Hiányzol Gyenyisz

Eszembe jutott mindez a minap, amikor is megérkezett hozzám a neten a legutóbbi moszkvai koncertfelvétele, ahol a Csajkovszkij terem pódiumán álló zongorát, a szólóest végén megint megtöltötte képletesen a közönség ájult lelkesedése és valóságosan a megszámlálhatatlan virágcsokor. Macujev, az utóbbi években itthon már elérhetetlen élőben, nem jár mifelénk, de Európában is gyérültek a fellépései. Ki tudja, miért, de azért vannak finom sejtéseim. Ez a zongoristafenomén igazi hazafi. Irkutszk gyermeke, ott nőtt föl, a Bajkál jegén tanult meg hokizni és Szibériától a génjeiben kikezdhetetlen szívósságot kapott. Művészi karrierje mellett elszánt híve az ifjú orosz utánpótlás gondozásának. Moszkvában tehetségkutató zongoraversenyt alapított, szervezőtehetségével évekkel ezelőtt életre hívta a ma már sikeres irkutszki Bajkál Fesztivált és televíziós műsorok vezetésével vezetett rá tömegeket a komolyzene és a dzsessz szeretetére.

Vannak más veszteségeink is. Kicsorbult korunkban, mi nyugatiak, az értékrendünket is sutba hajítjuk. Betiltjuk a jót, mozgalommá szervezzük az értéktelent, az illetlent. Nekem beégett a kép, pár hete Budapest utcáin, a „büszke” felvonuláson vonszolta magát egy ismert, pár éve pedofilokat mentegető, hajlott hátú öregember - felesége segítette -, aki ezzel hitet kívánt tenni az istentelenség, a halál kultúrája mellett. Tanítani lehetne, hogyan lehet öngyilkosnak lenni úgy, hogy észre se vegyük! Az önkifosztásban is jók vagyunk. 2022 február 24-én Oroszország sajnálatosan megindította „különleges hadműveletét” Ukrajna ellen. Még két hónap sem telt el, és a genfi székhelyű Nemzetközi Zenei Versenyek Szövetsége, már április 19-én, azonnali hatállyal törölte a komolyzenei térképről a moszkvai Csajkovszkij -versenyt. Íme az indoklás: „Bár a Csajkovszkij-verseny díjazottjai korunk és minden idők legnagyobb művészei közé tartoznak, a szervezet elhatárolódik attól az erőszakos háborútól, amit Oroszország Ukrajna ellen indított, ennek fényében pedig a jelenlegi orosz vezetés által támogatott nemzetközi verseny kizárása mellett döntött.” Azóta a helyzet csak „fokozódik”. Sportolók, művészek, évszázados remekművek isszák a levét az indulatos és gonoszul átgondolt tiltó rohamoknak. Azzal meg egyáltalán nem törődnek az illetékesek, hogy valamennyi kurtító intézkedésükkel minket rövidítenek meg. Ne csodálkozzunk, ez a szellemi veszteség a közelébe se jöhet annak a tudatos fizikai öncsonkításnak, amit Európa leválásának erőltetése jelent az orosz energiahordozókról.

Ukrajna csillaga viszont feljövőben van – legalábbis az Európát igazgató fanatikus gyülekezet világképében. Tudjuk jól, nekik nem számít a harctérre tolt áldozatok léte, élete, de a hátország háború sújtotta, szenvedő lakossága sem. Könnyedén túllépnek a „járulékos veszteségek” listáján, hiszen pénz van mögötte, nem is kevés. Helyette felmutatják a világnak a kivéreztetett országot, mint a demokrácia, a kultúra mintapéldányát. Megfigyeltem, az elmúlt három évben ukrán művészek, muzsikusok lepték el a világ színpadjait. Köztük sokan olyanok, akikről még csak nem is hallott eddig a művelt, zeneszerető közönség. Nem furcsa? Minden valamirevaló fesztivál műsorra tűz ukrán művet, meghív egy-két előadót, hogy aztán egy idő után egy se maradjon benne a köztudatban. Hol voltak eddig, mert akiket jegyzett a szakma, azok eddig is ünnepelt csillagként ragyogtak a nemzetközi zenei élet egén!

Néhány nap múlva nyitja kapuit Svájcban a Verbier Fesztivál. Idén már 31 éve annak, hogy az Alpok lejtőjén megbújó csöppnyi falucskában, július utolsó két hetében a komolyzenéé a főszerep. A világban jegyzett, rangos összejövetel programja idén is lenyűgöző, boldogok lehetünk, hazánk büszkesége, Baráti Kristóf hegedűművész is a meghívottak között szerepel. Régen Macujev is gyakran fellépett a Salle des Combins színpadán, az utóbbi években azonban hiába keressük a nevét.

„Orosz Anyácska”, Oroszország hatalmas, van ott elég lélek, aki kíváncsi a művészetre. Macujev is röpködhet benne keletre, nyugatra, ha hívják. Hol Jakutföldön lép fel Krílov hegedűművész barátjával, mínusz 50 fokban, s egy hét múlva már Szentpétervár hallgatósága köszöntheti őt Valerij Gergijev karmesterrel, a Mariinszkij Színház koncerttermében. A zongorista, ismerve alkatát, biztosan elégedett, sőt boldog is hazájában. De mi szegényebbek lettünk a hiányával, hisz az élő jelenlét semmivel sem pótolható. Marad a felvétel, a világháló jóvoltából képpel, így is káprázatos ez a zseniális, kétméteres mackó, az ő zongorája, meg amit elénk varázsol belőle a billentyűkkel. Nekem meg marad a sóhajtás: hiányzol, Gyenyisz Macujev!