www.sorsunk.net

Nyílt levél D.Klárinak

„Elena” Asszony!

Nem hagyhatom szó nélkül azokat a gyalázkodó és hazug mondatait, amelyeket elpufogtatott a szebb napokat és jobb magyarokat is látott magyar Parlament falai között. Mintha Sztálin vagy Hitler egyik leszármazottja beszélt volna a Dumában vagy a Reichstag falai között… mi több: a maga, felmenőinek és férjének „dicső munkásága” után olyannak tűnt maga is és a beszéde is, mintha a Führer valamelyik leszármazottja bizonygatná a munkatáborok kapujában, hogy a munkatáborok jók, és hasznosak lesznek a jövőben is.

A maga nagyapjának „szerény munkássága” családom néhány tagjának a halálát okozta, tehát nem tudom magát, mint kommunista hazaárulót mérhetetlen ellenszenv, sőt mélyről jövő utálat, undor és gyűlölet nélkül nézni. Tudom, a sokszor bérmálkozott hites ura rossz kereszténynek tartana emiatt.

Maga a parlamenti beszédében mintegy négymillió magyart sértett meg, amikor azt az embert nevezte csalónak és zsarolónak, akire az ország kimondva, kimondatlanul felnéz, akit szeret, és akiben bízik. Nem tudom ezt a beszédet azzal elkönyvelni, hogy maguk kommunista hazaárulók ilyenek, mert személyes sértéseket nem lehet általánosságban megítélni. A maga nagypapája egy alattomos, ócska kommunista gyilkos volt, az apja bizonyos értesülések szerint benne volt II. János Pál elleni, gyilkos szándékú merénylet megszervezésében, s állítólag, a maguk elhurcolt zsidótól rekvirált villájának pincéjében tartott lőgyakorlatot Ali Agca, mielőtt Rómába vette volna az útját. A maga férje békés, hazafelé induló magyar emlékezőkre nyittatott tüzet és rendelt el lovasrohamos 1956. ötvenedik évfordulóján, de emellett Magyarországot drámai helyzetben, a csőd szélén adta át, a maga által csalónak és zsarolónak nevezett magyar Miniszterelnök kormányának. Ma pedig maga egy új és végzetes hazugsággal állt a pulpitusra, és hazudozott arról, mit is jelent az Európai Unió demokrácia-felfogása, s az miért volna nekünk, magyaroknak jó.

Maga semmi mást nem csinált ma a Parlamentben, mint Szamuely Tibort, és Rákosi Mátyást, valamint szeretett – de csak maga által szeretet – nagypapáját idézte meg. És mindenkit, aki a magyarokat gyalázta, irtotta és gyűlölte a történelem során, egészen II. Józsefig visszamenőleg.

Maga, ma, hazaárulásból tartott egyetemi előadást úgy, hogy közben személyeskedő és aljas hazugságokkal vádolta Orbán Viktor miniszterelnököt, és a benne bízó, rá szavazó magyar, keresztény többséget. Sokan vagyunk, akik nem tudunk magának, családjának és hazaáruló kommunista-kapitalista pártjának megbocsájtani. Mert vannak bűnök, amelyeket nem lehet megbocsájtani, de ezeket a bűnöket bűn is lenne a nemzettel szemben megbocsájtanunk. Hiszen maguk az egész kárpát-medencei magyar nemzet ellen acsarkodnak. És ennek lesz következménye! Mert az erkölcs és a történelmi hazudozás akkor is regenerálja magát, ha mi, magyarok, egyetlen ujjal sem teszünk azért, hogy ez megtörténjék. És a bűn is elnyeri a büntetését… s ezt magának is látnia kell, ha olyan nagy történelmi ismeretekkel rendelkezik, mint amit bizonyítani akart ma a pulpituson.

Magának ma inkább bocsánatot kellett volna kérnie sok millió magyar haláláért, megkínzásáért, deportálásáért, a magyar nemzet folyamatos lejáratásáért, családja gyilkos magatartásáért. Maga ezzel szemben a legvéresebb és legaljasabb kommunista diktatúrákat idézte meg Magyarország parlamentjében. Beszélhetett volna arról is, miért nem engedték be a Vatikán területére... de mindegy is...

Mondanám magának, hogy: szégyellje magát! De nem mondom, mert a süketnek is hiába mondják, hogy halljon… a vaknak pedig, hogy lásson… Illetve volt már erre példa… de akkor azt is hozzátette a Nagy Gyógyító, hogy: „hited meggyógyított téged”, vagy, hogy „menj, és többé ne vétkezzél”... Magának azonban magyar ügyekben, a magyar nemzetben hite sincs… és a magyarság elleni bűnöket soha nem tudja, és nem fogja abbahagyni…

Ám, újra mondom: – az erkölcs regenerálja önmagát. Magát idézve, Klára: -„mint láttuk ezt már sokszor a történelem folyamán”…

Stoffán György, Nemzeti Napló

************************************************************************************************************************************

Újabb "borzadály" :

A szerk. nehezen szánta rá magát az alábbi levél közzétételére. Címzettje az erdélyi magyarság ikonikus alakja, nem akármilyen életművel a háta mögött. Joggal mondhatja ezért bárki, hogy az anyag közlésével konfliktust, meghasonlást idézünk elő az erdélyi magyarság, egyáltalán a nemzeti oldalon belül. Csak hát ugye „a tények makacs dolgok”, elhallgatásuk, szőnyeg alá söprésük számunkra elfogadhatatlan, és kimondhatjuk: nekünk, magyaroknak, erdélyi magyaroknak legfőbb kincsünk, legfőbb erőnk a becsületünk, erkölcsi tisztaságunk. Meglehet, a politikai haszonelvűségtől távol áll e hozzáállás, mi mégis ennél maradunk.

         Bármilyen hozzászólást, kiegészítést, ellenvéleményt, - horribile dictu! - cáfolatot szívesen fogadunk és adunk közre! Aztán egyszer a mérlegkészítésnek is eljön majd az ideje. (K.P.)

Atzél Ferenc

                                              Levélféle Kincses Elődhöz

         Sokat töprengtem, tépelődtem, leírjam -e az alábbi sorokat. Mivel az ügy túlmutat személyi vonatkozásain, s közös erdélyi, sőt történelmi súlya is van, a megírás mellett döntöttem.

       Az árokaljai Bethlen kastély a páratlan, évszázados botanikus- és génbankszerű almáskerttel együtt (Árokalja – Wikipedia)(l: https://kronikaonline.ro/erdelyi-hirek/felujitjak-erdely-legkulonlegesebb-kastelyat), nemcsak Erdély, hanem az egész Kárpát-medence egyedülálló ékköve. Mint Árokalja utolsó urának, gróf Bethlen Balázsnak unokája, egyben egyik örököse, a mai napig nem tudom megemészteni, hogy egy tökéletesen esélyes perben, mindjárt az első pillanatban azt azonnal elvesztettük.

       Az 1949-ben elrabolt s falakig kifosztott kastélyokat minden jogos tulajdonosa kivétel nélkül visszakapta, viszonylag simán. Gernyeszeg, Sáromberke, Vargyas, Marosvécs, Zabola, Lábasház Kolozsváron…, a sor nem teljes. A mi esetünk tehát egyedülálló s érthetetlen. Kétségbeesetten törtem, töröm a fejem, mi lehetett az oka a tengerikígyó hosszúságú, perünknek. A Babes érdekérvényesítő képessége, a román állam hátsó szándéka?

       Családom 1949-ig, elhurcolásunkig évszázadokon keresztül folyamatosan ott élt, gazdálkodott, adót fizetett (magam is gyermekeskedtem ott), így tehát a CASBI („Elhagyott Javak” államosítása) még csak szóba sem jöhetett. Hogyan történhetett, hogy egy ilyen tiszta ügyet ilyen komplikáltan kellett majdnem 20 évig nyaggatni, mindig újabb s újabb, képtelennél-képtelenebb perekkel, ötletekkel előállva? Egy ilyen tapasztalt jogásznak, mint amilyen te vagy, az Erdély-szerte ismert, jó magyarnak tudott személynek, ügyvédnek, akinek kisujjában van minden jogi fortély, egy ilyen sima ügy normálisan nem jelenthetett volna problémát. Többször hangoztattad, hogy szüleidtől mennyit hallottál Atzél Edéről, Édesapámról, s ez, mint gyereknek nagyon imponált neked, s már csak ezért is örömmel vinnéd a pert. Végig, vakon, töretlenül megbíztunk benned. Benned, aki önként kínáltad fel magadat a per vitelére, jóllehet személyeddel kapcsolatban éveken keresztül súlyos vádakat kellett visszautasítanunk, hiszen ezek csak rágalmak lehetnek! Az egész család, úgy érezte, de főleg én, hogy ügyünk Nálad a lehető legjobb kezekben van. Az azonban, hogy minden kastélyt kivétel nélkül rövid időn belül visszaszolgáltattak, egyes-egyedül Árokalját nem, egy idő után gyanússá vált.

     Mint ahogy ezt Te is jól tudod, számunkra ez nem egzisztenciális kérdés volt. Sokkal inkább erkölcsi elégtételt kerestünk annyi év igazságtalanságáért, az embertelen szörnyű szenvedésekért. A DO-s (kötelező lakhely) 180 cm-es belmagasságú szenespince „lakásért”, a hosszú éveken keresztül tartó helyhez kötöttségért, a folyamatos rendőrségi, szekus zaklatásokért, a börtönévekért, a kitaszítottságért, kifosztottságért, sokaknak a halálukig tartó nyomorért, amiket kivétel nélkül mindenki példamutatóan, emelt fővel viselt el.

      Mindenki hibázhat! De te ezt megpróbáltad sunyi módon eltusolni, másra kenni. Évekig ködösítve, hitegetve tápláltad a hamis reményt. Későbbi újabb érthetetlen, zavaros pereink már nem a per tartalmáról szóltak, hanem felesleges formaságokról.

  

       Ezeket átgondolva átadtam az iratokat egy irodának, hogy készítsenek a perekről egy rövid áttekintést, elemzést. Anélkül, hogy részletekbe merülnék, szinte az első pillanatra megállapították, hogy elkövetted azt a megbocsáthatatlan bűnt, hogy azonnal, mindjárt a leges-legelső pillanatban tudatosan késve adtál be egy iratot. ezért a bíróság a terv szerint azonnal ellenünk döntött. Ezzel a késéssel minden végérvényesen eldőlt! Ez olyan primitív, de hatásos trükk volt, amit a jogi egyetemen az első negyedórában mint jóvátehetetlen bűnt taglalják. Hátradőlhet az a peres fél, akinek az ellenfél ügyvédje ily’ módon az ő malmára hajtja a vizet! Egy ilyen fondorlattal szemben bárki teljesen kiszolgáltatott, teljesen tehetetlen, védtelen!

       Egy ilyen ügyvéd az ellenfélnek megfizethetetlen „Kincset” ért!

     Ha akkor azonnal közlöd, hogy ez egy „visszavonhatatlan”, jogerős ítélet, s ügyünket szempillantás alatt végleg elvesztetted (a törvényt tudatosan be nem tartva, hanem a bírónő „tanácsát” (!!!) megfogadva – az előre megbeszélt üzlet ekkor pecsételődött meg), s ha azt csupán nem most, majdnem 20 év után tudjuk meg, azt is teljesen véletlenül, akkor a család nem folytatta volna ennyi ideig az értelmetlen szélmalomharcot. De nem, te folytattad, most már cinkelt kártyákkal sunyítva a hókuszpókuszt, tudatosan hiú reményeket táplálván hosszú-hosszú éveken keresztül, feleslegesen.

     Nyilván tudtad, hogy amennyiben ezen első ítélet mindjárt az elején nyilvánosságra kerül, az legkevesebb fegyelmivel, de akár eltiltással is járhatott volna számodra. Ezért aztán újabb s újabb furcsábbnál furcsább beadványokkal jöttél elő, parasztvakításként újabb zavaros látszatpereket kreáltál, a végén még Strasbourgot is megjártad, megjárattad. Amikor aztán megjött onnan is az elutasító határozat, mert mi más jöhetett volna, ezt követően még jó párszor beszéltünk, de te egy szóval sem említetted ezt. Hogy aztán, amikor hónapok múltán személyesen találkoztunk, lakonikusan közöld az elutasító választ, és hogy „ezzel mindennek vége”. Mondd, miért tápláltad bennem hosszú éveken át a hiú reményt? Miért hagytad rajtam a nagy lelki terhet? Csalódásom, fájdalmam leírhatatlan!

      De honnan is indult a dolog? Nekem írt leveledből téged idézlek: „Azonnal bejelentettem, hogy módosítottam a keresetünket olyan értelemben, hogy kérjük az elutasító határozat érvénytelenítését. Erre a bírónő hathetes határidőt szabott meg, amit természetesen betartottam.”. Majd folytatod leveled: „A következő tárgyaláson azzal álltak elő, hogy nem számít, milyen időt szabott meg a törvényszék, a 10-es törvény 30 napot ír elő, és ezért, szerintük a keresetmódosítás elkésett”.

Hogy értsük: a törvény 30 napot ír elő, a bírónő és az ügyvéd ennek dacára, ennek tudatában megegyeznek a hat hétben, és így cselekednek!

      Botrányosan tragikus! Egy magára valamit is adó, komoly ügyvéd ilyet nemhogy le nem írhat, hanem még ki sem mondhat! Kifogásnak szegényes, szakmailag pedig nevetségesen álságos. Hol van az ide vonatkozó jegyzőkönyv? Ilyet senki nem tud produkálni. Nem betartani a törvényt, hanem a bírónő esetleges kósza ötletét elfogadva – ha ez netalán még igaz is lehetett volna – a törvényt figyelmen kívül hagyva, tudatosan késve beadni egy beadványt, ilyet még nem hallott a világ. És még egy gyöngyszem a sok közül: Ezek után volt olyan eset is, hogy egy a 15 napos határidőt több mint egy év17 (tizenhét) hónap után teljesítettél, nem mint ahogy azt a PTK 284. szakasza előírja. (2569/R/2009 sz. Polg. Hat., Törvényszék, Kvár.). Ilyesmi is csak most derült ki.

         Mi más lehetett a célod a zavaros, ködös látszatperekkel, melyeket egy jogerős ítélet ellen folytattál, ha nem más, mint hogy a családot sunyi módon elringasd! Hogy ne szerezzenek tudomást vétkes, megbocsáthatatlan, kivédhetetlen trükködről a benned vakon megbízók, a nyelvet nem beszélők, a peres iratokat nem értők. Ha pedig a felperes ez idő alatt meghal, hiszen 20 év ebben az idős korban már igencsak nagy idő, akkor már nincs semmi gond, soha nem derül ki a sötét turpisság. Nimbuszod továbbra is töretlen maradhat, glóriádat tovább fényezheted.!

      Ezzel a tetteddel kitépted kezünkből a századok viharai után a sorstól kapott erkölcsi elégtétel lehetőségét, széttéptél egy több évszázados folyamatos erdélyi ősi főnemesi családi szálat, vonalat, s tönkretetted, szétzúztad annak még a lehetőségét is, hogy a család leszármazottai, vagy mint ahogy tervezett volt, a Bethlenek több évszázados református kötődései nyomán (Nagypapa, de Dédpapa is református egyházkerületi világi elnökök voltak) felajánlhattam volna az Erdélyi Református Egyháznak, mint méltó sáfárnak, hogy most már ők folytathassák megszakítás nélkül, az ősi fészekben, mint eddig évszázadokon át, az itteni magyar életet. Ezzel szemben ma a Babes Eegyetem – még ha kulturális nézete is van a dolognak – most végül is román célokat szolgál, románoknak, románul. Egy magyar szigetet, egy ősi, több évszázados magyar végvárat önként adtál fel. Magyarságunk vesztesége egyértelmű!

         Ilyen kimondhatatlan, felbecsülhetetlen veszteséget magyar ember Erdélynek emberemlékezet óta nem okozott! A többmilliárdos anyagi kárt csak az erkölcsi múlja felül! Nem kell nekünk ellenség, önként s dalolva elpusztítjuk mi saját magunkat!

        Az árokaljai Bethlen család s örökösei részére Árokalja neked „köszönhetően”, jóvoltodból ilyen fondorlatos módon egyelőre elveszett! De nem örökre!

      A fentieket lehet semmibe venni, lehet össze-vissza magyarázgatni, lehet vitatgatni, lehet kétségbe vonogatni. Csupán egyet nem lehet: cáfolni azt. Annak minden egyes mondata cáfolhatatlan!

Leányfalu, 2020. szeptember

 ***********************************************************************************************

Az Átalvető 2021. júniusi számának levelezési rovata egy írást közölt Balázsi Dénes tollából. Szerinte, akik még a Sorsunk web-lapba írnak (sorsunk.net), azoknak szavai „kárvallásos sirámok, akár a színűket hordozó fekete varjak károgása. És: „nehogy kiderüljön, hogy a SORSUNK-at valamelyik rosszul halló öreg olvasó SOROSUNK-nak kezdje silabizálni, mert ennek ugye pénzszaga lenne." És így tovább. Válaszolni kényszerültem nevezettnek, de a téma jellege, súlya miatt – számos utólagos kiegészítéssel - sajnos közzé is kell tennem. Végül is nevezett levél csupán apropót szolgáltat néhány súlyos gondolat kimondásához. (K.P.)

N Y Í L T   L E V É L

Tisztelt Balázsi Dénes!

A „tisztelt” megszólítást szememben Ön néhány írásával kiérdemelte, melyeket én mindannyiszor örömmel szerkesztettem be a lapba. Ezen lényegileg az a gyűlölettel teli kifakadás sem változtat, amit az Átalvető júniusi számában ránk öntött. Értem, tudom az eredetét: Egy pusztító, agyat-lelket mérgező járvány. Az ön esetében a kontakt-személy: Osvát Ágnes. Akivel ön szoros kapcsolatban van, akin keresztül írásai sorra eljutottak hozzám. Aki most önt is tévútra vezette. De vegyük sorra a tényeket.

            Jézus Pilátus előtt. (Az Átalvető 2020. négy számában, folytatásokban közölt írása önnek.) Én korrektúráztam, senki más. Nem volt ebben semmi rendkívüli, a szokásos és törvényes olvasószerkesztői és korrektori munkámat végeztem, mint 27 éven át szakadatlanul (amikor is „szekeressándori interpretációban” minden írásba jogtalanul beavatkoztam és meghamisítottan őket.) Napok mentek rá. Soraiból úgy vettem ki, méltányolta a munkát (melyet ön O. Á. hozzáértő szerkesztésének tulajdonított.) Örömmel tettem, mert a tartalom megérte, leginkább a befejező részé a decemberi számban, abban a lapszámban, melynek nagyobb része szintén az én munkám nyomán alakult ki, és amelyet felterjesztettem Szekeres Sándornak. Mert hónapokon át úgy szólt a „parancs”, hogy ezt még én „csinálom”, aztán, a kész anyag birtokában SZ. S. bejelentette, hogy már ezt sem. (Reszketett, nehogy benne maradjon egy rossz szó is vele kapcsolatosan, még a tördelőszerkesztőt és a nyomdászt is megfenyegette, hogy ez esetben nem fizeti ki őket. Hiszen ő a tulajdonos, á’lá Simicska, és nekem „semmi közöm a pénzügyekhez.”)

            Osvát Ágnes. Jól ismerte az egy éve ellenem indult hadjárat minden mozzanatát, szüntelenül szörnyülködött. Ezekben a legdurvább jelzők sorakoztak Szekeresről (magánlevelekről lévén szó nem idézhetem őket.) Meg volt győződve, hogy a lapnak vége, az új főszerk.-ről meg az volt a véleménye, hogy csak kitaláció, olyan, mint „Columbo felesége.” Idéznem kell viszont egyik előző, közzé is tett nyílt leveléből:

            „Aki ennyire lebecsüli a mások több évtizedes munkáját, semmibe veszi azokat az értékeket, melyeket közel három évtizeden keresztül, szívós munkával és szeretettel létrehoztunk, az a saját embervoltát becsüli le. Az Átalvetőnek megvan egy masszív olvasótábora, amit mi alakítottunk ki azzal a hozzáállással, melynek folytán – mondhatni – éltető erővé vált nagyon sok idős ember számára, szinte úgy igénylik már, akár a falat kenyeret. És nyilván, nem csak Erdélyben, hanem a világ távolabbi pontjain is, ahol csak magyarok élnek. Nem túlzás, a rengeteg visszajelzés igazolja, hogy nem beszélek a levegőbe.“ 

         Igazán szép, igaz sorok, és ez volt az alapja annak, hogy magam mellett tudtam őt. A decemberi, elorzott számban maradt szerkesztőként, mondván, csak ebben az egyben, mert olvasóit nem hagyhatja cserben. Megértettem, igazat adtam neki. Kérdéseimre, hogyan látja tovább, a válasza ismételten a „nem kell elsietni“ volt. Kivárt. Aztán, amikor kiderült, hogy a lap él tovább, és Columbo felesége is megjelent a színen, pillanatok alatt 180 fokos fordulat, majd a márciusi számban közzétette azt, amit. (Az Átalvetőt nem ismerő olvasó megtekintheti az EKOSZ honlapján - www.ekosz.eu.) Fő indoka: nem hallgattam el. Itt mondom el: mertem védekezni a közben megszületett Sorsunk-ban. Mert nem adatott meg nekem az annyira remélt és elvárt, tisztes, méltó befejezés, hanem fél éven keresztül ömlött rám a hazug rágalom, és a végső, odadobott konc Sz. S.-tól: „a továbbiakban kapsz egy oldalt a lapban.“ 30 évnyi munka után.

Osvát Ágnesről - csupán utalásszerűen, nevének említése nélkül - annyit írtam, hogy „egyesek mentek jobbra, mások balra“ Ezt ő totálisan félreértette, pedig irodalmárként illett volna látnia: nem politikai (nevetséges!), hanem erkölcsi jelentése van (lásd pl. Ady: Az isten balján.) És hűségesen szolgálni kezdte a „sófalvi bugris parasztot“, feledve minden előző tapasztalatot, meggyőződést, érzést. Értem én, mennyire fontos neki a lap, amely leginkább neki kösztönhetően hasonlít most még némileg a régihez, de a nagy kérdés: meddig lehet elmenni az önfeladásban?! Mindezt pedig le kellett rendeznie magában. A megoldás, a lélektani magyarázat: az én legyilkolásom. Így váltam áruló gazemberré, kibe belerugni kötelessége minden jótét magyar embernek. Jól mondom, kedves B. D.?

         Ön le merte írni, hogy az Átalvető (most a Sorsunk) írógárdájának, személyiségeinek munkássága „kárvallásos sirámok, akár a színűket hordozó fekete varjak károgása“, írásaik valótlanok és károsak.  Ezt a megjegyzést kikérem magunknak,  mindazon remek emberek nevében, akik a lapot évtizedeken át hűségesen szolgálták, és egy elorzásra érdemes, kívánatos falattá tették a fő-kiéhezett számára. (Ismétlem: Osvát Ágnes is eme áldozatkész szolgálók között volt, az ön fenti megjegyzése rá is vonatkozik tehát!) Honnan veszi ehhez a merészséget?

De újfent bemocskolta az újat, továbbá foltot ejtett magán az igencsak tiszteletre méltó legújabb főszerkesztőn is, kinek neve ott áll a lap impresszumában. Az előző „új“ - fél év, szűk másfél lapszám után! - bedobta a törülközőt, miután végre ráébredt, mibe keveredett. De előbb gátlástalanul, mint a legújabb „illetékes“, aláírta Szekeres Sándornak a márciusi (számára az első és egyben utolsó) lapszámot bevezető beteges eszemenését. Igaz tisztelettel kérdem a kiváló erdélyi és jobb sorsra érdemes, „legújabb“ főszerk-től: ugyanbizony milyen hatáskörrel rendelkezik most „ő királyi fensége“ mellett/alatt?

Hogy én győzködtem a szerzőinket, hagyják ott az Átalvetőt? Megmondtam, javasoltam, szétküldtem: mindenki szabadon, belátása szerint írjon bárhová, akár mindkét helyre is. Csak hát ugyebár a történéseket ismerték, és néhány kivételtől eltekintve mindenki tette azt, amit egyenes lelke és gerince diktált. Mert ilyen is van még a mai világban, tetszik tudni? Akaratlan bábúknak gondolják őket? Mint amilyenné vált Szekeres számos áldozata? Szörnyű végiggondolni! Hát nem. (Elnézést kérek mindazoktól, akik – a régiek közül - szerzőként még megjelennek a lapban, nem rájuk vonatkoznak e szavak. Rájuk, mint fuldoklónak a deszkadatab, nagy szüksége van a „tulajdonosnak“.)

Ehhez kapcsoltan még egy megjegyzés. Osvát Ágnes azzal a váddal illetett, hogy ellenlapot indítottunk. Kijelentem: nem ellenlap a sorsunk.net, hanem a régi, az eredeti Átalvető szellemének átmentése. Azon értékeknek az átmentése,  „melyeket közel három évtizeden keresztül, szívós munkával és szeretettel létrehoztunk“ (L. fent.) E szavak írója sajnos nem vállalta ezt a kényszerű és súlyos áldozatot jelentő útat, beleragadt a külső burokba, ezzel elveszejtette saját magát. Bár csak ne lenne igazam!

            Ami a Sorosra történő utalást illeti. Rettenetes azt tapasztalni, hova süllyedhet egy ember, hogyan tudja egyik pillanatról a másikra feledni-feladni három évtized tapasztalatait. Nem tudom, elolvasott-e ön tőlem bármilyen írást - megannyi „dagályos, szirupos” szöveg O. Á legújabb megítélésében - az utóbbi években, de mondjuk csak a tavalyiban. (Bennünk égő Trianon, Harc a nagyúrral, Töviskoszorúnk, stb.) De legfőképpen: ismeri-e Szász István Tas, Szabó István, Serdült Benke Éva, Gyárfás András, jeles orvosprofesszorok - hadd ne soroljam – megjelent írásait? Olvasta-e ön a Potápi államtitkár úrnak az erdélyi magyarság megannyi kiváló személyiségének támogató csatlakozásával elküldött és általa igencsak méltányolt beadványunkat, melynek Szekeres Sándor mondvacsinált indokokkal útját akarta állni!? Hát akkor javaslom, rágja magát keresztül rajtuk, és utána tekintsen arra az emberre, aki mindezt Soros-kontextusba képes helyezni! Aki valótlannak és károsnak ítéli mindezeket! Egész közel van önhöz! És akinek rólunk a pénz-szag jut eszébe. Ha nem tudná, elárulom önnek, hogy 30 éven át egy fillér „tiszteletdíj” nélkül végeztük munkánkat. Valamennyien! Ön azt sugallja, hogy Soros-kitartottak lennénk! Igen, kitartottak-megtartottak voltunk, de olvasóink lelke, szeretete által.

         Joggal kérdezik többen: miért reagálok az ilyen alja-mondatokra? Hát először is azért, mert az ilyen szövegek sorra jelennek meg az „új” Átalvetőben, degradálva annak megannyi értékes írását. És, a lap 27 éven át volt gazdájaként, még most sem tudok közömbös maradni. Továbbá, mert bízom a belátás tisztító lehetőségében. Orvosként viszont azt is tudom, vannak gyógyíthatatlan betegségek is.

Másrészt, és mindenekelőtt: nyolc éves gyermekként vallásórán azt tanultam, teremtőnktől értelmet és szabad akaratot kaptunk. Mára - amikor megbomlanak az agyak és szertefoszlanak a jellemek - oda jutottunk, hogy nagy tömegek értelmüket és szabad akaratukat vesztetten szakadnak el teremtőjüktől és állnak be egy másik oldal „jelesei”-nek szolgálatába, akik viszont nagyon is élnek értelmükkel és szabad akaratukkal, ámde a gonosz szolgálatában. Szörnyű ezt látni mai világunkban, kicsiben és nagyban egyaránt. Erről szól egész jelenünk, és ez teszi kérdésessé egész jövőnket, kontinensünkét, és jaj, talán hazánkét is. Ezért aztán, aki teheti, az legalább szóljon. Mert kötelessége.       

         Dr. Kövesdy Pál, Szekszárd, 2021. június 1. A további kiegészítések, módosítások lezárva augusztus 6-án.

                  

                                               Hozzászólás

Kedves Balázsi Dénes!

         Ön megfosztotta az országot egy olimpiai éremtől. Ha ezt a levelet még márciusban közli, lett volna időm benevezni a tokiói olimpiára a Falramászás új sportágába. Ne tévessze meg idős korom, a legtöbb sportágban a lelki mozgatóerő a döntő, és ez az izé… cikk/levél/iromány annyit adott ebből, hogy talán a párizsi olimpiára is futja.

A színűket hordozó fekete varjuk is a szemükkel látnak, és ha valami érthetetlent (pl. az Ön írása) olvasnak, akkor silabizálnak, de nem a fülükkel, a szagot aztán végképp mással érzékelik.

Meglehet, ön humorosnak szánta sorait, sajnos rágalomfröcskölés lett belőle, a Sorsunk íróira és olvasóira egyaránt. De ez nem sikerült, ez kérem csúnya, és ami nem szép, az nem jó - állapították meg jóval előttünk a bölcsek.

Mi örömmel írunk a rosszul hallóknak, de szomorúan olvasunk rosszindulat szülte leveleket. Ennyi.

                                                        Gyárfás András

******************************************************************************************************************


Aminek nem lett volna szabad megtörténnie

               Rémtörténet három évtized után


Az Átalvetőt olvasókhoz szólok. Sarokba szorítottan. Minden erőmmel el akartam kerülni ezt a méltatlan vagdalkozást, ami sárba rántja a támadót és a megtámadottat egyaránt, bemocskolja az EKOSZ-ba tömörült, jobb sorsra érdemes személyeket is, akik annyi év nemes munkája után nem ezt érdemlik. De főleg nem ezt érdemli az olvasó, aki sajátjának érezte a lap több évtizedes szellemét, erkölcsiségét. Nem lett volna szabad az olvasóra önteni a zsigeri gyűlölet eme kitörését.

De megtörtént. És a külső szemlélő, aki nem ismeri a Sorsunk web-lapját, megdöbbenve tapasztalta: az Átalvető márciusi számának élén egy minősíthetetlen írás jelent meg a lap jogi felelősének és főszerkesztőjének aláírásával. Ehhez csatlakozott egy olyan személy, aki decemberben még a legdurvább jelzőkkel illette előbbit, utóbbi létében meg kételkedett (Columbo feleségeként emlegette.)

Lehetetlen egy közel egy éves eseménysorozat részleteit itt közzé adni, néhány alapvető tény ismertetése viszont elkerülhetetlen.

Érdekes lélektani folyamat indult el Szekeres Sándorban, midőn ráébredt, hogy a jog felruházza őt az Átalvető fölötti ellenőrzésre. Ebből fokozatosan épült fel benne egy diktátor személyisége, majd következett ennek gyakorlati megvalósítása. Kiteljesedésének legfőbb akadályát én képeztem, múltammal, tevékenységemmel, személyes kapcsolatunkkal, melyben kedves testvéremnek, mondhatni kisöcsémnek (felségsértés!) tekintettem őt, kitüntetését kezdeményeztem. Megannyi akadály egy korlátlan ego kialakításának útjában.

Az akadályt el kellett hárítani, itt viszont kavics került a gépezetbe. Nem voltam hajlandó félreállni. Pedig jól indult a dolog, tavaly januárban megbetegedtem, álmatlanul forgolódtam, mi lesz, ha nem tudom teljesíteni az olvasók iránti kötelezettségeimet. (De nem mondtam le egy szóval sem!) Sajnos helyrejöttem, mi több, szép lapszámok jelentek meg az év során. Nem volt nehéz, hiszen kiváló személyiségek adták ezeket össze, magam csupán katalizátorként szerepeltem.  Így aztán következett egy betegesen összehordott rágalomcsokor, melynek néhány eleme most is visszaköszön, a kóros személyiség egyik fontos összetevőjének, az u.n. fixációnak bizonyítékaként: képtelen megszabadulni egy-egy téves eszmétől, azt a végtelenségig ismétli, legutóbb éppen most, a gyanútlan olvasó elé vetve (l. pl. a Techet-ügyet.)

Magam sajnos – esendő emberként – képtelen vagyok nem megkérdezni az olvasót: Úgy ítéli meg az én közel 30 éves munkámat, hogy azzal román érdekeket szolgáltam? Hogy erkölcsileg méltatlanná váltam a lap szerkesztésére? Hogy visszaéltem „hatalmammal”, megcsúfoltam a beérkező írásokat? Hogy szerzők és olvasók „évek óta nem voltak elégedettek”? (Nyilván ezért küldték sorra írásaikat, és minden előzőt meghaladó mértékű támogatásaikat.) Elismerik-e az EKOSZ tagszervezetei, hogy minden alkalommal körlevélben kértem tőlük beszámolóikat, anyagaikat? Vajon az én művem volt minden alapszabályt érintő erőszakos változtatás? Vajon ki volt az elnöke és a jogásza a szervezetnek, és a jóváhagyó közgyűlés mit és miért hagyott jóvá? Végtelen a sor…

A dolgok haladtak a maguk útján, mamelukok serege vette körül és szolgálják őt mindmáig. Megtörtént a hivatalos váltás is, legálisan, a jog betűjét pontosan betartva, de megcsúfolva annak szellemét. Az EKOSZ válságba került, két kör de facto kilépett, sokan mások megundorodva távolról szemlélik a történteket. (Nem tisztelet a kivételnek.) Nehéz ezt megemészteni, de paragrafusokkal mindent meg/ki lehet magyarázni.

Sajnos a legfőbb ellenség nem hallgatott el, nem vette tudomásul e ”szép új világot”, újabb fórumot talált magának kemény jellemű barátok segítségével. Felháborodva írta a mamelukok egyike: hát senki nem képes végre elhallgattatni ezt a Kövesdyt? Egy azzá vált, egyébként kiváló másik pedig ezt írja rólam: nem akarja tudomásul venni, hogy nem ő jelenti a lapot, nincs joga hozzá, hogy magával rántsa azt!

Való igaz, nehéz fajsúlyú szereplőt sikerült találnia Szekeres Sándornak, az itt élő erdélyi értelmiség jelesét és annak holdudvarát. Senki nem gátolja őket, pénz is korlátlanul rendelkezésre áll. Magam tisztelettel fordultam hozzá, válasz nélkül, de megcsúfolva kellett távoznom (jót nevettek rajtam.) No comment.

Sebaj, lépünk tovább, senki nem áll útjában az új gyökerű és formájú Átalvetőnek, értékes anyagok jelentek most meg benne. (A formáról nem szólok.) Mindeközben itt áll néhány „fantaszta”, nem akármilyen személyiség, akik ellenálltak a negédes csábításnak, kiknek gyomra képtelen akármit bevenni, és súlyos mondanivalójuk van változatlanul, legfőképpen pedig: megszületett egy, a diktátortól független fórum. Felháborító, lesöprendő. Közzé teszünk tehát egy újabb megsemmisítő nyilatkozatot. Az olvasó torkán ledugjuk, agyába a hazugságokat beleverjük, hiszen a gyakorlat bevált. Hogy közben egy 30 év alatt kiépült értéket teszünk csúffá? Ugyan kérem, az igaz érték itt áll Önök előtt, a múltat pedig végképp eltöröljük. Piedesztálra emeljük a lap alapítóját, az első tétova lépések, a kezdeti 7 lapszám derék főszerkesztőjét (én búcsúztattam!), ami pedig utána következett, az nem következett.

Magányügy, mondhatnám, és mondják is a mamelukok, a lap nem te vagy, semmi közöd hozzá, erkölcstelen vagy, hogy még foglalkozni mersz vele. És meg ne szólalj sehol, szádra ne vedd szent nevét. Rajtunk kívül nincs élet, nincs jogod a szólásra. Aki meg szólni mer, az megy a gulágra, vagy egyenesen a pincébe, Berija kezére. Semmi új nincs a nap alatt, az emberiség történelmében unalomig ismert forgatókönyv szerint zajlik minden, nagyban (EU) és kicsiben, idelenn. 

Végezetül ismét csak az olvasóhoz fordulok. Kérem, ha megteheti, felejtse el a márciusi szám első két-három oldalát, figyeljen a következő, valós értékekre, és közben (jaj, ezt nem lenne szabad leírnom) vegye kézbe ezt a másikat is. Másfajta értékek, de igenis vannak, ebben is. Győződjön meg róla.

Magam már csak békességről álmodom. Mindig is beteges álmodozó voltam…                              

Dr. Kövesdy Pál, az EKOSZ 13 évig elnöke, volt (tiszteletlenné tett) tiszteletbeli elnöke, az Átalvető 27 évig szolgált díjtalan főszerkesztője, dagályos, szirupos szövegek írója.


********************************************************************************************

Elgondolkodtató!

A Hazugság azt mondta az Igazságnak: "Fürödjünk együtt, nagyon finom, gyógyító a kútvíz. Az Igazság, gyanakodva ugyan, de próbára tette a vizet, mert megbízott benne.

Tehát meztelenre vetkőztek és megfürödtek. Hirtelen a Hazugság kiugrott a vízből és elmenekült, az Igazság ruháját viselve.

Az Igazság dühösen, kimászott a kútból, hogy visszaszerezze a ruháit. De a világ, amikor meglátta a meztelen igazságot, félrenézett, haraggal és megvetéssel. Szegény Igazság visszatért a kútba, és örökre eltűnt, szégyenét rejtve.

Azóta a Hazugság körbejárja a világot, Igazságnak öltözve, a társadalom pedig nagyon boldog...

Mert a világnak nincs kedve megismerni a meztelen igazságot !

(Net-en találtam)


MI VAN A HAZUGSÁG ÉS AZ IGAZSÁG KÖZÖTT ?


E –kosz?

Erre a szintre alacsonyították le az EKOSz –t, mint országos szövetséget!

Egy civil szervezetben egy szűk csoport, hatalommániás elnökével az élen meddig tud süllyedni? Kiknek érdeke a karaktergyilkosság?

Efféle rémisztő gondolatok gyötörnek azóta, hogy engem is név szerint megtámadtak, de mivel egyesületi elnöki tisztséget is betöltök, és egyesületünk is név szerint érintve van, kénytelen vagyok megszólalni.

Az Átalvető 117., 2021 márciusi számának 2 oldalán úgy mutatkozott be az újraválasztott országos elnökünk, hogy letiporta a szövetség két legszorgalmasabb és sokoldalúbb tagját. Tisztességben megöregedtem, rengeteg becsületben végzett társadalmi munkában, és most kapom a magalázó, karaktergyilkos bírálatot. Találgatom, mivel érdemeltem ezt ki.  Talán a tavalyi közgyűlésen tett jobbító jellegű javaslataimért, vagy, mert igyekeztem menteni az Átalvetőt, mint akkoriban válságban lévő folyóiratot? Vagy azért, mert merészeltem a mandátuma lejárta után felhívni a figyelmet az EKOSZ hibáira és újítási javaslatokat tettem? Akkoriban mért nem hurrogtak le, amikor elmondtam? Vagy, hogy  a pandémia  közepette tervezett közgyűlés előtt körlevelet írtam a köröknek arról, milyen változtatásokat kellene megtenni, s mi az, ami nagyon hiányzik a szövetségből: az együttműködés, a modernizálás, munkamegosztás és főleg a szeretet! Egy országos szövetségben ugyanis igazságnak, barátságnak és szeretetnek kellene uralkodnia.

Na, hát valószínű, hogy ezért lettem kitaszított. És ott állt az elnöki pozíció féltése, no és a mi sikerünk a Sorsunk web-lappal, ami úgy látszik, bűnnek számít. Igazán nem is ez fáj nekem, hanem az, hogy az EKOSZ mivé lett! Hogy az immár negyedik alkalommal újraválasztott elnöke meddig tudott lealacsonyodni, amikor KITEREGETTE A SZÖVETSÉG SZENNYESÉT A NAGYVILÁG ELÉ!  És immár negyedik  hónapja tartanak fent a weblapjukon egy olyan ítéletet, amit az érintettek meghallgatása nélkül hoztak meg, zárt körben. Ez a dokumentum önmagában is becsületsértő, mert minden publikus és nevesített, az előzmények felsorolása pedig magánlevelzésekből van összeollózva.

Mit szólna a kedves olvasó, ha leveleiket engedély nélkül kiraknák a világhálóra, és még védekezni, válaszolni sem tudnának? Durva, nem?    íme a példa:  www.ekosz.eu     "felügyelőbizottság"-ban  (ez egy olyan weblap, ahol semmihez nem lehet hozzászólni, véleményt küldeni, ismeretlen a szerkesztője, és hamis adatokat is tartalmaz. Ezt finoman szóvá tettem a 2020-as közgyűlésen, persze csak egyetlen embernek nem tetszett, az ügyvezető elnöknek. Felajánlottam segítségem (ingyen) hogy a köröknek is legyen saját oldala. Dicsérték, de elzárkózott ettől az elnökség.

Mivé tettek téged, EKOSZ? Kinek az érdeke, hogy gittegyletté váljon? Tagjainak száma alaposan megapadt, a régi 24 ről 15-re csökkent, nemrég kilépett az ország egyik legkarizmatikusabb egyesülete a Soproni. Mi is ki akartunk lépni, de a vezetőség ezt nem fogadta el. Jobb is így, legalább, tagként jogom van hozzá, hogy kinyilvánítsam nemtetszésünket azzal kapcsolatban, amit az EKOSZ jelenlegi vezetése folytat. Vajon kik akarják a szövetséget felbomlasztani, és talán idővel eltűntetni? Kinek a megrendelésére történik mindez?

Vagy mégis csak a régi-új elnöké egyedül a szövetség? Sajnállak, szekeres ember, beteg lettél. Lehet, hogy a 2 évvel ezelőtti agyvérzésed az oka, de akkor mit keres egy beteg ember az országos szövetség élén? Értékeltem, hogy sikerült kirángatni téged láncdohányos állapotodból, hogy alkalmanként mutattál jeleket a változásra. Mára viszont kiszállt belőled a becsület, és megjelent a vezetésben a cenzúra, a sértődöttség, és most oda jutottál, hogy el kell tüntetni a vélt ellenfeleket.

Kisember, ki tett téged naggyá? Mi ! - a régi Ekosz tagszervezeteinek vezetői, bizony mi toltuk-húztuk a szekeredet, akkor még nem látható irányba. Pont ez a két kitaszított, mint ötletgazda javasolt téged a tavaly tavasszal állami kitüntetésre. (Megvannak a levelezések bizonyítékai!)

Minden segítségem, munkám után „beleköptél” a markomba. Sajnállak, mert a szeretet és barátság eltűnt belőled, a hála fogalmát pedig nem ismered.

Maga a BORZADÁLY pedig az, hogy mindez egy pandémia közepén történik. Bármikor bármelyiküket elvihet a Covid, de nem mindegy, hogy milyen lélekkel. Ha te ateista vagy, akkor neked mindegy, de ezért is sajnállak. Egyik meditációmban még imádkozni fogok a lelkedért. Mert én emberből vagyok, és lelkem is van.

Sajnálom továbbá azon civil szervezetek elnökeit is, akik részt vettek és támogatták ezt az ámokfutásodat, s még mint tagszervezeti elnök, aggódom az EKOSZ sorsa iránt, ha még egyáltalán szövetségnek lehet nevezni.

Jogom van aggódni, ugyanis kevesen tudják, hogy amikor az EKOSZ alakulgatott, én voltam a GYEK titkára, s az én „bábáskodásom” is benne van a rengeteg munkában, első alapító elnökünk mellett. Naplójegyzeteim és sok levelem van, amit a néhai Dr. Búzás Gábortól örököltem. Számomra ámokfutásod becsületsértés a régi EKOSZ-ra nézve, mert innen indult el Győrből.

Megkérdezném a tagságot, jövőre milyen lélekkel fogják megünnepelni fennállásunk 30. évfordulóját?

                                              Győr, 2021. március 12.                                       Pintye Tamás

AZ ALÁBBI KÖRLEVÉL MIATT LETTEM KITASZÍTOTT. A közeledő közgyűlésre készülve még idejében küldtem el, csakis belső használatra, jobbító javaslataimat.

Tisztel Elnök Urak, kedves Barátaim!

Látom-olvasom, kezd eszkalálódni az Átalvető körüli bonyodalom, és a főszerkesztő kirúgására irányuló szándék. Napok óta rágódom én is rajta, miért nem lehet megemészteni azt a múltból fakadó sértődést, és miért kell emiatt egy példakép-értékű „nemzet szolgáját” megalázni, leépíteni?! Bármennyire is szelíd és békés ember vagyok, de ha érdemtelenül bánnak el egy testvérrel, lélektársammal, arra nekem is válaszolnom kell.

Szeretném leszögezni, hogy az Átalvető mindnyájunk közös tulajdona, bárki is alapította, szerkesztette, vagy pénzelte. Dönteni a sorsáról vagy a jövőjéről csakis a Közgyűlés és a körök azon résztvevő elnökei jogosultak. A kiküldött jogszabályokat, végtelen hosszúságú törvénycikkeket fitogtatja az EKOSZ elnök ura, és azt én sértésnek veszem. Mert a sok jogszabályban nincs emberi lélek. Ha mi erdélyiek elvesztettük a barátságot, a szeretetet, akkor nagy a baj, magával az EKOSZ-al is. Mint országos civil egyesület így nem a jövőbe néz, hanem a múltba, és a „megmondóemberek” szövegelését követi!

Tisztelt EKOSZ elnök úr, kedves Sándor! Sajnálom, de hiába elemzem a felsorolt levelek, becsatolt, irományok szövegeit, én nem találok bennük gyalázó állításokat, melyek Téged folyamatosan vérig sértenek. Ha mégis így van, akkor túlérzékeny vagy, mellette pedig túlzottan konzervatív, néha még dogmatikus is. Elnézést, ez az én meglátásom, remélem, még szólásszabadság van! Tisztellek, becsüllek, de ha képtelen vagy már az új dolgokat elfogadni, fejlődni, váltani, válaszolni a világ kihívásaira, akkor, hogyan fogod újraválasztatni magad? Ha talán mégis megválasztanak, akkor miért kell egy nagyérdemű főszerkesztőt kirúgni, nem lenne ildomosabb, ha ő becsülettel fejezné be munkáját? Én, egyszerű olvasóként pl. ragaszkodom hozzá, hogy ha már előfizettem, akkor az utolsó számot is Ő szerkessze, melyben méltóképp el is búcsúzhatna tőlünk.

Nem is olyan régen én is kaptam a fejemre egy adag törvénykivonatot, amikor az Átalvető megmentésén dolgoztam, mert én a jövőt a közvetlen Net-es változatban is látom. Amolyan burkolt fenyegetőzésnek tűnt - hálaképp a sok ingyen munkámért. Hamarosan a fél világ olvashatja a neten az Átalvetőt, melyen keresztül az erdélyi emberek találkozhatnak.

A közgyűlésre 3 külön napirendi pontot javaslok:

1.  Hogyan tovább Átalvető? 2. Hogyan tovább EKOSZ? 3. Alapszabály módosítása (ennek pontosítása a közgyűlésen.) Tisztázandó kérdés lenne: cenzúra  és annak határai a folyóiratban.

Szeretném, ha munkaidőnket nem egy több órás beszámoló hallgatása töltené ki, hanem az EKOSZ megújhodása lenne az irányelv. A tagegyesületek fejtsék ki álláspontjukat, javaslataikat, terveiket. Javaslom, hogy időtakarékosság miatt a körök hozzák magukkal írásban a beszámolóikat, amit csatolni lehet a közgyűlési anyaghoz, majd mindezeket le kell közölni az Átalvetőben, mert ugyebár erre is szolgál a kiadvány.

Az EKOSz költségvetésének nagyobbik hányada egy évtizeden keresztül nem könyvkiadásokra kellene elmenjen, hanem ésszerűen, a köröket kell erősíteni. A körök programjainak támogatásával lehet igazán erősíteni és vonzóbbá tenni az országos szövetséget.

A Győri Erdélyi Kör elnökségi ülésén, elemezve az előző éveket és az EKOSZ mostani helyzetét, már nem találtuk vonzónak ezt a jelenlegi szövetséget. Az erre elköltött időt pedig hasznosabban tudjuk magunkra fordítani.

Ezért olyan határozatot hoztunk, hogy ha a helyzet minőségileg nem javul, kilépünk a szövetségből. A köröknek felajánlott segítségemet magánemberként fenntartom.

A tolerancia, megértés és a szeretet vezéreljen bennünket!


                   Győr, 2020.09.16.                                                                     tisztelettel, Pintye Tamás, GyEk

BLU201205-7807-1810