Ember Attila (Svédország) elemző írása

   Nagyon sokan, tényleg nagyon sokan kérdeztek privát üzenetben a magyarországi választási eredményeket követően, hogy mit szólok, mi a véleményem az egészről. Nem igazán értettem, miért fontos, hogy én mit szólok, hiszen két éve egyáltalán nem foglalkoztam politikával. Mármint nem dolgozom politikusoknak, politikusokkal.

Mindenkinek azt válaszoltam, hogy röviden nem tudok rá válaszolni, és mivel nem szeretném száznál több embernek egyenként hosszasan elmondani, miként látom a dolgokat, saját oldalamon le fogom írni, aztán majd akit VALÓBAN érdekel, elolvassa. Hosszú lesz!

2010-ben történt. Magyarország hat éve volt az EU tagja. A Fidesz már megnyerte az akkori választásokat, a Jobbik akkor jutott be először a magyar parlamentbe, én még Magyarországon éltem (akkor már több mint egy évtizede) és volt egy “minikonferencia”, amolyan politikai tartalmú, ahol meghívott előadóként elmondtam több dolgot, de egy dolog kétségtelenül borzolta a kedélyeket, aztán a konferencia szünetében beszélgettünk, sokan megértették, miről beszélek és igazat adtak nekem:

- Nem hiszek a demokráciában. Ezt így, csomagolás nélkül kijelentettem. Mondod, hogy de ennél jobb rendszert nem talált még ki az emberiség. Jól mondod: az emberiség. A teremtett világot azonban nem az emberiség alkotta, így a teremtett világ működésének receptjét sem az emberiség kellene kitalálja. Kétség nem fér hozzá, hogy az istentelen ember, a magára maradt ember kezdeni akar valamit sajátnak hitt életével, de több ezer éve látjuk, mire ment az emberiség a saját ötleteivel. Ha egy nagy cégnél természetes, hogy nem az alkalmazottak döntik el az irányt, ha egy törvényt érvényesítő intézménynél természetes, hogy nem az ott dolgozók találják ki saját elképzelésük és “igazságérzetük” szerint, hogy milyen döntések jogszerűek, akkor....???

Több ó,- és újszövetségi példa, rengeteg történelmi példa szolgálhat tanulságul nekünk, hogy mi lett akkor, amikor az emberek  “döntöttek demokratikusan”. Erre egy egész könyv se lenne elegendő, de most nem erről akartam írni. (Noé korszaka, Szodoma korszaka, Bábel tornya, bírák helyett királyok, Jézus vagy Barabás, stb. stb. stb.)

Szóval nézzük meg a mostani választást az előzményekkel, a választás napjával és az eredmények kihirdetésével, meg azzal, ami az új erőnek az ennyire “friss, törékeny” állapotában már érezhető. Szeretném kihangsúlyozni, hogy kifejezetten az én saját, szubjektív véleményemet, meglátásaimat írom le.

  Előzetesként néhány megállapítás: Láthatóan a valóság egyre kevesebb embert érdekel, de az végképp elkeserítő, hogy már a látszattal is egyre kevesebb ember foglalkozik. Pl. világszinten a covid-járvány egyik napról a másikra eltűnt, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Egyik “közkedvelt” témát hirtelen felváltotta egy másik. Nagyjából ugyanazok a vírusszakértők lettek, egyik napról a másikra, háború-szakértőkké. Senkinek nem tűnt fel? Oltáspárti és oltásellenesek! Minden rendben volt azzal, hogy amin két évig vitatkoztatok, az hirtelen megszűnt létezni? Vagy pl. Magyarországi szinten az energia vezetékeinek erőltetett őrzése megszűnt, amikor eldőlt a választás. Minden “őrzött” területről visszahívták a katonákat. Senkit nem érdekel, hogy hirtelen megszűnt a veszély?

          No, de kezdjem el:

- Aki a Magyar Péter feltűnésekor (Partizán interjú) az Orbán rezsim végének kezdetét vizionálta, annak szeretném elmondani, hogy az "új miniszterelnök" választási eredmények utáni megnyilvánulásaiból én már most látni vélem a kormányának a végét. Már így, a kezdeténél- De ne szaladjunk előre...  Nem túlságosan, de valamennyire értek a politikai kampányokhoz és megadatott nekem, hogy egy hajszálvékony szeletnyit felfogjak, értelmezzek a politika és a politikai kampányok “tortájából”. Ha ma egy szóval kellene megfogalmazzam, hogy mi az, amit tudok, nagyjából így szólna: SZEMFÉNYVESZTÉS. Show-műsor. A politika is. A kampány(ok) is.

A magyar társadalom (beleértve a határon túli szavazókat is) úgy lépett rá a legutóbbi választásokat megelőző kampány ösvényére, hogy nem vettünk figyelembe alapvető tényeket:

- A világ majdnem észrevétlenül, alattomosan nagyot változott

- Figyelmen kívül hagytuk, hogy a korábban kiskorúak generációja szavazati joggal rendelkező felnőtté vált és közülük igen nagy százalék már nem érti egy-egy összetett mondat értelmét sem. Olykor még a tőmondatokkal is bajban vannak.

- Nem akarjuk tudomásul venni, hogy a kampányban nem történt más, minthogy a jólét haszonélvezői fordultak azok ellen, akik biztosították a jólétet. Ezt megérteni nagyon nehéz, de ez a valóság.

- Arra a választásra voltál hivatalos, amelyik egy rendszer újraépülését hirdette meg. Annak a rendszernek az újraépítését, amiben neked ugyanannyi jut, mint eddig. Majdnem semmi. De az új “helytartó” hatalmas gőggel és gúnyos egóval fogja azt mondani: „Te adtad a felhatalmazást.” Eddig is így volt.

- Annak újraosztásához kérték a véleményedet, ami soha nem volt a tiéd, de esetleg élvezted egy minimális hasznát. Igen, azt a fogadást meg fogod nyerni – ha arra fogadtál –, hogy az újraosztásnál sem fognak neked koncot dobni, csak kell egy “felhatalmazás látszata” arra vonatkozóan, hogy most miért másoknak osztható az, amihez eddig kevésbé fértek hozzá. Ők. Nem Te.

- Illene tisztáznod magadban, hogy a “demokráciának” eladott rendszerekben nem a nép uralkodik (Isten mentsen attól, hogy nagy arányban tudatlan emberek uralkodjanak), hanem a tőke.

- Ha a demokrácia létezne abban a formában, amiben eladhatóvá vált, akkor egy “demokraták által kikiáltott" diktatúrában (Magyarország) nem lehetne leváltani a diktátort kétharmados többséggel egy szabad választáson, míg a “demokraták által kikiáltott" demokratikus Ukrajnában Zelenszkij már rég nem lehetne elnök úgy, hogy hosszú évek óta lejárt a mandátuma.

- Legyen világos, hogy április 12-én a magyar emberek a kapitalizmus két típusa között választottak. Nem rendszert váltottak, hanem a tőkésosztály egyik csapata helyébe egy másikat hoztak.

- Ahogyan például a fociban van, anélkül drukkolsz egy csapatnak, hogy bármilyen hasznod lenne belőle. Csak mert szimpatikus. Pont. A csapat a pályán játszik, a sztárjátékosok óriási pénzeket kaszálnak a show-ból, de neked ahhoz is fizetned kell, hogy élőben megnézhesd őket... Sőt, egyesek képesek össze is verekedni meccs közben, vagy a meccs végén. Érted te ezt?

- Április 12-én Orbán Viktor nem a tiszásokkal szemben veszítette el a mérkőzést, hanem a multinacionális nagytőkével szemben.

- Sokan nem értették, nem értik, hogy miért kellett a “magyar nagytőkések” rétegének kialakítása, de akik ezt nem értik, azok nagyon keveset értenek a világból és csak a mában és max. a holnapban tudnak gondolkodni. Mert a magyar embert irritálja, ha egy másik magyar ember dúsgazdag. Sokunkat irritál, ha egy magyar tőkés palotát épít, repülőgépet vásárol. Csakhogy ez az irritált magyar ember nem akar tudomást venni arról, hogy ha nem egy magyar nemzettestvére viszi el a “nagy hasznot”, akkor egy multi viszi el ugyanazt, csak mivel kiviszi az országból és Ausztriában, vagy Franciaországban épít palotát/vesz repülőgépet, az már nem irritálja a magyar lázadót. Mert az gazdag nyugati. Nekünk pedig illik rohadtul szegénynek, szolgalelkűnek és a nagytőke kiszolgálóinak lenni. (Aki most azzal érvelne, hogy "Fidesz-közeli" vállalkozók gazdagodtak, az gondoljon arra, hogy mindenképpen gazdagodni fognak valakik, ha munkát végeznek Magyarországon, annyi különbséggel, hogy azok most "Tisza-közeli" multik lesznek)

- Orbán Viktorról azt hiszem, hogy úgy gondolkodott, hogy ha megerősödik egy magyar tőkés réteg is, akkor a nemzeti tőke partnere lehet az európai multinacionális tőkének, vagy a megerősödött francia, német magántőkének. A nyugati tőke azonban nem partnert, hanem ellenséget látott bennünk. A magyar nemzeti tőke erősödése veszélyt jelentett az EU számára. Isten őrizzen attól, hogy egy kis nemzet önállóságra legyen képes nélkülük. Ezért döntöttek úgy, hogy a „gyarmatok lázadását” le kell törni bármi áron. Szó se lehet partnerségről, nemzetek Európájáról, meg hasonlókról. Itt csak egy neoliberális, globalista, soha senki által meg nem választott elit szabad diktáljon. Mindenki másnak kuss!

- Orbán abban bízott, hogy a háború rémképeivel, előrevetítésével, a már rég óta nem létező függetlenségünk elvesztésének rémképeivel nemzeti egységbe kovácsolhatja a többséget. Nem ez történt! A Fidesz jól megrendezett és valamennyire jól eljátszott EU-ellenes küzdelme nem vált a magyar nép nyugatellenes szabadságharcává. Az illúziók miatt nem válhatott azzá, mert már megint nagyon sokan vannak, akik csukott szemmel azt gondolják, hogy a mai “nyugat” az az egykori nagyon irigyelt nyugattal azonos. Egyre többen megint abban az illúzióban élnek, hogy úgy fogunk élni, mint a németek vagy az osztrákok. Csak azt nem akarják észrevenni, hogy már a németek és az osztrákok se élnek úgy, mint régen.

- Azt mondják elemzők, hogy a Fidesz elment a falig. Adhattak volna többet a népnek, de az már nem kapitalizmus. Elvehettek volna többet a nagytőkétől, de akkor az már megint nem kapitalizmus. Nem könnyű eligazodni, amikor két rossz közül lehet választani. Nincs jó. Nincs harmadik.

És térjünk a győztesre: A Tisza nem a magyar valóság szülötte. A globalista tőke, azon belül is az Európai Unió elitje kreálta. Azért hozták létre, azért pénzelték, hogy az ő érdekeiket szolgálják. A Tisza feladata, hogy megtisztítsa a multinacionális tőke előtti utat, és a nagy munkálatokat elvégző cégek a profitot ismét kivihessék, ne maradhasson Magyarországon. Ne legyenek nemzeti korlátok, ne legyen államosítás, ne legyen ár-stopp, rezsicsökkentés. Sőt, ha lehet, ne legyen magyar nemzet se! A függetlenség tévhite pedig merüljön ki abban, hogy önként és dalolva teljesítjük a nyugati,- vagy multinacionális tőke parancsait.

Bármennyire is ismételgette Magyar Péter, ez a választás nem az “igazságos”, “élhető”. “demokratikus” Magyarország megvalósításáról szólt. Hosszú, kitartó országjárása során Magyar Péter beadagolta a magyar embereknek, hogy Magyarország bajaiért nem a tőkések harca a felelős, hanem egyedül Orbán és a Fidesz. Elég leváltani őket, elég másként csinálni a kapitalizmust, és egycsapásra minden rendbejön. De ahogyan az agresszivitást nem lehet másik típusú agresszivitással orvosolni, ahogyan egy betegséget nem lehet még több betegséggel orvosolni, ahogyan a tudatlanságra sem a még nagyobb tudatlanság az orvosság, úgy a vadkapitalizmus bajait nem lehet egy másik érdekeket szolgáló vadkapitalizmussal kezelni.

   Biztos vagyok abban, hogy a magyarországi országos kampányokat nálam sokkal felkészültebb, képzettebb és tapasztaltabb emberek szervezték, vezették, mégis a kampány vége felé egyre inkább erőt vett rajtam az az érzés, hogy ezt a választást a Fidesz el akarja veszíteni, és ami még érdekesebb, hogy a Tisza sem akarja megnyerni. Túl hosszú lenne belemenni a részletekbe, de igen erős érveim vannak a fenti állításom igazolására, amiről talán majd máskor írnék. Most csak röviden: A Fidesz nem nézhette ennyire igénytelennek a saját szavazótáborát, hogy a végtelenségig túltolta a meseszerű állításait és a hétköznapi valós problémák helyett, a Fidesz házán belül nyilvánvalóvá vált túlkapások beazonosítása és példaértékű kezelése helyett infantilis üzenetekkel ostromolták a szavazókat. Ami a Tiszát és Magyar Pétert illeti, nem gondolhatták komolyan, hogy a bakiktól, önellentmondásoktól, nyilvánvaló hazudozásoktól és a gyűlöletre való hergelésektől hemzsegő kampány elegendő lesz a többség szavazatának elnyerésére. A magam szerény kampány-szervezői ismereteimmel megállapíthatom, hogy ennyire infantilis, hergelő, gyerekes és megosztó kampányt eddigi életem során még soha nem láttam. A két választható politikai erő között egyetlen különbség az volt, hogy míg az egyik az EU kedvence, a másik inkább az amerikai-orosz-kínai kedvenc. Az láthatóan senkit nem zavart, hogy ez utóbbi trióról azt pletykálják, hogy a világ nagyhatalmai, míg az EU látványosan nem demokratikus, és látványosan gyengül.

Lássuk, mi mondható el nagyon röviden a leköszönő kormányról:

1) A neo-balliberálisok elkótyavetyélt cégeket visszavásárolta - és megduplázta az állami vagyont.

2) A neo-balliberálisok mindössze 7 tonna aranytartalékot hagytak. A Fidesz-kormány ezt feltornázta 110 tonnára. Ennek a beszerzési értéke azóta meg is háromszorozódott.

3) A Fidesz elvette az extra-profit egy részét a bankoktól. Láss csodát! Egyik se ment csődbe. De a közel 15 ezer milliárd forintnyi extra profitadóval részben kompenzálták a brüsszeli elvonást, és szolgálták a családtámogatási rendszert.

3) A Fidesz létrehozott egy olyan családtámogatási rendszert - édesanyák adómentességével - amelyik teljesen egyedülálló a világon.

4) Mindössze 3 %-os kamatra, egyedülálló otthonteremtési hitelt és fiatalokat támogató kedvezményeket hozott létre a kormány.

5) A kormány azt ígérte, hogy teremt egymillió munkahelyet, és teremtett is 1,1 millió munkahelyet.

6) Az “apróbb” intézkedéseket már nem is említem.

Lássuk, mit ígért Magyar Péter és a Tisza?

1) Minden jól működő dolog megtartása (kerítés, adórendszer, béke, rezsicsökkentés stb). Ez egyenlő lesz az EU-s pénzek további visszatartásához... Ha minden marad a régi, akkor nem is értem, miért kellett váltani?

2) Egy élhetőbb, igazságosabb Magyarország

Következik a puding próbája, az evés. Aki nem ellensége saját magának és nemzetének, az nem kívánhatja, hogy Magyar Péterék ne jól kormányozzanak. Ha Isten megsegít és élünk, meg fogjuk látni, hogy mire képesek a tettek mezején, mert az ígéretekben és a nagyotmondásokban nem szűkölködtek. Azt már láthattuk.

Egyelőre az elmúlt három napon elhangzott nyilatkozatokból máris kimondható, hogy Magyar Péter elég sok mindennel nincs tisztában, mert a jogállamiság első feltétele a jogbiztonság, a kiszámíthatóság, a stabilitás. Ehhez képest az a politikai logika, amely gyors, teljes körű rendszerszintű átalakítást ígér konkrét jogi garanciák nélkül, nem „reform”, hanem jogbiztonsági kockázat. Ugyanis a jog nem kísérletezési, gyakorlópálya, és nem egy utólag összerakott konstrukció. Ez akkor is így van, ha ezt Magyar Péter jogászként nem érti, vagy teszi magát, hogy nem tudja.

Ha a leendő miniszterelnök az intézmények „megtisztításáról” beszél, de ő akarja eldönteni, hogy ki, vagy mi jelenti a “függetlent”, akkor azzal nem a jogállamot erősíti, hanem sokkal inkább egy “saját ízlésre” berendezett diktatúrát készül felépíteni és ismét a politikai kontroll irányába tolja a függetlennek hazudott rendszereket. A magyarországi állami intézményrendszerek delegitimálásával nem lehet elkezdeni semmit építeni. Ez csak a további romboláshoz elegendő. Abból nagyon hamar elege lesz a most még "kétharmados" többségnek, ha Magyar Péter elkezdi játszani a budai Kim Dzsongunt. Márpedig úgy tűnik, most sem képes csillapodni és továbbra is túltolja a szekeret, pedig már megnyugodhatna. Övé a trón... Ha úgy folytatja, ahogy elkezdte, nagy kérdés, hogy meddig teheti.

Remélem, Magyar Péter megérti, hogy az alkotmány nem a győztes párt tulajdona. Nem lehet sértettségből, dühből, bosszúvágyból csak úgy átírni egy nemzet alkotmányát. A “győztünk, tehát azt csinálunk, amit akarunk” messzemenően nem arról a demokráciáról üzen, amit hirdettek, hanem sokkal inkább egy valódi bosszúszomjas diktatúra kezdetéről. Mert a demokrácia, az összes hibájával és félresikerült ideológiájával együttott kezdődik, ahol a győztes képes uralkodni önmagán. Most mondhatja bárki, hogy hát igen, de a Fidesz... Én meg azt mondom: a Fideszt leváltották. Valami hasonlókkal vádolva. Vagy rosszul tudom?

Ha már a kétharmad is szóba került többször, nem mehetünk el amellett, hogy a politikában is minden relatív. Ha valóban politikai nézetekre, nézetkülönbségekre alapuló választás zajlott volna, akkor a választási eredmény így is kinézhetett volna: Fidesz 38%, Tisza 25%, DK 10%, Mi Hazánk 10%, MSZP 7%, Momentum 5%, kisebb pártok összesen 5%. Ha az egyéni választókörzetekben is a fenti arányok jöttek volna ki, akkor ma Magyarországon a Fidesz jelentené a kétharmados győztest. Nem érdekes? Ilyen szempontból érthető, hogy a Tisza meggyőzött mindenkit, akit lehetett, hogy vonuljon vissza, csak akkor lesz pofára esés a “visszalépőknek”, amikor szembesülnek azzal, hogy a Tisza nem fogja számba venni őket az “osztásnál”...

DE TÉNYLEG NEM AKAROK PRÓFÉTÁLNI. Várjuk meg mindennek a végét és adjunk lehetőséget bizonyítani az új kormánynak. Nem lesz könnyű dolguk -  ez kétségtelen.

SUMMA:

- a világ nagyon rossz irányba halad. Idáig vezetett a mohóság, telhetetlenség, és az erkölcs igen nagy lépésekkel történő romlása

- A demokráciánál valóban nem talált még ki jobbat az emberiség, de mi lesz velünk akkor, amikor az emberiség óriási százaléka teljesen tájékozatlan és tudatlan lesz, és mégis joga lesz dönteni. Dönteni fog a tájékozott, képzett emberek jövőjéről. Mert jelenleg ebbe az irányba haladunk.

- Olyan rendszer soha nem lesz, hogy az mindenkinek megfelelő legyen, ezért amíg demokrácia van, addig mindig lesznek elégedetlenkedők. Általában ők szoktak hangosabbak lenni.

- Minden egyes választás sokkal inkább szól szellemiségek csatájáról, mint politikai irányzatok csatájáról

- Az, hogy mára a világ itt tart, az kifejezetten az emberiség döntéseinek köszönhető és messzemenően nem az Istennek a felénk megüzent “receptjének”, a “megalkotója” szerint, ahogyan a világnak működnie kellene.

- Keresztény emberként nagyon tömören úgy tudom összefoglalni, hogy a világ különböző erőinek csatája nem négyévente dől el, hanem egyszer és mindenkorra eldőlt ezelőtt kétezer évvel. Ha valaki keresztény hittel él, az összes hibájával és erényével együtt a győztes oldalán áll, akkor is, amikor a pillanatnyi kép mást akar elhitetni vele... Az Élet győzött a pusztulás és a halál felett. Akkor is, ha ezt sokan nem így látják.                                                                                                  ENNYI. EGYELŐRE.

Márton Áron emlékéve

Tiszteletreméltó Márton Áron püspök születésének 130. évfordulója alkalmából „Márton Áron 130” emlékévet hirdet a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye – adta hírül Kovács Gergely gyulafehérvári érsek február 3-án kelt körlevelében. Márton Áron hite és bátor kiállása példaként áll előttünk, írja a főpásztor.

          Véletlen egybeesése vajon a dátumoknak, a hozzájuk kapcsolódó történelmi eseményeknek, jelenünk dübörgő eseményeinek, világszerte és idehaza egyaránt? Ami valóban véletlen: most adta kezembe a jó sorsom Domokos Pál Péter Rendületlenül címet viselő kötetét. Kötelességemnek érzem olvasóink elé tárni ennek némely passzusát, okulásul, útmutatásul e kaotikus világban.

            Művészi szintű a kezdet felvillantása:

            1924. július 6-án szentelte pappá Mailáth Gusztáv Károly. Az első szentmiseáldozatot szülőfalujában, július 13-án mutatta be. A szülői házat virágdíszbe öltöztették a jó szentdokokosiak. Egy virág volt a templom és az út is a kicsi székely házig. Fellegtelen kék egű napon szállt fel az első áldozat az egek urához. Az eltévedt emberek szíve, mintha a Márton Ágoston-ék gyermekének, a kicsi papnak az első miséjén összedobbant volna. Az első miséről áradó kegyelem mintha gyógyító ír volna. Az oltáranya, Krausz Mihályné figyelme mindenre kiterjed. Megvolt a tiszta fehér szekfűcsokor az új kicsi pap számára, s az oltár virágai mind a helyükön voltak. A falu boldog és büszke. Az ünneplő közönség délután az állomásra vonult, mert Mailáth püspök úr átutazott Szentdomokoson, és az újmisés szülőit meg akarta ismerni. „Nagy tisztesség az” – mondták a székelyek – „Ágoston bácsiék boldogok lehetnek”.

            Ekkortájt hangzanak el Stelian Popescu szavai: „A magyarságnak még az emlékét is kiírtjuk Erdélyből”.       

                                   …………………………………

A továbbiakban a könyvnek Márton Áron írásaiból, körleveleiből vett szöveggyűjteményeiből idéznék.

               Az elnémult harangok üzenete

             (ERDÉLYI ISKOLA,  1935-36, III évf. 3-4 sz.)

            Lapunk egyik barátjától levelet kaptunk, melyben azon sajnálkozik, hogy a nyújtott anyagot nem tudja kellőképpen hasznosítani, mert - írja – „sajnos az itteni magyar úri családoknak alig van gyermekük”. A nevelés szorgalmazása tehát az ő működési területén egyszerűen szükségtelen, nincs kit nevelni, nincs akiknek műveltségünk értékeit át lehetne adni.

            Az utóbbi éveken elég gyakran történt utalás erre a beszélgetésünkre. Román részről kiadott dolgozatok, statisztikai adatok alapján többször mutattak rá, hogy az erdélyi magyarság arányszáma csökkenőben van.  A Katolikus Egyház hivatalos gyakorlatában következetesen állította hajthatatlan felfogását, és módját ejtette nem egyszer, hogy hangosan is figyelmeztessen, hogy az erkölcsi törvényeknek ez a sértése milyen közvetlenül megy rá az élet gyökerére. Azonban mi jó magyar szokás szerint ebben az életünket halálos-közelről érintő esetben is kibúvókat kerestünk, vagy veszteségeinket az egész felelősséget tőlünk független okokra tologattuk és tologatjuk mind a mai napig. A román részről kapott híreket egyszerűen célzatossággal vádoljuk és utánjárás nélkül elvetjük. Az egyház felfogása felett pedig még mindig pökhendi modorban ítélkezünk, egyedül áll őrt életünk folyama mellett, de mi hivatásának teljesítése közben is szurkáljuk.

            Az élet azonban nem tűri sem a struccpolitikát, sem a szemtelen kihívást. Szaporán sorakozó tényekkel veri velünk szembe, mint letagadhatatlan valóságot, hogy a földi élet acélbordáit földöntúlról származó erkölcsi törvények alkotják. Az erkölcsi törvények, melyeket szeretünk elvont tanításoknak felfogni és a vallás zárt területére utalni, kézzelfogható életünkben olyan szerepet töltenek be, mint az építészet törvényei az építésben, vagy a gyökérből kiinduló nedvkeringés a növény életében: meg lehet ugyan tagadni, de akkor az élet elszáradásával, alkotásaink összeomlásával is kell számolnunk.

            Az erkölcsi törvényeknek és a életnek ezt a valós összefüggését döbbenti elénk a hozzánk érkezett levél idézett mondata. Maholnap fölösleges lesz, hogy az erdélyi magyarságot jövője érdekében erőfeszítésekre korbácsoljuk. Miért, ha a jelen folytatásának ígérete sorvad?! A magyar úri családokban már nincs vagy alig van gyermek, s csak idő kérdése, hogy ne legyen a magyar faluban sem.

            Ragályos betegség ez, ma még nagyjából csak a középosztály testét rágja, de a fertőzött pontból átterjedhet az egész vidékre. Ma nekünk írják, hogy nincs kit nevelni, holnap az egyházi főméltóságokhoz érkezhetik a szomorú jelentés, hogy az ősi szállások üresek, a templom harangja már csak más nép fiait hívhatja istentiszteletre.

            De a hírekre, melyek a magyar úri családoknak a gyermektől való irtózásáról beszélnek, elénk csúszik egy másik sejtés réme is. Más népek töredékeit is érte hasonló sors velünk egyidőben. És azok életükért úgy küzdenek, mint az anyaoroszlán a kölykeiért. Minden erőt, ami a nép testében felverhető volt, felvertek és önérzetesen kemény kézzel, idegen segítség nélkül, maguk kovácsolják a sorsukat. Mi pedig tespedtségbe roskadtan ténfergünk. Másfél évtized óta, ahogy a történelem rohanó, vasas szekere elütött, azonmód fekszünk az útszélen, mutogatjuk, panaszoljuk sérelmeinket, koldusmódra nyújtogatjuk   kezünket a járókelők felé, de még nem szedtünk össze annyi  önérzetet és erőt, hogy fogunkat összeszorítva felálljunk, az út porát leverjük, és megmutassuk, hogy gyöngeségünk ellenére tudunk a saját lábunkon járni. S itt vigyorog a másik sejtelem: ha a magyar úri családok lemondanak a gyermekről, lelkünk mélyén, ahol az emberi elhatározások születnek, lemondtak a magyar jövőről és a jövőnk felé építő erőfeszítésekről is.

            Tényekre nehezen visszavezethető és súlyosan vádol ez a következtetés, de ha igaz az erkölcsi törvényeknek és az életnek említett összefüggése, legalább részben igazunk van. A hangos magyarkodás már nem tud megtéveszteni. S bármennyire csűrjük-csavarjuk a dolgot, a születésnek korlátozása mellett felhozni szokott összes gazdasági és orvosi érvek mögött végső fokon az a mérhetetlen egyéni önzés búvik meg, amelyre a kor szelleme korunk gyermekét ránevelte. Gyermek nélkül mégis vígabban lehet élni. Műveltségénél fogva középosztályunknak kellett volna az élre állnia, művelődésünk feladatait, gazdasági életünk rendbeszedését életrevaló terv alapján munkába vennie, de tizenöt év alatt egyetlen erőteljes kezdést sem indítottak útnak. Kétségtelenül vannak más okai is ennek a tehetetlenségnek, azonban úgy hisszük, nem járunk messze az igazságtól, ha a lelki okok közé beszámítjuk a gyermekekkel szemben tanúsított tagadó magatartással együtt járó erkölcsi gátlást. Másképp harcol a nagyobb közösségért is, aki a kisebb közösségnek, egy népes családnak az életében naponta érzi és viszi a többekért való felelősséget. És ismét másképp, aki ugyanazon nagyobb közösség kisebb egységének jövőjében sem tud hinni, az elmúlás gondolatát a belőle terjedő életre vonatkozólag már elfogadta, mert érette nagy áldozatoknak nem hajlandó nekifeküdni.

            Az önző, önmagának való nemzedék helyett új nemzedéknek kell jönnie. S legalább arra legyen gondunk, hogy ezt megmentsük. A népek fennmaradásának záloga: a család. Úgy is, hogy népes családok adják a nép számbeli erejét és folytatását, és úgy is, hogy a család sűrű életében fejlődnek ki a népek életét felfelé hajtó erők. A magyar nép történetében hagyomány az igazi családi élet. És a népnevelők ragadjanak meg minden alkalmat, hogy a családnak és Isten teremtő gondolatának régi magyar tiszteletét ifjúságunk lelkében visszaállítsuk, nehogy erőt vegyen rajtunk az úri sorvadás.

        Népnevelésünk feladatai

            (Hitel, 1937. évf, 3. sz.)        

…A társadalmi vonatkozások az ember társas természetéből következnek. Az embert a család, a nemzet, az állam és az emberiség egyre táguló, de meghatározható és egymásba átmenő körei fogják körül. Az egyén élete mások életéhez kapcsolódik, munkáját, életét mások élete, munkája egészíti ki. S ez a körülmény meghatározza helyét és magatartását, kölcsönös jogokat és kötelességeket állít fel

            Első helyen természetesen a család áll. A család az legelső ősközösség, melyből az emberiség élete fakad. Az egyes emberé, de a népeké is, a testi élet, de a szellem-erkölcsi élet is. A család egészsége, erkölcsi tisztasága, szilárd kerete, a csorbítatlan szülői hatalom és tekintély, a férj és feleség, a szülő és gyermekrendezett viszonya együtt biztosítják azokat a feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egészséges testű, megbízható erkölcsű és alkotó készségű emberek szülessenek és életképes erejű népek képződjenek…

…Második feladata honismeret közvetítése. A honismeretnek gyökérkötő ereje van. A nép fiát szűkebb hazásának, fajtájának, múltjának, küzdelmeinek ismerete, a múlt nagy embereinek élete, a népi élet jellemző megnyilvánulásainak tudatos látása, a honi szokások szeretete a hazai röghöz és a otthon küszöbéhez köti, idegenből is visszahúzza. A honismeret azzal, hogy megismerteti a szülőföld múltját, állat- és növényvilágát, az ott született népmeséket, a népművészet virágait és a népszokások tiszta formáit, melyek az ő lelkületéből fakadnak, ráneveli értékeinek megbecsülésére és a szűkebb hazatalajába hatoló ezerágazású lelki gyökérzetét öntözi.

A népnevelés harmadik feladata és egyben legmélyebb értelme az, hogy nemzetté nevelje azokat, akiket a közös származás, nyelv, történelmi múlt, közös műveltség és közös sors összeköt.

………………………………………………………..

Eddig az idézetek, nehéz abbahagyni.  Kizártnak tartom, hogy a figyelmes olvasóban ne köszönnének vissza jelenünknek, különösen az utóbbi 16 év közéletének alapkérdései, az új Alaptörvényben lefektetett elvek és az azokból eredő, számunkra kiemelten fontos kultúr- és nemzetpolitika gyakorlata. Melyet a rendszerváltás óta szüntelenül érik támadások, jelenleg csúcsra járatva. A rengeteg bel-és külföldi Stelian Popescu összehangoltan tombol, tapossa torkunkat, keresi és tágítja a meglévő réseket vagy ver közénk újabbakat.

Magam szüntelenül a Teremtő szándékának, a jónak és szeretetnek ellentmondó gonosznak, a pusztítás szellemének most különös erővel fellángoló harcát látom. Teremtő Istenünk egyik kiemelkedő követe volt Márton Áron, a magyarság örök értéke. Olvassuk szavait, kövessük útmutatásait e nehéz, kritikus hetekben leginkább.

Látogassunk el lélekben a jó szentdomokosiakhoz, a virágdíszbe öltözött kicsiny házhoz, szívjuk magunkba a szekfű illatát, és reménykedjünk.

                                                                                                                                                                                                                                            Kövesdy Pál

Életre-halálra

A globalista konformizmus óceánjában Orbán Viktor  jelenleg a nemzeti stabilitás szigete

      A FIDESZ- mozgalom vezetője a nemzeti szuverenitás legjelesebb képviselője – még Donald Trumpot is megelőzve. És ez nem egy túlzás. Orbán szuverenitásról beszél, átéli, védi, és modellként exportálja. Habár Trump gyakran e mozgalom globális vezetőjeként tűnik fel, valójában egy döntő különbséggel állunk szemben: az amerikai elnök egy világhatalom képviselőjeként lép fel, míg Orbán párját ritkító teljesítménnyel Közép-Európa egyik kicsiny országát tette a mozgalom vitathatatlan vezető erejévé. Európától el egészen Latin-Amerikáig, a hazafiak milliói élő jelképnek tekintik őt. Amíg Magyarország ellenáll, a remény élni fog.

     Maga Donald Trump is elismeri e taktikai fölényt. A magyar vezető iránti tisztelete nem csupán látszat, hanem elismerése annak, ahogyan a nemzet ügyét a lehengerlő erőkkel szemben érvényre juttatta. „Orbán Viktor egy nagy, mindenki által tisztelt vezető. erős, kemény, de az országát szerető ember”. E csodálatot Európa  milliónyi hazafia osztja, akik Magyarországban a progresszista áradat elleni utolsó védvonalat látják.   

    Orbán pályafutása a politikai túlélés mintapéldánya. 1963-ban született, és 1989-ben vált ismertté, amikor a szovjet csapatok visszavonását követelte. Megalapította a Fideszt, és 35 évesen vált Európa legfiatalabb miniszterelnökévé (1998-2002), és aki 1999-ben bevitte Magyarországot a NATO-ba. Egy kis szünet után, 2010-ben tért vissza 2/3-s többséggel, és nyert választást 2014, 2128 és 2022-ben. Uralja a magyar politikai életet, beleértve az alkotmány megújítását és a magyar állam konzervatív alapú meghatározását.

         Trump ritka tiszteletet mutat iránta. („Nincs vezető, aki jobb, intelligensebb, rátermettebb vezető lenne Orbán Viktornál. Fantasztikus ember”- nyilatkozta Trump Mar-a Lango-ban 2024-ben.) És miért? Mert bebizonyította, hogy lehetséges mindez: biztos határok, szuverén gazdaság, védett családok mentesség a tömeges migrációtól. Testvérének tekinti a globalizmus elleni harcban, és milliónyi hazafi tapsol neki ugyanezért. Orbán bizonyítéka annak, hogy a szuverenizmus nem utópia, hanem egy nyerő stratégia.

       Pozíciója egyedüli a glóbuszon , mert daccol az erőterek minden leegyszerűsítő logikájával. Az EU és a NATO tagjaként nem hajlandó a Washingtonból és Brüsszelből érkező parancsoknak egyszerű végrehajtója lenni, sakkmesteri ügyességgel lavíroz a gigászok között, életfontos gazdasági kapcsolatokat tartva fenn Oroszországgal és Kínával, miközben megmarad a nyugati struktúrák között. Kötéltáncos egy aktív vulkán fölött, sikerrel kerülve el úgy a teljes elszigetelődés szakadékát, mint a vak engedelmesség pusztító tüzét.

        Orbán szuverenista üzenete legyőzhetetlen. „Ha meg akarjuk őrizni  Magyarország szabadságát és szuverenitását, el kell foglalnunk Brüsszelt és változásokat kell elérni Az EU-ban”- dörögte a magyar miniszterelnök. Ezért támadják őt a globalisták őrült dühvel. A közmédia által rendelt közvélemény-kutatások vesztesnek mondják ki az április 12-i választásokon, miközben az európai sajtó hangsúlyosan emeli ki az „Orbán által okozott gazdasági összeomlást”. E narrativa nyilván tudatosan hallgatja el a valódi okot, nevezetesen a Brüsszel által gyakorolt pénzügyi zsarolást, az az EU pénzügyi alapjainak visszatartásával, nyilvánvaló kísérletként az ideológiai engedetlenség megbüntetésére.  Vegytiszta képmutatás!

      A nyugati sajtó éppen azért támadja Orbánt ilyen hévvel, mert ő igazolja a szabályt: tagja lehetsz az EU-nak, anélkül, hogy belépéseddel feladnád a szuverenitásodat.

        A paradoxon: habár Trump szóban támogatja, a benne élő reálpolitikus közömbös marad. Az USA nem sietett Magyarország segítségére a Barátság vezeték olajszállítmányainak visszaszerzésében, ami arra kényszerítette Magyarországot, hogy blokkolja az EU Kijevnek szánt 90 milliárdos kölcsönét. Az amerikai „vagy velünk vagy, vagy ellenünk” politika a magyar falba ütközik.  Magyarország jelenti az egyetlen tolerált kivételt, éppen mert Orbán szuveranista üzenete annyira egyértelmű, hogy ideológiailag kivédhetetlen.

        Ha Orbán veszít áprilisban, a nemzetközi szuverenizmus zászlója elfakul. Egyedül Trump és Meloni marad a színen, mindketten mélyen ellentmondásosak. Egyikőjüknek sem sikerült az, mint Orbánnak, egy működő állammodellt létrehozni, amely egyesíti a Kelet érdekeit és a Nyugat struktúráit. Meloni döntő engedményeket tett Brüsszelnek, Trump pedig az USA belső harcainak foglya.

     A magyar miniszterelnök tökéletesen összefoglalta a létért folyó harcot: „Nem akarunk gyarmat lenni. Nem akarunk egy senki által meg nem választott bürokraták vezette birodalomban élni”. A globalisták pedig reszketnek. Mert Orbán naponta bebizonyítja, hogy a szuverén nemzet nem hal meg.

      Az áprilisi választások eldöntik Magyarország sorsát, de nem csak ezt. Kiderül majd, hogy a világon lesz-e még hely azon nemzetek számára, melyek mernek egyedül gondolkodni, vagy a globális henger eltöröl majd minden európai ellenállást.

      Ukrajna, Európa, a szuveranista mozgalom számára a tét hatalmas. Fogadás életre-halálra.                                                                 (Ford. K.P.)

A neten fellehető írás, szerzője ismeretlen.)

JELENCZKI ISTVÁN A TISZTÁNLÁTÁS ÉRDEKÉBEN V. 2025. 12. 09.

NYÍLT LEVÉL

ÖNAZONOSSÁG, ÖNÁLLÓSÁG, ÖNISMERET, MEGMARADÁS.
A nemzet jövője iránti felelősségtől és aggodalomtól áthatva, felhívom a közjogi méltóságok, 

a Kossuth-díj Bizottság, a Magyar Művészeti Akadémia Elnökségének, a Nemzet Művésze díj Bizottság, 

valamint minden magyarul beszélő, gondolkodó, hívő és érző honfitársaim figyelmét, az alábbi szöveg figyelmes elolvasására.

Krasznahorkai László:   Báró Wenckheim hazatért (2016). IDÉZET! A magyarokhoz című fejezet körmondata. 

(részlet)
„Még egy ilyen visszataszító népet, mint ti vagytok, még nem hordott a hátán a föld, pedig
egyáltalán nem lehetünk elragadtatottak attól sem, amit ezen a földön úgy általában látunk,
de nálatok ocsmányabb emberekkel nem találkoztam soha, és mivel közétek tartozom, tehát túl
közel vagyok hozzátok, nehéz elsőre pontos szavakat találnom arra, miben is rejlik ez a
visszataszító vonás, amely minden nemzet alá süllyeszt benneteket, mert nehéz szavakat találni
arra, hogy milyen hierarchiában képzeljük el az undorító emberi tulajdonságoknak azt a
tárházát, amivel ti taszítjátok vissza a balszerencséjükre titeket megismerő világot, mert ha
azzal kezdem, hogy magyarnak lenni, az nem egy néphez való tartozást jelent, hanem az egy
betegség, egy gyógyíthatatlan, elriasztó kór, egy járványos baj, amitől minden megfigyelőnek
csak hányhatnékja támad, akkor nem a jó úton indulok el, nem, nem az, hogy betegség, hanem
hogy miben áll ez a betegség, ezt lesz nehéz megmondani itt, ebben az írásban, amit egy
génnek írok, hogy lebeszéljem arról, hogy tovább vigye ezt a nemzetet az élet érthetetlen
lendületében, egy génnek írom, hogy ne mutatkozzon meg többé, vonja vissza a DNS-
molekulákat, vonja vissza a nukleinsav-szekvenciát a sejtmagok kromoszómáiban, vonja
vissza magát az összes cukorfoszfátjával, bázispárjával és aminosavjával egyetemben, ez a
magyar nem sikerült, mondja ki ezt kereken, és vonuljon vissza a fehérjék őrületes rendjéből,
mert hol lehet itt bármit kezdeni, nehéz megtalálni az alaptulajdonságot, amelyre az összes
többi felfűzhető, mivel ha kezdjük a lompos rosszakarattal, az jó, de nem ás mélyre, ha azt
mondjuk, te, rohadt magyar, hogy te az irigység, a kicsinyesség, a kisstílűség, a tunyaság, a
sunyi lopózkodhatnék, a szégyentelen gyávaság, a becstelenség, az árulásra való állandó
készenlét s ugyanakkor a saját tudatlanságára, a saját műveletlenségére, a saját
érzéketlenségére gőggel felelő, hol kolbásztól és pálinkától, hol lazactól és pezsgőtől
megsemmisítő lehelet egyik kivételesen undorító alanya vagy, aki hol az asztalra baszik, ha a
szemébe mondják, és a kórképre a nagyképű tahóság, az otrombaságra való büszkeség
hőzöngő bunkójának agressziójával felel, vagy fondorlatos bosszúvágy támad benne az ellen,
aki valódi vonásaival szembesíti, amit soha nem felejt, s az első adandó alkalommal ezt a
szembesítőt a földbe tiporja, kivégzi, meggyalázza, nem, ez mind nem elég, mert nem a
jellemed mélyét érinti meg, mert a jellemed mélye, hogy te nemcsak azzal teszed meg ezt, aki
szembesít hitvány valóddal, hanem bárkivel, aki az utadba kerül, s akit nem tudsz kihasználni,
felhasználni, kiszipolyozni, hogy teljesítse a kívánságaidat, és gerinctelen vagy, és kétszínű,
egy alattomos görény, egy velejéig hazug senkiházi, mert te aztán még ezzel is, akit
kihasználtál, ugyanazt teszed, hisz elárulod, elhajítod, a szemébe köpsz, ha már neked nem jó
semmire, mert primitív vagy, rohadék magyar, egy primitív tuskó, aki bármikor képes
megalázni még önmagát is, csak hogy a számára kedvező helyzetet elérje, de nem, ez sem
segít, valahogy meghaladja a képességeimet, hogy megragadjam a magyart a gyökerénél
fogva, csak arra volnék képes, hogy ezt a gyökeret kitépjem, ha már megragadtam, de hát nem
ragadhatom meg, mert minden, ami eddig ebben az írásban összejött, az mind egyszerre,
egyidejűleg képezi a magyar jellem bázisát, ezért nem találom meg a nyitját a magyarnak,
mert minden gyarlóság, ami emberi, az benne nem csupán megvan, de halmozottan van meg,
és nemcsak megvan, hanem egyúttal mind, külön-külön adja meg a lényegét, úgyhogy ha azt
mondod, irigy, akkor gondolj arra, hogy magyar, ha azt mondod, képmutató, megint gondolj
a magyarra, ha azt mondod, elfojtott agresszió, mely hol gőgben, hol sunyi meglapulásban
nyilvánul meg, akkor ott vagy a magyarnál, mivel bármi rosszra gondolsz, ott vagy a
magyarnál, de a leginkább akkor vagy ott, a leginkább akkor ragadod meg a magyar üstökét,
ha egyszerűen annyit mondasz, hogy a magyar egy seggfej, ez telitalálat, csak nem mindegy,
kinek mondod, mert neki hiába, mert neki ez csak egy kocsmai szitkozódás, amire vagy ütni
kell, vagy kioldalogni a fal mellett, és a sértőt kint a sötétben várni meg, amikor lesből lehet,
és neki hiába, mert neki semmi nem fáj eléggé, miközben eszelős önsajnálatra képes, és ne
mondd neki, hogy milyen, mert reménytelen, mert nem fogja megérteni, nem fogja felfogni,
nem fogja elfogadni, mert ahhoz, hogy megértsd, hogy felfogd, hogy elfogadd, az kell, hogy ne
legyél magyar, de magyar vagy, és az vagy, és az is maradsz örökkön-örökké, magyar,
elviselhetetlenül, és ne beszéljenek nekem a kivételekről, mert rosszul vagyok a kivételektől,
mert valójában nincsenek kivételek, aki magyar, velem tart, mert aki magyar, az egy tőről
fakad, aki magyar, az egy szimpla, veszélyes paprikajancsi, aki királynak gondolja magát, de
nem király, aki folyton hőbörög, de azonnal eliszkol, ha rákiáltanak, higgyetek nekem...”

Tisztelt megszólítottak!

Javaslom, hogy kísérlet képen egy másik népet nevesítsenek a

magyar helyett! Mi lenne akkor?

Mindenki eldöntheti Maga-Magában hogyan és miképpen vélekedik, értékeli és cselekszik ezután, 

az ÖNBECSÜLÉS TÜKRÉBEN.
Jelenczki István

2025. KÁRPÁT– HAZA Álom Hava-december 9.

Klacsmann Péter

         S.O.S. - Szolgálati Közlemény!

Őrtüzek között vonul be autózása végén Nagyváradra Magyar Péter, a Tisza mesterterve szerint. Ezt majd úgy kommunikálják, hogy az ott élők, így hódolnak a "nagy vezető" előtt, azonban hamar kiderült, hogy ebben is van egy ordas trükk, az örömtüzeket ugyanis, a "talpas tiszások" gyújtják majd meg, spontán lelkesedést imitálva.

Kolozsvárról és Marosvásárhelyről buszokkal utaztatják a libernyákokat Nagyváradra. A menetet az erdélyi Soros Alapítvány Nyílt Civil Társadalom munkatársai szervezik. Az egyik főszervezője Kátai István színész, aki Sepsiszentgyörgyön született és jelenleg Budapesten él. Érdemes őt figyelni, mert igencsak felforgató tevékenységet folytat Budapesten! A szülei Sepsiszentgyörgyön a legaljasabb kommunisták voltak, a Ceausescu rendszer kiszolgálói.

A másik két szervező: a magyar gyűlölő Porászka Boróka, akit nem kell senkinek bemutatni! Rengeteget ártott a magyaroknak! Gyergyószentmiklóson született, jelenleg a Marosvásárhelyi Rádiónál dolgozik és a Soros Alapítvány Nyílt Civil Társalom munkatársa. Rendszeresen publikál magyarokat lejárató cikkeket!

A harmadik szervező Echstein Kovács Péter ügyvéd Kolozsváron, a Soros Alapítvány Nyílt Civil Társadalom munkatársa!

Kátai István színészre is érdemes odafigyelni, "kiváló Soros-ügynök"!

(Utólag is hasznos olvasmány – a szerk.)

ÚJ ESZTENDEI NYILATKOZAT

Az idei évkezdet a 35 évvel ezelőttit idézi, amikor is országunk népe a Ceauşescu-diktatúra megbuktatása által nemcsak egy új naptári évnek, hanem – a rendszerváltozásnak köszönhetően – egy valóban új évnek, egy reménybeli új korszaknak nézhetett elébe. Az akkori „forradalmi puccs” azonban eltérítette útjáról a jobb sorsra érdemes demokratikus rendszerváltozást, és a kommunista visszarendeződést hozta magával. 

A jelenlegi romániai politikai helyzet – sajnos – az egykorihoz hasonlóan rendkívül ellentmondásos és zavaros. Mértékadó politikai vélemények szerint az utóbbi hónap hatalmi intézkedései egyetlen célt szolgálnak: a demokratikus választások révén történő hatalomváltás megakadályozását, illetve a 35 éve regnáló korrupt politikai osztály leváltását kifejező népakarat elutasítását és megmásítását. Nicuşor Dan bukaresti főpolgármester szerint a decemberi „alkotmányos puccsot” a mélyállami háttérhatalom azért hajtotta végre, hogy biztosítsa a deklasszált régi politikai osztály további uralmát a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ „szörnyszövetségének” a kormánykoalíciója által.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök „történelmi jelentőségűnek” nevezte a pénzügyminiszteri és a miniszterelnök-helyettesi kormányzati pozíciók megszerzését. Egy jeles politikus szerint az RMDSZ a kormányalakításnál „stabil politikai helyzetet teremtett, s bebizonyította, hogy nehéz helyzetekben a székelyekre számítani lehet”. A „józan észre” és a „normalitásra” való sűrű hivatkozások sem feledtethetik azonban, hogy a mostanra kialakult romániai politikai viszonyok távol állanak a „stabilitástól”, a „józan észtől” és a „normalitástól”. A „brutális költségvetési hiány” és a nyomasztó bizalmi válság előidézésében nemcsak a hatalmukat őrző román szocialisták és liberálisok, hanem a velük koalizáló magyar demokraták szövetsége is bűnrészes. Következésképpen magyar érdekképviseletünknek a román „nagypolitikában” való részvétele igencsak kétes értékű. Talán csak nem kívánunk a román zsákmánypolitika cinkos „pénztárosává” lenni?

Már a tavalyi európai parlamenti választások nyomán felvetődött, hogy vajon a jobboldali értékeket eláruló Európai Néppárt frakciójában van-e a helye az RMDSZ-nek. Hasonlóképpen tevődik fel a kérdés a román balliberális pártokkal kötött kormányszövetség viszonylatában. Úgy tűnik, nincs igazán jó választása magyar szervezetünknek: miként egykor sem volt, amikor csak Ion Iliescu és Vadim Tudor között választhatott…

Való igaz, hogy az RMDSZ-nek a tavalyi választásokon elért eredményessége kész sikertörténet – és ezért csak elismerés illetheti a soraikat példás módon összezáró magyar választókat. A kérdés csupán az, hogy a fennálló helyzetben nemzeti közösségünk mire mehet felhalmozott választási tőkéjével. Kellő és lehetséges hasznosításának felelősségét az RMDSZ hordozza.

Végtére is a küszöbönálló államelnök-választáson múlik a mostani politikai válság alakulásának kérdése. Amennyiben győz a szuverenista szélsőjobb, a jelenlegi kényszerkoalíciónak és a viszonylagos politikai stabilitásnak is búcsút inthetünk. Nekünk, magyaroknak viszont semelyik eredmény nem ígér jót, hiszen az aránytalanul nagyra nőtt román államnacionalizmus, akár kormányon legyen, akár ellenzékben, mindenképpen rajtunk fogja elverni a port. Ezért is volna tanácsos, hogy ne húzzunk ujjat a szélsőjobboldaliakkal, hanem lehetőleg maradjunk ki a román pártok belső hatalmi harcaiból, s a mély válsággal küszködő balliberális kormánykoalíciónak se legyünk túszai. 

Mindent egybevetve: a reánk virradt új esztendő megszenvedett társadalmunknak s benne kisebbségi magyarságunknak nem sok jót ígér. Megszokottságból hangoztatott gyakori újévi jókívánságainknak igencsak hiányzik a valóságfedezete. Anélkül, hogy ünneprontók akarnánk lenni, az igazságot ki kell mondanunk. 35 évvel az ateista, nacionálkommunista diktatúra bukása után be kell látnunk, hogy a román demokrácia romokban hever, társadalmunk mély erkölcsi, politikai, gazdasági válságban szenved, három és fél évtized után pedig kisebbségpolitikai téren sem ment még végbe a rendszerváltozás.

Ezen viszonyok közepette a leghelyesebb az, hogyha az 1989-es spontán kommunizmusellenes népfelkeléshez és romániai forradalomhoz nyúlunk vissza, és az akkor kivívott szabadságot tartalommal telítjük, illetve az akkor elkezdett rendszerváltozást folytatjuk és kiteljesítjük. Ennek folyamata nem kevésbé volna forradalmi, mint a hősies kezdetek.

Ronald Reagan amerikai elnök a kommunista világrendszert „a Gonosz Birodalmának” nevezte. Hogyha ezt az átkos rendszert sikerült közös erővel, Isten segítségével megdöntenünk – mennyivel inkább képesnek kell lennünk egy új világot, egy szabad, demokratikus társadalmat felépítenünk!

Országunk alkotmányának rögtön az első szakasza kimondja, hogy Románia egy olyan demokratikus jogállam, melyben a demokratikus alapértékek, úgymint az emberi méltóság, az állampolgári szabadságjogok, az igazságosság és a politikai pluralizmus „az 1989-es decemberi Forradalom eszményeinek szellemében biztosítva vannak”. Az „alkotmányos puccs” jelenlegi állapotából az alkotmányos jogok maradéktalan érvényesülése jelentheti az egyetlen kiutat társadalmunk és magyar nemzeti közösségünk számára. A népfelség és az emberi méltóság alapján a politikai pluralizmus szavatolásával nem külső hatalmak, hanem egyedül Románia választásra jogosult polgárai hivatottak dönteni országunk sorsa és jövője felől.

Szem előtt tartva, hogy az RMDSZ politikai kényszerhelyzetben és korlátozott politikai térben kénytelen politizálni, az adott helyzetben reálpolitikai döntésként kell értékelnünk a román balliberális kormányban való részvételét. Ezzel együtt azonban minden lehetőt meg kell tennie annak érdekében, hogy a kormánynak valóban koalíciós tagja és ne kisebbségi „foglya” legyen. Ennek megfelelően megalkuvás nélkül, következetesen ki kell állnia romániai magyar nemzeti közösségünk egyéni és közösségi jogai és érdekei mellett, beleértve az erdélyi magyarság önrendelkezési jogát.

A sietséges decemberi válságkezelés rendkívüli körülményei között a kormányalakítás rendjén a pozíciókon való osztozkodás mellett jobbára elsikkadtak az RMDSZ kormányprogramra tekintő javaslatai. Ezek pótlása elengedhetetlenül fontos volna – köztük is a régóta halogatott kisebbségi törvény programba iktatása.

Új évnek nézünk elébe. A temesvári népfelkelés, illetve a romániai forradalom alighogy magunk mögött hagyott 35. évfordulója méltó alkalmat kínál arra, hogy ezúton is megemlékezzünk a temesvári reformátusok és az erdélyi magyarok ezekben játszott kiemelkedő szerepéről, és ennek tudatában vágjunk neki hittel és reménységgel az új esztendőnek.

      Nagyvárad, 2025. január 12.

                                                                                 Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

Holoda Attila

NEMZETI LEÉRTÉKELŐDÉS

Devalválódás per definitio annyit tesz, hogy „Pénzegység aranytartalmának, illetve külföldi értékének törvényi vagy kormányzati eszközökkel való csökkentése.” Stimmt.
Az (egykorvolt közös) értékeink kormányzati eszközökkel történő szándékolt csökkentése.