www.sorsunk.net
.

Versírásra Székely János biztatgatott. Első verseimet 1975-ban az Ifjúmunkás közölte. Cseke Gábor és Lázár László próbált felfedezni. Aztán hallgatás. Hiába biztatott a székelyudvarhelyi Lőrinc József költő barátom az illyési intéssel, miszerint ki a versírást abbahagyja, az igazmondást hagyja abba, sokáig nem írtam verseket. 1997 táján érett meg bennem, hogy amit én akarok elmondani a világról, azt csak én tudom elmondani úgy. Az igazmondás(soma)t nem hagyhatom másra. Bölöni Domokosnak köszönhetem, hogy erre rádöbbentett. Azóta több-kevesebb rendszerességgel jelentek meg verseim a marosvásárhelyi Népújság Múzsa mellékletében. Következett a székelyudvarhelyi Vers és az Erdélyi Toll, az Erdőszentgyörgyi Figyelő, a debreceni Tisztás, az Átalvető, az Előretolt Helyőrség, a Hitel, a Székely Kalendárium, a Káfé Főnix, a Lenolaj, a PoLíSz. Csíki Andrásnak, az EJKE (Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület) elnökének köszönhetem, hogy 2015-ben kötetté állt össze verseim egy része.

Kiss Székely Zoltán blogja

Biológus, nyugdíjas tanár.

született 1951. január 3-án, Marosvásárhelyen.

A Bolyai Farkas Középiskolában érettségiztem 1970-ben.

1974-ben biológus diplomát szereztem Kolozsvárt. Azóta tanítok. Vándortanár vagyok: Szőkefalva, Marosvásárhely, Gyermely, Budapest, Szentendre, Vác.

1990-ben telepedtem át családommal Csonka-Magyarországra.

Kutató tanár vagyok, botanika és a biológia tudománytörténete a szakterületem. Szak- és tudomány-népszerűsítő írásokat publikálok két ország napi-, heti és havilapjaiban, tudományos folyóirataiban. Számuk ezerhez közelít. 1977-től a Marosvásárhelyi Rádió külső munkatársaként a Mikroenciklopédia biológiai szakcikkeit jegyeztem, 1989 decemberében az újrainduló Marosvásárhelyi Rádiónál a Mikroenciklopédia felelős szerkesztője voltam. 2012-től Természet kalendáriuma címmel tudomány-népszerűsítő sorozatot írok heti rendszerességgel a marosvásárhelyi Népújságban. 2017-től a kézdivásárhelyi Székely Kalendáriumban írom a hónapsorolóban cikkeimet.

Tudomány-népszerűsítő írásaimmal – József Attilát parafrazálva – egész népemet akarom középiskolás fokon taní-tani.

Amikor a Népújságban a Múzsa rendszeresen közölni kezdte verseimet, írtam volt le ezt a mondatot: Hallgattam évtizedeken át, felnőtt bennem a hallgatás. Ezt a saját magam köré épített hallgatást tördelem versekbe mindmáig. Hiszem, hogy versbéli megszólalásommal is jobbá tehetem világunkat. 

A természet kalendáriuma

DCLV.

Takarj be hóval, csönddel, némasággal, 

hiszen tudod, hogy pőre föld vagyok,

gyökerekig horzsolt föl a madárdal,

s megköveznek a hullócsillagok.

Gál Éva Emese Hit című szonettjét a Fonák szivárvány című kötetből kölcsönöztem. Okkal. Ma olyan erdélyi tudósokról emlékezünk meg, akik hittel konok álmaikat akarták – néha sikerrel tudták – megvalósítani.

Légy homlokot ölelő horizontom,

ne sodorjon szél túl rajtad soha,

légy derengésem túl a horizonton,

ha oldja béklyóit az éjszaka,

maradj hitem bölcsőjét ringó távlat,

bőrömet elszínező sejtelem,

takard rám lélegzetét a világnak,

hogy ne dermedjen rád lélegzetem,

de ne szánts, ne vess, ne arass e földön,

mert konok álmok sírhantjait őrzöm!

Konok álmodozó volt az 1974. február 6-án elhunyt Farczády Elek is. Tanulmányait a marosvásárhelyi református kollégium után a budapesti tudományegyetemen folytatta a történelem–latin szakon. Az első világháború kitöréséig Erdély közép- és török kori történetét kutatta, de a háború alatt kéziratai megsemmisültek. Trianon után nem kutathatott tovább. Kényszerűségből az első világháború után Marosvásárhelyen a felsőkereskedelmi iskola tanára volt; 1940-től 1950 szeptemberéig, nyugdíjazásáig igazgatója. 1951-től a volt marosvásárhelyi református kollégium Nagykönyvtára, a Bolyai Dokumentációs Könyvtár vezetőjének, az ő érdeme a Bolyai-múzeum és -könyvtár új elhelyezése a Teleki Téka épületében. Ekkor kezdett újra konok elhatározással kutatni. A Bolyai könyvtárban 1956-ban, egy XVI. századi kódexbe – a Koncz-kódexbe - írt XV. század eleji jelentős magyar írásos feljegyzésre bukkant: felfedezte a Marosvásárhelyi sorok és marosvásárhelyi glosszák néven ismert nyelvemléket.

Konok ember lehetett ifj. Hints Elek orvos, orvostörténész is. Ő is Marosvásárhelyen született, még 1893. február 7-én. Édesapja, id. Hints Elek, is orvos volt: a marosvásárhelyi kórház sebész és szemész főorvosa és igazgatója 1019-ben bekövetkezett haláláig. A vásárhelyi gimnáziumi évek után a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem orvostudományi karán folytatta tanulmányait. 1914 és 1918 között harctéri szolgálatot teljesített. Gránátsebesüléséből a budapesti Szent István Kórházban épült föl. A háború után, 1920-ban Budapesten szerezte meg az orvosi oklevelét. Haza már nem jöhetett. Számos kórházban dolgozott mint országos hírű szülész-nőgyógyász szakorvos. 1959-ben vonult nyugdíjba. Orvostörténészként 1939-ben mutatkozott be két művével: Az őskori és ókori orvostudomány és A középkori orvostudomány címűekkel. Ez utóbbi újrakiadását a Mentor Könyvkiadónál 2018-ban Sebestyén Mihály rendezte sajtó alá. Egy másik jelentős orvostörténeti műve, A Bolyaiak exhumált földi maradványai, Budapesten jelent meg az Országos Orvostörténeti Könyvtár Közleményeiben, kiadási éve nem ismert. Különlegessége onnan is ered, hogy rokoni kapcsolat van a két család között. Még egy műve foglalkozik vérrokonaival, az 1940-ben a budapesti Stephaneum kiadásában megjelent Átöröklés a Bolyaiaknál című tanulmánya.

Kötelező megállnunk a másik konok marosvásárhelyi emlékénél: 250 évvel ezelőtt, 1775. február 9-én született Bolyán Bolyai János.

Ez alkalommal a Bolyai kutató Oláh Anna Bolyai Farkas erdészeti munkássága című esszéjéből vett részlettel hajtunk fejet előtte.

Erdély legjelesebb polihisztorának, Bolyai Farkasnak a kézirat hagyatékában ránk maradt egy erdészeti tanulmányrészlet. (...)A kéziratot Marosvásárhelyen, a Teleki Tékában őrzik. Címe „Erdészeti csonka munka".

(...) A múlt század derekáig - a XIX. századról van itt szó - Magyarországon, Erdélyben hatványozottabban, a polihisztorság és az ezermesterség korigény volt. Utolsó nagyjai közé tartozik Bolyai Farkas.

János fia önéletrajzi feljegyzéseit idézve, apja egy személyben volt „pomológus, kertész, erdősz, borgazda, bororvos, betegeket elektrizáló, s általában doctor is oly nagy, hogy a rendes doctorokat elhagyva számosan is sikerrel hozzá folyamodtak. (...) mint kemenczemester is országszerte híres."

Bolyai Farkas...tizenöt éves professzorkodás után elhagyni kívánta a kollégiumot és erdőfőfelügyelőként akart a bécsi udvari kincstár alkalmazásába állni.

Mi volt e meredek pályaválasztási kísérlet oka?

Bolyai Farkas, aki minden elgondolásában gazdaságosságra törekedett, egész életében anyagi gondokkal küzdött. Alaptermészetéből fakadóan volt „impraktikus gazda", „nem e világba való ember", aki „szinte minden múzsákkal polygámiában élt", „úgyhogy belőle csaknem minden kitelt volna (...), de mégis kevésnek vette egész életiben hasznát." - János fia jellemezte így apját.

Ő maga, az apa, önéletrajzában ezt írja:

„Gazdag ugyan sohase lehettem volna annyi szegényt tudva, mint egy darab só meg nem maradna egy édes vizű tengerben."

A tanári fizetéseket a Kollégium rendszertelenül adta... (1819 táján) a tudományos műszaki újdonságok kipróbálása, ún. fakímélő kemencék, újfajta gyümölcsfák honosítása, patakszabályozás, orvosi készítmények, a gyógyításra használt dörzselektromos gép önköltségi ára, saját könyveinek nyomdaköltsége, gyermeke halála, felesége súlyos idegbetegsége, János fia külföldi taníttatásának költségei a Bolyai családot az anyagi csőd szélére sodorták.

1820 januárjában Bolyai professzor tudtára jutott, hogy a megüresedett erdélyi kamarai erdők főfelügyelői állására pályázatot írtak ki. Az állással járó jövedelmek messze meghaladták addigi keresetét. Nyilvánvalóan ez volt a fő ok, amiért benyújtotta pályázatát.

Az akkori református kollégiumi diákok és a mi szerencsénkre, pályázata nem nyert. Így maradt professzor Bolyai Farkas Marosvásárhelyen.

1980. február 10-én költözött mennyei orchideái közé a legnevesebb magyar botanikus, a Székelyudvarhelyen született Soó Rezső. A kolozsvári Piarista Gimnáziumban tanult, majd a budapesti Tudományegyetem hallgatója lett. 1925-ben tette le tanári szakvizsgáját és doktorátust szerzett. Értekezése a szezonpolimorfizmus problémájának teljesen új megoldását adta azzal, hogy rámutatott a növénytársulások szelekciós szerepére a fajkeletkezésben. 1925-től 1927-ig a berlini Collegium Hungaricum tagjaként Berlin–Dahlemben dolgozott a világ akkori első számú növényrendszertani műhelyében. Itt az orchideakutatás legnagyobb szaktekintélyeitől tanult, majd Robert Kellerrel 1930-40 között közösen megírták Európa orchideáinak rendszertani monográfiáját, amely azóta is alapműnek számít. 1927-ben jelent meg Kolozsvár geobotanikai monográfiája, amely a Kárpát-medence területéről a legelső ilyen nagyszabású munka. 1927 és 1929 között a Tihanyi Biológiai Kutatóintézet adjunktusa. 1929-ben elnyerte a debreceni egyetem növénytani tanszékét. Megszervezte az egyetemi növénytani intézetet és a botanikus kertet. Intézetével megalapította a világszerte híressé vált debreceni cönológiai iskolát. Megindította az első magyar ökológiai folyóiratot, az Acta Geobotanica Hungaricat. 1940 őszétől a Kolozsvárra visszaköltözött Ferenc József Tudományegyetem növényrendszertani tanszékének vezetője, valamint a botanikus kert és az Erdélyi Múzeum növénytárának igazgatója. Jeles munkatársai és tanítványai voltak itt, köztük Csűrös István, Nyárády Erasmus Gyula és Nyárády Antal. 1945-ben visszatért Debrecenbe, és újra átvette régi intézetét. Alkotó tevékenységének három kiemelkedő munkája, a Növényföldrajz (1945), a Jávorka Sándorral közösen írt A magyar növényvilág kézikönyve (1951) és a Fejlődéstörténeti növényrendszertan (1953). 1955-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem növényrendszertani és növényföldrajzi tanszékének vezetőjévé, valamint az egyetemi botanikus kertnek az igazgatójává nevezték ki. Innen szervezte és irányította Zólyomi Bálinttal együttműködve a magyar növénytakaró növénycönológiai kutatását és térképezését. 1969-ben nyugalomba vonult, s idejét élete fő művének, a Magyar flóra- és vegetáció rendszertani, növényföldrajzi kézikönyve (1964–80) című hatkötetes hatalmas munkának szentelte.

2003. szeptember 14-én avattuk emléktábláját Székelyudvarhelyen. Az a megtiszteltetés ért, hogy neves utódja, Pálfalvi Pál botanikus, középiskolai tanár engem mint botanikust hívott meg az akkor megtartott, Soó Rezső emlékének szentelt botanika-tudományi ülésszakra.

Egy intelemmel búcsúzom ma tőled, kedves Olvasóm: Apaink.JPG

fiúk, fiúk, ti viháncoló csitkók a vad szelekben,

ha netalán az űrig nem sikerül szállnunk,

s e rögös földre mégis visszatérnénk,

csak lábujjhegyen, halkan!:

apáink hűlő, drága arcán járunk.

Apáink arcán írta verse elejére Farkas Árpád. Ő sincs már köztünk négy éve már, 2021. február 7-től fentről kéri számon tőlünk hitünket „hogy megleljük az utat hazáig”.

         Maradok kiváló tisztelettel:

                           Kelt 2025-ben, február első hetének végén                                                                                      Kiss Székely Zoltán

A természet kalendáriuma

DCLIV.

Talán a mindenség belefáradt

abba, hogy tökéletest játsszék?

Talán a játék 

rendet váltott?

Süvít a szél

Isten ujjai között,

tenyeréből

söpri a világot,

és úgy kavarja

a teret az űr,

mintha a teljesség agóniáját

egyedül az ember élné át,

s az űrré váltott lélek magánya

viselné el a tehetetlenséget.

Bolydul a boly. Még utoljára

fölvérzik benne tartalom és képzet,

történelmek mitológiája új halálra ébred,

a haza, a szentség, a vers, az értelem

nevében küzd, öl, szeret, és igáz,

majd könnyedén, mint Krisztus a vízen,

átlépdel kultúrán, hiten

egy mindörökre lelketlen világ.

És lombok hullámaiba

nem mosnak többé arcot az egek,

kiszárad tengerbe tévedő folyó,

tévelygő lelkiismeret,

füstbe, koromba, jajba, félelembe

hulló földgolyó lesz az emlékezet.

Utópia. Gál Éva Emese látomása a Válogatott versekből egy embertelen világ képét vetíti elénk. Félelme nem alaptalan.

De hadd próbáljuk meg mi magunk más útra terelni életünk, létünk.

Január utolsó napján ezzel a gondolattal vágok neki a két hónapot összekötő sétámnak. Jer velem, kedves Olvasóm!

A február valamikor az év utolsó hónapja volt, s ezért ragasztották hozzá a szökőnapokat. Az év utolsó hónapjában pedig illett az embereknek maguknak is megtisztulniok. Innen származik a február név is.

Bármennyire közelfekvő lenne is a láz latin nevével, a „febris”-szel kapcsolatba hozni ezt a rendszerint egészségtelen, nedves hónapot – lapozok bele Supka Géza Kalandozások a kalendáriumban és más érdekességek című kötetébe –, a szó mégsem innen, hanem a „fibrá”-ból, a bőrrostok nevéből ered.

A középkorban úgy gondolták, hogy a megtisztulás vezekléssel, tehát akár korbácsolással, mi több, önkorbácsolással kell járjon.

Ma inkább lélekemelő, önbecsülésünket növelő tudománytörténeti eseményről megemlékezve kezdem sétámat. Éppen 151 évvel ezelőtt, 1874. február 1-én, jelent meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos folyóiratának, az Erdélyi Múzeumnak az első száma. A XIX. század végi Kolozsvár megélénkülő társadalmi közegében, a Ferenc József Tudományegyetem 1872-es megalakulását követően, tudatos volt a címválasztás olyan értelemben is, hogy a Döbrentei Gábor által 1814-18 között, ugyanitt szerkesztett Erdélyi Muzéum című folyóiratra utalt vissza, felidézve ennek legjobb hagyományait. Döbrentei vállalkozása volt az első magyar művelődési folyóirat. Régies helyesírású címe a Ptolemaiosz által alapított Musaeum Alexandrinum (Μουσεῖον τῆς Ἀλεξανδρείας) intézményére, a múzsák templomára, lakóhelyére, a tudományok és művészetek otthonára utalt. A Finály Henrik, az Erdélyi Múzeum-Egylet titkára által útnak indított új folyóirat szintén a tudományok és művészetek otthona, tárháza kívánt lenni. A folyóirat beköszöntőjében pontosan körülírta célkitűzéseit:

„A kolozsvári tudomány-egyetem felállítása nagyon tetemesen szaporította a tudományos erőket; még pedig oly erőkkel, a melyeknek nem kevésbé óhajtása mint kötelessége a világ előtt is megmutatni, hogy a tudomány érdekében működnek és sikeresen működnek. (...)az egylet e közlöny hasábjait (...)úgy kívánja tekinteni, mint az erdélyi muzeum-egylet közlönyét, a melynek célja a hazai tudományosságot előmozdítni, a tudománnyal foglalkozóknak, tekintet nélkül különbeni állásukra, tért nyitni, és ennélfogva semmi oly munkától sem tagadni meg a felvételt, a mely tudományos becsével érdekét emelni alkalmas.”

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1990 októberében alakult újra, Jakó Zsigmond, Kiss András, Benkő Samu és mások szervezésében. Negyvenhárom év kényszerszünet után, 1991-ben az Erdélyi Múzeum folyóirat negyedik folyama is útnak indult. Máig tartó megszakítás nélküli megjelenési időszaka még nem volt.

Gyertyaszentelő hidege,

Kora tavasznak hírnöke.

Gyertyaszentelő melege,

Sok hó és jég előjele.

Február második napja Gyertyaszentelő Boldogasszonyé. Ünnepe a klasszikus görög időbe nyúlik. A jóságos Déméter ünnepe ez. A rög alatt lappangva csírázó magvak rejtelmes üzenetét örökíti ránk Déméter és lánya, Persephoné, története. Hádész elrabolja a virággyűjtő nimfák köréből a lányt és feleségévé teszi. De Déméter Heliostól, a Napistentől megtudakolva e titkot, Zeuszhoz fordul, aki törvénybe szabja az alvilág istenének, hogy az év csak bizonyos szakaszában tarthatja a rög alatt a Föld anyjának szépséges virágát. A verőfényben úszó tavasz s a termést érlelő nyár időről időre visszaadja anyjának gyermekét.

Lehet-e ennél költőibb magyarázatát adni évszakok változásainak, a sötétség s a fény, a fagy s a meleg örök küzdelmének?!

A mérsékelt égövön az évszakokhoz kötött szakaszosság általános a növényvilágban.

Kedvenc virágaink téli szunyókálása sem egyforma mély, fajonként változó. A pipehúr vagy a százszorszép például még enyhe téli napokon is zöldell s piciny virágai is kibomlanak. A dombhátak elegyes erdeiben a kapotnyak bimbója még csak rejti ibolyakék virágjait. Hogy csakugyan virágok lesznek, arról csak oly módon győződhetsz meg, ha szétmorzsolsz egyet ujjbegyeden s beszippantod a tavasz korai ígéretének semmihez sem hasonlítható fűszeres illatát. De a kankalin is, alig várva az első napsugarat, bolyhos kis leveleinek védelmében előkészítette már aranysárga virágocskáit, s így nem csoda, hogy néha február elején már megszivárványosítja a figyelmes természetjáró szemét.

Egyszerű a felszínes nyugalomban levő növények „felébresztése”: ha som, mogyoró vagy forsythia (magyar nevén: aranyvessző) egész ágát 30° C körüli fürdőbe állítjuk néhány percig, azok néhány nap alatt virágba borulnak. Hóvirágot, tulipánt, jácintot is virágoztathatunk, enyhe melegben tartva s öntözgetve őket.

Egy hete sincs, hogy aranyvesszőt metszettem a kertben, langy vízbe tettem, virágba is borult már.

Az erdőn, ligetben még újra s újra kezdődik minden telek káprázata: a friss pilinkó hó beteríti a téltemető s a hóvirág bomlásra kényszerült virágait. De a hó alatt tovább él az élet. S ha olvad róla a hó, aranysárgán csilingel száz virága a Margit-szigeten a Bodor kút környékére ültetett téltemető-rétnek.

1971. február 2-án az indiai Ramsar városában fogadták el az ún. Ramsari Egyezményt, amelyben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a kormányok felelősséget vállaltak a vizes élőhelyek védelméért. Az egyezményt aláíró országok száma mára száz fölé emelkedett, s a hatálya alá tartozó vizes terület közel 80 millió km2. Az egyezmény elfogadásának évfordulója a Vizes Élőhelyek Világnapja.

Február másodikán született, 1846-ban Paszlavszky József zoológus, a XIX. századvég magyar tudóstársadalmának véleményformáló tagja. Jelentős szerepet vitt a Természettudományi Társulat működésében. 1877-től a Természettudományi Közlöny és a Fauna Regni Hungariae egyik szerkesztője volt.

Február 3-a a kultuszban, névadásban, népszokásokban oly népszerű legendás Szent Balázs napja. Örmény volt, a kisázsiai Cappadocia Sebaste püspöke. Legendáinak minden mozzanata, kultusza, de a nevéhez fűződő szokások is a téli ünnepkörrel kapcsolatos ősi hiedelmeket tükröznek. Szent Balázs elsősorban a torok, a kikiáltók, énekesek védőszentje. Balázs napját már legrégibb kalendáriumaink számon tartják. Népszerűségét többek köz, az 1510-ben elkészült Csíkszentlélek templomának szárnyas-oltára is tanúsítja. Családnévként is sok változatban él: Balázs, Balassa, Bacsó, Balizs, Baló, Balló, Blaskó, Balczó. A keresztnevet ismét népszerűvé, többek közt, Babits Mihály Balázsolása és József Attila Altatója tette.

Február 3-án született, 1757-ben, a botanika és mineralógia úttörő kutatója, Kitaibel Pál. A magyar flóra kutatásában érte el legnagyobb eredményeit. Főműve, a Descriptiones et Icones Plantarum Rariorum Hungariae (Magyarországon fellelhető növényritkaságok képes ismertetője). De őt tekintik a hazai balneológia megteremtőjének is. Posztumusz művét, a Hydrographia Hungariaet ma is forrásmunkaként használják. Az 1810. évi móri földrengést Tomcsányi Ádám fizikaprofesszorral tanulmányozta; észleléseiket is közösen publikálták Dissertatio de terrae motu című munkájukban 1814-ben. Ez a mű az első hazai földrengés-monográfia, és a világ első földrengési térképét tartalmazza. Kitaibel elsőként, még 1802-ben, egy magyar természettudományi társaság tervezetét terjesztette a bécsi udvar elé, de tervét a kormány elutasította; csak jóval halála után, 1841-ben valósulhatott meg az a Magyar Természettudományi Társulat formájában.

(...)Isten álmodik.

Álmában fölvillantja a lélek

megtörten is fénylő tükreit.

– Térek vissza mai sétámról Gál Éva Emese látomásos verséhez. Emberekről s hitükről szól. És a természet megújhodásáról egyben – példa gyanánt.

(...) a földben 

moccannak túlélő kis magok,

zsenge csírákkal kardot rántanak

kivívni szárat, lombot, holnapot.

Hódít a zöld. A távolságok

egymáshoz közelítenek,

(...) újra születés-halál

között ívelő látóhatár

fenségét glóriába vonja

egy emberi álom,

hogy kételyekben, föl-fölismerésben

égjen az élet,

és ki-kihunyjon a látóhatáron.

Tavasz jön. Még a látóhatár mögött, de érkezik. Maradjunk ennyiben.

Én is maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán                                           Kelt 2025-ben, Pihenés havának farkában

A természet kalendáriuma

DCLI

Úgy állok partodon fiatal év,

mint egyszer hajón az Ádrián,

szigorú hajnal volt és karmos ég,

eső tapintott a vízre jó

tenyérrel és eltakarta tükrét.

Míg lassan indult a nagy hajó

s orrán halkan repedt a szürkeség,

halászok álltak a parton ott,

magányos lelkek, órjás kezekkel.

Úgy állok én is, magányos lélek itt,

repedj szürkeség,

...törj föl fiatal év.

Radnóti Miklós Szilveszter és újév között című versének Reggel etűdjével indulok az újesztendő tájait felkeresni. Kedves Olvasóm, jer velem ezúttal is kevésbé járt ösvényein a természettudomány-történetnek. Ígérem, hogy nem feledkezem meg a természet jelenségeiről sem, úgy kezelve A szót, ahogyan azt alig két éve végleg elköltözött Gál Éva Emese költő-képzőművész tette. Csodaként, mely meg nem csonkítható.

Csoda a szó, mert az, amit jelent,

újjászülethet benne végtelenszer. Csonkithatatlan_teli_teljesseg.JPG

Oly időtlenné váltja a jelent,

hogy túléli vele magát az ember,

de ehhez kell a teljes gondolat,

az értelem fegyelme, szárnyalása,

melyben a szó lét-állandó marad,

mint csillagok útját teremtő pálya.

De jaj, ha a szó szakad, megreped,

ha önmagát kimondani is gyenge,

és teljesség helyett csak részletet

ruház a menekülő végtelenre!

Mert csillagok pályái hajlanak,

kisiklanak, ütköznek égitestek,

s a galaxis, a széthullt gondolat

csak temetője lesz az értelemnek,

ha nem írja ki körívét a szó,

hogy kerenghessenek benne a fények.

A teljesség meg nem csonkítható

büntetlenül, míg benne ring az élet.

A bomlás elkezdődött: a szavak

satnyulása kísérti meg a káoszt.

Se nyelv, se hit, se világ nem marad

egész, hogyha hűtlen lesz önmagához.

Megpróbálok hát én is hű maradni az eddigi 6 és ½-száznyi e hasábokon közölt jegyzetem hangulatához, észjárásához.

Kezdjük hát. Januárral.

A rómaiak Ianuarius és Februarius hónapokat a Kr. e. 700 körüli naptárreform idején iktatták be az új 12 hónapos holdnaptárba. Ianuarius hónap névadója Ianus, a kezdet és a vég istene volt. Régente a csillagászati év megfelelő hónapneve után Vízöntő havának is nevezték.

Folyjon ez esztendő kívánt békességben,

Kívánom, boldogul múljon, menjen végben.

Maradjon meg édes hazánk csendességben,

Mindenekre áldás szálljon nagy bőségben.

Így üzen egy kalendáriumi versezet 1774-ben. Jó volna, ha jókívánságai ez esztendőben is teljesülnének.

A január 1-i évkezdés és a hozzá fűződő szokások népszerűségének magyarázata az lehet, hogy néhány igen jelentős régi római ünnep időpontja közelébe esett, s ezeknek szokásait néhány évszázad alatt magába olvasztotta; másrészt az egyre inkább tért hódító keleti solaris kultuszok – különösen a Mithras-kultusz – ünnepei között elsőrendű helyet foglalt el a születő új nap, vagyis a téli napforduló ünnepe. - írja Dömötör Tekla a Naptári ünnepek – Népi színjátszás című könyvében. A télközépi évkezdés a szoláris időszámítás győzelmét jelentette a régebbi időszámítás felett.

Ilyenkor januárban,

amikor kinyitott borotvával

rohangálnak a szelek az erdők között

s a be-beszakadó hóban

négykézláb vonszolja magát a Nap is,

mindig a télben elesett katonákra gondolok.

Csoóri Sándor sorai az Ilyenkor januárban című verséből hátborzongató aktualitása vitathatatlan…

Január 10-én, 1973-ban alapították az első magyarországi nemzeti parkot, a Hortobágyit. Európa legnagyobb szikes pusztája 1999-től a Világörökség része.

1882. január 11-én született Prinz Gyula geográfus. A magas hegységek geomorfológiai kialakulásának kérdéseire adott válaszai azóta is helytállóak: a fiatal kéregmozgásoknak uralkodó szerepük van a jelenlegi domborzat-kialakulásban. Elemezte az alpi és közép-ázsiai területek eljegesedésének különbözőségeit is. A Budapest földrajza és az Európa városai című könyvei mellett a legfontosabb a Magyarország földrajza című műve, amelyben a kor neves földrajztudósai voltak szerzőtársai: Cholnoky Jenő, Teleki Pál, Bartucz Lajos.

A vízkereszt utáni első vasárnap, idén 12., Urunk megkeresztelésének napja. Jézus közvetlenül nyilvános tanításának megkezdése előtt, a Jordán folyónál Keresztelő Jánoshoz ment, aki őt megkeresztelte. Innen ered az ünnep görög neve: Theofánia, vagyis Isten megjelenése. Ezzel a nappal fejeződik be a karácsonyi időszak.

Január 13. a magyar parlament 2018. évi I. törvénye értelmében a Vallásszabadság napja. A Tordán 1568. január 6. és 13. között megtartott országgyűlés a világon először hirdette meg a vallásszabadságot, kimondva ezzel négy vallásfelekezet – a katolikus, az evangélikus, a református, az unitárius, majd tíz évvel később ötödikként az anabaptista felekezet – szabadságát és egyenjogúságát. Ennek értelmében vallásáért senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés és senkit sem lehet hitbeli tanításért fogságba vetni vagy elhurcolni. Az unitáriusok a tordai országgyűlés határozatának kimondását tekintik egyházuk születés-pillanatának.

Január 13-án lesz nyolcvan éve, hogy meghalt az Érolaszi-i (Bihar vármegye) születésű Kövessi Ferenc növényfiziológus, biológus, egyetemi tanár. A párizsi Sorbonne-on 1901-ben szerzett doktorátust. Utóbb itt, majd a budapesti egyetemen fizikát, kémiát és matematikát hallgatott. Külföldi tanulmányútjáról hazatérve szőlészeti felügyelő, majd 1904-től a Selmecbányai Erdészeti Akadémia növénytani tanszékének tanára. Trianon után egyike volt az intézet Sopronba való áttelepítőinek. A budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdasági Karának megalakításától, 1934-től a növényélettan és kórtan tanára volt. Pályája kezdetén főleg szőlészettel, később elméleti biológiai kutatásokkal, illetve növényfiziológiával és mikrobiológiával foglalkozott. Az életjelenségek lefolyásának matematikai összefüggéseit kutatva a biofizika alaptörvényeinek meghatározására törekedett és kísérletileg igazolt matematikai formulákat állapított meg. Egyike volt az első magyar biofizikusoknak.

Hatvanhat évvel ezelőtt halt meg Pécsváradon a kolozsvári születésű Entz Béla orvos, patológus. A hírneves természettudós-dinasztia sarja 1900-ban szerezte orvosi oklevelét, 1899-től a budapesti Anatómiai és Élettani intézetben működött. 1917-ben a kórbonctan tanára az Állatorvosi Főiskolán; 1918-1952-ig a pozsonyi, ill. a pécsi egyetemen a kórbonctan tanár. Jelentős kutatásokat végzett a tuberkulózis, a szifilisz kórbonctana terén. Röviddel a treponema felfedezése után kimutatta azt a congenitalis syphilisnél  a májban. Elsők között hangoztatta a leukémia daganat- jellegét. Örökléstani, teratológiai és paleopatológiai kutatásokat is végzett.

2019. január 15-én halt meg Németh Judit elméleti fizikus, egyetemi tanár. 1950-ben érettségizett és azonnal felvették az akkor induló fizikus szakra Budapesten. 1955-ben diplomázott, 1965-ben lett a fizikai tudományok kandidátusa. Ezután nyert ösztöndíjat Hans Bethe mellé a Cornell Egyetemre. (Bethe 1967-ben a csillagok energiatermelésével kapcsolatos felfedezéseiért kapott fizikai Nobel-díjat 1967-ben.) Magyarországon Marx György csillagász is segített kibontakozni munkásságát. A nagy sűrűségű maganyag vizsgálata során mélyedt el a neutroncsillagok tanulmányozásában. Egyike volt a Bolyai Kollégium megalapítóinak. 2003-tól 2005-ig az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnöke, 2006-tól 2007-ig a Fizikai Szemle főszerkesztője volt. Professzor emeritusként 83 éves koráig oktatott az ELTE Elméleti Fizika tanszékén.

Év eleji első kalandozásainkat Szent-Györgyi Albert Psalmus Humanusának Ötödik imájával, A Földdel fejezem be.

         Uram!

Azért adtad a Földet, hogy rajta éljünk,

Megmondhatatlan kincseket halmoztál bensejébe,

Képessé tettél rá, hogy értsük alkotásod,

Könnyítsük munkánkat, megfékezzük az éhezést, a kórt.

Mi meg azért ássuk ki a kincseket, hogy

Elherdáljuk félelmes, pusztító eszközökre,

Leromboljuk velük, mit mások építettek,

És végül ellenünk forduljanak.

Isten! Add, hogy a teremtésben társaiddá legyünk,

Hogy megértsük és tovább jobbítsuk tetteid,

Hogy itt, glóbuszunkon biztos otthonra leljen

A jólét, boldogság és a harmónia.

A Nobel-díjas tudós így vallott hitéről:

„Nem vallásos, hanem istenfélő ember vagyok... Egy vallásos ember meg tudja mondani, hogy ki az Istene, hogy hol van Isten, hogy az én Istenem más, mint a te Istened. Egy istenfélő ember csodálattal tekint fel és azt kérdezi, mi az, hogy Isten? És azt is szeretném tudni, hogy valójában, mit jelent a »teremtés«! Egy istenfélő embert mélyen áthat a természet és a teremtés nagyszerűsége”

Maradok kiváló tisztelettel:     Kiss Székely Zoltán

Kelt 2025-ben, ötvenkét évvel a Hortobágyi Nemzeti Park megalapítása után

A természet kalendáriuma  DCL.

Bálterem ez a világ, csillagok fürtje csillár,

leng az űrbeli szélben, fehéren felizzik már.

Emberiség, ma táncra hívott a mámor, járjad,

borral mulass, a sós vért örökre megutáljad.

Ami volt: temető az, táncos láb alá dermedt,

nem járja át az elme soha e tornyas vermet.

Táncos láb alatt kincsek s romlott vacakok tára,

csak isteni képzelet vehet itt mindent számba.

Itt már jég-gyöngy a könny, a riadó-kürtök némák,

tülekvő seregek, ó, itt iszonyú merevek s bénák.

Fekszik a rabcsont, úrcsont, porban már sose öklel,

fekszik a félelmes fegyver, töltve halotti csönddel.

Megzabált barmok csontja, lelőtt repülők roncsa,

pilóták: húnyt pupillák furakodnak e porba.

Víg esztendőkre szomjas című versét Nagy László 1954. szilveszterén írta. Körbetekintek a világban. Az éppen hetven évvel ezelőtt kelt vers aktualitását tagadni balgaság lenne.

Hamis írást kik tettek, betűik férgek lettek,

bántják örökké őket, bukfencet rajtuk vetnek.

Régi találmány rozsdás, hajdani konok dogmák

s hitek szétesve, mint a pattant-abroncsú dongák.

Nagy temető ez, hallgat gép és ember és állat,

csak a befödött vágyak élnek, fölkiabálnak!

Igricek: rongy-ingűek, poéták: csoda-nyelvek

ivadékuknak jajos versekkel fölnevelnek.

Löknek, uszítják talpam távoli boldog tájra,

ledobnám már a gondot, ami őket is vágta,

égette, szorította, – végül is be kell lássam:

nem bírok elbujdosni én se a boldogságban.

Lágy halántékot adtam korai dérverésre,

én amit tapasztaltam elég lesz ezer évre,

bűvös méltóság nincs, mely bokámat összeüsse,

szívem alatt az ádáz vezércsillagok üszke.

Hegedűk, dobok zengnek, asztalomon is bor van,

víg esztendőkre szomjas ennyire sose voltam,

ősrégi bűnre, bajra jöhetne szép bocsánat:

hívom a mindenséget hökkentő új csodákat.

Víg, békés esztendőre szomjasan, köszönjünk hát el a 2024. esztendőtől – békével.

Az év utolsó napja I. (Szent) Szilveszter pápa emlékünnepe. Uralkodásának idejére (314–335) esett a kereszténység történetének első nagy fordulópontja. Nagy Konstantin császár intézkedései az egyházat az állam első intézményévé emelték.

Az évkezdet minden népnél bizonyos jelképes elválasztó, szerencse- és bőséghozó praktikákkal jár: az óév-szalmabáb földbe temetése, vízbe hajítása (téltemetés), az öregember-maszkot viselő legénynek játékos kikorbácsolása a faluból (télkiverés), az óév kiharangozása. A bő termést biztosító, gonoszűző szokások közé tartoztak a lármás, álarcos felvonulások, kántálások. (A szilveszter-éji „balhézás” előzményei ezek!) A szilveszteri, helyesebben újévi szerencse-jelképek: a kéményseprő, négylevelű lóhere, patkó, lencse, s főleg a malac szintén régi szokások túlélő tanúi.

A nap éjszakájához különösen református vidékeken számos olyan évkezdő hagyomány fűződik, amelyeket a katolikusok inkább karácsony böjtjén idéznek föl. Magyarózdi hiedelem szerint a jószágok emberi nyelven most szólalnak meg. Míg minden járni tudó a templomba igyekszik, az öregek vigyáztak a tűzre, hogy az ki ne aludjék. Ennek az időbeli eltolódásnak az oka az, hogy a reformáció térhódításával, a XVII. században a polgári év kezdete Gyümölcsoltó Boldogasszonyról, illetőleg karácsonyról hivatalosan és végérvényesen január első napjához rögződött.

December 31-én, 1889-ben született Greguss Pál botanikus. Az aradi tanítóképző után a budapesti, majd a prágai egyetemen végezte tanulmányait. A budapesti tudományegyetemen doktorált 1919-ben, majd ott szerzett magántanári oklevelet 1927-ben. Ezután Szegeden a Tanárképző Főiskolán, majd 1940-től  - amikor a Ferenc József Tudományegyetem visszaköltözött négy évre Kolozsvárra és nagyon sok egyetemi tanár is át/vissza-települt Erdély fővárosába – a Szegeden maradt Tudományegyetemen tanított. Éveken át volt az egyetem dékánja, később rektora, valamint a Füvészkert igazgatója. Örökléstani és növényélettani kutatásai mellett ő volt a xylotaxonómia - a fatörzs szerkezeti felépítésének mikroszkópos vizsgálatán (xylotómia) alapuló rendszertani besorolás - legjelentősebb első 2025. évi első sétámra. Útbaigazítás gyanánt Horváth Imre Januárját veszem elő. Ha kedves s időd engedi, kísérj el utamon, kedves Olvasóm!

Alig eszmélt a nyárra

szívünk, s már télre döbben.

Nem száll a jégvirágra

lepke táncos körökben.

Nem száll kelyhére méh sem,

nincs mit elhordjon róla.

Nincs e napokban méze,

csak hó a pillangója.

Mélyült az ég magánya,

jeges ölén az űrnek

a csillagok is fázva,

társtalan tömörülnek.

Még az árnyék is árvább.

Ismerjük ezt a tételt,

mind adja meg az árát,

mi ragyogni merészelt.

De álmunkban kigyúlva

a fény emléke szárnyal,

s a nyár énekét fújja

a megfagyott madárdal.

Az első januári éjszakán, lám, én is arra gondolok, hogy naponta nő a fény, ha egy cinke-trillányival is, de egyre hosszabb a nappal.

Január második napja Jézus neve napja.

Más liturgikus hagyomány újév első vasárnapjára teszi, a reformátusok újév napján ünneplik. Az ünnep jelentőségére vall, hogy a katolikusok utána nevezik a januárt Jézus neve hónapjának is. – Árulja el nekünk Jankovics Marcell a Jelkép-kalendáriumában. - Az ünnep újabb bizonysága annak, hogy Jézus napistenségére, mitikus élettörténetének napévvel való párhuzamosságára vonatkozó hajdani képzetek „tudat alatt” még mindig elevenek.

Január másodikán, 1973-ban költözött örök mohái közé Boros Ádám botanikus. A mohagyűjtés és -kutatás legnagyobb magyar szakértője 1922-ben szerzett diplomát a budapesti Tudományegyetemen. Nevéhez fűződik a gyógynövénykutatás és termesztés újjászervezése Csonka-Magyarországon. A flórakutatás s a rét-, legelő- és gyomvizsgálat, valamint a biológia általános kérdései mellett, legkedveltebb szakterülete a mohászat volt. A Magyarország mohái (1953), majd az élete főművének tartott, külföldön is nagy elismerést szerzett Magyarország mohaföldrajza és mohaflórája (1968) máig alapműveknek számítanak. Egész Európára vonatkozó mohaspóra atlasz elkészítését tervezte. Egyik utolsó kutatóútja 1972-ben éppen a Tordai-hasadéban volt, ahonnan májmoha-gyűjteményét egészítette ki. Kalauza Csűrös István botanika professzoruk volt. Így találkozhattunk mi is – a botanika iránt elkötelezett biológus-hallgatók - vele ott, ahol a hasadék forrás-ere egy többlépcsős sellőt alkotva beleömlik a Hesdát-patakba, s kínálja az egész Szigethegység talán legszebb májmohását. A mohaspóra atlasznak csak a Kárpát-medencére vonatkozó része készült el, s az is már csak halála után jelent meg 1975-ben (társszerző: Járainé Komlódi Magda). Élete során 730 publikációt készített; ezek között kiemelkedő jelentőségű 51 kötetes terepnapló sorozata, a „Florisztikai jegyzetek”. Államilag védett herbáriumát (130 ezer mohamintával és 63 ezer virágos növény lappal) halála után a Természettudományi Múzeum Növénytára vásárolta meg.

Emléke olyszerűen jön elő, mint ahogy azt a a hetven éves Áprily Lajos megfogalmazta 1957 táján a Fa vagyok című versében.

Ködöt lehel a virradat

s január széljárása zordon.

A szélben hetven ágamat,

koronám hajladozva hordom.

Csúcsaimon ragadozók

települnek le: karmos ölyvek.

Körülöttem nagy köd-folyók

hömpölyögnek alá a völgynek.

Roppantanak szelek, fagyok.

De ha a fény győz, hetven ágam

a sugaraktól megragyog

ködremekelte zúzmarában.

650. levelem írásakor az járt a fejemben, hogy íme, éppen 74 évvel azután, hogy megpillantottam a fényt, jómagam is osztozom Áprily téli optimizmusában.

Januárban emlékezünk meg a magyar moh-flóra másik magyar kutatójáról is. 1818. január 6-án született Hazslinszky Frigyes Ákos botanikus. Úttörő munkát végzett a hazai virágtalan növények botanikai feldolgozása terén. Munkásságának fő területe a gombaflóra kutatása és feldolgozása volt. Több fajt és a Hazslinszkyi zuzmónemet (később: Melaspylia) róla nevezték el. 1863-tól az MTA tagja. Egyik főműve, az első tudományos igényű magyar növényhatározó könyv, a Magyarhon edényes növényeinek füvészeti kézikönyve 1872-ben jelent meg. A magyar birodalom moh-flórája pedig 1885-ben. Ennek első kritikusa a marosvásárhelyi kollégium természetrajz katedrájának tanára, Demeter Károly volt, maga is nemzetközi hírű mohász volt. Korai halála egy nagyívű kutatói életet tört derékba. 1890-ben, 38 éves korában tüdővész végzett vele.

Az óév utolsó nappalán, s az új esztendő első éjszakáján Gál Éva Emese Téli éjszakájával kívánok békés új esztendőt.

Gyönyörű volt a hideg és a csend,

ahogy a téli éjszakába léptem, A_Nap-csillag_izzo_merengese.JPG

a hó dermedt lélek volt idelent,

a csillag izzó merengés az égen,

s közöttük ködfoltok a sóhajok,

mintha vizes festékek áradása

öntene el egy fekete lapot,

hogy lélegzetet fessen a halálra.

Néztem a villogó csillagokat:

az időt legyőzik távoli fények,

ha áttör az égen a gondolat,

hogy kiássa a letűnt messzeséget,

s birtokba vegye múltját a jelen.

De minden jelen jövője a múltnak,

hát annyi halál lélegzik velem,

amennyire a csillagok vakultak,

mintha végtelen sír lenne az ég.

Mintha a bölcső is hantból születne,

halálosan terjed a messzeség.

Már átlátunk rajta a kezdetekre.

És egyszer túllátunk a kezdeten.

Hogy mit fog igazolni, és mit cáfol

a látvány(…), hogyha kilépünk a világból,

arról sejtésünk is alig lehet.

Maradok kiváló tisztelett                                  Kiss Székely Zoltán,                      Kelt 2024-ben, Szilveszter napján

A természet kalendáriuma

DCXLV.

Üdvözlégy, tiszta hó,

végtelen fehérséggel felszikrázva,

sötét, fagyos és hosszú éjszakákon

derengő fénnyel biztató -

Üdvözlégy, áldott tiszta hó!

99 évvel ezelőtt, 1925-ben, írta Dsida Jenő a Jövendő havak himnuszát. Az egész Kárpát-medencére néhány napja lehullott várakozásban indulok becserkészni a hónapváltó hétvégét.

Üdvözlégy, némaság,

melyben angyalos pihék szállingóznak

és feszül, lüktet százezer ujjongás

mint égféle-tárt havas ág -

Üdvözlégy, puha némaság!

Üdvözlégy, sejtelem,

korcsolyázatlan jövendőnk vidéke,

messze-érző álmunk

szánkázik néha csendesen -

Üdvözlégy, szűzi sejtelem!

Üdvözlégy, Eljövő,

ki sáros, szürke, sivár világunknak

mondod, takarva bolyhos hermelinnel:

– Aludj, torony! Aludj, tető!

Üdvözlégy, titkos Eljövő!

Valami mélyről jövő, valami feledésbe vesző múltból üzen a költő a tiszta, néma sejtelmesség havával.

397 évvel ezelőtt, 1629. november 29-én, született Essexben az az angol botanikus, John Ray, aki a történelemben elsőnek fordított a nyelvészek figyelmét a népnyelv tanulmányozása felé. 1674-ben adta kiadott „A Collection of Words not Generally Used” című szótárát, amely nem általánosságban használt, tájszavak gyűjteménye. Lám, más nyelvekben is, a növények mélyreható ismerete őrizte meg a tájszavak jó részét a feledéstől. Különben ő volt, aki megelőzte Carl Linnét a természeti dolgok tudományos osztályozásában.

November 30. Szent András apostol napja. Eleink a hónapot is róla nevezték el. Életrajzát az apokrif András cselekedetei (III. sz.) tartalmazza, és az Arany legenda szerzője költi újra. Térítő útján eljut a sztyepplakó szkíták közé is, őt tekintik a szkíták térítőjének. A „szittyák” már az ókorban nyilazó nép voltak, magukat a Szarvas népének nevezték. Legfőbb istennőjüket az ógörögök Artemisszel azonosították.

igaz-e hogy a mi államalkotó népünket stop még maga szent andrás keresztelte volna meg stop – a szent atya ezredvégi ittjártakor nem cáfolta az itteni elöljárók határozott állítását stop – idéztem még hat évvel ezelőtt Kányádi Sándort. Az Eretnek táviratok pán Cogitónak odaátra Első sürgönyét most itt folytatom: az államalkotók ezen fölbuzdulva stop előbb csak a honi igények kielégítésére stop de nagy exportkilátások reményében stop megkezdték a gyermekkoromban csak a vasúti átjárók veszélyességére figyelmeztető stop de most eredeti hivatásuk stop gyakorlására szánt andráskeresztek sorozatgyártását stop

Aktualitását érezzük ma is mindennapjainkban…

November utolsó napja az Eladó leányok napja is. Az Advent küszöbe elé esik. Már a középkor kezdetén léphetett az egész nyugati keresztény világban valamely régibb pogány jelentős nap helyébe, mint a házasság-orákulumoknak legjobban kedvező napok egyike. A szokások, melyek Európa majdnem minden keresztény népénél e naphoz fűződnek, lényegükben ugyanazok.

A szerelmi varázs fölötte érdekes és adatokban roppant gazdag fejezetére utal a rendszeres kutatás. – írja Katona Lajos Folklór-kalendáriumában – Alapjuk ugyanis az a (...)kíváncsiság, amely (...)főleg a némbert jövendőbelije ki- és miléte iránt nyugtalanítja. (...)Az év ama nagyobb számú napjai közül, amelyek e kíváncsiság kielégítésére (...)mutatkoztak, egyik sem örvend nagyobb népszerűségnek, sőt talán akkorának sem, mint Szent András apostol és vértanú napja. (...)Hogy Szent Péternek e szintén halászmesterséget gyakorló s utóbb hittérítő útján a görögországi Pátreban keresztre feszített öccsét mi juttatta ehhez a házasságközvetítő szerephez: az még mindég kérdés tárgya.

November 30-án született 1764-ben Vályi K. András földrajztudós, a francia enciklopédista módszertan magyar alkalmazója a földrajztudományban. 1791-től haláláig a pesti egyetemen az akkor létesített magyar nyelv és irodalom tanszék tanára volt. Magyarországról készített, Budán 1796-99-ben megjelent, leírásában (Magyarországnak leírása, (mellyben minden hazánkbéli vármegyék, városok, faluk, puszták; uradalmak, fábrikák, huták, hámorok, savanyu és orvosló vizek, fördőházak, nevezetesebb hegyek, barlangok, folyóvizek, tavak, szigetek, erdők, azoknak hollételek, földes urok, fekvések, történettyek, külömbféle termésbeli tulajdonságaik, a betüknek rengyek szerént feltállaltatnak) betűrendben ismerteti a fent nevezetteket. 1798-ban kiadta Magyarország térképét is. Csak élete utolsó éveiben utazta be az országot, meglátogatva a leírt városokat, várakat, s azokról rajzokat készített egy újrakiadás számára.

Vasárnap lépünk decemberbe. A rómaiak a hónap első napján emlékeztek meg köszönetnylvánításképpen Bona Dea, azaz Fauna földistennőről. – olvasom Jankovics Marcell Jejkép-kalendáriumban.

A kéklő félhomályban

Az örökmécs ragyog,

Mosolygón álmodoznak

A barokk angyalok.

Juhász Gyula Roratejának szövegét teszem ide.

A gyertyák rendre gyúlnak,

A minisztráns gyerek,

Mint bárány a mezőben

Csenget. Az árny dereng.

Hideg kövön anyókák

Térdelnek. Ifju pap

Magasba fölmutatja

Szelíden az Urat.

Derűs hit tűnt malasztját

Könnyezve keresem.

Ó gyönyörű gyerekség,

Ó boldog Betlehem!

Az első adventi vasárnap terítik meg az Úr asztalát.

Az adventnek négyes tekintetét kell figyelembe venni. Először: Krisztus az, akinek eljöveteléről jövendöltek (...)az ószövetségi próféták; (...)Másodszor: Krisztus az, aki a prófétai jövendölések szerint (...)megérkezett karácsonykor. Harmadszor: Krisztus az, akit az állandó mában(..)naponta várni kell. – írja Tőkés István a Hétköznapok – ünnepnapokban – Negyedszer: Krisztus az, aki a maga idejében eljön ítélni eleveneket és holtakat.

Amikor a fák gyümölcsöt teremnek, 

tudhatjátok, hogy közel van a nyár.

Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg

korcs ágaimon más, mint a halál?

Amikor jelek lepik el a mennyet,

álmunkból kelni itt az óra már.

De ha hozzám jössz, pedig megüzented,

angyalod mégis álomban talál.

– írja Rónay György Advent első vasárnapjában -

Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;

Nem voltál rest naponta jönni hozzám.

Ajtóm bezártam. Ágam levetett.

Éjszakámból feléd fordítom orcám:

boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!

Szüless meg a szívemben, Szeretet!

December elseje Szent Eligius napja is. A franciaországi Noyon püspöke (†660 táján), patkolókovács, majd ékszerész és ötvös volt, mellesleg… a király tekintélyes tanácsadója. Urának halála után pappá szenteltette magát. Pogányokat térített. A beteg lovak patrónusa volt, de ennél is fontosabb, hogy a középkori Európában az aranymívesek védőszentje. – írja Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában. A váci aranymívesek céhe az ő védelme alatt állt. Temesvár Eligius-templomáról a XIV. században történik említés. A kassai ötvös céh pecsétjén (1476) Eligius domborított képe van, hasonlóképpen Buda, Besztercebánya, Eperjes középkori céhpecsétjein. Ő a védőszentje a kolozsvári ötvös céhnek is.

(…)A szedett fa búsan állt magában

S kis madárhoz így szólt bánatában:

„Szállj le hozzám, szállj le hozzám,

Repkedő kicsiny madárkám,

Szállj le rám, szerelmem!

Látod, éltem milyen árva,

Télnek és a vésznek tárva;

(...)Szállj le, bár egy pillanatra;

Felvirúlok a tavaszra,

S lombom sátorában

Kéjre és örömre várlak,

És tied lesz a kicsiny lak,

Míg rajtam levél van!”

– Az 1800. december elsején született Vörösmarty Mihály A fa és a madár című verses meséjéből idézek. -

Gyökerétől legfőbb sudaráig

A szegény, szedett fa reszket, fázik,

És hiába vár a kis madárra, -

Az tovább száll, boldogabb tanyára,

S melyet oly hőn esdekelve kére,

Hasztalan vár bájos énekére:

Száraz ágán, búsabban nevénél,

Dérporos hajával dermed a tél...

December 2-án, 1850-ben született Posewitz Tivadar orvos, geológus kutató. 1879-ben katonaorvos Holland Kelet-Indiában, ahol főként Borneó szigetén jelentős földtani-geológiai kutatásokat végzett. Erről 1889-ben Berlinben kiadott könyvében számolt be. Hazatérve 1887-től a Magyar Királyi Földtani Intézetben dolgozott. Legjelentősebb műve Petróleum és aszfalt Magyarországon, a Máramaros-i homokkőterület geológiai elemzése mellett szenvedélyesen kutatta a Tátra magyar és lengyel oldalát is.

December 3-án emlékezzünk meg az első magyarhoni tudós társaság megalakulásáról: e napon 1793-ban Bánffy György, Erdély kormányzójának, védnöksége mellett elismerték az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság felállítását Marosvásárhelyen, titoknoka Aranka György lett. A társaság tizenhárom esztendős működés után, 1806-ban szűnt meg a Habsburg elnyomás okán.

Röppen a füst a kéménylyukon át:

szökik a borzas fürtű ördög,

ledéren kuncog, megpörög,

bukfencet vet,

s gomolyként szétoszol

a kalandos messziségben.

Bóbiskoló komondor, tanya hasal az úton.

S amott fáradt szemekkel

böngészi, betűzi a domb

a tar faágak ős-írásjeleit,

amit a tél görcsös ujjaival

az ég orgonakék

hártyájára rótt,

s e mondat mögé pontként odagurul

a lebukó nap aranykarikája.

Csillagot szór a hó,

s csengeti, csöngeti esti zenéjét

a ballagó, bundás december.

Vihar Béla Decemberével indulok havas útjain a télnek a következő heti találkozásunk felé.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán                            Kelt 2024-ben, Szent András

A természet kalendáriuma

DCXLVIII.

Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia(...)

Néhány pásztornak, akik sohasem öltek

nyulat, nem hordoznak emberölő

szerszámot, megjelenik az angyal és

megjelenik a csillag és tele lesz dallal

a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre

és tudni fogjuk, hogy Ő az.

Aktualitását Dsida Jenő 1929-ben írt Közeleg az emberfia című versének a következő sorok százszorosan alátámasztják:

Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei,

a petróleumbányák frakkos császárai

s könnyel a szemükben letérdelnek elé.

Hogy valóban így lesz-e, nem tudjuk, de reményünk a béke...

Mert Ő lesz, akinek legtisztább kék a szeme,

legerősebb lészen a karja és szelíd arcáról ragyog

az örök építők acélos vidámsága.

Ő megmutatja minden vándornak az utat,

minden töprengőnek az igazságot, minden

haldoklónak az életet(...)

Ő nem ad országot nekünk, hanem otthont,

nem ad fegyvert, hanem kenyeret.

(...)Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt.

Eljön Ő, minden bizonnyal eljön.

Advent harmadik gyertyájának meggyújtása előtt két nappal emlékezzünk meg arról a református lelkészről, aki 1740. december 20-án született Bardócon, és éppen 210 évvel ezelőtt, 1814. december 28-án adta vissza lelkét. Benkő József történész, nyelvújító és botanikus volt egy személyben. Ő volt az első magyar tudós, aki növényvilágot Linné Károly rendszere szerint ismertette, ő alkalmazta nálunk elsőként és következetesen a kétszavas nevezéktant, megalapozva a magyar botanikai terminológiát. Gyűjtötte a népi növényneveket is. Utolsó éveiben gyógyfüveket árulva tengette életét...

December 20-án, 190 évvel ezelőtt, 1834-ben, született Óbecsén, az analitikai kémia első jelentős magyar művelője, Than Károly. Kalandos kitérő: 1849-ben, kisgimnazista korában egy szülővárosában állomásozó tüzérezredhez „ágyúsinasnak” állt be és részt vett az erdélyi hadjáratban. A fegyverletétel után patikussegédnek állt, magánúton érettségizett, majd gyógyszerészetet tanult Bécsben. A pesti egyetem kémiaprofesszoraként kezdeményezésére és tervei alapján épült fel 1872-re az egyetem új, korszerű kémiai épülete a Múzeum körúton. 1895-ben ő hozta tető alá a Magyar Chemiai Folyóiratot, az első magyar kémiai szaklapot. Elsőnek foglalkozott hazánkban színképelemzéssel. Két legjelentősebb műve A qualitatív chemiai analysis elemei illetve az 1897-ben megjelent A kísérleti chemia elemei, amelyek tankönyvként és kézikönyvként hosszú ideig egyaránt használatosak voltak. Utóbbival a Bolyai Farkas Középiskola kémiai szertárában ismerkedtem meg a ’60-as évek végén. S mivel édesapám, id. Kiss Zoltán, volt abban az időben a kémiai szertár laboráns vezetője, Molnár Zoltán tanár úr jóváhagyásával én, s geológussá lett öcsém, Kiss Lajos nyaranta az otthonukban is forgathattuk ezt a csodálatos művet. Öcsém nemzetközileg is kiváló eredményei az analítikus geokémiában innen erednek. Remélem, ma is ott van még ez a könyv a szertár üveges könyvszekrényében, a nagy cserépkályha mellett.

A Bak jegyet uraló hónap december 22-én kezdődik, és a Bak csillagképről nyerte a nevét, mely Kr. e. 2000-ben adott otthont a Napnak. A magyar elnevezés nem pontos, a görög, illetve latin megjelölés (Aigokerosz, Capricornus) „kecskeszarvat viselőt” jelent, a csillagképet ugyanis egy elől kecske, hátul hal keveréklény testesítette meg. A jele is a kecske–hal ábrázolásokból egyszerűsödött le: E „szörnyszülött” keletkezésének megint csak csillagászati-naptári oka lehetett. A Bak jó 10 000 éve Egyenlítő alatti, tehát „alvilági vizekbe” érő csillagkép, az eget tanulmányozó ember is már ilyennek ismerhette meg. A mezopotámiai Éának, a föld, a vizek és a déli égbolt urának a jelképe volt.

Csillagmitológiája szerint viszont a Bak a halálból, halál-állapotból visszatérő isten jelképe, aki azért jelenik meg kecskegida képében, mert a mitologikus tudatra jellemző módon a hérosznak, istennek gyakran át kell esnie egy sajátos törzsfejlődésen, adott esetben úgy, hogy valamely hidegvérű állat képében tölti halotti, magzati létét, négylábúként születik e világra, ember alakban végzi el itteni feladatait, és madáralakban távozik a túlvilágra. – tudjuk meg mindezt Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumából.

A csillagászati tél is most kezdődik. December 21. egyben az év legrövidebb nappalja. A Nap délkeleten kél, délnyugaton nyugszik, és a Baktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre. A Nap a Bak jegybe érve ezen a körön hág a legmagasabbra, s onnét tér vissza az Egyenlítő felé.

December 21-én, 1851-ben született Kogutowicz Manó. A lengyel származású nemes Csehországban született, anyanyelve német volt – végül a magyar térképészet jeles alakja lett. A bécsi katonai térképészeti iskola növendéke kalandos leányszöktetés kapcsán került leendő felesége rokonai révén Sopronba, ahol szabadkézi rajzot, matematikát és francia nyelvet oktatott. Először egy kollégája segítségére sietve rajzolt térképet: Sopron megyéét. Tehetségére felfigyeltek és a kultuszminiszter, Trefort Ágoston Budapestre hívta. Kogutowicz javaslatára, a minisztérium támogatásával hozták létre a Magyar Földrajzi Intézetet önálló állami intézményként, kizárólagosan térképek készítése céljából. A fő cél az iskolák ellátása volt jó minőségű, magyar nyelvű oktatási segédanyagokkal. A munkákban neves földrajztudósok: Lóczy Lajos, Cholnoky Jenő is részt vettek. Kogutowicz Manó olyan térképrajzolási stílust alakított ki, amit a mai napig követnek a világhírű magyar kartográfusok.

December 22-én, 1833-ban született Kassán a magyar tudomány bőkezű támogatója, Semsey Andor mineralógus. Amikor érdeklődése a természettudományok felé fordult, birtokait bérbe adta és felnőtt fejjel, a kor neves tudósainak segítségével fogott bele a földtan és az ásványtan tanulmányozásába. Ő rendezte a Nemzeti Múzeum meteoritgyűjteményét. Szenvedélyesen gyűjtötte az ásványokat és azokat minden esetben a múzeumnak ajándékozta. Gyakorlatilag teljes vagyonát, több mint 2 millió aranykoronát áldozott a hazai tudományos élet támogatására. A világ leghíresebb ásványgyűjteményei közül hármat megvásárolt a Nemzeti Múzeum számára. Az őslénytár ritka példányait szintén ő vásárolta. „Mindnyájunk kötelessége, hogy hazánk előrehaladásán közremunkálkodjunk” -vallotta. Emlékét a Semseyt és az Andorit nevű ásványok is őrzi.

Szép Tündérország támad föl szívemben

Ilyenkor decemberben.

A szeretetnek csillagára nézek,

Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,

Ilyenkor decemberben.

...Bizalmas szívvel járom a világot

S amit az élet vágott

Behegesztem a sebet a szívemben

És hiszek újra égi szeretetben,

Ilyenkor decemberben.

Juhász Gyula Karácsony felé, 1902-ben ezeket gondolta. Az én gondolataim is ezek.

...És valahol csak kétkedő beszédet

Hallok, szomorúan nézek,

A kis Jézuska itt van a közelben,

Legyünk hát jobbak s higgyünk rendületlen

S ne csak így decemberben.

December 24. Karácsony böjtje egyrészt bibliai ősszüleinknek, Ádámnak és Évának nevenapja, emlékezete: a karácsonyi misztériumjáték és ünnepi szimbolika forrása. Másfelől az új Ádám fogadására, egyúttal a halott természet életre igézésére, a kezdődő új esztendőre, továbbá az emberi megújulásra való előkészület, azaz vigília.

Mily csodálatos az Isteni gondviselés, amelyik napon a Nap született, jött a világra Krisztus is! – kiáltott föl Szent Ciprián, Karthágó III. századi püspöke, noha I. (Szent) Gyula pápa csak 350-ben nyilvánította december 25-ét a Megváltó születésnapjává. Addig az időpontig az évnek szinte valamennyi napját számba vették a teológusok Jézus Krisztus születésnapjaként. A Születés lehetséges történelmi időpontja ma sem tisztázott, de az örmény egyház kivételével, mely január 6-án ünnepli az eseményt, a többi egyház elfogadta Gyula pápa döntését.

Karácsony jelképe - csillogó díszű, kivilágított fenyő. Régebben nyalánkságokkal, almával, naranccsal aranyozott dióval, tarka papírdíszekkel és láncokkal ékítették. Tetején csillagba foglalt angyallal koronázták. Féltve őrzök én is egy ilyen angyalka-koronát, még a brassói Vöröss dédnagyanyámé volt. Emléktárgy lett, fára sem kerül. De létezik. A fa gyertyái december 24-én gyúlnak, utoljára vízkeresztkor. Magyarországon Brunswick Teréz grófnő állíttatott először karácsonyfát, 1825-ben. A szokás Németországból indult ki. A róla szóló első írásos beszámoló 1605-ből, egy strassburgi polgár tollából ered, de ábrázolását már a XVI. századból ismerjük. Egy legenda Luther Mártonnak tulajdonítja a karácsonyfa föltalálását.

Annyi mindenesetre igaz, hogy elterjesztése a német lutheránusok érdeme: így új, keresztény értelmet adtak a fenyővel kapcsolatos, régi pogány hiedelmeknek. – fordulok megint Jankovics Marcellhez a magyarázatért – Az a szokás, hogy a téli napfordulót és az újévet zölddel köszöntsék, egykor Európa-szerte általános volt.

Karácsony előtti barangolásunkról Gazdag Erzsébet ezüstszánkóján térek meg.

Ezüst szánkót hajt a dér

Hófehér határon,

Deres szánon didereg,

Fázik a Karácsony,

Zendül a jég a tavon

Amint által jönnek,

Decemberi hópihék,

Fénylik már az ünnep.

A kályhánkban láng lobog,

Gyere be Karácsony,

Gyújtsd meg gyertyád, fényszóród

A fenyőfa ágon.

Áldott, békés Karácsonyt kívánva, maradok kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán                                                          

Kelt 2024-ben, Nyilas havának utolsó napján
BLU201205-7807-1810