www.sorsunk.net

Pof.Dr. Vincze János

Egy fontos évszám – 1971. december 10.

            A világ tudományos közvéleménye, 1900-tól kezdődően Stockholmra irányította tekintetét, december 10-én, különös képen, amióta a televízió jóvoltából közvetítik a Nobel-díjak átadásának ceremóniáját. Így történt ez 1971. december 10-én is, amikor egy magyar – Gábor Dénes – vette át a fizikai Nobel-díjat, VI. Gusztáv Adolf svéd királytól. Az indoklás szerint, Gábor Dénes „a holográfiai módszer felfedezéséért és fejlesztéséhez való hozzájárulásáért” kapta a Nobel-díjat.

         Gábor Dénes, Budapesten született 1900. június 5-én. 1918 novemberében beiratkozott a Magyar királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnöki szakára. 1920-tól Berlinben folytatta tanulmányait a charlottenburgi Technische Hochschule elektromérnöki karán. Egyetemi oklevelének megszerzése után több helyen megfordult, különböző kutatási témák­kal foglalkozott. 1934-ben végleg Angliában telepedett le. 1949-től az Imperial College-ban oktatott 1967-ig. A fizikai Nobel-díjat 1971-ben kapta meg. Gábor Dénes, Londonban hunyt el, 1979. február 9-én.

         A szerző, a biofizikai tárgyú könyveiben, mindig nagy hangsúlyt fektetett, a magyar Nobel-díjasok bemutatására. Nagyon részletes ismertetésre került sor az „Ötven éves a Magyar Biofizikai Társaság” [1] című kötetben

Gábor Dénes 1948-ban publikálta „Új mikroszkópia elv” címen első cikkét arról a tényről, hogy a mikroszkópiai képeknél nemcsak az intenzitás [2], hanem a fény fáziskülönbsége is hordoz információt. „Ha a felvételt fordítós hívással hívjuk elő, vagy másolatot készítünk róla, azokban a tartományokban lesz a maximális az átbocsátóképesség, amelyekben a primer hullám egyező fázisú a módosult hullámmal, és az ilyen helyek átbocsátóképességének a változása közel arányos lesz a módosult hullám intenzitásával. Ha tehát a felvételt az elektronhullám optikai megfelelőjével megvilágítjuk, a primer hullámnak csak az a része képes nagy intenzitással áthaladni, amely a módosult hullámnak mind amplitúdóban, mind fázisban megfelel. Kimutatható, hogy a maximális átbocsátóképességű helyeken kívüli tartományok „lefedése” csupán kismértékű torzítást okoz. Várható tehát, hogy a helyesen kidolgozott felvételen átnézve, mögötte úgy látható az eredeti tárgy, mintha az a helyén lenne.” [2].

Ez egy zseniális meglátás, mert lehetőséget nyújtott a kutató számara egy új fogalomnak – a holográfiának – a bevezetésére. Íme egy részletes pontosítása e fogalomnak [3]. „Egy kis matematika hamarosan megmutatta, hogy az elv egynél több tárgypontra, vagyis bármely összetett tárgyra is helyes. Később kiderült, hogy a természet a holográfiában a feltaláló oldalán áll; nem kell éles pozitív képet készítenünk, szinte bármilyen negatívot vehetünk. Ez felbátorított arra, hogy befejezzem rekonstruált-hullámfront elektronmikroszkópos terveimet, ahogy azt később neveztem, és javasoljam a 1. ábrán látható kétlépéses eljárást.


Az elektronmikroszkóp arra kellett, hogy interferenciaképet hozzon létre a tárgyhullám és a koherens háttér (azaz a megvilágító hullám nem-diffraktált része) között. Ezt az interferenciaképet „hologramnak" neveztem, a „holos”, „teljes” görög szóból, mivel az interferenciakép a teljes információt tartalmazza. A hologramot ezután fénnyel rekonstruáltuk, olyan optikai módszerrel, ami korrigálta az elektronoptika aberrációit.” [3]

Ha valamilyen módon a fázisviszonyokat is hasznosítani lehet, úgy a mikroszkópok által szolgáltatott információ hatalmas mértékben megnő: segítségével nemcsak síkbeli képet állíthatunk elő, hanem a vizsgált tárgy teljes térbeli ábrázolását is megvalósíthatjuk. Ennek a gondolatnak a folytatásából következett egyenesen a holográfia kidolgozása. [3] Érdekes módon az első idevágó tanulmányok és a holográfia elvének leírásai 1946-1951 között születtek meg.

Az első holográfiai felvételt Gábor Dénes és I. Williams készítette. A koherens sugarak forrása higanygőzlámpa volt. A lámpából jövő fény koherenciahossza és intenzitása kicsi, ezért az első kísérleteknél mindössze egy centiméter átmérőjű tárgyakról lehetett hologramot előállítani. Ezt követően – hosszú ideig – az idevágó gondolatok csak lappangtak (1963-ig).

A holográfia robbanásként való fejlődését az erős és koherens sugárzást kibocsátó lézerek felfedezésével kezdődhetett. E. N. Leith és Juris Upatnieks 1963-ban bemutatott első lézerhologramja óta (2. ábra) a holográfiatechnika sokféle módozata alakult ki.

2. ábra. Holográfia ferde referenciahullámmal (E. N. Leith és J. Upatnieks, 1963) [3]

Ezzel a technikával kezdetét vette a holográfia fantasztikus tudományos karrierje, és így részesült 1971-ben Gábor Dénes orvosi Nobel-díjban.

A holográfia olyan eljárás, melynek során egy háromdimenziós minta képét rögzítjük két dimenzióban., majd azt rekonstruáljuk ismét három dimenzióban, ezt találta fel Gábor Dénes. A holográfia alapelve az, hogy egy, a mintáról szóródott koherens hullámnyalábot (tárgynyalábot) interferáltatunk egy ismert, és a tárgynyalábbal koherens hullámnyalábbal (referencianyalábbal). A két nyaláb által létrehozott interferencia-csíkrendszert rögzítjük két dimenzióban [4]. Így a mintáról szórt nyalábról egyszerre kapunk intenzitás és fázisinformációt, aminek segítségével az eredeti háromdimenziós alakot vissza lehet állítani. [5] A visszaállítás úgy működik, hogy a hologram minden pontjából az interferencia-csíkoknak megfelelő intenzitású és egymással koherens gömbhullámokat indítunk úgy, hogy bármely két pontban a gömbhullámok fázisának különbsége megegyezzen a referencianyaláb adott pontokban levő fázisainak különbségével. Ekkor, a külső szemlélőnek úgy tűnik, hogy a közben eltávolított minta pontjai az alkalmazott sugárzás forrásaiként működnek. A különbség a fénykép és a hologram között a mélységi információban van, amit a felületen érzékelt fázis-eloszlás határoz meg. [6]

A hologram által rögzített információ további optikai feldolgozásra használható. A fényképezőlemez magát a fényhullámot tárolja, és nem csupán annak az intenzitását. A hologramról az oda „befagyasztott” fényhullám bármikor „feléleszthető”, és pl. más hullámokkal interferenciába hozható. Ily módon kitűnően lehet - többek között – a tárgyak kicsiny elmozdulásait, deformácóit kísérletileg tanulmányozni. A hologramban tárolt információsűrűség nagyságrendekkel meghaladja a hagyományos számítógép-memóriákban tárolható információsűrűséget, ráadásul az információ előhívása is sokkal gyorsabb. Ugyanakkor a megfelelő módon készített hologram megvalósítja a rendezetlen kódolás információelméleti ideáját, melynek következtében már a hologram kicsiny részlete is tartalmazza a hologramon egyenletesen eloszlott teljes információt.

Az egyik klinikán létezik egy olyan béta-prototípus stádiumban lévő eszköz, egy olyan orvosi 3D-s holografikus képalkotó és interakciós rendszere, ami a test szerveiről, struktúráiról levegőben lebegő, dinamikus képeket produkál (a mozgókép létrejöttéhez nincs szükség képernyőre!), amelyek speciális szemüveg nélkül láthatók. Az orvos szó szerint megérintheti és interakcióba kerülhet a kivetített 3 dimenziós térfogatokkal, ami a minimálisan invazív sebészi beavatkozások tervezése, kivitelezése és értékelése során óriási segítséget jelent. Az ilyen holografikus projekció révén, hatásos orvosi döntéseket hozhatunk majd a dinamikus kép segítségével navigálhatatlan beavatkozás során is. [7]

A holográfia, orvosi alkalmazásának elterjedésére – nagyon szimbolikusan – ráillőnek tartom Paul Bluch mondását:

„Hétfőn bolondos ötlet. (1948–1962)

Kedden már elmélet (1963–1970)

és szerdán technika. (1971–1999)

pénteken szociális problémává válik (2000–2021)

Jövő héten a tankönyvekben is megjelenik. (2022-től)

         A holográfiának a magyarországi orvostudományban történő elterjedésére ez a mondás ráillik, mert a jelenleg használatos orvosegyetemi biofizikai tankönyvekben még a hologram szó sem szerepel. Viszont egyes klinikákon – kísérleti jelleggel – már találkozhatunk a holografikus képelem­zésekkel.

Gábor Dénes fizikai-mérnöki zsenialitásának szele még nem ébresztette fel a magyar klinikákon dolgozó orvosokat – a holográfiai sokoldalú alkalmazási lehetőségeiről – a „csipkerózsika” álmukból. [8] A szerző véleménye szerint ez viszont be fog következni a XXI. század harmadik évtizedében.

Véleményünk szerint ez forradalmasítani fogja az orvosi sebészetet az egzaktság, a hatékonyság és az eredményesség szempontjából.

E cikk egy apró mementó, melyben emléket óhajtottunk állítani egy fantasztikus magyar zseninek – Gábor Dénesnek –, aki 50 évvel ezelőtt kapta a fizikai Nobel-díjat – a holográfiáért.

Irodalom:

[1] Vincze János: Fifthy years the Hungarian Biophysical Society. [Ötven éves a Magyar Biofizikai Társaság]. NDP K., Budapest, 2011.

[2] Gábor Dénes: A New Microscopic Principle – Natura vol. 161 (15th May 1948) p. 777. (Magyarul megjelent :Válogatott tanulmányok. Gondolat kiadó Bp.,1976, 48-52 o.)

[3] Vincze János: Medical Biophysics. Vol 50 (Press NDP Budapest, 2018.)

[4] Gábor Dénes: Holography, 1948-1971. Nobel Lecture, December 11, 1971. The Nobel Foundation, 1972.

[5] Vincze János: The Biophysical Modeling of the Apparatuses int he Human Organism. Lambert Academic Publishing., Berlin, 2020.

[6] Vincze János et Vincze-Tiszay Gabriella: The Biophysical Modeling of the Transport Phenomena in the Human Organism. ELIVA PRESS, 2021

[7] Vincze János: Biophysical vademecum. NDP P., Budapest, 2021.

[8] Gábor Dénes: Selected Studies [Válogatott tanulmányok], Budapest, Gondolat K., Budapest, 1976.

 * * * * * * * * * *


Pintye Tamás

K V A N T U M D Ö M P I N G

Az elmúlt időszakban, főleg az utóbbi években kezdett divattá válni a kvantumozás. Szinte mindenbe, a legkülönfélébb témákba belekeverik-transzferálják a fogalmat, sőt ehhez kapcsolódó külön tudományágakat hoznak létre. Mindez hangzatos, érdekes, fantasztikus, sejtelmes, de szinte megfoghatatlan!

Végtelenül érdekes terület a kvantumvilág és tudomány, több száz oldalnyi anyagot olvastam különféle forrásokból. Viszont egyetlen olyan magyarázatot sem kaptam, ami pontosította volna a fogalom mibenlétét. Szerintem ezt csak a Teremtő érti és tudja, ne próbáljuk elfoglalni a helyét! Rettenetes bűnhődés lesz az ára.

Legtöbben a rezgésekre és frekvenciákra korlátozzák a témában a hatalmas ismerethalmazt. Az atomfizikusok matematikai levezetésekkel a húrelméletig jutnak el, melyben minden egyes kis húrocska egy kvantum, ami már tényleg nem osztható tovább, és a kozmikus világ eme rezgés-húrokból épül fel.

Nem áll szándékomban saját meglátásaimat fejtegetni, hiszen minden támadható és kifordítható, mindenki a saját szemszögéből látja a világot, amelyben él. Mondhatnám azt is, hogy ahány emberi lény, annyi univerzum létezik. (Ez sem az én találmányom.) Ebből következően úgy érzem, civilizációnk most nagy bajban van, miután túl sokan kezdenek isteneket játszani, belepiszkálnak a teremtésbe, univerzum-váltók szeretnének lenni, mert nekik már Multiverzum kell. Túl sok az új típusú próféta, az áltanító mester, miközben még Földanyánkat sem ismerik, sőt, mint a férgek, egyetlen otthonunkat is szétrágják, felfalják.


Egyszóval: nem kérek egy agyon-kvantumizált civilizációból, mert abban nincs lélek!

Reményi Tibor       

Búcsú a lovaktól?

Ahogy öregszem, egyre jobban érdekel (izgat?) az élőlények kapcsolatának a megszokott kommunikációnál szélesebb és rejtettebb tartománya. Túl a hétköznapi társasági érintkezéseken, valamint a tudományosan feltárt és rendszerezett családi, társadalmi, partneri és függelmi érzelmi kapcsolatok pszichológiai és szociológiai „törvényszerűségein”, érzem egy olyan spirituális kapcsolati tér létezésének a szükségességét, amelynek mibenlétét a tudomány nem tudja meghatározni. Az ebben a térben működő finom lelki erőkről valószínűleg többet „tud” a mitológia és a művészet. Az ember és a háziállatok kapcsolatában is van egy tartomány, amely átnyúlik ebbe a titokzatos térbe. 

Bagdy Emőke pszichológus professzor számolt be egyik előadásában a híres tojás-kísérletről, amely az élő sejtek titokzatos kommunikációjáról szól. Idézem: „A tojás a legnagyobb élő sejt, ami vizsgálható, tehát nézzük meg, mi történik, ha két tojást egymás közelébe viszünk. Kisvártatva egymásra rezdülnek. Ezt EEG (elektroenkefalográf) vizsgálattal, a tojásokra helyezett elektródákkal ellenőrizhetjük. Az egyik ad egy kis jelzést, majd ugyanilyen szinkronjelzést ad a másik is. Megbarátkoznak. … Ezután az egyik tojást átviszik a másik szobába, és várnak. Rövidesen azt tapasztalják, hogy jelzéseket ad le a másiknak, amelyik a szomszéd szobában veszi a jeleket. Vagyis a két sejt tovább kommunikál egymással. Ezután az egyik tojást belepottyantják a forró vízbe, vagyis hát megfőzik, megölik. Abban a pillanatban a másik szobában lévő tojás »elájul« (az EEG jelek összeomlanak), és 24 óráig ingerületi állapotba nem hozható. Egyszerűen beleájul az ijedelembe.” 

Ha ez igaz egyetlen sejt esetében, elképzelhetjük, milyen erős és összetett kapcsolatrendszerek működnek az élővilág fejlett egyedei és csoportjai között, noha ezeknek csupán egy részéről van tudományosan megfejthető ismeretünk, tapasztalatunk viszont annál több. 

A sok rejtély és titok mellett ugyanakkor mégis sokat  tudunk a lóról. 6000 éve ismerjük közelebbről, több mint 4000 éve már megszelídített fajtáikat fogták be őseink harci szekereik elé.  Azután a villámgyors íjászok, majd a nehéz páncélba öltözött lovagok, később a kardsuhogtató nyalka huszárok ülték meg őket, vágtattak velük értelmetlen és kegyetlen csatákba, vitték őket magukkal együtt a véres, undorító halálba. Békeidőben a ló volt az ember első erőgépe. Ekét, szekeret, hintót, postakocsit és vasutat húzott, görgette a malomköveket, hajtotta a vízemelőket és szivattyúkat – tépte cafatokra vagy vonszolta halálra az inkvizíció vagy a kegyúr által halálra ítélteket… Óriási játékszernek is használta őket az ember. Ókori kocsiversenyeken és modern kori derbiken futotta a távokat százezres tömegek szórakoztatására. Fogadásokat döntött el, némelyeket gazdaggá, némelyeket koldusszegénnyé téve.

Gondolatvilágunk, eszmerendszereink és művészetünk örök szereplője és ihletője volt a ló. Isteni és emberi tulajdonságok megszemélyesítője, a szent állatok egyike volt. Csináltak belőlük istent, szenátort és majdnem konzult. Jól ismerjük előkelő mitológiai (sőt történelmi) rangjukat, és a szobrokban, a festményeken és az irodalomban ezerféle módon ábrázolt alakjukat.

Mindaz a vívmány, amit az ember elért az ősidőktől kezdve a 19. század végéig, lovak nélkül elképzelhetetlen lett volna. A lovak ismerete és használata régebbi, mint az írásbeliség története. Az emberi kultúra eddig eltelt idejének legalább 95 %-ában a ló elválaszthatatlan társunk volt.

A ló nemes állat. Mi teszi a nemességet? Az erő, a tisztaság, a megjelenés, az értelem, a mozgás szépsége, a gyorsaság? Az a repülésszerű mozdulatharmónia, ahogyan a négy lábával üget vagy vágtázik? Mindez együtt, sőt még ezeken felül olyan tulajdonságok, amelyek arról árulkodnak, hogy a ló biológiai szervezete és „lelke” egy különlegesen finoman hangolt, érzékeny rendszer. Szaporodása, szaporítása kényes folyamat. A fogamzóképes sárlás időszaka csupán néhány nap, és a körülmények bonyolult összjátékától függ, hogy egyáltalán mikor fogadja el a kanca a csődört. 11 hónapos vemhesség után egyetlen csikót hoz világra, amely szinte azonnal lábra áll, és gyorsan fejlődik. A ló a betegségeket rosszul tűri. Még az enyhébb légúti fertőzésekből, vagy a könnyebb gyomorbántalmakból is lassan gyógyul, gondos ápolást, felügyeletet kíván. A tüdejét, szívét, veséjét megtámadó kórságokból sokszor nem is képes felépülni. Pedig szervezetében csodálatos tartalékok vannak: szívének és tüdejének teljesítményét hússzorosára tudja futás közben növelni, veséjének mindig csak egyhatoda dolgozik, a többi tartalék. „Érthetetlen” képességei közé tartozik, hogy ha nincs kiéhezve, soha nem legeli le a mérgező növényeket és gombákat, megismeri és kikerüli azokat. Miféle fejlődési folyamat eredménye ez a gyönyörű állat? Mennyire a spontán (vagy irányított?) evolúcióé, és mennyiben az ember szelídítő, idomító, nevelő és nemesítő munkájáé?

A lovak törzsfejlődésének óriási irodalma van, és az őslénytani kutatások ma is folynak. A „modern” lónak (az Equusnak) több mint 300 fajtája ismert, amely az ember számos igényét elégíti ki.

A nálunk is legelterjedtebb, un. melegvérű lovak az ázsiai lovaktól származnak.

A hidegvérű, nagy testű és igen erős lovaknak Észak-Európában lehetett az őshazájuk.

A nemes vérű lovak eredete a Közel-Kelet és Észak-Afrika tájaira vezet vissza.

Feltételezzük, hogy kezdetben volt a szabadon kóborló vadló, pontosabban a vadlovak különféle fajtái, amelyek a leletek tanúsága szerint többnyire kisebb termetűek voltak mai társaiknál. Valamikor 6000 évvel ezelőtt, talán a mai Ukrajna és Kazahsztán területén kezdte őket először befogni az ember. Ettől kezdve már nemcsak táplálékul fogyasztotta húsát és tejét, hanem izomerejét, futó-teljesítményét is kezdte kihasználni. De ki tudja, hogy is volt valójában? A ránk maradt óegyiptomi, asszír, majd a görög és római 2-4 ezer éves ábrázolásokon mindenesetre már majdnem pontosan úgy néz ki a ló, ahogyan ma ismerjük. Mit fejlesztettek, mit nemesítettek rajtuk a folytonos harcok, amelyekben ugyanúgy hullottak, mint az ember, aki nem tudott hadakozás nélkül sokáig nyugton maradni a Föld egyetlen táján sem?

A rengeteg csata és háború az evolúció kiváló rostájaként működhetett. Nyilvánvaló, hogy a tudatos fajtanemesítés, a versenyparipák vérvonalának védelme, a kitartó nevelés és tanítás is hozzájárult a különleges képességek kifejlődéséhez. A legtöbbet azonban talán az emberrel való, sok ezer éves, mindennapos egyszerű együttlét formált a lovak viselkedésén és „jellemén”. Pontosabban egymást formálta, csiszolta ember és ló. Egymásra voltak szorulva, jól kellett bánniuk egymással. A békés szántó-vető és az árukat szállító ember elválaszthatatlan munkatársa volt a ló. A barátság legerősebb kötése ez a kapcsolat lehetett, úgy vélem, a békesség és a huzamosság okán is. Furcsa paradoxon, hogy az évezredes harctéri szolgálat ellenére, a ló mindmáig érzékeny, félénk és békés állat maradt (vagy azzá vált?). Inkább elmenekül, minthogy harcba bocsátkozzon. Ha támad, azt mindig rémületében és védekezésből teszi. 

Tudni kell, hogy sokkal többet és másképp észlel környezetéből, mint mi gondolnánk, és nem kell megijeszteni. Valójában az is csoda, hogy rendkívüli érzékenysége ellenére a ló megtűri hátán az embert. Nem is túl sok idomítás és szoktatás után. Nemcsak megtűri, hanem elfogadja. Megtanulja elfogadni, ahogyan sok mást is elsajátít. Megtanul együttműködni az emberrel. Nem él vissza féltonnányi izomtömegének félelmetes erejével, hanem figyel az emberre, visszajelzi neki érzéseit, megérti szándékát, kifejezi elégedettségét és háláját, ahogyan ki tudja fejezni hiányérzetét, undorát, fájdalmát és haragját is. A lovak képesek figyelni, örülni, viháncolni, szomorkodni, együtt érezni, sajnálkozni és még sírni is.

Hadd idézzem Homéroszt, aki Akhilleusz  lovainak gyászát így írja le, Patroklosz halála után:

  „Messzebb állt Akhilleusznak két paripája a harctól,

  ott sírtak, megtudva, hogy  elhullt, porba hanyatlott

  férfiölő Hektor keze által hű vezetőjük;

        ----

  így álltak gyönyörű szekerüknek előtte szünetlen,

  és fejüket földnek horgasztva: csorogtak a forró

  könnyek a szempillák alól, míg sírtak, a földre,

  gyászolták kocsisuk; „

A leírás lélektanilag pontos, fiziológiailag kevésbé. Ugyanis a lovak könnye nem folyik ki szempilláik alól, de a legújabb kutatások mégis azt igazolják, hogy a ló tud sírni. A fej és a szemgödör anatómiai felépítéséből következően a ló könnyei befelé folynak, amiről az orrváladék megnövekedéséből lehet következtetni

Talán egyetlen állattal sem alakult ki olyan test-test kapcsolat, mint a lóval. Lehet, hogy a kutyabarátok ugyanezt a kutyájukról állítják, de számomra más az öleb, vagy akár a csordát terelő puli, mint a nálam tízszerte nagyobb és százszorta erősebb ló. A lóval a kölcsönösségnek más szintje valósul meg, mint a kutyákkal vagy macskákkal. (Az ember megüli a tevét és az elefántot is, de micsoda különbség!)

Nehéz elgondolni, hogy a lovak érzelmi kultúráját csupán a szoktatás és a büntető-jutalmazó technikákból álló idomítás, tanítás alakítja ki. Kell lennie valami ősi emlékezetnek, ahonnan elő tudja hívni a ló az élővilág nagy többségére, és így az emberre is jellemző lelki-érzelmi archetípusokat. Vannak a megértésnek és az érzelmi vonzódásnak olyan különleges esetei, amit aligha lehet pusztán az idomítással magyarázni.

A szoktatásnak és begyakorlásnak valószínűleg nincs sem több, sem kevesebb szerepe, mint más „intelligens” állatok, vagy akár az ember betanításakor. Nincs-e úgy a kis gyermekkel is, hogy amíg meg nem szokja egy felnőtt barátságos jelenlétét, addig félve vagy haragosan félrevonul, elhárít minden közeledést?

Még a 20. század 50-es, 80-as éveiben is voltak alföldi tanyák, tanyaközpontok, ahol több kilométerről kellett ivóvizet hozni. Az 1950-es években sokszor töltöttem a nyarat egyik osztálytársam szüleinek tanyáján, amit annak fejében meghagyott nekik a téesz, hogy beadtak ötven hold jól termő, zsíros gabonaföldet. Ők az ivó- és főző vizet egy eléggé távoli tanyáról szállították. Egyszer Pali bácsi, pajtásom édesapja megengedte, hogy én hozzak egyedül vizet a lovas kocsival. Azt mondta, ne izguljak azért, mert még soha nem jártam ott, a lovak tudják az utat, csak engedjem lazára a gyeplőt, amikor be akarnak fordulni. Feltettük a kocsiderékra a 4 db 50 literes, rozsdamentes víztartályt, és elindultam. Hogyne izgultam volna, hogyan találunk oda meg vissza! De a lovak tényleg vezettek, nem tévedtünk el, sőt a legrövidebb szakaszon tettük meg a másfél kilométeres utat, többször fordulva jobb-balra. Óriási élmény volt rábízni magamat a kedves állatokra. Máig sem tudom, honnan tudták az utat: arról, hogy a tartályt feltettük a kocsira, arról, amit mondott nekem Pali bácsi…? .

Mi a titok, és titok-e egyáltalán, amely ilyen különleges státuszt ad a lovaknak?  Hogyan tud kifejlődni benne annyi értelmes és megbízható „lelki” tulajdonság? És amikor kifejlődik, hol fejlődik ki? Hol van az állati intelligencia székhelye?  Az állatlélektan létező tudományág, de az őszinte kutatók, állatorvosok és etológusok bevallják, hogy sok mindent nem értenek, sok érzelmi reakciónak és meglepően értelmes cselekedetnek nem tudják nyomon követni sem a kialakulását, sem azt a mozzanatot, ahol ezek a reakciók az állati ösztönerők késztetésétől elválnak.

James Herriot angol állatorvos remek könyvében, „Az állatorvos is ember”- ben így ír erről a titokról: „…meggyőződésem, hogy a lovas ember vagy annak születik, vagy kora gyermekkorban szerzi meg a képességeket. Tudtam, hogy nem érdemes a húszas éveim közepe táján belefogni. Ismertem a lóbetegségeket, úgy éreztem, eredményesen gyógyítok beteg lovakat, de az igazi lovas embernek az a hatalma, amellyel képes lecsillapítani, megnyugtatni egy állatot, és értelmileg uralkodni rajta, reménytelenül távol állt tőlem. Még csak ámítani sem próbáltam magam. – Kár, hogy így van, mert a ló kétségtelenül érzi ezt. A tehén egészen más eset, annak nem számít sem ez, sem az; ha a tehén meg akar rúgni, meg is fog rúgni, fütyül rá, hogy szakember vagyok-e vagy sem. De a lovak tudják.”

Más szóval: mindketten tudják, hogy a abban a közös spirituális térben hogyan érdemes viselkedniük, hogyan tudnak „szót érteni” egymással.

A ló sokkal intelligensebb, mint azt sokan feltételezik. Egyes lovak képesek kinyitni a karám- vagy az istálló ajtaját és kiengedni a többi lovat.

Megint a kapcsolat! Elgondolkodtató Linda Kohanov arizonai kutatónak, a hippoterápia úttörőjének megállapítása: „A lovak visszatükrözik azokat az érzelmeket, amelyeket az emberek megpróbálnak elrejteni. – Kapcsolati készségeket tanítanak.” 

A lovas terápiával foglalkozó szakemberek úgy látják, hogy a lóval kapcsolatba kerülő emberek megnyílnak, többet mosolyognak; a lovak veszik, „megértik” az érzelmi hullámokat, anélkül, hogy ítélkeznének, ez pedig lehetővé teszi, hogy az emberek vállalhassák önmagukat. A lovak és az emberek között intuitív kommunikáció zajlik. Megdöbbentő beszámolókat olvashatunk a lovas terápia hatásairól. Az egyik leírás egy olyan autista gyerekről szól, akit korábban elhagyott az édesanyja, és amikor a foglalkozás során ráfeküdt a ló nyakára, belecsimpaszkodott sörényébe, könnyek között kiabált az édesanyja után. Tudat alatt a ló sörénye az anyjára, annak hosszú fekete hajára emlékeztette, és attól a naptól kezdve autizmusa elmúlt.

Ma már az utakon és a földeken alig látunk lovakat. El kell-e búcsúznunk végleg tőlük? Ha a számukat és gazdasági hasznukat nézzük, akkor igen. Érdekesek a „fejlődés” állomásainak jellemzői, 100‒120 évvel ezelőtt attól tartottak elődeink, hogy a lótrágya irdatlan mennyisége miatt lehetetlenné válik a nagyvárosi lóvasutak fejlesztése, és a fuvarosok számát is korlátozni kell. Ma a kipufogó gázok, a zaj és a szmog miatt élhetetlenek a nagyvárosok. Finomodott a mérgezés technikája.

Felívelőben a lósport divatja, és a terjedő terápiás szolgáltatások folytán megszületett a „gyógyító ló” fogalma. Ezen a két ágon van remény arra, hogy mégsem kell végleg megválnunk 6000 éves társunktól. A kapcsolatok hanyatlása ott kezdődik, amikor már nem munka- és sorstárs a másik élőlény, hanem csak olyan mellékes kellék, szórakoztató eszköz, játékszer, alkalmi szereplő. Félek, hogy a versenyló-tenyésztés előbb-utóbb olyan sorsra jut, mint a versenysportok általában: dopping, génmanipuláció, öncélú rivalizálás, pénz és hatalmi érdekek, tömeghisztéria,…és a végén úgyis lelövik a lovakat, ugye?  A lovas terápia esetleg tovább viheti ennek a nemes állatnak a sorsvonalát, és talán így megmarad néhány tízezer ló a Földön. Persze a gyógyító szolgáltatásokat is behálózza az anyagi érdek, a féligazságokat pufogtató reklám, az úri passzió erőltetett divatja.

A világ sok részén, például Szibéria, Belső-Ázsia, India, Ausztrália, továbbá Kanada és talán Alaszka  bizonyos távoli, elzárt  vidékein még megmaradt a lótartás hagyománya. Hogy az e tájakon élő állatok száma mennyi, arról sajnos nincsenek adataim, de kétséges, hogy elegendően vannak-e a faj fennmaradásához. Ám ezek többnyire más típusok, alfajok, mint a mi nyugati kultúránkban háziasított fajták.

Vannak különleges társadalmi csoportok, meghökkentő, de működőképes kultúrák, ahol a ló használata szerves része a mindennapi életnek. Ilyenek például az amerikai Amishok, kiknek többsége az USA Pennsylvánia, Ohio és Nevada államaiban él. Magukat konzervatív keresztény közösségként határozzák meg. Számuk jelenleg kb. 300 000 főre tehető. Életmódjukat meghatározza, hogy többnyire nem használják a modern eszközöket, mint például az elektromos árammal működő szerkezeteket vagy az autót. Kizárólag lovas fogatokkal, szekerekkel közlekednek, illetve teherszállításra is csak lovakat vesznek igénybe. Önfenntartó gazdálkodást folytatnak, adományokat nem fogadnak el.

Dél-Amerikában és Afrikában is élnek különféle bennszülött népcsoportok, akiknek nem is igen ismerjük életkörülményeiket, szokásaikat és hagyományaikat, de szinte bizonyos, hogy tartanak lovakat. A traktorok, a távirányítású „ekék”(szántógépek), a vető- és aratógépek, a teherautók, sőt még a legújabb komplex „digitális földművelés” elterjedése mellett is lehetnek, sőt vannak olyan területek, ahol helye lenne a lónak is. Egészséges módja lenne természetes megmaradásuknak, ha a sok kis farmergazdaságban, a kiépült közlekedési hálózatoktól és nagyvárosoktól távoli településeken újra „munkatársa” lenne az embernek. 2-3 ló egy közepes nagyságú gazdaságban nemcsak elviselhető lenne, hanem egyértelműen jó irányban befolyásolná az ökológiai egyensúlyt. Nem kell hosszan bizonygatni az előnyöket. Valamelyest csökkenne a szén-dioxid kibocsátás, kevesebb üzemanyag fogyna, az állati trágya közvetlenül felhasználható lenne a műtrágyák helyett (esetleg mellett), és nem utolsó sorban megmaradna egy olyan kapcsolat az élővilág csodálatos szövetében, amelynek hiánya biztosan szegényebbé tesz bennünket. Az ilyen környezetben születő és felnövekvő gyerekek között biztosan kevesebb lenne az autista és a mozgássérült. Az is nyilvánvaló, hogy ehhez először magukat a kis és közepes gazdaságokat kellene életképessé és vonzóvá tenni. Ez nem lehetetlen, közös akarat és hit kell hozzá. 

PINTYE TAMÁS

JÉZUS küldetése (milett volna ha..)

Civilizációnk fennmaradásában kételkedő gondolatok bántanak engemet.

   Előre bocsájtom: Istenhívő ember vagyok, nem hiszek az ősrobbanásban, az örökkévalóságban, lélekvándorlásban hiszek, materialista sem vagyok, de jártas vagyok a tudományokban, bár nem vagyok túl okos a teológiai fejtegetésekben, mégis egy botrányos erejű tézisen rágódom egy ideje. Mivel Nagypéntek van, most aktuális elgondolkodni azon, amit tettek eleink, porig alázva megcsúfolva, a lehető legnagyobb szenvedést kiszabva gyilkolták meg, az idők egyik legnagyobb prófétáját.

Volt-e értelme Jézus küldetésének, s főleg annak, hogy tudatosan feláldozta magát az emberiségért?!

   Lássuk az én eddigi fejtegetéseimet. Ha Jézus Isten fia, akkor minden ereje, megvolt arra, hogy megvédje magát, de főleg, hogy ne legyen áldozat, de arra is hogy eget rengető félelmet keltsen az ítélethozatalkor. Hosszútávon sokkal hasznosabb lett volna a hitetlenek megtérítése, úgy hogy Ő egy emberöltőn át tanított volna, prédikált, példákat cselekszik, a környezetében, sőt nagy távlatokra tekintve hűséges követőket kitanítva küldje őket a világba, az embereket szeretetre nevelni. Lehet, hogy nem ez volt a küldetése, hanem pont az önfeláldozás ”Isten oltárán”. A megrázó esemény által létrehozva egy lehetőséget, megújítani az ősi kereszténységet.

   Itt lehet vitatkozni, filózófálgatni mi lett volna jobb, de egy biztosnak látszik: eddig voltunk ahogy voltunk, de az emberiség annyira elfajzott, s annyi bűnt halmozott fel, hogy ez így tovább nem mehet. Elhatalmasodott a sátán a Földön, s nincs ki megfékezze. Milliárdnyi ember imádkozik s próbál jót cselekedni, de semmi jel a javulásra. Sehonnan nem jön segítség, se kívülről sem belülről. Közben a kapzsiság miatt, feléltük a Bolygónkat is, elszennyeztük olyannyira, hogy ezer év alatt sem tudna megtisztulni. A természeti erők legádászabb fajtáját az atommaghasadást alkalmazzuk, s akkora mennyiségű izotópot halmozunk fel amit egy millió év alatt sem tudnánk innen eltüntetni. Minden atomreaktor egy időzített bomba. Teológusaink belehamisítottak a bibliába, átírták a történelmet, mindig a hatalom ízlésére, céljaira. Tudósaink belepiszkáltak a teremtésbe, sőt megrendelésre Isteneket játszva keresik az Isteni részecskét is. Lásd a Nagy Hadron Ütköztetőt, ahol megnyitották a téridő szövetét, kis fekete lyukakat és antianyagot előállítva. Időjárásmanipulációba fogtak, lásd a HAARP-ot.

   A genetikusaink belepiszkáltak a milliárd éveken át kialakult genomba, tömegével átalakítva a természetest mesterségessé, hogy még nagyobb profitot hozzanak létre (GMO) és titokban szuper embereken és kiborgokon kísérleteznek. A másik céljuk, hogy engedelmes rabszolgákat tenyésszenek ki, szintén a világ hátterében rejtőzködő nagyurai részére. Média mágnások az informatikát káosz teremtésre használják, hogy a hazugságtengerben senki se tudjon tájékozódni, ez által könnyen elbánnak a másként gondolkodókkal, népekkel kormányokkal. A tudatmódosító, s más titkos fegyverekről nem is beszéltem.

   Mindezeket a borzadályokat leegyszerűsítve oda jutunk, hogy az egypólusú világ nagyurai már egy mesterséges világot akarnak kiépíteni, ahol minden rögzítve, szabályozva és büntetve van.

    Itt van a titok elásva, szerintem talán mégis jobb lett volna, ha Jézus másként cselekszik és megakadályozza a gonosz erők elterjedését, megerősödését. Csupán két évezred alatt jutottunk ide, ami kozmikus szinten egy felvillanásnyi. Lehet, hogy akkor több idő lett volna a civilizációnk fejlődésére megmaradására. Egy olyan civilizáció amelyikben az emberek közt nincs együttműködés és társadalmi szinten sincsen harmónia, az életképtelenné válik és elpusztítja saját magát. A bohóc ilyenkor azt mondja „van másiík”, most még nincs, de lesz másik! Földanya eddig, csak amiről nekünk fogalmunk van több, még a mienknél is magasabb szintű civilizációt éltetett eddig. Nekünk van szükségünk az egyetlen otthonunkra, s nem fordítva, Földanya jól meglenne nélkülünk is. Na ez az, amit nem tudnak felfogni a nagyokosok! Tehát nem a népeknek kell megváltozniuk hanem az Urainak. De ezek összeesküdtek a céljaik érdekében, fanatikusak, hatalom és birtoklás mániákusok, könyörtelenek, a pusztulást fogják ránk hozni. Olyan titkos kísérletek is folynak, hogy csapdába ejtsék az emberek lelkeit, s azzal másféle manipulációba kezdjenek! Brrrrr….. 

Nem tud nekem senki sem mondani olyan helyet, ahol felhőtlenül boldog lehetsz, mindenütt ott van a pusztulás árnyéka.

Én nem szeretnék egy Orwelli világban éni, inkább megyek én is Jézus után.


Pintye Tamás

Te magad vagy a Föld!

Oly sok hasonlóság van Földanyánk és köztünk, a rajta élő emberek között, hogy le se tagadhatjuk származásunkat.

Tények: olyannyira Földanya gyermekei vagyunk, hogy majdnem azonosak vagyunk Vele. Az elemek táblázatából a lantanidákon kívűl mind a kilencven elem megtalálható bennünk. Minden más faj ezen a bolygón ennél alacsonyabb elemszámot tartalmaz. Vérünkben is 84 ásvány fedezhető fel, akárcsak Földanyánkban, továbbá a testünk 2/3-a víz, akárcsak a földfelszínt borítóan. Kb. 38 trillió sejtből állunk, melyek szabályozó rendszere kettős spirálba van rendeződve. Ezek információs tartalma meghaladja azt a kombinációs számot, melynek természetes úton történő létrejöttéhez az ősrobbanás óta eltelt 13,7 milliárd év nem lenne elég. Azt a kombinációs számot, ami szükséges lenne ahhoz, hogy ebből a spirálhalmazból véletlenül értelmes lény jöhessen létre.

Itt tehát a következőkkel állunk szemben: vagy az ősrobbanás méréseken alapuló, számított időpontja hamis, vagy a Teremtés ténye nyert bizonyítást. Azaz: a Teremtőhöz közeliek, egylényegűek vagyunk.

Elmondhatjuk tehát: te magad vagy az élő világegyetem, illetve annak része: a Föld. Vele együtt létezel.

Vigyázz Rá, mert ez az egyetlen otthonod!


REMÉNYI TIBOR

Három óra a vég kezdetéig

A világhálón bőven található ún. tudományos ismeretterjesztő cikkek hitelességét nehéz ellenőrizni. A hitelesség megkérdőjelezése mind a forrásra, mind a közlés tartalmára vonatkozik. A tudományos "igazságok" amúgy is sokszor ingatag lábakon állnak, hát még az internet esetében, amikor minden adattartalom mögött ott sejthető a szenzációkeltés- és terjesztés igyekezete. Nagyon sok utánajárás, irodalomkutatás, esettanulmány és tényfeltáró munka szükségeltetik ahhoz, hogy egy internetes közlésről elmondhassuk, többé-kevésbé valós, igaz vagy igazolható természettudományos ismereteket tartalmaz.

A szenzációkeltés egyik módja, hogy a közölt anyagról azt állítják, titkosított kutatásokról és mérésekről rántják le a leplet, leginkább oly módon, hogy valamelyik bátor belső munkatárs vagy szakértő "kikotyogja", vagy nagyon is tudatosan "feltárja" az eddig titkolt igazságot.  A nagyközönség meg hüledezik és szörnyülködik, hogy micsoda rejtett hálózatok és összeesküvések áldozatai vagyunk... – és persze elhisz mindent, amit a világ lelkiismeretét képviselő ember vagy csoport most végre napvilágra hozott. 

Mindezek előrebocsátása után mégis érdemes elgondolkodni a következőkben leírtakon.

Néhány hónapja lehet olvasni és hallani arról a feltételezésről, hogy az Antarktisz hatalmas jégtömegei hamarosan leszakadhatnak a „kontinensről”, és elindulhatnak észak felé az Atlanti óceánon, miközben sebesen olvadnak, és hirtelen növelik az óceán vízszintjét.

Az antarktiszi jég térfogata 28,2 km3  (köbkilométer), a Grönlandon megkötött jégé 2,7 km3, a többi sarkvidéki szigeteken és egyéb magas hegységeken tárolt jég mindösszesen kb. 0,24  km3.

Az újabb mérések természetesen ezektől eltérő adatokat adhatnak, de a megadott értékek több független kutatóállomás szerint, a meteorológiai és geológiai mérések szokásos hibahatárain belül, helytállóak.

Az Antarktiszon annyi jég van, hogyha az egész elolvadna, a tengerszint 50-60 métert emelkedne. (Az összes grönlandi jég felolvadása kb. 6 méterrel növelné a világóceán vízszintjét.)

Ez ugyan belátható időn belül nem várható, de az állandó repedések és töredezések miatt már most is hatalmas jégszigetek és jéghegyek válnak le a kontinensről, és folyamatosan olvadva úsznak az óceánon észak, észak-nyugat felé. 

A legfrissebb mérések szerint sokkal gyorsabban olvad az antarktiszi jég, mint ahogyan azt eddig gondoltuk. A Nature folyóiratban közzétett tanulmány szerint 1992 és 2017 között a Déli-sark háromezer milliárd tonna jeget veszített. Egyre nő a valószínűsége annak, hogy a nem túl távoli jövőben akkora tömegű jég szakad le az Antarktiszról, amely az eddigieknél sokkal gyorsabb tengerszint-emelkedést idéz elő. A trendek elemzése, újabb és újabb mérések, analitikus és valószínűségi számítások azt az eredményt adják, hogy 3 órányi idő elég lehet ahhoz, hogy pl. Londont és Északnyugat-Európa, valamint Amerika keleti partjának városait, egész Floridát stb. teljesen elborítsa a víz. Ez a 3 óra egyszerre tűnik hihetetlennek és elborzasztónak. Hihetetlennek, mert a Föld éghajlatának változását az utóbbi 50 évben sokkal lassúbbnak észleltük, és elborzasztónak, mert egy ekkora „vízözön” gyakorlatilag az emberi kultúra teljes pusztulásának kezdete lehet… Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy magunk elé képzeljük a lavinaszerű összeomlás folyamatát abban az esetben, ha az említett vidékeket akár csak 0,5 méternyi tengervíz lepné el, amely nem húzódna vissza. A kommunikációs, közmű, energiaellátó és közlekedési hálózatoktól kezdve, az épületek és építmények pusztulásán át a növény és állatvilág részleges kihalásáig beláthatatlan láncreakciókon keresztül borulna fel a világgazdaság, a társadalmi rend és a kultúra jelentős része (vagy egésze?).  

Egyelőre nincs megfelelő és elegendő eszköze az emberiségnek egy ilyen folyamat megállításához. A tragikus természeti katasztrófák némelyikének bekövetkezése az utóbbi évtizedekben  konkrét előjelek nélkül, valóban elképesztő gyorsasággal zajlott le (cunamik, szökőárak, földrengések, hurrikánok, földcsuszamlások stb.). A hirtelen áradások, szökőárak, viharok és óriási esőzések vizei előbb-utóbb visszahúzódnak természetes medrükbe és öbleikbe, de a jégolvadás okozta vízszint-emelkedés állandósul, sőt addig növekszik, amíg van olvadó jégtömeg. 

Nincs biztos tudásunk Grönland és az Antarktisz jegének várható állapotváltozásairól és az időpontokról, amikor ezek bekövetkeznek, de a jelek tagadhatatlanok és aggasztóak.

Néhány évvel ezelőtt a tudósok úgy képzelték, az Antarktiszon egyensúly uralkodik, nem hízik és nem olvad a jég. Grönland állapota miatt aggódtak inkább, oda könnyebb volt eljutni, feltűnőbb volt a változás. Mióta a világ túlsó felét is elkezdték vizsgálni, az aggodalmak súlypontja is áthelyeződött. Már két tanulmány “visszafordíthatatlannak” és “megállíthatatlannak” nevezte a Nyugat- Antarktisz jégolvadását. A kontinens keleti részén nő a jég, mert a levegő és a víz hidegebb, ám nem olyan mértékű a gyarapodás, ahogy a nyugati oldal veszíti a jeget.

“A Déli-sarkvidék sokáig sötét ló volt. Most nem ezt mondanám rá, inkább azt, hogy sokkal ijesztőbb, mint korábban gondoltuk” – hangsúlyozta Ian Joughin, a Washingtoni Egyetem jégkutatója. 

A Larsen C nevű antarktiszi félsziget vízbe nyúló, úgynevezett selfjegének egy jégtörésvonala mintegy 20 kilométerrel nőtt 2014-ben, mára pedig már le is vált, és az Atlanti óceánon sodródik. Fenyegető jel, hogy a törésvonal olyan típusú jégen haladt tovább, amely általában meg szokta állítani azt.

Az utóbbi 20 évben már látjuk a sarki jéghegyek óceánok vizébe olvadásának felgyorsulását, ez már nem fantazmagória vagy riogató vízió, hanem mindennapi valóság, amelynek leglátványosabb következménye a jegesmedvék kétségbeesett és reménytelen élettér-keresése,  szívszorító szenvedésük és kikerülhetetlen pusztulásuk.

Az alacsony fekvésű, leginkább elöntéssel fenyegetett, sűrűn lakott Csendes- és Indiai óceáni szigetek, amelyek Liquid Continent-nek nevezik magukat, már közel 30 éve kongatják a vészharangot. A 21. század elején bekövetkezett óriási és pusztító cunamik, az óceáni áramlatok „megzavarodása”, a vulkáni tevékenység erősödése és a sarki jégtömbök gyorsuló olvadása minden kétséget kizáróan megalapozzák a Liquid Continent lakóinak aggodalmát. Reális mindennapi félelemmé, rémületté vált a régóta jósolt vízszint-ingadozás, és az extrém tengermozgások, a parti tájakat fenyegető hirtelen és hatalmas áradások. A Maldív szigetek lakói már elkezdték olyan mesterséges új sziget építését, amelynek felszíne  2-3 méterrel magasabban fekszik, mint az eddig lakott természetes atoll és szilárd kő képződmények.

Belátható, hogy a természeti környezetet és az élővilágot pusztító emberi tevékenység káros hatása szinte azonnal és közvetlenül jelentkezik, sok tekintetben hasonló hatásokat produkálva, mint a földtörténeti léptékű, embertől független változások. A kettő együtt képes megszüntetni a jelenlegi emberi élet feltételeit a Föld nevű bolygón.

Ha a generációk sora megszakad, és az utolsó ember is eltűnik a Földről, vele süllyed a semmibe a kulturális emlékezet is. A nagyapáknak és apáknak nem lesz kinek továbbadni az addigi tudást. A művészeti tárgyakban, az irodalomban és a  technikai eszközökben tárolt művészet és tudomány ember nélkül egyrészt értelmét veszti, másrészt előbb-utóbb megsemmisül az extrém környezeti körülmények miatt (elázik, megég, szétfoszlik, lebomlik stb.)

A fizikai-biológiai létfeltételek megszűntével mi lesz a kollektív tudat és tudatalatti sorsa? Az is megsemmisül örökre?

Az egyén röpke földi létének értelme végletesen megkérdőjeleződik. A túlélés, a szellemi megmaradás egyetlen reménybeli tartománya a transzcendens (esetleg a kozmikus?) tartomány lesz.

Azt is nehéz, vagy éppenséggel lehetetlen elfogadni, hogy halálommal személyiségem mindenestől megszűnik létezni, hogy semmivé lesz minden gondolatom, tudásom, érzésem és élményem. A tökéletes sötétségben eltűnik az önreflexió legparányibb világossága is.  Ha a kilátástalanság érzete egyáltalán fokozható, azt még nehezebb elképzelni és elfogadni, hogy az is megsemmisül, amivel „arasznyi személyes létemmel” hozzájárultam az emberiség, az emberi kultúra hatalmas építményének létrehozásához.

A jósolt földtörténeti jelenség (reális?) fenyegetése a klasszikus és modern filozófia alapjait rengeti meg. Nemcsak az egyén 70-80 éves életciklusának értelme és az un. fejlődéshez hozzáadott értékei válnak jelentéktelenné és végletesen viszonylagossá, hanem az emberiség sok tízezer éves történetének értelme és az un. haladás eszméje is üres képzelgéssé silányul. Mi végre alkottunk annyi csodát, ha órák, napok vagy pár év alatt minden elsüllyed és elég….!?  S ha netán 10 vagy 100 ezer év múlva újra kialakulnak az emberi élet biológiai feltételei, lesz-e ebből újra kulturális fejlődés, új művészet és új tudomány? A nulláról kell kezdeniük távoli utódainknak (ha egyáltalán utódainknak tekinthetjük őket) vagy találnak valami hagyatékot a mi kultúránk alkotásaiból, és ha igen, tudnak-e, akarnak-e, fognak-e erre építeni?!  Minek, kinek gyűjtsük a szépség és jóság aranyporát, ha úgyis minden elveszik, és senki sem találja meg többé!?  Ahogy Áprily írja versében, Az aranymosó balladájában: „…Mondd meg, hová lett annyi kincs? És szánva mondtam: Annyi sincs/És sírva mondtam:Semmi sincs.”

Ismerősek a tiltakozás ösztönös vagy logikus ellenérvei: ha csak egy percig vagy egy napig tart az önmagam fölé emelő katarzis, akkor is megérte. A világirodalom fele erről szól.  A  jákóbi látomásról, a  fausti pillanatról.

Ám ezek az „örök értékű” vallomások egy olyan világrendben születtek, ahol nem fenyegetett a maga fizikai valóságában a földi élet közeli totális pusztulása.  A félelmek irreálisak és irracionálisak voltak. Az ókori és középkori apokaliptikus víziók (a Biblia Jelenések könyve, az őskeresztyének Utolsó ítélet váradalmai, avagy a különféle világvége jóslatok) lényegében a vallási hiszékenység és rajongás termékei voltak, minden tapasztalati és tudományos megalapozottság híján.

Az emberi tevékenységtől független  földtörténeti vagy kozmikus kataklizmák ellen nem igen tudunk mit tenni, de azért felelősek vagyunk, hogy saját elhatározásunk szerint mennyivel rontjuk és pusztítjuk a földi életfeltételeket? Tudunk-e változtatni életmódunkon, anyagi és kényelmi igényeinken. Vissza tudjuk-e fogni magunkat, és képesek vagyunk (leszünk)-e kevesebbel beérni, szerényebbeknek lenni, igazságosabban osztozni a javakon, lassítani vagy leállítani a „digitális őrület” ámokfutását…? A lemondás és lassítás megtérülne, a közvetlen pozitív fizikai és klimatikus hatásokon túl tisztább lehetne egyéni és kollektív lelkiismeretünk a tekintetben, hogy mi, földlakók legalább nem fokoztuk az amúgy is meglévő vagy bekövetkezhető kivédhetetlen természeti fenyegetettséget. Esetleg ezen az úton elérhetnénk, hogy a felmelegedés, a légkör szennyeződése, a jégolvadás, az óceáni áramlások „felborulása”, a földkéreg tektonikus mozgásai, bizonyos káros mágneses és radioaktív jelenségek csillapodnának vagy megállnának olyan szinten, amely még megengedi az emberi élet fennmaradását a Földön.

A legújabb kor, a 20. század minden szörnyűsége, háborúi és népirtásai ellenére is megmaradt a hit a lehetséges jobb jövőben. A sokat szenvedett emberiség bízott a józan észben és az emberi jóakaratban. A robbanásszerű technikai haladás olyan lehetőséget nyújtott a fáradságos emberi tevékenységek megkönnyítésére, sőt helyettesítésére, mint még soha a történelem során. Az orvoslás fejlődése ugyan megszüntette az eddigi világjárványokat, egészségesebbé tette és meghosszabbította az életet, de a legutóbbi majd két évben, mégsem igen tudunk mit kezdeni a COVID-19 nevű új vírustörzzsel és mutációival.  2021 végén mind a tudomány, mind a művelt „közember” gondolatvilága és viselkedése is tele van kétellyel, bizonytalansággal, manipulációval, félelmekkel… Erre az új vírusra nincs biztosan hatékony ember alkotta gyógyszer. A kutatás és a gyógyszergyártás versenyt fut a vírus ismeretlen változékonyságával, és magával az idővel.

Az űrkutatás és asztrofizika az emberi megismerés távlatait kozmikus léptékűvé növelte. Ugyanakkor a 21. század elejére vészesen tovább nőtt a szociális szakadék a  a földrészek és régiók között. A javak eloszlása/elosztása égbekiáltó aránytalanságot mutat: a 99 %-ot a népesség 1-2 %-a birtokolja, míg az 1 %-on osztozik 98-99 % (több mint 7,5 milliárd ember!).

Az emberi faj lényegében nem veszi komolyan saját kihalásának fenyegető lehetőségét, inkább hosszú távra tervez, és igyekszik minél kényelmesebben berendezkedni a Földgolyón (esetleg a bolygóközi űrállomásokon vagy netán valamelyik közeli bolygón).

Nem kevés – jórészt háttérbe szorított tudós és kutató dolgozik az „Új egyenlőség” demográfiai, szociológiai, közgazdasági, társadalompolitikai és közművelődési stb. feltételeinek kimunkálásán. Szerintük nem lehetetlen az aránytalanságok csökkentése, ezt számos felméréssel, számítással, értékelemzéssel, modellkísérlettel bizonyítani is tudják. A megvalósítás „tisztán” emberi szándékokon, erkölcsi belátáson, cselekvési hajlandóságon és politikai akaraton múlik.

Mindez szintén azt a felfogást és hitet támasztja alá, hogy a földi élet még hosszú ideig, akár tízezer évekig virágozhat akkor is, ha az emberi önzés és kapzsiság (gonoszság?) időnként rettenetes helyi válságokat és kataklizmákat okozhat, de maga az emberi élet és kultúra fennmarad, sőt bizonyos fokig megtisztul, és magasabb rendű lehet.

Mindeközben egy földrésznyi jéghegy megindulása órák alatt a teljes pusztulás rémálmát kezdi nagyon is valóságos globális vészhelyzetté változtatni.

* * * * * * *

Prof. Dr. Ábrám Zoltán, Marosvásárhely

Tíz pontban járványról, oltásról

            Már „a csapból is koronavírus folyik”.  Amint azt tapasztaljuk, nap mint nap parttalan viták bontakoznak ki a koronavírussal és az oltakozással kapcsolatosan. A világháló, a mai technikai lehetőségek éppúgy lehetőséget nyújtanak a vélemények kibontakozásának és ütköztetésének, mint a demokráciával járó szólásszabadság. Valóban, a demokrácia a szabadság, a jólét, a biztonság megalapozója. A második éve tartó koronavírus-járvány azonban arra is rávilágít, hogy az emberiség könnyen beleeshet a saját demokratikus kiteljesedése során akaratlanul felállított jelképes csapdába. Bizonyos értelemben az általa létrehozott fejlett anyagi-szellemi világrend foglyává válhat, amikor önnön érdekei felülírják a józan ész kívánalmait, a természet természetességét, a közösség iránti felelősségvállalást.

            Hogy mire is utalok? Alapvetően a szakmai véleményeket gyakran felülíró, számos esetben egészen oktondi (félre)magyarázatokra, az oltástagadás zsigeri vagy időközben szerzett megnyilvánulásaira. A kép természetesen árnyalt, de nincsenek olyan sötét tónusok benne, amint azt a vírus- és/vagy oltástagadók terjesztik. Eközben kialakult a „bent a bárány, kint a farkas” patthelyzet. Egyesek részéről a szabad véleménynyilvánítás előtérbe helyezése a megalapozott szakmai következtetésekkel szemben. Az alábbiakban tíz pontban foglaltam össze az általam megfogalmazott következtetéseket, lényeget.

  1. A védőoltás (vakcina) az emberiség egyik legnagyobb és legjótékonyabb felfedezése, aminek köszönhetően a fertőző betegségek száma jelentősen csökkent, egyesek eltűntek vagy igen ritkává váltak. Nélküle nemcsak az életszínvonal, hanem maga a lét van kockázatnak kitéve.
  2. A magas fertőzöttséggel és újabb mutánsok létrejöttével járó koronavírus-járványban a védőoltás a leghatékonyabb módszer arra nézve, hogy az egyéni védettségen túl a közösségi védettség szintje magassá váljon. A védőoltások alkalmazhatósága számos szakmai szerv szűrőjén jutott át, akik felelősséget vállalnak, miközben nyilvánvalóan nem zárhatók ki politikai és gazdasági érdekek, esetleges tévedések sem.
  3. A védőoltással kapcsolatos egészségügyi, gazdasági és egyéb hatás-haszon vizsgálatok egyöntetűen mellette szólnak. Az összegző vizsgálat nem egy-egy példa kiemeléséből, felnagyításából áll, hanem tudományosan megalapozott statisztikák és következtetések felsorakoztatásából. Következésképpen a megközelítőleg az egész lakosságra kiterjesztett védőoltás a lehető leghatékonyabb módszer arra nézve, hogy az újabb koronavírus-fertőzéseket megelőzzük, másrészt pedig a súlyos lefolyást mérsékeljük.
  4. Az egyfolytában hangoztatott egyéni jogokon túl a kötelezettségeket is szükséges tudatosítani, hiszen a jogok és a kötelezettségek együtt járnak. Ezért jóval többet kellene beszélnünk az egyéni kötelezettségekről is, hiszen a társadalomnak mégiscsak joga az, hogy jogos elvárásai legyenek az általa támogatott polgárok részéről. Mivel a tét a társadalmat alkotó polgárok egészsége, életminőségük javulása, elvárható, hogy az egyéni jog a közösségi érdek alárendeltje legyen.
  5. Egyéb betegségekkel, akár önsorsrontó állapotokkal szemben a fertőző járvány sohasem magánügy, hiszen a beteg vagy vírushordozó egyén kockázatot jelent mások számára. A fentiek jegyében teljesen jogosnak tartom a társadalom elvárását az állampolgárok oltakozásával kapcsolatosan. Az emberi élet védelme, a gazdaság fenntartása, a méltányos életmód kialakítása megkívánja mindezt.
  6. Elfogadom, hogy az oltás nem lehet kötelező, még ha ingyenes is (az viszont már tragikomikus, hogy szerencsejátékon lehet nyerni a beoltottaknak). Akinél nem ellenjavallt, és mégsem óhajtja, pedig nem esett át igazolható módon a betegségen, és nem rendelkezik megnyugtató antitest-szinttel, annak léteznek alternatív módszerek is: folyamatos tesztelés, a közösségi tér kerülése – legalább mások védelme érdekében.
  7. Nem értek egyet azokkal, akik a beoltottakat pozitívan diszkrimináltaknak tekintik, és tiltakoznak adott helyzetekben a védettségi igazolvány vagy alternatív igazolás felmutatása ellen. Egyrészt bárkinek jogában áll ingyenesen beoltatni magát, semmiféle kedvezőtlen megkülönböztetésben sincs része. Másrészt az annyit hangoztatott egyenlőség eszméje nem a mesterségesen létrehozott természetellenes egyenlőségen alapszik. A beoltott és az oltást elutasító közé – járványbiztonsági szempontból - éppen úgy nem lehet egyenlőségjelet tenni, mint a  férfi és a nő, a munkát vállaló vagy azt elutasító stb. egyének közé.
  8. A minap olvashattuk, hogy a nép ügyvédje szerint alkotmányellenes Romániában az egészségügyi dolgozók és a szociális otthonok alkalmazottai számára a védettségi igazolás kötelezővé tétele, mivel korlátozzák a munkához való jogot, sértik a jogegyenlőség elvét, és hiányzik a parlamentben elfogadott erre vonatkozó törvény. Szánalmasnak tartom az ilyen fajta demokrációsdit, amikor a baj nemcsak az ajtón kopogtat, hanem már „harcolni kell a barikádokon”. A képzeletbeli fegyvert előre tartva és nem hátrafelé szegezve.
  9. Ebben a modern kori „világháborúban”, amelyet a már-már önmaga fölé fejlődött emberiség a piciny koronavírus ellen vív meg, túlbeszélés helyett hiteles és következetes informálással, az álhírterjesztők elleni kemény fellépéssel, az intézkedések következetes betartásának szigorú ellenőrzésével lehet hatékonyan fellépni. Keménykezű vezetőkre, szigorú hatósági képviselőkre, következetes határozatokat hozó testületekre, önfeláldozó polgárokra van szükség a bajban. Nem karosszékben megfogalmazott bírálatokra, de még a paragrafusok lapozgatására sem. Háborúban más a helyzet, mint békeidőben. Miközben az sem tagadható, hogy sikeresebb kommunikációra lenne szükség, a hiteles információk túlsúlyára, helyenként több hozzáértésre és jobb szervezettségre.
  10. Az okos ember a vírustól fél, míg a buta az oltástól – olvastam nemrég. Vagyis: az okos ember beoltatja magát, a buta nem tesz semmit az ellen, hogy elkapja a vírust. Sőt, még a rokonok, barátok, ismerősök körében tomboló járvány sem elég figyelmeztető jel számára. Álljon előttünk az egyszerű népi bölcsesség: „az okos ember más kárán tanul, a buta a sajátján, a hülye pedig semmiből sem”.
* * * * * * * * * *

Dr- Nagy Lajos - Sepsiszentgyörgy

Felveszem a vakcinát (kesztyűt)!

Mintegy hat és fél évtizeddel ezelőtt olyan orvosi egyetemre jártam, amelynek tanárai, professzorai még azokban a gimnáziumokban érettségiztek, ahol a latin és az ógörög nyelvek mellett logikát, retorikát és a szép magyar beszéd iránti igényt is tanultak. Nem csoda, hogy nekünk is szép magyar mondatokból felépített előadásokat tartottak, és a vizsgákon tőlünk is elvárták a helyes, szabatos fogalmazást. Ma is emlékszem dr. Kelemen László professzor indulatos szavaira, amikor az egyik vizsgázó kollégámat kioktatta arról, hogy a vezetése alatt álló klinika nem „fertőző klinika”– ahogy véletlenül kicsúszott a száján –, hanem a „fertőző betegségek klinikája”. „Ne akarjunk újítani, rövidíteni helytelenül, ha kell, ha nem!”. Aztán példákat hozott fel a nyelvújítás-kori furcsaságokból, amely szavak egy része – mint például a „virmász”(virágokat mász) szó, amivel a rovar szót akarták helyettesíteni –, hál’ Istennek, nem honosodott meg, de sok szerencsétlen szóalkotás, mint például a szivar szó megmaradt. Azt még megértem, hogy „szi” (szí(v), de hogy miért „var”, azt már nem” – mondotta.

Az utóbbi két évben a Covid–19 járvánnyal kapcsolatos tudósításokat hallgatva, olvasva, sokszor én sem értettem, hogy miért var a var, és sokszor gondoltam arra, vajon most hogy vélekedne Kelemen professzor úr arról a különleges nyelvezetről, amelyet tudósítók, újságírók, orvosok, politikusok – kicsitől nagyig – használnak a megfelelő, szép magyar szavak helyett.

Kezdjük mindjárt a pandémia szóval, amelyet ugyan használ az orvostársadalom, de a médiumoknak nem kellene feltétlenül használnia, mert átmegy a nagyközönség tudatába is, noha jelentését nem pontosan ismerik. Pedig számukra sokkal érthetőbb és szebb a világjárvány szó megismerése! Aztán folytassuk a vakcina szóval, amelynek két jelentése is van: oltóanyag és védőoltás. Mindkét szó tökéletes szép magyar szó, mégis lépten-nyomon azt halljuk: „vegye fel a vakcinát!”, „regisztráltassa magát a vakcinára!”, „megérkeztek a vakcinadózisok!”. Nos, ezekben a rövid mondatokban nemcsak az oltóanyag vagy védőoltás használatának hiánya bánt, hanem az is, hogy az előtte lévő szavak sem odavalók. Ha igényesek lennének az azt leírók, kimondók, más szavakat használnának.

Általam soha nem hallott kifejezés az, hogy „vegye fel a vaccinát!”.Honnan? Talán leesett a földre? A kabátomat, a nyugdíjamat felveszem, de magamat beoltatom. Én a sokat hangoztatott regisztráltatás helyett is inkább azt írnám: „Jegyeztesse elő magát”, vagy „kérjen időpontot”, esetleg „iratkozzon fel a védőoltásra” A „megérkeztek a vakcinadózisok”-at is lehetne így írni szebben és egyszerűen: megérkezett a védőoltások (vagy az oltóanyag) egy része.

Aztán egy soha nem hallott igen-igen furcsa mondatot hallok, olvasok egyre gyakrabban, szép példájaként, hogy hogyan honosodnak meg helytelen, szükségtelen „nyelvújítások”: „Nem nagy az oltozkodási kedv.” Nekem az oltozkodásról inkább a tűzoltás, mészoltás, gyümölcsfa-oltás jut eszembe, mert én ezzel a szóval – bár lassan aggastyánkorba lépek – soha nem találkoztam, sem laikus, sem orvosi körökben. Én annak idején beoltottam a gyermekeket (ha volt kedvük, ha nem!), vagy beoltattam magam tetanusz ellen, vagy más szavakkal védőoltást végeztünk, védőoltásban részesítettük az illetékeseket, de sohasem oltakoztunk.

Követtem  az interneten azt a vitát, amit neves nyelvészek (Balázs Géza, Lengyel Klára, Horváth László, Minya Károly) és a nyelvészkedők  folytattak  e  szokatlan ige használatának jogosságáról vagy jogtalanságáról. Nagyon érdekes volt olvasni ezeket, és egészen biztos igazuk van a nyelvészeknek: „a szó és képzése beillik a magyar nyelv rendszerébe” . Nos,  ezen érvektől függetlenül, nekem, nem mint nyelvésznek, de mint  fél évszázadon át gyakorló orvosnak az a véleményem, hogy akár jogos akár nem az oltozkodni  ige használata,  ne terjesszük el! Valahogy sérti a fülemet, és gondolom másét is. Maradjon ott ahol eddig volt! Az orvosi szóhasználatban eddig sem volt honos! Ha előfordult volna, a fertőző betegségeket és a járványtant is tanító, nyelvészkedő Kelemen professzor úr biztosan nem hagyta volna ki!   

Elhangzik az a felhívás is, hogy aki „behívót kap, az jelentkezzen az oltóközpontban!” Amikor én orvosként működtem, akkor ez a behívó a katonai alakulathoz való bevonulási cédulát jelentette. Mi értesítettük oltáskor a szülőket szóban vagy írásban. Igaz, azóta megszűnt a sorkatonaság, feleslegessé vált a behívó szó. Az illetékesek talán úgy gondolják, hogy itt alkalmas lesz használni?

A nyelvészeti jellegű felsorolás mellett elég gyakran előfordul egy igen durva szakmai tévedés is, amikor a járványról beszélők, cikkezők – nem is kevesen – szérumot mondanak, írnak a vakcina helyett (példaként a legutolsó a Semmelweis Hírek 2021. szeptember 2-i számában olvasható). Igaz ugyan, hogy a szérumadás is védőoltás, de passzív védőoltás, amikor a betegségen átesett ember (vagy kórokozóval beoltott állat, néha ember) vérszérumából előállított, tisztított ellenanyagokkal próbálják megkötni a vírust, baktériumot vagy annak mérgeit. A Covid–19 vírus elleni védőoltásnál azonban egészen másról van szó! Itt aktív védőoltást alkalmazunk – azaz alkalmaznak az illetékesek–, a mostanig előállított, immár több mint hat féle oltóanyaggal, amelyekkel ellenanyag-termelésre serkentik a szervezet védősejtjeit. Ezen oltóanyagok neve helyett szérumot írni nagy hiba, s nagy tudatlanságukról tesznek tanúbizonyságot annak használói!

Mindezeket a magam zsörtölődése mellett dr. Kelemen László, a marosvásárhelyi OGYE Fertőző Betegségek Klinikája egykori tudós professzora emlékének is adózva írtam.

* * * * * * * *

An tán té nusz, szó raka té nusz

Szó raka tiki taka ala bala bam buz ka. Ki ismeri ezt a mondókát?

Volt egyszer egy sumér konferencia többek közt egy angol tudós tartott előadást arról, hogy megfejtett egy töredékes sumér agyagtáblát amin szerepelt egy sumér ima. Elkezdte mondani „Anta Dunguz, szur-raga Dunguz ... Ekkor felállt a három magyar tudós, aki részt vett a
konferencián, és elkezdték énekelni,hogy: Antanténusz, szórakaténusz,
Szóraka-tiki-taka-alabala-bambusz Az angol tudósnak kiestek a jegyzetek
a kezéből, és csak annyit tudott kinyögni, hogy önök ezt honnan tudják?
Azt válaszolták, hogy nem tudják, honnan, valószínűleg még gyerekkorunkban tanulták a szüleiktől vagy a nagyszüleiktől. „Anta Dunguz, szur-raga Dunguz, szur-raga digi-daga ala-hala Bambu0” A nyersfordítás: „Kelj föl Dunguz, szülj reggelt Dunguz, Szülj reggelt, áradj, terjedj, vágjad, űzzed Bambuszt!” A suméroknál ugyanis a Dunguz a Nap (istenség), a Bambuz az éj (sötétség istene) volt. Ennek a mondókának a kissé már eltorzult változata, amit mi tudunk.

Pass László debreceni teológus 1940-től részletesebben foglalkozott a mondókával. Fritz Hommel, Friedrich Delitzsch, Franz Brünnow és Anton Deimel akkoriban elérhető munkái alapján, arra jutott, hogy eredetileg nem kiolvasó vers, hanem kb. 10-12.000 éves sumér – ősmagyar, Tammuz-hoz szóló Nap-köszöntő zsoltár, ősi pentaton dallammal. Mintegy 5000 éves sumér napima.

A MAGYAROK ÉS A FÖLDÖNKÍVÜLIEK

Amikor Enrico Fermi Nobel-díjas atomfizikust megkérdezték, hisz-e a földönkívüliek létezésében, így válaszolt: Már itt vannak közöttünk… magyaroknak hívják őket.

Legendás tudásuk, zseniális fantáziájuk, egymás közt beszélt különös nyelvük, furcsa angol kiejtésük miatt amerikai tudós-körökben tréfásan marslakóknak nevezték azt a mintegy 50 magyar tudóst, akiknek a XX. század legnagyobb felfedezéseit köszönheti a világ.

Egy amerikai tanulmány szerint a XX. századot Budapesten készítették elő, hiszen magyar anyanyelvű volt, és valamelyik híres budapesti iskolában tanult szinte minden tudós, aki a XX. századot meghatározó számítástechnikát, az atom- és űrkutatást elindította, továbbfejlesztette.

Neumann, Szilárd, Wigner, mars ki a Városligetbe! – Ezt nem három vásott kölyöknek mondta a számtantanár, hanem három matekzseninek: Neumann Jánosnak, Szilárd Leónak és Wigner Jenőnek, akik osztálytársak voltak Budapesten a Fasori Gimnáziumban, s oly döbbenetes volt a matematikai tudásuk, hogy dolgozatírás helyett inkább levegőzni küldte őket a tanáruk, hiszen pillanatok alatt megoldották a legnehezebb feladatot is.

Később mindhárman világhírűvé váltak. Wigner Jenő az atomreaktor, Szilárd Leó az atombomba, Teller Ede a hidrogénbomba feltalálója. Tudásukkal hatalmas erőt szabadítottak ki a palackból, de mindhárman tiltakoztak az ellen, hogy háborús célra, emberek ellen használják az atomenergiát.

Neumann János a számítógép atyja, korának egyik legnagyobb lángelméje. Az általa 1943- ban megépített computer akkora volt, mint egy szoba, de kétségtelenül ez az őse a mára már táskányira zsugorodott számítógépeknek. Neumann János Eisenhower amerikai elnök tanácsadója volt, ő beszélte le Kína megtámadásáról. Halálos ágyánál a hadsereg magas rangú tisztjei váltották egymást, nehogy lázálmában katonai titkokat beszéljen ki. Fölösleges volt. Neumann János haláltusájában magyarul beszélt…

Kemény János a legelterjedtebb programozási nyelv, a Basic nyelv és a világot meghódító e-mail rendszer megalkotója.

Simonyi Károly fejlesztette ki az Excel táblázatkezelő programot, õ a híres Microsoft cég második embere, Bill Gates neki köszönheti, hogy a világ leggazdagabb emberévé válhatott.

Lovász Lászlót és Bélády Lászlót a szoftverfejlesztés,  Gróf Andrást a mikroprocesszorok illetve a személyi számítógépek megalkotása miatt tartják az informatikai forradalom legnagyobb alakjainak.

Lánczos Kornél kiváló elméleti fizikus és matematikus Einstein munkatársa volt, akinek azt írta a relativitáselmélet megteremtője.

A magyar tudósok különösen vonzódtak a repülés tudományához. A levegőt meghódító felfedezéseik évtizedekkel megelőzték korukat.

Asbóth Oszkár az Arad megyei Pankotán született, Aradon tanult. Kármán Tódor munkatársaként a helikopterek történetének kimagasló alakja. A Kennedy elnök által kitüntetett, harminc egyetem díszdoktorává avatott Kármán Tódorról a Holdon és a Marson krátert neveztek el. Õ az első helikopter és a sugárhajtású repülőgépek kifejlesztője.

Kármán kutatásai alapján valósulhatott meg a hangsebességet túllépő repülőgép és a rakétatechnika.

Fonó Albert a sugárhajtás elvének atyja.

A Hoff Miklós által kifejlesztett vékony falú szerkezeteket alkalmazzák ma is világszerte a repülőgépek, űrrakéták, tengeralattjárók építésénél.

Bay Zoltán az űrkutatás úttörője. 1946-ban amerikai kutatókkal egyidőben sikerül Budapesten felállított radarjával a Holdra jeleket irányítania, és visszhangot érzékelnie.

Szebehelyi Győzőnek döntő szerepe volt abban, hogy az amerikaiak eljutottak a Holdra: õ tervezte meg az Apolló űrhajók pályáját.

Csonka János és Bánki Donát nevét mindenkinek ismernie kellene, aki autóba ül: a világon burrogó sok száz millió benzinmotor mind az általuk feltalált porlasztóval működik.

A benzint levegővel keverő karburátor ötletét egy virágáruslánytól „kapták”, aki vékony csőbe levegőt fújva permetezett vizet a rózsákra.

Ma stresszes napom volt” – meséled édesanyádnak, de vajon tudod-e, hogy a stressz fogalmát magyar tudós, Selye János ismerte fel, és határozta meg pár évtizeddel ezelőtt.

Mihály Dénes a televíziós közvetítés, a hangosfilm, Goldmark Péter a színes televízió,

Csicsátka Antal a sztereó technika feltalálója. Rubik Ernő zseniális találmánya, a világot meghódító bűvös kocka nem gyerekjáték – bár lehet, hogy nektek is sikerült már kiraknotok mind a hat oldalát. Valójában igen bonyolult matematikai tudást igényel mind az alkotó, mind a játékos részéről.

Hat amerikai elnöknek magyar tudós volt a tanácsadója.

Teller Ede anyanyelvünkben találta meg a titkot: „Bámulatos és hatalmas a szép magyar nyelv kifejező ereje és hatása a magyar fiatalokra. Életem legnagyobb tudományos felfedezése, hogy csak egy nyelv van, és az a magyar.”

Forrás: Világfigyelő                


Pintye Tamás

Társadalommérnökség, avagy sorsügynökség

A digitalizáció a 1980-as évek óta hatványozottan fejlődik. Ez a magas frekvenciák és a tárlókapacitás exponenciális növekedésével vált lehetővé. A szuperszámítógépek, a hálózatelméletek gyors fejlődése, és az egyre sebesebb világháló új technológiák kipróbálását tette lehetővé.

Az ezredfordulón már bejelentették, hogy megvan az emberi genom teljes „térképe”, azaz a DNS teljes állományát már értelmezni és módosítani tudták, a szuperszámítógépeknek köszönhetően.

Az elmúlt két évtizedben az emberiség csak kapkodja a fejét a sok felfedezés és újítás nyomán. És közismert, hogy bármilyen felfedezésre rögtön felfigyelnek a hatalom emberei, és kidolgozzák, hogyan lehet abból fegyvert vagy bármilyen elnyomó eszközt kialakítani. Kiszivárgott az is, hogy a világ tudósainak és legjobb szakembereinek szinte a fele dolgozik, tudatosan vagy tudtán kívül is olyan technológiákon, amelyeknek az emberiség jólétét kellene szolgálniuk. Szinte versengve dolgoznak titkos laborokban és kísérleti bázisokon, számunkra szinte futurisztikus eszközökön. A legnagyobb tragédia pedig, hogy világunk rejtett vezetői annyira elszántak egy világkormány létrehozásán, hogy a legújabb technológiák élőben, embertömegeken történő kipróbálásától sem riadnak vissza. Felsorolni sem lehet, tele van velük a Net is, csak még utána kell keresni. Tudományos tanácskozásokon foglalkoznak a biorezonanciás módszerekkel történő génmanipulációval, a mikrohullámú információ-kisugárzással, amellyel az agyra sokféle hatást tudnak gyakorolni.

A legújabb szörnyűség pedig nem más, mint az a tény, hogy a gyógyításra szánt eszközökkel egész társadalmakat befolyásoló kísérleteket folytatnak. Mintavétellel megszerzik a DNS-edet, betáplálják egy szuper-számítógépbe, és a mező alapú biokóddal hatást gyakorolnak szervezetedre. Egy adott betegség tüneteit tartalmazó mintát küldhetnek el neked, mert teljes hozzáférésük van a biorezonanciádhoz. Ezen rezgéseken keresztül összekapcsolódik az adó és a vevő, azaz az emberi agy.

Ez a hullámsáv olyan, mintha egy szupergyors hálózattal lennél rákötve egy wi-fi re. Ha ezt az összeköttetést stabilizálják, rád hangolva sugározni tudnak neked hangokat, képeket, gondolatokat, sőt érzelmeket, amelyek direkt az agyadban jelennek meg, olyan hatást keltve, mintha az valóságos lenne. Így teljesen manipulálhatóvá válsz. Felülírhatják gondolataidat, befolyásolhatják akaratodat és cselekedeteidet!

A kívülről érkező információk saját gondolatforrásként jelennek meg, így észre sem veszed a manipulációt. Ezzel a módszerrel tömegesen rá lehet venni az embereket, hogy elfogadjanak akár egy egész új világrendet.

Mindezt fegyverként is fel lehet használni, egy népcsoportot ráuszítani a másikra. Hatása borzalmas és ördögi, Ez a sorsügynökségi technológia, vagy nagy méretekben társadalom mérnökség. Minden, amit a programban elterveztek, már halad előre, és alkalmazzák is, mint a globalizációt elősegítő eszközt.

lehet, hogy az illúziók világában élünk?              

Szerkesztői megjegyzés:

Fenti írás nem tekinthető tudományos értekezésnek, nem is ezzel a szándékkal íródott. Hiányzik belőle az „evidenced based approach”, a tényeken alapuló megközelítés, de a téma jellegénél fogva ilyen adatokat aligha találnánk a szigorúan vett szakirodalomban. Ugyanakkor az emberiség szellemi-tudati befolyásolását - a szándékot meghaladóan - immár tényként kell elfogadnunk (média!), így azt sem lehet kijelenteni, hogy a tudományos kutatások ilyen célú felhasználásának ne lenne nagy a valószínűsége. Pintye Tamás érdeme, hogy szakemberként közelíti meg a témát, a figyelemfelkeltés szándékával. Köszönet illeti őt ezért, és örömmel vennénk további szakmai hozzászólásokat.



Tessenek elgondolkodni a tudós előadásán:   Virusokról másképpen

PINTYE TAMÁS                                                         Szeretnél e túlélő lenni?

Látod, érzed, átszenveded a mi világunk meg van bolondulva. Sajnos ez a fajta növekményes berendezkedése a mi civilizációnknak megbukott, tarthatatlan. Még egy darabig görcsösen ragaszkodnak hozzá az irányítók, gazdagok, a befolyásosak, de hamarosan menthetetlenül összeomlik. A bajok fő okainak főleg a harácsolást és a gátlástalan, erkölcstelen médiát tartom, amelyik kiűzte az emberekből a maradék bizalmat, szolidaritást és szeretetet.

A gazdaság, irányítói pedig csak a mennyiséget, az anyagiasságot a növekedést szajkózzák, a hazug médián keresztül, miközben a minőségi életforma a néptömegeknek elérhetetlen.

Tudod én fizikus is vagyok, és tudom, hogy van egy olyan tulajdonsága is a világegyetemnek amit inerciának neveznek, azaz "tehetetlenség". A hosszú-hosszú időkön keresztül minden folyamat szépen stabilizálódott és törekedett az önfenntartó harmóniára.
De amikor  a felhalmozódás, a bolygó kiszipolyozása, úgy természetnek, mint embereknek átbillen az inercia kritikus értékén, akkor jön a nagy lavina effektus. a gyors leépülés, az összeomlás. Nos ez lavinaszerűen megy végbe, felgyorsulva.

Ha megfigyelted pár évtizede még úgy tűnt, hogy nincs baj, de azért érezhetted, hogy semmi sincs rendjén, s eltelt pár év és íme kezd minden a feje tetejére állni. A leépülés szinte a furkósbot szintjég fog lezuhanni. Ellenben csak innen lehet majd egy új világot kialakítani.
Majd az az Újvilág a szereteten, önzetlenségen és kölcsönös segítőkészségen alapulhat. Nincs más alternatíva, minden rendszer és izmus megbukott.

No és van e alternatíva?

Talán van. Én kicsiben elkezdtem a készülődést, nemcsak szemlélője vagyok a megromlott világ bukásának. Ha anyagilag nem is tudok felkészülni, de lelkileg igen.
Most a túlélésre kell berendezkedni. Az arra érdemes barátaim, megszólítottam és kértem a saját érdekükben, hogy alakítanak ki, kis önvédelmi és önfejlesztő túlélési csoportokat.

Még annak idején, amikor szaktantárgyakat tanítottam, a „felnőttebb” diákjaimnak a ránk leselkedő katasztrófákra, a mi civilizációnk fő problémáira. Talán valami foganatja volt.
Szerintem, aki tudja és túlélési esélyeit meg szeretné növelni, össze kéne hívniuk egy-egy társaságot és elmondani nekik a lehetőségeket. Ne ölbe tett kézzel várják az összeomlást.
Én megértem, hogy sokan lehurrogják, de a Teremtőben vetett hitet is erősíteni kell, szeretetben élni és pozitívan gondolkodni. De már ez sem elég, mert cselekedetek nélkül semmit sem ér az elmélkedés. (A túlélési lehetőségről majd később írok részletesebben)

Isten is mondá: "segíts magadon és én is segítelek".

Az ember cselekvő lény (kapzsisága miatt el is rontott alaposan mindent) de szintén cselekedve kell kimásszon belőle. Virtuálisan álmodozva hiába várjuk a csodát, -majd Isten kikaparja nekünk, vagy jönnek az UFÓ-k és megoldják! :)) magunkért is kell tennünk, mert Istennek is tetszenek a jó cselekedetek!

Mindennek a titka a SZERETET és HARMÓNIA.


Pintye Tamás

A JEL, A TE JELED

Az Univerzumban minden kommunikál, szinte mindennel. Amióta nagyot ugrott a rezgések tudománya és rájöttek, hogy az egész kozmikus térre kiterjedő tulajdonságai vannak a hullámoknak, szinte már mindenki tudja, hogy ezek viszik, szállítják az információt. Az információ a jelek sorozatából, és ezek változatosságából áll. A hullámok világában a „ráültetett” jelek nem másak, mint maga a vivő hullám valamelyik paraméterének a megváltoztatása, azaz modulálása. A vivő hullám pedig a térben terjedő elektromágneses hullámok, a szilárd és folyékony közegben pedig a hangrezgések.

A Jel és jelek tudománya ma már könyvtárnyi anyagot tesz ki, mégis mindig „van új a Nap” alatt. A legújabb felfedezések a Jelek hollétének megtalálására a biológiában történt, sőt a genetikában, emberi testben, szinte mindenütt. A sejtek falán biológiai receptorok protein antennák vannak. Ezek sajátosak minden ember számára, bár hasonlóak mégsem azonosak. A saját receptorok, azaz antennák saját frekvenciával rendelkeznek, tehát ők fogják fel a Te jeledet. A jelet nem a sejt adja ki, hanem mivel a sejt falán kívül vannak a jel is kívülről érkezik. A tested egy átmeneti fizikai megtestesülése a kívülről érkező információ halmaznak.

Ha majd ez a test a Tied, egyszer elromlik vagy elpusztul, ez nem azt jelenti, hogy az adás végleg megszűnt. Amikor majd egyszer jön a következő test, amelyik fel tudja fogni, amelyre rá tud hangolódni a Te jeledet, újra a Te műsorod fog tovább menni. Tehát a jelek sokasága, amely hordozza a programot újra reinkarnálódik, azaz testet ölt. Ha ezt megérted rájössz, hogy nem tudsz végleg meghalni. A testet úgy is fel lehet fogni, mint egy biológiai jelfelfogó gépezetet, amely tovább viszi a Te életed programját. A jel célja, hogy az anyagon keresztül (tested) teremtők legyünk. Az emberi faj, egy nagyon erőteljes lény, de csak addig, amíg elkezdik programozni, azaz az egyéni jelet összezavarni. Így betegednek meg az emberek, bennük összezavarodnak a frekvenciák és beáll a testi-lelki káosz, azaz a félelem. A félelemmel lehet az embert eredeti céljától, küldetésétől elterelni. Mi több a félelemmel elfelejtjük kik is vagyunk, honnan jöttünk s hova kéne tartsunk. Elszakadunk a boldogságtól, s elfeledjük, hogy teremtsünk, mert mi is teremtők kellene, hogy legyünk.

A félelemmel való besugárzás, megakadályoz abban is hogy itt ezen a Földön megteremtsük a mennyországot, azaz egy harmóniában élő civilizációt. Ez a bolygó nekünk teremtetett, alakult ki évmilliók alatt, s ezt már egy jó ideje a gonosz erők minden áron megakadályozzák. Fegyverük a félelem erősítése, bármiféle módszerrel.

A gonoszok diszharmonikus erőkkel keltenek félelmet, mert ők a káoszban érzik jól magukat. Ott kissebek a rezgések, ez nekik kedvező világ, és céljuk hogy csökkentsék a fejlettebb felfelé törekvő lényeket. A magasabb rendűség felé tartók magasabb rezgésekkel rendelkeznek és bennük megteremtődik a harmónia, ami a káosz ellensége.

No de mi állíthatja le a félelmet? Csak egy ilyen fogalom létezik:  a szeretet!

Ha szeretet elég erős benned, akkor legyőzöd a félelmet, ehhez pedig még kell valami fontos folyamat, a harmónia megteremtése, főleg benned, bennünk, mindenkiben.

A jelenlegi világunkban most háború dúl, a káoszteremtő gonosz erők és a még szeretettel rendelkező és még kevesebb számú bátor emberek között.

Nem szabad a hazug médiára, politikusokra figyelni, kerülni kell az agresszív híreket. A gonosz erőket szolgáló média belénk mantrázza, sulykolja, a félelmet. A statisztikai adatok hamis szajkózásával, és a társadalmi csoportok összeuszításával érik el céljaikat.

A szeretet és a belső harmónia erősítésére a legjobb módszer a spiritualitás, az eszköze pedig a yóga és meditáció. Sok gyakorlat kell hozzá, mert a saját rezgésed felemelését nem adják ingen. Ahelyett, hogy a „szennycsatornákat” figyeld, inkább fejleszd magad, emeld a saját frekvenciád azaz rezgésed, ez által kikerülsz a gonosz besugárzó hatóköréből s boldogabb leszel. Segítsd embertársaidat is, ez által erősebek lesztek, s kialakul a kollektív tudat is, ami majd elhozza a társadalmi harmóniát, a Földi Mennyország felé vezető utat.

Meghaladott Orwelli fantázia !

David Icke közel 30 éve figyelmeztet egy eljövendő orwelli társadalomra, amelyekben rabszolgasorba döntik az emberiséget a pénzügyön, a kormányon, a médián és a lakosság folyamatos megfigyelését végző titkosszolgálatokon keresztül. David a könyvein keresztül a világ valódi működését és a háttér hatalom hatását mutatja be a mindennapi életünkre. Korábbi könyveiben ijesztő pontossággal találhatók előrejelzések a globális, mindannyiunkat érintő eseményekről. Ilyen például az ikertornyok összeomlása.
Legújabb könyvében (Ez Van Kiadó adta ki), és a különösen magyarra szakosodott előadásában leginkább arról beszélt, hogy milyen problémákkal nézünk szembe ma, és mi az, amit egyéni szinten tehetünk, hogy ezt megoldjuk.
A 2 részes nagy előadásának első részében a világuralomra törő háttérhatalom meghatározó személyeiről és vérvonalairól, majd a hálóról, a Darpáról és a közösségi média jogtalan, bűnös cselekedeteiről beszélt. A DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency, azaz Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége; korábbi nevén ARPA) az USA Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege, szoros, ellenőrző kapcsolatban van a nagy közösségi lapokkal (az oroszt nem ellenőrzik lásd https://vk.com/ ).
Beszélt az ISIS létrehozásáról, az USA jogtalan háborúiról, a hamis zászlós támadásokról a terrorizmus elleni törvények miatt... Az EU-ról elmondta, hogy az a háttérhatalom eszköze, a NATO-val kapcsolatban képet mutatott, rá volt írva, hogy terrorista (megjegyzem, hogy ezeket már mi is rég megírtuk, meg elmondtuk sokszor)...
A DARPA független a többi hagyományos katonai kutatás-fejlesztéstől és közvetlenül a védelmi minisztérium felső vezetésének van alárendelve. Körülbelül 240 munkatársa van (ebből 140 műszaki) akik mintegy évi 3,2 milliárd dolláros költségvetéssel dolgoznak. Ezek a számadatok évről évre változnak, mivel a DARPA rövidtávú (2-4 éves) kutatásokra koncentrál, melyeket kicsi, a feladatra összeállított kutatócsoportok végeznek.

Beszélt az új 5 G rendszer és a Wi-Fi ultramagas sugárzás káros hatásairól, függőséget okozásáról -- a digitális heroinról, Aldous Huszley, Szép új világ c. könyvéről. A mesterséges intelligencia, az okos port, okos hálózatokat, emberi energetikai hálózatot hoztak-hoznak létre az emberi agy működésének a megváltoztatásáért -- leginkább a fiatalok összezavarásáért, elbutításáért -- csökkenteni a szabad akaratot és a véleménynyilvánítást...
150 tudóst bíztak meg a szintetikus DNS és a mesterséges, nem nélküli, transgender ember létrehozására... Ezt a "szép új világot" a világ uralására akarják használni -- néhány beteg lelkű pszichopata személy akarja irányítani a 7.5 milliárd embert...
Dr.Richard Day 1969-ben mondta, hogy gerinctelen férfiakra (és nőkre) van szükség, megtiltják, hogy szabad véleményed legyen... Megjegyzem, hogy ennek az erősödését tapasztaltam meg az elmúlt 1.5 évben itt a lapomon. A Szilícium-völgyben dolgoznak az információ irányításán, az elnyomóiknak nem tetsző vélemények megjelenése előtti cenzúrázáson, a mesterséges intelligencia fejlesztésén -- erre akarják bízni nagy részben majd a világhadsereg vezetését.

David beszélt Orwell 1984 c. könyvéről, a tudatos sáv leszűkítéséről, a zsarnokság erősítéséről, a "könyvek és vélemények digitális elégetéséről"-- ne legyen vita...
Az előadása 2. részében beszélt a matrix - szimuláció világáról, változtassuk meg az érzékelésünket -- folyamatosan manipulálják ezt a pszichopata politikusoké s a velük összefonódott főáramú média (tisztelet a kivételnek). Az emberek félelembe tartásáról, az alacsony frekvencián lévő emberekről. Az emberek ellen bevethető sugárzó fegyverekről pl. a tüntetéseknél.
Az univerzum központjáról, a nagy szellemről, az energia csakrákról, az agyféltekékről, az arra ható elektromágneses erőkről.
Beszélt még a fejvilágról és szívvilágról -- a fej a börtön -- a szívvel tudsz kijönni onnan. "Rossz és jó farkas van az emberekben"-- az nyer, amelyiket többet eteted.
1990 körül sok látóval találkozott, azt mondták neki, hogy rezgésbeli váltás jön -- válaszút előtt állunk -- fasizmus- vagy a szabadság kora között kell választanunk. Megjegyzem, hogy ezt rosszul látja, mert a kommunizmus, a nácizmus (sokkal inkább, mint a fasizmus), meg a mostani pénzuralmi globalizmus egy tőről fakad.
A vége előtt még beszélt a hazugságok koráról -- a posta pecsét világról -- az ez elleni fellépésről -- az erőszakmentes engedetlenségről, az együtt nem működésről, az erőszakmentes kommunikációról

-- az emberi tudatosság emeléséről -- azzal zárta, hogy nagyon eljött az ideje !!!

*

dr. ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök úr részére   miniszterelnok@mk.gov.hu

Tárgy: Anyanyelvünk védelme

IGEN TISZTELT MINISZTERELNÖK ÚR!

A Magyarország megerősítése érdekében indított nemzeti konzultációs kérdőív gondolatkörét szeretném kiegészíteni néhány további észrevételemmel és javaslataimmal a felhasználó kormánytagok számára.

Régóta hallom, olvasom, látom a hazai és a nemzetközi területekről szóló napi közszolgálati beszámolókat csakúgy, mint a korábban tettre készen művelt szakterületeim kamarai közleményeit, havi lapjait (mérnök újság, fizikai szemle, Épületgépész, stb.). Természetszerűleg szoktam máshonnan származó betűket is olvasni. Korábban napilapokat, cégtáblákat, kirakatokat, hirdetéseket is; manapság kényszerűen csak kommunikálnak, esetleg infokommunikálnak velem a médiák, meg a médiumok mediátorai. Logókkal, a SmartCity számtalan tudat- és nyelvromboló csatornájából áradó nyelvi szeméttel etetnek az ügyeletes MasterChef VIP műsorok sztárjai. Sajnos, e tekintetben egyik Szerkesztőség sem lóg ki a sorból sem jobbra, sem balra. A Szerkesztő Bizottságoknak ugyan némi mentségéül szolgálhat, hogy igen gyakran a magyar törvények és kormánytisztviselők szavaiból, a minisztériumok nevéből és rendeleteik szövegéből, meg a honi egyetemek esetleg akadémiák auditált tanszékeinek és tantárgyainak megnevezéseiből idéznek. Ám az innovációt, tendert, projekteket, konzorciumot, a BSc, MSc és PhD habil-vizsgás manegerek és humánerők andertús endzsióinak, a hivatalos keresztnév/utónév választék extrém nyelvi szennyáradatát, az impaktokat és kompaktokat is elfogadhatatlannak, magyartalannak tartom. Különösen akkor, amikor a dizájnos sztárkampuszon mentorálók, az ösanban szlófúúdot shoppingolók és egyéb executive operátorok az assistantokkal együtt, csak úgy mellékesen, nemcsak a katedráról, hanem önzetlenül, számtalan szakmai helyen és egyéb újságban is terjesztik sok tétlen célszemély közreműködésével az indokolatlan, érthetetlen, „szakmaiságnak” vagy a legújabb újdonságnak kinevezett izéiket. Természetesen nem a tranzisztorok, transzformátorok, ionok, bozonok és társaik magyarítatlanságát kifogásolom. A teljesen kétnyelvű oklevelek, hirdetések és egyéb írások ellen sincs semmi ellenvetésem. De nem kérek az előkelősködő, tudományoskodó preferátumok szettjeinek tendenciózus, limitálatlan használatából, meg a wörksopos TEAMS-WORK fesztiváljaiból sem. Nagyon zavarnak a hángrihelpsz, a sztártáp és társaik, különösen, ha miniszterek mondják és majmoltatják más magyar médiagurukkal… A szupersopok, hipermarketek, plázák, malok, butikok polcain halmozódó élelmiszerek feliratai is megérnének még néhány oldalnyi háborgást.

Hivatalosan védjük határainkat, és aggódunk a környező országokban élő magyarok ottani anyanyelvhasználatát korlátozó intézkedések miatt, de a hazai bennszülöttek nyelvrontása és tudatgyilkolása sokak, napi főfoglalkozású, állami rutinfeladata. Akkor is, sőt annál inkább, ha szót se szólunk – teszünk ellene. Nehezményezem az akár linkségből, lustaságból, akár hagyományápolásnak álcázott, az eredeti latinra, akár az átvevő utódokra való hivatkozásokat is. Igaz, az eredeti angol szöveg szótárazásakor igencsak kemény fejtörő és babra munka egy-egy angol szónak megfeleltetett, olykor 15 – 30 magyar árnyalatból kiválasztani a kívánatost, az odaillő hazait.

A válogatást jelentősen nehezíti a Magyar Tudományos Akadémia. Ráadásul minden magyar embert magyar analfabétának tekint mindaddig, amíg az általa számításba veendő 5 – 10 – 50  nyelvet, meg helyesírásaikat és kiejtési szabályaikat meg nem tanulta. Akadémiai szinten. Ugyanis:

Laczkó K. – Mártonfi A. (OSIRIS Kiadó, 2006) könyve szerint: A latin betűs írású nyelvekből átvett idegen közszavakat mindig a forrásnyelv helyesírásának szabályai szerint kell írni, az eredeti helyesírással. Törekedni kell a speciális betűk megőrzésére, akár mellékjeles latin betűkről (ä, š, å, ç, ÿ), akár különleges változatokról (đ, œ, ø), akár a hagyományos latin ábécé által nem alkalmazott alapbetűkről (a, ß, b) van szó. Kiejtésük szerinti átírásuk kerülendő.

A nem latin betűs írású nyelvekből származó tulajdonneveket és közszavakat is át kell írni az eredeti nyelv kiejtése és/vagy írásképe alapján. Nem mindig könnyű eldönteni, hogy egy nyelv latin betűs írású-e vagy sem (szerb, horvát, 4 féle japán, kínai, stb.).

A magyar nyelv ábécéje 40 betűs + 4 idegen betű (q, w, x, y).

A szavak betűrendbe sorolása a kiejtéstől független és íráskép alapú. Az idegen tulajdonnevek besorolása a névkiegészítők figyelembe vételével történik attól függően, hogy ezek a név szerves kiegészítői vagy sem. Kiragadott példák a besorolásra, a kiemelt betűk szerint kell rendezni: Van Allen, De Gaulle, Van Eyck, Van Gogh, Van der Graaff, Von Schwarz, stb.

A keltezés írására a lehetséges magyar változatok:

1994. június 14.; 1994. jún. 14.; 1994. VI. 14.; 1994. 06. 14. Egyáltalán nem ajánlható az angol 14.06.94. minta használata (amelyet a szavatossági idő jelölésére alkalmaznak hazánkban).

Német Anikó (Könyvmíves Könyvkiadó, 1997) könyve közli: A magyar helyesírás betűíró, latin betűs, hangjelölő és értelemtükröző jellegű. A hangjelölő jelleg arra utal, hogy a magyar betűk a legtöbbször (az ly – j betűpár kivételével) más és más köznyelvi beszédhangnak felelnek meg; valójában a kiejtett hangokat jelölik, azaz az írott forma (az íráskép) nemigen tér el a kiejtéstől (vö. a franciával vagy az angollal). … A nyilvánvalóan idegen eredetű szavakat az idegen írásmód szerint, a már meghonosodottakat pedig a magyar szabályok szerint írjuk.

Magyar írásmód szerint írjuk

a latin betűs nyelvek általános használatú közszavait

bizonyos személy és földrajzi neveket

a nem latin betűs nyelvek közkeletű szavait.

Eredeti idegen írásmódjuk szerint írjuk

a latin betűs nyelvek nem általános használatú közszóit,

az átvett többszavas szólásokat, kifejezéseket,

a tulajdonneveket általában.

A keltezés írására a lehetséges változatok:

1848. március 15.; 1848. márc. 15.; 1848. III. 15.; 1848. 03. 15.

Arról sehol nincs szó, hogy a 3 – 4 – …… magyarországi leütéssel képzett FIDIC, VIP, HBO, NHKV, MVM group, UPC, NGO, email, LMBTQ stb. betűszavakról honnan lehet/kell? tudni külföldi szülőanyjának nyelvi hovatartozását? Ki és mikor mondta meg, hogy melyek a bizonyos és az általában átvett szavak? És mikor, mi, miért honosodott meg? Miért hagyták megtelepedni? És miért kell mindezt egy magyarnak tudni, ha az elvben (?) magyar szöveget Magyarországon egy másik magyarnak írja vagy magának olvassa? Az akadémiai jó példa nyomán már elvették az eredendően 40 – 44 betűből/hangból és a tájszólásokból álló anyanyelvem építőköveit a 26 betűs latin/angol karakterkódkészlet kedvéért. Ráadásul a bináris osztatú nemzetközi műveltséggel bírók (a félig-meddig írástudók) a korszerű digitalizáció térhódítása nyomán még ki is röhögtetnek (a TV műsoraiban és „jobb” társaságokban mondva – mutatva – magyarázva jól vagy rosszul a példát), ha magyarul betűzök pld. Verne Gyula könyveiben vagy a magyar frankomán újságokban. A városligeti LIGET BUDAPEST projekt, meg a TUSVÁNYOS30, esetleg a kormány által kiemelten támogatott, különösen fontos Hángrihelpsz déli nyúz híreiben.

A többszázezer címszóból, milliónyi oldalból álló magyar nemzeti szabványok alkalmazása gyakorlatilag törvényileg kötelező mindenki számára, miközben jelentős részük csak angol, német vagy francia nyelvű változatokon olvashatók. Ezek is a drága magyar forint lefizetése ellenében és korlátozott felhasználási jogosultságok mellett. A Magyar Mérnöki Kamara korábban megpróbált a fordítások érdekében valamit tenni, ám az állami – szabványügyi ellenérdekeltségek ma is erősebbek.

Nem tudom, hogy trendi vagyok-e már, vagy még ókonzervatív? Még magyar vagyok-e vagy már nem? A MAGYARORSZÁG VEZETŐI ENGEDÉLY feliratú, többnyire magyar szavú (de nem MAGYAR, vagy magyarországi) igazolványomban a 14. Államp: HUN szöveg melletti kódtáblázat 11. Érvényesség kezdete, 12. Érvényesség vége rovataiban a dátumok az egyáltalán nem ajánlható angol 14.06.94.  keltezési minta szerintiek. A nevem ott még Molnár János, de internetes magyar környezetben már többnyire János Molnár. Akárcsak a HELLÓPlay kártyán, a Cashless –ben, meg az „okos” telefonomban.

Annakidején Apámat sem tegeztem – tiszteletből, nemhogy idegeneket. Manapság is csak ritkán kezdeményezek a napi nyegle, konzultációs divat szerint úgy, mint a miniszteri hirdetők, kereskedők, még szakmai, vagy életkorbeli alapon sem. Lehetőleg nem szólítok senkit Magának (még ha magázom is), a klasszikus Hallja Kend Táncsics, de a közvetlenkedő Kedves Jánosom sem fakad ki belőlem úgy, mint a legutóbbi forgalmi ellenőrzés alkalmával az engem udvariasan vizsgáló, védő és őrző ismeretlen Úrból. Ezt a tegeződős, odafelé Szerkesztő Úrazó, visszafelé Jánosozó ragályt igen eredményesen terjesztik a telefonálós rádió és TV műsorok szerkesztői, vezetői, nyelvet, illemet irtó, tudatot karcoló felelősei. Miért is felelnek, ha felelősök?

Miközben, sem én, sem férfi honfitársaim nem tudjuk a minket kiszolgáló eladó – hivatalnok – ismeretlent, ha Ő nő, lány vagy asszony, az akadémiai nyelvészek és más nyelvalakítók áldástalan munkásságának eredményeként udvariasan, illedelmesen, de nem bizalmaskodva megszólítani. Engem ez is zavar.

Arany200, Siófok50, Széchenyi 20-20, Paks II, Terminál 2b, M0, M1, M2, … hetedhét határon kerülik a hagyományos, magyar nyelvű formákat. Tanúkként idézem II. Rákóczi Ferencet és legalább tizenhat - tizennyolc Lajos királyt a franciáktól. Akadémiai, kormányzati előírásokkal, az anyanyelvi érettségi vizsgák új követelményeivel sikerült kialakítani és meghonosítani a legújabb magyar nyelvjárást az élelmiszerek kívánatos fogyaszthatósági határidejének angol formáján túl is. Gyökeret eresztett a magyar falusi piacokon a paprika piros magyar, meg a szőlő brazil is. Rövidesen marha nagy lesz a nagy marha is. Mert szerinte (és főleg az írástudók szerint) semmi különbség sincs a vezet, a vezető, a vezetés, a vezetőség közt. Csak vezetés van. Neki a falnak. Miközben ismert tény, hogy az általános és középiskolás diákok számítógép és ingyenes internet nélkül már nem tudják elképzelni életüket. És az érettségizettek olvashatatlan macska-kaparásai ellen tökéletesen véd az ikszelendő tesztlap, amit ráadásul sablonos módszerrel olvasatlanul is könnyű kiértékelni. Ez az új duális oktatásra való előkészítés, vagy inkább a humánerőforrás bölcs, nemzeti (NAT-os?) nevelése?

Miután az újabb (immár több, mint kétéves, vírusos) állami – kormányzati gyakorlat szerint csak a TESZT használható a MÉRÉS, MEGMÉRÉS, ELLENÖRZÉS, MEGHATÁROZÁS, MEGTEKINTÉS, PRÓBA, KIPRÓBÁLÁS, VIZSGA, VIZSGÁLAT, MEGVIZSGÁLÁS, PRÓBATÉTEL, PRÓBÁRA TEVÉS, INTÉZKEDÉS, BEAVATKOZÁS, ÉRETTSÉGI VIZSGA fogalmak helyett: kérem, TESZTELJÉK az alábbi betűhalmazokat, amik általánosan használatosak a megfelelő magyar gondolatok, fogalmak helyett. Önöknek és az Ön környékén senkinek nem tűnik fel, senkit nem zavar köznyelvi, napi használatuk? A napi sajtó (a TV, rádió, napi újságok és nem a szakmai lapok!) írott és hangzó híreinek meg reklámjainak néhány betűhalmazát idézem, csak úgy, random, (hogy értsék). Van, amit úgy-ahogy értek belőlük, a többségét sehogy sem. De főleg az egészet nem. Miért nem lehet ezeket magyarul írni, mondani, netán magyarul mondatni? Még a felét sem? Mi lenne velünk, ha az Alkotmány nem védené az anyanyelvünket és ha nem lennének alkotmányhű írástudóink? Mi lenne, ha nyelvünknek nem lenne tudománya és Akadémiája?

A csöppnyi csokor 2021. március 14.-15. napjaiból való ( a jobboldali? honfiúi? hazafias? nemzeti? alkotmányos? „kincstári” tévék szövegeiből gyűjtve):


ABSZOLVÁL

ÁJTIS URA,  BEST OF ÉBREDJ…BÓNUM, BOOMER, CENTRISTA, DEHONESZTÁLÓ, DISSZONANCIA, DUNAWOED

ÉLŐBEN EXTRA, ENTERIÖR DESIGNER, EWTE, FOLKLORIZÁLÓDIK, FRAKCIÓ, GENDER, GENERÁL

GOLD COAST, GRAMATIKA, ORBITÁLIS, HOME, HOSZTTAUN, INSPIRÁCIó, INSTANT HOLIDAY

INTERNETFIESZTA, INTERPARLAMENTÁRIS, INVITÁL, KÁNON, KLIP, KOMENTES, KONSZOLIDÁTOR

KONTAKT, KONTINGENS, KREATÍV, KRITÉRIUM, KVÓTA, LIVE, MANTRÁL, MARKETINGES, MEDIÁCIó, MESSZENDZSER, PÍSZÁJ TESZT

PLATFORFORMÁCIÓ, POSZTKOVID SZINDRÓMA, PLURAITÁS, PROEURÓPAI, PROMÓCIÓ, PROTESZT, RELAXTRÉNING

REMINESZCENCIA, RESPEKTU, SCHOWMAN, SZERVILIZMUS, SZISZTÉMA, SZKEPTIKUS, SZLOGEN, SZOCIÁLIS FIKCIÓ

SZTÁRTÁP, SZTÁRTÁPGLOBÁL, SZTENDERD, stb.


Mindezek megjelentek ragozva vagy ragozatlanul, vibrálva, villogva, hadarva, selypegve, motyogva, nyávogva, természetesen tegeződve és tépett, trendy teddy trikókon, továbbá többnyire tarka, tengeren-túli tökfödőkkel takart tar koponyákból terjesztve.

Az elmúlt két évben nem túl hosszú levelekkel fordultam az általam illetékesnek vélt intézmények, hivatalok vezetőihez (Áder János, Kövér László, Trócsányi László, Varga Judit, ….. államtitkárok, képviselők, Médiahatóság, kamarai elnökök, főszerkesztők, tanszékvezetők, stb.) is. Leveleimre az egyre romló, angol-kóros köznyelvi állapotok, meg a parlamenti stílussá előlépett kocsmai trágársággal támogatott tettlegesség késztetett. Véleményem szerint, ma már az Alkotmányunknak nemcsak a szellemét, hanem állami és hatalmi szóval (pontosabban hatalmi hallgatással) még a betűit sem veszik figyelembe az országban. Pedig a köztársasági Elnök úr 2020. december 2.-n a MaSzeSz tudományos konferenciáján azt is mondta, hogy „…ma már nem elvi döntéseket kell meghoznunk, feladatunk az, hogy a közös cél eléréséhez szükséges lépésekről, a végrehajtás módjáról, időtávjáról, a finanszírozás feltételeiről beszéljünk. …”

Elsőként arra kértem a felelős beosztásokban és megfelelő hatáskörrel felruházott, törvény- meg rendeletalkotói kétharmados lehetőségekkel illetve igen jelentős közvetlen pénzügyi befolyásokkal is bíró (de ezekkel eddig nemigen élő) tisztségviselőket, hogy védjék anyanyelvünket. Például: mielőbb tegyék meg a szükséges intézkedéseket --ha kell, a JÓNAK LENNI JÓ mintájára szervezett JÓT JÓL ÍRNI HAZAFIAS KÖTELESSÉG, NEM CSAK POLITIKAI – VÁLASZTÁSI JELSZÓ mozgalom szervezésével anyanyelvünk megvédése és írásképének őrzése érdekében.

Másik kérésem azt volt, hogy éljenek hivatali lehetőségeikkel, tegyenek javaslatot a 2001 évi XCVI. törvény módosítására, vagy egy újabb, hatásosabb nyelvvédő jogszabály megalkotására és alkalmaztatására. Javasoltam, hogy a módszer és a részletek megismerése érdekében tanulmányoztassák az Innovációs minisztérium érintettjeivel (és hadaróival, ha Ők az illetékesek, vagy azokkal, akikre tartozna) az észt állam (szintén EU tag!) nyelvvédelmi szövegeit.

A címzettek jelentős része (NMHH, HÍR TV, KARC FM, elnökök, hivatalnokok, stb.) válaszra se méltattak, DE:

Áder János köztársasági elnök úr irodavezetője, Nagy Bercel igazgató úr a KEH/ 01619-2/2019.03.28. jelű levelében javasolta, hogy a Magyar Nyelvstratégiai Intézethez (Bp. Nádor utca 36.; kapcsolat@manysi.hu) forduljak észrevételeimmel, mert a köztársasági elnöknek alkotmányos helyzetéből adódóan nem áll módjában tudományos kérdésekben konkrét intézkedéseket tenni, kezdeményezni.

Javaslatát megfogadtam, 2019. április 29.-n kapcsolat@manysi.hu címre küldtem levelemet. Választ tőlük, azóta sem kaptam. Ám történt valami, de az is csak magyar gondolat gondjaimat szaporította:

From: Juhász Judit
Sent: Wednesday, June 12, 2019 4:25 PM
To: 'molnajanosadr@t-email.hu'
Subject: Tóth Attila igazgató úrnak küldött levél

Tisztelt Molnár János Úr!

Nagyon köszönöm figyelmességét, s őszintén sajnálom, hogy – az időközben bekövetkezett szervezeti átalakítások miatt – Tóth Attila igazgató úrhoz nem jutott el levele az elvárt hivatalos úton. Utólagos engedelmével én most megpróbálom továbbítani írását a címzettnek.

A magyar nyelv ügye iránti szeretetét tisztelettel megköszönve szeretettel üdvözlöm:

Juhász Judit

Potápi Árpád államtitkár úrnak 2020.09.20-án küldtem a hasonló témájú, segítséget, az anyanyelvünk védelmét kérő levelemet. A NFÁT/152/2/2020.09.28. jelű válasz levelében Ő is sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy nyelvstratégiai kérdésekben nem illetékes és azt javasolta, hogy a Magyar Nyelvstratégiai Intézethez (Bp. Nádor utca 36. kapcsolat@manysi.hu) forduljak észrevételeimmel.

Az nem zavart sem a Sándor palotában, sem a máshol dolgozó írástudó, jól fizetett jogvégzett nyelvhasználók és jogszabályokat szerkesztő – alkalmazók közül senkit, hogy az általuk megnevezett Intézetet a 206/2018. (XI.10) Korm. rendelet korábban már megszüntette, miközben a köztársasági Elnök úr számtalan helyen és alkalommal podkaszt előadásokat tart azóta is környezetvédelmi, vízgazdálkodási, energetikai és más kérdések tudományos megállapításaival kapcsolatosan tett, vagy teendő intézkedéseket javasolva és bírálva.

Sem őket, sem a többi némán maradtat nem zavarja azóta sem az, hogy nyelvünk leglátványosabb és legszélesebb körében használatos eszközének szégyenletes hibája ellen senki nem tett semmit, s egy szót sem szól. Arról, hogy a magyar televíziók hivatalos (állami?) közcsatornáinak (M1, M2, M3 DUNA, M4 SPORT, M5 Kultúra, M6 DUNA WORD) teletex oldalainak szerkesztői és üzemeltetői nem ismerik, nem használják a magyar ábécé betűit. Vagy, ha ismerik is, akkor sem használják az á,Á, í,Í, ó,Ó, ú,Ú, ű,Ű ékezetes betűket. Ezt a gyakorlatot kifogásoló leveleim ugyancsak válasz és ékezetek nélkül maradtak.

Most Önt is kérem tisztelt Miniszterelnök Úr: segítsen, javasoljon, változtasson!

Egy másik téma. Fantáziálok, mert félek.

Az elmúlt hónapokban többször visszatérő napi hírek voltak a győri tanárnő megszurkálásához (ugye milyen szép, pontos szakszófordulat egy gyilkolási kísérletre – idéztem a sajtó munkatársait!) kapcsolt események. Számomra különösen érdekes hír volt az illetékesek (?) vagy érintettek (?) azonnali intézkedése: szakértő pszichológusok gyors, lelki segítségét rendelték ki. No, nem a már többször, több módon lefolytatott, bemutatott korábbi tanárverések miatt veszélyes helyzetükben okkal félő, de most már ténylegesen is életveszélyben lévő győri tanárok (meg mások, például a tettlegességeket lassan megszokó orvosok és mentősök) számára, hanem a szegény, megrémült, megsértett, osztályozott, az iskolába bicskával járó, egyébként példás magaviseletű gyerekek, a jövőbeli gyilkos-jelöltek mellé. Legalább is a tévék híradásai szerint…

Igaz, a csodálkozás az én választásom. Én választottam az anti-age meg a pro-age mozgalmaknak, a sajtó és dr. Törőcsik Mária trendkutató egyetemi tanár közreműködésével nekem is felkínált csodás lehetőségek közül. Jól értettem? A trend-eket kell követni, nem a tradiciót? (Magyarul: a napi divatot kell majmolnom, nem a hagyományokat használni és védeni.) Hiszen azt olvastam a NÖK LAPJA 2019. szeptember 25.-i számának 74. oldalán, hogy az   „ idősebb korúak egy része úgy áll a kérdéshez, gyerekek, mit érdekel engem, ki, mit mond? Én ilyen vagyok, bakancsban megyek a székfoglalómra, mert azt szeretem, nem pedig a kiskosztümben, mert azt meg nem szeretem, hiába várják el. … Hogy ki melyiket választja, az mindenkinek a saját döntése.” És ekkor, tényleg a gyerekeket kell megvédeni a transzszekszuális, homofób, pedofil, globális anti-aging piac lobbijától. A szülők, az iskola, a társadalom, a Tisztelt Ház nem felelős a gyilkossági kísérletért? Még a krumplikért sem? Hol a bébidoll? Kiknek mi kellene? Elég a pszichológus?

Azóta már kissé változott a helyzet. A maga életét, fertőzésmentes utazási lehetőségét féltő – védő – szóvá tevő villamosozó pesti utast is megszúrták. Nem akarták meggyilkolni, nem akarták leszúrni, csak egy kicsit rendre utasítani a nyaka táján egy kis bicskával. Legalább is a tévék híradásai szerint…

Mivé lettél anyám nyelve? Jó lenne, ha e nemcsak térkép-táj szülőföldemen még lehetne magyarul írni és magyarul olvasni, honfitársaimmal magyarul szót érteni.

További sikeres munkálkodást és boldogabb, egészségesebb „időszakokat” kívánva küldöm üdvözletemet a még meglévő {?} magyar nyelv, kultúra és hagyomány újabb ütközeteihez

                                   Tisztelettel Siófokról, 2021. július 29-én,                                     Dr. Molnár János

Reményi Tibor

Ha mégis újraszületek ?

         A dolog akkor kezdett igazán érdekelni, amikor elolvastam Jankovich István 1992-ben megjelent könyvét saját klinikai haláláról és az onnan való visszatérésről (Túléltem a halálomat). Jankovich építészmérnök volt, és az 1964-ben bekövetkezett „halálos” balesetét olyan tárgyilagos pontossággal, olyan nyelven és fogalomkészlettel írta le, ami számomra egyből hitelesítette beszámolóját. Már ismertem Moody híres könyvét (Élet az élet után – a szerk.), de talán épp bestseller volta miatt kissé idegenkedtem tőle, nem tudtam a szenzációkereséstől elválasztani a valódiság elemeit. Jankovich Budapesten, Münchenben és Londonban tanult, építészmérnöki diplomát szerzett, a haburú után Budapesten kezdett dolgozni. 1956-ban a Műegyetemen tanított, diákjaival aktívan részt vett a forradalomban, és még abban az évben elhagyta az országot. Végül Svájcban telepedett le, ott érte a baleset a luganói országúton. Hat percig volt a klinikai halál állapotában.

A reáltudományok embere volt, érzéketlen a misztikára, csak a matematikailag és/vagy kísérletileg bizonyíthatót fogadta el valóságosnak. Az ő esetének hihetőségét kétségtelenül megerősíti az a tény, hogy magához térése és operációja után, még a kórházi ágyon azonnal írni kezdte friss halálközeli élményeit. Olyan elemi erővel élt benne az „átéltek” valósága, hogy mindenre „emlékezett”, és viszonylag könnyen le tudott írni több oldalnyi szöveget. Tudatában volt, hogy ha most nem rögzíti a „történteket”, akkor később az elmosódó emlékeket felülírhatja a fantázia és a későbbi benyomások, ami miatt torzulni fog a beszámoló. Ez a kórházi kézirat képezte könyvének vázlatát, főleg a konkrétumok tekintetében.  A halálélmény kitágította gondolkodását, ezután nem volt számára kérdéses, hogy a szellemi világ valóságos, sőt valóságosabb és erősebb, mint az anyagi. Beszámolójának egyik lényeges mondanivalója az a rádöbbenés, hogy a reinkarnáció létezik. Az életfilm lepörgése közben felvillantak előtte előző életeinek képei. Mérnök lévén, ezek mellé az „emlékképek”, majd a későbbi intuitív megérzések és az álomszerű (látomásos?) tapasztalatok mellé bizonyítékot akart keresni. Beszámolójában éppen ezt éreztem meggyőzőnek, hogy nem a „vagy hiszem, vagy tudom?” kizáró módján tette fel a kérdéseket - eleve azt tételezve, hogy amit hiszek, arra nem találhatok fizikai bizonyítékot, illetve amit egyszer bizonyítottam, azt nem kell többé hinnem -  hanem azt értette meg, hogy az intuíció nem ígéri ugyan, de nem is zárja ki az anyagi-testi bizonyíték megtalálását. A szellemi látásmód nem „haragszik” a meteriálisra (ellentétben a marxista materialistákkal, akik üldözték a szellem embereit!), sőt „örül” annak, ha arról az oldalról is sikerül az embernek belelátni a világ valóságába. Jankovich kutatni kezdte, voltak-e, és ha igen, akkor hol és mikor előző életei, és talált is tárgyi bizonyítékokat.

A reinkarnációról szóló óriási irodalom rengeteg „bizonyítékot” és majdnem ugyanannyi cáfolatot tartalmaz. A legkülönfélébb tudományágak képviselői elemzik a beszámolókat, főleg a regressziós hipnózisban nyert adatokra támaszkodva. Az úgynevezett bizonyítékok egy része számomra is elfogadható, bár közelebb áll hozzám Gyökössy Endre, a neves pasztorál-pszichológus szellemes vélekedése, miszerint „a reinkarnációban már előző életemben sem hittem.” 

Többek mellett Elisabeth Kübler Ross orvospszichológus munkásságát tanulmányozva és Carol Bowman Visszatérés a mennyekből c. könyvét elolvasva, egyre jobban megbarátkoztam az újraszületés gondolatával. Ismertem kisgyermekeket, akiknek elejtett mondatai, olykor hosszabb meséi arról szóltak, hogy ők már ezt vagy azt látták, itt és itt már voltak, stb. Baráti körömből tudok olyan eseteket, amikor egyértelmű volt, hogy a három éves kisgyerek nem láthatta sem tévében, sem képeskönyvben, nem is hallhatta szüleitől, amit mondott. Egy ilyen konkrét kijelentésnek a véletlenszerű valószínűsége gyakorlatilag egyenlő a nullával. A kollektív tudatalattiból szűrődnek be kicsiny agyába? De hogyan? Miféle közvetítő csatornán?

Az operatőr orvosok, anaszteziológusok, pszichoterapeuták, műtős asszisztensek, orvosi műszerészek, a kórházi technikai személyzet tapasztalatai ugyancsak perdöntőek lehetnek. A hálálközeli élményeknek az a magyarázata, hogy bizonyos agyterületek oxigénhiányos állapota idézi elő a hallucinációs élményeket, legtöbbször nem állja a meg a helyét. Hogyan lehetne ezzel magyarázni azt, amikor a műtőasztalon eszméletlenül fekvő, technikailag tájékozatlan beteg, aki soha nem látott még hasonló eszközöket, felébredése után lerajzolja a műszerek formáját, megmondja típusszámát, sőt még azt is, hogy mit mutattak a kijelzők, amikor ő már „halott volt”?  Az erről szóló beszámolók azt is kihangsúlyozzák, hogy az említett eszközök nem voltak a beteg látóterében, tehát még ébren sem láthatta őket. Nem létezik olyan oxigénhiányos állapot, amely az ébrenléthez képest ilyen többletinformációt képes regisztrálni és visszaadni, vagy, ha igen, akkor ez tényleg olyan csodája a tudatnak, amely azt bizonyítja, hogy semmit sem tudunk az emberi agy- és idegműködésről. A tudatnak, ha ez még tudat, olyan minőségéről lehet itt szó, amely nem köthető az ismert agyi funkciókhoz. Akkor mihez?  Mégis van olyan lélek vagy lélekrész, amely kiléphet a testből?

Nagyon keskeny a mezsgye amin mozoghatunk, ha nincs semmilyen személyes élményünk ilyenfajta fantasztikus dolgokról, csak gondolataink legmélyén mocorog valami sejtésféle, valami ködös ráérzés. Ahogy Jung mondta: „néha fáj bennünk az Isten-formájú űr”. Nem volt halálközeli élményem, nem vetettem alá magamat regresszív hipnózisnak, soha nem voltak olyan álombeli látomásaim, amit fizikailag bármi is igazolt volna, de nem tartozom a csípőből elutasítók közé sem. Az „egzakt” nyugati tudomány lényegében ma is materialista (sőt monetarista), és eléggé szenvedélyesen kitaszít magából minden más irányú megközelítést. Tudománytalanságra hivatkozva rengeteg értékes megfigyelést és adatot dobunk ki, nagyon sok élményt fojtunk el, vagy gúnyolunk ki.

A hitetlenekkel ellentétben azt tartom abszolút értelmetlennek, irracionálisnak, hogy csak ennyi legyen ember-mivoltom teljessége, amit mostani életemben átéltem. Olyan egyértelműen átszövi az anyagi-testi létforma szerkezetét az anyagon túli valóság „érzete”, hogy pusztán ez a tapasztalat rádöbbent egy élő szellemi kapcsolatrendszerre, aminek én is része vagyok. 

Senkit nem tudok és nem is akarok meggyőzni a reinkarnáció valóságáról, hiszen észérvekkel magamat sem tudom. Ez amúgy is merő képtelenség, mint ha egy olyan rádióval szeretném fogni a rövidhullámú állomásokat, amelyen csak URH sáv van. Nem fog sikerülni, pedig van adás a rövidhullámon, nem is kevés.

Szintén Jung írja saját élettörténetéről szóló könyvében: „Olyan érzésem volt, hogy a történelem egy töredéke vagyok, egy olyan szövegrészlet, amelyből hiányzik a megelőző és az azt követő szöveg. El tudtam képzelni, hogy éltem az előző évszázadokban és találkoztam olyan kérdésekkel, amelyeket nem voltam képes megválaszolni. Azért születtem újra, mert nem teljesítettem a rám kirótt feladatokat.”

»Tisztán kell látnunk: a reinkarnáció nem spiritiszta vesszőparipa, és nem a lét célja, hanem eszköz, amely a Célba segít. A Törvény, a „szemet szemért" kényszere és nyomorgatása, végül elvezet egy alapvető metamorfózishoz: „szükség néktek újonnan (értsd: mássá) születnetek.” (Jn. 3,7.)  (Szabó György)«

A halálközeli élmények átélői szinte kivétel nélkül gyökeresen másképp látják addigi és azutáni életüket, a változást egyértelműen pozitívnak élik meg. Azt a „színről színre látást”, amiben részük volt, nem lehet „épp ésszel” vizualizálni. Ezért nem működik semmiféle meggyőzés és bizonyítás, ha működne, már nem arról lenne szó. Legtöbbjük megszabadul a halálfélelemtől, és ezzel egyidejűleg felértékelődik előttük mostani életük fontossága és felelőssége. Mélyebben megértik, mekkora jelentősége van minden itt kimondott szónak, minden elkövetett cselekedetnek. Sokkal világosabban látják, hogy ez az élet valóban megismételhetetlen, az itt és most kapott (kért, vállalt) élet-alkalmat itt és most kell kihasználni, a reinkarnációról való filozofálgatásnak nincs halasztó hatálya a most elvégzendőkre nézve. Nem tesz felelőtlenné, ha komolyan számolok az újraszületés lehetőségével.

Akik erről többet” tudnak” (átéltek, üzeneteket vettek, látomásokat láttak, „elragadtattak”, ősi iratokat megfejtettek stb.), azt mondják, hogy mindenki önként és szabadon dönt arról, hogy mikor és hol szülessen újra. Mindegy is, hogy miféle lehetőségek merülnek föl, milyen létezés-tartományok között lehet „választani”, a fontos, hogy én dönthetek. A Jung szerint „rám kirótt feladatokat” nem külső kényszernek érzem, hanem belső vágynak.

Most csak arról tudok okoskodni, hogy racionálisan végiggondolt életemben mit tennék másként, és mit ismételnék ugyanígy. Visszatekintve eddigi életutamra, alig van, amit egészen másképp csinálnék. Tudom, érzem, hogy érzelmeim őszinték, és döntéseim szabadok voltak, akkor is, ha később sajnáltam, hogy milyen következményei lettek. Be kell látnom, hogy nem csak rajtam múlott, és, hogy a többi érintett ember is részese volt döntéseimnek és vállalásaimnak. Persze van, amit sajnálok, és másképp tennék, ha újra 15 éves lehetnék. Megtanulnék például rendesen táncolni, mert ennek hiányát sokszor éreztem. De ma sem mennék a Szovjetunióba egyetemre, ahogyan nem mentem 40 évvel ezelőtt, akármivel csábítanának is. Ezek a meggondolások persze nem mérhetőek ahhoz a döntéshez, amit majd akkor, ott a „másvilágon” hozok, ha hozok.

Ahhoz, hogy jól tudjak dönteni következő életem felől, annak a látásmódnak a birtoklása kell, amit az életfilm végignézése közben-után kapunk meg, erről itt és most értelmetlen és felesleges is beszélni.

Jézus mondta Nikodémusnak: „…ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.”  (János ev. 3:3.) és „Szükség néktek újonnan születnetek” (János ev. 3: 7.) Mit akart ezzel mondani? Vajon számára is természetes volt a reinkarnáció törvénye, mint ahogyan az ókori Egyiptomban és a hellén kultúrában?  A modern teológia és vallásfilozófia az eléggé megfoghatatlan erkölcsi, lelkiségi újjászületést érti ki (akarja kiérteni?) Jézus mondásából. A görög és az arám nyelv egyes tudósai úgy vélik, hogy itt a teljesen természetes, emberi testbe való újraszületésről van szó.  Ki tudja?  Talán meglepő, de a korai kereszténység is 300 évig tanította a reinkarnációt – a Biblia alapján -, amíg Julianus, majd Nagy Konstantin által erős római befolyás alá nem került az egyház.

»Head és Cranston A Reinkarnáció kelet-nyugati antológiája című könyvében olvasható a következő meggyőző összegzés: „Úgy látszik, a katolikus tudósok kezdik visszautasítani, hogy a római egyháznak bármi köze lett volna Órigenész kiátkozásához. Ezzel azt sugallják: az egyház téved, ha azt hiszi, hogy sok évszázadon át elítélte Origenészt. Azonban e tévedés egy katasztrofális eredménye még mindig megmaradt; nevezetesen, hogy kiutasították a keresztény hitből a lélek korábbi létezésének elméletét, vagyis a reinkarnációt”« (Noel Langley: Edgar Cayce a reinkarnációról) *

» Az előző életekre rengeteg bizonyíték létezik ugyanúgy, ahogy a másvilág létére is. Akik megjárták a halált, mind ugyanarról az érzésről számolnak be«: a – nem véletlenül földöntúlinak nevezett – boldogság, szeretet és végtelen nyugalom vette körül őket. Joggal gondolhatjuk, hogy ilyen az élet test nélkül, ám az eddigi tapasztalatok alapján ebből könyörtelenül ki kell szakadni, és elkezdeni egy újabb „kört” a földön, a fizikai létben.
Hipnotikus transzban különösebb nehézség nélkül érhetünk el korábbi életeket, és bár a módszernek az elmére gyakorolt hatása kissé kártékony, kétségkívül meggyőző, amikor valaki egy abban az életében ismeretlen nyelven kezd el beszélni, továbbá olyan részletekről számol be, amik teljesen illenek az adott korra és földrajzi területre.

A legérdekesebb talán azoknak a kisgyerekeknek az esete, akik néha minden átmenet nélkül elmesélték, hogy hívták őket az ezt megelőző életükben, vagy pontos leírást adnak az utcáról házról, ahol laktak, de van, aki a régi szüleit szeretné visszakapni, vagy az elsüllyedt hajóját siratja. Elgondolkodtató, hogy számos esetben ellenőrizték a gyerekek által megadott adatokat, és a legtöbb esetben pontos egyezésekre bukkantak.

A testenkívüliségre csak kevesen emlékeznek vissza, és ha mégis, a delikvens mélyen hallgat. Sokszor maga is kételkedik saját épelméjűségében. Pedig tudományos vizsgálatok is igazolják, hogy a lélek képes elszakadni a testtől. Az “out of body experiences”(OBEs), azaz a testen kívüli élmények – magyar átélők és külföldi kutatók szemüvegén keresztül elevenednek meg most előttünk.

A southamptoni egyetem kutatói 2000-ben 63 klinikai halál állapotából visszahozott személyt vizsgáltak meg kórházi körülmények között. Tizenegy százalékuk számolt be tiszta gondolatokról, érzelmekről, holott az EEG-műszer kétséget kizáróan bizonyította: a kritikus időben az agy elektromos aktivitása szünetelt!

A tudósok szerint lehetséges magyarázat, hogy a tudat valamilyen szinten független az agytól. Ahogy egy tévékészülék átalakítja az elektromágneses hullámokat képpé és hanggá, úgy használja a tudat gondolatközlésre az agyat. A „készülék” gyors ki- és bekapcsolása, vagyis a klinikai halál után maradhat valamilyen nyom arról, hogy a tudat elhagyni készült székhelyét.

A testen kívüli élmények rokoníthatóak az „érzékszerveken túli érzékeléssel” (ESP). Bár Hans. J. Eysenck, a londoni egyetem nyugalmazott professzora és Carl Sargent, a cambridge-i egyetem pszichológus doktora szerint a meghatározás nem túl szerencsés. „Normális” érzékelésünktől eltérőt, idegent sugall – pedig nem idegen, csak más. A látás, szaglás, hallás, ízlelés, tapintás mellett létezik egy régóta emlegetett, az öt felsoroltnál általában gyengébben működő észlelési forma is. Megérzés? Hatodik érzék? Ez a látható, illetve kézzelfogható anyaghoz nem köthető, viszont nagy valószínűséggel valós képesség számos történelmi rejtélyre, isteni csodára adhat magyarázatot. Ha nem foglalkozunk a tényekkel, attól azok még tények maradnak.

Nem tudom, mi az igazság. Azonban sok jel mutat arra, hogy olykor az igazság különösebb, meghökkentőbb, mint a legképtelenebb fikció… Nem tudom, lesz-e köze mostani eszméletemnek ahhoz a létállapothoz, amelybe lelkem kerül testem halála után. Magamra ismerek-e, ha minden mássá válik a túlparton? Azt sem tudom pontosan, „miből van” a lelkem, és meddig szárnyalhat a téren és időn túli valóságok végtelenjében. Ha újra is fogok születni, de semmire sem emlékszem mostani életemből, nem olyan-e az egész, mintha nem is én születnék újra? A logikus ész itt semmire sem megy… Nincs más bizonyosságom nekem sem, mint hogy „mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak vendége voltam”.  Csak egyszer voltam?  Csak egyszer lehetek? És csak itt, ezen Földön?

                                               ……………………..

*Órigenész ( (Alexandria 184 körül – Türosz, 254) görög nyelven alkotó egyiptomi ókeresztény teológiai író, exegéta, azaz a szentírás-magyarázat tudósa. Szerinte azok lelkei, akik itt a földön bűnt követtek el, halál után tisztító tűznek vettetnek alá, miközben a jók bemennek a paradicsomba. Órigenész számára nincs örökké tartó tűz, illetve pokolbeli büntetés. Minden bűnös megmentetik, még a démonokat és magát a Sátánt is megtisztítja az Ige. Miután ez megtörtént, Krisztus visszaérkezik, és minden ember nem anyagi, hanem szellemi testben támad fel. Ez az órigenészi tanítás szorosan kapcsolódik az apokalipszis gondolatához. A jelen látható világot egy másik előzte meg. A preexisztens emberi lelkek olyan szellemi létezők, akik elestek Istentől az előző világban, és ezért most anyagi testhez vannak kötve. A léleknek az előző világban elkövetett bűnei magyarázzák Istennek kegyelmének különböző mértékét, melyet itt a földön mindenkire külön-külön kiterjeszt. Ezt a gondolatot szintén kemény óegyházi bírálat érte. (A szerk.)


Feltalálók

Nagy találmányok, melyeknek alapötleteit a magyarok adták a világnak

Június 13. a feltalálók napja Magyarországon. Kevesen tudják, de a nagy találmányok, amelyeknek alapötleteit a magyarok adták a világnak, sokszor nem kaptak kedvező fogadtatást. A nemes nap alkalmából ismert és kevésbé ismert, zseniális honfitársaink történeteinek jártunk utána

Gróf Festetics Imre, a genetika megalapozója

Tolnai gróf Festetics Imre (1764–1847) használta először a genetika kifejezést, ezzel megelőzte a tudománynak hivatalos nevet is adó William Batesont, aki először jegyzett le törvényeket is.

A család birtokain már a 19. század első felétől európai színvonalú törzskönyvi nyilvántartásokat vezetett állatnemesítő és növényhonosítási kísérletekben. Festetics lényegében felismerte az öröklődés néhány fontos alapelvét és azt, hogy a természet genetikai törvényei különböznek minden más természeti törvénytől.

Jedlik Ányos, a zárkózott szerzetes

Jedlik Ányos (1800–1895) természetkutató és bencés szerzetes 1861-ben írta le korszakalkotó felfedezését, a dinamóelvet.

Bizonyított, hogy Jedlik a dinamóelvet Werner Siemens és Sir Charles Wheatstone előtt legalább hat évvel felismerte, sőt ő volt az, aki az elvet felhasználva egy úgynevezett „egysarki villanyindítót” is épített, amelyet 1859-ben mutatott be. Az első írásos dokumentum erről egyetemi leltárkönyve volt 1861-ben, de mivel találmánya ekkor nem vált ismertté, a dinamó feltalálása más nevéhez fűződik.

Werner Siemens Jedliktől függetlenül szintén eljutott a dinamó-elvig és működőképes dinamót készített. Találmányát 1866-ban ismertette és szabadalmaztatta, így a világ Siemenset ismeri el a dinamó feltalálójának.

Jedlik Ányos zseniális feltaláló és tudós volt. Eötvös Loránd megfogalmazása szerint azonban „volt egy nagy hibája is, a félénk zárkózottság, amely akadályozta, hogy másokkal érintkezése által tudományos látóköre bővüljön, és hogy viszont ő tudományával másokra éltető hatással legyen…”

A technológia, amit akár „preyszizálásnak” is hívhattak volna

Preysz Móric (1829–1876) is azon tudósaink számát gyarapítja, aki tudományos eredményeivel könnyen világhírnévre tehetett volna szert. Első kutatását a Természettudományi Társaság kérésére kezdte el, a felkérés céljaként azt tűzték ki, hogy megoldást találjon a tokaji bor minőségromlásának megakadályozására. A méltán világhírű ital palackozása után erjedni kezdett, íze megváltozott és az ital zavarossá vált.

Négy évvel Pasteur találmányát megelőzve, Preysz 1861-ben kimutatta, hogy a bor utóerjedése megakadályozható, ha zárt edényben 70-80 fokra melegítik, majd légmentesen lezárják. Eredményeit csupán előadás keretében ismertette, nem publikálta, így az eljárás később pasztörizálás néven vált ismertté. Talán teljesen feledésbe merült volna találmánya, ha a borkereskedő és hírlapíró Diósy Márton nem figyel fel a két kutatás azonosságára.

Emellett Preysz 1861-ben végzett vízvizsgálati és vízellátási kutatásai hozzájárultak ahhoz, hogy 1868-ban a pesti vízvezetékrendszer megépült. Részben neki köszönhető Budapest gázvilágításának megvalósítása is.

Frank Gábor, aki évtizedekkel megelőzte korát

Wilhelm Conrad Röntgen 1895. november 8-án figyelte meg, hogy a katódsugárcsőből ismeretlen sugarak lépnek ki. A magyar tudomány kapcsolata szoros volt az európaival, így a sugarak felfedezéséről rövidesen hírt kaphattak Budapesten is, melyet sikerrel meg is ismételtek.

A komputertomográf alapelvét Frank Gábor magyar mérnök (1908–1944) már 1938-ban leírta. Akkor számítógép és fototechnikai eszközök hiányában ez nem valósulhatott meg. Frank Gábort aztán 1944-ben munkaszolgálatra vitték, ahol meghalt, így találmánya hosszú időre feledésbe merült. Végül 1979-ben Godfrey Hounsfield és Allan McLeod Cormack közösen kapott Nobel-díjat a CT kifejlesztéséért.

A Napkirálynő, aki meghódította Amerikát

Itthon és a világban is méltatlanul keveset emlegetik a kiváló magyar tudósnőt, Telkes Máriát (1900–1995), akinek munkássága a mai napi nagy hatással van a világ energiatermelésére.

Az Egyesül Államokban „Napkirálynőnek” nevezték a kémikus, biofizikus feltalálót, aki a napenergia kutatásának egyik első képviselője. Magyarországon doktorált fizikai kémiából, de 1925-ben már a clevelandi klinika biofizikai osztályának vezetője lett. 1939-től egyetemi tanárként kezdett a napenergia hasznosításának lehetőségével foglalkozni. Szabadalmai közé tartozik a II. világháborúban az amerikai hadsereg által használt mobil napenergiával működő tengervíz-sótalanító berendezése.

1934-ben a New York Times egyetlen tudósként Amerika 11 legsikeresebb asszonya közé választotta. 2012-ben posztumusz választották be a feltalálók Nemzeti Dicsőségcsarnokába. Több mint száz publikáció, 39 szabadalom kötődik a nevéhez Az utolsót 90 éves korában jegyezték be.

1995-ben tért haza Magyarországra, és még ebben az évben 95 éves korában hunyt el Budapesten.

Bíró László találmányát valószínűleg ma is használta

Bíró László (1899–1985) újságíró, festőművész, feltaláló. Több ma is ismert találmánya volt, de az egy, ami világhírűvé tette, még ma is ott van szinte minden lakásban vagy irodában.

Bíró az 1930-as években készítette el Budapesten az első golyóstollat. Egy kis golyót szerkesztett a tollba, amely a tintát annak aljára vezette. Amikor a toll a papíron mozog, a golyó közben forog, így veszi fel a tintát, amelyet a papírra ken. Találmánya akkora sikert aratott, hogy – bár ma már kevésbé használt – az angolnyelv-területen a „biro” a golyóstoll egyik szinonimája.

Az 1960-as évektől a golyóstoll az egész világon elterjedt és általánosan használt íróeszközzé vált, ez azonban csak egy volt korszakalkotó találmányai között. A nevéhez fűződik még az automata sebességváltó, az elektromágneses továbbító berendezés, de a golyós dezodorok a mai napig az általa kidolgozott módon működnek.

Gábor Dénes, akinek főművét minél gyakrabban szeretjük látni

Gábor Dénes (1900–1979) Nobel-díjas fizikus, a hologram feltalálója. Első találmányát 10 évesen nyújtotta be, tizenöt évesen pedig már saját laboratóriumot rendezett be. Németországban a nagyfeszültségű távvezetékek tervezésével foglalkozott. A Siemens és Halske cégnél fejlesztette ki az első fontos találmányát, a higanygőz világítótestet, melyet utcai lámpák millióiban alkalmazták. 1933-tól a Tungsramnál folytatta a kutatásait, élete során száznál is több szabadalmat jegyzett.

Többek között úttörője volt az univerzális analóg számítógép vagy a lapos színes tv-képcsövek kifejlesztésének, de a világhírt a holográfia módszer felfedezése hozta el számára, amiért 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott.

Nem véletlen ez, hiszen a holográfiának számos alkalmazási területe ismert: védi a bankjegyeket a hamisítás ellen, de ennek köszönhető a 3D-s mozi vagy holografikus adattárolás is, ami nemcsak megnöveli a tárolható adatok mennyiségét, de ezek beolvasását is többszörösére gyorsítja.

Losonczi Áronnak köszönhetően látunk át a betonon

A Gábor Dénes- és Magyar Örökség díjas Losonczi Áron 2001-ben fejlesztette ki a LitraCon Classic fényáteresztő betont, melyet itthon „üvegbeton” névre kereszteltek.

Lényege, hogy a betonba optikai szálak milliói kerülnek, melyek átvezetik a fényt a kemény anyagon. Híre hamar körbejárta a világot, a Time magazin a 2004-es év legfontosabb találmányai közé sorolta.

Számos perben kellett megvédenie találmányát. A német Heidelbergcement például sajátjaként dobott piacra egy olyan terméket, amelynek az üvegbeton volt az alapja, de más hamísítók is forgalmazták a fényáteresztő betont, melyek ellen éveken át tartó pereskedés kezdődött.

Először 2009-ben döntött a bíróság Losonczi Áron javára, majd 2014-ben az Európai Szabadalmi Hivatal Fellebbezési Tanácsának ülésén helybenhagyták a döntést, melynek eredményeként Losonczi Áron szabadalma maradt érvényben.

(Forrás: Kisebbségi fórum - Temerin. Szerk. Ágoston András)

Reményi Tibor                                 Perben a (természeti) valósággal.

   „Az élet rövid, a tudomány végtelen,

   az alkalom múlékony, a kísérletezés veszélyes,

   az ítéletalkotás nehéz.”

   (Hippokratész)

 

Történt, hogy néhány héttel ezelőtt Franciaországban bírósági pert indítottak egy kakas ellen, merthogy túl hangosan kukorékol, és nem hagyja reggel aludni a nemrég a vidékre költözött jövevényeket, akik általában nagy városokból települtek át. Megunták a nagyvárosi élet rohanását, mozgáskényszereit, a mindent szabályozó hivatalok packázásait, és egyebek között a nagyváros folytonos lármáját, az éjjelente sem szűnő idegborzoló zajokat. Gondolták, Bretagne falvaiban vagy a tanyaközpontokban nyugalmasabb, minden tekintetben jobb lesz életük. Ha valamelyik városban volt jól fizető munkájuk vagy vállalkozásuk, hát autóval jártak be a többnyire 30-40 km-nél nem távolabbi munkahelyükre. Ám az áhított nyugalmat furcsa (legalább is nekik furcsa) hangok zavarták meg. Kora hajnalban nem átallottak kukorékolni a házigazda vagy a szomszéd kakasai, azok közül is egy, amelyik épp a legközelebb élte boldog baromfi-világát, egészséges torkából igen éles hangokkal jelezte hajnaltájt a tyúkoknak és a tanya többi lakójának, hogy „ébresztő”, felkelt a nap, és sűrű párafelhő száll fel az udvarról, jelezvén az éjszakai harmat elillanását.

Meg kell büntetni a jószágokat természetes viselkedésükért. Valami olyasmi indíttatásból, mint ami Dareioszt, a perzsa uralkodót ragadta el, amikor a vesztett csata után megkorbácsoltatta a tengert, ezzel büntetvén az ellene fordult tenger istenségeit. Mivel a legközelebbi perelhető jogalany a kakas illetve a tyúktelep gazdája volt, természetesen őt perelték be az újonnan jött lakók. A Bíróság a kakasnak adott igazat. Természet adta ősi joga kukorékolni. Az új lakóknak meg azt tanácsolta, hogy tanulják meg elviselni a vidék hangjait, színeit és formáit, ha ott akarnak maradni.

Sőt, a franciák egy új törvényben biztosították a növényeket és állatokat, hogy „joguk van” hangjukat hallatni, és mindennemű életfunkcióikat (beleértve a „tehénlepényt” is!) gyakorolni azon a területen, ahol élnek. Az ott élő embernek pedig el kell elviselni a rigók füttyétől a vércse vijjogásáig, a tehén bőgésétől a kuvik huhogásáig, a fák lombját suhogtató szellőtől a dühöngő szélvihar dörömböléséig, a jégesőtől a hófúvásig minden jelenséget, amit természeti környezetük produkál.

Arról nincs tudomásom, hogy végül is a jövevények átgondolták-e helyzetüket, eredeti szándékukat, valamint a természet igencsak stabil, ősrégi rendjét, és ráébredtek-e, hogy a remízből 3:50-kor kikanyarodó villamos hosszas fülsiketítő nyikorgása, a kukás autók dübörgése nem különb a kakasszónál, sőt… ‒ és maradtak a faluban, vagy mégis máshova költöztek...

A történet tragikomikus. A kakas nem azért fog ezután is bátran kukorékolni, a kacsa meg hápogni, mert ezt a francia törvények megengedik. Sokkal magasabb rendű élettörvény-nek, a génjeibe programozott ösztöneinek engedelmeskedik, amióta csak él a Földön. Az efféle felesleges törvényekkel magát teszi végtelenül nevetségessé az ember. Ez az eljárás csak nevetséges, de nem veszélyes. Ha már a jogrend kikényszerítette a pert, legalább józan, értelmes ítélet született.

A másik irányú szélsőség viszont veszélyes, amikor, szembe menve a természetes valósággal: ostoba, romboló, természet- és életellenes szabályokat és törvényeket képes alkotni pl. az Európai Unió, az USA és ezek követői. De a sajtó, a társadalom nagy tömegei és a közember nem nevetségesnek érzi magát, hanem fejlettnek, büszkének és természetesen demokratikusnak.

Tudjuk, hogy amióta a génsebészet képes (egyéb mikrosebészeti beavatkozásokkal együtt) a DNS-ben lévő nukleotidok szekvenciáinak (≈sorrendiségének) átrendezésére, azaz a genetikai kód átírására, azóta megvan az esélye, hogy háromlábú disznót, kétormányú elefántot és ‒ néma kakast is tudjunk „gyártani”.

Az emberen vagy az emberben pedig ugyancsak molekuláris genetikai módszerekkel  egész személyiségére kiható anatómiai és fiziológiai „módosításokat” vagyunk képesek elvégezni. Valószínűleg itt a határ, ahol feltétlenül meg kell(ene) állnunk. Amikor már ilyen mértékben és mélységben szólunk bele az élő anyag mikro-és nanoszerkezetébe, akkor már saját emberi mivoltunkat fenyegetjük, és tudományunk átcsap öngyilkos tendenciákba.

Tudom, hogy a természeti környezet, a világegyetem és az ember viszonyáról rengeteget beszéltek, vitáztak, írtak az avatott vagy avatatlan kutatók, tudósok, írók és politikusok. Ezúttal ‒ a kakas ürügyén ‒ mégis hadd szélesítsem ki a témát, felmutatva néhány olyan vonatkozást, amely hétköznapi gondolkodásunk kavargásában nem gyakran jut el tudatunkig, és nem érinti meg érzelmeinket.

A természeti valóságnak végtelenül sok megnyilvánulása, látható és láthatatlan része van, a földi anyag változatosságától, a földi élet megszámolatlan véglényeitől, fajaitól és fajtáitól kezdve az univerzum(ok)ban  milliárd fényévnyire lévő eseményekig és jelenségekig.

Szeretjük hangoztatni, hogy az utóbbi 300 évben technikánkkal és technológiáinkkal átalakítottuk a természetet. Úrrá lettünk a természeti világon, megváltoztattuk a teremtett világ viselkedését, közvetlen céljaink szolgálatába állítottunk fantasztikus erőket és hatásokat. Holott igazán nem változtattunk meg semmit, csupán a természet benne rejlő hatásmechaniz-musait tereltük más irányba, más utakra és más következmények felé. Ehhez van hatalmunk, a valódi változtatáshoz nincs. Eközben mi emberek mintha valóban megváltoztunk volna. Legalábbis gondolkodásunk és igényeink szerkezetét alaposan „modernizáltuk”. Messze eltávolodtunk a természet adta rendtől és életszabályoktól. A természetes életvitel jellemzőitől. A körülmények és feltételek megváltoztatására van felhatalmazásunk, és ezzel is hatalmas átalakulásokat vihetünk végbe világunk külső képén.

Átszerkesztett anyagi világunk erősen visszahat ránk.

Magunk teremtette káprázatok és abszurd igényeink rabjaivá lettünk. Maximális komfortot követelünk minden élethelyzetben, születéstől a halálig. Úgy hisszük, ebben a művilágban boldogabbak vagyunk, leszünk. Ezért nem bírjuk már elviselni a kakas hajnali kukorékolását sem.

Az emberi megismerés határai a végtelenbe nyúlnak. Ám a természet alapelemeit és alaptörvényeit nem változtathatjuk meg. Amit megtehetünk, az a nagyobb-kisebb részegységek, esetleg a parányi alkotóelemek átrendezése, szerkezeti egymásba kapcsolódásuk meg-változtatása. Tudnunk kell, hogy ezeknek az „átalakításoknak” is mindenképpen a természeti alaptörvényeknek kell engedelmeskedniük. Az emberi tudomány és technika „csak helyzetbe hozza” a megfelelő anyagokat és energiákat.

Gondoljunk példaként a hajózás őskorára, amikor az ember rájött arra, hogy ha az állatbőrt vagy valamilyen vásznat az uralkodó szél irányára merőlegesen feszíti ki, akkor a szél nagyobb sebességgel hajtja a hajót, mint az evezős rabszolgák serege. Az ókori hajós nem tett mást, „csak” helyzetbe állította a „vitorlát”. Sem a szél, sem a víz, sem a hajó faanyaga nem változott, csak célszerűen rendezte el azok kapcsolódásait. Persze ez a „csak” óriási szellemi teljesítmény, még akkor is, ha a tudós kutató „véletlenül” fedezi fel az előállott jelenséget. Ahogyan Alexander Fleming figyelt fel magára hagyott baktériumtenyészetének gombásodására, amelyből azután megszületett a penicillin. Ezek a „csak”-ok jelentik az egész természettudomány óriási fejlődését és szerteágazó hatalmas birodalmát.

Hadd említsek még további egyszerű példákat.

Ha egy több ezer éves, erdők borította hegyoldalról elég nagy területen kivágjuk a fákat, nem teszünk mást, mint megváltoztatjuk a táj szerkezetét és képét. Azután a természet teszi a magáét, saját törvényei szerint, amelyek eddig is érvényesek voltak, csak nem volt terük a megnyilvánulásra. Az esők és a szél fellazítják a talajt, mert a fák nem fékezik és nyelik el az elementáris (és természetes!) erőket. Minden eddigi rend felborul. A talaj fellazul, megcsúszik, ezernyi köbméter és tonna föld és kőzet omlik a mélybe, a talaj közeli életformák elpusztulnak vagy elmenekülnek. Szabályozatlan vízfolyások, áradások, sárlavinák keletkez-nek. Mit változtatott meg az ember? Csupán az elrendezést. Az ember az élet fejlődése által hosszú időn át kialakult rendbe/rendszerbe belenyúlt, és tönkretette. Nem könnyű jóvátenni, ha egyáltalán megvan rá az akarat.

A tűz az őselemek egyike. Fűthetünk vele a kandallóban, vagy felrobbanthatunk vele egy olajfinomítót. Ugyanazzal a tűzzel. Gyúanyag+oxigén+hő kell hozzá. A lényeg ugyanaz: az egyik 800 °C-on ég, a másik 2000 °C-on, a nap felületén pedig átlagosan 6000 és 8000 °C között örvénylik a gázburok.

Az atomreaktorban ugyanaz a folyamat zajlik le, mint a magmában a föld mélyén. Kb. 6000 km mélyen nehéz atommagok folytonos hasadása tartja fenn az óriási hőmérsék-letet, elektromosan töltött részecskeáramok hozzák létre az erős mágneses teret, befolyásolva ezzel a Föld forgását, keringési pályáját és idejét. Központi csillagunkban, a Napban magfúziós folyamatok „termelik” az óriási energiát, amelynek „megszelídült” sugárzása 150 millió km-ről is táplálja a földi életet, köztük az emberét is.

Alapvető természeti állandók és törvények szabályozzák naprendszerünk, az ismert galaxisok, és talán az egész világegyetem működését.

Természeti állandóknak nevezzük azokat a mennyiségeket (a számokhoz tartozó mértékegységekkel együtt), amelyek helytől és időtől függetlenül mindenütt állandóak az ismert világegyetemben. Az alapvető fizikai törvények matematikai leírásakor ezekkel az állandókkal kell számolnunk. A természeti állandókat és a természeti törvényeket nem változtathatjuk meg! Ezek az anyagi valóság alappillérei.

A fény sebessége a vákuumban mindenütt állandó. Legfeljebb elhajlik, interferál, megtörik és elemi színekre bomlik, de elektromágneses és részecske-jellege nem változik.

Az elemi töltés-mennyiséget, az elektron és a neutron tömegét, az egyetemes gáz-állandót, a Faraday-állandót, vagy a Planck‒féle állandót nem tudjuk megváltoztatni. Szeren-csére! Vagy hála Istennek?! Ugyanez a helyzet még számos, az ismert világegyetem jelenlegi működését biztosító természeti állandóval, amelyik bármelyikének csak milliomodnyi meg-változásával felborulna a Naprendszer, sőt talán az egész galaktikus világ egyensúlya. A földi élet mindenesetre megszűnne létezni!

Az elemek és a természetes vegyületek, ásványok, ércek, kőzetek, folyadékok és gázok nyugalmi alaptulajdonságai nem véletlenül olyanok, amilyenek. Egyrészt így stabilak, másrészt így képesek reakcióba lépni más anyagokkal, ha azt bizonyos körülmények úgy kívánják (pl. az élő sejtet alkotó szerves vegyületek létrejötte, „megteremtődése”).

A víz nem véletlenül + 4°C-on a legsűrűbb, azaz a legnehezebb. Azért, hogy lehető legyen a víz alatti élet. A 0°C-nál nehezebb víz lejjebb süllyed a fagyhatárnál, tehát a felszíni rétegek alatt nem fagy meg, így ott lenn virulhat a vízi élővilág. A vízen kívül a természetben nincs más anyag, amelynek folyadékfázisa nehezebb lenne, mint jéggé fagyott formája. A víznek még számos olyan egyedülálló tulajdonsága van, amelyek nélkül nincs élet.

A fotoszintézist annyira természetesnek vesszük, hogy bele sem gondolunk abba a „csodába”, miként kapcsolódik egymásba a napszakok váltakozása, a növények éjszakai széndioxid-felvétele és nappali oxigénleadása, hogy egyensúlyt teremtsen az állatvilág és az ember széndioxid- kilégzése és oxigénszükséglete között. Ez a nagyon rövid funkcióleírás nem képes akár csak sejtetni azokat a bonyolult energetikai, fotokémiai és biofizikai részfolyamatokat, amelyek a nap 24 órájában megszakítatlanul, de észrevétlenül végbemennek a földi élettérben

A Jupiter erős gravitációs tere képes megakadályozni, hogy az űrben ismeretlen pályákon száguldó aszteroidák a földnek ütközzenek, megsemmisítve akár az eddigi kultúra egészét, az emberi életet és még ki tudja mi mindent. Az óriási testvérbolygó gravitációs

mezeje többnyire maga felé tereli és eltéríti az ütközési pályától az esetleg felénk repülő, akár bolygó méretű, pusztító aszteroidákat vagy üstökösök darabjait.

Mellőzve a sok tudományos bizonyíték felsorolását, úgy tűnik, mintha az egész galaxis (univerzum?) a földi életnek kedvező, az ember számára élhető, sőt optimális környezet fenntartásáért működne („dolgozna”).

Anélkül, hogy vitát kezdenénk az intelligens tervezettség elméletéről, el kell ámulnunk azon az összhangon, „halálpontos” illeszkedéseken, amely szerint a számtalan állapotjellemző összedolgozik, és úgy alakítja kb.15 milliárd év óta (és tartja fenn máig!) az univerzum fejlődését, hogy létrejöjjön a Föld nevű bolygó és a földi élet összes szükséges és elégséges anyagi-energetikai feltétele.

Paul Davies híres mondása szerint „A természet az életet pártfogolja”.

Ráadásul minden összefügg mindennel! Nem vállalkoznék rá, hogy levezessen, hány és milyen kanyarokon és ugratókon át függ össze a kakas kukorékolása a vas atomsúlyával, ‒ de hiszem, hogy van „összefüggés”, mert kell lennie.

Ne pereljünk, ne hadakozzunk hát a csodálatosan megalkotott természeti valósággal, aminek igazi eredetét és „vezérlő intelligenciáját” még ma sem értjük. Úgyis csak magunk bírái lehetünk, ami eleve kizárja az igazságos ítélkezést. Ha csatázni akarunk, megkaphatjuk magának a Természetnek sajátos és olykor nagyon fájdalmas, „kegyetlen” válaszait. Tudásunkat, ismereteinket bővítsük, ne látszólagos, mégis önpusztító hatalmunkat!

Értsük meg jól, hogy mint jelent a Bibliában, a Teremtés könyvének elején kimondott isteni parancs: „az Úristen elhelyezte az embert az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt  (1 Mózes 2:15.).

2021. január               -

BLU201205-7807-1810