Nagyvarjasi Szabó István - Blogja

- 1949. 03. 07. Nagyvarjas, Arad megye.

- Oskolák: a szülőfalumban, a szomszédos Tornyán, középiskola Pécskán, utána a Babes-Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán.

Fokozatosan elvtárssá fajultam. Előbb az egyetemen, majd 1972-től egyetemen kívül is így szólítottak. Tanár elvtárs.  Izé elvtárs. Szabó elvtárs. Idefigyeljen elvtárs! Mondja maga elvtárs! Voltam ezenkívül irredenta - horthysta - revizionista befolyásoltság alatt álló elvtárs is. (Így!) Úgy ám.

A székely Szentegyházán tanárkodtam bő 16 évet 1988-ig, majd családommal hazaköltöztünk Aradra. Onnan 1990 legelején tényleg haza (mert Haza) költöztem Magyarországra. Gyógyíthatatlan szenvedélyem a történelem, röviden: függőség - filozófiai fűszerezéssel. Jó adag fűszerezéssel. Van mit, van miből! Egy szász szobatársam egyszer azt mondta, nektek, magyaroknak, akkora történelmetek van, hogy egy 80-100 milliós népnek is bőven elég lenne. Meg azt is hallottam Gelu Pateanutól, hogy elég  két dátum, amelyik 56-al végződik: 1456. július 21. és 1956. október 23. - és máris dobogós helyünk van a világtörténelemben. Szívesen elhittem neki. Érdekes, hogy a két dátumot Kapisztrán Szent János köti össze a katolikus naptárban.

Három könyvnek vagyok társszerzője, 2020-ban jelentem meg önálló kötetben, Az Isten háta mögül címmel, alcíme: Emberek, tájak, idők. Mit csináljak, rábeszéltek és hagytam magam. A sarkadi középiskolából vonultam nyugállományba.

Nagyvarjas adta az életet, a székelyek a reményt, Sarkad a lehetőséget.

Az országépítő

1030 nyarán a  Magyar Királyság hadserege szétverte II. Konrád német-római császár túlerőben lévő csapatait. Az összecsapás előtt  I. István király - a Nagyobbik Legenda szerint - így fohászkodott az Egek Királynőjéhez: „ Nagyasszonyunk, ha azt akarod, hogy örökségednek művét elpusztítsák az ellenségek és megsemmisítsék a kereszténység új ültetését - a te határozatodnak, ne az én renyheségemnek tulajdonítsák. Ha a pásztor a hibás, lakoljon meg érdeme szerint, de kérlek, kíméld ártatlan juhait.”

Szent alázat, emelt fővel és egyenes gerinccel. Felelősség, hatalom és öntudat.  A "pásztor" (a király) kéri, hogy őt sújtsa az Úr, ha vétkes, ne az ő népét. Felelősség, lelkiismeret nélkül nincs hatalom, csak felelőtlenség, káosz. Legalább is akkor még így volt.

A  nagyra törő II. Konrád  már hódoltatta Lengyelországot és elfoglalta a Burgundi Királyságot. Most Magyarországot akarta. Az eredményt  Altaichi Évkönyvek 1030-as tömör bejegyzése  így összegzi: „Visszatért katonaság nélkül, mit sem végezve.”

Az akkori Európa legerősebb hadserege vérzett el a Dunántúlon, István király Bécset is elfoglalta. A magyar hadvezetés tökéletesen ötvözte az ősi keleti, szkíta - hun - magyar taktikát a nyugati eljárásokkal. Az ádáz, vakmerő, gyakran magamutogató magyar harcosból fegyelmezett, bátor katonát neveltek, az egy mindenkiért - mindenki egyért jegyében.  A sok-sok én-ből így lett egyetlen, sziklaszilárd "mi". A  szervezés, forma nyugati, a tartalom ősi, keleti. Sokáig megtörhetetlen kombináció, ezzel lett Magyarország már az Árpád - korban az egyik európai nagyhatalom.

Így esett meg az újszülött keresztény magyar állam első nagy vizsgája, élesben. Utána még számos kegyetlen próbát hozott a történelem - de a fundamentum erős, kikezdhetetlen maradt mind a mái napig.

Az országépítő. Jobb címet nem is találhatott volna könyvének Kós Károly, aki maga is építő volt, szellemileg, kulturálisan és ténylegesen. Legtisztábban Kányádi Sándor mondja el ezt: „Hajlékot Istennek/ hajlékot embernek/ kőből, fából házat, / raktál a léleknek/ kőnél, cserefánál/ erősebb igékből várat.”

Nyírő József már szélesebb gesztusokkal fogalmaz: „Épít, mindig épít, s kőből, színből, vonalból, betűből, szóból, lélekből. Egyetlen tragikuma, hogy sohase lesz készen ez a mi magyar „Déva vár”-unk, de nemhiába hányjuk a falába magunkat, asszonyunkat, gyermekünket, mindenünket. Mindig Kós volt az, ki sohasem csüggedett: Mégis Kós volt az, kinek soha sincs igaza és mindig igaza van."

Nem átlagos, hagyományosan alkotott történelmi regényről van szó, mert nem átlagos sem a magyar történelem, sem az író. Kilencszáz év kellett ahhoz, hogy a Kós Károly tudatában, még inkább tudatalattijában és rengeteg tudásában rejtező magyar király szelleme életre keljen  Anélkül, hogy belemennénk a reinkarnáció sokszor képzelgéssé fajuló taglalásába, elgondolkodhatunk a következőkön.

Kós Károly építészmérnök is államalapító. 1919-ben Bánffyhunyadon  bejelenti a Kalotaszegi Köztársaság megalakulását, megtervezi annak zászlaját, címerét, bélyegeit és pénzét. Ha már Wilson annyira harsonázza a népek önrendelkezési jogát, nézzük,  mire megyünk vele.

A jog ereje vagy az erő joga? ( Van ma Kalotaszegi Köztársaság?)  A történelem tótágast áll, annak fordítottja, mint István korában volt. Kós Károly majd ezer év után próbálja menteni, ami menthető. A nagy király a Kárpát- medencét egységes, erős állammá gyúrta össze, -  a merész építő apró magyar államocskával kénytelen próbálkozni, mivel az 1918-19-es felfordulás a honvédelmet szétzüllesztette, a magyar állam impozáns épülete összeroskadt.

De az alapozás bírta.  A király mondja a csanádi székesegyház építésénél: „Ha jó a fundamentum, akkor, ha összedűl is a fal, kicsi dolog felépíteni. Ha kivágod a fát, de ép a gyökere, kinő a fa megint. Mert a gyökér a fa, s nem a korona.”

Az országépítő szerzőjének apja Karl Kosch erdélyi szász, édesanyja Sidonia Sivet, francia-osztrák származású. És mégis az ő fiuk lett az egyik leghívebb, leghasznosabb magyar. A példamutató! Többször elmesélte, hogy végső soron őt Kalotaszeg népének múltja, művészete, szelleme és jelleme emelte magyarrá.

Mi ez? Hajdanán használtunk egy furcsa, nagy ívű kifejezést: magyar géniusz. Ennek létét és hatását sehogy se lehet köznapi dolgokkal, egyéni érdekekkel, száraz logikával magyarázni. Lényegét valahol ott kell keresnünk, ahol az ég és föld, a végtelen és a véges összeér. Amin túl már csak a titok van, és az Isten. Gondoljunk a Hunyadiakra, Zrínyiekre, Damjanichra. És Petőfire.

Kós Károly így rajzolja meg István királyt: közepes termetű, barna hajú,  hosszúkás arcú, szürke szemű, a végén enyhén hajlott egyenes orr, hosszú szemöldökök és azok között egy függőleges mély ránc. Határ a magánember és az uralkodó, ész és szív, a láthatatlan és a látható között? El nem sírt könnyekre váró barázda?  Ismét a könyvből: „Mert nem szabad tudni arról senkinek, hogy mit lát és mit gondol és mit tud a király. És nem szabad tudni arról senkinek, hogy mi fáj a királynak olyan kegyetlen fájással s mi vérzik ott belül. Nem szabad azt tudja, soha senki...”

Ha az ódon romok alól előkerült, kőből faragott kalocsai királyfejre és a koronázási paláston ábrázolt István király képére nézünk, szembeszökő a hasonlóság. A kezdetleges ábrázolatokon is átütnek a sajátos, markáns vonások. Megdöbbentő a hasonlatosság Kós Károly fejalkata és a kalocsai között. És az író homlokán is, középen egy függőleges árok. A kizökkent Idő új medre - hamleti értelemben? Persze, ezek véletlenek...

Maradt még egy találós kérdés. Az író talált rá az Országépítőre, vagy az Országépítő találta meg az írót?

nagyvarjasi Szabó István                                         

A végtelen Matrjosa baba

- avagy ontológiai kísérlet arra, hogy mitől olyanok az oroszok, amilyenek

„Az optimisták szerint világunk a létező világok legjobbika. A pesszimisták tartanak attól, hogy ez így is van.’ (Robert Oppenheimer)

„Minden rendű és rangú orosz meg van győződve róla, hogy nagy és nemes világtörténeti hivatás vár nemzetére. A hivatás mibenlétét illetőleg eltérők lehetnek a vélemények, hanem magában a hivatásban egy orosz sem kételkedik". Így kezdi Az orosz messzianizmus című tanulmányát Bonkáló Sándor, a Nyugatban, 1925.

E messianizmus nélkül értelmezhetetlen az orosz történelem. A baj az, hogy maga e misztikus, meghatározhatatlan halmazállapotú küldetéstudat is értelmezhetetlen. Nem az a nagyobbik baj, hogy mi nem értjük az oroszokat, hanem az, hogy ők se értik saját magukat. De azt képzelik, hogy értik.

Oroszország már keletkezésétől az egyik legnehezebben kezelhető jelenség volt mind a külföld, mint a saját maga számára. Ámen.

             Hogyan jutottunk idáig?

Aki leginkább közel került a talányos orosz lélek és mentalitás eredetének megértéséhez, az egy Oroszországban született  német származású orosz író - a tragikus sorsú Borisz Pilnyak  (eredeti neve Vogau). Meztelen év - (Golüj god) című regényében írja: „Hogyan alakult ki a mi muszka államunk? A mi történetünk a kijevi fejedelemség bukásával (1241) veszi kezdetét - a pecsenyegek (besenyők), a tatárok, az elnyomás és a fejedelmi testvérháborúk (!) elől a nép az erdőkbe, a finn-csúd törzsek közé menekült - az állami hatalomtól való félelem szülte meg a mi államunkat - az állami rend elől úgy menekült az orosz, mint a pestis elől. Ez az igazság. Amikor aztán megerősödött Moszkvában a hatalom, a nép lázadozni kezdett, szektákra szakadt, a Donhoz, Ukrániába és a Jajkhoz (az Urál folyó régi neve) menekült. Vajon nem azért viselte-e Muszkaország a tatárigát, azután a német igát, mert nem volt szüksége az államhatalomra, az állami rend elől menekülő tömegnek nem kellett hatalom. (...) A pravoszláv kereszténységet a cárizmussal, az idegen hatalommal egyidejűleg hozták be, a nép azonban a szektariánizmushoz, a jósokhoz, meg Isten tudja, kikhez menekült előle, a hatalom elől pedig a Donhoz, a Jajkhoz futott.”

Úgy tűnik, Pilnyak nemcsak a Meztelen év-et írta meg, hanem a meztelen igazságot is. Ebben a pár sorban benne van az orosz, az ukrán, belorusz történelem lényege. Múlt, jelen és jövő. Ha az olvasó már is unja, hasonlítsa össze a Vaszilij Blazsennij székesegyházat a Westminster Apátsággal vagy a kölni Dómmal. Ne töprengjen, hagyja, hogy az első érzés, hangulat magával ragadja, és érteni, érezni fogja, mi a különbség Oroszország és a Nyugat között.

Ezután jött a hab a tortára. Bizonyos Filofej nevű szerzetes, a XV. században,  cellai magányában, mennyei ihletésre (nyilván!) egyszercsak megvilágosodott. A megvilágosodás alapján Moszkva a „harmadik Róma”! Kettő már elbukott, az itáliai Róma és Konstantinápoly. Isten büntetése volt ez, mert meghamisították, elárulták az igaz kereszténységet, de az orosz ortodoxia, azaz pravoszláv hit tiszta és romlatlan. Több Róma nem lesz! Ebből következik, hogy a Mennyei Atya az oroszokra bízta a világ megváltásának befejezését. Minden szenvedés, nyomor, megaláztatás, igazságtalanság, amit az orosz ember elszenved, hasonló, sőt azonos Jézus kálváriájával, tulajdonképpen szent áldozat. A pravoszláv orosz nép tulajdonképpen Krisztus földi teste, az igazi választott nép.

Aki tudta követni az eddigieket, túl van a nehezén. Most már csak el kellett hitetni III. Iván moszkvai uralkodóval, hogy ez így is van. S lássunk csodát, az uralkodó szívesen elhitte, s elhitték a pópák és elhitették nyájukkal is. Nagyon praktikus volt. A pópák tekintélye növekedett, a cároké úgyszintén, a muzsik meg jámboran, de büszkén tűrt és hitt és masírozott a csataterekre, az egyetlen igaz pravoszláv hitért, a Szent Oroszországért és Isten fölkentjéért,  a Cár Atyuskáért . Ez ment évszázadokon át. A harmadik Róma című sci-fi mindent megmagyarázott, mindent a helyére tett. Filofej, mint egy ős- Fukuyama, a történelem végét vizionálja. Milyen lesz a megváltás? Mintha az Apokalipszis, a világvége sejlene föl. És a sok-sok Iván bírta a nyomort, zsarnokságot, hódító háborúkat, a vodkavedelést - mert hiszen a legtisztább hitet terjeszti, amihez mártírok kellenek. Az orosz háborúk tehát mindig igazságos háborúk. Ez Isten rendelése.

A bolsevik forradalom (1917) tovább homályosította tudásunkat, képzelmeinket Oroszországról. A nyugati racionális entellektüelek, a "szakértők" döbbenten konstatálták, hogy a mélységesen vallásos orosz nép lelkesen rombolja a templomokat és meglincseli a pópákat. Kevesen figyeltek a "művelt Nyugaton" azokra, akik  megmondták, a bolsevizmus, ateizmus és materializmus épp úgy működik, épp annyira vallás, mint amit tagad. Megvannak a prófétái, Marx és Engels, a Keresztelő Jánosa Lenin, a Megváltó pedig Sztálin. Vagy: Lenin az Atya, Sztálin a Fiú és a bolsevik ideológia a Szentlélek. A kommunista párt pedig a szerzetesek és a papság. Mivel Isten nincs, túlvilág sincs, ergo a mennyországot, a teljes egyenlőséget, igazságosságot, testvériséget, boldogságot itt a földön meg lehet és meg is kell valósítani. (Lásd az ősi Kityezs  szindrómát.) A  bolsevikok, a szovjet nép világtörténelmi küldetése, hogy felszabadítsa az elnyomott népeket. A Vörös Hadsereg háborúi tehát mindig igazságos háborúk. Rémlik, hogy Filofej óta semmi sem változott, csak az istenek és szentek cserélődtek - az algoritmus maradt.

Aztán jött Gorbacsov és jött 1991. A Szovjetunió szétesett, és Oroszország nagyjából újra az oroszok országa lett, Ukrajna pedig nagyjából az ukránok országa. Ésatöbbi.

Oroszországon és Ukrajnán úrrá lett a szmuta (káosz, zavaros időszak, anarchia, és korrupció, oligarchák), immár harmadszor Rettegett Iván óta. Rettegett Sztálin kultusza újjáéledt. Putyin óta már csak pozitívumokat ajánlatos mondani róla nyilvánosan. Mérhetetlen országhoz mérhetetlen korrupció illik. Ukrajna ugyan nem mérhetetlen, de a korrupciójára büszke lehet. Na! És akkor az ukrán vezetés elkövette a szentségtörést: kéri fölvételét a NATO-ba. Moszkva riadót fújt.  Hannibal ante portas, már a spájzban vannak a nyugatiak!

A Nyekrics-Heller féle Orosz történelem-ben van egy fejezet. Szelíd, szinte andalító a címe: Védekező imperializmus. Lényege: csak minél távolabb a határokat a szent Moszkvától! Oroszországot mindenki el akarja pusztítani. Mindenki az oroszok ellensége. Minden, ami idegen - gyanús és veszélyes. Ez ment Ivan Kalitától Rettegett Ivánon át  I. Miklós cárig és Sztálinig. A Generalisszimusz jól fejlett paranoiája erre még rátett: a Szovjetunió - ostromlott erőd. Éberség! Leplezzük le a kémeket, az állam ellenségeit. Amúgy is ősi orosz hagyomány az idegenek megfigyelése, besúgása és a xenofóbia. Erre jött még a pánszlávizmus. Már vagy kétszáz éve.  A Nyugat rossz, hamis, dekadens. Nincs igazi lelki élete, mint a szlávoknak. És önző, pénzsóvár, kultúrája kiüresedett. Bezzeg a különös, végtelen, romlatlan orosz lélek... Oroszország, a többi szlávval együtt  kell felszabadítsa a Nyugatot, Isten és az igazi kereszténység nagyobb dicsőségére - ha kell ez azoknak, ha nem. Eszembe jut a székely adoma. Az orvos nyugtatja a pácienst: Én kigyógyítom magát, ha beledöglik is!

A magyaroknak nincs létjogosultságuk, mert se nem szlávok, se nem ortodoxok, Magyarország egy "felpuffadt varangy" (Danyilevszkij).  A lengyelek a szlávok árulói, bűnhődniük kell. Ezek a gondolatok, persze, régen keletkeztek, most éppen pihennek, mert pillanatnyilag nincs mit kezdeni velük.

                    Végül két fogalom.

                    Testvérháború

Immár másfél éve. Oroszok, ukránok. Különös, hátborzongató, bár tudjuk, hogy csak családban lehet igazi jókat veszekedni, szívből utálkozni. Itt már a családfa gyökerére mennek a fejszecsapások. Testvérgyilkosság, Káin és Ábel, Romulus és Remus, Buda és Attila, vagy Rettegett Iván cár, aki dühében agyonütötte fiát és Nagy Péter cár, aki hideg számítással megölette a fiát. És Sztálin, aki százezer-számra küldte a halálba bolsevik "testvéreit", elvtársait, legközelebbi rokonait. A hatalom, a hatalomvágy mindenen túltesz? Buta kérdés.

Mikor lesz vége a háborúnak? Néhai Antall József halálos ágyán azt mondta: az orosz medve  újra fölébred, vigyázzunk. Fölébredt.

Világbirodalomnak lenni jó. A  szomszédok rettegése bizsergető, kéjes érzésekkel töltötte el a Kreml urait. Kijev jelenlegi urai a Nyugat védelmezője szerepében (is) tetszelegnek.

Megint egy II. világháborús vicc. Az Úristen, megsokallva a sok vért, megkérdezi a három "nagyot", mi a kívánságuk, hogy legyen már vége. A válaszok: Sztálin: Németország pusztuljon el, Hitler dögöljön meg! Hitler: Oroszország pusztuljon el, Sztálin dögöljön meg! Churchill: Hát ha ennek a kettőnek a kívánsága teljesül, nekem már nincs kívánságom.

Ez viszont nem vicc:  B. L. Montgomery marsallt megkérdezték 1945 után, mik a világháború tanulságai? Csak ennyit mondott: Sose támadd meg Oroszországot és sose támadd meg Kínát.

                                 Maszkirovka

Jellegzetesen orosz, mesterfokon űzött foglalatosság. Jelentése: álcázás, rejtés, félrevezetés - tágabb értelemben dezinformáció, hazugságdömping, kozmikus méretű Matrjosa baba. Minden belefér és annak az ellenkezője is. A cél szentesíti az eszközöket. Tényleg meghalt Prigozsin? És hogyan?  Az üldözött, de még nem emigráns Szolzsenyicin azt írta (1969) a pártfőtitkár Brezsnyevnek: „Jelenleg országunkban az élet legkínzóbb vonása, hogy állandóan hazugságokkal etetnek minket. Ez szörnyűbb, mint az anyagi nyomor, még a polgári jogok hiányánál is szörnyűbb."

Kevés nép van a történelemben, melynek annyit hazudtak, mint a Kreml alattvalóinak. Az abszurdum valóság lett, a valót eltorzították. Iskolás koromban kötelező volt a fülbemászó szovjet dal, aminek két sora örökké emlékezetes maradt: Nincs a földön boldogabb e tájnál/ Itt minden ember érzi, hogy szabad./

A volt II. világháborús magyar hadifoglyok körében nemcsak az vált szállóigévé, hogy: annyian vannak, mint az oroszok, hanem az is: úgy hazudnak, mint az oroszok. Szicsász! Nyicsevo!  Maszkirovka... A keleti szláv történelem végtelenített Matrjosa babának tűnik, és felváltva hol Dr. Jekyll, hol Mr. Hyde kerül elő belőle.

És most? Rimánkodom, hasonlítsuk össze azt a Vaszilij Blazsennij székesegyházat legalább a kolozsvári Szent Mihály templommal!

Mikor lesz vége a háborúnak? Az orosz katona nem gyáva, az ukrán hős.  Jó, ha odafigyelünk Robert C. Castelre. Azon ritka gondolkodók, elemzők egyike, aki nem úgy szkeptikus, hogy semmit sem hisz el, hanem inkább úgy, hogy mindent lehetségesnek tart. Egyszerre látja a dolgok színét és fonákját. Pontosan tudja, hogy mit nem tud - ezért hiteles, amit mond. Nem próféta, nem jósol, nem pózol, hanem jelez.

2023 augusztusában                     nagyvarjasi Szabó István                  

Nagyvarjasi Szabó István - Nemzeti Összetartozás Napja - 2023

Megszámláltattál....És híjjával találtattál...Darabokra szaggattatol....

Bánffy Miklós - Sopronért

Gróf losonczi Bánffy Miklós már külügyminisztersége előtt is fogalom volt. Eredeti, nagy képzelőerővel megáldott szelleme, sokoldalú műveltsége, fegyelmezett gondolkodása maradandó alkotásokban csúcsosodott ki. Bőven volt ízlése, képessége és intelligenciája a drámai helyzetekhez, a fontos és pontos részletekhez - miközben a nagy egészet látta és érezte.

Az I. világháború előtt a dúsgazdag főúri aranyifjak életét élte, élhette volna. 1873-ban született - hogy aztán nyomorban, magányosan haljon meg Budapesten, 1950-ben. Mindig kilógott a sorból. Nem tékozolt, de bőkezű volt és önzetlen. Nem kereste a hatalmat - az keresi meg őt, amikor egy szokatlan, tragikus helyzetben egy olyan szokatlan, kreatív emberre volt szükség, mint ő. Író, drámaíró. Munkáit Ady Endre és Bródy Sándor méltatják. Aztán kinevezik a budapesti Operaház és a Nemzeti Színház főintendánsává. Két év alatt rendbe teszi  anyagilag, szellemileg a két intézményt. Hogy jó munkát végez, jelzi az, hogy sok az irigye, gáncsolója. Elvégre magyarok vagyunk...  Bánffy ironikusan, fölényesen hallgat - igazi arisztokrata. Ágyúval nem lövünk szúnyogra.

Aztán jön a "danse macabre" - IV. Károly király koronázása 1916 decemberében. Kós Károly építésszel, íróval együtt ők szervezik az eseményt. Természetesen ő tervezi a díszleteket, a ceremóniát és a beépített "bombát". Azt, amikor a Mátyás templomba bevezetteti az Aranysarkantyús Vitézek jelöltjeit. Mindahányan a világháborúban többszörösen kitüntetett hősök és mindannyian nyomorékok, vakok, bénák. Iszonyú kontraszt a sok fényesség, előkelőség talmi csillogása ellenében - a kötelességteljesítés, önfeláldozás  és halál e menete. Így lett igazán drámaivá az utolsó magyar királykoronázás. A templomban  néma csend lett. Bánffy épp ezt akarta és a csend -  kiáltott!  

Az őszirózsás napokban, béketapogatózás gyanánt, nyugati kapcsolatkereső útra indul, nem hivatalosan. Bánffy ismeretségi köre mind mennyiségileg, mind minőségileg imponáló. Kapcsolati tőkéje különösen a brit arisztokrácia köreiben jelentős, de olasz, francia berkekben is. Németül, angolul, francia nyelven tökéletesen, árnyaltan beszél.

Ám nem juthat el se Londonba, se Párizsba. A győztes Antant szóba sem áll a legyőzöttekkel. Rólunk döntenek nélkülünk. A magányos magyar zarándok Hollandiában reked, ahol elfogy a pénze. A legrégibb európai kékvérűek ivadéka kénytelen a lovaglóórák, vívásoktatás, pincérkedés vagy a portréfestés között választani, hogy éhen ne haljon. Az arcképfestést vállalja, szép sikerrel.  Székely Bertalan volt a mestere.

Aztán hazajön. Óriási erdélyi birtokai, hatvanezer hold és híres bonchidai kastélya román uralom alá kerültek. Ekkor Bethlen István miniszterelnök, régi barátja és eszmetársa, rábeszéli, hogy legyen Magyarország külügyminisztere. Azonnal munkához látott.

Először is, a Budapesten szinte helytartóként működő angol, francia és olasz küldöttekkel barátkozik össze. Tudja, kihez, hogyan kell szólni, hisz mindig őszintén érdekelték az emberek, akár magyar paraszttal, román pópával vagy egy magányos szépasszonnyal találkozott. Többször is hangsúlyozza, hogy a diplomáciában, politikában a legnagyobb hiba a hazugság. Nem kell, nem szabad, mert nem lehet megmondani mindig a teljes igazságot - ilyenkor az ember tudjon hallgatni! A diplomata az az ember, aki kétszer is meggondolja, mielőtt nem mond semmit. A diplomácia annak a művészete, hogyan lehet ráhagyni a másikra, hogy azt csinálja, amit te akarsz. A diplomácia annak a művészete, hogy mit nem szabad kimondani. A ki nem mondott szavakon te uralkodsz, a kimondott szavak rajtad uralkodnak. A szavak arra valók, hogy elrejtsék a lényeget.  Szép és kevésbé szép szavak - de a politika nem szépségverseny. Tudjuk.  A gróf, ha az angollal  értekezett, a brit és magyar arisztokrácia közötti több évszázados szoros kapcsolatokról beszélt és a közös érdekekről, a legkifogástalanabb gentleman módján. És újra és újra - a közös érdekekről. Ha a franciával, akkor kifejezte csodálatát a francia kultúra iránt, választékos és mégis könnyed francia nyelven, hogy a gall szellem mily kitűnően tudja egyeztetni a szabadságot, eleganciát, a méltányosságot és a patriotizmust. A franciát ez meghatotta, mert Bánffy hitte is, amit annak mondott. Róma képviselőjének könnyedén megemlítette a diplomata családjának egyik középkori hősét, de az markáns öngúnnyal válaszolt, hogy ősi hőse ide vagy oda, mégis Cesare Borgia megerőszakolta egyik ősanyját. A  külügyminiszter rögtön tudta, hogy az olasz az "ő embere", mert ez már beavattatás a családi intimitásokba. Az ötszirmú bölcsesség axiómája: mit, mikor, kinek, hogyan és hol kell mondani. Olyan ez, mintha a vadásznak egy lövésből öt nyulat kellene ejtenie. Rendkívüli intelligencia, rugalmasság, arányérzék és határozottság - egyszóval zsenialitás és némi szerencse kell hozzá. Így kezdődik Sopron és környéke visszaszerzése...

         A nyugat-magyarországi nemzeti felkelés

Az Antant Ausztriának ítélte az Őrvidéket és Sopront - kárpótlásul a színosztrák Dél-Tirolért. Úgy érte ez a magyarokat, mintha valami csúnyán hangzó helyen rúgták volna őket. Még Ausztriát jutalmazzák - a mi kárunkra! Ráadásul a magyar kormányt kötelezték, hogy önként és dalolva adja át a területet. Ez a viszonylag kicsi országdarab volt az a csepp, amitől kicsordult a pohár. Vagy, ahogy a székely mondja, mindig az utolsó szalmaszáltól borul a szekér. Fegyveres önkéntesek indulnak a vidékre (köztük Maderspach Viktor huszártiszt, akit az utókor - teljes joggal - "erdélyi Rambo" névvel tisztelt meg), s megfutamítják a "sógorokat". A Bethlen kormány hivatalosan elhatárolódik a felkeléstől - kötelezi erre a trianoni békeparancs, célja egy nemzetközileg ellenőrzött népszavazás a terület hovatartozásáról. Az olaszok mellénk állnak, majd a britek és franciák is. Úgy látszik, unták már örökösen Magyarországot büntetni. Hosszú, fárasztó tárgyalások után kaptunk... egy népszavazást. Egy lehetőséget. 1921. december 14-16 között a kijelölt terület szavazóinak kétharmada, ezen belül Sopron lakosságának közel háromnegyede Magyarország mellett voksol. 257 négyzetkilométer marad magyar - habár az emberek inkább német, horvát és szlovén anyanyelvűek. Nem a terület nagysága számít - hanem az, hogy a nyugat- dunántúli emberek rést ütöttek a trianoni "szent tehénen". Ledőlt a tabu! Sopron és környéke megőrzése főleg erkölcsileg, jelképesen felmérhetetlen jelentőségű tett. Nem magyar származású emberek elsöprő többsége állt ki Magyarország mellett. Akkor, amikor a szétszaggatott, megalázott haza semmit sem ígérhetett nekik. Ha nyelvük nem is, de lelkük magyar volt. Ezért ragyog a hazaszeretet legfényesebb fáklyájaként Sopron - 1921. És ezt az eredményt - engedményt Bánffy Miklós bűvészkedte - művészkedte ki a győztes hatalmaktól. Mi lett volna, ha Erdélyben, a Felvidéken és a Délvidéken is népszavazást tartanak? Nem tudjuk, de hisszük.

        Ki volt losonczi Bánffy Miklós?

Ennek felsorolása is hosszú. Író, festő, grafikus, karikaturista, zeneszerző, politikus, külügyminiszter, mintagazda, versenyló-tenyésztő,  az Erdélyi Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh alapítója és szponzora. A saját jövedelméből! Továbbá szenvedélyes vadász, lovagló, vívó. Egy időben Kolozs megye és Kolozsvár főispánja. Később az ő rendezésében, díszleteivel mutatják be Bartók Béla A kékszakállú herceg vára és A szarvasokká változott fiúk c. zeneművét a budapesti Operaházban. Majd az 1930-as években  Az ember tragédiáját állítja színre a szegedi szabadtéri játékokon.

Bánffy Miklós Thonuzoba  besenyő vezérnek a kései leszármazottja, akit Szent István király lovastul, feleségestül élve eltemettetett a tiszaabádi révnél, mert a pogány vezér azt mondta, inkább élve  temessék el, hogysem hűtlenül elhagyja ősei hitét. A feleség önként vele tartott. Gyermekei neveltetéséről és számukra rangról, birtokokról István király gondoskodott.

Az 1241-es nagy tatárjárás idején az egyik Thonuzoba-ívadék, Tomaj Dénes az ország nádora. Kiemelkedően tehetséges, kódexeket és trubadúr műveket olvasó, bátor ember. IV. Béla királyt meggyőzi, hogy cseréljenek öltözetet, címert s így vezeti csatába a király testőrségét  Muhinál. Tomaj Dénes hősi halált hal, de a király és a remény megmenekül.

A család másik tagja, Losonczi István, Temesvár kapitányaként esik el a török ellen. A Bánffy család végül is a Királyhágón túl lelt hazára. Ősi fészkük Bonchida, "Erdély Versailles-a" és mintagazdaság. A zűrzavaros, különösen véres XVII. században, koncepciós perben, halálra ítélik és kivégzik a híres Bánffy Dénest. (El lehet olvasni Jókainál.)  A családban azóta senkinek sem adnak Mihály nevet, és nem esküsznek szőnyegen. (Apafi Mihály erdélyi fejedelem hagyta jóvá - állítólag részegen! - a Teleki Mihály kancellár által kierőszakolt ítéletet.) A bonchidai kastélyt 1944 őszén SS csapatok felgyújtották, mert Bánffy részt vett Horthy Miklós fegyverszüneti kísérletében.  Ami megmaradt a mérhetetlen értékű műkincsekből, könyvritkaságokból - környékbeli parasztok hordták szét vagy szovjet katonák használták cigarettapapírnak.

És végül: jelen írás címéről.  A két világháború között Bánffy Miklós megírta Erdélyi történet c. trilógiáját. A könyvek, sorrendben: Megszámláltattál....És híjjával találtattál ....Darabokra szaggattatol.

Önismeretünkhöz, önbecsülésünkhöz és hibáink megismeréséhez nélkülözhetetlen olvasmány. A magyar politikai osztály, az arisztokrácia tehetségének, tehetetlenségének és tehetségtelenségének tükre e mű. Mit, hogyan és mikor ne tegyél... vagy darabokra szaggattatol.

A család mindenütt ott van, ahol van magyar történelem. Szinte földöntúli, tragikusan szép végzetük az önfeláldozás - áldozathozatal. Vérrel, ésszel vagy erővel - ahogy lehet.

A Sarkadi Városszépítő Egyesület részéről: Szabó István

Semmi sem az, aminek látszik - avagy a szankciók fölöttébb üdvös voltáról

Diogenész ókori - mondjuk úgy, szabadgondolkodó - már hosszabb ideje idegesítette Pireusz polgárait, mígnem egy hivatalos közeg közölte vele: A város polgárai arra ítélnek téged, hogy hagyd el a várost! Mire a cinikus bölcs így válaszolt: Én pedig arra ítélem őket, hogy helyben maradjanak!

Ez volt az egyik első szankció, amiről írásos emlék maradt. Zseniális szankció volt. Diogenész  emelt fővel  kigurította lakását, vagyis a hordót a városból, a helybéliek dafke is helyben maradtak, végeredmény 1:1!

Közelítünk....

1806-ban Napóleon kihirdette az Anglia elleni  szárazföldi zárlatot. Onnan semmiféle áru nem jöhet be Európába, innen semmi se mehet oda.

Az  álnok Albion ettől majd megsül a saját zsírjában. Közben persze háború volt, a konok britek nem akartak olyan békét kötni, amilyen a francia titánnak tetszett volna.  Ezért a kontinentális zárlat, ha úgy tetszik, a szankció. Murmanszktól, át a norvég fjordokon,  az Ibériai félszigetet megkerülve, a Földközi - tengeren kelet felé a zegzugos dalmát szigetvilágig - sok ezer kilométer. De Napóleon bízott erejében. Ekkoriban kezdték szellemes emberek azt mondogatni, hogy e nagy ember már nem tudja megkülönböztetni a lehetségest a lehetetlentől. A nem szellemes emberek - ők voltak többen - egyszerűen kijelentették, hogy a császár meghülyült. Lett ugyan nagy és sűrű fejvakarászat Londonban, de a  csökönyös angol bulldog túlélte a gallok nyilait. Ellenben Európában vészesen megritkult a nádcukor, kávé, kakaó, tea, dohány, rum, fűszerek, angol textil - de viszont-kényszer - divatba jött a francia selyem, a bordói vörösbor, a konyak, a csipkék, a cukorrépa és a szegedi fűszerpaprika. Jórészt a zárlatnak hála, a Habsburg Birodalom 1811-ben államcsődöt jelentett. Bajba került az orosz külkereskedelem is.

Előbb azt írtuk, hogy a kontinensen vészesen megritkult ez-az, viszont semmi se tűnt el, csak méregdrága lett.  A csempészek, vakmerő batyuzók jártak jól és egy csomó francia csendőr, parti őr, akiket a City pénzén  megvesztegettek. A megkísértettek-megvesztegetettek több - kevesebb (inkább több) sikerrel megvesztegették elöljáróikat, és azok szemet hunytak. Az Európába irányuló angol export a gyarmatáruk mellett tehát még egy nagy tétellel bővült, a korrupcióval. Párizs e vétek ellen különleges nyomozóosztályt létesített, de ezeket is megvesztegették, mire egy újabb nyomozócsoport a különleges nyomozóosztályt kezdte figyelni, az pedig a csendőrséget, akik egymást is figyelték, meg a lakosságot is, és... ilyen a gordiuszi csomó. Volt ugyan néhány nagy fogás, példastatuálás, de lényegében semmi se változott, csak az árak emelkedtek.

Mikor Napóleon lehordta ördögien ravasz rendőrminiszterét, Fouchét, az széttárta karjait: Felség! Képzelje el, hogy egy sötét éjszaka odalép egy csendőrünkhöz valaki és azt mondja, itt van egy zacskó arany, ha ekkor és ekkor elkerülöd ezt és ezt a partszakaszt. És Felség, ennek a csendőrnek van egy eladó lánya, akinek hozomány kell, van két fia, akikkel valamit kezdeni kell, és van egy hárpia felesége, aki örökké zakatol, hogy nincs pénz a háznál. Ja, és ez a csendőr kénytelen drága szeretőt tartani, hogy valamivel vigasztalódjon a szóbő hitves után.

A vég akkor kezdett testet ölteni, mikor Louis Bonaparte, akit bátyja, a császár tett Németalföld királyává, megnyitotta kikötőit a brit áruk előtt. A császár dühöngött. Az öcs-király  azt válaszolta, hogy neki elsősorban saját népével szemben vannak kötelességei. Micsoda pofátlanság! Minő hálátlanság! Ekkor mondta Napóleon, hogy az ember a barátait megválogathatja, de a rokonait, sajnos, nem.

A többit tudjuk. Waterloo, továbbá nálunk, a Bánságban és az Alföldön megjelennek a dohányültetvények és elterjed a cukorrépa-termesztés. Az orosz tél, Bernadotte árulása és a korrupció tett tönkre - mondta Szent Ilonán a száműzetésben senyvedő császár. Bernadotte Napóleon marsallja volt, akit a svéd trónra segített, akárcsak saját fivéreit más trónokra. Ha éppen nem akadt üres trón, Napóleon azt is csinált nekik. Mi volt ez, ha nem korrupció, csak "odafentről"? Íme, lord Acton örök igazsága: A hatalom korrumpál. A  korlátlan hatalom korlátlanul korrumpál.  

Hasonlóságok, párhuzamok - eredmények?!

A múlt század harmincas éveinek közepén Mussolini, Olaszország  vezére úgy döntött, hogy megvalósítja dédelgetett álmát, az új Római  Impériumot. Mivel az egész földgolyó foglalt volt - telt ház! - maradt Abesszínia (Etiópia), Afrika egyetlen független állama. A kiszemelt célpont állapotáról, vonzerejéről fogalmat alkothatunk az etióp viccekből. A félelmetes olasz hadsereg támadott: Avanti! De közbeszólt a genfi Népszövetség (Mi is az a Népszövetség? Ha annyit tudunk, hogy ma ilyen az ENSZ, mindent tudunk.): Olaszország álljon le, vonuljon ki Abesszíniából - különben megdádázzák, büntetések jönnek, mondta Nagy Britannia és Franciaország, meg még sokan. Magyarország nem szavazta meg a szankciókat. Súlyos döntés volt, de mint később kiderült, ez volt a kisebbik rossz.  Amerika nem avatkozott bele, tagja se volt a genfi sóhivatalnak, különben is jött az 1936-os elnökválasztás, és Roosevelt nem akarta elveszíteni a több millió amerikai olasz szavazatait. (Ugyanezt mondja bizalmasan Sztálinnak  1943-ban, a teheráni konferencián: most nem ismerheti el  a Moszkva által követelt lengyel-szovjet határt, mert jönnek az 1944-es elnökválasztások, mi lesz, ha a sok millió amerikai lengyel nem rá szavaz? Jaltában már minden simán ment.) 

De vissza a Ducehoz!  Jenki cégek is csillapították az olaszok kőolaj- és nyersanyagéhségét. Mussolini nem állt le, a szankciók hátborzongató lármával jöttek, az olasz hajók meg csendben jöttek-mentek a brit ellenőrzés alatt álló szuezi csatornán! Olaszország nem halt éhen, nem didergett, és gazdasága sem ment csődbe. Bő fél év múlva, 1936 tavaszán véget ért a háború, Mussolini ünnepelt, az olaszok vele ünnepeltek - ki muszájból, ki önként - és a szankciókat megszüntették. Mussolini ha sempre ragione! (Mussolininek mindig igaza van!) Evviva! Eredmény? Mussolini Hitler karjaiba vetette magát, mert az kiállt mellette és szenet is szállított neki.

És most következik a szerző szempontjából kockázatos összehasonlítás az akkori Olaszország és a mai Oroszország között. Mert a tényeket mindig színezi, másképp láttatja, csúsztatja a propaganda, az agymosottság, a vágyak és bosszúvágyak. És persze, a kőkemény érdekek. Vagy ami rosszabb, a kificamodott vélt érdekek.

Tény: Olaszország nyersanyagokban, energiahordozókban a világ egyik legszegényebb országa. Termőföldje szűkösen elegendő a lakosság élelmiszerellátásához.

Tény: Oroszország nyersanyagokban, energiahordozókban a világ leggazdagabb országa.  A kommunizmus éveiben a Szovjetunió sok millió tonna gabonát importált, most Oroszország sok millió tonnát exportál. Oroszország ma a világ egyetlen állama, mely semmiben sem szenved hiányt, csak olykor szeszmentes észben. Ha a világ összes országa szigorúan bojkottálná, kiközösítené, akkor is túlélné. Mindene megvan, beleértve a vodkát is. Valahogy majd csak kiheveri a Coca-Cola, a MacDonalds és a hollywoodi szappanoperák hiányát, állítólag csak valami nyugati chipek hiányoznak.  Kína, India, Pakisztán sóvárogva várja az oroszok  gázát, kőolaját. E három ország három milliárd ember.  Az USA  atomerőművei jelentős arányban orosz uránnal üzemelnek, erről valahogy kevés szó esik. Az üzlet az üzlet, az érdek az érdek. Mi történik, emberek?  Időszerű lett Lloyd George brit miniszterelnök 1919/20-ban tett megjegyzése: A világ őrültek házára hasonlít, amelyet bolondok irányítanak.

Hogyan tovább? Mi a teendő? Csto gyéláty?

Fjodor Tyutcsev (1803-1873) orosz író, költő, diplomata és titkosügynök elhíresült négysorosával kondítjuk meg a harangot.

" Oroszországot, ész, meg nem érted, / méter, sing sosem méri fel: / Külön úton jár ott az élet / Oroszországban hinni kell!"

Ettől sem lettünk okosabbak, csak tétovábbak. Tyutcsev sorait ugyanolyan átéléssel mondhatja a szeretetet, türelmet  hirdető és gyakorló Lev Tolsztoj, mint a titkosrendőrségi provokátor Gapon pópa, mint Sztálin  a Kremlben vagy Szolzsenyicin a Gulágon. Esetleg Raszputyin két orgia között vagy közben. Oroszország sosem az, aminek látszik. Ott a látszat is látszat, a valóság is látszat? A látszat keveredik a valósággal?  Nem tudjuk. Csak azt tudjuk, hogy nemtudásunk Oroszországról mindig több volt, mint a tudásunk.

De Tolsztojt, Csajkovszkijt, Sosztakovicsot, Dosztojevszkijt, Szolzsenyicint, Csehovot, Bergyajevet betiltani...óh, Nyugat ! Óh, Európa! És Putyin, a szfinx csak vár és kivár...