Ágoston András blogja

jogász, újságíró, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt alapítója, a Magyar Köztársaság Éremkeresztének és a Tőkés Lászó -díjnak tulajdonosa.

ÁGOSTON ANDRÁS /szpt-okt/

A magyar középosztály

A „szocializmust építő” közép-európai országokban a középosztály fogalma tiltott téma volt, amiről nyilvánosan nem is volt illendő értekezni. Legfeljebb bírálattal.

A rendszerváltó országokban is sokáig, csak a szakirodalomban emlegették. Szégyenlősen. Majd egyre nagyobb hévvel. Emlékezetem szerint a középosztály létét, sőt erősítésének igényét a gyakorlatban a magyar miniszterelnök robbantotta be Tusványoson, az illiberális demokrácia fogalmával együtt.

Lett is belőle ribillió. Egészen a napjainkig, amikor a Tranziton, a nemzeti nagytőkések létének megalapozottsága is az emlegetett szuverenitásvédelem szempontjából fontos célok közé emelkedett.

Az adórendszer magyarországi modellje a választási kampány eddig legérzékenyebb pontján, a modellek viadalában lett vita tárgya. Érthető, hogy a Tisza-párt a Brüsszel által szorgalmazott többsávos adózás szószólója, míg a munka alapú, ma már bizonyítottan eredményes adózási modellt a Fidesz-KDNP a jövő évi választásokban is megerősítve szándékozik tovább vinni. Reméljük, sikerrel.

A kampány erősödésével az eszközöket kutató Tisza-párt egy újabb általa kőbe vésett alapelvét vetette kénytelen-kelletlen szemétdombra. A politikára alkalmas 45 évesek dogmájáról van szó.

Az adóvitában – lévén, hogy magyar Péternek sem ötlete, sem ereje nincs a felemelt sisakrostéllyal folytatott küzdelemhez – a kampányban alkalmazható formák ütköztetése egy letűnt politikai éra élemedett élharcosaira maradt. Ők meg nem adhattak mást, mint ami a lényegük: a többsávos adórendszer kereteinek felvázolását. Ahogy azt 2010-ben elképzelték és a magyarok kárára meg is valósították.

Hogy Magyar Péter jó előre 45 évben határozta meg a hozzá közel kerülő vezetők létszámát? Ez úgy látszik, az elaggott szakértőkre nem vonatkozik.

Egészségükre.

09.02.

Választási proxi

Ahogy a nyugati magállamok (korábban az USA is közöttük volt) Ukrajnát megszédítve proxi-hadviselést folytat Oroszország ellen, úgy az EU vezetői Magyar Pétert és társaságát felhasználva hadakoznak a magyar miniszterelnök ellen. Nem csoda, hiszen Orbán Viktor mind az európai, mind a szélesebb értelemben vett nemzetközi politikai színtéren a fejükre nőtt. Abban az értelemben, hogy ő immár nagyobb, tekintélyesebb lett náluk. S a tetejében jobb szimattal, nagyobb tehetséggel a várható győztes mögé sorakozott, annak az erejét, befolyását növeli, eddig a nemzetközi színtéren nem tapasztalt mértékben.

Magyar Péter és Ukrajna hasonlatossága megmutatkozik, ha vizsgájuk, ki mennyire vált eldobható eszközzé megrontója szemében.

Nem jó a proxi-küzdelmek eszközének lenni.

09.06.

Marad két fel nem tett kérdés

A röszkei csata utóélete

A 2015. szeptember 16-án lezajlott röszkei csatáról szóló tízéves megemlékezések igazolták az Orbán kormány álláspontját. Migránsügyben csak egyszer lehet rossz döntést hozni.

Akkor a horvátok is sikítottak a kerítés felemelése ellen. Vonatra tették a kezük ügyébe eső migránsokat és frissiben átszállították őket Magyarországra. Nekünk a magyar határon nem kell kerítés, volt a határozott álláspont.

Igaz, ma sem könnyű az együttműködés. Most az illetékesek, a két ország olajhelyzetét elemezve biztatnak: álljunk át a horvát olajvezetékre. A már eddig is négyszer emelt áron?

Ismerve a mieinket, az olajhelyzet csak megoldódik. Marad még két régi új kérdés?

Mi lesz, ha a migránsok a megszorítások miatt nyugatról Magyarország felé veszik az irányt? Ők a jelenlegi körülmények között objektív veszélyt jelentenek. S mi lesz, ha a háborúból hazatérő elégedetlen, leszerelt ukrán katonák migránsként Magyarországon is megjelennek? Akkor is, ha nem várják őket.

A megoldás nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Mielőbb be kell venni Brüsszelt. A háborút leszereléssel járó béke kell kövesse. A nemzeti kormány bizonyosan a helyén lesz. Továbbá, vannak barátok, akik Magyarországot magyar országnak szeretnék továbbra is látni. Ha másért nem, figyelemmel saját érdekeikre.

09.19.

Jó jelzés

A mi oldalunknak ez jó hír, engem különösen megérintett. Az Egyesült Államok elnöke Donald Trump az ENSZ-ben pontos meglátásokkal és jó tanácsokkal látta el minden politikust, akit ez érint. Pontosabban a nyugatikat.

„Gyűlölöm látni, hogy (Európát) elpusztítja az energiapolitika és a bevándorlás” – jelentette ki.

A magyaroknak jó látni, hogy a célok, amelyeket tíz évvel ezelőtt vállaltak és erős ellenszélben se adtak fel, nos, ezek nem bizonyultak tévesnek. Megerősödve megyünk tovább a saját utunkon. Külön elégedettséggel vesszük tudomásul: érdemes kitartani a választási kampányban is. Tudjuk, a teljes győzelemért meg kell dolgoznunk. Ha már eddig vállaltuk, menjünk tovább.

A következő messzire ható győzelemig. Csak előre.

09.25.

Ketrecharc?

Az orosz-ukrán háború időbeni elhúzódása elmélyülése, mondjuk ki, elvadulása, s ezzel egyben a kétpólusú világrend gyökeres átalakulásának folyamata, valamint az EU-ban a vétó körüli vita kiélesedése, a sokrétű társadalmi meg erkölcsi válság nagyütemű kibomlása beláthatatlan végkifejletet vizionál, egyre növekvő feszültséghez vezet. Megjelenik az újabb világégés szorító fenyegetése.

Ebben a helyzetben különösen egy kis országban, amelyet az összeomló nagy szomszéd dühös urai naponta fenyegetnek, sőt provokálnak, nehéz stratégiai nyugalommal megélni a mindennapokat.

Mi magyarok örülhetünk. Miniszterelnökünk tehetséges, immár tapasztalt, bátor államférfi, naponta szállítja a kreatív politikai ötleteket, melyek lehetővé teszik a viharos tengeren való sikeres haladást. Ötletei szinte állandó jelleggel uralják a közbeszédet. Neki és kivételesen erős csapatának a felismert alternatívák megadják a lehetőséget, hogy beálljanak a „ketrecharcba”, ahol a csaholó ellenek egyszerűen nem bírnak velük.

Mert az alapötlet a kreatív szuverén viselkedés egyre nagyobb esélyt ad a béke eléréséhez. Hiába állítja a magyar és a nemzetközi ellenzék, hogy fordítva, közlekednek az autópályán. A csaholó nagy többséggel szemben a magyar miniszterelnöknek van igaza, ami szokás szerint előbb utóbb be is bizonyosodik.

Az előrelátás, a nagyok bizalma meghozza gyümölcsét. Mert ez a dolgok rendje.

10.04.

Ágoston András júliusi jegyzetei

Az ellenzék a globalisták megjelenítője

Nem mintha eddig valami más lett volna. Csakhogy, most minden eddiginél nagyobb erőbevetéssel és magyar Péter útján néhány új fogással gazdagítva indul a régi csatába.

Két „fogást” külön is érdemes kiemelni.

Az egyik a politikai háttér munkálkodása. A Tisza-vezér mindent készen kap: pénzt, paripát, s a választási kampány napi szlogen -szolgáltatást is magában foglaló eszmei felépítését.

A másik, hogy számolnunk kell a zűrzavar, a káoszteremtés készen szállított, netán törvényellenes eszközeivel (pride) is.

Ezt a sok irányból érkező nyomást, a magyar szuverenitást védelmező kormánnyal az élen, megfelelő ellenállással lehet csak kivédeni.

A kemény, minél szélesebb rétegekben megnyilvánuló, tudatos ellenállásra már most, a Tisza-kampány indulásával egyidejűleg szükség van.

A cél az újabb kétharmad. Van hozzá ész, erő és önvédelmi akarat. A veszély nagyságának felismerése ugyan még nem általános, de jó úton haladunk. A lényeg: alkalmazkodni kell a politikai nyomás különböző formáinak elhárítára. Nem majd, nem esetlegesen, hanem a támadással egyidejűleg. Nem heherészve, kézlegyintéssel, hanem az igazságunkra alapuló kemény, megalkuvás nélküli ellentartással érhetünk célt.

Jó példa erre Varga Juditnak minapi, az ellenzéki újságírók hordájával szemben tanúsított eszmeileg világos, erkölcsi fölénnyel végbe vitt sikeres kiállása és nagyszerű győzelme. Reméljük, folytatja.

Így érik az új kétharmad. Csak így.

Egy a zászló, egy a tábor!

Július 7.

Az amerikai Robert Lansing Intézet cikkéről

Orbán Viktor közelmúltbeli erdélyi látogatását és annak geopolitikai következményeit elemzi az Adevarul, amely szerint Orbán retorikája, amely támogatást ígér a határon túli magyar kisebbségeknek, irredentista narratívát tükröz, és felveti a hibrid magyar műveletek lehetőségét Romániában.

Az amerikai Robert Lansing Intézet szerint Orbán üzenetei, bár kulturális gesztusként vannak prezentálva, valójában a magyar nemzeti identitás határokon túli erősítését célozzák, ami növelheti a feszültséget Magyarország és Románia között.

A cikk megjegyzi, a magyar kormány lépései, mint az állampolgárság megadása és kulturális támogatások, a trianoni szerződés következményeinek informális revízióját sugallhatják. (mandiner.hu)

Feltehetőleg az Ukrajna körüli találgatásokból kiindulva az örökifjú téma tárgyalása során a szupersemleges intézet a szokásos irredenta következtetésre jut. A román Adevarul szövege mögé bújva, mintegy magánvádat emel a magyar miniszterelnök ellen.

Szerinte „Orbán üzenetei, bár kulturális gesztusként vannak prezentálva, valójában a magyar nemzeti identitás határokon túli erősítését célozzák, ami növelheti a feszültséget Magyarország és Románia között”.

Ugyan már!

A történelmi VMDK-ban, már 1992-ben dokumentumba foglaltuk: síkraszállunk a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért. Nem sokkal később elfogadtuk, hogy ennek legjobb eszköze a határmódosítást nem követelő magyar (perszonális) autonómia. Ennek körvonalai a szervezet egyik első dokumentumában még ebben az évben megjelentek.

A történelmi VMDK eszmei és politikai örököse a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) programjában már jelen volt a magyar (perszonális) autonómia modellje s nemzeti integrációnk másik pillérje, a kettős állampolgárságra vonatkozó igény is. Mi ezzel határoztuk meg, mit értünk a nemzeti integráció alatt.

Jól emlékszem, e politikai mozgások miatt a helyi többség hosszú ideig berzenkedett. Nem tudtak rajtunk fogást találni.

Ha jól működik a magyar szomszédságpolitika, érkeznek a többség számára is hasznos támogatások. A hatás a feszültség csökkenése, ma használatos szóval a politikai relaxáció.

A Vajdaságban azt tapasztaljuk, a hadra fogható értelmes autonómiakoncepció megléte mégis hasznos. Ez a szárazon tartott puskapor.

A máig érzékelhető, az autonómia kérdése a többségi hatalom szolgálatára „szerződött” megalkuvó balliberálisok és a nemzeti oldalon álló magyarok közé húzott vörös vonal. Nenad Canak a Vajdasági Szociáldemokrata Liga élén már-már elveszik a történelem ködében, de a magyar autonómia legfőbb szerb ellenzőjeként egy ideig még intő jel marad számunkra. Magyar hívei pedig a jelenlegi szerb ellenzék kiszolgálóiként tengetik politikai életüket.

A magyar-szerb kapcsolatok állása nem azt mutatja, hogy a kisebbségi ügyek együttműködésbe simuló tárgyalása nemcsak Szerbiában, de a többi utódországban is, növelné a feszültséget. Ellenkezőleg: az önmérséklet, s a felmerülő gondok higgadt megvitatása inkább a megértés, az együttműködés felé irányítja a felelős politikusokat. Az amerikai Robert Lansing Intézet igyekezete, hogy beavatkozzon az államközi kapcsolatok alakulásába egyszerűen kontraproduktív. Hagyjanak fel vele.

(Július 11.)

Közben ezrek halnak meg

Nem vitás: ami Ukrajnában a toborzás során rendszerszinten zajlik, az nem a háború szükségszerű velejárója, hanem emberellenes cselekmények sokasága, melynek a háború után következménye kell legyen.

Sebestyén József agyonverése, a körülményeket és a hivatalos ukrán magyarázatokat szem előtt tartva, magyar-, egyben emberellenes cselekedet volt. Ismétlődően az.

Ideje, hogy legalább szakértői szinten az elemzők legalább három dologban egyezségre jussanak.

Az egyik, hogy az orosz agressziót Ukrajnában hosszú, súlyos atrocitásokkal teli időszak előzte meg.

Másodszor, maga az ukrán oroszellenes provokációk sorozata összefonódott az érdekelt nemzetközi magántőke felbujtó tevékenységével (lásd Majdan, 2013. november 21-én kezdődött Kijevben lezajlott tüntetéssorozat).

Harmadszor, mára látszik, nagyhatalmi balhitnek bizonyult, hogy eljött az orosz medvével való leszámolás ideje.

Keserű tapasztalat, hogy a konfliktusnak, az atomháború kockáztatása nélkül nincs megoldása a csatatéren. Felmerül a kérdés, mire várnak a felek?

A hadi helyzet szemmel látható orosz fölényt mutat. Ennek ellenére Európa nagyjai, felelősségük tudatában mentenék a menthetőt, folytatják a háborút. Bíznak a hadiszerencse forgandóságában.

Mi magyarok, saját tapasztalataink ismeretében, jó vezetőinknek köszönhetően most is úgy látjuk: tűzszünet, majd béketárgyalások.

Figyelemmel arra, hogy a felelősek egyszerűen mellőzik a szenvedő ukránok tömegeinek harctéri és hátországi kínjait, legvalószínűbb, mindkét oldal a másik tartalékai kimerülésére vár.

Mi magyarok, igyekszünk mindebből kimaradni. A legkisebb veszteségek árán. Remélhetjük, sikeresen.

Július 17.

Mondjon le

A történelemből tudjuk: az autokrata hatalomtartók általában nem szoktak lemondáshoz folyamodni. Zelenszkij is inkább trükkökhöz folyamodik. A kormányátalakítást követően jött a törvény, az ukrán korrupcióellenes hatóságok függetlenségének felszámolása.

Az ukrán tömegek tűrőképességének határa gyorsan megmutatkozott. A diákok, némi súgás eredményeként, az utcára vonultak. Egyszerre több városban is.

Jól látható: eresztékeiben ropog Zelenszkij rendszere. Ami végtére nem csoda, hiszen az angol-uniós gyenge alapokra épült támogatási rendszer kezdettől fogva gyengélkedik.

A lényeg, hogy az eddig vállveregető, puszikat osztogató magállami és uniós vezetők Zelenszkijt semmiképp sem szeretnék követni a most megkezdett útján. Mert tudják, hogy az hova vezet. Változnak a szelek a nyugati médiába. Két nagy lap is megállapítja úgyszólván egyidejűleg: Zelenszkij pedig mondjon le.

Úgy látszik, kész az ítélet, csak éppen végre kell hajtani. S ez az, amitől megfagy a vér az érintettek ereiben. S elfogja a nyugtalanság az eddigi nagy támogatókat is. Sötét idők jönnek.

Július 25.

Ágoston András augusztusi jegyzetei

Feszültségkeltés

Magyarországnak, miniszterelnökünknek a rendszerszintű, állandó feszültségkeltéssel szembeni napi ellenállás szinte napi teendőjévé vált. Ahogy közeledik a 2026 évi parlamenti választás, az ellenzék részéről ideges kampányaktivitás egyre fokozódik.

Olyan eddig nem, vagy nemigen látott fogásokkal él a fogott politikus Magyar Péter brüsszeli stábja, melyeket nem lehet sopánkodással, vagy a bolond lukból bolond szél fúj népi bölcsességgel elhárítani.

Ha a magyarok nem akarnak kockáztatni, ezek közül többeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Az intézményes hazudozás, az EU-támadások hullámokban érkező, az ideológiai alapú kettős mérce fortélyainak szinte folyamatos hullámai – akarjuk, nem akarjuk – a legnyugodtabb politikusainkat mégis reakcióra késztetik.

Miközben kiindulópontként, továbbra érvényesül a „stratégiai nyugalom” magatartásforma, nem hiányzik a határozott rendszerben érvényesülő a támadásokat jól semlegesítő védekezés is.

Leginkább a még alig érzékelhető, de igen veszélyes folyamatok (blokkosodás) korai felismerése időbeni változásokat hoz Magyarország gazdasági politikájában (keleti nyitás, stratégiai együttműködés, kiegyensúlyozott viszonyulás a nagyhatalmakhoz). A kicsi, de ütésálló gazdasági és társadalmi berendezkedés eredményeket hoz (szuverenitásvédelem érvényesülése), máris előnyökkel jár, melyeket nem lehet mással helyettesíteni.

A jövő évi választásokat megelőző kampány, melyben az eredmény, a nemzetépítésre alkalmas hatalmi modell fennmaradása biztosított, jó összpontosítást, kitartást, megnövekedett innovációs hajlamot és eredményességet hoz.

Feszültségkeltés ide vagy oda, a lényeg a választási harc kimenetele: a meggyőző többség, amely nem lesz kisebb az eddigi 2/3-nál.

08.07.

Az obsitos. Jelenség?

Magyar Pétert mindkét politikai tábor – a maga módján – jelenségként érzékeli.

A balliberálisok ha nem is az ég küldöttjének, de afféle, a messzi Brüsszel követének tartják. Aki számukra a politikai győzelmük letéteményese. Így van ez akkor is, ha őt a dendi, vagy éppen a nagyvilági ficsúr talmi fénye ragyogja be. Nem kevésbé amolyan hídnak tekintik az idegen valóság és a távoli csoda, Brüsszel között.

A nemzeti oldalon, s ez nem érthetetlen, amolyan nagyot mondó obsitosnak látják. Üres hazudozónak.

Garay János újra leírhatná a jellemzését:

„Mátyás király sem nyert tán több éljent a Dunán,

Mint mennyit Háry János, az obsitos magán.”

Megmaradhatna a vers címe is: AZ OBSITOS.

A nemzeti oldal már teszi a dolgát. Magyar Péter megmarad annak ami.

Ő a brüsszelita nagyot mondó obsitos.

08.09.

A patrióták ereje

Miközben rezeg a léc, s várható, hogy az EU-harcosok háborús uszítása a tényleges politikai helyzet folytán kifulladni látszik, úgy tűnik, a narancsos forradalom erői főleg belső gyengeségük miatt vesztésre állnak.

A szerb köztársasági elnök ellenállása, s ezzel összefüggésben stratégiai nyugalma meghozza gyümölcsét. Ha sikerül működésbe hozni a bejelentett gazdasági és szociális intézkedéseket – ezeket egyelőre senki sem veszélyezteti – a szerb állam az új évet a révbe érés jegyében ünnepelheti.

Történhet mindez Vucic szavazók felől érkező támogatottsága, az elnök jól vezetett nemzetközi fellépései, nemkülönben a jó együttműködés eredményeként, amelyet Szerbia Magyarország és Szlovákia a közös érdekű kérdésekben évek óta erősítenek.

A mélyállam és a balliberális támadások során a három állam a helyi viszonyoknak megfelelő politizálása egyre hasznosabbnak bizonyul. Segíti az együttműködést, a szuverenitást védelmező akciókat az egyre nyilvánvalóbb tény, hogy a balliberális külföld csatlósaként megjelenő ellenzéküknek nincs egyetlen hadra fogható ötlete sem. Hogy holmi vízióra hajazó, koherens politikai stratégiáról ne is beszéljünk.

Az évek óta kedvhervasztó ellenzékiség egyik országban sem jó tanácsadó. Marad a gyűlölködés. Ami magában gúzsba köti az innovatív gondolkodást.

Nő a patrióták ereje, s ez biztató.

08.25.

Ki kinek a bajszát…

Ha jobban megnézzük, mindkét oldal, Zelenszkij és a nyugati „vállalkozók” is éppen hogy Trump nem létező bajszát rángatják. Miközben azok hamvában holt ötletekkel igyekeznek irreális céljaik felé, az USA elnökét egyre inkább zavarja mindkét kötekedő. Itt tartunk most.

Zelenszkij mindent követel: minél több pénzt, fegyvereket, a 800 ezres hadseregének és magának az államnak a fenntartásához szükséges pénz folyamatos érkezését. Helyébe az egész Európa védelmét kínálja. Ahogy eddig is tette. A 800 ezres jól felszerelt hadseregével. A demokrácia nagyabb dicsőségére.

Az oroszok legfontosabb követelései elejétől fogva közismertek: NATO-tagság nem, a megszerzett területek végleges vagy részleges birtokbavétele, az orosz nyelv és az ortodoxia jogaiba történő visszahelyezése.

Csakhogy borulhat minden elképzelés, mert orosz részről hangsúlyossá vált a legitimitás kérdése. Miszerint Zelenszkij nem legitim vezető.

Patt, mondhatná egy tapasztalt sakkozó. Vagy egérút Trupnak, hogy kilépjen a közvetítői szerepből is, legalább addig, míg mindkét oldalról nem kezdenek könyörögni, hogy ne hagyja el őket, mint szent Pál az oláhokat.

Az interregnumban pedig mindenki azt teszi, amit jónak lát. Felkészülhet a további küzdelmekre.

08.28.

Ágoston András újabb jegyzetei

A negyedik kétharmad

Tény, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) az Orbán-kormány három kétharmados országlása egyik fő céljaként uralta a magyar közvéleményt, de a valóságot is.

Tény az is, hogy a jövő évi választások előtt a magyar kormánykoalíció fenntartotta és a lehetőségeket rendre kihasználva felemelte a nemzetet, nem mellékesen a maga tekintélyét is.

Haladás tapasztalható belföldön, a nemzet egészében csakúgy, mint nemzetközi síkon is.

A legjelentősebb pénzügyi értékelők egybehangzó véleménye szerint Magyarország ezekben a vészterhes időkben is – a maga erejéből – vonzza a világ legigényesebb befektetőit. Mi más ez, mint nemzetközi elismerése Magyarország eredményeinek.

A magyar kormányfő az ország sikereire alapozott nemzetközi tevékenységének csak egyik szárba szökkenő eredménye a Patrióták. A magyar elképzelés látványos sikere a széles néptömegek egyre világosabb követelésére alapul. Benne fogalmazódik meg a balliberálisok évtizedes súlyos baklövéseinek bírálata, mindenekelőtt a migránskérdés országokat nyomasztó terhe, meg a wok-őrületnek az érintett nemzeteket sorvasztó, egyre hangosabb ellenérzéseket kiváltó hullámzása.

Talán nem véletlen, hogy a magyarországi zsibbadt, tehetetlen ellenzék jobb híján a NER fogalmával illeti mindazokat számára megfoghatatlan eredményeket, amelyeket negatív keretben értelmezve, a menjen Orbán, hisztérikus követelésében jelenít meg.

A parlamenti választásokkal nem lehet játszani. A kampányban máris láthatunk mindent. Az egyik oldalon az elért eredmények és a rájuk épülő nemzetpolitika uralja a közbeszédet, a másikon a kibékíthetetlenül elégedetlen dühös ellenzék.

Mondvacsinált árok van közöttük? Van, de nem mondvacsinált.

Az a különbség, amely megmutatkozik a szuverenitás, a bevándorlás iránti viszonyban, vagy a keresztény alapok védelmében, egész Európában észlelhető. Magyarországon ehhez még társulnak a balliberálisok külső befolyásolás keltette nyomása, sőt az utóbbi időben a felháborító kémügyek. Az ukrán, máris veszélyes fenyegetések pedig, jól megágyaznak az ellenzéki elégedetlenség és a kormánykoalíció közötti szembenállásnak.

Csakhogy, nem oda Buda!

A magyarok nem akarnak meghalni Ukrajnáért. Nem akarjuk, hogy a gyerekeink a frontról koporsóban jöjjenek vissza, és hogy a magyarok pénze Ukrajnába menjen!

Orbán Viktor és a kormánykoalíció szerencsére a megkezdte a negyedik kétharmad megszerzésének folyamatát. A NER tehát marad!

(Június 12.)

Felálltak

A nemzetközi folyamatokból következtetni lehet: felálltak az erők, amelyek Ukrajna és a háború folytatását tűzték ki célul.

Az Európai Unió (EU) nagyjai, Anglia (a volt gyarmattartók), meg a felelősségre vonás árnyékában Zelenszkij és a többi ukrajnai érdekelt vezető, most már biztos, egy követ fújnak. A háború oldalán, együttes erővel akarják lenyomni Magyarországot, elsősorban Orbánt, meg a többi (növekvő erejű) patriótát. Az unió megnyomorító javaslatokkal jön elő, Zelenszkij meg Szerbia és Magyarország sunyi szembefordításával próbálkozik. A Tisza csahol, s a főnökök fenyegetéseit visszhangozza.

Mintha Trump nem is létezne. Tudják ugyan, hogy él és virul, csak éppen az otthoni ügyeit intézi, hogy a többi rendszerváltó témáról most ne is szóljunk. Verseny ez az idővel.

Már régen megmutatkozott, az idő a béke érdekében tevékenykedő patrióta tábornak dolgozik: miközben a nyugatiak tüsténkednek, az oroszok lassan, de biztosan törnek előre. Hogy Ukrajnából végül már ne két, hanem akár négy megyét is követeljenek.

Most van szükség a magyar miniszterelnök által bejelentett stratégiára. Nem akarjuk, hogy a magyar katonák koporsóban jöjjenek haza az ukrán frontról.

A stratégiai nyugalomra van most szükség. Ennek az ideje jött el.

Patrióták, szerencse fel.

(Június 13.)

Orbán – Zelenszkij

Zelenszkij és az övéi végső elkeseredésükben (2 millió nem, a többszöri kétharmad, s a tény, hogy a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz) nagyot, túl nagyot akartak mondani. Úgy vélik, a történelem és az idő Ukrajna oldalán áll. Következésképp, sem Orbán, sem Oroszország nem tudja megállítani az ország európai integrációját.

Nos, a zárójelről nem nyitok vitát, az már eldőlt.

Kérdéses viszont az állítás, hogy sem Orbán, sem Oroszország nem tudja megállítani Ukrajna EU-integrációját. Nem-e?

Kérdezzünk! Miért kell ide keverni Oroszországot? Putin szerint a NATO nem, az EU felőlük mehet? Persze, ő is tudja: frigyben Ukrajnával az EU egy nagy süllyedő hajó. Nem lesz sem nagyobb, sem erősebb!

Akkor meg minek? Hogy az EU magállamai, a volt gyarmattartók a bővítéssel megtarthassák a volt nagyságuknak legalább a látszatát? Ami lehetséges, de nem ez fő ok.

Talán a szükségtelenül nagyra nőtt EU Közép- és Kelet-Európai tagjainak – Ukrajna segítségével történő – végleges megzabolázása? Ez reálisnak tűnhet, ha a mag-Európa talmi urai az elefántcsonttoronyból letekintve hisznek abban, amit nem látnak. Mondjuk, hogy az iszlám már-már nincs benn Európában?

S az állításuk, hogy „a történelem és az idő Ukrajna oldalán áll”, reálisnak látszhat-e? Dehogyis! Elfelejtették volna Angela Merkel vésztjósló szavait: "wir schaffen das"?

Ilyen emlékeztető lesz a számukra a jövő évi újabb kétharmad. Kijózanító.

Adhatunk kéretlenül, de még időben egy jó tanácsot a gyűlölködő ukránoknak?

Több tiszteletet a hozzájuk sok fontos ponton közeli magyaroknak. Az erősködés nem jó tanácsadó. Ezt ma már Zelenszkij is tudhatja.

(Június 27.)

Ágoston András újabb jegyzetei

A dezinformációs kampány

Ukrajna az ismert okokból dezinformációs kampányt indított Magyarország ellen. A vesztésre álló háborús fél kapkod a veszett fejsze nyele után. Felbujtóival, a brüsszeli fejesekkel együtt Ukrajna mielőbb EU-tag szeretne lenni. Csakhogy a művelet részvevői időzavarba kerültek.

Maga a dezinformációs kampány láthatóan két céllal indult. Mindenekelőtt rá kell ijeszteni Magyarországra. Azzal, amit most már el lehet mondani (lásd kémbotrány), még inkább azzal, amit egyelőre senki sem akar kimondani (mi lesz akkor, ha a háború véget ér, s az elkeseredett bősz leszerelt katonák, szervezett formában, bűnözőként rohanják meg előbb a magyarokat Kárpátalján, majd, vagy egyidőben a magyarországi magyarokat is).

Közben mindenki teszi a dolgát. A mag-Európa volt gyarmattartó vezetői, nemkülönben a titkosszolgálatok, az elhárítás, s minden, ami mozog. A feszültséget harapni lehet.

Marad az orbáni taktika, a nyugalom, s maga a politikai küzdelem legalkalmasabb eszközei. Főleg a háborús időkben legfontosabb „stratégiai nyugalom”. Meg a meggyőződés, hogy mi magyarok jó kezekben vagyunk.

Általában is. (Figyelemmel arra, hogy Soros elvesztette Washingtont, de egyelőre tartja Brüsszelt.) Egyik fél sem enged: úgy gondolja, az idő neki dolgozik.

Hogy a halogatás, a tények mellőzése az ukrán katonák kárára van?

Sajnos, ez eddig sem volt perdöntő argumentum.

(Május 11.)

A küzdelem marad

Két jele is van annak, hogy a Trump-győzelem után a globalizmus erői felocsúdva első bénultságukból, ellenállást szervezve újabb őrhelyeket igyekeznek, ha nem is elfoglalni, de megerősíteni.

Támogatják az ukrajnai háború folytatását. Kerül, amibe kerül. Az utolsó ukránig. A nagy gyarmatbirodalmak maradványa az Európai Unióban (EU) megerősítette állásait, s játssza a kollektív geopolitikai szereplők egyikét. Ez majdhogynem nevetséges. (Nem maradt hoppon Macron a Vatikánban a nevezetes Trump-Zelenszkij tizenöt perces találkozó előtt? Dehogynem.)

Ez a kisiklás még elmenne, ha nem lennének nagyobbak is: az eddig egyeduralkodó globalistáknak nem jut szék a nagy hármas (USA, Kína és az oroszok) egyre szorosabb együttműködését jelző találkozóin sem).

Regionális szinten legfeljebb látszateredmények vannak. A brit, a francia, a német és a lengyel vezetők a minap nagy csinnadrattával Kijevbe utaztak, hogy nyomást gyakoroljanak Oroszországra, egy harminc napra szóló fegyverszünet érdekében. Hasztalan próbálkozás.

Az EU tagok felé is igyekeznek erőt mutatni. Ez is csak részleges siker. Magyarország nem enged. Ugocsa non coronat. Ahogy ez már történelmi tapasztalat.

Más a helyzet a hajlékony Romániával.

Előbb a patrióták irányába tapogattak, szélsőséges csomaggal. Az első próbálkozásokat valaki, meg az alkotmánybíróság, nagy hatalommal megakadályozta. A vérmes remények ellenére, a sírgyalázók próbálkozása sem sikerült.

A magyar-magyar vitát a vezetők tisztázták.

Mégis, mi lett volna, ha George Simion győz? Csak találgathatunk. Egy biztos: az EU-ban a magyar miniszterelnök jó eséllyel fékezhette volna a román elnök szélsőséges lendületét.

Most, hogy Nicusor Dan győzött? Ő biztos nem a patriótákhoz fog csatlakozni, inkább a von der Leyen oldalára áll.

Ezek után mit várhatnak az erdélyi magyarok? A saját erejükön felül, s a jószerencsén túlmenően?

Talán valamit mégis. Ami folytatódik, az a magyarországi támogatás.

S ez így van rendjén.

(Május 20.)

Momentum

Cseh Katalin a minap akaratlanul is rámutatott, milyen csapás a balliberális oldalnak az átláthatósági vagy szuverenitási törvény. Mert a Momentumhoz hasonló „civilek” elhallgattatását célozza. E párt számára ugyanis kétessé vált, várhatja-e egyáltalán, hogy a lényegében eredménytelen tevékenységét valaki továbbra is a befolyásra törekvő külföldi céladományokból fedezze.

Kibújt a szög a zsákból: a Momentum magyar nemzeti érdekkel ellentétes szolgálatainak értéke megkopott. Mert az anyagi juttatások ellenére a politikai siker elmaradt. A kétharmadok minden eredményét semmissé tették.

Ha az EU bürokraták nem tudják, vagy nem akarják fedezni a Trump adminisztráció által megszüntetett amerikai forrásokat, nincs tovább.

A pénzosztó szerepbe került brüsszeliek – lévén, hogy most a süllyedő Ukrajna fenntartásával vannak elfoglalva – nemigen boldogulnak. A társadalom mélyrétegeiben gyülemlő elégedetlenség pedig nőttön nő. Így arra szorítkoznak, hogy a számukra fontos romboló magyarországi belpolitikai ellenzéket megújítsák, vagy jobb híján segítséggel kecsegtessék. Ebből pedig nemigen lehet megélni.

Miközben a patrióták egyre sikeresebb akciói serkentik az EU tagállamaiban jelentkező tektonikus mozgások kiváltotta feszültséget, eltűnőben van a tíz-tizenöt évvel ezelőtti, már akkor is alaptalan, „wir schaffen das” optimizmusa. Még Németországban is.

Hol járunk most?

Azzal kezdődött, hogy az amerikai Demokraták és Brüsszel Magyarországon pénzadományokkal egy fiatalokból álló pártot, a Momentumot állította rivaldafénybe. A Momentum első és egyetlen eredménye az Olimpia megszervezésére irányuló kormányzati szándék meghiúsítása volt. Ez a párt számára akkor meghozta az anyagi támogatást, de az ma csupán esélytelen választási megmérettetésre elegendő. S az is olyan, mint a kutya vacsorája.

Hol van már a tavalyi hó?

Eszmei megalapozottság híján a Momentum egyre csak töpörödik. Míg a vezetői a minap arról hoztak felemás határozatot, hogy a jövő évi magyar parlamenti választásokon már el sem is indulnak.

A párt egyik utolsó önálló akciója, az egyik vezető, Gerencsér Ferenc ukrajnai útja. Milyen küldetésben? Nem tudjuk de, hogy nem a balliberális párt önálló politikai akciójáról van szó az biztos.

Cseh Katalinnak igaza van, azaz nem egészen. Politikai iránytű és jelentős anyagi támogatás nélkül a Momentum nem képes tovább politizálni. Másrészt, s ezt sem lehet szem elől téveszteni, a párt gyorsan felemelkedő, erősnek tűnő ellenfelet kapott. Ám a Tisza a készséges beolvadási kísérleteiket is csak ímmel-ámmal fogadja.

S itt a vége. (Május 31.)

Ágoston András újabb jegyzetei (február 16-március 10.)

Aki késik, kimarad…

Akár úgy is mondhatnánk, Európa egy részének történetéből. Ennek a megállapításnak legalább két oldala van. Azok, akik sietnek, például Románia, szeletet akarnak maguknak az elbukott Ukrajna korábban uralt részeiből. Mások, a nyugat-európai nagyok sértődötten, mert mellőzve érzik magukat, vízió hiányában csak izgatottan toporognak. Egyelőre Franciaország vezetésével saját kiindulópontot szeretnének maguknak eszkábálni.

Tudjuk, a sértődés nem hasznos politikai eszköz. A tárgyalásokban székhez jutni lehet, de ehhez jól meg kellene emelni a honvédelmi kiadásokat. Nem szólva a három csapásirányról: No migration! No gender! No war! E nélkül nem megy.

Különben – ahogy Trump különmegbízottja mondta – Európa nem lesz részese az orosz-ukrán béketárgyalásoknak, így pedig a legújabb kori világtörténelemnek sem.

Ez az új irányegyüttes. Tetszik ez valakinek vagy sem.

Ebbe a keretbe kellene elhelyezkedni Zelenszkijnek, aki Putinról Münchenben kijelentette: „Ő egy gyilkos, és soha nem fog megváltozni. És ezért ez egy terroristával folytatott párbeszéd lenne. Egyedül nincs elég erőm, hogy kiszorítsam őt Ukrajnából, ezért kell beszélnem róla, hogy a szövetségeseim erőt adjanak ehhez.” Mi tagadás, ebbe a politikai keretbe ő nem tud helyet találni.

Volt már ilyen eset a világtörténelemben.

Február 16.

Mit bizonyít a magállamok párizsi konzultációja?

Legalább két dolgot.

Először is, hogy egyelőre ténylegesen kibékíthetetlen az ellentét Európa és az USA Orosz Föderáció Ukrajnával összefüggő nézetei között.

Meg azt is, hogy indokolt a nagyhatalmak igyekezete, hogy maguk rendezzék a háború hagyatékát.

A globális, végletesen megosztó ellentétnek, ha figyelünk a történelemre, nemigen van megegyezéses kimenetele. Valamelyik félnek győznie kell. Vagy az erő, vagy ha erejük és a háborúshozáshoz való kedvük közelíti őket egymáshoz. Ahogy nagyritkán, a konszenzusos megoldáshoz is.

A győztes keretezi a problémát: mindent becsomagol, mindent megmagyaráz. A következő összeütközésig.

Mindeközben mitől félnek a kisemberek, ha Ukrajna kerül szóba?

Például attól, hogy a valószínű háborús vereség után Ukrajna már a béke első napjaitól fogva acsarkodó, erős, zabolátlan rablóállammá válik. Veszélyeztetve ezzel saját békés helyreállításának folyamatait, nem kevésbé a szomszédos kisállamok nyugalmát, biztonságát.

Remélhető, hogy a békefolyamat kivitelezői a többi között ügyelnek majd Ukrajna legalább viszonylag békés civilizációs visszatérésére.

Remélhetőleg.

Február 17.-

Hova? Tovább!

„Recseg-ropog a második világháború utáni nemzetközi rendszer, alapjaiban változhat meg Amerika és Európa viszonya” sopánkodik az egyik eddig kivételezett, függetlenobjektív portál kommentátora. A kérdés jó, felelet nincs.

Legfeljebb találgatások. Íme, egy ilyen.

Tétel mondatokban: A két nagyhatalom egymással tárgyal. Részben mert csak ők akarnak békét, a többi szereplő meg nem. Másrészt a geopolitikai témáikat nem is vitathatják meg másként.

Az Európai Unió (EU) vezetői, az Ukrajnában bekövetkező béke esetén, félnek a már meglevő sávok mentén bekövetkező összeomlástól. Innen a nagy irreális ígéreteik a támogatások megtartására.

A mag-Európa még a drága energia és a nyersanyagok ellenére is az USA védőernyője alatt a túlélésben reménykedik.

Miben reménykedhetünk mi? A békében nyíló további lehetőségekben: elsősorban, hogy nem lesz újabb Jalta. Hisszük, a konnektivitás, az összekapcsolhatóság eszméjének térnyerésével párhuzamosan az érdekelt kelet-európai kisállamok is beilleszkedhetnek a két nagyhatalom közös geopolitikai terveibe.

Úgy legyen.

Március 4.

Komoly gesztus – amerikai katonák Magyarországon

Körvonalazódik, hogy az USA és az Orosz Föderáció közeledése, valamint a „csendestársként” befogadott Kína világpolitikai háromszög lesz a jegecesedési pont, ami körül végül kialakul az új, összekapcsolhatóságra épülő geopolitikai szerkezet, melyben a nemzeti érdekek egyeztetése háború nélküli együttműködéssel zajló folyamatokban nyilvánul meg és válik dominánssá. E folyamatokban a befolyásolási övezetek diszperziója, ezen belül Ukrajna felosztása, valamint az energia és általában a természeti erőforrások globális felosztása folyton változó, nagyjából a gazdasági versennyel meghatározott keretek között zajlik.

Íme, az új világ, melynek bekövetkeztét, részben a múlt béklyóival a lábukon, a nagyok és a volt nagyok képlékenynek érzékelt helyzetben egészen másképp képzelik el.

Zelenszkij látványos bukása a Fehér Ház Ovális Irodájában történt megjelenésekor, hirtelen felpörgette a térségünket érintő események részvevőit, kicsiket, nagyokat.

Maga Zelenszkij amerikai látogatása a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt zajlott, még sincs egyetértés a megfigyelők között, legalább két tekintetben. Megrendezett politikai esemény játszódott le a szemünk előtt, vagy sem? Ki győzött? A látogatást követő londoni találkozóra is figyelemmel további kérdések merültek fel. A legfontosabb: Anglia tüsténkedése mellett vagy annak köszönhetően kiharcolhatja-e a helyet az EU vagy annak nagyjai a tárgyalóasztalnál? Részesei lesznek-e a nagyok egyezkedésének, vagy csak közvetlen szemlélői?

Ez utóbbi kérdés közben tisztázódni látszik. Orbán vétója után az EU vezetői csak a huszonhatok kezdeményezésével léphetnek fel. Feltételezve, hogy gyorsan összeadják, vagy legalább hihetővé teszik a nagy pénzösszeg előteremtését. Különben a szemlélői státus is elúszhat.

Látnunk kell azt is, hogy ha a fegyvercsörgető európaiak ne adj isten sikerrel járnának, az is csak a háború folytatásának ígérete lenne.

Szurkolhatunk. Tekintettel arra, hogy ez is csupán csenevész ígéret lehet, van remény.

Voltaképpen mellékág, de számunkra létfontosságú: az Európából visszavont amerikai katonák kellő nagyságrendben itt maradnak-e Magyarországon? A továbbra is veszélyes ukrán szomszédság miatt az elrettentő erőre szükségünk lenne. Trump és a magyar miniszterelnök kialakult kapcsolatainak köszönhetően remélhetjük az ország számára megnyugtató megoldást.

S ez így lenne rendjén.

Március 10.