Bal-jobb-bal-jobb..

Bal, jobb, bal, jobb, lépteket hallok – sokan emlékszünk gyermekkorunkból a mókás és ütemes mondókára, amellyel az aprónépek koordinációs tanítása zajlott az óvodákban. Kulcsfontosságú képesség egész életünkben a mindennapokban, a testmozgások idegrendszeri szabályozásának hatékonysága múlik rajta, alapvetően fontos például a biztonságos közlekedéshez. Lehet, hogy a korszerű digitális világ erre is kitalált valami formabontót, én nem tudom, de azt igen, hogy ma már semmi sem az, aminek látszik. Kiderült például, hogy minden téves, amit a jobb és a bal agyféltekéről gondoltunk. Ezt Dr. Iain McGilchrist hozta tudomásunkra a múlt év végén, amikor Budapesten járt. A remek pszichiáter, idegtudós és filozófus alkotta meg a nevéhez fűződő félteke-elméletet. Komoly kutatásai szerint az a vélekedés, hogy a bal agyfélteke a gondolkodás alapja, ez kontrollálja és manipulálja a világot, nos, ez sajnos óriási pusztítást eredményez majd, mert erre építettük föl a civilizációnkat. A részletekkel nem terhelem az olvasót, de a professzor állítása igazán figyelemre méltó: a jobb agyfélteke sokkal mélyrehatóbban és többet lát. A legtöbb ember, aki a természetben él, ezt a látásmódot használja, de a gyökerektől elszakadt, nagyvárosi létbe vonuló lakosság már egy bürokratikus, személytelen és bizony, lelketlen világot teremtett magának. Ennek következménye a képzelőerőtől megfosztott lineáris valóság, ahol felerősödik a bal agyfélteke szemléletmódja, ennek csúcsán a mesterséges intelligenciával. Ha komolyan belegondolunk, különbség van tudás és megismerés között, tudni valamit nem ugyanaz, mint a tapasztalat alapján megismerni. De mi megérkeztünk a digitális hedonizmus korába, az öröm forrása lassan nem a szél illatában, a havazás csöndjében, vagy egy érintés gyengédségében lapul, hanem a virtuális világ buborékjában.

Ismét egy esztendő hanyatlott a sírba, nézhetünk utána nevetve, vagy sírva – mondja bölcsen és visszafogottan a székely köszöntő. 2025-ben bőven volt, ami könnyeket csalt a szemünkbe. A sós kávé például. Új divat terjed, természetesen a szuperegészség jegyében, ha sózzuk a fekete levest, akkor édesebbnek érezzük az ízét, tehát nem fogyasztunk cukrot, hurrá, nem hízunk. Na de a vese, szegény, meg a többi szervünk, amit észrevétlenül kinyírunk a kábító itallal!

Másfajta indíttatású könnyet törölhettem a szememből, amikor a Télapó kisöprésének szándékáról olvastam. Svédországban, az adófizetők pénzéből dotált tudomány ugyanis lelkesen munkálkodik azon, hogy a karácsonyi ünnepkör utolsó bástyáit is ledöntse. A skandináv progresszív elit újabb frontot nyitott a csatatéren, a normalitás elleni háborúban, ezúttal az egyik legkedvesebb jelképet, a Mikulást vette célba. A Lundi Egyetem magát komolynak gondoló professzora szerint a piros sipkás figura a társadalmi egyenlőtlenségek és a férfiuralom megtestesítője. Vajon kit indítanak majd Lappföldről a gyermekek örömére, idén decemberben? A multikulti dicsőségére egy szivárványos szír szakállas doktornőt?

Németországban Derrick felügyelőt teszik a sírba. A legendás bűnügyi filmet generációk nézték Európa-szerte. Nálunk éppen mostanában látható egy-egy epizód hétfőnként, és a sorozat, a premier után 52 évvel is hozza a 70-es, 80-as évek Münchenjének hangulatát. Talán ez a baj, ezért kell mennie a hazai képernyőkről. A főszereplő a „jó német” megtestesítője, férfiasan kemény, józan, higgadt és tiszteletet parancsoló. Horst Tappert két évtizedig, 281 epizódban alakította a szolid, becsületes, megingathatatlan vezetőt, aztán halála után öt évvel kitalálták, hogy a második világháborúban a Wehrmachtnál szolgált, ahogy sokan mások is tették arrafelé. Figurája, környezete kikopott a valóságból, ma már egy kissé idegen, távoli Németországot mutat. Olyat, ahol rend van, a törvényeket betartják, a bűnt üldözik, az erkölcs a honpolgárok napi betevője, az emberek tisztelik egymást és nincs kerítés a házak között, meg szemét az utcákon. Mindez tovatűnt, elszállt, mint az idő, helyette viszont az elmúlt évtizedekben szélsebesen haladt előre a bal agyféltekés világkép tökéletesítése.

Nyugat-Európa, úgy tűnik a jelekből, hogy már lehúzta a rolót. A hitehagyott, gőgös központ, Brüsszel, mint megriadt, zilált nyáj vágtat, tör-zúz és tapossa ész nélkül a zöld vetést. A politikát is tönkre tette, mert azt is a bal agyféltekére építette. „Az elkorcsosult államformák ellentmondanak az emberi természetnek és semmibe veszik a politikai közösség természetadta rendeltetését. Függetlenül attól, hogy névlegesen hányan vannak hatalmon, az elkorcsosult politikai közösséget mindig arról lehet felismerni, hogy a közjót alacsonyabb rendű, Instrumentális javakkal helyettesítik, következésképpen az ember úgy él, mintha nem is polisz-polgár lenne, hanem csupán egy túlméretezett háztartás hasznos tartozéka, vagyis mai kifejezéssel élve: humánerőforrás” - ezt Czopf Áron filozófus cikkében olvastam, és a látlelet tökéletesen illik az Ursula - Manfred - Volodimir trojkára. Az Uniós Gólem egy milliárd forintnyi támogatást ad gyermek nem-átalakító műtétekre. Harsogva hirdeti sajátként az Unión kívüli ukrajnai háborút, de nincs rá pénze, így ravaszul megtervezte a gigantikus orosz vagyon ellopását. Ez most még nem sikerült neki, de a karácsonyi hosszú hétvége alatt viszont valakik ügyesebbek voltak, Németország történelmének egyik legnagyobb rablását hajtották végre, Gelsenkirchenben, egy bankban 30 millió eurónyi vagyontárgyat lovasítottak meg.

A karácsony nálunk jobban alakult. Volt hozzá biztonság, fenyőfa, közös asztal és áhítat. December 25-én este fél tízkor Magyarország fölött tűzgömb szállt át az égbolton. Egy miskolci meteorológiai kamera rögzítette a sziporkázó meteort, melynek fényessége meghaladta a Vénusz bolygó ragyogását. Lehet, hogy ideröppent hozzánk Attila, akit január 23-tól, az elmúlt 40 év legjelentősebb, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő tárlatán mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum. Ideje is ennek, mert a magyar emlékezet a hun királyt már jó régen a magáénak érzi, és azt se feledjük, hogy a barbárnak, „Isten ostorának” kikiáltott, legyőzhetetlen uralkodó 452-ben, Ravenna közelében találkozott I. Leó pápával, megkegyelmezett Rómának, és esélyt adott Európának, benne a kereszténység ezer évre szóló megerősödésének.

2025-ben az év szava a hit volt. Messze még az újabb összegzés, a szavazás. Jó lenne, sőt egyenesen üdvözítő, ha béke lenne a „szívredőben”, a hazában, meg Ukrajnában. Az európai fősodor meg kaphatna végre egy gellert, hogy a hatalom gyakorlása irányt váltson, jó erősen a jobb agyfélteke felé. Hogy az orránál tovább is lásson és belásson ezt-azt, amit elrontott. Az év szava meg 2026-ban lehetne a hála. Hogy ez megvalósuljon, ezt kívánom tiszta erőből barátnak, ellenfélnek.