Keresztre feszített logika
Egyszerűen higgyünk abban, ami a legkézenfekvőbb: egymás és a valóban hitteltáplált emberi közösségek erejében. Bárki ellen.
Civilizáltnak csúfolt világunkban szinte elkerülhetetlen módon a félelem
napjaink részévé vált. Nemcsak mi, a normális életet élő, ma már inkább arra
vágyó polgárok félelmei cirkálnak körülöttünk, hanem az egyre gyakoribb
politikai hangoskodás mögött is hasonló emóció bukkan elő. Indokolt,
elkerülhetetlen és vajon objektivitásból ered mindez, és ha igen, mit tegyünk,
hogy el tudjuk tüntetni az életünkből?
Egyfajta örök igazság, hogy amivel az emberek közül egyre többen és
rendszeresen foglalkoznak, objektív tartalmak hordozójává válhat. Sokszor
manipulált egy-egy szituáció és esemény, amelyeket bizonyos érdek mentén
alkalomszerűen még fel is nagyítanak, hogy ezáltal képes legyen közénk
férkőzni a bizonytalanságot gerjesztő szellemi vírus.
Egymást erősítő kategóriákat látva azt érzékelhetjük, hogy vannak általános,
globális hátterű félelmeket kiváltani képes események: háborúk, beavatkozás a
természet rendjébe vagy éppen gazdasági világválságok. Ahogy léteznek
szűkebb, körülhatárolható csoportérdekeket megjelenítők, például országos
gondok: folyamatos belpolitikai feszültségek, kulturális összecsapások, a
politikai akarnokság negatív hatásai. Végezetül, az egyéni tragédiákból
származó, időnként jogos félelmek: a családokat ért kihívások, a generációs
feszültségek és ostoba testvérharcok.
Bármelyik – persze korántsem tudományos értékű – tételt vesszük elő, alapos
vizsgálat után kiderül, hogy alapvetően mindegyik túlzásba vitt „félelemfaktor”,
amely többnyire indokolatlan és alig hordoz objektivitáson alapuló
szükségszerűséget. Akkor meg miért jut eszünkbe foglalkozni vele? Elsősorban
azért, mert manapság gyakran türemkedik elő az indokolatlan félelem, hogy
támadásba lendüljön ellenünk, a teremtett ember és az emberi élet ellen.
Célpontok vagyunk és velünk együtt mindaz, ami korábban
megkérdőjelezhetetlen normalitás volt. Ráadásul ha a védelmünkre választott és
felesküdött politika is képes pánikba esni a legkisebb ingerekre, akkor mi vagy
ki tompítaná félelmeinket? A válasz talán egyszerűbb, mint ahogy gondolnánk.
A védelem ugyanis maga az ember. A gondolkodó, alkotó, ezért kreatív és
legfőképpen hittel megáldott ember. Mert a már-már szinte könyörtelenül
engesztelhetetlen hit vezet a cselekvés kényszeréhez, ahogy ez érvényesült az
emberiséget kísérő kihívások idején is.
Országot – időnként világot – járó, nem választott szerepbe kényszerült
„megmondóemberként” az előző állítás életszerűségét, annak „könyörtelen”
igazságát tapasztalom. A megmondókká lett szakértők többsége a politikát
támogató vagy éppen akadályozó szerepében sejtelmesen ráncolt szemöldökkel
riogatja a hallgatóságot, a médiából tájékozódó, érdeklődő aggódókat. A
mondatok zuhatagából, a felsorolások özönéből sokszor éppen a „miért ne
féljünk” tárgyszerű bemutatása marad el. Saját élményeim ébresztettek rá, hogy
a tiszta hittel élő emberek közösségei és életmódjuk végtelen egyszerűen cáfolja
meg a közéjük érkezett óvatlan okoskodók nemritkán fellengzős és szenzációt
kiváltani akaró mondatait. A hit nyomán alakult közösségek téglák nélkül
építenek erős várfalakat és messzelátó bástyákat. A világból rájuk zúduló
félelmeket generálni képes eseményeket nem elhárítják, hanem figyelmen kívül
hagyják.
A problémák attól még nyilvánvalóan létezhetnek, ha nem is akarunk tudni
róluk. Azonban a támadásokba épített trükkök egyszerű képlete
feltételezésekből vagy éppenséggel szándékos ármányból következik és
dagadhat világméretű félelemhullámmá.
Napjaink háborúi, legyenek a Közel-Keleten vagy szlávok lakta földön,
szükségtelenek és az emberek érdekei ellen valók. Nem többek, mint politikai és
pénzügyi igények kiszolgálói, időnként pedig politikusok részéről történő
arcátlan erőfitogtatás a többség akaratával szemben. Egy potenciális és
kiterjesztett európai háború rémképe sem hordoz objektivitást, de katasztrófát,
totális pusztulást annál inkább.
Korunk bonyolultságát jól jellemzi a tény, hogy bármi megtörténhet, ha mi,
emberek, nem élünk a természetes vétónk jogával. Ezért tartsuk észben a
legegyszerűbb önvédelmi megoldást, és ne vegyük fel a puskát és zubbonyt, ha
harcba akar tessékelni valamelyik tornából felmentett, de önteltségből jelesre
vizsgázott vezére bármely nagy országnak. Egyúttal tiltsuk meg, hogy
gyerekeinket lövészárokba vezényeljék csak azért, hogy egy újabb eredményes
pénzügyi évet zárhasson a hiénák csoportja.
Megtehetjük? Szembeszállhatunk az európai politikai elit vezetőinek akaratával
és parancsaival? Hogyan fér ez össze a kontinensünk védelmének eszméjével és
férfiúi becsületünkkel? Nagyon is összefér, hisz a haza, így Európa védelme a
XXI. században, a béke megóvása, illetve a már eszkalálódott események
konszolidálása megköveteli.
Mert egyetlen valós ok sincs a háborúra. Európa vezetői ugyanakkor eljátszották
hitelüket. Félreértve a hatalom lehetőségeit, megtámadták múltunkat,
bohóctréfát generáltak jelenünkből, és el akarják venni gyerekeink jövőjét. A
teremtettségünk az életre szólít bennünket, ahogy hittel teli közösségek
rendszeresen kőbe is vésik mindezt.
A valódi kőfalakat is erős alapokkal kezdik építeni, és csak ezt követően raknak
rájuk egymáshoz illő köveket, hogy ha már a tető is elkészült, a bent lakók
biztonsága garantálható legyen.
A hitben gazdag ember és az ő közössége nagyon hasonló módon építi a már
említett várfalakat és stabil bástyákat. A különbség csak az, hogy a szellem
alkotása bármikor tovább szélesíthető, ami nem csökkenti, hanem éppenséggel
erősíti a stabilitását. A kőfal viszont csak a mérnöki tervekben kiszámolt statikai
mértékben növelhető. Különben nem képesek elviselni a pluszban rájuk terhelt
súlyokat. Egyértelmű a bizonyság tehát, hogy nincs titok, megvalósíthatatlan
képlet vagy mérnöki furfang. Egyszerűen higgyünk abban, ami a
legkézenfekvőbb: egymás és a valóban hittel táplált emberi közösségek
erejében. Bárki ellen.
Földi László
(A szerző küldeménye lapunknak)