Márton Áron emlékéve

Tiszteletreméltó Márton Áron püspök születésének 130. évfordulója alkalmából „Márton Áron 130” emlékévet hirdet a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye – adta hírül Kovács Gergely gyulafehérvári érsek február 3-án kelt körlevelében. Márton Áron hite és bátor kiállása példaként áll előttünk, írja a főpásztor.

          Véletlen egybeesése vajon a dátumoknak, a hozzájuk kapcsolódó történelmi eseményeknek, jelenünk dübörgő eseményeinek, világszerte és idehaza egyaránt? Ami valóban véletlen: most adta kezembe a jó sorsom Domokos Pál Péter Rendületlenül címet viselő kötetét. Kötelességemnek érzem olvasóink elé tárni ennek némely passzusát, okulásul, útmutatásul e kaotikus világban.

            Művészi szintű a kezdet felvillantása:

            1924. július 6-án szentelte pappá Mailáth Gusztáv Károly. Az első szentmiseáldozatot szülőfalujában, július 13-án mutatta be. A szülői házat virágdíszbe öltöztették a jó szentdokokosiak. Egy virág volt a templom és az út is a kicsi székely házig. Fellegtelen kék egű napon szállt fel az első áldozat az egek urához. Az eltévedt emberek szíve, mintha a Márton Ágoston-ék gyermekének, a kicsi papnak az első miséjén összedobbant volna. Az első miséről áradó kegyelem mintha gyógyító ír volna. Az oltáranya, Krausz Mihályné figyelme mindenre kiterjed. Megvolt a tiszta fehér szekfűcsokor az új kicsi pap számára, s az oltár virágai mind a helyükön voltak. A falu boldog és büszke. Az ünneplő közönség délután az állomásra vonult, mert Mailáth püspök úr átutazott Szentdomokoson, és az újmisés szülőit meg akarta ismerni. „Nagy tisztesség az” – mondták a székelyek – „Ágoston bácsiék boldogok lehetnek”.

            Ekkortájt hangzanak el Stelian Popescu szavai: „A magyarságnak még az emlékét is kiírtjuk Erdélyből”.       

                                   …………………………………

A továbbiakban a könyvnek Márton Áron írásaiból, körleveleiből vett szöveggyűjteményeiből idéznék.

               Az elnémult harangok üzenete

             (ERDÉLYI ISKOLA,  1935-36, III évf. 3-4 sz.)

            Lapunk egyik barátjától levelet kaptunk, melyben azon sajnálkozik, hogy a nyújtott anyagot nem tudja kellőképpen hasznosítani, mert - írja – „sajnos az itteni magyar úri családoknak alig van gyermekük”. A nevelés szorgalmazása tehát az ő működési területén egyszerűen szükségtelen, nincs kit nevelni, nincs akiknek műveltségünk értékeit át lehetne adni.

            Az utóbbi éveken elég gyakran történt utalás erre a beszélgetésünkre. Román részről kiadott dolgozatok, statisztikai adatok alapján többször mutattak rá, hogy az erdélyi magyarság arányszáma csökkenőben van.  A Katolikus Egyház hivatalos gyakorlatában következetesen állította hajthatatlan felfogását, és módját ejtette nem egyszer, hogy hangosan is figyelmeztessen, hogy az erkölcsi törvényeknek ez a sértése milyen közvetlenül megy rá az élet gyökerére. Azonban mi jó magyar szokás szerint ebben az életünket halálos-közelről érintő esetben is kibúvókat kerestünk, vagy veszteségeinket az egész felelősséget tőlünk független okokra tologattuk és tologatjuk mind a mai napig. A román részről kapott híreket egyszerűen célzatossággal vádoljuk és utánjárás nélkül elvetjük. Az egyház felfogása felett pedig még mindig pökhendi modorban ítélkezünk, egyedül áll őrt életünk folyama mellett, de mi hivatásának teljesítése közben is szurkáljuk.

            Az élet azonban nem tűri sem a struccpolitikát, sem a szemtelen kihívást. Szaporán sorakozó tényekkel veri velünk szembe, mint letagadhatatlan valóságot, hogy a földi élet acélbordáit földöntúlról származó erkölcsi törvények alkotják. Az erkölcsi törvények, melyeket szeretünk elvont tanításoknak felfogni és a vallás zárt területére utalni, kézzelfogható életünkben olyan szerepet töltenek be, mint az építészet törvényei az építésben, vagy a gyökérből kiinduló nedvkeringés a növény életében: meg lehet ugyan tagadni, de akkor az élet elszáradásával, alkotásaink összeomlásával is kell számolnunk.

            Az erkölcsi törvényeknek és a életnek ezt a valós összefüggését döbbenti elénk a hozzánk érkezett levél idézett mondata. Maholnap fölösleges lesz, hogy az erdélyi magyarságot jövője érdekében erőfeszítésekre korbácsoljuk. Miért, ha a jelen folytatásának ígérete sorvad?! A magyar úri családokban már nincs vagy alig van gyermek, s csak idő kérdése, hogy ne legyen a magyar faluban sem.

            Ragályos betegség ez, ma még nagyjából csak a középosztály testét rágja, de a fertőzött pontból átterjedhet az egész vidékre. Ma nekünk írják, hogy nincs kit nevelni, holnap az egyházi főméltóságokhoz érkezhetik a szomorú jelentés, hogy az ősi szállások üresek, a templom harangja már csak más nép fiait hívhatja istentiszteletre.

            De a hírekre, melyek a magyar úri családoknak a gyermektől való irtózásáról beszélnek, elénk csúszik egy másik sejtés réme is. Más népek töredékeit is érte hasonló sors velünk egyidőben. És azok életükért úgy küzdenek, mint az anyaoroszlán a kölykeiért. Minden erőt, ami a nép testében felverhető volt, felvertek és önérzetesen kemény kézzel, idegen segítség nélkül, maguk kovácsolják a sorsukat. Mi pedig tespedtségbe roskadtan ténfergünk. Másfél évtized óta, ahogy a történelem rohanó, vasas szekere elütött, azonmód fekszünk az útszélen, mutogatjuk, panaszoljuk sérelmeinket, koldusmódra nyújtogatjuk   kezünket a járókelők felé, de még nem szedtünk össze annyi  önérzetet és erőt, hogy fogunkat összeszorítva felálljunk, az út porát leverjük, és megmutassuk, hogy gyöngeségünk ellenére tudunk a saját lábunkon járni. S itt vigyorog a másik sejtelem: ha a magyar úri családok lemondanak a gyermekről, lelkünk mélyén, ahol az emberi elhatározások születnek, lemondtak a magyar jövőről és a jövőnk felé építő erőfeszítésekről is.

            Tényekre nehezen visszavezethető és súlyosan vádol ez a következtetés, de ha igaz az erkölcsi törvényeknek és az életnek említett összefüggése, legalább részben igazunk van. A hangos magyarkodás már nem tud megtéveszteni. S bármennyire csűrjük-csavarjuk a dolgot, a születésnek korlátozása mellett felhozni szokott összes gazdasági és orvosi érvek mögött végső fokon az a mérhetetlen egyéni önzés búvik meg, amelyre a kor szelleme korunk gyermekét ránevelte. Gyermek nélkül mégis vígabban lehet élni. Műveltségénél fogva középosztályunknak kellett volna az élre állnia, művelődésünk feladatait, gazdasági életünk rendbeszedését életrevaló terv alapján munkába vennie, de tizenöt év alatt egyetlen erőteljes kezdést sem indítottak útnak. Kétségtelenül vannak más okai is ennek a tehetetlenségnek, azonban úgy hisszük, nem járunk messze az igazságtól, ha a lelki okok közé beszámítjuk a gyermekekkel szemben tanúsított tagadó magatartással együtt járó erkölcsi gátlást. Másképp harcol a nagyobb közösségért is, aki a kisebb közösségnek, egy népes családnak az életében naponta érzi és viszi a többekért való felelősséget. És ismét másképp, aki ugyanazon nagyobb közösség kisebb egységének jövőjében sem tud hinni, az elmúlás gondolatát a belőle terjedő életre vonatkozólag már elfogadta, mert érette nagy áldozatoknak nem hajlandó nekifeküdni.

            Az önző, önmagának való nemzedék helyett új nemzedéknek kell jönnie. S legalább arra legyen gondunk, hogy ezt megmentsük. A népek fennmaradásának záloga: a család. Úgy is, hogy népes családok adják a nép számbeli erejét és folytatását, és úgy is, hogy a család sűrű életében fejlődnek ki a népek életét felfelé hajtó erők. A magyar nép történetében hagyomány az igazi családi élet. És a népnevelők ragadjanak meg minden alkalmat, hogy a családnak és Isten teremtő gondolatának régi magyar tiszteletét ifjúságunk lelkében visszaállítsuk, nehogy erőt vegyen rajtunk az úri sorvadás.

        Népnevelésünk feladatai

            (Hitel, 1937. évf, 3. sz.)        

…A társadalmi vonatkozások az ember társas természetéből következnek. Az embert a család, a nemzet, az állam és az emberiség egyre táguló, de meghatározható és egymásba átmenő körei fogják körül. Az egyén élete mások életéhez kapcsolódik, munkáját, életét mások élete, munkája egészíti ki. S ez a körülmény meghatározza helyét és magatartását, kölcsönös jogokat és kötelességeket állít fel

            Első helyen természetesen a család áll. A család az legelső ősközösség, melyből az emberiség élete fakad. Az egyes emberé, de a népeké is, a testi élet, de a szellem-erkölcsi élet is. A család egészsége, erkölcsi tisztasága, szilárd kerete, a csorbítatlan szülői hatalom és tekintély, a férj és feleség, a szülő és gyermekrendezett viszonya együtt biztosítják azokat a feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egészséges testű, megbízható erkölcsű és alkotó készségű emberek szülessenek és életképes erejű népek képződjenek…

…Második feladata honismeret közvetítése. A honismeretnek gyökérkötő ereje van. A nép fiát szűkebb hazásának, fajtájának, múltjának, küzdelmeinek ismerete, a múlt nagy embereinek élete, a népi élet jellemző megnyilvánulásainak tudatos látása, a honi szokások szeretete a hazai röghöz és a otthon küszöbéhez köti, idegenből is visszahúzza. A honismeret azzal, hogy megismerteti a szülőföld múltját, állat- és növényvilágát, az ott született népmeséket, a népművészet virágait és a népszokások tiszta formáit, melyek az ő lelkületéből fakadnak, ráneveli értékeinek megbecsülésére és a szűkebb hazatalajába hatoló ezerágazású lelki gyökérzetét öntözi.

A népnevelés harmadik feladata és egyben legmélyebb értelme az, hogy nemzetté nevelje azokat, akiket a közös származás, nyelv, történelmi múlt, közös műveltség és közös sors összeköt.

………………………………………………………..

Eddig az idézetek, nehéz abbahagyni.  Kizártnak tartom, hogy a figyelmes olvasóban ne köszönnének vissza jelenünknek, különösen az utóbbi 16 év közéletének alapkérdései, az új Alaptörvényben lefektetett elvek és az azokból eredő, számunkra kiemelten fontos kultúr- és nemzetpolitika gyakorlata. Melyet a rendszerváltás óta szüntelenül érik támadások, jelenleg csúcsra járatva. A rengeteg bel-és külföldi Stelian Popescu összehangoltan tombol, tapossa torkunkat, keresi és tágítja a meglévő réseket vagy ver közénk újabbakat.

Magam szüntelenül a Teremtő szándékának, a jónak és szeretetnek ellentmondó gonosznak, a pusztítás szellemének most különös erővel fellángoló harcát látom. Teremtő Istenünk egyik kiemelkedő követe volt Márton Áron, a magyarság örök értéke. Olvassuk szavait, kövessük útmutatásait e nehéz, kritikus hetekben leginkább.

Látogassunk el lélekben a jó szentdomokosiakhoz, a virágdíszbe öltözött kicsiny házhoz, szívjuk magunkba a szekfű illatát, és reménykedjünk.

                                                                                                                                                                                                                                            Kövesdy Pál

Életre-halálra

A globalista konformizmus óceánjában Orbán Viktor  jelenleg a nemzeti stabilitás szigete

      A FIDESZ- mozgalom vezetője a nemzeti szuverenitás legjelesebb képviselője – még Donald Trumpot is megelőzve. És ez nem egy túlzás. Orbán szuverenitásról beszél, átéli, védi, és modellként exportálja. Habár Trump gyakran e mozgalom globális vezetőjeként tűnik fel, valójában egy döntő különbséggel állunk szemben: az amerikai elnök egy világhatalom képviselőjeként lép fel, míg Orbán párját ritkító teljesítménnyel Közép-Európa egyik kicsiny országát tette a mozgalom vitathatatlan vezető erejévé. Európától el egészen Latin-Amerikáig, a hazafiak milliói élő jelképnek tekintik őt. Amíg Magyarország ellenáll, a remény élni fog.

     Maga Donald Trump is elismeri e taktikai fölényt. A magyar vezető iránti tisztelete nem csupán látszat, hanem elismerése annak, ahogyan a nemzet ügyét a lehengerlő erőkkel szemben érvényre juttatta. „Orbán Viktor egy nagy, mindenki által tisztelt vezető. erős, kemény, de az országát szerető ember”. E csodálatot Európa  milliónyi hazafia osztja, akik Magyarországban a progresszista áradat elleni utolsó védvonalat látják.   

    Orbán pályafutása a politikai túlélés mintapéldánya. 1963-ban született, és 1989-ben vált ismertté, amikor a szovjet csapatok visszavonását követelte. Megalapította a Fideszt, és 35 évesen vált Európa legfiatalabb miniszterelnökévé (1998-2002), és aki 1999-ben bevitte Magyarországot a NATO-ba. Egy kis szünet után, 2010-ben tért vissza 2/3-s többséggel, és nyert választást 2014, 2128 és 2022-ben. Uralja a magyar politikai életet, beleértve az alkotmány megújítását és a magyar állam konzervatív alapú meghatározását.

         Trump ritka tiszteletet mutat iránta. („Nincs vezető, aki jobb, intelligensebb, rátermettebb vezető lenne Orbán Viktornál. Fantasztikus ember”- nyilatkozta Trump Mar-a Lango-ban 2024-ben.) És miért? Mert bebizonyította, hogy lehetséges mindez: biztos határok, szuverén gazdaság, védett családok mentesség a tömeges migrációtól. Testvérének tekinti a globalizmus elleni harcban, és milliónyi hazafi tapsol neki ugyanezért. Orbán bizonyítéka annak, hogy a szuverenizmus nem utópia, hanem egy nyerő stratégia.

       Pozíciója egyedüli a glóbuszon , mert daccol az erőterek minden leegyszerűsítő logikájával. Az EU és a NATO tagjaként nem hajlandó a Washingtonból és Brüsszelből érkező parancsoknak egyszerű végrehajtója lenni, sakkmesteri ügyességgel lavíroz a gigászok között, életfontos gazdasági kapcsolatokat tartva fenn Oroszországgal és Kínával, miközben megmarad a nyugati struktúrák között. Kötéltáncos egy aktív vulkán fölött, sikerrel kerülve el úgy a teljes elszigetelődés szakadékát, mint a vak engedelmesség pusztító tüzét.

        Orbán szuverenista üzenete legyőzhetetlen. „Ha meg akarjuk őrizni  Magyarország szabadságát és szuverenitását, el kell foglalnunk Brüsszelt és változásokat kell elérni Az EU-ban”- dörögte a magyar miniszterelnök. Ezért támadják őt a globalisták őrült dühvel. A közmédia által rendelt közvélemény-kutatások vesztesnek mondják ki az április 12-i választásokon, miközben az európai sajtó hangsúlyosan emeli ki az „Orbán által okozott gazdasági összeomlást”. E narrativa nyilván tudatosan hallgatja el a valódi okot, nevezetesen a Brüsszel által gyakorolt pénzügyi zsarolást, az az EU pénzügyi alapjainak visszatartásával, nyilvánvaló kísérletként az ideológiai engedetlenség megbüntetésére.  Vegytiszta képmutatás!

      A nyugati sajtó éppen azért támadja Orbánt ilyen hévvel, mert ő igazolja a szabályt: tagja lehetsz az EU-nak, anélkül, hogy belépéseddel feladnád a szuverenitásodat.

        A paradoxon: habár Trump szóban támogatja, a benne élő reálpolitikus közömbös marad. Az USA nem sietett Magyarország segítségére a Barátság vezeték olajszállítmányainak visszaszerzésében, ami arra kényszerítette Magyarországot, hogy blokkolja az EU Kijevnek szánt 90 milliárdos kölcsönét. Az amerikai „vagy velünk vagy, vagy ellenünk” politika a magyar falba ütközik.  Magyarország jelenti az egyetlen tolerált kivételt, éppen mert Orbán szuveranista üzenete annyira egyértelmű, hogy ideológiailag kivédhetetlen.

        Ha Orbán veszít áprilisban, a nemzetközi szuverenizmus zászlója elfakul. Egyedül Trump és Meloni marad a színen, mindketten mélyen ellentmondásosak. Egyikőjüknek sem sikerült az, mint Orbánnak, egy működő állammodellt létrehozni, amely egyesíti a Kelet érdekeit és a Nyugat struktúráit. Meloni döntő engedményeket tett Brüsszelnek, Trump pedig az USA belső harcainak foglya.

     A magyar miniszterelnök tökéletesen összefoglalta a létért folyó harcot: „Nem akarunk gyarmat lenni. Nem akarunk egy senki által meg nem választott bürokraták vezette birodalomban élni”. A globalisták pedig reszketnek. Mert Orbán naponta bebizonyítja, hogy a szuverén nemzet nem hal meg.

      Az áprilisi választások eldöntik Magyarország sorsát, de nem csak ezt. Kiderül majd, hogy a világon lesz-e még hely azon nemzetek számára, melyek mernek egyedül gondolkodni, vagy a globális henger eltöröl majd minden európai ellenállást.

      Ukrajna, Európa, a szuveranista mozgalom számára a tét hatalmas. Fogadás életre-halálra.                                                                 (Ford. K.P.)

A neten fellehető írás, szerzője ismeretlen.)

JELENCZKI ISTVÁN A TISZTÁNLÁTÁS ÉRDEKÉBEN V. 2025. 12. 09.

NYÍLT LEVÉL

ÖNAZONOSSÁG, ÖNÁLLÓSÁG, ÖNISMERET, MEGMARADÁS.
A nemzet jövője iránti felelősségtől és aggodalomtól áthatva, felhívom a közjogi méltóságok, 

a Kossuth-díj Bizottság, a Magyar Művészeti Akadémia Elnökségének, a Nemzet Művésze díj Bizottság, 

valamint minden magyarul beszélő, gondolkodó, hívő és érző honfitársaim figyelmét, az alábbi szöveg figyelmes elolvasására.

Krasznahorkai László:   Báró Wenckheim hazatért (2016). IDÉZET! A magyarokhoz című fejezet körmondata. 

(részlet)
„Még egy ilyen visszataszító népet, mint ti vagytok, még nem hordott a hátán a föld, pedig
egyáltalán nem lehetünk elragadtatottak attól sem, amit ezen a földön úgy általában látunk,
de nálatok ocsmányabb emberekkel nem találkoztam soha, és mivel közétek tartozom, tehát túl
közel vagyok hozzátok, nehéz elsőre pontos szavakat találnom arra, miben is rejlik ez a
visszataszító vonás, amely minden nemzet alá süllyeszt benneteket, mert nehéz szavakat találni
arra, hogy milyen hierarchiában képzeljük el az undorító emberi tulajdonságoknak azt a
tárházát, amivel ti taszítjátok vissza a balszerencséjükre titeket megismerő világot, mert ha
azzal kezdem, hogy magyarnak lenni, az nem egy néphez való tartozást jelent, hanem az egy
betegség, egy gyógyíthatatlan, elriasztó kór, egy járványos baj, amitől minden megfigyelőnek
csak hányhatnékja támad, akkor nem a jó úton indulok el, nem, nem az, hogy betegség, hanem
hogy miben áll ez a betegség, ezt lesz nehéz megmondani itt, ebben az írásban, amit egy
génnek írok, hogy lebeszéljem arról, hogy tovább vigye ezt a nemzetet az élet érthetetlen
lendületében, egy génnek írom, hogy ne mutatkozzon meg többé, vonja vissza a DNS-
molekulákat, vonja vissza a nukleinsav-szekvenciát a sejtmagok kromoszómáiban, vonja
vissza magát az összes cukorfoszfátjával, bázispárjával és aminosavjával egyetemben, ez a
magyar nem sikerült, mondja ki ezt kereken, és vonuljon vissza a fehérjék őrületes rendjéből,
mert hol lehet itt bármit kezdeni, nehéz megtalálni az alaptulajdonságot, amelyre az összes
többi felfűzhető, mivel ha kezdjük a lompos rosszakarattal, az jó, de nem ás mélyre, ha azt
mondjuk, te, rohadt magyar, hogy te az irigység, a kicsinyesség, a kisstílűség, a tunyaság, a
sunyi lopózkodhatnék, a szégyentelen gyávaság, a becstelenség, az árulásra való állandó
készenlét s ugyanakkor a saját tudatlanságára, a saját műveletlenségére, a saját
érzéketlenségére gőggel felelő, hol kolbásztól és pálinkától, hol lazactól és pezsgőtől
megsemmisítő lehelet egyik kivételesen undorító alanya vagy, aki hol az asztalra baszik, ha a
szemébe mondják, és a kórképre a nagyképű tahóság, az otrombaságra való büszkeség
hőzöngő bunkójának agressziójával felel, vagy fondorlatos bosszúvágy támad benne az ellen,
aki valódi vonásaival szembesíti, amit soha nem felejt, s az első adandó alkalommal ezt a
szembesítőt a földbe tiporja, kivégzi, meggyalázza, nem, ez mind nem elég, mert nem a
jellemed mélyét érinti meg, mert a jellemed mélye, hogy te nemcsak azzal teszed meg ezt, aki
szembesít hitvány valóddal, hanem bárkivel, aki az utadba kerül, s akit nem tudsz kihasználni,
felhasználni, kiszipolyozni, hogy teljesítse a kívánságaidat, és gerinctelen vagy, és kétszínű,
egy alattomos görény, egy velejéig hazug senkiházi, mert te aztán még ezzel is, akit
kihasználtál, ugyanazt teszed, hisz elárulod, elhajítod, a szemébe köpsz, ha már neked nem jó
semmire, mert primitív vagy, rohadék magyar, egy primitív tuskó, aki bármikor képes
megalázni még önmagát is, csak hogy a számára kedvező helyzetet elérje, de nem, ez sem
segít, valahogy meghaladja a képességeimet, hogy megragadjam a magyart a gyökerénél
fogva, csak arra volnék képes, hogy ezt a gyökeret kitépjem, ha már megragadtam, de hát nem
ragadhatom meg, mert minden, ami eddig ebben az írásban összejött, az mind egyszerre,
egyidejűleg képezi a magyar jellem bázisát, ezért nem találom meg a nyitját a magyarnak,
mert minden gyarlóság, ami emberi, az benne nem csupán megvan, de halmozottan van meg,
és nemcsak megvan, hanem egyúttal mind, külön-külön adja meg a lényegét, úgyhogy ha azt
mondod, irigy, akkor gondolj arra, hogy magyar, ha azt mondod, képmutató, megint gondolj
a magyarra, ha azt mondod, elfojtott agresszió, mely hol gőgben, hol sunyi meglapulásban
nyilvánul meg, akkor ott vagy a magyarnál, mivel bármi rosszra gondolsz, ott vagy a
magyarnál, de a leginkább akkor vagy ott, a leginkább akkor ragadod meg a magyar üstökét,
ha egyszerűen annyit mondasz, hogy a magyar egy seggfej, ez telitalálat, csak nem mindegy,
kinek mondod, mert neki hiába, mert neki ez csak egy kocsmai szitkozódás, amire vagy ütni
kell, vagy kioldalogni a fal mellett, és a sértőt kint a sötétben várni meg, amikor lesből lehet,
és neki hiába, mert neki semmi nem fáj eléggé, miközben eszelős önsajnálatra képes, és ne
mondd neki, hogy milyen, mert reménytelen, mert nem fogja megérteni, nem fogja felfogni,
nem fogja elfogadni, mert ahhoz, hogy megértsd, hogy felfogd, hogy elfogadd, az kell, hogy ne
legyél magyar, de magyar vagy, és az vagy, és az is maradsz örökkön-örökké, magyar,
elviselhetetlenül, és ne beszéljenek nekem a kivételekről, mert rosszul vagyok a kivételektől,
mert valójában nincsenek kivételek, aki magyar, velem tart, mert aki magyar, az egy tőről
fakad, aki magyar, az egy szimpla, veszélyes paprikajancsi, aki királynak gondolja magát, de
nem király, aki folyton hőbörög, de azonnal eliszkol, ha rákiáltanak, higgyetek nekem...”

Tisztelt megszólítottak!

Javaslom, hogy kísérlet képen egy másik népet nevesítsenek a

magyar helyett! Mi lenne akkor?

Mindenki eldöntheti Maga-Magában hogyan és miképpen vélekedik, értékeli és cselekszik ezután, 

az ÖNBECSÜLÉS TÜKRÉBEN.
Jelenczki István

2025. KÁRPÁT– HAZA Álom Hava-december 9.

Klacsmann Péter

         S.O.S. - Szolgálati Közlemény!

Őrtüzek között vonul be autózása végén Nagyváradra Magyar Péter, a Tisza mesterterve szerint. Ezt majd úgy kommunikálják, hogy az ott élők, így hódolnak a "nagy vezető" előtt, azonban hamar kiderült, hogy ebben is van egy ordas trükk, az örömtüzeket ugyanis, a "talpas tiszások" gyújtják majd meg, spontán lelkesedést imitálva.

Kolozsvárról és Marosvásárhelyről buszokkal utaztatják a libernyákokat Nagyváradra. A menetet az erdélyi Soros Alapítvány Nyílt Civil Társadalom munkatársai szervezik. Az egyik főszervezője Kátai István színész, aki Sepsiszentgyörgyön született és jelenleg Budapesten él. Érdemes őt figyelni, mert igencsak felforgató tevékenységet folytat Budapesten! A szülei Sepsiszentgyörgyön a legaljasabb kommunisták voltak, a Ceausescu rendszer kiszolgálói.

A másik két szervező: a magyar gyűlölő Porászka Boróka, akit nem kell senkinek bemutatni! Rengeteget ártott a magyaroknak! Gyergyószentmiklóson született, jelenleg a Marosvásárhelyi Rádiónál dolgozik és a Soros Alapítvány Nyílt Civil Társalom munkatársa. Rendszeresen publikál magyarokat lejárató cikkeket!

A harmadik szervező Echstein Kovács Péter ügyvéd Kolozsváron, a Soros Alapítvány Nyílt Civil Társadalom munkatársa!

Kátai István színészre is érdemes odafigyelni, "kiváló Soros-ügynök"!

(Utólag is hasznos olvasmány – a szerk.)

ÚJ ESZTENDEI NYILATKOZAT

Az idei évkezdet a 35 évvel ezelőttit idézi, amikor is országunk népe a Ceauşescu-diktatúra megbuktatása által nemcsak egy új naptári évnek, hanem – a rendszerváltozásnak köszönhetően – egy valóban új évnek, egy reménybeli új korszaknak nézhetett elébe. Az akkori „forradalmi puccs” azonban eltérítette útjáról a jobb sorsra érdemes demokratikus rendszerváltozást, és a kommunista visszarendeződést hozta magával. 

A jelenlegi romániai politikai helyzet – sajnos – az egykorihoz hasonlóan rendkívül ellentmondásos és zavaros. Mértékadó politikai vélemények szerint az utóbbi hónap hatalmi intézkedései egyetlen célt szolgálnak: a demokratikus választások révén történő hatalomváltás megakadályozását, illetve a 35 éve regnáló korrupt politikai osztály leváltását kifejező népakarat elutasítását és megmásítását. Nicuşor Dan bukaresti főpolgármester szerint a decemberi „alkotmányos puccsot” a mélyállami háttérhatalom azért hajtotta végre, hogy biztosítsa a deklasszált régi politikai osztály további uralmát a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ „szörnyszövetségének” a kormánykoalíciója által.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök „történelmi jelentőségűnek” nevezte a pénzügyminiszteri és a miniszterelnök-helyettesi kormányzati pozíciók megszerzését. Egy jeles politikus szerint az RMDSZ a kormányalakításnál „stabil politikai helyzetet teremtett, s bebizonyította, hogy nehéz helyzetekben a székelyekre számítani lehet”. A „józan észre” és a „normalitásra” való sűrű hivatkozások sem feledtethetik azonban, hogy a mostanra kialakult romániai politikai viszonyok távol állanak a „stabilitástól”, a „józan észtől” és a „normalitástól”. A „brutális költségvetési hiány” és a nyomasztó bizalmi válság előidézésében nemcsak a hatalmukat őrző román szocialisták és liberálisok, hanem a velük koalizáló magyar demokraták szövetsége is bűnrészes. Következésképpen magyar érdekképviseletünknek a román „nagypolitikában” való részvétele igencsak kétes értékű. Talán csak nem kívánunk a román zsákmánypolitika cinkos „pénztárosává” lenni?

Már a tavalyi európai parlamenti választások nyomán felvetődött, hogy vajon a jobboldali értékeket eláruló Európai Néppárt frakciójában van-e a helye az RMDSZ-nek. Hasonlóképpen tevődik fel a kérdés a román balliberális pártokkal kötött kormányszövetség viszonylatában. Úgy tűnik, nincs igazán jó választása magyar szervezetünknek: miként egykor sem volt, amikor csak Ion Iliescu és Vadim Tudor között választhatott…

Való igaz, hogy az RMDSZ-nek a tavalyi választásokon elért eredményessége kész sikertörténet – és ezért csak elismerés illetheti a soraikat példás módon összezáró magyar választókat. A kérdés csupán az, hogy a fennálló helyzetben nemzeti közösségünk mire mehet felhalmozott választási tőkéjével. Kellő és lehetséges hasznosításának felelősségét az RMDSZ hordozza.

Végtére is a küszöbönálló államelnök-választáson múlik a mostani politikai válság alakulásának kérdése. Amennyiben győz a szuverenista szélsőjobb, a jelenlegi kényszerkoalíciónak és a viszonylagos politikai stabilitásnak is búcsút inthetünk. Nekünk, magyaroknak viszont semelyik eredmény nem ígér jót, hiszen az aránytalanul nagyra nőtt román államnacionalizmus, akár kormányon legyen, akár ellenzékben, mindenképpen rajtunk fogja elverni a port. Ezért is volna tanácsos, hogy ne húzzunk ujjat a szélsőjobboldaliakkal, hanem lehetőleg maradjunk ki a román pártok belső hatalmi harcaiból, s a mély válsággal küszködő balliberális kormánykoalíciónak se legyünk túszai. 

Mindent egybevetve: a reánk virradt új esztendő megszenvedett társadalmunknak s benne kisebbségi magyarságunknak nem sok jót ígér. Megszokottságból hangoztatott gyakori újévi jókívánságainknak igencsak hiányzik a valóságfedezete. Anélkül, hogy ünneprontók akarnánk lenni, az igazságot ki kell mondanunk. 35 évvel az ateista, nacionálkommunista diktatúra bukása után be kell látnunk, hogy a román demokrácia romokban hever, társadalmunk mély erkölcsi, politikai, gazdasági válságban szenved, három és fél évtized után pedig kisebbségpolitikai téren sem ment még végbe a rendszerváltozás.

Ezen viszonyok közepette a leghelyesebb az, hogyha az 1989-es spontán kommunizmusellenes népfelkeléshez és romániai forradalomhoz nyúlunk vissza, és az akkor kivívott szabadságot tartalommal telítjük, illetve az akkor elkezdett rendszerváltozást folytatjuk és kiteljesítjük. Ennek folyamata nem kevésbé volna forradalmi, mint a hősies kezdetek.

Ronald Reagan amerikai elnök a kommunista világrendszert „a Gonosz Birodalmának” nevezte. Hogyha ezt az átkos rendszert sikerült közös erővel, Isten segítségével megdöntenünk – mennyivel inkább képesnek kell lennünk egy új világot, egy szabad, demokratikus társadalmat felépítenünk!

Országunk alkotmányának rögtön az első szakasza kimondja, hogy Románia egy olyan demokratikus jogállam, melyben a demokratikus alapértékek, úgymint az emberi méltóság, az állampolgári szabadságjogok, az igazságosság és a politikai pluralizmus „az 1989-es decemberi Forradalom eszményeinek szellemében biztosítva vannak”. Az „alkotmányos puccs” jelenlegi állapotából az alkotmányos jogok maradéktalan érvényesülése jelentheti az egyetlen kiutat társadalmunk és magyar nemzeti közösségünk számára. A népfelség és az emberi méltóság alapján a politikai pluralizmus szavatolásával nem külső hatalmak, hanem egyedül Románia választásra jogosult polgárai hivatottak dönteni országunk sorsa és jövője felől.

Szem előtt tartva, hogy az RMDSZ politikai kényszerhelyzetben és korlátozott politikai térben kénytelen politizálni, az adott helyzetben reálpolitikai döntésként kell értékelnünk a román balliberális kormányban való részvételét. Ezzel együtt azonban minden lehetőt meg kell tennie annak érdekében, hogy a kormánynak valóban koalíciós tagja és ne kisebbségi „foglya” legyen. Ennek megfelelően megalkuvás nélkül, következetesen ki kell állnia romániai magyar nemzeti közösségünk egyéni és közösségi jogai és érdekei mellett, beleértve az erdélyi magyarság önrendelkezési jogát.

A sietséges decemberi válságkezelés rendkívüli körülményei között a kormányalakítás rendjén a pozíciókon való osztozkodás mellett jobbára elsikkadtak az RMDSZ kormányprogramra tekintő javaslatai. Ezek pótlása elengedhetetlenül fontos volna – köztük is a régóta halogatott kisebbségi törvény programba iktatása.

Új évnek nézünk elébe. A temesvári népfelkelés, illetve a romániai forradalom alighogy magunk mögött hagyott 35. évfordulója méltó alkalmat kínál arra, hogy ezúton is megemlékezzünk a temesvári reformátusok és az erdélyi magyarok ezekben játszott kiemelkedő szerepéről, és ennek tudatában vágjunk neki hittel és reménységgel az új esztendőnek.

      Nagyvárad, 2025. január 12.

                                                                                 Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

Holoda Attila

NEMZETI LEÉRTÉKELŐDÉS

Devalválódás per definitio annyit tesz, hogy „Pénzegység aranytartalmának, illetve külföldi értékének törvényi vagy kormányzati eszközökkel való csökkentése.” Stimmt.
Az (egykorvolt közös) értékeink kormányzati eszközökkel történő szándékolt csökkentése.