A természet kalendáriuma
DLXIII.
Mikor
május kezdi híves hajnaltájon
Édes
ébresztőjét halk muzsikaszájon:
Lehet-e
rossz jóslat, perben dús csodákkal,
Egy
csokorba kötve friss orgonaággal?
Lészen
szerelemnek örök-új divatja,
Mind az
egész földet templommá avatja,
Akárhol
is hajol két fej össze csókra,
Imádság
lészen az, új öröm új jókra.
Csak
fészek is nyíljék elég a madárnak,
Hová
turbékolni szépen hazajárnak(…)
Tóth Árpád Májusa mintha a természet
bocsánatkérése lenne a hótalan tél, a hóvirágtalan március, a fütty-nélküli
április után. A május nem csak önmagában szép; már bene van a június ígérete.
Még nincs nyár, de már tudom, hogy ő következik. A boldog várakozás ideje a
május. Ha benned él a május, akkor az ablakon túl lehet téli jégvirága, lehet
nyári kánikula, lehet az ősz must-szaga, lehet bármi. Csak virágzó orgonát,
cseresznyét ígérő sakura ünnepen zümmögő mézgyűjtőket látok. 
A régi torony magas tetejéről
Magányos veréb, a mezők felé
Küldöd dalod, amíg a nap leszáll.
Tavasz ragyog a levegőben,
Lobog a réteken át,
Felzaklatja s megbékíti a szívet,
Harmonikus a világ.
Bégetnek a nyájak, bőgnek a csordák,
Hancúroznak a madarak,
Ujjonganak, versenyezve repülnek,
Megünneplik a tavaszt.
Te elgondolkodva nézel rájuk,
Nem vagy velük, semerre sem szállsz,
Nincs örömöd, csak dalolsz komoran,
Míg elrohan
Az év, az életed ragyogó fénye.
Óh, mennyire hasonlít
Az életmódod az enyémhez!
Szórakozások, nevetések
Nem érdekelnek. Nem vonz a jókedv,
a tavasz rokona, az ifjúság testvére,
Nem vágyom az ért idő szerelmére.
Sőt, mintha mindentől
Menekülni akarnék,
Úgy élek,
Ahogy nem él a környék.
Szülőföldemen múlik ifjúságom,
Hol ilyenkor, mikor az est eljön,
Vidám harangszó húz át messze földön
(...)Az embertömeg
Az utakra kiárad,
Ünnepi ruhában
Hagyja el a házat,
És egyedül
Megyek ki a mező legkopárabb részére,
A vidámságot más időkre halasztom,
Végignézek a pusztuló haraszton,
Nézem a napot, amint messzi hegyeken túl
Lehull,
Magával viszi a fényt
s mintha ekként
Szólna: így enyészik el ifjúságod.
Magányos madárka, eljött az este,
Hová vezetnek most a csillagok?
Te nem tehetsz arról, hogy a szívedben
Milyen lemondó vágy ragyog.
Az ösztönünket a természet adta,
S ha átlépem az öregkor küszöbét,
Mivel nem kerülhetem el,
Akkor, mikor mások baját nem érzem,
S az éj a mai éjnél feketébb:
Mi lesz akkor az ösztönünkből,
Hová visznek addig az évek,
Mi lesz belőlem? - Talán minden
Megbánva, fájón visszanézek.
Magányos
veréb. A nagy
olasz filozófus-költő, Giacomo Leopardi versét Imecs Béla
ültette magyarra. Leopardi életműve nem terjedelmes: mindössze 34 vers,
24 filozófiai dialógus, egy szatirikus eposz. Ő a pesszimizmusán, a
világfájdalmán át volt az olasz forradalmi hazafiság megtestesítője. 38 éves
korában, 1837-ben Nápolyban a kolerajárvány áldozata lett.
Jóval hosszabb életet
szabott a sors Jókai Mórnak. 1904. május 5-én tért örök nyugalomra.
Őtőle az Első Május című versét veszem mankómul besántikálni
május elejébe:
Óh be szép vagy első Május!
Zöld a mező, a fű között
Ezer millió pimpimpáré
S rajta ezer millió bogár.
Óh be
szép vagy első Május!
Fák
belepve virághóval,
Piros
hóval a baraczkfák,
Az
orgonafák lilával.
Óh be
szép vagy első Május!
Lánykák
szednek gyöngyvirágot
S
osztogatják az ifjaknak,
Egy-egy
csomót tíz krajczárért.
Óh be
szép vagy első Május!
Gazda
alkuszik zsidóval
Repczéjére,
mely virágzik,
S
gyapjújára, mely legel még.
Óh be
szép vagy első Május!
Csattogány
zeng minden ágon,
Dallal,
illattal dús a lég.(…)
Négy évre Jókai halála
után, 1909-ben megszületett Radnóti Miklós. Májusidéző verse, a Majális,
ellenben éppen életének vége felé, 1944. május 10-én született:
A hangraforgó zeng a fű között,
s hördül, liheg, akár egy üldözött,
de üldözők helyett a lányok
kerítik, mint tüzes virágok.
Egy lányka térdrehull, lemezt cserél,
a háta barna, lába még fehér,
a rossz zenén kis lelke fellebeg
s oly szürke, mint ott fönt a fellegek.
Fiúk guggolnak és parázslanak,
az ajkukon ügyetlen szép szavak,
duzzasztja testük sok kicsiny siker
s nyugodtan ölnek, majd ha ölni kell.
Megdöbbentő váltás. Intelme a mának is
szól. Kedves olvasóm, remélem, ismered Szarka Tamás dalát, az Állnak
az órákat. A Kossuth-díjas zenész a jelen művészvilágából elsőként
emelte fel a hangját az orosz–ukrán konfliktus, a háborúskodás ellen. Nem
parancsolóan, nem követelőzve, csupán halk és finom dallamokba burkolva annyit
kér: „Ne lőjetek ma már!” A kontraszt – a téma súlyossága és a
megfogalmazás könnyedsége – adja a dal elementáris erejét, Wolf Kati
békedalként énekli a szerzővel:
Tudod, tudod ugye mégis jobb lett volna
Puskacsőbe fehér orgona?
Mintha csak Radnóti gondolatát folytatnák:
Lehetnének talán még ember,
hisz megvan bennük is, csak szendereg
az emberséghez méltó értelem.
Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.
Május –
a föltámadt ember dala kellene legyen.
A föltámad ember vers a kiteljesedő nyár
ígéretét hordozza magában. Szerzője az 1871. május 7-én Kalkuttában
megszületett Rabindranath Tagore. Ott is halt meg 1941 júliusában. Ez
utolsó verse. Műfordítója Franyó Zoltán.
Nézzétek,
itt jön ő – a nagy hatalmú földlakó!
A réten minden kis, fakó
Fűszál kívánja, remegve várja.
A
kagyló-kürt szavától zeng az istenek hona,
S az
emberek között rivall a harci harsona.
Nézzétek,
oly közel van már az óra,
Midőn új
élet támad virradóra,
A fojtó
éjjel védőgátjai
így
fognak porrá mállani.
Az új lét friss, hívó szavához
A visszhang új vigaszt sugároz,
S a
hajnal ormáról a hang ezerfelé rezeg:
„Ne féljetek! Ne féljetek!
A föld feltámadt emberének
Győzelem, győzelem!”
Ezt
visszhangozza most az ének
át a mély, mély égen.
126 éve, 1897. május 9-én született Miháltz István
geológus, a tömeges pollenvizsgálatok első hazai alkalmazója a földtani
negyedkor kutatásában. Tanulmányait a kolozsvári tudományegyetemen kezdte, a
debrecenin fejezte be, s így lett a Kolozsvárról Szegedre áttelepült Ferenc
József Tudományegyetem földtani intézetében gyakornok, 1956-ban lett
egyetemi tanár.
Május 9-én, 94 évvel
ezelőtt, 1929-ben született Kányádi Sándor is. 1979-ben írt Május című verse az akkori világ lenyomatát őrizve
üzen a mának:
dulakodásban szétrúgott
tüzek
füstje csípi a szememet
ítéletidő záporába fulladt
tüzek füstje mardossa
torkomat
tehetetlen két tenyeremmel
milyen szánnivalóan
gyámoltalanná maszatoltam
valamikori elszánt arcomat
Május 10-én, 49 éve,
1974-ben, halt meg Gergely Jenő matematikus, a nem-euklideszi geometria
szakértője. Tanulmányait a Kolozsvári Református Kollégiumban (1914) és a fent
említett egyetem matematikai karán (1918) végezte. 1920-tól 1948-ig a
kolozsvári Marianum leánygimnáziumban tanított; 1947-től nyugalomba vonulásáig
a Bolyai Tudományegyetemen, majd a Babeş-Bolyai Egyetem matematika karán adott
elő, ezzel párhuzamosan a Számítási Intézet munkatársa volt 1952–62-ben. A
nem-euklideszi geometriáról több nyelven jelentek meg publikációi,
mindenekelőtt a Bolyai- és Lobacsevszkij-, valamint Hilbert-féle terekkel
kapcsolatban hazai és külföldi matematikai szakfolyóiratokban. A bukaresti
Állami tudományos könyvkiadónál 1953-ban Bolyai János élete és műve
című kötetben tanulmánya jelent meg A nem-euklidesi geometria ismertetése
Bolyai János „Appendix"-e nyomán címmel.
Mai búcsúzóul Tóth
Árpád Mi lett a sárga
virágokból… című versét hoztam - 
Mi lett a sárga virágokból,
Melyek az árokparton lángoltak, mint illatos tűzvész,
S árnyékuk egy pillanatra keskeny kezedre reszketett,
Testetlen, hűvös csók a hahotázó napsütésben,
Testetlen, hűvös csókja a dolgokban rejlő örök szomorúságnak?
Meghaltak azóta.
Parasztszekér sáros kereke letiporhatta őket,
Legelő ökrök szaggathatták lusta szájjal,
Koszorút köthetett belőlük egy kimenős cseléd,
Vagy úgy hervadtak el, egymás vállára borulva...
- s a reménynél bölcsebb
bizonyosságot, májusi orgonajóslatot: az árokparti sárga virágok is újra
élednek.
Maradok kiváló tisztelettel:
Kiss Székely Zoltán
Kelt 2023-ban, 119 évvel Jókai Mór halála, és
114 évvel Radnóti Miklós születése után