Mottó: A katona nem azért van, hogy szúrjon, hanem
azért, hogy senki se szúrhasson (Fekete István)
„457 hadnagyot avattak fel
1943 augusztusában, közülük öten voltunk osztályelsők a Ludovikán. Az egyik a
Tatárhágónál esett el, a másik Tordánál, a harmadik a Hortobágyon, a negyedik
pedig Budapesten - az öt osztályelső bajtárs közül 23 éves koromra egyedül
maradtam, mind a négyen hősi halált haltak.” (Török Pál Miklós)
Életrajz? Korrajz? Történelem!
Ritkán gondolunk arra, hogy minden ősünk bennünk van.
Tetszik, nem tetszik, belőlük vagyunk. Más szóval, bennünk élnek bizonyos
genetikai fokon vagy akár molekula-adagban legtávolabbi anyáink és apáink is.
Ha egy is másvalaki lett volna közülük, már nem te lennél te, nem én
lennék én - hanem valaki más. Mennyire más? Költői kérdés. Nem tudjuk, kik
voltak ők, mik voltak fájdalmaik, örömeik, hányszor találkoztak az igazsággal,
a halállal, és hogy tudták azt elviselni.
1716: Savoyai Jenő, Habsburg császári hadvezér
csapatai, közöttük jelentős számú magyar katonával, visszafoglalják az
1552 óta török uralom alatt álló Temesvárt és Bánságot.
A muszlim hitű török lakosság a kiűzött oszmán
hadsereggel tartott. De nem mindenki. Akik itt születtek, akiknek magyar
kötődésük volt, azok közül néhányan itt maradtak, felvették a keresztény hitet
és magyarrá váltak. Így történt ez egy bizonyos Ali Benbasi Szulejmán nevű
törökkel is, aki a magyarok között, mi más, mint Török nevű lett. A család
mindenesetre a Marostól északra telepedett le, Arad környékén, Gájban és
Tornyán. Miért „mindenesetre”? Mert az iszlám törvény (sharya) a hitehagyott
muzulmánokat csak egy módon büntette: halállal. Bármelyik muszlim megölhette
őket, bárhol, akár ingyen, szórakozásból is, és cserébe számíthatott
Allah paradicsomára. Ezek nem lacafacáztak. Ezt Ali Szulejmán binbasi is jól
tudta.
Az ezerhétszázas évek első felétől ez a különleges
tekintélyű Török család adta, ritka kivételtől eltekintve, Tornya község,
majd mezőváros bíróit. De miért írtam másodszorra kisbetűvel, hogy binbasi.
Mert csak így van jelentése török nyelven: ezredes. A családi hagyományban
benbasi szerepel, ilyen török szó nincs. Jellemző még, hogy a tornyai Török
családban Savoyai Jenő herceg emléke Savoyai kagán néven élt, él tovább
mindmáig. A kagán ótörök eredetű szó, jelentése: alárendeltségben lévő törzsi
vezér, fejedelem. A család úgy tudja, hogy Ali Szulejmán anatóliai, tehát
tősgyökeres "török" török volt, nem valami eltörökösödött balkáni
szerzet.
Tehát Ali Szulejmán ezredes - ugorjunk jó kétszázötven
évet és íme: Török Pál Miklós honvédezredes. Róla bővebben, később. A kör
bezárult, ezredestől ezredesig értünk, vagy, ahogy a hajdani misztikusok
ábrázolták, a sárkány a saját farkába harapott, az Időspirál fordult egyet, a
végtelen Idő visszatért önmagába.
A népes Török család az 1800-as évek vége felé új
istenáldásával gyarapodott, megszületett a legutolsó, Mihály, a
tizennegyedik (!) gyermek. Tehetséges, jó zenei érzékű, szülei felsőbb
iskolákra szánták. Trianon után Kétegyházán lett kántortanító. Itt újra,
életre szólóan találkozik a nagybetűs Történelemmel, mely a távoli Skóciából
sodródott a család különös sorsába.
Kezdjük valahol a közepén. Károlyi József gróf
egyszer azzal dicsekedett, hogy ő akkora főúr, hogy még a család angol
nevelőnője is arisztokrata származású. A ladyt úgy hívták, hogy Esther
Hay.
Most kezdjük az elején. 980 körül egy viking portyázó
horda rajtaütött a kelet-skóciai partokon. Egy skót ember hay-hay - jelentése :
széna, de lehet indulatszó is - kiáltásokkal riadóztatta a környéket s elűzték
a skót magántulajdon kisajátítását szorgalmazó, rettegett kalóz társaságot. Az
emberre ráragadt a Hay név, híres lett, családi címere ezüst pajzson három kis
vörös pajzs, ami őt és két fiát jelenti. Jelképeik között szerepel még a fagyöngy
és a sólyom is. Jelmondatuk: Per ardua ad alta - magyarul annyi, mint küzdéssel
a magasságokba. A Hay család ma is egyike Skócia 169 klánjának, olyanok
mellett, mint a McDonald, Campbell, Cameron, McIntosh, McMillan, Graham, Grant,
Sinclair, Ferguson, satöbbi. Az egyik Hay épp William Wallace oldalán
harcol életre-halálra a hódító I. Edward angol király ellen, akit nekünk Arany
János mutatott be, A walesi bárdok-ban. Később
a család a szép, okos, de nem eléggé ravasz Stuart Mária skót királynő oldalára
áll, akit viszont Friedrich Schiller és Stefan Zweig művei tettek
halhatatlanná. Halottá viszont unokatestvére, I. Erzsébet angol
királynő tette, 1587-ben, amikor lefejeztette.
A Hay klán ezután háttérbe szorul. De a XX. század
közepén megint csillag kél az égen, George Campbell Hay, a költő, akinek
Skócia négy sarka c. verséből pár sor az edinburghi skót parlament Canongate
utcai homlokzatára van vésve, ősi skót, azaz gael nyelven. A Hay klán mai
főnöke egyébként Merlin Sereld Vidor Gilbert Moncreifee, a 24. Earl of Erroll.
Ősi fészkük a komor, vadregényes Slains kastély, ami arról is híres, hogy
Bram Stokerre itt talált rá a morbid ihlet, hogy megírja a Drakulát. A
regény igencsak vakmerő meseszövése alapján erős a gyanú, hogy a hely ütős skót
whiskyjéről is nevezetes.
Most vissza Török Mihályhoz. Kétegyházán találkozik a
Gavalik Miklós és Esther Hay házasságából született Gavalik Alojsiával, akit
feleségül vesz. Házasságukból két gyermek születik, Valéria és Török Pál
Miklós, utóbbi 1922-ben. A gyermekkor első évei Kétegyházán telnek, majd a
család Szegedre költözik, ahol az édesapa a felsővárosi templom kántora lesz.
Amint Török Pál Miklós A hazáért mindhalálig című
emlékező kötetében elmondja, mindig katona akart lenni. A gimnázium után a
békéscsabai 19. honvéd gyalogezredhez rukkol be (1940-41), mint karpaszományos.
A kiképzés kemény, de mint un. "örömkatona" (azaz aki szeret katona
lenni), mindent meggyőződésből végigcsinál, a kőkemény jutasi őrmesterek, öreg
katonák "szívatásait" összeszorított fogakkal tűri, mint szükséges
rosszat. Minden jó és rossz tapasztalatból építkezik. Egyrészt úgy veszi, mint
edzést a nehéz időkre, másrészt megfogadja, hogy ő sosem bánik majd így az
alárendeltjeivel. A későbbi években hálával emlékezik egykori
feletteseire, mert testét-lelkét hozzászoktatták a kemény kihívásokhoz.
Szellemileg - erkölcsileg készen áll a Ludovika Akadémiára. A felvételije
kitűnően sikerül. Egy székely fiú is felvételizik. Kötelező az úszni tudás. Az
úszóvizsgán a székely beugrik a mélyvízbe, de közben elkiáltja magát: Nem tudok
úszni! Azonnal ugranak kimenteni. A Ludovika parancsnoka szokatlan döntést hoz.
Fel kell venni, mert bátor gyerek, ebből jó tiszt lesz. Ez a fiatal tiszt
1944-ben hősi halált halt a Kárpátokban.
Török Pál végig jeles akadémista, a gyalogsághoz
beosztott aknavetőssé képezik ki. Az Akadémia persze nem csupa zord
arkangyalból áll - diákok ők is. A kerítésen átugorva kiszöknek a budapesti
éjszakába, majd ugyanúgy be. Ha elkapják őket, súlyos büntetés, végső esetben
kicsapás jár érte. Egyik bajtársuk eléggé kótyagosan lépne át a kerítésen,
bemenet, de sehogy se sikerül. Egy arra járó öregurat megkér, hogy tartson neki
tolvajlétrát. Az szívesen megteszi, a tisztjelölt hálálkodik, bemutatkozik és
megkérdi jótevője nevét. Dobay tábornok vagyok, örvendek az ismeretségnek,
kedves fiam. Látva a fiú megdöbbenését, a veterán tábornok közli, hogy
akadémista korában ő is épp itt ugrált ki-be. Isten áldjon fiam!
A tanári kar kitűnő, az elvárások maximálisak. A
"szaktantárgyak" mellett elvárt a szépirodalom, általános műveltség,
könnyed társasági modor, kifogástalan öltözet, tánctudás, lovaglás, vívás, és
persze legalább egy világnyelv meg valamelyik szomszéd ország nyelvének
ismerete. S közben sport, mozgás, megint sport és gyakori, izomszaggató
terepgyakorlatok. Nem csoda, hogy a "ludovikás" márkajel volt. Az
eladó úrilányok álma az arany kardbojtos ludovikás tiszt, a lányos anyák álma
úgyszintén. Különösen a huszártisztek és a repülősök igen
"keresettek." Mivel a huszárság túl volt terhelve (hagyományosan)
arisztokrata tisztekkel, Török Pál csak protekcióval juthatott volna közéjük,
annak ellenére, hogy anyai ágon lengyel, cseh-morva és skót-angol nemesi
ősökkel dicsekedhetett - volna. Az akadémista jelölt elutasította a protekciót,
saját erejéből akart lenni valaki.
Bár ez nincs a könyvben, a Don kanyar után (1943) a
német főparancsnokság bizalmas körlevélben elismerően ír a magyar tisztek önfeláldozásáról,
helytállásáról és képzettségéről. Egyetlen kifogás merült fel:
felkészültségük túlságosan elméleti, túlzottan formai. Igen, a
Ludovikán lovagokat képeztek, akiktől nem csak a gránát-tépte csatamezőn, hanem
a táncparketten vagy a szellemi és - nem hivatalosan! - a szerelmi
csatákban is elvárták az extra teljesítményt. Legfelsőbb erkölcsi
parancsolat: a személyes példaadás, és hogy csak azt várhatom el az
alárendeltjeimtől, amit én magam is megteszek vagy meg tudok tenni!
1943. augusztus 20. Tisztavatás és egyelőre szürke és
kevésbé szürke hátországi napok. Török hadnagy közelében egyszerre felrobban 49
kézigránát. Elképesztő szerencse a szerencsétlenségben, hogy a hadnagy
"csak" az egyik szemére vakul meg. Próbálják a kor legmodernebb eszközeivel
eltávolítani szeméből az apró fémszilánkot - nem megy! Vége a tiszti pályának?
Már unja a kötést a szemén, leveszi és belenéz az apró betűs Bibliába. Kitűnően
látja a betűket. Egyik csoda, "vak véletlen"? - a sok közül, ami
végigkíséri a csatákon, életen és halálon át. 1944 nyarán a várpalotai
lőtérre kerül. Megint egy újabb ómen! A 201-es elit tanzászlóalj parancsnoka az
erdélyi születésű Böszörményi Géza ezredes, a honvédség egyik legkitűnőbb
katonája. Búcsúestet tart, mert Nagyváradra vezényelték, hogy vegye át az
ottani 25. gyaloghadosztály egyik ezredének parancsnokságát. És a koccintásra
emelt pezsgőspohár minden ok nélkül szó szerint szétdurran a kezében. Halálos
csönd, mindenkit elnémít e megmagyarázhatatlan jelenség, de az ezredes mosolyogva
felkap egy másik poharat és a szép életre, szép halálra üríti. Földöntúli,
transzcendentális erővel vezeti a láthatatlan kéz Böszörményi ezredest
a"legszebb katonahalál" felé. 1944 szeptemberében, Tordánál, a magyar
királyi honvédség legdicsőbb és leghevesebb csatájában hal klasszikus hősi
halált, katonái élén, a tordai temetőben, alig pár lépésnyire édesapja
sírjától. Miután visszaverte az ellenséget. Jussanak eszünkbe a Nobel díjas
John Steinbeck szavai: "A katona a legszentebb lény minden ember
között, mert neki kell elszenvednie a legnagyobb megpróbáltatást, a
legnagyobbat, ami csak létezik."
Török Pál hadnagy a dél-Alföldön esik át a
tűzkeresztségen. Egyik legényének fejét kötözi be és hátra küldi, mikor két
robbanást hall. A sebesültnél ott maradt két kézigránát és azokat vágja be egy
kukoricaszár-kúpba, ahonnan egy álcázott szovjet mesterlövész épp a hadnagyát
venné célba. 1944 októberében, Makótól északra Török hadnagy az aknavetők tüzét
vezeti, egy kupac mögött hasalva, mikor egy gépkocsi fékez, vezérkari tiszt
ugrik ki belőle és kérdi: Hol az első vonal? Pont, ahol én- feleli a hadnagy. A
vezérkari nagykutya fehér zászlót tűzet a kocsira és elrobog előre. Ő volt
Utassy Lóránt ezredes, Horthy megbízottja, hogy a fegyverszünetről egyeztessen
Malinovszkij marsallal. A többit tudjuk. A németek közbelépnek, Magyarország
kormányzóját őrizetbe veszik. Jön Szálasi, a nemzetvesztő nemzetvezető és a
nyilasuralom. Török Pál és alakulata megtagadja a hűségesküt az új Hadúrra, ők
Horthy Miklósra esküdtek föl. Szerencséjük van, "odafönt" most nem
épp ezzel törődnek. Török Pál, mint a magyar katonák és tisztek zöme,
folytatja a kilátástalan harcot, két okból:
1. Nem akar szovjet fogságba esni.
2. Esküjéhez híven, nem hagyja magára a rábízott
legénységet. Jóban, rosszban együtt, egymásért! Katonái érzik, hogy mellette
biztonságban vannak, mentik a hadnagyot, amikor kell és az is menti őket, mikor
teheti. Honvédjei szinte babonás hittel ragaszkodnak hozzá, úgy hiszik,
"nem fogja a golyó", ő az élő kabala, de megsebesül. Most katonái
mentik őt. Felépül, vissza a frontra. A Dunántúlon, egy csendesebb napon,
mínusz 20 fokos hidegben 60 km-t lovagol (30 oda, 30 vissza)!, hogy
találkozzon szerelmével, Edittel. Lehet, hogy háborúban hallgatnak a
múzsák, de Cupido annál inkább dörömböl odabent.
1945
májusában Ausztriában szovjet fogságba esnek. A háborúnak napok óta vége.
Megint a megdöbbentő magyar naivitás vagy jóhiszeműség - nevezzük, ahogy
akarjuk. Önként jelentkeznek a szovjeteknél, hisz a háború már befejeződött,
haza akarnak jönni. Eleinte elég lazán őrzik őket. Reménykednek. Az egyik
fogoly baka szülőfaluján jönnek át. A katona elkérezkedik a szovjet
parancsnoktól, hogy hozza a "dokumentyeket". Elengedik, őr nélkül. A
magyar boldogan jön vissza a papírokkal. Az orosz csodálkozik, de nem hatódik
meg. Bevágják a foglyok közé, irány Szibéria. Három év múlva kerül
haza...
Fogolyvonat. Kürtös - Arad - Brassó - Focsani (Foksány). Brassót elhagyva, az ezeréves
határnál elénekelik a magyar himnuszt. Búcsú a hazától. A himnusz még
néhányszor "megáldja" őket, sőt a sorsukat adott esetben jobb irányba
fordítja. De ez már bent, Oroszországban. Néhány meghökkentő történet a
fogságból:
Egy szovjet civil főiskolás kislány az írnokuk. Előtte
könyv. Kérdi Török Pál, a fogoly főhadnagy, hogy mit olvas? - A világirodalom
legszebb könyvét
- jön
a válasz. Melyik az? - Az ember tragédiája, Emerik Mádácstól. S a
lány könyv nélkül felmondja a római jelenetet. A főhadnaggyal fordul egyet a
világ, mert ott és akkor olyasmit kap, amit soha nem felejt el. Miközben
a sztálinizálódó Magyarországon nem szívesen látja a hatalom az Ember
tragédiáját, mert úgymond túl pesszimista, Sztálin Szovjetuniójában
kötelező egyetemi anyag. Hiába, Magyarországon némelyek gyakorta pápábbak a
pápánál...
A verekedésre, vérre menő ellenségesség az oroszok,
ukránok, grúzok és más kaukázusiak között szinte mindennapos. Grúz tábori őrök
összeverik az oroszokat, mert azok meg akarják verni a magyar foglyokat egy
szovjet háborús film hatására. Így mindenki boldog, kivéve az oroszokat, de
aztán ők is boldogok lesznek, mert jól berúghatnak.
A kakastollas csendőr itt is bizonyít. Trükkösen
leplezi le a foglyok kenyerét elzabráló táborőrt. Erre ráfizet Török Pál és a
csendőr is. Szigorított kényszermunkára viszik őket, mert "szovjet katona
nem lehet tolvaj"! (Ha-ha! Churchilltől tudjuk, hogy Sztálin két nagy
hibát követett el: megmutatta a Vörös Hadseregnek Európát és megmutatta a Vörös
Hadsereget Európának). Azzal, hogy kiderítették, hogy mégis, a Szovjetuniót, a
Vörös Hadsereget gyalázták.
Ide kívánkozik egy lélekbe markoló történet egy Szeged
környéki, leányanyától született magyar katonáról. Az un. törvénytelen gyereket
az anyja is elhagyta. Kegyetlen a világ. Katona lett, kitűnő katona,
kitüntették. Csendőr akart lenni. De mint zabigyereket nem vették fel. Nem
kellett se a szülőanyjának, se a szülőhazának. Újból jelentkezett a frontra, a
vége fogság. És ez a fiú inkább kint maradt a Szovjetunióban, orosz nőt vett el
- azt mondta Török Pálnak, ő mindent megtett, de az anyja is, a hazája is
eltaszította. A szovjeteknek, különösen a férfiak nélkül maradt nőknek meg
nagyon is kellett. Számos hadiözvegy vagy férfihoz nem jutó orosz nő állt össze
hadifoglyokkal. Ha a szovjet hatóságok tudomására jutott, szigorúan büntették,
de ha szovjet állampolgárságért folyamodott a fogoly, akkor megúszhatta.
Kellett a fiatal munkaerő, az életerős férfi.
Érdekes a különböző nemzetiségű hadifoglyok
viselkedése. A japánok kőkemények a náluk szokásos fegyelemben, csakis saját
tisztjeik parancsnoksága alatt. Ha kellett, napokig éheztek, tűrtek, de ha a
japán tiszt kicsikart valami engedményt az oroszoktól, vakon engedelmeskedtek
és keményen dolgoztak. És egy nem akármilyen csepp érzelgősség: a japánok egyik
kedvenc verse Petőfi Sándortól a Szeptember végén. A japán iskolákban a
vers kötelező volt, majd minden japán ismerte. A Felkelő Nap fiai úgy
tekintettek a magyarokra, mint harcias, rokon népre : ”Ázsia arany lándzsahegye
Európa szívében".
A németek, mint a németek. Szervezettség, összetartás,
fegyelem és rengeteg ésszerűség, szaktudás. Eléggé fenn hordták az
orrukat, a többi fogollyal korrektek, de távolságtartók voltak. Csak a fajtájuk
érdeke számított. Képesek voltak olyan mű-betegségeket produkálni, hogy a
szovjet orvosok semmit se gyanítottak. Egy idő után ugyan feltűnt, hogy
kitűnően képzett, nagy tudású emberek a súlyos betegek. Ezeket, mint
gyógyíthatatlanokat hazaküldték. A legszebb az egészben, hogy a többi német
tudta, mire megy ki a játék és hallgattak: a Haza, a lerombolt Vaterland
újjépítéséhez kellettek a jó szakemberek. Le a kalappal! Egy elvesztett háború
után így kell megnyerni a békét és a jövőt!
És milyenek a magyarok? Mint a magyarok. Három magyar
négy vélemény! - mondja Török Pál rezignáltan. De mindent felülír a
sajátos magyar humor, ami néha fölér egy gyógykúrával. Az élc, a tréfa
"szabaddá teszi a rabot". Embereink leginkább egyénileg -
önállóan! - próbálnak boldogulni vagy kisebb csoportokban. Oly ismerős ma is,
nem? A magyar észjárás néha groteszkbe csap át. A foglyok között sok a spicli
(szégyen!), akik egy kanálnyi plusz kásáért, egy darab fekete kenyérért
jelentgetik társaikat. A szovjet így jutalmazza - na nem az információ
értékét-, hanem a besúgást.
Néhány pihent agyú magyar erre fölfigyel. Összebeszélnek,
hogy ma én jelentelek föl téged, aztán te engem, hogy te is lakjál jól. A
följelentések igen magvasak: Oroszországban sokkal rosszabb az időjárás, mint
odahaza. Vagy: Az orosz nők többet dolgoznak, mint a férfiak. Ebbe még a
legvadabb komisszár sem tud belekötni, annyira nyilvánvaló. Hisz a Pravda is
megírta.
Találékonyságban, ötletekben, improvizáló képességben
a magyar verhetetlen volt. Lelőtt repülőgépek roncsaiból kifogástalan
minőségű, tetszetős eszközöket bütykölnek össze, rézből aranygyűrűket
készítenek, acélból késeket, egyebeket. A piacon elcserélik valami élelmiszerre
vagy a bikásabbak szexre. És még egy dolog, amit e sorok írója sok más volt
hadifogolytól is hallott: az átlag orosz sem élt jobban, mint ők. Persze, az
oroszok lelkiállapota más volt, véget ért a háború, ők lettek a győztesek, de
ettől nem lett tele a has s szinte minden család gyászolt.
1947, a magyar hadifoglyok egy része szabadul. Amikor
az ezeréves határra érnek, a Gyimesekben egy székely fiatalasszony és a
kislánya virágokkal kedveskedik nekik. Bánffyhunyad táján megrendítő élmény
köszönti őket. Amikor a mezőn dolgozó emberek megpillantják a vonatra tűzött
piros-fehér-zöld és vörös zászlót, térdre esnek, keresztet vetnek és
imádkoznak. Megint költői kérdés, vajon melyik lobogónak szólt a tiszteletadás?
A három év oroszországi "üdülés" után új
élet kezdődik. A "fényes szelek" elfútták a volt ludovikások lába
alól a talajt. Török Pál honvédfőhadnagy számára maradt a gyógyszerészeti szak.
B-listára kerül, de Bruckner professzor kiáll mellettük, meg kell menteni ezt
az értékes szürkeállományt, kellenek az újjáépítéshez, a jövő számára.
1956 újabb fordulópont. Török gyógyszerész urat,
akarata ellenére, beválasztják a munkástanácsba. Nem véletlenül.
Azokban a lángoló októberi napokban a szegedi Nemzeti
Színházban G.B. Shaw Szent Johannáját játsszák. Az angolul író ír szerző
darabja "passzol" a Magyarországon végigdübörgő viharhoz. Az
utcáról betódulnak a tüntetők, elözönlik a színpadot és a Himnuszt kezdik énekelni.
(Úgy látszik, ez egy magyar szabadalom forradalomkor, emlékezzünk csak, mi
történt 1848. március 15-én este a pesti Nemzeti Színházban.) Ekkor süvít át a
nézőtéren Török Pál hangja: Aki magyar, álljon fel! Az addigi tétovázók
is felpattannak és feszes tartásban, némán vagy énekelve, tisztelegnek a magyar
szabadságvágy és hősiesség előtt. Néhányan kioldalognak. Pár nap múlva ők
fogadják majd lelkesen a testvéri segítséget hozó szovjet tankokat. A
himnuszügy az egyik fő vádpont Török Pál ellen, mikor 1957 tavaszán letartóztatják.
Rengeteg kihallgatás, lelki terror, alvásmegvonás után internálótábor. A
néhai ludovikás tisztből most is előbújik az akadémiai nevelés. Óvni a
sors által rábízottakat, most már a családját. Egyik haza írt levelében így
fogalmaz: "Ne sokat gondoljatok rám, mert nehezebben telik akkor az
idő."
Kint is, bent is? Harmincöt éves ekkor. A katonai
pálya már a múlté, de az "örök magyar katona" szelleme tovább él.
Török Pál Miklós 2017-ben halt meg. A sok megpróbáltatás, szenvedés, plusz
tiszta lelkiismeret - mondják - a hosszú élet titka. Kossuth Lajos 92, Görgey
Artúr 98, Horthy Miklós 89, Kéry Kálmán vezérezredes 93 évig élt.
Befejezésül a romantikus, vakmerő és önfeláldozó Saint
- Exupéry szavai: "Soha nem ismeritek meg annak a virágnak az érzéseit,
amelyik kirázza minden magját, jóllehet
soha többé nem kapja vissza őket. Soha nem ismeritek meg annak a fának a
nagylelkűségét, amelyik odaadja gyümölcseit, holott soha többé nem fogja
visszakapni őket. Soha nem tudjátok meg, milyen ragyogó örömöt érez az az
ember, aki örökre megválik művétől. Soha nem tudjátok meg, mit érez a táncosnő,
amikor táncát lejti előttetek, amelyet sohasem adhattok vissza neki. Ugyanígy
van a katona is, aki életét adja oda."
A hazáért
mindhalálig címet
viselő emlékezés Zetényi-Csukás Ferenc és Török Pál
beszélgetéseiből született. Zetényi-Csukás Ferenc annak a Csukás
Kálmán repülőezredesnek az unokaöccse, aki a doni 2. magyar hadsereg
repülődandárának volt a parancsnoka. Az ilovszkojei reptéren halt hősi halált,
közelharcban, miután maradék repülőgépeit és pilótáit kimenekítette. Köszönet
és tisztelet illeti Dr. Hanyeczné Török Ágnest, Török Pál leányát, aki
rendelkezésemre bocsátotta a fentebb említett kötetet és egyéb
tudnivalókkal is megajándékozott e nem mindennapi család életéről.
Nagyvarjasi
Szabó István