www.sorsunk.net

Gyárfás András  blogja

1943. október 11-én születtem Marosvásárhelyen, véres-nedvesen, éhesen, háborúban. Hamarosan jött a felszaba-dulás, a világ proletárjai egyesültek, és állapotom súlyosbodott. Elemi tanulmányaimat a Szentgyörgy téren a Lavotta-tetői cigány muzsikusok és a Kisállomás melletti kisiparosok gyermekeivel mint osztálytársakkal a 7. iskolában végeztem ki. Albert Sándor tanító bácsitól tanultam mindent, amit a „Zéletben“ is fel tudtam használni. A Bolyai Farkas líceumban és a két egyetemen töltött éveim az általános és kötelező agymosás elleni heves ellenállásban teltek el. Ezzel a két diplomával (tanári és mérnöki) szabadalmat kaptam, hogy bárhol, hazámon kívül, bárki legyek. Svájc után itt, Budapesten teszem ezt most. 

Gyárfás 2022. október 3.

                                                                                           Mao

Nem értek hozzá, tehát írnom kell róla.

Igen, a politika. Furcsa, hogy egy tízmilliós országban tizenegymillió politikus él, de ez van, és ez késztet rá, hogy utána olvassak: mégis mi, miért, és hova, merre és meddig?

Nagyon mélyre nem szeretném leásni magam, megelégszem, ha a múlt század eleje/közepe táján történtekből próbálok magyarázatot kapni bizonyos jelenségekre, kijelentésekre, melyek ma újra elhangzanak.

1929-ben a kínai Kommunista Párt nagygyűlésén fogalmazta meg a nagy Mao Ce-Tung, hogy a szűk látókörű nemzet- és hazaszeretet megakadályozza az egyetlen és egyetemesen érvényes Párt politikai sikerét, és szent háborút hirdet a parasztok és kisiparosok ellen, akik megrögzött hívei a nevezett elveknek, és - csak úgy, zárójelben - magántulajdonnal is rendelkeznek, ami szintén rákos daganat a kommunizmus testén. Óriási taps és örömmámor, na meg pár százmillió kínai kivégzése győzelemre viszi Mao tanításait.

Miért vallja ma ugyanezt az EU? Hisz a paraszt és kisiparos viszi ma is a terhet, az EU-nak a nemzet- és hazaszeretet tényleg idegen, a legnagyobb ellenségei a magyar haza küldöttei közt foglalnak helyet. Dehogy ülnek, inkább ordítoznak, és kérik az EU-t, segítsen a hatgyermekes apákon, kikre kifizethetetlen rezsiköltségek és fagyos tél vár, és tegyék lehetővé, hogy az EU-s pénzek egyenesen ezekhez kerüljenek…

Az EU-parlament példásan szervezett gyűlésein is javítani kellene. Most csak két felszólaló áll egymás háta mögött a pultra várva, és az elnök-asszony minden felszólaló után több percben kénytelen elismételni, hogy a szószólóknak csak egy perc áll a rendelkezésükre, és kénytelen lesz félbeszakítani, ha ezt túllépik. És ezt elismétli annyiszor, ahány a felszólaló, és ezzel a nagyon értékes idő, ami alatt Magyarországot szidni lehet, lényegesen csökken. Na meg arra a hülye megjegyzésre sem marad idő, hogy mégis mondjanak már valami kézzel foghatót, hol, mikor és mivel sérti ez az ország az alkotmányosságot, szólásszabadságot, demokráciát. A válasz egyszer és mindenkorra: - Annyi eset van, hogy nincs idő a felsorolásukra. Kész. Ennyi. Pofa be.

Aztán meg azzal aztán tényleg ne álljanak elő a magyarok, hogy a kormány demokratikusan nyert kétharmados többséggel áprilisban, és ha ezt kétlik, akkor a magyar népet sértik, és azért ezt még sem kellene. Mi is inkább örüljünk, hogy egyre-másra veszik át a magyar modellt, adózásban és és és…

A legfrissebb, hogy már a székely modell is divatba jön Németországban. Nyírő említi valahol, hogy egy városi kisfiút visz fel Uz Bence a havasokba, kegyetlen hideg szél fúj, a gyerek kezei már-már lefagynak, de a szánt húzó ló könnyít magán, és a ”lócitromot” a gyerek kezébe teszi Bence, aki mennyei mosollyal nyugtázza a meleget.

A tegnap mutatta be a német TV azt a hordozható fa/műanyag WC-t, amit a férfiak számára (hogy miért csak nekik, nem tudom) már elkezdtek gyártani télire. Félre a melegített ülésű porcelánkagylókkal és fűtött fürdőszobákkal. A hordozható, méretre gyártott, olcsó végterméket kézbe is vehetik, vagy mit tudom én ki mit fog vele csinálni, hamarosan megjön erre is a szabvány.

Tovább olvasva Mao-t, várom, mikor jelenti ki az EU elnök-asszonya is: -A hajón ugye a kormányosra bízzuk magunkat, ezért aztán a mindennapokban tegyük gondolkozás nélkül ugyanezt az EU-Párttal is.

Tényleg, mit ugrálunk, hiszen van egy több száz főből álló agytröszt, akiket mi választottunk (vagy nem? Na hogy is van ez?), és ők csak jobban tudják, hogy mi folyik itt. Nem kell ezért közénk jönni, hisz a festő sem mászik bele a hajnalpírba vagy a szivárványba, mégis milyen gyönyörűen lefesti azt.

És a gyűlésrenden is változtatni kell. Ne egymás után, hanem egyszerre mondja el mindenki amit akar, egyforma hangerővel, az elnökség pedig majd összegzi, hogy igen, egyhangúlag elítéljük a magyarokat. Fizetésüket a képviselőink, ha ott vannak, ha nem, akkor is megkapják, és ideje megemelni meg minden, és ez így azért nem lehet, hogy mégis igen meg nem, de a férfiak igen, szülhetnek, na de hát én csak ennyit szerettem volna elmondani, de ha nem lehet, hát nem lehet, mert, na mindegy, én elmondtam és Mao is…

Árnyék

Na végre! Végtelen öröm szállt rám, megkerült, megjött, igen, megjött és akkor megvan … Ez a helyes sorrend, de mit törődöm én a helyes sorrenddel, itt van, itt van.. Amikor már azt hittem, hogy nincs tovább és már-már feladtam, és akkor, csak úgy a semmiből, azaz a romokból mindent elsöprő erővel feltámadt a HUMOR.

Évek óta szomorúan figyelem, hogy írásban, szóban, képekben és a mindennapi életben nemcsak ellaposodik a valamikori, a világon egyedül álló magyar humor, hanem még rosszabb történik vele, csak ordítozva lehet előadni, és kizárólag az emberi test térden felüli és köldökön aluli egy araszára szorul vissza. De most vége a szomorú időknek, „kacagva sírunk s a könnyünk mosoly” (Mi muzsikus lelkek - a szerk.). Formában és tartalomban visszataláltunk azokhoz a legendás időkhöz, amikor a lehető legkomolyabb arccal állt a színpadra a művész, és a hátborzongató szöveg után berobbant a poén. Bejelentették, bemutatták, fényképezték: felsorakozott az ÁRNYÉKKORMÁNY. Halleluja halleluja, hozsánna.

Még nem mondták ki, hogy mihez is kezdenek (és kikkel vagy kikért), és ez azt jelenti, hogy tőlünk várják a programot, hisz ők megalakultak, és ennél többet csak egy hitetlen ember várhat tőlük. Azért a röhögéssel óvatosan. Valami azt sejteti, hogy mégsem a humort hozzák, legfeljebb annak csak az akasztófa-válfaját.

Számomra itt van egy több év óta megoldatlan és mindig rossz szájízt keltő jelenség. A nagy- vagy akár a kis üzletekben vagy én nem tudok fizetni, vagy a kasszánál nem tudnak visszaadni, és a múltkor a mögöttem felgyűlt sor majdnem meglincselt, amikor a visszajáró forintomat követeltem. – Ember, értse meg… - Mit, mit értsek, nekem a forint az forint, és aki a kicsit nem becsüli… - Főnök, főnök segítsen!!!

- Nézze, az Árnyékkormány biztos bevezeti a kilencvenkilenc forintos érmét, de inkább euróval kell majd fizetni, és akkor majd jobban ügyel maga is a bevásárló szekérre, mert, ahogy ezt is megrakta…mégis mit képzel… most kifizet 999 forint büntetést a szekér megrongálásért. - Jani ,vigyétek és vegyetek fel egy jegyzőkönyvet, de engem hagyjatok békén, én most fogalmazom a kérvényt, hogy az eddigi árnyékszéket átnevezhessük kísértetpadnak, ami bejárja Európát, és ezentúl mindenki oda székel, ahova akar, mert végre eljön a várva várt szabadság.

Béború

Viszály és nézeteltérésekkel teli vagy nélküli időszak államok és személyek között: ez a háború és a béke.

Valahogy tévesen kezeljük ezt a háború/béke fogalmat/helyzetet. Vagy „teli”, vagy „nélküli”, de mi van a kettő között, ami a több tízezer éves emberi történelemnek a megszokott állapota, hisz az egyik vonzotta maga után a másikat, és nem is tudom, mi volt előbb, a háború, vagy a béke? Tyúk vagy tojás?

A nyugat nem beszél békéről, és Oroszországban  büntetéssel jár, ha valaki háborút említ. Az igazság nem is e két fogalom között van, hanem, mint ahogy lenni szokott, valahol egészen másutt. Végre meg kellene értenünk, hogy évezredek óta hibásan nyúlunk - úgy történelmileg, mint politikailag, na meg akár nyelvtanilag is - életünk e legfontosabb kérdéséhez.

A megoldás adott. Nem értem, hogy annyi okos és erre idomított politikus miért nem jött még rá: véget kell vetni ennek az állandóan ismétlődő átoknak, tessék végre kijelenteni, nincs többé háború, nincs többé béke, ezentúl BÉBORÚ van. Se-se, és békeharc se legyen, mely után kő kövön nem marad, és háború sem, a melyik „életem legszebb gondolata”. Állandó Béború legyen nyugat/kelet-észak/dél között, és össze-vissza. És akkor az a sok-sok pénz, amit arra költünk,hogy tárgyalásokat rendezünk, fedezné a Béborúhoz szükséges kiadásokat, és miután ez a Béború örök, nincs többet félelem-nyugtalanság-bizonytalanság és izgalom, csak… csak, na, csak az lesz, és az mégis más. Vagy nem? Mit is akarok mondani?

E gondolatokra igazán kellett volna időt szakítaniuk a Nagy Temetésen az összeterelt világhatalmasságoknak,  de eszükbe sem jutott, nem lesznek bolondok elszalasztani a már kitűzött béketárgyalásokat Svájcban (jó hely), ahol a tizenegy csillagos szállodák már lefoglalva, és a jegyzőkönyv is készen, amelyikben leszögezik, hogy teljes egyetértés mellett majd egy év után újra leülnek, és akkor a következő lépéseket megtárgyalják, de ebben a történelmi pillanatban óriási eredménynek számít, hogy leültek egymással, igaz, háttal, de mégis egy asztalnál. Na. Még mindig nem tudom, mit akarok.

Másrészt meg azt gyanítom, hogy a jelen lévő világhatalmasságok a PÉNZ/TŐKE maga volt, amely azért nem volt hivatalos a búcsúztatóra.

És aztán a Vatikán is üzent, hogy Ukrajna ne felejtse, Dávid legyőzte Góliátot, és ez legyen hitük és reményük. De ne feledjük, hogy akkoriban Dávid rendelkezett egy titkos fegyverrel (parittyával), és azt egy nem várt pillanatban dobta be, ám most Góliátnál vannak a titkos és mindent elpusztító harci szerek. A lényeg a hit és a remény, és úgyis a remény hal meg utoljára, de az meg kit érdekel…

Na, befejezem, mert nem tudom, mit akarok. Igaz, ez nem is lenne baj, ha a világ tudná, hogy mit akar. Legyen hát BÉBORÚ. Éljen.

TV

Vasárnap dél van. A német állami adón a TV kertjéből élő adás, több száz ember vigad, énekel egyszerre az előadóval (a sláger és az előadó is százéves): minden jó, minden szép, vár reánk a boldogság…

Átkapcsolok az itthoni állami csatornára. Fekete ruhában fiatal énekesnő sír szomorúan: - Ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége… és zokog a prímás, nagybőgős, és a cimbalmos is csak pityereg. Ez is száz éves, mármint a magyar lélek, de egy óra múlva már egymást röhögik a sztárok, nincs itt semmi baj, csak na…

Másik csatorna, még mindig itthon: - Németország az összeomlás határán, az emberek éheznek, fáznak, rettegnek a téltől.

Vissza a német adóra: - A kancellár sikeres utat tett a közel-keleten, barátságos fogadás mindenfelé,  és ígéretek özöne, lesz gáz, folyékony, tömör és talán még illanó is, kissé drágábban, mint az oroszoktól, és még fel kell építeni  néhány csőrendszert, meg erre alkalmas hajó is kell meg miegymás, de továbbra is megbüntetjük az oroszokat, és a lengyelek is, meg aztán a magyarok és az olaszok is jól járnának, ha nem szavaznak a jobboldalra, mi nem szólunk bele,  csupán a szólásszabadság jogával élünk, de előre szólunk, hogy az EU-nak megvan a receptje, és éljen a demokrácia.

Itthon. Bevásárolok, jelenet a kasszánál: - Édes uram, várjon egy pillanatra, és átszól a szomszéd székben ülőhöz: - Juli, ez az izé a tegnap még nyolcszáztíz volt, most kétezer ötven? – Igen, ez az új, hallgass a gépre és ne emlékezz. - Édes uram, mégis kéri? – Miért, van olcsóbb is? – Nincs, csak hát…

Hátam mögül: - Kérem, ne tartsák fel a sort, ha kell, fizessen, ha nem, nem,  de itt ne…mint mindig, meg állandóan, ismerem az ilyen urakat, ide jön,  nem is kell neki csak provokál, de ez az idő már lejárt, most majd…  - Elnézést, én nem csináltam semmit. Fizetek, természetesen, csak ne tessenek megverni.

Na, ezt megúsztam. Tessék a TV-t nézni, s ne üzletbe járni.

Ősz van

Megtörtént a parlament őszi ülésszakának megnyitója, ami némiképp feloldott a kora reggeli patakparti séta hangulatából. A szél félig üres műanyagzacskókat görgetett felém, és nem kellett találgatnom, a csomó a nyakon elárulta,hogy egy jobb érzésű kutyagazdi szedte bele a kis kedvenc  reggeli szüleményét, aztán fújja a szél, fújja, ki tudja meddig fújhatja…

Egy kis kutyaszar azért nem teszi tönkre a hangulatomat, és ni csak, kisütött a nap, és valami meleg emlékekkel teli hullámot hoz, amit csak költök élnek meg, Hát nem gyönyörű?

Siess haza ember, mindjárt kezdődik az élő közvetítés, el ne mulaszd az építő jellegű ellenzéki hozzászólásokat. De lám, nem hozzászólók ordítanak, hanem tanítómesterek, kik a descartesi elven nőttek fel, miszerint az emberi elme célja az igazság keresése, de miniszterelnökünk Brüsszelben egészen mást tesz, tehát hazudik, hazudik, hazudik… és habzik a száj a gyűlölettől. Megy a mini- és már alig létező pártok hazát, Európát, sőt a világot megmentő történelmi horderejű beszéde, és végre válaszolhat a miniszterelnök is.

És válaszol. Nyugodtan és jóindulattal oktatja a politikában és években fiatal képviselőtársait, hogy a brüsszeli politika nem az igazságot keresi, hanem saját érdekeit védi, és azok, kik közel tíz év kormányzás után végre beültek az árnyékba, jól teszik, mert azalatt a tíz év alatt a tűző napon nagyon leégtek, és nem válaszol, azaz nem reagál a volt miniszterelnök őszinte, önmagát korbácsoló, hatalmas drámai szünetekkel cifrázott vallomására, hogy vannak rongy emberek, vannak még rongyabbak, és van a legrongyabb….

Igen, mi ezt mind így látjuk, és végre ő is belátta, csak nem tudom, mennyi volt benne az alkohol, de tántorgott, talán megállapításainak súlya alatt? Mindegy. Egyvalamivel újra gazdagabb lettem. Jól szavaztunk áprilisban.

Talán, ha a zöld párt mellé alapítanánk egy égszínkéket, és az szívós munkával kiszívná a kéket a zöldből, megmaradna az, ami igaz, egy sárga párt. Olyan, mint északi és keleti szomszédjaink alapszíne. A sárga aranyért eladják a lelküket is, de ha megszorongatod őket, valami barnássárga massza csorog ki az ujjaid közül, és büdös.

Nem kértük, de jött a levél, hogy hűvösek az éjszakák, bekapcsolják a fűtést, és ha valakiknél nem működik, hát jelezzék.

Köszönjük. Működik.

Búvár Kund

Istenem, bocsáss meg esendő gyermekednek, de ennek a bizonytalanságnak véget kell vetnem.

Az ukrán- orosz háború ugyanis játék a homokozóban ahhoz a lélekölő harchoz képest, ami magyar és német TV-adók között dúl. Álhírek, vagy ami még rosszabb, féligazságok omlanak ott is, itt is a naiv, csak híreket tudni akaró polgárok csendes vacsorai együttlétére.

Mi leközöljük, hogy a nagy német bérházak ötödik emeletén pléhlapon régi székeket vagy ósdi bútordarabokat égetnek el, mert ez felmelegíti az egész lépcsőházat.  A német állami csatorna pedig képeket és hozzá illő szövegeket vetít a budapesti óriástüntetésekről. Elsőnek a tanárok jelennek meg, csak hát sehogy sem sikerül elhitetni arról a féltucatnyi valakiről, aki az iskola körül őgyeleg, hogy ez egy hatalmas tömeg. Mindig akad viszont valaki, aki a több százezernyi tanerő nevében elmondja, hogy a kormány éhbérért dolgoztatja őket, van úgy, hogy heti húsz órában is. De sokkal szívmelegítőbb a német adónak, amikor rábukkan a több ezres női tömegre, akik a Parlament épülete előtt harsányan ordítják, hogy a testük az övék, és ők azt tesznek vele, amit akarnak. A német riporter egy, az orrában karikákat hordó ifjú amazontól megkérdi, hogy mit tett ellenük ez az átkozott nemzeti vezető, és halld deutsche frau, arra akarják kényszeríteni a terhes vagy megesett nőket, hogy mielőtt művi vetélésnek fekszenek alá, hallgassák meg a szívhangjait a már megfogant kis élőlénynek, és csak azután döntsenek, hogy igen vagy sem. Hallatlan, ilyen testi és lelki szenvedésnek kitenni a modern időkben egy nőt. De hogy megölünk még születése előtt egy kisgyermeket, az kinek fáj? Gondolom, ennek az orrában több karikát viselő hölgyeménynek az édesanyja most bánja, hogy annak idején ö miért nem kapartatott, de ö most nem kerül ernyő elé.

Na de Istenem, nem ezt nem ezért akartam hozzád fohászkodni. Alig két vagy három hete nyugalom lett az EU Parlamentben, miután a magyar baloldalnak sikerült meggyőznie az összes európai küldöttet, hogy minden visszás dologért Európában Magyarország a hibás. És lett béke, legalább is ott Brüsszelben. Erre, tessék, jönnek a bohém olaszok, nem hallgatnak az EU jóságos tanácsára és - bocsájtsa meg a népének az, kinek ez a feladata - demokratikusan egy jobb oldalra húzó kormányt választanak. Hallatlan, pedig az elnök asszony tisztán és érthetően megmondta, ne tegyék, mert a Magyarország sorsára jutna. Ám az olasz polgár félreértette a demokráciát, és választott.

Újból felkavarták hát a békés vizeket Brüsszelben, a leendő olasz miniszterelnöknő pedig úgy-ahogy mérsékelni tudta a vihart, amikor megígérte, hogy a régi kormány több tagja a helyén maradhat.

Ekkor aztán felrobban a gázcső a tengerben, és most késre menő vita folyik, hogy ki vagy kik tehették. Na, itt jövök a képbe én. Szégyellem is kissé, de úgy is rájöttek volna a nyugati politikusok, a Képes Krónika és a Sorsunk.net olvasói, hogy igen, csak mi lehettünk. És ez biztos. Hát ki büszkélkedhet egész Európába egy Búvár Kunddal?!

Visszatérhet tehát a béke és nyugalom az EU gyűléstermeibe. Mi voltunk, és na, szóval tessék ezt is lezárni.

Gyárfás 2022. szeptember 16.

Üdülés

A helyzet nem tűrt egy perc késést sem, életeket kockáztattunk, de lehet, hogy pénzt is (jaj csak azt ne…) Már rég, nagyon rég leírtam (?), hogy egy nagy agyszippantó géppel össze kellene sűríteni mindannyiunk fejéből (anélkül, hogy megsebesítenénk a  matériát) mindazt, amit csak tudunk mindenről, úgy szép finoman, vegyesen. (A férfiakat azért ne kérdezzük, hogy mit tudnak a nőkről, annak semmi értelme, a nők majd egymásról elmondanak mindent és még azon felül is), és amikor kész, akkor be a nagy őrlőbe, és az kihozza az egyetlen, közös igazságot mindenről, mindannyiunk számára, és ingyen.

Addig is ki kell mozdulni itthonról, lerázni a négy fal és a Tv bilincseit, a gyógyvizek eme álomországában bejelentkezni valahová, és menni. A legtermészetesebb, hogy ahol már voltunk és nagyon jó volt, ismét nem megyünk, mert hátha a másik még jobb! Elő a térképet és a netet (áprilisban vagyunk), és sorra hívogatni a jobbnál jobbat kínáló üdülőket.

- Sajnáljuk, de augusztus végéig telt házzal vagyunk! Tényleg nagy a nyomor itthon! Végre a legjobbak egyike augusztus végére beutalóval még befogad.

Nekünk, elkényeztetett svájci magyaroknak ez valami új helyzetet jelent. Hogy is kell ezt csinálni?

A világon a legegyszerűbb. Bemész (ha fogad) a háziorvoshoz és kérsz beutalót (szépen kérjed). Tegyük fel, jó kedvében kaptad és kiadja azt, amivel el kell menni egy szakorvoshoz, aki aztán előírja, hogy mit tegyenek veled ott, ahova mész. (Majd aztán az ottani orvos is elvégzi ugyanezt olyan öt- hat órás várakozás/sorban állás után.) Az itteni szakorvosnő nagyon kedves, ki is állít mindent, majd megkérdezi: - Mikor mennek? - Augusztus végén. - Akkor vissza mindent, mert az ő ajánlásai csak egy hónapig érvényesek, kérném a papírokat és jöjjenek majd újra…

Nem akarom magamat bosszantani, sem másokat untatni, még egy-két hónapig hallgattuk a TV-ben a nyugati nyomort, aztán egy szép vasárnap délután (be jó-jó- jó) ott voltunk a szállóban, és hétfőn már várnak a kezelések (az is jó-jó-jó.)

Csak ne olyan sietve! Nem vagyunk egyedül sem gondjainkkal, sem beutalónkkal! Állj be a sorba, kérj sorszámot, add oda papírjaid és ülj le, majd szólítanak, de nem a sorszám szerint, az ne tévesszen meg senkit, hanem név szerint. (Kérem, ne tessék türelmetlenkedni, ez egy kétszáz éves gyógyhely, szóval, ha nem tetszik, el lehet menni máshova…)

Alig négy óra múlva megtudtuk, hogy nekünk egyenesen a kasszához kellett volna menni, mert nekünk megvan már, hogy miket kell kérni. Óriási megkönnyebbülés, ott már csak azok voltak előttünk, akik az elmúlt négy órában megkapták a kezelési rendet az ottani orvosnőtől. Mára a fürdés kipipálva. Majd holnap. Hisz holnap majd újra nap lesz, s megyünk a magunk útján, holnap is járnak majd az emberek az utcán, vagy hogy is van ez….?

Rengeteg még a tanulni való. A nyaraló/betegek nagy része cseh, baráti országból jött és régóta törzsvendégek. Hogy nem fogyni járnak ide, az biztos, mert az átlag-testsúly 118,5 kg.  Gondolom a medencében itt is érvényes, amit hatvanöt évvel ezelőtt tanított a fizikatanárunk, hogy: „Minden vízbe mártott test kisangyalom, annyit veszít súlyából kisangyalom, mint amennyi az általa kiszorított víz súlya, kisangyalom..”

Hát akkor itt baj lesz, ajánlatos a medencétől minél távolabb ágyat foglalni.  Bár a nyitás órájában már ott voltunk, minden értékelhető helyen törülköző hevert. Semmi baj, lehet bérelni is ágyakat. Vissza a bejárathoz, egy kis sor itt, egy másik ott, és máris a kezemben két ágy. Most már csak át kell vinni a medencékhez, de csak úgy átvágni a fürdőterepen nem szabad, mert zavarjuk a többi üdülő nyugalmát. Vedd a fejedre, mert a hónaljba a kettő nem fér, kerüld meg a kilométeres fürdőtelepet a kerítésen belül, és ezt aztán két héten keresztül nap, mint nap. De megérte, mert mire végét ért az üdülés, nagy lett a felszabadulás öröme. Vége, hazamehetünk.

Igazságtalan lenne tagadni, voltak örömteli pillanatai is a nyaralásnak. A szobai TV-ből ömlött a török sorozat, melyeknek a mexikói remekművekkel szemben, hallatlan előnyük, hogy bennük többet hallgatnak, mint beszélnek vagy cselekednek. Egyszer azért felkaptam a fejem a könyvből, mert két török dáma azon kesergett, hogy férjeik mennyi időt veszítenek el azzal, hogy vajon milyen követ (drágakövet) vegyenek nekik, és milyen alkalomra. Ha őt kérdeznék (mondja az egyik), hogy a férjének milyent vegyen, csak egy jöhet számításba: sírkövet - lenne a válasz. Na, ez már megérte a befizetést, sorban állást, kellemetlenségeket.

Hisz ez az, amit én vallok, az egész élet egy vicc, nevetni akarunk, és minél izgalmasabb a poén előtti szöveg, annál nagyobbat csattan, és a sok izgalom, várakozás mind-mind feloldódik egy óriási röhögésben. Milyen kár, hogy a saját életünk végén elpukkasztott poénon csak mi tudunk nevetni, a többi nem érti a viccet, és talán ezért is sírnak sokan a temetéseken.

Na, itthon vagyunk, és vissza a megszokott hír-csatornákhoz. De nini, valami változott. A németek egy az egyben leutánozzák a magyar gazdasági megoldásokat, ám valamiben egyediek. Nyíltan kijelentik, hogy bár a német választóknak az oroszokra kirótt büntetések fájni fognak és biztos tiltakoznak majd, de az ukránoknak nyújtott segítség és az orosz gyűlölet felülír minden hazaiaknak adott ígértet, és vesszen a jólét, fázzunk és éhezzünk, de kitartunk a nagy Amerika meleg és jóllakott feneke mellett.

Ez a helyzet

Becsszó, én nem  szólok bele, csináljon és higgyen mindenki amit akar, de azért - csak úgy, ahogy mondani szokás - mellesleg megemlítem, hogy régen, nagyon régen, amikor én még kis srác voltam lalalalalala az iskolában, ha felszólított az a hülye tanár (már akkor hülye volt minden felnőtt), és - mint természetes - még a kérdést sem értettem, nemhogy a választ tudjam, így aztán azonnal jött: - Tanár elvtárs én készültem.

És tessék, egy bukott,  mint ember és mint politikus is többszörösen megbukott volt miniszterelnök, rémületben tart pár ezer embert, mert bejelentette: - Készülünk! Mire, mivel kivel és mikor - nos, ezt sejtelmes mosoly takarja.

A németek, kiket naponta, reggel, éjjel és este vigyázó szemeinkkel figyelünk, arcizmukat sem mozdítják, amikor gazdasági miniszterük bejelenti, hogy: - Jó lesz idejében felhagyni a termeléssel, mielőtt csődbe megy a vállalkozás! Ö megmondta, és ha lesz még olyan gyáros, aki ezek után tovább dolgoztatja azt a pár tízezer embert, aki a munkájából él, vagy akár a kisvállalkozó, aki nem érti, hogy a csőd ellen a legjobb a munkát abbahagyni, az mittudoménmit csináljon, de a kormányt ne hibáztassa!

Tényleg, Ukrajnába ömlik a milliárd dollár és dolgozik valaki? Nem. És csőd van? Hát az van, de az nem érdekel senkit, és az valahogy más, hisz ott megvan a hibás személy, még néven is lehet nevezni. Putyin.

Hogy veszít vagy győz Ukrajna? Nyerni Amerika és Kína fog, és így vagy úgy, de Európa veszít és nem keveset. Hajrá. Mindent bele.

Sorskérdés szerintem az, hogy a minket körülvevő szennyes tengeren túl lehet- e élni az egészet? Talán ha csinálnának egy igaz nagytakarítást. De ne pórszívóval, hanem úgy, mint régen, seprűvel!

Ez kell

Szomorú, de Ők sem élhettek annyit, mint a kövek. Legyen könnyű nekik az anyaföld.

Gorbacsov és Erzsébet királynő a két utolsó világnagyság, akik tudtak méltósággal viselkedni. Félek, hogy ezt magukkal vitték a túlvilágra. A mi miniszterelnökünk menti, ami menthető, de a nagy EU-posvány fenyegetően magába szippant minden jó modort.

Nem az utca, hanem a mellékutcák, a külvárosi, járda- és kanális nélküli gödrös, kátyús, jó időben poros utak emberei (emberek?) kerülnek hatalomra. Nem kell iskola, jöjjenek a celebek, a sztárok, ők mondják meg, mit és hogyan. Nem kellenek törvények/szabályok, vagy ha igen, csak arra, hogy megkerüljük vagy figyelembe se vegyük őket, és ezzel kivívjuk a közbámulatot. Igen, a bámulat a fontos, és ezzel sikeres, közismert valakik leszünk. Mit számít, hogy azzal kerülök az első oldalra meg első képbe, hogy a csóré fenekem mutogatom minden nap délben a Parlament előtt és közben általános szabadságjogokat követelek a nem is tudom és nem is érdekes kiknek, minek, csak jöjjön a TV és filmezzen, és kérdezze a nevem, és aznap este, közvetlenül a többi nemzetközi és belföldi esemény után már láthasson az ország, és másnap már azzal kezdődik a Nap és minden Hír, és azonnal kikérik a véleményem, hogy legyen-e háború vagy ne legyen, és legyen meleg, legyen élelem, és egyéb… Mire mindegyikre meglesz a válaszom, éspedig az, amit már bemutatkozásomkor is mutattam, a csóré…de most már meg is csókolhatják. És ezzel túllépek az országhatárokon és megkezdődik egy világra szóló siker!

Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isȧ, por ës homou vogymuk.” Ó, Új idők, Ó, Új emberek (majdnem azt írtam, arcok), jöjjettek el és adjátok ki magatokból amit tartogattok az újra szomjazóknak.

Jöhet a kísérőzene, ami akár himnuszává is válhat az új utak új emberének.

Béke

Boldogság, büszkeség, öröm (vagy az már benne van a boldogságban?) tölt el. Mégsem éltem hiába, a világtörténelem legnagyobb eseményének lehettem szemtanúja (TV). Mondhat bárki bármit, de amit péntek délután egyenes adásban, együtt több mint másfél milliárd emberrel a föld minden pontján ajándékba kaptam a sorstól, az leírhatatlan.

Bár sok helyen megkezdődtek már a tanítások, be kell kérni a történelemkönyveket, vagy szét kell osztani egy beragasztható képet akár szöveg nélkül is, de az nem lehet, hogy ez a mindannyiunk jelenét és jövőjét alapjaiban megváltoztató pillanat ott ragadjon a képernyőn, még ha ezerszer is ismétlik az Északi sarktól a Déli-ig. Nem, nem, nem, nem elég, be a könyvekbe, utcákra, falakra, tornyok tetejére zászlóként, felkarunkra vagy mellkasunkra tetoválják, a Mount Everestre belevésni, és és és.. a tenger és óceán, ég és föld és a hold és a nap…

Látták biztos látták péntek délután a friss angol király, Harmadik Károly sétált a palota előtti tömeg előtt, kezeket fogott, arcokat,vállakat simogatott, és egyszer csak - Istenem nem tudom eléggé hangsúlyozni, a döbbenet még mindig fogságában tart, és nem tudom, szabad-e nekem erről ennyit és így írnom (biztos nem vagyok első, csak élvezkedem a gondolattal) - egy háziasszony csak úgy megkérdezte a KIRÁLYT, az Angol KIRÁLYT, megengedi-e, hogy arcát ajkával megérintse?! És és és és… a KIRÁLY, az angol KIRÁLY válaszolt: - Why not? És ez megtörtént 2022. szeptember 8-án Londonban. Vége a háborúknak, energiaválságnak, pénzromlásnak, Covidnak, megmenekültünk.

Most már abbahagyhatjuk az állandó békekövetelést, mert a végén úgy járunk, mint gyermekkoromban történt, amikor M.vásárhelyen a bulevárdi banda ránk tört, a Mentovich utcaiakra, és jól megbogozott sálakkal püföltük egymást. Egy nagyobb fiú a Thököly utcából közénk állt, hogy legyen béke, erre összefogtunk s jól elvertük. Mit szól bele?!

Napjaink

Úgy érzem, polgártársi kötelezettségem a választásokon részt venni, ezt még előző országomban (Svájc) nevelték belém. Na jó, ott is megtörtént, hogy a jelentkezők száma lényegesen ötven százalék alatt volt,  mert például ha arra a kérdésre kellett válaszolni, hogy a jövő évben milyen kolbászból fonják a kerítést, hát a kutyások, a vegetáriánusok és akik már most tiltakoztak, hogy valami közeli keleti európai országból akarják behozni a kolbászt és nem a hazai wurstok egyikéből, hát otthon maradtak. Ott is kaptunk leveleket meg láttunk TV- hirdetéseket, de nem ragasztották tele a sétányokon a villanyoszlopokat, megelégedtek az e célra készült hirdetőoszlopokkal, és kínosan ügyeltek arra, hogy még véletlenül se csússzon rá egyik szöveg a másikra. Ki korán kelt, felületet nyert, igaz, megközelítőleg sem volt annyi párt meg jelölt (nagyjából az itthonival azonos lélekszám), és ismertségét nem botrányainak, trágár beszólásainak köszönhette, hanem olyan személy volt, aki bizonyított már, ténykedése az egész közösséget érintette, érdekelte, és nem a képviselőséggel járó anyagi vagy érdemi előnyökért jelentkezett.

Talán politikai ártatlanságom, balgaságom, járatlanságom miatt látom úgy, hogy itt az ellenzékkel van a baj. Ott az ellenzék sokkal, de sokkal erősebb, egész egyszerűen azért, mert ugyanazt akarja, mint a kormány, egy jobb életet mindenki számára, de más utakon, módszerekkel, és ez sikeressé teszi az egész közösséget. Együtt.

Na de hagyjuk, inkább szedegessünk mai történteket a mindig mindent jobban tudó sajtóból:

- Ukrajna csődbe ment, Európára pedig hosszú kemény tél vár. És közvetlenül utána: Teniszezés közben fújta el a szél a szexi kebelcsoda szoknyáját, nem volt rajta bugyi…

- Széteshet a brit birodalom. II Erzsébet halála után több országban népszavazás jöhet a monarchia ellen. Majd: Rejtélyes félmilliárdos lakásügy Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatában.

- Közelről is lefényképezték a Napot, megdöbbentő, mi látható rajta. Majd: Négykézláb rázza meztelen melleit Kate Moss húga.

- Gyöngyösi teljes mellszélességgel kiállt a szankciók mellett, pedig pár éve még az oroszokat támogatta. És: Így feszül a fehér, nagyon szűk ruha Szandi mellein

- Magyar rokona üzent III. Károly királynak. Így sírt III. Károly a parlamentben. Mellette: Nyári Dia szexi fehérneműs fotózást vállalt a mellplasztikája után.

Nézőpont: Továbbra is jelentős fölénnyel vezet a Fidesz a baloldal előtt. Ennyi.

Gyárfás András újabb karcolatai -2022. augusztus 23.

Észrevételek, tanácsok…

… vagy csak receptek. A tegnap este a legnézettebb német TV-adón bemutatták a hétvégén kezdődő focibajnokság hivatalos labdáját. Hát kérem, kerek, és számomra már ez is csodálatos, de ami azután ámulatba ejtett, azok a színes kockák, melyek a nemzetközileg elfogadott kisebbség zászlójára utalnak. Nagyszerű, és akkor most ebbe a labdába bele szabad rúgni? Nem lesz ebből térdeplés?

De ne menjünk olyan messzire, van itthon is bámulni való. Már-már bosszantó, hogy a nép, melynek tagja lennék (azaz vagyok), naponta hallja, de nem hiszi el, hogy az energia világpiaci árát be kell engedni. Képtelen józan fejjel eldönteni egy igazán bőrön érezhető kérdést: - mit csináljunk télen? Fázzunk egy kicsit és fizessünk jóval többet, vagy hallgassunk, és álljunk a kormány mellé, fizessünk lehetőleg ugyanannyit, mint eddig, és éljünk meleg szobában? Gyurcsány népe közben ordít: fizetünk uraim, fizetünk, csak engedjék meg nekünk, hogy fagyoskodjunk! Ő pedig készül… (L. sorsunk.net, krix-krax. A szerk.))

És itt vannak a mindennapos közúti balesetek. Legújabban nyolc ember vesztette életét egyetlen nap alatt, és csak azért, mert nem képes valaki vagy valakik a helyes intézkedéseket meghozni. Ideje lenne levonni a tanulságokat, figyeljünk oda, égbe kiált, hogy mit kell tenni.

Hát nem miden jelentés azzal kezdődik vagy végződik, hogy árokba szaladt, fának ütközött itt vagy ott az országban - és jön a borzalom? Tessenek már végre betemetni az árkokat és eltüntetni az útszéléről a fákat és oszlopokat! Ennyi és nem, nem, és nem, az új utak mellett is ott az árok és nő a fa! Meddig Uraim? Meddig? Még kér a nép, most adjatok neki! (Ezt nem én mondtam.)

Én inkább recepteket mondok, abból baj nem lesz. Például: - Vásároljál tojást, persze csak ha akarsz, ha meg nem akarsz, hát ne vásároljál, de ha már megvetted, akkor törd össze, vagy ne is törd fel, vagy csinálj, amit akarsz. Én csak azt tudom, amit tudok, tehát én  azt tudom, hogy ha veszel ötöt, na jó, legyen tíz, de húsznál semmi esetre sem több, és egynél se kevesebb. Abban az esetben, ha többet vagy kevesebbet veszel, akkor a hozzávalókat is osszad vagy szorozzad, de ne vond ki.

A többit szabadon, ki ahogy akarja, sőt lehet tojás nélkül is csinálni.

Javaslatok

Ha valamit nem értek, akkor utánanézek, de ha nem, akkor sem adom fel, megpróbálom bedolgozni magam azok gondolkodásmódjába, akiket nem értek.

Itt van például a „bukott” fogalom. Régebb, ha valaki megbukott, hát osztályt kellett ismételnie. Utol már sosem érhette a társait, de kapott helyet a nap alatt, kivéve, ha szerelemben vagy politikában bukott el, ott az öngyilkosságok voltak a következmények. Isten bocsáss, hogy ezt kívánnám a mai időkre is, de azt, hogy egy bukott politikus azonnal tízszer akkora közönségnek, sajtónak, TV-nek lesz vendége, az számomra megmagyarázhatatlan. Bármi is történik országunkban, elsőnek a bukottat kérdezik és kérik ki elemzését, tanácsát. Mégis, hogy van ez?

Svájcban tanácsadóként jártam a faipari egységeket, kicsit-nagyot egyaránt, és egyszer összefutottam egy úrral, aki köztudomásúan azelőtt egy évvel vitte csődbe a vállalatát, és most ott ül velem szemben, mint a svájci asztalosok szövetségének tanácsadója. A vita szünetében, amikor kettesben kávéztunk, megkérdeztem tőle, mégis, hogy van ez, hiszen Ön csődbe vitte a vállalkozását és most…? - Semmi sem egyszerűbb uram, válaszolta, én tudom, hogy mit csináltam rosszul, és attól óvom a megbízóimat, mert, ellentétben az önök filozófiájával, miszerint az okos ember tanul a saját kárából, mi azt valljuk, hogy a még okosabb a mások hibáiból teszi ezt.

Milyen más lenne minden, ha az egymást követő kormányok átvennék a stafétabotot az előzőtől, és tovább vinnék mindazt, ami jó, és javítanák vagy elvetnék azt, ami bukásba vezette az előzőt. Nálunk a stafétabot ott marad a volt kormány kezében, és üti-veri vele ahol éri az újat, és rövidlátó hívei tapsolnak hozzá.

Nagy a hőség és számonkérik a kormánytól, miért nem szigeteli azonnal a lakásokat. Hát igen, tényleg, hisz ők már elkezdték az elszigetelődést, először a józan észtől, aztán a választóik nagy részétől.

Ha kicsit gondolkodnának, kérhetnék, hogy vegyék már észre a város- és országvezetők, hogy egy - mondjuk tízemeletes - házban milyen jó hűvös a pince, és még az alagsor is tűrhető, de ahogy fennebb megyünk, már mindegyikben tükörtojást lehet sütni az ablakpárkányon. Ez rengeteg energiát spórol meg a reggeli készítésében, de azt azért még sem kívánhatjuk, hogy a választóink egész nap tükörtojást egyenek. Tessék üzembe helyezni egy hatalmas prést, amelyik benyomja a tíz emeletet a pincébe vagy alá (mittudom én, a részletek már igazán nem az ellenzék dolga), és megoldva minden.  A tízedik emelet lesz az alagsor, de a pince marad pince, s ahol nincs, ott továbbra se lesz, és ez azonnal kivitelezhető. Marad még a vidék a sok kicsi kertes vályogházzal, hát azt a földmennyiséget, ami kitüremlik a benyomott tíz emelet fölé, azt oda kell hordani, és rá-rá-rá, és ezzel megoldanánk örökre a vidék és város közötti állandó háborúskodást.

Ja, háború. Nahát, annál aztán igazán nincs könnyebben megoldható feladat. Nem az állandóan égbe ordított béke-béke a megoldás, egyszerűen NEM KELL ELKEZDENI! És kész. Értik uraim, ha nem kezdik el, akkor nincs. Mi megmondtuk és álljuk a szavunkat bármilyen ítélőszék előtt. Ennyi.

Mi van még? Hát talán az idős korosztály nyugdíjkérdése. De hát az is pont úgy megoldható, mint a háború. Nem kell elkezdeni, s akkor nincs panasz, hogy kevés. Nincs, és kész.

Ó, Uraim, ha mi újra kézbe kapjuk a vezetést, hát mit mondjak…??

Hangversenyen

Új idők, új szelek! Mától a legősibb művészetnek fogok hódolni, és ha nem ezt teszem, kérem a Fszk. Urat, koppintson, ha nem is a fejem búbjára, de a karmesteri pultra, igen.

Hangversenyen voltunk, és az élmény örökre élni fog, és ezt nem Mozartnak köszönhetem (erről majd később), bár tényleg majdnem azt írtam, hogy oroszlánrésze volt az élményben, de…

Fiatal hegedűművésznő adta elő az andante apassionato-val kezdődő művet. Ehhez illő nagyestélyi-ruha alsó része volt rajta, a földet súrolta, fent két hajszálvékony zsinór tartott valamivel szélesebb pántokat, és közötte az est fénypontja, a DECOLTÉ. Hát kérem szépen, mit mondjak, mit írjak, én már láttam decoltét, olyat is, ami nem takart semmit, azaz nem volt mit takarjon, de ez a tegnap esti… Hát kérem szépen, kérem, esdeklem, próbálják elképzelni (ami szerintem lehetetlen, de azért próbálják meg), hogy hol kezdődött. Nem tudom és azt sem lehetett kivenni, hogy hol ért véget, az a buta hegedű eltakarta, de az biztos, hogy térden felül, és kérem szépen, az a hajlongás az apassionato ritmusára előre-hátra, majd körkörösen, és már-már ájulás környékezett, hogy istenem, mi lesz, ha elcsúszik az a pánt. És jött az allegro pizzicatto, majd, ha még ez sem volt elég, a vivace con fuoco, és meghajolt, előre dőlt… De ezt a perverzitást! A hegedű nyakát pont a decolté vonalában tartotta, és hiába tapsoltuk vissza és őrjöngött a férfi nézőközönség, nem és nem, mindig a hegedűvel jött vissza, és csak az öreg karmester élvezhette a hangverseny lényegét, amikor a művésznő csókra nyújtotta kacsóját.

A zene? Ja, Mozart? Hát kérem, arról nincs mit írjak, neki könnyű volt,  de próbálná meg ma, például nálunk, zenét szerezni! Amikor a két hónapja bejelentkezett  klímaszerelők mára holtbiztosra ígérték, hogy jönnek, és ez azt jelenti, hogy bútorokat (ha lenne zongoránk, azt is), mindent félre az útból, kávéfőző beindítva, és egy kis ez-az, és mivel az első kiszálláskor megállapították, hogy a mi készülékünket egy olyan párt képviselője forgalmazza, amelyikkel ők nem szimpatizálnak, így ők azt nem javítják, vagy kell egy új, vagy kezdhetjük elölről a hat hónapon át tartó telefonálgatást.

Ja, hogy a hangversenyen mit hallottunk, milyen volt a zene?
Hát ne haragudjanak, de ki figyelte a zenét? A DECOLTÉ uram, a decolté! Hogy milyen volt szőkesége, nem tudom, de azt tudom….

         Lecsó

Rémisztő a szárazság, hallgassuk hát Haendel Vízizenéjét, vagy bámuljuk Amici de Maria Lagunák címet viselő képeit. Az egyik a bölcsen, méltósággal hömpölygő, életadó vizet, a másik mindent, mit a vízről tudni kell, a kis, játékos cseppet örökíti (de nem merevíti) meg. Felmerül az emberben: vajon visszaszól-e a forrás a cseppnek, a patak a forrásnak, a folyó a pataknak, és a tenger a folyónak: barátom, gyermekem, a te életed véget ért, beleolvadsz valami nagyobba, a mindenségbe (vagy a semmibe?) Fáj vajon a folyónak? Szomorú lesz a forrás, ha ez hír oda felér?

A folyók gyakran már több tíz kilométerre a nagy és végső találkozás előtt több ágra szakadnak (delta), ezzel próbálják megnyújtani létük utolsó szakaszát, meg helyet adni a rengeteg gazdagságnak mit összegyűjtöttek, hogy ne vesszen a tengerbe, ha már a pataknak, forrásnak vissza nem tudják azt fizetni.

Maradva a költészetnél: micsoda költői lélek lehet az, aki ma hajnalban a Rákos patakba öntötte a tegnapi óriás-lecsó több kilós maradékát! Egész paprikák pirosan és zölden, paradicsom félbe vagy szeletekbe vágva, hagyma és olajfoltok üzentek a folyónak, hogy mi emberek is itt vagyunk, és felejtsd el a delta szomorúságát, hisz mi színessé teszünk, ennyi az, amit tenni tudunk, de azt tesszük szorgalmasan.

Mintha valami mégsem lenne rendben? Hiszen sem Haendel zenéjében, se Amici képein nyoma sincs a lecsónak!

Ja, hogy nem itt, Zuglóban szerezték a zenét vagy festették a képeket? Meglehet, de ez nem mentesíti a felelősség alól nevezett művészeket. Valakik sürgősen javítsanak bele műveikbe, hogy teljességében élvezhetők legyenek a mai, itteni embernek is!

Logikus

A téma nem veszíti el időszerűségét szeptemberben sem, több okból is kifolyólag.

Amerikának több okból is kell ez a háború, és ez most úgy van, mint a fővárosi polgár, aki meglátogatja távoli, vidéki rokonát, és feltűnik neki, hogy délben nem harangoznak. Kérdésére, hogy miért nem, jön a válasz: - Hát ennek több oka is van, itt van mindjárt az első: nincs harang. - Akkor a többit ne is mondja, köszönöm.

De amitől még biztosabb leszek abban, hogy a háborúnak egyhamar nem lesz vége, az az, hogy mióta a világon valahol egy komédiás főszerephez jut és megvan a lehetősége, hogy a fellépések számát ő határozza meg, a darab nem kerül le a színpadról.

Hogy mi és velünk együtt mások sem nevetnek? Hát uraim, maradjunk csak itthon, és nézzünk bele, mit kínálnak a különböző TV-csatornák „komédia” cím alatt?  Aki ott fellép, halára röhögi magát a saját olcsó poénjain, a közönség nem érdekes, mert beindul a háttérben a röhögő-automata, és azt olyan hangosra csavarják, hogy elhiszed, ez csak a közönség lehet, akinek jóval kifinomultabb a humorérzéke, mint neked. Márpedig Ukrajnában a teljes Humor/Komédia-társulat vezető szerephez jutott, és játsszák az egész világot rettenetben tartó, immár horror-darabot.

Na meg aztán, amikor a napokba az ENSZ főtitkára is figyelmeztette a feleket, hogy jó lenne abbahagyni, akkor eszembe jutott a vietnámi háború (megéltem, tudom), ahol ugyanez a főtisztség és intézménye a háromezernégyszáznyolcvannegyedik komoly figyelmeztetésben részesítette a hadban állókat, óriási nemzetközi visszhanggal, csak a két fél úgy el volt foglalva a háborúval, hogy nem hallották meg.

Na de igazán, ez nem téma, hisz még mindig csak az egyik fél háborúzik, a másik esküszik, hogy márpedig ő nem, és lehetetlen tisztázni, ki lő kit, s többnyire arra lehet következtetni, hogy saját állásaikat bombázzák sikeresen a jelentések szerint, és aztán vannak nemzetközileg elismert tanácsadók, akik azzal próbálnak ennek ellentmondani, hogy hát ez nem logikus!

LOGIKA, édes jó Atyám?!  Minap közölték a Népjólétitől, hogy ne tartsuk a tojást a hűtőszekrény ajtaján az erre a célra gyártott rekeszben, mert az állandó nyitogatástól sokszoros hőhatásnak van kitéve a tojás, és megromlik. Logikus, nem? A több millió eladott hűtőben akkor miért van ott az a rekesz?

És miért logikus, hogy a hírekben bizonyos csatornákon naponta, sőt óránként sulykolják belénk azt a felmérhetetlen nyomort, amiben élünk, különösen fiataljaink, kiknek nem jut se ez, se az, és akkor megnyílnak a Sziget- fesztivál kapui, és nap mint nap már-már a Dunába csüng a sor vége, hogy fejenként közel százezer forintért rángatózhassanak,üvöltözzenek kedvükre.

Végül, de nem utolsó sorban, és újra végiggondolva, és nem csak beszélek vagy írok, és megint elölről újra kezdem, és vigyázok arra, hogy ne ismételjem meg magam, hanem logikusan ugyanarról és ugyanolyan meggyőződéssel ugyanazt írjam-mondjam  most és mindörökre, mert én nem vagyok olyan, hisz nem is tudnék olyan lenni, hát akkor, ha véletlenül valami valakinek nem logikus, hát annak csak azt írhatom/mondhatom: ne keresse az életben állandóan a logikát, keresse a boldogságot, esetleg keressen sok-sok pénzt, az is jó… Világos?

   Magyarázok

Egyedüliek vagyunk a földön, akik „magyarázunk”. Csak a magyar magyaráz. A német nem németez, olasz nem olaszol, orosz nem…oszt, nem szoroz csak pofoz, angol, svéd, finn...na jó, szóval ebben is egyediek vagy egyedüliek vagyunk, és ezt hiába magyarázom a többi földlakónak, nem értik és nem is akarják érteni, sőt félre-MAGYAR(r)ázzák! Na, de megpróbálom MEGMAGYARÁZNI.

Miután mi magyarok nem értjük saját nyelvünket, miután elmondtuk, esetleg leírtuk mondani- vagy írnivalónkat, le is kell fordítsuk magyarra, tehát magyarázunk, és ha így sem megy, akkor megmagyarázzuk. Teccik engem érteni? Ha nem, tessenek szólni, mert nagyon szívesen megmagyarázom.

Gyönyörű nyelvünk van. Például milyen szép, amikor a költő leírja, hogy az aranykalászos Hortobágyra kristály-ragyogással süt a tiszta, kék égből az élet forrása, a nap, és ez már hónapok óta… A költői szív és lélek örül, a gazda meg beleőrül, és ezt meg lehet magyarázni, mert ahelyett, hogy verseket olvasna, a termését nézi nap mint nap, ahogy kiszárad ….

De még a mindent megmagyarázni tudó nyelvünk is botlik, amikor a patakparti fák törzsei megtelnek a mostanában nagyon gyakori plakátbetegséggel: - Ne pártra szavazz, hanem a megbízható hiteles civilre…és fénykép, és név.

Na jó, hallgatok rá, és az egész önkormányzatba civileket küldök, elfelejtve, hogy valamikor a „civil a pályán” azt jelentette, hogy aki nem ért hozzá, húzza el a csíkot! Megvan tehát az új önkormányzat, és egy párt sincs jelen, csak a független civilek, és hitelesen, mindannyian vagy ahányan csak vannak, annyiféle nótát húznak, vagy hitelesen megegyeznek, és lőn civil diktatúra. A civilek pedig valamilyen nevet kell hogy kapjanak, és semmi más nem talál rájuk, mint a „civil párt”. Kész, akkor a következő választásra mégis a pártra való szavazást kérik?

Csak ne kísértene az a kép a mai plakát mellett. A leghitelesebb civil ott áll, kissé nyúzottan, kissé viseltes ruhában, földre szegezett tekintet, lefele görbülő szájszélek, a kezében egy fekete műanyag zacskó összezárt nyakkal, beenne szépen kirajzolódó kutyaszarral, és kutya sehol.

Jaj, miért is tértem el az írás kezdetekor megfogadott, de le nem írt témáról, tessék, hova jutottam. Pedig megtanulhattam, hogy a modern írásokban, filmekben a legelső kép vagy sor fejbe kell kólintsa a nézőt vagy olvasót, hogy az ne is térjen magához, és így el lehet hagyni a mondanivalót és a végső poént. Mert ugye mennyivel más lett volna ez az egész „magyarázom a bizonyítványom”, ha azzal kezdem, hogy 5794. május 41-én lesz a világvége. Ne tessék a május 41-en fennakadni, 5000-től 71 naposak lesznek a hónapok, egyik hosszabb, másik rövidebb, így aztán kijön a 365/366, ezt brit tudósok és vak bolgár jósnők sugallatára számoltam ki, és hozzátettem azt az időmennyiséget, amely alatt Pesten ígéretét betartva kijön egy bármilyen szerelő.

Ez biztos. Meglássák.

Újabb karcolatok, 2022.aug.3.

                                      A lélek

Bámulatba ejt a sebészet. Mindent vágnak, varrnak, átültetnek, beültetnek, ide-oda kötnek, de most már valahogy időt és energiát, sőt eszközöket kellene fordítani testünk láthatatlan részére, a lélekre is.

A lélek fontosságáról nem hiszem, hogy bárkit is meg kellene győzni. Létezését azok sem tagadják, kiket tevékenységükben gátol és nélküle teszik, amit tesznek.

És most gondoljunk bele, szervátültetéshez kell egy erre hajlandó és egészséges szervvel rendelkező vagy végrendeletében azt ránk hagyó valaki, azt onnan ki kell bányászni amilyen gyorsan csak lehet, oda kell vinni, ahol várják, és vágnak,varrnak és várnak. Ezzel szemben a lelket (jó, elfogadom, hogy nem tudjuk pontosan, hol is van a testünkben vagy azon kívül) el lehetne csípni, amikor szökésben van és….hipp-hopp életet mentünk, javítunk. Azért ezt még se… Hogy nekem egy mittudomén micsoda kufár vagy nyimnyám lelkét ültessék, azaz kényszerítsék rám… nem, ez nem megy, és különben is ezt csinálja a TV, teljesen fájdalommentesen és észrevétlenül, ehhez nem kell orvos meg kórház, és biztos drágább, mint a műtét.

Rég foglalkoztat a kérdés, mi lenne, ha agyunk jobb- és bal felét egy pofonegyszerű műtéttel megcserélné valaki. Miért ne lehetne, annyi képet mutattak már róla, ronda, szivacsos girbe-gurba árkokkal tarkított massza, még átvágni sem kellene a középen összekötő huzalokat, hanem fejjel lefele fordítani és elcsavarni az új helyre, ennyit csak megbír az a pép vagy mi. A nyakunk fele kicsit másképp csavarodna az idegrost-köteg, de ezt egy idegsebész-inas is elvállalná, és akkor kész az új ember, s ha ennek az áldozatnak (?) az agyában volt véletlenül a lelke (és nem hátul, sokkal lejjebb), hát mittudoménhogymilesz, de lesz valami, és ezért már érdemes megtenni.

Csak ne kísérletezzünk egereken meg majmokon, ne bosszantsuk a zöldeket, ember igazán van elég, néha még kicsit sok is, amikor például sorba kell álljak valamiért.

Ahelyett, hogy milliárdokat költünk tudósok kísérleteire, akik bejelentik, hogy hamarosan űrszondáinkkal elérjük a végtelent és az milyen új távlatokat nyit majd meg ükükükükunokáinknak, költsünk inkább az agyforgatásra. Több száz évvel ezelőtt Newton, amikor több tudós kortársa beleőrült a kérdésbe, hogy a világűr véges-e vagy végtelen, kimondta: A világűr egyszerre véges és végtelen, és tessék abbahagyni a hasztalan okoskodást.

Newton lelke forog a sírjában.

                                                            Mici néni

Mici néni reggeli sétája a patakparton a megszokott rendben történt, amikor észrevett egy közel teli ásványvizes műanyagpalackot, amit valaki valószínűleg az állomáson kapott a nagy hőség miatt egy segélyszervezettől, aztán itt eldobta.

Mici néni örvend, hogy ilyen kora reggel találta, még nem pisilték le a kis kutyusok, felveszi és kinéz egy árnyékos padot, s jól láthatóan odatámasztja, hátha valaki, hajléktalan vagy futkosó rászorul és megmenti őt a hőgutától vagy neadj’isten a legrosszabbtól, attól, hogy kórházba kerüljön.

Félve körbenéz, nehogy ott ólálkodjon egy ellenzéki újság fotósa és már aznap lehozzák az újságokban (idehaza, de különösen külföldön), hogy a magyar nyugdíjas nénik már az utcáról szerzik be az innivalót.

Séta közben eszébe jut, hogy a tegnap a folyók hozamáról szólt egy adás, és hogy a Rákos patak itt csordogál, örömmel (?) állapította meg, hogy kicsi a patak, de hmmm… műanyagpalackok tucatja, alutálcák, sörösdobozok, színes csomagoló anyagok és és és …Olyan gyönyörű, tarka volt, akár a szombati PRIDE felvonulás.

A szemét egy része fennakadt a parti növényekben és lassan maga köré gyűjtötte a többi hulladékot, színpompás szigetet alakítva. Ha nem lesz hamarosan egy nagyobb eső, a patak eltűnik a „sziget”alatt, viszont ha lesz, akkor valahol a torkolatnál nő a város fölé a műdomb, és építész-unokája benyújthat egy tervet „a jövő csodája” címmel: hogyan hasznosítsuk a hulladékot, hogyan lesz az ürülékből vas.

Mégis csak bölcs a természet, csak nem hallani, ahogy sírva kacag rajtunk.

                                        A bárcás

Határozottan tetszik, sőt örömmel tölt el - legyek őszinte, boldoggá tesz - az újra forgalomba hozott „vármegye” és a „főispán” tisztség, fogalom is.

Ennek kapcsán szeretném megkérni a Fszk. urat, ezentúl  cikkeimet Léczfalvi Gyárfás András agyszüleményei címen tegye közzé. Sőt a „címeres” jelzőt is hozzáírhatja, mert a Google szerint is 1605-től azok vagyunk.

De figyelem: címeres, és nem cégéres, és nem bárcás, bár ha jól utánanézünk, a kezdet kezdetén mint hasznos útmutatónak örvendhetett mindkét jelzőnek a lakosság. És ki ne szeretné, ha a sokak számára ki sem olvasható angol és más nyelvű szavak helyett egy cégér-, azaz cégtáblája lógna műhelye, üzlete, irodája, rendelője,  kapuja felett a bent tevékenykedőnek. Még színesebbé is tenné a város/utca képét. Vidám kecske a szabóműhely ajtaja felett, harapófogó a lakatosnál, gyalu az asztalosnál, kifli a péknél, kottadarab az énektanárnál, paragrafus az ügyvédnél, az orvosoknál ki mire szakosodott, szív, törött láb vagy kéz, de mit tegyen ki a sebész, egy vakbelet? És az urológus? Na de a köz szemérmét azért ne bántsuk…. És hol vannak még a többi lógusok?

Azért ne bántsuk az orvosokat, mert ha arra gondolok, hogy december elejére végre kaptam egy időpontot, és addig a kezébe juthat egy Sorsunk.net, hát….na persze, tudom,hogy nem olyanok…

Aztán itt van, vagy csak mint szitokszó felcsattan néha a „bárcás” jelző, de hát valamikor:

- (kereskedelem, vasútügy) bárcás csomag: a) olyan vasúti csomag, amelynek feladásáról bárcát (1) adtak; b) amelyet bárcával (1a) megjelöltek.

- (1945 előtt, bizalmas): erkölcsrendészeti felügyelet alatt álló nő. Kifestett bárcás.

Régi szép idők, igen, szép, mert festett és nem feslett volt az a vasúti csomag.

Hogy én, mint Léczfalvi címeres, mit tartok az erkölcsrendészetről? Hát kérem szépen, miután az erkölcs nívója olyan szinten van, mint ahogy naponta a hírekben látjuk halljuk, sürgősen bányászokat kell alkalmazni és az adott pontokra tudatosan kihelyezett békák hátsórésze alatt kell megkezdeni az ásást. A nőket pedig hagyjuk békén.

                                            Pillanatfelvételek

Stadionban. Mindegy, milyen mérkőzés, a hazai csapatnak nem szabad pontot veszítenie, és két másodperccel a mindennek véget vető sípszó előtt az ellenfél helyzethez jut, amiből az esetek kilencvenkilenc százalékában megvan a győztes pont. Nagy körkép a szurkolói táborról, kezeiket tördelő, egeket segítségül hívó, kétségbeesett rajongók, és akkor egy pillanatra a kamera közel megy egy olyan ötös csoporthoz, akik felnéznek a nagy kivetítőre és meglátják magukat, és vége a gyásznak, kezeket a magasba, tele torokból ordítják, hogy hallják odahaza is: lássátok, bekerültünk a Tv-be , úristen, ezt a boldogságot, nahát, érdemes élni. Hogy a pályán közben mi van, kit érdekel…

Sorban állok, azaz állunk, és úgy rendesen, a másfél méter távolságot tartjuk egymás között. Mögöttem egy kisfiú kezében fagylalttal kering az apja körül. –Kisfiam, ne forgolódj, mert leejted a fagylaltot. – Apu, ha leejtem, veszel nekem másikat? - Nem, és ne forgolódj, mert már szédülök bele. - De apu, vegyél nekem fagylaltooooooot! – Kisfiam, ne ordíts! - De hiszen te ordítasz apu. Vegyél fagylaltoooooooooooot! – Kisfiam, most már elég legyen, ne ordíts és ne forgolódj! - Nekem már semmit sem szabad? De otthon anyunak megígérted, hogy veszel nekem fagylaltot..

-Mit óhajt uram? - kérdik tőlem, mert közben sorra kerülök. - Kérek szépen egy fagylaltot. - De uram, ez gyógyszertár! - Ja bocs, akkor egy füldugaszt.

Pillanatfelvétel a parlamentben. A miniszteri tanácsos az országot, sőt világot fenyegető veszélyekről foglalja össze a fontos tudnivalókat és szólít szavazásra. A padokban egy ellenzéki óriásit ásít, kisujjával piszkálja az orrát, majd, miután alaposan kitisztította, rátér a füleire, közben köszön a most odatévedt ellenzéki társaknak, és félig röhögve mutat a szónokra. De most rajta a sor, neki kell kimondania, hogy igen vagy nem. Kiveszi a kisujját a füléből, beveszi a szájába,  közben megtudja, hogy a kormány álláspontja az IGEN, és azonnal megvan a válasz: NEM.

Még hogy az ujjából szopná? Na de kérem…

                                 Figyelem, figyelem!

Ezt most már tényleg meg kell írnia valakinek. Sajnos én nem tehetem, mert hol vagyok én attól, hogy valakinek tituláljam vagy képzeljem magam!

Valamiféle olyan kiváló valakinek, aki háttal állva szembeköpi a tudós akadémikusokat. Akik nagyközönség előtt azt merik állítani, hogy a munka az alapja minden társadalomnak. Fékezze hát le magát a kormány! Nem veszi észre, hogy a fiataloké a jövő, és a derék köpködő ma már influenszer, és százezrek kérik ki a véleményét, és az akadémikus dr. urat nem ismeri senki. Ő tehát már Valaki.

Valaki úr tehát el is mondja, hogy így nem mehet tovább. Kezdjük az iskolákkal, száz éves módszerekkel, száz éve elavult tárgyakkal, százévesnek tűnő tanerőkkel sulykolják, hogy 2x2, meg 1848, és Kodály, na ne….Egyáltalán, milyen iskola ez, fiú-lány-vegyes- vagy semleges? Mégis kit érdekel, hogy mi akarok lenni, fiú, vagy lány, vagy lámpabúra?

Hagyjanak engem azzal a marhasággal, hogy munka… Szüleim gürcölnek reggeltől estig, és még egy vacak cabriot sem sikerült a születésnapomra megvenniük! Itt állok huszonvalahány évesen, és  éppen csak, hogy a napi fűre futja a zsebpénzemből, és akkor jön az a Dr. a munkájával.  Nézzenek csak a fejlett nyugatra, telve a parkok szanaszét heverő boldog fiatalokkal, és ha felébrednek, akkor egy kicsi tünti, s máris megvan a napi orrba való.

De legalább hallom az igazat a józan ellenzéktől, hogy a kormány nincs felkészülve arra, ha még drasztikusabb élelmiszerár-emelés jön, és az aszály kitart decemberig, és a tusványosi beszéd után megindulnak a medvék Erdélyből Budapest felé…

Tanulják meg tőlem, most már nyugodt szívvel mondom annyi százezer követővel a hátam mögött, az egyetlen és biztos gyógymód a válságra: ha megdöglött a kecském, dögöljön meg a szomszédé is. Régi recept ez, keleti szomszédunknál is kipróbálták, és na….

Még lenne valami. Az újságok (Blick) lehozták, a föld fele száguld az űrből valami, és nem tudni, mikor és hova, de becsap, és akkor… na, akkor most kezdjek el tanulni???

    Szép a világ

Nézzük kissé más szemmel a velünk-körülöttünk történteket, és tüstént jobb kedvre (ha nem is szenderedünk, de) derülünk.

Itt van például a drága kenyér. Gondoljunk csak bele, életünkben minden, ami drágább volt az, finomabbat is jelentett, na, most akkor tiltakozzunk a finomabb kenyér ellen? Istenem, megdrágult néhány százassal ez meg az, miközben a tangóharmonika több százezerrel lett olcsóbb. Hát uraim, ha veszünk két tangóharmonikát, a rezsi meg a kenyér meg annyi minden egész évre ki van fizetve, és ráadásul szólhat a muzsikaszó is, hát kell ennél jobb? Ne a szélsőséges esetek kössék le a figyelmünket, próbáljuk meg szélesebb perspektívában látni a világot, és ha a TV, a sajtó ontja a képeket a szörnyű szárazságról, vegyük észre, hogy a világ másik felén özönvíz van, tehát átlagban jól áll a világ, ihaj-csuhaj.

És mi az a széles sávú hadművelet, amit a sok rosszakaró háborúnak nevez!? Hiszen, ha meghallgatjuk az orosz elnököt, igazán tiszta képet kapunk a történelemről. Oroszország a századok során soha nem támadott meg senkit, mindig önvédelmi háborút viselt, punktum. Ha a múlt időkre vonatkozó eme kijelentést értelmezzük, hát talán így is van (ejnye, 1849, 1956… na, ezt inkább hagyjuk). Sajnos, a jelen időkre vonatkozóan valahogy más képet látunk, de Ő ezt nem is tagadta, csak a történelem…és azzal nem lehet vitatkozni, vagy lehet, de nem érdemes.

Na, és ha háború van itt Európában?! Nézzünk csak szét a földgömbön, békés szigeteket látunk szerte, ami egy normális átlagot eredményez. Például - na izé, ott né, valahol a Csendes Óceánon vagy az Északi sarkon… most hirtelen nem jut eszembe, de mindenki tudja, akkor minek erőltessem magam!

Kapcsoljuk be a rádiót és zúgjon a Killing me saftly, s aztán meglásssuk…

Gyárfás András újabb karcolatai - 2022. július 23.

Wanted

Wanted.  Fénykép több is van: szende, ravasz, tapintatos, sértő, hódító, visszautasító, röpke, állandó, könnyű, légies, buta, betanult, üres, sokatmondó, nyájas, nyálas, nyerő, vesztes, gonosz, jóságos, egyedi, szabvány, célzott, véletlen, édes, keserű, széles, rejtett, sugárzó, ragályos, ígéretes, szánalmas, barátságos, udvarias, természetes, színlelt, betanult, és és ….  talán már zavaró is a sok kép a keresésben, de könnyít, ha kissé leszűkítjük a kört.

Aki valahol felfedezi e nagyon sokféle közül az egy barátságos-t, kérem, jelezze. Igen azt keressük. A MOSOLY-t.

Könnyítünk. Többnyire arcokon lehet látni, van, akinek a szeme teszi, de van, ki egész lényével, egy mozdulatával idézi elő. Van kinek a természete, talán születési „hibája”, van, akinek a szíve, van, akinek az esze, hangja, hallgatása, csak úgy a lénye. A lényeg, hogy ha nem is forró, de kellemes meleg sugárzik át a keresett emberi tulajdonsággal.

Az idősek még emlékeznek, hisz valamikor tömegcikk volt. Ha nem örömünkben, akár csalódottságunkban is megmosolyogtunk valamit, nem, nem nevettünk és nem vigyorogtunk, csak a szánk két sarka görbült kicsit felfele vagy a szemünk szűkült, de a szemöldök nem ért össze és homlok is sima maradt, a fülünk pedig emelkedett.

Tessék kipróbálni, menni fog, és ha kiviszik az utcára, akasszanak egy táblát a nyakukba: - Vigyázat, ne vegyenek komolyan!

Talán így megússzák közröhej nélkül, mert az ma tömegcikk.

Újra

„Az élet egy nagy iskola”. Hányszor kellett ezt hallanom! Hittem, nem hittem, de most tényleg szívesen megbuknék, már úgy értem, életismétlésre, bár, ha jól meggondolom, ha csak én tenném ezt és mindazok nem, akikkel az eddigit leéltem, talán akkor... Na, akkor mi van?

Akkor semmit nem ér az egész, ha nincs kinek eldicsekedni, és különben is, ha újra kezdhetném, egészen más törvények (fizikai, szellemi, stb.) uralkodnának, és akkor semmit nem lehet hasznosítani mindabból, amit most megtanultam.

Valahogy úgy kellene, hogy most legyen egy másik ”énem”. Mondjuk egy másik, pont ilyen városban, és akkor…

Na, hogy is van ez? Nem lenne elég egy ugyanilyen város, másik bolygó kellene, ugyanilyen, és ott kissé megkésve élnék az itteni énemhez képest, és át tudnék üzenni magamnak. Például, amikor egy elhúzódott üzemi ünnepi vacsora után a gyermekek várnak, hogy a beígért korcsolyázásra vigyem őket, akkor vagy lemondom a csúszkálást, vagy nem akarom bemutatni a dupla Rittbergert, ami egy egyszerű hanyatt eséssel végződött, és mentők és kórház és ijedelem és és és…

De ha összetalálkozom magammal, akkor tegezzem vagy magázzam magam? Egyáltalán szóba álljak egy ilyen vagy inkább olyan vagy mittudomén milyen alakkal? Mégis csak magamban kell az egészet megint végigcsinálni?

Hülyeség, de ha valahol látnak engem, kérem, szóljanak/írjanak..

Á, egy fenét, hagyjon engem mindenki békén, hadd csináljam végig, amit nem én kezdtem.

Hogy is van ez?

Hogy is van ez? Mi, valamikor, egy földig lerombolt országban hamis ideológiára kényszerített szülők ivadékaiként a ne rombolj, ne ítélkezz, tedd, amit mondanak jegyében nőttünk fel. A gondolkozást nem tudták betiltani, sikerült átmenteni a polgári szemléletet, majd, az évek és események sodrásai után a szüleink életét éltük tovább, anyagilag magasabb szinten.

Ma valahogy még élünk, de eltűnt, ócskapiacra került az életfilozófiánk. Akkor most hogyan tovább, és egyáltalán miért, kiért?

Naponta látom, hogy az új generáció valami másra vágyik, más rendre, de olyanra, mintha otthon az asztalt felfordítanák és attól fogva már nem asztal, hanem ”latsza”, és majd a székeket is melléborítják, és akkor az már nem „szék”, hanem kész. Igen, kész van valami új, de hogy ez rend lenne?

Igen, szükségállapot van, de ez nem a Te és nem az Én, és még csak nem is a rendszer hibája. A túlélésnek pedig nem az a titka, hogy bukott miniszterelnök-jelölt meg teljes zűrzavarra vágyó fiatal propagandisták mellé csapódva, alkohollal és kábítószerrel elhülyítve hidakat foglalunk el és ordítunk valamiféle Nyugat-Európa, mint szent bálvány után.

És ha energiaválság van, mert van, és nem csak nálunk, de már a műholdakon is, akkor ne olyan zöld reformokkal álljunk elő, melyeket ezelőtt százötven évvel elkezdve talán már meg is oldottunk volna ezt-azt. Tudom: hihetetlen és teljességgel elfogathatatlan, de TAKARÉKOSKODJUNK.

Elképzelem: ha az ellenzék elárulná annak receptjét, hogy mitől vastagszik meg parlamenti képviselőinek az arcbőre a padsorba beülve azonnal, és ezt mi alkalmaznánk egész testünkre, télire már nem lenne fűtési gond, állandóan magunkon hordhatnánk ezt a kényelmes bőrkabátot.

És ami a KATA-ügy megoldása lehetne? Közel négy éve lakunk Pesten és több mint három millió forintot költöttünk ilyen-olyan javításokra, de még egyetlen számlát sem tudnék felmutatni. Ebben én is hibás vagyok, mert mikor a szaki a végén azt kérdi: - Számlával vagy anélkül, mert teccik tudni, számlával nem százezer, hanem százharminc…majd hülye leszek számlát kérni …

De ha én ezeket a számlákat meggyűjtve az év végén az adómból levonhatom,  hát akkor adjon, és fizesse ő is amit illik, így nyer ő is, én is, és az állam is. Valahogy így megy ez az áhított Nyugat-Európa egyes demokráciáiban.

Csak hát ehhez nagyon hosszú út vezet, és ezért a Kormánynak meg kellene  már most hallgatnia néhány javaslatunkat. Nevezetesen: vezessen be sürgősen néhány odaáti megoldást, hogy az ellenzék és lázadó fiai megnyugodjanak: elő a vízágyukkal és könnyfakasztó bombákkal, és takarodjon a szemét a hidakról!

Új forma

Talán már késő, de azért még meg lehet próbálni, hogy az olvasókat visszacsábítsunk a Tv-től. Tény, hogy a könyvhöz, írott szóhoz világítás kell, de a nagy energia-világszegénységben egy tv-ernyő több áramot fogyaszt. További óriási előny, hogy az írásba nem lehet reklámszüneteket betoldani/gyömöszölni. Ezért aztán óriási előnnyel rendelkezik a TV. Ahol a legizgalmasabb résznél hirtelen megszakad a történet, és rád szól az ernyő: - Beszéljünk nyíltan a hüvelyszárazságról! És akkor jön a hölgy (hogy miért nem meri ezt egy férfi vállalni, az számomra megengedhetetlen megkülönböztetés, na de hagyjuk..) és elmondja, hogy az mennyire viszket, és mutat a tájék fele bátran, öntudatosan… de íme, itt a megoldás…

Hát most képzeljünk el egy szívhez szóló, akár csak pár sornyi leírt történetet, ami átveszi ezt a módszert.

Egy vidéki pályaudvaron két párhuzamos sínen egyszerre robog be két ellentétes irányban haladó vonat, de csak átszaladnak (ez egy vacak kis városka, ahol a gyors az nem áll meg. Szóval, az egyik gyors ablakán kinéz egy ifjú: - Hol is vagyunk? A másik vonat ablakából ugyanabban a pillanatban és helyen kinéz egy lány: - Hol is vagyunk? És a másodperc egy törtrésze alatt egymás szemébe néznek és lángra gyúl a mindent legyőző szerelem, de a vonatok kegyetlenül rohannak tovább, és a két szerető szív… Ekkor megszakad az írás: - Olvasott, hallott ön már a Dextrybexi WC szagtalanítóról?

Most nem teszem, de ígérem, hogy ha a módszer beválik, hosszasan fogom ecsetelni a Dextrybexi utolérhetetlen hatását még a családi békére is, nem beszélve a jószomszédi viszonyokra, akár az államok közöttire is, és EU… szóval a világegyetem, persze a hüvelyszárazság marad a képernyőn.

És folytatom a történetet. Húsz év múlva (már el is felejtették egymást, csak a lélek, na, a lélek, szóval tudják..) ugyanazon a két vágányon, de most ellenkező irányban utaznak, most már nős férfi az egyiken  és férjes asszony a másikon (vagy fordítva, mindegy), de valami arra kényszeríti őket, hogy ezen az állomáson kinézzenek: - Hol is vagyunk?

Egy pillanatra megszakítjuk az írást, mert most kaptuk a hírt az EU parlamenttől: - Nem lesz többet háború, csak egy olyan békeharc, hogy kő kövön nem marad.

Vissza a szerelmes párhoz: Folytatása következik minden kedden reggel négy óra hét perckor a Sorsunk.net-ben.

Ja igen, a kötelező bepillantás a jövő hetibe. Villámgyorsan meghúzzák a vészféket mindkét szerelvényen, repül, rohan egymás fele a pár és forró csókban egyesül a nő és a férfi, majd visszaülnek, de most már úgy, hogy a csókot és az ölelést folytatni lehessen. Eközben a gyermekek (egy egy fiú meg egy lány) otthon nemet változtatnak, de miután ez az alaphelyzeten nem változtat, erre több szót nem fecsérlünk...

Amszterdam

Egy hétig messze jártunk, odakint illúzióktól szabadítottak meg, miközben itthon rá lehetett szabadítani az erre szakosodott társadalmi réteget a fegyelmezett többségre.

Na,  de hogy is van ez a kisebbség/többség viszony a nagyvilágban?

Anélkül, hogy adatgyűjtésekkel terhelném magam, valahogy úgy tűnik, a mindenkori (a már úgy-ahogy ismert) világ legnagyobb kisebbségeit a nem fehér bőrű lakosság adta, és ezek közül is a legtöbbet szenvedett a fekete.

Na, ennek vége. Olyan filmeket láttam fő csatornákon és fő adásidőben, ahol a fekete úr kiszáll a méregdrága autójából, az ajtót egy fehér nyitja, és csomagjait egy fehér szépségkirálynő veszi át nagy alázattal, és ez így két órán át, míg a film tart.

Vigyázat, nem utcáról felszedett, hajléktalan fehérek a cselédek/szolgák. Nem, magániskolán erre a feladatra kiképzett, több nyelvet beszélő és mindenhez értő, most már széles társadalmi réteget képző fehér tömegről van szó. Ha pedig kimegyünk a foci- vagy bármilyen más sportpályákra, ott a fehér játékosok szerte a világon letérdelnek, bocsánatért könyörögnek a valamikor megsértett színesektől, valós vagy nem valós áleseményekért).

Odaát a faji diszkrimináció tehát megoldódott, illetve megfordult. Ez valahogy nem mindegy, mert ugyanabba az irányba terelnek minket más kisebbségek is.

Idézek a Wikipédiából: A spártai apának – ha gyermeke valami testi fogyatékossággal született (vagy „idétlen” volt, idétlen=időtlen, azaz koraszülött), és nem akarták felnevelni, el kellett mennie a törzs (phülé) véneihez, és az ő döntésük szerint kellett eljárnia. Ha a vének úgy ítélték meg, hogy a gyermeket nem kell felnevelniük, akkor a szülők kivitték a Taigetoszhoz,  letették az úgynevezett Apothetaira, és – görög szemlélet szerint – nem megölték a gyermeket, hanem „adtak neki egy esélyt”. Ugyanis ezt a helyet mindenki ismerte, így azok, akiknek nem volt gyermekük, kijártak erre a helyre, és elvihették a kitett csecsemőt. Így a gyermekkitételnek ritkán volt halálos áldozata.

Azt már nem írja a Wiki, hogy ezek a gyermekek később lehetőleg a szomszédoktól is eltitkolt kamrácskában élték le rövid/hosszú létüket.

Ez mára egészségesen oldódott meg. A „másak“ (egye fene, legyenek) azonos elismerésnek örvendnek a  „normálisokkal” . Sőt, ők büszkék rá, gúnyosan lenézik a „többeket“, és képviselőnőjük a Parlamentben szólal fel - még ha idő előtt is -, hogy szégyellje magát minden kormánytag, aki nem vesz részt a felvonulásaikon. Na, hát azért ezt ne, kicsit hátrább az agarakkal, vagy kinek mije van.

Nem veszem sorra a diszkrimináltak egész sorát, különben is jobb lenne a kirekesztett, kiszorított, megkülönböztetett, korlátozott, hátratolt, mellőzött szavakat használni  - ahogy Molnos Angéla a ma már  sajnos egyre kevesebbek által olvasott Magyarító Könyvecské-ben írja. De van egy csoport, amely tényleg egy ártatlan kisebbséget tömörít. A tetováltaké.

Valamikor, ó nem is olyan régen, úgy ötven-hatvan éve, kimondottan az óceánokat több hónapokon át járó tengerészeknek volt megkülönböztető dísze. Ahány kikötő, annyi menyasszony - tudta/vallotta a közhiedelem -, és biza mindegyik asszonyka szerette, ha magával visz valami rá emlékeztetőt a vőlegény. Így aztán, ha valamelyikük nagyon hosszú ideig és sok fele járt, hát megszenvedte azt.

Amire én emlékszem: A nudista strandon felkiált egy gyerek: - Anyúúúú, nézd, ezt a bácsit Ádámnak hívják. És mutat a bácsi lába közé. - Amszterdam volt az valamikor, kölyök.. jött a rumos, rekedtes hang a napozó alól.

Hozzászólás

És nem idő előtti, hanem mindenek előtti!

Én a nép nevében szólok, és nem is szólok, hanem ordítok és sikoltok, könyörgök és követelek, jöjjön már el a végre oly sok ideje várt szabadság és a hazug, tolvaj kormány lássa be már végre, hogy mi van az országban.

Vegye már észre valaki, hogy ezzel az állandó háború- meg járvány- meg világválság ismétlésével csak a tehetetlenségét takargatja, mert itt van kérem a közlekedés, és annak semmi köze a háborúhoz, járványhoz, világválsághoz,  csak a kormány önzőségét bizonyítja: - Kérem, még ma is annyi küzdelmes év után Jobb kéz szabály uralkodik, értik kérem, JOBB, JOBB és JOBB. Hát bele lehet ebbe őrülni!

Nem, ellentétben a jobboldali képviselő urakkal (urak? Egy diktátornak mamlasz, gyáva szolgái!), mi nem követeljük, hogy legyen balkéz szabály, bár nálunk jóval fejlettebb országokban az uralkodik. Nem, mi csak a szabadságot, a már Petőfi által is megénekelt „Szabadság, szerelem e kettő kell énnekem”-et, a magyar nép örök vágyát akarjuk.

Igen, se jobb, se bal, mindenki megy, ahogy és amerre akar, és mindenki azt és úgy szerethesse, ahogy azt akarja…

És ez így tovább, míg megszólal a csengő vagy kisharang, hogy lejárt a hozzászólásra kiszabott idő, és akkor már elfulladóan: - Látják, ennyit a szólásszabadságróóóóllll…

Gyárfás András újabb karcolatai - 2022. július 4.

                                      Gondolatok, csak úgy…

        Az ember a szájával hazudik - írja Nietzsche - ám az arckifejezéssel, amit közben mutat, mégis elmondja az igazságot.

Milyen szerencse, hogy én a képernyő elé/mögé (azt sem tudom, hol vagyok) ülve írok, így az igazság soha nem derül ki. Író ember hazudhat és szájba is vághatja önmagát, mert ma mindenki azt csinál, amit akar, és senki azt, amit kellene.

Meglehetősen sokat, de nem leget törtem a fejem azon, hogy mitől olyanok az embertársaim itt Pesten, mint amilyenek. Ma végre világosság gyúlt bennem. Hiszen az lenne a csoda, ha nem lennének ilyen megzavart tudatúak, hisz az újságok kiemelt főcímekkel hozzák:

- Zsizsike férfiakat őrjítő bikiniben mutatkozott a strandon…

- Lidike fél melle kibuggyant a ruhakölteményből a bemutatón, a látványtól eszeveszett férfiakat ki kellett támogatni a teremből…

- Bibike újra levetkőzött, a férfiakhoz a mentőket kellett kihívni… és így tovább, és így tovább.

Céljuk, hogy kielégítsék a vastag, de átlátszó burában élő tömeg hírszomját, mert „Populus vult decipi ergo decipiatur”. (A tömeg csalfa ígéretekre áhít, tehát meg kell ezt adni neki {C. Caraffa bíboros}. A szerk.)

Közben ünnep a pokolban, Mammon már elérte, hogy a fellegekbe emeljék és istenítsék. Maga mellé emelte a TV-t, és kész a világuralom.

Mi ma az élet értelme? Valamikor elsősorban maga az élet volt az. Amit a szüleinktől kaptunk és kötelességünknek éreztük tovább adni, mert a gyermekben él tovább az ÉLET. Akik csak önmagukra, az élvezetekre gondolnak, bármennyi örömöt is kapnak, értelmetlen életet hagynak maguk mögött. Tisztelem viszont azokat, akik feláldozták idejüket/életüket, és valami olyat alkottak, ami megkönnyítette másoknak, hogy gyermeket nemzzenek és neveljenek.

De hány gyermeket? Ahányért felelősséget tudnak vállalni, hogy tovább adják azt, amit a szülőiktől kaptak, ahányat fel tudnak nevelni.  Ezért nem tartom elfogathatónak, hogy a sivatagban számtalan utódot hoznak a világra, miközben egyről sem tudnak gondoskodni. De azt sem, hogy a gazdagságban lubickoló Nyugat-Európa elkényezteti azt az egyet, és ezzel torzzá, életképtelenné teszi őt.

Fogjanak meg, fogjanak meg - írtam ezt nemegyszer; de inkább lőjenek le, mert ahhoz, hogy elfogjanak, utol kell érjenek, és én már magamtól is olyan messze szaladtam, hogy nem érem utol a gondolataimat. Rendre vissza kell térnem az első mondathoz, megérteni, hogy mi is az értelme. Bevallom, nem tudom. Ez lenne a tudásomnak megfelelő igazság. Nem ad felmentést az sem, hogy több mesterséget is kitanultam, de a tízediket műveltem, és ezt szerte Európában. Sem az, hogy közel nyolcvan év van mögöttem. Mindez nem elég, és az sem lenne elég, ha megkérdeznék százezer embert és válaszukból statisztikai következtetéseket vonnék le, hisz fent marad még jó néhány  milliárd.  Talán kiegyezhetnék önmagammal abban, hogy ez nem kérdés, hanem valamilyen filozófiai kategória, de olyan, ami állandóan változik, és ezért megfoghatatlan, megválaszolhatatlan, így örökké kérdés marad.

Pont. És !-jel is.

                                               Csapok

Nehéz éjszakája volt Putyinnak. Telefonbeszélgetés volt betervezve az USA elnökével, és miután a világ leghatalmasabb embere elhagyta valahol a hallókészülékét, meg kellett várni, míg újat kap, és csak utána térhettek rá a már minden szinten megbeszélt égető kérdésre.

- Legyen világbéke? - kérdezte Biden.

- Igen, és mielőbb - válaszolta Putyin.

- Mi előbb? - kérdezte Biden.

Válasz nem jött. A Kreml a csecsenekhez fordult, hogy értelmezzék a beszélgetést, és Csecsenéniában azonnal felakasztottak hét értelmesebbet.

Na, szóval Putyin későn ébredt, és a fürdőszoba-ajtóból visszakiáltott az otthoniaknak: - Sietek, zárjátok el a csapokat.

A Belügyminiszter még elkapta a mondat második felét, és azonnal intézkedett: - Minden olaj- és gázcsapot elzárni nyugat felé!

Az EU is azonnal intézkedett. „Lezárni minden csapot”- jött a parancs. Nyár van, mindenki grillezzen és kerékpárral közlekedjen, és Magyarországtól meg kel vonni minden, nekik jogosan járó összeget.

Közben Putyint is felhívták otthonról: - Nem tudjuk a csapokat elzárni, valamilyen kínai gyártmányok, és kirothadtak. - Kérdezzétek meg a Magyarokat, hogy csinálják - jött a válasz. Megkérdezték, és azok azt válaszolták, hogy bármit mondnak irigyeik, jól működnek vízcsapjaik. És fürödnek, és főznek. Meg kerékpároznak is. Budapesten, EU-módra. Kész agyrém.

Káromkodik hát mindenki, és az ócskapiacon beszereznek negyvenéves hazai gyártmányokat. A Kínával meglevő forróvonal kigyulladt, de a csövek tovább rothadnak.

Majd ha világbéke lesz, új csap is lesz. Addig várni kell, amíg csak meglesz. A béke.  És a csap? Ja, azt nem tudni, de valamikor az is lesz.

Teljesen összezavarodtam.

                                               Kánikula

Hihetetlenül gyorsan fejlődik az orvos tudomány, hamarosan egészségesen halunk meg. Mi lesz az orvosokkal?

Marad a lélektan, melyben mérföldekre vagyunk az ideális állapotoktól. Bár ott is vannak fejlődések, de még mindig nem tudatosult bennünk, hogy a gyermekkorban elszenvedett traumák miatt szenvedünk egész életünkben. Amilyen gyorsan csak lehet, át kellene képezni a sok ilyen olyan „lógust" a lélekgyógyászatra, és minél szélesebb körben tudatosítani bennünk, hogy az a tény, hogy egy nagyon szűk és sötét folyosón rettentő sikolyok között jöttünk világra, meghatározza egész létünket. Talán ha majd az anyák leküzdik szemérmességüket és felnőttkorba lépő gyermeküknek megmutatják, hogy is történt az egész talán sokan megszabadulnak a fojtó szorultságérzetüktől, de addig valamit tenni kell.

Van még egy szakterület ahol tárt karokkal várják a „lógusokat, a „meteorológia”, hisz ma is az esetek többségében az orvos megvizsgál és azt mondja:  - Uram, front van, attól fáj a feje, ízületei, és zavart állapotát is az okozza (bár, ahogy a Sorsunk.net írásait olvasom, hát talán ezektől…?)

A tanügynek is fejlődnie kellene, hagyják abba az olyan felesleges tantárgyat, mint az algebra. Utánanéztem. Maga a kifejezés az „al” az Al Capone, a „geb” az geb, és a „ Ra” a napisten nevéből származik. Hát lehet ez jó valamire? Inkább főgebrát tanítsanak.

Hogy az mi? Majd önök is rájönnek, ha állandósul a kánikula.

                                  Bal-jobb

Valahogy be kell jutnom valamelyik TV adásba. Ha nem sikerül, hiába éltem meg mindent, és izét… De mit, de mit, de mit csináljak?

Megvan! Ezentúl reggel a kétbotos sétámat a Rákos patak parton hátrafelé menve fogom megtenni. Na nem hátra, én előre megyek továbbra is, de háttal. Kinézem a célt, mint mindig, de a nagy utcán a parttal keresztbe már nem megyek át, az életem azért nem teszem kockára, és különben is, ha elütnek igaz, hogy bekerülök az esti hírekbe, de nem szólhatok egy szót se, és én, ha már ott vagyok, beszélni akarok.

Igen, el akarom mondani, hogy lehet háttal is előre menni, és azt is elárulom, hogyan. Tehát a két bot a kézbe, hátra nyújtom a jobb lábam, és a bal kezemben a bot megtámaszt, most már nem tudom, előre- vagy hátra lépjek-e, mert egy kicsit összezavar, hogy most a jobb és a bal is felcserélődött, mert eddig úgy tudtam, a patak bal partján van az út, de most a jobbon megyek, s milyen furcsa, akkor két jobb partja van a Rákos pataknak?

Lassan szédülni kezdek, ebből baj lesz, és most rám szól valaki hátulról/elölről: - Rosszul van? Hívjak mentőt?

- Igen, rosszul vagyok, de kérem, ne a mentőt, hanem az ATV-t vagy RTL-t hívja.

                             Majomhimlő

Újra egy tucat majomhimlő-fertőzött. A szám nem lenne aggasztó, de a hírmondó hölgy, hogy teljes legyen a tömegtájékoztatás, bemondja, hogy minden fertőzött 29 és 45 év közötti férfi, és mind budapestiek.

Na, itt álljunk meg egy pillanatra. Újra elhanyagolja a vidéket a főváros, és ez még úgy-ahogy tűrhető, de a Nők Országos azaz az Országos Nők, na mindegy, nem tudom, a lényeg az, hogy  a  nőknek tiltakozniuk kell, hogy valamit ezek az önző férfiak megint kisajátítanak. Botrányos.

Alig várom a következő Parlamenti közvetítést, ahol a mindig az egész nép nevében hozzászóló DK-s személy megfelelő szöveg és dallam kíséretében az ország és az ország vezetői elé tárja. A múlt héten is, amikor a korlátozott személyek érdekeiről szólt a vita, a miniszterelnök szemére vetette, hogy a több milliárd valami, ami az interneten mindenkihez szól, a fogyatékosok nagy részének alig húsz százaléka számára érhető el.

Teljes tisztelettel képviselő úr, nálunk Marosvásárhelyen anno dacumál a százalékszámítást már az elemi iskolában elsajátították, és nem csak azok, akik képviselőnek készültek, hanem mindenki, aki nem akart megbukni. És ha a több milliárdból, amit ön említ, vegyünk olyan ötmilliárdot, annak a húsz százaléka egymilliárd, és azt hiszem, hogy az alig másfél százezer fogyatékos megkapja a kellő mennyiségű információt, de hát miért ne keressük a kákán a csomót, ha másért nem, hát azért az egy-két millióért, amit a hozzászólásainkért kapunk. Megéri. Önnek.

Valahogy át kellene venni a reklámblokk előtti kötelező figyelmeztetést: „18 év alattiaknak és gyenge idegzetű felnőtteknek tilos”. Mert vérlázító, ahogy a Magyar Nép nevében ocsmány, undorító hazugságokat ordít büszkén és öntelten a „honatya”. Csak abban reménykeddem, hogy hamarosan a majomhimlő-elkülönítőbe zárják egy-két ülésszakra ezt az igazságokat kergető bajnokot.

Az igazsággal én is régóta hadilábon állok. Már a szüleim is gyakran rám szóltak: - András, ne nézd hülyének az embereket…És ez tényleg nem volt hülyeség, és most, pár éve, amióta Budapesten élek, ez ment meg a tömegbalesetektől. Mert, ahogy autóba ülők, azt teszem, amitől szüleim tiltottak, és működik…

                                       Birkalegelő

Örömujjongás a fővárosban. A méhlegelők mellett birkalegelők is lesznek. Igen, most aztán hagyják abba a bárgyú, igaztalan pletykákat, miszerint a főpolgármester igy meg úgy, tessék, a legtitkosabb álmunkat is kitalálta, hát valljuk be őszintén, van olyan, ki nem erre vágyott?

Csak ne álljon meg a féluton  a birkákkal,  jöjjenek a kullancsok is úgy, ahogy illik, és ahogy ezer éven át a szentistváni államban történt. Ezzel tanúbizonyságot tesz a polgármesteri hivatal az ősi törvények tiszteletéről.

Úgy kell ezt csinálni, hogy a kullancsokkal egyszerre a Rákos patak mocsaras partjára telepítsenek piócákat is, és ha a kullancs teleszívta magát emberen-birkán (mindegy) és legurul, akkor a sebhelyre rátesszük a piócát és kiszívja a mérget, amit az átok rusnya bogár maga után hagy. Ha nem, hát nem.

A zöldek boldogok lesznek ha látják, hogy kullancs, pióca, birka védve. És az ember? Na, azért ne essünk túlzásba, nem lehet mindent egyszerre, mégis csak van egy fontossági sorrend is.

De tegyük fel a legrosszabbat (bár ez ég vita tárgya, hogy ez rossz lenne). A birkalegelőn sétáló nyugdíjas, ha pechje van, belehal a kullancsméregbe. Aztán a fiatalok délután vagy kora este jönnek futkározni ,és addigra tiszta a terep a kullancsoktól. Végül is a fiatalok jelentik a jövőt, és mi nyugdíjasok, ha tehetünk valamit a fiatalokért… hát nincs korlát.

Valamikor azt tanították nekünk bölcs öregeink, hogy mindegyik nemzedék megoldja a maga kérdéseit/feladatait. Mára ez nagyon helyesen megváltozott: - Tata, álljon már félre, nem látja, hogy jövök? - kiállt rám az ösvényen a túrabiciklis.

Még, sőt már, a tavaly szerettem volna a polgármesteri hivatalnak javasolni, hogy ne kínozza a kertészeit, ha végre kissé megkérve a derékig érő gazt lekaszálták, hát ne gyűjtsék/zsákolják a szemetet, hanem hagyják ott, a természet elrendezi, de elkéstem, az idén már rendszeresen a szél hordja szét igazságosan, kertre, járdákra.

Jöjjenek a birkák, a nagyobb kérődzők maradjanak az irodákban.

                              Reichstadhalle

Igen, tudtam, tudtam… Hányszor történt meg életemben, hogy, amikor kezdtem elveszíteni a bizalmam valakiben/valamiben, egyszerre csak úgy a semmiből, akár mennyből a manna, megjött a mindent megoldó  józan emberi akarat.

A tegnap délután a Reichstadhalleban felállva tapsolt, ünnepelt a német Parlament. És nem volt ellenszavazat: - Igen, igen, ezt akarjuk, és hallja a nép, hallja a világ! Nem hagytuk magunkat eltántorítani háborútól, járványtól, klímakatasztrófától, íme, megszavaztuk: a mai naptól minden tizennegyedik évét betöltő német szabadon, minden orvosi meg egyéb haszontalan vizsgálat nélkül eldöntheti a nemét. Éljen a szabadság, éljen a német demokrácia, le az állandóan mindenbe belekötő LMBTQ- ellenzőkkel, végre visszakapja az élet a tarkasághoz való jogát. Na, ezt csináljátok utánunk ti, diktatúrákban szenvedő közép--európaiak.

Igazuk van na,  és most, amilyen gyorsan csak lehet, azt is meg kell engedni, hogy a bőre színét is szabadon válassza a német, a feketétől a sárgán át a liláig. És azt is én döntöm el,  hogy magas vagyok vagy alacsony, karcsú vagy telt, én döntöm el, hogy okos/tanult vagyok vagy olyan…  Na, ezt se feszegessük, és a vizsgákat is hagyjuk már a fenébe. Ha én azt mondom, hogy okos vagyok, akkor már csak azt kell eldöntenem, hogy erősebb vagyok-e annál, aki az ellenkezőjét meri állítani, és ha igen, akkor hamarosan megváltoztatja majd a véleményét a marha.

Vigyázó szemeteket a nyugatra vessétek, de ne kövessétek.

                            Si vis pacem…

Si vis pacem para bellum.

Igen, ilyen magasztos felirattal szeretem volna kezdeni, és még magasztosobban folytatni, de közben kint jártam. Lehet találgatni, hogy hol. FSZK Úr, tessék már valami díjat kitalálni annak, aki kitalálja, de siessenek, mert félő, hogy mire meglesz a megoldás, elfelejtem, hogy hol is voltam. Hiszen a reggeli séta közben született gondolatok eltörlik a lényegtelent. Igen, igen, csak csóválják izéjüket a hitetlenek, vagy inkább lóbálják (ezt a vízipóló vb szülte), de én továbbra is közzéteszem világrengető tanulmányaimat, mert ezek nem kósza ötletek,  sok évi vergődés szülte azt a pillanatot, és anélkül is, na szóval… majd kiderül.

Hajnalban is csak úgy száguldanak az autók, nem törődnek azzal, hogy drága a benzin, menni kell, „navigare necesse est”, és „Si vis pacem”.. ..na de erről nem most.

Valami egészen új hajtóerőt kellene kitalálni. Egy ausztrál talán ötven éve szabadalmaztatta a sós vízzel hajtott motort, de egy olajtársaság milliárdokért felvásárolta és ment a süllyesztőbe (szól a legenda).

    De mi az, ami robban?

Igen, a puliszka. Ellentétben az ősmagyar hiedelemmel, 89 karácsonyán Romániában olyat szólt, hogy Peruban is hallották. De puliszkával hajtatni az autót drágább lenne, és a zöldek se egyeznének bele, mert a kukorica így meg úgy...

Mégis csak kell létezzen valami, ami olyan puha, mint a lágy puliszka, és amelyet  kellő hőmérsékleten és nyomás alatt robbanásra kényszeríthetünk. Na meg ami nem drága, és kellő mennyiségben létezik, és újratermelődik, sőt, az emberi egyedek számának gyarapodásával arányosan nő a mennyisége.

A megoldás többnyire kéznél levő, és sokan, annak ellenére, hogy gyakran kínos keservesen állítják elő, mégsem gondolnak arra, hogy hasznosítsák. Csak azért, mert büdös? Ó, ha most felsorolnám, mennyi büdös dolognak őrülünk életünk során, akkor ezzel mi a baj? Nyilván az, hogy nekem jutott eszembe, de hát korán kelljen, aki előttem akar a WC-re menni.

Na, és mi lesz a parabellummal? Mi legyen? Végül is a félelemtől mind több nyersanyagot termelünk az autóink számára.

Tehát: - Si vis pacem para bellum, de csak úgy magyar módra: Sej, ráérünk arra még.

Karcolatok, június 17.                    

                               Koldulás

Istenem, milyen szép dolog a szeretet! Elcsodálkozom, hogy ez a csodálatos gondolat az emberiség történetében miért is nekem jutott eszembe először! Hát nem csodálatos?!

Ezen tűnődtem a kétbotos reggeli sétám közben, amikor hirtelen magam előtt láttam egyik osztálytársamnak még elemiben írt dolgozatát: „A bennszülött asszony úgy szerette gyermekét, hogy állandóan szeme előtt akarta látni, ezért  a hátán hordta”.  Ezt igyekeztem magamban kielemezni, amikor valaki rám szólt: - Uram, egy kis kenyérért… És nyújtotta a markát.

Szerencsénk volt, mert pont egy pékség előtt találkoztunk, így behívtam. Szemmel láthatóan nem volt boldog, de ha már bent vagyunk, szólok a kislánynak: - Egy olyan „hatósági”kenyeret kérek szépen.

- Én nem azt szoktam - szól a kísérőm. – Mutassa, melyiket? Rábök egy fonott kalácsra. Ha szemtelenül rákérdezek, hogy esetleg inkább a dióst, még megsértődik.

De mit is akadékoskodom? Ha még most sem veszem észre, hogy alapjaiban változott meg a világ, akkor soha. Ma kérem egy ripők sztepptáncost, aki néhány évvel ezelőtt meztelenül adta elő a számát, és egy kis összegért a farkával verte ki a zongorán a Stille Nacht-ot, a hálás nagy közönség államelnöknek választotta, és most ő parancsol az egész világnak, és hallgatnak rá, és dől a fegyver és a dollár.

-         Tudja mit uram, itt a kalács.

                               Morfondírozok

Egy új rendszer születése nagyon hosszú, és sokszor kínokkal, vajúdással teli. Az nem elég, ha a kormány kijelenti: „nálunk demokrácia van”. Ehhez fel kell nőjön egy ellenzék is, és ezzel párhuzamosan a széles tömeg, a nép.

Végre tudomásul kell venni, hogy a demokráciának szigorúbb törvényei vannak, mint egy diktatúrának. Ha nem fogadjuk el, hogy a többség akarata mindenható, és a választások után kormány és ellenzék nem arra törekszik, hogy az új szabályokat sikerre vigye, akkor az nem demokrácia, hanem zűrzavar. Nem is említve az itthoni változatot, ahol a vesztes (mindent elkövet, hogy megakadályozza a sikert. Olyan, hogy egy hatalmas többséggel (de még ha kisebbel is) zárult választások után az ellenzék vezére kijelenti a parlamentben, hogy a kormány törvénytelen, hát ez egy valódi demokráciákban örök eltűnését jelentené a politikai süllyesztőben.

Amíg összetévesztjük a szólásszabadságot a szabadszájúsággal, és csámcsogunk a parlamentben elhangzott vagy plakáton belógatott ocsmányságokon, addig csak két fertőzött generáció eltűnése után lesz esély az újszülött érettségijére.

Közel negyven évet éltem és dolgoztam Svájcban, ezért megengedem magamnak, sőt kötelezőnek érzem, hogy észrevételeket tegyek.

Emlékszem, több tíz évnyi nyomásra végre beválasztottak egy nőt is az örökké férfiak által birtokolt kormányba, és az övé lett a belügy. A férje megtartotta jól menő vállalatukat, ezért a hölgynek hivatalosan ki kellett lépnie minden ottani tisztségéből. A férj valamit hibázott, és a feljelentés feleség íróasztalára került. Pillanatnyi elmezavarában felhívta a férjét, és csak annyit mondott: - Vigyázz, ellenőrzés lesz.

Másnap két lábbal rúgták ki örökre a tisztségéből, pártjából. Nem volt tárgyalás, hetekig-hónapokig tartó huzavona.

Ha netalán a társaságban halkan megjegyzem: - Na de Svájc… - azonnal lehurrognak: - Ott könnyű, annyi a pénz…

Hát kérem, pénz az tényleg van, mert tudnak bánni vele, de a közerkölcs, ami a pénztől független… De hagyjuk, Isten éltesse sokáig a miniszterelnök urat, akkor talán mégis lesz valami…

                          Csíksomlyó

Ebben az ingerszegény környezetben vért izzasztó munka az írás. Elvégre valamilyen téma mégis csak kell, és ha a híradások - TV-ben, rádióban és újságokban - egyaránt unalomig ismétlődően háborút, járványt, energiacsődöt, baleseteket, iskolákban, áruházakban, kórházakban történt lövöldözéseket mutatnak, na meg, hogy a fővárosunkban idős hölgyeknek fényes nappal vagy a táskát tépik ki a kezükből, vagy a fülbevalójukat rángatják ki fülükből fürge lábú fiatalok - , nos, akkor nem igazán akad valami olyasmi, amire a sorsunk.net-ben lapozó felkapná a fejét.

Valljuk be, ki az, aki nem csak komolyan elgondolkozik azon, amit a csíksomlyói zarándoklaton az esztergomi érsek prédikál, hanem a gyakorlatban is alkalmazza?

Hogy békét kért, hát azt jó helyen, de rosszkor tette. Azaz mégis csak rossz helyen, hiszen a mai világ egészében rossz, és hogy az amúgy jó, békeszerető  emberektől a világ szent hellyé válna, hát az valahogy ott maradt a hegyen.

Megismétlem: - Legyetek kedvesek egymáshoz! Ennyi. Sok ez? Lehetetlen, hisz Valaki kétezer évvel ezelőtt parancsba adta, hogy „szeresd felebarátodat”.

Más. Ha egy politikus arra szólítja fel honfitársait, hogy legyetek akaraterősek, bátrak, mint Mucius Scaevola, aki, hogy bizonyítsa igazát, tűzbe tette kezét, akkor a legtöbbünk gyorsan utána lapoz a neten, és megtudja, hogy nem is volt olyan bátor meg akaraterős, hiszen analgéziában (fájdalommentesség - a szerk.) szenvedett. Beteg volt, és akkor én most legyek olyan kedves és kövessem politikusunk felszólítását? Na nem, nem leszek olyan kedves.

Mi nem követünk sem isteni, sem emberi parancsot, a saját fejünkből tesszük tönkre magunkat és világunkat.

                       Egyformák

Brüsszelben fokozódik a helyzet: a magyarok szidalmazása, mi meg ugyanazt vissza.

Eszembe jut az ötvenes években a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem pártgyűlésen elhangzott igazság. Az állandó magyar-román civakodás véget vetésére magát hivatottnak érző valaki mondta ki: - Emberek, a románok között is vannak becsületesek, és a magyarok között is vannak gazemberek, egyformák vagyunk, és ezzel a vitát egyszer s mindenkorra lezárom.

Valahogy így kellene kiadnia egy nyilatkozatot az EU bölcs elnök-asszonyának is.

És mi itthon csak azzal foglalkozzunk, hogy elsősorban magyarok vagy elsősorban emberek vagyunk-e. Mert vannak számosan, akik inkább úgymond európaiaknak érzik magukat, s ha még van idő rá, akkor esetleg magyarnak is, és van magyar, is aki… na hogy is van ez? Mindegy, egyformák vagyunk országon belül is. Vita lezárva.

Bár, ha arra gondolok, hogy többségében magyar ember (ember is, magyar is) van az országban, akkor nem tudom, min vitatkozunk.

                         Új idők

Nem messze tőlünk szépségszalon hirdeti a szolgálatait, s utam előtte vitt, amikor feltűnt egy velem egy- vagy közel-korú még férfi, mereven nézi a kirakat üvegére festett gyantázási felhívót. A szöveg elenyésző volt a meztelen női test mellett, a kép pontosított, hogy miről is van szó. Természetesen azt a részt, ami a meztelen női testen vonzza a férfiak tekintetét, egy pálmalevél takarta. Mellesleg szólva, milyen érdekes, hogy egy felöltözött nőnél a férfi sokkal több mindenre figyel, még a szemét is érdemesnek tartja megbámulni, ahogy viszont levetkőzik, egyetlen pontra összpontosul az érdeklődés.

Na de visszatérve a korombelihez, amikor visszafele jöttem ügyemet elintézve olyan jó félóra múlva, még mindig ott cövekelt, és segítőkészségem (ez még nem hagyott el) arra késztetett, hogy megkérdezzem: - Segíthetek? – Köszönöm, minden rendben, csak arra várok, hogy induljon el a szél. És nézte tovább a pálmalevelet.

Nem tudtam, hogy türelmét, derűlátását vagy humorérzékét csodáljam inkább. Pedig csak annyi, hogy nem küldött el a fenébe… Brávó! Visszaadta a hitem, hogy él még a magyar humor.

Este aztán elmentünk  egy barátunk ajándékozta belépővel egy hangversenyre, a „hadd halljunk valami újat” jelige alatt.

Hát már a kép szokatlan volt, egy dús, ondolált hosszú hajú copfos fiatalember lépett fel egy kopasz énekesnővel. Ami a kopasz énekesnőt illeti, az nem új, hiszen közel hetven éve már hallottunk Eugéne Ionesco drámájáról, s rá harminc évre láthattuk is az erdélyi színpadon, mint egy abszurd korszakot bíráló művet, de itt olyan természetesen volt kopasz a hölgy, mint amilyen a férfi a határozottan női frizurával. Ha visszagondolok a középkor festményein látható előkelő uraságokra (igaz, ők többnyire parókával érték el a hatást), akkor csak a maradiságom tárom fel.

Na de hagyjuk őket énekelni: -Jejejejejejejejejejeje uáuáuáuáuáuáu jejejejejejejeje itt vagyunk itt vagyunk jéjéjéjéjéjéjéjéjéjéjéj. És tombolt a hozzáértő közönség.

Dallam? Az nem volt. De volt ütem, lárma és rángatózás, színpadon és körülöttünk.

Hát mit mondjak, inkább beállok én is szelet várni.

                      Nők

Járvány, háború, áremelkedés, energiaínség és… és … de a VÉGZET az marad, és az nem más, mint a NŐK.

Háborúkat és egyéb katasztrófákat egy legyintéssel elintézem, mert hallottam és tudom: Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál! Esetleg, ha valahogy kihagyhatnánk a küzdelmet, könnyebb lenne az egész.

Ideje kicsit komolyabban hozzányúlni - na nem a nőkhöz (fujj, piszok vénember) -, hanem a témához.

Ma a hölgyek alkalomhoz illően levetkőznek, és nem öltöznek, mint régen volt. Lehet, rájöttek, hogy mégis csak a Paradicsomkertben volt a boldogság, ahol Éván egy levélen kívül talán még csak a kígyó takart valamit.

Mielőtt a véleményemet kezdeném fejtegetni, le kell írnom, hogy min nőttem fel. Kisgyermekként Vásárhelyen színházba vittek szüleim, és egy víg zenés valami volt (nem operett, arra emlékeznék, vagy mégis), amelyben egy ló-imádó magyar őrgrófot megkérdeznek, mi a véleménye a nőkről. – Hát, ha egy nő szép, csinos, okos, na jó, ez nem feltétlen szükséges, de igazán ragyogó valaki, akkor az van olyan mint egy ló, amelyik… Itt sajnos felcsattant a zene és így sohasem fogom  megtudni, mégis milyen egy nő.

Rákospatak-parti botos sétáimon elviharzanak mellettem a zsinórba vetkőzött, azaz öltözött kortalan hölgyek. Ha úgy adódna, egyszer udvariasan, kedvesen, mézes-mázasan, ahogy illik, megkérdezném: - Hölgyem, nem sérti a bugyizsinór?

A lehetséges veszély az, hogy esetleg egy vérmestől pofont kapok, de még nagyobb meglepetés lenne, ha behívna a bokor mögé és meg akarná mutatni…

Hát nem kérdem, és ha otthon kérdeznek, hát ma sem láttam semmit.

Gyárfás András újabb karcolatai - 2022. május 30.

                         Felfortyanok

Felfortyanok. Na, ilyen sem volt még…Hogy ebből mi lesz?!

Látom, hallgatom, olvasom a világ minden tájáról az okosok véleményét, és ha mindenben nem, de egyben ellenzék és kormány, jobb és baloldal, fent és lent megegyeznek: függetlenné kell válnunk Oroszországtól, kerül amibe kerül!

Miután évtizedek óta tudjuk, hogy mi fenyegeti a világot, és csak teljes összefogással tudjuk megállítani a szakadék felé rohanásában, tessék most minden erőt bedobni a szétszakításához. Egy olyan országot, ami földrajzilag Európa sokszorosa, mi leválasztjuk róla. Eli, Eli, lamá sabaktáni! (Jézus szavai a kereszten: én Istenem, miért hagytál el engem. A szerk.) - kiáltaná ma, mint kétezer évvel ezelőtt. Miután ezreket gyógyított ki bélpoklosságból, vakságból, süketségből, bénaságból, halálból - keresztre feszítik, mert a sok „egészséges, meg időközben általa meggyógyított csőcseléknek  ez mind nem elég ahhoz, hogy elhiggyék: ő Isten fia, és azért van itt, hogy jó útra térítse a megtévedteket. Inkább akarják a heccet, a bulit, és az Úr bölcsen hallgat, tudja, hogy van még valami, amivel talán észre lehet majd téríteni a tömegeket: ­A FELTÁMADÁS!

És feltámad a Fiú, és megszületik újra a kereszténység,.. és, ha minden változatlanul  halad tovább, akkor Ő újra keresztre kerül. Eli, Eli lamá sabaktáni!

Ezek után értékeljük csak igazán a magyar álláspontot!

                      Megbolondultam

Azt hiszem, megbolondultam. A kánikula fenyeget, és én szánkózom a Rákóczi hegyen Marosvásárhelyen. És ami még jobban megerősíti a saját kórismémet: az egész világot bolondnak látom, és ez  a biztos jele annak… Na de térjünk vissza inkább a Régikórkáz utca és a Kövecses utca, azaz, amikor én már megszülettem- a Rákóczi utca közelében a Palás közhöz.

A Palás köz megér egy misét, hisz megőrzött valamit a modern világ és a még pusztítóbb ottani politika Marosvásárhelyéből. Ne gondoljon senki egy Kékestetőre vagy Himalájára. Nem annyira magas és híres,de aki úgy tud rá emlékezni,  mint én… Na de ilyen nincs, hisz én bolond vagyok, és közel nyolcvan évesen, egy református pap fiaként és egy bigott, római katolikus kántortanító unkájaként vallom, hogy az ISTEN  az VAN.

Van mindenben és mindenütt, és mint amikor elkezdünk egy pálcát kettévágni/ osztani, és aztán megint ketté és újra és újra, már csal mikroszkóp, majd számítógép segítségével, akkor is ott lesz még valami. Vagy Valaki?

És ha ultra-rakétákkal a fénysebesség sokszorosával száguldunk a csillagok mögé, még mindig pont olyan távol vagyunk valamitől vagy Valakitől, mint mikkor elindultunk, akkor az a valami vagy valaki létezhet? Nem, nem létezhet, hanem VAN.

Hol is tévedtem el? Ja igen, a Palás köz.

Nem hiszem, hogy száz méternél hosszabb lett volna, de olyan harminc méternyi szintkülönbséggel kötötte össze a Rákóczi utcát a Szent György utcával (mára az egyik Avram Iancu lett, a másik meg .. inkább hagyjuk.) Legutóbb, olyan két éve, amikor ott jártam, ugyanolyan volt, mint régen, azonkívül, hogy aszfalttal öntötték le. A szó szoros értelmében öntötték, mert a gödrök és kiemelkedő kanálistetők mind ott maradtak. És ugyanolyan nagy merészség volt kocsival lehajtani, mint annak idején szánkóval oda merészkedni. Nem is emlékszem, hogy valaki annak idején megtette volna, hisz a szánkó a rövid, de meredek végén nem tudott máshova kiszaladni (ha csak nem ütött le egy járókelőt a járdán), mint a már akkor is elég sűrűn közlekedő teherkocsikba. Ezért inkább a Lavotta tetőről induló Bazsarózsa utca meredekje volt a bátorság próbája.

Már megint otthagytam a Palás közt. Nem baj, nyugodjék békében, imádkozom érte.

                      Rezsi

A rezsit csökkenteni kell, és ha minden gondolkodó (meg minden nem gondolkodó) tesz valamit, hát pont én maradjak ki? Nem, nem és nem, hisz tele vagyok jobbnál jobb ötletekkel. Vegyük sorra őket.

Egészen biztos (na jó, nem egészen, de ezen most ne vitatkozzunk), hogy mindenki bajlódott már a kiüresedő fogpaszta- vagy borotvakrém- tubussal. Összegöngyölheted és rátaposhatsz, de még mindig marad benne valami. Kérem, tessék rávenni a gyártót, hogy azt, amennyi benne marad, ne is tegyék bele, és akkor az árán is valamennyit csökkenteni lehetne, de mindenképpen kevesebb ártó anyag kerülne a környezetünkbe, és sok kicsi sokra megy, és ha még mindig marad benne, akkor azt is ki kell/lehet hagyni…

Más. A minap vezető politikusunk mondta el, hogy a fürdővizet WC-öblítésre kell használni, és nem csak úgy, le a csövön. Nagyon jó, de ez nem elég, mert a WC-kagylóban megmaradt vízzel viszont fogat lehet mosni , és azt se köpködjük csak úgy el, tessék a fürdőszoba falára felszerelni egy fényképgyűjteményt, és ízlés szerint a parlamenti képviselőkre, akik csak pénzünkért járnak be, és miután elüvöltözik sértő-gyalázó mondanivalóikat, majd elhagyják a termet, és neadj’Isten, hogy megvárjanak valami választ, na, szóval ezekre rá lehet köpni, és akkor az igazságnak elég tétetett.

         És megint más: - Fogjanak meg, fogjanak meg…

                             Illem

A tegnap esti német hírekben felsorolták az amerikai iskolában történt újabb gyilkosság közel rekordokat döntő számú áldozatait (van még hova fejlődni!), majd röviden az orosz/ukrán vagy mégis ukrán/orosz, vagy a valóságban orosz/amerikai háború fejleményeit. Ímmel-ámmal kitértek a majomhimlő bőrelváltozásaira (ezt óvatosan kell kezelni, miután kiderült, hogy az LMBTQ emberei az érintettek, és ma ők a legbefolyásosabb valakik a nyugati féltekén), majd jöhetett a szenzáció.

A nagyvárosoknak, ahol az esti világítást korlátozni akarják (energia-takarékosság), segítségükre siettek az édes- aranyos házi kis ölebek. Az aranyos- édes cuki-muki egyemmeg egyemmeg-drágaságok az alumínium lámpaoszlopokat tisztelik meg, azaz spriccelik le naponta, kb. ugyanabban a magasságban, és ez viszonylag rövid idő alatt oda vezetett, hogy biztonsági okokra hivatkozva el kell távolítani a sérült lámpákat.

Na, most akkor mi legyen? A zöldek kiállnak a kutyusok jogai mellett, a többi szín megoszlik. Volt egy olyan abszurd ötlet is, hogy kutya-WC-ket kell felállítani, de hát ez sérti a szabadságjogait egy olyan országnak, amelyik az amerikai liberális demokráciát igyekszik meghonosítani. Valaki azzal állt elő, hogy más anyagból csináljanak oszlopokat, de akkor megszűnik az uniformis a sétányon, és ez elfogadhatatlan a német ízlésben. Egy kutyus-tulajdonosnő megmutatta, hogy ő már hónapok óta szoktatja a szerelmét, hogy a fa tövét tisztelje meg, végül valaki azt javasolta, hogy kutya-illemiskolát kell nyitni sürgősen.

Erről jut eszembe, az „én időmben” (ajaj, mikor volt az…) Marosvásárhelyen még működtek tánc- és illem-iskolák/oktatások, és akkor született a vicc (ma már nincs értelme): Betelefonáló: - Halló, kérem szépen, jó helyen vagyok, ez az illem- és tánciskola? Válasz: - Hülye. Egy fenét tánc. Csak illem.

Gyárfás András újabb karcolatai - 2022. május 8. 

           Tavaszi nagytakarítás

Keresztül-kasul járva Ausztrián, Svájcon és Németországon, itt-ott kisebb- nagyobb pihenőkkel, állandó, már-már beteges összehasonlításokkal tarkítva, csak megértettem valamit. Nekünk ugyan Pest/Zugló az itthon, de hála a józan vidéknek, van hol megvigasztalódni, miután elkeseredetten érkezünk haza nyugatról.

De mit kerülgetem, tisztaság van odakint, utcán, tereken, erdőn, mezőn, még a felhők alatt/között is, és ami a legfájóbb, a fejekben is. Nem tudom elég nagy betűkkel leírni: NEM OKOSABBAK nálunk, de arra használják az eszüket, hogy ne romboljanak. Nem várják egy kormánytól, vagy neadjisten a kormányfőtől, hogy nála, a polgárnál otthon kitakarítson. Megteszi ő maga, majd kimegy az utcára, ott is rendet teremt, és állandóan ügyel, hogy úgy is maradjon.

Útközben hallgattam a honi rádiót, melyben újabb rekordról számoltak be: valamelyik megyénkben önkéntesek százai vonultak ki és mázsaszámra szedték össze a hulladékot, útról, útfélről, patakpartról és vizéből. Hát ezt odakint nem tudják utánunk csinálni, mert ott nem dobják el az emberek a szemetet, nincs mit összeszedni.

Ránk fogják a jogállamiság hiányát, de tény, hogy a kultúrállam, ami valamikor az erősségünk volt, kezd kihalni. Eltűnt ugyanis a kormányzáshoz elengedhetetlenül szükséges építő szándékú ellenzék, és beült a parlamentbe egy botránypolitikus banda, melynek célja minden áron (a mi pénzünkön) megakadályozni az utóbbi ötven év legnehezebb időszakában a túlélést.

A több ezer kilométernyi autókázás alatt volt időm az egyetemes ügyeken is gondolkozni (ki másnak, ha nem nekem?) Hogy miért? Csak!

Szóval az IDŐ! Hogy is, hol is állunk ezzel? Szerintem pontosan félidőnél állunk, ugyanannyi idő van mögöttünk, mint előttünk. A félidőt azért kapják a focisták is, hogy újrarendezzék soraikat. Nem tudom, milyen hosszú ez a szünet, de sokat nem tétlenkedhetünk, tegyünk rendet otthon a négy fal között, seperjük le a járdát, aztán meglássssssuk.

                                                                  (Május 5.)

             Puffogás

Igazságtalan lennék, ha elmarasztalnám otthonomat az utcaseprés hiánya miatt. Hiszen végül is mit számít az? Eszembe jut Erdély egyik legszeretettebb sebész-főorvosa, Darkó Zsigmond, akihez kártyázás közben a háziasszony úgy éjféltáj benyitott, hogy szellőztessen, mert a füsttől már a lapokat se lehetett tisztán látni. A főorvos úr válasza: - Asszonyom, a büdösségtől még senki sem lett beteg, de a friss levegő és tüdőgyulladás…

Szóval az utca tisztasága az egy, de hogy a közel három hét alatt nyugaton mit kellett lenyelnem, az megint valami más.

Osztrák, német, svájci hírmondók bemutatják az elrettentő orosz propagandát, viszont ők maguk azt sulykolják, hogy asszongya: az angyali, ártatlan Ukrajnát bombázza a sötét fekete ördög, Putyin… Aki el akarja hitetni (ez már a svájci hírharsona), hogy több millió orosz gyermek és több százezer más nyelvű (köztük magyar is) nem tanulhat, beszélhet az anyanyelvén. De hiszen ez lehetetlen, amikor mi, svájciak még a rétoromán nyelvet is szentnek és sérthetetlennek tartjuk. Bár ezt már a kutya sem ugatja az Alpokban, egészen biztos, hogy így van ez Ukrajnában is, ennek tagadása tiszta Putyin-propaganda, fujj fujj fujj…

A német kancellár, miután elküldtek ötszáz sisakot, majd az összes keletnémet rozsdás hadszert, a NATO nyomása alatt bejelentette, hogy továbbra sem küld nehézfegyvereket, csak különleges súlyúakat, addig is más országokon keresztül mehet ami van, de kiderült, hogy nincs, és akkor több mint száz milliárd eurót bedobunk a hadiiparba. Jó, most pillanatnyilag az sincs, de nem érdekes, év végére elzárjuk az orosz olajat. A gázzal még várunk kicsit, mert az… szóval na, Amerika, meg izé…

Azért lassan már ott is belátják, hogy nem Ukrajna áll háborúban Oroszországgal, hanem vegytiszta Orosz-Amerika párharc ez, egy vén demens, meg egy sakk-világbajnok csatája folyik. Hogy néhány kisebb ország szenved és lassan összeomlik a gazdasága, annak nagyot örül a hazai ellenzék, és ez is valami.

Hogy mit láttam még odakint? Hát Svájcban, na, ez már rég így van, eltűnt a falu és város közötti különbség, de újabban ötven év felett a nemek között is. Alultáplált nadrágos összes hajú nő (?) valakik röhögnek rajtam, tudatlan keletin.

Ha én egyszer ott kinyithatnám a számat, ha én egyszer elkezdhetnék beszélni!

                                                         (Május 6.)

              Élmények

Valaha azért utaztunk, hogy élményeket szerezzünk, gazdagodjon az általános műveltségünk (az ma mégis mi?), a legfontosabb cél mégis a hazaérkezés.

Már az első napon, késő délután, Innsbruck közelében véletlen adta szállodára leltünk az Inn partján, mesés környezetben, s mint utólag kiderült, a Covidnak hála negyede sem volt tele, így két  szoba árán az egy szobában reggelivel ott maradhattunk. Az osztrák vendégfogadás felülmúlhatatlan. A szobalány elvezetett az ajtóig, ott megkérdeztem, hogy a szobai kávéautomata hogy működik, melyik barna kapszula a kávé és melyik barna a mentes, és melyik barna a cukros és a zöldben mi van, az miért nem barna? Válaszként mutogatott magára: Ukrán.

Ez volt minden, amit németül tudott, de ugyanezt válaszolta az angol és az olasz változatra, a franciával nem próbálkoztam , még félreértette volna, magyarul meg ugyan már…Na de a feleségem szólt: - Ne kínozd már, nem látod, friss menekült…  És ekkor ránk zúdult az örömmámor: - Magyarok? Mit tetszenek óhajtani? És most jövök én, a zseni. - Honnan tud ilyen jól magyarul? - Magyar vagyok Ukrajnából! Bumm. Köszönjük szépen, jól vagyunk, jelentkezünk, ha kell valami, addig is egy kis borravaló vagy izé, na tegye csak el, esetleg hozzon még egy rakás nagy törülközőt, mert abból átlagon felül használunk.

Fáradtak vagyunk, kis meleget azért kellene enni, de András, a vöröset óvatosan, mert holnap hosszú az út. Jó- jó, közel nyolcvan évesen meg tudom ítélni, mi a jó nekem, de amíg kipakolsz, begyújtom a ládát.

Ezt a szerencsét! A Tv-ben egy könnyen érthető ügyességi verseny folyik házastársak között, és, hogy izgalmasabb legyen, a két férj küzd a két feleséggel szemben. Kissé furcsállottam, hogy mindkét pár tökéletesen azonosult a páron belül a férfi és a női szerephez, és állandóan nyelves csókokkal jutalmazták egymást (és nem keresztbe.) Amikor aztán kihirdették az eredményt, szóltam a feleségemnek: - Nyugi, nem lesz vörös, konyakot kérek.

Kiderült, hogy igen, egyházi áldással összeadott párok ezek, a férfi a férfivel, a nő meg azzal, aki maradt, és nagyon, de nagyon és még annál is nagyobban boldogok.

                                                                                                           (Május 6.)

                    Reggeli séta

Háromheti, rövid távollét után kimentem a Rákos patak partjára, és lenyűgözött a természet. Dús zöld fű nőtte be az eldobott villanyhajtányokat, az üres üdítőpalackok eltűntek, és a literesek is hasonló sorsra jutnak, mert a levágott és otthagyott gazt a szél rájuk fújja. Ó Istenem, sóhajtottam fel, milyen gyönyörű a tavasz és az élet és a fiatalság, és Brigitte Bardot (na jó, ő csak volt szép), és és és… Aztán megjelent a száz kiskutya, na nem a filmből, csak úgy pórázon meg anélkül, és körbepisilték a bokrokat, a fűcsonkokat meg a lábszáramat, némelyik a nagyobb dolgát is elvégezte a sétányon, ha titokban, akkor az ott maradt, ha nem, akkor becsomagolva maradt ott. 

Amelyik a lábszáramat célozta meg, nagyon megbánhatta, mert a gazdika rászólt: - Hát erre tanított téged anyuci? Te rosszcsont!  Apucinak ne tessék megmondani, még neheztelni fog rám vagy rá, nem is tudom, de elronthatjuk a kedvét egy újabb „kisgyerek”-től. Amit anyuci mondott, azt nem írom ide, és különben is, a hangszín alapján inkább a kutyájával beszélt, mint velem.

Na, ez a hét is jól ér véget, még szerencse, hogy bekapcsolhatom a híreket, és friss levegő árad be. Kzy.Q-t még 2019-ben letartoztatták, a tegnap ért véget a per. Valahol Budapest közelében Kzy.Q ittasan jött haza és tovább szerette volna folytatni a murit, de a felesége éppen ágyban volt a szomszéddal, és nem akart felkelni. Ez még az amúgy nagyon békés embert is kihozta a sodrából, és kiáltozás, lökdösődés, dulakodás, és a szomszédoknak, földieknek és égieknek tanúbizonyságot téve elővette a konyhakést és leszúrta a feleségét, majd a szomszédot is még az ágyban, és, hogy szemtanú még se legyen, az akkor éppen betoppanó sógort is. Még a véres késsel a kezében fogták le a rendőrök és kísérték be a gyilkosság alapos gyanúja mellett a felügyeletre. Kijött ügyész és ügyvéd is, és az ügyvéd tanácsára megvárták, míg a gyanúsított sokkos állapotából magához tér és visszavon minden addigi vallomást. Ekkor vette kezébe az ügyet az ügyészség, és két év alapos nyomozás, helyszínelés, a falu kihallgatása, meg korbonctanok laboreredményei alapján bűnösnek találták Kzy.Q-t,  majd életfogytiglani börtönbüntetéssel, meg tízévnyi, a közügyektől való eltiltással sújtották.

A falu és a vádlott is mélységes felháborodással vette tudomásul ezt a kegyetlen büntetést: - Jó, jó, életfogytiglan az rendben, de a tíz év közügyek... A híradó által megszólaltatott tanú kérte, hogy arcát ne mutassák. Nem, mutatták.

                                                                         (Május 7.)

         Háború meg izé…

Nem tudtunk olyan messzire utazni, hogy a háború hírei ne értek volna utol, sőt néha lehagytak, ha későre jutottunk Tv-hez. Nagy szerencsémre a német állami adó elemzését nem mulasztottam el. Több párt ült a kerekasztalnál, és szidták Putyint, hol kórusban, hol szólóban, majd a zöld párt elnöknője az asztalra csapott, hogy ő most elmondja, hol a baj.

-Hát kedves Genosszék, figyelemmel kísérték a béketárgyalásokat, láttak ott az asztalnál akár egy nőt is? Ugye, hogy nem. Csupa marcona arcú férfi sapkában, kalapban, sisakban, és azzal a nyilvánvaló szándékkal ültek le, hogy felálljanak, és ezt meg is tették minden alkalommal, majd a folyóson beszámoltak az újabb lépésekről, azaz helybejárásról. Mi nők már régen békét teremtettünk volna, de minket nem engednek asztalhoz, és ez így van a világon mindenütt, és itt is. Pedig többségben vagyunk, igaz, csak súlyra, de ha meg akarjuk változtatni a világot, a férfiak, akik mindent harccal akarnak elérni, lássák végre be, hogy mi nők sokkal messzebb jutunk a szeretettel. Igen, love, love, love, na meg egy kis lóvé. Ezt már nem hangsúlyozta, és teljes elismerést aratva kivonult a teremből, a válaszokra nem volt kíváncsi, azt majd elolvassa a holnapi sajtóban.

Hogy én hogy látom? Tényleg kíváncsi rá valaki? Na jó. akkor mondom.

Egy ripacs hozzájutott élete főszerepéhez és hatalmas sikerrel hozza. Majd bolond lesz abbahagyni, hisz rajtunk kívül senki nincs, aki áhítattal ne várná, hogy mit kér, és menyit, és, mint kezdő, éretlen politikus összeszid/kioktat elismert államférfiakat, és a nagyvilág tapsol, és küldi a fegyvereket, mert békét akar, mert - örök igazságként - csak akkor lesz béke, ha előtte háború volt, és a világ békét akar, és a világháborút meg csak ígérgetik. Ez a Putyin, ez a Putyin, hogyan lehetne meggyőzni, hogy dobja már le az atombombákat Ukrajnára, és kész, igaz, utána több száz évig oda ember a lábát be nem teszi, de ez most nem érdekes, közeleg Május 9, a  győzelem napja, és több százezer ember torkából tör ki a Hurrá a Vörös Téren, esetleg le lehetne tiltani az ordibálást, hogy ne zavarják a közelben alvó Lenin atyát. (Van valaki más is még mellette? Egy időben volt.)

Engem, aki túléltem Ceausescu rémuralmát, ha nem is kedves meglepetésként ér, de hallom, ahogy az EU bölcs vezetői adják ugyanazokat a tanácsokat. Mégis csak tudott valamit Nicolae és Elena, nem kellett volna őket olyan elsietve kivégezni. Ha akkoriban mindenhol a világon beszüntetik a melegvíz-szolgáltatást, leállítják a fűtést, és a kenyeret az árokparti vadnövények bogyóiból őrlik, ma nem lenne energiahiány a világon. Igaz, ember sem sok. Ezzel minden baj forrása megszűnne. Hát nem ezt akarjuk?

                                                                                                               (Május 8.)

Pillanatfelvétel

Péntek. Még két nap, és megtudjuk, melyik kormányra vár minden idők legnehezebb feladata. Ha mindeddig egy csődhelyzetbe jutott gazdaságot kellett megmenteni, vagy a még mindig rosszul értelmezett demokráciának új formát/arcot alakítani, akkor egy gyűlölet-megosztott nép újraegyesítése a feladat.

Furcsa, de a józan ész vívta harc sokkal nehezebb, mint a heccre, felfordulásra, bulira vágyókkal folytatott háború. Túl jól ment  sorsunk, el vagyunk kényeztetve, és egy elkényeztetett gyermeket jóra nevelni összemérhetetlenül nehezebb, mint egy neveletlen utcakölyköt rendre tanítani. Utóbbinak elég, ha meleg vizes kádban megfürösztöd, tiszta ruhát adsz rá, szeretettel főzött ebéddel kínálod, és kitartással még a tanulásra is ráveheted.

Itt most máshol van a baj. Uralkodik a téboly, a digitalizált őrület. Ömlik ránk mindez, és észre sem vesszük, hogy már nem mi döntünk, mert nem tudjuk, hogy amaz egy világot uralni akaró GÉP döntése.

Valahogy vége kell legyen ennek is, mint ahogy Dávid király több ezer évvel ezelőtt bölcsen megmondta. (Az Ó- Szövetség szerint egyebet nem is csinált…  na jó, gyilkolta a máshitüeket, de hát ez  volt akkor a kötelező.) Megmondta,  hogy „egyszer mindennek vége lesz”.


                  Azt hiszem, Dávid király is tévedett. Az emberi ostobaságot tovább éltetik a halhatatlan gépek.

Gyárfás András karcolatai - Március 29.

ADALÉK

Az eltunyult nyugat azon értetlenkedik, hogy az orosz fővezér kinyilatkozta: márpedig ő nem visel háborút Ukrajna ellen, hanem egy különleges hadműveletet hajt végre, és odahaza azonnali súlyos büntetés vár arra, aki ki meri mondani a háború szó. Érthetetlen viszont, hogy mi - a nyugatnál, és sokszor önmagunknál is jóval bölcsebb - magyarok miért nem értjük, azaz fogadjuk ezt el. Hiszen valamikor egyik legokosabb (olvasottabb) királyunk egy évszázados átkot szüntetett meg azzal, hogy kijelentette, boszorkányok márpedig nincsenek. És kész, többet nem voltak.

Ne tessenek ennek utánanézni az interneten, mert a mai kutatók kijelentették, hogy márpedig ilyet Könyves Kálmán nem mondott, és ezt szem- és fültanúk nélkül állítják. Hiszen az is köztudott, hogy egy peres vagy kétes ügyben a szem- és fültanú nem tudhatja, mit látott-hallott, mert nagy mértékben  a füle és szeme befolyása alatt volt, és ez márpedig így van, az igazat csak az tudja, aki mástól hallotta, és most már jobban is tudja, és különben is, márpedig...

És békét sem lehet és nem is kell kötni, mert ez nem háború, teccik már érteni? NEM HÁBORÚ, ez egy különleges, ilyen még nem volt valami, és bár ne is lenne, de félős, hogy még különlegesebbek fogják követni, mert a demens, óceánon túli főember el szeretné tüntetni azt az országot, ahol a fiát mint közönséges bűnözőt tartják nyilván. És miután őt a saját NATO-ja akadályozza, hát örvend, ha ezt más teszi, és a fölösleges hadigépezetét eladja az Ukrajnával szomszédos országoknak, és ezzel békésen bezsebeli egy világháború hasznát.

Na, teccikk érteni? Én nem, de hát ki vagyok én? Pedig azaz, márpedig és megint elölről…

                    Szemezgetek/eltévedek

A múlt éjszaka (vagy nappal ?) Joe Biden figyelmeztette Hszi Csin-Ping elnököt, hogy komoly következményei lesznek Kínára nézve, ha Peking támogatást nyújt Oroszországnak. Hszi Csin-Ping, ha hiszik, ha nem, időt kért a válaszához, mert órák múltán tért magához a röhögő görcstől. Aztán elküldte azt a videót, amin látható, ahogy egy amerikai fejlesztésű FGM-148 Javelin típusú, hordozható, infravörös önirányítású „tüzelj és felejtsd el” rendszerű páncéltörő rakétát lőnek ki ukrán katonák.

A németek legszeretettebb Tv-adója közölt egy képet, ahol a harcok során egy romok alá szorult macskát mentenek kik a tűzoltók. Megrázó élmény volt, de sok-sok ember hitét adta vissza Európa (a németek, ők azok, vagy nem?) együttérzését illetően, a háborúban szenvedőkkel.

Csak ne lennének azok a fránya hazai hírek: - Elütött két fiatalt egy autó a gyalog-átkelőhelyen Budapesten, a mentők mindent elkövettek, sajnos…

De hurrá, hurrá, van valami, amiben - a közeli választások ellenére is - egyetért az ellenzék és a kormány. Valaki megőrült az orosz külügyminisztériumban, és világgá googlozott egy térképet a közeli békekötés után felosztott Ukrajnáról, és Kárpátalját visszacsatolták Magyarországhoz.  Mindkét hazai, hadakozó fél azonnal és teljes felháborodással utasította vissza ezt az elfogathatatlan döntést. Még hogy visszakapni azt, ami ezer éven át a miénk volt? Na ne, mindennek megvan a határa, még csak az kell, hogy Kína hozzánk csatolja Erdélyt, Anglia és Németország pedig a többi, valamikori országrészeinket!

Mégiscsak hadakat kellene küldeni a Don-kanyarba!

                        Hírek

Most, hogy sűrűsödnek az események a szomszédos országban, már kora reggel bekapcsoljuk mindkét Tv készüléket, nehogy valami fontosabb reklámot elszalasszunk. Még szerencse,hogy ugyanazokat sugározzák a műsoridő több mint felében, de ma reggel valami olyan szörnyű képek jöttek, hogy kénytelen voltam odafigyelni.Több egymásba-egymás fölé csúszott autó számtalan mentőhelikopter és még több szóvivő... egyikük négy halottról, a másik többről tudott, és a körülmények is még tisztázatlanok. Nem is folytatom a borzalmakat.  Alig jutottam levegőhöz, amikor hallom, hogy magyarul beszélnek, és ,hogy ez Budapesten, a nem értem milyen közben történt.

Inkább beülök a számítógép mellé, és olvasom az Origóban: - Legalább négyen meghaltak a fővárost ért esti rakétatámadásban. Ja, ez Kijev, persze, ott háború van, de estére, mint tegnap is,  a civil áldozatok száma Magyarország útjain többen lesznek mint a háborúban odaát, és még hol az a rengeteg családi ház, ami hanyagságból vagy csak úgy nem tudni mitől leégett. Na meg aztán összevesztek, vagy szerelemből ez megölte azt. A békekötés itt sürgősebb lenne mint ott, de se it, se ott nem volt hadüzenet. Nincs háború, tehát nem lehet békét kötni . Megy minden a megszokott rendben.

Biharbúsmocskóban rendőröket hívtak a szomszédok, mert gyanús hangok,  mozgások hallatszottak az amúgy nagyon békés házból. A faluban híres is volt ez a telek, ide józanul se ki, se be még nem lépett be senki. Most is békésen tántorgott be a két jóbarát, de valaminek csak kellett történnie, mert ilyen órditásokra emlékszik vissza Rezsi néni az utca túlsó feléről: - Segítség, gyilkos, gyilkos, megöllek, segítség...

A rend , amikor betoppantak a házba, egy földön fetrengő alakot láttak, és föléje hajolva egy, kezében véres kést markoló fiatalembert. Az áldozatnak még volt annyi ereje, hogy az oda lépő rendőrnek valami olyasmit hörögjön: - Ön, ön, ön…gyilkos. És mutogatott a másik, immár gyanúsított felé.

A mentők már nem tudtak segíteni, de a biztonság kedvéért hét autóval, két helikopterrel és négy szóvivővel megjelentek, majd a fő- szóvivő elmondta, hogy az xxxxyx kerületi állomás riasztására azonnal hét autót és két helikoptert küldtek a helyszínre, de a mentők mindent elkövető beavatkozása sem tudott már segíteni, mert az áldozatnak már csak annyi ereje volt, hogy a mellette levő, félig teli poharat még a szájához vigye, a felét először felkínálta a körülötte levőknek, aztán megitta, ami nem lötyögött ki.

Az őrsön a „tettes“ (erre ügyeljünk, inkább gyanúsított) elmondta, hogy ő ártatlan, és ezt sűrűn bólogatva bizonyította a kirendelt ügyvédje is, ő, mármint a gyanúsított kihúzta és nem beledöfte a kést az áldozat mellébe, és- tette hozzá az ügyvéd: - A rendőrségi jegyzőkönyvből kiderül, hogy öngyilkosságról van szó, hisz ezt kiabálta a haldokló. Hogy kire mutogatott, azt egy ittas embertől nem lehet perdöntőnek venni, úgy hogy kéri a védence azonnali szabadlábra helyezését.

Meghallgatták Rezsi nénit is, aki elmondta, hogy mindkettőt roppant jólelkű embernek ismeri, igaz, ha ittak, olyankor... na de hát ki az, aki nem... teccik érteni tisztelt bíróság, és ,hogy miket hallott, hát már tisztán nem emlékszik, inkább tessenek kihallgatni Bibi nénit, igaz, az neki halálos ellensége, de csak nem fog hazudni itt a tisztelt bíróság előtt..

Bibi néni eskü alatt vallja, hogy utálja Rezsi nénit, és erre, ha kell, a fél falut is behívhatják és bizonyítani fogják, mert ö nem dugja véka alá az igazságot...

Sajnos itt abbamaradt az élő közvetítés, mert Hírek jöttek, ahol beszámoltak a Kijevi és Budapesti 4 hallottról, na meg kicsit hosszabban a Biharbúcsmoskói perről, ahol a felek - Rezsi és Bibi néni – már-már békét kötöttek, de a Rezsi néni macskája közben... ... még tisztázásra váró... izé ...na szóval nem sikerült. Bocsánat ezért a kissé zagyva izékért, de elfelejtettem vagy nem tudtam már a fonalat követni,  mert a német adón mutatták, ahogy a kancellár valamelyik arab sejk kezét csókolgatja, ha jól értettem valami gázügyben.

A fene egye meg, ezt sem láttam az elejétől, még jó, hogy a bélgázaktól és a hüvelygombától mentesítő hirdetést elkaptam, nem hiába vettünk két Tv-t.

                        Hozzászóltam

... hát szóval ezekben a nehéz időkben igazán illenék valami olyansvalamiről írni,  ami örök és mindenkinek érdekes - á dehogy, csak érdekes... igen, ez  az a téma, erről érdemes írni, gondolkodni és bölcselkedni meg minden úgy általában meg speciál, na mindegy, én mindenkihez szeretnék szólni, de tényleg, az egész világűrhöz, és azt szeretném elmondani (néked), hogy szeressük egymást gyerekek... á, fenét, ez most senkit sem érdekel, de a demokrácia meg a nők, ez az, ez még megy, vagy legalábbis azt hiszem, az egyik közülük, na de melyik, hahahaha, persze, hogy a demokrácia (hölgyek, nyugi), szóval addig nincs demokrácia, míg nincs szabadság, például lehetek én önmagam unokája, nem, hát akkor beszélhetünk demokráciáról, nem, de a nők, istenem a nők, szóval a nők, de igazán a nők, szóval egy nő, vagy tőlem több nő is, ha igazán nő (akkor most jöhetne a közismert operett, hogy ha egy nő van olyan mint egy lóóóóó akkor…) nem, én nem élek ilyen olcsó poénokkal, de tényleg ha egy ló azaz egy nő vagy hol is tartunk, demokrácia - nincs és nem is lesz soha, elvitte egy…katona, muszáj volt kipontozzam. mert ezt annyi változatban énekeltük hetven éve, hogy már nem emlékszem pontosan, bár ennek semmi jelentősége sincs, hogy ki mire emlékszik és pláné (?) pontosan. a valóság, a mindennapi, kézzel fogható valóság, na ez egy kicsit zavar, mert ma a nőket kézzel már nem lehet fogni, pláné (?) szél ellenében, csak a hosszú hajuk (istenem, valamikor azt mondták, hosszú haj rövid ész, de ez biztosan csak a férfiakra vonatkozott, vagy a kettő között valakikre) segíthet, na, nem nekik, nekünk és még egy pár más érzelműnek, jaj, csak nehogy megsértsek valakit, gyorsan megírom, tőlem igazán szeressétek egymást, engem fiuk kíméljetek, de csak rajta, de már mondjátok el, hogy csináljátok, ne halljak meg már így, hülye férfi módra, s azt is, hogy miért és úgy egyáltalán, fiuk a nők, a nők és ezerszer a nők, szóval nem tudom na….

                                  Béke

„Egy a jelszónk, a béke” - nagyon ismerős ez a harci sláger, több millió ember esett áldozatául nem is olyan nagyon régen, még élünk páran, akik emlékezünk rá, meg a folytatásra, hogy „harcba boldogan megyünk” (valami ilyesmit daloltunk jó kedvünkben), és akkor sem tudta senki, hogy mi is az a béke…

Megszűnnek a harcok, öldöklések, és visszaáll minden a régi „rendbe”, az erősebbik fél megkap mindent, amiért háborút indított…? Mégis, mi a béke? Olyan nincs, hogy közös megegyezés és általános boldogság, nem is volt és nem is lesz soha, „elvitte egy német/orosz katona” - énekeltük ezt is, mikor hogy kellett/illett.

Igaz, akkor még ismeretlen volt a „humanitárius háború” fogalma, és NATO békefenntartó egységek sem akartak bevonulni a háborús övezetbe. Ha ezt sikerül elérni, akkor tudjuk, mi a teendő, fegyvereket letenni és térdre borulni Amerika megmentő angyala előtt, aki majd szárnyai alá veszi a szenvedőket és minden nemzeti vagyont, igaz , ebből majd visszajuttat SEGÉLY címszó alatt egy kis részt, annak, ki meg- vagy kiérdemli.

De addig is vívjuk meg a humanitárius harcot. Tehát nem civilekre pazaroljuk a golyót, csak földig rombolunk mindent, ami az emberi életnek elengedhetetlen kelléke/feltétele. Gyárak, energiaszolgáltatók, kórházak, iskolák, utak, hidak, repterek, gyógyszertárak, bevásárlóközpontok… a leltár nem teljes. A támadó fél kívülről tudja… hát istenem, ha véletlenül egy hülye civil útban áll, vagy ott keresi a hozzátartozóit és golyó vagy repesz éri, hát azt sajnálni fogjuk, mi megmondtuk…

Na de ezzel ne fokozzunk, az esetleges civil aggodalmakat a NATO békefenntartó erői majd…. csak azt nem tudom, hogy a nevükből adódó Békefenntartást meg lehet-e kezdeni a háború vége előtt ?Amerika szerint igen, sőt…

Egyetlen megoldás van, fogadjuk el azt, hogy ez a természetes állapot. Lapozzuk csak fel az Ótestamentumot, nincs oldal, melyen ne egész törzsek/népek kiirtása lenne a feladat. Igaz, több ezer évre rá megérkezik Valaki, aki a Szeretet hirdeti, és s az emberiség egy része, ki magát majd kereszténynek nevezi, szeretne felhagyni az állandó gyilkolással. Ezért aztán a világ legüldözöttebb vallásává vált.

A kép kezd össze állni, de hova fessük rajta a „humanitáriust?”


Gyárfás András újabb karcolatai – 2022. március 1.

Claudio

Teljesen meztelenül ünnepelték születésnapjaikat a sztárok, de akkor most hogyan tovább? A következő születésnapjukon röntgengép mögé állnak? Valamit csak kell csinálni, az ismétlés lehet, hogy a tudás atyja/anyja/valamije, de a showban maga a gyilkos unalom.

Valamikor a nők -  na jó, a férfiak - azért öltöztek-vetkőztek mert fáztak vagy melegük volt. Aztán a nők (de biztos ez? - utána kéne nézni, kik kezdték) azért öltöztek, hogy takarjanak valamit. A fogyókúrák leggyorsabbikát választották, a fűzőket, egy egész csapat szobalány húzta/szorította (vagy a maguk, vagy a hölgy ájulásáig). Ezt követően az okosabbak rávezették a férfiakat, hogy nincs ingerlőbb, mint a dús idom, és elkezdődött a vetkőzés.

Ma már nem azzal zsarolja/bosszantja/ébreszti a feleség a hű férjet, hogy drágám, nincs mit felvennem, hanem ellenkezőleg: - Hát, hogy mennyünk arra az estére, ha az sincs, amit levessek?

És igazuk van, naná, hogy az van, mikor nem volt? Mondjuk, az Édenkertben a kígyóval nem kellett volna kikezdeni, vagy nem kellett volna hajlani a csábítására (ezt már nem lehet kideríteni, hogy kezdődött, én kígyópárti vagyok, de ez maradjon közöttünk, könyörgöm). Így ma egy szőlőlevél is elég lenne, én meg Ádámként, ha jönnek a fényképészek, hát beállok a fa mögé, később meg az Éva levetett szőlőlapiját teszem magam elé (elé? - szóval oda, na).

Ember, unalmas vagy ezzel az állandó panaszolással: „így se volt jó, úgy sem volt jó, sehogyan sem volt az jó…”, hadd már abba s ébredj: „így is jó, úgy is jó”, vagy még egyszerűbb: aludd át az életet.

Ja, még valami. Nem jutott eszembe egy távoli luzerni rokon neve - hogy minek kellett az nekem, azt nem tudom – és megkérdeztem, ahogy illik: - Nem emlékszel, hogy hívják Natalie férjét? – Persze, Natalie-t nem felejtetted el. Jellemző. Claudio. - Ki az a  Claudio? Ja, Claudio? Hát persze, hogy Claudio,  hiszen ezt én tudtam, de hogy Te Natalie-t nem felejtetted el, az már egyenesen bezzeg,  úgy hogy….

Öregkor

Az öregkorról vagy kórról csak úgy általában szeretnék néhány világmegváltó gondolatot világgá kürtölni, azaz inkább súgni, mert…. na de erről majd később.

Gyermekkorukról hitelesen a jó memóriájú fiatalok tudtak/mertek írni,  de hogy az mettől meddig tart, az máig eldöntetlen. Biológiailag valahogy meg lehet határozni, de politikailag...

Azt meg, hogy az öregek miket írnak gyermekkorukról… hát azt igazán nem kell komolyan venni. Egyrészt mert öregek, és biztosan valami titkos szándék vezeti őket: újra szeretnék élni, vagy neadj’isten újrakezdeni, vagy ami még rosszabb, vissza szeretnék hozni a régmúlt világot és utána újra azt tenni, amit tettek… szóval….És aztán vígan dalolja: „gyermek vagyok, gyermek lettem újra…”

A fiatalság pedig mikor kezdődik, és hol ér véget, és vol- e egyáltalán? Hisz egyebet sem hallottunk,mint hogy tanulj, tanulj, készülj az életre…De mégis mi is az a „fiatalság” mint olyan? Éretlenség? Értetlenség? És mikor kezdődött el az az „Élet”, amire annyit vártunk?

El kell múljon a bizonytalan ifjú- meg a zaklatott érett felnőttkor is, és jöhet az öregkor, az élet minden örömével. Na jó, nem minden örömével, hisz ez tette tönkre az érett kort is. Állandóan mindent akartunk, és még azon felül is, mert úgy tudtuk, hogy fenyeget az öregség, amikor aztán semmit sem lehet tenni, és majd, ha elmúlnak  az utolsó évek, akkor le lehet majd írni, hogy is volt, mi is volt a szép… Most, hogy jócskán benne vagyok, egy vacak tükörkép hiteti el velem, hogy ilyen vagy olyan vagyok, de állon felül nem is ismerem magam úgy igazán. És akkor hogyan merjek világra szóló bölcsességeket hirdetni egy korról, amelyben élek? Várjuk meg a végét, és majd azután…

De most igazán, mi ez az egész? Mi értelme van? Én egy szavát sem értem ennek az eszmefuttatásnak, de mentségemre legyen mondva, nem is magamnak írtam. Ha valaki bármit is megértett a fentiekből, annak ugye felesleges megismételnem, ha pedig semmit nem értett belőle, annak meg annyi. Uff, én megírtam.

 Béke

Tisztelt bíróság, az úgy volt, hogy mi már évek óta a szomszéddal vitában vagyunk, hogy a kert végében folyó patak az kié? Még az apám annak idejében gátat akart rakni, hogy felduzzassza a vizet s legyen egy kicsi tavunk, ahol mi gyermekek nyáron ez meg az, de a szomszéd apja megfenyegette, hogy ha megcsinálja, akkor ő azt meg ezt fogja tenni, és akkor a nagyanyám, aki akkor még élt,  elmondta, hogy az ő nagyanyja idejében biza ez a patak egészen és részben is, és akkor a szomszéd elkezdte szidni a nagyanyámat, hogy így meg úgy, és szegény nagymamám ezt nem élte túl, de most mi tiszta vizet akarunk engedni a patakba hogy úgy mondjam, és ezért meghívtam a szomszédot, hogy a mai időkhöz illően üljünk le békésen tárgyalni, és ittunk is, persze,hogy ittunk, há hogy lehetne másképp, de nem túl sokat, legalább is nekem nem tűnt soknak, csak a számlán, de most nem ezért vagyunk itt, a vendéglőst már bepereltem, az már másodfokon van, mert nem hagyom magam, de nem ám, engem nem olyan fából faragtak. Kérem tisztelt bíróság én az igazamból nem engedek, ja a patak, hát kérem, ezzel az emberel nem lehet megegyezni, majd meglássák maguk is, nem lehet, én elmondtam, hogy így meg úgy, de egyre csak azt mondja, hogy úgy meg így, hát kérem, és amikor visszaütött, mert úgy kezdődött az egész, én nagyon békés ember vagyok, de ha visszaütnek, akkor nem vállalok felelősséget, akkor én felejtek patakot, mindent, nekem az apám becsületébe ne merjen senki se belemászni, mert akkor bicsak ki, és … na itt vagyunk, és most…

Izrael újabb rakétákat lőtt ki Szíriára a béke érdekében, és Oroszország is békét akar Ukrajnával. Hát tisztelt bíróság…

Bizalmas anyag

Pedig milyen szépen, idillikusan kezdődött.

Német vendégeinkkel (azért nem egészen német, mert romániai vendégmunkások voltak, hazatérőben) a debreceni Kerek erdő mellett tüzet raktunk, hogy az általuk hozott Weisswurstokat megsüssük, együtt a mi debreceni páros Kurucz-kolbászkáinkkal. A jó dobozos sörök is előkerültek, amikor megállt egy svájci rendszámú autó, kiszállt egy férfi, és „szervala, szervala”* kiáltásokkal közeledett. Egyikünk sem tudott svájciul, és azt hittük, hogy ez valami ottani csatakiáltás, így aztán, mint békeszerető emberek, a félig megsült kolbászokkal inkább odébbálltunk és gyorsan gyújtottunk egy másik grilltüzet. A svájci (fura egy népség) megsértődött, otthagyta a még parázsló tűzet, és elviharzott.

A városból az önkéntes tűzoltók főnökasszonya kinézett az ablakon és látta, hogy füst gomolyog az erdő felett, és ahol füst van, ott tűz is van (örök szabály). Azonnal riasztotta a fővárosi tűzoltóságot (erdővel nem játszunk), és az internet mire jó ha nem erre, és nem hiába figyelnek minket jóakaratú partnereink, azonnal lefordították az EU-államok össznyelvére: „Magyarország lángokban”! És elindult.

Svájc ugyan nem EU-tag, de miután a szervala is szóba jött, hát ők is mozgósítottak, és felajánlották, hogy van egy egészen új, zöld tűzoltási módszerük, amely a rovarokat (lásd tetvek, poloskák, stb.) megkíméli.  Az EU-parlament válasza késett, meg kellett várni, mit szól hozzá Amerika.

Közben mi a kis tüzet eloltottuk a sörök felgyűlt melléktermékével. A vendég németekkel körbeálltunk, és röhögve céloztuk egymást, de jutott elég a parázsra is.

Na de megfagyott a nevetés, amikor megjelentek fölöttünk a NATO bombázói, és sót szórtak az egész erdő fölé, mert nyugaton már régen tudják, hogy a hagyományos víztömlős módszer több kárt okoz, mint a tűz maga, és összeült az EU, hogy nem-e kellene, ami biztos az biztos alapon, az egész Magyarországra legalább egy méter vastagon sót szórni, és ezzel megannyi más égető bajt végleg eltávolítani Európa egéről.

Oroszország nem szól bele. Izrael felajánlotta, hogy a Holt tengerből tudná biztosítani a szükséges só-mennyiséget, jutányos áron. Az EU összehasonlítja a romániai, feketetengeri termékkel, és megveszi az izraelit.

A helyzet komoly, kellő tisztelettel és mindenekelőtt kérnénk az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének véleményét kikérni, mert ha valaki tudja, hogy ebben a teljesen megőrült világban mit kell tenni, akkor ő az.

*Svájci kolbász

Választások Ramagyországban

Élénken figyeljük a szomszédos országokat, mert ha nem is valami jobbat, de valami mást szeretnénk (?) elérni.

A felső szomszéd egy országosan elismert humoristát választott elnöknek, s melléje két világbajnok ökölvívót, súlyos tisztségekbe. Hogy ez hova vezetett, azt most nem részletezem, mert sajnos már a saját bőrünkön is érezzük. A keleti szomszéd egyre-másra váltja a vezetőgárdát, hisz az evés a puding elrontója (vagy valami ilyesmi). Nyugatra tőlünk több államfő bukott le, mert lopott, és nem az ellenzék rikitó óriásplakátjai, hanem cáfolhatatlan bizonyítékok nyomán. Mecsoda különbség!

Marad még néhány fura ország a kontinensen, így aztán Ramagy szigetországgá vált Európa tengernyi ostobasága közepette, Érthető tehát, miért kötelező elvárás a változás, vezetőváltás.  Ami eleve azt jelenti: félre mindennel, ami jó, nyomás a gázpedált a padlóig, és válasszunk mi is egy elmebeteget. Hogy jobb lesz vagy rosszabb, az nem érdekes, csak legyen más. Aztán ez olyannyira más lesz, hogy ilyen csak nekünk lesz a világon egyedül.

Na jó, ebben éppen nem vagyok biztos, mert öreg demenseket látok felbukkanni, igaz, nem Európában. Van még mit tanulni odaátról!

Amit még el kell dönteni sürgősen: az életszínvonalat emeljük-e az országban, vagy az alkohol-színvonalat a vérben?

* * * * * * * * * * * * * * * * * *


Pillanatfelvétel

Péntek. Még két nap, és megtudjuk, melyik kormányra vár minden idők legnehezebb feladata. Ha mindeddig egy csődhelyzetbe jutott gazdaságot kellett megmenteni, vagy a még mindig rosszul értelmezett demokráciának új formát/arcot alakítani, akkor egy gyűlölet-megosztott nép újraegyesítése a feladat.

Furcsa, de a józan ész vívta harc sokkal nehezebb, mint a heccre, felfordulásra, bulira vágyókkal folytatott háború. Túl jól ment  sorsunk, el vagyunk kényeztetve, és egy elkényeztetett gyermeket jóra nevelni összemérhetetlenül nehezebb, mint egy neveletlen utcakölyköt rendre tanítani. Utóbbinak elég, ha meleg vizes kádban megfürösztöd, tiszta ruhát adsz rá, szeretettel főzött ebéddel kínálod, és kitartással még a tanulásra is ráveheted.

Itt most máshol van a baj. Uralkodik a téboly, a digitalizált őrület. Ömlik ránk mindez, és észre sem vesszük, hogy már nem mi döntünk, mert nem tudjuk, hogy amaz egy világot uralni akaró GÉP döntése.

Valahogy vége kell legyen ennek is, mint ahogy Dávid király több ezer évvel ezelőtt bölcsen megmondta. (Az Ó- Szövetség szerint egyebet nem is csinált…  na jó, gyilkolta a máshitüket, de hát ez  volt akkor a kötelező.) Megmondta,  hogy „egyszer mindennek vége lesz”.

Azt hiszem, Dávid király is tévedett. Az emberi ostobaságot tovább éltetik a halhatatlan gépek.


Gyárfás András újabb karcolatai – 2022. február 16.

                                   Hyde park

Hát igen. Rejtő egyik regényének félszemű hőse, amikor kiverik a kocsmában az ép szemét, felkiált: - Jól van fiuk, így kell kezdeni, először a lámpát kell eloltani.

Ezt próbálja tenni velünk a maga (maga?) csinálta miniszterelnök-jelölt is. Sikerült felküzdenie magát minden média első oldalára, és amiket szellent, azt naponta elemzik józan politológusok. Mire bebizonyítják, hogy nincs igaza, már elkéste, mert megint jelentkezett és az ellenkezőjét hirdeti. Nyugodt szívvel és lélekkel (a kettő közül kérném kiválasztani a rá illőt) és jelentős tömeggel a háta mögött panaszolja, hogy ez az álnok kormány már megint mit fogott rá! És mi, a nagy többség ez ideig szórakoztunk ezen, de most már érdemes odafigyelni, mert a játék komollyá vált. Na nem a veszély, hogy ezt a senkiházit megválasztják Ramagyország miniszterelnökévé, hisz ezt a mögötte álló pártvezérek sem akarják, de a zűrzavar, amit kelt (és amire megbízást kapott a fejlett Nyugattól) veszélyes.

Már hivatalosan (?) külföldön és minden hazai fórumon figyelmeztet: a kormány csalni fog, nem elég, hogy lop, most a választást is el fogja csalni. Semmit nem kell bizonyítani, csak mondani, mondani, mondani, és a heccre vágyó tömeg tovább adja. Hiszi - nem hiszi, az nem érdekes, de nincs az a józan érv, ami meggyőzze az erre éheseket, hogy a választások után  elfogadja  a becsületes többség akaratát. Nem, ki az utcára, ordítozni, kirakatokat betörni, tarhálni amíg csak lehet, ez az, amire ők leadják a voksukat.

A londoni Hyde park Ramagyországban beköltözött a Parlamentbe. Óriás plakátok hirdetik: - Fideszes kiváltságosak kifelé, Ramagyország mindenkié.

Kik a Fideszes kiváltságosak és kik azok a Mindenkik? Én és a több millió polgár, akik már most tudjuk, hogy a Fideszre szavazunk.  Ha tehát mind kifelé, akkor hogy marad itt mindenki?

Hat éves voltam, amikor életem egyetlen gyomorszájon ütését kellett elszenvednem. A tőlünk harmadik utcában lakó nyolc éves fiú boksz-edzésekre járt, és amikor véletlenül találkoztunk, be is akarta mutatni, hogy már mi mindent tanult, és látván, hogy kíváncsi is vagyok, hát ütött és egy életre nyomot hagyott az ártatlan kínszenvedése.

Nem akarok még egyet, és nem is állok félre, ha megint jön. De akkor mit tegyek? Nem, azt nem szabad… De valamit mégis. Igen, együtt a többiekkel, úgy menni fog.

                                  Teius

Na végre, igen, ez kellebben a beborult, búval bélelt bizonytalan időben. Végre, ha nem is valami szívderítő, de megbízható forrásból származó és igaz hír.

Bözsi néne mondta, akinek a menye az unokatestvérétől hallotta, és ha valaki jól értesült, akkor az unokatestvér, mert neki úgy hírlik, s ezt mindenki tudja, a harmadik szomszédja valamikor a belügyben dolgozott, az mindegy, hogy mit, na jó, portás volt, de a portások mindent jobban tudnak akár a miniszternél is, mert ők mindenkit látnak, hogy ki jön be és hogy megy ki, vagy még annak idején volt olyan, hogy ki se jött, és ez többet mondott mindennél.

Szóval most már végre tudom az igazat, és nem hagyom magam újságoktól, Tv-től, meg tudomisén miktől elvakítani.

Az igaz,hogy Kínában a hatvan évnél idősebbeket nem oltják, s nekünk adták el az anyagot, mert Kína egy túlnépesedett ország, s különösen az öregek szaporodtakel nagyon, és most megengedte a kormány, hogy újra több gyereke is lehet egy családnak, de akkor i,s míg ezek felnőnek, a mostani véneket valahogy na… szóval kitalálták a Covid 19-et abban a reményben, hogy nagytakarítás lesz, de balul ütött ki a dolog, a járvány elkezdte a fiatalokat is pusztítani, na, erre gyorsan beoltották a fiatalokat tízszer is, de az öregektől eltiltották, azt hazudva, hogy ez nem jó nekik, de mi megvettük és nagyon jól tettük, úgy hogy most ne jöjjenek nekem az álhírekkel a független lapok meg politikusok, mert én tudom az igazat és alig várom a vasárnapot, hogy a piacon elmondjam Jani bácsinak, mert tőle aztán meg tudja majd az egész világ, mert Jani bácsi sem olyan, aki álhíreknek felül és terjeszti, különben tőle tudom azt a nagy bölcsességet is, amire még senki sem jött rá, hogy nem kell úgy hajtani a pénz után, mer az úgy van mint a mesében, hogy valaki akinek semmije sem volt és nem tudott semmit se venni, arra kérte a jó tündért, hogy adjon neki mindent a világon, s mikor megkapta, akkor jött rá a szerencsétlen, hogy most megint nem tud venni semmit, mert már minden az övé.

Na, szóval én csak azt mondom, hogy nincsen rózsa tövis nélkül, és különben is....

(Anno, a  Csao-időkben, midőn minden magyar szövegben kizárólag a román helységneveket lehetett használni, terjedt el a mondás: nincsen rózsa Teius nélkül. )

Sorozat

A Covid okozta bezártság megsokszorozta a TV-nézettséget, és amit nem veszünk észre, vagy ha észrevettünk, egye fene alapon hagyjuk, hogy megtörténjen, az az, hogy már rég nem a kis távirányítóval választjuk ki, hogy mit nézünk, hanem a TV irányít minket. És itt nem a négyévenként történő, hatalmas érdekeltséget kiváltó sporteseményről beszélek, hanem a mindennapjaink órabeosztását meghatározó műsorokról.

A műsorok legnagyobb többsége mindenkihez kellene, hogy szóljon, mert a diszkriminációt, a huszonegyedik század pestisét ki kell irtani. Nem a faji meg nemi megkülönböztetésről van szó, az már mögöttünk van, hanem a tanult és tanulatlan rétegek igazságtalan megosztásáról.

Miért kellene iskolát vagy egyetemet végezni ahhoz, hogy a képernyőről életigazságokat osszanak, hisz azok amúgy is olyan dolgokat mondanak, melyeket amúgy is csak az iskolázottak értenek, vagy ami még rosszabb, csak őket érdekli, márpedig a TV a nézettségből él.

Hajrá, öntsük el a népet sorozatokkal, és mi sem könnyebb, mint az egyszer véletlenül betévedt látogatót odaszegezni. Igen, tegyük függővé, mert ha a filmben az egyik kést ránt és szúr, vág vagy döf, hát már csak érdekel, hogy sikerrel teszi-e vagy sem, és akkor most meg lehet szakítani a filmet, és holnap ugyan ebben az órában ugyan itt…

De ne szoruljunk importra, marhaságokat mi is tudunk gyártani. „Pénz nem számít” alapon vigyünk el egy minél távolibb szigetre egy legalább ötven fős társaságot (azt hiszem alá is becsültem a számot, hisz a felvételhez mennyi ilyen-olyan ember kel a szereplőnkön kívül…), és minden felkészülés nélkül is teljesíthető feladatokat szabjunk rájuk, amit aztán – jól-rosszul, nem számít, sőt -  elvégeznek, és lesz nyertes, és vesztes, és sírás-rívás és kezek tördelése, és dráma, de olyan, amit Madách vagy Shakespeare is megirigyelne.

Ügyelni kell rá, hogy „külvárosi” szintet elégítsünk ki, hisz a város peremén többen laknak. Be kell mutatni, ahogy körülülik a megterített asztalt, és késsel-villával bánni nem tudó módon - hát mit mondjak – esznek (vagy inkább táplálkoznak), de ezt már különben is abba kellene hagyjam, hisz ezzel utáltattam ki magam már bizonyos ifjabb társaságokból, nincs ennek sem értelme, sem értéke, csak az bosszant, hogy akkor már legyenek következetesek, és minek a teríték, elég egy közös vályú, és hajrá.. És az itthoni lapok is hálásak, mert napokon keresztül lehet vitatni, miért sértődött meg Ducika, és a már régen lesérült Zabit nem küldik haza, és bekapcsolódnak az internetes fórumok is, van hejehuja, sohanemhalunkmeg, és néphülyítés a legmagasabb fokon.

Úgy látszik, megöregedtem, mert én még mindig azt vallom, hogy vezetőnek azt válasszuk meg, aki rátermett, tanult, tapasztalt, és nem akarom elfogadni, hogy a parlamentben is meg kell szüntetni a diszkriminációt, ezért engedjük be oda a hülyéket is, és nem csak beengedni kell, de teret is biztosítani nekik, mert a kisebbségek csak akkor érzik, hogy vége a gyalázatos lebecsülésnek, ha ők irányíthatnak, és csak akkor jön majd el a várva várt Kánaán.

Igen, vissza az örök bölcsességekhez, de hát azokon lehet szőrt-szált hasogatni, éljünk vele. Itt van mindjárt a „fejétől bűzlik a hal”. Jó, így van, de feltette-e valaki a kérdést, hogy mitől bűzlik a fej? És, továbblépve, átértelmezzük ezt, és olyat mondunk, hogy a Fővárostól bűzlik az ország?!

Hogy mitől bűzlik a főváros, azt nem kell megkérdezni.

 

Röviden és gyorsan

Szombat dél, három óra múlva kezdődik a kormányfő évértékelője, sietek megelőzni, hogy ne vádolhassanak plágiummal.

Nem sorolom fel, amit józan gondolkodású embereknek tudniuk kell, és amit a kormányfőnek kötelező elmondania. Valami olyasmit szeretnék csak  előre bocsájtani, hogy: - És mindezt az ellenzék ellenére sikerült elérni.

Hol lennénk, Uraim, ha az ellenzék nem ellenségként tenné, amit tennie kellene, hanem hazáját szerető politikusként? De hát hol vagyunk mi még ettől! Rákos-patak partja, tele frissebb óriás plakátokkal, és mind-mind őszinte útmutatók, jobb jövőt ígérő bölcsességek.

Íme az egyik: - Csak felfelé nem tűri  a lopást, és ezért támadják. Márky Zay Péter miniszterelnök-jelölt. Igen, így kell, lefele mehet.

Jaj, ne legyek igazságtalan, közelebb menve látom, hogy van egy felkiáltó jel is, csak rossz helyen, de hát ezt már megszoktam, hisz jelzőkkel és felkiáltó jelekkel nagyon rosszul bánik a Feri-klón. De állítólag a nép nyelvén beszél és ez a lényeg.

Meg vagyok győződve, hogy a „verba volant scripta manent”-et így értelmezné: - A Verba az egy Hortobágyi tanya, ezt mindenki tudja, és a többi meg azt mondja, hogy odamenet fogd a volánt s ne a mobiltelefonodat, mert a kriptába jutsz!

Ez a ma már közmondásként keringő Caius Titus okosság idejét vesztette. Annál többet mond a másik: „Minél hosszabb a nap, annál rövidebb a reggel.” Ez egy azték-muzulmán bölcsesség, és a lényege az, hogy nem kell érteni, amit mondanak, csak elfogadni, és akkor működik a kampány.

*

Megvolt a BESZÉD, és nem tudom elég nagy betűkkel írni: márványba kellene vésni, de nem csak azt, amit mondott, hanem azt is, ahogyan mondta! Tovább kellene adni, de ne úgy, mint valamikor Mátyás Király liszt-adományát.

Gyermekkorom szép meséi voltak a nagy király országjárásainak történetei. Emlékszem, volt köztük egy legenda, miszerint a NÉP panaszkodik, hogy a sok adományból, melyek a várból indulnak, semmi nem érkezik meg hozzájuk. Összehívja Mátyás a főembereket, uraságokat, sorba állítja őket, és a NÉP is ott van, a sor végén. Szólítja a kincstárnokot, átvesz tőle egy marék lisztet, és azzal nyújtja oda a mellette álló főuraságnak, hogy adja tovább és tovább és tovább, marékból marékba a NÉP-nek, ám az utolsó csak üres kezet tud nyújtani.

Hát kérem, ezt a Beszédet szóvesztés nélkül kellene eljuttatni Gyimesbükktől Brüsszelig. Itthon elég egy fél ívnyi papíron idézni, hogy mi mindent nem szavazott meg az ellenzék, és nem létezik gondolkodó ember az országban, aki ezek után ne tudná, hogy hova tegye az x-et április harmadikán. A veszély viszont a továbbadásban van, Brüsszel irányába. Mert amíg Gyimesbükkbe az jut el, hogy mi együtt vagyunk jóban-rosszban, addig Brüsszelbe azt juttatják el a heroldok, hogy Magyarország hadat üzent Oroszországnak és a NATO-nak.

Mai világ

Elfoglaltuk Angliát. Stop. Mit csináljunk vele? Stop. - írta valamikor Karinthy Frigyes győzedelmes hadvezére.

Ma, ha itt lenne, így fogalmazna: - Szabadok lettünk harminckét éve. Stop. Mit kezdjünk vele? Stop.

Én csak három éve osztom a zűrzavart (oszlatni meg sem próbálom, nem üttetem agyon magam), és ha még sokáig tart a kampány, rajtam is eluralkodik.

De miért erről írni, amikor itt van az Olimpia, és csodaszép lányok (na, erre nem mindig tudnék megesküdni, már szóval arra, hogy fiú-e vagy lány?) korcsolyáznak, és nem csak csodálkozom, hanem izgulok is, hiszen az elején háttal áll a kamerának, és csak azt látom, hogy meztelen, sehol egy zsinór vagy legalább egy cérna ami tartsa azt, ami majd elől jön. Vagy lehet, hogy mindegyik úgy van felszerelve, mint Úz Bence menyasszonya, kinek a mejjin a bolhát el lehetett nyomni? És pörög, és forog, és spárga a levegőben és jégen, és végre szemben áll. Hát persze, hogy nincs se cérna se zsinór, mert nincs is mit tartani.

És a magyar szakember (nő) felvilágosít, hogy a tripla lutzberger nem ment át dupla rittbergerbe, és az ezek utáni quadró, amit megpróbált, duóba szakadt (a szakkifejezésekért elnézést kérek, én azt írom, amit hallok), és így az egész … nem is tudom… de a zene jó volt.

Ennél sokkal jobban szeretem azt, amikor síruhában és sítalpakon rohannak le háztetők, csatornák, padlások és kémények között, és közben a közvetítő, aki magyarként a világ legjobb télisport- hozzáértője, valósággal önkívületben ordítja: nahát, ez ziktitauzenforhundertfünzigfiftifájv és utána blembenditix megduplázva. Hát ez óriási, ilyent még nem látott. Én sem.

Én már csak ott maradtam, hogy Marosvásárhelyen a leánylici melletti járdán a Vártemplom aljáig sisonkáztunk, majd délután a Rákóczi hegyen (volt, aki mezítláb) kiabáltuk, hogy: - Heppá-heppá-heppá…! És erre, aki már újra felfele húzta a szánkát, félreállt. Hol vannak ma ezek a lehetőségek?

             Felfordult a világ, bolond, aki érti. Én igen.

* * * * * * * * * * * *  * * * * * * * *

Gyárfás András újabb karcolatai – 2022. január 23.

Elkezdődött…

Ramagy ország a Népbutítás felmérhetetlen szélességi és magassági fokán valahol Európában van. Kénytelen vagyok „valahol”-t írni, mert ez is a következő Országos gyűlés megnyitó napjának egyik fontos kérdése lesz, ugyanis a kormányzó pártok határozottan Európa mellett kardoskodnak, de az ellenzék kitart amellett, hogy majd az Ő és egyedül az Ő kormányzása alatt fog kiválni az ország a Balkánból.

Európában vitatott kérdés, hogy a Balkán egy földrajzi vagy kulturális fogalom-e, ezt majd az Európai parlament fogja eldönteni a kitűzött cél (15 év) előtt.

Mielőtt a kedves olvasó az én saját véleményemet hiányolná, bevallom, hogy az van, de nem értek vele egyet. Viszont tényleg érzem, hogy nem kerülgethetem a forró kását, most vagy soha, de választ kell adnom.

Na jó. Akkor a válaszom: soha.

Az országgyűlés elnöke megnyitja az új év első ülését: - Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim.

Itt abba kell hagynia, mert az ellenzék együttesen emelkedik fel és hagyja el a termet. A kint izgatottan várakozó újságíró-tömeg rohamkérdéseire, hogy miért, miért?, a fele azt mondja, hogy ezzel a Hölgyeim és Uraimmal nem érzik, hogy őket megszólították volna, a másik rész pedig a felháborodástól alig bír szóhoz jutni: - Hónapok óta bombázzuk a Parlamentet, hogy hagyják ezt abba, hisz egész Európa száműzte ezt az elavult, már-már sértő megszólítást, és vezessük be a magyaros „Tisztelt Izék”-et. És akkor mindenki boldog lesz, de hát ezekkel nem lehet már izélni sem, na de jöjjenek azok a választások, aztán…

A kis, zavaró szünet után a gyűlés rátér a kitűzött pontokra. A legutóbbi körkérdésünkre, amit ezúttal a fiatalabb nemzedékhez juttattunk el, itt vannak a válaszok.

Még talán el kell mondani, hogy ahhoz, hogy értékelhető válaszokat kapjunk, több százezer fiatalt kellene megszólítani, és ennek, túl azon, hogy rengeteg időbe telik, ellenőrizhetetlen a komolysága. Ezért, a közismert matematikai módszerekkel, elég, ha tíz fiatalt tíz teljesen különböző családi és kulturális környezetből kérdünk meg, és azt kivetítjük az egész országra.

Ja igen, a pénzügyi/gazdasági témát azzal kerüljük ki, hogy átvesszük egyszerűen a világ legsikeresebb  pénz/gazdaságában gyakoroltakat, a Svájcit, és ott azt vallják:  - Aki a Rappent nem értékeli, a Frankot nem érdemli. Ez nálunk, Ramagy országban ramagyra fordítva azt jelenti, hogy „Aki a fillért nem tiszteli, a forintot nem érdemeli, és miután a fillért kivettük a forgalomból, a kérdés megoldódott.

Tehát térjünk vissza Ramagy ország legnagyobb értékére, a fiatalokra. A kérdés az volt: - Ki az édesapád?

A tíz beérkezett válasz között kettő az édesanyja férjét jelölte meg. Egy az édesanyja párját. Ezt nem tudjuk értékelni, ha nemekre akarjuk osztani az apákat. Három a szomszéd bácsit vallja/tudja. Megint kettő majd csak ha betöltötte a tizennyolc életévét, fogja megtudni, addig a lombikot lezárva őrzik valahol. Egynek nincs, nem is volt, őt a gólya hozta. És egy a nagytatáját vallotta annak.

A döntést elnapoljuk, ezt az ellenzék nélkül nem ildomos megtenni. Ramagy ország bizakodva várja az országos választásokat.

Szavazás

Circumdederunt me (körülvettek engem..) a kétely gyötrelmei. Ha Trianonból csak a Nyugat tanult és mi nem, nagy baj van.

Trianonban mindent, ami anyagiakban mérhető (terület, gazdaság, népesség…) elszakítottak, de egyvalami (nagyrészt Erdélynek köszönhetően) megmaradt, a Magyar kultúra, és ez megmentett egy népet/hazát, és most nem merem leírni, hogy a száz év alatt jóval megfogyatkozott népi IQ vagy valami pokoli terv hatására ezt aknázzák most alá, és nem csak a határon kívül, hanem itthon is.

Nem, nem lesz elég egy mindennél hatalmasabb március tizenötödiki felvonulás, nem lesz elég egy mindent elsöprő áprilisi választási győzelem. A gyűlöletet kell legyőzni, ellenkező esetben megtörténhet, hogy bekövetkezik - ha nem is az ország, de - az ország időszámításának kettéosztása, és nem egy Covid előtti és Covid utáni éráról fognak szólni a krónikák, hanem a gyűlölet eluralkodásának új időszakáról.

Úgy leszünk majd ezzel (röhejes hasonlat, de ez jut eszembe), mint Románia volt félévszádon át: 1944. augusztus 23 előtt és után.

Édesanyámat a tanfelügyelő először a történelemóra meglátogatása után jóságosan figyelmeztette: - Tanárelvtársnő kérem, egyszer sem hangzott el az előadásában, hogy augusztus huszonhárom előtt és után!  - De hát az Ókori Egyiptom volt mára kiadva, és a könyvben sehol egy utalás… - Na, ezért van Ön odatéve, hogy kiegészítse az elavult könyvet! (Egy évvel azelőtt nyomtatták ki.)

Majd a földrajz-óra után már jegyzőkönyvbe is vette, hogy:  „ A tanárelvtársnő a Kárpátokról beszélt, anélkül, hogy érzékeltette volna a Kárpátok nyomorúságos kinézését ezerkilencszáznegyvennégy augusztus huszonharmadika előtt, és hogy azóta mennyire másképp ragyog a nap az elkergetett ködfelhők felett…”

Édesanyám megfogadta, hogy ezt az okos útmutatást kiterjeszti Románia vizeire is, és, ha nem volt ott a tanfelügyelő, taníthatott tovább úgy, hogy a gyerekek is tanuljanak, ha meg ott volt, akkor a szünetben a tanfelügyelőn röhögjenek.

Nos, ne várjunk áprilisig, kezdjük el a röhögést itt és most, és ne bizonyítgassuk az igazságot, hisz az ellenzékiek minden nap ellentmondanak önmaguknak, és ezt tudatosan teszik, mert vezéreszméjük:  - Zavart kelteni minden áron.

A Magyar Kultúra a bölcsőben még érintetlen, ezért vigyázó szemeimet nem nyugatra, hanem Erdélyre vetem, és akkor jöhet a csendes, nyugodt, törésmentes változás, a MÉG JOBB.

Választások

Patakparton egymás mögött tömören baktatva, kasszák előtt sűrű sorokban állva, buszon, villamoson, metrón - akarva-akaratlan belehallhatok néptársaim beszélgetésébe.

Elcsodálkozom rajta (vagy inkább csak ”-tam”, mert ma már tudom, honnan fúj a szél), hogy szavazó polgártársaim tömege végzetes tévedésben van. Azt vallják, hogy áprilisban miniszterelnököt választunk. De téved az is, aki azt hiszi, pártprogramok között választunk. Hiszen csak egyet ismerhet az érdeklődő, a másik fél abból él, hogy minden tételre rávágja: mi majd másképp fogjuk ezt megoldani. Hogy jól vagy rosszul, maguk sem tudják, de a VÁLTOZÁS nagy ígéretét kell bele sulykolni a politikától,megcsömörlött tömegbe.

Ember, ne törődj azzal, hogy mi akkor régen mit ígértünk, majd mit tettünk. Az akkor volt, és azt se lásd, hogy minden ellenkezésünk és aljas aknamunkánk ellenére mit ért el a mai vezetés. Higgy annak, aki az „igazat”, a „Te/Mi igazunkat” álmodja/látja. Ember, neked most nagyon rosszul megy a sorsod. Ne azt nézd, hogy tizenkét év alatt mi (morzsák!) hullott az öledbe. Mi az aranykort hozzuk neked ezüsttálcán. Na jó, az elején rendet kell teremtenünk,  az aljas szándékkal kifizetett nyugdíj-jutalékot, meg a hahaha…a tizenharmadikat, a népbutító- és vakító minimálbért, adóelengedéseket, rezsi-népbolondítást és így tovább, a kampány olcsó fogásait rendeznünk kell, mi már most óriásplakátokon és a betiltott, nem létező több tucat baloldali lapokon megpróbáljuk a tisztánlátásotokat visszaadni.

Emberek, visszaviszünk titeket Európába. Az a pár százezer, na jó, lehet, hogy néhány millió bevándorló, kiket tárt karókkal és nem szegesdrót-kerítéssel fogadunk, a harmadik de legkésőbb negyedik itt született generációjával elvezet minket Allah virágos kertjébe, és ük-ük unokáink, Ali meg Juszuf  áldani fogják emlékünket a Szent Mohamed (volt István bazilika) óriásmecsetben.

Anya, ne szülj gyermeket, s aki már megvan, azt küld Belgiumba. Ott már megvalósulni látszik a hétcsillagos jövő, a tavalyi évben a gyerekek fele Mohamed névvel látta meg a szép nyugati kulturált világot. Még nem késtünk el, de áprilisban utolsó alkalom nyílik rá, hogy még behozható hátrányból utolérjük a fejlettebb nyugatot.

Sétáim meg bevásárlásom végén kényszer érzek rá, jön, hogy világgá ordítsam: Még van két bő hónapunk, ember, ne használd a füled a hazugságok meghallgatására, de nézzél, lássál, és gondolkozz józanul!

Mikszáth

„Necessitas frangit legem. A szokás szent, de a törvény még szentebb. A hatalom többnyire úgy képződik, mint a kígyó fején az úgynevezett kígyókő, - a többi kígyók nyálától” - Írja Mikszáth Kálmán közel száz éve. Furcsa. Nem ma?

Már megjelentek a kortesek, na nem fokossal meg pálinkával felszerelve, de ma is ugyanolyan hangosan követelőzve dugnak az orrom alá íveket, hogy írjam alá, ne törődjek azzal, hogy mit. Hát, ha nagyon akarom tudni, akkor a „szebb jövőt”. Na, ez csak elég lesz, maga megtévesztett jobbos... Mikor veszem észre magam, és követem végre a vezérújságok vezér-rovatait!

Na de Írjak arról, ami a széles néptömegeket érdekli, lázba hozza, sőt…Lyly a tegnap kora délután belépett Buda legnagyobb bevásárlóközpontjába, és egy kis szelet citromot vett ebédre. Azért csak kis szeletet, mert tegnapról megmaradt még egy cikk, és tudatosan őrzi vonalait, amiket a térdig kivágott estiruha ragyogóan bizonyított. Egy pillanatra megállt az élet az üzletben, még a pénztárosnő is felállt, a férfiak a tojásokat a kosaruk mellé pottyantották, és az élet fontos pillanataiban mindig jelen levő fényképészek villantói megvakították a szemben levő üzlet kirakatában a próbababákat.

De azt sem hagyhatjuk ki, hogy a női vízilabda meccsen Katiról a gól lövés pillanatában a szoros testfogással védekező Zsu lerántotta a mezt, miközben a derékig kiemelkedő Kati teljes mellbőséggel a gólra összpontosított, és ettől a pillanattól kezdve megállt az óra a nagy kivetítőn, és a férfiközönség őrjöngve üvöltötte  hörögte: - Mindent bele, mindent bele. Felejthetetlen volt. - A meccs,hogy végződött? - Ugyan már Uraim,  na de igazán…

Olvassuk újra Mikszáthot: „Tudás-t, mert ez a tó neve, fürdésre használják a körtvélyesiek nyáron, s az a hit van elterjedve a környékén (talán azért is hívják Tudásnak), hogy az ártatlan leány pompásan érzi magát selyemlágy vizében, de a nem ártatlan sikít, ha belelép.”

Sir Isac Newton

Ma már minden lehetséges, a számítógépünkre „felülünk” és visszarepülünk a tizenhetedik századba, leülünk az almafa alá abba a székbe, amibe akkor Sir Isaac Newton ült, és a fejünkre esik egy alma. Vagy állunk a kert ablakában  (nagyon fontos részletek ezek, tudósok százai vitatkoznak még ma is azon, hogy ült vagy állt?), és onnan nézzük, hogy egy alma a földre esik.

Na, kérem őszintének lenni: mire gondolunk mi abban a pillanatban?  - Ó, a fene ebbe az almába… - Nem tudtam volna arrább ülni?  - Vajon nem tört be a fejem? - Vajon nem nyüves?  - Hull az alma a fáról, most jöttem a tanyáról. Na nem, ez a szilva volt. Mindegy, szilva/alma egykutya, ha a fejemre esik. – Nini, már ősz van… - Szólok az asszonynak, szedje össze s csináljon holnapra egy jó kis pitét. - Most ezen gondolkozzak, hát nincs nekem elég bajom, hisz hull a tőzsdén is a részvényem értéke.. - Milyen marha ötlet volt ide jönni!

És így tovább, több millió változatban, de egy se gondol arra, amire Sir Issac Newton: - Miért nem oldalra vagy felfelé esik, hanem mindig a föld középpontja felé?

Hát, ha ezt tőlem vagy társaimtól kérdezné,  akkor ezt válaszolnám: - Micsoda marrrhaság! Ez kb. olyan, mintha arra kellene gondoljunk, hogy 2022-ben Magyarországon április 3-án az ellenzék nyer.

Newton kitalálta, hogy miért esik lefele az alma, de azóta is és azelőtt is lefele esett, tőle függetlenül, és a józan ész is diadalmaskodni fog Magyarországon a nyüvese ellen.

Megoldás

Ramagyország válaszút előtt áll. Abban mindenki egyetért, hogy így nem maradhat. Vagy még jobb lesz, vagy valami egészen más.

Hát akkor napnál világosabb: legyen az „egészen más”. Hogy miért? Nahát, ilyen kérdést csak a beragadt úgynevezett hagyományőrző vén hülyék és gonosz ostobák tehetnek fel.  Hiszen ordít a megoldás. Két ügyet kell rendbe tenni: tanügy, egészségügy. Ha ezek nem akadályozzák majd a zökkenőmentes kormányzást, akkor végre foglalkozhatunk a társadalom boldoggá tételével.

Az egészségügyre már vannak - egyelőre kissé félénk - javaslatok: Zárjuk be a vidéki kórházakat, járjunk Indiába gyógyulni, stb. Nagyon okos, jól átgondolt, de nem elég, tessék gondolni merészet és nagyot, és tegyük rá mások életét. Zárjunk be minden kórházat, tiltsunk el a tevékenységtől minden orvost! Hiszen már Könyves Kálmán királyunk, ha nem is minden boszorkányt, de a strigákat egy intézkedéssel eltüntette.

Igen, a nagy megoldások mindig egyszerűek. Olyan, hogy orvos, nincs, és kész. Beköszönt az általános boldogság. Mert gondolkozzunk csak egy kicsit. Tett-e boldoggá valakit is egy orvos? Esetleg valami nyavalyától megszabadított, de boldoggá úgy igazán talán a kezdő orvosok keze alá dolgozó nővérek tudnának igennel felelni.

A rengeteg pénz, amit ma az egészségügy felemészt, másra fordítva, például ingyen-alkoholra és hasisra, azonnali és földöntúli/mennyei érzést borítana Ramagyra. Aki beteg, üljön otthon, vagy el lehetne a Hortobágyon keríteni néhány négyzetkilométert és oda vinni őket legalább negyven napra, és meglátjuk…Ezek a negyven napos pusztai kúrák minden vallásban csodával határosan gyógyítottak.

A tanügy? Röhögnöm kell. Tanügy. Hahaha - bruhaha. Ezzel el is van intézve. Ramagy ország a mennybe megy. Vagy nem. Na és aztán!

**********************************************************

Gyárfás András újabb karcolatai – 2022. január 6.  

Lélekbúvár

Néhányan (talán csak négyen) kártyáznak vagy éppen iszogatnak a szokásos békés, csendes haveri körben, amikor odaül egy lélekkutató.

-Nem zavarok?

Na erre mit lehet válaszolni? Hát ami szívből, őszintén jönne, az nem megy, tehát:

-Tessék csak, tessék… (Mit akarhat ez? Egyáltalán ki ez?)

-Na látják, pont erről szeretnék önökkel beszélgetni. Én lélekelemző vagyok, és egy bizonyos jótékonysági egyesület tagja/megbízottja, a társadalom kisebb és nagyobb csoportosulásainak  a család, baráti kör, munkahely, csapat stb.nyugodt együttlétéért dolgozunk. Meggyőződésünk, hogy a legtöbbünk egy igen csalárd légkörben mozog, nem tudnak bizonyos feszültségeket feloldani, mert nem beszélik ki a meglevő bajokat. Vegyük például Önöket. Ide ültem és azonnal vége lett a meghitt beszélgetésnek, de ahogy elmegyek, Önök megbeszélik/kibeszélik,hogy mi is volt ez, és azonnal megszűnik ez a feszültség. Jóval veszélyesebbek és pusztítóbbak viszont az elhallgatott, ki nem beszélt történések, melyek, ha elfojtják őket, mind gennyes vulkán fogják megfertőzni a kendőzetlennek tűnő barátságot.  Ugyan mikor beszélgettek utoljára az önök között lévő feszültségekről?

-Soha.  Mert nincs okunk rá.

-Na ez az, amitől féltem. Mindenki azt hiszi, hogy minek kibeszélőst játszani, amikor nincs mit titkolni. De nyúljunk csak mélyebbre! Például. Ön játék közben soha sem gondolt arra, hogy a társának milyen piszkos szerencséje van, és nem kívánta, hogy legyen már vége annak a sorozatnak? És ez csak egy kisebb valami, de a lelkük mélyében, amikor a szomszéd megvette a csillogó-villogó új autóját vagy …

-Na jó, ami a  játékot illeti, Pali tényleg néha túlzásba viszi..

-Mit viszek túlzásba? Te beszélsz, aki a múltkor.. még Jóska is megjegyezte, hogy a ami sok az sok...

-Menjetek ti a fenébe, Jóska meg Pali is, én mit mondtam vagy jegyeztem meg, mit? Én? Mikor az az Ignác volt és még azt is mondta, hogy..

-Mit mondtam, mit? Szóval így állunk? Végre valaki ide jött s felnyitotta a szemem hogy milyen gazemberekkel ülők én évek óta együtt. Köszönöm Uram, uraim. Végeztem veletek. Ultizzatok a lélekbúvárral tovább, én megyek..

-De uraim, uraim, hát még csak a kibeszélések elején vagyunk!. Majd ha a konyhakés is a kezekbe kerül, akkor mondhatjuk igazán, hogy igen, ez férfimunka volt. Én, mint lélekbúvár teljesítettem is a küldetésem, és már megyek is, mert még nagyon sok munka vár rám. Kellemes Ünnepeket!

 Hawaii

Mit törődjek én azzal, hogy a világ megváltozott, és hol fáj az nekem, hogy a szakállas norvég télapó szájon csókolja az őt gyermekkora óta imádattal váró borostás nagytatát? Tőlem, szalonképesen fogalmazva, teherbe is ejtheti, ha a vérbő norvég férfiember úgy kívánja. De hogy ősigazságok, közhelyek válnak valótlanná, az tényleg fáj.

Úgy oktatattak a nálam mindent jobban tudók (és van belőlük néhány millió), hogy a panaszomat/bánatomat megosztva, az szétfoszlik azok között, akik meghallgatják. Hát nem így van.

A minap, miután többször is rákérdezett egy kedves ismerősöm, hogy mitől olyan gondterhelt az arcom, elárultam, hogy kiborít az a rengeteg telefonüzenet (hírek, reklámok, stb.) amiket ez a hordozható istenverés magából rám önt.

Hazamegy a barát/ismerős, és újságolja: - Asszony, ma találkoztam Andrással, na ha nekünk is olyan gondjaink lennének, mint neki, boldogok lehetnénk. El sem mertem neki mondani, hogy mi azzal küszködünk, hogy e fene ette járvány miatt el tudunk-e utazni a Hawaii szigetekre, vagy sem. - Hagyd a szigeteket, most a barátodon kell segíteni, hívd fel az ismerősöket, hogy beszéljenek vele, még mielőtt baj lesz. És felhívta. És azóta megsokszorozódtak a csengetések.

A panasz/bánat osztódással szaporodik, és nem gyógyul. Bár, tudván, hogy a szétkürtölt fájdalmunk örömet okoz annak, akivel megosztottuk, hát ugye mégis valami kellemes melegségérzés kellene, hogy eltöltsön, hisz jót tettünk, és „jónak lenni jó”!

Számadást végeztem, hogy a közel nyolc évtized érzékelése/tanulása mit raktározott el nálam, és rájöttem, hogy többet tudok arról, hogy mit nem tudok, mint arról, hogy miket tudok!

Na, ez talán mégis pozitívvá teszi a mérleget.

Lottó

Szomorú hétvéget hagyok magam mögött. Két tragikomédia, az egyik sohasem teljesülő, de megtörtént, a másik meg lassan napi eseménnyé váló.

Mégis, minek nevezzem azt, amikor valakinek beteljesül a vágya, miközben nem tud tiltakozni/javítani, hogy azért ezt nem így gondolta/mondta?  Óriási tüntetés az oltás ellen, elhangzik a kötelező „ne rendelkezzen senki az én testem felett”, ugyanezt még ötvenöt  átfogalmazásban, majd a mindenki által hurrával kísért záró szlogen: - Én nem akarok ilyen országban élni, ahol ez meg az… És mit ad a korona, amit a tüntetésen összeszedett: rá két hétre már nem is él!

A másik, kevésbé életveszélyes, de az egész társadalmat érintő esemény: kihúzták a Lottó abszurdan magas főnyereményeit, és nekem semmi!

Egy túl okos valaki rákérdezett: „és hol érintett ebben a társadalom?” Hát az úgy van, hogy játszom, és ha nem is minden héten, de amikor az egek/csillagok felett van az esetleg megnyerhető összeg, hát beszállok, és itt jön a társadalomnak okozott baj.

Hétfőn megveszem a szelvényeket, és még csütörtök este is azzal alszom el, hogy ha befut a pénteki EUR-os szelvény, akkor kiknek vagy milyen szervezeteknek adományozom.

És nem jött. De szerencsére ott van még a hétvége két napja is. Pénteken már kissé kevesebb pénzzel gazdálkodom, de ez még mindig elég ahhoz, hogy vállalatokat mentsek meg a bukástól, és még jut rokonnak, barátnak, ismerősnek, vadidegeneknek is. Szombaton zeneszó mellett továbbra is szegények maradnak a névsoromon szereplők, de képzeletben legalább láttak félmeztelenül vonagló lányokat, ingyen, és ez sem semmi. Vasárnap kihúzzák a „hatost”, és ott van több száz segélyre szoruló (a vadidegeneket már reggel kihúztam a sorból), akik továbbra is az álomlistámon vannak, de egy árva forint nélkül maradnak.

És ez így ment egész évben. Most, hogy ráfordulunk a 22-re, jól átgondolva ez nem mehet így tovább, mégsem károsíthatok meg minden héten annyi rászorulót. Valamit tennem kell. Vagy a Lottó-társaság tér észhez, vagy én. Na jó, előbbitől ezt nem lehet elvárni, hisz az én álmaimból élnek, de nekem, gondolkodó emberként ideje a gondolkodásnál maradnom, és elfeledni a gondokat.

Igen, megvan. Fájni fog. Több szelvényt nem veszek, megszabadítom magam a nyerés lehetőségétől, de az állandó lelkiismeret-furdalástól is, és bátran/nyíltan nézhetek honfitársaim szemébe. És ez sem semmi.

Bejgli

Felvillanyozva a tegnapi nemzetközi miniszterelnöki sajtótájékoztatótól, összefutok a köztudottan ellenzéki szomszédommal és rákérdezek: - Na, hogy teccett?  - Hát uram, ennyi hazugságot, amit a tolvajbanda elnöke ott összehordott, hát.. - Na de szomszéd, mondja meg már nekem, ne halljak meg bután, mit hazudtak, miket loptak? - Uram, ezt mindenki tudja!

Hogy én nem vagyok „mindenki“, azt tudom, de mégis... Közel hetvenöt évig vallottam, hogy nem vagyok „idevalósi”, és ezzel igazoltam a tudatlanságomat, de most át kell váltsak arra, hogy „nem vagyok idevaló”, és ezzel talán elnyerem a bocsánatot a tájékozatlanságomért.

De hagyjuk a politikát.  Karácsony lesz 2 nap múlva, valami meglepetést kellene készítenem a feleségemnek. Megvan, bejglit sütök! Méghozzá diós-mákost, ilyet nem ettem még én sem, nem is tudom, miért nem ezt csinálja mindenki.

Na lássuk, mi kell hozzá. Elővehetném a sok szakácskönyv közül valamelyiket,  de győz a férfilogika.  Liszt biztos, víz is, vaj, dió, mák, talán  tojást is láttam, hogy kevert bele a TV-szakács. Akkor elő a vajat, amíg az megpuhul, kikeverem a lisztet a vízzel, ráöntöm a diót és a mákot a vajra, hátha gyorsabban meglesz, úgyis össze kell keverni valamikor. Vajon mennyi liszt kell? Hát egy kiló biztos elég lesz, és inkább többet, mint kevesebbet, legfeljebb több rúd lesz. A kicsi üst, amiben a gulyást keverjük a vízparti partikon, az jó. Liszt és egy kicsi víz, na, még egy kevés víz, mert alig tudom forgatni benne a fakanalat. Nini, ez emlékeztet valami gyermekkori emlékemre. Igen, megvan, pont így csináltuk a csirizt, azzal ragasztottunk mindent. Na, akkor víz kell még bele. De most túl híg lett, na és akkor mi a  baj?  Liszt van még. Bele. És még egy kis víz, és még egy nagyon kevés, igen, alig egy pár csepp, és jó lesz. Ó, a fene, egy-két cseppel több ment és lisztem már nincs. Na lemegyek a boltba, de addig még kikavarom a vajat a mákkal és dióval.Csak nem veszek elő még egy fakanalat, hogy aztán több legyen az elmosni való, ide azzal a csirizessel. Az üst falán végéghúzom, s ami még rajta marad, azt a mutatóújjal dörzsölöm le, és vissza a kanál hátára, majd az üst falára, és ezt addig, amíg csirizes lesz a plafon is.Ugyanezt a vajasdiósmákos keverékkel, csak kicsit gyorsabban, mert félő, hogy felébred a feleségem, és...szóval siessek.

De álljunk meg.Végeredményben mit is akarok? Meglepetést szeretnék ajándékozni a feleségemnek, és nem vásárolt bazári olcsósággal vagy hivalkodó  csillogó-villogó fölösleges valamivel, hanem szeretettel, a magam csinálta különlegességgel, és azt hiszem, ezt elérem már ezzel is, amit itt összehoztam.

És elértem. További kellemes ünnepeket.

Apróságok

Botozok, botorkálok a patakparton, mellettem kisgyerekeket, babákat sétáltatnak anyukák, apukák.

Az okos apuka, aki jól tudja, hogy a gyermekek nevelését már az anyaméhben meg kell kezdeni (na jó, egy-két év múlva abba lehet hagyni, de ez egy másik történet), a kis kocsi fölé hajolva mondja három- vagy négyhónapos babájának: - Hallod? Egy fakopács avagy harkály kopácsol. Hallod? Ez egy madár, a csőrével likat vág a korhadt ágon, és kiszedi a kukacokat, s hazaviszi az olyan kicsi harkályoknak vagy fakopácsoknak, amilyen te vagy most.

Melléjül érek és valami buta, ellenállhatatlan inger hatására oda hajolok: - Harkály, fakopács, a piciformes családból, nálunk a pendrocopos major a legismertebb.

- Maga természetrajz-tanár? 

- Nem. Nagytata vagyok, és ragaszkodom hozzá, hogy a gyerekek a lehető legtöbb ismerethez jussanak hozzá.

-De hát nem látja, hogy a baba olyan kicsi, hogy még nem ért semmit?

- Én igen, de Ön után igazodtam, és Ön csak jobban ismeri a saját gyermekét, mint én.

Megyek tovább, egy kis mamát kérdezi a nagyobbacska kis leány: - Mamuci, mitől fiuk a fiuk?

- Mert úgy születnek, és mi úgy hívjuk őket, nekünk a fiuk fiúk, és a lányok lányok. Látod ott azt a fát, az bükkfa, mert úgy hívjuk, és ha cserefának hívnánk, akkor cserefa lenne, ez így megy a világban…

- Igen, Mamuci, de a tanító bácsi ma azt mondta, hogy őt ezentúl ne hívjuk tanító bácsinak, mert ő mától tanító néni, és mi is, ha akarjuk, lehetünk fiuk is, vagy fordítva.

- Na, ezt mond el otthon apádnak, és ö bemegy az iskolába , és holnaptól a tanító bácsi biztos néni lesz.

Ja, míg el nem felejtem, a német híradóban egy celeb hajléktalanoknak osztott szét ennivalót, és nem csak a csomagokat adta át, hanem használati utasítást is mondott: - Két, legtöbb három percig tegyék rövidhullámú sütőbe és akkor fogyasztható lesz.

Nem csak a gyerekeket, a felnőtteket is lehet hülyíteni.

Emlékek

„Eszembe jutott, vagy emlékszem”… Micsoda különbség! Ha valami eszembe jut, azt a hasonló körülmények, hangulat, látvány, szavak idézik fel, az emlék pedig sokszor váratlanul jön, és még az is megtörténik, hogy kéretlen/kellemetlen módon.

A gyakorlati életben (és nem a költészetben), amikor küldetésben vagyok egy kis cetlivel a kezemben, amire indulásom előtt közösen felsoroltuk, hogy mit kell tennem/vennem (ez úgy van, hogy a feleségem mondja és én írom, aztán én írom és a feleségem mondja, mondja, mondja, és azt is mondja, hogy igen, azt, de nem olyant és annyit, mint a múltkor, és ezt bőven kifejti, hogy mert én mindig ugyan felírom de aztán gondolkodás nélkül veszem azt, ami az orrom előtt van, ha kell, ha nem, és és és…), na szóval, ha az üzletig elveszteném a cetlit, mert ha valamit csak úgy belegyúrok a zsebembe és közben ki kell vennem egy százast, amivel a bevásárlókocsit kiválthatom, hát könnyen megtörténik, hogy kiesik vagy alattomos módon kimászik-kisurran, vagy aljasul kilopózik, egyszóval cserben hagy, na, ilyenkor eszembe kell jusson, hogy mire is emlékszem vagy emlékeznem kell, hogy mondta, mint mondta, és akkor eszembe jut, de ördögi módon valaki azt súgja, hogy mit ne vegyek, és akkor elvesztem, mert üres kézzel csak nem fogok hazamenni, hisz hülyének néz, és joggal.

Na de hát jusson eszembe, na, nem lehet, hogy ne jusson eszembe valami, és igen, egyszer úgy, mint százszor: „eszembe jutottál kicsiny kis leányka…” Na, de ettől nem a bokor fog reszketni, hanem a gatyám, ha ezt viszem haza.

Akinek nincs esze, annak csak emlékei vannak? Hogy is van ez?  Na, nem jut eszembe, pedig emlékszem, hogy az érettségi előtt lélektan-órát is tartott egy fiatal, kezdő, frissen végzett szaktanárnő, de többnyire az áll előttem, hogy mindig sírva hagyta el az osztálytermet még a kicsengetés előtt, mert az állandó idétlen beköpések nem engedték meg, hogy kialakuljon a témához illő hangulat.

Nagy lelkesedéssel ecsetelte, hogy egy testvérpárt elszakít a sors egymás mellől, és csak a háborúban találkoznak két különböző fronton, és az egyik elfogja a másikat, és megjön a parancs, hogy ki kell végeznie, és akkor ott állnak a töltés szélén, és akkor, mielőtt tüzelj-t vezényelt volna….itt egy kicsit hosszabb lélektani szünetet tartott a tanárnő, hogy bele tudjuk élni magunkat a pokoli helyzetbe -, megszólalt egy hülye a padokból: -Vizelj-t vezényelt.

Talán ez bosszulja meg magát most. Megérdemlem.

2022. Elkezdődött.

Reggeli téma-kutató/kereső utamon, a patakparton összefutottam a már jól ismert hajléktalannal.  (A „futottam” kissé túlzás, mert sem ő, sem én nem futunk, ő egy nagyüzlet szekerét tolja maga előtt, én meg a két botommal döföm/döngölöm a földet).

Kettő is van a hajléktalanból, de ezzel gyakrabban találkozom, és ezt olvasni is láttam. Eszembe jutott, hogy karácsony óta kínoz a gondolat, hogy az a rengeteg befőtt, gyümölcsíz, amivel a rokonság kedvesen megajándékozott, az amúgy is szűk polcokat fogja nyomni… jó lenne egy párat tovább adni, hát kinek, ha nem a hajléktalannak?!

Mielőtt odaérnék a padon alvóhoz, már szembe jön a másik, aki magában beszél és szid meg káromol, na, csak megkérdem, hajlandó egy pár percet itt állni vagy eljön velem száz métert, hogy lehozzam a fölösleget: - Boldog újévet jó Uram.

- Mit akar?

- Az égvilágon semmi rosszat, csak boldog újévet kívántam.

-Ja.

- Nézze, a tegnap estétől megmaradt egy megbontatlan pezsgő, meg még Karácsonyról ez meg az, nem sértem meg vele?

- Mit akar?

- Ajándékozni, ha nem sértem meg vele.

- Mindig így kezdik, mert azt hiszik, hogy mi a maguk maradékára vagyunk rászorulva és minden szemetet meg lehet velünk etetni/itatni!

- Hát, bocs.

- Semmi bocs. Vallja be őszintén, hogy azzal az ezer év óta lejárt pezsgőjével meg kompótjaival a voksomat akarja megvenni. Hát abból nem eszik. Én a változásra fogok szavazni, meg hiába nézi a padon alvó társamat, ő ennek a kormánynak az áldozata, miniszteri tanácsos volt ezelőtt tizenkét évvel s egy kicsit lopott, de nem eleget, s most ott alszik, neki sem kell a maga lekenyerező/megalázó adománya, a régi állását kívánja, semmi mást, mert semmi máshoz nem ért.

- Bocs és még ezerszer bocs. És még egyszer boldog Újévet és felejtsen el.

- Fujj!! - És ha nem lépek elég gyorsan arrébb, akkor nem az ösvényt, hanem engem köp le.

Azért mégis visszamentem s összecsomagoltam a használható/iható/fogyasztható, számunkra fölösleges dolgokat, s az alvónak a Tesco-kosarába tettem, szerencsémre a másik már arrébb szidta a világot.

Hát a kampánysétám nem sikerült, de egy írástéma legalább bejött.

Újév.

                Újévi fogadalmak.

Közel nyolcvan év alatt már annyi fogadalmat tettem, és nem emlékszem, hogy egyet is betartottam volna, legalább is azokat, melyek hosszabb (örök?) időkre vonatkoztak! Ideje lenne hát ezzel a rossz szokással szakítani, mert lassan elfogynak az újévek, és akkor hogyan lesz?

Na de mit fogadjak meg?

Milyen jó lenne, ha dohányos lennék, most leszokhatnék, bár erre láttam már számtalan példát, amikor a nagycigis bátyám és barátai éjjel 12-kor szent esküt tettek, hogy vége, nincs tovább, kimentek az udvarra, és amennyi cigaretta volt náluk, azt ledobálták a földre, rátapostak indián táncot járva, és uram bocsá’, le is vizelték a kis halmot, majd egy olyan szűk óra múlva ugyancsak szűkölve szedték össze a törött cigarettavégeket s gyújtottak rá.

Na de akkor mit fogadjak meg? Nem csinálok semmit. Semmit, teccik érteni? Semmit.

Megkérdi a feleségem: - Na, mit tervezel mára, mit fogsz csinálni?

- Semmit.

- Ja, úgy mint a tegnap?

2021 december 15.  

Mentőőv

Újabb botrány. Már megint, és vajon meddig? Botrány, botrány, világra szóló botrány.

A kormány már megint ide csődíti a világ több mint száz országának küldötteit és csodáltatja magát azzal, hogy egy olyan kiállítást épített, ahol minden újrahasznosítható. És ezt hiszik, vallják és bámulják többszázezren, kik odalátogatnak! És ez a több mint százezer ember, még ha csak egyszer is szorul rá (de azért idősebb férfiak többször is, ha igazi férfiak) és bemegy az illemhelyekre, több száz tonnányi, ill. hektoliternyi, egyáltalán nem (vagy még nem) újrahasznosítható anyagot termel. Botrány.

Elhiszem, hogy még nem tartunk ott, de addig is elvárható tőlük, hogy javasolják: valami zacskóban (persze újra hasznosítható anyagokból) vigye haza mindenki magával, amit ott alkotott. Legalább ennyi, és ez igazán megvalósítható. Sajnos az ellenzék még nem figyelt fel rá, de rámehet a jövő évi választás, ha valamelyik szarevő odatéved és elmondja…

Elmondja, megmondja. Igen, ma ez a lényeg, hogy elmondja. Hogy ki mit csinál/tesz, az ma senkit sem érdekel, de önti az emberek nyakába-agyába az illemhelyi eredetű gondolatait. Na, ezt kellene valahogy sürgősen betiltani.

Igen, válogassunk ki egy, de tényleg csak egy embert, aki ki- és megmondhat általános és törvényszerű véleményeket/javaslatokat. És nem is kell újra feltalálni a spanyolviaszt, csak visszanyúlni a boldog régmúltba. Hiszen emlékszünk még rá: „Schneider Fáni de azt mondta, azt mondta azt mondta hogy azt mondta…” És hitt neki mindenki!

Igen, meg kel hívni a Parlamentbe Fánit, és ő megmondja, és neki aztán újra hiszünk, és újra szebb lesz a világ.

Hasznosítsuk újra Schneider Fánit!

Migráns

Feljelentem magunkat, nem bujkálunk tovább.

Nem tudom már elviselni, hogy az ellenzéket és annak lángeszű miniszterelnök-jelöltjét hazugsággal vádolják, miközben mi ketten, a feleségemmel vagyunk az élő példája annak, hogy igazat mond. Nem ismerem a többi ötvenezer migránst, akik az utóbbi tíz évben elárasztották az országot, a Kormány behunyt szemét kijátszva, de tartozom a becsületnek azzal, hogy bevalljam: igen, mi is azok vagyunk, itt vagyunk, migránsok vagyunk. Mentségünkre csak annyit hozhatok fel, hogy nem létrákon át jöttünk az országba, hanem svájci útlevéllel játszottuk ki a határőrség éberségét.

És hogy miért ide? Hát kérem, sorra vettük Európa összes államát, és azt láttuk, hogy magasan a legtöbb törődésben itt részesülnek a nyugdíjasok, az állam itt törődik az idősekkel a legjobban. Megjegyzem, esetünkben a pénz nem játszott szerepet, hisz magunkkal hoztuk egy másik naiv országban, Svájcban a le- és megdolgozott nyugdíjainkat. Végezetül pedig: teljesen véletlenül magyarok lennénk.

És igen, abban is igaza van a lángeszűnek, hogy a jövő évben a mostani vezetésre fogunk szavazni, és nem hálából, mert befogadott, hanem a józan ész (amit szintén  magunkkal hoztunk) érvei „kényszerítenek” erre.

A nyelvet már egészen - na jó, nem egészen - hibamentesen gyakoroljuk, de a közhivatalokat kivéve majdnem mindenütt megértetjük magunkat az anyanyelvünkön. Vidéken mindenütt hiba nélkül.

Azért van még tanulni való bőven. A jó múltkoriban felhívtunk egy klímaberendezéseket karban tartó céget, hogy most, amikor még nincs olyan nagy nyomás rajtuk, jönnének ki, és ezt meg azt, ami nem működik zökkenőmentesen, hát tennék rendbe. A telefonban megkérdezték, hogy milyen márkájú a felszerelés. Valahogy kibetűztem a plafon alatt levő dobozról a  bujkáló nevet, és azzal már jött is a szakértő válasza: - Ja kérem, ezt a terméket Orbán Viktor barátja forgalmazza, mi a baloldalról nem foglalkozunk vele.

Én marha azt hittem, hogy „bal” és” jobb” - oldal csak a Parlamenti patkóban van! Ezért aztán, ebből okulva, elővigyázatosságból, egy esetleges ellenzéki győzelemre gondolva, megpróbálok az utcán is csak a baloldalon járni. De, csak tudnám, hogy melyik is az, mert hiszen amikor valahova megyek, dolgom végeztével, visszafele jövet az már a jobboldal lesz, és akkor a jövő évben megbüntetnek, földönfutóvá tesznek. De hát ugye az élet örök tanulás és vizsga, és, ha netán ráérünk, élet is.

De nem csak én jövök zavarba hirtelen jött kívánságok vagy kérések elhangzása után. A múlt héten elkísértem a feleségem a szemorvosnőhöz a régóta esedékes szürkehályog-műtétre, és amikor a rendelő ajtajából visszaparancsoltak, még volt annyi időm, hogy odasúgjam a doktornőnek:

- Megkérem szépen, ha lehet, altatással végeznék…

- Kedves uram, az ön felesége egy józan, bátor asszony, aki tudja, hogy ez a beavatkozás semmiféle fájdalommal nem jár, minek az altatás?

- Nem is neki, hanem magamnak kérem, arra az időre, míg ő bent lesz.

Zöld

Botkodácsolok (ez a botozás, botladozás, sétálás, gondolkodás egybevéve, és mindezt csendben, tehát nem kotkodácsolok) a patakparton. Mellettem az úton két autó robog egymást követve, és, mivel negyven a megengedett, hát csak hatvannal.

Két gondolkodó ember ül a kormány mögött. Ezt onnan tudtam meg, hogy alig értek mellém, hatalmas csattanással egymásba fúródtak, és mindkettő azt mondta: - Hát ezt nem gondoltam volna…

Igaz, nem ezzel kezdték, hanem a bankokban és közhivatalokban kötelező, édesanya utáni tudakozással, bár nem azzal a céllal, hogy igazoltassák egymást. Az első kifejtette, hogy miután a harmadik táblán is látta a negyvenes számot, arra gondolt, az első kettő biztos még csak figyelmeztető volt, de a harmadikkal már büntetés is járhat, a második meg nem is gondolta volna, hogy normális ember csak úgy lefékez az utca közepén, és a mobiltelefonjával volt elfoglalva, miután ilyen biztonságos, csendes közegben vezetett.

A „normális” szó fordulatot hozott a párbeszédben. – Mi, még maga mondja nekem, hogy normális? Maga idióta! - Én idióta? Maga marha állat!

Villámgyorsan egy ellenzéki hozzászólás színvonalára emelkedett a párbeszéd (majdnem pártbeszédet írtam), és miután ezeket hetente legalább hetvenhétszer hallom, ha akarom, ha nem, hát továbbsétáltam és elgondolkoztam azon, hogy miért nem arról vitatkoznak, hogyan tehetnénk zöldebbé a világot, hisz most ezzel kell keljen és feküdjön minden ember, amíg nem lesz zöld az ég és esetleg csak a fülük veszítené el az oly áhított színt.

Celebek

Az ötvenes évek elején még szellemes mondásnak számított, utána sokáig közhely volt, mára pedig valóság lett: „Csak az a biztos, hogy semmi sem biztos”. Továbbá: „Háború többé nem lesz, de olyan békeharc, hogy kő kövön nem marad”. De persze ez sem biztos.

Ötvenes évek. Tényleg mi változott azóta? Akkor is (Romániában) ádázul védték a határokat, mint ma itt Magyarhonban, a különbség csak annyi, hogy akkor azok ellen, akik ki akartak menni, és akkor még lőhettek is. Ki volt adva a parancs, először rákiáltani: sztáj, aztán, ha nem áll meg, kétszer a levegőbe lőni, s ha ez sem tartja vissza a haza ellenségét, akkor élesen belé.

A valóságban nem nagyon kiabáltak, nehogy észrevegye a menekülő, hogy látják, s a végén még visszafordul. Hanem célzás, és élesen bele, majd kettőt a levegőbe. Kerítés sem kellet, hisz akkor a határőrök által ismert és jól fizető csempészek nem tudtak volna ide-oda járni, a többit meg az élesre töltött fegyver visszariasztotta a kalandtól.

De ne bámuljuk a múltat, csodáljuk inkább a jelent, hisz a világcsúcsok sorra dőlnek, és az akkor még elképzelhetetlen versengésekben mérik ma össze – na nem az erejüket, és főleg nem az eszüket.  A merész vállalkozók, a kimutatások vezetői jelentik be egyre-másra a csúcsokat. Labdarúgó-mérkőzés végén nagybetűkkel kiírva, hogy az egyik góllövő világcsúcsot döntött, mert a két csapat mérkőzésén, az utóbbi száz évben, zöld pályán, esős időben, ennyi és ennyi néző előtt meg ebben és ebben a másodpercben még senki nem rúgott ennyi gólt a másiknak. Kettőt.

Amit hiányolok: Miért nem kiáltják ki a világ legrondább szépségkirálynőének azt, aki az utolsó lesz a legszebbek  döntőjében? És miért nem létezik „a világ legszebb bányaréme” díj? És miért van az, hogy (vissza újra az ötvenes évekhez) akkoriban nem érdekelt az igazság, tudtuk, hogy mi az, és hogy hol van, de nem emlegettük, és ma, amikor annyi igazságot hirdetnek ahány ember van, engem ebből a sokból is csak a meztelen érdekel.

Na de most új műfajt kezdek, példáim a profi újságírók, ezért aztán nem azt írom meg, ami szerintem érdekes lehet, hanem azt, ami az embereket foglalkoztatja, és azt olyan formában, hogy az olvasó azt mondja: ez igen, ezt végigolvasom, ha fene fenét eszik is. Például: Hazatért nászútjáról a celebpár Izu és Rudi, a reptéren a számos fényképész kiszúrta az alig látszó harapásnyomokat a nyakukon, én is megkérdeztem őket, a választ majd holnap vagy holnapután különkiadásban …

ÁVÉ

Hatalmas, több színű hirdetés az ÁVÉ-tól. Minden igaz magyar napilap lehozza. Ja, hogy mi az az ÁVÉ? Hát az Állatvédők Egyesülete, azonban jól tudják, hogy ha ÁVE-ként hirdetnek, azt a kutya sem olvassa el, de így, hogy ÁVÉ, minden igaz magyar felkapja a fejét, hogy hát mi is ez, és ha hirdetünk, először az érdeklődést kell felkelteni. Na, ezért ÁVÉ az ÁVÉ.

Szóval a hirdetés. Vakkutya-vezető tanfolyamot indítanak olyanoknak, akik nem veszik kutyába a kutyát. Nem, nem helyesírási hiba, a kutya vak, és az ember vezeti, ha részt vesz a tanfolyamon és sikeresen levizsgázik.

Tudott dolog, hogy az ember legjobb (és lassan az egyetlen) barátja a kutya, és ha ennyit sem teszünk meg érte, akkor igazán… Hatalmas lépés volt, amikor végre betiltották a kutyákon végzett labor-kísérleteket, de ez még nem minden, ennél többel tartozunk nekik.

Ma már csak az országgal és a világgal lehet/szabad kísérletezni. Genf mellett/alatt 27 kilométeres alagútban felgyorsított protonok ütköztetésével próbálják megtudni, milyen is volt az ősrobbanás, hogyan keletkezett a világmindenség. Na már most stenmencs (copyright by Karinthy - a szerk.), hogy sikerüljön a kísérlet, hisz akkor rögtön azt is megtudjuk, hogyan lesz vége mindennek.

Ugyanez érvényes a jövő évi hazai választásokra.

Egyesek beletörődve/kíváncsian/rosszat sejtően legyintenek: hadd nyerjenek, lássuk, mit csinálnak? De hát ezt már láttuk könyörgöm nyolc éven át, megszenvedte az ország, s most, hogy elárulták, hogy őszintén hülyéknek, trágyaevőknek tartanak, ugyan mit is hozhatna? Viszont ma már néhány hónap alatt is lehet olyat tenni, amivel a szakadékba tolnák az országot. Ha megnyitjuk a zsilipeket a nagyvilági áraknak, kiürítik tárcáinkat mint a zsebtolvajok,  az ellenőrizhetetlen csürhe-rohamot pedig megállítani nem lehet. Sáskarajként lepusztítanának mindent, s utána továbbállnának.

Nem tudom, valahogy lemaradtam, vagy nem akarom észrevenni, hogy ez már nem az a világ, amiben felnőttem, amikor a kakas futott a tyúk után és a bikák vívtak halálos küzdelmet a tehenekért, és olyanokat tanítottak, hogy „az okos enged, a szamár szenved”. Ennek vége, a tyúkok szedik ki egymás szemét a kakasért, a bika meg rohan a tehenek elől, az okos egy pillanatra még egy kísérlet erejére vagy idejére sem engedhet, ma a szamár valahogy a róka ravaszságával korcsosult. Lám, az állatvilág tanult az emberek lmbtq aktivistáitól.

Megyek, feliratkozom a tanfolyamra, bár nem vagyok kutyatartó, de nem veszem kutyába őket.


2021 december 1.

V a l a m i   n i n c s   r e n d b e n…

Tényleg létezik? A koronavírusról még nem írtam. A tegnap azt olvastam, hogy „az összes vizsgálat esetében a sejtes immunitás és a humorális immunitás is jelentősen emelkedett”.  Én viszont napok óta határozottan érzem, hogy a humorommal valami baj van.

Elő a lázmérőt, mert a tenyeremet a homlokomra téve határozottan érzem, hogy valami nincs rendben. Milyen okos elhatározás és döntés volt kétféle mérőt is beszerezni! Az egyik az a fejbelövős, melyet a zárt helyre való belépéseknél használnak, a másik a klasszikus, a gyerekeknek popsiba, felnőttnek inkább máshova helyezendő.

Hát akkor lássuk. Fejben 36,1 máshol 35,8. Tudtam, tudtam, azaz éreztem, hogy valami nincs rendben, a három oltás ellenére is … Na jó, ez nem láz a könyv és orvosok szerint, de azt írják, hogy ha a légzés üteme/ritmusa (vagy ez ugyanaz?) lelassul, felületessé válik, akkor igen, akkor még mindig nem biztos, de már lehet…

Na, akkor számoljunk csak, egy, kettő, három, négy be és egy már ki is, na, most még egyszer,  eeeggyy… Kész, András, ne kapkodj, emlékezz vissza, amikor ezelőtt vagy ötven évvel jógáztál. Hogy mi mindent meg nem csinál az ember ennyi év alatt…

Na, szóval lassan beszívni a hasba mélyre, s a tüdőn keresztül ki, és most még egyszer. Hol az a telefonszám, ahova be kell jelenteni, hisz ez már nem tréfa, teljesen megváltozott a ritmus, meg az ütem is, meg minden, a világ fordul fel.

Vannak dolgok, melyekkel nem szabad viccelni, de mentségemre legyen mondva, a humor- és a morális immunitás is jelentősen emelkedett, és ez a kapkodó légzés, láz ide vagy láz oda, mentők után ordít.

– Halló-halló, tessenek jönni, mert izé.. Nem, lázam nincs, fájni sem fáj sehol, és ez is arra mutat, hogy valami nagyon nincs rendben. Olyan még az utolsó (utolsó?) tíz évben nem volt, hogy valamim ne fájjon, a légzésem is itt van, de máig nem éreztem, hogy szuszognék, csak úgy ment magától, és most méregetem meg minden, vesém és a májam, bárzsingom sem érzem (egyáltalán megvannak még?), és a memóriám, jaj, azt ne is tessék kérdezni, már a nevem is elfelejtettem, és a címem ahova hívom önöket, valahova fel kell legyen írva… mit, hogy hívjam ide a feleségem, na csak az kellene, hisz még alszik, és a tegnap mikor ezeket elmondtam neki, azt mondta, hogy nekem valami odafent nincs rendben, jöjjön egy agysebész is ha lehet, kérem, kérem, ne tegye le a kagylót, úgy érzem még egyszer nem tudnám felhívni...

Jujj. Felébredt a feleségem, úgy látszik, túl hangosan könyörögtem. Na most aztán kapok maguk miatt. Hogy képzelem, hogy ide mentőket hívjak, amikor Ő még nincs is megfésülködve…

É d i t h  P i a f

Segitég, S.O.S. Non, je ne regrette rien

Nem tudom, mit csináljak. Azaz először Édith Piaf, és azután amiről igazán írni szeretnék.

Szeretnék, de nem lehet, a Fszk. Úr állandóan bombáz, hogy amit legutóbb küldtem, az újra cím nélkül díszeleg, és értsem már meg végre, cím nélkül nem lehet, na, nem lehet cím nélkül, na, cím az kell…

Szigorúan magánvéleményként erről csak annyit, hogy a minap egy jobboldali politikus megengedte magának azt a luxust, hogy kijelentse: „az irodalom 80%-a mehet a kukába”, és aztán kapott is a bal daltól. Hogy képzeli el, hogy lehet véleménye, hisz az kimondottan a baloldal előjoga, és én is - mint olvasott ember, szóval nem én vagyok már megolvasva, hanem teccik érteni na, – szóval hozzáfűzöm, hogy 80% az túlzás, legfeljebb 79,9%.

A Fszk. Úr a címet kéri számon tőlem, a jobboldal a tartalmat. Na, erről ennyit. De mit is akartam Édith Piáffal? Mindegy, valami olyasmiről szerettem volna elmélkedni, hogy micsoda véres küzdelem és gyötrelem, még a képernyőn is átüt, amíg az ember valami pihekönnyű, laza és humoros valamit megszül.

De a Fszk. Úr ezzel az állandó cím... vagy ezt már írtam? Kiverte a fejemből na, ez az, kiverte az alapgondolatot, és most írom ami maradt.

Emberek jönnek szembe velem az úton és beszélnek, és ha rám néznek, hát válaszolni szeretnék, és akkor újra rám néznek, ha nem is megvetően, de barátságosnak nevezhetőnek biztosan nem: nem látom, hogy ő nem velem beszél?

Hát igen, azaz nem (szóval nem tudom, na, ezért írok most), mert újabban készülék sincs a kezében, az valahol a zsebben van és valami kis mütyür áll ki a füléből, amit igazán nem hiszem, hogy kötelességem lenne észrevenni.

De tényleg, ha ma úgy érzed, hogy valaki hozzád szól, mit kell csinálni? Ha szólok és nem én vagyok a célszemély, elküld a fenébe, ha meg nem szólok és én  lettem volna a megszólított, ugyanoda küld, és akkor most mennyek vagy ne mennyek?

Igaza van a gondnok - azaz a házmester-úrnak. Igaza igen, az van, de humorérzéke semmi. Összefutottunk a folyosón és valamit csak kell mondani (vagy nem?), és azt kérdeztem, hogy a folyosó végén nyíló lépcsőajtóra miért van egy férfi festve, aki minden emeleten felfele megy?

Hogy eddig a hölgyek nem panaszolták be, az külön szerencséje neki, de hogy egy szőrszálhasogató, mint pl. én, még nem nyújtott be panaszt, az csak idő kérdése, hogy az a férfi vagy nő, aki a lépcsőn jár, az első emeletig menjen felfele, de attól feljebb már jöjjön lefele a képen, persze ha akar, lifttel, de így, ahogy most van, nincs rendben.

Na ez már igen, ez már egy címet is megérdemel. Legyen Édith Piaf.

L i l i

Egy csöndes, késő-őszi péntek délelőtt. A nap simogat, a szél melegen körbeölel vagy fordítva, mindegy, remek alkalom Lilit, kínai takarítórobotunkat útjára engedni a szobákban, hogy felszívja az én általam behordott port, mert annyi év után sem vagyok hajlandó rendes férj (férfi?) módjára rögtön levetni a cipőm ahogy belépek, és ha levettem, hát azt aztán végleg nem érti meg senki, hogy miért teszem be fordítva a szekrénykébe. A feleségemnek igaza van, és ha nem lenne, akkor is az van, mert nézzem csak meg, az ő cipői mind orral kifele vannak, az enyém meg orral befele, tehát fordítva. Azon vitatkozni, hogy esetleg az övé van fordítva, eleve vesztett ügy.

Na de Lili micsoda megkönnyebbülés egy háztartásban! Nem kell azt a baromi nehéz porszívót ide-oda rángatni, elég egy gombot megnyomni, leválik a töltőállomásról és zokszó nélkül már úton is van, hogy bejárja a szobák, azaz a lakás minden zeg-zugát. Na jó,  előtte fel kell tenni a székeket az asztalra, mert nem ütközhet bele semmibe, ezért az asztalról minden felkerül a szekrény tetejére, ki kell szedni az ágy alól az ilyen-olyan dolgokat raktározó műanyag ládákat, fel kell szedni a szőnyegeket, mert a rojtos végét beszívja a kis ügyes és akkor őrült sivalkodással pörög egy helyben, és ha már felszedtük a szőnyegeket, igazán gyerekjáték a teraszon ki is rázni őket, mert csak nem tesszük vissza porral teli a frissen takarított padlóra, na és azt a barom nagy sámlit a dívány elől is el kell tolni (de hova?), nincs más megoldás, felemelni s rá a díványra, és ha a díványt körbetáncolta Lili, akkor áttolni a fal másik felére, mert az a sok morzsa, amit én a TV előtti állandó zabálással gyártok s nagy ravaszul beseprem a dívány alá, nem tűnik el magától, és a piszok megesz, meg aztán most a járvány is, úristen, ha én ezt tudom ötvenhét évvel ezelőtt, hát akkor az esküvő után beíratkozom valami férjnevelő intézetbe, ámbár ha nejemnek nem sikerült ötvenhét év alatt, nem hiszem, hogy gyorstalpalással ez ment volna.

- András, gyere, mert Lili megállt, és nem mondta azt, amit induláskor meg a munka végeztével, amikor magától visszaáll a töltőállomásba, hogy „Kucsumicsili” ! Valami történt, de ez már a te dolgod.

A teraszon gyönyörűen süt a nap, gyönyörű, melankolikus őszutó… Jövök. Á, csak valami selyemzsinórt vagy mit szippantott be, és az tekeredett a motor köré, itt van, kivettem. –Remélem, észrevetted, hogy mi az! A születésnapodra kapott csomag átkötő szalagja, amit, ahelyett, hogy félretetted volna emlékbe, a szekrény pereme alá csúsztattad, de Lili a seprűjével elérte. - Ja. Bocs.

Hát a klasszikus porszívóval, esküszöm, fele ennyi idő és fáradtsággal készen lettem volna, de azt utálom, és ez azért mégis csak más, egy robot a háztartásban tényleg megkönnyíti a munkát, az életet nehezíti kissé, de hát az nem számít.

I d e g e s   v a g y o k

Sok, nagyon sok a tanulni valónk. Jó harminc éve ráébredtünk, hogy na, mától demokrácia van, de ez távolról sem jelenti azt, hogy tudjuk, mit hol-hova…

Magunkévá tettük az alapvető szabadsághoz való jogot, anélkül, hogy tudatosult volna bennünk : ez nem bánthatja, csorbíthatja honfitársaim szabadságát. Bármi, amit teszek, csak azért, mert úgy érzem, hogy szabad megtennem, nem lehet káros következményekkel a környezetre, az ott élőkre.

Tehát most, aki teljes tüdőből üvölti, hogy márpedig őt arra kötelezni, hogy felvegye az oltást, az alkotmányos jogaiban sérti, nos, az óriásit téved. A kormány ugyanis bármikor elrendelheti azt, ha a körülmények ezt követelik. Ez ellen tiltakozni ugyanakkora bárgyúság, mintha én holnap, miután szabad ember vagyok, balra hajtok, közben jobbra előzök. (A szerk. megjegyzése: régi Csau-vicc: parancsolja a sofőrjének: jelezzen balra, miközben megyünk jobbra.)

Ideges vagyok. Ezt ugye szabad, és ez csak rám nézve káros. Ma reggel számlát kaptam a telefontársaságtól egy olyan összegről, amit ezelőtt két héttel már közöltek SMS-ben, majd E-mailben, és én azon nyomban (roppant rossz szokás ez itt nálunk) kifizettem. És most újra kérik.

Semmi sem egyszerűbb, a számlán meg van adva az elkérhetőség négyjegyű száma,f elhívom, az elején még kellemes női hang (azért írom, hogy az elején, mert később percről percre kezd ellenszenvesebbé válni) közli, hogy bármit mondok, öt évre elraktározzák, meg még egy sor, engem, egyáltalán nem érdeklő szabályt, és aztán rátér, hogy ha ezzel vagy azzal akarok beszélni, akkor nyomjam meg ezt vagy azt a gombot, természetesen a telefonomon meg kell nyomjam a billentyű feliratot (mert nyugalmi állapotban nincs nyitva),ehhez el kell vennem a fülemről, s mire visszateszem, ő már a kilences gombnál tart, még elkapom,hogy a csillaggal visszatérhetek az elejére, na, csillag, és máris hallom, hogy öt évre meg ez meg az amit már egyszer elszenvedtem, de most kivárom a megfelelő gombot…de hát olyan nincs, mert én azért hívom őket, hogy a postai irányítószám rossz a számlán és ezt már többször megírtam, de még mindig rossz, és azt is el szeretném mondani/sírni, hogy ne tessenek három számlát küldeni, mert a tavaly is túlfizettem és nem tudtak vissza adni semmit, és megegyeztünk valami kisebbített számlákról, és…

És akkor: - Az ön hívása nagyon fontos számunkra, kérem, tartsa a kapcsolatot. És a zene szól, de nini, megszakad, és ekkor: - Az ön hívása nagyon fontos számunkra kérem tartsa  a kapcsolatot… És ez teljes egy óra és tizenkét percen át. Nem tudtam kimenni a WC-re, nem mertem megenni a tízóraim (nehogy tele szájjal kapjanak), nem tudtam hívásokat fogadni avagy indítani, és mire el is felejtettem, mit is akartam mondani, megszólal egy tündér: - YYY társaság amit mondani teccik, azt öt évre…és és …végre: mit óhajt?

-Könyörgöm, hívják fel önmagukat, és akkor meg tudják, hogy én most mit akarok! -Kedves uram, kérem, térjen a tárgyra, rengetegen várakoznak. - Hát akkor csak annyit, hogy vezessék be önök is azt a rendszert, amit negyven éven át valahol Európában megéltem, hogy az automata avagy robot, amikor túlterhelt a vonal, azt mondja:  - Számát rögzítettük és a lehető leghamarabb visszahívjuk. És vissza is hívtak.

-Kedves uram, ön rossz billentyűt ütött vagy nyomott meg (már nem tudom, hogy mondta), visszakapcsolom és tessék kikeresni az ügynek megfelelő számot.

És megtörtént. Az Ön hívása… Zene… Az ön hívása… Zene...

Na nem, ezt nem csinálhatják meg velem, egy demokráciában élő, szabad, emberi jogokkal rendelkező egyénnel, úgy otthagyom őket, mint a pinty, máris hívom a másik társaságot, hogy átjelentkezzem.  Szám- szám- szám- szám, és csörög: Hívását rögzítjük és …. a vonalak túl vannak terhelve, kérjük, próbálkozzon máskor...

C s a k   o k o s a n

Talán már feltalálták, csak én nem tudok róla.

Szóval arról van szó, hogy a legtöbb bonyodalom, veszekedés, sőt háború oka a meg nem értés. Ezért isteni ajándék lenne, ha az okostelefonra rá lehetne telepíteni egy olyan alkalmazást, ami az élő beszédet lefordítja, kezdetben a legismertebb idegen nyelvekre, később már akár a pastura is. Előveszem a telefonom, és a velem szemben/kapcsolatban levő tárgyaló félnek magyarul mondom amit akarok, és ő hallja az ő anyanyelvén, válaszol az anyanyelvén, és a szöveg magyarul érkezik.

Innen már csak egy kis lépés, hogy kidolgozzunk egy diplomáciában alkalmazható formát is: bármilyen marhaságot mondok, a gép kijavítja (okosan cenzúráz), és nem lesz belőle félreértés. Na, erre még visszatérek, de most, mint villám üt be a gondolat: a némaságot is feloldhatná.

A némaságnak többféle oka lehet, és nemcsak értelmi fogyatékosság vagy autizmus okozhatja,  hanem periférikus szervi rendellenességek, alália, anatria, afázia, afónia, siketség, autoizmus… A még okosabb telefonnal pedig nem kell jelbeszédekkel vesződnünk az anyóssal, elég elzárni a készüléket, és megvan a családi csend és béke. Persze azt is lehet, hogy az egyik fél nem kapcsolja be, de ez udvariatlanság, erre nem bíztatok egy némát sem.

És az sem érdekel, hogy ezt már feltalálta valaki. Majd oda teszik a neve mellé az enyémet is mint ezelőtt hetven évvel a Bolyaiban, amikor minden világra szóló (akár több száz éves) találmány mellett megjelent egy orosz-szovjet tudós neve is, és két néven tanultuk, és nem fájt ez senkinek. Nagyvonalúak voltunk mi is, a tanáraink is, bár az utóbbiak nehezebben törték az orosz neveket, mint mi.

Vissza a diplomáciához. Szemben állok egy minket gyűlölő, hazánknak eddig csak ártó EU-s bürokratával, és én mondom: - Te makacs barom, veled nem beszélek. A nálam okosabb telefon fordítja: - Meine sehr geehrte Exzellenz, ich freueu mich…(Igen tisztelt excellenciásom, örvendek… a szerk.) És ő mond valamit, a telefon meg valamit egészen mást, és így tökéletesen megértjük egymást, és a kérdéses ügy le van védve, és ez a lényeg, mert eddig a tolmácsokkal mindig rosszabb lett. Az ügyet majd megoldja az idő, vagy nem, az már nem érdekes, jön majd egy másik fontosabb, és azzal építő jelleggel lehet tovább marháskodni.

De a tökéletességet majd évek múlva érjük el, amikor a sok száz küldött termében sok száz okos telefon lesz a pultokon, diplomata (azaz hazaáruló) egy sem, és a telefonok… na nem, ők sem egyeznek meg (azt minek? felborítani a jól bevált rendszert?), de tárgyalnak pro és kontra, és halasztgatnak, újabb elsőbbségeket állítanak fel, és egyértelműen elítélik Lengyel-és Magyarországot valamiért, ha másért nem, hát szokásból.

Számomra mindig is kérdés volt, hogy ha valaki többet tud erről vagy arról, vagy akár mindenről, mint én, az okosabb is, vagy csak több feleslegeset tud?

Vajon ez vagy az a valaki meg tudná mondani, hogy ezeket itt fent miért írtam le?

De azt ne kérdezze, hogy a FSZK úr miért engedi mindezt, és miért közli! Az legyen a FSZK úr baja, na meg az olvasóké, és miután ezek az utóbbiak egy éven át úgysem panaszkodtak, hát hagyjanak a többet tudók engem békén.

Mese

Ha jól utána gondolok, de ha nem is, minden élet egy mese. Megszületünk, kapunk egy aranyrögöt a kezünkbe (ez az életet), elindulunk vele, mint a szegény legény, elcseréljük egy paripára - mert mennyivel könnyebb így a járás -, utána egy tehénre, mert tejet ad, aztán jön a kecske, könnyebben eltartható, majd sok-sok vándorlás után káposztanyomtató-kő kerül hozzánk, amit beleejtünk egy kútba, s itt a vége, fuss el véle. Addig élünk, míg meg nem halunk… hát ez a mai időnkben kissé cifrább, mert beleszól a vírus, de ezt ma hagyjuk, s holnap is, és egyáltalán, ilyen nem volt még, egyetlen mesében sem, akkor most minek ezt bonyolítani.

Na, szóval mit is akartam? Ja igen. Közeledik a mesém vége, legalább is ilyenkor már nem illetlenség abbahagyni, és egy röpke leltárt kellene csinálni, mi is lett nálam azzal az „aranyröggel”: Marosvásárhellyel és a Poklos patakkal?

Elcseréltem Sepsire és az Oltra, majd jött Luzern és a Reuss, és most itt vagyok Budapesten a Rákos patak partján.

Itt vagyok majdnem minden reggel (egyrészt mert itt is lakunk a közelben, másrészt mert ez a reggeli sportom), és mérgelődöm. Igen, mérgelődöm, mert azzal a mellékes szándékkal érkezek ide a két bottal, hogy egy rövid óra alatt elolvasom az óriásplakátokat és a villanyoszlopokra össze-vissza ragasztott apróhirdetéseket, csemegézek a nagyobb cementfalakra rámázolt O1G (olvasd: Orbán egy géniusz) feliratokon… Na tessék, valakik eltávolítottak néhány plakátot, és most nézhetem a patakot.  Ezt már nem nyelem csak úgy le, ez olyan, mint amikor a szegény legényt beleejti a kútba…. Hát ott még nem tartunk.

Na de akkor hova menjek? A belváros tényleg szebb, mint Marosvásárhely, de piszkosabb és bűzösebb, mint a káposztáshordó nyomtatóköve. De miért kell nekem állandóan járkálni, most amúgy is tanácsosabb itthon ülni és hallgatni/olvasni, mi van a nagyvilágban és itt, ebben a nagyvárosban.

Igazán rossz szokása az írott és vetített médiának, hogy a politikai tartalmakkal kezdik, és rádöbbentenek, hogy patkány, vagy esetleg trágyával etetett gomba vagyok, és csak később mutatják meg Libi Gizit, aki kibuggyantotta a melleit, meg az úszónőink csodálatos lábait, még jó, hogy jön közben egy-egy rövid kisfilm az őrültekről, ahogy előznek, parkolnak, meg néha büntetnek másokat és önmagukat az utakon.

Igazán üdítő, ha látom, hogy tíz-húsz rendőr talpig rohamfelszerelésben betör egy ajtót, majd a félmeztelen valakit a földre szorítják, bilincs rá, és megtudom, hogy több milliónyi kábítószer volt nála. Évek óta kérem, de falra hányt sorok, ne tessenek azt közvetíteni, hogy milyen gyümölcsöző a kábítószer- kereskedelem, hogy ennyi meg ennyi milliót lehet egy pár kilóval szerezni, hanem írják már ki, könyörgöm, nagy-nagy betűkkel, hogy hány ezer meg tízezer ember életét tette volna tönkre, ha bekerül a forgalomba. Talán így jobban együtt érzek a karhatalmiakkal.

Sajnos mindez nem mese, ez a mindennapi rondaság, és „apu mondj egy szép mesét, csodás mesét”… Kérlek, APU!

Gyárfás András karcolatai - 2021. 11. 16.


                                                                           S z i p o r k a


Nagy baj van, ha a politikusok kezdenek el humorizálni és a humoristák politizálni. Akkor röhej-országban sírnak majd a polgárok.

A minap az egyik –azt beszélik – állatorvos, aktív képviselő összehasonlította a békemenetet a valamikori (1989 decemberi) Csau-beszédre összegyűlt tömeggel, és hasonló kimenetelre vágyakozott. Természetesen megilleti a véleménynyilvánítás joga, és számos követője is lesz, a többségi okos meg hallgat, mert hisz abban, hogy még él a régi bölcsesség: „okos enged szamár szenved”.

Okos urak, ebben az elkorcsosult világban a hallgatás beleegyezést jelent, a kiközösítés az egyetlen békés fegyver. Mikor lesz már vége ennek a teljesen hamisan értelmezett szólás- és véleményszabadságnak? Ha valaki szeszes és nem eszes állapotban szűk kocsmai vagy családi körben szellent véleményt, egye fene, de újságokban, közösségi oldalakon ne terjessze a bűzét.

Inkább énekeljünk, abban sokkal jobbak vagyunk. Valamelyik este csatornáról csatornára szánkázva felharsant: - Ezt nem lehet kihagyni, több évi hallgatás után újra jelentkezik a „Döglött vadlibák” együttes Lilike frontkisasszonnyal, a dal, amit előadnak. a Döglött vadlibák szerzeménye, énekel Lilike, címe: A döglött vadlibák és Lilike: Dödödödödö vavavavavavav rrrrrrrrrrrrrrrrrr és újra meg újra mert mi vagyunk a dödödödödöd vavavavavav vadlibák és LILIKE a mi ééééééénekesünk. És ezt vad ricsaj közepette százszor vagy ezerszer, nem tudom…

Igen ez kell. Hát nekem nem, de hol vagyok én attól, hogy bele merjek szólni a politikába, könnyűzenébe?

Váltsunk csatornát, hallgassuk-nézzük azt, amelyik nem szól csak mert bármit szabad, hanem mond is valamit, aminek értelme is van.

                                                              Örömhír

Örömhírt hozok. Eggyé vált a világ!

Születésemkor két részre volt osztva, a mi, a kis gyerekek világára, és a hülye felnőttekére. Később bejött egy harmadik réteg, azok kik már tudták, hogy mit akarnak, de még nem tudták, hogyan. Az idő teltével aztán újra kettévált a népesség, a nálunk fiatalabbakra és az idősebbekre.

Na, mára csak egy van. Öröm, öröm, halleluja! Ma nagyon nagy többségben fiatalok vesznek körül. Hát nem öröm? Ám valahogy még sem jön, hogy ugráljak, igaz a térdem is akadályoz ebben, de akkor is… Hát már semminek sem tudok örvendeni? De minek ilyesmiket észrevenni? És aztán látnunk kell azt is, hogy az eszközeink egyre okosabbak, miközben mi butulunk.

Valamikor az ephesosi Artemisz-templom felgyújtójának nevét örökre eltitkolták, mert azért tette, hogy hírnévre tegyen szert. És mégis tudjuk a nevét: Herosztrátosz. Talán ebben reménykedik az a senkiházi is, aki a parlamentben büntetlenül, a legaljasabb jelzőkkel illeti a több millió ember megválasztotta kormánytagokat.

És mit tesz a sajtó írott, mondott és képes változata?  Felkapja a nevét, pillanatok alatt egy senkiből valaki lesz, akit idézni kell és véleményét kérni az egész országot/nemzetet érintő dolgokban. A mit tudom én hányadik felszólalásában már államférfinak nevezi önmagát, és „joggal”, mert úgymond ő már letett valamit az asztalra.  Felszólít/tanít/ sőt követel: álljunk be mögé. (Mellé nem lehet, mert ott a helyet kigyúrt fiuk sokasága foglalja el).

Minden rendben, ilyen a demokrácia, mondják azok, akik soha nem éltek igazán demokráciában. Hát nem így van, Uraim. Nekem az a szerencse jutott (bár ma ezt elcserélném egy lottó ötösre), hogy közel negyven évig éltem és dolgoztam Svájcban. Ott azt tanították, hogy több formája is van/lehet a népuralomnak. Hát kérem, amit itt fennen hirdetnek, és aminek a nevében becsületsértések özönét zúdítják ránk és képviselőinkre, nem az. Ez kérem egy csürhe-ideológia. Mert nincs az politikai hatalom, ami átírhatja a legősibb viselkedési szokásokat, illemszabályokat.

Számomra két hét Zalakaroson visszaadta a hitet, hogy mégis jó helyen élek. Ezt a ragyogó tisztaságot, rendezettséget, az ápolt házak és udvarok, utak sokaságát csak ott, az Alpok között éltem meg utoljára. Pedig ott is nálunk fiatalabbak éltek. Hogy lehet ez? Nem értem!

                                                                  A   f ő v á r o s b a n

Lassan (mi az hogy lassan, viharos gyorsasággal) veszítem el az irányt. Már nem tudom, bal- vagy jobboldalon vagyok - vagy kellene lennem?! Megpróbálok itt középen elboldogulni az apró mindennapokkal, aztán majd valamerre eldőlök.

Itt van, vagy már csak volt ez a valami, amit már hetek óta emleget az asszony, hogy asszongya fel kellene szegezni..., meg az a ronda perem a konyhaajtón alul, már rég megígértem, hogy bekenem, de valahogy mindig közbejön valami, de jól is van így, legalább két legyet (hét sok lenne) egy csapásra elintézek.

Mi sem egyszerűbb, be a kocsiba, egy kis torlódás itt, egy kicsit nagyobb ott (végtére a fővárosban vagyunk, nem Mucsán), és máris összekaptam egy primitív alakkal, hogy azt mondja, ő hamarabb kinézte azt a parkolóhelyet,  és már be is állt. Persze, hogy látta, hogy oda akarok majd tolatni, és itt a fővárosban a kicsi gyors megeszi a nagy lassút…

Na mindegy, már bent is vagyok a kies, kb. három focipálya nagyságú boltban, ahol kilométer-hosszan, tizennyolc párhuzamos sorban állnak a polcok, tele angol és német feliratokkal (márkanevek), na de sebaj, itt van egy jól kigyúrt, ereje teljében levő fiatalember az üzlet egyenruhájában, talán nem haragszik meg ha:

- Elnézést Uram… -Talán először jó napot! – Ja, bocs. Jó napot. El tudna igazítani… a konyhában egy lécre kellene valami tömítő vagy festék meg a…  - Na álljunk meg. Egyszerre csak egyet, ha lehet. Mi van azzal a peremléccel, ami mi trifunjámmnlónak hívunk?  -Teccik tudni, lekopott vagy tíz centin a festék vagy mi, és arra szeretnék rámázolni. - Na ez így nem megy. A trifunjámmlónak az a lényege, hogy nem mázolunk, hanem éles késsel rétegenként.. De maga nem figyel! - De igen, de igen, de igen, bocsánatot kérek, figyelek. - Na akkor még egyszer, de figyeljen ide. Ha lekapartunk egy réteget, akkor rámegyünk egy adag bifikkanccsal, jól bekenjük, és a csak nálunk kapható trifun és bifik oldatokhoz hozzákeverünk egy kevés digitut is és tricifucit, de jól vigyázva, gyermekjáték az egész. - Ezeket melyik sorban hol lehet kapni? - Itt előre huszonöt sort, majd rögtön balra negyedik polc.

Odamentem, és csodák csodája minden ott volt, csak az nem tetszett, hogy őt és tizenöt kilós kiszerelésben és nagy betűkkel ráírva „Lejárati idő 2020.10.10” . De nini, a szélen lóg pont az, amit én kerestem, egy fogpasztányi festő- és tömítőanyag. Odavittem a szakmai eladónak a lejárt szavatosságú dobozok közül, mutatóban egyet és a pasztát. - Ja, magának jó az ilyen pancser megoldás is, hisz alig kell egy-ét év, és ez újra lekopik. - Hát nekem ez a paszta elég lesz tíz évre, köszönöm. Már meg sem kérdeztem, a csavarok/szegek hol vannak, mert a bejáratnál a földön találtam vagy hármat, s az elég lesz.

Na, ettől fogva már egyszerű, gyorsan haza, a széket odahúzom, ahonnan elérem a magasságot a szögbeveréshez, puff oda, a szék sajnos megbillen (az asszony már a múlt héten mondta, hogy meg kellene azt is szegezni), és rá az ujjamra.

Az ujjam megdagad. Talán orvoshoz kellene menni, mert ki tudja… És eszembe jut, hogy vidéken, ahonnan jövök, ha ezzel orvoshoz mentem volna, tesz rá egy kis jeget, esetleg krémet is, és azt tanácsolja, hagyjam a kalapácsot másra, de itt a fővárosban.. Na de kérem.. Az orvos ha fogad, megnézi és elküld vérvizsgára, csontsűrűség-mérésre, laborba, máj- és epe mintavételre, röntgen, CT, ultrahang, ide oda, és és… ha mindez megvan majd jöjjek vissza, és ö kielemzi és gyógyszert vagy gyógykúrát ír fel, mert itt nem vagyunk Mucsán.


                                                                      Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely! Istenem, közel hetven évvel ezelőtt énekeltük kórusban és kánonban: - Száraz tónak nedves partján/ döglött béka kuruttyol… Néhány évvel később a Székely Népi Együttes gyermekkórusa tagjaként Birtalan József karmester úrtól megtanulhattuk, hogy ezt Kodály Zoltán Hódmezővásárhelyen  gyűjtötte.

És jött 2004, a gyászos/szégyenletes kimenetelű népszavazás, ami eldöntötte, hogy mi magyarok, ha a határon kívül vagyunk, nem lehetünk magyarok. De jött Hódmezővásárhely, és mindannyiunknak felajánlotta és meg is tette, hogy a város magyar polgárává választ, gyönyörű díszes diplomával, megható szöveg kíséretében. Szép volt.

Emlékszem, mindenképp ki akartam fejezni hálámat/örömömet, és a városkormányzatának felajánlottam egy kisebb euró-összeget, és a nagyon határozott visszautasításra találtam egy helyi iskolát, ahova a diákok étkeztetésére (és az én nagyobb örömömre) mégis sikerült elküldenem.

2018-ban visszaküldtem a diplomákat az újként választott polgármesternek, jelezve kiábrándultságom a megváltozott szellemű városból. Aztán pár év csend, és most újra felcsendül a Kodály nóta:- Száraz tónak nedves partján…

Sajnos, nem csak a süket emberek hallgatják (mint a nótában), hanem az elvakultak is. De sej haj denevér, bennünk van a kutyavér!

                                                                                    N y u g d í j

Sorban állok, na persze nem abban, ahol másfél méter egymás közti  távolság a kassza előtt a javasolt, hanem abban, ahol a teljes szabadság uralkodik, és akarom - nem akarom, de hallom  az utca emberét/polgártársamat: 

- Hát amit a kormány ezzel a Békemenettel csinált ebben a járványos időben, az disznóság. Összeterel több ezer embert, nem törődik az emberek közti távolsággal (mondja az előtte álló fülébe), buszokkal hozza Lengyelországból, Romániából s még a jó isten tudja honnan őket, csak azért, hogy megfélemlítenek minket, de velünk hamarabb kell felkeljenek, mert mi önként mentünk, persze, hogy busszal, mi a fenével mentünk volna a Hősök terére, és ott voltunk ezrek és ezrek, és megmondta a szónokunk, hogy itt mi vagyunk azok, akik számítanak ebben az országban, és rengeteg Fideszből kiábrándult van itt velünk, és a sor vége valahol Budán van, és milliók és milliók fognak látni és hallani minket a Tv-ben, és ha most nem, hát majd a jövő áprilisban reszkethet Orbán. Végre egy ember, aki igazat és csak az igazat… Kártyával fizetek.

Majd a másik: - Hát ha valaki azt állítja, hogy hatvanezer forint nyugdíjból meg lehet élni, az hazudik,  nézze csak, ez a kosár valami amit vettem (ananász, libamáj, finom vörösbor, stb) már tizenötezer forint. Sorra kerülök, és ők is kimennek a boltból.

De ami engem jó ideje foglalkoztat, az a nyugdíj. Abban a tévhitben nőttünk fel, hogy dolgozunk, s ahogy elérjük a hatvanöt vagy több évet, az állam bácsi majd ölbe vesz és megy tovább minden.

Csalódást kell okoznom embertársaimnak. Az áhított nyugatban dolgozunk, és tizennyolc éves korunktól –vagy amikor ténylegesen dolgozni kezdünk - félreteszünk a nyugdíj-kontónkra, ehhez jön majd a vállalat pótléka (ha ilyen szerződést kötünk), majd jön az állam, és erre a három oszlopra támaszkodhatunk majd öreg korunkban. És ha annak idején, nem volt elég eszünk ahhoz, hogy most legyen, akkor bizony nincs. Ilyen marha (bocs) egyszerű ez.

És úgy általában higgyünk a szemünknek és figyeljünk oda legalább arra, amit mondunk és teszünk.

                                                                Ébresztő

Ébresztő! Felfordult a világ, azaz megfordultak a folyamatok. Valamikor, nagyon, de nagyon régen azt bizonygatták az asztro- és bisztrológusok, hogy a világvége (abban mindkét tudós társaság egyetértett, hogy lesz) vagy úgy következik be, hogy elüt minket egy erre tévedt óriás meteor és bumm, hecc-pecc- kész (ez volt a kedvezőbb változat), vagy hogy kialszik a nap, eltűnik a fény, majd elfogy az áram, a gáz, a szén, a víz, és elillan a levegő. Kampec.

Utóbbi változat talán rosszabb, mert a félelem gyilkolóbb, mint a pillanatnyi borzalom. Ha csak egy kicsit is hallgatjuk a híreket (na nem a rádióból, újságokból, tv-ből, hanem Mari nénitől és Józsi bácsitól a sarki büfében - az egyetlen megbízható hírforrás különben), észre kell vennünk, hogy a levegő fogy!

Hülyítenek, hogy vírus… Á, dehogy, a fent leírt folyamat vette kezdetét, csak fordított sorrendben. A levegővel kezdünk!

Ugye, hogy egyre nehezebben szuszogunk? Vannak szerencsések, kiknek jut oxigénpalack, az majd tovább húzza. Ámde nálunk a tegnap elzárták a vizet, először hörgött a csap, majd iszapos lé folyt, aztán semmi. Gáz már rég nincs. Talán azért, mert villannyal megy minden? De ne higgyük el magunkat, mi hiszékenyek. A köd miatt (?) a nap nem áraszt fényt, s mi van még…? Ja, a szén, na, azt már évek óta csak a híradókban látok, és most galád módon elhitetik velünk, hogy Glasgow-ban - hacsak India nem szegül szembe hivatalosan, állítólag a mi érdekünkben - ki is tiltják a földről.

Most hívott a gondnok, hogy valami csapot igazítanak és félóráig nem lesz víz. Ezt a tegnap este nem tudták? A fogkefe a krémmel már a szájamban volt, amikor jött az iszap. Legalább maga legyen őszinte, gondnok úr, és legalább maga. Délután el is megyek a Dunát megnézni és nem fogok meglepődni, ha majd azt látom, hogy visszafele folyik, mert Németországnak inkább kell a víz, mint a Balkánnak.

A feleségem rám szólt, hogy nyissam ki az ablakot, mert olyan levegőtlenséget csinálok (igaz, valójában azt mondta, hogy büdös izzadtságszag van.  Nem tudja, amit én már igen: nyithatom, csukhatom és… (ej, ha olyan szabadszájú lehetnék, mint a nagyon demokratikusak, még ide írnék valami …-tom-ot.), de már KAMPEC. Szép volt, jó volt elég volt.

Ma este mi lesz a TV-ben? Nem, nem megyünk sehova, már az írás is megizzasztott.


                                                      *****************************************************************************


Gyárfás András karcolatai, 2021 november 3.

L á r m a f a

A megjelent Interjúval (Király Béla: Lélekingázás - interjú Gyárfás Andrással - sorsunk.net- interjú rovat. A szerk.) úgy vagyok, mint a csodakezű juhász a Mikszáth-novellában, aki, míg fel nem világosították a budapesti professzor urak, hogy milyen veszélyekkel jár a szürkehályog bugylibicskával történő műtétje, ragyogóan gyógyított, de azután reszketni kezdett a keze és abbahagyta.

Hirtelenjében nem tudom miért is írok. Nevettetni nem akarok, az a bohócok meg a stand up komédiások kenyere, röhögtetni meg végképp nem, mert azt kisajátították a politikusok. Amikor például feláll egy hazánkat képviselő magyar (?) ember (?) az EU-parlamentben és elhörgi, hogy Magyarországon nincs jogállam, mert nincs szólásszabadság. És ennek semmi következménye itthon nem lesz, ez az ö szív-joga, és ott azonnal napirendre tűzik Magyarország ilyen és olyan büntetését, mert az európai szabályok szerint elég, ha fennáll a jogállam megsértésének veszélye, és akkor azonnal intézkedni kell. De hát ezen az alapon tiltsanak be minden közlekedési eszközt, mert bármelyik bármikor elüthet valakit (aki éppen nem tartotta be a szabályokat).

Több százezer embert mozgósíthatnak az „előválasztás” fenséges címe alatt. Gyertek embere, mondjátok meg, ki legyen a miniszterelnök, és senkinek eszébe sem jut, hogy Magyarországon még mindig parlamentáris demokrácia van és lesz, és ennek értelmében a lezajlott tényleges választások után összeül az országgyűlés, és ott döntik el, ki legyen. Röhej.

Na, erről a kampány-színjátékról regényt lehetne írni. Bejelentik, hogy hamarosan nagyon fontos bejelentést fog tenni x.y.z.lmbtq arról, hogy mikor lesz a bejelentés, és előtte egyezkedünk arról, hogy mit is akarunk, de hogy mit is akarunk, azt majd megmondja nekünk az a bábmester valaki… És amit ma este mondunk, az holnapra ellenkezőjére változik, majd megint oda/vissza, és ha kell, össze is verekedünk, de persze szövetségesek maradunk - a röhejben.

Hát én ezekkel nem tudok versenyezni, és nem is akarok, és lehet, azért nem akarok, mert nem tudok… Ja, itt a megoldás, megkérdezem a Fszk. urat.

De addig is meg kell gyújtani a lármafa-tüzeket. Ha másért nem, hát csak hogy égesse le a mindent ellepő parlagfüvet. Nem hagyhatjuk, hogy a józan ész és a csőcselék csatájából az utóbbi kerüljön ki győztesen. Mert erre megy ki a színjáték.

Tessék nyugodtan röhögni, de engem, a naiv írogatót ne nevessen ki senki.

Vajúdok

Elcserélem diónyi prosztatámat egy mogyorónyi melldaganatra. Na ez az, ez igen, végre egy igaz ügynek, a férfi-női együttérzésnek szolgáló javaslat. És ezek után most már szabad a pálya, méhnyakért ádámcsutkát, menopauzáért impotenciát, és így tovább, engedjük szabadon a fantáziánkat és segítőkészségünket.  Orvos az lesz, nem is egy (persze magánklinikán, jó pénzért), aki a csereberét végre hajtja, rajtuk ne múljon, hisz a hippokratészi eskü kötelezi őket, hogy segítsenek…

Meghülyültem? Lehetséges, és ezt felajánlom cserébe egy kis hisztériáért. Na ne, ezt ne tessék komolyan venni, a hülyeségbe nem lehet belehalni,  igaz a hisztériába sem, legfeljebb a páciens partnere.

Hát elárulom, mitől ez az egész zagyvaság. A tegnap megjött a Schweizer Revue októberi száma, és már a címlapon egy rossz hír: „Beteg a svájci egészségügy”.

A második oldal aztán megterheli az agyam: - A svájci egészségügy 82 000 000 000 (nyolcvankétmilliárd) frankot fogyaszt el évente. A lakosok fejenként átlagban 800 frankot havonta.

És akkor nekiláttam ezt átszámolni forintra. Ne tessék csinálni. Ennyi pénz nincs is.

Ami megdöbbentett, hogy a november végére kiírt újabb népszavazást nem a betegek panaszai miatt írták ki, és nem a bérekről szól. Az ápolószemélyzet siralmazza, hogy nem tudja azt a munkát elvégezni, amiért és amit tanult. Szeretnék a betegeket/ápoltakat megismerni, velük a mindennapi gondjaikat megosztani, és valóban emberre/testre szabottan ápolni. De ez képtelenség, a tizenkét órás ügyeletben annyi idő marad, hogy kötéseket cseréljenek, lázat, vérnyomást mérjenek, ágytálakat ürítsenek stb., miközben azt sem tudják, hogy látogatja-e a beteget valaki, óhajt az esetleg valamit. És a legtöbbje, a fiatalja, öt vagy jó esetben tíz év után kilép és más mesterség után néz, vagy átnyergel a magánszektorba.

És ezen nem lehet béremeléssel javítani, ide több személyzet kell.  Igen ám, de a több személyzet több kiadással is jár, és sokan már a jelenlegit sem bírják fizetni Félő, hogy egy ördögi körbe kényszerül az egész rendszer.

És halld: - Tessenek kisebb fizetésekért a keleti blokkból munkaerőt hozni - szól az utca népe. –Nem, ezt nem tehetjük, mert azok az országok is hasonló nehézségekkel küzdenek - válaszolt az állam.

Így hát jöjjön a november 29-i népszavazás.

Mi is kapunk szavazócédulákat, és eddig mindig idejében és szabályosan kitöltve küldtük vissza. És akkor most mit csináljak? Megvan! Felajánlom,  elcserélem svájci, magyar és román állampolgárságunkat észak- koreaira. Kérdés megoldva.

F ó r u m o n

András, hagyj fel azzal, hogy az ilyen-olyan adók hírein keresztül próbálj véleményt alkotni. Hallgasd meg inkább a nép szavát a fórumokon.

Jó. Hallgatom.

- Szerkesztő úr, nem hiszi el, a tegnap a piacon vettem egy fej valamit meg egy kis ilyen vagy olyan húst, és abból csináltam az ebédet, ezer százba került az ebéd, abból csak az a valami fej hatszáz volt, hát érti ezt? - s akkor jön nekem a Zorbán hogy nyolcvanezer az év végén, hát mi az a nyolcvanezer, mikor én ezerszázat adtam ki a tegnap. Ja, megvan, hatszáz volt a fej karfiol és ötszáz a csirkemell. (Ilyen olcsó a csirkemell? Fújj, ezt én  mondtam, fújj.)

Tényleg hogy is van ez? Mi a több, a nyolcvanezer vagy az egyezer? Hát például ha össze kell hasonlítanom nyolcvanezer puszit vagy simogatást egy seggberugással, akkor nem is tudom, talán inkább maradjon minden ahogy van.

Szerencsére betelefonál Bözsike néni is: - Az a nyolcvanezer az csak egy kampányfogás, hogy rá szavazzunk. A tavaly miért nem adott? Hi? Ja tényleg, vajon miért nem? De mintha az utóbbi harminc évben senki sem adott volna, se szavazás előtt, se utána! -Az nem számít. - És különben is a mi pénzünkből adja, amit ellopott, úgy hogy… (A szerk. is beszól Bözsi néninek: ha a Zorbánék lopnak, és abból adnak, akkor Gyurcsányék, akik nem lopnak, miből adnak majd?)

Hát álljunk meg egy szóra. - Tudja Bözsi néni, hogy mennyi az államköltségben az a pénz, amit a személyi adóból jön? Még az egyharmada sem annak a nyolcvannak, vagy még kevesebb. Bözsi néni drága, ezt a kormány a jó politikával vezetett gazdaságból kapja. És mi az, hogy lop?

-Hát az a sok EU-pénz, amit a haverjeinek szétoszt, az nem lopás?

-Bözsi néni, édes haver vagy nem haver azt nem tudom, de abból a pénzből több tízezer embernek adnak munkát a haverek vagy nem haverek!

-Igen, igen, minimálbérért.

-Bözsi néni cukorbaba, az a minimálbér amit említeni teccik, az az átlagos bér volt ezelőtt tíz évvel!

-Magával nem lehet vitatkozni, maga az Orbán embere.

-Tudja mit Néni drága, azt hiszem, így van, az Orbán és a józan ész embere.


B U É K

A feleségem későn fekvő, én meg korán beveszem az altatót, és ez - a meglevő és javíthatatlan különbség mellett, hogy ő nő én meg férfi (szóval, ami a leltárt illeti) - időbeli eltolódást is okoz az ötvenhét éve tartó házaséletben.

A tegnap este (szombat lévén és ez ugye kivételes nap, mert mégsem kedd vagy szerda) odaültetett a TV elé, mert valami kivételesen „mindentbele” táncműsorral csábítottak ezen a csatornán egész héten át.

Odamentem és nem bántam meg, mert most tudom, tényleg nincs mit bánnom, hogy eddig nem láttam. Hát kérem szépen, ahogy a nagyváradi, rég eltávozott püspök mondaná (csak a „kérem szépen” van tőle), ez minden volt, csak tánc nem, de mint mindig, most sem értettem a lényeget, mert volt egy bíráló négyes és ők felvilágosítottak, hogy ez gyönyörű, és ma még jobb, mint ezelőtt egy héttel.(Úristen mi lehetett akkor?)

(Mennyi zárójel! Kezd már bosszantó lenni. Kérem Fszk. úr, világosítsa fel olvasóit, hogy ennek így kel lenni, és ez az írás jobb, mint a múlt heti.)

Jó, legyen, maradi vagyok. De miért kell folyamatosan ordítani egymásnak, hogy „ó milyen gyönyörű vagy! Te is az vagy, gyönyörű”. Meg hogy „aljasul és esztelenül szép volt”. Aztán az egyik műsorvezetőben felismerek egy valamikori bűnözőt, aki nagyképűségben verhetetlen. Tudom, megbocsátottak neki, leülte vagy kifizette, amit rá róttak, de én maradiságomban valahogy úgy vagyok, hogy a bűntevőnek meg kell bocsájtani, de felejteni nem lehet.

Szünet van, és gyorsan átkapcsolok a hírekre, még lefekvés előtt. A képernyőn a bunkó/surmó fel- és elszabadult minipárt-vezér ordítja, hogy a miniszterelnök egy bitang.

Na, álljunk csak meg egy pillanatra.  Azt állítják,  hogy a politikusoknak szokatlanul magas kell legyen a tűrőképességük, de én nem tűröm, hogy az általam választott valakit ilyen jelzőkkel illesse valaki (valaki?). Ez jóval meghaladja az én tűrőképességemet.

Tudom nem élünk már az ezelőtt hetven évvel (a székelyföldön) érvényes szabályokkal, miszerint ilyenkor joggal került a csizmaszárból a marokba a kés, és az egész falú tanúskodott (vagy hallgatott, ahogy éppen kellett) a sértést vérrel lemosó önbíráskodó mellett.

Nem, ez ma már ott sem megy, és ha másért nem, hát a csizma megy ki a divatból és vele a kés is.

Akkor én most mégis mit csináljak? Írok és vallok, másképp nem tehetek. Írok az én Rodostómból (Zugló) nagynénikéimnek-bácsikáimnak, választ nem várva.

Tényleg, mi lett volna, ha akkor, anno, Mikes Kelemennek válaszol a nagynéni? Szegényebb lenne a magyar irodalom egy gyöngyszemmel.

Riogatnak,hogy már csak ennyi és ennyi nap van karácsonyig, és a Covid miatt szállítási nehézségek vannak és lesznek, ideje már most megvenni az ajándékokat. Számomra inkább az Újév az, ami terhes, az a rengeteg jókívánságos kártya, mit írjak, kinek-kiknek írjak, és a BÚÉK már nem elég, hiszen azt ma úgy is érthetik, hogy a Bolondoknak Új Észt Kívánok. Bár találó, csak sértődés lesz belőle.

És ami még foglalkoztat, hogy a feltörlőt hogyan lehet feltörölni?

H á t…

Hát, mielőtt elkezdeném a beszámolót a gyógyfürdői két hétről, segítséget kérek Fszk. úrtól és az olvasóktól, megválaszolni a kérdést: mi történik majd velem, mert a bejelentkezésnél, anélkül, hogy egy szót is értettem volna a szövegből, aláírtam az elém tolt nyilatkozatot:  „A XXXXXX Fürdő(a továbbiakban Társaság)felhívja figyelmét,hogy a nyomtatvány kitöltése során felvételre kerülő személyes adatokat az Európai Parlament és a Tanács(EU)2016/679 Rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok áramlásáról,valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről és a Társaság Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatában foglaltaknak megfelelőn kezeli. Tudomásul vettem  …  XY  kezelésre jelentkező.”

Fáradt voltam, majd három órát vezetni itthoni utakon….. na jó, ezt hagyjuk, aláírtam.

Másnap, a meleg és még melegebb és sós és termál és széndioxidos és iszapos fürdések után ledőlhettünk a Csend Szigetén a különlegesen kiképzett heverőkre. Egy-két órás heverés-forgolódás után már pontosabban meg tudod mondani a kezelőnek, mi is és miért fáj.

Kis színművek is tarkították a pihenőt. Férj-feleség párbeszéd.  – Drágám, szól a feleség, megyünk a melegbe? Férj: - Hát nem is tudom… - De azért jöttünk, nem? - Hát nem is tudom… - Na ne, vegye a törülközőt és jöjjön. - Hát törülközőt??? Hát nem tudom, kell? - Ne izéljen, mikor kijövünk a melegből, kell. - Hát nem tudom. - Mi az, hogy nem tudja? Én tudom, nem elég az magának? - Hát jó, na. - Nem azt, a másikat! - Hát jó, na.

Most már a nézőkhöz/hallgatókhoz fordulva: - Megőrjít ez az ember az állandó háttal, az oltár előtt is azt mondta a papnak: - Hát… igen.

Víz alatti gyógytorna jóval hetven fölöttieknek. Öten-hatan nyolcszor négyméteres medencében egymás mellett-mögött, a „tanító néni” (húsz és harminc közötti) a peremről irányít, diktál:  - Lábakat össze. Jobb láb terpeszbe és vissza. Össze, majd bal láb terpeszbe és vissza. Mindkét láb össze majd terpeszbe, vissza. És ismételgeti, míg egyszer csak benéz a vízbe és megváltozik a vezényszó: - Összevissza!  Na, ez már jobban ment.

Nem szabad a részletekbe belemenni. A kedvenc medence szélén olvasom a víz összetételét, és magasan kiemelkedik a stroncium-tartalom 8000 valami a valamiben. Elő a telefont, és olvasom: Veszélyes, mert beépülhet a csontokba és sugárkárosodást okozhat.

A fürdőmester megnyugtat, hogy tudják, és ezért nem szabad a gyermekeket bevinni (a legtermészetesebb, hogy apró labdákkal és testesebb nagyszülőkkel felszerelve tele velük a medence).

- És velünk mi lesz? – Ó, tíz- tizenöt év, míg kialakulnak a bajok.

Megnyugodtam.

GYÁRFÁS ANDRÁS

                                                                          Villámárvíz -

                                                                                                         avagy mondja, kedves szomszéd…

De hát kérem - mondja a rendkívül felvilágosult szomszédom) - látott már maga Lmbtq aktivistát az iskoláinkban? Minek ez a nagy hisztéria?

- Mondja kedves szomszéd, látta a Tv-ben azt a sok ezer hajléktalan/nincstelen németet, akiket a villámárvíz meglepett? Mindenik azt mondta, hogy ilyet még az öregapjuk sem ért meg. Na látja, ha az évek hosszú során át védelemre fordították volna az egy ezrelékét annak, amit most a károk jóvátételére fordítanak, ma az erkélyükről nézhetnék mosolyogva az özönvizet.

Mi már látjuk a nyugaton gyűlő szennyáradatot, és talán még nem késő megvédeni azt, ami a legszentebb az életünkben: a gyermekeinket.

Nézze szomszéd, gondolom, még emlékszik rá: mikor mi jártunk iskolába, még azt tanultuk, hogy Európa világhatalom, gazdaságilag, katonailag, és több mint ezer éve a kultúra bölcsője, iskolája, egyeteme. És mit lát ma? Európa ki van szolgáltatva az amerikai, kínai, orosz stb. iparnak, katonailag a NATO keblei közt remegünk, és a kultúránkat már csak itt középen védjük, gyarapítjuk és tanítjuk, amennyire engedi az EU. Vigyázó szemeinket most is nyugatra kell vessük, de már nem azért, hogy tanítsuk, hanem hogy óvjuk az utánunk jövőket.

Ha a délről ránk omló migráció borzalmát kerítéssel és megfelelő politikával - az EU irigy gyűlöletét kivívva – ideig-óráig még kibekkeljük, a nyugatról sokkal ravaszabbul belopott ideológiákat csak előrelátással és együttesen tudjuk kitakarítani.

Menjen el oltásra kedves szomszéd, fogadja el az elsőt, én már a harmadikra jelentkezem, és elsősorban nem magamért, hanem magáért kedves szomszéd, magáért. Ja igen, ha átoperáltatja magát nőnek, az nem védi meg a vírustól, de tudja mit, azt csinál amit akar, tőlem fel is akaszthatja magát, de csak csendben, mert az ősi igazság, hogy „egy bolond százat csinál”, soha nem érvényesül olyan kirívóan, mint manapság.

Reggeli séta

Homo sum, humani nihil a me alienum puto (Ember vagyok, és úgy gondolom, hogy nem idegen tőlem semmi emberi. A szerk.)

Igen, máig ebben a tudatban oldottam fel az esetenként megvillant gyarlóságaimat. Volt ott minden, de egyvalami a mai napig nem: nem voltam irigy!

És tessék. Ma reggel a szokásos patakparti botozásnál a kapun kilépve egy szépen becsomagolt, frissen vásárolhatott egykilós, szeletelt fehér kenyérbe botlottam. Tudva, hogy ilyenkor a patakparton tanyázik az egyik pad bérletes hajléktalanja, felvettem, nehogy a kutyák jelöljék ehetetlenné.

Odaérek, és a hajléktalan éppen a nagy üzletből száz forintért vásárolt bevásárló kocsiját pakolgatja. Mert tényleg minek több millióért autót venni, mikor a célnak ez is tökéletesen megfelel. Na, szóval odaszólok: - Jó ember, né, mit találtam, nem ön ejtette el? - Én eeelejtééés? Hát nem látja, hogy alig állok a lábamon?

Vagy még, vagy már, de tényleg részeg volt, és neki is állt a bokor felé fordulva a könnyítésnek. Ekkor történt: irigy lettem. Hajléktalan szegény, nincs lakása, munkája (ez talán nem is hiányzik neki), és még mi mindene, de megnagyobbodott prosztatája sincs… Betettem a szekerébe a kenyeret és mentem is volna tovább, de minden jótett elnyeri a büntetését. Ezt, pionírként, Erdélyben az ötvenes években nem tanultuk, csak azt, hogy minden nap tégy valami jót.  Rám szólt ugyanis: - Hát nem látja uram, hogy mit csinálok? De azért köszönöm. Annyit azért még mondanék, hogy nincs magának stílusa.

Hát ettől az egytől is megfosztott. Mert, hogy nincs olyan szókincsem, mint Arany Jánosnak, meg humorom, mint Karinthynak, azt tudtam, de meg voltam győződve, hogy van egy egyéni stílusom. Nahát, most megtudtam. Nincs. Kész.

Tanulva az olimpiai közvetítésekből azt kellett volna írnom, hogy megdőlt egy legenda. Egy hajléktalan történelmet írt. Mert ott naponta százszor írtak történelmet, és csupa legendákat láthattam. Ami feltűnt, az az volt, hogy a nők óriási lépést tettek a teljes egyenjogúság felé. Gyakorlatilag nincs már olyan sportág, melyet ne művelnének, de ha mégis, akkor vegyes váltókkal szűntették meg a férfi-dominanciát. De arra miért nem figyeltek eléggé, hogy hölgyek nyerték a lovas számok nagy részét, ménlovon ülve? Vagy ez üzenet már a következő időkre?

Egyáltalán, ez a nemekre való meg- vagy felosztás már nevetséges.

Tudjuk, honnan ered a „nem”, hát tegyünk is ellene.

Valamikor, a kezdet kezdetén volt két ember a magyar paradicsomban, Ádám és Éva. Vitatni merné bárki, hogy az Édenkert magyar volt? Mi más lehetett volna? Na ne vicceljünk, és Ádám és Éva - gondolom ezt mindenki elfogadja -, ősi magyar nevek! Na mindegy, térjünk a lényegre.

Egy nap Ádám odafordult Évához és figyelmeztette, hogy parancsot kaptak, utánpótlásról kell gondoskodni, és ő látta, hogy a kecskék ezt hogyan csinálják. Erre Éva: - NEM, engem ne tegyél a kecskékkel egy sorba. És megszületett a Nőnem. - Inkább mint a majmok. Erre Ádám: - Szóval te nem akarsz a kecskékkel azonosulni, de én, a teremtés koronája, legyek majom? NEM. És meglett a „Férfinem”. Ezen aztán jól összekaptak, átölelték egymást, birkózni kezdtek, és rá kilenc hónapra megszületett Ábel.

Na, ezen kellene segíteni, ezt a „NEM”-et kellene betiltani. Először kezdjék a nők, az Édenben is ők kezdték, aztán jövünk mi, férfiak. És megint lesznek EMBEREK a földön. Vagy mégsem?

A valóságtól elrugaszkodva

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) tudósai 42 oldalas jelentést publikáltak hétfőn, amely szerint komoly katasztrófáknak nézünk elébe.

Uraim, most már tényleg rajtunk a sor, nincs kire-kikre várni. Mi, akik még emlékezünk, próbáljuk meg visszacsinálni amit még lehet, vagy módosítani ami van, ez talán könnyebb.

Én például azt javasolom,hogy az autók ezentúl csak tolathassanak. Amellett, hogy rengeteg balesetet kizárnánk, a sebesség is mérhetően csökkenne, a benzinfogyasztás a felére vagy harmadára, a környezetszennyezés a régi időkre, amikor még ló vontatta járművekkel közlekedtek és, és…

Erről a hátra fele menésről jut eszembe (semmi köze nincs a világkatasztrófához, de eszembe jut és írom): a következő olimpián be kell vezetni a hátrafelé szaladást. Forradalmasítaná a már unalmas külön férfi és külön női számokat. Tessék a száz méteres sík- vagy gátfutáshoz egymás mellé állítani a nőket és férfiakat, annyi módosítással, hogy a férfiak csak hátrafelé szaladhatnak, és start. Esetleg a férfiak csak fél lábon ugrabugráljanak? Ez is meggondolandó.

Persze a hason csúszás sem utolsó, amúgy is sok férfi olimpián kívül is ezt gyakorolja, a családi béke, most meg éppenséggel a katasztrófa elkerülése érdekében.

Látjátok feleim, én már röptében rávertem az angol tudósokra, akik csak jósolgatnak, de, hogy most azonnal mit kell tennünk, arról majd egy öt éven belül összehívott kongresszuson értekeznek. Nem, dönteni nem fognak, csak azt beszélik meg és foglalják írásba, hogy hamarosan izé meg izé…

„Kétségtelen, hogy az emberi beavatkozás hatására az atmoszféra, az óceánok és a szárazföld is melegebbé vált” – írta jelentésében a BBC. Azt már nem emeli ki a BBC, hogy amit ma elfogadunk, holnap már paranccsá válik, és az aranyeresek hiába tiltakoznak…

Lehet, hogy a nagyvállalatok is tehetnének valamit, de ott minden ilyenszerű ötlet anyagi vesztességgel járna, és az rosszabb nekik, mint a világvége.

És a politika? Ugyan már, a katasztrófa komoly dolog, azt nem bízhatjuk parlamenti bohócokra, akik majd síppal, dobbal és nádi hegedűvel jönnek. Na ne, ott vitatkozzanak tovább arról, hogy a hazaárulás és az Európai Értékek hogyan egyeztethetőek össze. Bár a nagy katasztrófa ezt is megoldja majd, igaz, kissé durván, de mindenképpen.

Zűrzavar

Vitatkozik a világ. Hogy min? Mindenen. Nemek, fajok, színek, klíma, vallások, ilyen-olyan katasztrófák és így tovább. Mindenen.

És lőn világosság. Egyik fél végre a magáévá tette a másik fél véleményét, és láss szerencsétlenséget (katasztrófát), a másik is az egyikét, és kezdhetjük elölről. Zűrzavar.

Az én fejemben aztán a négyzeten. Otthon, Erdélyben, valamikor azt láttam, hogy a gazda még napfelkelte előtt vette a kaszát vagy aminek éppen ideje volt, és indult a mezőre, hogy a világosság már ott kapja. Dél felé utána jött az asszony az átalvetővel (olcsó poén lenne most tőlem az „Átalvetővel”), leültek a diófa árnyékába, az ember megette, amit az asszonya hozott, egy kicsit még üldögéltek, hogy szűnjön a hőség, és aztán hajrá, sötétedésig.

Itt meg kimegyek az állandóan túrt-fúrt patakpartra reggel hétkor, az a tíz- tizenkét ember, kik a munkára szerződtek, ülnek egy csoportban és kávéznak meg cigarettáznak, na meg megbeszélik a tegnapi focimeccset. Végigmegyek a szokásos utamon, még mindig ott ülnek, de már megjött az, akit elküldtek a sarki botba ezért-azért, és esznek, na meg egy kicsit koccintgatnak is. A nap erősen süt, hát ilyenkor nem lehet dolgozni, ezt a vak is látja, és behúzódnak az árnyékba.

Na, ennyit a munkáról, de zűrzavar van az érzelmi életben is. Ontja a TV az amerikai filmeket, melyekben ájlávju-val kezdődik és végződik minden mondat. Otthon Erdélyben, a házasságuk ötven éves évfordulóján kissé szemrehányóan szól az asszony az emberéhez: - Ötven éve nem mondta egyszer sem, hogy szeret! - Ezelőtt ötven évvel megmondtam, majd ha változás lesz, hát szólok!

Missing link*

Naponta vág mellbe a felismerés, hogy valami itt nincs rendben. Na nem nálunk otthon  (még csak az hiányzik, hogy ne hagyjam magam mögött/körül rendben a dolgokat!), de a nagyvilágban, vagy legalább is azon részében, ami a képernyőn szembe jön velem. Nem a természeti katasztrófákra gondolok, azok mindig is voltak és lesznek, hisz világok tűntek el, de újraéledt minden, és az örök győztes az élet maradt. Most mi emberek törekszünk arra, hogy ezt lehetetlenné tegyük. Hiszen, ha megszűnnek a nemek, ki fog szülni és ki nemzeni? Vagy minden laborban történik majd?

Meg vagyok győződve, hogy – miként Darwin sem találta meg a „missing link-et” majom és ember között - mi sem vesszük észre, hogy láncszemmé váltunk a jobb (vagy rosszabb?) új felé, mi, akik eltűnünk majd, amikor többségbe vagy uralkodóvá válik az a ma még ismeretlen új. De nem lehetne ezt fájdalommentesen, vagy (és ez még egyszerűbb) hülyeségmentesen csinálni?

Közben gondolataim elkalandoznak: hogy is lesz tovább, milyenné is válunk?  Hát bizony írni/olvasni nem tudunk majd, mert az teljesen feleslegessé lesz. A fejekbe épített mobilon keresztül érkezik majd minden, képekben, és igen, az érzelmeket is ki lehet vetíteni - lásd festészet. A memória-zavaros emberpéldányok eltűnnek, hisz állandóan frissítenek a központból, mindenki ugyanazt fogja tudni és vallani. De hiszen ilyen kísérlet már volt, egypártrendszer volt a neve! Miként amaz, ez sem lesz hosszú életű, de akkor mi lesz, na, mi lesz???

Lehetséges, hogy a normalitás háborút nyerjen a sok elvesztett csata után? Kicsi az esélye, de megéri a próbát. Gyerünk a frontra, ki mivel tud, ásóval, kapával, írással, gyerünk!

Azaz, ha már ott vagyunk, mert ott vagyunk, supp oda.

*Hiányzó láncszem. A szerk.

********************************************************************

Gyárfás András

EU

Valamikor régen, jaj de nagyon régen, egy-egy gyűlésen, összejövetelen, ahol népség, katonaság és uraság is egymás mellé került, így kezdte a fő-főbeszélő: - Tisztelt (vagy kedves) uraim és hölgyeim! Avagy: Uraim és hölgyeim!- csak így, rövidebben, de tisztelettel és kedvesen.

Telt az idő és új korok/szokások jöttek: - Kedves Elvtársak és Elvtársnők! Vagy, ahogy ott nálunk, otthon: - Drádzsi tovarösi si tovaröse! Hatalmas tapsvihar, hosszan tartó éltetése a Kárpátok csillagának, fáklyájának, ki utat mutat a mind szebb és szebb jövő felé...

Mára mindez, mint a nagy járványok, véget ért, de most, minden gyűlésekre járóknál okosabban, nem tudjuk, mi lenne a helyes megszólítás. Először is meg kell cserélni az Uraim és Hölgyeim megszólítást hisz mára már udvariasabbak lettünk, és tessék először a Hölgyeket, majd csak utána az Urakat köszönteni.

Igen ám, de közben felnőtt (?) egy vagy több, most még kisebbségben levő fajta/nem/vagy mi a csoda, és hozzájuk is akarunk szólni. Nem hagyhatjuk őket leghátulra, a kisebbségeket ne sértegessük.  De akkor hova? Legelőre, vagy inkább a hölgyek és urak közé?

Félbe kell szakítanom magasröptű elemzésemet, mert bekapcsoltam a TV-t, hang nélkül, mert úgy maradt az esti  foci-közvetítés után, és látom, hogy igen, ő az, Hoogeveen EU képviselő úr. Magából kikelve, tehát megszokott állapotában, habzó szájjal hörög, ugrál, integet, hol hátat fordítva a nagytiszteletű strasbourgi közönségnek, hol meg az elnökre fröcsköli mondanivalóját. Hangot adok. Nem kellett volna.

A szeretetről üvölt az emberszabású pávián, a szeretetről, amit ő képvisel, és a gyűlöletről, amit Orbán fejez ki diszkriminatív törvényeivel. Hát hallottak már olyan, az emberi jogokat a sárba tipró törvényről, ami megtiltja, hogy az Lmbtq-k nevelhessék iskolában, óvodában, utcán és útfélen (templomokat nem említ, mert ott részben már sikeres a szexuális nevelés) a gyermekeinket?! Hát milyen testi és lelki nyomorékokat akar Orbán felnevelni, ha eltiltja a legfontosabb tudnivalókat?

Elgondolkodom, kiket képvisel ez a szörnyeteg, hogy nézhet ki az a közösség, amely ide küldte őt? Nem kell sokat törnöm a fejem, egyszerű a képlet, meg akartak  szabadulni az állandóan gyűlöletet szító politikustól, és elküldték messze Brüsszelbe, ott ugathat kedvére.

Na de kigyúl a szivárvány a gyűlésteremben, mert szólásra jelentkezik Szent Klára asszonyunk. Furcsa mód egy szót sem szól a törvényről hanem: - Magyarország gyönyörű, Budapest mesés és nézzetek rám, én is bűvöletes vagyok. Akartok engem? Mi akarunk Titeket, és ha rám szavaztatjátok Magyarországot, egyesülhetünk!

És következik két pillanatos (momentumos),  az egyik elfelejti vagy szégyelli az anyanyelvét, a másik meg követeli, hogy Magyarországtól, azaz a magyar néptől vonjanak meg minden neki járó összeget.

Végre egy józan ember felteszi a kérdést: Képviselő társak, olvasták a törvényt? És lészen csönd, és fogaknak csikorgatása. De hát minek azt olvasni? Jöhetne most Major Tamás, aki mindent elsöprő vitriolos gúnnyal nyilatkozott egy darabról, és akit Karinthy Cini megkérdezett: - Láttad a darabot, Tamás? Major válasza: - Minek azt látni?

Ö megtehette. Itt élt és mindent tudott, ami színház és magyar, de a portugál, spanyol, olasz, cseh és. és …leszbik meg buzik, akik büszkén/öntudatosan nyilatkozták: „itt vagyunk magyarok, ne féljetek, egy hívó szó és jövünk”., hát ők valahogy azért…?  Na jó, nem írom tovább, még azt hinné valaki, hogy én, aki kisebbségben születtem, nőttem fel és dolgoztam, félreértem az egészet.  Dehogy értem félre, egyszerűen nem értem. Ennyi.

És akkor most vissza. Hova is? És minek?

Bosszantó

Én nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy…….és akkor itt jöhetnek az átkok, gyalázkodások, hazugságok, és iskola-témában vitát lehet majd indítani, melyben a legbőszebb támadó egy elítélt szexuális bűnöző. Ő aztán igazán tudja, hogy miről beszél, és ha nem is tudja, de biztos benne, és újra elölről.

Magas, nagyon magas ez nekem, földhöz ragadt és igazságot kereső valakinek.  Maradok inkább az utcánkban. Miután két éve minden hajnalban végigbotozom a patakpartot, ki merem mondani, sőt állítom, hogy ismerem. És láss (zöld) csodát! Két évvel ezelőtt fákkal ültették be eme patakpartot, és volt népünnepély, és Zugló megzöldült, Budapest megszépült, és ezelőtt egy héttel óriás munkagépek jelentek meg, és mára kidöntötték, vágták, és az éjszaka leple alatt el is szállították a lombokat, törzseket, és ma hajnalban a már felkelően tűzerős nap perzselhette az amúgy is csupasz fejemet.

Mi történt? Miért? Kik tették? Ki fizeti? Mi következik még a zöld jelszó alatt?

Egy örömöm azért van. Miután az aszfaltra, oszlopokra szintén titkos csapatok újra felfestették az O1G feliratokat, ezeket ma már mindenki úgy olvassa, hogy Orbán egy Géniusz!

Legenda

Archimédesz valamikor egy fix pontot kért, és ígérte, hogy kifordítja a világot a tengelyéből. Nem adták meg. Jobban jártunk volna, mert ma már nem a tengelyéből, hanem a normalitásból forgatják ki.

Amerikában (hol máshol) jelentkezett egy zoofil csoport, számon kérve, hogy milyen jogon tiltják azt, amit ők tesznek, miközben engedélyezik az lmbtgq-t? Nem adok többet pár hónapnál, és a szivárványzászló alatt megjelenik a báránybőr csík.

Az igazán nagy dolgok (világváltó és megváltoztató ) mind onnan jöttek. Hírtelenében csak a tangóharmonika, az üvegszem, a szifilisz, a faji diszkrimináció és a liberális demokrácia jutnak eszembe.

Mindaz, ami errefelé nemzetgyűlöletben történt - lásd török/örmény, magyar/román, német/zsidó és és és - jóval lemaradt az amerikai indián- majd fekete pusztítás mögött, és mindez a testvériség, egyenlőség, szabadság jeligéje alatt. „Mentségünkre” legyen mondva, hamar beértük őket és túl is szárnyaltuk a nagyipari népirtásban. Nem vagyunk mi buta népek itt Európában és szerte a világon.

De vissza a zoofiliához. Európában valamikor bestialitásnak, szodómiának nevezték és bűntényként kezelték.  Ma még az lmbtq elítéli a pedofíliát (állítólag!), így aztán talán tiltólistára teszi a kis bárányokat és a gidákat is, és nagy általánosságban a törvény úgy szóljon, hogy az egy év alatti állatkákkal (kivéve kígyó, krokodil, cápa  - nem, a cápa az mehet, és a piranha is mehet, a teljes listát  az állatvédőkre hagyom) szexelni nem szabad.

Nem tudom olvasták-e a Kőműves Kelemen legenda megjelent lmbtq változatát. Hát az úgy volt, hogy nagyon hosszú időn át a fiatal, életerős férfi kőművesek el voltak zárva a világtól, és a szükség, ami tudvalevőleg nagy úr, rávitte őket arra, hogy egymással… na, szóval  igen, izé, és akkor megjelenik Kelemen felsége, és majdnem felborította a békés együttélési munkálatokat. És akkor jött az ötlet, hogy tényleg, hasonlítsuk össze az unalmas, több ezer éves nemi szokásokat a kőművesek testvéri, egy mindenkiért, mindenki egyért alapú gyakorlatával, és rájöttek, hogy jobb így együtt, és befalazták Kelemennét.

Ennek csak az szól ellene vagy mellette, hogy normális szexuális életet élő férjek között is akad, aki befalazná a felségét. Persze kivételt képeznek (ezt írja/szerkesztő) akik ezt olvassák. Na meg persze azok a férjek, akiket a feleség falazott be csak úgy, a négy közé.

EB

Merengek. Most, hogy véget ért a foci EB, még erre is ráérek. És, hogy hova is merült el szép szemem világa? Hát a gondolatok világába.

Csak egy példa, aztán talán még egy, de ez nem biztos,mert ha nagyon elmerengek hát… mert én úgy el szoktam merengeni. Hogy ugye mitől Néppárt a néppárt, mikor az EU távolról sem a népek pártja?

Közben éjfélt üt már a kakukkos óra, és térnék nyugovóra. De cseng a telefon, mert most fújták le a meccset. - Láttátok? - Persze hogy láttuk, egész Európa azt nézte. - Nem jól értetted. Láttatok?  Ja? Nem. Ott voltál? - Két éve gyűjtöttünk erre Jóskával és kiizgultuk, hogy a pandémia is leálljon. Amikor a második percben berúgták a gólt, én a fejemhez kaptam. Úristen, milyen hamar és milyen rossz kapuba! És ekkor jelentem meg a nagy kivetítőn,  de a feleséged biztos felismert, mert az a zsabós blúz volt rajtam amit neki is ajánlottam, de ne búsulj, mert meghagytam a fiamnak,  hogy a meccset vegye videóra, és ha hazamegyünk, elküldöm nektek is a filmet. Őrületes volt, még most sem tértem magamhoz, és állandóan szól a telefon az utcánkból, rengetegen felismertek a frizurámról, meg az a ridikül is nálam volt, a feleséged tudja. Jóska, add is ide, veled nem lehet normálisan beszélgetni, állandóan közbehallgatsz…

Merengek erre egyet. Mit is akarunk az ilyen rendezvényekkel? Örömet okozni az embereknek. És tényleg egy-egy jobb csel, átadás, szöglet, szabadrúgás, és ne adj’isten góóóóóóól, mekkora örömöt okoz. De a felülmúlhatatlan az, ha egy másodperc töredékére megjelenek a TV-ernyőn.

És akkor miért nem erre összpontosítunk? Nem kell az a huszonkét alak, akik összerugdossák egymást (néha a labdát is), meg még egy egész és két fél hűje, akik sípolnak és integetnek. Ki kell nyitni a stadiont, be a nép, mint a farsangkor ennek annak öltözve. Ott ugráljanak, integessenek, ordítsanak, önkívületbe essenek, és a kamera körbe jár, mindenkire jut két másodperc, ami az örök boldogságot jelenti, unokáról unokára öröklődik majd a családban. Lám, az ősök letettek valamit az asztalra!

Röviden

Kérdeznek, miért írok olyan röviden. Hát ennek több oka is van, de kezdjem talán az elsővel:  csak így tudok.

Na ne viccelj, mondhatná valaki a nagyon közeli ismerősök közül (ugyanis csak ők olvasak),  hisz több könyved is megjelent már. Na jó na. Őszinte leszek. Mindent le kell egyszerűsíteni ebben az agyon bonyolított világban, így  talán visszaérkezünk a paradicsomba, ahol csak egy nő és egy férfi volt, de a kígyó hozta az izgalmat és azzá tette az édent, ami ma mindennél fontosabb a világon: érdekes lett. Szórakoztató, s kell ennél több?

De az orvostudomány is visszatérhetne a több száz éven keresztül bizonyított módszerhez:  amputálni, levágni mindent ,  ami fáj. Ennyi. A fájdalom azonnal megszűnik, s hát nem ezzel jelentkezett a beteg? Minek annyi átvizsgálás, tükrözések, vérvizsga, és minek annyi orvos? S még hogy holtig tanulni, mint a papok! Egy hónap a vágóhídon és kezébe nyomni a szekercét,  na jó, esetenként egy konyhakést, s puff oda. Egy röpke év alatt tizedére csökkenne a betegek száma, és az egészségügyre szánt összeget szétosztani a nyugdíjasoknak. Euróban!

És a hivatali ügyintézéseket is. Tessék bezárni azt a sok apró és óriás sóhivatalt, az ember, ha nincs hova fordulnia a panaszával,hagyja a siralmat s maga intézze el. Az így megspórolt összeget tessék odaadni a nyugdíjasoknak. Dollárban.

És a tanügy, hahaha, a röhögéstől már írni sem tudok, hát az aztán igazán, de igazán mire jó? A lényeget úgyis az utcán meg részben otthon tanulják meg a gyermekek, és amelyik nem, hát nem, s akkor mi van? De tényleg. Az összeget, amit ma erre vesztegetünk, hát nem jobb a nyugdíjasoknak adni? Svájci frankban.

Hogy miért euróban, dollárban, frankban? Kötekedni van kedve? Maga is lesz (kissé kétlem, de lehet) öreg, és kíváncsi vagyok, mivel fog fizetni a Riviérán, a Luzerni tó mellett vagy a Hawai szigeteken? Na mivel?

Milyen egyszerű lenne minden, ha a természettől tanulnánk végre. Itt vannak a méhek, több millió évvel előttünk már itt voltak, és akárhogy igyekszünk, hála a főpolgármesterünknek, aki méhlegelőket nyit a városban a terek és utak helyett, túlélnek minket. 

Ergo: félre az Egyesült Európa ötlettel, de felejtsük el a nemzetállamokban való gondolkodást is, tömörüljünk rajokba, legyen egy méhkirálynő (nem, akkor már inkább egy méhkirály, és mivel az ötlet tőlem jön, hát…), legyen az lmbqtz, legyenek a herék, az aranyos kis méhecskék meg gyűjtenék a mézet, én meg tenném a kötelességem…

Na, most tessék ezt mérlegelni és utána legelni, hát nem lesz ez jó? Ezt a cikket tehát megírom, ez jó, sőt nagyon jó, semmi nyugdíj, tanügy, egészségügy, csak fürdünk a mézben, ki ne akarná ezt?!


                                    ***************************************************************************************************************



Baj van


Baj van, valami nagy-nagy baj, s talán már el is késtünk a vészfék behúzásával (?) De talán ezen utóbbi lenne az igazán nagy baj, avagy az már kész tragédia lenne, és már nem baj!

Valamikor, még a Zénidőmben, az öregek, ha jövőbe látó szemeinkkel félve néztünk a kiszámíthatatlanba, azzal nyugtattak, hogy „minden generáció megoldja a rá háruló feladatokat”. Így is lett, csakhogy – visszagondolva – ők nem dőltek hátra, nem hülyítettek, végezték azt, amit a sors nekik osztályrészül kiosztott, és hagytak, hogy lássunk/tanuljunk/gondolkodjunk. És mintha működött volna a dolog..  Mára ez sajnos megváltozott, és ettől rettegek.

A rosszindulatú vének olyan ideológiákkal mérgezik a fiatalokat, melyekről azt hiszik/remélik, hogy meghosszabbítja végessé/ értelmetlenné vált létüket. Elhitetik velük, hogy a szabadság az, ha teszed, amit nem szabad. És ha vevő valamire a következő - most már - (de)generáció, akkor ez az.

Ha megtanítanak, hogyan kell az árral szemben úszni, az rendben van, csak ne arra biztassanak, hogy ússzak fel a forrásig, és zárjam el azt.  Mert az már nagyon nem lesz jó. Tapasztalatlan gyermekeknek adnak közhelyeket a szájukban (lásd környezetvédelem) másokat befolyásoló emberek, és szédítő sebességgel nő azok száma, kik e „tisztségre” vágynak, és lájkolnak, lájkolnak, hogy ők is aktív részesei legyenek e tömeges agymosásnak. És most akkor kivel vegyed fel a harcot? A „vén huncutokkal”, a gonosz ostobákkal? Vagy egyszülött gyermekeddel hitesd el, hogy te jót akarsz neki, amikor tiltasz?

Hiszen minden, amire te biztatod, az munkával, tanulással (a legnehezebb munka), gyakorlással, izzadtsággal, lemondással jár egy távoli jobb jövő reményében, és a másik oldalon ott az azonnali boldog bódulat, (amit akár fokozni is lehet egy kis fűvel). És hogy ennek rossz vége lesz? Mennyen má maga vén hülye, mit tud maga erről? És igaza van, mert azon kívül, hogy ez nem jó, nem lehet jó, sokat nem tudok, és még kipróbálni sem akarom.

Az egyetlen, akire hallgatnak  - már ha és amikor felébrednek néhány percre - az a kor vagy kórtársuk és ..

Á, megette a fene, tegyen mindenki amit akar, be a gyeplőt a lovak közé, aztán majd meglátjuk… mondta a vak, és besétált az árokba.                                       

Könnyítés

Maszkos út vezet a régi-új élet felé, a szemüvegeseknek pedig különösen rögös, azaz ködös a járás, meg az autóvezetés.

Tettem már a maszkot a szemüveg alá, félig fölé, semmi nem segít. Aztán egyszer csak visszakapom a látásom, mert a budapesti kátyútól, a zökkenéstől a szemüveg leesik az ölembe és …látok, látok…

De mit is akartam mondani? Ja igen, a könnyítés. Hát ideje, hogy valaki feltalálja  a maszk és szemüveg pára nélküli együttviselésének módját, de siessen, mert ha nem, én megteszem, és akkor elkésik a  szabadalmával. Van is néhány igazán egyszerű megoldás:

- a maszkot ne a szájon és orron viseljük, hanem fordítva, a tarkón

- a szemüveget is fel lehet tolni a homlokra

                        -  üljünk otthon, ne mind mászkáljunk ebben a járványos időben

- kissé drágább, de be lehet szerezni egy búvárharangot, az alá nem kell maszk. Vagy mégis?

-  ne szuszogjunk. Ez lenne a legolcsóbb és azonnal alkalmazható módszer, ezzel a járvány is hamarabb megszűnne.

Rengeteg egyéb javaslatom van még, de szinte hallom/látom/érzem/szimatolom a kishitűek hozzáállását. Hogy ezt ezért vagy azt ezért, vagy mindkettőért, így vagy úgy, vagy mindkétféleképp, nem lehet, nem érdemes, és elmegy a kedvem, és különben is mi vagyok én,  világmegváltó?- és csak elintézném magam, s mit érdekel engem, na, szóval felháborító amit teszek, aztán még ők jönnek, hogy engedjem magam nyájban beoltatni az ő védelmükre, hát egy fityiszt, és különben is, már be vagyok oltva. Egyébként már kijelentettem, hogy szösszenéseimmel szándékozom segíteni a bizonytalanokat a jövő évi választásokra való készülésben.

Na kérem, tehát választani fogunk. Két lehetőség létezik: 1. A meglevő biztos jó. 2. A beígért, minden józan észt nélkülöző sokkal jobb.

Azért csak óvatosan mert ... na, de ezt már a nyájas olvasókra  bízom. Én a kötelességemnek/ígéretemnek eleget tettem, a mór elmegy.

Tompor

Ebben a rendkívüli (inger) mélyszegénységben a február végi koranyárban délben kergetett ki a múzsa a Rákos patak partjára, és láss csodát, mint Zeusz fejéből Héra, pattant ki a téma.

A múltkor említett sportolónő több tucat társával élt a meleg adta lehetőséggel és még alaposabban nekivetkőzve áldozott az egészségem oltárán. Felesleges leírnom mindenik ruházatát, hiszen a hölgyek azonnal és mindenben utánozzák a nyugat diktálta mintát.

Mégis van valami bennük, ami annyira egyedi, mint a férfiak ujjlenyomata. Ez a valami lenne mai írásom témája, de még mindig nem tudom, hogyan nyúljak hozzá. Hideg fejjel csak egy nőgyógyász tudná, hideg kézzel meg stenments!

Rákerestem a Nagy Magyar Értelmező Szótárban, és a következő, mondanivalómhoz teljesen illetlen szavakra találtam: fenék, ülep, far, segg. Na ne…Zsigerből legszívesebben popsinak nevezném, de ezt a nők mára a ránctalan arcukra mint jelzőt használják. Én meg a Rákos patak partján látottakra azt kellene mondjam, hogy igen, láttam popsikat de pooopsikat is meg popopopsikat. Akkor hát minek nevezzelek?

Végső kétségbeesésében mihez fordul a keresztény ember? Nyilván a bibliához, e vonatkozásban pedig egy költő adta meg a választ a „minek nevezzelek”-re, maga Babits Mihály: Énekek éneke, Salamon király könyvéből: Szép vagy, óh szerelmesem, szép! Lábadat sarú díszíti, ritka drága gyöngyű; tomporodnak körülete, mint a mesterek kezébül kikerült kösöntyü.

Hát így valahogy. Ami számomra meglepő és új volt, és amit csak ez az új, bőrre-bőr nadrágdivat tett láthatóvá, az volt, hogy függetlenül a tompor alakjától és méretétől, a hölgyek egy csoportja - hogy is mondjam, igen, talán ez a helyes kifejezés – „viszi magával”. Ő maga megy elől, egyenes vonalú, egyenletes mozgással, a tomporája pedig jobbra, balra, vagy körkörös mozdulatokkal kíséri. Bámulatos.

Egy másik csoport viszont úgy egybe van vele, mint ahogy azt valamikor a Zürich melletti használt autók telepén tapasztaltam, ahol tizenvalahány keleti táborból felszabadult megbízott kínálta a portékát, és a magyar, amikor mondtam, hogy az oldaltükör le van törve meg a sárhányó horpadt, meg ez meg az, nyugodtan kioktatott: - Uram, ha  használt autót akar venni akkor ne vesződjön  az ilyen apróságokkal, nézze az árat és az autó meg – látja - úgy egyben van, ahogy nem is lehet”.

Közben a kampányt se hanyagoljuk el. 2022-ben álom lenne, ha csak nők ülnének a tomporájukon a Parlamentben. Akkor köszönne be az igazi demokrácia, hiszen ők nagyszerűen el lennének foglalva magukkal és egymással, és az ország is menne szabadon a tíz éve megszokott jó úton.

Se íz, se bűz…


Hát kérem, jön hogy röhögjek. Még hogy járvány, meg egyenesen pandémia - az meg mi a fene? Hát engem nem vernek át, azt a vacak maszkot (egyet vettem még a múlt évben), azt felveszem, mert másképp nem tudok bemenni a bótba egy kis cigiért meg piáért, de hogy én beoltassam magam? Na ne, hisz megmondta a jóságos néni, hogy a nyájizéhez elég, ha a zemberek ötven vagy valamennyi százaléka megteszi, nahát, az összejön nélkülem is. Csinálja csak a sok hülye. Én má nem, az biztos.

Emlékszem, a suliban is a sok hülye állandóan tanult, én meg remekül szórakoztam, így aztán számomra már akkor röhejes volt a nyájban lenni. Később elég nehezen találtam munkát, igaz, nem is kerestem, de hát muszáj volt, mert a fater kirúgott az akolból, aztán az egyik volt oszitársam felvett a gyárába hulladékot szortírozni. Engem, a hulladékra? Na, adtam is neki, ment minden a szemétbe, még hogy szortírozzak?! Erre  kirúg. A hülye.

Na de most hülyítenek kérem ezzel a járvánnyal. Engem biztos nem. Ez csak a politikusoknak és újságíróknak kell, én nem veszem be. Sőt, amióta van, még jobban érzem magam, mint azelőtt. Az utóbbi időben az asszony is egyre jobban főz, igaz, kissé ízetlen, de nem túl sós mint azelőtt, nem merek szólni, hogy egy kis fűszer nem ártana, mert semmi ízt sem érzek, de hagyom szegénykét, álljon sorba azért a kínai cuccért, amit a körzeti orvos ingyen ad.

És a levegő is jobb a lakásban, nem érzek semmi piszok-szagot, igaz, mintha mást sem. Csak ez a kis köhögés ne bosszantana, de hát ez  az ilyenkor szokásos grippa vagy grippé, a fene tudja mi okozza, de valaki kinyithatná az ablakot…Emberek, nincs levegő! Hé, sok hülye, levegő kell ide, nem oltás! Khkhkhkhkhkkökökököhrrrrrrrrrrrrrrrrr

Sakk

Hát így, a külvilágtól elbarikádozva (jobban mondva képernyőre szorítkozva) elgondolkodom (mégis mi a fenét csinálnék egyebet), és rájövök, hogy sok minden nincs rendben vagy legalább is nem a ma emberének a rendje szerint,  vagy még legalább a pártok, tömörülések, szóval az ellenzék (kimondom na, ellenzék) szerint. Na tessék, kimondtam.

Vegyük például a sakkot. Abban igazán mindenki egyetért, hogy észjáték, de vajon megfelel-e az új, globálisan gondolkozó/tevő/cselekvő EU embernek? Hát nem!

Az még elmegy, hogy van egy tábla, s azon ennyi meg annyi fehér meg fekete (egyelőre egyenlő számú) kocka meg figura, és még az is (ott egye a fene), hogy a figurákat ide vagy oda kell állítani, de azt, hogy én melyiket hogyan mozgassam, hát engedje meg már a világ, most már demokrácia és szabadság van, vagy mi?

Igen, teccik látni, quod erat demonstrandum, a rendszerben van a hiba, a futó, a bástya, de még a paraszt is a király és királynő fogságában van, a lóról ne is beszéljünk, kérdezzék csak meg a szódást! És ami szembetűnő - és ezzel végleg elidegenítik az embert a demokráciától –hogy kényszerítenek a szabályok megtanulására (sic), és csak ezután ülhetünk oda a táblához. Na ne, hát hol élünk? Uraim odafent, ha még nem vették volna észre, a huszonegyedik (XXI) században élünk és Önök egy (sötét)középkori rendre akarnak minket, a felvilágosultakat (a többséget)kényszeríteni?!

Jövőre, ahogy kormányra kerülünk, első lesz ezt a felháborító rendszert megszüntetni, majd mindenki úgy sakkozik, ahogy szíve-lelke diktálja, és ha több lesz a fekete, mint fehér, hát több lesz, és az egész ország lesz a tábla, és a lovakat szabadon eresztjük, éljenek meg maguktól. A király és királynő…hát ők bizony nincsenek, de majd választunk, aztán rögtön kiebrudaljuk őket az országból Európába, ott még vannak néhányan. A bástya (bástyák) marad ahol ma van, majd leomlik magától, a futóbolondokat meg beválasztjuk a Parlamentbe.

A parasztok? Hát azok már rég nincsenek errefele, gyalogosok foglalták el a helyüket, őket majd elintézzük a zebrákon.

Maradt még egy kérdés: ki kezdi a játékot? Mert abban egyetértünk ugye, hogy ennek a több évszázados terrornak, hogy mindig a fehér kezd, na, ennek egyszer már véget kell vetni. A MATT – hát az jön majd magától, arra nem kell gondolni.

Bal-jobb…

A válságok, mindig és mindenütt, elmúltuk után hoznak jót is. A járvány óriási és rohamos fejlődést hozott a gyógyszeriparban és az orvoslásban. Ez utóbbi felette örvendeztet.

Évtizedek óta küszködöm, hogy a különböző fájdalmaimmal, bántalmaimmal kihez forduljak.  Se szeri, se száma az ilyen-olyan lógusoknak, és ha a belgyógyászhoz fordultam azzal, hogy a színem nem tetszik, ő elküldött a szemorvoshoz, aki levétette velem az umbrál- szemüvegem, és láss csodát, megszépült a világ. De így voltam a bőrgyógyásszal is, akinek megmutattam a furcsán kék hüvelykujjamat, és miután a felírt krémek sem tüntették el azonnal, és már útban voltam a reumatológushoz, ekkor eszébe jutott a feleségemnek, hogy a minap a szög feje helyett az ujjamra ütöttem a kalapáccsal, és valószínű az a baj. (Ő nem akar beleszólni, de látott már ilyet nálam). Na de ez már mind a múlté.

A minap a parlamenti felszólásokban elhangzott, hogy szép hazánkban bal és jobb oldali orvosok vannak. Ez igen, akkor ezután, ha fáj valamim, szembeállok a tükörrel, és attól függően, hogy a bal vagy a jobb oldalamon érzem vagy hiszem a bajt, tudni fogom, melyik oldali orvoshoz menjek. Zseniális. De mi van akkor, ha véletlenül oldalt, profilban állok? Akkor az elől lesz a bal és a hátul a jobb, vagy fordítva, és ha történetesen pont középen fáj az, ami fáj, na és a fejem, istenem, hol a fejem? Kivárom a következő válságot az majd megmondja.

Ami viszont vitathatatlan, az a kereskedelmi reklám. Felülír számomra mindent. Asszongya: - Nálunk rendeljen. Gyors kiszállítás, és ugyancsak gyors visszaszállítás. De mi a fenének rendeljek, ha úgyis visszaviszik? Ja, hogy előre kell fizetni, és gyorsan, és a pénzem vagy visszakapom, vagy inkább küldenek valami mást, gyorsan, és én vissza, és megint elölről… Hurrá, megszületett a perpetuum mobile…

És akkor ez most balról vagy jobbról jó nekem?

Napi hírek

Szokásos, járványos reggel. Mi mással is kezdhetném, mint a friss napi hírekkel. A valóságot akarom tudni, ezért egymás után ütöm fel a neten a kormánypárti és a „független sajtó” termékeit.

-A népességarányos beoltottságban jól áll Magyarország - írja az első. Jöjjön a második címlapja: -Magyarország utolsó az unióban a beadott vakcinák arányában.

Tiszta a kép, kimegyek norvég-sétálni a Rákos patak partjára.  Még el sem érem a gyalogjárót, közvetlen közelről rám szól valaki: - Helló Gyárfás úr, na mit szól..? Nem folytathatja, mert már a kinyújtott kezet is visszautasítottam, szúrós szemeket vetve az állon viselt maszkjára.  - Ja pardon, veszi észre magát és felteszi a maszkot. - Így igen, ni csak, a szomszéd, ismerem fel. Tőle aztán megtudom, hogy nincs is járvány, és még sok más mindent. Kiemelten az oltásrend szapulása: - Képzelje el, a tegnap sorra kerültem, és két órát kellett várakozzak egy zsúfolt, ideges emberekkel teli váróban, míg rám került a sor. - Hányra hívták? -Tizenegyre, de hogy idejében érkezzem, már kilenckor ott voltam. Értem, tiszta őrület ez az oltás terv.

Á, menjünk tovább, lássuk, mi foglalkoztatja a nagyvilágot. Idézek a legolvasottabb világlapból: „Meghan megragadta az alkalmat az Oprah-interjú folyamán, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba: nem ő siratta meg sógornőjét, Kate Middleton-t, hanem fordítva történt a dolog. Sussex hercegnőjének és a Cambridge-i hercegnőnek a 2018 májusában megrendezett királyi esküvő előtt volt nézeteltérése a koszorúslány-ruhák miatt. Meghan nem akart belemenni a részletekbe, mivel Katalin végül bocsánatot kért tőle. Valójában az történt, hogy maga a ruha nem illett Katalin akkor majdnem hároméves kislányához"

Nem teljesen értem, akkor csak nálunk fontos hír a járvány? De nem is ez a lényeg, hanem a tiszta víz a pohárba. Igen, ez kellene ide is, esetleg a fejekbe, de hát azok már tele vannak…

Valami nincs rendben velem. Vagy a világgal?

Világmegváltás

Nézzünk csak önmagunkba kissé. A világ nagy, és mit értek én hozzá, elég nekem belőle a politika, foci, járványtan, szóval hol is van a baj? Talán az, hogy születési rendellenességem van, és nem is egy, hanem kettő.

Igen, itt lesz a bibi, világháborúban és ráadásul Romániában születni, na meg aztán -ahogy ők mondják „kolak peste pupőző” - református magyarként, értelmiségi szülőkkel megáldottan jönni a világra.

Különösen ezt az utóbbit nem lehetett megbocsájtani. Az arisztokráciától el tudták rabolni a vagyonukat (igaz, egyeseket megrakott kincses vagonokkal kergettek el, mert sohasem lehet tudni…), de az értelmiségtől az értelmet több évi agymosással sem vehették el, így aztán az ilyen közegben szült rendellenes gyerekek később rendszerellenesekké váltak.

Nyilván ez hozza magával, hogy még ma is, amikor a világban dühöng a szabadság és a demokrácia, én még mindig hibákat keresek. Itt van mindjárt ez a „járvány”, folyik a küzdelem, de senki nem ér rá alaposan utánajárni, mégis honnan jött? Kína? Á dehogy, ott kezdődött, de honnan jött? Na kérem, most jövök én. UFO, kérem, UFO-k hozták.

Hosszú évek óta kedvelem a tudományos adásokat a világűrről, más bolygókról ide látogató lényekről, és a konferenciák végén a feltett újságírói kérdésekre, hogy: - Egész biztosan vannak UFO-k? - a válasz, sok évtizednyi, sok millió dollár befektetéssel végzett kutatások eredményeként mindig ugyanaz: - Biztosan nem tudjuk, de azt sem tudjuk biztosan, hogy nincsenek, tehát vannak. Ugye teccenek érteni?

Én igazán hiszek a tudományban, ezért szeretném megosztani mindenkivel (nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek), hogy az UFO-k jönnek, és készítik elő a Földet a birtokba vételre. Egy rakomány vírust tettek le Kínában, tudván, hogy ott vannak a legtöbben, és a ritkítást ott akarták elkezdeni, meg hogy majd a sok kínai bóvli olcsón szétteríti azokat a Földön. Nyilván arra is gondoltak, hogy az idős, szép korú társaságot kell megtámadni, mert ők azok, akik sok mindent átéltek és leginkább képesek ellenállni a letelepedésüknek.

Alaposan tanulmányozták a Tv-híreket, de főleg a mindennél tisztábban mindent eláruló reklámokat, és látták, hogy a fiatalok milyen magabiztosan hirdetik, hogy legyőzték a hüvelyszárazságot és viszketegséget, és az egyéb, köldök alatti testrészekre is léteznek krémek, és ezzel a hirdetésben szereplő büszke hölgy celebbé lett, elérte a mai fiatalok nagy részének az álmát. Az idősek, bár szenvednek prosztatával meg aranyérrel, de nem láttam közülük ezzel dicsekvő és országos elismerésre törekvő színészt vagy sportolót, aki ehhez adná - na nem az arcát, hanem az izét, na tudják mit…

Látva ezt a helyzetet, az UFO-k olyan vírust küldtek, ami elsősorban az idős korosztályt tünteti el a pályáról. Elméletemet semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a vakcinát is idősek találták fel, és a fiatalok azok, akik nem akarják magukat beoltatni, sőt tüntetéseket rendeznek a védekezés minden formája ellen.

Mégis, jó lenne valahogy békejobbot nyújtani a fiataloknak, mert ők itt vannak, az UFO-k meg majd csak jönnek, lehet, hogy ezer év múlva (hiszen tudott dolog, hogy ezelőtt több évezreddel itt jártak és építettek ezt meg azt), így talán most se lehet nekik annyira sürgős.

Szóval, szeressük egymást gyerekek…

Gyárfás András

A könyvtártól távol

A minap, kora reggeli ide-oda menésemben egy padon alvó, jól betakart hajléktalan mellett vitt az utam. A meleg beköszöntével mindennapos jelenség ez, de a pad mellett, félig nyitva, a földön (mint ahogy nálam is, az éjjeliszekrényen) egy könyv hevert. Ez az ember olvasott! Nem tudtam kivenni a könyv címét, mert hiányzott a borítólap, de mit ad isten, olyan száz méterre, a sétány közepén ott hevert, ide söpörte a szél. Olvasom: Simonffy András Kompország katonái.

Felvettem, hogy visszajövet odaadjam neki, de olyan félóra múlva ő már összepakolt a bevásárló kosarába és tova lett. Beszorítottam a vékony kartont a pad lécei közé, hogy este, ha visszajön, megtalálja, és hazajöttem. Ö egy borítóval szegényebben, én egy élménnyel gazdagabban zártam a napot.

Elgondolkodtam. Testét nem láthattam, arcát sem, csak a hálózsákból valahogy kibújt bokáit, abból ítélve fiatalember lehetett. Kérdéseket teszek fel magamnak, válaszok nélkül. Itt van egy olvasott fiatal. Miből él? Meddig és miért? És főleg, mit akar, egyáltalán akar valamit? Á, magas ez nekem.

A minap egy nyugati adóban több órás kínlódás után (csak én kínlódtam) megválasztották az év legjobb énekesét, elárasztva olyan jelzőkkel, hogy borzalmasan, rettenetesen, iszonyatosan szép volt, majd elhangzott a kijelentés, hogy minden idők leg-leg-legebbje, és ez minden évben megismétlődik. Valamikor egy évszázad kellett, hogy megszülessen egy Caruso, most évente több százból válogatják ki az éppen a divatnak megfelelőt. Egy olyan dalszövegért, ami nyolc óra munkát, nyolc óra pihenést és nyolc óra szórakozást hirdet, Kossuth díj jár, de elmarad a figyelmeztetés, hogy a szerző nyolc perc tanulást is iktasson be a fiatalok napirendjébe. És most, amilyen koronás kedvem van, sorra vehetném a festészetet is, ahol külön művészet rájönni, hogy mit is látok. Meg aztán az irodalom! Én nem vagyok író, én csak szösszenek időnként, de az a nagybani termelés, ami a könyvesboltok polcait megtölti, ijesztő, és az elő- és utószavakban egymást az egekbe dicsérő szerzők sokasága óhatatlanul felveti a kérdést, lehetséges ez? Választ, mint minden másra, az idő ad, ha lesz még!

Na de valami igényesebbet is. A mellettünk épülő lakótelep befejezéshez közeledik, de elkészült már az előtte kanyargó sétaút a csodaszép, vese formájú tavacskával. Épp mellette megyek el, amikor egy velem egyidős házaspár hölgytagja megszólal: - Na nézzenek oda, bezzeg aranyhalakat már nem tettek bele, tudja, a tavaly, amikor Bécsben…

Nem folytatom, mert siettem, el a mondóktól és mondanivalójuktól egyaránt.

Hülye hangulat torz szüleménye

Címszavaim: demokrácia, népuralom/hatalom, háttérhatalom.

A démosz, azaz a nép, ha kézzel nem is fogható, de kétségtelenül itt van, s talán még én is benne vagyok (bár néha kétlem, na de erről majd máskor).

Közbevetve, a háttérhatalom fogalmát, a megfoghatatlant igyekszem magamnak megmagyarázni, s azzal, aki ezt olvassa, elhitetni.

A világon a sok kérdésre mindig a legegyszerűbb adja a megoldást. A háttérhatalom a pénz vagy PÉNZ (igen, így helyesebb) hatalmát jelenti. A sok pénz automatikusan biztosítja a folytatást: bármennyi is van, mindig több kell, megőrzéséhez meg hatalom kell. Ennyi. Ez a vastörvény. Megvan a közös cél, a többi jön magától. A néhány száz dúsgazdagnak időnként vissza kell juttatnia némi aprót a milliárdok számára, hogy legyen, ki növelje a tőkét. Kész. Örökre.

Na de inkább foglalkozzunk a butaságra ítélt démosszal. Emlékszem, gyermekkoromban Marosvásárhelyen a katolikus temető bal oldalában volt egy árok, oda - nem is temették, hisz se pap, se kántor nem lehetett - csak elhantolták jeltelen sírokba az öngyilkosokat. Aztán változtak az idők, és ők is tisztes temetésben részesültek, és tovább változtak - mi mást tehetnének - az idők, és szekták jelentek meg, melyek öngyilkosságra buzdítottak több tucat embert (rajongót, hívőt), kik téves hitek ártatlan áldozataiként pusztultak el. És az idő nem állt meg, ma politikus hajtja öngyilkosságba pártjának tagjait. Ő persze nem lesz az, ő hangoztatja és terjeszti tovább gyilkos szavait.

A démosz pedig a kommunizmus egyenlősdijét játszaná, ami nem is lenne baj, ha nem annak legalsó szintjén tenné. Nem megy be a Gundelbe vagy más sokcsillagos étterembe, mert nem tudja, mit kell tenni a sok késsel, kanállal, villával és egyéb fölösleges cifraságokkal, nem jár olyan helyekre ahol „viselkedni” kell, mert nem tanítja erre senki, és minek is?

Hát akkor rajta, legyen meg a nép akarata. Vályút a Gundelbe, s fakanállal üljük körbe az asztalt. És valljuk hangosan: az én vétkem a te bűnöd, én a tévedhetetlen nép vagyok, a demokrácia ura.

Rajta, de engem tényleg tessenek békén hagyni.

Közgyűlés

A közös képviselő megnyitja az ülést, ismerteti a napirendi pontokat, majd az Egyebek-hez hozzáfűzi: miután a múltkor még jegyzőkönyvbe is foglaltuk, hogy Panaszokat nem fogadnak el, csak Észrevételeket, mert a panaszok bántják az egész közösséget. Ezért most az olyan levelek, amelyek a melegvíz-ellátást, kukaürítést, folyosó tisztántartását, postaládák megrongálását, közös területek és a lift használatát érintik, nem kerülhetnek napirendre, csak ha majd építőjellegűek lesznek. Addig is hallgassuk meg János alelnök urat, aki észrevételeket kíván tenni. –János, tied a szó.

-Hát kérem, arról van szó, hogy Péter gyűlöl engem, és valamit tenni kell, ez így nem mehet tovább. Péter:  -Na de hát ez aljas rágalom. János:  - Hallják, nem elég, hogy gyűlöl, még hazudik és rágalmaz is! Itt tenni kell valamit.. Péter: - De hát mit csináltam? János: - Na még csak az kellett volna, hogy csináljon  is valamit. Pont ez a nagy baj, hogy gyűlöletében bármikor csinálhat valamit ellenem vagy a feleségem ellen. - De hát a felesége… - A feleségem hagyjuk ki a játékból. Én nem állok jót magamért. Kérem, nézzék azokat a szemeket, hiszen ez az ember gyilkolni képes. Kérem, ellenőrizzék, van-e e nála fegyver! Ez mindenre képes. Szóval nem tesznek semmit..

Ábel: - De hát uraim.. Káin: - Na, maga aztán igazán fogja be a száját, ismerős maga nekem valahonnan.

Képviselő: - Uraim, uraim, demokráciában vagyunk, szólásszabadság van, hagyják, hogy János fejezze be a mondanivalóját, és utána majd önök is sorra kerülnek.

János: - Itt tettek kellenek, a szavakkal semmire sem megyünk, és én önvédelemből cselekszem. Feláll, kihúzza maga alól a széket, és leüti Pétert. Káin azonnal ugyanazt tenné, de Ábelt nem lehet kétszer átverni, ő is olvassa a bibliát, és a véletlenül nála levő konyhakéssel leszúrja Káint.

A gyűlést sajnos be kell rekeszteni, mert a rendőrség kiszállt, hogy Pétert, mint gyanúsítottat, a közügyek zavarásáért letartoztassa.

Másnapra bekérték a Jegyzőkönyvet a Közös K.V.-től.

„ - A szokásos havi gyűlésünket Péter és Ábel gyűlöletkeltő magatartása miatt sajnos nem tudtuk lefolytatni. A Társasház két pártra oszlott, a Péter és a János Pártiakra. Mától kezdve felfüggesztjük a demokráciát, és valami mást csinálunk, még nem tudom, hogy mit, de megcsináljuk.”

Mindez nem érdekes, akár el se olvassák. Ami engem igazán foglalkoztat: a kamaszkorunkban énekelt „Na, nézd a tökfilkót, milyen szerelmes” c. slágerbe hogy került a Pikk dáma? Melyik az a kártyajáték, ahol a tökfilkó és a pikk dáma együtt lehet?

Kérem, kérem, esdeklem…

Unalom

Valamit tenni kellene, ez a szürke egyhangúság, bezárkózottság megöl. Naponta felkelni, estig hallgatni a járványhelyzetet két változatban (természetesen szöges ellentétben egymással), és este újra lefeküdni, azt sem tudva, hány óra van…

Mától teszek valamit, na nem rá, hanem fordítok a programon: este kelek fel és reggel fekszem le, vagy fel sem  kelek, vagy le sem fekszem, vagy állva alszom és fekve járok…mit lehetne még? Ja, tényleg, fel is köthetem magam, akkor nem kell se állni, se járni, és a légzési nehézségeim is megszűnnek. Most már csak az a kérdés, hogy a Tv-vel szemben vagy háttal tegyem, és melyik adót állítsam be, mert utána nincs válogatás! Ha a kormányhíreket nézem, azok még lebeszélnének róla, inkább az ellenzéket kell hallgatnom, ők még meg is dicsérnének érte.

Érdekes ez a parlamenti légkör. Fel sem vetődik, hogy mi a kérdés, és már ész nélküli veszekedést kezd az ellenzék, a legostobább vádakat vagdosva a kormányhoz. Természetesen nem egyeznek meg, mert minek is tennék, és tulajdonképpen nem is akarnak, és láss csodát, ez sokuknak ott bent és itt kint is nagyon jó, és így van ez rendjén, mert nem is az a cél, hogy mindenkinek jó legyen, hisz két részre van osztva/szakítva az ország, és ezzel változatosságot hoznak a mindennapokba, mert végül is nem lehet, hogy engem követve mindenki felkösse magát…

A minap azon vitatkoztak, hogy egy bizonyos oltóponton miért nem oltanak. A kínosan feszengő polgármester bevallotta, hogy hát annak több oka is van, de a kitartó kérdező csak kikényszerített legalább egyet a sokból: - Hát talán először azt mondanám, hogy azért, mert nincs oltóanyag…

Istenem. Otthon vagyok. Hatvan évvel ezelőtt egy pesti turista az eldugott kis székely faluban délben megkérdezte Jani bát: - Mondja bácsi, maguknál miért nem harangoznak? - Hát annak nagyon sok oka van. - Egyet mondjon legalább! - Hát talán elsőnek azért, mert nincs harang. - A többit ne is mondja, bácsi!

Temetés

Végignéztem, habár tisztában vagyok vele, a nagyképüék lekicsinylően szólnak majd, miszerint művelt ember ilyesmire nem szánja a drága, gondolkozásra érdemes idejét. Sőt, ma utána is olvastam a dolognak, és olyan, nem elhanyagolható részleteket tudtam meg, melyeket sietve osztok meg más, vélem egy szinten levőkkel.

Hát kérem, egy meztelen nő a temetés ideje alatt felmászott Viktória királynő szobrára, és onnan könyörgött a világnak, hogy „mentsék meg a Földet“. A rendőrök (nem tudom mijét és hogyan) fogták, éselhurcolták a helyszínről.

Na már most, kérdem én, ha ez a bátor hölgy a Mount Everestre mászik fel meztelenül, élete végéig elhalmozzák kitüntetésekkel, díjakkal, és még az ükunokája is gazdagon él tettének emlékéből.
És az egy öncélú tevékenység lett volna, hisz csak magának akarta a dicsőséget, és most, amikor értem, érted,értünk mászik a szoborra,  meghurcolják. Igazságtalan a világ. Melyben az egyik ember kihasználja a másikat, de soha nem hallom,hogy a másik is kihasználná az egyiket, ugyanakkor vigasztal, hogy talán ő is kihasznál egy másik egyiket, és akkor bezárul a kör.

Na de vissza a Temetésre. Őfelsége kívánságára nagyon egyszerű ceremónia volt, igaz, ebbe besegített (mondták a riporterek)a koronavírus is. Az a félmilliárd ember, aki ezt végignézte, és több tucatnyi ország, ahol egy percre megállt az élet, bizonyítják, hogy az egyszerűség sikerült.

Mondom mindezt, mert én igazán tudom, mi a temetés. Marosvásárhelyen közvetlenül a román temető (akkor még csak egy volt) mellett nőttem fel, és ott a legegyszerűbb elhantolásnál is az özvegy rikoltozva dobta magát a sírba a férje után, a többi rokon meg utána hogy kihúzzák, és a temető kapujában a „pomána“-osztás feltette a koronát az egyszerűségre. Aki bírja-marja alapon aki élelmes volt, pálinkát és kalácsot is kapott, na jó, kicsit összekaptak a rokonok, akik már ott helyben elkezdték az örökség szétosztását. Nahát, ilyet csak álmodhatott Öfelsége.

Na de ne legyek ünneprontó (egyáltalán lehet ünnep egy temetés?), kéltségkívül érdemes volt bámulni, még az időjárás is elfeledkezett angol magamivoltáról, és ragyogott a kék ég.

********************************************************************************

Úti élmény

Életemben először utaztam nyugatra pesti lakosként, és… De csak szépen sorjában.

Járvány, világjárvány van. Na, nem a Covidra gondolok, az már lejárt szalag. Mindent megfertőző hülyeség tombol a világban.

Mindenkire hallgatva beszereztük az oltási igazolványokat, lefordíttattuk, majd a fordításokat, eredetiségüket bizonyítandó, lepecsételtettük a körzeti orvosunkkal. Aztán, hallgatva az ellenzéki csatornákat is, ami biztos az biztos alapon, mivel történetesen kínai”cuccal”oltottak be, teszteltettük, hogy a vakcina elérte-e a kívánt mutatókat. A min. 50-es érték helyett 170 jött ki, és reszketve vártuk az osztrák határt.

Hogy könnyítsek magamon, a határ előtt két kilométerrel a parkolóban a nemrég épülhetett mosdóba merészkedtem. A három ajtó közül az elsővel kezdtem, de a kagyló körüli látvány és a teremben terjengő bűz visszafogott. A másodikat csak résre lehetett kinyitni, a harmadikat meg egyáltalán, mivel megteltek azzal, amit a kagylóba kellett volna termelni, majd lehúzni.

Így a reszketés mellett összehúzott lábakkal közelítettük meg a határt, útlevelek, igazolványok, fordítások minden kézben, ám az úton sehol senki, pillanat alatt ott vagyunk a bódé mellett, de a határon még csak ránk sem néztek, egy pillantás az autóra és kész, és ez így ment a német, majd a svájci határokon is. Felháborító.

Visszafelé közelítünk az osztrák-magyar határhoz.  A járványügyi igazolási szükséglet megszűnt, de az egyéb, említett, már-már úton. Kívülről az itteni mosdó ikertestvére, fizetni kell, amit majd le lehet vásárolni, de enni lehetett volna a padlóról.

Ami viszont igazán fájt, hogy ottlétünk alatt a mosdókban nem, de a TV-ben, lapokban dőlt ránk a hazug, gyáva trágya: Orbán, azaz Magyarország üldözi a homokosokat,  leszbikusokat, megsérti az emberi jogokat, törvényt szavaztatott meg mint egy diktátor, hallatlan, elfogadhatatlan Európában… Kezembe került a megszavazott szöveg, elolvastam magyarul, majd a német újságok kivonatait, és a kettő egészen más volt. Ahogy váltottam a kanálisokat, hörögtek a bemondók. Megbüntetni, megbüntetni, felfüggeszteni minden járandóságot, kizárni, térdre kényszeríteni... A leginkább szívhez szólót a belga miniszterelnök mondotta:  - Milyen gyönyörű volt, amikor Budapesten jártam a férjemmel…Itt én kiájultam, mert a miniszterelnök úr ránézésre férfi…

Most mi van? A mosdókat ott tisztán tartják ugyan, de a fejeket tömik a sz-al.  Itthon a bokor mögül nap és a legyek azt legalább eltakarítják.

EU

Hagyjuk kérem békén az EU-parlamentet, hiszen, bár évtizedek kellettek az uborka és banán görbületének szabályozására, ma már tényleg a mindennapjainkat érintő kérdésekkel foglalkoznak. És nem csak foglalkoznak, de meg is oldják okos törvényekkel. Itt van mindjárt az ottlétem alatt született rendelkezés/törvény: - A férfiaknak joguk van szülni.

Őszinte leszek. Nekem személyesen ez már valahogy nem változtatja meg a hétköznapjaimat, mert ezelőtt hatvan évvel egy kézilabda-meccsen az ellenfél beállósa nem vette figyelembe, hogy én közvetlen mögötte állok, és teljes erőből belém vágta svédcsavarral a labdát. Igen, pont ott kapott el, ott középtájon, talán kissé lejjebb, de telibe. Összegörnyedtem és kínomban még ordítani sem tudtam, az odafutó sportorvosnak azt feleltem szellemesen, hogy szülési fájdalmakat érzek. Mire ő: - András, ezt szorozd meg százzal, és akkor megközelíted azt! Szóval én örülők a törvénynek, de nem élek vele.

A német parlament is dolgozik (ekkor még ki sem estek az EB-ből), és válaszul a magyar/mocskos/perverz gyermekvédő-törvényre, szavazatra bocsájtották az igazit, a németet: „A tervezet megerősíti az önvédelem szervezett formáit. A gyermekeknek és a fiataloknak korlátlan joguk van a tanácsadáshoz - szüleik nélkül."

Igen, így helyes ez. Ha a pedofil bácsi becserkészi a gyermeket, akkor majd ő, a gyerek eldönti, mit akar inkább, a cukorkát, vagy a hülye tanácsadó blőd dumáját. Nehéz lesz, de egy nyolc/kilenc éves gyerek tudja, mi jó neki. Ugyanez a kábítószerekre is érvényes. Hajrá, hisz a fiataloké a jövő.

Javasolnék még néhány égető, mindennapi életünket lényegesen befolyásoló kérdésnek az EU-parlament napirendjére való tűzését: - Szüntessék be a pénzt, fizessünk jó szóval. - Szüntessék be a jó szót, káromkodhassunk kedvünkre. - Minden káromkodásért fizessünk büntetést. Mára ennyi.

Fel-vagy megháborodás

            Huron, mohikán, sziú, bellakula, irokéz, apacs, cimsián,  csinúk, haidák, kvakiutl, nadiné, nútka, penúsön, szelis, tlingit, navahó, pueblo indiánok és még száz törzs, nevük ott a Googleban, de Észak Amerikában csak elszórtan, mutogatóban, pedig…

       Hogy is volt? Valamikor a prériken, erdőkben, hegyeken szépen (ha nem is mindig békében ) megvoltak és lennének ma is, ha nem jelenik meg a fehér ember és  a tüzes víz,  na meg a betegségek. Ezek közül is a legpusztítóbb az uralkodási vágy, a mohóság, az aranyláz (minél gyorsabban minél többet) könyörtelen változatai, és ezek ellen a vén varázslóknak sem voltak ellenszerei.

       May Károly és Cooper könyvein nőttem fel, és tudom, Csingacsguk meg az utolsó Mohikán hiába fogott össze Sólyomszemmel meg Sújtó Ököllel, túl későn jöttek rá, hol a baj, és a vég elkerülhetetlen volt.

      Kísértetiesen hasonlít ez ahhoz, ami ma velünk, európai fehér emberekkel történik, azzal a különbséggel, hogy az indiánok, míg lehetett, harcoltak a pusztulás ellen, mi meg elébe megyünk, tömeges öngyilkossággal, na nem késsel vagy golyóval, hanem ideológiákkal, szabadon, liberálisan.  Nem tudom, barnák, sárgák vagy feketék fenyegetik leginkább Európát, és azt sem tudom, hogy a vég előtt Zeusz bikaként, velünk a hátán elrepül-e valahova az Antarktiszre vagy a holdra, de azt tudom, hogy nincs tovább.

       Egyedül mi fehérek küzdünk, hogy gyermekeink fiuk vagy lányok maradjanak születésük miatt. Ők pedig majd eldöntik ezt, és mi elvégezzük a műtétet,  mert ahhoz még tanulatlanok, hogy önmagukat vagdalják ezzé vagy azzá, de hát itt vagyunk mi, a segítőkész szülők, és rajta, soron kívül, félretéve a sürgős szív- vagy rákdaganat-beavatkozásokat, pénz nem számít, de a valamikori „üsd, vágd, nem apád” felkiáltással tegyük őket még szerencsétlenebbé.  Isten, nemzet, haza - micsoda elavult fogalmak Európában,liberalizmus, ez kell, a teljes elszabadulás a józan észtől, aztán majd meglátjuk,  hacsak a vakság nem terjed az agyunkról a szemünkre is.

      Nagyon szeretnék valami vicceset mondani, sajnos ez most rosszra sikerült, írják a szokatlan nagy hőség számlájára, de engem tessenek békében hagyni….

Ügyes-bajos dolgok

Van néhány olyan törvény, melyet, ha tiszteletben nem is tartunk (minek is tartanánk egy törvényt tiszteletben, hülyeség), de elfogadjuk. Ilyenek Murphy  törvényei,  és köztük a legismertebb, aminek most elszenvedői vagyunk: „Ami elromolhat, az el is romlik.”

Beázott a lakás, fel kellett bontani a hatalmas erkélyt, mert most derült ki, hogy építkezés közben az egyik szaki megharagudhatott (mindegy hogy kire és miért, a lényeg, hogy mérges volt), és egy este vagy reggel (ez is mindegy) felhasogatta a lapok alatti szigetelő huzatot, a víz így befolyt a falakba. Rég volt, nyolc éve, hol van az a nyár, hol az akkori építő?

Na, rajta. Szeptemberben megjelent két ifjú, akik nemrég jöttek vissza Amerikából (mindegy, hogy miért), és „három hét alatt meglesz” csatakiáltással otthagyták a felhordott szerszámokat és elmentek, mert van még vagy négy megkezdett munkájuk, és nem hagyhatják cserben azokat sem. Mi jó pénzért kivitettük a zárt folyosóra a virágos ládákat, és vártunk. Nem szaporítom a szót, március végére meglett a terasz, jó pénzért visszahozták a több mint száz kilós virágos ládákat, akkora már csak gazzal teli. - Nem tudhattuk, hogy ez meg az meg mi minden, és még a hideg is, meg az egyiküknek eltört közben az alkarja, igazán nem hibáztathatjuk őket, inkább örvendjünk,hogy kész… Örvendtünk.

Elvállalták a szobafestéseket is, és ha már itt vannak, leverik azt az egy méteres magasságot, melyről másképp nem szárad ki soha a nedvesség. És leverték.

Amíg száradt, fél millióért kijött a kertész, és rendbe rakta (szerinte) a virágos kertet. A megrendelt piros fa zöld lett, hát ő azt már igazán nem láthatta előre, mert tavasszal mind egyformák a rügyek, hoz egy újat ha akarjuk, de a zöld is szép, nem? De szép, jaj be szép, tyúkom bukom az is szép…Maradjon. 

És így tovább, de menjünk be a szobába, mert közben megérkezett a trópusi nyár. Kihívtuk a klímaszerelőket, hogy a szokásos (és általuk kötelező) takarítást végezzék el. Jöttek, láttak, és legíyőztek. Mert a teraszrendezők a főegységet arrébb tették, és ott valami megszakadt, és arra gyógyszer nincs, de hétszázezerért hoznak egy teljesen újat az egész lakásra. Nem értetem pontosan, hogy az elromlott egyért miért kell mind a négyet kicserélni. -Ja kérem, mi félmunkát nem végzünk. - Hát akkor most hagyjuk, aztán majd jelentkezünk.

Akkor most jöjjön a festő, ne teljen az idő hiába. Egy kedves ismerős ajánlott egy megbízható iparost, aki jó és gyors munkát végez nem olcsó, de valamit valamiért. Felhívtuk és jött is, na persze nem rögtön, mert az első alkalommal valami közbejött és másodszorra is a megértésünket kérte , de rá ez hétre jön, most már egészen biztos, hogy hétfőn reggel fél hétkor itt lesz. Jó az nekünk? Hát hogyne lenne jó, felkelünk ötkor, hogy kávé és aprósütemény az asztalon legyen mikorra jön, mi meg ünneplőben.

És jött. És szétnézett. Kávé sütemény jó volt. De hát ide kőműves is kell b…..d meg, arra a f…am vállalkozik, már ne haragudjunk b…d meg, de ő művész, a fa…m csinál ilyesmit b…d meg.

Megköszöntük neki is az ismerősünknek is (sajnálkozott, hogy nem mondta, hogy kicsit csúfszájú, de jó kezű a mester). Ezzel a festést kitoltuk a klímajavítás utánra, mert közben találtunk egy új telefonszámot, ahol ugyan nem ígérhettek semmit, mert most olyan meleg van, hogy az egész Pest utánuk kiabál, de ha a közelben lesznek, feljönnek.

És feljöttek, és kiderült, hogy ugyanaz a vállalat, amelyik már volt nálunk, és tudtak mindent kívülről, és felvilágosítottak. Most szó szerint idézem: - Tudja, ezt a klímarendszert Orbán rendelte Lőrincz neve alatt, és nekünk nincs hozzá semmi közünk, mi kitartunk egy japán cég mellett, de ne kérjen tőlünk sem írott, sem más formában ajánlatot, ha van hétszázezer forintja, erre mi jövünk, ez a mai felmérés tízezer forint.

Fizettem b…d meg, de a f…am fogja őket hívni. Tanulékony vagyok.

Október 23

Tíz millió fociszakértő, virológus, politikus ellen/mellett írni, szólni lehetetlen, már csak azért is, mert tízmillió különböző vélemény, ítélet forog körbe. Talán abban az egyben egyetértenek, hogy az erre tanult, kinevezett, nemzetközileg elismert fociszakemberek, virológusok, politikusok mind hülyék. Aztán óhatatlanul összeverődik egy-egy csoport, mondhatnám banda. Az alapelveiket (rombolás, zavarkeltés, megosztás) jól ismerem, és aztán kerül persze egy vezér is, aki bár nem tudja, mi az a nihilizmus és anarchia , de tökéletesen ismeri az oda vezető utat, azt választói hajrával  buzdítják/követik.

Határozottan örvendtem, hogy B. Zs műsorában igazolta, hogy október 23-án Békemenet lesz. Kell, nagyon kell. Még soha nem voltam tüntetésen, de most én biztos nem fogok hiányozni. Észre sem vehető vagyok, de most megyek, ha másképp nem, hát négykézláb, de ott leszek, ha esik, ha fúj, de megyek…

Ha már megosztottak bennünket, szeretném megmutatni - nem másnak, magamnak -, hogy én a józan ész oldalán állok, mert azok lesznek ott, nem botcsinálta ilyen-olyan szakértők, és nem szivárványszínű zászló alatt,  jó lesz nekem a piros- fehér-zöld.

Talán feltűnt már az olvasónak, hogy a fentiekkel ellentétben sehol semmi trágárság. Nem bántam meg a múltkoriakat, de utánagondoltam, hogy kik olvassák, írják ezt a lapot, és… na, szóval izé, csupa tanult ember, és na, szóval…, de mit magyarázzak, inkább egy ősi anekdotát, hogy néha a tanultság nem elég, kell egy kis megfigyelőképesség is.

Elismerten az orvosok tanultak közülünk a legtöbbet, és aztán a jó orvos holtig tanul, de mégis megesett. A beteg kinyújtott mutatóujjával bökdösi a fejét, majd a mellét is, és panaszol: - Doktor úr, itt fáj és itt is meg itt is… Az orvos már küldené röntgenre meg ilyen- olyan laborvizsgálatokra ahogy tanították, mire közbeszól az ápolónő: - Doktor úr, ennek a betegnek el van törve a mutatóujja.

****************************************************************************

Választások

Győztünk, hurrá, a járvány harmadik hulláma mögöttünk van, de jaj, jön a választási kampány mindent legyilkoló első hulláma, és vele egyidőben, vele összefonódva, az Európát megosztó, öncélú és galád nagyhatalmi kísérlet kísértete. De kezdjük az itthonival.

Nincs szabad választás, mondom én, és mindjárt elmondom, hogy miért… De jaj, egy pillanatra kizökkentett a politológia meg szociológia meg általában minden lógiák gondolatából a szomszéd lakóház szorgalmas háziasszonykája, aki  kirázza a szőnyegeket a negyedik emelet teraszáról, sőt előkerül a poroló is, és üti-veri, nem apja, de aztán mégis csak vissza a választásokhoz.

Szóval nincs szabad választás, mert mindenki beleszól, azt sem tudva, hogy én hogy élek, rám akarja kényszeríteni a változás szükségességét. Hát itt álljunk meg egy kicsit.

Ha választani kényszerítenek, először számba veszem, hogy mim van, hogyan van, és mit hozhat egy új valami. És ha nekem jó ahogy van, akkor..

Ne tessenek félreérteni, millió olyan valami van, amiről én is szeretném, ha másképp lenne, de ez a valami mind tőlem függ, és nem a kormánytól. Mert a kormány aligha tud megszabadítani a bosszantó túlsúlytól, magas vérnyomástól, kisebbségi érzéstől, alkoholszomjtól, tunyaságtól…

Itt tartottam a tépelődésben, amikor újabb két esemény zavart meg. Megjött a szúnyogháló-szerelő mester, akit, ha már itt van, megkérdeztem, mi a véleménye a választási szabadságról. - Az mi? –válaszolta. Másrészt a szorgalmas háziasszonyka még tevékenyebb férjeura is megjelent a teraszon és felállított egy böhömnagy grill-szerkezetet, majd bele a faszén és rá valami bűzös folyadék, begyújtott, a füst és bűz betakarta a mi teraszunkat is. Gondolatszabadságnak vége.

De, amíg el nem felejtem, a múltkor írtam, hogy a nem messze épülő társasház parkjában egy nagyon szép, vese alakú tavacskát építettek több szökőkúttal, és egy arra járó házaspár ócsárolta, hogy még aranyhal sincs benne.

Mára már van, ügyesen kerülgetik a közben beledobott kerékpárabroncsot. Erről ennyit.

Szóval, miért nincs itt választási szabadság? De kérem, mióta kell itt nálunk megokolni egy kijelentést? Hogy esetleg újra a tönk szélére jut az ország, mint ezelőtt, amikor azok vezették, akik újra ezt akarják?  Ők állítják, hogy akkor jó volt nekem (őszintén, én már nem is emlékszem), és most még annál is jobb lesz.

Szóval, ha nincs választási szabadság, legalább legyen meg a teljesen titkos választás lehetősége. Például ne kényszerítsenek minket szavazófülkékbe, és hol előtte, hol utána, közben, alulról, oldalról és felülről is fényképeznek. Hanem szavazhassak itthon, teljesen elzárva a külvilágtól, a mosdóban, a kagylón ülve szülhessem meg a voksomat, és azt majd az ismert módon leszűrik/mérik a szennyvízgyűjtőben. Akkorra már az Operatív Törzsnek úgysem lesz más dolga. És akkor, az eredményhirdetés után, bárki joggal elmondhatja, hogy „le van ez kérem …va” . De legalább nincs elcsalva.

Korteskedek

Igen, igen, és százszor is igen.  Nincs felemelőbb érzés, mint amikor az embert számba veszik, és velem ez történt, igen, igen, velem, velem és még egyszer velem…

A minapi panaszom (egy fenét panasz, hol mernék panaszkodni, s aztán meg minek/kinek is), hogy a közeli kis tóba a végre betelepített aranyhalak mellé egy kerékpár-abroncs is oda úszott, eljutott az Önkormányzat illetéséhez, és azonnal válaszolt (igaz, egy robot, és kérte, hogy vele ne izéljek, meg minden), hogy intézkednek, és láss csodát.

Ma reggel, amikor botozásommal a tó mellé értem, láthattam, hogy egy polgár panaszát a sóhivatalban komolyan veszik, és az észrevételt tett követi. A tóban egy hal sincs. Abroncs kettő.

Na, mit akarok még? Igazuk van, mert levelemben a halakat többször említettem, mint az abroncsot, és a robot tisztán látta, mi is bánt engem, és kiadta a parancsot, és a zember vette az utasítást.

Na de ilyesmikkel fárasztani a hivatalt, most amikor a választási kampány kezdetén a forráspontot jóval túlhaladva rotyog a sok tennivaló? Legyünk eszünknél. Az egész ország lázban ég, szerencsére már nem a korona lázában, de ha behúzom a kéziféket, egy pillanatra felvillan, hogy a rendszerváltozáskor (ami aztán igazán sorsdöntő fordulópont volt ország/világ és ember életében) a lakosság fele sem ment el szavazni. Akkor épp most?
Ja persze, akkor olyan dolgok/eszmények felett kellett dönteni, mint szabadság, nemzet, demokrácia, család és mindez ugyebár nem érdekelhet mindenkit. Most viszont a gyűlölet harca folyik a józan ész ellen, és ebben már ott lesz még a tetszthalott is, letépi a lélegeztetőgépet, és hörög: „nem kell az oltás, nem kell a keleti vakcina, emberek, szavazzatok a változásra!  Jöjjön vissza a régi, hogy énekelhessük újra: hazugság volt minden szavad, hazugsággal megcsaltad a szívem, mit tegyek, hogy ne gondoljak terád, gyere vissza és hazudjál tovább.

Nem szeretem a parizert, még krumplival sem, s ha rágyömöszölnek egy teljes tubus piros aranyat, akkor sem ízlik, és istenbocsá, undorodom a btqrtrtrtr inváziótól. Tessék már megnyitni nekik egy skanzent, ahol szabadon, vágyaik szerint élhessenek (kíváncsi vagyok, hogy utódok nélkül meddig bírják), de ne fertőzzék embernek született gyermekeinket, ne kényszerítsenek minket az aberrált szabályaik szerint élni.

Tudom, elkéstem már vele, de valahogy ezt a szavazójogot ki kellene egészíteni a választási képességgel. Bár ez is nagyon kényes dolog, mert tegyük fel, hogy minden nagykorú állampolgár hetente egyszer bemegy a hivatalba, és ott választania kell, mit akar: egy nagy pofont, vagy egy csókot. Hát, ha az a csók a bányarémtől jön... szóval, nehéz ügy ez kérem, de ha már beálltam a kortesek közé, kitartok amellett, hogy a józan észnek le kell győznie a gyűlöletet. Igaz, ehhez is többség kell

Majd Karácsony (nem a Geri, hanem az igazi, angyalfiás) táján megírom, mit és hogyan kell tenni. Kérem, figyelmeztessenek, ha elfelejteném. Köszönöm.

ÖMF*

…Azért nekünk magyaroknak..  Egy pillanat, erről az „azért”-ről egy sort. Számomra ez értelmetlen valami.  Miért „azért?  Logikusan jönnie kellene a „mert”-nek.

Hát persze, mint rendesen, most sem figyelek oda. Nem azt mondják, hogy „azért”, hanem csak azt, hogy ”azér”. Így már egészen más.

Akkor vissza az elejére. Tehát: Azér nekünk magyaroknak könnyű, ott a rengeteg aranyigazságunk  (Igaz, mára javarészt közhellyé silányultak.) Ott van például a „jónak lenni jó”. Csak nem teszik hozzá, hogy kinek jó?

Iskoláskorban a „jó fiú” röhögést keltett,  később sem lett kifizetődő, hacsak nem csupa jó fiú közé került, aminek az esélye - tegyük hozzá - egyre kisebb. De van egy másik, minden időkben és helyzetekben helyénvaló: „Borban az igazság borban az igaz…”

Mit nekem józan ész, meg kultúra, meg haza és nemzet, bort ide, és szóljanak a parlamentben azok az igazi hazafi asszonyok  meg férfiak, akik bátran kimondják, hogy izé, és rá egy napra az ellenkezőjét is, és mutogatnak is, és minden lehető eszközzel meggátolják, hogy az országházában rendeleteket, törvényeket hozzanak. Ez kell nekünk, a nagy-nagy többségnek, nem szabályok. Marrrrhaság. Hát nem felháborító, hogy még mindig,  ha a tisztes magyar ember iszik egy kicsit (egy-két liter igazit), és autóval akar bevásárolni menni (mert elfogyott a bor), és egy kicsit, de nagyon kicsit ide-oda kanyarodik, hát elveszik a jogosítványát!

Hát erről tessenek ott fent civakodni. De amíg az ellenzék whiskyt  iszik és nem bort, nincs már akire szavazni. Megötte a főne…

*L. Gárdonyi  Gőre Gáborát: „Ögye mög a fene”

Nosztalgia

Rég volt, nagyon rég, de igaz.

1966-ban nászúton voltunk Budapesten, ez egy marosvásárhelyinek akkoriban annyit jelentett, mint egy Budapestinek a Hawaii szigetek. Évenként kérhettük ki az útlevelünket a szekutól (jogunk nem volt hozzá, csak kérhettük), kitöltöttük a véget nem érő kérdőívet. Ha válaszoltak rá, jó, ha nem, hát nem, érdeklődni szentségsértés lett volna, ha valaki ilyet tett,  az eljátszotta a következő negyven évre is a külföldi utazást.

Habzsoltuk az élvezeteket, a villamos, a Halászbástya, metró, templomok, múzeumok, Duna, Margitsziget, állatkert és, ha nem is ebben a sorrendben, de mindent, mindent látni, megfogni, egyszerre ha lehet, ki tudja, mikor jöhetünk még ide.

És hab a tornán: a megspórolt pénzünkből (állandóan számolni kellett és mindig egy kicsivel kevesebbet kiadni, mint amennyi az álom lett volna) az utolsó nap estéjén bementünk a Mátyás pincébe, a vendéglők Kánaánjába. Alig kaptuk meg a kétszemélyes turista-tálat, már ott is állt mellettünk a hegedűjét az álla alá szorítva a prímás: - Melyik a kedvenc nótája, fiatalúr, hadd húzza el az öreg cigány… - Ne haragudjon, de nekem nincs pénzem erre, nagyon szeretem a cigányzenét, de ha nincs, nincs. - Ne törődjön ezzel, csak énekeljen! - Hát akkor: Eresz alatt fészket rak a csóka… Alig fejeztem be, már hívták is a prímást a többi asztalhoz, és repültek a tízes bankók, a hegedűhúrokra és a hegedűs homlokára. Én csak azért kellettem, hogy megtörjem a jeget.

Na de telik az idő, és jön 1986, és akkor már Luzernből jöttünk a Mátyás pincébe, és én intettem az asztaltól a zenekarnak. Megvillantottam egy száz márkást és: - Na gádzsó,vén cigány, húzd el a nótám. - Roma, kezítcsókolom, roma. Nem vagyunk már cigányok. De látva a bankót, intett a többieknek is, és még a cimbalmot is odahozták az asztalhoz.  Hadd húzzuk el a nótáját…És megszólalt az eresz alatt… Utána kérdés nélkül hajolt a feleségem felé: : Jajj de szép két szeme van magának - és húzták, húzták, míg egy kisebb bankjeggyel arra kértem őket, hogy most már elég, majd később…

És az idő telik. 2020-ban áttelepülünk Budapestre, és már nem is tudom, hogyan, de hirtelen ötlettől vezérelve késő ebéd vagy kora vacsora-időben beültem a Mátyás pincébe és miután forinttal fizettem az ételt/italt(amit láthatott a zenekar, mert ott ültem mellettük),  odaszóltam: - Hé cigányok, húzzátok el már az én nótámat!

Hát el is húzták, de miután nyolc napon belüli sérüléseket szenvedtem, az ügyvéd azt tanácsolta, hagyjam az egészet a fenébe, s örvendjek az ingyen-, amit a vendéglő ajánlott fel fájdalomdíjként.

Melodráma

A patakparti sétatúra már védőálarc nélkül történik, de most a megjelent útépítő dinók nehezítik, ha nem is a lélegzést, de a botozást nagyon. A kormány fizeti, a kerület meg rendezi a patak „rendbetételét.”

Számomra a patak évszázadok óta nagyon ügyesen rendezi önmagát, kisebb-nagyobb kanyarokkal, és a kimosott mederben partja fűvel és virágokkal dúsan öleli a vén akácfákat,    elegendő helyet kínálva gyalogosnak/kerékpárosoknak. Az, aminek lennie kell - patak.

De hát mi emberek csak okosabbak vagyunk, és pár száz milliót ráköltve a szép dimbes-dombos oldalát lefaragjuk vasalóasztal-simára, kirakjuk kövekkel, hálóval és valami fóliát is rá, s majd jöhet a föld és fű, és ha szebb nem is lesz, de a pénz elköltve, és és…na ennyi.

Természetesen a kerékpárokat kitiltják az építkezés ideje alatt, ezt először hatalmas felirattal közlik, majd jön a nagy piros tábla, és miután ezeket minden rendhez szokott pesti megkerüli és csak áthajt, jön az ösvényt átkötő lánc, és láss csodát, már fele annyi azok száma,  akik átemelik a kerékpárt a láncokon, és hajrá, lehet csengetni a gyalogosoknak, lehetőleg amikor egy méterre vannak mögötte, és számon kérni:  - Nem lát, öreg? - Hát nem. Látja, ilyen sok év alatt sem nőtt szem a hátamra és azzal, ami a homlokon van, azt látom csak, hogy önnek ide nem szabad behajtani. Elnézést.  - Ide a válasz jönne, de ezt nem írhatom le, és már mászik is ki az út másik végét lezáró láncon. Na, menjünk tovább, ennyi bosszúság kora hajnalban elmegy.

A patak átszel egy most, kora nyáron vajas-zöldes pasztellszínekkel megtelt parkot. Amióta (biza két éve már majd minden nap) arra tartok, látom, hogy egy idős bácsi ballag át a túloldalról, és háta mögött - ha lehet - még lassabban egy hatalmas, meghatározhatatlan nemű és fajú kutya fejét búsan az aszfaltra lógatva. Bemennek a sétányra, s mire odaérek, a bácsi már a magával hozott zacskóból eteti a vállára/fejére/ölébe szállt galambokat, a kutya meg elfoglalja az évek óta kikapart gödrében a helyét, lehajtja a fejét, és alszik.

A minap kissé később indultam, a galambok már megetetve, a kutya mintha mélyebbre ásta volna magát, a bácsi meg napoztatta az arcát, de félóra múlva, a visszautamon szomorúvá vált a kép. Megjött az unoka egy talicskával, az elpusztult ebet kivették a gödörből és elvitték. Hiányozni fog. Szegényebbek lettünk, a bácsi, a patak meg én is, és ha nem is veszi észre, még a világ is.

A TV-ben nem mondták be, helyette a parlamentben arról civódtak az urak, hogy európai magyarok legyünk-e, vagy maradjunk meg pogány, távolkeleti szteppékről ide tévedteknek. „Európai magyar” - erre valahogy rímel az „osztrák magyar”. Ház azok már voltunk, és akkor kell az nekünk?

Maradjunk magyarok Európában, amíg még lehet. Jó itt lenni, csak tisztán kell látni,  vigyázó szemeinket a határon kívül rekedt sors- és nemzettársainkra vessük, és még jobb lesz!

************************************************************************************************

Gyárfás András blogja

                                                                           Ez már kroki!

A régi rendszer szülötte vagyok, az ősi nevelés rendjében nőhettem fel, és, mint csecsemőt s fürdővízzel, az új a régi rendszerrel együtt engem is kidobott.

Az a rendszer nemcsak előírta a férfiaknak, hogy előre köszönjenek a nőknek, őket jobb oldalukon kísérjék, az ajtóknál előre engedjék, stb. Ennél sokkal többet is előírt, volt egy olyan fejezet, hogy „tiszteletadás” idősnek, tanultabbnak, és sok másnak, de legfőképp a munkának, a tanulásnak, rendnek.

A nagy marha demokrácia jegyében elszabadult és ellenőrizhetetlenné vált sok minden addig elképzelhetetlen. Olyan fogalmak, mint például a szólás szabadsága, egészen más tartalommal telítődtek fel. Amit ma a legfelsőbb szinten is egymásra mondanak, az valamikor kimerítette a becsületsértés teljes,  valamikor létező tartalmát. Ma a kötelező „tolerancia” (közszereplőkre rákényszerített tűrőképesség) mindezt nem csak, hogy megengedi, de uram bocsá’ népszerűvé is teszi a”szónokot” bizonyos, valamikor csürhének nevezett társadalmi körökben.

Dávid király óta tudjuk (valamikor őt is tanították nekünk), hogy egyszer minden véget ér. És Amerika, a bálvány, mindenek leg-leg-legjebbje  ma fortyogó fekete lyuk, és amit nagy testvére az űrben tesz, azt fogja velünk tenni itt a földön. A „fogyasztói” társadalom könyörtelenül magával ránt a teljes kultúraellenességbe, megtagad minden öröknek hitt értéket, melyet a fehér ember, az átkozott gyarmatosító meg rabszolgatartó szült, helyettesíteni azt feketével nem tudja, és akkor inkább semmi se legyen.

Itt, a Kárpátok ölében mi egyebet nem tehetünk, mint oázisként védeni, elrugdalni a fekete lyuk örvényét, míg csak lehet.  De csak kiküldtünk néhány követet Brüsszelbe, kiknek egy része aknamunkával igyekszik még nehezebbé tenni az amúgy is súlyos, szent teher viselését. Jöjjön hát 2022 és tegyünk rendet sorainkban.  Az Nem lehet, hogy a józan ész ne győzzön…  nem lehet!


                                                                    Golgota


A természetet legyőztük (azaz magunk alá gyűrtük, vagy még pontosabban: betemettük szeméttel a tengert, földet, és már az eget is törmelékekkel), régi álma teljesült az emberiségnek, egyeduralkodó lett a földön. Most már csak magunkon kellene uralkodni, de ez nehéz lesz.

Hogy az erdőket gombák és bogarak pusztítják, hát istenem, majd kialakul a nyájimmunitás, s az elpusztult fajok helyébe újak jönnek (vagy nem jönnek), addig is vágjuk is azt serényen, hisz végeredményben, ha eltűnnek a fák, na, akkor mi van? A bútorokat már rég nem fából gyártják, könyvet nyomtatni marhaság, ott a net, de jaj, mi lesz a WC- papírral?  Lehetne például az ülőke mellett egy tekercs, rajta műanyag szalag, amivel töröljük amit törölni kell, aztán majd utána belelóg a vízbe, ott lemosódik a fölösleg, egy készülék vissza is tekeri, és elég lenne olyan tíz tizenöt méter hosszú selymes valami egy életre.

Na tessék, én megtettem magamét, a megoldás megvan , most jöjjön a sok mérnök vagy tőlem orvos is a részletek kidolgozásához, melyeket én is megtudnám ugyan tenni, de azt már unom…

Újra, azaz századszorra olvasom Karinthyt. Írja, hogy a világot járva még sohasem találkozott emberrel, hiszen akit látott, az mind nő volt vagy férfi. Én bizony szerencsésebb vagyok nála, nap mint nap, ha máshol nem, a tv-ben élvezhetem a kettő közötti valamit, csak azt nem tudom, őket kereste-e Karinthy.

Na meg, hogy a kötelező politikai ujjgyakorlat se maradjon ki a szösszenésből, hát felhívnám a figyelmet, hogy ez az állandó jobb és baloldalra osztályozás nem lesz jó. A végén valaki még ránéz Munkácsy Golgotájára, és észreveszi, hogy középső kereszten van az Igazság, tőle jobbra is meg balra is latrokat szegeztek fel.

Húzódjunk uraim középre, oda, ahova a polgárok kívánkoznak.


                                                             Kézmosás


Ha Adynak még csak „vén huncutokkal és gonosz ostobák”-kal kellett megküzdenie, mára elhagyhatjuk a”vén” jelzőt, és szomorúan vehetjük tudomásul, hogy nem körülöttünk vannak, hanem közöttünk. Micsoda különbség.

Egy marha hazánkfia hirtelen rájön, hogyan tehetne szert azonnal több ezer lájkra, és közzéteszi, hogy Magyarországon egy egész falut irtott ki a vakcina. Egy bolond százat csinál már évezredek óta, így aztán olvassák, és rögtön továbbítják, és rá egy napra már Indiában is lehozza a központi sajtó, hogy nem kell oltani, mert íme, Európában…

Több ezer éve harc dúl az emberek között, többnyire nem is fegyverekkel. Harcol a szegény a gazdagok ellen, és ennek a háborúnak nem is lehet vége. Mert tegyük fel, hogy győznek (persze nem tudom, hogy ennek eredményeképpen mindenki szegény, vagy mindenki gazdag lesz?), de utána hamarosan ismét lesznek, akik valamivel kitűnnek a sok közül, és akkor hajrá, kezdjük újra. Harcol a csúnya a szép ellen, a magas az alacsony, a sovány a kövér ellen, és bárki jön ki győztesnek, nagy baj nincs, de a tudatlanok háborújában a tanultak ellen most határozottan az ostobáknak áll a mérleg, és ez a világot pusztítja el. Világvárost lehet vezetni (szerintem félre) a közösségi médián megjelenő mindennapi bejegyzésekkel, de aki ezt teszi, országot készül vezetni, és félelmetes a tábora.

Igen, most nem a vén huncutoknak, hanem a tapasztalt időseknek kell színre lépni „egy fájdalmas, nagy élet jussán”. Csak hinnék el, hogy jót akarunk, és mossunk kezet, de ne Pilátus módra, hanem ahogy a tiszti-főorvosnő javasolja.

                                                                    Tavasz

Tagadhatatlanul és gyönyörűségesen itt a tavasz. Napfény, meleg, madárfütty és zöld fű, díszletek készen. A rendezéssel van még kis tennivaló, ugyanis a reggeli madárcsicsergést felváltó fülsiketítő fűnyíró valahogy elmaradhatna, de hát ilyen az élet, ahogy mondják az öreg bölcsek, hússal mócsing is jár, meg néha csontszilánk.

A gondnokunknak két nyírója is van, egy elektromos, és a másik valami bűzös folyadékkal teli (ő azt mondja, benzin), és mivel az első kicsit halkabb, azzal kezdi, és végig is megy az első soron, de visszafele a fránya masina rendszeresen elvágja a drótot, és kiveri a biztosítékot, és kitör a gondnoki magyar vérmérséklet: - Hogy az a …

De nem csak az eget szidja ám, hanem: - Minek rendelte el a kormány ezt a kötelező zöldterületet, és ha már megparancsolta, legalább egyszer tessék, jöjjenek ide és próbálják ki, hogy én mit szenvedek rongyos háromszázezerért, de ez a csak lopással elfoglalt banda így meg úgy…

Én ebből arra következtetek, hogy az előző kormány idején a parlament kéthetente kiszállt, és körömvágó ollóval nyírta a füvet, úgy patkó alakban, ahogy ott ülnek, középen meg a házelnök és társai, vagy egyszerűen kétharmad-egyharmad arányban, és a gondnoknak csak utána kellett igazítani. Persze, akkor is volt káromlás, ha a kétharmad magasabbra hagyta nőni, de azért mégis más volt akkor, még a pénz is … na, de ezt hagyjuk….

Azt a javaslatot, hogy fű helyett krumplit ültessenek, már a parlamentben leszavazták, pedig milyen szépen felmutatta a zsákot Petike, mert kapálni már nem lett volna hajlandó.

Voltak még javaslatok, de közeledtek a választások, és a parlament úgy döntött, hogy közvetlenül a választások után egy egész napi vitát rendez az időpontról, amikor érdemlegesen lehet majd ezekkel foglalkozni, de azt már most egyhangúlag elfogadták, hogy majd…

Na, beindult a motoros, nem hallom még a belső hangomat sem, abba kell hagynom az írást, pedig olyan szép a tavasz.

                                                             Eszement igazság

Tegyük fel, mondom, hogy tegyük fel, de nem kell mindjárt arra gondolni, hogy én így meg úgy, itt vagy ott van az igazság, szóval tegyük fel és gondolkozzunk, mert lehet, hogy ma ennek vagy annak vagy egyiknek sem, és holnap meg ennek vagy annak meg még mindig egyiknek sem, de eljöhet a pillanat, amikor az egyiknek igen, és akkor ha a másiknak a kezében a bicska, rögtön fordul a dolog, és... szóval én csak azt akarom (akarom a fenét, szeretném) mondni, hogy az az évezredes törvény, hogy „a remény hal meg utoljára“  mekkora marhaság, hisz én reméltem, hogy az egyiknek igaza van, és lám, nem lett (lehet, hogy lett, de most már mindegy, nem lett), és akkor a remény meghalt, és ha ő az utolsó, akkor én örökéletű lettem.

Hip-hip-hurrá, megvan az örök élet titka, remélni kell, és megvárni, míg a remény meghal, utána megy minden, mint a pinty a karikacsapásban. De addig is mit csináljak, ha például és egyáltalán most is csinálok valamit (kérem figyelembe venni, hogy én most csak gondolkodom, hogy mit csináljak), és amikor ezt leírom, egyesek azt mondják, hogy ez az ember már megint szösszentett, és mások, hogy böffentett,  és becsszó, orvos mind a kettő. Na szóval, valaki már mondja meg, hogy mit csinálok, és egyáltalán csináljam ezt, mert én tőlem jobb nem telik, őszintén csinálnék én mást is, de mit? Azt hiszem, úgy járok, mint a két malomkő.

Teccik ismerni a legendát? Szóval én is csak annyira emlékszem (két szomszédos malomról van, szó annak idején Gyergyótól Marosvásárhelyig több száz is működött), hogy az egyik megállt, és a másik meg nem akart megállni, bármit is csináltak a molnárok, és akkor az a molnár, amelyiknek megállt, átment a másikhoz, hogy nem hozhatná át az őrölni valót, ha itt már úgyis forog.  - Mit, hogy ide az én malmomba?  És itt véget ér a memóriám.

De arra tisztán emlékszem, hogy az ákosfalvi molnár fia, osztálytársam, pótvizsgára bukott oroszból, és az apja meghívott, hogy töltsem náluk a nyári vakációt, és egy mondatot, bármit, tanítsak meg a fiának, a többivel ne törődjek, mert mennek a zsákok az orosztanár címére, én meg két hónap alatt betanítottam, hogy: „Ja panyimaju pa ruszki“. 

Kész. Vizsga letéve. A fiú átvehette a malmot, és máig élnek, ha meg nem haltak.

*****************************************************************************

Cincina

Heuréka, heuréka, megvan, megvan a Korona-ellenszer.

Tudatosan nem írok „vakcinát”, mert pont ebben rejtőzött a bibi, vak-on keresték a cinát, és oltásokat dolgoztak ki vagy be, anélkül, hogy utánanéztek volna a jól bevált, ősi módszereknek.

Vegyük például a több száz éves múlttal és mindig nagy sikerrel alkalmazott „rá-olvasást”. Igen, olvasást. Hát először is ennek nem kívánt mellékhatásai nincsenek, de ha az emberek bezárkóznak a lakásaikba, nem mennek sehova, és olvasással töltik a napot és esetleg éjszakát is, pár hét alatt legyőzzük a koronát. (Lásd „karantén”, be csúnya szó, olvasás - be szép szó.)

Ne tessék kételkedni, csak csodálkozni, hisz a penicillint is egy penészes kenyérdarabnak köszönhetjük. Egyszerű megoldásokat kell találni egyszerű módszerekkel, és ez a legnehezebb, ezért kell meghallgatni az egyszerű embereket, ne a virológusoktól és végleg ne az orvosoktól várja a megoldást az utca embere. Te meg én, igen, mi mondjuk meg, hogy nekünk mi a jó, mi csak jobban tudjuk, mint egy elefántcsont-torony laborba zárt, egész életét erre szánó elvakult vakcina-kutató!

Elsőnek a nevet kell „vak”cináról cincinára átírni. Hát nem kedves? Cincincin gyere ide, te kicsi arany virág, ne félj, szeretünk, s amikor idesimul, puff neki, s kész. Na jó, kissé galád mód, de a vírus sem úriember módján kézcsókkal közeledik (azzal csak terjed), ne legyenek lelkiismeret-furdalásaink, ha egy-kettőt agyoncsapunk.

Meg aztán zárjuk karanténba az egészségeseket, és a vírusosak dolgozzanak, úgy kell nekik, miért nem vigyáztak. Na ne, ez marhaság, ezt töröljük, habár….

De elsősorban, addig is, míg eszembe nem jut még egy pár jól bevált ősi módszer, fejezzük be ezt az állandó riogatást, hogy ennyi új fertőzött és halott, és tessék jelenteni, hogy ma kilencmillió kilencszázezer hatszázhetvenkettő egészséges ember és tizenkétezer ötszázegy újszülött van az országban. Erre külön munkacsoportokat lehetne beállítani, olyan két-háromezer embert (új munkahelyek!), akik helyről helyre járva számlálnak. A lakosság kérettetik, hogy tegye ki a fenekét az ablakba, hogy a számláló kipipázhassa, nehogy kétszer ugyanazt az embert vegyék fel a statisztikába, mert abba a kormány azonnal belebukik, miután az ellenzék is járja az országot és egy más színű tintával pecsétel.

De lehet másképp is. Hallottam valami oltásról is (fenét vakcina), ami megvéd, csak fel kell iratkozni, hogy ne legyen sorbanállás, és ott legyen a kellő mennyiségű anyag, és hipp-hopp, oda a járvány. És elég egyszerűnek is tűnik. Csak ne a Kormány kínálja.

Fórum

Változik a világ, s benne Magyarország is.

Mi is volt valamikor a Fórum? Római köztér: az ókori Római Birodalom városaiban levő tér, piac, amit vásárok, gyülekezés és törvénykezés céljára építettek. A helytartó a fórumra érkezett, hogy meghallgassa a polgárok panaszait.

És mi ma? Betelefonálós műsor, ahol a főszerkesztő néhány hónappal ezelőtt bevallotta, hogy  életbölcsességét nagyszüleitől kapta, és aszerint él és ítélkezik. „Ahol fűrészelnek, ott hull a forgács”. Igen, szó szerint idéztem. Valószínű, ha meghallgatta volna mindkét nagyszülőt, akkor azt is megtudhatta volna, hogy „ahol gyalulnak, ott hull a fűrészpor”.

Na, de ez a mindent jobban tudó és a kormányt zsigerből gyűlölő főszerkesztő úr a minap az osztrák kancellárt mint Sebastian Kohlt, a franciát meg Emanuel Sárközyként említette. Igaz, itt megszakadt egy percre az adás, majd javított Macronra, de Kohl maradt tovább, és viccesen panaszolta, hogy a memóriaromlás nála is bejelentkezett.

Na, ilyen a főszerkesztő, de a bérletes betelefonálók túltesznek a mesterükön. A hozzászólások nagy, igen nagy többsége úgy kezdődik: - Én nem tudom biztosan, de azt hallottam, nem emlékszek hol és kitől, de ez így nem mehet tovább, mert kérem, lop a Fidesz és az egész országot tönkretette, itt vagyok én például, negyven év nehéz munka után alig kapok ötvenezer forint nyugdíjat, na hát tessék megmondani,  meg ehet abból élni? Nem, nem és nem, igazolja vissza a főszerkesztő. - És Ön nincs egyedül, mit vagy hol dolgozott különben?  - Fekete munkát vállaltam, negyven éven át gürcöltem hajnal fél tíztől délután háromig is sokszor. Szóval tarthatatlan.

Számomra az a tarthatatlan, hogy akár egy fillért is kap, de hagyjuk. Még jó, hogy ugyanitt rövid hírek következnek:

- Derencseresz közelében egy autó, nem figyelve a piros lámpát, belefutott a vonatba, a sofőr szörnyethalt. Vállalati kocsi volt, és az üzemvezető azt nyilatkozta: - A vezetőt nem érheti vád, húsz éve dolgozik nálunk, de ilyet még nem csinált soha.

A kormány, és a MÁV, és a rendszer, és Orbán és a Fidesz a hibásak - teszi hozzá a bemondó.

Hát…

Ma reggel a patakparton nem állított meg, hanem mellém somfordált egy rendruhás, nyakkendős kocogó, és elkezdődött:

- Ugye nem zavarom? - Hát.. - Mert nem szeretném, ha tolakodásnak szánná.. – Hát… Mert valamit el kel önnek mondanom.. – Hát.. – Tudja, minket nagyon foglalkoztat a jövő, és szeretnénk minél több ember véleményét megtudni erről-arról... Hát.. – Nézze, én biztos vagyok benne, hogy Ön is jobban akar élni a jövőben, mint most, és mi ezt akarjuk.. – Hát… - De ne handabandázzunk, mint ahogy a mai kormány teszi, mi konkrét törvényekkel kezdünk a választások után. Nyugdíjas? – Igen. - Na kérem, mi minden évben megduplázzuk a nyugdíját,  semmi tizenhárom meg tizennégy, mindez hamis, álom. Nálunk minden ingyenes lesz Önöknek, víz-gáz-villany, utazás, egészségügy, színház, mozi, tanulás ha még akar, és átvállaljuk az élelmezését is, ahogy eléri a száztizedik életévét. Mit tehetünk még? Mondja, mert beszélek Gyur…azaz a vezetőnkkel, és meglesz.

- Hát ez mind szép és jó, de ha minden évben megduplázzák, az azt jelenti, hogy hatványozottan nő, és nem tudom, hogy olyan öt év múlva a mai tizenhatszorosát ki tudják e majd fizetni?

- Erre ne legyen gondja, beszélek Ferivel, lehet, valamit rosszul értettem, de ingyen Uram, ingyen lesz majdnem minden, ez nem mond semmit Önnek?

- Hát, ha ingyen, akkor minek a nyugdíj?

- Brávó, Ön a mi emberünk! És át akar ölelni, hogy megcsókoljon, de a maszk, na meg én is meggátoljuk.

- Uram, most azonnal felvesszük a pártunkba, a Józan Új Demokrácia Álom Seregébe (röviden JÚDÁS), gondolom, hallott már az ellenzéki szövetségről?

Na, ez is valami olyan lehet, mint az az ősi bölcsesség, hogy „az avas szalonna vérré válik”.  Amikor ennek utánakérdeztem János bácsinál, azt felelte: - Hát ha az asszony avas szalonnát pakolt volna fel nekem a kaszáláshoz, az biztos vérré vált volna, amikor hazaérek.

                                                  Egészséges életmód      

Hetek óta gyötör a gondolat, hogy valamit nem jól csinálunk,  és nem csak a kis., családi közösségünkben, hanem úgy nagy általánosságban a magyarok (inkább csak az itthoni többség, nem a határon kívüliek.)  Végre tisztázódott, miután beolvastak nekünk a rádióban, tv-ben és újságokban is: Nem élünk/étkezünk egészségesen!

És tényleg, rövid leltárt készíve az eltelt, most már több mint egy év napjairól és azok hozamáról,  jó néhány kiló felesleg  megjelenéséről kell beszámoljak az amúgy sudár, közel nyolcvan éves termetünkön. Pedig nem is főzőcskézünk itthon  állandóan, és végiggondoljuk, volt-e e elég hal, zöldség és és és... És volt. Hát akkor hol a baj?  Ja, hogy a járvány miatt nem mozgunk eleget? De mennyi lenne az elég?

Igen, megvan! Nem csak azt esszük, amivel a konyha szolgál, hanem esszük egymást is rendesen, és ezt a parlamenttől az utcáig, és a most már a megnyílt teraszokig, mindenüt, és majd mindenki.

Na, ezt kellene abbahagyni, és akkor a járvány és annak mellékhatásai is lecsengenének.

Parlamenti szokásos

„Mai témánk a szépkorúak nemi életének digitalizálása”. A kormánypárti szószóló előadja, hogy az utóbbi időben az ellenzék sűrűn bírálja a kormány viszonyulását a szépkorúak nemi életéhez, ezért szeretné vita tárgyává tenni a témát. A kormány álláspontját a szépkorú férfiak sajnos erősen befolyásolják, ezért szeretné, ha széles körű és némi-nemi politikai elfogultságtól mentes döntésre jutna ma  a parlament.

Az első hozzászóló természetesen az ellenzék oldaláról jön. Ezt a napirendi pontot ők hosszú harc árán vívták ki, ezért feláll és ordít: - Ez így nem mehet tovább, a kormány lop és csal, és átok rá. De szerencsére jön 2022, és akkor akasztófa vár mindenkire...

Következik egy másik ellenzéki párt szószólója, és elmondja - lásd mint fent, és megtoldja azzal, hogy elővesz egy kalodát és beleül:  - Na, ez vár Önre elnök Úr, a jövő évben. És szépen sorra ismétlődnek a koholmányok, a „miért” fel sem vetődik, mindenki mint tényt állapítja meg, hogy a kormány így meg úgy, megokolni nem kell.

Végre szóhoz jut a Kormányfő is. Nyugodtan felsorol tagadhatatlan számadatokat, hogy az utóbbi tíz évben ez meg az a többszörösére nőtt, és felkéri az ellenzéket, hogy esetleg maradnának annál a témánál, amit ők kértek.

Erre felrobban a gyűlés. Ebből elég. A szólásszabadság ilyen nyílt megtagadása nem csak az égbe, hanem Brüsszelébe kiállt, és megismétlik, hogy a kormány nem hajlandó a szépkorúak égető kérdéseivel sem foglalkozni, hanem rabol, rabol és rabol…

Vége a gyűlésnek, kiürül a terem, egyszerre fény gyúl, és megjelenik Ádám és Lucifer. Ádám: - Mely országba és milyen népnek a körébe hoztál ó Lucifer? Lucifer: - Nem tudom.

Őszintén mondom, én sem tudom.

A minap egy német adó híreit hallgattam, a riporter az után érdeklődik, hogy a hiteleket hogyan osztják szét az európai államok között. A brüsszeli, ezekért felelős elmondja, hogy öt ország már jelentkezett, kettőnek (Portugália, Spanyolország) már meg is szavazták a milliárdokat, és valamikor ősszel majd ki is osztják, de valószínű, hogy az egészet újra kell tárgyalni, mert Magyarország valami privát egyetemeknek akarja odaadni a pénzt, és ez tűrhetetlen.

Tudtommal erre a pénzre mi nem is jelentkeztünk, és egy kuratórium által vezetett egyetem nem privát. Na de ez nem érdekelte a német adót, világgá kürtölte, hogy „megint ezek a magyarok”, és már látom is néhány „magyar” európai képviselő örvendő pofáját: „Igen! Sikerült”.

Nos, én, mint szépkorú, szóval a nemi életemmel kapcsolatba hoznám a brüsszeli hazaárulóinkat, és…Szégyelld  magad András, ilyesmire gondolni is, hát még leírni…

Ez van

Eddig és ne tovább! Szajkózhatja a kormány, ahogy csak akarja, hogy itt demokrácia van, a tények beszélnek.

Hát kérem, négymillió (megtévesztett) ember beoltatta magát, erre a többség, a fennmaradó milliók szenvedjenek megszorításoktól? Na ne mán!

Én már a rendszerváltás után (amiért mindannyian megküzdöttünk így vagy úgy) fel voltam háborodva, hogy nem törölték el a vezetői jogosítványt. Micsoda diszkrimináció, hát ezért küzdöttünk? Én már akkor sejtettem, hogy mi lesz itt, ha  eltűnik a kommunista frakció. Na tessék, itt van, most már nem csak látjuk, de érezzük is a következményeket. Mi, akik hűek maradtunk az elvhez, szenvedjük meg a legrémesebben, hisz a vezetőink, az égő fáklyák, beoltatták magukat, ki tudja mivel kényszerítette rá őket ez az átkozott kormány! Ezek után kérdés, érdemes-e még hűnek lenni?

E szerény írás szerény szerzőjeként ezt próbálom megválaszolni. Hát kérem, szerény véleményem szerint a hülyeség legyőzi a hűséget. Csak így tovább, aztán ha majd köhögni tetszik, és sem ízt, sem illatot nem tetszik érezni, akkor már nem is kell oltakozni, kitartást hát, elvtársak!

*************************************************************************************************************************

                                                                  Álom

Ha én kormányfő lennék, jaga digi daga dum… Egyszerűbbé, átláthatóbbá tennék mindent. Összehívnám a parlamentet egyetlen utolsó ülésre, és életbe léptetném a leegyszerűsített Alkotmányt: A törvényeket be kell tartani. Ennyi.

Nem hozunk új rendeletet/törvényt, a rossz törvény/rendelet az, amit nem tartanak be, tehát szétküldjük a Képviselőket oda ahonnan jöttek (na nem egészen oda, fujj piszkos fantázia), és ők lesznek a rend, fegyelem megfigyelői, azaz besúgók, az élet megy tovább a megszokott rendben. A Parlament kiürült termét díjátadásokra használnánk. Sportoló, művész, orvos, tanár, élmunkás, öreg, fiatal, nő, férfi s azok a „mások” is naponta ünnepélyes keretek között vennék át a diplomákat, serlegeket, jelvényeket, mivel mi jár, de ezeken nem lehet név és dátum sem, mert minden szökőév február huszonkilencedikén vissza kell szolgáltatniuk a kapottakat, és újra kiérdemelniük. A pénzdíjak kamatait megőrizhetik, de az alapösszeget pontosan vissza kell fizetni, aki nem tudta kamatoztatni, az meg sem érdemelte alapon.

Magam mellett tartanék néhány tanácsadót a szakterületek hozzáértőit, nem, nem lesznek miniszterek, csak hivatalnokok, pontos munkaidővel, fizetéssel és ezeket minden nap ellenőrizném, hogy végzik-e a feladataikat, és ezáltal kényszeríteném őket arra, hogy ellenőrizzék a szakterületükön dolgozókat, és azok is a beosztottjaikat, így, ügyesen, a piramis aljáig.

A Zászlónk színében megmaradna a piros és a zöld, hogy képviselje a pirosakat és zöldeket, de a harmadik szín a kék lesz, ezek nem akarnak sem piros, sem zöld lenni, ezért kékre verik őket a pirosak és a zöldek. Rend lesz itt kérem, jaga digi daga dum.

                                                        Gondolatok a könyvtártól távol

A minap, kora reggeli ide-oda menésemben egy padon alvó, jól betakart hajléktalan mellett vitt az utam. A meleg beköszöntével mindennapos jelenség ez, de a pad mellett, félig nyitva, a földön (mint ahogy nálam is, az éjjeliszekrényen) egy könyv hevert. Ez az ember olvasott! Nem tudtam kivenni a könyv címét, mert hiányzott a borítólap, de mit ad isten, olyan száz méterre, a sétány közepén ott hevert, ide söpörte a szél. Olvasom: Simonffy András Kompország katonái.

Felvettem, hogy visszajövet odaadjam neki, de olyan félóra múlva ő már összepakolt a bevásárló kosarába és tova lett. Beszorítottam a vékony kartont a pad lécei közé, hogy este, ha visszajön, megtalálja, és hazajöttem. Ö egy borítóval szegényebben, én egy élménnyel gazdagabban zártam a napot.

Elgondolkodtam. Testét nem láthattam, arcát sem, csak a hálózsákból valahogy kibújt bokáit, abból ítélve fiatalember lehetett. Kérdéseket teszek fel magamnak, válaszok nélkül. Itt van egy olvasott fiatal. Miből él? Meddig és miért? És főleg, mit akar, egyáltalán akar valamit? Á, magas ez nekem.

A minap egy nyugati adóban több órás kínlódás után (csak én kínlódtam) megválasztották az év legjobb énekesét, elárasztva olyan jelzőkkel, hogy borzalmasan, rettenetesen, iszonyatosan szép volt, majd elhangzott a kijelentés, hogy minden idők leg-leg-legebbje, és ez minden évben megismétlődik. Valamikor egy évszázad kellett, hogy megszülessen egy Caruso, most évente több százból válogatják ki az éppen a divatnak megfelelőt. Egy olyan dalszövegért, ami nyolc óra munkát, nyolc óra pihenést és nyolc óra szórakozást hirdet, Kossuth díj jár, de elmarad a figyelmeztetés, hogy a szerző nyolc perc tanulást is iktasson be a fiatalok napirendjébe. És most, amilyen koronás kedvem van, sorra vehetném a festészetet is, ahol külön művészet rájönni, hogy mit is látok. Meg aztán az irodalom! Én nem vagyok író, én csak szösszenek időnként, de az a nagybani termelés, ami a könyvesboltok polcait megtölti, ijesztő, és az elő- és utószavakban egymást az egekbe dicsérő szerzők sokasága óhatatlanul felveti a kérdést, lehetséges ez? Választ, mint minden másra, az idő ad, ha lesz még!

Na de valami igényesebbet is. A mellettünk épülő lakótelep befejezéshez közeledik, de elkészült már az előtte kanyargó sétaút a csodaszép, vese formájú tavacskával. Épp mellette megyek el, amikor egy velem egyidős házaspár hölgytagja megszólal: - Na nézzenek oda, bezzeg aranyhalakat már nem tettek bele, tudja, a tavaly, amikor Bécsben…

Nem folytatom, mert siettem, el a mondóktól és mondanivalójuktól egyaránt.

Hülye hangulat torz szüleménye

Címszavaim: demokrácia, népuralom/hatalom, háttérhatalom.

A démosz, azaz a nép, ha kézzel nem is fogható, de kétségtelenül itt van, s talán még én is benne vagyok (bár néha kétlem, na de erről majd máskor).

Közbevetve, a háttérhatalom fogalmát, a megfoghatatlant igyekszem magamnak megmagyarázni, s azzal, aki ezt olvassa, elhitetni.

A világon a sok kérdésre mindig a legegyszerűbb adja a megoldást. A háttérhatalom a pénz vagy PÉNZ (igen, így helyesebb) hatalmát jelenti. A sok pénz automatikusan biztosítja a folytatást: bármennyi is van, mindig több kell, megőrzéséhez meg hatalom kell. Ennyi. Ez a vastörvény. Megvan a közös cél, a többi jön magától. A néhány száz dúsgazdagnak időnként vissza kell juttatnia némi aprót a milliárdok számára, hogy legyen, ki növelje a tőkét. Kész. Örökre.

Na de inkább foglalkozzunk a butaságra ítélt démosszal. Emlékszem, gyermekkoromban Marosvásárhelyen a katolikus temető bal oldalában volt egy árok, oda - nem is temették, hisz se pap, se kántor nem lehetett - csak elhantolták jeltelen sírokba az öngyilkosokat. Aztán változtak az idők, és ők is tisztes temetésben részesültek, és tovább változtak - mi mást tehetnének - az idők, és szekták jelentek meg, melyek öngyilkosságra buzdítottak több tucat embert (rajongót, hívőt), kik téves hitek ártatlan áldozataiként pusztultak el. És az idő nem állt meg, ma politikus hajtja öngyilkosságba pártjának tagjait. Ő persze nem lesz az, ő hangoztatja és terjeszti tovább gyilkos szavait.

A démosz pedig a kommunizmus egyenlősdijét játszaná, ami nem is lenne baj, ha nem annak legalsó szintjén tenné. Nem megy be a Gundelbe vagy más sokcsillagos étterembe, mert nem tudja, mit kell tenni a sok késsel, kanállal, villával és egyéb fölösleges cifraságokkal, nem jár olyan helyekre ahol „viselkedni” kell, mert nem tanítja erre senki, és minek is?

Hát akkor rajta, legyen meg a nép akarata. Vályút a Gundelbe, s fakanállal üljük körbe az asztalt. És valljuk hangosan: az én vétkem a te bűnöd, én a tévedhetetlen nép vagyok, a demokrácia ura.

Rajta, de engem tényleg tessenek békén hagyni.

                                                            Közgyűlés

A közös képviselő megnyitja az ülést, ismerteti a napirendi pontokat, majd az Egyebek-hez hozzáfűzi: miután a múltkor még jegyzőkönyvbe is foglaltuk, hogy Panaszokat nem fogadnak el, csak Észrevételeket, mert a panaszok bántják az egész közösséget. Ezért most az olyan levelek, amelyek a melegvíz-ellátást, kukaürítést, folyosó tisztántartását, postaládák megrongálását, közös területek és a lift használatát érintik, nem kerülhetnek napirendre, csak ha majd építőjellegűek lesznek. Addig is hallgassuk meg János alelnök urat, aki észrevételeket kíván tenni. –János, tied a szó.

-Hát kérem, arról van szó, hogy Péter gyűlöl engem, és valamit tenni kell, ez így nem mehet tovább. Péter:  -Na de hát ez aljas rágalom. János:  - Hallják, nem elég, hogy gyűlöl, még hazudik és rágalmaz is! Itt tenni kell valamit.. Péter: - De hát mit csináltam? János: - Na még csak az kellett volna, hogy csináljon  is valamit. Pont ez a nagy baj, hogy gyűlöletében bármikor csinálhat valamit ellenem vagy a feleségem ellen. - De hát a felesége… - A feleségem hagyjuk ki a játékból. Én nem állok jót magamért. Kérem, nézzék azokat a szemeket, hiszen ez az ember gyilkolni képes. Kérem, ellenőrizzék, van-e e nála fegyver! Ez mindenre képes. Szóval nem tesznek semmit..

Ábel: - De hát uraim.. Káin: - Na, maga aztán igazán fogja be a száját, ismerős maga nekem valahonnan.

Képviselő: - Uraim, uraim, demokráciában vagyunk, szólásszabadság van, hagyják, hogy János fejezze be a mondanivalóját, és utána majd önök is sorra kerülnek.

János: - Itt tettek kellenek, a szavakkal semmire sem megyünk, és én önvédelemből cselekszem. Feláll, kihúzza maga alól a széket, és leüti Pétert. Káin azonnal ugyanazt tenné, de Ábelt nem lehet kétszer átverni, ő is olvassa a bibliát, és a véletlenül nála levő konyhakéssel leszúrja Káint.

A gyűlést sajnos be kell rekeszteni, mert a rendőrség kiszállt, hogy Pétert, mint gyanúsítottat, a közügyek zavarásáért letartoztassa.

Másnapra bekérték a Jegyzőkönyvet a Közös K.V.-től.

„ - A szokásos havi gyűlésünket Péter és Ábel gyűlöletkeltő magatartása miatt sajnos nem tudtuk lefolytatni. A Társasház két pártra oszlott, a Péter és a János Pártiakra. Mától kezdve felfüggesztjük a demokráciát, és valami mást csinálunk, még nem tudom, hogy mit, de megcsináljuk.”

Mindez nem érdekes, akár el se olvassák. Ami engem igazán foglalkoztat: a kamaszkorunkban énekelt „Na, nézd a tökfilkót, milyen szerelmes” c. slágerbe hogy került a Pikk dáma? Melyik az a kártyajáték, ahol a tökfilkó és a pikk dáma együtt lehet?

Kérem, kérem, esdeklem…

                                                      Unalom

Valamit tenni kellene, ez a szürke egyhangúság, bezárkózottság megöl. Naponta felkelni, estig hallgatni a járványhelyzetet két változatban (természetesen szöges ellentétben egymással), és este újra lefeküdni, azt sem tudva, hány óra van…

Mától teszek valamit, na nem rá, hanem fordítok a programon: este kelek fel és reggel fekszem le, vagy fel sem  kelek, vagy le sem fekszem, vagy állva alszom és fekve járok…mit lehetne még? Ja, tényleg, fel is köthetem magam, akkor nem kell se állni, se járni, és a légzési nehézségeim is megszűnnek. Most már csak az a kérdés, hogy a Tv-vel szemben vagy háttal tegyem, és melyik adót állítsam be, mert utána nincs válogatás! Ha a kormányhíreket nézem, azok még lebeszélnének róla, inkább az ellenzéket kell hallgatnom, ők még meg is dicsérnének érte.

Érdekes ez a parlamenti légkör. Fel sem vetődik, hogy mi a kérdés, és már ész nélküli veszekedést kezd az ellenzék, a legostobább vádakat vagdosva a kormányhoz. Természetesen nem egyeznek meg, mert minek is tennék, és tulajdonképpen nem is akarnak, és láss csodát, ez sokuknak ott bent és itt kint is nagyon jó, és így van ez rendjén, mert nem is az a cél, hogy mindenkinek jó legyen, hisz két részre van osztva/szakítva az ország, és ezzel változatosságot hoznak a mindennapokba, mert végül is nem lehet, hogy engem követve mindenki felkösse magát…

A minap azon vitatkoztak, hogy egy bizonyos oltóponton miért nem oltanak. A kínosan feszengő polgármester bevallotta, hogy hát annak több oka is van, de a kitartó kérdező csak kikényszerített legalább egyet a sokból: - Hát talán először azt mondanám, hogy azért, mert nincs oltóanyag…

Istenem. Otthon vagyok. Hatvan évvel ezelőtt egy pesti turista az eldugott kis székely faluban délben megkérdezte Jani bát: - Mondja bácsi, maguknál miért nem harangoznak? - Hát annak nagyon sok oka van. - Egyet mondjon legalább! - Hát talán elsőnek azért, mert nincs harang. - A többit ne is mondja, bácsi!

                                                          Temetés

Végignéztem, habár tisztában vagyok vele, a nagyképüék lekicsinylően szólnak majd, miszerint művelt ember ilyesmire nem szánja a drága, gondolkozásra érdemes idejét. Sőt, ma utána is olvastam a dolognak, és olyan, nem elhanyagolható részleteket tudtam meg, melyeket sietve osztok meg más, vélem egy szinten levőkkel.

Hát kérem, egy meztelen nő a temetés ideje alatt felmászott Viktória királynő szobrára, és onnan könyörgött a világnak, hogy „mentsék meg a Földet“. A rendőrök (nem tudom mijét és hogyan) fogták, éselhurcolták a helyszínről.

Na már most, kérdem én, ha ez a bátor hölgy a Mount Everestre mászik fel meztelenül, élete végéig elhalmozzák kitüntetésekkel, díjakkal, és még az ükunokája is gazdagon él tettének emlékéből.
És az egy öncélú tevékenység lett volna, hisz csak magának akarta a dicsőséget, és most, amikor értem, érted,értünk mászik a szoborra,  meghurcolják. Igazságtalan a világ. Melyben az egyik ember kihasználja a másikat, de soha nem hallom,hogy a másik is kihasználná az egyiket, ugyanakkor vigasztal, hogy talán ő is kihasznál egy másik egyiket, és akkor bezárul a kör.

Na de vissza a Temetésre. Őfelsége kívánságára nagyon egyszerű ceremónia volt, igaz, ebbe besegített (mondták a riporterek)a koronavírus is. Az a félmilliárd ember, aki ezt végignézte, és több tucatnyi ország, ahol egy percre megállt az élet, bizonyítják, hogy az egyszerűség sikerült.

Mondom mindezt, mert én igazán tudom, mi a temetés. Marosvásárhelyen közvetlenül a román temető (akkor még csak egy volt) mellett nőttem fel, és ott a legegyszerűbb elhantolásnál is az özvegy rikoltozva dobta magát a sírba a férje után, a többi rokon meg utána hogy kihúzzák, és a temető kapujában a „pomána“-osztás feltette a koronát az egyszerűségre. Aki bírja-marja alapon aki élelmes volt, pálinkát és kalácsot is kapott, na jó, kicsit összekaptak a rokonok, akik már ott helyben elkezdték az örökség szétosztását. Nahát, ilyet csak álmodhatott Öfelsége.

Na de ne legyek ünneprontó (egyáltalán lehet ünnep egy temetés?), kéltségkívül érdemes volt bámulni, még az időjárás is elfeledkezett angol magamivoltáról, és ragyogott a kék ég.

Gyárfás András "villanásai" 2.r.

Új világ

A járvány mindent megváltoztatott, szokásainkban, gondolkozásunkban, egymáshoz és minden máshoz való viszonyulásunkban. Okosok vagyunk, na jó, egyesek okosabbak - de ezt most hagyjuk -, és ez az okosság/józanság arra buzdít,hogy a megváltozott világot vegyük a kezünkbe és mi irányítsuk azt, ne egy buta, gonosz vírus.

Most itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy alapjában forgassunk fel(vagy tegyük a nekünk tetsző helyzetbe) mindent. Először a buta és értelmezhetetlen”mindent lehet, ami szabad” helyett életbe léptetjük a ”mindent szabad, ami lehet” elvet, ami az igazán demokrata liberálist, meleget és hideget, mindenkit kielégít.

„Kielégít”-et írtam, mert a boldogsághoz, mint végső célhoz vezető utat le is kell rövidíteni: be kell zárni az iskolákat. (Nem igényel befektetést, én már csak ilyen tervekkel állok elé.) Tehát a tanítás már a bevált online módon megy tovább, az üres termeket pedig átadjuk a köznek.

A földszinten lesz a HIVATAL, végre egy olyan hely, ahol minden, de minden, a lakosságot érintő ügyet, szüléstől a házasságon át a halálig (öngyilkosoknak külön terem) el lehet intézni. Ide belépni csak háttal szabad, hogy az ajtónálló a hátunk közepére ráírhassa a sorszámunkat, amin majd szólítanak!!

Természetesen előzetes telefonosos bejelentkezés kéretik. Na, tehát én, mint izé, felhívom a megadott számot, és azonnal jelentkeznek: - A jelen pillanatban munkatársaink nagyon elfoglaltak, de az ön hívása roppant fontos számunkra, kérjük, hívjon később ismét.

Vagy: - Kérem, tartsa a vonalat, és üsse be a születésénél kapott kódszámot, az édesanyja lánykori nevét a nagytatája pontos születési dátumát, majd válasszon a következő lehetőségek közül:

egyes gomb, ha nem tudja pontosan, mit akar

kettes gomb, ha tudja, de nem akarja elárulni

hármas gomb, ha biztos velünk akart kapcsolatot felvenni

négyes gomb, ha nem biztos

ötös gomb, ha valamelyik gombot véletlenül tévesen nyomta meg

hatos gomb, ha elölről akarja kezdeni

hetes gomb, ha elfogyott a türelme

nyolcas gomb, ha gorombáskodni akar

kilences gomb, ha a tízest akarja inkább

tizes gomb a soron kívülieknek fenntartva

Az első emeleten megnyitjuk a boldogság-oktatást. Bemegy a boldogtalan, beállítják egy nagy kerékbe, és napi nyolc órát jár körbe. Kivétel nélkül mindenki boldog lesz, amikor hazaengedik.

Második emeleten (hej, ez lesz aztán az igazi, az ötletet az idei Dalverseny adta), aki ide bemegy, betörhet minden ablakot, akinek ez sem elég, azt visszaküldjük az első emeletre.

Harmadik emeletre csak az mehet, akinek a földszinten sorszámot adtak.

Rend lesz itt kérem. Hej, új világ, új világ, látom már az alagút végén a falat.

Új világ 2.

Egy röpke gondolatvillanással nem lehet egy merőben új világot bemutatni, mélyebbre kell ásnom magam a társadalmi, gazdasági, politikai és és… mindezeket nem lehet egy olcsó kis poénnal kicselezni.

Kezdetnek azokat a végrehajtható, de alapjaiban új rendet vázolom fel, ami nem kerül az adófizetőnek egy fillérébe sem.

Ilyen az iskolák bezárása. Mindjárt fel lehetne hívni a figyelmet, hogy az esetleg üresen maradt termekben kannabiszt lehetne gyártani a kielégíthetetlen belpiacra, és csiperkegombát kivitelre. Ezzel máris felülmúlnánk a GDP-t alkotó egyéb ágazatokat.

De kérem szépen, tegyük a szívünkre és farzsebünkre a kezünket, és számoljuk fel a parlamentet. Tudják Önök, hány milliárdba kerül az a cirkusz? Nem? Én sem, de mindegy, nagyon sokba, és akkor egyúttal a minisztériumokat is mindenestől, szóvívók, titkárok és – jaj, most megöl a röhögés - a”tárca”nélküli miniszterekkel együtt.

       Tárca nélküli, hát ez mégis mi, tárca nélkül és miniszter, nééélküliii…

(Szól a nejem: András baj van? Olyan hangokat hallok, hogy megijedtem. Mit csinálsz?  Sírsz, nyögsz, szenvedsz?  -Á, csak írok. - Akkor jó, de azért kicsit csendesebben, más is van a házban.) Na de igazán, tárca nélküli miniii).

       Na jó, leírom, mi jutott eszembe.

A svájci menekülttáborban a főnök észrevette, hogy a pénzt csak úgy begyúrom a zsebembe, és rám szólt: - Herr Gyárfás (ez igazából valami obszcén Ghiarfa….volt), Svájcban a pénz nem az öné, hogy azt tegyen vele, amit akar, a bankó az államé, csak a ráírt összeggel rendelkezik ön , megkérném, amint lehet, vegyen egy tárcát magának.

Másnap le is mentem a kis vegyesboltba, és délután már jelentkeztem is a főnöknél: -Herr Siegg, a legolcsóbb tárca negyven frank, és nekem pont negyven frankom van, és ha most megveszem a tárcát, mit tegyek bele? Megmentette a pulton megszólaló telefon, így csak intett, hogy mehetek.

Na de vissza az egyesek szerint már most (amikor még ki sem dolgoztam a pontos menetrendet) lehülyézett javaslatomhoz.  Mégis, hogy képzeled el a hajót kormányos nélkül?

Hát először is inkább egyetlen kormányos sem, mint egyszerre tíz millió. Aztán a mi hajónk több ezer éve leeresztette a horgonyt Európa legcsendesebb részén, nem kell ide se kapitány, se kormányos.

Tudják Önök, mennyibe kerül egy választási kampány? Az a rengeteg óriásplakát és hirdetések, és és és.. Nem tudják? Én sem tudom, de sokba, és ezt a pénzt is ki lehet osztani a nyugdíjasok között.

Különben már régen, fájóan látom, hogy mennyire igazságtalan, megosztó ez a nyugdíj. Az rendben van, hogy kb. egyszerre kapjuk meg, ha elértük azt a bizonyos kort vagy kórt, de kérem, az egyik ennyit és a másik annyit? Hát nyugdíjas nem egyenlő nyugdíjassal? Na ne, ez rasszizmus, fasizmus, kommunizmus.

Vegyük például az orvosokat. Kisgyerekkoruk óta arról álmodnak, hogy majd gyógyíthatnak, jót tehetnek, és ezért tanulnak, tanulnak, és dolgoznak egy életen át, és elérik álmukat. Más kisgyermek végig arról álmodozik, hogy egy életen át nem csinál semmit, és a sült galamb a szájába repül, és ez többeknek sikerül is. Mindkettő elérte álmát, hát nem ugyanannyi járna mindkettőnek?

Na de majd az Új Világban teszünk róla, hogy igazság Legyen!

Ja igen, ezt most még gyorsan. Teljes mellszélességgel a nyitások mellett vagyok, azaz tőlem nyissanak, színház, mozi, éttermek, edzőtermek stb. mind, de a múzeumokat még ne, különösen a történelmi meg irodalmi témájukat ne, a tömeget, ami ezekben összeverődne, meg kell védeni a fertőzésektől.


Új világ 3.

Az Új Világban másképp kell viszonyuljunk az időhöz is, nem lesz többé múlt és jövő, csak jelen . Mit érdekel engem, mit kotyvasztottak össze a béna ősök, s mi vár az utánam jövőkre! Na mit? Semmit! Értik, semmit, én csak boldog akarok lenni és ehhez alanyi jogom van.

Apropó (vagy apopó) jog! Ezentúl a törvényszéken (azért ez sem maradhat így) nem a bíró teszi majd fel a kérdést a tettesnek, hogy miért és hogyan is követte el ezt vagy azt, hanem az esküdtekkel szemben állva, szavahihetően kell bizonyítania, hogy miért nem kellett volna elkövetni ezt vagy azt.

Szemétdombra az előre megírt törvénykönyvvel, hisz most már tudjuk, hogy minden egyed más és más nemileg és némileg is, és nem lehet besorolni ilyen-olyan paragrafusok közé, és ismét mondom: mindent szabad, amit lehet.

Most vissza az időhöz, mert az sürget. Ki kell iktatni ezt a hülye és bonyolult rendszert, hogy évek, hetek, meg napok. Mondjuk inkább azt, hogy mától kezdve minden nap kedd, és kész.

Hogy miért éppen kedd? Hát péntek semmi esetre, mert akkor mindig porszívózni kell a lakásban, és ha valami gyűlöletes, hát akkor ez az, és hétfő azért nem, mert állandóan munkába kellett menni, szerda meg semmiképpen, mert csütörtökön jön a bejárónő, előtte tehát rendbe kell tenni a lakást, mert mit szól az a nő, ha meglátja ezt a kuplerájt, és csütörtök azért nem, mert akkor megjön az a nő, aki uralma alá vesz mindent, kávézik egy keveset, no meg a cigarettával ki kell menjen a teraszra (mert ő nem olyan), és kicsit elbeszélget erről-arról, és megkérdi, hogy jövő csütörtökön mit kell tennie, és miután letelt az ideje, három óra után felvesz négyórányi díjat és elmegy, szombaton meg nyílik a hetipiac és azt áttesszük keddre, és többé nem kell szombat és vasárnap sem, hiszen azoknál unalmasabb napot el sem tudok képzelni,  de ne menjünk bele a részletekbe, mától kezdve minden nap KEDD lesz, és kész.

Huh, ez nem volt könnyű, de nem riadok vissza az Új Világ nehézségeitől, és jövő kedden folytatom.                           

Új világ 4.

Mielőtt tovább lépnénk az Új Világba vezető úton, vigyázva, nehogy a tabula rasa-val leseperjük a drága kínai vázát az asztalról, leírom azt a képet, ami örökre megmarad bennem,

A reggel a szokásos, kétbotos baktatásomkor a Rákos patak partján, a joggingosoknak fenntartott ösvényen utolértem (ilyesmi sem mindennap történik, rendesen elviharzanak mellettem, de utolérni?) egy lányt, asszonyt, hölgyet. Nem is tudom pontosan, miféle volt, de így hátulról nagyon nőneműnek nézett ki, és a patak túlsó partján épülő lakótelepről hallatszó füttyszó meg ilyen és olyan hívások, megjegyzések meggyőztek, hogy csak az lehet.

Még a munka is leállt. Na jó, ez nem számít rendkívülinek, mert, miután naponta arra araszolok, ezt találom a természetesnek, de ha arra jön a főnökük, ő is biztosan beáll közéjük.

Próbálják maguk elé idézni egy világhírű, sportszereket reklámozó lap hatalmas, középen kinyitható oldalát. Futócipőtől fejpántig minden, de minden itt és most élőben. A cipő felett pár centire kivillant a boka (na nem úgy, mint a tizenkilencedik század hölgyeinek rokolyája alól, egy nagyon-nagyon kicsit másképp), és jött a feszes harisnyanadrág, ami többet mutatott mint takart, felette közel meztelen volt a felsőtest, a bal karon egy hatalmas okostelefon, amit sűrűn nyomogatott (azt hiszem, a mellette elhaladó férfiak pulzusát/vérnyomását mérhette), és a majdnem derékig omló szőke hajzuhatag, amit most éppen bal válláról a jobb vállára simított, és a teljes tüneményt lezáró hajpánt, szintén a sportszer-márka logójával.

Ez a pánt lehetett az oka, hogy amikor a pár kilométeres utamból visszafele jöttem, (most szemből nézve a domborulatokat, biztos lehettem, hogy hátulról nem tévedtem), ő még mindig ott állt (és az építő telepi munka is), akkor is igazította, mert ahogy megindult volna futni,  egy hajfonat kicsúszott alóla, és akkor elölről kellett kezdenie, most a bal válláról a jobb vállára, sej haj…

E történetnek meg kell maradnia, mert az Új Világban sok ember csak ennek köszönhetően lehet majd boldog, bár az én elgondolt megoldásom sokkal „ kézzelfoghatóbb”, és már most, azonnal, bármilyen néminemű boldogtalanság elűzésére alkalmazható lenne.

Javaslom: tereljük össze a magukat boldogtalannak tartókat, legyenek hosszabb-rövidebb ideig karanténban, és hallgassák egymás és saját maguk panaszait reggeltő estig, és hamarosan rájönnek, hogy ők a legboldogtalanabbak a világon, és utána boldogan mennek haza.

Új világ X

            Nem tudom, talán sorozat-befejezőnek/végcikknek kellene ezt hagyni, de most jött rám, hogy megírjam, tehát írom, mert ha valami sürgős, azt az én koromban nem lehet halogatni.

A munkavégzés, mint olyan, lassan megszűnik, mindent átvesznek a humanoid robotok. Eleinte túlnyomórészt a fizikai munkát, majd minden rutinfeladatot: vakbélműtét, szívátültetés, fogorvos (hahaha), színdarab-rendezés majd –írás, újságírás, politika… a lista végtelen. Ekkor megjelenik az első robotot készítő robot, még emberi felügyelet mellett, de hamarosan önállósul, és a kör bezárul. Nincs már az emberre szükség, a földet benépesítik a gépek.

Furcsa mód, néhány évtizeden át a teremtő ember itt-ott - néha járvány formájában feltűnő DNS-ek révén - befolyásolja a teremtést/termelést, de egy távol-keleti robotnak sikerül kiirtania örökre a bajt, és uralmuk alá veszik az Új Világot.

Az emberek elmenekülnek. A milliárdosok magángépeiken valahova a Marsra, a magamfajta egyszerűek a Hold túlsó felére, néhányan meg a sarkvidéket próbálják benépesíteni, de ott is utolérik őket a robot-jegesmedvék, hiszen valamit ők is kell egyenek.

Az egyik írásra teremtett robot feljegyzi, hogy egy adott pillanatban a gép-társadalom feladta a gépi újratermelésüket, érthetetlen módon párok kezdtek kialakulni, és valami diszkrét reszelés - fémes cuppogás után kilenc hónapra megszületett a kicsi robot. Sok ilyen után elkezdődtek a civakodások a párok/családok/csoportosulások között, majd ez odáig fajult, hogy mindenestől elmenekültek a Földről.

Egy Szuperrobot valahogy lemaradt a zsúfolt csészealjról, és unalmában agyagból elkezdett gyúrni-faragni egy bábut, két hosszú alsó végtagot, törzset két lelógó, minden irányban mozgatható kart, egy rövid felső részre egy labdát, azon vágott egy nyílást (száj?), majd két csillogó valamit (szem?), két ronda kagylót(fül?), és azt mondta rá: „Ádám”. Másnap,  mert megtetszett neki, készített még egyet, de amikor a fejrészen azt a nyílást (száj?) akarta kivágni, Ádám lefogta a kezét.

A Szuperrobot még csak annyit mondott: „Éva”, majd ő is felszállt, és megkezdődött a Szép Új Világ.


Adalék

Meg sem száradt a tinta a fenti Tárcán, máris jönnek a jószándékú (tudjuk ugye: a pokolba vezető út...) figyelmeztetések, hogy Ádám, de Éva fejéról is lemaradt a két kis lyuk (orr). (Vajon  lesz-e erre szükség, lesz még akkor levegő a földön?)

A nyájas hölgyolvasók tábora életet fenyegető megjegyzéseket ír: hogy tudtam elhagyni  a nők legfontosabb szervét?! Hogy mi a nők legfontosabb szerve - tekintettel a tizenkét éven aluliakra – arről most nem nyitnék vitát.

Tisztelt Hölgyeim, védelmemre fel kell idézzem az ókor egyik leghíresebb történetét.
Archimédesz, amikor végigrohanta a várost Heurékát ordibálva és végre hazatért,  nejét egy sodrófával a kezében találta:  - Ide figyeljen maga vén bolond! Beültem a száz literes kádba, kiszorítottam minden vizet, és amikor kiszálltam, egy dekát se, érti, egy dekát se fogytam! Egybként ki az a Heu Réka?? Ki az?

Archimédesz belátta, hogy a hajók nem azért úsznak, mert ő fel- vagy kitalált valamit,  hanem ő azért talált fel vagy ki valamit, mert a hajók már régóta úsznak. Aztán megnyugodott, hogy ha mást nem, hát legalább egy gyerekdalt mégis neki köszön a világ: „Minden vízbe mártott test, kis angyalom  / a súlyából annyit veszít, kis angyalom / amennyi az általa / kiszorított víz súlya, kis angyalom.“

Új világ 6.

A jövő Világa, az Új Világ megtermi áldását: nem lesz többé válás. A jövőben, ha valamelyikük - legjobb esetben mindkettőjük - kijelenti, hogy „na, ebből elég”, akkor jelentkeznek majd - nem a pártanácsosnál hanem - a sebésznél, és az átműti őket: a férj lesz a feleség, és ugye, logikus, a feleség a férj. Ennél nagyobb változást nem hiszem, hogy valaki is el tudjon fantáziálni, és mindez jóval kisebb fájdalommal is jár, mint a szokásos válás, hisz ezt altatásban végzik, így a lélek nem sérül. (Na jó, perverzek akkor is lesznek: férfiak, akik kitartanak amellett, hogy már pedig nekik egy másik nő kell, meg a nők, kiknek egy másik férfi. De majd gyógyítják őket.)

A gyerekek? Mi van velük?  Ne tessék viccelni, hisz az Új Világban, ahogy megszületnek, rögtön választanak majd nevet, nemet és pártot is, ahova ahová majd belépnek. Ne tessék őket félteni, és ne próbálják ósdi elvek mellet nevelni, hogyasszondja tudás, erkőlcs… mindjárt röhögő görcsöt kapok, hát hol él a nyájas olvasó, hát nem veszi észre, hogy itt az Új Világról van szó?

Hogy ne pusztába kiáltott/írott szavak legyenek és termékeny földbe/talajba hulljanak a jóslataim, kérem, sürgősen olvassák újra Énok könyvét, a Szentírást és Nostradamust, Marx Tökét kihagyhatják.

És akkor most rátérhetünk az Új Világ egészségügyére. Már rég tudjuk (a rómaiak több ezer éve), hogy mens sana in corpore sano, azaz a lélek tesz beteggé és a test gyógyít.

Félre minden ilyen olyan  -ológussal (tíz kezemen sem tudom megszámolni őket, annyi van), maradjon csak a pszichológus, és vessék be azt az elvet - amit szintén több ezer éve tudunk -, hogy csak a hülye boldog. Az Új Világban, aki nem érzi magát boldognak, elmegy a pszichológushoz, és akárcsak a régi mai világban, ott elhülyítik, és ezzel boldoggá teszik. Én már voltam ott, csak tudom.

De miért is voltam? Svájcban, elérve a nyugdíjkorhatárt, a cég ajándékként kifizetett egy pénzügyi tanácsadót és egy pszichológust, hogy az egyik felkészítsen lelkileg, a másik meg „zsebileg” a várhatókra. A pszichológus megkérdezte, mennyi nyugdíjra számítok, aztán egy órán át beszélgettünk arról, hogy abból hogy lehet kijönni. A pénzügyi tanácsadó is ugyanazt a kérdést tette fel, majd rátért, hogy az estleges lelki traumákat, melyeket a fizetésem és nyugdíjam közti lényeges különbség okoz, ő hogyan hárítaná el. Ennyi.

Boldog vagyok, és már most jöhet az Új Világ.

BLU201205-7807-1810