www.sorsunk.net

Serdült Benke Éva

A mellőzöttség stációi

(Emlékezés Pávai Vajna Ferencre)

„Valószínű, azért jutottam valamivel előbbre, mert semmit sem hittem el soha, csak azért, mert így tanítják.”

(Pávai Vajna Ferenc)

A Kelet-Mecsek erdejében megbúvó kis falu végén a szerény bányászházak egyikéből temetési menet indult el az erdőszéli temető felé. A koporsót néhány gyászoló követte, hiszen az elhunytat alig ismerték falusfelei, ott élt ugyan közöttük, de nem közülük való volt. Tudós embernek tartották, aki az erdőt, a köves domboldalakat járta, néha felemelt egy-egy követ, vagy lepattintott bányászkalapácsával egy darabot a talajból kiemelkedő sziklából. Nagyítóval megnézte, tarisznyájába rakta, majd értő szemmel nézegette a tájat, mintegy feltérképezte. Még szomszédjai se igen ismerték.

Néhány nappal azelőtt súlyos állapotban vitték kórházba Szekszárdra, a kis házhoz, mely fent állt magasan a dombon, nem mehetett fel a mentő, gólya viszi a fiát-módon vitték le a völgyben várakozó mentőautóhoz. Aztán halálhíre érkezett, most koporsóját kísérik.

Itt Mázán (1.) magyar és német népcsoport él, a halott meg igen messziről, Erdélyből jött közéjük. A bányászház, melyben feleségével lakott, szerény házikó volt, szoba-konyhás ikerház, hasonló a szénbányászok otthonához, hiszen a falut ők lakták. A rövid temetési szertartáson az elhunyt életéről, múltjáról szinte szót se ejtettek, hivatalos személy, aki az elhunyt pályáját méltatta volna, nem volt a gyászolók között. A messziről jött idegen megpihent a mecseki földben.

Pávai Vajna Ferencet temették 1964. január 15-én.

         A Pávai Vajna név a székelyföldi Háromszékre utal. A család eredete a XV. századig nyúlik vissza. Páva település ma Zabolához tartozik, melyet a Mikes család történetéből ismerünk. A Háromszéki medence keleti részén, a történeti Orbai széken található a település, Kovászna szomszédságában. A ma is ott élő székelyek a XIII. században Szászorbó vidékéről települtek be a mai helyükre. A Páva név árulkodó a hajdani lakosai foglakozását illetően, az 1635-ös összeírás szerint a településen 17 solymászcsalád lakott (a székely népi etimológiában a sólymot pávának nevezték. ) A település neve a XVI. században Pawa alakban fordul elő. A Pávai Vajnák a hajdan erdőalji birtokaik peremére a hegyeken túlról olcsó munkaerőt hoztak be az erdőültetésekhez, román ajkú családokat telepítettek le Kovászna keleti részére, később az új telepet a család nevéről Vajnafalvának nevezték.

A Pávai Vajna család tagjai közül többen ismert történelmi személyek voltak. Pávai Vajna Krisztina Bolyai Farkas édesanyja volt (apja Bolyai Gáspár), a nagy matematikus 1775-ben született a Szeben melletti Bolyán.

Antos Ferencné Pávai Vajna Anna (született 1797-ben Zágonban) nyolc gyermeket nevelt fel, fiai jó hazafiak voltak, János ezredes, Ferenc őrnagy volt a honvéd hadseregben, mindketten várfogságot is szenvedtek a megtorlás éveiben. Antos Ferencné egész életében a szegények gyámolítója volt, rétyi kúriájukba minden szűkölködő betérhetett segítségért.

Szotyori Nagy Tamásné, Pávai Vajna Teréz (született 1805-ben Zágonban). A nagyasszony sok üldözött szabadságharcost segített 1849 után, bujtatta a menekülő honvédeket, 1854-ben a székely ellenállás egyik vezére, Váradi Ferenc, volt huszártisztet is több héten át rejtegette Szotyorban. Nem rajta múlott, hogy Váradit végül elfogta a császári titkosrendőrség, és 1854. április 29-én Sepsiszentgyörgyön kivégezték. A szotyori kúriában megfordult a választókerületét látogató Jókai Mór is 1884 áprilisában, majd Mikszáth is a kúria vendége volt 1877-ben.

         Pávai Vajna Ferenc a Nagyenyed melletti Csongván született 1886. március 6-án. (Csongva Enyedtől keletre 18 km-re fekszik közel a Maroshoz, ma már Marosújvár része) Édesanyja László Mária, édesapja Pávai Vajna Elek ismert ügyvéd, Kossuth hadbírója volt, a szabadságharc leverése után halálra ítélték, majd a kegyelem hatévi várfogságot jelentett. Háromszor nősült, hatvannégy éves volt, mikor Ferenc fia született. A gyermeket Oláhlapádon, anyja rokonainál keresztelték meg, oda is költöztek, miután a család csongvai birtokait az apa hibájából elvesztette, a viszonylagos jólétnek vége lett. Ott, az Alsó-Fehér vármegyei – ahol ma már egyetlen magyar család sem él - faluban töltötte első gyermekéveit, otthon tanult, a faluban nem volt iskola. A falu múltja, néprajza - melyre később tanárai hívták fel a figyelmét - igen érdekelte a fiatal Pávai Vajna Ferencet, 1907-ben Oláhlapádi babonák és népi gyógymódok címen gyűjteményt jelentetett meg az Etnographia XVIII. kötetében.

Kilenc éves volt, amikor édesapja meghalt, ekkor Nagyenydre került, ahol tanárai hamar felismerték kiváló képességeit, biztatták a továbbtanulásra. Egyik nagybátyja jeles botanikus, paleontológus volt. Talán az ő hatására is a földrajz, történelem, felé fordult. Tanárai nagy hatással voltak rá, ellátták könyvekkel. Bejárták diákjaikkal a Nagy Pietrosz hegyet, biztatták, hogy első leírásait küldje be a Földrajzi Közlönybe, amely közölte is ezeket az első dolgozatokat. A hírneves kollégium formálta, a valódi tudást helyezte mindenek fölé, ez életének is vezérelve lett. Ő játék helyett a távoli erdőket, hegyeket járta, elméleti tudását sok gyakorlati tapasztalattal egészítette ki, „kis természettudósnak” tartották. Volt mit örökölnie a kis enyedi diáknak, ősei között reneszánsz műveltségű, tudós emberek is voltak, anyai nagyapja híres verselő volt, kalandvágyó hajóskapitány. Az ifjú Pávai Vajna maga is írt verseket, tudjuk, a néprajz is érdekelte, de főleg a geológia, később egyetemei évei alatt bejárt Beöthy Zsolt irodalomtörténész előadásaira, látogatta a Nyugat irodalmi estjeit.

         Érettségit Enyeden tett, majd 1906-ban beiratkozott Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára, de felvette tárgyai közé a természetrajz, földrajz, kémia tárgyakat is, rövidesen azonban már csak a geológiával foglalkozott. A doktorátus után, 1911-től Selmecbányán az ásvány-földrajz professzorának, Böck Hugónak a tanársegéde lett. Részt vett Erdélyben, Horvátországban, a Dunántúlon szénhidrogén-kutatási munkálatokban. 1914-1916 között tüzérként szolgált Komáromban, a harcokban azonban nem kellett részt vennie. Leszerelése után a Károlyi-kormány 1918-ban geológiai főmérnökké nevezte ki, feladata volt az alföldi mélyfúrások felügyelete. Ő mindig fontosnak tartotta a geológiai fúrások eredményét közgazdasági-társadalmi hasznossági szempontból is vizsgálni, nem is titkolta, hogy Magyarországot „fürdőországgá” lehetne tenni a hévforrások feltárásával. Előadásaival hívta fel a figyelmet a földalatti kincsek kiaknázására, mindig hangsúlyozta a nemzetgazdasági hasznosságot is.

1920-ban már Budapesten a Pénzügyminisztérium Bányászati Főosztálya kutató geológusa volt, majd továbblépett, a Földtani Intézet főgeológusává nevezték ki. A húszas évektől már ismert tudós, föld- és ásványtani tudományok kandidátusa, a geológiai tudományok doktora, a hévizes barlangkeletkezési elmélet kidolgozója. Ekkor már a hazai kőolaj-földtan és vízföldtan Európában is ismert úttörője, kollégájával, Papp Simonnal vesznek részt a kőolaj és földgázlelőhelyek magyarországi feltárásában.

A megelőző munkálatok után 1925. október 26-án megkezdődik Hajdúszoboszlón a hévíz feltárása. Sikeres kutatásainak nyomán nevezték el a „hévizek atyjának”, a város a legnagyobb ajándékot kapta a tudós geológustól, ami a település jövőjét is meghatározta. 1927-ben a Szinva völgyében meleg vizet keres, ott nem talál, de javaslatot tesz a Tapolcai barlangfürdő létesítésére, mert ott talált meleg vizet. Elvégezte a tapolcai barlang vizének vizsgálatát, számos barlang leírásáról közölt tudományos cikket Erdélyben is. A hévíz felhasználása a gyógyászaton túl is érdekelte, például kertészetek energiaellátását is a hévízzel történő fűtéssel képzelte el. 1958-ban aztán, amikor Tapolcát Miskolchoz csatolták, megkezdődött a fürdő kiépítése, de ekkor már a feltáró tudós nagyon messze volt a tudományos élettől. Ám az utókor nem mindenhol felejtette el azt az embert, akinek sokat köszönhet, a Lillafüred Palotaszálló mellett Pávai Vajna sétány, Pávai Vajna Emlékhely őrzi nevét.

Folyamatosan tárta fel a szegedi, nádudvari, karcagi, debreceni, szolnoki hévízlelőhelyeket. A Rudas Fürdő gyógyvizét is ő találta meg és tárta fel, a Tabánban, a Margitszigeten, a Városligetben is végzett mélyfúrásokat. Sokan a „geológia apostolának” is nevezték. Akadályokat nem ismert, a kitűzött célja felé haladt egész pályája alatt. Mint minden „apostolt”, őt is érte gáncsoskodás, kritika, akadályoztatás. A kicsinyes környezet, a sok elmérgesedett szakmai vita lassan ellehetetlenítette munkáját, és bár 1944-ben miniszteri tanácsos címet kapott, lassan megérezte mellőzését. Felesége, Pávai Vajna Anna, aki egyben közeli rokona, unokatestvére volt (ő is későn nősült, akárcsak apja) hűséges társa volt, mindenben támogatta.

Pávai Vajna Ferenc mindvégig bízott magában, kiválóan felkészült szakember volt. Munkája során több gyógyfürdő és gyógy-termálkút jött létre Magyarországon. Például 1928-ban a Karcag körüli tanyavilágban a feltárt gyógyvíznek köszönhetően a harmincas években épült ki Berek falu, ma keresett üdülőhely, Karcag közigazgatásához tartozik. A karcagiak is megbecsülik jótevőjüket, az új gyógyszálló viseli a tudós nevét, valamint egy utca is. (Ám a tudományos elismerést életében nem kapta meg, ezen csak az utókor szépített valamit.) Rendszeresen tartott előadásokat külföldön is, Madridban a geológiai kutatásokról, Toscanában a geotermikus kutatási eredményekről, ekkor már nemzetközi hírű szakember volt.

A politikai életben nem vállalt szerepet, de a nácikkal, a kommunistákkal soha nem cseresznyézett egy tálból. Életében, amikor csak lehetett, elítélte Trianont, ez 1945 után már a hivatalosságnak nem tetszett.

         Budapest ostromát a Bem József út 7. számú házának pincéjében vészelte át feleségével, közben az üllői tanyája, gazdasága a pusztítás martaléka lett. Házát felgyújtották, mindene elpusztult. Már 1945-ben a megalakult politikai rendőrség, mint „kizsákmányoló birtokost” először börtönbe veti, németbarát cselédnyúzó vádakkal illeti, majd munkatáborba hurcolják, erdőben favágóként dolgozik. 1947-ben megpróbál önállósodni, geológiai kutató irodát nyitna, de „kulák” múltja ebben is akadályozza. A korábban Kecskeméten telepített barackosát elvették, semmi magánvagyona nem maradt.1954-ben munkát adtak neki, Nagymányok, Szászvár, Magyaregregy térségében szénkutatással bízták meg, a mecseki szénbányához került geológusnak. 1957-ig dolgozhatott a Komlói Szénbányászati Tröszt mázai bányájában, ekkor végleg nyugdíjba küldik. Kitelepítéssel sújtották, mint osztályidegent, eljött a teljes mellőzés korszaka az egykor elismert európai hírű tudós geológus számára. A kis mázai bányászház lett az otthona, ott élt feleségével és nővérével.

Hogyan érezhette magát ebben a létben Pávai Vajna Ferenc? „Nekem már se égen, se földön semmim sincsen, csak tudásom, sok tapasztalatom, és munkaakarásom…nem pozíciót, hanem hozzám illő munkát kérek.”-írta a Földtani Intézet akkori főigazgatójának, Reich Lajosnak címzett levelében. Ám semmit nem adtak neki, se munkát, se méltó életkörülményeket. Pedig ő székely őseitől azt tanulta, hogy ha utat ad eléd a sorsod, azon végig kell menni, ám erről az útról őt leszorították, útszélre kényszerítették. Olyanok döntöttek életéről, akik nyomába se értek, csak kiszolgálták a hatalmat. Az a nemzetközi hírű geológus, aki Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban ismert volt, méltatlan körülmények között élte le élete utolsó éveit. Súlyos ízületi bántalmaira hivatkozva írt Hajdúszoboszlóra, hogy ott kezelést kaphasson, de „nincs módunkban fogadni”- volt a válasz.

Mindvégig tartotta Sepsiszentgyörgyön élő rokonaival, dr. Vajna Mihály orvossal és családjával a kapcsolatot, sűrűn levelezett velük. Korábban, a harmincas években mélyfúrást végzett Kovászna térségében, meleg gyógyvíz- lelőhelyre bukkant. Tudni szerette volna, feltárták-e a forrást? Erről mindmáig nincsen semmi hír.

A világra innen, a világ végéről is odafigyelt, számtalan tudományos folyóiratot járatott, hiszen több nyelven olvasott. Kőzetminták, régi kéziratok vették körül mázai házikójában, némaság, mellőzés, méltatlan életkörülmények között vergődött, holott tudásával mindenkoron hazájának szolgálatot tehetett volna. Szegénységben élt, ő, „a föld lelkének lelkes vallatója”, mindennapi gondok között. Elvágyódva kérelmezte szüntelen, hogy engedjék Debrecenben, vagy Hajdúszoboszlón letelepedni, de kérése süket fülekre talált. Leveleket írt azokhoz a településekhez, amelyekkel jót tett, jobb lakást kért, ahol tudományos kutatásait folytathassa, de válasz senkitől se kapott. Egy barátja kérdezte, hogy miért nem megy el a tudományos konferenciákra, ő azt válaszolta, hogy senki nem hívta meg, de egyébként se pénze, se megfelelő ruhája nincs az utazáshoz. Annyira elfelejtették, hogy még az 1959-ben szerkesztett Új Magyar Lexikonba se került bele neve, munkássága. Szomorúan jegyezte meg „…az Új Magyar Lexikon szerint nem csak nem vagyok, de nem is voltam, és nem is csináltam semmit, úgy látszik, a megelőző lexikonok hazudtak. Na persze vigasztaló, hogy sokan vagyunk ilyenek, s a hely kellett másoknak.”

         Munkásságához és szelleméhez méltatlan körülmények között halt meg, kiábrándulva a hálátlan világból.

         Felesége ekkor már súlyos beteg volt, rokonai Szolnokra vitték, úgy határozott, hogy férjét exhumáltatja és a szolnoki temetőbe viteti. 1976-ban a hajdúszoboszlói tanács talán önvizsgálatot tartott, és úgy határozott, hogy elfeledett jótevőjét méltó helyre temeti, díszsírhelyre. 1981-ben feleségével együtt temették a város által adományozott sírhelyre. (Volt-e még más magyar tudós, aki egyszer halt meg, de háromszor temették?) A sírhelyet aztán 2007-ben a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította. Szobrát, Somogyi Árpád alkotását a hajdúszoboszlói Szent István parkban, szemben a termál-gyógyfürdővel állították fel. A gyógyfürdő homlokzatán büszke felirat hirdeti, hogy ez itt Európa legnagyobb termál gyógyfürdője. (A városnéző elálldogál a szobor előtt, és arra gondol, ha nem lett volna Pávai Vajna Ferenc, itt bizonyára nem lenne ez a gyógyfürdő sem, de a többi sem Magyarországon)

         Szolnokon 2011. július 1-jén, Pávai Vajna Ferenc születésének 125. évfordulója alkalmából emlékkonferenciát szerveztek, koszorút helyeztek el a Verseghy Ferenc Könyvtár falán, a gyógyvíz feltárását pedig ez a felirat örökítette meg:

„Hirdeti emlékét ez a kút is Pávai Vajna Ferencnek, a „hévíz atyjának”,

Szolnok városa is szüntelen áldja nevét. A Tisza Szálló és Gyógyfürdő első termálvizét a jeles geológus segített felszínre hozni 1928-ban. A hatvanadik évfordulón emelte Szolnok város.”

Serdült Benke Éva 2021. november

Jegyzet

1.     Mázát 1975-ben összevonták a szomszédos Baranya megyei Szászvárral. Akkoriban, amit lehetett, összekapcsoltak, aztán amint lehetett, a két település 1991 januárjában ismét szétvált.


Spaller Árpád

Az erdélyi magyar emigrációs sajtó

Bár Magyarország és Erdély élete egy és oszthatatlan, mégis vannak Erdélynek olyan sajátos érdekei, színei, értékei, amelyek mindenkor jogosulttá teszik azt, hogy az egyetemes magyar gondolaton belül éljen az erdélyi gondolat is.” (Gróf Teleki Pál)

olv.tovább itt  >>> Erdelyi_Emigracios_sajto.docx

Serdült Benke Éva

Morzsák a marosvécsi kőasztalról

                     Kemény János


Máté Pál

Jakab Antal, a püspök és az ember

Tizennégy éves koromban ismertem meg, emléke még most is kísér. Akkor még nem tudtam, hogy honnan jön vagy mi történt vele, csak menet közben suttogták, hogy sokáig volt bezárva a börtönbe.

Búzásbesenyő Kerelőszentpál filiája volt abban az időben, Ferencz András volt a plébános, egy kiegyensúlyozott, vidám természetű, művészi hajlammal megáldott ember. 1966-ban a korházba került, műtötték, és helyettesítőként került Jakab Antal kanonok úr Kerelőszentpálra, onnan járt ki Besenyőbe, ahol abban az időben, egy hónapban egyszer volt szentmise. Ilyenkor a miséző pap a Tamner családnál szokott megszállni az általuk felajánlott vendégszobában. Az épület szemben van a templommal, egy magaslaton, kisnemesi kúria formája van. Jakab Antal kanonok úr itt szállott meg és itt is maradt Ferencz András plébános felépülése után is. Szinte hihetetlen, milyen munkakedvel és tenni akarással látott munkához. Rövid idő alatt Búzásbesenyő plébánia lett, a fent említett házat az ő kezdeményezésére az egyházközség megvette plébániának. Az egyháztanácsot megválasztatta, hittanórákat szervezett, énekórákat tartott. Nem úgy viselkedett, mint aki tízenhárom évig el volt zárva a világtól és nem tudja, mit kezdjen magával. Olyan energiával látott munkához, mint egy kezdő fiatal pap, aki feszül az energiától, a tennivágyástól.

              Amikor odakerült, én ministráns voltam, és mindig bosszankodtam, mert mi, kisebbek mindig ott voltunk segédkezni, de amikor jött a Vízkereszt, akkor mindig a nagyobbak vitték el a pénzt. Jakab Antal vezette be a ministránsoknak a jelenléti nyilvántartást, és Vízkeresztkor jelenlét-arányosan osztotta el a pénzt. Én ezen nagyon csodálkoztam, hogy a számtan révén milyen igazságosan lehet eljárni.

            Jakab Antal kanonok úr 56 évesen került Besenyőbe, szerintem az élettől már nem sokat remélt, hiszen az orvosok Marosvásárhelyen megállapították, hogy a mája teljesen tönkre van menve, olyan három- négy évet jósoltak neki. Szigorú étrendet írtak elő, amit élete végéig be is tartott, nagyon sok sárgarépa levet itattak meg vele, ami feltehetően be is vált.

            1967-ben kerültem Gyulefehérvárra a Római Katolikus Kántoriskolában, ezen év december elsejétől Márton Áron püspök úr kinevezte Jakab Antalt félnormával a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolára jog- és erkölcstan tanárnak. Mivel a hatóságok nem adták meg neki a tartózkodási engedélyt, hetente kétszer, kedden és pénteken gyalog vagy kerékpáron elment a hat-hét kilométerre levő kerelőszentpáli állomásra, onnan vonattal Gyulafehérvárra, legtöbbször átszállással Székelykocsárdon és Tövisen. Délután ugyanez az út visszafelé, időjárástól függetlenül.

Kántoriskolás koromban otthon voltam vakáción, egy délután áldott emlékű anyai nagyapám eljött hozzánk azzal, hogy: Pali, baj van, a nagybátyád az éjjel asszonyt hozott a házhoz, és kellene beszélni a pappal. Én nem fogtam fel a dolgok súlyosságát, sem egyházjogi, sem az erkölcstan szempontjából, a pappal jóban voltam, bizakodóan indultunk nagyapámmal a plébánia felé. Amikor a kanonok úr meglátott, szokásához híven nagyon nyájasan fogadott, de amikor a nagyapám elkezdte, hogy plébános úr, baj van, ő - milyen baj, Pali bácsi. Nagyapám:  - a fiam az este elszöktetett egy lányt és valamit kellene csinálni. Hát én olyannak Antal püspököt nem láttam, a szemei lángot vetettek, azt mondta, menjenek haza, mert mindjárt jövök én is.

               Alig értünk haza, már ő is érkezett. Bejött a házba és azt mondta a nagybátyámnak:  - Ide figyeljen,  most rögtön fogja meg ezt a nőt és vigye haza. A nagybátyám: én nem azért hoztam ide, hogy hazavigyem. Mire ő:  - Most azonnal velem jön, és hazaviszem. A nő: - Én nélküle nem megyek sehova. Akkor megállott és gondolkozni kezdett. - Na, ide figyeljenek. Holnap jöjjenek el hozzám, mert ezt az ügyet minél hamarabb el kell intézni. És a legrövidebb idő alatt el is intézték. 

             1968. november harmadikán búcsút vesz a búzásbesenyői hívektől, maga mögött hagyva egy frissen alapított plébániát, egy teljesen felújított plébániaépületet, és belül felújított templomot, amibe a villanyt is bevezették. És nem utolsó sorban egy olyan összekovácsolt hívő közösséget, melynek Jakab Antal állandó mérce maradt a mai napig.       Idézek az akkor mondott búcsúbeszédéből: „Gyermekeitekre vigyázzatok, beszédükre, tetteikre, iskoláikra, hitoktatásukra. Öltöztessétek és féltsétek őket…Öröm volt köztetek, s a szentmisében Veletek együtt áldozni, és a környékbeli búcsúkon is ezt látni tőletek. Ne hagyjátok el jó szokástokat, sok szép példát és figyelmet tapasztaltam köztetek, s minden szeretet jeléért hálás vagyok…               

            Amikor 2007-ben a faluban pénzt gyűjtöttek egy Jakab Antal mellszobor felállítására, mindenki adakozott, nemzeti és vallási hovatartozás nélkül. Ebből látszik, hogy a falu emlékezetében még mindig milyen elevenen él Jakab Antal püspök emléke. Nem véletlen az sem, hogy tudtommal Búzásbesenyőben emeltek először szobrot emlékére 2008. május 24-én.

           Hajdani diákként elmondhatom, hogy mindig gondoskodott rólunk. A vakációra menéskor a vonatra a jegypénz és még azon felül is, mindig előkerült. Az ő hatására Besenyőből abban az időben négyen voltunk Gyulafehérváron: Kádár István, a mostani Kolozsmonostori plébános, Máthé Ferenc ákosfalvi plébános, Lőrincz János, aki Dicsőszentmártonban kántor, és jómagam. Akárhányszor felkerestük, mindig volt valamilyen szárazsüteménye, amivel megkínált, vagy kávét főzött, vagy megkínált egy pohár itallal.

            Sok kimaradás után a tanárságot is teljes erőbedobással kezdte, és amikor már azt hitte, ez az utolsó állomás életében, 1971. december 23-án a Szentszék kinevezte segédpüspöknek. Akkor elsőéves teológus voltam. Karácsonykor nem mentünk haza, hanem az intézetben maradtunk. Az ünnepek alatt nem tanultunk, de megpróbáltuk hasznosan tölteni időnket. December 23-án délelőtt bementem hozzá azzal a szándékkal, hogy egy könyvet kérjek tőle, hiszen a teológia könyvtára lecövekelt az 1940-es éveknél, utána a kommunista rendszerben semmilyen könnyvel nem gyarapodott. Fel s alá sétált a szobájában, láttam rajta, hogy nagyon zaklatott. Engem haláláig magázott. „Maga is a hírrel jött?”  kérdezte tőlem. „Nem tudom, milyen hírről van szó, én egy könyvet szeretnek kérni a kanonok úrtól” feleltem. „Ide figyeljen Pali, belőlem már besenyői plébános nem lesz, a Szentszék kinevezett segédpüspöknek, bemondta a Szabad Európa rádió”.  Nekem tátva maradt a szám, azt sem tudtam, mit mondjak erre a váratlan fordulatra.

Jakab Antalt VI. Pál pápa Rómában szentelte püspökké 1972. február 13-án. Tanárhiány miatt továbbra is tanított a Teológián.

Miután a szentszék elfogadta Márton Áron püspök lemondását, 1980 és 1990 között ő lett a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye püspöke.

           Elgondolkodtam azon, hogy 13 évig börtönbe volt, miután kiszabadult, megbélyegzett ember volt, miután Búzásbesenyőbe került, látványosan rehabilitálták, 1964-ben szabadult és rá hét évre 1971-ben kinevezték segéd püspöknek. Közben plébániát alapított, plébánia-épületet vásárolt, taníthatott Gyulafehérváron és végül kinevezték segédpüspöknek. Mi állhatott e látványos dolog mögött? Szerintem érdemes megemlíteni egy ember nevét, akit úgy hívtak, hogy David Gheorghe. Ő abban az időben, amikor Jakab Antal Búzásbesenyőbe került, Maros megyében volt a megbízott felügyelő a Vallásügyi Államtitkárság részéről. Hatalmas festménygyűjteménye volt, és mivel Ferencz András kerelőszentpáli plébános festett és képeket restaurált, ők jóban voltak, a felesége is magyar volt, ő maga is tökéletesen beszélt magyarul, és biztos vagyok benne, hogy Bukarest felé tett jelentéseiben pozitívan értékelte Antal püspököt.  Hogy miért gondolom mindezt? Mert 1990-ben, nyugdíjasként felkereste Dávid Gheorghét Marosvásárhelyen, a megszokott misebor-ajándék kíséretében, és barátian beszélgettek egymással.

1973-ban utjaink szétváltak, és 1988-ban újra találkoztak. Ez év októberében a Püspökség alkalmazottja lettem és sokat voltunk együtt, gépkocsivezetőként sokfelé elkísértem. Nagyon meglepett engem, hogy utjainkon, ha a börtönt emlegette, sohasem beszélt gyűlölettel az ott eltöltött évekről, vagy a fogvatartóiról.

1989 januárjában kapott Németországból egy 1600-as Opel Kadett-et, fűtött űlésekkel, amit ő „csoda kocsinak” nevezett. Ezzel a kocsival nagyon szeretett utazni, voltak olyan helyek, melyeket különösen szeretett. Ősszel csodálta a Maros-mentét Salamás és Déda között, olyan gyönyörű színpompában játszottak az erdők, főleg, ahol a fenyő vegyült a lombhullató fákkal… Ha Gyergyóba utaztunk, Parajd és a Bucsin között az út szélén, bal oldalon van egy forrás, ott is gyakran megálltunk. Ha Brassó felé mentünk, nagyon szerette a Persányi hegyeket. Sokat beszélt a szülőfalujáról, emlegette a Kis Ponkot a Nagy Ponkot. Ha Bukarestbe utaztunk, amikor a Dragan völgyéhez értünk mindig elmondta, hogy itt adósa maradt egy vendéglősnek húsz banival. De ahányszor arra jártunk a vendéglő mindig be volt zárva.

         Akik a püspökségen dolgoztunk, tudtuk, hogy valamilyen formában lehallgatnak minket csak nem tudtuk, hogyan. Visszaemlékszem, hogy 1989 őszén hívott az irodaigazgató és egy darab papírra ráírta, hogy „holnap el kell menni Kolozsvárra”, majd a papírt elégette. Ködös reggel volt, elindultunk Kolozsvárra. Torda előtt egy csapat rendőr és civil megállított, kiszálltam a kocsiból, és megkérdezték tőlem, hova megyek. Én azt válaszoltam, hogy Tordára, hogy onnan hova tovább azt nem tudom, de csak két lehetőség van, vagy Marosvásárhelyre, vagy Kolozsvárra, ahogy a kocsiban ülő püspök úr kívánja. De miért nem vezeti a kocsit a tulajdonos? Ugyanis a kocsi a püspök úr nevére volt bejegyezve. Nem várhatják el, hogy egy nyolcvan éves ember kocsit vezessen. Mi van a csomagtartóban? Pótkerék, emelő, mindaz, amivel egy kocsi fel van szerelve. Akarjuk látni. Én kinyitottam a csomagtartót és nem volt benne semmi olyan, ami őket érdekelte volna. Erre megkérdezték, mit csinálunk Kolozsváron? Én még egyszer azt mondtam, nem tudom, hogy megyünk-e egyáltalán Kolozsvárra. Ezzel elmentek, én beültem a kocsiba, a püspök úr megkérdezte, hogy mit akartak. Mondom neki, ezek tudják, hogy mi Kolozsvárra megyünk. Erre elgondolkodott és nem szólt semmit.

          A telefonosok összedolgoztak a szekuritátéval, ők telepítettek lehallgató készülékeket, bárhova, ahol telefon- készülék volt. 1990 januárjában néhány lelkes fiatal román katonatiszt szedte össze a püspökségen levő lehallgató készülékeket. Egy japán gyártmányú, nagyon érzékeny készülék a püspöki palota főbejárata mellé volt elrejtve egy telefonos dobozba. Egy régebbi lehallgató készüléket Márton Áron püspök dolgozószobájának parkett-padlója alól szedtek ki.

           1989 nyarán lehetett, hivatott és azt mondta: „Pali itt van nálam egy ember, oda viszi a kocsival ahová ő óhajtja.” Egy idős ember volt, magyarul jól beszélt, de éreztem a hangsúlyán, hogy román ember. Mikor elindultunk a püspökségről, azt mondta, hogy Dicsőszentmártonba megyünk. Megkérdezte, hová valósi vagyok, mondom neki, búzásbesenyői. Mire ő: Mária és Rávéka apácákat ismeri? Mondom, , hiszen majdnem a szomszédunkban laknak és hozzánk járnak a templomba, mivel a görög-katolikus vallás megszűnt, és ők görög-katolikusok.  Miután megérkeztünk kávéval akart kínálni, de én nagyon szabadkoztam, de mivel nagyon szépen kért, elfogadtam. 

             1990. május elsején szentelték püspökké Petru Gherghelt Jászvásáron, a szentelésen részt vett Antal püspök úr is. Ott találkoztam újra ezzel az emberrel, nagyon barátságosan üdvözöltük egymást, mint régi ismerősök. Megkezdődik a szentelési szertartás, hát az én emberem görög-katolikus püspöki ruhában vonul be a templomba. Nem jött, hogy higgyek a szememnek. A végén kisült, hogy Gheorghe Gutiu- ról van szó, aki akkor már Kolozsvár-Szamosújvár görög-katolikus püspöke volt. Amikor hazavittem, akkor görög- katolikus pap volt, aki titokban működött, egy időben Antal püspök úrral volt bezárva, és abban az időben raktárosként dolgozott.

           Antal püspök igazi erdélyi ember volt, a másságot minden fenntartás nélkül el tudta fogadni, akár vallási, akár etnikai is volt. Visszaemlékszem, hogy Búzásbesenyőben, ahol a vallásháború talán még most sem ért véget, jelentősebb eseményekkor meghívta a református tiszteletest és az ortodox papot is. 

          Egyszer hivatott Antal püspök úr, és azt mondta: „Pali, holnap Sepsiszentgyörgyre megyünk, bajok vannak az újonnan épült plébániaépület miatt.” Hogy mi történt bent a plébánián, azt nem tudom, de amikor tovább indultunk Kézdivásárhely felé, egy fehér Dacia a nyomunkba szegődött. Ha lassítottam, ők is lassítottak, ha gyorsítottam ők is gyorsítottak. De hát a csodakocsival percek alatt leráztam őket. Igen ám, de Kézdivásárhely előtt már vártak és azzal vádoltak, hogy egy rendőrkocsi elől elszaladtam. Én azzal védekeztem, hogy nem volt semmi rendőrkocsi, hiszen semmilyen megkülönböztető jelzésű kocsit nem láttam az úton. Az lett a vége, hogy megbüntettek 300 lejjel és bevonták a jogosítványomat. Antal püspök erre csak annyit mondott: Pali, én a büntetést fizetem, de a jogosítványt nem tudom visszaadni. 

          Mindig csodáltam nála azt a józan egykedvűséget, életbölcsességet, józanságot, ami jellemezte őt bármilyen határhelyzetben.  Bárhova mentünk a kocsival, elmondtuk a rózsafüzért.  A kocsijából sohasem hiányzott a cukorka. Ha valamelyik vasúti sorompónál megálltunk és kéregető gyermekek jöttek, cukorkát adott nekik. A gyulafehérvári egyházmegye olyan volt számára, mint a székely embernek a gazdasága. Minden építkezést számon tartott, személyesen meglátogatott, ahol lehetett pénzzel is segített. Amikor azt mondta nekem: „Pali, nincsen kedve a hét végén kirándulni a családjával?”Akkor tudtam, hogy valahova segélyt kell vinni. 

            A papjait is számon tartotta, főleg az időseket és a betegeket. A táskájában szinte állandóan volt intenció (mise-szándék - a szerk.) a rászorulok számára. Bárhova mentünk mindig lelkiismeretesen készült, előkészített minden szükségeset, felhívott a szobájába, elmondta az útirányt, hol kell megállni, mire kell figyelni. Amikor hazaérkeztünk este, leparkoltam a kocsit és felmentem hozzá, mindig megköszönte a fáradságot és megkínált valamivel.

             Nála pontosabb embert nem ismertem. Ha azt mondta, hogy kilenckor indulunk, amikor a toronyóra ütötte a kilencet, már jött ki az ajtón. Pedig idős ember volt.

             Ha valahol ünnepi ebéd volt, mindennek megadta a módját. Gondoskodott az ott levő vendégekről, hogy ki hova ül, ha vége volt az ebédnek, megvárta, amíg megisszák a kávét és elszívják a cigarettát, és csak utána nyilvánította befejezettnek az ebédet. Mindig megköszönte a konyhán az ebédet, és ilyenkor vagy érmét, vagy szentképet kaptak a szakácsnők 

             Igazi úriember volt, és hálás mindenkivel szemben, aki valamit tett érte. A hála nyilvánult meg a rokonsággal szemben is, hiszen amikor 1964. április 16-án kiszabadult a börtönből, a rokonság volt az, aki melléállt, akkor, amikor sokan megtagadták. Nem tudom, mit érezhetett az az ember, aki vétlenül börtönbe ül tízen három és fél évet, és szabadulása után sokan hátat fordítanak neki, egyháziak és világiak egyaránt. Különösen Márta nevű testvérénél sokszor megfordultunk, mindig vitt neki egy kis ajándékot, nála volt hosszabb ideig a rabsága után.

             Ami még csodálatos volt nála, az-az, hogy a börtönévek nem tették gyanakvóvá, embergyűlölővé, megkeseredett emberré, hanem minden embernek bizalmat előlegezett, hitt az emberekben, azt hitte, mindenki becsületes, jó szándékú, és emiatt nagyon sok kellemetlenség érte, főleg a hatalom részéről.  Egy minden hájjal megkent, rafinált társasággal kellett tárgyalnia, neki, aki a megtestesült becsületesség volt. Nem csodálkozom, ha sokan nem értették meg döntéseit, hiszen azokat lelkiismeretére hallgatva hozta meg, nem diplomata módjára.   Papjait is féltette, hiszen ö megjárta a rendszer börtöneit és tudta mi vár azokra, akik oda kerülnek. Apaként féltette fiait a rendszer karmaitól, de ezt sokan nem értették meg

             Az 1989-es politikai változások kezdetén nem vett erőt rajta az általános eufória, meg volt győződve arról, hogy sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy az országban megtörténjenek a szükséges változások. Nyugdíjba vonulása után mellette voltam egész haláláig.  

              Még funkcióban levő püspök volt, amikor megígértem neki, hogy 1990 júniusában elkísérem Rómába. Wetter müncheni bíboros hívta meg a Santo Stefano Rotondo templom szentelésére. Sajnos a dolgok nagyon nehezen jöttek össze, nekem szabadságot kellett kivennem, Bukarestben valamilyen oknál fogva elakadt Antal püspök útlevele, utolsó percben hozta maga Robu bukaresti érsek, hogy a dolgok hamarabb menjenek, Pitesti-en találkoztunk vele, amikor megérkeztünk Budapestre, az ottani olasz követség nem akart beutazási vízumot adni, végül Lékai bíboros kérésére velünk kivételtelt tettek. Kocsival mentünk Münchenig, onnan zarándokvonat vitt Rómába. Itt egy hétig tartozkodtunk, a Germanico-Hungaricum vendégei voltunk.

             Ez a Római út nagyon megviselte Antal püspök urat, testileg, lelkileg. Münchenből Mallersdorfba mentünk, utána Regensburgon keresztül Passauba, ahol találkozott az ottani püspökkel. Innen Győrbe mentünk, egy éjszakára a püspökségen szálltunk meg. Győrből Székesfehérvárra, ott Tari Péteréknél, Zsuzsáéknál szálltunk meg hosszabb ideig. Egész úton nagyon beteg volt, azért is nyúlt el az utazás, hogy minél többet pihenhessen.

Székesfehérvárról Szegedre szeretett volna menni, hogy Szabó Sándor kanonok urat meglátogassa, aki akkor nagybetegen feküdt egy szegedi korházba. Lebeszéltem róla, hogy oda menjen, hiszen féltem, nehogy valami történjen vele, alig vártam, hogy Gyulafehérvárra visszaérkezzünk, és kipihenje magát.

            II. János Pál pápa 1991. augusztus 16 és 20. között látogatást tett Magyarországon, és ez alkalomból az ott jelen lévő Antal püspök urat „hitvalló püspöknek” nevezte. Hazajőve nagyon boldog volt, az arca sugárzott, amikor ezt nekem elújságolta.      

              Szokatlan volt számára a nyugdíjas állapot, sajnos sok megbízatást nem kapott, pedig nagyon szívesen tett eleget bármilyen felkérésnek. Emlékszem, hogy Bukarestben az amerikai követségen volt fogadás, és felkérték, hogy képviselje a püspökséget.

Talán 1992. július 4-én lehetett a fogadás, későn, este 7 órakor kezdődött, és valamiért meg aznap vissza kellett indulni Gyulafehérvárra. Hogy könnyebb legyen az út, Bálint Jenő akkori gazdasági igazgató is velünk jött, hogy felváltva vezessük a kocsit. Szegény Jenő mindig rengeteget dolgozott, főleg fizikai munkát, és állandóan rettenetesen fáradt volt. Úgy egyeztünk meg, hogy arrafelé én vezetek, visszafelé felváltva.

                A fogadás végeztével indultunk hazafelé, Jenő azt mondta, hogy hozzam ki a kocsit Bukarestből, aztán valahol, fele útján cserélünk. Hát szegény Jenő úgy elaludt, hogy nem volt szívünk felkölteni. Valamikor hajnalban három órakor érkeztünk meg a püspökség bejárati nagykapujához, megállítottam a motort, erre Jenő felébredt. Na, mit csinálunk, cserélünk? Mondom neki, igen, a kocsit az ággyal. Antal püspök úr nem mondott semmit, csak jóságosan mosolygott.   

             Nyugdíjas korában rengeteget olvasott, és sok mindenre rájött, főleg, ami az emberi kapcsolatokat illette.  Ha jól emlékszem, a temetésére félre tett magának 60 000 lejt. 1991 őszén azt mondta nekem: Pali, ezzel a pénzel, ha így mennek a dolgok, még fogpiszkálót sem lehet venni, érdeklődje meg, be lehet-e váltani dollárra? Persze, hogy be lehetett. Hamar ráérzett arra, hogy a lej teljesen le fog értékelődni.

             A nehezebb időszak életében akkor kezdődött, amikor leesett a székről, és combnyaktörést szenvedett, megműtötték, de járni többé nem tudott. Ebben a periódusban szombaton, vasárnap is bementem hozzá.  Sokat segítettek neki Kádár doktor és Cordea doktor. Főleg Cordea doktor, aki óriási szimpátiával közeledett hozzá és gondoskodott róla. Az ő apja is politikai fogoly volt, nekem azt mondta, hogy a püspök úrban az apját látja.           Nem szabad megfeledkeznünk Pongrácia nővérről sem, aki csendes, áldozatkész munkájával, mellette volt haláláig.

           Halála előtt az Opel Kadett-et feltétlenül a püspökség nevére akarata íratni. Abban a periódusban sokat aludt, nem mertem zavarni, de a kocsi papírjait sem találtam. Úgy 11 óra tájban szokott megébredni, mondom neki, nem találom a papírokat, mire ő: az íróasztalom jobboldalán, a második fiókban van egy rózsaszín dosszié, abban vannak. Valóban ott voltak.  Ezeket a papírokat írta alá utoljára, a közjegyző előtt, de már az aláírása nem volt a régi, a szép kerekded írása eltűnt, helyét egy bizonytalan, kusza betűs aláírás vette át.

         Egész életét a rend jellemezte, mindennek megvolt a pontos helye. Börtönéveinek, az ólombányába szerzett ólommérgezésnek egyedüli látható jele a lábszárán látszott, mindkét lábszára szeder színű volt.

          Életét az egyházának és népének szentelte, az anyagiakhoz egyáltalán nem ragaszkodott. Mélyen hívő, Istenfélő ember volt, és mint püspök állta a sarat abban a kifinomultan rafinált, szinte drákói rendszerben.

         Személy szerint hálát adok Istennek, hogy megismerhettem, hogy sokáig mellette lehettem, és hogy nagyon sokat tanulhattam tőle.

          Dr. Jakab Antal Erdély hitvalló püspöke volt és az is marad az utókor számára.

          1993. május 5-én adta vissza lelkét a teremtőjének, és a gyulafehérvári ősi székesegyház kriptájában nyugszik.

                                                 **************************************
*Techet Károly hívta fel figyelmünket Böjte atyának az alábbi, Jakab  Antal alakjához kapcsolódó írására.

Jakab Antal püspök

Jakab Antal püspök úr születésének századik évfordulójára. cs.t.

1983 szeptemberében kezdtem a teológiát, és mindjárt az első héten mennem kellett, ministrálni Dr. Jakab Antal püspök úrnak. Ő minden reggel egyedül misézett a püspöki kápolnában, és  az első éves kispapok mentek névsor szerint egyenként ministrálni neki. A névsor elején voltam, kellett is mindjárt mennem reggel korán a püspökségre. Férfiasan most már be merem vallani, hogy bár templomba járó ember voltam, valahogy a ministrálás az életemből kimaradt; nem szerettem szerepelni, fontoskodni, inkább megálltam a templomban hátul, csendesen - így nem is tudtam egyáltalán ministrálni. Persze nagyon hamar kiderült, hogy a püspök úr latinul misézik, és a nép híján a válaszokat az egyetlen kispap kellett mondja. Addig latint, mivel reálszakon végeztem, egyáltalán nem is tanultam, így egyből kivert a veríték, mikor a misekönyvet megláttam az oltáron. Elkezdődött a szentmise, és hihetetlen zavaromban, elkezdtem össze-vissza lapozni a misekönyvet, még olvasni is elfelejtettem, de ő jóságosan segített, megvárta, míg makogva kiolvasom a válaszokat. Mérhetetlen zavarban voltam, de azért csodáltam a püspököm hihetetlen önuralmát: ahogyan a szentmisét, szépen, csendesen - úgy, mint ki az Isten színe előtt áll - befejezte, majd letérdelt hálát adni. Én is letérdeltem, és meg voltam győződve, hogy az én papi életutamnak vége, mert szépen el fognak tanácsolni.

A püspök az ima után, lassan felkelt, szólt, hogy várjam meg, aztán kacsázó lépteivel eltűnt a szobájában, majd egy csodálatos szép naranccsal tért vissza, és szó nélkül átnyújtotta nekem. Meg voltam döbbenve, nem szidott, nem alázott meg, sőt szóvá sem tette ügyetlenségemet. Öt évet dolgoztam a teológia előtt, egy évet lent a bányában, ennél sokkal kisebb hibákért milyen sokat veszekednek az emberek, kint a világban? Számomra egyszerűen hihetetlen volt ez a határtalan önuralom, belső nyugodtság, ahogyan viselte az én tudatlanságomat. Óriási hatással volt rám püspököm jósága, csendes, szó nélküli szeretete. Azon a héten kívülről megtanultam az összes választ a latin szentmisére, így hétvégére már minden nagyszerűen ment. Nem hiszem, hogy veszekedéssel, fenyegetéssel el tudta volna ezt érni velem.
Persze, még ezen a héten az is kiderült, hogy furcsa kacsázó járása, a börtönben viselt láb bilincsein lógó vasgolyó hurcolásától alakult ki. Nem emelte fel a lábát, szinte a földön húzta, mintha még mindig a csontjaiba vágott volna a Krisztus szeretetéért viselt bilincs. Nem beszélt a börtön éveiről, talán egyszer, akkor is csak úgy viccesen, megemlítette, hogy fül-orvosnál volt, és azok a komoly műszereikkel megállapították, hogy ólommal szennyezett a hallószerve, és meg is kérdezték, hogy nyomdában dolgozott? Vidám hangját szinte most is hallom, ahogy kacagva mondta: "Nem én sokkal mélyebb kapcsolatban voltam az ólommal, lent dolgoztam évekig a bányában."
Szememben, bár nálam alacsonyabb volt, mégis óriásinak tűnik. Büszke vagyok rá, hogy Krisztus nagy papi családjába ő fogadott be, ő szentelt fel. Jó vele egy csapatba tartozni, az ő lelki nagycsaládjának tagjának lenni. Most is, ha rá gondolok, betölt a belőle áradó határozottság, csendes alázatos konokság, az a fény, mely mindent olyan egyszerűvé tesz. Személye, számomra garancia volt az Evangélium hitelessége mellett.
Élő szenttel nem igen találkoztam, de úgy gondolom Jakab Antalt megismerve, hogy nagyon jó lehet közéjük tartozni. Kicsinységem tudatában szeretnék majd egyszer melléje ülni annál a nagy asztalnál, hol nincs első és utolsó vendég, melyet Isten azoknak terít, kik szeretik őt.
Pappá szentelő püspököm iránti őszinte szeretettel,
Böjte Csaba OF

SZABÓ M. ATTILA  - Székelyudvarhely, 2021

Tisztelettel értesítem az olvasót, hogy 599 oldalon elkészítettem Medgyes város krónikáját és adattárát.  A kötet  első pár oldalát mutatóban, alább közlöm. A kézirat kiadása, jelentkezők, források  hiányában, még várat magára.  A szerző

MEDGYES VÁROS KRÓNIKÁJA ÉS ADATTÁRA

Medgyes város ismertetése

Medgyes dél-erdélyi, megyei jogú város, municipium, románok, magyarok, németek, zsidók és cigányok által lakott város, a Nagyküküllő mindkét partján lévő teraszon fekszik, 7,5 km hosszúságban, átlagos tengerszinti magassága 330 méter. Medgyes névváltozatai: románul Mediaş Medieş; magyarul Medgyes; németül Mediasch, Medwisch [in Weinland, Königsboden]; szászul Medwesch, Medeš, Medveš; Mediasch, Medwisch [in Weinland, Königsboden] szlovákul Megyeš, újlatin Mediopolis; A város legmagasabb pontja a város észak-nyugati részén, 555 méteren emelkedő Wewern tető. A Nagyküküllő rövid, kis vízhozamú patakok vizét veszi fel, ilyen a Muzsnai patak, a Wewern, Szentiváni patak, az utóbbi vizét egy völgyzárógát fogja fel, tavat képezve.

Medgyesnek 264 utcája van, 91,5 km. hosszúságban. GPS koordinátái: 46.167 É, 24.35 K. Nagyszebentől 56 km, Kolozsvártól 124 km, Dicsőszentmártontól 25 km, Marosvásárhelytől 61 km, Brassó 156 km, Segesvár 39 km és Székelyudvarhelytől 85 km távolságra van. Közlekedési viszonyai jók, itt halad el a Nagyvárad-Brassó kettősvágányú villamosított vasútvonal, Kiskapusról Nagyszeben felé van leágazása. Keletről nyugat felé a DN 14 számú műt szeli át, észak dél irányába Radnótot Fogarassal a DN 14A műút köti össze. Területe 62,62 km². Népességének alakulását lásd az alábbi táblázaton.

A település első írásos említése 1267-ben történik, szász-német város a középkorban a dél-erdélyi Királyföld része és autonómiájának részese.

A város jelentős kézműves, kereskedelmi központ, 37 céh járult hozzá fejlő­déséhez, az itteni országos és helyi vásárok híresek. A céhrendszer megszűntével, a 19. század végén a gyáripar kezd jelentőséggel bírni. Az élelmiszeripar, a bőripar, textilipar, fémmegmunkálás egyre nagyobb teret foglal el. 1909-ben Kissármáson dr. Papp Károly kálisó után kutatva, metángázra bukkant. A földgáz meghatározó eleme lett az erdélyi gazdasági fejlődésnek. Medgyesre hosszas huzavona után 1917-ben vezették be a gázt, előbb világításra, majd fűtésre használták, később az ipar is felismerte értékét. A 20. század elején Medgyesen az ipar fejlődését a földgáz alapozta meg. A város történetének vázlata a mellékletben található: Medgyes történeti kronológiája címen.

A város etnikai képe változatos, a település meghatározó népcsoportja a németség volt, sokáig ők alkották a többséget. A magyarság csak lassan tud teret nyerni, annak ellenére, hogy 1920-ig a város a Magyar Királyság része, a magyarok itt kisebb­ségként szerepelnek. A magyarság számának emelkedését az ipar fejlődése segítette elő. A környező vidékek (a Küküllők mente, Székelyföld) magyarjai a jobb élet reményével költöztek ide, az itteni gyáraknak lettek megbecsült alkal­mazottai. A bécsi döntés, a második világháború a város magyarságát megviselte, ekkor több mint ezerrel csökken lélekszámuk. Az 1948-as államosítás, a meglévő iparvállalatok bővítése, modernizálása újabb munkástömegek érkezését jelen­tette, ezek közül nem kevés a magyar nemzetiségű. Az 1989-es változások a medgyesi gyáripar fokozatos sorvadásához vezetett, a meg­gondolatlan priva­tizálások sora olyan kezekbe adta a vállalatokat, melyek csak a jelenben gondolkodtak, mihamarabbi profitszerzés vezérelte őket. Politikájuk a vállalatok csődeljárások következtében megszűntek. A valamikori jól felkészült szakember-gárda szétszé­ledt.

Az évszázadok alatt közigazgatási hovatartozása ekként változott: Medgyes Szék, 1380 Medgyes és Selyk szék székhelye, 1534 Civitas, Szabad Királyi Város; 1587-1589 Küküllő vármegye; 1785-1790 Szeben m.; 1800, 1817, 1827, 1839 Sedes Saxonicalis Mediensis; 1850-1854 Nagyszeben katonai vidék, Medgyesi kerület; 1854-1860 Nagyszebeni kerület. Medgyesi járás; 1873 Medgyes Szék; 1877-1918 Nagyküküllő vármegye szabad királyi város, rendezett tanácsú város; 1919-1938 Județul Târnava Mare, plasa Mediaş; 1938-1940 Ținutul Mureş, Județul Târnava Mare, plasa Mediaş; 1941-1950 Județul Târnava Mare, plasa Mediaş; 1950-1952 Regiunea Sibiu, raionul Mediaş oraș regional, 1952-1960 Regiunea Stalin raionul Mediaş; 1960-1968 Regiunea Brașov raionul Mediaş, oraș regional. 1968 Szeben megye, municipium. (Szabó M. Attila: Erdély, Bánság és Partium történeti és közigazgatási helységnévtára I. II. kötet, 2003.)

Források  - a Krónikában felsorolt események, történések forrása a városban megjelenő hetilapok fellelhető számai.

Az első medgyesi magyar hetilap, Medgyesi Újság címen, mint társadalmi hetilap, 1905. december 24-én kerül az olvasók kezébe. Sajnos ezt a számot nem sikerült fellelni. Ezen a címen a medgyesi hetilap 1916 júniusáig jelenik meg, majd a háborús viszonyok között 1918-ban kerül ismét az olvasókhoz, ekkor, 1918. május 5-től december 25-ig címe Medgyes és Vidéke. Az új hatalom megszünteti a lapot, újjászületése 1934-ben következik be, új címe Medgyesi Lapok, október 21-én hagyja el a nyomdát. Rövid életű nyomdatermék ez, II. Károly király által bevezetett diktatúra vet véget a Medgyesi Lapoknak 1938. július 3-án. Ezzel véglegesen megszűnt a medgyesi magyar nyelvű sajtó.

1930-ban a medgyesi római katolikus plébánia adott ki havi kiadványt Plebánia címmel, ebből 11 szám jelent meg, a novemberi és decemberi összevont példány lett.

A Medgyesi Újság 1906-os II. évfolyama 49 lapszámot tartalmaz, az lapoldalak nagysága 40x29 cm a lap fennállása idején mindvégig, főszerkesztő Ny. Csiky József, felelős szerkesztő és laptulajdonos B. Mihály Bertalan. Főmunkatársak április 16-ig Tutsek Lipót, július 9-ig Schönberg Jenő. A lap vasárnap jelent meg, általában 6 oldalon, március 12-től az év végéig pedig hétfőn. A szerkesztőség március 4-ig a Hosszú utcában (ma Petru Rareș) van, majd a Főtérre költözik a Piactér 14-15 címre. A lapot 1906. július 30-ig a dicsőszentmártoni Hirsch nyomda állítja elő, majd nyomdát váltanak, a lapot az erzsébetvárosi Heinz Mihály - Nemes utca 108 - készíti.

Az 1907-es III. évfolyam a gyűjteményben 51 lapszámmal következik. Hétfőn jelenik meg 8 oldalon, 1907. június 16-tól vasárnap kerül az olvasó kezébe, főszerkesztő Ny. Csiky József, felelős szerkesztő és laptulajdonos B. Mihály Bertalan, Takáts József dolgozótárs, 1904. április 1-től főmunkatárs Szenkovits Kálmán, második főmunkatárs május 13-tól Kazatsay Mihály, október 20-tól segédszerkesztő Bodonyi Sándor. A szerkesztőség a Piactéren a 14-15 szám alatt volt, az említett Heinz Mihály nyomda 1907. április 8-ig állította elő, április 15-től az erzsébetvárosi kereskedelmi szövetkezet végzi a lap nyomdai munkáját. 1907. június 16-án ismét nyomdaváltás, ettől kezdve a medgyesi Reissenberger G. A. cég a lap nyomdája.

Az 1908. IV. évfolyam 40 lapszámot tartalmaz. Társadalmi hetilap, vasárnap jelenik meg, felelős szerkesztő B. Mihály Bertalan. A szerkesztőség augusztus 16-ig Farkas utca (ma Brătianu) 23 szám alatt, augusztus 30-tól elköltözött a Vasút utca 7 alá (ma str. Unirii). Terjedelme 4 vagy 6 oldal. Május 7-től október 4-ig az első oldalon: felelős szerkesztő B. Mihály Bertalan, belső munkatársak Bodonyi Sándor és Varga Károly. Október 11-től az év végéig felelős szerkesztő B. Mihály Bertalan, főmunkatárs Varga Károly.

Az 1909. V. évfolyam lapgyűjtemény 52 darabból áll. Megjelent hetente vasárnap, felelős szerkesztő B. Mihály Bertalan, főmunkatárs Varga Károly, szerkesztőség címe Vasút utca 7 szám (ma str. Unirii). A lapot a medgyesi Gustav Albert Reissenberger nyomda állítja elő. A lap oldalszáma 6 oldal, ritka kivétellel. Az utolsó oldalon a helyi cégek hirdetései, reklámjai kaptak helyet. Kiadó a Reissenberger G. A. nyomda. A szerkesztésért felelős a kiadó nyomdatulajdonos.

Az 1910. VI. évfolyama 52 lapszámot ad a kezünkbe, hiányzik ebből a 2. és a 24. szám. Megjelenik minden szombaton. A lap felelős szerkesztője B. Mihály Berta­lan, főmunkatársa Varga Károly. A szerkesztőség, mint az előbbi évben most is a Vasút utca 7 szám alatt van. A Társadalmi hetilapot a medgyesi Reissenberger nyomda készíti. A szerkesztésért felelős: a kiadó nyomdatulaj­donos. A lap 6 oldalon jelent meg, kivétel a november 12-i szám 8 oldala, ebből két oldal reklám.

Az 1911. VII. évfolyam teljes gyűjteménye, 52 szám állott rendelkezésünkre. Ebben az évben a szerkesztőség nincs feltüntetve. Szombaton, majd február 12-től vasárnap jelenik meg 6 oldalon, a júliusi példányok 4 oldalon. A szerkesztőség a Vasút utca 7 száma alatt. Szeptember 10-én megjelenik a Medgyesi Újság 300. száma. Január 21-én a Medgyesi Újság szerkesztőségébe belépett főmunka­társként Csiky József református lelkész.

Az 1912. VIII. évfolyam lapgyűjteménye 50 lappéldányból áll. A szerkesztésért felelős a kiadó-nyomda tulajdonos. Főmunkatárs: B. Mihály Bertalan. A nyomtatja a medgyesi Reissenberg nyomda. 6 időnként 8 oldal a terjedelme, az utolsó oldalak a reklámoké. Egyedi árusításban 16 fillér.

Az 1913. IX. évfolyam 50 lapszámot tartalmaz. Hiányzik a 4. január 26-i szám. Vasárnap jelent meg 6, oldalon időnként 4 oldalon. A szerkesztésért felelős: a kiadó-nyomdatulajdonos. Szerkesztő: Csiky József. Főmunkatárs B. Mihály Bertalan. A szerkesztőségi iroda a Vasút utca 7 szám alatt. Nyomatott Reissen­berger G. A. könyvnyomdájában, Medgyesen.

Az 1914 évi 10. évfolyam 34 lapszámot ért meg. Megjelent vasárnap, előbb 6, majd március 29-től 4 oldalon. A háborús viszonyok miatt augusztus 30-án jelent meg az utolsó ez évi szám. A lap felelős szerkesztője Csiky József, szerkesztő B. Mihály Bertalan, a szerkesztőség a Kő utca 50. I. emeleten volt. (Honterus utca). A lapot a Reissenberger nyomda készítette.

Az 1915. évi XI. évfolyam hiányzik a gyűjteményből.

Az 1916. évi XII. évfolyamból egy számkerült feldolgozásra. Ez 1916. június 4én jelent meg mindössze 2 oldalon. Társadalmi hetilapként jelöli magát. Felelős szerkesztő Csiky József, kiadó Reissenberger könyvnyomdája Medgyesen.

Az 1917. évi XIII. évfolyam számai nem voltak fellelhetők.

Az 1918. évi XIV. évfolyam első lapszáma 1918. május 5-én jelent meg, új lapcímmel: Medgyes és vidéke. 34 lapszáma jelent meg vasárnaponként. Szer­kesztőség tagjai: Reissenberger H. Otto főszerkesztő, munkatársak dr. Kazatsay Mihály, Nagy Iván, P. Bíró Benedek. Szerkesztősége a Nagypiac-tér 28. szám alatt volt. A beköszöntő lappéldány mindössze 2 oldalas, a későbbiek 4 oldalon, a legutolsó kettő 2 oldalon. A november 17-i lapszám technikai okok miatt csak két oldalon jelenhetett meg. Ekkor a szerkesztőség tagjai: szerkesztő Kazatsay Mihály, munkatársak Nagy Iván, P. Bíró Benedek és dr. Sziklay Dezső voltak. Egyes szám ára 30 fillér. A lap utolsó száma december 12-én jelent meg 2 oldalon. A kialakult politikai, katonai és gazdasági helyzet miatt a lap beszüntette megjelenését. A medgyesi magyarság 1934. október 21-ig magyar nyelvű lap nélkül maradt.

1934. október 21-én, a kedvező belpolitikai helyzetet kihasználva, a medgyesi magyarok új hetilappal gazdagodnak. Megjelenik a Medgyesi Lapok első száma, 4 oldalon. A 11. szám terjedelme 6 oldal. A hetilap magát a magyarság érdekeiért küzdő független magyar lapnak nevezi. Főszerkesztője Sz. Nagy Sándor, Medgyes város alpolgármestere. 1934. november 11-től a belső lapokon ez a szöveg jelenik meg: Medgyesi Lapok Felelős szerkesztő és kiadó SIMON LÁSZLÓ Független magyar hetilap. Megjelenik minden vasárnap. A szerkesztőség és a kiadóhivatal címe Mediaș - Medgyes Piața Regina Maria (Kispiac, Pța 23. Aug. Piața G. Enescu) Kiadja a Medgyesi Lapok kiadóvállalata. A 2. Szám szerdán, a 3. Szám szombaton, az 5-ik számtól vasárnap jelenik meg. A lap első számát a marosvásárhelyi Tip. Trassylvania nyomda állította elő. Ez a szám cenzúrázott volt. A 2. Számtól kezdve a lap nyomása a dicsőszentmártoni Cartea Românească cégnél történik.

1935-ben a Medgyesi Lapoknak 48 száma jelent meg. Főszerkesztő Sz. Nagy Sándor, felelős szerkesztő és kiadó Simon László, a lap magát a magyarság érde­keiért küzdő független magyar lapként határozza meg. A szerkesztőség címe: Piața Regina Maria. A II. évfolyam vasárnap, majd szeptember 9-től hétfőn jelenik meg a dicsőszentmártoni Cartea Românescă nyomda gondozásában. 1935. július 7-én a 27.-28. szám, 1935. október 7-én a 39-40. szám, az 1935. november 11-én összevont számként 4 oldalon jelent meg.

A Medgyesi Lapok 1936. évi, III. évfolyama 20 száma került feldolgozásra, 1-19. szám dupla, a 20. május 25-én megjelent szimpla szám. Címlapján a lap célki­tűzése: a magyarság érdekeiért küzdő független magyar lap. Főszerkesztő Sz. Nagy Sándor. Szerkesztőség és kiadóhivatal Mediaș, Piața Regina Maria. A belső oldalon: Medgyesi Lapok független magyar hetilap, felelős szerkesztő és kiadó Simon László, megjelenik minden vasárnap. Egyes szám ára 4 lej. Lapunk szerkesztősége és kiadóhivatala a Brătianu ucca (sic!) 22 szám alá (Magyarházba) költözött. Nyomda Cartea Româneasca Diciosânmartin.

1937. a Medgyesi Lapok IV. évfolyamát április 26-án hétfőn jegyzik 1-15 sorszám­mal 4 oldalon. Egy példány ára 5 lei. A címlapon: magyarság érdekeiért küzdő független magyar lap. Május 9-től Mediaș-Medgyes és környékének független magyar lapja. A szerkesztőség és a kiadóhivatal: Mediaș, Magyar Ház str. Brătianu nr. 22. Főszerkesztő Sz. Nagy Sándor. Felelős szerkesztő és kiadó Simon László. A gyűjtemény összesen 48 lapszámot tartalmaz. A június 26-i lapszám dupla (22-23), a lap nyomdája Cartea Românească Diciosânmartin. Május 9-től az év végéig a szerkesztőség címe Mediaș, Magyar Ház, str. Brătianu 22, kiadóhivatal „Pax” str. Păstorilor de sus Nr. 2. Kiadja a Medgyesi Lapok kiadóvállalata. Május 31-től szerkesztőség és kiadóhivatal Mediaș-Medgyes „Pax” str. Păstorilor de sus nr. 2. Kiadja a Medgyesi Lapok kiadóvállalata.

1938-ban a Medgyesi Lapok utolsó évébe érkezett. Számára kedvezőtlen időszak következik. 1938. február 10-én II. Károly király egyszemélyes diktatúrát vezetett be. A Medgyesi Lapokhoz hasonlóan számos napilapnak és hetilapnak jelentette ez a véget. A Medgyesi Lapok Mediaș – Medgyes és környékének független magyar lapja. V. évfolyam 6, illetve 4 oldalon. Egy szám ára 5 lei. Az 1938-as évfolyam mindössze 10 lapszámot tartalmaz. Szerkesztőség és kiadóhivatal Mediaș-Medgyes „Pax” hitelszövetkezet, str. Pastorul de sus nr. 2. Kiadja a Medgyesi Lapok kiadóvállalata. Prim redactor – Főszerkesztő Sz. Nagy Sándor. Felelős szerkesztő és kiadó Simon László. Nyomtatott a diciosânmartini Cartea Românească nyomdában. Június 5-től a 8. Számtól a központi szerkesztőség és kiadóhivatal Diciosânmartin­ban van. Ugyanekkor a címlapon Dir. Resp. și Editor. – Felelős szerkesztő és kiadó Simon László. Az utolsó 10. szám 4 oldalon július 3-án jelenik meg. Ettől kezdve, jó ideig megszűnik a magyar sajtó Medgyesen.

Medgyesen 1930-ban a medgyesi római katolikus egyház Plebania címen, 4 oldalon, magyar- és németnyelvű havilapot adott ki. A címlapon hitközségi értesítő – Kirchengemeinde Anzeiger szerepel. Kiadja és szerkeszti a római katolikus lelkészi hivatal. A lap az egyházmegyei Főhatóság engedélyével jelenik meg. A 7-ik számig felelős szerkesztő P. Máthé Benvenut római katolikus lelkész. A 8. számtól P. Máthé Benvenut helyét Kelemen Ágoston római katolikus lelkész veszi át. A 9-ik számtól a felelős szerkesztő neve nem jelenik meg. A 11-12 szám összevonva jelenik meg. Ezzel a lap meg is szűnik. A lap nyomdai munkáit a medgyesi Recker nyomda végezte.

Krónikánk forrását a feldolgozott 647 lapszám anyaga képezi. Ebből képet alkothatunk a korabeli Medgyes gazdasági, társadalmi, művelődési életéről. Tanúi lehetünk az itteni gyár- és üzemalapításoknak, a vasút fontossága növeke­désének, a földgáz felfedezésének, a földgáz-vezetékek hossza növekedésének. Betekinthetünk az itt élő magyarság mindennapjaiba. Megismerhetjük civil szervezőseiket: a magyar polgári kört, az olvasókört, a magyar dalárdákat, szín­játszó köreiket, a magyar kaszinót, a Farkas utcai Magyar Ház tevékenységét, a magyar tízesek szerveződését, a magyar iskolákat, római katolikus, a református és az unitárius egyház ténykedését, a temetkezési segélyzőt.

A medgyesi magyar lapok nyelvezetéről, helyesírásáról megjegyezzük, hogy a múlt század eleji szóhasználatot követi, szenvedő igék sokaságával találkozhatunk: a tatik-, tetik végződéssel, pl. okoztatik, fordíttatik. Több esetben használatos volt a cz. A lap cikkeit csak nagy ritkán látja el a szerző kézjegyével. Hatáskeltő, hangzatos kifejezések nem ritkák a tudósításokban: elsőrangú, fényesen sikerült, impozáns, óriási, zsúfolásig megtelt, nagyszabású stb.

          A Krónika végén mellékletet talál az érdeklődő, itt szómagyarázatokat illesztettünk be egyes fogalmak könnyebb megértése céljából. Medgyes történeti kronológiája segít tájékozódni a város több száz éves történetében, különös tekintettel a település magyar kapcsolataira. Végül mellékeltünk egy helység­névtárat, abból a célból, hogy megkönnyítsük az eligazodást a magyar, román és német (szász) helynevek világában.

Ezt nyitni: https://szabo.adatbank.transindex.ro/

A Krónika forrásanyagát a kolozsvári Egyetemi központi könyvtárból vettük, itt külön köszönettel tartozunk Kovács Eszter kolozsvári Egyetemi Könyvtár olvasó­szolgálata osztályvezetőjének, munkánk támogatójának. Jelentős segítséget kaptunk az Arcanum adatbázistól, valamint Alexandru Munteanu-tól a nagyszebeni Bruckenthal Múzeum­ könyvtára vezetőjétől. Hálával és köszönettel tartozom Iván József kolozsvári mérnök-informati­kusnak a Krónika kéziratának szerkesztésében nyújtott hathatós segítségéért, valamint Gazdag Sándor medgyesi jogásznak.

Tisztelettel ajánlja munkáját a Krónika adatainak összegyűjtője, Szabó M. Attila történész, a magyar kultúra lovagja, Medgyes város 32 éven át, volt lakója.

Medgyes város pecsétje az 1700-as években       

1906. január 1.

A medgyesi Musikverein [Zeneegylet] karácsony másodnapján nagyhatású hangversenyt rendezett.

A múlt hó 24-én érkeztek vissza huszárjaink Hátszegről, míg a szebeni huszárok és a gyalogság további intézkedésig, ott maradtak.

Hetedik éve, hogy megalakult Kiskapus és Sálya községek körletében egy hitelszövetkezet. A nép fillérjeiből magtakarított forgalmi tőke 20.000 koronát tesz ki, és a megszorult emberek 6%-os kamat mellett juthatnak pénzhez.

A földművelési miniszter az erdélyi, nevezetesen a Küküllő-menti boroknak külföldön óhajt piacot teremteni.

Gázvilágításunk. A medgyesi gázgyári épületek a Badergasse [Fürdő utca, ma str. Turnului] végénél lévő marhavásártér mellett, a Küküllő partján épültek. A telepen három épület van: a gázfejlesztési telep, a gáztartány és melegítő kamara, végül a gázmester lakása. A gázgyári épület legnagyobb helyisége a kályhaház, ahol két nagy kályhában fejlesztik a világítógázt. Az egyik kályha 5, a másik 3 retortával működik. A gáz, a kőszénnek légnélküli. magas fokú hevítésénél fejlődik, amidőn is a kőszén szétbomlik a következő gázalkatrészekre: benzol, althylen, butylen, acetylen és propylen, amelyeknek vegyülete adja a világítógázt. A gázt ezután tisztítási folyamatnak vetik alá. A tisztítószekrényekből, már teljesen tiszta gáz kerül ki, mely már a gáztartóba kerülhetne, azonban elébb a gázórán vezetik keresztül, mely a termelt gáz mennyiségét mutatja. Mielőtt a gáz a városi hálózatba jut, ismét visszakerül a főépületbe, ahol a városi hálózat nyomását egyenletesen tartják. Az üzem fenntartási személyzet áll a gázmesterből és négy fűtőből, míg a főfelügyeletet a városi tanács gyakorolja, szakszerűen. Az összes költségek a gázgyárral kapcsolatban, közel egynegyed millió koronát tesznek ki. A városi utcai hálózat hossza, eddig 4-5 km. Alkalmazásban vannak 200, 175, 150, 100, 80 és 50 mm átmérőjű öntöttvas csövek, melyek kanóc és míniummal vannak tömítve. A csövek a földben 100-150 cm mélyen vannak elhelyezve, szakaszonként gáztolattyúval zárhatók el. A lakóházakba a bevezetés rendszerint a pincén keresztül történik s az egyes lángokhoz való elosztás előtt, a vízzel töltött gázórán megy keresztül. A világítás módjai különbözőek. Medgyesen általánosan használatban vannak az Auer égők, ezek óránként 80-100 liter gázt fogyasztanak és 60-110 normál gyertyafény erősséget adnak. Az utcáink lámpái Auer égőkkel vannak ellátva és oly intenzív világítást nyújtanak, hogy panasz nem érhet érte. A városunkban a gázt, még fűtés és főzésre is használják, az e célból kapható csinos kályhák és kemencék által. Végül: az egész városon kiépített hálózat hossza 15 km, a fogyasztók száma, jelenleg 300, és a naponként elfogyasztott mennyiség 600 m³.


Köszönettel tartozom feleségemnek, Anikónak, aki dolgozatom elkészítésében mindvégig támogatott és biztatott.


*****************************************************************************

BLU201205-7807-1810