www.sorsunk.net
.

Versírásra Székely János biztatgatott. Első verseimet 1975-ban az Ifjúmunkás közölte. Cseke Gábor és Lázár László próbált felfedezni. Aztán hallgatás. Hiába biztatott a székelyudvarhelyi Lőrinc József költő barátom az illyési intéssel, miszerint ki a versírást abbahagyja, az igazmondást hagyja abba, sokáig nem írtam verseket. 1997 táján érett meg bennem, hogy amit én akarok elmondani a világról, azt csak én tudom elmondani úgy. Az igazmondás(soma)t nem hagyhatom másra. Bölöni Domokosnak köszönhetem, hogy erre rádöbbentett. Azóta több-kevesebb rendszerességgel jelentek meg verseim a marosvásárhelyi Népújság Múzsa mellékletében. Következett a székelyudvarhelyi Vers és az Erdélyi Toll, az Erdőszentgyörgyi Figyelő, a debreceni Tisztás, az Átalvető, az Előretolt Helyőrség, a Hitel, a Székely Kalendárium, a Káfé Főnix, a Lenolaj, a PoLíSz. Csíki Andrásnak, az EJKE (Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület) elnökének köszönhetem, hogy 2015-ben kötetté állt össze verseim egy része.

Kiss Székely Zoltán blogja

Biológus, nyugdíjas tanár.

született 1951. január 3-án, Marosvásárhelyen.

A Bolyai Farkas Középiskolában érettségiztem 1970-ben.

1974-ben biológus diplomát szereztem Kolozsvárt. Azóta tanítok. Vándortanár vagyok: Szőkefalva, Marosvásárhely, Gyermely, Budapest, Szentendre, Vác.

1990-ben telepedtem át családommal Csonka-Magyarországra.

Kutató tanár vagyok, botanika és a biológia tudománytörténete a szakterületem. Szak- és tudomány-népszerűsítő írásokat publikálok két ország napi-, heti és havilapjaiban, tudományos folyóirataiban. Számuk ezerhez közelít. 1977-től a Marosvásárhelyi Rádió külső munkatársaként a Mikroenciklopédia biológiai szakcikkeit jegyeztem, 1989 decemberében az újrainduló Marosvásárhelyi Rádiónál a Mikroenciklopédia felelős szerkesztője voltam. 2012-től Természet kalendáriuma címmel tudomány-népszerűsítő sorozatot írok heti rendszerességgel a marosvásárhelyi Népújságban. 2017-től a kézdivásárhelyi Székely Kalendáriumban írom a hónapsorolóban cikkeimet.

Tudomány-népszerűsítő írásaimmal – József Attilát parafrazálva – egész népemet akarom középiskolás fokon taní-tani.

Amikor a Népújságban a Múzsa rendszeresen közölni kezdte verseimet, írtam volt le ezt a mondatot: Hallgattam évtizedeken át, felnőtt bennem a hallgatás. Ezt a saját magam köré épített hallgatást tördelem versekbe mindmáig. Hiszem, hogy versbéli megszólalásommal is jobbá tehetem világunkat. 

A természet kalendáriuma

DCXXI.

A hegytetőn hiún rikolt a páva,

az éjszakától félti köntösét;

az álom hűs ében-oázisába

cammognak már fáradt felhő-tevék.

Üvegcimbalmos tücskök muzsikálnak

– van a világon még szebb zenekar? –

Most kellene megállnia a nyárnak,

mielőtt még az álom eltakar.

Most kellene megállnia a nyárnak,

s torpanna bár meg az egész világ! 

Kertünkre illat-mézet trombitálnak

kórusban a pilledt petúniák.

Tücsök, cigánykám! fújjad, sose szüntesd

gyermekkorunk nyáresteli dalát,

kísérd vele pusztuló életünket,

s majd sírunkon is ezt fújjad tovább!

Lankadt szűzek, pilledt petúniák,

fujjátok ránk illatos harsonátok!

Akkor úgysem fújhatjátok reánk,

amikor majd sírunkon trombitáltok.

Szép nyári zenekar. Kilencven éve, 1934-ben, vetette papírra Jékely Zoltán. Szavával indulok eheti tudomány- és kultúrtörténeti sétámra. Tarts velem, kedves Olvasóm!

Június 14. a Véradók Világnapja. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Nemzetközi Vöröskereszttel karöltve kezdeményezte a Nemzetközi Vértranszfúziós Társaság javaslatára 2005-ben, hogy június 14-én a több vércsoport felfedezőjének születésnapjához kötötten ünnepeljük a  véradókat - számuk világszerte több millióra tehető. Az osztrák Karl Landsteiner Nobel-díjas orvos 1868-ban született.

Hat évre e születésnaptól, 1874. június 15-én látta meg a napvilágot Böchk Hugó geológus, az olaj- és földgázkutatás legkiválóbb egykori magyar szakértője. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Münchenben végezte, s lett a budapesti műegyetemen Schmidt Sándor mineralógus tanársegédje. 1900-tól a selmecbányai Bányászati Akadémia tanára lett. 1915-ben javaslatára kezdődtek meg a kőolajkutatások Egbell határában. Ez volt az első eset, amikor Eötvös-ingával sikerült kimutatni föld alatti, rejtett kőolajszerkezetet. A sikeres fúrás után 1918-tól az állami bányászati monopóliumok és kutatások központjának igazgatójává nevezték ki. Aztán jött Trianon, s a selmecbányai Akadémia Sopronba menekült. Az 1920-as években a perzsiai olajkutatásokat vezette, az Eötvös-inga segítségével hatalmas olajmezőket tárt fel. 1929-től haláláig a budapesti Földtani Intézet igazgatója volt. Kőzettani és őslénytani művei főként a Földtani Közlönyben, a Földtani Intézet évkönyveiben és a Bányászati és Kohászati Lapokban jelentek meg.

Június 17. az Elsivatagosodás és kiszáradás elleni küzdelem világnapja. E nap, 1994-ben, fogadták el az ENSZ-ben az elsivatagosodás elleni küzdelemről szóló egyezményét. Az emberi tevékenységek is okai a szárazföld, a talaj világméretű pusztulásának. A figyelmet rá kell irányítania nemzetközi összefogás szükségességére, a szárazság világméretű hatásaira. A Föld felszínének egynegyedét szárazföld borítja. A sivatagok vészjósló mértékben terjeszkednek, és egyre nagyobb a szárazság. Ma már több, mint egy milliárd embert fenyeget az otthontalanság veszélye, ami az elsivatagosodás miatt következhet be. Ez is szerepet játszik a világméretű migrációban.

És június 17-én lesz 141 éve, hogy megszületett Unger Emil zoológus, hidrobiológus. A halak biológiáját, életmódját, rendszertanát és elterjedését tanulmányozta. 1924-től 1943-ig a „Halászat” című lapot szerkesztette, ő írta az első magyar halhatározót. A főváros ostromakor szovjet bombatámadás következtében szerzett sebesülésébe halt bele Hermann Ottó és Vutskits György magyar ichtyológiai örökségének legkiválóbb képviselője.

Ugyane nap, 1927-ben született  Pusztakamaráson a Herder- és Kossuth-díjas Sütő András is.

Hadd idézzek a Meg kell maradni! esszéjéből:

„És mit tapasztaltam még? Hogy Iliescu elnök urunk sajnos tévedett, amikor a nyugati magyar emigrációt, diaszpórát példaként állította oda a román emigráció elé, mondván: a magyarok egységesek a nemzeti célokban. Sajnos, ez így nem igaz. A nyugati szórványmagyarságot is számtalan ellentét bomlasztja. Csak Amerikában 300 magyar egyesület, szövetség, kultúrközösség stb. működik. Ezek persze nem húznak 301-fele, de egységes föllépésük még messzi álom a holnap horizontján. Jóleső volt mégis tapasztalni, hogy kisebbségjogi küzdelmeink iránt az érdeklődés lankadatlan, sőt fokozódó. Ez persze nem új jelenség. Ismeretes, hogy az első nemzetközi visszhangot keltő erkölcsi-politikai megszégyenítés Ceauşescut épp New Yorkban érte a hetvenes évek végén. A világszenzációt keltő tüntetést az amerikai magyar közösség szervezte ellene.”

Aktualitását e szövegnek az adja, hogy június 20. a Menekültek világnapja. Bizony rég megfeledkeztünk arról, hogy az Afrikai Egységszervezet indítványára 1975. június 20. óta minden évben megtartották az afrikai menekültek napját, arra emlékezve, hogy 1974. június 20-án életbe lépett az egységszervezet vezetőinek megállapodása. Ehhez csatlakozott az ENSZ közgyűlése azzal, hogy ezt a napot világnappá nyilvánította. 2001-ben tartottak először e napon rendezvényeket, amikor a menekültek helyzetére hívták fel a figyelmet világszerte.

Csillog a küllő,

táncol a lőcs,

mennek az árva

menekülők.

Kuksol a gyermek,

fel se tekint,

anyja körülnéz:

hátha megint?

Bús szeme szúrón

égre mered:

nem jönnek újra

a szörnyetegek?

De, íme, csend van,

s ó, az egek!

A felhők alján végtelen szelíden

egy békességes barna sas lebeg.

Jékely Zoltán 1944-ben írta a Menekülők című versét.

No igen. Volt ilyen menekülés is. 1944-ben nagyanyám, miután 1940-ben Magyarózdról a falu kimenekítette református kántortanító nagyapámat és családját Vásárhelyre - különben nyakas nagyapám nem élte volna túl Dél-Erdélyben a bécsi döntés következményeit -, s miután 1944-ben édesapám, nagyapámmal és nagybátyámmal – a gimnázium gyorstalpaló befejezése után – frontharcossá vedlett, s TBC-s frissen tüdőlebeny-rezekción átesett nagynénémet Kolozsváron a tüdőklinikán kellett hagynia, egymaga egészen a Szemeringig menekült-terelődött; onnan tért vissza.

Aztán volt más menekülés is – 1990 előtt…

Most meg évek óta érkeznek a menekültek ...és a migránsok. És eddig elképzelhetetlen káoszba taszítják a migránsok Nyugat-Európát. A no-go zónák igenis ökológiai katasztrófa felé is sodorják a kontinenst.

Jönnek az ukrajnai magyarok is ...Meg az ukránok. Egyesek valóban menekülnek. Magyarok, és ukránok egyaránt. Aztán megjelentek a mercédeszes ukránok, Budapesten is. Olyan járgányokban feszítenek, amelyek az álom kategóriát képviselik az átlag közép-európai ember számára. Arrogánsok. Ők is menekültek.

S közben maradnak a szegények  - magyarok és ukránok hazájukban, ágyútölteléknek...

Ami ott történik – nem csak a háború, de a termőföldek kirablása (ami nem a háborúval kezdődött!), parlagra kerülése, leromlása, a GMO-növények masszív termesztése – szintén ökológiai katasztrófa felé tereli immár Kelet-Európát is.

Lenne már béke! Hallgassanak el a fegyverek. S ne fenyegetőzzön senki atomfegyverekkel.

Minap hallottam, hogy egy vén Hirosima-túlélő japán egyszerűen hihetetlennek tartotta, hogy akadnak olyan európai államférfiak, akik nukleáris fegyverek bevetésével fenyegetik egymást...

Az ENSZ? 2016 óta június 18-án ünnepelteti a Fenntartható gasztronómia világnapját. Az ENSZ állásfoglalás elismeri a gasztronómiát olyan kulturális kifejezésként, amely a világ természeti és kulturális sokféleségéhez kapcsolódik.

A világnap célja, hogy elgondolkodjunk azon, miképp kímélhetjük meg erőforrásainkat. - indokolják e nap bevezetését.

Hát igen. Persze ez is kell. De szememben ez csupán játszadozásnak tűnik. Pótcselekvésnek.

Ha meg akarjuk tartani élőnek bolygónkat, fontossági sorrendben kellene megoldani feladatainkat.

Hogy békésen és békében érkezhessen mindenki saját útjának végére.

„...helyileg is csak az »érvényes«, ami világ egészére érvényes.

Kányádi Sándor, a világköltészetnek: az értékek népek közötti megbecsülésének és cseréjének eltökélt híve…” volt. - Kedves Olvasóm, engedd meg, hogy ma Lengyel Balázs gondolatával emlékezem a hat éve, 2018. június 20-án elhunyt költőre. - „...nem csak Erdélyről és Erdélynek írt. Írt az anyaországnak, Magyarországnak és írt Európának, sőt az egész világnak.” A természet önmagába visszatérő változását, s az örök változásból kicsöppenő egyén feltartóztathatatlan, elmúlásba tokolló öregedését megfogalmazó Távolodóban című versével idézem őt:

távolra még ellát a szem

de a közeli apróságok már

a betűk is megkívánnak

félkarnyújtásnyi távolságot

és ködösül a távol is

heggyel az ég egybemosódik

és kezded el-elhagyogatni

fontosnak vélt vinnivalóid

süllyedőben emelkedőben

látod a foszló láthatárt is

osztogasd szét amid maradt

ingyen is átvisz ha ki átvisz

s hátra ne nézz kiket szeretsz

a maguk útján nem utánad

mendegélnek akaszd a fára

üresen maradt tarisznyádat

Maradok kiváló tisztelettel, s békességgel:   Kiss Székely Zoltán

Kelt 2024-ben, Szent István hó idusa előtt egy nappal

A természet kalendáriuma

DCXI.

Tegnap még nyarat idéző hőség, ma mord fellegek hajtotta eső, tegnap Szahara pora pergett az égből, ma hideg esőcseppek kapták össze az autó ablaküvegére rárakódott leheletfinom szemeket. Belépője áprilisnak idén bolondosságát vallotta meg. Tegnap kígyót, gyíkot előcsalogató meleg, ma fázósan összerezzenő ideje korán nyílt virágok sziromhullatása.

A kígyó felsiklott a sziklán,

eltűnt, a rom rejtette el.

A kígyó felsiklott a sziklán

és nem maradt utána jel.

A pisztráng megvillant a habban,

hullt lepke küzdött a habon.

A pisztráng megvillant a habban

és nem maradt utána nyom.

A sólyom átnyilalt a kéken

és néha villant, mint a hal.

A sólyom átnyilalt a kéken

s mögötte nem maradt vonal.

Én nem vagyok se hal, se kígyó,

az eget úszva nem szelem.

Én nem vagyok se hal, se sólyom -

És nem marad jelem.

Bibliásan. Áprily Lajos szavakba rejtett zenéje, muzsikába zárt csöndje.

„Csupán utal a minden szóban ott rejtező titokra." – írja a Hol járt a dal? című versciklusáról (ennek első darabja ez a vers) Nicolae Balotǎ.

Bár költészetében, számos öregkori sírversében ott az elmúlás, de maga a halál árnyékba húzódik. A kérdés: mi magunk mik vagyunk? Sikló? Pisztráng? Sólyom? S hol marad nyomunk?

A 377 évvel ezelőtt, 1647. április 2-án született Merian Maria Sibylla nyomát keresem. (Akár Áprily Aletta van der Maet nevét a tavaszi Házsongárdban…) A német természetkutató, tudományos illusztrátor 13 évesen festette le először az általa gyűjtött növényeket és rovarokat. Három könyvet adott ki növények metszeteivel: 1675-ben, 1677-ben és 1680-ban. S a rovarokat tanulmányozta, illusztrálta fejlődésük minden egyes szakaszát. Az egyik első tudós, aki közvetlen közelről figyelte meg azokat. Számos, korábban nem ismert állat- és növényfajt fedezett fel. A pillangók és molylepkék általa létrehozott osztályozási rendszere ma is releváns. A növényekre azok bennszülött nevét használta, így ezek terjedtek el Európában is. Munkásságát csak a XX. század utolsó éveiben ismerték el. Növényeket, ábrázoló rajzait ma közkedveltek. De rajzolt pillangókat, trópusi bogarakat, békákat. És kígyókat is.

Az akár két méter hosszúra is megnövő kaszpi haragossiklót (Dolichophis caspius) választotta 2024-ben az év hüllőjének a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya.

Méltán nevezik haragosnak. Ha sarokba szorítják, gyakran fordul szembe támadójával. A 2 méter hosszú kígyó vastagsága elérheti egy női csukló kerületét. Megjelenése impozáns, viselkedése merész, de ezüstösen fénylő barnásszürke alapszíne jól elrejti az élőhelyét jellemző fűben. A hátpikkelyei közepén húzódó szalmasárga csíkok tovább segítik rejtőzködését a száraz fűavarban. Nagy barna szemei vannak. Feje teteje mogyoróbarna, torka fehér, oldalt sárgás- vagy rozsdavörös foltokkal, hasa halványsárga. Magyarul sokáig csak haragos sikló névvel illették. Ekkor a tudományos neve is Coluber jugularis caspius volt. A névváltozást részben az új, DNS-re alapozott törzsfejlődéstani vizsgálatok indították el: az európai haragossiklók több önálló törzsfejlődési ágon szétszórtan helyezkednek el. Ezek az ágak új nemzetségneveket kaptak, ma már ismerjük a köztük lévő leszármazási/rokonsági viszonyokat.

Korábban nevezték csíkos vagy ugró siklónak is. A csíkos elnevezés a testének és farkának felső részén futó pikkelyek szalmasárga csíkjaira utal, amelyek a farkon álló helyzetben is, de a testen gyors sikláskor az emberi szem számára folyamatos csíkká olvadnak össze. Az ugró jelző abból fakad, hogy meglepve legtöbbször nagy lendülettel nekiiramodik, szinte felpattan vagy a támadója irányába vagy az ellenkező irányba.

Viszonylag nagy rokonsága van. De ez a faj áll a legtávolabb az eurázsiai és afrikai rokonaitól, a többiek közelebbi rokonai egymásnak. Európában több haragossikló-faj is megtalálható. Közös tulajdonságuk, hogy szemük nagy, nappal aktívak, zsákmányukat aktívan keresik, és nagy sebességgel vadásszák le. Ha megfogják őket, mindannyian gorombán harapnak, de méregfoga egyiküknek sincs, és az embernek jelentős sérülést nem tudnak okozni.

A sárgászöld haragossikló az Appennini-félszigeten, Dél-Franciaországban és a Pireneusokban honos. A balkáni haragossikló a Balkánon mindenütt él, a horvát tengerparton gyakori. A kis-ázsiai nyakörvös haragossikló rendkívül karcsú, gyíkokkal táplálkozik. A díszes haragossikló Arábia nyugati hegyvidékein él. Az ázsiai haragossikló a Közel-Keleten és Kis-Ázsiában honos.

A kaszpi haragossikló délkelet-európai elterjedésű kígyó megtalálható a Balkán-félszigettől egészen a Krím-félszigetig. Elterjedésének északnyugati határát a Pannon-medencében éri el. Ma kevés populációja ismert a Kárpát-medencében.

Sok táplálékra van szüksége. Szinte minden gerinces állatot elfogyaszt, amelyet el tud ejteni, és le tud nyelni. Zsákmányol gyíkokat, más kígyókat, madarakat, kisebb emlősöket, elsősorban rágcsálókat. Anyagcseréje meglehetősen gyors, így sok zsákmányállatot kell elejtenie, ehhez pedig nagy vadászterületre van szüksége. Egy-egy példány több hektárnyi területet jár be rendszeresen, és a törzshelyétől fél kilométernél messzebb is elkódorog, de mindvégig tisztában vannak vele, hogy van, agyában a környezetéről részletes térképpel rendelkeznek. Kiterjedt otthonterületük részleteit az évek során tanulják meg. Ezért élőhelyük átalakításakor hiába is telepítenénk át őket, az új, számukra ismeretlen helyen valószínűleg elpusztulnának. Gyakran menekülnek bokrokra, vagy fákra, de a fákra fészket rabolni is felkúsznak. A fiatalok esznek egyenesszárnyúakat is, de főleg gyíkokkal táplálkoznak.

Március közepe után bújnak elő sziklákba vagy a löszfalakba benyúló fagymentes üregekben eltöltött hibernációjukból. Nászuk április második felében kezdődik, és eltarthat a nyár elejéig. A hímek gyakran küzdenek egymással a párzás jogáért. Ez a sok más kígyónál is ismert „kígyótánc”. Testüket egymásba fonják, és így haladnak egymás mellett, miközben testük elülső harmadával lökdösődnek. Mozdulataik néha kecsesek, a következő pillanatban azonban hatalmasat taszítanak egymáson, és hirtelen nekiiramodnak. A harc nem jár komolyabb sérüléssel, és addig tart, amíg egyikük fel nem adja. A nőstény nyár elején üregekbe rakja le 5-12 pergamenhéjú tojását, amelyből a körülbelül 30 centiméteres kis kígyók augusztus végén, szeptemberben kelnek ki, és kezdenek hozzá teljesen önálló életükhöz.

A kaszpi haragossikló már nagyon régóta ritka hüllőnk. Élőhelyeinek többsége mára feldarabolódott; okai a szántóföldi gazdálkodás előretörése, a nagyvárosok terjeszkedése. Sokuk a közutakon autókerekek alatt végzi. A települések közelében nagy veszélyt jelentenek rájuk a házi macskák, kutyák. És az ember.

Meghalt. De vajjon élsz te s élek én?

Gyermekkoromban gyakran láttam ezt:

dorongjával egy-egy szilaj legény

a legelőn kígyót ütött. A test

zúzott fejjel feküdt a fű között.

De mozgott még és fel-felütközött,

tekeredő, torz hurkokat vetett

s vonaglott, rángatódzott, reszketett,

míg elhervadt a fény a fák fején.

Meghalt. De vajjon élsz te s élek én?

Kegyetlen pillanatfelvétel – a haláltusáról. A vers Áprilyé. Kis unokájának halála hívta elő tollából az Annának hívták versciklust, s ennek 10. darabja e vers.

A haragossiklók helyzete igen elkeserítő. Ha legalább az élőhelyüket megkímélnénk, még képesek is lennének elviselni bennünket a közvetlen közelükben. Meglepő módon, egyes élőhelyeiken hozzászoknak az ember és a sétáltatott kutyák jelenlétéhez, úgy, hogy hatalmas termetük ellenére képesek csendben rejtve maradni előlünk. Mindazonáltal, ha nem teszünk többet a még megmaradt élőhely-foltjaik megőrzéséért, ez a faj hamarosan le fog kerülni hüllőink listájáról. Kár lenne érte.

Az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2011-ben kezdte meg haragossikló-védelmi programját. Az élőhelyek feltérképezése mellett a siklópopulációk monitorozását és egyes haragossiklók rádió-nyomkövetéses vizsgálatát végezték. Ez utóbbi vizsgálatok felkeltették Jane Goodall neves főemlőskutató és természetvédelmi aktivista érdeklődését is, aki maga engedte szabadon az azóta nevét (Jane) viselő első nyomkövetővel ellátott siklót a Kárpát-medencében.

Zord kép, hűvösülő áprilisban? Oldjuk fel ezt az első áprilisi sétánkat szintén Áprilyval. Biztatás négysorosát 1966. április 4-én vetette papírra:

Hagyd ott a várost. Csend-övembe jöjj,

hagyd ott az ingerült és hetyke szókat.

Itt fákat, felhőt, forrást üdvözölj,

s hallgasd a zengő, mámoros rigókat.

Erre biztatlak én is, kedves Olvasóm, s maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán                                         Kelt 2024-ben, Szelek havának ötödik napján

A természet kalendáriuma

DCXIV.

Ebben a Nyárádra lassan lejtő Kertben,

hol jelentéktelen jövőre nyílnak

a petrezselyem- és murokernyők,

őszintén eltöprengek magamban.

Itt szabadabban szívja a levegőt tüdőm,

mint a rókafarok uralta Városban,

a kombinát fölött, a Maros bal oldalán.

Ide ritkábban fújja fojtó füstjét a gyár.

Szórják már sziromfelhőcskéiket

a veteményeskertek növényei,

az ágyások földjére, meztelen

talpam alá virágszőnyegnek.

Megáll a lábam az ágyás árkában,

ott ahol az árnyék nyirkosságot

és hűsséget kölcsönöz a földnek,

ahol leragad a virág-konfetti vihar,

hogy aztán a frissen kaszált réten

óvakodjak előrébb a régfelhagyott

vasúti töltés felé - ahol már rég

nem pöfög a keskeny nyomtávú -,

kerülgetve a nagyobb fűcsonkokat,

amelyekbe így is belel-belelépek.

Szisszentő szúrásuk szinte jólesik.

A vers címe az lenne, hogy Murokországban április végén. A szöveg vége ugyan kikandikál már a májusba. De még inkább április ez: szirom-konfetti özön, mely eső után megtapad az ágyások árkaiban. Fennebb, a Bekecsen, s tova a Görgényben s a Hargitán fenyőport lebegtet a nagy zápor utáni alig meglendülő szellő. Pollenszemek milliárdjai apró kettős légzsákjaikkal lesik az ihletett pillanatot, hogy becsusszanjanak egy-egy termős tobozlemez vékonyka nyílásán, hogy elérjék a magkezdeményt. Millióból ha egynek van ilyen szerencséje. A többi majd lassan leül fűre, gallyra, csupasz földre. Mekkora pazarlása ez a természetek! - De lám, bevált módszer, régvolt világból, amikor még beporzást végző rovarok – távolról sem csak méhek, de szúnyogok, lepkék, legyek, bogarak – íz, szagló, s látó-szerveiket nem ingerelték a nyíló - akkor még nagyon egyszerű felépítésű – virágok.

Hanem ha nem mozdul a levegő a fenyőerdő fölött, az első zápor, magával ragadva a levegő megannyi apró légzsákos zsonglőrjét, hirtelen pöttyös aranysárgára festi a fenyőerdő alját. Ha nagyobb a zápor, akkor a kis erecskék partjain hagyja barnába sötétülő nyomát a sok hetyke legénynek.

Ebből az édeni sétakertből lépek tovább, kedves Olvasóm, hogy néhány tudománytörténeti adalékkal dúsítsam e jegyzetet. Kedves tartja? Hát jer velem!

Majdnem elfeledett tudósra emlékezünk április 27-én. E nap, 1903-ban született a kiemelkedő tudású farmakológus, ifj. Jancsó Miklós Kolozsváron. Édesapja is orvos volt, neves belgyógyász és bakteriológus. Az ő élete már a Trianon után Szegedre költözött Ferenc József Tudományegyetemhez kötődött. A szegedi gyógyszertani intézet vezetőjeként főkén a kemoterápiás kezelések hatásmechanizmusának feltárásával foglalkozott. 1940-ben professzor Szegeden, később Kossuth-díjjal és akadémiai tagsággal ismerték el munkásságát. 1966. április 16-án halt meg Szegeden…

256 évvel ezelőtt, 1768. április 28-án indult el Hell Miksa és Sajnovics János Bécsből a dán király meghívására a Norvégia északi partjainál fekvő Vardő szigetére, hogy onnan figyeljék meg 1769-ben a Vénusz áthaladását a napkorong előtt. Az expedíció során a Skandináv-félszigeten rendszeres meteorológiai és földmágneses méréseket végeztek. Hell meghatározta a közepes naptávolságot. Ez volt magyar tudósok első tudományos északi expedíciója.

Április 28-án, 1897-ben született a televíziós képcső kikísérletezője, Tihanyi Kálmán, aki már az 1926-ban szabadalmaztatja a televíziós adó-vevő rendszert. Ő volt az első, aki a képfelvevő csőnél toldalékcsövet alkalmazva lehetővé tette a képoldal pásztázását. A harmincas évek elejétől a televízióval irányított robotrepülőgép fejlesztésével foglalkozott az angol légierőnél, majd az olasz haditengerészetnél.

Április 29-én, 1895-ben született a televíziózás megteremtésének másik magyar úttörője,  Nemes Tihamér. Az ő nevéhez fűződik az első hazai katódcsöves képbontás és -visszaalakítás kidolgozása, később a színes televíziózás, már 1939-ben. Ezek megvalósítására Magyarországon a műszaki feltételek hiánya miatt nem került sor. Később az emberi szervezet és a gépi szerkezetek közötti analógiákat kutatta.

Április utolsó napján, 1437-ben, született Thurzó János, a magyar bányászat első név szerint ismert, európai hírű műszaki fejlesztője (Nagybányán lelte halálát 1508. október 10-én.) Rómában és Páduában tanult. Tudásszomjára és talpraesettségére jellemző, hogy Velencében süketnémaságot színlelve leste el a réz és ezüst szétválasztásának tudományát – ekkor fordult érdeklődése a bányászat és ércfeldolgozás felé. Az 1470-es években Krakkó, majd Zólyomlipcse közelében létesített kohóművet. 1475-ben szerződést kötött hét Garam-menti bányavárossal vízemelő gépek felállítására. A megállapodást maga Mátyás király hagyta jóvá és felhatalmazta Thurzót, hogy az ország más bányáiban is telepítsen vízemelő gépeket. Thurzó 1490-ben Corvin Jánostól megvásárolta a Besztercebánya rézbányáit, majd Nagybánya környékén is terjeszkedett. Ulászló király 1498-ban körmöci főkamaragróffá nevezte ki. Bányái 1495 és 1504 között 190 ezer mázsa rezet és 18 ezer kg ezüstöt termeltek, termékeit Lengyelországba, Oroszországba, a német fejedelemségekbe, Portugáliába is szállították. Georgius Agricola De re metallica című, 1556-ban megjelent világhírű könyvében, az egyik első műszaki szakirodalmi forrásban, név szerint említi Thurzót, a besztercebányai üzemet ábrán mutatja be, részletes magyarázattal.

A Magyar Méhészek Egyesületének kezdeményezése, hogy 1994-től április 30-án ünnepeljük a Méhek napját. A méhkirálynő vélt képessége, hogy „szüzen” ad életet újabb rovarnemzedékeknek, már a háziasítása előtti időben foglalkoztatta az embert. Eleink az anyaság szimbólumának tekinthették a méhanyát: ezt tanúsítja méh szavunk két jelentése, illetőleg a lép és méhlepény elnevezések közös eredete. Az ógörögöknél a tavasz-istennők háziállata lett és Erósz  attribútuma. A keresztény kalendárium is tavaszjelképnek tekinti. - írja Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában.

Ő írja azt is, hogy a latin Maius hónapot Ovidius szerint a meglett korúak (maiores) tiszteletére nevezték volna el. Valószínűbb azonban, hogy a régi római Maia istennő vagy férfi párja Maius volt a névadó. A görögöknél Maia a pleiászok egyik csillaga volt, Zeusz szeretője, és Hermész (a latin Mercurius) anyja. A görög maia „anyácskát”, „dajkát”, „bábát”, a dór nyelvjárásban „nagyanyát” jelentett, neve magának a Nagy Istennőnek egyik megszólítása volt. Maia a növekedés és a szaporulat felett bábáskodott, s a május valóban a növekedés hónapja. Bizonyos értelemben.

Május. Rózsálló reggel. Remény, ígéret, harmat.

A szélbe fütyörészem a hajnalos vigalmat.

Kószálni jött ma kedvem: apostolok lovára

kapok s vaktában érek egy messzi kis tanyára.

A kakas még az ólban pitymallatot rikongat,

az égbe fúrt pacsirta fittyet hány éji gondnak,

dalától messze rebben bimbóról bánat, szender.

A ház előtti kertben a kis padkán egy ember.

Apokaliptikus, vad formája és nézése:

a félszemére vak és helyén gödör van vésve,

haja nyíratlan, félősz, bozontos, mint szakálla,

bakancsa és kabátja dróttal van összezárva.

A reggelt ráköszöntöm, mert testvér-mód kíváncsi

vagyok sorsára s kérdem: Mi jót csinálgat, bácsi?

Zord, bömbölő beszéde minden zugot betölt:

„Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!”

Nagy kert. S amerre nézek, száz rózsa rózsa hátán,

ráfutva fára, falra, ribizkén ül, salátán,

vad összevisszaságban, befonva minden ösvény,

s bimbó bomol belőlük özönnel, egy se fösvény.

Közöttük ül, szemezget e félszem, félig őrült

s beszélni kezd, lemetszve egy vadhajtást a tőrül:

,,... Az Élet mosolyogva száguldott hajnal-hintón,

harmatja, csókja égett minden új ember-bimbón:

s diplomaták, bitangok öt évig kaszabolták

ágyékok szép vetését... a földet letarolták...

fiam, szemem kilőtték... s mit elrontottak ők:

vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!

Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld! Megdöbbentő Mécs László egy évszázada, 1923-ban írt versének béke-vágy aktualitása. 

Most konferenciáznak a nagy szélhámosok,

hogy csírában megöljék, mi újra él, mozog...

S míg lakomákon dőzsöl, ki milliókat ölt:

vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!''

Testvéri szánalomból a szívem rádorombol:

Bátyám, én lelket oltok az evangéliumból,

midőn kobzom jóságos zenéjű verset költ:

vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!

Vadócba rózsát oltani – ez lenne a feladat. Lett légyen az rózsa-szemzés vagy gondolat-rügy. Én is így próbálok tenni, s erre bíztatok mindenkit. Maradok kiváló tisztelettel minden emberség-oltó iránt:

                                                 Kiss Székely Zoltán

Kelt 2024-ben, a Szellemi Tulajdon Világnapján

A természet kalendáriuma

DCXVII.

Kész a világ,

Feszült, ünnepi várás

Tereng felette.

Halotti csend. Csak néha néha

Sóhajt az Isten lelke.

(...)Fényesség nélkül oly sivár az élet!

Nagy Alkotónk, oh mondd ki szent igédet

Legyen világosság!…

(...)És felharsan az egek harsonája

S a végtelennek zsolozsmája zendül

Zsibongva, zsongva…

És nagy szavát az Ur – kimondja!

Pünkösdi várakozás. 1924-ben, éppen egy évszázada írta le ezeket a sorokat Szatmáron, az akkor 17 éves Dsida Jenő. Trianon után. 

Mára a csíksomlyói várakozás egy egész nép számára az összetartozás fájdalmasan szép pillanata: a pünkösdkor virradó a kelő napba Babba Máriát belelátók ünnepe. Nincs még egy ilyen nagyszabású ünnepe Pünkösdnek az egész világon.

Mindez természetmegújulás is: a tavaszvég ünnepe. A gyümölcsfák már elvirágoztak. A gabonaföldek növényei már szárba szökkentek. A lombhullató erdők alja már lassan áldott félhomályba leng át.

De az alhavasi réteken még csak most nyílik ezernyi virág.

És nyílnak a pünkösdi rózsák.

E pünkösdi rózsa

Kihajlott ez útra.

Nekem es kihajlott

Szekeremnek rúdja.

Így kezdte Kallós Zoltán mikrofonja előtt 1964-ben Klézsén hosszú-hosszú éneket Lőrinc Györgyné Hodorog Luca.

A természet rendje szerint Pünkösd a nyár bevonulásának ideje. A hegyekben most történő természetvarázslatról írta volt Áprily Lajos:

(...) Hajnal felé a harmatos homálynak

pünkösdi rózsa-szirmokat dobálnak.

        De mi is a pünkösdi rózsa?

Népünk több őshonos Kárpát-medencei növényt illet ezzel a névvel. Egyetlen közös tulajdonságuk, hogy éppen most nyílnak. A labdarózsát (Viburnum opulus ’Roseum’) vagy az erdélyi havasszépét (Rhododendron myrtifolium) is e névvel illették.

A korán virágzó fahéjillatú rózsa (Rosa cinnamomea), a virágok virága, a „florum flos” piros színével érdemelte ki, hogy Krisztus virága legyen.

A pünkösd egyik neve a középkorban olasz és spanyol területen Domenica rosata. - írja Dömötör Tekla a Naptári ünnepekben - E napon rózsával díszítették, rózsaszirmokkal hintették be a templomokat.

Az Ómagyar Mária-siralom őrzi a magyar rózsakultusz első emlékét, a még akkor vallási értelemben vett virágéneket:

(...)Világ világȧ,

virágnȧk virágȧ,

keserűen kínzatul,

         vos szëgekkel veretül!...”

A havasi rétek sárga virágcsodája, a zergeboglár (Trollius europeaus) magashegységi réteken júniusban virágzik, s így történt, hogy hegyi pásztorok adták neki a pünkösdi rózsa nevet.

Végül a bazsarózsa. A Paeonia officinalist fontos gyógynövényként ismerték már az ókori görögök. Ott volt már dísznövényként a parasztkertekben évszázadok óta, de pünkösdi rózsa névvel - elsősorban a rózsaszín virágúakat – a múlt század eleje óta illetik.

Mi is tehát a pünkösdi rózsa?

Válaszoljon rá a „legilletékesebb”, egy 1832-es világi virágének:

Nem anyátúl lettél,

Rózsafán termettél,

   Piros Pünköst napján

Hajnalban születtél.

Orcád rózsái

         Ha közel volnának.

     Égő szívem mellé

        Tűzném bokrétának.

  

Hanem a legőszintébbek a gyerek – vagyis hát a nekik tulajdonított versek:

A pünkösdi rózsa

Kihajlott az útra

Én édesem, én kedvesem

Szakajts egyet róla.

Lám én szakasztottam,

El is hervasztottam.

Milyen ősi őszinteség csendül ki e sorokból!

Igen ám, de utána azt énekli a kisfiú:

Tejbe-vajba fürösztöttem,

El is szalasztottam.

Ejnye, ez mintha panasznak hangzana. Miért is szalasztotta el? Mert (túlságosan) becézte, óvta?

Szentesegyházán – talán éppen Haáz Sándor gyermekfilharmónikusai is - így éneklik a Pünkösdi rózsa kihajlott az útra utolsó két strófáját:

Egyet szakasztottam,

                                                                                     El is szalasztottam.

Akit szeretsz, kis menyecske,

Akit szeretsz kapd el.

Sőt! A páros forgás versszaka már nem csak biztatás, de párosító:

Ezt szeretem ezt kedvelem.

Ez az én édes kedvesem...

És egy újabb (látszólagos) logikai bukfenccel zárva:

Állj ki, akit szeretsz, zárd ki

Akit szeretsz zárd ki.

Honnan is, miből is? Már meg sem próbálom megfejteni.

És mégis az az érzése az embernek, hogy valami ősi tudást hordoznak ezek a sorok. Ősi tudást, amit ma már csak a gyerekek… Nem, nem értenek.  Éreznek!

Így, pünkösd adventjében mindazoknak, akik Krisztus nevét vallják, várniuk, őrködniük és imádkozniuk kell egy szívvel, egy lélekkel. El kell simítaniuk minden nézeteltérést, hogy egység és egymás iránti gyengéd szeretet hassa át az egész közösséget. Akkor erős, komoly hittel mondott imáink együttesen hatnak. Akkor türelemmel várhatjuk és remélhetjük ígéreteinek beteljesítését.

Késő volt, mentem haza, lelkem

az elmúlt nappal küszködött,

mentem, mogorván, kimerülve,

a kertek és villák között,

nem is én mentem, csak a lábam

vitt a fekete fák alatt,

két lábam, két hű állatom, mely

magától tudja az utat.

S egyszerre a májusi éjben

valami hullám megcsapott:

illatok szálltak láthatatlan,

sűrű és nehéz illatok,

a lélegző, édes sötétben

szinte párolgott a világ

és tengerként áradt felém az

orgona, jázmin és akác.

Láthatatlan kertek mélyéből

tengerként áradtak felém,

nagy, puha szárnyuk alig lebbent

és letelepedtek körém,

a meglepetés örömével

lengették tele utamat

s minden gondot kifújt fejemből

ez a szép, könnyű pillanat.

S mintha élt volna, minden illat

külön megszólalt és mesélt,

ittam a virágok beszédét,

a test nélkül szerelmes éjt;

a rácson kísértetfehéren

áthajolt hozzám egy bokor

s úgy töltött csordultig a lelke,

mint szomjú palackot a bor.

És részegen és imbolyogva

indultam nagylassan tovább,

s új tenger dőlt a szomszéd kertből,

új bokor az új rácson át,

s az illattól már illatos lett

tüdőm és szívem és agyam,

egész testem elnehezült

s azt érezte, hogy szárnya van.

Szabó Lőrinc Májusi éjszakai vallomásával indulok én is pünkösd felé.

Hogy értem haza, nem tudom már.

– A gondom ma se kevesebb.

De azóta egy kicsit újra

megszerettem az életet,

s munka és baj közt mindig várom,

hogy jön, hogy majd csak újra jön

valami fáradt pillanatból

valami váratlan öröm.

Május 18. 1997. óta Múzeumi Világnap. A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának 1977 májusában az UNESCO égisze alatt Moszkvában megtartott XI. konferenciáján határozták el megünneplését.

Az idei pünkösd-vasárnap – május 3. vasárnapja - az idén egyben a Madarak és Fák Napja. 1902. május 19-én, Párizsban egyezményt kötöttek az európai államok a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon először a madarak és fák napját, amelyet az 1906. évi I. törvénycikk szabályozott. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő: évente egy napot a népiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy a tanulókkal a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertesse. Amihez hozzátartózik a fák s más növények ismerete is.

Egy rendezett kert, valami öt-hat holdra terjedő, nem sorba, de szabályosan csoportokba ültetett gyümölcsfákkal, amiknek ágait földig húzza édes terhük. Aranyló, pirosló gyümölccsel rakva alma- és körtefák; a szilvafák minden faja, mintha rózsa- vagy liliomcsokor volna a ragyogó gyümölcstől; a fűben a láb előtt terítve hever a lehullott fölösleg fölszedetlen. Közbe egész bozótot képez a málna, ribiszke és köszméte, s a terebély fák hézagait aranyszínű lecsüggő gyümölcságaival tölti be a cidoni alma, a birs.

Ösvény nincs a gyümölcsfa-labyrinthban; fűvel van a fák alja benőve egészen.

Hanem ahol a fák közül kilátni, ott egy virágos kert hívogat a közelebb jövésre, az is csodálatos mezei virágokból összegyűjtve, miket a szokott kertekben nem találni, a sötétkék csengettyűkék csoportjai, a selyemtermő krepin fényes gubanctokja, pettyes turbánliliomok; az álkörmös vérfűrtei, a gyönyörű ophrisok pillangótermő virágaikkal, valami csudálatos úton kerti virággá nemesítve, tanúskodnak emberi lény közellétéről.

Jókai Mór utópiája az ember gondozta kertről: Az aranyemberben így írja le A „Senki” szigetét.

Tévedés ne essék! Az emberpalánta vadon, Isten kertje is csodákat rejt. Legyen az havasi rét, sűrű fenyves, vagy akár az Erdélyi Mezőség akármely nyugton hagyott tava.

A moszatok és véglények munkája itt is csak előkészíti a nagy vegetációt. (...)egy nyár folyamán körülbelül egy centiméterrel növesztik meg az iszapot. (...)egy emberöltő alatt méteres rétegek képződhetnek. (...)Hínár, vízilencse, nád, káka, zsombék, vízirózsa, számtalan közismert szép vízinövény telepszik meg a rothadó iszapban, belőle él, benne ver gyökeret s ha maga elenyészik, ugyancsak iszappá válik. (...)zsombékos rétek, nádasok, savanyú füvekkel benőtt lápok foglalják el a tó helyét, közöttük egy-egy mélyebb tócsával. Aztán felnő a füzes, sok mindenféle bokrával, fűvel és virágos növényekkel, fűzfaliget képződik, végül savanyú rét, aztán nyárfaliget s erdő foglalja el a betemetett tó helyét. - írta A Kárpátok is el fognak tűnni című esszéjében az éppen 150 éve, 1874. május 20-án született Francé Rezső botanikus, egykor népszerű szakmai könyvek szerzője. - Vagy tőzeglápnak marad meg évezredekig a holt tó, mert a tőzegmoha nagy zsarnok, nem tűr meg más növényt maga mellett. Ahol egyszer a tőzegmoha gyökereivel befonta az iszapot, ott a tőzeg évmilliókig is megmarad, elszenesedik s megvárja, amíg fel nem használják tüzelőanyagnak. A hűvös vízből így lesz az ellentéte, a melegítő kőszén.

            Maradok kiváló tisztelettel:

                          Kiss Székely Zoltán                          

Kelt 2024-ben, Pünkösd havának 17. napján, 117 évvel Dsida Jenő születése után

A természet kalendáriuma

DCVIII.

Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva.

Indulnak már a tüzérek messze a határba.

Március tizenötödikén manapság ez a dal szabadon szárnyalhat szerte a Kárpát-medencében. 1990 előtt – ha népdal versenyeken igen, ott is ritkán, máshol sehol – közönség előtt nem csendülhetett fel.

Ma? Bár lennének annyira tömegeket megmozgató alkalmak: március 10., március 15., március 19… Mint 1990 körül.

Ágyú harangok rezéből. De honnan ez a jó ágyúcsőhöz egykor nélkülözhetetlen fém. Az ágyúcső készítése a harangöntésből alakult ki, kezdetben harangöntők készítették őket. Idővel a két mesterség különvált. A cső anyaga először bronzból, majd sárgarézből, később vasból készült, a XIX. század második felétől pedig acélból.

Maradjunk ma a réznél! Az ELTE Ásványtani Tanszéke által megszervezett szavazáson a 2024-es év ásványkincse a rézérc lett.

Hanem tévedés ne essék, a termésrézen kívül – ami csak Cu elemből áll – még kilenc rézércet ismer az ásványtan. Többnyire kénnel vegyülve vagy oxidálva jöttek létre. A réz azon kevés elem közé tartozik, melyek a természetben elemi állapotban megtalálhatók. Kristályos formában ritka…

A legfontosabb rézérc a kalkopirit (réz-ferroszulfid, CuFeS2). Négyzetes rendszerben kristályosodó szulfid ásvány. Többnyire halmazokban, ritkán kristályos formában jelenik meg, ekkor tetraéderszerű, vaskosan kristályos, felülete rostos és irizál, gyakran ikresedik. Neve a görög khalkosz (= réz) és pyr (= tűz) szó összetételéből származik. Keménysége: 3,5-4. Színe: zöldessárga-rézsárga. Elméleti réztartalma: 34,6%. Ez a leggyakoribb rézérc ásvány, az utómagmás és az üledékes folyamatokban egyaránt keletkezik. Hasonló ásvány: a sötét színű markazit, pirit, termésarany. Telepszerű előfordulásai nagy mennyiségben találhatók Erdélyben Kisbányán. De nagy mennyiségben bányászták Balánbányán is. Manapság a spektroszkópia lehetőségeinek felhasználásával próbálják kideríteni, hogy a balánbányai kalkopirit alapanyagul szolgálhatott-e a székelyföldi bronzleletek esetében.

De hogy Gábor Áron rézágyúiban benne van a Keleti-Kárpátok kalkopiritjének reze, amely egyszer haragok ércébe ötvöztetett, hogy aztán újraöntve ágyúcső legyen belőlük – bizonyosság.

Nehéz a rézágyú, felszántja a hegyet, völgyet,

Édes rózsám, a hazáért el kell válnom tőled.

Véres a föld, magyar huszár vére folyik rajta,

Csak még egyszer gondolj vissza szép magyar hazádra!

Anyám, te jó lélek, találkozom-e még véled?

Holnapután messzi földre, hosszú útra kélek.

A közismert népdalt első alkalommal Mathia Károly Csíkszentdomonkoson vettette papírra s kottázta le, 1941-ben, egy tizenkét éves legény énekelte el. A hagyomány szerint a szabadságharc idején keletkezett. A dallam elemzése alapján Tari Lujza népzenekutató a dal keletkezését jóval a szabadságharc utánra, a XX. század elejére teszi. Jagamas Károly szerint műdalból eredhetett, de eredetije nem ismert. A dallam mára a magyar népzene minden régiójában majdnem egységes. Táncoltak is rá: lassú vagy középgyors csárdást.

Mindezek mellett, nekünk, erdélyieknek, ez (is) a ’48-as szabadságharc.

Igaz ugyan, hogy az első három ágyúcsövet még vasból öntötték Bodvajon, de a sepsiszentgyörgyi 4 és a kézdivásárhelyi 63 ágyúcső már sárgaréz ötvözetből öntődött.

Tehát: nehéz rézágyú.

És ránk marad a nehéz márciusi örökség.

Éljünk vele emberül!

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán                          Kelt 2024-ben, március idusán

(Rövidített szöveg)

Természet kalendáriuma


DCVII.

Álltam tavaszsugáron ég alatt,

Kelő vetések zöldje tarkitotta

Az új életre ébredő vidéket;

Fejem fölött egyhangú károgással

Gyors szárnyalású varjúhad repült

Észak felé.

                      Az erdő hallgatott.

A természetnek nem volt bája még,

De már a mennybolt fényes tükörében

Halvány mosollyal nézdelé magát,

Mint rózsatestét a gyermekleány.

Álltam tavaszsugáron ég alatt.

A szívem mélyén halk zsongás fakadt

– mint nyári éjen nyárfalomb között –,

A hosszú téli éjszakák ködétől

Fakult lelkemmel átéreztem újra

A megváltó, dicső megújhodást.

S már-már kinyílt az ajkam, hogy kiáltsam

Ujjongó szívből: Üdvözlégy tavasz!

– Így köszönti a kikeletet Áprily Lajos Március II. című versével. Érdekes, hogy bár ez a vers 1908-ban született, de mert a szemérmes költő sokáig nem közölte ezt, így kapta a végső megszámláltatáson a II. jelzetet. Hogy összehasonlítva a másik Áprily-s Márciussal (A nap tüze látod…), melyik kinek tetszik jobban – nem tisztem eldönteni. -

Ekkor az ifjú, zöldelő vetésből

Pacsirta szállt a fényes ég felé.

Dalolt, dalolt. S amint emelkedett,

Szemmel követtem versenytársamat.

És nem lehettem féltékeny reá:

Úgy éreztem, szivemből száll a dal,

Hálát rebegni a kelő tavasznak,

Amely az alvó nagy természetet

Sziven csókolta s új életre hívta.

És megcsókolta fáradt lelkemet,

Hogy érezzem parányiságomat,

És rügyben, szellőben, sugárban

Rajongva újra megcsodálhatom

Az istenség örök, dicső hatalmát.

– De talán valóságláttatásban e második előzi a sláger elsőt. Íme a befejezés:

Az út mellett szántóvető paraszt

Hajtotta, verte fáradt ökreit

S vadúl káromkodott.

Ezt a gondolatsort viszi tovább egy több mint száz évre rá keletkezett szöveg:

Olyan az életünk, mint ez a kép:

a varázshó elolvad s a szemét

felszínre ér; még fagyos föld felett

ringatják céltalanul a szelek,

majd enged a talaj, ömlik a sár.

Olyan az életünk, mint ez a táj.

Pőreségét semmi sem rejti el,

se lomb, se fű, se hófehér lepel.

Csakhogy a csupasz tájkép átmenet:

győzni fog a zöld a szürkék felett,

rügy pattan, gólya, fecske hazatér,

csírák kardjait élezi a szél,

ezer csillagszívű kicsi virág

nektárjától szédül meg a világ,

hogy tavaszból kirobbanjon a nyár.

Idézem Gál Éva Emesét. A zord február-véget váltó kora március nyomasztó, olvadó szennyeséből is az életigenlés lüktet. A Kép című verse a Fonák szivárvány című válogatott verseit rejtő, Gyergyószentmiklóson, 2014-ben megjelent, kötetben jelent meg.

Csakhogy az utolsó sor visszadöbben a kifakult, kopár valóságra.

Csak a mi életünk marad kopár.

Ejnye! Tavasz jön, hinni kell, hogy újrakezdődik minden varázs.

Nincs hétköznapibb csoda a napnál. Nincs bujtogatóbb, mondhatnám, szellemibb élmény az első tavaszi napsütésnél. A föld rögtön megérzi: taraja, bőre megpirkad. – Márciusi nap ez! Veszem kölcsön a szót Csóri Sándortól. - A fák rögtön megérzik: alig hallhatóan ropognak. A madarak pedig, felejtve a tél cenzori szigorát, pillanatok alatt olyan szabad és jó közszellemet teremtenek a levegőben, érvelnek, buzognak, feleselnek, hogy aki hallja őket, megirigyli.

Közeledik március 10-e, a beporzók napja!

A Föld egészén aggasztóan pusztul a rovarvilág, amit most már az énekesmadarak számának csökkenése is jelez. A rovarok eltűnése számos természeti folyamatot károsan befolyásol. A mai élővilág számára és a mi számunkra is a rovarok egyik legfontosabb tevékenysége a virágos növények beporzása. A jelenlegi földi növényvilág túlnyomó többsége rászorul a rovarokra, és ebben benne van a termesztett növényeink háromnegyede, az ételként, fűszerként, italként, gyógynövényként fogyasztott növények egyharmada. Elsősorban méhek (a házi méh mellett több száz vadon élő méhfaj), de lepkék, legyek, bogarak, darazsak, poloskák és más rovarok is részt vesznek a beporzásban.

A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület által meghirdetett, az Év beporzói 2024 szavazáson 1141-en vettek részt. A február 25-én lezárult szavazás alkalmával nem egyetlen fajra, hanem egy állatcsoportra kívánták felhívni a figyelmet, és ezáltal a beporzó rovarok fontos munkájára, illetve a megóvásukra. Idén a valódi nappali lepkék három kisebb csoportja közül lehetett választani. Az idei közönségszavazáson a boglárkalepkék végeztek az első helyen a szavazatok 52,4%-ával, a pillangók (37,9%) és a fehérlepkék (9,7%) előtt.

A lepkék pödörnyelvük segítségével – melyet általában a laprugóhoz hasonlóan feltekerve, „pödörve” tartanak és csak a táplálkozáskor nyújtanak ki – olyan virágok nektárjához is hozzáférnek, melyekhez más beporzó rovarok nem. Vannak köztük válogatósak, és vannak, amelyek többféle, vagy sok növényfaj virágját látogatják. Ugyanez érvényes a hernyóikra is, csak ők a zöld leveleket, hajtásokat fogyasztják.

A lepkék jóval régebben röpködtek már a szárazföldek növényei fölött, sokféleségük azonban akkor ugrott meg, amikor durván 100-50 millió éve kialakult a virágos növények magas diverzitása. A fajok számát tekintve az egyik legnagyobb rovarrendben a már felismert (leírt) fajok száma mintegy 160-180 000, ami azt jelenti, hogy nagyjából minden tízedik ismert élőlényfaj a lepkék (Lepidoptera) rendjébe tartozik.

A boglárkalepke-félék családja (Lycaenidae) mintegy 6000 ismert, zömmel a trópusokon élő fajával a második legnagyobb lepkecsalád. A sarkvidékek kivételével valamennyi kontinensen megtalálható boglárkalepkefélék nagyjából a dínók kihalásával egyidőben jelentek meg a Földön.

A Kárpát-medencében körülbelül félszáz fajuk él. Testhosszuk nem haladja meg az 50 mm-t, szárnyaik fesztávolsága 6-90 mm között van. Szárnyaik élénk színűek, sok faj esetében csillogó, irizáló fényűek.

A boglárkafajok zöme lárvakorában (amikor még rágó szájszervük van) növényevő, azonban vannak ragadozók is. Kifejlett rovarként, imágóként, pödörnyelvükkel nektárt szívnak, mindenütt ott látjuk őket a virágokon.

A különböző pödörnyelvhosszúságú boglárkalepkék különböző virágokat látogatnak, ez arra mutat, hogy a látogatott virágok beporzásában hatékonyabbak, mintha mindenféle virágot látogatnának.

A boglárkalepke-félék családjában több alcsaládot különítettek el. Hazánkban jellemző a valódi boglárkák (Polyommatinae) – a beszédes név a szárny fonákán lévő elszórt (poly = sok, ommatidium = pontszem) szemfoltocskákra utaló; a tűzlepkék (Lycaeninae) - a magyar név a szárnyak színének gyakran narancsvörös voltára mutat; és a csücsköslepkék (Theclinae) - a hátsó szárny hátulsó szegélyének csücskös, olykor cakkos alakjáról) több faja.

A fajok mintegy fele valamilyen kapcsolatban él hangyákkal (myrmecophylia). Ezek képesek megtévesztő illatanyagot kibocsátani. Vannak fajok, amelyek hernyói mély hangon avagy rezgéssel képesek hangyákkal kommunikálni, sőt van, amelyiknek a ciripelőszerve nagyon hasonló felépítésű a gazdahangyákéhoz, feltehetően „a hang mögé is rejtőznek”. Ezeknek eredményeképpen a hangyák nem bántják őket még a bolyban sem, ahová egyenesen ők cipelhetik be a hernyókat. Az éjszaka a tápnövényen táplálkozó hernyó mézharmatot, cukros váladékot termel, ezzel „hálálja” meg a hangyák őrző szerepét. Vannak fajok, amelyek hernyóját a hangyák a visszaöklendezett táplálékukkal látják el. (Vannak ragadozó hernyók is, amelyek a korai, tápnövényen eltöltött lárvastádium után a bolyban hangyalárvák elfogyasztásával tartják fenn magukat.)

Ha meggondoljuk, hogy igen sok szárazföldi életközösségben a hangyák a domináns ízeltlábúak, egyedszámban is és biomasszában is. Így aztán alapvetően befolyásolják, szabályozhatják az életközösségeket, olykor még az élőhelyet is. A boglárkalepke-hangya kapcsolat legtöbbször hasznos a hangyák számára is.

A Kárpát-medencei fajok többsége kék színéről ismerhető fel.

Egyik maradandó emlékem 1974-ből, amikor gyalog egymagam jártam végig a Hargita gerincét. Egy forrás öntözte tisztásra érve varázsütésre több száz égszínkék boglárkalepke libbent a magasba. Megzavartam őket a késő délelőtti pihenőjükben, amikor a nedves talajról vettek volna vizet magukhoz. Aztán leültem s megvártam, míg ez az azúrkék tündérke-felhő újra megtelepedett a nedves talajon, fűszálon, még éppen izzadó bőrömre is szállt belőlük néhány.

Néhány fajnak már a neve is kék: az ezüstkék boglárka, az égszínkék boglárka, a tintakék boglárka és a palakék ékesboglárka mind ide sorolható. Leggyakrabban a hímek szárnyának a felszíne kék, a nőstényeké barna. Kivételek persze vannak, például a szerecsenboglárkák, a tűzlepkék esetében és a csücsköslepkék nagy részénél egyik ivar egyedei sem viselnek kék színt.

A boglárka név azonban nem csak egy lepkecsalád neve, hanem egy kétszikű növénycsalád is büszkén viseli ezt a nevet. Nem egy képviselőjük tavaszhírnök: réti boglárka, vízi boglárka, saláta boglárka. Őket azonban a hóvirág, s a hunyorok, ibolyák mellett a kökörcsinek is megelőzik.

Érdekesség, hogy a kökörcsin kéket jelent a török nyelvben, s maga a kökörcsin náluk nem virágnév, hanem madár birtokolja azt.

Én azonban ezzel a kökörcsin csodával kívánok minden nőnek sok boldogságot és szeretetet e nap alkalmából.

Maradok kiváló tisztelettel:

                               Kiss Székely Zoltán                              Kelt 2024-ben, Nők napján

A természet kalendáriuma

DCIII.

(Rövidített szöveg)

Azokban a rossz időkben csakugyan a leghíresebb menedéke volt a Tisza-vidék bujdosó népének az Ecsedi-láp. Ez a rejtelmes víztömeg, amelyikről még azt se lehetett tudni, micsoda. Folyó-e vagy állóvíz? Tó-e vagy csak pocsolya, avagy éppen tenger? Két dajkája is van: a Szamos meg a Kraszna, mégis olyan, mintha ő volna az anyja ennek a két folyónak. -

- Írja az éppen kilencven évvel ezelőtt, 1934. február 8-án, őseihez megtért Móra Ferenc az 1909-ben napvilágot látott, Apafi Mihály fejedelem idejében játszódó, Rab ember fiai regénye 9. fejezetében. -

– Egy külön világrész ősi vadságban, ahogy az Isten megteremtette. (...) Vannak nádasai és erdői, amik teremnek édes gyökereket és tápláló bogyókat; vannak virágoskertjei, amik sebforrasztó balzsamot és gyógyító füveket nevelnek; ízes halaiból elélhetne egy ország; vannak őzei és szarvasai; s ami vízimadár otthonos a magyar földön, az őbenne mind fészkel, az is, amelyiknek másfelé már a fajtája is kiveszett. Paradicsomkert a láp annak, aki tud benne élni,

(...)a nádgunyhók nemigen járnak kulcsra. Hiszen nincs, aki elől zárni kellene, ha volna is mit zárni. Hordtak nekik össze annyi eleséget a lápi emberek, hogy a fél gunyhót éléskamrává kellett csinálni. Volt ott aszalt gyümölcs, szárított gomba, őrölt makk, szederlekvár, főtt sulyom, volt ott füstölt csík is.

Ami alatt nem kellett mákos tésztát érteni, noha a vadmákot is bőven termi a láp, hanem kell érteni azt a karcsú halacskát, ami milliószámra nyüzsgött még abban az időben a réti vizekben. Úgyhogy marékkal lehetett fogni.

Ádámka – a regény egyik főszereplője, a kisebbik Szitáry-fiú – még vadmézzel is megpakolta a füstölt csíkot…

A réticsíkot választották 2024 halának a Magyar Haltani Társaság online szavazásán, amelyen erdélyi halbarátok, természetbarátok is részt vehettek….

A Duna-deltai halászok, akiknél a harcsafogásnak első számú kelléke a réti csík, mindig a hallevesben és sütve fogyasztják. – írja Kászoni Zoltán a Székelyföld halai című, a Tortoma Kiadónál 2013-ban megjelent könyvében – A halászoknak valamikor külön csoportját alkották a csikászok… Vesszőcsigolyából font kassal fogták a lápban – télen a jégen léket vágva is –, a városi piacokon régen nagy keletje volt… Híres volt a börvelyi káposztalében főzött réti csík.

Hermann Ottó írja, hogy „egy váltógarasért egy vesszőmérce csíkot adtak a kofák.”…

„Az egykoron oly hatalmas népies halászati ág, a csíkászat, ma általánosan leáldozó félben van s aligha megéri a huszadik század első napjának virradatát.” – írja Hermann Ottó 1887-ben A magyar halászat könyvében.

A mocsarak ész nélküli lecsapolásával, s a folyók vízterének mezőgazdasági vagy építkezési célú hasznosításával az emberek saját életterüket szűkítették végső soron. Árvizek és aszályok egyaránt végigkövetik az emberiségtörténetét. Az egy év híján fertályezred éve, 1775. február 9-én született Bolyai Farkas polihisztorságának egyik argumentumát fedezte fel és tette közkinccsé Oláh Anna a Porticulus Hungaricus internetes havilap XXXI. évfolyamának 11. számában, 2017 novemberében a „Kiáradást mi okoz?” című szakcikkében, amelyben Bolyai Farkas vízépítési jegyzetét mutatja be. A Teleki Téka Bolyai anyagában megtalált 20 oldalas dolgozat nyomdafestéket sohse látott, Oláh Anna feltételezése szerint „...az Aranka György létesítette Nyelvmívelő Társaság valamely füzetében, vagy az Erdélyi Múzeumban, vagy valamelyik egyéb korabeli kiadványban kívánta közreadni azokat az egyszerű észrevételeket és módszereket, amelyekkel kisebb folyóvizek szabályozását el lehet végezni.

(...)Bolyai nyilván feladatának tekintette a legszakszerűbb, használhatóbb, egyszerűbb megoldásokat adni.

A válaszokat szinte mindegyik kérdésre az áramló folyadékok fizikai törvényszerűségei adják meg. Ezen témakör legjelesebb kutatói a Bernoulliak voltak. Daniel Bernoulli fektette le a folyadékok áramlásának törvényét, miszerint minél nagyobb a folyadék áramlási sebessége, annál kisebb a folyási irányra merőlegesen (pl. a part falára) ható nyomás. Bolyai Farkas a fizika törvényeinek, így a Bernoulliak munkásságának alapos ismerője volt. A tanulmányban feltett kérdésekre szakszerű, tömör, használható magyarázatokat adott, amiben érződik saját gyakorlati tapasztalata is.”

Bár felmelegedést mond a meteorológia, a tavasz még távol. De a folyópartról, ha duzzadó rügyű nyárfagallyat hozol, harmadnapra kibarkázik.

A tavaszköszöntő farsang vége felé járunk. Hiszen idén már február 13-án már itt a húshagyókedd.

Az ókori népek tavaszünnepének, főleg a római szaturnáliáknak hagyományaiban gyökerező, de a germán Hold s a szláv Perchta ünnepével is megtetézett szokás- és hagyománykör az európai népeknél továbbélt. A téli napforduló után tartott téltemető-tavaszkezdő ünnepségek az egyházi évben a karácsonyi és a húsvéti ünnepkör közé szorult. Mivel azonban a húsvét a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtöltétől függ, az azt megelőző, előkészítő negyvennapos böjt kezdő napja, a hamvazószerda is ennek megfelelően – jó egy hónapnyi eltéréssel – változik. Az előtte levő időszak, a farsang húshagyókeddel végződik. E napnak német neve Fastnacht (böjtelőéj) volt. E szó bajor-osztrák szájon annak idején Vaschanc, ebből pedig nálunk fassang, majd farsang lett. És ez lett a neve a vízkereszttől, vagyis január 6-tól hamvazószerdáig terjedő, rövidebb-hosszabb időszaknak is.

A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata hazánkban éppúgy, mint más európai népeknél, a jelmezes-álarcos alakoskodás. A XV. század óta szólnak az adatok a férfi-női ruhacseréről, álarcviselésről, az állatalakoskodások különböző formáiról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban. Már Mátyás király idejében a királynő itáliai rokonsága művészi álarcokat küldött ajándékba a magyar rokonoknak.

Nagy farsangolás folyt a tragikus sorsú II. Lajos udvarában is, egészen a mohácsi ütközetig. 1525-ben húshagyókedden álarcos menet jelent meg az udvarban, melyben elefánt is szerepelt. Maga II. Lajos is jelmezesen, ördögálarcban jelent meg az ünnepségeken. A XVI. századtól említik Cibere és Konc, vagyis a Böjti Ételek s a Húsételek tréfás küzdelmét is. E tréfás küzdelmet sok európai nép megszemélyesítve adta elő. Erdélyben még a XX. század derekáról is említik a szalmabábokkal eljátszott tréfás viadalt.

Farsangi álarcos alakoskodást napjainkig is találunk a magyar falvakban. – írja Dömötör Tekla a Magyar népszokásokban.- Míg egyes európai népeknél a farsangi maszkok nagy tömegben, csoportosan vonulnak fel, hazánkban jobban kedvelik a kisebb álarcos csoportok játékát.

A húshagyó kedd (ami a farsangi időszak vége) után hamvazószerdával indul a böjt. Azonban a böjt egy nap után felfüggesztésre kerül, hogy legyen lehetőség a farsangi maradékok elfogyasztására. Ezt nevezzük torkos csütörtöknek.

Kellemes farsang-farki szórakozást kívánva, maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán

Kelt 2024-ben, 249 évvel Bolyai Farkas születése után

Kiss Székely Zoltán

Egy hóember halálára

Még látta, hogy olvadékvize tükrén,

a pocsolyában, valaki megnézte

magát. Az arc, a vízzel együtt, tündén,

patakba folyt. Sanda napfény igézte.

Valami megroppant a tájban sután,

valami átmeneti kezdődött el,

s bizonyosság költözött belé bután:

- Tél! Mit tehetnék ködös közönyöddel?

Kétely-fény pislant olvadó szívében:

- Én kell hogy fizessek? – Akkor folytak ki

fekete kőszén szemei. Ízében

emlékezett még a murokra. Dagi

orr, most szára lassan zöldülni kezdett.

A kezébe tűzött nyírág rügyei

megduzzadtak. Mogyoróbarka feslett,

és – mert mindig akadtak irigyei -

a szellő virágport szórt torzójára.

Minden éjszaka kissé újrafagyott.

Még remélt, míg a citromlepke rája

repült, s a tavasz murokorrán hagyott

egy sóhajnyi feslő rügyet. Hóember

nélküli tavaszba dobbant most a Kert.

Már csak volt. Kikelet nyűge lett, teher.

…mint kit hamis tanúzás halálra vert...

A természet kalendáriuma

DCI.

Tél van. Néha havazik, máskor meg hideg szelek pásztázzák végig a tájat. A hideg átlagos január végi – február eleji. A Maros kirakta jégterhét a Nagygát fölött a Holt-ággal szembeni partokra, s hogy megcsappant a vízhozam, hiszen Déda felett a fagy nem hagyta növekedni az utánpótlást, az egymásra torlódott jég, mint töredezett páncéling-maradvány nehezül rá a keskeny nádszegélyre.

Menjünk a hóba – régi szót

ma emlékezve mondunk.

Fehér megint a szép világ

s megint sötét a gondunk.

A város villany-ezre vár.

Hallgass a régi szóra,

s a hóra vidd a gondodat,

a hóra vidd, a hóra.

Biztatás a télben. Áprily Lajos verse újabb, régi emléket bizserget. Amikor a ródli a somostetői vendéglőtől lecsúszott velünk egészen a Bulevárd sarkáig. Ha kétszer-háromszor leereszkedtünk, már sötétben indultunk haza, a Tisztviselő telepen át, le a Munkácsin még egyet csusszanhattunk – hisz akkor még nem voltak olyan autók, melyek meg tudtak volna birkózni az utca meredekjével –, s a Rigó utcán, majd a Fürdő utcán érkeztünk az Ebhát vár felöli végébe. Emlék.

A friss hullással elvegyül.

Fagy őrzi, február van.

De víg patakká lesz a hó

az első napsugárban.

Oszló füstöt ki látna meg

fehér felhő-seregben?

Ki lelhetné meg gondodat

sugárzó tengerekben?

Benne járunk Vízöntő havában.

A görög csillagképek között van a Cethal, amely a Vízöntő alatt lubickol az ég tengerében.

A perzsa és hindu csillagképnevek alig térnek el a görög-rómaitól.

A közép-amerikai kultúrákban az égitestek pályáit a világot összetartó köteléknek, a naptári csomópontokat kötélcsomóknak képzelték. A Varuna név annyit tesz: a „Kötés Ura”, amibe a szelek fölötti hatalom éppúgy beleértendő, mint az eskütétel, és minden más szimbolikus égi kötés. Ő volt a Nap tizenegyedik megjelenési formája, azaz a Vízöntőé, mely a Nap tizenegyedik állomása a hagyományosan Kossal kezdődő Állatövön.

A germánok más néven tisztelték (Odin, Woden), de szerepköre nem változott, már ami a holtak, a szelek és a tél feletti uralmat illeti.

Rómában, az ősi capitoliumi istentriász egyik tagja, Quirinus agráristen azonosítható vele.  Az indoeurópai istenség tisztelete egybefonódott az Európa-szerte őshonos medvekultusszal. A téli álmot alvó medve indogermán nevei (latin ursus, francia ours, angol bear, svéd björn stb.) rokon hangzásúak az Uránusz/Varuna istennévvel. A medvekultusz különböző formái az időszak ünnepeiben, a farsangi szokásokban és hiedelmekben a közelmúltig fennmaradtak.

Egy ... medvéről írnék pár szót itt e helyt. Nem medve az, csak nevében: a 2024. év lepkefaja a közönséges medvelepke (Arctia caja). Nem, az imágó távolról sem hasonlít medvére – akár színében is, de sűrű kitin-szőrös hernyója – színben is, lassú mozgásában is már igen. Ráadásul a „közönséges” jelző sem igen illik ma már rá, hiszen az utóbbi évtizedekben az építkezések intenzív térhódítása és a parlagok felszámolása állománynagyságában jelentős csökkenést okozott.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Lepkevédelmi Szakosztálya második alkalommal indította el az „Év lepkéje” programját, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a természetvédelmi problémákkal érintett fajokra. Az idei évben a kis színjátszólepke, a közönséges medvelepke és a gyakori ablakosmoly közül lehetett választani. Összesen 3327 szavazat érkezett a határidőn belül. A közönséges medvelepke a voksok 47% százalékát szerezte meg. A második helyet 45% százalékkal a kis színjátszólepke, a harmadik helyet pedig a gyakori ablakosmoly foglalhatta el.

A közönséges medvelepke egykor sokfelé előfordult, mára azonban drasztikusan megritkult.

Eurázsiában honos, bárhol előfordulhat, a legtöbb fás- és lágyszárú növényen megél. A lepke testhossza 6-7,5 cm. feje és tora sötétbarna, a csáp fehéres. A potroh narancs- vagy téglavörös, éles, kékes fényű fekete foltokkal, a hasoldal szürkésbarna. A lábak barnák, a combokon pirosas szőrzettel. Az elülső szárny csokoládébarna, több-kevesebb vörösbarna behintéssel, a hátulsó szárny narancssárga vagy narancsvörös, a foltok nagyok, lekerekítettek, rendszerint különállóak, fémeskékek, feketés kerettel. Július-szeptemberben repül. A nőstény csomókban rakja le petéit. Hernyójának fehér szemölcsei vannak, rajtuk a szőrzet igen hosszú és sűrű. A háton lévő szőrbunda feketésbarna, barnásfekete, míg az oldalán rozsdabarna, vörösbarna. Hernyóként telel. A bábozódáshoz sűrű szövedéket készít, amelybe szőreit is beleszövi. Magát a hernyót nem nagyon szeretik az énekes madarak, mert kitinszőrei kellemetlenül felsebzik a csőrszéli bőrt. Ezét aztán hernyóként, részben imágóként is, elég nagy biztonságban van efelől élete. De lám, megint az ember. Olyan környezetet alakított ki, amiben hatástalanok lesznek a több évmilliós evolúció során bevált védekezési stratégiák: a közönséges medvelepke populációi ezért gyérültek meg a Kárpát-medencében.

Most azonban téli pihenőjüket töltik a medvelepke lárvák.

Hanem az énekes madarak a hó lehulltával igen csak rákényszerülnek a téli etetőkre.

Köd és mínusz tíz. Február.

De az a „kicsicsür”-madár

nagyvígan fittyet hány neki

s pici gitárját pengeti.

Így ünnepli Áprily Lajos az Új cinkeszót.

Nem lát eget, nem lát napot,

nem érez olvadás-szagot,

köd gomolyog, köd tornyosul,

tollára permetegje hull,

de ő csak szól, csak zöngicsél.

Ki bátorítja, mire vár?

Alusznak még a vak csirák.

Azt várja tán, hogy egy bohó,

kíváncsi és hamarkodó

avar-takarta hóvirág

csukott szemét kinyissa?

Kicsi madár,

te drága, drága optimista!

Lassan lépkedünk februárba. A hónap latin neve, Februarius, a szabin februm, „tisztulás” szóból ered. Hiszen a február már az antik Rómában is a decemberi s januári vígságra következő testi-lelki purgálás idejének számított. Februa, azaz „Engesztelő” volt Mars isten anyjának, Junónak egyik mellékneve is. Keresztény időkben a február a böjt első hava lett, mivel a nagyböjt kezdete rendszerint erre a hónapra esik. Erre utal a hónap régi magyar neve: Böjtelő hava. Nevezték Halak havának is, mivel február 21-e és március 20-a között a Nap a Halak jegyében jár.

Februárt esőszínű ruhába öltözött, repülő alakként ábrázolták, jobbjában a Halak jelével. A mezei tennivalók alapján gyümölcsfáit, szőlőtőkéit metsző meglett férfiú jelképezte. De megjeleníthette ráncos képű aggastyán is, amint bőrruhába burkolózva tűz mellett fagyoskodik. Az istenek közül Venus és Cupido személyesítették meg, amint orkánszerű szélben, lobogó lepleiken „vitorláznak”.

Az egyházi kalendárium szerint a februárban kezdődő vasárnapok már a húsvétra néznek, tehát nem visszafele a karácsonyra, hanem előre a húsvétra. Vége a karácsonyi ünnepkörnek. Ez a hónap egyházilag a Böjtelő hava, illetve – Bod Péternél – a böjt előhava. -

– Írja Tőkés István a Hétköznapok – ünnepnapok című munkájában. –

- Az epifánia időszak (január hatodikával kezdődően) első vasárnapja az úgynevezett Septuagesima (septem = 7), mivel ez a húsvét előtti hetvenedik nap. Ezt követi a Sexagesima (60.). A következő lenne (a latin nyelvhez igazodva) a Quinquagesima (50.), de ezt már általában (pl. a német evangélikus naptárban) Estomihi vasárnapnak hívják. A név a 71. zsoltár 3. verséhez kapcsolódik: „Esto mihi in Deum protectorem…”, azaz „Légy sziklaváram, ahová menekülhessek szüntelen, s rendelkezzél megtartásom felől”.

(….)Ez volt szentelve (a pogányoknál) Februárnak, a tisztaság istenasszonyának, akit tisztelnek a gyermekszülő asszonyok, hogy őket természeti tisztátalanságokból megszabadítaná.” – idézi Tőkés István Bod Pétert.

Megdermedt emlékek tárháza a február. A természet is még didergősen várja, hogy jönne már a kikelet.

Ráddermed, mint a jég, a február!

Farkasok, nyestek farsangja az éjfél,

puszta csönd vesz körül, magadba zár:

visszarettensz a kedves küszöbénél.

Egyed Emese Februárjával indulok én is a következő hétvégi találkozásunk felé.

Gyermekeim, fogjátok két kezem.

Mivé is lennék fényeitek nélkül?

Nap-hold vagyok: sugár és rejtelem,

bizakodásotok szívembe épül,

és ott vacog a rügy az orgonán!

A jég alatt a kérges föld – szuszog!

Már ágvégről röptükben sandítanak rá

a láthatatlan tavasz-mókusok!

De nagyon előreszaladtam az időben, hiszen ma még csak Pál napja van: Pálfordulás. A Jézust üldöző Saul ezen a napon tért meg, és Pál apostol lett belőle. A néphitben időjárás-, termés- és haláljóslás napja. A szép, derült idő sokfelé azt jelentette, hogy még hosszan tartó hidegre lehet számítani.

Gyimes-völgyi csángók szerint: „A régiek úgy tartották, hogy Pálfordulókor, milyen állatok a fődbe vannak, hogy ott telelnek, akkor akik fejvel befelé vannak. Akkor fordulnak kifelé, hogy jöjjenek a felszín felé.”

Forduljunk mi is fejvel a kikelet felszíne felé! Úgy legyen!

Maradok kiváló tisztelettel:               Kiss Székely Zoltán                                 Kelt 2024-ben, január 26-án Pál-forduláskor

A természet kalendáriuma

DXCIX.

(...)Nehezebb lesz-e a Jövendő,

Mint volt a Múlt, ki tudja azt?

Sohasem volt még oly esztendő,

Mely ne hallott volna panaszt.

Bízzál Istenben rendületlen,

Boldogtalan csak a hitetlen,

Jaj annak, kinek hite nincs,

Ezt nem pótolja semmi kincs.

Benedek Elek múlt héten félbemaradt Újévi énekével indulok az új esztendő második sétájára. Kedves Olvasóm, várlak útitársnak.

Teher alatt nő meg a pálma,

Régi bölcs mondás és igaz.

Sorsod bármily gyászosra válna,

Ne csüggedj, megjön a vigasz.

Eszed s szíved, ha helyén lészen

Kezed örökké csak jót tészen,

Jót úgy, hogy ne tudja a bal…

Tiéd a végső diadal.

Linné Károly, amikor megteremtette a természet világának mesterséges rendszerét, azt három birodalomra osztotta: állatok, növények és ásványok. Néhány évtizede minden évben megválasztják a birodalmak országainak képviselőit, azzal a bevallott céllal, hogy így is ráirányítsák a laikus figyelmet a természet egy-egy eltűnőfélben levő „tárgyára”.

Lassan lezárulnak a 2024. évi szavazások.

Elsők között a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület hozta nyilvánosságra, hogy az év madara a kerecsensólyom lett. Világállományát 1990-ben 25 000 körüli, 2013-ban 15 000 alatti párra becsülték. Európában ennek csak töredéke, mintegy 5%-a él. Sztyeppei madár lévén a nyílt, füves pusztákat, sziklás félsivatagos területeket kedveli a Kárpátoktól a Távol-Keletig: Kis-Ázsia, Iráni-felföld, Arab-félsziget, Altáj, Góbi-övezet. Az európai állomány zöme Magyarországon és Ukrajnában található. Az EU-ban élő állomány több mint 80%-a a Kárpát-medencében fészkel. Világszinten itt él az egyetlen bizonyítottan stabil, enyhén növekvő állománya. Az 1974-ben megalakult, idén 50 éves MME ezért is adta végső voksát idén e fajra.

A kerecsen fészket nem épít. A sziklafalak párkányain holló fészekmaradványát használja, vagy a csupasz párkány törmelékes talajába alakít ki a tojó egy sekély mélyedést a tojásoknak. Fás élőhelyeken más ragadozómadarak - ölyvek, sasok - üres fészkeibe költözik be. A nagyüzemi mezőgazdaság élőhely-átalakítása, a fő zsákmányállatát jelentő ürge állományainak összeomlása, a nem megfelelően alkalmazott rágcsálóirtó szerek, a ragadozó madarak illegális mérgezése, a fészekgazda madárfajok üldözése, az elektromos vezetékhálózaton elszenvedett tömeges áramütés - mind-mind egymást erősítő állománycsökkentő tényező; potenciális solymászmadárként a tojások és a fiókák kiszedése, a felnőtt madarak befogása hasonlóképpen. A kerecsensólymok védelme érdekében is kezdődött el immáron több mint negyven éve a középfeszültségű oszlopfejek madárbaráttá alakítása. Magyarországon speciális, „örök” élettartamú alumínium költőládák kerültek ki a nagyfeszültségű hálózat fém traverzeire. Itt a nyestektől és az emberektől is védetten költhetnek a kerecsenek; napjainkban a magyarországi állomány több mint kétharmada itt költ.

Elterjedési területének túlnyomó részén vonuló, a déli és a közép-európai fészkelő állomány állandó. A fiókák utóbbi területeken is nagy területekre kóborolnak el.

Nagyszerű röpte évezredekkel ezelőtt már ámulatba ejtette a közelében élő embereket. Lassan-lassan solymászmadárként is kezdték használni.

Amikor a kerecsen

átrepül az egeken

s gyorsabb lesz az érverés

hogy a szem az égbenéz

és elönt a szerecsen

öröm mintegy érvelés:

jó repülni...

Szőcs Géza 1975-ös, a Kriterionnál megjelent Te mentél át a vízen? kötetének Amikor a kerecsen… című versében valami távolról hozott nomád örökséget idéz fel.

...jaj mikor a tereken

átrepült a kerecsen

s fölnyílt az Ég sisakja…

Hideg szél fúj be kintről.

A nagy múltú népek, nemzetek, a magyar is, több évezredes formálódásuk folyamán, a nyelvükön, szokásaikon, művészetükön kívül kialakítottak olyan jelképeket, amelyek hitviláguk, vallásuk, művészetük alapját képezték. Az idők folyamán ezek az alkotások országuk jelképeivé, zászlaik, címereik alapmotívumaivá váltak.

Ezeknek a valós vagy kitalált, általában rajzok, fémkarcok, fémveretek, ruhadíszek formájában megjelent jeleknek csupán két forrása lehetett: a földi, természeti környezet (növények, virágok, állatok, sziklák, folyók), illetve az égi jelenségek (csillagok, csillagképek, Nap, Hold). Magyarságunk egyik ilyen nem csak zoológiai értelemben vett jelképe a kerecsensólyom, illetve a madár körül kialakult Turul mítosz.

Kézai Simon szerint Attilától Géza fejedelemig a koronás fejű turul volt a magyarság hadi jelvénye. A mítoszok értelmezése alapján egyesek szerint sasról van szó. A nyelvi bizonyítékok a sólyom jelentés mellett szólnak. A solymászat belső-ázsiai eredetű, és a sztyeppei népek egyik vadászati módja volt. A kerecsen név tövében felfedezhető az ótörök kir szó, amely azt jelenti, „gyors”. A turulábrázolásokon feltűnő fattyúszárny, amely a szóba jöhető ragadozó madarak közül egyedül a sólyomféléknél figyelhető meg. 

A nagyszentmiklósi kincs 2. számú korsójának égberagadási jelenetén a fattyúszárny tökéletesen látható. A nagyszentmiklósi kincs aligha a turult ábrázolja. Vámbéry Ármin szerint a török ak-kaćir (fehér főnix) „azon mesés madár elnevezése, mely 1000 évig él el és a halhatatlanságra törekvőket a felső régiókba viszi.

Mai sétánk befejeztével tegyük tiszteletünk a természettudományos kutatás néhány jelesénél.

Január 12-én, 1964-ben költözött örök hévizei birodalmába a Bolyaiakkal – no meg a családommal is - rokon háromszéki gyökerű Pávai Vajna Ferenc geológus. Papp Simon kőolajkutatóval, Böckh Hugó geológus munkatársaként kezdte pályáját az erdélyi, horvátországi és dunántúli földgázkutatásoknál. Az I. világháború után, amikor Böckh és Papp külföldre távozott, tovább folytatva kutatásait, talált rá a Hajdúszoboszló, Debrecen és Karcag háromszögben a nagy kapacitású, magas hőmérsékletű artézi gyógyvíz-mezőre. A gyógyászati alkalmazás mellett ő hívta fel a figyelmet a hévizek geotermikus energiájának, a földhőnek hasznosítási lehetőségeire. Ezt a gondolatát csak napjaink gyakorlatában kezdik igazán értékelni és megvalósítani. A szénhidrogén- kutatáson és hidrológiai tevékenységen kívül életművének jelentős részét képezik tektonikai és barlangászati kutatásai is. 1956 után a tudományos világtól elszakítva, kitelepítésben, igen nehéz körülmények között élte le utolsó éveit...

1579. január 12-én látta meg a napvilágot Jan Baptista van Helmont flamand kémikus, orvos. Nem fogadta el az ókoriak négy alapvető elemre (föld, víz, tűz, levegő) vonatkozó nézeteit, két alapvető elemet tételezett fel, a vizet és a levegőt. Ő vezette be a gáz fogalmát, magát a szót a görög „káosz” (chaos) szóból alkotta meg. Kísérletező alkimistaként, nézetei miatt az inkvizíció házi őrizetben tartotta. Számos írása csak halála után jelenhetett meg.

Január 12-én született  Igor Vasziljevics Kurcsatov orosz fizikus is, 1903-ban. Már 30 éves korában a fizikai tudományok doktora, egyetemi tanár volt. 1927-ben Abram Fedorovics Ioffe zsidó atomfizikus meghívta a leningrádi Műszaki Fizikai Intézethez; akkor kezdett a mesterséges radioaktivitással és az uránhasadással behatóbban foglalkozni. Még a II. világháború előtt, 1940 elején, közleményei jelentek meg a nyugati szaklapokban az uránhasadásról. 1946. december 24-én este öt munkatársával együtt begyújtotta az első szovjet atomreaktort. Nevét nemcsak a Kurcsatov Intézet, hanem a 104-es rendszámú transzurán elem, a kurcsatóvium, is őrzi.

Öt évre Kurcsatov születése után, ugyanaznap, 1907-ben látta meg a napvilágot Szergej Pavlovics Koroljov ukrán mérnök, a Szovjetunió rakétafejlesztéseinek fő felelőse, a Szputnyik-1, a világ első műholdjának és a Vosztok-1, a világ első űrhajósát szállító űrhajójának főkonstruktőre. A moszkvai Műszaki Főiskolán végzett, kezdetben repülőgép-tervezéssel foglalkozott, majd a folyékony hajtóanyagú rakéták fejlesztésén dolgozó kutatócsoportba került, 1936-ban az ebből kialakult intézet helyettes vezetője lett. 1938-ban a sztálini terror áldozataként a Gulágra, majd börtönbe került. Itt egészsége súlyosan megrongálódott. Később itt is repülőgép- és rakétatervezésen dolgozott. A háború után a szovjet rakétaprogram főkonstruktőre lett. Kezdeményezésére bocsátották fel 1957-ben a Szputnyik-1-et, majd a Szputnyik-2-t, ezzel a Szovjetunió megelőzte az Egyesült Államokat az űrversenyben. Az ő vezetése alatt valósult meg a Hold felé irányított Luna űrhajók kilövése 1959-ben, majd az embert is szállító Vosztok és Voszhod űrhajók programja. Dolgozott az embert a Holdra juttató űrhajó programján, korai halála után ezt a programot leállították. Munkáját a legteljesebb titoktartás övezte, haláláig még a nevét sem írhatták le a szovjet publikációk.

Különös tudománytörténeti sorsok...

E hét végén Székely Magda Januárjával búcsúzom:

Lélekzeni

ahogy lehet  

jár a levegőben

a lehelet.

Magában is

elég legyen

elélni egy

lélekzeten.

A téli arc

fölött megállva

kibontja fehér félkörét a pára.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán                                                               

Kelt 2024-ben, nyolcvan évvel a doni tragédia után

A természet kalendáriuma

DXCVIII.

Dúl-fúl, zúg Boreas, fuj a Somostetőn,

Zordon tél dühe tör fákat a dombokon -

Így kezdődik Lázáry René Sándor Berzsenyihez írt verse, keltezése: Maros-Vásárhelyt, 1899. decz. 31.-1900. jan. 1. Azaz Petőfi Sándor születése napján. Sokáig hittük, hogy Kovács András Ferenc csupán fellelte, mint később kiderült, önmaga (egyik) alteregóját teremtette meg a hirtelen a nagy előd(ök) utolsó útjára lépett, rég marosvásárhelyivé lett, költőnk.

Istenszéke körül kőhavasok farán 

Szélben hörgenek ordasok.

Dermedt csönd merevül rég a Maros vizén, 

Csörren, mint agathyrs ékszer, a jégszakáll -

Tisztult éjszaka jő, hótakaró ropog,

Meg-megroskad a tűz, kihűl.

Hangom hallod-e most, büszke magyar Horácz,

Bús dalban honoló Berzsenyi Dániel?

Kedves Flaccusodat bújom - a könyvlapon

Lomhán pillog a lámpafény…

Nincs falernumim, óh, sem Thaliarchusom,

Én töltöm ki magam még maradék borom -

Mértékkel fogyogat, s félrefolyik, ha már

Túlcsordult a megélt idő.

Végzettel ne vesződj, lakd a jelenvalót!

Bármit hozhat a sors, semmit a holnapok -

Széjjelpörget a percz, mint leszakadt sötét

Gyöngysort Júlia melle közt.

Igen, túlcsordult a megélt idő, új évbe csordult a meg-nem-élt. Mi pedig kezdjük belakni a jelenvaló időt.

Magam próbálom továbbra is a szakadt gyöngysorként széjjelpörgő percnyi emlékeket egybesöpörni ez új esztendőben is.

Egyed Emese Januárjával indulok ez évi első sétámra. Tarts velem, kedves Olvasóm, ha időd engedi!

Varjak havas dolmányán szikrázik a reggel. 

Arany derű pereg rám téli napmeleggel.

Fenyőmag gyűl a havon nyíló tobozokból.

Jégindás az ablakom: jégliliom, kosbor.

Kösd fel, karcsú január, világfutó léced!

Fagy vetett és fagy kaszált: érik már vetésed.

Helyükön a hegyek mind. A völgyek is ébren.

Fegyelem van bent és kint.

Most indulnak értem.

Hintázz, ezer fenyőág!

Zöldet élessz, hajnal!

Könnyét törli a világ

égre néző arccal.

152 éve, 1872. január ötödikén született Szarvasy Imre vegyészmérnök. 1905-ben lett a budapesti tudományegyetem elektrokémiai tanszék vezetője lett. Behatóan tanulmányozta az elektromosságnak a növények fejlődésére gyakorolt hatását. 1909-től 1929-ig a Természettudományi Társulat választmányi, és a Chemiai Folyóirat szerkesztőségi tagja volt. Az erdélyi földgáz értékesítésére vonatkozó vizsgálatai különösen jelentősek.

Január 6. Vízkereszt, a latin egyház Epiphania Domini napja, a „karácsonyi tizenketted” zárónapja. (Innen az ünnep angol neve: Twelfthday, Tizenkettedik nap”) A 354 napos holdév és a napév közt kereken 11 nap a különbség, s az évkezdéskor beiktatott pótnapok a különbséget voltak hivatottak eltüntetni Európa luniszoláris parasztnaptáraiban. A nép később e 12 nap időjárásából jósolt az újév időjárására nézve. - írja Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában -  Epiphania görög szó, azt jelenti: „megnyilvánulás”. A pogány görög kultuszokban az istenség megjelenését, és annak évenkénti megünneplését jelentette. Epiphania ünnepe először a III. században tűnt fel a keleti egyházban, mint Krisztus születése napja. Száz évvel később azonban Róma úgy látta jónak, hogy Krisztus születését a „Legyőzhetetlen Nap” (Sol Invictus) pogány ünnepével, a népszerű Mithras napisten születésnapjával (december 25.) egyeztesse, ezért Epiphania hamarosan új jelentést kapott. A háromkirályok imádásának ünnepe lett.

Toroczkay-Wigand Ede karácsonyi vonatkozású magyar csillag(zat) neveinek olvastán feltűnhet, hogy a pásztoros elnevezések nagy számával szemben a Máté evangéliumában szereplő napkeleti bölcsekre mindössze egy elnevezés utal. Csillagmitológiai szempontból világszerte igen jelentős hármas ez – az Orion övének Háromkirályokja. Krisztus királyságára egy csillag(zat)név sem emlékeztet. Ennek vélhető oka, hogy a népi magyar csillagneveket, mármint azokat, amelyek nem a hivatalos elnevezések tájnyelvi változatai, a pásztornép adta, s a pásztorok egyebek mellett annak is tudatában lehettek, hogy a pásztor és a király metaforikusan megfelelnek egymásnak.

A vízkeresztet követő vasárnapokat az Érdy-kódex így nevezi meg: első, másod, harmad menyegzős vasárnap, vagyis amikor az Egyház nem tiltja a menyegzőket: a szószékről e vasárnapokon hirdette ki a pap a házasulandókat.

Január 7-én kezdődött az 1568-ban Tordán tartott országgyűlés, amely, Európában először, a vallásszabadság elemeit magában foglaló határozatot hozott; eszerint a prédikátorok szabadon terjeszthették nézeteiket, valamint kikötötte, hogy vallásáért senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés és senkit sem lehet hitbeli tanításért fogságba vetni vagy elhurcolni. A döntést kedvezően befolyásolta, hogy a protestáns prédikátorok a hitet Isten ajándékának tekintették. A tordai országgyűlésen a katolikus, a lutheránus, a kálvinista és az unitárius vallás is megkapta a szabad vallásgyakorlat jogát. Ezt a dátumot tartják az unitárius egyház születésének; január 6. és 13. közé eső vasárnapon minden esztendőben ünnepi istentisztelettel emlékeznek meg róla.

81 évvel ezelőtt, 1943, január 7-én hunyt el Nikola Tesla fizikus, feltaláló villamosmérnök. 1881-től Budapesten dolgozott a Puskás Tivadar által vezetett budapesti telefonközpontban: ő lett a cég főmérnöke. Már itt is több jelentős találmánya volt. Hamarosan feltalált egy telefon-kihangosítót, ami tulajdonképpen nem más, mint az első hangszóró. És itt találta fel a váltakozó áramú motort is. 1884-ben Amerikába távozott, mivel személyesen Thomas Alva Edisonnal akart dolgozni. Kidolgozta a többfázisú elektromos hálózat terveit. Hamarosan ellentétbe került Edisonnal, aki az egyenáramú áramszolgáltatás híve volt. Tesla találmányát a Westinghouse cégnek adta el, amely kiépítette az Egyesült Államok első váltakozó áramú villamos hálózatát. Róla nevezték el a tesla (mágneses indukció) SI-rendszerbeli mértékegységet.

1865. január 8-án született Magyary-Kossa Gyula gyógyszerész, a magyar orvostörténet-írás megteremtője. A mérgezésekről, azok diagnosztikájáról, a hazai gyógynövényekről írott szakkönyvei itthon és külföldön is népszerűek voltak. Fontos tanulmányai jelentek meg a doppingszerek kimutatásáról, az arzén- morfin- és szénsavmérgezésről, a köszvényről is. A tudomány-, illetve orvostörténet-írás terén célja volt annak bizonyítása, hogy létezik egy eredeti, jellegzetes magyar kultúra, és ez integráns része az egyetemes európai kultúrának. Fő műve a Magyar Orvosi Emlékek (1929-1940) öt kötete, amelyből csak négy jelenhetett meg. Akadémiai székfoglalóját Adatok a magyar géniusz biológiájához címmel tartotta.

Január 9-én, 1849-ben született Máramarosszigeten Brózik Károly geográfus, az első magyar földrajzi atlaszok szerkesztője. Részben saját kutatásai alapján részlettanulmányokat és összefoglaló műveket írt a Föld megismerésének történetéről. Részt vett a Magyar Földrajzi Társaság munkájában és vezetésében, 1896-1906 között szerkesztette az első részletes hazai atlaszt, a Nagy Magyar Atlaszt.

1882. január 11-én született Prinz Gyula geográfus. Meghatározó esemény volt életében az az 1906-os közép-ázsiai expedíció, amelyen Almásy György meghívására vett részt. Ennek során tanulmányozta és térképezte a Tien-San hegység számos vonulatát, valamint a magas hegységek geomorfológiai kialakulásának kérdéseire keresett választ. Megállapításai azóta is helytállóaknak bizonyultak. Utazásainak fő eredménye a fiatal kéregmozgások uralkodó szerepének felismerése volt a domborzatok kialakulásában. Az 1920-as években kidolgozta a Kárpát-medence szerkezeti-geomorfológiai kialakulását magyarázó koncepcióját.

Mai sétámat Benedek Elek Újévi énekének első két strófájával zárom:

Esztendő borul esztendőre,

Az új az ót eltemeti.

Ki búsul ezen? Csak a dőre,

A bölcs mindezt csak neveti.

Bánatra öröm, erre bánat,

Jövő-menő vendég nálad:

Mindég így volt ez s így leszen,

Bolond, ki ezért szót teszen.

Virághervadás mért búsítson,

Mikor tudod, lesz majd tavasz?

Bánatba téged mért borítson,

Ha a tél mindent behavaz?

Legyen tanítód a természet:

Végképp semmi el nem enyészhet:

Haló porodból fű fakad

Az Élet él, meg nem szakad (...)

                                        Elek apó üzenetével, maradok kiváló tisztelettel

Kiss Székely Zoltán                              Kelt 2024-ben, Vízkereszt előtt egy nappal

A természet kalendáriuma

DXCVI.

Szép a fenyő télen-nyáron,

sose lepi dermedt álom:

míg az ágán jég szikrázik,

üde zöldje csak pompázik.

Nagykarácsony immár eljő,

érkezik az újesztendő.

Míg a mező dermed, fázik,

a zöld fenyves csak pompázik.

Szép a fenyő - Weöres Sándor nyolcsorosával indulok karácsony előtti utolsó sétámra. Kedves Olvasóm, ha időd engedi, s kedved tartja, tarts velem!

Leghosszabb az éjszaka, legrövidebb a nappal. Ebben az évben december 22-én pénteken lesz téli napforduló, egészen pontosan 03:28-kor.

December közepe táján kezdődött a latiumi földművesek ősi istenének, Saturnusnak az ünnepi hete, a Saturnalia. Bensőségessége köszön vissza a decemberi keresztény ünnepekben is.

A Bak jegyet uraló hónap december 22/23-án kezdődik, és a Bak csillag-kép Kr. e. két évezredben adott otthont a Napnak. A Bak a halálból, halál-állapotból visszatérő isten jelképe. A hérosznak át kell esnie egy sajátos fejlődésen: valamely hidegvérű állat képében tölti halotti, magzati létét, négylábúként születik e világra, ember alakban végzi el itteni feladatait, és madáralakban távozik a túlvilágra.

December 24. karácsony böjtje Ádám-Éva napja. Előkészület a természet életre igézésére, az ember megújulásra való vigília.

291 évvel ezelőtt, december 24-én, 1732-ben adta át lelkét a teremtőjének Erdély kiemelkedő polihisztor természettudósa, a karteziánus filozófus, messze földön híres bányászati szakértő és orvos, Köleséri Sámuel. Leydenben és Franekerben járt egyetemre. Hazatérte után Nagyszebenben lett tartományi főorvos. Közben Erdély gazdag ásványvilágának legjelentősebb szakemberévé vált. 1700-ban a leromlott erdélyi bányászat felügyelőjévé nevezte ki I. Lipót császár. Munkássága eredményeként Erdély nemesfém-bányászata újra virágkorát élte. 1717-ben megjelent munkája, a latin nyelvű Auraria Romano-Dacica (A római-dáciai aranybánya) a magyar bányászat első kiemelkedő szakmunkája. Elsőként ismertette Erdély aranybányászatának történetét, fontos kultúrtörténeti és természetismereti adatokkal bővítve azt. 4000 kötetes könyvtára orvosi, természettudományos, filozófiai, államismereti és történeti művek tárháza volt. 40 műve jelent meg nyomtatásban latin, német, illetve magyar nyelven. Tudását külföldön is elismerték: a londoni Royal Society első magyar tagjává választották 1729-be, tagja volt a német akadémiának és a páduai Tudós Társaságnak.

Bod Péter Magyar Athenas című művében így írt róla: „…Erdélybe jövén tsak hamar elhíresedett, mint-hogy minden-féle tudományokban nagy böltsessége volt; az orvoslás mesterségében pedig nagy földön mássa nem volt, aki olly jól a nyavalyák okait észrevehette volna, s olly fundamentomosan orvosolhatta volna. Nem tartottak az ő idejében a két Hazában hozzá hasonló tudósembert”.

25-re, Karácsonyra, Szemlér Ferenc versajándékát hoztam:

Foszlik a fény, fogy a hő,

közeledik az idő,

meg kell már születned!

Gyűlnek is a pásztorok,

igazodik száz torok

édes énekednek.

Nem tudjuk, hogy merre fog

jót jelentő csillagod

rőt egünkre kelni.

De a jászol barma vár

s három keleti király

készül útrakelni.

Az alázott s a szegény

sorsa sűrű éjjelén

jöttöd után reszket.

Nem lehet, hogy annyi test

s lélek vágyát félrevesd

és hogy ne szüless meg!

A Karácsony és a karácsonyeste az év mélypontjára – a téli napfordulóra – hoz fényt, melegséget. Az adventi időszak vadhajtása, a vásárlási őrület, a fogyasztói társadalomé. Vele szemben ott áll az igaz karácsony ünnepe: a kisded megszületése.

Immár közel kétezer éve emlékezünk meg karácsonykor egy gyermek születéséről. Azon az első karácsonyestén eljött, testet öltött a Kegyelem. A karácsony akkor nyerheti el igazi értelmét, ha elcsendesedve készek vagyunk beöltözni a kegyelembe. Még akkor is, ha - amint most is:

Vérben, vasban nevedet

rebegik a nemzetek,

suttogják a népek.

Vedd le róluk a sötét

égető vasvesszejét,

ahogy megígérted!

Kezük még tán fegyveres,

de a szemük jelt keres,

jelt, ami segítsen.

Ó, ne hadd csalódniok,

szállj közéjük szép titok,

gyermekarcú Isten!

S mentsd meg, akit szeretünk,

gyermekünk és kedvesünk,

barátunk és vérünk

– S ha majd Krisztus született

áldd meg ősi szeretet,

minden ellenségünk!

Ennek elfogadása lenne a maga a kegyelem.

A karácsonyi asztal megterítésének a kultikus szokásai népenként változóak. Amerikában pulyka nélkül elképzelhetetlen a karácsonyi asztal. Mifelénk éppen a szárnyas nem szokás: hátrafelé kapar – az éppen múló évbe kaparja a szerencsénket; az előrefelé túró disznó – főleg malac képében - az új évbe túrja a szerencsénket. És ha év közben nem is, de ilyenkor szinte minden asztalra kerül hal. A halpikkely – a halpénz – gazdagságot ígér. A hal böjtös étel – Krisztus szimbóluma. Andrásnak és Simonnak mondja a galileai-tó partján: Gyertek, kövessetek, és emberek halászává teszlek bennetek.

1989. karácsonyán történt: a várudvarra, a vártemplom mellé, a mostani fűszernövények kertje helyére, öntötték ki az éppen megérkezett Tisza-tavi élőhal-ajándékot egy hatalmas lajtos kocsiból. Az alig fagyott, hófoltos földön busák, pontyok, amurok dobták ég felé testüket. S mindenki, aki arra járt – a hír hamar szétterjedt a felsővárosban -, vihetett haza belőlük. Remélem, sokan vannak még, kik részesültek ebből az ...égi ajándékból. Égi ajándékot mondok, mert bár kézzel foghatóak voltak a sikamlós haltestek – amelyek végküzdelmüket vívták ott a várudvaron, mintegy áldozatul emberi boldogságok oltárán –, de a lényeg az együvé tartozás lelki ajándéka volt. Jó magam az első fordulóban édesanyámhoz, a Székely Vértanúk kútja mellé, vittem egy jókora amurt, s másodikra magunknak is választottam egyet, s vittem haza a tisztviselőtelepre, a Vulkán utcába. Ez, s az éppen aznap kezemhez szelídült, kokárdával átkötött fehér kenyér volt annak a Karácsonynak a legnagyobb ajándéka: nem halászok, nem pékek, de arra az időre lélekhalászoknak felkent anyaországi egyszerű magyar emberek ajándéka. Ennél szebb Karácsonyt nem kívánok senkinek.

De térjünk vissza a természethez. Az ég madarait, főleg hóhulláskor, a karácsonyi maradékokkal is etethetjük, akár úgy is, hogy nekik is „karácsonyfát díszítünk” hasznos madáreledellel. Kíváncsi vagyok, lesznek-e olyan fagyok, hogy a város parkjaiba, temető közeli utcáiba megérkezzenek – mint minden erős télen – a tengelic csapatok mellett a havasokról idevetülő pirókseregek, netán a Bulevárd keleti ostorfáinak datolyaízű(!) csonthéjas gyümölcsét értékelendő, megjelennek-e a csonttollúak ezres seregei. Régebben a tengelicet, pirókot, kenderikét   dallamos, lágy és bájos énekükért kalitkába zárták. Aki(!) ott már nem jókedvében dalolt, ha dalolt egyáltalán. Töredelmese bevallom, hogy nekem is volt kisiskolás koromban egykor kalitkában tartott havasi süvöltő párom. Ajándékba kaptam, aztán tavasszal csak szabadon engedtem őket. Középiskolás korunkban a szép-emlékű Málnássy László öreg barátunk vezetésével - a vásárhelyi Gombászegyesület névadójáról van szó – téli madáretetőket helyeztünk ki a Trébelyben, s a Somostetőn, hóolvadásig etettük az énekesmadarakat. Aztán, amikor a 14. sz. általános iskolában tanítottam újra találkoztam a lépezőkkel: volt olyan diákom, akinek az apja ezzel kereste a kenyerét; a tömbházlakásában kalitkák tucatjaiban raboskodtak a hétvégi piacra szánt énekesek. Nem sok sikerrel próbáltam győzködni a Csere-erdő „madarászait”, akik még a ’80-as évek derekán is léppel fogták az énekesmadarakat, hogy árulják azokat szerte Vásárhely piacain(!), hogy hagyjanak fel ezzel az állatkínzással. Énekesmadarak befogása – egykor foglalkozása kispénzű embereknek, ma barbár pénzkeresés! Kíváncsi lennék űzi-e még valaki ezt a ...”foglalkozást” vidékünkön? Csak reményem, hogy nem.

Karácsony után 

Mikor már elment,

akkor tudod,

hogy angyal járt bent.

Nem volt szárnya,

de mégis volt szárnysuhogása,

Oly zajtalan, oly észrevétlen

Az Isten járt itt angyalképpen:

Az Isten, aki mindig itt van,

csak nem hallod, mert olyan zaj van.

Elküldte követét a csendet,

a küldött képében Ő jelent meg.

Higgyük el, amit Károlyi Amy mond: A küldött járt közöttünk.

December 28. Aprószentek napja. Heródes miután megtudta, hogy a Messiásnak Betlehemben kell megszületnie, úgy próbált dacolni a sorsával, hogy Betlehemben és környékén minden számba jöhető gyermeket megöletett. E gyermekmészárlás áldozatait nevezi a magyar nép aprószenteknek (latin innocentes martyres = „ártatlan vértanúk”).

De térjünk meg a békés természetbe az emberek talán kevésbé békés mai világából Csorba Győző Hó-hivogatójával:

De jó volna ha volna

ha hó hullna halomba

ha már fű sincs levél se

betakarna a tél mindent fehérbe

Kétkarácsony utolján

ünnepnapok kihunytán

fakó végén az évnek

de jólesne kevés derű a szívnek

Hét álló nap havazna?

Ha tenné is mi haszna?

A hó alól csak-újra

az a csúf sár a hó alól kibújna

Kevés derű mi lenne?

Szépségtapasz a sebre

Alatta mint előtte

ami sajgott úgysem engesztelődne

Azért mégis ha így is

ha ez csöppet segít is

de jó volna ha volna

ha a friss hó falut-várost bevonna.

Áldott karácsonyi ünnepeket kívánva, maradok kiváló tisztelettel:   Kiss Székely Zoltán

Kelt 2023-ban, a Karácsony előtti pénteken

A természet kalendáriuma

DXCIV.

A nappalok mind rövidebbek,

Jön a tél csendesen,

Átokvert lélek, fagyos szélvész

Sír a kéményeken,

Ökör, szamár, ló összebújva,

A széllel versenyt ordít,

Az ember búsan gondba mélyed,

S a tűz mellé húzódik.

Vasile Alecsandri soraival indulok neki december második hetének.

E heti sétánk első megállója december 10. E napon, 1849-ben született Hünninger Adolf csillagász, a Nap-protuberanciák vizsgálatának kezdeményezője. Rómában tanult csillagászatot. Kalocsán tökéletesítette a napfoltok megfigyelését és rendszeresítette a protuberenciák észlelését. 1882-től Haynald Obszervatóriumában dolgozott, 1884/85-ben igazgatóként vezette az intézményt. Nagy sejtése az volt, hogy a napkitörések befolyásolják az éghajlat változását, ezért az intézethez csatolta a kalocsai gimnázium meteorológiai állomását, meteorológiai műszereket szerkesztett, s kibővítette a csillagvizsgáló légkörtani észleléseit. Megkezdte a Haynald Obszervatórium Közleményeinek kiadását, amelyben közölte a napfolt-megfigyeléseket, a protuberancia-észleléseket és a meteorológiai adatokat.

December 11-én, 1899-ben született Horánszky Nándor ideg- és elmegyógyász, orvostörténész, a magyar elmegyógyászat kialakulásának és történetének feldolgozója. Alakulása óta tagja volt az Orvostörténeti Társaságnak. Elsősorban a magyar elmegyógyászat kialakulását és történetét dolgozta fel. Úttörő jelentőségű a Deák Ferencről írt lélektani, orvosi munkája.

December 12-én, 1956-ban halt meg a délvidéken, Nagybecskereken, született Sántha Kálmán elme- és ideggyógyász, idegsebész. 1936-37-ben egy évig a montreali egyetemen kutatott. Itt egy fizikussal a véráramlás mérésén alapuló módszert dolgozott ki a különböző agyterületek működési intenzitásának vizsgálatára, amellyel az epilepsziakutatás új szakaszát indította el. 1949-ben kapott Kossuth-díjának teljes összegét egy idegsebészeti műtő felszerelésére fordította. 1951-ben megfosztották akadémiai tagságától és tanszékét is elvették. 1956-ban rehabilitálták, de egészsége időközben megrendült, terveit már nem tudta valóra váltani, az év végén meghalt. Debreceni sírjának felirata egy Horatius-idézet: „Si fractus illabatur orbis, impavidum ferient ruinae.” (Ha összeomlik is a világ, ő rendületlenül áll majd romjain).

December 13-án, 1820-ban született gróf Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeumnak és könyvtárának alapítója. Jelentős összegekkel támogatta a művészetet és tudományt (Batsányi János, Csokonai Vitéz Mihály, Tessedik Sámuel). II. József uralkodása alatt több vármegye főispáni helytartója és királyi biztosa. 1785. március 9-én valóságos belső titkos tanácsosi címet nyert. Amikor azonban a kalapos király egymás után adta ki azon rendeleteket, amelyek célja Magyarország és Erdély germanizálása és a nemzet rendi alkotmányának megsemmisítése volt, Széchényi nem akart céljainak eszköze lenni, ezért minden tisztségéről lemondott. 1802. nov. 25-én kelt adománylevelével a nemzetnek ajándékozta 15 000 kötetből és 1152 kéziratból, metszetekből, térképekből és érmekből álló hungaricum-gyűjteményét, s ezzel megalapítója lett az Országos Nemzeti Könyvtárnak, ez pedig alapintézményévé vált az 1808-ban életre hívott Magyar Nemzeti Múzeumnak. Saját költségén rendezte sajtó alá a könyvtár első katalógusait, s belőle egy-egy példányt uralkodóknak, tudományos intézeteknek, tudósoknak is megküldött. A göttingeni, a jénai, a varsói tudományos társaság tagjává választotta, erre a bécsi is „kebelére ölelte”. I. Ferenc király uralomra lépésekor újra tisztségeket vállalt, de amikor újabb veszély fenyegette a magyarságot - ez a király is országgyűlés nélkül akart uralkodni -, 1811-ben Széchényi újra letette összes hivatalát, mintegy tiltakozva Metternich rendszere ellen. Élete végén, 1819-ben, odaajándékozván a Magyar Nemzeti Múzeumnak soproni könyvtárát is, mely nagyobbrészt klasszikusokból és külföldi érdekű művekből (5086 mű, 9206 kötet) és 6000 darab rézmetszetből és földabroszból állott. Később a nemzeti könyvtárat róla nevezték el.

Luca napján nincsen munka,

dolgoztatok eleget!

Ne mossatok, ne fonjatok,

ne süssetek kenyeret!

Luca napján kilenc fából

Luca-széket kezdjetek,

bikaszarvú boszorkányok,

mostantól reszkessenek!

Az év legsötétebb napján

egy kis tavasz kell nekünk:

Karácsonyra kizöldülő

Luca-búzát keltetünk!

Hidegen és sötétségen

győz a gyertya, győz a fény –

nincsen ördög, sem boszorkány

az angyalok ünnepén.

Szabó T. Anna Lucázása is arra int, hogy az idő újjászületik. Decemberre esik az esztendő legrövidebb napja, amelyen a Nap meghal, hogy huszonnégy óra múlva új életre támadjon, újraszülessék. A Gergely-féle időszámítás előtt ez a nap december 13-ára, Szent Lúcia napjára esett, minélfogva Luca napja mindenféle babonás szokások forrásává lett. A nap különösen alkalmas arra, hogy a lányok kitudakolják jövendőbelijük nevét vagy legalábbis foglalkozását. Erre a célra szolgál a különböző fafélékből ötágú csillag alakúra mesterségesen faragott Luca-szék: aki erre a székre ráül, az meglátja jövendőbelijét. Luca napja éjjelén a szellemek csöndes, remegő fénykévék formájában suhannak el a falusi házak fölött, de ezt a fényt csak bizonyos, arra alkalmas emberek láthatják meg, akiknek a Luca-fénye megmutatja, hol vannak kincsek a föld méhébe rejtve – sok babonás mese szövődött e nap köré.

1860. december 13-án született Róna Zsigmond meteorológus is. 1883-ban szerzett tanári oklevelet mennyiségtan-természettani szakból. 1888-ban a Meteorológiai Intézethez nevezték ki asszisztensnek, melynek 1904-ben adjunktusa, majd Konkoly-Thege Miklós nyugalomba vonulása után 1927-ig az intézet igazgatója lett. A Magyar Meteorológiai Társaság alapító tagja és első elnöke volt, és szerkesztője az Időjárás című folyóiratnak. A magyar éghajlatkutatás úttörője, az időjárási és éghajlattani szakirodalom megteremtője volt. Nevéhez fűződik a felsőbb légrétegek kutatásának megszervezése is.

December 14-én, 1795-ben látta meg a napvilágot Bölönben Észak-Amerika egyik korai magyar leírója, a reformkor kiemelkedő gondolkodója, Bölöni Farkas Sándor. Barátai, Döbrentei Gábor és Wesselényi Miklós révén került kapcsolatba a reformmozgalom radikális szárnyával. Kolozsvárott kaszinó, vívóiskola, segélyegylet, olvasókör létrehozását kezdeményezte, szorgalmazta a városi világítás bevezetését, az utcakövezést. Megalapította a Vasárnapi Újság című néplapot és a kolozsvári színház titkári teendőit is ellátta. Dédelgetett útitervei – például India beutazása Kőrösi Csoma nyomdokain – jó darabig nem valósulhattak meg anyagi források hiányában. Végül 1830-ban egy erdélyi főnemes, Béldi Ferenc fogadja útitársául. Útleírásában foglalkozik a pusztuló indiánok sorsával és a néger rabszolgakérdéssel is. Utazás Észak-Amerikában című könyve 1834-ben és 1835-ben két kiadásban, több mint 2000 példányban jelenik meg, ami akkoriban hallatlan sikernek számított és igen nagy hatást tett a közvéleményre. A hatóságok a reformszellem élesztését látták írásában és hamarosan betiltották a könyvet. Miatta „veszedelmes” ember hírébe került, magányossá, csalódottá vált.

Amikor a Kriterionnál 1966-ban Benkő Samu gondozásában, Mikó Imre előszavával megjelent az Utazásom… újrakiadása, magyar tanárnőm, Zoltán Ildikó nekem adta ki téli vakációs feladatul, hogy elolvasva azt, számoljak be róla az osztálynak. Nagy hó esett 1968 telén, nem csak a virágóra helyére felállított karácsonyfa, de a környék minden fenyője hónapokig hordozta hóterhét. Csodaszép tél volt: átvágni a Somostetőn, a Cinegetetőn ereszkedni egyet-kettőt, s mire kiértünk a somostetői kőmedve alá, esti pompájában fürdött  Vásárhely egésze. Bizony megfeledkeztem a feladatomról. Csak egy feddő pillantást kaptam érte a szünet utáni első magyar órán. Hanem azután átrágtam magam a könyvön, de idő kellett, míg Ildikó néni bizalmát újra megszereztem.

Mikó Imre regény írt Bölöni életéről A bércre esett fa címmel. Ott olvasom az életregény vége felé:

Fátyolos szemmel fürkészte a bércet, talál-e olyan sudár fenyőt, amilyent gyermekkorában a bölöni Várhegyen látott. S amikor talált egyet, megvigasztalódott, hogy van még magányos fenyő ebben a hazában.

Nyílegyenes fenyőszál volt, egymagában tört az ég felé... 

Jut eszembe erre a fenyőre gondolva: Marosvásárhely 2023-as főtéri „dísze”, a hagyományos helyett az ...alternatív karácsonyfa, amivel világrekordot akarnak dönteni. Csak az a kérdés, minek a világrekordját. Az ízléstelenségét-e, vagy a hagyomány nem-tisztelet világrekordját? Avagy a méregzöld klíma-agymenéseseknek akarnak így tetszelegni?

De minden ilyen ízlésficam mulandó.

Ide hívom segítségül Jékely Zoltán Nyírfáját:

Amint a fák között a nyírfa legszebb,

s színe a színek anyja: hófehér,

évszakjaim közül egyik se tetszett

úgy még nekem, ahogyan ez a tél.

S most úgy tűnik: múltam, e hosszú tegnap,

nagy téli nap volt s véget sosem ér;

a nyár csupán két-három szép meleg nap,

a tavasz átsuhamló déli szél…

Maradjunk ennyiben. Én is maradok kiváló tisztelettel minden igaz vásárhelyi lokálpatrióta iránt.

Kiss Székely Zoltán                Kelt 2023-ban, Luca előtt négy nappal

A természet kalendáriuma

DXCI.

Mikor a hegy felől jönnek a téli varjak

s a szent hidegben szárnyuk odafent

félszegen vagdos a havas viharnak,

úgy érzem: a történelem üzent.

Mindig így jönnek, mint tépett avar had,

látásuk könnyet s borzongást teremt;

s mit csak próféta vagy koldus akarhat:

megsarcolják a fösvény végtelent.

Jékely Zoltán a Varjakat 1936-ban írta, vészterhes idők közeledtén. Innen annak komor hangulata. A varjak tömege ugyanakkor „nélkülözhetetlen” kelléke a vásárhelyi tájnak. Le egészen Ludas alá a Maros mentén óriási telepekben élnek, s így október végén kezdik portyáik céltartományát áthelyezni a városokba. Hogy mióta? Emlékszem gyermekkorom nagy varjújárásaira: szinte feketéllett tőlük az ég. Ma is hasonló a helyzet, de olvasom, hogy károgásuk túltett a zenélő kút hajdani hangján is, anno az 1820-as években.

Jobb szeretem szemlélni ilyenkor az elsötétülő eget. November 17-é van a Leonidák láthatósági csúcspontja. November 6. és 30. között találkozhatunk velük, a nap körül 33 évente egyet körbeperdülő Tempel-Tuttle nevű üstökös kíséretéről van szó: ez hozta létre ezt a meteorid felhőt. Ez a szemcse-felhő nagy borsószem méretű és annál kisebb törmelékekből áll. A nagyobb, 10 milliméter átmérőjű darabok súlya körülbelül 0.5 gramm. Ezek már ugyancsak fényes csíkot húznak maguk után. A Leonidák gyorsak: tagjai 71 kilométer/másodperc sebességgel érik el a Föld légkörét. Körülbelül 160 kilométeres távolságban kezdenek felizzani és 90-100 kilométer magasban égnek el végleg. Ilyenkor általában 10-30 hullócsillagot lehet megfigyelni óránként. Először kínai csillagászok észlelték Kr. u. 902-ben. Csillaghullás tekintetében a legrapszodikusabb meteorraj. Az elmúlt évtizedekben már számos alkalommal megtréfálta a csillagászokat. A Leonidák meteorraj arról nevezetes, hogy ez produkálta az emberiség története folyamán megfigyelt két leghatalmasabb meteor-esőt. Először 1833-ban, majd pedig 1966-ban. 1833-ban 26.000 felvillanás volt óránként! De még a percenként 13.000 felvillanást produkáló 1966-os meteoreső is időnként nappali fényesség támasztott az éjszakai égbolton. De ebben az évtizedben kiugró meteorzáporra nem nagyon számíthatunk.

A naprendszer evolúciója hordozta magával a Mars és a Jupiter közötti térben olyan protobolygók kialakulását, amelyek rég eltűntek. A kisbolygók s a meteorrajok az egyik ilyen ősbolygó maradványai. De volt olyan protobolygó is, amely a Földdel ütközve eredményezte a Hold megszületését is.

A 206 évvel ezelőtt született Fisher Osmond geológus 1881-ben jelentette meg A földkéreg fizikája (The Physics of the Earth's crust) című művét. Ebben írta le, hogy a földköpeny viszkózus, nehezen folyó inhomogén rétegeken helyezkedik el. A kontinensek mozgásának elmélete Alfred Wegener munkái után vált lassan elfogadottá a huszadik században. George Darwin elméletéhez csatlakozva (melynek lényege, hogy a Hold valamikor a Föld része volt, abból szakadt ki), Fisher ennek bizonyítékát a Csendes-óceán létében vélte felfedezni. Ez volt az első majd’ mindenki részéről elfogadott elmélet a Hold keletkezéséről.

A ma leginkább elfogadott hipotézis szerint körülbelül négy és fél milliárd évvel ezelőtt egy Mars méretű bolygókezdemény csapódott a Földbe. Az ütközés során keletkező törmelék egy része összeolvadt, és ez hozta létre a Holdat. De hol van a becsapódási kráter, és mi lett a Theia - a görög mitológiában. a titaniszok egyike, Uranosz és Gaia gyermeke - nevű objektum többi részével? Qian Yuan csillagász érdekes magyarázatot adott e feltevésre. A Theia jelentős hányada minden bizonnyal megolvadt és belekeveredett a Föld ásványaiba. De talán a bolygókezdemény néhány darabja érintetlenül megmaradt. Először fél évszázaddal ezelőtt észlelték azt a két különös objektumot, ami magyarázatot adna a felvetett kérdésre. Különös e két tömb, mert a szeizmikus hullámok – a földrengések által keltett rázkódások – lelassulnak, amikor áthaladnak rajtuk. Ezt azzal magyarázzák, hogy az ottani kőzet sűrűbb, mint a köpeny többi része. Az objektumokról puszta létezésükön túl nincs több ismeretünk, hiszen lehetetlen olyan mélyre fúrni a bolygóba, hogy onnan mintát vegyünk. A Nyugat-Afrika alatti objektum J. Tuzo Wilson kanadai geofizikus, a lemeztektonika elméletének úttörője után a Tuzo nevet kapta. A mélyen a Csendes-óceán alatt található másikat Jasonnak hívják az amerikai geofizikus, W. Jason Morgan után, aki szerint a bolygó forró pontjai a köpenyből felszálló anyagcsomókból származnak. A két objektum együttes térfogata a Holdéhoz hasonlítható. Qian Yuan szerint lehetséges, hogy ez a Theia két darabja, melyek túlélhették a becsapódást, s a földköpeny és a mag határán, csaknem háromezer kilométerrel a felszín alatt pihentek meg. Ugyanakkor nem zárja ki, hogy a különös objektumok az óceáni kéregből vagy az ősföldből származnak.

Maradjunk még kissé a Föld körüli zónákban. Rég nem látott szépségű aurora borealist láthattunk november 3-án a Kárpát-medencében is. November 3-án a Nap felszínén koronakidobódás történt, ami a csillag természetes működésének része. Ekkor nagy mennyiségű, töltött részecskékből álló plazmafelhő távozott a felszínről, ami napokkal később érte el a Földet mint egy geomágneses vihar. A Föld mágneses mezőjének hatására a töltött részecskék csak az északi és déli mágneses pólusok mentén közelíthetik meg a felszínt, ahol az alacsonyabb magasságokban lévő sűrűbb légkörben lévő részecskékkel ütközve fényjelenségeket váltanak ki. A leggyakoribb szín a zöld, amely az O2-molekulákkal történő reakció következménye, de most a domináns szín a piros volt, amely alacsony magasságban (100 km) a N2-molekulákkal, nagy magasságban (300-400 km) pedig az O-atomokkal történő reakcióra utal. A látványosságon túl a geomágneses vihar károsíthatja az elektromos hálózatokat, azonban ezúttal gyenge, G2-es osztályú vihar volt. November 5-én átvonuló hidegfront után egy rendkívül tiszta és hideg légtömeg uralkodott Közép-Európában, ami kiváló látásviszonyokat biztosított.

Mint a megvénhedt fa, amelyet nevele 

A sűrű erdőnek árnyékos kebele,

Melyre esztendeit az idő, miólta

Fennáll, fogaival reá rovátkolta,

Melynek dért mutató mohos kerűleti

Megőszűlt vénségét vélünk képzelteti,

Midőn az esztendők elmúlt sokasága

Miatt a földre húll elszáradott ága,

Végre a rájövő szélnek fúvására,

Erőtelen lévén, fekszik oldalára,

A szomszéd fák, melyek nőttek körülötte,

Csóválva sajnálják, hogy esett ledűlte,

Ágokkal szomorú árnyékot csinálnak

S ez erdők anyjának ekként parentálnak(...)

Csokonai Vitéz Mihály születése napján – éppen negyed évezreddel ezelőtt született, 1773. november 17-én – e versrészlettel ereszkedjünk alá a földre!

Egyszerű magyar dalok és versek, amelyeket 1910 előtt tanultam, ma is önként megszólalnak bennem. Az Egyesült Államokban eltöltött 60 esztendő után még mindig inkább magyar vagyok, mint amerikai. Az amerikai kultúra sok vonása mindmáig idegen maradt számomra. Budapesten sokkal több elmélyült beszélgetést hallhat az ember a kultúráról, mint az Egyesült Államokban. A magyar költészet talán a legszebb Európában. - ezt már az egyik legismertebb Nobel-díjas magyar tudós, fizikus, a világ első reaktormérnöke, Wigner Jenő írta le. Ő is november 17-én született 1902-ben.

Jut eszembe mindez arról, hogy november harmadik hete a magyar népdalé és népköltészeté.

Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok...

Csillaghullás idején, sarki fénycsoda-látás idején a mindenki által ismert népdal első sorával búcsúzom egy hétig, kedves olvasóm, ígérve, hogy a csillagok alatt szőtt, de félbemaradt gondolataimat jövő héten folytatom.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán

Kelt 2023-ban, 53 évvel azután, hogy 1970-ben e napon a Luna–17 szovjet űrhajó leszáll a Hold felszínére és a Holdra bocsátja a Lunohod–1 holdautót, az első holdjárművet.

A természet kalendáriuma

DLXXXIX.

Sóhajtásnyi időre még visszarévedek a Székely Szabadság Napi máglyatűzre, s a gyertyagyújtás November 1-i áhítatára – veszem kölcsön a gondolatot Jánosházy Györgytől:

A holtakat hagyd éjükben pihenni:

ők boldogok már sírkövek alatt,

nincs bennük vágy, megbánás, indulat,

nyugalmukat nem zavarja semmi.

Az élőkért, értük gyújts gyertyafényt:

a lapos mellű, keshedt gyári nőket,

a reszkető kezű kéregetőket

sirasd, akik nyomoruk rabjaként

belegebednek százszor is naponta

szégyenbe, kínba, betegségbe, gondba;

az élőknek kell gyertyád pisla fénye,

utat mutatni végső, jó halálba,

hol csillagok ösvényén megtalálja

a szelíd békét, melyben élni kéne.

Borongós hangulatát a november előredobja, s ránehezül az, mint lassú, aprószemű eső fűre, fára. S a lelkekre borul, mint a lassú ködök lebegtette lombok, ezerszínű foltokba öltöztetve a lassan szürkébe váltó délután macskaköves utcáit. Az őszirózsák, krizantémok táncrendje szerint a temetőkertek az elfogyó gyertyafények fanyar füstjein túl őrzik majd a pillanat csodáját - az első hóharmatig.

Csapzottan tarka lett a fényteli kerted,

Későn süt fel a nap, hamar homálylik,

Elfagytak, feketednek

Napraforgóid, dáliáid,

Még nyílnak, ősziesen nyílnak – már nem sokáig -

Napszomjas, késő helianthusok:

Az elmúlásból is itt körül az világít,

Ami nekünk meg nem adatott.

- Rapszódia az őszi kertben. Vas István őszi kertjében járunk. -

Piroslik már a kis meggyfád – milyen lesz,

Ha jön a nagy esőzés hirtelen?

Szebbek a rőt levelek, ha kerengenek

Nedves szelekben is tündérien.

Már várja a nemes, növényi sejtelem

Novemberi esők verését:

Itt győzni fog minden enyészeten

A szépség.

(...)Elfagyott rózsák, dáliák: a kertünk.

Új és új szépség, akkor is, ha pusztul.

(...)ez még az ősz, ha jól, ha rosszul,

Most vívj, most védd magad,

Míg végső hódításra el nem indul

A sejtjeinkbe zárt tudat.

(….)Nincs miért adnunk a szerényt:

Még csúf estünkben is több szépségünk marad,

Mint amit valaha pompáztak elénk

Virágok, madarak.

Mi más értelme van az időben a szépet

Halmozni, ha nem ez,

Hogy mikor nyomorultul vergődik az élet,

Akkor is szép lehess? (…)

Emlékezzünk hát mi is régiekről, akik már rég megtalálták a szelíd békét csillagok ösvényein.

A szabadságharc leverése után, 1849. november 4-én született Lóczy Lajos geológus, földrajztudós. A zürichi egyetemi évek után, hazatérve a Magyar Nemzeti Múzeum ásvány- és őslénytárában dolgozott. 1877-1880 közt részt vett gr. Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedíciójában.  Ő mutatta ki, hogy a közép-ázsiai sivatagok kialakulásáért, a 8000-1000 m vastag lőszmezők kialakulásáért a több millió éves glaciális-interglaciális korszak szélmozgásai a felelősek. 1883-tól a bánsági hegyvidék geológiai felvételezését végezte. 1891-ben az ő kezdeményezésére és vezetésével alakult meg a Magyar Földrajzi Társaság, 1902-1908 között a Földrajzi Intézet igazgatója. 1900-1914 között a Földrajzi Társaság elnöke volt. Ebben az időben szerkesztették meg Teleki Pállal és Papp Károllyal Magyarország földtani térképét.  Ő kezdeményezte az Erdélyi-medence rendszeres geológiai és geomorfológiai feltárását. Jelentős érdemei vannak az erdélyi kősó- és földgázkincs felfedezésében is. Az ő felmérése és tanulmányai alapján kezdték meg a nagysármási fúrásokat.

Születése után három évre, 1951. november 4-én született a másik neves geológusunk, Déchy Mór. A földrajztudós Hunfalvy János és a geológus Szabó József tanítványaként jeleskedett, mint magashegységi alpinista is. Végigmászta a Kárpátok összes tömbjét, a Dinaridák, a Pireneusok és a norvég Alpok után a cári Oroszország hegyeit járta. Hét kaukázusi expedíciót vezetett. 1884-ben megmászta az Elbruszt, 1886-ban bejárta a Kaukázus 1280 kilométeres főgerincét. A Kaukázus földrajzi, földtani és botanikai leírását tartalmazó háromkötetes műve 1905 és 1907 között Berlinben jelent meg németül. 1872-ben egyike volt a Magyar Földrajzi Társaság alapítóinak. A kolozsvári Tudományegyetem 1908-ban tiszteletbeli doktorrá avatta. Értékes kőzet-, kövület- és őslénytani gyűjteményét, fényképeit a Magyar Állami Földtani Intézet őrzi.

1998. november 4-én halt meg Ernster László vegyész. Orvos szeretett volna lenni, de zsidóként erre az akkori Magyarországon nem volt lehetősége. A Svéd Királyság budapesti nagykövetségén vészelte át a nyilas korszakot. 1946-ban Svédországba távozott, 1956-ban biokémiából doktorált a Stockholmi Egyetemen, majd a Werner-Grenn Intézet fiziológiai kémiai osztályát vezette 1967-ig. 1967-től 1986-ig a Stockholmi Egyetem Biokémiai Intézetének igazgatója volt. 1977–88 között a Nobel-díj bizottság tagja volt. Jelentős eredményeket ért el a sejtbiológia és a bioenergetika terén, elsősorban a mitokondriumok kutatásában, a sejtek energiatermelésével kapcsolatban: a mitokondriumok energiafüggő reakcióit tisztázta. 1988-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tiszteletbeli doktori címmel tüntette ki.

2011. november 4-én halt meg Vissy Károly György meteorológus is. Budapesten az ELTE meteorológus szakát végezte el, ezután rögtön az Országos Meteorológiai Hálózatnál kezdett dolgozni. Első években a repülésmeteorológia terén, később a rövidtávú előrejelzések témakörében oldott meg bonyolult feladatokat. Közben bekapcsolódott a rádió és a televízió időjárás-jelentéseinek szerkesztésébe, majd ő maga is állandó szereplő lett a képernyőn. 1997-ben az ő javaslatára jött létre az OMSZ épületében az a tévéstúdió, ahonnan nemcsak ő, hanem tanítványai, meteorológus kollégái adhattak naponta többször is szakértő jelentéseket. Pályafutása során végig arra törekedett, hogy szakmája eredményeit és szolgáltatásait minél közérthetőbben tegye elérhetővé az emberek számára.

Szászvárosban született 1905. november 5-én Tankó Béla biokémikus. Berlini és londoni kutatóévei után alma-materében, a debreceni egyetem orvosi karán a Biokémiai Intézet igazgatója lett. Nevéhez fűződik a fruktóz-1-foszfát, az ún. Tankó-Robinson-észter felfedezése, ami nagy lépés volt a sejtbiológiában az oxidációs folyamatok megértésében. Az 50-es években bekapcsolódott a nukleinsavak kutatásába, amely különösen a hazai daganatkutatás számára jelentett bázist. Alapításától elnöke volt a Magyar Biokémiai Társaságnak.

Mai sétánkat egy geológusra emlékezéssel fejezzük be.

November 6-án, 1886-ban született Kézdivásárhelyen Bányai János geológus. Tanári diplomát a budapesti polgári iskola tanítóképző természettudományi szakán szerzett. Tanulmányait Jénában és Berlinben fejezte be, 1942-ben Szegeden avatták doktorrá. 1908-tól 1919-ig Abrudbányán, 1921-től 1931-ig Székelykeresztúron, 1931-től 1945-ig Székelyudvarhelyen tanított. 1931 és 1943 között a Székelység című havi folyóiratot szerkesztette. Ő alapította meg a Borvízkutató Intézetet, expedíciókat kezdeményezett a Hargita kutatására. Mintegy félezer közérdekű írása jelent meg heti- és napilapokban. Írásai Erdély földrajzi viszonyaival, a Székelyföld geológiájával és hasznosítható ásványi kincseivel foglalkoztak, különösen a barnaszéntelepekkel, földgázzal, aranybányászattal.

A lázas lombú fákra

toprongyos gerlék gyűlnek.

Tekinteted ködében

beteg ebek szűkölnek.

Csattogó vonat-bűzben

kisiklik minden szépség.

Kígyóra hág a szellem

s belélegezzük mérgét.

Killár Katalin ily borúsnak látta a Novembert, még 1996-ban.

Jánosházy György, Vass István vagy Killár Katalin késő ősze?

Én a Vass Istvánéra szavazok:

Mit tud a virág, mit tud a tenyészet?

Rettentő szép rakéták, robbanva repüljetek!

Mindig nekünk teremtik a szépet

Az emberi évezredek.(…)

És új energiává lesz a múló idő

S új csillagmáglyát gyújt meg érted,

S vigasztalóvá lesz a rémítő,

S mindent meglátsz, mindent megértek.

És érthetetlen szenvedésed

hétszer boldog szépséggé válik:

Mosolyodban kinyílnak a régen semmivé lett

Napraforgóid, dáliáid.

                                                      Maradok kiváló tisztelettel:  Kiss Székely Zoltán

Kelt 2023-ban, kétszáz évvel azután, hogy Bolyai János megírta levelét apjának: „Semmiből egy új, más világot teremtettem”.

A természet kalendáriuma

DLXXXVI.

A nyár elballag, vén paraszt

baktat nyomában, sanda ősz.

Most forr a must, ne bánjad azt,

nem néked forr – vigyáz a csősz.

Október itt, az érlelő,

orcát, füvet veresre érlel

és ráborul a térdelő

hegyekre vérpiros szívével.

Hárs László Októberében járunk, már közel a hónap idusához. Hidegre fordult az idő, fázósan teszem le szalmakalapom a következő tavaszig.

    Ám a mi sétánkat még mindig az idei tudományos Nobel-díjak bűvöletében kezdjük.

    Ilyen még nem volt a magyar tudomány történetében. Két Nobel-díj egyazon évben!

   Éppen tíz napja, 2023. október 3-án hozták nyilvánosságra, hogy az idei fizikai Nobel-díjat Pierre Agostini Egyesült Államokban tanító francia fizikus, Anne L’Huillier Svédországban dolgozó szintén francia fizikus és Krausz Ferenc Németországban dolgozó magyar fizikus kapja.

Krausz Ferencet a fizika felé fantasztikus tanárai vezették, egyetemi oktatói közül kiemelten Simonyi Károly és Marx György.

   A tudomány, a kutatói tevékenység az, amikor elindulunk egy adott úton egy adott cél irányába, majd eljutunk olyan helyekre, ahol újabb kérdések merülnek fel, és megfelelő szelektálással, rendkívüli következetességgel, ha az ember nagy kihívásokat állít maga elé, a nagy célokhoz közelebb lehet jutni – nyilatkozta Krausz Ferenc. A tudósok az elismerést az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereikért kapták.

   A három díjazott – akik közül Krausz Ferenc és Anne L'Huillier kutatásaikért megkapták tavaly a Wolf-díjat is – kísérleteivel új eszközöket adott az emberiségnek az atomokban és molekulákban lévő elektronok világának felfedezéséhez. Sikerült létrehozniuk olyan extrém rövid ideig tartó fényimpulzusokat, amelyekkel vizsgálni lehet az elektronok mozgásának vagy energiaváltozásának gyors folyamatait. Az elektronok attoszekundumos időskálán tudják változtatni a helyüket, energiaállapotukat, ha ezeket az elektronfolyamatokat valós időben meg tudjuk jeleníteni - ez az attofizika. Az attoszekundum (10-18”) a másodperc milliárdod részének milliárdod része! Az alapkutatás jelenleg az univerzum megértését célozza, de számos területen – például az elektronikában, a biológiában, így az orvosi diagnosztikában is – van lehetőség a gyakorlati alkalmazására. Az elektronok mozgásával függ össze minden, ami életünk számára fontos. A molekuláris folyamatok, azok rendellenességei, a betegségek kialakulása az elektronok mozgásának megváltozásával kezdődnek. Szent-Györgyi Albert kutatóéveinek utolsó két évtizedét annak szentelte, hogy feltárja az elektron-élettan rejtélyeit. Neki még nem sikerült.

   Magyarországon két attoszekundumos fizikával foglalkozó kutatóhely is működik: a szegedi ELI-ALPS lézeres kutatóközpont, valamint a Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Központ. Krausz Ferenc az utóbbi egyik főnöke.

„(...) nagyon rövid, gyakorlatilag egy rezgési ciklusból álló infravörös lézerimpulzusokat használunk arra, hogy a vérmintában lévő molekulákat rezgésbe hozzuk, ezután a molekulák infravörös fényt bocsátanak ki, ezt az infravörös fényt nagy érzékenységgel attoszekundumos méréstechnikával tudjuk letapogatni, megmérni, és ezek azok az infravörös jelek, amelyek rendkívül nagy mennyiségű információt szolgáltatnak arról, hogy a vér molekuláris összetétele abban a mintában hogyan néz ki. - magyarázta - Az utóbbi időben nyolc különféle rákfajtát néztünk már meg a molekuláris ujjlenyomat módszerével, és mind a nyolcra valamilyen szinten érzékeny. (...) Ezen felismerések bátorítottak fel bennünket, hogy Magyarországon nagyobb fába vágjuk a fejszénket, és ne csak egyes betegségeket kezdjünk el vizsgálni, hogy érzékeny-e rájuk a módszer, vagy sem, hanem próbáljuk meg azt a kérdést megválaszolni, hogy a módszer alkalmazható-e esetleg egy széles körű egészségmegőrzési program alappilléreként, tulajdonképpen az egészségi állapot felügyeletére. (...)A meggyőző bizonyítékok megszerzése hosszú (további 6-8 évig tartó) folyamat.”

A magyar kormány a nehéz gazdasági helyzet ellenére támogatja ezt a hosszú távú programot, lehetővé téve a jövőbeli megelőző orvoslás alapjainak lerakását. Az egész világon elsőként Magyarországon!

Az ősz hangulat-lelke

ködbölcsőből kiszállt,

szederjes szemmel nézi,

mint zuhintják a vízre

aranyukat a fák.

Őszi sorokkal, Gál Irén ötsorosával hangolok a tudománytörténet néhány eseményére.

154 évvel ezelőtt, 1869. október 14-én született Anderkó Aurél meteorológus. A Meteorológiai Intézetnél 1891-től 1922-ig működött. Ő vezette be az széles körben használt úgynevezett Anderkó-féle esőmérőt. Németországi tanulmányútja után Bogdánfi Ödönnel megteremtette a súlyombrográfot, amely a párizsi világkiállításon díjat nyert. Ő volt az első meteorológus, aki hazánkban egyetemi előadásokat tartott.

Ugyanezen a napon született Tangl Károly fizikus is, a kozmikus sugárzások első magyarországi kutatója Eötvös Loránd tanársegédjeként kezdte pályáját, aztán a kolozsvári tudományegyetemen tanított, s volt rektora 1915-től. Később Budapesten a kísérleti fizikát oktatta Eötvös tanszéki utódjaként.

177 évvel ezelőtt, 1846. október 15-én született Pantocsek József botanikus, mikropaleontológus, orvos. 1866-tól botanizált, 1872-ben fél évig tanulmányozta Hercegovina, Montenegro és Dalmácia flóráját és faunáját. 1880-tól főleg a kovamoszatok kutatásával foglalkozott az ezen a területen világhírű tudós. Számos új növényt írt le, nevéről több fajt neveztek el. Magyarországon elsőnek ő foglalkozott mikrofotográfiával.

264 évvel ezelőtt, 1759. október 16-án született Nagyenyeden Sipos Pál filozófus, matematikus. Erdélyi, s 1805-től a sárospataki református kollégiumban tanított. Kant és Fichte követője volt, s tudóstársasági tervezetei is ismeretesek. Szászvárosban érte a halál 1816 szeptemberében.

229 évvel ezelőtt, 1794. október 18-án született Almási Balogh Pál orvos, akadémikus, tudományszervező, Széchenyi Zsigmond és Kossuth Lajos háziorvosa. Ő volt az MTA első folyóiratának, a Tudománytárnak az egyik szerkesztője.

459 évvel ezelőtt, 1564. október 18-án született Beythe András botanikus, református prédikátor. A XVI. századi magyar tudományos élet kevés számú képviselőjének egyik, a korra jellemző tudósi életpályát magáénak mondható alakja. Orvosi használatra szánt füves könyve, a Németúváron 1595-ben megjelent Fives-könüv, fiveknek és fáknak nevökről, természetökről és hasznokrul, Melius Juhász Péter Herbariumának átvétele, amelynek néhány tévedését kijavította.

Végezetül egy intézményavató-évforduló. 208 évvel ezelőtt, 1815. október 19-én a Gellért-hegy tetején, a mai Citadella helyén ünnepélyes keretek között, I. Ferenc osztrák császár, I. Sándor orosz cár és III. Frigyes Vilmos porosz király jelenlétében felavatták a Pest-budai Egyetem csillagvizsgálóját, amely a XIX. század első harmadának egyik legjobban felszerelt, legkorszerűbb intézménye volt. A XIX. század elején kialakult műszertípusokkal előtérbe léptek az égbolt minden irányába állítható eszközök, amelyek forgatható kupolák alatt kaptak helyet. Ennek a modern obszervatórium típusnak legkorábbi képviselője az 1789-ben alapított Gotha-seebergi csillagvizsgáló volt, amelyet a magyarországi születésű Zach Ferenc Xavér tervezett és szerelt fel. A gellérthegyi csillagvizsgáló tervezője Zach barátja, Pasquich János volt, vázlatai alapján az épület tervezését Pollack Mihály végezte el. 

Az Urania névre keresztelt csillagvizsgálót 1849-ben az osztrák ágyútűz súlyosan megrongálta. Az intézmény 1867-ben végleg megszűnt. Utódja, az 1922-ben megnyitott, Svábhegyi Csillagvizsgáló, ami a Trianonban elszakított Ógyalláról (ott 1871-ben Konkoly Thege Miklós alapított csillagvizsgálót) költözött a csonka országba. Ma is ott látható a híres csillagász 25 cm-es refraktora, amivel elsősorban napfizikai méréseket végeztek, s több ma is működő lencsés távcsöve. 1928-ban készült el a monumentális kupola, amelybe a 60 cm tükörátmérőjű és 5 méter hosszú Heyde Cassegrain távcső került. Ez ugyanaz a távcső, amit a háború előtt rendelt meg a csillagda. A budapesti Csillagvizsgáló ezzel a távcsőóriással újra európai szinten jelentős intézet lett.

Radnóti Miklós Októberi erdőjével búcsúzom egy hétre, kedves Olvasóm.

A bokron nedves zűrzavar,

a tegnap még arany avar

barna sár lett a fák alatt,

férget, csigát, csirát takar,

bogárpáncélt, mely széthasadt;

hiába nézel szerteszét,

mindent elönt a rémület,

ijedt mókus sivít feléd,

elejti apró ételét,

ugrik, - s a törzsön felszalad;

tanulj hát tőle, védd magad,

a téli rend téged se véd,

arkangyalok nem védenek,

az égen gyöngyszín fény remeg

s meghalnak sorra híveid.

A verset 1938-ban írta volt a mártír költő.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán

Kelt 2023-ban, október derekán

A természet kalendáriuma

DLXXXIV.

Mikor már nem lángol rózsa már a kertünk

Ölén megejtőn,

S csak rőt harangvirág lesz. Hol hevertünk,

Az enyhe lejtőn.

Akkor fogok majd füledbe súgni

Vidám igéket

Szerelmünkről, amely már tiszta, égi,

Mégis éget.

És csendbe nézzük ketten, őszi fényben:

Hervadt a kertünk,

Hol egykor még, bolondul, kéz a kézben

Nevetni mertünk.

Tavasz, virág, dal régen messze eltűnt,

de ép a hajlék:

A szív – s a régi, lángoló szerelmünk

Tudom, kihajt még.

A svéd Erik Söderberg Nyárutó című bús-szomorkás, búcsúztató, s mégis örök tavaszt óhajtó versének magyarra hangolása az Új Idők szépirodalmi képes hetilap 1941. évi második számában jelent meg, Galambos Gruber Ferenc bibliográfus, költő tollából. E pár aktuális sorral indulok hóközi sétámra ma, kedves Olvasóm. Hívogatlak: jer velem!

Szeptember 29. Szent Mihály napja, ő a patrónusa a Gyulafehérvári főegyházmegyének is. Mihály és Gábor zománcképe ott van a Szent Korona alsó részén. A koronázási szertartás ősi bizánci szövege szerint az új császár előtt maga Mihály arkangyal tárja majd föl az uralom kapuit. Ez a hit a magyar királyi udvarban sem lehetett ismeretlen.

Most szinte még nyár van. Ki gondol 2023 szeptemberének végén a máskor már beköszönő őszre? Ahogy az írva vagyon évszázadok óta.

Mihály-nap után az üdő…

(...)Mihály-nap után az üdő…

Sűrűn tornyosul a felhő.

Sírnak, rínak a bárányok:

Panaszkodnak a bojtárnak.

(...)Mondaná meg a gazdának:

Színát adjík a juhának!

(...)Ha a juhot nem teleljük,

Jövő nyáron meg nem fejjük.

Ha tartós lesz az időjárás melegedése, talán fél évszázad múlva, az akkori gyerekeknek csak mese lesz a szeptember-vég hűvössége. Hiszen az idén nagy lehűlés nem volt a Kárpát-medence időjárásában melegedő időjárásában.

Mese. Az viszont cseppet sem mese, hogy szeptember 30., 2005-től, a magyar Népmese napja. Benedek Elek tiszteletére, aki 1859-ben e napon született. A népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása nemzeti érdek.

Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”- Így szólt a Magyar Olvasástársaság felhívása.

Szeptember 30-án, 1865-ben, született Nagyváradon Grósz Emil szemészorvos. Szemműtéteivel nemzetközi hírnévre tett szert, az öregkori hályog gyógymódjának egyik első kidolgozója volt. Meghatározó szerepet töltött be az egykor népbetegségnek számító trachoma elleni küzdelem megszervezésében.

Ugyancsak szeptember utolsó napján született, 1847-ben, Hugonnay Vilma, az első magyar orvosnő. 18 évesen férjhez ment és már három gyermeket szült, amikor 1869-ben értesült arról, hogy Zürichben a nők előtt is megnyílt az orvosegyetem kapuja. Minden anyagi támogatás nélkül iratkozott be a zürichi egyetem orvosi karára 1872-ben, ahol 1879-ben orvosdoktori diplomát szerzett. Két évig a zürichi sebészeti klinikán dolgozott, majd 1880-ban hazatért. Azonban a fennálló jogszabályok miatt Budapesten nem ismerték el orvosi diplomáját, Évtizedekig névlegesen csak szülésznőként gyógyíthatott. Ferenc József uralkodó 1896-ban felesége, Erzsébetnek névnapján, november 18-án aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében az orvosi, bölcsészeti és gyógyszerészeti egyetemi karokra nők is beiratkozhattak. 1897-ben ötvenévesen, 18 évvel az után, hogy Zürichben egyszer már orvossá avatták, végre átvehette itthon szerzett diplomáját.

Október - a régi római naptárban az évkezdő márciustól számítva ez volt az év nyolcadik hónapja. Egyedül Domitianus császár tett kísérletet a név megváltoztatására, amennyiben önmagáról neveztette el. Rossz császár volt, a „domiciánus” hónapnév nem kellett senkinek.

Október a szőlőszüret hónapja. A XVI.-XVII. században a szüret idejére a törvénykezést is beszüntették. Hogyan is írja a Szüret előtt Babits Mihály szonettjében?

Sötétzöld színű és tömött a tő,

egy-egy vörös levéllel néha tarka;

édesen lankad, érve csüggedő,

kékes fürtjével a nemes kadarka.

Oly mézes-forró s drágán töppedő,

mint szenvedélyes szerető vad ajka; -

s várakozásban ég a hegytető,

s mosolyog a Nap, a lángtejű dajka.

Várakozásban ég a hegytető,

benn a présházban locsolják a kádat -

ó méla napfény, lankadt dajkaság!

Méla Halál, te nagy Szüretelő,

jöjj, hozd a kést, puttonnyal kösd a hátad,

és halkan nyisd a Pince ajtaját!

Mert, bár Szent Mihálytól kezdődött a szüret, már a XVIII.-XIX. század fordulóján is, el Simon-Júdás október 28-i ünnepéig valahol mindig szüreteltek a Kárpát-medencében, ahogy azt a Tátrai Zsuzsanna - Karácsony Molnár Erika szerzőpáros leírja a Jeles napok, ünnepi szokások című kötetükben.

Idén október 1. az első havi hétvége – A Madármegfigyelő Napok kezdete. A madárvédők világszervezete, a BirdLife International kezdeményezésére, 1992-ben szervezte meg először Európában. Az akció legfontosabb célja, hogy minél több emberrel megismertessék a madárvédelem jelentőségét, a madár- és természetvédő szervezetek tevékenységének fontosságát.

Október 2-án, 1761-ben követte íródeákja fejedelmét a túlvilágra. Zágoni Mikes Kelemen 85. levelének egy sorát - „meg kell csókolni a vesszőt, amellyel ostoroz.” - tette mottóként Őszi fohász Zágonban című verséhez Veress Gerzson:

Kopjafa jellöli a még élő Mikes-tölgyet Zágonban 2018-ban    

Két tölgy – az egyik halódik – a házromhoz közel,

megint hullajtják dús koronájukat…

Kétszeresen hal el minden mi mítosz itt,

s amit az arculvert jelen fölmutat.

Azóta – 2018-ban – kis kápolnát faragtak az elhalt tölgyfa törzsből.

Ám kis testtelen ige egy szellemi hazában,

mennyit ér, mint újravallatott lélek?

...Vagy csakugyan”nulla redemptio”? -

miként hangzott – visszhangzik? - végítélet…?

Új szenvedések próbálnak testet-lelket,

Rodostó – sóhajtjuk, de megvonaglik a száj is:

tudjuk-e, Mikesként, megbékélten viselni

megtipratásban is az emelt fő csodáit,

Ne rugdalózzunk az Ő akarata ellen….?

- A „nagy cselédes gazda” aláz és felmagasztal.

Zágon, Tekirdag egyként közel az éghez,

az Ő szándékán terítve itt és ott az asztal.

Földön nincsen maradandó városunk, s az,

ki egyik kezével eltakar: másikkal felmutat…

Őt keressük hát – Mikes lábnyomához lépve –,

s nem tévesztjük a Hozzá s a haza vezető utat.

Az Állatok Világnapját október 4-én ünnepeljük. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja. A minorita szerzetesrend alapítója a kereszténységben a Giovanni nevet kapta. A Francesco („Francia”) ragadványnevet annak köszönhette, hogy édesanyja francia volt. Szent Ferenc megújította az egyház szellemét, eszméi új lendületet adtak a középkor misztikus romantikájának. Személye a földi javakról való lemondás, az egyszerűség és a szeretet jelképe lett. Képmásain az általa alapított rend barna vagy szürke, csuklyás csuháját viseli, amit a derekán csomózott kötél fog össze. A kötél 3 csomója a szegénységet, szüzességet és engedelmességet, a franciskánusok kötelmeit jelenti. E három szerzetesi erény gyakran feltűnik a ferences allegóriákban.

Október 4. és 10. között az ENSZ 2000 óta ünnepli A Világűr hetét. Azért esett a választás erre a két napra, mert mindkettő az űrkutatás történetének két mérföldkövére utal: 1957. október 4-én indult útjára az első ember-készítette szatellit, a Szputnyik I., 1967. október 10-én pedig hatályba lépett az a megállapodás, amely az űrkutatás békés felhasználásáról nyilatkozott. Ezen a héten a világon mindenütt ismeretterjesztő programokat szerveznek, a nemzetközi összefogás szükségességét hangsúlyozva.

Október első hete. Most már valóban érkeznie kell az ősznek.

Ilyenkor már csak a felleg kövér

meg az eső, mely bő kontyát kibontja,

ám apad a víz a rakpart kövén,

s a hegyek és fák sorvadnak naponta.

Fogy az erdő, a színét váltja, bágyadt(...)

A 106 évvel ezelőtt, 1917. október 5-én, született Szabó Magda Ősze ez.

(...)hajnal s alkony közt a rés egyre szűkebb.

A tömör levegő is lefogyott,

keskeny, hasít, és hajlik, mint a penge,

a szenvedély nem tombol, csak morog,

vackot keres, megbúvik a szívekbe.

A vidék is sovány. Diója csörren,

a mustja csorran, mégis ösztövér.

(...)Köd birkózik az ideges szelekkel;

(...)Kopár a hegy, vetkőzik a faág…

                             Maradok kiváló tisztelettel:      Kiss Székely Zoltán         Kelt 2023-ban, Szent Mihály napján

A természet kalendáriuma

DLXXXII.

Állunk a parton. Szép aranymadár

acélos fényű hullámokra száll:

Tollászkodik a zengő-szárnyú nap,

felé fehérlő foltok siklanak.

Iskola-kezdés ideje. Rég nem létező vízi járművel indulok ma felfedező utamra, kedves Olvasóm. Ha időd engedi, jer velem, szálljunk fel együtt Áprily Lajos Tutajokjára!

Nagy méltósággal, mint a hattyúraj,

a fordulóban úszik hat tutaj.

Vízen derengő ősi fantomok,

keletre lengő vízi vándorok.

Kormánylapátról gyöngyeső pereg

habloccsanásra. "Meddig, emberek?"

"Zámig." - A válasz tompa és komor

s mélységes, mint a munka és nyomor.

Alkonyba búgó titkos harsona,

úgy zendül, mintha Thamust mondana.

S tűnnek, haladnak, szürke hat madár,

hét napja és hét éjszakája már.

Ki ez a Thamus? A görög mondavilág hajó-kormányosa, akit égi hang szólított, hogy legyen hírvivő, s mondja el az embereknek, hogy Pán - a mítoszi görög istenek hallhatatlanságot megcáfolandó – meg fog halni. A mondát Revicky Gyula Pán halála című költeményében dolgozta fel 1889-ben, s az sokáig a magyar költészet egyik legnépszerűbb alkotása volt. Pán halála fontos toposszá nőtte ki magát a kultúrtörténetben. Jelképe annak, hogy az antik vallási felfogás elhal és vele együtt a zsidó-keresztény egyistenhit csillaga emelkedik. Reviczky így fejezi be költeményét:

És ím kelet felől, a hol pirosra

Leget, párát a hajnal fénye fest:

Az ég alján, a földdel összefolyva

Feltűnik a kereszt.

Áprily versében a régi halála s az új születése: a Maros-völgyi tutajozást váltó, síneken zakatoló vonat.

A szeptember 15-én, 1737-ben született Aranka Györgyöt, a Magyar Tudományos Akadémia elődjének tekinthető Erdélyi Nyelvmívelő Társaság és a Kéziratkiadó Társaság egyik megalapítóját, joggal tartja az utókor művelődésszervező történésznek, aki filozófusként és esztétaként is megállta a helyét. Hogy költő is volt, ennek bizonyságául álljon itt Búcsúzás verse.(Egyed Emese bányászta ki az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárából, s tette közkinccsé még 2002-ben.)

Vásárhely, én megyek, maradj egészségben,

Tartsd meg s áldd meg kiket elhagyok épségben,

Utcádon nevetve a jókedv sétáljon,

Kapuidon strázsát a békesség álljon,

Az éj mikor eljő békötött szemével,

Rád az álom magvát hintse bő kezével, 

A Nap, mikor reggel felserken álmából,

És eljő, postáit küldi sugarából,

Rajtad, mint mély ködöt, fekünni láthasson,

Az örömet, ezt dél örömmel válthassa,

Ennek sebes szárnyán járó órácskáit,

Mint a nagy hajónak kis vitorlácskái

Teljenek, folyjanak szerencsés szelekkel,

Múltak váltassanak szerencsésebbekkel,

Mikor Maros vize a halos Tiszához

S annak szekerébe a kevély Dunához

Fáradt lovaival későn megérkezik,

S ezek kis húgokat Erdélyről kérdezik,

Ha akar szólani merő igazságot,

Rólad ne mondhasson semmi rossz újságot.

Hol a Maros a Tiszába ömlik, Szeged felett, állt egykoron az a nagyrévi kikötő, ahova megérkezett a Kelemen-havasok rönkfa kincse is. A tutajozás éppenséggel a XVIII. század végén fontos közlekedési – áruszállítási forma volt.

Erről az időről szól a 120. évvel ezelőtt, 1903. szeptember 5-én, megszületett báró Kemény János Víziboszorkány című regénye. Hete, szeptember 9-én Budapesten, a MOM Kulturális Központban, az Erdélyi Helikon és a Marosvécsi Kemény Alapítvány szervezésében emlékeztek meg „az erdélyi szellemi élet hídemberé”-ről. Író, mecénás, színházigazgató, a Helikon íróközösség megalapítója is volt. Kovács Levente A marosvásárhelyi Székely Színház története című munkájában így írt róla:

„...kolozsvári igazgatósága idején a színészek és a színházi dolgozók egyaránt szívükbe zárták a halk szavú, finom modorú, mélyen humánus, nagy műveltségű vezetőt, akinek a báróság és a történelmi név nem kis vonzerőt kölcsönzött. Az ő neve jelentett sokaknak garanciát arra nézve, hogy a marosvásárhelyi színházalapítás minden látszat ellenére mégsem kaland, hanem átgondolt, ígéretes művészi vállalkozásnak indul.”

Unokájának, báró Kemény Endrének, köszöntőbeszéde után a műsor első felében egy irodalmi összeállítással emlékeztek az íróra, amelyet Medgyessy Éva dramaturg, színháztörténész állított össze, melyben közreműködtek Óss Enikő és Szélyes Ferenc.

A műsor második felében a Víziboszorkány című monodráma ősbemutatóját láthatja a közönség. Kemény János azonos című regénye nyomán Medgyessy Éva írta a darabot, rendezte és előadta Meister Éva.

Az erdőmérnöki végzettségű báró az élő természetnek nemcsak szerelmese, de hű ábrázolója is volt. Erdélyi „balladákat” írt, akár Tamási Áron vagy Wass Albert. Az író kemény Jánost mára méltatlanul elfeledték. (Hogy mennyire, álljon példának itt az, hogy a Magyar Nemzet napilap internetes oldalán az eseményt beharangozó cikk plakátjának magyarázatában Kemény Dénes neve szerepel az övé helyett.)

A Víziboszorkányban a XIX. századi kapitalista vállalkozó nő ritka példájának állít emléket, igaz történet alapján. A tutajozás sok évszázados történetében egyedüli tutajos nő volt a regénybeli Jolka.

A víziboszorkány alakját Áprily Lajos is megénekelte az Utolsó tutajban:

Olyan némán suhannak, mint az évek,

álmatlan évek végtelen vízen.

Bátran vágnak az ismeretlen éjnek

s ki hol kötnek, nem tudja senkisem.

Utolsó fény játszik a vizek árján,

estébe fúl a harmatos határ,

s föléjük, mint egy hamvadó szivárvány,

kitérő ívet húz a jégmadár.

Az egyiken egy asszony áll: alakja

az evezőre hajlik; szobra vonz.

A szél az ingét zászlóként ragadja.

És más ruhája nincs. A bőre bronz.

A másik késve küzd a fordulóban,

a partba vágta szédült homlokát,

de már magához tért s a hosszú sorban

siet megint az éj felé tovább.

Olyan némán suhannak, mint az évek.

Csak egy kiáltó jel száll: hosszú jaj -

s csüggedt kezed lassan kezembe téved

s remegve kérded: „Utolsó tutaj?”

A Víziboszorkány nem csak Jolka története, hanem a marosi tutajozás regénye is: Kemény odaadó pontossággal vázolja fel a hajdani marosi tutajozás csínját-bínját. A regény ötödik fejezete, Az utolsó tutaj az 1904-es esztendővel kezdődik. S az erdélyi tutajozás végóráit írja le. A vasút megjelenése, a székely körvasút kiépülése vetett véget a vízi szállításnak a Maroson.

1871-ben a még csak a Marosújvár-Marosvásárhely szárnyvonal létezett, 1896-ban adták át a forgalomnak a Marosvásárhely-Szászrégen, 1906-ban a Szászrégen-Déda szakaszt, és végül 1909-ben Csíkcsicsó és Déda között bezárult a körvasút.

A nagyipari fa kitermelés a vasutakkal kezdődött, habár addig is jelentős mennyiségű fát úsztattak le a Maroson, vagy tutajoztak Romániába. - állapítja meg Kánya József A Székely körvasút regionális hatásai című tanulmányában (Tér és Társadalom 14. évf. 2000/2-3. szám) - A vasút, nemcsak mint szállító befolyásolta az erdőkitermelést, hanem az első nagyfogyasztó is volt a talpfák iránti igényével.

Bár már létezett a vasút Vásárhelyig, még tutajoztak a XX. század elején is a Maroson.

Kiss Lajos református kántortanító nagyapám önéletírásából idézek:

Így következett el 1904 szeptembere, mikor a marosvásárhelyi kollégium I. osztályának bentlakó növendéke lettem.  (…) Tavasszal nagy kirándulásokat tettünk minden vasárnap délután: Bese erdő, Kincses dombok, Kakasdi erdő volt az állandó terep, meg egy-egy tutaj-kirándulás. Vizsgák közben az évzáróig a Maroson való fürdés a gát alatt. Ebéd után trappolva rohantunk a Marosra s a Maros melletti berekben lestük a nagydiákok szerelmeskedéseit a cigánylányokkal. Máskor (...)tutajjal lementünk Nyárádtőig, s onnan vonattal jöttünk haza”.

Emlékeimben él, hogy az ötvenes évek elején édesapám még tervezte, hogy elvisz tutajozni az Aranyos-Besztercére, amíg lehet. De aztán 1960-ban megkezdték feltölteni a V. I. Lenin vízi-erőmű gátja mögötti tavat. Az utolsó folyón is megszűnt a tutajozás a Keleti-Kárpátokban is.

A Csalhó alatt kialakult Románia legnagyobb víztározó tava. Tengerszint fölötti magassága kb. 500 m, mélysége eléri a 90 métert. Felszínének területe kb. 440 km2, hossza 36 km. A Keleti-Kárpátok szívében emelkedő Csalhó konglomerátum és mészkő felépítésének okán hamar szökni kezdett a víz a tóból: a víz a repedéseket tágítva illant el. Az 1980-as évek végére stabilizálódott a mai vízszint – az iszapüledék betömte a természetes tómeder repedéseit. Ma, 2023 júniusában azonban újabb - ezúttal ökológiai - katasztrófa sújtja a tavat. Több tonna műanyagpalack és a turisták által az erdőben eldobott szemét lebeg a Békás-tó víztározójának felszínén.

Tutajoznak-e ma a Kárpát-medencében? Igen! A Dunajec folyócska vize már is nem a Duna vízgyűjtő medencéjéhez tartozik. Ráadásul az itteni „tutajok” egymáshoz erősített ladikokból állnak. A Dunajec évszázadokon át Szent István országának egyik legbékésebb határszakasza volt. A szepességi Vörös Kolostortól induló, az Északi-Kárpátokat áttörő, a galliciai Erdősre megérkező vízitúra időtartama általában 1,5 óra. De ez csupán szép s izgalmas turisztikai attrakció.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán                              

             Kelt 2023-ban, Aranka György születése után 286 évvel

A természet kalendáriuma

DLXXX.

Százados somfán vérvörös golyók.

Fölizzanak a szeptemberi nap

lankadó lángú sugaraiban.

A levelek még haragos zöldek.

Fehér a férfi haján az idő.

Térdre roggyant, s míg áll a fa alatt,

hallja hatvan év előtti maga

nevetését – a visszhangzó eget.

Horváth István valamikor a ’70-es évek közepén írta volt e versét, a Lankadó lángú nap alatt – a hatvan évvel azelőtti nyár Magyarózdon találta. Csak később kötött barátságot nagyapámmal, az akkori ózdi református kántor-tanítóval, akinek országos első díjat nyert dalárdáját erősítette 1936-ban.

„Művelődéstörténeti feljegyzések szerint egy háromszáz lelket számláló faluban 100 férfi tagja volt a dalárdának, és Kiss Lajos tanító Verdi műveit vezényelte a versenyen. Az öregek így emlékeznek: minden család dicsőségének, kitüntetésnek tartotta, ha valamely tagja részt vett a műkedvelő mozgalomban. Leszármazottjaik most is készséggel beállnak a kultúra közös gyakorlásába. Ők az egykori „kiemelkedő családok utódjai. Van múltjuk, büszkeségük. Van, akire emlékezni. Van kihez hűségesnek lenni! Hűség nélkül, emlékek nélkül nehéz megtartani egy nemzetközösséget, mint ahogy tisztesség és a közérthető magyar irodalom nélkül sem tartható meg.” - írta a költő lánya, Horváth Arany, A folytonosság ereje címet viselő esszéjében. (A csillagok nem álmodnak, Romániai Magyar Közgazdász Társaság, 2002) A dalárda a marosvásárhelyi országos versenyen nyert kupája lett az úrvacsorai kehely az ózdi református templomban.

Vérvörös golyók vidám csapódását,

csengését hallja az ősz várfalán.

Áll és figyeli a vándormadarak

szárnya zengését, amint elhal az

élő, sohase tékozló fényben.

Szeptember elseje. A szeptember a régi római naptárban a hetedik hónap volt („septem” = hét), s ezt a nevét megtartotta akkor is, amikor már a kilencedikké vált. A rómaiak a görögöktől vették át a hetes szám (hepta) nevét. A görög hetes szó a „hepo” igéből eredt, amelynek jelentése: „követni”, „ujjal rámutatva követni, üldözni valakit”. Amikor ugyanis még az ujjakkal való számlálás dívott a görögöknél, az egyet a bal kéz hüvelykénél kezdték, ötös volt a bal kéz kisujja; a jobb kéz hüvelyke volt a hatos szám, s így a jobb kéz mutatóujja lett a hetes. Ezzel a mutatóujjal, a heptával, lehetett valakit megigézni, rámutatva őt követni, üldözni. A hetes számjegy tehát voltaképpen azt jelenti, amire rámutatunk, amit az ujjunkkal követünk, üldözünk. A hónap nevét rövid ideig csupán a rossz emlékű Nero császár cserélte fel önmagáról Germanicusnak nevezve.

Mi magunk térjünk meg szűkebb hazánkba!

Másképpen zeng a kút itt, másként fut az idő,

a csodálkozó fiú korán borzongva nő.

Apáknak csontja porlik a kriptafal mögött,

egyre csak hullnak az órák, hulló kövek fölött.

Kapun a címert látod-é? Elfonnyadt rég a kéz.

Népek jöttek és mentek, nevük semmibe vész.

De a holtak felett arat az istenadta nép,

s míg szőlőhegyre tart, közben sírokra lép.

Adolf Meschendörfer, az 1931-ben nyomdafestéket látott, Kós Károly fordította, Brassó-regény, a Corona írójának Erdélyi elégiáját Radnóti Miklós ültette magyar nyelvre – ami éppúgy a transzilván életérzés enyhén expresszionista árnyalatokban gazdag finom patináját viseli magán, mint - Kós megfogalmazásában - „az erdélyi szász nemzet monumentális hőskölteménye”, a Corona.

Más a március íze, a széna szaga más,

másképpen cseng a szív szava s a hűségvallomás.

Vörös hold, számos éjen egyetlen hű barát,

megsápasztja az ifjak naptűzte homlokát,

belengi, mint a nagy halál barangoló szaga,

mint zöldes alkonyatban a tölgyfa bölcs szava.

Érces ragyogással futnak az évek elő,

szeptember érkezik már. A fürtöt érlelő.

Szeptember érkezik hát. Mind a földműves lét, mind a csillagászat és a naptár szempontjából jeles hónap. Repülő, nevető ifjú személyesítette meg, bíborruhában, fején köleskoszorúval. Jobbjában Mérleggel, a hónap jelével, baljában szőlővel és más gyümölccsel teli bőségszaru. Az ifjút szőlő koszorúzta Ceres – a gabona és az anyai szeretet istennője - is helyettesítheti. A bíborruha – Cesare Ripa magyarázata szerint – a „királyi” hónapnak járó viselet. E címet pedig azért kapta, mert bőkezűbb, mint társai. (Az ötletet a pirosodó lombok adhatták, a vörös szín hagyományosan az ősz színe). Elsősorban szüret ideje lévén, a szeptembert szüretelő alakok is jelképezhetik: szőlőt szedő, szőlőkoszorús, teli puttonyos, meztéláb szőlőt taposó parasztok.

A hónap régi magyar nevei: Mérleg hava, Szent Mihály hava. Az előbbi a Mérleg jegy szeptember utolsó dekádjában kezdődő uralmára utal: időszámításunk kezdetéig az őszpont a Mérleg csillagképbe esett. Szent Mihály arkangyal viszont a szeptember utolsó, és a Mérleg első dekádjának legrangosabb szentje.

Szeptember 2. Alkalom méltóképp megemlékezni Zách János Ferencre. 191 éve, 1832-ben e napon, 78 éves korában, halt meg a XVIII.-XIX. századforduló legnagyobb hírű csillagásza, aki előbb kapta meg a bárói rangot (1801-ben), minthogy az MTA tagja lett vala – halálának évében. 1773-tól a piarista rend pesti Természetfilozófiai Főiskoláján volt hallgató. Alapos matematikai tudásra tett szert, amit – hasonlóképpen Bolyai Jánoshoz - a bécsi Hadmérnök Akadémián még tovább tökéletesíthetett. Az 1770-es évek második felében a lembergi egyetem matematika-geodézia tanára volt és annak csillagvizsgálójában dolgozott, de II. József az egyetemet 1780-ban császári rendelettel megszüntette. Zách ekkor Párizsba utazott. Az ottani csillagvizsgáló igazgatójával, a bolygómozgások elméleti kidolgozójával, Jérȏme de Lalande-dal kötött barátságot, s ismerkedett meg az első modern naprendszer-elmélet egyik kidolgozójával, Pierre-Simon de Laplace-szal. 1783 és 1786 között Londonban élt. Itt együtt tanulmányozta egy új bolygó kalandos égi útját annak későbbi (1791 - Uránusz) felfedezőjével, William Herschel-lel. Igazi hírnévre akkor tett szert, amikor eljutva egy angliai kastélyba, s ahol megmutatták neki Thomas Harriot (1560-1621) rejtélyes feljegyzéseit, az egymás alá írt számsorok alapos tanulmányozása után rájött, hogy azok a Halley-üstökösnek egy korábbi megjelenése (1607) alkalmából Harriot pontos megfigyeléseit tartalmazzák. Zách a Harriot-féle iratokra vonatkozó megfejtését az Astronomisches Jahrbuch-ban tette közzé. 1786-ban II. Ernő szász herceg szolgálatába lépett, aki Gotha városában felépíttette a korszak legjobban felszerelt obszervatóriumát, a Seeber Csillagvizsgálót, s annak igazgatójává nevezte ki Záchot. Itt figyelte meg 1790-ben a Mars oppozícióját, (majd 1802-ben a Merkúr átvonulását a Nap korongja előtt), és  még 1789-ben megszervezte a világ első nemzetközi csillagászati konferenciáját. E találkozó sikerén felbuzdulva 1798-ban megalapította az első nemzetközi csillagászati lapot, az Allgemeine geographische Ephemerident, majd 1800-ban a Monatliche Correspondenzét. 1800-ban létrehozta a világ első csillagászati egyesületét, amely célul tűzte ki az égbolt teljes átvizsgálását. A kor csillagászatában a fő kérdés a bolygókutatás volt, azon belül pedig a Mars és a Jupiter közül hiányzó bolygó keresése. Zách részben e kisbolygó, a Ceres felfedezőjének számít; ő elsősorban a két bolygó közötti térségben kereste a hipotetikus égitestet. A kisbolygót végül Zách ösztönzésével Giuseppe Piazzi találta meg 1801. január 1-jén. A Cerest a felfedezés után elvesztették: a kisbolygó pályáját éppen a napkorong takarta ki a földi szemlélő elől. Ekkor Zách az akkor még ifjú, és csak kevesek által ismert matematikust, Carl Friedrich Gausst kérte fel a kisbolygó pálya-paramétereinek kiszámítására, s ő találta meg újra a Cerest a Gauss által jelzett helyen. 1815-től a genovai csillagászati obszervatóriumot irányította, ahol 1818-ban megindította a Correspondance astronomique nevű folyóiratot. Lassan az akkori idők igazi kutatásszervezőjévé vált. 1804-ben a Royal Society választotta tagjai közé. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia-i tagság még 1794-ben talált rá. Emellett a prágai, lipcsei, brüsszeli, göttingeni, szentpétervári párizsi és lyoni tudományos akadémiáknak is tagja volt. Bár 1801-ben testvérével, Zách Antal táborszernaggyal, együtt Mária Terézia által magyar báróságra emeltetett – rehabilitálva némiképpen a Zách-nemzetséget -, de csak halálának évében választotta a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé. Az erről szóló híradás már valószínűleg nem életben, már csak sírjáig juthatott el a párizsi Pѐre-Lachaise temetőbe. Emlékét ma a 999 Zachia kisbolygó és a Hold Földről látható oldalán a Zach kráter, valamint az ő Marseille közelében fölállított csillagvizsgálójának a neve után, a 64 Angelina kisbolygó őrzi. Budapesten emléktábla jelzi a szülőházát.

Bár csak 19 éves koráig élt szülőhazájában, de öregkori vallomása szerint is - „...bennem még mindig 'igaz madgyar' szív dobog” – örökre a magyar nemzet tagjának tartotta magát.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán              

Kelt 2023-ban, a Mérleg havának első napján

A természet kalendáriuma

DLXXIX.

Rövidülnek napok, órák,

Csak az ég mély tüze kékebb,

S a kezedben ki-kigyúl tán

A pipacsláng, ha letéped.

Fogy a nyár – szép lobogással

Fut a fény, megtör az árnyon…

Jön az éj, leng a tücsökhang -

Hova tűntél, kicsi lányom?

Augusztusi sóhajtás - Kovács András Ferenc egykor – kislányához - írt soraival, indulok havi utolsó sétámra, kedves Olvasóm. Ha kedved tartja, jer velem!

A lecsengő kánikula elől az erdő enyhet adó zöld színvarázsába menekülök, mint a két lány Munkácsy Mihály képén. De már az Erdőzúgban

Megejt a fűszál tisztasága,

amelyre nem lép láb,

s a szél nem hordja tört utak porát,

s nem dobja sárba.

- Öreg fatörzsek körben állnak:

humuszukból nőtt, s őrzik

erős testvérként a fűszálat.

Templomi csend van itt, a fény

- sugárzó szeretet -

a lomb-zöld-kupolán tör át

s látom a tiszta eget.

Meg sem érintem,

csak csodálom a fűszálat, melyet

sarjadástól sárgulásig

gondoz az Isten.

Fazekas Lajos gondolatával lépek az erdő, a fák, szentélyébe.

Ki lehetne izmosabb, keményebb, feszesebb, valamint karcsúbb és tökéletesebb egy hatalmas fenyőfánál, selymesebb, lágyabb, harmatosabb a zsenge pázsitnál, kedvesebb és jótékonyabb a friss és zamatos gyümölcsű barackfánál? - Hazai Attila A növények levele című novellájából vett sorokkal hangolódom rá az augusztus-végre, megfogadva Johann Wolfgang von Goethe intelmét is:

Fájdalmas, önkínzó, komor lelkiállapotoktól csupán a természet szemlélete és a külvilág iránti őszinte érdeklődés útján menekedhet és szabadulhat meg az ember. A természettel való legáltalánosabb ismeretség, bármely oldalról eredjen is, a tevékeny beavatkozás, legyen az akár a kertészé, akár a földművelőé, a vadászé vagy a bányászé, elvon bennünket önmagunktól; a szellemi erők valóságos, igaz jelenségekre irányulása fokról fokra a legnagyobb kielégülést, megvilágosodást és okulást nyújtja.

E gondolattal ma ismét régvolt természettudósokra emlékezem.

Augusztus 25. 155 évvel ezelőtt, 1868-ban született Nagyenyeden Új-Guinea etnográfus kutatója, Fenichel Sámuel. A szülővárosa főiskolájában sajátította el mindazon ismereteket, amelyek segítségével majd két év alatt rendbe hozta Bukarestben az ottani múzeum állattárát. Német Új-Guineába kerülve két év alatt – 1892-93-ban - 10 000 etnográfiai tárgyat és madártani preparátumot gyűjtött és küldött el a Magyar Nemzeti Múzeum számára. Sárgalázban halt meg a távoli szigeten 1893 márciusában, még 25. születésnapja előtt. Sírját utódja, Bíró Lajos, kutatta fel, majd Balogh János gondoskodott rendbehozataláról 1971-ben. Ma a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium önképzőköre, Dvorácsek Ágoston tanár barátom kezdeményezésére, az ő nevét viseli.

132 éve, 1891. augusztus 26-án született Radnóton Jeney Endre patológus, a bakteriológus,  farmakológus. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem elvégzése után, 1914–19 között alma matere kutatója volt, majd a fronton s utána járványkórházban dolgozott. Trianon után a Szegedre átköltözött egyetem általános kór- és gyógytani intézetének kutatója és oktatója, 1934-től nyugdíjba vonulásáig (1963) a debreceni tudományegyetem közegészségtani és gyógyszertani intézetének dékánja, s az 1945-ben szervezett Mikrobiológiai Intézet vezetője. Leírta a vérszegénység májterápiáját, kimutatva a májkivonat hatását a vörösvértest képződésére, sajnos csak magyar nyelven. (Szállási Árpád írt erről a Nobel díj 100 éves története... című esszéjében) 1934-ben ezt a módszert a Whipple-Minot-Murphy USA-beli hármas tette közkinccsé. Nobel-díjat is kaptak érte... Később a növényi festékek (flavonvegyületek) farmakológiai kutatásával foglalkozott.

Augusztus 28. Szent Ágoston napja. A philosophia perennis, vagyis a keresztény filozófiai gondolkodás alapító nagymestere, Ágoston, a tengerparton sétálva, arra lett figyelmes, hogy kisgyerek kagylóval a tenger vizét egy gödröcskébe iparkodik átmeríteni. Megkérdezte tőle, mit művel? A kisfiú bátran megfelelt:

- Látod, a tenger vizét akarom ide átönteni.

- Gondolod, hogy ez sikerül? – kérdezte a püspök.

- Miért ne hinném – válaszolt komolyan a fiúcska. - Te is hiszed, hogy felelni tudsz arra, amire még senki sem tudott. Sokkal könnyebb nekem a tenger vizét e lyukba merítenem, mint az embernek Isten lényét kifürkészni.

Ágoston műve - a szemlélődés és lelkipásztorkodás, a vita contemplativa és vita activa egyeztetése – innen ered. Az ő tanait követik ma is az ágostonrendiek, premontreiek, dominikánusok, trinitáriusok, pálosok.

Vajon mi ma értjük-e üzenetét?

Augusztus 28-án, 1863-ban született a másik nagy magyar tudós, aki úgyszintén nem részesült a Nobel-díjban. Lenhossék Mihály híres orvos-dinasztiából származott. Őt tekintik a idegsejt-tudomány egyik megalapítójának. Ramón y Cajalt megelőzve, 1895-ben, felismerte, hogy az idegrendszerben az ingerület megszakításokkal, átkapcsoló állomásokon keresztül halad az idegrostokon (contiguitas‐elmélet). Ramón y Cajal 1906-ban osztott orvosi-élettani Nobel-díj-ban részesült Camillo Golgi olasz tudóssal együtt, az idegrendszer szerkezeti kutatásaikért. A Nobel bizottság egyik igen nagy tévedése, hogy Lenhossék Mihály nem részesült az elismerésben. A századforduló után idegrendszeri kutatásaitól némileg visszahúzódott; ebben szerepet játszott a kolozsvári Apáthy István professzorral való szakmai vitája is, aki a neuronelmélettel szemben a neurofibrillumtan híve volt. A vitát megnyugtatóan az akkori fénymikroszkópos módszerekkel nem lehetett lezárni. A tudomány fejlődése során Lenhossék elmélete igazolódott.

Augusztus 29-én illő megemlékezni a másik Új-Guinea-kutatóról, a már említett Bíró Lajosról, is. 167 évvel ezelőtt, 1856-ban született Tasnádon. Hét évet kutatott Német-Új-Guineában. Zoológiai és néprajzi gyűjteményét a Magyar Nemzeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum őrzi.

Augusztus utolsó napján emlékezzünk meg a, 258 évvel ezelőtt, 1765-ben, született, kalandos életű őshaza- és Kelet-kutatónról, Besse János Károlyról. Önéletrajza szerint „a földismeret iránti ellenállhatatlan hajlama” késztette világjárásra. Bejárta Németországot, Hollandiát, Angliát, Franciaországot, 1797-ben a nápolyi király seregében harcolt. Mauritius szigetén a francia kormányzó titkára volt. Párizsban ismerkedett meg a kor legnagyobb földrajztudósával, Humboldttal és itt kötött barátságot Batsányi Jánossal is. A magyarok őshazája és a magyar nyelvészet iránt Beregszászi Pál 1796-ban megjelent könyve keltette fel érdeklődését. 1829-ben indult a Kaukázusba, egy olyan expedícióhoz csatlakozva, amelyben a szentpétervári akadémia tudósai is részt vettek és amelyet egy orosz tábornok vezetett. Besse bejárta a Krim-félszigetet és a Kaukázus vidékét. Útjának tapasztalatait a Tudományos Gyűjteményben tette közzé. Útirajzait Magyarországon érdeklődés, azaz előfizetők hiányában könyv alakban nem tudta kiadni, végül Párizsban, franciául jelentette meg. A Kaukázus tájairól, településeiről, népeinek – a kalmüköknek, tatároknak, kabardoknak, abházoknak, cserkeszeknek – szokásairól, nyelvéről sok értékes adatot gyűjtött. Összesen 44 esztendőt töltött külföldön. Széles körű műveltsége, nyelvtudása (13 nyelven beszélt), jó megfigyelőképessége, nyughatatlan kíváncsisága folytán rengeteg értékes információt gyűjtött, de tevékenysége érdektelenségbe fulladt. Kiadatlan négykötetes élet- és útirajza halála után elkallódott. Utolsó hazaírt leveleit 1841 júniusában Marseillesből keltezte. Anyagi segítséget kért hazatéréséhez, de vágya már nem válhatott valóra. Halála pontos körülményeit nem ismerjük.

A tudománytörténet poros ösvényeiről térjünk vissza a fák augusztus-végi másodvirágzásába:

A zárt bimbók szirmán átütött az illat.

Lábad előtt vígan gurult a szél.

Nem mertelek megcsókolni,

mert fürtös fény csókolta az ajkad.

Nem mertem megfogni kinyújtott kezed,

mert piros virágot nyitott a vér

ujjaid hegyén,

s oly megható volt kezed fején az ér…

Augusztus. Kádár János vallomása csak e hónapban születhetett, amikor

A rétet harmadszor is lekaszálták,

bogáncsos hajjal futkos a szél.

De hajad szagát az este őrzi még,

és várnak rád a bokrok,

ha lángoló fejét a domb

az erdő lombjába fúrja.

Nyár utóján búcsúzom egy hétre Dömötör Ilona soraival:

Egyre kisebb körívet fut a nap.

Rajongói a karcsú napraforgók

elszomorodva fejet hajtanak.

Így hajlik éltünk észrevétlenül,

mind közelebb a sötétülő földhöz,

mikor az ifjú, forró láng lehűl.

Lelkünket árnyak karja fonja át,

s a mulandóság ölelése közben

tanulgatjuk a lemondás dalát.

Fáradt mosollyal búcsút int a nap.

A szirmot vesztett barna napraforgók

megalázkodva fejet hajtanak.

Maradok kiváló tisztelettel:           Kiss Székely Zoltán                                             Kelt 2023-ban, Lajos napján

A természet kalendáriuma

DLXXVIII.

Augusztus. Napfényes délután.

Úton mentem - mint rendesen – sietve,

s egy útszéli bokor rámkiáltott.

Szinte megtorpantam az üzenetre.

Hiszen zöldellt körül a fű, a lomb,

amerre néztem, mindenfele nyár volt.

Egyetlen kis bokor gyúlt tűzpirosra,

és üzenete a szemembe lángolt.

Csak azt mondta: „Megint egy nyár oda!

Valami elmúlt visszahozhatatlan”.

A nagy versenyben a tűnő idővel

- vádolt a szívem: - megint lemaradtam!

Ó, múló évek, eltűnő nyarak!

Tovaszálltok nagy hirtelen felettem.

Nem marad tartozás mögöttetek.

Én adós voltam... még adósabb lettem.

Lángolt a hír: „Megint egy nyár oda!

Valami elmúlt visszahozhatatlan!

Az életedből megint egy darab

tűnő percekben, elfutó nyarakban!”...

Ahogy Túrmezei Erzsébet, a Megint egy nyár című versében, engem is megérintett már a múló nyár lehelete. Ebbe a még-nyárba indulok heti sétámra, kedves Olvasóm. Örülnék, ha velem tartanál.

89 éve, 1934. augusztus 18-án repült fel először a sztratoszférába ember. Auguste Antoine Piccard fizikus a kozmikus sugárzást tanulmányozta, s olyan léggömböt tervezett, melynek légmentesen záródó, túlnyomásos gömbfülkéje lehetővé tette a nagy magasságba történő emelkedést emberrel. E napon 15781 m-re jutott. 1953-ban szintén elsőként hódította meg a tengerek mélyét. 3150 méter mélyre merült a Tirrén-tengerben az általa kifejlesztett mélytengeri eszközzel, a batiszkaffal. Kísérleteiben ikertestvére, Jean és fia, Jacques is részt vettek. Még halála előtt megérte, hogy fia, Jacques Piccard 1960-ban lejutott a Marianna-árok mélyére. Unokája, Bertrand Piccard, elsőként kerülte meg hőlégballonnal a Földet, 1999-ben.

Az 1960-as nagy kaland fényképei örökre recehártyámba égtek.

Fényképek. 184 évvel ezelőtt, 1839. augusztus 19-én, a francia kormány közkinccsé tette a fényképezést, mint képalkotó találmányt. Hol tartunk ma már a képrögzítésben!? Lett légyen az mélytengeri, avagy távoli csillagvilágok képe.

Maradjunk mi földközelben. Kínálja magát a sok nyárvégi fénykép-téma.

Az erdőszél most kezdi ontani gyümölcseit: a málna s a szamóca után, érik már az áfonya és a szeder is.

Te szürke ágú, szép gyalogszeder,

egy fürtödet, no, nyújtsd felém.

Federico Garcia Lorca a Szürke-ágú gyalogszederhez írott verse - Nemes Nagy Ágnes fordítása – csalókán, e természeti képpel indul. Jómagam is, sétáim során, megállok egy-egy szederbokornál, s vállalva a karmolásokat, megszedem gyümölcsét. Ám ez a pajzán vers másról (is) szól:

Vér s tüske. Jer, szívemre, jer,

hogyha szeretsz, szeretlek én.

Árnyékos, zöld gyümölcsödet

szép vadszeder, a számra tedd.

Félhomályban ölelve hosszan,

megölellek tövisbozótban.

Elmégy, szeder? Hová, miért?

Amit nem adsz: szerelemért.

A Vérnász szerzőjét 87 évvel ezelőtt,1936. Augusztus 19-én gyilkolták meg a spanyol polgárháborúban a falangisták.

Térjünk vissza, így az aratás vége felé a természetbe!

Kék éjeken megyek majd, vad-csapásokon,

szálkás búzakalászok serege kísér.

A rét: langy üdeség - suhogok álmodón

s hagyom: lengő hajam mossa a nyári szél.

Arthur Rimbaud Érzelem című verse is lám elkanyarodik a Természettől elbűvölve a boldog szerelem felé:

Ajkam meg nem nyílik s lelkemben nem fogan

egy gondolat sem, csak viharzó szerelem

s a Természettől elbűvölve, boldogan

bolyongok, mintha egy Asszony lenne velem.

E gyönyörű pár sor fordítója, Képes Géza költő, a Magvető Könyvkiadó egyik megalapítója és igazgatója, 34 éve, 1989. augusztus 19-én lépett rá az örök búzamezőre.

Néhány évvel ezelőtt a Nemzetközi Állatjogi Társaság kezdeményezte, hogy augusztus harmadik szombatja legyen a Hontalan Állatok Világnapja. 1992. óta ezen a napon emlékezünk meg azokról a „háziállatokról”, amelyek gazda nélkül, ám mégis közvetlen környezetünkben élik mindennapjaikat. A cél, hogy évente egyszer hangsúlyozottan hívják fel a figyelmet a gazda nélküli, kóbor állatok helyzetére. Egy részük eleve az utcára született, másik részüket kidobták – közös bennük, hogy mindannyian az emberi felelőtlenség áldozatai. Az emberi butaság, a kitalált történetek, a hamis mantrák, a meggondolatlan, önjelölt próféták legalább annyi kárt okoznak az állatoknak, mint a törvénysértő, lelketlen emberek.

Augusztus 20. Szent István napja. Első királyunk a kereszténységben az István nevet kapta. A névválasztás tudatos lehetett az európai keresztény államok közé beilleszkedni vágyó Géza fejedelem részéről: István, görögül Sztephanosz azt jelenti: „koszorú, korona”. Noha a legfőbb királyi jelvény, a korona általában mindenütt nagy tiszteletben részesült, az a fajta szentség és közjogi méltóság, amit a magyar nemzet tulajdonított a Szent Koronának, másutt ismeretlen. Szent István és a korona a nevükben egyek. Hagiosz Sztephanosz „hungarus” magyarra, vagyis latinra fordítva szent koronát jelent, s mint ilyen lett a személy, később az ő nevét viselő tárgy a keresztény magyar államiság megtestesítője. Más szóval, a korona Sztephanoszt, első királyunkat, annak személyén keresztül pedig a mindenkori királyt jelképezte.

Augusztus 22-én emlékezzünk meg a rejtélyes életű Afrika-kutató, repülő és autóversenyző, Almásy László Ede születéséről. Az Őr-vidéki Borostyánkő várában született 128 évvel ezelőtt, 1895. augusztus 22-én. A borostyánkői birtokot még nagyapja, Almásy Ede szerezte, aki a Magyar Földrajzi Társaság egyik alapító tagja volt 1872-ben. Édesapja az Ázsia-kutató, Almásy György volt. Egy londoni magániskolában érettségizett. Első pilóta-jogosítványát 1912-ben szerezte, két évvel később saját összeállítású gépével sikeres repülést hajtott végre. Az első világháborúban pilótaként több kitüntetést kapott. A húszas években a Steyr gyár kereskedelmi képviselője és neves autóversenyző; cégének túrakocsijával a Nílus mentén egészen Szudánig hajt. Több autós expedíciót szervez a Líbiai-sivatagba. Egyiptomi szolgálatban jelentős kutató, térképező szolgálatot végez és fontos szerepe van az egyiptomi polgári repülés megszervezésében is. Ő tudósított először a Nílus egyik szigetén élő „magyar” nevű berber törzsről, amelynek tagjai II. Szolimán szultán serege által összefogdosott magyar hadifoglyok leszármazottai. A második világháborúban a német hadsereg tanácsadója az afrikai fronton. A háború után Almásyt többször is letartóztatták, háborús és népellenes bűncselekményekkel vádolták (többek között a Rommel seregénél Líbiában című könyvét fasiszta propagandának nevezték) és kegyetlenül bántalmazták, kínvallatták. Végül barátja, Germanus Gyula nemzetközi hírű magyar orientalista, kultúrtörténész vallomásának köszönhetően mentették fel. Bár nem volt képzett tudós, nem volt régész, jelentős eredményeket ért el a sivatag-kutatásban. Főként a Szahara kialakulása, őstörténete érdekelte, ezzel kapcsolatban útjai során értékes információkat gyűjtött, felfedezéseket tett. 1933-ban újra felfedezte a legendás, elveszett oázis, Zarzura völgyét és világhírű sziklafestményeket talált az Uveinat-hegységben. Nevét az egyik Kairó melletti repülőtér és a sivatag belsejében álló hegy, a Dzsebel Almásy őrzi. 1951-ben betegen Salzburgba szállították. Halálos ágyán értesült, hogy kinevezték az Egyiptomi Sivatagkutató Intézet igazgatójává. Almásy személyéről mintázták Az angol beteg című film címszereplőjét, ami önmagában egy szép szerelmi történet – minden valós alap nélkül. Afrikai évei alatt került egyszer a légierő kórházába, hogy tolmácsoljon egy sérült kanadai pilóta mellett. A főhadnagy ülésével együtt kiszakadt találatot kapott gépéből, de olyan súlyos égési sebesüléseket szenvedett, hogy az orvosok nem tudtak rajta segíteni, és egy héttel később elhunyt. Almásy visszaemlékezéseiben is szerepel ez a történet, erre épül a kilenc Oscar-díjjal jutalmazott film alaptörténete.

Hol tán sólyom se száll: kopár

sziklák, komor kövek között

kölyök-daccal kiütközött

egy bársonyos, kicsiny gyopár.

Mocorgó csillagok szele

dajkálja hűsen idefenn;

mint furcsa, hűvös idegen

tekint a langyos völgybe le:

nem vonzza társ, barát, család:

remeteként szűz szirtfokon

felhőből issza italát,

felleggel és sassal rokon,

fejére antik istenek

fehér fényszirmot hintenek.

A Havasi gyopár című verset képletes főhajtása lehetne akár az őelőtte is. Ám e szonettet Jánosházy György a 31 évvel ezelőtt, 1992. augusztus 23-án hargitai fenyvesei alá költözött írótárs Székely János emlékének szentelte, akinek nevét viseli az ivói általános iskola.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán                            

Kelt 2023-ban, Szent Ilona, a régészek védőszentjének napján

A természet kalendáriuma

DLXXVI.

Addig állt csak ujjaim hegyén  

- nem is éreztem finom lábait -,

amíg pöttyös kabátja alatt

elrendezgette hártyaszárnyait,

aztán - váratlan színes villanás -

beletűnt a szikrázó kékségbe.

Igézetten bámultam utána,

megejtett a gondolat szépsége:

...az ég, a lég, a kék, a végtelen

kisebb csoda-e, mióta tudom,

amit az értelem földerített

a lét titkára leső kulcslyukon?

Mi a csoda? amit én nem értek?

Ám ha más érti, hol van a határ?

Nekem csoda már az is, hogy élek!

- Én mondtam?

   vagy a katicabogár?


Lukátsi Vilma Katicabogárának létre-csodálkozásáról indulok mai sétámra – (távol)keletnek, arra merre elrepült ujjam begyéről egy katicabogár. Kedves Olvasóm! Tarts velem ezúttal is!

78 évvel ezelőtt, 1945. augusztus 6-án de. 8 h 45’-kor az USA légi erejének egy B–29-es nehézbombázója ledobta a Little Boy-t Hirosimára. Urán 235-ös izotópon alapuló fissziós (maghasadás elvű), 15 ±20% kT TNT-egyenértékű robbanó erővel rendelkező atomfegyver volt.

Az amerikaiak a Manhattan-terv keretében 1942 óta dolgoztak a nukleáris fegyver kifejlesztésén. Az első atombombát 1945. július 16-án robbantották fel az új-mexikói Alamogordo mellett. A fegyver éles bevetését a második világháború végén még mindig rendkívül szívósan harcoló Japán ellen augusztus 5-én engedélyezte Harry Truman amerikai elnök.

Az első három gép a célpontok feletti felhőzetet ellenőrizte, a második hármas egyike – micsoda pimasz lelketlenség! - a robbanást vizsgáló tudósokat vitte, a másik a fotózást végezte, a harmadik tartalék volt. Az Enola Gay 9400 méter magasságban oldotta ki a bombát. Parancsnoka, Paul Tibbets a landolás után, ott helyben megkapta a Szolgálati Érdemkereszte; élete végéig nem bánta meg tettét.

A vakító villanással és jellegzetes formájú, gomba alakú füstfelhő („gombafelhő”) kialakulásával kísért atombomba-robbanás a halottak és a romok városává tette Hirosimát. A robbanás körzetében 1,2 kilométer sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé. Hirosimában azt hitték, vége a világnak. Az atomtámadás az utólagos becslések szerint 90-140 ezer ember életét követelte, 70 ezer ember azonnal meghalt, a többiek pedig később, a sugárzás okozta betegségek következtében vesztették életüket. A többség halálát nem a robbanás okozta, hanem az azt követő tűzvész, épületomlás és pánik. Sokan csak napokkal később, a hőhatás, a lökéshullámok vagy a radioaktív sugárzás következtében, elképzelhetetlen kínok közepette vesztették életüket.

Augusztus 7. Szent Donát ókeresztény vértanú (†361) napja. Donát, a pogány Vinalia Rustica örökébe lépve, a szőlőskertek, szőlősgazdák védőszentje. Donáthoz különösen villámcsapás, jégeső távoltartásáért imádkoztak. A szőlőkben szobrot, kápolnát állítottak neki; a falvainkban, városainkban a templomok harangjait többnyire neki szentelték. Nyilvánvalóan abban a hitben, hogy a harangzúgás „visszaveri” a mennydörgést, és ami azzal jár: a harang érce felfogja a mennykőcsapást.

       De mi fogja fel az emberi gyarlóságok rombolását? Semmi.

Augusztus 9. A második atombomba támadás. Az amerikaiak a Fat Man nevű bombát elsődlegesen Kokura városa dobták volna; az ottani kedvezőtlen időjárás, a vastag felhőréteg miatt választották a másodlagos célt, Nagaszakit. Az első atomtámadás után három nappal ledobott bomba csaknem 80 ezer halálos áldozatot követelt, és további 75 ezren szenvedtek sugársérülést. 

Nukleáris fegyvert háborús körülmények között mindmáig csak e két alkalommal robbantottak fel.

Hat nappal később, augusztus 15-én Hirohito japán császár rádióbeszédben jelentette be a feltétel nélküli megadást. A döntésben az atombomba rettentő hatásán kívül az is szerepet játszott, hogy augusztus 8-án a Szovjetunió is hadat üzent Japánnak, végleg kilátástalanná téve a további harcot. A feltétel nélküli kapitulációról szóló dokumentumot szeptember 2-án írták alá, ezzel a csendes-óceáni hadszíntéren is véget ért a második világháború.

A sugárfertőzés okozta károsodások miatt addig ismeretlen betegségek tűntek fel, a mai napig szedi áldozatait a leukémia, a „hirosimai rák”, és még ma is gyakran születnek gyermekek genetikai torzulásokkal. (A túlélőknek Japánban külön nevük van, ők a hibakusák.)

Két év múlva, 1947-ben Hirosima polgárai „Soha többé Hirosimát!” jelszóval tartották meg háromnapos Béke-ünnepségüket, ami azóta is a város legnagyobb ünnepe. 1949-ben a kormány a Béke és az Emlékezés Városává nyilvánította Hirosimát és rendkívüli mértékben támogatta az újjáépítést. II. János Pál pápa 1981-ben látogatta meg az Atombomba Emlékmúzeumot.

Az atombomba hatásának demonstrálása a Szovjetuniónak is szólt, része volt a hidegháborús hatalmi játszmának. A két bomba robbanásának hatása óvatosságra késztette a politikusokat, és ezzel mintegy megmentette a világot az atomháború rémétől.

A vita még napjainkban is folyik arról, hogy szükség volt-e Hirosimában, de főképp három nappal később Nagaszakiban is az atomfegyver bevetésére. Az amerikai vezetés inkább az új fegyver lakott területre gyakorolt hatását akarta felmérni, és már a háború utáni erőviszonyokat szándékozott alakítani.

Az emberiség 1945. augusztus 6-án egy új korszakba lépett. Augusztus 6-át a Béke Világtanács elnöksége 1978-ban a nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapjává nyilvánította. Az ENSZ Közgyűlése 1996. szeptember 10-én fogadta el az atomfegyver-kísérletek teljes tilalmáról rendelkező Átfogó atomcsend szerződést.

A legfejlettebb országokat tömörítő Hetek csoportja 2016-ban Japánban rendezte csúcstalálkozóját. Május 27-én Barack Obama első hivatalban lévő amerikai elnökként kereste fel Hirosimát, ahol megkoszorúzta az atomcsapás áldozatainak emléktábláját, és találkozott hibakusákkal is, de nem kért bocsánatot hajdani elődje döntéséért.

       Atombomba, atomerőművek...

Az 1950 után végzett nukleáris kísérletek olyan egyértelmű változást hoztak az egyik kanadai tó üledékében, hogy a tudósok azt szorgalmazzák, ez az időpont és ez az állóvíz szimbolizálja az új geológiai korszak, az antropocén kezdetét.

Nagyjából 11 700 évvel ezelőtt a kedvezően változó időjárásnak köszönhetően új földtörténeti korszak kezdődött, amelyet holocénnak, azaz földtörténeti jelenkornak nevezünk. A holocén fontos jellemzője, hogy alakításában egyre nagyobb szerepet játszott az ember. Mára azonban az emberiség olyannyira átformálta a bolygót, hogy a geológusok szerint új földtörténeti korszakról – az antropocénről – kell beszélnünk. (A kifejezést a görög „ember” és „új” szavakból gyúrták össze.)

     De mikor kezdődött ez az újabb időszak?

A kutatók először a 2000-es évek elején javasolták az új geológiai korszak bevezetését, miután az 1995-ös kémiai Nobel-díjas holland Paul Crutzen megalkotta az antropocén kifejezést. Ez a korszak az, amióta az ember a globális éghajlat és a környezet meghatározó befolyásoló tényezője lett. Paul Crutzen az ipari forradalmat szabta meg a határként, és azzal érvelt, hogy a gőzgép 1769-es szabadalmaztatása fordulópontot jelentett az emberiség történelmében. De az antropocén ezen kiindulópontja láthatatlan Európán kívül, amely a XVIII. században az iparosodás központja volt. A déli féltekén az üledékek nem mutatnak jelentős változást az ipari forradalom idejéből. Olyan jellemző kell, ami a világ nagy részén egyértelműen jelzi az ember természet-átalakító(romboló?) erejét és hatását.

Az ’50-'60-as években végzett atomfegyvertesztek nyilvánvaló és kitörölhetetlen nyomokat hagytak a Földön, és ezek az események az új geológiai korszak kezdetét jelzik, mondják a geológusok. Nem először. 2016-ban a tekintélyes kutatókból álló Antropocén-munkacsoport (AWG) meg is szavazta az új korszak kezdetét. Eszerint az antropocén 1950-ben kezdődött, a hidegháború elején, amikor először mutatták ki a nukleáris tesztek során keletkezett atomhulladék jelentős növekedését a bolygó megannyi pontján. – A plutónium jelenléte lehetővé teszi számunkra ennek a határnak a kijelölését – mondta Colin Waters, a Leicesteri Egyetem tiszteletbeli professzora, a 2009-ben létrejött AWG elnöke. Az AWG geológusai a Torontó közelében található Crawford-tavat választották az antropocén korszak kezdetének a jelölésére. A meleg nyári hónapokban a mészkőkőzetekből származó kalcitrészecskék kikristályosodnak és a tó medrébe hullnak, ahol fehér bevonatot képeznek. Ez az üledék hasonlóan használható, mint a fák évgyűrűi. 1950-től a rétegekben megemelkedett a plutónium mennyisége, ez pedig olyan jelzőanyag, amely kizárólag az emberi tevékenységhez kötődik.

֍

Most szált vissza az ujjam begyére a katicabogár. Elröpült Csernobil, Zaporizzsja,  Fukusima, a Bikini-szigetek, a Mururoa-korallzátony, a penszilvániai Three Mile Island, a Nevada sivatag fölött. Körbejárta a Földet, üzenetet hozott. Remélem megértik azok is, akik a pusztítás nyomógombjain tartják ujjukat.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán

                    Kelt 2023-ban, Domonkos napján

A természet kalendáriuma

DLXXIII.

Megérett a kalászos róna

összes kalásza már,

sugarát bőven szerteszórja

a vidám kedvű nyár.

Az első gép munkába kezdett:

arat, arat, arat -

arat aranyló búzatáblát

aranyló ég alatt.

A dús vetések válaszában

benne van az öröm,

a munkát zengő boldog ének

áthat minden körön.

A diadalmas gazdag termés,

a bő nagy aratás,

a termő szemtől dúsan terhes

halálraszánt kalász.

Kárász Izabella Vetések válasza című verse mindenféle aratás dicsérete.

De minden szétmorzsolt szemecske

az életről beszél,

hiszen belőle lesz a frissen

illatozó kenyér.

A dús vetések válaszában

így épül fel a lét,

és zengi minden aratásunk

győzelmes énekét.

A munkást és az Áldásadót

dicséri ma a fény,

a fényben rengő érett termés,

a legszebb költemény.

Zengi az erőt és az élet

diadalmas dalát,

Mert megkezdődött, újra itt van,

eljött az aratás!!!

Az aratás bűvöletében indulok számba venni némely tudománytörténeti évfordulóját a hónap második felének. Ha kedved tartja, jer velem, kedves Olvasóm!

1940-ben a II. bécsi döntés által létrehozott országhatár a Kolozsvár és Marosvásárhely – ezzel együtt egész Székelyföld - közötti vasúti összeköttetést kettészakította. Hogy a Székelyföld bekapcsolódjon az ország vérkeringésébe, háborús időszakban igen rövid idő alatt kellett megépíteni a vasútvonalat Szeretfalva és Déda között. Ezt tervezése és építette az ezelőtt 125 évvel született, és 1967. július 14-én, 56 évvel ezelőtt meghalt Kováts Alajos vasúti mérnök, 1943-1944-ig a Magyar Államvasutak igazgatója.

109 évvel ezelőtt, 1914. július 14-én született Marosvásárhelyen Oroszlány István mérnök. Diplomáját a Budapesti Műegyetemen szerezte, 1938-ban. 1949-1950-ben részt vett a Növénytermesztési Kutató Intézet és a Szarvasi Öntözési Kutató Intézet megszervezésében, Fő  munkaterülete az öntözés nagyüzemi formáinak kidolgozására, a barázdás, sávos és esőztető öntözésmódok hatásfokának javítására volt. Munkássága máig gyümölcsözik. Az egyre szárazabbá váló nyarak így kevésbé érték/érik meglepetésként Magyarország mezőgazdaságát, szemben a többi térségbeli országgal.

Július 15-én emlékezzünk meg a 135 évvel ezelőtt, 1888-ban meghalt Balogh Kálmán fiziológus-farmakológusról. Pesten szerzett orvosi oklevelet. 1863-tól 1867-ig az elméleti orvostan tanára a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen. Kutatásokat végzett a rákkal és egyéb daganatokkal, a gyulladásokkal, különféle alkaloidok hatásával kapcsolatosan. Pasteur tanításainak hazai ismertetője volt, elsők között végzett hazánkban bakteriológiai kutatásokat.

Folytassunk sétánkat a júliusi melegben a 98 évvel ezelőtt, 1925. július 17-én, született Nagy László Elrontott szívem című versével:

Július hava, sújtó éjszaka,

habfelhők, megbontott ágyak úsznak,

széthömpölyög a violák szaga

s tovatűnt feketék, láng-hajúak

vetkőzve az időt rámhajolnak.

Vaserkélyemen verejtékezem,

áldott emlékek aggódnak értem,

bársonyfülecskék itt a mellemen

lapulnak mint a műszerek, érzem:

hallgatják rendetlen szívverésem.

221 évvel ezelőtt, 1902. július 18-án született Brassóban Weiszfeiler Gyula mikrobiológus. Kalandos életutat tudhat magáénak. Trianon után külföldön - Párizsban, Brüsszelben, Jénában és Genfben - járt egyetemre. 1925-ben Genfben szerzett természettudományokból doktori címet.  1925-30-ban Svájcban és Németországban volt mikrobiológus és tuberkulózis szakorvos. 1932-től a Szovjetunióban dolgozott orvostudományi intézetekben. 1958-ban tért haza, Budapestre; az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében a gyermekbénulás elleni Sabin-féle élő vakcina (Sabin-cseppek) vizsgálatával foglalkozott. 1960-ban Magyarországon is bevezették alkalmazását. Fő kutatási területe a mikrobaktériumok vizsgálata volt.

A már nem sokat hűvösödő júliusi éjszakák átvirrasztása emlék-csiholó idő. Francesco Petrarca LXXXIX. szonettje - Radó Antal fordítása – kívánkozik ide. Laura holta után íródott:

Dalolva szálló, kedves kis madárka,

Amely keserged elmúlt szép időd’,

Ha látsz telet vagy éjt magad előtt

S emlékezel a napra, vagy a nyárra:

Ha mint a bút, mely lelked általjárja,

Ismernéd kínom’, mely még égetőbb:

Tudom, ölembe szállnál mielőbb.

Hogy osztozkodjam szíved bánatába’!

Én nem tudom, hogy búnk egyforma-é?

Kit te siratsz, tán él még, úgylehet,

Míg tőlem őt a menny irigyelé.

De ez az évszak, ez az esti óra,

Édes-kínos emlékim újítója,

Von, hogy most elcsevegjek teveled.

A legnevesebb itáliai prehumanista 649 évvel ezelőtt, 1374. július 19-én indult szerelme után.

Júliusi kánikula – gyakorta aszályt hordoz:

Elnézem a szikkadt, kopár talajt:

Egy-egy fakó fűszál itt-ott, ha hajt:

Az is halódik, mint a nagybeteg:

Napot ha ér, nem hónapot, hetet.

Virág helyén csak roncs kóró maradt;

Vetés kisült a forró láng alatt;

Mi ritkán teng, nem ád szikes magot…

Minket ma még az Ég is elhagyott!

Földünk ölén mi bőség szunnyadoz!

Reményünk mégis sorra sorvadoz…

- De van, mi még jobban aggasztva fáj:

A lelkeken ülő, és ölő aszály!

Mi minden sorvadt sorra itt is el!

Mit fojt, és visz sírba, sok nemes kebel!

Mitől lehetne gazdag életünk!

Mégis, csak így, halódva élhetünk!

De félre bú, bénító csüggedés!

Lesz itt virág, fű, áldott, telt vetés

S ujjong, ki most aléltan tántorog:

Csak jöjjenek felülről záporok!

Szalay Mátyás Aszály című verse más kiszáradásokról is szól. Az Innsbruckban filozófiából doktorált katolikus pap 1915-től Szászrégenben és Nagyszebenen prefektus, 1918-ban Brádon plébános, 1928-1934 között Sepsiszentgyörgyön esperes-plébános és kerületi tanfelügyelő. 1934-ben repatriál és Zebegényben 1944-től - az 1908-1910 között Kós Károly, Jánszky Béla és Körösfői Kriesch Aladár megálmodta – a Havas Boldogasszony templom plébánosa volt 1957. június 24-én bekövetkezett haláláig.

178 évvel ezelőtt, 1845. július 19-én, született Fleischer Antal vegyész, gyógyszerész. 1872-ben a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem felállításakor a vegytani tanszék tanárává nevezték ki. Nem csupán a gyógyszerészképzés terén jeleskedett, de az elsők között tanulmányozta Erdély gyógyvizeit. Korán, 1977-ben, bekövetkezett halála nagy vesztesége volt az egyetemnek.

130 évvel ezelőtt született Gyulafehérváron Rotarides Mihály zoológus. 1920-ban még Kolozsváron, 1923-ban már Szegeden, ugyanazon a Ferenc József Tudományegyetemen szerezte diplomáit… Apáthy István, majd Gelei József mellett dolgozott a tihanyi Biológiai Kutatóintézetben. Malakológusként világhírnévre tett szert: Budapest után, Nápolyban, majd Majna-Frankfurtban a ma élő és fosszilis csigákkal foglalkozott.

122 évvel ezelőtt, 1901. július 19-én született Marosvásárhelyt Veress Zoltán vegyészmérnök. Oklevelet a budapesti műegyetemen szerzett 1925-ben. Kidolgozta az általa ergonnak nevezett tűzálló üveg gyártását. A rádióadócsövek gyártásához szükséges, fémekkel forrasztható üvegek előállításának megoldásáért Kossuth-díjat kapott. Optikai üvegkísérletei során tórium-sugárfertőzés áldozata lett.

119 évvel ezelőtt született Majzon László geológus, paleontológus. A Magyar Állami Földtani Intézet mélyfúrási laboratóriumát vezette, főleg a kőolajkutató mélyfúrások  mikropaleontológiai (parányőslénytani) anyagának, elsősorban foraminiferák feldolgozásával szerzett érdemeket. 1940-45 között geológusként Erdély szénhidrogén kincsét térképezte fel.

Minden aszály véget ér egyszer. Fejezzük be mai sétánkat egy bő eső utáni réten, Reményik Sándor tűpontossággal megrajzolt növényei, a Mezők virágai között:

             Színesedik a rét.

A margaréták föl-fölemelik

Szelíd, fehér fejük.

A karthausi, a hallgatag barát 

Barátkozik velük.

Misére csenget a harangvirág

A bükkönynek s az árva lóherének,

A rét fölé az alkonyat terül,

Ezer virág ajkáról száll az ének

Hangtalanul: hozsánna néked Nyár!

A virágok közt Salamon bolyong.

Vállán bíborpalást.

Fején korona, bús, nehéz arany.

Hatalma van - és tudománya van.

Mit is kívánna mást?

Mégis tűnődve megy.

Ajkán egy kérdés lebeg hangtalan:

Mért nem olyan, mint ezek közül egy?

Haszonnal járó tűnődést kívánva, maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zol                           Kelt 2023-ban, július idusán                   

A természet kalendáriuma

DLXXII.

Sétáltam, mint felhő, melyet

szél hajt, céltalan, könnyedén,

s egyszer csak egy sor, egy sereg

aranyliliom tűnt elém,

a tó partján, a fák alatt

ringtak, táncoltak, álmatag.

Ahogy csillaggal a tejút

ragyog s hunyorog mindenütt,

a szikrázó kis öblöt úgy

körüllobogta ünnepük;

lángszirom, táncos, büszke fej

hintázott ott vagy tízezer.

Tűztánc volt a tó is, de ők

túltündökölték a vizet, -

költő ily társaság előtt

csak boldog s vidám lehetett!

Néztem-néztem, - nem tudva még,

hogy mily gazdaggá tett a kép;

mert ha merengő éjeken

lelkem most önmagába néz,

gyakran kigyúl belső szemem,

mely a magány áldása, és

megint veletek lobogok,

táncoló tűzliliomok.

Ezzel a táncoló virágkavalkáddal indulok második júliusi kóborlásomra. Kedves Olvasóm, tarts velem, ha időd engedi!

Régi, marosvásárhelyi kép: még a közel 55 éve épített postapalota sem létezett, a Dózsa György út Tornakert felőli torkolatánál, ott ahol a Hosszú utca – akkoriban Malinovszkij utca - ered, hatalmas virágágyás volt, tele tűzliliomokkal. A nagyállomásról vagy a távolsági buszállomásról jövet a városba érkező vendégek nem a Rózsák tere megkapó látványával találkoztak először, hanem ezzel a táncot járó virágrengeteggel. Miután felépült a postapalota még sokáig dísze volt az útkereszteződésnek e virágtenger. (A ’80-as évek elején is még ott csodáltam egy-egy mámoros hajnalban hazafelé menet a táncoló tűzliliomokat.) Aztán ahogy felépültek körbe az új épületek, vége lett e nyári vendégfogadó káprázatnak. Később – jó tucatnyi éve is még – próbálták a városi kertészet emberei visszacsempészni ide azt a csodát...

A Táncoló tűzliliomokat William Wordsworth angol romantikus költő írta, még a XIX. század elején. Versét Szabó Lőrinc ültette át magyar nyelvre.

Július 7-én volt az ókori Rómában a Nonae Caprotinae, a rabszolganők ünnepe. Ezen a napon az asszonyok Iuno Caprotina tiszteletére áldoztak egy kecskefügefa (caprificus) alatt. A fügefa tejszerű nedvét mutatták be áldozatul Junónak. Mind a kecskét (capra), mind a fügét (ficus) termékenység-jelképnek tekintették akkoriban, s az orgiasztikus szerelem szimbólumai voltak. A római szerzők ezt az ünnepet is történeti esemény emlékének tartják, összekapcsolva a Poplifugia keletkezésének vélt történeti okaival. A Caprotina ünnep történeti magyarázata arra enged következtetni, hogy a kecskeistennő papnői eredetileg Bacchus férfifaló szolgálóinak, a bacchánsnőknek módjára viselkedtek. A hagyomány szerint ugyanis a „nép menekülésekor”, miután Róma szomszédjai összefogtak a Város ellen, a római rabszolganők honleányi buzgalomból magukra öltötték úrnőik ruháit, és az ellenség táborába vonultak lelkes fogadtatásul, majd nagy mulatozást csaptak velük. Amikor sikerült leitatni őket, vezetőjük, Tutela (Oltalom magyarítva) felmászott egy kecskefügefára, és jelt adott a közelben rejtőzködő római férfiaknak, akik az alvó ellenségen fényes győzelmet arattak. Tutela alighanem Junó mellékneve volt, és a fára mászó rabszolganő története egy ősi faistennő-ábrázolás félremagyarázása lehet.

Az ókori magaskultúrák anyaistennőinek egyik növényi alakja a tejet adó fügefélék valamelyike volt. Indiában az asvattha- és a banjanfát (Ficus religiosa, F. indica) ma is szentnek tartják, Egyiptomban Nut, Hathor vagy Ízisz szederfüge (F. sycomorus) képében szoptatta fáraó-gyermekét, a kisázsiai Adónisz anyja Szmürna, a szmürnafügefa volt. Rómában a fügét „Rumina fügefája” néven tisztelték. Rumina („Emlő”) Junónak, mint a szoptató anyák és a dajkák védő istenasszonyának volt a neve, s az ő fája alatt szoptatta a mítosz szerint Romulust és Remust farkasdajkájuk. A Ficus Ruminalis kapcsolata az ikerkultusszal, világfaként való felfogása (Róma fája = a világ fája), összefüggése a mitikus „szoptatás”-motívummal az Ikreken átnyúló tejútfa révén foglalható gondolati egységbe. Ide tartozik, hogy amikor a Nap a Rák csillagképben jár, az éjszakában az állatövi csillagképek közül az átellenben lévő Bak uralkodik, s hogy az ókorban július elején, miután a Nap elhagyja a napfordulót, ismét látható lett a Tejúton ragyogó, Amalthea kecske után elnevezett Capella csillag. A Caprotina ünnep a mondottakkal függ össze, kiegészítve azzal, hogy a füge virágzása júliusig tart, s ilyenkor termi első gyümölcsét.

Jószerint már a Kárpát-medence melegebb zónáiban is érőfélben van már az első füge. Ím egy jelzés arra nézve, hogy valóban egy felmelegedési időszak kezdetén járunk. De ne feledjük, a globális felmelegedéshez vajmi kevés köze van az embernek. Egy olyan, az egész naprendszerben bekövetkező kozmikus folyamat eredménye ez, mint maguknak a glaciális és interglaciális időszakoknak a váltakozása. Olyan erők irányítják ezeket a folyamatokat, amelyekre az emberiségnek semmilyen hatása nem lehet.

Ilyen jelenség az is, hogy Holdunk egyre távolodik tőlünk: évente körülbelül 3,8 cm-nyit. A Hold valószínűleg a születőben lévő Föld és egy Mars méretű objektum közötti kozmikus karambol törmelékéből keletkezett. Bolygónk születése idején – körülbelül 4,5 milliárd évvel ezelőtt – a Föld forgási sebessége lényegesen gyorsabb volt. Egy nap akkoriban körülbelül öt-hat óráig tartott. A forgási sebesség azóta folyamatosan csökken, ezzel párhuzamosan állandóan nő a napok hossza. Ennek egyik oka, hogy Holdunk parányi gravitációs mezejével maga felé húzza az óceánokat és a légkört, sőt még a szilárd földkérget is, és egy árapálydudort hoz létre a Földön, ami kissé fékezi bolygónk forgását. (A Föld gravitációja hasonló árapályhatásokat okoz a Holdon.) Az árapály közrejátszott a földi élet kialakulásában, mert égi kísérőnk stabilizálta a Föld tengelyferdeségét, így az éghajlat viszonylag állandó maradhatott. (Ha a Hold nem létezne, a földtengely hajlása kaotikusan változna, ami a földi éghajlatra igen súlyos következményekkel járna.) Az árapály-jelenség legfőbb hatása bolygónk tengely körüli forgásának lassulása. A megpörgetett búgócsigával szemléltethető ez a jelenség. A perdületet a forgó rendszer tömegének megoszlása és forgás sebessége határozza meg. Ahogy a Föld forgása lassul, úgy a Föld–Hold-rendszer tömegének eloszlása megváltozik, ami a Föld–Hold-távolság növekedését hozza el. Az Apollo-küldetések során a Holdon elhelyezett fényvisszaverő panelek segítségével határozták meg, hogy égi kísérőnk milyen sebességgel távolodik a Földtől. Jelenleg a Föld és a Hold átlagos távolsága körülbelül 384 ezer kilométer. Elsőnek ezt a távolságot az 1900. július 24-én született Bay Zoltán fizikus mérte meg a Hold felé küldött s onnan visszaverődő radarjelek segítségével. A kísérletek 1945 nyarán kezdődtek, és 1946. február 6-án jelentették be a kísérlet sikerességét.

A folyamatos lassulás következtében ötvenmilliárd év múlva a Föld forgása szinkronba kerül a Hold keringésével. Ezzel olyan rendszer alakul ki, ahol a Föld folyamatosan ugyanazt az oldalát mutatná a Hold felé, és ezzel az árapály-jelenség is megszűnne. Amint ez az egyensúlyi helyzet felállna, onnantól kezdve a Hold nem távolodna tovább a Földtől. Ötmilliárd év múlva – ha a jelenlegi sebességgel távolodik folyamatosan a Földtől – a Hold 189 ezer kilométerrel lesz távolabb, mint most. A vörös óriássá felfúvódó Nap azonban mindkét égitestet – a Föld akkor már régóta kietlen és lakhatatlan sziklabolygó lesz – elemészti.

Az emberiség? Maga az emberi faj 2 millió éve létezik a Földön. Bölcsőjéből csak most, valamivel több mint félévszázada próbál kilépni. Hogy lesz-e elég tudása arra, hogy átmentse magát más lakható – akár Naprendszeren kívüli bolygóra – csak reményünk lehet manapság. S a remény, hogy nem pusztítja el addig önmagát, szülőbolygójával együtt.

A Föld a világmindenség kis darabja: rózsabimbó törékenységű élethordozó.

Kicsinyke rózsa,  

kicsi rózsa, néha

csöppnyi és pőre,

mintha egyik kezembe

beleférnél,

és kezembe zárva

emelnélek ajkaimhoz,

hanem hirtelen

lábam lábadhoz ér és ajkadhoz a szám,

megnőttél,

mint két domb, emelkedik a vállad,

melled végigcirógatja mellem,

karom épp körülfogja karcsú

újhold-vonalát derekadnak:

a szerelemben mint a tenger vize kiáradsz,

felmérem az ég kitágult nagy szemét,

s ajkadra hajolok, hogy csókoljam a földet.

Benned a föld. A 119 éve, 1904. július 12-én született Pablo Neruda versét Tótfalusi István álmodta magyar nyelvbe.

Az ókori Rómában július 12-én Apolló tiszteletére rendeztek ünnepi játékokat. Mint Varró írja, e játékokon az asszonyok bíborszegélyű tógát ölthettek, amely egyébként a magas rangú férfiak ünnepi ruhadarabja volt. Július 23-án a vizek urának, Neptunusznak áldoztak (Neptunalia), hogy megóvja a termést a szikkasztó nyári forróságtól.

                                  Maradok kiváló tisztelettel:       Kiss Székely Zoltán

  Kelt 2023-ban, az Aratás havának hetedik napján

A természet kalendáriuma

DLXX.

Még reggelente ablakomba gyűl

s vidám zajjal ébresztget a madárnép;

a cirógató fényben rám vetül

seregnyi mókás, szökdöső kis árnyék.

Szájaskodnak, csacsognak, bomlanak,

és nótáznak, nótáznak önfeledten,

velük dalol, velük kacag a Nap,

muzsika-felhők húznak el felettem,

most minden csupa nóta, csupa nyár

Az 1922. június 20-án Kolozsvárt született Jánosházy György nyárköszöntő szonettjének első soraival érkeztem ma hozzád, kedves Olvasóm, ebbe a csupa nyárba.

A 23-ára virradó nap a kezdődő csillagászati hónap névadója az Ikrek és az Oroszlán közötti jelentéktelen állatövi csillagkép, amely a Kr. e. II. évezredben volt a nyári napforduló otthona. Az égi Rák (Canberra) mintájául a rövidfarkú rákok körébe tartozó tarisznyarákok családjának (Canceridae) valamelyik tagja szolgált. A névadó nemzetségnek (Cancer) 20 faja van, s ezek mind part menti kétlaki életet folytatnak. Illő képmásai az Állatöv e tipikusan átmeneti szakaszának, hiszen a Rák, e „nedves” csillagkép határos egyfelől a Tejúttal, másfelől a „száraz” Oroszlánnal.

Időszámításunk kezdetén a Nappal való együttállása (eltűnése) Egyiptomban a Nílus áradását jelezte. A természettudósok már akkor megfigyelték, hogy e rákfajok életciklusa, vándorlása és szaporodása egyrészt a napi árapály ingadozáshoz, másrészt a hónapos holdváltozáshoz igazodik. Egyiptomban csak a késői korban vált általánossá a csillagkép rák-ábrázolása, korábban inkább szkarabeuszhoz hasonlították (a két állat sziluettje hasonlít egymásra). A szent szkarabeusz kultusza épp arra vezethető vissza, hogy csillagképe adott helyet a napfordulónak. Kheprit, a ganajtúró bogarat már a korai időkben a kelő Nap megtestesülésének tekintették; úgymond, a napgolyó is úgy gördül végig az égen, ahogy a szkarabeusz gurigázik a szamár-gombóccal. Amint a napisten a napkoronggal, úgy volt egylényegű Khepri a galacsinnal, amibe a petéjét tojja, s amiből a világra jön.

Ebben a hónapban delel Napunk legközelebb a Zenithez.

A világ bármely részén keressük is a történelem előtti ember keze nyomát, mindenütt találunk napábrázolást. Ha a gyerek rajzol, rendszerint napocska is kerül a papírra. A gyerekrajzokon a Nap mindig lángol, sokszor nem is egyszerű sugarakat, hanem virágot, embert, madarat „vet”, olykor virág a Nap maga is. És szinte mindig mosolygós arca van.

A sugarak jelzése még csak érthető, hiszen ha Napba nézünk, szempillánk szűrőjén át, felhők takarásában láthatjuk a sugarakat. De honnan jut a gyerek eszébe a virág, madár, emberarc a Napban, és honnan a virágszerű Nap? Talán mert már eszével érti, a szívével érzi, hogy a Nap az, mely virágnak, madárnak, nekünk életet ad.

Ezeknek az ábrázolási módoknak a felnőtt világban valóban nagy hagyománya van. Már az óegyiptomiak ábrázoltak virágot hintő Napot; a szibériai népek és az amerikai eszkimók körében a „madárzó” Nap képe közhelyszámba megy. Úgy tűnik tehát, hogy e képalkotási készség belülről jön. Az antropomorfizációval a gyerek – mítoszteremtő őseinkhez hasonlóan – mindent, ami mozog, hat, élőlénynek, főleg embernek képzel, így természetesen a Napot is.

Nem tudjuk, ki-mi és miért kódolta belénk a jelképteremtés szempontjait, de a kód bennünk van, ez nyilvánvaló. – írja Carl G. Jung.

Az emberben elemi vágy él, hogy „megfogja” a Napot. Ha már másképp nem megy, hát úgy, ahogy a szerelmes csinálja, amikor imádottja nevét fába vési. És hány olyan jelet vésett, rajzolt, faragott, öntött és állított a Nap útjába, hogy kelés-, delelő- és nyugvópontját „megfogja”! A legújabb korig úgy épült a világ minden csodája a megalit kőköröktől Versailles-ig  - még a természeti népek sámánjainak alkalomra összetákolt szertartási kunyhói is -, hogy sarkaik az ég „sarkaihoz”, bizonyos állócsillagokhoz, de többnyire a napjáráshoz igazodjanak. Ahol pedig a napisten kultusza lehanyatlott, vagy az istentisztelet elszakadt a Napétól, ott szerényebb keretek között élt tovább a hősmitológiában, mesékben, dalokban, a tárgyi szimbólumokba rejtve.

A június 24-i Szent Iván-nap, Keresztelő Szent Jánosnak, a magyar népdal „virágos” Szent Jánosának és az ősi fényszimbolikának közös ünnepe.

Keresztelő János Innepe ez? - teszi fel a kérdést az 1700-as évek közepén Bod Péter, a késő-barokk évtizedek legnagyobb magyar tudósa  A’ Keresztelő János születése’ emlékezetére való a’melly meg-vót immár az ötödik Században. A’ görögök régen szentelték a’ keresztelő János feje megtalálásának emlékezetére. Micsoda babonák mennek ezen végbe? - Néhol a’ gyermekek, ifjak tsontot, szemetet, kaptzát egybe szednek, s rút, büdös füstöt támasztanak. A’melly szokás maradott a’ Pogáyoktól, kik olyan vélekedésben voltak hogy a’ Sárkányok ez idő tájban nem szenvedhetvén a’ meleget, a’ kutak és források körül szárnyálnak, s oda hullatják mérgeket: az aféle büdös füstel akarták azért elűzni. Tüzeket tsinálának a’ mező széliben és égő üszögökkel a’ vetéseket kerülék… Néhol kereket forgattak annak emlékezetére, hogy a’ nap immár a’  maga abrontsának felső Pontyára fel-hágott s meg-is fordula… A parasztok úgy tartyák, hogy ha ezen a’ napon eső lészen, a’ mogyoró abba az esztendőben megnyüvesedik.

Egy forrás szerint, mi magyarok a XI. században már gyújtottunk tüzet Iván előestéjén. Szokásunk régiségét a szlávos névváltozat bizonyítja. Ám már az arab és bizánci források is megemlékeznek a pogány magyarok tűzimádatáról, és a tűzkultusz a napév fordulópontjaihoz kötődő rítusok része volt.

Dömötör Tekla hívta fel a figyelmet arra az énekbe foglalt előírásra, mely szerint az Iván-napi tüzet „négy szögre rakálták” (rakták). Ez a négyszög a Nap „abrontsának”, az ekliptikának fordulópontjait jelképezi.

E nap jelentőségére utal, hogy Benkő Ferenc mineralógus 1790. június 24-én foglalta el katedráját a Nagyenyedi Kollégiumban, ahol természetrajzot, földrajzot és német nyelvet tanított. Benkő előzőleg a göttingeni egyetemen tanult ásványtant és bányászatot. Még ott lefordította és jegyzetekkel látta el Werner Ábrahám A köveknek és értzeknek külső megesmértető jegyeiről című könyvét. 1786-ban jelent meg a Magyar Mineorológia, az az A’ Kövek s’ Értzek Tudománya című kötete, az első magyar ásványtankönyv, amely a magyar ásványtani szaknyelv megteremtésében is mérföldkövet jelentett.

Szent Iván napja, az év leghosszabb napja közelében - idén 25-én - rendezik meg minden évben a Múzeumok Éjszakája programot.

„Csillagok között fényességes csillag” - E szavakkal „idvezli” a régi magyar énekszerző I. László királyunkat, a magyar lovagkor mintaképét, pogány ízű mondák és legendák vitézét, egykor a legnépszerűbb magyar szentet. László (uralkodott: 1077–95) 49 éves, és a soron következő keresztes hadjárat kiszemelt vezére volt, amikor az unokaöccsével, Kálmánnal, a későbbi „könyves” királlyal folyó viszálykodás közepette szélhűdés érte. 1095. július 29-én halt meg. Halálát követően kultusza szinte azonnal virágba szökkent. Sírja csodatévő zarándokhely lett, mondák és legendák fonták be már életében is legendássá nőtt alakját. Szentté avatását azonban csak III. Béla kezdeményezte 100 év múlva. III. Celesztin pápa az ő kérésére két bíborost küldött, hogy a király nagyváradi sírjánál történt csodákat felülvizsgálják. Miután több csodás gyógyulás szemtanúi lehettek, egy égi jel végképp meggyőzte az olasz csodaszakértőket. 1192. június 27-én, déltájban a váradi székesegyház fölött fényes csillag gyúlt ki, s ott lebegett a magasban két órán át. László napját a szokástól eltérően azóta sem halála, „égi születésnapja” évfordulóján üljük, hanem június 27-én, a csillagjelenés napján.

Szent László királyunkban a harcos nomád férfieszmény és európai lovagideál ötvöződvén eggyé, a magyarság küzdelmes századaiban követendő példaképpé és szent patrónussá válik.

Zárom soraimat Szent-Györgyi Albert Psalmus Humanusának Első, Istent dicsérő imájával:

Uram!

Te nagyobb vagy, mint teremtett világod,

És a Mindenség a Te lakhelyed.

Saját képemre formáltalak Téged,

Így lettél gonosz, irigy és hiú,

Dicséretre és áldozatra vágyó,

Ki megbosszulja kis vétkeimet,

Azt kívánod, Neked építsem házadat,

Míg embertársaimnak se étke, se lakása.

Isten! Hadd dicsérjelek, javítva a Teremtés

Nekem szánt szögletét, s betöltsem kis világom

Jószándékkal és fénnyel, boldogsággal, meleggel.

                                     Maradok kiváló tisztelettel:                                        Kiss Székely Zoltán                   

Kelt 2023-ban, június 23-án, Zoltán napján

A természet kalendáriuma

DLXVIII.

Itt ülök csillámló sziklafalon.

Az ifjú nyár

könnyű szellője, mint egy kedves

vacsora melege, száll.

Szoktatom szívemet a csendhez.

Nem oly nehéz -

idesereglik, ami tovatűnt,

a fej lehajlik és lecsüng a kéz.

Nézem a hegyek sörényét -

homlokod fényét

villantja minden levél.

Az úton senki, senki,

látom, hogy meglebbenti

szoknyád a szél.

És a törékeny lombok alatt

látom előrebiccenni hajad,

megrezzenni lágy emlőidet és

- amint elfut a Szinva-patak -

ím újra látom, hogy fakad

a kerek fehér köveken,

fogaidon a tündér nevetés.

József Attila Ódájának I. tétel-énekét vettem kölcsön, hogy nekiinduljak június második hetének. Ha kedves tartja, s időd engedi, kedves Olvasóm, jer velem ez alkalommal is!

43 évvel ezelőtt, 1980. június 9-én Rio de Janeiro-ban meghalt ifj. Lóczy Lajos geológus, a magyar szénhidrogén-mezők feltárásának kezdeményezője. Világhírű Ázsia-kutató édesapja, id. Lóczy Lajos (1849–1920) nyomdokait követve a földtudományok művelését tűzte ki célul. Egyetemi tanulmányait Zürichben végezte. Az I. világháború alatt 1917–18-ban az MTA expedíciója tagjaként Nyugat-Szerbia geológiai térképezésén dolgozott. Később Szumátrán, Celebeszen, Ecuadorban, Lengyelországban és Jugoszláviában folytatott geológiai terepmunkát. 1933-ban a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója lett és jelentős szerepet vállalt az első magyarországi kőolajmezők termelésbe állításában. Hasonló tevékenységet végzett Marokkóban, Törökországban, Görögországban és Dél-Amerikában is. 1970-ben írt nagy jelentőségű tanulmánya nyomán tárták fel Brazília atlanti selfjében a kőolajat. Szakmai dolgozatainak száma meghaladja a 90-et. Munkásságának elismeréseként a világ több tudományos testülete választotta levelező és tiszteletbeli tagjává. Sokoldalú elméleti és gyakorlati tudományos munkája révén nagy megbecsülést szerzett a magyar névnek szerte a világon.

Június 10. Szent Margit napja. Felvidéken, Medvesalján Retkes Margit néven emlegetik, mert ezen a napon vetik a retket, hogy jó gyenge maradjon. Szentes környékén, Csépán, tyúkültetésre alkalmas nap. A Hortobágy vidékén általában esős napnak tartják. A Délvidéken,  Zentán Margitot Legyes Margitnak hívják. Ezen a napon nem szabad kinyitni az ablakot, mert akkor abban az évben sok lesz a légy. A hiedelem szerint „Margit asszony a legyek királynéja és ezen a napon minden konyhába beereszt egy kötővel” Úgy védekeztek ellene, hogy mise idején a szántóföldről hozott földet szórták szét a házban. A csángók jégeső ellen hívták őt segítségül. Kallós Zoltán Moldovában ezt az archaikus, napi jégeső ellen bájoló, imát:

Sziz leány Szent Margit elindula széjjes uccán elé viszi arany medencéjét. Arany medencében viszi Krisztus Jédusnak harminchárom csepp vérit(…) Megtalálkozik a sátányval, sátányval. Azt kérdik sátányok: Szíz leány Szent Margit, mi az ok hejzád nem közeledhetünk? Hejzám nem es közeledhettek, mert tik tiszta lelkek vagytok. Én hunyam alatt viszem arany medencémet… arra megtérnek a sátányok. Azt mondják: Szíz leány Szent Margit ki ezt elmondja jég eső eleibe, az Úr Jédus Krisztus megérzi a határát, mezeit, szőlősöket, kerteket a jégtől, Uram Jédus Krisztusom vidd el a jég esőt, nagy havasokra, nagy kősziklákra.

A Nagy-Nemerére, Saj-havasra, Naskalatra, Tar-havasra, vagy az Oltárkőre, Ecsémre, éppen az Egyeskőre is akár - mit az ’56-os fellépéséért börtönnel büntetett Bartis Ferenc költő ilyennek láttatott:

A havasok hátán terpeszállásban őrködik évmilliók óta,

közeli rokona a Himalájának, 

s az Alpoknak csak mostohatestvére;

túlnőtt az egeken;

repedéseiben eltévedt csillagok alszanak;

homlokán hazátlan fények serege zokog;

délkor vállán pihen meg a nap,

s mégis szemmel tart engem:

ha messzire megyek,

nem utánam, felém integet.

Jégesővel riaszt-e, vagy csupán bő záport ígérnek a fejünk fölé gomolyodó, vakítóan fehér üstökű, sötét vízszintes talpú kumuluszok? Az Antarktisz kivételével mindenütt megjelenhetnek, ahol a meleg légtömegek felfelé áramolva elérik a 600-3000 méter közötti magasságot. A néhány, vagy akár néhányszor tíz kilométer átmérőjű gomolyfelhő a leggyakoribb felhőformák egyike. Általában nyáron alakul ki. Az állandóan változó légkörben hamar feltornyosodik. Ha eléri a tornyos gomolyfelhő szakaszt záport zuhint a földre, akár jeget is rázhat ki magából. Továbbfejlődve zivatarfelhővé (cumulonimbus) alakul, ami heves zápor vagy jégeső mellett gyakori villámlással és hirtelen szélrohamokkal törhet ránk.

     Esik a nap!

Szakad a súlyos, sűrű zápor

zuhogva istenigazából.

Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég

     Óh gyönyörűség!

Ilyen a most kezdődött Nyár. Babits Mihály nyári nap kezdete rusztikus derűvel fonja körül az embert -

     Részeg darázs

ráng körülöttem tág körökben,

ide röppen és oda röppen:

visszatérő csapongás, lenge hűség…

     Óh gyönyörűség!

     Hangos virág

kiált, bíbor színekkel esdve,

hogy jöjjön már a bíbor estve,

hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:

     Óh gyönyörűség!

     Tornác fölött

szédülve és legyet riasztva

fúl a cseléd, liheg a gazda;

álmai: friss sörök, mély pince, hűs jég…

     Óh gyönyörűség!

-, hogy aztán a nap leszentültekor szeretet és félelem fanyarja legyen e gyönyörűség:

Boldog a nap:

de boldogság a vágy gyürűsse!

Boldog a nap, s vágyik a hűsre…

Szeretlek s bújok tőled, lángderűs ég!

     Óh gyönyörűség!

Június 10-én, 1625-ben született Apáczai Csere János is. Gyulafehérvári tanulóévei alatt tanárától, Bisterfeld János Henriktől kapott indíttatást az enciklopédikus tudás megszerzésére. Hollandiai egyetemi évei alatt ismerkedett meg Descartes filozófiájával, és feleséget is ekkor választott. Még Hollandiában írta a Magyar Encyclopaedia-t, amely 1655-ben Utrechtben jelent meg, melyek köszönhetjük az első magyar szakkifejezések használatát. Apáczai az anyanyelven folyó oktatás első szószólója volt:

„… A fő indító okom ez vala: hogy a magyar nyelven írt tudományos könyvek nélkül szűkölködő nemzetemen tőlem kitelhetőképen segítenék s oly könyvet adnék a magyar ifjúságnak kezébe, melyben az anyai nyelvén többire minden szép és hasznos tudományokat olvashatna.”

Apáczai nevéhez fűződik az első magyar nyelvű logika megalkotása (Magyar logikátska) is.

1656-os, Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról és a magyaroknál való barbár állapotuk okairól című beköszöntő beszédében fejtette ki hitvallását, egyben felvetette az erdélyi egyetem gondolatát. Mint mondta, az iskola nem csupán téglafal vagy berendezés, hanem elsősorban „tanítók és tanulók rendezett társulása, akik az emberi életkörülmények szempontjából hasznos és szükséges ismereteket tanítanak és tanulnak”. Haladó gondolatai, megnyilvánulásai ellenségeket szereztek számára, magára vonva II. Rákóczi György fejedelem haragját, aki büntetésül a leégett kolozsvári kollégiumba helyezte át. 1658-ban egy akadémia-tervezetet terjesztett elő, ezt azonban már nem tudta a gyakorlati megvalósulásig vinni. Fiatalon, 34 évesen halt meg tüdőbajban. A Házsongárdban nyugszik, holland felesége, Aletta van der Maet, mellett.

Áprily Lajos gyönyörű poémában (Tavasz a házsongárdi temetőben) állított emléket mindkettőjüknek:

A tavasz jött a parttalan időben 

s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten

Aletta van der Maet nevét kerestem.

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,

s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

De a vasárnap délutáni csendben

nagyon dalolt a név zenéje bennem.

S amíg dalolt, a századokba néztem

s a holt professzor szellemét idéztem,

akinek egyszer meleg lett a vére

Aletta van der Maet meleg nevére.

Ha jött a harcok lázadó sötétje,

fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.

S a dallamot karral kísérve halkan,

napsugaras nyugat dalolt a dalban,

hol a sötétség tenger-árja ellen

ragyogó gátat épített a szellem.

Aletta van der Maet nevét susogta,

mikor a béke bús szemét lefogta.

S mikor a hálátlan világ temette,

Aletta búja jajgatott felette,

míg dörgő fenséggel búgott le rája

a kálvinista templom orgonája.

Aztán a dal visszhangját vesztve, félve

belenémult a hervadásba, télbe.

Gyámoltalan nő - szól a régi fáma -

urát keresve, sírba ment utána…

A fényben, fenn a házsongárdi csendben

tovább dalolt a név zenéje bennem.

S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,

egyetlen könny, hogy azt a dallamot

Aletta van der Maet-nak megköszönjem.

Maradok kiváló tisztelettel:   Kiss Székely Zoltán                

Kelt 2023-ban, 17 évvel Bartis Ferenc halála után

A természet kalendáriuma

DLXVII.

Fehér a levelek hasa a szélben.

Valahol emlék alszik

s engem álmodik.

[az] Esővel átszúrt felleg(...)

Lászlóffy Aladár Júniusával vágunk neki a Rák havának. Várlak, kedves Olvasóm, e hókezdő sétánkra.

Egykori magyarázat szerint a hónap névadója Junó volt. Június (egy latin forrás szerint: mensis Iunonius) római ünnepei alátámasztják e nézetet. A napisten szekeréről aláhulló Phaethón  június havát jelképezi. A Tejút a Phaethón által „félrevezetett” napszekér keréknyoma. A nyári napforduló helye jó kétezer éve a Tejúton van.

A középkortól kezdve árpát sarlózó parasztlegény képében köszönt reánk.

Június. Petői Sándortól veszem kölcsön leírását. Bár ő 1844-ben Pesten írt volt július havában Az Alföldről, mégis a képek ráillenek máig bármely háborítatlan júniusi tájra a Kárpát-medencében:

(...)Délibábos ég alatt kolompol

Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;

Deleléskor hosszú gémű kútnál

Széles vályú kettős ága várja.

Méneseknek nyargaló futása

Zúg a szélben, körmeik dobognak,

S a csikósok kurjantása hallik

S pattogása hangos ostoroknak.

A tanyáknál szellők lágy ölében

Ringatózik a kalászos búza,

S a smaragdnak eleven színével

A környéket vígan koszorúzza.

Idejárnak szomszéd nádasokból

A vadludak esti szürkületben,

És ijedve kelnek légi útra,

Hogyha a nád a széltől meglebben.

A tanyákon túl a puszta mélyén

Áll magányos, dőlt kéményű csárda;

Látogatják a szomjas betyárok,

Kecskemétre menvén a vásárra.

A csárdánál törpe nyárfaerdő

Sárgul a királydinnyés homokban;

Odafészkel a visító vércse,

Gyermekektől nem háborgatottan.

Ott tenyészik a bús árvalyányhaj

S kék virága a szamárkenyérnek;

Hűs tövéhez déli nap hevében

Megpihenni tarka gyíkok térnek.

Messze, hol az ég a földet éri,

A homályból kék gyümölcsfák orma

Néz(...)

Június elsején, 1763-ban született Lőcsén Leibitzer János kertész, a modern magyar pomológia megalapítója. Faiskolát alapított, ahol begyűjtötte a helyi fajtákat, azokat megfigyelte és a kiválóakat elszaporította. Úttörő munkát végzett a magyarországi gyümölcsfafajok leírása terén. Tőle származik, többek közt, a nyári borízű alma és a besztercei szilva első szakszerű leírása, de cukorrépáé is nevéhez fűződik. Gyakorlati gyümölcstermesztési kézikönyvei révén – A konyhakertészet teljes kézikönyve és A gyümölcsfatermesztés teljes kézikönyve -  külföldi szakkörökben is tekintélyes nevet vívott ki magának. A brünni gyümölcstenyésztő s a regensburgi fűvészeti társaság is tagjai közé választotta.

Az elvirágzott gyümölcsfák most a hársaknak adták át a stafétát. Elég egyetlen egy is, hogy mézillata a koranyári levegőt - emlékekkel is - édesítse, mint Kuczka Péter versében, Egyetlenegy hársfa:

Csak egyetlenegy hársfa kéne az ablakomhoz,

jóillatú, sűrű,

és olyan boldog lennék, vidámságtól harangos,

boldog és egyszerű.

Csak jöjjön az az illat, a sarkáig kitárnám

éjjel az ablakot,

és reggel ő köszönne és ebédidő táján

így szólna: Jónapot.

Hársfa te, kedves hársfa, gyerekkorom virága,

hársfatea-virág(...)

Idén a Szentháromság napja, kicsipünkösd, azaz a Pünkösd ünnepét követő vasárnap 4.-re esik. Hazánkban már Kálmán király elrendelte a Szentháromság ünnepének megülését. Nyugaton később terjed el, és csak 1334-ben válik egyetemesen kötelezővé.

Atya, Fú, Szentlélek lebeg a mezők felett.

Én a fűben járok – nyughatatlan lélek.

Térdeim verdesik a fűfejek.

Foszlik róluk áldó virágpor.

Rozsdás felhő marad megette.

Most még szélesen, vadul látszik nyomom,

amint előre gázolok -

de estér előjönnek a csendes szelek,

éltető harmatok

és visszahajtogatják a letiport szálakat.

Bartalis János Mezők felett című versét valamikor a két világháború között írta.

Negyedike egyben a trianoni emléknap. Az I. világháborút lezáró ún. Versailles-Washingtoni békerendszer részeként íratták alá a magyar delegációval a békeszerződést a Kis Trianonnak nevezett palotában 1920-ban. Ezzel a békediktátummal nemcsak az Osztrák–Magyar Monarchia tűnt el a térképről, hanem Magyarország elvesztette területe 2/3-át, a lakosság létszáma pedig mintegy 10 millió fővel kevesebb lett.

Jékey Zoltán Árvaság című verse kívánkozik ide emlékeimből:

Rögöcske voltunk,

eső vert, kapa vágott,

szétmállottunk s lettünk az út pora;

most aztán ízenként tör ránk a bánat:

jaj, jaj, eggyé nem válhatunk soha?

Hófolt valánk mi,

észkos erdőszegélyen,

de utolért a Nap vad mosolya.

Heve elől, csakhogy meg ne emésszen,

szétszaladánk s elnyelt a pocsolya.

Nyájacska voltunk,

havasi esztenában,

támadt veszett farkashad ostroma

s szertefutánk holdatlan éjszakában,

nem terel össze senki, de soha.

A verset Kolozsvárt írta, 1941-ben…

Nagyapám szekrényének tetején az 1912-ben alapított világhírű hódmezővásárhelyi majolikagyár kézzel festett mázas cserép-termékét rejtette a sűrűn felrakott könyvek sora, talpán a jelzet: Made in Hungary és a „HMV MTM” kockapecsét. A fazekasság megmentése volt az egyik célja a gyáralapításnak, ami összefonódott a nemzeti művészet megvalósításának korabeli eszméjével, amelyben a népművészet felértékelődött. Gyerekként nem értettem, hogy ez a szép mezei virágcsokrot mintázó váza miért nem kap több megbecsülést,miért nem a könyvek karéjában díszíti a szekrénytetőt. Aztán amikor felülről is megnézhettem: a virágok a Kárpát-medencét rajzolták ki. Hogy miért törött el a váza talpa, nem tudom, de jó erős ragasztóval volt helyreigazítva, talán még a II. világégés előtt, annyira, hogy máig állja az idő próbáját.

Senki sem fogja tudni,

hogy ott jártam ma közöttük

- a kaszálni való fűben –,

keresztül törtettem, embervad,

fűtestvérek békés közösségén.

Szétromboltam és összetörtem

kicsiny fűházakat, templomokat.

Letaroltam kegyetlenül

napba nyúló fű-karokat,

gyenge csillagokat.

Atya, Fiú, Szentlélek lebeg a mezők felett.

- fejezi be versét Bartalis.

A hold az égen fehér fényben áll.

Falomb nem mozdul. Alszik a madár.

Nincs nyitott szem e csöndes éjszakában

csak az enyém, s az örök Istené.

Én innen nézek a csillagos égre.

Ő onnan néz az égből lefelé.

Ez meg Gárdonyi Géza Júniusa. Ő alig Trianon után, 1922. október 30-án költözött az örök égi mezőkbe.

2010. óta a Nemzeti Összetartozás Napja – nemzeti emléknap június 4.

Június 4-én, 1795-ben született Rozsnyón Vass Imre földmérő mérnök, az első magyar tudományos barlangkutató. Az aggteleki Baradla-barlangban 1826–29 között addig ismeretlen, több mint 15 km hosszúságú járatokat fedezett fel. 1825-ben – az évek óta tartó szárazságot kihasználva – átjutott a barlang Vaskapunak nevezett addigi végpontján, megsejtette a folytatást is, de oda a kutatók csak száz év múlva hatoltak be. Hogy feltárását a köz számára is hozzáférhetővé tegye, a térképezés mellett elkészítette 1829-ben a barlang részletes leírását, ismertette a bejárható útvonalat és az ott látható nevezetességeket. 1831-ben Landerer nyomdája adta ki az első magyar nyelvű, tudományos igényű barlangleírás, Az Aggteleki barlang leírása, fekte területével, talprajzolatjával és hosszába való áltvágásával két táblában címmel. 1846-tól vett részt a Tisza-szabályozásában. A szabadságharcban hadmérnökként vett részt: kiemelkedő mérnöki munkája volt a dorozsmai és a szegedi sánc készítése.

1972-ben június 5-én nyílt meg Stockholmban „Ember és bioszféra” címmel az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciája. A Nyilatkozat az irányelvekről című okmányban szerepel:

„Az embernek alapvetően joga van a szabadsághoz, egyenlőséghez és a megfelelő életfeltételekhez olyan minőségű környezetben, amely emberhez méltó és egészséges életre ad lehetőséget.”

Azóta ez a nap a Környezetvédelmi világnap.

Hosszú évszázadokon keresztül június 8. volt a hónap legjelentősebb napja; Medárd, az utolsó fagyosszent, tett erről. Ha ezen a napon esik az eső, akkor negyven napon át hasonló lesz az időjárás, ha nem esik, 40 napos szárazság következik. A legenda szerint Medárd püspök egy ...pajkosan mulatozó társaságot büntetett volna: az őket elmosó esőért fohászkodott. Báró Istvánffy Miklós humanista történetíró tollából maradt ránk a legrégebbi hivatkozás Medárdra, 1565-ből:

Hogyha a fellegekből nem hullana olykor a zápor,

akkor a nap sugarán egyre csak égne a föld,

veszne a drága kalász a tüzes vad nyári hevektől:

Így a paraszt essőt félve, remegve remél;

Várja Medárd napját. Megered majd fentrűl az áldás

és a kiszikkadt rét újra virul, felüdül.

Dúsan a sárga kalászt hogy kapja kaszája elébe,

földművelő ajkán pendül esengve a dal.

Hozza ajándékát bőven, szentelve Medárdnak

mindvalahányszor e nap víg örömére derül.

Maradok kiváló tisztelettel:  Kiss Székely Zoltán

Kelt 2023-ban, Szent István havának második napján           

A természet kalendáriuma

DLXV

Gyenge rózsabokor kesereg búvában

Egy podvas vén fának hideg árnyékában.

Könnycseppek húllanak kinyílt bíbor száján,

Melyek leperegnek egypár bimbócskáján.

Egek! még elején a kies tavasznak

Fakadó leveli szomorúan asznak:

A fa ráterítvén mohos vén gallyait,

Nem ereszti hozzá a nap súgárait.

Egek! íly szép rózsát ide ki ültetett,

Mely a kertekben is díszt érdemelhetett?

Ott a több mosolygó virágoknak során

Nem epedt volna el szegény ilyen korán:

De itten a bánat sűrű tövissei

Lettek szépségének furdaló ívei.

Sugár mogyorófák körűlte hevernek,

De azok feléje fordulni sem mernek;

Reá lágy tavaszi szellő sem lengedez,

Mert a vén fa tőle minden rést elfedez.

Így fonnyad magános keserűségibe -

Ah! e rózsaszálat ki ne szánná, ki ne?

Magok az erdei fiatal istenek

Kínjait fájlalják; de mit segítenek!

Gyakran vigasztalják szegénykét a nimfák,

Szánakoznak sorsán az érzékeny hím fák.

Maga a szép rózsa, csüggesztvén ágait,

Így ereszti égre bokros panaszait:

„Mért nem emészt már el vagy hévség vagy hideg?

Ilyen vadon helyen mit sínlek, mint rideg?

Vajha forgószelet támasztna valaki,

Hogy tégedet, vén fa, tőből facsarna ki!”

Így szól Egy vén fának árnyékában régen szenvedő rózsafa siráma Csokonai Vitéz Mihály tolmácsolásában. Vetem össze e sorokat Keresztury Tibor gondolatával:

Feltétlen legyen a kertben - ha lesz kerted - többféle örökzöld, fenyő és babérmeggy, továbbá olajfűz, orgona, aranyeső, bent pedig hibiszkusz, leánder. (...) Idővel rá fogsz jönni, micsoda hatalmas, felülmúlhatatlan élmény, hogy végre egy élőlény, amelyik nem beszél, ám meghálálja gondoskodó bizalmadat: új hajtást hoz, virágzik neked.

Azaz, lám milyen fontos, hogy a kertben – nem csak erdőn, mezőn – mindnek megtaláljuk a maga helyét, életterét.

De az ökológiai, élettelen környezeti tényezők közül a fény, a hő és a talaj mellett nemcsak a csapadékvíz, hanem a talajból felbukkanó forrás vize is fontos. Magyar javaslatra, 2013-tól május 19. a Források Napja, melyet az ENSZ környezetvédelmi szervezete, az UNEP is felvett kalendáriumába. A látszólag alig csörgedező források a Föld édesvízhálózatát táplálják, amelyben hatalmas mennyiség, 1230 km3-nyi víztömeg mozog. A nagy földi vízkörforgásnak fontos láncszeme a forrás, hiszen a légkörből hulló és a talajba, kőzetekbe beszivárgó csapadék jelentős része a források kapuin át kerül újra a napvilágra. Mivel a források vizének minősége (ásványianyag- és gáztartalma, kémhatása, oxigéntartalma, tisztasága, hőmérséklete, fényviszonyai, áramlási sebessége, vízhozamának nagysága és annak változása) erősen eltérhet így egy forrás más-más környezeti feltételeket kínál az élethez. Ugyanakkor az idők folyamán egy-egy forrásnál ezen adatok csak kis mértékben, vagy alig változnak. (Csak a vízhozam kivétel.) Ekképp egy-egy forrás vagy forráscsoport élővilága egyedi, csak ott található bennszülött (endemikus) lényeket rejthet. Ezek lehetnek egysejtűek, egyszerűbb növények, de férgek, csigák, rákok, sőt akár gerincesek is.

1902. május 19-én, Párizsban egyezményt kötöttek az európai államok a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. Már abban az évben Chernel István ornitológus megszervezte a Madarak és Fák Napját, amelyet aztán 1906. évi I. törvénycikk szabályozott. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő: évente egy napot a népiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy a tanulókkal a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertesse. Megünneplésének időpontja változó, eredetileg május harmadik vasárnaphoz kötötték.

A május 22-ével kezdődő csillagászati hónap az Ikrek jegyének védelme alatt áll. A jegy névadója az Ikrek (Gemini) csillagkép. Ennek az állatövi csillagképnek különös jelentőséget ad, hogy a nappályára merőleges égi körív, a Tejút is áthalad rajta, s az elmúlt kétezer évben a nyári napforduló otthona volt. A legrégibb közel-keleti kozmogóniák a világ teremtését arra az időre teszik, amikor a tavaszpont állott az Ikrek csillagképben (ha az év tavasszal kezdődik, gondolhatták, legyen tavasszal a „minden dolgok kezdete”). Az Ikrek két legfényesebb csillaga, a Castor és a Pollux, az északi égbolt legfényesebb csillagai közé tartozik. A görög mitológia ikerhőseinek, Kasztórnak és Polüdeukésznak égi képmásai ők. Apjuk a hattyú-Zeusz volt, anyjuk Nemezis (Léda), aki a Tejút és nappálya másik, átellenes kereszteződése felett fogadta magába az isteni magot, ott, ahol a Hattyú csillagkép „behatol” a Tejút „vulvájába”. Az ikerhéroszok tojásból jönnek a világra, kerek sapkájuk a tojáshéj, az éggömb két felét jelképezi. (A Tejút osztja két félgömbre az eget.)

Jó május. Illyés Gyula versével már az időszak esős-fagyosszentes részében járunk.

Minden kezével működik

ez a május – ha egyszer eljött!

Naphosszat rángatja a felhők

duzzadtan csüngő tőgyeit.

Tej a sajtárban: zeng, csobog,

habzik az udvarban a zápor.

Állong még egy kicsit a jámbor

felhő, bár mindent leadott.

Süt a nap, fut a sárba ki

gyerek s kacsa… Mígnem fölénkbe

téved egy új felhő-tehénke

s kezdődik megint a zuhi.

De: tündöklők az éjszakák.

Kószálunk. Folyton más az illat.

Porták-szerte vad harcot vívnak

a trágyadombok s orgonák.

Május 22-én, 1927-ben született Oláh György vegyész. A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, a Budapesti Műegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet. 1956-ban Kanadába, majd az USA-ba ment. Legfontosabb eredménye az 1994-évi kémiai Nobel-díjjal jutalmazott hozzájárulása a karbokationok kémiájához”. Lényegében az ő munkái döntötték meg a szén négyvegyértékűségének dogmáját, és új utakat nyitottak a szénhidrogének előállítása előtt. Az MTA 1990-ben választotta tiszteletbeli tagjává.

Május 25-én érkezik az utolsó fagyosszent Orbán. Orbán-nap táján virágzik a szőlő, s ebben az időszakban még támadhat fagy, súlyos károkat okozva a szőlőkben. Ezért népünk Orbánt is a fagyosszentek közé sorolja. Szent Orbán (†230) pápa rendelte el, hogy a miseáldozat kelyhét és tányérkáját (patena) aranyból vagy ezüstből készítsék. Ezért kehellyel, később szőlőfürttel a kezében ábrázolták. Ezért választották a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusuknak. egyike a népies kalendárium főalakjainak minálunk. A Kárpát-medencében csak egy-két közmondás és szólásmód, meg a napjához fűződő néphit ápolja a hírnevét. Németországban és Németalföldön valóságos kultusz tárgya volt egészen a legújabb időkig, de a mindent... nivelláló Európai Unióban a legtöbb népszokást kiirtották mára.

Május 25-én, 1998-ban, született a másik neves vegyész, Freund Mihály is. 1911-ben szerzett vegyész oklevelet a budapesti műegyetemen. 1934-ben világviszonylatban is elsőként vetette fel a cseppfolyósított földgáz szállításának lehetőségét. Nemzetközi elismertségét tanúsítja, hogy tiszteleti tagja volt az NDK, az NSZK, az osztrák és az Amerikai Kémiai Társaságoknak. Ugyanakkor zseniális meglátásából mások húztak hasznot.

Természettudós sorsok...

E héten Reményik Sándor  A sors-váró madár című versével búcsúzom.

A nap leszállt, rá megzendült az erdő

Alkonyi kórusa

Egyszer, utolszor még, az éj előtt.

Halk szárnysuhogás kelt a fák között,

Kerengve, lassan

Fészekre rebbentek a madarak.

Egy fenyőágon ült egy kis madár

Némán, kő-mereven,

Szürkén gubbasztó kicsi szfinksz gyanánt.

És meg se moccant

Közelgő lépteimnek dobajára.

Előtte álltam, lehajoltam hozzá:

Vajjon mi lelheti?!

Így, ültőhelyében meghalt talán?

Kitellett tőle,

Oly döbbenetes, olyan furcsa volt.

De élt. Kicsi szeme

Ha bágyadtan, ha tompán is, de fénylett,

S nézett, nézett merőn valahová, -

A sorsát várta tán,

S én jöttem, mintha sorsa lettem volna.

Ó, sose volt még sors ily tehetetlen,

Ilyen ügyefogyott.

Tanakodtam, hogy mit is kezdjek véle:

Ha fészekből hullt, hogyan tegyem vissza?

Ha szárnya törött, szárnyra hogy kapassam?

Elpusztul, hogyha magammal viszem,

Elpusztul akkor is, ha itt hagyom.

Keserves volt nekem e sors-szerep.

Félénken kinyújtottam a kezem.

Úgy véltem, ha már egyéb nem telik

Tőlem, - legalább megsimogatom.

Akkor rezzent - s elugrott.

Két lépést ugrott csak a fűbe el,

Ott gunnyasztott tovább,

S a sorsát nézte, nézett engemet.

Szent Ferenc zengő, hallelujás nyelvén

Szerettem volna hozzá szólani -

S nem jött ajkamra szó.

Legyintettem lemondón, szomorún.

Otthagytam kis madár-testvéremet,

Sorstalan sorsa voltam én neki,

De sorstalan sors az én sorsom is:

Sem elzúzni, sem fölemelni nem tud

A tehetetlen, az ügyefogyott,

A gyáva kéz!

Maradok kiváló tisztelettel: Kiss Székely Zoltán,         Kelt 2023-ban, május 19-én, a Forrásvizek Napján

A természet kalendáriuma

DLXIII.

Mikor május kezdi híves hajnaltájon

Édes ébresztőjét halk muzsikaszájon:

Lehet-e rossz jóslat, perben dús csodákkal,

Egy csokorba kötve friss orgonaággal?

Lészen szerelemnek örök-új divatja,

Mind az egész földet templommá avatja,

Akárhol is hajol két fej össze csókra,

Imádság lészen az, új öröm új jókra.

Csak fészek is nyíljék elég a madárnak,

Hová turbékolni szépen hazajárnak(…)

Tóth Árpád Májusa mintha a természet bocsánatkérése lenne a hótalan tél, a hóvirágtalan március, a fütty-nélküli április után. A május nem csak önmagában szép; már bene van a június ígérete. Még nincs nyár, de már tudom, hogy ő következik. A boldog várakozás ideje a május. Ha benned él a május, akkor az ablakon túl lehet téli jégvirága, lehet nyári kánikula, lehet az ősz must-szaga, lehet bármi. Csak virágzó orgonát, cseresznyét ígérő sakura ünnepen zümmögő mézgyűjtőket látok.

A régi torony magas tetejéről

Magányos veréb, a mezők felé

Küldöd dalod, amíg a nap leszáll.

Tavasz ragyog a levegőben,

Lobog a réteken át,

Felzaklatja s megbékíti a szívet,

Harmonikus a világ.

Bégetnek a nyájak, bőgnek a csordák,

Hancúroznak a madarak,

Ujjonganak, versenyezve repülnek,

Megünneplik a tavaszt.

Te elgondolkodva nézel rájuk,

Nem vagy velük, semerre sem szállsz,

Nincs örömöd, csak dalolsz komoran,

Míg elrohan

Az év, az életed ragyogó fénye.

Óh, mennyire hasonlít

Az életmódod az enyémhez!

Szórakozások, nevetések

Nem érdekelnek. Nem vonz a jókedv,

a tavasz rokona, az ifjúság testvére,

Nem vágyom az ért idő szerelmére.

Sőt, mintha mindentől

Menekülni akarnék,

Úgy élek,

Ahogy nem él a környék.

Szülőföldemen múlik ifjúságom,

Hol ilyenkor, mikor az est eljön,

Vidám harangszó húz át messze földön

(...)Az embertömeg

Az utakra kiárad,

Ünnepi ruhában

Hagyja el a házat,

És egyedül

Megyek ki a mező legkopárabb részére,

A vidámságot más időkre halasztom,

Végignézek a pusztuló haraszton,

Nézem a napot, amint messzi hegyeken túl

Lehull,

Magával viszi a fényt

s mintha ekként

Szólna: így enyészik el ifjúságod.

Magányos madárka, eljött az este,

Hová vezetnek most a csillagok?

Te nem tehetsz arról, hogy a szívedben

Milyen lemondó vágy ragyog.

Az ösztönünket a természet adta,

S ha átlépem az öregkor küszöbét,

Mivel nem kerülhetem el,

Akkor, mikor mások baját nem érzem,

S az éj a mai éjnél feketébb:

Mi lesz akkor az ösztönünkből,

Hová visznek addig az évek,

Mi lesz belőlem? - Talán minden

Megbánva, fájón visszanézek.

Magányos veréb. A nagy olasz filozófus-költő, Giacomo Leopardi versét Imecs Béla ültette magyarra. Leopardi életműve nem terjedelmes: mindössze 34 vers, 24 filozófiai dialógus, egy szatirikus eposz. Ő a pesszimizmusán, a világfájdalmán át volt az olasz forradalmi hazafiság megtestesítője. 38 éves korában, 1837-ben Nápolyban a kolerajárvány áldozata lett.

Jóval hosszabb életet szabott a sors Jókai Mórnak. 1904. május 5-én tért örök nyugalomra. Őtőle az Első Május című versét veszem mankómul besántikálni május elejébe:

Óh be szép vagy első Május!

Zöld a mező, a fű között

Ezer millió pimpimpáré

S rajta ezer millió bogár.

Óh be szép vagy első Május!

Fák belepve virághóval,

Piros hóval a baraczkfák,

Az orgonafák lilával.

Óh be szép vagy első Május!

Lánykák szednek gyöngyvirágot

S osztogatják az ifjaknak,

Egy-egy csomót tíz krajczárért.

Óh be szép vagy első Május!

Gazda alkuszik zsidóval

Repczéjére, mely virágzik,

S gyapjújára, mely legel még.

Óh be szép vagy első Május!

Csattogány zeng minden ágon,

Dallal, illattal dús a lég.(…)

Négy évre Jókai halála után, 1909-ben megszületett Radnóti Miklós. Májusidéző verse, a Majális, ellenben éppen életének vége felé, 1944. május 10-én született:

A hangraforgó zeng a fű között,

s hördül, liheg, akár egy üldözött,

de üldözők helyett a lányok

kerítik, mint tüzes virágok.

Egy lányka térdrehull, lemezt cserél,

a háta barna, lába még fehér,

a rossz zenén kis lelke fellebeg

s oly szürke, mint ott fönt a fellegek.

Fiúk guggolnak és parázslanak,

az ajkukon ügyetlen szép szavak,

duzzasztja testük sok kicsiny siker

s nyugodtan ölnek, majd ha ölni kell.

Megdöbbentő váltás. Intelme a mának is szól. Kedves olvasóm, remélem, ismered Szarka Tamás dalát, az Állnak az órákat. A Kossuth-díjas zenész a jelen művészvilágából elsőként emelte fel a hangját az orosz–ukrán konfliktus, a háborúskodás ellen. Nem parancsolóan, nem követelőzve, csupán halk és finom dallamokba burkolva annyit kér: „Ne lőjetek ma már!” A kontraszt – a téma súlyossága és a megfogalmazás könnyedsége – adja a dal elementáris erejét, Wolf Kati békedalként énekli a szerzővel:

Tudod, tudod ugye mégis jobb lett volna

Puskacsőbe fehér orgona?

Mintha csak Radnóti gondolatát folytatnák:

Lehetnének talán még ember,

hisz megvan bennük is, csak szendereg

az emberséghez méltó értelem.

Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.

Május – a föltámadt ember dala kellene legyen.

A föltámad ember vers a kiteljesedő nyár ígéretét hordozza magában. Szerzője az 1871. május 7-én Kalkuttában megszületett Rabindranath Tagore. Ott is halt meg 1941 júliusában. Ez utolsó verse. Műfordítója Franyó Zoltán.

Nézzétek, itt jön ő – a nagy hatalmú földlakó!

A réten minden kis, fakó

Fűszál kívánja, remegve várja.

A kagyló-kürt szavától zeng az istenek hona,

S az emberek között rivall a harci harsona.

Nézzétek, oly közel van már az óra,

Midőn új élet támad virradóra,

A fojtó éjjel védőgátjai

így fognak porrá mállani.

Az új lét friss, hívó szavához

A visszhang új vigaszt sugároz,

S a hajnal ormáról a hang ezerfelé rezeg:

„Ne féljetek! Ne féljetek!

A föld feltámadt emberének

Győzelem, győzelem!”

Ezt visszhangozza most az ének

át a mély, mély égen.

126 éve, 1897. május 9-én született Miháltz István geológus, a tömeges pollenvizsgálatok első hazai alkalmazója a földtani negyedkor kutatásában. Tanulmányait a kolozsvári tudományegyetemen kezdte, a debrecenin fejezte be, s így lett a Kolozsvárról Szegedre áttelepült Ferenc József Tudományegyetem földtani intézetében gyakornok, 1956-ban lett egyetemi tanár.

Május 9-én, 94 évvel ezelőtt, 1929-ben született Kányádi Sándor is. 1979-ben írt Május című verse az akkori világ lenyomatát őrizve üzen a mának:

dulakodásban szétrúgott tüzek

füstje csípi a szememet

ítéletidő záporába fulladt

tüzek füstje mardossa torkomat

tehetetlen két tenyeremmel

milyen szánnivalóan

gyámoltalanná maszatoltam

valamikori elszánt arcomat

Május 10-én, 49 éve, 1974-ben, halt meg Gergely Jenő matematikus, a nem-euklideszi geometria szakértője. Tanulmányait a Kolozsvári Református Kollégiumban (1914) és a fent említett egyetem matematikai karán (1918) végezte. 1920-tól 1948-ig a kolozsvári Marianum leánygimnáziumban tanított; 1947-től nyugalomba vonulásáig a Bolyai Tudományegyetemen, majd a Babeş-Bolyai Egyetem matematika karán adott elő, ezzel párhuzamosan a Számítási Intézet munkatársa volt 1952–62-ben. A nem-euklideszi geometriáról több nyelven jelentek meg publikációi, mindenekelőtt a Bolyai- és Lobacsevszkij-, valamint Hilbert-féle terekkel kapcsolatban hazai és külföldi matematikai szakfolyóiratokban. A bukaresti Állami tudományos könyvkiadónál 1953-ban Bolyai János élete és műve című kötetben tanulmánya jelent meg A nem-euklidesi geometria ismertetése Bolyai János „Appendix"-e nyomán címmel.

Mai búcsúzóul Tóth Árpád Mi lett a sárga virágokból… című versét hoztam -

Mi lett a sárga virágokból,

Melyek az árokparton lángoltak, mint illatos tűzvész,

S árnyékuk egy pillanatra keskeny kezedre reszketett,

Testetlen, hűvös csók a hahotázó napsütésben,

Testetlen, hűvös csókja a dolgokban rejlő örök szomorúságnak?

Meghaltak azóta.

Parasztszekér sáros kereke letiporhatta őket,

Legelő ökrök szaggathatták lusta szájjal,

Koszorút köthetett belőlük egy kimenős cseléd,

Vagy úgy hervadtak el, egymás vállára borulva...

- s a reménynél bölcsebb bizonyosságot, májusi orgonajóslatot: az árokparti sárga virágok is újra élednek.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán                     

Kelt 2023-ban, 119 évvel Jókai Mór halála, és 114 évvel Radnóti Miklós születése után

                          A természet kalendáriuma

DLXII.

Ha erdők zöldjét és folyók ezüstjét

felfalta mind az ipari mocsok,

mert gyárak szennyét, mérges máglyafüstjét

bocsátják ránk szmokingos gyilkosok –

ha tályogokat csókol a mohó Nap

tikkadt bőrünkbe, s nem jut remegő

szarvasünőnek, kókadt szomjazónak

korty tiszta víz, korty tiszta levegő –

ha sírásók felforgatják a rendet,

mit természet és józan ész teremtett,

s elhalt a vers, a dal, minden, mi szép –

Uram, lesz-é az Űrben talpalatnyi

kisherceg-bolygó, hol meg tud ragadni a

hontalanná vált emberiség?

Jánosházy György Lesz talpalatnyi bolygó? c. szonettjével vágok neki az áprilisból májusba lépdelő eheti sétámnak. Tarts velem, ha jónak látod, kedves Olvasóm!

255 évvel ezelőtt, 1768. április 28-án vágott neki az első magyar tudományos északi expedíciónak Hell Miksa és Sajnovics János. A dán király meghívására a Norvégia északi partjainál fekvő Vardø  szigete volt az úti cél, hogy onnan figyeljék meg 1769-ben a Vénusz áthaladását a napkorong előtt. Október 11-én érkeztek meg az északi sarkkörön túl fekvő szigetre, majd a csillagászati jelenség sikeres észlelése után 1769. június 27-én indultak vissza. Az expedíció során a Skandináv-félsziget számos pontjának földrajzi helyzetét mérték meg, rendszeres meteorológiai és földmágneses méréseket végeztek. Sajnovics (tévesen és/vagy rossz szándéktól vezérelve – mai napig vitatják) „megállapította” a magyar és a lapp nyelv rokonságát; az észlelési eredményekből Hell meghatározta a közepes naptávolságot.

Április vége. A téli nyugvás után már rég szárnyra keltek a méhek. A nagyböjt idejére esett a kaptár megtisztulásának ideje, s mikor virágzani kezdett az erdő, mező, kirajzottak.

A méh háziasítása Kr. e. 6–4 ezer évvel mehetett végbe, és a vadméhek lépeit már az előember is fosztogatta, nem csak mézéért, de viaszáért is.

A méhállam szervezettsége, a méhkirálynő herék és munkások fölötti „felsőbbrendűsége”, az a vélt képessége, hogy „szüzen” is korlátlanul ad életet újabb és újabb rovarnemzedékeknek, már a háziasítása előtti időben foglalkoztatta az embert. - olvasom Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában. -

Epheiszoszban, a termékenységkultusz ókori központjában – itt telepedett le, és halt meg a legenda szerint Mária – az anyaistennőt „Nagy Méh” néven és alakban tisztelték. (Eleink is az anyaság szimbólumának tekinthették a méhanyát: ezt tanúsítja méh szavunk két jelentése, illetőleg a lép és méhlepény elnevezések közös eredete.) Később tavaszi istennők háziállata lett és Erósz (Cupido) attribútuma (a méhcsípés és Ámor nyila közt egy kedves antik rege von párhuzamot). A keresztény kalendárium is tavaszjelképnek tekinti. Patrik, József és Benedek a helyi naptárak „méheresztő” szentjei, a ruszinok az április 24-i Györgyöt is közéjük sorolják.

Kis méhek! Kerteken,

Mezőkön, berkeken

  Mit futtok sok veszéllyel?

A friss forrásokra,

Az új virágokra

  Repkedvén szerteszéjjel?

Mennyi sok munkával

És időjártával

  Gyűjthettek egy kis mézet?

Szálljatok Lillára,

Az ő szép szájára

  Vénus sokat tetézett.

Akár Lilla nevéből is kitalálni: A méhekhez című vers szerzője Csokonai Vitéz Mihály.

Jőjjetek: s úgy nem lész

Olyan sok s édes méz

Sehol, mint a tiétek.

Jőjjetek: s úgy nem lész

Olyan boldog méhész

Sehol, mint a tiétek.

A Méhek Napját 1994-től a Magyar Méhészek Egyesületének kezdeményezésére április 30-án ünneplik. E napon mézkóstolókkal, kiállításokkal, filmvetítéssel, játszóházzal várják a méhészek az érdeklődőket.

Április 30-án, 1437-ben, született a magyar bányászat első név szerint ismert, európai hírű műszaki fejlesztője, Thurzó János Lőcsén. Apja Rómában és Páduában taníttatta. Tudásszomjára és talpraesettségére jellemző, hogy Velencében süketnémaságot színlelve leste el a réz és ezüst szétválasztásának tudományát. Az 1470-es években először Krakkó, majd Zólyomlipcse közelében létesített csurogtató olvasztást alkalmazó kohóművet. 1475-ben szerződést kötött hét Garam-menti bányavárossal vízemelő gépek felállítására. A megállapodást maga Mátyás király hagyta jóvá, és felhatalmazta Thurzót, hogy az ország más bányáiban is telepítsen vízemelő gépeket. Thurzó 1490-ben Corvin Jánostól megvásárolta a Besztercebánya környéki rézbányákat, majd a pécsi püspöktől bérbe vette a Garam-menti rézbányákat. A vállalkozás olyan sikeres volt, hogy még további bányákra is kiterjesztették, így Nagybánya környékére is. Thurzó olyan tekintélyre és elismertségre tett szert, hogy Ulászló király 1498-ban körmöci főkamara-gróffá nevezte ki és felmentette az ércben beszedett bányaadó fizetése alól. Vállalkozása 1495 és 1504 között virágkorát élte: 190 ezer mázsa rezet és 18 ezer kg ezüstöt termeltek, a bányavállalat termékeit Lengyelországba, Oroszországba, a német fejedelemségekbe, sőt, Antwerpenen át Portugáliába is szállították. I. Zsigmond lengyel király történetírója és titkára kortársként így írt róla: „… nagy szorgalma révén a külföldiek előtt is híressé vált… számos szellemes találmány maradt utána”.  Georgius Agricola De re metallica című, 1556-ban megjelent világhírű könyvében, név szerint említi Thurzót.

Kassák Lajos Májusi igézet című versével lépjünk be május kapuján:

(...)Az út, amin oly sokáig tévelyegtél

itt tündököl előtted a hajnali fényben

s már nem is egyedül rovod a végtelen távolságot

(...) Micsoda forró és túláradó nap is ez a mai

milyen kölyökszelek táncolnak körülöttem

és milyen dús televény érleli gyümölcseit.

Hol tegnap még az elmúlás árnyai kísértettek

(...) alant a fákkal szegélyezett széles utakon

lépdel a tömeg, ember ember mögött

egyazon cél felé a májusi ég alatt.

A latin Maius hónapot Ovidius szerint a meglett korúak (maiores) tiszteletére nevezték volna el. Valószínűbb azonban, hogy a régi római Maia istennő volt a névadó. A görögöknél Maia a pleiádok egyik csillaga volt, Zeusz szeretője, és Hermész (a latin Mercurius) anyja. A Pleiádok 7  csillagát az ókoriak kapcsolatba hozták a 7 planétával. Ennek az is oka volt, hogy a Nap, a Hold és a bolygók rendszeresen áthaladnak rajta. Maia a növekedés és a szaporulat felett bábáskodott.

Május valóban a növekedés hónapja. Ugyanakkor mindenütt a nyár aggodalmas adventje, aminek a jövendő termés féltése volt az alapja. Május az ókorban Európa-szerte engesztelő és tisztító szertartások böjtös időszaka volt. Rómában tilos volt ekkor új ruhát ölteni, házasságot kötni, és házaséletet élni, ekkor takarították ki a templomokat, mosták le az istenszobrokat, mintha csak a hónap előkészület lenne a nyárközépi nagy ünnepekhez. Hasonló tilalmakkal találkozunk az egykorú zsidó vallási előírásokban is.

A római Maja istennőnek május elsején egy vemhes emsét áldoztak ünnepélyes körmenet után, s ezt az emsét nevezték „majalis”-nak. A középkorban az emseáldozat elmaradt, de maga az ünnepség mint „majális” fennmaradt. Maja istennő neve más formában is megmaradt. A rómaiak ugyanis „Majestá”-nak (= legnagyobb) is nevezték, s az eredetileg csupán ennek az istennőnek kijáró „majesta” címet később más istenségekre, sőt földi uralkodókra vagy pedig általában „fenséges” fogalmakra is kiterjesztették.

Május 1. a Munka ünnepe 1889 óta. A II. Internacionálé választása igen szerencsés volt. Mint az ősi tavaszi ünnepkör kitüntetett napjához, Európa-szerte régóta hozzákapcsolódott a majális és a májusfa-állítás szokása. Népszerűsége láttán az egyház, hogy a kommunista befolyást ellensúlyozza, meg is szentelte a napot. XII. Pius május elsejét Munkás Szent József mellékünnepévé avatta.

1900. május elsején lépett át a halhatatlanságba Munkácsy Mihály.

Éppen évszázada, 1923-ban, május 2-án, született az ősi magyar hitvilág kutatója, Diószegi Vilmos. Főként a sámánok és a régi magyar hitvilág foglalkoztatta, ezen belül az ősmagyarság természetszemlélete. Legfontosabb műve, A pogány magyarok hitvilága címmel, 1967-ben jelent meg.

1881. május 3-án született Mauritz Béla mineralógus. 1918-tól a budapesti tudományegyetem professzora, 1923-tól a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke. 1943-44-ben az egyetem rektoraként részben ő akadályozta meg az egyetem Németországba való kitelepítését. Nevéhez fűződik a Kárpát-medence magmás előfordulásainak kőzettani és ásványtani feldolgozása.

Tizenegy éve lesz, hogy 2012. május 5-én megjelent sorozatom első - Beharangozó – levele; a másodikban a Munkácsi Mihály utca, tisztviselő telepre rásimuló felső felében az utcát széltében beárnyékoló hatalmas májusfájának virágpompájáról írtam. Hadd fejezzem be mai sétámat, kedves Olvasóm, egy kis májusfa képével, ami a székesfőváros kellős közepéről integet feléd.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán                               

Kelt 2023-ban, 269 évvel Szécsényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítójának születése után.

A természet kalendáriuma

DLXI.

Kr. e. 4400-2200 között, az ókori magaskultúrák felvirágzásának idején, az évkezdő tavaszpont - amikor a Nap a Bika jegyébe lépett - április 21. volt. A tavaszpont továbbhátrálva a Kos csillagképbe, új mítosz-csokrot szült: a naphérosz megküzd és legyőzi a bikát. Egyiptomban Hórusz legyőzi Szethet, s a bika combját a Sarkcsillaghoz kötözi. A Marhacomb csillagkép a mi Göncölszekerünk. Kréta szigetén Thészeusz leszáll a labirintus-alvilágba, hogy Minosztól a tavaszpontot megszerezze: a fonál a Nap útja, a bog rajta maga a Nap. A Bibliában a kosszarvú Mózes, az új törvények hozója összetöri az aranyborjút, a régi vallás néma bálványát.

Április 22., 1970. óta a Föld Napja; célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. A Kárpát-medencében 1990 óta rendezik meg.

Harmincnégy éve, 1989. április 22-én költözött a csillagok világába a nagyszalontai születésű csillagász, Kulin György, a Magyar Csillagászati Egyesület alapítója, a Budapesti Uránia Bemutató Csillagvizsgáló megteremtője, 84 kisbolygó és két üstökös felfedezője, a magyar amatőr csillagászat atyja. Nevét az égbolton az általa felfedezett 3019 Kulin kisbolygó és az 1942-ben felfedezett Whipple-Bernasconi-Kulin (1942a) üstökös viseli, utóbbi újra Föld-közelbe 175 000 év múlva kerül. Már harmincéves is elmúlt, amikor életében először nagyobb távcső közelébe került. Ekkor nyűgözték le az égbolt feltáruló csodái, s tudatosult benne, hogy Galileo Galilei után több száz évvel az emberek többsége még annyit sem látott az égből, mint az olasz természettudós. Arra törekedett, hogy mindenkinek megadja a Galilei-élményt: „Az iskolából kikerülő minden fiatal legalább annyit lásson a távcsövön át az égboltból, amennyit Galilei látott.” Példaképének a világformáló Galileit és a francia csillagász Nicolas Camille Flammariont tartotta, akinek, számos nyelvre lefordított, népszerű csillagászati könyvein generációk nőttek fel.

Fekete pohárban 

sárga kankalin.

Sokasodnak

a halottaim.

Anyám volt az első

sárga kankalin.

Gyűlnek, egyre gyűlnek

a halottaim. -

Nem fér a pohárba

már a kankalin.

Kányádi Sándor az 1963-ban írt Sárga kankalinban ellentett színek metaforájában állítja egymással szembe az elmúlás és az újjászületés misztériumát: a halál elkerülhetetlenségét a feltámadás tavaszával.

Csíkdánfalvi kerámia-csuporba teszem én is így tavasszal a tavaszi kankalint. Emlékezem. Alig fér már fekete poharamba a kankalinok sárga ragyogása.

A Kárpát-medencében őshonos tavaszi kankalin (Primula veris) az első nyíló kankalin-fajunk. Lomberdők tisztásain, fényverte szegélyein él. Gyógynövény. A kankalin fajok hatóanyag-összetétele más és más, de lényegében hasonló: triterpén-szaponinok (primulasav komplex), fenolglikozidok, s a virágban flavonoidok. Leveleiben jelentős a C-vitamin szint. Kiváló köptető; görcsös, asztmás köhögés esetén is hatásos szer.

Úgy sajnálom azokat, akik olyan helyen kénytelenek leélni az életüket, ahol soha nem nő kankalin. (...) Tudja, szerintem mik a kankalinok? A múlt nyáron meghalt virágok lelkei, s ez a mennyországuk.

E sorokat a 81 éve, 1942. április 24-én, az öröklét virágos mezejére költözött Lucy Maud Montgomery kanadai írónő vetette papírra. Nevét világhírűvé A mesélő lány és Az arany út című regényei, illetve az Avonlea-i krónikák novellásköteteinek átdolgozásából született Váratlan utazás televíziós filmsorozat tette. Nem csak szerette a természetet, de az évszakok változását, a vadvirágokat, mezőket, erdei ösvényeket különleges képességgel tudta műveiben leírni, ez sugárzik át a filmkockákon is.

Ő viszont - feltételezésem szerint – a szártalan kankalinról (Primula vulgaris) írta a fenti sorokat. Növényünk a Kárpát-medencében is őshonos, cirkumpoláris kankalin-faj. Kertekbe is telepítik, termeszthető. A 2,5–3 cm átmérőjű, kénsárga, csupros virágok magányosan állnak a rövid tőkocsányok végén. A fort párta öt szirmának tövén figyelemfelkeltő narancssárga folt van: sok nektárt jelez a beporzó méheknek és a korai citromlepkéknek.

Soha el nem homályosuló áprilisi emlékem: a ’90-es évek közepén még a vásárhelyi Transervice utazási iroda akkori rozoga buszain utaztunk az egész családdal húsvétra haza. A visszafele úton a felforró hűtővíz miatt többször is meg kellett állnunk, mi több a Királyhágó alatt kilométernyi utat gyalogoltunk, kímélendő a busz motorját. A késő délutáni fény ott terítette szemem elé a több hektárnyi guggonülő kankalin mezőt: völgybe ereszkedő, dombhátra kapaszkodó élénksárga pöttyös üdezöld szőnyegét a tavasznak.

Régebben kulcsvirágnak is hívták, mert érintése középkori hiedelem szerint minden zárat kinyit. Ezt az etnobotanikai adatot első munkahelyemen, a szőkefalvi általános iskola tanáraként gyűjtöttem még 1977-ben.

Egy ideig azt a kis jelentéktelen, kék virágocskát nézte, amelyik onnan bújt elő a moha közül. Egészen jelentéktelen volt, még észrevenni is alig lehetett. Pedig sok tölcsér fityegett rajta, egészen aprók, tiszta világoskékek, olyanok, mint az égbolt nyáron, amikor tele van napsugárral.

„Milyen szép - gondolta - s az ember nem is látja meg. Elmegy mellette, s rálép. Mennyi sok szép dologgal van tele a világ.”

Wass Albert adja e szavakat A funtineli boszorkány, azaz a már asszonnyá érett Nuca szájába, a regény harmadik részében. (A regényt Wass Albert bajor földön írta, még 1945–46-ban, s először németül jelent meg, 1956-ban Heidelbergben, hogy rá három évre magyarul is kiadják, egyszerre három helyen: Clevelandben, Buenos Airesben és Kölnben. Sikert sehol sem ért el, visszhangja alig volt. Első értékelője Bödőcs Pál, több mint negyedszázad múlva, írta volt róla, hogy „az ősi állapotban lévő természet” lírai megjelenítése, a hegyek, erdők, vizek ihletett leírása, s benne a panteista szemlélet a lét egészére kiterjed. „Fa van. Víz van. Föld van. Tűz van. – vallja Táti s - „mindezeket összeölelve valami nagy kék”, az ég, a világmindenség, ahol „még a levegőnek is ünnepi illata” van.

Maga a növényke a tavaszi csillagvirág vagy kétlevelű csillagvirág (Scilla bifolia); alacsony termetű, évelő hagymás növény, az egész Kárpát-medencében honos. A csillagvirág nemzetség a spárgafélék (Asparagaceae) család tagja. Nagyjából 90 faj tartozik a nemzetséghez. Virágaik általában kék színűek, de fehér, lila és rózsaszín virágú fajok, alfajok és változatok is léteznek. A legtöbb faj kora tavasszal virágzik, néhány viszont őszi virágzású. Kertjeinkben a természetes hatású ligetes kertrészek, valamint a félárnyékos sziklakertek mutatós tavaszi dísze lehet. Általában két, a szárat körülölelő, levele van. Egyszerűen nevelhető növény; napos, világos vagy félárnyékos helyen, humuszban gazdag, jó vízáteresztő talajba ültetve fejlődik legszebben. Tavasszal szereti, ha földje kissé nyirkos, nyári pihenőidőszakában csak kevés nedvességet igényel.

„A moha is milyen szép. Mint egy sűrű, nagy erdő, különös alakú fákkal…” - olvasom tovább Nuca gondolatát -

Aztán meglátott a moha között egy hangyát. Kicsike kis sárga hangya volt, és egy hatalmas nagy fenyőtűt cipelt. Elakadt vele, kínlódott.

„Vajon hova viszi? Milyen nagy akarat van benne! Mennyi sok akarat van a világon, lent és fönt és mindenütt. Sokféle összevissza nyüzsgő akarat, ami mind előbbre visz valamit… de mért és hova? Ki tudja azt?...”

Április 24. Szent György napja. A légiónyi katonaszent legnevezetesebbje Kis-Ázsiában született a legenda szerint, és Palesztinában halt mártírhalált Diocletianus alatt. Konstantinápoly védőszentje volt, s az Athosz-hegyi Festőkönyv előírása szerint képének minden templomban ott a helye. A cári birodalom, Bizánc szellemi örököse, Györgyöt a címerébe emelte. Oroszlánszívű Richárd saját védszentjének választotta, 1222-től pedig Anglia hivatalos patrónusa lett. Károly Róbert 1328-ban alapította a magyar Szent György-vitézek lovagrendjét, jelvénye fehér mezőben piros kereszt volt.

Szokásjog szerint Szent György-napig volt szabad legeltetni a kaszálókat. E nap olyan szerepet töltött be a magyar néphitben, mint május 1. nyugati szomszédainknál. Ez volt a tavaszi gonoszjáró nap, mikor a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. Ilyenkor tüskés ágakat, nyírfaágakat tűztek a kerítésbe, ajtóra, hogy a gonoszt távol tartsák. A régi boszorkányperekben állandóan felbukkan Szent György napja mint olyan időpont, amikor a boszorkányoknak különösen nagy a hatalmuk. E nap hajnalán mentek a néphit szerint harmatot szedni: lepedővel szedték fel a mezőről a harmatot, majd kifacsarták a lepedőt, s az így nyert nedvet megitatták a tehenekkel.

Cipelve én is nagy akarattal hatalmas fenyőtűmet, magam iszom hajnal harmatát… s maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán

Kelt 2023-ban, amikor a Nap a Bika jegyébe lépett


BLU201205-7807-1810