www.sorsunk.net

Prof. Dr. Bokor Imre

1931 – 2023

Prof. Dr. Bokor Imre mérnök ezredes, a magyar hadtudomány doktora, egyetemi tanár, Magyar Justitia Bizottság elnöke – elhunyt Budapesten, 2023. január 1-én.


Számos nagy sikert aratott könyveivel, cikkeivel és felhívta a közvélemény figyelmét arra, amelyben leleplezte a Kádár korszak katonai vezetőinek viselt dolgait.

Így például a Kiskirályok mundérban 1989-ben megjelent könyvében, majd 1996-ban megjelent Vörös vírus című művé­ben is

A Vörös vírus című kötettel óhajtunk dióhéjban foglalkozni, mert egy keresztmetszetét adja Prof. Dr. Bokor Imre szemé­lyiségének. E könyv, mérnöki precizitással vizsgálja és újszerű módon elemzi az emberiséget sújtó csapásokat, eredetüket, hatásaikat, valamint veszélyességük fokát. Hiteles oldalak sokaságával szélesíti az olvasók látókörét és sajátos hangvétellel teszi olvasmányossá a nem mindig szívderítő – de tanulságos – események leírását. Kíméletlen őszinteséggel rántja le a leplet egykori bálványok gaztetteiről.

A Vörös vírus az emberiséget érintő – világméretű – jelenséggel foglalkozik, bemutatva annak terjedelmét, terjesztőit és azokat a hitchcocki fantáziában illő következményeit, amelyek eredményeként milliók és milliók pusztulnak el értelmetlenül csupán azért, mert egy adott ideológia megszállottjai eldöntötték a sorsukat. A tények feltárása, bemutatása valamint az áldozatokkal való együtt­érzésből kifolyólag a Vörös vírus nem lehet célja – az élővilág jövője érdekében – a tények elhallgatása, ködösítése vagy kozmetikázása. A Vörös vírus-ban érintett személyek többsége a vizsgált jelenségekben főszerepet játszott. A közölt adatok –döntő része – többszörösen ellenőrzött forrásokból származik.

A szerző ajánlja könyvét: „a mindig jobb sorsban remény­kedő, de gyakran megtévesztett embereknek, II. János Pál pápának, az ENSZ-nek és A. I. Szolzsenyicinnek, a földi pokolról hírt adott Nobel-díjas írónak”.

Ilyen volt mindenhol és mindenkor a szerző. Éppen ezért, 2006-től kezdődően, csak mint, a Magyar Justitia Bizott­ság elnöke volt hajlandó nyilatkozni és publikálni.

Elhunyt, 2023. január 1-én, Prof. Dr. Bokor Imre mérnök ezredes, hadtörténész, egyetemi tanár. Temetése 2023. február 8-án 1415-kor a Budapest-i Új Köztemető szóró parcellájában lesz.

Prof. Dr. Vincze János

Búcsú dr. Szatmári Máriától

Orvoskollégái, páciensei, szerettei és ismerősei fájó szívvel értesültek arról, hogy dr. Szatmári Mária elmegyógyász főorvos súlyos betegséget követően életének 61. évében eltávozott közülünk. Marosvásárhelyen született, tanulmányait itt végezte, és - édesapja nyomdokaiba lépve - 1986-ban szerezte meg általános orvosi diplomáját a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézetben. Szakmai pályája folyamatosan ívelt felfelé a pszichiáter szakorvosi és egyetemi adjunktusi tisztségek elnyerése által, a körülmények hatására mégis úgy döntött, hogy feladja egyetemi karrierjét. Tudását, jóságát, empátiakészségét azt követően a Mentis orvosi rendelőben kamatoztatta a betegei javára. A rendszerváltás utáni években létrehozott Szent Balázs Alapítvány alapító tagjaként a minőségi egészségügyi ellátás, az orvosok továbbképzése, a rászorulók megsegítése, az egészségmegőrzés tudatosítása, az emberi (és keresztény) orvos-beteg kapcsolat szolgálata kiemelt fontosságú lett számára. Szakmai hozzáállásán túl négy gyermek felnevelésével és emberi példamutatásával is bizonyította az egészségmegőrzésen túl az értékmegőrzés fontosságát. Emléke legyen áldott, részvétünk a gyászoló családnak!                                                                                Dr. Ábrám Zoltán

In memoriam Duray Miklós                                                KÖZLEMÉNY

Duray Miklós, a külhoni kisebbségi jogvédelem és a magyar nemzetpolitika nagy alakja

Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért, mert övék a mennyeknek országa” (Mt 5,10).

Az igazságért háborúságot szenvedők krisztusi sorsa jutott osztályrészül a minden élők útján eltávozó Duray Miklósnak. Elszenvedett megpróbáltatásainak fájdalmát azonban messze felülmúlja az igazságért vállalt „ama nemes harcának” boldogsága. Ajándékozzon neki örök üdvösséget az Úr a mennyek országában!

Hogyha valamely egzakt módszerrel mérni lehetne, hogy a hazától elszakított nemzetrészeink közül melyiknek jutott ki a legtöbb szenvedés, a hontalanság éveinek felvidéki népe méltán pályázhatna eme dicstelen babérra. A rendszerváltozás 1989-es esztendejében azonban nem az egymással versengő sorsos fájdalom, hanem a végre újból egymásra találó nemzeti közösségeink túláradó öröme és szeretete töltötte el lelkünket. Sorsukban osztozó testvéri érzésekkel ezt éltük át mindannyian: megérte hinnünk, cselekednünk; kiállásod és áldozatvállalásod nem volt hiábavaló, Miklós.

Abban a decemberben valóságos zarándokjárás indult Temesvárra, Erdély városaiba és falvaiba. A magyarországiak között ott voltak a sorban a délvidékiek, a felvidékiek, a kárpátaljaiak. Miként a valamikor bethlehemi pásztorok, azonképpen járultak a szabadító karácsony jászolbölcsőjéhez ajándékaikkal, hogy együtt dicsérjük az Urat. Az isteni kegyelem ajándékaképpen ilyetén módon testvériesült a Kárpát-medence egymástól hosszú ideig elidegenített magyarsága.

A román nacionálkommunista diktatúra sötét éveiben vakoskodva kémleltük a láthatárt: akad-e már közülünk valaki, aki megtöri a jeget és a csendet, és kimondja végre a nemet a határon túli magyarokat sújtó, puszta létünkben fenyegető, kegyetlen elnyomatásra? Ama kevesek között, akik erre vállalkoztak, Duray Miklós előttünk, az élen járt. Főbenjáró bűnéül rótták fel a magyar iskolák védelmében való felszólalását, hosszú évekre kiterjedő ellenzéki tevékenységét, mígnem az államrend felforgatásának vádjával, bírói ítélet nélkül börtönbe nem csukták. Jó volt tudni és látni, hogy a példájukkal elöl járó lengyel ellenállókhoz hasonlóan, íme, a Felvidéken is akadt egy magyar disszidens népének védelmében, a csehszlovákiai kommunista rezsimmel szembeszállva, aki a prágai tavaszból is kiveszi részét.

Temesváron, egyik évfordulói beszédében ezekkel a szavakkal idézte fel korabeli meggyőződését: „Olyan politikai rendszerben élünk, ami gyökeres változásra, vagy inkább bukásra ítéltetett. (…) A kommunizmust reformálni nem, csak megdönteni/elbuktatni lehet.” Ugyanez volt érvényes a kisebbségi elnyomás viszonyai tekintetében. Nem volt már hova hátrálni, elértük a falat, melyet immár csak áttörni lehetett. Duray Miklós ennek a felismerésnek a tudatában válhatott utóbb nem csupán a felvidéki, hanem az egész Kárpát-medencei magyar kisebbség- és önvédelemnek az elhivatott képviselőjévé, a magyar nemzetpolitikának és nemzetstratégiának az avatott szakemberévé és élharcosává, akinek ezért az egész nemzet, különösképpen pedig a külhoni nemzetrészek elismeréssel tartoznak.

A ’90-es évek elején Duray Miklós ebben a minőségében járt egy erdélyi előadókörúton, személyes meghívásomra. Hasonlóképpen, 2004. december 3-án, Ágoston András társaságában együtt hívtuk ki egy televíziós vitára az akkori magyar miniszterelnököt, a kettős állampolgárság ügyében kitűzött, szomorú emlékű népszavazás előmozdítása céljából. Duray Miklós a határok fölötti nemzetegyesítés és a magyar nemzeti önrendelkezés kiemelkedő harcosa volt, akit éppen ezért egész egyetemes magyarságunk a magáénak vall, és akinek emléke előtt együtt adózunk.

Egyik legutóbbi interjújában érzékletes képét rajzolta meg „a felvidéki magyar közélet szétverése” hosszan tartó folyamatának. Élete és küzdelme nem volt „dicsőségmenet”, hanem sokkal inkább az igazságért és a magyarságért folytatott konok, következetes küzdelem. Neve, példája és emlékezete legyen figyelmeztető jel és igazodási pont jövendőjét kereső felvidéki népe és külhoni testvérközösségei számára!

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kegyelettel hajt zászlót Duray Miklós emlékére és folytatja örökségét.

Nagyvárad, 2023. január 2.                                                                              Tőkés László,  az EMNT elnöke

In memoriam

Szabó M. Attila

2022. december 21-én, életének 84. évében Székelyudvarhelyen eltávozott közülünk Szabó M. Attila nyugalmazott tanár, szótárszerkesztő, helytörténész, művelődés–szervező, web-lapunk szerkesztőtársa.

Küzdelmes életének, szerteágazó munkásságának számbavétele külön tanulmányt igényelne, álljon itt csupán néhány mérföldkő.

Szilágysomlyón született 1938. november 15–én. Középiskoláit a zilahi Ady Endre Elméleti Líceumban végezte (1955), majd a BBTE Történelem–Filológia Fakultásán szerzett tanári oklevelet (1961). 1961–65 között a szilágysomlyói, utána három évig a szilágyperecseni általános iskolában, majd újra szülővárosában, a Mezőgazdasági Líceumban tanított 1969-ig; 1969–71 között az erzsébetvárosi Elméleti Líceumban volt tanár, aztán 1990-ig  a kiskapusi Elméleti, majd Vegyipari Líceumban, végül pedig nyugdíjba vonulásáig, 1999-ig a medgyesi Báthory István Általános Iskolában és a magyar tannyelvű líceumban.

Feleségével, Szabó Mayer Erzsébettel, a kiváló irodalmárral közösen vezették 1974–86 és 1990–94 között a medgyesi magyar szabadegyetemet. Az országos hírnévnek örvendő előadások meghívottjai elismert szakemberek, művészek, közírók voltak a magyar kisebbségi művelődés legkülönbözőbb területeiről.  Természetesen nem kerülhették el a titkosszolgálat kitüntetett figyelmét, legfőképpen az előadások utáni baráti összejövetelek miatt, a Szabó-Mayer házaspár otthonában. A házigazdák nyomorúságos anyagi körülményeik közepette látták vendégül a meghívottakat, a város értelmiségét. A beszervezési kísérlet sem maradhatott el, megfenyegetve őt: esetleg elütheti egy autó. A válasz: hát akkor elüt majd.

A rendszerváltás után, 1992. április 30 - 1996. január 31. között a Szeben megyei RMDSZ elnöke, 1998-ig a Szeben megyei EMKE szervezetet vezeti, elnöki minőségében indítványozta a medgyesi Magyar Ház (Millenium Ház) létesítését, jelentős szerepet vállalt az épület létrehozásában. 1994-től két éven át a Medgyesen és Segesváron időszakosan megjelenő Nagy-Küküllő c. lap szerkesztője volt.

Ismeretterjesztő cikkekkel a Korunk, Nagy-Küküllő, Nagyszeben és Vidéke, valamint az Európai Idő hasábjain jelentkezett. Számos szabadegyetemi vetített képes előadást tartott Medgyesen, Nagyszebenben, Dicsőszentmártonban, Segesváron, Brassóban, Székelyudvarhelyen. Cikkeket, tanulmányokat fordított magyarra német és román nyelvről.

A tanítás mellett feleségével sokat tettek az anyanyelvű oktatás fennmaradásáért Szeben megyében.  A kiskapusi magyar tannyelvű osztályok kötelező létszámát más települések diákjainak fogadásával biztosították. 1990 után Medgyesen folytatták a magyar oktatás szervezését, a diákok példás tanítását, segítette őket pályaválasztásukban közösségünk javára.   

Gazdag írói, szerkesztői munkásságában kiemelkedő jelentőségű a kétkötetes, 1400 oldalas mű, az Erdély, Bánság és Partium történeti és közigazgatási helységnévszótára. Ez a munka napjainkig a legrészletesebb erdélyi történeti helységnévtár, törzsanyagát 5818 település (város, falu, tanya, telep, városnegyed, falurész) névanyaga adja, az első írásos említéstől napjainkig. A magyar, román és német nevek mellett a szerb, horvát, ukrán–ruszin, szlovák, cseh, bolgár közösségek helységneveit is tartalmazza. 14 éven át dolgozott rajta feleségével együtt, egy fillérnyi ellenszolgáltatás nélkül.

Másik kiemelkedő kötetük az erdélyi helységnévszótár, ami nélkülözhetetlen kézikönyv Erdély soknemzetiségű lakosai számára

           Helytörténészként kutatta és tanulmányaiban bemutatta az erdélyi szászok történelmét, hagyományait, magyar és román nyelven.

Elkészítette Medgyes történeti kronológiáját, ismertette Szeben megye műemlékeit és jeles helyeit.

Feldolgozta szülővárosa, Szilágysomlyó történelmét, és külön tanulmányban mutatta be a város gimnáziumának múltját. A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon III. kötetének munkatársa volt.

2011. szepteber 24-én a Szilágysomlyón rendezett XIX. Báthory Napok alkalmával Szabó M. Attila átvette munkássága elismeréseként a „Szilágysági Magyarok” díszoklevelet. 2013. október 3-án megkapta Szilágy megye Tanácsa és a Megyei Könyvtár díszoklevelét: Diploma de Onoare. Oamenii de seamă ai Sălajului címmel. 2013. november 23-án Marosvásárhelyen az RMDSZ Ezüstfenyő díját és oklevelét vette át. 2019. január 19-én Budapesten a Magyar Kultúra Lovagja címet vehette át.

         A kegyetlen sors úgy hozta, hegy el kellett temetniük szeretett fiúkat, majd feleségétől, a drága Bettytől kellett elbúcsúznia. Vigaszt jelentett, hogy további éveire új hitvest, támaszt talált egy székelyudvarhelyi kedves asszony, Zsidó Anna személyében.

Szabó M. Attila a romániai magyar értelmiség elkötelezett, kiemelkedő képviselője, sokat tett múltunk megismertetéséért, közösségünk művelődési  életéért.

Zsuzsa nejemmel együtt egyik leghűségesebb, legkedvesebb barátunkat veszítettük el. Életünk nagy ajándéka volt ismerni, szeretni őt. Viszontlátásra az öröklétben, drága Tilinkó barátunk.

                                                                                                                                 Dr. Kövesdy Pál

Drága barátunk, Attila! Szorgalmas és gazdag földi munkásságod befejeztetett. Magához szólított az Úr, és más feladatokat bíz rád. Te, mint lelkiismeretes ember, azonnal indultál, de remélem egyszer még találkozunk, és elmeséled majd mosolyogva, jókedvvel, hogyan is állsz a munkával. Addig ne feledj minket se, és kísérjen szülőfölded el nem múló szeretete, a székely fenyvesek titkos suttogása, illata, örök szépsége és ereje. Drága Attila, az Úr legyen veled, a csillagok vezessenek utadon! Isten veled!

                                                                                                                                       Keszeg Tibor

Dr. Ábrám Zoltán

Búcsú Péterffy Árpád professzortól

Péterffy Árpád 1938. február 17-én született Kolozsváron, majd 1945-ben, az egyetemalapításkor a család átköltözött Marosvásárhelyre. Tanulmányait itt végezte, és - édesapja nyomdokaiba lépve - 1960-ban szerezte meg általános orvosi diplomáját a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézetben. Ezt követően három éven keresztül Kapnikbányán volt körorvos és bányaorvos, majd 1968-ban tett szakvizsgát mellkassebészetből. Ennek az évnek a végén, harminc évesen elhagyta Erdélyt, és Svédországban telepedett le, ahol 1971-ben kapott svéd orvosi diplomát.

Három és fél évtizeden át élt Svédországban. Éveken át Stockholmban a Karolinska Intézet Szív- és Mellkassebészeti Klinikáján dolgozott, a világhírű Viking O. Björk svéd szív- és mellkassebész professzor tanítványaként, majd munkatársaként. 1983-ban az akkori Debreceni Orvostudományi Egyetem II. sz. Sebészeti Klinikájának igazgatója lett. „Kétlaki” élet következett Stockholm és Debrecen között, fáradhatatlan tenniakarással, miközben Magyarország egyik legkorszerűbb szívsebészeti központját sikerült létrehoznia Debrecenben. Péterffy Árpád nevéhez kötődik a modern szívsebészet bevezetése és európia színvonalra emelése a Debreceni Egyetemen. A legendás professzor életéből 45 évet a szívsebészetnek szentelt, és ezalatt több mint tízezer nyitott szívműtétet végzett. Számos általános, mellkas- és szívsebészeti társaság tagja, mintegy kétszáz közlemény szerzője, konferenciák aktív résztvevője. Munkáját, a klinikai orvostudomány területén elért kimagasló eredményeit, kiváló gyógyító, oktató, tudományos tevékenységét több mint húsz különböző díjjal ismerték el, többek között tulajdonosa a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének.

2005-ben megkapta a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Doctor Honoris Causa címét. Úgy tűnt, hogy a díszdoktori elismerés annak a nemzetközi tudósnak szól, aki hűséges az őt a szakmai kihívások talaján versenyképessé tevő, sikereire elégtétellel tekintő alma materhez. Aki “új idők új dalaival” szembesülve Debrecenből immár nem Stockholmra, hanem Marosvásárhelyre tekint egyre gyakrabban. Aztán a mítosz megrendült, és a legendás orvosprofesszor 2013-ban visszaadta az elismerést. Tiltakozásul a MOGYE-n a magyar nyelvű oktatást hátrányosan megkülönböztető diszkriminatív politikára. Miközben akarva-akaratlanul is saját életpályáját hozta fel bizonyítékul arra nézve, hogy a kizárólag magyar nyelven végzett tanulmányokkal idegen nyelvi környezetben is helyt lehet állni, a beteggel annak anyanyelvén lehet beszélni.

Dr. Péterffy Árpád professzor a járvány előtti években sokat hallatott magáról kedves városában, Marosvásárhelyen. Szerepelt az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztálya tudományos ülésszakán, könyvet írt a kolozsvári sebészet történetéről. Tőle származik az ötlet a marosvásárhelyi református temető orvos-sírjait bemutató könyv létrehozásáról, amelyben a történelmi áttekintőt írta az erdélyi orvosképzésről. 2019 májusában a marosvásárhelyi orvosképzés történetével foglalkozó, testvérei segítségével létrejött és szüleiknek emléket állító könyvnek (Az erdélyi magyar orvosképzés és sebészet története dióhéjban) a bemutatójára kerülhetett sor városunkban.

Nemzetközileg elismert szakember, betegeinek a reménytelenségben is gyógyulást hozó orvos, igazat szóló becsületes magyar ember, keresztyén lelkületű felebarát volt Péterffy Árpád, a szívsebészet legendás professzora, a marosvásárhelyi orvosegyetem örökös díszdoktora. Emléke megmarad bennünk, és arra kötelez, hogy az egyenes utat járjuk ebben az értékvesztett világban! Köszönjük!

* * * * * * * * *

Pintye Tamás

Búcsú egy zilahi földimtől

In memoriam Csata István

Jeges szél fújt a domboldali temetőben Komlón. Megtört szívvel, szomorúan kísértük utolsó útjára a karácsonykor elhunyt kedves barátunkat, Istvánt. Bár először jártam itt, olyan a táj, a környék, mintha a zilahi temetőből néznék ki a távoli hegyekre. Rám törtek az emlékfoszlányok, melyeket gyerekkorunkba éltünk meg szülővárosunkban, Zilahon. Legutolsó találkozásunkkor, július végén, amikor vendége voltam, sokat beszélgettünk a régi, nehéz, de szép időkről.

Mivel Ő nagyobb gyerekek csoportjába tartozott akkor, az 1957-60-as években, több mindenre emlékezett, mint én. Hálásan gondolok vissza, hogy értékes emlékeinket felidézte. A zilahi főterén és környékén gyermekeskedtünk, néha még a mi „grundunkba”, a református templomkertbe is meghívtuk őt és barátait, hálából, amiért ők, a nagyobbak, megvédtek bennünket a betelepült román gyerekek zaklatásaitól. Most, ahogy a gyászmenet lassan halad előre, a Nap fényeket villant be a gyorsan szaladó felhők közül, s így villannak be emlékeim is: a zilahi szánkózások a Fazekas és a Temető utcákon, kirándulások a Meszes hegyen, gombaszedés, csatangolás az épülő ipari negyedben.

A sors forgandó kereke más irányokba terelt bennünket, rengeteget dolgoztunk, családjainkat felneveltük, gyermekeinket talpra állítottuk, új életet kellett kialakítanunk, helyt álltunk, s végül, sok év után, újra találkoztunk. Én Győrben vezettem az erdélyi kört, István pedig Komlón. Tavaly még nagy terveink voltak, hogy köreinket meghívjuk egymáshoz, közös programokat szervezünk. De ezt a nagyszerű, őszinte, becsületes embert magához szólította az Úr.

Néhány fontosabb adat róla: született 1945. április 1-én, Zilahon, a Csata család harmadik gyermekeként. Iskoláit és képesítéseit szülővárosában végezte. Korán dolgozni kezdett, majd szakmai mesteroklevelet szerzett. Katonaévei idején megismerte feleségét, Máriát, akivel később össze is házasodott, és 2 gyermekük született, Babi és Erika. 

A zilahi évek alatt üzemrészleg-vezetőként tevékenykedett a bútorgyárban, ahol sokan szerették szakmai hozzáértése, jó humora miatt.

Az 1992-es év jelentős változást hozott a család és István életében, a zilahi életviteli nehézségek miatt. Új hazába költöztek, Magyarországra, Komlóra, a jobb és boldogabb élet reményében. A kezdeti megpróbáltatások és nehézségek ellenére sikerült megalapozni az új életet, és nyugdíjas koráig Pécsen, majd Komlón dolgozott.

A boldog nyugdíjas éveket szeretett felesége váratlan halála árnyékolta be. E sorscsapás és az egészségi problémák ellenére mégis talpra állt. Vigaszt a Komlói Erdélyi Körbe való belépése hozott számára. Szerette az összejöveteleket, a közös utazásokat, az új barátságokat, majd a kör elnökének való kinevezése újból értelmet adott a hétköznapjainak.

Az életet szerető, jó humorral megáldott, vidám ember volt Csata István, aki mindig megtalálta mindennek a pozitív és a vidám oldalát is. Hirtelen, váratlan halála mindnyájunkat megrendített. Isten nyugosztaljon, drága István.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

BLU201205-7807-1810