www.sorsunk.net

Nagy Major Gábor 2021. 10. 02. szombat, Pápa. (kalitka)

Napló

Valamelyik nap, miután fél éjjelen át Kolozsvárról és a Ferencz József útról álmodtam, felkelve azon gondolkodtam, hogy ahhoz képest, hogy Kolozsvár magja középkori mag, milyen modern módon tervezték meg (?) építették fel (?) - hiszen a Fő térről sugárirányban indulnak a nagyobb utcák a négy égtáj felé, és az a Kolozsvár, amely születésemkor létezett (amikor lakossága 120.000 körül mozgott), egy igen harmonikus városképet mutatott.

                                                           

          Gyönyörű az őszi idő, igaz, hogy reggel csak +10 C fok körüli a hőmérséklet, de hétágra süt a nap és délire jó meleg lesz. Szárad legalább a tegnap lefestett kis terasz és a karfák is…- meg érik a paradicsomfámon a pár szép nagy paradicsom. A füge meg olyan gyorsan érik, hogy naponta kell leszedjem, egyébként a madarak megcsipkedik.

Tegnap Ughy Pistával és Csengével sétáltunk egyet a teveli tó partján és hosszan beszélgettünk, aztán Pista nálunk is ebédelt. Majd amikor hazavittem, megnéztem az újonnan  Székelyudvarhelyen és itthon festett képeit, amelyek nagyon szépek, nem látszik rajtuk az Annamária elvesztése feletti fájdalom és depresszió.                                                                                                                                                   Többek között arról is beszélgettünk, hogy miért kell Ő ennyire gyűlölje a románokat, mint népet, mert nem a nép okozza általában a nagy keserveket (és nem vetemedik olyan gyalázatos tettekre, mint amit neki tulajdonítanak), hanem a vezetői (románok esetében vallási-ortodox vezetői) és politikusai. Vitáztunk kicsit megint Trianonról is: szerintem Trianont elődeink vezetői kapzsiságának (kellett a nagyon szapora, olcsó munkaerő) és a nagyhatalmak játékainak köszönhetjük, nem pedig a románoknak, akik csak kis haszonleső haszonélvezői lettek a trianoni osztogatásnak. Melyik kis nép tett volna másképpen a helyükben?! Talán a szlovákok, Benesék és a többi szomszédunk jobb volt velünk szemben?! Hát nem!  

Beszélgetéseink elvezettek oda is, hogy elmondtam Pistának, már évek óta nyitott kérdés számomra az, hogy  olyan nagy katolikus központok, mint Csíkszereda és Veszprém voltak századokon át, miért maradtak le a szellemi átalakulásban és előrelépésben a „szomszéd várakkal” szemben, mint Székelyudvarhely, vagy éppen Pápa. Nem merem állítani, csak sejteni, hogy a két utóbbi város annak köszönheti szellemi központtá való gyors fejlődését, mert ott a reformáció elvei győztek, és így sokkal hamarabb polgárosodtak, mint előbbiek.  

Pista beszélt arról is, hogy tervez egy kolozsvári kiállítást (4 másik festővel ill. szobrásszal egyetemben), aztán meg egy veszprémi kiállítást, ezért meg akar festeni rövid időn belül 10 olyan képet (talán 80 x 80 cm-es nagyságban?), amelyek mind a székelykeresztúri élményei alapján születnek/születtek. Nagyon szép, fénnyel és merész színekkel teli, „jókedvű” képek. Ennek kapcsán mondta el azt is, hogy Ő mindig mondta Kádár Tibinek is, hogy használjon világosabb színeket, és nyúljon merészebben a színekhez. Pistáról is szeretne egy életrajzi könyvet írni Banner Zoli (aki 85 év feletti).

Mai jó hír, hogy Székelykeresztúron – gondolom - magyarországi segítséggel modern uszodát építenek és az is jó hír, hogy a gyimesbükki Rákóczi-vár tornyát újjáépítik és turistavonzóvá teszik.  

Számomra az is érdekes hír volt tegnap, hogy reggel 6 órakor (magyar idő szerint) Varga Csaba nagyváradi hegymászó elérte a Daulaghiri csúcsát, és ő az egyetlen élő magyar hegymászó, aki már 5 nyolcezres csúcsot meghódított oxigénpalack és teherhordók nélkül!

Itthon, Magyarországon, mivel lezajlott a baloldali „előválasztási cirkusz”, most éppen a vadászati világkiállítás miatti mocskolódás van napirenden, meg az, hogy a népesedési kongresszuson Orbán Viktor elmondta azt, amit mindenki tud: Nyugat-Európa jelenlegi útja csakis a pusztulásba vezethet, míg a „magyar templomépítő nemzet”, mert csak a hit  és a gyermekek születése tudja megmenteni a nemzetet, hogy ne tűnjön el a történelem süllyesztőjében. Ez biztosan a legfontosabb igazsága a modern időknek!

Persze a Fuggerek és Mediciek utódainak ez nem tetszik, hiszen hány évszázada munkálkodnak azon, hogy Európa népeiből kiirtsák a hitet és egy olyan nemzetközi masszát formáljanak belőlük, ami nem veszélyezteti soha többé az általuk kreált szellemi és lelki rabszolgaság társadalmát. Sajnos nagyon kevesen vannak/vagyunk azok, akik ezt jó hangosan ki merik mondani, ezért a nagy többség nem is veszi észre ezt az ordító történelmi megtévesztést. Márpedig Európa történelmének a 24-ik órájában vagyunk… 25-ik óra nem lesz! Már Konrad Adenauer megmondta, hogy Európa vagy keresztény marad és megőrzi a hitét, vagy nem lesz!

Olyan szép ez az ősz, tele fénnyel, színekkel, most még meleggel is, gyümölcsérlelő, szőlőérlelő!- milyen jó lenne csak ezzel törődni és nem a ballib. ellenzéknek nevezett globalista csőcselék mocskolódásaival és azokkal a félelmekkel, melyek az egész EU balra tolódásával jönnek elő az emberben. Van elég kis emberi tragédia is a környezetünkben, azzal is kell törődni, meg a korral együtt jönnek a kedvesek, barátok elvesztése miatti mind gyakoribb és gyakoribb fájdalmak… a hosszú és álmatlan éjszakák gyötrődései. A riadt és fáradt reggeli felkelések, amikor még az is fáj, ha lélegzünk egy nagyot; fájnak az ízületek, a belső szervek, és fáj az is, hogy élünk. Hol vannak azok a napok, hónapok, évek, melyeket az élet ajándékozott az öregeknek, amíg volt még emberi társaság, voltak még békés családi összejövetelek, amikor az unokák még örömmel hallgatták meg a nagyapák bölcsességeit, történeteit (amik vagy igazak voltak, vagy csak kiszínezettek, de szépek önmagukban is)! Olyan ez a mai világban, mintha a sír felé is tülekednénk, rohannánk, nehogy megelőzzön a szomszéd, a másik!     

  Ha néha sorsom/ ügyeletem egy-egy öregotthonba vezet (általában halottszemlekor, sajnos), akkor mindig megijedek, hogy a jelen mennyire tönkretette az öreg emberek életét, az életútak végét, melyet nem a szeretett család körében, az életen át tartó, nehéz és becsületes munkával felépített otthon melegében töltenek el, hanem ilyen-olyan (a vállalkozónak nagy pénzeket hozó) öregotthonokban, ahol a szeretetnek és a törődésnek legfeljebb a nyomait fedezhetjük fel, arról nem is beszélve, hogy az mindenki gyors leépüléséhez vezet, hiszen kívül esnek a társadalmon.

Másik mai hír, hogy Konstancán megint volt egy kórháztűz, ahol hét Covid-os beteg belehalt az égéseibe (…) Jut eszembe, vajon mi van azzal a román orvoskollégával, aki egy moldovai kórháztűzben, a betegei mentése közben súlyosan megégett, és aztán Franciaországban kezelték? Túlélte? Meghalt?

Földrengések, árvizek, tornádók pusztítanak, helyi háborúkban ezrek halnak meg, járványok, éhség, aszály sújtja az emberiséget, a környezet véglegesen és vészesen elszennyeződött, a nagyvárosok levegője élhetetlenné tette azokat … és akkor a baloldali és túl-liberális erőknek semmi más nem fontos, csak az, hogy tönkretegyék a józan ész maradékait is, a fehér ember szaporodását és bárminek a történelmi hitelességét és természetesen bármi áron (eszköz nem számít, csak a cél) megőrizze a hatalmát a világ fölött. Egy haldokló világ fölött?!

Önmagunkat igen, de a természetet nem lehet becsapni! Ezért mindannyian felelősek vagyunk, ha hagyjuk ezeket a sötét erőket a hitünket elvenni és tönkretenni egyetlen lakóhelyünket, a Földet. Gondolom a „hallgatag többség” velem ért egyet és ez mégis-mégis megerősít abban a hitemben, hogy nem fognak győzni felettünk a sötétség hatalmai és lesz még, a tél után, igazi kikelet!

Nagy Major Gábor

Jegyzet

Éjjel óta esik, szinte egyfolytában. Jó langyos, áztató eső ez, és bár néha dörög az ég, de nincs nagy zivatar. Jó ez éppen most, mielőtt elmegyünk tíz napra és magára hagyjuk a kertünket…- igaz, hogy V. Gabi néni gondjaira bízva, de mégis…

        Tegnap este Édesemmel kettesben elmentünk a „Kastély” udvarába, egy ingyenes Haydn–koncertre, amelyen egy szimfónia és a D-dúr zongoraverseny is szerepelt, a Budai Vonószenekarral (Pilz József koncertmester és Szokolay Ádám zongoraművész.) A zene jó volt, a zongorista nekem nem nagyon tetszett. (Szokolay Balázs zeneszerző valamelyik utódja).  

           A zongoraversenyt lehunyt szemmel hallgattam, miközben Szabó T. Attila bácsi és más ismerős arcok merültek fel lelki szemeim előtt, meg a kolozsvári régi koncertterem a Farkas utcában… Amikor újra  kinyitottam a szemem, pár pillanatig azt sem tudtam, hol vagyok. Aztán eszembe jutottak a veszprémi várban, a Püspöki palota előterében (és a nagytemplom előterében) hallott koncertek is, amelyeknél mindig elbűvölt az épített díszletek varázsa.

     Ma d.u. – teljesen véletlenül - a Hír TV-ben láttam egy jó dokumentumfilmet az erdélyi unitárius iskolákról, pontosabban a kolozsvári, a tordai és a székelykeresztúri iskolákról. A tudományos munkatárs dr Gaal György volt, a narrátor Nagy András unit. lelkész. Csodálatos volt a kolozsvári Brassai (ez az unitáriusok legnagyobb iskolája) természettudományi és fizikai eszköztárát látni, amely ma múzeum. Azt is nagyszerű volt látni, hogy a mai Brassai-ban 800 feletti tanuló van - 1992-ben volt 15. 

A mai Magyar Nemzet Lugas-mellékletében nagy cikk van a „terhes férfiakról”, erről a nyugat-európai és USA-beli őrületről, ami minden természettudományos törvényen túllő, csak azért, hogy a normalitás ellentéte lehessen.   Van egy olyan - számomra érdekes - cikk is, hogy az EU 2025-re ki akarja vezetni az európai közlekedésből a benzinmotoros és dizelmotoros autókat is?! Ez is pont olyan őrült gondolat, mint az LMBTQ-s mozgalom és a többi szellemi őrület, hiszen ezzel megszüntetnének sokszázezer munkahelyet, amellett, hogy sokmillió szegényebb embert megfosztanának az autóvétel lehetőségétől is. Jómagam is emlékszem arra, hány használt autót vettem azelőtt, hogy meg merjem venni az első új autómat.

Hat nap múlva kezdődik a 2020-ról elhalasztott olimpia, az az olimpia, ami nézők nélkül és folyamatos Covid-félelemben fog lezajlani. Az az olimpia, amely éppen az olimpiai mozgalom értelmét dobja félre, azt az elvet, hogy a világ fiataljai itt barátságban és a legnagyobb szabadságban találkozzanak egymással és a legszélesebb nézőközönség előtt vívjanak meg az elsőségért. Valóban van egy olyan gonosz háttérhatalom - a középkorban még Sátánnak mondták - amely mindent tönkretesz, ami szép volt ebben a világban, mindent megpróbál uniformizálni, mindent megpróbál józan ésszel nem felfoghatóvá tenni, csak azért, hogy teljes gazdasági hatalmát senki soha többé ne kérdőjelezhesse meg. Szép lassan elpusztítják a Földet, és már csak saját szigeteik maradnak fenn, melyeken nagyon gazdagon és nagyon magányosan élnek majd, de legalább többé nem kell félniük!!!                                                                                                                                            Már megszületett a döntés kormányszinten: az eü. dolgozókat kötelezően beoltják a Covid ellen és a hatvan év fölöttieknek, négy hónappal a második oltás után, beadhatják – kérésre - a harmadik oltást is. Gyanítom, ez még csak a kezdet, mert a vírus variabilitása igen nagy, és ezzel sakkban lehet tartani a világot és jönnek majd az újabb és újabb oltások, természetesen „alapos tudományos megalapozással!” – a fene megette ezt a tudományosságot is, ami napi szinten változik a politika kívánalmai szerint.

Újabb érdekes fejlemény a világ pénzgazdálkodásában: minden állam, amely megteheti, aranytartalékokat képez, mert rájöttek - kik is? - hogy mégis az aranytartalékok fejezik ki egy ország gazdasági potenciálját- legalább is a pénzügyekben.     

Most küldött Édesem egy beszámolót Tirnován Ariról; nem is tudtam, hogy Ő is júliusi volt, 15-én született. Nagyon tehetséges ember volt, de az élethez nem volt nagy szerencséje; még politikai fogolyként is ült három és fél évet; Pápán nem volt meg a kellő elismertsége. Igazi vagány, az életet nagyon kedvelő és gazdagon élő ember volt, örvendek, hogy ismerhettem, sőt mondhatom, hogy barátok voltunk. Tamás fia is nagyon tehetséges restaurátor és szobrászkodik is mellékesen.

2021. 07. 17. szombat, Pápa.

                                          *******************************************************************************************************

Dr. Ábrám Zoltán

Kik nyerték meg a foci Eb-t?

    Három évvel ezelőtt a világbajnoki döntő után megszülető írásom címében feltettem az első látásra ügyefogyottnak tűnő kérdést: kik nyerték meg a foci-vébét? A tornagyőztes francia válogatott többségének nevei ugyanis Afrika ősi földjére emlékeztettek. Epés megjegyzés lehetett, miszerint nem a franciák nyertek focivébét, hanem a fekete kontinensen gyarmatosított, egykori francia kolóniákon élők leszármazottai. A napóleoni dicsőséget és a trianoni szégyent követő túlbuzgó területszerzési becsvágy száz év távlatában éppen a foci területén hozta meg a maga sajátos eredményét.

Hasonlóképpen ügyefogyottnak tűnő kérdés: kik nyerték meg a foci Eb-t? Főleg múlt időt használva akkor, amikor még a csoportkörökön sem jutott túl a megmérettetés. Mégis felteszem a kérdést. Hiszen jelenleg Európa legnézettebb és legmediatizál­tabb sportesemény-sorozata keretében már lejátszottak két telt házas meccset a nemrég szépen felújított budapesti Puskás Arénában. Egész Európa focidrukkerei, sőt még talán a kontinensen túliak is,  csodálattal, netán irigykedve tekintettek a magyar főváros felé. No, nem a szemet és lelket gyönyörködtető beruházás okán, hanem tízezer szurkoló impozáns utcai menetelése és az azt követő, egész stadiont betöltő szurkolás láttán, a több mint ötvenezer torokból felzúdúló himnusz eléneklése és a fantasztikus gólöröm hallattán. A labdarúgó Európa-bajnokságnak otthont adó többi stadionban ugyanis a teljes kapacitásnak negyedét, harmadát, legfeljebb felét töltik be. Pedig a járványügyi megszorítások közepette ott is összegyűlhetett volna egy védettségi igazolványát, határon túli oltakozását igazoló egész stadionnyi sárga szalagos tömeg.

Miközben a fogyasztói társadalom érájában Ronaldo vagy Mbappé “piaci ára” külön-külön többet ér az egész magyar válogatottnál, akinek legjobbja, Szoboszlai sérülés miatt nem játszhatott, a magyar bravúr annál értékesebb. Ráadásul annyi világbajnok gyűrűjében a nap játékosát úgy hívják, hogy Kleinheisler László, aki nem a Barcelonában játszik, csupán az egykori határon belüli, emberöltönyi idővel ezelőtt szerb golyózápor alá vett Eszéken.  Nemcsak az Európa-bajnoknak, hanem ezúttal a világbajnoknak is egyenrangú ellenfelei voltunk. Pedig nekünk csak icipici gyarmat jutott valahol Kínában, mielőtt a Nagy-Trianon palotába kényszerítettek volna. Meg annak a reménye, hogy időnként Dávid legyőzheti Góliátot. Ezerkilencszázötvenhatban, vagy éppenséggel kétezerhuszonegyben. Politikában vagy fociban.

Ma már semmi sincs politikai befolyásoltság nélkül. Miközben Macron és Merkel aggodalmát fejezte ki Orbán Viktor legújabb különcködése miatt, a magyar miniszterelnök és államelnök ötvenötezredmagával élőben szurkoltak választópolgáraik “Hajrá, magyarok!’ hangorkánja közepette. A focirajongó Orbán kormányának sportpolitikája a román tudósítókban is csodálatot váltott ki, egyikük reményteljes bizakodását fejezte ki a román kormány magyar sportminiszterének potenciális magyarországi lobbija miatt. “Tanulhatunk tőlük!” – az erdélyi magyarok számára ez volt a legnagyobb elégtétel. Miközben a román lapok a pesti szurkolók példamutató buzdítását is agyondicsérték. Azonban ha értettek volna magyarul, felfigyelhettek volna arra, hogy a piros-fehér-zöld focirajongók Trianon-komplexusa is megszólalt – mindenféle térkép nélkül, amivel az Eb-n az ukránok promoválták saját nacionalizmusukat -, amikor Magyarország és Erdély összatartozásának a jegyében rázendítettek a megelőző franciaországi Eb slágerdalának eredeti változatára, aminek az adaptációja: „Hajdúszoboszló, Hajdúszoboszló, lesz még Oslo Hajdúszoboszló!" Vagy színes füstfelhők, fények és ütemes skandálások közepette arra, hogy „Hej, hej, hej, Magyarország nagy ország!"

A sikeres sporteredmények mindig önbizalmat adnak az egész nemzetnek, a sportsikerek a nemzet örökkévaló értékei. A “magyar az, akinek fáj Trianon” mondást a nemzeti összetartozás jegyében felválthatja a “magyar az, aki lélekből szurkol a nemzeti tizenegyért!” Az Aranycsapat öröksége, a mai sztárokkal minimum egyenrangú Puskás Ferenc szellemisége, a róla elnevezett egykori Népstadion eredménytől független győzelmi hangulata együttesen hungarikumnak számítanak. Kimondatlanul is a Világörökség részei. Azt azonban igenis ki kell mondani: a szépen felújított, 2019 végén átadott Puskás Arénában játszották le az első két – nemsokára harmadik – telt házas focimeccset a világjárvány miatt 2020 márciusában beálló korlátozások után. És miközben hónapokkal ezelőtt üres lelátók előtt két csapatnyi játékos térdelt saját maga vagy még inkább mások rasszizmus elleni kiállását jelképezve, Budapesten “Ég és Föld között repült” a csapattal ötvenötezer lélek. Nos, kik győztek?

Az erdélyi magyar fociszurkolók számára kiemelt kárpótlást jelentett, hogy az M4-es csatorna máskor elsötétülő képernyője “megszólalt”. Magyarul. Aki viszont közel két éve megváltott jegyével és oltási igazolványával részt vehetett a telt házas stadionban, annak kétszeresen felejthetetlen nap június tizenhatodika és tizenkilencedike. És bár a csoda állítólag egy napot tart, egyetlen nap része lehet az örökkévalóságnak.

A szép számban élő rosszakarók nemcsak a telt ház és a feltüzelt nemzeti érzések ellen tiltakoznak, hanem azt is igyekeznek belénk súlykolni, hogy délibábot kergetünk. Hogy csak öngólt lövünk magunknak úgy a Puskás Arénában, mint a magyar országgyűlésben. Pedig már lőttünk szabályos gólt és éppúgy egekbe repítő lesgólt is, de öngólt csak a németek és a portugálok szereztek a csoportunkban. Utóbbiak kettőt is, így hát a több lőtt gól mégsem vezetett győzelemhez. A mi döntetlenünk azonban felért egy hatalmas győzelemmel. Sőt, a történelem során szétszabdalt országú, pápacsináló és magyarbarát lengyel nép nemzeti tizenegyének a  döntetlenje is győzelem számunkra, a Báthory emlékévben kimondottan.

Magyarország megnyerte a foci Eb-t! Nem a magyar nemzeti tizenegy, az a csodák csodájának a csodája lenne, hanem Magyarország. A lakosság magas fokú beoltottságáért vívott küzdelem – még az Unió politikájának ellenében is – megalapozta a csodálatraméltó telt házas meccs és szurkolás lehetőségét. Állítólag az UEFA azt fontolgatja, vagy legalábbis cikkeztek róla, hogy – saját érdekeiért, mindenféle fenntartást félretéve – jobb lenne az elődöntőket és a döntőt a hatvanhétezres telt házas Puskás Arénában megrendezni a félig üres kilencvenezres Wembley stadion helyett. Ami számunkra nemcsak a sportpolitika, hanem a foci nyelvén is elképzelhetetlen siker lenne. Hiszen közel hetven esztendeje a Wembleyben hat-háromra vertük az angolokat, a Puskás Aréna elődjében, a Népstadionban pedig hét-egyre a visszavágón. Most pedig Eb-döntő házigazdája lenni?!

Szép volt, fiúk! Szép volt, Magyarország!

******************************************************************************************************

Nagy-Major Gábor

Kis történet

–  Orrba váglak, hasba rúglak - mondta a nagyfiú, és a kicsi ijedten pislogott fel rá.  - Miért is - kérdezte? - Hát azért, mert most éppen nagyon rossz kedvem van és Te itt vagy előttem.  

A kicsi félrehúzódott és sértődötten mondta: - Jó, akkor most elmegyek haza és hívj fel, ha látni akarsz. Nem kell siess, ráér jövő héten is! A nagyfiú röhögött egyet, aztán nagyot rúgott egy hozzá közel levő kavicsba, ami majdnem eltalálta a kicsit.

Ezzel vége is lett volna bájcsevegésüknek és együttlétüknek, ha nem jön éppen arra négy vékony és szemüveges fiú, akik a telefonjaikon keresztül társalogtak, és laza szövétnekként, majdnem elfoglalták az egész utcát keresztbe-kasul.  Erre a nagyfiú: - Hát ti melyik tánciskolából jösztök?! Egyáltalán mit kerestek itt? Mire a beijedt kis srácok azt sem tudták, mit feleljenek. - Nem tánciskolából, angolóráról jövünk - mondta az egyikük, amin a nagyfiú megint durván, jót röhögött és csak rájuk rezzentett, hogy „Sicc!”- és mivel azok kétkedve néztek rá, mindjárt hozzá is tette: - Takarodjatok haza, a mamához! A kissrácok szétspricceltek, a telefonokat zsebre vágva, futott mindegyik, mintha az ördög űzte volna. 

A kicsi, aki még mindig ott téblábolt a nagyfiú körül, meg is kérdezte: - Ezt miért kellett? - és a nagyfiú rögtön kész is volt a válasszal: - Mert tudod, te kis mazsi, harc az élet, és aki nem tud erőt felmutatni, azt elseprik. Tele van a világ olyan kis hülyékkel, akik még el sem kezdték, és már el is veszítették ezt a harcot, és ezért vannak tele a nagyvárosok olyan véglényekkel, akiket elsepert az élet, és már csak a szemétdombon találnak helyet. Na, te legalább tanulj ebből és ne légy ilyen!    

Sok-sok évtized telt el azóta, hogy ez a jelenet lejátszódott, egy akkori közepes nagyságú város egyik  külvárosi utcájában… A nagyfiú azóta belehalt az alkoholizmusába, a kicsi meg nemcsak felcseperedett, de meg is öregedett; szép lisztes hajú öregúr lett, aki generációknak tanította, hogyan is kell /ene élni, úgy, hogy tisztességesen is, meg harcosan is, és hogyan viselhetik el méltósággal az örök nagyfiúk önkényeskedéseit.                                                                                                                                   Mostanában sokat álmodik és sokat emlékezik: általában a fiatalkorról és azokról az emberekről, szeretett vagy éppen utált emberekről, akik akkori életét meghatározták és a későbbiekben, hogy mit tegyen és mit ne tegyen.  Pályaválasztása is ennek a függvénye lett: ő segíteni akart a kicsiken, az elesetteken, és meg szerette volna akadályozni, hogy a mindenkori nagyfiúk önkényeskedjenek a kicsikkel; nem, nem lett politikus, ha valaki hirtelen ezt hitte volna, hanem orvos lett, aki tanított is mindig, hogy ne csak a testet, de a lelket, a szellemet is gyógyítgassa.                                                                                                               Eszébe jutott, hogy tulajdonképpen azért volt kicsit nehezebb az élete, mint sokaké, mert mindig felvállalta a konfliktusokat a nagyfiúkkal, ha igazságérzete ezt úgy kívánta; sokszor elbukott ebben a harcban, de mindig, mindig talpra állt. Most, vénkorában, kezdett elgondolkozni azon, hogy ilyen gyengén és védtelenül hogyan merjen majd megvívni esetlegesen egy rákényszerített harcot?! Mennyi esélye marad a győzelemre?! - aztán felelt is önmagának: amikor harcolni kell, úgy sem méreget sokat, csak megy és teszi, amit tud. Így volt ez mindig orvosi praxisában is, soha nem mérlegelte, hogy a betegnek mennyi esélye van a túlélésre, hanem csak ment és harcolt, és tette amit kellett, és ökleit mutogatta a halálnak. Nála a „többet ésszel, mint erővel” közmondás kicsit átalakult: sok ésszel, teljes erőből harcolj a betegért, az emberért. A baj csak az, hogy ahogy vénült, a nagyfiúk mind többen és mind erősebbek lettek, és a hülyeség szinte tort ült már az emberiségen, és így egyre nehezebb volt számára gyógyítani, nevelni, harcolni a kicsik igazáért.                                                                Említettem, hogy mostanában sokat álmodik azokról az emberekről, akiket gyermek- és ifjú korában szeretett, megbecsült, akiket akkor és most is példaképeinek tartott: ilyenek igen szép számmal voltak szülővárosában, édesapja baráti körében, sőt tanárai között és szakmai mesterei között is. Érdekes módon, sokáig gyermek- és fiatal korában egyik nagy példaképe mindig is a soha nem ismert, születése előtt két évvel elhalt anyai nagyapja volt, akiről családi körben, meg ismerősi körökben is igen sok jót és szépet hallott, mind emberi nagyságáról, mind szakmai megbecsültségéről, mind családszerető voltáról. Aztán ebben a sorban rögtön ott következett édesapja, akinek tisztelte nem csak széles műveltségét és természetszeretetét, de azt is, ahogy a maga törvénytisztelő, mégis kemény és kitartó módján megpróbált szembeszállni a hatalom hülyeségeivel. És aki azt tanította meg neki, hogy: „nekünk, N….oknak, az a hitvallásunk, hogy mi mindig a munkánkkal és a helytállásunkkal politizálunk/záltunk”; ezért nem is voltak eleink sem soha semmilyen politikai párt tagjai, a családban senki nem kedvelte a „nagyfiúk kasztját”, ahol Gogol köpenyege igen gyakran váltott színt.                                                                                                                             Hosszú sor volt ez, és a sorban olyan nagyszerű emberek leledztettek, akiknek a „saruja szíját sem oldhatta volna meg”! (ahogy a költő mondta). Volt közöttük nyelvtudós, történész, geológus, régész és művészettörténész, és volt közöttük szobrász és festőművész és grafikus és rengeteg nagyszerű zenész. Csak politikus nem volt egy sem, meg igazi „nagyfiú”, egy nap alatt lett milliárdos és két nap alatt kitüntetett író, vagy éppen Nobel-díjas orvos vagy fizikus.

Sokszor, amikor - mint kisfiú korában - megnyert egy-egy igazságos kis szellemi csatát vagy éppen elért egy kis sikert a gyógyításban, megkapta az egyszervolt nagyfiú „orrba verlek, hasba rúglak” reakcióját, és bár akkor már nem nézett fel értetlenül ezekre az emberekre, de tudta, hogy hatalmuk van megsemmisíteni őt, és ezért felemelt fejjel kell elviselnie a pillanatnyi és igaztalan vereséget. És bár sokszor lett volna kedve neki is feltenni a kérdést okostelefonjaikon beszélgető embertársainak, hogy „melyik tánciskolából jöttök?”- de mindig vissza kellett fogja magát, mert ezek az emberek egyre csak sokasodtak és szaporodtak. Isten teremtményei voltak, csak nem tudták.

Mint mondtam, emlékeiben voltak és maradtak olyanok is, akiket gyűlölnie kellett, vagyis inkább csak kellett volna, mert a gyűlölet valahogy mindig elpárolgott, és maradt a dolgok megértése vagy meg nem értése. Ilyenek voltak elsősorban is a szülővárosának kommunista lakáshivatali elvtársai, akik 7 éves korában kilakoltatták őket a családi házból, mert a főnökelvtársnak kellett a lakás. Aztán volt édesapjának egy tanártársa, aki költőként is szerepelt néha, és aki annyira gyűlölte a magyarokat, hogy mindenáron be akarta záratni a nagyenyedi Bethlen Gábor gimnáziumot. Volt saját gyermekkorában is pár olyan tanár „elvtárs”, akik mindenáron megkeserítették az életét, politikai indítékokból, édesapja és nagyapja soha nem volt bűnei miatt, akik a „népi demokráciának” csúfolt proletárdiktatúra ellenségeinek lettek kikiáltva. Ilyen volt egykori orosz tanárnője, egy román tanára (erőst magyargyűlölő és homoszexuális), aztán ilyen volt egy későbbi tanára, aki, református pap édesapja „bűneit” kompenzálandó, szekusbesugó volt. Volt aztán az egyetemen is egy-két olyan „káder-elvtárs”, aki szintén üldözni kívánta a polgári származásúakat, főleg, ha azok még magyarok is voltak. Érdekes módon erdélyi munkahelyein már nem nagyon találkozott erős nacionalizmussal, és a proletkultos elvtársakkal is meg tudott lenni, mert azok nem nagyon zajgatták, ha nem nagyon volt szem előtt.                                                                                          Tulajdonképpen öreg korára mindenkivel, mindezekkel majdnem megbékült volna, ha az új gengszterváltás, azaz a 1989 utáni „új urak” nem kezdték volna elölről a kényuraskodást, és nem kellett volna elszenvednie annyi nemzetellenes megnyilvánulást már Magyarországon, a saját hazájában, az újonnan választott hazában. Az „orrba váglak, hasba rúglak” divatja éppen úgy megmaradt most is, mint volt fiatalkorában; még szerencse, hogy gyerekkorában a családban azt tanulta, hogy : „ne ítélj, hogy ne ítéltess!” és azt is, ékes német nyelven, hogy „leben und leben lassen!”.

2021. 05. 13. Pápa. (kalitka)       

**********************************************************************************************************     

Visszapillantó

Csinta Samu (Sepsiszentgyörgy)

A kommunizmus megdöntése lehetett volna román–magyar ünnepnap

Korlátozott számú szabadtéri megnyilvánulással, annál több online eseménnyel ünnepelték, illetve emlékeztek meg Romániában a nemzeti ünnepnek számító december elsejéről. Magyar szempontból az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett, Trianon a politikai térben című román–magyar konferencia emelkedett ki a rendezvények közül

– A román és a magyar emlékezetpolitika különbözősége határozza meg az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésre való emlékezést, de napi politikai szinten is ugyanez terheli meg a két nép és ország viszonyát – jelentette ki Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy az Erdély elszakítását egyoldalúan kinyilvánító gyulafehérvári nagygyűlés évfordulójának állami ünnep szintjére emelése után a román törvényhozás a trianoni döntés évfordulóját is ebbe a sorba illesztette.

– Elfogadhatatlannak tartom, hogy a magyarok fölött aratott két győzelem napja vált ünneppé, a kommunista diktatúra 1989-es, közös erővel való megdöntése sokkal megalapozottabb módon válhatott volna az ország ünnepévé – fogalmazott a püspök.

Álláspontjához csatlakozott Sabin Gherman újságíró, transzilvanista nézeteket valló videoblogger is, aki szerint jóérzésű ember nem tesz ilyet. Szégyelli magát az úzvölgyi temetőfoglalás és a trianoni évforduló ünneppé nyilvánítása miatt is, szerinte utóbbi olyan, mint mulatozni egy temetés szomszédságában, sőt felszólítani a gyászolókat, hogy csatlakozzanak a vigassághoz. Egyszerűen nem illik ilyet tenni, mondta Gherman, akit máig az Elegem van Romániából című, Erdély önállósodásának lehetőségeit tárgyaló 1998-as röpiratával azonosítanak.

Némileg más hangot ütött meg Vasile Popovici temesvári egyetemi tanár, Románia volt portugáliai és marokkói nagykövete, aki szerint a magyarországi nacionalizmus, illiberalizmus és populizmus is akadályozza a román–magyar közeledést.

– Nem juthatunk sehová, ha egyik fél a múlt felé, a másik a jövő irányába fordítja a tekintetét – jelentette ki. – A romániai regionalizmusról 10-15 éve kezdődő párbeszéd is akkor halt el, amikor Magyarország nacionalista útra tért – közölte. Amúgy Tőkés László nagy tisztelőjének tartja magát, örök élményként emlegeti az 1989 decemberében, Tőkés parókiája előtt formálódó összefogást. A bánsági multikulturalizmus híve, és szívesen az utcára menne, ha például valaki meg akarná szüntetni a temesvári magyar színházat, jelentette ki.

Ugyanakkor szerinte a román kommunista diktátor, Nicolae Ceaușescu asszimilációs politikája ma már nem él Romániában, a változás bizonyítékaként pedig azt hozta fel, hogy nemrég Marosvásárhelyen sok román is a magyar polgármesterjelöltre szavazott, Temesváron pedig „echte” németet állított a város élére a népakarat. A témát egyébként a konferencia másik résztvevője, a barcasági szórványban élő Kovács Lehel egyetemi tanár vetette fel, aki az oktatási nehézségeket helyezte fókuszba, amelyeket a „gumitörvények” és a régi reflexek párhuzamossága generál.

Az elvett területért jogok járnának az erdélyi magyarságnak – jelentette ki Tőkés László. Ez a méltányosság a mai Európa szellemének sem mondana ellent, ugyanakkor jelentősen hozzájárulna ahhoz, hogy az erdélyi magyarok otthon érezhessék magukat a szülőföldjükön. A politikusok azonban a változatlanul uralkodó román történelemszemléletből táplálkozó, tankönyvekben is jelen lévő magyar ellenségképet élesztik fel – például Klaus Johannis államfő, aki azzal vádolta meg a Szociáldemokrata Pártot, hogy el akarja adni Erdélyt Orbán Viktornak.

Az előzetes jóslásoknak megfelelően december elseje a magyar–román információs csata legújabb helyszínét, Úzvölgyét sem kerülte el, ahol a járványügyi gyülekezési korlátozásokat semmibe véve több száz román ünnepelt. Az úzvölgyi események fő mozgatójának számító nacionalista Nép Útja Egyesület vezetője, Mihai Tirnoveanu nem mulasztotta el felidézni a katonatemetőben önkényesen állított ortodox emlékmű és a betonkeresztek lerombolásának rémképét. Így hergelte a jelenlévőket:

Ha a magyarok buldózerekkel közelítenek a temetőhöz, szóljanak nekünk, és néhány óra alatt több százan, egy nap alatt több tízezren jövünk. És nem tud minket megállítani sem az RMDSZ, sem Magyarország, sem Bukarest áruló politikusai.      (magyarnemzet.hu)

Farcádi Botond, Háromszék.ro,

Nyakig a Demboviccben

A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete Nyakig a Demboviccben címmel hirdetett publicisztikapályázatot, melyre ironikusan összegző véleménycikkeket vártak az utóbbi száz év nemzetpolitikájának témakörében. Az eredményt a magyar kultúra napján tették közzé, a Háromszék két újságíróját is díjazták: Farcádi Botond Ceausescu végrendelete című írása első, Szekeres Attila A székely fejsze című munkája harmadik díjat nyert. A háromszék.ro nyomán itt közöljük a nyertes írást.

Ceausescu végrendelete

Elvtársak! Tábornok és ezredes elvtársak, hozzátok, a hazánk tartóoszlopát képező Securitate vezetőihez intézem alábbi rendelkezéseimet, hiszen örökségemet is nektek kell továbbvinnetek. Midőn e sorokat olvassátok, már megtörtént, aminek meg kellett történnie: a terrorista-fasiszta erőkkel szembeszállni nem tudtatok, a hazánk ellen támadó imperialista körök csábításának engedtetek, és egy marék dollárért elárultatok. Jómagam a nép odaadó fiaként munkámban, a párt és a nép által rám bízott feladatokban mindvégig, minden körülmények között a Román Szocialista Köztársaság fellendítéséért, szuverenitásunk megőrzéséért, a nép jólétéért és boldogságáért cselekedtem. Remélem, ti áruló, semmiházi rohadékok, hogy azért a főbb eszméinket sikerül továbbvinnetek, miként én is tettem ezt dicső elődeink, a törökverő Ștefan cel Mare, a románokat egyesítő Alexandru Ioan Cuza, a magyarok ellen harcoló Avram Iancu, a Nagy-Románia létrehozásán fáradozó Iuliu Maniu, I. C. Brătianu szellemi örökségével. Mert ha a különböző történelmi korok uralkodó ideológiája el is választ bennünket, a szent cél érdekében teljes odaadással harcoltak ők is, én is. És remélem, hogy ha már a rothadó kapitalizmus megfertőzött benneteket, és megmérgezte lelketeket, legalább patriotizmusotok megmaradt, és ha az új idők új eszközöket kívánnak is, de ugyanolyan töretlen lelkesedéssel harcoltok szeretett hazánk területi épségéért, az egységes, oszthatatlan nemzetállamért, Románia felemelkedéséért, mindvégig annak tudatában, hogy ez a harc lesz a végső, és hogy semmi sem állíthatja meg határozott akciónkat a nép, hazánk, nemzetünk napfényes jövője szolgálatában.

Arra kérlek tehát benneteket, tegyetek bizonyságot magas szintű hazafias és forradalmi szellemről halálom után is. Az új uralkodó ideológiákhoz alkalmazkodnotok kell, tegyétek ezt látványosan, gondoskodjatok mindenről, ami a forradalom kelléke: ellenségről, terroristákról, legyen puskaropogás, legyenek áldozatok, mert nincs haladás áldozat nélkül. Ne féljetek tábort váltani, és a dicső Kelet után a hanyatló Nyugat legfőbb kiszolgálóivá lenni. Birodalmak, szövetségek jönnek-mennek, de bölcs népünk mindig megtalálja a módját a fennmaradásnak, fejlődésnek. Ne idegenkedjetek a csillagokkal teli kék zászló láttán: álljatok alája, kommunizmust építenek ők is, diktatúrát, csak az eszközeik rafináltabbak, de ugyanúgy megszabják majd, mint mi tettük, miről miként kell gondolkodni, mit szabad mondani nemzetről, családról, jövőről.

Ne feledjétek, hogy minden körülmények között támogatnunk kell hadseregünket, az ország függetlenségének, szuverenitásának és területi épségének, az egész nemzet békés életének megbízható védelmezőjét. Ugyanígy oltalmazzátok és illetéktelenek kezébe ne engedjétek a milíciát, a titkosszolgálatokat és minden más erőszakszervezetet. Lehet, arra kényszerültök, hogy átnevezzétek, úgymond modernizáljátok egyiket-másikat, de a hatalmat ki ne engedjétek kezetekből, mert onnantól veszi majd kezdetét a romlás, hanyatlás, beférkőznek az idegen érdekek. Ne feledjétek, az igazi szabadság, az egész nemzet jólétének, az ország függetlenségének és területi épségének biztosításában, valamint azok leleplezésében rejlik, akik fellépnek a haza érdekei, Románia függetlensége ellen.

Külön figyelmet fordítsatok ezért a velünk élő nemzetiségekre, elsősorban a magyar nyelvet beszélő román állampolgárokra. Sajnos, velük kapcsolatos tervei­met nem sikerült még véghezvinnem, úgyhogy nektek kell folytatnotok beolvasztásukat, elüldözésüket. A módszerekre azonban itt is vigyázzatok, az új idők már nem tolerálnak majd mindent, legyetek leleményesek, keressetek új eszközöket. Erősítsétek a román állami szervek jelenlétét azon ősi román földeken is, ahol most átmenetileg több magyar nyelvet beszélő román állampolgár él: épüljenek rendőr- és csendőrlaktanyák, juttassatok be kollaboránsokat legfőbb intézményeikbe. Nyílt betelepítések helyett támogassátok a burkolt letelepedéseket: adjatok otthont, lakáspénzt, ruhapénzt, veszélyességi pótlékot a Hargita, Kovászna megyében szolgáló rendőröknek, szekusoknak. Törekedjetek az önkéntes elvándorlás elősegítésére, züllesszétek például infrastruktúrájukat, vegyétek el vagyonukat, forrásaikat, hegyeiket, altalajkincseiket. Sorvasszátok tovább oktatási hálózatukat, ne engedélyezzétek az anyanyelvű orvos- vagy mérnökképzést, akadályozzátok minden eszközzel az erős, nemzeti elkötelezettségű értelmiségi réteg kialakítását. Csábítsátok funkciókkal, pénzzel vezetőiket, hátha behódolnak, csapjatok le kíméletlenül minden autonomistának álcázott szeparatista mozgalomra, zárjátok börtönbe a renitenskedőket. Ne sajnáljátok a pénzt, hozzatok létre civilnek álcázott szervezeteket, amelyek jelentgetnek, perelnek majd, ne aggódjatok amiatt, hogy mit szól hozzá külföld, hiszen Európa más részein is vannak és lesznek ilyenek, csak a finanszírozó más.

Elvtársak! Tábornok és ezredes elvtársak! Nagy áldozatokat követelő idők következnek, átalakulóban a világ, népünk minden erejére, ősi bölcsességére szükség van, hogy megmaradjunk. Tegyetek bizonyságot felelősségtudatról, bátorságról, bölcsességről a következő időszakban. Elárultatok, eladtatok, kivégeztetek. Ha szükséges, tagadjátok meg a nevemet is, úgyis rátok épül, rátok támaszkodik majd az ország: a reakciós keresztény egyházat is arra a Péterre építette Krisztus, aki háromszor tagadta meg őt. Csak a célt ne feledjétek: Románia függetlenségének, területi épségének megőrzését, mindazok leleplezését, akik idegen érdekek szolgálatában állnak, bomlasztanak, ellenszegülnek a román nép békéért, jólétéért folyó harcában.

2021. január 29.                                

*******************************************************************************************


Nemrég volt egy amatőr

művészeti verseny Hollandiában

és a meghívottaknak ábrázolnia

kellett a jelenlegi helyzetet

Európában.


      <<<        Ez lett a győztes.

.
BLU201205-7807-1810