Hagyaték
Nagyapámhoz rigófüttyel szólt az Isten.
A csillogó homok forrósága
volt az égi lehelet.
A hajnal harmatában rejtőzött
az álmoknak értelmet adó hangtalan üzenet.
A delelő Nap fénye mutatta az irányt és időt.
A körtefa lombjának árnyéka kínálta a déli pihenőt.
A tőke duzzadó szemei, a vérpiros meggy hulló illata,
a dűlők mentén kéklő
magától termő ezernyi szilvafa
teremtő erő varázslatával
töltötte meg a lelket és levegőt.
A templomban talán
egy másik Isten lakik?
De a pap szépen beszélt.
Szerette hallani tőle
a feddő-vigasztaló igét.
Szelíd hangja ugyanazt mondta
mint az akácfa suttogó lombja,
a rigó szerelmes éneke,
és a szőlő fenséges leve.
Tót gyerekként
Luther hitén nevelkedett.
A vallásról sosem beszélt,
nem szenteskedett.
Később az öreg Bibliában találtam
egy tépett füzetlapot,
megismertem szálkás betűit:
„Istenem, bocsásd meg bűneimet.”
Kerestél - mondtad a
telefonban
Igen:kerestelek és
kereslek minden pillanatban
Kereslek magamban
Kereslek álmaimban
Kereslek úton-útfélen
Kereslek esti csöndben
Kereslek hajnali ködökben
Kereslek szóban, zenében
Kereslek szívvel értelemmel
Kereslek ismerős helyeken
Kereslek kóbor mosolyokban
Kereslek unokám szemében
Kereslek az emlékek képeiben
Kereslek a félelmek őserdejében
Kereslek az imádság enyhítő révületében
Kereslek hittel daccal vakmerő akarattal
Kereslek földön-égen
Kereslek ki tudja mióta régen
Kereslek örökké jöttödre várva
Te miért nem keresel
és miért nem mondod:
nem kerestél hiába
Bolond vers
Hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem,
költők sorait fűztem össze bölcsen
Falon az inga lassú fénye villan
Vár felajzott nyílra gyors vadat
Kopott sínjén villamos jajdul ki a térre
Várt szombatját hétfő szomorítja
Magam vagyok nagyon
Tán fáj a csillagoknak a magány...?
Vak volt a hajnal, szennyes, szürke
Kint már az utca tele van szeméttel
Most tél van és csend és hó és halál
Az Antikrisztus napjai ezek
Kizökkent az idő; - ó kárhozat!
Hogy én születtem helyre tolni azt.
...mert vétkesek közt cinkos, aki néma
Lakomára ment - de nem, ahol ő eszik
hanem, hol őt eszik...
De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Tüzesen süt le a nyári nap sugára
...ott, ahol a kis Túr siet beléje
Amióta megláttalak
szebben süt a nap le rám
Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
...s a csarnok elontott
oszlopi közt lebegő rémalak inte felém
Ó, én senkit se háborítanék,
Szelíd kísértet volnék én nagyon
Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak, Istenem
hogy ne legyek kegyetlen árva
Őrült beszéd, őrült beszéd:
de van benne rendszer
