Ábrám Zoltán
Ábrám Zoltán
Az elmaradt budapesti
olimpia margójára
Az olimpiai részvétel és
eredményesség, sőt azon túl az olimpiai játékok megrendezése bármely országra nézve büszkeségre
érdemesítő elismerés. Az alábbi történet még a legutóbbi, tokiói olimpia előtti
évekből való. Magyarország a belső politikai ellenzék nyomására visszalépett a
2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésétől, bár arra első számú esélyes
volt a vele még versenyben levő, korábban már kétszer (1900, 1924) olimpiát
szervező francia fővárossal szemben. Mi, magyarok ezért némi szomorúsággal
nézzük a párizsi olimpia helyszíneit. És némi reménységgel, hogy – megérjük,
vagy már nem érjük meg – lesz egyszer budapesti olimpia is!
Hajnali ötkor a szálloda előtt vár a recepciósnál megrendelt
taxi. Bizonyára nem véletlen, hogy nem cég képviseletében, hanem fehér Proton
autóján mindenféle feliratot nélkülözve vár rám Azam, a maláj taxis. A bal
oldali ajtónál szállok be, az országban jobb oldali a közlekedés. Egy órát
szánok az útra, száztíz ringittben egyezünk meg. Még gyér a forgalom, lehet
haladni. Három fizetős kapun haladunk át sorra, majd húsz perc múlva megjelenik
a tábla: KLIA (Kuala Lumpur International Airport) 46 km. Szóval oda-vissza
elfogy jó néhány liter üzemanyag, litere mintegy két ringitt. De azért jut is,
marad is. A malájföldön legyártott autó mintegy negyvenezer ringittbe kerül,
lassú a megtérülése.
Azam másodállásban taxis, amúgy a kormányzatnak dolgozik, ami
kedvezőbb az átlagosnál. Malajéziában mintegy ezerhétszáz ringitt az átlagfizetés.
Egy repülőtéri fuvar nyeresége felér a napi keresettel. Thai felesége van és
két kamasz fia, többet nem akar. Sem gyermeket, sem asszonyt. Pénz kérdése.
Feleségének nincs állása. Malajéziában
muszlim csak muszlimmal házasodhat, nem úgy, mint Indonéziában, ahol nincs
ilyen előírás. Tulajdonképpen az anyósa házasodott ide, a mama még Thaiföldön
él. Dédnagyit elég ritkán látogatják meg, és a fiait inkább itthon hagyja, hogy
ne legyenek kitéve a szomszédos ország szabad erkölcse csábításainak. Amúgy Thaiföld
egy jóravaló ország, a legjobb jelző rá az, hogy szórakoztató. Hazáján kívül
még egy országban járt, Szingapúrban, amit már több jelzővel tud leírni:
tiszta, biztonságos, drága. A maláj félszigettel szomszédos Borneón nem járt:
sem az indonéz, sem a maláj részén. Bahásza az anyanyelve, de szép számban
vannak mandarint beszélő kínai barátai is.
Miután alaposan kikérdezgettem, és az
iskolában megszerzett alapszintű angol nyelvtudását igénybe vettem, ő szegezi
nekem a szokásos kérdést: Honnan jött? Egyből rávágom, hogy Magyarországról.
Eleinte még haboztam, hogy Romániát, Erdélyt vagy Magyarországot mondjak, de
egyöntetű a választásom. A román turistának, eleve a román útlevélnek nincs túl
jó megítélése a nagyvilágban, ráadásul én magyar útlevéllel utazom, szóval ezt
a választ felejtsük el. Szívem szerint Erdélyt, azaz Transzilvániát mondanák,
de az magyarázatra szorulna. Még a sem Romániát, sem Magyarországot
valószínűleg nem ismerők számára is, akik meglehet inkább hallottak Drakuláról,
mint egész Közép-Kelet-Európáról.
Magyarországról? – Azam hosszú
másodpercekig hallgat, a hajnali derengésben is jól érzékelhetően erőlködik.
Semmit sem tudok erről az országról! – vallja be őszinte szomorúsággal. Aztán
hirtelen megvilágosodik, és izgatottan ismétli a szavakat: Hungary, Olimpics!
(Magyarország, Olimpiai Játékok) Nos, valamit mégiscsak tud rólunk. Sikeres
sportolóink, olimpiai bajnokaink ilyen messzire eljuttatják az ország jó hírét.
Azam ezt az egyet mégiscsak tudja a magyarokról. Nos, ennyit ér az olimpia! És
hogy milyen reklámtól vontuk meg magunkat a 2024-es budapesti olimpiai pályázat
visszavonásával, azt még Azam sem tudná elmondani....
A párizsi olimpia
nyertesei
Az olimpiai részvétel és
eredményesség, sőt azon túl az olimpiai játékok megrendezése bármely országra
nézve büszkeségre érdemesítő elismerés. Amint ismeretes, Magyarország a belső
politikai ellenzék nyomására visszalépett a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésétől,
bár arra első számú esélyes volt a vele még versenyben levő, korábban már
kétszer (1900, 1924) olimpiát szervező francia fővárossal szemben. Biztos
vagyok benne – erre a korábban magas színvonalon megrendezett világversenyek és
Budapest szépsége egyaránt biztosíték –, hogy a magyar főváros és egyéb
helyszínek méltó módon helytálltak volna a bizonyára elnyert olimpia
lebonyolítása során. Évekkel ezelőtti csalódottságunk után mégis marad a
remény, hogy – megérjük, vagy már nem érjük meg – lesz egyszer budapesti
olimpia is!
A sikeres sportolók, olimpiai bajnokok messzire eljuttatják
az általuk képviselt országok jó hírét. Amiként egy látványos, esetleg
bírálatra okot adó megnyitó- vagy záróünnepség iránt sem lehet közömbös a nyári
olimpiai játékokat a képernyők vagy a monitorok előtt követő milliárdos
létszámú nézők serege. Ráadásul a teljesítményre épülő (példamutató) sport
sohasem lehet közömbös a politika számára sem, és a statisztikákból érdemes
levonni a megfelelő következtetéseket.
A legtöbben az éremtáblázatot, jóval kevesebben az annál
tárgyszerűbb ponttáblázatot követik, melyek az országok sorrendjét mutatják be.
Az Amerikai Egyesült Államok mindkét listán megőrizte korábbi elsőségét Kínával
szemben. Ehhez az kellett, hogy az egész olimpia utolsó kiosztott aranyérmének
birtokosa legyen a női kosárlabda döntő egy pontos megnyerését követően. A
negyven-negyven aranyérmet elnyerő két sport – politikai, gazdasági,
innovációs, katonai stb. – nagyhatalom ország fej-fej mellett haladt az éremtáblázaton,
míg a ponttáblázaton (még) elég tetemes az amerikai fölény.
Az éremtáblázaton jól teljesítő, harmadik helyezett Japán és
távol-keleti szomszédja, Dél-Korea Ázsia keleti felének stabil megerősödését
jelzi. Egyúttal azt üzeni a magunkfajta európaiak számára, hogy ne csak
nyugatra, hanem keletre is tekintsünk. Sőt, a lehető legtávolabbi vidékre,
kontinensre. A huszonhat millió lakosú Ausztrália 53 érem (18 arany), a csupán
alig több mint ötmillió lakosú Új-Zéland 20 érem (10 arany) birtokosa lett a párizsi
olimpián. Európán kívüli országként Kanada teljesített még nagyon jól. És még
egy nem európai ország került az első 15 ország közé: az ökölvívó aranyérmeket
Kubától „átvevő” Üzbegisztán (éremtáblázat) vagy az egykori portugál gyarmat, a
legkiterjedtebb és legnépesebb dél-amerikai ország, Brazília (ponttáblázat).
Szóval, nyolc Európán kívüli ország az első 15-ben! Mondhatni, megszűnt a „vén
kontinens” hegemóniája a sportban (is).
Európában a legjobban a papírforma szerint a nagy lakosságú,
„egykori gyarmattartó országok” szerepeltek. Fej-fej mellett haladtak a
franciák és a britek. A szervező – és a közönség lelkes és példás buzdítását
élvező – Franciaország ezúttal hajszálnyi előnyre tett szert mind az
éremtáblázaton, mind a ponttáblázaton, és a nyári olimpiák történetében a
legnagyobb sikerét érte el. A ponttáblázaton a 3. és a 4. helyet foglalta el a
két sport nagyhatalom, mindkettő mintegy 67-68 milliós lakossággal. Ők alkották
a 400 pont feletti, az Egyesült Államokat és Kínát követő párost. Az európai
országok közül 300 pont felett teljesített Olaszország, 200 pont felett
Németország és Hollandia, míg 100 pont felett Spanyolország és Magyarország. A
nagyságában, népességében többszörösen kisebb – a győztesek által azzá tett –
Magyarország!
Magyarország (6 arany, 7 ezüst, 6
bronz) 14. lett az éremtáblázaton, 6. európai országként, és 13. a
ponttáblázaton (147 pont), itt 7. országként. Előtte sokszorosan nagyobb
lakosságú országok teljesítettek, mind nyugatabbra helyezkedve el. Magyarország
az első a közép-európai, kelet-európai országok közül, jócskán megelőzve a
jóval nagyobb területű és lakosságú Ukrajnát és Lengyelországot. Az
éremtáblázaton 23., a ponttáblázaton 25. (62 pont) Romániát is. Végül, az
olimpia kezdetekor hazáját dicsérő és a magyar eredményeket minimalizáló román
újságíró szakmaiságát lenullázva, a fele akkora területű és lakosságú
Magyarország több mint kétszer jobb teljesítményt nyújtott Romániánál. Amely az
idei játékokon nem szégyenkezhetett, mint a legutóbbi olimpia gyenge teljesítménye
miatt. (Megjegyzendő, hogy a két ország között a 23. helyre érkezett az afrikai
kontinens legjobbja, Kenya.)
Az elemzésnél itt megállhatnánk. A
legfontosabb kérdésre mégsem válaszoltunk: mégis, ki nyerte meg a párizsi
olimpiát? Első hallásra a kérdés ügyefogyottnak tűnik, hiszen mind az
éremtáblázat, mind a ponttáblázat adatai szerint az idei olimpia győztese újból
az Amerikai Egyesült Államok 126 éremmel, 774 ponttal. Mégis, szeretném
kijelenteni, bár ezt még eddig nem tették meg, hogy az idei olimpiának sem az
Egyesült Államok a nyertese. Akárcsak az idei, a korábbi, a legutóbbi 2021-ben
megrendezett tokiói olimpián is jelentős fölénnyel nyert a Brit Nemzetközösség,
hiszen akkor Donald Trump állampolgárai alulmaradtak II. Erzsébet királynő
brit, kanadai, ausztrál, új-zélandi, bahamai, barbadosi, bermudai stb.
„alattvalóival” szemben. Ugyanez történt most is. Az egykori
brit birodalomból kialakult független államok által létrehozott Brit
Nemzetközösség azon államai, amelyek államfőjükként elismerik a brit uralkodót,
összesen 175 érmet nyertek. A győztesnek kikiáltott Egyesült Államok „csupán”
126-ot. Az élbolyban levő Nagy-Britannia, Ausztrália, Új-Zéland és Kanada
összesen 165 érmet szerzett uralkodója tiszteletére, amit kiegészített Grenada,
Jamaika és Saint Lucia 10 érme. Szóval, ezúttal Joe Biden maradt alul III.
Károly brit, kanadai, ausztráliai, új-zélandi, grenadai, jamaikai, Saint
Lucia-i királlyal szemben. (Akinek ezúttal gratulálok, és jó egészséget
kívánok, hogy még hazalátogasson szépanyja földjére, Erdélybe!)
A Nemzetközösség olimpiai sikerét
elemezve, azt is megállapíthatjuk, hogy az egykor világbirodalom-anyaország
megmaradt tagállamaiban is fenntartotta a sport szeretetét és eredményességét.
Eközben az egykori francia, olasz, holland, belga, (német), spanyol gyarmatokon
a sportsikerek lényegesen szerényebbek. (Hacsak nem vesszük figyelembe a férfi
kromoszómákkal is rendelkező algériai férfi-nő győzelmeit.) Ráadásul a fenti
országok sportolói között számosan szerepelnek az egykori gyarmatok vagy más,
Európán kívüli országok szülöttei, leszármazottai. Szóval, Európa sikerei már
nem színtiszta európaiak.
Európával együtt mi (magyarok, románok, németek, bolgárok,
közép-kelet-európaiak) is nosztalgiával gondolunk a rendszerváltást megelőző
szöuli olimpiára, amelyen az éremtáblázat első tíz helyezettjének sorrendjét az
alábbi országok alkották: Szovjetunió, NDK, Egyesült Államok, Dél-Korea, NSzK,
Magyarország, Bulgária, Románia, Franciaország, Olaszország. Aztán az új
politikai viszonyok közepette az 1992-es barcelonai olimpiát a volt szovjet
tagköztársaságok közös csapata (Egyesített Csapat) nyerte, a négy
évvel későbbi atlantai olimpia viszont már az Egyesült Államok elsőbbségét
hozta Oroszország előtt. Barcelonában is, Atlantában is az időközben egyesült
Németország „csak” harmadik lett, Kína viszont feljött a negyedik helyre.
Barcelonában ötödik lett az akkor 8. Magyarországgal hozzávetőlegesen azonos
lakossággal rendelkező Kuba, Atlantában pedig már csak 8. a 12. helyre csúszott
Magyarországgal „vívott versengésben”. Közöttük a később hátrább csúszott
Ukrajnával és Lengyelországgal, valamint a rangsorban a továbbiakban még
feljebb kapaszkodó Dél-Koreával. Aztán Sydneyben a lista három vezető hatalma
utáni helyre került Ausztrália, négy év múlva pedig már őt követte Japán. A
2004-es athéni olimpiai játékokon az első tízbe már csak öt európai ország
került (a harmadik helyre szorult Oroszországgal együtt). Szóval, a folyamatot
tekintve, nemcsak a közép-kelet-európai, hanem általában az európai országok
térvesztése figyelhető meg az elmúlt évtizedekben. Az 1989-es rendszerváltás
előtti és közvetlenül utánuk következő években még taroltak a szocialista
internacionálét meg nem vető országok, akkoriban összességében jó eredményeket
értek el az európai országok, de mára térvesztésük figyelhető meg. Hol van már
a tavalyi hó?
A napjainkban mintegy 750 milliós
lakosságú Európa néhány évtizeddel korábban, a rendszerváltást megelőző szöuli
olimpián még uralta a sportot a Szovjetunióval az élen, Közép-Kelet-Európa
dominanciájával. Mára, 36 évvel később teljesen átrendeződtek az erővonalak.
Ráadásul Oroszországot kizárták az olimpiáról, pedig – miközben minden 7.
európai lakos orosz, a legnagyobb népességű európai város Moszkva, a harmadik
pedig Szentpétervár – biztosan ott lett volna az elsők között, ezáltal erősítve
magát Európát. És miközben évtizedekkel korábban a kelet-németek egyedül
megelőzték az amerikaiakat, a nyugat-németekkel együtt pedig teljesen
lekörözték őket, már a német sport sem az igazi (és a gazdaság, kultúra,
tudomány, oktatás stb.?). Pedig a nagyapák és dédnagyapák által megálmodott
árja nemzet fiai között már egyáltalán nem ritkaság a színesebb bőrű sportoló.
Magyarország még állja a sarat, igaz – a világpolgárság jegyében –, egyik női
olimpiai aranyérmese sem született Magyarországon.
Mégis, ki nyerte meg a párizsi
olimpiát? – teszem fel másodszor is a kérdést. Mert az éremtáblázaton, ponttáblázaton,
összesített eredményeken túl létezhet egy olyan virtuális táblázat is, amely a
lakosság létszámára vonatkoztatott aranyérmek, érmek, pontok számát követi.
Igaz, ez a táblázat nagyon relatív, de azért érdemes beszélni róla. Még akkor
is, ha a nagy lakosságú országoktól mégsem várható el, hogy az olimpiai érmek
nagy részét hazavigyék, miközben a kis népességű országok éremszerzése
viszonylagosan nagy eredménnyé válik. Mégis, ha az éremszerző országok
lakosságának számát figyelembe vesszük, a párizsi olimpiát, ahol az eddigi
olimpiák történetében a legtöbb ország (91) szerzett érmet, köztük első
alkalommal a menekült olimpiai csapat, szóval a párizsi olimpiát nem a 333
millió lakosú Amerikai Egyesült Államok nyerte meg 126 éremmel. Kína annál inkább
sem. Az élbolyban szereplő országok közül Új-Zéland állna az első helyen, egy
millió lakosra jutó négy éremmel (no meg 2 aranyérem/millió lakos), majd Ausztrália (500
ezer lakosra egy érem) és a harmadik helyen egy millió lakosra vonatkozó két
éremmel következne Magyarország (egyúttal a legjobb európai hely ebben a
statisztikában, 507 ezer lakosra egy érem), nagyon kicsit utána Hollandia (520
ezer lakosra egy érem).
A fenti számítások alapján harmadik helyezett Magyarországnál
maradva, 1,6 millió lakosára jutott idén egy aranyérem. Európai viszonylatban
ennél kissé jobb az eredmény csupán aranyérem tekintetében – az érmeket és a
pontokat tekintve már nem – néhány kisebb országnál, mint Szlovénia, Írország,
Georgia. A ponttáblázaton a legjobb viszonylagos eredményt az európai
törpeállam, San Marino érte el a maga 33000 lakosával és két pontjával (6 pont/százezer lakos), utána pedig mindjárt
Magyarország (1,52 pont/százezer lakos) következik, Hollandia (1,35 pont/százezer lakos), majd az egy pontot
szerző, 80000 lakosú Andorra (1,25 pont/százezer lakos). Tehát Magyarország
ebben a viszonylagos pontrendszerben a második helyezett európai ország.
Világviszonylatban nála jobban csak Új-Zéland (Ausztrália már nem) és néhány
Karib-tengeri kis állam teljesített.
Amennyiben ugyanis a fenti elemzéseket
kiterjesztjük, akkor egyetlen aranyérmével és az ezzel járó 7 pontjával a
Kis-Antillák 75000 lakosú szigete, a Dominikai Közösség nyerte meg a párizsi
olimpiát (közel 10 pont/százezer lakos). A „győztes” ország nevét még a felfedező
Kolumbuszról kapta, és vasárnapot jelent (győzelmi ünnep lehetett a javából a
szigetlakók körében, vagy mégsem?). Második helyezett a szomszédjában
elhelyezkedő, valamivel több mint kétszeres lakosságú Saint Lucia lenne egy
arannyal és egy ezüsttel. A közel három milliós Jamaika ezúttal csak egyetlen
aranyérmet nyert, míg korábban négyet, de ez sem rossz eredmény. Ami viszont a
lakosságszámhoz vonatkoztatott érmek számát felsorakoztató képzeletbeli
éremtáblázatot illeti, annak első helyén a közép-amerikai Kis-Antillákhoz
tartozó, Dél-Amerika partjaihoz viszonylag közeli Grenada, az összesen mintegy
125000 lakossal rendelkező, két nagy és több kisebb szigetből álló ország
állna, amelyet Kolumbusz Kristóf fedezett fel 1498-ban (1,6 érem/százezer lakos). Az egykori brit
gyarmat 1974-ben nyerte el függetlenségét.
Amúgy a képzeletbeli viszonylagos ponttáblázaton a Dominikai
Közösséget követné, és San Marinót megelőzné az Egyesült Királyság tengerentúli
területe, utóbbinál valamivel kisebb, 31000 lakosú és ugyancsak két pontot
szerző Brit Virgin-szigetek. Utánuk a
Brit Nemzetközösséghez szorosan tartozó Saint Vincent és Grenadine-szigetek és
az Egyesült Királyság újabb tengerentúli területe, Bermuda következne (3 pont/százezer lakos). Mondanom sem kell,
hogy mindannyian az érmeket és pontszerző helyezéseket kizárólag atlétikában
szerezték.
A fentieket összevetve, a párizsi olimpiának számos nyertese
volt. És nyilván vesztese is. Az éremtáblázat és a ponttáblázat adatai szerint
az Amerikai Egyesült Államok áll ugyan az első helyen, de „más számítás”
szerint a nyertes a Brit Nemzetközösség, vagy éppenséggel a Dominikai Közösség,
esetleg Grenada. A karibi kis szigetek viszonylagosan kiemelkedő eredményeit
mellőzve, a több milliós országok sorában Új-Zélandot Magyarország követi a
második helyen az érem- és ponttáblázat lakosságszámra vonatkozó összességében!
Nagyszerű eredmény, elismerésre méltó siker! Minduntalan a Pierre de Coubertin
báró által életre kelt olimpiai eszme hármas jelszavára gondolva: „Citius,
altius, fortius”, azaz „gyorsabban, magasabbra, bátrabban”.