katt a keretbe >>>

Osszetartozas_-SBE_paksi_beszede.docx

Klacsmann Péter

S.O.S. - Szolgálati Közlemény!

Őrtüzek között vonul be autózása végén Nagyváradra Magyar Péter, a Tisza mesterterve szerint. Ezt majd úgy kommunikálják, hogy az ott élők, így hódolnak a "nagy vezető" előtt, azonban hamar kiderült, hogy ebben is van egy ordas trükk, az örömtüzeket ugyanis, a "talpas tiszások" gyújtják majd meg, spontán lelkesedést imitálva.

Kolozsvárról és Marosvásárhelyről buszokkal utaztatják a libernyákokat Nagyváradra. A menetet az erdélyi Soros Alapítvány Nyílt Civil Társadalom munkatársai szervezik. Az egyik főszervezője Kátai István színész, aki Sepsiszentgyörgyön született és jelenleg Budapesten él. Érdemes őt figyelni, mert igencsak felforgató tevékenységet folytat Budapesten! A szülei Sepsiszentgyörgyön a legaljasabb kommunisták voltak, a Ceausescu rendszer kiszolgálói.

A másik két szervező: a magyar gyűlölő Porászka Boróka, akit nem kell senkinek bemutatni! Rengeteget ártott a magyaroknak! Gyergyószentmiklóson született, jelenleg a Marosvásárhelyi Rádiónál dolgozik és a Soros Alapítvány Nyílt Civil Társalom munkatársa. Rendszeresen publikál magyarokat lejárató cikkeket!

A harmadik szervező Echstein Kovács Péter ügyvéd Kolozsváron, a Soros Alapítvány Nyílt Civil Társadalom munkatársa!

Kátai István színészre is érdemes odafigyelni, "kiváló Soros-ügynök"!

(Utólag is hasznos olvasmány – a szerk.)

SORSUNKÉRT szerkesztősége

BOLDOG NŐNAPOT KÍVÁN NŐI OLVASÓINAK

* * *

Szabó István Rímhajlító

Nőnapi tükör

Életet adsz, bár nem kértem,
S gondoskodsz önzetlenül.
Kézen fogva elindítasz,
Szívemre a lelked ül.

Gyermeked új gyermekének
Kalácsot sütsz bármikor,
Mosolyodból hiányzik az
Őszbe oldott vasszigor.

Szívet rabolsz, összetörsz és
Elhajítasz szenvtelen.
Végül sorsként holtig társul
Kovácsol a szerelem.

Egyszer támasz, máskor tükör,
Bal kézből a jobbikba
Fogva leszel világomnak
Ezerarcú hobbitja.

Virágok rőt szirmaiból
Ma rímekkel tarkított,
Világra szóló, boldog és
Szép Nőnapot hajlítok!

Dr. Ábrám Zoltán

Ezrek, tízezrek, százezer gyertya és könyv

Harmincöt évvel ezelőtt, ezerkilencszázkilencven február tizedikén történelmi eseményre került sor Marosvásárhelyen, a szám szerint Erdélyben legtöbb magyarnak otthont adó egykori székely fővárosban. A becslések – és a kerek számok misztikuma – szerint könyvvel és gyertyával a kézben százezer békés tüntető vonult fel sok kilométeres sorban a nagyobb teret biztosító sportcsarnok elé, ahol négyszer hangzott el a Miatyánk. Ilyen tömeg sem előtte, sem utána nem gyűlt össze közös kisebbségi céljai érdekében. Csupán a magyarság legnagyobb zarándokhelye, Csíksomlyó, a Kis-Somlyó és Nagy-Somlyó közötti nyereg „lát vendégül” évről évre ennél több magyart, vagy alkalomszerűen, mint például az István, a király rockopera bemutatásakor.

Ezrek, tízezrek tömött sorokban, méltóságteljesen felvonulva. Százezerre becsülve, legfeljebb csupán nyolcvanötezren, ahány magyarnak otthont adott akkoriban a város. Persze, a csecsemők otthon maradtak, de szép számban jöttek környékbeliek, vidékiek. Félelmetes csendben, kezükben bibliával vagy nagyjaink könyveivel, újra-újraélesztett gyertyákkal, néhol mindent kifejező transzparensekkel. Magyar oktatást az óvodától az egyetemig! Önálló Bolyai iskolát! Önálló Bolyai egyetemet! És láss csodát, a kérések-követelések az évek során megvalósultak! No, nem feltétlenül a százezres tömeg impozáns látványától, sem kizárólagosan az oktatáspolitikánk határtalan eredményessége miatt, hanem (előbb)-utóbb a Bolyai is követte a korábban önállósodó magyar iskolákat a mégiscsak a demokrácia útjára kényszerülő országban, ahol a kisebbségnek meg kell adni azt, amit elvárnak a „nagyok”. Szóval, lett önálló Bolyai iskola, de nem lett önálló Bolyai egyetem! (önálló magyar tagozat sem lett az orvosin.) A nemzeti magyar kormánystratégia ellenben gondoskodott a magyar felsőfokú oktatásról, sőt a másik végletről is: magyar óvodák, mi több bölcsődék épültek az elmúlt évtizedben.

Ha nem járnánk a földön, még elégedettek is lehetnénk. A könyves-gyertyás tüntetés, az erdélyi magyar politika eredményességével. (Amúgy felemelő és dicséretes megemlékezést szervezett az RMDSz Marosvásárhelyi Szervezete az évforduló alkalmával.) Amiként a nemrég beiktatott erdélyi református püspök is csak szuperlatívuszokban beszélhetett volna a rengeteg felújított templom, létrehozott egyházi, oktatási intézmény kapcsán. Mégsem tette, hiszen az egyháznak, és a politikának is, szembe kell néznie a valós helyzettel, az erdélyi magyarság fájdalmas fogyásával. Azzal a szomorú ténnyel, hogy egy-egy lelkész szolgálati ideje alatt híveinek egyharmada „eltűnik”, vagy azzal, hogy a legutóbbi, 2022-es népszámlálás adatai szerint a három évtized alatt 45 ezer fővel csökkenő Marosvásárhely magyar lakossága már nem éri el az ötvenezres lélektani határt. Miközben az erdélyi, romániai magyarság lélekszáma is csak azért haladja meg az ugyancsak lélektani egymilliós létszámot, mivel – a szabad önbevallásra alapozó „korszerű” cenzus alapján – minden hetedik embernek nem jegyezték fel a nemzetiségét, és közöttük a demográfus szakértők szerint további százezer magyar található.

Ezrek, tízezrek, százezrek. Százezren a gyertyás-könyves tüntetésen, százezren, akik magyarként “elfelejtették” magukat magyarnak vallani. És már csak feleannyian, ötvenezer fő alatt marosvásárhelyi lakosok. Harmincöt év alatt több mint harmincötezer magyarral csökkent a város lakossága. Amennyiben évente ezerrel, és teljesen tudománytalanul így számolnánk, akkor két emberöltő alatt eltűnne Marosvásárhely magyar lakossága. Persze, a helyzet sokkal bonyolultabb, és azért mégsem ennyire kétségbeejtő. Egyelőre maradjunk annyiban: Marosvásárhelyen, egykori Székelyvásárhelyen a rendszerváltás óta annyival kevesebb magyar él, mint a megyeközpont Sepsiszentgyörgy vagy Csíkszereda magyarsága, vagy mint a két legmagyarabb székely város, Székelyudvarhely és Szentegyháza magyarsága együttvéve.

Százezer gyertya és könyv! Ma már történelem, legfeljebb nosztalgia. Az a szép számú, nagyrészt igazgatójuk, tanáraik által megmozgatott bolyais diáktömeg, pár ezer felvonuló a százezerhez képest elenyésző, a mai lehetőségek és elvárások alapján azonban tisztességes létszám. És amiként a diákok főszónoka megköszönte nekünk, szüleiknek és nagyszüleiknek, az egykori százezernek, hogy magyar iskolában tanulhatnak, talán mi is jelképesen megköszönhetjük meglevő vagy majdani gyermekeinknek, unokáinknak, hogy – kisebbségi elnyomásban, avagy demokráciában – ápolják nyelvünket, szokásainkat, és a végsőkig kitartanak a gáton. Úgy legyen!

ÚJ ESZTENDEI NYILATKOZAT

Az idei évkezdet a 35 évvel ezelőttit idézi, amikor is országunk népe a Ceauşescu-diktatúra megbuktatása által nemcsak egy új naptári évnek, hanem – a rendszerváltozásnak köszönhetően – egy valóban új évnek, egy reménybeli új korszaknak nézhetett elébe. Az akkori „forradalmi puccs” azonban eltérítette útjáról a jobb sorsra érdemes demokratikus rendszerváltozást, és a kommunista visszarendeződést hozta magával.

A jelenlegi romániai politikai helyzet – sajnos – az egykorihoz hasonlóan rendkívül ellentmondásos és zavaros. Mértékadó politikai vélemények szerint az utóbbi hónap hatalmi intézkedései egyetlen célt szolgálnak: a demokratikus választások révén történő hatalomváltás megakadályozását, illetve a 35 éve regnáló korrupt politikai osztály leváltását kifejező népakarat elutasítását és megmásítását. Nicuşor Dan bukaresti főpolgármester szerint a decemberi „alkotmányos puccsot” a mélyállami háttérhatalom azért hajtotta végre, hogy biztosítsa a deklasszált régi politikai osztály további uralmát a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ „szörnyszövetségének” a kormánykoalíciója által.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök „történelmi jelentőségűnek” nevezte a pénzügyminiszteri és a miniszterelnök-helyettesi kormányzati pozíciók megszerzését. Egy jeles politikus szerint az RMDSZ a kormányalakításnál „stabil politikai helyzetet teremtett, s bebizonyította, hogy nehéz helyzetekben a székelyekre számítani lehet”. A „józan észre” és a „normalitásra” való sűrű hivatkozások sem feledtethetik azonban, hogy a mostanra kialakult romániai politikai viszonyok távol állanak a „stabilitástól”, a „józan észtől” és a „normalitástól”. A „brutális költségvetési hiány” és a nyomasztó bizalmi válság előidézésében nemcsak a hatalmukat őrző román szocialisták és liberálisok, hanem a velük koalizáló magyar demokraták szövetsége is bűnrészes. Következésképpen magyar érdekképviseletünknek a román „nagypolitikában” való részvétele igencsak kétes értékű. Talán csak nem kívánunk a román zsákmánypolitika cinkos „pénztárosává” lenni?

Már a tavalyi európai parlamenti választások nyomán felvetődött, hogy vajon a jobboldali értékeket eláruló Európai Néppárt frakciójában van-e a helye az RMDSZ-nek. Hasonlóképpen tevődik fel a kérdés a román balliberális pártokkal kötött kormányszövetség viszonylatában. Úgy tűnik, nincs igazán jó választása magyar szervezetünknek: miként egykor sem volt, amikor csak Ion Iliescu és Vadim Tudor között választhatott…

Való igaz, hogy az RMDSZ-nek a tavalyi választásokon elért eredményessége kész sikertörténet – és ezért csak elismerés illetheti a soraikat példás módon összezáró magyar választókat. A kérdés csupán az, hogy a fennálló helyzetben nemzeti közösségünk mire mehet felhalmozott választási tőkéjével. Kellő és lehetséges hasznosításának felelősségét az RMDSZ hordozza.

Végtére is a küszöbönálló államelnök-választáson múlik a mostani politikai válság alakulásának kérdése. Amennyiben győz a szuverenista szélsőjobb, a jelenlegi kényszerkoalíciónak és a viszonylagos politikai stabilitásnak is búcsút inthetünk. Nekünk, magyaroknak viszont semelyik eredmény nem ígér jót, hiszen az aránytalanul nagyra nőtt román államnacionalizmus, akár kormányon legyen, akár ellenzékben, mindenképpen rajtunk fogja elverni a port. Ezért is volna tanácsos, hogy ne húzzunk ujjat a szélsőjobboldaliakkal, hanem lehetőleg maradjunk ki a román pártok belső hatalmi harcaiból, s a mély válsággal küszködő balliberális kormánykoalíciónak se legyünk túszai.

Mindent egybevetve: a reánk virradt új esztendő megszenvedett társadalmunknak s benne kisebbségi magyarságunknak nem sok jót ígér. Megszokottságból hangoztatott gyakori újévi jókívánságainknak igencsak hiányzik a valóságfedezete. Anélkül, hogy ünneprontók akarnánk lenni, az igazságot ki kell mondanunk. 35 évvel az ateista, nacionálkommunista diktatúra bukása után be kell látnunk, hogy a román demokrácia romokban hever, társadalmunk mély erkölcsi, politikai, gazdasági válságban szenved, három és fél évtized után pedig kisebbségpolitikai téren sem ment még végbe a rendszerváltozás.

Ezen viszonyok közepette a leghelyesebb az, hogyha az 1989-es spontán kommunizmusellenes népfelkeléshez és romániai forradalomhoz nyúlunk vissza, és az akkor kivívott szabadságot tartalommal telítjük, illetve az akkor elkezdett rendszerváltozást folytatjuk és kiteljesítjük. Ennek folyamata nem kevésbé volna forradalmi, mint a hősies kezdetek.

Ronald Reagan amerikai elnök a kommunista világrendszert „a Gonosz Birodalmának” nevezte. Hogyha ezt az átkos rendszert sikerült közös erővel, Isten segítségével megdöntenünk – mennyivel inkább képesnek kell lennünk egy új világot, egy szabad, demokratikus társadalmat felépítenünk!

Országunk alkotmányának rögtön az első szakasza kimondja, hogy Románia egy olyan demokratikus jogállam, melyben a demokratikus alapértékek, úgymint az emberi méltóság, az állampolgári szabadságjogok, az igazságosság és a politikai pluralizmus „az 1989-es decemberi Forradalom eszményeinek szellemében biztosítva vannak”. Az „alkotmányos puccs” jelenlegi állapotából az alkotmányos jogok maradéktalan érvényesülése jelentheti az egyetlen kiutat társadalmunk és magyar nemzeti közösségünk számára. A népfelség és az emberi méltóság alapján a politikai pluralizmus szavatolásával nem külső hatalmak, hanem egyedül Románia választásra jogosult polgárai hivatottak dönteni országunk sorsa és jövője felől.

Szem előtt tartva, hogy az RMDSZ politikai kényszerhelyzetben és korlátozott politikai térben kénytelen politizálni, az adott helyzetben reálpolitikai döntésként kell értékelnünk a román balliberális kormányban való részvételét. Ezzel együtt azonban minden lehetőt meg kell tennie annak érdekében, hogy a kormánynak valóban koalíciós tagja és ne kisebbségi „foglya” legyen. Ennek megfelelően megalkuvás nélkül, következetesen ki kell állnia romániai magyar nemzeti közösségünk egyéni és közösségi jogai és érdekei mellett, beleértve az erdélyi magyarság önrendelkezési jogát.

A sietséges decemberi válságkezelés rendkívüli körülményei között a kormányalakítás rendjén a pozíciókon való osztozkodás mellett jobbára elsikkadtak az RMDSZ kormányprogramra tekintő javaslatai. Ezek pótlása elengedhetetlenül fontos volna – köztük is a régóta halogatott kisebbségi törvény programba iktatása.

Új évnek nézünk elébe. A temesvári népfelkelés, illetve a romániai forradalom alighogy magunk mögött hagyott 35. évfordulója méltó alkalmat kínál arra, hogy ezúton is megemlékezzünk a temesvári reformátusok és az erdélyi magyarok ezekben játszott kiemelkedő szerepéről, és ennek tudatában vágjunk neki hittel és reménységgel az új esztendőnek.

Nagyvárad, 2025. január 12.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

Holoda Attila

NEMZETI LEÉRTÉKELŐDÉS

Devalválódás per definitio annyit tesz, hogy „Pénzegység aranytartalmának, illetve külföldi értékének törvényi vagy kormányzati eszközökkel való csökkentése.” Stimmt.
Az (egykorvolt közös) értékeink kormányzati eszközökkel történő szándékolt csökkentése.

Ma már semmi nem azt és úgy jelenti, ahogy azt korábban megszoktuk. A kokárda, a nemzet, a tanár, az orvos, az önkormányzat, a család...

Devalválódik minden, s devalválódunk vele mi magunk is, gondolatainkban, érzéseinkben, az embertársainkhoz való viszonyunkban is.
Ahogy a reklámban is mondják, kár, hogy a régi jó dolgokból már semmi nem maradt.

A szavak jelentéséből is alig valami. Devalválódik minden, s devalválódunk vele mi magunk is, gondolatainkban, érzéseinkben, az embertársainkhoz való viszonyunkban is.

Kormányzati eszközökkel egy kormány él. Vagy visszaél. A büntetőjogban valahogy úgy mondanák, „előre megfontolt szándékkal”, azt meg már csak én teszem hozzá, hogy „nyereségvágyból”, „bűnszervezetben” és „aljas módon”.

Igen, gondoljunk bele, ma már semmi nem azt és úgy jelenti, ahogy azt korábban megszoktuk.
A kokárda már nem a nemzeti egységünket és összetartozásunkat kifejező szimbólum, hanem a NER-hez tartozás kritikátlan el-, és befogadásának, demonstratív megjelentetése. 2002 óta.

A NEMZET már nem egy történelmileg kialakult, tartós emberi közösség, amelyet a közös nyelv, közös terület, melyet – többek közt – a közös gazdaság és a kultúrában megnyilvánuló közös lelki alkat tart össze, hanem a kormányzó párt által, előre megfontolt szándékkal kisajátított és dohánytermékeket árusító üzleteket, valamint állami (és NER-) intézményeket a hatalom jármába besoroló minősítés.

A MENEKÜLT az nem hazáját és házát elvesztő, szánni való és segítségre szoruló felebarátunk, hanem asszonyainkra fenekedő, munkánkat elvevő, idegen kultúráját ránk erőltető migráncs.

A CSALÁD az nem olyan emberek közössége, ahol a tagok között leszármazotti, házassági, élettársi vagy örökbefogadási kapcsolat van, hanem férfi, nő és gyerek, ahogy a gránitszilárdságúban írva vagyon.

Az ÖNKORMÁNYZATOKnak már nem a helyi közösségi ügyek jelentős részének saját hatáskörben és a lakosság érdekében történő szabályozása és igazgatása a dolga, hanem a kormányzat kegyeit lesni, a kormányzati intézkedéseket kritikátlanul kiszolgálni, és/vagy a kormányzat szándékolt intézkedéseit pénz és valóságos helyi hatalom nélkül elszenvedni.

Az ORVOS már nem gyógyító, a beteg emberek gyógyításával hivatásszerűen foglalkozó szakember, hanem megregulázandó, pénzsóvár, a betegek ellátását veszélyeztető, jóságos fehér köpennyel magát álcázó brüsszelista lipsi.

A TANÁRok már nem nemzetünk megbecsült és elismert nevelői és oktatói, hanem rebellis sorosista csőcselék, akiket még a közalkalmazotti jogviszonyból is épp most ebrudal ki az ellenkezést és szólást nem tűrő rendőrhatalom. Coki neked, „kiművelt emberfők sokasága”!
Lázadni itt csak a hatalomnak szabad.

A valódi művészek soraiba befurakodó, pénzsóvár opportunisták zsebelik be a kitüntetések garmadát, s én már félek elolvasni egy-egy nemzeti ünnepünk után a kitüntetettek listáját, nehogy megint csalódjak valakiben, aki tényleg megérdemelné, de nem ezektől...

Mert devalválták az állami elismeréseinket is. Ezek már hűbéresi plecsnik, nem kitüntetések, nem a kiemelkedő teljesítmények nemzetünk általi elismerései többé, s aki elfogadja, lehajtott fejjel áll be… legelni a többiek közé.

És vagyunk mi. A kívülállók, fotelhuszárok és ülve jólmegmondók, senki által el nem olvasott petíciókban tiltakozók, csirke far-hát után szaladgálók és egzisztenciális rettegésükben csendben hallgatók.

Vagy nyolcmillió hatszázezren. Egyedül vagyunk. Vagy nyolcmillió hatszázezren. Nem tudunk mit tenni, mert náluk a hatalom, a sajtó, a pénz, az erő.

Mi meg vagyunk, csak úgy. Vagy nyolcmillió-hatszázezren. Ülünk. Hallgatunk. Lájkolunk. Tüntetünk. Hazamegyünk. Félünk. Nem az én dolgom, nem szólok. Szóljon más valaki. Akinek nincs mit féltenie.
Amíg van, amíg marad, mit féltenünk. Még a félelmeink is megszokássá és beletörődéssé devalválódnak. Megtörünk. Megszokjuk. Elfogadjuk.

Az elfogadás: választás. Az elfogadás: belenyugvás. Az elfogadás: opportunizmus. Az elfogadás: nem szabadság. Az elfogadás, csak túlélés, de nem élet. Az elfogadás: devalváció, nemzeti leértékelődés.
Azt hiszem, éppen elkelne most egy lánglelkű, ott a múzeum lépcsőjén, hogy szóljon: a „Talpra!”

CSÁNGÓFÖLD, MAGYARSÁG, NÉPSZÁMLÁLÁS

Erősödött a magyar identitás a „szórványok szórványának” számító Csángóföldön. Örömre ad okot, hogy a romániai népszámlálás adatai szerint megerősödött a magyar identitás a Csángóföldön – jelentette ki a Krónika megkeresésére Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSSZ) oktatási programjának koordinátora.

A háromszéki származású pedagógus – aki 2000 óta dolgozik a szövetségben – szerint mindenképpen reménykeltő, hogy nőtt azoknak a száma, aki magyarnak merték vallani magukat a lakosságfelmérésen, annak ellenére, hogy Bákó megyére is jellemző a demográfiai fogyás. Bákó megyében 353 fővel többen vallották magukat magyarnak most, mint tíz évvel ezelőtt. A tavalyi romániai népszámlálás frissen közzétett eredményeiből kiderül: 353 fővel többen vallották magukat magyarnak Bákó megyében, mint 2011-ben (…) így 8,39 százalékkal emelkedett a magyarok száma Bákó megyében.

Hegyeli Attila … rámutatott, a növekedés szorosan összefügg azokkal a programokkal és eredményekkel, amelyeket a szervezet az elmúlt évtizedekben föl tudott és föl tud mutatni. Oktatási, kulturális, hagyományőrző programokat működtet a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége „Hiszen szórványok szórványáról beszélünk, ahol semmilyen más magyar intézmény nem működik. Nem az a helyzet itt, mint az erdélyi szórványokban, ahol legalább az egyházra vagy az iskolára számíthatnak a magyarok: itt minden intézmény román nyelvű, román szellemiségű. Csak a civil oldal, vagyis a szövetség és annak oktatási programja az, ami magyar vonatkozásban fejlődést tud hozni” – fejtette ki Hegyeli Attila. Mint mondta, a pozitív eredmények tekintetében sokat jelent a támogatások és fejlesztések rendszere, a Magyar Házak hálózatának létrehozása és működtetése közel húsz településen: az oktatási, kulturális, hagyományőrző programok keretében 140 személyt foglalkoztatnak. „Nem arról van szó, hogy demográfiai értelemben szaporulatról beszélhetnénk, hanem arról, hogy azok az emberek, akik az előző népszámláláson valamilyen okból nem vallották magukat magyarnak, vagy egyáltalán nem nevezték meg a nemzetiségüket, most vállalták a magyarságukat. Tehát a magyarság megerősödéséről van szó, aminek nagyon örülök” – fogalmazott.

Az oktatási koordinátor arra is rámutatott, hogy ez a pozitív fejlemény semmiképpen nem jöhetett volna létre a magyar kormány támogatása nélkül, hiszen száz százalékban onnan származik minden forrás, aminek köszönhetően működhet a Magyar Házak hálózata és az egész szövetség... Sok csángó fiatal tér vissza tanulmányai végeztével szülőföldjére. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének 130 főállású alkalmazottja van, közülük szinte mindenki a Csángóföldön lakik, kevés köztük az ingázó. Helyszín szempontjából kivétel a szövetség által működtetett csíkszeredai bentlakás, amely a hargitai megyeszékhelyen fogadja a csángó gyerekeket.

A szövetség munkatársai nagyrészt székelyföldiek, akik pedagógusként kerültek a Csángóföldre. Hegyeli Attila azt is elmondta, nagyon örül annak is, hogy a tanítványaik között több tucatnyian vannak, akik tanulmányaik, az egyetem elvégeztével visszajöttek szülőföldjükre, ott dolgoznak.

Kérdésünkre, hogy a csángómagyar fiatalok közül sokan keresnek-e boldogulást erdélyi magyar vagy magyarországi közegben, azt válaszolta, hogy szép számmal vannak ilyen emberek, és növekedőben van azoknak a száma, akik a magyar identitást választják. „Egyébként a népszámlálás nem zajlott barátságos közegben, ennek ellenére sikerült elérni a magyarság számának növekedését. Azok a számlálóbiztosok, akik a falvakat, házakat járták, általában nem voltak magyar érzelmű emberek. Bár nem tapasztaltuk, hogy nyomást gyakoroltak volna az emberekre, de arról tudunk, megtörtént olykor, hogy nem kérdezték meg végig a kérdéseket, és így kimaradt a nemzetiségre, anyanyelvre vonatkozó rész. Ezt lazán átugrották több helyen, de ez nemcsak Csángóföldre volt jellemző” – mondta Hegyeli Attila. Hozzátette, a cenzus első, önkitöltős szakaszában segítettek az embereknek a szövetség pedagógusai, így biztosan ez is hozzájárult a magyarság számának növekedéséhez…

Azok, akik a Csángóföldön magyarnak vallották magukat, egyszersmind római katolikus vallásukat is vállalták a népszámláláson. „Ez korábban is így volt: a moldvai csángók vallási identitása mindig nagyon erős volt, és az is maradt, ebben nincs változás. A vallást és nemzetiséget viszont ők nem kötötték össze, és most sem kötik össze, nem gondolják azt, hogy aki katolikus, az magyar..

Nagyon erős a jászvásári római katolikus püspökség hatása, ennek területén 100 ezer fölötti a katolikusok száma, és ez nagy számnak számít. Megkérdeztük Hegyeli Attilától azt is, hogy mi a helyzet jelenleg a szentmisék nyelvével. Mint mondta, a szentmisék román nyelvűek, de havonta egyszer Bákóban magyarul is miséznek, amit két, a környező falvakban, a püspökség területén szolgáló plébános vállalt el. „Ennek is örvendünk, ez is jelentős előrelépés, azt reméljük, hogy a püspökség engedélyezni fogja, hogy falvakban is lehessenek magyar nyelvű szentmisék” – tette hozzá Hegyeli Attila.

Kiss Judit , 2023. február 3. (kronikaonline.ro)

Bogár László

Vélemény és vita

Egy világháború mélyszerkezete

A modern Nyugat éppen most rombolja le az európai fehér ember utolsó identitáspilléreit

2022. március 14. hétfő.

A most zajló, a lejátszástechnikai felszínen ukrán–orosz háborúnak látszó konfliktusnak négy olyan tektonikai eleme van, amelyek megértése nélkül nem tudjuk helyesen értelmezni ezt a lejátszástechnikai felszínt sem.

A még egyáltalán megragadható legmélyebb szinten a „Nyugat alkonya”, vagy ahogy a globális angol mondja, a történelmi „westlessness”, a hatszáz éven át sikeresen nyugatosított világ egyre gyorsuló nyugattalanodása/nyugattalanítása megy végbe. A felszín felé haladva a következő szinten a Nyugat sorrendben hatodik világbirodalmaként üzemeltetett, most már az agónia fázisában járó Amerika vívja destruktív háborúját történelmi riválisai Európa, Oroszország és Kína eurázsiai együttműködési rendszere ellen. Az e feletti szinten, annak érdekében, hogy Kínára, mint fő ellenfelére összpontosíthasson, és ezzel meghosszabbítsa agóniáját, Amerika egy évszázadon belül már harmadszor vezeti egymás ellen a német birodalmat és az orosz birodalmat.

Az előző két alkalom első és második világháború fedőnéven van említve a történelemkönyvekben. És végül e három réteg elfedése érdekében van egy látványtechnikai globális valóságshow, amit ukrán–orosz háborúnak kell látnia annak, akinek kedves az élete. És persze el kell érzékenyülnie a harmadosztályú komikus színészből legyártott ukrán elnök könnyfakasztó operettjelenetein, és fel kell háborodnia a brutális agresszoron, Oroszországon, amely államot kétségtelen professzionális módon csaltak végzetes csapdába, amelynek nyomán meghozta ezt az elsősorban önmagára nézve katasztrofális döntést.

És akkor most tegyünk kísérletet arra, hogy a globális valóságshow ócska díszletvilága mögötti színpadtechnikát alaposabban szemügyre vegyük, elismerve, hogy a „nem létező” világerő megint ugyanúgy vezette meg a világot, ahogyan azt az elmúlt évezredek során mindig is tette. Vagyis a világ nagyjából ugyanolyan tanulásképtelen állapotban van, mint amilyenben mindig is volt. És bár tanulni ugyan a jelek szerint nem tudunk, de az egzotikum kedvéért talán mégis érdemes lenne összefoglalni, amit eddig tudunk. Persze az is lehet, hogy esélytelen is ez a tanulás, mert olyan ellenféllel állunk szemben, akit szellemileg már értelmezni sem tudunk, nemhogy evilági eszközökkel legyőzni.

A Nyugat, pontosabban a modern Nyugat történelmi hanyatlása Oswald Spengler óta közhely, hisz egyre nyilvánvalóbb, hogy a profitra épülő létberendezkedés szétroncsolja az emberi létezés külső természetét, elmocskolva földet, vizet, levegőt, és szétroncsolja „belső természetünket”, lelki, erkölcsi, szellemi talapzatunkat. Pontosabban fogalmazva a szellemi önpusztításunk mutatkozik meg az otthonunkként szolgáló természet elpusztításában. A modern Nyugat éppen most rombolja le az európai fehér ember utolsó identitáspilléreit, a nemi identitásra épülő családot, a kulturális identitást jelentő nemzetet és magát a legmélyebb szellemi talapzatot jelentő kereszténységet, amely lassan valami rejtegetni való szégyenné válik az identitások végfelszámolóiként fellépő fődestruktőrök szellemi terrorja nyomán.

Mivel ez a „múltat végképp eltörölni” kívánó „cancel culture” a hanyatló, szétesőben lévő és agonizáló amerikai birodalomban találja meg legfőbb bázisát, így agóniájának meghosszabbítása érdekében gátlástalan cinizmussal igyekszik gyengíteni Európa, Oroszország és Kína eurázsiai együttműködési rendszerét, amely együttműködési rendszer az utolsó esély lehetne az erről az önfelszámoló lejtőről való visszafordulásnak. Mert bár Oroszország és Kína is kényszerűen nyugatosodott, de az alapvető emberi önazonosságok totális felszámolásának csapdájába azért még kevésbé zuhant bele, mint Európa és különösen annak nyugati fele. Az amerikai birodalom számára evidencia, hogy ez az eurázsiai együttműködési rendszer végzetes csapás lenne számára, így minden létező módon igyekszik mindhárom riválisát gyengíteni és a köztük lévő kapcsolati rendszert szétzilálni.

Az amerikai birodalom számára az is nyilvánvaló, hogy a fő ellenfél egyre inkább Kína, így annak érdekében, hogy minden maradék erejével Kína ellen fordulhasson, igyekszik a másik két riválisát, Európát és Oroszországot egy akár egy évtizeden át tartó állóháború gyilkos mocsarába hajszolni, ez a háború harmadik szintje. És mivel Európa meghatározó hatalmi központja Németország, ezt a célját egy permanens német–orosz háborúval próbálja megvalósítani száz éven belül immár harmadszor.

E négyrétegű világháború lejátszástechnikai felszíne, amit ukrán–orosz háborúként „ad el” a globális „valóságipari művek”, igazából már csak egy jelentéktelen proxyháború, amely arra szolgál, hogy egyrészt elfedje a háború mélyszerkezetét, másrészt, hogy a globális média fegyverrendszerével a hamis értelmezések ketrecében tudja tartani az emberiséget.

Az elmúlt hetek történései azt látszanak igazolni, hogy ez a globális valóságshow sajnos vészjóslóan sikeres mutatványa a világot irányító nem létező erőnek. Egyelőre minden jel arra utal, hogy nincs jelen olyan szellemi teljesítmény sem Európában, sem Oroszországban, sem Kínában, amely akár csak fékezni tudná e „nem létező” erő pusztító energiáit. Az elméleti fizika disszipatív rendszereknek nevezi azokat a komplexumokat, amelyek az őket érő hatásokat képesek lecsillapítani. A mai világ azonban ezzel ellentétben egy gerjeszthető rendszer, amely az őt érő hatásokat nemcsak hogy nem csillapítja le, hanem felerősíti, és ez végül az egész rendszer önfelszámolásához vezethet. Talán még van esély a visszafordulásra.

forrás: MaHír