www.sorsunk.net
.

Versírásra Székely János biztatgatott. Első verseimet 1975-ban az Ifjúmunkás közölte. Cseke Gábor és Lázár László próbált felfedezni. Aztán hallgatás. Hiába biztatott a székelyudvarhelyi Lőrinc József költő barátom az illyési intéssel, miszerint ki a versírást abbahagyja, az igazmondást hagyja abba, sokáig nem írtam verseket. 1997 táján érett meg bennem, hogy amit én akarok elmondani a világról, azt csak én tudom elmondani úgy. Az igazmondás(soma)t nem hagyhatom másra. Bölöni Domokosnak köszönhetem, hogy erre rádöbbentett. Azóta több-kevesebb rendszerességgel jelentek meg verseim a marosvásárhelyi Népújság Múzsa mellékletében. Következett a székelyudvarhelyi Vers és az Erdélyi Toll, az Erdőszentgyörgyi Figyelő, a debreceni Tisztás, az Átalvető, az Előretolt Helyőrség, a Hitel, a Székely Kalendárium, a Káfé Főnix, a Lenolaj, a PoLíSz. Csíki Andrásnak, az EJKE (Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület) elnökének köszönhetem, hogy 2015-ben kötetté állt össze verseim egy része.

Kiss Székely Zoltán blogja

Biológus, nyugdíjas tanár.

született 1951. január 3-án, Marosvásárhelyen.

A Bolyai Farkas Középiskolában érettségiztem 1970-ben.

1974-ben biológus diplomát szereztem Kolozsvárt. Azóta tanítok. Vándortanár vagyok: Szőkefalva, Marosvásárhely, Gyermely, Budapest, Szentendre, Vác.

1990-ben telepedtem át családommal Csonka-Magyarországra.

Kutató tanár vagyok, botanika és a biológia tudománytörténete a szakterületem. Szak- és tudomány-népszerűsítő írásokat publikálok két ország napi-, heti és havilapjaiban, tudományos folyóirataiban. Számuk ezerhez közelít. 1977-től a Marosvásárhelyi Rádió külső munkatársaként a Mikroenciklopédia biológiai szakcikkeit jegyeztem, 1989 decemberében az újrainduló Marosvásárhelyi Rádiónál a Mikroenciklopédia felelős szerkesztője voltam. 2012-től Természet kalendáriuma címmel tudomány-népszerűsítő sorozatot írok heti rendszerességgel a marosvásárhelyi Népújságban. 2017-től a kézdivásárhelyi Székely Kalendáriumban írom a hónapsorolóban cikkeimet.

Tudomány-népszerűsítő írásaimmal – József Attilát parafrazálva – egész népemet akarom középiskolás fokon taní-tani.

Amikor a Népújságban a Múzsa rendszeresen közölni kezdte verseimet, írtam volt le ezt a mondatot: Hallgattam évtizedeken át, felnőtt bennem a hallgatás. Ezt a saját magam köré épített hallgatást tördelem versekbe mindmáig. Hiszem, hogy versbéli megszólalásommal is jobbá tehetem világunkat. 

A természet kalendáriuma

DCCXXXVI.

Augusztus 28. Ágoston napja. Az egyházatya (Kr. u. 354 – 430) a szemlélődés philosophia perennis, vagyis a keresztény filozófiai gondolkodás alapító nagymestere. Legendája Isten felfoghatatlan misztériumát és a töprengő elme szűkösségét példázza.

Ágoston egyszer a tengerparton sétálva észrevette, hogy egy kisgyerek kagylóval a tenger vizét egy gödröcskébe iparkodik átmeríteni. Megkérdezte tőle, mit művel? A kisfiú bátran megfelelt:

- A tenger vizét akarom ide átönteni.

- Gondolod, hogy ez sikerül? – kérdezte a püspök.

- Miért ne hinném – válaszolt komolyan a fiúcska – te is hiszed, hogy felelni tudsz arra, amire még senki sem tudott. Sokkal könnyebb nekem a tenger vizét e lyukba merítenem, mint az embernek Isten lényét kifürkészni.

Augusztus utolsó péntekje az Állatkertek Éjszakája. S e hét végén ünnepli fennállásának 62 évét a Marosvásárhelyi Állatkert. Rend László, a jeddi ezüstróka-telep alapítója és vezetője, álmodta meg a kezdetben egy hektáros kertet. 1964-ben mindössze 3 farkas, 2 medve, 2 vaddisznó, 2 fácán és egy őz lakója volt. Laci bácsi éppen fogságát töltötte: a Szoboszlai-perben 17 év börtönre ítélték. (Bizarr és paradox módon virágkertészetet hozott létre a szamosújvári börtön sötét világában, nyilván a fogvatartók utasítására.) De még abban az évben kegyelmi rendelettel szabadult és átvette a kert vezetését. Ő építette meg az oroszlánházat, s nőtt a kert területe hússzorosára. Tigrist, pumát és sok más állatot hozott a budapesti állatkertből. 74 éves korában halt meg. A Kárpátaljáról származó második felesége, Diószeghy Erzsébet méltó társa volt, ezért is került a református temetőben levő sírjukra a következő felirat: Rend László és felesége Diószeghy Erzsébet. A virágok és az állatok szerelmesei voltak.

Az ő idejében a medvebocsok szabadon sétálgattak a látogatók között. Emlékszik-e még valaki erre? Nekem személyes jó barátom volt Bandi, a szarvas.

Mint az szép híves patakra

Az szarvas kívánkozik,

Lelkem úgy óhajt Uramra,

És hozzá fohászkodik...

Gondolom, mindenki ismeri a 452 évvel ezelőtt,1574. augusztus 30-án született nyelvtudós, filozófus. Szenczi Molnár Albert XLII. zsoltárának kezdő sorait. Nagyapja Mátyás király katonája volt, a Székelyföldről került Szencre. Johannes Kepler barátja 1614-ben beutazta Erdélyt, de a Bethlen Gábor által felajánlott tanári állást nem fogadta el, s csak 1624-ben jött haza Kassára, ahol a fejedelem gondoskodott ellátásáról, s így kizárólag tudományos és írói tevékenységet folytatott. 1626-tól haláláig Kolozsvárt élt. Latin szótárával, mely átdolgozásokkal a XIX. század közepéig használatban volt, megnyitotta a magyar értelmiség előtt az utat az európai tudományosság felé.

Milyen volt az orvosi szaknyelv Magyarországon? Hári Pál 1901-ben „Az emberi gyomornyálkahártya felületi hámjáról” dolgozatában a gyomornyálkahártya hengerhámsejtjeiről ír, amely fogalmat ma mint a „ventricularis mucosa cilindricus sejtjei” találjuk leírva. (...)Azaz mára előszeretettel visszatértünk a latin szakkifejezésekhez, sorvasztva ezzel a már polgárjogot nyert nemzeti szaknyelvünket. - háborog Donáth Tibor a Hogyan is állunk a magyar anatómiai szaknyelvvel? a Magyar Orvosi Nyelv folyóiratban megjelent cikkében.

Az 1869. augustus 29-én született Hári Pál a magyar biokémiai kutatások egyik megteremtője. Jelentős kutatásokat végzett az anyagcserével, a hemoglobin és származékainak spektrofotometriás vizsgálatával kapcsolatban.

A villanydrót öt égi vonalán

izgága hangjegyek a füstifecskék.

Ha lejátszhatnám, bennük már az estét

s az ősz első akkordját hallanám.

Jékely Zoltán 1933-ban Kolozsváron papírra vetett négysorosával, a Fecskékkel repüljünk át mi is szeptemberbe!

A rómaiaknál a hónapot repülő, nevető ifjú személyesítette meg, bíborruhában, fején köleskoszorúval. Jobbjában Mérleggel, a hónap jelével, baljában szőlővel és más gyümölccsel teli bőségszaru. A bíborruha – Cesare Ripa magyarázata szerint – a „királyi” hónapnak járó viselet. E címet pedig azért kapta, mert bőkezűbb, mint társai. Elsősorban szüret ideje lévén, a szeptembert szüretelő alakok is jelképezhetik: szőlőt szedő, szőlőkoszorús, teli puttonyos, meztéláb szőlőt taposó parasztok.

A régi római naptár hetedik hónapja megtartotta nevét amikor már a kilencedikké vedlett. lépett elő. A rómaiak a görögöktől vették át a hetes szám (hepta) nevét. Ez a görög szó a „hepo” igéből eredt, amelynek jelentése: „követni”, „ujjal rámutatva követni, üldözni valakit”. Amikor még az ujjakkal való számlálás dívott a görögöknél, az egyet a bal kéz hüvelykénél kezdték, a jobb kéz hüvelyke volt a hatos szám, s így a jobb kéz mutatóujja lett a hetes. Ezzel a mutatóujjal, a heptával lehetett valakit megigézni – így tartották.

A hónap régi magyar nevei: Mérleg hava, Szent Mihály hava.

Ebben a kései kánikulában Váratlan vendég, melyet így köszönt Kosztolányi Dezső Negyven pillanatképének 9. négysorosával:

Beszélgetünk szobánkban még a csacska

nyár hancúzásáról, s te, csöndes ősz,

oly észrevétlen-lopva, mint a macska,

bejössz.

Szeptember elseje az iskolakezdés napja ma már Romániában is. Vége a vakációnak, kezdődik az új tanév.

Szeptember 3-án emlékezzünk meg Schulek Elemérről. A gyógyszervegyész 1893-ban született Késmárkon. 1920-ban doktorált és a Kémiai Intézetben tanársegédként kezdte pályáját. Trianon után már nem tért vissza Felvidékre. 1927. után az újonnan alapított Országos Közegészségügyi Intézet kémiai osztályvezetője lett. Megszervezte a hivatalos gyógyszervizsgálatot. 1944-ben az egyetem analitikai és szervetlen kémiai tanszékének professzora, 1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. Az Acta Pharmaceutica Hungarica főszerkesztője volt.

1929. szeptember 5-én született Radnótfáján Kis Zoltán fiziológus, élettani szakíró. A szászrégeni tanítóképzőben érettségizett (1949), Kolozsvárt a Mezőgazdasági Főiskola hallgatója (1950–52), majd a Bolyai Tudományegyetemen szerzett biológus diplomát (1954). Pályáját ugyanitt az élettani tanszéken kezdte, 1969-től a Babeș-Bolyai Egyetem adjunktusa nyugalomba helyezéséig, 1991-ig. Tanulmányaiban a cukoranyagcsere, az agyalapi mirigy növekedési hormonja, a sugárbiológia, a hallásélettan és a stressz-és antistressz-hatások élettanával foglalkozott. Számos felfedezését és újítását szabadalmazták, amilyen a mikroszkopikus terjedelmek pontosabb meghatározása fényképezési módszerekkel. Ő fordította a líceumi biológia tankönyveket magyarra. Ismeretterjesztő írásai magyarul A Hét, Igazság, Munkásélet, Tanügyi Újság, Művelődés, Hargita, Megyei Tükör hasábjain jelentek meg. Ő volt az a tanárunk, aki egyetlenként mert kiállani a  magyar biológus-hallgatók mellett, amikor végre 1976-tól magyar nyelven tanulhattuk az egyetemen azokat a tantárgyakat, amelyeket tanárként magunk is tanítottunk a későbbiekben. Egykori diájaként legjelentősebb könyvét, A magatartás élettani alapjait (1981) nekem dedikálva őrzöm. Meg-nem-alkuvó harcos természet volt. 1989 után cikkei a kolozsvári Szabadság hasábjain jelentek meg: levele Doina Cornea asszonyhoz, Merre Kolozsvári Egyetem? című vitairata, a szabad Március Tizenötödike köszöntése. 1992-ben cikksorozatban emlékezett meg a Bolyai Tudományegyetemnek a román egyetembe való beolvasztásáról. Utolsó találkozásunk 1992-ben a Magyar Tudományos Akadémia székházában volt, éppen a Magyar Tudomány Napjának dátumának megállapításáról szólt az értekezlet vitája. 1992. november 9-én halt meg Kolozsváron.

Betakarítás, s rá már kezdődne az Őszi vetés.

Az apám barna bajusza alatt

Ritka volt a szó és ritka a mosoly.

A friss szántáson előre haladt,

Szállt utána csend, mint sűrű ködgomoly.

Óriás volt ő, szertelen s merész,

- Árnyában ott a bozontos hegyeknek

S mögötte titkok vára a havas, -

Mint én voltam, egy akkora gyereknek.

Ebéddel küldött hozzá ki anyám…

De csak nem nyúlt még, én nem tudom miért,

Mint máskor szokta a fazék után,

Hanem a mesgyén lépést lépésre mért.

»Megállok, ládd-é! - villantott felém. -

Ez itt a határ. Vésd az eszedbe jól.

Vitás föld, sajna, s épp azért kemény

Ember legyen az, ki itten birtokol.

Ezt tudnod kell, de ennyi sem elég.

Aki csak bírja, de nem munkálja meg,

Nem ad annak itt maradást az ég,

Elhordja földjét a dúló fergeteg…

Most hát vetünk itt, figyelj jól ide!

Hime van ennek, mit be kell tartanod,

Ha elhibáztad, nincs oly szent ige,

Mivel a hibádat helyrehozhatod...«

Vállán átkötve zsákban búza volt,

Belemarkolt és rám nézett: »Elébb -

Mondta s mutatta - mielőtt kiszórnád,

Vidd a szívedhez mentél közelébb...«

Lendült a karja, úgy mondta tovább:

»Markod a szemet úgy eressze szét,

Mintha... mikéntha - kereste a szót -

Mintha a szíved vérét hintenéd...«

Nézd, szót fogadtam, édes jó apám.

Amit csak diktál szívem és eszem

S amit szétszórok forró lendülettel,

Mind a szív vérében ázott búzaszem.

Kacsó Sándor versével, mely az Erdélyi Helikon 1943. évi májusi számában jelent meg, búcsúzom egy hétig.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán                                Kelt 2026-ban, Ágoston napján

BLU201205-7807-1810