Nagyvarjasi Szabó István - Blogja

- 1949. 03. 07. Nagyvarjas, Arad megye.

- Oskolák: a szülőfalumban, a szomszédos Tornyán, középiskola Pécskán, utána a Babes-Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán.

Fokozatosan elvtárssá fajultam. Előbb az egyetemen, majd 1972-től egyetemen kívül is így szólítottak. Tanár elvtárs.  Izé elvtárs. Szabó elvtárs. Idefigyeljen elvtárs! Mondja maga elvtárs! Voltam ezenkívül irredenta - horthysta - revizionista befolyásoltság alatt álló elvtárs is. (Így!) Úgy ám.

A székely Szentegyházán tanárkodtam bő 16 évet 1988-ig, majd családommal hazaköltöztünk Aradra. Onnan 1990 legelején tényleg haza (mert Haza) költöztem Magyarországra. Gyógyíthatatlan szenvedélyem a történelem, röviden: függőség - filozófiai fűszerezéssel. Jó adag fűszerezéssel. Van mit, van miből! Egy szász szobatársam egyszer azt mondta, nektek, magyaroknak, akkora történelmetek van, hogy egy 80-100 milliós népnek is bőven elég lenne. Meg azt is hallottam Gelu Pateanutól, hogy elég  két dátum, amelyik 56-al végződik: 1456. július 21. és 1956. október 23. - és máris dobogós helyünk van a világtörténelemben. Szívesen elhittem neki. Érdekes, hogy a két dátumot Kapisztrán Szent János köti össze a katolikus naptárban.

Három könyvnek vagyok társszerzője, 2020-ban jelentem meg önálló kötetben, Az Isten háta mögül címmel, alcíme: Emberek, tájak, idők. Mit csináljak, rábeszéltek és hagytam magam. A sarkadi középiskolából vonultam nyugállományba.

Nagyvarjas adta az életet, a székelyek a reményt, Sarkad a lehetőséget.

Olimpia és egyebek

Nincs sok értelme felsorolni minden érmesünk nevét. Akit érdekel az olimpia, annak minek, akit meg nem érdekel, annak megint minek? Olimpia és polgárpukkasztó vélemények mindig együtt jártak. Nem pont úgy, mint mostanság - de ne legyünk már naivak. Nyugi! Nem a megnyitóról akarok szót ejteni, hanem a tulajdonképpeni hozzáállásról. A jellemről, a szellemről, a győzelemről és kudarcról.

1. Férfi kardvívóink

Egyéniben úgy elestek, mintha villámgéppuska kaszálta volna le őket.  Még a legjobb nyolc közé sem jutottak. Sőt, a legnagyobb még a tizenhat közé sem. Finis Hungariae!

Maradt a csapat - ugyanazon emberek. Már temettük is a kardosokat. Erre döntősök, ezüstérmesek. S most figyeljünk! Azt mondja az egyik kommentátor (kommentátorokban történelmünk sosem szűkölködött!) - hogy kardvívóink lecsúsztak a második helyre! Tévedni tetszik, kedves barátom!  Felcsúsztak a második helyre! Mert akkora gödörből felverekedni magad, a fekete, reménytelen iszapból a csillagok közelébe, az az igazi, már-már mitológiai töltetű küzdelem. Harc önmagaddal és nagy harc valaki másokkal. Mert nem az a tragédia, ha elbuktál, hanem az, ha ott maradsz és nem állsz fel. Négy deli bajnok zuhant  alá, és a semmiből előjött egy gladiátorcsapat, és megingatta a tokiói győztes trónját. Egyszerre  jönnek a csodák és foszlanak a csodák. Történelmünkre ismerek...

Gyanítom, csendesen, hogy az egyéni fiaskóban benne volt a hübrisz, minden ókori görög és egyéb tragédia tölteléke is.

2. Férfi tőrvívóink

Megverték a kazahokat, lehengerelték a franciákat, és a döntőben  velük szemben ott vannak a szamurájok, vagy tán nindzsák. Az utolsó pillanatban - a nevét kikiáltom! - Siklósi Gergő - beviszi az aranytalálatot. Éveket gürcölt, kínlódott, áldozott ezért a pillanatért, csak ezért az egy villanásba beleférő csodáért. Erre mondják, hogy erős idegzetű, kötélidegzetű, acélidegzetű, vagy hogy nincsenek is idegei. Bocsánat, megint a történelem... Eszembe jut az a világháborús magyar tűzszerész őrmester, aki huszonegyezni hívta beosztottjait a ketyegő időzített bombára. Lovagló ülésben. A jutalom: eltávozás. Ha nyert a jelentkező, két hét, ha nem nyert, egy hét, ha túl hamar befejezte (érthető!) - semmi. S közben alattuk ketyegett a halál.

Ötvenkét esztendő, München után megint világelső a gárda.

3.Milák Kristóf

A magyar úszósport csodagyereke, aztán fenegyereke, végül  mostohagyereke. Most megint csodagyereke.

Vélemények, mindenféle „szakértők” serege foglalkozott vele, ha előjött, akkor azért, ha nem jött elő, akkor azért. Mindent rámondtak és mindennek az ellenkezőjét is. Hiába, na, ők a guruk, a pszichológusok... Aztán egy arany és egy ezüst. Állak leestek. Ennyi. De rögtön helyreállt a rend. Állak vissza. Egekbe tuszkolták, a hetedik mennyországig nyalták fel a győztest, ahogy ez nálunk (is) szokás.  De még mindig senki sem találta meg Milák Kristófot - az EMBERT. A lényeg, hogy ő magára talált.

Ha már Párizs, akkor Napóleon. Amikor visszatért a káprázatos itáliai hadjáratból és óriási tömeg ünnepelte, a kis korzikai megvető arccal, hidegen szemlélte az ovációt. Annyit mondott: Ha a vérpadra vinnének, akkor is ugyanezek és ugyanilyen lármásak lennének.

A kegyetlen magány erősebbé teszi az erőset és maga alá temeti a gyengét. Bármilyen rosszul menjen is az Olimpia, szerencsére mindig van egy rosszabb: a sajtó, a mindenkinél okosabbak. Kristófunk pedig öntörvényű, mint majdnem minden őstehetség.

4. Márton Viviána és Luana

A távoli Atlanti - Óceán szülötte a két tini sellő. Ikrek. Legyenek akár Castor és Pollux magyar női  megfelelői.  Az óperenciás tenger vad hullámai sem koptatták ki belőlük a piros- fehér-zöld színeket. Valahová tartozni azt jelenti, valakinek tartozni. Valamivel, ami nem pénz, hanem annál jóval több, s az csak a lélek lehet, azt csak a szív érti... A spanyolok csábító szirénhangokat hallattak. A lányok mégis a Himnuszra esküdtek. Magyar szót csak a családban hallottak. Valamikor a nyolcvanas években egy ausztráliai magyart interjúvolt a Szabad Európa Rádió.  Az illető 1945 után ment ki, azóta a végtelen országban bolyongott, aranyat keresett és alig találkozott emberrel, nem hogy magyarral. És mégis tökéletesen, szépen beszélt magyarul. A titka: minden reggel hangosan elmondta a Miatyánkot és a Nemzeti dalt. És minden este elmondta a Családi kört és a Miatyánkot. Az emigráns Károlyi Mihály gyermekei meg se tanultak magyarul... Hagyjuk. „Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.”

Viviana a tekvandó aranyéremmel már nem is tartozását rótta le, hanem feledhetetlen ajándékot adott. Luana pedig őt megelőzően világbajnok. A szülők és ők sem akarták, hogy a porondon szembekerüljenek - ezért az egyik lánynak fogynia kellett pár kilót, a másiknak fel kellett szednie ugyanannyit. Nehogy egy súlycsoportba kerülve kioltsák egymást. Nem tudom, hogy intézik dolgaikat Istennel a Márton szülők, néha magam se tudom, hogy intézem én az enyémeket, de mást nem tudok mondani: Az Isten áldja meg őket!

5.Az Olimpia szent eszméjéből mégse tűnt el egészen amatörizmus. Gulyás Michelle nem (csak) öttusázó aranyérmes, hanem aktív rendőrhadnagy is.

6. A Szajna borzasztóan szennyezett volt, olyannyira, hogy két magyarnak is nyakába akadt valami, alig tíz kilométernyi úszás után. Mint kiderült, ni csak, aranyérem és bronzérem. Cáfolva azt, hogy csak gyors, látványos győzelmekre képes nép vagyunk, szalmaláng. A két vízibulldog, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid.

Ezeregyszáz éve sosem győztek le minket végleg, igaz, mi sem győztünk végleg. Az is igaz, hogy Magyarország csak egy van, ellenség-ellenfél pedig számos. Egymás után, néha együtt. Most, Párizsban csak ellenfelek voltak, mint egy lovagi tornán. Coubertin báró, letekintve az örökkévalóságból, nagyjából elégedett lehet. És még egyszer bocsánat a történelem előráncigálásáért.

A Nemzeti Összetartozás Napja 2024

    Mi a magyar?

Amikor e címen a könyv megjelent, az 1939. esztendőt írtuk. Már túl vagyunk a Felvidék magyarlakta vidékeinek és Kárpátaljának visszaszerzésén, és küszöbön az újabb világháború.  Az ország a feltámadás, a remények lázában ég.  A könyv a higgadt, de magabízó nemzeti önismeretre int. Értelmezéséhez idézhetnénk akár az ősi kínai tanítást: Ismerd meg önmagadat, ismerd meg ellenségeidet és legyőzhetetlen leszel. A  kötet szerkesztője és egyik szerzője Szekfű Gyula, a XX. század  legnagyobb hatású történelemtudósainak egyike. Tőle emeltük ki az alábbi, összefüggő részt, mely a magyar jellemet és annak történelemalakító, országépítő szerepét taglalja. A kötet alkotói a magyar szellem nagyjai: Babits Mihály, Kodály Zoltán, Ravasz László református püspök, Bartucz Lajos tudós - hogy csak az ismertebbeket említsük.

"A nomád eurázsiai lovasnépek politikai hagyománya abban állott, hogy a hatalmi körükbe lépett más, kisebb, gyöngébb népeket és néptöredékeket nem nyomták el, hanem békében és háborúban társaikká tették. Bizonyára ez a hagyomány is érvényesült Szent István azon rendelkezéseiben, melyekkel idegen lovagokat, papokat, iparos mesterembereket hozott be az országba és kinek-kinek meghagyta a saját szokásai szerint, saját nyelvében való életet. A beköltöző idegenek kezelésének e szentistváni szelíd gyakorlatából fejlődött ki a középkori magyar államnak, mai szóval mondva, nemzetiségi vagy kisebbségi politikája, mely az utóbb beköltözött nem-magyar népeknek: bessenyőknek, erdélyi szászoknak, szepesi és más német, olasz városoknak, oláh kerületeknek, rutén, vlach és tót hegylakók telepeinek, a síkság kun és jász lakóinak területi, személyi és kulturális autonómiát adott és őket ezen önadta jogaikban évszázadokon át megtartotta. Igaz, hogy a középkorban az államterület szétforgácsolódása különböző területi autonómiákra másutt is szokásban volt, de a szentistváni államberendezés két alapvető vonásával eltért az akkori európai gyakorlattól.

Az egyik az volt, hogy Szent István és utódai csak idegen néptöredékeknek adtak ily autonóm jogokat, magyar egyházi vagy világi fejedelemségek területi autonómiával soha nem alakulhattak ki magyar földön. Másrészt a beköltözött idegeneket privilégiumaikban (kiváltságaikban, jogaikban) meg is tartották, minek következtében olyan nemzetiségi harc, véres jelenetek sorozatával, mint például a német-szláv népek érintkezési vonalán, nálunk nem ütött ki soha, amíg ez a régi rendszer életben volt s amíg új idegenek tömege be nem költözött a török háborúk alatt és után (délszlávok, románok.) A magyar rendszer biztosította a belső békét és az idegenek megelégedését, s így bízvást tekinthetjük a magyar politikai tehetség, közelebbről: józan realizmus bizonyítékának. Hogy benne határozott nemzeti politika és szabadságszeretet működött, azt világossá teszi az a körülmény, hogy a területi különállással visszaélő s a magyarság veszedelmévé válható idegeneket, mint II. András a német lovagrendet, eltávolították az országból, s a XV, század eleje óta mind nagyobb tömegekben ide menekülő rácoknak sem adtak ily privilégiumokat, mert tudták róluk, hogy alkalom adtán szívesen cimborálnak a pogány törökkel.

A főérdek a magyar nép és állam sérthetetlensége volt, de azokat az idegeneket, aki beilleszkedtek a magyar állam kereteibe, szívesen fogadták és támogatták. Az emberséges magyar kisebbségi politika és annak türelme az ősi, nomádkori politikai hagyományban gyökerezett, de az új viszonyok között új, életerős hajtásokat növelt. (...) Figyeljük meg: királyaink az országhatárt lassú, szívós telepítési munkával lépésről lépésre tolták kifelé a Kárpátok rengetegeiben, s amikor végre elérték a hegylánc élein a vízválasztókat, a természetes határokat, megálltak és nem gondoltak a gyepűvonal továbbhelyezésére. A "természetes határokat" felismerték és respektálták, ez a tény magában is mutatja politikai zsenialitásukat, mellyel sok-sok más népet felülmúltak és egyszersmind azt is, hogy a magyar uralom Kelet- és Közép-Európa határain békés állandóság és a józan nyugalom uralma volt.

A magyar királyok nem a "birodalom növelői" - Mehrer des Reiches - őket a koronázási eskü a terület megtartására és visszaszerzésére kötelezi."

Amit Szekfű Gyula és más elmék másutt és másképpen mondtak, itt csak összegezzük:  A magyar turulmadár három kakukktojást költött ki.  Az ezeréves Magyarország fészkében, magyar uralom alatt három nemzet született: a román, a szlovák és a ruszin. (A román történészek és politikusok Erdélyt ma is következetesen a "román nép bölcsőjének" nevezik.) Hát akkor hol is az az ezeréves  magyar elnyomás, az ázsiai vad horda kegyetlenkedése, az erőszakos magyarosítás ? - melyet immár több, mint száz esztendeje mantráznak, sulykolnak a világ és saját népük, de a magyarok képébe is. Ha van egyetlen állam Európában, mely nemzetek keltetője volt, mint az a régi Magyarország, lássuk, ki az?  

Szabó István                                

Egy sorsformáló vers és népek sorsa

1. Ha valaki figyelemmel elolvassa a nagy költő versét, akár ne is fárassza magát a szövegemmel. Mindent megérthet a híres költeményből. Az orosz-ukrán testvérharcot különösen. Olvassuk türelmesen, akár többször is. Minden benne van. Múlt, jelen, jövő. Sértett büszkeség, hazafiság, dac, nagyorosz megalománia, pánszlávizmus, a tudatalatti és a fény, a szív és ész, lélek és szellem. Továbbá Nyugat ellenesség, kihívás, fájó kisebbrendűségi érzés, prófécia? Talán mindezek együtt, egy zseniális alkotó szintetizáló látomásában.

(A ma is -és mindig aktuális - sorokat kiemeltük.)

Alekszandr Szergejevics Puskin:

Oroszország rágalmazóihoz

Ti hitvány szónokok, miért zajongtok újra?

Miért szórtok átkot vadul orosz honunkra?

Mi háborgat vajon? A litván lázadás?

Ugyan! A szlávoké a pör, csak a szláv akarja.

Ez ősi belviszályt, mit sors vetett a latra,

Mi döntjük el magunk, helyettünk senki más.

Évszázadok teltek, mióta

E törzsek testvérharca dúl,

Ahogy a hadszerencse hozta,

Hol ez, hol az maradt alul.

Ki lesz a győztese e harcnak?

Hiú polyák vagy hű orosz?

A tét: a szláv folyók orosz tengerbe tartnak,

Vagy elapadnak, kiszáradnak.

Elég ! Ti nem lapozgatátok

Sosem a véres krónikákat,

Nem értitek, percig se fáj

Nektek ez ősi belviszály

És mit se mond se a Kreml, se Praga

Csábít a józan ész helyett

A küzdelem vitézi vágya -

S fűt ellenünk a gyűlölet.

Vajon miért? - feleljetek: azért-e.

Mert Moszkva romjai és üszkei felett

Mi elzavartuk, gőgjét sértve,

Kitől úgy reszkettetek ?

S mert győztünk, és ledőlt a bálvány,

Ki zsarnok, elnyomó volt fél világ felett,

S jussotok a vérünk árán,

Törvény, szabadság és béke lett?

A szátok mennydörög - de lassabban a testtel!

Vagy vélitek: az agg vitéz felkelni restell,

S nem tűzne fel újra törökverő szuronyt?

Avagy a cár szava immáron oly erőtlen?

Először vívnánk Európa ellen?

Karunk tusától elszokott?

Kevés e nép? Vagy Permtől messzi Tauriáig

Finnföld szikláitól Kolhisz tüzes honáig,

A Kremltől, mely meg nem törik,

Addig, falát hol Kína rakta,

Acél sörtéjét csillogtatva,

Oroszhon talpra nem szökik?

Hát küldjétek, becsmérlőink,

A vérre szomjas ifjakat:

Jut hely nekik honuk mezőin,

Hol fiaink is porlanak.

E különös verset 1831-ben írta Puskin. Akkor, mikor Európában és főleg Párizsban  az egekig csaptak az oroszellenes szónoklatok - az újabb lengyel

szabadságharcot (lesznek még!) legázoló moszkovita brutalitás ellen.

Nyugaton egyre hangosabb és érzelmesebb beszédek, Lengyelhonban  vér, vas  és a néma könnyek. Pont ahogy Camus írta a magyar '56-ról.

De miért is rágalmazó a Nyugat? Mert beavatkozik az ősi szláv  családi viszályba, melyet nem ért. Ez igaz. Ma sem, mi  sem értjük. Legyen ez az ő dolguk, ha csak ennyi eszük van - mondhatnánk. Akkor és most (is) "hű orosz" (kihez, mihez hű?) a "hiú polyákkal" vitázik, csatázik. (Jelenleg a "fasiszta, neonáci ukránokkal".) A költő ajkán még a litvánok is szlávokká minősülnek. Mindegy, akkor is keleti szláv belügy ez, testvérháború. Európának kuss! A költő újabb élet-halál viadalra hívja ki a rágalmazókat, Napóleon oroszországi vereségére célozgatva. Persze, a Nyugat megmarad a szavaknál, a házipapucsba bújtatott háryjánoskodásnál. Akkor is.  Aztán hallgat. De Oroszországra sikerrel alkalmazza az "észak barbárja" vagy a "Dzsingisz kán unokái" becéző jelzőket. Akár Shakespearet is idézhetnénk: Szavak, szavak és semmi más... vagy: Sok hűhó semmiért...vagy: Színház az egész világ...

A vers az orosz hazafias líra zászlaja lett. Oroszország minden későbbi háborújában, súlyosabb időkben idézte a sajtó, szavalták lelkes honfiak. A II. világháború idején reneszánszát élte, aztán különös éllel idézték Andrej Zsdanov és a hidegháború korszakában, Sztálin elvtárs ösztönzésére. Zsdanov a nagyorosz sovinizmust kombinálta össze a marxizmus - leninizmus - sztálinizmus ideológiájával. Így megy a kör négyszögesítése...

És persze, írja Puskin Európának - "jussotok a vérünk árán törvény, szabadság, béke lett".

Ez valahogy nagyon ismerős. Egészen 1964-ig úgy tanították, sulykolták belénk , Romániában is, hogy boldog, szabad életünket a Vörös Hadseregnek köszönhetjük. Örök hála a dicsőséges, fölszabadító hős szovjet katonáknak!  Aztán kiderült, hogy  dehogy! A Vörös Hadsereg, mintegy véletlenül, éppen akkor járt errefelé, mikor a nem kevésbé dicső román hadsereg felszabadította Romániát, Észak- Erdélyt, Magyarországot és Budapestet is a náci-horthysta járom alól. Így tanította ezt nekünk Stoica elvtárs a kolozsvári egyetemen és Patilea őrnagy elvtárs, politikai tiszt a radnai tartalékos tiszti iskolában. Kolozsvárott még megdöbbentünk, Radnán már nem is csodálkoztunk.

Figyelem!   Most Szergej Lavrov orosz külügyér idéz hosszasan Puskin poémájából, sőt, Putyin is. Európa, a Nyugat ma sem érti az oroszokat. Ismét idéznénk Metternichet: Oroszország sohasem olyan gyenge és sohasem olyan erős, mint amilyennek látszik. Sosem olyan időszerű Tyutcsev, hajdani diplomata és költő, mint ma. Idézzük megint

elhíresült négysorosát:

Oroszországot, ész, el nem éred,                                                         

méter, sing sose méri fel:

Külön úton jár ott az élet,

Oroszországban hinni kell!" (Szabó Lőrinc fordítása)

Ki vállalkozna arra, ki oly merész, hogy a rejtelmes, misztikus orosz lelket megfejtse? Én biztosan nem. Dosztojevszkij, Tolsztoj, Csehov, Pilnyak, Csadajev, Jerofejev, de Custine márki, a dúsan fizetett kremlinológusok, valamint satöbbi, satöbbi, satöbbi is megpróbálkoztak vele és itt tartunk, ahol tartunk. Köszönjük szépen. Tényleg nagyon különös az orosz lélek. Kénytelen vagyok egy szülőfalum határában történt esetre emlékezni.

1944 őszén vagyunk. Tanyavilág. Az egyik tanyára bemegy öt "orosz" katona.

A fiatalasszony, annak anyja és három kis gyermek fogadja őket, a férj a fronton van valahol. Az "oroszok" piát és pi...át akarnak. A gyerekek sírnak. És ekkor az egyik "orosz" elővesz egy gyűrött fényképet és mutatja, az ő gyerekei. És sír. Aztán mindenki sír. Az "oroszok" kockacukrot osztogatnak a gyerekeknek és könnyezve el.  A másik tanyán egy gyermektelen, 50-55 év körüli házaspárt találnak. Nincs kegyelem! A férjet lefogják és végignézi, hogyan teszik boldoggá feleségét.  (Erről már írtam egyszer.) A két tanyát meglátogató "oroszok" ugyanaz a falka volt - mint évek múlva, szende pirulások közepette, kiderült. (Az egyiknek mély sebhely volt az arcán, egy másiknak hiányzott a bal gyűrűsujja.)

Miért kerültek idézőjelbe az oroszok? Azért, mert az emberek a szovjet hadsereget megátalkodottan oroszoknak  nevezték. Pedig Sztálin Vörös Hadseregének alig fele volt született orosz, a többi ukrán, belorusz, kaukázusi és ázsiai anyag. Hát, ilyen (is) a különös, egyedi "orosz" psziché. No comment!  Egyébként is számos, de inkább számtalan efféle "haditettet" hajtott végre a "felszabadító" Vörös hadsereg szerte Európában.

Meddig háborúzik Oroszország? Ameddig Ukrajna bírja.

Egy kis geopolitika - ne maradjunk már le erről a bűvös, rejtelmes geoizéről, ha már a csapból is az folyik.

A jelenlegi  ukrán határtól alig 500. km Moszkva. Ez probléma? Budapesttől  32. kilométerre húzódik az országhatár, Bukaresttől hetvenre, hogy Jeruzsálemről ne is beszéljünk. Hát istenkém, valahogy túléltük... De nem ez a bizarr, hanem a 40. hosszúsági kör. Ez a 40. hosszúsági kör metszi Ukrajna vitatott keleti határát, viszont Moszkvától majdnem 200 kilométerre keletebbre húzódik. Tehát az orosz főváros Ukrajna mögött van! Vagyis Ukrajna keletebbre, bennebb van, mint a szent Moszkva. Nézzünk a térképre!

Szóval meddig háborúznak az oroszok?

Míg bírják a pocsékolást. Mert tőlünk keletre a pocsékolás, tékozlás nemzeti sport.  Nem számít, hogy anyagról, emberről van szó. Már Sztálin is megmondta az észak-koreaiaknak, hogy csak nyugodtan háborúzzanak, mert "csak embereket veszítenek" s azokat könnyen lehet pótolni. (És fölöttébb kellemesen.) A hadianyagot pótolni kissé nehezebb. "Egy ember halála tragédia, egymillió ember halála statisztika! " - jegyezte meg szintén a Generalisszimusz. Most egy kis baj van. Mert az utóbbi évtizedekben Oroszországban, Ukrajnában is vészesen csökkent a születések száma. Akár csak nálunk. Viszont virágzik az alkoholizmus? Mikor nem virágzott. De ezt hagyjuk. Most 140 millió orosz  35 - 40 millió ukrán ellen.

Folyik a vita, kinek, minek az őse, ősanyja a Kijevi Rusz? A Kijevi Rusz orosz vagy ukrán állam volt ? 1241-ig állott fenn, akkor Batu kán hordái elpusztították.

A Kijevi Rusz se nem orosz, se nem ukrán, hanem viking állam. A Dnyeper a vikingek (oroszul varégok, varjagok) fő útvonala volt a Fekete-tenger felé.  A skandináv harcosok szláv rabszolgákkal megrakottan érkeztek Konstantinápolyba, visszafelé vitték az aranyat, selymet s megint megrakodtak szláv rabszolgákkal, akik evezősként mozgatták a kecses viking hajókat, vissza, az őshazába. Ezek az állam nélküli szláv népcsoportok igen szaporák voltak. Erdőikben, vagy a folyók menti termékeny földeken éltek és elégedettek voltak, mert igénytelenek is. Nemigen háborgattak senkit, csak egymást és sokasodtak. A vikingek szervezték őket államba, akik hamar elszlávosodtak.

A kijevi állam megszervezése tökéletesen beleillett Hitler germán felsőbbrendűségről és szláv alsóbbrendűségről szőtt elméletébe.

Mégis meddig tart a háború?

Mindkét fél elszámította magát. A "különleges hadműveletet" három napra tervezték, lassan három év lesz belőle. De Moszkvában, Pétervárott nincsenek béketüntetések. Pedig a nyugati "szakértők" szerint, kellene legyenek.

A gazdasági szankciók annyit sem érnek, mint a papír, amire nyomtatták őket.

Az idő is az oroszoknak dolgozik. Újjászervezték és mozgósították hatalmas hadiiparukat. Türelem, pontosabban: tűrés és elszántság, az van a háborúhoz.

1914 - től Oroszország háborúban állt, 1917-re német és osztrák-magyar hadsereg legyőzte. Jött Lenin és jött a polgárháború, külföldi intervenció, szovjet-lengyel háború, 1921-ig. Ez szinte nyolc véráztatta esztendő.

A testvérharcban többen haltak meg, mint a világháborúban. De az Orosz Birodalom népei végigcsinálták. És megalakult a Szovjetunió. Élt 69 évet.  A Nyugat vezetői nem vették észre, micsoda lehetősége nyílt meg  Kelet és Nyugat egymásra találásának. Ha felismerték volna, hogy micsoda  CSODA, hogy egy szuperhatalom, sok ezer atomfegyverrel - világháború nélkül megszűnik - akkor ma nem itt tartanánk. Az a gyanúm, Isten talán utoljára szólt bele ily nyilvánvalóan a történelembe és Gorbacsov volt az ő küldötte. És mi, túl okos, modern, elkényelmesedett halandók, kizártuk Istent a bizniszből. Minek osztozni, nem igaz?  Jelcin Oroszországát a globális pénzhatalom szabad prédának tekintette, egy óriási tárgynak, amiből óriási profitot lehet kiszedni. Az oroszok úgy érezték, ehhez nekik is van valami közük és azt mondták: nyet!

Milyenek az oroszok? Milyen az orosz katona?  Márai Sándor írja 1944-45-ös Naplójában, személyes tapasztalatból:

"Gyermekesek voltak, néha vadak, néha idegesek és szomorúak, s mindig kiszámíthatatlanok."

Másutt:

" Az orosz mindig jó katona volt, különösen honvédő háborúban és a Szovjetunió katonai nevelése ismerte és kihasználta az orosz katonák bátorságát, helytálló természetét. Harc közben - ezt többször láttam közvetlen közelről - komoran, bátran, férfiasan megállták a helyüket. És ha életveszély fenyegette őket, szótlan közönnyel viselték el a veszedelmet."

(S mint már tudjuk, ezek az "oroszok" nem csak oroszok voltak....)

Minden háborúban beköszön a pillanat, mikortól a halottak vezényelik az élőket. Innentől minden engedmény, békehajlam az elesett hősök elárulása. Hiába halt meg annyi emberünk?! Putyin kijelentette, ha Oroszország elveszítené ezt a háborút, hazája beveti az atomfegyvert. Mert ha veszítene, nincs értelme tovább élni...  akkor pusztuljon  az egész világ.Mi ez? Jó-  jó, tudjuk. hogy Putyin egy  halk szavú fanatikus. Megszállott. Az orosz történelem tele az önpusztító és mástpusztító példákkal. Napóleon hadjárata alatt (1812) felperzselték a franciák útvonalába eső falvakat, megmérgezték a kutakat. Mikor a Grande Armée elérte Moszkvát, Rosztopcsin gróf, a kormányzó, felgyújtatta a "szent várost." A franciák próbálták eloltani a tüzet, igaz, közben legalább melegedhettek. Az 1918 - 1921 közötti polgárháborúban sok vidéket többször is elpusztítottak, attól függően, éppen ki lett az úr. Az 1930 - 1933 közötti erőszakos kolhozosítási kampányban (lényegében terrorhadjárat a parasztság ellen) 7 millió ukrán halt éhen (holodomor) és további 3 millió orosz és egyéb. A II. világháború mindennek a koronája volt. Sztálin elrendelte, hogy a Moszkvába vezető útvonalak mentén, minden települést pusztítsanak el. Német egyenruhába bújtatott szovjet belügyi egységek mészárolták a lakosságot, hogy minél nagyobb gyűlöletet keltsenek a németek ellen. Sikerült.  A visszavonuló Vörös Hadsereg mindent megsemmisített, ami érték vagy értékelhető lehetett az ellenség szemében. Nincs még a történelemben egy hatalom, amely úgy pocsékolta volna az emberéleteket, mint Sztálin és hadvezérei. A végén győztek. Berlin, Budapest, Bécs felett sarló - kalapácsos vörös zászló lengett. Hiteles feljegyzés: Budapest ostrománál, egy magyar honvéd, látván, hogy mennyi szovjet katonát öltek már a Dunába és mégis, újra és újra ugyanúgy támadnak, megszólalt: Főhadnagy úr, ha ezek így bánnak a sajátjaikkal, hogy bánhatnak az ellenségeikkel?

Most mások az oroszok? Vagy az ukránok? Vissza a jó öreg Puskin verséhez...