Nagyvarjasi Szabó István - Blogja

- 1949. 03. 07. Nagyvarjas, Arad megye.

- Oskolák: a szülőfalumban, a szomszédos Tornyán, középiskola Pécskán, utána a Babes-Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán.

Fokozatosan elvtárssá fajultam. Előbb az egyetemen, majd 1972-től egyetemen kívül is így szólítottak. Tanár elvtárs.  Izé elvtárs. Szabó elvtárs. Idefigyeljen elvtárs! Mondja maga elvtárs! Voltam ezenkívül irredenta - horthysta - revizionista befolyásoltság alatt álló elvtárs is. (Így!) Úgy ám.

A székely Szentegyházán tanárkodtam bő 16 évet 1988-ig, majd családommal hazaköltöztünk Aradra. Onnan 1990 legelején tényleg haza (mert Haza) költöztem Magyarországra. Gyógyíthatatlan szenvedélyem a történelem, röviden: függőség - filozófiai fűszerezéssel. Jó adag fűszerezéssel. Van mit, van miből! Egy szász szobatársam egyszer azt mondta, nektek, magyaroknak, akkora történelmetek van, hogy egy 80-100 milliós népnek is bőven elég lenne. Meg azt is hallottam Gelu Pateanutól, hogy elég  két dátum, amelyik 56-al végződik: 1456. július 21. és 1956. október 23. - és máris dobogós helyünk van a világtörténelemben. Szívesen elhittem neki. Érdekes, hogy a két dátumot Kapisztrán Szent János köti össze a katolikus naptárban.

Három könyvnek vagyok társszerzője, 2020-ban jelentem meg önálló kötetben, Az Isten háta mögül címmel, alcíme: Emberek, tájak, idők. Mit csináljak, rábeszéltek és hagytam magam. A sarkadi középiskolából vonultam nyugállományba.

Nagyvarjas adta az életet, a székelyek a reményt, Sarkad a lehetőséget.

Nagyvarjasi Szabó István

 Akiért a déli harang szól – Hunyadi

Mottó:

„ Szent elhatározásom, hogy inkább vasban, fegyverek között halok meg, mintsem tovább elnézzem népem szenvedését. Dicsőségem nem marad el, akár a tisztességgel győző, akár a tisztességgel bukó sorsát magasztalják majd.” (Hunyadi János leveléből a római pápához, 1448. szeptember 8-án, a második rigómezei /Koszovó/ csata előtt.)

Másik mottó: „Ha a magyarok nem lettek volna, ma Oxfordban és Cambridgeben a Koránt tanítanák." (T. B. Macaulay angol történész és gondolkodó)

A magyar történelem ritka pillanatait élheti át a tévénéző: a megfelelő ember, a megfelelő időben a megfelelő helyen. Hunyadi Jánosról van szó.

Férfiú és helyzet. A helyzet keresi a neki való embert, az ember megoldja a tehetségéhez, bátorságához méltó helyzeteket. Egymásra talál, eggyé válik Sors és Hős.

Bevallom, féltem attól, hogy a filmcsinálók elbaltázzák a történelmi hűséget, a közel hatszáz éve volt valóságot, és valami nyálasan kommersz, látványos semmit adnak.

Nem így történt - hála a producereknek és talán a magyar történelem hatalmas szellemének. Történelmünk annyira színes, ellentmondásokkal és drámai helyzetekkel teljes, hogy nincs szükségünk hollywoodi mutatványokra. A bőség zavara...

Minden és mindenki a helyén van. Vajk, Hunyadi János atyja, Morzsinai Erzsébet, az édesanya - továbbá Luxemburgi Zsigmond magyar király, cseh király, német király, végül a  Német-Római Szent Birodalom császára. Előjön Cillei Ulrik, a fortélyos, gátlástalan cselszövő. Ott van unokahúga, a ledér Cillei Borbála, Zsigmond második felesége, és leányuk, a szintén bő vérű Erzsébet - aki Habsburg Albert osztrák főherceg, majd magyar király felesége lesz. E frigyből született Arany János balladájának sötét és hamar kiégő alakja, V. László. És a Szent Koronát tényleg ellopatja a hirtelen megözvegyült Erzsébet az udvarhölgyével, Kottaner Ilonával, hogy azzal koronázzák meg a pelenkás Utószülött (V.) Lászlót és ne koronázhassanak meg vele mást!

Mert mióta ember az ember, két szuperdrog ösztönzi, tépi: a hatalomvágy és a szex.

S ha e kettő nem lenne elég, ott van még az irigység és bosszúvágy. Biza, olyan világ volt az (csak az??): háború és szex, szex és háború. Sokan mondják, hogy e kettő hasonló. Kérdezzük meg a férfiakat és nőket. Sok a kanos jelenet is, vélik egyesek. Nem tudom. Lassacskán abba a korba érek, amikor már csak erkölcsös lehetek.

A finomabb, igényesebb emberi lények persze ismerték, dalolták, verselték   - áldották és átkozták - a szerelmet, mikor hogy. Mint például Hunyadi és Szilágyi Erzsébet. Meg mások is. Kit, hogyan, mivé neveltek... Harc és szerelem, szerelem és harc. (Képtelenség, hogy a büszke, erős jellemű Szilágyi Erzsébet pásztorórázik Újlaki Miklós főúrral Hunyadi kiszabadítása érdekében. Még a legellenségesebb források sem említenek ilyesmit. Kár, hogy a film rendezői nem tudtak ellenállni a globális hetyegés majszolásának.)

Ott van Brankovics György, a szerb despota. Szíve szerint a keresztények (magyarok) szövetségese lenne, de vélt vagy valódi érdekei a szultán ágyába és agyába küldik lányát, Marát - a másik lánya, Katalin, Cillei Ulrik felesége lesz. György tehát II. Murád apósává dicsőül , Ulrik pedig a mindenható szultán sógora.

És Brankovics mindkét fiát megvakíttatja és kiherélteti a vő és sógor. Miért is ne? Elvégre az is törvény volt, hogy a trónra lépett szultán megöleti összes fiútestvérét, mert ha ő nem öli meg őket, akkor azok ölik meg őt. Íme, a hatalomvágy-hatalomgyakorlás pikáns ízei és izéi.

Aztán Brankovics foglyul ejti Hunyadit (1448) - de mégis elengedi, jó pénzért és magyarországi birtokokért cserébe. II. Murád dühöng, mert ő akarta a magyar vezér fejét.

Aztán Vlad Dracul, Havasalföld titokzatos fejedelme. A Dracul név onnan, hogy még Zsigmond idejében a király által alapított Sárkány (Dragon) Rend lovagja. Két fia, Vlad és Radu túszok a török udvarban. A Szép Radu (Radu cel Frumos) idővel II. Mehmed  szultán szeretője lesz - Vlad a szöges ellentéte. Ez a Vlad gyerek a későbbi Vlad Tepes (Karós Vlad), a későbbi vajda. Kedvenc sportja, hobbija minden gyanús személy felnyársalása, karók híján állatok kínzása. A krónikák szerint 30 ezer szófogadatlan alattvalóját húzatta karóba s közben jóízűen evett. Mások 100 ezer felkarósítottról regélnek, köztük törökök, szászok, magyarok is. Ahogy jött...a karók ne álljanak már üresen.

Itt álljunk meg! Karós Vlad volt a magyar király leghűségesebb szövetségese - írja Makkai László egykori nagy középkorászunk. Sose kegyelmezett a töröknek. Ellenben apja, Vlad Dracul is elfogta Hunyadit az 1444-es várnai csata után, s csak katonai fenyegetés hatására engedte el. Később a magyar vezér kivégeztette. Mézesmadzag, kutyakorbács. Kis, satuba szorult népek nyomorúsága.. .akik ezt kihasználják, ahogy tudják. Eskü, szerződés, adott szó - csak a hülyéknek való.

Mélységes mély a múltak kútja. Amit írunk, történelmi tények s csak a jéghegy csúcsa.

De vissza Hunyadihoz! Szinte minden balkáni nép sajátjának tartja. Leginkább a románok. A fene bánja,  sok ilyen "románt" adjon az Isten a magyarnak. Talán Hunyadi János az európai történelem, benne a magyar história első, igazi patriótája. A legmagyarabb hazafi és keresztény. Mindig szénfekete lovon, fényes páncélban és leginkább födetlen fővel csatázott. Mondta, hogy Jézus Krisztus megvédi őt, ameddig szüksége lesz rá. Nehéz elképzelni ma azt a kort. Ami a keresztényeket, magyarokat tragikusan szembeállította az oszmánokkal, az az életmód, a hitélet, a hagyományok s az ezekből adódó erkölcsök. Köteteket lehetne erről értekezni. Elég, ha a Samuel P. Huntington civilizációs törésvonalakról szóló elméletére gondolunk.  Idézünk a törökverő egy másik leveléből, melyet szintén Vitéz János fogalmazott, szintén 1448 szeptemberében, szintén a pápának:

„A pusztító vész elhatolt már csaknem Európa közepéig s most a török hazánk tőszomszédságában vetette meg lábát. Több, mint hatvan esztendeje szakadatlanul álljuk a háború perzselő dühét, mégpedig saját erőnkből, egyetlen nép, a magyar fegyvereivel. Helytálltunk, pedig kimerített a sok hadakozás... A szabadság emlékén kívül egyebünk se maradt, mint fegyverünk és bátorságunk."

Hol vagyunk még és már Nándorfehérvártól?

Egyetemista koromban mondta egy erdélyi szász szobatársam: „Ha csak annyi lenne a történelmetek, hogy 1456.  július 21-22, Nándorfehérvár - Hunyadi,  máris dobogós helyetek lenne az európai történelemben.”

Naponta emlékezhet a keresztény világ Hunyadira és vitézeire, de eszünkbe jut egyáltalán, kiért szól a harang?

                                                                                                                               N. Szabó István                 

Nagyvarjasi Szabó István    

  Kárpátokban megfújták a trombitát

Minden háború - millió ember külön háborúja, mert mindenki másképp éli át. Ha átéli... A halottak némák, az élők idővel elcsendesednek, az emlékezet is elenyészik - ahogy szokott, vagy amennyire engedjük. Vesztes háborúk után különösen…

   Uzsok oroszlánja

Itt-ott a Kárpátok oroszlánjának is nevezik Szurmay Sándor m. kir. honvéd altábornagyot, majd vezérezredest. Maradjunk Uzsoknál.

1914 őszére a kétszeres túlerőben lévő orosz hadsereg betört a Kárpátokba. Az osztrák-magyar hadsereg hátrált. Különösen az uzsoki hágó és környéke került kényes helyzetbe. Ekkor bukkant fel Szurmay.

1860. december 19-én született, „nálunk”, Boksánbányán (ma Bocsa-Noua).  Apja Szurmay Mihály kalaposmester, anyja a sváb Schaffer Jozefina. A családban magyarul beszéltek. Szülőháza a református templom közelében tekinthető meg - ha arra tévednénk, mi kései zarándokok...

1870-től a szegedi állami főreáliskola diákja. Iskolájuk épülete az, ami ma a JATE  főépülete. 1875-ben meghal édesapja, nincs pénz a továbbtanuláshoz, úgyhogy a vasútnál lesz kenyérkereső. Huszonkét éves korában beáll a lugosi 18. honvédzászlóaljba. Jó fejű, megbízható, ezért a Ludovikára küldik. Kitűnő, jeles. Aztán a híres bécsújhelyi, Mária Teréziáról elnevezett Hadiiskola a következő állomás, ahol az osztrák - magyar hadsereg krémjét, a vezérkari tiszteket képezik. Osztályelső, nyelvérzéke is páratlan. Magyarul, németül anyanyelvi szinten társalog, de érti a franciát, románt, horvátot is. Eddig mintaszerű K.u.K. tiszt.

De ő sorsát, vágyait a m. kir. Honvédséghez kötötte. Mivel kitűnő szervező, messze látó és jó emberismerő, szépen halad az un. osztrák-magyar Schematismusban. Százados, őrnagy, alezredes, ezredes majd vezérőrnagy, azaz tábornok. Bekerül  a honvédelmi minisztériumba - a kötelező csapatszolgálatok után: nagyváradi 4. honvéd gyalogezred zászlóaljparancsnoka, később a nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred parancsnoka. Hobbija a magyar hadtörténelem, a pecázás és a vadászat.  Értekezik a mohácsi csatáról és megírja a  magyar Honvédség történetét, a kiegyezéstől 1898-ig.  A könyv annyira megtetszik I. Ferencz József magyar királynak, hogy kitünteti - annak ellenére, hogy I. Ferenc József osztrák császár  nem rajong az önálló magyar haderőért. Érthető. Ilyen tudathasadásos  idők voltak azok..

Az egyébként zsidó származású Hazai Samu magyar honvédelmi miniszter hamar felismeri Szurmay nem mindennapi - mai kifejezéssel - menedzseri képességeit. Báró Hazai annyira ragaszkodik hozzá, hogy csak hosszas, nyomatékos kérések után hagyja jóvá, hogy a frontra mehessen, a  harcoló csapatokhoz.

1914. november 24-én veszi át az uzsoki hágó, az Ung folyó völgyének védelmét. Az orosz hadsereg számára akkor itt a legcsábítóbb a lehetőség, hogy mihamarabb a Magyar Alföldre érjenek és bevegyék Budapestet. II. Miklós orosz cár a karácsonyt a magyar fővárosban akarja ünnepelni. Aztán a húsvétot  óhajtja  ott ünnepelni. Ez sem sikerül, mindkét alkalommal Szurmay csapatai torlaszolják el budapesti "látogatást". Akár egy gigantikus Thermopüléhez is hasonlíthatjuk a helyet és helyzetet.

Szurmay ádázul harcoló seregteste a 38. honvéd gyaloghadosztály és még néhány népfelkelő, tartalékosokból álló ezred. A harmincnyolcasokról jó tudni, hogy Ausztria - Magyarország talán legjobb hadosztálya. (Mikor csak magamban vagyok, elhagyom a "talán" szót.) Erdélyi legénység. Létszáma 15-20 ezer fő. Négy ezredből állott: a 21. kolozsvári, a 22. marosvásárhelyi, a 23. nagyszebeni és a 24. brassóiból.

Vajh, hányan vagyunk még, akik ismerjük a "Huszonegy, huszonkettő, huszonhárom " kezdetű hetyke magyar katonaindulót?  Nos, ez róluk, az ő tiszteletükre dübörgött hajdanán. Valamikor, 1918 végén a harmincnyolcasokból és a sokat emlegetett székelyudvarhelyi  un. közös (K.u.K.) 82.-es "vasszékely" ezred túlélőiből áll össze a legendákba masírozó Székely Hadosztály kemény magja. A harmincnyolcasok háromszor pusztultak el a nagy háborúban (halottak, súlyos sebesültek, hadifoglyok) és háromszor újra feltöltötték őket.

A gyaloghadosztály 1914 októberében az uzsoki szoros északkeleti előterét védte és visszafoglalt az oroszoktól négy községet. November elején visszavonult a kárpáti magyar határ mögé. A híres limanowai csatában, december 11-13, derékig érő hóban, visszavetette a VIII. orosz hadtestet (legalább három hadosztály). A sikeres ellentámadás után védelembe vonult (a cár hadserege itt legalább háromszoros túlerőben volt!)

1915 áprilisának elején a német Déli Hadsereghez (Südarmée) került, a nagyszerű August von Mackensen tábornok erőteljes követelésére. Mackensenről tudni illik, hogy az egész osztrák-magyar ármádiából a honvédeket becsülte igazán, szinte rajongott értük. A gorlicei áttörés után (1915) a harmincnyolcasokat napiparancsban, példaként állította a derekasan harcoló német csapatok elé is. 1915. november 1-5. között a hadosztály, a siemikowcei ütközetben harci útja legszebb, legvéresebb babérjait aratta: 14 orosz ezredet futamított meg, ejtett fogságba. Három és félszeres túlerőnek mutatta meg, hogy nem csak nóta, hanem valóság is, hogy"magyar baka a legelső a világon".

   De vissza Szurmayhoz. Az író Móricz Zsigmondé a szó, aki szembaja és szívproblémái miatt felmentést kapott a frontszolgálat alól, de mint haditudósító, ott akart lenni.  A Pesti Hírlap december 21. számában, Inter Arma... jelzetű tudósításában ez áll: „Minden katonáját látta. Alig vette át a parancsnokságot, már is az első vonalakat, a lövészárkokat járja. Zsebében hordja a kisezüst, nagyezüst vitézségi érmeket, s az ellenség golyóinak fütyülése közben nyújtja át az arra érdemeseknek: Nesze fiam, most nincs különb nálam. Szurmay kell nekünk,  akinek a lövészárkában olyan az élet, hogy én ilyen jóllakottnak, rendesnek és megbékéltnek bizony nem láttam a magyar szegény embert.” (Ezek a háborúért egyáltalán nem rajongó író szavai.)

Amint Szurmay átvette a parancsnokságot, először is a raktárakat és a tábori kórházakat szemlézte. Minden tea, cukor, kávé,  rum és bortartalékot azonnal az első vonalba küldetett. A bakák forró teát, kávét, ételt vételeztek. Csak arra vigyázzatok, fiaim, nehogy a muszka észrevegye a felszálló gőzt, mert rögtön ide durrant - így a parancsnok. Tudta, hogy a katona nem csak a szívével, a gyomrával is harcol. Az tele kell legyen. A harctéri prófunt (ellátmány) a m. kir. Honvédségnél, Hazai Samu rendelete alapján, 1915-ben, fejenként, naponta: 40 deka hús, 70 deka kenyér/kétszersült, 3 deka só, fél gramm bors, hat deci magyar bor délben, hat deci magyar bor estére. Járt még napi 14 deka pipadohány vagy 10 db. cigaretta.

Már 1915 tavaszán, mikor a Szurmay hadtest (Korps Szurmay) előrenyomult, megkérdezte katonáit: Mit akartok enni, fiaim? Gyümölcsöt! - ordította ezernyi torok. Pár napon belül a hadtest egy vagon (= tízezer kiló) narancsot majszolt.

A parancsnok hihetetlen módon képes volt azonosulni alárendeltjei lelkiállapotával, átérezni igényeiket, bajaikat, örömeiket. Egy székely bakája később így emlékezett rá: „Kicsi, filigrány ember volt. Mindég a lövészárkot járta, mintha mindenütt ott lett vóna. A nézése belevilágított az emberbe. Csuda vót, de majdnem minden katonájára emlékezett. Egyikről tudta, hogy hány gyereke van, másikról, hogy mi a kedves nótája, megint másikról, hogy hová valósi, aztán hogy ennek vagy annak hogy hívják a babáját. A román honvédgyereket románul szólította meg, a szebenyi szászt németül. Vélünk egy békésebb napon pár percig elnótázgatott. Cigarettával kínált. De a trehány vagy gyáva meg nem állhatott előtte."

Emlékezőtehetség, odafigyelés, gondoskodás a közkatonáról - és a példamutatás! E három tulajdonság birtokosát a magyar baka a pokolba is követi. Igazolta a történelem. Hunyadi János, Zrínyi Miklós, Damjanich János lehetett ilyen, no és persze Napóleon.

Szurmay kétszer kapott parancsot a visszavonulásra s mindkétszer megtagadta. Saját felelősségre helyben maradt és győzött. Uzsoknál. E haditettek után kapta meg a Mária Terézia Rendet, melyet rendkívüli, csatadöntő elhatározásokért lehetett kiérdemelni, ami ésszel párosult bátorságot, vakmerőséget, egyéni döntést követelt.

A Mária Terézia Rend első kitüntetettje Hadik András, a huszártábornok volt 1757-ben. Később, a napóleoni háborúk alatt egy másik huszár, Simonyi József (Simonyi óbester) is a Rend tagjává vált. Minden simonyifalvi földink tudja, kiről kapta nevét a faluja. A Rend sokáig a világ legrangosabb kitüntetése volt s nem csak azért, mert ritkán ítélték oda.

   Egy eltorzult pillanat, avagy a kizökkent az idő...

Báró uzsoki Szurmay Sándor vezérezredes 1917-től 1918. október 31-ig Magyarország honvédelmi minisztere. Ekkor jött az őszirózsás forradalmasdi, Tisza Istvánt meggyilkolják, a hadsereget  Károlyi Mihályék szélnek eresztik, pontosabban lefegyverzik, fölbomlasztják. Nem kell hadsereg többé. Nem akarok katonákat látni! - harsogta  Linder Béla forradalmi hadügyér Budapesten. Mintha a pap azt ordítaná, hogy nem akar többé híveket látni, a tanító, hogy nem akar többé gyerekeket látni, a pincér, hogy nem akar többé vendégeket látni.  Az okosságnak van határa, az ostobaságnak nincs. Az elmeficam csúcsa, hogy 1919 februárjában Szurmay tábornokot letartóztatják, mint háborús bűnöst,  mert 1914-15- ben megállította az ellenséget. Ha ráengedi az oroszokat Budapestre, már akkor véget ér a háború - hirdette ez logika. Abszurd és groteszk, itt   fölösleges és hiábavaló minden elemzés. Képtelenség felfogni ezt a képtelenséget. A Tanácsköztársaság bukása után szabadul.

1945. február 26-án hal meg. A végóráit élő vezérezredes mellett ott van egy szovjet ezredes is. Figyel, kiszállítható-e még a Szovjetunióba? Ők jól megtanulták ennek a magyar hadvezérnek a nevét, még az előző világháborúban. A szovjet katonai akadémiákon részletesen elemezték az orosz hadsereg kárpáti hadjáratát. Most megnyugodhattak, ez a veszélyes honvéd sem él már.

Végül fújjuk meg azt a szomorú trombitát:

   Kárpátokban megfújták a trombitát

Minden anya haza várja a fiát.

Csak engemet nem vár haza az édesanyám

Kárpátokban lesz az örökös hazám.

Édesanyám, ha föl akarsz keresni

Kárpátoknak hegyaljára gyere ki.

Megtalálod síromat a kőszikla alatt

Édesanyám kisírhatod magadat.

Olimpia és egyebek

Nincs sok értelme felsorolni minden érmesünk nevét. Akit érdekel az olimpia, annak minek, akit meg nem érdekel, annak megint minek? Olimpia és polgárpukkasztó vélemények mindig együtt jártak. Nem pont úgy, mint mostanság - de ne legyünk már naivak. Nyugi! Nem a megnyitóról akarok szót ejteni, hanem a tulajdonképpeni hozzáállásról. A jellemről, a szellemről, a győzelemről és kudarcról.

1. Férfi kardvívóink

Egyéniben úgy elestek, mintha villámgéppuska kaszálta volna le őket.  Még a legjobb nyolc közé sem jutottak. Sőt, a legnagyobb még a tizenhat közé sem. Finis Hungariae!

Maradt a csapat - ugyanazon emberek. Már temettük is a kardosokat. Erre döntősök, ezüstérmesek. S most figyeljünk! Azt mondja az egyik kommentátor (kommentátorokban történelmünk sosem szűkölködött!) - hogy kardvívóink lecsúsztak a második helyre! Tévedni tetszik, kedves barátom!  Felcsúsztak a második helyre! Mert akkora gödörből felverekedni magad, a fekete, reménytelen iszapból a csillagok közelébe, az az igazi, már-már mitológiai töltetű küzdelem. Harc önmagaddal és nagy harc valaki másokkal. Mert nem az a tragédia, ha elbuktál, hanem az, ha ott maradsz és nem állsz fel. Négy deli bajnok zuhant  alá, és a semmiből előjött egy gladiátorcsapat, és megingatta a tokiói győztes trónját. Egyszerre  jönnek a csodák és foszlanak a csodák. Történelmünkre ismerek...

Gyanítom, csendesen, hogy az egyéni fiaskóban benne volt a hübrisz, minden ókori görög és egyéb tragédia tölteléke is.

2. Férfi tőrvívóink

Megverték a kazahokat, lehengerelték a franciákat, és a döntőben  velük szemben ott vannak a szamurájok, vagy tán nindzsák. Az utolsó pillanatban - a nevét kikiáltom! - Siklósi Gergő - beviszi az aranytalálatot. Éveket gürcölt, kínlódott, áldozott ezért a pillanatért, csak ezért az egy villanásba beleférő csodáért. Erre mondják, hogy erős idegzetű, kötélidegzetű, acélidegzetű, vagy hogy nincsenek is idegei. Bocsánat, megint a történelem... Eszembe jut az a világháborús magyar tűzszerész őrmester, aki huszonegyezni hívta beosztottjait a ketyegő időzített bombára. Lovagló ülésben. A jutalom: eltávozás. Ha nyert a jelentkező, két hét, ha nem nyert, egy hét, ha túl hamar befejezte (érthető!) - semmi. S közben alattuk ketyegett a halál.

Ötvenkét esztendő, München után megint világelső a gárda.

3.Milák Kristóf

A magyar úszósport csodagyereke, aztán fenegyereke, végül  mostohagyereke. Most megint csodagyereke.

Vélemények, mindenféle „szakértők” serege foglalkozott vele, ha előjött, akkor azért, ha nem jött elő, akkor azért. Mindent rámondtak és mindennek az ellenkezőjét is. Hiába, na, ők a guruk, a pszichológusok... Aztán egy arany és egy ezüst. Állak leestek. Ennyi. De rögtön helyreállt a rend. Állak vissza. Egekbe tuszkolták, a hetedik mennyországig nyalták fel a győztest, ahogy ez nálunk (is) szokás.  De még mindig senki sem találta meg Milák Kristófot - az EMBERT. A lényeg, hogy ő magára talált.

Ha már Párizs, akkor Napóleon. Amikor visszatért a káprázatos itáliai hadjáratból és óriási tömeg ünnepelte, a kis korzikai megvető arccal, hidegen szemlélte az ovációt. Annyit mondott: Ha a vérpadra vinnének, akkor is ugyanezek és ugyanilyen lármásak lennének.

A kegyetlen magány erősebbé teszi az erőset és maga alá temeti a gyengét. Bármilyen rosszul menjen is az Olimpia, szerencsére mindig van egy rosszabb: a sajtó, a mindenkinél okosabbak. Kristófunk pedig öntörvényű, mint majdnem minden őstehetség.

4. Márton Viviána és Luana

A távoli Atlanti - Óceán szülötte a két tini sellő. Ikrek. Legyenek akár Castor és Pollux magyar női  megfelelői.  Az óperenciás tenger vad hullámai sem koptatták ki belőlük a piros- fehér-zöld színeket. Valahová tartozni azt jelenti, valakinek tartozni. Valamivel, ami nem pénz, hanem annál jóval több, s az csak a lélek lehet, azt csak a szív érti... A spanyolok csábító szirénhangokat hallattak. A lányok mégis a Himnuszra esküdtek. Magyar szót csak a családban hallottak. Valamikor a nyolcvanas években egy ausztráliai magyart interjúvolt a Szabad Európa Rádió.  Az illető 1945 után ment ki, azóta a végtelen országban bolyongott, aranyat keresett és alig találkozott emberrel, nem hogy magyarral. És mégis tökéletesen, szépen beszélt magyarul. A titka: minden reggel hangosan elmondta a Miatyánkot és a Nemzeti dalt. És minden este elmondta a Családi kört és a Miatyánkot. Az emigráns Károlyi Mihály gyermekei meg se tanultak magyarul... Hagyjuk. „Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.”

Viviana a tekvandó aranyéremmel már nem is tartozását rótta le, hanem feledhetetlen ajándékot adott. Luana pedig őt megelőzően világbajnok. A szülők és ők sem akarták, hogy a porondon szembekerüljenek - ezért az egyik lánynak fogynia kellett pár kilót, a másiknak fel kellett szednie ugyanannyit. Nehogy egy súlycsoportba kerülve kioltsák egymást. Nem tudom, hogy intézik dolgaikat Istennel a Márton szülők, néha magam se tudom, hogy intézem én az enyémeket, de mást nem tudok mondani: Az Isten áldja meg őket!

5.Az Olimpia szent eszméjéből mégse tűnt el egészen amatörizmus. Gulyás Michelle nem (csak) öttusázó aranyérmes, hanem aktív rendőrhadnagy is.

6. A Szajna borzasztóan szennyezett volt, olyannyira, hogy két magyarnak is nyakába akadt valami, alig tíz kilométernyi úszás után. Mint kiderült, ni csak, aranyérem és bronzérem. Cáfolva azt, hogy csak gyors, látványos győzelmekre képes nép vagyunk, szalmaláng. A két vízibulldog, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid.

Ezeregyszáz éve sosem győztek le minket végleg, igaz, mi sem győztünk végleg. Az is igaz, hogy Magyarország csak egy van, ellenség-ellenfél pedig számos. Egymás után, néha együtt. Most, Párizsban csak ellenfelek voltak, mint egy lovagi tornán. Coubertin báró, letekintve az örökkévalóságból, nagyjából elégedett lehet. És még egyszer bocsánat a történelem előráncigálásáért.

A Nemzeti Összetartozás Napja 2024

    Mi a magyar?

Amikor e címen a könyv megjelent, az 1939. esztendőt írtuk. Már túl vagyunk a Felvidék magyarlakta vidékeinek és Kárpátaljának visszaszerzésén, és küszöbön az újabb világháború.  Az ország a feltámadás, a remények lázában ég.  A könyv a higgadt, de magabízó nemzeti önismeretre int. Értelmezéséhez idézhetnénk akár az ősi kínai tanítást: Ismerd meg önmagadat, ismerd meg ellenségeidet és legyőzhetetlen leszel. A  kötet szerkesztője és egyik szerzője Szekfű Gyula, a XX. század  legnagyobb hatású történelemtudósainak egyike. Tőle emeltük ki az alábbi, összefüggő részt, mely a magyar jellemet és annak történelemalakító, országépítő szerepét taglalja. A kötet alkotói a magyar szellem nagyjai: Babits Mihály, Kodály Zoltán, Ravasz László református püspök, Bartucz Lajos tudós - hogy csak az ismertebbeket említsük.

"A nomád eurázsiai lovasnépek politikai hagyománya abban állott, hogy a hatalmi körükbe lépett más, kisebb, gyöngébb népeket és néptöredékeket nem nyomták el, hanem békében és háborúban társaikká tették. Bizonyára ez a hagyomány is érvényesült Szent István azon rendelkezéseiben, melyekkel idegen lovagokat, papokat, iparos mesterembereket hozott be az országba és kinek-kinek meghagyta a saját szokásai szerint, saját nyelvében való életet. A beköltöző idegenek kezelésének e szentistváni szelíd gyakorlatából fejlődött ki a középkori magyar államnak, mai szóval mondva, nemzetiségi vagy kisebbségi politikája, mely az utóbb beköltözött nem-magyar népeknek: bessenyőknek, erdélyi szászoknak, szepesi és más német, olasz városoknak, oláh kerületeknek, rutén, vlach és tót hegylakók telepeinek, a síkság kun és jász lakóinak területi, személyi és kulturális autonómiát adott és őket ezen önadta jogaikban évszázadokon át megtartotta. Igaz, hogy a középkorban az államterület szétforgácsolódása különböző területi autonómiákra másutt is szokásban volt, de a szentistváni államberendezés két alapvető vonásával eltért az akkori európai gyakorlattól.

Az egyik az volt, hogy Szent István és utódai csak idegen néptöredékeknek adtak ily autonóm jogokat, magyar egyházi vagy világi fejedelemségek területi autonómiával soha nem alakulhattak ki magyar földön. Másrészt a beköltözött idegeneket privilégiumaikban (kiváltságaikban, jogaikban) meg is tartották, minek következtében olyan nemzetiségi harc, véres jelenetek sorozatával, mint például a német-szláv népek érintkezési vonalán, nálunk nem ütött ki soha, amíg ez a régi rendszer életben volt s amíg új idegenek tömege be nem költözött a török háborúk alatt és után (délszlávok, románok.) A magyar rendszer biztosította a belső békét és az idegenek megelégedését, s így bízvást tekinthetjük a magyar politikai tehetség, közelebbről: józan realizmus bizonyítékának. Hogy benne határozott nemzeti politika és szabadságszeretet működött, azt világossá teszi az a körülmény, hogy a területi különállással visszaélő s a magyarság veszedelmévé válható idegeneket, mint II. András a német lovagrendet, eltávolították az országból, s a XV, század eleje óta mind nagyobb tömegekben ide menekülő rácoknak sem adtak ily privilégiumokat, mert tudták róluk, hogy alkalom adtán szívesen cimborálnak a pogány törökkel.

A főérdek a magyar nép és állam sérthetetlensége volt, de azokat az idegeneket, aki beilleszkedtek a magyar állam kereteibe, szívesen fogadták és támogatták. Az emberséges magyar kisebbségi politika és annak türelme az ősi, nomádkori politikai hagyományban gyökerezett, de az új viszonyok között új, életerős hajtásokat növelt. (...) Figyeljük meg: királyaink az országhatárt lassú, szívós telepítési munkával lépésről lépésre tolták kifelé a Kárpátok rengetegeiben, s amikor végre elérték a hegylánc élein a vízválasztókat, a természetes határokat, megálltak és nem gondoltak a gyepűvonal továbbhelyezésére. A "természetes határokat" felismerték és respektálták, ez a tény magában is mutatja politikai zsenialitásukat, mellyel sok-sok más népet felülmúltak és egyszersmind azt is, hogy a magyar uralom Kelet- és Közép-Európa határain békés állandóság és a józan nyugalom uralma volt.

A magyar királyok nem a "birodalom növelői" - Mehrer des Reiches - őket a koronázási eskü a terület megtartására és visszaszerzésére kötelezi."

Amit Szekfű Gyula és más elmék másutt és másképpen mondtak, itt csak összegezzük:  A magyar turulmadár három kakukktojást költött ki.  Az ezeréves Magyarország fészkében, magyar uralom alatt három nemzet született: a román, a szlovák és a ruszin. (A román történészek és politikusok Erdélyt ma is következetesen a "román nép bölcsőjének" nevezik.) Hát akkor hol is az az ezeréves  magyar elnyomás, az ázsiai vad horda kegyetlenkedése, az erőszakos magyarosítás ? - melyet immár több, mint száz esztendeje mantráznak, sulykolnak a világ és saját népük, de a magyarok képébe is. Ha van egyetlen állam Európában, mely nemzetek keltetője volt, mint az a régi Magyarország, lássuk, ki az?  

Szabó István                                

Egy sorsformáló vers és népek sorsa

1. Ha valaki figyelemmel elolvassa a nagy költő versét, akár ne is fárassza magát a szövegemmel. Mindent megérthet a híres költeményből. Az orosz-ukrán testvérharcot különösen. Olvassuk türelmesen, akár többször is. Minden benne van. Múlt, jelen, jövő. Sértett büszkeség, hazafiság, dac, nagyorosz megalománia, pánszlávizmus, a tudatalatti és a fény, a szív és ész, lélek és szellem. Továbbá Nyugat ellenesség, kihívás, fájó kisebbrendűségi érzés, prófécia? Talán mindezek együtt, egy zseniális alkotó szintetizáló látomásában.

(A ma is -és mindig aktuális - sorokat kiemeltük.)

Alekszandr Szergejevics Puskin:

Oroszország rágalmazóihoz

Ti hitvány szónokok, miért zajongtok újra?

Miért szórtok átkot vadul orosz honunkra?

Mi háborgat vajon? A litván lázadás?

Ugyan! A szlávoké a pör, csak a szláv akarja.

Ez ősi belviszályt, mit sors vetett a latra,

Mi döntjük el magunk, helyettünk senki más.

Évszázadok teltek, mióta

E törzsek testvérharca dúl,

Ahogy a hadszerencse hozta,

Hol ez, hol az maradt alul.

Ki lesz a győztese e harcnak?

Hiú polyák vagy hű orosz?

A tét: a szláv folyók orosz tengerbe tartnak,

Vagy elapadnak, kiszáradnak.

Elég ! Ti nem lapozgatátok

Sosem a véres krónikákat,

Nem értitek, percig se fáj

Nektek ez ősi belviszály

És mit se mond se a Kreml, se Praga

Csábít a józan ész helyett

A küzdelem vitézi vágya -

S fűt ellenünk a gyűlölet.

Vajon miért? - feleljetek: azért-e.

Mert Moszkva romjai és üszkei felett

Mi elzavartuk, gőgjét sértve,

Kitől úgy reszkettetek ?

S mert győztünk, és ledőlt a bálvány,

Ki zsarnok, elnyomó volt fél világ felett,

S jussotok a vérünk árán,

Törvény, szabadság és béke lett?

A szátok mennydörög - de lassabban a testtel!

Vagy vélitek: az agg vitéz felkelni restell,

S nem tűzne fel újra törökverő szuronyt?

Avagy a cár szava immáron oly erőtlen?

Először vívnánk Európa ellen?

Karunk tusától elszokott?

Kevés e nép? Vagy Permtől messzi Tauriáig

Finnföld szikláitól Kolhisz tüzes honáig,

A Kremltől, mely meg nem törik,

Addig, falát hol Kína rakta,

Acél sörtéjét csillogtatva,

Oroszhon talpra nem szökik?

Hát küldjétek, becsmérlőink,

A vérre szomjas ifjakat:

Jut hely nekik honuk mezőin,

Hol fiaink is porlanak.

E különös verset 1831-ben írta Puskin. Akkor, mikor Európában és főleg Párizsban  az egekig csaptak az oroszellenes szónoklatok - az újabb lengyel

szabadságharcot (lesznek még!) legázoló moszkovita brutalitás ellen.

Nyugaton egyre hangosabb és érzelmesebb beszédek, Lengyelhonban  vér, vas  és a néma könnyek. Pont ahogy Camus írta a magyar '56-ról.

De miért is rágalmazó a Nyugat? Mert beavatkozik az ősi szláv  családi viszályba, melyet nem ért. Ez igaz. Ma sem, mi  sem értjük. Legyen ez az ő dolguk, ha csak ennyi eszük van - mondhatnánk. Akkor és most (is) "hű orosz" (kihez, mihez hű?) a "hiú polyákkal" vitázik, csatázik. (Jelenleg a "fasiszta, neonáci ukránokkal".) A költő ajkán még a litvánok is szlávokká minősülnek. Mindegy, akkor is keleti szláv belügy ez, testvérháború. Európának kuss! A költő újabb élet-halál viadalra hívja ki a rágalmazókat, Napóleon oroszországi vereségére célozgatva. Persze, a Nyugat megmarad a szavaknál, a házipapucsba bújtatott háryjánoskodásnál. Akkor is.  Aztán hallgat. De Oroszországra sikerrel alkalmazza az "észak barbárja" vagy a "Dzsingisz kán unokái" becéző jelzőket. Akár Shakespearet is idézhetnénk: Szavak, szavak és semmi más... vagy: Sok hűhó semmiért...vagy: Színház az egész világ...

A vers az orosz hazafias líra zászlaja lett. Oroszország minden későbbi háborújában, súlyosabb időkben idézte a sajtó, szavalták lelkes honfiak. A II. világháború idején reneszánszát élte, aztán különös éllel idézték Andrej Zsdanov és a hidegháború korszakában, Sztálin elvtárs ösztönzésére. Zsdanov a nagyorosz sovinizmust kombinálta össze a marxizmus - leninizmus - sztálinizmus ideológiájával. Így megy a kör négyszögesítése...

És persze, írja Puskin Európának - "jussotok a vérünk árán törvény, szabadság, béke lett".

Ez valahogy nagyon ismerős. Egészen 1964-ig úgy tanították, sulykolták belénk , Romániában is, hogy boldog, szabad életünket a Vörös Hadseregnek köszönhetjük. Örök hála a dicsőséges, fölszabadító hős szovjet katonáknak!  Aztán kiderült, hogy  dehogy! A Vörös Hadsereg, mintegy véletlenül, éppen akkor járt errefelé, mikor a nem kevésbé dicső román hadsereg felszabadította Romániát, Észak- Erdélyt, Magyarországot és Budapestet is a náci-horthysta járom alól. Így tanította ezt nekünk Stoica elvtárs a kolozsvári egyetemen és Patilea őrnagy elvtárs, politikai tiszt a radnai tartalékos tiszti iskolában. Kolozsvárott még megdöbbentünk, Radnán már nem is csodálkoztunk.

Figyelem!   Most Szergej Lavrov orosz külügyér idéz hosszasan Puskin poémájából, sőt, Putyin is. Európa, a Nyugat ma sem érti az oroszokat. Ismét idéznénk Metternichet: Oroszország sohasem olyan gyenge és sohasem olyan erős, mint amilyennek látszik. Sosem olyan időszerű Tyutcsev, hajdani diplomata és költő, mint ma. Idézzük megint

elhíresült négysorosát:

Oroszországot, ész, el nem éred,                                                         

méter, sing sose méri fel:

Külön úton jár ott az élet,

Oroszországban hinni kell!" (Szabó Lőrinc fordítása)

Ki vállalkozna arra, ki oly merész, hogy a rejtelmes, misztikus orosz lelket megfejtse? Én biztosan nem. Dosztojevszkij, Tolsztoj, Csehov, Pilnyak, Csadajev, Jerofejev, de Custine márki, a dúsan fizetett kremlinológusok, valamint satöbbi, satöbbi, satöbbi is megpróbálkoztak vele és itt tartunk, ahol tartunk. Köszönjük szépen. Tényleg nagyon különös az orosz lélek. Kénytelen vagyok egy szülőfalum határában történt esetre emlékezni.

1944 őszén vagyunk. Tanyavilág. Az egyik tanyára bemegy öt "orosz" katona.

A fiatalasszony, annak anyja és három kis gyermek fogadja őket, a férj a fronton van valahol. Az "oroszok" piát és pi...át akarnak. A gyerekek sírnak. És ekkor az egyik "orosz" elővesz egy gyűrött fényképet és mutatja, az ő gyerekei. És sír. Aztán mindenki sír. Az "oroszok" kockacukrot osztogatnak a gyerekeknek és könnyezve el.  A másik tanyán egy gyermektelen, 50-55 év körüli házaspárt találnak. Nincs kegyelem! A férjet lefogják és végignézi, hogyan teszik boldoggá feleségét.  (Erről már írtam egyszer.) A két tanyát meglátogató "oroszok" ugyanaz a falka volt - mint évek múlva, szende pirulások közepette, kiderült. (Az egyiknek mély sebhely volt az arcán, egy másiknak hiányzott a bal gyűrűsujja.)

Miért kerültek idézőjelbe az oroszok? Azért, mert az emberek a szovjet hadsereget megátalkodottan oroszoknak  nevezték. Pedig Sztálin Vörös Hadseregének alig fele volt született orosz, a többi ukrán, belorusz, kaukázusi és ázsiai anyag. Hát, ilyen (is) a különös, egyedi "orosz" psziché. No comment!  Egyébként is számos, de inkább számtalan efféle "haditettet" hajtott végre a "felszabadító" Vörös hadsereg szerte Európában.

Meddig háborúzik Oroszország? Ameddig Ukrajna bírja.

Egy kis geopolitika - ne maradjunk már le erről a bűvös, rejtelmes geoizéről, ha már a csapból is az folyik.

A jelenlegi  ukrán határtól alig 500. km Moszkva. Ez probléma? Budapesttől  32. kilométerre húzódik az országhatár, Bukaresttől hetvenre, hogy Jeruzsálemről ne is beszéljünk. Hát istenkém, valahogy túléltük... De nem ez a bizarr, hanem a 40. hosszúsági kör. Ez a 40. hosszúsági kör metszi Ukrajna vitatott keleti határát, viszont Moszkvától majdnem 200 kilométerre keletebbre húzódik. Tehát az orosz főváros Ukrajna mögött van! Vagyis Ukrajna keletebbre, bennebb van, mint a szent Moszkva. Nézzünk a térképre!

Szóval meddig háborúznak az oroszok?

Míg bírják a pocsékolást. Mert tőlünk keletre a pocsékolás, tékozlás nemzeti sport.  Nem számít, hogy anyagról, emberről van szó. Már Sztálin is megmondta az észak-koreaiaknak, hogy csak nyugodtan háborúzzanak, mert "csak embereket veszítenek" s azokat könnyen lehet pótolni. (És fölöttébb kellemesen.) A hadianyagot pótolni kissé nehezebb. "Egy ember halála tragédia, egymillió ember halála statisztika! " - jegyezte meg szintén a Generalisszimusz. Most egy kis baj van. Mert az utóbbi évtizedekben Oroszországban, Ukrajnában is vészesen csökkent a születések száma. Akár csak nálunk. Viszont virágzik az alkoholizmus? Mikor nem virágzott. De ezt hagyjuk. Most 140 millió orosz  35 - 40 millió ukrán ellen.

Folyik a vita, kinek, minek az őse, ősanyja a Kijevi Rusz? A Kijevi Rusz orosz vagy ukrán állam volt ? 1241-ig állott fenn, akkor Batu kán hordái elpusztították.

A Kijevi Rusz se nem orosz, se nem ukrán, hanem viking állam. A Dnyeper a vikingek (oroszul varégok, varjagok) fő útvonala volt a Fekete-tenger felé.  A skandináv harcosok szláv rabszolgákkal megrakottan érkeztek Konstantinápolyba, visszafelé vitték az aranyat, selymet s megint megrakodtak szláv rabszolgákkal, akik evezősként mozgatták a kecses viking hajókat, vissza, az őshazába. Ezek az állam nélküli szláv népcsoportok igen szaporák voltak. Erdőikben, vagy a folyók menti termékeny földeken éltek és elégedettek voltak, mert igénytelenek is. Nemigen háborgattak senkit, csak egymást és sokasodtak. A vikingek szervezték őket államba, akik hamar elszlávosodtak.

A kijevi állam megszervezése tökéletesen beleillett Hitler germán felsőbbrendűségről és szláv alsóbbrendűségről szőtt elméletébe.

Mégis meddig tart a háború?

Mindkét fél elszámította magát. A "különleges hadműveletet" három napra tervezték, lassan három év lesz belőle. De Moszkvában, Pétervárott nincsenek béketüntetések. Pedig a nyugati "szakértők" szerint, kellene legyenek.

A gazdasági szankciók annyit sem érnek, mint a papír, amire nyomtatták őket.

Az idő is az oroszoknak dolgozik. Újjászervezték és mozgósították hatalmas hadiiparukat. Türelem, pontosabban: tűrés és elszántság, az van a háborúhoz.

1914 - től Oroszország háborúban állt, 1917-re német és osztrák-magyar hadsereg legyőzte. Jött Lenin és jött a polgárháború, külföldi intervenció, szovjet-lengyel háború, 1921-ig. Ez szinte nyolc véráztatta esztendő.

A testvérharcban többen haltak meg, mint a világháborúban. De az Orosz Birodalom népei végigcsinálták. És megalakult a Szovjetunió. Élt 69 évet.  A Nyugat vezetői nem vették észre, micsoda lehetősége nyílt meg  Kelet és Nyugat egymásra találásának. Ha felismerték volna, hogy micsoda  CSODA, hogy egy szuperhatalom, sok ezer atomfegyverrel - világháború nélkül megszűnik - akkor ma nem itt tartanánk. Az a gyanúm, Isten talán utoljára szólt bele ily nyilvánvalóan a történelembe és Gorbacsov volt az ő küldötte. És mi, túl okos, modern, elkényelmesedett halandók, kizártuk Istent a bizniszből. Minek osztozni, nem igaz?  Jelcin Oroszországát a globális pénzhatalom szabad prédának tekintette, egy óriási tárgynak, amiből óriási profitot lehet kiszedni. Az oroszok úgy érezték, ehhez nekik is van valami közük és azt mondták: nyet!

Milyenek az oroszok? Milyen az orosz katona?  Márai Sándor írja 1944-45-ös Naplójában, személyes tapasztalatból:

"Gyermekesek voltak, néha vadak, néha idegesek és szomorúak, s mindig kiszámíthatatlanok."

Másutt:

" Az orosz mindig jó katona volt, különösen honvédő háborúban és a Szovjetunió katonai nevelése ismerte és kihasználta az orosz katonák bátorságát, helytálló természetét. Harc közben - ezt többször láttam közvetlen közelről - komoran, bátran, férfiasan megállták a helyüket. És ha életveszély fenyegette őket, szótlan közönnyel viselték el a veszedelmet."

(S mint már tudjuk, ezek az "oroszok" nem csak oroszok voltak....)

Minden háborúban beköszön a pillanat, mikortól a halottak vezényelik az élőket. Innentől minden engedmény, békehajlam az elesett hősök elárulása. Hiába halt meg annyi emberünk?! Putyin kijelentette, ha Oroszország elveszítené ezt a háborút, hazája beveti az atomfegyvert. Mert ha veszítene, nincs értelme tovább élni...  akkor pusztuljon  az egész világ.Mi ez? Jó-  jó, tudjuk. hogy Putyin egy  halk szavú fanatikus. Megszállott. Az orosz történelem tele az önpusztító és mástpusztító példákkal. Napóleon hadjárata alatt (1812) felperzselték a franciák útvonalába eső falvakat, megmérgezték a kutakat. Mikor a Grande Armée elérte Moszkvát, Rosztopcsin gróf, a kormányzó, felgyújtatta a "szent várost." A franciák próbálták eloltani a tüzet, igaz, közben legalább melegedhettek. Az 1918 - 1921 közötti polgárháborúban sok vidéket többször is elpusztítottak, attól függően, éppen ki lett az úr. Az 1930 - 1933 közötti erőszakos kolhozosítási kampányban (lényegében terrorhadjárat a parasztság ellen) 7 millió ukrán halt éhen (holodomor) és további 3 millió orosz és egyéb. A II. világháború mindennek a koronája volt. Sztálin elrendelte, hogy a Moszkvába vezető útvonalak mentén, minden települést pusztítsanak el. Német egyenruhába bújtatott szovjet belügyi egységek mészárolták a lakosságot, hogy minél nagyobb gyűlöletet keltsenek a németek ellen. Sikerült.  A visszavonuló Vörös Hadsereg mindent megsemmisített, ami érték vagy értékelhető lehetett az ellenség szemében. Nincs még a történelemben egy hatalom, amely úgy pocsékolta volna az emberéleteket, mint Sztálin és hadvezérei. A végén győztek. Berlin, Budapest, Bécs felett sarló - kalapácsos vörös zászló lengett. Hiteles feljegyzés: Budapest ostrománál, egy magyar honvéd, látván, hogy mennyi szovjet katonát öltek már a Dunába és mégis, újra és újra ugyanúgy támadnak, megszólalt: Főhadnagy úr, ha ezek így bánnak a sajátjaikkal, hogy bánhatnak az ellenségeikkel?

Most mások az oroszok? Vagy az ukránok? Vissza a jó öreg Puskin verséhez...