www.sorsunk.net

A Kárpát Medence legnagyobb ételszentelése Csíkszeredába


Húsvétvasárnap reggelén a hagyományoknak megfelelően a csíkszeredaiak összegyűlnek megszenteltetni az ünnepi ételt, ezzel lezárva a böjti időszakot, s egyúttal mint minden évben leckét adni a többségi nemzet tagjainak…

A katolikusok húsvéti ünnepének évszázadok óta egyik kiemelt mozzanata a jellegzetes húsvéti ételek – kalács, sonka, bárány, tojás, esetenként egy kis pálinka stb. – megszentelése. A székelyeknél ennek nagy hagyománya van, ugyanis azt tartják, hogy Húsvét reggelén a megszentelt étellel való evéssel Isten áldását veszik magunkhoz. Csíkszeredában ez a szokás megőrizte évszázados ünnepélyességét, sőt egyre nagyobb támogatás övezi. Felemelő, szakrális élmény. Az ételszentelésre közel 5000 ember sorakozott egyenes sorokat alkotva, az ünnephez és a katona nemzet múltjához illően. Különleges esemény ez Romániában, hiszen a balkáni szokásokkal ellentétben a magyarok teljesen civilizáltan viselkedve kivárják sorukat, amikor is a kosárkájukban rejlő finomságokat a pap megszenteli.
Mindez, egy román ember számára teljesen szokatlan látvány, hiszen az ortodox vallási ünnepek alkalomból tartott templomi szertartásokon, melyek végén a pópák „gonoszt elűző” szenteltvizet osztogatnak híveiknek, a hívek attól tartva, hogy nem jut mindenkinek a pillepalackokban osztogatott szenteltvízből, rendszeresen dulakodni, majd verekedni kezdenek.
Eközben a magyaroktól ismételten leckét kapnak civilizációból.

(Erdély ma)

       Bogár László

    Vélemény és vita

Egy világháború mélyszerkezete

A modern Nyugat éppen most rombolja le az európai fehér ember utolsó identitáspilléreit

A most zajló, a lejátszástechnikai felszínen ukrán–orosz háborúnak látszó konfliktusnak négy olyan tektonikai eleme van, amelyek megértése nélkül nem tudjuk helyesen értelmezni ezt a lejátszástechnikai felszínt sem.

A még egyáltalán megragadható legmélyebb szinten a „Nyugat alkonya”, vagy ahogy a globális angol mondja, a történelmi „westlessness”, a hatszáz éven át sikeresen nyugatosított világ egyre gyorsuló nyugattalanodása/nyugattalanítása megy végbe. A felszín felé haladva a következő szinten a Nyugat sorrendben hatodik világbirodalmaként üzemeltetett, most már az agónia fázisában járó Amerika vívja destruktív háborúját történelmi riválisai Európa, Oroszország és Kína eurázsiai együttműködési rendszere ellen. Az e feletti szinten, annak érdekében, hogy Kínára, mint fő ellenfelére összpontosíthasson, és ezzel meghosszabbítsa agóniáját, Amerika egy évszázadon belül már harmadszor vezeti egymás ellen a német birodalmat és az orosz birodalmat.

Az előző két alkalom első és második világháború fedőnéven van említve a történelemkönyvekben. És végül e három réteg elfedése érdekében van egy látványtechnikai globális valóságshow, amit ukrán–orosz háborúnak kell látnia annak, akinek kedves az élete. És persze el kell érzékenyülnie a harmadosztályú komikus színészből legyártott ukrán elnök könnyfakasztó operettjelenetein, és fel kell háborodnia a brutális agresszoron, Oroszországon, amely államot kétségtelen professzionális módon csaltak végzetes csapdába, amelynek nyomán meghozta ezt az elsősorban önmagára nézve katasztrofális döntést.

És akkor most tegyünk kísérletet arra, hogy a globális valóságshow ócska díszletvilága mögötti színpadtechnikát alaposabban szemügyre vegyük, elismerve, hogy a „nem létező” világerő megint ugyanúgy vezette meg a világot, ahogyan azt az elmúlt évezredek során mindig is tette. Vagyis a világ nagyjából ugyanolyan tanulásképtelen állapotban van, mint amilyenben mindig is volt. És bár tanulni ugyan a jelek szerint nem tudunk, de az egzotikum kedvéért talán mégis érdemes lenne összefoglalni, amit eddig tudunk. Persze az is lehet, hogy esélytelen is ez a tanulás, mert olyan ellenféllel állunk szemben, akit szellemileg már értelmezni sem tudunk, nemhogy evilági eszközökkel legyőzni.

A Nyugat, pontosabban a modern Nyugat történelmi hanyatlása Oswald Spengler óta közhely, hisz egyre nyilvánvalóbb, hogy a profitra épülő létberendezkedés szétroncsolja az emberi létezés külső természetét, elmocskolva földet, vizet, levegőt, és szétroncsolja „belső természetünket”, lelki, erkölcsi, szellemi talapzatunkat. Pontosabban fogalmazva a szellemi önpusztításunk mutatkozik meg az otthonunkként szolgáló természet elpusztításában. A modern Nyugat éppen most rombolja le az európai fehér ember utolsó identitáspilléreit, a nemi identitásra épülő családot, a kulturális identitást jelentő nemzetet és magát a legmélyebb szellemi talapzatot jelentő kereszténységet, amely lassan valami rejtegetni való szégyenné válik az identitások végfelszámolóiként fellépő fődestruktőrök szellemi terrorja nyomán.

Mivel ez a „múltat végképp eltörölni” kívánó „cancel culture” a hanyatló, szétesőben lévő és agonizáló amerikai birodalomban találja meg legfőbb bázisát, így agóniájának meghosszabbítása érdekében gátlástalan cinizmussal igyekszik gyengíteni Európa, Oroszország és Kína eurázsiai együttműködési rendszerét, amely együttműködési rendszer az utolsó esély lehetne az erről az önfelszámoló lejtőről való visszafordulásnak. Mert bár Oroszország és Kína is kényszerűen nyugatosodott, de az alapvető emberi önazonosságok totális felszámolásának csapdájába azért még kevésbé zuhant bele, mint Európa és különösen annak nyugati fele. Az amerikai birodalom számára evidencia, hogy ez az eurázsiai együttműködési rendszer végzetes csapás lenne számára, így minden létező módon igyekszik mindhárom riválisát gyengíteni és a köztük lévő kapcsolati rendszert szétzilálni.

Az amerikai birodalom számára az is nyilvánvaló, hogy a fő ellenfél egyre inkább Kína, így annak érdekében, hogy minden maradék erejével Kína ellen fordulhasson, igyekszik a másik két riválisát, Európát és Oroszországot egy akár egy évtizeden át tartó állóháború gyilkos mocsarába hajszolni, ez a háború harmadik szintje. És mivel Európa meghatározó hatalmi központja Németország, ezt a célját egy permanens német–orosz háborúval próbálja megvalósítani száz éven belül immár harmadszor.

E négyrétegű világháború lejátszástechnikai felszíne, amit ukrán–orosz háborúként „ad el” a globális „valóságipari művek”, igazából már csak egy jelentéktelen proxyháború, amely arra szolgál, hogy egyrészt elfedje a háború mélyszerkezetét, másrészt, hogy a globális média fegyverrendszerével a hamis értelmezések ketrecében tudja tartani az emberiséget.

Az elmúlt hetek történései azt látszanak igazolni, hogy ez a globális valóságshow sajnos vészjóslóan sikeres mutatványa a világot irányító nem létező erőnek. Egyelőre minden jel arra utal, hogy nincs jelen olyan szellemi teljesítmény sem Európában, sem Oroszországban, sem Kínában, amely akár csak fékezni tudná e „nem létező” erő pusztító energiáit. Az elméleti fizika disszipatív rendszereknek nevezi azokat a komplexumokat, amelyek az őket érő hatásokat képesek lecsillapítani. A mai világ azonban ezzel ellentétben egy gerjeszthető rendszer, amely az őt érő hatásokat nemcsak hogy nem csillapítja le, hanem felerősíti, és ez végül az egész rendszer önfelszámolásához vezethet. Talán még van esély a visszafordulásra.

forrás: MaHír

Ábrám Zoltán

Markó Béla politikai hattyúdala

Nemrég a Magyar Nemzet, valamint számos anyaországi lap és az erdélyi sajtóorgánumok többsége arról tudósított, miszerint „Erdély nem kér a nemzetére rátámadó baloldalból”, azaz „nem kérünk sem Márki-Zay Péter hazugságaiból, sem a határon túli magyaroknak szánt hamis hízelgéséből, sem pedig azokból, akik valójában mögötte állnak”, mivel „a balkáni típusú politikai simulékonyság a magyar-magyar kapcsolatokban megengedhetetlen”. Miközben azonban „Erdélyben nem szívesen látott”, a magyarországi választási kampány teljében „székelyföldi fiatalokkal és az RMDSZ volt elnökével is találkozott Márki-Zay Péter Erdélyben”. A közösségi médiában nemcsak a „gyorsvizitről” szóló beszámoló jelent meg, hanem a tárgyalóasztalról készített fényképfelvétel is, amelyen Márki-Zay Péter és elvtársai szemben ülnek Markó Bélával és tárgyalóküldöttségének tagjaival, a magyar miniszterelnök-jelölt feje felett éppen Kós Károly plakettjével. Nos, számomra és még számos, bizonyára többségben levő erdélyi sorstársamnak ez az „összkép” immár teljességgel hiteltelen. Elég ehhez a kósi kiáltvány utolsó sorait idéznem: Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája. De kiáltom még egyszer azt is: aki gyáva, aki rest, aki alkudozni akar, az nem közénk való, mert az a mi igazi ellenségünk; a mi árulónk.  Ezt kiáltom, és hinni akarom, hogy nem leszek mégsem pusztában kiáltó szó csupán…”

Az eseményről részletesen és tárgyilagosan beszámolók feltétlenül megemlítik a nevüket vállaló erdélyi magyar nemzetféltő politikusok elutasító álláspontját, valamint a balliberális értelmiségiek petícióját az erdélyi magyarság sokszínűségéről. Kitérnek arra, hogy „az erdélyi magyarok nem engednek 2004-ből”, számos MSZP-s politikushoz már korábban is barátságtalanul viszonyultak, és Márki-Zay Péter nagymértékben kiérdemelte antipátiájukat. (Azon túl, hogy az MSZP és az MZP rövidítések nagyon közelállóak, már-már azonosak.) Beszámolnak arról, hogy a találkozón Markó Béla hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az erdélyi magyaroknak egész Magyarország támogatására szükségük van, hogy a – mégiscsak méltányolandó - anyaországi pénzügyi támogatási rendszernek a működésébe be kell vonni a határon túli magyar közösségeket, amelyek nem érdekeltek egy nemzetállami elszigetelődésben Brüsszelben. (A markói vélemények hiteltelenségével kapcsolatosan halkan megjegyzem: az RMDSZ-Fidesz kapcsolatok azután normalizálódtak, hogy új elnök került az érdekképviselet élére, valamint azt is, hogy az RMDSZ-nek ítélt román állami támogatások még az abszolút kisebbségben levő tényfeltáró romániai magyar sajtó nyilvánossága előtt sem bizonyultak átlátszóaknak a támogatásban részesülő erdélyi magyar közösség számára.)

Markó Béla fenti szereplése számomra a politikai hattyúdal kategóriába tartozik. Az érintett részéről, bárkitől, elnézést kérek, amennyiben azzal vádolna meg, amit a magyar nyelv értelmező szótára második, átvitt értelmű magyarázatként ad meg a hattyúdal kifejezésre. Költőként nagyra értékelem Markó Béla életművét, írt jó verseket, és ott a helye az erdélyi, az egyetemes magyar költészetben, amit nyilvánvalóan nem a mostani politikusok, hanem a későbbi irodalomtörténészek fognak megítélni majdan. Az első számú értelmezésre térnék ki, azaz a hattyúdal az „ókori hiedelem szerint” a hattyúnak halála közeledtét jelző, különösen szép, panaszos éneke. Ebből a megközelítésből remélhetően jól megérthető az általam politikai hattyúdalnak nevezett minősítés. Hiszen a sokkal tágabb mozgásterű politikusra is érvényes az, ami az elsősorban teljesítményben megítélhető sportolóra: amennyiben nem vonul vissza időben, akkor korábbi sikerek helyett kudarcok, térvesztés jut neki. Még akkor is, ha a sportban objektív és mérhető adatokban kifejezhető az eredményesség, a politikában viszont nem létezik sem tárgyilagosság, sem manipulálhatatlan valóság.

Markó Béla közösségünk politikai életében meghatározó szerepet vállalt, tizennyolc éven át az erdélyi magyarság első számú politikusa volt. „Visszavonulását” követően megjelent vallomásai (kiemelten a balliberális Népszabadságban, Élet és Irodalomban), politikai és társadalmi filozófiája megfontolás tárgyai lehettek, miközben egyéb olvasmányok és saját tapasztalatok által a megértést és a véleményformálást segíthették. Ő maga vallotta néhány éve megjelent beszélgetőkönyvében: „Mégiscsak a fékek körül van a baj. Nálunk Romániában a kézifék is be van húzva, fékezünk is az egyik lábunkkal, és nyomjuk a másik lábunkkal a gázt tövig, de csak a motor bőg veszettül, a kocsi nem mozdul, nálatok meg a rendszer fék nélkül rohan neki a falnak.” (Lengyel László-Markó Béla: Engedd hazámat értenem, Helikon Kiadó, 2017). Igenis, Markó Béláról, akárcsak az általa nem teljesen szimpatizált és autoriter populistának tartott Orbán Viktorról, még az ellenségeiknek is el kell ismerniük, hogy kitűnő beszédek, továbbgondolásra alkalmas vitairatok tehetséges és képzett szerzői. Persze, „madarat tolláról, embert barátjáról” – tartja a közmondás. Vagy: „Más szemében a szálkát is meglátja, a magáéban a gerendát sem veszi észre.” Ezért van az, hogy az utókor mondja ki a végső szót.

Mára a nyugdíjas korú, hetven esztendejét betöltő Markó Béla politikai közszereplése ellentmondásossá és hiteltelenné vált, „panaszos éneke” egyre több egykori választója számára is egyre szánalmasabb, kudarcosabb. Azt a népszerűtlen miniszterelnök-jelöltet fogadta, aki korántsem a sokszínűség képviseletével, annál inkább saját „aranyköpéseivel”, és az őt támogató fél tucatnyi párt sértő állásfoglalásaival vívta ki az erdélyi magyarok ellenszenvét. Ezért esetleges megválasztása már-már nemzeti tragédia lenne. Miközben még a megfakuló tények is tények maradnak, és az erdélyi magyarság nemcsak a mikulási 2004-es népszavazást nem feledheti, hanem azt sem, hogy a két évtizeddel korábbi, 2002-es magyarországi választási kampány során Kovács László „lebozgorozta a romániai magyarokat”, amikor húszmillió román magyarországi áttelepedésével riogatott, és bocsánatot sem kért érte. Ugyanis Románia összlakosságából levonva a magyarság létszámát már akkor sem élt húszmillió nem magyar lakos az egész országban, tehát a „húszmillió román” közé sorolódtak az összes nemzetiségek, sőt az erdélyi magyarok egy része is. Számomra ez mélységesen sértő és megalázó, bár meglehet, én nem tartoztam a húszmillió közé, hiszen jócskán akadtak olyanok, akik felsorakoztak a választásokból győztesként kikerülő MSZP külügyminisztere mögé. Egy évvel később, 2003. március 15-én ugyanis a legtöbb erdélyi magyarnak otthont nyújtó, akkoriban az RMDSZ abszolút politikai központjának számító Marosvásárhely díszmeghívottja volt a „bozgorozó” külügyminiszter Markó Béla elnök meghívására. Akkoriban százötven lejembe került az a transzparens, amelyet egykori presbitertársam emelt a feje fölé az alábbi szöveggel: „Kovács László, húszmillió román üdvözöl!”

Szóval, Kovács László szívesen látott vendég volt a marosvásárhelyi elnöki hivatalban a 2003 márciusi nemzeti ünnepen, akárcsak Márki-Zay Péter idén március 23-án. MSZP, MZP. A sokszínűség jegyében, esetleg a párton belüli szerepmegosztás gyakorlatát alkalmazva, netán szereplési vágyból? Számomra a legnagyobb kérdés azonban más. Politikai tisztségeiből való visszavonulása óta a mindmáig politikai szerepeket is játszó, „igazmondó” volt RMDSZ-elnök a magyar nemzet ünnepén miért tartozik a krónikus hiányzók közé a marosvásárhelyi megemlékezésen? Én mindig ott vagyok, de őt hosszú évek óta nem láttam. Talán lakóhelyén, Marosszentkirályon koszorúz, ahol tudomásom szerint még nincs 1848-as emlékjel? Vagy máshol ünnepel, csak a romániai magyar sajtó szubjektivitása miatt nem adnak hírt a jelenlétéről? Vagy a budapesti békemenetben vegyül el egykori választói körében? Esetleg a 2023-as nemzeti ünnepre vár, ahol a leendő MSZP-s vagy DK-s magyar külügyminiszter olvasná fel MZP miniszterelnök üdvözletét?

„S a nép, az istenadta nép/ oly boldog rajta, Sir/ Kunyhói mind hallgatva, mint/ Megannyi puszta sír.” – írta a költészetében nagyot alkotó, ám jelentéktelenebb politikai pályát befutó Arany János A walesi bárdok című költeményében. Egy nép sorsa nemcsak az elnyomókon, hanem saját vezetőin is múlik. Békeidőben és háborúban egyaránt. Még ebben az értékvesztett világban is a polgárok jelentős része többre értékeli az emberséges, karakán, példamutató, alázatos, hiteles képviselőit. Bár mára lassacsán megszokottá vált a cigarettázásról a páciensét leszoktatni szándékozó dohányos orvos, a gyermekei elvándorlása ellenére otthonmaradásról papoló értelmiségi, vagy a választóit különböző kampányfogásokkal megközelítő politikus látványa. Mégis, az igazi példaképek, a hiteles vezetők a nagy nemzet kiemelkedő képviselői.

Írásommal csupán megerősítettem azt az ismert tényt, miszerint az erdélyi magyarság számára éppen olyan hiteltelen Márki-Zay Péter a mostani magyarországi választási kampányban, mint amilyen megalázó volt Kovács László két évtizeddel ezelőtt. Két különbséggel: egyrészt húsz éve még a határon túli magyarok nem rendelkeztek választójoggal, másrészt azóta a romániai magyarokat - bár tudattalanul - vérig sértő expolitikus nyugdíjba vonult, és már nem hallatja a szavát. Nem véletlen, teljesen szükségszerű hát, hogy a voksok borítékoltak. Az a néhány képviselői hely leginkább jelképes, de annál fontosabb a nemzetegyesítés szempontjából.

Miközben ki-ki saját lelkiismerete szerint eldönti, rég eldöntötte már, hogy kire pecsétel, soraimmal legfeljebb a választáson való részvételre buzdíthatok. Elsősorban azonban arra kerestem a választ, hogy miért tartom politikai hattyúdalnak Markó Béla kampányolását, akinek szép emlékeket és boldog nyugdíjas éveket kívánok a továbbiakra! És minél több jó verset! Egyik kedvencem kezdő sorait idézem: Lapozza Isten fent a mennyben/ utolsó ítélet előtt,/ akár egy irdatlan nagy könyvet,/ a házsongárdi temetőt (Markó Béla: Kő és könyv).


Háború és béka

   Mihályi Molnár László véleménycikke

   Mihályi Molnár László író, történész, volt politikus. Csehszlovákia szétbomlása előtt a prágai parlamentben a magyar frakció vezetője volt. A Magyarok Világszövetsége Trianon 100. Bizottságának tagja. Az orosz-ukrán háborút elemző írása saját Facebook-oldalán jelent meg. Fontosnak tartjuk közzétenni saját oldalunkon is, amikor           semmit nem láthatunk előre.  

   Nem tévedés! Arról a békáról van szó, amit meg akarnak etetni a világgal. Engem már kedden eltiltott a FB, ki tudja milyen elvek alapján, pedig csak tényeket közöltem, hogy nekünk nem kell bemutatni a Kárpátalját 1945 óta megszálló ukránokat, akik gyűlölik a magyarokat (törvénybe iktatott diszkrimináló nyelvtörvénnyel megpecsételve!), ott vannak a magyarok vérével áztatott szolyvai tömegsírok. S jeleztem, hogy megérdemelnének egy kis leckéztetést. Még csak azt sem írtam, hogy milyen lecke lenne az. Az oroszok keményebbet mutattak.

   A háború persze nem megoldás, de az már akkor elkezdődött, amikor a CIA ügynökei, civilbe öltözött amerikai zsoldosokkal a Majdanon kiszolgáltatták Ukrajnát a nemzetközi nagytőkének, amelyben Biden fia nem kevés millió dollárral van jelen. Hiába kapott Gorbacsov ígéretet a nyugattól, hogy a NATO nem terjeszkedik a volt szovjet tagországok területén, de a „tanácsadókkal”, kölcsönökkel, fegyverekkel már jelen voltak. 11 biológia laboratórium volt amerikai ellenőrzés alatt (miért éppen ott, vajon milyen biológia fegyver okán?), amelyből 7 darab tegnap óta nem létezik. Felépítettek két katonai repülőteret az amerikai és angol harci gépek fogadására, ezek tegnaptól erre alkalmatlanok, mint a többi tizenhét katonai légibázisuk és a NATO raktáraiból „kiselejtezett” eszközöket rejtő fegyverraktáraik is füstölögnek.

Szóval így „nem akart terjeszkedni” a NATO!? Az ukrán hadsereg több alakulata adta meg magát, ez nem az ő háborújuk, Kijeben pedig rövidesen ultimátumot kap az elnök és a többiek.

Közben az világsajtó tele van olyan képekkel, amelyeket még az orosz támadás előtt készítettek Luhanszkban, amit az elmúlt évek folyamán az ukrán hadsereg pusztított, emberek ezreit legyilkolva!

   A háború nem megoldás! De hozzáteszem: nem ma kezdődött. Amikor az USA megszállta Irakot, közel egymillió halottat, lerombolt országot hagyva maga után, akkor vajon kik tiltakoztak? Kik rakták ki az iraki zászlót? Senki.... Aztán kiderült, hogy ott nem voltak tömegpusztító fegyverek. Líbiát porig bombázták, állítólagosan a népi felkelést és a demokráciát támogatva, de vajon melyik bolond lenne néhány centes benzin és kenyér, de ugyanakkor ezer (esetleg több ezer) eurós fizetések mellett forradalmat hirdetni. Legfeljebb az elmegyógyintézetben. MÉGIS AZT HÍRESZTELTÉK, hogy forradalom van, és ez akkor történt, amikor lejárt az amerikai olajvállalatok kitermelési szerződése, és ilyenkor újat kell kötni, s a legális líbiai elnök a világ legjobb minőségű olaját drágábban akarta nekik eladni. Máris megkapta a DIKTÁTOR jelzőt (ismerjük jól ezt a forgatókönyvet), lebombázták és kivégezték egy bombával. Volt rá ENSZ felhatalmazás? Nem!

   Ezek után kijelenthetjük, hogy ezeknek a híreszteléseknek, sajtónak, televízióknak, „tudósítóknak” nem lehet, nem kell és nem is szabad hitelt adni! HAZUDNAK rendületlenül ! És a kölcsönök és támogatások miatt kiszolgáltatott alfertájnyaló cselédeket akarnak hatalomra juttatni (Gene Sharp módszerével, amit a Soros-tanfolyamokon tanítanak - ). Vajon Korea, Vietnam, Panama, Laosz, Kambodzsa, Szíria, Jugoszlávia, Libia, Irak, Afganisztán háborúba taszítása kinek a fő bűne ?

   A világ egy esztendei hadikiadása az elmúlt évben közel 1700 milliárd dollár. Ebből az USA 800 milliárddal részesül (közel a fele!). Utána Kína jön 260 milliárddal, majd India, Szaud-Arábia 72 milliárddal s csak őket követi Oroszország 65 milliárddal (egytizede sincs az USA-nak!). Tehát kinek a legnagyobb érdeke a terjeszkedés, a hadiipar fejlesztése? Az USA-nak létszükséglet, mert az amerikai jólét, az 1000 dolláros minimálbér, a 70 centes benzin feltétele attól a gazdasági teljesítménytől függ, amelyik 60 százalékban a fegyvergyártás és a hadsereg ellátásának szinten tartása által tud így létezni. Viszont, ha nincs háború, akkor nincs eladás, zsúfolt a raktár, bezárhatnak a gyárak, s a munkanélküliség miatt az egyéb cikkek fogyasztása is megszűnik. Az USA 1914-től pontosan tudja, hogy ez a legjobb üzlet, és Európát szépen függővé tette két világháborúban is, amelyből viszont ezermilliárdokat profitált. Ezért volt érdekük Hitler háborújának támogatása (50 millióval támogatták a kampányát), ami után 26 százalékról néhány százalékra zuhant a munkanélküliség az USA-ban. Ez bizony veszedelmes terrorizmus! És ezt nevezik amerikai demokráciának!

   Az oroszok legfeljebb csak az életükért fegyverkeznek, a kis országok meg csak azért, hogy ne tűnjenek kicsinek, de bőven veszik az amerikai kiselejtezett arzenált. S ha nem akarják venni, akkor helyzetbe hozzák őket, mint például most, hogy pár száz eurós nyugdíjak, minimálbérek mellett több milliárdos tételekben fegyverkeznek a kis banánköztársaságok is, mint Szlovákia.

   A pénzvilág két világháborúban is úgy irányította a gazdasági előnyöket és megszorításokat, hogy mindkétszer a két legnagyobb ellenfél egymást véreztesse ki: Németország és Oroszország (ill. Szovjetunió). Ez a konfliktus nem Ukrajnáról szól. Ismét Németország és Oroszország szívja meg: Oroszországnak nem lesz bevétele, a németeknek pedig nem lesz energiaforrásuk (miután becsukták atomerőműveiket is), ha nem veszik az orosz gázt. Az EURÓ (€) pedig ismét vesztésre fog állni az US dollárral szemben.  

   Megint Európa fizeti meg az amerikai jólét árát! Hogy lógathassák a lábukat Floridán vagy Las Vegasban. De az messze van. Ukrajna pedig hozzánk közel. Mit is keres itt, a határaitól több ezer kilométerre az USA hadsereg? Ne gondoljuk, hogy a mi biztonságunk, életünk, jólétünk érdekli őket! Soha! Csakis a saját zsebük, mert a Sátán ügynöke már csak ilyen!

   Miközben Európa nagyurai meghozzák a szankciókat, elfűrészelve magunk alatt az ágat, azt hisszük, hogy Oroszország sínyli meg. Fájni fog nekik is, de ők legfeljebb csak seggre esnek, mi meg a nyakunkat törhetjük, ha lezuhanunk...  

   Lehet csaholni a jelszavakat, de Ukrajna csak bábu a pénzvilág markában, az ukrán népet ők lökték gödörbe. Az orosz nép is meg fogja sínyleni, ahogyan mi is. Akik pedig a mi katonáinkat akarják küldeni Ukrajna megsegítésére, azokat máris el kell zavarni, Isten mentsen meg bennünket az ilyen gyilkos gazemberektől! Mert ezek nem az ukránokat, hanem a pénzvilág milliárdosainak a befektetéseit akarják védelmezni, nem véletlen, hogy ezeket az uszítókat kik és hol képezték ki a keresztény Európa felszámolásának műhelyeiben.

   Az amerikaiak pedig röhögnek, vigadoznak, dörzsölik a tenyerüket, mert gazdaságuk ismét fellendülhet. Tőlük vesszük majd négyszeres áron a gázt, ha lesz elég... Európa meg feldobhatja a talpát, ha ezt a békát is lenyeli.

„...diplomaták, bitangok öt évig kaszabolták

ágyékok szép vetését… a földet letarolták…

fiam, szemem kilőtték… s mit elrontottak ők:

vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!

Most konferenciáznak a nagy szélhámosok,

hogy csírában megöljék, mi újra él, mozog…

S míg lakomákon dőzsöl, ki milliókat ölt:

vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!”

Testvéri szánalomból a szívem rádorombol:

Bátyám, én lelket oltok az evangéliumból,

midőn kobzom jóságos zenéjű verset költ:

vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!

(Mécs László: Vadócba rózsát – részlet)

Putyin 2022. február 24-i  beszédének és üzenetének  magyar átirata

Kedves orosz állampolgárok, kedves barátaim!

Ma ismét szükségesnek tartom, hogy visszatérjek a Donbászban zajló tragikus eseményekhez és magának Oroszország biztonságának kulcskérdéseihez.

Hadd kezdjem azzal, amit az idén február 21-i beszédemben mondtam. Arról beszélünk, hogy mi okoz különösebb aggodalmat és szorongást, azokról az alapvető fenyegetésekről, amelyeket évről évre, lépésről lépésre durván és szertartástalanul teremtenek a felelőtlen nyugati politikusok hazánkkal kapcsolatban. A NATO-blokk keleti kiterjesztésére gondolok, katonai infrastruktúráját közelebb hozva az orosz határokhoz.

Köztudott, hogy 30 éven át kitartóan és türelmesen próbálunk megegyezni a vezető NATO-országokkal az egyenlő és oszthatatlan biztonság elveiről Európában. Javaslatainkra reagálva folyamatosan szembesültünk vagy cinikus megtévesztéssel és hazugságokkal, vagy nyomásgyakorlási és zsarolási kísérletekkel, az észak-atlanti szövetség eközben minden tiltakozásunk és aggodalmunk ellenére folyamatosan terjeszkedik. A katonai gépezet mozog, és ismétlem, közeledik határainkhoz.

Miért történik mindez? Honnan ez a pimasz beszédmód, a saját  kizárólagosságot, tévedhetetlenséget megengedő pozíció? Honnan ez a lenéző hozzáállás az érdekeinkhez és a teljesen jogos követeléseinkhez?

A válasz egyértelmű, minden világos és nyilvánvaló. A Szovjetunió a múlt század 80-as éveinek végén meggyengült, majd teljesen összeomlott. Az akkor lezajlott események egésze jó lecke számunkra ma is, meggyőzően megmutatta, hogy a hatalom és az akarat bénulása az első lépés a teljes leépülés és feledés felé. Amint egy időre elveszítettük az önbizalmunkat, végünk lett, a világ erőegyensúlya megbomlott.

Ez oda vezetett, hogy a korábbi szerződések és megállapodások már nem hatályosak. A rábeszélés és a kérések nem segítenek. Mindent, ami az egyeduralkodó hatalomnak (USA), a hatalmon lévőknek nem tetszik, archaikusnak, elavultnak, szükségtelennek nyilvánítanak.  És fordítva: mindent, ami számukra előnyösnek tűnik, a végső igazságként mutatják be, bármi áron, nyájasan, minden eszközzel keresztülnyomják. A másként gondolkodókat megtörik és leigázzák.

Amiről most beszélek, az nemcsak Oroszországra vonatkozik, és nem csak ránk. Ez vonatkozik a nemzetközi kapcsolatok egész rendszerére, sőt néha magukra az Egyesült Államok szövetségeseire is. A Szovjetunió összeomlása után tulajdonképpen megkezdődött a világ újrafelosztása, és az addigra kialakult nemzetközi jogi normák - és a kulcsfontosságú, alapvető normák - a második világháború végén kerültek elfogadásra, és nagymértékben megszilárdították annak eredményeit - elkezdte zavarni azokat, akik a hidegháború győztesének vallották magukat.

Természetesen a gyakorlati életben, a nemzetközi kapcsolatokban, figyelembe kellett volna venni a világban végbemenő erőviszonyok változásait. Ezt azonban szakszerűen, gördülékenyen, türelmesen, minden ország érdekeit figyelembe véve, tiszteletben tartva, a saját felelősségét megértve kellett volna megtenni. De nem – azok, akik abszolút felsőbbrendűnek hitték magukat az eufória állapotában, az abszolutizmus egyfajta modern formájában, arrogáns módon olyan döntéseket készítettek elő, fogadtak el és nyomtak át, amelyek csak maguknak voltak előnyösek. A helyzet más forgatókönyv szerint kezdett kialakulni.

Nem kell messze keresni a példákat. Először is, az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciója nélkül, véres hadműveletet hajtottak végre Belgrád ellen, repülőgépekkel és rakétákkal Európa kellős közepén. Több hétig folyamatosan bombázták a városokat, az életfenntartó infrastruktúrát. Emlékezzünk ezekre a tényekre, mert egyes nyugati kollégák nem szívesen emlékeznek ezekre az eseményekre, és ha erről beszélünk, akkor inkább nem a nemzetközi jog normáira mutatnak rá, hanem az általuk jónak ítélt körülményekre. Aztán jött Irak, Líbia, Szíria sora. A katonai erő Líbiával szembeni illegitim alkalmazása, az ENSZ Biztonsági Tanácsa líbiai kérdésben hozott minden határozatának megszegése az állam teljes pusztulásához, a nemzetközi terrorizmus hatalmas melegágyának kialakulásához, az ország zuhanásához vezetett. Évekig tartott a humanitárius katasztrófa és a polgárháború. A tragédia, amely nemcsak Líbiában, hanem az egész régióban emberek százezreinek, millióinak kárára ítéltetett, hatalmas migrációs kivándorláshoz vezetett Észak-Afrikából és a Közel-Keletről Európába.

Hasonló sors várt Szíriára is. A nyugati koalíció harca ezen ország területén a szíriai kormány beleegyezése és az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankciója nélkül nem más, mint agresszió, beavatkozás.

Ebben a sorozatban azonban különleges helyet foglal el természetesen Irak inváziója, szintén minden jogalap nélkül. Ott ürügyül olyan „megbízható” információkat választottak, amelyek állítólag az Egyesült Államok rendelkezésére álltak a tömegpusztító fegyverek iraki jelenlétéről. Ennek bizonyítékaként nyilvánosan, az egész világ előtt az amerikai külügyminiszter valamiféle kémcsövet rázott fehér porral, biztosítva mindenkit arról, hogy ez az Irakban kifejlesztett vegyi fegyver. Aztán kiderült, hogy mindez csak álhír, blöff: Irakban nincs vegyi fegyver. Hihetetlen, meglepő, de tény marad. Hazugságok hangzottak el a legmagasabb állami szinten és az ENSZ-ben is. Ennek eredménye lett a hatalmas áldozatok, pusztítások, a terrorizmus hihetetlen hulláma.

Általában azt tapasztaljuk, hogy gyakorlatilag mindenhol, a világ számos régiójában, ahová a Nyugat a saját rendjének megteremtésére jön, az eredmény véres, be nem gyógyult sebek, a nemzetközi terrorizmus és a szélsőségesség fekélyei. Mindaz, amit mondtam, a legkirívóbb, de semmiképpen sem az egyetlen példa a nemzetközi jog figyelmen kívül hagyására.

Ebbe a sorba illeszkednek a hazánknak tett ígéretek, hogy a NATO-t egyetlen centiméterrel sem bővítik keletre. Ismétlem - megtévesztettek, de köznyelven egyszerűen átvertek bennünket. Igen, gyakran lehet hallani, hogy a politika piszkos üzlet. Talán, de nem ilyen mértékben! Hiszen az ilyen csaló magatartás nemcsak a nemzetközi kapcsolatok alapelveinek mond ellent, hanem mindenekelőtt az erkölcs és az erkölcs általánosan elismert normáinak. Hol van itt igazság? Csak egy rakás hazugság és képmutatás!

Egyébként maguk az amerikai politikusok, politológusok és újságírók is írnak és beszélnek arról, hogy az Egyesült Államokon belül az elmúlt években igazi "hazugságbirodalom" jött létre. Nehéz ezzel nem egyetérteni – ez igaz. De ne szerénykedjünk: az Egyesült Államok még mindig nagy ország, rendszerformáló hatalom. „Szövetségeseik” nemcsak kötelességtudóan beleegyeznek mindenbe, amit ők terveznek, hanem lemásolják a viselkedésüket, lelkesen elfogadják az általuk javasolt szabályokat. Ezért okkal és bátran kijelenthetjük, hogy az Egyesült Államok által a maga képére és hasonmására alkotott egész úgynevezett nyugati blokk maga a „hazugság birodalma”.

Ami hazánkat illeti, a Szovjetunió összeomlása után, az új modern Oroszország példátlan nyitottsággal, az Egyesült Államokkal és más nyugati partnerekkel való őszinte együttműködéssel gyakorlatilag egyoldalú hadi leszerelést hajtott végre, de egyesek azonnal megpróbáltak beszorítani és megsemmisíteni bennünket. Pontosan ez történt a 90-es években, a 2000-es évek elején, amikor az úgynevezett kollektív Nyugat a legaktívabban támogatta a szeparatizmust és a zsoldosbandákat Dél-Oroszországban. Milyen áldozatokba, milyen veszteségekbe került mindez akkor, milyen megpróbáltatásokon kellett keresztülmennünk, mielőtt végleg megtörtük a nemzetközi terrorizmus hátát a Kaukázusban! Emlékszünk erre, és soha nem felejtjük el.

Igen, egészen a közelmúltig nem szűntek meg a kísérletek arra, hogy a saját érdekeikben felhasználjanak bennünket, lerombolják hagyományos értékeinket, és ránk kényszerítsék álértékeiket, amelyek belülről korrodálnának minket, népünket. Nem fog sikerülni, még soha senkinek sem sikerült! Most sem fog menni.

Mindennek ellenére 2021 decemberében ismét kísérletet tettünk arra, hogy megállapodjunk az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel az európai biztonság biztosításának elveiről és a NATO keleti bővítésének leállításáról. Minden hiábavaló. Az Egyesült Államok álláspontja nem változik. Nem tartják szükségesnek Oroszországgal tárgyalni ebben a számunkra kulcsfontosságú kérdésben, saját céljaikat követve, figyelmen kívül hagyják érdekeinket.

Ebben a helyzetben van egy kérdésünk: mit tegyünk ezután, mire számíthatunk? A történelemből jól tudjuk, hogy az 1940-es években és az 1941-es évek elején a Szovjetunió minden lehetséges módon megpróbálta megakadályozni, vagy legalábbis késleltetni a háború kitörését. Ennek érdekében többek között szó szerint a végsőkig igyekezett nem provokálni egy potenciális agresszort, nem hajtotta végre vagy halasztotta el a legszükségesebb, legkézenfekvőbb akciókat, hogy felkészüljön egy elkerülhetetlen támadás visszaverésére. És azok a lépések, amelyeket végül mégis meghoztak, katasztrofálisan késtek.

Ennek eredményeként az ország nem volt készen arra, hogy teljes mértékben ellenálljon Németország inváziójának, amely 1941. június 22-én megtámadta Szülőföldünket anélkül, hogy háborút hirdetett volna. Az ellenséget megállítottuk, majd levertük, de óriási veszteségekkel. Az agresszor megnyugtatására tett kísérlet a Nagy Honvédő Háború előestéjén tévedésnek bizonyult, amely sokba került népünknek. Az ellenségeskedés legelső hónapjaiban hatalmas, stratégiailag fontos területeket és emberek millióit veszítettük el. Másodszor nem engedünk meg egy ilyen hibát, nincs jogunk.

Akik világuralomra törnek, nyilvánosan, büntetlenül és – hangsúlyozom – minden ok nélkül ellenségüknek nyilvánítanak minket, Oroszországot. Valójában ma hatalmas pénzügyi, tudományos, technológiai és katonai képességekkel rendelkeznek. Tisztában vagyunk ezzel, és objektíven értékeljük a gazdasági szférában folyamatosan bennünket érő fenyegetéseket, valamint azt, hogy mennyire vagyunk képesek ellenállni ennek a szemtelen és tartós zsarolásnak. Ismétlem, illúziók nélkül, rendkívül reálisan értékeljük őket.

Ami a katonai szférát illeti, a modern Oroszország a Szovjetunió összeomlása és potenciálja jelentős részének elvesztése után is ma a világ egyik legerősebb nukleáris hatalma, ráadásul számos előnnyel rendelkezik. E tekintetben senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy az országunk elleni közvetlen támadás vereséghez és szörnyű következményekhez vezet bármely potenciális agresszor számára.

Ugyanakkor a technológiák, köztük a védelmi technológiák is gyorsan változnak. A vezető szerep ezen a területen múlik. A határainkkal szomszédos területek katonai fejlesztése, ha megengedjük, évtizedekig, sőt talán egy örökké tartó, folyamatosan növekvő, abszolút elfogadhatatlan fenyegetés lesz Oroszország számára.

Most, amikor a NATO kelet felé terjeszkedik, hazánk helyzete évről évre rosszabb és veszélyesebb. Ráadásul az elmúlt napokban a NATO vezetése nyíltan beszélt arról, hogy fel kell gyorsítani a szövetség infrastruktúrájának Oroszország határaiig való előnyomulását. Más szóval, megerősítik pozíciójukat. Már nem tudjuk csupán tovább figyelni azt, ami történik. Teljes felelőtlenség lenne részünkről.

Az észak-atlanti szövetség infrastruktúrájának további bővítése, Ukrajna területének katonai fejlesztése számunkra elfogadhatatlan. A lényeg természetesen nem maga a NATO-szervezet – ez csak az Egyesült Államok külpolitikájának eszköze. A probléma az, hogy a velünk szomszédos területeken – megjegyzem: saját történelmi területeinken - egy velünk szemben ellenséges „Oroszország-ellenes” képződmény jön létre, amely teljes külső ellenőrzés alá került, és ahová USA épp betelepíti saját fegyveres erőit. Ez az ország a NATO-országok legmodernebb fegyvereivel van felszerelve!

Az Egyesült Államok és szövetségesei részéről ez az úgynevezett Oroszország-visszaszorítási politika nyilvánvaló geopolitikai haszonszerzés céljából történik. Hazánk számára pedig ez végső soron létkérdés, népünk történelmi jövőjének kérdése. És - nem túlzás – ez a valóság.

Ez valós veszélyt jelent nemcsak érdekeinkre, hanem államunk létére, szuverenitására is. Ez az a nagyon piros vonal, amiről már sokszor volt szó. Átlépték.

A donbászi helyzetről. Azt látjuk, hogy a 2014-ben Ukrajnában puccsot végrehajtó, a hatalmat megragadó és tulajdonképpen dekoratív választási eljárások segítségével megtartó erők végleg felhagytak a konfliktus békés rendezésével. Nyolc éven át, végtelenül hosszú nyolc éven keresztül mindent megtettünk a helyzet békés, politikai úton történő megoldásáért. Minden hiába.

Ahogy az előző beszédemben is mondtam, nem lehet együttérzés nélkül nézni az ott zajló eseményeket. Egyszerűen lehetetlen volt mindezt elviselni. Azonnal meg kellett szakítani ezt a rémálmot - az ott élő emberek milliói elleni népirtást, akik csak Oroszországra támaszkodnak, és csak bennünk reménykednek. Az embereknek ezek a törekvései, érzései, fájdalmai volt a fő motivációnk a Donbászi Népköztársaságok elismerésére vonatkozó döntés meghozatalában.

Amit szerintem fontos még hangsúlyozni: A vezető NATO-országok saját céljaik elérése érdekében mindenben támogatják az ukrajnai szélsőséges nacionalistákat, akik viszont soha nem bocsátják meg a krími és szevasztopoli lakosoknak a szabad választásukat - az Oroszországgal való újraegyesítést. Természetesen be fognak mászni a Krím-félszigetre, és akárcsak a Donbászban, egy háborúval, hogy gyilkoljanak, ahogyan azt az ukrán nacionalisták a Nagy Honvédő Háború idején is tették, védtelen embereket öltek. Nyíltan kijelentik, hogy számos más orosz területre is igényt tartanak.

Az események teljes menete és a beérkező információk elemzése azt mutatja, hogy Oroszországnak ezekkel az erőkkel való összecsapása elkerülhetetlen. Csak idő kérdése: készülődnek, várják a megfelelő időt. Most azt is állítják, hogy nukleáris fegyvereket fognak fejleszteni. Ezt nem engedjük meg.

Ahogy korábban mondtam, a Szovjetunió összeomlása után Oroszország új geopolitikai realitásokat fogadott el. Tiszteljük és továbbra is tisztelettel fogunk bánni a posztszovjet tér összes újonnan alakult országával. Tiszteletben tartjuk és továbbra is tisztelni fogjuk szuverenitásukat, és ennek egyik példája az a segítség, amelyet a tragikus eseményeken átesett Kazahsztánnak nyújtottunk, és ahol megkérdőjeleződött az államiság és az integritás. De Oroszország nem érezheti magát biztonságban, nem fejlődhet, nem létezhet állandó fenyegetéssel, amely a modern Ukrajna területéről árad.

Hadd emlékeztessek mindenkit arra, hogy 2000-2005-ben megálljt parancsoltunk a kaukázusi terroristáknak, megvédtük államunk integritását, megmentettük Oroszországot. 2014-ben a krími és szevasztopoli lakosokat támogattuk. 2015-ben a fegyveres erők megbízható gátat szabtak a szíriai terroristák Oroszországba való behatolásának. Nem volt más mód, hogy megvédjük magunkat.

Ugyanez történik most is. Nekem és önöknek egyszerűen nem maradt más lehetőségünk Oroszország, népünk védelmére, kivéve azt, amelyet ma kénytelenek leszünk alkalmazni. A körülmények határozott és azonnali cselekvést követelnek meg tőlünk. A Donbászi népköztársaságok segítségkéréssel fordultak Oroszországhoz.

E tekintetben az ENSZ Alapokmánya 7. részének 51. cikkével összhangban, az Oroszországi Föderációs Tanács jóváhagyásával, valamint a Szövetségi Közgyűlés által ez év február 22-én Donyeckkel megerősített barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződések értelmében úgy döntöttem, hogy végrehajtok egy különleges katonai műveletet.

Ennek célja az, hogy megvédje azokat az embereket, akik a kijevi rezsim által nyolc éve zaklatásnak és népirtásnak vannak kitéve. Ennek érdekében pedig Ukrajna demilitarizálására fogunk törekedni, valamint bíróság elé fogjuk állítani azokat, akik számos véres bűncselekményt követtek el civilek, köztük az Orosz Föderáció állampolgárai ellen.

Terveink között ugyanakkor nem szerepel az ukrán területek elfoglalása. Nem fogunk senkire semmit erőszakkal rákényszeríteni. Ugyanakkor azt halljuk, hogy az utóbbi időben Nyugaton egyre több szó esik arról, hogy a szovjet totalitárius rezsim által aláírt, a második világháború eredményeit konszolidáló dokumentumokat már nem szabad végrehajtani. Nos, mi a válasz erre?

A második világháború eredményei, valamint népünk áldozatai a nácizmus feletti győzelem oltárán szentek. Ez azonban nem mond ellent az emberi jogok és szabadságjogok magas értékeinek, amelyek a háború utáni évtizedek során kialakult valóságon alapulnak. Nem szünteti meg a nemzetek önrendelkezési jogát sem, amelyet az ENSZ Alapokmányának 1. cikke rögzít.

Hadd emlékeztessek mindenkit arra, hogy sem a Szovjetunió létrejötte alatt, sem a második világháború után a modern Ukrajna részét képező bizonyos területeken élő embereket soha nem kérdezték meg, hogyan akarják berendezni az életüket. Politikánk a szabadságon, a választás szabadságán alapul, hogy mindenki önállóan határozhassa meg saját és gyermekei jövőjét. És fontosnak tartjuk, hogy ezzel a joggal - a választás jogával - a mai Ukrajna területén élő összes nép élhessen, mindenki, aki szeretne.

Ezzel kapcsolatban Ukrajna polgáraihoz fordulok. 2014-ben Oroszországnak meg kellett védenie a Krím és Szevasztopol lakosait. A krími és szevasztopoli lakosok úgy döntöttek, hogy történelmi hazájukkal, Oroszországgal egyesüljenek, és mi ezt támogattuk. Ismétlem, egyszerűen nem tehetnénk másként.

A mai események nem függnek össze Ukrajna és az ukrán nép érdekei megsértésének szándékával. Ez Oroszországról szól, és azokkal szemben történik, akik túszul ejtették Ukrajnát, és megpróbálják felhasználni országunk és népünk ellen.

Ismétlem, cselekedeteink önvédelmet jelentenek a számunkra kialakuló fenyegetésekkel szemben, és egy még nagyobb katasztrófa ellen, mint ami ma történik. Bármilyen nehéz is legyen, kérem Önöket, hogy értsék ezt meg, együttműködésre szólítok fel mindenkit annak érdekében, hogy mielőbb átfordítsuk ezt a tragikus oldalt, és együtt haladjunk előre, ne engedjük, hogy bárki beleavatkozzon ügyeinkbe, kapcsolatainkba, kapcsolatainkat közösen építsük, ne mások kezével. Hiszek ebben – ez a jövőnk.

Az ukrán fegyveres erők katonáihoz fordulok. Kedves elvtársak! Atyáitok, nagyapáitok, dédapáitok harcoltak a németekkel, védték közös Szülőföldünket, a mai neonácik azonban magukhoz ragadták a hatalmat Ukrajnában. Önök az ukrán népnek tettek hűségesküt, nem pedig a népellenes juntának, amely kifosztja Ukrajnát. Ne kövessék a bűnözők parancsait. Arra kérem önöket, hogy azonnal tegyék le a fegyvert, és menjenek haza. Hadd magyarázzam el: az ukrán hadsereg minden katonája, akik teljesítik ezt a követelményt, szabadon elhagyhatják a harci övezetet, és visszatérhetnek családjukhoz.

Még egyszer nyomatékosan hangsúlyozom, hogy az esetleges vérontásért minden felelősség teljes mértékben az Ukrajna területén uralkodó rezsim lelkiismeretén szárad majd.

Most néhány fontos, nagyon fontos szó azokhoz, akik kísértést érezhetnek, hogy beleavatkozzanak a folyamatban lévő eseményekbe. Aki megpróbál minket akadályozni, és még inkább fenyegetést kelteni hazánk, népünk számára, annak tudnia kell, hogy Oroszország válasza azonnali lesz, és olyan következményekhez vezet, amilyeneket a történelmük során még soha nem tapasztaltak. Készek vagyunk bármilyen fejleményre. Ezzel kapcsolatban minden szükséges döntés megszületett. Remélem, meghallgatnak. (Kiemelés a szerk.-től.)

Kedves orosz állampolgárok! A jólét, egész államok és népek léte, sikerük és életképességük mindig kultúrájuk és értékeik, őseik tapasztalatai és hagyományai erőteljes gyökérrendszeréből fakad, és természetesen közvetlenül függ a hozzájuk való gyors alkalmazkodás képességétől. Folyamatosan változik az élet, a társadalom kohézióján, konszolidációs készségén múlik a továbblépés lehetősége. Erőre mindig – mindig – szükség van, de az erő különböző minőségű lehet. A „hazugság birodalma” politikája, amelyről beszédem elején beszéltem, elsősorban a nyers, egyenes erőre épül. Ilyenkor azt mondjuk: „Van erő, nincs szükség elmére."

De mi tudjuk, hogy az igazi erő az igazságosságban és az igazságban van, ami a mi oldalunkon van. És ha ez így van, akkor nehéz nem egyetérteni azzal, hogy a függetlenség és a szuverenitás alapja az erő és a harcra való készség az a szükséges alap, amelyre építhetjük jövőnket, otthonunkat, családunkat, hazánkat.

Kedves honfitársak! Bízom benne, hogy az orosz fegyveres erők hazájuk iránt elkötelezett katonái és tisztjei szakszerűen és bátran teljesítik kötelességüket. Nincs kétségem afelől, hogy a kormányzat minden szintje, a gazdaságunk, a pénzügyi rendszerünk, a szociális szféránk stabilitásáért felelős szakemberek, cégeink vezetői és az összes orosz üzletág összehangoltan és hatékonyan fog fellépni. Valamennyi parlamenti párt és politikai erő konszolidált, hazafias álláspontjára számítok.

Végső soron, ahogy az a történelemben mindig is volt, Oroszország sorsa multinacionális népünk megbízható kezében van. Ez pedig azt jelenti, hogy ha a meghozott döntések megvalósulnak, a kitűzött célok is megvalósulnak, Szülőföldünk biztonsága garantált lesz.

Hiszek az Önök támogatásában, abban a legyőzhetetlen erőben, amelyet a haza iránti szeretetünk ad."

Forrás:   Videó: https://youtu.be/p9hidPYDbfs     Eredeti szöveg: https://ria.ru/20220224/obraschenie-1774658619.html

A szerkesztő kapcsolódó gondolatai

’80-as évek, Románia. A három szobában 24 fok van. Összesen. Egyenként: 8 fok.  Lefekvéskor hősiesen bújok be elsőként a paplan alá, hogy feleségemnek elviselhetővé tegyem a jéghideg ágyat. Központi „melegvíz-ellátás”: valamelyik évben talán március 8-án volt a dicső nagynemzetgyűlési „választás” napja, melynek tiszteletére előző este, hónapok óta először, megjött a meleg víz, meg lehetett fürdeni. Marosvásárhelyen a gáz csupán arra volt elég, hogy az égőre ráhelyezett, bontásból származó lécek, ez-az begyulladjon, egyébként reggeltől estig a kályhán a víz nem forrt fel. A nap 24 órájából négy órát volt villanyáram, ilyenkor rohantunk kivenni a fagyasztóládából a szükségeseket, nehogy az kiolvadjon… Petróleumlámpa, gyertya.  Nem folytatom.

            Elnézést kérek az olvasótól, de bennem, csodásan kivilágított meleg otthonunkban ilyesfajta emlékek tolulnak fel. A ma embere fel sem tudja fogni, mekkora értéket jelentenek az ember számára a megszokott, ma természetesnek érzett-tudott életkörülmények. Hogy lehet ez másképpen is. Hogy mindez mennyire sérülékeny lehet. Nem képes átérezni annak jelentőségét, hogy a normalitás biztosítása, fenntartása nem magától értetődő valami. Az anyagi-szellemi-erkölcsi normalitásé egyaránt.

            Miért írom le mindezt? Mert napjainkban ismét tapasztalnunk kell a rend megbomlásának, a káosznak veszélyét. Nincs itt a helye felsorolni ennek milliónyi összetevőjét, okát és következményét, hiszen ebben élünk nap mint nap. Egyvalamire viszont kötelességünk felhívni a figyelmet: hazánk, nemzetünk jelenlegi vezetése következetesen és sikeresen ténykedik, lavirozva Schilla és Charibdis között. Amikor a két hatalmas összecsap. Példát mutatva a világnak, kiemelten Európának a vész elkerülésének lehetőségeire. Az igazi „szolgálat” mibenlétére. Amikor mindenkinek kötelessége lenne felhívni a figyelmet a szolgák - miniszterek -, és a legfőbb szolga, a miniszterelnök teljesítményére. Ami természetesnek lenne mondható, ha nem állna fenn annak veszélye, hogy az „istenadta nép” tönkretegyen mindent. Mert tömegeknek nincs szeme a látásra, füle a hallásra, önnön érdekeinek fel- és elismerésére, de enged a sátán praktikáinak, és elfogadja annak legfőbb, jószerint egyetlen fegyverét, a gyűlöletet. Ami képes mindent elpusztítani. Anyagi létfeltételeinket és az ember legfőbb kincsét: eszét és lelkét. Bizony, így van ez, kicsiben és nagyban egyaránt…

            Hát ilyesféle gondolatok merülnek fel az egyszerű emberben, amikor a márkizajok napi őrült tombolását látva azt tapasztalja maga körül, hogy semmi nem számit, de - csakazértis - pusztuljon a „zorbán”.  

            Hogy mekkora a pusztítás mértéke, az kiderül április harmadikán. Azért reménykedjünk: az örök törvény, a jó és rossz közötti aránytalanság az előző javára most is érvényesül majd. Mert ez a világ rendje. Mert életre szánta a Teremtő, nem pusztulásra.    (KP)

Borbély Zsolt Attila,  az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke

A konzervatívol váltak az eredeti liberális értékek védelmezőivé

A liberalizmus szerint a társadalom alapegysége az absztrakt egyén és nem a család.

A liberalizmus megjelenésétől fogva vallás- és hagyományellenes, hajlik viszont a kommunistákra jellemző népboldogításra, elvont tanokból következő politikai intézkedések bevezetésére, akár a polgárok akaratának és igényének ellenére is.

Mindazonáltal a történelem során eme ideológiának is volt pozitív mondanivalója. Hirdette és sikerre vitte az állam és polgár viszonyának kiegyensúlyozását, a korlátozott államhatalom bevezetését, a polgári szabadságjogok intézményesítését a szólás-, vélemény-, sajtó- lelkiismereti-, és vallásszabadságtól a gyülekezési vagy az egyesülési jogig.

A liberalizmus európai szinten egy győztes ideológia, hiszen a második világháború után kontinensünk államaiban az emberi és polgári jogokat alkotmányszinten kodifikálták, Nagy Brittaniában pedig, ahol mindmáig történeti alkotmány van érvényben, már sokkal hamarabb rögzítették ezeket. A legtöbb államban külön szerv, az Alkotmánybíróság felügyeli e jogok érvényesülését.

A liberalizmus mondanivaló nélkül maradva a devianciakultusz irányában keresett magának kifutást, harci terepet, mára pedig teljes mértékben kifordult önmagából.

A szólásszabadság zászlaját valaha magasba emelő ideológia mára a kommunista rendszerre jellemző vehemenciával üldözi a más véleményen levőket, képviselői látványosan szabotálják az államot a liberálisok által is elismerten elsőrendű funkciójának gyakorlásában, a polgárok életének, testi épségének és vagyonának megóvásában. Teszik ezt részint az őshonos európaiaknál nagyságrenddel nagyobb kriminalitású, idegen kultúrájú tömegek importálásával, részint a bűnözők sok esetben nyílt, máskor burkolt pártolásával. A nyílt vita helyét átvette a safe space, a hiteles tájékoztatásét a nyílt hamisítás, szólásszabadságét a gondolatrendőrség.

Az sem zavarja őket, hogy a nem kis részben hódító szándékkal érkező muszlim tömegek vallási alapon antiszemiták, nem tekintik egyenrangú embernek a nőket és gyűlölik a homoszexuálisokat, miközben a liberalizmus éppenséggel a túlhajtott feminizmusban, a filoszemitizmusban és az LMBTQXYZ jogok észveszejtő kiterjesztésében jeleskedik.

A mai liberálisok már nemcsak a nemzeti és a vallási identitás ellen folytatnak szabályos háborút, hanem a nemi identitás ellen is, karrierek törnek derékba olyan közhelyszerű igazságok kimondása miatt, hogy a férfiak nem szülhetnek, hogy két biológiai nem létezik, vagy, hogy vannak biológiai különbségek férfiak és nők között. A természeti adottságok ellen folytatott eszement küzdelmüket megcsonkított gyermekek, magukat nőként definiáló férfi cellatársak által megerőszakolt nők és nemváltott öngyilkosok fémjelzik.

Magyarország kormányának nyíltan vallott szándéka, hogy ennek az őrületnek minden törvényes eszközzel megálljt parancsoljon.

Ezért építették a határkerítést, mely kívül tartja azokat, akik alatt meg sem melegedett az Unió földje, de már dzsihádot üvöltenek, majd igen hamar olyan szintű otthonosság-érzés uralkodik el bennük, hogy Európa-szerte a saria bevezetését követelik, s a befogadóktól várják el a hozzájuk idomulást.

Ezt szolgálja a gyermekvédelmi törvény, mely a szexuális nevelés ügyében a döntést a szülők kezébe helyezi, megakadályozva, hogy az oktatási intézményekben deviánsok „érzékenyítsék” az óvódásokat és iskolásokat. E jogszabály nem homofób és nem bélyegez meg senkit.

És ezt szolgálja a magyar sajtószabadság is, ahol bármennyire igyekszik a globalista hátszéllel bíró ellenzéki média, még le lehet írni negatív következmények nélkül az élet alapvető természeti igazságait, nyíltan lehet beszélni fehér keresztény kultúrát fenyegető veszélyekről és a politikai mondanivaló miatt sem éri az embert retorzió.

Mindez nemhogy nincs ellentmondásban a liberalizmus eredeti mondanivalójával, hanem egy hithű liberális nem is tehet mást, mint hogy ezeket lépéseket támogatja, hiszen ezek a közösség mellett az egyén érdekében is állnak.

Mindehhez képes szomorú és érthetetlen, hogy erdélyi veterán liberális politikus, Eckstein-Kovács Péter előbb aláír egy petíciót, mely a fentebb részletezett nemzet-, ország és egyénvédő intézkedéseket negatív színben tünteti fel, majd egy interjúban azt állítja, hogy az óvódák mellé az erdélyiek megkapják a gyűlöletadagot is. Holott ha ebben a politikai helyzetben valaki nyíltan gyűlöletet kelt, akkor az az ellenzék, annak szellemiholdudvara és talpasai, ahol nem ritkán fizikai erőszakra buzdítanak, földönfutóvá tétellel fenyegetnek, de volt példa arra is, hogy egyik firkászuk fideszes hullák IFA-platókra való felhányását emlegette minden következmény nélkül.

Eckstein odáig megy, hogy kifogásolja azt, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Demokrácia Központjai és az RMDSZ által működtetett Eurotrans Alapítvány átlátható módon, közmegelégedésre segít a levélszavazatok összegyűjtésében és célba juttatásában. Feltételezése, hogy az irodákban a választók akaratát befolyásolják, a nagykorú állampolgárok döntésképességét és megannyi kötelességtudó RMDSZ és EMNT alkalmazott tisztességét vonja kétségbe. Azon állítása, hogy nem lehet tudni, hogy ezekben az irodákban mit csinálnak a levélszavazatokkal, önellentmondó és valótlan: minden szavazat leadásra kerül a hivatalos szerveknél.

Szerencsés lenne, ha Eckstein Kovács Péter ráébredne: a világ megváltozott, a mai konzervatívok képviselik a liberalizmus eredeti mondanivalójának nagy részét, védik az emberi és polgári jogokat, míg azok, akik ma liberálisokként határozzák meg magukat, az egyént korlátozzák jakobinus indulattal az önmeghatározásban, illetve az egyént is tönkreteszik a vallási és nemzeti közösségekkel együtt. 

* * * * * *

A 2004-es népszavazásra hivatkozva kapott kosarat Erdélyből Márki-Zay Péter

December 5-e bűne nem évült el, az erdélyi magyarok nem felejtették el a kettős állampolgárságról szóló népszavazást – üzenték még tavaly ősszel írt közös levelükben erdélyi önkormányzati vezetők Márki-Zay Péternek, miután a magyarországi baloldal közös miniszterelnök-jelöltje jelezte, hogy Erdélybe látogatna és felvetette a személyes találkozás lehetőségét a helyi települések elöljáróival – írja a Székelyhon

Az erdélyi magyarok nem felejtenek címmel közölt cikkében a Székelyhon erdélyi magyar portál nyilvánosságra hozta annak a levélnek a szövegét, amelyben Márki-Zay Péter erdélyi látogatását felvető megkeresésére az RMDSZ-es színekben tisztséget nyert nyolc magyar elöljáró jelezte: a választásokig nem kívánják fogadni a magyarországi ellenzék közös kormányfőjelöltjét.

Nem felejtünk

Mint azt levelükben a településvezetők kifejtik, szerintük az erdélyi magyar közösség legitim képviselője Kelemen Hunor, így ha az ellenzéki erők a választási kampány részeként az erdélyi magyarokra is figyelmet fordítanak, elsősorban őt kell keresni. Mint írják, fontos lépésnek tartják, hogy a magyarországi ellenzék a külhoni magyarokra is figyelni akar, mert el kell jönnie annak az időnek, amikor a „magyar nemzet sebei begyógyulnak, és a külhoni magyaroknak a nemzethez való tartozását többé nem kérdőjelezi meg senki”. Ugyanakkor felhívják Márki-Zay figyelmét arra, hogy az erdélyi magyarságban még él a 2004. december 5-ei népszavazás emléke, annak a napnak a „bűne nem évült el”.

„Csalódást okoz számunkra, hogy Önök úgy gondolják: december 5-e már a múlté. Ez számunkra egyértelműen azt jelzi, hogy Önök nem érzik, milyen súlya és jelentősége volt a népszavazásnak a határon túli magyarság életében. Szeretnénk, ha tudnák: mi nem léptünk át rajta, és ez nem is lehetséges addig, amíg azok, akik a nemzet megosztását természetesnek tartották, Gyurcsány Ferenccel együtt az ellenzéki összefogás részei” – olvasható a levélben.

A vezetők rámutatnak, szerintük érdemi tettekre van szükség ahhoz, hogy a bizalom helyreálljon, ám nem érezték a magyar ellenzék támogatását, miközben Romániában a „Kövesi által vezetett ügyészséget eszközként használták a magyar közösségi vezetők hiteltelenítésére, lefejezésére”. Nem hallották a felháborodásukat és nem kaptak együttérző leveleket a magyarországi baloldal képviselőitől akkor sem, amikor hét évvel ezelőtt a romániai korrupcióellenes ügyészség több erdélyi, székelyföldi magyar vezetőt bilincsbe verve vitt el, mint köztörvényes bűnözőket. Példaként említik Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda akkori polgármesterét, Szőke Domokost, Csíkszereda akkori alpolgármesterét, Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós akkori polgármesterét.

Baloldali víziók, erdélyi visszacsatolás

A vezetők kitértek arra is, hogy aggodalommal figyelik a hatalmat átvenni kívánó politikai vezetők kijelentéseit arról, hogy feles jogszabályokkal kívánnának kétharmados jogszabályokat megváltoztatni, és az alkotmányos rend feloldására készülnek.

„A mi perspektívánkból ez egy rendkívül nyugtalanító szándék, ugyanis a külhoni magyarok számára elengedhetetlenül fontos a politikailag stabil anyaország” – fogalmaznak. Végül azzal zárják a levelet, hogy bár a találkozás szándékát értékelik, a megkeresésre nemmel válaszolnak. Hangsúlyozzák: az országgyűlési választások után minden magyar politikai szervezet képviselőjével tárgyalnak, mert hisznek abban, hogy a magyar nemzet egységét helyre kell állítani.

A lap birtokába jutott dokumentumot négy megyei tanácselnök és négy megyeszékhely polgármestere fogalmazta meg és látta el aláírásával:

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke

Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere

Pataki Csaba, Szatmár Megye Tanácsának elnöke1112

Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke

Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke

A Székelyhonnak Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester elmondta: akkoriban azért nem hozták nyilvánosságra levelüket, mert a megkeresés sem volt nyilvános. Márki-Zay Pétertől egyébként nem kaptak választ

Árvai Attila

Az én házam

A fotót elnézve azon elmélkedem, milyen jó lenne hirtelen ott- teremni, kiszállni a minket egyre keményebben fojtogató szarzuhatagból, és nyugodtan, harmóniában leélni a hátralévő életem, úgy, hogy soha többé nem látok se tv - t, se rádiót, se internetes hírportálokat, se hazug, makogó, össze-vissza beszélő celebeket, akik totál hülyének néznek engem is.... Madarakat és az erdő örök énekét hallgatni helyettük.

         Aztán, a mikor magamhoz térek újra, rá kell jönnöm, hogy........

Az elmúlt 6 hónapban tapasztalt össznépi ostobaság mértéke Magyarországon olyan szintet dönget, hogy azt egy 20 versenyzős kvíz-vetélkedő 159-ik helyezettje is megirigyelné.

(nyilván vannak kivételek!)

Miközben az üldözött, alternatív médiában bemutatott valódi tudományos tények közlése, pont akkora port kavar a betonfejekben, mint egy jó erős fingás a tornádóban, addig egy rádióban elhangzott böfögés is nagyobb társadalmi érdeklődésre tesz szert, mint az elhallgatott tények.

Elmesélhetetlen blődségekben, megalapozatlan, tudománytalan plakátszlogenekben, ellentmondásokban hisznek milliók, anélkül, hogy akár egyetlen másodperc erejéig utánanéznének a tényeknek, vagy legalább az igazsághoz hasonlító árnyaknak. Úgy tűnik, nemhogy törekvés, egyszerűen igény sincs az igazság megismerésére. Droidként szajkózott, mantrázott tőmondatok, hogy már az éhes hajléktalan szájából is ugyanazt hallod, amit a médiában mutogatott celebszakértők ismételgetnek.

Nem gond, hogy ezer helyen ellentmondásos minden, amit hirdetnek, látszólag ez senkit nem zavar. Sokszor vagyok úgy, körülnézek, és fennhangon felteszem a kérdést:

„Atyám, biztos vagy benne, hogy jó ajtót nyitottam ki, amikor leküldtél megszületni?!”

Elmúltam 26, már 46 is, de soha nem hittem volna, hogy ennyi agyhalott, retardált, érdektelen ostoba tűnik fel körülöttem, amennyit az elmúlt másfél év felfedett előttem. (Nem, nem mindenki! De mire eddig jutsz az olvasásban, tudni fogod kikről beszélek)

Talán joggal feltételezem, ez már nem lehet véletlen. Talán nem is mindünk ember, csupán emberi alakban bujkáló „valami”, amiben szinte semmi emberi tulajdonság nincs.

(Dr. Rudolf Steiner nyomán, Antropozófiai konferencia 1923. július 2-3) Érzéketlenség, passzivitás, felelőtlenség, gonoszság, és nárcisztikus hajlam uralja az emberiség jelentős hányadát. Az együttérzés, empátia, emberiesség, tudatos gondolkodás, és a cselekvés olyan régen eltűnt közülünk, már az illatára sem emlékszem. Sok ember annyira vak, képtelen különbséget tenni a tollseprő és Gedeon liba segge között, teljesen mindegy melyiket, hol látja. Egy krétakori barlangrajz, sokszor magasabb intelligenciával rendelkezik, mint az újkori homo sapiens. A népesség pszichéjében elhelyezett rettegésbombákat szisztéma szerint robbangatják, megfelelően előkészített idősávokban.

Mindebben tervezett cselekvés működik, az elmúlt 100 év pedig az egész mostani őrület előkészítését tette ki. A populáció mentális tulajdonságait olyan pontosan feltérképezték, tévedés esélye csaknem nulla a rendszerben. Szövegértés nincs, logikai gondolkodáskészség régebben se volt. Bármit mondhat, állíthat a média, tömegszinten soha senki nem kérdőjelez meg semmit. Nem csoda, hiszen éppen erre idomítottak minden élő embert az elmúlt században. Viszont ez a hozzáállás később igen sokba kerülhet még nekünk.

Láthatjuk, professzionálisan felépített koncepció: egymásra illesztett részletek, egyik mintha a másikból következne, látszólag logikus, tudományos sorrendben, hihető alapossággal kidolgozott mozzanatok, teljes háttérbeni asszisztanciával. „Minden értünk.” - olyan vehemensen védik testi- lelki épségünket, hogy közben hajlandóak kockára tenni az életünket is, csak egészségesek maradhassunk. Megható, és boldogsággal tölt el a tudat, hogy hirtelen ennyire fontos lettem a hatalmasságoknak.

Bár többször hiba csúszik a programba, az emberek többségének egyáltalán nem tűnik fel, hogy az egész projekt egy zseniálisan kivitelezett hazugság. Tervezett színház, mely egyetlen cél felé rugdal minden élő embert. Igen, rugdal, mert maholnap valóban erőszakkal fognak „kérni” mindenkit arra, amire igazából soha nem vágyott senki: Nem, most már ne tégy semmit. Ne gondolkozz, ne logikázz. Mivel a többség eddig se tette, vajon mi változna tőle?  (Azon kívül, hogy teljesen reménytelennek fogod érezni az előttünk álló jövőt)

Talán egy fontos kérdés maradt a végére: vajon vágytál- e arra valaha is, amit most tapasztalsz az éppen átélt valóságodban?

(A szerk. megjegyzése: Tökéletes látlelet, csak éppen hiányzik belőle a megoldás felismerése. Ami napnál világosabban itt áll előttünk. K.P.)

Ó- és új évi üzenet, 2021–2022

Az államcsőd közelébe jutott Románia kommunista egypártrendszerre emlékeztető kormánya a koronavírus-járvány súlyosbodására való tekintettel az országos veszélyhelyzet meghosszabbításáról határozott

Hogyha létezett volna ilyen, az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) anno 1989-ben is veszélyhelyzetet hirdethetett volna. Az akkori Ceaușescu-rezsim ugyanis végső veszedelembe taszította az országot. Ez a megállapítás fokozott mértékben érvényes volt a végveszélybe került romániai – erdélyi – magyarságra.

Az egykori, a mostaninál minden bizonnyal súlyosabb vészhelyzetből – Isten kegyelméből – 1989 „szabadító karácsonyán” csodával határos módon megszabadultunk. 1990 új esztendejében tele reménnyel tekintettünk a jövő elébe. Miért ne hihetnénk és remélhetnénk, hogy – három évtized múltán – a jelenlegi veszélyhelyzetből is van kiút és szabadulás?! És ezen a ponton – értelemszerűen – nem csupán a lesújtó járványhelyzetre, hanem mostani posztkommunista rendszerünkre is gondolnunk kell, amely politikai, erkölcsi kórként telepszik társadalmunkra.

Az Úr születésének 2022. esztendejében hitbéli meggyőződéssel bíznunk kell benne, és minden lehetőt meg kell tennünk érte, hogy a járvány és a politikai rendszer okozta nyomasztó válsághelyzetből kijussunk. A többségi románság és az erdélyi magyarság 1989 karácsonyán tanúsított – kölcsönös – szolidaritásával kell munkálkodnunk és harcolnunk a visszahúzó múlt meghaladásáért, a tényleges rendszerváltozás véghezviteléért, országunk és magyar közösségünk felemelkedéséért…

* * *

Az 1989-es „dicsőséges román forradalom” megítélése tekintetében teljes tudathasadás jellemzi a román társadalmat. Miközben az „ellopott forradalom” haszonélvezői gátlástalan módon felprédálták az országot, a szabadságharcosok és hozzátartozóik, valamint a megvezetett köznép egyszerű fiai joggal teszik fel a kérdést: ezért hullatták vérüket, és ezért a koldus és korrupt Romániáért áldozták életüket Temesvár és a nemzet hősei?!

Az 1989-es sorsfordító karácsony és a nemzeti ébredés kezdeti lelkesedésének elmúltán mi, temesvári és erdélyi, partiumi, székelyföldi magyarok is kiábrándulással voltunk kénytelenek megtapasztalni forradalmi eszményeink és reményeink megcsúfolását, a szabadság és demokrácia ügye melletti kiállásunk visszájára fordulását. A forradalomhoz vezető temesvári népfelkelés alapjául szolgáló román–magyar szolidaritás mindmáig tartó, féktelen magyarellenességbe csapott át, amely útját állja a sorsdöntő fontosságú román–magyar megbékélésnek.

Most, közvetlenül karácsony után, Krisztus Urunk születésének évadán gondoljunk Augustus császárnak az egész római birodalomra kiterjedő népszámlálást elrendelő parancsolatára (Lk 2,1). Idén Románia „provinciáiban” is népszámlálást tartanak.

Milyen gazdái vannak országunknak, amelynek népe immár évtizedek óta a „lábával szavaz”, és hanyatt-homlok hagyja oda hazáját? Jelenleg 3,6–4 millió romániai vendégmunkás dolgozik idegen országban. Szíriát követve a migránsokat kibocsátó államok rangsorában rögtön Románia következik. Számaránya függvényében az elvándorlók jelentős része magyar.

Hogyha „megméretik”, Erdély magyarsága is „híjával találtatik” (Dán 5,27). És nemcsak számbeli, hanem erkölcsi értelemben is. Mert mi értelme a kivívott szabadságnak, hogyha azt szülőhazánk „szabad” elhagyására használjuk? Mit ér a szabadság, hogyha a gyökereinktől való elszakadáshoz, az itthon maradó szeretteink magára hagyásához, erdélyi magyar önazonosságunk megtagadásához, falvaink és városaink elnéptelenedéséhez vezet? És kinek, minek alapítottunk iskolát, egyetemet, építettünk templomot, és szerezzük vissza épületeinket és intézményeinket, hogyha lakóik a messze idegenbe vagy a jobb létet kínáló Kis-Magyarországra vándorolnak?

Templomaink tornyában kiknek szól a harang? A templomjáró gyülekezetnek, vagy pedig már csak azokért, akik „a minden élők útján” végképp eltávoznak? Európai migránsok vagy erdélyi magyarok legyünk? – élére állítva ezenképpen tevődik fel a kérdés.

A „szabad és demokratikus” Románia utóbbi harminc évében – hogy az előbbiekről ne is beszéljünk – Marosvásárhely magyar népességének aránya 50% alá esett, Szatmárnémetié 40%, Nagyváradé 30%, Kolozsváré pedig 20% alá. A sort folytathatnánk. Számbéli arányunk – nevezhetjük így – a kassai, illetve pozsonyi modell szerint alakul. És még csak az sem vigasztalhat, hogy román polgártársaink fogyatkozása is drámai. Ők ugyanis a saját országukban vannak – nekünk viszont létkérdés, hogy ne jussunk az elfogyott szászok és svábok sorsára.

1989 szent karácsonyán a szilágysági Menyőben tartott ünnepi istentiszteleten egyik első dolgunk az volt, hogy nyilvános felhívást intézzünk a bukott Heródes országából elvándoroltakhoz: „Jöjjetek haza!”

Most, az új esztendő kezdetén, valamint a XXI. évszázad elején sincs égetőbb és fontosabb kérdés, mint vészes fogyatkozásunk megállítása, demográfiai válságunk leküzdése. Kárpát-medencei szinten nemzeti magyar kormányunk is ezen munkálkodik a család- és gyermekvédelem, a kivándoroltak hazavonzása és a határokon átívelő nemzetegyesítés terén, illetve az illegális migráció és a deviáns nyugati ideológiai áramlatok ellenében.

Egyházainknak és polgári társadalmunknak, családjainknak, mindannyiunknak és egész nemzeti közösségünknek nemes feladata és szent kötelessége, hogy az itthon lévőket itthon tartsa, az eltávozottakat pedig hazahívja. Gyermekeink, ifjúságunk szülőföldünkön való megtartása kiemelt hivatása a felnőtt társadalomnak. Civil társadalmunknak, politikai képviseleteinknek és önkormányzatainknak pedig kiváltképpeni felelősségük, hogy megfelelő politikai, gazdasági és létkörülmények kialakításával segítsék elő népünk Erdély földjén való megmaradását.

Az új esztendőben Kányádi Sándor „csendes pohárköszöntőjével” kívánjuk közösen: „Szaporodjon ez az ország / Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’, / S ki honnan jött, soha soha / Ne feledje”

Nagyvárad, 2022. január 10.

                                                                                                 Tőkés László            az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács  elnöke 

    A KORMÁNYRÓL ÉS  KRITIKUSAIRÓL IS HATÁROZOTT  VÉLEMÉNYE VAN A  SZÁZAK TANÁCSÁNAK


      Fekete Gyula - a történelemnek írt naplója szerint - 1996 júniusában ezekkel a szavakkal jellemezte a nemzettudatában súlyosan sérült magyar társadalom lehetőségeit, s egy hónappal később készen volt a terve: „Száz név. Válogatott száz név az elmúlt évek-évtizedek fordulatokkal terhes közéletében is tisztán, becsületben, tisztességben megőrzött nevek közül. Nemzeti elkötelezettségüket bizonygatni sem kellene, azt mindennél hitelesebben bizonyítaná a pártoktól és kormányoktól függetlenül megőrzött tisztesség, tisztaság. Hivatalbeli, közéletbeli kezdeményező, alkotó tevékenységgel, áldozattal az igazság kitartó szolgálatával hitelesített tisztaság."

      150 civil szervezet 2500 nevet küldött. A legtöbb szavazatot kapott száz vette fel a Százak Tanácsa nevet. Háromszáznál több találkozónk volt, kiadtunk 25 könyvet, honlapunkon közel kétmillió kattintás és 80 nagyra becsült, immár örökös tagunk fotója.

      A Százak Tanácsa a mai magyar társadalom helyzetéről az alábbiakat
tartja fontosnak közzétenni:

      2022-ben újra választások lesznek. Tudjuk, hogy „választási szakemberek” szerint majd két héttel a szavazás előtt fog eldőlni, kiknek szavaznak bizalmat a választók. Mi azonban nem egy kormányzó párt, pártszövetség, hanem egy nemzet, az egységes magyar nemzet sorsáért érzett felelősségünk tudatában úgy érezzük, hogy ismét ideje
van a szólásnak. Mi a közbizalmat 25 éve nemzetszolgálattal igyekszünk
viszonozni.

      Tudjuk, ez a nemzet tisztel minden jóakaratú embert, bárhol is éljen a világon. Vallását, nemzetiségét, kulturális szokásait elfogadva, erőnk szerint segítjük a nehezebb helyzetben élőket is, de nem térdelünk le sem a pénzhatalmak, sem a média által keltett tömeghisztéria hatására. Mi nem voltunk gyarmatosítók. Hibáinkat ostorozó Himnuszunk: „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt", s nagy költőnk halál előszobájában írt sora, a "bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép." - mindig figyelmeztetett az önvizsgálat fontosságára.

      Figyelünk a nagyvilág, s tágabb hazánk, Európa helyzetére. A nekünk okozott sebeket - látjuk - soha nem igyekeztek a nagyhatalmak jóvátenni. Pedig mi már azzal is megelégednénk, ha nem biztatnák felelőtlen ellenzéki pártpolitikusainkat nemzettársaink sértegetésére.

      A gyönyörű magyar Országházat - mely egyike a legszebbeknek a világon
- a Kárpát-medence magyarjai közösen építették. Történelmi és erkölcsi jussuk, hogy otthon legyenek benne, bárhogy is szabta szét az ostoba erőszak és kapzsiság szülőföldjüket, s bárhová is kellett menekülniük a XX. század totális diktatúrái elől - ők magyarok. És "egy vérből vagyunk", akik Zrínyi Miklóssal ma is hirdetjük: „Ne bántsd a magyart!"

      A nemzeti kormányok ezt három évtizede vallják, s az utóbbi évtizedben tettekkel igazolják. Elismeréssel adózunk a nemzetpolitikában, nemzetstratégiában elért jelenleg is képviselt eredményes és sikeres kormányzati törekvéseknek, amelyek jól szolgálják az elszakított nemzetrészek emberhez és magyarhoz méltó életét szülőföldjükön.
Segítik és bátorítják a magyar kultúra és történelem emlékeinek és színhelyeinek megóvását, felújítását, a magyar családok oktatását, művelődését. Elismerésre méltónak tartjuk a közép-európai együttműködés erősítésére irányuló, a magyar történelmi hagyományt követő állami törekvéseket ugyanúgy, mint keleti tájékozódásunkat a rokon népekkel való gazdasági, kulturális kapcsolatok erősítésének
jegyében.

      A nyugat-európai intézmény rendszerekkel való kapcsolatainkat az Alaptörvényben és a szerződésekben elismert nemzeti és állami önrendelkezés és alkotmányos önazonosság alapján építjük.

      A Százak Tanácsa alapítói, Fekete Gyula, Csoóri Sándor, Mádl Ferenc,
Nemeskürty István, Sinkovits Imre, Grosits Gyula és többi kitűnő halottunk nevében is köszönjük ezt mi, élők. Nekünk nehezebb időkben is fontos volt a család, gyermekeink támogatása, s ezekben az években, amikor a nemzeti kormány világviszonylatban is kiemelkedő segítséget adott nekik - ezt köszönjük.

      Orbán Viktor és kormányai, Matolcsy György bankelnök súlyos politikai,
erkölcsi és gazdasági romlás után állította helyre az ország egyensúlyát. Ezek tények. Sajnálattal látjuk Budapest mai gazdátlanságát, hogy milyen következményei lehetnek a vezetői alkalmatlanságnak. Látjuk már azt is, hogy az úgynevezett „nyílt társadalom” eszmekörének hívei meghirdették a szerintünk eredményes kormányintézkedések visszavonását is.

      Ugyanakkor éppen a nemzet egésze iránti felelősségünk tudatában hangsúlyozzuk, hogy a munkaalapú társadalom elvét senki ne állítsa még időlegesen sem szembe a tudásalapú társadalommal. Eötvös József, Szentgyörgyi Albert, Kodály Zoltán, s legnagyobb élő tudósaink életművük teljes súlyával képviselik, hogy a tudomány egy és oszthatatlan, csakúgy, mint a művészetek világa.

      Egy nemzetet rokonszenvessé elsősorban kultúrája tehet. A magyar kultúra sebeinek gyógyítását, a civil társadalomban az önigazgatás gyökereit rendbe tenni szándékozó nemzetépítő akarat éltetését, fejlődését hatékony intézkedésekkel kell támogatni. Mindennek alapja az iskola, mely a mainál sokkal nagyobb kormányzati figyelmet és támogatást érdemel. Olimpiai sikereink is bizonyítják: a világ
legnagyobb sportnemzetei között vagyunk. Jogos az igény: tegyük a magyarságot sportnemzetből sportoló nemzetté is! Magyarországon ma több ezer tanár hiányzik, köztük sok testnevelő-tanár. Szükség lenne az okok feltárására és az előre lepésre.

      Törvénynek kellene büntetni a közbeszédben elharapózott trágárságot, a
közméltóságok sértegetését. Magunkat és Hazánkat becsülnénk ezzel. Az interneten keringő összefoglalásokat a kétharmaddal megválasztott második és harmadik Orbán-kormányok intézkedéseiről igen fontosnak tartjuk megjelentetni nagy példányszámban a nyomtatott sajtóban és egy mindenkinek elérhető elektronikus oldalon - a szöveg gondos ellenőrzése után.

      Az OLAF, az Európai Csalás Elleni Hivatal tagállamaként tegyük egyértelművé: mi minden Brüsszelből érkezett eurocentről pontosan elszámolunk. Nagyra értékeltük a kormány azon intézkedéseit, melyekkel a külföldi tulajdonba került közszolgáltatókat visszavásárolva azokat hazai vállalkozások kezébe adta, s ezzel megkezdte a hazai nagy, közép- és kisvállalkozások támogatását. Ezt nemzeti érdeknek tartjuk, s reméljük, hogy mindig a közérdek vezeti választott vezetőinket,
sohasem pusztán önérdek. Az ország ügyei iránti alázatot és szerénységet nagyra értékeljük.

      Ismerve a szegénység felszámolására, a vidék újra élhetővé tételére tett kormányintézkedéseket, ezeket támogatva, elvárjuk leggazdagabb honfitársainktól, hogy a mainál még átláthatóbban vegyék ki részüket ebből az országépítésből. Ahogyan a nagy művészi, tudományos, vagy sporttehetség nagyobb felelősséget is ró a vele megajándékozott emberre, ugyanúgy van ez a nagyobb vagyonnal is. A földtulajdoni viszonyokat is azért szeretnénk tisztán látni - mint ez a két világháború közötti gazdacímtárakban ma is olvasható - mert a világban és az európai országok piacain versenyképes, a modern ökológiai szemléletű mezőgazdaság pártolói vagyunk, s az agrárkormányzat programjával megegyezően a kis és középgazdaságok kialakítását és megerősítését támogatjuk.

      A magyar termékek vásárlása, a helyi élelmiszerek fogyasztása nemzeti érdekünk. A mezőgazdaság feladata elsősorban egészséges élelemmel ellátni a lakosságot, s tudjuk, hogy ezt elsősorban a biogazdaságok erősítése és a vegyszerek okos csökkentése segítheti. Átláthatóvá kell tennünk minden intézkedést, nem tagadva a néha előforduló esetleges tévedéseket, mert ezzel a nyílt őszinteséggel a kételkedőket és félrevezetett honfitársainkat is megnyugtatjuk.

      A Százak Tanácsa tagjai a fentieket megvitatva leszögezzük: egy nemzet sohasem lehet ellenzékben. Részben megértjük a sérelmi politizálást, néhány korábbi nemzeti oldalon politizáló személy kiábrándultságát. Tévednek azok, akik most ilyen-olyan pártszövetségek kötésében látják a magyarság gondjainak megoldását, s azt vizionálják, hogy a kormánnyal szemben kritikus értelmiségiek majd az elmúlt évtized kormányzati eredményeire nem emlékező választók többségét megnyerve, az "európai polgár", vagy "nyugat-európai bérek" jelszavakkal, felelőtlen ígéretekkel operálva hatalomba segítik őket.

      Tagadásokból soha nem született nemzeti program. Minden polgártársunknak azt javasoljuk: visszahúzódó zsörtölődés helyett próbáljanak inkább segítő kezet nyújtani az egészségügyben, oktatásban, az agráriumban, pénzügyi világunkban, a hazai és
nemzetközi jogban dolgozó szakembereknek. Érdemi párbeszédekre van szükségünk a mai eldurvult közbeszéd, öncélú viták helyett. A politikával most ismerkedő fiataloktól is azt kérjük: az itthoni és más országokban szerzett tapasztalataikat fordítsák a hazai gondok enyhítésére.

      Mi, a Százak Tanácsa alulírott tagjai csak az egységes magyar nemzetnek elkötelezett kormányt tudunk támogatni.

      Az eredmények és a hibák ismeretében tesszük ezt, tudva: felelősek vagyunk minden elmaradt kézfogásért. Sem a Konstantinápolyba, sem a Bécsbe, Berlinbe, Moszkvába rohanóknak nem őrzi jó nevét a magyarság emlékezete. A New York Times hasábjaival sem lesz ez másképp. A nemzet felemelkedését valóban óhajtók egyes feladatok átvállalásával, tanácsaikkal, kritikáikkal bizonyára sok mindenben tudnak máris javítani. „Pro salute Patriae - a Haza javáért!"

dr. Szijártó István irodalomtörténész, a Százak Tanácsa ügyvivő elnöke,
dr. Andrásfalvy Bertalan néprajztudós, prof. emeritus,
Ágh István író, szerkesztő,
Bakos István művelődéskutató,
dr. Bardócz Zsuzsa vegyész, professzor,
dr. Bárdi László orientalista,
prof. Batta György író, szerkesztő,
Bencsik András, újságíró, főszerkesztő
dr. Bene Éva ny. főorvos,
dr. Béres József vegyész, elnök-igazgató,
dr. Bíró Zoltán irodalomtörténész, főiskolai tanár,
dr. Bogár László közgazdász, egyetemi tanár,
Borbély Károly festőművész, tanár,
dr. Cey-Bert Róbert író, gasztronómus, tanár,
Császár Angela színművész, tanár,
dr. Csepinszky Béla agrármérnök,
dr. Csókay András idegsebész főorvos,
dr. Deák Ernő történész, főszerkesztő,
dr. Dobó Márta gyermekgyógyász főorvos,
dr. Duray Miklós geológus, író, politikus,Farkas Márta közgazdász,
dr. Fekete Gyula közgazdász,
dr. Feledy Péter jogász, TV szerkesztő riporter,
Foltán László tanár, szakedző, kenus olimpiai bajnok
dr. Galuska László orvosprofesszor,
dr. Gedai István muzeológus ny. főigazgató,
dr. Gereben Ferenc művelődéstörténész, egyetemi oktató,
Gyimesi János tanár, mesteredző,
Gyulay Endre római katolikus püspök,
dr. Gyurkovits Kálmán gyermekgyógyász főorvos, c. egyetemi tanár,
Hajdú Lajos szervező,
Hegedűs Endre zongoraművész, egy.i tanár,
dr. Hetzmann Róbert jogász, elnök
dr. Hóvári János turkológus, c. egyetemi tanár,
Jelenczki István filmrendező,
dr. Kahler Frigyes jogász, szakíró,
dr. Kellermayer Miklós orvos, prof. emeritus,
dr. Keserű Katalin művészettörténész, prof. emerita,
dr. Kisida Elek sebész főorvos,
Kocsis István író,

Kondor Katalin közgazdász, szerkesztő riporter,
dr. Koós Ferenc neveléstörténész ny. gimn. ig.
dr. Korzenszky Richárd OSB tanár, emeritus prior,
dr. Kováts-Németh Mária neveléstörténész, egyetemi magántanár,
Lászlófy Pál tanár, tb elnök,
dr. Lévai Attila ref. lelkipásztor, egyetemi oktató,
dr. Ludányi András politológus, egy.i tanár,
Magyaródy Szabolcs cserkészvezető, közíró,
May Attila építészmérnök, vívó, olimpikon,

dr. Márai Géza agrármérnök,
dr. Mocsai Lajos mesteredző, emeritus rektor,
dr. Mózsa Szabolcs radiológus egyetemi docens,
Muhi Béla tanár, fizikus,
dr. Murányi László jogász TV szerk. riporter,
dr. M. Kiss Sándor történész, egy.i tanár,
dr. Nagy Zoltán orvos, prof. emeritus,
dr. Náray-Szabó Gábor, kémikus, egyetemi tanár,
dr. Németh Ferenc tanár, nemzetközi borbíró,
dr. Oláh István agrármérnök, szerkesztő,
dr. Papp Lajos, szívsebész professzor,

dr. Pentelényi Tamás agysebész főorvos,
Rajnai Miklós, művelődésszervező,
dr. Rácz Jenő sebész főorvos,
Rieger Tibor szobrászművész,
dr. Rókusfalvy Pál pszichológus emeritus prof,
dr. Sallai Éva tanár, rádiós szerkesztő,
Rajnai Miklós művelődésszervező,
Spányi Antal római katolikus püspök,dr. Somhegyi Annamária gerincgyógyász főorvos,
dr. Somodi István jogász, agrármérnök,
dr. Sutarski Konrád, mérnök, író, szerkesztő,
dr. Szász István Tas főorvos, közíró,
dr. Széman Péter főorvos, az EMKE elnöke,
Szvorák Katalin énekművész, tanár,
dr. Szűrös Mátyás politikus, volt közt. elnök,
Talpassy Zsombor reklámszakember,
dr. Tanka Endre jogász, prof. emeritus,
Tasnády Hajnal közgazdász,

Totth Elemér mérnök,

dr. Zétényi Zsolt jogász, közíró

December 5. 2004-2021.

December 5. sötét éjjele

Imánk nem talált meghallgatásra. A harangok a magyar gyász üzenetét küldik a világba. A magyar név ismét csúf lett, méltón régi rossz híréhez. Magyarok, ne utazzatok Európa egészséges országaiba, mert gúnykacaj és megvetés lesz részetek. Anyaországiak, ne utazzatok Kolozsvárra, Szabadkára és Kassára, mert testvéreiteket megtagadtátok, esdő kezüket elutasítottátok, tiszta arcukra pofont mértetek. A kezdeményezők hite tévedésnek bizonyult, hiszen a mélyben pislákoló lángot 84 év hamuja és mocska fedi. A magyar ember nem volt képes a nemesre, a szeretetre, a Gonosz hangjára van füle, és nem a kisded sírására. A mély bugyrokból nem tudott a fényre emelkedni, nem volt egyötödnyi igaz ember e csonka, beteg hazában, így aztán most Szodoma és Gomorra sorsát érdemli. Advent második vasárnapján a megfeszített nemzet nem tudta megtenni első, legnehezebb lépését saját újjászületése felé. Keresztünket tovább kell tehát hordoznunk, és továbbra is el kell viselnünk mindennapi keresztre feszítésünket. Remélt feltámadásunknál minden eddiginél messzebb kerültünk, hiszen megtört, önzőn anyagias, gyáván kushadó és hazugsághívő állapotban leledzünk változatlanul. A gonosz diadalát üli, globális hatalmú urainak parancsát sikerrel teljesítette, bebizonyítva, hogy továbbra is ura szívünknek és eszünknek.

Az elemző politikusok és politológusok ezekben a percekben fejtok ki szép mívű gondolataikat. Nem a nép a hibás, hanem az előkészítetlen és meggondolatlan kezdeményezés, és hogy most a politikum köteles lesz megoldást találni, fogadkoznak is keményen. Bizonyára így is lesz, kövér koncot dobnak majd a kerítést túlról kaparó, szűkölő magyari ebeknek, hadd kerekedjék horpaszuk, fényesedjék szőrük, no de emberi létet nekik azért mégse adjunk, mert még a végén ideát is embernek érzi majd magát néhány tányér- és tenyérnyaló. Hiszen tudvalevőleg ragályos kór a nemzeti érzés nevű veszettség… Honfitársaink felelőssége pedig elháríthatatlan és lelkiismerete súlyosan terhelt marad, bármi is következzék ezután. Akár meg is oldhatják majd a „kérdést” a haza bölcsei, a „kérdésen” túlmutató vizsgán bizony elbuktunk. Isten és a föld népei előtt egyaránt.

Istenünk, adj erőt keresztünk továbbhordásához, mert látod, van itt azért milliónyi, áldozatra kész igaz ember. Add uram, hogy ne kelljen innen is tovább menekülnünk, és ne legyen sorsunk a sóbálvánnyá válás, a kénköves eső által felperzselt honra visszatekintve. Kérünk uram, küldd el fiadat, mert nagyobb szükségünk van most rá, mint bármikor. Hittel és reménykedve várjuk őt Szent István megcsúfolt országában, Mária szerencsétlen, maradék népe.

                                                                                               K.P.

                                              

Napra pontosan 17 évvel ezelőtt íródtak a fenti sorok. Kérem, ne vegyék tolakodásnak, hogy most, e web-oldalon megismételjük őket. Több oka is van ennek. Olvasótáborunk ma már nyílván különbözik, jelentős változások történtek közéletünkben, legfőképpen pedig roppant izgalmas és tanulságos feladatnak látszik összevetni hazánk és világunk akkori és mai helyzetét.

Hosszú évekbe telt, míg rendbe tettük, amit a baloldal lerombolt” – írja Potápi Árpád János, emlékeztetve: „2004. december 5-re válaszul a 2010-ben megalakult új Országgyűlés legelső intézkedései között, elsöprő többséggel szavazta meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt, amely lehetővé tette, hogy a külhoni magyarság végre közjogi értelemben is a nemzet részéve váljon... És tovább: a nemzetegyesítést a nemzetépítés évei követték.“

Lassan megszokottá, természetessé válnak ezen eredmények, ezért kötelességünknek érezzük az emlékeztetést, a „honnan indultunk és hova jutottunk“ érzékeltetését. Látnunk kell, hogy „amazoktól“ az akkori, 2004-ben hatalmon lévő erőktől legfeljebb egy konc volt elvárható  „a kerítést túlról kaparó, szűkölő magyari ebek számára“, és láttatnunk kell, hogy „amazok“ számára ma, 2021-ben is veszélyes és ragályos kórt jelent a „nemzeti érzés nevű veszettség“. Bizony, semmit nem tanultak és semmit nem felejtettek ők, legfőbb – mondhatni egyetlen - fegyverük pedig változatlanul a gyűlölet. Ami felülírja a józan észt és a személyes tapasztalatokat, ami közös jellemzője - mondjuk ki  -„Gyurcsány népének“. Ami miatt négyévente kell kétségbeesetten, elszoruló torokkal figyelnünk: vajon elnyeli-e a gonosz a jót, semmivé válhat minden, vérrel-verítékkel kivívott eredmény? Amiért ismételten tolulnak fel az emberben Petőfi Apostolának szavai: „Boldogtalan nép, mért gyűjtöd fejedre/ Az isten átkát? .... Minden megváltót megfeszítesz hát? / Boldogtalan, százszor boldogtalan nép!“ Immár 12 éve élvezzük győzelmünk áldásait, de pillanatra sem érezhetjük azt végső biztonságban. Nem lehet, nem szabad tehát elernyedni, megpihenni!

Európa egészséges országait említettem akkor, szembeállítva őket a ronccsá vált honnal. Nem tudom, mennyiben tévedtem, mennyiben volt egészséges akkor a kontinens, egyáltalán: a világ, de az ma már kétségtelen, hogy az emberiség történelmében páratlan folyamatok játszódtak le e 17 év alatt. Elképesztő látni, hogyan fordult azóta feje tetejére a világ, hogyan tagadja meg saját éltető talaját, a természet alapvető törvényeit, és legfőképpen: teremtőjét. Igen, tobzódik ma a Gonosz, miközben hazánkat, nemzetünket hihetetlen megtiszteltetés éri: legfőbb ellenségének tekint, érez, tud minket a Gonosz. Ismét történelmi feladatot kapott Mária népe, talán minden eddiginél nagyobbat. Eme tudat, belső meggyőződés kell ma áthasson minden magyart. Ennek fényében tekintsünk vissza ama december 5-re, arra a sötét éjszakára, és köszöntsük megváltónk születését, az időtlenségből hozzánk és éretünk, e földi időbe érkezőt. Legyünk méltók hozzá.

                                               Kövesdy Pál, 2021. december 5.  

FÖLDI LÁSZLÓ

A nemzetközi erőtér kimutatta foga fehérét

Kívülről képezik ki az ellenzéki összefogás aktivistáit - utal a capitoliumi ostrom várható 2022-es importálására – Földi László.

A nemzetbiztonsági ezredessel azért kezdeményeztünk beszélgetést, mert Barack Husszein Obama, az USA 44. elnöke szerint Trump leváltásával a harc nem ért véget, Magyarország még hátravan. Ennek a kereszténységre, a demokráciára és az eljövendő országgyűlési választásokra nézvést különösen hátborzongató üzenetnek a hátteréről, a szolgálatok felelősségéről, a rendszerről, a módszerről és az alkalmazott technikákról faggattuk a szakértőt.

A „demokrácia exportőr” hazájából, pláne az elnök szájából ilyen nyílt fenyegetést nem meglepő hallani?

Nem, mert Amerikában nincs demokrácia, így sehová sem exportált demokráciát, hanem olyan ügyesen megformázott diktatúrát, aminek az a lényege, hogy az embereket úgy verik át, hogy nem veszik észre, valójában mi történik. A jóléti társadalmak lényege volt Amerikában és Nyugat-Európában, hogy rendkívül stabil szociális feltételrendszert teremtettek a lakosságnak. Jó munkahelyeket jó fizetéssel, jó nyugdíjakat, jó oktatást, képzést. Egy feltétellel; hogy nem kell gondolkodni az embereknek, mert beléjük sulykolták, hogy a politika mindig helyesen dönt a lakosság érdekében, védelmez, munkát ad. Tehát generációk nőttek fel ebben a kábításban. A lényeget vették el tőlük; az önálló gondolkodást, akaratot és a politikai tisztánlátás lehetőségét. Azért nem értjük sokszor mi itt Közép-Európa keleti részén, hogy mi történik Nyugaton, mert képtelenek vagyunk elvonatkoztatni a realitásoktól, és a politika kényszerjátékaitól, amit a magyar társadalom ötven éven át naponta a saját bőrén érzett. Az idősebb generáció tagjai ezért pontosan tudják, hogyan és hol akarják átverni őket.

Mire számíthatunk a „hadüzenet”után?

Szinte biztos, hogy bárki is nyer a hazai országgyűlési választásokon, lesznek zavargások. Amennyiben a Fidesz nyer, sokkal nagyobb lesz a felfordulás, mert majd azt kommunikálják a médiában, hogy az egész egy nagy csalás volt. Ha az ellenzék nyer, akkor is számíthatunk zavargásra, mert elképzelhetetlen, hogy a forgatókönyvek írói a társadalmi nyugalmat szeretnék megvalósítani. Semmi spekuláció nincs ebben, mert Biden beiktatása idején is megvoltak a zavargások Washingtonban, csak éppen nem Trump hívei, hanem az Antifások erőszakoskodtak.

Mit kell tudni róluk?

Kialakult egy olyan rendszer a világban, amelyik az anarchia fokozására koncentrál. Az Antifa emberei katonák, nem ők találják ki, hogy mikor és hol támadnak. Legyen az Németország, Franciaország, az USA, vagy éppen Magyarország. Amikor provokációra alkalmas esemény történik, akkor az Antifa csapatai megjelennek az adott helyszínen, és rombolnak. Csak a Covid miatt nem voltak tavaly jelentősebb atrocitások.

Ki fizeti őket?

Az az erőtér, amelyiknek érdekében áll az európai nemzetek eltörlése. Amelyik arra törekszik, hogy ennek a folyamatnak legyenek olyan szakaszai, amikor kikényszeríthetik a lakosságból, hogy olyan kormány ellen lépjenek fel, aki éppen rendet tudna tenni. A rendetlenségnek nem az a lényege, hogy permanens anarchia legyen a világon. Azt akarják felmutatni, hogy a jelenlegi kormányok képtelenek a rend fenntartására, ezért új struktúra kell, és olyan vezetés, amelyik visszahozza az emberek számára a nyugalmat.

És ez az ellenzék ennek tudatában rombol?

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem létezik a mai magyar politikai ellenzék. A külföldi erőtér a hazai ellenzéket eszközként használja érdekeik megvalósítására. Tehát az a koalíció, ami baltól a szélsőjobbig összeállt egy abszurdum, nem egy ideológiai, hanem kényszerszövetség, amelyet külföldről finanszíroznak. Kívülről képzik ki az ellenzéki szövetség aktivistáit, szájukba adják a vezérszólamokat, és közlik velük a stratégiai lépéseket. Ez az erőtér finanszíroz, kiképez, támogat, és ha kell, beküldi a segédcsapatait balhézni, vagy a választást manipulálni.

A net, pontosabban a Facebook, az Instagram, Twitter kap ebben a Barack Husszein Obama által is folytatott harcban szerepet?

A közösségi hálók létezése arra a stratégiára épül, hogy nem kell az embereket központilag kábítani, befolyásolni, mert önmaguk megteszik azt egymás irányába. A közösségi térben aztán mindenki nagyon okosnak hiszi magát, gondoljunk bele, hogy a vakcina kérdésében milyen őrültségeket olvashatunk. Más kérdésben is figyelmen kívül hagyják a tudományosságot, a hozzáértők véleményét. Sokan, akiknek megtetszenek bizonyos kijelentések, azt szajkózzák. A politikában ugyanez a helyzet. Erre jó példa az, ami az Egyesült Államokban zajlott. Nem számított, hogy politikai szinten ki mit mond, sem az, mi jelenik meg a sajtóban, hanem az, hogy a közösségi háló pletykarendszerén keresztül meggyőzzék az embereket arról, hogy Trump idióta, semmihez sem ért, katasztrófába viszi az államokat. Az senkit sem érdekelt, hogy pont az ellenkezője történt, mert Trump a stabilizációra törekedett. Mikor az emberek ráébredetek volna az igazságra, akkor gyorsan lekapcsolták a republikánusok oldalait. Magyarországon is erre lehet számítani.

A magyar szolgálatok felkészültek arra, hogy mindezeket megakadályozzák?

Nem tudom, mert nem vagyok a szolgálat tagja. Nagyon remélem, hogy felkészültek ezekre a veszélyekre, mert ha nem, akkor olyanfajta törvénytelenségi cunamira számíthatunk, amelyet megállítani csak operatív szakaszban tudnak. Nem rendőrségi ügy, hogy ki mit állít a világhálón, és milyen szervezkedések folynak a háttérben például a kormánydöntő logikák szerint, hanem operatív, felderítési feladat. Ha nem járnának sikerrel, az hatalmas gondot jelent. Azzal jön elő az „áldozat”, hogy a rendőrség vegzálja, az illető azonnal bírósághoz fordul, a TASZ az ügy mögé áll, és irány Strasbourg. Így a gazfickó lesz nyerő pozícióban. Azért nagyon fontos a felderítés, hogy csírájában fojtsák el a zavartkeltő akciókat. Újra az Egyesült Államokat hozom fel példának, ahol Trump gyengéje éppen az volt, hogy nem állt mögötte az államigazgatás. Az apparátus tele volt árulóval, demokratákkal, akik nem szolgálták a létező hatalmat, hanem erkölcstelenül, törvénytelenül felülemelkedtek ezen. Ugyanígy az FBI is Trump-ellenes volt. Ilyenfajta élethelyzetekben az a hatalom, amely nem áll a mainstream érdekében, és nem őt akarja szolgálni, nagyon komoly hátrányba kerül.

A nagy tech-cégek is kimutatták a foguk fehérét, benne voltak a zavarkeltésben?

A nagy tech-cégek nemhogy benne vannak a zavarkeltésben, hanem az erőtér tulajdonában állnak. Az egész közösségi rendszer, a Google, a Facebook kitalálásának a hátterében három dolog húzódik. Egy jó technikai sztori, óriási pénz és a világ, az emberek tömegének irányítottsága. Trumpot lekapcsolták a „demokrácia” nevében, de amikor Ugandában a választás idejére országszerte teljeskörűen lekapcsolták az internetet, hogy ne befolyásolják a választókat, akkor az amerikai demokraták a nagy tech-cégek felháborodtak, kikérték maguknak ezt az eljárást.

A keresztény hitnek ma nincs eszközrendszere harcba szállni a radikális iszlámmal, mert mögötte tömegek állnak, míg a kereszténység veszít erejéből. A kereszténység a jogrendszerbe beépülve, mint erkölcsi szabályrendszer létezik, s a migráció veszélye éppen abban van, hogy a radikális iszlám, ha többségre kerül, e helyett a jogrend helyett építené fel a sajátját?

Hatalmas ez a veszély, elég csak belegondolni, hogy a jogvédők mindig kikelnek magukból, ha a templomokban a papok a választásokról, a politikáról beszélnek. Sajnos a nagy egyházakon belül is komoly problémák vannak, s ezek a személyekre vezethetők vissza. A tisztességesek mellett ott vannak a megalkuvók. Azt nem lehet tudni, hogy beépített emberek, kémek, árulók, vagy a gyávaság dominál. A mindennapok gyávasága úgy, hogy „ha keményebben beszélek, akkor mi történik velem?” Azt hiszik sokan, ha valaki megengedőbb a migráns-kérdéssel kapcsolatban, akkor az illetőt nem támadják meg az iszlamisták. Ez nincs így, mert még a háttérhatalom is rá fog faragni a muszlimokkal. Hiába szövetségesek ma Európa elfoglalásában, a kereszténység visszaszorításában. Amikor ezt a szövetséget már nem lesz érdekük fenntartani, akkor a muszlim világ őket is elsöpri. Hiszen még az egyszerű muszlim embert is úgy nevelik, hogy „te vagy az egyedüli”. Azt, ami jelenleg Nyugaton történik, a muszlim térnyerést, mi még nem érezzük.

Hazánk és a térség országai védettebbek, vagy ez egy illúzió?

Addig vagyunk védettek, amíg vezetőink garantálják védettségünket. Magyarországon, amennyiben nem az Orbán-kormány nyer, hanem a külföldről felépített rendszer – nem is lehet ezt ellenzéknek nevezni, mert a valódi ellenzék egy tisztességes erőtér, ami nemzeti érdeket képvisel – , akkor azonnal megnyílnak a határok, azonnal elfogadják a kvótákat, és lefekszenek többek között a gender-féle ostoba elméleteknek is.

MA-PG            **********************************************************************************************************

Földi László:                                                               Támadunk!

Fel kell venni a harcot a globalizmus nem kívánt és romboló kísérőjelenségei ellen – írta Földi László titkosszolgálati szakértő azzal kapcsolatban, hogy megalakult a Védett Társadalom Alapítvány, mely a honlapjukon elérhető információ szerint “életigenlő, biztonságos, a hitüket, kultúrájukat és hagyományaikat szabadon megélő egyének, családok, közösségek és nemzetek sokszínűségére épít.” Az alapítók szándéka szerint munkájukkal védelmet nyújtanak majd a fizikai, biológiai és erkölcsi határok felszámolására törekvő globalista szervezetekkel és ideológiákkal szemben. 

Moys Zoltán író, rendező és Szakács Árpád újságíró, könyvkiadó alapította meg a Védett Társadalom Alapítványt, a kuratóriumi tagok pedig a média világából jól ismert Szabó Anett és Földi-Kovács Andrea, Földi László, titkosszolgálati szakértő, valamint Trombitás Kristóf Keresztély újságíró és Kovács Zsolt televíziós szerkesztő. Honlapjukon azt írják, céljaik között szerepel az igazságosságon és észszerűségen alapuló jogrend védelme, csakúgy, mint az emberi méltóságot és életet, a fogantatástól a természetes halálig. Ismertetésük szerint védelmezni kívánják továbbá a házasságon alapuló természetes családmodellt, a szülők jogát arra, hogy gyermekeiket erkölcsi meggyőződésüknek megfelelően oktathassák, a vallás és a lelkiismeret szabadságát, a szólás és meggyőződés szabadságát, az erkölcs, a kultúra és a nemzet identitását alkotó hagyományok folytonosságát, valamint a teremtett világ értékeit és természeti kincseit.

Forrás: vdta.hu

Földi László a Magyar Nemzetben úgy fogalmazott:

Ebből a látószögből vizsgálva mai életünket érzékeljük, hogy a normalitást – az emberi lét alapértékeit – az abnormális kihívások ostorozzák, és próbálják átmosni tudatunkat valamiféle degenerációval. Nem lévén más választásunk, fel kell venni az elénk dobott kesztyűt. A normalitás megóvása ezidáig természetesnek tűnt azzal, ha egyszerűen hárítva védekeztünk, ha közömbösséget színlelve megmosolyogtuk mindazt, amit abszurdnak tartottunk. Mi, a többség eddig egyszerűen normálisan éltünk. Mert így – gondoltuk – képesek leszünk megóvni saját világunkat. Mára azonban világossá vált, hogy a szükségszerű és alternatíva nélküli győzelem érdekében a „legjobb védekezés a támadás” elv mentén kell átgondolnunk saját megoldó képletünket.

A titkosszolgálati szakértő hozzátette:

Mindennek érdekében mi, a Védett Társadalom Alapítvány (Safe Society Foundation) alapítói és működtetői védelmünkbe vesszük megtámadott értékeinket és társadalmi csoportjainkat, valamint harcot hirdetünk a normalitás alapértékeit tagadó Open Society ­Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány) káros eszmeiségével és elfogadhatatlan gyakorlatával szemben. Mi, a társadalmakban élők többsége toleráljuk a keresztény vallástól eltérő, más vallást gyakorlók hitét és hitéletét. Tűrjük a nemiségben megjelenő másságot, az azonos neműek közötti intimitást. De nem toleráljuk és nem is tűrjük a perverzitás társadalmi elfogadottságát, mivel azt az egyének személyes tragédiájának tekintjük, mely nem lehet a normarendszer semmilyen eleme. Egyben üldözzük mindazon cselekedeteket, mely kiskorúak megrontására irányul akár szavakban, akár tettekben történjen is.

A Védett Társadalom Alapítvány a normális, vagyis az elfogadott – a tradicionális – társadalom létezését és megtartását tekinti megvédendő kihívásnak – fogalmaz Földi László.

Hiszünk a különbözőségekben, a politikai sokszínűségben, a nemzetek egymásra utaltságában. De ellene mondunk az alá-fölérendelt minősítéseknek – lásd: kettős mérce – és a kultúrák a pénzügyi érdekek mentén történő összemosásának, divatos szóval: a globalizált világnak. Minden kísérlet, mely a múltban a nemzetek felszámolására irányult, kudarcot vallott és sikertelen lesz a jövőben is. Az uniformizált, „kevert világ” lerombolja az emberiség eleddig elért vívmányait, főként az élhető világot. Az Egyesült Államok és Nyugat-Európa országait az elmúlt évtizedekben nem tapasztalt válságok sújtják. Látható, hogy a globális eszmeiség társadalmi rangra emelése például a szinte tökéletes életformát felépített Svédországot a bevándorolt bűnbandák utcai harcterévé silányította. Németországban a precizitás, a rend és a kiszámítható mindennapok eltűnőben, miközben kiveszőben a bizalom és a hit a német emberek életéből.

Kiemeli,

Mi, a Védett Társadalom Alapítvány képviselői és követői hisszük, hogy még nem merült ki az eszmei harc lehetősége, még nem érkezett el a valódi tábornokok ideje – bár fontos tudni, hogy itt állnak mögöttünk –, talán még az értelem harcát meg lehet vívni, megvédve mindazt, ami az emberi lét méltóságát képviseli. A harcművészetnek a művészet elemét kell még csatába vinni. Az összecsapás formája retorika és meggyőzés. Fontos megértenie mindenkinek, hogy a közömbösség nem a normák megőrzését, hanem a katasztrófa eljövetelét támogatja. Hiszen nincs ideológiai kérdőjel abban, hogy az élhető világ mindenki alanyi joga és jussa. A nemzet fogalma jobbról vagy balról nézve is ugyanaz. Mert a családokban az anya, az apa és gyerekeik nem ideológiai alapon rendeződnek, hanem egymás megértése és megbecsülése a kihívás számukra. Miként szakrális világunkban ott van az emberi öröklét, függetlenül attól, melyik egyház képviselői prédikálják híveiknek.

Földi László a Magyar Nemzetben megjelent állásfoglalásában aláhúzza:

Hogy mindez megvédhető legyen, támadunk. Hálózatot építünk, hogy erőteljes ellenfelei lehessünk a már kiépült globalista hálózatnak. Mozgósítunk a nyílt társadalom eszméit agresszívan terjesztőkkel szemben. Nem tűrjük, hogy az „érzékenyítés” csapdájába csalják a kellő élettapasztalattal nem rendelkező fiatalokat. Demonstrációkat szervezünk és bebizonyítjuk, hogy a véleménynyilvánításhoz nem kell degenerált jelmezbe bújni. A Védett Társadalom Alapítvány tehát mindenkié, aki úgy érzi, a normalitás az egyetlen viszonyrendszer, amelyben divattól függetlenül, szabadon szeretné megélni politikai nézeteit.

Szavai szerint az alapítvány nem politikai, hanem civil kezdeményezés az egyre harsányabbá váló ideológiai összetűzések idején.

Nincs kétségünk afelől, hogy az abszurd világ képviselői mindent elkövetnek, hogy ne tudjuk elérni célunkat. De bármit is tesznek, a normális élet alternatíva nélküli.

– zárja sorait a Magyar Nemzetben a titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány elnöke      (www.vdta.hu).

******************************************************************************************************

S. Király Béla

A „modern” világ hirdetőiről

Napjainkban a mozgásra, a haladásra, a fejlődésre történő hivatkozás egyszerre ideológiai cselekvéskényszer és politikai parancsolat. Ezek olyan divatos szavak és ideológiai programbekezdések, amellyel - a kapitalizmus legújabb létmódjához igazítva - még az Európai Unió vagy az ENSZ is a civilizációőrző emberi életformákat nyomás alá helyezi, hogy átalakítsa, átprogramozza. A globalizáció egyben világgyarmatosítás is. A mozgalmár ideológia feladata pedig hangulatkeltéssel virágmintás függönyt húzni a kapitalizmus elhízott, szemérmetlen teste elé. Az elszabadult tőkés liberalizmus számára pedig testreszabott fedőruha az újbaloldal egyenlősítő, a „fejlődésre” hivatkozó emberátalakító politikai-jogi szabályozása, a bevándorlás támogatása, a szivárványparádé. Az ő szolgálatában áll a politikailag korrekt médiarendőrség. A népszavazás, a választott helyi politikusok, a többségi társadalom akarata fölé mindenható szupranacionális jogi szervezeteket települtek, és a nagy tőkéscsoportok által birtokolt irányadó világlapok magyarázzák az óvatlan olvasóknak, hogy merre a merre. (Annak idején például azt, hogy - ellentétben másokkal - a magyaroknak nem ildomos a kettős állampolgárság.) Újabban félművelt, milliomos világsztárokkal mondatják ki az akaratukat! Az elhíresült labdakergetők is többnyire a balliberális média és a reklámipar fogott emberei. Ők reklámozzák a multikulturalizmus eszméit. A BL mérkőzések szünetében „No racism” klipp-sorozattal üzennek fehér szurkolóknak. A fehér faj demográfiailag megroppant, ezért most ő a kiszemelt áldozat. És van rá garancia, hogy a mostani agresszív kisebbségek megjuhászodnak többségbe kerülve?

A „modern” világban jaj annak, aki nem eléggé mozgékony fizikai, szellemi és anyagi értelemben, ha nem elég alkalmazkodó! Élő akadállyá válik az atlanti elit haladás-elvű mozgalmárai szemében, amely nehezen viselni, hogy az erőltetett újításai ellenére makacsul él tovább a lokálpatrióta, a keresztény, a családapa, és – horribile dictu – az öntudatos fehér. A modernitás felhorgadt harag azok ellen, akik nem veszik fel a tempóját, akik nem fújják hangosan az általa diktált rigmust! És megbüntetnék az atyák kiötlött vétkét harmad- és gyarmatíziglen. Ebből a haragból ad ízelítőt David Goodhart az Út valamerre című könyvében, elemezve a nyugati társadalmat megosztó legmélyebb árok két oldalát. 

A törésvonal egyik felén ott nyüzsögnek a „bárhonnan jövő” kevesek, az anywhere-ek. Ők általában jól szituált, urbánus társadalmi környezetből származnak; diplomájuk és képzésük felhatalmazza őket, hogy a globalizáció zsákjából a lehető legtöbbet markoljanak maguknak - és gazdáiknak. Érzelmileg sehová nem kötődnek és világpolgárnak titulálják magukat. Gyakran és könnyedén közlekednek – főleg repülőgépen - munkájuk vagy szabadidős programjuk érdekében, jól érzik magukat a hasonlóak társaságában a földgolyóbis bármelyik nagyvárosában. Róluk írhatta volna Radnóti Miklós: „Ki gépen száll fölébe, annak térkép a táj / S nem tudja hol lakott Vörösmarty Mihály;”

A másik oldalon a somewhere-ek, a „valahonnan érkezők” toporognak. Finoman szólva kevésbé jómódúak és képzettek, főleg a külvárosokban vagy vidéken élnek, „alacsony képzettséget” igénylő mesterségeket űznek, amelyek könnyen automatizálhatók illetve áthelyezhetők más országba. Idetartoznak tanítók, tanárok is - leminősítő szóval: pedagógusok -, akiknek bérét a minimálbérhez igazítják. Őket nem úgy képezték, hogy alkalmazkodjanak a globális munkahelyi piachoz, gazdasági és társadalmi túlélésük a helyi ökoszisztémáktól, a családi szolidaritástól függ. A „birodalom nyelvét” (de Gaulle) sem beszélik, ezért mentálisan másodrendű lakóknak számítanak az egyetemi „ufók” értékosztó és igazságfosztó világában. A somewhere-ek az anywhere-ek által dominált mozgó világot közveszélyes hírmondó és pénzosztó birodalomnak látják. A gazdasági és kulturális bizonytalanságot, amelybe beletaszították őket, az izgága perc-elit tudomásul sem veszi. Nincs mit kezdeni a „mucsaiakkal”, a lúzerekkel, nem ők adják a témát, hanem a legfrissebb amerikai történések! Nem a vidék, a külváros mindennapjai izgatják őket, hanem a háromszáz kilós G. Floyd szobor, lehetőleg egy newark-i szelfizéssel egybekötve. A „bárhonnan jövők” számára a „valahonnan jövés”, a „valahol élés” a nyitás visszautasítását jelenti. Ráadásul a „valahonnan jövők” újabban még tagadni is merészelik a mozgó világ és a „globalizáció” meghatározó jellegét.

            Az anywhere-ek kulturális és médiabeli monopóliuma azonban már nem képes megakadályozni a vezető szerepük kétségbevonását. (Erről szólt például a francia sárgamellényesek tüntetése, a példaértékű társadalmi megmozdulás volt.) Ideológiájuk tagadását viszont nyugtalanító populizmusnak, reakciós fertőzésnek hirdetik világmédiumaikban. A periférikus társadalmi osztályok képviselőinek megnyilvánulásait  botrányos demagógiának állítják be. Az áramlás világában a mozgás a normalitás mércéje.  Ami jön és megy, az - szerintük - nem fenyegető, és aggályoskodónak, depressziósnak nevezik azt, akit nyugtalanít az ilyen ideológiailag erőltetett mozgás, szebb szóval: fejlődés. Jó példa erre a „migráció”. Jellemző, hogy az anywhere média és politikusai nem használják a kivándorlás vagy bevándorlás szót. A globalizált térben nincs határozott referencia-pont. Az ember „bárhonnan” jöhet, tehát nem be- vagy kivándorló; sohasem „valahonnan” érkezik, hanem „bárhonnan”. Ezért az anywhere -elit önmaga dublőrjét látja a migránsban, akinek látványa Narkiszosz módjára hízeleg önképének. Leereszkednek hozzájuk, és féltérden bámulják a „migráns”-folyóvíz tükrét, meghatódva femininin férfiasságuktól és férfias feminizmusuktól.

A tőkecsoportok mellett és velük szimbiózisban az újbaloldal hasznot húz a bevándoroltatott tömegből, akik – viszonzásul - rájuk szavaznak. Nem a szerződésekkel gúzsba kötött nyugati állam választja ki a letelepedni vágyókat, hanem az erőszakos határátlépő nézi ki magának azt az országot, ahol azonos jogokat élvez az évszázadok óta ott élők utódaival.

            A „migráns” fogalma anywhere-ferdítés: senkit sem határozható meg pusztán a bolyongással. Minden ember „valahonnan” jön, és egy meghatározott hely felé tart, amely neki rejtekhely, menedék, vagy az „ígéret földje”. Nincs „migráns”, csak bevándorló, felbiztatott határátlépő, aki persze kivándorló is. Vannak köztük száműzetésre ítélt személyek, akiket a háború, az üldöztetés vagy a nyomor űzött el otthonukból. És a délibáb, amelyet csapdaként a Nyugat szivárványoz nekik.

Aki hivatalosan a „valahol élők” mellé áll, annak a populista jelző a jutalma az Elbán túl, ahol a kurta farkú malac túr. A „bárhonnan” jövők emberi méltóságát persze senki sem vonja kétségbe, szakmai tudásuk előtt megemeljük divatjamúlt kalapunkat, de nem irigyeljük azokat az országokat, ahol zárt alakzatba tömörülve a „bárhonnaniak és helyi segédjeik” képesek megszerezni a kormánygyeplőt. Mindegy, hogy hol: az Óperencián túl, vagy azon innen.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

NYILATKOZAT

a magyarországi gyermekvédelmi törvény ügyében

Mély megdöbbenéssel és jogos felháborodással követjük nyomon annak az eszkalálódó magyarellenességnek a megnyilatkozásait, amely a 2021. június 15-én elfogadott magyar gyermekvédelmi törvényt övezi. Az Európai Unió intézményeinek „liberális gőzhengerei ismét elindultak Magyarország ellen” – állapította meg Orbán Viktor miniszterelnök. Szijjártó Péter külügyminiszter európai balliberális „véleményterrornak” minősítette a pedofíliaellenes törvénnyel szembeni nemtelen támadásokat.

Teljes egyetértésünket fejezzük ki a magyar kormánnyal és törvényhozókkal, amikor is azon véleményünknek adunk hangot, hogy eme törvény esetében nem homofóbiával, hanem egy egész Európára kiterjedő, mesterségesen gerjesztett hungarofóbiával van dolgunk. Ez a rendszerszintű magyarellenesség odáig terjed, hogy Mark Rutte holland miniszterelnök nemzeti önbecsülésünk sérelmére kijelentette: „Magyarországnak nincs mit keresnie Európában”. Ursula von der Leyen EU-bizottsági elnök pedig „szégyenteljesnek” bélyegezte a magyar törvényt. Az Európai Parlament tegnapi plenáris ülésének féktelen és előítéletes felszólalásai és Magyarország elleni fenyegetőzései ellenben arra vallanak, hogy a szégyen nem Magyarországot, hanem sokkal inkább Brüsszelt illeti.

Magyarország, a magyar Országgyűlés csak elismerést érdemel azért, hogy példamutató módon, törvényes úton védelmébe veszi a kiskorúakat. Eljárása, ezen ügyben végzett törvényalkotása „jó gyakorlatként” (good practices) mintául szolgálhatna az egész unió számára. Ezzel szemben az európai törvényhozás tegnapi, maratoni hosszúságú vitájának szélsőbaloldali, baloldali és liberális részvevői szinte egyetlen szót sem ejtettek a tulajdonképpeni tárgyról, magáról a gyermekvédelemről, hanem aberráns módon, a tárgytól eltérve az LMBTQI-csoporthoz tartozó személyek jogainak vélt megsértésére terelték a szót, valóságos magyarellenes hisztériát csapva ezen ügy körül. Tették pedig ezt egy olyan tárgyban – a gyermekvédelem kérdésében –, amely kifejezetten tagállami hatáskörbe tartozik, valamint egy olyan jelentéstévő határozati dokumentuma alapján, akit nemrégen szexuális bűncselekmény elkövetése miatt ítélt börtönre saját országának igazságszolgáltatása.

Ezennel határozottan visszautasítjuk azokat a megalapozatlan vádakat, vádaskodásokat, melyek szerint a magyar gyermekvédelmi törvény szexuális orientáció alapján diszkriminálna és ellenne volna az EU alapvető jogainak és értékeinek. Gyermekeink és unokáink iránti féltő szeretettel állunk ki a törvény mellett, amely gátat vet megrontásuknak, és – egyebek mellett – kitiltja az iskolákból, illetve a kiskorúak által elérhető közösségi terekből azt a propagandát, amely a homoszexualitást és a genderideológiát, az öncélú szexualitást, a pornográfiát és a nemváltoztatást népszerűsíti. Hasonlóképpen visszautasítjuk a szintén június folyamán elfogadott Matić-féle EP-jelentés aberrált ajánlásait, nevezetesen azt, amely teljes körű szexuális oktatást irányoz elő az elemi és középiskolákban, „figyelembe véve a szexuális és nemi orientációk sokféleségét”.

A Teremtés könyvében írva vagyon: „Teremté tehát Isten az embert az ő képére (…) férfiúvá és asszonnyá teremté őket” (1Móz 1,27). A nevelésre vonatkozóan pedig A példabeszédek könyvében ez áll: „Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint” (Péld 22,6). Nemes konzervativizmussal, biblikus keresztény hitünk alapján ragaszkodunk a teremtés ősi természeti rendjéhez, és határozottan visszautasítjuk azokat az Európától idegen, kommunisztikus, liberális és ateista törekvéseket és irányzatokat, amelyek megsértik az európai kultúra és moralitás klasszikus értékeit, és szembe mennek a realitással, a racionalitással és az erkölccsel.

A homoszexuális és más, az általánostól eltérő szexuális orientációjú európai polgárok alapvető emberi jogait és méltóságát tiszteletben tartva, szorgalmazzuk a normalitáshoz való visszatérést az Európai Unióban.

Követeljük, hogy az Európai Unió szélsőséges, liberális és baloldali politikai erői hagyjanak fel az LMBTQI-lobbi és a genderideológia propagálásával és ezek politikai eszközként való felhasználásával.

Tartsák tiszteletben Magyarország – és más kipécézett EU-tagállamok – szuverenitását, illetéktelenül ne avatkozzanak be törvényhozásába, és ne gátolják a gyermekek védelmében hozott határozatait és intézkedéseit.

A romániai magyar kisebbségi közösség nevében arra szólítjuk fel az unió vezetőit, képviselőit és intézményeit, hogy mesterséges módon kreált ügyek felnagyítása helyett az európai nemzeti kisebbségek valós problémáira fordítsanak fokozott figyelmet, szabad utat engedve a helyzetük rendezésére irányuló európai polgári kezdeményezéseknek.

Nagyvárad, 2021. július 8.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöksége nevében: TőkésLászló elnök, volt európai parlamenti képviselő

(Kiemelések a szerk.-től.)

Az alábbi anyagokat a világhálón találtuk. Súlyuk, aktualitásuk miatt kötelességünknek tartjuk mi is hozzájárulni terjesztésükhöz. (A szerk)

Van gyermeked?  Van unokád?  

Van egy törvényünk, ami jó. Ideje volt ebben apja az egykor volt „művelt Nyugat”. Támadja, mert ők másképpen gondolták. Ők már a tízéves gyermekkel is szívesen létesítenek szexuális kapcsolatot, és ezt törvénybe is foglalták. Nem is akármilyenbe, hiszen az Európai Parlament elsöprő többséggel úgy döntött, hogy a férfiak szülhetnek.  

Helyes, amit a törvény garantál! Ez a progresszív szexuálmarxisták legfőbb gondja, akik észrevétlenül hatoltak be a modern társadalomba.  Ugyanakkor, a nőknek alapjoguk az abortusz, amit kifejezetten javasolnak is nekik. Ugyanez a törvény megköveteli a homoszexuális propagandát már az általános iskolától kezdve. Vagyis a szerzők gondoskodtak arról, hogy a kicsi fiúkat neveljék anyává, a lányok pedig ne váljanak anyává. Ez meghaladja azt a szodomita pornó-oktatást, amellyel már az egészen fiatalok lelkét el akarják torzítani.  

Tehát! Nem mi, hanem a gyermekeink lettek a célpont! Minket csak arra kérnek, hogy többé ne legyen gyermekünk a ”hagyományos” módon, az Isten által rendelt szerelem gyümölcseként. Ha mégis, akkor kötelesek vagyunk – lennénk – átadni nekik, vagy erőszakkal veszik el őket tőlünk, szülőktől, amit már néhány országban gyakorolnak is.  

Ez a progresszív szexuálmarxisták legfőbb gondja, akik mint a skorpió, észrevétlenül betörtek a modern társadalomba és erőszakkal, nagy hanggal és lefizetett segítőkkel magukhoz ragadták a hatalmat. Ez a végső, döntő csata a Jó és a Gonosz között. A többi porhintés, semmi más nem számít. Ez élet-halál kérdés! Meg kellett tehát védeni a gyermeket, akinek a szülő az utolsó védőpajzsa.

Mit teszünk e helyett? Politikai cirkuszokban veszünk részt, örülünk a góloknak a stadionokban, és azon polemizálunk, hogy ki „térgyepel” a műfüvön és ki nem. Nem vesszük észre, hogy a körülöttünk tobzódó világ ránk tör, kikerülhetetlenül megtámad, és ha nem készülünk fel a drámai jövőre, ha nem tudunk önvédelmet alkalmazni gyermekeink, jövőnk és az életünk védelmében, akkor egy őrült ideológia, szenvedő alanyai, vagy gúlába rakott hullái leszünk.

A magyar miniszterelnök világosan lát, hiszen többet tud, mint bármely polgár… és ezt a világos látást a nemzet és a jövő érdekében használja. És nincs könnyű dolga, hiszen a törvény kimondja, amit kimond, nem támad senkit, mégis a törvény ellenében kint lóg a szivárványos rongy a főpolgármesteri hivatal erkélyén, és a rendőrök úgy vigyázzák, mintha a koronázási ékszerek volnának.  

A magyar miniszterelnököt ócsárolja az erkölcstelen világ, s ennek az erkölcstelenségnek a megtestesítői, a magyar ellenzék jól fizetett árulói is. Számukra rettenetes veszély Orbán Viktor, hiszen ő a normalitás és moralitás utolsó képviselője az EU-ban. Kormánya pedig, a nemzet érdekeinek a szolgálatában dolgozik. Állja a hazugságok, a vádak, a hazaáruló gátlástalanságok tömegét, építi az országot, támogatja a családokat, de mindezt megkötözött kézzel kénytelen tenni, hiszen egy olyan szexuálmarxistává vált konglomerátum tagja vagyunk, amely immár nem partnerként viselkedik velünk, hanem gazdaként akarja a magyar szabadságot sárba taposni. A miniszterelnök és a világon mindenütt támadott törvény melletti kiállás a legfontosabb, amit tehetünk.

Tehát, ezután egészen más kormánykommunikációt kell alkalmaznunk! Egy egészen más stílusra, egy egészen másféle önvédelemre kell felkészülnünk. Meg kell védeni a kormányfőt, a kormányt, önmagunkat, hiszen ma már a felhergelt szexuálmarxista nyugdíjasok is verekedésre emelik a járókeretet, ha valaki véleményt mer mondani a lázító, köztörvényes és magyargyűlölő pártvezérre vagy hazudozó párjára, akiket a demokrácia nevében a magyar rendőr véd, a normalitást képviselőkkel szemben. Ez a tendencia fokozódik abban a néhány hónapban, ami hátra van még a végleges bukásig, vagy a végleges győzelemig.  

Ha nem akarjuk, hogy szivárványos rongyokba tekerjék az országot, ha nem akarjuk, hogy gyerekeinket erőszakkal elvegyék, mert hittanra járnak… ha nem akarjuk, hogy lelki nyomorék-generációk nőjenek fel a volt Magyarországon, akkor ki kell használni azt az időt ami, még hátravan! Együtt! A kormány és a társadalom közösen. Mert nem várhatunk október 23-áig, amikor felkászálódunk a fotelből és végigmasírozunk a békemeneten az Országházig. Az idő rövid… és élet-halál a tét!  Koncentráljunk a valós problémákra. Mert az, hogy térdelnek, vagy nem térdelnek a világban, szivárványosak a stadionok vagy nem, kit érdekel?  

A magyar nemzet nem ettől marad meg vagy vész el 2022-ben, hanem attól, hogy képes-e magyar harcos és elkötelezett magyar és keresztény maradni egyszerre! És akar-e Európa vezércsillaga lenni a muszlim megszállással és a világkormány erkölcstelenségével szemben, keresztyén-keresztény magyarként összefogva, közös erővel – itt a Kárpát-medencében, mint Szent László népe…  

Mert 2022-ben csak egyszer osztályoznak. Pótvizsga nem lesz többé!  

Stoffán György

        * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Galló Béla politológus

Még brummog

Összeesküvések pedig nem léteznek, csupán összecsiszolt érdekegyeztetések.

Nem én mondom ezt, Ben Rhodes mondja, Obama elnök egykori tanácsadója. „Összefogással legyőzhetők az autokraták. Amerikában és Izraelben már sikerült, és jövőre Magyarország következhet. Az Obama-kormányzat hibázott, amikor nem ismerte fel időben, hogy a demokrácia ügyének védelmét nem lehet kizárólag Brüsszelre bízni."

Persze hogy nem lehet. Hogyan is lehetne? Washington nélkül nem megy, nem is ment soha.

Tiszta sor.

Gondoljuk hát az ő fejükkel tovább:

Ismét nekünk kell a tutyimutyi brüsszelokráciát gatyába rázni, nélkülünk tényleg nem sokat érnek! Biden győzelme után ideje ismét felülről összehangolva, profi módon cselekedni. Tavaly sikerült Trumpot, most meg Orbánékat, Kaczynskiékat muszáj kicsinálni, a tetszés szerinti jogállamiság deresére húzni, a hatalomból szisztematikusan kiféknyúzni, ahogyan azt kell. Mindenáron, s lehetőleg végleg.

Mi az, hogy ezek nem igazodnak hozzánk sarkosan?! Még mindig nem tanulták meg, hogy mi itt fent, ők meg ott lent, mi ebben az új?  Pedig fix hatalmi ábra ez, régóta ehhez kellene alkalmazkodniuk. Még hogy "kettős mérce"! Nincs olyan. Egyetlen örökzöld mérce van: amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek! Ez ellen nincsen apelláta, amit díjazunk, az a hapták, semmi egyéb, punktum. Aki nem haptákol, az a populista, autokrata, nacionalista, neofasiszta - így, ebben az emelkedő lator-sorrendben.

De mintha már Magyarországon is mozdulna valami.

Szorgos hálózati rezidenseink pár éve terjeszteni kezdték, nagyon kellene már az ellenzéki összetapadás, ha már a pártok liliputiak. S 2019-ben, hogy-hogy nem, meg is született az "ellenzéki szavazó", miként azt egyik derék ottani emberünk oly szépen megállapította. Azóta is ott kavarog ebben az olvasztótégelyben szinte mindenki, Gyurcsányéktól a szivárványos Momentumon át egészen a cigányozó-zsidózó Jobbikig bezárólag. Hogy ez kész röhej? Miért volna az? Miért ne vennénk be a brancsba a rasszistákat is? Van, aki értünk zsidózik, van, aki ellenünk. A cél szentesíti őket, szelektálni kell. A politikában nincs ízlésficam.

Ugyane emberünk nemrég meg odanyilatkozott, Orbánék csakis választási csalással győzhetnek jövőre, amennyiben az ellenzéki ellenőrök nem tudják ezt megakadályozni. Ő már csak tudja, tőlünk olyan okos. De lesz, ami lesz, mi már azt is tudjuk, hol és mekkorák lesznek azok a csalások: betáraztuk a lehetséges forgatókönyveket. Helyzet- és eredményfüggő, melyiket kell előkapnunk, ha úgy adódik.

Addig meg csak nyomassuk rendesen, ami a csövön kifér: a média többsége a miénk, zsozsóban is mi vagyunk a jobbak, s ha a pénz velünk, ki ellenünk? Meglátjuk, ki bírja jobban szusszal.

Ha az ellenzék nem szúrja el (nagy a rizikó persze, csapnivalóan amatőrök, mi lenne velük nélkülünk..., no, de hagyjuk), szóval, ha követi a követendőket, elkaphatjuk a neofasisztákat. Senki se számítson könnyű tavaszra: ha minden kötél szakad, akkor is inkább jöjjön a káosz, mintsem hogy maradjon Orbán.

Most az a jó parancs, kifelé legyetek csak roppant optimisták, mégse igyatok előre a medve bőrére. Még ne. Megteszünk értetek mindent, amit lehet, meg amit nem lehet, főleg azt is, ám korai még a diadalittasság. Tart még a hajtóvadászat. Még brummog a medve. 

          (mozgásterblog.hu)

*********************************************************************************************

Felvidékről érkezett

Kedves Progresszív Európa! Alulírott felvidéki magyarok tisztelettel bejelentjük, hogy kollektíve homoszexuálisok, leszbikusok,  biszexuálisok, pánszexuálisok, aszexuálisok, transzneműek, transzvesztiták, Cross-dressingek (erről fogalmunk sincs, hogy mi, de bizonyára csak jó lehet, mert Nyugatról jön), továbbá, őzek, körhinták, stb… szóval, hogy mindezek lettünk mi, ötszázezren, a mai naptól.

Tettük ezt majdnem szabad akaratunkból, mert az eddigi tapasztalataink alapján mi, mint őshonos nemzeti kisebbség, az EU számára csak egy lepkeszellentés vagyunk, azaz semmik és senkik.

Mindezek után tisztelettel kérjük a mindenható Brüsszelt, hogy foglalkozzon velünk, mint igazi problémával, mint „valós“ kisebbséggel.

Nem, nem szeretnénk harmadik illemhelyet, nem szeretnénk ovikban érzékenyíteni a gyermekeket a nemváltásra, mindössze azért folyamodtunk ehhez a fricskához, hogy tükröt tartsunk Önök elé.

Nézzenek bele ebbe a tükörbe! Önök azt ígérték nekünk 1998 után, hogy ha megszavazzuk az EU-ban való belépést, akkor európai szintű garanciákat kaphatunk a saját kisebbségi életünk gyarapodása érdekében. Önök viszont már akkor tudták, hogy hazudnak nekünk. Igaz, hogy a katalánok, a dél-tiroliak, a baszkok, a galegók és más nemzeti kisebbségek kiharcolták maguknak a jogaikat a saját államaikban, de Önök abban azt ígérték, hogy majd Brüsszel segít nekünk is ebben a nemzeti(ségi) küzdelemben.

Nos, ezek után csak annyit üzenünk innen: eszünk ágában sincs alkalmazkodni az aberrált társadalmi politikájukhoz, amely szerint Önöknek többet ér egy menekültnek álcázott ISIS harcos, mint egy ápolásra szorult nyugdíjas, többet ér egy saját fajtája ellen tüntető Antifa-zombi, mint egy templomba járó fiatal, és többet ér egy térdeplő, mint egy büszke hazafi, és többet ér egy transzvesztita, mint egy tisztes családapa.

Megtanultuk hát a leckét: csak magunkra számíthatunk és ezek után így is cselekszünk, ugyanis vagyunk páran itt a Kárpát-hazában, akik összefogunk és nem térdelünk le Önök előtt és azt se bánjuk, ha Önök között egyre több lesz az identitás- és nemváltó, legyen az hermafrodita vagy őz, csak arra kérjük majd ezeket az egyedeket, hogy ne rágják majd le a kerti növényeinket, meg ne ugorjanak ki az autónk elé!

Azt sajnáljuk, hogy hittünk Önöknek és elfecséreltük az időnket erre a tévhitre.

Reméljük, hogy ezek után nem részesülünk valamilyen újabb kollektív büntetésben, ugyanis még a régi billog is rajtunk van.

Isten áldja Önöket szép, új világukban, mi meg ezredszerre is nekirugaszkodunk, hogy megmentsük önmagunkat úgy a Felvidéken, mint az összes többi elszakított területen is, mert ez a magyar sorsunk.

(Papp Sándor/Felvidék.ma)

Tudor Duică

Egy erdélyi román gondolatai

1920. június 4. az a nap, amikor a régi román királyság ajándékba kapta azt a közép-európai civilizációt, amelyből immáron 100 éve csúfot űz. Ez a teljes igazság, függetlenül attól, hogy tetszik ez nekünk, vagy sem. 1920. június 20-án aláírták a Trianoni Szerződést (a magyarok erre diktátumként tekintenek). Magyarország június 4-én Magyar Összefogás napjára emlékezik. Románia tavaly június 4-ét nemzeti ünnepeinek sorába emelte. Ennyit értettek meg a nap kapcsán Bukarestben.

1920. június 4-én a Trianoni Szerződés értelmében Magyarország kénytelen volt lemondani területének kétharmadáról, a szomszéd- vagy az utólag alakult államok javára. A Trianoni Szerződés nemcsak Magyarország és a szomszédos államok (Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Ausztria) közötti határt vonta meg. Egy igen összetett dokumentumot jelentett, amely 14 részből és 364 cikkelyből állt, és rendelkezett számos más kérdésben is. Ez a szerződés Magyarország és Európa, valamint más földrészek államai között köttetett, amelyek a hivatalosan hadiállapotban voltak a vesztes Magyarországgal. Mindenik szerződő, győztes állam a maga javára igyekezett minél előnyösebb pozíciókat elfoglalni a vesztes államok kárára, sajátságos követeléseket megfogalmazva.  A Trianoni Szerződés nem volt más, mint a követelések részletes leltára.  Magyarország határainak megvonása a következő évek feladata volt. Az egyetlen kivételt a Burgenlandhoz tartozó Sopron (németül Ödenburg) város képezte, amelynek lakossága az 1921. december 14-én tartott népszavazáson a Magyarországhoz tartozást választotta. A Trianoni szerződés szentesítette a Lajtán túli területek (a kettős birodalom magyar része) 71%-nak az utódállamoknak vagy szomszédoknak juttatását. Ezen területek lakosságának 63%-a idegen államok fennhatósága alá került, nagy részük nem a magyar etnikumhoz tartozott. Sajnálatos módon az új határvonalak sok esetben nem követték az etnikai határokat, így történt meg, hogy három millió magyar nemzetiségű polgár került az új határokon kívülre.

A Szerződés a magyar közgondolkodásban hatalmas katasztrófaként van jelen. Idézem Nicolae Iorgát (aki, el kell ismerni, rokonszenvvel viseltetett a magyarokkal szemben, ami sajnos nem jellemző a ma élő erdélyi történészekre és politikusokra): „Azok közül, akik szívükben hordják a humánum kultuszát, saját, évszázados tapasztalatainkból kiindulva, megértjük mások lelki fájdalmait, amelyeket a legyőzöttség okoz. (…) Lélekben sajnáljuk a magyarokat, kiknek nemzeti kvalitásait értékeljük, akiknek rettenetes fájdalmakat okoztak a szerződés hatalmas hibái, valamint a tehetetlenségük a válságos helyzetekből való menekvésre”

Bárhogy is látjuk természetesnek, hogy Bukarestben megünnepelték a sokat próbált román hadak győzelmét, ennek az erőnek, amelyre szeretettel és büszkeséggel tekintünk, nem állott szándékában a magyarok szenvedésének növelése. Lloyd George brit miniszterelnök úgy értékelte, hogy: „amikor a nagyhatalmak az osztrák békekötés kérdéséhez jutottak, már minden elvégeztetett, visszafordíthatatlan helyzettel szembesültek. Mindaz, ami már jó ideje előrelátható volt, mármint az Osztrák-Magyar Birodalom összeomlása, gyakorlatilag váratlan gyorsasággal ment végbe, beláthatatlan módon, visszavonhatatlanul”.

Mivel szembesülünk 101 évvel a Szerződés aláírása után: Jugoszlávia és Csehszlovákia már nem létezik. Ukrajna egy virulens, fasisztoid nacionalizmus áldozata, egy olyan ország, amely egyre inkább nem a valóságban, hanem csak a térképen létezik. Románia jelentős erőforrásokat „égetett el” annak érdekében, hogy megelőzze a potenciális területi visszaszolgáltatásokat. 1940-ben Bécsben ismételten bebizonyosodott, hogy a határokra vonatkozó döntéseket távoli fővárosokban hozzák, nem pedig Budapesten vagy Bukarestben.

Magyarország nagy nehézségek árán megkísérli a nemzeti egység határokon átívelő megvalósítását, anélkül, hogy a környező államok minimális támogatását éreznék, ezek inkább bizalmatlansággal tekintenek e lépésekre. (Kivételt képez Lengyelország, és újabban, legalább is kijelentések szintjén, Szlovákia). A Visegrádi V4-ek csoportja regionális szövetségként mégis működik, viszonylagos eredményekkel. Románia erre a szövetségre kívülről tekint (annak ellenére, hogy a belépésre meghívást kapott), azt emlegetve, hogy jaj Erdély, jaj a magyarok...

Ma, ha az utóbbi évszázad eseményeire, valamint a régió államainak teljesítményére tekintek, már nem vagyok meggyőződve arról, hogy Magyarország, mint állam, vesztett a legtöbbet. A legtöbbet nemzetként veszített Trianonban. Véleményem szerint, kompromisszumos megoldást jelenthetne a közeljövőben a román-magyar közeledés, még akkor is, ha a jelen pillanatban a román, de a magyagyar politikusok izgatott gyermekeknek tűnnek, akik lego-kirakóst játszanak a jövőnkkel.

Összességében Erdély, a Partium, a Bánság és Bukovina többet veszített, mint Magyarország és Románia. Majdnem teljesen eltűntek a zsidók, a szászok, a szepességi szászok, a cipszerek, a landlerek, az örmények, a lengyelek, kiveszett a ruténok és a huculok nagy része, ugyanígy a szerb-horvátoknak és a cseh-szlovákoknak is.  Szétszóródott a közel két milliót számláló román, rutén és magyar görög katolikus népesség. Elhagyta hazáját több százezer magyar és több millió román. Az említett régiók fanarióta beütésekkel siralmas helyzetbe kerültek. Mindez az erdélyi janicsárok tevőleges támogatásával történik. Ha haragszanak, ha nem, ez a színtiszta igazság.

Most, 101 év múltán könnyen mondhatják nekünk Bukaírestből, hogy … hát a ti erdélyi politikusaitok is épp oly korruptak és inkompetensek, mint a mieink. Így is van, 60-70%-ban. De 1920-ban nem voltak korruptak és inkompetensek. Az erdélyi tisztviselők nem ismerték azt a szót, hogy sáp, vagy csúszópénz (a korabeli újságok tanúsítják ezt).

Összefoglalásként két dolgot emelek ki:

1. Nem törölheted el a történelmet és a tradíciót olyan könnyen, mint azt a ceaușescui nacionalista-bolsevik gondolkodásában megrögzült némelyek hiszik.

2. Autonómiára, a központosítás felszámolása feltétlenül csak akkor van szükség, ha léteznek más nyelvet beszélő etnikai közösségek. Erdélynek, Partiumnak, Bánságnak, Bukovinának, Moldovának és Dobrudzsának szüksége van az autonómiára, a központosítás felszámolására, a régiók kialakítására…

Írásomat Iuliu Maniu szavaival zárom, aki Szilágysomlyón a Trianoni Szerződés aláírása után egy szűk baráti társaságban a következőket mondta: „Megbocsát-e vajon nekem az utókor azért mert döntő módon járultam hozzá egy felsőbbrendű civilizációval rendelkező, európai régió balkáni bekebelezéséhez?”

Ma, Maniutól függetlenül, a kérdés változatlanul érvényes.  

                                                                                                                              Tudor Duică

(Fordította Szabó M. Attila)

Egy minapi román vélemény

Magyarország népszavazást kezdeményez az iskolákban történő homoszexuális és transzgender oktatás korlátozásának tárgyában

Brávó, Orbán úr! Látszik, hogy van vér a felszereltségében, és nem járkál bizonyos nagykövetségek kilincseit nyalogatni, mint azt néhány politikusunk teszi, és nem várja különféle nagykövetek látogatásait, hogy azok „értékes útmutatásokat” (utalás Ceasescura- a szerk.) adjanak, mint azt az EU számos országában történik. Orbán számára a nemzeti önazonosság, a hagyományos családmodell és a nemzeti önrendelkezés elve elsőbbséget élvez a brüsszeli főnökök parancsaival szemben. Brávó! Nem vagyok magyar, de szerfölött értékelem ezt a miniszterelnököt és mindazt, amit országáért tesz. Még egyszer: Brávó! Remélem, nem értenek félre, de ilyen miniszterelnökre lenne szüksége Romániának is. Összehasonlítva azzal, amivel mi most rendelkezünk.

                (A neten közzétett írás, szerzője ismeretlen. Fordította K. P., július 26.)

Király István, Mezőkovácsháza

Mottóm: „Ceaușescu élt, él, és élni fog. Legújabban két román szekuritátés képében reinkarnálódott”


                                         A romániai történelemhamísítás legújabb „gyöngyszeme”


Gondolatok a napokban megjelent „Zori însângerate” c. könyv kapcsán, amely egy magas rangú román titkosszolgáti tiszt - Tudor Păurariu, és egy állítolagos történész - Florin Bichir - tollából jelent meg „Zori însângerate”(szabad fordításba: Vérrel festett hajnalok) címmel. A címet egy a két világháború között kidolgozott állítólagos magyar revizionista tervezetből vették, amelynek célja „Erdély visszaszerzése” volt.

Szerzők szerint ezt az anyagot 1990-ben, az akkori helyzetnek megfelelően átdolgozták. Mármint az akkori magyar főméltóságok: Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök, Horn Gyula külügyminiszter és Keleti Márton hadügyminiszter.

Szerintük az erdélyi etnikumközi konfliktust Mihai Șorea akkori tanügyminiszter robbantótta ki, aki köztudottan egyetértett a nemzetiségi iskolák leválasztásával. Ő  és Király Károly - aki úgymond szintén a KGB csapatában  játszott - szervezték meg közösen  Marosvásárhely „fekete márciusát”, a magyarországi titkosszolgálattal együtt.      

De miért is tesznek meg főbünösnek  egy románt?  Megítélésem szerint csak azért, hogy ők maguk ne tünjenek  „magyarfalónak”.  I.L. Caragiale  egyik  szindarabbjában  eszerepel egy szellemes mondás:  „Până și Austria are faliții săi, numai noi să nu-i avem”? (Szabad fordításban: Még Ausztriának is megvannak a maga nyomorultjai, éppen nekünk ne lennének?) Hát  nyilván sok ilyen „falit” ember van Romániában, amit,  úgy vélem, nem kell bizonygatnom. Mert nem minden arany, ami fénylik - vö.  az AUR-ral, amely ma  parlamenti párt Romániában.

Nekem személyesen már  Ceaușescu idején  meggyült a bajom a román történetírással. Erről bőven írok a megjenés előtt álló „Egy ifjúkommunista a damaszkuszi utón” című könyvemben. A számomra  legveszélyesebb esemény 1981-ben történt. Ekkor  játszotta  kezemre  Péter  Ferenc csíkszeredai  lehallgató altiszt  a Szekurítáté  szigorúan titkos „dokumentációját”,  a moldovai  csángók  román erdetét   bizonyítandó elmélet  tömör változatát,  melyet az embereik agymosására  küldtek meg a székely  és  moldovai megyékbe.   A Hargita megyei  szekusok hamarosan  tudomást szerztek arról,  hogy ezt az anyagot magyarra fordítva  terjeszteni kezdtük  és  kijutattuk  Budapestre Domokos Pál Péterhez, a csángó kérdés legavatottabb magyar kutatójához is. 1980 május végén lecsaptak rám, majd az összes személyre, akiről megtudták , hogy kezébe került a „dokumnetáció”. Engem háromszor  hallgatak ki az ügyben . Hadd idézek néhány részt a harmadik kihallgatásom jegyzőkönyvéből:

(A szerk. megjegyzése: alábbi anyagot változatlan formában adjuk közre.)

Tiszt: Akkor térjünk vissza a másik ügyre. Mégis milyen okokból kifolyólag nem hozta be az anyagokat, annak ellenére, hogy én pontosítottam akkor, midőn behozta a posta feladószelvényt és levelet, hogy tisztázás véget kellenek, nem azért, hogy visszatartsuk azokat. Ebben az értelemben kértem. A kérdés a következő: milyen okból gondolta meg magát és ha mégis egyetért azzal, hogy átadja nekünk összehasonlításra, azt követően, mind a levelet és postai szelvényt, mind az anyagokat visszaszolgáltatjuk magának.

„Kut.”*: Két okom van: azt kérik tőlem legyek becsületes, de önök - a szerv - nem becsületesek. Mondtam Suciu őrnagynak is a múltkor miért nem becsületes, nem az mivel ő, mint a szerv képviselője, azt kereste , hogy különböző okokat, gyerekes kifogásokat találjon miért nem adnak belépőt az állami levéltárba, oda ahol öt éven keresztül dolgoztam . De nem is ez volt a cél, csak egy kifogás, hogy az orromnál fogva vezessen. Tehát nem járt el becsületesen. Őszinte és korrekt választ a T.(ábornok) elvtárstól kaptam. És akkor önök azt kérik tőlem én segítsem magukat, hogy tisztázzanak bizonyos problémákat? Ha önök nem segítenek nekem – és ez visszaélés- nem adnak számomra belépőt.... ! ( nem fejezi be) Az első titkár véleménye az volt, hogy engedélyezzék, a vezérigazgatómé úgyszintén, csak ő ellenezte és nem fog egyetérteni soha ezzel, csak akkor ha erre parancsot kap a minisztériumból .Tehát egy ilyen visszaéléssel az önök szerve részéről én most jöjjek és segítsem önöket! (nagyon fel van háborodva). Ez az egyik, a másik meg az, hogy gondolkodtam miután szóba álltak velem és rájöttem hogy beakarják gyűjteni az összes sokszorosított példányt.

Tehát,  ha átadom  azokat, nem fogják visszaadni és így  az eredeti célom nem tudom  elérni, hogy bemutassam az illetékes szerveknek, hogy milyen anyagokat állítanak össze egyesek, miképpen alkalmazzák a történelemírásban a dialektikus-materializmus szemléletet. És így meggondoltam magam és nem adom át.

Tiszt : Azt mondta, hogy elhozza nekem őket .

„Kut.”: Igen, de volt időm és meggondoltam magam.

Tiszt: Elsősorban én voltam aki mondta magának, hogy hozza be az anyagot, tisztáztuk a levéllel és postai szelvénnyel a problémát és azt mondta, hogy befogja hozni.

„Kut”: Igen és megmondtam miért gondoltam meg magam.

Tiszt: Jó. De most újra kérdezem, hogy segít ebben az értelemben, hogy átadja nekünk és mi vissza- szolgáltatjuk.

„Kut.”: Ön ugyanannak a szervnek a képviselője és én nem segítek ennek a szervnek, abból a meggondolásból, hogy nem engedélyezik egy szenvedélyem megvalósítását, annak a szervnek amelyik akadályokat gördít elém. Ez a szerv volt amelyik miatt távoznom kellett a munkahelyemről, ahol szívesen dolgoztam , azt amit kedvel csináltam. Ez a szerv nem engedi, hogy hozzáférjek a levéltárban őrzött dokumentumokhoz és ez a szerv kéri tőlem, hogy segítsem nem tudom milyen dolgokban! Hiába mondja ön ezt nekem, én azt mondom önnek, nem ez a céljuk, mivel maguk nagyon jól tudják a nyilatkozatokból, hány példányban létezett az anyag. Már eleinte is kérdeztem, mi is az alapkérdés? Törvénytelenül került terjesztésre, illegálisan került sokszorosításra? Vádolva vagyok, hogy valami törvénytelen dolgot cselekedtem? ( szalagot cserélnek)

Tiszt: …… Domokos Pál Péternek ?

„Kut.” : Ön akármit mondhat nekem. Parancsot adnak és azt végre kell hajtsa, tudom , hogy van ez. Nincs személy szerint semmi bajom önnel, de nincs bizalmam az önök szervezetében. Maga ennek a szervnek a képviselője és kaphat egy más parancsot és kész.

Tiszt: Nem erre utaltam, hanem arra, hogy tisztáznom kell néhány problémát és utána visszaadom neked.

„Kut.” : Ön a szerv nevében jár el és én nem bízom ebben a szervben. Hiába bíznék magában mert kap egy más parancsot és nem adja vissza! Hiába!

Tiszt: Hozza át és visszaadom még ma.

„Kut” : Hiába, mondtam már.

Tiszt: Hibásan értelmezte. Azt mondtam átveszem, de vissza is adom.

„Kut.” : Akkor kérem adja vissza a többit is.

Tiszt : Visszaadom. Próbálja ezt is megtenni, mert a maga érdekében és a saját érdekemben kell tisztázzam ezt.

„Kut.” : Nem kapcsolom össze ezt a két dolgot, nem állítom feltételként. Ha beszeretné bizonyítani, akkor adja vissza most azt a levelet amit átadtam, de ez akkor sem azt jelenti, hogy ígértet tettem volna, mert nem teszek szolgálatot ellenszolgáltatás fejében.

Tiszt: Nem erről van szó, hanem a méltóságról, a felelősségről. Téved ebben a dologban, hogy én parancsot kapok… (félbeszakítva)

„Kut.”: Nincs semmi garancia arra, hogy ez így lesz. Ha maga lenne a miniszter, akkor is kaphatna parancsot egy másik szervtől. Nekem nincs semmi bajom önnel, függetlenül , hogy kicsoda. Én csak azt látom, hogy be akarják gyűjteni az összes példányt és én ebben nem segítek, mivel az szándékom, hogy végig viszem a dolgot.

Tiszt: De ha bebizonyítom az ellenkezőjét?

„Kut.” Nem adom meg magának ezt a lehetőséget, mert nincs erre garancia.

Tiszt : Tehát nem akarja?

„Kut.”: Nem, mivel voltak már olyan estek, hogy egyet mondtak és mást cselekedtek. Mondtam már…. egy magasabb szerv részéről azt a választ kaptam, hogy dolgozhatok nyugodtan ottan és mégis el kellett hagyjam a munkahelyemet. Vannak tehát tapasztalataim. Azt hiszi nem tudom, hogy itt a gyűlésen, azt a látszatot kellették, hogy bolond vagyok? Hogy miután elhagytam a termet oda tettek néhányat , akik azonnal felálltak és azt mondták : „ez nem teljes, már régebben is megfigyeltem, hogy… „Ilyen próbálkozások is voltak!

*Kut.: Kutató (cercetatorul) - a szeku által adományozott álnév

                                               ***

Később már nem gyötörtek kihallgatásokkal, mivel úgy döntöttek, nyilvánosságra hozzák az anyagot, hogy ne legyen belőle botrány. Ezt meg is tették Adrian Păunescu folyóritatában, a Flacăraban 1980 július közepén. Akkor még nem tudtam, hogy az elmélet  kidolgozója  már nem él. 1985-ben aztán  post mortem kiadták Dumitru Mărtinaș könyvét  Date si versiuni cu privire la originea etnică a ceangăilor din Moldova” címmel.  (Adatok és változatok a moldvai csángók etnikai eredetéről. A szerk.) Fura módon  ma is létezik egy Asociatia Dumitru Mărtinaș (D. M társaság) , amelyet nem csak a Iași-i  római   katolikus püspökség,  hanem állami szervek is támogatnak, jelentős összegekkel   és eszmeileg is. Ez van, mondhatnánk, hozzátéve: a „kutyából nem lesz szalonna”!

Ezen kitérő után ideje visszatérnünk az eredeti témához. Egyelőre csak két kisebb kivonathoz sikerült hozzáférnem az említett könyvből, jobban mondva a sajtóban megjelent részletekhez. Ezeket szeretném megosztani az olvasókkal.

(Alábbiakban közöljük az eredeti szöveget, alatta annak magyar fordítását.  (A szerk.)

I.                  Detonatorul a fost Mihai $ora

Evz.ro. Publicat la 19 aprilie 2021. 10:16 de Sorin Roșca Stinescu

O dezviluire de ultim moment este de-a dreptul terifiantă. Conform acesteia, Mihai Șora, ministru al Educației fiind in martie 1990, ar fi fost persoana care a detonat bomba de la Târgu Mureș, atenție, in calitatea sa de agent KGB. in complicitate cu un alt agent KGB, Karoly Kiraly, pe atunci vicepregedinte CPUN. Aflăm aceste lucruri dintr-o carte apărută in aceste zile, semnați de generalul Tudor Păcuraru și de istoricul Florin Bichir, ,,Zori insângerate", care cuprinde documente pînă de curînd strict secrete, vizînd conflictele interetnice din acel an fatidic. Dacă așa stau lucrurile, conform documentelor din care vom cita, atunci rezultă că, timp de peste 30 de ani, in epicentrul societii civile, dar un timp chiar și in Guvemul României, a  funcționat o cârtiță extrem de periculoasă, in persoana lui Mihai Șora. Voi cita din dezvăluirea făcute de cei doi in cartea aprută in editura Evenimentul și Capital, dar nu inainte de a face o introducere in context.

In martie 1990, cu concursul autorităților de la Budapesta, dar și a agenților serviciului secret maghiar din România, și cu sprijinul in prima fază a serviciului secret sovietic, au fost provocate evenimentele sângeroase de la Târgu Mureș cu scopul de a dezmembra statul român, prin preluarea de către Ungaria a unei părți din Transilvania. In cele din urmă, acest proces a fost oprit de factorul intern, de Armata Română, dar  și de factorul extern, Uniunea Sovietică, care se ințelese cu Statele Unite ca singura reconfigurare statală să aibă loc prin unificarea celor două state germane. În continuare, vom cita din documentele prezentate in această carte de dezvăluiri.

,,In februarie-martie 1990, mii de elevi din Târgu Mureș se aflau in toiul pregătirilor pentru examenele respective: admitere in liceu, ,,treaptă" (in ambele cazuri contau notele oținute in timpul anului), respectiv bacalaureat și facultate. Cu o dexteritate care și astăzi uimește cercetătorul, vicepreqedintele CPUN, Karoly Kiraly, a vârât ranga exact in aceaști fisuri - cu sprijinul ministrului Educației, Mihai Șora. Precum am văzut, statutul domnului Karoly Kiraly, de agent KGB, a fost lămurit de istorici.(Sic! -K.I).În ce-l privește pe dl. Mihai Șora, mai persiste neclarități. Rezident in Franța din 1938, membru a Partidului Comunist Francez, in 1948 dînsul ar fi venit in România pentru a-i revedea familia. Cu acest prilej, regimul comunist l-ar fi sechestrat, impiedicîndu-l să se intoarcă in Franța. Cu total lipsit de omenie, comuniștii l-au numit direct in Ministerul Afacerilor Extene, unde ascensiunea sa, sub ministeriatul Anei Pauker, a fost meteorică. Și asta intr-un moment când chiar și foștii luptători din Războiul din Spania (,,interbrigadieriști") devenisere suspecți, iar foștii prizonieri la nemți erau prin lagire sovietice: prea văzuseră Occidentul! Ulterior, dl. Șora a susținut că acest tratament de favoare se datora trecutului său de ,,membru al Rezistenței Franceze". In anul 2019, L'Ordre des Compagnons de la Liberation a lămurit că domnul Șora iși arogă un fals calitatea de membru al Rezistenței. In orice caz,la acea vreme - anii 1948-1952  ascensiunea sa bruscă in diplomația românească a suscitat multe comentarii: avînd acces la ,,secrete de Stat și de Partid", Candidații la funcțiile diplomatice veneau cu recomandări de Partid și erau temeinic verificați de ,,caderiști".

                                      ………………

A gyutacs Mihai Sora volt

                              (Sorin Rosca, Evz.ro 2021. 04.19.)

Egy megdöbbentő leleplezés látott napvilágot a minap. Eszerint Mihai Șora - 1990 márciusában nevelésügyi miniszter - volt az, aki a KGB ügynökeként a marosvásárhelyi bombát felrobbantotta, egy másik KGB-ügynök, akkori RMDSZ alelnök, Király Károly cinkosságával. Mindezt egy minap megjelent könyvből tudhattuk meg, melynek címe Zori însângerate (szabad fordításban: Vérrel festett hajnalok), szerzői Tudor Păcuraru tábornok és Florin Bichir történész. Mindmostanáig szigorúan titkos dokumentumokat tartalmaz a könyv, azon végzetes év etnikai konfliktusairól. Ha így állnak a dolgok, akkor arra következtethetünk, hogy több mint 30 éven keresztül a civil társadalomban, sőt egy időben Mihai Sora személyében Románia kormányában is beépített ügynökök működtek. Az Evenimentul si Capital kiadó által megjelentett könyvből idézek a két nevezett szerző feltárásaiból, előbb azonban a témához némi bevezető szükséges.

            1990 márciusában Marosvásárhelyen véres események robbantak ki a budapesti kormány és a magyar titkosszolgálat romániai ügynökeinek közreműködésével, a román állam szétszakításának, Erdély egy részének Magyarországhoz történő csatolásának szándékával. Végül is a belbiztonság erői, a román hadsereg útját állta mindennek, de egy külső erő is, a Szovjetunió, amely megegyezett az Egyesült Államokkal, hogy az egyetlen határmódosítás a két német állam egyesítése lehet. Az alábbiakban ezen leleplező könyv dokumentumaiból idézünk.

            „1990  február-márciusában a marosvásárhelyi diákok ezrei készültek különböző - érettségi-felvételi – vizsgákra. Ma is elképesztő azon ügyesség,  amivel a CPUN   (Nemzeti Egység Tanácsa) alelnöke, Király Károly pontosan eme résekbe dobta be az éket, Mihai Sora oktatásügyi miniszter segítségével. Miként láthattuk, Király Károly KGB-ügynöki mivoltát a történészek igazolták. (Sic- K.I.) Mihai Sora vonatkozásában vannak még homályos pontok. A francia kommunista párt tagja és rezidense 1948-ban családlátogatásra érkezett Romániába. Ekkor a kommunista rezsim beszervezte és meggátolta visszatérését Franciaországba.  A kommunisták egyenesen a Külügyminisztériumba nevezték ki, ahol, Pauker Anna minisztersége alatt, üstökösként emelkedett a magasba. És ez éppen azon időkben, amikor még a spanyol polgárháború harcosai is gyanússá váltak, a németek hadifoglyai pedig a szovjet lágerekben senyvedtek. Utólagosan Sora úr e kivételezett helyzetét a francia ellenállási mozgalomban való részvételének tulajdonította. 2019-ben a „L’Ordre des Compagnons de le Liberation“ tisztázta, hogy Sora úr meghamisította az ellenállási mozgalomban való részvételét. Mindenesetre, az 1948-1952-es hírtelen emelkedése számos kommentárt vont maga után: mivel a diplomácia hivatalnokainak betekintése volt az állami és párt-dokumentumokba, ezért ők pártutasítást hajtottak végre, és a „káderesek“ alaposan átvilágították őket.“ 

                                                           (Fordította Kövesdy Pál)

                                                                               ****

         A másik anyag, amihez hozzájutottam, még érdekesebb lenne, mert konkrétan a könyv VI. fejezetétéből idéz (133. oldal) melynek a címe Harkov. Sajnos ez írásvédett formában jutott el hozzám, így nem tudom kijelölni és bemásolni. Ezért kénytelen vagyok csupán a lényeget ismertetni, ami nem különbözik sokban a fenti cikkben bemutatott förmedvénynél. Bizonyítékot nem szolgáltatnak, csak un.” közismert dolgokra” hivatkoznak, és kezelik azokat tényként!

A szerzők szerint a Románia elleni információs támadásnak a kezdeményezői Németh Miklós , Horn Gyula és Szűrös Mátyás voltak (átfestett kommunisták), hozzájuk csatlakozott Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter, aki Moszkvában a Lenin Politikai Katonai Intézetben végzett, és aki több tucat ügynököt dobott át Romániába 1990 első hónapjaiban.

Ion Iliescu környezetében számos KGB/ GPU ügynök van jelen.  Megjelenik időközben Király Károly is az ő helyetteseként, aki 1989 májusától Magyarország védelme alatt állott, és akit a román kémelhárítás is KGB-ügynökként tartott számon. Őt követi Mihail Șorea, akit Ana Pauker bukása után kitettek a Külügyminisztériumból – hogy miért, ezt jól tudta a román kémelhárítás –, így aztán nem férhetett hozzá titkos íratokhoz, mivel egy könyvkiadó élére állították.

A szovjet ügynökség egy kettős AVO/KGB  ügynököt, Király Károlyt juttatott olyan helyzetbe, hogy több erdélyi megyét irányíthasson, amelyeket el akartak szakítani Romániától, és amelyek keretében polgárháborút volt hívatott kirobbantani. Magyarországnak nem volt ereje (poltikai, katonai és gazdasági) hogy megcsonkítsa Romániát. A szovjeteknek volt, amit be is bizonyítottak 1989 decemberében. A szovjet-magyar érdeközösség halálos fenyegetést jelentett Románia számára.

                                                        ...

Bátyám  az 1990-s évek elején már találkozott  azzal a váddal, hogy  KGB-ügynök lenne. Azt hiresztelték (vélhetően a SRI), hogy Gorbacsov 1986-os románia látogatása  idején ő is találkozott a szovjet főtitkárral. Ezt az 1995-ben megjelent „Nyílt kártyákkal” című önéletírásában  határozottan cáfolta. Most ezt a vádat próbálják  felmelegíteni  és hitelesnek bemutani.  Vélhetően  azért, mert a közelmultban  a neten megjelent a Kincses  Előd  érdeklődö levelére írt válassza, amelyben leirja, hogy a  marosvárhelyi eseményeket vizsgáló bizottság  végül is  a Vatrát nevezte meg a provokáció felelőseként, és ezt el is fogadta a román törvényhozás mindkét háza. Ennek ellenére, amikor ezt  az Európai  Bizottsághoz be kellett terjeszteni, teljesen átírták, és  a magyarok túlzott   követeléseit mutták be kiváltó okként.

Érdekes, a román titkosszolgálat mindenre felfigyel, miközben a könyv szerzőivel már több hete közzétett tv. intejúról, illetve a könyv előzetes felvezetéséről  tudnia kellene a magyar illetékes szerveknek (nagykövetség, konzulátusok, külügyminisztérium stb), és főleg a román kormányban   résztvevő RMDSZ vezetőinek is. Eddig azonban néma csend!  Pedig nem csak Király Károlyt feketitik be a könyv szerzői, hanem a magyar állam akkori legfőbb vezetőit is.  Mindezt nem  nem lenne szabad szó nélkül hagyni, mert a hazugság ránk ég!

**********************************************************************************

N Y I L A T K O Z A T

Emlékezés és emlékeztetés a fekete március évfordulóján

A tragikus emlékű marosvásárhelyi fekete március 31. évfordulóján hadd idézzük az áldott emlékű Sütő András előszavát, amelyet Kincses Előd Marosvásárhely fekete márciusa című könyvének első kiadásához írt, 1990-ben: „A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom fő bűnösei nem ismeretlenek. Kilétük fölfedését egyelőre hatalmi székből tudják akadályozni. Nem sokáig. (…) az igazságot csak átmenetileg lehet meghamisítani. Ugyanezt mondhatjuk el a júniusi bukaresti bányászakcióról is. A forgatókönyv szinte azonos volt.”

A pogromban fél szemére megvakított erdélyi írónk szilárdan hitt az igazság erejében. Éppen ezért gondolni sem merte, hogy ama „nem sokáig” „átmeneti állapota” és az igazság orcátlan meghamisítása több mint három évtized után is tartani fog. Hogy a marosvásárhelyi véres események főkolomposai, úgymint Ion Iliescu volt államelnök, Ioan Judea ezredes és Ioan Scrieciu tábornok, a Nemzeti Megmentési Front egykori országos és Maros megyei vezetői busás nyugdíjaikat élvezve fogják megúszni ország-világ szeme láttára elkövetett gaztetteiket, ezenközben pedig a volt Securitate állományából verbuvált tetteseket futni hagyják, a nekik áldozatul esett magyarokat kollektív büntetéssel sújtják, a marosvásárhelyi ellenforradalmi diverzió vizsgálati dossziéját pedig végérvényesen ad acta teszik.

Sütő András még abban is bízott, hogy a bukaresti bányászjárás ügyében is igazságot fognak szolgáltatni. Vele együtt mi is azt remélhettük, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) felszólításának köszönhetően az ún. forradalmi dosszié is előbb-utóbb napirendre kerül, és az emberiség ellen 1989 decemberében elkövetett bűncselekmények elnyerik méltó „jutalmukat”.

Utóbb azonban az kellett tapasztalnunk, hogy a közvetlen politikai befolyás alatt működő román igazságszolgáltatás továbbra is obstruálja az egykori ellenforradalmi események kivizsgálását, valamint az ezen ügyekben joggal elvárható igazság- és jóvátételt. A forradalom idején elkövetett tömeggyilkosságok, valamint az 1990 júniusában lezajlott bukaresti bányászjárás ügye a vádemelés megtörténte után újból elakadni látszik, a marosvásárhelyi „parasztjárás” ügyében azonban még a kivizsgálásnak sem adtak helyt, sőt a román nacionalista politikai érdekekkel cinkos összhangban az EJEB sem volt hajlandó napirendjére tűzni az égbekiáltó etnikai agressziót.

A tavalyi országos választások nyomán kialakult jelenkori politikai viszonyok között az új kormányzat nagy és halaszthatatlan adóssága a számba vett ellenforradalmi bűncselekmények ügyében teendő igazság- és jóvátétel. Évfordulója kapcsán ezek között is első helyre kívánkozik Marosvásárhely fekete márciusának a kivizsgálása, a tettesek felelősségre vonása és a pogrom áldozatainak kijáró jóvátétel.

Néhai Cseresznyés Pál kálváriája mementóként juttatja eszünkbe székely politikai foglyaink, Beke István és Szőcs Zoltán sanyarú sorsát. Miközben ők ártatlanul ülnek a börtönben, az RMDSZ magyar képviselői és tisztségviselői bukaresti bársonyszékeikben foglalnak helyet. Micsoda kirívó ellentmondás! A román demokratikus állam már csak társadalmunk adófizető és országépítő magyar polgárai iránti tiszteletből és megbecsülésből is tartozik azzal, hogy – egyebek mellett – igazságot tegyen Marosvásárhely fekete márciusa ügyében, mondvacsinált vádak alapján börtönbe vetett politikai foglyainkat pedig szabadon bocsássa.

Március 15-ike után rossz ómen, hogy a Kovászna megyei kormányhivatal tízezer lejes büntetést rótt ki a sepsiszentgyörgyi önkormányzatra az ünnepi magyar zászlók kitűzése miatt. Ezzel szemben örvendetes fejlemény, hogy megtörni látszik a jég, és Klaus Iohannis államelnök sokévi hallgatás után alkalmi üzenetével köszöntötte az erdélyi magyarságot nemzeti ünnepe alkalmából. Egy évvel ezelőtti magyarellenes uszítását követően gyökeres fordulatnak számít mostani megnyilatkozása, melyben „az emberi jogok és a kisebbségek védelmének alapkövéről” beszél. Florin Cȋțu miniszterelnök március 15-i üzenetével egybehangzóan ő is a magyarsággal közös „interetnikus harmónia megteremtésére” buzdít. Ez a hangváltás óvatos optimizmusra ad okot. Az RMDSZ – egyelőre – nélkülözhetetlen kormánytagsága szintén olyan kedvező körülmény, mely esélyt nyújt magyar ügyeink és követeléseink rendezésére.

Mindezt figyelembe véve, kedvező alkupozíciójának tudatában, az RMDSZ-nek határozott lépéseket kellene tennie a marosvásárhelyi fekete március ügyének megoldása, valamint székely politikai foglyaink felmentése és szabadon bocsátása érdekében. Eme partikuláris kérdések rendezésének alapjául viszont a több sebből vérző román igazságszolgáltatás reformja szolgálhatna, ami az egész romániai társadalom és demokrácia tartós válságának is az egyik kulcskérdése.

Románia uniós csatlakozása óta képtelen szabadulni az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus (CVM) hatálya alól és befogadást nyerni a schengeni övezetbe. Nem véletlen, hogy a Cȋțu-kormány egyik legfőbb prioritásának tartja a CVM követelményeinek mihamarabbi teljesítését, ennek megfelelően pedig igazságszolgáltatási rendszerének a reformját, politikai függetlenségének, hatékonyságának és átláthatóságának a biztosítását. A kormány erre vonatkozó 2021. január 20-i memoranduma kapcsán Stelian-Cristian Ion igazságügy-miniszter kijelentette: „Eljött az ideje annak, hogy mindazt kijavítsuk, ami az utóbbi években elromlott, és az igazságszolgáltatást jó útra tereljük, a romániai jogállamiságot és demokráciát konszolidáljuk.” Nem kérdés, hogy a kisebbségi jogok védelme és biztosítása az európai jogállamiság és demokratikus értékrend szerves részét képezi. Éppen ezért itt a kellő alkalom, hogy a romániai magyarság jogfosztását, illetve jogellenes sérelmeit a román igazságszolgáltatás az európai együttműködési és ellenőrzési mechanizmus keretében megszüntesse, illetve orvosolja. Az új kormánynak, ennek tagjaként pedig az RMDSZ-nek Európai Unió iránti elsőrendű kötelezettsége ennek megtétele. A hatalmi ágak szétválasztásának alapvető európai jogelve szerint egyszer s mindenkorra véget kell vetni annak a tarthatatlan állapotnak, melyben az igazságszolgáltatás a pártpolitika és a titkosszolgálatok alárendeltjeként és kiszolgálójaként működik. Ennek tekintetében is joggal várhatjuk el, hogy az Európai Unió hagyjon fel a kettős mérce alkalmazásával, és a román jogállamiság részeképpen követelje meg kisebbségi jogaink érvényesülését és tiszteletben tartását. Több millió aláírással alátámasztott kisebbségvédelmi és nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezéseinket is ennek megfelelően köteles elbírálnia.

                 2021. március 19.                                                                                                  Tőkés László

                                                                                                                                                    az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke            

BLU201205-7807-1810