Venczel József díjat kapott Ábrám Zoltán professzor

Venczel József (Csíkszereda,  1913.  november 4. -  Kolozsvár,  1972.  március 16.) társadalomkutató, egyetemi tanár, közíró, meghatározó személyisége volt a két világháború közti erdélyi magyar társadalom- és művelődéspolitikának, nemzetiség- és magyarságkutatásnak. A két világháború közötti Erdély jelentős tudományos és művelődési intézményeinek, kiadványainak létrehozása, működtetése fűződik nevéhez. 1950 februárjában a kommunista hatalom letartóztatta, koholt vádak alapján tizenkét év börtönbüntetésre ítélték, ebből hat évet Márton Áron püspökkel egy cellában töltött. Megromlott egészséggel szabadult, kilenc éven át kisipari szövetkezetekben dolgozott, korán bekövetkező haláláig ismét társadalomkutatóként dolgozhatott. Temetésén Márton Áron püspök búcsúztatta; a kolozsvári Házsongárdi temetőben nyugszik. Élete tudományosan és morálisan máig érvényes példa és erőforrás a népben, nemzetben, határokon átnyúló nemzeti összetartozásban gondolkodók számára.

Szellemi rehabilitálása jegyében születésének 80., 90., 100. évfordulója alkalmából tanácskozások, rendezvények, memento-állítások történtek.

Csíkszeredában emléktáblát avattak, szakközépiskolát neveztek el róla, és idén tizennegyedik alkalommal hirdették meg a Venczel József Társadalomtudományi Vetélkedőt romániai magyar középiskolások számára.

Három évvel ezelőtt az anyaországban megalakult a Venczel József Társaság, tagjait hat ország magyar értelmiségei alkotják, azzal a céllal, hogy a tudós életművét az ő keresztény és nemzeti felfogásának szellemében tovább éltessék és megismertessék szülőföldjén és az anyaországban. Egyidejűleg Venczel József Nemzetstratégiai Díjat alapítottak, amellyel a magyar nyelvterületen bárhol a társaság célkitűzéseinek megfelelő szellemiségű életművet felmutató egy (kivételesen két) személyiséget tüntetnek ki évente egy alkalommal, a Venczel József születésnapja körüli időszakban. Az elismerést eddig Venczel rabtársa, Szilágyi Árpád geológus, Halász Péter, a moldvai csángómagyarok néprajzi kutatója, Mihályi Molnár László felvidéki tanár, költő, újságíró, valamint a muravidéki néprajzos Kepe házaspár (Zoltán és Mária) nyerte el.

Idén dr. Ábrám Zoltán erdélyi magyar orvosprofesszor, közíró, közművelődésszervező részesült Venczel József-díjban. A díjazott oktató-kutató tevékenysége mellett szerteágazó újságírói és közírói, közéleti, különböző civil szervezetekben kifejtett tevékenységet folytat. A társadalmi kérdések iránt mindig érzékeny kitüntetett publikációs tevékenysége rendkívül sokoldalú, könyvei között található szakkönyv, interjúkötet, település-monográfia, útleírás, emlékkönyv. Rendszeresen közöl napilapokban, folyóiratokban.

Közéleti tevékenységei közül kiemelendő, hogy kezdeményezésére és szervezésében ünnepelték meg első alkalommal Marosvásárhelyen a Magyar Kultúra Napját, emlékeznek meg évről évre a Don-kanyari áldozatokra (elsőként és legteljesebben Erdélyben), állították fel a marosvásárhelyi Petőfi Sándor szobrot, a Don-kanyari áldozatok emlékművét, valamint a székesi Bercsényi László szobrot. Dr. Ábrám Zoltán kiemelten foglalkozott a romániai kényszermunkatáborok kérdésével, szorgalmazója és cselekvő részese annak, hogy Periprava, a szovjet gulágok mintájára létrehozott láger emlékezete megmaradjon a köztudatban.

           Az idei másik díjazott Deáky András tanár volt, aki korábban Gyimesbükkön vette át az elismerést. A magyar nyelvű oktatásért kiálló és azt meghonosító pedagógus, egy ideig iskolaigazgató nevéhez kötődik a vasúti őrház, a kontumáci kápolna és nemrég a Rákóczi-vár felújítása, egy történelmi szoborpark létrehozása, valamint az egykori ezeréves hatàr gyimesi vidéke turizmusának a fellendítése.

Deáky Andrást Szekeres Adorján ü.v., míg Ábrám Zoltán professzort dr. Székely András Bertalan ügyvezető laudálta.

Tőkés László közleménye

Közlemény

„Messze esett az alma a fájától.” Református és más vallású magyarságunk megdöbbenéssel szemlélte Magyarország jövendő egészségügy-miniszterének az Országház előtti vonaglását. Ízlésromboló rángatózása az általa képviselt szakma becsületének is ártalmára volt, és a Kossuth tér szakralitását is megcsúfolta. Előrelátható, hogy ennek a rettenetes örömködésnek meglesz még a keserű böjtje.

Hazánk jövendőbeli egészségügyi miniszterének táncmutatványa pártjának egész viselkedéskultúrája lesújtó állapotáról tanúskodik. A demokratikus választások ünnepéhez és a népfelség elvének érvényesüléséhez semmiképpen nem illik a „rendszerváltó buli” mosdatlan „műfaja”. Még kevésbé a politikai ellenfél „leárulózása”, sem a „sérthetetlen” köztársasági elnök durva nyilvános megalázása.

Erdélyi választóink elsöprő többségének szavazatára apellálva ezennel felszólítom az RMDSZ vezetőségét, hogy ne vállalja a „ministráns” szerepét a választási győzelmétől megittasult magyarországi pártvezér oldalán.

Nagyvárad, 2026. május 12.

Szobrot állítottak Tőkés Lászlónak                                                 

         A nemzeti összetartozás napján, június 4-én avatták fel Tőkés László nyugalmazott református püspök és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, volt EP-képviselő bronz mellszobrát Lakiteleken, a magyarországi rendszerváltozás egyik emblematikus helyszínén, ahol a Lakiteleki Faluszépítő Egyesület és a Hungarikum Liget szervezett háromnapos megemlékezést.

Tőkés László mellszobrát – Lantos Györgyi szobrászművész alkotását – Lezsák Sándor költő, író, a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke, volt országgyűlési képviselő és alelnök, Felföldi Zoltán köz­író, a Lakiteleki Faluszépítő Egyesület elnöke, korábbi polgármester és Lezsák Sándorné Sütő Gabriella, a Lakiteleki Népfőiskola főigazgatója leplezte le. A szoboravató beszédek sorát Kókai Géza lakiteleki református lelkész kezdte, aki Tőkés László teológusi, igehirdetői, lelkipásztori munkásságát méltatta. Felföldi Zoltán az események egyik szervezőjeként felidézte, hogy amikor Tőkés László a szoborállítási szándékról értesült, megrökönyödve kérdezte: „élő embernek szobrot állítanak?”, de úgy véli, hogy Tőkés László a saját életét kockáztatta az erdélyi magyarságért 1989-ben; diktatúraellenes kiállását és lázadását Petőfi és társai 1848-as attitűdjével vonta párhuzamba. „Tőkés László a 20. század Petőfi Sándora” – jelentette ki.

A szoboravatáson Tőkés László is jelen volt, aki azt nyilatkozta: „nagyon váratlanul és meglepetésként” érte, hogy szobrot kap, amit „kellő szerénységgel és alázattal, túláradó megtiszteltetésként” fogadott el.

A szoboravatás után fórumot is tartottak a helybeli polgárok részvételével, amely Tőkés Lászlónak a Trianontól a határokon átívelő nemzetegyesítésig című köszöntő-, emlék- és helyzetértékelő beszédével kezdődött, ami után a jelenlevők nemzeti összetartozásról, a trianoni sebek gyógyításáról, a magyarság jelenéről és jövőjéről beszélgettek.

                                                                                                                                                                 (Forrás: 3szek.ro)

Levelet írt a határon túli magyaroknak Orbán Viktor: Nemzetünk ereje az egységéből fakad, ezért a nehéz időkben őrizzük és erősítsük meg azt!

2026.03.11. 18

  Orbán Viktor miniszterelnök levélben fordul a határon túli magyarokhoz, arra kérve őket, hogy vegyenek részt az április 12-i országgyűlési választáson.

„Nemzetünk ereje mindig is az összetartozás érzéséből eredt. A magyar állampolgárság és a szavazati jog kiterjesztésével kimondtuk, hogy a magyarság egy és oszthatatlan. Az egymásért viselt felelősségünk pedig közös és megkerülhetetlen Sepsiszentgyörgytől Dunaszerdahelyig, Szabadkától Beregszászig. Ma a veszélyek korszakában élünk, amely kihívás elé állítja a teljes magyarságot, éljen bárhol a Kárpát-medencében vagy a világon. Megtanultuk már a történelmünk során, hogy ilyen időkben csak egymásra számíthatunk. Közös felelősségünk, hogy gyermekeink és unokáink békében és biztonságban, magyarként nőhessenek fel a szülőföldjükön” – írta Orbán Viktor.

A miniszterelnök levelében hangsúlyozza: az idei magyarországi országgyűlési választás tétje nem kevesebb, mint a nemzet jövője.

„Nemzetünk ereje az egységéből fakad, ezért a nehéz időkben őrizzük meg és erősítsük meg azt! A magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok az országgyűlési választáson levélszavazás formájában élhetnek a választójogukkal, de csak akkor, ha regisztrálnak. Akik már korábban regisztráltak és részt vettek magyarországi választásokon levélszavazás formájában, azoknak a regisztrációja továbbra is érvényes. Akik még nem regisztráltak korábban, azok március 18-án magyar idő szerint 16 óráig tehetik meg ezt. Erről a Nemzeti Választási Irodától is kaptak tájékoztatást levélben. Az áprilisi országgyűlési választáson döntsünk közösen és döntsünk felelősséggel a magyar nemzet jövőjéről!” – zárta levelét a miniszterelnök. (hirado.hu)

Serdült Benke Éva kitüntetése

Hankó Balázs. kulturális és innovációs miniszter a  Magyar Kultúra Napja alkalmából kiemelkedő munkásságáért és példaértékű szerepvállalásáért, mellyel hozzájárult a helyi és nemzeti kultúránk egészéhez, miniszteri elismerésben részesítette régi munkatársunkat, Serdült Benke Éva ny. tanárnőt.

Laudáció

Elhangzott 2026. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Házban a kulturális miniszter által adományozott kitüntetés alkalmával

          „Dr. Serdültné Benke Éva 1944 áprilisában született Sepsiszentgyörgyön, akkor, amikor Erdély Magyarország visszakapott része volt. 1979 óta él családjával Magyarországon, először Bonyhádon, majd 1988 óta Pakson, az Energetikai Szakképzési Intézet tanára, majd nyugdíjas pedagógusa.

Pedagógusként is szoros kapcsolatot tartott szülőföldjével. Íróként, ahogy a paksiak történelmi, kulturális értékeit megismerte, megmutatta az erdélyi olvasóknak, úgy szerette volna Erdély művelődés, történeti kincseit a paksiakkal is megismertetni. Diákjait évenként vitte el erdélyi kirándulásra. Nyugdíjasként évekig vezetett irodalmi önképzőkört, a résztvevőkkel nem csak az erdélyi irodalmat, de szülőföldje művelődéstörténeti értékeit is megismertette közös utazásai során. Könyvei jelentek meg hazai és erdélyi kiadóknál Erdély történelmi eseményeiről, történelmi helyszíneiről, lakóinak sokszor nehéz életéről. Magánkiadásban jelentette meg családtörténetét, Mesék és rémmesék a laborfalvi Benkék történetéről, valamint férjének, dr. Serdült Tibor nagyváradi családjának megpróbáltatásairól a második világháború pusztításairól, a Donnál hősi halált halt apáról Tábori posta szám 291/66 címen.

Kutató és írói munkásságának során mindinkább tudatosodott benne, milyen fontos a múlt ismerete nem csupán a történelemkönyvekből, de a személyes múlt hagyatékából is ismernie kell akár önmagát, saját családjának történetét, a történelem egy sajátos szeletét is. Az elmúlt húsz évben számtalan erdélyi folyóiratban jelentek meg írásai, emellett a Paksi Tükörben is, valamint magyarországi kiadványokban. Évek óta rendszeres előadója a Pusztahencsei Népfőiskolának. Munkásságát a nyelv iránti mély tisztelet, pontos megfogalmazás és a gondolati fegyelem jellemzi, mely az olvasót nem csak megszólítja, hanem párbeszédre is hívja. Írásai nem csak irodalmi értékkel bírnak, hanem szellemi örökségek is, melyek hosszútávon formálják gondolkodásunkat és önmagunkról alkotott képünket. Erdélyi gyökerei különleges értéket jelentenek számára, forrást jelentenek a közösség, az identitás és a kulturális folytonosság kérdései felkutatásához. Ezt az örökséget nem csak megőrizte, hanem példamutató módon közvetítette tanítványai számára, hidat építve múlt és jelen, határon innen és túl élő magyar közösségek között…”

* - *- *

Serdült Benke Éva kitüntetése. Paks város polgármesteri laudációja:    Polgm-Paks_2026.pdf

KÖZLEMÉNY

Emlékgyűlés volt a fővárosban az 1988-as Erdély-tüntetés évfordulóján

Méltóságteljes megemlékezést szervezett a Pesti Srácok szerkesztősége az 1988-as erdélyi falurombolás elleni tüntetés 37. évfordulójára a budapesti Hősök terén. A rendezvény egyik fő szónoka Tőkés László egykori temesvári lelkipásztor, majd református püspök, az Európai Parlament korábbi képviselője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke volt, akinek elhangzott emlékbeszéde alább olvasható.

Az Erdély-tüntetés évfordulóján

„Magyarok! Ez az a történelmi pillanat, amikor már nem hallgathatunk és nem maradhatunk tétlenek! Négy és fél évtizeddel a szörnyű háború után újra merénylet készül az emberiség ellen. A gyilkos szándék most elsősorban magyar testvéreink ellen irányul. Emberek! Tiltakozzatok! Fejezzétek ki szolidaritásotokat a bajbajutottakkal! (…) El a kezekkel a romániai, erdélyi falvaktól!” – 1988 júniusában ez a Felhívás toborozta a Hősök terére meghirdetett Erdély-tüntetésre Budapest és csonka Magyarország népét a Nicolae Ceauşescu román kondukátor által kiagyalt diabolikus falurombolás terve elleni tiltakozásképpen. Csurka István nagy ívű beszédében, melyet Bubik István olvasott fel, „a magyar élet szomorú tragédiájaként” emlegette a sorspróbáló erdélyi fenyegetést, mely ellenben „a magyar élniakarás nagy diadalát” hívta létre „honfoglaló őseink szobrai előtt”.

„A magyar összefogás ünnepének” évfordulója alkalmából gyülekeztünk össze a mai napon. Ennek a hónapnak az elején, június 4-én a nemzeti összetartozás jegyében emlékeztünk meg a trianoni békediktátum kényszerű aláírásáról. Ezen évfordulók az én lelkemben a márciusi ifjak 12 pontjának az egyik legjelesebbikét idézik fel. Ki ne ismerné? „Unió Erdéllyel.” Azt a forradalmi időt, „Midőn eggyé lett mind a két magyar” – ahogyan Petőfi Sándor írja Két ország ölelkezése című költeményében, majd imígyen köszönti a visszatért hazát: „Ki eddig a porban hevertél, / Légy üdvözölve kebelünkön, Erdély!” 

Miként egykor a Habsburg-önkény, a román Diktátor önkényuralma és baljós falurombolási „tézisei” is felébresztették a lelkiismeretét és tettre késztették a határok által megosztott nemzetet. A történelem ritka pillanataiban fordul elő oly mértékű egymásra találás és lelkesedés, mely a magas hőfokon égő hazafiság jellemzője volt 1988. június 27-én. „Minden magyar felelős minden magyarért” – vallották az önkéntes szervezők és a fellelkesült résztvevők tízezrei, és hirdették a transzparensek azon a napon Szabó Dezső erkölcsi parancsolatát. És ez az érzület és meggyőződés kitartott mindvégig 1988–1989-ben, a kibontakozó rendszerváltozás egész idejében. Ennek folyamatába illeszkedett bele az Erdély-tüntetés, mint a legnagyobb népi megmozdulás 1956-tól fogva.

Illesse hála és elismerés azokat a magyarjainkat, akik 1988 júniusában felismerték az idők szavát, és a páratlan nemzeti megmozdulás élére állottak. Övezze az utókor hálája és elismerése azokat a társadalmi szervezeteinket, melyek az Erdély-tüntetés zászlóját felemelték. Bajos volna ezeket mind felsorolni, viszont hármukat mégis hadd említsük meg, éspedig a Magyar Demokrata Fórumot, élén Bíró Zoltánnal és Csurka Istvánnal, az Erdélyt Védő Magyarországi Független Bizottságot, élén Nagy Lászlóval, valamint a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaságot, a körünkben most is jelen lévő Zétényi Zsolttal az élén. És egyúttal fogadják a nemzet háláját és köszönetét mindazok, akik – mintegy százezren – felismerték a szólás és a cselekvés történelmi idejét, és elkötelezett kiállásukkal hallatták az Anyaország szavát szorongatott erdélyi nemzettársaik védelmében. Nem is a pillanat volt önmagában történelmi – miként a Felhívás fogalmaz –, hanem ők voltak azok, akik történelmivé tették a pillanatot. Akkor még nem tudhatták, hogy felsereglésükkel az érlelődő demokratikus nemzeti rendszerváltozás útkészítői lettek, egyszersmind pedig eszmei-érzelmi megalapozói a nemzeti kormányaink által megvalósított határokon átívelő nemzetegyesítésnek, valamint az Országgyűlés által törvénybe foglalt nemzeti összetartozásnak. 

Anélkül, hogy részletes elemzésekbe bocsátkoznánk, érdemes és szükséges felidézni azt a korabeli helyzetet és rendkívüli körülményeket, melyek az Erdély-tüntetés létrejöttéhez vezettek. Amikor Nicolae Ceauşescu kondukátori teljhatalmának tévképzetében, az Úr születésének 1988. esztendejében régóta dédelgetett vérmes tervének megvalósításához hozzálátott, valójában szembement a történelemmel, kihívta maga ellen a végzetet, a saját sírját ásva meg. A gorbacsovi glasznoszty és peresztrojka fémjelezte bomlás, valamint a szovjet csatlósállamok népeinek ébredése és szabadságmozgalmai közepette árral szembe úszva akarta a történelem kerekét visszafordítani és a kibontakozó reformoknak és változásoknak gátat vetni. Eszelős falurombolási tervének ismételt meghirdetésével, ezek között is az 1988-ban, a Román Kommunista Párt Politikai Végrehajtó Bizottsága bővített ülésén előadott „áprilisi tézisével” a kockát végképp elvetette, és sztálini típusú anakronisztikus nacionálkommunista rezsimjének sorsát ezennel megpecsételte. Az észak-koreaihoz fogható hiánygazdaság, valamint a lakosság emberi-polgári jogaitól való megfosztása kilátástalan belpolitikai válságba taszította az országot, ezt pedig Románia totális nemzetközi elszigetelődése tetézte.

A Ceauşescu-féle homogenizációs politika részeképpen az ún. szisztematizációs és területrendezési tervnek kitüntetett célpontját képezték a nemzeti-etnikai kisebbségek. Az erdélyi németektől – a szászoktól és a sváboktól – egy 1978-ban, az NSZK-val megkötött titkos egyezmény révén kívánt szabadulni a román nemzetállam, német márkák millióiért bocsátva áruba őket. A Hargita, Kovászna és Maros megyei településrendezési tervek kiszivárgott adatai nagyfokú riadalmat keltettek magyarságunk körében. Veszélyeztetett kisebbségi közösségeink növekvő menekültáradata követte a településeink lerombolására vonatkozó híreket és intézkedéseket. A rendelkezésre álló adatok szerint csupán 1987–88-ban mintegy 150 ezer romániai német telepedett át az NSZK-ba. Míg 1987-ben mintegy ezeren hagyták el Romániát a zöldhatáron vagy kishatárátlépővel, a menekülők száma 1988-ban már 10 ezerre, 1989-ben pedig mintegy 25 ezerre rúgott.

A menekültek növekvő száma és sanyarú sorsa az a kovász, amely testvéri szolidaritást ébresztett a határon túli testvéreitől elidegenített Anyaország népében. Szűrös Mátyás 1988. január 25-i lelkiismeretébresztő rádióinterjúja is megtette a maga hatását. A menekültkérdés fokozódása erőteljes nyomást gyakorolt a magyar társadalomra, és egyre érzékenyebbé tette erdélyi magyarságunk ügye iránt. A Magyar Közvélemény-kutató Intézet felmérése szerint míg 1988 áprilisában a lakosság 62%-a támogatta a menekültek befogadását, decemberre ez az arány már 80%-ra emelkedett. A román határon lelőtt menekülők, valamint a magyar hatóságok általi gyakori visszatoloncolások mélységes felháborodást és tiltakozást váltottak ki. Fokozatosan a menekültek védelmére keltek az egyházak és egyes társadalmi szervezetek. Megalakult a Református Menekültmisszió Németh Géza ellenzéki lelkipásztor kezdeményezésére. A Kozma Imre atya vezette Máltai Lovagrend a keletnémet menekültekkel együtt az erdélyieket is pártfogásába vette. A Magyar Vöröskereszt és a Menedék Bizottság is oldalukra állott. Mindezeknek, valamint az elsöprő erejű Erdély-tüntetésnek meghatározó szerepe volt abban, hogy végezetre a magyar kormány is változtatott a „baráti szocialista Románia” iránti politikáján, és 1989 februárjában tárcaközi bizottságot hozott létre a menekültügy intézésére, majd 1989 márciusában – a Ceauşescu-rezsim nagy megdöbbenésére – hivatalosan csatlakozott a genfi menekültügyi egyezményhez. A kondukátor „be nem avatkozási” doktrínája ezáltal is látványosan megbukott, a magyar össznemzeti szolidaritás pedig páratlan nemzetközi társadalmi és politikai szolidaritássá szélesedett, melynek részeképpen nemcsak a világ mértékadó országai, hanem – példának okáért – az Európai Parlament is ítéletet mondott Ceauşescu falurombolási terve felett.

A mostani évforduló arra is alkalmat kínál, hogy saját erdélyi ellenállásunk egy jeles eseményét is felelevenítsem. 1988. szeptember 6-án a Temesvári Református Egyházmegye Lelkészi Kara Aradon tartott ülésén memorandumot intézett egyházi főhatóságaihoz, melyben erdélyi történelmi egyházaink veszélyeztetett népének és gyülekezeteinek a megvédésére szólította fel őket. Tulajdonképpen ez a rendkívüli cselekmény jelentette a temesvári történet kezdetét, mely a következő esztendőben a rendszerellenes népfelkelés kirobbanásához vezetett.

Abban az időben, röviddel az erdélyi tüntetés után és attól is indíttatva mi is úgy éreztük, hogy tovább már nem hallgathatunk: a hallgatás falát át kell törni. Hogyha nem ezt tesszük, akkor – Jézus szavával szólva – lerombolt falvaink és templomaink kövei fognak megszólalni. Szegedi Molnár János megfogalmazásában elfogadott aradi állásfoglalásunkat akkor még a pártállami klerikális reakció és a titkosszolgálat – vagyis a hírhedt Securitate – elfojtotta, de az igazság és a szabadság szavát már nem lehetett elhallgattatni: és végezetre összeomlott a Ceauşescu-diktatúra. 

Alig több mint tíz napja, hogy Nagy Imre és mártírtársai temetésének évfordulóján azt a napot ünnepeltük, melyen a kommunista rendszer megdőlt Magyarországon. Orbán Viktor miniszterelnök akkori üzenete ma is érvényes: a szabadság, a függetlenség és a nemzeti szuverenitás örök értékek, amelyekért mindenkor ki kell állanunk. Ehhez viszont azt is tegyük hozzá, hogy idegenbe szakadt magyarságunk mellett is mindenkor síkra kell szállanunk – amint tették ezt az Erdély-tüntetésen. A jelen viszonyok között Kárpátalja magyarsága az, amely végveszedelmében segítségért kiált.

1988. június 27-én az Erdély-tüntetés egyik kiemelkedő mozzanata volt, amikor a sokaság vastapsától kísérve, Csoóri Sándort követve a Hősök terére bevonult az erdélyi menekültek népes küldöttsége. A köztük volt román testvéreink jelenléte arra figyelmeztet bennünket, hogy a szabadság egy és oszthatatlan. Ma, amikor széles politikai támogatottsággal ismét ordas eszmék uszulnak az erdélyi magyarságra, változatlanul szívünkön kell viselnünk Erdély sorsát, és meg kell óvnunk minden reá leselkedő veszedelemtől. Ezek közül is fokozott figyelmet és éberséget kell tanúsítanunk a régóta kitervelt és időről időre meglebegtetett országos közigazgatási átrendezés törvénytervezete iránt., mely a maga nemében az átkos emlékű falurombolási tervet juttatja eszünkbe. Isten óvjon ettől!

Végezetre átadom az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács köszöntését.

Isten áldjon és őrizzen meg benneteket!

Budapest, 2025. június 27.                                                Tőkés László  

(A szerk. utólagos megjegyzése:  A fenti ünnepélyes eseményről, Tőkés László püspök úr beszédéről a honi médiában semmilyen híradást nem sikerült fellelnem. Végül ma, június 29-én a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság c. műsorában szép összefoglaló hangzott el, de itt sem esett szó T. L. beszédéről. Mindennek fényében érezzük megtiszteltetésnek, hogy a magunk módján ezt a sértő hiányt pótolhattuk. K.P.)

Megjelent a VÁRAD április száma

A Nagyváradon szerkesztett VÁRAD című irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 2024. évi 4. száma most került ki a nyomdából, és ezúttal is száz oldalon kínál olvasni- és látnivalót.

A lapindító Restitutio in integrum rovat a múlt rendszerben megbélyegzett bihari születésű költő, Erdélyi József (1896–1978) Lovaspóló a Vérmezőn című versét hozza előtérbe. Prózai írásokkal Zenta László, Szili István, Wessely György magyarországi, Szentgyörgyi László és P. Buzogány Árpád székelyföldi, valamint Kovács-Széles Andrea partiumi szerzők szerepelnek a lapszámban. Verssel ezúttal Lipcsei Márta, Benő Attila, Debreczeny György, Fábián Judit és Ványai Fehér József jelentkezik, továbbá Hellmut Seiler német költő, akinek a fordítója a kolozsvári Benő Eszter. 

A szám képzőművészét, Csordás Piski Ibolyát Tóth Hajnal mutatja be Újrahasznosítás, újraértelmezés, átlényegülés című írásában, de ugyanő közöl interjút Kalapács József rockzenésszel, aki erdélyi és partiumi miniturnén vett részt budapesti együttesével a romániai Cargo együttessel közösen. Lencar Péter ezúttal az Érdekvédelmi terület című filmdrámáról ír, míg Fried Noémi Lujza Megállítani Arturo Uit címmel a váradi társulat Brecht-bemutatójáról.

Helytörténeti vonatkozásúak Gurzó K. Enikő (Mi köti össze Munkácsyt Nagyváraddal?), Farkas László (A nagyváradi Vulcan-szobor avatási ünnepsége 1927-ben) és Szilágyi Gyula (Találkozásaim Tabéry Gézával) írásai. Haraji Adalbert miniesszéjében a szegénység ördögi körének megtörési esélyeit járja körül.

Minden könyvnek két szerzője van – ez alatt a cím alatt található a VÁRAD áprilisi számában egy tudósítás az egyik legismertebb kortárs román író, a több alkalommal irodalmi Nobel-díjra jelölt Mircea Cărtărescu találkozójáról az olvasókkal. Akik ezúttal is megtalálják a friss lapszámban Barabás Zsuzsa keresztrejtvényét, a megfejtés beküldésével előfizetést lehet nyerni.

A szerkesztőség e-mail címe: varadszerkesztoseg@gmail.com. A korábbi lapszámok a Varad.ro honlapról tölthetők le.

Palkó Sándor László   / elhangzott Sokorópátkán az Összetartozás Kapuja avató ünnepségén.

Tisztelt Egybegyűltek!

Nagybátyám hajlott korára való tekintettel kért meg, hogy tolmácsoljam a gondolatait.

Tisztelt MAGYAROK!

Határon innen és túl.

Tisztelt Mindenki!

Először is köszönöm a meghívást.

Nagy megtiszteltetés és kicsit megnyugtató is itt állni most.

Megtiszteltetés, ezen helyen együtt lenni azokkal, akik ennek az összefogásnak az élére állva megvalósítottak egy olyan székely kaput, mely egyedülálló a maga nemében.

   Köszönöm a meghívást Vajda Péternek az ötletgazdának.

Ezen a megemlékezésen meghívott vendégnek lenni MEGTISZTELTETÉS.

Kicsit megnyugtató is, hogy az anyaország nem felejti el és nem engedi elfelejteni minden magyarok  történetének LEGNAGYOBB megpróbáltatását.

KÖSZÖNÖM.

A történelem, a MAGYAROK TÖRTÉNELMÉ -nek több ezer éve alatt ilyen szűkre sohasem mérték a megmaradásunkat, mint 1920.június 4-én.

Akkor elvették nemcsak a területeink és lakosságunk 2/3-át, hanem elvették a következő ÉVSZÁZADUNKAT, a tartós újra egymásra találásunk esélyét.

MAGYAR és MAGYAR    MAGYAR és SZÉKELY közt

ÉN (A NAGYBÁTYÁM) BUKOVINAI SZÉKELYEK GYERMEKEKÉNT megéltem ezen összetartozni vágyás akaratának  MINDEN STÁCIÓJÁT.

A MI GOLGOTÁNK 1764. január 7-én kezdődött és a huszadik század közepén érte el a LEGNAGYOBB mélységét.

Albert Gábor: EMELT FŐVEL című könyve bemutatja

ezen a székelységen belül is leghátrahagyottabb SZÉKELYEK, a BUKOVINAI SZÉKELYEK azon útján:

MELY A HADIK ANDRÁS által kormányzott területekről - BÁNÁTON keresztül -  vezetett a megmaradt MAGYARORSZÁGRA.

Egy történetet szeretnék elmesélni, ami velem - NAGYBÁTYÁMMAL - történt meg a menekülés során:

            1944. SZIKICS

Ekkor már 4 éve éltek a szüleim a Bánáti Istensegítsen.  1944.októbere.

Édesapám elmondásából tudom, hogy 1944. októberében kijöttek hozzánk a szerb faluvezetés előjárói.

MEGKÉRDEZTÉK ÉDESAPÁMAT:  MILYEN ÁLLAMPOLGÁR AKAR LENNI?

Ő azt felelte:

                     "MAGYARNAK SZÜLETTEM és MAGYARKÉNT is AKAROK MEGHALNI."

Ezzel a válasszal elmentek, majd 1 óra múlva visszajöttek, azzal, hogy:

"Egy órát kap az összecsomagolásra és álljon a piactér elejébe, de a csomag nem lehet 6kg-nál nehezebb."

Befogta a lovakat és úgy mentünk le a piactérre.

A lovaskocsiról leszállították a partizánok és a csomag lecsökkentésére utasították.

     ÉDESAPÁM "NYAKAS SZÉKELY EMBER"-ként ellenállt.

Erre közölték vele, hogy elrettentő példaként a falhoz állítják és itt helyben kivégzik.

Ő megfogta a csomagokat és a falhoz állva maga mellérakta azzal a mondattal, hogy:

   "HA MEGHALOK, LEGALÁBB TUDJÁK MEG, HOGY MIÉRT?

HATAN vagyunk, ezt a csomagot nem adom, maradt ott elég."

Ekkor partizánok parancsnoka utasította a kivégzésre elszántakat, hogy  FEJEZZÉK EZT BE!

Majd szólt édesapámnak, hogy: "Palkó bácsi menjen vissza és üljenek fel a kocsira."

(DE, közben odasúgta a partizánjainak, hogy a jobbik lovat fogják ki a kocsi elől.)

Így csak lassan tudtunk haladni, a hideg esős, szeles őszi időben így értünk SZIKICS-re.

Én addigra már nagyobb megbetegedtem, torokgyíkot kaptam.

Már a gyertyát is a kezembe szorították, mivel mégcsak egyéves voltam,  hogy keresztényként haljak meg.

Ekkor az huruttól elzáródott légcsövem egy nagy köhögéssel megszabadul attól a dugótól, ami miatt fulladoztam.

Így menekültem meg ÉN és így menekültünk azokban a napokban, hetekben.

HÁT, ÍGY TÖRTÉNT.  NEHÉZ IDŐK VOLTAK.

E kapu számomra nemcsak egy "A" SZÉKELYKAPU lesz, hanem HÍD mely legközelebb hozza hozzám őseim földét és az ott élőket.

Ha egészségem engedi rendszeresen meglátogatom e - SZÁMOMRA - szent helyet.

Köszönöm a figyelmet.

Köszönöm az ÖSSZETARTOZÁSUNK!

ÉLJEN MAGYARORSZÁG!  ÉLJEN ERDÉLY!        

EMLÉKKŐ ÉS EMLÉKHELY AVATÁS

A GYŐRI ERDÉLYI KÖR, fennállásának 33. évfordulóján, emlékkövet és emlékhelyet avatott, fel.

2019-ben megálmodott tervünk vált valóra, hogy nyomot hagyjunk magunk után és egy olyan teret alakíthassunk ki, ahol találkozhatunk és akár rendezvényeket is tudunk szervezni.

2022 október 14. a Győr Rózsák-terén, 15 ó.-kor, egy kis változatos műsorral egybekötve avattuk fel a faragott, feliratos, 3 tonnás Erdélyből hozott márványkövet.

A megnyitó beszédet Pintye Tamás (elnök) fogalmazta meg:

Szeretettel köszöntöm Győr város vezetését, meghívott vendégeinket, testvérvárosaink képviselőit, egyesületi tagjainkat, barátainkat.

Hosszú, göröngyös utat tettünk meg az Erdélyben tomboló diktatúrát követően. Az áttelepültek, a menekültek keresték, majd sorra megtalálták új hazájukat. Nem mentük nyugatra meggazdagodni, hanem itt maradtunk, magyaroknak maradni, gyermekeinket az anyaországban felnevelni. Magunkkal hoztuk értékeinket, hagyományainkat, szakmánkat, tudásunkat, és mindezt az új haza érdekében akartuk-akarjuk felhasználni.

Magyarország elsőként bejegyzett erdélyi egyesülete a GYEK,  2019-ben volt harminc éves.  A jubileumot igyekeztünk méltóképpen megünnepelni, és azt egy fotókkal teli jubileumi kiadvánnyal koronáztuk meg. Ahogyan a kiadványunk címe „Voltunk-leszünk” is kifejezi: szilárd bennünk a belső kényszer, hogy nyomot hagyjunk magunk után.  Ehhez kapcsolódott az elhatározás, hogy utóbb egy találkozóhelyet alakítsunk ki a szabadtéri rendezvények részére. Köszönjük polg . m. Úrnak, és a városvezetésnek a segítségét, hogy e helyet részünkre biztosította.  Egyben szándékunkat fejezzük ki, hogy e helyet a jövőben továbbfejlesszük.

Legyen ez a faragott, feliratos kő annak jele, hogy létezünk, és további céljaink vannak. Hiszen az erdélyi szellemiség lényege a magyarságtudat őrzése és továbbadása a fiatalabb generációknak.

Rövid köszöntőmet e kőhöz kapcsolódó, ide illőnek érzett egyik régebbi versemmel szeretném befejezni.               

                K Ő

A székelyek lehessenek székelyek – kezdeményezi az RMDSZ a népszámlálási kérdőív módosítását

Borsi Balázs 2022. január 18., kedd, 16:45

- a Maszol.ro portálról

A székelyek lehessenek székelyek – kezdeményezi az RMDSZ a népszámlálási kérdőív módosítását

Borsi Balázs 2022. január 18., kedd, 16:45

- a Maszol.ro portálról

A székelyek lehessenek székelyek – kezdeményezi az RMDSZ a népszámlálási kérdőív módosítását

Borsi Balázs 2022. január 18., kedd, 16:45

- a Maszol.ro portálról

A székelyek lehessenek székelyek – kezdeményezi az RMDSZ a népszámlálási kérdőív módosítását

Borsi Balázs 2022. január 18., kedd, 16:45

- a Maszol.ro portálról

Közben folynak a perek a vakcinagyártó cégek, biolaborok ellen, de erről a média hallgat.