Sorsunk - Kiss Székely Zoltán

.

Versírásra Székely János biztatgatott. Első verseimet 1975-ban az Ifjúmunkás közölte. Cseke Gábor és Lázár László próbált felfedezni. Aztán hallgatás. Hiába biztatott a székelyudvarhelyi Lőrinc József költő barátom az illyési intéssel, miszerint ki a versírást abbahagyja, az igazmondást hagyja abba, sokáig nem írtam verseket. 1997 táján érett meg bennem, hogy amit én akarok elmondani a világról, azt csak én tudom elmondani úgy. Az igazmondás(soma)t nem hagyhatom másra. Bölöni Domokosnak köszönhetem, hogy erre rádöbbentett. Azóta több-kevesebb rendszerességgel jelentek meg verseim a marosvásárhelyi Népújság Múzsa mellékletében. Következett a székelyudvarhelyi Vers és az Erdélyi Toll, az Erdőszentgyörgyi Figyelő, a debreceni Tisztás, az Átalvető, az Előretolt Helyőrség, a Hitel, a Székely Kalendárium, a Káfé Főnix, a Lenolaj, a PoLíSz. Csíki Andrásnak, az EJKE (Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület) elnökének köszönhetem, hogy 2015-ben kötetté állt össze verseim egy része.

Kiss Székely Zoltán blogja

Biológus, nyugdíjas tanár.

született 1951. január 3-án, Marosvásárhelyen.

A Bolyai Farkas Középiskolában érettségiztem 1970-ben.

1974-ben biológus diplomát szereztem Kolozsvárt. Azóta tanítok. Vándortanár vagyok: Szőkefalva, Marosvásárhely, Gyermely, Budapest, Szentendre, Vác.

1990-ben telepedtem át családommal Csonka-Magyarországra.

Kutató tanár vagyok, botanika és a biológia tudománytörténete a szakterületem. Szak- és tudomány-népszerűsítő írásokat publikálok két ország napi-, heti és havilapjaiban, tudományos folyóirataiban. Számuk ezerhez közelít. 1977-től a Marosvásárhelyi Rádió külső munkatársaként a Mikroenciklopédia biológiai szakcikkeit jegyeztem, 1989 decemberében az újrainduló Marosvásárhelyi Rádiónál a Mikroenciklopédia felelős szerkesztője voltam. 2012-től Természet kalendáriuma címmel tudomány-népszerűsítő sorozatot írok heti rendszerességgel a marosvásárhelyi Népújságban. 2017-től a kézdivásárhelyi Székely Kalendáriumban írom a hónapsorolóban cikkeimet.

Tudomány-népszerűsítő írásaimmal – József Attilát parafrazálva – egész népemet akarom középiskolás fokon taní-tani.

Amikor a Népújságban a Múzsa rendszeresen közölni kezdte verseimet, írtam volt le ezt a mondatot: Hallgattam évtizedeken át, felnőtt bennem a hallgatás. Ezt a saját magam köré épített hallgatást tördelem versekbe mindmáig. Hiszem, hogy versbéli megszólalásommal is jobbá tehetem világunkat.

A természet kalendáriuma

DCCXXVI.

A bozótból ki-kilesve

piroslik a vadcseresznye.

Rigók, szajkók örömére

érik lassan feketére

s hálából az ingyen-gazdák

szertehordják apró magvát.

A tavaszi fagyokat se

sínyli meg a vadcseresznye.

Később nyílik, mint a kerti,

nem kell óvni, dédelgetni.

Virágjából a vadméhek

gyűjtenek maguknak mézet.

Csemetéjét ha beoltják,

akkor se felejti múltját.

Gyümölcsében ott az erdő

ínyed alatt is fölsejlő,

féltve őrzött, ezerféle

édeskedvű kesernyéje.

Kányádi Sándor Vadcseresznyéjével indulok az Ikrekből a Rákba. A csillagászati hónap névadója mintájául a tarisznyarákok családja (Cancridae) szolgált. Időszámításunk kezdetén a Nappal való együttállása Egyiptomban a Nílus áradását jelezte. Egyiptomban csak a késői korban vált általánossá a csillagkép rák-ábrázolása, korábban inkább szkarabeuszhoz hasonlították. A csillagkép adott helyet a napfordulónak. A napgolyó is úgy gördül végig az égen, ahogy a galajhajtó szkarabeusz a szamár gombócát gurigatja. Amint a napisten a napkoronggal, úgy volt egylényegű Khepri a galacsinnal, amibe a petéjét tojja, s amiből a világra jön.

Szent Iván napja, az év leghosszabb napja közelében, idén június 20-án, rendezik meg minden évben a Múzeumok Éjszakáját. Ez alkalommal számos múzeum és gyűjtemény várják a látogatókat éjjel.

Az esztendő ma átbillent az ormán,

lejtője várja: nyári s őszi rét,

és lenn, az őszi táj alatt, mogorván

komor vidék: a téli vaksötét.

Veszem a szót Áprily Lajostól, s hogy ne legyen ily komor, így folytatja Június 21. című versét:

De láttad-é, ha fogy homálya,

s újból emelkedőre hág?

Március és május csodája

s csodákon túl új csúcsa várja,

s tágul élet, tágul világ.

Június 21-e a csillagászati nyár kezdete. Ezen a napon a leghosszabb a Nap égen megtett útja (nálunk északkeleten kél, és északnyugaton nyugszik), a Ráktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre. A Nap az északi félgömbön a Rák jegyébe lépve hág a legmagasabbra, itt megfordul, s süllyedni kezd az Egyenlítő felé. A nyári napforduló jelképe a reneszánsz korban a kalászkoszorús, jobbára meztelen ifjú. Mindössze ágyékát fedte bíborszínű fátyol, amit a derekán csillagos öv tart, a Rák jelét formázó csattal. Hajdanán a nyári napforduló a naptári év kiemelkedő ünnepe volt. Hellászban sok helyütt ekkor kezdték az évet: Athénban és Delphoiban például a napfordulatot követő újholdkor. Ünnep volt az év „teteje” a keltáknál, a germánoknál és a szlávoknál, és tovább élt a keresztény Európában is, mindenekelőtt a Szent Iván-napi tűzünnepben.

A nyári napfordulóhoz legközelebb eső vasárnap, idén június 21., a Nap napja. A Napenergia Társaság európai tagozatának felhívására vált ünnepnappá.

Minden idők legnagyszerűbb történeteit a Napról, a Napot megszemélyesítő emberistenekről írták(…) Az ember egyre elveszettebb végtelenné, parttalanná táguló világában(…) - írja Jankovics Marcell A Nap könyvében - A végtelen felfoghatatlan, és helyünket lehetetlen megtalálni benne. A naprendszer, a Nap „világa” áttekinthető és ugyanarra tanít, amire a Végtelen: nem szakíthatjuk, ki magunkat a büntetlenül a nagy Egészből, (...) mert belátható időn belül elpusztulunk. A Napról szóló ősi mítoszok tanulsága ez: fogadd el a világ Rendjét és törvényeit, tanulj meg élni velük, de ne lázadj ellenük, mert úgyis reménytelen.

1982-ben Maurice Fleuret francia zenetudós javaslatára az év leghosszabb nappalát a Zene Ünnepévé nyilvánították. 1997-ben a Zene Európai Ünnepének chartáját 12 európai ország 16 városa írta alá Budapesten. Mára a zene ünnepe európai, sőt világméretűvé vált; több mint száz országban rendezik meg június 21-én.

„Csak a derű óráit számolom”,

mondta pár szó s egy vasrúd a falon,

a napóráé. Láttam én is a

latin szöveget, s lelkem bánata

irigyelte a vidám öreget,

aki oly bölcs betűket vésetett

a buta kőbe(...) A felhők fölött

kellett volna elfogni az örök

tündöklést! a nap arany árvizét,

tengerét! az édes könnyelműség

lepkeszárnycsókú pillanatait,

s főképp azt, melyben a mámor lakik.

Mozart hallgatása közben ébredek rá a zene és a természet egyneműségére. Valahogy úgy, ahogy ezt Szabó Lőrinc szavakba öntötte.

(...)Tavak, mocsarak

szittyói közt, szikrázó ég alatt

ma is szállok én (...)Igen, azt a testtelen

úszást, lebegést kéne, istenem,

utolérni, a könnyűt, (...) csak az örök ég

örök hajósa lenni, ahogyan

(...) valahányszor párologtat-emel

a kép, mint karmestert a pálca, mely

fuvolát zendít s kürtöt s hegedűt!

Óh, igen, a fényt, napot, a derűt,

illatok táncát, szélhalk őzikét,

s fent a kékben a habos gőzökét,

(...) félve hallgatom

Mozartot, s tűnődöm a tavaszon

vagy akárcsak a múlt nyáron

(...) és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene,

te, Mindenségé, édes üteme

a fájdalomnak, Varázsfuvola,

varázsjáték, te, tündér mámora

hitnek, reménynek: árnycsík a falon

a nagy fényben, s a szívben nyugalom

(...) az élő lomb tengerzöldje alatt,

s bölcsesség, a vidám öregeké,

amilyen azé lehetett, azé

a napórásé, ki – „Non numero

horas, nisi serenas!” – drága jó

intelmét adja, még most is, tanácsul:

„Csak derűs órát veszek tudomásul!”

Derű órája. Úgy fordulunk az élő természetet éltető Nap felé, mint a székely ezermester, Bodor Péter – 238 évvel ezelőtt, 1788. június 22-én született Erdőszentgyörgyön - vörösréz Apolló-szobra a zenélő kútja kupolájának tetején.

Tizenegy éve, 2015. június 23-án, halt meg Ajtay Ferenc földrajz-földtan szakos tanár, az Erdélyi Gyopár egykori főszerkesztője. A kolozsvári Brassai Sámuel Líceum elvégzése után, 1955-ben a Bolyai Tudományegyetem földrajz-földtan szakán végzett. 1965-ben kezdett publikálni. Első fokú tanári dolgozatát 1977-ben védte meg A Feleki gerinc és környéke földtani és természeti földrajzi viszonyai című dolgozatával. Kutatási eredményeit a Studia Universitatis Babeş–Bolyai, a Korunk évkönyvek, a Múzeumi Füzetek közölték. Több mint négyszáz cikket és tanulmányt jelentetett meg a földrajz, földtörténet, tengertan, szeizmológia és tektonika, környezet- és tájvédelem, valamint a bányászat témakörében. Tudományos ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő írásait A Hét, a Természet Világa, az Igazság, a Szabadság, a Romániai Magyar Szó és az Erdélyi Gyopár közölték. Ezek közül most egyet emelnék ki: a Természet Világa 2000. novemberi számában megjelent A kolozsvári Házsongárdi temetőben pihenő természettudósok címűt. 1991-től szerkesztője, majd 1994-től 1999-ig főszerkesztője volt az Erdélyi Gyopárnak.

Június 24. Szent Iván-nap. Egyben Keresztelő Szent Jánosnak, a magyar népdal „virágos” Szent Jánosának és az ősi fényszimbolikának közös ünnepe. János és a napfordulat együtt ünneplése az V. századtól általános. Egy forrás szerint, mi magyarok a XI. században már gyújtottunk tüzet Iván előestéjén. De már az arab és bizánci források is megemlékeznek a pogány magyarok tűzimádatáról, és a tűzkultusz a napév fordulópontjaihoz kötődő rítusok része volt. A katolikus egyház Szűz Márián kívül csak Keresztelő Szent János esetében ünnepli névnapként a szent feltételezett evilági születésnapját. Az evangéliumok szerint János éppen félévvel volt idősebb Jézusnál, születésnapja ezért került június 24-ére. János evangéliuma ilyen szavakat ad a keresztelő szájába: „Annak növekednie kell” – mármint Jézusnak –, „nékem pedig alábbszállanom” (Jn 3,30). Mindez a növekedés a téltől nyárig hosszabbodó nappalokra, az alábbszállás a nyártól télig rövidülő napokra is értendő. Bod Péter XVIII. századi leírása jelzi, hogy az ő idejében a János-nap napfordulat-ünnep jellege köztudomású volt: „Néhol kerekeket forgattak annak emlékezetére, hogy a nap immár a’ maga abrontsának felső Pontyára felhágott s megis fordult.” Dömötör Tekla hívta fel a figyelmet arra az énekbe foglalt előírásra, mely szerint az Iván-napi tüzet „négy szögre rakolták” (rakták). Ez a négyszög bizony a Nap „abrontsának”, az ekliptikának fordulópontjait jelképezi.

Június 24-én, 1890-ben, született Baktay Ervin orientalista, az indiai kultúra és művészet kutatója. Festőművésznek készült, majd orientalisztikai tanulmányokat végzett. 1926 és 1929 között Indiában tanulmányozta a művészeti emlékeket, a filozófiát, a vallást és a népéletet. 1928-ban felkutatta Kőrösi Csoma Sándor útjának főbb állomásait és emlékeit. 1946-tól a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum igazgatóhelyettese volt. Halála előtt az indiai kormány meghívására újabb tanulmányutat tett. Számos ismeretterjesztő művet, úti beszámolót és tanulmányt írt.

Június közepe, már sárgulnak a gabonaföldek.

Mai barangolásomban észrevétlen megöregedett ez a nap is. Este, hazamenőben Király Lászlót hívtam segítségül.

(...) énekelem a mélyzengésű nyarat,

mélykutak hűvös vizét,

énekelem a nyarat,

(...)ugyanúgy vág a kaszák éle,

s ölelik magukhoz

a karcsú búzászsákot cséplés után.

(...) szivárványt hordoznak az olajos gépészek

nyomai, s estefelé kezükről

színeket mosnak a Küküllőbe,

mik kibomlanak,

mint messzenyíló-terülő álmok.

Hát énekelem a mélyzengésű nyarakat,

kaszások nyarát, cséplők aranyát,

a férfias nyarakat énekelem,

és elhiszem

a végtelent, mert nem hazudok, ha

szárnyat gondolok az aratóknak,

kik feketék lettek a napban,

s elmondják este, hazamenőben,

hogy énekeltem s boldognak találtattam.

Ily nyári békességet kívánva, maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán Kelt 2026-ban, Ikrek havának utolsó napján

A természet kalendáriuma

DCCXX.

Langyos eső suhog a lombokon.

A vadgerlék szavaló-kórusa

átbúg a suhogáson. Figyelem:

milyen meleg és milyen monoton.

Öreg vagyok, s csúfolkodnak velem.

Azt búgják: Tavasz, tavasz, szerelem.

Áprily Lajos Május muzsikájának első strófájával vágok neki a hónap második hetének. Hívogatlak téged is, kedves Olvasóm: sétáljunk egyet a májusi ég alatt!

Nyolcadika Szent Mihály jelenésének napja. Legendája antik ihletésű – ő Hermész első számú örököse -, és naptári tartalmakat hordoz: a barlangjába menekülő bika magát a Bika havát jelképezi. A Bika (Taurus) a Zodiákus talán legszebb csillagképe. A Kost követi, és az Ikreket előzi meg az állatövi sorban.

1828. május 8-án született Henry Dunant svájci üzletember. 1859-ben tanúja volt a solferinói ütközetnek. Látva a sebesültek szörnyű pusztulását, létrehozott egy nemzetközi segélyszervezetet, s 1863-ban Genfben megalapította a Nemzetközi Vöröskeresztet. Magyarország 1881-ben csatlakozott a szervezethez.

Vidulj, gyászos elme! megújul a világ,

S előbb, mint e század végső pontjára hág.

Zengj, hárfa! Hallgasson ma minden reája,

Valakinek kedves nemzete s hazája;

S valaki a magyar változó ég alatt

Még a szabadságnak híves ember maradt.

Így kezdi az 1763. május 9-én született Batsányi János az 1791-ben írt A látó című poémáját. Az első két sorát ismétli végszóként is a költő. A francia forradalom eseményei végül Bonaparte Napóleon diktatúrájába torkolltak. Be jó lenne, ha a XXI. század első negyede után e mai világ ne torkollna hasonlóba.

Május 9-én, 1831-ben halt meg Londonban Torday Emil etnográfus, Afrika-kutató. Iskoláit Budapesten és Münchenben végezte. 1895-től Belgiumban banktisztviselőként dolgozott, később a belga állam szolgálatában Kongóba közigazgatási hivatalfőnöknek nevezték ki. A Kongó vidékén végzett antropológiai és nyelvészeti kutatómunkát Belgiumnak, később az angol Royal Anthropological Institut, majd a British Museum részére. Nyolc afrikai nyelvet beszélt. Embertani és néprajzi megfigyelései úttörő jelentőségűek és az általa gyűjtött tárgyi anyag is páratlanul értékes. Ennek egy részét, egy 350 darabos gyűjteményt, a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott. Az afrikai éghajlat aláásta egészségét, 1910 után Londonban dolgozott a British Museum munkatársaként. Gyűjtőútjairól számos könyvben számolt be, ezek közül néhány magyarul is megjelent: Bolyongások Afrikában – három utazás az Egyenlítő vidékén, 1923, Afrikai emlékek. Egy Afrika-kutató naplója, 1924.

Május 9. Európában ezen a napon ért véget a második világháború. E napon a fasizmus felett aratott győzelemről emlékeznek meg világszerte, mely Európában egyben A béke napja.

Jékely Zoltán a Háborúból című, 1944-ben papírra vetett versét emlékeztető figyelmeztetésül toldom ide:

Kérdezzétek csak meg a köveket:

akarták-e ezt a históriát?

Faggassátok a földet, az eget.

Kellett nekik ez az iszonyúság?

Vegyétek sorra az állatokat,

kikkel egy földön élünk idelent:

akartak-e ily szörnyű dolgokat?

Legfeljebb a hiéna mond igent.

Fogjátok vallatóra a Napot,

szólíttassák a négy örök elem,

míg mélyből-magasból ránk nem zokog

a lelketrázó, óriási NEM!

Csak néhány ember szegi fel fejét,

s habzó szájjal, dühöngő-esztelen

hörgi világgá vad feleletét:

„Igen, igen! Én akartam. Igen!”

A május 10-én, 1929-ben született Kányádi Sándor 1979-ben írta Május című nyolcsorosa is mintha valami hasonlóról szólna:

dulakodásban szétrúgott tüzek

füstje csípi a szememet

ítéletidő záporába fulladt

tüzek füstje mardossa torkomat

tehetetlen két tenyeremmel

milyen szánnivalóan

gyámoltalanná maszatoltam

valamikori elszánt arcomat

Visszatérek a természethez, talán több reményt ad.

Május derekán kiteljesedik a tavasz. Így ír minderről az 1890. május 13-án Nagyenyeden született Makkai Sándor - a Holttengerben, három évvel az első világégés kezdete után, Katona László lelkész gondolataiba rejti a szülőföldet, az élő természetet dicsérő szavakat:

(...)Virágoson egyetlen órában lett tavasz.

(…)különös, kettős érzés töltötte el, hogy biztosan csalódik a szeme, ezt a kis foltocskát vetítette oda s terítette szét az egész világon és hogy mégis igaz a látása, mert ha odamenne, úgy találná ott is és mindenütt az egész Mezőségen a földet, beborítva a zöld szőnyeg szálai közt rejtőzködő, tarkán égő virágocskákkal. Most nyílt ki hirtelen a füle is. (...)az idegen szemnek észrevehetetlen virágtengerben megszámlálhatatlan tömegű ismeretlen rovar nyüzsög, dong, zümmög, cirpel, részegen a nektártól, tobzódva a szerelmes lakodalomban, ők adják együtt ezt a végtelen kiterjedésű muzsikát, ami olyan, mintha a vér piros sejtjei énekelnének belül, mámorosan rohanva végig az erek hálózatán.

Később, ahogy a hold nagy sárga tányérja fölemelkedett a fák között, egyszerre megzendült a békák hangversenye a patakmeder, a rétek tocsogói, a távoli tavak felől. (...)Sohase volt ilyen mindent betöltő, általános ez a harcias kuruttyolásokkal, dobpergésszerű brekegésekkel meg-megszakított bánatos és andalító muzsika, mely megtelítette az egész éjszakát végtelenbe gyűrűző hanghullámaival. Megszólalt az erdő is, melyet eddig csak téli némaságában ismert. Amint a falu hangjai elcsendesedtek az éjszakában, a fülemilék csattogása kísérteties erővel töltötte be a levegőt. (...)itt versenyeznek a párjukért, bent az ember ösztöneinek sűrűjében. Babonás erdő: ki tudja, mi történik ott ilyenkor?... Talán minden, ami az egész világon csak előfordulhat. Szörnyű és gyönyörűséges dolgok, gyilkosságok és szerelmek. Ahogy hozzászokik, vagy belezavarodik a fül, - ki tudhatná, melyik az igaz? - a kín és a kéj minden hangját hallja szétáradni, onnan a fekete sűrűségből. Denevérek csaponganak izgatottan a házak körül, a toronyban sikongatnak a baglyok, ahogy közéjük lebben az erdő felől apjuk, kitágult fényes szemekkel újságolva nekik, amit ott a tündérek álarcosbálján látott. (…)László (...)szorongató veszedelmet érzett, mely betöltötte körülötte a világot s a hold ezüstdárdái hideg fenyegetéssel szegződtek a mellének. Beleborzongott a megérzés, hogy az ember, a maga egész nyomorult világával, őrületes háborújával, piszkos szenvedélyeivel s mérhetetlenül ostoba szempontjaival együtt csak utált és megvetett nyűge a természetnek, aki felett gőggel néznek el a gyönyörű fák s irtózattal bújnak meg a füvek tövén az angyali virágok. Ma, a szabadság éjszakáján minden megfeledkezett méltatlan zsarnokáról, a lelkek kiléptek rejtekükből s mindenfelől ideröpültek a virágosi erdőbe, a Mezőség csodaszigetébe, hogy megüljék az élet ünnepét, amelyből az embert kizárják bűnei és veleszületett hitványsága...

Néhány napja hallottam az első tücsköt én is. A természet békéjét üzeni, épp úgy, ahogy Reményik Sándor A tücsök birodalmában:

Már szól a tücsök,

Újra megjelent,

„Átvette csöndes birodalmát”

Oly nesztelenül, mint a május,

Virágzó almafák alatt.

Átvette birodalmát;

Ez a királyság!

A legszentebb és a legboldogabb.

Miniszterei öreg almafák,

Diófák benne a papok,

Galagonyabokrok a katonái.

Adója millió virágszirom,

Magasból mélybe pergő.

Polgára minden fűszál, falevél,

Polgárjoga: a csend,

Alkotmánya: teljes testvériség.

Zászlaja holdsugár

És címere az ég, a csillagos.

Már szól a tücsök,

Újra megjelent,

Átvette csöndes birodalmát,

Én is ez ország polgára vagyok,

És semmi másé.

Üdvözlégy, Uram, Fejedelmem,

Csendország királya, Tücsök!

Hódoljon neked ez a költemény!

Hanem figyeljünk arra az évszázados paraszti tapasztalatra is: ebben az időszakban a melegedő időjárás hirtelen hűvösre fordul, sőt sokszor fagyot is hoz, amely a sarjadó rügyeket, vetéseket tönkreteheti Pongrác, Szervác és Bonifác (május 12, 13, 14).

Idén Bonifác éppen áldozócsütörtökre esik.

Mint az Áldozócsütörtök,

Olyan lesz az időtök.

Az áldozócsütörtök (latinul: Ascensio Domini), vagy más elnevezésein Urunk mennybemenetele, áldozónap, a húsvét időpontjához igazodó vándorló ünnep, húsvétvasárnap utáni 40. nap.

Hogy milyen lesz az idő fagyosszentekkor? Megjósolhatatlan. Csak reménylem, hogy fagy nélküli. Én Áprily Májusi muzsikájának második strófájában megérkező meleg nyári zivatarra vágyom:

Ragyog a reggel. Délre már borul.

Szél bókoltatja nyírfáim sorát.

Estére rojtos felhő komorul

s dörögve ontja sűrű záporát.

Villám villantja túl a hegytarajt

s lelkembe mámort lobbant, késeit.

Hallgatom ezt a gyönyörű morajt,

május felséges mennydörgéseit.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán

Kelt 2026-ban, Ígéret havának nyolcadik napján

Kiss-Székely Zoltán: A természet kalendáriuma