Erdélyi származású a Magyar Honvédség új
parancsnoka
Bertók T. László:
Dandárfutás
Ruszin-Szendi Romulusz a hadsereg bűvköréről, a
félreértett képességekről és a bevásárlólistáról
A felmentését kérő
Korom Ferenc vezérezredes helyére Benkő Tibor honvédelmi miniszter
Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagyot nevezte ki a Magyar Honvédség
parancsnokának. A magyar haderő új vezetője számára a miniszterelnök két célt
fogalmazott meg: legyen ütőképes haderőnk, és érjük el az ehhez szükséges
létszámot. Az új parancsnok színesebb egyéniség, mint elképzelnénk egy
hadvezetésre céltudatosan készülő tábornokról.
– Honnan a
különleges keresztneve: Romulusz?
–
Édesapám Máramarosszigeten született 1939-ben. Őt is így hívták. Tizenegyen
voltak testvérek, és minden nagybátyámnak, nagynénémnek hagyományos magyar neve
van: Margit, László, Ferenc. Alighanem azért lett apám Romulusz, mert már
elfogytak a magyar nevek – szoktam mondani viccesen. Erdélyben egyébként nem
ritka keresztnév a Romulusz.
–
Gyerekként érte hátrány, esetleg
származott előnye a nevével kapcsolatban?
–
Inkább előny. A furcsa nevű gyerekre mindenki felkapja a fejét. Amúgy olvasom
én is a nevemet kritizáló kommenteket, de azt mondom, ameddig csak a nevemet
támadják, addig nincs okom aggódni.
A hitelesség stratégiája
– Felmenői apai
ágon tehát erdélyiek, de ön már Miskolcon nőtt fel. Mikor kerültek át?
–
Nagyapám jegyző volt Erdélyben, és ismerjük a bécsi döntések utáni helyzetet,
tanácsos volt akkoriban a román kézen maradt Dél-Erdélyből Magyarországra költözniük,
ez, gondolom, nem igényel bővebb magyarázatot. Én Miskolc mellett, Edelényben
nőttem fel, de tizennégy évesen Egerbe kerültem a honvédkollégiumba.
– Milyen hatásra
döntött a katonai pálya mellett?
–
Mint minden kisfiút, engem is nagyon érdekelt a pisztoly, tetszett az
egyenruha, férfiasnak és izgalmasnak találtam a katonaéletet. Édesapám öccse
alezredes volt a felderítőknél, de mégsem az ő példája volt a döntő, sokkal
inkább egyfajta romantika, amely ezt az életformát övezte.
– Milyen tanuló volt?
Csak mert valahogy él egy kép a köztudatban, hogy azok a fiatalok választják a
katonai pályát, akiknek úgyszólván jobbak a testi adottságaik, mint az iskolai
eredményeik.
–
Ha az a kérdés, hogy a közepes tanulókból lesznek-e a katonák, akkor ezt határozottan
cáfolom. Sok bajtársamhoz hasonlóan én is jeles tanuló voltam az általánosban,
válogathattam a középiskolák között, és nem dicsekvésképpen mondom, de a
főiskolai és egyetemi diplomám is kitüntetéses oklevél, sőt büszke vagyok
PhD-fokozatomra és az USA-ban szerzett mesterdiplomámra is. Tény, hogy nem
hátrány ezen a pályán, ha valakinek jó fizikai adottságai vannak, de ami nincs
meg, az is fejleszthető. Én sem voltam élsportoló, de a csapatsportokat mindig
is szerettem. A foci, de főleg a kézilabda egész jól ment, idővel pedig az
ejtőernyőzés vált a szenvedélyemmé.
– Fiatalon
gondolt-e arra, hogy egyszer majd a honvédség parancsnoka lehet? Mégiscsak nagy
dolog, hogy például olyan történelmi nagysággal került közös platformra, mint
Dobó István egykori felső-magyarországi főkapitány!
–
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem fordult meg a fejemben, hogy milyen
döntést hoznék tábornokként adott helyzetben. De álmodozás helyett inkább
világéletemben az éppen közvetlenül előttem álló feladat végrehajtására koncentráltam.
– Ezt nem vitatom,
ugyanakkor az életrajzából egy tudatosan felépített tábornoki karrier képe
rajzolódik ki. Nem volt ebben némi stratégia?
–
Az egyéni stratégiám központi része a hitelesség. Egy professzionális haderőben
könnyebb úgy motiválni az embereket, hogy a feladat élére állsz bizonyítva, nem
fotelgenerális vagy, aki azt se tudja, mi az, amit megkövetel. Törekedtem arra,
hogy minél többféle beosztásban próbáljam ki magam, a harcászati, hadműveleti
és stratégiai szinteken egyaránt, itthon és külföldön is. Hasonlóképpen, amikor
fizikai teljesítményt követelek a katonától, akkor meg kell tudnom mutatni,
hogy én is képes vagyok rá. Amikor a szolnoki 88-asoktól átvéve bevezettem az
általam irányított alakulatoknál a dandárfutást, nem volt mese, mindenki együtt
futott, amitől persze nem minden kolléga úszott örömmámorban – számomra
természetes volt, hogy én fussak elöl.
Tüzérből ejtőernyős is
–
Amikor 1988-ban sorkatona voltam, hervasztóan nézett ki a Magyar Néphadsereg.
Sok pocakos tiszt, akik nem vetették meg az italt sem, bántón viselkedő
tiszthelyettesek, motiválatlan és csetlő-botló sorállomány, elavult
haditechnika.
–
Ezt össze sem lehet hasonlítani a mai állapottal, nagyon jó irányba változott a
Magyar Honvédség. Ha csak az alkoholról beszélünk, zéró tolerancia van
érvényben. Engem nem nagyon érdekel, hogy szolgálatban vagy azon kívül, de ha
ittasan balesetet okoz valaki, akkor le kell vennie az egyenruhát.
Megengedhetetlen, hogy a társadalomban olyan kép éljen a katonákról, mint amilyet
ön említ. Nálunk Afganisztánban is tilos volt az alkohol, jóllehet más
szövetséges táborokban a napi két sört szolgálat után engedélyezték. Volt is
két kolléga, akiket a misszió vége előtt egy „fegyencjárattal” kellett
hazaküldenem.
– Tehát a
szolgálaton kívüli időre is vonatkozott az alkoholtilalom?
–
Ott bármikor „megüthettek” minket! Egy hadszíntéren az ellenséget nem érdekli,
hogy mikor jár le a pihenőidő. Elvárás volt, hogy a szolgálaton kívüli katona
is percek alatt harcra kész állapotban legyen.
– Hogy került az
életébe az ejtőernyőzés?
–
Amikor évfolyamtársam, Simon Attila azt a feladatot kapta, hogy szervezze meg
Szolnokon a különleges műveleti zászlóaljat, elhívott maga mellé törzsfőnöknek.
Az első pillanatban csodálkoztam, hogy az ejtőernyősöknek szükségük lehet egy
tüzérre, de meggyőzött, elvállaltam. Ott aztán nekem is ugranom kellett, de ez
számomra nem is volt kérdés. Ahogy mondani szokták, a repülőgép ajtajában válik
el, hogy ki mekkora hős. Nem is az első, hanem valahol a harmadik és hetedik
ugrás között. Amikor négyszáz és négyezer méter között ott állsz a süvöltő
szélben, kiveted magad, egyre gyorsabban zuhansz a föld felé, és teljesen
magadra vagy utalva, akkor átértékelődik a világ. Az ejtőernyősök közt a
bajtársiasság is egészen rendkívüli minőséget jelent.
– Még ma is ugrik?
–
Évente egyszer-kétszer, mert nincs többre időm. De nem kerültem ki ebből a
közösségből, mert egy évtizede elnöke vagyok a Szolnoki Honvéd Ejtőernyős
Sportegyesületnek. Innen kerülnek ki azok a fiúk, akik 2016-ban világbajnokok,
legutóbb bronzérmesek voltak célugrásban.
Szelfi a tábornokkal
– Milyennek látja a katonák megítélését a mai
Magyarországon?
–
Sok kolléga meséli, hogy amikor a boltban meglátják az egyenruhát, a sorban
állók szólnak, hogy jöjjön előre. Az árvízi védekezésnél hajnali kettőkor
hozták termoszban a kávét. Személyes tapasztalat, hogy néha szinte celebnek
érzem magam, amikor arra kérnek, hogy hadd készítsenek egy szelfit a tábornok
úrral.
– A megítélésük
tehát jó, de ami a haditechnikát illeti, még van hová fejlődni. A
haderőfejlesztési program 2016-os indulásáig a Gripeneket leszámítva nyomokban
volt csak korszerű haditechnika a honvédségnél. Tüzérként, gondolom, nagyra
értékeli, hogy e haderőnem fegyverzete is korszerűsödik.
–
Természetesen, hiszen nagyon időszerű volt már, hogy minden fegyvernem
megújuljon. Megtisztelő, hogy ennek részese lehetek. Ilyen átfogó fejlesztés
nem volt emberemlékezet óta! Még a Gripenek képességeit is tovább tudjuk
növelni, de az új, merevszárnyas szállítókapacitások mellé kétféle korszerű
helikopterrel is bővül a forgószárnyas flottánk. A légvédelmi rakétarendszer
fejlesztését bejelentettük, a hozzá tartozó radarrendszer már érkezik. Az eddig
rendszerbe állított 12 Leopard A4-es harckocsi után jön további 44 példány a
legújabb A7-es verzióból. Mellé érkezik a tüzérség számára a 24 önjáró tarack
(Panzerhaubitze 2000), valamint a Carl Gustaf M4-es páncéltörő eszközök. Több
százas nagyságrendben kapunk modern gyalogsági harcjárműveket lánctalpas és
kerekes változatban (Lynx és Gidrán), illetve lecserélődnek az egyéni
harcászati felszerelések is.
– Ha önök állítják
össze a bevásárlólistát, akkor tehát kész tervük van arra, hogy milyen lesz a
honvédség fegyverzete, amikor a haderőfejlesztési folyamat véget ér?
–
Ez a folyamat sosem ér véget, hiszen a haditechnika ugyanolyan ütemben
fejlődik, mint minden más a világban. Ami pedig a bevásárlólistát illeti,
pontosítanék, hiszen mi csak a megszabott célok eléréséhez szükséges
képességeket jelöljük meg, de a technika beszerzése a védelmi fejlesztésekért
felelős kormánybiztosságra tartozik. Új fegyverrendszereink jelentős részét
olyan cégektől vesszük, amelyek részben vagy egészben Magyarországra hozzák a
gyártást, sőt a termékfejlesztést is. Ennek köszönhetően nemcsak a másoknak
való kiszolgáltatottságunk csökken, hanem a magyar gazdaság egy innovatív,
exportképes hadiipari ágazattal is bővül. Amikor haderőfejlesztésről beszélünk,
az nemcsak a honvédség fejlesztését jelenti, hanem az ország teljes önvédelmi
képességének erősödését is.
Névjegy
Ruszin-Szendi Romulusz
vezérőrnagy 1973-ban született Miskolcon. A Kossuth Lajos Katonai Főiskolán
tüzértisztként és földmérő mérnökként (BSc) végzett 1995-ben. A Zrínyi Miklós
Nemzetvédelmi Egyetemen 2003-ban katonai vezető mesterdiplomát (MSc), 2010-ben
a hadtudomány doktora (PhD) fokozatot, majd 2014-ben az USA-ban stratégiai
tudományok mestere (MSc) címet szerzett. Különféle tiszti beosztásokban
szolgált, egyebek mellett a tapolcai sorozatvető tüzérezrednél, a pécsi vegyes
tüzérdandárnál, a HM Szárazföldi Parancsnokságán Székesfehérváron, a tatai
lövészdandárnál, a szolnoki különleges műveleti zászlóaljnál, majd könnyű
vegyes zászlóaljnál. Parancsnokként vett részt az iraki és afganisztáni NATO-missziókban,
majd dolgozott a Honvéd Vezérkar Hadműveleti Csoportfőnökségén, illetve a
debreceni lövészdandár parancsnoka volt. 2019 márciusától a honvédelmi
miniszter titkárságvezetője, majd humánpolitikai helyettes államtitkára. 2021.
június 1-jétől a Magyar Honvédség parancsnoka. Nős, két leánya van.
(magyarnemzet.hu)
(Ágoston
András küldeménye)