www.sorsunk.net
  A jelen, 2021. év az EKOSZ történetében a 30-ik, jubileumi évet jelenti: 1991. február 9-10: Szeged, az EKOSZ megalakulásának kimondása, 1991. szeptember 28-29, Győr: a tényleges, hivatalosként jegyzett megalakulás. A törvényes, bírósági bejegyzés a következő, 1992. év május 22-én történt a győri bíróságon.

Természetszerűen merül fel tehát e harminc év áttekintésének, a számvetésnek szükségessége: mit jelentett ez a szervezet nemzetünk életében, adott-e valami érdemlegeset a magyarságnak, kiemelten az erdélyi magyarságnak. A Magyarországon működő erdélyi szervezetek legtöbbjét összefogó szerveződésről van szó, a visszatekintő elemzésnek célja tehát magának az országos szervezet történetének és szerepének taglalása, az egyes tagszervezetek számvetése külön téma, feladat.

Nincs tudomásom arról, hogy érdemi lépések történtek volna ez ügyben.  Mint a szervezet 13 évig szolgált elnöke, azt követően pedig a tavalyi év végén történt lemondásomig t.b. elnöke, a szervezet lapjának, az Átalvetőnek 27 éven át főszerkesztője, kötelességemnek érzem, hogy közreadjam a rendelkezésemre álló ez irányú anyagokat. A visszatekintés az első 15 évet fogja át, melyek az Átalvetőben kerültek közlésre. A következő, a mai napig tartó 15 év történetét a lapban sorra közölt híradásokból, különféle anyagokból lehetne összeállítani, erre viszont nem rendelkezem semmilyen felhatalmazással (ellenkezőleg, méltatlanná lettem nyilvánítva és a tagszervezetek által - kettő kivételével – hallgatólagosan jóváhagyva.). Nincs viszont semmi akadálya annak, hogy ezt bárki más megtegye. *

            Jelen anyag közzétételére az egyetlen rendelkezésemre álló fórumot tudom felhasználni, a sorsunk-net weblapot. Itt nyílik lehetőség a minden bizonnyal létező, az EKOSZ-t, mint országos szervezetet illető hozzászólás, kiegészítés megtételére is, melynek örömmel adunk helyet.

            Egy utolsó megjegyzés: az EKOSZ története szorosan összefonódik az Átalvető történetével. A lap összefoglalását, ismertetését a legutóbbi időkig tartóan hatalmas munkával Spaller Árpád repertóriumában megtette, a kívülálló kritikai elemzés viszont mind a mai napig nem történt meg, nyilván korai is lenne. Ez a jövő feladata, lehetősége marad.

                                                                                  Kövesdy Pál

 Az Erdélyi Körök Országos Szövetségének 15 éves története     I. rész

            Az 1980-as évek második felében Ceasuscu Romániájában nemcsak a gazdasági helyzet romlott drasztikusan, de a kommunista rendszer egyre inkább egyre inkább nacionalista diktatúrába torkollt, melynek fő jellemzőjévé vált a nemzetiségekkel, elsősorban a magyarokkal szembeni intolerancia. Egyébként a nacionalizmus, a mindenekfeletti nemzeti elkötelezettség nem volt új jelenség a román kommunisták körében. A mindenkori vezetők, az illegalitástól kezdődően –Gheorghiu Dejtől Ceausescuig – ellentétben a mindenkori magyarországi kommunistákkal – egy pillanatra sem felejtették el, hogy ők elsősorban románok, és csak másodsorban kommunisták. A magyarországi utódpárt megsértődött, amikor Orbán Viktor egy nyilvánvaló igazságot olvasott a fejükre, mely szerint a magyar baloldal, amikor lehetősége volt rá, mindig rárontott saját nemzetére. Ez történelmi tény, és szomorú, hogy kizárólag magyar sajátosság, ami nem lelhető fel egyetlen környező, volt kommunista ország esetében sem. A románok, ugyanúgy, mint a szerbek, szlovákok vagy ukránok, mindig ismerték és képviselték nemzetük érdekeit a kommunizmus idején is.

            Ami új a román kommunizmus utolsó évtizedeiben, az a leplezetlen nacionalista ideológia állampolitikai szintre emelése, a dákó-román elmélet magasztalása, a 2500 éves románság frazeológiájának hivatalos hirdetése.

            Ez a változás érezhetővé vált mind a politikai, mind a gazdasági-társadalmi élet minden területén. Sorozatban távolították el a magyarokat az államapparátusból, rendőrségből, a szekuritátéból, és általában minden jelentős pozícióból. Az élet minden területén érezhető nyomás óhatatlanul azt sugallta ill. bizonyította, hogy abban az országban, bármennyire tehetséges is, nincs esélye a felemelkedésre.

            Ilyen körülmények között érthető, hogy egyre több erdélyi magyarban merült fel a menekülés, a kivándorlás gondolata, főként akkor, ha az általános elnyomás sok esetben nyílt vagy burkolt fenyegetéssel párosult.

            Már 1987-től kezdődően emelkedett, majd 88-89-ben többszörösére ugrott a Magyarországon maradók, a zöldhatáron érkezők, ill. a hivatalos áttelepülők száma. Szegeden a különböző úton-módon érkező menekültek már 1988-tól a felsővárosi római katolikus plébánián találtak megértő és segítőkész fogadtatásra. Minden vasárnap az ősi templomban együtt vettünk részt az ünnepi szentmisén, melynek végén minden alkalommal meghatottan énekeltük a Székely Himnuszt, erdélyiek és szegediek együtt. Mondanom sem kell, hogy akkor még erős és általános volt az empátia velünk szemben, nagyon sok szeretetben és segítségben volt részünk.

            Vasárnap délutánonként az egyetem klubjában, a „JATE-klubban” találkoztunk, ismerkedtünk és ízlelgettük, mit is jelent végre szabadon beszélni. A kimerítő beszélgetések során hamarosan, még 1988-ban felmerült az önszerveződés gondolata. Végül megszületett a döntés, és b1988 szeptemberében, az országban elsőként, megalakult a Szegedi Erdélyi Kör. Ettől kezdve rendezettebbé vált a tevékenység, miközben folyamatosan nőtt a résztvevők, a tagok száma.

            Nemsokára újabb menekült-egyesületekről, erdélyi körök megalakulásáról jöttek hírek az ország más városaiból is, így Budapestről, Győrből, Debrecenből és más helységekből. Megpróbáltunk kapcsolatot teremteni a társ-szervezetekkel, de nagyon nehézkesen haladtunk, tájékozatlanok voltunk, ugyanakkor hiányoztak alapvető eszközeink, még telefonunk sem volt.

            1990-ben megpróbáltunk összehozni egy találkozót. Jómagam is részt vettem egy ilyen megbeszélésen Budapesten, de nem sikerült konkrét eredményt elérni. Végül 1990 telén döntöttünk: magunkra vállaljuk egy országos értekezlet megszervezését Szegeden. Kitűztük az időpontot: 1991. február 9-10. Meghívókat készítettünk, és és megküldtük minden általunk ismert erdélyi egyesületnek. Kemény hideggel és nagy hóval érkezett el a február 9. A rossz útviszonyok miatt sokan nem érkeztek meg, így például a salgótarjáni barátaink sem.

            A mostoha időjárási körülmények ellenére is megtelt a Victor Hugo utcai tisztiklub  nagyterme. A jelenlévők számbavételénél 15 3gyesületet illetve szerveződést regisztrálhattunk, mindeniket 2-3 küldött képviselt. Küldöttek érkeztek Esztergomból, Miskolcról, Békéscsabáról, Hódmezővásárhelyről, Győrből, Röszkéről, Kistelekről, Sándorfalváról, Ruzsáról, Debrecenből, Nyíregyházáról, Sopronból, Budapestről, ahonnan három erdélyi egyesület képviselői jöttek el. Népes küldöttséggel képviseltette magát a temesvári és a nagyváradi RMDSZ is.

            Az értekezlet munkálatait Gyulai Endre megyéspüspök üdvözlő szavai nyitották meg. A Szegedi Erdélyi Kör nevében elmondott vitaindító beszédemben javaslatot tettem arra vonatkozóan, hogy hogy ténylegesen működő fóruma, érdekképviseleti szerve legyen a mintegy 50 ezer erdélyi menekültnek, Erdélyi Körök Országos Szövetsége néven.

            Az értekezlet első napja a nagyszámú küldött és meghívott felszólalásával telt el, melyek a menekültek sokrétű problémáit, valamint az erdélyi helyzetet, Erdéllyel való kapcsolatunkat taglalták.

            Másnap, február 10-én, kiértékelve az előző nap vitáit, az értekezlet – miután több javaslat is felmerült az elnevezésre – egyhangúlag szavazta meg az Erdélyi Körök Országos Szövetségének (EKOSZ) megalakulását.

            Szakács Attila

Részletek Szakács Attila vitaindító beszédéből

         A Szegedi Erdély Kör vezetőségében több mint egy éve megfogalmaztuk az igényt, hogy a menekültsorsba kényszerített, Magyarországon élő erdélyieknek (és nem csak az erdélyieknek) legyen végre egy ténylegesen működő országos fóruma, hatékony képviseleti szerve, hogy tudjunk egymásról, állandó kapcsolatot tartsunk, segítsük egymást, ugyanakkor hasznára legyünk Magyarországnak, a magyar nemzetnek, és nem utolsó sorban otthon maradt testvéreinknek (…) Elgondolásunk szerint az erdélyi körök vagy csoportosulások között semmiféle különbségtételt vagy rangsorolást nem teszünk, sem taglétszámra, sem politikai orientációra tekintettel. Mindeniküket hozzátartozónak érezzük és szeretettel fogadjuk a megalakuló országos szövetség keretében, amelynek éppen az lesz a szerepe, hogy a különféle jellegű és felfogású csoportok véleményét, érdekeit kifejezze és egyeztesse.

            A továbbiakban arról szeretnék beszélni, mi (…) a tulajdonképpeni célunk.

  1. Elsősorban tisztázni saját helyzetünket. Ne mások magyarázzák és határozzák meg, kik miért vagyunk Magyarországon, (…) kijelentjük (…) mindannyian politikai menekülteknek tekintjük magunkat, akiket belekényszerítettek az egyáltalán nem irigylésre méltó menekültsorsba. Hangsúlyosan érvényes ez azokra, akik 1989. december 22-e előtt érkeztünk, de sajnos alkalmazni kell ezt azokra is, akik 1990 folyamán jöttek át. Azért sajnos, mert még mindig olyan helyzet van Romániában, ami menekülésre készteti az embereket. Annak ellenére, hogy itt vagyunk és egyelőre itt akarunk otthont teremteni, elszakíthatatlan szálakkal kötődünk szülőföldünkhöz, lelkünkben ég a hazatérés vágya (…) Ezért mondjuk Tamási Áron szavaival a határ mindkét oldalán élőknek: jussunkat ne vitassátok! E kettős kötődés feszültsége meghatározza, végigkíséri egész életünket. Enyhülést, megnyugvást csak a térség vágyva várt demokratikus átalakítása, a határok remélt átjárhatósága, az egyesült Európa megteremtésének távlata hozhat számunkra.
  2. Állást kell foglalnunk a beilleszkedés gondjaival kapcsolatosan. (…)  Arra kell törekednünk, hogy teljes jogú és szavú polgárai legyünk ennek az országnak. Semmiképpen nem akarunk másodrendű polgárok maradni; a kisebbségi sorsból bőven volt részünk (…) Mindenképpen lépéshátrányban vagyunk a magyarországiakkal szemben, gyakorlatilag az élet minden területén, nem utolsó sorban anyagi szempontból is. Ugyanakkor részt akarunk venni a politikai és gazdasági rendszerváltásban (…) Közöttünk sincs kevesebb vállalkozó szellemű ember, mint az átlagmagyarok között (…) Ehhez azonban anyagi alapra, tőkére van szükség, amivel nem rendelkezünk. Itt érződik igazán az említett lépéshátrány, amit kiegyenlíteni csak egy kedvezményes hitelkerettel, illetve alapítvánnyal lehetne, a most induló egzisztenciális hitel részeként.
  3. A Szülőföldünkkel, ill. Romániával való kapcsolatok kiépítése (…) Ez nem csak nekünk, hanem Magyarországnak, az erdélyi magyarságnak, de a román népnek is jól felfogott érdeke. Azt az egyöntetű véleményt alakítottuk ki, hogy a gazdasági kapcsolatok kiépítése jelenleg a legjárhatóbb út. Ez a terület, ami a legkevésbé vált ki különféle érzékenységeket vagy ellenszenvet (…) Kár volna nem kihasználni azt a helyzetismeretet és nyelvismeretet, amivel mi rendelkezünk ebben a térségben.
  4. Egyértelműen hitet teszünk a demokratikus átalakulás mellett, a kommunista uralmi rendszer maradványainak felszámolásáért, egy európai jogrendszer megvalósításáért. Határozottan keresztény, nemzeti alapon állunk. Sajátos helyzetünkből adódóan is össznemzeti érdekek szempontjából tekintjük az ország jelenlegi átalakulását, ezért támogatunk minden kezdeményezést, mely a borúlátó, lefegyverző felfogásokkal szemben az optimista jövőbe tekintésre, a nemzet alapvető érdekeit szolgáló összefogásra szólít fel. Ezért üdvözöljük és támogatjuk (…) a Nemzeti Alapítványt. Nem örülünk annak, hogy a magyar sajtó agyonhallgatja ezt a nagy horderejű kezdeményezést (…), nem értünk egyet azzal a bátortalan tapogatózással és pesszimizmussal, amellyel a világkiállítás kérdését kezelik… az esemény új lendületet adhat az ország gazdasági fejlődésének is.

Általában véve, minden nehézség ellenére, hittel hiszem, hogy a magyarság elindult a felemelkedés útján (…) Most összefogásra és nem utolsósorban áldozatvállalásra van szükség (…), nehéz körülményein ellenére sem akarjuk kivonni magunkat az ország gondjaiból, vállaljuk a ránk háruló terheket. Reméljük, hogy a Magyarországon otthonra találó erdélyiek (…) frissítő, erősítő hatással lesznek a reményt vesztett és számában vészesen fogyatkozó magyarságra. A létrehozandó országos szövetségnek semmiképpen nem az a célja, hogy újabb gondokat okozzon Magyarországnak, a magyar kormánynak. Ellenkezőleg, meg vagyok győződve, hogy hathatós segítséget nyújthatunk a magyar hatóságoknak a menekültüggyel kapcsolatos kérdések kezelésében, a szomszéd országokkal, ill. az ott élő magyarokkal való kapcsolattartásban.

Befejezésül azt szeretném kérni minden erdélyi kőrtől, minden sorstársunktól, ápoljuk közösen az együvé tartozás érzését, segítsük egymást kölcsönösen, nyújtsunk egymásnak erkölcsi támaszt. Tegyünk meg mindent, hogy az Erdélyi Körök Országos Szövetsége igazi képviseleti szerve legyen minden sorstársunknak                                                     

                                                                       (Szeged, 1991. február 9.)

(Forrás: Átalvető, 2006. március, 57. szám.)


Az EKOSZ története

                                                           II. rész

         Az 1991. február 9-10-én megtartott országos értekezlet és az EKOSZ megalakulása meglepő mértékben felkeltette mind a közszolgálati TV, mind az írott sajtó figyelmét, határon belül ugyanúgy, mint Erdélyben: MTI, Romániai Magyar Szó, Délmagyarország, stb. Utóbbi pl. idézi Gyulai Endre megyéspüspök köszöntőjét, aki az áttelepültek hatását a szervátültetések frissítő, erősítő hatásához hasonlította, és kiemeli, hogy a 14 magyarországi város küldöttei kimondták az EKOSZ megalakulását. A Romániai Magyar Szó pedig a megalakult EKOSZ elfogadott állásfoglalásaiból a következőket emeli ki: elvi állásfoglalás az EKOSZ szerepéről és céljairól, állásfoglalás vagyonjogi kérdésekben, részesedési kérelem az egzisztenciaalapból, a Magyarországon tanuló erdélyi fiatalok problémáinak felkarolása, a kolozsvári konzulátus megnyitásának szorgalmazása, a honosítási illeték mérséklésének kérelme, tiltakozás az RTV magyar nyelvű adásainak megnyirbálása ellen. Hangsúlyosan szerepel: az EKOSZ tagjai elszakíthatatlan szálakkal kötődnek szülőföldjükhöz, és nem zárják ki a hazatérés lehetőségét.

            Összértékelésünkben, önbizalmunk erősödésében és nem utolsósorban szervezeti konszolidációnkban mindenképpen határkövet jelentett e dátum. Mivel az EK OSZ megalakulásakor az országos értekezlet döntése értelmében a Szövetség ügyvezetését is a Szegedi Erdélyi Kör vállalta magára, ezért az alábbiakban kissé bővebben szólnék a Szegedi Erdélyi Kör tevékenységéről azokban az években.

            Számos sorstársunk, aki eddig rosszul értelmezett óvatosságból vagy szerénységből távol maradt egyesületeinktől, most érdeklődéssel fordult felénk. Látványosan megnőtt taglétszámunk, és egyre több segítőkész emberre találtunk. Vasárnaponként zsúfolásig megtelt Szegeden a római körúti MDF székház nagyterme. Egy több nagysikerű rendezvényre került sor, számos kiránduláson ismerkedtünk kis-új hazánk nevezetességeivel. Nem hiányoztunk az Ópusztaszeri Emlékpark rendezvényeiről, de nemzeti ünnepeinken, a koszorúzásokon is rendszeresen képviseltettük magunkat. A Tisza-parti városban mindenki ismerte és elfogadta az erdélyi kört.

            Még 1989-ben rátaláltunk a Belvárosi Temetőben Mihalik Kálmánnak, a Székely Himnusz zeneszerzőjének sírjára, és elhatároztuk emlékének ápolását. 1992. február 3-án létrehoztuk a Mihalik Kálmán Alapítványt, kettős céllal: méltó síremlék állítása a 70 évvel előttünk ugyanazt a menekültsorsot megélt testvérünknek, és tehetséges erdélyi fiatalok tanulmányainak anyagi támogatása. Meggyőződéssel vallottuk: Mihalik Kálmán emlékéhez akkor leszünk méltóak, ha a jövőbe tekintünk; a magyar ifjúság lelki és szellemi gazdagodását segítjük elő, hisz életerős ifjúság nélkül, gyermekek nélkül, népes családok nélkül nincs magyar jövő.

            Nem kevés gondot és utánjárást igényelt a síremlékhez szükséges anyagi alap előteremtése, majd kopjafa, ill. a teljes síremlék elkészítése. Végül is minden elkészült a zeneszerző halálának 71. évfordulójára, 1993. szeptember 6-ra, amikor sor került az ünnepélyes avatásra és felszentelésre, ezen meghívottként már Dr. Búzás Gábor, az EKOSZ rövidesen megválasztandó elnöke is részt vett.  Ma sem tudnék mást és jobbat mondani, mint akkor az avatáson: „…Jogos az örömünk, hiszen 71 év után végre méltó síremlék áll a Székely Himnusz zeneszerzőjének sírhantja fölött, annak az erdélyi menekültnek nyughelyénél, akinek mindössze 26 évet adott a sors, de akinek ez a rövid, Petőfi életéhez fogható idő is elegendő volt arra, hogy maradandót alkosson” A magyarellenes román diktatúra éveiben a Székely Himnusz jelentette a reményt az erdélyi magyarságnak. A vigaszt, a kitartást, az ellenállást jelentette e dallam, melyért súlyos börténévekkel fizetett az akkori hatalom.

            Az 1992-93-as évek mindenképpen a legeredményesebb időszakot jelnetették a Szegedi Erdélyi Kör életében.  Mihalik Alapítvány létrehozása, a zeneszerző emlékének ápolása mellett erre az időszakra esik egy magyar-román vállalkozói találkozó megszervezése, melyen 34 erdélyi cég  ill. vállalkozó képviseltette magát Kolozsvárról, Nagyváradról, Marosvásárhelyről, Aradról, Gyergyószentmiklósról, , Csíkszeredából, Sepsiszentgyörgyről és Brassóból. A magyarországi résztvevők elsősorban Szegedről és a dél-magyarországi régióból jöttek, de részt vettek Budapestről és az ország más részeiből is.

            1993-ben merült fel egyesületünknek azon igénye, hogy saját székhelye legyen, és kilépjünk az M DF gyámkodása alól. Még élt az empátia irányunkban. Ennek köszönhető, hogy a Kálvária sugárúti Bibliotéka Könyvtár és annak vezetője, Dr. Novák Ákos felajánlása nyomán végre saját otthonra leltünk. Ugyanis a szocialista gazdálkodás nyomán lerobbant állapotú, de patinás épület nagytermét rendelkezésünkre bocsátották. Nagy lelkesedéssel és tenni akarással láttak hozzá tagjaink a munkához, egyszerre sok lett a mindenhez értő székely kéz, a szükséges alapanyagok is előkerültek, és 1994 októberében készen volt az erdélyi kör elegáns új székhelye. Az október 21-i avatáson részt vettek a város vezetői, neves személyiségei, társegyesületeink közül pedig a legközelebbiek, a Mezőberényi Erdélyi Kör tagjai.

            A Szövetség ügyvezetését a Szegedi Erdélyi Kör addig vállalta, amíg sor kerül a következő összejövetelre. Végül is debreceni Hajdú-Bihari Erdélyi Egyesület vállalkozott rá, hogy megszervezi és házigazdája lesz a II. országos értekezletnek. Április első napjaiban megérkezett a debreceniek levele, Dr. Bazsa György elnök aláírásával, melyben értesítenek nevezett értekezlet összehívásáról 1991. május 4-5. napokra, az alábbi tervezett programmal:

-aktuális feladatok  az érdekképviselet megszervezésében

-az otthonteremtés elősegítésének lehetőségei

-szervezeti kérdések.

            Válaszlevelünkben közöltük, részt veszünk a találkozón, Dr. Horváth István Károlyné, Pataki Sándor és Szakács Attila révén. Egyben javasoltuk kiegészíteni a programot a következő ponttal: „Gazdasági vállalkozások kezdeményezése és kiépítése az EK OSZ keretében.”

            A megbeszélések végül is nem hoztak áttörést, annak ellenére, hogy jelen volt a köztársasági megbíz ott is, aki megpróbált útmutatást nyújtani saját problémáinkban. Az értekezlet elsőrendű feladatként tűzte ki a Szövetség hivatalos bejegyzésének azonnali elindítását.

            Mindezekkel egyidőben az EKOSZ mint szövetség, vele együtt az összetartozás eszméje egyre erősödött, olyannyira, hogy a váratlanul fellendülő Győri Erdélyi Kör elvállalta a Szövetség III. országos értekezletének megszervezését.                                                                                                

                           Szakács Attila

(Forrás: Átalvető, 2006. június, 58. szám.)

           

Az EKOSZ története

                                                           III. rész

Az 1991. február 9-10-én Szegedre összehívott első, majd ugyanazon év május 4-5-i debreceni, második országos értekezleten egyértelművé vált annak a szükségessége, hogy egy közös, irányító szervezet fogja össze az országban sorra alakuló erdélyi körök tevékenységét, közös irányvonalat és feladatokat szabjon ki, és képviselje ezt a közösséget mind bel -, mind a külföld felé. A szándék mögött kimondva-kimondatlanul ott állt az áttelepülők sokasodó problémáinak megoldási igénye is, a rengeteg személyes, hivatali és egyéni probléma terhe, a remény az állampolgárság elnyerésének gyorsítására, a rászorulók megsegítésére (munka, lakás, letelepedés, továbbtanulás, nyugdíj stb.) A politikum részéről nagyfokú empátia és segítőkészség kísérte e szándékot, mindenekelőtt Dr. Szűrös Mátyás személyében, aki elsőként vett részt e rendezvényeken és tett javaslatot az EKOSZ létrehozására. A szándék teát megvolt, fent jelzett fórumok ki is mondták a megalakulást, viszont a hivatalos lépések elmaradtak. Ezt a mulasztást volt hivatott pótolni és a végső lépést megtenni az Erdélyi Körök 1991. szeptember 28-29-én Győrben, a TESZ-székházban megtartott III. Országos találkozója. Ennek megszervezésében a Győri Erdélyi Kör, annak elnöke, Horváth László vállalt szerepet, a résztvevők - tehát az alapítók a következők voltak: Győri erdélyi Kör, Hajdú-Bihari Erdélyi Egyesület, Püspökladányi Erdélyi Egyesület, Szegedi Erdélyi Kör, Salgótarjáni Erdélyi Kör, Pécsi erdélyi Fiatalok Klubja, Soproni Erdélyi Kör, Kisteleki Erdélyi Kör, Erdélyi Magyarok Egyesülete (Budapest), Nagykunsági erdélyi Szövetség.  A hozzászólók ismételten kihangsúlyozták az EKOSZ létének fontosságát, kimondták annak megalakulását és megválasztották az elnökséget: Dr. Búzás Gábor elnök, Spaller Árpád alelnök, Dr. Lendvay Csaba, Szakács Attila és Bandi András tagok. Az éjjel kidolgozott ideiglenes alapszabályt másnap, szeptember 29-én fogadták el. A gyűlés dokumentumai alapján a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság 1992. május 22-én kelt végzésében elrendelte az EKOSZ nyilvántartásba vételét, a végzés 1992. június 10-én emelkedett jogerőre.

A Szövetség megalakulását szerteágazó tájékozódás, érdeklődés, a minisztériumok egy-egy üggyel kapcsolatos véleményének megismerése, számos probléma tisztázása előzte meg, amiben Dr. Búzás Gábor vezetésével egész munkacsoport vett részt. Búzás Gábor „Két tűz között” c. dolgozata is ezt a célt szolgálta. Több minisztériumnak, képviselőnek, hivatalnak elküldte, ahol azt áttanulmányozták, válaszoltak és egyetértettek azzal a megállapítással, hogy „a határokon kívüli, és onnan jött magyar épp olyan szerves egyede a magyarságnak, mint akik itt születtek”.

Az elnök, Dr. Búzás Gábor mindenre figyel, ami az erdélyi magyarsággal kapcsolatos. A munka nem könnyű. Állandó levelezésben áll az országgyűlési képviselőkkel, a miniszterelnököt és a köztársasági elnököt is megszólítja, ha szükséges, Dr. Habsburg Ottó is figyeli munkáját, megkereséseire mindig válaszol. A TV adásait is figyeli, ha erdélyi probléma merülne fel és azonnal reagál rájuk. A Magyarok Világszövetségének akkori elnöke, Csoóri Sándor is tájékoztatást kap a Szövetség megalakulásáról, munkájáról és feladatairól. Folyamatosan keresi a támogatókat a vállalatoknál és intézményeknél, hogy anyagi támogatást biztosítson a folyamatos munkához.

1992 őszén került kiadásra az EKOSZ Értesítő 1. száma, amivel régi igény, egy saját kiadvány létrehozása valósult meg. Ez az eddiginél is szélesebb körben ad ismertetést az EKOSZ. feladatairól, munkájáról, kezdi bemutatni a tagszervezeteket és beszámol a fontosabb eseményekről, rendezvényekről, évfordulókról. Szerkesztője Illés Ferenc, felelős kiadója az EKOSZ elnöke. A lap anyagi hátterének biztosítása nagyon nehézkesen alakult, adományok, tagdíjak, nemegyszer saját zsebből történő kifizetések tették lehetővé a kiadást és postázást. 1993 decemberéig jelent meg időszakosan összesen 7 szám, miközben feladatait a Szekszárdon megjelenő, az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének (EMTE) lapja, az Átalvető kezdi átvenni fokozatosan. A lap 2004. szeptemberi számában felhívást tesz közzé, miszerint, „mivel az EKOSZ Híradó további megjelenése kilátástalan, továbbra is az Átalvető marad a körök egyetlen fóruma”, és várja részükről a híreket, írásokat, valamint az anyagi támogatást.  

1992. október 3-4-én Pécs adott otthont az EKOSZ küldöttgyűlésének, összesen immár 14 tagszervezet részvételével. Itt kapcsolódott be először az EKOSZ munkájába az EMTE is, melyet Orbán László elnök és Dr. Kövesdy Pál elnökségi tag (a következő héten immár EMTE-elnök) képviselt. A találkozón került kidolgozásra egy átfogóbb közös program, az országos média részletes tájékoztatást adott az eseményről.

1993 februárjában volt Dr. Habsburg Ottó látogatása Győrben, aki ott találkozott Tempfli József nagyváradi püspök úrral, és más meghívott vendéggel.

1993. április 24-25-én Sopronban „Keressük Egymást” címen tartott konferenciát az EKOSZ, ahova meghívást kaptak az ország különböző nézeteket valló vezetői, pártjai. Az EKOSZ, személyesen Búzás Gábor elnök nagy sikerének mondható, hogy sikerült egy asztalhoz ültetni a már akkor éles ellentétben álló politikai pártok képviselőit, hogy ezzel is jelezze: tudunk együtt és egymásért dolgozni. A Zárónyilatkozat aktuális, erdélyi magyarokat érintő kérdésekben foglalt állást. Úgy a pécsi, mint a soproni rendezvény megtartásához szükséges anyagi alapot a „Szerencsejáték Rt” az EKOSZ elnökének kérésére biztosította.

A Konferencia után azonnal, sok munkával elkezdődött a még ez évben megtartandó Erdélyi Orvosok és Gyógyszerészek Országos találkozója, amire 1993. október 16-án került sor Győrben, mintegy 850 orvos és gyógyszerész részvételével, a marosvásárhelyi alma mater számos volt vagy még aktív professzorának jelenlétében. A találkozó helyét és időpontját a TV akkori elnökével, Hankiss Elemérrel egyeztetve naponta többször sugározták, ami nagy segítséget jelentett az ország különböző részeiből induló résztvevőknek.

Említésre méltó az a kapcsolat, amit az EKOSZ elnöke Tabajdi Csaba országgyűlési képviselővel a magyarság érdekeinek érvényesítése céljából alakított ki, közös megbeszélések és levelezések során.

Az 1992. évben az illetékes parlamenti bizottság semmilyen támogatást nem szavazott meg az EKOSZ részére. A mellőzést kudarcként megélve Dr. Búzás Gábor elnöki megbízásáról való lemondását tervezte, de belátta ennek lehetséges hátrányos következményeit.

Ekkoriban történt, hogy a Magyarok Világszövetségének megbízottja felkereste Győr város vezetőit, kérve segítségüket az MVSZ győri szervezetének megalakításához. Az új szervezet – az MVSZ Kisalföldi társasága - vezetésére Dr. Búzás Gábort találták legalkalmasabbnak, amit ő el is fogadott, de ami jelentős pluszmunkát, elfoglaltságot jelentett számára.

Az 1993. év vége a következő év tavaszán sorra kerülő parlamenti választások jegyében telt. Ez lett a központi témája az 1993. december 4-5-i EKOSZ tisztújító közgyűlésének is, melynek Debrecen volt a házigazdája. Itt jelentette be Dr. Búzás Gábor, hogy lemond elnöki funkciójáról, miután képviselőjelöltséget szándékozik vállalni. Úgy érezte, az áttelepültek problémáinak ezzel tudna hatékonyabb képviseletet biztosítani. A politika mocsarába történő ezen „kiruccanás” rávilágított arra, hogy tiszta szándékaink, eszmei értékeink hatástalanok maradnak ott, ahol a durva realitások, az anyagiak, a potenciális szavazók száma a döntő. Az történt, hogy a Pozsgai Imre által vezetett új párt listáján a beígért helyről Búzás Gábort jóval hátrább, esélytelen helyre sorolták, aminek következtében ő természetesen lemondott a jelölésről. Debrecenben az EKOSZ tehát kényszerűségből új elnököt és elnökséget választott, az új elnök Körmendiné Lakatos Mária lett, a Győri Erdélyi Kör egyik aktív tagja.  Alelnök Szakács Attila, Szeged, az elnökség további tagjai: Bandi András - Pécs, Helmeczy József - Debrecen, Dr. Kövesdy Pál - Szekszárd, Péter István  -Sopron, Valiskó Ferenc – Salgótarján. A közgyűlés Dr. Búzás Gábort tiszteletbeli elnöknek választotta, ezt a címet ő a mai napig birtokolja. A tisztség nem kötelezte volna őt aktív munkára, ennek dacára a Szövetségnek talán a leglelkesebb munkatársa maradt, a későbbi elnöknek legmegbízhatóbb segítőtársa, az erdélyi magyarság ügyének fáradhatatlan, a szó legnemesebb értelmében vett „harcosa”.

Körmendiné Lakatos Mária látható lendülettel indítja a munkát 1994-ben, ezzel azt a reményt keltve, hogy jó kezekbe került a Szövetség vezetése. Helyi szinten a TESZ-ben megbeszélést folytat, majd a város és megye részéről szervezett megbeszéléseken, előadásokon vesz részt.

1994. február 26-án az új elnökség első összejövetelét Mezőberényben tartotta, az itteni erdélyi kör vendégeként, majd 1994. november 12-én Sarródon került sor egy szélesebb körű értekezletre. Itt már érezhető volt az elnöknő közömbössége, a lényegi mondanivalót, a tennivalók sorát Szakács Attila alelnök előterjesztett dolgozata tartalmazta (kettős állampolgárság, a Romániába való hazatérés lehetősége, a romániai kárpótlás kérdése, a Szövetség anyagi alapjainak biztosítása, stb.) Sarródon született egyhangú döntés arról, hogy az Átalvető az EKOSZ hivatalos lapja lesz, így a lap decemberi számának címlapján először szerepelhetett ez a meghatározás. Úgyszintén Szakács Attila képviselte az EKOSZ-t november 29-én azon a megbeszélésen, melyen Tabajdi Csaba államtitkár adott tájékoztatást a kormány határon túli magyarokat érintő szándékairól, és amelyen már körvonalazódtak a kettős állampolgárságot illető nézetkülönbségek.

Az EKOSZ történetének számbavételekor feltétlenül meg kell említenünk azt a gondolatkísérletet, melynek során a következő, 1995-ös évben felmerült az EKOSZ párttá alakításának ötlete Magyarországi Erdély Párt (MEP) néven. A témát mindenekelőtt Kövesdy Pál dr. vetette fel az Átalvető 1995. szeptemberi számában Magyarországi Erdély Párt- Kihívás és lehetőség című írásában, melyhez egy kérdőívet is csatolt. Az ötlet felvetését levélben üdvözölte Tőkés László is, majd értékes hozzászólások érkeztek és jelentek meg a lapban - többek között Helmeczy József, Szűcs Lóránd, Gál Mihály, Mikó István tollából -, melyek jól körüljárták a lehetséges előnyöket és hátrányokat, valamint közölte a lap a kérdőíves felmérés eredményét is. A választ küldők csekély száma (50) egymagában negatív válaszként volt értelmezhető. A gondolat hírtelen merült fel és fokozatosan halt el a valóság szorításában, hiszen semmilyen objektív vagy szubjektív feltétel nem volt meg hozzá. Kövesdy Pál Civil” erdélyiek vagy MEP című vezércikkében azzal zárta le a vitát, hogy mindenekelőtt saját portánkon kell sürgősen rendet raknunk.

A rendrakás szükségessége nem véletlenül merült fel. Gyakorivá, majd általánossá vált a panasz a tagszervezetek részéről, hogy az új EKOSZ elnökkel nehezen, ill. egyáltalán nem tartható a kapcsolat, ismételt megkeresésekre nem válaszolt, többen sajnálni kezdték, hogy hozzájárultak Dr. Búzás Gábor elnök lemondásához, vezér nélkül érzik magukat. Mind sürgetőbbé vált az elmaradó közgyűlés összehívása. Miután az elnöknő ezt nem tette meg, Szakács Attila alelnök hívott össze elnökségi gyűlést 1995. március 11.-re, a közgyűlés előkészítése céljából. A próbálkozás az elnöknő távollétében sikertelen maradt, az érdemi vezetői munkát továbbra is az alelnök, ill. a többi elnökségi tag végezte. Az elnökség többszöri  sürgetésére Körmendiné Lakatos Mária elnök végre összehívta az elnökségi ülést 1996. február 17-re, és ezen döntés született a tisztújító közgyűlés megtartásáról, legkésőbb 1996. május 4-én.  

Kövesdy Pál

(Forrás: Átalvető, 2006. szeptember, 59. s

Az EKOSZ története

                                               IV. rész

            Az 1996. február 17-i elnökségi ülésen tehát döntés született az EKOSZ tisztújító közgyűlésének összehívásáról 1996. május 4-re. Az ezt követő események az EKOSZ eddigi történetének legsajnálatosabb, egyedülállóan szégyenletes szakaszát jelentették. Politikai pártjaink történetében vannak ehhez hasonló, megalázó és az illető szervezetet nevetségessé tevő események, az EKOSZ esetében ez volt az egyedüli, egyetlen személy által generált eseménysor. Az EKOSZ tagszervezeteinek egységes fellépése és a vezetők kitartása segített a kilábalásban, ezért, az utólagos okulás, a tanulságok levonása végett is érdemes röviden összefoglalni a történteket.

            Az ez időben érvényes alapszabály szerint a küldöttgyűlést évente legalább két alkalommal össze kellett volna hívni. Körmendyné Lakatos Mária elnöknő egész elnökségi ideje alatt (1993. december -1996 május) egyetlen alkalommal sem hívta azt össze, csupán elnökségi ülések voltak. Ilyen előzmények után, mivel az elnöknő többszörös telefonos megkeresés után sem küldött meghívót a megbeszélt közgyűlésre, Szakács Attila alelnök saját maga tette ezt meg, az elnöknőt is értesítve erről. A közgyűlés az elnöknő távollétében, de 100%-s részvétel mellett ült össze és választotta meg az új elnökséget, a következő összetételben: T.b. elnök továbbra is Dr. Búzás Gábor. Az új elnök Dr. Kövesdy Pál, alelnök Szakács Attila, elnökségi tagok: Dr. Dániel Tibor, Helmeczy József, Kocsis István, Tóth László és Valiskó Ferenc. Számvevő bizottság: Kajlik Péter, Dr. Tamás Attila, Dr. Úry Előd. Titkárság: Dr. Horváth István Károlyné, Koncsag Ferenc, Kese Edit. Az alapszabály részleges módosításával a közgyűlés létrehozta a választmány intézményét, amely - azóta is érvényesen - magában foglalja az elnökség és számvevő bizottság tagjain kívül az egyes körök mindenkor elnökeit is. Határozat született egy új alapszabály megalkotásáról, melynek kidolgozását az új elnökségnek haladéktalanul el kell kezdenie.

            Az új elnök Megújuló EKOSZ? címmel tanulmányt tett közzé az Átalvető ezt követő, 1996 júniusi számában, melyben hangsúlyozta, hogy nem kapni, hanem saját értékeinkből adni akarunk, hiszen az elkövetkezendőkben nagy szükség lesz minden nemzetben gondolkodó összefogására; „ha elvész az erdélyi magyarság, elvész az összmagyarság is”, -ennek megfelelően az EKOSZ fő célja az Erdélyben élő magyarság ügyének támogatása kell legyen. Fel kell hívnunk az anyaország vezetőinek figyelmét arra, hogy Románia legfőbb politikai célja a magyarság felszámolása, ami bizonytalansági tényezőt jelent Európában, melynek létérdeke lenne a trianoni hazugságrendszer feloldása, az új magyar alkotmánynak pedig ki kéne mondania a visszatérést az ősi magyar jogrendszerhez, de mindenekelőtt minden magyar együvé tartozását! Szervezési téren szükség van újabb erdélyi körök létrehozására és csatlakoztatására az EKOSZ-hoz.

            Az új, hatalmas feladatok helyett az új vezetőségnek azonban más dolga akadt! Az új elnök, a közgyűlés határozata értelmében, levélben ismertette Körmendyné Lakatos Máriával a gyűlés határozatait, felszólította őt a szövetség dokumentumainak átadására és a pénzügyi elszámolásra. Az újra és újra megismételt leveleket címzett nem vette át, a sajtóban pedig az EKOSZ-t puccsal vádolta meg. A Magyar Nemzet, ahol írása megjelent, sokáig nem volt hajlandó válaszlevelünket leközölni, végül a Tisztelt szerkesztőség! rovatban jelent meg megcsonkítva, pár sornyi belőle. Az időközben az új elnökséget bejegyző Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság ez irányú határozatát a leváltott elnöknő még július 12-én megfellebbezte, a tisztújítás jogszerűtlenségére hivatkozva. Az ügyben a Legfelsőbb Bíróság volt hivatott dönteni. Az új elnök csupán 1996 szeptemberében értesült a történtekről, ezután nyújtotta be észrevételeit. A L.B. 1997. május 20-i keltezésű végzésében a fellebbezést elutasította, ezzel végre elhárult minden akadály az új vezetés elől.

            Még a jogi bizonytalanság terhét cipelve ült össze 1996. október 5-én az újonnan létrehozott választmány, ahol megegyezés született az új alapszabály szövegéről. Ezt a történtek figyelembe vételével állítottuk össze, jogi biztosítékokat építve be minden esetleges, utólagos visszaélés ellen, részletesen kidolgoztuk céljainkat, feladatainkat, az EKOSZ egyes szerveinek hatáskörét, az új tagszervezetek felvételének mikéntjét, stb. (A javasolt szöveget az elnök előzőleg szétküldte a köröknek, akiknek így módjuk és idejük volt azt jól átgondolni, módosító javaslataikat megtenni). November 30-án pedig megtartotta első ülését az új elnökség is. Ennek fő feladata a munkaterv és költségvetés megtárgyalása, az EKOSZ szervezeti alapjának megújítása volt. Kimondtuk, hogy feladatunk eljutni az áttelepült erdélyi magyarok mind nagyobb részéhez. Itt nyújtotta be felvételi kérelmét a nemrég alakult Orbán Balázs Erdélyi Kör - Vecsés, amely a későbbiekben meghatározó szerepet töltött be a szövetségben.

            Ugyancsak itt kell megemlítenünk - a felmerült problémák elvi jelentősége miatt érdemes ezzel foglalkoznunk - az ez időben Baján történteket is. A bajai székelyű Erdélyiek Dél-Magyarországi Egyesületében is felmerült ugyanis a csatlakozás szándéka az EKOSZ-hoz, meg is hívták az elnököt rendezvényeikre, aki ismertette az EKOSZ főbb elvi szempontjait. Néhányan ekkor a „nem politizálunk” jelszavát hangoztatva kijelentették, hogy mindezzel nem értenek egyet, ezért aztán a kör vezetői, közös elhatározás nyomán lemondtak a csatlakozásról, mivel –szerintük – ez a kör szétszakadásához vezetett volna. Mindezek után a szervezet magától szétesett. Utólag csak találgatni tudjuk, hogy ideológiai vakság vagy célzatos destruktivitás munkált-e ott egyesekben.

            Az új vezetőség első évfordulóján, immár az új alapszabálynak megfelelően került sor az éves közgyűlésre 1997. április 19-én, ahol egyhangúlag fogadtuk el új alapszabályunkat. Ennél a témánál maradva, de időben igencsak előre ugorva jegyezzük meg, hogy 2002-ben dolgoztuk ki az EKOSZ közhasznú szervezetté alakítását, ami a bíróság 2003. február 19-i végzésével emelkedett jogerőre.

            Kinyilvánított feladatunk volt tehát újabb körök megalakulásának kezdeményezése és az EKOSZ-hoz kapcsolása. Akciónk sikerének jegyében újabb és újabb körök alakultak és kérték felvételüket. Felvételük időrendi sorrendjében:

1997. április 19: Vecsési Orbán Balázs Erdélyi Kör, Ötágú Síp Kulturális Egyesület Szeged és Szentlőrinci Erdélyi Kör.

1998. június 27: Bethlen Gábor Erdélyi Kör-Monor és Erdélyi Baráti Kör-Csongrád.

1999. október 17: Erdélyi Magyarok Bácsmegyei Egyesülete-Kecskemét, Tamási

Áron Erdélyi Kör-Maglód.

2000. május 6: Teleki Erdélyi Kör-Gyömrő, Bolyai Farkas Erdélyi Barátok Köre-Recsk.

2000. november 25: Nagyatádi Erdélyi Kör.

2002. március 23: Siófok és Környéke Erdélyi Baráti Kör.

2002. október 19: Gödöllői Vándor Székelyek Egyesülete.

            2003. október 11: Izsák és Környéke Erdélyi Kör.

            2006. május 7: Budapesti Erdélyi Kör (még nem jogi személy).

            A felvételek mindegyike egy-egy éves közgyűlés időpontját jelzi, melyeket pontosan megtartottunk, ill. kétévente ezek tisztújító közgyűlések voltak. Ezeken Dr. Kövesdy Pált a mai napig újraválasztotta a tagság elnöki tisztségébe, az alelnök pedig Szakács Attila visszavonulása után Dr. Úry Előd volt, ill. 2006-tól Márton Ferenc. Az elnökség összetétele változott, de néhányan (Helmeczy József, Hompoth Zoltán, Dr. Tamás Attila, Dr. Szekeres Sándor) végig tagok maradtak. Elnökségi üléseket akkor tartottunk, amikor a felmerült problémák, feladatok ezt szükségessé tették.

            Az egyes körök különálló, gazdag tevékenységének bemutatása természetesen nem lehet e rövid áttekintés része, ezekről, valamint magának az EKOSZ vezetőségének munkájáról lapunk rendszeresen beszámolt. Itt csupán két eseményt kell ezekből kiemelten említenünk, melyeknek teljes anyagát külön melléklet formájában lapunkban a megfelelő időben közreadtuk

1999. április 24-én, többszörös halasztás után sikerült megrendezni az Erdélyi Orvosok és Gyógyszerészek II. Országos Találkozóját, nagyszámú résztvevő és számos volt professzorunk, valamint az MVSZ vezetőinek jelenlétében. Az EKOSZ elnökének szándékában állt az EKOSZ Orvos-Gyógyszerész Fórumának létrehozása, amely állandó jelleggel szervezte és tartotta volna a kapcsolatot a nagyszámú tagsággal, valamint az újabb találkozók megszervezése is feladata lett volna. Egy összejövetelt sikerült összehozni ugyan néhány, erre a feladatra jelentkező személlyel Budapesten, de a szükséges, általános érdeklődés és elszántság, munkakedv hiányában a kezdeményezés elhalt. Elsősorban ennek tudható be, hogy a továbbiakban nem került sor újabb országos találkozóra, miközben sajnálatos, de elkerülhetetlen tényként kell rögzítenünk az áttelepült szakemberek beilleszkedéssel járó fokozatos szemléletváltozását is. 

            A másik jelentős rendezvényünket 2000. május 5-én tartottuk Szekszárdon Magyarok Együtt- EKOSZ Konferencia az anyaország és a peremmagyarság kapcsolatainak alakulásáról, különös tekintettel a külhoni állampolgárságra címmel. A meghívott vendégek- megszólalásuk sorrendjében: Timár László, a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke (az EKOSZ elnökének nyitó beszéde után mondott üdvözlő szavakat), Patrubány Miklós, az MVSZ elnökhelyettese, Borbély Imre, az MVSZ stratégiai bizottságának koordinátora, Tőkés László, az MVSZ és az RMDSZ t.b. elnöke, Lányi Zsolt, a Magyar Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnöke, Hódi Sándor, az MVSZ Jugoszláviai Országos Tanácsának elnöke, Király Károly, a Székely Faluért alapítvány elnöke, Csapó József RMDSZ szenátor, László Tünde, az Erdélyi Gyülekezet lelkésze, Harrach Gábor politológus, Atzél Ferenc, Az Erdélyi Magyarságért alapítvány elnöke, és természetesen számosan az EKOSZ tisztségviselői közül.

            A Konferencia célja az volt, hogy az MVSZ által akkoriban előterjesztett, de a magyarországi közvélemény előtt alig, vagy egyáltalán nem ismert külhoni állampolgárság intézményét széleskörűen ismertté tegye, és annak anyagát a Magyarok V. Világkongresszusán történő előterjesztése előtt utoljára megtárgyalja, összefoglalja. A Konferencián összeállításra került és elfogadást nyert a Szekszárdi állásfoglalás a magyar állampolgárság kiterjesztése ügyében, ami aztán az V. világkongresszus egyik alapdokumentumát képezte. Ebből a szempontból a rendezvény sikeresnek volt mondható, viszont elsőként említett célunk, a külhoni állampolgárság intézményének megismertetése, népszerűsítése kudarcot vallott, miután a magyarországi média teljes mértékben elhallgatta azt. Különösen fájó volt ez a Duna TV részéről, melynek illetékeseivel folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, és akik ismételten biztosítottak a közvetítésről. Az akkor mellbevágó és érthetetlen viszonyulás utólag nyert magyarázatot, amikor a teljes magyarországi politikai elit megtagadta a külhoni állampolgárság gondolatát, ill. az MVSZ ellen fordult. Álljon itt csupán a száraz tény: a külhoni állampolgárság kizárta volna az automatikus áttelepülés jogát, valamint a szavazati jogot, ami 2004. december 5., a kettős állampolgársági népszavazás előtt az ellenző kormánypártok, a kormány, Gyurcsány Ferenc fő érve volt. Az utókor fog ítéletet mondani a történelmi bűntettek elkövetői fölött.

            A 2000. júniusi, emlékezetes tisztújítás az MVSZ-ben az EKOSZ több vezetőjének részvételével ment végbe, és az eredmény - Patrubány Miklós elnökké választása, számos erdélyi származású kiváló személy megjelenése az MVSZ vezetésében – nagy reményekkel töltötte el a szövetség minden tagszervezetét, tagjait. Annál elkeserítőbb volt nem sokkal ezután tanúja lenni annak az irtóhadjáratnak, amit a politikai és szellemi elit nagyobb része indított az MVSZ ellen. A történtek általánosan ismertek, hogy aztán mindez 2004. december 5. nemzeti szégyenében tetőzzön. A népszavazás előkészítésében, az aláírásgyűjtésben, majd lebonyolításában a legtöbb tagszervezet kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

            Ami az EKOSZ lapját, az Átalvetőt illeti: a lap az idén, 2006-ban 15 éves. Története szorosan összefonódik az EKOSZ történetével, egyben hű tűkre is annak. Folyamatos megnyilvánulási lehetőséget jelentett bármely áttelepült erdélyi magyar számára, elsősorban tagszervezeteink saját fóruma a mai napig, összekötő kapocsként szerepel az anyaország és az odahagyott haza magyarjai között, és az odafigyelés és féltve törődés üzenetét hordozza Erdély, valamint a nagyvilágba szakadt erdélyiek irányába. Hivatalos anyagi támogatást csak elvétve kapott, legfőbb fenntartói az olvasók, akik- számos visszajelzés alapján merjük ezt kijelenteni – sajátjuknak érzik a lapot.

Befejezésként ismét feltehetjük a kérdést: hogyan tovább, EKOSZ? Néha értetlenséggel állunk szemben, mindig akadnak olyanok, akik megkérdik, mi értelme van a mai világban, magyar környezetben avitt nosztalgiázást folytatni, vagy a küzdelmet látják hiábavalónak. Az eltelt évek és napjaink tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy az a belső késztetés, ami a körök megalakulásánál munkált, változatlanul fennáll, új és új körök alakulnak ma is, és kétségkívül szükség van az ország távoli pontjain, szétszórtan működő körök összefogására, valamint képviseletére is. Miközben többen állunk az elmúlás felé vezető út előrehaladott stációin, nem kevés fiatal, tehetséges és elkötelezett társunk jelentkezik, áll be a sorba. Az ország politikai, szellemi, kulturális viszonyainak halmozódó problémái, a szembenálló csoportok közötti feszültségek minden képzeletet meghaladó, már-már a polgárháború rémképét felidéző fokozódása, a magyarság sorskérdéseinek megoldatlansága - mind a civil társadalom irányába terelik a megoldást keresők figyelmét, miután a politikum ismételten vallott és vall kudarcot. Márpedig a civil társadalmon belül, elsősorban gyökereink, belső indíttatásaink révén olyan sajátos erőt képviselünk, amire e hazának és nemzetünknek mind nagyobb szüksége van. Ezért létezik és létezni fog továbbra is az EKOSZ.

                                                                                                          Kövesdy Pál

(Forrás: Átalvető, 2006. december, 60. szám.

A második 15 év…………… (köv.)
BLU201205-7807-1810