KÖR ELŐTTEM KÖD UTÁNAM

Az érzelmi politizálásról olvastam a minap, aminek létét számtalan ok támaszthatja alá, ugye. Hiszen a hatalom sokszor manipulál bennünket, szép ügyesen kihasználja szenvedélyeinket, sőt, visszaél jogos érzelmeinkkel. Így aztán sommásan megállapíthatjuk, hogy egy terjedelmes értekezés sokkal kevésbé hatásos összefoglalása gondjainknak, mint egy jó nagy ordítás. A csendes természetűek mindenképpen hátrányba kerülnek, nekik marad a szemérmes tűnődés az élet dolgai fölött, bár az elmúlt hetek rettenetes kampányviharában úgy tűnt, mintha számuk lassan már a nullához közelítene. Kicsit kacskaringós észjárásom miatt fentiek csak azért jutottak eszembe, mert van olyan ismerősöm, aki politikai alapon nem kérte a gondosórát. Ideje pedig lett volna rá, négy évvel ezelőtt indult ez a csodaszolgáltatás. 2022. március 9-én adták át az első okos eszközöket, s ma már nagyjából egy millió 65 év feletti ember használja. Minden magyar állampolgár számára ingyenesen elérhető ez a digitális jelzőkészülék, a hozzá tartozó diszpécserközpont éjjel-nappal, nulla huszonnégyben elérhető. A vonal végén kedves, segítőkész, türelmes emberek, akkor sem idegesek, ha a kütyü leesik a földre, rálép a nagytestű házőrző kutya a hívógombra és emiatt kell közbelépni. A juttatás folyamatosan bővül, a 80 év felettieknek már igényelniük sem kell, és legújabban már a hozzátartozók applikáción keresztül figyelhetik az idősek mozgását, akik természetesen, ameddig lehet, a saját otthonukban szeretnének élni.

Hát, ha nem kell a gondosóra, akkor nem kell. Ez is érzelmi politizálás, bár az elmúlt sűrű napok eredményeihez képest ez kétségtelenül a csendesebb fajtából való. A köd már mögöttünk, előttünk a pirkadó horizont. Tárgyilagosan nézve pedig rendkívüli eredmény, hogy kiderült, mégsem katonai huntában éltünk 16 évig, de még a szervezett és tervezett polgárháborút is megúsztuk.

Új idők kapujában állunk, még az is lehet, hogy a gondosóra is kukába kerül. Na nem ez a kedves kis kütyü, csak a mögötte álló, pénzbe kerülő diszpécserszolgálat, mondjuk. Semmi baj, a mai digitális világ mindent megold. Ki ne szembesült volna vele, hogy a sok okos eszközzel a zsebünkben, házunkban, autónkban, mindent tudnak rólunk azok, akik kíváncsiak ránk, ilyen-olyan érdek mentén. Tegnap találkoztam például azzal, hogy fürge agyak, gondos kezek már 2 nap alatt piacra dobták a Tisza csokoládét, hogy édesebb legyen a behódolás. Nyilván azt is tudták valahonnan, hogy biztos keresletre van fedezet, magyarul veszik majd a nyalánkságot, áradó tömeg vágyik az előttünk álló unalmas hónapok felpörgetésére. Azt is tapasztaljuk nap mint nap a világhálón, olvasgatás közben, hogy még csak vélekedünk valamiről, de már másodpercek alatt feljön elénk a reklám, ami a gondolatra hajaz. Persze, vannak még kisiklások, semmi sem tökéletes. Csak arra utalok, hogy nyoma veszett Ukrajnában a Barátság kőolajvezeték ellenőrzésére létrehozott uniós küldöttségnek. A vizsgálóbizottság már hetekkel ezelőtt Kijevbe utazott, azóta nem tudunk róluk semmit. Kár, hogy nem az Európai Bizottsággal történt mindez, tán még imádkoznánk is, hogy elő ne kerüljenek, soha többé.

Nevetünk, nevetgélhetünk ezeken a történeteken, de rámegy az életünk. Valamikor, évtizedekkel ezelőtt lelkesen befordultunk a digitális világ ketrecébe és most már ránk csapódott a zár, ülünk a kalodában, nem látszik a kiút. Nagyon nem, a rettenetes rémületen csak a hipnózis segít, semmi más. Sátáni tervező elmék segítségével létrehoztuk a képek, jelek világát. Ezek elfedik a valóságot, sötétség-világosság között eltűnik a különbség a sebesség miatt. Hozzáértők állítják, hogy a fiatalok ma nyolc és fél másodperc alatt továbbpörgetik az információt, jöhet a következő. Ennyi idő alatt esély sincs arra, hogy végiggondolják: igaz-e, vagy hamis a hír? Azt is tudósok állítják: az impulzusszerű üzenetet, ha kellő mennyiségben injekciózzák a tudatba, akkor az ott megköt, mint a beton.

Így aztán itt állunk, a modellek által generált, hamis valóság kellős közepén, eredet, valódi tényállás nélkül. Választott buborék viszont van hozzá, kinek-kinek melyik tetszik. Ezek közül az egyikben lakik az a trágár szavú, ifjúbarbár tömeg, amelyik választást ünnepelt a minap Budapest utcáin. Az ápolatlanság nem saját találmány, nem reked meg a Kárpát-medencében, nemzetközi, kíméletlen és strapabíró, rideg, hajthatatlan szabályai megtörhetetlenek. Az igazság is vajúdott egy kicsit az elmúlt időkben, világra hozott pár újat, bármelyik szabadon választható. Belefutottam a minap, hogy ismerőseim mit láttak, hallottak a médiában, a konkrét interjút az egyik élőben követte. A másik csak hallott róla, de homlokegyenest mást állított. Ne tévedjünk, ez marad a fejében és erre is hivatkozik majd, később bármikor, megfellebbezhetetlenül.

A hamis valóság ketrecét nehéz lesz lecserélni, hiszen még csak a felfutó szakaszban járunk. Az eredmények már látszanak, itthon sikerült szimulákrum, közösségi platform alapján odaajándékozni a kormányrudat egy ködből jött látomás-figurának, aki viszont, ne tévedjünk, majd valóságosan, mindent visz.

Az algoritmus is. A szavazati jogot például, ha jól belegondolunk, már elvitte. Nem irányra, célra voksoltunk, hanem arra, hogy a technika valóságai közül melyik az igazi. Még néhány év, és ránk már nem is lesz szükség. Ahogy a nóta mondja: „Elballagok lombhullásban, köd előttem, köd utánam.”