* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *  *  *  *  *  * 

       Az Aranyos mellett

bársonyos és sárgásan selymes

a folyó hulláma, símogat

sziklát és fenyőt tükröz a fénye

szikrát vetnek napsugarak benne

és ölelő karjaiban

pisztrángok fickándoznak

mintha lelke lenne

és olyan szelíden ölelget körül

mint szerelmes asszony

pedig, ha egyszer megharagszik

akkor őrült asszonyként

morzsol fát, sziklát, utat,lopja a boglyát

lopja a hasadt fát és

rönköt és harsogva tör magának

utat, mindig a völgy felé,

mindig a sík felé és úgy rohan néha

mintha csak a tengerben

lenne nyugta.

Nézem a hegyeket, a vizet símogatom

és ülök, csak ülök ezen

a nagy halom aranyon.

                               2021. 08. 06. Pápa.

             Én és a tenger

Lágy hullámmal borít el a tenger

sziklás partján

egyedül ülök

és emlékezem: hogyan is volt

hogy fiatal is volt az ember

és hullámok hátán lovagolt

aztán mind sötétebb színű lett a tenger

habzott mérgében

ordított, üvöltött is

és mikor már azt hittem

elnyel, akkor akkorát lódított

rajtam,

hogy partra kerültem és

tátogtam, mint a hal

és csend volt körülem

és ketten voltunk csak:

én és a tenger.

                      2021. 08. 07. Pápa.

           Kertem fáit a szél…

Az idő karosszékében ülve nézem

ahogy lengedezteti a szél

kertemnek bokrait, fáit

és rövid múltamról

hagyom mesélni a fellegeket

hadd fussanak csak az égnek kékjén

hiszen megfogni sem a

múltat, sem jövőt

úgysem lehet

a fellegeket, amik ha jönnek, mennek is

és a szél kergeti

őket ugyanúgy, mint soraimat

amik mint lekaszált széna

úgy hevernek az elavult papírnak

pusztaságain

hagyom, hogy az idő karosszékében

ülve

megkeressenek emlékeim és

találkozhassam a régmúlt és a

nemrégen múlt alakjaival

akik mind ott zsonganak

zsarolnak, tülekednek agyamban

és én csak nézem,

ahogy kertem bokrait és fáit

a szél lengedezteti.

            A szitakötő álma.

Zirren a tó fölött, csend hulláma

terül a tájra

a szitakötő álmodik

és enyém lesz az álma

szép színes szárnyaim a napba

tükröznek, köreim a víz felett

rezegnek

és úgy érzem délután, hogy

a reggel még alig

lárva éltemmel, mostanra

nagy és fényes repülő lettem

és felettem már csak a fellegek lehetnek

és a félelmek gólyák formájában

nem is léteznek

és a békák is tisztelve

üdvözölnek

mert tudják, el nem érhetnek

és én, a vizek és a levegő ura

azt álmodom újra,

hogy a végtelen is az enyém

már és a levegőég végtelenje

csak reám vár

hogy kettéhasítsam zirrenő röptemmel

és csillogásommal

elvegyem a tótól is

azt amit neki a nap adott

és amit rövid életemmel összehozok

az mind olyan csillogás

amit síratni nem,

csak irígyelni lehet

és mindenki szeretne élni

ilyen szitakötő-életet.

           2021. 08. 13. péntek, Pápa.

       Vétettem-e én néktek?!

Vétettem-e én néktek valaha

szerelmetes jó feleim, barátaim, kedveseim?!

tegyétek fel a kérdést magatoknak

mindazok akik vagyunk

vétektelenek vagyunk

vagy csak vétkeinket tagadók

és úgy élünk

mintha ősapáink bűneit letudva

szép békében élnénk

önmagunkkal és világainkkal

mert barátainkkal

még egyezni sem tudunk, százfele

visz hit s politika és érdekünk

és amit az életből

érzékelhetünk, az oly kevés,

ha csak egy oldalról nézed és oly sok

ha minden ígézet

megfog, amit megéltél

látod-e, hogy ha barátot, nőt, hazát és még

sokmindent szerettél

akkor befonnak színes hálóikkal az

őszi pókok, akik repülnek

és repülni tanítják a mindenséget

és benne, Téged, aki

elveszettként csak

bolyongsz az őszi ködökben és

nem érted

miért is mondják a székelyek:

hogy most már az emberek jönnek:

szeptember, október, november, december

és ha még ez sem elég

akkor tudjad, hogy a nappal most úgy

köszön az éjnek, hogy

hosszú leplére sohasem léphet.

Veszélyesen hosszú az álma

az öregnek, vénnek

és ilyenkor kezét nyújtja és el sem éri

az örökkévalóság

akárkinek, aki meg akar

maradni, Énnek!

2021. 08. 16. hétfő, Pápa   (tudom, hogy a hétfőt ki kellene iktatni a hétből!/ a létből?!)