JOGERŐS GONOSZSÁG

- Hogy kerülök én ide? - ezzel a merengő kérdéssel kezdődik a Musza Dagh negyven napja című regény, amelyben az örmény népirtásnak állít emléket írója, Franz Werfel. Másfél millió ártatlant áldozott fel a képzeletbeli oltáron a gonoszság az első világháború éveiben, de a huszadik század számos más rettenetet is tartogatott nekünk. Meggyőződésem, hogy az embert jóra teremtette a Mindenható, és másra sem áhítozik egész életében, minthogy a világot a szépség igazgassa, ne a profit. Mégis, rendre elköveti a borzalmakat, amelyek kitörölhetetlenül megpecsételik sorsát, s a bűn árnyéka, bizony, hosszú és nagyon sötét.

Talán sokaknak megvan: Bosznia-Hercegovina, Ezüstváros, a Drina-folyó menti enklávé központja, Szrebrenica. Ahol a délszláv háborúban szintet lépett az árulás, a kegyetlenség, az iszonyat, amit örök jelként kell ezután az ég felé felmutatnunk, hogy többé ne történhessen hasonló. Közeledik az évforduló, július 11-e, s már 31 éve, hogy a boszniai szerb katonai alakulatok elfoglalták a várost, és a legújabb adatok szerint, szisztematikusan megöltek 8700 védtelen muzulmán férfit és fiút, az ott állomásozó nemzetközi erők, 370 csodálkozó holland kéksisakos békefenntartó szeme láttára. Akik „jóhiszeműen” nem hitték el, hogy bekövetkezik, ami bekövetkezett. Vérfagyasztó katonai beszámolók szerint hetekig tartott az öldöklés, közben 20 ezer nőt, gyermekleányt megerőszakoltak, a további részleteket hagyjuk is. A szrebrenicai anyák szervezetbe tömörültek, hogy együtt erősebben hallathassák a hangjukat és ne hagyják, hogy a világ a feledés hanyag leplével borítsa be azt, ami velük történt. Megalakult a Boszniai Eltűnt Személyek Szövetségi Bizottsága is, hogy segítse a kutatást. Már több mint 8 ezer áldozatot elhantoltak, minden évben országos zarándoklat indul a város melletti Potocsari temetőbe a közös megemlékezésre, de még mindig vannak azonosítatlan személyek és temetetlen holtak. A nemzetközi közvélemény, szokásához híven, nem siette el, bár a háborús bűnt vonakodva kissé, de a holland Legfelsőbb Bírósággal együtt elismerte. Végre, 14 évvel a vérengzés után, az Európai Parlament is megmozdult, 2009-ben július 11-ét a boszniai népirtás emléknapjává nyilvánította.

Brüsszel malmai lassan őrölnek, de ugyanezt elmondhatjuk a Nemzetközi Közösségről is. Európa sajnos végelgyengülésben szenved, azt, hogy beteg, a végzetes kórt, ami ide vezetett, alig vettük észre. Nyugaton elfedte a jólét, az intézményi magabiztosság, mi meg ájultan vágyakoztunk a fogyasztás boldogságára. Azt azért észrevehettük, hogy a fene nagy dőzsölés kikezdte a család, a hagyományok, a nemzet fogalmát, gyanakvás, kirekesztés, megtagadás igyekezett semmissé tenni a tekintélyét. De arra nem figyeltünk, hogy az új fétis, az ego középpontba állítása átver bennünket. Jól elrejti a valódi szándékot, a szuverén döntés elrablását, hiszen, ha jól végig gondoljuk, ma már a politikai részvételt felváltotta a piaci, sorsunkról nem mi döntünk, hanem a közösségi felületek.

Ennek fényében igazán nem meglepő, hogy rövidesen az Európa Tanács is vizsgálja a „szarajevói emberszafarik” ügyét, várhatóan szeptember 7-ig kineveznek egy különleges jelentéstevőt az ügy kivizsgálására. A hírt a testület közgyűlésének bosnyák tagja tette közzé június közepén, Szabina Csudics azt is hozzátette: 23 nemzet képviselője támogatja az indítványt. „Olyan ügyről van szó, amely túlmutat Bosznia-Hercegovina határain, és több ország intézményeinek együttműködését igényli az igazságosság, az igazság feltárása és az áldozatok méltóságának védelmében”. Kicsit több mint 30 éve véget ért a háború arrafelé. A sötét múlt titka ezek szerint hosszú időre rejtve maradt, miszerint jómódú európaiak, olaszok, osztrákok, németek, a 90-es évek elején hétvégékre Szarajevóba utaztak egy kis aljasságra, hogy hegyoldalakról mozgó emberi célpontokra lövöldözzenek. A bosnyák fővárosban az ostrom idején 11 ezren, civilek, köztük gyermekek haltak meg, minden tizediket mesterlövész talált el. Ezt a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Hágai Nemzetközi Törvényszék állapította meg, ha hinni lehet a kósza adatoknak. Az ENSZ égisze alatt serénykedő bíróság lényegre törően kimondta azt is, hogy a mesterlövész kampány célja Szarajevó civil lakosságának megfélemlítése és terrorizálása volt. Micsoda mélyreható megállapítás, így minősíteni a gyilkos „szórakozást”! A bűvös mesterséges intelligencia meg, erre rákeresve, azt dobja ki, hogy ezügyben a Hágai testület nem is vizsgálódott. A homályban bolyongó, gyalázatos gyanúról, a vélhető valódi rémtettekről egy szlovén rendező, Miran Zupanic, két évtizeddel később, 2022-ben mozit forgatott, de mintha meg sem történt volna, a bemutatót síri csend követte. A dokumentumfilm viszont egy olasz újságírót, Ezio Gavazzenit arra ösztönzött, hogy feljelentést tegyen az ügyben, így Milánóban, 2025 novemberében az itáliai ügyészség megindította a nyomozást. Eltelt újabb fél év és lám, a 46 tagot számláló emberi jogi, nemzetközi szervezet, az Európa Tanács már izzítja is a gyutacsot, majd sietve hozzáfog az ügy megoldásához.

Világunkban minden rendben van – tanítják a meditáció felkent mesterei, de ez az állítás nehezen hihető. Bármerre nézünk, alávaló tettekre bukkanunk napjainkban is. Sőt, mintha a gonoszság markában tartaná közösségeinket, és szomorúan állapíthatjuk meg, hogy ez már senkit sem érdekel. Ukrajnában most bukott le egy egész rendszer, hadköteles férfiak megfélemlítésére, kifosztására, megalázására és kínzására szakosodtak a toborzó tisztek. De ez csak a jéghegy csúcsa, a többi aljasságot, például, hogy mi történt valójában Bucsában és ki ölt meg kit, azt majd ráérünk kideríteni, jó kis hír lesz az unokáinknak. Az Európai Unió gaztetteihez is idő kell, mármint a feltárásához, addig meg remek fedősztori a fékek és egyensúlyok kérdése, a deviáns kisebbségek vélt üldözése, meg az európai értékek netovábbja, a jogállamiság. Ady Endréről szóló kötetet forgattam a minap, s ebben a költő felesége, Csinszka néhány sorára bukkantam. Úgy látszik, nem változik semmi, az idő halad, az emberi alávalóság marad. Eltelt bő száz év, de az érzés ma is érvényes. „-fázom a népek bélpoklától, hogy falja föl a gyöngét az erős. S.O.S.! -búvok a szégyentől, égek, hogy a gonoszság milyen jogerős.”