A Facebookon jelent meg az alábbi megdöbbentő anyag, melynek nyomán talán érthetőbbé válik Krasznahorkai László  Nobel-díja. Bejci József nevű barátja írja róla.                                         

         Kraszek

Egyébként gratulálok Krasznahorkai Lászlónak.     

 És akkor álljon itt Krasznahorkai László ominózus szövege.

  Még egy ilyen visszataszító népet, mint ti vagytok, még nem hordott a hátán a föld, pedig nem lehetünk elragadottak attól sem, amit ezen a földön úgy általában látunk, de nálatok ocsmányabb emberekkel nem találkoztam soha, és mivel közétek tartozom, tehát túl közel vagyok hozzátok, nehéz elsőre pontos szavakat találnom arra, miben is rejlik ez a visszataszító vonás, amely minden nemzet alá süllyeszt benneteket, mert nehéz szavakat találni arra, hogy milyen hierarchiában képzeljük el az undorító emberi tulajdonságoknak azt a tárházát, amivel ti taszítjátok vissza a balszerencséjükre titeket megismerő világot, mert ha azzal kezdem, hogy magyarnak lenni, az nem egy néphez valótartozást jelent, hanem az egy betegség, egy gyógyíthatatlan, elriasztó kór, egy járványos baj, amitől minden megfigyelőnek csak hányhatnékja támad, akkor nem a jó úton indulok el, nem, nem az, hogy betegség, hanem, hogy miben áll ez a betegség, ezt lesz nehéz megmondani itt, ebben az írásban, amit egy génnek írok, hogy lebeszéljem arról, hogy továbbvigye ezt a nemzetet az élet érthetetlen lendületében, egy génnek írom, hogy ne mutatkozzon meg többé, vonja vissza a DNS-molekulákat, vonja vissza a nukleinsav-szekvenciát a sejtmagok kromoszómáiban, vonja vissza magát az összes cukorfoszfátjával, bázispárjával és aminosavjával egyetemben, ez a magyar nem sikerült, mondja ki ezt kereken, és vonuljon vissza a fehérjék őrületes rendjéből, mert hol lehet itt bármit kezdeni, nehéz megtalálni az alaptulajdonságot, amelyre az összes többi felfűzhető, mivel ha kezdjük a lompos rosszakarattal, az jó, de nem ás mélyre, ha azt mondjuk, hogy te, rohadt magyar, hogy te az irigység, a kicsinyesség, a kisstílűség, a tunyaság, a sunyi lopózkodhatnék, a szégyentelen gyávaság, a becstelenség, az árulásra való állandó készenlét s ugyanakkor a saját tudatlanságára, a saját műveletlenségére, a saját érzéketlenségére gőggel felelő, hol kolbásztól és pálinkától, hol lazactól és pezsgőtől megsemmisítő lehelet egyik kivételesen undorító alakja vagy, aki hol az asztalra baszik, ha a szemébe mondják, és a kórképre a nagyképű tahóság, az otrombaságra való büszkeség hőzöngő bunkójának agressziójával felel, vagy fondorlatos bosszúvágy támad benne az ellen, aki valódi vonásaival szembesíti, amit soha nem felejt, s az első adandó alkalommal ezt a szembesítőt a földbe tiporja, kivégzi, meggyalázza, nem, ez mind nem elég, mert nem a jellemed mélyét érinti meg, mert a jellemed mélye, hogy te nemcsak azzal teszed meg ezt, aki szembesít hitvány valóddal, hanem bárkivel, aki az utadba kerül, s akit nem tudsz kihasználni, felhasználni, kiszipolyozni, hogy teljesítse a kívánságaidat, és gerinctelen vagy, és kétszínű, egy alattomos görény, egy velejéig hazug senkiházi, mert te aztán még ezzel is, akit kihasználtál, ugyanazt teszed, hisz elárulod, elhajítod, a szemébe köpsz, ha már neked nem jó semmire, mert primitív vagy, rohadék magyar, egy primitív tuskó, aki bármikor képes megalázni még önmagát is, csak hogy a számára kedvező helyzetet elérje, de nem, ez sem segít, valahogy meghaladja a képességeimet, hogy megragadjam a magyart a gyökerénél fogva, csak arra volnék képes, hogy ezt a gyökeret kitépjem, ha már megragadtam, de hát nem ragadhatom meg, mert minden, ami eddig ebben az írásban összejött, az mind egyszerre, egyidejűleg képezi a magyar jellem bázisát, ezért nem találom meg a nyitját a magyarnak, mert minden gyarlóság, ami emberi, az benne nem csupán megvan, de halmozottan van meg, és nemcsak megvan, hanem egyúttal mind, külön-külön adja meg a lényegét, úgyhogy ha azt mondod irigy, akkor gondolj arra, hogy magyar, ha azt mondod képmutató, megint gondolj a magyarra, ha azt mondod elfojtott agresszió, mely hol gőgben, hol sunyi meglapulásban nyilvánul meg, akkor ott vagy a magyarnál, mivel bármi rosszra gondolsz, ott vagy a magyarnál, de a leginkább akkor vagy ott, a leginkább akkor ragadod meg a magyar üstökét, ha egyszerűen annyit mondasz, hogy a magyar egy seggfej, ez telitalálat, csaknem mindegy, hogy kinek mondod, mert neki hiába, mert neki ez csak egy kocsmai szitkozódás, amire vagy ütni kell, vagy kioldalogni a fal mellett, és a sértőt kint a sötétben várni meg, amikor lesből lehet, és neki hiába, mert neki semmi nem fáj eléggé, miközben eszelős sajnálatra képes, és ne mondd neki, hogy milyen, mert reménytelen, nem fogja megérteni, nem fogja felfogni, nem fogja elfogadni, mert ahhoz, hogy megértsd, ahhoz, hogy felfogd, hogy elfogadd, az kell, hogy ne légy magyar, de magyar vagy, és az is maradsz örökkön-örökké, magyar, elviselhetetlenül, és ne beszéljenek nekem a kivételekről, mert rosszul vagyok a kivételektől, mert valójában nincsenek kivételek, aki magyar reménytelen, mert aki magyar, az egy tőről fakad, aki magyar, az egy szimpla, veszélyes paprikajancsi, aki királynak gondolja magát, de nem király, aki folyton hőbörög, de azonnal eliszkol, ha rákiáltanak, higgyetek nekem.                                                                                                      

Klacsmann Péter

         S.O.S. - Szolgálati Közlemény!

Őrtüzek között vonul be autózása végén Nagyváradra Magyar Péter, a Tisza mesterterve szerint. Ezt majd úgy kommunikálják, hogy az ott élők, így hódolnak a "nagy vezető" előtt, azonban hamar kiderült, hogy ebben is van egy ordas trükk, az örömtüzeket ugyanis, a "talpas tiszások" gyújtják majd meg, spontán lelkesedést imitálva.

Kolozsvárról és Marosvásárhelyről buszokkal utaztatják a libernyákokat Nagyváradra. A menetet az erdélyi Soros Alapítvány Nyílt Civil Társadalom munkatársai szervezik. Az egyik főszervezője Kátai István színész, aki Sepsiszentgyörgyön született és jelenleg Budapesten él. Érdemes őt figyelni, mert igencsak felforgató tevékenységet folytat Budapesten! A szülei Sepsiszentgyörgyön a legaljasabb kommunisták voltak, a Ceausescu rendszer kiszolgálói.

A másik két szervező: a magyar gyűlölő Porászka Boróka, akit nem kell senkinek bemutatni! Rengeteget ártott a magyaroknak! Gyergyószentmiklóson született, jelenleg a Marosvásárhelyi Rádiónál dolgozik és a Soros Alapítvány Nyílt Civil Társalom munkatársa. Rendszeresen publikál magyarokat lejárató cikkeket!

A harmadik szervező Echstein Kovács Péter ügyvéd Kolozsváron, a Soros Alapítvány Nyílt Civil Társadalom munkatársa!

Kátai István színészre is érdemes odafigyelni, "kiváló Soros-ügynök"!

(Utólag is hasznos olvasmány – a szerk.)

SORSUNKÉRT szerkesztősége

BOLDOG NŐNAPOT KÍVÁN NŐI OLVASÓINAK

* * *

Szabó István Rímhajlító

         Nőnapi tükör                                                   

Életet adsz, bár nem kértem,
S gondoskodsz önzetlenül.
Kézen fogva elindítasz,
Szívemre a lelked ül.

Gyermeked új gyermekének
Kalácsot sütsz bármikor,
Mosolyodból hiányzik az
Őszbe oldott vasszigor.

Szívet rabolsz, összetörsz és
Elhajítasz szenvtelen.
Végül sorsként holtig társul
Kovácsol a szerelem.

Egyszer támasz, máskor tükör,
Bal kézből a jobbikba
Fogva leszel világomnak
Ezerarcú hobbitja.

Virágok rőt szirmaiból
Ma rímekkel tarkított,
Világra szóló, boldog és
Szép Nőnapot hajlítok!

  Dr. Ábrám Zoltán    

Ezrek, tízezrek, százezer gyertya és könyv

        Harmincöt évvel ezelőtt, ezerkilencszázkilencven február tizedikén történelmi eseményre került sor Marosvásárhelyen, a szám szerint Erdélyben legtöbb magyarnak otthont adó egykori székely fővárosban. A becslések – és a kerek számok misztikuma – szerint könyvvel és gyertyával a kézben százezer békés tüntető vonult fel sok kilométeres sorban a nagyobb teret biztosító sportcsarnok elé, ahol négyszer hangzott el a Miatyánk. Ilyen tömeg sem előtte, sem utána nem gyűlt össze közös kisebbségi céljai érdekében. Csupán a magyarság legnagyobb zarándokhelye, Csíksomlyó, a Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó közötti nyereg „lát vendégül” évről évre ennél több magyart, vagy alkalomszerűen, mint például az István, a király rockopera bemutatásakor.

          Ezrek, tízezrek tömött sorokban, méltóságteljesen felvonulva. Százezerre becsülve, legfeljebb csupán nyolcvanötezren, ahány magyarnak otthont adott akkoriban a város. Persze, a csecsemők otthon maradtak, de szép számban jöttek környékbeliek, vidékiek. Félelmetes csendben, kezükben bibliával vagy nagyjaink könyveivel, újra-újraélesztett gyertyákkal, néhol mindent kifejező transzparensekkel. Magyar oktatást az óvodától az egyetemig! Önálló Bolyai iskolát! Önálló Bolyai egyetemet! És láss csodát, a kérések-követelések az évek során megvalósultak! No, nem feltétlenül a százezres tömeg impozáns látványától, sem kizárólagosan az oktatáspolitikánk határtalan eredményessége miatt, hanem (előbb)-utóbb a Bolyai is követte a korábban önállósodó magyar iskolákat a mégiscsak a demokrácia útjára kényszerülő országban, ahol a kisebbségnek meg kell adni azt, amit elvárnak a „nagyok”. Szóval, lett önálló Bolyai iskola, de nem lett önálló Bolyai egyetem! (önálló magyar tagozat sem lett az orvosin.) A nemzeti magyar kormánystratégia ellenben gondoskodott a magyar felsőfokú oktatásról, sőt a másik végletről is: magyar óvodák, mi több bölcsődék épültek az elmúlt évtizedben.

          Ha nem járnánk a földön, még elégedettek is lehetnénk. A könyves-gyertyás tüntetés, az erdélyi magyar politika eredményességével. (Amúgy felemelő és dicséretes megemlékezést szervezett az RMDSz Marosvásárhelyi Szervezete az évforduló alkalmával.) Amiként a nemrég beiktatott erdélyi református püspök is csak szuperlatívuszokban beszélhetett volna a rengeteg felújított templom, létrehozott egyházi, oktatási intézmény kapcsán. Mégsem tette, hiszen az egyháznak, és a politikának is, szembe kell néznie a valós helyzettel, az erdélyi magyarság fájdalmas fogyásával. Azzal a szomorú ténnyel, hogy egy-egy lelkész szolgálati ideje alatt híveinek egyharmada „eltűnik”, vagy azzal, hogy a legutóbbi, 2022-es népszámlálás adatai szerint a három évtized alatt 45 ezer fővel csökkenő Marosvásárhely magyar lakossága már nem éri el az ötvenezres lélektani határt. Miközben az erdélyi, romániai magyarság lélekszáma is csak azért haladja meg az ugyancsak lélektani egymilliós létszámot, mivel – a szabad önbevallásra alapozó „korszerű” cenzus alapján – minden hetedik embernek nem jegyezték fel a nemzetiségét, és közöttük a demográfus szakértők szerint további százezer magyar található.

          Ezrek, tízezrek, százezrek. Százezren a gyertyás-könyves tüntetésen, százezren, akik magyarként “elfelejtették” magukat magyarnak vallani. És már csak feleannyian, ötvenezer fő alatt marosvásárhelyi lakosok. Harmincöt év alatt több mint harmincötezer magyarral csökkent a város lakossága. Amennyiben évente ezerrel, és teljesen tudománytalanul így számolnánk, akkor két emberöltő alatt eltűnne Marosvásárhely magyar lakossága. Persze, a helyzet sokkal bonyolultabb, és azért mégsem ennyire kétségbeejtő. Egyelőre maradjunk annyiban: Marosvásárhelyen, egykori Székelyvásárhelyen a rendszerváltás óta annyival kevesebb magyar él, mint a megyeközpont Sepsiszentgyörgy vagy Csíkszereda magyarsága, vagy mint a két legmagyarabb székely város, Székelyudvarhely és Szentegyháza magyarsága együttvéve.

          Százezer gyertya és könyv! Ma már történelem, legfeljebb nosztalgia. Az a szép számú, nagyrészt igazgatójuk, tanáraik által megmozgatott bolyais diáktömeg, pár ezer felvonuló a százezerhez képest elenyésző, a mai lehetőségek és elvárások alapján azonban tisztességes létszám. És amiként a diákok főszónoka megköszönte nekünk, szüleiknek és nagyszüleiknek, az egykori százezernek, hogy magyar iskolában tanulhatnak, talán mi is jelképesen megköszönhetjük meglevő vagy majdani gyermekeinknek, unokáinknak, hogy – kisebbségi elnyomásban, avagy demokráciában – ápolják nyelvünket, szokásainkat, és a végsőkig kitartanak a gáton.               Úgy legyen!            

ÚJ ESZTENDEI NYILATKOZAT

Az idei évkezdet a 35 évvel ezelőttit idézi, amikor is országunk népe a Ceauşescu-diktatúra megbuktatása által nemcsak egy új naptári évnek, hanem – a rendszerváltozásnak köszönhetően – egy valóban új évnek, egy reménybeli új korszaknak nézhetett elébe. Az akkori „forradalmi puccs” azonban eltérítette útjáról a jobb sorsra érdemes demokratikus rendszerváltozást, és a kommunista visszarendeződést hozta magával. 

A jelenlegi romániai politikai helyzet – sajnos – az egykorihoz hasonlóan rendkívül ellentmondásos és zavaros. Mértékadó politikai vélemények szerint az utóbbi hónap hatalmi intézkedései egyetlen célt szolgálnak: a demokratikus választások révén történő hatalomváltás megakadályozását, illetve a 35 éve regnáló korrupt politikai osztály leváltását kifejező népakarat elutasítását és megmásítását. Nicuşor Dan bukaresti főpolgármester szerint a decemberi „alkotmányos puccsot” a mélyállami háttérhatalom azért hajtotta végre, hogy biztosítsa a deklasszált régi politikai osztály további uralmát a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ „szörnyszövetségének” a kormánykoalíciója által.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök „történelmi jelentőségűnek” nevezte a pénzügyminiszteri és a miniszterelnök-helyettesi kormányzati pozíciók megszerzését. Egy jeles politikus szerint az RMDSZ a kormányalakításnál „stabil politikai helyzetet teremtett, s bebizonyította, hogy nehéz helyzetekben a székelyekre számítani lehet”. A „józan észre” és a „normalitásra” való sűrű hivatkozások sem feledtethetik azonban, hogy a mostanra kialakult romániai politikai viszonyok távol állanak a „stabilitástól”, a „józan észtől” és a „normalitástól”. A „brutális költségvetési hiány” és a nyomasztó bizalmi válság előidézésében nemcsak a hatalmukat őrző román szocialisták és liberálisok, hanem a velük koalizáló magyar demokraták szövetsége is bűnrészes. Következésképpen magyar érdekképviseletünknek a román „nagypolitikában” való részvétele igencsak kétes értékű. Talán csak nem kívánunk a román zsákmánypolitika cinkos „pénztárosává” lenni?

Már a tavalyi európai parlamenti választások nyomán felvetődött, hogy vajon a jobboldali értékeket eláruló Európai Néppárt frakciójában van-e a helye az RMDSZ-nek. Hasonlóképpen tevődik fel a kérdés a román balliberális pártokkal kötött kormányszövetség viszonylatában. Úgy tűnik, nincs igazán jó választása magyar szervezetünknek: miként egykor sem volt, amikor csak Ion Iliescu és Vadim Tudor között választhatott…

Való igaz, hogy az RMDSZ-nek a tavalyi választásokon elért eredményessége kész sikertörténet – és ezért csak elismerés illetheti a soraikat példás módon összezáró magyar választókat. A kérdés csupán az, hogy a fennálló helyzetben nemzeti közösségünk mire mehet felhalmozott választási tőkéjével. Kellő és lehetséges hasznosításának felelősségét az RMDSZ hordozza.

Végtére is a küszöbönálló államelnök-választáson múlik a mostani politikai válság alakulásának kérdése. Amennyiben győz a szuverenista szélsőjobb, a jelenlegi kényszerkoalíciónak és a viszonylagos politikai stabilitásnak is búcsút inthetünk. Nekünk, magyaroknak viszont semelyik eredmény nem ígér jót, hiszen az aránytalanul nagyra nőtt román államnacionalizmus, akár kormányon legyen, akár ellenzékben, mindenképpen rajtunk fogja elverni a port. Ezért is volna tanácsos, hogy ne húzzunk ujjat a szélsőjobboldaliakkal, hanem lehetőleg maradjunk ki a román pártok belső hatalmi harcaiból, s a mély válsággal küszködő balliberális kormánykoalíciónak se legyünk túszai. 

Mindent egybevetve: a reánk virradt új esztendő megszenvedett társadalmunknak s benne kisebbségi magyarságunknak nem sok jót ígér. Megszokottságból hangoztatott gyakori újévi jókívánságainknak igencsak hiányzik a valóságfedezete. Anélkül, hogy ünneprontók akarnánk lenni, az igazságot ki kell mondanunk. 35 évvel az ateista, nacionálkommunista diktatúra bukása után be kell látnunk, hogy a román demokrácia romokban hever, társadalmunk mély erkölcsi, politikai, gazdasági válságban szenved, három és fél évtized után pedig kisebbségpolitikai téren sem ment még végbe a rendszerváltozás.

Ezen viszonyok közepette a leghelyesebb az, hogyha az 1989-es spontán kommunizmusellenes népfelkeléshez és romániai forradalomhoz nyúlunk vissza, és az akkor kivívott szabadságot tartalommal telítjük, illetve az akkor elkezdett rendszerváltozást folytatjuk és kiteljesítjük. Ennek folyamata nem kevésbé volna forradalmi, mint a hősies kezdetek.

Ronald Reagan amerikai elnök a kommunista világrendszert „a Gonosz Birodalmának” nevezte. Hogyha ezt az átkos rendszert sikerült közös erővel, Isten segítségével megdöntenünk – mennyivel inkább képesnek kell lennünk egy új világot, egy szabad, demokratikus társadalmat felépítenünk!

Országunk alkotmányának rögtön az első szakasza kimondja, hogy Románia egy olyan demokratikus jogállam, melyben a demokratikus alapértékek, úgymint az emberi méltóság, az állampolgári szabadságjogok, az igazságosság és a politikai pluralizmus „az 1989-es decemberi Forradalom eszményeinek szellemében biztosítva vannak”. Az „alkotmányos puccs” jelenlegi állapotából az alkotmányos jogok maradéktalan érvényesülése jelentheti az egyetlen kiutat társadalmunk és magyar nemzeti közösségünk számára. A népfelség és az emberi méltóság alapján a politikai pluralizmus szavatolásával nem külső hatalmak, hanem egyedül Románia választásra jogosult polgárai hivatottak dönteni országunk sorsa és jövője felől.

Szem előtt tartva, hogy az RMDSZ politikai kényszerhelyzetben és korlátozott politikai térben kénytelen politizálni, az adott helyzetben reálpolitikai döntésként kell értékelnünk a román balliberális kormányban való részvételét. Ezzel együtt azonban minden lehetőt meg kell tennie annak érdekében, hogy a kormánynak valóban koalíciós tagja és ne kisebbségi „foglya” legyen. Ennek megfelelően megalkuvás nélkül, következetesen ki kell állnia romániai magyar nemzeti közösségünk egyéni és közösségi jogai és érdekei mellett, beleértve az erdélyi magyarság önrendelkezési jogát.

A sietséges decemberi válságkezelés rendkívüli körülményei között a kormányalakítás rendjén a pozíciókon való osztozkodás mellett jobbára elsikkadtak az RMDSZ kormányprogramra tekintő javaslatai. Ezek pótlása elengedhetetlenül fontos volna – köztük is a régóta halogatott kisebbségi törvény programba iktatása.

Új évnek nézünk elébe. A temesvári népfelkelés, illetve a romániai forradalom alighogy magunk mögött hagyott 35. évfordulója méltó alkalmat kínál arra, hogy ezúton is megemlékezzünk a temesvári reformátusok és az erdélyi magyarok ezekben játszott kiemelkedő szerepéről, és ennek tudatában vágjunk neki hittel és reménységgel az új esztendőnek.

      Nagyvárad, 2025. január 12.

                                                                                 Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

Holoda Attila

NEMZETI LEÉRTÉKELŐDÉS

Devalválódás per definitio annyit tesz, hogy „Pénzegység aranytartalmának, illetve külföldi értékének törvényi vagy kormányzati eszközökkel való csökkentése.” Stimmt.
Az (egykorvolt közös) értékeink kormányzati eszközökkel történő szándékolt csökkentése.

CSÁNGÓFÖLD, MAGYARSÁG, NÉPSZÁMLÁLÁS

Erősödött a magyar identitás a „szórványok szórványának” számító Csángóföldön. Örömre ad okot, hogy a romániai népszámlálás adatai szerint megerősödött a magyar identitás a Csángóföldön – jelentette ki a Krónika megkeresésére Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSSZ) oktatási programjának koordinátora.

A háromszéki származású pedagógus – aki 2000 óta dolgozik a szövetségben – szerint mindenképpen reménykeltő, hogy nőtt azoknak a száma, aki magyarnak merték vallani magukat a lakosságfelmérésen, annak ellenére, hogy Bákó megyére is jellemző a demográfiai fogyás. Bákó megyében 353 fővel többen vallották magukat magyarnak most, mint tíz évvel ezelőtt. A tavalyi romániai népszámlálás frissen közzétett eredményeiből kiderül: 353 fővel többen vallották magukat magyarnak Bákó megyében, mint 2011-ben (…) így 8,39 százalékkal emelkedett a magyarok száma Bákó megyében.

Hegyeli Attila … rámutatott, a növekedés szorosan összefügg azokkal a programokkal és eredményekkel, amelyeket a szervezet az elmúlt évtizedekben föl tudott és föl tud mutatni. Oktatási, kulturális, hagyományőrző programokat működtet a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége „Hiszen szórványok szórványáról beszélünk, ahol semmilyen más magyar intézmény nem működik. Nem az a helyzet itt, mint az erdélyi szórványokban, ahol legalább az egyházra vagy az iskolára számíthatnak a magyarok: itt minden intézmény román nyelvű, román szellemiségű. Csak a civil oldal, vagyis a szövetség és annak oktatási programja az, ami magyar vonatkozásban fejlődést tud hozni” – fejtette ki Hegyeli Attila. Mint mondta, a pozitív eredmények tekintetében sokat jelent a támogatások és fejlesztések rendszere, a Magyar Házak hálózatának létrehozása és működtetése közel húsz településen: az oktatási, kulturális, hagyományőrző programok keretében 140 személyt foglalkoztatnak. „Nem arról van szó, hogy demográfiai értelemben szaporulatról beszélhetnénk, hanem arról, hogy azok az emberek, akik az előző népszámláláson valamilyen okból nem vallották magukat magyarnak, vagy egyáltalán nem nevezték meg a nemzetiségüket, most vállalták a magyarságukat. Tehát a magyarság megerősödéséről van szó, aminek nagyon örülök” – fogalmazott.

Az oktatási koordinátor arra is rámutatott, hogy ez a pozitív fejlemény semmiképpen nem jöhetett volna létre a magyar kormány támogatása nélkül, hiszen száz százalékban onnan származik minden forrás, aminek köszönhetően működhet a Magyar Házak hálózata és az egész szövetség... Sok csángó fiatal tér vissza tanulmányai végeztével szülőföldjére. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének 130 főállású alkalmazottja van, közülük szinte mindenki a Csángóföldön lakik, kevés köztük az ingázó. Helyszín szempontjából kivétel a szövetség által működtetett csíkszeredai bentlakás, amely a hargitai megyeszékhelyen fogadja a csángó gyerekeket.

A szövetség munkatársai nagyrészt székelyföldiek, akik pedagógusként kerültek a Csángóföldre. Hegyeli Attila azt is elmondta, nagyon örül annak is, hogy a tanítványaik között több tucatnyian vannak, akik tanulmányaik, az egyetem elvégeztével visszajöttek szülőföldjükre, ott dolgoznak.

Kérdésünkre, hogy a csángómagyar fiatalok közül sokan keresnek-e boldogulást erdélyi magyar vagy magyarországi közegben, azt válaszolta, hogy szép számmal vannak ilyen emberek, és növekedőben van azoknak a száma, akik a magyar identitást választják. „Egyébként a népszámlálás nem zajlott barátságos közegben, ennek ellenére sikerült elérni a magyarság számának növekedését. Azok a számlálóbiztosok, akik a falvakat, házakat járták, általában nem voltak magyar érzelmű emberek. Bár nem tapasztaltuk, hogy nyomást gyakoroltak volna az emberekre, de arról tudunk, megtörtént olykor, hogy nem kérdezték meg végig a kérdéseket, és így kimaradt a nemzetiségre, anyanyelvre vonatkozó rész. Ezt lazán átugrották több helyen, de ez nemcsak Csángóföldre volt jellemző” – mondta Hegyeli Attila. Hozzátette, a cenzus első, önkitöltős szakaszában segítettek az embereknek a szövetség pedagógusai, így biztosan ez is hozzájárult a magyarság számának növekedéséhez…

Azok, akik a Csángóföldön magyarnak vallották magukat, egyszersmind római katolikus vallásukat is vállalták a népszámláláson. „Ez korábban is így volt: a moldvai csángók vallási identitása mindig nagyon erős volt, és az is maradt, ebben nincs változás. A vallást és nemzetiséget viszont ők nem kötötték össze, és most sem kötik össze, nem gondolják azt, hogy aki katolikus, az magyar..

Nagyon erős a jászvásári római katolikus püspökség hatása, ennek területén 100 ezer fölötti a katolikusok száma, és ez nagy számnak számít. Megkérdeztük Hegyeli Attilától azt is, hogy mi a helyzet jelenleg a szentmisék nyelvével. Mint mondta, a szentmisék román nyelvűek, de havonta egyszer Bákóban magyarul is miséznek, amit két, a környező falvakban, a püspökség területén szolgáló plébános vállalt el. „Ennek is örvendünk, ez is jelentős előrelépés, azt reméljük, hogy a püspökség engedélyezni fogja, hogy falvakban is lehessenek magyar nyelvű szentmisék” – tette hozzá Hegyeli Attila.

Kiss Judit , 2023. február 3.             (kronikaonline.ro)