www.sorsunk.net

  DR. ÁBRÁM ZOLTÁN

Kétszáz éve hunyt el Gecse Dániel (1768-1824)

         Kétszáz évvel ezelőtt hunyt el Gecse Dániel, Marosvásárhely humánus orvosa, egy „emberbaráti intézet” létrehozója, a halála után róla elnevezett alapítvány és a szellemiségét ápoló Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégium névadója. A szakkollégiumot az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa alapította 2015-ben, azzal a céllal, hogy igényes otthona legyen a Marosvásárhelyen tanuló orvostanhallgatóknak és asszisztensképzős diákoknak. A szakkollégium a lakhatáson túl lehetőséget nyújt arra, hogy a bentlakó diákok mind szakmailag, mind pedig hitben, lelkileg gyarapodjanak.

         Miután elvégezte a marosvásárhelyi Református Kollégiumot, az ifjú Gecse Dániel támogatást kapott a főegyházi tanácstól, aminek köszönhetően a pesti egyetemre ment, ahol 1798-ban doktori diplomát szerzett. 1799-ben rövid időre hazatért Marosvásárhelyre, gyakorló orvos volt, majd nemsokára Bécsbe utazott, ahol orvosi felkészülését gyarapította, tökéletesítette. Később Olaszországban szolgált, majd újra visszatért szülőföldjére, és Marosvásárhelyen telepedett le, járványorvosi minőségben dolgozott. Munkaköre gyakori, többnyire hosszabb idejű távolmaradással járt. Hosszas és fárasztó peregrináció után, 1815-ben végleg Marosvásárhelyen maradt, édesanyjához költözött. 1817-ben városi főorvosnak és kórházi orvosnak választották meg, és ezeket a munkaköröket haláláig betöltötte. Az 1811-ben létesült Szentgyörgy utcai közkórház főorvosa lett, ahol orvosi teendőit "pontossággal, hívséggel, emberi szeretettel végezte". A város egyik legkedveltebb orvosa volt, mivel sok szegényt ingyen gyógyított, gyógyszerrel látta el a rászorulókat. Fő célja volt a város szakszerű egészségügyi ellátása, az orvoshiány felszámolása, a bábák szakképzésének a javítása, a kívánatos higiéniai viszonyok biztosítása.

         Gazdag és felelős szakmai életpályája mellett Gecse Dániel nevéhez leginkább az általa létrehozott „emberbaráti intézet” kötődik. Az alapítvány létrehozásának gondolata akkor született meg, amikor 1818. június 28-án részt vett a marosvásárhelyi Református Főiskola állandó megtelepedésének száz éves ünnepélyén. 1820-ban 2000 forintos kezdőtőkével alapítványt hozott létre, azzal a kikötéssel, hogy kamatai száz évig tőkésíttessenek, s azok a kitűzött jótékony célra legyenek felhasználhatók. Száz éven keresztül az alapítvány sok segítséget nyújtott a rászorulóknak, ám az első világháború utáni pénzbeváltás miatt az alaptőke elértéktelenedett, s 1934-ben az intézetet felszámolták.

         Gecse Dániel Institutum philanthropicum („emberbaráti intézet”) névvel illette alapítványát, amelynek az alapszabályzatát részletesen leírta, 62 paragrafusban foglalta össze. Meghagyta, hogy az összeg egyik felével a református kollégium tetszése szerint rendelkezhet majd, a másik rész felhasználásáról pedig „a főconsistorium a maga bölcs és jó elnézése szerint mindenkor szabadon határozzon”. A kamatok felhasználhatóságát nem részletezi az alapszabályzat, csak arra utal, hogy „használják mindenkor bölcsen a közboldogulásra”. Felhívja viszont a majdani elöljárók figyelmét a „kollégium fizikai és morális állapotjának előmozdítására”.

         Életét és munkásságát legteljesebben egy nyolcvan oldalas kiadvány ismerteti, melynek címe: Néhai orvos Gecse Dániel életrajza, emberszereteti intézete és annak rövid felvilágosítása, kiadta az Intézeti Bizottság Marosvásárhelyen 1840-ben, nyomtattatott a kollégium betűivel. Névtelenül kiadta Antal János erdélyi református püspök, aki a kollégium tanáraként közreműködött a Gecse Dániel-féle „emberszereteti intézet” megalapításában. A püspök így vallott Marosvásárhely humánus orvosáról: „Mindenkor támaszt az emberiség jóltevő atyja hazánkban és nemzetünkben olyan nemes lelkű férfiakat, kik a haza oltárára feltett áldozatot híven megőrzik.”

         Gecse Dániel egyike azon marosvásárhelyi orvosoknak, akik a helyi vonatkozáson túl elismert orvostudósok voltak, és maradandót alkottak az orvostudomány, valamint a jótékonyság területén. „Szépen nyilatkozik meg benne a vallási türelmesség és a magyar nemzeti érzés, mely az egész lényét átható általános emberszereteten is minduntalan átcsillog. Kívánatos volna, hogy példája ne csak elismerést és dicséretet váltson ki a lelkekben, hanem tehetősebb s milliókat szerzett orvosoknál és más polgároknál követésre is találjon” – írták róla utódai.

         Gecse Dániel példamutatása a mi számunkra is kihívás. Hivatástudat, emberszeretet, közösségi felelősségérzet, áldozatkészség, ... a közösség szolgálatának mindenkori prioritása az egyéni érdekkel szemben – mind-mind ráillő jellemzők. Jó lenne, ha a jelenben még többen lennének azok, akik nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyítanák, hogy az ő követői. Hogy a ravatalnál búcsúbeszédet mondó Teleki József szavai beteljesülhessenek: „Adjon az Isten minden mivelt népnek minél több Gecse Dánielt!”

A legendás orvos, Mátyás Mátyás

Szilveszter napján, 1956. december 31-én 68 éves korában Marosvásárhelyen elhunyt a város legendás orvosa, Mátyás Mátyás. Borszéken született, Ditróban, Budapesten, Brassóban járt iskolába, Kolozsváron szerzett orvosi diplomát a Ferenc József Tudományegyetemen. Szakmai pályafutása a kolozsvári egyetem bőrgyógyászati és nőgyógyászati klinikáján kezdődött, a sebészeten folytatódott, ám az impériumváltás miatt megszűnt magyar nyelvű orvosképzés miatt az egyetemi pályafutás folytatásának a lehetősége befejeződött számára, és ezért magánszanatóriumot alapított. A százhúsz ágyas Park Szanatórium az 1948-as államosításig működött, amelynek egyedüli állandó orvosaként úttörő módon rádiumterápiát alkalmazott, és a kornak megfelelő legújabb műtéti technikákat ültette gyakorlatba.

A Bolyai Tudományegyetem 1945-ös megalakítását követően nőgyógyászati előadásokat tartott, majd a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet 1948-as megalapítását követően az önálló marosvásárhelyi orvosképzést támogatta, a sebészeti tanszéket vezette. Tudományos érdeklődése elsősorban a hasi sebészetre, a műtét utáni trombózisok és embóliák megoldására, a gyomorműtétek utókezelésére, a terhesség során fellépő daganatokra terjedt ki. Az Orvostudományi Társaság marosvásárhelyi fiókjának rendszeres előadója volt, az orvosi ismeretek népszerűsítésére színművet is írt (Kórházi életkép, Marosvásárhely, 1949). Szakkönyvei: Sebészet (1950), Az általános sebészet alapvonalai (1950), Általános sebészeti pathologia és sebészeti propedeutika (1953), Részletes sebészet: a szívburok, a szív és a nagy erek sebészete (1954), A hasüreg sebészete (1956). Két fejezetet írt román nyelven a bukaresti Orvosi Kiadónál 1955-ben megjelentetett sebészeti szakkönyvbe a hasnyálmirigy és a lép sebészi megbetegedéseiről. Külföldi szaklapokban főleg német nyelven közölt cikkeket.

Mátyás Mátyás életét az orvostudománynak szentelte, munkabírása kivételesnek bizonyult. Összesen mintegy 65 000 műtétet végzett, ami átlagosan napi 4-5 beavatkozást jelentett. Ez a hatalmas munka olyan tapasztalattal vértezte fel, hogy a legkiválóbb diagnoszták között tartották számon. Gyakran már ránézéssel és tapintással felállította a helyes kórismét, különösebb laboratóriumi és műszeres vizsgálat nélkül. Marosvásárhely legendás orvosa volt, akire ma is nagy tisztelettel emlékezik vissza az orvostársadalom. Egyúttal a kultúra nagy támogatójaként és szerelmeseként tartották számon. Nemcsak azért, mert három gyermekének életet adó felesége operaénekesnő volt, hanem kiemelkedő irodalmi érdeklődése miatt is.

Mátyás Mátyás szerénységéről történetek jártak szájról szájra. Mivel általában délután is bent volt a klinikán, történt egyszer, hogy egy frissen beutalt beteg a kórház folyosóján a moltonkabátban tartózkodó férfihez fordult, és arra a szívességre kérte, hogy hozzon neki egy doboz cigarettát. Amikor megérkezett a cigispakk, a visszajáró aprópénzt a beteg odaadta a szívességért. Másnap reggel a betegünk annál nagyobb csodálkozással és fagyos rémülettel látta, hogy a fehér ruhás vizitáló orvoscsoport élén éppen az ő „cigisfutára” lép be a kórterembe, és mindenki kiemelt tisztelettel övezi. Amikor eljutottak hozzá, sűrűn kérte a bocsánatot, és egyúttal az aprót is, hogy ne sértse meg a professzort. Erre Mátyás Mátyás azt válaszolta: “nem adom, azért én megdolgoztam”. Mátyás professzor megtörte a jeget.

DR.  ÁBRÁM  ZOLTÁN           

U.i.: Szilveszterkor kiemelt szeretettel köszöntöm Mesteremet, a sokak által tisztelt dr. Vizi E. Szilveszter professzort, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnökét, az erdélyi tudományosság mecénását, és születésnapja alkalmából évekkel ezelőtt róla írt könyvem címét idézhetem: Csodálatos tanúságtétel: Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből.

In memoriam  Pásztor István

1956 – 2023

Elhunyt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke

Meghalt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke – közölte az elhunyt fia, Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője hétfőn.

A 67 éves politikus rövid, súlyos betegség után hunyt el

Pásztor István több mint 16 éven át, 2007-től mostanáig vezette a legnagyobb délvidéki magyar pártot. Legutóbb idén májusban választották meg ismét pártelnöknek. Szabadkai városi képviselő, belgrádi parlamenti képviselő, valamint a vajdasági tartományi képviselőház elnöke is volt.

Tavalyelőtt a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal tüntették ki, egy évvel később pedig a szerb köztársasági elnök a Gyertyaszentelő-napi érdemrend első fokozatát adományozta a VMSZ elnökének.

Pásztor István 1956-ban született Törökkanizsán. Az általános iskolát és a gimnáziumot Szabadkán végezte, majd 1980-ban szerzett egyetemi oklevelet az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán. A VMSZ-nek 1994 óta volt a tagja.

Pásztor István temetésének időpontjáról családja később tájékoztatja a közvéleményt. (hirado.hu)

Orbán Viktor:

Elhunyt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke

„Elment a harcosok útján” – Orbán Viktor búcsút vett Pásztor Istvántól

„Elment a harcosok útján. Isten nyugosztalja Pásztor Istvánt.” – így búcsúzott a Vajdasági Magyar Szövetség hétfőn elhunyt elnökétől a miniszterelnök a hivatalos közösségi oldalán.

Pásztor István több mint 16 éven át, 2007-től mostanáig vezette a legnagyobb délvidéki magyar pártot. (hirado.hu)

Ágoston András:

Meghalt Pásztor István

Soha nem könnyű elfogadni, ha olyan ember távozik közülünk, aki fontos volt nekünk, az egész magyar közösségnek.

Pásztor István abban az időben került a Vajdasági Magyar Szövetség élére, amikor Magyarország kormánya látva, hogy az autonómia ügye sehol a Kárpát-medencében nem jut egyről kettőre, maga vette kezébe az irányítást.

Nem véletlen, hogy a magyar-szerb szomszédsági kapcsolatok közös érdekre alapuló enyhülésének folyamatában Pásztor István a kisebbségi pártvezető szerepén túl, alkotó elemévé vált a két ország közötti kapcsolatrendszernek. Bizalomerősítő tevékenysége segítette az érdekelt felek közötti megértés gyors ütemű erősödését.

Ha egyszer valaki hozzáfog a határon túli magyar közösségek legújabb történetének a kutatásához, a Vajdaság esetében két tényt nem hagyhat figyelmen kívül.

A történelmi VMDK odaállította a magyarokat a politikai színpadra és elsőnek fogalmazta meg a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli közjogi integrációjának szükségességét. Az eredmény: megszületett a magyar autonómiamodell, s élhetünk a kettős állampolgárság lehetőségével is. 

Pásztor István elévülhetetlen érdeme, hogy tudott alapozni a korábbi eredményekre, s a változó körülményekkel összhangban részt vállalt Magyarország és Szerbia jószomszédi, baráti kapcsolatainak fejlesztésében.

Emlékét megőrizzük.

A vajdasági magyarság legnagyobb alakja távozott

A vajdasági magyarság legnagyobb alakja távozott Pásztor István személyében – fogalmazott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának közös közleményében.

Ölvedi László: Halottak napján


Verőfényes, halk őszi napon
Mécsek gyúlnak itt is, amott is.
Kivirágzik sok árva halom,
Hófehér rózsák hullnak hangtalan
A szürke rögre.
Halottak napja van.

A szél zizeg, suhan zörögve,
Mint túlvilági titkos üzenet.
Hát igy lesz már bús mindörökre?
Felnézek: a nap könnyek közt nevet,
Csak a fejfák súgják a nemet.
Zokogásba fullad a szavam,
Halottak napja van.

Mit gyászolunk? hitet, szerelmet,
Egy álomnál tündéribb valót.
El nem csókolt csókot, százat, ezret,
Bűnöst, hűtlent és vérforralót.
Még ajkamon kisért illata
S nem sodorja onnét el, csak a
Vén halál maga.
Ő cirógatja ma barna hajam.
Halottak napja van.

A kóbor bánat bolyongó lelke,
Haldokló napfény hervatag őszön
– Könnyes kedvesem, jó ismerősőm –
Megsimogat lágyan, remegve.
És szivemben ragyog a mécses:
Álomrőzse, kéklő mese füst,
Itt is, ott is, kósza, dér-ezüst,
Melytől holnap tán sirom ékes.
Térdre hullok lassan, szótalan,
Halottak napja van.


Aranyosi Ervin: A Halottak napjának értelmét keresve…

Mint ruhásszekrényben a levetett ruhák,
amit a lélek lassacskán kinőtt.
Felettük kőből, a levetett cipők.
Köröttük ősztől tépett lombú fák.

Pár kőbevésett, tárgyszerű adat,
hogy ettől-eddig hordta valaki,
kőfaragó kérésre rótta ki.
Neki szokványos, könnyű feladat.

Átkelt a lélek, letette terheit,
amit tovább, élők cipelnek majd.
Kiket még itt, az elvárásuk hajt.
A lélek lenne eltemetve itt?

Lomtár, adattár? S te őt keresed?
Azt, kit szerettél egy életen át?
Ki hagyott csodás emlékeket rád?
A ridegségben a lelkét nem leled!

Hát jó hírem van, mostantól szabad!
Elvégezte életfeladatát,
s nem nélküle változik a világ,
s lehet már kapott új testet, másikat.

Mert harmadnapon mind feltámadunk,
s a mennybe lépve, új létet tervezünk,
új ruhát hordva, ismét élők leszünk,
s keressük magunkra mért feladatunk.

Ruhásszekrények hát a temetők,
mely életekről bár tanúskodik,
de akik hordták, nem nyugosznak itt,
az igaz lelkek ott nem lelhetők.

Hiszen a lélek folyton vándorol,
s csak földi lépték neki az idő.
Csak ugródeszka születés – temető.
Amíg itt élsz, lelked térben honol.

Hát ünnepelj, halottak napja van!
Szeretted végre ledobta kínjait,
lehet azóta egy új testben lakik.
Vagy szomorkodj, siratva, hasztalan!

Halottak napján a lélek ünnepel!
A többi lelket, kikkel egyek vagyunk!
Mért rettegünk? Úgyis feltámadunk!
Lehull szemünkről a homályos lepel.

 2006. szeptember 30-án halt meg Sütő András. Utolsó írott üzenete:


„Ha igyekezetemnek és álmatlan éjszakáim írott gyötrelmeinek csak oly zsenge nyoma, emléke marad bár, mint friss havon a fölszálló madáré: ez talán mentség arra, hogy kis ideig én is itt voltam, itt éltem e földön veletek, sorstársaimmal együtt egy térkép mögé kényszerült Nagyfejedelemségben, amelyet oly sokszor jártunk be közösen az emberi igazság, méltányosság, a félelem és megaláztatás nélküli élet vágyának, az emlékezés örök jogának álomfogatán.”

(Forrás: ifj. Sütő András dr.)

Életének 88. esztendejében, New York állambeli otthonában elhunyt Botos László, a Magyarok Világszövetsége Elnökségének tagja, az MVSZ Kárpát-medencén Kívüli Térségének korábbi alelnöke, az MVSZ USA Országos Tanácsának elnöke.

Botos László Simontornyán született. Felmenői között egyaránt ott találunk egy Tolna megyébe költöztetett bukovinai székely őst, miként a híres betyár Patkó Bandit is. Egy fiatalon ért súlyos sérülése megakadályozta a továbbtanulásban. Testi sérüléséből a sportra összpontosító hatalmas erőfeszítéssel állította talpra önmagát. A kommunizmus elől Amerikába disszidáló fiatalember amerikai kenu-válogatottságig küzdötte fel magát, és hajszálon múlott a montreáli olimpián való részvétele.

Közben ugyanolyan elszántsággal vetette bele magát a „szabad világban” akkor még megtalálható magyar őstörténeti források kutatásába. Ugyanolyan elmélyülten kereste a Trianonhoz vezető út igazi okait is. Szerzett ismereteit egy hatszáz oldalas, angol nyelvű könyvben – Road to the Dictated Peace – foglalta össze. Ez az ismeretanyag, hazafias elkötelezettsége és hallatlan munkabírása tette Őt alkalmassá arra, hogy 2008-ban, amikor a Magyarok Világkongresszusa első ízben készült Trianon felülvizsgálatának szentelt konferenciát tartani, és az összes ismert magyarországi szakember politikai okok miatti meghátrált, két hónap alatt meg tudja szervezni azt az értekezletet, amely az egy évvel később elfogadott Igazságot  Európának! című MVSZ-dokumentummal létrehozta a második világháború utáni első legitim magyar petíciót, amely Trianon fölülvizsgálatát kezdeményezi, és amely ott van az Európai Parlament elnökének, az Európa Tanács főtitkárának és Franciaország államelnökének asztalán.

Ugyanő kezdeményezte a Magyarok Világszövetsége Elnökségének A közbéke érdekében című határozatát, amely a Kárpát-medencei és európai népek megbékélését szolgálja, és amely rámutat arra, hogy két válogatott cseh értelmiségi – Frantisek Palacky és Rudolf Kucera – miként magasztalta fel, és ajánlotta Európa népeinek figyelmébe az egyedülálló és általuk legtökéletesebb alkotmányúnak minősített Szent Korona Országát.

Szenvedélyesen kereste az utat a magyar ifjúság irányába. Évtizedes munkával összeállított egy kétkötetes Olvasókönyvet nemzetünk ifjainak elmélyült magyarságismeretekkel hazafias szellemben való nevelésére, amelyet a Magyarok Világszövetsége adott ki. Ugyancsak Ő kezdeményezte a jelenleg a 37. számánál tartó Magyarságtudományi Füzetek kiadását, mely sorozatot az MVSZ napjainkban is folytat, és amelynek holtáig szerkesztőbizottsági tagja volt.

Feleségével, az Amerikában magyarul tökéletesen megtanuló velszi Margaret-tel létrehozták az amerikai székhelyű, ma is működő Magyarságtudományi Intézetet, amelynek honlapján (www.magtudin.org) nehezen, vagy alig elérhető könyvek százait tették közkinccsé.

Élete legnagyobb alkotása a nyolcszáz oldalas Magyarságtudományi tanulmányok, amely a magyarság eltitkolt múltjából 36 tanulmánnyal ötezer éves távlatot nyit meg. Ez a 2008-ban először megjelent, és azóta sokadik kiadásánál tartó könyv hozta meg az áttörést Magyarországon a magyar ősiséget kutatók számára, és tette a finnugor származáselméletet végképp tarthatatlanná, aminek leáldozása folyamatban van. Ugyanezt a könyvet az angol és francia irodalomtanár Botos Margaret hazafias felajánlásból lefordította a legmagasabb irodalmi szintű angol nyelvre, Selected Studies in Hungarian History címmel. Ezért a művükért Nagy Lajos király Aranygyűrűvel tüntette ki Őket a Miskolci Bölcsész Magánegyetem.

A Magyarok Világszövetsége odaítélte számukra az élő embernek odaítélhető legmagasabb kitüntetését, a Magyar Nemzetért Ezüstérmet, amellyel együtt az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban egy nevüket viselő emlékfát is avattak.

Botos László távozása pótolhatatlan űrt teremt nem csak Csalája, nem csak a Magyarok Világszövetsége, hanem az egész nemzet életében is. Tartópillér volt Ő a nemzet életében: a magyar nemzet élő lelkiismerete. Szenvedélyesen, teljes hittel és fáradhatatlanul szolgálta nemzetünket.

Elvesztése nagy fájdalom. Halálának napja gyásznap a magyar nemzet életében. A Magyarok Világszövetsége Botos Lászlót saját halottjának tekinti. A Turul Házra kitűzték a gyászlobogót.

Nyugodjék békében! Az örök Világosság fényeskedjék Neki!

Patrubány Miklós István Ádám, a Magyarok Világszövetségének elnöke

MVSZ Sajtószolgálat 11311/230731

Szász I. Tas

                                      In memoriam…

                    DR. BECZÁSY GYÖRGY BARÁTAI LEHETTÜNK                          

Kedves emlékező Gyülekezet!

          Dr. Beczásy Györgyre emlékezni gyűltünk össze, de akik itt vagyunk, úgy érzem, inkább Gyurikánkra emlékeznénk, arra az egyszeri és megismételhetetlen személyiségű rokonra, barátra, kollégára, aki olyan sokszor színesítette meg nehéz korban telt éveink szürkébe kényszerített hétköznapjait, hogy azokra idő múltával, s a szerencsésebbek megvénülvén, még ma is – ünnepnapjainkon összegyűlve – boldog derűvel gondolunk vissza.

        Gyurit csak élve lehet elképzelni, Gyuri az élni akarás megtestesülése volt. És minden körülményeskedést mellőzve élte is napjait. Vagy ilyen volt, vagy nagyon jól leplezett valamit, ami szinte lehetetlennek tűnik.

     Hogy az alaptermészeteket és talentumokat osztogató Teremtő milyen pillanatában állította össze Gyurika eme legbelső rakományát, azt csak Ő maga tudhatja. De az, aki e rendkívüli személyiségnek közelébe került, akár szerette akár nem, csak nyert általa. Hiszik vagy sem, de ez valóban igaz e kevés utóbbiakra is. Mert ők, akik – főleg felületességből és egynémely fontos tulajdonsággal szegényebben szemlélték Gyuri hétköznapi curriculumát – az idő múltával és bölcsebbé válva felfedezték múltjukban, s így magukban ama nyereséget.

A múló idők folyamán, ha Gyurika fizikailag nem is lehetett minden baráti találkozón jelen, hiszen ő csak egy példányban száguldozott szerte a Kárpát-medencében, olyan emlékező beszélgetésünk nem volt, hogy ne lett volna annak egyik fő szereplője. A kacagtató, derűsen könnyes pillanatok sokaságának volt idő- és térbeli távolságokból felénk intő ajándékozója.

A magam részéről, rövid definícióra törekedve, csak azt mondhatom, hogy Gyuri egy szerethető és minden alakoskodástól mentes őszinte – mai szóval élve – átlátható ember volt.

Úgy állt elénk, mint aki szavak nélkül azt mondja: itt vagyok, ilyen vagyok, ez vagyok én. Ha tetszik, légy a barátom, ha nem, én úgy is elfogadlak.

És dr. Beczásy György számunkra, akik ismertük és szeretjük amíg vagyunk, velünk élő, bennünk tanyázó barát, szükségünk van rá vidám és keserves pillanatainkban egyaránt. Segít, támaszt nyújt, sőt gyógyít puszta emlékezetével is.

Az eddigiekből már észlelhették, milyen nehéz szavakba foglalni a Beczásy jelenséget. Talán néhány személyes emlék által könnyebb ezt megtennem.

1954-et írtak, amikor a 16. évemet éppen betöltve, az osztályellenség belénk nevelt tudatának gazdag birtokosaként betoppantam a vásárhelyi egyetemre, s ott megismerkedtem a hasonló tudatot végtelen könnyedséggel hordozó Gyurival.

Ez a serény kis ember már akkor is kilógott az átlagból, és mindenki felfigyelt rá. Gyuri ennek előnyeit és hátrányait látszólag lazán viselte, mintegy felette lebegve maradt meg önmagának. Egyébként minket először leginkább a sísport szeretete hozott közel egymáshoz.

Hamar peregtek az évek, s egy váratlan pillanatban el is váltak útjaink, amikor eltávolítottak az egyetemről, de a későbbi „mégis végzés” után újrakezdődött a kapcsolat, mely egy ennél is nagyobb „dobbantás” után vált az addiginál is szorosabbá, éppen akkor, amikor kilométerben a legtávolabb voltunk egymástól, mert a Bakonyból pillantgattam a Hargita felé.

Gyurikám ott is, akár később már leányfalui éveim során mindannyiszor váratlanul bukkant fel, ezzel mindenkor örömet szerezve, nagy egyetértésben zajló beszélgetések emlékeivel gazdagítva. És sorjáztak a bogácsi melegvizes napok, meg persze az évente megendezett évfolyam-találkozók, egy a szokványosnál – talán éppen a nehéz évek eredménye gyanánt – összetartóbb közösség tagjaiként.

        És a mozaikok sokasága:

Gyurika a Szejkénél sátorozó családunkat kimenti a konda által feldúlt táborból és Farkaslakra szállít. A Hargitán lakókocsijának olajkályháját szagolgatva boldogon sízünk és süti a bárányflekkent a havon. Róbert fiamat, egyik legszebb gyermekkori emlékét szerezve, sziklát mászni tanítja, majd fajdkakasra vadásznak, eredményesen. Túra közben felbukkanó medvenyomot követünk a Hargitán sok-sok kilométeren át, hogy aztán az visszavezessen saját kukánkhoz.

De ki ne hallott volna a legendákról: a nemzetiszínű lóról, a szilveszteri kalandról, a Küküllő és a Madarasi Hargita közt félévente helyet cserélő mozgó négykerekű Beczásy villáról? És mekkorát nevettünk Gyurival, mikor a minket már Biharfüredtől nagy barátkozással követő szekus féltett dácsiáját a kolbászt szimatoló mackó meggyalázta, minek következtében a derék ügynök iszonyú káromkodások közt hagyta ott a szent hegyet.

Jaj, és gyerekeink akkor divatos „budifedeles” lesiklásai a Mihály havas meredekén! Aztán a formálódó magyar egészségügy világában zajló telefonbeszélgetéseink, és Gyuri alkalmazkodó képessége, az újdonságokat felhasználni akaró „húzásai”.

Csak ez az utolsó maradt volna el. A végletekig feszítette a húrt. Vagy így is akarta? Ki tudja?

Felejthetetlen barátom, utánozhatatlan barátunk, Beczássy György, Gyurika, állva halt meg, mint a fák.

A vég rövid átmenete méltatlan volt hozzá, de ebben is helyt állt a favágó sorssal szemben.

Gyurikám! Vaxold az égi lécet, a soha le nem álló felvonó is működik. Jövünk nemsokára utánad.

Neked köszönhetően, példád által is, mosolyogva!

(Elhangzott a pilisszentlászlói gyász-szertartáson, 2023. július másodikán.             )

Gyászhír

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy vitéz ditrói Hompoth Zoltán hosszú betegség után 2023. július 3-án elhunyt. Nyugodjék békében! A gyászoló család.

Búcsú

1935.október 6-án székely-magyar emberként születtem Nagyváradon. Édesapám intelmét megfogadva megpróbáltam mindig emberként megmaradni minden körülmények között. Az életem nyitott könyv és mindenki eldöntheti, hogy családi vagy közéleti tevékenységem nyomán, hogy ez mennyire sikerült.

Ezúton szeretnék elbúcsúzni: Emese és Csaba gyermekeimtől; menyemtől; 5 unokámtól és 10 dédunokámtól; feleségemtől, akivel külön élünk; kanadai rokonaimtól; barátaimtól.

Párizsban élő kedves barátomtól, Albach Gyuritól és családjától, Szlahó Csaba,Vecsés város polgármesterétől, Szűcs Lajos országgyűlési képviselőtől, illetve kedves barátomtól Pintér Teritől. Ezenkívül búcsúzom Patrubány Miklóstól , a Magyarok Világszövetsége elnökétől és Vecsés város lakosaitól.

Úgy érzem, közeleg az idő, amikor lelkemet visszaadom a teremtő Istennek, a haláltól nem félek.

In memoriam  v.  Hompoth Zoltán

Az Orbán Balázs Erdélyi Kör vezetője

Vitéz Hompoth Zoltán, a vecsési Orbán Balázs Erdélyi Kör vezetője. Vitéz Hompoth András  (Gyergyó-Ditró, 1898) és Horváth Mária (Bihardiószeg, 1902) gyermekeként 1935. október 6-án Nagyváradon született.

Elemi iskoláit szülővárosában végezte majd a premontrei főgimnáziumban tanult. Az 1948-as iskolareform után a nagyváradi gépipari középiskolában tanult tovább, ahol 1953-ban gépésztechnikus végzettséget szerzett. Több kisebb munkahely után Nagyváradra, a helyi gépipari üzembe került, gyáregység-vezetőként dolgozott. Akkor kezdődött el a magyar vezetők likvidálása, amely őt is utolérte és leváltották. Egy év munkanélküliség után 3 évig a Román Turisztikai Minisztériumnál fotóriporter volt, majd innen is kirúgták.

Első feleségétől Bitay Magdától 2 gyermeke született Hompoth Emese Magdolna és Hompoth Zoltán Csaba, akiktől 5 unokája is van...

1979-ben házasságot kötött Szénási Laura komlói pedagógussal, és 1982-ben visszahonosítási okirattal otthonról hazajött és Komlón telepedett le. A rendszerváltás után alapítója, majd elnöke volt a komlói MDF-nek, és 2 évig az országos választmány tagjaként is tevékenykedett. 1994-ben költözött Vecsésre, ahol felépítette a Hargita Panziót. 1996-ban kezdeményezésére megalakult Vecsésen az Orbán Balázs Erdélyi Kör.

Mester József, Vecsésre költözött egykori kolozsvári opera-baritonnal együtt megszervezték Kacsóh Pongrác János vitéz c. daljátékának vecsési színrevitelét, majd magyar énekkarok megalakulását is segítette Vecsésen. Nevéhez fűződik a Vecsési Tavaszi Fesztivál megszervezése, több mint 120 nemzeti elkötelezettségű előadó meghívása. A 2004. december 5-i népszavazás szomorú végeredménye döbbentette rá, hogy Vecsés lakossága mennyire nem ismeri a magyar történelmet és a trianoni békediktátum következményeit. Javaslatára, közadakozásból akkor állította fel az Orbán Balázs Erdélyi Kör a Megmaradás Emlékművet a Martinovics téren, amely aztán átkerült a Telepi út kanyarulatába, ahol minden évben június 4-én a trianoni diktátum aláírásának napján, a Nemzeti Összetartozás Napján ünnepség keretében emlékezik Vecsés lakossága a Történelmi Magyarország igazságtalan szétdarabolására.

A 2012. augusztus 20-án Vecsés Város Önkormányzata által felavatott és közadakozásból állított Országzászló javaslattevője is az Orbán Balázs Erdélyi Kör vezetője volt.

Az Orbán Balázs Erdélyi Kör nevében Vecsés Város Önkormányzat képviselő-testülete 2013. november 29-i ülésén írásban kezdeményezte, hogy a Telepi út vashídi kanyarulatában a Megmaradás Emlékmű helyszínét nevezzék el Megmaradás parknak…

2006 óta tagja a Történelmi Vitézi Rendnek. 1998 óta minden évben autóbuszos kirándulást szervez a Csíksomlyói búcsúra, Erdély történelmi tájaira és Kárpátaljára is… 2013-ban a Magyarok Világszövetsége megalakulásának 75. évfordulóján a magyar nemzet szolgálatában végzett tevékenységéért aranyéremmel tűntették ki. Vecsésért végzett munkásságát 2011-ben a Vecsés Város Önkormányzata Pro Urbe díjjal ismerte el.

(Forrás: Róder Imre vecsési könyvtár honlapja)

Hompoth Zoltán, mint a vecsési Orbán Balázs Erdély Kör elnöke, több évig képviselte szervezetüket az EKOSZ-ban, évekig volt tagja a szövetség elnökségének. A reményeink szerint közreadásra kerülő EKOSZ története második részében részletes, vele kapcsolatos ismertető anyag lesz olvasható.

                                                                                                                                                   (Kövesdy Pál)

In memoriam Duray Miklós                                                KÖZLEMÉNY

Duray Miklós, a külhoni kisebbségi jogvédelem és a magyar nemzetpolitika nagy alakja

Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért, mert övék a mennyeknek országa” (Mt 5,10).

Az igazságért háborúságot szenvedők krisztusi sorsa jutott osztályrészül a minden élők útján eltávozó Duray Miklósnak. Elszenvedett megpróbáltatásainak fájdalmát azonban messze felülmúlja az igazságért vállalt „ama nemes harcának” boldogsága. Ajándékozzon neki örök üdvösséget az Úr a mennyek országában!

Hogyha valamely egzakt módszerrel mérni lehetne, hogy a hazától elszakított nemzetrészeink közül melyiknek jutott ki a legtöbb szenvedés, a hontalanság éveinek felvidéki népe méltán pályázhatna eme dicstelen babérra. A rendszerváltozás 1989-es esztendejében azonban nem az egymással versengő sorsos fájdalom, hanem a végre újból egymásra találó nemzeti közösségeink túláradó öröme és szeretete töltötte el lelkünket. Sorsukban osztozó testvéri érzésekkel ezt éltük át mindannyian: megérte hinnünk, cselekednünk; kiállásod és áldozatvállalásod nem volt hiábavaló, Miklós.

Abban a decemberben valóságos zarándokjárás indult Temesvárra, Erdély városaiba és falvaiba. A magyarországiak között ott voltak a sorban a délvidékiek, a felvidékiek, a kárpátaljaiak. Miként a valamikor bethlehemi pásztorok, azonképpen járultak a szabadító karácsony jászolbölcsőjéhez ajándékaikkal, hogy együtt dicsérjük az Urat. Az isteni kegyelem ajándékaképpen ilyetén módon testvériesült a Kárpát-medence egymástól hosszú ideig elidegenített magyarsága.

A román nacionálkommunista diktatúra sötét éveiben vakoskodva kémleltük a láthatárt: akad-e már közülünk valaki, aki megtöri a jeget és a csendet, és kimondja végre a nemet a határon túli magyarokat sújtó, puszta létünkben fenyegető, kegyetlen elnyomatásra? Ama kevesek között, akik erre vállalkoztak, Duray Miklós előttünk, az élen járt. Főbenjáró bűnéül rótták fel a magyar iskolák védelmében való felszólalását, hosszú évekre kiterjedő ellenzéki tevékenységét, mígnem az államrend felforgatásának vádjával, bírói ítélet nélkül börtönbe nem csukták. Jó volt tudni és látni, hogy a példájukkal elöl járó lengyel ellenállókhoz hasonlóan, íme, a Felvidéken is akadt egy magyar disszidens népének védelmében, a csehszlovákiai kommunista rezsimmel szembeszállva, aki a prágai tavaszból is kiveszi részét.

Temesváron, egyik évfordulói beszédében ezekkel a szavakkal idézte fel korabeli meggyőződését: „Olyan politikai rendszerben élünk, ami gyökeres változásra, vagy inkább bukásra ítéltetett. (…) A kommunizmust reformálni nem, csak megdönteni/elbuktatni lehet.” Ugyanez volt érvényes a kisebbségi elnyomás viszonyai tekintetében. Nem volt már hova hátrálni, elértük a falat, melyet immár csak áttörni lehetett. Duray Miklós ennek a felismerésnek a tudatában válhatott utóbb nem csupán a felvidéki, hanem az egész Kárpát-medencei magyar kisebbség- és önvédelemnek az elhivatott képviselőjévé, a magyar nemzetpolitikának és nemzetstratégiának az avatott szakemberévé és élharcosává, akinek ezért az egész nemzet, különösképpen pedig a külhoni nemzetrészek elismeréssel tartoznak.

A ’90-es évek elején Duray Miklós ebben a minőségében járt egy erdélyi előadókörúton, személyes meghívásomra. Hasonlóképpen, 2004. december 3-án, Ágoston András társaságában együtt hívtuk ki egy televíziós vitára az akkori magyar miniszterelnököt, a kettős állampolgárság ügyében kitűzött, szomorú emlékű népszavazás előmozdítása céljából. Duray Miklós a határok fölötti nemzetegyesítés és a magyar nemzeti önrendelkezés kiemelkedő harcosa volt, akit éppen ezért egész egyetemes magyarságunk a magáénak vall, és akinek emléke előtt együtt adózunk.

Egyik legutóbbi interjújában érzékletes képét rajzolta meg „a felvidéki magyar közélet szétverése” hosszan tartó folyamatának. Élete és küzdelme nem volt „dicsőségmenet”, hanem sokkal inkább az igazságért és a magyarságért folytatott konok, következetes küzdelem. Neve, példája és emlékezete legyen figyelmeztető jel és igazodási pont jövendőjét kereső felvidéki népe és külhoni testvérközösségei számára!

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kegyelettel hajt zászlót Duray Miklós emlékére és folytatja örökségét.

Nagyvárad, 2023. január 2.                                                                              Tőkés László,  az EMNT elnöke

BLU201205-7807-1810