A robotpapok türelmesek

KISS GYÖNGYI

„Hogy kerülök én ide?” – szinte naponta jut eszembe ez az egyszerű kérdés, miközben órákat töltök tájékozódással, hogy a világóra kerekeinek forgásirányát kövessem valamennyire. Némi magyarázatot azért igényel ez a csodálkozó mondat: a főhős, Gabriel Bagradjan sóhajtja a ragyogással átszőtt márciusi vasárnapba Szíriában, az első világháború idején. Így kezdődik a Musza Dagh 40 napja, a regény, amelyben az író az akkor megesett tragédiáról, az örmény népirtásról írt. Franz Werfel, Thomas Mann barátja mélységes humanizmussal nyúlt a témához, s a szerző más műfajban is maradandót alkotott. Ismert zenei műveltsége, Verdi életrajza, de poétaként is jegyzi az irodalomtudomány, az őt fordító Kosztolányi az ezerarcú szeretet, a „jóság költőjének” titulálta. Az alkotó a II. világháború után aztán egy furcsa, 500 oldalas regénnyel jelentkezett, mint a jövő történésze. A Meg nem születettek csillaga amolyan álommagyarázás, jóslás, hosszú utazás elembertelenedett világunkban, melynek végén az olvasó eljut a civilizáció nélküli univerzumba.

Ma már majdnem ebben éldegélünk, s a technika fejlődését látva - azontúl, hogy naponta ismételgethetjük a bevezető mondatot – biztosak lehetünk abban, hogy az avatárok előbb-utóbb átveszik a világ irányítását. Mindenben segít az informatika új zsenije, lassan talán halhatatlanok leszünk, s az örök életben észre sem vesszük, hogy online személyiségekkel vagyunk teli, akiket nemcsak irányít, de sokkal inkább kiaknáz az igazi főkonstruktor. Minden mindennel helyettesíthető, olvasom, hogy sok más mellett már virágzik a hit-technológia. Mesterséges intelligenciával eszközök, alkalmazások létesíthetők imádkozáshoz, gyónáshoz, de még ahhoz is, hogy Istennel beszélgethessünk. Az appok az ökumené jegyében születnek, sőt, a világ összes vallásához szólnak. Van már Indiában robotkar a fényforrás forgatására az ünnepen, Keralában van hozzá ceremoniális robotelefánt, Japánban, egy buddhista templomban pedig 2019 óta foglalkoztatnak robotpapot. Egy amerikai szakember kifejti: „a robotok nem fáradnak el, nem betegszenek meg és nem felejtenek, ráadásul úgy lehet őket programozni, hogy soha ne kövessenek el hibát.” Egy felhasználó hölgy megjegyzi: „a lelkészedet mégsem lehet akármikor, például éjjel zavarni, a robotpapok meg igazán türelmesek.” A zsákutca persze csábító és egyre beljebb visz. Géphang beszélget veled és válaszol kérdéseidre Jézus nevében, a valós problémádra egy mindenható Istenrobot ad tanácsot havidíj ellenében, még azt is megmondja, hogyan imádkozz! Akit meg nem szippantott be a torz örvény, irgalomért esedezik, mert látja, hogy a profitot hozó iparág mögött kíméletlen rendező elv rejtőzik: a felhasználói igény kiszolgálása és nem a szellemi, lelki, erkölcsi megerősítés.

Csodálkozunk, hogy a való világ is megbolondult? A mindent legyaluló, totális uniformizálódással nagy hatásfokkal elértük az erkölcsi minimumot. Elvesztettük a hitet, így a rendet és a rend szülte szabadságot, és lassan nincs hová menekülni, legalábbis itt, Európában. Rémisztő, rettenetes álmot bocsátottak ránk, és a hipnózisban azt is elfogadjuk, ha halálra ítélnek bennünket. Közömbös vállrándítással vesszük tudomásul a gonosz munkálkodását, mintha azt is elfelejtettük volna, hogy mi a jó és mi a rossz.

Lassan 1400 napja dúl Ukrajnában, a szomszédunkban a pusztító háború, ép ésszel fölfoghatatlan, hogy azóta nem született hatékony megoldás az öldöklés megállítására. De mi is szivárgott ki nemrég a nemzetközi sajtóban? A brit Guardian szerint a volt miniszterelnök
1 millió fontot kapott egy hadiipari cégtől még 2022 végén, és hogy-hogy nem, Boris Johnson azonnal Kijevbe sietett. Mi történt? Ki tudja, talán volt az a pénz, amiért a torzonborz politikus megtorpedózta a békét.

Németországban e pillanatban 72 gendert ismernek el hivatalosan. Ez a nagyszerű vívmány persze nem mindenkit hoz lázba az ott élő afrikaiak közül. Hét derék ghánai-nigériai férfiú fütyült az új mozgalomra, helyette inkább 122 gyermeket ismert el sajátjaként. Remek üzlet, bár nem ők a biológiai apák, de jöhetnek az igazi anyák családot egyesíteni, a férfiak is juttatásban részesülnek, tartásdíj-előlegek, egyéb járulékos költségek és hoppsz, máris euró ezreket lehet bezsebelni az adófizetőinek pénzéből. Ja, az érintettek nem fizetnek tartásdíjat, azt a német állam folyósítja. Tavaly Dortmundban médiasztár lett egy nigériai férfi, „Mr. Cash Money” 24 afrikai anyától származó gyermek apaságát ismerte el jó kis profittal, az üzlet jelentős készpénzt, luxusautókat hozott neki a konyhára.

A sort lehetne folytatni, vég nélkül. Most jutott eszembe, hogy egy román professzor máris véleményezte a tervezett orosz és amerikai elnöki találkozót. „Trumpot ismét átverték. Putyin nem juthat el Budapestre” -reménykedik a matematika tudósa és javaslatot is tesz a megoldásra: „Az ukrán titkosszolgálatok dróncsapásokat szervezhetnének közvetlenül a magyar fővárosban. Csak egy rakétára lenne szükség, hogy eltalálják az orosz elnök repülőgépét.”

Íme, korunk hősei. Mind arra példák, hogy hitehagyott világunkban elfogadjuk, sőt, virágzásra buzdítjuk az alávalót, ahelyett, hogy kigyomlálnánk. De azért van remény. Kanyarodjunk csak vissza Werfel regényéhez! A szerző kijut a civilizáció nélküli világba, találkozik a főpüspökkel és megszólítja.

„-Ön azt mondta, hogy a világ most és itt százezer évvel gonoszabb, bűnösebb, azaz Istentől eltávolodottabb, mint az én koromban…

-Igazán ezt mondtam?
-Ezt mondta…
-Akkor csak féligazságot mondtam.
-Egy püspök nem mondhat féligazságot.
-De előfordulhat, hogy… néha csak a felét mondja az igazságnak.
-És mi a másik fele?
-Az igazság másik fele nagyon egyszerű, fiam. Az idők folyamán nemcsak eltávolodunk Istentől, hanem közeledünk is Istenhez, hiszen mozgásunk messzebb visz minden dolgok kezdetétől és közelebb visz minden dolgok végéhez…”

Ballagjunk csak kitartóan, türelmesen az úton. A gonosz, bár nem erre szegődött, de mégiscsak segíti a Mindenható terveit.