www.sorsunk.net
GYÁRFÁS ANDRÁS

                                                                          Villámárvíz -

                                                                                                         avagy mondja, kedves szomszéd…

De hát kérem - mondja a rendkívül felvilágosult szomszédom) - látott már maga Lmbtq aktivistát az iskoláinkban? Minek ez a nagy hisztéria?

- Mondja kedves szomszéd, látta a Tv-ben azt a sok ezer hajléktalan/nincstelen németet, akiket a villámárvíz meglepett? Mindenik azt mondta, hogy ilyet még az öregapjuk sem ért meg. Na látja, ha az évek hosszú során át védelemre fordították volna az egy ezrelékét annak, amit most a károk jóvátételére fordítanak, ma az erkélyükről nézhetnék mosolyogva az özönvizet.

Mi már látjuk a nyugaton gyűlő szennyáradatot, és talán még nem késő megvédeni azt, ami a legszentebb az életünkben: a gyermekeinket.

Nézze szomszéd, gondolom, még emlékszik rá: mikor mi jártunk iskolába, még azt tanultuk, hogy Európa világhatalom, gazdaságilag, katonailag, és több mint ezer éve a kultúra bölcsője, iskolája, egyeteme. És mit lát ma? Európa ki van szolgáltatva az amerikai, kínai, orosz stb. iparnak, katonailag a NATO keblei közt remegünk, és a kultúránkat már csak itt középen védjük, gyarapítjuk és tanítjuk, amennyire engedi az EU. Vigyázó szemeinket most is nyugatra kell vessük, de már nem azért, hogy tanítsuk, hanem hogy óvjuk az utánunk jövőket.

Ha a délről ránk omló migráció borzalmát kerítéssel és megfelelő politikával - az EU irigy gyűlöletét kivívva – ideig-óráig még kibekkeljük, a nyugatról sokkal ravaszabbul belopott ideológiákat csak előrelátással és együttesen tudjuk kitakarítani.

Menjen el oltásra kedves szomszéd, fogadja el az elsőt, én már a harmadikra jelentkezem, és elsősorban nem magamért, hanem magáért kedves szomszéd, magáért. Ja igen, ha átoperáltatja magát nőnek, az nem védi meg a vírustól, de tudja mit, azt csinál amit akar, tőlem fel is akaszthatja magát, de csak csendben, mert az ősi igazság, hogy „egy bolond százat csinál”, soha nem érvényesül olyan kirívóan, mint manapság.

Reggeli séta

Homo sum, humani nihil a me alienum puto (Ember vagyok, és úgy gondolom, hogy nem idegen tőlem semmi emberi. A szerk.)

Igen, máig ebben a tudatban oldottam fel az esetenként megvillant gyarlóságaimat. Volt ott minden, de egyvalami a mai napig nem: nem voltam irigy!

És tessék. Ma reggel a szokásos patakparti botozásnál a kapun kilépve egy szépen becsomagolt, frissen vásárolhatott egykilós, szeletelt fehér kenyérbe botlottam. Tudva, hogy ilyenkor a patakparton tanyázik az egyik pad bérletes hajléktalanja, felvettem, nehogy a kutyák jelöljék ehetetlenné.

Odaérek, és a hajléktalan éppen a nagy üzletből száz forintért vásárolt bevásárló kocsiját pakolgatja. Mert tényleg minek több millióért autót venni, mikor a célnak ez is tökéletesen megfelel. Na, szóval odaszólok: - Jó ember, né, mit találtam, nem ön ejtette el? - Én eeelejtééés? Hát nem látja, hogy alig állok a lábamon?

Vagy még, vagy már, de tényleg részeg volt, és neki is állt a bokor felé fordulva a könnyítésnek. Ekkor történt: irigy lettem. Hajléktalan szegény, nincs lakása, munkája (ez talán nem is hiányzik neki), és még mi mindene, de megnagyobbodott prosztatája sincs… Betettem a szekerébe a kenyeret és mentem is volna tovább, de minden jótett elnyeri a büntetését. Ezt, pionírként, Erdélyben az ötvenes években nem tanultuk, csak azt, hogy minden nap tégy valami jót.  Rám szólt ugyanis: - Hát nem látja uram, hogy mit csinálok? De azért köszönöm. Annyit azért még mondanék, hogy nincs magának stílusa.

Hát ettől az egytől is megfosztott. Mert, hogy nincs olyan szókincsem, mint Arany Jánosnak, meg humorom, mint Karinthynak, azt tudtam, de meg voltam győződve, hogy van egy egyéni stílusom. Nahát, most megtudtam. Nincs. Kész.

Tanulva az olimpiai közvetítésekből azt kellett volna írnom, hogy megdőlt egy legenda. Egy hajléktalan történelmet írt. Mert ott naponta százszor írtak történelmet, és csupa legendákat láthattam. Ami feltűnt, az az volt, hogy a nők óriási lépést tettek a teljes egyenjogúság felé. Gyakorlatilag nincs már olyan sportág, melyet ne művelnének, de ha mégis, akkor vegyes váltókkal szűntették meg a férfi-dominanciát. De arra miért nem figyeltek eléggé, hogy hölgyek nyerték a lovas számok nagy részét, ménlovon ülve? Vagy ez üzenet már a következő időkre?

Egyáltalán, ez a nemekre való meg- vagy felosztás már nevetséges.

Tudjuk, honnan ered a „nem”, hát tegyünk is ellene.

Valamikor, a kezdet kezdetén volt két ember a magyar paradicsomban, Ádám és Éva. Vitatni merné bárki, hogy az Édenkert magyar volt? Mi más lehetett volna? Na ne vicceljünk, és Ádám és Éva - gondolom ezt mindenki elfogadja -, ősi magyar nevek! Na mindegy, térjünk a lényegre.

Egy nap Ádám odafordult Évához és figyelmeztette, hogy parancsot kaptak, utánpótlásról kell gondoskodni, és ő látta, hogy a kecskék ezt hogyan csinálják. Erre Éva: - NEM, engem ne tegyél a kecskékkel egy sorba. És megszületett a Nőnem. - Inkább mint a majmok. Erre Ádám: - Szóval te nem akarsz a kecskékkel azonosulni, de én, a teremtés koronája, legyek majom? NEM. És meglett a „Férfinem”. Ezen aztán jól összekaptak, átölelték egymást, birkózni kezdtek, és rá kilenc hónapra megszületett Ábel.

Na, ezen kellene segíteni, ezt a „NEM”-et kellene betiltani. Először kezdjék a nők, az Édenben is ők kezdték, aztán jövünk mi, férfiak. És megint lesznek EMBEREK a földön. Vagy mégsem?

A valóságtól elrugaszkodva

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) tudósai 42 oldalas jelentést publikáltak hétfőn, amely szerint komoly katasztrófáknak nézünk elébe.

Uraim, most már tényleg rajtunk a sor, nincs kire-kikre várni. Mi, akik még emlékezünk, próbáljuk meg visszacsinálni amit még lehet, vagy módosítani ami van, ez talán könnyebb.

Én például azt javasolom,hogy az autók ezentúl csak tolathassanak. Amellett, hogy rengeteg balesetet kizárnánk, a sebesség is mérhetően csökkenne, a benzinfogyasztás a felére vagy harmadára, a környezetszennyezés a régi időkre, amikor még ló vontatta járművekkel közlekedtek és, és…

Erről a hátra fele menésről jut eszembe (semmi köze nincs a világkatasztrófához, de eszembe jut és írom): a következő olimpián be kell vezetni a hátrafelé szaladást. Forradalmasítaná a már unalmas külön férfi és külön női számokat. Tessék a száz méteres sík- vagy gátfutáshoz egymás mellé állítani a nőket és férfiakat, annyi módosítással, hogy a férfiak csak hátrafelé szaladhatnak, és start. Esetleg a férfiak csak fél lábon ugrabugráljanak? Ez is meggondolandó.

Persze a hason csúszás sem utolsó, amúgy is sok férfi olimpián kívül is ezt gyakorolja, a családi béke, most meg éppenséggel a katasztrófa elkerülése érdekében.

Látjátok feleim, én már röptében rávertem az angol tudósokra, akik csak jósolgatnak, de, hogy most azonnal mit kell tennünk, arról majd egy öt éven belül összehívott kongresszuson értekeznek. Nem, dönteni nem fognak, csak azt beszélik meg és foglalják írásba, hogy hamarosan izé meg izé…

„Kétségtelen, hogy az emberi beavatkozás hatására az atmoszféra, az óceánok és a szárazföld is melegebbé vált” – írta jelentésében a BBC. Azt már nem emeli ki a BBC, hogy amit ma elfogadunk, holnap már paranccsá válik, és az aranyeresek hiába tiltakoznak…

Lehet, hogy a nagyvállalatok is tehetnének valamit, de ott minden ilyenszerű ötlet anyagi vesztességgel járna, és az rosszabb nekik, mint a világvége.

És a politika? Ugyan már, a katasztrófa komoly dolog, azt nem bízhatjuk parlamenti bohócokra, akik majd síppal, dobbal és nádi hegedűvel jönnek. Na ne, ott vitatkozzanak tovább arról, hogy a hazaárulás és az Európai Értékek hogyan egyeztethetőek össze. Bár a nagy katasztrófa ezt is megoldja majd, igaz, kissé durván, de mindenképpen.

Zűrzavar

Vitatkozik a világ. Hogy min? Mindenen. Nemek, fajok, színek, klíma, vallások, ilyen-olyan katasztrófák és így tovább. Mindenen.

És lőn világosság. Egyik fél végre a magáévá tette a másik fél véleményét, és láss szerencsétlenséget (katasztrófát), a másik is az egyikét, és kezdhetjük elölről. Zűrzavar.

Az én fejemben aztán a négyzeten. Otthon, Erdélyben, valamikor azt láttam, hogy a gazda még napfelkelte előtt vette a kaszát vagy aminek éppen ideje volt, és indult a mezőre, hogy a világosság már ott kapja. Dél felé utána jött az asszony az átalvetővel (olcsó poén lenne most tőlem az „Átalvetővel”), leültek a diófa árnyékába, az ember megette, amit az asszonya hozott, egy kicsit még üldögéltek, hogy szűnjön a hőség, és aztán hajrá, sötétedésig.

Itt meg kimegyek az állandóan túrt-fúrt patakpartra reggel hétkor, az a tíz- tizenkét ember, kik a munkára szerződtek, ülnek egy csoportban és kávéznak meg cigarettáznak, na meg megbeszélik a tegnapi focimeccset. Végigmegyek a szokásos utamon, még mindig ott ülnek, de már megjött az, akit elküldtek a sarki botba ezért-azért, és esznek, na meg egy kicsit koccintgatnak is. A nap erősen süt, hát ilyenkor nem lehet dolgozni, ezt a vak is látja, és behúzódnak az árnyékba.

Na, ennyit a munkáról, de zűrzavar van az érzelmi életben is. Ontja a TV az amerikai filmeket, melyekben ájlávju-val kezdődik és végződik minden mondat. Otthon Erdélyben, a házasságuk ötven éves évfordulóján kissé szemrehányóan szól az asszony az emberéhez: - Ötven éve nem mondta egyszer sem, hogy szeret! - Ezelőtt ötven évvel megmondtam, majd ha változás lesz, hát szólok!

Missing link*

Naponta vág mellbe a felismerés, hogy valami itt nincs rendben. Na nem nálunk otthon  (még csak az hiányzik, hogy ne hagyjam magam mögött/körül rendben a dolgokat!), de a nagyvilágban, vagy legalább is azon részében, ami a képernyőn szembe jön velem. Nem a természeti katasztrófákra gondolok, azok mindig is voltak és lesznek, hisz világok tűntek el, de újraéledt minden, és az örök győztes az élet maradt. Most mi emberek törekszünk arra, hogy ezt lehetetlenné tegyük. Hiszen, ha megszűnnek a nemek, ki fog szülni és ki nemzeni? Vagy minden laborban történik majd?

Meg vagyok győződve, hogy – miként Darwin sem találta meg a „missing link-et” majom és ember között - mi sem vesszük észre, hogy láncszemmé váltunk a jobb (vagy rosszabb?) új felé, mi, akik eltűnünk majd, amikor többségbe vagy uralkodóvá válik az a ma még ismeretlen új. De nem lehetne ezt fájdalommentesen, vagy (és ez még egyszerűbb) hülyeségmentesen csinálni?

Közben gondolataim elkalandoznak: hogy is lesz tovább, milyenné is válunk?  Hát bizony írni/olvasni nem tudunk majd, mert az teljesen feleslegessé lesz. A fejekbe épített mobilon keresztül érkezik majd minden, képekben, és igen, az érzelmeket is ki lehet vetíteni - lásd festészet. A memória-zavaros emberpéldányok eltűnnek, hisz állandóan frissítenek a központból, mindenki ugyanazt fogja tudni és vallani. De hiszen ilyen kísérlet már volt, egypártrendszer volt a neve! Miként amaz, ez sem lesz hosszú életű, de akkor mi lesz, na, mi lesz???

Lehetséges, hogy a normalitás háborút nyerjen a sok elvesztett csata után? Kicsi az esélye, de megéri a próbát. Gyerünk a frontra, ki mivel tud, ásóval, kapával, írással, gyerünk!

Azaz, ha már ott vagyunk, mert ott vagyunk, supp oda.

*Hiányzó láncszem. A szerk.

********************************************************************

Gyárfás András

EU

Valamikor régen, jaj de nagyon régen, egy-egy gyűlésen, összejövetelen, ahol népség, katonaság és uraság is egymás mellé került, így kezdte a fő-főbeszélő: - Tisztelt (vagy kedves) uraim és hölgyeim! Avagy: Uraim és hölgyeim!- csak így, rövidebben, de tisztelettel és kedvesen.

Telt az idő és új korok/szokások jöttek: - Kedves Elvtársak és Elvtársnők! Vagy, ahogy ott nálunk, otthon: - Drádzsi tovarösi si tovaröse! Hatalmas tapsvihar, hosszan tartó éltetése a Kárpátok csillagának, fáklyájának, ki utat mutat a mind szebb és szebb jövő felé...

Mára mindez, mint a nagy járványok, véget ért, de most, minden gyűlésekre járóknál okosabban, nem tudjuk, mi lenne a helyes megszólítás. Először is meg kell cserélni az Uraim és Hölgyeim megszólítást hisz mára már udvariasabbak lettünk, és tessék először a Hölgyeket, majd csak utána az Urakat köszönteni.

Igen ám, de közben felnőtt (?) egy vagy több, most még kisebbségben levő fajta/nem/vagy mi a csoda, és hozzájuk is akarunk szólni. Nem hagyhatjuk őket leghátulra, a kisebbségeket ne sértegessük.  De akkor hova? Legelőre, vagy inkább a hölgyek és urak közé?

Félbe kell szakítanom magasröptű elemzésemet, mert bekapcsoltam a TV-t, hang nélkül, mert úgy maradt az esti  foci-közvetítés után, és látom, hogy igen, ő az, Hoogeveen EU képviselő úr. Magából kikelve, tehát megszokott állapotában, habzó szájjal hörög, ugrál, integet, hol hátat fordítva a nagytiszteletű strasbourgi közönségnek, hol meg az elnökre fröcsköli mondanivalóját. Hangot adok. Nem kellett volna.

A szeretetről üvölt az emberszabású pávián, a szeretetről, amit ő képvisel, és a gyűlöletről, amit Orbán fejez ki diszkriminatív törvényeivel. Hát hallottak már olyan, az emberi jogokat a sárba tipró törvényről, ami megtiltja, hogy az Lmbtq-k nevelhessék iskolában, óvodában, utcán és útfélen (templomokat nem említ, mert ott részben már sikeres a szexuális nevelés) a gyermekeinket?! Hát milyen testi és lelki nyomorékokat akar Orbán felnevelni, ha eltiltja a legfontosabb tudnivalókat?

Elgondolkodom, kiket képvisel ez a szörnyeteg, hogy nézhet ki az a közösség, amely ide küldte őt? Nem kell sokat törnöm a fejem, egyszerű a képlet, meg akartak  szabadulni az állandóan gyűlöletet szító politikustól, és elküldték messze Brüsszelbe, ott ugathat kedvére.

Na de kigyúl a szivárvány a gyűlésteremben, mert szólásra jelentkezik Szent Klára asszonyunk. Furcsa mód egy szót sem szól a törvényről hanem: - Magyarország gyönyörű, Budapest mesés és nézzetek rám, én is bűvöletes vagyok. Akartok engem? Mi akarunk Titeket, és ha rám szavaztatjátok Magyarországot, egyesülhetünk!

És következik két pillanatos (momentumos),  az egyik elfelejti vagy szégyelli az anyanyelvét, a másik meg követeli, hogy Magyarországtól, azaz a magyar néptől vonjanak meg minden neki járó összeget.

Végre egy józan ember felteszi a kérdést: Képviselő társak, olvasták a törvényt? És lészen csönd, és fogaknak csikorgatása. De hát minek azt olvasni? Jöhetne most Major Tamás, aki mindent elsöprő vitriolos gúnnyal nyilatkozott egy darabról, és akit Karinthy Cini megkérdezett: - Láttad a darabot, Tamás? Major válasza: - Minek azt látni?

Ö megtehette. Itt élt és mindent tudott, ami színház és magyar, de a portugál, spanyol, olasz, cseh és. és …leszbik meg buzik, akik büszkén/öntudatosan nyilatkozták: „itt vagyunk magyarok, ne féljetek, egy hívó szó és jövünk”., hát ők valahogy azért…?  Na jó, nem írom tovább, még azt hinné valaki, hogy én, aki kisebbségben születtem, nőttem fel és dolgoztam, félreértem az egészet.  Dehogy értem félre, egyszerűen nem értem. Ennyi.

És akkor most vissza. Hova is? És minek?

Bosszantó

Én nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy…….és akkor itt jöhetnek az átkok, gyalázkodások, hazugságok, és iskola-témában vitát lehet majd indítani, melyben a legbőszebb támadó egy elítélt szexuális bűnöző. Ő aztán igazán tudja, hogy miről beszél, és ha nem is tudja, de biztos benne, és újra elölről.

Magas, nagyon magas ez nekem, földhöz ragadt és igazságot kereső valakinek.  Maradok inkább az utcánkban. Miután két éve minden hajnalban végigbotozom a patakpartot, ki merem mondani, sőt állítom, hogy ismerem. És láss (zöld) csodát! Két évvel ezelőtt fákkal ültették be eme patakpartot, és volt népünnepély, és Zugló megzöldült, Budapest megszépült, és ezelőtt egy héttel óriás munkagépek jelentek meg, és mára kidöntötték, vágták, és az éjszaka leple alatt el is szállították a lombokat, törzseket, és ma hajnalban a már felkelően tűzerős nap perzselhette az amúgy is csupasz fejemet.

Mi történt? Miért? Kik tették? Ki fizeti? Mi következik még a zöld jelszó alatt?

Egy örömöm azért van. Miután az aszfaltra, oszlopokra szintén titkos csapatok újra felfestették az O1G feliratokat, ezeket ma már mindenki úgy olvassa, hogy Orbán egy Géniusz!

Legenda

Archimédesz valamikor egy fix pontot kért, és ígérte, hogy kifordítja a világot a tengelyéből. Nem adták meg. Jobban jártunk volna, mert ma már nem a tengelyéből, hanem a normalitásból forgatják ki.

Amerikában (hol máshol) jelentkezett egy zoofil csoport, számon kérve, hogy milyen jogon tiltják azt, amit ők tesznek, miközben engedélyezik az lmbtgq-t? Nem adok többet pár hónapnál, és a szivárványzászló alatt megjelenik a báránybőr csík.

Az igazán nagy dolgok (világváltó és megváltoztató ) mind onnan jöttek. Hírtelenében csak a tangóharmonika, az üvegszem, a szifilisz, a faji diszkrimináció és a liberális demokrácia jutnak eszembe.

Mindaz, ami errefelé nemzetgyűlöletben történt - lásd török/örmény, magyar/román, német/zsidó és és és - jóval lemaradt az amerikai indián- majd fekete pusztítás mögött, és mindez a testvériség, egyenlőség, szabadság jeligéje alatt. „Mentségünkre” legyen mondva, hamar beértük őket és túl is szárnyaltuk a nagyipari népirtásban. Nem vagyunk mi buta népek itt Európában és szerte a világon.

De vissza a zoofiliához. Európában valamikor bestialitásnak, szodómiának nevezték és bűntényként kezelték.  Ma még az lmbtq elítéli a pedofíliát (állítólag!), így aztán talán tiltólistára teszi a kis bárányokat és a gidákat is, és nagy általánosságban a törvény úgy szóljon, hogy az egy év alatti állatkákkal (kivéve kígyó, krokodil, cápa  - nem, a cápa az mehet, és a piranha is mehet, a teljes listát  az állatvédőkre hagyom) szexelni nem szabad.

Nem tudom olvasták-e a Kőműves Kelemen legenda megjelent lmbtq változatát. Hát az úgy volt, hogy nagyon hosszú időn át a fiatal, életerős férfi kőművesek el voltak zárva a világtól, és a szükség, ami tudvalevőleg nagy úr, rávitte őket arra, hogy egymással… na, szóval  igen, izé, és akkor megjelenik Kelemen felsége, és majdnem felborította a békés együttélési munkálatokat. És akkor jött az ötlet, hogy tényleg, hasonlítsuk össze az unalmas, több ezer éves nemi szokásokat a kőművesek testvéri, egy mindenkiért, mindenki egyért alapú gyakorlatával, és rájöttek, hogy jobb így együtt, és befalazták Kelemennét.

Ennek csak az szól ellene vagy mellette, hogy normális szexuális életet élő férjek között is akad, aki befalazná a felségét. Persze kivételt képeznek (ezt írja/szerkesztő) akik ezt olvassák. Na meg persze azok a férjek, akiket a feleség falazott be csak úgy, a négy közé.

EB

Merengek. Most, hogy véget ért a foci EB, még erre is ráérek. És, hogy hova is merült el szép szemem világa? Hát a gondolatok világába.

Csak egy példa, aztán talán még egy, de ez nem biztos,mert ha nagyon elmerengek hát… mert én úgy el szoktam merengeni. Hogy ugye mitől Néppárt a néppárt, mikor az EU távolról sem a népek pártja?

Közben éjfélt üt már a kakukkos óra, és térnék nyugovóra. De cseng a telefon, mert most fújták le a meccset. - Láttátok? - Persze hogy láttuk, egész Európa azt nézte. - Nem jól értetted. Láttatok?  Ja? Nem. Ott voltál? - Két éve gyűjtöttünk erre Jóskával és kiizgultuk, hogy a pandémia is leálljon. Amikor a második percben berúgták a gólt, én a fejemhez kaptam. Úristen, milyen hamar és milyen rossz kapuba! És ekkor jelentem meg a nagy kivetítőn,  de a feleséged biztos felismert, mert az a zsabós blúz volt rajtam amit neki is ajánlottam, de ne búsulj, mert meghagytam a fiamnak,  hogy a meccset vegye videóra, és ha hazamegyünk, elküldöm nektek is a filmet. Őrületes volt, még most sem tértem magamhoz, és állandóan szól a telefon az utcánkból, rengetegen felismertek a frizurámról, meg az a ridikül is nálam volt, a feleséged tudja. Jóska, add is ide, veled nem lehet normálisan beszélgetni, állandóan közbehallgatsz…

Merengek erre egyet. Mit is akarunk az ilyen rendezvényekkel? Örömet okozni az embereknek. És tényleg egy-egy jobb csel, átadás, szöglet, szabadrúgás, és ne adj’isten góóóóóóól, mekkora örömöt okoz. De a felülmúlhatatlan az, ha egy másodperc töredékére megjelenek a TV-ernyőn.

És akkor miért nem erre összpontosítunk? Nem kell az a huszonkét alak, akik összerugdossák egymást (néha a labdát is), meg még egy egész és két fél hűje, akik sípolnak és integetnek. Ki kell nyitni a stadiont, be a nép, mint a farsangkor ennek annak öltözve. Ott ugráljanak, integessenek, ordítsanak, önkívületbe essenek, és a kamera körbe jár, mindenkire jut két másodperc, ami az örök boldogságot jelenti, unokáról unokára öröklődik majd a családban. Lám, az ősök letettek valamit az asztalra!

Röviden

Kérdeznek, miért írok olyan röviden. Hát ennek több oka is van, de kezdjem talán az elsővel:  csak így tudok.

Na ne viccelj, mondhatná valaki a nagyon közeli ismerősök közül (ugyanis csak ők olvasak),  hisz több könyved is megjelent már. Na jó na. Őszinte leszek. Mindent le kell egyszerűsíteni ebben az agyon bonyolított világban, így  talán visszaérkezünk a paradicsomba, ahol csak egy nő és egy férfi volt, de a kígyó hozta az izgalmat és azzá tette az édent, ami ma mindennél fontosabb a világon: érdekes lett. Szórakoztató, s kell ennél több?

De az orvostudomány is visszatérhetne a több száz éven keresztül bizonyított módszerhez:  amputálni, levágni mindent ,  ami fáj. Ennyi. A fájdalom azonnal megszűnik, s hát nem ezzel jelentkezett a beteg? Minek annyi átvizsgálás, tükrözések, vérvizsga, és minek annyi orvos? S még hogy holtig tanulni, mint a papok! Egy hónap a vágóhídon és kezébe nyomni a szekercét,  na jó, esetenként egy konyhakést, s puff oda. Egy röpke év alatt tizedére csökkenne a betegek száma, és az egészségügyre szánt összeget szétosztani a nyugdíjasoknak. Euróban!

És a hivatali ügyintézéseket is. Tessék bezárni azt a sok apró és óriás sóhivatalt, az ember, ha nincs hova fordulnia a panaszával,hagyja a siralmat s maga intézze el. Az így megspórolt összeget tessék odaadni a nyugdíjasoknak. Dollárban.

És a tanügy, hahaha, a röhögéstől már írni sem tudok, hát az aztán igazán, de igazán mire jó? A lényeget úgyis az utcán meg részben otthon tanulják meg a gyermekek, és amelyik nem, hát nem, s akkor mi van? De tényleg. Az összeget, amit ma erre vesztegetünk, hát nem jobb a nyugdíjasoknak adni? Svájci frankban.

Hogy miért euróban, dollárban, frankban? Kötekedni van kedve? Maga is lesz (kissé kétlem, de lehet) öreg, és kíváncsi vagyok, mivel fog fizetni a Riviérán, a Luzerni tó mellett vagy a Hawai szigeteken? Na mivel?

Milyen egyszerű lenne minden, ha a természettől tanulnánk végre. Itt vannak a méhek, több millió évvel előttünk már itt voltak, és akárhogy igyekszünk, hála a főpolgármesterünknek, aki méhlegelőket nyit a városban a terek és utak helyett, túlélnek minket. 

Ergo: félre az Egyesült Európa ötlettel, de felejtsük el a nemzetállamokban való gondolkodást is, tömörüljünk rajokba, legyen egy méhkirálynő (nem, akkor már inkább egy méhkirály, és mivel az ötlet tőlem jön, hát…), legyen az lmbqtz, legyenek a herék, az aranyos kis méhecskék meg gyűjtenék a mézet, én meg tenném a kötelességem…

Na, most tessék ezt mérlegelni és utána legelni, hát nem lesz ez jó? Ezt a cikket tehát megírom, ez jó, sőt nagyon jó, semmi nyugdíj, tanügy, egészségügy, csak fürdünk a mézben, ki ne akarná ezt?!


                                    ***************************************************************************************************************



Baj van


Baj van, valami nagy-nagy baj, s talán már el is késtünk a vészfék behúzásával (?) De talán ezen utóbbi lenne az igazán nagy baj, avagy az már kész tragédia lenne, és már nem baj!

Valamikor, még a Zénidőmben, az öregek, ha jövőbe látó szemeinkkel félve néztünk a kiszámíthatatlanba, azzal nyugtattak, hogy „minden generáció megoldja a rá háruló feladatokat”. Így is lett, csakhogy – visszagondolva – ők nem dőltek hátra, nem hülyítettek, végezték azt, amit a sors nekik osztályrészül kiosztott, és hagytak, hogy lássunk/tanuljunk/gondolkodjunk. És mintha működött volna a dolog..  Mára ez sajnos megváltozott, és ettől rettegek.

A rosszindulatú vének olyan ideológiákkal mérgezik a fiatalokat, melyekről azt hiszik/remélik, hogy meghosszabbítja végessé/ értelmetlenné vált létüket. Elhitetik velük, hogy a szabadság az, ha teszed, amit nem szabad. És ha vevő valamire a következő - most már - (de)generáció, akkor ez az.

Ha megtanítanak, hogyan kell az árral szemben úszni, az rendben van, csak ne arra biztassanak, hogy ússzak fel a forrásig, és zárjam el azt.  Mert az már nagyon nem lesz jó. Tapasztalatlan gyermekeknek adnak közhelyeket a szájukban (lásd környezetvédelem) másokat befolyásoló emberek, és szédítő sebességgel nő azok száma, kik e „tisztségre” vágynak, és lájkolnak, lájkolnak, hogy ők is aktív részesei legyenek e tömeges agymosásnak. És most akkor kivel vegyed fel a harcot? A „vén huncutokkal”, a gonosz ostobákkal? Vagy egyszülött gyermekeddel hitesd el, hogy te jót akarsz neki, amikor tiltasz?

Hiszen minden, amire te biztatod, az munkával, tanulással (a legnehezebb munka), gyakorlással, izzadtsággal, lemondással jár egy távoli jobb jövő reményében, és a másik oldalon ott az azonnali boldog bódulat, (amit akár fokozni is lehet egy kis fűvel). És hogy ennek rossz vége lesz? Mennyen má maga vén hülye, mit tud maga erről? És igaza van, mert azon kívül, hogy ez nem jó, nem lehet jó, sokat nem tudok, és még kipróbálni sem akarom.

Az egyetlen, akire hallgatnak  - már ha és amikor felébrednek néhány percre - az a kor vagy kórtársuk és ..

Á, megette a fene, tegyen mindenki amit akar, be a gyeplőt a lovak közé, aztán majd meglátjuk… mondta a vak, és besétált az árokba.                                       

Könnyítés

Maszkos út vezet a régi-új élet felé, a szemüvegeseknek pedig különösen rögös, azaz ködös a járás, meg az autóvezetés.

Tettem már a maszkot a szemüveg alá, félig fölé, semmi nem segít. Aztán egyszer csak visszakapom a látásom, mert a budapesti kátyútól, a zökkenéstől a szemüveg leesik az ölembe és …látok, látok…

De mit is akartam mondani? Ja igen, a könnyítés. Hát ideje, hogy valaki feltalálja  a maszk és szemüveg pára nélküli együttviselésének módját, de siessen, mert ha nem, én megteszem, és akkor elkésik a  szabadalmával. Van is néhány igazán egyszerű megoldás:

- a maszkot ne a szájon és orron viseljük, hanem fordítva, a tarkón

- a szemüveget is fel lehet tolni a homlokra

                        -  üljünk otthon, ne mind mászkáljunk ebben a járványos időben

- kissé drágább, de be lehet szerezni egy búvárharangot, az alá nem kell maszk. Vagy mégis?

-  ne szuszogjunk. Ez lenne a legolcsóbb és azonnal alkalmazható módszer, ezzel a járvány is hamarabb megszűnne.

Rengeteg egyéb javaslatom van még, de szinte hallom/látom/érzem/szimatolom a kishitűek hozzáállását. Hogy ezt ezért vagy azt ezért, vagy mindkettőért, így vagy úgy, vagy mindkétféleképp, nem lehet, nem érdemes, és elmegy a kedvem, és különben is mi vagyok én,  világmegváltó?- és csak elintézném magam, s mit érdekel engem, na, szóval felháborító amit teszek, aztán még ők jönnek, hogy engedjem magam nyájban beoltatni az ő védelmükre, hát egy fityiszt, és különben is, már be vagyok oltva. Egyébként már kijelentettem, hogy szösszenéseimmel szándékozom segíteni a bizonytalanokat a jövő évi választásokra való készülésben.

Na kérem, tehát választani fogunk. Két lehetőség létezik: 1. A meglevő biztos jó. 2. A beígért, minden józan észt nélkülöző sokkal jobb.

Azért csak óvatosan mert ... na, de ezt már a nyájas olvasókra  bízom. Én a kötelességemnek/ígéretemnek eleget tettem, a mór elmegy.

Tompor

Ebben a rendkívüli (inger) mélyszegénységben a február végi koranyárban délben kergetett ki a múzsa a Rákos patak partjára, és láss csodát, mint Zeusz fejéből Héra, pattant ki a téma.

A múltkor említett sportolónő több tucat társával élt a meleg adta lehetőséggel és még alaposabban nekivetkőzve áldozott az egészségem oltárán. Felesleges leírnom mindenik ruházatát, hiszen a hölgyek azonnal és mindenben utánozzák a nyugat diktálta mintát.

Mégis van valami bennük, ami annyira egyedi, mint a férfiak ujjlenyomata. Ez a valami lenne mai írásom témája, de még mindig nem tudom, hogyan nyúljak hozzá. Hideg fejjel csak egy nőgyógyász tudná, hideg kézzel meg stenments!

Rákerestem a Nagy Magyar Értelmező Szótárban, és a következő, mondanivalómhoz teljesen illetlen szavakra találtam: fenék, ülep, far, segg. Na ne…Zsigerből legszívesebben popsinak nevezném, de ezt a nők mára a ránctalan arcukra mint jelzőt használják. Én meg a Rákos patak partján látottakra azt kellene mondjam, hogy igen, láttam popsikat de pooopsikat is meg popopopsikat. Akkor hát minek nevezzelek?

Végső kétségbeesésében mihez fordul a keresztény ember? Nyilván a bibliához, e vonatkozásban pedig egy költő adta meg a választ a „minek nevezzelek”-re, maga Babits Mihály: Énekek éneke, Salamon király könyvéből: Szép vagy, óh szerelmesem, szép! Lábadat sarú díszíti, ritka drága gyöngyű; tomporodnak körülete, mint a mesterek kezébül kikerült kösöntyü.

Hát így valahogy. Ami számomra meglepő és új volt, és amit csak ez az új, bőrre-bőr nadrágdivat tett láthatóvá, az volt, hogy függetlenül a tompor alakjától és méretétől, a hölgyek egy csoportja - hogy is mondjam, igen, talán ez a helyes kifejezés – „viszi magával”. Ő maga megy elől, egyenes vonalú, egyenletes mozgással, a tomporája pedig jobbra, balra, vagy körkörös mozdulatokkal kíséri. Bámulatos.

Egy másik csoport viszont úgy egybe van vele, mint ahogy azt valamikor a Zürich melletti használt autók telepén tapasztaltam, ahol tizenvalahány keleti táborból felszabadult megbízott kínálta a portékát, és a magyar, amikor mondtam, hogy az oldaltükör le van törve meg a sárhányó horpadt, meg ez meg az, nyugodtan kioktatott: - Uram, ha  használt autót akar venni akkor ne vesződjön  az ilyen apróságokkal, nézze az árat és az autó meg – látja - úgy egyben van, ahogy nem is lehet”.

Közben a kampányt se hanyagoljuk el. 2022-ben álom lenne, ha csak nők ülnének a tomporájukon a Parlamentben. Akkor köszönne be az igazi demokrácia, hiszen ők nagyszerűen el lennének foglalva magukkal és egymással, és az ország is menne szabadon a tíz éve megszokott jó úton.

Se íz, se bűz…


Hát kérem, jön hogy röhögjek. Még hogy járvány, meg egyenesen pandémia - az meg mi a fene? Hát engem nem vernek át, azt a vacak maszkot (egyet vettem még a múlt évben), azt felveszem, mert másképp nem tudok bemenni a bótba egy kis cigiért meg piáért, de hogy én beoltassam magam? Na ne, hisz megmondta a jóságos néni, hogy a nyájizéhez elég, ha a zemberek ötven vagy valamennyi százaléka megteszi, nahát, az összejön nélkülem is. Csinálja csak a sok hülye. Én má nem, az biztos.

Emlékszem, a suliban is a sok hülye állandóan tanult, én meg remekül szórakoztam, így aztán számomra már akkor röhejes volt a nyájban lenni. Később elég nehezen találtam munkát, igaz, nem is kerestem, de hát muszáj volt, mert a fater kirúgott az akolból, aztán az egyik volt oszitársam felvett a gyárába hulladékot szortírozni. Engem, a hulladékra? Na, adtam is neki, ment minden a szemétbe, még hogy szortírozzak?! Erre  kirúg. A hülye.

Na de most hülyítenek kérem ezzel a járvánnyal. Engem biztos nem. Ez csak a politikusoknak és újságíróknak kell, én nem veszem be. Sőt, amióta van, még jobban érzem magam, mint azelőtt. Az utóbbi időben az asszony is egyre jobban főz, igaz, kissé ízetlen, de nem túl sós mint azelőtt, nem merek szólni, hogy egy kis fűszer nem ártana, mert semmi ízt sem érzek, de hagyom szegénykét, álljon sorba azért a kínai cuccért, amit a körzeti orvos ingyen ad.

És a levegő is jobb a lakásban, nem érzek semmi piszok-szagot, igaz, mintha mást sem. Csak ez a kis köhögés ne bosszantana, de hát ez  az ilyenkor szokásos grippa vagy grippé, a fene tudja mi okozza, de valaki kinyithatná az ablakot…Emberek, nincs levegő! Hé, sok hülye, levegő kell ide, nem oltás! Khkhkhkhkhkkökökököhrrrrrrrrrrrrrrrrr

Sakk

Hát így, a külvilágtól elbarikádozva (jobban mondva képernyőre szorítkozva) elgondolkodom (mégis mi a fenét csinálnék egyebet), és rájövök, hogy sok minden nincs rendben vagy legalább is nem a ma emberének a rendje szerint,  vagy még legalább a pártok, tömörülések, szóval az ellenzék (kimondom na, ellenzék) szerint. Na tessék, kimondtam.

Vegyük például a sakkot. Abban igazán mindenki egyetért, hogy észjáték, de vajon megfelel-e az új, globálisan gondolkozó/tevő/cselekvő EU embernek? Hát nem!

Az még elmegy, hogy van egy tábla, s azon ennyi meg annyi fehér meg fekete (egyelőre egyenlő számú) kocka meg figura, és még az is (ott egye a fene), hogy a figurákat ide vagy oda kell állítani, de azt, hogy én melyiket hogyan mozgassam, hát engedje meg már a világ, most már demokrácia és szabadság van, vagy mi?

Igen, teccik látni, quod erat demonstrandum, a rendszerben van a hiba, a futó, a bástya, de még a paraszt is a király és királynő fogságában van, a lóról ne is beszéljünk, kérdezzék csak meg a szódást! És ami szembetűnő - és ezzel végleg elidegenítik az embert a demokráciától –hogy kényszerítenek a szabályok megtanulására (sic), és csak ezután ülhetünk oda a táblához. Na ne, hát hol élünk? Uraim odafent, ha még nem vették volna észre, a huszonegyedik (XXI) században élünk és Önök egy (sötét)középkori rendre akarnak minket, a felvilágosultakat (a többséget)kényszeríteni?!

Jövőre, ahogy kormányra kerülünk, első lesz ezt a felháborító rendszert megszüntetni, majd mindenki úgy sakkozik, ahogy szíve-lelke diktálja, és ha több lesz a fekete, mint fehér, hát több lesz, és az egész ország lesz a tábla, és a lovakat szabadon eresztjük, éljenek meg maguktól. A király és királynő…hát ők bizony nincsenek, de majd választunk, aztán rögtön kiebrudaljuk őket az országból Európába, ott még vannak néhányan. A bástya (bástyák) marad ahol ma van, majd leomlik magától, a futóbolondokat meg beválasztjuk a Parlamentbe.

A parasztok? Hát azok már rég nincsenek errefele, gyalogosok foglalták el a helyüket, őket majd elintézzük a zebrákon.

Maradt még egy kérdés: ki kezdi a játékot? Mert abban egyetértünk ugye, hogy ennek a több évszázados terrornak, hogy mindig a fehér kezd, na, ennek egyszer már véget kell vetni. A MATT – hát az jön majd magától, arra nem kell gondolni.

Bal-jobb…

A válságok, mindig és mindenütt, elmúltuk után hoznak jót is. A járvány óriási és rohamos fejlődést hozott a gyógyszeriparban és az orvoslásban. Ez utóbbi felette örvendeztet.

Évtizedek óta küszködöm, hogy a különböző fájdalmaimmal, bántalmaimmal kihez forduljak.  Se szeri, se száma az ilyen-olyan lógusoknak, és ha a belgyógyászhoz fordultam azzal, hogy a színem nem tetszik, ő elküldött a szemorvoshoz, aki levétette velem az umbrál- szemüvegem, és láss csodát, megszépült a világ. De így voltam a bőrgyógyásszal is, akinek megmutattam a furcsán kék hüvelykujjamat, és miután a felírt krémek sem tüntették el azonnal, és már útban voltam a reumatológushoz, ekkor eszébe jutott a feleségemnek, hogy a minap a szög feje helyett az ujjamra ütöttem a kalapáccsal, és valószínű az a baj. (Ő nem akar beleszólni, de látott már ilyet nálam). Na de ez már mind a múlté.

A minap a parlamenti felszólásokban elhangzott, hogy szép hazánkban bal és jobb oldali orvosok vannak. Ez igen, akkor ezután, ha fáj valamim, szembeállok a tükörrel, és attól függően, hogy a bal vagy a jobb oldalamon érzem vagy hiszem a bajt, tudni fogom, melyik oldali orvoshoz menjek. Zseniális. De mi van akkor, ha véletlenül oldalt, profilban állok? Akkor az elől lesz a bal és a hátul a jobb, vagy fordítva, és ha történetesen pont középen fáj az, ami fáj, na és a fejem, istenem, hol a fejem? Kivárom a következő válságot az majd megmondja.

Ami viszont vitathatatlan, az a kereskedelmi reklám. Felülír számomra mindent. Asszongya: - Nálunk rendeljen. Gyors kiszállítás, és ugyancsak gyors visszaszállítás. De mi a fenének rendeljek, ha úgyis visszaviszik? Ja, hogy előre kell fizetni, és gyorsan, és a pénzem vagy visszakapom, vagy inkább küldenek valami mást, gyorsan, és én vissza, és megint elölről… Hurrá, megszületett a perpetuum mobile…

És akkor ez most balról vagy jobbról jó nekem?

Napi hírek

Szokásos, járványos reggel. Mi mással is kezdhetném, mint a friss napi hírekkel. A valóságot akarom tudni, ezért egymás után ütöm fel a neten a kormánypárti és a „független sajtó” termékeit.

-A népességarányos beoltottságban jól áll Magyarország - írja az első. Jöjjön a második címlapja: -Magyarország utolsó az unióban a beadott vakcinák arányában.

Tiszta a kép, kimegyek norvég-sétálni a Rákos patak partjára.  Még el sem érem a gyalogjárót, közvetlen közelről rám szól valaki: - Helló Gyárfás úr, na mit szól..? Nem folytathatja, mert már a kinyújtott kezet is visszautasítottam, szúrós szemeket vetve az állon viselt maszkjára.  - Ja pardon, veszi észre magát és felteszi a maszkot. - Így igen, ni csak, a szomszéd, ismerem fel. Tőle aztán megtudom, hogy nincs is járvány, és még sok más mindent. Kiemelten az oltásrend szapulása: - Képzelje el, a tegnap sorra kerültem, és két órát kellett várakozzak egy zsúfolt, ideges emberekkel teli váróban, míg rám került a sor. - Hányra hívták? -Tizenegyre, de hogy idejében érkezzem, már kilenckor ott voltam. Értem, tiszta őrület ez az oltás terv.

Á, menjünk tovább, lássuk, mi foglalkoztatja a nagyvilágot. Idézek a legolvasottabb világlapból: „Meghan megragadta az alkalmat az Oprah-interjú folyamán, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba: nem ő siratta meg sógornőjét, Kate Middleton-t, hanem fordítva történt a dolog. Sussex hercegnőjének és a Cambridge-i hercegnőnek a 2018 májusában megrendezett királyi esküvő előtt volt nézeteltérése a koszorúslány-ruhák miatt. Meghan nem akart belemenni a részletekbe, mivel Katalin végül bocsánatot kért tőle. Valójában az történt, hogy maga a ruha nem illett Katalin akkor majdnem hároméves kislányához"

Nem teljesen értem, akkor csak nálunk fontos hír a járvány? De nem is ez a lényeg, hanem a tiszta víz a pohárba. Igen, ez kellene ide is, esetleg a fejekbe, de hát azok már tele vannak…

Valami nincs rendben velem. Vagy a világgal?

Világmegváltás

Nézzünk csak önmagunkba kissé. A világ nagy, és mit értek én hozzá, elég nekem belőle a politika, foci, járványtan, szóval hol is van a baj? Talán az, hogy születési rendellenességem van, és nem is egy, hanem kettő.

Igen, itt lesz a bibi, világháborúban és ráadásul Romániában születni, na meg aztán -ahogy ők mondják „kolak peste pupőző” - református magyarként, értelmiségi szülőkkel megáldottan jönni a világra.

Különösen ezt az utóbbit nem lehetett megbocsájtani. Az arisztokráciától el tudták rabolni a vagyonukat (igaz, egyeseket megrakott kincses vagonokkal kergettek el, mert sohasem lehet tudni…), de az értelmiségtől az értelmet több évi agymosással sem vehették el, így aztán az ilyen közegben szült rendellenes gyerekek később rendszerellenesekké váltak.

Nyilván ez hozza magával, hogy még ma is, amikor a világban dühöng a szabadság és a demokrácia, én még mindig hibákat keresek. Itt van mindjárt ez a „járvány”, folyik a küzdelem, de senki nem ér rá alaposan utánajárni, mégis honnan jött? Kína? Á dehogy, ott kezdődött, de honnan jött? Na kérem, most jövök én. UFO, kérem, UFO-k hozták.

Hosszú évek óta kedvelem a tudományos adásokat a világűrről, más bolygókról ide látogató lényekről, és a konferenciák végén a feltett újságírói kérdésekre, hogy: - Egész biztosan vannak UFO-k? - a válasz, sok évtizednyi, sok millió dollár befektetéssel végzett kutatások eredményeként mindig ugyanaz: - Biztosan nem tudjuk, de azt sem tudjuk biztosan, hogy nincsenek, tehát vannak. Ugye teccenek érteni?

Én igazán hiszek a tudományban, ezért szeretném megosztani mindenkivel (nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek), hogy az UFO-k jönnek, és készítik elő a Földet a birtokba vételre. Egy rakomány vírust tettek le Kínában, tudván, hogy ott vannak a legtöbben, és a ritkítást ott akarták elkezdeni, meg hogy majd a sok kínai bóvli olcsón szétteríti azokat a Földön. Nyilván arra is gondoltak, hogy az idős, szép korú társaságot kell megtámadni, mert ők azok, akik sok mindent átéltek és leginkább képesek ellenállni a letelepedésüknek.

Alaposan tanulmányozták a Tv-híreket, de főleg a mindennél tisztábban mindent eláruló reklámokat, és látták, hogy a fiatalok milyen magabiztosan hirdetik, hogy legyőzték a hüvelyszárazságot és viszketegséget, és az egyéb, köldök alatti testrészekre is léteznek krémek, és ezzel a hirdetésben szereplő büszke hölgy celebbé lett, elérte a mai fiatalok nagy részének az álmát. Az idősek, bár szenvednek prosztatával meg aranyérrel, de nem láttam közülük ezzel dicsekvő és országos elismerésre törekvő színészt vagy sportolót, aki ehhez adná - na nem az arcát, hanem az izét, na tudják mit…

Látva ezt a helyzetet, az UFO-k olyan vírust küldtek, ami elsősorban az idős korosztályt tünteti el a pályáról. Elméletemet semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a vakcinát is idősek találták fel, és a fiatalok azok, akik nem akarják magukat beoltatni, sőt tüntetéseket rendeznek a védekezés minden formája ellen.

Mégis, jó lenne valahogy békejobbot nyújtani a fiataloknak, mert ők itt vannak, az UFO-k meg majd csak jönnek, lehet, hogy ezer év múlva (hiszen tudott dolog, hogy ezelőtt több évezreddel itt jártak és építettek ezt meg azt), így talán most se lehet nekik annyira sürgős.

Szóval, szeressük egymást gyerekek…

Úti élmény

Életemben először utaztam nyugatra pesti lakosként, és… De csak szépen sorjában.

Járvány, világjárvány van. Na, nem a Covidra gondolok, az már lejárt szalag. Mindent megfertőző hülyeség tombol a világban.

Mindenkire hallgatva beszereztük az oltási igazolványokat, lefordíttattuk, majd a fordításokat, eredetiségüket bizonyítandó, lepecsételtettük a körzeti orvosunkkal. Aztán, hallgatva az ellenzéki csatornákat is, ami biztos az biztos alapon, mivel történetesen kínai”cuccal”oltottak be, teszteltettük, hogy a vakcina elérte-e a kívánt mutatókat. A min. 50-es érték helyett 170 jött ki, és reszketve vártuk az osztrák határt.

Hogy könnyítsek magamon, a határ előtt két kilométerrel a parkolóban a nemrég épülhetett mosdóba merészkedtem. A három ajtó közül az elsővel kezdtem, de a kagyló körüli látvány és a teremben terjengő bűz visszafogott. A másodikat csak résre lehetett kinyitni, a harmadikat meg egyáltalán, mivel megteltek azzal, amit a kagylóba kellett volna termelni, majd lehúzni.

Így a reszketés mellett összehúzott lábakkal közelítettük meg a határt, útlevelek, igazolványok, fordítások minden kézben, ám az úton sehol senki, pillanat alatt ott vagyunk a bódé mellett, de a határon még csak ránk sem néztek, egy pillantás az autóra és kész, és ez így ment a német, majd a svájci határokon is. Felháborító.

Visszafelé közelítünk az osztrák-magyar határhoz.  A járványügyi igazolási szükséglet megszűnt, de az egyéb, említett, már-már úton. Kívülről az itteni mosdó ikertestvére, fizetni kell, amit majd le lehet vásárolni, de enni lehetett volna a padlóról.

Ami viszont igazán fájt, hogy ottlétünk alatt a mosdókban nem, de a TV-ben, lapokban dőlt ránk a hazug, gyáva trágya: Orbán, azaz Magyarország üldözi a homokosokat,  leszbikusokat, megsérti az emberi jogokat, törvényt szavaztatott meg mint egy diktátor, hallatlan, elfogadhatatlan Európában… Kezembe került a megszavazott szöveg, elolvastam magyarul, majd a német újságok kivonatait, és a kettő egészen más volt. Ahogy váltottam a kanálisokat, hörögtek a bemondók. Megbüntetni, megbüntetni, felfüggeszteni minden járandóságot, kizárni, térdre kényszeríteni... A leginkább szívhez szólót a belga miniszterelnök mondotta:  - Milyen gyönyörű volt, amikor Budapesten jártam a férjemmel…Itt én kiájultam, mert a miniszterelnök úr ránézésre férfi…

Most mi van? A mosdókat ott tisztán tartják ugyan, de a fejeket tömik a sz-al.  Itthon a bokor mögül nap és a legyek azt legalább eltakarítják.

EU

Hagyjuk kérem békén az EU-parlamentet, hiszen, bár évtizedek kellettek az uborka és banán görbületének szabályozására, ma már tényleg a mindennapjainkat érintő kérdésekkel foglalkoznak. És nem csak foglalkoznak, de meg is oldják okos törvényekkel. Itt van mindjárt az ottlétem alatt született rendelkezés/törvény: - A férfiaknak joguk van szülni.

Őszinte leszek. Nekem személyesen ez már valahogy nem változtatja meg a hétköznapjaimat, mert ezelőtt hatvan évvel egy kézilabda-meccsen az ellenfél beállósa nem vette figyelembe, hogy én közvetlen mögötte állok, és teljes erőből belém vágta svédcsavarral a labdát. Igen, pont ott kapott el, ott középtájon, talán kissé lejjebb, de telibe. Összegörnyedtem és kínomban még ordítani sem tudtam, az odafutó sportorvosnak azt feleltem szellemesen, hogy szülési fájdalmakat érzek. Mire ő: - András, ezt szorozd meg százzal, és akkor megközelíted azt! Szóval én örülők a törvénynek, de nem élek vele.

A német parlament is dolgozik (ekkor még ki sem estek az EB-ből), és válaszul a magyar/mocskos/perverz gyermekvédő-törvényre, szavazatra bocsájtották az igazit, a németet: „A tervezet megerősíti az önvédelem szervezett formáit. A gyermekeknek és a fiataloknak korlátlan joguk van a tanácsadáshoz - szüleik nélkül."

Igen, így helyes ez. Ha a pedofil bácsi becserkészi a gyermeket, akkor majd ő, a gyerek eldönti, mit akar inkább, a cukorkát, vagy a hülye tanácsadó blőd dumáját. Nehéz lesz, de egy nyolc/kilenc éves gyerek tudja, mi jó neki. Ugyanez a kábítószerekre is érvényes. Hajrá, hisz a fiataloké a jövő.

Javasolnék még néhány égető, mindennapi életünket lényegesen befolyásoló kérdésnek az EU-parlament napirendjére való tűzését: - Szüntessék be a pénzt, fizessünk jó szóval. - Szüntessék be a jó szót, káromkodhassunk kedvünkre. - Minden káromkodásért fizessünk büntetést. Mára ennyi.

Fel-vagy megháborodás

            Huron, mohikán, sziú, bellakula, irokéz, apacs, cimsián,  csinúk, haidák, kvakiutl, nadiné, nútka, penúsön, szelis, tlingit, navahó, pueblo indiánok és még száz törzs, nevük ott a Googleban, de Észak Amerikában csak elszórtan, mutogatóban, pedig…

       Hogy is volt? Valamikor a prériken, erdőkben, hegyeken szépen (ha nem is mindig békében ) megvoltak és lennének ma is, ha nem jelenik meg a fehér ember és  a tüzes víz,  na meg a betegségek. Ezek közül is a legpusztítóbb az uralkodási vágy, a mohóság, az aranyláz (minél gyorsabban minél többet) könyörtelen változatai, és ezek ellen a vén varázslóknak sem voltak ellenszerei.

       May Károly és Cooper könyvein nőttem fel, és tudom, Csingacsguk meg az utolsó Mohikán hiába fogott össze Sólyomszemmel meg Sújtó Ököllel, túl későn jöttek rá, hol a baj, és a vég elkerülhetetlen volt.

      Kísértetiesen hasonlít ez ahhoz, ami ma velünk, európai fehér emberekkel történik, azzal a különbséggel, hogy az indiánok, míg lehetett, harcoltak a pusztulás ellen, mi meg elébe megyünk, tömeges öngyilkossággal, na nem késsel vagy golyóval, hanem ideológiákkal, szabadon, liberálisan.  Nem tudom, barnák, sárgák vagy feketék fenyegetik leginkább Európát, és azt sem tudom, hogy a vég előtt Zeusz bikaként, velünk a hátán elrepül-e valahova az Antarktiszre vagy a holdra, de azt tudom, hogy nincs tovább.

       Egyedül mi fehérek küzdünk, hogy gyermekeink fiuk vagy lányok maradjanak születésük miatt. Ők pedig majd eldöntik ezt, és mi elvégezzük a műtétet,  mert ahhoz még tanulatlanok, hogy önmagukat vagdalják ezzé vagy azzá, de hát itt vagyunk mi, a segítőkész szülők, és rajta, soron kívül, félretéve a sürgős szív- vagy rákdaganat-beavatkozásokat, pénz nem számít, de a valamikori „üsd, vágd, nem apád” felkiáltással tegyük őket még szerencsétlenebbé.  Isten, nemzet, haza - micsoda elavult fogalmak Európában,liberalizmus, ez kell, a teljes elszabadulás a józan észtől, aztán majd meglátjuk,  hacsak a vakság nem terjed az agyunkról a szemünkre is.

      Nagyon szeretnék valami vicceset mondani, sajnos ez most rosszra sikerült, írják a szokatlan nagy hőség számlájára, de engem tessenek békében hagyni….

Ügyes-bajos dolgok

Van néhány olyan törvény, melyet, ha tiszteletben nem is tartunk (minek is tartanánk egy törvényt tiszteletben, hülyeség), de elfogadjuk. Ilyenek Murphy  törvényei,  és köztük a legismertebb, aminek most elszenvedői vagyunk: „Ami elromolhat, az el is romlik.”

Beázott a lakás, fel kellett bontani a hatalmas erkélyt, mert most derült ki, hogy építkezés közben az egyik szaki megharagudhatott (mindegy hogy kire és miért, a lényeg, hogy mérges volt), és egy este vagy reggel (ez is mindegy) felhasogatta a lapok alatti szigetelő huzatot, a víz így befolyt a falakba. Rég volt, nyolc éve, hol van az a nyár, hol az akkori építő?

Na, rajta. Szeptemberben megjelent két ifjú, akik nemrég jöttek vissza Amerikából (mindegy, hogy miért), és „három hét alatt meglesz” csatakiáltással otthagyták a felhordott szerszámokat és elmentek, mert van még vagy négy megkezdett munkájuk, és nem hagyhatják cserben azokat sem. Mi jó pénzért kivitettük a zárt folyosóra a virágos ládákat, és vártunk. Nem szaporítom a szót, március végére meglett a terasz, jó pénzért visszahozták a több mint száz kilós virágos ládákat, akkora már csak gazzal teli. - Nem tudhattuk, hogy ez meg az meg mi minden, és még a hideg is, meg az egyiküknek eltört közben az alkarja, igazán nem hibáztathatjuk őket, inkább örvendjünk,hogy kész… Örvendtünk.

Elvállalták a szobafestéseket is, és ha már itt vannak, leverik azt az egy méteres magasságot, melyről másképp nem szárad ki soha a nedvesség. És leverték.

Amíg száradt, fél millióért kijött a kertész, és rendbe rakta (szerinte) a virágos kertet. A megrendelt piros fa zöld lett, hát ő azt már igazán nem láthatta előre, mert tavasszal mind egyformák a rügyek, hoz egy újat ha akarjuk, de a zöld is szép, nem? De szép, jaj be szép, tyúkom bukom az is szép…Maradjon. 

És így tovább, de menjünk be a szobába, mert közben megérkezett a trópusi nyár. Kihívtuk a klímaszerelőket, hogy a szokásos (és általuk kötelező) takarítást végezzék el. Jöttek, láttak, és legíyőztek. Mert a teraszrendezők a főegységet arrébb tették, és ott valami megszakadt, és arra gyógyszer nincs, de hétszázezerért hoznak egy teljesen újat az egész lakásra. Nem értetem pontosan, hogy az elromlott egyért miért kell mind a négyet kicserélni. -Ja kérem, mi félmunkát nem végzünk. - Hát akkor most hagyjuk, aztán majd jelentkezünk.

Akkor most jöjjön a festő, ne teljen az idő hiába. Egy kedves ismerős ajánlott egy megbízható iparost, aki jó és gyors munkát végez nem olcsó, de valamit valamiért. Felhívtuk és jött is, na persze nem rögtön, mert az első alkalommal valami közbejött és másodszorra is a megértésünket kérte , de rá ez hétre jön, most már egészen biztos, hogy hétfőn reggel fél hétkor itt lesz. Jó az nekünk? Hát hogyne lenne jó, felkelünk ötkor, hogy kávé és aprósütemény az asztalon legyen mikorra jön, mi meg ünneplőben.

És jött. És szétnézett. Kávé sütemény jó volt. De hát ide kőműves is kell b…..d meg, arra a f…am vállalkozik, már ne haragudjunk b…d meg, de ő művész, a fa…m csinál ilyesmit b…d meg.

Megköszöntük neki is az ismerősünknek is (sajnálkozott, hogy nem mondta, hogy kicsit csúfszájú, de jó kezű a mester). Ezzel a festést kitoltuk a klímajavítás utánra, mert közben találtunk egy új telefonszámot, ahol ugyan nem ígérhettek semmit, mert most olyan meleg van, hogy az egész Pest utánuk kiabál, de ha a közelben lesznek, feljönnek.

És feljöttek, és kiderült, hogy ugyanaz a vállalat, amelyik már volt nálunk, és tudtak mindent kívülről, és felvilágosítottak. Most szó szerint idézem: - Tudja, ezt a klímarendszert Orbán rendelte Lőrincz neve alatt, és nekünk nincs hozzá semmi közünk, mi kitartunk egy japán cég mellett, de ne kérjen tőlünk sem írott, sem más formában ajánlatot, ha van hétszázezer forintja, erre mi jövünk, ez a mai felmérés tízezer forint.

Fizettem b…d meg, de a f…am fogja őket hívni. Tanulékony vagyok.

Október 23

Tíz millió fociszakértő, virológus, politikus ellen/mellett írni, szólni lehetetlen, már csak azért is, mert tízmillió különböző vélemény, ítélet forog körbe. Talán abban az egyben egyetértenek, hogy az erre tanult, kinevezett, nemzetközileg elismert fociszakemberek, virológusok, politikusok mind hülyék. Aztán óhatatlanul összeverődik egy-egy csoport, mondhatnám banda. Az alapelveiket (rombolás, zavarkeltés, megosztás) jól ismerem, és aztán kerül persze egy vezér is, aki bár nem tudja, mi az a nihilizmus és anarchia , de tökéletesen ismeri az oda vezető utat, azt választói hajrával  buzdítják/követik.

Határozottan örvendtem, hogy B. Zs műsorában igazolta, hogy október 23-án Békemenet lesz. Kell, nagyon kell. Még soha nem voltam tüntetésen, de most én biztos nem fogok hiányozni. Észre sem vehető vagyok, de most megyek, ha másképp nem, hát négykézláb, de ott leszek, ha esik, ha fúj, de megyek…

Ha már megosztottak bennünket, szeretném megmutatni - nem másnak, magamnak -, hogy én a józan ész oldalán állok, mert azok lesznek ott, nem botcsinálta ilyen-olyan szakértők, és nem szivárványszínű zászló alatt,  jó lesz nekem a piros- fehér-zöld.

Talán feltűnt már az olvasónak, hogy a fentiekkel ellentétben sehol semmi trágárság. Nem bántam meg a múltkoriakat, de utánagondoltam, hogy kik olvassák, írják ezt a lapot, és… na, szóval izé, csupa tanult ember, és na, szóval…, de mit magyarázzak, inkább egy ősi anekdotát, hogy néha a tanultság nem elég, kell egy kis megfigyelőképesség is.

Elismerten az orvosok tanultak közülünk a legtöbbet, és aztán a jó orvos holtig tanul, de mégis megesett. A beteg kinyújtott mutatóujjával bökdösi a fejét, majd a mellét is, és panaszol: - Doktor úr, itt fáj és itt is meg itt is… Az orvos már küldené röntgenre meg ilyen- olyan laborvizsgálatokra ahogy tanították, mire közbeszól az ápolónő: - Doktor úr, ennek a betegnek el van törve a mutatóujja.

****************************************************************************

Gyárfás András

A könyvtártól távol

A minap, kora reggeli ide-oda menésemben egy padon alvó, jól betakart hajléktalan mellett vitt az utam. A meleg beköszöntével mindennapos jelenség ez, de a pad mellett, félig nyitva, a földön (mint ahogy nálam is, az éjjeliszekrényen) egy könyv hevert. Ez az ember olvasott! Nem tudtam kivenni a könyv címét, mert hiányzott a borítólap, de mit ad isten, olyan száz méterre, a sétány közepén ott hevert, ide söpörte a szél. Olvasom: Simonffy András Kompország katonái.

Felvettem, hogy visszajövet odaadjam neki, de olyan félóra múlva ő már összepakolt a bevásárló kosarába és tova lett. Beszorítottam a vékony kartont a pad lécei közé, hogy este, ha visszajön, megtalálja, és hazajöttem. Ö egy borítóval szegényebben, én egy élménnyel gazdagabban zártam a napot.

Elgondolkodtam. Testét nem láthattam, arcát sem, csak a hálózsákból valahogy kibújt bokáit, abból ítélve fiatalember lehetett. Kérdéseket teszek fel magamnak, válaszok nélkül. Itt van egy olvasott fiatal. Miből él? Meddig és miért? És főleg, mit akar, egyáltalán akar valamit? Á, magas ez nekem.

A minap egy nyugati adóban több órás kínlódás után (csak én kínlódtam) megválasztották az év legjobb énekesét, elárasztva olyan jelzőkkel, hogy borzalmasan, rettenetesen, iszonyatosan szép volt, majd elhangzott a kijelentés, hogy minden idők leg-leg-legebbje, és ez minden évben megismétlődik. Valamikor egy évszázad kellett, hogy megszülessen egy Caruso, most évente több százból válogatják ki az éppen a divatnak megfelelőt. Egy olyan dalszövegért, ami nyolc óra munkát, nyolc óra pihenést és nyolc óra szórakozást hirdet, Kossuth díj jár, de elmarad a figyelmeztetés, hogy a szerző nyolc perc tanulást is iktasson be a fiatalok napirendjébe. És most, amilyen koronás kedvem van, sorra vehetném a festészetet is, ahol külön művészet rájönni, hogy mit is látok. Meg aztán az irodalom! Én nem vagyok író, én csak szösszenek időnként, de az a nagybani termelés, ami a könyvesboltok polcait megtölti, ijesztő, és az elő- és utószavakban egymást az egekbe dicsérő szerzők sokasága óhatatlanul felveti a kérdést, lehetséges ez? Választ, mint minden másra, az idő ad, ha lesz még!

Na de valami igényesebbet is. A mellettünk épülő lakótelep befejezéshez közeledik, de elkészült már az előtte kanyargó sétaút a csodaszép, vese formájú tavacskával. Épp mellette megyek el, amikor egy velem egyidős házaspár hölgytagja megszólal: - Na nézzenek oda, bezzeg aranyhalakat már nem tettek bele, tudja, a tavaly, amikor Bécsben…

Nem folytatom, mert siettem, el a mondóktól és mondanivalójuktól egyaránt.

Hülye hangulat torz szüleménye

Címszavaim: demokrácia, népuralom/hatalom, háttérhatalom.

A démosz, azaz a nép, ha kézzel nem is fogható, de kétségtelenül itt van, s talán még én is benne vagyok (bár néha kétlem, na de erről majd máskor).

Közbevetve, a háttérhatalom fogalmát, a megfoghatatlant igyekszem magamnak megmagyarázni, s azzal, aki ezt olvassa, elhitetni.

A világon a sok kérdésre mindig a legegyszerűbb adja a megoldást. A háttérhatalom a pénz vagy PÉNZ (igen, így helyesebb) hatalmát jelenti. A sok pénz automatikusan biztosítja a folytatást: bármennyi is van, mindig több kell, megőrzéséhez meg hatalom kell. Ennyi. Ez a vastörvény. Megvan a közös cél, a többi jön magától. A néhány száz dúsgazdagnak időnként vissza kell juttatnia némi aprót a milliárdok számára, hogy legyen, ki növelje a tőkét. Kész. Örökre.

Na de inkább foglalkozzunk a butaságra ítélt démosszal. Emlékszem, gyermekkoromban Marosvásárhelyen a katolikus temető bal oldalában volt egy árok, oda - nem is temették, hisz se pap, se kántor nem lehetett - csak elhantolták jeltelen sírokba az öngyilkosokat. Aztán változtak az idők, és ők is tisztes temetésben részesültek, és tovább változtak - mi mást tehetnének - az idők, és szekták jelentek meg, melyek öngyilkosságra buzdítottak több tucat embert (rajongót, hívőt), kik téves hitek ártatlan áldozataiként pusztultak el. És az idő nem állt meg, ma politikus hajtja öngyilkosságba pártjának tagjait. Ő persze nem lesz az, ő hangoztatja és terjeszti tovább gyilkos szavait.

A démosz pedig a kommunizmus egyenlősdijét játszaná, ami nem is lenne baj, ha nem annak legalsó szintjén tenné. Nem megy be a Gundelbe vagy más sokcsillagos étterembe, mert nem tudja, mit kell tenni a sok késsel, kanállal, villával és egyéb fölösleges cifraságokkal, nem jár olyan helyekre ahol „viselkedni” kell, mert nem tanítja erre senki, és minek is?

Hát akkor rajta, legyen meg a nép akarata. Vályút a Gundelbe, s fakanállal üljük körbe az asztalt. És valljuk hangosan: az én vétkem a te bűnöd, én a tévedhetetlen nép vagyok, a demokrácia ura.

Rajta, de engem tényleg tessenek békén hagyni.

Közgyűlés

A közös képviselő megnyitja az ülést, ismerteti a napirendi pontokat, majd az Egyebek-hez hozzáfűzi: miután a múltkor még jegyzőkönyvbe is foglaltuk, hogy Panaszokat nem fogadnak el, csak Észrevételeket, mert a panaszok bántják az egész közösséget. Ezért most az olyan levelek, amelyek a melegvíz-ellátást, kukaürítést, folyosó tisztántartását, postaládák megrongálását, közös területek és a lift használatát érintik, nem kerülhetnek napirendre, csak ha majd építőjellegűek lesznek. Addig is hallgassuk meg János alelnök urat, aki észrevételeket kíván tenni. –János, tied a szó.

-Hát kérem, arról van szó, hogy Péter gyűlöl engem, és valamit tenni kell, ez így nem mehet tovább. Péter:  -Na de hát ez aljas rágalom. János:  - Hallják, nem elég, hogy gyűlöl, még hazudik és rágalmaz is! Itt tenni kell valamit.. Péter: - De hát mit csináltam? János: - Na még csak az kellett volna, hogy csináljon  is valamit. Pont ez a nagy baj, hogy gyűlöletében bármikor csinálhat valamit ellenem vagy a feleségem ellen. - De hát a felesége… - A feleségem hagyjuk ki a játékból. Én nem állok jót magamért. Kérem, nézzék azokat a szemeket, hiszen ez az ember gyilkolni képes. Kérem, ellenőrizzék, van-e e nála fegyver! Ez mindenre képes. Szóval nem tesznek semmit..

Ábel: - De hát uraim.. Káin: - Na, maga aztán igazán fogja be a száját, ismerős maga nekem valahonnan.

Képviselő: - Uraim, uraim, demokráciában vagyunk, szólásszabadság van, hagyják, hogy János fejezze be a mondanivalóját, és utána majd önök is sorra kerülnek.

János: - Itt tettek kellenek, a szavakkal semmire sem megyünk, és én önvédelemből cselekszem. Feláll, kihúzza maga alól a széket, és leüti Pétert. Káin azonnal ugyanazt tenné, de Ábelt nem lehet kétszer átverni, ő is olvassa a bibliát, és a véletlenül nála levő konyhakéssel leszúrja Káint.

A gyűlést sajnos be kell rekeszteni, mert a rendőrség kiszállt, hogy Pétert, mint gyanúsítottat, a közügyek zavarásáért letartoztassa.

Másnapra bekérték a Jegyzőkönyvet a Közös K.V.-től.

„ - A szokásos havi gyűlésünket Péter és Ábel gyűlöletkeltő magatartása miatt sajnos nem tudtuk lefolytatni. A Társasház két pártra oszlott, a Péter és a János Pártiakra. Mától kezdve felfüggesztjük a demokráciát, és valami mást csinálunk, még nem tudom, hogy mit, de megcsináljuk.”

Mindez nem érdekes, akár el se olvassák. Ami engem igazán foglalkoztat: a kamaszkorunkban énekelt „Na, nézd a tökfilkót, milyen szerelmes” c. slágerbe hogy került a Pikk dáma? Melyik az a kártyajáték, ahol a tökfilkó és a pikk dáma együtt lehet?

Kérem, kérem, esdeklem…

Unalom

Valamit tenni kellene, ez a szürke egyhangúság, bezárkózottság megöl. Naponta felkelni, estig hallgatni a járványhelyzetet két változatban (természetesen szöges ellentétben egymással), és este újra lefeküdni, azt sem tudva, hány óra van…

Mától teszek valamit, na nem rá, hanem fordítok a programon: este kelek fel és reggel fekszem le, vagy fel sem  kelek, vagy le sem fekszem, vagy állva alszom és fekve járok…mit lehetne még? Ja, tényleg, fel is köthetem magam, akkor nem kell se állni, se járni, és a légzési nehézségeim is megszűnnek. Most már csak az a kérdés, hogy a Tv-vel szemben vagy háttal tegyem, és melyik adót állítsam be, mert utána nincs válogatás! Ha a kormányhíreket nézem, azok még lebeszélnének róla, inkább az ellenzéket kell hallgatnom, ők még meg is dicsérnének érte.

Érdekes ez a parlamenti légkör. Fel sem vetődik, hogy mi a kérdés, és már ész nélküli veszekedést kezd az ellenzék, a legostobább vádakat vagdosva a kormányhoz. Természetesen nem egyeznek meg, mert minek is tennék, és tulajdonképpen nem is akarnak, és láss csodát, ez sokuknak ott bent és itt kint is nagyon jó, és így van ez rendjén, mert nem is az a cél, hogy mindenkinek jó legyen, hisz két részre van osztva/szakítva az ország, és ezzel változatosságot hoznak a mindennapokba, mert végül is nem lehet, hogy engem követve mindenki felkösse magát…

A minap azon vitatkoztak, hogy egy bizonyos oltóponton miért nem oltanak. A kínosan feszengő polgármester bevallotta, hogy hát annak több oka is van, de a kitartó kérdező csak kikényszerített legalább egyet a sokból: - Hát talán először azt mondanám, hogy azért, mert nincs oltóanyag…

Istenem. Otthon vagyok. Hatvan évvel ezelőtt egy pesti turista az eldugott kis székely faluban délben megkérdezte Jani bát: - Mondja bácsi, maguknál miért nem harangoznak? - Hát annak nagyon sok oka van. - Egyet mondjon legalább! - Hát talán elsőnek azért, mert nincs harang. - A többit ne is mondja, bácsi!

Temetés

Végignéztem, habár tisztában vagyok vele, a nagyképüék lekicsinylően szólnak majd, miszerint művelt ember ilyesmire nem szánja a drága, gondolkozásra érdemes idejét. Sőt, ma utána is olvastam a dolognak, és olyan, nem elhanyagolható részleteket tudtam meg, melyeket sietve osztok meg más, vélem egy szinten levőkkel.

Hát kérem, egy meztelen nő a temetés ideje alatt felmászott Viktória királynő szobrára, és onnan könyörgött a világnak, hogy „mentsék meg a Földet“. A rendőrök (nem tudom mijét és hogyan) fogták, éselhurcolták a helyszínről.

Na már most, kérdem én, ha ez a bátor hölgy a Mount Everestre mászik fel meztelenül, élete végéig elhalmozzák kitüntetésekkel, díjakkal, és még az ükunokája is gazdagon él tettének emlékéből.
És az egy öncélú tevékenység lett volna, hisz csak magának akarta a dicsőséget, és most, amikor értem, érted,értünk mászik a szoborra,  meghurcolják. Igazságtalan a világ. Melyben az egyik ember kihasználja a másikat, de soha nem hallom,hogy a másik is kihasználná az egyiket, ugyanakkor vigasztal, hogy talán ő is kihasznál egy másik egyiket, és akkor bezárul a kör.

Na de vissza a Temetésre. Őfelsége kívánságára nagyon egyszerű ceremónia volt, igaz, ebbe besegített (mondták a riporterek)a koronavírus is. Az a félmilliárd ember, aki ezt végignézte, és több tucatnyi ország, ahol egy percre megállt az élet, bizonyítják, hogy az egyszerűség sikerült.

Mondom mindezt, mert én igazán tudom, mi a temetés. Marosvásárhelyen közvetlenül a román temető (akkor még csak egy volt) mellett nőttem fel, és ott a legegyszerűbb elhantolásnál is az özvegy rikoltozva dobta magát a sírba a férje után, a többi rokon meg utána hogy kihúzzák, és a temető kapujában a „pomána“-osztás feltette a koronát az egyszerűségre. Aki bírja-marja alapon aki élelmes volt, pálinkát és kalácsot is kapott, na jó, kicsit összekaptak a rokonok, akik már ott helyben elkezdték az örökség szétosztását. Nahát, ilyet csak álmodhatott Öfelsége.

Na de ne legyek ünneprontó (egyáltalán lehet ünnep egy temetés?), kéltségkívül érdemes volt bámulni, még az időjárás is elfeledkezett angol magamivoltáról, és ragyogott a kék ég.

********************************************************************************

Választások

Győztünk, hurrá, a járvány harmadik hulláma mögöttünk van, de jaj, jön a választási kampány mindent legyilkoló első hulláma, és vele egyidőben, vele összefonódva, az Európát megosztó, öncélú és galád nagyhatalmi kísérlet kísértete. De kezdjük az itthonival.

Nincs szabad választás, mondom én, és mindjárt elmondom, hogy miért… De jaj, egy pillanatra kizökkentett a politológia meg szociológia meg általában minden lógiák gondolatából a szomszéd lakóház szorgalmas háziasszonykája, aki  kirázza a szőnyegeket a negyedik emelet teraszáról, sőt előkerül a poroló is, és üti-veri, nem apja, de aztán mégis csak vissza a választásokhoz.

Szóval nincs szabad választás, mert mindenki beleszól, azt sem tudva, hogy én hogy élek, rám akarja kényszeríteni a változás szükségességét. Hát itt álljunk meg egy kicsit.

Ha választani kényszerítenek, először számba veszem, hogy mim van, hogyan van, és mit hozhat egy új valami. És ha nekem jó ahogy van, akkor..

Ne tessenek félreérteni, millió olyan valami van, amiről én is szeretném, ha másképp lenne, de ez a valami mind tőlem függ, és nem a kormánytól. Mert a kormány aligha tud megszabadítani a bosszantó túlsúlytól, magas vérnyomástól, kisebbségi érzéstől, alkoholszomjtól, tunyaságtól…

Itt tartottam a tépelődésben, amikor újabb két esemény zavart meg. Megjött a szúnyogháló-szerelő mester, akit, ha már itt van, megkérdeztem, mi a véleménye a választási szabadságról. - Az mi? –válaszolta. Másrészt a szorgalmas háziasszonyka még tevékenyebb férjeura is megjelent a teraszon és felállított egy böhömnagy grill-szerkezetet, majd bele a faszén és rá valami bűzös folyadék, begyújtott, a füst és bűz betakarta a mi teraszunkat is. Gondolatszabadságnak vége.

De, amíg el nem felejtem, a múltkor írtam, hogy a nem messze épülő társasház parkjában egy nagyon szép, vese alakú tavacskát építettek több szökőkúttal, és egy arra járó házaspár ócsárolta, hogy még aranyhal sincs benne.

Mára már van, ügyesen kerülgetik a közben beledobott kerékpárabroncsot. Erről ennyit.

Szóval, miért nincs itt választási szabadság? De kérem, mióta kell itt nálunk megokolni egy kijelentést? Hogy esetleg újra a tönk szélére jut az ország, mint ezelőtt, amikor azok vezették, akik újra ezt akarják?  Ők állítják, hogy akkor jó volt nekem (őszintén, én már nem is emlékszem), és most még annál is jobb lesz.

Szóval, ha nincs választási szabadság, legalább legyen meg a teljesen titkos választás lehetősége. Például ne kényszerítsenek minket szavazófülkékbe, és hol előtte, hol utána, közben, alulról, oldalról és felülről is fényképeznek. Hanem szavazhassak itthon, teljesen elzárva a külvilágtól, a mosdóban, a kagylón ülve szülhessem meg a voksomat, és azt majd az ismert módon leszűrik/mérik a szennyvízgyűjtőben. Akkorra már az Operatív Törzsnek úgysem lesz más dolga. És akkor, az eredményhirdetés után, bárki joggal elmondhatja, hogy „le van ez kérem …va” . De legalább nincs elcsalva.

Korteskedek

Igen, igen, és százszor is igen.  Nincs felemelőbb érzés, mint amikor az embert számba veszik, és velem ez történt, igen, igen, velem, velem és még egyszer velem…

A minapi panaszom (egy fenét panasz, hol mernék panaszkodni, s aztán meg minek/kinek is), hogy a közeli kis tóba a végre betelepített aranyhalak mellé egy kerékpár-abroncs is oda úszott, eljutott az Önkormányzat illetéséhez, és azonnal válaszolt (igaz, egy robot, és kérte, hogy vele ne izéljek, meg minden), hogy intézkednek, és láss csodát.

Ma reggel, amikor botozásommal a tó mellé értem, láthattam, hogy egy polgár panaszát a sóhivatalban komolyan veszik, és az észrevételt tett követi. A tóban egy hal sincs. Abroncs kettő.

Na, mit akarok még? Igazuk van, mert levelemben a halakat többször említettem, mint az abroncsot, és a robot tisztán látta, mi is bánt engem, és kiadta a parancsot, és a zember vette az utasítást.

Na de ilyesmikkel fárasztani a hivatalt, most amikor a választási kampány kezdetén a forráspontot jóval túlhaladva rotyog a sok tennivaló? Legyünk eszünknél. Az egész ország lázban ég, szerencsére már nem a korona lázában, de ha behúzom a kéziféket, egy pillanatra felvillan, hogy a rendszerváltozáskor (ami aztán igazán sorsdöntő fordulópont volt ország/világ és ember életében) a lakosság fele sem ment el szavazni. Akkor épp most?
Ja persze, akkor olyan dolgok/eszmények felett kellett dönteni, mint szabadság, nemzet, demokrácia, család és mindez ugyebár nem érdekelhet mindenkit. Most viszont a gyűlölet harca folyik a józan ész ellen, és ebben már ott lesz még a tetszthalott is, letépi a lélegeztetőgépet, és hörög: „nem kell az oltás, nem kell a keleti vakcina, emberek, szavazzatok a változásra!  Jöjjön vissza a régi, hogy énekelhessük újra: hazugság volt minden szavad, hazugsággal megcsaltad a szívem, mit tegyek, hogy ne gondoljak terád, gyere vissza és hazudjál tovább.

Nem szeretem a parizert, még krumplival sem, s ha rágyömöszölnek egy teljes tubus piros aranyat, akkor sem ízlik, és istenbocsá, undorodom a btqrtrtrtr inváziótól. Tessék már megnyitni nekik egy skanzent, ahol szabadon, vágyaik szerint élhessenek (kíváncsi vagyok, hogy utódok nélkül meddig bírják), de ne fertőzzék embernek született gyermekeinket, ne kényszerítsenek minket az aberrált szabályaik szerint élni.

Tudom, elkéstem már vele, de valahogy ezt a szavazójogot ki kellene egészíteni a választási képességgel. Bár ez is nagyon kényes dolog, mert tegyük fel, hogy minden nagykorú állampolgár hetente egyszer bemegy a hivatalba, és ott választania kell, mit akar: egy nagy pofont, vagy egy csókot. Hát, ha az a csók a bányarémtől jön... szóval, nehéz ügy ez kérem, de ha már beálltam a kortesek közé, kitartok amellett, hogy a józan észnek le kell győznie a gyűlöletet. Igaz, ehhez is többség kell

Majd Karácsony (nem a Geri, hanem az igazi, angyalfiás) táján megírom, mit és hogyan kell tenni. Kérem, figyelmeztessenek, ha elfelejteném. Köszönöm.

ÖMF*

…Azért nekünk magyaroknak..  Egy pillanat, erről az „azért”-ről egy sort. Számomra ez értelmetlen valami.  Miért „azért?  Logikusan jönnie kellene a „mert”-nek.

Hát persze, mint rendesen, most sem figyelek oda. Nem azt mondják, hogy „azért”, hanem csak azt, hogy ”azér”. Így már egészen más.

Akkor vissza az elejére. Tehát: Azér nekünk magyaroknak könnyű, ott a rengeteg aranyigazságunk  (Igaz, mára javarészt közhellyé silányultak.) Ott van például a „jónak lenni jó”. Csak nem teszik hozzá, hogy kinek jó?

Iskoláskorban a „jó fiú” röhögést keltett,  később sem lett kifizetődő, hacsak nem csupa jó fiú közé került, aminek az esélye - tegyük hozzá - egyre kisebb. De van egy másik, minden időkben és helyzetekben helyénvaló: „Borban az igazság borban az igaz…”

Mit nekem józan ész, meg kultúra, meg haza és nemzet, bort ide, és szóljanak a parlamentben azok az igazi hazafi asszonyok  meg férfiak, akik bátran kimondják, hogy izé, és rá egy napra az ellenkezőjét is, és mutogatnak is, és minden lehető eszközzel meggátolják, hogy az országházában rendeleteket, törvényeket hozzanak. Ez kell nekünk, a nagy-nagy többségnek, nem szabályok. Marrrrhaság. Hát nem felháborító, hogy még mindig,  ha a tisztes magyar ember iszik egy kicsit (egy-két liter igazit), és autóval akar bevásárolni menni (mert elfogyott a bor), és egy kicsit, de nagyon kicsit ide-oda kanyarodik, hát elveszik a jogosítványát!

Hát erről tessenek ott fent civakodni. De amíg az ellenzék whiskyt  iszik és nem bort, nincs már akire szavazni. Megötte a főne…

*L. Gárdonyi  Gőre Gáborát: „Ögye mög a fene”

Nosztalgia

Rég volt, nagyon rég, de igaz.

1966-ban nászúton voltunk Budapesten, ez egy marosvásárhelyinek akkoriban annyit jelentett, mint egy Budapestinek a Hawaii szigetek. Évenként kérhettük ki az útlevelünket a szekutól (jogunk nem volt hozzá, csak kérhettük), kitöltöttük a véget nem érő kérdőívet. Ha válaszoltak rá, jó, ha nem, hát nem, érdeklődni szentségsértés lett volna, ha valaki ilyet tett,  az eljátszotta a következő negyven évre is a külföldi utazást.

Habzsoltuk az élvezeteket, a villamos, a Halászbástya, metró, templomok, múzeumok, Duna, Margitsziget, állatkert és, ha nem is ebben a sorrendben, de mindent, mindent látni, megfogni, egyszerre ha lehet, ki tudja, mikor jöhetünk még ide.

És hab a tornán: a megspórolt pénzünkből (állandóan számolni kellett és mindig egy kicsivel kevesebbet kiadni, mint amennyi az álom lett volna) az utolsó nap estéjén bementünk a Mátyás pincébe, a vendéglők Kánaánjába. Alig kaptuk meg a kétszemélyes turista-tálat, már ott is állt mellettünk a hegedűjét az álla alá szorítva a prímás: - Melyik a kedvenc nótája, fiatalúr, hadd húzza el az öreg cigány… - Ne haragudjon, de nekem nincs pénzem erre, nagyon szeretem a cigányzenét, de ha nincs, nincs. - Ne törődjön ezzel, csak énekeljen! - Hát akkor: Eresz alatt fészket rak a csóka… Alig fejeztem be, már hívták is a prímást a többi asztalhoz, és repültek a tízes bankók, a hegedűhúrokra és a hegedűs homlokára. Én csak azért kellettem, hogy megtörjem a jeget.

Na de telik az idő, és jön 1986, és akkor már Luzernből jöttünk a Mátyás pincébe, és én intettem az asztaltól a zenekarnak. Megvillantottam egy száz márkást és: - Na gádzsó,vén cigány, húzd el a nótám. - Roma, kezítcsókolom, roma. Nem vagyunk már cigányok. De látva a bankót, intett a többieknek is, és még a cimbalmot is odahozták az asztalhoz.  Hadd húzzuk el a nótáját…És megszólalt az eresz alatt… Utána kérdés nélkül hajolt a feleségem felé: : Jajj de szép két szeme van magának - és húzták, húzták, míg egy kisebb bankjeggyel arra kértem őket, hogy most már elég, majd később…

És az idő telik. 2020-ban áttelepülünk Budapestre, és már nem is tudom, hogyan, de hirtelen ötlettől vezérelve késő ebéd vagy kora vacsora-időben beültem a Mátyás pincébe és miután forinttal fizettem az ételt/italt(amit láthatott a zenekar, mert ott ültem mellettük),  odaszóltam: - Hé cigányok, húzzátok el már az én nótámat!

Hát el is húzták, de miután nyolc napon belüli sérüléseket szenvedtem, az ügyvéd azt tanácsolta, hagyjam az egészet a fenébe, s örvendjek az ingyen-, amit a vendéglő ajánlott fel fájdalomdíjként.

Melodráma

A patakparti sétatúra már védőálarc nélkül történik, de most a megjelent útépítő dinók nehezítik, ha nem is a lélegzést, de a botozást nagyon. A kormány fizeti, a kerület meg rendezi a patak „rendbetételét.”

Számomra a patak évszázadok óta nagyon ügyesen rendezi önmagát, kisebb-nagyobb kanyarokkal, és a kimosott mederben partja fűvel és virágokkal dúsan öleli a vén akácfákat,    elegendő helyet kínálva gyalogosnak/kerékpárosoknak. Az, aminek lennie kell - patak.

De hát mi emberek csak okosabbak vagyunk, és pár száz milliót ráköltve a szép dimbes-dombos oldalát lefaragjuk vasalóasztal-simára, kirakjuk kövekkel, hálóval és valami fóliát is rá, s majd jöhet a föld és fű, és ha szebb nem is lesz, de a pénz elköltve, és és…na ennyi.

Természetesen a kerékpárokat kitiltják az építkezés ideje alatt, ezt először hatalmas felirattal közlik, majd jön a nagy piros tábla, és miután ezeket minden rendhez szokott pesti megkerüli és csak áthajt, jön az ösvényt átkötő lánc, és láss csodát, már fele annyi azok száma,  akik átemelik a kerékpárt a láncokon, és hajrá, lehet csengetni a gyalogosoknak, lehetőleg amikor egy méterre vannak mögötte, és számon kérni:  - Nem lát, öreg? - Hát nem. Látja, ilyen sok év alatt sem nőtt szem a hátamra és azzal, ami a homlokon van, azt látom csak, hogy önnek ide nem szabad behajtani. Elnézést.  - Ide a válasz jönne, de ezt nem írhatom le, és már mászik is ki az út másik végét lezáró láncon. Na, menjünk tovább, ennyi bosszúság kora hajnalban elmegy.

A patak átszel egy most, kora nyáron vajas-zöldes pasztellszínekkel megtelt parkot. Amióta (biza két éve már majd minden nap) arra tartok, látom, hogy egy idős bácsi ballag át a túloldalról, és háta mögött - ha lehet - még lassabban egy hatalmas, meghatározhatatlan nemű és fajú kutya fejét búsan az aszfaltra lógatva. Bemennek a sétányra, s mire odaérek, a bácsi már a magával hozott zacskóból eteti a vállára/fejére/ölébe szállt galambokat, a kutya meg elfoglalja az évek óta kikapart gödrében a helyét, lehajtja a fejét, és alszik.

A minap kissé később indultam, a galambok már megetetve, a kutya mintha mélyebbre ásta volna magát, a bácsi meg napoztatta az arcát, de félóra múlva, a visszautamon szomorúvá vált a kép. Megjött az unoka egy talicskával, az elpusztult ebet kivették a gödörből és elvitték. Hiányozni fog. Szegényebbek lettünk, a bácsi, a patak meg én is, és ha nem is veszi észre, még a világ is.

A TV-ben nem mondták be, helyette a parlamentben arról civódtak az urak, hogy európai magyarok legyünk-e, vagy maradjunk meg pogány, távolkeleti szteppékről ide tévedteknek. „Európai magyar” - erre valahogy rímel az „osztrák magyar”. Ház azok már voltunk, és akkor kell az nekünk?

Maradjunk magyarok Európában, amíg még lehet. Jó itt lenni, csak tisztán kell látni,  vigyázó szemeinket a határon kívül rekedt sors- és nemzettársainkra vessük, és még jobb lesz!

************************************************************************************************

Gyárfás András blogja

                                                                           Ez már kroki!

A régi rendszer szülötte vagyok, az ősi nevelés rendjében nőhettem fel, és, mint csecsemőt s fürdővízzel, az új a régi rendszerrel együtt engem is kidobott.

Az a rendszer nemcsak előírta a férfiaknak, hogy előre köszönjenek a nőknek, őket jobb oldalukon kísérjék, az ajtóknál előre engedjék, stb. Ennél sokkal többet is előírt, volt egy olyan fejezet, hogy „tiszteletadás” idősnek, tanultabbnak, és sok másnak, de legfőképp a munkának, a tanulásnak, rendnek.

A nagy marha demokrácia jegyében elszabadult és ellenőrizhetetlenné vált sok minden addig elképzelhetetlen. Olyan fogalmak, mint például a szólás szabadsága, egészen más tartalommal telítődtek fel. Amit ma a legfelsőbb szinten is egymásra mondanak, az valamikor kimerítette a becsületsértés teljes,  valamikor létező tartalmát. Ma a kötelező „tolerancia” (közszereplőkre rákényszerített tűrőképesség) mindezt nem csak, hogy megengedi, de uram bocsá’ népszerűvé is teszi a”szónokot” bizonyos, valamikor csürhének nevezett társadalmi körökben.

Dávid király óta tudjuk (valamikor őt is tanították nekünk), hogy egyszer minden véget ér. És Amerika, a bálvány, mindenek leg-leg-legjebbje  ma fortyogó fekete lyuk, és amit nagy testvére az űrben tesz, azt fogja velünk tenni itt a földön. A „fogyasztói” társadalom könyörtelenül magával ránt a teljes kultúraellenességbe, megtagad minden öröknek hitt értéket, melyet a fehér ember, az átkozott gyarmatosító meg rabszolgatartó szült, helyettesíteni azt feketével nem tudja, és akkor inkább semmi se legyen.

Itt, a Kárpátok ölében mi egyebet nem tehetünk, mint oázisként védeni, elrugdalni a fekete lyuk örvényét, míg csak lehet.  De csak kiküldtünk néhány követet Brüsszelbe, kiknek egy része aknamunkával igyekszik még nehezebbé tenni az amúgy is súlyos, szent teher viselését. Jöjjön hát 2022 és tegyünk rendet sorainkban.  Az Nem lehet, hogy a józan ész ne győzzön…  nem lehet!


                                                                    Golgota


A természetet legyőztük (azaz magunk alá gyűrtük, vagy még pontosabban: betemettük szeméttel a tengert, földet, és már az eget is törmelékekkel), régi álma teljesült az emberiségnek, egyeduralkodó lett a földön. Most már csak magunkon kellene uralkodni, de ez nehéz lesz.

Hogy az erdőket gombák és bogarak pusztítják, hát istenem, majd kialakul a nyájimmunitás, s az elpusztult fajok helyébe újak jönnek (vagy nem jönnek), addig is vágjuk is azt serényen, hisz végeredményben, ha eltűnnek a fák, na, akkor mi van? A bútorokat már rég nem fából gyártják, könyvet nyomtatni marhaság, ott a net, de jaj, mi lesz a WC- papírral?  Lehetne például az ülőke mellett egy tekercs, rajta műanyag szalag, amivel töröljük amit törölni kell, aztán majd utána belelóg a vízbe, ott lemosódik a fölösleg, egy készülék vissza is tekeri, és elég lenne olyan tíz tizenöt méter hosszú selymes valami egy életre.

Na tessék, én megtettem magamét, a megoldás megvan , most jöjjön a sok mérnök vagy tőlem orvos is a részletek kidolgozásához, melyeket én is megtudnám ugyan tenni, de azt már unom…

Újra, azaz századszorra olvasom Karinthyt. Írja, hogy a világot járva még sohasem találkozott emberrel, hiszen akit látott, az mind nő volt vagy férfi. Én bizony szerencsésebb vagyok nála, nap mint nap, ha máshol nem, a tv-ben élvezhetem a kettő közötti valamit, csak azt nem tudom, őket kereste-e Karinthy.

Na meg, hogy a kötelező politikai ujjgyakorlat se maradjon ki a szösszenésből, hát felhívnám a figyelmet, hogy ez az állandó jobb és baloldalra osztályozás nem lesz jó. A végén valaki még ránéz Munkácsy Golgotájára, és észreveszi, hogy középső kereszten van az Igazság, tőle jobbra is meg balra is latrokat szegeztek fel.

Húzódjunk uraim középre, oda, ahova a polgárok kívánkoznak.


                                                             Kézmosás


Ha Adynak még csak „vén huncutokkal és gonosz ostobák”-kal kellett megküzdenie, mára elhagyhatjuk a”vén” jelzőt, és szomorúan vehetjük tudomásul, hogy nem körülöttünk vannak, hanem közöttünk. Micsoda különbség.

Egy marha hazánkfia hirtelen rájön, hogyan tehetne szert azonnal több ezer lájkra, és közzéteszi, hogy Magyarországon egy egész falut irtott ki a vakcina. Egy bolond százat csinál már évezredek óta, így aztán olvassák, és rögtön továbbítják, és rá egy napra már Indiában is lehozza a központi sajtó, hogy nem kell oltani, mert íme, Európában…

Több ezer éve harc dúl az emberek között, többnyire nem is fegyverekkel. Harcol a szegény a gazdagok ellen, és ennek a háborúnak nem is lehet vége. Mert tegyük fel, hogy győznek (persze nem tudom, hogy ennek eredményeképpen mindenki szegény, vagy mindenki gazdag lesz?), de utána hamarosan ismét lesznek, akik valamivel kitűnnek a sok közül, és akkor hajrá, kezdjük újra. Harcol a csúnya a szép ellen, a magas az alacsony, a sovány a kövér ellen, és bárki jön ki győztesnek, nagy baj nincs, de a tudatlanok háborújában a tanultak ellen most határozottan az ostobáknak áll a mérleg, és ez a világot pusztítja el. Világvárost lehet vezetni (szerintem félre) a közösségi médián megjelenő mindennapi bejegyzésekkel, de aki ezt teszi, országot készül vezetni, és félelmetes a tábora.

Igen, most nem a vén huncutoknak, hanem a tapasztalt időseknek kell színre lépni „egy fájdalmas, nagy élet jussán”. Csak hinnék el, hogy jót akarunk, és mossunk kezet, de ne Pilátus módra, hanem ahogy a tiszti-főorvosnő javasolja.

                                                                    Tavasz

Tagadhatatlanul és gyönyörűségesen itt a tavasz. Napfény, meleg, madárfütty és zöld fű, díszletek készen. A rendezéssel van még kis tennivaló, ugyanis a reggeli madárcsicsergést felváltó fülsiketítő fűnyíró valahogy elmaradhatna, de hát ilyen az élet, ahogy mondják az öreg bölcsek, hússal mócsing is jár, meg néha csontszilánk.

A gondnokunknak két nyírója is van, egy elektromos, és a másik valami bűzös folyadékkal teli (ő azt mondja, benzin), és mivel az első kicsit halkabb, azzal kezdi, és végig is megy az első soron, de visszafele a fránya masina rendszeresen elvágja a drótot, és kiveri a biztosítékot, és kitör a gondnoki magyar vérmérséklet: - Hogy az a …

De nem csak az eget szidja ám, hanem: - Minek rendelte el a kormány ezt a kötelező zöldterületet, és ha már megparancsolta, legalább egyszer tessék, jöjjenek ide és próbálják ki, hogy én mit szenvedek rongyos háromszázezerért, de ez a csak lopással elfoglalt banda így meg úgy…

Én ebből arra következtetek, hogy az előző kormány idején a parlament kéthetente kiszállt, és körömvágó ollóval nyírta a füvet, úgy patkó alakban, ahogy ott ülnek, középen meg a házelnök és társai, vagy egyszerűen kétharmad-egyharmad arányban, és a gondnoknak csak utána kellett igazítani. Persze, akkor is volt káromlás, ha a kétharmad magasabbra hagyta nőni, de azért mégis más volt akkor, még a pénz is … na, de ezt hagyjuk….

Azt a javaslatot, hogy fű helyett krumplit ültessenek, már a parlamentben leszavazták, pedig milyen szépen felmutatta a zsákot Petike, mert kapálni már nem lett volna hajlandó.

Voltak még javaslatok, de közeledtek a választások, és a parlament úgy döntött, hogy közvetlenül a választások után egy egész napi vitát rendez az időpontról, amikor érdemlegesen lehet majd ezekkel foglalkozni, de azt már most egyhangúlag elfogadták, hogy majd…

Na, beindult a motoros, nem hallom még a belső hangomat sem, abba kell hagynom az írást, pedig olyan szép a tavasz.

                                                             Eszement igazság

Tegyük fel, mondom, hogy tegyük fel, de nem kell mindjárt arra gondolni, hogy én így meg úgy, itt vagy ott van az igazság, szóval tegyük fel és gondolkozzunk, mert lehet, hogy ma ennek vagy annak vagy egyiknek sem, és holnap meg ennek vagy annak meg még mindig egyiknek sem, de eljöhet a pillanat, amikor az egyiknek igen, és akkor ha a másiknak a kezében a bicska, rögtön fordul a dolog, és... szóval én csak azt akarom (akarom a fenét, szeretném) mondni, hogy az az évezredes törvény, hogy „a remény hal meg utoljára“  mekkora marhaság, hisz én reméltem, hogy az egyiknek igaza van, és lám, nem lett (lehet, hogy lett, de most már mindegy, nem lett), és akkor a remény meghalt, és ha ő az utolsó, akkor én örökéletű lettem.

Hip-hip-hurrá, megvan az örök élet titka, remélni kell, és megvárni, míg a remény meghal, utána megy minden, mint a pinty a karikacsapásban. De addig is mit csináljak, ha például és egyáltalán most is csinálok valamit (kérem figyelembe venni, hogy én most csak gondolkodom, hogy mit csináljak), és amikor ezt leírom, egyesek azt mondják, hogy ez az ember már megint szösszentett, és mások, hogy böffentett,  és becsszó, orvos mind a kettő. Na szóval, valaki már mondja meg, hogy mit csinálok, és egyáltalán csináljam ezt, mert én tőlem jobb nem telik, őszintén csinálnék én mást is, de mit? Azt hiszem, úgy járok, mint a két malomkő.

Teccik ismerni a legendát? Szóval én is csak annyira emlékszem (két szomszédos malomról van, szó annak idején Gyergyótól Marosvásárhelyig több száz is működött), hogy az egyik megállt, és a másik meg nem akart megállni, bármit is csináltak a molnárok, és akkor az a molnár, amelyiknek megállt, átment a másikhoz, hogy nem hozhatná át az őrölni valót, ha itt már úgyis forog.  - Mit, hogy ide az én malmomba?  És itt véget ér a memóriám.

De arra tisztán emlékszem, hogy az ákosfalvi molnár fia, osztálytársam, pótvizsgára bukott oroszból, és az apja meghívott, hogy töltsem náluk a nyári vakációt, és egy mondatot, bármit, tanítsak meg a fiának, a többivel ne törődjek, mert mennek a zsákok az orosztanár címére, én meg két hónap alatt betanítottam, hogy: „Ja panyimaju pa ruszki“. 

Kész. Vizsga letéve. A fiú átvehette a malmot, és máig élnek, ha meg nem haltak.

*****************************************************************************

Cincina

Heuréka, heuréka, megvan, megvan a Korona-ellenszer.

Tudatosan nem írok „vakcinát”, mert pont ebben rejtőzött a bibi, vak-on keresték a cinát, és oltásokat dolgoztak ki vagy be, anélkül, hogy utánanéztek volna a jól bevált, ősi módszereknek.

Vegyük például a több száz éves múlttal és mindig nagy sikerrel alkalmazott „rá-olvasást”. Igen, olvasást. Hát először is ennek nem kívánt mellékhatásai nincsenek, de ha az emberek bezárkóznak a lakásaikba, nem mennek sehova, és olvasással töltik a napot és esetleg éjszakát is, pár hét alatt legyőzzük a koronát. (Lásd „karantén”, be csúnya szó, olvasás - be szép szó.)

Ne tessék kételkedni, csak csodálkozni, hisz a penicillint is egy penészes kenyérdarabnak köszönhetjük. Egyszerű megoldásokat kell találni egyszerű módszerekkel, és ez a legnehezebb, ezért kell meghallgatni az egyszerű embereket, ne a virológusoktól és végleg ne az orvosoktól várja a megoldást az utca embere. Te meg én, igen, mi mondjuk meg, hogy nekünk mi a jó, mi csak jobban tudjuk, mint egy elefántcsont-torony laborba zárt, egész életét erre szánó elvakult vakcina-kutató!

Elsőnek a nevet kell „vak”cináról cincinára átírni. Hát nem kedves? Cincincin gyere ide, te kicsi arany virág, ne félj, szeretünk, s amikor idesimul, puff neki, s kész. Na jó, kissé galád mód, de a vírus sem úriember módján kézcsókkal közeledik (azzal csak terjed), ne legyenek lelkiismeret-furdalásaink, ha egy-kettőt agyoncsapunk.

Meg aztán zárjuk karanténba az egészségeseket, és a vírusosak dolgozzanak, úgy kell nekik, miért nem vigyáztak. Na ne, ez marhaság, ezt töröljük, habár….

De elsősorban, addig is, míg eszembe nem jut még egy pár jól bevált ősi módszer, fejezzük be ezt az állandó riogatást, hogy ennyi új fertőzött és halott, és tessék jelenteni, hogy ma kilencmillió kilencszázezer hatszázhetvenkettő egészséges ember és tizenkétezer ötszázegy újszülött van az országban. Erre külön munkacsoportokat lehetne beállítani, olyan két-háromezer embert (új munkahelyek!), akik helyről helyre járva számlálnak. A lakosság kérettetik, hogy tegye ki a fenekét az ablakba, hogy a számláló kipipázhassa, nehogy kétszer ugyanazt az embert vegyék fel a statisztikába, mert abba a kormány azonnal belebukik, miután az ellenzék is járja az országot és egy más színű tintával pecsétel.

De lehet másképp is. Hallottam valami oltásról is (fenét vakcina), ami megvéd, csak fel kell iratkozni, hogy ne legyen sorbanállás, és ott legyen a kellő mennyiségű anyag, és hipp-hopp, oda a járvány. És elég egyszerűnek is tűnik. Csak ne a Kormány kínálja.

Fórum

Változik a világ, s benne Magyarország is.

Mi is volt valamikor a Fórum? Római köztér: az ókori Római Birodalom városaiban levő tér, piac, amit vásárok, gyülekezés és törvénykezés céljára építettek. A helytartó a fórumra érkezett, hogy meghallgassa a polgárok panaszait.

És mi ma? Betelefonálós műsor, ahol a főszerkesztő néhány hónappal ezelőtt bevallotta, hogy  életbölcsességét nagyszüleitől kapta, és aszerint él és ítélkezik. „Ahol fűrészelnek, ott hull a forgács”. Igen, szó szerint idéztem. Valószínű, ha meghallgatta volna mindkét nagyszülőt, akkor azt is megtudhatta volna, hogy „ahol gyalulnak, ott hull a fűrészpor”.

Na, de ez a mindent jobban tudó és a kormányt zsigerből gyűlölő főszerkesztő úr a minap az osztrák kancellárt mint Sebastian Kohlt, a franciát meg Emanuel Sárközyként említette. Igaz, itt megszakadt egy percre az adás, majd javított Macronra, de Kohl maradt tovább, és viccesen panaszolta, hogy a memóriaromlás nála is bejelentkezett.

Na, ilyen a főszerkesztő, de a bérletes betelefonálók túltesznek a mesterükön. A hozzászólások nagy, igen nagy többsége úgy kezdődik: - Én nem tudom biztosan, de azt hallottam, nem emlékszek hol és kitől, de ez így nem mehet tovább, mert kérem, lop a Fidesz és az egész országot tönkretette, itt vagyok én például, negyven év nehéz munka után alig kapok ötvenezer forint nyugdíjat, na hát tessék megmondani,  meg ehet abból élni? Nem, nem és nem, igazolja vissza a főszerkesztő. - És Ön nincs egyedül, mit vagy hol dolgozott különben?  - Fekete munkát vállaltam, negyven éven át gürcöltem hajnal fél tíztől délután háromig is sokszor. Szóval tarthatatlan.

Számomra az a tarthatatlan, hogy akár egy fillért is kap, de hagyjuk. Még jó, hogy ugyanitt rövid hírek következnek:

- Derencseresz közelében egy autó, nem figyelve a piros lámpát, belefutott a vonatba, a sofőr szörnyethalt. Vállalati kocsi volt, és az üzemvezető azt nyilatkozta: - A vezetőt nem érheti vád, húsz éve dolgozik nálunk, de ilyet még nem csinált soha.

A kormány, és a MÁV, és a rendszer, és Orbán és a Fidesz a hibásak - teszi hozzá a bemondó.

Hát…

Ma reggel a patakparton nem állított meg, hanem mellém somfordált egy rendruhás, nyakkendős kocogó, és elkezdődött:

- Ugye nem zavarom? - Hát.. - Mert nem szeretném, ha tolakodásnak szánná.. – Hát… Mert valamit el kel önnek mondanom.. – Hát.. – Tudja, minket nagyon foglalkoztat a jövő, és szeretnénk minél több ember véleményét megtudni erről-arról... Hát.. – Nézze, én biztos vagyok benne, hogy Ön is jobban akar élni a jövőben, mint most, és mi ezt akarjuk.. – Hát… - De ne handabandázzunk, mint ahogy a mai kormány teszi, mi konkrét törvényekkel kezdünk a választások után. Nyugdíjas? – Igen. - Na kérem, mi minden évben megduplázzuk a nyugdíját,  semmi tizenhárom meg tizennégy, mindez hamis, álom. Nálunk minden ingyenes lesz Önöknek, víz-gáz-villany, utazás, egészségügy, színház, mozi, tanulás ha még akar, és átvállaljuk az élelmezését is, ahogy eléri a száztizedik életévét. Mit tehetünk még? Mondja, mert beszélek Gyur…azaz a vezetőnkkel, és meglesz.

- Hát ez mind szép és jó, de ha minden évben megduplázzák, az azt jelenti, hogy hatványozottan nő, és nem tudom, hogy olyan öt év múlva a mai tizenhatszorosát ki tudják e majd fizetni?

- Erre ne legyen gondja, beszélek Ferivel, lehet, valamit rosszul értettem, de ingyen Uram, ingyen lesz majdnem minden, ez nem mond semmit Önnek?

- Hát, ha ingyen, akkor minek a nyugdíj?

- Brávó, Ön a mi emberünk! És át akar ölelni, hogy megcsókoljon, de a maszk, na meg én is meggátoljuk.

- Uram, most azonnal felvesszük a pártunkba, a Józan Új Demokrácia Álom Seregébe (röviden JÚDÁS), gondolom, hallott már az ellenzéki szövetségről?

Na, ez is valami olyan lehet, mint az az ősi bölcsesség, hogy „az avas szalonna vérré válik”.  Amikor ennek utánakérdeztem János bácsinál, azt felelte: - Hát ha az asszony avas szalonnát pakolt volna fel nekem a kaszáláshoz, az biztos vérré vált volna, amikor hazaérek.

                                                  Egészséges életmód      

Hetek óta gyötör a gondolat, hogy valamit nem jól csinálunk,  és nem csak a kis., családi közösségünkben, hanem úgy nagy általánosságban a magyarok (inkább csak az itthoni többség, nem a határon kívüliek.)  Végre tisztázódott, miután beolvastak nekünk a rádióban, tv-ben és újságokban is: Nem élünk/étkezünk egészségesen!

És tényleg, rövid leltárt készíve az eltelt, most már több mint egy év napjairól és azok hozamáról,  jó néhány kiló felesleg  megjelenéséről kell beszámoljak az amúgy sudár, közel nyolcvan éves termetünkön. Pedig nem is főzőcskézünk itthon  állandóan, és végiggondoljuk, volt-e e elég hal, zöldség és és és... És volt. Hát akkor hol a baj?  Ja, hogy a járvány miatt nem mozgunk eleget? De mennyi lenne az elég?

Igen, megvan! Nem csak azt esszük, amivel a konyha szolgál, hanem esszük egymást is rendesen, és ezt a parlamenttől az utcáig, és a most már a megnyílt teraszokig, mindenüt, és majd mindenki.

Na, ezt kellene abbahagyni, és akkor a járvány és annak mellékhatásai is lecsengenének.

Parlamenti szokásos

„Mai témánk a szépkorúak nemi életének digitalizálása”. A kormánypárti szószóló előadja, hogy az utóbbi időben az ellenzék sűrűn bírálja a kormány viszonyulását a szépkorúak nemi életéhez, ezért szeretné vita tárgyává tenni a témát. A kormány álláspontját a szépkorú férfiak sajnos erősen befolyásolják, ezért szeretné, ha széles körű és némi-nemi politikai elfogultságtól mentes döntésre jutna ma  a parlament.

Az első hozzászóló természetesen az ellenzék oldaláról jön. Ezt a napirendi pontot ők hosszú harc árán vívták ki, ezért feláll és ordít: - Ez így nem mehet tovább, a kormány lop és csal, és átok rá. De szerencsére jön 2022, és akkor akasztófa vár mindenkire...

Következik egy másik ellenzéki párt szószólója, és elmondja - lásd mint fent, és megtoldja azzal, hogy elővesz egy kalodát és beleül:  - Na, ez vár Önre elnök Úr, a jövő évben. És szépen sorra ismétlődnek a koholmányok, a „miért” fel sem vetődik, mindenki mint tényt állapítja meg, hogy a kormány így meg úgy, megokolni nem kell.

Végre szóhoz jut a Kormányfő is. Nyugodtan felsorol tagadhatatlan számadatokat, hogy az utóbbi tíz évben ez meg az a többszörösére nőtt, és felkéri az ellenzéket, hogy esetleg maradnának annál a témánál, amit ők kértek.

Erre felrobban a gyűlés. Ebből elég. A szólásszabadság ilyen nyílt megtagadása nem csak az égbe, hanem Brüsszelébe kiállt, és megismétlik, hogy a kormány nem hajlandó a szépkorúak égető kérdéseivel sem foglalkozni, hanem rabol, rabol és rabol…

Vége a gyűlésnek, kiürül a terem, egyszerre fény gyúl, és megjelenik Ádám és Lucifer. Ádám: - Mely országba és milyen népnek a körébe hoztál ó Lucifer? Lucifer: - Nem tudom.

Őszintén mondom, én sem tudom.

A minap egy német adó híreit hallgattam, a riporter az után érdeklődik, hogy a hiteleket hogyan osztják szét az európai államok között. A brüsszeli, ezekért felelős elmondja, hogy öt ország már jelentkezett, kettőnek (Portugália, Spanyolország) már meg is szavazták a milliárdokat, és valamikor ősszel majd ki is osztják, de valószínű, hogy az egészet újra kell tárgyalni, mert Magyarország valami privát egyetemeknek akarja odaadni a pénzt, és ez tűrhetetlen.

Tudtommal erre a pénzre mi nem is jelentkeztünk, és egy kuratórium által vezetett egyetem nem privát. Na de ez nem érdekelte a német adót, világgá kürtölte, hogy „megint ezek a magyarok”, és már látom is néhány „magyar” európai képviselő örvendő pofáját: „Igen! Sikerült”.

Nos, én, mint szépkorú, szóval a nemi életemmel kapcsolatba hoznám a brüsszeli hazaárulóinkat, és…Szégyelld  magad András, ilyesmire gondolni is, hát még leírni…

Ez van

Eddig és ne tovább! Szajkózhatja a kormány, ahogy csak akarja, hogy itt demokrácia van, a tények beszélnek.

Hát kérem, négymillió (megtévesztett) ember beoltatta magát, erre a többség, a fennmaradó milliók szenvedjenek megszorításoktól? Na ne mán!

Én már a rendszerváltás után (amiért mindannyian megküzdöttünk így vagy úgy) fel voltam háborodva, hogy nem törölték el a vezetői jogosítványt. Micsoda diszkrimináció, hát ezért küzdöttünk? Én már akkor sejtettem, hogy mi lesz itt, ha  eltűnik a kommunista frakció. Na tessék, itt van, most már nem csak látjuk, de érezzük is a következményeket. Mi, akik hűek maradtunk az elvhez, szenvedjük meg a legrémesebben, hisz a vezetőink, az égő fáklyák, beoltatták magukat, ki tudja mivel kényszerítette rá őket ez az átkozott kormány! Ezek után kérdés, érdemes-e még hűnek lenni?

E szerény írás szerény szerzőjeként ezt próbálom megválaszolni. Hát kérem, szerény véleményem szerint a hülyeség legyőzi a hűséget. Csak így tovább, aztán ha majd köhögni tetszik, és sem ízt, sem illatot nem tetszik érezni, akkor már nem is kell oltakozni, kitartást hát, elvtársak!

*************************************************************************************************************************

                                                                  Álom

Ha én kormányfő lennék, jaga digi daga dum… Egyszerűbbé, átláthatóbbá tennék mindent. Összehívnám a parlamentet egyetlen utolsó ülésre, és életbe léptetném a leegyszerűsített Alkotmányt: A törvényeket be kell tartani. Ennyi.

Nem hozunk új rendeletet/törvényt, a rossz törvény/rendelet az, amit nem tartanak be, tehát szétküldjük a Képviselőket oda ahonnan jöttek (na nem egészen oda, fujj piszkos fantázia), és ők lesznek a rend, fegyelem megfigyelői, azaz besúgók, az élet megy tovább a megszokott rendben. A Parlament kiürült termét díjátadásokra használnánk. Sportoló, művész, orvos, tanár, élmunkás, öreg, fiatal, nő, férfi s azok a „mások” is naponta ünnepélyes keretek között vennék át a diplomákat, serlegeket, jelvényeket, mivel mi jár, de ezeken nem lehet név és dátum sem, mert minden szökőév február huszonkilencedikén vissza kell szolgáltatniuk a kapottakat, és újra kiérdemelniük. A pénzdíjak kamatait megőrizhetik, de az alapösszeget pontosan vissza kell fizetni, aki nem tudta kamatoztatni, az meg sem érdemelte alapon.

Magam mellett tartanék néhány tanácsadót a szakterületek hozzáértőit, nem, nem lesznek miniszterek, csak hivatalnokok, pontos munkaidővel, fizetéssel és ezeket minden nap ellenőrizném, hogy végzik-e a feladataikat, és ezáltal kényszeríteném őket arra, hogy ellenőrizzék a szakterületükön dolgozókat, és azok is a beosztottjaikat, így, ügyesen, a piramis aljáig.

A Zászlónk színében megmaradna a piros és a zöld, hogy képviselje a pirosakat és zöldeket, de a harmadik szín a kék lesz, ezek nem akarnak sem piros, sem zöld lenni, ezért kékre verik őket a pirosak és a zöldek. Rend lesz itt kérem, jaga digi daga dum.

                                                        Gondolatok a könyvtártól távol

A minap, kora reggeli ide-oda menésemben egy padon alvó, jól betakart hajléktalan mellett vitt az utam. A meleg beköszöntével mindennapos jelenség ez, de a pad mellett, félig nyitva, a földön (mint ahogy nálam is, az éjjeliszekrényen) egy könyv hevert. Ez az ember olvasott! Nem tudtam kivenni a könyv címét, mert hiányzott a borítólap, de mit ad isten, olyan száz méterre, a sétány közepén ott hevert, ide söpörte a szél. Olvasom: Simonffy András Kompország katonái.

Felvettem, hogy visszajövet odaadjam neki, de olyan félóra múlva ő már összepakolt a bevásárló kosarába és tova lett. Beszorítottam a vékony kartont a pad lécei közé, hogy este, ha visszajön, megtalálja, és hazajöttem. Ö egy borítóval szegényebben, én egy élménnyel gazdagabban zártam a napot.

Elgondolkodtam. Testét nem láthattam, arcát sem, csak a hálózsákból valahogy kibújt bokáit, abból ítélve fiatalember lehetett. Kérdéseket teszek fel magamnak, válaszok nélkül. Itt van egy olvasott fiatal. Miből él? Meddig és miért? És főleg, mit akar, egyáltalán akar valamit? Á, magas ez nekem.

A minap egy nyugati adóban több órás kínlódás után (csak én kínlódtam) megválasztották az év legjobb énekesét, elárasztva olyan jelzőkkel, hogy borzalmasan, rettenetesen, iszonyatosan szép volt, majd elhangzott a kijelentés, hogy minden idők leg-leg-legebbje, és ez minden évben megismétlődik. Valamikor egy évszázad kellett, hogy megszülessen egy Caruso, most évente több százból válogatják ki az éppen a divatnak megfelelőt. Egy olyan dalszövegért, ami nyolc óra munkát, nyolc óra pihenést és nyolc óra szórakozást hirdet, Kossuth díj jár, de elmarad a figyelmeztetés, hogy a szerző nyolc perc tanulást is iktasson be a fiatalok napirendjébe. És most, amilyen koronás kedvem van, sorra vehetném a festészetet is, ahol külön művészet rájönni, hogy mit is látok. Meg aztán az irodalom! Én nem vagyok író, én csak szösszenek időnként, de az a nagybani termelés, ami a könyvesboltok polcait megtölti, ijesztő, és az elő- és utószavakban egymást az egekbe dicsérő szerzők sokasága óhatatlanul felveti a kérdést, lehetséges ez? Választ, mint minden másra, az idő ad, ha lesz még!

Na de valami igényesebbet is. A mellettünk épülő lakótelep befejezéshez közeledik, de elkészült már az előtte kanyargó sétaút a csodaszép, vese formájú tavacskával. Épp mellette megyek el, amikor egy velem egyidős házaspár hölgytagja megszólal: - Na nézzenek oda, bezzeg aranyhalakat már nem tettek bele, tudja, a tavaly, amikor Bécsben…

Nem folytatom, mert siettem, el a mondóktól és mondanivalójuktól egyaránt.

Hülye hangulat torz szüleménye

Címszavaim: demokrácia, népuralom/hatalom, háttérhatalom.

A démosz, azaz a nép, ha kézzel nem is fogható, de kétségtelenül itt van, s talán még én is benne vagyok (bár néha kétlem, na de erről majd máskor).

Közbevetve, a háttérhatalom fogalmát, a megfoghatatlant igyekszem magamnak megmagyarázni, s azzal, aki ezt olvassa, elhitetni.

A világon a sok kérdésre mindig a legegyszerűbb adja a megoldást. A háttérhatalom a pénz vagy PÉNZ (igen, így helyesebb) hatalmát jelenti. A sok pénz automatikusan biztosítja a folytatást: bármennyi is van, mindig több kell, megőrzéséhez meg hatalom kell. Ennyi. Ez a vastörvény. Megvan a közös cél, a többi jön magától. A néhány száz dúsgazdagnak időnként vissza kell juttatnia némi aprót a milliárdok számára, hogy legyen, ki növelje a tőkét. Kész. Örökre.

Na de inkább foglalkozzunk a butaságra ítélt démosszal. Emlékszem, gyermekkoromban Marosvásárhelyen a katolikus temető bal oldalában volt egy árok, oda - nem is temették, hisz se pap, se kántor nem lehetett - csak elhantolták jeltelen sírokba az öngyilkosokat. Aztán változtak az idők, és ők is tisztes temetésben részesültek, és tovább változtak - mi mást tehetnének - az idők, és szekták jelentek meg, melyek öngyilkosságra buzdítottak több tucat embert (rajongót, hívőt), kik téves hitek ártatlan áldozataiként pusztultak el. És az idő nem állt meg, ma politikus hajtja öngyilkosságba pártjának tagjait. Ő persze nem lesz az, ő hangoztatja és terjeszti tovább gyilkos szavait.

A démosz pedig a kommunizmus egyenlősdijét játszaná, ami nem is lenne baj, ha nem annak legalsó szintjén tenné. Nem megy be a Gundelbe vagy más sokcsillagos étterembe, mert nem tudja, mit kell tenni a sok késsel, kanállal, villával és egyéb fölösleges cifraságokkal, nem jár olyan helyekre ahol „viselkedni” kell, mert nem tanítja erre senki, és minek is?

Hát akkor rajta, legyen meg a nép akarata. Vályút a Gundelbe, s fakanállal üljük körbe az asztalt. És valljuk hangosan: az én vétkem a te bűnöd, én a tévedhetetlen nép vagyok, a demokrácia ura.

Rajta, de engem tényleg tessenek békén hagyni.

                                                            Közgyűlés

A közös képviselő megnyitja az ülést, ismerteti a napirendi pontokat, majd az Egyebek-hez hozzáfűzi: miután a múltkor még jegyzőkönyvbe is foglaltuk, hogy Panaszokat nem fogadnak el, csak Észrevételeket, mert a panaszok bántják az egész közösséget. Ezért most az olyan levelek, amelyek a melegvíz-ellátást, kukaürítést, folyosó tisztántartását, postaládák megrongálását, közös területek és a lift használatát érintik, nem kerülhetnek napirendre, csak ha majd építőjellegűek lesznek. Addig is hallgassuk meg János alelnök urat, aki észrevételeket kíván tenni. –János, tied a szó.

-Hát kérem, arról van szó, hogy Péter gyűlöl engem, és valamit tenni kell, ez így nem mehet tovább. Péter:  -Na de hát ez aljas rágalom. János:  - Hallják, nem elég, hogy gyűlöl, még hazudik és rágalmaz is! Itt tenni kell valamit.. Péter: - De hát mit csináltam? János: - Na még csak az kellett volna, hogy csináljon  is valamit. Pont ez a nagy baj, hogy gyűlöletében bármikor csinálhat valamit ellenem vagy a feleségem ellen. - De hát a felesége… - A feleségem hagyjuk ki a játékból. Én nem állok jót magamért. Kérem, nézzék azokat a szemeket, hiszen ez az ember gyilkolni képes. Kérem, ellenőrizzék, van-e e nála fegyver! Ez mindenre képes. Szóval nem tesznek semmit..

Ábel: - De hát uraim.. Káin: - Na, maga aztán igazán fogja be a száját, ismerős maga nekem valahonnan.

Képviselő: - Uraim, uraim, demokráciában vagyunk, szólásszabadság van, hagyják, hogy János fejezze be a mondanivalóját, és utána majd önök is sorra kerülnek.

János: - Itt tettek kellenek, a szavakkal semmire sem megyünk, és én önvédelemből cselekszem. Feláll, kihúzza maga alól a széket, és leüti Pétert. Káin azonnal ugyanazt tenné, de Ábelt nem lehet kétszer átverni, ő is olvassa a bibliát, és a véletlenül nála levő konyhakéssel leszúrja Káint.

A gyűlést sajnos be kell rekeszteni, mert a rendőrség kiszállt, hogy Pétert, mint gyanúsítottat, a közügyek zavarásáért letartoztassa.

Másnapra bekérték a Jegyzőkönyvet a Közös K.V.-től.

„ - A szokásos havi gyűlésünket Péter és Ábel gyűlöletkeltő magatartása miatt sajnos nem tudtuk lefolytatni. A Társasház két pártra oszlott, a Péter és a János Pártiakra. Mától kezdve felfüggesztjük a demokráciát, és valami mást csinálunk, még nem tudom, hogy mit, de megcsináljuk.”

Mindez nem érdekes, akár el se olvassák. Ami engem igazán foglalkoztat: a kamaszkorunkban énekelt „Na, nézd a tökfilkót, milyen szerelmes” c. slágerbe hogy került a Pikk dáma? Melyik az a kártyajáték, ahol a tökfilkó és a pikk dáma együtt lehet?

Kérem, kérem, esdeklem…

                                                      Unalom

Valamit tenni kellene, ez a szürke egyhangúság, bezárkózottság megöl. Naponta felkelni, estig hallgatni a járványhelyzetet két változatban (természetesen szöges ellentétben egymással), és este újra lefeküdni, azt sem tudva, hány óra van…

Mától teszek valamit, na nem rá, hanem fordítok a programon: este kelek fel és reggel fekszem le, vagy fel sem  kelek, vagy le sem fekszem, vagy állva alszom és fekve járok…mit lehetne még? Ja, tényleg, fel is köthetem magam, akkor nem kell se állni, se járni, és a légzési nehézségeim is megszűnnek. Most már csak az a kérdés, hogy a Tv-vel szemben vagy háttal tegyem, és melyik adót állítsam be, mert utána nincs válogatás! Ha a kormányhíreket nézem, azok még lebeszélnének róla, inkább az ellenzéket kell hallgatnom, ők még meg is dicsérnének érte.

Érdekes ez a parlamenti légkör. Fel sem vetődik, hogy mi a kérdés, és már ész nélküli veszekedést kezd az ellenzék, a legostobább vádakat vagdosva a kormányhoz. Természetesen nem egyeznek meg, mert minek is tennék, és tulajdonképpen nem is akarnak, és láss csodát, ez sokuknak ott bent és itt kint is nagyon jó, és így van ez rendjén, mert nem is az a cél, hogy mindenkinek jó legyen, hisz két részre van osztva/szakítva az ország, és ezzel változatosságot hoznak a mindennapokba, mert végül is nem lehet, hogy engem követve mindenki felkösse magát…

A minap azon vitatkoztak, hogy egy bizonyos oltóponton miért nem oltanak. A kínosan feszengő polgármester bevallotta, hogy hát annak több oka is van, de a kitartó kérdező csak kikényszerített legalább egyet a sokból: - Hát talán először azt mondanám, hogy azért, mert nincs oltóanyag…

Istenem. Otthon vagyok. Hatvan évvel ezelőtt egy pesti turista az eldugott kis székely faluban délben megkérdezte Jani bát: - Mondja bácsi, maguknál miért nem harangoznak? - Hát annak nagyon sok oka van. - Egyet mondjon legalább! - Hát talán elsőnek azért, mert nincs harang. - A többit ne is mondja, bácsi!

                                                          Temetés

Végignéztem, habár tisztában vagyok vele, a nagyképüék lekicsinylően szólnak majd, miszerint művelt ember ilyesmire nem szánja a drága, gondolkozásra érdemes idejét. Sőt, ma utána is olvastam a dolognak, és olyan, nem elhanyagolható részleteket tudtam meg, melyeket sietve osztok meg más, vélem egy szinten levőkkel.

Hát kérem, egy meztelen nő a temetés ideje alatt felmászott Viktória királynő szobrára, és onnan könyörgött a világnak, hogy „mentsék meg a Földet“. A rendőrök (nem tudom mijét és hogyan) fogták, éselhurcolták a helyszínről.

Na már most, kérdem én, ha ez a bátor hölgy a Mount Everestre mászik fel meztelenül, élete végéig elhalmozzák kitüntetésekkel, díjakkal, és még az ükunokája is gazdagon él tettének emlékéből.
És az egy öncélú tevékenység lett volna, hisz csak magának akarta a dicsőséget, és most, amikor értem, érted,értünk mászik a szoborra,  meghurcolják. Igazságtalan a világ. Melyben az egyik ember kihasználja a másikat, de soha nem hallom,hogy a másik is kihasználná az egyiket, ugyanakkor vigasztal, hogy talán ő is kihasznál egy másik egyiket, és akkor bezárul a kör.

Na de vissza a Temetésre. Őfelsége kívánságára nagyon egyszerű ceremónia volt, igaz, ebbe besegített (mondták a riporterek)a koronavírus is. Az a félmilliárd ember, aki ezt végignézte, és több tucatnyi ország, ahol egy percre megállt az élet, bizonyítják, hogy az egyszerűség sikerült.

Mondom mindezt, mert én igazán tudom, mi a temetés. Marosvásárhelyen közvetlenül a román temető (akkor még csak egy volt) mellett nőttem fel, és ott a legegyszerűbb elhantolásnál is az özvegy rikoltozva dobta magát a sírba a férje után, a többi rokon meg utána hogy kihúzzák, és a temető kapujában a „pomána“-osztás feltette a koronát az egyszerűségre. Aki bírja-marja alapon aki élelmes volt, pálinkát és kalácsot is kapott, na jó, kicsit összekaptak a rokonok, akik már ott helyben elkezdték az örökség szétosztását. Nahát, ilyet csak álmodhatott Öfelsége.

Na de ne legyek ünneprontó (egyáltalán lehet ünnep egy temetés?), kéltségkívül érdemes volt bámulni, még az időjárás is elfeledkezett angol magamivoltáról, és ragyogott a kék ég.

Gyárfás András "villanásai" 2.r.

Új világ

A járvány mindent megváltoztatott, szokásainkban, gondolkozásunkban, egymáshoz és minden máshoz való viszonyulásunkban. Okosok vagyunk, na jó, egyesek okosabbak - de ezt most hagyjuk -, és ez az okosság/józanság arra buzdít,hogy a megváltozott világot vegyük a kezünkbe és mi irányítsuk azt, ne egy buta, gonosz vírus.

Most itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy alapjában forgassunk fel(vagy tegyük a nekünk tetsző helyzetbe) mindent. Először a buta és értelmezhetetlen”mindent lehet, ami szabad” helyett életbe léptetjük a ”mindent szabad, ami lehet” elvet, ami az igazán demokrata liberálist, meleget és hideget, mindenkit kielégít.

„Kielégít”-et írtam, mert a boldogsághoz, mint végső célhoz vezető utat le is kell rövidíteni: be kell zárni az iskolákat. (Nem igényel befektetést, én már csak ilyen tervekkel állok elé.) Tehát a tanítás már a bevált online módon megy tovább, az üres termeket pedig átadjuk a köznek.

A földszinten lesz a HIVATAL, végre egy olyan hely, ahol minden, de minden, a lakosságot érintő ügyet, szüléstől a házasságon át a halálig (öngyilkosoknak külön terem) el lehet intézni. Ide belépni csak háttal szabad, hogy az ajtónálló a hátunk közepére ráírhassa a sorszámunkat, amin majd szólítanak!!

Természetesen előzetes telefonosos bejelentkezés kéretik. Na, tehát én, mint izé, felhívom a megadott számot, és azonnal jelentkeznek: - A jelen pillanatban munkatársaink nagyon elfoglaltak, de az ön hívása roppant fontos számunkra, kérjük, hívjon később ismét.

Vagy: - Kérem, tartsa a vonalat, és üsse be a születésénél kapott kódszámot, az édesanyja lánykori nevét a nagytatája pontos születési dátumát, majd válasszon a következő lehetőségek közül:

egyes gomb, ha nem tudja pontosan, mit akar

kettes gomb, ha tudja, de nem akarja elárulni

hármas gomb, ha biztos velünk akart kapcsolatot felvenni

négyes gomb, ha nem biztos

ötös gomb, ha valamelyik gombot véletlenül tévesen nyomta meg

hatos gomb, ha elölről akarja kezdeni

hetes gomb, ha elfogyott a türelme

nyolcas gomb, ha gorombáskodni akar

kilences gomb, ha a tízest akarja inkább

tizes gomb a soron kívülieknek fenntartva

Az első emeleten megnyitjuk a boldogság-oktatást. Bemegy a boldogtalan, beállítják egy nagy kerékbe, és napi nyolc órát jár körbe. Kivétel nélkül mindenki boldog lesz, amikor hazaengedik.

Második emeleten (hej, ez lesz aztán az igazi, az ötletet az idei Dalverseny adta), aki ide bemegy, betörhet minden ablakot, akinek ez sem elég, azt visszaküldjük az első emeletre.

Harmadik emeletre csak az mehet, akinek a földszinten sorszámot adtak.

Rend lesz itt kérem. Hej, új világ, új világ, látom már az alagút végén a falat.

Új világ 2.

Egy röpke gondolatvillanással nem lehet egy merőben új világot bemutatni, mélyebbre kell ásnom magam a társadalmi, gazdasági, politikai és és… mindezeket nem lehet egy olcsó kis poénnal kicselezni.

Kezdetnek azokat a végrehajtható, de alapjaiban új rendet vázolom fel, ami nem kerül az adófizetőnek egy fillérébe sem.

Ilyen az iskolák bezárása. Mindjárt fel lehetne hívni a figyelmet, hogy az esetleg üresen maradt termekben kannabiszt lehetne gyártani a kielégíthetetlen belpiacra, és csiperkegombát kivitelre. Ezzel máris felülmúlnánk a GDP-t alkotó egyéb ágazatokat.

De kérem szépen, tegyük a szívünkre és farzsebünkre a kezünket, és számoljuk fel a parlamentet. Tudják Önök, hány milliárdba kerül az a cirkusz? Nem? Én sem, de mindegy, nagyon sokba, és akkor egyúttal a minisztériumokat is mindenestől, szóvívók, titkárok és – jaj, most megöl a röhögés - a”tárca”nélküli miniszterekkel együtt.

       Tárca nélküli, hát ez mégis mi, tárca nélkül és miniszter, nééélküliii…

(Szól a nejem: András baj van? Olyan hangokat hallok, hogy megijedtem. Mit csinálsz?  Sírsz, nyögsz, szenvedsz?  -Á, csak írok. - Akkor jó, de azért kicsit csendesebben, más is van a házban.) Na de igazán, tárca nélküli miniii).

       Na jó, leírom, mi jutott eszembe.

A svájci menekülttáborban a főnök észrevette, hogy a pénzt csak úgy begyúrom a zsebembe, és rám szólt: - Herr Gyárfás (ez igazából valami obszcén Ghiarfa….volt), Svájcban a pénz nem az öné, hogy azt tegyen vele, amit akar, a bankó az államé, csak a ráírt összeggel rendelkezik ön , megkérném, amint lehet, vegyen egy tárcát magának.

Másnap le is mentem a kis vegyesboltba, és délután már jelentkeztem is a főnöknél: -Herr Siegg, a legolcsóbb tárca negyven frank, és nekem pont negyven frankom van, és ha most megveszem a tárcát, mit tegyek bele? Megmentette a pulton megszólaló telefon, így csak intett, hogy mehetek.

Na de vissza az egyesek szerint már most (amikor még ki sem dolgoztam a pontos menetrendet) lehülyézett javaslatomhoz.  Mégis, hogy képzeled el a hajót kormányos nélkül?

Hát először is inkább egyetlen kormányos sem, mint egyszerre tíz millió. Aztán a mi hajónk több ezer éve leeresztette a horgonyt Európa legcsendesebb részén, nem kell ide se kapitány, se kormányos.

Tudják Önök, mennyibe kerül egy választási kampány? Az a rengeteg óriásplakát és hirdetések, és és és.. Nem tudják? Én sem tudom, de sokba, és ezt a pénzt is ki lehet osztani a nyugdíjasok között.

Különben már régen, fájóan látom, hogy mennyire igazságtalan, megosztó ez a nyugdíj. Az rendben van, hogy kb. egyszerre kapjuk meg, ha elértük azt a bizonyos kort vagy kórt, de kérem, az egyik ennyit és a másik annyit? Hát nyugdíjas nem egyenlő nyugdíjassal? Na ne, ez rasszizmus, fasizmus, kommunizmus.

Vegyük például az orvosokat. Kisgyerekkoruk óta arról álmodnak, hogy majd gyógyíthatnak, jót tehetnek, és ezért tanulnak, tanulnak, és dolgoznak egy életen át, és elérik álmukat. Más kisgyermek végig arról álmodozik, hogy egy életen át nem csinál semmit, és a sült galamb a szájába repül, és ez többeknek sikerül is. Mindkettő elérte álmát, hát nem ugyanannyi járna mindkettőnek?

Na de majd az Új Világban teszünk róla, hogy igazság Legyen!

Ja igen, ezt most még gyorsan. Teljes mellszélességgel a nyitások mellett vagyok, azaz tőlem nyissanak, színház, mozi, éttermek, edzőtermek stb. mind, de a múzeumokat még ne, különösen a történelmi meg irodalmi témájukat ne, a tömeget, ami ezekben összeverődne, meg kell védeni a fertőzésektől.


Új világ 3.

Az Új Világban másképp kell viszonyuljunk az időhöz is, nem lesz többé múlt és jövő, csak jelen . Mit érdekel engem, mit kotyvasztottak össze a béna ősök, s mi vár az utánam jövőkre! Na mit? Semmit! Értik, semmit, én csak boldog akarok lenni és ehhez alanyi jogom van.

Apropó (vagy apopó) jog! Ezentúl a törvényszéken (azért ez sem maradhat így) nem a bíró teszi majd fel a kérdést a tettesnek, hogy miért és hogyan is követte el ezt vagy azt, hanem az esküdtekkel szemben állva, szavahihetően kell bizonyítania, hogy miért nem kellett volna elkövetni ezt vagy azt.

Szemétdombra az előre megírt törvénykönyvvel, hisz most már tudjuk, hogy minden egyed más és más nemileg és némileg is, és nem lehet besorolni ilyen-olyan paragrafusok közé, és ismét mondom: mindent szabad, amit lehet.

Most vissza az időhöz, mert az sürget. Ki kell iktatni ezt a hülye és bonyolult rendszert, hogy évek, hetek, meg napok. Mondjuk inkább azt, hogy mától kezdve minden nap kedd, és kész.

Hogy miért éppen kedd? Hát péntek semmi esetre, mert akkor mindig porszívózni kell a lakásban, és ha valami gyűlöletes, hát akkor ez az, és hétfő azért nem, mert állandóan munkába kellett menni, szerda meg semmiképpen, mert csütörtökön jön a bejárónő, előtte tehát rendbe kell tenni a lakást, mert mit szól az a nő, ha meglátja ezt a kuplerájt, és csütörtök azért nem, mert akkor megjön az a nő, aki uralma alá vesz mindent, kávézik egy keveset, no meg a cigarettával ki kell menjen a teraszra (mert ő nem olyan), és kicsit elbeszélget erről-arról, és megkérdi, hogy jövő csütörtökön mit kell tennie, és miután letelt az ideje, három óra után felvesz négyórányi díjat és elmegy, szombaton meg nyílik a hetipiac és azt áttesszük keddre, és többé nem kell szombat és vasárnap sem, hiszen azoknál unalmasabb napot el sem tudok képzelni,  de ne menjünk bele a részletekbe, mától kezdve minden nap KEDD lesz, és kész.

Huh, ez nem volt könnyű, de nem riadok vissza az Új Világ nehézségeitől, és jövő kedden folytatom.                           

Új világ 4.

Mielőtt tovább lépnénk az Új Világba vezető úton, vigyázva, nehogy a tabula rasa-val leseperjük a drága kínai vázát az asztalról, leírom azt a képet, ami örökre megmarad bennem,

A reggel a szokásos, kétbotos baktatásomkor a Rákos patak partján, a joggingosoknak fenntartott ösvényen utolértem (ilyesmi sem mindennap történik, rendesen elviharzanak mellettem, de utolérni?) egy lányt, asszonyt, hölgyet. Nem is tudom pontosan, miféle volt, de így hátulról nagyon nőneműnek nézett ki, és a patak túlsó partján épülő lakótelepről hallatszó füttyszó meg ilyen és olyan hívások, megjegyzések meggyőztek, hogy csak az lehet.

Még a munka is leállt. Na jó, ez nem számít rendkívülinek, mert, miután naponta arra araszolok, ezt találom a természetesnek, de ha arra jön a főnökük, ő is biztosan beáll közéjük.

Próbálják maguk elé idézni egy világhírű, sportszereket reklámozó lap hatalmas, középen kinyitható oldalát. Futócipőtől fejpántig minden, de minden itt és most élőben. A cipő felett pár centire kivillant a boka (na nem úgy, mint a tizenkilencedik század hölgyeinek rokolyája alól, egy nagyon-nagyon kicsit másképp), és jött a feszes harisnyanadrág, ami többet mutatott mint takart, felette közel meztelen volt a felsőtest, a bal karon egy hatalmas okostelefon, amit sűrűn nyomogatott (azt hiszem, a mellette elhaladó férfiak pulzusát/vérnyomását mérhette), és a majdnem derékig omló szőke hajzuhatag, amit most éppen bal válláról a jobb vállára simított, és a teljes tüneményt lezáró hajpánt, szintén a sportszer-márka logójával.

Ez a pánt lehetett az oka, hogy amikor a pár kilométeres utamból visszafele jöttem, (most szemből nézve a domborulatokat, biztos lehettem, hogy hátulról nem tévedtem), ő még mindig ott állt (és az építő telepi munka is), akkor is igazította, mert ahogy megindult volna futni,  egy hajfonat kicsúszott alóla, és akkor elölről kellett kezdenie, most a bal válláról a jobb vállára, sej haj…

E történetnek meg kell maradnia, mert az Új Világban sok ember csak ennek köszönhetően lehet majd boldog, bár az én elgondolt megoldásom sokkal „ kézzelfoghatóbb”, és már most, azonnal, bármilyen néminemű boldogtalanság elűzésére alkalmazható lenne.

Javaslom: tereljük össze a magukat boldogtalannak tartókat, legyenek hosszabb-rövidebb ideig karanténban, és hallgassák egymás és saját maguk panaszait reggeltő estig, és hamarosan rájönnek, hogy ők a legboldogtalanabbak a világon, és utána boldogan mennek haza.

Új világ X

            Nem tudom, talán sorozat-befejezőnek/végcikknek kellene ezt hagyni, de most jött rám, hogy megírjam, tehát írom, mert ha valami sürgős, azt az én koromban nem lehet halogatni.

A munkavégzés, mint olyan, lassan megszűnik, mindent átvesznek a humanoid robotok. Eleinte túlnyomórészt a fizikai munkát, majd minden rutinfeladatot: vakbélműtét, szívátültetés, fogorvos (hahaha), színdarab-rendezés majd –írás, újságírás, politika… a lista végtelen. Ekkor megjelenik az első robotot készítő robot, még emberi felügyelet mellett, de hamarosan önállósul, és a kör bezárul. Nincs már az emberre szükség, a földet benépesítik a gépek.

Furcsa mód, néhány évtizeden át a teremtő ember itt-ott - néha járvány formájában feltűnő DNS-ek révén - befolyásolja a teremtést/termelést, de egy távol-keleti robotnak sikerül kiirtania örökre a bajt, és uralmuk alá veszik az Új Világot.

Az emberek elmenekülnek. A milliárdosok magángépeiken valahova a Marsra, a magamfajta egyszerűek a Hold túlsó felére, néhányan meg a sarkvidéket próbálják benépesíteni, de ott is utolérik őket a robot-jegesmedvék, hiszen valamit ők is kell egyenek.

Az egyik írásra teremtett robot feljegyzi, hogy egy adott pillanatban a gép-társadalom feladta a gépi újratermelésüket, érthetetlen módon párok kezdtek kialakulni, és valami diszkrét reszelés - fémes cuppogás után kilenc hónapra megszületett a kicsi robot. Sok ilyen után elkezdődtek a civakodások a párok/családok/csoportosulások között, majd ez odáig fajult, hogy mindenestől elmenekültek a Földről.

Egy Szuperrobot valahogy lemaradt a zsúfolt csészealjról, és unalmában agyagból elkezdett gyúrni-faragni egy bábut, két hosszú alsó végtagot, törzset két lelógó, minden irányban mozgatható kart, egy rövid felső részre egy labdát, azon vágott egy nyílást (száj?), majd két csillogó valamit (szem?), két ronda kagylót(fül?), és azt mondta rá: „Ádám”. Másnap,  mert megtetszett neki, készített még egyet, de amikor a fejrészen azt a nyílást (száj?) akarta kivágni, Ádám lefogta a kezét.

A Szuperrobot még csak annyit mondott: „Éva”, majd ő is felszállt, és megkezdődött a Szép Új Világ.


Adalék

Meg sem száradt a tinta a fenti Tárcán, máris jönnek a jószándékú (tudjuk ugye: a pokolba vezető út...) figyelmeztetések, hogy Ádám, de Éva fejéról is lemaradt a két kis lyuk (orr). (Vajon  lesz-e erre szükség, lesz még akkor levegő a földön?)

A nyájas hölgyolvasók tábora életet fenyegető megjegyzéseket ír: hogy tudtam elhagyni  a nők legfontosabb szervét?! Hogy mi a nők legfontosabb szerve - tekintettel a tizenkét éven aluliakra – arről most nem nyitnék vitát.

Tisztelt Hölgyeim, védelmemre fel kell idézzem az ókor egyik leghíresebb történetét.
Archimédesz, amikor végigrohanta a várost Heurékát ordibálva és végre hazatért,  nejét egy sodrófával a kezében találta:  - Ide figyeljen maga vén bolond! Beültem a száz literes kádba, kiszorítottam minden vizet, és amikor kiszálltam, egy dekát se, érti, egy dekát se fogytam! Egybként ki az a Heu Réka?? Ki az?

Archimédesz belátta, hogy a hajók nem azért úsznak, mert ő fel- vagy kitalált valamit,  hanem ő azért talált fel vagy ki valamit, mert a hajók már régóta úsznak. Aztán megnyugodott, hogy ha mást nem, hát legalább egy gyerekdalt mégis neki köszön a világ: „Minden vízbe mártott test, kis angyalom  / a súlyából annyit veszít, kis angyalom / amennyi az általa / kiszorított víz súlya, kis angyalom.“

Új világ 6.

A jövő Világa, az Új Világ megtermi áldását: nem lesz többé válás. A jövőben, ha valamelyikük - legjobb esetben mindkettőjük - kijelenti, hogy „na, ebből elég”, akkor jelentkeznek majd - nem a pártanácsosnál hanem - a sebésznél, és az átműti őket: a férj lesz a feleség, és ugye, logikus, a feleség a férj. Ennél nagyobb változást nem hiszem, hogy valaki is el tudjon fantáziálni, és mindez jóval kisebb fájdalommal is jár, mint a szokásos válás, hisz ezt altatásban végzik, így a lélek nem sérül. (Na jó, perverzek akkor is lesznek: férfiak, akik kitartanak amellett, hogy már pedig nekik egy másik nő kell, meg a nők, kiknek egy másik férfi. De majd gyógyítják őket.)

A gyerekek? Mi van velük?  Ne tessék viccelni, hisz az Új Világban, ahogy megszületnek, rögtön választanak majd nevet, nemet és pártot is, ahova ahová majd belépnek. Ne tessék őket félteni, és ne próbálják ósdi elvek mellet nevelni, hogyasszondja tudás, erkőlcs… mindjárt röhögő görcsöt kapok, hát hol él a nyájas olvasó, hát nem veszi észre, hogy itt az Új Világról van szó?

Hogy ne pusztába kiáltott/írott szavak legyenek és termékeny földbe/talajba hulljanak a jóslataim, kérem, sürgősen olvassák újra Énok könyvét, a Szentírást és Nostradamust, Marx Tökét kihagyhatják.

És akkor most rátérhetünk az Új Világ egészségügyére. Már rég tudjuk (a rómaiak több ezer éve), hogy mens sana in corpore sano, azaz a lélek tesz beteggé és a test gyógyít.

Félre minden ilyen olyan  -ológussal (tíz kezemen sem tudom megszámolni őket, annyi van), maradjon csak a pszichológus, és vessék be azt az elvet - amit szintén több ezer éve tudunk -, hogy csak a hülye boldog. Az Új Világban, aki nem érzi magát boldognak, elmegy a pszichológushoz, és akárcsak a régi mai világban, ott elhülyítik, és ezzel boldoggá teszik. Én már voltam ott, csak tudom.

De miért is voltam? Svájcban, elérve a nyugdíjkorhatárt, a cég ajándékként kifizetett egy pénzügyi tanácsadót és egy pszichológust, hogy az egyik felkészítsen lelkileg, a másik meg „zsebileg” a várhatókra. A pszichológus megkérdezte, mennyi nyugdíjra számítok, aztán egy órán át beszélgettünk arról, hogy abból hogy lehet kijönni. A pénzügyi tanácsadó is ugyanazt a kérdést tette fel, majd rátért, hogy az estleges lelki traumákat, melyeket a fizetésem és nyugdíjam közti lényeges különbség okoz, ő hogyan hárítaná el. Ennyi.

Boldog vagyok, és már most jöhet az Új Világ.

BLU201205-7807-1810