www.sorsunk.net

Bálványosi transzilvanista nyilatkozat

Mi, a 2022. augusztus 12–15-i bálványosi transzilvanista éves találkozó résztvevői, elemezve és megvitatva a transzilvanista mozgalom eddigi eredményeit és kudarcait, a következőket tartjuk fontosnak kijelenteni.

A transzilvanizmus alapító eszméit ma három alapelvben adhatjuk meg, melyek együttesen alkotják a Transzilvanista Minimumot. Ezek a következők:

Erdély történelmi régiójának három alapító kultúrája van, amelyek egymással egyenlők: a román, a magyar és a német (szász). E kultúrák régiónk többi, történelmileg is meghonosodott kultúrájával együtt az idők során kölcsönösen gazdagították egymást. Együttlétezésük olyan civilizációs szintézist eredményezett, amelynek alapján úgy véljük, hogy Erdélyt „e civilizációs örökség megőrzése és továbbfejlesztése érdekében” megilleti egy sajátos státus a román állam keretében.

E kultúrák egyenlősége alapján az őket kifejező nyelvek, a román, a magyar és a német nyelv egyenlő, mindegyiket megilleti a nyilvános használat joga a hatóságok előtt egy olyan törvényes keret alapján, amelyet az erdélyieknek kell kezdeményezniük.

Erdélynek sajátos belső regionális tagoltsága van, amely eredeti történelmének öröksége. E belső regionális szerkezetet minden olyan politikai törekvésnek tiszteletben kell tartania, amely Románia területi-közigazgatási reformjára irányul.

E három elv számunkra saroktétel, nem képezheti alku tárgyát.

Erdély az a régió, ahol Európában először foglalták törvénybe a vallási toleranciát. A tolerancia ma is jellemzője az erdélyi társadalomnak, továbbra is megőrzendő és kiteljesítendő jellemzője. A transzilvanista mozgalom a toleranciát olyan alapértéknek tekinti, amelynek magának a mozgalomnak a megerősítésében is jelen kell lennie. Ezért a mozgalom bővülésére, a csoport megerősödésére csakis a Transzilvanista Minimum alapján kerülhet sor. Nem fogadhatjuk el a politikai, vallási vagy társadalmi alapú kizárásokat.

Transzilvanistává bárki válhat, azok is, akik más régióból származnak, azzal a feltétellel, hogy fenntartás nélkül elfogadják a Transzilvanista Minimum eleveit.

A transzszilvanista stratégiának, mielőtt politikai szinten is megfogalmazódna, civil társadalmi alapra kell szert tennie. E tekintetben az együttműködés elmélyítése érdekében egy „Erdélyi Ernyő” létrehozását, kiépítését tartjuk fontosnak. Jogi értelemben ez olyan egyesületek és alapítványok föderációjaként valósulhat meg, amelyeknek céljai egyértelműen transzilvanista jellegűek. Egy ilyen föderáció a legmegfelelőbb keret ahhoz, hogy megfogalmazható legyen egy részletes transzilvanista program, és hogy legitimációt nyerjenek azok a politikai szereplők, akik e programot politikai szinten képviselik.    

Háromszék, 2022. augusztrus 21.)

Fasisztázni sohase féljetek, avagy hányféleképpen lehet alkalmazni egy őskomcsi találmányt?


Hegedüs Zsuzsa náci beszédnek nyilvánította a miniszterelnök tusnádfürdői beszédét, így lemondott, majd mégsem, végül ismét; most meg kipakolják (várbeli, Úri utcai pompás) irodáját… Erre mondják sportnyelven: sérülés nélküli technikai KO. Annyit ugyanis elért, hogy morális fölényt színlelve, valódi arcvesztés nélkül tudta elhagyni azt a vonatot, amin ő már régóta nem szívesen utazott. A történetnél azonban sokkal fontosabb az a módszer, ami ismét előkerült. A nácizás, a fasisztázás, illetve az antiszemita és a rasszista billogok ipari legyártása. Egy réges-régi kommunista találmány, ami újra és újra előkerül. Legyen a cél a lejáratás, a hitelrontás vagy az önigazolás.

Ha Hegedüs Zsuzsa szerint Orbán Viktor nem náci, de beszéde náci volt, akkor ő sem ostoba, és nem is nagyképű, de amit az elmúlt három napban összehordott, az ostobaság volt és nagyképű duma.

Aki a miniszterelnököt, vagy a tusnádfürdői beszédét nácinak nevezi, az vagy rosszindulatú, vagy nem normális.

A kettő nem zárja ki egymást. Lapozzunk!

                                                                                                      (Pesti Srácok, vezércikk)

Csóti György - nemzetpolitikai szakértő

Véletlen találkozás Putyin elnökkel

Az isztambuli repülőtér VIP várójában ültem, amikor odalépett hozzám egy középkorú, magas, katonás külsejű férfi, és így szólt hozzám határozott hangon:


  • Csóti Györgyhöz van szerencsém, a budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatójához?
  • Csak felerészben van szerencséje, mert valóban Csóti György vagyok, de július elseje óta már nem én igazgatom a nevezett intézményt.
  • Nem tesz semmit. Mi már évtizedek óta publikációi révén ismerjük Önt, mint az őshonos nemzeti kisebbségek jogvédőjét. Kérem, jöjjön velem, Oroszország elnöke, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin szeretne Önnel beszélni.

A meglepetéstől szóhoz sem jutottam, szinte kábult állapotban felálltam, és követtem az orosz elnök emberét. Átmentünk egy másik VIP váróba, amely elkülönítve bújt meg a hatalmas repülőtér másik sarkában. Fémtárgyaktól megszabadulva különleges biztonsági kapukon átlépve értem be egy minden luxus igényt kielégítő szalonba. Putyin a terem másik végében ült, hatalmas bőrfotelben, kissé révetegen nézett maga elé, arcán fáradság látszott. Mellette kerek asztalon sötét tea gőzölgött. Amikor odaértünk, kísérőm bemutatott, az Elnök rám pillantott, és rezzenéstelen arccal hellyel kínált. Nem állt fel, és kezét sem nyújtotta.

  • Ön a kárpátaljai magyarok jogaiért küzdő fáradhatatlan politikus?

Meglepetésemre, nem Ukrajnát mondott, hanem Kárpátalját!

  • Igen – mondtam bátortalanul, majd hozzátettem – de nem csak értük, hanem az egész Kárpát-medencei elszakított magyarságért.
  • Tudom – mondta Vlagyimir Vlagyimirovics – ismerem a történetüket. Tisztelem azt az elkötelezett harcot, amit külföldre rekedt nemzettársaikért folytatnak. Nagyra értékelem Orbán Viktort, hogy ilyen vonatkozásban ellenséges nemzetközi térben minden lehetőt megtesz elszakított honfitársai boldogulásáért. Egy ilyen kis ország, szinte egyedül, szélmalomharcot folytat.
  • Iránytűnk egy XIX. századi nagy magyar, Deák Ferenc, aki azt mondta, igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény. Mi azonban úgy gondoljuk, még van remény, nem szabad feladni. Oroszország ebben a tekintetben hasonló cipőbe lépett 1990 után, mint mi magyarok már több mint száz éve. Jól jönne nekünk egy kis segítség Önöktől, tisztelt Elnök úr.
  • Engem csak Oroszország érdekel, csak az orosz nép, az orosz nemzet érdekei szerint cselekszem. Azért elmondok egy érdekes történetet. Egyszer felvetették nekem Kalinyingrád hovatartozásának kérdését. Lehet beszélni erről, mondtam, de akkor vizsgáljuk meg Erdély sorsát is. Nagy csönd lett, azóta se hozzák szóba. De mi nem akarunk a világ csendőre lenni. Ezért kedvelem a rivális hatalmak vezetői közül az olyan személyiségeket, mint Donald Trump. Megértem a gondolkodását, mert olyan, mint az enyém. Neki csak Amerika és annak népe számít. Ezt tisztelem benne, akkor is, ha olykor ellenségnek számítunk Washingtonban. Kiszámítható, nem olyan, mint elődje és utódja.
  • Hát most valóban ellenségek lettek, pedig mennyivel jobb lenne a transzatlanti térségben egy kelet-nyugati biztonságpolitikai partnerség. Oly sok kihívás elé néz az északi félteke keresztény közössége, jobb lenne összefogni.
  • Én nem értem a Joe Biden féle politikusokat. Miből gondolják, hogy legyőzhetik Oroszországot? Ez közel fél évezrede nem sikerült senkinek sem. Mondjam Napoleont és Hitlert? Már elcsépelt hivatkozások. Inkább azt mondom: nézzenek a térképre; ásványi kincsekben, energiahordozókban gazdag, hatalmas területtel és népességgel rendelkező ország vagyunk. Minket akarnak szankciókkal térdre kényszeríteni? Ez hosszú évtizedeken át nem sikerült a kicsi és szegény Kuba, valamint Észak-Korea esetében sem. Kína és India alig várja, hogy elmélyüljenek gazdasági kapcsolataink. A szankciók következtében csak az Európai Unió fog szenvedni, de nagyon. Fegyverrel? Akárhány ártatlan ukrán életét áldozzák fel, ez sem fog sikerülni. Ha pedig atomháborúra kerülne sor, abba az egész északi félteke belepusztul. Nem lesz nyertes.
  • De hát azért Moszkva elkövetett egy súlyos agressziót nyugati szomszédja ellen – vetem közbe. Kirobbantott egy véres és kegyetlen háborút.
  • Valóban, ez látszólag nem volt szép cselekedet, megszegtük a nemzetközi egyezményeket, de nem volt más választásunk. A világtörténelem háborúk sorozata. Azonban elsősorban nem az motivált, hogy a NATO egyre inkább sarokba szorít bennünket, hanem már nem tűrhettem, amit orosz nemzettársainkkal műveltek az ukránok. Önök jól ismerik ezt, a magyarok is szenvedő alanyai az ukrán sovinizmusnak. A nagyhatalmi rivalizálást keretek közé tudtuk volna szorítani. Mi most egyszerűen az orosz lakta területeket akarjuk felszabadítani, ennyi és nem több.
  • De ehhez hány ártatlan embernek kell meghalni!
  • Áldozatok nélkül nincs győzelem. Ebben, és nem másban, a jezsuiták elvét követem: a cél szentesíti az eszközt.
  • Hát ezt ma Európában csak a Nagy Medve engedheti meg magának.

Amikor reggel felébredtem álmomból, világossá vált előttem, hogy manapság már csak az álomvilágban hangzik el történelmi és politikai igazság. A valóság tele van hazugságokkal. Próbálná a putyini álláspontot valaki saját véleményeként elmondani itt Közép-Európában …

Budapest, 2022. július 11.

* * * * * * * * * *1c .v

A neten közzétett alábbi írás gondolatai, mögöttes érzésvilága évek óta ott él mindannyiunkban. Most megfogalmazást nyert, nem is akárhogyan. Kötelességünknek érezzük hozzájárulni terjesztéséhez. (A szerk.)

Stoffán György

Gondolatok Németország halálára
<http://stoffangyorgy.blogspot.com/2022/04/gondolatok-nemetorszag-halalara.html>)

Amikor 1713-ban őseim Bajorországból elindultak Magyarország felé, nehéz szívvel tették, hiszen az 1200-as évekig visszamenőleg, „igazoltan” e csodálatos vidék volt az otthonuk. Itt voltak birtokaik, idekötötte őket minden emlék, a temetők porhadó keresztjei, a templomok tömjénillata, a hegyormokról zengő jodli, amely egykor nem szórakoztató zene volt, hanem a beszélgetésnek, a jeladásnak azon formája, amelyet a mindig dolgos bajor használhatott anélkül, hogy egyik hegyről a másikra gyalogolt volna. Az égig érő hegyek, a havas ormok és a hullámzó, kövérfüves legelőkkel teli völgyek és fennsíkok szépsége, a vízesések hangja, s a meredek sziklákon szökellő zerge látványa kitörölhetetlenül beleivódott a lelkükbe, s az átöröklött emlékezet által ma is fenséges emlékként él a magyarországi svábban.

A bajor kultúra ott van mindennapjainkban, ott él a konyhák illatában és ízében, a halk sramliban, amelynek nyugtató dallama mellet tudok legszebben fogalmazni – magyarul… Mert bajor vagyok, s bajor módra szeretem szülőhazámat, Magyarországot. A szülőhazát, a Heimatlandot, a Vaterlandot… a Kárpát-hazát. Ám, mint a világon bárhol élő magyar az anyaország iránt, én is éreztem, és érzem a Bajorország iránti szeretetet, a Wassenburg grófok Rosenheimjétől, Bad-Neustadtig.

A kommunista diktatúrában azt gondoltam, hogy csak mint menekülési útvonalhoz ragaszkodom. Azonban öregedve már tudom, hogy érzelmi és szellemi kötődés, valamilyen kitörölhetetlen kód, megmagyarázhatatlan vonzalom ez. Hiszen magyar vagyok, magyarországi svábként, szeretem a magyar hazát, Erdélyt, Észak-Magyarországot… Mert „nekem – is – „szülőhazám e lángoktól ölelt kis ország”… Szeretem a magyar nemzetet, hiszen háromszáz esztendő épp elég idő ahhoz, hogy generációról generációra erőteljesebb legyen a kapocs, amely összeköt. Együtt harcoltak eleink a magyarság céljaiért, együtt zokogtak Trianon gyalázatán, s együtt örültek 1938-40-ben… majd ismét a zokogás, szenvedés és öröm váltogatták egymást… s olykor a megaláztatás, a magunkra hagyottság, az elárultatás azok által, akikért mi sokszor kiálltunk. A vagon, a deportálás, a hortobágyi istállólakások, csak mert német volt a nyelv és a lélek, amellyel szerettük a magyar hazát, a magyar nemzetet… A történelem minden nemzet históriás-könyvébe elrejtett egy-egy fájdalmas lapot? Volt nekünk is, és volt a magyarságnak is, és sokszor volt közös is… Hiszen akik ma árulják el a magyar hazát, azok negyven évig igyekeztek gyilkolni a keresztény országlakókat, nemzetiségtől függetlenül…

Elgondolkodom: mit érezne a székely, ha látná az anyaország lassú, kínokkal teli halálát? Azt a végpusztulást, amelyből többé nincs kiút. Mit érezne Kolozsvár, Marosvásárhely, Kézdivásárhely vagy Brassó magyarsága, ha pusztulni látná a budavári Nagyboldogasszony-templomot, a szegedi dómot, vagy a pécsi katedrálist? Mit érezne a székely ember, ha látná, miként erőszakolják meg a magyar lányokat és asszonyokat… de nem is folytatom. S mit érezne a székely vagy a felvidéki magyar, ha látná, hogy anyaországának vezetői kiszolgáltatják honfitársait egy idegen és aljas világ megteremtésében mesterkedő sátáni erőnek? Azt, amit ma én érzek: végtelen szomorúságot, dühöt, elkeseredettséget, tehetetlenséget és undort. És persze, hálát is Magyarország miniszterelnöke és kormánya iránt, hogy legalább a svábság, mi, itt megmaradhatunk bajornak, németnek… embernek. Mert amint az új Európa születik, úgy távolodik – vagy már meg is szűnt – a remény, hogy Németország német ország maradhasson, s a német nemzet németként és keresztényként élhessen saját hazájában.

Fájdalmas tudni és látni, hogy mi történik Beethoven, Goethe, Schiller, Vilmos császár és Lajos király országában, mivé lett a büszke német nép, amelyből hetven év alatt sikerült egy önbecsülését vesztett, gerinctelen világpolgárt kifaragni, mert sikerült elhitetni e nagyszerű nemzettel, hogy minden egyes tagja bűnös egy ostoba kor által elkövetett gyilkosságsorozatban. E gyalázatos hazugság súlya alatt még azt is elfelejtette ez a nemzet, hogy Drezdáért járna neki is a bocsánatkérés… a gyilkosoktól…

Magyarországi svábként, Ungarndeutsche-ként nehéz szívvel viselem a megváltoztathatatlant, a pusztulást, Németország agóniáját, amely a biztos halállal végződik, hiszen állami és egyházi vezetői mind pusztulását akarják.

Amikor felidézem az emlékeket, meghasadni érzem a szívemet. Sic transit gloria mundi… Így múlna el valóban a világ – Németország ­ egykor volt – dicsősége? Emlékeimben bajor falu kocsmájának illatát érzem, ahonnan esténként a stájercitera és tangóharmonika táncra hívó hangja hallatszott, ahol a jókedv és a vidámság éppen olyan békét teremtő, mint a magyar verbunkos, kiskocsmákból kiszűrődő gyönyörű édes dallamai. A bajor falu… a népviseletbe öltözött emberek, a fúvószenekarok a Kirchtagon, vagy más ünnepen felvonulók sokasága, az éjféli misére lámpásaikkal igyekvő népek. A templomból kiszűrődő Stille Nacht harmónia, a fára szegelt Mária-kép a mezei munkába vezető úton… hogy félelem nélkül, egy-egy imára megállhasson a „szénacsinálni”, vetni vagy aratni igyekvő bajor.

Istenem! Mivé válik lassan Bajorország? Mivé válik a büszke Németország, amely Európát évszázadokig igazgatta jól és eredményesen, lelkiismeretesen és keresztényként? Semmivé! Nem lesz karácsony, nem lesz kereszt a templomok tornyán, nem lesznek német ünnepek, fest-ek, prédává válnak az asszonyok, s a fiatal fiúk, a kollaboráns, jól megfizetett, parancsra saját nemzetét megsemmisítő német bíróságok pedig, felmentik az erőszakot elkövetőket. A városok minaretjeiből bömböl az imám pogány ordítása, lázítva a muszlimokat arra, hogy öljék meg azt, aki keresztény… aki német, aki nem pogány, mint ők! Az erőszak és a rombolás ideje jött el, s a lelkileg hetven év alatt szándékosan tönkretett német bénultan várja a halált. Képtelen védekezni, mert azt hiszi, rosszat tesz, ha ellenségét legyőzi, ha megvédi hazáját, nemzetét.

Igen, ha ez így megy tovább, mi maradunk meg német hírvivőnek… mi, magyarországi németek – svábok, zipserek, szászok. Mi maradunk meg német anyanyelvű kereszténynek, mi énekelhetjük csak szabadon az Andachtsjodler-t a templomokban, az Engel auf den Feldern singen-t tiltások nélkül, mert nekünk még lesz karácsonyunk. S mi mondhatjuk el utódainknak, hogy volt egy méltán büszke nemzet Európában, amelyet elárultak saját vezetői és kiszolgáltatták egy primitív, gyilkos, hazug pogány hordának. És elmondhatjuk utódainknak, hogy bár próbálkoztak az Európát megsemmisítők a keresztény Magyarország elpusztításával is, de néhány gyalázatos árulón kívül, a magyar hon fiai nem támogatták a pusztítást, s így mi is megmaradhattunk bajornak, németnek, kereszténynek a Kárpátok Istentől áldott gyűrűjében… s azok is megmaradtak, akik idemenekültek, látva otthon a német nép szándékos pusztulását.

Fáj a lelkem, az egykor keresztény Németországért, a megalázott német nemzetért, a terror és az árulás áldozataiért. Mint a székely embernek fájna, ha ezt látná Magyarországgal megtörténni.

Reményem azért hadd legyen… hadd mondjam bízva, hadd kiáltsam Isten irgalmába Bajorországot, amelynek népe megvédte a keresztet az iskola falán, a kórházak kórtermeiben, a parlamentben, megtöltötte a templomait, és hűséges maradt Istenhez, a parancsokhoz, amely pápát adott a világnak, aki évekkel ezelőtt figyelmeztetett a gyilkos pogány-veszélyre.

Hadd kérjem Istent, hogy hagyjon nekünk, magyarországi sváboknak egy zsebkendőnyi Anyaországot, ahol büszkén elmondhatjuk majd milyen áldozatot vállalt a magyar nemzet az európai kereszténységért, megvédve mindazokat – a történelemben nem először –, akik menedéket kerestek és kaptak Mária országában – a Kárpát-hazában.

Mert különleges és csodálatos nemzet a magyar, amely saját súlyos szorongatottságában, megalázottságában, csonkítottságában is képes az üldözöttön, és az elárulton, a pogány elől menekülőn segíteni… értéket védeni, szeretni és összetartani… és hinni Istenben. Mert tudja és hiszi, tapasztalja és nap, mint nap megéli: – ha Isten velünk, ki ellenünk?

„Ó, de fájdalmas érzés”… – kezdődik Mozart hat noktürnjéből a harmadik (Ecco quel fiero istante, KV. 436.), amelyet ma így folytathatnánk: – látni a német anyaország lassú, és kínokkal teli haláltusáját…

Ugyanaz az érzés tölt el, mint amikor keresztény fejeket vág le a pogány. Most egy országot gyilkol… száll meg és pusztít el… és ez az ország egy kicsit az enyém is… volt…

                                                    ***

2016-ot írtunk akkor, amikor e gondolatok megfogalmazódtak bennem. És akkor még nem volt háború. Ma már van… és a német vezetők teljes szellemi leépülésről tesznek tanúságot, jól megfizetett hazugságokat "mantrázva", egy idegen, gyilkos hatalom érdekében. Még mélyebbre ásva a német birodalmat a történelem szemétdombjában. Ne fürödj, ne mosd ki a ruhádat, ne fűts, ülj sötétben esténként… mert megbüntetjük az oroszokat… Akárcsak egy bolondház, vagy egy öngyilkos elmebeteg ember gondolatai… És a német nép hallgat. Szolgává alacsonyodott, amely szolga ma önként teszi a fejét a farönkre, hogy a bakó minél jobban hozzáférjen a bárddal… mert azt hiszi ez a német nép, hogy kötelessége ez, mert bűnös. Pedig nem… már, ha belenézünk a 20. és a 21. század politikai és háborús eseményeit rejtő könyvekbe. Ezek azt bizonyítják, hogy soha, sehol sem a nép a felelős, hanem annak lefizethető, erkölcstelen és ostoba vezetői, akiknek a hatalom és pénz mindennél többet ér, akik gondolkodás és lelkiismeret nélkül dobják oda milliók életét saját érdekükért. Hasonlóképpen a lelki vezetők is alkalmazkodnak ehhez a mentalitáshoz, és sutba dobják a Bibliát, Istent, Jézus értünk ontott vérét pedig igyekeznek mocskos felmosóvödörrel eltakarítani. Ma a világ népei mind kiszolgáltatottá váltak, mert szellemileg leépültek lettek, lelkileg kiégettek és értelmileg lealacsonyodtak. Ma már maguk követelik a rendet… azt a rendet, amelyet gyilkosaik fognak megteremteni, és amellyel kiirtják a világ lakosságának nagy részét e most kezdődött háborúban. Ma itt tartunk!

Egyedül Magyarország vezetői – pontosabban egyetlen vezetője – küzd azért, hogy elkerülhessük a végső pusztulást. Magyarok, németek, tótok… és minden itt élő nemzetiség, amely még hisz, kiáll a megmaradás és a sátáni világ ellen. És amely nemzet, és a vele élő nemzetek tudják, hogy ennek az országnak ezerszáz éve Krisztus anyja a királynője. Ő, a Magyarok Nagyasszonya, megvédi ezt az országot, mert ennek a népnek Istentől kapott feladata van… amihez mind kellünk: magyarok németek, tótok… hogy amikor eljön az idő, akkor egy régi-új országban, békében és szeretetben éljünk, s ezt a békét és szeretetet terjesszük újra a világban - mint egykor a tizenkettő -, azoknak, akik megmaradnak.

Da pacem, Domine,
in diebus nostris

Quia non est alius

Qui pugnet pro nobis

Nisi tu Deus noster

Az alábbi írás az országgyűlési választások előtt készült, de a mi választási összeállításunkból sajnálatos módon kimaradt. Mondanivalója viszont változatlanul érvényes marad, ezért kötelességünknek érezzük közzétenni.

      Dohán Mihály

                                                 Miért kell Orbánnak maradnia

Megöregedtem, emellett az élet sem halmozott el áldásaival az utóbbi években, ezért már nagyon régen nem foglalkozom azzal, hogy az internet segítségével közzétegyem a politikai életre vonatkozó meglátásaimat. Most azonban kényszerítve érzem magam, hogy megszólaljak. Ennek az oka részben az ország és a világ megváltozott állapota és a közelgő választások, részben egy régi, 2011-es írásom, amelyre valószínűleg senki sem emlékszik már, és amelynek az volt a címe, hogy „Miért kell Orbánnak megbuknia”.

Sosem szerettem a Fideszt. Megalakulásakor három gyerekem is egyetemista volt, akik a szocializmusban sosem éltek semmiféle „mozgalmi életet”. Amikor megkérdeztem tőlük, hogy miért nem csatlakoznak a Fideszhez, azt válaszolták, hogy az csak a szájjártató, dolgozni nem szerető társaik gyűlhelye. Mikorra előttem is világossá vált, hogy a Fidesz lényegében csak az SzDSz ifjúsági tagozata volt, megértettem őket.

A Fidesz harcolt a leghangosabban a sorozott hadsereg megszüntetéséért. (Döbbenetesnek tartottam. Milyen senki ember az, aki nem hajlandó a hazáját védeni? Az ilyen a családját, segítséget kérő embertársait sem fogja védelmébe venni, mert fontosabb neki a kényelme. Jó példa erre az emlékezetes kölni szilveszter éjszaka.) Ők nevezték a pápalátogatást „cápalátogatásnak”. Egy kereszténydemokrata képviselő felszólalásakor egy fideszes képviselő kurjantotta azt, hogy „térdre, imához”. Amikor egy MDF-es képviselő azt javasolta, hogy a Trianoni békediktátumról emlékezzen meg az Országgyűlés, a Fidesz kivonult az ülésteremből. Ők vezették be az egykulcsos jövedelemadót, ami az SZDSZ-nek volt a vesszőparipája, merthogy, úgymond, teljesítmény-visszatartó. Máig is védelmezik, mintha bármiféle gazdasági haszna volna, noha csak a szegényebb rétegek iránti szolidaritás felmondása volt. Az egyik legvisszataszítóbb ügyük a Magyarok Világszövetségének a cserbenhagyása volt, amikor a Szövetség nem a Fidesz által javasolt elnököt merte megválasztani.

A Fidesz úgy viselkedett, mint az Európai Unió, amikor az osztrák nép demokratikusan beválasztotta Jörg Haidert a hatalomba: Mivel az osztrák nép nem úgy választott, ahogy az Unió elvárta, a tagállamok megszüntették az együttműködést Ausztriával. Nem zavarta őket, hogy ez szerződésszegés volt. Bojkottal kényszerítették Ausztriát a nép akaratának semmibe vételére. Ez az uniós demokrácia és jogállamiság, a „népfelség” gyakorlati érvényesülése az EU-ban. Ezért utálják a nemzeti konzultációt és az időszerű politikai kérésekkel kapcsolatos népszavazást. Utálják, mert félnek a néptől és lenézik. Pedig Európa legdemokratikusabb országában, Svájcban,  a népszavazást tekintik az un. „közvetlen demokrácia” legfontosabb intézményének. Országos és területi szinten egyaránt minden fontos kérdésben népszavazást tartanak. Ez, a demokrácia alapelveit felrúgó uniós politikai horda meri rajtunk számon kérni a „jogállamiságot”. Sajnos így viselkedett Orbán is a Világszövetséggel. Pedig ez a sors még őt is elérheti az idei választások után, mert ha választási beavatkozásokkal, szabotázzsal, színes forradalom szervezésével sem sikerül Brüsszelnek és a Soros-félék pórázára fűzött amerikai politikusoknak és hazai csicskásaiknak megbuktatni őt, mert a magyar nép mindezek erőfeszítései ellenére őt fogja megválasztani, akkor, ha nem is éppen atombombával, de bojkottal, vagy egy „sajnálatos” autószerencsétlenséggel is kimozdíthatják őt a hatalomból.

Ami pedig az MSZP-vel való „lepaktálást” illeti, ők is az MSZP-vel és SZDSZ-szel közösen, „négypárti road show”-val győzködtek minket az Unióhoz való csatlakozásra. Ahogy Medgyessy Péter mondta: „Az igazán fontos kérdésekben mindig teljes volt az egyetértés a Fidesz és az MSZP között”. Lehetne folytatni a sort, de minek. A lényeg, hogy amit az indulásukkor mutattak, nekem elég volt ahhoz, hogy ne szavazzak rájuk.

Azonban – ahogy a latin közmondás tartja – tempora mutantur, és a változások nem szükségképp rosszak. A rendszerváltás táján Szent Pál megtérésére utalva gúnyolódott valamelyik író azzal, hogy „nagy a forgalom a damaszkuszi úton”. Ez, bár szellemes, de elég durva „csúsztatás” volt, mert összemosta a köpönyegforgatást a megtéréssel. Szent Páléhoz hasonló megtérés, ha volt egyáltalán hasonló a történelemben, nagyon ritka lehet. Nekünk, egyszerű, földi halandóknak, elég hosszú, években mérhető időre van szükségünk ahhoz, hogy nézeteink helytelenségét fölismerjük és őszintén megváltoztassuk. Általában ragaszkodni szoktunk a tévedéseinkhez, sajnos még az ostobaságainkhoz is. Az őszinte megtéréshez és annak a nyilvános vállalásához világos gondolkodásra, alapos önismeretre és nagyon erős jellemre van szükség. Ezért nem gyakori ez a jelenség, de létezik.

Ez az a pont, ahol tiszta vizet kell öntenem a pohárba. Noha nem változtattam meg a korábbi írásomban lefektetett nézeteimet, amelyek az akkori állapotokat tükrözték, most ki kell mondanom, hogy Magyarországnak, ha meg akar maradni, még egyszer mondom, ha meg akar maradni, akkor a jelenlegi kormány által követett úton kell tovább mennie. A mai Orbán világfelfogása, nézetei és politikai céljai rég nem emlékeztetnek azokra, amelyeket pályafutása kezdetén tanúsított. (Ne felejtsük: fiatalon ő is átesett egy Soros-agymosáson. Tiszteletreméltó, hogy képes volt arra, hogy szembeforduljon az akkori nézeteivel.) Az őt körülvevő emberek közül is sokan kicserélődtek.

Teljesen megváltoztak a célok, a stílus és a szóhasználat is. Hol van már Ungár Klára, Fodor Gábor, és még sokan mások, és rég túlhaladott, internacionalista, liberális szemléletük. Kellő rálátás híján nem tudom megítélni minden minisztere munkáját, de abban biztos vagyok, hogy Magyarországnak Varga Mihályhoz és Szijjártó Péterhez hasonló képességű és elkötelezettségű miniszterei a világháború óta még nem voltak. Bár a nyilvánosság előtt nem nagyon szerepel, de azt hiszem, hozzájuk kell csatolnom a Nemzeti Bank elnökét, Matolcsy Györgyöt is, mert ha ma is egy, az ország egész aranytartalékát elherdáló Surányi György-féle „értelmiségi” (leváltása ellen annak idején 50 „értelmiségi” elvtársa tiltakozott) vezetné a bankot, aligha működhetne a gazdaság olyan eredményesen, mint most.

Hajlok arra a véleményre, hogy ide kívánkozik még Novák Katalin neve is. Bízom abban, hogy nem fog csalódást okozni. Hihetetlenül nehéz a feladata. Nem tudhatom, ki fogja átvenni, ha esetleg köztársasági elnök lesz belőle. Esetleg elnökként is vinni fogja a témát, mint Áder a környezetvédelemét? Talán nem is volna rossz megoldás. (Aki nem egészen osztja a véleményem, legalább olvassa el ezt az írást. Nem róla szól.) Történelmi jelentőségű munkát végez a Nemzetpolitikai Államtitkárság is Potápi Árpád vezetésével.

Amikor ezeket a legismertebb neveket emlegetem, akiknek a tevékenységét leginkább követem, nem szabad megfeledkeznünk a mögöttük álló szakértő csapatokról, amelyek nélkül nem volna esélyük az előttük álló roppant feladatok megoldására. Mindez azt mutatja, hogy a Fideszben vagy  mögötte már kinevelődött, összeverbuválódott egy olyan szakértői kör, amely –, hogy az „europäisch” vagy „european”, de korántsem „európai” Gyurcsányné kedvenc kifejezésével éljek – lehetővé teszi nem csupán „európai”, hanem ennél lényegesen magasabb szintű és szélesebb körű politika folytatását. Ki merem mondani, hogy amit ma a magyar politikusok végeznek, az világpolitikai jelentőségű. Ilyenről az „ellenzék” tehetség és célok nélkül nem is álmodozhat. Nekik ugyanis nincsenek céljaik, csak céljuk, egyetlenegy céljuk: Orbán megbuktatása. Hogy azután mi lesz, nem fontos számukra. Irányelvük a „majd csak lesz valami, hiszen még sosem volt úgy, hogy sehogy sem lett volna” kültelki bölcsessége. Hogy ez mibe kerül majd az országnak, az nem érdekli őket. Csak az számít, hogy nekik mit hoz a konyhára.

Amikor az első Fidesz kormányzás után az MSZP került hatalomra, egy tudós ismerősömtől hallottam a következő kijelentést: „A Fidesz jobb, mint az MSZP, Orbán pedig jobb, mint a Fidesz”. A már elmondottak ellenére ezzel akkor sem tudtam vitatkozni, de a megállapításból az is érzékelhető, hogy az illető sem volt elragadtatva a Fidesz és Orbán korai szereplésétől. Mindketten valahogy úgy éreztük, hogy ezeknél – mármint a posztkommunistáknál – nem nagy kunszt jobbnak lenni, de azt elismertük, hogy jobbak voltak. Ami számomra új volt ebben a megállapításban, hogy Orbánt jobbnak ítélte meg a Fidesznél. Én kételkedtem ebben, de utólag el kell ismernem, hogy igaza volt. Az éretlen fiatal demokraták éretlen közösségét Orbán formálta igazi, önálló arculatú európai párttá, amely magasan kiemelkedik az Európában nyilvántartott áleurópai, távirányított (main-stream) „masszapártok” sokaságából.

Félreértés ne essék, a mai, „szövetségbe forrt” ellenzéki pártokat senki sem jegyzi Európában, és nem is fogja soha. Azok európaisága kimerül abban, hogy Európában vannak. Számukra sem Európa történelmi és kulturális értékei nem jelentenek semmit, sem a nemzetei, sem azok példa nélküli nemzeti kultúrái. Őket csak azért pénzelik, hogy engedelmes cselédek legyenek, de politikai tényezőnek sosem fogják őket tekinteni. Akik nyugatról támogatják őket, azoknak tehetségtelen, elvtelen, kozmopolita senkikre van szükségük Magyarország élén. A brüsszeli birodalom csicskásai lesznek és még annyi szavuk sem lesz, mint az MSZMP-nek volt a Béketáborban, hiába ismételgetik unásig, hogy „európai Magyarországot” akarnak. Ők, mint a bevándorlásra vonatkozó terveik mutatják, még Európát is fölszámolnák, nemhogy Magyarországot. Az USA másként gondolkodói szeretik emlegetni, hogy Lenin állítólag „hasznos idiótáknak” nevezte az efféle nyugat-európaiakat. Hogy teljesen egyértelmű legyek, ma az európai hagyatékot Európában csak a Közép-európai országok és Oroszország képviseli. A többi a szellemében már elszakadt Európától és veszedelmesen sodródik a megsemmisülés felé.

Sokszor próbáltam megérteni, hogy mi mozgathatja ezeket az embereket, mikor olyan világosan látszik, hogy csak bajt tudnak a világra hozni. Végül nem tudtam jobb magyarázatot találni, mint Hamvas Bélának az ateista puritánról megfogalmazott jellemzését: „… a puritánság nem világszemlélet, hanem temperamentum. Két dolog kell hozzá: bizonyos meghatározott elvek vak hitében való sötét korlátoltság és ugyanezekért az elvekért való eszelős és alattomos harci készség. A puritánsághoz igazi erőt az ad, hogy ő a desperát ateista. … Az ateistáknál mindig inkább a szívvel van baj, mint az ésszel. A puritán a tömény szívidióta. A világtörténet legvéresebb csatáit és legirtózatosabb forradalmait a puritánoknak köszönheti. Mindezt azért, mert, szegény, Isten helyett elvet talált, és ezt tudja. Tudja, hogy desperát. Látja, hogy nem megy, mégis tovább csinálja. ..

Az a tudás, hogy életének csak akkor van értelme, ha feláldozza, mindenkivel vele születik. Az élet akkor sikerül, ha feláldozom. Józan és komoly embernél ez a feladat önmagától megoldódik, amikor életét Isten rendelkezésére bocsátja. Az ateista azonban fél. Oktalan fél, neki is fel kell áldoznia. Fel is áldozza, de nem természetes módon, Istennek, mint Ábel, hanem valami értéktelen szamárságnak. Önmagának? Ha még! Gyönyörnek? Hatalomnak? Gazdagságnak? Ha botor is, de ez még valamiképpen érthető . A puritán azonban elvnek áldozza fel magát. Emberiség! -  szól. Vagy: Szabadság! Vagy: Morál! Esetleg: Jövő! Haladás!

Mi az, hogy szabadság és humanizmus és jövő? Istenszurrogátum. És mi rejtőzik e mögött a méreteiben is iszonyú önsanyargató őrültség mögött? Az, hogy ő a desperát ember. Tudja, hogy nem megy, mégis csinálja. Tudja, hogy szerencsétlen bolond, mégis kitart. Azért szigorú, azért ingerült, azért harcias, azért sötét, azért komisz, azért erőszakos, mert ő a desperát. Nem megy, és mégis csinálja. És mégis tovább csinálja. Tudja, hogy mit tesz, de nem akar segíteni magán, és ezért még desperátabb lesz. Még desperátabb és még absztraktabb és még ingerültebb és még komiszabb és még alattomosabb, és gyanakvóbb és sötétebb. És megint csak tovább csinálja.”

Hát nem illik-e ez az országgyűlési ellenzék komisz, hazug, alattomos, hangerővel érvelő, szószátyár demagógjaira?

Ami az elveket illeti, az „emberiség”, a „szabadság” a „morál” már kiment a divatból. A „jövő” még él valahogy a globális felmelegedés és a fenntarthatóság formájában. De már nem ezek a legfontosabbak, hanem a „dzsenderizmusnak” és a „demokráciának” a „cél szentesíti az eszközt” ideológiája alapján történő, válogatás nélkül, minden eszközzel való terjesztése (óvodások megrontása, demokratikus és humanitárius bombázás), majd az absztrakt, megfoghatatlan „jogállamiság”, ahogy ezt mind Biden, mind Scholz meghirdette. Döbbenetes, hogy a magukat „zöldnek” és „természetvédőnek” nevezők még a saját emberi természetüket sem hajlandók elfogadni és a természet örök rendje ellen fellázadva magukévá tették a gender-ideológiát. Ezek túltesznek a kommunisták hajdani „természetátalakító” képzelgésein. Ezek magát az emberi természetet vették célba és el akarják hitetni velünk, hogy azt, mint valami tésztát, kényük-kedvük szerint átgyúrhatják. (Az ember ura a természetnek – mondták a kommunisták. Egy gyerekkoromban olvasott szovjet propagandakönyvnek az volt a címe, hogy „Hogyan lesz az ember óriás”.) Ehhez képest a folyók visszafordításának hajdani terve gyakorlatias programnak tűnik. Pedig tudják, hogy nincs igazuk, tudják, hogy épeszű ember ilyesmiben nem hihet, tehát tudják, hogy hazudnak, de mégis mondják és mondják és mondják. Mi ez, ha nem „bizonyos meghatározott elvek vak hitében való sötét korlátoltság és ugyanezekért az elvekért való eszelős és alattomos harci készség”? Az „eszme” igazi győzelme a józanész felett, a beteg képzelet győzelme a tudomány és az értelem felett, a sötétség győzelme a világosság felett. Micsoda végletes hiszékenység kell ahhoz, hogy elhiggyük, hogy az ilyen szélsőséges „természetátalakítók” fogják megmenteni a természetet. Ők tudják, hogy „fejétől büdösödik a hal”. Tudják, hogy ha a teremtés csúcsán álló ember természetét tönkre tudják tenni, semmi sem áll már az egész emberiség és a természet elpusztításának az útjában. Mivel a tudományos ismeretek gyarapodása és az emberiség egyre erősebb elkötelezettsége megmenthetné a világot, a természetrombolók módszert választottak. Ha nem tudsz valamit megakadályozni, állj az élére és úgy siklasd ki. Megszállták a zöld mozgalmakat. Zászlójukra van tűzve a természetrombolás megszüntetése, de azokat a kezdeményezéseket részesítik előnyben, amelyek hatékonyan rombolják a társadalmat is (lásd: nyugati energiaválság), és nekiláttak a természet pusztításának is, amit az emberi természet, azaz az ember tönkretételével láttak célszerűnek megkezdeni. Félelmetes az az arcátlanság, hogy mindezt a szabadságra és az emberi jogokra hivatkozással teszik. Ha most valaki számon kéri rajtam, hogy merek olyat állítani, hogy Kiss vagy Nagy Pista lelkes zöld mozgalmár célja a természet tönkretétele, akkor finomítom a mondottakat. Kiss és Nagy Pista valóban védeni akarja a természetet, de semmit sem ért az egészből. Már bocsánat, Kiss vagy Nagy Pisták, pártvezérek, vagy aktivisták, önök, Lenin elvtárs szavaival, csupán hasznos idióták.

A pofátlan manipulálás vagy határtalan tudatlanság olyankor érhető tetten, mint amikor népszavazást követeltek a paksi atomerőmű ügyében. Egy nagyon magas szintű szakmai ismereteket kívánó kérdésben, egy ország energiaellátásának az ügyében a hozzá nem értők többségi szavazásával dönteni! Megáll az ész! Ilyen alapon a gyermekbénulás elleni védőoltás betiltása tekintetében is kezdeményezhetnének népszavazást. Vagy kivehetnék az orvosi konzíliumok kezéből a döntési jogot és átadhatnák a „zöld” kórházi alkalmazottak tanácsának. Őket ugyanis nem érdekli sem az orvosok, sem a mérnökök tudása. Ők már a nagymarosi vízlépcső ellen szervezett zavargásokban is csak „vízügyi lobbinak” nevezték a világszínvonalú felkészültséggel rendelkező magyar vízügyi szakembereket. Miként a hajdani kommunisták, a tanulatlanság gőgjével a zöldek sem „hajbókolnak az úgynevezett szaktudás előtt”. Megjegyzem, hogy a kommunistákat még jobban megértettem, mert szegények azt hitték, hogy nekik a bölcsek köve, a „természettudományos világnézet”, a „marxizmus-leninizmus tévedhetetlen elmélete” a kezükben van. De hogy mi van a zöldek kezében, azt nem tudom. Már csak azért sem, mert a „környezettudomány”, ha szabad ezt a szót használnom, éppen tárgyának a bonyolultsága, nem interdiszciplináris, hanem multidiszciplináris volta miatt még elég fejletlen ahhoz, hogy bárki olyan magabiztos nyilatkozatokat merjen tenni, mint ők. Ezek után nem meglepő, hogy amikor a nem környezetszennyező, megújuló energiaforrást, a nagymarosi erőművet akarták megépíteni, akkor is a „zöldek” szervezték a tiltakozást. Atomerőmű vagy vízi erőmű, nekik mindegy: ők tiltakoznak, mert nekik nem a teremtett világ megőrzése a céljuk. Ha valakinek ez sem nyitja ki a szemét, megérdemli, hogy örökké sötétben botorkáljon. Ha valaki nem tudná, a nagymarosi duzzasztómű tervcélját még 1945 előtt fogalmazták meg. Nem „pártállami” agyrém volt. Két dunai duzzasztóművel tervezték megoldani a Duna vízszintszabályozását, az árvízvédelmet és a Duna-Tisza közének a vízgazdálkodását. Tetszik érteni? A vízgazdálkodását! Az elektromos energiatermelés csak másodlagos cél volt. A zöldeknek az előbbi fájt: nehogy már meg legyen oldva a Kiskunság vízellátása! Nehogy már Magyarország előbbre lépjen a fönntarthatóság irányába! Mindent megmozgattak a megakadályozására, mérhetetlen anyagi és természeti károkat okozva ezzel az országnak. A „hasznos idióták” pedig lelkesen támogatták a saját országuk pusztítását. Pakssal ugyanez a helyzet. A hasznos idióták most is lelkesek. A hozzáértés nem homályosítja el a tisztánlátásukat.

Nem megnyugtató dolog sokáig élni. Nem, mert bizonyos idő elteltével újra előjönnek a múlt kísértetei, akikről azt hittem, hogy végképp letűntek a történelem színpadáról. Sajnos nem. Amikor Fekete-Győrt először megláttam és hallottam a szövegét, egyik általános iskolai tankönyvem egy képe jutott az eszembe: „Agitátor a Putyilov Művekben”, vagy valami hasonló címe volt. Másoknak a Lenin-fiúkat idézte emlékezetükbe. Jakab Péter pedig engem egyenesen a fiatal Leninre emlékeztet, míg Gyurcsány arcán, ahogy öregszik, mintha Szamuely vonásait vélném egyre jobban felismerni. Őszintén szólva, bennem félelmet keltettek ezek a figurák. Ilyenek már nem léteztek, vagy legalábbis nem mutatkoztak a Kádár korszakban. Úgy látszik, mára föltámadtak. Jaj annak az országnak, ahol ilyenek ragadják magukhoz a hatalmat. Ragadják, mondtam, mert már ki is nyilvánították, hogy nem fognak holmi törvényességi aggályokkal bíbelődni, ha a hatalmuk bebetonozásáról lesz szó. Az Európai Bizottság és Parlament, ez a finánckapitalista, szexista zsiványbanda pedig tapsolni fog a „jogállamiság” leninista eszközökkel történt helyreállításához. A sztálini koncepciós perek idején is azt énekelték az „öntudatos munkástömegek”, hogy „a rend, a jog és a szabadság, bárhová tekintsz, szilárdan áll”. A Gulag meg tömve volt. Abban az időben a tízezer lakosra vetített börtönlakók száma a Szovjetunióban volt a világon a legnagyobb. Nem véletlen, hogy ma az USA a világbajnok.

Werner Heisenberg, a 20. század egyik legnagyobb atomfizikusa írta a „Rész és az Egész” c. művében, hogy a politikai mozgalmakat nem a meghirdetett céljaik, hanem az alkalmazott eszközeik alapján kell megítélni. Ma már mindenki demokráciát, jólétet, szabadságot, stb.-t ígér. Ha ezeket erkölcstelen, törvénytelen, ha úgy tetszik, „leninista” eszközökkel akarják elérni, mint a mi, un. baloldalunk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a programjuk hazugság.

Így állunk tehát. Két tábor van. Az egyik, noha nem tökéletes, miként semmi sem a földön, de a tökéletesedés útján halad, vagy legalább igyekszik haladni és az életet tűzte a zászlajára, és van a másik, amelynek semmi jövőképe nincs, és amely mindent tagad, ami jó, és ráadásul leninista eszközök alkalmazását ígéri, azaz újra a „lenini úton” kíván haladni. Ő „a tagadás ősi szellemének”, a megnyilvánulása, ahogy Lucifer nevezi magát „Az Ember Tragédiájában”. Ott mondja az Istennek:

„Győztél felettem, mert az végzetem,
Hogy harcaimban bukjam szüntelen,
De új erővel felkeljek megint.”

Nem ezt írta Hamvas is? „Nem megy és mégis csinálja. És mégis tovább csinálja. Tudja, hogy mit tesz, de nem akar segíteni magán, és ezért még desperátabb lesz. Még desperátabb és még absztraktabb és még ingerültebb és még komiszabb és még alattomosabb, és gyanakvóbb és sötétebb. És megint csak tovább csinálja.” És minden kudarca után „új erővel felkel megint”. Ne áltassuk magunkat: Sosem lesz nyugtunk miatta. Az idők végezetéig harcolni kell ellene. Olyan, mint a malária: féken tartható, de véglegesen nem gyógyítható.

Sokszor mondják, hogy a világ nem fekete-fehér. Most viszont a magyar belpolitikában majdnem ez a helyzet. A fehér oldal ugyan nem patyolattiszta, de a másik vitathatatlanul fekete.

Annak idején Reagan a „Sátán birodalmának” nevezte a Szovjetuniót. Akkor álmodni sem mertünk arról, hogy az még az életünk folyamán meg fog szűnni. A Sátán azonban nem adta fel. Áttelepült az USA-ba és ott „új erővel felkelt”. (Bár már korábban is erős hadállása volt ott.) És lám, az USA is megindult a züllés útján. Ott is kudarcot fog vallani előbb-utóbb, de biztos, hogy valahol „új erővel felkel megint”.

Sajnos ez a két tábor nem csak a társadalomban létezik, hanem minden egyes ember lelkében is. Shakespeare megfogalmazásában:

Két ellenséges király táboroz
Emberben, fűben: a Jó és a Rossz.
És hol a Rossz erősebb haddal áll,
Az élet hervad – tort ül a Halál.

Ugyanaz Vörösmarty szavaival:

Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?

Emiatt a mindenkiben és mindenben fennálló kettősség miatt a társadalom csak akkor tud a jó irányába elmozdulni, ha annak tagjai egyénileg indulnak el arra, aminek feltétele, hogy meg tudják különböztetni a jót a rossztól. Ezt akarja megelőzni az un. „haladó” (progresszív) oldal, és ezért tagadja a jónak és a rossznak még a létét is. Tudják, hogyha a jót és rosszat az emberek nem tudják megkülönböztetni, akkor hiába talál ki bárki bármilyen szépen hangzó ideológiát,  az emberek, a polgárok, iránytű híján nem tudnak egyénileg a jó irányába elmozdulni, ezért a társadalom sem fog. Törvényekkel, ideológiával nem lehet a társadalmat megjavítani. Rousseau-nak a jó törvényekről szóló tanítása a világ legnagyobb ostobasága. A rendszerváltás tájékán jelent meg Budapesten egy plakát, amelynek a szövege nagyon tetszett nekem: „Azt mondod, rossz a világ? Tedd jobbá! Kezdd magadon!” Ezt a tényt, a nyugati ember iránytévesztését jól szemlélteti a mai, un. fejlett országok lassú haldoklása, amiről Berzsenyi verssorai jutnak az ember eszébe:

Most lassu méreg, lassu halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki

Szélvész le nem dönt, benne termő
Férgek erős gyökerit megőrlik,
S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve
A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
Róma ledűl, s rabigába görbed.

Ez nem azért van így, mert Berzsenyi megmondta. Ő nem volt olyan lángelme, mint Sztálin elvtárs, vagy a bolsevizmus többi nagyjai, vagy a mai, baloldalnak nevezett képződmény, hogy megmondja, mi az új, éppen időszerű „örök igazság”. Ő csak szép költőiséggel megfogalmazott egy több évezredes történelmi tapasztalatot, azaz a történelemből induktív következtetéssel, tehát természettudományos módszerrel megállapított örök igazságot.

Én Orbánban nem kifinomult politikai taktikázását, bátorságát vagy államférfiúi bölcsességét értékelem leginkább, hanem azt, hogy képes volt először magán elkezdeni a javulást, majd a pártjában, míg végül ennek következtében már elérte, hogy a jövő történelemkönyveibe néhány évtizeddel a halála után biztosan pozitív értékeléssel fog bekerülni.

Még fiatalember voltam, amikor egy hozzám hasonló korú, nem hívő, de nem is „desperát” ateista munkatársam mondta a következőket: „Te, én nem tudom megérteni ezeket a hülye kommunistákat. Alsó tagozatos koromban én még tanultam hittant. Nekem ott csak azt tanították, hogy legyek jó, ne ártsak, ne bántsak, hanem segítsek másokat, a feladataimat végezzem el rendesen, és így tovább. Mondd, miért rossz ezeknek a hülyéknek, ha az emberek ilyenek, vagy legalábbis erre nevelik őket.”

A válasz egyszerű! Nevezzük őket ateistáknak, bolsevikoknak, globalistáknak, neoliberálisoknak, marxistáknak, leninistáknak, neomarxistáknak, progresszívoknak vagy akárminek, ők a „tagadás ősi szellemének” a megtestesítői. Elemük nem az építés, a javítás, hanem a rombolás. Akik „a múltat végkép eltörölni” akarják, de jobbat nem tudtak, nem tudnak a helyébe állítani. Akik a Macbeth vészbanyáival együtt éneklik, hogy:

„ Szép a rút és rút a szép,
Sicc, mocsokba, ködbe szét.”

Vagyis mindent összemosnak. Akik szerint nincs férfi és nincs nő, nincs apa és nincs anya, nincs lány és asszony, nincs jó és nincs rossz, nincs őrült és nincs ép eszű. Akik mindent megtesznek, hogy azt, ami „minden ország támasza, talpköve”, a „tiszta erkölcsöt” felszámolják, és még a nyomait is kiiktassák a társadalom értékrendjéből. Hogyan is hangzott Lendvai Ildikó halhatatlan felszólítása az Országgyűlésben? „Ne keverjük az erkölcsöt a politikába!” Holott normális esetben az erkölcs kell képezze a politika alapját, hiszen a politikának, a város, az ország, a „polisz” ügyei az intézésének a közjót kellene szolgálnia. A politika a közjó szolgálata. A „Jó” szolgálata pedig erkölcsi tevékenység. Ahogyan egyszer Drábik János barátom fogalmazta az Alkotmánnyal kapcsolatban is: Az Alkotmány feladata az, hogy biztosítsa az erkölcs uralmát a törvényhozás felett. De ezeknél szó sincs erről. Az ő szótárukban a politika csak a hatalomról és a pénzről szól.

A már idézett Heisenberg írta hivatkozott könyvében, amit most, több évtized távlatából csak emlékezetből tudok tartalmilag idézni, hogy jaj lesz Európának, ha felismeri, hogy Isten trónfosztása miatt meginog az az erkölcsi talapzat, amelyre a legértékesebb fiai építették a munkásságukat, azaz az európai kultúrát. Heisenberg jóslata most válik valóra. Európa elvesztette a hitét, erkölcsi talapzata összeomlott és most már nagyon előrehaladott állapotban van a már visszafordíthatatlannak látszó haláltusája: „Róma ledűl, s rabigába görbed”, vagy másképp:

„… hol a Rossz erősebb haddal áll,
Az élet hervad – tort ül a Halál”.
-

A világtörténelem egyik tanulsága, hogy minden nagy kultúra valamilyen vallás keretén belül alakult ki. Vallás nélkül még sosem volt kultúra, és nem is lesz. A multikultúra csak játék a szóval, a kultúra hiányának a leplező fedőneve. Hamvastól kölcsönözve: Istenszurrogátum. A multikulturalizmus helyeslése a kultúra megfojtásának a szándékát takarja. De az ember természete olyan, hogy nem tűri a kulturális űrt, ezért azt be fogja tölteni valamivel. Kérdés: mivel?

Európában a kultúra alapja összeroskadóban, a népesség eltűnőben van, ezért sokan most már nem látnak más kiutat, mint a tömeges bevándorlást, a lakosság- és kultúracserét: azaz az Európai Kalifátus létrehozását. Szerintük mindennek a mértéke az ember, mert nem ismernek el fölötte semmit és senkit, nemhogy az Isten törvényeit, de még a természetét sem, ezért számukra teljesen észszerű olyan határozatot elfogadni, ahogy a közelmúltban az Európai Parlament tette, mely szerint a „férfiaknak is joguk van gyereket szülni”. Férfitársaim, remélem, most boldogok, mert egy ilyen forradalmi jogkiterjesztés kedvezményezettjeivé váltak. Remélem, fognak is élni vele, ezzel is segítve Európa demográfiai gondjainak a megoldását. – Mondják, hát nem agyrém? És ez még nem Gyurcsányné álma, az Európai Egyesült Államok, hanem csak az embriója! Mi várhat még ránk?

Országgyűlési választások előtt állunk. Most nem csak arról van szó, hogy mely párt kezébe kerül a végrehajtó hatalom. Hazánkban ennyire időszerűek, mint most, még sosem voltak Vörösmarty szavai:


„Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!”

Szabadon választhatunk. Csak rajtunk, magyar állampolgárokon múlik, hogy az élet, vagy a halál mellett kötelezzük-e el magukat. Tessék választani! Tessék nem megfutamodni és „tartózkodni”, hanem felelősséggel vállalni a döntést és annak következményét, az életet vagy a halált.

* * * * * * * * * *

       Bogár László

    Vélemény és vita

Egy világháború mélyszerkezete

A modern Nyugat éppen most rombolja le az európai fehér ember utolsó identitáspilléreit

A most zajló, a lejátszástechnikai felszínen ukrán–orosz háborúnak látszó konfliktusnak négy olyan tektonikai eleme van, amelyek megértése nélkül nem tudjuk helyesen értelmezni ezt a lejátszástechnikai felszínt sem.

A még egyáltalán megragadható legmélyebb szinten a „Nyugat alkonya”, vagy ahogy a globális angol mondja, a történelmi „westlessness”, a hatszáz éven át sikeresen nyugatosított világ egyre gyorsuló nyugattalanodása/nyugattalanítása megy végbe. A felszín felé haladva a következő szinten a Nyugat sorrendben hatodik világbirodalmaként üzemeltetett, most már az agónia fázisában járó Amerika vívja destruktív háborúját történelmi riválisai Európa, Oroszország és Kína eurázsiai együttműködési rendszere ellen. Az e feletti szinten, annak érdekében, hogy Kínára, mint fő ellenfelére összpontosíthasson, és ezzel meghosszabbítsa agóniáját, Amerika egy évszázadon belül már harmadszor vezeti egymás ellen a német birodalmat és az orosz birodalmat.

Az előző két alkalom első és második világháború fedőnéven van említve a történelemkönyvekben. És végül e három réteg elfedése érdekében van egy látványtechnikai globális valóságshow, amit ukrán–orosz háborúnak kell látnia annak, akinek kedves az élete. És persze el kell érzékenyülnie a harmadosztályú komikus színészből legyártott ukrán elnök könnyfakasztó operettjelenetein, és fel kell háborodnia a brutális agresszoron, Oroszországon, amely államot kétségtelen professzionális módon csaltak végzetes csapdába, amelynek nyomán meghozta ezt az elsősorban önmagára nézve katasztrofális döntést.

És akkor most tegyünk kísérletet arra, hogy a globális valóságshow ócska díszletvilága mögötti színpadtechnikát alaposabban szemügyre vegyük, elismerve, hogy a „nem létező” világerő megint ugyanúgy vezette meg a világot, ahogyan azt az elmúlt évezredek során mindig is tette. Vagyis a világ nagyjából ugyanolyan tanulásképtelen állapotban van, mint amilyenben mindig is volt. És bár tanulni ugyan a jelek szerint nem tudunk, de az egzotikum kedvéért talán mégis érdemes lenne összefoglalni, amit eddig tudunk. Persze az is lehet, hogy esélytelen is ez a tanulás, mert olyan ellenféllel állunk szemben, akit szellemileg már értelmezni sem tudunk, nemhogy evilági eszközökkel legyőzni.

A Nyugat, pontosabban a modern Nyugat történelmi hanyatlása Oswald Spengler óta közhely, hisz egyre nyilvánvalóbb, hogy a profitra épülő létberendezkedés szétroncsolja az emberi létezés külső természetét, elmocskolva földet, vizet, levegőt, és szétroncsolja „belső természetünket”, lelki, erkölcsi, szellemi talapzatunkat. Pontosabban fogalmazva a szellemi önpusztításunk mutatkozik meg az otthonunkként szolgáló természet elpusztításában. A modern Nyugat éppen most rombolja le az európai fehér ember utolsó identitáspilléreit, a nemi identitásra épülő családot, a kulturális identitást jelentő nemzetet és magát a legmélyebb szellemi talapzatot jelentő kereszténységet, amely lassan valami rejtegetni való szégyenné válik az identitások végfelszámolóiként fellépő fődestruktőrök szellemi terrorja nyomán.

Mivel ez a „múltat végképp eltörölni” kívánó „cancel culture” a hanyatló, szétesőben lévő és agonizáló amerikai birodalomban találja meg legfőbb bázisát, így agóniájának meghosszabbítása érdekében gátlástalan cinizmussal igyekszik gyengíteni Európa, Oroszország és Kína eurázsiai együttműködési rendszerét, amely együttműködési rendszer az utolsó esély lehetne az erről az önfelszámoló lejtőről való visszafordulásnak. Mert bár Oroszország és Kína is kényszerűen nyugatosodott, de az alapvető emberi önazonosságok totális felszámolásának csapdájába azért még kevésbé zuhant bele, mint Európa és különösen annak nyugati fele. Az amerikai birodalom számára evidencia, hogy ez az eurázsiai együttműködési rendszer végzetes csapás lenne számára, így minden létező módon igyekszik mindhárom riválisát gyengíteni és a köztük lévő kapcsolati rendszert szétzilálni.

Az amerikai birodalom számára az is nyilvánvaló, hogy a fő ellenfél egyre inkább Kína, így annak érdekében, hogy minden maradék erejével Kína ellen fordulhasson, igyekszik a másik két riválisát, Európát és Oroszországot egy akár egy évtizeden át tartó állóháború gyilkos mocsarába hajszolni, ez a háború harmadik szintje. És mivel Európa meghatározó hatalmi központja Németország, ezt a célját egy permanens német–orosz háborúval próbálja megvalósítani száz éven belül immár harmadszor.

E négyrétegű világháború lejátszástechnikai felszíne, amit ukrán–orosz háborúként „ad el” a globális „valóságipari művek”, igazából már csak egy jelentéktelen proxyháború, amely arra szolgál, hogy egyrészt elfedje a háború mélyszerkezetét, másrészt, hogy a globális média fegyverrendszerével a hamis értelmezések ketrecében tudja tartani az emberiséget.

Az elmúlt hetek történései azt látszanak igazolni, hogy ez a globális valóságshow sajnos vészjóslóan sikeres mutatványa a világot irányító nem létező erőnek. Egyelőre minden jel arra utal, hogy nincs jelen olyan szellemi teljesítmény sem Európában, sem Oroszországban, sem Kínában, amely akár csak fékezni tudná e „nem létező” erő pusztító energiáit. Az elméleti fizika disszipatív rendszereknek nevezi azokat a komplexumokat, amelyek az őket érő hatásokat képesek lecsillapítani. A mai világ azonban ezzel ellentétben egy gerjeszthető rendszer, amely az őt érő hatásokat nemcsak hogy nem csillapítja le, hanem felerősíti, és ez végül az egész rendszer önfelszámolásához vezethet. Talán még van esély a visszafordulásra.

forrás: MaHír

Háború és béka

   Mihályi Molnár László véleménycikke

   Mihályi Molnár László író, történész, volt politikus. Csehszlovákia szétbomlása előtt a prágai parlamentben a magyar frakció vezetője volt. A Magyarok Világszövetsége Trianon 100. Bizottságának tagja. Az orosz-ukrán háborút elemző írása saját Facebook-oldalán jelent meg. Fontosnak tartjuk közzétenni saját oldalunkon is, amikor           semmit nem láthatunk előre.  

   Nem tévedés! Arról a békáról van szó, amit meg akarnak etetni a világgal. Engem már kedden eltiltott a FB, ki tudja milyen elvek alapján, pedig csak tényeket közöltem, hogy nekünk nem kell bemutatni a Kárpátalját 1945 óta megszálló ukránokat, akik gyűlölik a magyarokat (törvénybe iktatott diszkrimináló nyelvtörvénnyel megpecsételve!), ott vannak a magyarok vérével áztatott szolyvai tömegsírok. S jeleztem, hogy megérdemelnének egy kis leckéztetést. Még csak azt sem írtam, hogy milyen lecke lenne az. Az oroszok keményebbet mutattak.

   A háború persze nem megoldás, de az már akkor elkezdődött, amikor a CIA ügynökei, civilbe öltözött amerikai zsoldosokkal a Majdanon kiszolgáltatták Ukrajnát a nemzetközi nagytőkének, amelyben Biden fia nem kevés millió dollárral van jelen. Hiába kapott Gorbacsov ígéretet a nyugattól, hogy a NATO nem terjeszkedik a volt szovjet tagországok területén, de a „tanácsadókkal”, kölcsönökkel, fegyverekkel már jelen voltak. 11 biológia laboratórium volt amerikai ellenőrzés alatt (miért éppen ott, vajon milyen biológia fegyver okán?), amelyből 7 darab tegnap óta nem létezik. Felépítettek két katonai repülőteret az amerikai és angol harci gépek fogadására, ezek tegnaptól erre alkalmatlanok, mint a többi tizenhét katonai légibázisuk és a NATO raktáraiból „kiselejtezett” eszközöket rejtő fegyverraktáraik is füstölögnek.

Szóval így „nem akart terjeszkedni” a NATO!? Az ukrán hadsereg több alakulata adta meg magát, ez nem az ő háborújuk, Kijeben pedig rövidesen ultimátumot kap az elnök és a többiek.

Közben az világsajtó tele van olyan képekkel, amelyeket még az orosz támadás előtt készítettek Luhanszkban, amit az elmúlt évek folyamán az ukrán hadsereg pusztított, emberek ezreit legyilkolva!

   A háború nem megoldás! De hozzáteszem: nem ma kezdődött. Amikor az USA megszállta Irakot, közel egymillió halottat, lerombolt országot hagyva maga után, akkor vajon kik tiltakoztak? Kik rakták ki az iraki zászlót? Senki.... Aztán kiderült, hogy ott nem voltak tömegpusztító fegyverek. Líbiát porig bombázták, állítólagosan a népi felkelést és a demokráciát támogatva, de vajon melyik bolond lenne néhány centes benzin és kenyér, de ugyanakkor ezer (esetleg több ezer) eurós fizetések mellett forradalmat hirdetni. Legfeljebb az elmegyógyintézetben. MÉGIS AZT HÍRESZTELTÉK, hogy forradalom van, és ez akkor történt, amikor lejárt az amerikai olajvállalatok kitermelési szerződése, és ilyenkor újat kell kötni, s a legális líbiai elnök a világ legjobb minőségű olaját drágábban akarta nekik eladni. Máris megkapta a DIKTÁTOR jelzőt (ismerjük jól ezt a forgatókönyvet), lebombázták és kivégezték egy bombával. Volt rá ENSZ felhatalmazás? Nem!

   Ezek után kijelenthetjük, hogy ezeknek a híreszteléseknek, sajtónak, televízióknak, „tudósítóknak” nem lehet, nem kell és nem is szabad hitelt adni! HAZUDNAK rendületlenül ! És a kölcsönök és támogatások miatt kiszolgáltatott alfertájnyaló cselédeket akarnak hatalomra juttatni (Gene Sharp módszerével, amit a Soros-tanfolyamokon tanítanak - ). Vajon Korea, Vietnam, Panama, Laosz, Kambodzsa, Szíria, Jugoszlávia, Libia, Irak, Afganisztán háborúba taszítása kinek a fő bűne ?

   A világ egy esztendei hadikiadása az elmúlt évben közel 1700 milliárd dollár. Ebből az USA 800 milliárddal részesül (közel a fele!). Utána Kína jön 260 milliárddal, majd India, Szaud-Arábia 72 milliárddal s csak őket követi Oroszország 65 milliárddal (egytizede sincs az USA-nak!). Tehát kinek a legnagyobb érdeke a terjeszkedés, a hadiipar fejlesztése? Az USA-nak létszükséglet, mert az amerikai jólét, az 1000 dolláros minimálbér, a 70 centes benzin feltétele attól a gazdasági teljesítménytől függ, amelyik 60 százalékban a fegyvergyártás és a hadsereg ellátásának szinten tartása által tud így létezni. Viszont, ha nincs háború, akkor nincs eladás, zsúfolt a raktár, bezárhatnak a gyárak, s a munkanélküliség miatt az egyéb cikkek fogyasztása is megszűnik. Az USA 1914-től pontosan tudja, hogy ez a legjobb üzlet, és Európát szépen függővé tette két világháborúban is, amelyből viszont ezermilliárdokat profitált. Ezért volt érdekük Hitler háborújának támogatása (50 millióval támogatták a kampányát), ami után 26 százalékról néhány százalékra zuhant a munkanélküliség az USA-ban. Ez bizony veszedelmes terrorizmus! És ezt nevezik amerikai demokráciának!

   Az oroszok legfeljebb csak az életükért fegyverkeznek, a kis országok meg csak azért, hogy ne tűnjenek kicsinek, de bőven veszik az amerikai kiselejtezett arzenált. S ha nem akarják venni, akkor helyzetbe hozzák őket, mint például most, hogy pár száz eurós nyugdíjak, minimálbérek mellett több milliárdos tételekben fegyverkeznek a kis banánköztársaságok is, mint Szlovákia.

   A pénzvilág két világháborúban is úgy irányította a gazdasági előnyöket és megszorításokat, hogy mindkétszer a két legnagyobb ellenfél egymást véreztesse ki: Németország és Oroszország (ill. Szovjetunió). Ez a konfliktus nem Ukrajnáról szól. Ismét Németország és Oroszország szívja meg: Oroszországnak nem lesz bevétele, a németeknek pedig nem lesz energiaforrásuk (miután becsukták atomerőműveiket is), ha nem veszik az orosz gázt. Az EURÓ (€) pedig ismét vesztésre fog állni az US dollárral szemben.  

   Megint Európa fizeti meg az amerikai jólét árát! Hogy lógathassák a lábukat Floridán vagy Las Vegasban. De az messze van. Ukrajna pedig hozzánk közel. Mit is keres itt, a határaitól több ezer kilométerre az USA hadsereg? Ne gondoljuk, hogy a mi biztonságunk, életünk, jólétünk érdekli őket! Soha! Csakis a saját zsebük, mert a Sátán ügynöke már csak ilyen!

   Miközben Európa nagyurai meghozzák a szankciókat, elfűrészelve magunk alatt az ágat, azt hisszük, hogy Oroszország sínyli meg. Fájni fog nekik is, de ők legfeljebb csak seggre esnek, mi meg a nyakunkat törhetjük, ha lezuhanunk...  

   Lehet csaholni a jelszavakat, de Ukrajna csak bábu a pénzvilág markában, az ukrán népet ők lökték gödörbe. Az orosz nép is meg fogja sínyleni, ahogyan mi is. Akik pedig a mi katonáinkat akarják küldeni Ukrajna megsegítésére, azokat máris el kell zavarni, Isten mentsen meg bennünket az ilyen gyilkos gazemberektől! Mert ezek nem az ukránokat, hanem a pénzvilág milliárdosainak a befektetéseit akarják védelmezni, nem véletlen, hogy ezeket az uszítókat kik és hol képezték ki a keresztény Európa felszámolásának műhelyeiben.

   Az amerikaiak pedig röhögnek, vigadoznak, dörzsölik a tenyerüket, mert gazdaságuk ismét fellendülhet. Tőlük vesszük majd négyszeres áron a gázt, ha lesz elég... Európa meg feldobhatja a talpát, ha ezt a békát is lenyeli.

„...diplomaták, bitangok öt évig kaszabolták

ágyékok szép vetését… a földet letarolták…

fiam, szemem kilőtték… s mit elrontottak ők:

vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!

Most konferenciáznak a nagy szélhámosok,

hogy csírában megöljék, mi újra él, mozog…

S míg lakomákon dőzsöl, ki milliókat ölt:

vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!”

Testvéri szánalomból a szívem rádorombol:

Bátyám, én lelket oltok az evangéliumból,

midőn kobzom jóságos zenéjű verset költ:

vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!

(Mécs László: Vadócba rózsát – részlet)

Putyin 2022. február 24-i  beszédének és üzenetének  magyar átirata

Kedves orosz állampolgárok, kedves barátaim!

Ma ismét szükségesnek tartom, hogy visszatérjek a Donbászban zajló tragikus eseményekhez és magának Oroszország biztonságának kulcskérdéseihez.

Hadd kezdjem azzal, amit az idén február 21-i beszédemben mondtam. Arról beszélünk, hogy mi okoz különösebb aggodalmat és szorongást, azokról az alapvető fenyegetésekről, amelyeket évről évre, lépésről lépésre durván és szertartástalanul teremtenek a felelőtlen nyugati politikusok hazánkkal kapcsolatban. A NATO-blokk keleti kiterjesztésére gondolok, katonai infrastruktúráját közelebb hozva az orosz határokhoz.

Köztudott, hogy 30 éven át kitartóan és türelmesen próbálunk megegyezni a vezető NATO-országokkal az egyenlő és oszthatatlan biztonság elveiről Európában. Javaslatainkra reagálva folyamatosan szembesültünk vagy cinikus megtévesztéssel és hazugságokkal, vagy nyomásgyakorlási és zsarolási kísérletekkel, az észak-atlanti szövetség eközben minden tiltakozásunk és aggodalmunk ellenére folyamatosan terjeszkedik. A katonai gépezet mozog, és ismétlem, közeledik határainkhoz.

Miért történik mindez? Honnan ez a pimasz beszédmód, a saját  kizárólagosságot, tévedhetetlenséget megengedő pozíció? Honnan ez a lenéző hozzáállás az érdekeinkhez és a teljesen jogos követeléseinkhez?

A válasz egyértelmű, minden világos és nyilvánvaló. A Szovjetunió a múlt század 80-as éveinek végén meggyengült, majd teljesen összeomlott. Az akkor lezajlott események egésze jó lecke számunkra ma is, meggyőzően megmutatta, hogy a hatalom és az akarat bénulása az első lépés a teljes leépülés és feledés felé. Amint egy időre elveszítettük az önbizalmunkat, végünk lett, a világ erőegyensúlya megbomlott.

Ez oda vezetett, hogy a korábbi szerződések és megállapodások már nem hatályosak. A rábeszélés és a kérések nem segítenek. Mindent, ami az egyeduralkodó hatalomnak (USA), a hatalmon lévőknek nem tetszik, archaikusnak, elavultnak, szükségtelennek nyilvánítanak.  És fordítva: mindent, ami számukra előnyösnek tűnik, a végső igazságként mutatják be, bármi áron, nyájasan, minden eszközzel keresztülnyomják. A másként gondolkodókat megtörik és leigázzák.

Amiről most beszélek, az nemcsak Oroszországra vonatkozik, és nem csak ránk. Ez vonatkozik a nemzetközi kapcsolatok egész rendszerére, sőt néha magukra az Egyesült Államok szövetségeseire is. A Szovjetunió összeomlása után tulajdonképpen megkezdődött a világ újrafelosztása, és az addigra kialakult nemzetközi jogi normák - és a kulcsfontosságú, alapvető normák - a második világháború végén kerültek elfogadásra, és nagymértékben megszilárdították annak eredményeit - elkezdte zavarni azokat, akik a hidegháború győztesének vallották magukat.

Természetesen a gyakorlati életben, a nemzetközi kapcsolatokban, figyelembe kellett volna venni a világban végbemenő erőviszonyok változásait. Ezt azonban szakszerűen, gördülékenyen, türelmesen, minden ország érdekeit figyelembe véve, tiszteletben tartva, a saját felelősségét megértve kellett volna megtenni. De nem – azok, akik abszolút felsőbbrendűnek hitték magukat az eufória állapotában, az abszolutizmus egyfajta modern formájában, arrogáns módon olyan döntéseket készítettek elő, fogadtak el és nyomtak át, amelyek csak maguknak voltak előnyösek. A helyzet más forgatókönyv szerint kezdett kialakulni.

Nem kell messze keresni a példákat. Először is, az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciója nélkül, véres hadműveletet hajtottak végre Belgrád ellen, repülőgépekkel és rakétákkal Európa kellős közepén. Több hétig folyamatosan bombázták a városokat, az életfenntartó infrastruktúrát. Emlékezzünk ezekre a tényekre, mert egyes nyugati kollégák nem szívesen emlékeznek ezekre az eseményekre, és ha erről beszélünk, akkor inkább nem a nemzetközi jog normáira mutatnak rá, hanem az általuk jónak ítélt körülményekre. Aztán jött Irak, Líbia, Szíria sora. A katonai erő Líbiával szembeni illegitim alkalmazása, az ENSZ Biztonsági Tanácsa líbiai kérdésben hozott minden határozatának megszegése az állam teljes pusztulásához, a nemzetközi terrorizmus hatalmas melegágyának kialakulásához, az ország zuhanásához vezetett. Évekig tartott a humanitárius katasztrófa és a polgárháború. A tragédia, amely nemcsak Líbiában, hanem az egész régióban emberek százezreinek, millióinak kárára ítéltetett, hatalmas migrációs kivándorláshoz vezetett Észak-Afrikából és a Közel-Keletről Európába.

Hasonló sors várt Szíriára is. A nyugati koalíció harca ezen ország területén a szíriai kormány beleegyezése és az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciója nélkül nem más, mint agresszió, beavatkozás.

Ebben a sorozatban azonban különleges helyet foglal el természetesen Irak inváziója, szintén minden jogalap nélkül. Ott ürügyül olyan „megbízható” információkat választottak, amelyek állítólag az Egyesült Államok rendelkezésére álltak a tömegpusztító fegyverek iraki jelenlétéről. Ennek bizonyítékaként nyilvánosan, az egész világ előtt az amerikai külügyminiszter valamiféle kémcsövet rázott fehér porral, biztosítva mindenkit arról, hogy ez az Irakban kifejlesztett vegyi fegyver. Aztán kiderült, hogy mindez csak álhír, blöff: Irakban nincs vegyi fegyver. Hihetetlen, meglepő, de tény marad. Hazugságok hangzottak el a legmagasabb állami szinten és az ENSZ-ben is. Ennek eredménye lett a hatalmas áldozatok, pusztítások, a terrorizmus hihetetlen hulláma.

Általában azt tapasztaljuk, hogy gyakorlatilag mindenhol, a világ számos régiójában, ahová a Nyugat a saját rendjének megteremtésére jön, az eredmény véres, be nem gyógyult sebek, a nemzetközi terrorizmus és a szélsőségesség fekélyei. Mindaz, amit mondtam, a legkirívóbb, de semmiképpen sem az egyetlen példa a nemzetközi jog figyelmen kívül hagyására.

Ebbe a sorba illeszkednek a hazánknak tett ígéretek, hogy a NATO-t egyetlen centiméterrel sem bővítik keletre. Ismétlem - megtévesztettek, de köznyelven egyszerűen átvertek bennünket. Igen, gyakran lehet hallani, hogy a politika piszkos üzlet. Talán, de nem ilyen mértékben! Hiszen az ilyen csaló magatartás nemcsak a nemzetközi kapcsolatok alapelveinek mond ellent, hanem mindenekelőtt az erkölcs és az erkölcs általánosan elismert normáinak. Hol van itt igazság? Csak egy rakás hazugság és képmutatás!

Egyébként maguk az amerikai politikusok, politológusok és újságírók is írnak és beszélnek arról, hogy az Egyesült Államokon belül az elmúlt években igazi "hazugságbirodalom" jött létre. Nehéz ezzel nem egyetérteni – ez igaz. De ne szerénykedjünk: az Egyesült Államok még mindig nagy ország, rendszerformáló hatalom. „Szövetségeseik” nemcsak kötelességtudóan beleegyeznek mindenbe, amit ők terveznek, hanem lemásolják a viselkedésüket, lelkesen elfogadják az általuk javasolt szabályokat. Ezért okkal és bátran kijelenthetjük, hogy az Egyesült Államok által a maga képére és hasonmására alkotott egész úgynevezett nyugati blokk maga a „hazugság birodalma”.

Ami hazánkat illeti, a Szovjetunió összeomlása után, az új modern Oroszország példátlan nyitottsággal, az Egyesült Államokkal és más nyugati partnerekkel való őszinte együttműködéssel gyakorlatilag egyoldalú hadi leszerelést hajtott végre, de egyesek azonnal megpróbáltak beszorítani és megsemmisíteni bennünket. Pontosan ez történt a 90-es években, a 2000-es évek elején, amikor az úgynevezett kollektív Nyugat a legaktívabban támogatta a szeparatizmust és a zsoldosbandákat Dél-Oroszországban. Milyen áldozatokba, milyen veszteségekbe került mindez akkor, milyen megpróbáltatásokon kellett keresztülmennünk, mielőtt végleg megtörtük a nemzetközi terrorizmus hátát a Kaukázusban! Emlékszünk erre, és soha nem felejtjük el.

Igen, egészen a közelmúltig nem szűntek meg a kísérletek arra, hogy a saját érdekeikben felhasználjanak bennünket, lerombolják hagyományos értékeinket, és ránk kényszerítsék álértékeiket, amelyek belülről korrodálnának minket, népünket. Nem fog sikerülni, még soha senkinek sem sikerült! Most sem fog menni.

Mindennek ellenére 2021 decemberében ismét kísérletet tettünk arra, hogy megállapodjunk az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel az európai biztonság biztosításának elveiről és a NATO keleti bővítésének leállításáról. Minden hiábavaló. Az Egyesült Államok álláspontja nem változik. Nem tartják szükségesnek Oroszországgal tárgyalni ebben a számunkra kulcsfontosságú kérdésben, saját céljaikat követve, figyelmen kívül hagyják érdekeinket.

Ebben a helyzetben van egy kérdésünk: mit tegyünk ezután, mire számíthatunk? A történelemből jól tudjuk, hogy az 1940-es években és az 1941-es évek elején a Szovjetunió minden lehetséges módon megpróbálta megakadályozni, vagy legalábbis késleltetni a háború kitörését. Ennek érdekében többek között szó szerint a végsőkig igyekezett nem provokálni egy potenciális agresszort, nem hajtotta végre vagy halasztotta el a legszükségesebb, legkézenfekvőbb akciókat, hogy felkészüljön egy elkerülhetetlen támadás visszaverésére. És azok a lépések, amelyeket végül mégis meghoztak, katasztrofálisan késtek.

Ennek eredményeként az ország nem volt készen arra, hogy teljes mértékben ellenálljon Németország inváziójának, amely 1941. június 22-én megtámadta Szülőföldünket anélkül, hogy háborút hirdetett volna. Az ellenséget megállítottuk, majd levertük, de óriási veszteségekkel. Az agresszor megnyugtatására tett kísérlet a Nagy Honvédő Háború előestéjén tévedésnek bizonyult, amely sokba került népünknek. Az ellenségeskedés legelső hónapjaiban hatalmas, stratégiailag fontos területeket és emberek millióit veszítettük el. Másodszor nem engedünk meg egy ilyen hibát, nincs jogunk.

Akik világuralomra törnek, nyilvánosan, büntetlenül és – hangsúlyozom – minden ok nélkül ellenségüknek nyilvánítanak minket, Oroszországot. Valójában ma hatalmas pénzügyi, tudományos, technológiai és katonai képességekkel rendelkeznek. Tisztában vagyunk ezzel, és objektíven értékeljük a gazdasági szférában folyamatosan bennünket érő fenyegetéseket, valamint azt, hogy mennyire vagyunk képesek ellenállni ennek a szemtelen és tartós zsarolásnak. Ismétlem, illúziók nélkül, rendkívül reálisan értékeljük őket.

Ami a katonai szférát illeti, a modern Oroszország a Szovjetunió összeomlása és potenciálja jelentős részének elvesztése után is ma a világ egyik legerősebb nukleáris hatalma, ráadásul számos előnnyel rendelkezik. E tekintetben senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy az országunk elleni közvetlen támadás vereséghez és szörnyű következményekhez vezet bármely potenciális agresszor számára.

Ugyanakkor a technológiák, köztük a védelmi technológiák is gyorsan változnak. A vezető szerep ezen a területen múlik. A határainkkal szomszédos területek katonai fejlesztése, ha megengedjük, évtizedekig, sőt talán egy örökké tartó, folyamatosan növekvő, abszolút elfogadhatatlan fenyegetés lesz Oroszország számára.

Most, amikor a NATO kelet felé terjeszkedik, hazánk helyzete évről évre rosszabb és veszélyesebb. Ráadásul az elmúlt napokban a NATO vezetése nyíltan beszélt arról, hogy fel kell gyorsítani a szövetség infrastruktúrájának Oroszország határaiig való előnyomulását. Más szóval, megerősítik pozíciójukat. Már nem tudjuk csupán tovább figyelni azt, ami történik. Teljes felelőtlenség lenne részünkről.

Az észak-atlanti szövetség infrastruktúrájának további bővítése, Ukrajna területének katonai fejlesztése számunkra elfogadhatatlan. A lényeg természetesen nem maga a NATO-szervezet – ez csak az Egyesült Államok külpolitikájának eszköze. A probléma az, hogy a velünk szomszédos területeken – megjegyzem: saját történelmi területeinken - egy velünk szemben ellenséges „Oroszország-ellenes” képződmény jön létre, amely teljes külső ellenőrzés alá került, és ahová USA épp betelepíti saját fegyveres erőit. Ez az ország a NATO-országok legmodernebb fegyvereivel van felszerelve!

Az Egyesült Államok és szövetségesei részéről ez az úgynevezett Oroszország-visszaszorítási politika nyilvánvaló geopolitikai haszonszerzés céljából történik. Hazánk számára pedig ez végső soron létkérdés, népünk történelmi jövőjének kérdése. És - nem túlzás – ez a valóság.

Ez valós veszélyt jelent nemcsak érdekeinkre, hanem államunk létére, szuverenitására is. Ez az a nagyon piros vonal, amiről már sokszor volt szó. Átlépték.

A donbászi helyzetről. Azt látjuk, hogy a 2014-ben Ukrajnában puccsot végrehajtó, a hatalmat megragadó és tulajdonképpen dekoratív választási eljárások segítségével megtartó erők végleg felhagytak a konfliktus békés rendezésével. Nyolc éven át, végtelenül hosszú nyolc éven keresztül mindent megtettünk a helyzet békés, politikai úton történő megoldásáért. Minden hiába.

Ahogy az előző beszédemben is mondtam, nem lehet együttérzés nélkül nézni az ott zajló eseményeket. Egyszerűen lehetetlen volt mindezt elviselni. Azonnal meg kellett szakítani ezt a rémálmot - az ott élő emberek milliói elleni népirtást, akik csak Oroszországra támaszkodnak, és csak bennünk reménykednek. Az embereknek ezek a törekvései, érzései, fájdalmai volt a fő motivációnk a Donbászi Népköztársaságok elismerésére vonatkozó döntés meghozatalában.

Amit szerintem fontos még hangsúlyozni: A vezető NATO-országok saját céljaik elérése érdekében mindenben támogatják az ukrajnai szélsőséges nacionalistákat, akik viszont soha nem bocsátják meg a krími és szevasztopoli lakosoknak a szabad választásukat - az Oroszországgal való újraegyesítést. Természetesen be fognak mászni a Krím-félszigetre, és akárcsak a Donbászban, egy háborúval, hogy gyilkoljanak, ahogyan azt az ukrán nacionalisták a Nagy Honvédő Háború idején is tették, védtelen embereket öltek. Nyíltan kijelentik, hogy számos más orosz területre is igényt tartanak.

Az események teljes menete és a beérkező információk elemzése azt mutatja, hogy Oroszországnak ezekkel az erőkkel való összecsapása elkerülhetetlen. Csak idő kérdése: készülődnek, várják a megfelelő időt. Most azt is állítják, hogy nukleáris fegyvereket fognak fejleszteni. Ezt nem engedjük meg.

Ahogy korábban mondtam, a Szovjetunió összeomlása után Oroszország új geopolitikai realitásokat fogadott el. Tiszteljük és továbbra is tisztelettel fogunk bánni a posztszovjet tér összes újonnan alakult országával. Tiszteletben tartjuk és továbbra is tisztelni fogjuk szuverenitásukat, és ennek egyik példája az a segítség, amelyet a tragikus eseményeken átesett Kazahsztánnak nyújtottunk, és ahol megkérdőjeleződött az államiság és az integritás. De Oroszország nem érezheti magát biztonságban, nem fejlődhet, nem létezhet állandó fenyegetéssel, amely a modern Ukrajna területéről árad.

Hadd emlékeztessek mindenkit arra, hogy 2000-2005-ben megálljt parancsoltunk a kaukázusi terroristáknak, megvédtük államunk integritását, megmentettük Oroszországot. 2014-ben a krími és szevasztopoli lakosokat támogattuk. 2015-ben a fegyveres erők megbízható gátat szabtak a szíriai terroristák Oroszországba való behatolásának. Nem volt más mód, hogy megvédjük magunkat.

Ugyanez történik most is. Nekem és önöknek egyszerűen nem maradt más lehetőségünk Oroszország, népünk védelmére, kivéve azt, amelyet ma kénytelenek leszünk alkalmazni. A körülmények határozott és azonnali cselekvést követelnek meg tőlünk. A Donbászi népköztársaságok segítségkéréssel fordultak Oroszországhoz.

E tekintetben az ENSZ Alapokmánya 7. részének 51. cikkével összhangban, az Oroszországi Föderációs Tanács jóváhagyásával, valamint a Szövetségi Közgyűlés által ez év február 22-én Donyeckkel megerősített barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződések értelmében úgy döntöttem, hogy végrehajtok egy különleges katonai műveletet.

Ennek célja az, hogy megvédje azokat az embereket, akik a kijevi rezsim által nyolc éve zaklatásnak és népirtásnak vannak kitéve. Ennek érdekében pedig Ukrajna demilitarizálására fogunk törekedni, valamint bíróság elé fogjuk állítani azokat, akik számos véres bűncselekményt követtek el civilek, köztük az Orosz Föderáció állampolgárai ellen.

Terveink között ugyanakkor nem szerepel az ukrán területek elfoglalása. Nem fogunk senkire semmit erőszakkal rákényszeríteni. Ugyanakkor azt halljuk, hogy az utóbbi időben Nyugaton egyre több szó esik arról, hogy a szovjet totalitárius rezsim által aláírt, a második világháború eredményeit konszolidáló dokumentumokat már nem szabad végrehajtani. Nos, mi a válasz erre?

A második világháború eredményei, valamint népünk áldozatai a nácizmus feletti győzelem oltárán szentek. Ez azonban nem mond ellent az emberi jogok és szabadságjogok magas értékeinek, amelyek a háború utáni évtizedek során kialakult valóságon alapulnak. Nem szünteti meg a nemzetek önrendelkezési jogát sem, amelyet az ENSZ Alapokmányának 1. cikke rögzít.

Hadd emlékeztessek mindenkit arra, hogy sem a Szovjetunió létrejötte alatt, sem a második világháború után a modern Ukrajna részét képező bizonyos területeken élő embereket soha nem kérdezték meg, hogyan akarják berendezni az életüket. Politikánk a szabadságon, a választás szabadságán alapul, hogy mindenki önállóan határozhassa meg saját és gyermekei jövőjét. És fontosnak tartjuk, hogy ezzel a joggal - a választás jogával - a mai Ukrajna területén élő összes nép élhessen, mindenki, aki szeretne.

Ezzel kapcsolatban Ukrajna polgáraihoz fordulok. 2014-ben Oroszországnak meg kellett védenie a Krím és Szevasztopol lakosait. A krími és szevasztopoli lakosok úgy döntöttek, hogy történelmi hazájukkal, Oroszországgal egyesüljenek, és mi ezt támogattuk. Ismétlem, egyszerűen nem tehetnénk másként.

A mai események nem függnek össze Ukrajna és az ukrán nép érdekei megsértésének szándékával. Ez Oroszországról szól, és azokkal szemben történik, akik túszul ejtették Ukrajnát, és megpróbálják felhasználni országunk és népünk ellen.

Ismétlem, cselekedeteink önvédelmet jelentenek a számunkra kialakuló fenyegetésekkel szemben, és egy még nagyobb katasztrófa ellen, mint ami ma történik. Bármilyen nehéz is legyen, kérem Önöket, hogy értsék ezt meg, együttműködésre szólítok fel mindenkit annak érdekében, hogy mielőbb átfordítsuk ezt a tragikus oldalt, és együtt haladjunk előre, ne engedjük, hogy bárki beleavatkozzon ügyeinkbe, kapcsolatainkba, kapcsolatainkat közösen építsük, ne mások kezével. Hiszek ebben – ez a jövőnk.

Az ukrán fegyveres erők katonáihoz fordulok. Kedves elvtársak! Atyáitok, nagyapáitok, dédapáitok harcoltak a németekkel, védték közös Szülőföldünket, a mai neonácik azonban magukhoz ragadták a hatalmat Ukrajnában. Önök az ukrán népnek tettek hűségesküt, nem pedig a népellenes juntának, amely kifosztja Ukrajnát. Ne kövessék a bűnözők parancsait. Arra kérem önöket, hogy azonnal tegyék le a fegyvert, és menjenek haza. Hadd magyarázzam el: az ukrán hadsereg minden katonája, akik teljesítik ezt a követelményt, szabadon elhagyhatják a harci övezetet, és visszatérhetnek családjukhoz.

Még egyszer nyomatékosan hangsúlyozom, hogy az esetleges vérontásért minden felelősség teljes mértékben az Ukrajna területén uralkodó rezsim lelkiismeretén szárad majd.

Most néhány fontos, nagyon fontos szó azokhoz, akik kísértést érezhetnek, hogy beleavatkozzanak a folyamatban lévő eseményekbe. Aki megpróbál minket akadályozni, és még inkább fenyegetést kelteni hazánk, népünk számára, annak tudnia kell, hogy Oroszország válasza azonnali lesz, és olyan következményekhez vezet, amilyeneket a történelmük során még soha nem tapasztaltak. Készek vagyunk bármilyen fejleményre. Ezzel kapcsolatban minden szükséges döntés megszületett. Remélem, meghallgatnak. (Kiemelés a szerk.-től.)

Kedves orosz állampolgárok! A jólét, egész államok és népek léte, sikerük és életképességük mindig kultúrájuk és értékeik, őseik tapasztalatai és hagyományai erőteljes gyökérrendszeréből fakad, és természetesen közvetlenül függ a hozzájuk való gyors alkalmazkodás képességétől. Folyamatosan változik az élet, a társadalom kohézióján, konszolidációs készségén múlik a továbblépés lehetősége. Erőre mindig – mindig – szükség van, de az erő különböző minőségű lehet. A „hazugság birodalma” politikája, amelyről beszédem elején beszéltem, elsősorban a nyers, egyenes erőre épül. Ilyenkor azt mondjuk: „Van erő, nincs szükség elmére."

De mi tudjuk, hogy az igazi erő az igazságosságban és az igazságban van, ami a mi oldalunkon van. És ha ez így van, akkor nehéz nem egyetérteni azzal, hogy a függetlenség és a szuverenitás alapja az erő és a harcra való készség az a szükséges alap, amelyre építhetjük jövőnket, otthonunkat, családunkat, hazánkat.

Kedves honfitársak! Bízom benne, hogy az orosz fegyveres erők hazájuk iránt elkötelezett katonái és tisztjei szakszerűen és bátran teljesítik kötelességüket. Nincs kétségem afelől, hogy a kormányzat minden szintje, a gazdaságunk, a pénzügyi rendszerünk, a szociális szféránk stabilitásáért felelős szakemberek, cégeink vezetői és az összes orosz üzletág összehangoltan és hatékonyan fog fellépni. Valamennyi parlamenti párt és politikai erő konszolidált, hazafias álláspontjára számítok.

Végső soron, ahogy az a történelemben mindig is volt, Oroszország sorsa multinacionális népünk megbízható kezében van. Ez pedig azt jelenti, hogy ha a meghozott döntések megvalósulnak, a kitűzött célok is megvalósulnak, Szülőföldünk biztonsága garantált lesz.

Hiszek az Önök támogatásában, abban a legyőzhetetlen erőben, amelyet a haza iránti szeretetünk ad."

Forrás:   Videó: https://youtu.be/p9hidPYDbfs     Eredeti szöveg: https://ria.ru/20220224/obraschenie-1774658619.html

A szerkesztő kapcsolódó gondolatai

’80-as évek, Románia. A három szobában 24 fok van. Összesen. Egyenként: 8 fok.  Lefekvéskor hősiesen bújok be elsőként a paplan alá, hogy feleségemnek elviselhetővé tegyem a jéghideg ágyat. Központi „melegvíz-ellátás”: valamelyik évben talán március 8-án volt a dicső nagynemzetgyűlési „választás” napja, melynek tiszteletére előző este, hónapok óta először, megjött a meleg víz, meg lehetett fürdeni. Marosvásárhelyen a gáz csupán arra volt elég, hogy az égőre ráhelyezett, bontásból származó lécek, ez-az begyulladjon, egyébként reggeltől estig a kályhán a víz nem forrt fel. A nap 24 órájából négy órát volt villanyáram, ilyenkor rohantunk kivenni a fagyasztóládából a szükségeseket, nehogy az kiolvadjon… Petróleumlámpa, gyertya.  Nem folytatom.

            Elnézést kérek az olvasótól, de bennem, csodásan kivilágított meleg otthonunkban ilyesfajta emlékek tolulnak fel. A ma embere fel sem tudja fogni, mekkora értéket jelentenek az ember számára a megszokott, ma természetesnek érzett-tudott életkörülmények. Hogy lehet ez másképpen is. Hogy mindez mennyire sérülékeny lehet. Nem képes átérezni annak jelentőségét, hogy a normalitás biztosítása, fenntartása nem magától értetődő valami. Az anyagi-szellemi-erkölcsi normalitásé egyaránt.

            Miért írom le mindezt? Mert napjainkban ismét tapasztalnunk kell a rend megbomlásának, a káosznak veszélyét. Nincs itt a helye felsorolni ennek milliónyi összetevőjét, okát és következményét, hiszen ebben élünk nap mint nap. Egyvalamire viszont kötelességünk felhívni a figyelmet: hazánk, nemzetünk jelenlegi vezetése következetesen és sikeresen ténykedik, lavirozva Schilla és Charibdis között. Amikor a két hatalmas összecsap. Példát mutatva a világnak, kiemelten Európának a vész elkerülésének lehetőségeire. Az igazi „szolgálat” mibenlétére. Amikor mindenkinek kötelessége lenne felhívni a figyelmet a szolgák - miniszterek -, és a legfőbb szolga, a miniszterelnök teljesítményére. Ami természetesnek lenne mondható, ha nem állna fenn annak veszélye, hogy az „istenadta nép” tönkretegyen mindent. Mert tömegeknek nincs szeme a látásra, füle a hallásra, önnön érdekeinek fel- és elismerésére, de enged a sátán praktikáinak, és elfogadja annak legfőbb, jószerint egyetlen fegyverét, a gyűlöletet. Ami képes mindent elpusztítani. Anyagi létfeltételeinket és az ember legfőbb kincsét: eszét és lelkét. Bizony, így van ez, kicsiben és nagyban egyaránt…

            Hát ilyesféle gondolatok merülnek fel az egyszerű emberben, amikor a márkizajok napi őrült tombolását látva azt tapasztalja maga körül, hogy semmi nem számit, de - csakazértis - pusztuljon a „zorbán”.  

            Hogy mekkora a pusztítás mértéke, az kiderül április harmadikán. Azért reménykedjünk: az örök törvény, a jó és rossz közötti aránytalanság az előző javára most is érvényesül majd. Mert ez a világ rendje. Mert életre szánta a Teremtő, nem pusztulásra.    (KP)

Borbély Zsolt Attila,  az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke

A konzervatívol váltak az eredeti liberális értékek védelmezőivé

A liberalizmus szerint a társadalom alapegysége az absztrakt egyén és nem a család.

A liberalizmus megjelenésétől fogva vallás- és hagyományellenes, hajlik viszont a kommunistákra jellemző népboldogításra, elvont tanokból következő politikai intézkedések bevezetésére, akár a polgárok akaratának és igényének ellenére is.

Mindazonáltal a történelem során eme ideológiának is volt pozitív mondanivalója. Hirdette és sikerre vitte az állam és polgár viszonyának kiegyensúlyozását, a korlátozott államhatalom bevezetését, a polgári szabadságjogok intézményesítését a szólás-, vélemény-, sajtó- lelkiismereti-, és vallásszabadságtól a gyülekezési vagy az egyesülési jogig.

A liberalizmus európai szinten egy győztes ideológia, hiszen a második világháború után kontinensünk államaiban az emberi és polgári jogokat alkotmányszinten kodifikálták, Nagy Brittaniában pedig, ahol mindmáig történeti alkotmány van érvényben, már sokkal hamarabb rögzítették ezeket. A legtöbb államban külön szerv, az Alkotmánybíróság felügyeli e jogok érvényesülését.

A liberalizmus mondanivaló nélkül maradva a devianciakultusz irányában keresett magának kifutást, harci terepet, mára pedig teljes mértékben kifordult önmagából.

A szólásszabadság zászlaját valaha magasba emelő ideológia mára a kommunista rendszerre jellemző vehemenciával üldözi a más véleményen levőket, képviselői látványosan szabotálják az államot a liberálisok által is elismerten elsőrendű funkciójának gyakorlásában, a polgárok életének, testi épségének és vagyonának megóvásában. Teszik ezt részint az őshonos európaiaknál nagyságrenddel nagyobb kriminalitású, idegen kultúrájú tömegek importálásával, részint a bűnözők sok esetben nyílt, máskor burkolt pártolásával. A nyílt vita helyét átvette a safe space, a hiteles tájékoztatásét a nyílt hamisítás, szólásszabadságét a gondolatrendőrség.

Az sem zavarja őket, hogy a nem kis részben hódító szándékkal érkező muszlim tömegek vallási alapon antiszemiták, nem tekintik egyenrangú embernek a nőket és gyűlölik a homoszexuálisokat, miközben a liberalizmus éppenséggel a túlhajtott feminizmusban, a filoszemitizmusban és az LMBTQXYZ jogok észveszejtő kiterjesztésében jeleskedik.

A mai liberálisok már nemcsak a nemzeti és a vallási identitás ellen folytatnak szabályos háborút, hanem a nemi identitás ellen is, karrierek törnek derékba olyan közhelyszerű igazságok kimondása miatt, hogy a férfiak nem szülhetnek, hogy két biológiai nem létezik, vagy, hogy vannak biológiai különbségek férfiak és nők között. A természeti adottságok ellen folytatott eszement küzdelmüket megcsonkított gyermekek, magukat nőként definiáló férfi cellatársak által megerőszakolt nők és nemváltott öngyilkosok fémjelzik.

Magyarország kormányának nyíltan vallott szándéka, hogy ennek az őrületnek minden törvényes eszközzel megálljt parancsoljon.

Ezért építették a határkerítést, mely kívül tartja azokat, akik alatt meg sem melegedett az Unió földje, de már dzsihádot üvöltenek, majd igen hamar olyan szintű otthonosság-érzés uralkodik el bennük, hogy Európa-szerte a saria bevezetését követelik, s a befogadóktól várják el a hozzájuk idomulást.

Ezt szolgálja a gyermekvédelmi törvény, mely a szexuális nevelés ügyében a döntést a szülők kezébe helyezi, megakadályozva, hogy az oktatási intézményekben deviánsok „érzékenyítsék” az óvódásokat és iskolásokat. E jogszabály nem homofób és nem bélyegez meg senkit.

És ezt szolgálja a magyar sajtószabadság is, ahol bármennyire igyekszik a globalista hátszéllel bíró ellenzéki média, még le lehet írni negatív következmények nélkül az élet alapvető természeti igazságait, nyíltan lehet beszélni fehér keresztény kultúrát fenyegető veszélyekről és a politikai mondanivaló miatt sem éri az embert retorzió.

Mindez nemhogy nincs ellentmondásban a liberalizmus eredeti mondanivalójával, hanem egy hithű liberális nem is tehet mást, mint hogy ezeket lépéseket támogatja, hiszen ezek a közösség mellett az egyén érdekében is állnak.

Mindehhez képes szomorú és érthetetlen, hogy erdélyi veterán liberális politikus, Eckstein-Kovács Péter előbb aláír egy petíciót, mely a fentebb részletezett nemzet-, ország és egyénvédő intézkedéseket negatív színben tünteti fel, majd egy interjúban azt állítja, hogy az óvódák mellé az erdélyiek megkapják a gyűlöletadagot is. Holott ha ebben a politikai helyzetben valaki nyíltan gyűlöletet kelt, akkor az az ellenzék, annak szellemiholdudvara és talpasai, ahol nem ritkán fizikai erőszakra buzdítanak, földönfutóvá tétellel fenyegetnek, de volt példa arra is, hogy egyik firkászuk fideszes hullák IFA-platókra való felhányását emlegette minden következmény nélkül.

Eckstein odáig megy, hogy kifogásolja azt, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Demokrácia Központjai és az RMDSZ által működtetett Eurotrans Alapítvány átlátható módon, közmegelégedésre segít a levélszavazatok összegyűjtésében és célba juttatásában. Feltételezése, hogy az irodákban a választók akaratát befolyásolják, a nagykorú állampolgárok döntésképességét és megannyi kötelességtudó RMDSZ és EMNT alkalmazott tisztességét vonja kétségbe. Azon állítása, hogy nem lehet tudni, hogy ezekben az irodákban mit csinálnak a levélszavazatokkal, önellentmondó és valótlan: minden szavazat leadásra kerül a hivatalos szerveknél.

Szerencsés lenne, ha Eckstein Kovács Péter ráébredne: a világ megváltozott, a mai konzervatívok képviselik a liberalizmus eredeti mondanivalójának nagy részét, védik az emberi és polgári jogokat, míg azok, akik ma liberálisokként határozzák meg magukat, az egyént korlátozzák jakobinus indulattal az önmeghatározásban, illetve az egyént is tönkreteszik a vallási és nemzeti közösségekkel együtt. 

* * * * * *

Árvai Attila

Az én házam

A fotót elnézve azon elmélkedem, milyen jó lenne hirtelen ott- teremni, kiszállni a minket egyre keményebben fojtogató szarzuhatagból, és nyugodtan, harmóniában leélni a hátralévő életem, úgy, hogy soha többé nem látok se tv - t, se rádiót, se internetes hírportálokat, se hazug, makogó, össze-vissza beszélő celebeket, akik totál hülyének néznek engem is.... Madarakat és az erdő örök énekét hallgatni helyettük.

         Aztán, a mikor magamhoz térek újra, rá kell jönnöm, hogy........

Az elmúlt 6 hónapban tapasztalt össznépi ostobaság mértéke Magyarországon olyan szintet dönget, hogy azt egy 20 versenyzős kvíz-vetélkedő 159-ik helyezettje is megirigyelné.

(nyilván vannak kivételek!)

Miközben az üldözött, alternatív médiában bemutatott valódi tudományos tények közlése, pont akkora port kavar a betonfejekben, mint egy jó erős fingás a tornádóban, addig egy rádióban elhangzott böfögés is nagyobb társadalmi érdeklődésre tesz szert, mint az elhallgatott tények.

Elmesélhetetlen blődségekben, megalapozatlan, tudománytalan plakátszlogenekben, ellentmondásokban hisznek milliók, anélkül, hogy akár egyetlen másodperc erejéig utánanéznének a tényeknek, vagy legalább az igazsághoz hasonlító árnyaknak. Úgy tűnik, nemhogy törekvés, egyszerűen igény sincs az igazság megismerésére. Droidként szajkózott, mantrázott tőmondatok, hogy már az éhes hajléktalan szájából is ugyanazt hallod, amit a médiában mutogatott celebszakértők ismételgetnek.

Nem gond, hogy ezer helyen ellentmondásos minden, amit hirdetnek, látszólag ez senkit nem zavar. Sokszor vagyok úgy, körülnézek, és fennhangon felteszem a kérdést:

„Atyám, biztos vagy benne, hogy jó ajtót nyitottam ki, amikor leküldtél megszületni?!”

Elmúltam 26, már 46 is, de soha nem hittem volna, hogy ennyi agyhalott, retardált, érdektelen ostoba tűnik fel körülöttem, amennyit az elmúlt másfél év felfedett előttem. (Nem, nem mindenki! De mire eddig jutsz az olvasásban, tudni fogod kikről beszélek)

Talán joggal feltételezem, ez már nem lehet véletlen. Talán nem is mindünk ember, csupán emberi alakban bujkáló „valami”, amiben szinte semmi emberi tulajdonság nincs.

(Dr. Rudolf Steiner nyomán, Antropozófiai konferencia 1923. július 2-3) Érzéketlenség, passzivitás, felelőtlenség, gonoszság, és nárcisztikus hajlam uralja az emberiség jelentős hányadát. Az együttérzés, empátia, emberiesség, tudatos gondolkodás, és a cselekvés olyan régen eltűnt közülünk, már az illatára sem emlékszem. Sok ember annyira vak, képtelen különbséget tenni a tollseprő és Gedeon liba segge között, teljesen mindegy melyiket, hol látja. Egy krétakori barlangrajz, sokszor magasabb intelligenciával rendelkezik, mint az újkori homo sapiens. A népesség pszichéjében elhelyezett rettegésbombákat szisztéma szerint robbangatják, megfelelően előkészített idősávokban.

Mindebben tervezett cselekvés működik, az elmúlt 100 év pedig az egész mostani őrület előkészítését tette ki. A populáció mentális tulajdonságait olyan pontosan feltérképezték, tévedés esélye csaknem nulla a rendszerben. Szövegértés nincs, logikai gondolkodáskészség régebben se volt. Bármit mondhat, állíthat a média, tömegszinten soha senki nem kérdőjelez meg semmit. Nem csoda, hiszen éppen erre idomítottak minden élő embert az elmúlt században. Viszont ez a hozzáállás később igen sokba kerülhet még nekünk.

Láthatjuk, professzionálisan felépített koncepció: egymásra illesztett részletek, egyik mintha a másikból következne, látszólag logikus, tudományos sorrendben, hihető alapossággal kidolgozott mozzanatok, teljes háttérbeni asszisztanciával. „Minden értünk.” - olyan vehemensen védik testi- lelki épségünket, hogy közben hajlandóak kockára tenni az életünket is, csak egészségesek maradhassunk. Megható, és boldogsággal tölt el a tudat, hogy hirtelen ennyire fontos lettem a hatalmasságoknak.

Bár többször hiba csúszik a programba, az emberek többségének egyáltalán nem tűnik fel, hogy az egész projekt egy zseniálisan kivitelezett hazugság. Tervezett színház, mely egyetlen cél felé rugdal minden élő embert. Igen, rugdal, mert maholnap valóban erőszakkal fognak „kérni” mindenkit arra, amire igazából soha nem vágyott senki: Nem, most már ne tégy semmit. Ne gondolkozz, ne logikázz. Mivel a többség eddig se tette, vajon mi változna tőle?  (Azon kívül, hogy teljesen reménytelennek fogod érezni az előttünk álló jövőt)

Talán egy fontos kérdés maradt a végére: vajon vágytál- e arra valaha is, amit most tapasztalsz az éppen átélt valóságodban?

(A szerk. megjegyzése: Tökéletes látlelet, csak éppen hiányzik belőle a megoldás felismerése. Ami napnál világosabban itt áll előttünk. K.P.)

    A KORMÁNYRÓL ÉS  KRITIKUSAIRÓL IS HATÁROZOTT  VÉLEMÉNYE VAN A  SZÁZAK TANÁCSÁNAK


      Fekete Gyula - a történelemnek írt naplója szerint - 1996 júniusában ezekkel a szavakkal jellemezte a nemzettudatában súlyosan sérült magyar társadalom lehetőségeit, s egy hónappal később készen volt a terve: „Száz név. Válogatott száz név az elmúlt évek-évtizedek fordulatokkal terhes közéletében is tisztán, becsületben, tisztességben megőrzött nevek közül. Nemzeti elkötelezettségüket bizonygatni sem kellene, azt mindennél hitelesebben bizonyítaná a pártoktól és kormányoktól függetlenül megőrzött tisztesség, tisztaság. Hivatalbeli, közéletbeli kezdeményező, alkotó tevékenységgel, áldozattal az igazság kitartó szolgálatával hitelesített tisztaság."

      150 civil szervezet 2500 nevet küldött. A legtöbb szavazatot kapott száz vette fel a Százak Tanácsa nevet. Háromszáznál több találkozónk volt, kiadtunk 25 könyvet, honlapunkon közel kétmillió kattintás és 80 nagyra becsült, immár örökös tagunk fotója.

      A Százak Tanácsa a mai magyar társadalom helyzetéről az alábbiakat
tartja fontosnak közzétenni:

      2022-ben újra választások lesznek. Tudjuk, hogy „választási szakemberek” szerint majd két héttel a szavazás előtt fog eldőlni, kiknek szavaznak bizalmat a választók. Mi azonban nem egy kormányzó párt, pártszövetség, hanem egy nemzet, az egységes magyar nemzet sorsáért érzett felelősségünk tudatában úgy érezzük, hogy ismét ideje
van a szólásnak. Mi a közbizalmat 25 éve nemzetszolgálattal igyekszünk
viszonozni.

      Tudjuk, ez a nemzet tisztel minden jóakaratú embert, bárhol is éljen a világon. Vallását, nemzetiségét, kulturális szokásait elfogadva, erőnk szerint segítjük a nehezebb helyzetben élőket is, de nem térdelünk le sem a pénzhatalmak, sem a média által keltett tömeghisztéria hatására. Mi nem voltunk gyarmatosítók. Hibáinkat ostorozó Himnuszunk: „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt", s nagy költőnk halál előszobájában írt sora, a "bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép." - mindig figyelmeztetett az önvizsgálat fontosságára.

      Figyelünk a nagyvilág, s tágabb hazánk, Európa helyzetére. A nekünk okozott sebeket - látjuk - soha nem igyekeztek a nagyhatalmak jóvátenni. Pedig mi már azzal is megelégednénk, ha nem biztatnák felelőtlen ellenzéki pártpolitikusainkat nemzettársaink sértegetésére.

      A gyönyörű magyar Országházat - mely egyike a legszebbeknek a világon
- a Kárpát-medence magyarjai közösen építették. Történelmi és erkölcsi jussuk, hogy otthon legyenek benne, bárhogy is szabta szét az ostoba erőszak és kapzsiság szülőföldjüket, s bárhová is kellett menekülniük a XX. század totális diktatúrái elől - ők magyarok. És "egy vérből vagyunk", akik Zrínyi Miklóssal ma is hirdetjük: „Ne bántsd a magyart!"

      A nemzeti kormányok ezt három évtizede vallják, s az utóbbi évtizedben tettekkel igazolják. Elismeréssel adózunk a nemzetpolitikában, nemzetstratégiában elért jelenleg is képviselt eredményes és sikeres kormányzati törekvéseknek, amelyek jól szolgálják az elszakított nemzetrészek emberhez és magyarhoz méltó életét szülőföldjükön.
Segítik és bátorítják a magyar kultúra és történelem emlékeinek és színhelyeinek megóvását, felújítását, a magyar családok oktatását, művelődését. Elismerésre méltónak tartjuk a közép-európai együttműködés erősítésére irányuló, a magyar történelmi hagyományt követő állami törekvéseket ugyanúgy, mint keleti tájékozódásunkat a rokon népekkel való gazdasági, kulturális kapcsolatok erősítésének
jegyében.

      A nyugat-európai intézmény rendszerekkel való kapcsolatainkat az Alaptörvényben és a szerződésekben elismert nemzeti és állami önrendelkezés és alkotmányos önazonosság alapján építjük.

      A Százak Tanácsa alapítói, Fekete Gyula, Csoóri Sándor, Mádl Ferenc,
Nemeskürty István, Sinkovits Imre, Grosits Gyula és többi kitűnő halottunk nevében is köszönjük ezt mi, élők. Nekünk nehezebb időkben is fontos volt a család, gyermekeink támogatása, s ezekben az években, amikor a nemzeti kormány világviszonylatban is kiemelkedő segítséget adott nekik - ezt köszönjük.

      Orbán Viktor és kormányai, Matolcsy György bankelnök súlyos politikai,
erkölcsi és gazdasági romlás után állította helyre az ország egyensúlyát. Ezek tények. Sajnálattal látjuk Budapest mai gazdátlanságát, hogy milyen következményei lehetnek a vezetői alkalmatlanságnak. Látjuk már azt is, hogy az úgynevezett „nyílt társadalom” eszmekörének hívei meghirdették a szerintünk eredményes kormányintézkedések visszavonását is.

      Ugyanakkor éppen a nemzet egésze iránti felelősségünk tudatában hangsúlyozzuk, hogy a munkaalapú társadalom elvét senki ne állítsa még időlegesen sem szembe a tudásalapú társadalommal. Eötvös József, Szentgyörgyi Albert, Kodály Zoltán, s legnagyobb élő tudósaink életművük teljes súlyával képviselik, hogy a tudomány egy és oszthatatlan, csakúgy, mint a művészetek világa.

      Egy nemzetet rokonszenvessé elsősorban kultúrája tehet. A magyar kultúra sebeinek gyógyítását, a civil társadalomban az önigazgatás gyökereit rendbe tenni szándékozó nemzetépítő akarat éltetését, fejlődését hatékony intézkedésekkel kell támogatni. Mindennek alapja az iskola, mely a mainál sokkal nagyobb kormányzati figyelmet és támogatást érdemel. Olimpiai sikereink is bizonyítják: a világ
legnagyobb sportnemzetei között vagyunk. Jogos az igény: tegyük a magyarságot sportnemzetből sportoló nemzetté is! Magyarországon ma több ezer tanár hiányzik, köztük sok testnevelő-tanár. Szükség lenne az okok feltárására és az előre lepésre.

      Törvénynek kellene büntetni a közbeszédben elharapózott trágárságot, a
közméltóságok sértegetését. Magunkat és Hazánkat becsülnénk ezzel. Az interneten keringő összefoglalásokat a kétharmaddal megválasztott második és harmadik Orbán-kormányok intézkedéseiről igen fontosnak tartjuk megjelentetni nagy példányszámban a nyomtatott sajtóban és egy mindenkinek elérhető elektronikus oldalon - a szöveg gondos ellenőrzése után.

      Az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal tagállamaként tegyük egyértelművé: mi minden Brüsszelből érkezett eurocentről pontosan elszámolunk. Nagyra értékeltük a kormány azon intézkedéseit, melyekkel a külföldi tulajdonba került közszolgáltatókat visszavásárolva azokat hazai vállalkozások kezébe adta, s ezzel megkezdte a hazai nagy, közép- és kisvállalkozások támogatását. Ezt nemzeti érdeknek tartjuk, s reméljük, hogy mindig a közérdek vezeti választott vezetőinket,
sohasem pusztán önérdek. Az ország ügyei iránti alázatot és szerénységet nagyra értékeljük.

      Ismerve a szegénység felszámolására, a vidék újra élhetővé tételére tett kormányintézkedéseket, ezeket támogatva, elvárjuk leggazdagabb honfitársainktól, hogy a mainál még átláthatóbban vegyék ki részüket ebből az országépítésből. Ahogyan a nagy művészi, tudományos, vagy sporttehetség nagyobb felelősséget is ró a vele megajándékozott emberre, ugyanúgy van ez a nagyobb vagyonnal is. A földtulajdoni viszonyokat is azért szeretnénk tisztán látni - mint ez a két világháború közötti gazdacímtárakban ma is olvasható - mert a világban és az európai országok piacain versenyképes, a modern ökológiai szemléletű mezőgazdaság pártolói vagyunk, s az agrárkormányzat programjával megegyezően a kis és középgazdaságok kialakítását és megerősítését támogatjuk.

      A magyar termékek vásárlása, a helyi élelmiszerek fogyasztása nemzeti érdekünk. A mezőgazdaság feladata elsősorban egészséges élelemmel ellátni a lakosságot, s tudjuk, hogy ezt elsősorban a biogazdaságok erősítése és a vegyszerek okos csökkentése segítheti. Átláthatóvá kell tennünk minden intézkedést, nem tagadva a néha előforduló esetleges tévedéseket, mert ezzel a nyílt őszinteséggel a kételkedőket és félrevezetett honfitársainkat is megnyugtatjuk.

      A Százak Tanácsa tagjai a fentieket megvitatva leszögezzük: egy nemzet sohasem lehet ellenzékben. Részben megértjük a sérelmi politizálást, néhány korábbi nemzeti oldalon politizáló személy kiábrándultságát. Tévednek azok, akik most ilyen-olyan pártszövetségek kötésében látják a magyarság gondjainak megoldását, s azt vizionálják, hogy a kormánnyal szemben kritikus értelmiségiek majd az elmúlt évtized kormányzati eredményeire nem emlékező választók többségét megnyerve, az "európai polgár", vagy "nyugat-európai bérek" jelszavakkal, felelőtlen ígéretekkel operálva hatalomba segítik őket.

      Tagadásokból soha nem született nemzeti program. Minden polgártársunknak azt javasoljuk: visszahúzódó zsörtölődés helyett próbáljanak inkább segítő kezet nyújtani az egészségügyben, oktatásban, az agráriumban, pénzügyi világunkban, a hazai és
nemzetközi jogban dolgozó szakembereknek. Érdemi párbeszédekre van szükségünk a mai eldurvult közbeszéd, öncélú viták helyett. A politikával most ismerkedő fiataloktól is azt kérjük: az itthoni és más országokban szerzett tapasztalataikat fordítsák a hazai gondok enyhítésére.

      Mi, a Százak Tanácsa alulírott tagjai csak az egységes magyar nemzetnek elkötelezett kormányt tudunk támogatni.

      Az eredmények és a hibák ismeretében tesszük ezt, tudva: felelősek vagyunk minden elmaradt kézfogásért. Sem a Konstantinápolyba, sem a Bécsbe, Berlinbe, Moszkvába rohanóknak nem őrzi jó nevét a magyarság emlékezete. A New York Times hasábjaival sem lesz ez másképp. A nemzet felemelkedését valóban óhajtók egyes feladatok átvállalásával, tanácsaikkal, kritikáikkal bizonyára sok mindenben tudnak máris javítani. „Pro salute Patriae - a Haza javáért!"

dr. Szijártó István irodalomtörténész, a Százak Tanácsa ügyvivő elnöke,
dr. Andrásfalvy Bertalan néprajztudós, prof. emeritus,
Ágh István író, szerkesztő,
Bakos István művelődéskutató,
dr. Bardócz Zsuzsa vegyész, professzor,
dr. Bárdi László orientalista,
prof. Batta György író, szerkesztő,
Bencsik András, újságíró, főszerkesztő
dr. Bene Éva ny. főorvos,
dr. Béres József vegyész, elnök-igazgató,
dr. Bíró Zoltán irodalomtörténész, főiskolai tanár,
dr. Bogár László közgazdász, egyetemi tanár,
Borbély Károly festőművész, tanár,
dr. Cey-Bert Róbert író, gasztronómus, tanár,
Császár Angela színművész, tanár,
dr. Csepinszky Béla agrármérnök,
dr. Csókay András idegsebész főorvos,
dr. Deák Ernő történész, főszerkesztő,
dr. Dobó Márta gyermekgyógyász főorvos,
dr. Duray Miklós geológus, író, politikus,Farkas Márta közgazdász,
dr. Fekete Gyula közgazdász,
dr. Feledy Péter jogász, TV szerkesztő riporter,
Foltán László tanár, szakedző, kenus olimpiai bajnok
dr. Galuska László orvosprofesszor,
dr. Gedai István muzeológus ny. főigazgató,
dr. Gereben Ferenc művelődéstörténész, egyetemi oktató,
Gyimesi János tanár, mesteredző,
Gyulay Endre római katolikus püspök,
dr. Gyurkovits Kálmán gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár,
Hajdú Lajos szervező,
Hegedűs Endre zongoraművész, egy.i tanár,
dr. Hetzmann Róbert jogász, elnök
dr. Hóvári János turkológus, c. egyetemi tanár,
Jelenczki István filmrendező,
dr. Kahler Frigyes jogász, szakíró,
dr. Kellermayer Miklós orvos, prof. emeritus,
dr. Keserű Katalin művészettörténész, prof. emerita,
dr. Kisida Elek sebész főorvos,
Kocsis István író,

Kondor Katalin közgazdász, szerkesztő riporter,
dr. Koós Ferenc neveléstörténész ny. gimn. ig.
dr. Korzenszky Richárd OSB tanár, emeritus prior,
dr. Kováts-Németh Mária neveléstörténész, egyetemi magántanár,
Lászlófy Pál tanár, tb elnök,
dr. Lévai Attila ref. lelkipásztor, egyetemi oktató,
dr. Ludányi András politológus, egy.i tanár,
Magyaródy Szabolcs cserkészvezető, közíró,
May Attila építészmérnök, vívó, olimpikon,

dr. Márai Géza agrármérnök,
dr. Mocsai Lajos mesteredző, emeritus rektor,
dr. Mózsa Szabolcs radiológus egyetemi docens,
Muhi Béla tanár, fizikus,
dr. Murányi László jogász TV szerk. riporter,
dr. M. Kiss Sándor történész, egy.i tanár,
dr. Nagy Zoltán orvos, prof. emeritus,
dr. Náray-Szabó Gábor, kémikus, egyetemi tanár,
dr. Németh Ferenc tanár, nemzetközi borbíró,
dr. Oláh István agrármérnök, szerkesztő,
dr. Papp Lajos, szívsebész professzor,

dr. Pentelényi Tamás agysebész főorvos,
Rajnai Miklós, művelődésszervező,
dr. Rácz Jenő sebész főorvos,
Rieger Tibor szobrászművész,
dr. Rókusfalvy Pál pszichológus emeritus prof,
dr. Sallai Éva tanár, rádiós szerkesztő,
Rajnai Miklós művelődésszervező,
Spányi Antal római katolikus püspök,dr. Somhegyi Annamária gerincgyógyász főorvos,
dr. Somodi István jogász, agrármérnök,
dr. Sutarski Konrád, mérnök, író, szerkesztő,
dr. Szász István Tas főorvos, közíró,
dr. Széman Péter főorvos, az EMKE elnöke,
Szvorák Katalin énekművész, tanár,
dr. Szűrös Mátyás politikus, volt közt. elnök,
Talpassy Zsombor reklámszakember,
dr. Tanka Endre jogász, prof. emeritus,
Tasnády Hajnal közgazdász,

Totth Elemér mérnök,

dr. Zétényi Zsolt jogász, közíró

FÖLDI LÁSZLÓ

A nemzetközi erőtér kimutatta foga fehérét

Kívülről képezik ki az ellenzéki összefogás aktivistáit - utal a capitoliumi ostrom várható 2022-es importálására – Földi László.

A nemzetbiztonsági ezredessel azért kezdeményeztünk beszélgetést, mert Barack Husszein Obama, az USA 44. elnöke szerint Trump leváltásával a harc nem ért véget, Magyarország még hátravan. Ennek a kereszténységre, a demokráciára és az eljövendő országgyűlési választásokra nézvést különösen hátborzongató üzenetnek a hátteréről, a szolgálatok felelősségéről, a rendszerről, a módszerről és az alkalmazott technikákról faggattuk a szakértőt.

A „demokrácia exportőr” hazájából, pláne az elnök szájából ilyen nyílt fenyegetést nem meglepő hallani?

Nem, mert Amerikában nincs demokrácia, így sehová sem exportált demokráciát, hanem olyan ügyesen megformázott diktatúrát, aminek az a lényege, hogy az embereket úgy verik át, hogy nem veszik észre, valójában mi történik. A jóléti társadalmak lényege volt Amerikában és Nyugat-Európában, hogy rendkívül stabil szociális feltételrendszert teremtettek a lakosságnak. Jó munkahelyeket jó fizetéssel, jó nyugdíjakat, jó oktatást, képzést. Egy feltétellel; hogy nem kell gondolkodni az embereknek, mert beléjük sulykolták, hogy a politika mindig helyesen dönt a lakosság érdekében, védelmez, munkát ad. Tehát generációk nőttek fel ebben a kábításban. A lényeget vették el tőlük; az önálló gondolkodást, akaratot és a politikai tisztánlátás lehetőségét. Azért nem értjük sokszor mi itt Közép-Európa keleti részén, hogy mi történik Nyugaton, mert képtelenek vagyunk elvonatkoztatni a realitásoktól, és a politika kényszerjátékaitól, amit a magyar társadalom ötven éven át naponta a saját bőrén érzett. Az idősebb generáció tagjai ezért pontosan tudják, hogyan és hol akarják átverni őket.

Mire számíthatunk a „hadüzenet”után?

Szinte biztos, hogy bárki is nyer a hazai országgyűlési választásokon, lesznek zavargások. Amennyiben a Fidesz nyer, sokkal nagyobb lesz a felfordulás, mert majd azt kommunikálják a médiában, hogy az egész egy nagy csalás volt. Ha az ellenzék nyer, akkor is számíthatunk zavargásra, mert elképzelhetetlen, hogy a forgatókönyvek írói a társadalmi nyugalmat szeretnék megvalósítani. Semmi spekuláció nincs ebben, mert Biden beiktatása idején is megvoltak a zavargások Washingtonban, csak éppen nem Trump hívei, hanem az Antifások erőszakoskodtak.

Mit kell tudni róluk?

Kialakult egy olyan rendszer a világban, amelyik az anarchia fokozására koncentrál. Az Antifa emberei katonák, nem ők találják ki, hogy mikor és hol támadnak. Legyen az Németország, Franciaország, az USA, vagy éppen Magyarország. Amikor provokációra alkalmas esemény történik, akkor az Antifa csapatai megjelennek az adott helyszínen, és rombolnak. Csak a Covid miatt nem voltak tavaly jelentősebb atrocitások.

Ki fizeti őket?

Az az erőtér, amelyiknek érdekében áll az európai nemzetek eltörlése. Amelyik arra törekszik, hogy ennek a folyamatnak legyenek olyan szakaszai, amikor kikényszeríthetik a lakosságból, hogy olyan kormány ellen lépjenek fel, aki éppen rendet tudna tenni. A rendetlenségnek nem az a lényege, hogy permanens anarchia legyen a világon. Azt akarják felmutatni, hogy a jelenlegi kormányok képtelenek a rend fenntartására, ezért új struktúra kell, és olyan vezetés, amelyik visszahozza az emberek számára a nyugalmat.

És ez az ellenzék ennek tudatában rombol?

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem létezik a mai magyar politikai ellenzék. A külföldi erőtér a hazai ellenzéket eszközként használja érdekeik megvalósítására. Tehát az a koalíció, ami baltól a szélsőjobbig összeállt egy abszurdum, nem egy ideológiai, hanem kényszerszövetség, amelyet külföldről finanszíroznak. Kívülről képzik ki az ellenzéki szövetség aktivistáit, szájukba adják a vezérszólamokat, és közlik velük a stratégiai lépéseket. Ez az erőtér finanszíroz, kiképez, támogat, és ha kell, beküldi a segédcsapatait balhézni, vagy a választást manipulálni.

A net, pontosabban a Facebook, az Instagram, Twitter kap ebben a Barack Husszein Obama által is folytatott harcban szerepet?

A közösségi hálók létezése arra a stratégiára épül, hogy nem kell az embereket központilag kábítani, befolyásolni, mert önmaguk megteszik azt egymás irányába. A közösségi térben aztán mindenki nagyon okosnak hiszi magát, gondoljunk bele, hogy a vakcina kérdésében milyen őrültségeket olvashatunk. Más kérdésben is figyelmen kívül hagyják a tudományosságot, a hozzáértők véleményét. Sokan, akiknek megtetszenek bizonyos kijelentések, azt szajkózzák. A politikában ugyanez a helyzet. Erre jó példa az, ami az Egyesült Államokban zajlott. Nem számított, hogy politikai szinten ki mit mond, sem az, mi jelenik meg a sajtóban, hanem az, hogy a közösségi háló pletykarendszerén keresztül meggyőzzék az embereket arról, hogy Trump idióta, semmihez sem ért, katasztrófába viszi az államokat. Az senkit sem érdekelt, hogy pont az ellenkezője történt, mert Trump a stabilizációra törekedett. Mikor az emberek ráébredetek volna az igazságra, akkor gyorsan lekapcsolták a republikánusok oldalait. Magyarországon is erre lehet számítani.

A magyar szolgálatok felkészültek arra, hogy mindezeket megakadályozzák?

Nem tudom, mert nem vagyok a szolgálat tagja. Nagyon remélem, hogy felkészültek ezekre a veszélyekre, mert ha nem, akkor olyanfajta törvénytelenségi cunamira számíthatunk, amelyet megállítani csak operatív szakaszban tudnak. Nem rendőrségi ügy, hogy ki mit állít a világhálón, és milyen szervezkedések folynak a háttérben például a kormánydöntő logikák szerint, hanem operatív, felderítési feladat. Ha nem járnának sikerrel, az hatalmas gondot jelent. Azzal jön elő az „áldozat”, hogy a rendőrség vegzálja, az illető azonnal bírósághoz fordul, a TASZ az ügy mögé áll, és irány Strasbourg. Így a gazfickó lesz nyerő pozícióban. Azért nagyon fontos a felderítés, hogy csírájában fojtsák el a zavartkeltő akciókat. Újra az Egyesült Államokat hozom fel példának, ahol Trump gyengéje éppen az volt, hogy nem állt mögötte az államigazgatás. Az apparátus tele volt árulóval, demokratákkal, akik nem szolgálták a létező hatalmat, hanem erkölcstelenül, törvénytelenül felülemelkedtek ezen. Ugyanígy az FBI is Trump-ellenes volt. Ilyenfajta élethelyzetekben az a hatalom, amely nem áll a mainstream érdekében, és nem őt akarja szolgálni, nagyon komoly hátrányba kerül.

A nagy tech-cégek is kimutatták a foguk fehérét, benne voltak a zavarkeltésben?

A nagy tech-cégek nemhogy benne vannak a zavarkeltésben, hanem az erőtér tulajdonában állnak. Az egész közösségi rendszer, a Google, a Facebook kitalálásának a hátterében három dolog húzódik. Egy jó technikai sztori, óriási pénz és a világ, az emberek tömegének irányítottsága. Trumpot lekapcsolták a „demokrácia” nevében, de amikor Ugandában a választás idejére országszerte teljeskörűen lekapcsolták az internetet, hogy ne befolyásolják a választókat, akkor az amerikai demokraták a nagy tech-cégek felháborodtak, kikérték maguknak ezt az eljárást.

A keresztény hitnek ma nincs eszközrendszere harcba szállni a radikális iszlámmal, mert mögötte tömegek állnak, míg a kereszténység veszít erejéből. A kereszténység a jogrendszerbe beépülve, mint erkölcsi szabályrendszer létezik, s a migráció veszélye éppen abban van, hogy a radikális iszlám, ha többségre kerül, e helyett a jogrend helyett építené fel a sajátját?

Hatalmas ez a veszély, elég csak belegondolni, hogy a jogvédők mindig kikelnek magukból, ha a templomokban a papok a választásokról, a politikáról beszélnek. Sajnos a nagy egyházakon belül is komoly problémák vannak, s ezek a személyekre vezethetők vissza. A tisztességesek mellett ott vannak a megalkuvók. Azt nem lehet tudni, hogy beépített emberek, kémek, árulók, vagy a gyávaság dominál. A mindennapok gyávasága úgy, hogy „ha keményebben beszélek, akkor mi történik velem?” Azt hiszik sokan, ha valaki megengedőbb a migráns-kérdéssel kapcsolatban, akkor az illetőt nem támadják meg az iszlamisták. Ez nincs így, mert még a háttérhatalom is rá fog faragni a muszlimokkal. Hiába szövetségesek ma Európa elfoglalásában, a kereszténység visszaszorításában. Amikor ezt a szövetséget már nem lesz érdekük fenntartani, akkor a muszlim világ őket is elsöpri. Hiszen még az egyszerű muszlim embert is úgy nevelik, hogy „te vagy az egyedüli”. Azt, ami jelenleg Nyugaton történik, a muszlim térnyerést, mi még nem érezzük.

Hazánk és a térség országai védettebbek, vagy ez egy illúzió?

Addig vagyunk védettek, amíg vezetőink garantálják védettségünket. Magyarországon, amennyiben nem az Orbán-kormány nyer, hanem a külföldről felépített rendszer – nem is lehet ezt ellenzéknek nevezni, mert a valódi ellenzék egy tisztességes erőtér, ami nemzeti érdeket képvisel – , akkor azonnal megnyílnak a határok, azonnal elfogadják a kvótákat, és lefekszenek többek között a gender-féle ostoba elméleteknek is.           MA-PG            

Az alábbi anyagokat a világhálón találtuk. Súlyuk, aktualitásuk miatt kötelességünknek tartjuk mi is hozzájárulni terjesztésükhöz. (A szerk)

Van gyermeked?  Van unokád?  

Van egy törvényünk, ami jó. Ideje volt ebben apja az egykor volt „művelt Nyugat”. Támadja, mert ők másképpen gondolták. Ők már a tízéves gyermekkel is szívesen létesítenek szexuális kapcsolatot, és ezt törvénybe is foglalták. Nem is akármilyenbe, hiszen az Európai Parlament elsöprő többséggel úgy döntött, hogy a férfiak szülhetnek.  

Helyes, amit a törvény garantál! Ez a progresszív szexuálmarxisták legfőbb gondja, akik észrevétlenül hatoltak be a modern társadalomba.  Ugyanakkor, a nőknek alapjoguk az abortusz, amit kifejezetten javasolnak is nekik. Ugyanez a törvény megköveteli a homoszexuális propagandát már az általános iskolától kezdve. Vagyis a szerzők gondoskodtak arról, hogy a kicsi fiúkat neveljék anyává, a lányok pedig ne váljanak anyává. Ez meghaladja azt a szodomita pornó-oktatást, amellyel már az egészen fiatalok lelkét el akarják torzítani.  

Tehát! Nem mi, hanem a gyermekeink lettek a célpont! Minket csak arra kérnek, hogy többé ne legyen gyermekünk a ”hagyományos” módon, az Isten által rendelt szerelem gyümölcseként. Ha mégis, akkor kötelesek vagyunk – lennénk – átadni nekik, vagy erőszakkal veszik el őket tőlünk, szülőktől, amit már néhány országban gyakorolnak is.  

Ez a progresszív szexuálmarxisták legfőbb gondja, akik mint a skorpió, észrevétlenül betörtek a modern társadalomba és erőszakkal, nagy hanggal és lefizetett segítőkkel magukhoz ragadták a hatalmat. Ez a végső, döntő csata a Jó és a Gonosz között. A többi porhintés, semmi más nem számít. Ez élet-halál kérdés! Meg kellett tehát védeni a gyermeket, akinek a szülő az utolsó védőpajzsa.

Mit teszünk e helyett? Politikai cirkuszokban veszünk részt, örülünk a góloknak a stadionokban, és azon polemizálunk, hogy ki „térgyepel” a műfüvön és ki nem. Nem vesszük észre, hogy a körülöttünk tobzódó világ ránk tör, kikerülhetetlenül megtámad, és ha nem készülünk fel a drámai jövőre, ha nem tudunk önvédelmet alkalmazni gyermekeink, jövőnk és az életünk védelmében, akkor egy őrült ideológia, szenvedő alanyai, vagy gúlába rakott hullái leszünk.

A magyar miniszterelnök világosan lát, hiszen többet tud, mint bármely polgár… és ezt a világos látást a nemzet és a jövő érdekében használja. És nincs könnyű dolga, hiszen a törvény kimondja, amit kimond, nem támad senkit, mégis a törvény ellenében kint lóg a szivárványos rongy a főpolgármesteri hivatal erkélyén, és a rendőrök úgy vigyázzák, mintha a koronázási ékszerek volnának.  

A magyar miniszterelnököt ócsárolja az erkölcstelen világ, s ennek az erkölcstelenségnek a megtestesítői, a magyar ellenzék jól fizetett árulói is. Számukra rettenetes veszély Orbán Viktor, hiszen ő a normalitás és moralitás utolsó képviselője az EU-ban. Kormánya pedig, a nemzet érdekeinek a szolgálatában dolgozik. Állja a hazugságok, a vádak, a hazaáruló gátlástalanságok tömegét, építi az országot, támogatja a családokat, de mindezt megkötözött kézzel kénytelen tenni, hiszen egy olyan szexuálmarxistává vált konglomerátum tagja vagyunk, amely immár nem partnerként viselkedik velünk, hanem gazdaként akarja a magyar szabadságot sárba taposni. A miniszterelnök és a világon mindenütt támadott törvény melletti kiállás a legfontosabb, amit tehetünk.

Tehát, ezután egészen más kormánykommunikációt kell alkalmaznunk! Egy egészen más stílusra, egy egészen másféle önvédelemre kell felkészülnünk. Meg kell védeni a kormányfőt, a kormányt, önmagunkat, hiszen ma már a felhergelt szexuálmarxista nyugdíjasok is verekedésre emelik a járókeretet, ha valaki véleményt mer mondani a lázító, köztörvényes és magyargyűlölő pártvezérre vagy hazudozó párjára, akiket a demokrácia nevében a magyar rendőr véd, a normalitást képviselőkkel szemben. Ez a tendencia fokozódik abban a néhány hónapban, ami hátra van még a végleges bukásig, vagy a végleges győzelemig.  

Ha nem akarjuk, hogy szivárványos rongyokba tekerjék az országot, ha nem akarjuk, hogy gyerekeinket erőszakkal elvegyék, mert hittanra járnak… ha nem akarjuk, hogy lelki nyomorék-generációk nőjenek fel a volt Magyarországon, akkor ki kell használni azt az időt ami, még hátravan! Együtt! A kormány és a társadalom közösen. Mert nem várhatunk október 23-áig, amikor felkászálódunk a fotelből és végigmasírozunk a békemeneten az Országházig. Az idő rövid… és élet-halál a tét!  Koncentráljunk a valós problémákra. Mert az, hogy térdelnek, vagy nem térdelnek a világban, szivárványosak a stadionok vagy nem, kit érdekel?  

A magyar nemzet nem ettől marad meg vagy vész el 2022-ben, hanem attól, hogy képes-e magyar harcos és elkötelezett magyar és keresztény maradni egyszerre! És akar-e Európa vezércsillaga lenni a muszlim megszállással és a világkormány erkölcstelenségével szemben, keresztyén-keresztény magyarként összefogva, közös erővel – itt a Kárpát-medencében, mint Szent László népe…  

Mert 2022-ben csak egyszer osztályoznak. Pótvizsga nem lesz többé!  

Stoffán György

        * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Galló Béla politológus

Még brummog

Összeesküvések pedig nem léteznek, csupán összecsiszolt érdekegyeztetések.

Nem én mondom ezt, Ben Rhodes mondja, Obama elnök egykori tanácsadója. „Összefogással legyőzhetők az autokraták. Amerikában és Izraelben már sikerült, és jövőre Magyarország következhet. Az Obama-kormányzat hibázott, amikor nem ismerte fel időben, hogy a demokrácia ügyének védelmét nem lehet kizárólag Brüsszelre bízni."

Persze hogy nem lehet. Hogyan is lehetne? Washington nélkül nem megy, nem is ment soha.

Tiszta sor.

Gondoljuk hát az ő fejükkel tovább:

Ismét nekünk kell a tutyimutyi brüsszelokráciát gatyába rázni, nélkülünk tényleg nem sokat érnek! Biden győzelme után ideje ismét felülről összehangolva, profi módon cselekedni. Tavaly sikerült Trumpot, most meg Orbánékat, Kaczynskiékat muszáj kicsinálni, a tetszés szerinti jogállamiság deresére húzni, a hatalomból szisztematikusan kiféknyúzni, ahogyan azt kell. Mindenáron, s lehetőleg végleg.

Mi az, hogy ezek nem igazodnak hozzánk sarkosan?! Még mindig nem tanulták meg, hogy mi itt fent, ők meg ott lent, mi ebben az új?  Pedig fix hatalmi ábra ez, régóta ehhez kellene alkalmazkodniuk. Még hogy "kettős mérce"! Nincs olyan. Egyetlen örökzöld mérce van: amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek! Ez ellen nincsen apelláta, amit díjazunk, az a hapták, semmi egyéb, punktum. Aki nem haptákol, az a populista, autokrata, nacionalista, neofasiszta - így, ebben az emelkedő lator-sorrendben.

De mintha már Magyarországon is mozdulna valami.

Szorgos hálózati rezidenseink pár éve terjeszteni kezdték, nagyon kellene már az ellenzéki összetapadás, ha már a pártok liliputiak. S 2019-ben, hogy-hogy nem, meg is született az "ellenzéki szavazó", miként azt egyik derék ottani emberünk oly szépen megállapította. Azóta is ott kavarog ebben az olvasztótégelyben szinte mindenki, Gyurcsányéktól a szivárványos Momentumon át egészen a cigányozó-zsidózó Jobbikig bezárólag. Hogy ez kész röhej? Miért volna az? Miért ne vennénk be a brancsba a rasszistákat is? Van, aki értünk zsidózik, van, aki ellenünk. A cél szentesíti őket, szelektálni kell. A politikában nincs ízlésficam.

Ugyane emberünk nemrég meg odanyilatkozott, Orbánék csakis választási csalással győzhetnek jövőre, amennyiben az ellenzéki ellenőrök nem tudják ezt megakadályozni. Ő már csak tudja, tőlünk olyan okos. De lesz, ami lesz, mi már azt is tudjuk, hol és mekkorák lesznek azok a csalások: betáraztuk a lehetséges forgatókönyveket. Helyzet- és eredményfüggő, melyiket kell előkapnunk, ha úgy adódik.

Addig meg csak nyomassuk rendesen, ami a csövön kifér: a média többsége a miénk, zsozsóban is mi vagyunk a jobbak, s ha a pénz velünk, ki ellenünk? Meglátjuk, ki bírja jobban szusszal.

Ha az ellenzék nem szúrja el (nagy a rizikó persze, csapnivalóan amatőrök, mi lenne velük nélkülünk..., no, de hagyjuk), szóval, ha követi a követendőket, elkaphatjuk a neofasisztákat. Senki se számítson könnyű tavaszra: ha minden kötél szakad, akkor is inkább jöjjön a káosz, mintsem hogy maradjon Orbán.

Most az a jó parancs, kifelé legyetek csak roppant optimisták, mégse igyatok előre a medve bőrére. Még ne. Megteszünk értetek mindent, amit lehet, meg amit nem lehet, főleg azt is, ám korai még a diadalittasság. Tart még a hajtóvadászat. Még brummog a medve. 

          (mozgásterblog.hu)

*********************************************************************************************

Felvidékről érkezett

Kedves Progresszív Európa! Alulírott felvidéki magyarok tisztelettel bejelentjük, hogy kollektíve homoszexuálisok, leszbikusok,  biszexuálisok, pánszexuálisok, aszexuálisok, transzneműek, transzvesztiták, Cross-dressingek (erről fogalmunk sincs, hogy mi, de bizonyára csak jó lehet, mert Nyugatról jön), továbbá, őzek, körhinták, stb… szóval, hogy mindezek lettünk mi, ötszázezren, a mai naptól.

Tettük ezt majdnem szabad akaratunkból, mert az eddigi tapasztalataink alapján mi, mint őshonos nemzeti kisebbség, az EU számára csak egy lepkeszellentés vagyunk, azaz semmik és senkik.

Mindezek után tisztelettel kérjük a mindenható Brüsszelt, hogy foglalkozzon velünk, mint igazi problémával, mint „valós“ kisebbséggel.

Nem, nem szeretnénk harmadik illemhelyet, nem szeretnénk ovikban érzékenyíteni a gyermekeket a nemváltásra, mindössze azért folyamodtunk ehhez a fricskához, hogy tükröt tartsunk Önök elé.

Nézzenek bele ebbe a tükörbe! Önök azt ígérték nekünk 1998 után, hogy ha megszavazzuk az EU-ban való belépést, akkor európai szintű garanciákat kaphatunk a saját kisebbségi életünk gyarapodása érdekében. Önök viszont már akkor tudták, hogy hazudnak nekünk. Igaz, hogy a katalánok, a dél-tiroliak, a baszkok, a galegók és más nemzeti kisebbségek kiharcolták maguknak a jogaikat a saját államaikban, de Önök abban azt ígérték, hogy majd Brüsszel segít nekünk is ebben a nemzeti(ségi) küzdelemben.

Nos, ezek után csak annyit üzenünk innen: eszünk ágában sincs alkalmazkodni az aberrált társadalmi politikájukhoz, amely szerint Önöknek többet ér egy menekültnek álcázott ISIS harcos, mint egy ápolásra szorult nyugdíjas, többet ér egy saját fajtája ellen tüntető Antifa-zombi, mint egy templomba járó fiatal, és többet ér egy térdeplő, mint egy büszke hazafi, és többet ér egy transzvesztita, mint egy tisztes családapa.

Megtanultuk hát a leckét: csak magunkra számíthatunk és ezek után így is cselekszünk, ugyanis vagyunk páran itt a Kárpát-hazában, akik összefogunk és nem térdelünk le Önök előtt és azt se bánjuk, ha Önök között egyre több lesz az identitás- és nemváltó, legyen az hermafrodita vagy őz, csak arra kérjük majd ezeket az egyedeket, hogy ne rágják majd le a kerti növényeinket, meg ne ugorjanak ki az autónk elé!

Azt sajnáljuk, hogy hittünk Önöknek és elfecséreltük az időnket erre a tévhitre.

Reméljük, hogy ezek után nem részesülünk valamilyen újabb kollektív büntetésben, ugyanis még a régi billog is rajtunk van.

Isten áldja Önöket szép, új világukban, mi meg ezredszerre is nekirugaszkodunk, hogy megmentsük önmagunkat úgy a Felvidéken, mint az összes többi elszakított területen is, mert ez a magyar sorsunk.

(Papp Sándor/Felvidék.ma)

Tudor Duică

Egy erdélyi román gondolatai

1920. június 4. az a nap, amikor a régi román királyság ajándékba kapta azt a közép-európai civilizációt, amelyből immáron 100 éve csúfot űz. Ez a teljes igazság, függetlenül attól, hogy tetszik ez nekünk, vagy sem. 1920. június 20-án aláírták a Trianoni Szerződést (a magyarok erre diktátumként tekintenek). Magyarország június 4-én Magyar Összefogás napjára emlékezik. Románia tavaly június 4-ét nemzeti ünnepeinek sorába emelte. Ennyit értettek meg a nap kapcsán Bukarestben.

1920. június 4-én a Trianoni Szerződés értelmében Magyarország kénytelen volt lemondani területének kétharmadáról, a szomszéd- vagy az utólag alakult államok javára. A Trianoni Szerződés nemcsak Magyarország és a szomszédos államok (Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Ausztria) közötti határt vonta meg. Egy igen összetett dokumentumot jelentett, amely 14 részből és 364 cikkelyből állt, és rendelkezett számos más kérdésben is. Ez a szerződés Magyarország és Európa, valamint más földrészek államai között köttetett, amelyek a hivatalosan hadiállapotban voltak a vesztes Magyarországgal. Mindenik szerződő, győztes állam a maga javára igyekezett minél előnyösebb pozíciókat elfoglalni a vesztes államok kárára, sajátságos követeléseket megfogalmazva.  A Trianoni Szerződés nem volt más, mint a követelések részletes leltára.  Magyarország határainak megvonása a következő évek feladata volt. Az egyetlen kivételt a Burgenlandhoz tartozó Sopron (németül Ödenburg) város képezte, amelynek lakossága az 1921. december 14-én tartott népszavazáson a Magyarországhoz tartozást választotta. A Trianoni szerződés szentesítette a Lajtán túli területek (a kettős birodalom magyar része) 71%-nak az utódállamoknak vagy szomszédoknak juttatását. Ezen területek lakosságának 63%-a idegen államok fennhatósága alá került, nagy részük nem a magyar etnikumhoz tartozott. Sajnálatos módon az új határvonalak sok esetben nem követték az etnikai határokat, így történt meg, hogy három millió magyar nemzetiségű polgár került az új határokon kívülre.

A Szerződés a magyar közgondolkodásban hatalmas katasztrófaként van jelen. Idézem Nicolae Iorgát (aki, el kell ismerni, rokonszenvvel viseltetett a magyarokkal szemben, ami sajnos nem jellemző a ma élő erdélyi történészekre és politikusokra): „Azok közül, akik szívükben hordják a humánum kultuszát, saját, évszázados tapasztalatainkból kiindulva, megértjük mások lelki fájdalmait, amelyeket a legyőzöttség okoz. (…) Lélekben sajnáljuk a magyarokat, kiknek nemzeti kvalitásait értékeljük, akiknek rettenetes fájdalmakat okoztak a szerződés hatalmas hibái, valamint a tehetetlenségük a válságos helyzetekből való menekvésre”

Bárhogy is látjuk természetesnek, hogy Bukarestben megünnepelték a sokat próbált román hadak győzelmét, ennek az erőnek, amelyre szeretettel és büszkeséggel tekintünk, nem állott szándékában a magyarok szenvedésének növelése. Lloyd George brit miniszterelnök úgy értékelte, hogy: „amikor a nagyhatalmak az osztrák békekötés kérdéséhez jutottak, már minden elvégeztetett, visszafordíthatatlan helyzettel szembesültek. Mindaz, ami már jó ideje előrelátható volt, mármint az Osztrák-Magyar Birodalom összeomlása, gyakorlatilag váratlan gyorsasággal ment végbe, beláthatatlan módon, visszavonhatatlanul”.

Mivel szembesülünk 101 évvel a Szerződés aláírása után: Jugoszlávia és Csehszlovákia már nem létezik. Ukrajna egy virulens, fasisztoid nacionalizmus áldozata, egy olyan ország, amely egyre inkább nem a valóságban, hanem csak a térképen létezik. Románia jelentős erőforrásokat „égetett el” annak érdekében, hogy megelőzze a potenciális területi visszaszolgáltatásokat. 1940-ben Bécsben ismételten bebizonyosodott, hogy a határokra vonatkozó döntéseket távoli fővárosokban hozzák, nem pedig Budapesten vagy Bukarestben.

Magyarország nagy nehézségek árán megkísérli a nemzeti egység határokon átívelő megvalósítását, anélkül, hogy a környező államok minimális támogatását éreznék, ezek inkább bizalmatlansággal tekintenek e lépésekre. (Kivételt képez Lengyelország, és újabban, legalább is kijelentések szintjén, Szlovákia). A Visegrádi V4-ek csoportja regionális szövetségként mégis működik, viszonylagos eredményekkel. Románia erre a szövetségre kívülről tekint (annak ellenére, hogy a belépésre meghívást kapott), azt emlegetve, hogy jaj Erdély, jaj a magyarok...

Ma, ha az utóbbi évszázad eseményeire, valamint a régió államainak teljesítményére tekintek, már nem vagyok meggyőződve arról, hogy Magyarország, mint állam, vesztett a legtöbbet. A legtöbbet nemzetként veszített Trianonban. Véleményem szerint, kompromisszumos megoldást jelenthetne a közeljövőben a román-magyar közeledés, még akkor is, ha a jelen pillanatban a román, de a magyagyar politikusok izgatott gyermekeknek tűnnek, akik lego-kirakóst játszanak a jövőnkkel.

Összességében Erdély, a Partium, a Bánság és Bukovina többet veszített, mint Magyarország és Románia. Majdnem teljesen eltűntek a zsidók, a szászok, a szepességi szászok, a cipszerek, a landlerek, az örmények, a lengyelek, kiveszett a ruténok és a huculok nagy része, ugyanígy a szerb-horvátoknak és a cseh-szlovákoknak is.  Szétszóródott a közel két milliót számláló román, rutén és magyar görög katolikus népesség. Elhagyta hazáját több százezer magyar és több millió román. Az említett régiók fanarióta beütésekkel siralmas helyzetbe kerültek. Mindez az erdélyi janicsárok tevőleges támogatásával történik. Ha haragszanak, ha nem, ez a színtiszta igazság.

Most, 101 év múltán könnyen mondhatják nekünk Bukaírestből, hogy … hát a ti erdélyi politikusaitok is épp oly korruptak és inkompetensek, mint a mieink. Így is van, 60-70%-ban. De 1920-ban nem voltak korruptak és inkompetensek. Az erdélyi tisztviselők nem ismerték azt a szót, hogy sáp, vagy csúszópénz (a korabeli újságok tanúsítják ezt).

Összefoglalásként két dolgot emelek ki:

1. Nem törölheted el a történelmet és a tradíciót olyan könnyen, mint azt a ceaușescui nacionalista-bolsevik gondolkodásában megrögzült némelyek hiszik.

2. Autonómiára, a központosítás felszámolása feltétlenül csak akkor van szükség, ha léteznek más nyelvet beszélő etnikai közösségek. Erdélynek, Partiumnak, Bánságnak, Bukovinának, Moldovának és Dobrudzsának szüksége van az autonómiára, a központosítás felszámolására, a régiók kialakítására…

Írásomat Iuliu Maniu szavaival zárom, aki Szilágysomlyón a Trianoni Szerződés aláírása után egy szűk baráti társaságban a következőket mondta: „Megbocsát-e vajon nekem az utókor azért mert döntő módon járultam hozzá egy felsőbbrendű civilizációval rendelkező, európai régió balkáni bekebelezéséhez?”

Ma, Maniutól függetlenül, a kérdés változatlanul érvényes.  

                                                                                                                              Tudor Duică

(Fordította Szabó M. Attila)

Egy minapi román vélemény

Magyarország népszavazást kezdeményez az iskolákban történő homoszexuális és transzgender oktatás korlátozásának tárgyában

Brávó, Orbán úr! Látszik, hogy van vér a felszereltségében, és nem járkál bizonyos nagykövetségek kilincseit nyalogatni, mint azt néhány politikusunk teszi, és nem várja különféle nagykövetek látogatásait, hogy azok „értékes útmutatásokat” (utalás Ceasescura- a szerk.) adjanak, mint azt az EU számos országában történik. Orbán számára a nemzeti önazonosság, a hagyományos családmodell és a nemzeti önrendelkezés elve elsőbbséget élvez a brüsszeli főnökök parancsaival szemben. Brávó! Nem vagyok magyar, de szerfölött értékelem ezt a miniszterelnököt és mindazt, amit országáért tesz. Még egyszer: Brávó! Remélem, nem értenek félre, de ilyen miniszterelnökre lenne szüksége Romániának is. Összehasonlítva azzal, amivel mi most rendelkezünk.

                (A neten közzétett írás, szerzője ismeretlen. Fordította K. P., július 26.)

N Y I L A T K O Z A T

Emlékezés és emlékeztetés a fekete március évfordulóján

A tragikus emlékű marosvásárhelyi fekete március 31. évfordulóján hadd idézzük az áldott emlékű Sütő András előszavát, amelyet Kincses Előd Marosvásárhely fekete márciusa című könyvének első kiadásához írt, 1990-ben: „A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom fő bűnösei nem ismeretlenek. Kilétük fölfedését egyelőre hatalmi székből tudják akadályozni. Nem sokáig. (…) az igazságot csak átmenetileg lehet meghamisítani. Ugyanezt mondhatjuk el a júniusi bukaresti bányászakcióról is. A forgatókönyv szinte azonos volt.”

A pogromban fél szemére megvakított erdélyi írónk szilárdan hitt az igazság erejében. Éppen ezért gondolni sem merte, hogy ama „nem sokáig” „átmeneti állapota” és az igazság orcátlan meghamisítása több mint három évtized után is tartani fog. Hogy a marosvásárhelyi véres események főkolomposai, úgymint Ion Iliescu volt államelnök, Ioan Judea ezredes és Ioan Scrieciu tábornok, a Nemzeti Megmentési Front egykori országos és Maros megyei vezetői busás nyugdíjaikat élvezve fogják megúszni ország-világ szeme láttára elkövetett gaztetteiket, ezenközben pedig a volt Securitate állományából verbuvált tetteseket futni hagyják, a nekik áldozatul esett magyarokat kollektív büntetéssel sújtják, a marosvásárhelyi ellenforradalmi diverzió vizsgálati dossziéját pedig végérvényesen ad acta teszik.

Sütő András még abban is bízott, hogy a bukaresti bányászjárás ügyében is igazságot fognak szolgáltatni. Vele együtt mi is azt remélhettük, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) felszólításának köszönhetően az ún. forradalmi dosszié is előbb-utóbb napirendre kerül, és az emberiség ellen 1989 decemberében elkövetett bűncselekmények elnyerik méltó „jutalmukat”.

Utóbb azonban az kellett tapasztalnunk, hogy a közvetlen politikai befolyás alatt működő román igazságszolgáltatás továbbra is obstruálja az egykori ellenforradalmi események kivizsgálását, valamint az ezen ügyekben joggal elvárható igazság- és jóvátételt. A forradalom idején elkövetett tömeggyilkosságok, valamint az 1990 júniusában lezajlott bukaresti bányászjárás ügye a vádemelés megtörténte után újból elakadni látszik, a marosvásárhelyi „parasztjárás” ügyében azonban még a kivizsgálásnak sem adtak helyt, sőt a román nacionalista politikai érdekekkel cinkos összhangban az EJEB sem volt hajlandó napirendjére tűzni az égbekiáltó etnikai agressziót.

A tavalyi országos választások nyomán kialakult jelenkori politikai viszonyok között az új kormányzat nagy és halaszthatatlan adóssága a számba vett ellenforradalmi bűncselekmények ügyében teendő igazság- és jóvátétel. Évfordulója kapcsán ezek között is első helyre kívánkozik Marosvásárhely fekete márciusának a kivizsgálása, a tettesek felelősségre vonása és a pogrom áldozatainak kijáró jóvátétel.

Néhai Cseresznyés Pál kálváriája mementóként juttatja eszünkbe székely politikai foglyaink, Beke István és Szőcs Zoltán sanyarú sorsát. Miközben ők ártatlanul ülnek a börtönben, az RMDSZ magyar képviselői és tisztségviselői bukaresti bársonyszékeikben foglalnak helyet. Micsoda kirívó ellentmondás! A román demokratikus állam már csak társadalmunk adófizető és országépítő magyar polgárai iránti tiszteletből és megbecsülésből is tartozik azzal, hogy – egyebek mellett – igazságot tegyen Marosvásárhely fekete márciusa ügyében, mondvacsinált vádak alapján börtönbe vetett politikai foglyainkat pedig szabadon bocsássa.

Március 15-ike után rossz ómen, hogy a Kovászna megyei kormányhivatal tízezer lejes büntetést rótt ki a sepsiszentgyörgyi önkormányzatra az ünnepi magyar zászlók kitűzése miatt. Ezzel szemben örvendetes fejlemény, hogy megtörni látszik a jég, és Klaus Iohannis államelnök sokévi hallgatás után alkalmi üzenetével köszöntötte az erdélyi magyarságot nemzeti ünnepe alkalmából. Egy évvel ezelőtti magyarellenes uszítását követően gyökeres fordulatnak számít mostani megnyilatkozása, melyben „az emberi jogok és a kisebbségek védelmének alapkövéről” beszél. Florin Cȋțu miniszterelnök március 15-i üzenetével egybehangzóan ő is a magyarsággal közös „interetnikus harmónia megteremtésére” buzdít. Ez a hangváltás óvatos optimizmusra ad okot. Az RMDSZ – egyelőre – nélkülözhetetlen kormánytagsága szintén olyan kedvező körülmény, mely esélyt nyújt magyar ügyeink és követeléseink rendezésére.

Mindezt figyelembe véve, kedvező alkupozíciójának tudatában, az RMDSZ-nek határozott lépéseket kellene tennie a marosvásárhelyi fekete március ügyének megoldása, valamint székely politikai foglyaink felmentése és szabadon bocsátása érdekében. Eme partikuláris kérdések rendezésének alapjául viszont a több sebből vérző román igazságszolgáltatás reformja szolgálhatna, ami az egész romániai társadalom és demokrácia tartós válságának is az egyik kulcskérdése.

Románia uniós csatlakozása óta képtelen szabadulni az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus (CVM) hatálya alól és befogadást nyerni a schengeni övezetbe. Nem véletlen, hogy a Cȋțu-kormány egyik legfőbb prioritásának tartja a CVM követelményeinek mihamarabbi teljesítését, ennek megfelelően pedig igazságszolgáltatási rendszerének a reformját, politikai függetlenségének, hatékonyságának és átláthatóságának a biztosítását. A kormány erre vonatkozó 2021. január 20-i memoranduma kapcsán Stelian-Cristian Ion igazságügy-miniszter kijelentette: „Eljött az ideje annak, hogy mindazt kijavítsuk, ami az utóbbi években elromlott, és az igazságszolgáltatást jó útra tereljük, a romániai jogállamiságot és demokráciát konszolidáljuk.” Nem kérdés, hogy a kisebbségi jogok védelme és biztosítása az európai jogállamiság és demokratikus értékrend szerves részét képezi. Éppen ezért itt a kellő alkalom, hogy a romániai magyarság jogfosztását, illetve jogellenes sérelmeit a román igazságszolgáltatás az európai együttműködési és ellenőrzési mechanizmus keretében megszüntesse, illetve orvosolja. Az új kormánynak, ennek tagjaként pedig az RMDSZ-nek Európai Unió iránti elsőrendű kötelezettsége ennek megtétele. A hatalmi ágak szétválasztásának alapvető európai jogelve szerint egyszer s mindenkorra véget kell vetni annak a tarthatatlan állapotnak, melyben az igazságszolgáltatás a pártpolitika és a titkosszolgálatok alárendeltjeként és kiszolgálójaként működik. Ennek tekintetében is joggal várhatjuk el, hogy az Európai Unió hagyjon fel a kettős mérce alkalmazásával, és a román jogállamiság részeképpen követelje meg kisebbségi jogaink érvényesülését és tiszteletben tartását. Több millió aláírással alátámasztott kisebbségvédelmi és nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezéseinket is ennek megfelelően köteles elbírálnia.

                 2021. március 19.                                                                                                  Tőkés László

                                                                                                                                                    az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke            

BLU201205-7807-1810