Sorsunk - Nagyvarjasi Szabó István

Nagyvarjasi Szabó István - Blogja

- 1949. 03. 07. Nagyvarjas, Arad megye.

- Oskolák: a szülőfalumban, a szomszédos Tornyán, középiskola Pécskán, utána a Babes-Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán.

Fokozatosan elvtárssá fajultam. Előbb az egyetemen, majd 1972-től egyetemen kívül is így szólítottak. Tanár elvtárs. Izé elvtárs. Szabó elvtárs. Idefigyeljen elvtárs! Mondja maga elvtárs! Voltam ezenkívül irredenta - horthysta - revizionista befolyásoltság alatt álló elvtárs is. (Így!) Úgy ám.

A székely Szentegyházán tanárkodtam bő 16 évet 1988-ig, majd családommal hazaköltöztünk Aradra. Onnan 1990 legelején tényleg haza (mert Haza) költöztem Magyarországra. Gyógyíthatatlan szenvedélyem a történelem, röviden: függőség - filozófiai fűszerezéssel. Jó adag fűszerezéssel. Van mit, van miből! Egy szász szobatársam egyszer azt mondta, nektek, magyaroknak, akkora történelmetek van, hogy egy 80-100 milliós népnek is bőven elég lenne. Meg azt is hallottam Gelu Pateanutól, hogy elég két dátum, amelyik 56-al végződik: 1456. július 21. és 1956. október 23. - és máris dobogós helyünk van a világtörténelemben. Szívesen elhittem neki. Érdekes, hogy a két dátumot Kapisztrán Szent János köti össze a katolikus naptárban.

Három könyvnek vagyok társszerzője, 2020-ban jelentem meg önálló kötetben, Az Isten háta mögül címmel, alcíme: Emberek, tájak, idők. Mit csináljak, rábeszéltek és hagytam magam. A sarkadi középiskolából vonultam nyugállományba.

Nagyvarjas adta az életet, a székelyek a reményt, Sarkad a lehetőséget.

Nagyvarjasi Szabó István

Uroszborosz – avagy Dante bugyraihoz közel

          Egy ősi, mitikus jelkép, látomás. A sárkány vagy kígyó saját farkába harap és zabálja fel önmagát. Az örök körforgás, a megújulás és pusztulás, élet és halál, az újjászületés és átváltozás szimbóluma.

      Mindenki odafigyelt, tán a Jóisten is, de a népi milícia dolgozói mindenképpen. A sűrű dohányfüstből, mint villámok és dörgések a nehéz fellegekből, törtek elő az államilag szigorúan tiltott dalok és szövegek, és bevilágítottak a tudatba, éppen úgy, mint a tudattalanba. Kizökkent az idő, óh, kárhozat... vagy egy pillanatra helyrezökkent? Ó, antikárhozat.
      Hely: a Bodega nevet viselő korcsma, teremnyi pinceszerűség, a Hargita lábánál. Ha valaki olvasott a Zenélő Patkányról, a Föl, Vidám Orgyilkosok nevű csapszékekről, Kvörensről, Korn Atyáról, akkor fogalmat alkothat ezen italmérés mikéntjéről, bár itt gigantikus méretű pofonok csak nagyritkán eszközöltettek. Ital még akadt annyi, hogy tompítsa a hús- és reményhiányt.
Idő: mintegy az első dák állam megalapításának (Burebista) 2050. évfordulója körül, körülbelül.

Személyek: vagy negyven fő, plusz a Doki és a Kapitányőrnagyalezredeselvtárs.

      Cselekmény: átlagos fizetésnap, itteni, szent+bányai nevén Hősök Napja. Egyszer csak teljesen váratlanul felcsendül a Székely Himnusz, erőteljes, tiszta hangokon. A dolgok logikájából adódóan ez átvált a Magyar Himnuszba. Ilyen époszi magasságokból csak a Hargita tető észlelhető és ennek tiszteletére zúgni kezdett az a négy folyó, ott, igen éppen ott, ahol szenvedni jó. Csak azért is!
Éppen annál a sornál, hogy aszongya, honvéd áll a Hargitán – már az ajtón belül állt Kapitányőrnagyalezredeselvtárs. Egyben ejtettük, határozottan, de csak magunk között. (Egyébként Bagolyapuka nyelvi leleménye.) A félhomályban úgy nézett ki a milícia főnöke, mint a halál, de tőről metszett renegát volt. Most pénzt kaszálni és rendet teremteni jött, kezét lazán a pisztolytáska környékén tartva.
      A Doki, amúgy a megye egyik legjobb diagnosztája szólalt meg először:
– Tisztelettel köszöntjük, parancsnok elvtárs. Mi járatban errefelé? A Kapitányőrnagyalezredes (ezentúl KŐA) ettől kissé meghökkent. De érezte, a mundér kötelez:
   – Maguk itt irredenta, fasiszta, horthysta államellenes dalokat énekelnek. Ezért súlyos büntetés jár! A KŐA még a galád bécsi döntés utáni időkből ismerte e zenei alkotásokat, mikor még magyar volt, és zsenge levente.
      A Doki valami elképesztő hidegvérrel, mintha csak a nagy Talleyrand-al társalogna egy előkelő párizsi szalonban, folytatta:
     – Melyik nótára tetszett gondolni, alezredes elvtárs?
    – Tudják azt maguk jól!
    – Hát éppenséggel olyan jól nem tudjuk, de azért igyekszünk, igyekszünk – válaszolta szerényen a Doki –, de térjünk a lényegre, mennyibe kerül arra maguk felé egy Székely Himnusz?
    A KŐA elvtárs felkészülten jött: – Ha helyben fizetik, ezerötszáz lej, ha nem, négy ezer lej. (A teremben csend, a légy zümmögését is hallani lehetett volna.)
   – És mennyit taksál magánál a Magyar Himnusz?
    – Háromezer helyben, később hétezer ötszáz. (A légy gondolkodását is hallani lehetett volna.)
    – És azokat a zúgó folyókat, honvéddal a Hargitán, mennyiért kótyavetyélik?
    – Kétezer-ötszáz lej lej itt, ha nem, ötezer. (A légyszar gondolkodását is hallani lehetett volna.)
      Akkoriban a jó közepes átlagbér havi kétezer-ötszáz körül mozgott. A Doki az állát simogatta, töprengett, majd elővette dagadó bukszáját, mert éppen tetemes mennyiségű tűzifáért indult, de a fatelepes nem volt ott.
    – Nézze, parancsnok elvtárs, maga úriember. (Nem zárható ki, hogy egyszer-kétszer szórakozottságból az volt.) Itt a hétezer lej. Eddig kvittek vagyunk. De mivel nálam most tizenháromezer lej van, mi még elénekeljük egyszer a Székely Himnuszt, egyszer azt, hogy Ott, ahol zúg az a négy folyó és a fél Magyar Himnuszt, onnan, hogy Balsors, akit régen tép. Ezt bőven futja a maradék hatezer. Ha akarja, végighallgathatja, alezredes elvtárs, ha nem, legyen szíves és hagyjon minket békén! Kérem a nyugtát!
     A KŐA elvtárs úgy állt ott, mint egy borjúcsorda, ha beidomították, hogyan kell viselkedni az új kapu előtt. Ilyen még nem volt. Kicsit toporgott, valamit motyogott és elment.
    Ismételjük, ilyen még nem volt. És a kontinuitás (Fekete-tenger – Kárpát–Duna-térség!) 2050. évfordulója alkalmából egeket repesztve harsogott, amint Erdély szent bércére visszaszállt, zúgva szállt a tilos turul madár. Mert a góbé gyönyörűen énekel, ha szívből jön neki. S ráadásul ingyen ereszthették, ahogy a torkukon kifért, mert a Doki nem tűrte a perselyezést. Ez az ő beruházása volt. És hab a tortán, hogy mindezek után a milícia, sőt a szeku sem zaklatott senkit. Csoda!
      És most jön a legnehezebb: értelmezni, értelmeztetni, hogy mi is volt ez? Metaforákat, jelzős szerkezeteket, hasonlatokat keresgélni, mint például sóbálvánnyá váltunk, mint a bibliai Lótné, magától megrepedt a tükör, egy ufó lebegett fölöttünk? A Riska tehén kétfejű borjat ellett, elhasadt a szentélyek szentélyének kárpitja, szimbolikus tér, sőt téridő visszafoglalása, esetleg Bolyai Farkas már megint kölcsönadta koporsóját egy rászorulónak?
      Vagy a győztes hatalmak belátták tévedésüket a békekonferencián, és Puskásék megnyerték a svájci világbajnoki döntőt? Semmi ilyesmi nem történt.
Mi volt ez? Spontán katarzis vagy mazochista antikatarzis? Nem tudjuk, csak emlékezünk, mert ez nagy erő. Ja, és még jól megjegyzendő: „Több dolgok vannak földön és égen Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes.”

                                                         (Irodalmi Jelen, a szerző küldeménye.)

Három kézfogásra Damjanichtól

"Én az elárvult szegény hazáért, e szabadságért vívó nemzetért tűrni, tenni, és ha kell, meghalni tudok."

(Damjanich Kossuthoz írott leveléből.)

Minden valamire való magyar tudja, hogy 1848-49 egy vegytiszta, jogos önvédelmi háború volt, Európa két nagyhatalma ellen. Nem mellékesen, mások ellen is. A világosi fegyverletétel után, 1849 szeptemberében-októberében zajlott történelmünk első vérbeli koncepciós pere. (Kirakatper volt, melyhez hasonlókat pont 100 évvel később üzemeltek be Magyarországon (is), teljes gőzzel a moszkvai elvtársak.) A halálra ítéltek mind ártatlanok voltak, akik a Habsburg-királynak (aki egyben osztrák császár is) tett esküjükhöz híven cselekedtek, hogy hazájukat, a haza törvényeit életük árán is megvédik. Ezért nevezték bel-és külföldön „törvényes forradalomnak” a történéseket. Egy emberségesebb osztrák katona meg is jegyezte Damjanichnak: Tábornok úr, ön ártatlanul hal meg. A hadvezér visszakérdezett: Na és? Jól van ez így. Vagy jobban szeretnéd, ha mint bűnös halnék meg?

A délvidéki szerbek kezdték - Bécs uszítására - a lázadást a törvényes magyar kormány ellen, még 1848 júniusában. Önálló hazát akartak - tőlünk. A Bánságot és Bácskát. Kegyetlen polgárháború tört ki. Ekkor lép a színre Damjanich. Pont egy szerb a szerbek ellen. A „ráczok ostor”...

Két megörökített eset azokból az időkből.

Egy szerb felkelő a huszárokra lőtt. Elfogták. - Egyedül akarod kiirtani a magyarokat?- kérdezte Damjanich. - Nem, a testvéreimmel együtt - volt a válasz. - Agyonlövetlek! - Megteheted - mondta az orvlövész. Megtette.

A másik. Egyik honvéd kirabolt egy szerb templomot. A tábornok irtózatos haragra gerjedt: - Én a szabadságért harcoló magyar hadsereg vezére vagyok, nem egy rablóbandáé! Ezt is agyonlövette.

Szülőfalumban mindenki ismerte a nevét. Nem mindenki tudta felsorolni az aradi tizenhármat, de biztos, hogy az övével kezdte, aztán jutott, ameddig jutott. Az annyira damjanichos történetet id. Katkó Antal, az öreg borbély szájából hallottam, valamikor 1965 körül, őneki még kamaszkorában mesélte az agg Kajári Vendel, aki a tábornok katonája volt. Mivel Damjanich kezet fogott Kajárival, Kajári kezet fogott Antal bácsival, Antal bácsi kezet fogott velem, így kerültem három kézfogásra a hősök hősétől. De három kézfogásra került szinte az egész falu, mert az öregborbély kedélyes viszonyt ápolt mindenkivel.

A történet. Tudtuk, hogy a tábornok urunknak jó bora van, mert nemegyszer megkínált bennünket. Hát Isaszegnél nagyon mögszorított minket az osztrák. Nem bírunk, nem bírunk velük. Damjanich úgy odacövekelt a fütyörésző golyók közt, mint a fakereszt, nem mozdult az onnan, csak szivarozott. Hát mikor kéri már a a kulacsát a puccerjától? Mert már kifigyeltük, hogy amikor biztos volt a győzelemben, egy nagyot, egy jó áldomást húzott kövér kulacsából. Oszt attul mink is erőre kaptunk. Mert láttuk. Vót, ahogy vót. Lössz, ahogy lössz. Hát egyszer oszt inti a kulacsot, de az osztrák alig kétszáz lépésre. Na de a tábornok úr csak jobban tudja, mint mink a paraszteszünkkel. Rajta, rajta, szuronyt szegezz, előre fiaim, b...sszatok oda nekik, csapjátok szét őket, mint a libafost!

Mert ez a Damjanich még káromkodni is különbül tudott, mint mink, pedig ebbe se találni a Kossuth-honvéd párját. Na vége lött, a miénk lött Isaszög. Ők ketten, a Jóisten meg Damjanich mögsegítöttek.

Megpihentünk. A tábornok úr most is odagyütt hozzánk, jókat nevetett velünk, oszt a puccer hozta mán a bort. Erre ez a Balogh Jóska, aki egy nagy betyár lókötő volt, azt mondja: Alázatos tisztelettel tábornok úr, de én abból a győzedelmes kulacsból ihatnék. Damjanich nagyot nézett, aztán nagyot nevetett, oszt azt mondja, fiam, tiéd az egész, ha megfogadod, hogy máma mást nem iszol. Hát persze, hogy megfogadta. A tábornok úr kulacsairól tudni köll, hogy olyan jó nagy hasasok voltak, nagy gyomrú nagy embörhöz valók. Balogh elkapta a kulacsot, oszt eresszed. Hej, de szerettünk volna mi is abból a hírös borból nyakalni. Egy pillanat múlva Balogh úgy nézett, mint béka a szenteltvíz tartóból. Hát abban a hírös kulacsban tiszta víz volt...

Azt mondja a mi vezérünk: Tudom ám, hogy jól tudjátok, ti istenátkák, hogy Damjanich csak akkor kortyolgat, ha biztos a győzelem. De most vizet ittam, hogy ti meg bornak lássátok. Bennetek bíztam, de a győzelemben még nem egészen. Erre azt mondja ez a Balogh: A tábornok úr minékünk bort ivott, saját magának mög vizet ivott?! Hogy löhet ez? Hát idefigyelj, fiam! Én furfangos lehetek az ellenséggel, veletek meg kell is, de saját magammal nem lehetek. Mások mondhatnak, amit akarnak, de a legfontosabb, hogy Damjanich ne mondhassa Damjanichnak, hogy azért buktál, mert ittas voltál!

Hát így volt, mikor Damjanich bort prédikált és vizet ivott. A váci csatában, mikor már szuronyra möntünk, a tábornok úr elővette a hírös kulacsot, magasra tartotta, úgy csurgatott a mennyei, vérvörös ménesi borból a porba, hogy mindenki lássa, aztán egy jót húzott belőle...

Erről az öreg Kajárirul tudni köll - folytatta Antal bácsi, a mesélő - hogy ameddig csak lábbal bírta, minden esztendő október hatodikáján elkutyagolt innen Nagyvarjasról igenyöst Mácsára. Egyszer valakik kilesték, hogy mi a jó isten csudáját csinál az ott. Hát úgy mondják, körösztöt vetött, imádkozott Damjanich mög Lahner sírjánál. Oszt utána elővett egy nagy flaska vérvörös ménesi bort, löttyintett a sírra, aztán iszogatott. Szép lassan, egy korty Damjanichnak, egy korty Lahnernak, egy korty mög magának Kajárinak.

A honvédtábornok az élc nagymestere volt. Szinte pengeként vágódott ki belőle a nagyon finom vagy nagyon vaskos humor. Minél közelebb volt a halál, annál inkább.

Herold Alajos, a zsigmondházi sváb molnár, akit hat társával együtt, mint civil tanút rendelt a hatalom az eseményhez, közelről nézhette végig az akasztásokat. Őt a mártírok rendíthetetlensége, hidegvére ragadta meg. Mintha nem is őket pusztították volna el. Utolsó, legkegyetlenebb csatájukat a megalázónak szánt halál ellen jelesen megnyerték. Jelképes, lélektani győzelem volt ez, mert tudták, hogy pillanatokon belül az égi Hadúr előtt állnak. Nem győzték le őket, csak megsemmisítették. Érdekeseket mesélt a molnár. A halálra ítéltek a hagyományos köszöntéssel búcsúztak egymástól: Boldog életet, bajtársak! Damjanich rögtön helyeselt: Igen, igen! Hisz mi még öt percig élünk!

Gróf Vécsey Károly, akit apja kérésére, hogy a legnagyobb rettenetet szenvedje el, legutolsónak akasztott a hóhér! - kilépett a sorból és alig három méternyi közelségből nézte végig minden bajtársa kínhalálát. Hagyták, ő pedig rezzenéstelenül kibírta, mialatt osztrák katonák ájultan buktak ki a sorból. Az öreg Vécsey, a szívmentes atya, aki határtalanul Habsburg-hű maradt, így akarta engedetlen fiát büntetni. Ez már felfoghatatlan, nem evilági, a magyarázat valahol a végtelen mélység és a végtelen magasság, menny és pokol között lebeg.

Annyi anekdota, jellemző adoma egyikükről sem maradt fenn, mint Damjanichról. A csatamezőkön tündökölt - 44 csatát vezényelt és mindet megnyerte.( A krónikák úgy írják, egyedül Kinizsi Pál volt képes minden ütközetében győzni.)

A humorban, iróniában, szellemességben is verhetetlen volt. Jakov Ignatjevics, Szentendrén élt szerb író veti papírra: „Damjanich a testvérei ellen harcolt. Ebben a harcban vált híressé. Valójában gyászos jelenség. Mégis, Damjanich a maga meggyőződéséért, a szabadságért harcoló hős marad s hősiessége olyan reflex, amely a szerb vitézségre jellemző. A hős szerb bölcsőből támadt és nevét a magyaroknál úgy emlegetik, mint a szerb férfi vitézségét, aki a haza szabadságáért harcolt és esett el. A szerbek előtt gyűlölt volt a neve. Én nem tartom árulónak. (...)Damjanichban a magyarok is a szerb hősiességet és kitartást látták. Náluk Damjanich ezeknek az erényeknek a képviselője.”

Káros lenne arról vitát nyitni, hogy a tábornok szerb volt-e vagy magyar. Hogy mennyire volt szerb és mennyire magyar? Örök rejtély marad. A héroszok lelke önteremtő s öntörvényű és nem tudni, hol fordul termőre. Ő megtalálta helyét és igazi önmagát. Sohasem tagadta, sőt hangoztatta szerb mivoltát. De a magyar önmagára ismert Damjanichban és Damjanich önmagára ismert a magyarokban. Példakép, kedvenc lett. Ameddig lesznek hősök és lesz hazaszeretet, Damjanich is lesz.

Nnagyvarjasi Szabó István

Kapcsolódó tudósítás.

2025. szeptember 15-én került sor Aradon az immár 24 esztendős Irodalmi Jelen díjkiosztó gálaestjére, amelyet harmadik alkalommal rendeztek meg, és a tavalyi évhez hasonlóan, idén is az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozatának keretében zajlott.( https://www.nyugatijelen.com/kultura/a-muzsak-kegyeltjei). Az esemény első mozzanataként Böszörményi Zoltán, az Irodalmi Jelen alapító-főszerkesztője átadta a 2024-es év Irodalmi Jelen-díjait, felváltva olvasva fel Varga Melinda költővel a díjazottak laudációját. A költészeti nagydíjat Vass Tibor költő, prózaíró és esszéíró kapta, aki nem kedvelvén, hogy beskatulyázzák műveit, szabadon mozog a különböző műfajok között. Lajtos Nóra költészeti díjat vehetett át. Irodalmi munkássága szerteágazó. Mestere a lírának, prózának, gyermekirodalomnak. Esszéírói és irodalmi kritikusi minőségében is elismert alkotó. Lírai alkotásaiban felfedezhető a hagyományokra építkezés, a mitológiai motívumok és a személyes emlékekből való táplálkozás. Az aradi kötődésű Vajda Anna Noémi írói munkáját prózadíjjal ismerte el az Irodalmi Jelen. Az író szerkesztőként is bizonyított, több mint két évig alakította főszerkesztőként a Szövétnek aradi kulturális szemle arculatát. Tömör, feszes szövegei hatalmas empátiáról, érzékenységről árulkodnak, ezzel nyerve meg az olvasókat. Rónai Balázs Zoltán szintén prózadíjat kapott. Az író 15 éve szerzője az Irodalmi Jelennek, lírai és prózai műveket egyaránt alkot. Írásait a száraz, cinikus és bő humorú stílus jellemzi, történetei tele vannak abszurd fordulatokkal, humorosan fanyar kiszólásokkal. Nagyvarjasi Szabó István esszéíró laudációját Nagy István írta és olvasta fel, kiemelve az esszéíró széleskörű történelmi tudását és megragadó stílusát.

Lapunk tisztelettel és szeretettel gratulál munkatársunknak. (A szerk.)

Nagyvarjasi Szabó István

Régen volt

Konstantinápoly eleste

A XV. századra a Bizánci Birodalom a végelgyengülés tüneteit mutatta, lassacskán a főváros környékére zsugorodott. De a hatalmas falakkal körülvett, félmilliós Konstantinápoly még mindig büszkén, öntudatosan állott és harc nélkül nem akarta megadni magát a töröknek. Kereskedelmi, pénzügyi nagyhatalom maradt - és korrupcióban, romlottságban is nagy. Ráadásul a keresztény hit ősi szimbóluma. A görögkeleti (ortodox) egyház központjaként régi, nagy hírébe burkolózott - és remegve várt. Leginkább pénzében, kapcsolataiban, diplomáciájában bízott - és a csodában. Mint tudjuk, a csoda sohasem akkor jön, amikor várjuk. A Keleten pislákoló fény kialudt...

Orbán mester ágyúja

Az 1450-es évek elején feltűnt Konstantinápolyban egy Erdélyből, talán Háromszékből származó ágyúöntő ezermester, bizonyos Magyari Orbán (a törökök adták neki a Madzsar Orbán nevet s ma is tisztelik!). Brassóban leshette el az ágyúöntés fortélyait. Felajánlotta, hogy akkora ágyúkat készít, amiket még nem látott a világ. Ha jól megfizetik. XI. Konsztantinosz, bizánci császár megvetően elutasította e jöttment ajánlkozását, sőt, állítólag tömlöcbe vettette, mint kémet. Nem volt kém. Amikor II. Mehmed szultán hallott a dologról (a városban hemzsegtek az oszmán hírszerzők), kiszabadította és elámult ágyús tervein. Rögtön tudta, hogy ez az ő embere. Annyi pénzt, embert, anyagot bocsátott Orbán rendelkezésére, amennyit az csak kért, egy ígérettel megtetézve: ha időre és megfelelő nagyságban nem készül el a löveg, a mestert lefejezteti. Ennyi pénznek és ekkora ígéretnek ki tud ellenállni? Egyébként az akkori török tüzérség kezelői zömében olasz, német, francia, görög zsoldosokból álltak, akik jó pénzért áruba bocsátották tudásukat. Jézus hite nem fizetett olyan jól, mint az oszmán uralkodó.

1453 elejére kész a szuperágyú. Hossza 9 méter, a cső átmérője 1 méter és kb. 550 kilogrammos lövedékeket lőtt ki majdnem ezer méter távolságra. Hatvan ökör vontatta Konstantinápoly falaihoz, napi átlag 4 km-es csúcslassúsággal, mert több mint 100 tonnát mozgatni csaknem akkora mutatvány, mint formába önteni.

A székely-magyar ihletettségű ágyú - neve Bazilika - 1453 április 6-án szólalt meg először. Hatása elképesztő volt. Hatalmas rést ütött Konstantinápoly 8-10 méter vastag falán, a hagyomány szerint a dörejtől itt-ott megkondultak a város harangjai. Alig pár lövést adtak le vele, mert a csodafegyver felrobbant és vele együtt Orbán mester is. Magyarázat: a keresztény Isten avatkozott be, de pusmogtak Hunyadi "kommandósairól" is. Már akkor is voltak "szakértők"...

Az óriáságyú jól példázza, mire volt képes az oszmán állam. És a gazdátlan magyar tehetség. A kor világszerte legerősebb, legjobban szervezett hadseregéről beszélünk. A törökök logisztikai teljesítménye

páratlan. Több, mint 50 ezres állandó, jól felszerelt, elsőrangúan begyakorolt, reguláris hadsereg s közel ennyi önkéntes martalóc, akindzsi - akikek dolga a rablás, fosztogatás, öldöklés és a pánikkeltés. E két haderő-féleség tökéletesen kiegészítette egymást. És ezeket tartóztatta fel a kétszer-háromszor kisebb magyar hadsereg, először 1526-ig, majd a végvárakban és mezei csatákban a török hódoltság végéig. Ez volt a 300 éves török-magyar háború. S nem beszéltünk még az iszlámhítűek példátlan fanatizmusáról. Elég, ha napjaink öngyilkos muszlim merénylőire gondolunk. Az Oszmán Birodalom nem egy állam, aminek hadserege van, hanem egy hadsereg, aminek állama van. A XV. század közepére területe nagyjából 1 millió km2, alattvalóinak száma 10 millió fölött. Magyarországnak bő háromszorosa.

Hujrá, hujrá magyari ! Nándorfehérvár, 1456 - július 4 - július 21-22-23.

E világra szóló győzelem, Konstantinápoly bevételének hírére egész Európa megremegett. II. Mehmed szultán kijelentette: Nándorfehérváron reggelizik, Budán ebédel és Bécsben vacsorázik. A magyarok vagy melléállnak, vagy elpusztítja az országot, hogy elintézhesse Európát is. Már apja, II. Murád megmondta: Aki ura Magyarországnak, ura az egész világnak. A fiatal szultán mást is mondott: Ahogy az egy igaz isten, Allah uralkodik az égben, csak egy szultán uralkodhat a földön is.

Egy legyőzhetetlenség tudatától izzó, fanatikus, 70-80 ezres hadsereg érkezett Nándorfehérvár alá, olyan ostromágyúkkal, melyek egy részét még a renegát Orbán öntötte, bár kisebbek voltak, mint a Bazilika. Befutott a nagy török hajóhad is, és keresztben elzárta a Dunát, hogy sem segítség, sem hír ne juthasson be.

A magyar haderő három részre oszlott.

1. A várban, Szilágyi Mihály vezetése alatt 5-7 ezer ember. Az erőd területe, a külső várral együtt mintegy 10 hektár.

2. A főerő, Hunyadi János parancsnoksága alatt Zimonynál, a folyó északi partján gyülekezett. 10-12 ezer elsőrangú nehéz- és könnyűlovas. A nehézlovasság 2-3 ezer páncélos vitézt számlált, a többi székely és jászkún, íjjal, dárdával, fokossal és karddal harcoló legény.

3. A legfurcsább alakulat a Kapisztrán János ferences szerzetes által összeszedett, főleg délvidéki magyar jobbágyokból álló, úgy 15 ezer főnyi társaság. E lelkes gyülekezet fegyelmét a szerzetes karizmatikus személyisége garantálta. Más fegyverük nem volt, csak rozsdás kaszák, öreg fejszék, vasvillák és imáik, a hitük. Krisztus meghalt érettünk a kereszten, most mi is haljunk meg érette - hirdette a "csillagszemű barát".

Napóleon egyszer azt mondta, az a hadvezér veszít, aki először hibázik. A törökök háromszor hibáztak.

Először, amikor azt hitték, hatalmas flottájuk, amelyikkel elzárták a Dunát - legyőzhetetlen. Hát nem volt az. A kisebb magyar hajók - sajkák - melyek egy része robbantó és gyújtóhajó, szétzilálta az oszmán flottát. A magyar hajókat a lefelé folyó Duna, legénység nélkül, rávitte a lánccal összekötött ellenségre és a többit el lehet képzelni. Majd következett a kézitusa, hajó hajó ellen, ember ember ellen. A török flotta roncsai elmenekültek. Hunyadi és a segítség bejutott a várba.

Második hibájuk, hogy nem őrizték eléggé saját tüzérségüket. És itt lép be a történelembe Kapisztrán János toprongyos szent serege, mint 500 év múlva a "pesti srácok." A vértanúságra is kész, keresztény harcosok átkeltek a sekély Száván és élükön, a kezében durván ácsolt keresztet magasra tartó baráttal, megtámadták a török tüzérséget. Káosz! Az ellenség megdöbbent. Ez volt a harmadik hiba.

Azt is mondta Napóleon, hogy a jó hadvezér azonnal észreveszi az ellenfél hibáját és rögvest kihasználja. Hunyadi rögtön lecsapott, szokása szerint fedetlen fővel, hogy lássák és lásson. A példakép, aki a halállal komázik most is, a harcosai élén. Több ezer páncélos vitézzel és huszárral kidübörgött a várból és mészárolni kezdte az oszmánt. II. Mehmed megsebesült és szégyenében a halált kereste, majd öngyilkos akart lenni, testőrei cibálták ki a pusztulásból. Zsákmányul ejtett tüzérségét az „átkozott Jankó", a „rettenetes Jankó", a „hadak villáma" (ezek mind Hunyadi török becenevei!) ellene fordította.

A világ legjobb, legkevélyebb hadserege szinte megsemmisült. Az egész Nyugat Hunyadi és magyarjai nevétől visszhangzott, a templomokból, otthonokból hálaadó imák szálltak az ég felé... és azóta is a déli harangszó.

Egy szinte elfeledett nagy győzelem: Nándorfehérvár, 1440 április – október. Ekkor volt a vár első, szultáni ostroma. II. Murád 35-45 ezres sereggel érkezett. A vár kapitánya a raguzai (ma Dubrovnik), dalmát-horvát születésű Thallóczy János (Jovan Talovac) és amúgy magyar nemes 3-5 ezer magyar, részben horvát, szerb védővel. Fél évig tartotta a várat, külső segítség nélkül, mivel Magyarországot trónviszály, pártharcok, bizonytalanság szaggatta. Murád jól kalkulált. Thallóczy közben sok, mindenféle ágyúval, puskaporral és un. szakállas puskákkal ("kézi ágyú"), jól ellátta az erődöt. Akkor, amikor Európában még alig ismerték ezt a haditechnikát. (Lényegében dr. Diószegi Szabó Pál hatalmas kutatómunkájának hála, korabeli magyar, lengyel, bizánci, török forrásokból tudjuk, micsoda élet-halál harc tombolt hónapokig.) Végül Murád úgy döntött, aláaknázza Nándorfehérvárt. Hosszú, tágas alagutat vájatott, mely már-már barlangszerűvé terebélyesedett. Thallóczy kémei jelentették a munkálatokat, ő pedig ellenaknát ásatott s a törökökre robbantotta, iszonyatos pusztítást okozva. Több írás is megerősíti, hogy 17-20 ezer muszlim harcos jutott Mohamed próféta mennyországába. Hunyadi János még országos főkapitány korában is felállt és átadta székét az öreg Thallóczynak, ha találkoztak. Így tisztelgett az ifjabb oroszlán a vén oroszlán előtt.

Ma már nem értjük Hunyadi harcosainak lelkületét. Talán a genetika részben eligazítja a ma emberét. Az óriási eurázsiai pusztán 2500-3000 éve kialakult magyar nép állandó életveszélyben, bizonytalanságban élt - és halt. Csak azok élhették túl, akik állandó készenlétben, életre-halálra szántan védték családjukat, otthonukat. Fürgén, vakmerően, találékonyan, ésszel és erővel. Ez volt a sorsuk, életmódjuk - cserében a végtelen térség adta szabadságérzetért, ritka nyugalomért. Mindenki magyarrá vált, aki ezt a végzetes sorsot vállalta.

Fölöttem a csillagos ég, alattam az édes anyaföld és benne őseim pora. A magam gazdája vagyok, azt csinálok, amit jónak látok és amit lehet. Nem lehet mindig megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet! - mondta Bethlen Gábor. Aki eddig nem értette, vegye elő Petőfitől a Farkasok dalát és a Kutyák dalát és majd megérti.

Nagyvarjasi Szabó István

Akiért a déli harang szól – Hunyadi

Mottó:

„ Szent elhatározásom, hogy inkább vasban, fegyverek között halok meg, mintsem tovább elnézzem népem szenvedését. Dicsőségem nem marad el, akár a tisztességgel győző, akár a tisztességgel bukó sorsát magasztalják majd.” (Hunyadi János leveléből a római pápához, 1448. szeptember 8-án, a második rigómezei /Koszovó/ csata előtt.)

Másik mottó: „Ha a magyarok nem lettek volna, ma Oxfordban és Cambridgeben a Koránt tanítanák." (T. B. Macaulay angol történész és gondolkodó)

A magyar történelem ritka pillanatait élheti át a tévénéző: a megfelelő ember, a megfelelő időben a megfelelő helyen. Hunyadi Jánosról van szó.

Férfiú és helyzet. A helyzet keresi a neki való embert, az ember megoldja a tehetségéhez, bátorságához méltó helyzeteket. Egymásra talál, eggyé válik Sors és Hős.

Bevallom, féltem attól, hogy a filmcsinálók elbaltázzák a történelmi hűséget, a közel hatszáz éve volt valóságot, és valami nyálasan kommersz, látványos semmit adnak.

Nem így történt - hála a producereknek és talán a magyar történelem hatalmas szellemének. Történelmünk annyira színes, ellentmondásokkal és drámai helyzetekkel teljes, hogy nincs szükségünk hollywoodi mutatványokra. A bőség zavara...

Minden és mindenki a helyén van. Vajk, Hunyadi János atyja, Morzsinai Erzsébet, az édesanya - továbbá Luxemburgi Zsigmond magyar király, cseh király, német király, végül a Német-Római Szent Birodalom császára. Előjön Cillei Ulrik, a fortélyos, gátlástalan cselszövő. Ott van unokahúga, a ledér Cillei Borbála, Zsigmond második felesége, és leányuk, a szintén bő vérű Erzsébet - aki Habsburg Albert osztrák főherceg, majd magyar király felesége lesz. E frigyből született Arany János balladájának sötét és hamar kiégő alakja, V. László. És a Szent Koronát tényleg ellopatja a hirtelen megözvegyült Erzsébet az udvarhölgyével, Kottaner Ilonával, hogy azzal koronázzák meg a pelenkás Utószülött (V.) Lászlót és ne koronázhassanak meg vele mást!

Mert mióta ember az ember, két szuperdrog ösztönzi, tépi: a hatalomvágy és a szex.

S ha e kettő nem lenne elég, ott van még az irigység és bosszúvágy. Biza, olyan világ volt az (csak az??): háború és szex, szex és háború. Sokan mondják, hogy e kettő hasonló. Kérdezzük meg a férfiakat és nőket. Sok a kanos jelenet is, vélik egyesek. Nem tudom. Lassacskán abba a korba érek, amikor már csak erkölcsös lehetek.

A finomabb, igényesebb emberi lények persze ismerték, dalolták, verselték - áldották és átkozták - a szerelmet, mikor hogy. Mint például Hunyadi és Szilágyi Erzsébet. Meg mások is. Kit, hogyan, mivé neveltek... Harc és szerelem, szerelem és harc. (Képtelenség, hogy a büszke, erős jellemű Szilágyi Erzsébet pásztorórázik Újlaki Miklós főúrral Hunyadi kiszabadítása érdekében. Még a legellenségesebb források sem említenek ilyesmit. Kár, hogy a film rendezői nem tudtak ellenállni a globális hetyegés majszolásának.)

Ott van Brankovics György, a szerb despota. Szíve szerint a keresztények (magyarok) szövetségese lenne, de vélt vagy valódi érdekei a szultán ágyába és agyába küldik lányát, Marát - a másik lánya, Katalin, Cillei Ulrik felesége lesz. György tehát II. Murád apósává dicsőül , Ulrik pedig a mindenható szultán sógora.

És Brankovics mindkét fiát megvakíttatja és kiherélteti a vő és sógor. Miért is ne? Elvégre az is törvény volt, hogy a trónra lépett szultán megöleti összes fiútestvérét, mert ha ő nem öli meg őket, akkor azok ölik meg őt. Íme, a hatalomvágy-hatalomgyakorlás pikáns ízei és izéi.

Aztán Brankovics foglyul ejti Hunyadit (1448) - de mégis elengedi, jó pénzért és magyarországi birtokokért cserébe. II. Murád dühöng, mert ő akarta a magyar vezér fejét.

Aztán Vlad Dracul, Havasalföld titokzatos fejedelme. A Dracul név onnan, hogy még Zsigmond idejében a király által alapított Sárkány (Dragon) Rend lovagja. Két fia, Vlad és Radu túszok a török udvarban. A Szép Radu (Radu cel Frumos) idővel II. Mehmed szultán szeretője lesz - Vlad a szöges ellentéte. Ez a Vlad gyerek a későbbi Vlad Tepes (Karós Vlad), a későbbi vajda. Kedvenc sportja, hobbija minden gyanús személy felnyársalása, karók híján állatok kínzása. A krónikák szerint 30 ezer szófogadatlan alattvalóját húzatta karóba s közben jóízűen evett. Mások 100 ezer felkarósítottról regélnek, köztük törökök, szászok, magyarok is. Ahogy jött...a karók ne álljanak már üresen.

Itt álljunk meg! Karós Vlad volt a magyar király leghűségesebb szövetségese - írja Makkai László egykori nagy középkorászunk. Sose kegyelmezett a töröknek. Ellenben apja, Vlad Dracul is elfogta Hunyadit az 1444-es várnai csata után, s csak katonai fenyegetés hatására engedte el. Később a magyar vezér kivégeztette. Mézesmadzag, kutyakorbács. Kis, satuba szorult népek nyomorúsága.. .akik ezt kihasználják, ahogy tudják. Eskü, szerződés, adott szó - csak a hülyéknek való.

Mélységes mély a múltak kútja. Amit írunk, történelmi tények s csak a jéghegy csúcsa.

De vissza Hunyadihoz! Szinte minden balkáni nép sajátjának tartja. Leginkább a románok. A fene bánja, sok ilyen "románt" adjon az Isten a magyarnak. Talán Hunyadi János az európai történelem, benne a magyar história első, igazi patriótája. A legmagyarabb hazafi és keresztény. Mindig szénfekete lovon, fényes páncélban és leginkább födetlen fővel csatázott. Mondta, hogy Jézus Krisztus megvédi őt, ameddig szüksége lesz rá. Nehéz elképzelni ma azt a kort. Ami a keresztényeket, magyarokat tragikusan szembeállította az oszmánokkal, az az életmód, a hitélet, a hagyományok s az ezekből adódó erkölcsök. Köteteket lehetne erről értekezni. Elég, ha a Samuel P. Huntington civilizációs törésvonalakról szóló elméletére gondolunk. Idézünk a törökverő egy másik leveléből, melyet szintén Vitéz János fogalmazott, szintén 1448 szeptemberében, szintén a pápának:

„A pusztító vész elhatolt már csaknem Európa közepéig s most a török hazánk tőszomszédságában vetette meg lábát. Több, mint hatvan esztendeje szakadatlanul álljuk a háború perzselő dühét, mégpedig saját erőnkből, egyetlen nép, a magyar fegyvereivel. Helytálltunk, pedig kimerített a sok hadakozás... A szabadság emlékén kívül egyebünk se maradt, mint fegyverünk és bátorságunk."

Hol vagyunk még és már Nándorfehérvártól?

Egyetemista koromban mondta egy erdélyi szász szobatársam: „Ha csak annyi lenne a történelmetek, hogy 1456. július 21-22, Nándorfehérvár - Hunyadi, máris dobogós helyetek lenne az európai történelemben.”

Naponta emlékezhet a keresztény világ Hunyadira és vitézeire, de eszünkbe jut egyáltalán, kiért szól a harang?

N. Szabó István

Nagyvarjasi Szabó István

Kárpátokban megfújták a trombitát

Minden háború - millió ember külön háborúja, mert mindenki másképp éli át. Ha átéli... A halottak némák, az élők idővel elcsendesednek, az emlékezet is elenyészik - ahogy szokott, vagy amennyire engedjük. Vesztes háborúk után különösen…

Uzsok oroszlánja

Itt-ott a Kárpátok oroszlánjának is nevezik Szurmay Sándor m. kir. honvéd altábornagyot, majd vezérezredest. Maradjunk Uzsoknál.

1914 őszére a kétszeres túlerőben lévő orosz hadsereg betört a Kárpátokba. Az osztrák-magyar hadsereg hátrált. Különösen az uzsoki hágó és környéke került kényes helyzetbe. Ekkor bukkant fel Szurmay.

1860. december 19-én született, „nálunk”, Boksánbányán (ma Bocsa-Noua). Apja Szurmay Mihály kalaposmester, anyja a sváb Schaffer Jozefina. A családban magyarul beszéltek. Szülőháza a református templom közelében tekinthető meg - ha arra tévednénk, mi kései zarándokok...

1870-től a szegedi állami főreáliskola diákja. Iskolájuk épülete az, ami ma a JATE főépülete. 1875-ben meghal édesapja, nincs pénz a továbbtanuláshoz, úgyhogy a vasútnál lesz kenyérkereső. Huszonkét éves korában beáll a lugosi 18. honvédzászlóaljba. Jó fejű, megbízható, ezért a Ludovikára küldik. Kitűnő, jeles. Aztán a híres bécsújhelyi, Mária Teréziáról elnevezett Hadiiskola a következő állomás, ahol az osztrák - magyar hadsereg krémjét, a vezérkari tiszteket képezik. Osztályelső, nyelvérzéke is páratlan. Magyarul, németül anyanyelvi szinten társalog, de érti a franciát, románt, horvátot is. Eddig mintaszerű K.u.K. tiszt.

De ő sorsát, vágyait a m. kir. Honvédséghez kötötte. Mivel kitűnő szervező, messze látó és jó emberismerő, szépen halad az un. osztrák-magyar Schematismusban. Százados, őrnagy, alezredes, ezredes majd vezérőrnagy, azaz tábornok. Bekerül a honvédelmi minisztériumba - a kötelező csapatszolgálatok után: nagyváradi 4. honvéd gyalogezred zászlóaljparancsnoka, később a nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred parancsnoka. Hobbija a magyar hadtörténelem, a pecázás és a vadászat. Értekezik a mohácsi csatáról és megírja a magyar Honvédség történetét, a kiegyezéstől 1898-ig. A könyv annyira megtetszik I. Ferencz József magyar királynak, hogy kitünteti - annak ellenére, hogy I. Ferenc József osztrák császár nem rajong az önálló magyar haderőért. Érthető. Ilyen tudathasadásos idők voltak azok..

Az egyébként zsidó származású Hazai Samu magyar honvédelmi miniszter hamar felismeri Szurmay nem mindennapi - mai kifejezéssel - menedzseri képességeit. Báró Hazai annyira ragaszkodik hozzá, hogy csak hosszas, nyomatékos kérések után hagyja jóvá, hogy a frontra mehessen, a harcoló csapatokhoz.

1914. november 24-én veszi át az uzsoki hágó, az Ung folyó völgyének védelmét. Az orosz hadsereg számára akkor itt a legcsábítóbb a lehetőség, hogy mihamarabb a Magyar Alföldre érjenek és bevegyék Budapestet. II. Miklós orosz cár a karácsonyt a magyar fővárosban akarja ünnepelni. Aztán a húsvétot óhajtja ott ünnepelni. Ez sem sikerül, mindkét alkalommal Szurmay csapatai torlaszolják el budapesti "látogatást". Akár egy gigantikus Thermopüléhez is hasonlíthatjuk a helyet és helyzetet.

Szurmay ádázul harcoló seregteste a 38. honvéd gyaloghadosztály és még néhány népfelkelő, tartalékosokból álló ezred. A harmincnyolcasokról jó tudni, hogy Ausztria - Magyarország talán legjobb hadosztálya. (Mikor csak magamban vagyok, elhagyom a "talán" szót.) Erdélyi legénység. Létszáma 15-20 ezer fő. Négy ezredből állott: a 21. kolozsvári, a 22. marosvásárhelyi, a 23. nagyszebeni és a 24. brassóiból.

Vajh, hányan vagyunk még, akik ismerjük a "Huszonegy, huszonkettő, huszonhárom " kezdetű hetyke magyar katonaindulót? Nos, ez róluk, az ő tiszteletükre dübörgött hajdanán. Valamikor, 1918 végén a harmincnyolcasokból és a sokat emlegetett székelyudvarhelyi un. közös (K.u.K.) 82.-es "vasszékely" ezred túlélőiből áll össze a legendákba masírozó Székely Hadosztály kemény magja. A harmincnyolcasok háromszor pusztultak el a nagy háborúban (halottak, súlyos sebesültek, hadifoglyok) és háromszor újra feltöltötték őket.

A gyaloghadosztály 1914 októberében az uzsoki szoros északkeleti előterét védte és visszafoglalt az oroszoktól négy községet. November elején visszavonult a kárpáti magyar határ mögé. A híres limanowai csatában, december 11-13, derékig érő hóban, visszavetette a VIII. orosz hadtestet (legalább három hadosztály). A sikeres ellentámadás után védelembe vonult (a cár hadserege itt legalább háromszoros túlerőben volt!)

1915 áprilisának elején a német Déli Hadsereghez (Südarmée) került, a nagyszerű August von Mackensen tábornok erőteljes követelésére. Mackensenről tudni illik, hogy az egész osztrák-magyar ármádiából a honvédeket becsülte igazán, szinte rajongott értük. A gorlicei áttörés után (1915) a harmincnyolcasokat napiparancsban, példaként állította a derekasan harcoló német csapatok elé is. 1915. november 1-5. között a hadosztály, a siemikowcei ütközetben harci útja legszebb, legvéresebb babérjait aratta: 14 orosz ezredet futamított meg, ejtett fogságba. Három és félszeres túlerőnek mutatta meg, hogy nem csak nóta, hanem valóság is, hogy"magyar baka a legelső a világon".

De vissza Szurmayhoz. Az író Móricz Zsigmondé a szó, aki szembaja és szívproblémái miatt felmentést kapott a frontszolgálat alól, de mint haditudósító, ott akart lenni. A Pesti Hírlap december 21. számában, Inter Arma... jelzetű tudósításában ez áll: „Minden katonáját látta. Alig vette át a parancsnokságot, már is az első vonalakat, a lövészárkokat járja. Zsebében hordja a kisezüst, nagyezüst vitézségi érmeket, s az ellenség golyóinak fütyülése közben nyújtja át az arra érdemeseknek: Nesze fiam, most nincs különb nálam. Szurmay kell nekünk, akinek a lövészárkában olyan az élet, hogy én ilyen jóllakottnak, rendesnek és megbékéltnek bizony nem láttam a magyar szegény embert.” (Ezek a háborúért egyáltalán nem rajongó író szavai.)

Amint Szurmay átvette a parancsnokságot, először is a raktárakat és a tábori kórházakat szemlézte. Minden tea, cukor, kávé, rum és bortartalékot azonnal az első vonalba küldetett. A bakák forró teát, kávét, ételt vételeztek. Csak arra vigyázzatok, fiaim, nehogy a muszka észrevegye a felszálló gőzt, mert rögtön ide durrant - így a parancsnok. Tudta, hogy a katona nem csak a szívével, a gyomrával is harcol. Az tele kell legyen. A harctéri prófunt (ellátmány) a m. kir. Honvédségnél, Hazai Samu rendelete alapján, 1915-ben, fejenként, naponta: 40 deka hús, 70 deka kenyér/kétszersült, 3 deka só, fél gramm bors, hat deci magyar bor délben, hat deci magyar bor estére. Járt még napi 14 deka pipadohány vagy 10 db. cigaretta.

Már 1915 tavaszán, mikor a Szurmay hadtest (Korps Szurmay) előrenyomult, megkérdezte katonáit: Mit akartok enni, fiaim? Gyümölcsöt! - ordította ezernyi torok. Pár napon belül a hadtest egy vagon (= tízezer kiló) narancsot majszolt.

A parancsnok hihetetlen módon képes volt azonosulni alárendeltjei lelkiállapotával, átérezni igényeiket, bajaikat, örömeiket. Egy székely bakája később így emlékezett rá: „Kicsi, filigrány ember volt. Mindég a lövészárkot járta, mintha mindenütt ott lett vóna. A nézése belevilágított az emberbe. Csuda vót, de majdnem minden katonájára emlékezett. Egyikről tudta, hogy hány gyereke van, másikról, hogy mi a kedves nótája, megint másikról, hogy hová valósi, aztán hogy ennek vagy annak hogy hívják a babáját. A román honvédgyereket románul szólította meg, a szebenyi szászt németül. Vélünk egy békésebb napon pár percig elnótázgatott. Cigarettával kínált. De a trehány vagy gyáva meg nem állhatott előtte."

Emlékezőtehetség, odafigyelés, gondoskodás a közkatonáról - és a példamutatás! E három tulajdonság birtokosát a magyar baka a pokolba is követi. Igazolta a történelem. Hunyadi János, Zrínyi Miklós, Damjanich János lehetett ilyen, no és persze Napóleon.

Szurmay kétszer kapott parancsot a visszavonulásra s mindkétszer megtagadta. Saját felelősségre helyben maradt és győzött. Uzsoknál. E haditettek után kapta meg a Mária Terézia Rendet, melyet rendkívüli, csatadöntő elhatározásokért lehetett kiérdemelni, ami ésszel párosult bátorságot, vakmerőséget, egyéni döntést követelt.

A Mária Terézia Rend első kitüntetettje Hadik András, a huszártábornok volt 1757-ben. Később, a napóleoni háborúk alatt egy másik huszár, Simonyi József (Simonyi óbester) is a Rend tagjává vált. Minden simonyifalvi földink tudja, kiről kapta nevét a faluja. A Rend sokáig a világ legrangosabb kitüntetése volt s nem csak azért, mert ritkán ítélték oda.

Egy eltorzult pillanat, avagy a kizökkent az idő...

Báró uzsoki Szurmay Sándor vezérezredes 1917-től 1918. október 31-ig Magyarország honvédelmi minisztere. Ekkor jött az őszirózsás forradalmasdi, Tisza Istvánt meggyilkolják, a hadsereget Károlyi Mihályék szélnek eresztik, pontosabban lefegyverzik, fölbomlasztják. Nem kell hadsereg többé. Nem akarok katonákat látni! - harsogta Linder Béla forradalmi hadügyér Budapesten. Mintha a pap azt ordítaná, hogy nem akar többé híveket látni, a tanító, hogy nem akar többé gyerekeket látni, a pincér, hogy nem akar többé vendégeket látni. Az okosságnak van határa, az ostobaságnak nincs. Az elmeficam csúcsa, hogy 1919 februárjában Szurmay tábornokot letartóztatják, mint háborús bűnöst, mert 1914-15- ben megállította az ellenséget. Ha ráengedi az oroszokat Budapestre, már akkor véget ér a háború - hirdette ez logika. Abszurd és groteszk, itt fölösleges és hiábavaló minden elemzés. Képtelenség felfogni ezt a képtelenséget. A Tanácsköztársaság bukása után szabadul.

1945. február 26-án hal meg. A végóráit élő vezérezredes mellett ott van egy szovjet ezredes is. Figyel, kiszállítható-e még a Szovjetunióba? Ők jól megtanulták ennek a magyar hadvezérnek a nevét, még az előző világháborúban. A szovjet katonai akadémiákon részletesen elemezték az orosz hadsereg kárpáti hadjáratát. Most megnyugodhattak, ez a veszélyes honvéd sem él már.

Végül fújjuk meg azt a szomorú trombitát:

Kárpátokban megfújták a trombitát

Minden anya haza várja a fiát.

Csak engemet nem vár haza az édesanyám

Kárpátokban lesz az örökös hazám.

Édesanyám, ha föl akarsz keresni

Kárpátoknak hegyaljára gyere ki.

Megtalálod síromat a kőszikla alatt

Édesanyám kisírhatod magadat.