Kiss Székely Zoltán

Pünkösdi szonett

Tiszta szívekben fogant varázs-álom.

És ötven nap után szélvihar gyanánt

májusi bő záporok lesnek reánk.

Örömben ázunk szél-fújta fohászon.

Virágok remegnek a májusfákon.

Melegedő vizű a Maros partja,

gyerek, felnőtt majd fürdeni jár arra,

s a Cementlapok várnak minden nyáron.

A rózsákon pünkösdi király kacér

lova táncol. Jaj szava égig felér,

mikor lovasát ledobja az este.

Valóra válnak a hajnali álmok,

csillagokba száll az esti zsarátnok,

S rálel Szentlélekre ki Őt kereste.

Pünkösd szombatján

Kiss Székely Zoltán

Nem hagyhatom

a Bolyai Internátusa egykori nevelő-tanára, dr. Kiss Géza emlékének

Hogy bíznám sorsod ily ...ravaszokra?

A gyűlölet szavait számolom.

Felejtés kenődik napjaidra,

irigység bánt, pernyél hulló korom.

Veled vagyok, cipelem hazánkat:

házat, imát, zenét, mindent, mi vagy.

Hiába bántanak hamis vádak,

én nem hagyhatom, hogy megadd magad.

Ne bánd, hisz látod mégse hiába

fakad fel ajkamon a vád szava

és sajdulok végtelen vitákba.

Kik kifosztottak, semmit nem nyertek.

Úgy létezel, mint szedett almafa.

Emléked őrzik a megmentett lelkek.

Kiss Székely Zoltán

Véndiák-restancia

a Bolyai egykori tanárainak

Emlékben élő hajdani Tanárok,

akkor még fiatalok és öregek,

mindannyiótoknál lassan öregebb

diák’tok, íme, szorongva megállok

a Skolával szemben, Szobor tövén.

Fél évszázada fakuló, foltozott,

a lélekben dédelgetve hordozott

egyetlen szó sejlik fel múltak ködén.

Szilenciumot! Hogy kimondjam fennen

az egyetlen illő szót. (Megérett bennem.)

Múlt idő koszorújába kötözöm,

s küldöm felétek fényes csillagokba,

Tanáraim, meghatódva, dadogva,

Reményi Tibor

   Akárhol

Reményi Tibor

      Részletek

Nem hihetek bárkinek!

Tudnom kell, hogy az üzenet

biztosan Tőled érkezett;

hisz oly sokfélék a rejtjelek,

s annyi hír kering

téveteg,

ezer hang borít el és

színes képzetek,

rád zúdul egy életnyi
egyveleg-

s rájössz, hogy mind-mind

csak részletek...

A Teljes vajon elveszett?

Vagy csak elrejtik a

részletek?

Te a Több vagy,

s a Teljeshez a Több vezet!

Hagyaték

Nagyapámhoz rigófüttyel szólt az Isten.

A csillogó homok forrósága

volt az égi lehelet.

A hajnal harmatában rejtőzött

az álmoknak értelmet adó hangtalan üzenet.

A delelő Nap fénye mutatta az irányt és időt.

A körtefa lombjának árnyéka kínálta a déli pihenőt.

A tőke duzzadó szemei, a vérpiros meggy hulló illata,

a dűlők mentén kéklő

magától termő ezernyi szilvafa

teremtő erő varázslatával

töltötte meg a lelket és levegőt.

A templomban talán

egy másik Isten lakik?

De a pap szépen beszélt.

Szerette hallani tőle

a feddő-vigasztaló igét.

Szelíd hangja ugyanazt mondta

mint az akácfa suttogó lombja,

a rigó szerelmes éneke,

és a szőlő fenséges leve.

Tót gyerekként

Luther hitén nevelkedett.

A vallásról sosem beszélt,

nem szenteskedett.

Később az öreg Bibliában találtam

egy tépett füzetlapot,

megismertem szálkás betűit:

„Istenem, bocsásd meg bűneimet.”

Kerestél - mondtad a telefonban

Igen:kerestelek és

kereslek minden pillanatban

Kereslek magamban

Kereslek álmaimban

Kereslek úton-útfélen

Kereslek esti csöndben

Kereslek hajnali ködökben

Kereslek szóban, zenében

Kereslek szívvel értelemmel

Kereslek ismerős helyeken

Kereslek kóbor mosolyokban

Kereslek unokám szemében

Kereslek az emlékek képeiben

Kereslek a félelmek őserdejében

Kereslek az imádság enyhítő révületében

Kereslek hittel daccal vakmerő akarattal

Kereslek földön-égen

Kereslek ki tudja mióta régen   

Kereslek örökké jöttödre várva

Te miért nem keresel

és miért nem mondod:

    nem kerestél hiába

Bolond  vers

Hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem,

költők sorait fűztem össze bölcsen

Falon az inga lassú fénye villan

Vár felajzott nyílra gyors vadat

Kopott sínjén villamos jajdul ki a térre

Várt szombatját hétfő szomorítja

Magam vagyok nagyon

Tán fáj a csillagoknak a magány...?

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke

Kint már az utca tele van szeméttel

Most tél van és csend és hó és halál

Az Antikrisztus napjai ezek

Kizökkent az idő; - ó kárhozat!

Hogy én születtem helyre tolni azt.

...mert vétkesek közt cinkos, aki néma

Lakomára ment - de nem, ahol ő eszik

hanem, hol őt eszik...

De mikor aztán a vacsorának vége,

Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;                                

Tüzesen süt le a nyári nap sugára

...ott, ahol a kis Túr siet beléje

Amióta megláttalak

szebben süt a nap le rám

Előttünk már hamvassá vált az út

És árnyak teste zuhant át a parkon,

...s a csarnok elontott

oszlopi közt lebegő rémalak inte felém

Ó, én senkit se háborítanék,

Szelíd kísértet volnék én nagyon

Nem emel föl már senki sem,

belenehezültem a sárba.

Fogadj fiadnak, Istenem

hogy ne legyek kegyetlen árva

      Őrült beszéd, őrült beszéd:

         de van benne rendszer

KESZEG TIBOR

                             Adria

Styx folyó

Nagy-Major Gábor

                  Felhínám apámat!
 
Úgy felhívnám apámat, ott, akárhol
csak úgy felhívnám, hogy feltegyek neki
egy sor kérdést, ami nagyon izgat
mondom úgy felhívnám apámat, de
nem lehet tudom, pedig addig nem nyughatom
amíg egy sor kérdésemre nem felel
más nem felelhet
és nem tudom hiányát magamban
         eltemetni
mert akkor értelmesen nem tudok
élni sem meghalni
mert akkor üressé válik a világunk
nem tudjuk miért vetünk és aratunk
úgy felhívnám apámat hogy ne bántsa és ne
bántson engem se a bánat
az elmaradt válaszok fájdalmasan fájnak
dalolnak bennem
az erdélyi tájak és felhívnám apámat
hogy együtt járjuk be e tájat.
 
                                 

2022. 07. 17. Pápa (kalitka).

Nagy Major Gábor

                      Jön az ősz…

Jaj azok az őszi színek a Felső-Maros völgyén

az Istenszéke és a Kelemen havasok alatt

szelíden sustorog a  fiatal Maros a lekaszált

rétek között

és az elköltözött lelkek a

víz felett suhanva kergetik a

pisztrángokat

szakállam fehérét tükrözik a Fogarasok

és nagyot zökken az emlékezet

szekere amikor kátyus útra tér a Gyímeseken

vén én vagyok vagy az idő vénült az

ősz elején

bólogatnak a mogyoróbokrok

piroslik már a galagonya és a som

és a mezőkön már virít

az őszi kikerics, a Colchicum

Pintye Tamás

Magnóliák

Szellő hozza hozzám

sejtelmes illatát

érzem, amint áthat

s eszembe jut,

Te különleges vagy

mint egy Nő

Csodálatosan lágy

légiesen érzéki.

Szirmaid mint

az Ő vonzó ajkai,

bársonyos,

mint selymes bőre

érintésed izgató

s oly kellemes.

Pasztell színeiddel

leszel változatos,

Tulipánfa,

Te káprázatos!

Megérintenélek,

már hullnak szirmaid

Mielőtt még

beléd szeretnék,

vigyáznom kell,

nehogy elveszítselek.

Feltámad a szél,

elfújja szirmait

mint egy titokzatos

szerelem véget ér,

marad az emlék

Te a szívemben élsz,

magányomban előveszlek

s újra velem kélsz.

*

Tavaszváró

         János Bende küldeménye

  Reményi Tibor

       Augusztus

Akácvirág hullik

már a hűvös homokba

Zengőbb a csönd

ráhull a csillagokra

Késve érkezik a hajnal

keverve vad utcazajjal

Nyári tüzek szelídülnek

emlékeim ünnepelnek

Most születtek mind

akik szenvedve szerettek

féltek az ősztől

és előre menekültek

Múló akácillat ül

langymeleg páracseppre

Még nem fázom

de készül az ősz

beköltözni szívembe

Ábrányi Emil a múlt század elején élt és írt , Cyrano fordítása tette híressé Ezt a verset 100 éve írta és ma talán aktuálisabb, mint valaha - de azóta is élünk.

Ábrányi Emil                 Él a magyar

Fessétek bár sötétre a jövőt,

Mondjátok, hogy már torkunkon a kés,

Beszéljetek közelgő, hosszú gyászról,

Mély süllyedésről, biztos pusztulásról:

Engem nem ejt meg gyáva csüggedés!

Szentül hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Többet ki küzdött és ki szenvedett?

Hiszen vértenger, temető a múlt!

Vetettek rá halálos szolgaságot,

Irtották szörnyen. ámde a levágott

Törzsek helyén még szebb erdő virult.

Ezért hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Ki a saját pártos dühét kiállta,

Annak nem árthat többé idegen!

Hányszor harsogták kárörömmel: Vége!

S csak arra szolgált minden veresége,

Hogy még kitartóbb, még nagyobb legyen.

Ezért hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Szükség van arra nemzetem, hogy élj!

Mert bár hibád sok s bűnöd sorja nagy,

Van egy erényed, mely fényt vet te rád,

S melyért az Isten mindent megbocsát -

Hogy a szabadság leghűbb véde vagy!

Ezért hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Ha minden nemzet fásultan lemond,

S a szent rajongás mindenütt kiég,

S a büszke jognak minden vára megdől:

A te szabadság-szerető szívedtől

Új lángra gyullad Európa még!

Ezért hiszem, akármit mondjatok,

Hogy a magyar örökre élni fog!

Bízom s hiszek, míg Isten lesz fölöttünk,

Ki trónusán bírói széket ül!

És hogyha minden búra, bajra válik,

Romok között is hirdetem halálig,

Erős, nagy hittel, rendületlenül:

Legyen bár sorsunk még oly mostoha,

Él a magyar s nem veszhet el soha!

   Romhányi József          Marhalevél verse

Egy tehén szerelmes lett a szép bikába,

minden vad bikának legvadabbikába.

Vonzalmát megírta egy marhalevélben

nagyjából eképpen:

Hatalmas Barom!

Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom.

Tudom, mily elfoglalt, milyen megbecsült Ön,

mégis tollat ragadott csülköm,

hogy amit a marhanyelv elbőgni nem restell,

így adjam tudtára, Mester!

Ön, ismervén jól a tehénszív rejtelmét,

tudja, hogy nem minden a napi tejtermék.

Amíg szorgalmasan duzzasztom tőgyemet,

gondolatom egyre Ön körül őgyeleg.

Muú! Minden bikák közt legelőkelôbb!

Midőn megláttam a legelő elôtt,

elpirultam, elsápadtam,

vágy reszketett felsálamban,

s úgy éreztem, hogy kéj oson

keresztül a rostélyoson.

Muú, hogy forrt a vér szívembe,

hogy tódult a bélszínembe!

Az a perc, mit velem Ön tölthet maholnap,

megrázza majd egész pörköltnekvalómat.

Ám míg Önről ábrándozom kérődzve,

vad féltés öl a szívemig férkőzve,

és átjárja ó mind a kín,

velőscsontom, mócsingjaim.

Már bánom e merész vágyat,

hisz Ön büszke tenyészállat,

csupa gőg,

mely után az egész tehéncsorda bőg.

De ne féljen Bikaságod!

Ha nem szeret, félreállok.

Nem fog látni levert búsnak,

mert beállok leveshúsnak.

Ám ha mégis kegyes szívvel veszi ezt a levelet,

s megszánja az Önért égő tehenet,

válaszoljon hamar rája.

Üdvözli Önt a marhája.

Ím a levél. Ráírva a kelte.

Az úton a posta előtt le is pecsételte.

De a postáskisasszony nem vette fel…

Hálavers Tőkés templomában

Temesváron  2016. júl.29.

Fogadd , Istenem, e hálát:

végre láthatom Temesvárt!

a volt történelmi várost,

a templomost és virágost,

bölcsőjét lefojtott lángnak,

forradalmuk zsarátjának !

Benn kavarog múlt és jelen,

ezredévnyi történelem:

Csanád megyés püspöksége,

Hunyadiak dicsőssége,

Dózsa dühe, tüzes trónja,

Werbőczi úr vad bosszúja,

s mi okozta bús Mohácsunk,

szétszakadt Magyarországunk,

török- német veszedelmet,

s mitől megosztott e nemzet,

két pogány közt egy hazáért

a kiontott sok hősi vért!...

Hálás vagyok  most, Istenem!

-bár a múltunk játszik bennem,

idéz több szabadságharcot,

áldozatot és rabsorsot,

trianoni tragédiát,...

vesztését Erdélynek, Bánságnak,

a milliós nagy-magyarságnak!...

Itt ám őrizték a lángot,

s Dózsa trónja felparázslott,

a diktátor önkényére

felforrt a magyarság vére!

Papját védő  élő lánccal

dacoltak vad elnyomással,

s felégették a hatalmat!...

majd ellopták e forradalmat...

Én mégis emelem fejem

most e templomban, Istenem,

s hálát  adok, e  szent helyen:

példát adott kis nemzetem !

ISTENI HAJLÉK

a magyaroknak

Ma Temesváron

1989-re

így emlékeznek:

templomot emelnek

az Úristennek.

hajlékot a magyarságnak,

túlélni  oda visszajárhat!

ÚJ EZREDÉV

REFORMÁTUS

KÖZPONT a neve,

Tőkés László lelkész

hite ihlette,

még Makovecz Imre

szívvel tervezte,

Gazda  István papja

ki/vitelezte...

Isten segítse!

S lesz a Béga partján

komplex magyarház,

Délvidéknek, helyben

hazaszárnyalás...

„A híves patakra

a szarvas visszajár”...

Az Egyistenhitben

nincsen,

nem lehet határ!

2016.augusztus

/2019 decemberében avatták/

          ELÉGIA A KÁRPÁTOKBAN

Imádom Petőfit s költői világát,

emberi tartását, hősi helytállását,

de tagadom- Erdély hegyvidékét látva-,

hogy zord a Kárpátok vadregényes tája!

Még ifjan a róna,  szabadság költője

nem  álmodta Istent bele a hegy-völgybe,

ám a Felvidék és Szatmár báját látva,

„dicső Természetről” zengett  hálát szája.

    Én itt vagyok otthon! Ide visszajárok,

újra felfedezem e tündérvilágot,...

Vissza-visszatérek, nemcsak álomszárnyon,

a Kárpát-medencét szent csodának látom!

Hisz isteni kegy volt e természeti egység:

a róna-anyaölt  védte karként „szent bérc”!

Völgy ringatott búzát, öle szült gyermeket:

Kárpátok hegysora  óvta  e nemzetet!

     Árpád vezér bölcsen látott rá e tájra!

népektől űzetve lelt védett hazára.

A magyar bölcsője ezer évig ringott,

bár fenn tatár,török,német kard villogott!

Ősi  hitét hagyva lelt védelmezőre

Máriában bizva , kereszténység őre!...

     Most megcsonkult hazám koszorúját járva

szívfájással nézek e fenséges  tájra:

a Felvidék másé, már múlt, történelem!

hős harcosok lelke lebeg e bérceken,

ódon városait, várait csodálom,

Vereckére szállva visz rege és álom!

A hegy-völgyes Erdély lélekben még enyém-

hogy Csaba visszatér?! székely hit, rég remény!

      De itt a fenyők még daccal égre törnek,

búvópatakokként a vizek pörölnek...

Templomok, iskolák őrzik az ős nyelvet,

hagyomány itt megtart sok értéket s embert!

Istenem, hallgasd meg  imám, könyörgésem,

s őrizd meg soká itt Vérem, árva  Népem!

   Erdély-Padis  fennsíkja, 2017.júl.20.

FENYŐSIRATÓ A SZIGET-HEGYSÉGBEN

Fenyő, fenyő kidőlt székely fenyő,

mért feküdtél ki a hegy oldalába?

Fenyő, fenyő száradt sudár fenyő,

mért tárod  tar ágad  napra hiába ?

Alattad  mély-szép víznyelő,

nem lesz tükröd már sohse ő,

nem tudsz te már fölé  hajolni,

székely nótát neki susogni,

nem adsz árnyat  te se madárnak,

sem enyvet  a  brácsás  cigánynak...

Vad vihar tört  talán a hegyre,

szélen  álltál, szélnek feszülve,

órjás törzsed kis fákra tárva,

téged sújtott villám csapása?

Fenyőcsaládod oltalmazója,

lettél alvilág halott lakója!?

Fenyő, fenyő, áldozati fenyő.

rád leborulva siratlak, szánlak.

Kopjafa leszel emlékeimben,

s mementója a székely világnak!

       SEBEINK TRIANON MIATT

Ahányszor jártam hazánk volt tájain,

belém hasított az a bú, az a kín,

mit érezhettek kilencven év előtt

apáink, látván riasztón temetőnk…

a nagy fájdalom, amint törték-vágták

évezredes tölgyünk erős öt ágát,

olyan gyász, amit csak anya érezhet

fia halálán, miközben béke lett,

az a veszteség, mi nemzetünk érte:

szétszaggattatott szép földje, hős népe,

csonka, vérző test éltető reménye…

Ó, mit vesztettünk! Kárpátok karéját,

erdőkoszorút, rónát, kincses bányát,

Nagy-Magyarország jövőjét és álmát!

                  Erdély 2017

****************************************

        Varázslat Herculesfürdőn

Mintha virgonc lányka lennék,

nem vidám hetvenhét éves,

Hercules úgy megifjított,

lettem szerelmes-negédes!

A bánsági hegyek igéztek,

a kanyargós Cserna völgye,

borvizek bukéja, íze

vagy e vidék levegője?

Mindegy! Isten vagy természet

okozta e varázslatot:

Kárpátok e dél-vidékén

szebbnek látom  a világot!