Idén 30 éves a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának Szívsebészeti Klinikája. Ebből az alkalomból nemrég szobrot állítottak a marosvásárhelyi születésű, tavaly elhunyt Péterffy Árpád professzor emlékére. Irányításával jött létre 1993-ban az önálló klinika, a nemzetközileg is elismert szívsebészeti központ.
Ebből az alkalomból merült fel bennünk annak igénye, hogy web-lapunkon megemlékezzünk Péterffy professzor lemondásáról a marosvásárhelyi orvosegyetem díszdoktori címéről 2014-ben.
Elsőként Bodolai Gyöngyinek a marosvásárhelyi Népújság 2014. április 2- számában közölt írásából közlünk részleteket.
Visszaadta díszdoktori címét a világhírű szívsebész. Péterffy Árpád professzor a MOGYE oktatáspolitikája ellen tiltakozik
„Tisztelt Rektor Úr! A MOGYE jelenlegi, a magyar nyelvű oktatást hátrányosan megkülönböztető – a román törvényekkel ellentétes – diszkriminatív politikája ellen tiltakozva visszaadom a 2005-ben kapott, megtisztelő Doctor Honoris Causa címet. Az oklevelet a doktori tógával, kalappal, és nyakkendővel együtt ezennel visszaszolgáltatom. Kérem tisztelettel, ezen cselekedetemet értelmezze polgári tiltakozásnak amiatt, hogy elzárkóznak a magyar nyelvű oktatás teljes körű visszaállításától.”
Ez áll abban a nyílt levélben, amelyet dr. Péterffy Árpád, a Debreceni Egyetem emeritus professzora Leonard Azamfirei professzornak, a MOGYE rektorának címzett, s április elsején adott át az egyetemi rektorátus titkárságán a díszdoktorsággal járó egyéb kellékekkel együtt. A levelet átvette ugyan a rektor titkárnője, de azt kérte a professzortól, hogy fordítsa le románra, majd arra hivatkozva, hogy magyar nyelven íródott, nem iktatta be. Ez a gesztus az egyetem részéről ellentmond a romániai törvényeknek és az alaptörvénynek is, és hátrányosan megkülönböztető cselekedetnek számít. Közismert, hogy hasonló esetekben az Országos Diszkriminációellenes Tanács elmarasztaló ítéletet hozott…
( Péterffy Professzor) véleménye szerint a rektor legfontosabb feladata az oktatás minőségének állandó javítása, a legjobb feltételek biztosítása lenne, hogy a marosvásárhelyi egyetem végzősei kiválóan képzett szakemberekké váljanak. Kívülállóként úgy értékeli, hogy mindezt az egyetem vezetősége csak a román hallgatóknak biztosítja, a magyar nyelven tanulókat állandó hátrányos helyzetbe kényszeríti azzal, hogy az anyanyelvi oktatás csak részlegesen valósul meg…. Gesztusával tiltakozik az egyetem szenátusának a március 20-án hozott törvényellenes döntése miatt, amellyel elhalasztották a magyar nyelvű főtanszékek létrehozását azzal a végső céllal, hogy a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzést elsorvasszák. Tiltakozik továbbá Azamfirei rektornak a magyar nyelvről tett nyilatkozata ellen (2013.12.10.). Véleménye szerint az egyetemi oktatásban az a legfontosabb, hogy a hallgatók lehetőleg anyanyelvükön sajátítsák el minél alaposabban a szakmai ismereteket, ami elé az egyetem akadályokat gördít, holott meglennének a feltételek…
Dr. Péterffy Árpád emeritus professzor, aki Svédországban szerzett szakmai tapasztalatai birtokában Debrecenben építette fel a magyar szívsebészet fellegvárát, 2005-ben nagy örömmel vette át a MOGYE díszdoktori címét, amit nemcsak a saját, hanem édesapja munkája elismerésének is érzett az egyetemtől, amely a gyermekszobája volt, de pályakezdésekor nem a magyar végzősöknek tartogatták a helyeket. Az akkori örömét felidézve, valószínűleg nem könnyű szívvel hozta meg a döntést a díszdoktori címről való lemondásról.
A továbbiakban néhány részlet Kövesdy Pál kapcsolódó gondolataiból, melyek az Átalvető 2014. júniusi lapszáma után a Népújságban is megjelentek, Egy kis kibickedés cím alatt.
…. Teszem ezt olyan orvosként, a MOGYE volt hallgatójaként, aki a Péterffy családdal szintén egy utcában lakott, aki a Péterffy családhoz barátként bejáratos volt, és teszem annak dacára, hogy könnyen kiérdemelhetem a „kibicnek minden könnyű” leminősítő megjegyzést. Ezzel kapcsolatosan bukkan fel egy ifjúkori emlék. Ma is fülembe cseng ugyanis a MOGYE egykori, rosszemlékű rektorának, Andrásofszky Tibornak bridzselés közbeni megjegyzése: a kibic hallgat, a kibic tölt, a kibicnek nincs lábszaga…
Hát igen, a sors úgy hozta, hogy a mai MOGYE ügyében – sok száz, vagy inkább ezernyi sorstársammal együtt – immár csak a partvonalon túlról tudunk bekiabálni. Csakhogy ez a játszma még a mi időnkben, vagy nem sokkal előbb kezdődött, azóta is folyik, és a parti tragikus alakulása miatt szorultunk annyian kibic-pozicióba. Ezért kellett Péterffy Árpádnak is Olaszországba disszidálni, a menekülttáborból jutott Svédországba, majd évekig pendlizett a linköpingi és a debreceni szívsebészet között, miután megalapította ezen utóbbit. Ahelyett, hogy a dolgok normális menete folytán édesapja, a mi „Pali bácsink” nyomdokain haladva a MOGYE professzoraként vonuljon nyugdíjba.
Érdemes hát egy kis emlékező kitérőt tenni. Történt ugyanis a 60-s évek elején (1956 után, az 1958-as Kádár-látogatás és a következményes nagy exmatrikulálási hullám után vagyunk!), hogy a fent említett rektor (az exmatrikulálások fő kezdeményezője és végrehajtója) nyakába vette az országot, és elindult az orvosegyetemeken románokat verbuválni saját egyetemére. Így vélte megmenteni a magyar egyetemet! Így vált országos jelszóvá a Hai sa mergem la Targu Mures, sa facem cariera (gyerünk Marosvásárhelyre karriert csinálni). És lőn. A kolozsvári tanársegéd, Pop D. Popa, fél év múlva a Sebészeti Klinika professzora (nem sokkal később az egyetem rektora, a korábbi rektor nagy gyönyörűségére), tettestársa pedig, a szakmai analfabéta Truta (ejtsd Truca), akit mindközönségesen Truc D. Trucának emlegettünk) tartományi főorvos és a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika vezető előadótanára, hogy csak kettőt említsek a sok százból. Azért éppen őket, mert Péterffy Pali bácsi, a kiváló sebésztanár, e konstellációban lett menesztve a sebészetről és száműzve a nőgyógyászatra. Ahol Truta úr számára csak mint „vén hűlye” létezett, mígnem egy műtét során az „előadótanár úr” sikerrel át nem vágta a beteg uréterét (húgyvezeték), és kétségbeesetten vonította, hogy hívják Péterffyt. (Sok hasonlóan sikeres beavatkozása volt még Truta úrnak, mígnem köztörvényes bűnök miatt - na nem a szakmaiakért!- el nem ítélték).
Szóval emigyen, sok-sok magyar szakember tragédiája, életművének összeroppanása, rengeteg tehetséges fiatal reményeinek, szakmai kilátásainak porba hullása árán haladt előre a folyamat, melynek során az ország talán legelső orvosi és gyógyszerészeti egyeteméből, a Miskolcziak, Obálok, Putnokiak, Krompecherek, Mátyás Mátyások fémjelezte iskolából a mai, az országos rangsor vége felé kullogó román valami lett. Ami a román nagynemzeti elvakultság és nemzeti gyűlölködés egyik fellegvára, ahol legfontosabb a nemzeti hovatartozás és a szent anyanyelv használata, az „idegen” elemek kiszorítása, és semmiképpen a szakmai szempontok figyelembe vétele. Ahol tehát a kényszerűségből megtűrt magyar oktatói gárdának és hallgatóságnak már csak a kibic-szerep jut. Mindennek dacára, fogcsikorgatva teszik becsülettel a dolgukat, lehetetlen körülmények között. Igen, kibic-szerep jut nekik is, a hajdanvolt magyar Székelyvásárhely hajdanvolt magyar egyetemén, nem csak a világgá szaladt egyéb, kibic-sorsra jutottaknak. Azon egyetemről szólok, ahol mértékadó szakemberek, pl. Brassai Attila professzor nézete szerint a kiutat csak a menthetetlenül elfertőzöttről való végleges leválás, egy önálló magyar orvosegyetem létrehozása jelenthetné.
Hogy a díszdoktori cím jeles, nemzetközi rangú magyar szakemberek számára történt odaítélésének milyen mögöttes indokai lehettek, azt nem tudom, de… a román politikai gyakorlat ismeretében joggal feltételezhető az imázsteremtés ravasz szándéka, a farkas báránybőrbe bújtatása. Miközben a való életben, a mindennapok során rendszeresen mértek-mérnek pofont a régi orvosdoktorok régen kihűlt orcájára, renoméjára. Igen,… ők, az Azamfirei-ek teszik ezt, nem Péterffy Árpád professzor. Akinek mérhetetlenül kedves, szívmelengető volt a megbecsülés, elismerés kifejezése régi alma matere részéről, aki ezzel az aktussal valamiféle hazatérést élhetett át a régi családi házba, meg az azzal szemközti sebészeti klinikára, édesapja munkahelyére, ahol számukra, meg annyiunk számára nem volt hely. Csakhogy Péterffy professzor hovatovább ráébredt a valóságra, amikor a hallgatás, ezen intézmény titulusának viselése immár cinkosságot jelent a magyar-írtó intoleranciával. (És ne feledjük: hasonlóan látott és cselekedett Tulassay Tivadar professzor is, a SOTE volt rektora!) A „kibiccé” tett személy immár nem hajlandó tovább tölteni a (hamis) kártyát keverőknek és nem hallgathat tovább, hanem közösséget vállal a többi, otthoni magyar „kibiccel”….. Megtette, amit tennie kellett egyenes gerincű erdélyi magyarként: odadobta élete talán legféltettebb szakmai elismerését, és újfent igazolta, hogy kiváló tudós orvos és becsületes magyar ember, kiérdemli mindannyiunk tiszteletét….
Az Azamfirei-ek meg kérjenek fel díszdoktornak olyan nemzetközi hírű tudósokat, akik hajlandók a szakma szégyenévé és az emberi tisztesség fertőjévé tett román intézménytől azt elfogadni.
Fenti anyag közlésével hajtunk fejet a marosvásárhelyi orvosegyetem ma még aktív magyar személyiségei, a kitartók előtt.
2023 nyarán, Kövesdy Pál dr.