ÁGOSTON ANDRÁS

Szolidaritás?

Miközben az EU balliberális bölcsei már azt számolgatják, melyik tagországnak hány afganisztáni menekültet kell befogadni a szent szolidaritás nevében, már Magyarországon is elindult az ellenzéki propaganda.

A magyarországi balliberális korifeusok és nyomukban a külhoni közösségekben működő elvbarátaik is, a szemforgató találgatásokba kezdtek. Rendben van-e, hogy a magyar kormány csak azokat az életüket mentő afgán menekülteket akarja befogadni, akik a magyar katonai kontingens szolgálatában álltak? Vagy, az országos méretekben kibontakozó új hatalom ténykedése következtében tömeges üldöztetést szenvedő más, lényegében valódi menekülteket is. A szent szolidaritás nevében.

Ha félretesszük a tényt, hogy az USA csakúgy, mint valamikor az angolok, majd a nyolcvanas években a szovjet rendfenntartók, egyszerűen elbaltázta a húsz éve zajló demokráciaexportot, a nagytőkések érdekeinek védelmét, nos, akkor is marad a kérdés, mi lesz, ha a szolidaritás elvének alkalmazása akár többmilliós afgán menekültáradathoz vezet?

Hát, ez az.

Szerencsére a szolidaritás leghevesebb harcosai közül is sokan észhez tértek. Már nyugaton sem igen akarják megismételni azt a baklövést, amit 2015-ben a német kancellár követett el. Hogy a migránsveszély nem vicc, saját hibáinak elismerése nélkül, maga Angela Merkel ismerte el ki.

Magyarországnak, mivel kormánya ezekben az években is elvszerű politikát képviselt, nem nehéz követnie az eddigi külpolitikai vonalvezetést. Orbán Viktor közölte: mi csak azokat az afgánokat fogadjuk be, akik magyar zsoldba szegődtek.

Mi lesz a többiekkel? Meg a szolidaritással?

Mivel a világban kószáló több százmillió menekültet, akik a jobb élet reményében rohamozzák a gazdag országokat, úgy sem fogadhatjuk be, követni kellene egy jó tanácsot. Ne őket hozzuk ide, hanem a segítséget vigyük oda, ahol arra valóban szükség van.

Hogy ezt is a magyar miniszterelnök javasolja? Na és akkor mi van?

Eddig a „nagyok” nemigen fogadták meg Orbán Viktor tanácsait. Ha látják a közelgő vihart, még meggondolhatják magukat. Ez lenne a kiút.

(Augusztus 24.)

Kampányok

Két nagy kampányt kell végigküzdeni, s megnyerni, nekünk, magyaroknak. Belföldön a jövő évben esedékes országgyűlési választásokon kell kétharmados győzelmet aratni, az Európai Parlamentben pedig a Soros-párti balliberális rohamokkal küzdhetünk meg. Mindkét csatában győznünk kell, ha meg akarjuk tartani a nemzet Fidesz – KDNP pártszövetség által meg megalapozott felemelkedését.

Egyik küzdelem sem lesz könnyű. A másik ideológiai tábor is sorsdöntőnek tartja e kampányokat. A késhegyre menő közdelem megkezdődött.

A tét nagy. Mindkét oldalon nagy.

Ha a jelenlegi tehetetlen magyarországi balliberális ellenzék 2/3-ot sem kap a 2022. évi parlamenti választásokon, szembe találja magát a Soros-barát európai balliberálisokkal. Menthetetlenül jön a darabontok fiatal nemzedéke. Az öregek meg Gyurcsánnyal az élen mennek a lecsóba.

A nemzetközi Soros-brigád – ha nem küldi a padlóra a magyar és lengyel ellenfeleit – szintén megújul, mert meg kell újulnia. Akkor is így van ez, ha a jelenlegi helyzetben nem a magyar és a lengyel nemzet az igazi ellenfelük az európai porondon. Mert az igazi ellenség nem alszik. A bevándorlók nemzedékei egyre magabiztosabban mozognak új hazáikban, s nem elégednek meg a már kiharcolt „no go” zónákkal. Folyamatosan jön az afgán utánpótlás.

Nehéz elképzelni, hogy ezek a siralmas körülmények nem döntik meg a magyarhoz hasonlóan tehetetlen a balliberálisok nemzetközi brigádját, mégis úgy tűnik az ő távozásuk nem jövőre lesz napirenden.

A tét égis mindkét oldalon nagy. Mindkét oldalon sok a veszteni való. Nemcsak a hatalmi igényeket illetően.

Jöjjenek hát a plebejus lelkületű, a nemzetállami eszmék képviselői. Az új szabadságharcosok, akik megmozgatva a nemzeti oldal egészét, vállalják a sorsdöntő küzdelmet. Csak a nemzeti oldalon vannak ugyanis olyan meggyőződéses vitézek, akik ha kell, nemcsak szembeszállnak a balliberálisokkal Magyarországon és a külhonban, de le is győzik azt. Egyszerűen azért, mert nemzeti közösségük érdekeit tartják első sorban szem előtt.

Magyarországnak és a magyar kormánynak igaza van, s a véleménye hangoztatásának van anyagi alapja is. Orbán Viktor nem a levegőbe beszél. Ahogy teszi ezt olyan sok nagymellényű politikai ellenfele. De nem ám!

(Szeptember 12.)

Forró ősz előtt

Miután így kirajzolódott a szembenállók tábora a hazai és a nemzetközi színtéren is, megállapíthatjuk: a politikában bizony forró ősznek nézünk elébe.

A magyar kormány és a szuverenisták, akik végtére is kontra föderalisták, saját elképzeléseik mentén akarnak élni és alkotni. Veszélyes politikai közegben akarnak megmaradni.

Ezért mondhatja Orbán Viktor, hogy „nyugaton egy rosszul meghozott döntés könnyen korrigálható, de itt Közép-Európában minden hiba vagy tévedés, lehet, hogy az utolsó”.

Elejében a balliberális európaiak azt hihették, hogy jövőre a magyarországi parlamenti választásokat megnyerhetik a helyi komprádor ellenzékkel. Ahogy forrósodik a helyzet, a volt gyarmattartó, az Európai Egyesült Államokért ácsingózó balliberálisok már belátják, ezzel a magyarországi ellenzékkel nem mennek sokra. Az ugyanis tehetetlen, és élősködő természete miatt győzelemre képtelen.

Most úgy látszik, elhatározták átveszik a konkrét irányítást. Az Európai Unió befolyásos körei egészpályás letámadással igyekeznek úrrá lenni a számukra nem sokat ígérő helyzeten. Magyarország és Lengyelország is –,védekezik.

A brüsszeli bürokraták támadásain túl azonban itt van az amerikai elnök vezetésével lezajlott afganisztáni összeomlás. S vele a migránsvonulás veszélye, melynek sötét fellegei ott gyülekeznek a látóhatáron.

S ami ellen – a legrosszabb forgatókönyv érvényesülése esetén – nincs apelláta.

Most következik a versenyfutás az idővel, majd a kemény, reméljük nem a végső ütközet. Meg a választások.

Kirajzolódik a magyarországi országgyűlési választások tétje: a nemzetiek kétharmados győzelme. Ideje, hogy a valóban megerősödött középosztály a nemzet oldalára álljon. Ne csak szóban, de tettekben is. Hiszen az ő bőrére is megy a játék. Eddig nem panaszkodhatunk.

Veszteni nincs mit, nyerni annál inkább.

(Szeptember 13.)

Nekünk áll a zászló

Ezen a helyen már többször foglalkoztunk a magyar nemzeti oldallal szembenálló balliberális világ - ide értve annak minden összetevőjét - piszkos ügyeivel. Ma már összeállt a kép. Mindenki láthatja, két világ összecsapásáról lesz a közeljövőben szó. Nagy a tét, vérre megy a játék, nincs esély a megegyezésre. Ám legyen.

A balliberális oldalon találjuk Soros érdekeltségeit, Karácsony Gergelyt meg Ursula von der Leyen EB elnököt. Úgy tűnik, a másik oldalon ők lesznek a főszereplők. A mienken ott van a magyar kormány és Orbán Viktor miniszterelnök.

A küzdelem tárgya migránsok befogadása, a magyar gyermekvédelmi törvény, valamint a helyreállítási alap Magyarországot megillető része.

Az igazság?

Hát az kétségtelenül a mi oldalunkon van, csak kérdéses, elég lesz-e a győzelemhez. Biztató azonban, hogy nálunk van az ész, a politikai készségek, egy bejáródott, tehetséges csapat, s ami egyre fontosabb lesz, a magyar megoldásokat pártoló nyílt, ma még kissé rejtőzködő szimpátia, amely az egyes országok vezetői felől tapasztalható.

Nagy megmérettetés lesz. Ha azonban a magyar nemzeti oldal szavazói is lépnek, s a fülkék magányában lehetővé teszik a Fidesz – KDNP pártszövetség újabb kétharmados győzelmét, nekünk áll a zászló.

A történelemben volt már hasonló eset. Valamikor 1948-ban Josip Broz Tito a háborúból alig kikászálódó szocialista Jugoszlávia vezetője, a Tájékoztató Iroda támadása idején, nem mással, mint a nagy Sztálinnal csapott össze.

Egészen más történelmi körülmények között, megkockáztatva az összehasonlítás veszélyét is, meg kell állapítanunk: abban a csatában a kommunista Dávid legyőzte a kommunista Góliátot. Emlékezetes politikai győzelem volt.

(Szeptember 16.)

Fordulat?

A hír: felminősítette Magyarországot a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő péntek éjjel Londonban bejelentette, hogy az eddigi "Baa3"-ról egy fokozattal "Baa2"-re javította a magyar államadós-osztályzatot.

Nem lenne ebben semmi különös, ha nem tűnne fel a viszonylag nagy gyorsaság. Amelyet a magyar pénzügyesek sem vártak. Emlékezetes, hogy korábban úgy vártuk a hitelminősítők értékelésének javulását, mint a messiást. Két-három évvel ezelőtt a nemzetköziek nemigen siettek.

Mindenesetre, néhány hónappal az országgyűlési választások előtt, a nemzetközi dicséretek minden kormánypártnak jót tesznek. A Fidesz – KDNP pártszövetségnek is. Nem mintha nem állna elég jól a szénájuk, hiszen az Orbán-kormány végül is korszakalkotó eredményeket mondhat magáénak. A COVID 19 sem tett akkora károkat, mint sok más tehetetlen kormány esetében, sőt a gazdasági visszapattanás a jó gazdasági vezetésnek köszönhetően gyorsabban megtörtént, mint másoknál.

Igaz viszont, hogy a magyarországi balliberális ellenzék teljes egészében elbénázta a mögöttünk hagyott időszakot, nincs releváns mondanivalója, lényegében nemzetárulóvá vált, a veszély mégis fennáll. A nemzetközi balliberális segítség nagyon megerősödött, de azon az oldalon is elismerik: most vagy soha. A Fidesz- KDNP pártszövetség győzelme esetén két-három mandátum idejére biztosítottnak látszik a nemzet felemelkedése és megalapozottnak látszik a további gazdasági fejlődés is.

Mindent összevetve, el kell ismerni, nagy a választások tétje.

A hitelminősítők kissé sietős, a magyar kormánynak kedvező értékelése, mintha valami nekünk megfelelő elmozdulásról szólna. Mintha a pénzközpontok is kezdenék unni az Európai parlament LIBE bizottságának a Magyarország elleni ámokfutását.

Fordulat? Ez még nem az. De valami megmozdult. Ott, ahol kell. A nagy pénzek fészkében. S ez végül is jó.

(Szeptember 25.)

****************************************************************************************************************

ÁGOSTON ANDRÁS

Aki á-t mond, mondjon b-t is

Csak elismeréssel szólhatunk a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) állásfoglalásáról, miszerint elítéli az LMBTQ-vandalizmust: a pozsonyi templomok és egyházi épületek megrongálását. Következetesek abban is, hogy szóvá teszik Ivan Korčok szlovák külügyminiszter közösségi oldalán megjelent, Kövér László Somorján elhangzott beszédének bírálatát. Nevezetesen, hogy „a magyar politikai képviselők állandóan megnyitják a történelmi kérdéseket”.

Igaza van a felvidéki magyar pártnak, hiszen a tények „felemlegetése” nem sértheti a szlovák politikum érzékenységét.

Csakhogy az MKP, s egyáltalán a felvidéki magyar politikai elit a lamentáción túlmenően, most az egyesülésük történelmi folyamatában tehetnének még valamit.

Azt, amit már a rendszerváltás hajnalán minden Kárpát-medencében munkálkodó magyar pártnak meg kellett volna tenni.

Soha vissza nem térő alkalom, hogy a helyi hatalmat megkínálják a nemterületi magyar politikai autonómia egy lehetséges modelljével. Nem a területi autonómia modelljéről van szó, hisz magyar vonatkozásban az eddigi történelmi tapasztalatunk ismeretében az nem lenne alkalmas a politikai párbeszéd teljes kibontására.

Különben, az a szomszédságpolitika, amelyet a magyar kormány – a kisebbségi közösségek érdekében is – nagy sikerrel folytatat a szomszédokkal, mintha meghaladta volna a területi autonómiákról szóló három évtizedes vitát.

A nemterületi, politikai autonómia viszont, különösen, ha a hadrafogható modell formájában kerül a szomszédos a többségi hatalom asztalára, s nem követel területi elhatárolódást, legfeljebb berzenkedést válthat ki. Afféle felkiáltó jelként figyelmeztethet arra, hogy a kisebbségi kérdés természeténél fogva állandó figyelmet kíván.

Hogy az ilyen lépés politikai felelősséget, bátorságot feltételez? Igen, ez így van.

(Augusztus 5.)

Napirenden a kétharmad

Ahogy ez várható volt, a 2022. évi magyarországi parlamenti választások kampányában napirendre kerül az országgyűlésben megvalósuló kétharmados nemzeti többség kérdése. Mint olyan parancsoló szükséglet, amin Magyarország további felemelkedése múlhat. A Fidesz – KDNP pártszövetség újabb győzelme Orbán Viktor vezetésével.

Konkrétabban, egyre inkább kitetszik, hogy a nemzetáruló Brüsszel-hiten levő balliberális ellenzék már ott tart, hogy – külső segítséggel – alkotmányos puccsot kíván megvalósítani már akkor is, ha a választásokon csupán egyszerű többségre tenne szert. Egyelőre nincs jele annak, hogy ezt a nyugati hűbéresek határozottan ne támogatnák. Sőt!

Ha valaki úgy gondolja, hogy a demokrácia-bajnok brüsszeli balliberális többség úgy sem tenné meg, nos, az lassan kiábrándulhat. Nemcsak a Tavares jelentéstől errefelé megnyilvánuló Magyarország-ellenes jogi manipulációk sora, de a hivatalos Brüsszel által indított és tervezett támadások bizonyítják: a jogalap nélküli kötelezettségszegési eljárások hatékony politikai fegyverként is bevethetők.

Ismeretes, az uniós szerződések értelmében a Bizottság jogi lépéseket tehet – kötelezettségszegési eljárást indíthat – azok ellen az EU-országok ellen, amelyek nem hajtják végre az uniós jogot. A Bizottság az Európai Unió Bírósága elé utalhatja a vélelmezett jogsértés ügyet, a Bíróság pedig egyes esetekben az általa hozott elmarasztaló ítéletben pénzbüntetést szabhat ki.

Kétli-e manapság bárki is, hogy ezek a brüsszeliták érdekeik védelmében, s a magyarországi darabontjaik megsegítésére mindent, de éppen mindent bevetnek? Nem hiszem.

A nemzeti oldalnak s a Kárpát-medencében élő magyar közösségek kettős állampolgárainak pedig a kétharmad érdekében kell mindent, s annál még többet megtennie.

Mert a mi magatartásunk is hagy kivetnivalót maga után.

Jó lenne felhagyni az elterjedt tévhittel, hogy alapjában véve nincs gond, hiszen a magyarok tömegeit nem lehet balliberális maszlaggal bebolondítani. Ők is látják, mi folyik itt, s a végén oda szavaznak, ahova kell. Mozgósítani kell. S ebben mindannyian részt kell vegyünk, nem várhatjuk az égből a mannát.

Mozgósítás közben kell rájönnünk, kik a potyautasok. Itthon is meg otthon is. A kisebbségi közösségekben látnunk kell végre kik azok, akik segédeszköznek tartják a kettős állampolgárságot, s a nemzeti ügyért se kiállni, se áldozatot hozni nem akarnak. Akik számára az csak az anyagi előnyökkel járó pályázáshoz nyitja meg az utat.

Látnunk kell a mozgósítás folyamatában ki az, aki vállalja a harcot az árnyékba húzódó balliberálisokkal, s ki az, aki közülünk maga is a kisebb ellenállás vonalán haladva kerüli az összecsapásokat, a megmérettetést.

Mindezt azért, hogy végül meglegyen az erős kétharmad. Mellyel a következő Orbán-kormány is kiállja a legkülönfélébb megpróbáltatásokat. 

Most kell kidomborítani nemzeti sajátosságunkat, amelyet Arany János a Toldiban olyan nagyszerűen fogalmazott meg: "Ha nő a veszély, nő a bátorsága".

Vállalnunk kell a személyes küzdelmet a magyarság további felemelésében.

Sikerülni fog, mert nekünk van igazunk.

(Augusztus 14.)

Mi sem természetesebb

Annak idején a szociológiai adatfelvétel módszereivel és magával a szociológiai elemzésekkel összefüggésben a professzorom kifejtette: igaz, hogy az eredményeket már korábban is ismertük, de, ha azok módszeres kutatások útján kerülnek nyilvánosságra, akkor nagyobb bizonyossággal fogadhatjuk az eredményeket, mintha csupán egyéni vélelmekről folytatnánk eszmecserét. Milyen igaza volt!

Eddig is tudtuk, hogy Soros György Magyarország ellen használja a pénzét, de ma már a volt belső munkatárs beismerése alapján bebizonyosodott: a Norvég Alap pénzeit nem független magyarországi alapítvány közvetítette a kedvezményezetteknek.

Mivel a magyar kormány is megállapította, a „pénzosztás” eddig is megfelelő jogalap nélkül zajlott, mi sem természetesebb, minthogy a nemzeti kormány az előállt helyzetet jogi lépésekkel, akár bírósági úton szándékozik megváltoztatni.

Ezt természetesen, csak támogatni lehet. Nem engedhető meg, hogy a Magyarországnak az idevágó jogi egyezmény alapján járó pénzt egy a Soros hálózathoz tartozó s ellenőrzése alatt álló csak névlegesen civilszervezet államellenes célokra használja fel. Még hozzá a tőzsdecápa személyes „iránymutatása” szerint.

Mégis elővigyázatosságra van szükség.

Afganisztán eleste után valószínűleg rajtunk át, új migránsözön indult Európa felé, s ezért még nagyobb szükség lesz az EU-n belüli „szolidaritás” kiterjesztésére.

Másrészt, a migránsok útja nemcsak a nyugat-balkáni térségen keresztül vezethet el Nyugat-Európába. Ami csak erősítheti a „szolidaritás” iránti igényt.

Ha mi magyarok kitartunk, már pedig ki fogunk tartani, megfelelő manipulációval irdatlan szankcióra is sor kerülhet. S ezzel összefüggésben a feldühödött volt gyarmattartók kiszorítósdiba kezdhetnek.

Kezdhetnek, de remélhetőleg sikertelenül.

Mindennek fényében a magyar kormány által kilátásba helyezett jogi lépések a Soros-Norvégia duó önkényeskedésével szemben az utolsó csepp lehet a nagyok poharában.

Most van szükség államférfiúi bátorságra, nem kevésbé a tisztánlátásra. Hát abban is mi vagyunk az erősebbek. Bizonyság lehet erre az Afganisztánban bekövetkezett nyugati politikai csőd ténye, hogy másról most ne is essék szó.

(Augusztus 16.)

Magyar választási kampány EU szinten?

Akár három okunk is lehet arra, hogy sikeresnek ítéljük meg a törekvést, ha egyáltalán volt ilyen, melynek célja a magyar választási kampány európai szintre emelése lehet. Mert az ok egyszerű: könnyebb lesz a küzdelem az EU-ban, ahol mégiscsak az érvelésnek is helyt kell adni. Érvekre ugyanis magyar belpolitikai kampányban a balliberálisoknak már most sincs szüksége. Részben a külső támogatás, másrészt a nemzetiek és balliberálisok egyre világítóbb antagonisztikus ellentéte miatt.

A gyermekvédelmi (pedofil) törvény felfordulást okozott a balliberális Európában. A másik a hetes cikk szerinti eljárás – Magyarország illetve Lengyelország tekintetében mindenképpen – melyben a 2022. évi magyarországi parlamenti választásokig aligha fejeződhet be. Végül, a harmadik ok talán a legfontosabb: mi legyen konkrétan a helyreállítási kölcsön euró millióival? Nálunk és az EU-ban egyaránt.

Mindhárom ok arra utal, hogy az igazi küzdelmet az Európai Unió (EU) szerveiben kell megvívni. Olyan eszközökkel, amelyeket a magyar szabadságharcos politikusok bizonyítottan jobban forgatják, mint a Soros pénzén hizlalt, élemedett brüsszeliták.

Lehet még más oka is annak, hogy a magyarországi választási kampány, legalább részben, érintse a balliberális Európa akár létérdekeit is, a fontos mégis az, hogy az európai csatazaj, amely egyértelműen Magyarország illetve a magyar nemzet ellen irányul, akarva akaratlan bizonyítja: az ellenzék voltaképpen a balliberális Európa helyi fiókjaként működik. Amit a magyar választók is jól látnak, s várhatóan helyesen értékelnek.

Magától értetődik, hogy ezt a tényt világossá a magyar választók előtt, Magyarországon és a külhoni kettős állampolgárok körében is. Ha meg kell érte küzdenünk, annál inkább.

Mi magyarok a nemzet érdekét szoros történelmi helyzetekben mindig felmértük. Így lesz ez jövőre, a 2022. évi parlamenti választásokon is. 

                                                                                                              (Június 27.)

Kihívás

Orbán Viktor a Szamizdat 11. című politikai esszéjében szembeállítja a Magyarországon folyó vitát, amelyben balliberális ellenzék az európai mentorok megbízottjaként nemzetellenes politikát folytat, a nemzeti oldal pedig elvben és gyakorlatban síkraszáll a nemzetállam mellett. A lényegi vitát pedig áthelyezi az Európai Unió (EU) intézményi színterére.

A magyar miniszterelnök az európai balliberális fősodor tézisekben összegezett lényegére reagálva megadja a nemzeti oldal választási programmá lényegült válaszát: „Ha egyben akarjuk tartani az Európai Uniót, a liberálisoknak tiszteletben kell tartaniuk a nem liberálisok jogait. Egység a sokféleségben. Ez a jövő”.

Lehet-e bárkinek is kétsége a felől, hogy a Szamizdat 11. nem más, mint a 2022. évi magyarországi választások kampányának találó, s a lényeghez ragaszkodó áthelyezése az Európai Unió szintjére? Aligha. Látszik ez abból is, hogy Orbán Viktort az Európai Tanács legutóbbi ülésén, az EU-tisztségért epekedő holland miniszterelnökkel az élen, falanxban támadták a „szivárvány zászlós miniszterelnökök”.

Nem meglepő, hogy magát a szintváltás tényét a teljességgel alkalmatlan magyarországi balliberális ellenzék sunyítva tudomásul veszi, s ráveti magát az egymást marcangoló koalíciós partnerek belső vitáira, kisstílű versengésére. Nem is tehet mást, hiszen a magyar kormány eredményeivel nem lehet észérvekkel szembeszegülni.

A jelenlegi politikai nemzedék történelmi vitája tehát megkezdődött. Ebben a küzdelemben Orbán Viktor és csapata harcra kész és nem áll a vesztes oldalon. A végső győzelemhez azért arra is szükség van, hogy a csapat a terepi munkát megszervezze, tisztességesen elvégezze, és saját személyes részvételével kiterjessze a külhoni magyar állampolgárokra.

Ha ez sikerül, és miért ne sikerülne, 2022-ben a választások után kétharmad bizonyíthatja, hogy a magyar nemzet újabb nagy lépést tett előre a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai és közjogi integrációja folyamatában.

Sikerülni fog.

                                               (Június 29.)

Darabontként a kampányban

A magyar balliberálisok várják a nyugati instrukciókat

Mára bebizonyosodott, a 2022. évi parlamenti választások magyarországi kampányában, megmozgatva a határon túli magyarokat is, a nemzeti oldal mérkőzik meg a nemzetközi balliberális erőkkel, amelyek segítenek és átveszik a tehetetlen ellenzék néhány fontos funkcióját.

Mióta nemzetközi Soros-brigádok képviseletében Mark Rutte holland miniszterelnök vette magához a karmesteri pálcát, elmondható, hogy a magyar választások kampányának legfontosabb politikai része az Európai Unió (EU) intézményi szintjein zajlik. Jelzi ezt Rutte minapi bejelentése, miszerint Magyarországot térdre kell kényszeríteni. Jelzésértékű a magyar balliberálisok sunyítása is. Ők sem határolódtak el Rutte kijelentésétől.

Mindez gyakorlatilag három dolgot jelent:

a magyar balliberális ellenzék Soros darabontjaként vesz részt a választási kampányban;

a magyar balliberálisok eszmei és politikai szolgaként vállalják és várják a nyugati instrukciókat;

a magyarországi választási kampányban az ellenzék máris a felforgató Soros-módszertan nemzetellenes eszközeit használja, s itt nem is várható ltozás.

A magyar nemzeti erőknek megfelel a kétszintű választási kampány. Nemcsak azért, mert így belpolitikailag világosan elválik a tüdő a májtól, de azért is, mert a kormánypárt a hazai helyzetet jól ismeri. Nemzetközi szinten pedig az érvelést tekintve egyértelmű a fölénye. Az érvek ereje mellett elhangzott a fontos politikai alapállást jelző miniszterelnöki válasz: több tiszteletet a magyaroknak.

A magyarországi politikai vezetés az erős érvein túlmenően, napirendre veszi az elfogadhatatlan gyarmatosítói mentalitás bírálatát is. Ami rendjén is van.

Nem kockázatmentes ez a magyar felelősségvállalás, de látni kell, a szabadságért folytatott küzdelem nem életidegen a globális világrend kiépítésére vonatkozó Soros-féle megbízottak pénzzel bélelt rohamai közepette is.

Nemzetközi szinten a nemzeti helytállás, a magyar választások során pedig a belső felforgató tevékenység legyűrése, s az újabb kétharmad megvalósulása lehet a bizonyság, hogy a zsidó-keresztény alapú Európa átvészeli a jelenkori balliberális támadásokat is.

Úgy legyen.

                                                           (Július 6.)

Ágoston András írásait a „Kisebbségi Fórum Temerin” híroldalán juttatja el rendszeresen.

Elvált a tüdő a májtól

A 2022. évi magyarországi országgyűlési választások kampánya végre egyenesbe került. Akit érdekel, az tudhatja: a kormányerők a magyar nemzet érdekeit védik, a balliberális, darabont ellenzék, a külföldi mentorok intencióinak megfelelően, küzd a nemzeti érdek mellőzéséért.

Nem lesz tehát gond a kampányban, mindenki szabadon dönthet, a nemzeti, vagy a nemzetellenes erőket részesíti bizalmába. Nem mintha ez nem lett volna eddig is jól látható, de a maga számára mindenki összegezheti az okokat is, amelyek alapján döntésre juthatunk.

A vízválasztó az Európai Parlament (EP) minapi magyar ügyben folytatott vitája lehet. A balliberális magyar képviselők, így Donáth Anna, Dobrev Klára és Cseh Katalin is, nyíltan odaálltak európai barátaik mellé, s együtt szapulták a magyarokat, majd megszavazták a beterjesztett parlamenti határozatot. Eszerint a magyarországi gyerekekre rá kell szabadítani az LMBTQ reklámmenedzsereket. Elvált tehát a tüdő a májtól. A magyarországi ellenzék bizonyítottan nemzetellenes.

Mi következik mindebből?                          

A választási kampányban három dologra érdemes odafigyelni. Az első, hogy az ellenzék nemzetellenessége többé nem billog, hanem tény, amire érdemes odafigyelni, s szükség esetén, nevén kell nevezni a gyereket.

A kampányban a nemzeti oldalnak jól jön, ha az egyes ellenzéki megnyilvánulásokra érthetően főleg találóan, pontosan és hangosan reagálunk.

Harmadszor és talán ez a legfontosabb, az a mozgósítás. A tudatos, meggyőződésen alapuló, ha kell szenvedélyes kampány. A választási eredmények alakulását a nemzeti oldalon nagyban befolyásolhatja a nemzettudatos fiatalok lendületes, őszinte, meggyőző fellépése.

Készen áll a Fidesz – KDNP pártszövetség az effajta mozgósításra? Igen, készen kell állnia.

Ha újra kétharmadot akarunk. Nem is annyira párt-, mint inkább nemzeti érdekből.

                                                                       (Július 9.)

Nyilvántartásba velük

Annyi már a hazaárulással felérő ellenzéki megnyilvánulás, hogy a futószalagon érkező napi újdonságokat gyorsan elfelejtjük. Ez a feledékenység a 2022. évi országgyűlési választások már elindult kampányában könnyen megbosszulhatja magát. Veszélybe kerül az olyannyira szükséges újabb országgyűlési kétharmad. Ha ez bekövetkezik, a mozgósítási hiányosságok miatt, legfeljebb egyszerű többségre számíthatunk. Mind az országban, mind a külhoni magyar állampolgárok között.

Figyelemmel a külső és belső nyomásra, veszélybe kerülhet nem más, mint a magyar szabadság. Ahogy a Fidesz – KDNP Pártszövetség által olyan jól irányított gazdasági felemelkedés is. Hogy is ne, hiszen az Orbán-kormány idejének jelentős részét már most is a minden irányból ránk zúduló balliberális nyomás elhárítására kénytelen fordítani. Különösen, ha a külső támadásokat a rezidensként, a magyar érdekek ellen dolgozó magyarországi ellenzék fékevesztett támadásokkal egészíti ki.

Láthatjuk, az ellenzék (Momentum, DK) képviselőinek áruló fellépése az Európai parlamentben oda vezettek, hogy Magyarország ellen most kötelezettségszegési eljárások indultak a pedofiltörvény, de a határvédelem ügyében is.. Védekeznünk kell. Sikeresen, ahogy eddig is tettük.

A többi között azzal is, hogy megfelelő módon név szerint is nyilvántartásba vesszük a legsúlyosabb balliberális támadások hordozóit. Az ellenzéki jelöltek esetében mindenképpen. Hogy a választási mozgósítás folyamatában minden szavazóhoz eljuthassanak e fontos információk. S a választópolgárok ott a fülke magányában a helyzet teljes ismeretében hozhatják majd meg a nemzetünk felemelkedése szempontjából fontos döntésüket.

Milyen nyilvántartásról lehet szó?

Olyanról, amelyet az adatvédelem szempontjából nem érhet kifogás. Ennek sikeres megalkotásához, innovációs készségünknek megfelelően, nem férhet kétség.

Mert a magyar jövőnek nincs alternatívája

                                                           (Július 20.)

Párhuzam

Ami nem egészen az. És mégis.

Az eszmélésem első éveit a Vajdaságban Adán, nyomasztó hangulatban töltöttem. Gondterhelt arcok körülöttem. Sztálin, Tito nevei röpködtek a levegőben. Vacsora közben szüleim suttogva tárgyalták meg, hogy Józsi bácsit, apám nagybátyát elvitte az „OZNA”. Valami tengerparti szigetre.

Az idősebbek errefelé tudják, miről volt szó. Akkor 1948-ban és a következő években Sztálin rárontott a renitens Titóra, a jugoszláv kommunistáknak a hatalomban éppen megmelegedő vezetőjére. Ideológiai okokkal fedezett (nagy)hatalmi érdekből. Ahogy ez jobb házaknál ma is lenni szokott. A szovjetek háborús szövetségeséből (Tito a háború végén már mindenképpen az volt), így lett az akkori budapesti rádióban „láncos kutya”, belőlünk meg, a határ közelében sunyító, minden neszre összerezzenő magyarokból igencsak zárt, háborút félő közösség. (A félelem mélysége csak sokkal később tudatosodott bennem.)

Hogy miért jut ez most mind eszembe az eszement brüsszeli ideológusok Magyarország elleni hajszáját látva?

Nos, mondjuk ki: akkor is államférfi szegült szembe a hatalmaskodó, Jugoszlávia szuverenitására acsarkodó ideológussal, s ma is az történik. Világok harcáról, részben a hatalmi törekvések túlburjánzásáról, másrészt a kommunista illetve a balliberális törtetéssel szemben, a szuverenitás védelméről volt szó akkor is, most is.

Akkor Tito került ki győztesként, ma pedig a nemzeti érdek, a szuverenitás védelmében a magyar miniszterelnöknek áll a zászló.

Hol a párhuzam?

Más történelmi körülmények között, más eszközökkel, folyt a politikai küzdelem, de a győzelmet, a nemzeti érdek érvényesítését, csak államférfiúi erényekkel rendelkező politikusok vívhatják ki. Az esély most is az igaz, a nemzeti oldalon van. S ez most is így van jól.

                                                                              (Július 23.)

Zavarban az ellenzék

Népszavazást kezdeményez a magyar kormány a gyermekvédelem ügyében. Maga az ötlet nem is új, még kevésbé ördögtől való. Ennek ellenére fenékig felzavarta a kissé már posványos állóvizet, amelyből az ellenzék a külföldi segítő ötletek ellenére sem tud kikecmeregni.

Jól látszik ez abból, hogy Gyurcsány neje, Dobrev Klára, aki lévén, hogy okosabb, mint a teljességgel inkompetens Karácsony Gergely, a miniszterelnöki előválasztási listán lassan budapesti főpolgármester elé kerül. Mára ő lett a lista, illetve az egész ellenzék megmondó embere.

A főjós szerepében mindenképpen. Már múlt év elején megmondta, Orbán politikája miatt bukhatunk el mindent. Az EU-pénzeket mindenképpen. A vészjósló kijelentések ekkora tömege sem jelent újdonságot. Megszoktuk.

Van-e mégis valami új a tülekedő balliberális ellenzék soraiból? Ha van is, ez hál’ istennek a nemzetiek előnyét növeli. Húzzuk alá, a gyermekvédelmi törvény keltetette nemzetközi csinnadratta a 2022. évi magyarországi országgyűlési választások kampányát európai szintre emelte, s ennek következtében a hazai ellenzék sima követő módba kapcsolt.

Újra megvillantotta foga fehérjét: most is rárontott magyar nemzettársaira. Az ellenzéki pártvezetők sem tagadják például a legújabb közvélemény-kutatásokat, miszerint az ellenzéki szavazók többsége is támogatja a kormányt, amiért az tiltja az LMBTQ aktivisták óvodai ámokfutását. S mégis, a veszett fejsze nyele után kapkodva tovább szajkózzák mentoraik magyarellenes vádjait.

A darabont-szemlélet megnyilvánulásának tekinthető a kéretlen baloldali hamisítás, hogy Brüsszel ellenzi a magyar kormány, a gazdasági helyreállítási pénzek szándékos késleltetését célzó, költségvetési eszközökkel történő áthidalását.

A nemzeti érdek e kiárusítását, választási kampányról lévén szó, néven kell nevezni.

Aki a nyugati támadásokat, immár az ország anyagi érdekeit veszélyeztetve kiszolgálja, nos, az nemzetáruló.

A nemzeti érdekek elárulását – tekintettel a külföldi mentorok tevékenységére – csak az újabb képviselői kétharmaddal tudjuk fölényesen és sikerrel elhárítani.

Erre kell hát összpontosítanunk.

                                                                              (Július 29.)

***********************************************************************************************************

Gyurcsány a két világ között

Érzelmileg is. Láthatjuk, milyen leplezetlen gyűlölettel fordul a magyarok, a magyar érdek ellen.

A kommunista érában szocializálódott s gyorsan, viszonylag magas polcra jutott. Éppen elkezdte volna élvezni a hatalmi struktúrában megszolgált stallumot, jött az bizonytalanságokkal teli úgynevezett rendszerváltás. A nagy sodrásban ő valahogy mégis jól helyezkedett. Jól nősült, s az após régi rendszerben elfoglalt vezető szerepének köszönhetően, valamint az anyós jól helyezkedő, a régi-új vezető kabinetfőnökének segítségével a napos oldalon kötött ki. Oldalán az új folyamatosságot megtestesítő feleségével szép magánvagyonra tettek szert. Ez bizony kívánatos karrier lehetett volna abban az átrendeződő új világban is.

Csakhogy ő most már többet akart. Ilyen pedigrével politikai hatalomra tört.

Ehhez viszont ki kellett jönnie a napfényre. A szovjet típusú berendezkedéshez eszmeileg eddig hűséges, a kiszolgáló funkciót szükségszerűen fel kellett váltani valami újjal. A nemzeti gondolat számára idegen volt (jól látszott ez a kettős állampolgárság iránti viszonyulásáról), de ahogy az MSZP-ben gyülekező volt párttársai ő is, csak patront váltott. Csatlakozott a nyugatias, globalista politika szintén nagyhatalmú képviselőihez. Most azokat szolgálja. Nem titok, nemzete ellenében pénzért (is).

A többi az már Magyarország legújabb politikatörténetéhez tartozik.

Az eddigi, bizonyára igencsak vázlatos kép nem adhat feleletet arra a forrongó, fel-felcsapó gyűlöletre, amivel Gyurcsány csaknem harminc éve mérgezi a magyar politikai közéletet.

Egyszer majd valaki megfelelő történeti távlatból szemlélve a Gyurcsány-jelenséget jobban meg tudja világítani a fröcsögő, dühös elégedetlenséget, amellyel hősünk a világ, a mi világunk felé fordul.

Amit már ma is megállapíthatunk: ő elégedetlen magával, de a világgal is, amelyben ma már nem is választhatja a jó oldalt. A nemzeti oldalt, amelyben Orbánnal az élen ott vannak az önmagukkal elégedett politikusok. Az alkotó régiek és tettre kész újak. Mert a nemzet javát szolgálni, nos, ez az igazi öröm. Önmagával elégedett politikus Gyurcsányból soha nem válhat. A globalizmus ugyanis nem hozhat felhőtlen elégedettséget még a csúcson járó keveseknek sem. Más szóval, nincs változás.

Gyurcsány kezdettől fogva a magyar érdek elárulására építette karrierjét. Előbb a szovjeteknek, most a globalistáknak árulkodik. Ez a tény valahol mélyen nem hagy nyugtot neki. Ahogy követőinek sem.

Őket, Soros Györgyöt is, az elégedetlen nyugtalanság kíséri egészen az aktív életük végéig. Ma ez valószínűsíthető.

Megérdemlik.

                                                                          (Május 29.)

Alkalmatlanság

Van az úgy kevésbé kiélezett helyzetekben, hogy a politikusi alkalmatlanságot el lehet mismásolni, akár még – elfogadhatatlan trükközéssel – el is lehet rejteni. Olyankor, s az országgyűlési választási kampány ilyen, a konkrét esetek sorozata a bizonyság rá, a cseles igyekezet nem hozhat látszateredményt sem.

Karácsony Gergely nyelvtudással, illetve a különböző szintű diplomák megszerzésével összefüggő, ma már ordító hiányosságai jelzik, hogy a politikában az efféle rejtekezés, csak időleges lehet. Budapest főpolgármesterének a politika szféráján túlmutató alkalmatlansága napról napra megmutatkozik. Olyannyira, hogy a miniszterelnök jelölt botladozása egyre inkább felveti a kérdést, milyen kormányfőre van szüksége Magyarországnak az előttünk álló nem gondmentes években?

Kétség sem fér hozzá, az ország, a nemzet hajójának irányításához olyan kompetenciákra van szükség, amelyek megléte vagy hiánya sorsfordító lehet. Elég, ha a balliberálisok nemzetállamok bekebelezésére irányuló nemzetközi támadássorozatra, a migráns- és más hasonló fajsúlyú ügyekre gondolunk, látnunk kell, hogy a megfelelő, már bizonyított rátermettség olyan feltétel, amellyel a leendő magyar miniszterelnöknek a nemzet érdekében rendelkeznie kell.

Ne kerteljünk.

Képzeljük el a helyzetet, amelyben az Európai Tanács az EU legfontosabb döntéshozatali szervének összejövetelein, tehát az állam- és kormányfők között zajló, sorsdöntő csatározásokon nem Orbán Viktor képviseli Magyarországot és a magyar érdekeket, hanem tolmácsával az oldalán Karácsony Gergely vitézkedik. Ő, aki jelenleg, még a vele szimpatizáló Deutsche Welle (DW) újságírója elől is megfutamodik. Feltehetően csupán azért, mert ott helyben angolul, vagy németül kellene kommunikálnia.

Nesze neked érdekvédelem.

                                                           (Június 8.)

Miért kell a (harmadik) kétharmad?

Jövőre országgyűlési választásokat tartanak Magyarországon. Szavazati joga van a kettős állampolgároknak is. A választási kampány Magyarországon, nagy lendülettel, máris megkezdődött. A mozgósítás a Kárpát-medence érdekelt kisebbségi közösségeiben, egyelőre alapfokon, szintén megkezdődött.

Kampánytémákban nincs, és nem is lesz hiány. Ennek több oka van. Az első és a legfontosabb, hogy Magyarországon, ahogy eddig sem, nem egyszerű politikai váltógazdálkodásról van szó. Ma már látszik: a nemzet alapérdekei tekintetében sokkal kiélezettebb lesz a politikai küzdelem, mint korábban bármikor.

A választás tétje Magyarország minden tekintetben zajló gyors felemelkedése. Pontosabban, azok a módszerek, amelyek alkalmazása meghatározza a felemelkedés vagy éppen a hanyatlás dinamikáját. A politikai hozzáállásbeli különbségek már a rendszerváltás hajnalán, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) megalakulását követően kialakultak. A követendő politikai stratégia megválasztása elejétől fogva mélyülő ellentétekhez vezetett.

Mára a magyar érdek elsődlegességére figyelemmel az azt realizáló nemzeti oldal és a nemzetközi zsoldba szegődött balliberális oldal között bizony átjárhatatlanná váltak. A szembenállás intenzitása, részben a hidegháború lezárása óta újra termelődő nemzetközi feszültségek növekedésével, illetve az egyik vagy a másik világpolitikai erőhöz való csatlakozási kényszerrel is magyarázható. De, csak részben.

A világméretű dilemma, a csatlakozásra ösztönző kényszer Magyarországon külön fénytörésben mutatkozik meg. Az Orbán-kormány országépítésben eredményes tíz éve bizonyság arra, hogy az illiberális, nemzeti érdekekre épülő demokrácia, meg a belőle kisarjadt munkaalapú gazdaságpolitika csodákra képes. Olyan eredményekre, amelyeket még a szoros csatlakozásra váró erőknek is respektálnia kell, lásd Németország.

Másrészt, a feltétel nélkül behódolt tíz éve idegen lózungokat szajkózó magyar balliberális ellenzék, alkalmatlansága folytán a szövetségeseinél is csak mérsékelt támogatást élvez. Azzal a feltétellel, hogy a Soros-féle nemzetközi balliberálisoknak saját politikai projekt helyett, jó előre hűséges kiszolgálást ígér. Lásd a Gyurcsány-féle progresszív ígéretek széleskörű kínálata, mint amilyen az „európai magyarok”, vagy az európai ügyészség felmagasztalása.

Nem kellenek hozzá széleskörű ismeretek, vagy a történésekre való rálátás, a két oldal közötti különbség a magyar választási kampányban máris jól kivehető.

Ha ez a felismerés megalapozott, és miért ne lenne, nos, akkor jó eséllyel várható, hogy a magyar választók, a kettős állampolgárok is, jól dönthetnek. Megszülethet a harmadik kétharmad. A Fidesz – KDNP pártszövetség olyan kétharmados parlamenti többsége, amelyre mind a bel- mind a külpolitikában szüksége van, ha az ország és a nemzet felemelkedéséért vívott küzdelmét folytatni akarja. Aminek lényege a legszélesebb értelemben vett nemzeti érdekek következetes érvényesítése.

Ezt a jól kitapintható törekvését a nemzeti oldal egy feltétellel valósíthatja meg. Ha nem azt várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb.

Még jó, hogy eddig sem ezt várta.

                                                                                   (Június 9.)

Valamire mégis jó a magyar-portugál 0:3

Miközben a közvélemény a nemzeti oldalon értékeli a vírus utáni pozitív jelenségeket, amelyek előrelépést, valami jót jeleznek számunkra, s így felértékelődik magyar-portugál után közösen elénekelt himnusz is, nos, eközben a sportvonatkozásoktól függetlenül, markánsan körvonalazódik a nemzetellenes erők magatartása. Az egyik oldalon ott állnak a nemzetiek, a másikon pedig a nemzeti érdek árulói. A 2022-ik évi parlamenti választásokon dől el, hogy a szavazók melyik oldalt tűntetik ki bizalmukkal.

Kezdjük az alján.

Korányi Dávid Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadója, jó barátjának a felesége, Mihalik Enikő Instagram-sztorijában írja: „Istenem, de jó lesz végignézni, ahogy Portugália elpicsáz minket… ne legyen igazam, hajrá Magyarország!”.

Jóindulatúan gúnyolódna? Aligha. Az alpári hang inkább azt valószínűsíti, hogy a Magyarországon ismert modell, aki már tudatta, gyermekét Amerikában kívánja megszülni, nem lelkesedik túlságosan a magyar válogatottért.

Több példa is mutatja, hogy a balliberálisok, ha a magyar nemzet érdekeiről van szó, hajlamosak alpári hangot használni, s azt egy közhellyé degradált fordulattal, igen, akár kigúnyolni.

Kié a nemzet érdek?

Az ellenzék az utóbbi időben felismerte: a nemzet, a nemzeti érdek figyelembevétele nélkül nem megy. Idegesen keresgélik, a fogást a nemzeti oldal nagyjain. Nem túl nagy sikerrel. Ilyen próbálkozás, ha valamelyik ellenzéki fellengzős pózba vágva magát, felteszi a kérdést, kié a nemzet? Csak ezért, hogy felelhessen, s megállapíthassa: a nemzeti érdek nem kisajátítható. Különös bája van a dolognak, ha ezt a nemzeti oldal képviselőivel folytatott vita hevében állapítja meg. Tévesen. A politikában ugyanis mindenki állíthatja, hogy a nemzeti érdeket képviseli. Mert az igazi kérdés nem az, ki az igazság birtokosa, hanem az, kinek van hitele, kinek az érvelését hiszik el legtöbben. Más szóval, kinek van nagyobb politikai tábora.

Nem ritka az sem, hogy valaki ráutaló magatartással emeli ki, hogy neki a nemzeti érdek nem fontos. Mindenki láthatta a televíziós riportot, melyben Dobrev Klára miniszterelnöki aspiráns sleppjével együtt elhagyja a színhelyet, ahol kivetítőn kísérte a portugál-magyar meccset. Hidegen hagyta, hogy az összecsapás végén a magyarok, a csapat és a szurkolók együtt éneklik el a Himnuszt.

Persze, mit érdekli ez őt, aki már régen az Európai Egyesült Államok himnuszát fújja. Ahogy az internacionálét is. Nem baj, ezt is elviseljük, csak végül a nemzeti oldalnak legyen meg a kétharmada.

Mert a magyar miniszterelnöknek van igaza: a járvány, a bevándorlás és Gyurcsány Ferenc jelenti a legnagyobb veszélyt. A 0:3 tehát arra is jó, hogy valaki újólag kimutathassa a foga fehérjét.

                                                                                   (Június 18.)

Nyugdíjasok forradalma

Hogy milyen mélyreható a válság, amely Európán belül valamelyest Magyarországot is befolyásolja, látszik abból is, hogy a választási kampányba a múltban gyökerező tapasztalatokkal rendelkező szocialista forradalmi logikával terhelt nyugdíjas, illetve nyugdíjas korú, volt tisztségviselők nem kis szenvedéllyel igyekeznek bekapcsolódni. Vadabbnál vadabb ötletekkel, amelyek valahogy mind a lenini hatalommegragadás taktikájához közelítenek. Nem is rejtekezve.

Az ötletek csúcsa Gyurcsány nyomán, hogy a megnyert választások után hozzá kell látni „az alaptörvény és a választási törvény módosításához, a pártok gazdálkodásához és az alkotmányos intézmények átalakításához”. Vannak még vadabbak is. Az egyik ideges, türelmetlen öreg, Vörös János, kimondja, a jogállami keretek felrúgása jó megoldás lehet.

Kell korszerű megalapozás? Van az is.

Kis János, az SZDSZ volt elnöke az egyik később szégyenlősen visszavont hozzászólásában, igazi forradalmár módjára úgy véli, hogy a sarkalatos törvényeket egyszerű többséggel meghozott „semmisségi törvény” elfogadásával el lehet kerülni. Úgy, hogy a semmisség akár az Alaptörvényre is vonatkozhatna. Badarság.

Az igazság az, hogy a magyarországi nemzetellenes kisebbség előre iszik a medve bőrére. A 2022. évi országgyűlési választásokat követően, külföldi támogatást remélve számára kedvező fordulatot vizionál. Megteheti, de nincs értelme.

Nincs, mert a nemzetünk jövőjéről van szó. S a nemzeti oldal ezzel tisztában van, és ennek megfelelően cselekszik.

A balliberális nyugdíjasok forradalma idejét múlta. Szükség van a nemzeti kétharmadra. S meg is lesz.

                                                                                   (Június 20.)

Hadüzenet

Vették észre? A magyar miniszterelnök lett az, aki a 2022. évi országgyűlési választás előtt felállította a választási stratégiát, s meghatározta annak mindkét színterét.

A nemzetközi színtéren a szerencsétlen tizenhármak éppen elítélték Magyarországot a szerintük a homoszexuálisokat hátrányosan megkülönböztető pedofil törvény miatt.

Ugyanezek a balliberális erők migránsügyben – ezúttal a jövő héten esedékes állam- és kormányfői csúcson – újra elő fogják venni a kvótákat, a beözönlő migránsok „arányos” elosztását az EU tagállamai között.

A jelzések szerint az EU-csúcson újra előkerül az egyetértéses döntéshozatal, a többségi elvűség megdöntésére irányuló többéves próbálkozás is.

Ha megnézzük a fenti kérdésekkel foglalkozó magyar megnyilvánulásokat – különösen a magyar miniszterelnök idevágó téziseit, akkor láthatjuk: a tehetetlen magyarországi baloldal nemhogy külföldi támogatók nélkül maradt, de a támogatóik is magyar tűz alá kerültek.

Ezen a szinten a jogi érvelést már nem lehet elkerülni.

A kidolgozott magyar érvek garmadája bevetésre vár, érvelők harcra kész serege pedig a szárazon tartott puskaport éppen összerendezi.

A magyarországi ellenzék pedig álmélkodik, ahogy szokott. Most még azon, hogy maga a boss, Gyurcsány Ferenc állt a pedofilellenes törvény elleni tüntetés élére. Mintha jobb dolga nem is lenne. Vagy neki is beintett a felsőbbség? Esetenként tőle is segítséget várnak?

Mert, ahogy Orbán Viktor írja: „A szavak pontos értelme a legfontosabb. Ha nincs rend a szavainkban, akkor nincs rend a gondolatainkban sem”.

Jöhet a kampány. De nem úgy, ahogy azt a magyar ellenzék elképzeli.

                                                           (Június 22.)

Csatolt jegyzet:

A tizenhárom

Magyarországot kritizálva tizenhárom uniós ország állt ki az LMBTQ-jogok mellett

Tizenhárom európai uniós tagország aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a magyar parlament olyan törvénymódosításokat fogadott el, amelyek hátrányosan megkülönböztetik a szexuális kisebbségekhez tartozókat, és a gyermekek védelme ürügyén sértik a véleménynyilvánítás szabadságához való jogot – közölte Sophie Wilmés külügyminiszter a belga külügyi tárca internetes oldalán

Wilmés tájékoztatása szerint Belgium mellett Írország, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Észtország, Lettország, Litvánia, Spanyolország, Finnország, Svédország és Dánia csatlakozott a nyilatkozathoz.

Wilmés, aki az általános uniós ügyekért felelős miniszerek Luxembourgban zajló ülésén vesz részt, kijelentette: mivel az új magyar jogszabályok aláássák Európa alapvető értékeit, a Benelux-országok „mint a szexuális kisebbségek jogainak hagyományos védelmezői” felvetették a kérdést a tanácsülésen. Az Európai Unió értékei nem választhatók szabadon –tette hozzá.

„Kollektív felelősségünk az összes uniós állampolgár jogainak védelme, ezért kötelességünk felszólalni és reagálni, ha ezeket a jogokat és értékeket aláássák. Kötelességünk azt is elmondani partnereinknek, amikor mélyen meg vagyunk győződve arról, hogy rossz útra tértek” – fogalmazott. (hirado.hu)

A szerk jegyzete: Mi is meg vagyunk győződve arról, hogy ők rossz útra tértek. Végzetesen!

Ágoston András

A Momentum lenne a befutó?

A Soros-stábnál és a nemzetközi balliberális politikai erőknél úgy látszik, igen. Pontosabban, a 2022. évi magyarországi parlamenti választásokra e külföldi magyarellenes erők Gyurcsányt és szatellitjeit küldik vesztükbe, míg távlatosan a Momentumot építik hódításra. A nemzetköziek stratégiai tartaléka és favoritja szemmel láthatóan a Momentum.

Vélhetően ezzel magyarázható, hogy a Momentum elnöke bejelentette: a jövő évi választásokon két olyan képviselőt tervez az Országházba küldeni, akik majd "a külhoni és a külföldön élő" magyarokat képviselik.

A hóbortos bejelentésre több szempontból is érdemes odafigyelni.

Jóllehet Orbán Viktor már évekkel ezelőtti székfoglalójában kiemelte, a külhoni magyar közösségeknek joguk van az autonómiára, különböző okoknál fogva, szavai nem igen találtak értő fülekre. Miközben a magyar miniszterelnök Magyarország miniszterelnöke átütő sikerrel dolgozott a nemzet felemelésén, a külhoni kisebbségi szervezetek, mondjuk ki, megragadtak a huszadik században követett politikájuknál. Így ma sincs egyeztetett kisebbségi autonómiamodell, vagy legalább annak egy jól érthető vázlata.

A szomszédos országokkal viszonylag sikeres együttműködés jött létre, melynek előnyeit minden érdekelt országok a gyakorlatban is tapasztalhatják.

Sajnos, a külhoni magyar közösség sem rendelkezik közös, hadrafogható autonómiamodellel. Részben, mert sehol nincs belső egyezség a területi és a személyi elvű, perszonális autonómia viszonyáról. Másrészt, az utódországokban működő domináns magyar politikai szervezetek, mintegy a kisebb ellenállás vonalán haladva, nem autonómiamodellben gondolkodnak, hanem a meglevő államhatalmi struktúrákba igyekeznek majdnem kakukktojásként beépíteni a kisebbségi politikai autonómia többnyire nem kulcsfontosságú elveit. Mindeddig – érthetően – sikertelenül.

Ennek a „szerves beépülést” hangoztató nézeteknek a leágazását jelentik azok a próbálkozások is, amelyek óriási erőbefektetéssel, nemzetközi kisebbségi összefogással igyekeznek eredményt elérni. A szerves beépülésre irányuló törekvések eredménytelenek, mert figyelmen kívül hagyják, hogy a kisebbségi közösségek, ha erőt tudnak felmutatni, általában a nemzeti érdekközösségeikbe igyekeznek betagolódni. S célhoz érni.

A kisebbségi autonómiatörekvések nemzetközi mozgatórugója történelmi helyzeténél fogva mindig valamelyik magyar kisebbségi közösség domináns politikai szervezete volt, és maradt is.

Nem véletlen tehát a Momentum kezdeményezése. Ez a párt a gyakorlatban a balliberális politikai ellenfél külföldön jól átgondolt akciójának a végrehajtója. Így is kell hozzá viszonyulni.

Amit tenni lehet, az a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli közjogi és politikai integrációjának a további erősítése lehet. Az átgondolt egységes magyar nemzetpolitikának nincs alternatívája. A feladat, e politika Nemzeti Együttműködés Rendszerében (NER) zajló további közös erősítése.

Szerbia és a vajdasági magyarság helyzete specifikus. Részben a migránsveszély, másrészt az államközi együttműködés elért színvonala miatt. Figyelembe kell venni, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) eleme ennek az államközi kapcsolatnak. Amelyben a magyar nemzet egészének érdeke a meghatározó. Részünkre ezt az Orbán-kormány jeleníti meg. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a választási előkészületek során meg kell találni azokat a politikai formákat, melyek alkalmasak lehetnek a szomszédos államokban élő kettős állampolgároknak a nemzeti oldalt támogató mozgósítására. S a helyben működő balliberális erők további visszaszorítására.

A célt szem előtt tartva, jó lenne közösen egyeztetni, hogy legalább a nem-területi autonómiára vonatkozó igény általánossá váljon, és megfelelő módon képviseljék is azt.

Harminc évig ez nem sikerült, miért kellene a vitákat dűlőre vinni éppen most? Röviden szólva, mert megértek rá a feltételek, s ez most közös nemzeti érdek.

Megoldás már pedig van. Csak meg kell keresni. Például NER keretein belül.

Momentum

Erdélyi magyart indít az erdélyi magyarokat képviselni a Momentum a jövő évi választásokon

A jövő évi választásokon két olyan képviselőt tervez a Momentum Magyarország az Országházba küldeni, akik "a külhoni és a külföldön élő" magyarokat képviselik majd. Mindezt Fekete-Győr András pártelnök jelentette be a párt Facebook-oldalán

A Momentum elnöke szerint erre azért van szükség, mert rendkívül magas a külföldön születő magyar gyerekek aránya (minden hatodik magyar gyerek nem Magyarországon születik meg), és több mint kétmillió magyar él jelenleg az ország határain kívül. Fekete-Győr szerint ezeket az embereket a "kommunista rendszer üldözte el, valamint százezrek menekülnek Orbán Viktor rendszeréből a jobb megélhetést és a boldogabb életet keresve". A pártelnök szerint az Orbán-rendszer nemcsak a Berlinben, Londonban, Párizsban dolgozó magyarokra "tesz magasról", hanem "Erdélyből is skanzent" csinált. Szerinte a külhoni fiatalok nem a Fidesz "üres, magyarkodó álomvilágában akarnak élni".

A határon túli magyarokat a Sepsiszentgyörgyön született Tomos Endre fogja képviselni, amennyiben bejut a parlamentbe, a külföldön élő és dolgozó magyarokat pedig Csillag Tamás, a Momentum nemzetközi szervezetének tagja.

Tomos Endre úgy látja, nem az a Magyarország épül, amit Orbán Viktor a kétezres években ígért. Szerinte Orbán kormányzása nem hozta közelebb, hanem szétválasztotta a Kárpát-medence magyarságát, a „külhoni magyarság csak egy kijátszható politikai kártya” lett, a Momentum viszont „egy sokszínű, több központú, autonóm kárpát-medencei magyarságban” gondolkodik. (Transindex.ro)

******************************************************************************************************

Ágoston András:

Szemléltető oktatás

A magyar siker egyben út a biztonságos Európa felé. Egy mondatban így lehetne összefoglalni Orbán Viktor portugáliai Portóban elhangzott, a sajtó képviselőinek adott értékelését. Talán nem véletlen, hogy a magyar miniszterelnök az EU szociális csúcstalálkozója előtt mintegy szemléltető oktatásként összefoglalta az értékek koherens rendszerét, melyre alapozva a tízmilliós Magyarország kormánya a Fidesz – KDNP pártszövetség tíz éves vezetése alatt megvalósította figyelemre méltó, nagy eredményeit. Nem csoda, hogy a magyar siker egésze, de egyes összetevői is, az elmúlt hónapokban egybehangzó méltatásokra késztették Európa nagyjait.

Ezt ugyan a magyar miniszterelnök, nem mondta, de tudni való: az eredmények állandó, teljes balliberális ellenszélben születtek meg. Ami természetesen nem véletlen. Kellett hozzájuk a parlamenti kétharmad is.

Érthető, hogy a nagy ütemben és alapjaiban is átalakuló Magyarország nem tetszik a globalista, balliberális ellenfeleknek. Sem itthon, sem a nagyvilágban. A nemzeti oldal és a globalista balliberálisok közötti nagy fenekedés kibékíthetetlen ellentéthez vezetett. A vita nagy, mert a tét is az.

Arról van szó, hogy a 2022. évi parlamenti választásokon a magyar szavazók bizalmat adnak az Orbán-kabinetnek, vagy sem. Pontosabban, mivel magát a nemzetiek győzelmét lényegében valószínű kimenetelnek tartja minden komoly elemző, így az igazi tét maga a kétharmados parlamenti többség.

Van azonban egy mélyebb oka annak, hogy ez sem lehet igazán kétséges. A történelem ugyanis megmutatta, hogy amikor a magyarok szabadok voltak, az ország virágzásnak indult. S hogy az alkotó szabad magyarokat demokratikus eszközökkel nem lehet legyőzni. Akkor is így van ez, ha tudjuk: a nemzeti oldalt a külföldi erők s fegyverhordozóik, a magyar ellenzékiek, mindig igyekeztek legyőzni. Mi tagadás, mindkét oldal ma is a végleges győzelemért hajt.

A demokrácia szempontjából nem baj, ha mindig van kifelé kacsingató ellenzék. Fontos azonban, hogy a nemzeti oldal mindig elég erős legyen ahhoz, hogy a parlamentben a nemzeti kétharmad ne kerülhessen veszélybe.

A jövő évi választásokon is szükség lesz a kétharmadra. Nem lesz könnyű menet, de jövőre együtt sikerülni fog. Hogy Magyarország tovább haladhasson a felemelkedés útján.

Ágoston András

Május 5.

Magyar szemmel

Április 22.

Győzelem

Van az úgy, hogy néhány fordulóval a bajnokság befejezése előtt már tudottá válik, ki lett a bajnok. Így van ez vakcina ügyben is. Mindegy milyen szemszögből nézzük, a beszerzést tekintve, vagy éppen az egészségügy szervezettségét, az oltakozást, netán az állampolgári felelősséget figyelve csakis azt láthatjuk, hogy Magyarországon, Európában, de a világon az elért első tíz eredményt szemlélve, a bajnok ugyanaz: az Orbán-kormány.

S tegyük hozzá, nemzetünk alapérdekeit szem előtt tartva azok a magyarok, akik összesen négyszer megszavazták neki a kétharmadot.

Volt és van ugyan kerékkötő elég, a nemzetáruló, labanclelkű balliberális mentorai, Soros, az Európai Parlament balliberális többsége, meg az ő médiájuk. Karácsony főpolgármester és csapata öt milliárd forint és egy körülvágott hídfelújítási terv alapján elérte, hogy a megfiatalodott Lánchíd ne láthassa a nemzeti oldal újabb kétharmados győzelmét. A világok harcában megtörténhet, hogy a nemzeti ügyekben vak, vagy éppen rosszindulatú ellenzék néha ráhibáz és sikerül neki valami. Ennek nem örülünk, de elvagyunk vele.

Persze, a küzdelemnek nincs vége. A munka dandárja a nemzeti oldal egésze számára csak most kezdődik. A 2022. évi magyarországi parlamenti választásokat meg kell nyerni. Képzeljük csak el, mi lett volna a vírusellenes küzdelemmel, ha egy gyenge vagy töredezett, pártérdekek vezérelte koalíciós kormánynak kellett volna felvenni a harcot. Rossz még rágondolni is.

A nemzet felemelkedése közben a nemzeti érdek védelme mindenkor elsődleges. Hogy van ellenzék az jó, legyen is. Csak ne veszélyeztesse a kétharmadot.

Most jön tehát az igazi kemény választási kampány. Melyben a kormány nemcsak eltűri a nemzetközi balliberális erők támadásait, de szükség szerint, ha kell, vissza is vág.

Nemcsak a rend kedvéért.

**********************************************************************************************************

Addig jár a korsó…

Ágoston András

Mi lesz velünk?

Mi lesz Magyarországgal, velünk, magyarokkal?

Logikus a kérdés, ha az USA elnöki székébe mégis Joe Bident illesztik be? Ahogy logikus a felelet is: semmi!

Álljon itt ezzel összefüggésben néhány gondolat.

Vannak természetesen olyanok, akik máris bikacsökkel kezdenék. Azt adnák az újdonsült elnök kezébe. Hogy lesújtson vele Magyarországra és Lengyelországra is. Csakhogy nem oda Buda! Arany János Toldija is ezt mutatta a bóklászó katonáknak. Amikor látta, hogy azok eltévedtek s nem a jó útra tértek rá. Ő a kezében volt petrencés rudat egyenesen kinyújtva kiáltotta a katonák után: nem oda Buda! - és mutatta, mely irányban menjenek.

Kétségtelen, az „újratervezés” időszaka következik. Elsősorban Amerikában. S ez nem lesz könnyű. Akkor sem, ha a választásokba belebonyolódó világhatalomról van szó.

A vészmadarak nálunk és másutt is vijjognak: no, lássuk, most mit teszel Orbán Viktor?

Látjuk, a magyar miniszterelnök, tartásával és nézeteivel igencsak szúrja a szemét sokaknak, a balliberálisoknak Soros Györgytől lefelé. Akitől, mikor megkérdezték, mi a véleménye a magyar vezetőről, állítólag így felelt: ő volt a legrosszabb befektetésem. Lehet benne valami.

Hát, legyen is. Mert, ugye, Magyarország már nem az az ország, amelyet annak idején egy rakoncátlan amerikai nagykövet lépten-nyomon megfricskázhatott. Annál is inkább, mert a magyar miniszterelnök ezeket a csípéseket csak úgy elhessegette, s ment a maga nehéz, ámbár sikerekkel övezett útján.

Magyarország ma a világjárvány ellenére megmaradt annak az erős országnak, amely nagy léptekkel máris a felépülés útján jár. Csak lehet valami oka annak, hogy Soros és követői főleg csak mocskolódtak körülötte, de nem tartották célravezetőnek komolyabb támadásba bonyolódni.

Másfelől, Joe Bidennek, ha beiktatják is, lesz elég baja. Különösen kezdetben. A sas nem fog legyeket, tartja a latin szentencia. S ha esetünkben mégsem légyről van szó?

Mire az új amerikai elnök eligazodik a nagyvilág dolgaiban, s holdudvara óhajainak megfelelően rááll az új bel- és külpolitikai vonalra, nos, az nem lesz éppen diadalmenet.

Eközben, talán éppen az érdekelt magyarországi befektetők tanácsára, Washingtonban is rájöhetnek arra, hogy Magyarországgal több eredményt hozhat a gyümölcsöző együttműködés, mint a kicsinyes ideológiai indíttatású kekeckedés.

Csak most látszik, milyen jól jön a magyaroknak, hogy kormányuk sikeresen építi kapcsolatait a többi között a nagyhatalmakkal is. Így van ez akkor is, ha az új amerikai elnök a kisebb ellenállás vonalán haladva, különösen az elején, példát akarna statuálni a dorgálással. Na és!? - mondhatnák a néhai Horn Gyulával, a magyar kommunisták egyik viszonylag eredményes vezetőjével együtt. Aki, amikor ezt mondta, már lovon volt.

Mi még nem ültünk fel a lóra, de alkalmasint ez a magabiztos mozdulat sem marad el.

Különben is, az idő nekünk dolgozik. Csak arra kell ügyelni, hogy a Soros-brigád mesterkedéseit időben elhárítva, a magyar parlamentben is megőrizzük a jelenlegi kétharmados többséget.

Ennek a mikéntjét már megtanultuk. Csak a serény munka ne maradjon el.

Ágoston András

Áruló balliberálisok

Az amerikai elnökválasztások körüli botránysorozat, s magának a választásoknak európai visszhangjaként, mint aki az utolsó szalmaszálat is megragadja, úgy erősödött a magyarországi balliberálisok 2022. évi parlamenti választások előtt indított kampánya is. Most már nyílt nemzetáruló programmal igyekeznek híveket szerezni, abban a reményben, hogy az amerikai győztes oldalán végzett propagandájuk netán új híveket hoz a számukra.

Magát a részükről naponta megnyilvánuló nemzetáruló viselkedést és nyilatkozatokat, minden esetre, nem szabad bagatellizálni. A választási kampányra tekintettel a magyar nemzeti alapérdekeket öt pontban összegezhetjük. Nemzetáruló a magyar belpolitikában, a választási kampányban az aki:

– hátráltatja a koronavírus elleni küzdelmet, s ezzel összefüggőn a védőoltások felvételét;

– szóval és tettekkel segíti a migránsok befogadását, és támogatja azoknak az EU-n belüli kvóták szerinti elosztását, valamint a magyar határ eltökélt védelmét;

– nyíltan, vagy burkoltan ellenzi a kettős állampolgárságot és a külhoni nemzetrészek határozott anyagi és politikai támogatását;

– a nemzeti szuverenitás következetes védelmével szemben támogatja az Európai Egyesült Államok létrejöttére irányuló törekvéseket itthon és külföldön egyaránt;

– ha valaki olcsó demagógiával nem a munkán alapuló gazdaságvezetés, hanem a kölcsönök és a szociális osztogatás világának propagálásával tör politikai előnyökre.

Természetesen vannak még más, konkrétan megfogalmazható, védelmet igénylő nemzeti érdekek is, de a felsorolt ismérveket megtaláljuk az ellenzéki koalíció egészénél, csakúgy, mint az alkotó pártok mindenikének napi politikájában.

A legfrissebb történésekre figyelemmel, lényegében megszűntethető az a gyakorlat, hogy a nemzeti oldal minden egyes ellenzéki megnyilatkozást részletekbe menően cáfoljon, s ha azok megfelelnek a nemzetárulás ismérveinek, akkor egyszerűen néven lehet nevezni a gyereket. Esetről esetre nyílt színvallásra érdemes kényszeríteni az ellenzéki vezetőket: mondják meg, hogyan viszonyulnak a nemzet érdekeihez.

Persze, ha a publicisták, vagy a politikai vezetők közötti konkrét vitákról van szó, a kemény érvelés sem maradhat el. Nem, mert a minősítést követő érvekkel még élesebben kimutathatóvá válnak az egymásnak feszülő politikai erők közötti különbségek.

A törekvések világos elhatárolásától függhet a választási kétharmad megismétlése.

Ez viszont most az egyik legfőbb nemzeti érdek.

  (Január 12.)                              

Nem lehetetlen

Az ellenzék lihegésétől hangos a magyarországi politikai aréna. Az ellenzéki véleményvezérek valami miatt úgy gondolják, hogy lovon vannak, s a 2022. évi parlamenti választások csakis Orbán Viktor bukását, s az ő győzelmüket hozhatják. Ahogy ezt az ellenzéki Móricka elképzeli.

Igaz ugyan, hogy az USA új elnökének nagyon is gyanús győzelme nyomán a véleményalkotók, főleg a médiában, csattogtatják fogaikat, s mit ad Isten, s leginkább a magyar miniszterelnököt mondják a trumpi mű folytatójának. Akit a legrövidebb időn belül szintén le kell léptetni a történelem színpadáról.

A hollivúdi színésznagyságot a minap éppen Obama volt elnök próbálta meg überelni. Teszi ezt annak ellenére, hogy elnöksége hat évében tehetett volna valamit Orbán ellen, de a bátor fellépés bizony elmaradt. Pontosabban harmadrangú pojácák igyekeztek Budapesten is borsot törni a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező magyar miniszterelnök orra alá. Teljességgel sikertelenül.

Komolyra fordítva a szót, látnunk kell, ha Trump leváltására irányuló alkotmányos vádeljárás sikerül is, ettől az alapvető helyzet nem fog megváltozni. Nevezetesen ahogy nálunk, úgy Amerikában is két világ összeütközése van folyamatban. Ebben a kemény küzdelemben, melyben a globalizmus és a szuverenitás hívei csapnak össze nem kis zajjal, a konzervatív szuverenisták egy csatát elvesztettek. A háborút azért nem, mert azt így nem lehet megnyerni. Lehet a másik oldalon a pénz, ezen az oldalon meg ott van az igazság és a nemzeti mivoltukban erős tömegek. Őket csak ideig-óráig lehet megszorongatni.

Ha volt egyáltalán tanulsága a törvényhozás épületeinek lerohanásában, Washingtonban, akkor az viszonylag kis tömeg különösen hatásos megmozdulásában nyilvánult meg.

Azonban, nemcsak erről van szó.

Meg tudná mondani valaki, hogy a választási kampányban a pénzéhes demokraták által feltüzelt tömegeket ki fogja lecsillapítani? Visszavezetni őket a munka világába? Az a tizenkét millió új állampolgár, akiknek szavazati jogot adnak azért, hogy majd az „új hatalomra” adják a voksukat s így bizonyítsák, jó befektetés volt őket kiemelni?

S akkor még nem is szóltunk az igencsak háborgó nemzetközi színtérről, amelyen toporogva a globalista amerikai elit újra a demokrácia „kiszolgáltatásával” szeretne próbálkozni. Így akarja újra megteremteni nemzetközi primátusát.

Tüzetes elemzés nélkül is látszik, ez bizony nem életerős törekvés.

S itt van Magyarország. Tegyük fel, hogy a balliberálisok és a Soros-ármádia minden oldalról tűz alá veszik. Minél több oldalról igyekeznek nyomás alá helyezni, annál sikeresebben maradhat mégis talpon. Nem kell hozzá más, csak egy újabb kétharmad a parlamentben, s a jelenlegi egészséges gazdaságpolitika folytatása.

Emlékezzünk meg végül Tito Jugoszláviájáról, s a néhai államelnök nagy Sztálin ellen folytatott ködelméről. A sok lényeges különbség ellenére, egy fontos dologról ne feledkezzünk meg: akkor, 1948-ban is a szuverenitásról volt szó. Igaz, nem önzetlen segítséggel, de a kicsi Dávid győzött.

Mondhatja-e ma valaki, hogy Magyarországnak nincsenek barátai? Kicsik, nagyok egyaránt. Akikre okos előrelátással valamennyire mégis számíthatunk.

A pillanatnyi főleg a fejekben zajló zűrzavar ellenére nincs mitől tartanunk. Mindentől függetlenül, az első feladat most a 2022-ben elérendő kétharmad.

Ami tekintve jelenlegi magyarországi ellenzék kapacitását, egyáltalán nem lehetetlen.