(Az alábbiakban többnyire első személyben szólaltatom meg őket.)
„Isten, áldd meg a magyart!” - áll nemzeti
hitvallásunk élén. Akkor hát: kukába velük. Elsőként istennel (így, kis betűvel),
aki – mint tudjuk - halott. A „magyar” sajnos még nem, de teszünk róla, hogy
mielőbb azzá váljon, addig egy rasszista-populista hangulatú-tartalmú avítt
kifejezésként sajnos itt ül a nyakunkon. Kukába hát vele! A Nemzeti
Hitvallás-ból a kirekesztő „Nemzeti” szintúgy, a „Hitvallás”
pedig már foglalt, férjuram szívére tett kézzel szokta gyakorolni, lila ködben,
két feles és két bérmálkozás között.
De maradjunk a halott istennél. Nietzsche kijelentése, miszerint isten
halott, magyarázatot követel. Az utána következő két évszázad történetét illetően szólt, arról, hogy mi
következik, „mi az, ami már nem jöhet
másként: a nihilizmus megjelenése... Egy ideje már egész európai kultúránk katasztrófa
felé halad” - írta 135 évvel ezelőtt. Hát így! Belzebub malmai folyamatosan
őrölnek, legyen tehát világos: aki eldobja Istent, az ő karjaiban találja
magát. Tertia non datur.
Logikai sorrendbe áll itt össze minden. Isten bennünk
az erkölcsöt jelenti, alaptörvényünk pedig az erkölcs kontrollját a jog fölött.
Dobjuk kukába az alaptörvényt, ezzel kukába dobtuk az erkölcsöt, ezzel magát az
Istent. Az életadót. Ahol pedig az élet hervad, ott (Shakespeare szavaival) tort
ül a halál. Belzebub. És ott belepisilnek a szenteltvíz-tartóba.
Itt akár pontot is tehetnénk, de érdemes azért beljebb lépni.
„Büszkék
vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra
helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.”
Igen, sajnálatos tény
valamennyi, változtatni rajta már nem tudunk. Azaz dehogy nem, a keresztény
Európán nagyon is. A változtatás sok helyen jórészt már megtörtént, a keresztet
leverték, a mi (demokratikus, koalíciós) hitvallásunk, politikai célkitűzésünk pedig
nem más, mint mielőbb csatlakozni ehhez az új, sok helyen már a leggyakoribb kereszt-…(elnézést)
személynevet, a Mohamedet viselő Európai Unióhoz. (MEU). Irány a végvonagló,
szivárványos szörnybirodalom! És még azt mondják, hogy a „baloldalnak” nincsen
programja!
„Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért,
szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre. Büszkék vagyunk a magyar
emberek nagyszerű szellemi alkotásaira. Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon
át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös
értékeit.”
Legyen büszke rá a rosseb, az egésznek mára tragikus
eredménye lett, maga Orbán Viktor és tolvaj bandája, így aztán mielőbb kukába velük,
de csak a lámpavas után! Demokratikusan!
„Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.”
Sajnos, ez tagadhatatlan, Hunyadi
Jánost és Zrinyi Ilonát például már nem lehet leszedni a várfokról, ők örökre
ott maradtak. Éppen ezért kell ide egy jókora kuka, az egész, politikailag
inkorrekt magyar történelem számára, zusammen, és mielőbb.
„Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.”
De azért a zsidókat listázzuk, ami biztos az
biztos alapon, elengedhetetlen ez egy ilyen antiszemita-fasiszta országban. Ja,
hogy ezt most megint mi csináljuk, az összeölelkezett szélsők? Semmiség,
letagadjuk, és kész.
Villantsunk fel még
néhány „érzékeny és veszélyes” kitételt Alaptörvényünkből. Mint pl: „Felelősséget viselünk utódainkért, ezért
anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük
az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit…
Még mit nem!... Az erőforrásokra szüksége
van Rotschildéknak meg a mieinknek toszkán villára Floridában, és ha valami még
marad, az esetleg mehet segélyre („aggyanak”…) Dolgozni nem kell, a
cigánykérdés megoldva, szavazatuk ömlik.
Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család
és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet”.
Megannyi túlhaladott
gondolat. Ursula asszony ki is mondta: szégyen a családvédelmi törvény. A
népszavazáson pedig mindenki adjon le érvénytelen szavazatot, de inkább dobja
azt rögtön a kukába. Követeljük kihelyezni minden szavazófülke mellé, ahogy ez egy igazi demokráciában illik.
És reméljük, hogy a trágyatáplált és fogyatékos (trágyából csak fogyatékosok
nőhetnek ki, világos) magyar nem gondol rá, hova is vezet ez az út! Bizony oda
(ezt már én mondom - K.P.), ahol kisgyermekeink lelkét megmérgezik, testét
megcsonkítják, életét tönkreteszik, az öngyilkosságba vezető úton őket
elindítják. Hát igen (vissza hozzájuk), kukába a gyermekekkel, kukába a nemzettel,
kukába magával az emberrel, szavazzatok az egyesült, progresszív ellenzékre!
„Ígérjük, hogy
megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és
lelki egységét. Kinyilvánítjuk, hogy a velünk élő nemzetiségek a magyar
politikai közösség részei és államalkotó tényezők…”
Számunkra kiemelt
ponthoz érkeztünk, nem is idézgetem őket tovább. Bosszankodva tapasztalom, hogy
kedvenc vitaműsoraimban, ha fel is villan a téma, hamar túllépnek rajta, talán a
politikai pragmatizmus okán (kisebb szavazati súly, csak pártlistára
szavazhatnak). Akkor hát pótoljuk.
Gyurcsányék (így,
összefoglalóan) 2004 óta visszatérően hangoztatott, és most ismét előhúzott
lózungjairól van szó: „ne döntsenek
helyettünk azok, akik nem viselik döntésük következményeit”, valamint „az szavazzon, aki itt adózik”.
Ami az elsőt illeti. Kérem szépen, tessék utána nézni, mi minden
realizálódott a határon túli magyarság érdekében, csak anyagiakban, és utána
végiggondolni mindennek szellemi, érzelmi, tudati következményeit. Potápi Árpád
államtitkár úr minapi tájékoztató anyagából idézek: A
kormány 2010 óta megtízszerezte a külhoni magyarság támogatását, erős
intézményrendszert építettek ki, gondoskodnak a magyar közösségekről, valamint
növelték a szülőföld megtartó erejét – sorolta. Beszámolt arról is, hogy
Magyarország évente több mint ötezer intézményt és szervezetet támogatott, a
minőségi anyanyelvi oktatást pedig 300 ezer gyermek számára tették lehetővé a
Kárpát-medencében és a diaszpórában.
Ami a második felvetést illeti, a ki, mikor, hogyan adózik kérdését: a
válasz ezer évre nyúlik vissza, de mindenképpen az elmúlt 102 évre, az
elszakítottak kitartására, áldozataira. Csak kapásból: Nyergestető hősei,
Szárazajta vértanúi… Végtelen hosszú a sor. Egy családi vonatkozás: csíkzsögödi
apósom vére a dunaföldvári híd védelmében…sok ezernyi bajtársa mellett… Tessék szíves mindezt forintosítani,
demokratikus uraimék, hiszen szakértői a kérdésnek!
Az egységes
nemzettudat ténye áll előttünk. Melynek éltetése egyik kiemelt vívmánya a
legutóbbi tizenkét évnek. Melynek értékét, hatalmát, megtartó erejét az
elszakítottak érzik (és őrzik!) csak igazán! Ha mindezt egyetlen mozzanatban
kellene kifejeznem, talán az állampolgári eskütételeken előtörő könnyáradatot
említeném. A szívfacsaró, boldog érzést: „ezért
a pillanatért érdemes volt megszületni, élni, kitartani…” Meg azért a
pillanatért, amikor a száz éves Trianonról emlékező parlamenti ünnepi ülésén
házelnökünk (rá két napra miniszterelnökünk) köszönetet mondott az
elszakítottaknak száz éves kitartásukért. Kitartásunkért. Igen, megérte…
Nos, a „kuka-világban”,
a „szurokvilágban” mindez ismeretlen. A
gonosz örök törvényének megfelelően rántanának a mélybe, és erről szól majd
április harmadika: hagyjuk-e, vagy sem! Választhatunk: kukavilág, anyagi-szellemi-lelki padlás-lesöprők, vagy az öröm könnycseppjei.