www.sorsunk.net

    A KORMÁNYRÓL ÉS  KRITIKUSAIRÓL IS HATÁROZOTT  VÉLEMÉNYE VAN A  SZÁZAK TANÁCSÁNAK


      Fekete Gyula - a történelemnek írt naplója szerint - 1996 júniusában ezekkel a szavakkal jellemezte a nemzettudatában súlyosan sérült magyar társadalom lehetőségeit, s egy hónappal később készen volt a terve: „Száz név. Válogatott száz név az elmúlt évek-évtizedek fordulatokkal terhes közéletében is tisztán, becsületben, tisztességben megőrzött nevek közül. Nemzeti elkötelezettségüket bizonygatni sem kellene, azt mindennél hitelesebben bizonyítaná a pártoktól és kormányoktól függetlenül megőrzött tisztesség, tisztaság. Hivatalbeli, közéletbeli kezdeményező, alkotó tevékenységgel, áldozattal az igazság kitartó szolgálatával hitelesített tisztaság."

      150 civil szervezet 2500 nevet küldött. A legtöbb szavazatot kapott száz vette fel a Százak Tanácsa nevet. Háromszáznál több találkozónk volt, kiadtunk 25 könyvet, honlapunkon közel kétmillió kattintás és 80 nagyra becsült, immár örökös tagunk fotója.

      A Százak Tanácsa a mai magyar társadalom helyzetéről az alábbiakat
tartja fontosnak közzétenni:

      2022-ben újra választások lesznek. Tudjuk, hogy „választási szakemberek” szerint majd két héttel a szavazás előtt fog eldőlni, kiknek szavaznak bizalmat a választók. Mi azonban nem egy kormányzó párt, pártszövetség, hanem egy nemzet, az egységes magyar nemzet sorsáért érzett felelősségünk tudatában úgy érezzük, hogy ismét ideje
van a szólásnak. Mi a közbizalmat 25 éve nemzetszolgálattal igyekszünk
viszonozni.

      Tudjuk, ez a nemzet tisztel minden jóakaratú embert, bárhol is éljen a világon. Vallását, nemzetiségét, kulturális szokásait elfogadva, erőnk szerint segítjük a nehezebb helyzetben élőket is, de nem térdelünk le sem a pénzhatalmak, sem a média által keltett tömeghisztéria hatására. Mi nem voltunk gyarmatosítók. Hibáinkat ostorozó Himnuszunk: „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt", s nagy költőnk halál előszobájában írt sora, a "bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép." - mindig figyelmeztetett az önvizsgálat fontosságára.

      Figyelünk a nagyvilág, s tágabb hazánk, Európa helyzetére. A nekünk okozott sebeket - látjuk - soha nem igyekeztek a nagyhatalmak jóvátenni. Pedig mi már azzal is megelégednénk, ha nem biztatnák felelőtlen ellenzéki pártpolitikusainkat nemzettársaink sértegetésére.

      A gyönyörű magyar Országházat - mely egyike a legszebbeknek a világon
- a Kárpát-medence magyarjai közösen építették. Történelmi és erkölcsi jussuk, hogy otthon legyenek benne, bárhogy is szabta szét az ostoba erőszak és kapzsiság szülőföldjüket, s bárhová is kellett menekülniük a XX. század totális diktatúrái elől - ők magyarok. És "egy vérből vagyunk", akik Zrínyi Miklóssal ma is hirdetjük: „Ne bántsd a magyart!"

      A nemzeti kormányok ezt három évtizede vallják, s az utóbbi évtizedben tettekkel igazolják. Elismeréssel adózunk a nemzetpolitikában, nemzetstratégiában elért jelenleg is képviselt eredményes és sikeres kormányzati törekvéseknek, amelyek jól szolgálják az elszakított nemzetrészek emberhez és magyarhoz méltó életét szülőföldjükön.
Segítik és bátorítják a magyar kultúra és történelem emlékeinek és színhelyeinek megóvását, felújítását, a magyar családok oktatását, művelődését. Elismerésre méltónak tartjuk a közép-európai együttműködés erősítésére irányuló, a magyar történelmi hagyományt követő állami törekvéseket ugyanúgy, mint keleti tájékozódásunkat a rokon népekkel való gazdasági, kulturális kapcsolatok erősítésének
jegyében.

      A nyugat-európai intézmény rendszerekkel való kapcsolatainkat az Alaptörvényben és a szerződésekben elismert nemzeti és állami önrendelkezés és alkotmányos önazonosság alapján építjük.

      A Százak Tanácsa alapítói, Fekete Gyula, Csoóri Sándor, Mádl Ferenc,
Nemeskürty István, Sinkovits Imre, Grosits Gyula és többi kitűnő halottunk nevében is köszönjük ezt mi, élők. Nekünk nehezebb időkben is fontos volt a család, gyermekeink támogatása, s ezekben az években, amikor a nemzeti kormány világviszonylatban is kiemelkedő segítséget adott nekik - ezt köszönjük.

      Orbán Viktor és kormányai, Matolcsy György bankelnök súlyos politikai,
erkölcsi és gazdasági romlás után állította helyre az ország egyensúlyát. Ezek tények. Sajnálattal látjuk Budapest mai gazdátlanságát, hogy milyen következményei lehetnek a vezetői alkalmatlanságnak. Látjuk már azt is, hogy az úgynevezett „nyílt társadalom” eszmekörének hívei meghirdették a szerintünk eredményes kormányintézkedések visszavonását is.

      Ugyanakkor éppen a nemzet egésze iránti felelősségünk tudatában hangsúlyozzuk, hogy a munkaalapú társadalom elvét senki ne állítsa még időlegesen sem szembe a tudásalapú társadalommal. Eötvös József, Szentgyörgyi Albert, Kodály Zoltán, s legnagyobb élő tudósaink életművük teljes súlyával képviselik, hogy a tudomány egy és oszthatatlan, csakúgy, mint a művészetek világa.

      Egy nemzetet rokonszenvessé elsősorban kultúrája tehet. A magyar kultúra sebeinek gyógyítását, a civil társadalomban az önigazgatás gyökereit rendbe tenni szándékozó nemzetépítő akarat éltetését, fejlődését hatékony intézkedésekkel kell támogatni. Mindennek alapja az iskola, mely a mainál sokkal nagyobb kormányzati figyelmet és támogatást érdemel. Olimpiai sikereink is bizonyítják: a világ
legnagyobb sportnemzetei között vagyunk. Jogos az igény: tegyük a magyarságot sportnemzetből sportoló nemzetté is! Magyarországon ma több ezer tanár hiányzik, köztük sok testnevelő-tanár. Szükség lenne az okok feltárására és az előre lepésre.

      Törvénynek kellene büntetni a közbeszédben elharapózott trágárságot, a
közméltóságok sértegetését. Magunkat és Hazánkat becsülnénk ezzel. Az interneten keringő összefoglalásokat a kétharmaddal megválasztott második és harmadik Orbán-kormányok intézkedéseiről igen fontosnak tartjuk megjelentetni nagy példányszámban a nyomtatott sajtóban és egy mindenkinek elérhető elektronikus oldalon - a szöveg gondos ellenőrzése után.

      Az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal tagállamaként tegyük egyértelművé: mi minden Brüsszelből érkezett eurocentről pontosan elszámolunk. Nagyra értékeltük a kormány azon intézkedéseit, melyekkel a külföldi tulajdonba került közszolgáltatókat visszavásárolva azokat hazai vállalkozások kezébe adta, s ezzel megkezdte a hazai nagy, közép- és kisvállalkozások támogatását. Ezt nemzeti érdeknek tartjuk, s reméljük, hogy mindig a közérdek vezeti választott vezetőinket,
sohasem pusztán önérdek. Az ország ügyei iránti alázatot és szerénységet nagyra értékeljük.

      Ismerve a szegénység felszámolására, a vidék újra élhetővé tételére tett kormányintézkedéseket, ezeket támogatva, elvárjuk leggazdagabb honfitársainktól, hogy a mainál még átláthatóbban vegyék ki részüket ebből az országépítésből. Ahogyan a nagy művészi, tudományos, vagy sporttehetség nagyobb felelősséget is ró a vele megajándékozott emberre, ugyanúgy van ez a nagyobb vagyonnal is. A földtulajdoni viszonyokat is azért szeretnénk tisztán látni - mint ez a két világháború közötti gazdacímtárakban ma is olvasható - mert a világban és az európai országok piacain versenyképes, a modern ökológiai szemléletű mezőgazdaság pártolói vagyunk, s az agrárkormányzat programjával megegyezően a kis és középgazdaságok kialakítását és megerősítését támogatjuk.

      A magyar termékek vásárlása, a helyi élelmiszerek fogyasztása nemzeti érdekünk. A mezőgazdaság feladata elsősorban egészséges élelemmel ellátni a lakosságot, s tudjuk, hogy ezt elsősorban a biogazdaságok erősítése és a vegyszerek okos csökkentése segítheti. Átláthatóvá kell tennünk minden intézkedést, nem tagadva a néha előforduló esetleges tévedéseket, mert ezzel a nyílt őszinteséggel a kételkedőket és félrevezetett honfitársainkat is megnyugtatjuk.

      A Százak Tanácsa tagjai a fentieket megvitatva leszögezzük: egy nemzet sohasem lehet ellenzékben. Részben megértjük a sérelmi politizálást, néhány korábbi nemzeti oldalon politizáló személy kiábrándultságát. Tévednek azok, akik most ilyen-olyan pártszövetségek kötésében látják a magyarság gondjainak megoldását, s azt vizionálják, hogy a kormánnyal szemben kritikus értelmiségiek majd az elmúlt évtized kormányzati eredményeire nem emlékező választók többségét megnyerve, az "európai polgár", vagy "nyugat-európai bérek" jelszavakkal, felelőtlen ígéretekkel operálva hatalomba segítik őket.

      Tagadásokból soha nem született nemzeti program. Minden polgártársunknak azt javasoljuk: visszahúzódó zsörtölődés helyett próbáljanak inkább segítő kezet nyújtani az egészségügyben, oktatásban, az agráriumban, pénzügyi világunkban, a hazai és
nemzetközi jogban dolgozó szakembereknek. Érdemi párbeszédekre van szükségünk a mai eldurvult közbeszéd, öncélú viták helyett. A politikával most ismerkedő fiataloktól is azt kérjük: az itthoni és más országokban szerzett tapasztalataikat fordítsák a hazai gondok enyhítésére.

      Mi, a Százak Tanácsa alulírott tagjai csak az egységes magyar nemzetnek elkötelezett kormányt tudunk támogatni.

      Az eredmények és a hibák ismeretében tesszük ezt, tudva: felelősek vagyunk minden elmaradt kézfogásért. Sem a Konstantinápolyba, sem a Bécsbe, Berlinbe, Moszkvába rohanóknak nem őrzi jó nevét a magyarság emlékezete. A New York Times hasábjaival sem lesz ez másképp. A nemzet felemelkedését valóban óhajtók egyes feladatok átvállalásával, tanácsaikkal, kritikáikkal bizonyára sok mindenben tudnak máris javítani. „Pro salute Patriae - a Haza javáért!"

dr. Szijártó István irodalomtörténész, a Százak Tanácsa ügyvivő elnöke,
dr. Andrásfalvy Bertalan néprajztudós, prof. emeritus,
Ágh István író, szerkesztő,
Bakos István művelődéskutató,
dr. Bardócz Zsuzsa vegyész, professzor,
dr. Bárdi László orientalista,
prof. Batta György író, szerkesztő,
Bencsik András, újságíró, főszerkesztő
dr. Bene Éva ny. főorvos,
dr. Béres József vegyész, elnök-igazgató,
dr. Bíró Zoltán irodalomtörténész, főiskolai tanár,
dr. Bogár László közgazdász, egyetemi tanár,
Borbély Károly festőművész, tanár,
dr. Cey-Bert Róbert író, gasztronómus, tanár,
Császár Angela színművész, tanár,
dr. Csepinszky Béla agrármérnök,
dr. Csókay András idegsebész főorvos,
dr. Deák Ernő történész, főszerkesztő,
dr. Dobó Márta gyermekgyógyász főorvos,
dr. Duray Miklós geológus, író, politikus,Farkas Márta közgazdász,
dr. Fekete Gyula közgazdász,
dr. Feledy Péter jogász, TV szerkesztő riporter,
Foltán László tanár, szakedző, kenus olimpiai bajnok
dr. Galuska László orvosprofesszor,
dr. Gedai István muzeológus ny. főigazgató,
dr. Gereben Ferenc művelődéstörténész, egyetemi oktató,
Gyimesi János tanár, mesteredző,
Gyulay Endre római katolikus püspök,
dr. Gyurkovits Kálmán gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár,
Hajdú Lajos szervező,
Hegedűs Endre zongoraművész, egy.i tanár,
dr. Hetzmann Róbert jogász, elnök
dr. Hóvári János turkológus, c. egyetemi tanár,
Jelenczki István filmrendező,
dr. Kahler Frigyes jogász, szakíró,
dr. Kellermayer Miklós orvos, prof. emeritus,
dr. Keserű Katalin művészettörténész, prof. emerita,
dr. Kisida Elek sebész főorvos,
Kocsis István író,

Kondor Katalin közgazdász, szerkesztő riporter,
dr. Koós Ferenc neveléstörténész ny. gimn. ig.
dr. Korzenszky Richárd OSB tanár, emeritus prior,
dr. Kováts-Németh Mária neveléstörténész, egyetemi magántanár,
Lászlófy Pál tanár, tb elnök,
dr. Lévai Attila ref. lelkipásztor, egyetemi oktató,
dr. Ludányi András politológus, egy.i tanár,
Magyaródy Szabolcs cserkészvezető, közíró,
May Attila építészmérnök, vívó, olimpikon,

dr. Márai Géza agrármérnök,
dr. Mocsai Lajos mesteredző, emeritus rektor,
dr. Mózsa Szabolcs radiológus egyetemi docens,
Muhi Béla tanár, fizikus,
dr. Murányi László jogász TV szerk. riporter,
dr. M. Kiss Sándor történész, egy.i tanár,
dr. Nagy Zoltán orvos, prof. emeritus,
dr. Náray-Szabó Gábor, kémikus, egyetemi tanár,
dr. Németh Ferenc tanár, nemzetközi borbíró,
dr. Oláh István agrármérnök, szerkesztő,
dr. Papp Lajos, szívsebész professzor,

dr. Pentelényi Tamás agysebész főorvos,
Rajnai Miklós, művelődésszervező,
dr. Rácz Jenő sebész főorvos,
Rieger Tibor szobrászművész,
dr. Rókusfalvy Pál pszichológus emeritus prof,
dr. Sallai Éva tanár, rádiós szerkesztő,
Rajnai Miklós művelődésszervező,
Spányi Antal római katolikus püspök,dr. Somhegyi Annamária gerincgyógyász főorvos,
dr. Somodi István jogász, agrármérnök,
dr. Sutarski Konrád, mérnök, író, szerkesztő,
dr. Szász István Tas főorvos, közíró,
dr. Széman Péter főorvos, az EMKE elnöke,
Szvorák Katalin énekművész, tanár,
dr. Szűrös Mátyás politikus, volt közt. elnök,
Talpassy Zsombor reklámszakember,
dr. Tanka Endre jogász, prof. emeritus,
Tasnády Hajnal közgazdász,

Totth Elemér mérnök,

dr. Zétényi Zsolt jogász, közíró

      Miért kell leváltani Orbán Viktor kormányát?

(Csatári Bence: Korózs Lajos magasztos célja – Magyar Nemzet, 2021. október 8. Részlet

… Mert vegyük csak sorba a teljesség igénye nélkül, hogy miért is kellene leváltani Orbán Viktor kormányát! Azért, mert sikerrel végrehajtotta a rezsicsökkentést, és ma már Magyarországon az egyik legalacsonyabb a földgáz és az áram ára Európában, amit úgy néz ki, tartani is tudunk? Vagy mert nem engedi a migránsáradatot Magyarországra zúdulni, és így megvédi a társadalmat – főleg a nőket – a legkülönbözőbb, súlyosabbnál súlyosabb atrocitásoktól és nem utolsósorban attól, hogy az egyébként sem könnyen elért szociá­lis vívmányainkat veszélyeztessük az Euró­pába beilleszkedni képtelen és éppen ezért komoly zavart okozó mohamedán többségű bevándorlóktól? Vagy mert nem hajlandó megengedni, hogy (érzékenyítés címszó alatt) LMBTQ-aktivisták meg akarják rontani az gyermekeinket ultraliberális óvodai és iskolai foglalkozásokon? Álszent módon a szivárványosok remegő szempillákkal ilyenkor azt szokták felhozni, hogy ők eddig nagyon kevés iskolában voltak érzékenyíteni. Erre pedig azt kell mondani, hogy az ilyen „foglalkozásokból” az egy is éppen eggyel több, mint amennyi megengedhető volna, mert ezekre semmi szükség nincs. Nyilvánvaló, hogy arra megy ki a játék, hogy egy egyelőre nem létező keresletet gerjesszenek már a legfiatalabbak körében, és ha ez sikerül, bizony erőre kaphatnak az ehhez hasonló kezdeményezések. (Egy liberális ismerősöm egyébként nemrég azt hangoztatta, hogy ő mennyire tiszteli a homoszexuálisokat. Az motoszkált bennem, hogy vajon a heteroszexuálisokat is tiszteli-e ugyanúgy, illetve miért kell egyáltalán különbséget tenni hetero- és homoszexuálisok között, hiszen a fene nagy liberalizmus többek között arról is szól, hogy bizonyos szempontból minden ember egyenlő.)

Vagy netán azért kellene elkergetni az Orbán-kormányt, mert az emberek erkölcsiségét és ezzel együtt öntudatát is támogató egyházak mellé állt? Vagy azért, mert kiállt és folyamatosan kiáll a határon túli magyarokért nemcsak szóban, hanem tettekkel is, és lassan már minden általános iskolát végzett gyereknek evidencia lesz az, hogy az elszakított területeinken is milliós nagyságrendben élnek magyarok? (Egészen a 2010-es kormányváltásig fennállt az a szégyenteljes helyzet, hogy a magyarok nem kis százaléka rácsodálkozott Erdélyben vagy Felvidéken arra, hogy ott is magyarul beszélnek.) Vagy azért, mert kellő szociális érzékenységről téve tanú­bizonyságot minden általános iskolás ingyen jut tankönyvekhez? Végezetül: azért kellene szégyellnie magát az Orbán-kormánynak, mert az egészségügyi reformok rögös útjára lépve az orvosok fizetésének rendezésével végre pontot tett annak a kínos és ugyancsak szégyellnivaló helyzetnek a végére, hogy a betegek zavarukban egyik lábukról a másikra állva dugdosták a hálapénzt az orvosok zsebébe? A sort napestig lehetne sorolni, de valószínűleg egy teljes lapszám nem lenne elegendő ezek számbavételére...

(A szerk. megjegyzése. Szónoki a kérdés. Azért kell leváltani Orbán Viktort, mert lop. Idézek Gyárfás Andrástól: - És honnan tudja maga, hogy lop? – Hogy hogy honnan tudom? Hát ezt mindenki tudja. Világos, nem? Vakító világosság! )

Dr. Ábrám Zoltán

Eucharisztia – a szeretet forrása

A nemzeti fővárosunkban megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sokak számára felemelő élményt nyújtott. „Találkozz Jézussal Budapesten!” – hirdették a plakátok, némileg mutatványos jelleggel, amihez azonban - az egyén szintjén felszínre kerülő lelkiség által -  jelképesen adott volt a lehetőség, a felemelő hangulat, a hitből és szeretetből fakadó hitvallások és papi üzenetek, az emberi együttlétek. A több tízezer, százezer jelenlevő számára, de a zárómisét a tévéképernyők előtt követők részére is, életreszóló élményt, harmonikus és szemet gyönyörködtető együttlétet, személyes találkozást, lelki feltöltődést nyújtott a katolikusság csúcsrendezvénye, egyúttal Magyarország ünnepe, amely a békesség, a szeretet, az összefogás jegyében zajlott. „Minden forrásom belőled fakad” – ezt a jelmondatot tűzte zászlajára a kongresszus. Arra irányította a figyelmet, hogy ebben a gyakran békételen, szeretetlen és széthúzó világban, országban szánjunk időt az életünkben Krisztusra és az általa közvetített emberközeli jóságra.

A körmeneten és a zárómisén személyesen is részt vettem. Azt megelőző, részben gyalogos zarándoklatom végállomásán, Budapesten magyar református keresztyénként telítődtem hálával, békével és szeretettel a Bazilikában, az Országház előtt, a Hősök terén. Rám fért, ránk fért. Ebben a – hadd ne minősítsem milyen – világban. Miközben a szeretet szavát nem ismerő politikusok, újságírók, véleményformálók hada már-már minősíthetetlen bírálatokat fogalmazott meg a „katolikus olimpiáról”, „a pesti dzsemboriról”. Egyre istentelenebb világunkban a demokrácia szárnyai alatt fejtették ki néhol gúnyos, félretájékoztató, saját érdekeiket szolgáló véleményüket az egyébként minduntalan a sajtószabadságot féltő, számomra „névtelen” firkászok. Nagyon sokak nevében kikérem magamnak minősítéseiket. Majd a Fennvaló megítéli azt a tiszteletlenséget, amely egyre gyakrabban megfogalmazódik a immár kisebbségként definiálható vallásos ember irányába. Miközben – kérdezem én -  a mai szabadelvű és egyéni jogokra alapozó világ talált-e ki jobbat az egyház példamutatásánál és erkölcsi kontrolljánál?

Mindenféle ellendrukkolás és egyesek hazaszeretet-hiánya ellenére a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elérte mind vallásos, mint világias célját. Valóban forrásként szolgált a keresztény ember számára, jó imázst nyújtott, miközben a nemzet többsége az esemény mellé állt, csendben és méltóságteljesen. Megmutatta, hogy napjainkban szép, tartalmas, magasztos „tömegrendezvényt” is lehet szervezni és azon részt venni. Némileg és átmenetileg javított a nyugati világ által rasszistának és homofóbnak minősített Magyarország megítélésén, bár „az ördög nem alszik”, kiváltképpen akkor, amikor a krisztusi szeretet igyekszik teret hódítani. Álhírek terjesztése, nem létező információkról való – tudatosan - téves beszámolók, végeláthatatlannak tűnő kommentelések igyekeztek Szent Péter utódjának, Ferenc pápának a budapesti szolgálatát szeretetlenséggel feltölteni. Miközben a járvány miatti bezártságból végre a hívei körében integető, a gyermekeket magához emelő pápa a megbékélés, a szeretet útjára irányította a figyelmet. Hittel és reménnyel képviselve az ismert bibliai igét, miszerint „A szeretet soha el nem fogy”.

Amúgy a keresztény lelkiség kiteljesedéséhez nyújt eszközt Poór István rendező  nemrég megjelent, erdélyi helyszíneken forgatott, a kongresszus ideje alatt – sajnos kis számú közönségnek – bemutatott Eucharisztia című filmje is. A Jézus életéről készült, tanítását és személyiségét bensőséges emberközelségből bemutató alkotás hozzásegít a krisztusi szeretet útjának a megtalálásához. Az eucharisztia, az oltáriszentség, a kenyér és a bor jegyei - a szeretet forrása. A kongresszus, a pápalátogatás leginkább erre hívta fel a figyelmet a katolikus hívő, a bármely vallású keresztény ember számára. Abban bízva, hogy a keresztényüldözéssel telített világunkban mégiscsak azé a jövő, aki szeretetteljes életet él.

......................................................................................................................

FÖLDI LÁSZLÓ

A nemzetközi erőtér kimutatta foga fehérét

Kívülről képezik ki az ellenzéki összefogás aktivistáit - utal a capitoliumi ostrom várható 2022-es importálására – Földi László.

A nemzetbiztonsági ezredessel azért kezdeményeztünk beszélgetést, mert Barack Husszein Obama, az USA 44. elnöke szerint Trump leváltásával a harc nem ért véget, Magyarország még hátravan. Ennek a kereszténységre, a demokráciára és az eljövendő országgyűlési választásokra nézvést különösen hátborzongató üzenetnek a hátteréről, a szolgálatok felelősségéről, a rendszerről, a módszerről és az alkalmazott technikákról faggattuk a szakértőt.

A „demokrácia exportőr” hazájából, pláne az elnök szájából ilyen nyílt fenyegetést nem meglepő hallani?

Nem, mert Amerikában nincs demokrácia, így sehová sem exportált demokráciát, hanem olyan ügyesen megformázott diktatúrát, aminek az a lényege, hogy az embereket úgy verik át, hogy nem veszik észre, valójában mi történik. A jóléti társadalmak lényege volt Amerikában és Nyugat-Európában, hogy rendkívül stabil szociális feltételrendszert teremtettek a lakosságnak. Jó munkahelyeket jó fizetéssel, jó nyugdíjakat, jó oktatást, képzést. Egy feltétellel; hogy nem kell gondolkodni az embereknek, mert beléjük sulykolták, hogy a politika mindig helyesen dönt a lakosság érdekében, védelmez, munkát ad. Tehát generációk nőttek fel ebben a kábításban. A lényeget vették el tőlük; az önálló gondolkodást, akaratot és a politikai tisztánlátás lehetőségét. Azért nem értjük sokszor mi itt Közép-Európa keleti részén, hogy mi történik Nyugaton, mert képtelenek vagyunk elvonatkoztatni a realitásoktól, és a politika kényszerjátékaitól, amit a magyar társadalom ötven éven át naponta a saját bőrén érzett. Az idősebb generáció tagjai ezért pontosan tudják, hogyan és hol akarják átverni őket.

Mire számíthatunk a „hadüzenet”után?

Szinte biztos, hogy bárki is nyer a hazai országgyűlési választásokon, lesznek zavargások. Amennyiben a Fidesz nyer, sokkal nagyobb lesz a felfordulás, mert majd azt kommunikálják a médiában, hogy az egész egy nagy csalás volt. Ha az ellenzék nyer, akkor is számíthatunk zavargásra, mert elképzelhetetlen, hogy a forgatókönyvek írói a társadalmi nyugalmat szeretnék megvalósítani. Semmi spekuláció nincs ebben, mert Biden beiktatása idején is megvoltak a zavargások Washingtonban, csak éppen nem Trump hívei, hanem az Antifások erőszakoskodtak.

Mit kell tudni róluk?

Kialakult egy olyan rendszer a világban, amelyik az anarchia fokozására koncentrál. Az Antifa emberei katonák, nem ők találják ki, hogy mikor és hol támadnak. Legyen az Németország, Franciaország, az USA, vagy éppen Magyarország. Amikor provokációra alkalmas esemény történik, akkor az Antifa csapatai megjelennek az adott helyszínen, és rombolnak. Csak a Covid miatt nem voltak tavaly jelentősebb atrocitások.

Ki fizeti őket?

Az az erőtér, amelyiknek érdekében áll az európai nemzetek eltörlése. Amelyik arra törekszik, hogy ennek a folyamatnak legyenek olyan szakaszai, amikor kikényszeríthetik a lakosságból, hogy olyan kormány ellen lépjenek fel, aki éppen rendet tudna tenni. A rendetlenségnek nem az a lényege, hogy permanens anarchia legyen a világon. Azt akarják felmutatni, hogy a jelenlegi kormányok képtelenek a rend fenntartására, ezért új struktúra kell, és olyan vezetés, amelyik visszahozza az emberek számára a nyugalmat.

És ez az ellenzék ennek tudatában rombol?

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem létezik a mai magyar politikai ellenzék. A külföldi erőtér a hazai ellenzéket eszközként használja érdekeik megvalósítására. Tehát az a koalíció, ami baltól a szélsőjobbig összeállt egy abszurdum, nem egy ideológiai, hanem kényszerszövetség, amelyet külföldről finanszíroznak. Kívülről képzik ki az ellenzéki szövetség aktivistáit, szájukba adják a vezérszólamokat, és közlik velük a stratégiai lépéseket. Ez az erőtér finanszíroz, kiképez, támogat, és ha kell, beküldi a segédcsapatait balhézni, vagy a választást manipulálni.

A net, pontosabban a Facebook, az Instagram, Twitter kap ebben a Barack Husszein Obama által is folytatott harcban szerepet?

A közösségi hálók létezése arra a stratégiára épül, hogy nem kell az embereket központilag kábítani, befolyásolni, mert önmaguk megteszik azt egymás irányába. A közösségi térben aztán mindenki nagyon okosnak hiszi magát, gondoljunk bele, hogy a vakcina kérdésében milyen őrültségeket olvashatunk. Más kérdésben is figyelmen kívül hagyják a tudományosságot, a hozzáértők véleményét. Sokan, akiknek megtetszenek bizonyos kijelentések, azt szajkózzák. A politikában ugyanez a helyzet. Erre jó példa az, ami az Egyesült Államokban zajlott. Nem számított, hogy politikai szinten ki mit mond, sem az, mi jelenik meg a sajtóban, hanem az, hogy a közösségi háló pletykarendszerén keresztül meggyőzzék az embereket arról, hogy Trump idióta, semmihez sem ért, katasztrófába viszi az államokat. Az senkit sem érdekelt, hogy pont az ellenkezője történt, mert Trump a stabilizációra törekedett. Mikor az emberek ráébredetek volna az igazságra, akkor gyorsan lekapcsolták a republikánusok oldalait. Magyarországon is erre lehet számítani.

A magyar szolgálatok felkészültek arra, hogy mindezeket megakadályozzák?

Nem tudom, mert nem vagyok a szolgálat tagja. Nagyon remélem, hogy felkészültek ezekre a veszélyekre, mert ha nem, akkor olyanfajta törvénytelenségi cunamira számíthatunk, amelyet megállítani csak operatív szakaszban tudnak. Nem rendőrségi ügy, hogy ki mit állít a világhálón, és milyen szervezkedések folynak a háttérben például a kormánydöntő logikák szerint, hanem operatív, felderítési feladat. Ha nem járnának sikerrel, az hatalmas gondot jelent. Azzal jön elő az „áldozat”, hogy a rendőrség vegzálja, az illető azonnal bírósághoz fordul, a TASZ az ügy mögé áll, és irány Strasbourg. Így a gazfickó lesz nyerő pozícióban. Azért nagyon fontos a felderítés, hogy csírájában fojtsák el a zavartkeltő akciókat. Újra az Egyesült Államokat hozom fel példának, ahol Trump gyengéje éppen az volt, hogy nem állt mögötte az államigazgatás. Az apparátus tele volt árulóval, demokratákkal, akik nem szolgálták a létező hatalmat, hanem erkölcstelenül, törvénytelenül felülemelkedtek ezen. Ugyanígy az FBI is Trump-ellenes volt. Ilyenfajta élethelyzetekben az a hatalom, amely nem áll a mainstream érdekében, és nem őt akarja szolgálni, nagyon komoly hátrányba kerül.

A nagy tech-cégek is kimutatták a foguk fehérét, benne voltak a zavarkeltésben?

A nagy tech-cégek nemhogy benne vannak a zavarkeltésben, hanem az erőtér tulajdonában állnak. Az egész közösségi rendszer, a Google, a Facebook kitalálásának a hátterében három dolog húzódik. Egy jó technikai sztori, óriási pénz és a világ, az emberek tömegének irányítottsága. Trumpot lekapcsolták a „demokrácia” nevében, de amikor Ugandában a választás idejére országszerte teljeskörűen lekapcsolták az internetet, hogy ne befolyásolják a választókat, akkor az amerikai demokraták a nagy tech-cégek felháborodtak, kikérték maguknak ezt az eljárást.

A keresztény hitnek ma nincs eszközrendszere harcba szállni a radikális iszlámmal, mert mögötte tömegek állnak, míg a kereszténység veszít erejéből. A kereszténység a jogrendszerbe beépülve, mint erkölcsi szabályrendszer létezik, s a migráció veszélye éppen abban van, hogy a radikális iszlám, ha többségre kerül, e helyett a jogrend helyett építené fel a sajátját?

Hatalmas ez a veszély, elég csak belegondolni, hogy a jogvédők mindig kikelnek magukból, ha a templomokban a papok a választásokról, a politikáról beszélnek. Sajnos a nagy egyházakon belül is komoly problémák vannak, s ezek a személyekre vezethetők vissza. A tisztességesek mellett ott vannak a megalkuvók. Azt nem lehet tudni, hogy beépített emberek, kémek, árulók, vagy a gyávaság dominál. A mindennapok gyávasága úgy, hogy „ha keményebben beszélek, akkor mi történik velem?” Azt hiszik sokan, ha valaki megengedőbb a migráns-kérdéssel kapcsolatban, akkor az illetőt nem támadják meg az iszlamisták. Ez nincs így, mert még a háttérhatalom is rá fog faragni a muszlimokkal. Hiába szövetségesek ma Európa elfoglalásában, a kereszténység visszaszorításában. Amikor ezt a szövetséget már nem lesz érdekük fenntartani, akkor a muszlim világ őket is elsöpri. Hiszen még az egyszerű muszlim embert is úgy nevelik, hogy „te vagy az egyedüli”. Azt, ami jelenleg Nyugaton történik, a muszlim térnyerést, mi még nem érezzük.

Hazánk és a térség országai védettebbek, vagy ez egy illúzió?

Addig vagyunk védettek, amíg vezetőink garantálják védettségünket. Magyarországon, amennyiben nem az Orbán-kormány nyer, hanem a külföldről felépített rendszer – nem is lehet ezt ellenzéknek nevezni, mert a valódi ellenzék egy tisztességes erőtér, ami nemzeti érdeket képvisel – , akkor azonnal megnyílnak a határok, azonnal elfogadják a kvótákat, és lefekszenek többek között a gender-féle ostoba elméleteknek is.

MA-PG            **********************************************************************************************************

FÖLDI LÁSZLÓ

A Védett Társadalom Alapítvány

                                                               Részletek

… mi, a Védett Társadalom Alapítvány (Safe Society Foundation) alapítói és működtetői védelmünkbe vesszük megtámadott értékeinket és társadalmi csoportjainkat, valamint harcot hirdetünk a normalitás alapértékeit tagadó Open Society ­Foundation  (Nyílt Társadalom Alapítvány) káros eszmeiségével és elfogadhatatlan gyakorlatával szemben. Mi, a társadalmakban élők többsége toleráljuk a keresztény vallástól eltérő, más vallást gyakorlók hitét és hitéletét. Tűrjük a nemiségben megjelenő másságot, az azonos neműek közötti intimitást. De nem toleráljuk és nem is tűrjük a perverzitás társadalmi elfogadottságát, mivel azt az egyének személyes tragédiájának tekintjük, mely nem lehet a normarendszer semmilyen eleme. Egyben üldözzük mindazon cselekedeteket, mely kiskorúak megrontására irányul akár szavakban, akár tettekben történjen is.

A Védett Társadalom Alapítvány a normális, vagyis az elfogadott – a tradicionális – társadalom létezését és megtartását tekinti megvédendő kihívásnak. Hiszünk a különbözőségekben, a politikai sokszínűségben, a nemzetek egymásra utaltságában. De ellene mondunk az alá-fölérendelt minősítéseknek – lásd: kettős mérce – és a kultúrák a pénzügyi érdekek mentén történő összemosásának, divatos szóval: a globalizált világnak. Minden kísérlet, mely a múltban a nemzetek felszámolására irányult, kudarcot vallott és sikertelen lesz a jövőben is. Az uniformizált, „kevert világ” lerombolja az emberiség eleddig elért vívmányait, főként az élhető világot. Az Egyesült Államok és Nyugat-Európa országait az elmúlt évtizedekben nem tapasztalt válságok sújtják. Látható, hogy a globális eszmeiség társadalmi rangra emelése például a szinte tökéletes életformát felépített Svédországot a bevándorolt bűnbandák utcai harcterévé silányította. Németországban a precizitás, a rend és a kiszámítható mindennapok eltűnőben, miközben kiveszőben a bizalom és a hit a német emberek életéből.

A nyílt társadalmi modell abszurditását leginkább a francia tábornokok, tisztek több ezer tagjának polgárháborút vizionáló nyilatkozata húzza alá Franciaországban. A segélykiáltásnak beillő megszólalást a kezelhetetlen multikultúra zsákutcája váltotta ki, a különböző kultúrák együttéléséből – sajnos – természetszerűen bekövetkező drámai esetek sokasága. A nemzet fogalma jobbról vagy balról nézve is ugyanaz. Mert a családokban az anya, az apa és gyerekeik nem ideológiai alapon rendeződnek, hanem egymás megértése és megbecsülése a kihívás számukra. Miként szakrális világunkban ott van az emberi öröklét, függetlenül attól, melyik egyház képviselői prédikálják híveiknek…

Hogy mindez megvédhető legyen, támadunk. Hálózatot építünk, hogy erőteljes ellenfelei lehessünk a már kiépült globalista hálózatnak. Mozgósítunk a nyílt társadalom eszméit agresszívan terjesztőkkel szemben. Nem tűrjük, hogy az „érzékenyítés” csapdájába csalják a kellő élettapasztalattal nem rendelkező fiatalokat. Demonstrációkat szervezünk és bebizonyítjuk, hogy a véleménynyilvánításhoz nem kell degenerált jelmezbe bújni. A Védett Társadalom Alapítvány tehát mindenkié, aki úgy érzi, a normalitás az egyetlen viszonyrendszer, amelyben divattól függetlenül, szabadon szeretné megélni politikai nézeteit.

Mert az alapítvány nem politikai, hanem civil kezdeményezés az egyre harsányabbá váló ideológiai összetűzések idején. Viszont azt is tudjuk, melyik az a stratégiai érték, amit követni akarunk. Nekünk, a társadalom többségének történelmi kihívás, hogy a tévedésen alapuló extremitásokat, vagyis a globalizmus nem kívánt kísérőjelenségeit leleplezzük és visszaszorítsuk oda, ahová valók, a könyvtárak mélyére. Az ellenfél oldaláról csak egy parányi kisebbség hangoskodása hallatszik túlharsogott formában. Miért kellene ezt eltűrnünk? Miért fogadnánk el már-már lehajtott fejjel, hogy minden képzeletet felülmúló provokációkat kell elszenvednünk?

Hogy világos legyen egyszer és mindenkorra, ma még a művészet elemét hangsúlyozzuk a harcművészet kifejezésből, és reméljük, ez elégséges lesz ahhoz, hogy az emberi társadalom megőrizhető legyen. Nincs kétségünk afelől, hogy az abszurd világ képviselői mindent elkövetnek, hogy ne tudjuk elérni célunkat. De bármit is tesznek, a normális élet alternatíva nélküli.

mn. online 2021. augusztus 16.

A szerző titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány elnöke (www.vdta.hu)                

Földi László:                                                               Támadunk!

Fel kell venni a harcot a globalizmus nem kívánt és romboló kísérőjelenségei ellen – írta Földi László titkosszolgálati szakértő azzal kapcsolatban, hogy megalakult a Védett Társadalom Alapítvány, mely a honlapjukon elérhető információ szerint “életigenlő, biztonságos, a hitüket, kultúrájukat és hagyományaikat szabadon megélő egyének, családok, közösségek és nemzetek sokszínűségére épít.” Az alapítók szándéka szerint munkájukkal védelmet nyújtanak majd a fizikai, biológiai és erkölcsi határok felszámolására törekvő globalista szervezetekkel és ideológiákkal szemben. 

Moys Zoltán író, rendező és Szakács Árpád újságíró, könyvkiadó alapította meg a Védett Társadalom Alapítványt, a kuratóriumi tagok pedig a média világából jól ismert Szabó Anett és Földi-Kovács Andrea, Földi László, titkosszolgálati szakértő, valamint Trombitás Kristóf Keresztély újságíró és Kovács Zsolt televíziós szerkesztő. Honlapjukon azt írják, céljaik között szerepel az igazságosságon és észszerűségen alapuló jogrend védelme, csakúgy, mint az emberi méltóságot és életet, a fogantatástól a természetes halálig. Ismertetésük szerint védelmezni kívánják továbbá a házasságon alapuló természetes családmodellt, a szülők jogát arra, hogy gyermekeiket erkölcsi meggyőződésüknek megfelelően oktathassák, a vallás és a lelkiismeret szabadságát, a szólás és meggyőződés szabadságát, az erkölcs, a kultúra és a nemzet identitását alkotó hagyományok folytonosságát, valamint a teremtett világ értékeit és természeti kincseit.

Forrás: vdta.hu

Földi László a Magyar Nemzetben úgy fogalmazott:

Ebből a látószögből vizsgálva mai életünket érzékeljük, hogy a normalitást – az emberi lét alapértékeit – az abnormális kihívások ostorozzák, és próbálják átmosni tudatunkat valamiféle degenerációval. Nem lévén más választásunk, fel kell venni az elénk dobott kesztyűt. A normalitás megóvása ezidáig természetesnek tűnt azzal, ha egyszerűen hárítva védekeztünk, ha közömbösséget színlelve megmosolyogtuk mindazt, amit abszurdnak tartottunk. Mi, a többség eddig egyszerűen normálisan éltünk. Mert így – gondoltuk – képesek leszünk megóvni saját világunkat. Mára azonban világossá vált, hogy a szükségszerű és alternatíva nélküli győzelem érdekében a „legjobb védekezés a támadás” elv mentén kell átgondolnunk saját megoldó képletünket.

A titkosszolgálati szakértő hozzátette:

Mindennek érdekében mi, a Védett Társadalom Alapítvány (Safe Society Foundation) alapítói és működtetői védelmünkbe vesszük megtámadott értékeinket és társadalmi csoportjainkat, valamint harcot hirdetünk a normalitás alapértékeit tagadó Open Society ­Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány) káros eszmeiségével és elfogadhatatlan gyakorlatával szemben. Mi, a társadalmakban élők többsége toleráljuk a keresztény vallástól eltérő, más vallást gyakorlók hitét és hitéletét. Tűrjük a nemiségben megjelenő másságot, az azonos neműek közötti intimitást. De nem toleráljuk és nem is tűrjük a perverzitás társadalmi elfogadottságát, mivel azt az egyének személyes tragédiájának tekintjük, mely nem lehet a normarendszer semmilyen eleme. Egyben üldözzük mindazon cselekedeteket, mely kiskorúak megrontására irányul akár szavakban, akár tettekben történjen is.

A Védett Társadalom Alapítvány a normális, vagyis az elfogadott – a tradicionális – társadalom létezését és megtartását tekinti megvédendő kihívásnak – fogalmaz Földi László.

Hiszünk a különbözőségekben, a politikai sokszínűségben, a nemzetek egymásra utaltságában. De ellene mondunk az alá-fölérendelt minősítéseknek – lásd: kettős mérce – és a kultúrák a pénzügyi érdekek mentén történő összemosásának, divatos szóval: a globalizált világnak. Minden kísérlet, mely a múltban a nemzetek felszámolására irányult, kudarcot vallott és sikertelen lesz a jövőben is. Az uniformizált, „kevert világ” lerombolja az emberiség eleddig elért vívmányait, főként az élhető világot. Az Egyesült Államok és Nyugat-Európa országait az elmúlt évtizedekben nem tapasztalt válságok sújtják. Látható, hogy a globális eszmeiség társadalmi rangra emelése például a szinte tökéletes életformát felépített Svédországot a bevándorolt bűnbandák utcai harcterévé silányította. Németországban a precizitás, a rend és a kiszámítható mindennapok eltűnőben, miközben kiveszőben a bizalom és a hit a német emberek életéből.

Kiemeli,

Mi, a Védett Társadalom Alapítvány képviselői és követői hisszük, hogy még nem merült ki az eszmei harc lehetősége, még nem érkezett el a valódi tábornokok ideje – bár fontos tudni, hogy itt állnak mögöttünk –, talán még az értelem harcát meg lehet vívni, megvédve mindazt, ami az emberi lét méltóságát képviseli. A harcművészetnek a művészet elemét kell még csatába vinni. Az összecsapás formája retorika és meggyőzés. Fontos megértenie mindenkinek, hogy a közömbösség nem a normák megőrzését, hanem a katasztrófa eljövetelét támogatja. Hiszen nincs ideológiai kérdőjel abban, hogy az élhető világ mindenki alanyi joga és jussa. A nemzet fogalma jobbról vagy balról nézve is ugyanaz. Mert a családokban az anya, az apa és gyerekeik nem ideológiai alapon rendeződnek, hanem egymás megértése és megbecsülése a kihívás számukra. Miként szakrális világunkban ott van az emberi öröklét, függetlenül attól, melyik egyház képviselői prédikálják híveiknek.

Földi László a Magyar Nemzetben megjelent állásfoglalásában aláhúzza:

Hogy mindez megvédhető legyen, támadunk. Hálózatot építünk, hogy erőteljes ellenfelei lehessünk a már kiépült globalista hálózatnak. Mozgósítunk a nyílt társadalom eszméit agresszívan terjesztőkkel szemben. Nem tűrjük, hogy az „érzékenyítés” csapdájába csalják a kellő élettapasztalattal nem rendelkező fiatalokat. Demonstrációkat szervezünk és bebizonyítjuk, hogy a véleménynyilvánításhoz nem kell degenerált jelmezbe bújni. A Védett Társadalom Alapítvány tehát mindenkié, aki úgy érzi, a normalitás az egyetlen viszonyrendszer, amelyben divattól függetlenül, szabadon szeretné megélni politikai nézeteit.

Szavai szerint az alapítvány nem politikai, hanem civil kezdeményezés az egyre harsányabbá váló ideológiai összetűzések idején.

Nincs kétségünk afelől, hogy az abszurd világ képviselői mindent elkövetnek, hogy ne tudjuk elérni célunkat. De bármit is tesznek, a normális élet alternatíva nélküli.

– zárja sorait a Magyar Nemzetben a titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány elnöke      (www.vdta.hu).

******************************************************************************************************

S. Király Béla

A „modern” világ hirdetőiről

Napjainkban a mozgásra, a haladásra, a fejlődésre történő hivatkozás egyszerre ideológiai cselekvéskényszer és politikai parancsolat. Ezek olyan divatos szavak és ideológiai programbekezdések, amellyel - a kapitalizmus legújabb létmódjához igazítva - még az Európai Unió vagy az ENSZ is a civilizációőrző emberi életformákat nyomás alá helyezi, hogy átalakítsa, átprogramozza. A globalizáció egyben világgyarmatosítás is. A mozgalmár ideológia feladata pedig hangulatkeltéssel virágmintás függönyt húzni a kapitalizmus elhízott, szemérmetlen teste elé. Az elszabadult tőkés liberalizmus számára pedig testreszabott fedőruha az újbaloldal egyenlősítő, a „fejlődésre” hivatkozó emberátalakító politikai-jogi szabályozása, a bevándorlás támogatása, a szivárványparádé. Az ő szolgálatában áll a politikailag korrekt médiarendőrség. A népszavazás, a választott helyi politikusok, a többségi társadalom akarata fölé mindenható szupranacionális jogi szervezeteket települtek, és a nagy tőkéscsoportok által birtokolt irányadó világlapok magyarázzák az óvatlan olvasóknak, hogy merre a merre. (Annak idején például azt, hogy - ellentétben másokkal - a magyaroknak nem ildomos a kettős állampolgárság.) Újabban félművelt, milliomos világsztárokkal mondatják ki az akaratukat! Az elhíresült labdakergetők is többnyire a balliberális média és a reklámipar fogott emberei. Ők reklámozzák a multikulturalizmus eszméit. A BL mérkőzések szünetében „No racism” klipp-sorozattal üzennek fehér szurkolóknak. A fehér faj demográfiailag megroppant, ezért most ő a kiszemelt áldozat. És van rá garancia, hogy a mostani agresszív kisebbségek megjuhászodnak többségbe kerülve?

A „modern” világban jaj annak, aki nem eléggé mozgékony fizikai, szellemi és anyagi értelemben, ha nem elég alkalmazkodó! Élő akadállyá válik az atlanti elit haladás-elvű mozgalmárai szemében, amely nehezen viselni, hogy az erőltetett újításai ellenére makacsul él tovább a lokálpatrióta, a keresztény, a családapa, és – horribile dictu – az öntudatos fehér. A modernitás felhorgadt harag azok ellen, akik nem veszik fel a tempóját, akik nem fújják hangosan az általa diktált rigmust! És megbüntetnék az atyák kiötlött vétkét harmad- és gyarmatíziglen. Ebből a haragból ad ízelítőt David Goodhart az Út valamerre című könyvében, elemezve a nyugati társadalmat megosztó legmélyebb árok két oldalát. 

A törésvonal egyik felén ott nyüzsögnek a „bárhonnan jövő” kevesek, az anywhere-ek. Ők általában jól szituált, urbánus társadalmi környezetből származnak; diplomájuk és képzésük felhatalmazza őket, hogy a globalizáció zsákjából a lehető legtöbbet markoljanak maguknak - és gazdáiknak. Érzelmileg sehová nem kötődnek és világpolgárnak titulálják magukat. Gyakran és könnyedén közlekednek – főleg repülőgépen - munkájuk vagy szabadidős programjuk érdekében, jól érzik magukat a hasonlóak társaságában a földgolyóbis bármelyik nagyvárosában. Róluk írhatta volna Radnóti Miklós: „Ki gépen száll fölébe, annak térkép a táj / S nem tudja hol lakott Vörösmarty Mihály;”

A másik oldalon a somewhere-ek, a „valahonnan érkezők” toporognak. Finoman szólva kevésbé jómódúak és képzettek, főleg a külvárosokban vagy vidéken élnek, „alacsony képzettséget” igénylő mesterségeket űznek, amelyek könnyen automatizálhatók illetve áthelyezhetők más országba. Idetartoznak tanítók, tanárok is - leminősítő szóval: pedagógusok -, akiknek bérét a minimálbérhez igazítják. Őket nem úgy képezték, hogy alkalmazkodjanak a globális munkahelyi piachoz, gazdasági és társadalmi túlélésük a helyi ökoszisztémáktól, a családi szolidaritástól függ. A „birodalom nyelvét” (de Gaulle) sem beszélik, ezért mentálisan másodrendű lakóknak számítanak az egyetemi „ufók” értékosztó és igazságfosztó világában. A somewhere-ek az anywhere-ek által dominált mozgó világot közveszélyes hírmondó és pénzosztó birodalomnak látják. A gazdasági és kulturális bizonytalanságot, amelybe beletaszították őket, az izgága perc-elit tudomásul sem veszi. Nincs mit kezdeni a „mucsaiakkal”, a lúzerekkel, nem ők adják a témát, hanem a legfrissebb amerikai történések! Nem a vidék, a külváros mindennapjai izgatják őket, hanem a háromszáz kilós G. Floyd szobor, lehetőleg egy newark-i szelfizéssel egybekötve. A „bárhonnan jövők” számára a „valahonnan jövés”, a „valahol élés” a nyitás visszautasítását jelenti. Ráadásul a „valahonnan jövők” újabban még tagadni is merészelik a mozgó világ és a „globalizáció” meghatározó jellegét.

            Az anywhere-ek kulturális és médiabeli monopóliuma azonban már nem képes megakadályozni a vezető szerepük kétségbevonását. (Erről szólt például a francia sárgamellényesek tüntetése, a példaértékű társadalmi megmozdulás volt.) Ideológiájuk tagadását viszont nyugtalanító populizmusnak, reakciós fertőzésnek hirdetik világmédiumaikban. A periférikus társadalmi osztályok képviselőinek megnyilvánulásait  botrányos demagógiának állítják be. Az áramlás világában a mozgás a normalitás mércéje.  Ami jön és megy, az - szerintük - nem fenyegető, és aggályoskodónak, depressziósnak nevezik azt, akit nyugtalanít az ilyen ideológiailag erőltetett mozgás, szebb szóval: fejlődés. Jó példa erre a „migráció”. Jellemző, hogy az anywhere média és politikusai nem használják a kivándorlás vagy bevándorlás szót. A globalizált térben nincs határozott referencia-pont. Az ember „bárhonnan” jöhet, tehát nem be- vagy kivándorló; sohasem „valahonnan” érkezik, hanem „bárhonnan”. Ezért az anywhere -elit önmaga dublőrjét látja a migránsban, akinek látványa Narkiszosz módjára hízeleg önképének. Leereszkednek hozzájuk, és féltérden bámulják a „migráns”-folyóvíz tükrét, meghatódva femininin férfiasságuktól és férfias feminizmusuktól.

A tőkecsoportok mellett és velük szimbiózisban az újbaloldal hasznot húz a bevándoroltatott tömegből, akik – viszonzásul - rájuk szavaznak. Nem a szerződésekkel gúzsba kötött nyugati állam választja ki a letelepedni vágyókat, hanem az erőszakos határátlépő nézi ki magának azt az országot, ahol azonos jogokat élvez az évszázadok óta ott élők utódaival.

            A „migráns” fogalma anywhere-ferdítés: senkit sem határozható meg pusztán a bolyongással. Minden ember „valahonnan” jön, és egy meghatározott hely felé tart, amely neki rejtekhely, menedék, vagy az „ígéret földje”. Nincs „migráns”, csak bevándorló, felbiztatott határátlépő, aki persze kivándorló is. Vannak köztük száműzetésre ítélt személyek, akiket a háború, az üldöztetés vagy a nyomor űzött el otthonukból. És a délibáb, amelyet csapdaként a Nyugat szivárványoz nekik.

Aki hivatalosan a „valahol élők” mellé áll, annak a populista jelző a jutalma az Elbán túl, ahol a kurta farkú malac túr. A „bárhonnan” jövők emberi méltóságát persze senki sem vonja kétségbe, szakmai tudásuk előtt megemeljük divatjamúlt kalapunkat, de nem irigyeljük azokat az országokat, ahol zárt alakzatba tömörülve a „bárhonnaniak és helyi segédjeik” képesek megszerezni a kormánygyeplőt. Mindegy, hogy hol: az Óperencián túl, vagy azon innen.

**********************************************************************************************************

NYILATKOZAT

a magyarországi gyermekvédelmi törvény ügyében

Mély megdöbbenéssel és jogos felháborodással követjük nyomon annak az eszkalálódó magyarellenességnek a megnyilatkozásait, amely a 2021. június 15-én elfogadott magyar gyermekvédelmi törvényt övezi. Az Európai Unió intézményeinek „liberális gőzhengerei ismét elindultak Magyarország ellen” – állapította meg Orbán Viktor miniszterelnök. Szijjártó Péter külügyminiszter európai balliberális „véleményterrornak” minősítette a pedofíliaellenes törvénnyel szembeni nemtelen támadásokat.

Teljes egyetértésünket fejezzük ki a magyar kormánnyal és törvényhozókkal, amikor is azon véleményünknek adunk hangot, hogy eme törvény esetében nem homofóbiával, hanem egy egész Európára kiterjedő, mesterségesen gerjesztett hungarofóbiával van dolgunk. Ez a rendszerszintű magyarellenesség odáig terjed, hogy Mark Rutte holland miniszterelnök nemzeti önbecsülésünk sérelmére kijelentette: „Magyarországnak nincs mit keresnie Európában”. Ursula von der Leyen EU-bizottsági elnök pedig „szégyenteljesnek” bélyegezte a magyar törvényt. Az Európai Parlament tegnapi plenáris ülésének féktelen és előítéletes felszólalásai és Magyarország elleni fenyegetőzései ellenben arra vallanak, hogy a szégyen nem Magyarországot, hanem sokkal inkább Brüsszelt illeti.

Magyarország, a magyar Országgyűlés csak elismerést érdemel azért, hogy példamutató módon, törvényes úton védelmébe veszi a kiskorúakat. Eljárása, ezen ügyben végzett törvényalkotása „jó gyakorlatként” (good practices) mintául szolgálhatna az egész unió számára. Ezzel szemben az európai törvényhozás tegnapi, maratoni hosszúságú vitájának szélsőbaloldali, baloldali és liberális részvevői szinte egyetlen szót sem ejtettek a tulajdonképpeni tárgyról, magáról a gyermekvédelemről, hanem aberráns módon, a tárgytól eltérve az LMBTQI-csoporthoz tartozó személyek jogainak vélt megsértésére terelték a szót, valóságos magyarellenes hisztériát csapva ezen ügy körül. Tették pedig ezt egy olyan tárgyban – a gyermekvédelem kérdésében –, amely kifejezetten tagállami hatáskörbe tartozik, valamint egy olyan jelentéstévő határozati dokumentuma alapján, akit nemrégen szexuális bűncselekmény elkövetése miatt ítélt börtönre saját országának igazságszolgáltatása.

Ezennel határozottan visszautasítjuk azokat a megalapozatlan vádakat, vádaskodásokat, melyek szerint a magyar gyermekvédelmi törvény szexuális orientáció alapján diszkriminálna és ellenne volna az EU alapvető jogainak és értékeinek. Gyermekeink és unokáink iránti féltő szeretettel állunk ki a törvény mellett, amely gátat vet megrontásuknak, és – egyebek mellett – kitiltja az iskolákból, illetve a kiskorúak által elérhető közösségi terekből azt a propagandát, amely a homoszexualitást és a genderideológiát, az öncélú szexualitást, a pornográfiát és a nemváltoztatást népszerűsíti. Hasonlóképpen visszautasítjuk a szintén június folyamán elfogadott Matić-féle EP-jelentés aberrált ajánlásait, nevezetesen azt, amely teljes körű szexuális oktatást irányoz elő az elemi és középiskolákban, „figyelembe véve a szexuális és nemi orientációk sokféleségét”.

A Teremtés könyvében írva vagyon: „Teremté tehát Isten az embert az ő képére (…) férfiúvá és asszonnyá teremté őket” (1Móz 1,27). A nevelésre vonatkozóan pedig A példabeszédek könyvében ez áll: „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint” (Péld 22,6). Nemes konzervativizmussal, biblikus keresztény hitünk alapján ragaszkodunk a teremtés ősi természeti rendjéhez, és határozottan visszautasítjuk azokat az Európától idegen, kommunisztikus, liberális és ateista törekvéseket és irányzatokat, amelyek megsértik az európai kultúra és moralitás klasszikus értékeit, és szembe mennek a realitással, a racionalitással és az erkölccsel.

A homoszexuális és más, az általánostól eltérő szexuális orientációjú európai polgárok alapvető emberi jogait és méltóságát tiszteletben tartva, szorgalmazzuk a normalitáshoz való visszatérést az Európai Unióban.

Követeljük, hogy az Európai Unió szélsőséges, liberális és baloldali politikai erői hagyjanak fel az LMBTQI-lobbi és a genderideológia propagálásával és ezek politikai eszközként való felhasználásával.

Tartsák tiszteletben Magyarország – és más kipécézett EU-tagállamok – szuverenitását, illetéktelenül ne avatkozzanak be törvényhozásába, és ne gátolják a gyermekek védelmében hozott határozatait és intézkedéseit.

A romániai magyar kisebbségi közösség nevében arra szólítjuk fel az unió vezetőit, képviselőit és intézményeit, hogy mesterséges módon kreált ügyek felnagyítása helyett az európai nemzeti kisebbségek valós problémáira fordítsanak fokozott figyelmet, szabad utat engedve a helyzetük rendezésére irányuló európai polgári kezdeményezéseknek.

Nagyvárad, 2021. július 8.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöksége nevében: TőkésLászló elnök, volt európai parlamenti képviselő

(Kiemelések a szerk.-től.)

Az alábbi anyagokat a világhálón találtuk. Súlyuk, aktualitásuk miatt kötelességünknek tartjuk mi is hozzájárulni terjesztésükhöz. (A szerk)

Van gyermeked?  Van unokád?  

Van egy törvényünk, ami jó. Ideje volt ebben apja az egykor volt „művelt Nyugat”. Támadja, mert ők másképpen gondolták. Ők már a tízéves gyermekkel is szívesen létesítenek szexuális kapcsolatot, és ezt törvénybe is foglalták. Nem is akármilyenbe, hiszen az Európai Parlament elsöprő többséggel úgy döntött, hogy a férfiak szülhetnek.  

Helyes, amit a törvény garantál! Ez a progresszív szexuálmarxisták legfőbb gondja, akik észrevétlenül hatoltak be a modern társadalomba.  Ugyanakkor, a nőknek alapjoguk az abortusz, amit kifejezetten javasolnak is nekik. Ugyanez a törvény megköveteli a homoszexuális propagandát már az általános iskolától kezdve. Vagyis a szerzők gondoskodtak arról, hogy a kicsi fiúkat neveljék anyává, a lányok pedig ne váljanak anyává. Ez meghaladja azt a szodomita pornó-oktatást, amellyel már az egészen fiatalok lelkét el akarják torzítani.  

Tehát! Nem mi, hanem a gyermekeink lettek a célpont! Minket csak arra kérnek, hogy többé ne legyen gyermekünk a ”hagyományos” módon, az Isten által rendelt szerelem gyümölcseként. Ha mégis, akkor kötelesek vagyunk – lennénk – átadni nekik, vagy erőszakkal veszik el őket tőlünk, szülőktől, amit már néhány országban gyakorolnak is.  

Ez a progresszív szexuálmarxisták legfőbb gondja, akik mint a skorpió, észrevétlenül betörtek a modern társadalomba és erőszakkal, nagy hanggal és lefizetett segítőkkel magukhoz ragadták a hatalmat. Ez a végső, döntő csata a Jó és a Gonosz között. A többi porhintés, semmi más nem számít. Ez élet-halál kérdés! Meg kellett tehát védeni a gyermeket, akinek a szülő az utolsó védőpajzsa.

Mit teszünk e helyett? Politikai cirkuszokban veszünk részt, örülünk a góloknak a stadionokban, és azon polemizálunk, hogy ki „térgyepel” a műfüvön és ki nem. Nem vesszük észre, hogy a körülöttünk tobzódó világ ránk tör, kikerülhetetlenül megtámad, és ha nem készülünk fel a drámai jövőre, ha nem tudunk önvédelmet alkalmazni gyermekeink, jövőnk és az életünk védelmében, akkor egy őrült ideológia, szenvedő alanyai, vagy gúlába rakott hullái leszünk.

A magyar miniszterelnök világosan lát, hiszen többet tud, mint bármely polgár… és ezt a világos látást a nemzet és a jövő érdekében használja. És nincs könnyű dolga, hiszen a törvény kimondja, amit kimond, nem támad senkit, mégis a törvény ellenében kint lóg a szivárványos rongy a főpolgármesteri hivatal erkélyén, és a rendőrök úgy vigyázzák, mintha a koronázási ékszerek volnának.  

A magyar miniszterelnököt ócsárolja az erkölcstelen világ, s ennek az erkölcstelenségnek a megtestesítői, a magyar ellenzék jól fizetett árulói is. Számukra rettenetes veszély Orbán Viktor, hiszen ő a normalitás és moralitás utolsó képviselője az EU-ban. Kormánya pedig, a nemzet érdekeinek a szolgálatában dolgozik. Állja a hazugságok, a vádak, a hazaáruló gátlástalanságok tömegét, építi az országot, támogatja a családokat, de mindezt megkötözött kézzel kénytelen tenni, hiszen egy olyan szexuálmarxistává vált konglomerátum tagja vagyunk, amely immár nem partnerként viselkedik velünk, hanem gazdaként akarja a magyar szabadságot sárba taposni. A miniszterelnök és a világon mindenütt támadott törvény melletti kiállás a legfontosabb, amit tehetünk.

Tehát, ezután egészen más kormánykommunikációt kell alkalmaznunk! Egy egészen más stílusra, egy egészen másféle önvédelemre kell felkészülnünk. Meg kell védeni a kormányfőt, a kormányt, önmagunkat, hiszen ma már a felhergelt szexuálmarxista nyugdíjasok is verekedésre emelik a járókeretet, ha valaki véleményt mer mondani a lázító, köztörvényes és magyargyűlölő pártvezérre vagy hazudozó párjára, akiket a demokrácia nevében a magyar rendőr véd, a normalitást képviselőkkel szemben. Ez a tendencia fokozódik abban a néhány hónapban, ami hátra van még a végleges bukásig, vagy a végleges győzelemig.  

Ha nem akarjuk, hogy szivárványos rongyokba tekerjék az országot, ha nem akarjuk, hogy gyerekeinket erőszakkal elvegyék, mert hittanra járnak… ha nem akarjuk, hogy lelki nyomorék-generációk nőjenek fel a volt Magyarországon, akkor ki kell használni azt az időt ami, még hátravan! Együtt! A kormány és a társadalom közösen. Mert nem várhatunk október 23-áig, amikor felkászálódunk a fotelből és végigmasírozunk a békemeneten az Országházig. Az idő rövid… és élet-halál a tét!  Koncentráljunk a valós problémákra. Mert az, hogy térdelnek, vagy nem térdelnek a világban, szivárványosak a stadionok vagy nem, kit érdekel?  

A magyar nemzet nem ettől marad meg vagy vész el 2022-ben, hanem attól, hogy képes-e magyar harcos és elkötelezett magyar és keresztény maradni egyszerre! És akar-e Európa vezércsillaga lenni a muszlim megszállással és a világkormány erkölcstelenségével szemben, keresztyén-keresztény magyarként összefogva, közös erővel – itt a Kárpát-medencében, mint Szent László népe…  

Mert 2022-ben csak egyszer osztályoznak. Pótvizsga nem lesz többé!  

Stoffán György

        ***********************************************************************************************

Galló Béla politológus

Még brummog

Összeesküvések pedig nem léteznek, csupán összecsiszolt érdekegyeztetések.

Nem én mondom ezt, Ben Rhodes mondja, Obama elnök egykori tanácsadója. „Összefogással legyőzhetők az autokraták. Amerikában és Izraelben már sikerült, és jövőre Magyarország következhet. Az Obama-kormányzat hibázott, amikor nem ismerte fel időben, hogy a demokrácia ügyének védelmét nem lehet kizárólag Brüsszelre bízni."

Persze hogy nem lehet. Hogyan is lehetne? Washington nélkül nem megy, nem is ment soha.

Tiszta sor.

Gondoljuk hát az ő fejükkel tovább:

Ismét nekünk kell a tutyimutyi brüsszelokráciát gatyába rázni, nélkülünk tényleg nem sokat érnek! Biden győzelme után ideje ismét felülről összehangolva, profi módon cselekedni. Tavaly sikerült Trumpot, most meg Orbánékat, Kaczynskiékat muszáj kicsinálni, a tetszés szerinti jogállamiság deresére húzni, a hatalomból szisztematikusan kiféknyúzni, ahogyan azt kell. Mindenáron, s lehetőleg végleg.

Mi az, hogy ezek nem igazodnak hozzánk sarkosan?! Még mindig nem tanulták meg, hogy mi itt fent, ők meg ott lent, mi ebben az új?  Pedig fix hatalmi ábra ez, régóta ehhez kellene alkalmazkodniuk. Még hogy "kettős mérce"! Nincs olyan. Egyetlen örökzöld mérce van: amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek! Ez ellen nincsen apelláta, amit díjazunk, az a hapták, semmi egyéb, punktum. Aki nem haptákol, az a populista, autokrata, nacionalista, neofasiszta - így, ebben az emelkedő lator-sorrendben.

De mintha már Magyarországon is mozdulna valami.

Szorgos hálózati rezidenseink pár éve terjeszteni kezdték, nagyon kellene már az ellenzéki összetapadás, ha már a pártok liliputiak. S 2019-ben, hogy-hogy nem, meg is született az "ellenzéki szavazó", miként azt egyik derék ottani emberünk oly szépen megállapította. Azóta is ott kavarog ebben az olvasztótégelyben szinte mindenki, Gyurcsányéktól a szivárványos Momentumon át egészen a cigányozó-zsidózó Jobbikig bezárólag. Hogy ez kész röhej? Miért volna az? Miért ne vennénk be a brancsba a rasszistákat is? Van, aki értünk zsidózik, van, aki ellenünk. A cél szentesíti őket, szelektálni kell. A politikában nincs ízlésficam.

Ugyane emberünk nemrég meg odanyilatkozott, Orbánék csakis választási csalással győzhetnek jövőre, amennyiben az ellenzéki ellenőrök nem tudják ezt megakadályozni. Ő már csak tudja, tőlünk olyan okos. De lesz, ami lesz, mi már azt is tudjuk, hol és mekkorák lesznek azok a csalások: betáraztuk a lehetséges forgatókönyveket. Helyzet- és eredményfüggő, melyiket kell előkapnunk, ha úgy adódik.

Addig meg csak nyomassuk rendesen, ami a csövön kifér: a média többsége a miénk, zsozsóban is mi vagyunk a jobbak, s ha a pénz velünk, ki ellenünk? Meglátjuk, ki bírja jobban szusszal.

Ha az ellenzék nem szúrja el (nagy a rizikó persze, csapnivalóan amatőrök, mi lenne velük nélkülünk..., no, de hagyjuk), szóval, ha követi a követendőket, elkaphatjuk a neofasisztákat. Senki se számítson könnyű tavaszra: ha minden kötél szakad, akkor is inkább jöjjön a káosz, mintsem hogy maradjon Orbán.

Most az a jó parancs, kifelé legyetek csak roppant optimisták, mégse igyatok előre a medve bőrére. Még ne. Megteszünk értetek mindent, amit lehet, meg amit nem lehet, főleg azt is, ám korai még a diadalittasság. Tart még a hajtóvadászat. Még brummog a medve. 

          (mozgásterblog.hu)

*********************************************************************************************

Felvidékről érkezett

Kedves Progresszív Európa! Alulírott felvidéki magyarok tisztelettel bejelentjük, hogy kollektíve homoszexuálisok, leszbikusok,  biszexuálisok, pánszexuálisok, aszexuálisok, transzneműek, transzvesztiták, Cross-dressingek (erről fogalmunk sincs, hogy mi, de bizonyára csak jó lehet, mert Nyugatról jön), továbbá, őzek, körhinták, stb… szóval, hogy mindezek lettünk mi, ötszázezren, a mai naptól.

Tettük ezt majdnem szabad akaratunkból, mert az eddigi tapasztalataink alapján mi, mint őshonos nemzeti kisebbség, az EU számára csak egy lepkeszellentés vagyunk, azaz semmik és senkik.

Mindezek után tisztelettel kérjük a mindenható Brüsszelt, hogy foglalkozzon velünk, mint igazi problémával, mint „valós“ kisebbséggel.

Nem, nem szeretnénk harmadik illemhelyet, nem szeretnénk ovikban érzékenyíteni a gyermekeket a nemváltásra, mindössze azért folyamodtunk ehhez a fricskához, hogy tükröt tartsunk Önök elé.

Nézzenek bele ebbe a tükörbe! Önök azt ígérték nekünk 1998 után, hogy ha megszavazzuk az EU-ban való belépést, akkor európai szintű garanciákat kaphatunk a saját kisebbségi életünk gyarapodása érdekében. Önök viszont már akkor tudták, hogy hazudnak nekünk. Igaz, hogy a katalánok, a dél-tiroliak, a baszkok, a galegók és más nemzeti kisebbségek kiharcolták maguknak a jogaikat a saját államaikban, de Önök abban azt ígérték, hogy majd Brüsszel segít nekünk is ebben a nemzeti(ségi) küzdelemben.

Nos, ezek után csak annyit üzenünk innen: eszünk ágában sincs alkalmazkodni az aberrált társadalmi politikájukhoz, amely szerint Önöknek többet ér egy menekültnek álcázott ISIS harcos, mint egy ápolásra szorult nyugdíjas, többet ér egy saját fajtája ellen tüntető Antifa-zombi, mint egy templomba járó fiatal, és többet ér egy térdeplő, mint egy büszke hazafi, és többet ér egy transzvesztita, mint egy tisztes családapa.

Megtanultuk hát a leckét: csak magunkra számíthatunk és ezek után így is cselekszünk, ugyanis vagyunk páran itt a Kárpát-hazában, akik összefogunk és nem térdelünk le Önök előtt és azt se bánjuk, ha Önök között egyre több lesz az identitás- és nemváltó, legyen az hermafrodita vagy őz, csak arra kérjük majd ezeket az egyedeket, hogy ne rágják majd le a kerti növényeinket, meg ne ugorjanak ki az autónk elé!

Azt sajnáljuk, hogy hittünk Önöknek és elfecséreltük az időnket erre a tévhitre.

Reméljük, hogy ezek után nem részesülünk valamilyen újabb kollektív büntetésben, ugyanis még a régi billog is rajtunk van.

Isten áldja Önöket szép, új világukban, mi meg ezredszerre is nekirugaszkodunk, hogy megmentsük önmagunkat úgy a Felvidéken, mint az összes többi elszakított területen is, mert ez a magyar sorsunk.

(Papp Sándor/Felvidék.ma)

Tudor Duică

Egy erdélyi román gondolatai

1920. június 4. az a nap, amikor a régi román királyság ajándékba kapta azt a közép-európai civilizációt, amelyből immáron 100 éve csúfot űz. Ez a teljes igazság, függetlenül attól, hogy tetszik ez nekünk, vagy sem. 1920. június 20-án aláírták a Trianoni Szerződést (a magyarok erre diktátumként tekintenek). Magyarország június 4-én Magyar Összefogás napjára emlékezik. Románia tavaly június 4-ét nemzeti ünnepeinek sorába emelte. Ennyit értettek meg a nap kapcsán Bukarestben.

1920. június 4-én a Trianoni Szerződés értelmében Magyarország kénytelen volt lemondani területének kétharmadáról, a szomszéd- vagy az utólag alakult államok javára. A Trianoni Szerződés nemcsak Magyarország és a szomszédos államok (Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Ausztria) közötti határt vonta meg. Egy igen összetett dokumentumot jelentett, amely 14 részből és 364 cikkelyből állt, és rendelkezett számos más kérdésben is. Ez a szerződés Magyarország és Európa, valamint más földrészek államai között köttetett, amelyek a hivatalosan hadiállapotban voltak a vesztes Magyarországgal. Mindenik szerződő, győztes állam a maga javára igyekezett minél előnyösebb pozíciókat elfoglalni a vesztes államok kárára, sajátságos követeléseket megfogalmazva.  A Trianoni Szerződés nem volt más, mint a követelések részletes leltára.  Magyarország határainak megvonása a következő évek feladata volt. Az egyetlen kivételt a Burgenlandhoz tartozó Sopron (németül Ödenburg) város képezte, amelynek lakossága az 1921. december 14-én tartott népszavazáson a Magyarországhoz tartozást választotta. A Trianoni szerződés szentesítette a Lajtán túli területek (a kettős birodalom magyar része) 71%-nak az utódállamoknak vagy szomszédoknak juttatását. Ezen területek lakosságának 63%-a idegen államok fennhatósága alá került, nagy részük nem a magyar etnikumhoz tartozott. Sajnálatos módon az új határvonalak sok esetben nem követték az etnikai határokat, így történt meg, hogy három millió magyar nemzetiségű polgár került az új határokon kívülre.

A Szerződés a magyar közgondolkodásban hatalmas katasztrófaként van jelen. Idézem Nicolae Iorgát (aki, el kell ismerni, rokonszenvvel viseltetett a magyarokkal szemben, ami sajnos nem jellemző a ma élő erdélyi történészekre és politikusokra): „Azok közül, akik szívükben hordják a humánum kultuszát, saját, évszázados tapasztalatainkból kiindulva, megértjük mások lelki fájdalmait, amelyeket a legyőzöttség okoz. (…) Lélekben sajnáljuk a magyarokat, kiknek nemzeti kvalitásait értékeljük, akiknek rettenetes fájdalmakat okoztak a szerződés hatalmas hibái, valamint a tehetetlenségük a válságos helyzetekből való menekvésre”

Bárhogy is látjuk természetesnek, hogy Bukarestben megünnepelték a sokat próbált román hadak győzelmét, ennek az erőnek, amelyre szeretettel és büszkeséggel tekintünk, nem állott szándékában a magyarok szenvedésének növelése. Lloyd George brit miniszterelnök úgy értékelte, hogy: „amikor a nagyhatalmak az osztrák békekötés kérdéséhez jutottak, már minden elvégeztetett, visszafordíthatatlan helyzettel szembesültek. Mindaz, ami már jó ideje előrelátható volt, mármint az Osztrák-Magyar Birodalom összeomlása, gyakorlatilag váratlan gyorsasággal ment végbe, beláthatatlan módon, visszavonhatatlanul”.

Mivel szembesülünk 101 évvel a Szerződés aláírása után: Jugoszlávia és Csehszlovákia már nem létezik. Ukrajna egy virulens, fasisztoid nacionalizmus áldozata, egy olyan ország, amely egyre inkább nem a valóságban, hanem csak a térképen létezik. Románia jelentős erőforrásokat „égetett el” annak érdekében, hogy megelőzze a potenciális területi visszaszolgáltatásokat. 1940-ben Bécsben ismételten bebizonyosodott, hogy a határokra vonatkozó döntéseket távoli fővárosokban hozzák, nem pedig Budapesten vagy Bukarestben.

Magyarország nagy nehézségek árán megkísérli a nemzeti egység határokon átívelő megvalósítását, anélkül, hogy a környező államok minimális támogatását éreznék, ezek inkább bizalmatlansággal tekintenek e lépésekre. (Kivételt képez Lengyelország, és újabban, legalább is kijelentések szintjén, Szlovákia). A Visegrádi V4-ek csoportja regionális szövetségként mégis működik, viszonylagos eredményekkel. Románia erre a szövetségre kívülről tekint (annak ellenére, hogy a belépésre meghívást kapott), azt emlegetve, hogy jaj Erdély, jaj a magyarok...

Ma, ha az utóbbi évszázad eseményeire, valamint a régió államainak teljesítményére tekintek, már nem vagyok meggyőződve arról, hogy Magyarország, mint állam, vesztett a legtöbbet. A legtöbbet nemzetként veszített Trianonban. Véleményem szerint, kompromisszumos megoldást jelenthetne a közeljövőben a román-magyar közeledés, még akkor is, ha a jelen pillanatban a román, de a magyagyar politikusok izgatott gyermekeknek tűnnek, akik lego-kirakóst játszanak a jövőnkkel.

Összességében Erdély, a Partium, a Bánság és Bukovina többet veszített, mint Magyarország és Románia. Majdnem teljesen eltűntek a zsidók, a szászok, a szepességi szászok, a cipszerek, a landlerek, az örmények, a lengyelek, kiveszett a ruténok és a huculok nagy része, ugyanígy a szerb-horvátoknak és a cseh-szlovákoknak is.  Szétszóródott a közel két milliót számláló román, rutén és magyar görög katolikus népesség. Elhagyta hazáját több százezer magyar és több millió román. Az említett régiók fanarióta beütésekkel siralmas helyzetbe kerültek. Mindez az erdélyi janicsárok tevőleges támogatásával történik. Ha haragszanak, ha nem, ez a színtiszta igazság.

Most, 101 év múltán könnyen mondhatják nekünk Bukaírestből, hogy … hát a ti erdélyi politikusaitok is épp oly korruptak és inkompetensek, mint a mieink. Így is van, 60-70%-ban. De 1920-ban nem voltak korruptak és inkompetensek. Az erdélyi tisztviselők nem ismerték azt a szót, hogy sáp, vagy csúszópénz (a korabeli újságok tanúsítják ezt).

Összefoglalásként két dolgot emelek ki:

1. Nem törölheted el a történelmet és a tradíciót olyan könnyen, mint azt a ceaușescui nacionalista-bolsevik gondolkodásában megrögzült némelyek hiszik.

2. Autonómiára, a központosítás felszámolása feltétlenül csak akkor van szükség, ha léteznek más nyelvet beszélő etnikai közösségek. Erdélynek, Partiumnak, Bánságnak, Bukovinának, Moldovának és Dobrudzsának szüksége van az autonómiára, a központosítás felszámolására, a régiók kialakítására…

Írásomat Iuliu Maniu szavaival zárom, aki Szilágysomlyón a Trianoni Szerződés aláírása után egy szűk baráti társaságban a következőket mondta: „Megbocsát-e vajon nekem az utókor azért mert döntő módon járultam hozzá egy felsőbbrendű civilizációval rendelkező, európai régió balkáni bekebelezéséhez?”

Ma, Maniutól függetlenül, a kérdés változatlanul érvényes.  

                                                                                                                              Tudor Duică

(Fordította Szabó M. Attila)

Egy minapi román vélemény

Magyarország népszavazást kezdeményez az iskolákban történő homoszexuális és transzgender oktatás korlátozásának tárgyában

Brávó, Orbán úr! Látszik, hogy van vér a felszereltségében, és nem járkál bizonyos nagykövetségek kilincseit nyalogatni, mint azt néhány politikusunk teszi, és nem várja különféle nagykövetek látogatásait, hogy azok „értékes útmutatásokat” (utalás Ceasescura- a szerk.) adjanak, mint azt az EU számos országában történik. Orbán számára a nemzeti önazonosság, a hagyományos családmodell és a nemzeti önrendelkezés elve elsőbbséget élvez a brüsszeli főnökök parancsaival szemben. Brávó! Nem vagyok magyar, de szerfölött értékelem ezt a miniszterelnököt és mindazt, amit országáért tesz. Még egyszer: Brávó! Remélem, nem értenek félre, de ilyen miniszterelnökre lenne szüksége Romániának is. Összehasonlítva azzal, amivel mi most rendelkezünk.

                (A neten közzétett írás, szerzője ismeretlen. Fordította K. P., július 26.)

NYILATKOZAT

a magyarországi gyermekvédelmi törvény ügyében

Mély megdöbbenéssel és jogos felháborodással követjük nyomon annak az eszkalálódó magyarellenességnek a megnyilatkozásait, amely a 2021. június 15-én elfogadott magyar gyermekvédelmi törvényt övezi. Az Európai Unió intézményeinek „liberális gőzhengerei ismét elindultak Magyarország ellen” – állapította meg Orbán Viktor miniszterelnök. Szijjártó Péter külügyminiszter európai balliberális „véleményterrornak” minősítette a pedofíliaellenes törvénnyel szembeni nemtelen támadásokat.

Teljes egyetértésünket fejezzük ki a magyar kormánnyal és törvényhozókkal, amikor is azon véleményünknek adunk hangot, hogy eme törvény esetében nem homofóbiával, hanem egy egész Európára kiterjedő, mesterségesen gerjesztett hungarofóbiával van dolgunk. Ez a rendszerszintű magyarellenesség odáig terjed, hogy Mark Rutte holland miniszterelnök nemzeti önbecsülésünk sérelmére kijelentette: „Magyarországnak nincs mit keresnie Európában”. Ursula von der Leyen EU-bizottsági elnök pedig „szégyenteljesnek” bélyegezte a magyar törvényt. Az Európai Parlament tegnapi plenáris ülésének féktelen és előítéletes felszólalásai és Magyarország elleni fenyegetőzései ellenben arra vallanak, hogy a szégyen nem Magyarországot, hanem sokkal inkább Brüsszelt illeti.

Magyarország, a magyar Országgyűlés csak elismerést érdemel azért, hogy példamutató módon, törvényes úton védelmébe veszi a kiskorúakat. Eljárása, ezen ügyben végzett törvényalkotása „jó gyakorlatként” (good practices) mintául szolgálhatna az egész unió számára. Ezzel szemben az európai törvényhozás tegnapi, maratoni hosszúságú vitájának szélsőbaloldali, baloldali és liberális részvevői szinte egyetlen szót sem ejtettek a tulajdonképpeni tárgyról, magáról a gyermekvédelemről, hanem aberráns módon, a tárgytól eltérve az LMBTQI-csoporthoz tartozó személyek jogainak vélt megsértésére terelték a szót, valóságos magyarellenes hisztériát csapva ezen ügy körül. Tették pedig ezt egy olyan tárgyban – a gyermekvédelem kérdésében –, amely kifejezetten tagállami hatáskörbe tartozik, valamint egy olyan jelentéstévő határozati dokumentuma alapján, akit nemrégen szexuális bűncselekmény elkövetése miatt ítélt börtönre saját országának igazságszolgáltatása.

Ezennel határozottan visszautasítjuk azokat a megalapozatlan vádakat, vádaskodásokat, melyek szerint a magyar gyermekvédelmi törvény szexuális orientáció alapján diszkriminálna és ellenne volna az EU alapvető jogainak és értékeinek. Gyermekeink és unokáink iránti féltő szeretettel állunk ki a törvény mellett, amely gátat vet megrontásuknak, és – egyebek mellett – kitiltja az iskolákból, illetve a kiskorúak által elérhető közösségi terekből azt a propagandát, amely a homoszexualitást és a genderideológiát, az öncélú szexualitást, a pornográfiát és a nemváltoztatást népszerűsíti. Hasonlóképpen visszautasítjuk a szintén június folyamán elfogadott Matić-féle EP-jelentés aberrált ajánlásait, nevezetesen azt, amely teljes körű szexuális oktatást irányoz elő az elemi és középiskolákban, „figyelembe véve a szexuális és nemi orientációk sokféleségét”.

A Teremtés könyvében írva vagyon: „Teremté tehát Isten az embert az ő képére (…) férfiúvá és asszonnyá teremté őket” (1Móz 1,27). A nevelésre vonatkozóan pedig A példabeszédek könyvében ez áll: „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint” (Péld 22,6). Nemes konzervativizmussal, biblikus keresztény hitünk alapján ragaszkodunk a teremtés ősi természeti rendjéhez, és határozottan visszautasítjuk azokat az Európától idegen, kommunisztikus, liberális és ateista törekvéseket és irányzatokat, amelyek megsértik az európai kultúra és moralitás klasszikus értékeit, és szembe mennek a realitással, a racionalitással és az erkölccsel.

A homoszexuális és más, az általánostól eltérő szexuális orientációjú európai polgárok alapvető emberi jogait és méltóságát tiszteletben tartva, szorgalmazzuk a normalitáshoz való visszatérést az Európai Unióban.

Követeljük, hogy az Európai Unió szélsőséges, liberális és baloldali politikai erői hagyjanak fel az LMBTQI-lobbi és a genderideológia propagálásával és ezek politikai eszközként való felhasználásával.

Tartsák tiszteletben Magyarország – és más kipécézett EU-tagállamok – szuverenitását, illetéktelenül ne avatkozzanak be törvényhozásába, és ne gátolják a gyermekek védelmében hozott határozatait és intézkedéseit.

A romániai magyar kisebbségi közösség nevében arra szólítjuk fel az unió vezetőit, képviselőit és intézményeit, hogy mesterséges módon kreált ügyek felnagyítása helyett az európai nemzeti kisebbségek valós problémáira fordítsanak fokozott figyelmet, szabad utat engedve a helyzetük rendezésére irányuló európai polgári kezdeményezéseknek.

Nagyvárad, 2021. július 8.

                                Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöksége nevében:

Tőkés László elnök, volt európai parlamenti képviselő                     

(Kiemelések a szerk.-től.)                                                            

KÖZLEMÉNY

A honosítás tíz évéről szóló kötet váradi bemutatójáról

Nemrég jelent meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kiadásában egy albumszerű szép, elegáns kötet Magyarnak lenni jó! címmel, a tíz éve zajló könnyített honosítási/visszahonosítási folyamat tiszteletére, megörökítésére. A csíkszeredai és kolozsvári bemutatókat követően Nagyváradon is méltatták a jubileumi kiadványt, május 31-én, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében. Az eseményen jelen volt az EMNT több vezetője, köztük maga az alapító elnök, Tőkés László is. A püspököt és munkatársait, illetve a megjelent érdeklődőket, szimpatizánsokat Török Sándor megyei elnök köszöntötte, örömének adva hangot, hogy végre közösségben is találkozhatnak egymással a vírusjárvány miatt eddig jobbára „virtuális, online találkozókra” kényszerült polgárok.

Az EMNT elnöke rövid történeti áttekintését adta annak a folyamatnak, amely „jelképesen” már a kommunista rezsimek bukása után megindult az Antall-kormány idején megnyilvánult „nemzetben való gondolkodással”, majd pedig az első Orbán-kormány alatt már mint a határokon átívelő magyar nemzetegyesítés kapott bizonyos jogi kereteket, hogy aztán 2010-től teljesedjen ki, az újabb Orbán-kormány és az új alkotmányt elfogadó Országgyűlés hozzáállása nyomán: ekkortól lépett nemzetstratégiai szintre a magyar nemzeti integráció,  a Trianonban elszakított országrészekben és szerte a világban élő magyarok és leszármazottaik állampolgárságának könnyített, gyorsított meg- vagy visszaadása. Az EMNT a kezdetektől stratégiai partnerként vesz részt ebben – hangsúlyozta Tőkés László, leszögezve: a honosítás folytatására kötelezi el magát a társadalmi szervezet. A püspök nem hallgatta el azokat a politikai gyűrődéseket és buktatókat sem, amelyek az elmúlt harminc évben kísérték a határon túli magyarokkal szembeni „felelősségvállalást” akár Magyarországon, akár az utódállamokban, s amelyek a kommunista visszarendeződés jeleiként újra és újra felbukkannak vagy el sem tűntek. Köszönetet mondott mindenkinek, akit nem tántorítottak el obskurus érdekek és manipulációk a nemzetegyesítés magasztos ügyétől, akik szolgálták, határokon innen és túl, ezt a történelmi folyamatot. Egyben felhívta figyelmet a közeli feladatokra is, hiszen a külhonban élő magyar állampolgároknak a 2022-es anyaországi választásokon való részvétele kapcsán több adminisztratív teendő is mutatkozik. A közeli, június 4-i tragikus évforduló kapcsán előrevetítette: Trianon gyászát és az egymásra találás örömét egyszerre hirdetik majd az aznap délután megszólaló harangok szerte a Kárpát-medencében.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina a megjelent kötet tartalmát vázolta, létrejöttéről árult el „kulisszatitkokat”, a munkatársak szakértelmét és odaadását méltatva. Vele összhangban Toró T. Tibor és Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke és alelnöke osztották meg a hallgatósággal múltbeli tapasztalataikat, élményeiket, az EMNT irodahálózatának, az ún. demokráciaközpontoknak a létrejöttével és működtetésével kapcsolatos kihívásokat és érdekességeket. Végül Nagy József Barna, az EMNT régióelnöke hazai vizekre evezve méltatta a volt és jelenlegi váradi munkatársak eddigi munkáját. A rendezvény kötetlen, baráti beszélgetéssel, jövőfürkészéssel zárult.

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája

********************************************************************************************

Kodolányi János,  1942 február

Egy „ural-altáji” est tanulságairól

/…/

Hungarológiai nevelésünk hiányai kétségbeejtőek. Kevés népe van a világnak, amely gyérebb, hiányosabb ismeretekhez jutna saját őseiről, rokonairól, családfájáról, mint a magyar. Elemi iskoláink hungarológiai tananyaga úgyszólván semmi. Középiskoláink eredetünk, rokonságunk kérdését játszi könnyedséggel és felületességgel intézik el. A középiskolás diák hónapokig lézeng az asszírok, az egyiptomiak, a görögök, a rómaiak világában, királyok, fáraók, fejedelmek, tribunok, vezérek és másodrangú satrapák neveit magolja. Istenekkel ismerkedik, szárazföldi és tengeri csaták színhelyét bökdösi a térképen … Egyetlen vérbő kapcsolatot sem tud teremteni azzal a világgal, amelyből a magyar fajta,  a magyar lélek kipattant. Sejtelme sincs a török népek múltjáról, rokonsági viszonyairól, kultúrkincseiről. A Kárpátok vonala sötét, ködbemerült világot határol el a nyugati, ragyogó világtól, abból az éjszakai sötétből bukkantunk elő, s ebben a káprázó fényességben élünk ezer éve.

Csodálhatjuk-e hát, ha sem politikusaink, sem hírlapíróink, sem irodalmi köreink, sőt kritikusaink nem tudják, milyen nagy horderejű kérdésekhez nyúlnak, valahányszor beleturkálnak éppen a legjelentősebb, legmagyarabb ügyekbe és művekbe? Csodálhatjuk-e, hogy hatalmas példányszámú képeslapok szerkesztői, akiknek a kezében szinte beláthatatlan tömegnevelő hatalom van, a legtisztább típusú türk, mongol, vagy cseremisz fejeket bélyegzik „állatinak”, leginkább vérszerinti rokonainkat szidalmazzák barbár hordaléknak, ázsiai csordának? Vajon az ő bűnük-e, hogy elfogultságaiktól s a gyorsan változó politikai széljárástól elvakítva a legszomorúbb tájékozatlanságról tesznek tanúbizonyságot szinte naponta, s a legnagyobb nyilvánosság előtt? Az ő hibájuk-e, hogy bár jó magyaroknak érzik  s vallják magukat, mégis a magyar faj megcsúfolóit látja bennük éppen a legöntudatosabb, legtájékozottabb, legfelelősségteljesebb magyar közvélemény? Nem az ő hibájuk, bűnük, tájékozatlanságuk. hanem azé a nemzetnevelési rendszeré, amely évtizedek óta következetesen elzárta a magyarságtudomány forrásait a magyar rétegek elől. Azé a liberalizmusé, amely, nehogy megsértse a mimózalelkű, új vereckei honfoglalók önérzetét, a nemzetiségi vidékeket s a frissen asszimilált Bach-huszárok és néptársaik „magyar érzületét”. Az újabban kigúnyolt „mélymagyarság” – tehát a történelem messzeségébe merült közös múlt, a rokonnépek kultúrája s a velük időtlen gyökerekkel kapcsolódó magyar nép – ismerete azonban nemcsak szükségtelen, hanem egyenesen káros, sőt ijesztő volt. /…/ 

A dolog nem olyan egyszerű, ahogyan rokon népeink ócsárlói képzelik. Egyrészt azok a népek korántsem olyan barbárok, egyáltalán nem „félvad ázsiai hordák” és nem ”gyilkosok”… Mi hát a teendőnk, éppen nekünk, magyaroknak? Julianus barát örök időkre megmutatta, feladatainkat kijelölte, az utat törődött, mezítelen lábával kitaposta. Az a kötelességünk, hogy őt kövessük. /…/

Julianus sohasem mondta, hogy ő bizony nem törődik Magna Hungaria – csak sejtett – magyarjaival, mert ázsiai félvad barbárok, állati pogányok, rabló hordalék lennének. Szent Gellért sem nevezte a tőle fajilag távol álló magyarokat gyilkosoknak, bár fejét kőhöz verték, szívét átdöfték, holttestét az útfélen hagyták. /…/

Lássuk be és értsük meg, hogy a magyarságnak van egy keleti s van egy nyugati ábrázata. Janusz-arcú nép a magyar. De a törzs, amelyé a fej, egy. Vannak Nyugatra néző magyarjaink. Ők nyilván úgy vélik, hogy annál bizonyosabb a megmaradásunk, minél nyugatibbak tudunk lenni. Vannak Keletre néző magyarjaink, ők viszont lelki alkatunkra, népiségünkre, hagyományainkra hivatkoznak, s úgy gondolják, hogy csak akkor és addig maradhatunk meg magyarok, amíg keletiségünk elevenen ható erő. Melyikük az önzetlenebb? A nyugatosok ellen szól Nyugat mai állapota. A keletiek ellen Keleté. A nyugatosok ellen, hogy szószólóik nagyrészt idegenből jöttek, s hogy éppen a liberális kapitalizmus korszakával kötődnek össze. A keletiek ellen, hogy igen sok értékes nyugati szerzeményt kellene kidobnunk magunkból, ha következetesen keletiek akarnánk lenni. Minthogy a keleti tájékozódású, vagy, mondjuk: szemléletű magyarok igen nagy teremtőerőkkel vonulnak fel a nyugatosok ellen, valljuk be, a mérleg nem a nyugatosok javára billen. /…/ Magyar politikát keleti koponyáink folytattak nagyvonalúan, s most hiába olvassák fejemre Széchenyit, ő maga számtalanszor, világosan keletinek vallotta magát. Aranykorunkban, az Árpádok idején, tisztára a keleti eredetű és jellegű politikai zseni diadalmaskodott. Miért kell ide sok magyarázat? Ami Európát megragadta bennünk, hódolásra, együttműködésre késztette, az éppen eredeti keleti jellegünk volt mindig, s ma is az.

De miért ne egyezhetnénk meg valamiben, keleti és nyugati magyarok? Miután Kelet és Nyugat határán állunk vagy bukunk, olykor a keleti, olykor meg a nyugati magyarok munkálkodására van szükségünk. Nem kell mindjárt Vata úrral példálóznunk, fehér ló áldozásával gúnyolódnunk, közveszedelmet kiáltanunk s ősi – keleti – módra véres kardot körülhordoznunk, ha valamelyikünk figyelmeztet keleti voltunkra. Nem kell rögtön művelteknek, előkelőknek, finomaknak, kultúrembereknek vélnünk magunkat, ha valamelyik keleti magyart le kell dorongolnunk. Viszont az sem lehetetlen, hogy szükségünk lesz még nyugati magyarjainkra, habár ebben a pillanatban Nyugat inkább elriaszt, mint bíztat. Van keleti bűvölet s van nyugati. Miért ne lehetne magyar bűvölet is a két fél között?

Mondom, ebben a pillanatban Nyugat inkább elriaszt. Az a „láthatatlan Európa”, amelyért érdemes volt európainak lenni, egyre láthatatlanabbá válik. Ennek az Európának legszebb kincsei éppúgy a mélyben vannak, mint a magyarságé: a tömegek lelkében. Ha azt mondod, hogy ez a mélybe süllyedt, vagy mélyben konzerválódott Európa lelkesít, megértelek. De értsd meg te is, ha én mondom: engem a mélyben konzerválódott magyarság s a keleti rokon népek lelkében mélyre ivódott Kelet lelkesít. /…/

S mondom: a történelmi pillanat most azokat a magyarokat szólítja elő, akik inkább keletiek, mint nyugatiak. A világ új képe egyikőnk előtt sem világos, hogy a már megszűnt, vagy még valamiképpen fennálló országok sorsát miképpen „rendezik”, megvallott elvek, vagy suba alatt tartott tervek szerint-e, nem tudhatjuk. A tényekből kellő óvatossággal azonban mégis következtetnünk kell, s „kormányozni annyi, mint előre látni”.  /…/

Szemlézte: Erdődi Rudolf

(A szerk. megjegyzése: ha valaki hasonlóságot vél felfedezni fenti írás és napjaink valósága között, az nem a véletlen műve.)

****************************************************************************************************************************

Király István, Mezőkovácsháza , 2021 május 6.

Mottóm: „Ceaușescu élt, él, és élni fog. Legújabban két román szekuritátés képében reinkarnálódott”


                                         A romániai történelemhamísítás legújabb „gyöngyszeme”

Gondolatok a napokban megjelent „Zori însângerate” c. könyv kapcsán, amely egy magas rangú román titkosszolgáti tiszt - Tudor Păurariu, és egy állítolagos történész - Florin Bichir - tollából jelent meg „Zori însângerate”(szabad fordításba: Vérrel festett hajnalok) címmel. A címet egy a két világháború között kidolgozott állítólagos magyar revizionista tervezetből vették, amelynek célja „Erdély visszaszerzése” volt.

Szerzők szerint ezt az anyagot 1990-ben, az akkori helyzetnek megfelelően átdolgozták. Mármint az akkori magyar főméltóságok: Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök, Horn Gyula külügyminiszter és Keleti Márton hadügyminiszter.

Szerintük az erdélyi etnikumközi konfliktust Mihai Șorea akkori tanügyminiszter robbantótta ki, aki köztudottan egyetértett a nemzetiségi iskolák leválasztásával. Ő  és Király Károly - aki úgymond szintén a KGB csapatában  játszott - szervezték meg közösen  Marosvásárhely „fekete márciusát”, a magyarországi titkosszolgálattal együtt.      

De miért is tesznek meg főbünösnek  egy románt?  Megítélésem szerint csak azért, hogy ők maguk ne tünjenek  „magyarfalónak”.  I.L. Caragiale  egyik  szindarabbjában  eszerepel egy szellemes mondás:  „Până și Austria are faliții săi, numai noi să nu-i avem”? (Szabad fordításban: Még Ausztriának is megvannak a maga nyomorultjai, éppen nekünk ne lennének?) Hát  nyilván sok ilyen „falit” ember van Romániában, amit,  úgy vélem, nem kell bizonygatnom. Mert nem minden arany, ami fénylik - vö.  az AUR-ral, amely ma  parlamenti párt Romániában.

Nekem személyesen már  Ceaușescu idején  meggyült a bajom a román történetírással. Erről bőven írok a megjenés előtt álló „Egy ifjúkommunista a damaszkuszi utón” című könyvemben. A számomra  legveszélyesebb esemény 1981-ben történt. Ekkor  játszotta  kezemre  Péter  Ferenc csíkszeredai  lehallgató altiszt  a Szekurítáté  szigorúan titkos „dokumentációját”,  a moldovai  csángók  román erdetét   bizonyítandó elmélet  tömör változatát,  melyet az embereik agymosására  küldtek meg a székely  és  moldovai megyékbe.   A Hargita megyei  szekusok hamarosan  tudomást szerztek arról,  hogy ezt az anyagot magyarra fordítva  terjeszteni kezdtük  és  kijutattuk  Budapestre Domokos Pál Péterhez, a csángó kérdés legavatottabb magyar kutatójához is. 1980 május végén lecsaptak rám, majd az összes személyre, akiről megtudták , hogy kezébe került a „dokumnetáció”. Engem háromszor  hallgatak ki az ügyben . Hadd idézek néhány részt a harmadik kihallgatásom jegyzőkönyvéből:

(A szerk. megjegyzése: alábbi anyagot változatlan formában adjuk közre.)

Tiszt: Akkor térjünk vissza a másik ügyre. Mégis milyen okokból kifolyólag nem hozta be az anyagokat, annak ellenére, hogy én pontosítottam akkor, midőn behozta a posta feladószelvényt és levelet, hogy tisztázás véget kellenek, nem azért, hogy visszatartsuk azokat. Ebben az értelemben kértem. A kérdés a következő: milyen okból gondolta meg magát és ha mégis egyetért azzal, hogy átadja nekünk összehasonlításra, azt követően, mind a levelet és postai szelvényt, mind az anyagokat visszaszolgáltatjuk magának.

„Kut.”*: Két okom van: azt kérik tőlem legyek becsületes, de önök - a szerv - nem becsületesek. Mondtam Suciu őrnagynak is a múltkor miért nem becsületes, nem az mivel ő, mint a szerv képviselője, azt kereste , hogy különböző okokat, gyerekes kifogásokat találjon miért nem adnak belépőt az állami levéltárba, oda ahol öt éven keresztül dolgoztam . De nem is ez volt a cél, csak egy kifogás, hogy az orromnál fogva vezessen. Tehát nem járt el becsületesen. Őszinte és korrekt választ a T.(ábornok) elvtárstól kaptam. És akkor önök azt kérik tőlem én segítsem magukat, hogy tisztázzanak bizonyos problémákat? Ha önök nem segítenek nekem – és ez visszaélés- nem adnak számomra belépőt.... ! ( nem fejezi be) Az első titkár véleménye az volt, hogy engedélyezzék, a vezérigazgatómé úgyszintén, csak ő ellenezte és nem fog egyetérteni soha ezzel, csak akkor ha erre parancsot kap a minisztériumból .Tehát egy ilyen visszaéléssel az önök szerve részéről én most jöjjek és segítsem önöket! (nagyon fel van háborodva). Ez az egyik, a másik meg az, hogy gondolkodtam miután szóba álltak velem és rájöttem hogy beakarják gyűjteni az összes sokszorosított példányt.

Tehát,  ha átadom  azokat, nem fogják visszaadni és így  az eredeti célom nem tudom  elérni, hogy bemutassam az illetékes szerveknek, hogy milyen anyagokat állítanak össze egyesek, miképpen alkalmazzák a történelemírásban a dialektikus-materializmus szemléletet. És így meggondoltam magam és nem adom át.

Tiszt : Azt mondta, hogy elhozza nekem őket .

„Kut.”: Igen, de volt időm és meggondoltam magam.

Tiszt: Elsősorban én voltam aki mondta magának, hogy hozza be az anyagot, tisztáztuk a levéllel és postai szelvénnyel a problémát és azt mondta, hogy befogja hozni.

„Kut”: Igen és megmondtam miért gondoltam meg magam.

Tiszt: Jó. De most újra kérdezem, hogy segít ebben az értelemben, hogy átadja nekünk és mi vissza- szolgáltatjuk.

„Kut.”: Ön ugyanannak a szervnek a képviselője és én nem segítek ennek a szervnek, abból a meggondolásból, hogy nem engedélyezik egy szenvedélyem megvalósítását, annak a szervnek amelyik akadályokat gördít elém. Ez a szerv volt amelyik miatt távoznom kellett a munkahelyemről, ahol szívesen dolgoztam , azt amit kedvel csináltam. Ez a szerv nem engedi, hogy hozzáférjek a levéltárban őrzött dokumentumokhoz és ez a szerv kéri tőlem, hogy segítsem nem tudom milyen dolgokban! Hiába mondja ön ezt nekem, én azt mondom önnek, nem ez a céljuk, mivel maguk nagyon jól tudják a nyilatkozatokból, hány példányban létezett az anyag. Már eleinte is kérdeztem, mi is az alapkérdés? Törvénytelenül került terjesztésre, illegálisan került sokszorosításra? Vádolva vagyok, hogy valami törvénytelen dolgot cselekedtem? ( szalagot cserélnek)

Tiszt: …… Domokos Pál Péternek ?

„Kut.” : Ön akármit mondhat nekem. Parancsot adnak és azt végre kell hajtsa, tudom , hogy van ez. Nincs személy szerint semmi bajom önnel, de nincs bizalmam az önök szervezetében. Maga ennek a szervnek a képviselője és kaphat egy más parancsot és kész.

Tiszt: Nem erre utaltam, hanem arra, hogy tisztáznom kell néhány problémát és utána visszaadom neked.

„Kut.” : Ön a szerv nevében jár el és én nem bízom ebben a szervben. Hiába bíznék magában mert kap egy más parancsot és nem adja vissza! Hiába!

Tiszt: Hozza át és visszaadom még ma.

„Kut” : Hiába, mondtam már.

Tiszt: Hibásan értelmezte. Azt mondtam átveszem, de vissza is adom.

„Kut.” : Akkor kérem adja vissza a többit is.

Tiszt : Visszaadom. Próbálja ezt is megtenni, mert a maga érdekében és a saját érdekemben kell tisztázzam ezt.

„Kut.” : Nem kapcsolom össze ezt a két dolgot, nem állítom feltételként. Ha beszeretné bizonyítani, akkor adja vissza most azt a levelet amit átadtam, de ez akkor sem azt jelenti, hogy ígértet tettem volna, mert nem teszek szolgálatot ellenszolgáltatás fejében.

Tiszt: Nem erről van szó, hanem a méltóságról, a felelősségről. Téved ebben a dologban, hogy én parancsot kapok… (félbeszakítva)

„Kut.”: Nincs semmi garancia arra, hogy ez így lesz. Ha maga lenne a miniszter, akkor is kaphatna parancsot egy másik szervtől. Nekem nincs semmi bajom önnel, függetlenül , hogy kicsoda. Én csak azt látom, hogy be akarják gyűjteni az összes példányt és én ebben nem segítek, mivel az szándékom, hogy végig viszem a dolgot.

Tiszt: De ha bebizonyítom az ellenkezőjét?

„Kut.” Nem adom meg magának ezt a lehetőséget, mert nincs erre garancia.

Tiszt : Tehát nem akarja?

„Kut.”: Nem, mivel voltak már olyan estek, hogy egyet mondtak és mást cselekedtek. Mondtam már…. egy magasabb szerv részéről azt a választ kaptam, hogy dolgozhatok nyugodtan ottan és mégis el kellett hagyjam a munkahelyemet. Vannak tehát tapasztalataim. Azt hiszi nem tudom, hogy itt a gyűlésen, azt a látszatot kellették, hogy bolond vagyok? Hogy miután elhagytam a termet oda tettek néhányat , akik azonnal felálltak és azt mondták : „ez nem teljes, már régebben is megfigyeltem, hogy… „Ilyen próbálkozások is voltak!

*Kut.: Kutató (cercetatorul) - a szeku által adományozott álnév

                                               ***

Később már nem gyötörtek kihallgatásokkal, mivel úgy döntöttek, nyilvánosságra hozzák az anyagot, hogy ne legyen belőle botrány. Ezt meg is tették Adrian Păunescu folyóritatában, a Flacăraban 1980 július közepén. Akkor még nem tudtam, hogy az elmélet  kidolgozója  már nem él. 1985-ben aztán  post mortem kiadták Dumitru Mărtinaș könyvét  Date si versiuni cu privire la originea etnică a ceangăilor din Moldova” címmel.  (Adatok és változatok a moldvai csángók etnikai eredetéről. A szerk.) Fura módon  ma is létezik egy Asociatia Dumitru Mărtinaș (D. M társaság) , amelyet nem csak a Iași-i  római   katolikus püspökség,  hanem állami szervek is támogatnak, jelentős összegekkel   és eszmeileg is. Ez van, mondhatnánk, hozzátéve: a „kutyából nem lesz szalonna”!

Ezen kitérő után ideje visszatérnünk az eredeti témához. Egyelőre csak két kisebb kivonathoz sikerült hozzáférnem az említett könyvből, jobban mondva a sajtóban megjelent részletekhez. Ezeket szeretném megosztani az olvasókkal.

(Alábbiakban közöljük az eredeti szöveget, alatta annak magyar fordítását.  (A szerk.)

I.                  Detonatorul a fost Mihai $ora

Evz.ro. Publicat la 19 aprilie 2021. 10:16 de Sorin Roșca Stinescu

O dezviluire de ultim moment este de-a dreptul terifiantă. Conform acesteia, Mihai Șora, ministru al Educației fiind in martie 1990, ar fi fost persoana care a detonat bomba de la Târgu Mureș, atenție, in calitatea sa de agent KGB. in complicitate cu un alt agent KGB, Karoly Kiraly, pe atunci vicepregedinte CPUN. Aflăm aceste lucruri dintr-o carte apărută in aceste zile, semnați de generalul Tudor Păcuraru și de istoricul Florin Bichir, ,,Zori insângerate", care cuprinde documente pînă de curînd strict secrete, vizînd conflictele interetnice din acel an fatidic. Dacă așa stau lucrurile, conform documentelor din care vom cita, atunci rezultă că, timp de peste 30 de ani, in epicentrul societii civile, dar un timp chiar și in Guvemul României, a  funcționat o cârtiță extrem de periculoasă, in persoana lui Mihai Șora. Voi cita din dezvăluirea făcute de cei doi in cartea aprută in editura Evenimentul și Capital, dar nu inainte de a face o introducere in context.

In martie 1990, cu concursul autorităților de la Budapesta, dar și a agenților serviciului secret maghiar din România, și cu sprijinul in prima fază a serviciului secret sovietic, au fost provocate evenimentele sângeroase de la Târgu Mureș cu scopul de a dezmembra statul român, prin preluarea de către Ungaria a unei părți din Transilvania. In cele din urmă, acest proces a fost oprit de factorul intern, de Armata Română, dar  și de factorul extern, Uniunea Sovietică, care se ințelese cu Statele Unite ca singura reconfigurare statală să aibă loc prin unificarea celor două state germane. În continuare, vom cita din documentele prezentate in această carte de dezvăluiri.

,,In februarie-martie 1990, mii de elevi din Târgu Mureș se aflau in toiul pregătirilor pentru examenele respective: admitere in liceu, ,,treaptă" (in ambele cazuri contau notele oținute in timpul anului), respectiv bacalaureat și facultate. Cu o dexteritate care și astăzi uimește cercetătorul, vicepreqedintele CPUN, Karoly Kiraly, a vârât ranga exact in aceaști fisuri - cu sprijinul ministrului Educației, Mihai Șora. Precum am văzut, statutul domnului Karoly Kiraly, de agent KGB, a fost lămurit de istorici.(Sic! -K.I).În ce-l privește pe dl. Mihai Șora, mai persiste neclarități. Rezident in Franța din 1938, membru a Partidului Comunist Francez, in 1948 dînsul ar fi venit in România pentru a-i revedea familia. Cu acest prilej, regimul comunist l-ar fi sechestrat, impiedicîndu-l să se intoarcă in Franța. Cu total lipsit de omenie, comuniștii l-au numit direct in Ministerul Afacerilor Extene, unde ascensiunea sa, sub ministeriatul Anei Pauker, a fost meteorică. Și asta intr-un moment când chiar și foștii luptători din Războiul din Spania (,,interbrigadieriști") devenisere suspecți, iar foștii prizonieri la nemți erau prin lagire sovietice: prea văzuseră Occidentul! Ulterior, dl. Șora a susținut că acest tratament de favoare se datora trecutului său de ,,membru al Rezistenței Franceze". In anul 2019, L'Ordre des Compagnons de la Liberation a lămurit că domnul Șora iși arogă un fals calitatea de membru al Rezistenței. In orice caz,la acea vreme - anii 1948-1952  ascensiunea sa bruscă in diplomația românească a suscitat multe comentarii: avînd acces la ,,secrete de Stat și de Partid", Candidații la funcțiile diplomatice veneau cu recomandări de Partid și erau temeinic verificați de ,,caderiști".

                                      ………………

A gyutacs Mihai Sora volt

                              (Sorin Rosca, Evz.ro 2021. 04.19.)

Egy megdöbbentő leleplezés látott napvilágot a minap. Eszerint Mihai Șora - 1990 márciusában nevelésügyi miniszter - volt az, aki a KGB ügynökeként a marosvásárhelyi bombát felrobbantotta, egy másik KGB-ügynök, akkori RMDSZ alelnök, Király Károly cinkosságával. Mindezt egy minap megjelent könyvből tudhattuk meg, melynek címe Zori însângerate (szabad fordításban: Vérrel festett hajnalok), szerzői Tudor Păcuraru tábornok és Florin Bichir történész. Mindmostanáig szigorúan titkos dokumentumokat tartalmaz a könyv, azon végzetes év etnikai konfliktusairól. Ha így állnak a dolgok, akkor arra következtethetünk, hogy több mint 30 éven keresztül a civil társadalomban, sőt egy időben Mihai Sora személyében Románia kormányában is beépített ügynökök működtek. Az Evenimentul si Capital kiadó által megjelentett könyvből idézek a két nevezett szerző feltárásaiból, előbb azonban a témához némi bevezető szükséges.

            1990 márciusában Marosvásárhelyen véres események robbantak ki a budapesti kormány és a magyar titkosszolgálat romániai ügynökeinek közreműködésével, a román állam szétszakításának, Erdély egy részének Magyarországhoz történő csatolásának szándékával. Végül is a belbiztonság erői, a román hadsereg útját állta mindennek, de egy külső erő is, a Szovjetunió, amely megegyezett az Egyesült Államokkal, hogy az egyetlen határmódosítás a két német állam egyesítése lehet. Az alábbiakban ezen leleplező könyv dokumentumaiból idézünk.

            „1990  február-márciusában a marosvásárhelyi diákok ezrei készültek különböző - érettségi-felvételi – vizsgákra. Ma is elképesztő azon ügyesség,  amivel a CPUN   (Nemzeti Egység Tanácsa) alelnöke, Király Károly pontosan eme résekbe dobta be az éket, Mihai Sora oktatásügyi miniszter segítségével. Miként láthattuk, Király Károly KGB-ügynöki mivoltát a történészek igazolták. (Sic- K.I.) Mihai Sora vonatkozásában vannak még homályos pontok. A francia kommunista párt tagja és rezidense 1948-ban családlátogatásra érkezett Romániába. Ekkor a kommunista rezsim beszervezte és meggátolta visszatérését Franciaországba.  A kommunisták egyenesen a Külügyminisztériumba nevezték ki, ahol, Pauker Anna minisztersége alatt, üstökösként emelkedett a magasba. És ez éppen azon időkben, amikor még a spanyol polgárháború harcosai is gyanússá váltak, a németek hadifoglyai pedig a szovjet lágerekben senyvedtek. Utólagosan Sora úr e kivételezett helyzetét a francia ellenállási mozgalomban való részvételének tulajdonította. 2019-ben a „L’Ordre des Compagnons de le Liberation“ tisztázta, hogy Sora úr meghamisította az ellenállási mozgalomban való részvételét. Mindenesetre, az 1948-1952-es hírtelen emelkedése számos kommentárt vont maga után: mivel a diplomácia hivatalnokainak betekintése volt az állami és párt-dokumentumokba, ezért ők pártutasítást hajtottak végre, és a „káderesek“ alaposan átvilágították őket.“ 

                                                           (Fordította Kövesdy Pál)

                                                       ****

         A másik anyag, amihez hozzájutottam, még érdekesebb lenne, mert konkrétan a könyv VI. fejezetétéből idéz (133. oldal) melynek a címe Harkov. Sajnos ez írásvédett formában jutott el hozzám, így nem tudom kijelölni és bemásolni. Ezért kénytelen vagyok csupán a lényeget ismertetni, ami nem különbözik sokban a fenti cikkben bemutatott förmedvénynél. Bizonyítékot nem szolgáltatnak, csak un.” közismert dolgokra” hivatkoznak, és kezelik azokat tényként!

A szerzők szerint a Románia elleni információs támadásnak a kezdeményezői Németh Miklós , Horn Gyula és Szűrös Mátyás voltak (átfestett kommunisták), hozzájuk csatlakozott Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter, aki Moszkvában a Lenin Politikai Katonai Intézetben végzett, és aki több tucat ügynököt dobott át Romániába 1990 első hónapjaiban.

Ion Iliescu környezetében számos KGB/ GPU ügynök van jelen.  Megjelenik időközben Király Károly is az ő helyetteseként, aki 1989 májusától Magyarország védelme alatt állott, és akit a román kémelhárítás is KGB-ügynökként tartott számon. Őt követi Mihail Șorea, akit Ana Pauker bukása után kitettek a Külügyminisztériumból – hogy miért, ezt jól tudta a román kémelhárítás –, így aztán nem férhetett hozzá titkos íratokhoz, mivel egy könyvkiadó élére állították.

A szovjet ügynökség egy kettős AVO/KGB  ügynököt, Király Károlyt juttatott olyan helyzetbe, hogy több erdélyi megyét irányíthasson, amelyeket el akartak szakítani Romániától, és amelyek keretében polgárháborút volt hívatott kirobbantani. Magyarországnak nem volt ereje (poltikai, katonai és gazdasági) hogy megcsonkítsa Romániát. A szovjeteknek volt, amit be is bizonyítottak 1989 decemberében. A szovjet-magyar érdeközösség halálos fenyegetést jelentett Románia számára.

                                                        ...

Bátyám  az 1990-s évek elején már találkozott  azzal a váddal, hogy  KGB-ügynök lenne. Azt hiresztelték (vélhetően a SRI), hogy Gorbacsov 1986-os románia látogatása  idején ő is találkozott a szovjet főtitkárral. Ezt az 1995-ben megjelent „Nyílt kártyákkal” című önéletírásában  határozottan cáfolta. Most ezt a vádat próbálják  felmelegíteni  és hitelesnek bemutani.  Vélhetően  azért, mert a közelmultban  a neten megjelent a Kincses  Előd  érdeklődö levelére írt válassza, amelyben leirja, hogy a  marosvárhelyi eseményeket vizsgáló bizottság  végül is  a Vatrát nevezte meg a provokáció felelőseként, és ezt el is fogadta a román törvényhozás mindkét háza. Ennek ellenére, amikor ezt  az Európai  Bizottsághoz be kellett terjeszteni, teljesen átírták, és  a magyarok túlzott   követeléseit mutták be kiváltó okként.

Érdekes, a román titkosszolgálat mindenre felfigyel, miközben a könyv szerzőivel már több hete közzétett tv. intejúról, illetve a könyv előzetes felvezetéséről  tudnia kellene a magyar illetékes szerveknek (nagykövetség, konzulátusok, külügyminisztérium stb), és főleg a román kormányban   résztvevő RMDSZ vezetőinek is. Eddig azonban néma csend!  Pedig nem csak Király Károlyt feketitik be a könyv szerzői, hanem a magyar állam akkori legfőbb vezetőit is.  Mindezt nem  nem lenne szabad szó nélkül hagyni, mert a hazugság ránk ég!

*****************************************************************************************************************

Atzél Ferenc

A szovjet lista

avagy hadifogoly-kartonokat vásárolt kormányunk

Újabb bolsevik szemfényvesztéssel lett „gazdagabb” a magyar közélet. Ennek ellenére jelentősége felbecsülhetetlen, hála kormányunknak. Sikerült az oroszoktól megszerezni a hadifoglyok és az elhurcoltak személyi kartonjait, legalább is azok jelentős részét, mintegy hatszázezret. Azonban a dossziékat, melyek a lényeget, minden mozzanatot tartalmaznak, és amelyekből világosabb képet kaphatnánk szenvedéseikről, továbbra is hétpecsétes titokként őrzik. Arról nem szól a fáma, hogy ez országunknak több százmilliójába került, mert ugye Krisztus koporsóját sem… De miért vannak elsüllyesztve a minden lényeges adatot tartalmazó dossziék? Ezeket miért nem kaphattuk meg? A kérdés költői.

A hazatértek, egy életre megnyomorítottak fogságukról megrázó, döbbenetes történeteket meséltek suttogva, melyeknek nyilvánosságra kerülése hosszú börtönéveket jelentett volna nemcsak számukra, de még a családtagok számára is. Apósomat (Heuréka! szerepel a listán), Erdély szülöttjét az amerikaiak hazaküldték csapattársaival együtt. Ausztriában átvették őket a „felszabadítók”, s aljas módon ragyogó szemmel közölték – hogy elaltassák esetleges szökési terveiket –, hogy Budapesten megkapják szabadulási papírjukat. Ennek hittek is, miért is ne tették volna! Egész úton végig folyt a druzsba, a bolsevik szemfényvesztés. Kelenföldön rájuk húzták a vagonajtót, amit később a Volga mellett nyitottak ki újra. Több mint három év a Volga mellett kényszermunkán. A vasúton elpusztultak tízezrei, a rabszolgamunkába belerokkant halottak, a halálra fagyottak, az éhségben elpusztultak, a szadista őrök által a „szökni próbáltak” lelövései, a megőrültek ezen a listán nagyon hiányosan, vagy meghamisítva, jószerint alig, vagy egyáltalán nem szerepelnek. Legjobb esetben annyi, hogy hol ért véget életük. Vajon miért? Ezt hivatalosan ki kérdezi meg? Hol van a több tízezres szojvai lista, mi van a málenkij robotra az utcán a sorba berángatott, válogatás nélkül elhurcolt civil százezrekkel, már akik átlépték a szovjet határt, s nem lőtték agyon őket még hazai földön? Mi van az elhurcolt sváb-szász honfitársainkkal, ugyancsak elhurcolt, meggyalázott 15 éves fiatal lányaikkal, asszonyaikkal? Mi van azok listájával, akiket Foksaniból szállítottak el, már ha azt túlélték? Vagy a Kolozsvárról elhurcolt ötezer emberrel? Érdemes a Gulag Emlékbizottság ide vonatkozó filmjeit örök mementóként megnézni!

Tény, hogy a nyilvántartásban az elején sok trehányság történt, de miután - sokszor hetek múltán - szörnyű szenvedések után megérkeztek (már akik), működött az óramű-pontosságú adminisztráció, aminek minden legapróbb darabja mind a mai napig megvan.

Hogy továbbra ne lehessen folytatni a bolsevik szemfényvesztést, fordítsuk le a fentieket érthető nyelvre: Az oroszok, a vérükben rögzült ősi vadságukat, az emberélet iránti közömbösségüket a mai napig nem vetkőzték le. „Hazudj nyugodtan, abból semmi baj nem lehet, ugyanis erkölcsünk szerint semmi kompromittálót nem mondtál, hiszen az nem igaz, lett légyen az bármi! De hagyja el bár egy fél igaz szó ajkad, ha olyat mondtál, ami valós, az bármikor esetleg „ellenünk” fordítható.”

Hol vannak a Wallenbergre, gróf Bethlen Istvánra, báró Atzél Edére vonatkozó iratok? Valamennyi papír, irat a birtokukban van a mai napig. Orosz testvéreink ezzel kapcsolatban még ma is hazudnak a végsőkig, lehazudák a csillagokat is az égről. No, legyünk jóindulatúak: ködösítenek, vagy, hogy élő klasszikust idézzünk, nem bontják ki az igazság minden részletét.

Rózsás János barátom mesélte: Az oroszoknál (szovjeteknél) hihetetlen, számunkra elképzelhetetlen precíz nyilvántartás folyt s folyik még ma is. Már csak azért is, mert egy esetleges papírfecni elveszejtése, elherdálása akár golyó általi halállal is járhatott. Szó szerint mondta: „Ha Szergej Szergejevics egy letépett mahorkás papíron ceruzával jelentette, hogy Vaszilij Vasziljevics éjjel valami nem vonalas dolgot álmodott Sztálin elvtársról, a mahorkás papírfecnit iktatták, Vaszilij Vasziljevicset tarkón lőtték, s a papír a levéltárban még ma is fellelhető.”

Tehát a fentiekkel kapcsolatos valamennyi irat a mai napig természetesen hiánytalanul megvan, de azok teljes nyilvánosságra hozatala még majdnem egy évszázad után is - szerintük - veszélyeztetné a beléjük rögzült beteges titkolózást.

Az orosz nagy, tiszteletre méltó nemzet. A beléjük rögzült hazudozási hajlamot azonban a mai napig nem vetkőzték le. Szeretnének európainak látszani, de távolról sem azok, s erről senki nem hajlandó tudomást venni.

A velük való bármilyen érintkezés során az ellenünk, hazánk ellen elkövetett rablásaikat, az ország kifosztását egyetlen tisztességes magyar ember sem feledheti, már csak a több százezer elhurcolt, meggyalázott, meggyilkolt nemzettársa okán sem. S akkor még az elrabolt javakról, a leszerelt gyárakról, a kifosztott múzeumokról, lakásokról, elrabolt festményekről, könyvtárakról ne is essék szó.

Hol vannak a meggyilkolt, elpusztított honfitársaink elhallgatott adatai? Ezt miért övezi néma csend? Ezeket mikor hozzák nyilvánosságra szovjet-orosz „barátaink”? Mert ha valóban azok lennének, már rengeteg dologról fellebbenhetett volna a fátyol.

Amíg ez meg nem történik, addig tegyük félre másokkal szembeni, sok esetben beteges szimpátiánkat! Lássunk a sorok mögé! S kezeljük helyén az ilyen szemfényvesztést.

De a lista mindezeken túl csalóka. Pl. dr. Csomoss Miklóst, aki a németek elleni nemzeti ellenállásban élete kockáztatásával jelentős részt vállalt, 1947-ben (!) hurcolták el Budapestről, s ő csak 1955-ben térhetett haza. Az ő kartonja is megvan, dossziéja persze továbbra sem nyilvános.

Azért egy kis adalék, hogy mindezek dacára milyen hatalmas lelki jelentősége lehet ezeknek az adatoknak: Egy gyerekkori barátom apja a budapesti Tímár utcában 1945 elején lement cigarettáért (szó szerint!), s örökre eltűnt. Itt maradt felesége egyedül nevelte fel az akkor 3 és 2 éves gyerekeket. A most megkapott kartonból derült ki 76 év után, hogy hadifogolyként kezelték , s valahol, valamikor a Bajkálon túl hunyt el egy kényszermunkatáborban. Két, ma is élő gyermeke megkönnyezte a hírt: „Legalább tudjuk, hogy milyen sors után és kb. hol halt meg, hogy gondolataink arrafelé szálljanak.”

De amíg majdnem 80 év, három generáció után még mindig nem nyilvános minden ide vonatkozó adat, addig tessék má’ mondani, miről is beszélünk?

***********************************************************************************************


Krónika:   

https://kronikaonline.ro/erdelyi-hirek/felavattak-a-fekete-marcius-aldozatainak-emlekmuvet-marosszentgyorgyon    

Felavatták a fekete március áldozatainak emlékművét Marosszentgyörgyön MTI • 2021. március 27., 17:51 • utolsó módosítás: 2021. március 27., 18:49 HIRDETÉS A Marosvásárhellyel összeépült Marosszentgyörgyön szombaton felavatták az emlékezetbe fekete márciusként beivódott 1990-es véres román-magyar összecsapás áldozatainak, sebesültjeinek és meghurcoltjainak emlékművét. • Fotó: Haáz Vince A helyi római katolikus és református temető határán felállított emlékmű magyar, roma és egyetemes jelképekkel idézi fel, hogy 31 évvel ezelőtt a marosszentgyörgyi magyar ajkú romák a megtámadott marosvásárhelyi magyar közösség védelmére keltek. HIRDETÉS Annak is emléket állít, hogy Marosszentgyörgy lakói úttorlaszokkal próbálták akadályozni, hogy a távoli falvakból hozott, felhergelt román parasztok autóbuszai Marosvásárhelyre jussanak. Semjén Zsoltnak az alkalomra küldött üzenetét Tóth László csíkszeredai főkonzul olvasta fel. A magyar miniszterelnök-helyettes felidézte: a marosszentgyörgyieknek köszönhető, hogy nem lett még nagyobb a tragédia, nem lett még több áldozat. Ők „mérsékelték a pusztítást”, és az akkori hatóságok köszönet helyett „megtorló intézkedéseket hoztak ellenük”, közülük hat személyt be is börtönöztek. Megemlítette: a hat helyi áldozatból három magyar, három magyar-roma, három katolikus, három pedig református vallású volt. • Fotó: Haáz Vince Úgy vélte, hogy az emlékmű azt bizonyítja: magyarként és romaként, katolikusként és reformátusként is csak emberek vagyunk, közös a sorsunk, közös az életünk. Egymás hitét és identitását tisztelve lehet közös a jövőnk is”. Sófalvi Szabocs, Marosszentgyörgy polgármestere úgy értékelte: az emlékmű főhajtás minden marosszentgyörgyi előtt, aki védte magát, a családját és Marosvásárhely kapuját. „Fejet hajtunk azok előtt is, akiket meghurcoltak, megvertek, bebörtönöztek. (.) Fejet hajtunk minden honfitársunk előtt, aki 1990 fekete márciusában bátran szembeszállt a megfélemlítőkkel. A polgármester kijelentette: azért állították az emlékművet, hogy a fekete március soha ne ismétlődhessen meg, és a különböző népek békében, egyetértésben élhessenek együtt. A magyar Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, Langerné Victor Katalin üzenetét tolmácsoló Szakács Ferenc Sándor, az államtitkárság koordinátora felidézte a szállóigévé vált 1990 márciusi jelszót: Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok”. Azt hangsúlyozta: a magyar ajkú romákra az erdélyi magyarság is erőforrásként tekint, hiszen ez a közösség nagy mértékben hozzájárul a magyar iskolák fenntartásához, a magyar kultúra megőrzéséhez. „A magyarországi és a határon túli magyarság összetartozásának ki kell terjednie a magyar ajkú cigányokra is” – üzente levelében a helyettes államtitkár. • Fotó: Haáz Vince Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke azt hangsúlyozta: a magyar közösség 31 éve várja annak a kiderítését, hogy kik a felelősek a közösséget ért támadásért, 31 éve várja az igazságszolgáltatást. 1990. március 19-én husángokkal és fejszékkel felszerelt román falusi férfiakat szállítottak Marosvásárhelyre, hogy „védjék meg” a várost a magyaroktól. Az erőszakosan fellépő, sok esetben ittas férfiak feldúlták a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházát, súlyosan bántalmazták Sütő András írót. A magyarellenes pogromkísérlet másnap is folytatódott, ekkor azonban magyar ellentüntetés is szerveződött. A magyar tüntetők a segítségükre érkező cigányokkal kikergették Marosvásárhely főteréről a husángos román parasztokat és a velük szimpatizáló marosvásárhelyi román tüntetőket. Az összetűzéseknek 5 halottja (3 magyar és 2 román) és 278 sebesültje volt. Az események után a román igazságszolgáltatás kizárólag a magyar ellenreakciót vizsgálta, csak magyarok és romák ellen emelt vádat. A bíróság közülük két embert tíz, egyet hat, a többit pedig két, illetve egy év börtönbüntetésre ítélte. A marosvásárhelyi fekete márciusra hivatkozva alakította újra a bukaresti kormányzat a román belügyi titkosszolgálatot, a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI). A korábbi titkosszolgálat, a kommunista politikai rendőrségként működő Securitate a diktatúra bukása után megszűnt. A véres etnikumközi összecsapás és a részrehajló felelősségre vonás erős kivándorlási hullámot indított el a magyarok körében, amelynek következtében kisebbségbe került a marosvásárhelyi magyarság.(Ezt a cikket a Krónikáról másolták: https://kronikaonline.ro/erdelyi-hirek/felavattak-a-fekete-marcius-aldozatainak-emlekmuvet-marosszentgyorgyon)
Felavatták a fekete március áldozatainak emlékművét Marosszentgyörgyön MTI • 2021. március 27., 17:51 • utolsó módosítás: 2021. március 27., 18:49 HIRDETÉS A Marosvásárhellyel összeépült Marosszentgyörgyön szombaton felavatták az emlékezetbe fekete márciusként beivódott 1990-es véres román-magyar összecsapás áldozatainak, sebesültjeinek és meghurcoltjainak emlékművét. • Fotó: Haáz Vince A helyi római katolikus és református temető határán felállított emlékmű magyar, roma és egyetemes jelképekkel idézi fel, hogy 31 évvel ezelőtt a marosszentgyörgyi magyar ajkú romák a megtámadott marosvásárhelyi magyar közösség védelmére keltek. HIRDETÉS Annak is emléket állít, hogy Marosszentgyörgy lakói úttorlaszokkal próbálták akadályozni, hogy a távoli falvakból hozott, felhergelt román parasztok autóbuszai Marosvásárhelyre jussanak. Semjén Zsoltnak az alkalomra küldött üzenetét Tóth László csíkszeredai főkonzul olvasta fel. A magyar miniszterelnök-helyettes felidézte: a marosszentgyörgyieknek köszönhető, hogy nem lett még nagyobb a tragédia, nem lett még több áldozat. Ők „mérsékelték a pusztítást”, és az akkori hatóságok köszönet helyett „megtorló intézkedéseket hoztak ellenük”, közülük hat személyt be is börtönöztek. Megemlítette: a hat helyi áldozatból három magyar, három magyar-roma, három katolikus, három pedig református vallású volt. • Fotó: Haáz Vince Úgy vélte, hogy az emlékmű azt bizonyítja: magyarként és romaként, katolikusként és reformátusként is csak emberek vagyunk, közös a sorsunk, közös az életünk. Egymás hitét és identitását tisztelve lehet közös a jövőnk is”. Sófalvi Szabocs, Marosszentgyörgy polgármestere úgy értékelte: az emlékmű főhajtás minden marosszentgyörgyi előtt, aki védte magát, a családját és Marosvásárhely kapuját. „Fejet hajtunk azok előtt is, akiket meghurcoltak, megvertek, bebörtönöztek. (.) Fejet hajtunk minden honfitársunk előtt, aki 1990 fekete márciusában bátran szembeszállt a megfélemlítőkkel. A polgármester kijelentette: azért állították az emlékművet, hogy a fekete március soha ne ismétlődhessen meg, és a különböző népek békében, egyetértésben élhessenek együtt. A magyar Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, Langerné Victor Katalin üzenetét tolmácsoló Szakács Ferenc Sándor, az államtitkárság koordinátora felidézte a szállóigévé vált 1990 márciusi jelszót: Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok”. Azt hangsúlyozta: a magyar ajkú romákra az erdélyi magyarság is erőforrásként tekint, hiszen ez a közösség nagy mértékben hozzájárul a magyar iskolák fenntartásához, a magyar kultúra megőrzéséhez. „A magyarországi és a határon túli magyarság összetartozásának ki kell terjednie a magyar ajkú cigányokra is” – üzente levelében a helyettes államtitkár. • Fotó: Haáz Vince Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke azt hangsúlyozta: a magyar közösség 31 éve várja annak a kiderítését, hogy kik a felelősek a közösséget ért támadásért, 31 éve várja az igazságszolgáltatást. 1990. március 19-én husángokkal és fejszékkel felszerelt román falusi férfiakat szállítottak Marosvásárhelyre, hogy „védjék meg” a várost a magyaroktól. Az erőszakosan fellépő, sok esetben ittas férfiak feldúlták a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházát, súlyosan bántalmazták Sütő András írót. A magyarellenes pogromkísérlet másnap is folytatódott, ekkor azonban magyar ellentüntetés is szerveződött. A magyar tüntetők a segítségükre érkező cigányokkal kikergették Marosvásárhely főteréről a husángos román parasztokat és a velük szimpatizáló marosvásárhelyi román tüntetőket. Az összetűzéseknek 5 halottja (3 magyar és 2 román) és 278 sebesültje volt. Az események után a román igazságszolgáltatás kizárólag a magyar ellenreakciót vizsgálta, csak magyarok és romák ellen emelt vádat. A bíróság közülük két embert tíz, egyet hat, a többit pedig két, illetve egy év börtönbüntetésre ítélte. A marosvásárhelyi fekete márciusra hivatkozva alakította újra a bukaresti kormányzat a román belügyi titkosszolgálatot, a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI). A korábbi titkosszolgálat, a kommunista politikai rendőrségként működő Securitate a diktatúra bukása után megszűnt. A véres etnikumközi összecsapás és a részrehajló felelősségre vonás erős kivándorlási hullámot indított el a magyarok körében, amelynek következtében kisebbségbe került a marosvásárhelyi magyarság.(Ezt a cikket a Krónikáról másolták: https://kronikaonline.ro/erdelyi-hirek/felavattak-a-fekete-marcius-aldozatainak-emlekmuvet-marosszentgyorgyon)
Felavatták a fekete március áldozatainak emlékművét Marosszentgyörgyön MTI • 2021. március 27., 17:51 • utolsó módosítás: 2021. március 27., 18:49 HIRDETÉS A Marosvásárhellyel összeépült Marosszentgyörgyön szombaton felavatták az emlékezetbe fekete márciusként beivódott 1990-es véres román-magyar összecsapás áldozatainak, sebesültjeinek és meghurcoltjainak emlékművét. • Fotó: Haáz Vince A helyi római katolikus és református temető határán felállított emlékmű magyar, roma és egyetemes jelképekkel idézi fel, hogy 31 évvel ezelőtt a marosszentgyörgyi magyar ajkú romák a megtámadott marosvásárhelyi magyar közösség védelmére keltek. HIRDETÉS Annak is emléket állít, hogy Marosszentgyörgy lakói úttorlaszokkal próbálták akadályozni, hogy a távoli falvakból hozott, felhergelt román parasztok autóbuszai Marosvásárhelyre jussanak. Semjén Zsoltnak az alkalomra küldött üzenetét Tóth László csíkszeredai főkonzul olvasta fel. A magyar miniszterelnök-helyettes felidézte: a marosszentgyörgyieknek köszönhető, hogy nem lett még nagyobb a tragédia, nem lett még több áldozat. Ők „mérsékelték a pusztítást”, és az akkori hatóságok köszönet helyett „megtorló intézkedéseket hoztak ellenük”, közülük hat személyt be is börtönöztek. Megemlítette: a hat helyi áldozatból három magyar, három magyar-roma, három katolikus, három pedig református vallású volt. • Fotó: Haáz Vince Úgy vélte, hogy az emlékmű azt bizonyítja: magyarként és romaként, katolikusként és reformátusként is csak emberek vagyunk, közös a sorsunk, közös az életünk. Egymás hitét és identitását tisztelve lehet közös a jövőnk is”. Sófalvi Szabocs, Marosszentgyörgy polgármestere úgy értékelte: az emlékmű főhajtás minden marosszentgyörgyi előtt, aki védte magát, a családját és Marosvásárhely kapuját. „Fejet hajtunk azok előtt is, akiket meghurcoltak, megvertek, bebörtönöztek. (.) Fejet hajtunk minden honfitársunk előtt, aki 1990 fekete márciusában bátran szembeszállt a megfélemlítőkkel. A polgármester kijelentette: azért állították az emlékművet, hogy a fekete március soha ne ismétlődhessen meg, és a különböző népek békében, egyetértésben élhessenek együtt. A magyar Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, Langerné Victor Katalin üzenetét tolmácsoló Szakács Ferenc Sándor, az államtitkárság koordinátora felidézte a szállóigévé vált 1990 márciusi jelszót: Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok”. Azt hangsúlyozta: a magyar ajkú romákra az erdélyi magyarság is erőforrásként tekint, hiszen ez a közösség nagy mértékben hozzájárul a magyar iskolák fenntartásához, a magyar kultúra megőrzéséhez. „A magyarországi és a határon túli magyarság összetartozásának ki kell terjednie a magyar ajkú cigányokra is” – üzente levelében a helyettes államtitkár. • Fotó: Haáz Vince Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke azt hangsúlyozta: a magyar közösség 31 éve várja annak a kiderítését, hogy kik a felelősek a közösséget ért támadásért, 31 éve várja az igazságszolgáltatást. 1990. március 19-én husángokkal és fejszékkel felszerelt román falusi férfiakat szállítottak Marosvásárhelyre, hogy „védjék meg” a várost a magyaroktól. Az erőszakosan fellépő, sok esetben ittas férfiak feldúlták a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházát, súlyosan bántalmazták Sütő András írót. A magyarellenes pogromkísérlet másnap is folytatódott, ekkor azonban magyar ellentüntetés is szerveződött. A magyar tüntetők a segítségükre érkező cigányokkal kikergették Marosvásárhely főteréről a husángos román parasztokat és a velük szimpatizáló marosvásárhelyi román tüntetőket. Az összetűzéseknek 5 halottja (3 magyar és 2 román) és 278 sebesültje volt. Az események után a román igazságszolgáltatás kizárólag a magyar ellenreakciót vizsgálta, csak magyarok és romák ellen emelt vádat. A bíróság közülük két embert tíz, egyet hat, a többit pedig két, illetve egy év börtönbüntetésre ítélte. A marosvásárhelyi fekete márciusra hivatkozva alakította újra a bukaresti kormányzat a román belügyi titkosszolgálatot, a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI). A korábbi titkosszolgálat, a kommunista politikai rendőrségként működő Securitate a diktatúra bukása után megszűnt. A véres etnikumközi összecsapás és a részrehajló felelősségre vonás erős kivándorlási hullámot indított el a magyarok körében, amelynek következtében kisebbségbe került a marosvásárhelyi magyarság.(Ezt a cikket a Krónikáról másolták: https://kronikaonline.ro/erdelyi-hirek/felavattak-a-fekete-marcius-aldozatainak-emlekmuvet-marosszentgyorgyon)
Felavatták a fekete március áldozatainak emlékművét Marosszentgyörgyön MTI • 2021. március 27., 17:51 • utolsó módosítás: 2021. március 27., 18:49 HIRDETÉS A Marosvásárhellyel összeépült Marosszentgyörgyön szombaton felavatták az emlékezetbe fekete márciusként beivódott 1990-es véres román-magyar összecsapás áldozatainak, sebesültjeinek és meghurcoltjainak emlékművét. • Fotó: Haáz Vince A helyi római katolikus és református temető határán felállított emlékmű magyar, roma és egyetemes jelképekkel idézi fel, hogy 31 évvel ezelőtt a marosszentgyörgyi magyar ajkú romák a megtámadott marosvásárhelyi magyar közösség védelmére keltek. HIRDETÉS Annak is emléket állít, hogy Marosszentgyörgy lakói úttorlaszokkal próbálták akadályozni, hogy a távoli falvakból hozott, felhergelt román parasztok autóbuszai Marosvásárhelyre jussanak. Semjén Zsoltnak az alkalomra küldött üzenetét Tóth László csíkszeredai főkonzul olvasta fel. A magyar miniszterelnök-helyettes felidézte: a marosszentgyörgyieknek köszönhető, hogy nem lett még nagyobb a tragédia, nem lett még több áldozat. Ők „mérsékelték a pusztítást”, és az akkori hatóságok köszönet helyett „megtorló intézkedéseket hoztak ellenük”, közülük hat személyt be is börtönöztek. Megemlítette: a hat helyi áldozatból három magyar, három magyar-roma, három katolikus, három pedig református vallású volt. • Fotó: Haáz Vince Úgy vélte, hogy az emlékmű azt bizonyítja: magyarként és romaként, katolikusként és reformátusként is csak emberek vagyunk, közös a sorsunk, közös az életünk. Egymás hitét és identitását tisztelve lehet közös a jövőnk is”. Sófalvi Szabocs, Marosszentgyörgy polgármestere úgy értékelte: az emlékmű főhajtás minden marosszentgyörgyi előtt, aki védte magát, a családját és Marosvásárhely kapuját. „Fejet hajtunk azok előtt is, akiket meghurcoltak, megvertek, bebörtönöztek. (.) Fejet hajtunk minden honfitársunk előtt, aki 1990 fekete márciusában bátran szembeszállt a megfélemlítőkkel. A polgármester kijelentette: azért állították az emlékművet, hogy a fekete március soha ne ismétlődhessen meg, és a különböző népek békében, egyetértésben élhessenek együtt. A magyar Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, Langerné Victor Katalin üzenetét tolmácsoló Szakács Ferenc Sándor, az államtitkárság koordinátora felidézte a szállóigévé vált 1990 márciusi jelszót: Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok”. Azt hangsúlyozta: a magyar ajkú romákra az erdélyi magyarság is erőforrásként tekint, hiszen ez a közösség nagy mértékben hozzájárul a magyar iskolák fenntartásához, a magyar kultúra megőrzéséhez. „A magyarországi és a határon túli magyarság összetartozásának ki kell terjednie a magyar ajkú cigányokra is” – üzente levelében a helyettes államtitkár. • Fotó: Haáz Vince Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke azt hangsúlyozta: a magyar közösség 31 éve várja annak a kiderítését, hogy kik a felelősek a közösséget ért támadásért, 31 éve várja az igazságszolgáltatást. 1990. március 19-én husángokkal és fejszékkel felszerelt román falusi férfiakat szállítottak Marosvásárhelyre, hogy „védjék meg” a várost a magyaroktól. Az erőszakosan fellépő, sok esetben ittas férfiak feldúlták a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházát, súlyosan bántalmazták Sütő András írót. A magyarellenes pogromkísérlet másnap is folytatódott, ekkor azonban magyar ellentüntetés is szerveződött. A magyar tüntetők a segítségükre érkező cigányokkal kikergették Marosvásárhely főteréről a husángos román parasztokat és a velük szimpatizáló marosvásárhelyi román tüntetőket. Az összetűzéseknek 5 halottja (3 magyar és 2 román) és 278 sebesültje volt. Az események után a román igazságszolgáltatás kizárólag a magyar ellenreakciót vizsgálta, csak magyarok és romák ellen emelt vádat. A bíróság közülük két embert tíz, egyet hat, a többit pedig két, illetve egy év börtönbüntetésre ítélte. A marosvásárhelyi fekete márciusra hivatkozva alakította újra a bukaresti kormányzat a román belügyi titkosszolgálatot, a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI). A korábbi titkosszolgálat, a kommunista politikai rendőrségként működő Securitate a diktatúra bukása után megszűnt. A véres etnikumközi összecsapás és a részrehajló felelősségre vonás erős kivándorlási hullámot indított el a magyarok körében, amelynek következtében kisebbségbe került a marosvásárhelyi magyarság.(Ezt a cikket a Krónikáról másolták: https://kronikaonline.ro/erdelyi-hirek/felavattak-a-fekete-marcius-aldozatainak-emlekmuvet-marosszentgyorgyon

N Y I L A T K O Z A T

Emlékezés és emlékeztetés a fekete március évfordulóján

A tragikus emlékű marosvásárhelyi fekete március 31. évfordulóján hadd idézzük az áldott emlékű Sütő András előszavát, amelyet Kincses Előd Marosvásárhely fekete márciusa című könyvének első kiadásához írt, 1990-ben: „A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom fő bűnösei nem ismeretlenek. Kilétük fölfedését egyelőre hatalmi székből tudják akadályozni. Nem sokáig. (…) az igazságot csak átmenetileg lehet meghamisítani. Ugyanezt mondhatjuk el a júniusi bukaresti bányászakcióról is. A forgatókönyv szinte azonos volt.”

A pogromban fél szemére megvakított erdélyi írónk szilárdan hitt az igazság erejében. Éppen ezért gondolni sem merte, hogy ama „nem sokáig” „átmeneti állapota” és az igazság orcátlan meghamisítása több mint három évtized után is tartani fog. Hogy a marosvásárhelyi véres események főkolomposai, úgymint Ion Iliescu volt államelnök, Ioan Judea ezredes és Ioan Scrieciu tábornok, a Nemzeti Megmentési Front egykori országos és Maros megyei vezetői busás nyugdíjaikat élvezve fogják megúszni ország-világ szeme láttára elkövetett gaztetteiket, ezenközben pedig a volt Securitate állományából verbuvált tetteseket futni hagyják, a nekik áldozatul esett magyarokat kollektív büntetéssel sújtják, a marosvásárhelyi ellenforradalmi diverzió vizsgálati dossziéját pedig végérvényesen ad acta teszik.

Sütő András még abban is bízott, hogy a bukaresti bányászjárás ügyében is igazságot fognak szolgáltatni. Vele együtt mi is azt remélhettük, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) felszólításának köszönhetően az ún. forradalmi dosszié is előbb-utóbb napirendre kerül, és az emberiség ellen 1989 decemberében elkövetett bűncselekmények elnyerik méltó „jutalmukat”.

Utóbb azonban az kellett tapasztalnunk, hogy a közvetlen politikai befolyás alatt működő román igazságszolgáltatás továbbra is obstruálja az egykori ellenforradalmi események kivizsgálását, valamint az ezen ügyekben joggal elvárható igazság- és jóvátételt. A forradalom idején elkövetett tömeggyilkosságok, valamint az 1990 júniusában lezajlott bukaresti bányászjárás ügye a vádemelés megtörténte után újból elakadni látszik, a marosvásárhelyi „parasztjárás” ügyében azonban még a kivizsgálásnak sem adtak helyt, sőt a román nacionalista politikai érdekekkel cinkos összhangban az EJEB sem volt hajlandó napirendjére tűzni az égbekiáltó etnikai agressziót.

A tavalyi országos választások nyomán kialakult jelenkori politikai viszonyok között az új kormányzat nagy és halaszthatatlan adóssága a számba vett ellenforradalmi bűncselekmények ügyében teendő igazság- és jóvátétel. Évfordulója kapcsán ezek között is első helyre kívánkozik Marosvásárhely fekete márciusának a kivizsgálása, a tettesek felelősségre vonása és a pogrom áldozatainak kijáró jóvátétel.

Néhai Cseresznyés Pál kálváriája mementóként juttatja eszünkbe székely politikai foglyaink, Beke István és Szőcs Zoltán sanyarú sorsát. Miközben ők ártatlanul ülnek a börtönben, az RMDSZ magyar képviselői és tisztségviselői bukaresti bársonyszékeikben foglalnak helyet. Micsoda kirívó ellentmondás! A román demokratikus állam már csak társadalmunk adófizető és országépítő magyar polgárai iránti tiszteletből és megbecsülésből is tartozik azzal, hogy – egyebek mellett – igazságot tegyen Marosvásárhely fekete márciusa ügyében, mondvacsinált vádak alapján börtönbe vetett politikai foglyainkat pedig szabadon bocsássa.

Március 15-ike után rossz ómen, hogy a Kovászna megyei kormányhivatal tízezer lejes büntetést rótt ki a sepsiszentgyörgyi önkormányzatra az ünnepi magyar zászlók kitűzése miatt. Ezzel szemben örvendetes fejlemény, hogy megtörni látszik a jég, és Klaus Iohannis államelnök sokévi hallgatás után alkalmi üzenetével köszöntötte az erdélyi magyarságot nemzeti ünnepe alkalmából. Egy évvel ezelőtti magyarellenes uszítását követően gyökeres fordulatnak számít mostani megnyilatkozása, melyben „az emberi jogok és a kisebbségek védelmének alapkövéről” beszél. Florin Cȋțu miniszterelnök március 15-i üzenetével egybehangzóan ő is a magyarsággal közös „interetnikus harmónia megteremtésére” buzdít. Ez a hangváltás óvatos optimizmusra ad okot. Az RMDSZ – egyelőre – nélkülözhetetlen kormánytagsága szintén olyan kedvező körülmény, mely esélyt nyújt magyar ügyeink és követeléseink rendezésére.

Mindezt figyelembe véve, kedvező alkupozíciójának tudatában, az RMDSZ-nek határozott lépéseket kellene tennie a marosvásárhelyi fekete március ügyének megoldása, valamint székely politikai foglyaink felmentése és szabadon bocsátása érdekében. Eme partikuláris kérdések rendezésének alapjául viszont a több sebből vérző román igazságszolgáltatás reformja szolgálhatna, ami az egész romániai társadalom és demokrácia tartós válságának is az egyik kulcskérdése.

Románia uniós csatlakozása óta képtelen szabadulni az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus (CVM) hatálya alól és befogadást nyerni a schengeni övezetbe. Nem véletlen, hogy a Cȋțu-kormány egyik legfőbb prioritásának tartja a CVM követelményeinek mihamarabbi teljesítését, ennek megfelelően pedig igazságszolgáltatási rendszerének a reformját, politikai függetlenségének, hatékonyságának és átláthatóságának a biztosítását. A kormány erre vonatkozó 2021. január 20-i memoranduma kapcsán Stelian-Cristian Ion igazságügy-miniszter kijelentette: „Eljött az ideje annak, hogy mindazt kijavítsuk, ami az utóbbi években elromlott, és az igazságszolgáltatást jó útra tereljük, a romániai jogállamiságot és demokráciát konszolidáljuk.” Nem kérdés, hogy a kisebbségi jogok védelme és biztosítása az európai jogállamiság és demokratikus értékrend szerves részét képezi. Éppen ezért itt a kellő alkalom, hogy a romániai magyarság jogfosztását, illetve jogellenes sérelmeit a román igazságszolgáltatás az európai együttműködési és ellenőrzési mechanizmus keretében megszüntesse, illetve orvosolja. Az új kormánynak, ennek tagjaként pedig az RMDSZ-nek Európai Unió iránti elsőrendű kötelezettsége ennek megtétele. A hatalmi ágak szétválasztásának alapvető európai jogelve szerint egyszer s mindenkorra véget kell vetni annak a tarthatatlan állapotnak, melyben az igazságszolgáltatás a pártpolitika és a titkosszolgálatok alárendeltjeként és kiszolgálójaként működik. Ennek tekintetében is joggal várhatjuk el, hogy az Európai Unió hagyjon fel a kettős mérce alkalmazásával, és a román jogállamiság részeképpen követelje meg kisebbségi jogaink érvényesülését és tiszteletben tartását. Több millió aláírással alátámasztott kisebbségvédelmi és nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezéseinket is ennek megfelelően köteles elbírálnia.

                 2021. március 19.                                                                                                  Tőkés László

                                                                                                                                                    az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke            

A székely szabadság napjára – 2017.

Előbb a hegyi kápolnáig,

aztán a falu templomáig,

kéttorony örök irányáig,

hollóéveken által máig,

néha Nagyenyed zárkájáig,

Don-kanyarig, Szibériáig,

s vissza az alvadt városokba,

meghagyott kicsi otthonokba,

rongyszőttes-tiszta tájromokba,

vissza a hajnal-vereckéken,

tűzön-vizen keresztül épen,

mert nem test szerint, csak egy képen,

de makacsul, de mindenképpen,

keresztülszületve egy házon,

keresztülszármazva egy népen,

Uram, nem a te táncod tépem,

nem a gonosznak táncát lépem,

hinni egyedül is hihettem,

de ha már így lett – néped lettem…

                                               (Keresztalja)

Lászlóffy Aladár erdélyi költő sorai ezek, melyeket jelképességükben fontosnak és ugyancsak az alkalomhoz, a Székely Szabadás napjához illőnek érzek. Ez alkalomból, itt és most, megható számomra szólni, hiszen gyermek- és fiatalkorom, egyetemista éveim kötődnek a Székely vértanúk emlékművéhez, melyet az 1854. márciusi 10-én a marsovásárhelyi postaréten kivégzett Bágyi Török János, Martonosi Gálfi Mihály, Nagyváradi Horváth Károly, Benedek Dániel és Bertalan László emlékére emeltek 1875-ben, és amely kiinduló pontjává és központi helyszínévé vált a Székely Szabadság-napi megemlékezéseknek.

Bizonyára igaz, megrendítő erejű beszédek hangzottak el Marosvásárhelyen és annyi más helyen szűkebb és tágabb hazánkban. Igen, szólni kell mindenhol és mindenkor, hiszen az ordas-eszmék generálta intolerancia, a vesztünkre törő nagyromán nemzetpolitika célja a romániai magyarság egészének, kiemelten a legkeményebb magnak, a székelységnek a felszámolása. Így aztán elmondhatjuk, hogy a székely szabadság napja egyben az egész magyarság napja, a szabadság napja pedig – fentiekből következően -az élet napja.

Élet, emberi sors, jövő, jövőkép, remény… Életünket, gyermekeink jövőjét féltve indultunk útnak sok évvel ezelőtt, hogy a sors hollóéveken által, előbb a hegyi kápolnáig, néha Nagyenyed zárkájáig, de tűzön-vízen keresztül (lélekben) épen… végül az anyaország (avagy a nagyvilág) valamely helységébe vezessen, hogy itt makacsul, de mindenképpen, és soha nem a gonosznak táncát lépve - népe lehessünk e népnek, e hazának. Megmaradva mindig magyarnak, csakazértis, (és további idézve a költőt) ha „netán a sors mindent feléget,/ a lenti földön, fellegeken/ s a visszanövő rengetegen…

            Ezért aztán számunkra a szabadság napja emlékezést jelent a szabadság hiányára, lelkünk talán legérzékenyebb részét jelentő nemzeti létünk veszélyeztetésére, a tudatunkban és tudatalattiban szűntelenül meglévő és a szabad légvételt lehetetlenné tévő megkülönböztetettség állapotára.

            Itt, az anyaországban – szerencsére- nem kell ezt senkinek éreznie, és veszélyérzet sem kell senkit nyomasszon. Ennek megfelelő a mi szubjektív életérzésünk, hiszen biztonságos országban, konszolidált körülmények között élünk,  naponta van részünk közös sikerélményekben, naponta van okunk büszkének lenni magyarságunkra, naponta önt el a szeretet érzése befogadó hazánk, népünk iránt. Szabadságérzetünket pedig csak növeli a tény, hogy érdemben tudunk tenni, ha csak kicsit is, népünkért, nemzetünkért, hazánkért.

De tényleg nincs veszélyhelyzet? Miniszterelnökünk évértékelőjében éppen ötöt is felsorolt közülük. Engedtessék meg nekem  ezek mellett további kettőt is említenem. Az elsővel kapcsolatban Eperjes Károly hasonlatát idézném: olyanok vagyunk mi magyarok, mint egy szelet kenyér, melynek héját a peremmagyarság, a leszakítottak, súlyánál fogva kiemelten a székelység jelenti. Amennyiben e héj leválna, elpusztulna, vajon mi lesz a kenyérbél sorsa?

A második éppenséggel e kenyérbél állapotával, honi viszonyainkkal függ össze. A sok vérlázító, hazug, gyűlölet-generálta napi megnyilvánulás mellett talán még kétségbeejtőbb a vakság, ostoba önteltség meg a gyávaság szülte feladása, megtagadása értékeinknek és lehetőségeinknek, a „merjünk kicsik lenni“ megmondóemberi hangoztatása és a „merjünk nagyok lenni“ zsigeri elvetése. Csak egyetlen napi példáját említem ennek, az olimpia megtorpedózását, ellehetetlenítését, a politikai szembenállás jegyében és a politikai haszonszerzés reményében. Pusztuljon inkább minden, csak ne teljesüljön a gyülölt személyek (esetünkben: a magyarság zömének) álma. Ne legyen tehát olimpia, és világkiállítás, és most újra: ne legyen Paks II. sem. És milyen kár, hogy van Országház, és Vajdahunyad vára, és Hősök tere, és Halászbástya, és Várbazár, és Operaház, és Vígadó, és Tudományos Akadémia, pedig milyen jól el lehetne gáncsolni ezek létrejöttét is, némi lélegeztetőgépek jegyében! De még nagyobb kár, hogy van még nemzettudat a Kárpát-medencében, és van „Isten áldd meg a magyart“- himuszunkban, alkotmányunk preambulumában, és ó rettenet: az emberek szívében! Hogy a magyar lélek és szellem összekapcsolódik, a marosvásárhelyi és aradi emlékműtől  Farkaslakán és Csíksomlyón át Clevelandig és Ausztráliáig. Ez aztán a lélegeztetőgép, és ami a legfontosabb: kikapcsolhataltan! Valóban fájdalmas tény ez sokaknak.

Talán nincs még egy nép, mely ennyire rabja lenne saját lelki nyomorúságának, kötöttségének-sötétségének. Hogyan jutottunk idáig? Történelmi távlatokra kell emlékeztessek: egy európai – akár nagyhatalomnak is mondható - Magyarország emléke áll előttünk, majd a Mátyás királyunk által megnyert utolsó győztes háborúkat követően az évszázadok vérzivatara, meg az idegen népek következményes terjeszkedése nyomán a mai kis, zsugor-anyaország képe.

Lassan közel egy évszázada lesz, hogy megtörtént a soha el nem fogadható tragédia, az alattomos gyilkossági kísérlet Trianonban. Ami fokozatosan, de végzetesen megtörte a magyar lelkeket, és - látszólag – felemelte a románságét, beteljesítve álmaikat. A valóságban viszont egy lázálom kezdetét jelentette, amit úgy hívunk: trianoni pszichózis. Psychózis itt és ott egyaránt, téveszmék, hazugságözön, gyűlölet itt és ott, kívülről és belülről, egyként a magyar, a magyar ember, a magyar lélek iránt. Márpedig a gyűlölet rabságot jelent, lelkünk démonainak rabláncát. Ideát saját hazánk, népünk folyamatos elárulását-kiárusítását, az idegen érdekeknek megfelelni akarás kényszerét, értékeink tagadását, kigúnyolását, mindenfajta kitárulkozás elgánycsolását. Odaát a román politikum és néplélek szűnni nem akaró rettegését, meggátolva minden kibontakozást, együttélést. Egy normális, emberi életet. E psychózisnak megfelelően addig nem tekinthetik véglegesnek a szerzeményt, amíg csak magyar ember - legfőképpen a legkeményebb, a székely magyar - él Erdélyben. De lelkük mélyén talán az a mély hit is ott rejtőzik, miszerint a végső biztosítékot számukra az összmagyarság eltűnése jelentené. Íme az intolerancia, minden magyar nemzeti megnyilvánulás és jelkép elfogadhatatlanságának oka és magyarázata.  Íme a minket nyomorító két beteg oldal összeborulásainak, összakacsintásainak, a Kempinszki-beli koccintásoknak eszmei-lelki háttere.

De lépjünk túl külső és belső elleneink tettein és szándékain, és tegyük fel a kérdést: vajon saját aklunkon belül, itt és ott, az anyaországban és Erdélyben, hogyan is állunk - na nem a szabadság formai – államszervezeti, jogi, politikai - feltételeivel,  melyek jórészt megvalósultak itt (miközben folyamatos szabadságharcot kell vívnunk ezek megtartásáért Brüsszellel!), de alig-alig vagy egyáltalán nem, és mindig csak a pillanatnyi politikai konstelláció  függvényében odaát.  Hogyan állunk viszont a szabadság legbenső, lelki összetevőit illetően? Ennek elemzésére természetesen nem vállalkozhatok, csupán emlékeztetek romániai politikai képviseletünk immár több évtízedes megalkuvásaira, megannyi erdélyi magyar ember gerincének napi roppanásaira, a napi sunyításokra, a fejek lehorgasztására, vagy – ami még rosszabb – a megszokásra, az elfáradásra, a beletörődésre. Melyek fényében annál inkább felértékelődik a Székely Szabadság Napjának kemény kiállást kifejező gesztusa.

És hogyan állunk a lelki tartás, bátorság kérdésével saját, nemzetinek mondott-tudott köreinkben?  Szabadok vagyunk-e lélekben, legalább a székely-magyar szabadság napján, vagy lelkünk nagyenyed-zárkáinak foglyai vagyunk, holló-évek után ma is, és folyton-folyvást visszanő éltünk kísértő sötét rengetege?  Mert az élet egyik alapfeltétele ugyan az alkalmazkodás, de van egy pont, amit nem léphetünk át soha önfeladás, lelki szabadságunk feladása nélkül.

Érdemes hát végiggondolni, mit is jelent a székely szabadság napja. Jelenti mindenekelőtt a székelyföldi autonómiaigény kinyilvánítását. Tágabb értelemben jelenti a szabad élethez, a nemzeti léthez való jog kinyilvánítását. Jelenti a küzdelmet a megalázások sora, a kiszolgáltatottság, a törvénytelenségek, a kisebb-nagyobb „Surgyélánok-Fuszulánok“ folyamatos és vérlázító ténykedése ellen. Küzdelmet a magyar élet feltételeinek kivívására, ami elválaszthatatlan a megbomlott agyak gyógyításától, egy valódi együttélés anyagi és lelki feltételeinek megteremtésétől. Ami viszont - be kell látnunk - a dolgok jelen állása szerint legalábbis - utópia, szivárványos álom. Itt és ott egyaránt. De nem álom, hanem parancsoló szükségesség a belső erők, a magyar életerő éltetése, erősítése, ennek megfelelően azon erők támogatása, melyek kivezető utat mutatnak és köveznek ki. Parancsoló szükségesség magyar gyermekek világrahozatala és magyarként való felnevelése. Parancsolóan szükséges a magyar kultúrának és erkölcsnek megfelelő életvitel, itt és ott, egyaránt. Szilárd, egyenes lelkek és tettek. Leküzdése minden, ezzel ellentétes tragikus jelenségnek, kishitűségnek, tévhiteknek és téveszméknek, megalkuvásoknak, az életösztön feladásának.  Éltető közegünk, a kenyér belében és héjában egyaránt. Aztán jönnek majd - mert jönniük kell - kedvezőbb, szebb napoknak is, csak legyünk készek a fogadásukra!

Szabadság és lélek összefüggéséről szóltam. Hadd forduljak hát befejezésként is egy költőhöz, jelesül Berzsenyihez:

Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat. Ami napjainkra valahogy így módosul: lélekkel teli szabad magyarok sokasága tesz csuda dolgokat. 

K. P.

Fenti beszéd a 2017. március 10-i paksi ünnepi megemlékezésre készült, az EMTE felkérésére. Hogy aztán tudomásomra hozzák: nem tarthatom meg, mert „túl politikus, márpedig mi nem politizálunk“.  Másnap lemondtam az EMTE tiszteletbeli elnöki funkciójáról, bő három év múlva pedig - ennek nyomán – erkölcsileg méltatlanná lettem nyilnánítva az Átalvető főszerkesztőségére.  (Az EKOSZ elnökének szavaival a magyarázat: egy paksi rendezvény kapcsán, egy jelentéktelen helyi aktuálpolitikai nézetkülönbség miatt...)

2021. március 10                  .

                                     Becsületbeli ügy

…Mikor vitték be ezt a mélyütést? A székely petíció kampányhajrájában, amikor február 7-ig már csak egyetlen országban kell összegyűjteni a kellő számú aláírást, és a kezdeményezés sikeres lesz. Talán abban reménykedtek Brüsszelben, hogy a döntésükkel nemcsak a Minority Safe Packet söprik le az asztalról, hanem megfúrják a székely petíció aláírásgyűjtését is. Ebben azonban – ha így van – hiába bíztak, a helyzet ugyanis az, hogy feladás helyett még keményebb munkára sarkallták a székely petíció kampánycsapatát és a szimpatizánsokat.

Pesty László kampányfőnök egyértelművé tette, hogy a következő hetekben nem egy, hanem két vagy három országban érik majd el a törvényben meghatározott limitet. Hatalmas nyomást kívánnak helyezni a döntéshozókra, és ígérik: nagyon keményen dolgoznak és lobbiznak majd azért, hogy a székely petíció ne jusson a Minority SafePack sorsára. Brüsszelben pedig törhetik a fejüket, hogy ha a székely petíció sikeres lesz, akkor mivel kaszálják majd el a kezdeményezést. Egy biztos: azzal, hogy a kohéziós pénzek elosztása tagállami hatáskör, nem jöhetnek elő, valami újat kell kitalálni. Meglehet, kifundálják a megfelelő választ, de ezzel egyelőre nem érdemes foglalkozni. S tippeket sem érdemes adni.

A következő hetekben, hónapokban azon kell dolgozni, hogy a székely petíció érvényes és eredményes legyen, utána pedig a létező leghatékonyabban kell lobbizni azért, hogy a brüsszeli döntéshozókon a lehető legnagyobb legyen a nyomás. S hogy ez mire lesz elég? Majd kiderül. De nincs más választás, teljes erővel kell küzdeni azokért az őshonos kisebbségekért, a székely testvéreinkért, akikről a migránsok bűvöletében élő Brüsszelben már lemondtak. A jutalom pedig, az égiek támogatásával, a brüsszeli győzelem lehet, vagy ha nem, akkor legalább őszintén belenézhetünk a határon túl élő barátaink szemébe. Abból is erőt lehet meríteni.                                                                                                                                               (Borsodi Attila, Magyar Nemzet, 2021.01.19. - részlet)




BLU201205-7807-1810