Nagy-Major Gábor

                                                                   Naplócska

2023. 07. 13. csütörtök, Pápa.

    Borongós reggel, zivataros nap ez a mai; megint hálát adok az Úrnak, hogy az ausztriai négy és fél napunk alatt gyönyörű időnk volt (és nem túl meleg).

      Most itt a kalitkában, beszélgetek betegvizsgálat után a nővérrel és eszembe jut, hogy milyen érdekes volt az a XX. sz.-i jelenség, hogy a proletárdiktatúra minden rémsége ellenére, rosszakaratból, mennyi jót tett a mi orvosi szakmánkban: t.i. a „politikailag megbízhatatlan” orvosokat kitették a klinikákról, és így a vidék kórházai kaptak készen nagyszerűen képzett osztályvezetőket, orvosokat. Eszembe jut pld. a sepsiszentgyörgyi bel-osztály, ahol Kocka György (alias Buci) vezetése alatt (aki Hajnal prof. tanársegéde volt B.pesten) olyan nagyszerű négy belgyógyász szakorvos dolgozott, hogy az osztály felért bármelyik klinika bel-osztályával. Ugyanígy volt a sebészeti osztály is, vagy az ideggyógyászat, vagy a szülészet. És így volt ez sok székely kisebb városban is, meg Kolozsváron pld. a CFR-kórházban vagy a Dermata kórházában; Tordán, Aranyosgyéresen, Désen, nem is beszélve Nagyváradról, Nagybányáról, stb.

        Az ausztriai csodás négy napunkról majd kicsit későbben, mert idő kell hozzá, hogy leülepedjenek az ott látottak, tapasztaltak… az élvezetek tárháza.

        Egy biztos azért most is (egyébként minden ausztriai utunk végkövetkeztetése ez számomra): szeretem az osztrák rendet, és azt, hogy a szépség soha nem szorul hátrányba, semmilyen anyagi érdek által.

        Kissé megkésve - mint mindig mindenben- felhívott ma d.u. Takács Gabi barátunk Nyírbátorból, hogy gratuláljon a 79-ik születésnapomra. Hosszan beszélgettünk, többek között arról, hogy készülnek nyírbátori barátokkal a Transalpina hegyi út meglátogatására, tehát egy erdélyi útra. Attól már megijedt Gabi, amikor elmondtam neki, hogy aug. végén mi is készülünk Erdélybe, de mi úgy összesen vagy 20 napra (ha Isten ad erőt, és nekünk meg lesz hozzá elég pénzünk)…

2023. 07. 16. vasárnap, Pápa. (kalitka)

      Igen szép és kánikulai nap… megpróbálom  leírni  csodás négy napunkat Ausztriában… meg még sok egyéb apróságot is. Ha ilyen szépen csordogálnának a napjaink, mint mostanában, elég boldog ember lennék. Bennem van azért az ősi félelem: vajon mit hoz az eljövendő két hónap.

      Vissza Ausztriához!- 2023.07.08- 07.12…. milyen rövid idő és mégis mennyi szépség fér bele.

   Tehát: indulás 07.08-án, szombaton reggel 7,50 órakor, szép napos időben Pápáról. 8.40-kor léptük át az osztrák határt Szentpéterfánál (természetesen) és Güssingen, meg Fürstenfelden keresztül… Kaiserwald Raststation-ban- megérkeztünk a szállásunkra 14 órakor. …Este helyben vacsoráztunk a panzióban - drágán elég gyenge étel-ital. Ami nagyon meglepett mindkettőnket, maga az étel- és italkínálat volt gyenge. Ezt másnap megtoldották a házigazdák a nagyon szűkös reggelivel…

     Július 10., hétfő! Házassági évforduló, és betöltöm a 79 életévemet. (Nagy számok egy kis ember életében). Tegnap a Geierskogelről lefele jövet elsirattam az Ernő barátunkkal egész életünkben emlegetett Nanga Parbat- ot, ez volt életünk elérhetetlen, de vágyott céljainak egyike.

      Ezen a „neves napon” tankolni is kellett (46, 55 euro) és nagy csodálkozásomra, mivel kártyával fizettem, lehetett fizetni Ft-ban is. Utána megálltunk Lazendorfban egy szép kis középkori templomnál és onnan aztán meg sem álltunk St. Kanzian am Klopeiner See településig, és hát… ott van a gyönyörűséges Klopeiner See. Közben- már kilométerekről- látszanak a szlovén hegyek és a Triglav, a legmagasabb szlovén csúcs is; közel a szlovén határ… Aztán tovább, Maria Saal-ba ahol egy valóban csodás XIV. sz.-i gótikus templom és kolostor van…. Hazaérkezés  19, 32-órakor (akkor már ott +22 C fokra hűlt a levegő). Megnéztük Édesemmel a telefonjainkat: 38-40-en gratuláltak szülinapom alkalmából.

         Kedd, 07.11.- …Althofen- ben van egy hatalmas dóm és körülötte egy vár is, mind a XIV. századból , sőt a vár egyik kis terén egy szép szökőkút is (jóval későbbi kórból), amelyen két bányászsisakos gnóm őrködik. Az úton tovább feltűnik a sziklára épült nagyon mutatós Strassburg vára és aztán Gurk. Gurk a középkorban igen gazdag püspöki székhely és ennek megfelelően nagyon gazdagon díszített apátsági gótikus templom, meg kolostor. Hihetetlen gazdagságról árulkodik minden részlet…. Éhesek vagyunk, de Raggl-ban is csak kebabot találunk (nincs egy jóképű osztrák vendéglő sehol, csak bárok, cukrászdák, pizzériák és kebab, meg Speed food. Ez az osztrák konyha végzete.

       Este 19 órakor érünk a szállásra, ahol lassan csomagolni kezdünk a másnapra - hazaindulás. … 310 km megtétele után, hazaérünk Pápára kb. 16 órakor. Egész ausztriai utunk alatt megtettünk kb. 1100 km-t.

       Hallgatjuk …a Kossuth-on a szombati Vinkó-műsort „Szellem a fazékból”. Szeretjük, már évek óta hallgatjuk. Most éppen Márai és kora van soron; Márai felsorolja, hogyan is nézett ki a saját kassai házuk éléskamrája és pincéje; meg azt is odaveti, hogy akkoriban nem volt igazi polgári család cseléd nélkül. Persze aztán igen ízesen leírja az akkori, általa kedvelt ételeket- az igazi disznóhúst, a töltött kacsát, libát, a szopóborjút, a bárányt, a hízott kappant, stb. Csorog a nyálam és felnyögök, hogy a mai generációk még véletlenül sem ismerhetik meg ezeknek az ételeknek az ízét, sőt egyetlen jó, természetes ízt sem; nincs sehol valódi, természetes alapanyag, sem állati, sem növényi termékből, arról nem is beszélve, hogy lassan már nincs aki elkészítse azokat az ételeket, amelyek a mindennapok része voltak még a huszadik század közepéig, Közép-és Kelet Európában. (Nyugat- Európa „ebben is” előttünk járt, ott már a XIX. sz. vége óta nem ettek normálisan, ízesen.)

        Amióta megkaptam a Kányádival készült interjúk kötetét Édesemtől, olvasgatom és sok érdekességet fedezek fel benne. Többek között azt, amiről I. Vallejo is ír a Papirusz-ban, hogy a verseket mondani kellene, úgy, mint a homéroszi korban, énekelve, mert akkor sokkal több embert érdekelne, sokkal több ember értené… persze csak az értelmes verseket! A verseskötetekhez mellékelni kellene - mondja Kányádi - „hangoskönyveket”, mert akkor sokkal kelendőbbek lennének.

       Fújja a szél a tóparti sást, meg a sok hatalmasra nőtt gyomnövényt, virágot; olyan az egész, mintha a modern világ előtti világba merültünk volna el. Nincs itt online világ, csak a valódi, a tapintható, a hallható, szaglászható, látható. Kapcsolat a végtelennel, az van, meg talán Istennel is. Ilyen lehetett évszázadokkal ezelőtt a világ itteni fele is.

      Megérkeztek mégis ebéd környékén a gyurgyalagok. Szépen csillogtak a tó fölött a napfényben.

… Napernyő, árnyék, félelem: gyávák filozófiája, ha süt a Nap, akkor meneküljünk a sugarak elől! A sugarak!- életet adnak és elveszik az életet. Születés és halál egy tőről fakadnak.

     Édesem a telefonján számon tartja az ismerősök születési és halálozási dátumait; ijesztő számtartás!- és meghökkentő, hogyan szaladnak az évek… Vajon miért is tartjuk annyira számon a halottainkat?!- csak azért, mert szerettük őket, vagy azért is (inkább azért?), mert életünk részei voltak és most onnan hiányoznak?! A jövőbe nézés helyett a múltba nézés? Igaz, úgy néz ki, egy sorkérdésünkre csak a múlt adhat feleletet.

        Múlt helyett jelen. Az ausztriai utunk megtanított valamire: ezen a hegyes vidéken miért is folytatnak olyan eredményesen mind a mai napig gazdálkodást az osztrákok?  Azért, mert náluk- szerencséjükre - nem alakultak ki soha túl nagy birtokok, és már évszázadok óta önállóan tanultak gazdálkodni és okosan ellátni önmagukat, egyben megtartva a hagyományaikat is.   ’89 óta a székelyek is azért kezdtek igen szépen fejlődni, mert ott sem alakultak ki nagybirtokok (történelmileg sem voltak), és így az egyének sokkal jobban tudtak fejlődni és közösségként is többre vitték. Magyarországon és Románia Kárpátokon kívüli területein ez volt a mindenkori átok, hogy minden időkben hamar kialakultak a nagybirtokok, így a nagy többség zsellérsorba került és nem fejlődött, sem anyagilag, sem szellemileg. Így van ez sajnos napjainkban is.

       Más: Nagy Baka barátunk küldött át egy facebook-bejegyzést, amin azt láthatjuk, hogy Csíkkarcfalván emléktáblát avatnak Macalik Ernő barátunk tiszteletére. Eljutott hát barátunk a halhatatlanságba! Örvendünk neki sokan.

        Kicsi feleségem valamelyik nap átküldött nekem egy Retyezátról szóló weblapot, amivel teljesen megmérgezett, mert nem tudom sokszor letenni a telefont e miatt, hiszen minden retyezáti túra az én túrám is; hányszor jártam én is szeretett hegyem ösvényeit!

2023. 07. 17. hétfő, Pápa.

       Igen meleg, bárányfelhős nap, reggel 750 m úszás, utána aprózás otthon és séta a tapolcafői pataknál Csengével. Veszek egy sárgadinnyét és fél görögdinnyét… az áruk még mindig a csillagokban.

     Délután tudom meg egy Édesem által küldött facebook-jelentésből, hogy meghalt egy számomra igen kedves költő, műfordító, irodalomtudós (aki még külsőre is nagyon hasonlított Jakó Zsiga bácsira, szeretett atyai barátunkra)- 95 éves volt és kisebbségi sorból, Kárpátaljáról származott: Lator László! Sajnos Egyetlen kötete van a birtokomban, de sokat néztük Édesemmel együtt az egyik szép irodalomtörténeti műsorát, a Lyukasórát! A Lyukasóra is egy olyan műsor volt számunkra, amit csak kevesen néztünk (ismerőseink közül tudtunkkal senki), és ez is egy titkos menekülés volt a bunkóság korában…

         Közben a Duna-tévén 4 perces műsor a Kárpát-medencéről: Gyergyószentmiklós és örmény temploma, ahol ma már kiállítótér is van; meg a szárhegyi Lázár-kastély, amely mai újra látogatható…Jó lenne az erdélyi nyárvégi utunkon meglátogatni; akárcsak azt az új utat is, ami a Valea Dráganului-ból vezet a Drágan völgyön keresztül át Bihar megyébe, a hegyeken át.

                                                                                                                   (Részletek, szerkesztett változat.)

Alkonyat, ősz, ökörnyálak.

mint ökörnyál száll őszi

alkonyatban úgy szállok én is

álmaimban

mindig hazafelé

kietlen mezőkön baktató

birkanyájban ritkán de ébred

a vágy a hegyi legelőkön

forgolódó zergék

felé és a darvak úgy húznak át

ezen a csendes, alig-kék

őszi égen

hogy szárnyuk nesze is alig

hallik és a messzeségben

a szarvasbőgés mindent ural

és én csendesen baktatok

kedves kutyámmal és

a csendet meg nem szegnénk

csak várjuk az ökörnyálas őszi estét

és érezzük hogy az

együttlét örök.

a láthatár, a szemhatár határok

között kínlódik a végtelennel

és az én honvágyam

mindent és mindenkit lehengerel

mert amikor az őszi alkonyatban

ökörnyálak szállnak

akkor álmaimban egy mondatot

kiáltok: Erdély a lelkem

legmélyén ott zenél és mint

a Tamás templom orgonája

öröklétről mesél.

2022. 10. 14. péntek, Pápa.

(o lyan ez, mintha Pápaua-Új Guineából üzennék haza!)

Nagy-Major Gábor

2022. 07. 17. vasárnap, Pápa. (kalitka)

         Ma reggel szép, enyhén felhős idő, melegedő napok - délben már 29-30 C fok árnyékban. Itt a kalitkában kellemesen hűvös a szoba… Vannak ugyan betegek (reggel főleg telefonosak), de nincs túl sok munka. Van idő írásra, gondolkodásra.

Egyre többet és többen beszélgetünk régi dolgokról, olyan… nem is olyan kellemes és mégis számunkra szép időkről, amikor dúlt a kommunista baromság, de azért volt egy sor jó dolog is…ami megmaradt még a két világháború közti időkből. Vendéglátás pld!- Kolozsváron vagy akár Háromszéken. A hatvanas években ha bementem egy vendéglőbe, a pénzemért (a kicsi pénzemért) igen jól kiszolgálták minden ígényemet: ha kellett a szakácsot hívtam oda, hogy spéci módon készíttessem el az ételeket (a saját szájízem szerint… a meglévő, nagyon jó alapanyagokból), ha kellett, import cigit és italt is kaptam (feketén), és nem kellett attól félni, hogy a hivatalos zárórakor mindenképpen kiraknak az utcára (volt jó fél-egy óra ráadás is). Volt élő zene, majd mindenütt (húzd rá cigány csakazértis! még ha mindjárt a Székely himnuszt vagy más tiltott nótát kértem is). Most még egy valódi café frappé-t sem tudtam inni a Pannónia Reformata-ban, mert az ÁNTSZ nem engedte nekik a szeszes italok árusítását (csak egy évig a nyitás után.) Az értelmetlen korlátozásoknak a vendéglátásban éppen úgy, mint az egészségügyben, se vége, se hossza… mintha tényleg ezt a világot csak félkegyelműek irányítanák. Vagy netán úgy is van?!

        Érdekes következtetésre jutottam, miközben hazafelé tartottunk Nyírbátorból: azok a kisebb-nagyobb vállalkozó ismerősök, barátok, akik „valamire vitték” az utolsó 32 évben, mind olyanok voltak, akik ’89-ben rendelkeztek egy kis alaptőkével (mondjuk 1 millió Ft-tal) és aztán a „demokráciának” nevezett első tíz-tizenöt évben nem féltek áthágni minden szabályt és törvényt (főleg adótörvényt); akik ezt nem merték vállalni, azok bizony nem tudtak meggazdagodni és éppen csak élnek a kis vállalkozásaikból (ha csak le nem húzták végleg a rólót).

2022. 07. 19. kedd. Pápa.

         Ma is jó meleg van, délben +31 C fok és esőre még kilátás sincs. Édesem (kevés segítséggel- reggel korán kimagoztam a 10 kg. sárgabarack nagy részét) ma befőzi a sárgabarack-lekvárt.

        Utána kimentünk kicsi Csengével a tapolcafői örvényes tóhoz és a forrásokhoz, ahol jót beszélgettünk egy idősebb buszsofőrrel…

         A nagy sztory azonban mégiscsak a következő: tegnap voltam az V-ik utcai CBA-ban, meg a piaci kis Sparban is, és egyikben sem találtam egy szem kristálycukrot sem. A lényeg, hogy a kis Sparban kihívattam a főnökasszonyt, hogy számon kérjem tőle ezeket a hadiállapotokat. Erre megjelent egy negyvenes-ötvenes évei elején járó sugárzóan szép asszony, akivel jót beszélgettünk. Annyira jót beszélgettünk, hogy olyan „protekcióm” lett ebben az üzletben, mint a hatvanas években volt Ceausescu Romániájában. A lényege a történetnek, hogy mivel megint kezd szép lassan hiánygazdaság lenni Magyarországon is (lásd fűtés, benzin, stb.) és úgy látszik, visszatérnek a nehezebb idők, megint meg „kell szervezni az életünket”, azaz jó kapcsolatokat kell létesíteni mindazokkal, akiktől függ egy kis háztartás jó-vagy rosszléte. És akkor még nem beszéltünk az inflációról és az egész EU-t elérő hatalmas recesszióról.

              Ma reggel minden esetre „helyembe hozott” a Viola nevű üzletvezetőnő 5 kg. kristálycukrot és nagyon kedves volt velem, amiért én viszonoztam a kedvességét egy új kötetemmel, dedikálva. Még valahol egy benzinkútnál (vagy fekete benzinlerakatnál) kellene protekciót kiépíteni, mert a kenyeresnél, a zöldségesnél és a kis Sparban már van.

             Tegnap megjött a Székelyföld folyóirat egy lengyel-magyar száma, olvasgatom és nem értem, mi köze a székelyeknek a gorálokhoz, és nagyon nem értem, hogy miért pont a Székelyföld foglalkozik ilyenekkel. Persze tudom, nem foglalkozhat a só, a kenyér a hús, a cukor és étolaj árával, és azzal se, hogy kinek van igaza (senkinek nem is lehet) az orosz-ukrán háborúban, amely nem is orosz-ukrán, hanem Amerika kontra Európa gazdasági háború vagy éppen Amerika kontra Oroszország, csak Ukrajna a nem-online terepe. Mert ott olyan idiótákat, mint Zelinszkij, ez a bohóc és csapata, be lehetett húzni ebbe a csapdába, amiből sem nekik, sem nekünk nincs kiút.  Foglalkozhatna azért a Székelyföld, persze „magas irodalmi síkon”, mindezzel is, mert a szenvedésnek is megvan a maga természetrajza, - és mi megint szenvedünk.

       Úgy tűnik visszaesésünk a múlt század ötvenes-hatvanas évei felé tart, amikor a túlélés olyan technikákat termelt ki, amelyek aztán az örök korrupció melegágyai maradtak ezekben a sorsverte államokban. Nem én korrumpálok, a világ korrumpál engem, mondhatnám nyugodtan, de én azért egész mélyen tudom, hogy kényelmem megvédése miatt hajlok ezekre a kis „lét-korrupciókra”, ha még sikeres tudok lenni bennük.

* * * * * * * * * * * *

Nagy-Major Gábor                                        Napló 2022. július

    Ki (nem) emlékszik még Csurka István Házmestersirató-jára? Nagyváradon nagyszerű előadásban Szabó Odzsa rendezte, én ott láttam. Hát bizony, Csurka csak a házmestereket siratta (meg mennyi mindent még, mint író-politikus), de én már egy hosszú sor mesterséget siratok, amelyek rövid időn belül mind eltűnnek majd. Igaz, jönnek a „mindig újak”, azaz a mesterséges intelligencia és az okos óráktól az okos házig mindenféle csoda (számomra legalábbis, aki nem látom át ezt a sokféle modern kütyüt), de vajon ezek a személytelen, élő emberekhez, személyekhez nem kötött mesterségek meddig élnek majd és mennyi ideig maradnak meg a jövő generációk emlékeiben? Mint egy jó régi mesterszabó, mesterfodrász, asztalosmester, mesterszakács, népművész-mester, stb., akik sokszor évszázadokig meghatároztak egy-egy szakmát és az emberi történelem részeivé váltak…mint Kőmíves Kelemen, a kőművesmester.

           Érdekes kérdés: mi jár annak, aki soha nem volt börtönben,  pedig megérdemelte volna, vagy éppen nem érdemelte meg, de azért bezárhatták volna egy kis politikai zűr miatt?! Ismeretlenség és/ vagy semmilyen megbecsülés a köpenyegét nem régen kifordított társadalom részéről. Aki egy kicsit is, ha nem éppen makulátlan viselkedése miatt (mondjuk adót csalt, kicsit lopott a TSZ-ből vagy az élelmiszerboltból, a művelődési házból) de be volt zárva a kommunizmus évei alatt, annak nagy megbecsültség és társadalmi szánalom jár? Ja, kérem, mindig voltak egyesek és a többi… akik ugyan a demos részei voltak, de hol számítottak?!  Soha nem vágytam hős lenni (semmilyen áron), nem szerettem volna áldozat lenni sem (azért voltam igen sokszor), de egyet most már világosan látok: érdemrendeket és egyéb „javakat” csak a „megrajzolt” hősöknek és a nagyon körülírt áldozatoknak osztogatnak… mindig azok, akik fosztogatnak is.

   Milyen szépek voltak Trisztán és Izolda meg Radamesz sirámaí… de mindez csak a színpadokon érvényesült… a zeneköltők képzeletében. A tragédiák mindig vonzották a zseniket! Még az Oppenheimer házaspárról is írtak darabot, meg talán zeneművet is. (pedig ők csak egyszerű árulók voltak). Valaki/ valakik ma is faragnak olyan falovakat, amilyen a trójai volt… és ma is éppen úgy elfogadja mindenki a „görögök ajándékát”, mint annak idején. A mai kor juhászai- az EU előljárói (és hátramozgatói) - most is sokszor kiáltják, hogy: „nem félünk a farkastól”, és velük is az fog történni, hogy jön az a farkas és bizony megeszi őket. Lehet, hogy a farkas a „medve” lesz - az orosz medve?

         Az EU ma megszavazta a „15%-os gáztakarékosságot”, egyedül csak Magyarország szavazott e baromság ellen. Az USA meg dörzsöli kezeit, ő mindenképpen a nyertesek között lesz, akárhogy is alakul az orosz-ukrán háború, vagy az európai energia- és gazdasági válság. Egy biztos: mindannyian itt az öreg kontinensen, jó mély szakadékba esünk.

2022. 07. 28. csütörtök, Pápa.

      Ma reggel „hűvös” volt, azaz +20 C fok „csak” , és ez már olyan ősziesnek tűnt nekem. Kp. felhős is az ég, csak tíz óra felé sütött ki a nap. Megint meleg lesz.

                  Ha már Házmestersírató és Szabó Odzsa, akkor eszembe jutott, hogy milyen barátságot ápolt Odzsa ezzel a zsenivel (azaz Csurka Istvánnal) és Vinkó Jóskával, akkor még színikritikussal (jelenleg a Magyar Konyha főszerkesztője). Eszembe jutottak Odzsa kedvenc váradi színészei is, akik mind szerteszóródtak a világban, főleg csonka Magyarországon. Többek között Mihály Pali, Miske László, Meleg Vilmos, Csíki Ibolya, Széles Anna… és ki tudja még hányan. Egy biztos, hogy mind nagyon szerették Odzsát, mert egy nagyon kedves, melegszívű és nagyon művelt ember volt. Mint rendező nagy sikereket aratott Koloszváron, Nagyváradon, aztán Győrben, Veszprémben és nyugati országok színpadain is, vendégrendezőként. Valahol Szardinía szigetén halt meg, ott élte élete utolsó éveit, pedig imádta szülőföldjét, Bihar megyét és Váradot.

       Zseni volt, nagyszerű és esendő, lúzer és mindenki barátja, miközben sokszor nagyon magányos. Kedvelte a jó teákat (alkoholt ritkán és keveset ivott), a naspolyát (mindig volt Szigligeti-ház-beli lakásán), a szimfónikus zenét és a szép nőket. (de nagyon szelíd létére, alig – alig hódított). Jó volt vele együtt lobogni bemutatókért, színészekért, színdarabokért, és jó volt, hogy része volt az életemnek pár évig mind Váradon, mind pedig később Veszprémben. Kérdés csak az maradna, hogy vajon az Ő életének én része voltam-e valóban?

      Ha rá gondolok, föltétlenül itt áll előttem gyermekkori barátja, Mottl Romi váradi festőművész és életművész, Casanova, igazi nagystílű értelmiségi. Nem felejthetem azt sem, hogy az ő révén kerültem kapcsolatba Váradon (az ottani négy rövid évem alatt) Szilágyi N. Sándor filozófussal, Cs. Erdős Tibor nagyszerű grafikussal és sok más érdekes és értékes emberrel. Cs. Erdős Tiborral sok év után Kolozsváron is összefutottunk párszor, mégpedig a Rex nevű sörözőben, a Bánffy-palota hátsó felénél, ahova sokszor jártunk egykor Édesemmel vacsorázni, sörözni. Mind a mi Farkas utcai, mind a Tibor Szentegyház utcai lakásához közel volt ez a magyar tulajdonos által bérelt söröző.

         Ha még sokat tart ez az amerikai-ukrán- orosz háború, azért csak eljutunk megint Illyés Gyula „Egy mondat a zsarnokságról”- jáig, azaz mindenki „szem lesz a láncban”. Félek attól, hogy nem lesz már erőm ahhoz, hogy én ne legyek. A lánc mind erősebb, és mi vének egyre gyengébbek leszünk és mind kevesebben.

        A beszélgetés - ha emlékek merülnek fel - olyan, mint ha tóba követ dob az ember, a körök mind szélesebbek, terjednek mindenfele és csak akkor törlődnek el, ha új  hullám jön. Szóval (mert szóval él az ember) ma az ügyeletben elkezdtünk beszélgetni traumás esetekről, és annyi minden beugrott hirtelen: a Manninger –féle Országos Traumatológiai Intézet, a bukaresti Plasztikai és Égéssebészeti Klinika és még sok más is, aminek mind köze volt ahhoz, hogy a traumatológiát is szerettem valamikor.  Milyen érdekes, hogy a mai egyetemi oktatásban hogy eltörlődnek a határok a kissebészet és a nagysebészet között, hiszen ma már a kissebészeti műtéteket is (sokat közülük) altatásban végzik, a nagysebészeti műtétek egy része meg átkerült az egynapos sebészetre, vagy éppen megoldható ambuláns módon is. Lásd még az endoszkópos műtéteket, amelyeket már sok helyütt a nagyvilágban egy orvos és két középvégzettségű segítség végez és a beteget otthonában utókezelik.

   Hol vannak már azok a korszakalkotó sebész- főorvosok és professzorok, akik néha évtizedekre meghatározták sebészeti osztályok, sőt klinikák sorsát is, komoly iskolákat teremtve!?

     Hol vannak azok a lelkes fiatal „tanoncok”,  akik mestereik minden mozdulatát lesték és ellesték, mert tanulni akartak minden áron, mert el akarták érni a mesterek színvonalát és ezt a manuális szakmákban csak a mindennapi szorgos és izzasztó munkával lehetett elérni, eltűrve mindennemű megaláztatást és szidást és szigort, mert a cél mindenekelőtt! A munkahely bizony sokszor hasonlított inkább egy börtönhöz vagy zárdához, mint szabad emberek kórházához.

       Talán ez az egyik legnagyobb problémája a mai fiataloknak, hogy nem értik meg, mert nem érttették meg velük, hogy szakmai sikereket olyan szakmákban, ahol számít a kéz ügyessége is, nemcsak a fejé, csak úgy lehet elérni, ha rengeteg munkát fektetünk be, rengeteg szenvedést is, éppen mint az élsportolóknál. Másképpen ez nem megy.

         Ma d.e. Csengével a nagyteveli alsó tónál séta, feredőzés, játék és… tudom miért, de mégsem értem érzelmileg, hogy miért sárgulnak már a levelek és peregnek, peregnek lefele mint ősz elején. Igaz, tegnap azt is szomorúan vettem tudomásul, hogy már hosszabb az éjszaka, reggel ötkor még alig virradt. Jaj, az őszi –téli rövid nappalok és hosszú éjszakák. Minden hétvége csak rabolja életem kis szakaszát.

Nagy-Major Gábor

                Áprilisi est

Őrzöm a csendemet

          cinkeraj cserreg, szél

avart kerget

Csenge is alszik, álmodik tán

álmában figyelget

a nap lassan lecsúszik

          a csend csúszdáján

bezörget az est a

kapukon kulcsok csörrennek

          függöny is lebben

elül a bogárraj a szürkületben

és csend lesz a kertben.

          Nesz se mozdul már

madár se rebben

          április szeszélye

játszik a ligetben

amíg oda is bekúszik

          az éjszaka csendben.

Őrzöm a csendemet

          lélekharang szól

emlékeim kimásznak

         a paplanom alól

és velem maradnak

          az éjjelen át.

                                                        2022. 04. 07. Pápa.