www.sorsunk.net

                                               v. Dr. Búzás Gábor

                              (1928. december 9., Csíkszereda - 2006. október 21., Budapest)

Az Erdélyi Körök Országos Szövetsége búcsúzik tiszteletbeli elnökétől, első, alapító elnökétől. Aki lelkének tüzével áthevítette, szellemének lendületével mozgatta, lelkesítette a Magyarországra áttelepült erdélyiek legnagyobb civil szerveződését, mindhaláláig.  

            Elnöksége alatt az EKOSZ-nak kiemelkedő jelentőségű, országhatárokon túlra ható rendezvényei, országos neve, az „erdélyi” szónak pedig becsülete, respektusa volt. Mondhatni valamennyi politikai párt vezető személyiségei, szellemi-kulturális közéletünk számos jeles képviselője figyelt az EKOSZ-ra, kapcsolódott hozzánk, vett részt rendezvényeinken. Hogy aztán fokozatosan csökkenjen azok száma, akik figyelnek ránk, akiknek fontosak voltunk egykor, és akik ma már legfeljebb a választások előtti napokban-hetekben kerülünk látó(érdek)körébe. Ennek oka nem az ő szellemének óhatatlan kopása volt, sokkal inkább hajlíthatatlan, törhetetlen elvhűsége, megalkuvást nem ismerő jelleme, és persze az anyaország erkölcsi romlása, az utilitárius szempontok eluralkodása mindenekfölött, az egységes magyarságszemlélet sorvadása, visszaszorulása kis közösségekbe, az erdélyi szó varázsának eltűnése, sokak szemében pejoratívvá válása („románok”!) Nem ő változott meg, hanem környező világunk.

Észlelte ő mindezt, és fájó szívvel vett róla tudomást. A legtöbben ilyen helyzetben visszavonulnak, elhallgatnak. Ő nem ezt tette, vállalta a csalódásokat, a konfliktusokat, visszautasításokat, megaláztatásokat. Sajgó, de töretlen lélekkel küzdött, soha, egy tapodtat nem hátrálva, közös célunk, az összmagyarság, benne az erdélyi magyarság boldogulása, magyarnak maradása érdekében. Harcos volt és idealista. Az anyagiak hiányát megszenvedte, de egy mozdulattal túltette magát rajtuk, a praktikus szempontokra alig, mindig csak valahova fölfele figyelt. Ma már nem teremnek ilyen emberek, de nem is ebbe a világba való volt, mert valami olyasmit hordozott magában, amire most e világnak úgymond nincs szüksége. Pedig csak erre lenne szüksége. Ami nélkül a mai világ el fog pusztulni.

EKOSZ-elnöki tisztségéről azért mondott le, hogy az erdélyiek ügyét egy remélt, magasabb szinten képviselhesse. A pártpolitikába tett eme kiruccanása pillanatok alatt kudarcot vallott, igazolandó a fenti állítást. Magától értetődően választottuk meg azonnal az EKOSZ tiszteletbeli elnökévé, és ebben a tisztségében állt mellettem mindvégig, a leghűségesebb és legmegbízhatóbb fegyvertársként, a legmelegebb szívű barátként, írásaival nemegyszer lapunkban is megnyilatkozva. Amikor aztán a szörnyű betegség már szétmarcangolta belsejét, amikor más réges-régen feladta volna, ő akkor is aktív maradt, segített, ugrott, futott, intézkedett. Tettvágyát nem elégítették ki EKOSZ-beli lehetőségei, ő lett a Magyarok Világszövetsége Kisalföldi Társaságának is első elnöke, majd t.b. elnöke. Honnan volt benne ennyi erő?

Leginkább rá illik egyik kedvenc hasonlatom, a magyar Anteus, aki a földből meríti erejét. Ő a székely anyaföldből merítette, lófő-székelyek sarjaként, amire mérhetetlenül büszke volt. Kiötlötte, kifaragtatta és abdai kis udvarában felállította Áron bá’ alakját, a lelkében élő kötelékek szimbolikus kifejezőjét, hogy rápillantva megújuljon, főnixként feltámadjon egy-egy napra, majd fizikai lényének elmúltával e szoboralakon keresztül lehessen jelen övéi között.  

Drága Gáborunk, köszönjük, hogy itt voltál velünk. Most beálltál azok sorába, akik ügyünket odaát képviselik. Szép kis deputáció, biztosan elemedben vagy köztük. Sok sikert a további munkához!

                                                                                 Dr. Kövesdy Pál EKOSZ-elnök

Elhangzott a győri székesegyházban, 2006. november 7-én.

BLU201205-7807-1810