Az eltévedt joghelyzet

„A jog szenvedély nélküli értelem.”- mondja Arisztotelész. Filozófiaként elfogadható, bár nem igazán életszerű, hisz az ember nem létezik szenvedély nélkül, vagyis mindaz, amit megélünk, ami körülvesz bennünket, az emberi létezésből kiindulva alakul és próbálja életünk normáit szabályozni - hadd ne mondjuk - garantálni. Ebből az alapállásból nézve még az is felrémlik, hogy Arisztotelész talán tévedett, hisz tiszta joghelyzet, úgy tűnik, még a nagy tekintélyű jogászkörökben is meg-megbicsaklik időnként.

Itt van mindjárt a Magyar Köztársaság Elnökének kálváriája. Röviden összefoglalva: Az egyiket törvénytelenül leváltják, a másikat törvénytelenül bekiabálják az üresen maradt székbe. Hol van itt a szenvedély nélküliség? Azt mondja az új, a parlament „jegén kikiáltott”, hogy azért vállalta el, mert szeretné a jogállami helyzetet helyreállítani és garantálni Magyarországon. Ha valóban ezt szerette volna, a felkérést elutasítja, hisz jogtudósként nem mehet el ama tény mellett, hogy a kényszerrel leváltott előd ideje még nem járt le, így alkotmányos torzulás, ha végül is két Köztársasági Elnöke van egy országnak. Az ugyanis elképesztő ellentmondás, hogy csak a szenvedélytől és nem jogi tényekből kiinduló politikai akarat egy komoly, felkészült jogászt nem gondolkodtat el arról, menyire lesz káros következménye ennek az akciónak a társadalom jogkövető magatartására. A törvényi tényállások alappillére, hogy mindenkire ugyanúgy vonatkozik, hiszen így képes a társadalmat nemcsak „kordában tartani”, hanem segít eligazodni abban, hogy mit lehet és mit nem. Az elnöki széket – végül is illetéktelenül – elfoglaló ne lenne mindezzel tisztában? Vagy inkább ő is cáfolni igyekszik Arisztotelész definícióját, amikor számára is „szenvedéllyé” vált, hogy korábbi vélt sérelmeit kívánja új pozíciója segítségével megtorolni?

A kérdés persze nem az, hogy a jogászok jelentős köre miként feledkezhet meg a jogi axiómákról. A megválaszolandó igazi kérdés, miért kellett random leváltani az alkotmányos rend szerint funkcionáló köztársasági elnököt, miközben olyan valakiről van szó - kellő tisztelettel -, aki sosem mondott volna ellent az új kormánynak sem, és bármit aláírt volna, amit beterjesztenek hivatalának. Eme feltételezést bizonyítja az a tény, hogy saját kiebrudalását is ratifikálta, figyelmen kívül hagyva, hogy a rákényszerített őrületes alávalóság nem az ő tekintélyét, hanem az elnöki pozíciót járatta le leginkább. Ezügyben a politikáról csak annyit, ha lenne rutinosabb és el akarta volna kerülni a nemzetközi szintű botrányt, felismeri a megfelelő és elegánsabb megoldást. Ha mindez igaz és messze áll a spekulációtól, akkor lesz igazán releváns a kérdés: Miért ez a sietség?

Talán a válasz egyszerűbb, mint gondolnánk az elmúlt néhány hónap egyértelmű tendenciáit látva. Nem azért kell mindenáron erőltetni a politikai bosszút és főként a vagyonelkobzást, mert már tényszerű adatok merültek föl, melyek jogi eljárást indokolnának, hanem azért, hogy minél gyorsabban eltűnjenek a magyar tőkeerő struktúrái. Megjegyzem, ez nemcsak a NER együttműködőkre lesz igaz, hanem a Tisza Pártot támogató gazdasági szereplőkre is. Nem lesz többé „vetésforgó”, miként az létezett az elmúlt 36 évben. A jelenlegi kormány feladata, hogy teljesen lecsupaszítsa a magyar gazdaságot, megnyitva az utat az őket hatalomba segítő külföldi pénzügyi köröknek. Mondhatnánk, hogy az rendeli a zenészt, aki a számlát is fizeti. Vagyis, a győztes - ráadásul kétharmaddal - mindent visz. Bármit megtehet, bárkivel szövetkezhet, bármilyen jogszabályt alkothat, de még ekkor sem viselkedhet a jogban ismeretlen hányaveti módon.

A világ civilizált felén a győztesek kultúrája szabályhoz kötött, a „látszat szabályához”. Mindent lehet, de nem bárhogyan. Itt, Közép-Kelet Európában örökké frusztrációt okozott, hogy a Nyugat lenézett és lesajnált minket. Akkor is megtette ezt, ha a történelem során – nemegyszer - ebben a régióban születtek jövőbe mutató tendenciák. Az elmúlt években komoly turistaforgalom volt Magyarországra és még intenzívebb volt az ideköltöző külföldiek száma. Otthonról menekültek a rendbe, a jogszerű élet körülményei közé, egy normális környezetbe, vagyis Magyarországra, ahol az előző magyar miniszterelnököt reggeltől estig lehetett pocskondiázni mindenféle következmény nélkül, hogy csak egy példát említsünk a sok közül. A törvényesen választott köztársasági elnök elüldözése nem egy riadójel arra, hogy a nyugalmat megszokott külföldiek (is!) meneküljenek, no persze nem a külföldi cégek, hanem anormális életre vágyó civilek?