagy vallási elfogultság;
· a becsületes kutatás tisztánlátásának és alázatának hiánya;
· tájékozatlanság, tudatlanság.
Az igazság megismerésére törekvő tudományban egészségesen ötvöződik a józan ész kritikája, az erkölcsi tisztaság és a művészi szépség előtti hódolat. Az ilyen tudomány egyaránt tartalmaz intuitív, tapasztalati és tanult ismereteket. Ez a tudomány fel-és elismeri, hogy valami titokzatos bölcsesség és szeretet tartja össze a világegyetemet, és helyezte bele az embert, mint a „Föld felelős gazdáját, megmunkálóját, őrzőjét és védőjét”. Az igazán nagy tudósok alázatában épp ez a szelíd szeretet érződik.
Az ismeretlen dolgok, a rejtélyes jelenségek, a megmagyarázatlan események kutatása, okainak keresése, munka-hipotézisek felállítása, meglepő kísérletek végzése nem áltudomány! Csak azok nevezik annak, akiknek valamiért nem tetszik a kutatás, a keresés és a tévedés szabadsága. Pl. egy ismeretlen üstökös rövid ideig tartó észlelésének bejelentése galaxisunk peremén senkit nem jogosít fel arra, hogy kijelentse, ilyen égitest pedig nem létezik, az egész állítás csak megfigyelési pontatlanság vagy hiba, esetleg optikai csalódás, netán egy kettős csillag fényjátéka, „véletlen” anomália stb. A lényeg, hogy semmissé tegye a felfedezést (esetleg azért, hogy lejárassa nem kedvelt kollégáját), ‒ arra nem gondolva, hogy a szóban forgó üstökös 50 ezer évenként rendszeresen megfigyelhető (lenne) az adott tartományban.
Néhány kérdés, amellyel ellenőrizhetjük, hogy a megfigyelés vagy az élmény valóságos tapasztalat, megtörtént esemény vagy képzelgés volt-e:
· Mások is észlelték ugyanazt, ugyanakkor és ugyanúgy?
· Bekövetkezik-e egyszerű változás az adott fizikai térben (pl. tárgyak leestek, összetörtek, megállt az óra, megcsörrent a telefon, kigyulladt a villanykörte, bekapcsolódott a rádió vagy a számítógép stb.)?
· Mérhető-e valamilyen műszerrel az élmény, vagy annak kísérő jelensége? Pl. elektromágneses, vagy gravitációs térerő változása, bioenergia-sűrűsödés, aura fotó stb.).
· Hitelesíti-e távolból jövő üzenet az élményt? Pl. valaki felhív telefonon, e-mail-t, vagy sms-t küld, amiben arról tudósít, amit én itt átéltem; vagy az un. krizis- jelenségek: távoli személyek halálának megérzése, vagy a haldokló hirtelen „látása”, amiknek időpontját azután többen hitelesítenek.
· Belső, meggyőző igenlés, mélyről jövő, kétséget kizáró „igazolás”, ami ugyan szubjektív, de páratlan intenzitása és tartós hatása miatt valószínűleg igazi tapasztalás (pl. nagyon erős, kristálytiszta és értelmezhető álom).
· Keletkezik-e informatív jelentés az élmény nyomán, azaz elmond-e, leír-e az átélő olyan adatokat, eseményeket, amelyekről másképp nem szerezhetett tudomást (halálközeli élmények).
Összefoglalva: ha észleletünknek az agyunkon kívüli külső világban is van jele vagy lenyomata, akkor az hitelesíti az észlelés valós megalapozottságát, beleértve a másik ember tudatában vagy tudatalattijában létrejövő jelzést, változást.
Ha mindent, amit nem értünk, de használunk ‒tudatosan vagy tudattalanul‒, kizárnánk a tudományos tények és a további vizsgálódás területéről, földi életünk létalapjait kérdőjeleznénk meg.
Dr. Kiszely Istvánról az MTA kijelentette, hogy „szakmai tevékenysége ellentmondásos és megalapozatlan, a magyarok őstörténetéről írt agyszüleményei pedig áltudományosak és ezoterikusak”.
Ha így gondolják, akkor miért nem engedélyezik mindmáig Hrúz Mária csontjainak DNS vizsgálatát? Mitől tartanak? Mitől félnek?... Hogy kiderül az igazság, és Petőfi öregen tényleg Barguzinban halt meg?…
Személyes élményem is van az MTA és BME (Budapesti Műszaki Egyetem) magatartásáról. Jó pár éve részt vettem 4-5 fiatal fizikus barátom kutakodásaiban, ami néhány rejtelmes fizikai jelenség gyakorlati vizsgálatát jelentette. Nem taglalva a részleteket, arra jutottak, hogy nagyfeszültség segítségével egy bizonyos elrendezésben különböző tárgyak súlya jelentősen csökken. Pl. egy 5 kg-os tégladarabot több ellenőrző mérleg is kb. 3 kg-nak mutatott. Persze először nem hittek a szemüknek és keresték az elméleti és gyakorlati hibákat, ami a jelenséget okozza. Nyilvánvalónak látszott, hogy a nagyon erős elektromos tér és a gravitációs állandó (hullámok, mező, anomáliák) valamiféle kölcsönhatásáról van szó, de akárhogyan vizsgálódtak, irodalmakat rágtak át, nem találtak olyan ismert matematikai-fizikai összefüggést, ami létrehozhatja a súly (tömeg) csökkenését. Ekkor kerültem a képbe, amikor, mint gyakorló és akkor már a szakmai körökben, cikkeimből és előadásaimból ismert villamosmérnököt meghívtak, hogy segítsek a hibakeresésben. Egy délutánt töltöttünk a berendezés mellett, de én sem voltam okosabb egyiküknél sem, mert semmi „szabálytalanságot” vagy számítási hibát nem találtam a kísérletben. Ezek után mertük kérelmünket az MTA Fizikai Intézetének és a BME Villamosmérnöki Karának benyújtani, kérvén, hogy mondjanak véleményt kísérletünkről, mutassanak rá a hibakeresés további lehetséges útjaira-módjaira, vagy esetleg a jelenség ismert, de eltitkolt magyarázatára (ami lehet akár hadititok!). Nem részletezem a levelezést és a személyes konzultációkat, de a válasz lényege az volt: „Ne foglalkozzanak marhaságokkal, és gyorsan szedjék szét a veszélyes szerkezetet…! ”
Ennek ellenére más kísérleteink is voltak, amelyekben pl. 130-150 %-os hatásfokot értünk el bizonyos különleges tekercselésű kisfeszültségű transzformátorokkal, vagy érthetetlen mechanikai energianövekményt egy szokatlanul összerakott, forgó gyűrűkből, tárcsákból és golyókból álló meglehetősen bonyolult szerkezettel→az un. „nullponti energia megcsapolása”) Ezek érdemi vizsgálatát is visszautasították a tudományos intézetek.
Azután, minden hasznos eredmény nélkül, vége lett a kísérletezésnek, fáradozásnak, közös gondolkodásnak. Senkit nem érdekelt kutatásunk, mi is belefáradtunk, némelyikünk felesége pedig válással fenyegetett, ha kevés időnket további kísérletekkel töltjük, és nem a családdal.
Ugyancsak első kézből való, saját történet a következő. Egyszer volt, hol nem volt, a 20. és 21. század fordulóján élt Szegeden egy különlegesen okos ember, aki magát gépészmérnökként mutatta be, és országszerte árulta szenzációs találmányát. A dolog lényege az volt, hogy hosszas tudományos kutatás után felfedezte, hogy az erős mágneses tér befolyásolja a különféle csővezetékekben szállított földgáz térfogat-áramát. Az ipari és háztartási vízmelegítő kazánok gázcsatlakozó csövére szerelt mágnesgyűrű akár 15-20%-kal csökkenti a felhasználó mért gázfogyasztását, ami igen csábító ígéret. Egy átlagos, 30 kW-nál nem nagyobb háztartási kazánra mindössze 30 ezer forintért szerelték fel a csodamágnest. Igen sokan meg is rendelték ezt a kis átalakítást. Ravasz módon a kazán lángképének finom állítgatásával elérhető, hogy úgy tűnjék, ugyanannyi hőmennyiség leadásához kevesebb gáz is elegendő. Ez egy felületes, hamis bizonyítási módszer. Közben befektető is akadt, aki vállalta a rendszer teljes marketingjét, sőt energetikai korszerűsítés címén pénzt is tudott szerezni, vissza nem térítendő támogatásként a Magyar Energiahivataltól. Ennek egy feltétele volt, hogy pártatlan hivatalos szakvélemény készüljön a találmány tényleges fizikai-kémiai és gáztechnikai hatásáról, valamint az összehasonlító mérések eredményeiről és a megtakarítás várható mértékéről. A szakvélemény elkészítésére engem kértek fel, szerény szakértői díj ellenében. Nem részletezve a teljes rendszerre kiterjedő ellenőrző mérés összeállítását és a mérési sorozatok lefolytatását, 2 napi üzemszerű működtetés alapján, a végeredmény az volt, hogy semmilyen megtakarítás nem érhető el a mágnesgyűrűvel, ugyanis a gáz áramlását és fűtőértékét a mágnes nem befolyásolta.
Felajánlottunk még további méréseket nagyobb kazánokon, és más összetételű földgázzal, de erre már nem tartottak igényt, ...ezzel szemben a feltaláló „felszívódott”, és azóta sem tudok róla. Ötletének sokan bedőltek. Egy ideig biztosan szép haszonra tett szert. Hogy azután valaki feljelentette-e és mi lett vele és a pénzekkel, arról nem tudok, és nem is érdekel. Az Energiahivatal nekem kifizette a szakértői díjat.
Hát ilyen egy tényleg áltudományos „karrier”!
Az u. n. UFO-kutatás most ért ahhoz a határhoz, ahol kezd szakadozni a tudományos és kormányzati (politikai) titkolózás-szövete. Kezd eloszlani a nyilvánosságtól való félelem. A NASA tekintélyes tudósai, a Pentagon űrtechnológiai szakértői, űrhajósok és sokat tapasztalt vadászpilóták stb. kezdik „áttörni a hallgatás falát”, és abbahagyni a tagadást. Egyre több nyilvános előadást, élménybeszámolót tartanak tapasztalataikról, számos tévé-csatorna iktatja be műsorrendjébe az Azonosítatlan Repülő Tárgyakról (=UFO-król) és a földönkívüli intelligenciákról való tudósításokat, hiteles tudományos bizonyítékokat, elismert űrkutatók véleményét és vitáit.
Már nagyon sokan nem tekintik őrült agyszüleménynek és áltudományos képzelgésnek, esetleg tömegpszichózisnak az ezerszámra bejelentett, lefényképezett, lefilmezett UFO-megfigyeléseket vagy egyéb szokatlan égi-földi-tengeri eseményeket, tárgyakat és élőlényeket.
Az 1947-től kb.60 évig tartó makacs tagadást és titkolózást persze nehéz jóvátenni.
Sok hazugságot, szándékos félrevezetést és fenyegetést kell a tudományos világnak, a kormányoknak, a katonai vezetőknek és a hírközlő szervezeteknek visszavonni, bátran kimondva és hangsúlyozva, hogy az UFO-kutatás nem áltudomány.
Külön kategóriát alkotnak az egyértelműen vallási gyökerű „csodák”, mint pl. a Mária-jelenések, a csodálatos gyógyulások, más dimenzióba („lélek-szintre”) történő elragadtatások, ókori ereklyék keresése. Ezeket ártatlan, gyakran hasznos, áldásos jelenségeknek lehet minősíteni.
De nem lehet elhallgatni a különféle okkult társaságok beavatási rituáléit, a sátánista szekták, varázslók és a boszorkányok stb. bizarr mutatványait, amelyek sokszor őrült tömeghisztériába csapnak át, és nem egyszer tömeges öngyilkosságokhoz vezetnek...
Mindezekről nincsenek kellő ismereteim; másrészt itt a tudományos megközelítés nagyon nehéz vagy egyszerűen lehetetlen. A források általában a kívülállók számára hozzáférhetetlenek (ilyenek pl. a Vatikáni Könyvtár, a tibeti buddhista kolostorok és a destruktív titkos társaságok adatbázisai). A média e tárgyú műsorai és a napi sajtó közleményei pedig kulturális és tudományos szempontból többnyire silány értékűek.
Már az is óriási előrehaladás lenne, ha a tekintélyes, világszerte ismert kutatóintézetek és tudományos műhelyek ki tudnák mondani, „elismerjük, hogy a különleges jelenség és/vagy anyag létezik, valóságos, megtapasztalható, de okának és működésének magyarázatát nem tudjuk”. Ilyen őszinte nyilatkozatokat nem szoktunk hallani sem az akadémiáktól, sem a világhírű egyetemek, sem a kormányok és a nagy katonai szervezetek képviselőitől.
2024. július REMÉNYI TIBOR