Markó Béla karácsonyi fél disznója
Markó
Béla utóbbi köteteiben (Bocsáss meg,
Ginsberg, 2018, illetve Egy mondat a szabadságról, 2020) erőteljesen
foglalkozik az 1989. decemberi forradalommal. Forradalmi erotika című verse teljes
terjedelmében olvasható a világhálón, megjelent a Bárka című irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat 2020/5-ös számában, amelyből
csupán szövegszerűen idézek: „Részt venni
vagy kimaradni egy forradalomból mindenképpen lelkiismereti kérdés. (...) Én
például ott voltam a tüntetők között a városháza előtti téren, csak végül mégis
hazamentem egy félórával azelőtt, hogy belelőttek a tömegbe. Vagyis részt is
vettem, nem is. (...) Este aztán természetesen visszamentem, és kint voltam
másnap reggel is a legelsők között, de ha előző napon mindenki hazamegy,
akárcsak én, nem lett volna forradalom. (...) Amint azt már többször elmondtam,
reggel disznóvágáson voltunk, és miután hazavittük a drága pénzért megszerzett
fél disznót, elrohantam tüntetni, és magára hagytam a családot a véres
tálakkal. (...) Közben a főtéren már összeszedték a halottakat és sebesülteket,
ezt onnan tudtuk, hogy megrettenve, sárosan, ahogy mondani szokás, szinte
beestek az ajtón barátaink, egészen fiatal házasok, ők ugyanis ott maradtak
végig, mellettük csapódtak be a golyók az aszfaltba, az élő húsba és egy
hatalmas útjelző táblába. Futás közben a lány, illetve már asszony leesett a
földre, csupa vér volt a térde, és tenyérnyi foltokban kiszakadt a harisnyája a
lábikráján, de feljebb is. Felhúzta lelkendezve a szoknyáját, mutatta, hogy
igen, a combja is, egy pillantra rácsodálkoztam, amint védtelenül fehérlett a
bőre a szakadásban. Aztán valamennyire megnyugodtak, nekifogtak segíteni a
feleségemnek és a gyerekeknek, én pedig rohantam tüntetni, mivel ismét
lelkifurdalásom támadt, a menet már ott volt a negyedünkben,
vonultam velük én is. A többi történelem.(...) A múltkor véletlenül
összefutottunk Z.-vel egy fogadáson, beszélgettünk a forradalomról, felidéztem
N. szakadt harisnyáját. Rám nézett meglepetten: milyen jól emlékszel a
feleségem harisnyájára! Tényleg, gondoltam, vajon mi az igazán fontos egy
forradalomban, és honnan tudhattuk volna, mit kell észben tartani, és mire nem
kell figyelni.” (Markó Béla: Forradalmi erotika, Egy
mondat a szabadságról (versek). Kalligram, Budapest, 2020)
A forradalmat követően költő-szenátorrá választott
Markó Béla versbeli csúsztatásait az örökébe lépő Novák Csaba Zoltán történész-szenátor
soraival támasztom alá, miszerint „Este kilenc körül eldördültek az első lövések.” (Forradalom
és rendszerváltás Marosvásárhelyen c. tanulmány). A versbeli állítások teljesen
ellentmondanak egymásnak, mert Markó Béla „hazament egy félórával azelőtt, hogy
belelőttek a tömegbe”, majd „este természetesen visszament”, később pedig „rohant
tüntetni, mivel ismét lelkifurdalása támadt”. A sorok a szerző forradalmiságát próbálják
egykori választói előtt mitizálni, bár ugyanakkor bevallja, hogy amennyiben
mindenki hozzá hasonlóan viselkedik, „nem lett volna forradalom”. Nos, ki hiszi
el Markó Bélának, hogy az 1989. decemberi napforduló éjjelén lelkiismeretét
megnyugtató módon tüntetni volt Marosvásárhelyen? Vagy talán a (csúcs)politikus
(csúcs)költőknek megengedett a csúsztatás, és realitás helyett a szürreális
világhoz lehet, szabad nyúlniuk?
Az a – nem túl ritka – példa jut eszembe, amikor két
politikus egymásnak teljesen ellentmondó információt közöl, azaz a logika
szabályai szerint az egyik információja hamis, mégis „boldogan élnek, amíg meg
nem halnak”. Ennél már csak az a tragikomikusabb, amikor a két politikus
tulajdonképpen ugyanaz. Amikor ugyanaz a személy két különböző időpontban
logikailag elfogadhatatlan módon ellentmond saját magának. Bevált és megszokott
gyakorlat mifelénk. Fél disznók, fél igazságok. Amiként Markó Béla piros
Skodájának a csomagtartójában „tulajdonképpen elfért benne a fél disznó, a másik fele a
gazdánál maradt” (Markó Béla:
Milyen egy forradalom?)
A fentiek után a
2018-ban megjelent Markó-kötet
címadó verse (Bocsáss meg, Ginsberg)
a költő eredeti szándékánál sokkal
mélyebben is értelmezhető. Az egyén önmaga dönti el, hogy adott helyzetben
képes-e bocsánatot kérni, avagy megbocsátani. Markó Bélát idézem: „Bocsánatot pedig nem Ginsbergtől kell
kérnünk valójában, hanem egykori önmagunktól. Nem könnyű a bocsánatkérés. Engem
nem neveltek erre, nem is követelték meg tőlem. Kisiskolás voltam, előfordult
néhányszor, ha rossz fát tettem a tűzre, hogy anyám két-három napig nem szólt
hozzám, én sem hozzá. De nem mondta, hogy kérjek bocsánatot. Nem is kértem.”
(Szepesi Dóra: Megkérdeztük Markó Bélát, 2018. július 24.)
„Egyszerre humoros és tragikus is, amit
átéltünk.” „1989 után mindannyian egy hatalmas esélyt kaptunk a változásra, és
úgy tűnik, nem tudtuk kellőképpen kihasználni.” (Nagy Miklós Kund: Fogy a
pátosz, gyűl az irónia, Népújság, Múzsa, 2018. december 8.) Idekívánkoznak még a
szerkesztő befejező mondatai: „Markó Béla
verseskötete a szembenézés könyve. Számvetés, személyes és közösségi leltár –
önfelmentés nélkül.” Miközben a Népújság Múzsa mellékletében megjelent versben
az immár szimbólikussá vált karácsonyi fél disznó az alábbi szövegösszefüggésben
jelenik meg: „aztán amikor hazaérkeztünk,/ felcipeltük a műanyag fürdőkádat/ negyedik
emeleti lakásunkba,/ majd rohantam vissza a főtérre,/ és oda is értem még
azelőtt, hogy/ belelőttek a tüntető tömegbe.” (Markó Béla: Milyen egy
forradalom? Bocsáss meg,
Ginsberg. Versek; Kalligram, Budapest, 2018. )
A fentieket összegezve számtalan kétely merül fel. Már egyáltalán nem
tudni, tipikus politikusi magatartás, hogy Markó Béla jelen volt-e
Marosvásárhely főterén a lövöldözésben (2018-as visszaemlékezés), vagy mégsem
(2020-as visszaemlékezés). Azt sem
tudni, hogy melyik a későbbi kötet címeként megjelölt „egy mondat a
szabadságról”? Amikor valóban tüntetni megy a költő (később az erdélyi
magyarság első számú politikusa), vagy amikor csak azt képzeli? Amikor „még oda is ér azelőtt, hogy belelőttek a tüntető tömegbe”, vagy
amikor „félórával azelőtt hazamegy, hogy belelőttek a tömegbe”? Amikor
„magára hagyta a családot a véres tálakkal”, vagy amikor meglátta „a csupa vér
asszony védtelenül fehérlett bőrét”? Amikor lelkiismeretfurdalása támadt, vagy
amikor nem támadt lelkiismeretfurdalása?
Markó Bélának lehet némi
lelkiismeretfurdalása, hiszen az erdélyi magyarság legújabb kori történelme két
legvéresebb forradalmi eseményének egyikén sem volt jelen, azaz úgy járt, mint
a mesebeli „volt is, nincs is”. December 21-én este kilenc órakor a fél disznó
feldolgozásán fáradozott (mások „csapot, papot otthagytak” az egész disznó kedvéért,
akit Nicolae Ceaușescunak
hívtak), míg a márciusi fejszés-baltás hodáki „városnézés” idején éppen
Budapest fényeiben gyönyörködhetett a román-magyar megbékélés jegyében. A
2020-as „forradalmi” kötet elemzéséből idézek: „Amikor ez a büntetési-számonkérési lehetőség csökken, ha ez a folyamat
jelentősen sérül, akkor lehet zsarnokságról beszélni. Ez ellen a nép
fellázadhat – ahogy ez történt Markó és sokunk meghatározó történelmi
élményekor, Ceaușescu bukásakor. Sok-sok versben felidéződnek azok a napok.
(...) Mindkét vers kérdése az, hol a határ egy szokványos tüntetés és egy
forradalom között, egy tüntető és egy forradalmár között.” A
kérdésfeltevésre maga Markó Béla adja meg a választ: „Akkor leszünk forradalmárok / amikor az utca túloldaláról / a
kiskatona ránk fogja a kalasnyikovot”. Nos, ez nála nem történt meg sem
1989 decemberében, sem 1990 márciusában. Az igazi forradalmár nem
magyarázkodik, hanem mindannyiszor kint van az utcán, és együtt „lélegzik” a
tüntetőkkel, ameddig a lelkiismerete megkívánja. Vagy addig, amíg nem válik
áldozattá, és nem találkozik azzal a bizonyos kalasnyikovval. Forradalmárnak
lenni alkati kérdés, sőt: a forradalmár-lelkület végigkísér az életünkön.
Bár Bedecs László bizonyára nem arra szánta kötetelemzése (kritikája)
utolsó mondatait, azok fontos következtetést hordozhatnak az erdélyi magyarság
tüntető, forradalmár, valamint nem tüntető, nem forradalmár rétegei számára
egyaránt: „másrészt elegánsabb lenne épp
neki (M.B.-nak, szerk. megj.) „a
„tettétek tönkre” helyett az önironikus „tettük tönkre” formulát használnia.
Helyesen írja, hogy ahogy nincs félzsarnokság, úgy nincs félszabadság sem,
csakhogy félfelelősség sincs – se neki, se nekünk, senkinek.” (Bedecs László: Ennyi
volt a forradalom, Markó Béla:
Egy mondat a szabadságról, megjelent a Bárka 2020/5-ös számában)
De van fél disznó és van féligazság – mondom én, és ki-ki eldöntheti,
hogy egyetért-e velem. No meg fél erkölcs, félig felhúzott harisnya és félig
kilátszó combok. Ki ne ismerné a „fél pohár víz” történetet, aminek a
megítélése eltérő az optimista, valamint a pesszimista embernél, hiszen előbbi
szerint a pohár félig tele van, míg utóbbinál félig már kiürült. Igen, alkati
kérdés, hogy optimisták vagy pesszimisták vagyunk, lehengerlően magabiztosak
vagy csendesen elmélkedők. A választópolgárnak a borúlátás is megengedett az
elmúlt évtizedek megvalósításainak az értékelése, valamint a jövőképünk
felvázolása közben. Az viszont tény: „a disznónak a másik fele ott maradt a
gazdánál”, a költői forradalmi féligazságot a valóban forradalmár tette egész
igazsággá.
Miközben elmélkedésem befejezem, a markói fél disznó képe, „politikája”,
lassacskán az erdélyi magyarság újkori történelmének (Markót idézve: A többi
történelem) egyik legfontosabb szimbólumává és metaforájává növekedett. Ez
a kettősség, a két különválasztott fél és annak összerakása végigkövethető az
elmúlt három évtized erdélyi magyar politizálásában. Néhány példa csupán: az
RMDSZ félig érdekvédelemként, félig pártként nyilvánul meg; előfordult, hogy
nem állt ki elvárható módon az autonómia mellett, aztán az is, hogy kiállt
mellette; félig kormányban volt, félig nem; félig tárgyalóasztalhoz ült a saját
belső ellenzékével, félig szóra sem méltatta. Ki-ki folytathatja a példákat a
saját belátása szerint. Eközben azonban az a legszomorúbb, hogy mind a létszám,
mind a választókedv szempontjából elveszítettük a fél erdélyi magyarságot.
Ezúttal én fogalmaznék úgy, miszerint „csak a fele maradt a gazdánál”.
Az elmúlt bő három évtized romániai történelmének súlyos metaforikus
önvallomása lehet a karácsonyi fél disznó szimbólikus képi megjelenenítése. A fél
disznó egyik felét feldolgozták, a másik azonban „a gazdánál maradt”. Ezek
alapján ki-ki úgy értelmezi a forradalmat és az azt követő időszakot, hogy
melyik fél disznónak „a feldolgozásán és megemésztésén” vett részt. Markó Béla úgy,
mint egy félig költőien megnyilvánuló politikus és félig politikusi véleményt
formáló költő. Erdélyben, Romániában a legtehetségesebb költő a politikusok
között, egyúttal a legismertebb politikus a költők családjában. A „két fél
emberből összeálló” költő-politikus fél disznója lírába csomagolva így hangzik:“tulajdonképpen
elfért benne a fél disznó,/ a másik fele a gazdánál maradt,/csak ennyit
vásároltunk meg belőle”(…) “hallgatott a kettévágott disznó,/csak egy fél
röfögést hoztunk magunkkal,”.
Ne
az enyém legyen az utolsó szó! Befejezésül Markó Béla – továbbgondolásra
érdemes – sorai álljanak előttünk, amelyek nem lehetnek közömbösek az erdélyi
magyarság múltja, jelene és jövője szempontjából: „Igaz, ezúttal nem a haza vagy az ország/ jövőjéről volt szó, hanem a
családéról./ Ám ki tudná ezeket a lelkiismereti kérdéseket/ mérlegre tenni, és
eldönteni, hogy melyik jövő pontosan mennyit ér?” (Markó Béla: Forradalmi erotika, Egy mondat a szabadságról (versek).
Kalligram, Budapest, 2020)
Írásomat Markó Béla saját
gondolataira, idézeteire építettem fel, de az utolsó szót az erdélyi magyar
polgár mondja ki, hiszen a „kettévágott disznó” fele az akkor még egészen költő
karácsonyi asztalára került, a másik fél disznó azonban „a gazdánál maradt”.
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *