A természet kalendáriuma DCC.
Törpefenyők
közt vár a fény,
hogy
felcsatolja léceim,
hószín
mosolygás fut felém
messzi
hegyek arcélein,
parányi
dombok ringatóznak
lábam
alatt, szárnyas hajómat
könnyű
botok terelik sík mederbe,
elhagy a
fenyves – visszatér a fenyves,
suhan a
lelkem, nem ér földhöz, perchez,
hullám a
mélység, szikrázó fehérből
örvénylő
kétség engem már nem ér föl;
függő,
jeges faladon, ifjúságom,
akad a
léc, maradna mindenáron,
sorsfordulat
sok kanyargása, félek,
kifut az
út alólam, és ki véd meg?
Ha
lejutok, a béke vár az aljban,
s a
szerelem – hogy végre eltakarjam
szemeimet,
s hagyjam, hogy ölbe kapjon,
forró
hóval mossa le alvó arcom,
s ha
karjain mint völgyben, megpihentem,
lengő
öröm, jó mámor felvonóján
vigyen
magával engem!
Hétszázadik levelemet Egyed Emese Sípályáján
kezdem. (1986-ban jelent meg az Igaz Szóban.) S folytatnám a
kérdéssel: Lejutottam-e az aljba? Akadt a síléc; ma már lábamra sem tenném.
Kifutott-e az út alólam? Csak remélem, hogy utam még tart, hazáig. Akkoriban, a
’60-as években, olyan havak voltak, hogy miután kettőt-hármat ereszkedtünk a
Cinege-tetőn, a Somostetőn, a tisztviselő-telepen, a Munkácsin keresztül,
egészen hazáig, az ebháti házig sílécen érkeztünk. Jó mámor felvonója? Épp oda
igyekszem. Tarts velem mai sétámon is, kedves Olvasóm!
Titok az életünk
titok a
halálunk
Titkok erdejének
titkos
mélyén járunk.
Titok a művészet
érzés és
gondolat
De még a titok is
örök titok
marad
Hiába faggatunk
eget és
csillagot
Az ég és a csillag
a legnagyobb titok
Ne keresd hát a Lét
rejtelmes
titkait
Járd szelíd erővel
a titkok
útjait.
Magam A titkok útjait jártam, nem törődtem
a Fintaházán született Gagyi László öregkori intelmével. A Nyárád menti
tanítói létből az Erdélyi Fiatalok mozgalmába csöppenve, 1945
után a durva balos kritika állította félre az irodalmi életből. 1991. december
20-án halt meg.
A titkok útján járt a Bardócon 1740-ben ugyanezen napon született Benkő József is. A történész, nyelvész, botanikus
református lelkész sok méltatlan meghurcoltatás elszenvedőjeként hagyta itt e
földi világot egy késő decemberi napon.
A csillagászati tél december 21-én kezdődik. Ez az
év legrövidebb napja. A Nap e nap a Baktérítőre, a déli szélesség 23,5 fokán
átmenő szélességi körre, tűz merőlegesen.
21., Hitetlen Tamás napja, idén egyben a
negyedik adventi vasárnap.
Az ádventi várakozás lényege szerint:
várakozás(...) Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten
beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből. - Pilinszky
Jánost, A várakozás szentségéből - Az ádventi várakozás
(...)Valódi
várakozás.
Valami olyasmi mint Szabó. T. Anna
gyermekarcú angyalainak titkos arca. A Leselkedőket a Misztrál zenéjével érdemes
meghallgatni.
Langyos ködbe balzsamozva 
mint az őszi csillagok
néznek – titkon sejted őket –
gyermekarcú angyalok.
Érthetetlen, hallhatatlan
csöndbe mártott dallamok –
ködbe burkolózva állig
láthatatlan angyalok.
Alig
négy éve, 2021. december 21-én, költözött vissza égi Murokországába Benkő
Samu.
A murok (...)már a XVIII. században túllépett
levesízesítő rendeltetésén. A Szakáts könyv, melly 1692-ben M.Vásárhelyen
concinnált Toffei Sofia szakáts könyvéből irattatott le 1772-dik
esztendőben című kéziratból (G. Bethlen Susanna másolta) nemcsak
az derül ki, hogy a sokféleképpen elkészített tehénhúst és tyúkhúst rendszerint
zöldséglében főzték meg, hanem az is, hogy a murokfőzeléket ekkor már önálló
ételként fogyasztották.
– Hozzám, gondolom sokakhoz, lélekben legközelebb
álló könyvéből, az 1972-ben megjelent Murokországból éppen a táj
nevét adó veteményről idézek. –
A muroknak a táplálkozásban való hasznos voltára az
orvostudomány jóval a vitaminok felfedezése előtt felhívta a figyelmet. A
mindennapi élet megfigyeléséből leszűrt tapasztalatokat foglalta össze a kiváló
marosvásárhelyi orvostudós, Mátyus István. Ő így ír: „A murok
közt a sárga, mellyet a Németek Gelbe ruben, sárga répának is hívnak, valamint
a többinél poronyóbb, jobb szagú, levesebb és édesebb ízű: úgy hasznára nézve
is legelébb való. (...)Gyenge korában oly édes és poronyó, hogy jól megfőzve
alig ehetik eleget az ember belőle; és a betegeknek is kár nélkül
adattathatik... A friss nyers sárga muroknak kifacsart új leve a gyermekeknél a
gelesztákat kiűzi; péppé főzött bele kenyérrel enni, a hecticás köhögésekben
segíteni, Herbathee módra megöntve az a renas fájdalmokban hörpölni jónak
mondatik.”
A Bak jegyet uraló hónap december 22-ről 23-ára
virradólag kezdődik, a Bak csillagkép a Kr. e. második évezredben adott otthont
a Napnak. A magyar elnevezés nem pontos, a görög és a latin megjelölés
(Aigokerosz, Capricornus) „kecskeszarvat viselőt” jelent. A jele a kecske–hal
ábrázolásokból egyszerűsödött le: E „szörnyszülött” keletkezésének megint csak
csillagászati-naptári oka lehetett. A Bak jó 10 000 éve Egyenlítő alatti, tehát
„alvilági vizekbe” érő csillagkép, az eget tanulmányozó ember is már ilyennek
ismerhette meg. A mezopotámiai Éának, a föld, a vizek és a déli égbolt urának a
jelképe volt. Csillagmitológiája szerint a Bak a halálból, halál-állapotból
visszatérő isten jelképe, aki azért jelenik meg kecskegida képében, mert a
hérosznak át kell esnie egy sajátos törzsfejlődésen: valamely hidegvérű állat
képében tölti magzati létét, négylábúként születik e világra, ember alakban
végzi el itteni feladatait, és madáralakban távozik a túlvilágra.
December
23-án emlékezzünk meg a székelykövesdi születésű Czakó József sebészről.
1975-ben e napon halt meg Marosvásárhelyen. Oklevelét 1921-ben
Budapesten szerezte, 1926-tól sebész szakorvos Marosvásárhelyen, a Marosvásárhelyi
Szanatórium alapítója, 1929. december 16-án lesz az akkor megnyíló
hetvenágyas állami kórház igazgató sebész-főorvosa. Emlékirataiban így ír a
számára oly kedves kórházról: „Az első téglától az utolsó cserépig részt
vettem a szanatórium felépítésében”. Egy év múlva itt alakult meg a
református Diakonisszaképző Intézet. 1933-ban, a világgazdasági
válság idején, ő veszi bérbe a szanatóriumot, kiváltva ezzel Bernády György
polgármester nemtetszését. A kórházat 1941-től a magyar állam béreli, s az év
decemberétől hadikórházként működik. 1946. február 6-án több orvoskollégája
hazug vádjai alapján elítélték, 1950-ben a Duna-csatorna gyűjtőlágerébe
hurcolták. Miután igazolta, hogy a vásárhelyi szanatóriumnak nem volt
tulajdonosa, de még csak részvényese sem, egyévi raboskodás után hazaengedték.
1951-ig a cukorgyár üzemi orvosa, majd sebész szakorvos haláláig. Az EME
orvosi szakosztályában játszott tevékeny szerepet. Szívből eltávolított
varrótű esete c. írása (az EME IV. orvoskongresszusi évkönyvében,
Kolozsvár 1939) az idő tájt az orvosi világirodalomban is számon tartott, a
hazaiban első közlés volt. Hiába számított több területen is úttörőnek és
embermentőnek az utókor nagyjából semmit nem tesz emléke ápolásáért.
Elgondolkoztató sors. A megbecsültség helyet a
feledés. Jobb tehát ha saját házunkba, saját udvarunkba zárjuk gondolatainkat.
Mint ahogy ezt sugallja nekem az Alsósófalván született, 1972. december 24-én meghalt
Sükösd Ferenc 1960-ban megfestett Kapunk című képe. 
December 24. Ádám-Éva napja Karácsony böjtje: a
halott természet életre igézésére, a kezdődő új esztendőre, az emberi
megújulásra való előkészület.
Mily csodálatos az Isteni gondviselés, amelyik
napon a Nap született, jött a világra Krisztus is! –
kiáltott föl Szent Ciprián, Karthágó III. századi püspöke, noha I.
(Szent) Gyula pápa csak 350-ben nyilvánította december 25-ét a Megváltó
születésnapjává. Addig az időpontig az évnek szinte valamennyi napját számba
vették a teológusok Jézus Krisztus születésnapjaként. A Születés
lehetséges történelmi időpontja ma sem tisztázott, de az örmény egyház
kivételével, mely január 6-án ünnepli az eseményt, a többi egyház elfogadta
Gyula pápa döntését.
Nem
törődtek zimankós idővel.
Vásárra
jártak szánon, csengővel.
Vasalt
ládákba posztót és ruhát!
Járták a
zajos vásárok sorát.
Karikán balta… Szíjjon a csengő…
Erdőn és
berken szálltak, mint felhő(…)
Takáts Gyula Csengőjét
megrázva emlékezem én is régi karácsonyokra.
(...) ez
a csengő apám kezébe
megszólalt
minden karácsony éjre.
Hajdan
mi hárman… Most az unokák,
azt a
csengőt, most is azt hallgatják.
Ők az
angyalt… Én meg őket látom,
birkabőrben
csilingelő szánon.
Felém
hozza s a fenyőfa illat
fölemel,
hogy tüdőm beleszippant.
Karácsony – csillogó díszű, kivilágított fenyő.
Nyalánkságokkal, almával, naranccsal aranyozott dióval, tarka papírdíszekkel és
– láncokkal ékítették, tetején csillag vagy angyal. Gyertyáit először december
24-én este gyújtották meg, utoljára rendszerint vízkeresztkor. Nálunk Brunswick
Teréz grófnő állíttatott először karácsonyfát, 1825-ben. A szokás
Németországból indult ki. A róla szóló első írásos beszámoló 1605-ből, egy
strassburgi polgár tollából ered, de ábrázolását már a XVI. századból ismerjük.
Egy legenda Luther Mártonnak tulajdonítja a karácsonyfa föltalálását.
Annyi mindenesetre igaz, hogy elterjesztése a német lutheránusok érdeme.
700. levelemből lépdelek tovább, keresve azt a felvonót,
amibe beleültethetlek ezután is hetente egyszer, kedves Olvasóm. Hogy érdemes
legyen ünnepelni. Hogy érdemes legyek a figyelmedre.
Áldott karácsonyt kívánva, maradok kiváló tisztelettel:
Kiss Székely Zoltán Kelt 2025-ben, advent utolsó hetében
.