.

Versírásra Székely János biztatgatott. Első verseimet 1975-ban az Ifjúmunkás közölte. Cseke Gábor és Lázár László próbált felfedezni. Aztán hallgatás. Hiába biztatott a székelyudvarhelyi Lőrinc József költő barátom az illyési intéssel, miszerint ki a versírást abbahagyja, az igazmondást hagyja abba, sokáig nem írtam verseket. 1997 táján érett meg bennem, hogy amit én akarok elmondani a világról, azt csak én tudom elmondani úgy. Az igazmondás(soma)t nem hagyhatom másra. Bölöni Domokosnak köszönhetem, hogy erre rádöbbentett. Azóta több-kevesebb rendszerességgel jelentek meg verseim a marosvásárhelyi Népújság Múzsa mellékletében. Következett a székelyudvarhelyi Vers és az Erdélyi Toll, az Erdőszentgyörgyi Figyelő, a debreceni Tisztás, az Átalvető, az Előretolt Helyőrség, a Hitel, a Székely Kalendárium, a Káfé Főnix, a Lenolaj, a PoLíSz. Csíki Andrásnak, az EJKE (Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület) elnökének köszönhetem, hogy 2015-ben kötetté állt össze verseim egy része.

Kiss Székely Zoltán blogja

született 1951. január 3-án, Marosvásárhelyen.

A Bolyai Farkas Középiskolában érettségiztem 1970-ben.

1974-ben biológus diplomát szereztem Kolozsvárt. Azóta tanítok. Vándortanár vagyok: Szőkefalva, Marosvásárhely, Gyermely, Budapest, Szentendre, Vác.

1990-ben telepedtem át családommal Csonka-Magyarországra.

Kutató tanár vagyok, botanika és a biológia tudománytörténete a szakterületem. Szak- és tudomány-népszerűsítő írásokat publikálok két ország napi-, heti és havilapjaiban, tudományos folyóirataiban. Számuk ezerhez közelít. 1977-től a Marosvásárhelyi Rádió külső munkatársaként a Mikroenciklopédia biológiai szakcikkeit jegyeztem, 1989 decemberében az újrainduló Marosvásárhelyi Rádiónál a Mikroenciklopédia felelős szerkesztője voltam. 2012-től Természet kalendáriuma címmel tudomány-népszerűsítő sorozatot írok heti rendszerességgel a marosvásárhelyi Népújságban. 2017-től a kézdivásárhelyi Székely Kalendáriumban írom a hónapsorolóban cikkeimet.

Tudomány-népszerűsítő írásaimmal – József Attilát parafrazálva – egész népemet akarom középiskolás fokon taní-tani.

Amikor a Népújságban a Múzsa rendszeresen közölni kezdte verseimet, írtam volt le ezt a mondatot: Hallgattam évtizedeken át, felnőtt bennem a hallgatás. Ezt a saját magam köré épített hallgatást tördelem versekbe mindmáig. Hiszem, hogy versbéli megszólalásommal is jobbá tehetem világunkat. 

A természet kalendáriuma

DLXXXIV.

Mikor már nem lángol rózsa már a kertünk

Ölén megejtőn,

S csak rőt harangvirág lesz. Hol hevertünk,

Az enyhe lejtőn.

Akkor fogok majd füledbe súgni

Vidám igéket

Szerelmünkről, amely már tiszta, égi,

Mégis éget.

És csendbe nézzük ketten, őszi fényben:

Hervadt a kertünk,

Hol egykor még, bolondul, kéz a kézben

Nevetni mertünk.

Tavasz, virág, dal régen messze eltűnt,

de ép a hajlék:

A szív – s a régi, lángoló szerelmünk

Tudom, kihajt még.

A svéd Erik Söderberg Nyárutó című bús-szomorkás, búcsúztató, s mégis örök tavaszt óhajtó versének magyarra hangolása az Új Idők szépirodalmi képes hetilap 1941. évi második számában jelent meg, Galambos Gruber Ferenc bibliográfus, költő tollából. E pár aktuális sorral indulok hóközi sétámra ma, kedves Olvasóm. Hívogatlak: jer velem!

Szeptember 29. Szent Mihály napja, ő a patrónusa a Gyulafehérvári főegyházmegyének is. Mihály és Gábor zománcképe ott van a Szent Korona alsó részén. A koronázási szertartás ősi bizánci szövege szerint az új császár előtt maga Mihály arkangyal tárja majd föl az uralom kapuit. Ez a hit a magyar királyi udvarban sem lehetett ismeretlen.

Most szinte még nyár van. Ki gondol 2023 szeptemberének végén a máskor már beköszönő őszre? Ahogy az írva vagyon évszázadok óta.

Mihály-nap után az üdő…

(...)Mihály-nap után az üdő…

Sűrűn tornyosul a felhő.

Sírnak, rínak a bárányok:

Panaszkodnak a bojtárnak.

(...)Mondaná meg a gazdának:

Színát adjík a juhának!

(...)Ha a juhot nem teleljük,

Jövő nyáron meg nem fejjük.

Ha tartós lesz az időjárás melegedése, talán fél évszázad múlva, az akkori gyerekeknek csak mese lesz a szeptember-vég hűvössége. Hiszen az idén nagy lehűlés nem volt a Kárpát-medence időjárásában melegedő időjárásában.

Mese. Az viszont cseppet sem mese, hogy szeptember 30., 2005-től, a magyar Népmese napja. Benedek Elek tiszteletére, aki 1859-ben e napon született. A népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása nemzeti érdek.

„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”- Így szólt a Magyar Olvasástársaság felhívása.

Szeptember 30-án, 1865-ben, született Nagyváradon Grósz Emil szemészorvos. Szemműtéteivel nemzetközi hírnévre tett szert, az öregkori hályog gyógymódjának egyik első kidolgozója volt. Meghatározó szerepet töltött be az egykor népbetegségnek számító trachoma elleni küzdelem megszervezésében.

Ugyancsak szeptember utolsó napján született, 1847-ben, Hugonnay Vilma, az első magyar orvosnő. 18 évesen férjhez ment és már három gyermeket szült, amikor 1869-ben értesült arról, hogy Zürichben a nők előtt is megnyílt az orvosegyetem kapuja. Minden anyagi támogatás nélkül iratkozott be a zürichi egyetem orvosi karára 1872-ben, ahol 1879-ben orvosdoktori diplomát szerzett. Két évig a zürichi sebészeti klinikán dolgozott, majd 1880-ban hazatért. Azonban a fennálló jogszabályok miatt Budapesten nem ismerték el orvosi diplomáját, Évtizedekig névlegesen csak szülésznőként gyógyíthatott. Ferenc József uralkodó 1896-ban felesége, Erzsébetnek névnapján, november 18-án aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében az orvosi, bölcsészeti és gyógyszerészeti egyetemi karokra nők is beiratkozhattak. 1897-ben ötvenévesen, 18 évvel az után, hogy Zürichben egyszer már orvossá avatták, végre átvehette itthon szerzett diplomáját.

Október - a régi római naptárban az évkezdő márciustól számítva ez volt az év nyolcadik hónapja. Egyedül Domitianus császár tett kísérletet a név megváltoztatására, amennyiben önmagáról neveztette el. Rossz császár volt, a „domiciánus” hónapnév nem kellett senkinek.

Október a szőlőszüret hónapja. A XVI.-XVII. században a szüret idejére a törvénykezést is beszüntették. Hogyan is írja a Szüret előtt Babits Mihály szonettjében?

Sötétzöld színű és tömött a tő,

egy-egy vörös levéllel néha tarka;

édesen lankad, érve csüggedő,

kékes fürtjével a nemes kadarka.

Oly mézes-forró s drágán töppedő,

mint szenvedélyes szerető vad ajka; -

s várakozásban ég a hegytető,

s mosolyog a Nap, a lángtejű dajka.

Várakozásban ég a hegytető,

benn a présházban locsolják a kádat -

ó méla napfény, lankadt dajkaság!

Méla Halál, te nagy Szüretelő,

jöjj, hozd a kést, puttonnyal kösd a hátad,

és halkan nyisd a Pince ajtaját!

Mert, bár Szent Mihálytól kezdődött a szüret, már a XVIII.-XIX. század fordulóján is, el Simon-Júdás október 28-i ünnepéig valahol mindig szüreteltek a Kárpát-medencében, ahogy azt a Tátrai Zsuzsanna - Karácsony Molnár Erika szerzőpáros leírja a Jeles napok, ünnepi szokások című kötetükben.

Idén október 1. az első havi hétvége – A Madármegfigyelő Napok kezdete. A madárvédők világszervezete, a BirdLife International kezdeményezésére, 1992-ben szervezte meg először Európában. Az akció legfontosabb célja, hogy minél több emberrel megismertessék a madárvédelem jelentőségét, a madár- és természetvédő szervezetek tevékenységének fontosságát.

Október 2-án, 1761-ben követte íródeákja fejedelmét a túlvilágra. Zágoni Mikes Kelemen 85. levelének egy sorát - „meg kell csókolni a vesszőt, amellyel ostoroz.” - tette mottóként Őszi fohász Zágonban című verséhez Veress Gerzson:

Kopjafa jellöli a még élő Mikes-tölgyet Zágonban 2018-ban    

Két tölgy – az egyik halódik – a házromhoz közel,

megint hullajtják dús koronájukat…

Kétszeresen hal el minden mi mítosz itt,

s amit az arculvert jelen fölmutat.

Azóta – 2018-ban – kis kápolnát faragtak az elhalt tölgyfa törzsből.

Ám kis testtelen ige egy szellemi hazában,

mennyit ér, mint újravallatott lélek?

...Vagy csakugyan”nulla redemptio”? -

miként hangzott – visszhangzik? - végítélet…?

Új szenvedések próbálnak testet-lelket,

Rodostó – sóhajtjuk, de megvonaglik a száj is:

tudjuk-e, Mikesként, megbékélten viselni

megtipratásban is az emelt fő csodáit,

Ne rugdalózzunk az Ő akarata ellen….?

- A „nagy cselédes gazda” aláz és felmagasztal.

Zágon, Tekirdag egyként közel az éghez,

az Ő szándékán terítve itt és ott az asztal.

Földön nincsen maradandó városunk, s az,

ki egyik kezével eltakar: másikkal felmutat…

Őt keressük hát – Mikes lábnyomához lépve –,

s nem tévesztjük a Hozzá s a haza vezető utat.

Az Állatok Világnapját október 4-én ünnepeljük. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. A minorita szerzetesrend alapítója a kereszténységben a Giovanni nevet kapta. A Francesco („Francia”) ragadványnevet annak köszönhette, hogy édesanyja francia volt. Szent Ferenc megújította az egyház szellemét, eszméi új lendületet adtak a középkor misztikus romantikájának. Személye a földi javakról való lemondás, az egyszerűség és a szeretet jelképe lett. Képmásain az általa alapított rend barna vagy szürke, csuklyás csuháját viseli, amit a derekán csomózott kötél fog össze. A kötél 3 csomója a szegénységet, szüzességet és engedelmességet, a franciskánusok kötelmeit jelenti. E három szerzetesi erény gyakran feltűnik a ferences allegóriákban.

Október 4. és 10. között az ENSZ 2000 óta ünnepli A Világűr hetét. Azért esett a választás erre a két napra, mert mindkettő az űrkutatás történetének két mérföldkövére utal: 1957. október 4-én indult útjára az első ember-készítette szatellit, a Szputnyik I., 1967. október 10-én pedig hatályba lépett az a megállapodás, amely az űrkutatás békés felhasználásáról nyilatkozott. Ezen a héten a világon mindenütt ismeretterjesztő programokat szerveznek, a nemzetközi összefogás szükségességét hangsúlyozva.

Október első hete. Most már valóban érkeznie kell az ősznek.

Ilyenkor már csak a felleg kövér

meg az eső, mely bő kontyát kibontja,

ám apad a víz a rakpart kövén,

s a hegyek és fák sorvadnak naponta.

Fogy az erdő, a színét váltja, bágyadt(...)

A 106 évvel ezelőtt, 1917. október 5-én, született Szabó Magda Ősze ez.

(...)hajnal s alkony közt a rés egyre szűkebb.

A tömör levegő is lefogyott,

keskeny, hasít, és hajlik, mint a penge,

a szenvedély nem tombol, csak morog,

vackot keres, megbúvik a szívekbe.

A vidék is sovány. Diója csörren,

a mustja csorran, mégis ösztövér.

(...)Köd birkózik az ideges szelekkel;

(...)Kopár a hegy, vetkőzik a faág…

                             Maradok kiváló tisztelettel:      Kiss Székely Zoltán         Kelt 2023-ban, Szent Mihály napján

A természet kalendáriuma

DLXXXII.

Állunk a parton. Szép aranymadár

acélos fényű hullámokra száll:

Tollászkodik a zengő-szárnyú nap,

felé fehérlő foltok siklanak.

Nagy méltósággal, mint a hattyúraj,

a fordulóban úszik hat tutaj.

Vízen derengő ősi fantomok,

keletre lengő vízi vándorok.

Kormánylapátról gyöngyeső pereg

habloccsanásra. "Meddig, emberek?"

"Zámig." - A válasz tompa és komor

s mélységes, mint a munka és nyomor.

Alkonyba búgó titkos harsona,

úgy zendül, mintha Thamust mondana.

S tűnnek, haladnak, szürke hat madár,

hét napja és hét éjszakája már.

Ki ez a Thamus? A görög mondavilág hajó-kormányosa, akit égi hang szólított, hogy legyen hírvivő, s mondja el az embereknek, hogy Pán - a mítoszi görög istenek hallhatatlanságot megcáfolandó – meg fog halni. A mondát Revicky Gyula Pán halála című költeményében dolgozta fel 1889-ben, s az sokáig a magyar költészet egyik legnépszerűbb alkotása volt. Pán halála fontos toposszá nőtte ki magát a kultúrtörténetben. Jelképe annak, hogy az antik vallási felfogás elhal és vele együtt a zsidó-keresztény egyistenhit csillaga emelkedik. Reviczky így fejezi be költeményét:

És ím kelet felől, a hol pirosra

Leget, párát a hajnal fénye fest:

Az ég alján, a földdel összefolyva

Feltűnik a kereszt.

Áprily versében a régi halála s az új születése: a Maros-völgyi tutajozást váltó, síneken zakatoló vonat.

A szeptember 15-én, 1737-ben született Aranka Györgyöt, a Magyar Tudományos Akadémia elődjének tekinthető Erdélyi Nyelvmívelő Társaság és a Kéziratkiadó Társaság egyik megalapítóját, joggal tartja az utókor művelődésszervező történésznek, aki filozófusként és esztétaként is megállta a helyét. Hogy költő is volt, ennek bizonyságául álljon itt Búcsúzás verse.(Egyed Emese bányászta ki az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárából, s tette közkinccsé még 2002-ben.)

Vásárhely, én megyek, maradj egészségben,

Tartsd meg s áldd meg kiket elhagyok épségben,

Utcádon nevetve a jókedv sétáljon,

Kapuidon strázsát a békesség álljon,

Az éj mikor eljő békötött szemével,

Rád az álom magvát hintse bő kezével, 

A Nap, mikor reggel felserken álmából,

És eljő, postáit küldi sugarából,

Rajtad, mint mély ködöt, fekünni láthasson,

Az örömet, ezt dél örömmel válthassa,

Ennek sebes szárnyán járó órácskáit,

Mint a nagy hajónak kis vitorlácskái

Teljenek, folyjanak szerencsés szelekkel,

Múltak váltassanak szerencsésebbekkel,

Mikor Maros vize a halos Tiszához

S annak szekerébe a kevély Dunához

Fáradt lovaival későn megérkezik,

S ezek kis húgokat Erdélyről kérdezik,

Ha akar szólani merő igazságot,

Rólad ne mondhasson semmi rossz újságot.

Hol a Maros a Tiszába ömlik, Szeged felett, állt egykoron az a nagyrévi kikötő, ahova megérkezett a Kelemen-havasok rönkfa kincse is. A tutajozás éppenséggel a XVIII. század végén fontos közlekedési – áruszállítási forma volt.

Erről az időről szól a 120. évvel ezelőtt, 1903. szeptember 5-én, megszületett báró Kemény János Víziboszorkány című regénye. Hete, szeptember 9-én Budapesten, a MOM Kulturális Központban, az Erdélyi Helikon és a Marosvécsi Kemény Alapítvány szervezésében emlékeztek meg „az erdélyi szellemi élet hídemberé”-ről. Író, mecénás, színházigazgató, a Helikon íróközösség megalapítója is volt. Kovács Levente A marosvásárhelyi Székely Színház története című munkájában így írt róla:

„...kolozsvári igazgatósága idején a színészek és a színházi dolgozók egyaránt szívükbe zárták a halk szavú, finom modorú, mélyen humánus, nagy műveltségű vezetőt, akinek a báróság és a történelmi név nem kis vonzerőt kölcsönzött. Az ő neve jelentett sokaknak garanciát arra nézve, hogy a marosvásárhelyi színházalapítás minden látszat ellenére mégsem kaland, hanem átgondolt, ígéretes művészi vállalkozásnak indul.”

Unokájának, báró Kemény Endrének, köszöntőbeszéde után a műsor első felében egy irodalmi összeállítással emlékeztek az íróra, amelyet Medgyessy Éva dramaturg, színháztörténész állított össze, melyben közreműködtek Óss Enikő és Szélyes Ferenc.

A műsor második felében a Víziboszorkány című monodráma ősbemutatóját láthatja a közönség. Kemény János azonos című regénye nyomán Medgyessy Éva írta a darabot, rendezte és előadta Meister Éva.

Az erdőmérnöki végzettségű báró az élő természetnek nemcsak szerelmese, de hű ábrázolója is volt. Erdélyi „balladákat” írt, akár Tamási Áron vagy Wass Albert. Az író kemény Jánost mára méltatlanul elfeledték. (Hogy mennyire, álljon példának itt az, hogy a Magyar Nemzet napilap internetes oldalán az eseményt beharangozó cikk plakátjának magyarázatában Kemény Dénes neve szerepel az övé helyett.)

A Víziboszorkányban a XIX. századi kapitalista vállalkozó nő ritka példájának állít emléket, igaz történet alapján. A tutajozás sok évszázados történetében egyedüli tutajos nő volt a regénybeli Jolka.

A víziboszorkány alakját Áprily Lajos is megénekelte az Utolsó tutajban:

Olyan némán suhannak, mint az évek,

álmatlan évek végtelen vízen.

Bátran vágnak az ismeretlen éjnek

s ki hol kötnek, nem tudja senkisem.

Utolsó fény játszik a vizek árján,

estébe fúl a harmatos határ,

s föléjük, mint egy hamvadó szivárvány,

kitérő ívet húz a jégmadár.

Az egyiken egy asszony áll: alakja

az evezőre hajlik; szobra vonz.

A szél az ingét zászlóként ragadja.

És más ruhája nincs. A bőre bronz.

A másik késve küzd a fordulóban,

a partba vágta szédült homlokát,

de már magához tért s a hosszú sorban

siet megint az éj felé tovább.

Olyan némán suhannak, mint az évek.

Csak egy kiáltó jel száll: hosszú jaj -

s csüggedt kezed lassan kezembe téved

s remegve kérded: „Utolsó tutaj?”

1871-ben a még csak a Marosújvár-Marosvásárhely szárnyvonal létezett, 1896-ban adták át a forgalomnak a Marosvásárhely-Szászrégen, 1906-ban a Szászrégen-Déda szakaszt, és végül 1909-ben Csíkcsicsó és Déda között bezárult a körvasút.

A nagyipari fa kitermelés a vasutakkal kezdődött, habár addig is jelentős mennyiségű fát úsztattak le a Maroson, vagy tutajoztak Romániába. - állapítja meg Kánya József A Székely körvasút regionális hatásai című tanulmányában (Tér és Társadalom 14. évf. 2000/2-3. szám) - A vasút, nemcsak mint szállító befolyásolta az erdőkitermelést, hanem az első nagyfogyasztó is volt a talpfák iránti igényével.

Kiss Lajos református kántortanító nagyapám önéletírásából idézek:

„Így következett el 1904 szeptembere, mikor a marosvásárhelyi kollégium I. osztályának bentlakó növendéke lettem.  (…) Tavasszal nagy kirándulásokat tettünk minden vasárnap délután: Bese erdő, Kincses dombok, Kakasdi erdő volt az állandó terep, meg egy-egy tutaj-kirándulás. Vizsgák közben az évzáróig a Maroson való fürdés a gát alatt. Ebéd után trappolva rohantunk a Marosra s a Maros melletti berekben lestük a nagydiákok szerelmeskedéseit a cigánylányokkal. Máskor (...)tutajjal lementünk Nyárádtőig, s onnan vonattal jöttünk haza”.

Emlékeimben él, hogy az ötvenes évek elején édesapám még tervezte, hogy elvisz tutajozni az Aranyos-Besztercére, amíg lehet. De aztán 1960-ban megkezdték feltölteni a V. I. Lenin vízi-erőmű gátja mögötti tavat. Az utolsó folyón is megszűnt a tutajozás a Keleti-Kárpátokban is.

A Csalhó alatt kialakult Románia legnagyobb víztározó tava. Tengerszint fölötti magassága kb. 500 m, mélysége eléri a 90 métert. Felszínének területe kb. 440 km², hossza 36 km. A Keleti-Kárpátok szívében emelkedő Csalhó konglomerátum és mészkő felépítésének okán hamar szökni kezdett a víz a tóból: a víz a repedéseket tágítva illant el. Az 1980-as évek végére stabilizálódott a mai vízszint – az iszapüledék betömte a természetes tómeder repedéseit. Ma, 2023 júniusában azonban újabb - ezúttal ökológiai - katasztrófa sújtja a tavat. Több tonna műanyagpalack és a turisták által az erdőben eldobott szemét lebeg a Békás-tó víztározójának felszínén.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán                              

             Kelt 2023-ban, Aranka György születése után 286 évvel

A természet kalendáriuma

DLXXX.

Százados somfán vérvörös golyók.

Fölizzanak a szeptemberi nap

lankadó lángú sugaraiban.

A levelek még haragos zöldek.

Fehér a férfi haján az idő.

Térdre roggyant, s míg áll a fa alatt,

hallja hatvan év előtti maga

nevetését – a visszhangzó eget.

Horváth István valamikor a ’70-es évek közepén írta volt e versét, a Lankadó lángú nap alatt – a hatvan évvel azelőtti nyár Magyarózdon találta. Csak később kötött barátságot nagyapámmal, az akkori ózdi református kántor-tanítóval, akinek országos első díjat nyert dalárdáját erősítette 1936-ban.

„Művelődéstörténeti feljegyzések szerint egy háromszáz lelket számláló faluban 100 férfi tagja volt a dalárdának, és Kiss Lajos tanító Verdi műveit vezényelte a versenyen. Az öregek így emlékeznek: minden család dicsőségének, kitüntetésnek tartotta, ha valamely tagja részt vett a műkedvelő mozgalomban. Leszármazottjaik most is készséggel beállnak a kultúra közös gyakorlásába. Ők az egykori „kiemelkedő családok utódjai. Van múltjuk, büszkeségük. Van, akire emlékezni. Van kihez hűségesnek lenni! Hűség nélkül, emlékek nélkül nehéz megtartani egy nemzetközösséget, mint ahogy tisztesség és a közérthető magyar irodalom nélkül sem tartható meg.” - írta a költő lánya, Horváth Arany, A folytonosság ereje címet viselő esszéjében. (A csillagok nem álmodnak, Romániai Magyar Közgazdász Társaság, 2002) A dalárda a marosvásárhelyi országos versenyen nyert kupája lett az úrvacsorai kehely az ózdi református templomban.

Vérvörös golyók vidám csapódását,

csengését hallja az ősz várfalán.

Áll és figyeli a vándormadarak

szárnya zengését, amint elhal az

élő, sohase tékozló fényben.

Szeptember elseje. A szeptember a régi római naptárban a hetedik hónap volt („septem” = hét), s ezt a nevét megtartotta akkor is, amikor már a kilencedikké vált. A rómaiak a görögöktől vették át a hetes szám (hepta) nevét. A görög hetes szó a „hepo” igéből eredt, amelynek jelentése: „követni”, „ujjal rámutatva követni, üldözni valakit”. Amikor ugyanis még az ujjakkal való számlálás dívott a görögöknél, az egyet a bal kéz hüvelykénél kezdték, ötös volt a bal kéz kisujja; a jobb kéz hüvelyke volt a hatos szám, s így a jobb kéz mutatóujja lett a hetes. Ezzel a mutatóujjal, a heptával, lehetett valakit megigézni, rámutatva őt követni, üldözni. A hetes számjegy tehát voltaképpen azt jelenti, amire rámutatunk, amit az ujjunkkal követünk, üldözünk. A hónap nevét rövid ideig csupán a rossz emlékű Nero császár cserélte fel önmagáról Germanicusnak nevezve.

Mi magunk térjünk meg szűkebb hazánkba!

Másképpen zeng a kút itt, másként fut az idő,

a csodálkozó fiú korán borzongva nő.

Apáknak csontja porlik a kriptafal mögött,

egyre csak hullnak az órák, hulló kövek fölött.

Kapun a címert látod-é? Elfonnyadt rég a kéz.

Népek jöttek és mentek, nevük semmibe vész.

De a holtak felett arat az istenadta nép,

s míg szőlőhegyre tart, közben sírokra lép.

Adolf Meschendörfer, az 1931-ben nyomdafestéket látott, Kós Károly fordította, Brassó-regény, a Corona írójának Erdélyi elégiáját Radnóti Miklós ültette magyar nyelvre – ami éppúgy a transzilván életérzés enyhén expresszionista árnyalatokban gazdag finom patináját viseli magán, mint - Kós megfogalmazásában - „az erdélyi szász nemzet monumentális hőskölteménye”, a Corona.

Más a március íze, a széna szaga más,

másképpen cseng a szív szava s a hűségvallomás.

Vörös hold, számos éjen egyetlen hű barát,

megsápasztja az ifjak naptűzte homlokát,

belengi, mint a nagy halál barangoló szaga,

mint zöldes alkonyatban a tölgyfa bölcs szava.

Érces ragyogással futnak az évek elő,

szeptember érkezik már. A fürtöt érlelő.

Szeptember érkezik hát. Mind a földműves lét, mind a csillagászat és a naptár szempontjából jeles hónap. Repülő, nevető ifjú személyesítette meg, bíborruhában, fején köleskoszorúval. Jobbjában Mérleggel, a hónap jelével, baljában szőlővel és más gyümölccsel teli bőségszaru. Az ifjút szőlő koszorúzta Ceres – a gabona és az anyai szeretet istennője - is helyettesítheti. A bíborruha – Cesare Ripa magyarázata szerint – a „királyi” hónapnak járó viselet. E címet pedig azért kapta, mert bőkezűbb, mint társai. (Az ötletet a pirosodó lombok adhatták, a vörös szín hagyományosan az ősz színe). Elsősorban szüret ideje lévén, a szeptembert szüretelő alakok is jelképezhetik: szőlőt szedő, szőlőkoszorús, teli puttonyos, meztéláb szőlőt taposó parasztok.

A hónap régi magyar nevei: Mérleg hava, Szent Mihály hava. Az előbbi a Mérleg jegy szeptember utolsó dekádjában kezdődő uralmára utal: időszámításunk kezdetéig az őszpont a Mérleg csillagképbe esett. Szent Mihály arkangyal viszont a szeptember utolsó, és a Mérleg első dekádjának legrangosabb szentje.

Szeptember 2. Alkalom méltóképp megemlékezni Zách János Ferencre. 191 éve, 1832-ben e napon, 78 éves korában, halt meg a XVIII.-XIX. századforduló legnagyobb hírű csillagásza, aki előbb kapta meg a bárói rangot (1801-ben), minthogy az MTA tagja lett vala – halálának évében. 1773-tól a piarista rend pesti Természetfilozófiai Főiskoláján volt hallgató. Alapos matematikai tudásra tett szert, amit – hasonlóképpen Bolyai Jánoshoz - a bécsi Hadmérnök Akadémián még tovább tökéletesíthetett. Az 1770-es évek második felében a lembergi egyetem matematika-geodézia tanára volt és annak csillagvizsgálójában dolgozott, de II. József az egyetemet 1780-ban császári rendelettel megszüntette. Zách ekkor Párizsba utazott. Az ottani csillagvizsgáló igazgatójával, a bolygómozgások elméleti kidolgozójával, Jérȏme de Lalande-dal kötött barátságot, s ismerkedett meg az első modern naprendszer-elmélet egyik kidolgozójával, Pierre-Simon de Laplace-szal. 1783 és 1786 között Londonban élt. Itt együtt tanulmányozta egy új bolygó kalandos égi útját annak későbbi (1791 - Uránusz) felfedezőjével, William Herschel-lel. Igazi hírnévre akkor tett szert, amikor eljutva egy angliai kastélyba, s ahol megmutatták neki Thomas Harriot (1560-1621) rejtélyes feljegyzéseit, az egymás alá írt számsorok alapos tanulmányozása után rájött, hogy azok a Halley-üstökösnek egy korábbi megjelenése (1607) alkalmából Harriot pontos megfigyeléseit tartalmazzák. Zách a Harriot-féle iratokra vonatkozó megfejtését az Astronomisches Jahrbuch-ban tette közzé. 1786-ban II. Ernő szász herceg szolgálatába lépett, aki Gotha városában felépíttette a korszak legjobban felszerelt obszervatóriumát, a Seeber Csillagvizsgálót, s annak igazgatójává nevezte ki Záchot. Itt figyelte meg 1790-ben a Mars oppozícióját, (majd 1802-ben a Merkúr átvonulását a Nap korongja előtt), és  még 1789-ben megszervezte a világ első nemzetközi csillagászati konferenciáját. E találkozó sikerén felbuzdulva 1798-ban megalapította az első nemzetközi csillagászati lapot, az Allgemeine geographische Ephemerident, majd 1800-ban a Monatliche Correspondenzét. 1800-ban létrehozta a világ első csillagászati egyesületét, amely célul tűzte ki az égbolt teljes átvizsgálását. A kor csillagászatában a fő kérdés a bolygókutatás volt, azon belül pedig a Mars és a Jupiter közül hiányzó bolygó keresése. Zách részben e kisbolygó, a Ceres felfedezőjének számít; ő elsősorban a két bolygó közötti térségben kereste a hipotetikus égitestet. A kisbolygót végül Zách ösztönzésével Giuseppe Piazzi találta meg 1801. január 1-jén. A Cerest a felfedezés után elvesztették: a kisbolygó pályáját éppen a napkorong takarta ki a földi szemlélő elől. Ekkor Zách az akkor még ifjú, és csak kevesek által ismert matematikust, Carl Friedrich Gausst kérte fel a kisbolygó pálya-paramétereinek kiszámítására, s ő találta meg újra a Cerest a Gauss által jelzett helyen. 1815-től a genovai csillagászati obszervatóriumot irányította, ahol 1818-ban megindította a Correspondance astronomique nevű folyóiratot. Lassan az akkori idők igazi kutatásszervezőjévé vált. 1804-ben a Royal Society választotta tagjai közé. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia-i tagság még 1794-ben talált rá. Emellett a prágai, lipcsei, brüsszeli, göttingeni, szentpétervári párizsi és lyoni tudományos akadémiáknak is tagja volt. Bár 1801-ben testvérével, Zách Antal táborszernaggyal, együtt Mária Terézia által magyar báróságra emeltetett – rehabilitálva némiképpen a Zách-nemzetséget -, de csak halálának évében választotta a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé. Az erről szóló híradás már valószínűleg nem életben, már csak sírjáig juthatott el a párizsi Pѐre-Lachaise temetőbe. Emlékét ma a 999 Zachia kisbolygó és a Hold Földről látható oldalán a Zach kráter, valamint az ő Marseille közelében fölállított csillagvizsgálójának a neve után, a 64 Angelina kisbolygó őrzi. Budapesten emléktábla jelzi a szülőházát.

Bár csak 19 éves koráig élt szülőhazájában, de öregkori vallomása szerint is - „...bennem még mindig 'igaz madgyar' szív dobog” – örökre a magyar nemzet tagjának tartotta magát.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán              

Kelt 2023-ban, a Mérleg havának első napján

A természet kalendáriuma

DLXXIX.

Rövidülnek napok, órák,

Csak az ég mély tüze kékebb,

S a kezedben ki-kigyúl tán

A pipacsláng, ha letéped.

Fogy a nyár – szép lobogással

Fut a fény, megtör az árnyon…

Jön az éj, leng a tücsökhang -

Hova tűntél, kicsi lányom?

Augusztusi sóhajtás - Kovács András Ferenc egykor – kislányához - írt soraival, indulok havi utolsó sétámra, kedves Olvasóm. Ha kedved tartja, jer velem!

A lecsengő kánikula elől az erdő enyhet adó zöld színvarázsába menekülök, mint a két lány Munkácsy Mihály képén. De már az Erdőzúgban

Megejt a fűszál tisztasága,

amelyre nem lép láb,

s a szél nem hordja tört utak porát,

s nem dobja sárba.

- Öreg fatörzsek körben állnak:

humuszukból nőtt, s őrzik

erős testvérként a fűszálat.

Templomi csend van itt, a fény

- sugárzó szeretet -

a lomb-zöld-kupolán tör át

s látom a tiszta eget.

Meg sem érintem,

csak csodálom a fűszálat, melyet

sarjadástól sárgulásig

gondoz az Isten.

Fazekas Lajos gondolatával lépek az erdő, a fák, szentélyébe.

Ki lehetne izmosabb, keményebb, feszesebb, valamint karcsúbb és tökéletesebb egy hatalmas fenyőfánál, selymesebb, lágyabb, harmatosabb a zsenge pázsitnál, kedvesebb és jótékonyabb a friss és zamatos gyümölcsű barackfánál? - Hazai Attila A növények levele című novellájából vett sorokkal hangolódom rá az augusztus-végre, megfogadva Johann Wolfgang von Goethe intelmét is:

Fájdalmas, önkínzó, komor lelkiállapotoktól csupán a természet szemlélete és a külvilág iránti őszinte érdeklődés útján menekedhet és szabadulhat meg az ember. A természettel való legáltalánosabb ismeretség, bármely oldalról eredjen is, a tevékeny beavatkozás, legyen az akár a kertészé, akár a földművelőé, a vadászé vagy a bányászé, elvon bennünket önmagunktól; a szellemi erők valóságos, igaz jelenségekre irányulása fokról fokra a legnagyobb kielégülést, megvilágosodást és okulást nyújtja.

E gondolattal ma ismét régvolt természettudósokra emlékezem.

Augusztus 25. 155 évvel ezelőtt, 1868-ban született Nagyenyeden Új-Guinea etnográfus kutatója, Fenichel Sámuel. A szülővárosa főiskolájában sajátította el mindazon ismereteket, amelyek segítségével majd két év alatt rendbe hozta Bukarestben az ottani múzeum állattárát. Német Új-Guineába kerülve két év alatt – 1892-93-ban - 10 000 etnográfiai tárgyat és madártani preparátumot gyűjtött és küldött el a Magyar Nemzeti Múzeum számára. Sárgalázban halt meg a távoli szigeten 1893 márciusában, még 25. születésnapja előtt. Sírját utódja, Bíró Lajos, kutatta fel, majd Balogh János gondoskodott rendbehozataláról 1971-ben. Ma a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium önképzőköre, Dvorácsek Ágoston tanár barátom kezdeményezésére, az ő nevét viseli.

132 éve, 1891. augusztus 26-án született Radnóton Jeney Endre patológus, a bakteriológus,  farmakológus. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem elvégzése után, 1914–19 között alma matere kutatója volt, majd a fronton s utána járványkórházban dolgozott. Trianon után a Szegedre átköltözött egyetem általános kór- és gyógytani intézetének kutatója és oktatója, 1934-től nyugdíjba vonulásáig (1963) a debreceni tudományegyetem közegészségtani és gyógyszertani intézetének dékánja, s az 1945-ben szervezett Mikrobiológiai Intézet vezetője. Leírta a vérszegénység májterápiáját, kimutatva a májkivonat hatását a vörösvértest képződésére, sajnos csak magyar nyelven. (Szállási Árpád írt erről a Nobel díj 100 éves története... című esszéjében) 1934-ben ezt a módszert a Whipple-Minot-Murphy USA-beli hármas tette közkinccsé. Nobel-díjat is kaptak érte... Később a növényi festékek (flavonvegyületek) farmakológiai kutatásával foglalkozott.

Augusztus 28. Szent Ágoston napja. A philosophia perennis, vagyis a keresztény filozófiai gondolkodás alapító nagymestere, Ágoston, a tengerparton sétálva, arra lett figyelmes, hogy kisgyerek kagylóval a tenger vizét egy gödröcskébe iparkodik átmeríteni. Megkérdezte tőle, mit művel? A kisfiú bátran megfelelt:

- Látod, a tenger vizét akarom ide átönteni.

- Gondolod, hogy ez sikerül? – kérdezte a püspök.

- Miért ne hinném – válaszolt komolyan a fiúcska. - Te is hiszed, hogy felelni tudsz arra, amire még senki sem tudott. Sokkal könnyebb nekem a tenger vizét e lyukba merítenem, mint az embernek Isten lényét kifürkészni.

Ágoston műve - a szemlélődés és lelkipásztorkodás, a vita contemplativa és vita activa egyeztetése – innen ered. Az ő tanait követik ma is az ágostonrendiek, premontreiek, dominikánusok, trinitáriusok, pálosok.

Vajon mi ma értjük-e üzenetét?

Augusztus 28-án, 1863-ban született a másik nagy magyar tudós, aki úgyszintén nem részesült a Nobel-díjban. Lenhossék Mihály híres orvos-dinasztiából származott. Őt tekintik a idegsejt-tudomány egyik megalapítójának. Ramón y Cajalt megelőzve, 1895-ben, felismerte, hogy az idegrendszerben az ingerület megszakításokkal, átkapcsoló állomásokon keresztül halad az idegrostokon (contiguitas‐elmélet). Ramón y Cajal 1906-ban osztott orvosi-élettani Nobel-díj-ban részesült Camillo Golgi olasz tudóssal együtt, az idegrendszer szerkezeti kutatásaikért. A Nobel bizottság egyik igen nagy tévedése, hogy Lenhossék Mihály nem részesült az elismerésben. A századforduló után idegrendszeri kutatásaitól némileg visszahúzódott; ebben szerepet játszott a kolozsvári Apáthy István professzorral való szakmai vitája is, aki a neuronelmélettel szemben a neurofibrillumtan híve volt. A vitát megnyugtatóan az akkori fénymikroszkópos módszerekkel nem lehetett lezárni. A tudomány fejlődése során Lenhossék elmélete igazolódott.

Augusztus 29-én illő megemlékezni a másik Új-Guinea-kutatóról, a már említett Bíró Lajosról, is. 167 évvel ezelőtt, 1856-ban született Tasnádon. Hét évet kutatott Német-Új-Guineában. Zoológiai és néprajzi gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum őrzi.

Augusztus utolsó napján emlékezzünk meg a, 258 évvel ezelőtt, 1765-ben, született, kalandos életű őshaza- és Kelet-kutatónról, Besse János Károlyról. Önéletrajza szerint „a földismeret iránti ellenállhatatlan hajlama” késztette világjárásra. Bejárta Németországot, Hollandiát, Angliát, Franciaországot, 1797-ben a nápolyi király seregében harcolt. Mauritius szigetén a francia kormányzó titkára volt. Párizsban ismerkedett meg a kor legnagyobb földrajztudósával, Humboldttal és itt kötött barátságot Batsányi Jánossal is. A magyarok őshazája és a magyar nyelvészet iránt Beregszászi Pál 1796-ban megjelent könyve keltette fel érdeklődését. 1829-ben indult a Kaukázusba, egy olyan expedícióhoz csatlakozva, amelyben a szentpétervári akadémia tudósai is részt vettek és amelyet egy orosz tábornok vezetett. Besse bejárta a Krim-félszigetet és a Kaukázus vidékét. Útjának tapasztalatait a Tudományos Gyűjteményben tette közzé. Útirajzait Magyarországon érdeklődés, azaz előfizetők hiányában könyv alakban nem tudta kiadni, végül Párizsban, franciául jelentette meg. A Kaukázus tájairól, településeiről, népeinek – a kalmüköknek, tatároknak, kabardoknak, abházoknak, cserkeszeknek – szokásairól, nyelvéről sok értékes adatot gyűjtött. Összesen 44 esztendőt töltött külföldön. Széles körű műveltsége, nyelvtudása (13 nyelven beszélt), jó megfigyelőképessége, nyughatatlan kíváncsisága folytán rengeteg értékes információt gyűjtött, de tevékenysége érdektelenségbe fulladt. Kiadatlan négykötetes élet- és útirajza halála után elkallódott. Utolsó hazaírt leveleit 1841 júniusában Marseillesből keltezte. Anyagi segítséget kért hazatéréséhez, de vágya már nem válhatott valóra. Halála pontos körülményeit nem ismerjük.

A tudománytörténet poros ösvényeiről térjünk vissza a fák augusztus-végi másodvirágzásába:

A zárt bimbók szirmán átütött az illat.

Lábad előtt vígan gurult a szél.

Nem mertelek megcsókolni,

mert fürtös fény csókolta az ajkad.

Nem mertem megfogni kinyújtott kezed,

mert piros virágot nyitott a vér

ujjaid hegyén,

s oly megható volt kezed fején az ér…

Augusztus. Kádár János vallomása csak e hónapban születhetett, amikor

A rétet harmadszor is lekaszálták,

bogáncsos hajjal futkos a szél.

De hajad szagát az este őrzi még,

és várnak rád a bokrok,

ha lángoló fejét a domb

az erdő lombjába fúrja.

Nyár utóján búcsúzom egy hétre Dömötör Ilona soraival:

Egyre kisebb körívet fut a nap.

Rajongói a karcsú napraforgók

elszomorodva fejet hajtanak.

Így hajlik éltünk észrevétlenül,

mind közelebb a sötétülő földhöz,

mikor az ifjú, forró láng lehűl.

Lelkünket árnyak karja fonja át,

s a mulandóság ölelése közben

tanulgatjuk a lemondás dalát.

Fáradt mosollyal búcsút int a nap.

A szirmot vesztett barna napraforgók

megalázkodva fejet hajtanak.

Maradok kiváló tisztelettel:           Kiss Székely Zoltán                                             Kelt 2023-ban, Lajos napján

A természet kalendáriuma

DLXXVIII.

Augusztus. Napfényes délután.

Úton mentem - mint rendesen – sietve,

s egy útszéli bokor rámkiáltott.

Szinte megtorpantam az üzenetre.

Hiszen zöldellt körül a fű, a lomb,

amerre néztem, mindenfele nyár volt.

Egyetlen kis bokor gyúlt tűzpirosra,

és üzenete a szemembe lángolt.

Csak azt mondta: „Megint egy nyár oda!

Valami elmúlt visszahozhatatlan”.

A nagy versenyben a tűnő idővel

- vádolt a szívem: - megint lemaradtam!

Ó, múló évek, eltűnő nyarak!

Tovaszálltok nagy hirtelen felettem.

Nem marad tartozás mögöttetek.

Én adós voltam... még adósabb lettem.

Lángolt a hír: „Megint egy nyár oda!

Valami elmúlt visszahozhatatlan!

Az életedből megint egy darab

tűnő percekben, elfutó nyarakban!”...

Ahogy Túrmezei Erzsébet, a Megint egy nyár című versében, engem is megérintett már a múló nyár lehelete. Ebbe a még-nyárba indulok heti sétámra, kedves Olvasóm. Örülnék, ha velem tartanál.

89 éve, 1934. augusztus 18-án repült fel először a sztratoszférába ember. Auguste Antoine Piccard fizikus a kozmikus sugárzást tanulmányozta, s olyan léggömböt tervezett, melynek légmentesen záródó, túlnyomásos gömbfülkéje lehetővé tette a nagy magasságba történő emelkedést emberrel. E napon 15781 m-re jutott. 1953-ban szintén elsőként hódította meg a tengerek mélyét. 3150 méter mélyre merült a Tirrén-tengerben az általa kifejlesztett mélytengeri eszközzel, a batiszkaffal. Kísérleteiben ikertestvére, Jean és fia, Jacques is részt vettek. Még halála előtt megérte, hogy fia, Jacques Piccard 1960-ban lejutott a Marianna-árok mélyére. Unokája, Bertrand Piccard, elsőként kerülte meg hőlégballonnal a Földet, 1999-ben.

Az 1960-as nagy kaland fényképei örökre recehártyámba égtek.

Fényképek. 184 évvel ezelőtt, 1839. augusztus 19-én, a francia kormány közkinccsé tette a fényképezést, mint képalkotó találmányt. Hol tartunk ma már a képrögzítésben!? Lett légyen az mélytengeri, avagy távoli csillagvilágok képe.

Maradjunk mi földközelben. Kínálja magát a sok nyárvégi fénykép-téma.

Az erdőszél most kezdi ontani gyümölcseit: a málna s a szamóca után, érik már az áfonya és a szeder is.

Te szürke ágú, szép gyalogszeder,

egy fürtödet, no, nyújtsd felém.

Federico Garcia Lorca a Szürke-ágú gyalogszederhez írott verse - Nemes Nagy Ágnes fordítása – csalókán, e természeti képpel indul. Jómagam is, sétáim során, megállok egy-egy szederbokornál, s vállalva a karmolásokat, megszedem gyümölcsét. Ám ez a pajzán vers másról (is) szól:

Vér s tüske. Jer, szívemre, jer,

hogyha szeretsz, szeretlek én.

Árnyékos, zöld gyümölcsödet

szép vadszeder, a számra tedd.

Félhomályban ölelve hosszan,

megölellek tövisbozótban.

Elmégy, szeder? Hová, miért?

Amit nem adsz: szerelemért.

A Vérnász szerzőjét 87 évvel ezelőtt,1936. Augusztus 19-én gyilkolták meg a spanyol polgárháborúban a falangisták.

Térjünk vissza, így az aratás vége felé a természetbe!

Kék éjeken megyek majd, vad-csapásokon,

szálkás búzakalászok serege kísér.

A rét: langy üdeség - suhogok álmodón

s hagyom: lengő hajam mossa a nyári szél.

Arthur Rimbaud Érzelem című verse is lám elkanyarodik a Természettől elbűvölve a boldog szerelem felé:

Ajkam meg nem nyílik s lelkemben nem fogan

egy gondolat sem, csak viharzó szerelem

s a Természettől elbűvölve, boldogan

bolyongok, mintha egy Asszony lenne velem.

E gyönyörű pár sor fordítója, Képes Géza költő, a Magvető Könyvkiadó egyik megalapítója és igazgatója, 34 éve, 1989. augusztus 19-én lépett rá az örök búzamezőre.

Néhány évvel ezelőtt a Nemzetközi Állatjogi Társaság kezdeményezte, hogy augusztus harmadik szombatja legyen a Hontalan Állatok Világnapja. 1992. óta ezen a napon emlékezünk meg azokról a „háziállatokról”, amelyek gazda nélkül, ám mégis közvetlen környezetünkben élik mindennapjaikat. A cél, hogy évente egyszer hangsúlyozottan hívják fel a figyelmet a gazda nélküli, kóbor állatok helyzetére. Egy részük eleve az utcára született, másik részüket kidobták – közös bennük, hogy mindannyian az emberi felelőtlenség áldozatai. Az emberi butaság, a kitalált történetek, a hamis mantrák, a meggondolatlan, önjelölt próféták legalább annyi kárt okoznak az állatoknak, mint a törvénysértő, lelketlen emberek.

Augusztus 20. Szent István napja. Első királyunk a kereszténységben az István nevet kapta. A névválasztás tudatos lehetett az európai keresztény államok közé beilleszkedni vágyó Géza fejedelem részéről: István, görögül Sztephanosz azt jelenti: „koszorú, korona”. Noha a legfőbb királyi jelvény, a korona általában mindenütt nagy tiszteletben részesült, az a fajta szentség és közjogi méltóság, amit a magyar nemzet tulajdonított a Szent Koronának, másutt ismeretlen. Szent István és a korona a nevükben egyek. Hagiosz Sztephanosz „hungarus” magyarra, vagyis latinra fordítva szent koronát jelent, s mint ilyen lett a személy, később az ő nevét viselő tárgy a keresztény magyar államiság megtestesítője. Más szóval, a korona Sztephanoszt, első királyunkat, annak személyén keresztül pedig a mindenkori királyt jelképezte.

Augusztus 22-én emlékezzünk meg a rejtélyes életű Afrika-kutató, repülő és autóversenyző, Almásy László Ede születéséről. Az Őr-vidéki Borostyánkő várában született 128 évvel ezelőtt, 1895. augusztus 22-én. A borostyánkői birtokot még nagyapja, Almásy Ede szerezte, aki a Magyar Földrajzi Társaság egyik alapító tagja volt 1872-ben. Édesapja az Ázsia-kutató, Almásy György volt. Egy londoni magániskolában érettségizett. Első pilóta-jogosítványát 1912-ben szerezte, két évvel később saját összeállítású gépével sikeres repülést hajtott végre. Az első világháborúban pilótaként több kitüntetést kapott. A húszas években a Steyr gyár kereskedelmi képviselője és neves autóversenyző; cégének túrakocsijával a Nílus mentén egészen Szudánig hajt. Több autós expedíciót szervez a Líbiai-sivatagba. Egyiptomi szolgálatban jelentős kutató, térképező szolgálatot végez és fontos szerepe van az egyiptomi polgári repülés megszervezésében is. Ő tudósított először a Nílus egyik szigetén élő „magyar” nevű berber törzsről, amelynek tagjai II. Szolimán szultán serege által összefogdosott magyar hadifoglyok leszármazottai. A második világháborúban a német hadsereg tanácsadója az afrikai fronton. A háború után Almásyt többször is letartóztatták, háborús és népellenes bűncselekményekkel vádolták (többek között a Rommel seregénél Líbiában című könyvét fasiszta propagandának nevezték) és kegyetlenül bántalmazták, kínvallatták. Végül barátja, Germanus Gyula nemzetközi hírű magyar orientalista, kultúrtörténész vallomásának köszönhetően mentették fel. Bár nem volt képzett tudós, nem volt régész, jelentős eredményeket ért el a sivatag-kutatásban. Főként a Szahara kialakulása, őstörténete érdekelte, ezzel kapcsolatban útjai során értékes információkat gyűjtött, felfedezéseket tett. 1933-ban újra felfedezte a legendás, elveszett oázis, Zarzura völgyét és világhírű sziklafestményeket talált az Uveinat-hegységben. Nevét az egyik Kairó melletti repülőtér és a sivatag belsejében álló hegy, a Dzsebel Almásy őrzi. 1951-ben betegen Salzburgba szállították. Halálos ágyán értesült, hogy kinevezték az Egyiptomi Sivatagkutató Intézet igazgatójává. Almásy személyéről mintázták Az angol beteg című film címszereplőjét, ami önmagában egy szép szerelmi történet – minden valós alap nélkül. Afrikai évei alatt került egyszer a légierő kórházába, hogy tolmácsoljon egy sérült kanadai pilóta mellett. A főhadnagy ülésével együtt kiszakadt találatot kapott gépéből, de olyan súlyos égési sebesüléseket szenvedett, hogy az orvosok nem tudtak rajta segíteni, és egy héttel később elhunyt. Almásy visszaemlékezéseiben is szerepel ez a történet, erre épül a kilenc Oscar-díjjal jutalmazott film alaptörténete.

Hol tán sólyom se száll: kopár

sziklák, komor kövek között

kölyök-daccal kiütközött

egy bársonyos, kicsiny gyopár.

Mocorgó csillagok szele

dajkálja hűsen idefenn;

mint furcsa, hűvös idegen

tekint a langyos völgybe le:

nem vonzza társ, barát, család:

remeteként szűz szirtfokon

felhőből issza italát,

felleggel és sassal rokon,

fejére antik istenek

fehér fényszirmot hintenek.

A Havasi gyopár című verset képletes főhajtása lehetne akár az őelőtte is. Ám e szonettet Jánosházy György a 31 évvel ezelőtt, 1992. augusztus 23-án hargitai fenyvesei alá költözött írótárs Székely János emlékének szentelte, akinek nevét viseli az ivói általános iskola.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán                            

Kelt 2023-ban, Szent Ilona, a régészek védőszentjének napján

A természet kalendáriuma

DLXXVI.

Addig állt csak ujjaim hegyén  

- nem is éreztem finom lábait -,

amíg pöttyös kabátja alatt

elrendezgette hártyaszárnyait,

aztán - váratlan színes villanás -

beletűnt a szikrázó kékségbe.

Igézetten bámultam utána,

megejtett a gondolat szépsége:

...az ég, a lég, a kék, a végtelen

kisebb csoda-e, mióta tudom,

amit az értelem földerített

a lét titkára leső kulcslyukon?

Mi a csoda? amit én nem értek?

Ám ha más érti, hol van a határ?

Nekem csoda már az is, hogy élek!

- Én mondtam?

   vagy a katicabogár?

Lukátsi Vilma Katicabogárának létre-csodálkozásáról indulok mai sétámra – (távol)keletnek, arra merre elrepült ujjam begyéről egy katicabogár. Kedves Olvasóm! Tarts velem ezúttal is!

78 évvel ezelőtt, 1945. augusztus 6-án de. 8 h 45’-kor az USA légi erejének egy B–29-es nehézbombázója ledobta a Little Boy-t Hirosimára. Urán 235-ös izotópon alapuló fissziós (maghasadás elvű), 15 ±20% kT TNT-egyenértékű robbanó erővel rendelkező atomfegyver volt.

Az amerikaiak a Manhattan-terv keretében 1942 óta dolgoztak a nukleáris fegyver kifejlesztésén. Az első atombombát 1945. július 16-án robbantották fel az új-mexikói Alamogordo mellett. A fegyver éles bevetését a második világháború végén még mindig rendkívül szívósan harcoló Japán ellen augusztus 5-én engedélyezte Harry Truman amerikai elnök.

Az első három gép a célpontok feletti felhőzetet ellenőrizte, a második hármas egyike – micsoda pimasz lelketlenség! - a robbanást vizsgáló tudósokat vitte, a másik a fotózást végezte, a harmadik tartalék volt. Az Enola Gay 9400 méter magasságban oldotta ki a bombát. Parancsnoka, Paul Tibbets a landolás után, ott helyben megkapta a Szolgálati Érdemkereszte; élete végéig nem bánta meg tettét.

A vakító villanással és jellegzetes formájú, gomba alakú füstfelhő („gombafelhő”) kialakulásával kísért atombomba-robbanás a halottak és a romok városává tette Hirosimát. A robbanás körzetében 1,2 kilométer sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé. Hirosimában azt hitték, vége a világnak. Az atomtámadás az utólagos becslések szerint 90-140 ezer ember életét követelte, 70 ezer ember azonnal meghalt, a többiek pedig később, a sugárzás okozta betegségek következtében vesztették életüket. A többség halálát nem a robbanás okozta, hanem az azt követő tűzvész, épületomlás és pánik. Sokan csak napokkal később, a hőhatás, a lökéshullámok vagy a radioaktív sugárzás következtében, elképzelhetetlen kínok közepette vesztették életüket.

Augusztus 7. Szent Donát ókeresztény vértanú (†361) napja. Donát, a pogány Vinalia Rustica örökébe lépve, a szőlőskertek, szőlősgazdák védőszentje. Donáthoz különösen villámcsapás, jégeső távoltartásáért imádkoztak. A szőlőkben szobrot, kápolnát állítottak neki; a falvainkban, városainkban a templomok harangjait többnyire neki szentelték. Nyilvánvalóan abban a hitben, hogy a harangzúgás „visszaveri” a mennydörgést, és ami azzal jár: a harang érce felfogja a mennykőcsapást.

       De mi fogja fel az emberi gyarlóságok rombolását? Semmi.

Augusztus 9. A második atombomba támadás. Az amerikaiak a Fat Man nevű bombát elsődlegesen Kokura városa dobták volna; az ottani kedvezőtlen időjárás, a vastag felhőréteg miatt választották a másodlagos célt, Nagaszakit. Az első atomtámadás után három nappal ledobott bomba csaknem 80 ezer halálos áldozatot követelt, és további 75 ezren szenvedtek sugársérülést. 

Nukleáris fegyvert háborús körülmények között mindmáig csak e két alkalommal robbantottak fel.

Hat nappal később, augusztus 15-én Hirohito japán császár rádióbeszédben jelentette be a feltétel nélküli megadást. A döntésben az atombomba rettentő hatásán kívül az is szerepet játszott, hogy augusztus 8-án a Szovjetunió is hadat üzent Japánnak, végleg kilátástalanná téve a további harcot. A feltétel nélküli kapitulációról szóló dokumentumot szeptember 2-án írták alá, ezzel a csendes-óceáni hadszíntéren is véget ért a második világháború.

A sugárfertőzés okozta károsodások miatt addig ismeretlen betegségek tűntek fel, a mai napig szedi áldozatait a leukémia, a „hirosimai rák”, és még ma is gyakran születnek gyermekek genetikai torzulásokkal. (A túlélőknek Japánban külön nevük van, ők a hibakusák.)

Két év múlva, 1947-ben Hirosima polgárai „Soha többé Hirosimát!” jelszóval tartották meg háromnapos Béke-ünnepségüket, ami azóta is a város legnagyobb ünnepe. 1949-ben a kormány a Béke és az Emlékezés Városává nyilvánította Hirosimát és rendkívüli mértékben támogatta az újjáépítést. II. János Pál pápa 1981-ben látogatta meg az Atombomba Emlékmúzeumot.

Az atombomba hatásának demonstrálása a Szovjetuniónak is szólt, része volt a hidegháborús hatalmi játszmának. A két bomba robbanásának hatása óvatosságra késztette a politikusokat, és ezzel mintegy megmentette a világot az atomháború rémétől.

A vita még napjainkban is folyik arról, hogy szükség volt-e Hirosimában, de főképp három nappal később Nagaszakiban is az atomfegyver bevetésére. Az amerikai vezetés inkább az új fegyver lakott területre gyakorolt hatását akarta felmérni, és már a háború utáni erőviszonyokat szándékozott alakítani.

Az emberiség 1945. augusztus 6-án egy új korszakba lépett. Augusztus 6-át a Béke Világtanács elnöksége 1978-ban a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapjává nyilvánította. Az ENSZ Közgyűlése 1996. szeptember 10-én fogadta el az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmáról rendelkező Átfogó atomcsend szerződést.

A legfejlettebb országokat tömörítő Hetek csoportja 2016-ban Japánban rendezte csúcstalálkozóját. Május 27-én Barack Obama első hivatalban lévő amerikai elnökként kereste fel Hirosimát, ahol megkoszorúzta az atomcsapás áldozatainak emléktábláját, és találkozott hibakusákkal is, de nem kért bocsánatot hajdani elődje döntéséért.

       Atombomba, atomerőművek...

Az 1950 után végzett nukleáris kísérletek olyan egyértelmű változást hoztak az egyik kanadai tó üledékében, hogy a tudósok azt szorgalmazzák, ez az időpont és ez az állóvíz szimbolizálja az új geológiai korszak, az antropocén kezdetét.

Nagyjából 11 700 évvel ezelőtt a kedvezően változó időjárásnak köszönhetően új földtörténeti korszak kezdődött, amelyet holocénnak, azaz földtörténeti jelenkornak nevezünk. A holocén fontos jellemzője, hogy alakításában egyre nagyobb szerepet játszott az ember. Mára azonban az emberiség olyannyira átformálta a bolygót, hogy a geológusok szerint új földtörténeti korszakról – az antropocénről – kell beszélnünk. (A kifejezést a görög „ember” és „új” szavakból gyúrták össze.)

     De mikor kezdődött ez az újabb időszak?

A kutatók először a 2000-es évek elején javasolták az új geológiai korszak bevezetését, miután az 1995-ös kémiai Nobel-díjas holland Paul Crutzen megalkotta az antropocén kifejezést. Ez a korszak az, amióta az ember a globális éghajlat és a környezet meghatározó befolyásoló tényezője lett. Paul Crutzen az ipari forradalmat szabta meg a határként, és azzal érvelt, hogy a gőzgép 1769-es szabadalmaztatása fordulópontot jelentett az emberiség történelmében. De az antropocén ezen kiindulópontja láthatatlan Európán kívül, amely a XVIII. században az iparosodás központja volt. A déli féltekén az üledékek nem mutatnak jelentős változást az ipari forradalom idejéből. Olyan jellemző kell, ami a világ nagy részén egyértelműen jelzi az ember természet-átalakító(romboló?) erejét és hatását.

֍

Most szált vissza az ujjam begyére a katicabogár. Elröpült Csernobil, Zaporizzsja,  Fukusima, a Bikini-szigetek, a Mururoa-korallzátony, a penszilvániai Three Mile Island, a Nevada sivatag fölött. Körbejárta a Földet, üzenetet hozott. Remélem megértik azok is, akik a pusztítás nyomógombjain tartják ujjukat.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán

                    Kelt 2023-ban, Domonkos napján

A természet kalendáriuma

DLXXIII.

Megérett a kalászos róna

összes kalásza már,

sugarát bőven szerteszórja

a vidám kedvű nyár.

Az első gép munkába kezdett:

arat, arat, arat -

arat aranyló búzatáblát

aranyló ég alatt.

A dús vetések válaszában

benne van az öröm,

a munkát zengő boldog ének

áthat minden körön.

A diadalmas gazdag termés,

a bő nagy aratás,

a termő szemtől dúsan terhes

halálraszánt kalász.

Kárász Izabella Vetések válasza című verse mindenféle aratás dicsérete.

De minden szétmorzsolt szemecske

az életről beszél,

hiszen belőle lesz a frissen

illatozó kenyér.

A dús vetések válaszában

így épül fel a lét,

és zengi minden aratásunk

győzelmes énekét.

A munkást és az Áldásadót

dicséri ma a fény,

a fényben rengő érett termés,

a legszebb költemény.

Zengi az erőt és az élet

diadalmas dalát,

Mert megkezdődött, újra itt van,

eljött az aratás!!!

Az aratás bűvöletében indulok számba venni némely tudománytörténeti évfordulóját a hónap második felének. Ha kedved tartja, jer velem, kedves Olvasóm!

1940-ben a II. bécsi döntés által létrehozott országhatár a Kolozsvár és Marosvásárhely – ezzel együtt egész Székelyföld - közötti vasúti összeköttetést kettészakította. Hogy a Székelyföld bekapcsolódjon az ország vérkeringésébe, háborús időszakban igen rövid idő alatt kellett megépíteni a vasútvonalat Szeretfalva és Déda között. Ezt tervezése és építette az ezelőtt 125 évvel született, és 1967. július 14-én, 56 évvel ezelőtt meghalt Kováts Alajos vasúti mérnök, 1943-1944-ig a Magyar Államvasutak igazgatója.

109 évvel ezelőtt, 1914. július 14-én született Marosvásárhelyen Oroszlány István mérnök. Diplomáját a Budapesti Műegyetemen szerezte, 1938-ban. 1949-1950-ben részt vett a Növénytermesztési Kutató Intézet és a Szarvasi Öntözési Kutató Intézet megszervezésében, Fő  munkaterülete az öntözés nagyüzemi formáinak kidolgozására, a barázdás, sávos és esőztető öntözésmódok hatásfokának javítására volt. Munkássága máig gyümölcsözik. Az egyre szárazabbá váló nyarak így kevésbé érték/érik meglepetésként Magyarország mezőgazdaságát, szemben a többi térségbeli országgal.

Július 15-én emlékezzünk meg a 135 évvel ezelőtt, 1888-ban meghalt Balogh Kálmán fiziológus-farmakológusról. Pesten szerzett orvosi oklevelet. 1863-tól 1867-ig az elméleti orvostan tanára a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen. Kutatásokat végzett a rákkal és egyéb daganatokkal, a gyulladásokkal, különféle alkaloidok hatásával kapcsolatosan. Pasteur tanításainak hazai ismertetője volt, elsők között végzett hazánkban bakteriológiai kutatásokat.

Folytassunk sétánkat a júliusi melegben a 98 évvel ezelőtt, 1925. július 17-én, született Nagy László Elrontott szívem című versével:

Július hava, sújtó éjszaka,

habfelhők, megbontott ágyak úsznak,

széthömpölyög a violák szaga

s tovatűnt feketék, láng-hajúak

vetkőzve az időt rámhajolnak.

Vaserkélyemen verejtékezem,

áldott emlékek aggódnak értem,

bársonyfülecskék itt a mellemen

lapulnak mint a műszerek, érzem:

hallgatják rendetlen szívverésem.

221 évvel ezelőtt, 1902. július 18-án született Brassóban Weiszfeiler Gyula mikrobiológus. Kalandos életutat tudhat magáénak. Trianon után külföldön - Párizsban, Brüsszelben, Jénában és Genfben - járt egyetemre. 1925-ben Genfben szerzett természettudományokból doktori címet.  1925-30-ban Svájcban és Németországban volt mikrobiológus és tuberkulózis szakorvos. 1932-től a Szovjetunióban dolgozott orvostudományi intézetekben. 1958-ban tért haza, Budapestre; az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében a gyermekbénulás elleni Sabin-féle élő vakcina (Sabin-cseppek) vizsgálatával foglalkozott. 1960-ban Magyarországon is bevezették alkalmazását. Fő kutatási területe a mikrobaktériumok vizsgálata volt.

A már nem sokat hűvösödő júliusi éjszakák átvirrasztása emlék-csiholó idő. Francesco Petrarca LXXXIX. szonettje - Radó Antal fordítása – kívánkozik ide. Laura holta után íródott:

Dalolva szálló, kedves kis madárka,

Amely keserged elmúlt szép időd’,

Ha látsz telet vagy éjt magad előtt

S emlékezel a napra, vagy a nyárra:

Ha mint a bút, mely lelked általjárja,

Ismernéd kínom’, mely még égetőbb:

Tudom, ölembe szállnál mielőbb.

Hogy osztozkodjam szíved bánatába’!

Én nem tudom, hogy búnk egyforma-é?

Kit te siratsz, tán él még, úgylehet,

Míg tőlem őt a menny irigyelé.

De ez az évszak, ez az esti óra,

Édes-kínos emlékim újítója,

Von, hogy most elcsevegjek teveled.

A legnevesebb itáliai prehumanista 649 évvel ezelőtt, 1374. július 19-én indult szerelme után.

Júliusi kánikula – gyakorta aszályt hordoz:

Elnézem a szikkadt, kopár talajt:

Egy-egy fakó fűszál itt-ott, ha hajt:

Az is halódik, mint a nagybeteg:

Napot ha ér, nem hónapot, hetet.

Virág helyén csak roncs kóró maradt;

Vetés kisült a forró láng alatt;

Mi ritkán teng, nem ád szikes magot…

Minket ma még az Ég is elhagyott!

Földünk ölén mi bőség szunnyadoz!

Reményünk mégis sorra sorvadoz…

- De van, mi még jobban aggasztva fáj:

A lelkeken ülő, és ölő aszály!

Mi minden sorvadt sorra itt is el!

Mit fojt, és visz sírba, sok nemes kebel!

Mitől lehetne gazdag életünk!

Mégis, csak így, halódva élhetünk!

De félre bú, bénító csüggedés!

Lesz itt virág, fű, áldott, telt vetés

S ujjong, ki most aléltan tántorog:

Csak jöjjenek felülről záporok!

Szalay Mátyás Aszály című verse más kiszáradásokról is szól. Az Innsbruckban filozófiából doktorált katolikus pap 1915-től Szászrégenben és Nagyszebenen prefektus, 1918-ban Brádon plébános, 1928-1934 között Sepsiszentgyörgyön esperes-plébános és kerületi tanfelügyelő. 1934-ben repatriál és Zebegényben 1944-től - az 1908-1910 között Kós Károly, Jánszky Béla és Körösfői Kriesch Aladár megálmodta – a Havas Boldogasszony templom plébánosa volt 1957. június 24-én bekövetkezett haláláig.

178 évvel ezelőtt, 1845. július 19-én, született Fleischer Antal vegyész, gyógyszerész. 1872-ben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem felállításakor a vegytani tanszék tanárává nevezték ki. Nem csupán a gyógyszerészképzés terén jeleskedett, de az elsők között tanulmányozta Erdély gyógyvizeit. Korán, 1977-ben, bekövetkezett halála nagy vesztesége volt az egyetemnek.

130 évvel ezelőtt született Gyulafehérváron Rotarides Mihály zoológus. 1920-ban még Kolozsváron, 1923-ban már Szegeden, ugyanazon a Ferenc József Tudományegyetemen szerezte diplomáit… Apáthy István, majd Gelei József mellett dolgozott a tihanyi Biológiai Kutatóintézetben. Malakológusként világhírnévre tett szert: Budapest után, Nápolyban, majd Majna-Frankfurtban a ma élő és fosszilis csigákkal foglalkozott.

122 évvel ezelőtt, 1901. július 19-én született Marosvásárhelyt Veress Zoltán vegyészmérnök. Oklevelet a budapesti műegyetemen szerzett 1925-ben. Kidolgozta az általa ergonnak nevezett tűzálló üveg gyártását. A rádióadócsövek gyártásához szükséges, fémekkel forrasztható üvegek előállításának megoldásáért Kossuth-díjat kapott. Optikai üvegkísérletei során tórium-sugárfertőzés áldozata lett.

119 évvel ezelőtt született Majzon László geológus, paleontológus. A Magyar Állami Földtani Intézet mélyfúrási laboratóriumát vezette, főleg a kőolajkutató mélyfúrások  mikropaleontológiai (parányőslénytani) anyagának, elsősorban foraminiferák feldolgozásával szerzett érdemeket. 1940-45 között geológusként Erdély szénhidrogén kincsét térképezte fel.

Minden aszály véget ér egyszer. Fejezzük be mai sétánkat egy bő eső utáni réten, Reményik Sándor tűpontossággal megrajzolt növényei, a Mezők virágai között:

             Színesedik a rét.

A margaréták föl-fölemelik

Szelíd, fehér fejük.

A karthausi, a hallgatag barát 

Barátkozik velük.

Misére csenget a harangvirág

A bükkönynek s az árva lóherének,

A rét fölé az alkonyat terül,

Ezer virág ajkáról száll az ének

Hangtalanul: hozsánna néked Nyár!

A virágok közt Salamon bolyong.

Vállán bíborpalást.

Fején korona, bús, nehéz arany.

Hatalma van - és tudománya van.

Mit is kívánna mást?

Mégis tűnődve megy.

Ajkán egy kérdés lebeg hangtalan:

Mért nem olyan, mint ezek közül egy?

Haszonnal járó tűnődést kívánva, maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zol                           Kelt 2023-ban, július idusán                   

A természet kalendáriuma

DLXXII.

Sétáltam, mint felhő, melyet

szél hajt, céltalan, könnyedén,

s egyszer csak egy sor, egy sereg

aranyliliom tűnt elém,

a tó partján, a fák alatt

ringtak, táncoltak, álmatag.

Ahogy csillaggal a tejút

ragyog s hunyorog mindenütt,

a szikrázó kis öblöt úgy

körüllobogta ünnepük;

lángszirom, táncos, büszke fej

hintázott ott vagy tízezer.

Tűztánc volt a tó is, de ők

túltündökölték a vizet, -

költő ily társaság előtt

csak boldog s vidám lehetett!

Néztem-néztem, - nem tudva még,

hogy mily gazdaggá tett a kép;

mert ha merengő éjeken

lelkem most önmagába néz,

gyakran kigyúl belső szemem,

mely a magány áldása, és

megint veletek lobogok,

táncoló tűzliliomok.

Ezzel a táncoló virágkavalkáddal indulok második júliusi kóborlásomra. Kedves Olvasóm, tarts velem, ha időd engedi!

Régi, marosvásárhelyi kép: még a közel 55 éve épített postapalota sem létezett, a Dózsa György út Tornakert felőli torkolatánál, ott ahol a Hosszú utca – akkoriban Malinovszkij utca - ered, hatalmas virágágyás volt, tele tűzliliomokkal. A nagyállomásról vagy a távolsági buszállomásról jövet a városba érkező vendégek nem a Rózsák tere megkapó látványával találkoztak először, hanem ezzel a táncot járó virágrengeteggel. Miután felépült a postapalota még sokáig dísze volt az útkereszteződésnek e virágtenger. (A ’80-as évek elején is még ott csodáltam egy-egy mámoros hajnalban hazafelé menet a táncoló tűzliliomokat.) Aztán ahogy felépültek körbe az új épületek, vége lett e nyári vendégfogadó káprázatnak. Később – jó tucatnyi éve is még – próbálták a városi kertészet emberei visszacsempészni ide azt a csodát...

A Táncoló tűzliliomokat William Wordsworth angol romantikus költő írta, még a XIX. század elején. Versét Szabó Lőrinc ültette át magyar nyelvre.

Július 7-én volt az ókori Rómában a Nonae Caprotinae, a rabszolganők ünnepe. Ezen a napon az asszonyok Iuno Caprotina tiszteletére áldoztak egy kecskefügefa (caprificus) alatt. A fügefa tejszerű nedvét mutatták be áldozatul Junónak. Mind a kecskét (capra), mind a fügét (ficus) termékenység-jelképnek tekintették akkoriban, s az orgiasztikus szerelem szimbólumai voltak. A római szerzők ezt az ünnepet is történeti esemény emlékének tartják, összekapcsolva a Poplifugia keletkezésének vélt történeti okaival. A Caprotina ünnep történeti magyarázata arra enged következtetni, hogy a kecskeistennő papnői eredetileg Bacchus férfifaló szolgálóinak, a bacchánsnőknek módjára viselkedtek. A hagyomány szerint ugyanis a „nép menekülésekor”, miután Róma szomszédjai összefogtak a Város ellen, a római rabszolganők honleányi buzgalomból magukra öltötték úrnőik ruháit, és az ellenség táborába vonultak lelkes fogadtatásul, majd nagy mulatozást csaptak velük. Amikor sikerült leitatni őket, vezetőjük, Tutela (Oltalom magyarítva) felmászott egy kecskefügefára, és jelt adott a közelben rejtőzködő római férfiaknak, akik az alvó ellenségen fényes győzelmet arattak. Tutela alighanem Junó mellékneve volt, és a fára mászó rabszolganő története egy ősi faistennő-ábrázolás félremagyarázása lehet.

Az ókori magaskultúrák anyaistennőinek egyik növényi alakja a tejet adó fügefélék valamelyike volt. Indiában az asvattha- és a banjanfát (Ficus religiosa, F. indica) ma is szentnek tartják, Egyiptomban Nut, Hathor vagy Ízisz szederfüge (F. sycomorus) képében szoptatta fáraó-gyermekét, a kisázsiai Adónisz anyja Szmürna, a szmürnafügefa volt. Rómában a fügét „Rumina fügefája” néven tisztelték. Rumina („Emlő”) Junónak, mint a szoptató anyák és a dajkák védő istenasszonyának volt a neve, s az ő fája alatt szoptatta a mítosz szerint Romulust és Remust farkasdajkájuk. A Ficus Ruminalis kapcsolata az ikerkultusszal, világfaként való felfogása (Róma fája = a világ fája), összefüggése a mitikus „szoptatás”-motívummal az Ikreken átnyúló tejútfa révén foglalható gondolati egységbe. Ide tartozik, hogy amikor a Nap a Rák csillagképben jár, az éjszakában az állatövi csillagképek közül az átellenben lévő Bak uralkodik, s hogy az ókorban július elején, miután a Nap elhagyja a napfordulót, ismét látható lett a Tejúton ragyogó, Amalthea kecske után elnevezett Capella csillag. A Caprotina ünnep a mondottakkal függ össze, kiegészítve azzal, hogy a füge virágzása júliusig tart, s ilyenkor termi első gyümölcsét.

Jószerint már a Kárpát-medence melegebb zónáiban is érőfélben van már az első füge. Ím egy jelzés arra nézve, hogy valóban egy felmelegedési időszak kezdetén járunk. De ne feledjük, a globális felmelegedéshez vajmi kevés köze van az embernek. Egy olyan, az egész naprendszerben bekövetkező kozmikus folyamat eredménye ez, mint maguknak a glaciális és interglaciális időszakoknak a váltakozása. Olyan erők irányítják ezeket a folyamatokat, amelyekre az emberiségnek semmilyen hatása nem lehet.

Ilyen jelenség az is, hogy Holdunk egyre távolodik tőlünk: évente körülbelül 3,8 cm-nyit. A Hold valószínűleg a születőben lévő Föld és egy Mars méretű objektum közötti kozmikus karambol törmelékéből keletkezett. Bolygónk születése idején – körülbelül 4,5 milliárd évvel ezelőtt – a Föld forgási sebessége lényegesen gyorsabb volt. Egy nap akkoriban körülbelül öt-hat óráig tartott. A forgási sebesség azóta folyamatosan csökken, ezzel párhuzamosan állandóan nő a napok hossza. Ennek egyik oka, hogy Holdunk parányi gravitációs mezejével maga felé húzza az óceánokat és a légkört, sőt még a szilárd földkérget is, és egy árapálydudort hoz létre a Földön, ami kissé fékezi bolygónk forgását. (A Föld gravitációja hasonló árapályhatásokat okoz a Holdon.) Az árapály közrejátszott a földi élet kialakulásában, mert égi kísérőnk stabilizálta a Föld tengelyferdeségét, így az éghajlat viszonylag állandó maradhatott. (Ha a Hold nem létezne, a földtengely hajlása kaotikusan változna, ami a földi éghajlatra igen súlyos következményekkel járna.) Az árapály-jelenség legfőbb hatása bolygónk tengely körüli forgásának lassulása. A megpörgetett búgócsigával szemléltethető ez a jelenség. A perdületet a forgó rendszer tömegének megoszlása és forgás sebessége határozza meg. Ahogy a Föld forgása lassul, úgy a Föld–Hold-rendszer tömegének eloszlása megváltozik, ami a Föld–Hold-távolság növekedését hozza el. Az Apollo-küldetések során a Holdon elhelyezett fényvisszaverő panelek segítségével határozták meg, hogy égi kísérőnk milyen sebességgel távolodik a Földtől. Jelenleg a Föld és a Hold átlagos távolsága körülbelül 384 ezer kilométer. Elsőnek ezt a távolságot az 1900. július 24-én született Bay Zoltán fizikus mérte meg a Hold felé küldött s onnan visszaverődő radarjelek segítségével. A kísérletek 1945 nyarán kezdődtek, és 1946. február 6-án jelentették be a kísérlet sikerességét.

A folyamatos lassulás következtében ötvenmilliárd év múlva a Föld forgása szinkronba kerül a Hold keringésével. Ezzel olyan rendszer alakul ki, ahol a Föld folyamatosan ugyanazt az oldalát mutatná a Hold felé, és ezzel az árapály-jelenség is megszűnne. Amint ez az egyensúlyi helyzet felállna, onnantól kezdve a Hold nem távolodna tovább a Földtől. Ötmilliárd év múlva – ha a jelenlegi sebességgel távolodik folyamatosan a Földtől – a Hold 189 ezer kilométerrel lesz távolabb, mint most. A vörös óriássá felfúvódó Nap azonban mindkét égitestet – a Föld akkor már régóta kietlen és lakhatatlan sziklabolygó lesz – elemészti.

Az emberiség? Maga az emberi faj 2 millió éve létezik a Földön. Bölcsőjéből csak most, valamivel több mint félévszázada próbál kilépni. Hogy lesz-e elég tudása arra, hogy átmentse magát más lakható – akár Naprendszeren kívüli bolygóra – csak reményünk lehet manapság. S a remény, hogy nem pusztítja el addig önmagát, szülőbolygójával együtt.

A Föld a világmindenség kis darabja: rózsabimbó törékenységű élethordozó.

Kicsinyke rózsa,  

kicsi rózsa, néha

csöppnyi és pőre,

mintha egyik kezembe

beleférnél,

és kezembe zárva

emelnélek ajkaimhoz,

hanem hirtelen

lábam lábadhoz ér és ajkadhoz a szám,

megnőttél,

mint két domb, emelkedik a vállad,

melled végigcirógatja mellem,

karom épp körülfogja karcsú

újhold-vonalát derekadnak:

a szerelemben mint a tenger vize kiáradsz,

felmérem az ég kitágult nagy szemét,

s ajkadra hajolok, hogy csókoljam a földet.

Benned a föld. A 119 éve, 1904. július 12-én született Pablo Neruda versét Tótfalusi István álmodta magyar nyelvbe.

Az ókori Rómában július 12-én Apolló tiszteletére rendeztek ünnepi játékokat. Mint Varró írja, e játékokon az asszonyok bíborszegélyű tógát ölthettek, amely egyébként a magas rangú férfiak ünnepi ruhadarabja volt. Július 23-án a vizek urának, Neptunusznak áldoztak (Neptunalia), hogy megóvja a termést a szikkasztó nyári forróságtól.

                                  Maradok kiváló tisztelettel:       Kiss Székely Zoltán

  Kelt 2023-ban, az Aratás havának hetedik napján

A természet kalendáriuma

DLXX.

Még reggelente ablakomba gyűl

s vidám zajjal ébresztget a madárnép;

a cirógató fényben rám vetül

seregnyi mókás, szökdöső kis árnyék.

Szájaskodnak, csacsognak, bomlanak,

és nótáznak, nótáznak önfeledten,

velük dalol, velük kacag a Nap,

muzsika-felhők húznak el felettem,

most minden csupa nóta, csupa nyár…

Az 1922. június 20-án Kolozsvárt született Jánosházy György nyárköszöntő szonettjének első soraival érkeztem ma hozzád, kedves Olvasóm, ebbe a csupa nyárba.

A 23-ára virradó nap a kezdődő csillagászati hónap névadója az Ikrek és az Oroszlán közötti jelentéktelen állatövi csillagkép, amely a Kr. e. II. évezredben volt a nyári napforduló otthona. Az égi Rák (Canberra) mintájául a rövidfarkú rákok körébe tartozó tarisznyarákok családjának (Canceridae) valamelyik tagja szolgált. A névadó nemzetségnek (Cancer) 20 faja van, s ezek mind part menti kétlaki életet folytatnak. Illő képmásai az Állatöv e tipikusan átmeneti szakaszának, hiszen a Rák, e „nedves” csillagkép határos egyfelől a Tejúttal, másfelől a „száraz” Oroszlánnal.

Időszámításunk kezdetén a Nappal való együttállása (eltűnése) Egyiptomban a Nílus áradását jelezte. A természettudósok már akkor megfigyelték, hogy e rákfajok életciklusa, vándorlása és szaporodása egyrészt a napi árapály ingadozáshoz, másrészt a hónapos holdváltozáshoz igazodik. Egyiptomban csak a késői korban vált általánossá a csillagkép rák-ábrázolása, korábban inkább szkarabeuszhoz hasonlították (a két állat sziluettje hasonlít egymásra). A szent szkarabeusz kultusza épp arra vezethető vissza, hogy csillagképe adott helyet a napfordulónak. Kheprit, a ganajtúró bogarat már a korai időkben a kelő Nap megtestesülésének tekintették; úgymond, a napgolyó is úgy gördül végig az égen, ahogy a szkarabeusz gurigázik a szamár-gombóccal. Amint a napisten a napkoronggal, úgy volt egylényegű Khepri a galacsinnal, amibe a petéjét tojja, s amiből a világra jön.

Ebben a hónapban delel Napunk legközelebb a Zenithez.

A világ bármely részén keressük is a történelem előtti ember keze nyomát, mindenütt találunk napábrázolást. Ha a gyerek rajzol, rendszerint napocska is kerül a papírra. A gyerekrajzokon a Nap mindig lángol, sokszor nem is egyszerű sugarakat, hanem virágot, embert, madarat „vet”, olykor virág a Nap maga is. És szinte mindig mosolygós arca van.

A sugarak jelzése még csak érthető, hiszen ha Napba nézünk, szempillánk szűrőjén át, felhők takarásában láthatjuk a sugarakat. De honnan jut a gyerek eszébe a virág, madár, emberarc a Napban, és honnan a virágszerű Nap? Talán mert már eszével érti, a szívével érzi, hogy a Nap az, mely virágnak, madárnak, nekünk életet ad.

Ezeknek az ábrázolási módoknak a felnőtt világban valóban nagy hagyománya van. Már az óegyiptomiak ábrázoltak virágot hintő Napot; a szibériai népek és az amerikai eszkimók körében a „madárzó” Nap képe közhelyszámba megy. Úgy tűnik tehát, hogy e képalkotási készség belülről jön. Az antropomorfizációval a gyerek – mítoszteremtő őseinkhez hasonlóan – mindent, ami mozog, hat, élőlénynek, főleg embernek képzel, így természetesen a Napot is.

Nem tudjuk, ki-mi és miért kódolta belénk a jelképteremtés szempontjait, de a kód bennünk van, ez nyilvánvaló. – írja Carl G. Jung.

Az emberben elemi vágy él, hogy „megfogja” a Napot. Ha már másképp nem megy, hát úgy, ahogy a szerelmes csinálja, amikor imádottja nevét fába vési. És hány olyan jelet vésett, rajzolt, faragott, öntött és állított a Nap útjába, hogy kelés-, delelő- és nyugvópontját „megfogja”! A legújabb korig úgy épült a világ minden csodája a megalit kőköröktől Versailles-ig  - még a természeti népek sámánjainak alkalomra összetákolt szertartási kunyhói is -, hogy sarkaik az ég „sarkaihoz”, bizonyos állócsillagokhoz, de többnyire a napjáráshoz igazodjanak. Ahol pedig a napisten kultusza lehanyatlott, vagy az istentisztelet elszakadt a Napétól, ott szerényebb keretek között élt tovább a hősmitológiában, mesékben, dalokban, a tárgyi szimbólumokba rejtve.

A június 24-i Szent Iván-nap, Keresztelő Szent Jánosnak, a magyar népdal „virágos” Szent Jánosának és az ősi fényszimbolikának közös ünnepe.

Keresztelő János Innepe ez? - teszi fel a kérdést az 1700-as évek közepén Bod Péter, a késő-barokk évtizedek legnagyobb magyar tudósa  – A’ Keresztelő János születése’ emlékezetére való a’melly meg-vót immár az ötödik Században. A’ görögök régen szentelték a’ keresztelő János feje megtalálásának emlékezetére. Micsoda babonák mennek ezen végbe? - Néhol a’ gyermekek, ifjak tsontot, szemetet, kaptzát egybe szednek, s rút, büdös füstöt támasztanak. A’melly szokás maradott a’ Pogáyoktól, kik olyan vélekedésben voltak hogy a’ Sárkányok ez idő tájban nem szenvedhetvén a’ meleget, a’ kutak és források körül szárnyálnak, s oda hullatják mérgeket: az aféle büdös füstel akarták azért elűzni. Tüzeket tsinálának a’ mező széliben és égő üszögökkel a’ vetéseket kerülék… Néhol kereket forgattak annak emlékezetére, hogy a’ nap immár a’  maga abrontsának felső Pontyára fel-hágott s meg-is fordula… A parasztok úgy tartyák, hogy ha ezen a’ napon eső lészen, a’ mogyoró abba az esztendőben megnyüvesedik.

Egy forrás szerint, mi magyarok a XI. században már gyújtottunk tüzet Iván előestéjén. Szokásunk régiségét a szlávos névváltozat bizonyítja. Ám már az arab és bizánci források is megemlékeznek a pogány magyarok tűzimádatáról, és a tűzkultusz a napév fordulópontjaihoz kötődő rítusok része volt.

Dömötör Tekla hívta fel a figyelmet arra az énekbe foglalt előírásra, mely szerint az Iván-napi tüzet „négy szögre rakálták” (rakták). Ez a négyszög a Nap „abrontsának”, az ekliptikának fordulópontjait jelképezi.

E nap jelentőségére utal, hogy Benkő Ferenc mineralógus 1790. június 24-én foglalta el katedráját a Nagyenyedi Kollégiumban, ahol természetrajzot, földrajzot és német nyelvet tanított. Benkő előzőleg a göttingeni egyetemen tanult ásványtant és bányászatot. Még ott lefordította és jegyzetekkel látta el Werner Ábrahám A köveknek és értzeknek külső megesmértető jegyeiről című könyvét. 1786-ban jelent meg a Magyar Mineorológia, az az A’ Kövek s’ Értzek Tudománya című kötete, az első magyar ásványtankönyv, amely a magyar ásványtani szaknyelv megteremtésében is mérföldkövet jelentett.

Szent Iván napja, az év leghosszabb napja közelében - idén 25-én - rendezik meg minden évben a Múzeumok Éjszakája programot.

„Csillagok között fényességes csillag” - E szavakkal „idvezli” a régi magyar énekszerző I. László királyunkat, a magyar lovagkor mintaképét, pogány ízű mondák és legendák vitézét, egykor a legnépszerűbb magyar szentet. László (uralkodott: 1077–95) 49 éves, és a soron következő keresztes hadjárat kiszemelt vezére volt, amikor az unokaöccsével, Kálmánnal, a későbbi „könyves” királlyal folyó viszálykodás közepette szélhűdés érte. 1095. július 29-én halt meg. Halálát követően kultusza szinte azonnal virágba szökkent. Sírja csodatévő zarándokhely lett, mondák és legendák fonták be már életében is legendássá nőtt alakját. Szentté avatását azonban csak III. Béla kezdeményezte 100 év múlva. III. Celesztin pápa az ő kérésére két bíborost küldött, hogy a király nagyváradi sírjánál történt csodákat felülvizsgálják. Miután több csodás gyógyulás szemtanúi lehettek, egy égi jel végképp meggyőzte az olasz csodaszakértőket. 1192. június 27-én, déltájban a váradi székesegyház fölött fényes csillag gyúlt ki, s ott lebegett a magasban két órán át. László napját a szokástól eltérően azóta sem halála, „égi születésnapja” évfordulóján üljük, hanem június 27-én, a csillagjelenés napján.

Szent László királyunkban a harcos nomád férfieszmény és európai lovagideál ötvöződvén eggyé, a magyarság küzdelmes századaiban követendő példaképpé és szent patrónussá válik.

Zárom soraimat Szent-Györgyi Albert Psalmus Humanusának Első, Istent dicsérő imájával:

Uram!

Te nagyobb vagy, mint teremtett világod,

És a Mindenség a Te lakhelyed.

Saját képemre formáltalak Téged,

Így lettél gonosz, irigy és hiú,

Dicséretre és áldozatra vágyó,

Ki megbosszulja kis vétkeimet,

Azt kívánod, Neked építsem házadat,

Míg embertársaimnak se étke, se lakása.

Isten! Hadd dicsérjelek, javítva a Teremtés

Nekem szánt szögletét, s betöltsem kis világom

Jószándékkal és fénnyel, boldogsággal, meleggel.

                                     Maradok kiváló tisztelettel:                                        Kiss Székely Zoltán                   

Kelt 2023-ban, június 23-án, Zoltán napján

A természet kalendáriuma

DLXVIII.

Itt ülök csillámló sziklafalon.

Az ifjú nyár

könnyű szellője, mint egy kedves

vacsora melege, száll.

Szoktatom szívemet a csendhez.

Nem oly nehéz -

idesereglik, ami tovatűnt,

a fej lehajlik és lecsüng a kéz.

Nézem a hegyek sörényét -

homlokod fényét

villantja minden levél.

Az úton senki, senki,

látom, hogy meglebbenti

szoknyád a szél.

És a törékeny lombok alatt

látom előrebiccenni hajad,

megrezzenni lágy emlőidet és

- amint elfut a Szinva-patak -

ím újra látom, hogy fakad

a kerek fehér köveken,

fogaidon a tündér nevetés.

József Attila Ódájának I. tétel-énekét vettem kölcsön, hogy nekiinduljak június második hetének. Ha kedves tartja, s időd engedi, kedves Olvasóm, jer velem ez alkalommal is!

43 évvel ezelőtt, 1980. június 9-én Rio de Janeiro-ban meghalt ifj. Lóczy Lajos geológus, a magyar szénhidrogén-mezők feltárásának kezdeményezője. Világhírű Ázsia-kutató édesapja, id. Lóczy Lajos (1849–1920) nyomdokait követve a földtudományok művelését tűzte ki célul. Egyetemi tanulmányait Zürichben végezte. Az I. világháború alatt 1917–18-ban az MTA expedíciója tagjaként Nyugat-Szerbia geológiai térképezésén dolgozott. Később Szumátrán, Celebeszen, Ecuadorban, Lengyelországban és Jugoszláviában folytatott geológiai terepmunkát. 1933-ban a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója lett és jelentős szerepet vállalt az első magyarországi kőolajmezők termelésbe állításában. Hasonló tevékenységet végzett Marokkóban, Törökországban, Görögországban és Dél-Amerikában is. 1970-ben írt nagy jelentőségű tanulmánya nyomán tárták fel Brazília atlanti selfjében a kőolajat. Szakmai dolgozatainak száma meghaladja a 90-et. Munkásságának elismeréseként a világ több tudományos testülete választotta levelező és tiszteletbeli tagjává. Sokoldalú elméleti és gyakorlati tudományos munkája révén nagy megbecsülést szerzett a magyar névnek szerte a világon.

Június 10. Szent Margit napja. Felvidéken, Medvesalján Retkes Margit néven emlegetik, mert ezen a napon vetik a retket, hogy jó gyenge maradjon. Szentes környékén, Csépán, tyúkültetésre alkalmas nap. A Hortobágy vidékén általában esős napnak tartják. A Délvidéken,  Zentán Margitot Legyes Margitnak hívják. Ezen a napon nem szabad kinyitni az ablakot, mert akkor abban az évben sok lesz a légy. A hiedelem szerint „Margit asszony a legyek királynéja és ezen a napon minden konyhába beereszt egy kötővel” Úgy védekeztek ellene, hogy mise idején a szántóföldről hozott földet szórták szét a házban. A csángók jégeső ellen hívták őt segítségül. Kallós Zoltán Moldovában ezt az archaikus, napi jégeső ellen bájoló, imát:

Sziz leány Szent Margit elindula széjjes uccán elé viszi arany medencéjét. Arany medencében viszi Krisztus Jédusnak harminchárom csepp vérit(…) Megtalálkozik a sátányval, sátányval. Azt kérdik sátányok: Szíz leány Szent Margit, mi az ok hejzád nem közeledhetünk? Hejzám nem es közeledhettek, mert tik tiszta lelkek vagytok. Én hunyam alatt viszem arany medencémet… arra megtérnek a sátányok. Azt mondják: Szíz leány Szent Margit ki ezt elmondja jég eső eleibe, az Úr Jédus Krisztus megérzi a határát, mezeit, szőlősöket, kerteket a jégtől, Uram Jédus Krisztusom vidd el a jég esőt, nagy havasokra, nagy kősziklákra.

A Nagy-Nemerére, Saj-havasra, Naskalatra, Tar-havasra, vagy az Oltárkőre, Ecsémre, éppen az Egyeskőre is akár - mit az ’56-os fellépéséért börtönnel büntetett Bartis Ferenc költő ilyennek láttatott:

A havasok hátán terpeszállásban őrködik évmilliók óta,

közeli rokona a Himalájának, 

s az Alpoknak csak mostohatestvére;

túlnőtt az egeken;

repedéseiben eltévedt csillagok alszanak;

homlokán hazátlan fények serege zokog;

délkor vállán pihen meg a nap,

s mégis szemmel tart engem:

ha messzire megyek,

nem utánam, felém integet.

Jégesővel riaszt-e, vagy csupán bő záport ígérnek a fejünk fölé gomolyodó, vakítóan fehér üstökű, sötét vízszintes talpú kumuluszok? Az Antarktisz kivételével mindenütt megjelenhetnek, ahol a meleg légtömegek felfelé áramolva elérik a 600-3000 méter közötti magasságot. A néhány, vagy akár néhányszor tíz kilométer átmérőjű gomolyfelhő a leggyakoribb felhőformák egyike. Általában nyáron alakul ki. Az állandóan változó légkörben hamar feltornyosodik. Ha eléri a tornyos gomolyfelhő szakaszt záport zuhint a földre, akár jeget is rázhat ki magából. Továbbfejlődve zivatarfelhővé (cumulonimbus) alakul, ami heves zápor vagy jégeső mellett gyakori villámlással és hirtelen szélrohamokkal törhet ránk.

     Esik a nap!

Szakad a súlyos, sűrű zápor

zuhogva istenigazából.

Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég

     Óh gyönyörűség!

Ilyen a most kezdődött Nyár. Babits Mihály nyári nap kezdete rusztikus derűvel fonja körül az embert -

     Részeg darázs

ráng körülöttem tág körökben,

ide röppen és oda röppen:

visszatérő csapongás, lenge hűség…

     Óh gyönyörűség!

     Hangos virág

kiált, bíbor színekkel esdve,

hogy jöjjön már a bíbor estve,

hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:

     Óh gyönyörűség!

     Tornác fölött

szédülve és legyet riasztva

fúl a cseléd, liheg a gazda;

álmai: friss sörök, mély pince, hűs jég…

     Óh gyönyörűség!

-, hogy aztán a nap leszentültekor szeretet és félelem fanyarja legyen e gyönyörűség:

Boldog a nap:

de boldogság a vágy gyürűsse!

Boldog a nap, s vágyik a hűsre…

Szeretlek s bújok tőled, lángderűs ég!

     Óh gyönyörűség!

Június 10-én, 1625-ben született Apáczai Csere János is. Gyulafehérvári tanulóévei alatt tanárától, Bisterfeld János Henriktől kapott indíttatást az enciklopédikus tudás megszerzésére. Hollandiai egyetemi évei alatt ismerkedett meg Descartes filozófiájával, és feleséget is ekkor választott. Még Hollandiában írta a Magyar Encyclopaedia-t, amely 1655-ben Utrechtben jelent meg, melyek köszönhetjük az első magyar szakkifejezések használatát. Apáczai az anyanyelven folyó oktatás első szószólója volt:

„… A fő indító okom ez vala: hogy a magyar nyelven írt tudományos könyvek nélkül szűkölködő nemzetemen tőlem kitelhetőképen segítenék s oly könyvet adnék a magyar ifjúságnak kezébe, melyben az anyai nyelvén többire minden szép és hasznos tudományokat olvashatna.”

Apáczai nevéhez fűződik az első magyar nyelvű logika megalkotása (Magyar logikátska) is.

1656-os, Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól című beköszöntő beszédében fejtette ki hitvallását, egyben felvetette az erdélyi egyetem gondolatát. Mint mondta, az iskola nem csupán téglafal vagy berendezés, hanem elsősorban „tanítók és tanulók rendezett társulása, akik az emberi életkörülmények szempontjából hasznos és szükséges ismereteket tanítanak és tanulnak”. Haladó gondolatai, megnyilvánulásai ellenségeket szereztek számára, magára vonva II. Rákóczi György fejedelem haragját, aki büntetésül a leégett kolozsvári kollégiumba helyezte át. 1658-ban egy akadémia-tervezetet terjesztett elő, ezt azonban már nem tudta a gyakorlati megvalósulásig vinni. Fiatalon, 34 évesen halt meg tüdőbajban. A Házsongárdban nyugszik, holland felesége, Aletta van der Maet, mellett.

Áprily Lajos gyönyörű poémában (Tavasz a házsongárdi temetőben) állított emléket mindkettőjüknek:

A tavasz jött a parttalan időben 

s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten

Aletta van der Maet nevét kerestem.

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,

s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

De a vasárnap délutáni csendben

nagyon dalolt a név zenéje bennem.

S amíg dalolt, a századokba néztem

s a holt professzor szellemét idéztem,

akinek egyszer meleg lett a vére

Aletta van der Maet meleg nevére.

Ha jött a harcok lázadó sötétje,

fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.

S a dallamot karral kísérve halkan,

napsugaras nyugat dalolt a dalban,

hol a sötétség tenger-árja ellen

ragyogó gátat épített a szellem.

Aletta van der Maet nevét susogta,

mikor a béke bús szemét lefogta.

S mikor a hálátlan világ temette,

Aletta búja jajgatott felette,

míg dörgő fenséggel búgott le rája

a kálvinista templom orgonája.

Aztán a dal visszhangját vesztve, félve

belenémult a hervadásba, télbe.

Gyámoltalan nő - szól a régi fáma -

urát keresve, sírba ment utána…

A fényben, fenn a házsongárdi csendben

tovább dalolt a név zenéje bennem.

S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,

egyetlen könny, hogy azt a dallamot

Aletta van der Maet-nak megköszönjem.

Maradok kiváló tisztelettel:   Kiss Székely Zoltán                

Kelt 2023-ban, 17 évvel Bartis Ferenc halála után

A természet kalendáriuma

DLXVII.

Fehér a levelek hasa a szélben.

Valahol emlék alszik

s engem álmodik.

[az] Esővel átszúrt felleg(...)

Lászlóffy Aladár Júniusával vágunk neki a Rák havának. Várlak, kedves Olvasóm, e hókezdő sétánkra.

Egykori magyarázat szerint a hónap névadója Junó volt. Június (egy latin forrás szerint: mensis Iunonius) római ünnepei alátámasztják e nézetet. A napisten szekeréről aláhulló Phaethón  június havát jelképezi. A Tejút a Phaethón által „félrevezetett” napszekér keréknyoma. A nyári napforduló helye jó kétezer éve a Tejúton van.

A középkortól kezdve árpát sarlózó parasztlegény képében köszönt reánk.

Június. Petői Sándortól veszem kölcsön leírását. Bár ő 1844-ben Pesten írt volt július havában Az Alföldről, mégis a képek ráillenek máig bármely háborítatlan júniusi tájra a Kárpát-medencében:

(...)Délibábos ég alatt kolompol

Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;

Deleléskor hosszú gémű kútnál

Széles vályú kettős ága várja.

Méneseknek nyargaló futása

Zúg a szélben, körmeik dobognak,

S a csikósok kurjantása hallik

S pattogása hangos ostoroknak.

A tanyáknál szellők lágy ölében

Ringatózik a kalászos búza,

S a smaragdnak eleven színével

A környéket vígan koszorúzza.

Idejárnak szomszéd nádasokból

A vadludak esti szürkületben,

És ijedve kelnek légi útra,

Hogyha a nád a széltől meglebben.

A tanyákon túl a puszta mélyén

Áll magányos, dőlt kéményű csárda;

Látogatják a szomjas betyárok,

Kecskemétre menvén a vásárra.

A csárdánál törpe nyárfaerdő

Sárgul a királydinnyés homokban;

Odafészkel a visító vércse,

Gyermekektől nem háborgatottan.

Ott tenyészik a bús árvalyányhaj

S kék virága a szamárkenyérnek;

Hűs tövéhez déli nap hevében

Megpihenni tarka gyíkok térnek.

Messze, hol az ég a földet éri,

A homályból kék gyümölcsfák orma

Néz(...)

Június elsején, 1763-ban született Lőcsén Leibitzer János kertész, a modern magyar pomológia megalapítója. Faiskolát alapított, ahol begyűjtötte a helyi fajtákat, azokat megfigyelte és a kiválóakat elszaporította. Úttörő munkát végzett a magyarországi gyümölcsfafajok leírása terén. Tőle származik, többek közt, a nyári borízű alma és a besztercei szilva első szakszerű leírása, de cukorrépáé is nevéhez fűződik. Gyakorlati gyümölcstermesztési kézikönyvei révén – A konyhakertészet teljes kézikönyve és A gyümölcsfatermesztés teljes kézikönyve -  külföldi szakkörökben is tekintélyes nevet vívott ki magának. A brünni gyümölcstenyésztő s a regensburgi fűvészeti társaság is tagjai közé választotta.

Az elvirágzott gyümölcsfák most a hársaknak adták át a stafétát. Elég egyetlen egy is, hogy mézillata a koranyári levegőt - emlékekkel is - édesítse, mint Kuczka Péter versében, Egyetlenegy hársfa:

Csak egyetlenegy hársfa kéne az ablakomhoz,

jóillatú, sűrű,

és olyan boldog lennék, vidámságtól harangos,

boldog és egyszerű.

Csak jöjjön az az illat, a sarkáig kitárnám

éjjel az ablakot,

és reggel ő köszönne és ebédidő táján

így szólna: Jónapot.

Hársfa te, kedves hársfa, gyerekkorom virága,

hársfatea-virág(...)

Idén a Szentháromság napja, kicsipünkösd, azaz a Pünkösd ünnepét követő vasárnap 4.-re esik. Hazánkban már Kálmán király elrendelte a Szentháromság ünnepének megülését. Nyugaton később terjed el, és csak 1334-ben válik egyetemesen kötelezővé.

Atya, Fú, Szentlélek lebeg a mezők felett.

Én a fűben járok – nyughatatlan lélek.

Térdeim verdesik a fűfejek.

Foszlik róluk áldó virágpor.

Rozsdás felhő marad megette.

Most még szélesen, vadul látszik nyomom,

amint előre gázolok -

de estér előjönnek a csendes szelek,

éltető harmatok

és visszahajtogatják a letiport szálakat.

Bartalis János Mezők felett című versét valamikor a két világháború között írta.

Negyedike egyben a trianoni emléknap. Az I. világháborút lezáró ún. Versailles-Washingtoni békerendszer részeként íratták alá a magyar delegációval a békeszerződést a Kis Trianonnak nevezett palotában 1920-ban. Ezzel a békediktátummal nemcsak az Osztrák–Magyar Monarchia tűnt el a térképről, hanem Magyarország elvesztette területe 2/3-át, a lakosság létszáma pedig mintegy 10 millió fővel kevesebb lett.

Jékey Zoltán Árvaság című verse kívánkozik ide emlékeimből:

Rögöcske voltunk,

eső vert, kapa vágott,

szétmállottunk s lettünk az út pora;

most aztán ízenként tör ránk a bánat:

jaj, jaj, eggyé nem válhatunk soha?

Hófolt valánk mi,

észkos erdőszegélyen,

de utolért a Nap vad mosolya.

Heve elől, csakhogy meg ne emésszen,

szétszaladánk s elnyelt a pocsolya.

Nyájacska voltunk,

havasi esztenában,

támadt veszett farkashad ostroma

s szertefutánk holdatlan éjszakában,

nem terel össze senki, de soha.

A verset Kolozsvárt írta, 1941-ben…

Nagyapám szekrényének tetején az 1912-ben alapított világhírű hódmezővásárhelyi majolikagyár kézzel festett mázas cserép-termékét rejtette a sűrűn felrakott könyvek sora, talpán a jelzet: Made in Hungary és a „HMV MTM” kockapecsét. A fazekasság megmentése volt az egyik célja a gyáralapításnak, ami összefonódott a nemzeti művészet megvalósításának korabeli eszméjével, amelyben a népművészet felértékelődött. Gyerekként nem értettem, hogy ez a szép mezei virágcsokrot mintázó váza miért nem kap több megbecsülést,miért nem a könyvek karéjában díszíti a szekrénytetőt. Aztán amikor felülről is megnézhettem: a virágok a Kárpát-medencét rajzolták ki. Hogy miért törött el a váza talpa, nem tudom, de jó erős ragasztóval volt helyreigazítva, talán még a II. világégés előtt, annyira, hogy máig állja az idő próbáját.

Senki sem fogja tudni,

hogy ott jártam ma közöttük

- a kaszálni való fűben –,

keresztül törtettem, embervad,

fűtestvérek békés közösségén.

Szétromboltam és összetörtem

kicsiny fűházakat, templomokat.

Letaroltam kegyetlenül

napba nyúló fű-karokat,

gyenge csillagokat.

Atya, Fiú, Szentlélek lebeg a mezők felett.

- fejezi be versét Bartalis.

A hold az égen fehér fényben áll.

Falomb nem mozdul. Alszik a madár.

Nincs nyitott szem e csöndes éjszakában

csak az enyém, s az örök Istené.

Én innen nézek a csillagos égre.

Ő onnan néz az égből lefelé.

Ez meg Gárdonyi Géza Júniusa. Ő alig Trianon után, 1922. október 30-án költözött az örök égi mezőkbe.

2010. óta a Nemzeti Összetartozás Napja – nemzeti emléknap június 4.

Június 4-én, 1795-ben született Rozsnyón Vass Imre földmérő mérnök, az első magyar tudományos barlangkutató. Az aggteleki Baradla-barlangban 1826–29 között addig ismeretlen, több mint 15 km hosszúságú járatokat fedezett fel. 1825-ben – az évek óta tartó szárazságot kihasználva – átjutott a barlang Vaskapunak nevezett addigi végpontján, megsejtette a folytatást is, de oda a kutatók csak száz év múlva hatoltak be. Hogy feltárását a köz számára is hozzáférhetővé tegye, a térképezés mellett elkészítette 1829-ben a barlang részletes leírását, ismertette a bejárható útvonalat és az ott látható nevezetességeket. 1831-ben Landerer nyomdája adta ki az első magyar nyelvű, tudományos igényű barlangleírás, Az Aggteleki barlang leírása, fekte területével, talprajzolatjával és hosszába való áltvágásával két táblában címmel. 1846-tól vett részt a Tisza-szabályozásában. A szabadságharcban hadmérnökként vett részt: kiemelkedő mérnöki munkája volt a dorozsmai és a szegedi sánc készítése.

1972-ben június 5-én nyílt meg Stockholmban „Ember és bioszféra” címmel az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciája. A Nyilatkozat az irányelvekről című okmányban szerepel:

„Az embernek alapvetően joga van a szabadsághoz, egyenlőséghez és a megfelelő életfeltételekhez olyan minőségű környezetben, amely emberhez méltó és egészséges életre ad lehetőséget.”

Azóta ez a nap a Környezetvédelmi világnap.

Hosszú évszázadokon keresztül június 8. volt a hónap legjelentősebb napja; Medárd, az utolsó fagyosszent, tett erről. Ha ezen a napon esik az eső, akkor negyven napon át hasonló lesz az időjárás, ha nem esik, 40 napos szárazság következik. A legenda szerint Medárd püspök egy ...pajkosan mulatozó társaságot büntetett volna: az őket elmosó esőért fohászkodott. Báró Istvánffy Miklós humanista történetíró tollából maradt ránk a legrégebbi hivatkozás Medárdra, 1565-ből:

Hogyha a fellegekből nem hullana olykor a zápor,

akkor a nap sugarán egyre csak égne a föld,

veszne a drága kalász a tüzes vad nyári hevektől:

Így a paraszt essőt félve, remegve remél;

Várja Medárd napját. Megered majd fentrűl az áldás

és a kiszikkadt rét újra virul, felüdül.

Dúsan a sárga kalászt hogy kapja kaszája elébe,

földművelő ajkán pendül esengve a dal.

Hozza ajándékát bőven, szentelve Medárdnak

mindvalahányszor e nap víg örömére derül.

Maradok kiváló tisztelettel:  Kiss Székely Zoltán

Kelt 2023-ban, Szent István havának második napján           

A természet kalendáriuma

DLXV

Gyenge rózsabokor kesereg búvában

Egy podvas vén fának hideg árnyékában.

Könnycseppek húllanak kinyílt bíbor száján,

Melyek leperegnek egypár bimbócskáján.

Egek! még elején a kies tavasznak

Fakadó leveli szomorúan asznak:

A fa ráterítvén mohos vén gallyait,

Nem ereszti hozzá a nap súgárait.

Egek! íly szép rózsát ide ki ültetett,

Mely a kertekben is díszt érdemelhetett?

Ott a több mosolygó virágoknak során

Nem epedt volna el szegény ilyen korán:

De itten a bánat sűrű tövissei

Lettek szépségének furdaló ívei.

Sugár mogyorófák körűlte hevernek,

De azok feléje fordulni sem mernek;

Reá lágy tavaszi szellő sem lengedez,

Mert a vén fa tőle minden rést elfedez.

Így fonnyad magános keserűségibe -

Ah! e rózsaszálat ki ne szánná, ki ne?

Magok az erdei fiatal istenek

Kínjait fájlalják; de mit segítenek!

Gyakran vigasztalják szegénykét a nimfák,

Szánakoznak sorsán az érzékeny hím fák.

Maga a szép rózsa, csüggesztvén ágait,

Így ereszti égre bokros panaszait:

„Mért nem emészt már el vagy hévség vagy hideg?

Ilyen vadon helyen mit sínlek, mint rideg?

Vajha forgószelet támasztna valaki,

Hogy tégedet, vén fa, tőből facsarna ki!”

Így szól Egy vén fának árnyékában régen szenvedő rózsafa siráma Csokonai Vitéz Mihály tolmácsolásában. Vetem össze e sorokat Keresztury Tibor gondolatával:

Feltétlen legyen a kertben - ha lesz kerted - többféle örökzöld, fenyő és babérmeggy, továbbá olajfűz, orgona, aranyeső, bent pedig hibiszkusz, leánder. (...) Idővel rá fogsz jönni, micsoda hatalmas, felülmúlhatatlan élmény, hogy végre egy élőlény, amelyik nem beszél, ám meghálálja gondoskodó bizalmadat: új hajtást hoz, virágzik neked.

Azaz, lám milyen fontos, hogy a kertben – nem csak erdőn, mezőn – mindnek megtaláljuk a maga helyét, életterét.

De az ökológiai, élettelen környezeti tényezők közül a fény, a hő és a talaj mellett nemcsak a csapadékvíz, hanem a talajból felbukkanó forrás vize is fontos. Magyar javaslatra, 2013-tól május 19. a Források Napja, melyet az ENSZ környezetvédelmi szervezete, az UNEP is felvett kalendáriumába. A látszólag alig csörgedező források a Föld édesvízhálózatát táplálják, amelyben hatalmas mennyiség, 1230 km³-nyi víztömeg mozog. A nagy földi vízkörforgásnak fontos láncszeme a forrás, hiszen a légkörből hulló és a talajba, kőzetekbe beszivárgó csapadék jelentős része a források kapuin át kerül újra a napvilágra. Mivel a források vizének minősége (ásványianyag- és gáztartalma, kémhatása, oxigéntartalma, tisztasága, hőmérséklete, fényviszonyai, áramlási sebessége, vízhozamának nagysága és annak változása) erősen eltérhet így egy forrás más-más környezeti feltételeket kínál az élethez. Ugyanakkor az idők folyamán egy-egy forrásnál ezen adatok csak kis mértékben, vagy alig változnak. (Csak a vízhozam kivétel.) Ekképp egy-egy forrás vagy forráscsoport élővilága egyedi, csak ott található bennszülött (endemikus) lényeket rejthet. Ezek lehetnek egysejtűek, egyszerűbb növények, de férgek, csigák, rákok, sőt akár gerincesek is.

1902. május 19-én, Párizsban egyezményt kötöttek az európai államok a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. Már abban az évben Chernel István ornitológus megszervezte a Madarak és Fák Napját, amelyet aztán 1906. évi I. törvénycikk szabályozott. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő: évente egy napot a népiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy a tanulókkal a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertesse. Megünneplésének időpontja változó, eredetileg május harmadik vasárnaphoz kötötték.

A május 22-ével kezdődő csillagászati hónap az Ikrek jegyének védelme alatt áll. A jegy névadója az Ikrek (Gemini) csillagkép. Ennek az állatövi csillagképnek különös jelentőséget ad, hogy a nappályára merőleges égi körív, a Tejút is áthalad rajta, s az elmúlt kétezer évben a nyári napforduló otthona volt. A legrégibb közel-keleti kozmogóniák a világ teremtését arra az időre teszik, amikor a tavaszpont állott az Ikrek csillagképben (ha az év tavasszal kezdődik, gondolhatták, legyen tavasszal a „minden dolgok kezdete”). Az Ikrek két legfényesebb csillaga, a Castor és a Pollux, az északi égbolt legfényesebb csillagai közé tartozik. A görög mitológia ikerhőseinek, Kasztórnak és Polüdeukésznak égi képmásai ők. Apjuk a hattyú-Zeusz volt, anyjuk Nemezis (Léda), aki a Tejút és nappálya másik, átellenes kereszteződése felett fogadta magába az isteni magot, ott, ahol a Hattyú csillagkép „behatol” a Tejút „vulvájába”. Az ikerhéroszok tojásból jönnek a világra, kerek sapkájuk a tojáshéj, az éggömb két felét jelképezi. (A Tejút osztja két félgömbre az eget.)

Jó május. Illyés Gyula versével már az időszak esős-fagyosszentes részében járunk.

Minden kezével működik

ez a május – ha egyszer eljött!

Naphosszat rángatja a felhők

duzzadtan csüngő tőgyeit.

Tej a sajtárban: zeng, csobog,

habzik az udvarban a zápor.

Állong még egy kicsit a jámbor

felhő, bár mindent leadott.

Süt a nap, fut a sárba ki

gyerek s kacsa… Mígnem fölénkbe

téved egy új felhő-tehénke

s kezdődik megint a zuhi.

De: tündöklők az éjszakák.

Kószálunk. Folyton más az illat.

Porták-szerte vad harcot vívnak

a trágyadombok s orgonák.

Május 22-én, 1927-ben született Oláh György vegyész. A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, a Budapesti Műegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet. 1956-ban Kanadába, majd az USA-ba ment. Legfontosabb eredménye az 1994-évi kémiai Nobel-díjjal jutalmazott „hozzájárulása a karbokationok kémiájához”. Lényegében az ő munkái döntötték meg a szén négyvegyértékűségének dogmáját, és új utakat nyitottak a szénhidrogének előállítása előtt. Az MTA 1990-ben választotta tiszteletbeli tagjává.

Május 25-én érkezik az utolsó fagyosszent Orbán. Orbán-nap táján virágzik a szőlő, s ebben az időszakban még támadhat fagy, súlyos károkat okozva a szőlőkben. Ezért népünk Orbánt is a fagyosszentek közé sorolja. Szent Orbán (†230) pápa rendelte el, hogy a miseáldozat kelyhét és tányérkáját (patena) aranyból vagy ezüstből készítsék. Ezért kehellyel, később szőlőfürttel a kezében ábrázolták. Ezért választották a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusuknak. egyike a népies kalendárium főalakjainak minálunk. A Kárpát-medencében csak egy-két közmondás és szólásmód, meg a napjához fűződő néphit ápolja a hírnevét. Németországban és Németalföldön valóságos kultusz tárgya volt egészen a legújabb időkig, de a mindent... nivelláló Európai Unióban a legtöbb népszokást kiirtották mára.

Május 25-én, 1998-ban, született a másik neves vegyész, Freund Mihály is. 1911-ben szerzett vegyész oklevelet a budapesti műegyetemen. 1934-ben világviszonylatban is elsőként vetette fel a cseppfolyósított földgáz szállításának lehetőségét. Nemzetközi elismertségét tanúsítja, hogy tiszteleti tagja volt az NDK, az NSZK, az osztrák és az Amerikai Kémiai Társaságoknak. Ugyanakkor zseniális meglátásából mások húztak hasznot.

Természettudós sorsok...

E héten Reményik Sándor  A sors-váró madár című versével búcsúzom.

A nap leszállt, rá megzendült az erdő

Alkonyi kórusa

Egyszer, utolszor még, az éj előtt.

Halk szárnysuhogás kelt a fák között,

Kerengve, lassan

Fészekre rebbentek a madarak.

Egy fenyőágon ült egy kis madár

Némán, kő-mereven,

Szürkén gubbasztó kicsi szfinksz gyanánt.

És meg se moccant

Közelgő lépteimnek dobajára.

Előtte álltam, lehajoltam hozzá:

Vajjon mi lelheti?!

Így, ültőhelyében meghalt talán?

Kitellett tőle,

Oly döbbenetes, olyan furcsa volt.

De élt. Kicsi szeme

Ha bágyadtan, ha tompán is, de fénylett,

S nézett, nézett merőn valahová, -

A sorsát várta tán,

S én jöttem, mintha sorsa lettem volna.

Ó, sose volt még sors ily tehetetlen,

Ilyen ügyefogyott.

Tanakodtam, hogy mit is kezdjek véle:

Ha fészekből hullt, hogyan tegyem vissza?

Ha szárnya törött, szárnyra hogy kapassam?

Elpusztul, hogyha magammal viszem,

Elpusztul akkor is, ha itt hagyom.

Keserves volt nekem e sors-szerep.

Félénken kinyújtottam a kezem.

Úgy véltem, ha már egyéb nem telik

Tőlem, - legalább megsimogatom.

Akkor rezzent - s elugrott.

Két lépést ugrott csak a fűbe el,

Ott gunnyasztott tovább,

S a sorsát nézte, nézett engemet.

Szent Ferenc zengő, hallelujás nyelvén

Szerettem volna hozzá szólani -

S nem jött ajkamra szó.

Legyintettem lemondón, szomorún.

Otthagytam kis madár-testvéremet,

Sorstalan sorsa voltam én neki,

De sorstalan sors az én sorsom is:

Sem elzúzni, sem fölemelni nem tud

A tehetetlen, az ügyefogyott,

A gyáva kéz!

Maradok kiváló tisztelettel: Kiss Székely Zoltán,         Kelt 2023-ban, május 19-én, a Forrásvizek Napján

A természet kalendáriuma

DLXIII.

Mikor május kezdi híves hajnaltájon

Édes ébresztőjét halk muzsikaszájon:

Lehet-e rossz jóslat, perben dús csodákkal,

Egy csokorba kötve friss orgonaággal?

Lészen szerelemnek örök-új divatja,

Mind az egész földet templommá avatja,

Akárhol is hajol két fej össze csókra,

Imádság lészen az, új öröm új jókra.

Csak fészek is nyíljék elég a madárnak,

Hová turbékolni szépen hazajárnak(…)

Tóth Árpád Májusa mintha a természet bocsánatkérése lenne a hótalan tél, a hóvirágtalan március, a fütty-nélküli április után. A május nem csak önmagában szép; már bene van a június ígérete. Még nincs nyár, de már tudom, hogy ő következik. A boldog várakozás ideje a május. Ha benned él a május, akkor az ablakon túl lehet téli jégvirága, lehet nyári kánikula, lehet az ősz must-szaga, lehet bármi. Csak virágzó orgonát, cseresznyét ígérő sakura ünnepen zümmögő mézgyűjtőket látok.

A régi torony magas tetejéről

Magányos veréb, a mezők felé

Küldöd dalod, amíg a nap leszáll.

Tavasz ragyog a levegőben,

Lobog a réteken át,

Felzaklatja s megbékíti a szívet,

Harmonikus a világ.

Bégetnek a nyájak, bőgnek a csordák,

Hancúroznak a madarak,

Ujjonganak, versenyezve repülnek,

Megünneplik a tavaszt.

Te elgondolkodva nézel rájuk,

Nem vagy velük, semerre sem szállsz,

Nincs örömöd, csak dalolsz komoran,

Míg elrohan

Az év, az életed ragyogó fénye.

Óh, mennyire hasonlít

Az életmódod az enyémhez!

Szórakozások, nevetések

Nem érdekelnek. Nem vonz a jókedv,

a tavasz rokona, az ifjúság testvére,

Nem vágyom az ért idő szerelmére.

Sőt, mintha mindentől

Menekülni akarnék,

Úgy élek,

Ahogy nem él a környék.

Szülőföldemen múlik ifjúságom,

Hol ilyenkor, mikor az est eljön,

Vidám harangszó húz át messze földön

(...)Az embertömeg

Az utakra kiárad,

Ünnepi ruhában

Hagyja el a házat,

És egyedül

Megyek ki a mező legkopárabb részére,

A vidámságot más időkre halasztom,

Végignézek a pusztuló haraszton,

Nézem a napot, amint messzi hegyeken túl

Lehull,

Magával viszi a fényt

s mintha ekként

Szólna: így enyészik el ifjúságod.

Magányos madárka, eljött az este,

Hová vezetnek most a csillagok?

Te nem tehetsz arról, hogy a szívedben

Milyen lemondó vágy ragyog.

Az ösztönünket a természet adta,

S ha átlépem az öregkor küszöbét,

Mivel nem kerülhetem el,

Akkor, mikor mások baját nem érzem,

S az éj a mai éjnél feketébb:

Mi lesz akkor az ösztönünkből,

Hová visznek addig az évek,

Mi lesz belőlem? - Talán minden

Megbánva, fájón visszanézek.

Magányos veréb. A nagy olasz filozófus-költő, Giacomo Leopardi versét Imecs Béla ültette magyarra. Leopardi életműve nem terjedelmes: mindössze 34 vers, 24 filozófiai dialógus, egy szatirikus eposz. Ő a pesszimizmusán, a világfájdalmán át volt az olasz forradalmi hazafiság megtestesítője. 38 éves korában, 1837-ben Nápolyban a kolerajárvány áldozata lett.

Jóval hosszabb életet szabott a sors Jókai Mórnak. 1904. május 5-én tért örök nyugalomra. Őtőle az Első Május című versét veszem mankómul besántikálni május elejébe:

Óh be szép vagy első Május!

Zöld a mező, a fű között

Ezer millió pimpimpáré

S rajta ezer millió bogár.

Óh be szép vagy első Május!

Fák belepve virághóval,

Piros hóval a baraczkfák,

Az orgonafák lilával.

Óh be szép vagy első Május!

Lánykák szednek gyöngyvirágot

S osztogatják az ifjaknak,

Egy-egy csomót tíz krajczárért.

Óh be szép vagy első Május!

Gazda alkuszik zsidóval

Repczéjére, mely virágzik,

S gyapjújára, mely legel még.

Óh be szép vagy első Május!

Csattogány zeng minden ágon,

Dallal, illattal dús a lég.(…)

Négy évre Jókai halála után, 1909-ben megszületett Radnóti Miklós. Májusidéző verse, a Majális, ellenben éppen életének vége felé, 1944. május 10-én született:

A hangraforgó zeng a fű között,

s hördül, liheg, akár egy üldözött,

de üldözők helyett a lányok

kerítik, mint tüzes virágok.

Egy lányka térdrehull, lemezt cserél,

a háta barna, lába még fehér,

a rossz zenén kis lelke fellebeg

s oly szürke, mint ott fönt a fellegek.

Fiúk guggolnak és parázslanak,

az ajkukon ügyetlen szép szavak,

duzzasztja testük sok kicsiny siker

s nyugodtan ölnek, majd ha ölni kell.

Megdöbbentő váltás. Intelme a mának is szól. Kedves olvasóm, remélem, ismered Szarka Tamás dalát, az Állnak az órákat. A Kossuth-díjas zenész a jelen művészvilágából elsőként emelte fel a hangját az orosz–ukrán konfliktus, a háborúskodás ellen. Nem parancsolóan, nem követelőzve, csupán halk és finom dallamokba burkolva annyit kér: „Ne lőjetek ma már!” A kontraszt – a téma súlyossága és a megfogalmazás könnyedsége – adja a dal elementáris erejét, Wolf Kati békedalként énekli a szerzővel:

Tudod, tudod ugye mégis jobb lett volna

Puskacsőbe fehér orgona?

Mintha csak Radnóti gondolatát folytatnák:

Lehetnének talán még ember,

hisz megvan bennük is, csak szendereg

az emberséghez méltó értelem.

Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.

Május – a föltámadt ember dala kellene legyen.

A föltámad ember vers a kiteljesedő nyár ígéretét hordozza magában. Szerzője az 1871. május 7-én Kalkuttában megszületett Rabindranath Tagore. Ott is halt meg 1941 júliusában. Ez utolsó verse. Műfordítója Franyó Zoltán.

Nézzétek, itt jön ő – a nagy hatalmú földlakó!

A réten minden kis, fakó

Fűszál kívánja, remegve várja.

A kagyló-kürt szavától zeng az istenek hona,

S az emberek között rivall a harci harsona.

Nézzétek, oly közel van már az óra,

Midőn új élet támad virradóra,

A fojtó éjjel védőgátjai

így fognak porrá mállani.

Az új lét friss, hívó szavához

A visszhang új vigaszt sugároz,

S a hajnal ormáról a hang ezerfelé rezeg:

„Ne féljetek! Ne féljetek!

A föld feltámadt emberének

Győzelem, győzelem!”

Ezt visszhangozza most az ének

át a mély, mély égen.

126 éve, 1897. május 9-én született Miháltz István geológus, a tömeges pollenvizsgálatok első hazai alkalmazója a földtani negyedkor kutatásában. Tanulmányait a kolozsvári tudományegyetemen kezdte, a debrecenin fejezte be, s így lett a Kolozsvárról Szegedre áttelepült Ferenc József Tudományegyetem földtani intézetében gyakornok, 1956-ban lett egyetemi tanár.

Május 9-én, 94 évvel ezelőtt, 1929-ben született Kányádi Sándor is. 1979-ben írt Május című verse az akkori világ lenyomatát őrizve üzen a mának:

dulakodásban szétrúgott tüzek

füstje csípi a szememet

ítéletidő záporába fulladt

tüzek füstje mardossa torkomat

tehetetlen két tenyeremmel

milyen szánnivalóan

gyámoltalanná maszatoltam

valamikori elszánt arcomat

Május 10-én, 49 éve, 1974-ben, halt meg Gergely Jenő matematikus, a nem-euklideszi geometria szakértője. Tanulmányait a Kolozsvári Református Kollégiumban (1914) és a fent említett egyetem matematikai karán (1918) végezte. 1920-tól 1948-ig a kolozsvári Marianum leánygimnáziumban tanított; 1947-től nyugalomba vonulásáig a Bolyai Tudományegyetemen, majd a Babeş-Bolyai Egyetem matematika karán adott elő, ezzel párhuzamosan a Számítási Intézet munkatársa volt 1952–62-ben. A nem-euklideszi geometriáról több nyelven jelentek meg publikációi, mindenekelőtt a Bolyai- és Lobacsevszkij-, valamint Hilbert-féle terekkel kapcsolatban hazai és külföldi matematikai szakfolyóiratokban. A bukaresti Állami tudományos könyvkiadónál 1953-ban Bolyai János élete és műve című kötetben tanulmánya jelent meg A nem-euklidesi geometria ismertetése Bolyai János „Appendix"-e nyomán címmel.

Mai búcsúzóul Tóth Árpád Mi lett a sárga virágokból… című versét hoztam -

Mi lett a sárga virágokból,

Melyek az árokparton lángoltak, mint illatos tűzvész,

S árnyékuk egy pillanatra keskeny kezedre reszketett,

Testetlen, hűvös csók a hahotázó napsütésben,

Testetlen, hűvös csókja a dolgokban rejlő örök szomorúságnak?

Meghaltak azóta.

Parasztszekér sáros kereke letiporhatta őket,

Legelő ökrök szaggathatták lusta szájjal,

Koszorút köthetett belőlük egy kimenős cseléd,

Vagy úgy hervadtak el, egymás vállára borulva...

- s a reménynél bölcsebb bizonyosságot, májusi orgonajóslatot: az árokparti sárga virágok is újra élednek.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán                     

Kelt 2023-ban, 119 évvel Jókai Mór halála, és 114 évvel Radnóti Miklós születése után

                          A természet kalendáriuma

DLXII.

Ha erdők zöldjét és folyók ezüstjét

felfalta mind az ipari mocsok,

mert gyárak szennyét, mérges máglyafüstjét

bocsátják ránk szmokingos gyilkosok –

ha tályogokat csókol a mohó Nap

tikkadt bőrünkbe, s nem jut remegő

szarvasünőnek, kókadt szomjazónak

korty tiszta víz, korty tiszta levegő –

ha sírásók felforgatják a rendet,

mit természet és józan ész teremtett,

s elhalt a vers, a dal, minden, mi szép –

Uram, lesz-é az Űrben talpalatnyi

kisherceg-bolygó, hol meg tud ragadni a

hontalanná vált emberiség?

Jánosházy György Lesz talpalatnyi bolygó? c. szonettjével vágok neki az áprilisból májusba lépdelő eheti sétámnak. Tarts velem, ha jónak látod, kedves Olvasóm!

255 évvel ezelőtt, 1768. április 28-án vágott neki az első magyar tudományos északi expedíciónak Hell Miksa és Sajnovics János. A dán király meghívására a Norvégia északi partjainál fekvő Vardø  szigete volt az úti cél, hogy onnan figyeljék meg 1769-ben a Vénusz áthaladását a napkorong előtt. Október 11-én érkeztek meg az északi sarkkörön túl fekvő szigetre, majd a csillagászati jelenség sikeres észlelése után 1769. június 27-én indultak vissza. Az expedíció során a Skandináv-félsziget számos pontjának földrajzi helyzetét mérték meg, rendszeres meteorológiai és földmágneses méréseket végeztek. Sajnovics (tévesen és/vagy rossz szándéktól vezérelve – mai napig vitatják) „megállapította” a magyar és a lapp nyelv rokonságát; az észlelési eredményekből Hell meghatározta a közepes naptávolságot.

Április vége. A téli nyugvás után már rég szárnyra keltek a méhek. A nagyböjt idejére esett a kaptár megtisztulásának ideje, s mikor virágzani kezdett az erdő, mező, kirajzottak.

A méh háziasítása Kr. e. 6–4 ezer évvel mehetett végbe, és a vadméhek lépeit már az előember is fosztogatta, nem csak mézéért, de viaszáért is.

A méhállam szervezettsége, a méhkirálynő herék és munkások fölötti „felsőbbrendűsége”, az a vélt képessége, hogy „szüzen” is korlátlanul ad életet újabb és újabb rovarnemzedékeknek, már a háziasítása előtti időben foglalkoztatta az embert. - olvasom Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában. -

Epheiszoszban, a termékenységkultusz ókori központjában – itt telepedett le, és halt meg a legenda szerint Mária – az anyaistennőt „Nagy Méh” néven és alakban tisztelték. (Eleink is az anyaság szimbólumának tekinthették a méhanyát: ezt tanúsítja méh szavunk két jelentése, illetőleg a lép és méhlepény elnevezések közös eredete.) Később tavaszi istennők háziállata lett és Erósz (Cupido) attribútuma (a méhcsípés és Ámor nyila közt egy kedves antik rege von párhuzamot). A keresztény kalendárium is tavaszjelképnek tekinti. Patrik, József és Benedek a helyi naptárak „méheresztő” szentjei, a ruszinok az április 24-i Györgyöt is közéjük sorolják.

Kis méhek! Kerteken,

Mezőkön, berkeken

  Mit futtok sok veszéllyel?

A friss forrásokra,

Az új virágokra

  Repkedvén szerteszéjjel?

Mennyi sok munkával

És időjártával

  Gyűjthettek egy kis mézet?

Szálljatok Lillára,

Az ő szép szájára

  Vénus sokat tetézett.

Akár Lilla nevéből is kitalálni: A méhekhez című vers szerzője Csokonai Vitéz Mihály.

Jőjjetek: s úgy nem lész

Olyan sok s édes méz

Sehol, mint a tiétek.

Jőjjetek: s úgy nem lész

Olyan boldog méhész

Sehol, mint a tiétek.

A Méhek Napját 1994-től a Magyar Méhészek Egyesületének kezdeményezésére április 30-án ünneplik. E napon mézkóstolókkal, kiállításokkal, filmvetítéssel, játszóházzal várják a méhészek az érdeklődőket.

Április 30-án, 1437-ben, született a magyar bányászat első név szerint ismert, európai hírű műszaki fejlesztője, Thurzó János Lőcsén. Apja Rómában és Páduában taníttatta. Tudásszomjára és talpraesettségére jellemző, hogy Velencében süketnémaságot színlelve leste el a réz és ezüst szétválasztásának tudományát. Az 1470-es években először Krakkó, majd Zólyomlipcse közelében létesített csurogtató olvasztást alkalmazó kohóművet. 1475-ben szerződést kötött hét Garam-menti bányavárossal vízemelő gépek felállítására. A megállapodást maga Mátyás király hagyta jóvá, és felhatalmazta Thurzót, hogy az ország más bányáiban is telepítsen vízemelő gépeket. Thurzó 1490-ben Corvin Jánostól megvásárolta a Besztercebánya környéki rézbányákat, majd a pécsi püspöktől bérbe vette a Garam-menti rézbányákat. A vállalkozás olyan sikeres volt, hogy még további bányákra is kiterjesztették, így Nagybánya környékére is. Thurzó olyan tekintélyre és elismertségre tett szert, hogy Ulászló király 1498-ban körmöci főkamara-gróffá nevezte ki és felmentette az ércben beszedett bányaadó fizetése alól. Vállalkozása 1495 és 1504 között virágkorát élte: 190 ezer mázsa rezet és 18 ezer kg ezüstöt termeltek, a bányavállalat termékeit Lengyelországba, Oroszországba, a német fejedelemségekbe, sőt, Antwerpenen át Portugáliába is szállították. I. Zsigmond lengyel király történetírója és titkára kortársként így írt róla: „… nagy szorgalma révén a külföldiek előtt is híressé vált… számos szellemes találmány maradt utána”.  Georgius Agricola De re metallica című, 1556-ban megjelent világhírű könyvében, név szerint említi Thurzót.

Kassák Lajos Májusi igézet című versével lépjünk be május kapuján:

(...)Az út, amin oly sokáig tévelyegtél

itt tündököl előtted a hajnali fényben

s már nem is egyedül rovod a végtelen távolságot

(...) Micsoda forró és túláradó nap is ez a mai

milyen kölyökszelek táncolnak körülöttem

és milyen dús televény érleli gyümölcseit.

Hol tegnap még az elmúlás árnyai kísértettek

(...) alant a fákkal szegélyezett széles utakon

lépdel a tömeg, ember ember mögött

egyazon cél felé a májusi ég alatt.

A latin Maius hónapot Ovidius szerint a meglett korúak (maiores) tiszteletére nevezték volna el. Valószínűbb azonban, hogy a régi római Maia istennő volt a névadó. A görögöknél Maia a pleiádok egyik csillaga volt, Zeusz szeretője, és Hermész (a latin Mercurius) anyja. A Pleiádok 7  csillagát az ókoriak kapcsolatba hozták a 7 planétával. Ennek az is oka volt, hogy a Nap, a Hold és a bolygók rendszeresen áthaladnak rajta. Maia a növekedés és a szaporulat felett bábáskodott.

Május valóban a növekedés hónapja. Ugyanakkor mindenütt a nyár aggodalmas adventje, aminek a jövendő termés féltése volt az alapja. Május az ókorban Európa-szerte engesztelő és tisztító szertartások böjtös időszaka volt. Rómában tilos volt ekkor új ruhát ölteni, házasságot kötni, és házaséletet élni, ekkor takarították ki a templomokat, mosták le az istenszobrokat, mintha csak a hónap előkészület lenne a nyárközépi nagy ünnepekhez. Hasonló tilalmakkal találkozunk az egykorú zsidó vallási előírásokban is.

A római Maja istennőnek május elsején egy vemhes emsét áldoztak ünnepélyes körmenet után, s ezt az emsét nevezték „majalis”-nak. A középkorban az emseáldozat elmaradt, de maga az ünnepség mint „majális” fennmaradt. Maja istennő neve más formában is megmaradt. A rómaiak ugyanis „Majestá”-nak (= legnagyobb) is nevezték, s az eredetileg csupán ennek az istennőnek kijáró „majesta” címet később más istenségekre, sőt földi uralkodókra vagy pedig általában „fenséges” fogalmakra is kiterjesztették.

Május 1. a Munka ünnepe 1889 óta. A II. Internacionálé választása igen szerencsés volt. Mint az ősi tavaszi ünnepkör kitüntetett napjához, Európa-szerte régóta hozzákapcsolódott a majális és a májusfa-állítás szokása. Népszerűsége láttán az egyház, hogy a kommunista befolyást ellensúlyozza, meg is szentelte a napot. XII. Pius május elsejét Munkás Szent József mellékünnepévé avatta.

1900. május elsején lépett át a halhatatlanságba Munkácsy Mihály.

Éppen évszázada, 1923-ban, május 2-án, született az ősi magyar hitvilág kutatója, Diószegi Vilmos. Főként a sámánok és a régi magyar hitvilág foglalkoztatta, ezen belül az ősmagyarság természetszemlélete. Legfontosabb műve, A pogány magyarok hitvilága címmel, 1967-ben jelent meg.

1881. május 3-án született Mauritz Béla mineralógus. 1918-tól a budapesti tudományegyetem professzora, 1923-tól a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke. 1943-44-ben az egyetem rektoraként részben ő akadályozta meg az egyetem Németországba való kitelepítését. Nevéhez fűződik a Kárpát-medence magmás előfordulásainak kőzettani és ásványtani feldolgozása.

Tizenegy éve lesz, hogy 2012. május 5-én megjelent sorozatom első - Beharangozó – levele; a másodikban a Munkácsi Mihály utca, tisztviselő telepre rásimuló felső felében az utcát széltében beárnyékoló hatalmas májusfájának virágpompájáról írtam. Hadd fejezzem be mai sétámat, kedves Olvasóm, egy kis májusfa képével, ami a székesfőváros kellős közepéről integet feléd.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán                               

Kelt 2023-ban, 269 évvel Szécsényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítójának születése után.

A természet kalendáriuma

DLXI.

Kr. e. 4400-2200 között, az ókori magaskultúrák felvirágzásának idején, az évkezdő tavaszpont - amikor a Nap a Bika jegyébe lépett - április 21. volt. A tavaszpont továbbhátrálva a Kos csillagképbe, új mítosz-csokrot szült: a naphérosz megküzd és legyőzi a bikát. Egyiptomban Hórusz legyőzi Szethet, s a bika combját a Sarkcsillaghoz kötözi. A Marhacomb csillagkép a mi Göncölszekerünk. Kréta szigetén Thészeusz leszáll a labirintus-alvilágba, hogy Minosztól a tavaszpontot megszerezze: a fonál a Nap útja, a bog rajta maga a Nap. A Bibliában a kosszarvú Mózes, az új törvények hozója összetöri az aranyborjút, a régi vallás néma bálványát.

Április 22., 1970. óta a Föld Napja; célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. A Kárpát-medencében 1990 óta rendezik meg.

Harmincnégy éve, 1989. április 22-én költözött a csillagok világába a nagyszalontai születésű csillagász, Kulin György, a Magyar Csillagászati Egyesület alapítója, a Budapesti Uránia Bemutató Csillagvizsgáló megteremtője, 84 kisbolygó és két üstökös felfedezője, a magyar amatőr csillagászat atyja. Nevét az égbolton az általa felfedezett 3019 Kulin kisbolygó és az 1942-ben felfedezett Whipple-Bernasconi-Kulin (1942a) üstökös viseli, utóbbi újra Föld-közelbe 175 000 év múlva kerül. Már harmincéves is elmúlt, amikor életében először nagyobb távcső közelébe került. Ekkor nyűgözték le az égbolt feltáruló csodái, s tudatosult benne, hogy Galileo Galilei után több száz évvel az emberek többsége még annyit sem látott az égből, mint az olasz természettudós. Arra törekedett, hogy mindenkinek megadja a Galilei-élményt: „Az iskolából kikerülő minden fiatal legalább annyit lásson a távcsövön át az égboltból, amennyit Galilei látott.” Példaképének a világformáló Galileit és a francia csillagász Nicolas Camille Flammariont tartotta, akinek, számos nyelvre lefordított, népszerű csillagászati könyvein generációk nőttek fel.

Fekete pohárban 

sárga kankalin.

Sokasodnak

a halottaim.

Anyám volt az első

sárga kankalin.

Gyűlnek, egyre gyűlnek

a halottaim. -

Nem fér a pohárba

már a kankalin.

Kányádi Sándor az 1963-ban írt Sárga kankalinban ellentett színek metaforájában állítja egymással szembe az elmúlás és az újjászületés misztériumát: a halál elkerülhetetlenségét a feltámadás tavaszával.

Csíkdánfalvi kerámia-csuporba teszem én is így tavasszal a tavaszi kankalint. Emlékezem. Alig fér már fekete poharamba a kankalinok sárga ragyogása.

A Kárpát-medencében őshonos tavaszi kankalin (Primula veris) az első nyíló kankalin-fajunk. Lomberdők tisztásain, fényverte szegélyein él. Gyógynövény. A kankalin fajok hatóanyag-összetétele más és más, de lényegében hasonló: triterpén-szaponinok (primulasav komplex), fenolglikozidok, s a virágban flavonoidok. Leveleiben jelentős a C-vitamin szint. Kiváló köptető; görcsös, asztmás köhögés esetén is hatásos szer.

Úgy sajnálom azokat, akik olyan helyen kénytelenek leélni az életüket, ahol soha nem nő kankalin. (...) Tudja, szerintem mik a kankalinok? A múlt nyáron meghalt virágok lelkei, s ez a mennyországuk.

E sorokat a 81 éve, 1942. április 24-én, az öröklét virágos mezejére költözött Lucy Maud Montgomery kanadai írónő vetette papírra. Nevét világhírűvé A mesélő lány és Az arany út című regényei, illetve az Avonlea-i krónikák novellásköteteinek átdolgozásából született Váratlan utazás televíziós filmsorozat tette. Nem csak szerette a természetet, de az évszakok változását, a vadvirágokat, mezőket, erdei ösvényeket különleges képességgel tudta műveiben leírni, ez sugárzik át a filmkockákon is.

Ő viszont - feltételezésem szerint – a szártalan kankalinról (Primula vulgaris) írta a fenti sorokat. Növényünk a Kárpát-medencében is őshonos, cirkumpoláris kankalin-faj. Kertekbe is telepítik, termeszthető. A 2,5–3 cm átmérőjű, kénsárga, csupros virágok magányosan állnak a rövid tőkocsányok végén. A fort párta öt szirmának tövén figyelemfelkeltő narancssárga folt van: sok nektárt jelez a beporzó méheknek és a korai citromlepkéknek.

Soha el nem homályosuló áprilisi emlékem: a ’90-es évek közepén még a vásárhelyi Transervice utazási iroda akkori rozoga buszain utaztunk az egész családdal húsvétra haza. A visszafele úton a felforró hűtővíz miatt többször is meg kellett állnunk, mi több a Királyhágó alatt kilométernyi utat gyalogoltunk, kímélendő a busz motorját. A késő délutáni fény ott terítette szemem elé a több hektárnyi guggonülő kankalin mezőt: völgybe ereszkedő, dombhátra kapaszkodó élénksárga pöttyös üdezöld szőnyegét a tavasznak.

Régebben kulcsvirágnak is hívták, mert érintése középkori hiedelem szerint minden zárat kinyit. Ezt az etnobotanikai adatot első munkahelyemen, a szőkefalvi általános iskola tanáraként gyűjtöttem még 1977-ben.

Egy ideig azt a kis jelentéktelen, kék virágocskát nézte, amelyik onnan bújt elő a moha közül. Egészen jelentéktelen volt, még észrevenni is alig lehetett. Pedig sok tölcsér fityegett rajta, egészen aprók, tiszta világoskékek, olyanok, mint az égbolt nyáron, amikor tele van napsugárral.

„Milyen szép - gondolta - s az ember nem is látja meg. Elmegy mellette, s rálép. Mennyi sok szép dologgal van tele a világ.”

Wass Albert adja e szavakat A funtineli boszorkány, azaz a már asszonnyá érett Nuca szájába, a regény harmadik részében. (A regényt Wass Albert bajor földön írta, még 1945–46-ban, s először németül jelent meg, 1956-ban Heidelbergben, hogy rá három évre magyarul is kiadják, egyszerre három helyen: Clevelandben, Buenos Airesben és Kölnben. Sikert sehol sem ért el, visszhangja alig volt. Első értékelője Bödőcs Pál, több mint negyedszázad múlva, írta volt róla, hogy „az ősi állapotban lévő természet” lírai megjelenítése, a hegyek, erdők, vizek ihletett leírása, s benne a panteista szemlélet a lét egészére kiterjed. „Fa van. Víz van. Föld van. Tűz van. – vallja Táti s - „mindezeket összeölelve valami nagy kék”, az ég, a világmindenség, ahol „még a levegőnek is ünnepi illata” van.

Maga a növényke a tavaszi csillagvirág vagy kétlevelű csillagvirág (Scilla bifolia); alacsony termetű, évelő hagymás növény, az egész Kárpát-medencében honos. A csillagvirág nemzetség a spárgafélék (Asparagaceae) család tagja. Nagyjából 90 faj tartozik a nemzetséghez. Virágaik általában kék színűek, de fehér, lila és rózsaszín virágú fajok, alfajok és változatok is léteznek. A legtöbb faj kora tavasszal virágzik, néhány viszont őszi virágzású. Kertjeinkben a természetes hatású ligetes kertrészek, valamint a félárnyékos sziklakertek mutatós tavaszi dísze lehet. Általában két, a szárat körülölelő, levele van. Egyszerűen nevelhető növény; napos, világos vagy félárnyékos helyen, humuszban gazdag, jó vízáteresztő talajba ültetve fejlődik legszebben. Tavasszal szereti, ha földje kissé nyirkos, nyári pihenőidőszakában csak kevés nedvességet igényel.

„A moha is milyen szép. Mint egy sűrű, nagy erdő, különös alakú fákkal…” - olvasom tovább Nuca gondolatát -

Aztán meglátott a moha között egy hangyát. Kicsike kis sárga hangya volt, és egy hatalmas nagy fenyőtűt cipelt. Elakadt vele, kínlódott.

„Vajon hova viszi? Milyen nagy akarat van benne! Mennyi sok akarat van a világon, lent és fönt és mindenütt. Sokféle összevissza nyüzsgő akarat, ami mind előbbre visz valamit… de mért és hova? Ki tudja azt?...”

Április 24. Szent György napja. A légiónyi katonaszent legnevezetesebbje Kis-Ázsiában született a legenda szerint, és Palesztinában halt mártírhalált Diocletianus alatt. Konstantinápoly védőszentje volt, s az Athosz-hegyi Festőkönyv előírása szerint képének minden templomban ott a helye. A cári birodalom, Bizánc szellemi örököse, Györgyöt a címerébe emelte. Oroszlánszívű Richárd saját védszentjének választotta, 1222-től pedig Anglia hivatalos patrónusa lett. Károly Róbert 1328-ban alapította a magyar Szent György-vitézek lovagrendjét, jelvénye fehér mezőben piros kereszt volt.

Szokásjog szerint Szent György-napig volt szabad legeltetni a kaszálókat. E nap olyan szerepet töltött be a magyar néphitben, mint május 1. nyugati szomszédainknál. Ez volt a tavaszi gonoszjáró nap, mikor a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. Ilyenkor tüskés ágakat, nyírfaágakat tűztek a kerítésbe, ajtóra, hogy a gonoszt távol tartsák. A régi boszorkányperekben állandóan felbukkan Szent György napja mint olyan időpont, amikor a boszorkányoknak különösen nagy a hatalmuk. E nap hajnalán mentek a néphit szerint harmatot szedni: lepedővel szedték fel a mezőről a harmatot, majd kifacsarták a lepedőt, s az így nyert nedvet megitatták a tehenekkel.

Cipelve én is nagy akarattal hatalmas fenyőtűmet, magam iszom hajnal harmatát… s maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán

Kelt 2023-ban, amikor a Nap a Bika jegyébe lépett

A természet kalendáriuma

DLIX.

Szellő fut, szellő száll,

csókot ad szellőlány.

Nap melenget, fény mesél,

mikor a tél véget ér.

Ma Devecsery László nyolcsorosával repülünk a tél nosztalgiájából a tavasz reményébe.

Néked int a hóvirág, 

s barka bontja bársonyát.

Itt a tavasz: kikelet,

s a húsvét is közeleg.

Nagypéntek. Nap híján 288 évvel ezelőtt írta volt Mikes Kelemen a 112. Törökországi levelében, 1735. április 8-án, II. Rákóczi Ferenc halála napján:

Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra téve bennünket, és kivévé ma közüllünk a mi édes urunkot és atyánkot, három óra után reggel. Ma nagypéntek lévén, mind a mennyei, mind a földi atyáinknak halálokot kell siratni. Az Isten mára halasztotta halálát urunknak azért, hogy megszentelje halálának áldozatját annak érdemével, aki ma megholt érettünk. Amicsoda életet élt, és amicsoda halála volt, hiszem, hogy megmondották nékie: ma velem lész a paradicsomban. Hullassuk bővséggel könyveinket, mert a keserűségnek ködje valóságoson reánk szállott. De ne azt a jó atyánkot sirassuk, mert őtet az Isten annyi szenvedési után a mennyei lakadalomban vitte, ahol a gyönyörűségnek és az örömnek pohárából itatja, hanem mi magunkot sirassuk, kik nagy árvaságra jutottunk. Ki sem lehet mondani, micsoda nagy sírás és keserűség vagyon itt miközöttünk még csak a legalábbvalón is. Ítéld el, ha lehet, micsoda állapotban írom ezt a levelet, de mivel tudom, hogy örömest kívánnád tudni, mint esett szegénynek halála, mind téntával, mind könyhullatásimmal leírom, ha szinte azáltal megszaporítom is keserűségemet.

Nagypéntek. A csíki székelység ajkán itt-ott hosszúnap, az északi csángókén aszupéntek, ősi egyházi hagyomány nyomán nagyszombattal együtt a böjt és gyász napja. Mégsem pirosbetűs ünnep: Krisztus nem a Kálvárián, hanem húsvét hajnalán dicsőült meg. Viszont kálvini felfogás szerint a megváltást már Krisztus kereszthalála meghozta. Ezért a református egyház nagypénteket tekinti legnagyobb ünnepének.

Húsvét. Egyetemessége megértése végett megpróbálom körbesétálni megannyi gyökerét: a természetben s az emberi hiedelem-világban. Ha kedved tartja, kedves Olvasóm, szívesen látlak e mai bolyongásomon.

A Nap minden esztendőben körbejárja az Állatöv tizenkét jegyét, átlép a Kos nulla fokán, elhagyja a déli féltekét és felbukkan az északin.

Ez a tavasz pillanata: egyenlő hosszúságú a nappal az éjszakával.

Március 21-től a Nap a Kos jegyében jár, A tavaszi nap-éj egyenlőség óta már két dekádnyi idő eltelt a csillagászati év kezdete óta.

A tavasz a lendület, a felemelkedés, a fény és a meleg győzelme a mozdulatlanság, a sötétség és a hideg felett. A Nap jól érzi magát a Kos jegyében, ott győzi le az éjszakát.

A Kos jegyét a régi indiai kultúrákban Mechának nevezték. A szanszkrit nyelvben a szavakat igen gyakran hasonló jelentésű másik szóval magyarázzák. A Mecha szót így az Aja szóval, ami azt jelenti „akinek volt születése”. Ehhez hozzákapcsoltak még egy másikat is: Parabahman, azaz „örökké való” – hiszen ha nem született, akkor mindig volt. A világról, a létről, a természetről van itt szó, melynek születésére senki földi nem emlékezhet.

A természet minden évben úgy tesz, mintha meghalna. Pedig csak tetszhalálából ébred újra s újra.

A csillagos eget tanulmányozva a régiek úgy képzelték, úgy is látták és láttatták, hogy az ősforrás, melyből az anyagi és szellemi világ született „a bárány trónja alatt fakad”: a Kos csillagképe alatt. Az Eridánusz csillagaira mondták, hogy ott fakad az élet forrása.

Sok kultúrában – az indiaiban is – az Istent Báránynak nevezték, és Koson ülve ábrázolták. Az Isten és a Bárány hol elvált, hol összeolvadt. Az emberek gyakorta bárányt áldoztak fel az Istennek, az újjászületésre várakozva. Az szerették volna, ha az Isten újra megjelenne és megváltaná őket. Az indiai hagyományokban a Kázma (ami annyit tesz: „a vágy az eljövendő után”) köti mindezt össze a Kossal.

A Kos feláldozása nem igazi halál, hiszen akinek nincs születése, halála sincsen, tehát végtelen.

Innen aztán, hogy a zsidóknál a kosáldozat a remény kifejeződése. Miután átkeltek a Vörös-tengeren, húsvétkor, bárányt áldoztak az újjászületés reményében.

Jézusnak, Isten Bárányának, a feláldozása – az ő önfeláldozása – is az új élet ígérete volt: megváltó áldozat.

Az ember az eget és a természet jelenségeit figyelve, a világ minden táján csodálatos történetekbe sűrítette érzéseit, gondolatait, tapasztalatait.

A Kos jegyében felbukkanó, tavaszt és életet hozó Napról különös ógörög legenda mesél.

Élt egyszer egy görög király, Athamasz, aki Boiotiában uralkodott. Papkirály volt, az isteni hatalmat, s jelét, a mennydörgést, is ő képviselte. Hasonlított Zeuszhoz, a világ urához. Feleségül vette Nephelét, aki az Olümposz hegyén lakott, és egy kicsit lenézte őt. Nephelé nagyon hasonlított Hérához, Zeusz feleségéhez. Maga Zeusz gyúrta őt felhőkből: árnyalak volt, tavaszi esőt hozó felhőlány. Nászukból két gyerek született: Hellé, aki ragyogó volt, akár a Hold, és Phrixosz, a göndörszörű bárányfiú.

Athamász aztán, megunva lenézettségét, végül elhagyta Nephelét, aki mindig távol volt, s az Olümposz ködébe burkolózott. És elvette Kadmosz lányát, a halandó Inót, aki tavasszal a gabona növekedésére vigyázott.

Az elhagyott Nephelé Athamasz halálát követelte az olümposzi istenektől. Inó viszont féltékeny volt Nephelé két égi gyermekére, ezért aztán, akár áldozat árán is el akarta tüntetni őket. Különös dolgot eszelt ki. Megkérte a boiotiai asszonyokat, hogy pörköljék meg a vetőmagokat, hogy azok ne tudjanak kicsírázni, s éhínség legyen a földön.

Ravasz cselvetése szerint Athamas szorongva várja majd, hogy kizöldüljön a mező, s mikor látva látja, hogy kopár marad a föld, rémületében az istenek tolmácsához, a jóshoz fog fordulni. Így is történt. Csakhogy Inó már jó előre megvesztegette a jóshoz menesztett küldöncöket, akik visszatérve azt hazudták, hogy az istenek egy „göndörszörű bárányt” kérnek a magok csírázásáért, vagyis a tavasz eljöveteléért, cserébe.

Mikor ezt Phrixosz meghallotta, anyjához fohászkodott segítségért, de apja, Athamas  könyörtelenül megindult vele, hogy bemutassa az isteneknek az áldozatot.

Phrixosz szerencséjére, arra járt Héraklész, aki kicsavarta az áldozati kést a király kezéből, mondván, hogy Zeusznak nem kedves az emberáldozat. Közben Néphélé kérésére Zeusz és Héra megparancsolta egy közelben gomolygó csillagködnek, hogy sűrűsödjön össze és okádja ki fiát, az Aranygyapjas Kost. Lapüsztion hegyén történt e csoda.

A két testér, Phrixosz és Hellé felültek a vakítóan fehér, fénylő és meleget sugárzó bárányra és elszáguldottak rajta Kelet irányába.

Az áldozat persze így is megtörtént, hiszen Phrixosz eltűnt Inó és Athamasz közeléből. A száguldó bárány tüzesen és ragyogva, hiszen maga volt a Nap, áttörte Keleten a sötétséget.

Mindenki erre vágyott: a nap és az éj egyenlő hosszúvá váltak.

Erre emlékezve évente ezen a napon még sokáig feláldozták a bárányt. Először maga a király volt a bárány-áldozat, később az ő nevében egy fehér báránygyapjúba öltözött kisfiú, majd végül egy valódi fehér bárány.

A legenda szerint Phrixosz, aki Hellét átölelve egy ideig erősen kapaszkodott az Aranygyapjas Kos szőrébe, elaludt a forró száguldás közben, karja elernyedt, és Hellé – aki tulajdonképpen maga volt a Hold, s így nem is volt maradása a száguldó Nap közelében – a Dardanellák szorosánál belehullott a tengerbe. Azóta neve e tengerszorosnak Hellészpontosz.

Az aranygyapjas Kos mindezzel mit sem törődve, száguldott tovább. Egyenesen Ázsiába, Kolkhiszba vitte Phrixoszt, aki ott  - nem a háláról szól ez a történet - feláldozta Zeusznak megmentőjét, a Kost.

Az áldozatról lenyúzott Aranygyapjat a kolkhiszi király parancsára az „álom nélküli sárkány” őrizte egy erdő mélyén, melyet Árésznek, Marsnak, a háború istenének szenteltek.

De innen más történet kerekedik. Itt már a Kos csillagkép uralkodó bolygójának, a Marsnak az uralma következik. Árész, Héra fia, ősidőktől fogva a harc, a rombolás, a gyilkolás és a nyers erőszak istene. Zeusz ki nem állhatta Árészt, azt állította, hogy nem az ő fia, hanem Héra önnemzéssel maga teremtette…

(Azaz a házasság és születés védelmezője, a villámok atyja Zeusz szerint, önmaga hozta világra a háború istenét...)

E terhes kor áthallásait nem feledve, térjünk vissza a Húsvétra, Juhász Gyula segítségével:

Köszönt e vers, te váltig visszatérő

Föltámadás a földi tájakon,

Mezők smaragdja, nap tüzében égő,

Te zsendülő és zendülő pagony!

Köszönt e vers, élet, örökkön élő,

Fogadd könnyektől harmatos dalom:

Szívemnek már a gyász is röpke álom,

S az élet: győzelem az elmúláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,

Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,

Öröm: neked ma ablakom kitárom,

Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!

Virágot áraszt a vérverte árok,

Fanyar tavasz, hadd énekellek én.

Hisz annyi elmulasztott tavaszom van

Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott

S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,

Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,

És neki szánok lombot és zenét.

E zene túlzeng majd minden harangot,

S betölt e Húsvét majd minden reményt.

Addig zöld ágban és piros virágban

Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

  Áldott Húsvétot kívánva, maradok kiváló tisztelettel:  Kiss Székely Zoltán,               Kelt 2023-ban, Nagypénteken

A természet kalendáriuma

DLVII.

Zsendül már a tavasz langy hegyek oldalán.

Jöjj, szép tavasz, jöjj, tünde, enyhe lég!

A felhő kebliből, míg zene kél,

És rózsaszirmok árnyas fátyla rejt,

Ereszkedj hát a földjeinkre le.

A XVIII. század első felében élt skót költő James Thomson Az évszakok versfüzéréből vett sorokkal biztatom magam is a tavaszt: érkezz meg végre hozzánk!

Ötven-ötvenöt éve volt, hogy március végén, miután leereszkedtem a jeddi völgybe a Német-kalapról jövet, a kora délutáni órákban a Kincses-dombok déli langyos meredekén pihentem meg. S ha még nem is bontotta virágrügyét a vadrózsa, a patak menti besztercei szilvafa-sor halvány zöldet öltött.

A som már pergette kénsárga szirmait a Somos-tetőn, s az akkor még működő rókatelep fölött, a Bodor Péter tervezte egykori koronkai Gloriette romjain kakasmandikó szőnyeg fogadott.

De csak Koratavasz ez még, ahogy a váradi költő Hunyadi Mátyás is írta:

                   kinyílt az ég

szeme hegyitavak tükrén csillanó

fecskék cikkanva játszva

könnyek dermedt langyka jegén

szempilláin rügyet bont az erdő

                   zöldrügylevélvitorlát

feszít a szélnek megannyi hárs

virágfüzérrel t a g o r e vak leánya áll:

hóvirág-szín arcán ibolyakék-illat dudorász

kócos sugarait fésüli

felhőrácsozta ablakában a nap

himbálón zsenge füvek között

kotorász

csillogó hó-kincsét jég-ékszerét kutatva

egy megkésett

szemöldökfekete varjúmadár

A varjak a város környékéről talán már levonultak a Maros mentén a csapói nagy varjútelepek felé. De a fecskék csak valahol félúton lehetnek még a hazafelé, a fészkelőhelyeik felé,  vezető égi ösvényeken.

Messze még az az idő, amikor a felhevült aszfaltcsíkok felett fata morganak csábítanak a távolba.

179 évvel ezelőtt, 1844. március 24-én, született A délibábok hőse írója, Arany László Nagyszalontán. Nem tudni, hogy a Petőfi-látogatások a jegyzői lakban vagy a szabadságharc emléke milyen nyomot hagyott a három-öt éves gyerek emlékeiben. (Petőfi Sándor egy ilyen látogatás alkalmával írta hozzá Arany Lacinak című versét.) Ellenben a serdülő legény ifjúi gondolkodásmódját az édesapa nagykőrösi tanárkodásának időszaka határozta meg: a protestáns értelmiség a forradalom bukása után az itteni református gimnáziumban talált menedéket: Szász Károly, Mentovich Ferenc. Gyakori vendég volt itt Gyulay Pál, Kemény Zsigmond, Jókai Mór. Ezek a férfiak, bár sokban különböztek, néhány alapelvben teljesen egyetértettek: hittek az irodalom nemzeti és közösségformáló szerepében, valamint a magyarság szükségszerű vezető szerepében; a népi-nemzeti  irodalmat támogatták, a népköltészetet megbecsülték. Maga Arany László is hatalmas népmeseanyagot gyűjtött össze.

Áldott emlékű nagyanyám gyakran fedett meg, ha valamit nem kellő megfontoltsággal akartam elvégezni, imígy: Hübele Balázs módra ne tedd!

Hübele Balázs, a délibábok hőse, kisbirtokos nemes. Túl sokat akart, túl sietve, s minden próbálkozása csődöt mondott. A név, amely apja, Arany János, Bolond Istókjában bukkant fel először, a fiú műve nyomán vált fogalommá, a magyar mentalitás  címkéjévé. Tehetség, nemes szándék, igyekvés, de kitartás és józan megfontoltság nélkül. Délibáb-kergetés, szalmaláng-lelkesedés. Sokan estek s esnek e kettősség csapdájába.

Kezdetben sokan ítélték délibábkergetésnek a közel száz évvel ezelőtt, 1926. március 26-án született Kallós Zoltán munkásságát is. Őnála éppen állhatatossága és megfontoltsága a tehetséggel ötvöződött, s vezette el őt egészen a Horthy Miklós 1930-ban alapította, 2001-ben újra életre hívott Corvin-láncig. Népzenei gyűjtőmunkájának eredményeként mintegy 15 ezer dallamot jegyzett le, s a kolozsvári ifjúsági táncházmozgalom egyik elinditójaként vált a népi kultúra megmentő doyenjévé. Az 1970-ben megjelent Balladák könyve, Szabó T. Attila bevezető tanulmányával, a leggazdagabb magyar balladagyűjtemények egyike: feledésre ítélt archaikus szövegek tárháza, a mába mentett múlt. Az Új guzsalyam mellett címmel, 1973-ban kiadott könyve a klézsei 76 éves Miklós Gyurkáné Szályka Rózsa balladáinak és dalainak  gyűjteménye hanglemezmelléklettel jelent meg. Az egyik legszebb népdalunkat ilyen szöveggel rögzítette Klézsén Kallós Zoltán:

Tavaszi sziél utat száraszt,

S e hóból es vizet áraszt.

Menden madár párat választ,

Menden züőd ág muhurkát hoz.

Hát ién immá kit válasszak?

Hogy egy igazra találjak.

Sziépecskiére s egy jócskára,

S egy ügyibevalócskára.

Negyven évvel később, 2013. június hónapjában dedikálta nekem a lemezt Kallós Zoli bácsi a Verőcemarosi Csattogó-völgyben megtartott VI. Erdélyország az én hazám Világtalálkozón.

A fák ébredeznek,

indulnak a nedvek.

Mért sürögnek, mit akarnak,

mit kevernek, mit kavarnak?

Fák tavasszal. Kiss Jenő lírai pillanatfelvétele a teremtés: gyújtópontban a lombfakadás és a virágzás.

Festéket kevernek,

zöldet leveleknek,

szirmoknak fehéret,

sárgát a bibéknek;

kevernek, kavarnak,

lombosodni,

virágozni,

teremteni akarnak.

Március 29-én lesz 189 éve, hogy 1834-ben megszületett Kőrösfői-Kriesh Aladár festő- és iparművész apja, a biológus Kriesch János. 1867-ben a Természetben ő írta volt az első magyarul megjelent szakcikket az élővilág pusztulásáról A pusztulófélben levő állatfajok Kárpátainkban címmel. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából 1870-es, illetve 1872-es útjai során a Magas-Tátra állatföldrajzi viszonyait tanulmányozta. A Kárpát-medencei halfauna monografikus leírása után, tervbe vette a hazai hüllőfauna monografikus feltárását is, de ennek megvalósítását korai halála akadályozta meg. Elméleti biológusként szemléletét erőteljesen meghatározták a darwinizmus tanai. Biológiai nézeteit tekintette át 1883-ban A modern zoológia szempontjai és czéljai címen elhangzott akadémiai székfoglalójában. Részben zoológiai munkássága kapcsán bontakozott ki a korszerű halgazdálkodás és méhészet elméleti alapjainak megteremtésére irányuló tevékenysége. 1871-ben megjelent áttekintése az első magyar nyelven kiadott méhészeti kézikönyv volt. A százat is meghaladja az 1863 után a Természettudományi Közlönyben megjelent szakcikkeinek száma. Életművének sajátos termékei névtelenül megjelent felvilágosító ponyvakiadványai (Hogy bánik Kondor Gábor a boszorkányokkal, 1887; Pál gazda és a méhek, 1887).

Március utolsó hete. Minden az életet igenli, a megújulást dicsőíti. Még azok az olasz Leonardo Maria Cognetti Vorrei morire című verse is (Szász Gerő fordítása):

Szeretnék meghalni egy tavaszi reggel,

Amikor virággal terhes a faág.

Ragyogó napfényben aranylik a tenger,

És vidáman ujjong az egész világ.

Szeretnék meghalni szép tavaszi estén,

Amikor a réten alszik a virág.

Mikor a tengerben elpihen a napfény,

És feketén hallgat, szunnyad a világ.

Félnék a haláltól tomboló viharban,

Mikor a falombot szaggatja a szél.

Remegne a lelkem, s nem lenne nyugalmam,

Mikor félve retteg – minden, ami él.

Ne halljak meg, Uram! - ködös, hideg télen!

Mikor jégbefagyva dermed a világ.

Bús, fekete felhők gyászolnak az égen,

Nem dalol a madár s nem nyílik virág.

Inkább halljak meg én szép tavaszi estén,

Amikor a réten alszik a virág.

Ezüstösen csillog a vízen a holdfény,

S gyönyörűt álmodik az alvó világ!

A XIX. századforduló legnagyobb olasz dalszerzője, Francesco Paolo Tosti, zenéje tette hallhatatlanná ezt a dalt. A vers minden strófájának második felében, a „tavasszal akarok meghalni” euforikusan szép és ragyogó dallammá válik. Ezt nevezték akkor, a Belle Époque, idején, édes érzelgősségnek. A legtöbb, a klasszikus olasz repertoárra szakosodott operaénekes Tosti-dalokat adott elő és rögzített. Maga Tosti soha nem komponált operát.

Boldog békeidők. A magyar különösen sokszínű és összetett. Csupán a képzőművészetből hozva példákat: a modern festészet kezdetei (nagybányai művésztelep) magányos, iskolához nem sorolható alkotók (Mednyászky László, Gulácsy Lajos, Csontváry Kosztka Tivadar), Kós Károly és köre, illetve az akadémizmus-historizmus még élő képviselői (Székely Bertalan, Benczúr Gyula, Lotz Károly, Szinyei Merse Pál).

A gondtalan életérzés legkésőbb 1914-ben az első világégés kezdetével ért véget. De 1912-re is tehető a szép korszak vége: a Titanic elsüllyedése szimbolikusan megrendítette a technika mindenhatóságába vetett hitet; az új nagy háború előjelei miatt a jövőbe vetett bizalomból félelem és bizonytalanság lett.

Félelem és bizonytalanság. Édes érzelgősség?

A 2023. esztendőben jómagam inkább Falu Tamás Tavaszi biztatását fogadnám meg:

Lassan rügyezni kezd az ág,

ibolya nő és gyöngyvirág,

tavaszi szellő meglegyint,

sétára hív a rét megint.

A gólyai s megérkezik,

elevenülnek fészkeik,

fecske száll örömmel tele,

fészkét gonosz nem verte le.

Patak kacag az ág alatt,

elfeledte már a havat.

Rád tűz a tavasz mosolya,

fogd meg, s ne engedd el soha.

Maradok kiváló tisztelettel:  Kiss Székely Zoltán        

Kelt 2023-ban, 24 évvel azután, hogy a NATO 1999-ben megkezdte Bácska bombázását; a kereszténységben az örömhír ünnepe: Gábriel arkangyal hírt visz Máriának, hogy 9 hónap elteltével megszületik Jézus

A természet kalendáriuma

DLVI.

A metropolisz kellős közepén, a Nagykörúton találkoztam vele, azzal a gyümölcsfával, amit  Janus Pannoniust így dicsért egykoron:

S íme, virágzik a mandulafácska merészen(...)

Ebben a szeszélyes március idusát követő dekádban halovány rózsaszín szirmai őrzik a véletlen találkozás lehetőségének reményét, mindaddig míg

(...)csodaszép rügyeit zúzmara fogja be majd!

Immár öt éve annak, hogy civil polgári kezdeményezésként, indult el egy új természetvédelmi jeles nap, a Beporzók napja megünneplése. 2019-ben alakult meg a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület Beporzók munkacsoportja, akikhez külsősként csatlakoztak régóta a témában velük dolgozó kollégák Kolozsvárról és Marosvásárhelyről. Szakemberek, intézmények, civil szervezetek álltak támogatóként a javaslat mellé. Ma már Kárpát-medence szerte múzeumok, könyvtárak, iskolák, óvodák, felsőoktatási intézmények, önkormányzatok rendeznek olyan eseményeket, amelyek vagy a beporzó rovarok életlehetőségeit javítják, vagy a róluk való ismeretek terjedését, az irántuk érzett empátiát segítik elő. Idén a Magyar Természettudományi Múzeum ezen a napon Európa legnagyobb beporzó-tárlata, a Tehetsz Méh Többet - Zümmögés a múzeumban című kiállítással várta, s várja azóta az érdeklődőket.

A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület ez évben először hirdette meg az Év beporzói szavazást. A szavazatok 45%-ával a faliméhek végeztek az első helyen, a szabóméhek és a bányászméhek előtt. A méhek közül több mint 4000 faj tartozik a művészméhek (Megachilidae) családjába, és közülük mintegy 350 faliméhfajt (Osmia) ismerünk. Magányos méhek, jámborak,  szelídek, maguktól nem támadnak, nyugodtan gyönyörködhetünk szorgos munkájukban közelről is. Nálunk gyakori a szarvas faliméh (Osmia cornuta) vagy a vörös faliméh (Osmia bicornis). Március-áprilisban még éppen csak rügyeznek a fák, de ők már szorgosan járják a kora tavaszi virágokat, és hordják a táplálékot a lerakott pete mellé, hogy a kikelő lárvának majd legyen mivel táplálkoznia. Petéiknek összetett bölcsőket építenek csövekben, készen talált vagy földbe vájt járatokban, például nádszálakban, kifurkált fadarabokban vagy cincérjáratokban. A virágport a potroh hasoldalán látható, hátrafelé álló sűrű szőrzetükkel gyűjtik össze. Kora tavasszal van a legjobb ideje annak, hogy nádcsomóval vagy kifúrt fadarabbal megpróbáljunk faliméheket csalogatni a környezetünkbe. (Persze nyáron, vagy ősszel sem késő rovarszállót állítani, hálás lesz minden beporzó az őszre, télire biztosított menedékért.)

Mint égő álmokat, úgy bontod ki friss virágaidat

s szétámul a szirom fülledt levegőjű szobámban;

azt hiszem egyszeriben: rajtad sok pici láng van -

felocsúdsz a vak éjből s már dús élet fénye itat.

Tévedés ne essék. Ez a vers nem egy tavaszi virág, hanem az oszlopkaktusz virágainak dicsérete. Kaaro Sarkia finn költő A virágzó kaktusz című versét Képes Géza ültette át magyar nyelvre. A „szavak zeneszerzője”-jeként tisztelt finn költő 1943-ban jelentette meg negyedik egyben utolsó, verseskötetét; abban az évben, amikor a második világháború közepén, Finnország a náci Németország szövetségeseként harcolt, s mert ő nem csatlakozott a német-barát, „hazafias propagandát” kürtölő írókhoz, sőt több pacifista és háborúellenes verset vett fel kötetébe, őt magát hazaárulónak tartották. Két évre rá, 1945 novemberében tuberkulózisban halt meg.

Nyomorultan aludtál, mint kit a sors csak félretaszít, hát

itt gubbasztasz a szűk ablakban, testeden sűrű tüske;

de poros és cserzett kéreg alatt mégis csak a büszke

élet zúg: a te élted s nincs, aki ellesi titkát.

Csúf, ripacsos kaktusz! Oh, lelkem drága növénye!

Mit gondolsz te a hitvány lét befonó kötelékeivek?!

Gyíkos cella-homályból győztesen életed felível

s tündérálmaidat belehinted a tavaszi égbe…

„Szeged város szombaton délelőtt 10 órakor fogja átadni a Ferenc József Tudományegyetemnek a botanikus kertet ünnepélyes keretek között.” - a hír a Szegedi Friss Újság 1922. október 19-i számában jelent meg. Az elmúlt száz évben rendszerek jöttek, mentek, a szegedi egyetem neve is többször változott, a világ mozgó zűrzavarában és a természet körforgásában a növények mégiscsak valamiféle megnyugtató folyamatosságot és állandóságot képviseltek. Ilyen az az oszlopkaktusz (Cereus peruvianus), amelyet Kossuth Lajos torinói kertjéből az 1880-as években hozott Hetfy Ignác a gyalui Rosenberger Bernátnak, akinek Ignác nevű fia azután 1917-ben a kolozsvári egyetem füvészkertjének adományozta a Kossuth-kaktuszt, amelyből Győrffy István egy-egy fiókhajtást Istvánffy Gyula professzornak és a kolozsvári 48-as Ereklye Múzeumnak adott. Az 1894. március 20-án Turinban meghalt Kossuth Lajosnak nagyszerű herbáriuma mellett – melyet a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytára őriz –, az egyetlen élő növényi öröksége a Kolozsvárról az egyetemmel Szegedre került oszlopkaktusz, amit én még a XXI. század fordulóján virágba borultan láttam a Szegedi Füvészkertben.

A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem kényszerű költözésekor Győrffy a kolozsvári eredeti virágtőről vitt magával egy fiókhajtást, amelyből a szegedi növény sarjadt.

„Nehezen indult eleinte. Mikor mégis nagy nehezen megindult, az intézet folyosóján ápolt kedves növényt valamely gonosz kéz megsértette. Beleszúrt az egyik oldalon, amitől a kaktusz sokáig sínylődött. Nehezen hegedt be a sebe. Elmaradt a növekedésben is. Csak azóta zsendült neki, mióta a virágos mezők mélyérzésű tudós barátja, Győrffy professzor, 1930. május végén füvészkertjébe kivitette.” – idézte fel 1931-ben a Magyarság cikke a történetet.

Március közepe után Sándor, József, Benedek… hoznak-e majd meleget, elválik.

A miheztartás végett azonban március 17-én emlékezzünk meg arról, hogy 1992-ben Helsinkiben írták volt alá azt az egyezményt, amely Az országhatárokat átlépő vízfolyások és nemzetközi tavak védelméről és használatáról lett volna hívatott dönteni. Sohsem tartották be kitételeit.

Március 22. az előbbivel azonos rangú természetvédelmi egyezmények megalkotásának időpontja. 1985-ben e napon írták alá Bécsben az Egyezményt az ózonréteg védelméről, 1989-ben egy másikat, A veszélyes hulladékok országhatárokon túlra szállításának és elhelyezésének ellenőrzéséről. (Ezt sem nagyon akarózik sok országnak betartania.) S e nap 1993. óta az ENSZ Vízvédelmi világnapja.

Záporozik

       megrészegült tavaszi hó.

Hát március van újra!

Az 1951. március 9-én született Killár Kovács Katalin Víz című versével emlékezzünk meg mi is erről a napról.

       Zaklató,

ábrándos-édes évszak,

virrasztó-gondolat korholó,

csendet bontogató,

gazella-lelkű, kedves

       ünnep,

te forró takaró,

idetévedtél ismét,

hűség-szorongató,

fészket-fosztogató,

ajándékot osztó

himnusza a hitnek,

álma szerelemnek,

vánkosa a vágynak,

csillanó csodáknak,

röpke végtelenség,

simogató kétség,

ólmos bizonyosság,

hágható magosság,

kinccsel teli mélység,

kettéosztott vétség,

fényes tekintetű,

forrás-lehelletű,

halkan szemerkélő,

fehér öröm-eső,

hozd lelkünket fényre,

szépségek tükrébe

nyugodtan nézhessünk,

messze lássunk tőle,

áttetsző időbe…

Záporozz.

       megtévedt

márciusi

       hó.

Hogy lesz-e megtévedt havazás, avagy már pajkos áprilist előző zápor paskolja a bomló virágbimbójú fák ágait, elválik. Az időjósok nem tudják - szerencsére – száz százalékosan előrejelezni az időjárás szeszélyei, még március 23-án, a Meteorológiai világnapon sem.

Bár Zsendül már a tavasz, nem csak Babits Mihály szép versében:

Pöttöm kis nefelejcs nyitja ijedt szemét.

                        Halk fák gyönyörű gyöngéd

            ujja rajzol a színes ég

hártyájára bogas kínai titkokat.

Friss fürdő a világ, enyhe sugár legyez.

                        Déltől harmatos estig

            járhatsz könnyű kabátban és

olvashatsz a napon, kéjjel ízlelgetvén

olcsó hírlapodat s borzatag ámulván

                        országok születésén,

            népek vészteli életén,

míg körötted a fák nőnek, a rügy buvik,

a fű sarjad, a fűz sárgul, a mandula

                        habzik, mint a szökőkút,

            ejtve szirmai záporát

minden szélre. Be jó volna ma bolygni, mint

hajdan bolygtam e bölcs otthoni tájakon(...)

Hasonló jókat kívánva, maradok kiváló tisztelettel:    Kiss Székely Zoltán

Kelt 2023-ban, a három melegség-zsákosra várakozva

A természet kalendáriuma

DLV.

a mogyoróbokrok között

szél jár az ágat égnek hajtja

tetszelegve forog-pörög

mutatja magát a barka

ó édes hímnemű hiúság

csak játék gyöngéd és kacér

tavaszt ígérő zsenge húsát

simogatja az enyhe szél

Virágos fát még nem is biztos, hogy találunk, de napszálltakor megpillanthatjuk már március 10. után az állatövi fény derengő, ferde fénykúpját a nyugati ég alján. Felhőtlen, száraz égen egészen a Fiastyúkig követni tudjuk, fátyla de akár a kissé még távolabb villódzó Marsig is elnyúlhat. A jelenség napnyugta után 1,5-2 órával a legszebb, egészen a nap-éj egyenlőségig megfelelőek lesznek hozzá a fényviszonyok.

Ám Imre Flóra A mogyoróbokrok között című verse is figyelmeztet:

de február ez még nagyon

ki tudja mi vár a rügyekre

a versindító alkalommal

ha vezeti is ki tudja merre

ó jaj hová lesz majd hova

ártatlan friss nárcizmusa

Március 10. - Nem ártatlan, nem nárcizmus, csak friss ünnepünk: A székely szabadság napja.

A Székely Nemzeti Tanács 2012. január 6-i határozata alapján a székelység összetartozásának napja. 1854-ben ezen a napon végezték ki a Postaréten Bágyi Török János kollégiumi tanárt, Martonosi Gálffy Mihály ügyvédet és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokost, akik a Makk-féle összeesküvés vezérei voltak. A hat méter magas, porosz gránitból készült Székely vértanúk emlékműve északi alapkövén fekvő, nyíltól sebzett oroszlán mellső lábai közötti zászló alatt két keresztezett kardon a magyar címer. Jókai Mór obeliszkre vésett emléksorai nyomdafestéket először a Vasárnapi Újság 1875. augusztus 1. számában láttak:

Szent hely ez, oh vándor! egy nemzet tette e jelt itt

Leghűbb gyermekei végzetei sírja fölé.

Élni szabadságban, vagy azért meghalni merészen:

Ezt hitték; vallák s haltak érette híven.

Törvényes, szabad és független nemzeti állás

Intő szobra legyen, honfi, e drága jel itt!

Ezen a napon több csonka-magyarországi városban szolidaritási megmozdulást szerveznek, a legnagyobbat a budapesti Hősök terén.

Március 10-én, 1916-ban lépett át a hallhatatlanságba gróf Teleki Samu felfedező, a Kilimandzsáró meghódítója, országgyűlési képviselő, a Rudolf- és a Stefánia-tavak felfedezője.

Március 12. Gergely napja. Nagy Szent Gergely pápa Kr. u. 604-ben e napon halt meg. A  gergelyezés IV. Gergely pápa (827-844) intézkedésére terjedt el, aki ezzel elődjét az iskolák, diákok egyik védőszentjének állította. Az ünnep egyúttal a diákok tavaszi félévének kezdete is volt, amikor új társakat toboroztak. E nap egyben a mezőgazdasági munka egyik kezdő időpontja is.

Gergely-napi szél

Szent György napig él.

József kezessége

Jó év kedvessége.

Fehér Nagycsütörtök

Indán sül meg a tök.

Márciusi por fűnek jó,

Neki fáj márciusi hó.

Március 12-é, 1883-ban, született Jávorka Sándor, a florisztikai és növényföldrajzi kutatások kimagasló jelentőségű alakja.

A Kárpát-medencei flóra teljességre törő, átfogó feltérképezése és leírása 1924-25-ben jelent meg A magyar flóra című monográfiában. Kiegészítése az 1934-ig megjelent A magyar flóra képekben című flóraalbum, amely Csapod Vera közel négyezer növényillusztrációját is tartalmazta. Az európai botanika történetében egyedülálló vállalkozásnak számító mű bővített kiadásban 1975-ben és 1991-ben újra megjelent, 1975-ben angolul, 1979-ben németül is kiadták. Ezeket a nagyszabású munkákat az 1940-es évektől további florisztikai munkái követték, amelyeknek tudományos értékük mellett gyakorlati hasznuk is kimagasló volt: a növényvilág egyes rendszertani csoportjait vagy növénytársulásait áttekintő, többnyire Csapody Vera növényakvarelljeivel illusztrált képes albumok közérthetőségüknek köszönhetően a természetjárók hasznos terepi kézikönyvei, növényhatározói lettek. Ezeket még ma is haszonnal forgatják a természet szerelmesei, s nemcsak magyarul, a Kárpát-medencében a Jávorka–Csapody-féle növényhatározók más nyelveken is megjelentek. (Románul nem…) Tudománytörténészi munkája elsősorban Kitaibel Pál munkásságára irányult, 1926 és 1945 között rendezte a nagy előd növénytári hagyatékát, herbáriumait, behatóan tanulmányozta életét és életművét, aminek lezárásaként 1957-ben jelent meg Kitaibel-monográfiája. Részt vett a Botanikai közlemények szerkesztési munkálataiban, 1954-től főszerkesztője volt az Acta Botanica szakfolyóiratnak, 1959-től pedig alapító szerkesztője a Magyarország Kultúrflórája című kiadványsorozatnak. Az Angliában gondozott és megjelent Flora Europae sorozat egyik magyarországi munkatársa volt. A Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárában külön emlékszobát alakítottak ki Jávorka Sándor és állandó munkatársa, Csapody Vera életművének bemutatására. Mintegy negyven virágtalan és virágos növényt neveztek el róla, legutóbb a Borhidi Attila és Járainé Komlódi Magda által az 1990-es években leírt, Kubában honos buzérnemzetség kapta a Javorkaea elnevezést. Tatán szakoktatási intézet, a Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola viseli a nevét. 2017-ben mellszobrát avatták Debrecenben, a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégiumhoz tartozó Diószegi Sámuel Botanikus Kertben.  Juha Richárd szobrászművész egy feketére pácolt, a növényrendszertani elágazásokat jelképező fatörzsre (magyar világfára?) helyezte el alkotását.

Juhász Gyula, a magyarság sorsának ihletett krónikásának, Dalával érkezünk március közepére, ebben a cseppet sem békés világviharban:

Szabad legyen még ezt dúdolni halkan,

Csöndes panaszt, zúgó világviharban,

A Tisza partján nézni mély vizekre

És a vizekre hajló fellegekre.

Mint monitor mellett az árva bárka,

Olyan magányos szívem szomorúsága.

A bárka zöld volt, mint a jó reménység,

Most szürke, mint a vénség és a kétség

Tavaszi szél száll, rügy bimbója pattan,

Valami kászálódik e tavaszban,

Ilyenkor sírnak gyantát fiatal fák,

Ilyenkor fáj az elmúlt fiatalság!

Március 14-én, 1910-ben, látta meg a napvilágot Kőhalmon László Gyula, a kettős honfoglalás atyja, is. Elméletét alapvetően régészeti kutatásokra alapozta. Bizonyította, hogy a kijevi orosz(!) őskrónika kétféle ugriról beszél, a fehérről és a feketéről, akik nem egy időben foglalták el a Kárpát-medencét. Utánajárt, hogy a Tarih-i Üngürüsz eredetileg latin nyelvű krónikában is - amelyet Mahmud Terdzsümán, I. Szulejmán szultán bécsi zsidó családból származó tolmácsa, diplomatája saját állítása szerint 1543-ban, Székesfehérvár királyi könyvtárának kifosztásakor szerzett meg, majd fordított le oszmán-török nyelvre - Hunorról (onogur) és magyarról, mint két testvérről esik szó. Az avar uralkodók a hunoktól származtatták magukat, ugyanúgy, mint az Árpád-házi királyok. Munkái művészkeze nyomán sajátos képszerűséget kapnak, így Hunor és Magyar nyomában munkája valóságos népkönyvvé vált, akárcsak 50 rajz a honfoglalókról című. A történész igazát éppen most kezdi igazolni a 2019-ben létrehozott Magyarságkutató Intézet, amely interdiszciplináris - a nyelvészeti, történelmi és néprajzi mellett etnogenetikai - kutatásokat végez a magyarság múltjával, történelmével, nyelvével, hagyományaival, kultúrájával és eredetével kapcsolatosan. (Az intézmény vezetését március 13-tól Kásler Miklós veszi át. Az ő érdeme – többek között - annak genetikai bizonyítása, hogy „...az Árpád-ház tagjai egészen biztosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek.”) László Gyula számos tanulmánya az erdélyi népdalok, népszokások, mesék jelképeit magyarázza, bemutatja régi korok szerszámait és használati tárgyait, a lovasnépek hiedelemvilágát, s számos nemzeti kegytárgyról – Lehel kürtjétől, Szent István kardjától a Petőfi-mondaképződésekig minden nosztalgia és múltba feledkezés nélkül helyreállítja a valóságos képet.

A múlt nem azonos azzal, ami megmaradt belőle. - idézem őt.

Ezzel a gondolattal kopogtatunk március idusán.

Futó, tűnő víz, feledékeny,

mit a mohó föld feliszik,

időzz a tenyeremben nékem,

emlékezz, várj kicsit.

Fényes-gyors szeretet s közöny te,

úgy vágtatsz, hogy már itt se vagy,

sok reszketés és indulás között te

reszkess, remegj, maradj.

Rainer Maria Rilke Víz című verse nekem éppen erről (is) beszél. Éltető elemünkre, a vízre, úgy van szükségünk itt, a Kárpát-medencében (is), hogy az ne legyen gátak által megszabottan csak egyik vagy másik vidék kincse.

Március fénye „reszkess, remegj, maradj” – veszem kölcsön a biztató sort Kosztolányi Dezső zseniális fordításában.

Maradok,  kiváló tisztelettel:   Kiss Székely Zoltán                                         Kelt 2023-ban, a Székely szabadság napján

A természet kalendáriuma

DLIV.

Őriz a tél még, börtönében

állasz merengve. S mint egy lepke

válladra törpe szellő röppen

és súgja is a hírt füledbe:

kitavaszodik már maholnap…

a fák még szélütötten állnak,

de jő egy hajnal és lehében

táncba-ringó szüzekké válnak.

Pókok kinyitják boltjukat majd,

két ág közt fürkésznek, lebegve,

nekik születik, hasuk teljen,

lárvából bogár, kék legyecske.

Mint nyitott kapun, úgy ömölnek

a bujdosó fecskék e tájra,

halászó csőrrel elmerülnek

a szélkavart légóceánba.

S ha majd a fűszálak hegyére

lila tetőt kötöz az este,

tücsök próbálgatja a nótát,

a tavalyit, még nem feledte?

A fehérújjú, gyilkos télről

mesélnek rémeket a cinkék –

a szarvasbogár útnak indul,

keresi fába ásott kincsét.

Ez a tavasz. Lásd, ezt ígértem

tenéked, édes. Ezt, vigasznak.

Nézzél körül hát, nem hazudtam,

temérdek kinccsel vagyok gazdag.

E tájat adom most tenéked…

s ha győzöm eztán is varázzsal:

megajándékozlak kövérebb,

dúsabb vidékkel is, a nyárral.

A tavasz-Varázsló Zelk Zoltán versét a Pesti Hírlap Képes Vasárnapja 1938. április 10-i számból mentettem át ide. Vele indulok első márciusi sétámra. Tarts velem, kedves Olvasóm, ma is!

Martius - Mars hava. Rómában az ősidőkben az év kezdő hónapja volt. Mars hadisten emléke már rég kiveszett a március hó fogalmából, de a tél elmúlásának, a tavasz megszületésének ünnepét még mindig a március fogalmához kapcsolta az emberiség, s ennek megfelelő babonás szokásokat fejlesztett ki márciusban. Régi magyar neve Böjtmás hava. Március a böjt második hónapja: a nagyböjt java többnyire valóban márciusra esik. Hónapunkat nevezték Kos havának is a március 21-ével kezdődő új csillagászati év első hónapjáról. A középkorban a mezőgazdasági tennivalók szerint ifjú képében ábrázolták márciust, amint épp szőlőt kapál – szemben a szőlőt metsző, agg februárral –, mellette a lova, mely a tavaszi nap-éj egyenlőséget jelképezi a latin aequus „egyenlő” és equus „ló” id. Pliniusnak tulajdonított, népi etimológiás egyeztetése alapján.

Szállj le felséges palotád egéből,

Béke! mennyeknek koronás leánya!

Szállj le, s Európánk mezején jelenj meg

                  Már valahára!

1984-ben a Nemzetközi Pen Club március 3-át A békéért küzdő írók világnapjává nyilvánította. Egy majd kilenc fertály-századdal ezelőtti Békesség-óhajtást invokálok e napra. Virág Benedek 1801-ben írt verse idején, a XIX. század elején, 1799 és 1815 között,  Európa jelentős részére, Észak-Afrika, Ázsia és az Atlanti-óceán bizonyos területeire kiterjedő, globális fegyveres konfliktusok sorozata zajlott, amit a korszak „világháborújának” is neveznek mindmáig.

A vadon Marsnak dühödött kezéből

Üsd ki dárdáját; raboló vitézit

Puszta honnyoknak telekére vissza-

                  Menni parancsold.

Ily soká tartó viadal piaccán

A szeléd lelkek fene tigrisekké

Válnak, elszokván az igaz s az érző

                  Emberi szívtől.

A dühösséggel keresett dicsőség

Vesszen el, Múzsám szabadon kiáltja;

A borostyánág, ha vereslik, undok

                  Címer előttem.

Szállj le! s vigasztald meg az árvaságot,

Béke, mennyeknek koronás leánya!

Haj! sok országok szava kér, jelenj meg

                  Már valahára.

Háború és béke. Beh jó lenne, ha inkább más globális, de békésebb problémák megoldásával törődhetnénk. Példának okáért a természetvédelemmel.

Ugyancsak március 3-án, 1973-ban született meg az Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő növény- és állatfajok nemzetközi kereskedelméről. Jelentőségét fél évszázad távlatából, a ma már egyértelműen kihalási hullámba torkolló természetvédelmi katasztrófák korában, különösképpen magyarázni sem kell.

Itt tartják őket föld, zsák és fiók,

itt fekszenek a mélyről álmodók.

Sok apró pihe, homok, árva szem,

Mezőt és kertet tart bennük kezem.

Ez zöldüljön ki, mint harsány tavasz,

Június csókját virágozza az.

Madárdal zengjen csengő, önfeledt,

Kis méhe dongjon a rózsák felett.

Muriel Stuart skót költő Magkereskedés című verse - Falu Tamás fordítása – egy a viktoriánus korban élt kertészhez kalauzol. Nagy-Brittaniába e korszaktól kezdődően 32 000 (állat- és növény)fajt hurcoltak be – messze a legtöbbet az egész világon -, amiből százalékosan a legkevesebb (10%, 322 faj) honosodott meg. Boldog idillikus világ? Mit sem sejtő őshonosság rombolás!

Tele álmokkal ez a kis hüvely.

A cédrus magja messzi vágyik el,

hol szent folyó zúg s múlik régi rom

És nyárért harcol ez a liliom.

Piros pecsét a rózsák levele,

Szívem illattal tölthetem tele.

Mellemben kert van, fűszáltól mohig.

És kezemben egy erdő álmodik.

Mára kezd ...leszokni az emberiség arról, hogy egész ökoszisztémákat telepítsen át egyik kontinensről a másikra. Mert ezáltal óhatatlanul őshonos fajok halálos ítéletét írja alá.

Mennyivel rokonszenvesebb Gabriele d’Annunzio Szántóvetők című versének erőteljes, letűnt kort idéző, rusztikussága! (Szász Gerő fordítása.)

Izmos, kis legényke ballag a barázdán

Jámbor ökrök mellett és vígan dalol.

Az ekevas éle a száraz gyom alól

Kövér, zsíros földet hasít – szaporázván.

Öreg paraszt szánt. Az ekére ráhajol.

Odébb egy másik vet. Tarisznya a hátán.

Abból magot szór, a jobbkezét kitárván.

Fenn a levegőben dalos pacsirta szól.

Megkondul messze a falu estharangja.

Elpihen a munka. Égre emelt szemmel

Fohászt rebeg a sok szántóvető ember,

Hogy az elvetett mag dús kalászba érjen.

Ne törjön le rá a pusztulás haragja!

Napfény melengesse, szellő simogassa!

Aki elvetette, le is arathassa,

S legyen meg kenyerük  mindennap a télen!

Soha aktuálisabb sorokat nem írtak le a békéről.

Hóval födött hegycsúcs ragyog a távolban,

Mintha oltár lenne, hogy az égig érjen!

S mintha itt a völgy lenn Isten háza volna!

D’Annunzio, a XIX-XX. századok fordulójának egyik legjelentősebb olasz költője, az I. világháborúban az osztrák-magyar monarchia által birtokolt észak-olasz területek Olaszországhoz való csatolásáért harcolt. Példaképe a niçois Giuseppe Garibaldi volt. (Garibaldi szülővárosának, Nizzának az elvesztése volt az ára, annak hogy a franciák támogassák az olasz szabadságharcot Ausztriával szemben… Maga Garibaldi hiába tiltakozott az II. Viktor Emánuel római parlamentjében Nizza és Szavoja franciáknak való átengedése ellen.) 1919 szeptemberében szabadcsapatok élén elfoglalta Fiumét és a kérészéletű Carnarói Olasz Kormányzóság államfője lett. (Az olaszoknak ez a vidék olyan, mint nekünk az Őrvidék... melyből csak Sopron és környéke maradt Magyarországnak... A  Kvarner egésze ma Horvátországé…) 1924. március 15-én III. Viktor Emánuel a Fiume melletti hegy neve után a Montenevoso hercege címet adományozta d’Annunzionak ...a versben megénekelt hóval fedett hegycsúcs…

Elkalandoztam kissé. Próbálok visszatérni a közelebbi múltba.

1957. március 9-én az USA kongresszusa elfogadta az Eisenhower-doktrinát, aminek lényege az USA-szupremáció biztosítása Közel- és Távol-Keleten...

1965. március 6-án az USA honvédelmi minisztériuma bejelentette, hogy 3500 haditengerészt küld Dél-Vietnamba…

1992. március 9-én Kína hivatalosan is csatlakozott az atomfegyverek elterjedését gátló atomsorompó szerződéshez...

1995. március 8-án indult el az Oroszországi Katonaanyák Bizottságának békemenete és a hadvezetés minden tiltása ellenére a hónap végére Csecsenföldre érkezett...

Olvad a hó, a mezőkön a fű már újra kizöldül

                        S frissül a fákon a lomb.

Újul a föld arca s a folyók leapadva haladnak

                        Régi mederben odább.

Lejti a Nimfákkal körtáncát Grácia és két

                        Szép húga meztelenül.

De ne örülj, nincs semmi örök, tovareppen az óra

                        És tavaszod veled száll.

Enyhül a fagy, tavasz éled, a nyár elkergeti s ő is

                        Fut menekülve tovább.

S még csak alig hoz az ősz napfényre gyümölcsöt a fákon

                        Újra viharzik a tél.

Mégis a természetben halálra megint kikelet jön(...)

Horatius 4., Torquatushoz címzett, Rónai Pál fordította, óda-részletének utolsó sora legyen biztatónk a mostani tavaszban!

                      Maradok kiváló tisztelettel:   Kiss Székely Zoltán

                      Kelt 2023-ban, fél évszázaddal az első nemzetközi vadfaj-védelmi Egyezmény életbelépése után

A természet kalendáriuma

DLIII.

Bimbó-fejtő szép tavasz!

Mint kis gyermek, olyan az:

A mogorva tél után

Fürge, tiszta, friss, vidám!  

Zigány Árpád író 1910-ben megjelent Csengő-bongó versikék kis emberek mulattatására című kötetéből vettem e sorokat mai február végi – március eleji sétánk kedvcsinálójának. Újságíró, regényíró és színpadi szerző mindez együtt volt ő. Mi több a Tolnai Világlexikon főmunkatársaként több tucat, 8-40 hasáb terjedelmű enciklopédia szócikket is írt irodalmi és kulturális témákban, sőt olykor műszaki-technikai területen is: adatgazdag és nagy terjedelmű a Dante-szócikke, de ilyen igényű az aviatikáról szóló is.

Hogy mégis gyermekversét vettem elő? Bocsájts meg bohóságom, kedves Olvasom. Mentségemre: tavasz közeleg!

S hogy ne csak megkövessem olvasóim, de helyre is rángassam a Kalendárium babéros útját, Rainer Maria Rilke gondolatával folytatom:

Itt áll a gyámoltalan virág és virulni akar; ez az egyetlen, amit tehet, virulni tud csupán, s ezzel valóban nem akar zavarni senkit, és mégis mindenki ellene van: a fekete feltalaj, amely őt csak hosszas kérlelés után engedi át, a nappalok, mik vaktában zúdítanak rá meleget és esőt és szelet, no és az éjszakák, melyek lassacskán lopódznak oda hozzá, hogy jeges ujjaikkal fojtogassák. Ám ez a gyáva, gyászos harc, ez a tavasz.

Kemény, vérfagyasztó megfogalmazás. Egy olyan költőtől, aki amikor A zenéhez szól - Tandori Dezső fordításában - csupa rajongás: vágy ...a lakhatatlan után.

Zene: szobrok lélegzete. Képek

csöndje, talán. Te nyelv, hol a nyelvek

véget érnek. Idő, mely

függélyesen állva,

mulandó szívekre mutat.

Érzések – ki iránt? Ó, érzés

átváltozata – mivé? –: hallható tájjá.

Ó, Idegen: zene. Tőlünk sarjadt

szívtér. Legbensőnk, mely

túllép rajtunk, mert kifelé tör –

szent búcsúvétel:
mert a benső vesz körül, mint

legtanultabb távolunk, mint

lég fonákja:

tiszta,

hatalmas,

már lakhatatlan.

Ez a hol vérfagyasztóan realista, máskor rajongásig pesszimista német költő néha fenségesen természeti képekkel ajándékoz meg: 

Fenyvesek zihálnak rekedten

hó alatt, s minden gally körül

fénypárna nő kerekdedebben.

Fehér csapás fut fel csendesen,

a ház otthonossá derül.

Óra jár, gyerkőcök remegnek:

zöld tűzhelyben hars fahasáb

rogy zajával ligetszeleknek, —

kint fehér flitterek lebegnek,

perc nő Öröklétté tovább.

A Fenyvesek zihálnak rekedten – Efrim Israel fordításában – második versszakával  visszatérünk a gyerekek világába, de már mint kívülálló szemlélő lebbenünk át a tavaszt-váró öröklétbe.

122 évvel ezelőtt, 1901 február 28-án, született Linus Carl Pauling német származású amerikai kémikus, a modern szerkezeti kémia és a molekuláris biológia egyik megalapozója. 1951-ben ért munkája csúcsára a biológiai nagymolekulák szerkezetének felderítésében az alfa-hélix felfedezésével. Pauling a hemoglobin szerkezetét egy olyan modell segítségével mutatta be, amelyben az atomok egy csavarvonalon vannak elrendezve és ezt a gondolatot általánosságban a fehérjékre is kivetítette. Erre a csavarvonal-szerkezetre vezethető vissza a kettős csavarvonal is, amit James D. Wattson és Francis Crick a dezoxiribonukleinsav szerkezetének posztuláltak. 1954-ben kémiai Nobel-dijat kapott a „kémiai kötés természetének kutatása terén elért eredményeiért, és ezeknek a komplex vegyületek szerkezetmeghatározásban történő felhasználásáért”.

1957-ben Barry Commoner biológussal petíció hadjáratot indított. Észak-Amerikában élő gyerekek tejfogaiban vizsgálta a radioaktív stroncium-90 eloszlását, és arra a következtetésre jutott, hogy a légköri nukleáris kísérletek károsak az egészségre a radioaktív csapadék miatt. 1958-ban Pauling és felesége 11 000 tudós által aláírt petíciót adott át az amerikai kormánynak az ENSZ nevében, amelyben az atomrobbantások befejezését követelték. 1962-ben megjelentette könyvét  No more War! (Soha többé háborút!) címmel. A nyilvánosság nyomásának engedve 1963-ban John Fitzgerald Kennedy és Nyikita Szergejevics Hruscsov moratóriumot írt alá a nukleáris kísérletek tilalmáról. Azon a napon, amikor életbe lépett az atomcsend egyezmény, a Nobel–díj-bizottság Paulingot Nobel–békedíjjal tüntette ki. A díj adományozása politikai vihart kavart, a „kriptokommunistának” tartott Pauling kitüntetésekor az amerikai kormány tiltakozott...

106 évvel ezelőtt, 1917. március 1-én elkobozták a Nyugat aznap megjelenő számát. A „bűnös” Babits Mihály volt, az ok a Fortissimo háborúellenes verse volt.

Haragszik és dúl-fúl az Isten

vagy csak talán alszik az égben,

aluszik vagy halott is épen -

ki költi őt föl, emberek?

Anyák, sírjatok hangosabban:

akit föl nem ver annyi ágyú,

rezzenti-é gyenge sírástok?

És ne is könnyel sírjatok,

mert a könny mind csak földre hull

hanggal sírjatok föl az égre,

sírjatok irgalmatlanul:

ne oly édesen mint a forrás,

ne oly zenével mint a zápor,

ne mint a régi Niobék:

hanem parttalan mint az árvíz

sírjatok vagy a görgeteg

lavina, sírjatok jeget,

tüzet sírjatok mint a láva!

A drága fiúk hullanak

vérben a hóra napra-nap.

Ne hagyjatok aludni senkit:

ki ma csöndes, gonosz vagy gyáva,

de érdemes-e félni még?

és érdemes-e élni még?

Ó, mért nem hallani hangotok?

Menjetek a piacra sírni,

sikoltsatok a templomokban

vadak asszonyai, vadakká

imuljatok őrjítő, őrült

imában!

És ha hasztalan

ima, sírás: - mi káromolni

tudunk még, férfiak! Ma már

hiszünk káromlani-érdemes

alvó magasságot a Sorsban.

Hányjuk álmára kopogó

bestemmiáknak jégesőjét!

Mért van, ha nincs? Mért nincs, ha van?

Tagadjuk őt, talán fölébred!

Cibáljuk őt, verjük a szókkal!

mint aki gazda horkol égő

házban - a süket Istenét!

Süket! Süket!…

Ó ma milyen jó

volna süketnek mint az Isten!

Süket a föld, nem érzi hátán

hadak alázó dobogását.

Jó volna süketen csirázni

mint virághagyma föld alatt:

minden süket, földben, Istenben

csak az ember szakadt ki a

süket Istenből iszonyokra

kikelt belőle féreg-módon,

Isten férgének, viszkető

nyüzsgésre, fájni - mert ami

nem süket Isten: fájdalom,

míg az Istenbe visszahal!

Éppen e vers megjelenése előtt egy évszázaddal, 1917. március 2-án született Arany János. Hatvan éves korában, 1877-ben írta volt a nyolcsoros Civilizáció szösszenetét:

Ezelőtt a háborúban

Nem követtek semmi elvet,

Az erősebb a gyengétől

Amit elvehetett, elvett.

Most nem úgy van. A világot

Értekezlet igazgatja:

S az erősebb ha mi csínyt tesz,

Összeül és – helybehagyja.

Én meg 2023 másod-harmad hó fordulóján, azon morfondírozok, se így, se úgy nem jó.

Megváltoztatni nem tudom, de szólok. Szóljunk sokan. Imával És káromkodással: nem jó ez így!

Békés tavaszodás. Meleget ígérő napfelkelték. Másod-harmad hó fordulóján Áprily Lajossal indulok erdőt járni, a még zúzmarás erdőt. Ő meg éppen a természet védszentjét, Szent Ferencet, hívja az útra 1965-ben írt Assisi, jöjj… című versében:

Vadjárta út ez, vadcsapás,

moha-szegélye zúzmarás.

Halkul a léptem. De a vad,

az őz s a szarvas megszalad.

Pedig kezem fegyvertelen.

Assisi, hívlak. Jöjj velem.

Nagyobb erőd van, több hited,

a szarvast megszelídíted.

A farkashoz is volt szavad:

megállt a gubbiói vad,

mert csodát tett keresztjeled…

Az erdőn hadd járjak veled.

Assisi, szólj. Én hallgatok.

Űzött és nyugtalan vagyok.

Assisi, mellettem haladj.

Lelkemnek békességet adj.

Maradok kiváló tisztelettel:   Kiss Székely Zoltán

Kelt 2023-ban, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján

A természet kalendáriuma

DLII.

Pilinkézz, porka hó, szitálj,

fehéredjék a barna táj.

Tüntess el minden föld-sebet,

boríts fázó vetéseket.

A lombtalan fát cicomázd,

derítsd a bút, enyhítsd a gyászt.

Pilinkézz, porka hó, szitálj,

ragyogtass, idealizálj.

Csillagformájú kis pihe,

lebbenj pillám közé, ide!

Ma légy cseppentő gyógyszerem,

Gyógyítgasd gyengülő szemem,

hogy zúzmarák, derek, havak,

még lássalak. Még lássalak.

Pilinkézz, porka hó! Áprily Lajos 1965-ben megfogalmazott kérése szerint. Hisz még nyakig benne pihegünk a télben.

A Magyarhoni Földtani Társulat az Év ásványa programjának választásán nagy fölénnyel nyert a csillám-csoport (régebben ablaktáblák készítéséhez, vakolatokhoz használtak csillámokat, manapság építőanyagok, festékek fontos adalékai) és a goethit (Johann Wolfgang Goethéről kapta a nevét, aki a Jénai Ásványtani Társaság elnöki tisztségét is betöltötte egykor) előtt az antimonit. Az ásvány rombos rendszerben kristályosodó antimon-szulfid (Sb₂S₃), az antimon (latinul stibium) fém legfontosabb érce (72% Sb). A nyelvújítás korában méltán kapta a dárdany nevet: formagazdag kristályai általában oszlopos, tűs kifejlődésűek, hosszuk akár a 20 cm-t is meghaladhatja.

  Kristályszerkezeti sajátosságai miatt az oszlopok, tűk oldalát alkotó egyik lap mentén kitűnően hasad. Puha, körömmel karcolható. Élénk fémfényű, ólomszürke kristályainak felülete – erős fény hatására különösen – gyorsan fénytelenre, feketére vagy tarkára futtatódik. Forróvizes oldatokból kristályosodó ásvány, általában az ércesedések késői, kis hőmérsékletű szakaszában képződik. Japán, Kína, Borneó, Franciaország, Peru és Mexikó polimetálos ércesedései mellett az egykori Nagy-Magyarország területéről a máramarosi, szigethegységi és felvidéki lelőhelyei a legismertebbek. Használják tűzgátló anyagokban, kerámiákban, üvegekben, fémötvözetekben (pl. ólommal az akkumulátorokban).

A Magyar Gyógyszertudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya is megválasztotta a 2023 év gyógynövényét: a vadgesztenyét (Aesculus hippocastanum). A Délkelet-Európában honos növényt a Kárpát-medencében díszfaként ültetik elsősorban városi környezetben. A Gerecse hegység délkeleti lábánál Gyarmatpusztánál található Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű (22 hektár), elegyetlen vadgesztenye állománya, a gróf Sándor Móricz által az 1830-as években épített vadaskertben. A vadgesztenye csökkenti az érfalak károsodását, érrendszeri problémák kezelésére kiválóan alkalmazható. A  termésének magas szaponintartalma miatt a mosódióhoz hasonlóan használhatjuk ruhák mosására, de folyékony mosószerként is alkalmazhatjuk.

A gyarmatpusztai vadgesztenyésnél sokkal régebbi az a vasgesztenyefa-liget, amelyet egykor az Aranka Györgyék Erdélyi Nyelvmívelő Társaságának székhelyén, az Ebháton ma is álló  - ma a milícia által birtokolt - épület udvarán volt. A kert szomszédos volt a Bolyai iskola-pályájával, s mi, pályakölykök, előszeretettel onnan szereztük be a vadgesztenye-bombákat ősszel. A felgazosodott pályát gondozó Szabó Tibi bácsi a gyomot kupacokba rakva égette el. Mi meg egy este a még izzó parázsba dugdostuk a vadgesztenyéket, amelyek felfőve hatalmas pukkanással dobták szét forró levüket. Volt is ebből aztán hadd-el-hadd, mert a szétvetett zsarátnok begyulladt, s mi alig tudtuk eloltani a szétfröccsenő parazsat. Régi, megszépült emléke az akkori szeppenetnek.

Gyermekkorunk jelei - veszem a szót Francois-René de Chateaubriandtól - ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített.

A pályát, az egykori gyümölcsöst, a svéd cirkusz „vendégeskedése” után, akkor még itt-ott vakondtúrások díszítették.

A Vadonleső Program az idei évben az év emlősének a közönséges vakondot (Talpa europaea) választotta. Szinte egész Európában elterjedt, a mocsaras, szikes területek és az intenzíven művelt szántók kivételével szinte minden élőhelyen megtalálható. Tápláléka mozgó férgek, csigák és rovarok. Az apró szemek, fülkagyló nélküli fülnyílások, a hosszú, ormányszerű orr, mélysötétbarna bundája, hengeres teste utal föld alatti életére. Az állattal sokkal ritkábban találkozhatunk, mint a vakondtúrásokkal, amelyek akár 100 méternél is hosszabb, elágazó járatrendszerek levegőztető kéményei. A megjelenő túrások sok bosszúságot okozhatnak, de a járatai fellazítják a talajt, ők meg kártevő rovarokat fogyasztanak.

A természet törvényei a művészet törvényei is: a spontán kreativitás véletlenszerű játékai. Még a természetben fellelhető szépségek leglátványosabb apró részletei is minden indoklás nélkül tárulnak elénk: mi célt szolgálnak a csodálatos minták a pillangó szárnyain vagy a páva tollazatán?

Költői kérdés. Megfogalmazója a 23 éve, 2000. február 19-én örök természetes környezetébe költözött Friedensreich Regentag Dunkelbunt Hundertwasser, az organikus építészet fura nevű osztrák mester volt. A bécsi szecesszióból kivirágzott világnézete, filozófiai hitvallása egész építészetén végigvonul: az embert vissza akarja téríteni a természethez. Erre utal felvett művészneve is: Friedensreich = béketeli; Regentag = esős nap; Dunkelbunt = sötéttarka, Hundertwasser = száz víz. 

22 éve, 2001. február 20-án halt meg Donella Hager Meadows, a huszadik század egyik legbefolyásosabb környezeti gondolkodója. Biofizikusként a rendszerdinamika viszonylag új eszközeit alkalmazta a fenntarthatóság globális problémáira. Az 1972-ben megjelent The Limits to Growth (A növekedés határai) szerzőjeként – a könyv több mint 9 millió példányban jelent meg 26 nyelven – megkérdőjelezte a Föld azon képességét, hogy a végtelenségig bírná az ember féktelen gazdasági terjeszkedést. 1992-ben a Túl a határokon könyvében adott számot addigi kutatásairól. 1996-ban megalapította a Fenntarthatósági Intézetet azzal a küldetéssel, hogy elősegítse a fenntartható rendszerekre való átmenetet a társadalom minden szintjén. Az Intézet 2011-ben vette fel alapítója nevét. Meadows máig ható üzenete meglehetősen egyszerű:

Mi, emberek elég okosak vagyunk ahhoz, hogy összetett rendszereket és elképesztő termelékenységet hozzunk létre; minden bizonnyal elég okosak vagyunk ahhoz is, hogy mindenki egyenlően osztozzon a javakban, és biztosan elég okosak vagyunk ahhoz, hogy fenntartható módon kezeljük a természeti világot, amelytől mindannyian függünk.

És megszívlelendő!

Február 21.-re esik az idén húshagyókedd. Ünnepségek, népszokások kapcsolódnak e naphoz, sok helyütt karneválok, fesztiválok zajlanak. Francia neve Mardi gras, szó szerint kövér kedd. Angol neve Shrove Tuesday, azaz gyóntató kedd.

Ki-ki döntse el, vajon a mostani világhelyzetben, a fenntarthatóságot gyújtópontba állítva, kövér keddre vagy gyóntató keddre van-e szüksége az emberiségnek…

A völgyek vándora, Wass Albert versével búcsúzom mára, kedves Olvasóm.

Hányszor hittem: hazám a fény hazája,

s a völgyek szürke rabja nem vagyok,

völgy vándorát a hegyek csókja várja

és utam egyre feljebb kanyarog.

S ó ti kegyetlen rózsaszín hegyek,

gyönge-elém hányszor emeltetek

hajnal-pompában búskomor falat! -

S az utam völgy, ezerszer völgy maradt.

Most este van. Nem látom már az utat:

hátha most a hegyre föl-vezet?

Hátha holnap könyörül a távol,

s kanyargós úton nyújt testvér-kezet,

szelek dalolnak: „messzeföldi vándor

rokon-karokba visszaérkezett!"

Virrad. A völgyek csoda-váró rabja

távol hegyekre bízva feltekint…

De útja völgy, jaj völgy maradt megint.

A hegyhátra kanyarodó út reményében, maradok kiváló tisztelettel:        Kiss Székely Zoltán                                                      

Kelt 2023-ban, negyed századdal Wass Albert halála után         

A természet kalendáriuma

DLI.

          Friss hó hullott ránk hirtelen,

          s a sok pehely most játszik velem.

          Az egész tájat fehérre lepték,

          szállnak felette, mint apró lepkék.

Tél. Bözödi György tele február második dekádjával érkezett. Hideg is van, hóból is több kellene. Egykoron éppen február 10-én, Szent Skolasztika napján, szedték a Gyümölcsoltó Boldogasszonykor való szemzéshez az oltóágat. Bizsereg már bent az eljövendő tavasz a fában, de még a tél dereka hátra van.

Kolos. A Skolasztika magyar alakja. A középkorban még igen kedvelt asszonyi keresztnév volt. Így hívták Szent István húgát is. Kultuszának emléke Vizsoly freskóképe és a garamszentbenedeki apátság 1483-ból datálódó faszobra. Női névként ma már csak a kalendáriumi helye miatt tartjuk számon.

Február 13-án, 1800-ba, született az utolsó erdélyi polihisztor, Brassai Sámuel, 1849-ben juhász (a szabadságharc leverése után egy ideig bujdosnia kellett), 1860-tól az Erdélyi Múzeum Egylet igazgatója, 1872-től az akkor alapított kolozsvári tudományegyetem első „elemi mathesis” professzora.

Február 14. az itáliai ókeresztény vértanú Bálint napja. Legendáját az Érdy-kódex adja elő: egy pogány fejedelem azt mondotta neki, hogy hisz, ha vak leányát meggyógyítja. Erre Bálint püspök imádságod tevén, megvilágosojtá ő vak leányát. Volt azonban egy másik Bálint is, szintén szent püspök (jan. 7), a passaui egyházmegye társpatrónusa. Német-ajkú vidékeken, Tirolban különösen nyavalyatörősök bizakodnak a segítségében. A nyakukban hordott bálintkereszt, frászkereszt (Valentinskreuz, Fraisenkreuz) a betegség elriasztását célozta. A két szent alakja később eggyé olvadt. Bálint népszerűségét mutatja, hogy a XVI. században a székelységben (is) törzsökös családnévvé vált. Liturgikus hagyomány és néphiedelem fűződött hajdan alakjához. Lelki betegség, nyavalyatörés és szédülés esetén hívták segítségül. Ugyanakkor a farsang és a böjt egyik, ma is igen népszerű határ–szentje. Európa-szerte a farsang a párválasztás ideje. Már a római Lupercalia is az ifjúság párba állásának napja volt. A francia és a horvát néphit szerint a madarak is ezen a napon tartják menyegzőjüket. Az angoloknál Valentine-nap estéjén babérlevelet dugnak párnájuk alá az angol hajadonok, hogy megálmodják, ki lesz a mátkájuk. (Apollón szent növényének, a babérnak leveleire régen azért is pályáztak, mert úgy hitték, rágcsálásuk szerelmi „ihletet” ébreszt.) Az angol nyelvben a valentine nemcsak a szeretőt jelenti, de a Bálint-napon küldött szerelmi ajándékot, szerelmes verset is. A nálunk újabban terjedő „valentinozás” viszont a kritikátlan anglománia és Amerika-imádat, illetve a szokás teljes elüzletiesedésének a tanújele...

Hasznosabb, ha folytatjuk a 2023 esztendő választott természeti értékeinek bemutatását.

Az év kétéltűje/hüllője az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya szavazása alapján az alpesi gőte (Mesotriton alpestris), az egyik legritkább, kevésbé közismert Kárpát-medencei kétéltű. Általában március végén, április első felében bújik elő telelőhelyéről, és szinte azonnal a petézőhelyre vonul, amelyen gyakran a foltos szalamandrával, a pettyes gőtével és a sárga hasú unkával osztozik. Legfőképpen a klímaváltozás és a vele járó csapadékhiány, s az erdők letermelése veszélyezteti, de az elhibázott haltelepítés és a vizek szennyezése is. A hím 8, a nőstény 10 cm. A hím kékes alapszínű, sötétbarnás zöldes mintázattal, tarajjal, a hasa narancsvörös. Nászidőszakban színei felerősödnek. A nőstény barna, világosabb narancsos hassal. Főleg gerinctelenekkel táplálkozik. A párzás és a peték lerakása a hideg lápforrásokban, patakokban történik nyár elején. Júliusban az újszülöttek kimásznak a szárazföldre és mohapárnák, korhadt fák alatt keresgélnek táplálékot.

A Magyarhoni Földtani Társulat idei ősmaradvány szavazásán, egy tengeri sünt (Clypeaster) és a páfrányfenyőt (Ginkgoites) utasítva maga mögé, a borostyánkő győzött. Az anyaga maga a kövület: egykor élt fás szárú növények megkövesedett gyantája. A görög-római mitológia szerint Héliosz napisten lányainak könnyeiből keletkezett, akik megsiratták nagyravágyó testvérüket, Phaethont, aki, amikor hajtani akarta apja szekerét, nem tudta megfékezni az összevissza száguldó lovakat, lángba borította a földet, ő maga az Eridanosz folyóba zuhant. Ovidius ezért nevezte az „istenek könnyének” a borostyánt. Ma is sok növénycsoport termel gyantát, amely a növény testén keletkező sérülések zárásakor látja el nélkülözhetetlen védő feladatát. A növényből kicsorgó gyanta kezdetben mézszerű, csillogó és ragacsos, beleragadhatnak kisebb-nagyobb növényi és állat-zárványok. A gyanta idővel megkeményedik, kedvező körülmények között fosszilizálódik. A világ leghíresebb „borostyánkő kincses-házai”, Dominika és Burma mellett, a Balti-tenger sekély déli partvonala. Mivel könnyen faragható ásvány, a rómaiak sok más ásvány mellett használták a borostyánkövet is gemmák, kámeák készítésére. A Borostyánkő-út – 1925-től nevezik csak így - a Trieszt környéki Aquileiából indult, s Emonán (Ljubljana), Savarián (Szombathely), Scarbantián (Sopron) át vezetett a Balti-tengerig. Mészkőből faragott kövekkel rakták ki, szélessége pedig 6,5-7 métert is elérte. Fontosságát támasztják alá a bronzkori gyöngyök és bronzlemezek, kora császárkori üvegkorsó mellett az előkerült vaskori borostyán-gyöngyök és számtalan borostyánkő faragvány.

A Magyar Földtani Intézetnek is szép borostyánkő gyűjteménye van. A XIX. század második felében, az ipari-tudományos forradalom légkörében fogalmazódott meg Európa-szerte a földtani intézmények megalapításának gondolata. Magyarországon a kiegyezés idején adódott erre lehetőség. I. Ferenc József 1869. június 18-án hagyta jóvá a Földtani Intézet megalapítását. Az intézmény gyűjteményének gyarapodásával öt alkalommal is költözött, míg Böckh János igazgató szervezőmunkájának és Semsey Andor nagyvonalú adományának köszönhetően beköltözhetett ma helyére, a Stefánia útra. A telket a főváros adományozta, azzal a feltétellel, hogy az intézet köteles a gyűjteményeket kiállítani és azok látogatását, valamint az iskolák számára az oktatáshoz szükséges kőzetanyagot biztosítani. 1898. február 9-én kezdték építeni Lechner Ödön egyik legszebb épületét, a magyar szecesszió kiemelkedő alkotását. A középrizalitot uraló hatalmas, ősmagyar figurák vállán nyugvó földgömb jelzi az épületet elfoglaló intézmény feladatát. Zsolnay mázas tetőcserép fedi az épületet, a homlokzatdíszek szintén kerámiából készültek és részben népi, részben földtani motívumokat hordoznak. A belső terek kialakítása is nagyon igényes, az ablakok és ajtók faragását „sujtásos” ornamentika díszíti, a szélfogó és a nyílászárók maratott üvegfelületeit szintén magyaros motívumokkal látták el.

Kilépve a rideg kövek gyanta-meleg, borostyánkő-sárga folyosójáról, Bözödi György telébe, révedek a kinti világ hófehér árnyékára.

Te jössz felém, s nem ismerlek meg,

kicsi hópelyhek úgy ellepnek.

Nem is te vagy, valaki más tán,

virgonc pelyhekkel siet a hátán,

hóból egészen, hó a feje, válla,

s te csak árnyékként húzódsz alája.

Maradok kiváló tisztelettel           Kiss Székely Zoltán

Kelt 2023-ban, Kolos napján

A természet kalendáriuma

DL.

A Vlegyászán most csitul el a szél

Most hajlik a fagy roppant dereka.

Az áfonyatő álmában beszél -

a holdas csöndben lassan pereg a

megbocsátás ajándék-havazása.

Sisakvirágok kóbor tüskeváza

ünnepre vált: befogadja a táj.

Kihalt birtokát az idő bejárja,

nincs tobozfürt, hogy ne ingana ága,

pereg a hó: hogy nyugalmat találj.

A völgyek biztonsága messze lent -

a csillagok színes világa távol,

várakozó csöndesség idebent.

A fenyvesen a fehér átvilágol.

Pereg a hó. Egyed Emese soraival ereszkedem, lopakodom a hófödte február fenséges fenyvesébe.

A február valamikor az év utolsó hónapja volt, s ezért ragasztották hozzá a szökőnapokat. Februa, azaz „Engesztelő” volt Mars isten anyjának, Junónak egyik mellékneve. Ahogy Februa adott életet Marsnak, úgy ad helyt február Mars havának, márciusnak. Keresztény időkben a február a böjt első hava lett, mivel a nagyböjt kezdete rendszerint ebbe a hónapba esik. Erre utal a hónap régi magyar neve: Böjtelő hava.

Február 3-a kisázsiai Szebaszté örmény püspökének, Szent Balázsnak a napja.  Üldöztetések idején egy hegyi barlangba húzódott, ahol vadállatok őrizték, melyek kezes bárányként hajlottak szavára. Innen ered – sok más mellett - természetvarázsló attribútuma.

Balázs napján, 1468-ban lépett a csillagvilágba a mozgatható betűelemes könyvnyomtatás feltalálója, Johannás Gutenberg. Sokan a könyvnyomtatást tartják a második évezred legnagyobb felfedezésének. A XV. században kezdődött, napjainkban is tartó kultúrtörténeti korszak a Gutenberg-galaxis. Az elmúlt években azonban a tévé, az internet, az e-könyvek hordozóinak térnyerése a szűkülő Gutenberg-galaxis apokaliptikus jövőképét sejttetik. Romániában a könyvtárak csaknem fele bezárt, a könyvtárlátogatók száma harmadára csökkent 1990 óta. Bár a könyves ünnepek, könyvvásárok sikeresek, s a kiadók sorra rukkolnak elő új kiadványokkal, és igenis létezik az olvasók, könyvbarátok tábora, ugyanakkor a lakosság jelentős része egyszerűen nem olvas se könyvet, se újságot. Ráadásul a papír ára egekbe szökött. Egyre több napi- heti – vagy havilap kénytelen korlátozni lapszámát vagy éppen végleg a netre vonul. Sok évtizede már kezdett háttérbe szorulni a papírra nyomtatott szó „fogyasztásának” kultúrája. Amikor műveltségről, tudásról esik szó, akadnak, akik egyenesen úgy vélekednek, hogy teljesen fölösleges a lexikális ismereteket a hagyományos módon szélesíteni, hiszen az internet uralta világban egy gombnyomással utána tud nézni az adatoknak az ember. Erre Csányi Vilmos etológus hasonlattal felel: a memória éppúgy fejleszthető és fejlesztendő, mint az izmok. Aki nem olvas, nem tanul meg verseket,  annak nem alakul ki megfelelő emlékezőképessége. Gondolatok a könyvtárban. A jövő titka - Vörösmarty Mihályt parafrazálva - megy-e a könyvek, s írott sajtó nélkül a világ elébb.

Hatodika Szent Dorottya napja. Mártíromsága után egy égi küldönc jelent meg egy virágokkal és gyümölcsökkel teli kosárral. Innen attribútuma a „Tavaszi Rózsa”, ezért lett a kertészek és virágárusok védőszentje. Közel járunk az igazsághoz, ha benne az ókori Róma tavaszistennőjét, Flórát véljük felismerni: akkor és ott február 10. volt a tavasz első napja.

Február 9-én lesz két év híján negyed évezrede, hogy 1775-ben e napon megszületett Bolyán Bolyai Farkas. Igaz ugyan, hogy virágkertészettel nem foglalkozott, de mint azt Oláh Anna 2018-ban a Kortárs Kiadó gondozásában megjelent A Domáldi tündérkert. Bolyai Farkas gyümölcskertész, erdész, borász munkássága című könyvében igazolja mezőgazdászként is megállta volna helyét.

Már Bolyai Farkast is foglalkoztatta a környezet egyensúlyának megóvása.

De tudatos természetvédelemről akkortájt még nem beszélhetünk. Ma már égetően fontos a természetvédelem, s részeként a rovarvédelem. Az elmúlt harminc év során a repülő rovarok háromnegyede tűnt el a Földről; ezermilliárdos egyedszámokról beszélünk. Nem kevesebbért felelnek, mint a bolygónk ember-eltartó képességéről. Nem csupán egyes rovarcsoportok - méhek és rokonaik, lepkék, bogarak, szúnyogok és legyek - beporzást végző fontossága miatt. Akár ronda, akár szúr vagy harap, a legapróbb képviselői is nélkülözhetetlen részesei annak a hatalmas mérlegnek, amit biológiai egyensúlynak nevezünk. E mérleg nyelve vészesen kibillent az ember felelőtlen tevékenysége miatt. Hogy mennyire? Napjainkra a szárazföldi emlősök mintegy 98%-át teszi ki az ember a háziállataival és csupán 2%-át a vadon élő állatok aránya. Pár száz évvel korábban ez gyakorlatilag még a fordítva volt. Az emberiség egyik legnagyobb feladata, hogy ismét megtanuljunk harmóniában élni természeti környezetükkel.

Ezért is választják meg évente az év állatait, növényeit, gombáját, ásványát, kőzetét, kövületét.

Idén az év rovara választás jelöltjei „mintaszülők”. A rovarvilágban meglehetősen ritka az utódgondozás. A szavazáson támogatható három rovarfaj (homoki hernyóölődarázs, szmirnai fülbemászó, közönséges temetőbogár) ebbe a kategóriába tartozik. Sem nem szépek, sem nem különösebben kedveltek vagy ismertek. A Magyar Rovartani Társaság versenyén a közönséges temetőbogár (Nicrophorus vespillo) győzött. Nem túl bizalomgerjesztő neve ellenére, ő a zöld felületek utcaseprője. Az elhullott állatok tetemei nem maradnak temetetlenül ott, ahol a temetőbogarak megtelepedtek. Különlegességük, hogy az elhullott tetem alól kiássák a földet, s az eltemetődik. Ezt követően egy, a tetemtől induló járatot készítenek, ami egy kamrában végződik. Ide rakják le a petéiket. A petékből kikelt lárvákat a nőstény ciripelve hívja magához és előemésztett étellel táplálja őket.

Az idén először a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Lepkevédelmi Szakosztálya meghirdette külön az év lepkéje akciót. Az első szavazást, a fehérgyűrűs csüngőlepke és az éjjeli pávaszem előtt, a Kárpát-medence egyik ikonikus nappali lepkéje, a fecskefarkú pillangó (Papilio machaon) nyerte.

A faj névadója az ógörög gyógyítás és a gyógyhatású szerek istenének Aszklépiosznak a fia Machaon, aki öccsével,  Podalirius-szal, a trójai háborúban Triccából vezettek egy sereget a görögök oldalán. A fecskefarkú pillangó világszerte elterjedt faj, csaknem az egész északi féltekét benépesíti. A Kárpát-medencében mindenütt előfordul, a hegy- és dombvidékeken gyakoribb. Jellegzetes „párkereső” stratégiája az úgynevezett dombtetőzés: a hímek magasabb fák tetején, kopár hegycsúcsokon, dombtetőkön, kilátók környékén területet tartanak fent maguknak, amely körül folyamatosan őrjáratoznak. Ha egy hím megsérti a másik területét, vad légi csatába kezdenek, viszont az arra tévedő nőstényeket erőteljes udvarlással lecsalogatják a földre, majd a fűben védett, napfényes helyen párosodnak. A fiatal hernyó madárürülékre emlékeztet, így tud észrevétlen maradni a ragadozók előtt. A vedlések után viszont színes mintázata rendkívül jól el tudja rejteni tápnövényein. Elsősorban ernyősvirágzatú növényeken él - kapron, köményen, murkon -, de a nagyezerjófű leveleit sem veti meg. Számottevő kárt nem tud okozni, így ne sajnáljuk tőle azt a kevés növényt. Megriasztása esetén a feje mögül egy narancssárga szarvacska alakú szervet (osmeterium) ölt ki, amiből édeskés szagot áraszt rossz ízét keltve. Machaon és Podalirius is gyógyító sebész volt. A Tróját ostromlók közül Philoktétész, Telephus és Menelaus üszkösödésnek induló sebeit is begyógyították – pillangónk ezért kapta nevét.

Hanem az ógörög mondavilágból, kedves Olvasóm, hadd kanyarodjunk vissza február varázslatokra várakoztató nyugalmába, Egyed Emese vers-végével:

A Vlegyászán vastagodik a jég

tavaly csontszáraz patakmedreken.

Madárszárny lebben, megvillan a kék,

felröppen szívbe fagyott énekem:

havazz, havazz! Boróka álma érzik

mindenen át. Élni fogunk, hiszem.

Most - várakozz. A csoda benned érik,

s felujjongsz majd! Túl tüskén, könnyeken.

                    Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán                      

          Kelt 2023-ban, természetvarázsló Balázs napján

A természet kalendáriuma

DXLIX.

Illatod a földben hagytad, mélyen

És az arcod, mint a hó, kedves, fehér.

Szerelmes méhek kelyhedbe nem járnak,

Lehullsz, mikor még híre sincs a nyárnak,

És marokkal tép, aki elér.

Az 1900. január 25-én született Fekete István – a Bogáncs és megannyi állatregény szerzője - írta ezt a Hóvirágról. Keletkezésekor még valóban marokszám tépték, s kilószám vitték a piacra… kisstílű kapzsik. De gyarlóságunk annyira meggyérítette állományait, hogy ma már védeni kell őt (!) is.

Az idei elsőt pár napja láttam egy belvárosi utca járdaszéli virágágyásában. (Léteznek még ilyenek itt-ott a nagyvárosokban is.) Szemetes utcán, autók kipufogógáz-ködében hirdette az élni vágyás reményét.

Nem ismered a daltzengő májust,

Szirmodra fagy hideg, ónos eső,

Mégis szívemen hordom bokrétádat,

S ha nem néznek, megcsókolom a szádat,

Mert te vagy – te vagy a: Legelső…

Január 25. pálfordulás – a természetben is. Pál napja időjárásából az egész esztendő termésére, gazdasági életének kilátásaira próbáltak következtetni eleink.

Ha fényes Szent Pál,

Minden termés szépen áll.

Ha Pál fordul köddel,

Jószág hullik döggel.

Szent Pál - ahogy magát megnevezte, nem találván méltónak magát az apostoli címre, „a legkisebb az apostolok között” - a Vízöntő havát képviseli. Megtérése, s hogy a pogányok misszionáriusává lett, a kezdete a kereszténység világvallássá válásának.

Beh jó világ a hóvilág,

De csak meleg szobában;

Virulhat kinn a jégvirág,

Ha kézben telt pohár van!

Fel is köszöntöm télapót,

Hogy újra visszatére:

Terítsen enyhe takarót

Vetésre, venyigére;

Vidor tavasz keljen nyomán,

Nyár is, ősz is dicsérje,

S jó új bor és kenyér után

Hálánk híven kísérje.

Télen. 130 évvel ezelőtti telet idéz Gyulai Pál 1893-ban írt verse. Három év híján két évszázada, 1826. január 25-én született Kolozsváron a magyar irodalom mindenese.

Az egész táj egy hótenger,

Rajt’ egy-két bágyadt sugár,

De nyugodt, mint öreg ember,

Akinek nincs vágya már.

Lomb, virág és víg madárdal

Eltűnt, mint a szerelem;

Az emlék is lassan elhal,

Száraz kórón s levelen.

(...)Minden nyugodt és kifáradt,

De nem vénség ez s halál,

Ami nyugszik, újra támad,

És tavasz, nyár visszaszáll.

Csak te vagy más, oh emberszív, -

Tél ha egyszer béhavaz,

Hiú vágyad hasztalan vív,

Nincs számodra új tavasz! 

Hadd ébresszelek, kedves Olvasóm ebből a január végi reményvesztettségből a 2023. év vadvirágával. Az elmúlt év végi szavazáson a borzas len (Linum hirsutum) jelentős, 60%-os  fölénnyel maga mögé utasította a tarka nőszirmot (Iris variegata) és a selymes peremizst (Inula oculus-christi). A szavazásra jelölt fajok ezúttal a szárazabb, sztyeppi élőhelyekhez kötődtek, így a szervezők ezen élőhelyek fontosságára és megőrzésük lehetőségeire kívánják felhívni idén a figyelmet. Az online szavazást a Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület honlapján bonyolították le, együttműködő partnerükkel, a Magyar Biológiai Társasággal közösen. A borzas len Kelet- és Közép-Európában elterjedt faj, kelet felé a Kaukázusig, délen pedig a Kaszpi-tengerig fordul elő. A Kárpát-medencében száraz gyepekben, sztyepréteken, meszes homokpuszta-gyepekben, ritkábban száraz tölgyesekben találkozhatunk vele. 50–80 cm magas, felegyenesedő szárú évelő növény. Május és július között virágzik, az álfűzérbe tömörülő virágokban 5 liláskék – a klasszikus lenkéknél lilásabb – szirom található. Mirigyes csészelevelei és szőrös szára fajbélyeg; innen ered magyar és tudományos nevében a borzas (hirsutum) jelző.

Igazi kuriózumnak számít a 2023-as év gombája, az ehető disznófülgomba (Gomphus clavatus). Az idei 3 gombafaj jelölt savanyú talajú erdők lakója: ilyen élőhelyekből, lápokból ma már kevés van, pedig ezeken a területeken sok különleges és védett gombafaj fordul elő. A két másik jelölt a mérgező citromgalóca, amelynek érdekessége, hogy a benne található méreganyag megegyezik a varangyokéval, valamint a meglehetősen ritka vörösbarna vargánya voltak. A győztes disznófülgomba feltűnő, különleges színű gomba: 4-10 cm széles, 2-6 cm magas, tölcsér alakú, bunkós, felül lecsapott, öregen kissé benyomott, pereme szabálytalanul hullámos. Felszíne sima, ibolyás színű, később sárgásokkerre kifakuló. A termőtest lefelé elvékonyodó, a tövénél fehéren nemezes. Középhegységi, hegyvidéki faj. Meszes alapkőzetekről, bükk, jegenyefenyő és luc alól jelzik előfordulásait. Nyáron terem. Az élőhelyeinek csökkenése (degradáció, talaj-eutrofizáció, klímaváltozás) veszélyeztetik a faj fennmaradását. Európában az 1980-as évektől kezdődően termőtestképzése jelentősen megritkult. Több országban is kipusztultnak tekintik.

Mindkét szavazat-győztes faj nyári díszei a természetnek.

Most még inkább hó kéne legyen, erdőn mezőn. Mint a száznégy éve, 1919. január 27-én, örök téli álmába szenderült Ady Endre versében:

Havas Krisztus-kereszt az erdőn

Holdas, nagy, téli éjszakában:

Régi emlék. Csörgős szánkóval

Valamikor én arra jártam

Holdas, nagy, téli éjszakában.

Az apám még vidám legény volt,

Dalolt, hogyha keresztre nézett,

Én meg az apám fia voltam,

Ki unta a faragott képet

S dalolt, hogyha keresztre nézett.

Két nyakas, magyar kálvinista,

Miként az Idő, úgy röpültünk,

Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,

Egymás mellett dalolva ültünk

S miként az Idő, úgy röpültünk.

Havas Krisztus-kereszt az erdőn? Nemhogy akkora tél, melyben lovas szánon húznék át, de hó sincs az útszéli Krisztus-kereszteken manapság. Emlékszem, hogy gyerekkoromban a nyári konflisok sítalpat kaptak ilyentájt, s úgy szállították Vásárhelyen a Nagyállomásról a város bármely pontjára a vonaton érkezőket. A téli vakációból a művészeti líceumba visszaérkező unokatestvéremet így szánkáztatta meg édesanyám, s vele együtt engem is, nagy kitérőt téve: fel a Bulevárd felett a Kadétiskoláig, s úgy visszaereszkedve a Kis-szerpentinen, s a Szentgyörgy-tér felől érkezve a régi Nagypostával szembeni zárdaépületig, ahol a művészeti bentlakása volt abban az időben…

Húsz éve elmúlt s gondolatban

Ott röpül a szánom az éjben

S amit akkor elmulasztottam,

Megemelem kalapom mélyen.

Ott röpül a szánom az éjben.

Húsz éve? Hatvan éve is megvan, hogy ott repült a szánunk a téli havazásban. A  Székely Kioszknál fordultunk meg. (A Lovarda még létezett a Megyei Nagykórház helyén, az agyagbányákon túl, s persze le egészen a marosszentgyörgyi kápolnáig lólegelő volt csupán -  Vári Attila Lassított lónézésének rég letűnt világa.)

Annak is lassan negyed százada, hogy 2000. január 30-án késő este a Nagybánya melletti Zazár település közelében átszakadt egy cianid- és nehézfémtartalmú szennyvízzel teli zagytározó gátja. Az ülepítő a román–ausztrál tulajdonú Aurul bányavállalaté volt. Az eljárás során keletkező mérgező vegyületekkel teli mellékterméket vezették ebbe az ülepítő-medencébe. A 25 méteren átszakadt gáton keresztül 100–120 ezer m³-nyi cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult ki előbb a földekre, onnan a Zazar és a Lápos folyóba, majd a Szamosba, onnan a Tiszába. Csernobil óta ez volt az egyik legsúlyosabb környezeti katasztrófa Európában, több mint 1200 tonna hal pusztult el pár nap alatt. Azóta február 1. a Tisza Élővilágának Emléknapja.

S éppen negyedszázada, hogy 1998. február elsején lépett érvénybe az Európai Tanács nemzeti kisebbségek védelmét célzó egyezménye, amelyben „a tagországok kötelezik magukat, hogy a saját területükön védelmezik a nemzeti kisebbségek létezését”.

Hiányérzeteink bizony sokrétűek...

                Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán                     

Kelt 2023. január 27-én, 163 évvel Bolyai János halála után

A természet kalendáriuma

DXLVI.