www.sorsunk.net

Gyárfás András  blogja

1943. október 11-én születtem Marosvásárhelyen, véres-nedvesen, éhesen, háborúban. Hamarosan jött a felszaba-dulás, a világ proletárjai egyesültek, és állapotom súlyosbodott. Elemi tanulmányaimat a Szentgyörgy téren a Lavotta-tetői cigány muzsikusok és a Kisállomás melletti kisiparosok gyermekeivel mint osztálytársakkal a 7. iskolában végeztem ki. Albert Sándor tanító bácsitól tanultam mindent, amit a „Zéletben“ is fel tudtam használni. A Bolyai Farkas líceumban és a két egyetemen töltött éveim az általános és kötelező agymosás elleni heves ellenállásban teltek el. Ezzel a két diplomával (tanári és mérnöki) szabadalmat kaptam, hogy bárhol, hazámon kívül, bárki legyek. Svájc után itt, Budapesten teszem ezt most. 

Gyárfás András újabb karcolatai - 2022. május 8. 

           Tavaszi nagytakarítás

Keresztül-kasul járva Ausztrián, Svájcon és Németországon, itt-ott kisebb- nagyobb pihenőkkel, állandó, már-már beteges összehasonlításokkal tarkítva, csak megértettem valamit. Nekünk ugyan Pest/Zugló az itthon, de hála a józan vidéknek, van hol megvigasztalódni, miután elkeseredetten érkezünk haza nyugatról.

De mit kerülgetem, tisztaság van odakint, utcán, tereken, erdőn, mezőn, még a felhők alatt/között is, és ami a legfájóbb, a fejekben is. Nem tudom elég nagy betűkkel leírni: NEM OKOSABBAK nálunk, de arra használják az eszüket, hogy ne romboljanak. Nem várják egy kormánytól, vagy neadjisten a kormányfőtől, hogy nála, a polgárnál otthon kitakarítson. Megteszi ő maga, majd kimegy az utcára, ott is rendet teremt, és állandóan ügyel, hogy úgy is maradjon.

Útközben hallgattam a honi rádiót, melyben újabb rekordról számoltak be: valamelyik megyénkben önkéntesek százai vonultak ki és mázsaszámra szedték össze a hulladékot, útról, útfélről, patakpartról és vizéből. Hát ezt odakint nem tudják utánunk csinálni, mert ott nem dobják el az emberek a szemetet, nincs mit összeszedni.

Ránk fogják a jogállamiság hiányát, de tény, hogy a kultúrállam, ami valamikor az erősségünk volt, kezd kihalni. Eltűnt ugyanis a kormányzáshoz elengedhetetlenül szükséges építő szándékú ellenzék, és beült a parlamentbe egy botránypolitikus banda, melynek célja minden áron (a mi pénzünkön) megakadályozni az utóbbi ötven év legnehezebb időszakában a túlélést.

A több ezer kilométernyi autókázás alatt volt időm az egyetemes ügyeken is gondolkozni (ki másnak, ha nem nekem?) Hogy miért? Csak!

Szóval az IDŐ! Hogy is, hol is állunk ezzel? Szerintem pontosan félidőnél állunk, ugyanannyi idő van mögöttünk, mint előttünk. A félidőt azért kapják a focisták is, hogy újrarendezzék soraikat. Nem tudom, milyen hosszú ez a szünet, de sokat nem tétlenkedhetünk, tegyünk rendet otthon a négy fal között, seperjük le a járdát, aztán meglássssssuk.

                                                                  (Május 5.)

             Puffogás

Igazságtalan lennék, ha elmarasztalnám otthonomat az utcaseprés hiánya miatt. Hiszen végül is mit számít az? Eszembe jut Erdély egyik legszeretettebb sebész-főorvosa, Darkó Zsigmond, akihez kártyázás közben a háziasszony úgy éjféltáj benyitott, hogy szellőztessen, mert a füsttől már a lapokat se lehetett tisztán látni. A főorvos úr válasza: - Asszonyom, a büdösségtől még senki sem lett beteg, de a friss levegő és tüdőgyulladás…

Szóval az utca tisztasága az egy, de hogy a közel három hét alatt nyugaton mit kellett lenyelnem, az megint valami más.

Osztrák, német, svájci hírmondók bemutatják az elrettentő orosz propagandát, viszont ők maguk azt sulykolják, hogy asszongya: az angyali, ártatlan Ukrajnát bombázza a sötét fekete ördög, Putyin… Aki el akarja hitetni (ez már a svájci hírharsona), hogy több millió orosz gyermek és több százezer más nyelvű (köztük magyar is) nem tanulhat, beszélhet az anyanyelvén. De hiszen ez lehetetlen, amikor mi, svájciak még a rétoromán nyelvet is szentnek és sérthetetlennek tartjuk. Bár ezt már a kutya sem ugatja az Alpokban, egészen biztos, hogy így van ez Ukrajnában is, ennek tagadása tiszta Putyin-propaganda, fujj fujj fujj…

A német kancellár, miután elküldtek ötszáz sisakot, majd az összes keletnémet rozsdás hadszert, a NATO nyomása alatt bejelentette, hogy továbbra sem küld nehézfegyvereket, csak különleges súlyúakat, addig is más országokon keresztül mehet ami van, de kiderült, hogy nincs, és akkor több mint száz milliárd eurót bedobunk a hadiiparba. Jó, most pillanatnyilag az sincs, de nem érdekes, év végére elzárjuk az orosz olajat. A gázzal még várunk kicsit, mert az… szóval na, Amerika, meg izé…

Azért lassan már ott is belátják, hogy nem Ukrajna áll háborúban Oroszországgal, hanem vegytiszta Orosz-Amerika párharc ez, egy vén demens, meg egy sakk-világbajnok csatája folyik. Hogy néhány kisebb ország szenved és lassan összeomlik a gazdasága, annak nagyot örül a hazai ellenzék, és ez is valami.

Hogy mit láttam még odakint? Hát Svájcban, na, ez már rég így van, eltűnt a falu és város közötti különbség, de újabban ötven év felett a nemek között is. Alultáplált nadrágos összes hajú nő (?) valakik röhögnek rajtam, tudatlan keletin.

Ha én egyszer ott kinyithatnám a számat, ha én egyszer elkezdhetnék beszélni!

                                                         (Május 6.)

              Élmények

Valaha azért utaztunk, hogy élményeket szerezzünk, gazdagodjon az általános műveltségünk (az ma mégis mi?), a legfontosabb cél mégis a hazaérkezés.

Már az első napon, késő délután, Innsbruck közelében véletlen adta szállodára leltünk az Inn partján, mesés környezetben, s mint utólag kiderült, a Covidnak hála negyede sem volt tele, így két  szoba árán az egy szobában reggelivel ott maradhattunk. Az osztrák vendégfogadás felülmúlhatatlan. A szobalány elvezetett az ajtóig, ott megkérdeztem, hogy a szobai kávéautomata hogy működik, melyik barna kapszula a kávé és melyik barna a mentes, és melyik barna a cukros és a zöldben mi van, az miért nem barna? Válaszként mutogatott magára: Ukrán.

Ez volt minden, amit németül tudott, de ugyanezt válaszolta az angol és az olasz változatra, a franciával nem próbálkoztam , még félreértette volna, magyarul meg ugyan már…Na de a feleségem szólt: - Ne kínozd már, nem látod, friss menekült…  És ekkor ránk zúdult az örömmámor: - Magyarok? Mit tetszenek óhajtani? És most jövök én, a zseni. - Honnan tud ilyen jól magyarul? - Magyar vagyok Ukrajnából! Bumm. Köszönjük szépen, jól vagyunk, jelentkezünk, ha kell valami, addig is egy kis borravaló vagy izé, na tegye csak el, esetleg hozzon még egy rakás nagy törülközőt, mert abból átlagon felül használunk.

Fáradtak vagyunk, kis meleget azért kellene enni, de András, a vöröset óvatosan, mert holnap hosszú az út. Jó- jó, közel nyolcvan évesen meg tudom ítélni, mi a jó nekem, de amíg kipakolsz, begyújtom a ládát.

Ezt a szerencsét! A Tv-ben egy könnyen érthető ügyességi verseny folyik házastársak között, és, hogy izgalmasabb legyen, a két férj küzd a két feleséggel szemben. Kissé furcsállottam, hogy mindkét pár tökéletesen azonosult a páron belül a férfi és a női szerephez, és állandóan nyelves csókokkal jutalmazták egymást (és nem keresztbe.) Amikor aztán kihirdették az eredményt, szóltam a feleségemnek: - Nyugi, nem lesz vörös, konyakot kérek.

Kiderült, hogy igen, egyházi áldással összeadott párok ezek, a férfi a férfivel, a nő meg azzal, aki maradt, és nagyon, de nagyon és még annál is nagyobban boldogok.

                                                                                                           (Május 6.)

                    Reggeli séta

Háromheti, rövid távollét után kimentem a Rákos patak partjára, és lenyűgözött a természet. Dús zöld fű nőtte be az eldobott villanyhajtányokat, az üres üdítőpalackok eltűntek, és a literesek is hasonló sorsra jutnak, mert a levágott és otthagyott gazt a szél rájuk fújja. Ó Istenem, sóhajtottam fel, milyen gyönyörű a tavasz és az élet és a fiatalság, és Brigitte Bardot (na jó, ő csak volt szép), és és és… Aztán megjelent a száz kiskutya, na nem a filmből, csak úgy pórázon meg anélkül, és körbepisilték a bokrokat, a fűcsonkokat meg a lábszáramat, némelyik a nagyobb dolgát is elvégezte a sétányon, ha titokban, akkor az ott maradt, ha nem, akkor becsomagolva maradt ott. 

Amelyik a lábszáramat célozta meg, nagyon megbánhatta, mert a gazdika rászólt: - Hát erre tanított téged anyuci? Te rosszcsont!  Apucinak ne tessék megmondani, még neheztelni fog rám vagy rá, nem is tudom, de elronthatjuk a kedvét egy újabb „kisgyerek”-től. Amit anyuci mondott, azt nem írom ide, és különben is, a hangszín alapján inkább a kutyájával beszélt, mint velem.

Na, ez a hét is jól ér véget, még szerencse, hogy bekapcsolhatom a híreket, és friss levegő árad be. Kzy.Q-t még 2019-ben letartoztatták, a tegnap ért véget a per. Valahol Budapest közelében Kzy.Q ittasan jött haza és tovább szerette volna folytatni a murit, de a felesége éppen ágyban volt a szomszéddal, és nem akart felkelni. Ez még az amúgy nagyon békés embert is kihozta a sodrából, és kiáltozás, lökdösődés, dulakodás, és a szomszédoknak, földieknek és égieknek tanúbizonyságot téve elővette a konyhakést és leszúrta a feleségét, majd a szomszédot is még az ágyban, és, hogy szemtanú még se legyen, az akkor éppen betoppanó sógort is. Még a véres késsel a kezében fogták le a rendőrök és kísérték be a gyilkosság alapos gyanúja mellett a felügyeletre. Kijött ügyész és ügyvéd is, és az ügyvéd tanácsára megvárták, míg a gyanúsított sokkos állapotából magához tér és visszavon minden addigi vallomást. Ekkor vette kezébe az ügyet az ügyészség, és két év alapos nyomozás, helyszínelés, a falu kihallgatása, meg korbonctanok laboreredményei alapján bűnösnek találták Kzy.Q-t,  majd életfogytiglani börtönbüntetéssel, meg tízévnyi, a közügyektől való eltiltással sújtották.

A falu és a vádlott is mélységes felháborodással vette tudomásul ezt a kegyetlen büntetést: - Jó, jó, életfogytiglan az rendben, de a tíz év közügyek... A híradó által megszólaltatott tanú kérte, hogy arcát ne mutassák. Nem, mutatták.

                                                                         (Május 7.)

         Háború meg izé…

Nem tudtunk olyan messzire utazni, hogy a háború hírei ne értek volna utol, sőt néha lehagytak, ha későre jutottunk Tv-hez. Nagy szerencsémre a német állami adó elemzését nem mulasztottam el. Több párt ült a kerekasztalnál, és szidták Putyint, hol kórusban, hol szólóban, majd a zöld párt elnöknője az asztalra csapott, hogy ő most elmondja, hol a baj.

-Hát kedves Genosszék, figyelemmel kísérték a béketárgyalásokat, láttak ott az asztalnál akár egy nőt is? Ugye, hogy nem. Csupa marcona arcú férfi sapkában, kalapban, sisakban, és azzal a nyilvánvaló szándékkal ültek le, hogy felálljanak, és ezt meg is tették minden alkalommal, majd a folyóson beszámoltak az újabb lépésekről, azaz helybejárásról. Mi nők már régen békét teremtettünk volna, de minket nem engednek asztalhoz, és ez így van a világon mindenütt, és itt is. Pedig többségben vagyunk, igaz, csak súlyra, de ha meg akarjuk változtatni a világot, a férfiak, akik mindent harccal akarnak elérni, lássák végre be, hogy mi nők sokkal messzebb jutunk a szeretettel. Igen, love, love, love, na meg egy kis lóvé. Ezt már nem hangsúlyozta, és teljes elismerést aratva kivonult a teremből, a válaszokra nem volt kíváncsi, azt majd elolvassa a holnapi sajtóban.

Hogy én hogy látom? Tényleg kíváncsi rá valaki? Na jó. akkor mondom.

Egy ripacs hozzájutott élete főszerepéhez és hatalmas sikerrel hozza. Majd bolond lesz abbahagyni, hisz rajtunk kívül senki nincs, aki áhítattal ne várná, hogy mit kér, és menyit, és, mint kezdő, éretlen politikus összeszid/kioktat elismert államférfiakat, és a nagyvilág tapsol, és küldi a fegyvereket, mert békét akar, mert - örök igazságként - csak akkor lesz béke, ha előtte háború volt, és a világ békét akar, és a világháborút meg csak ígérgetik. Ez a Putyin, ez a Putyin, hogyan lehetne meggyőzni, hogy dobja már le az atombombákat Ukrajnára, és kész, igaz, utána több száz évig oda ember a lábát be nem teszi, de ez most nem érdekes, közeleg Május 9, a  győzelem napja, és több százezer ember torkából tör ki a Hurrá a Vörös Téren, esetleg le lehetne tiltani az ordibálást, hogy ne zavarják a közelben alvó Lenin atyát. (Van valaki más is még mellette? Egy időben volt.)

Engem, aki túléltem Ceausescu rémuralmát, ha nem is kedves meglepetésként ér, de hallom, ahogy az EU bölcs vezetői adják ugyanazokat a tanácsokat. Mégis csak tudott valamit Nicolae és Elena, nem kellett volna őket olyan elsietve kivégezni. Ha akkoriban mindenhol a világon beszüntetik a melegvíz-szolgáltatást, leállítják a fűtést, és a kenyeret az árokparti vadnövények bogyóiból őrlik, ma nem lenne energiahiány a világon. Igaz, ember sem sok. Ezzel minden baj forrása megszűnne. Hát nem ezt akarjuk?

                                                                                                               (Május 8.)

Pillanatfelvétel

Péntek. Még két nap, és megtudjuk, melyik kormányra vár minden idők legnehezebb feladata. Ha mindeddig egy csődhelyzetbe jutott gazdaságot kellett megmenteni, vagy a még mindig rosszul értelmezett demokráciának új formát/arcot alakítani, akkor egy gyűlölet-megosztott nép újraegyesítése a feladat.

Furcsa, de a józan ész vívta harc sokkal nehezebb, mint a heccre, felfordulásra, bulira vágyókkal folytatott háború. Túl jól ment  sorsunk, el vagyunk kényeztetve, és egy elkényeztetett gyermeket jóra nevelni összemérhetetlenül nehezebb, mint egy neveletlen utcakölyköt rendre tanítani. Utóbbinak elég, ha meleg vizes kádban megfürösztöd, tiszta ruhát adsz rá, szeretettel főzött ebéddel kínálod, és kitartással még a tanulásra is ráveheted.

Itt most máshol van a baj. Uralkodik a téboly, a digitalizált őrület. Ömlik ránk mindez, és észre sem vesszük, hogy már nem mi döntünk, mert nem tudjuk, hogy amaz egy világot uralni akaró GÉP döntése.

Valahogy vége kell legyen ennek is, mint ahogy Dávid király több ezer évvel ezelőtt bölcsen megmondta. (Az Ó- Szövetség szerint egyebet nem is csinált…  na jó, gyilkolta a máshitüeket, de hát ez  volt akkor a kötelező.) Megmondta,  hogy „egyszer mindennek vége lesz”.


                  Azt hiszem, Dávid király is tévedett. Az emberi ostobaságot tovább éltetik a halhatatlan gépek.

Gyárfás András karcolatai - Március 29.

ADALÉK

Az eltunyult nyugat azon értetlenkedik, hogy az orosz fővezér kinyilatkozta: márpedig ő nem visel háborút Ukrajna ellen, hanem egy különleges hadműveletet hajt végre, és odahaza azonnali súlyos büntetés vár arra, aki ki meri mondani a háború szó. Érthetetlen viszont, hogy mi - a nyugatnál, és sokszor önmagunknál is jóval bölcsebb - magyarok miért nem értjük, azaz fogadjuk ezt el. Hiszen valamikor egyik legokosabb (olvasottabb) királyunk egy évszázados átkot szüntetett meg azzal, hogy kijelentette, boszorkányok márpedig nincsenek. És kész, többet nem voltak.

Ne tessenek ennek utánanézni az interneten, mert a mai kutatók kijelentették, hogy márpedig ilyet Könyves Kálmán nem mondott, és ezt szem- és fültanúk nélkül állítják. Hiszen az is köztudott, hogy egy peres vagy kétes ügyben a szem- és fültanú nem tudhatja, mit látott-hallott, mert nagy mértékben  a füle és szeme befolyása alatt volt, és ez márpedig így van, az igazat csak az tudja, aki mástól hallotta, és most már jobban is tudja, és különben is, márpedig...

És békét sem lehet és nem is kell kötni, mert ez nem háború, teccik már érteni? NEM HÁBORÚ, ez egy különleges, ilyen még nem volt valami, és bár ne is lenne, de félős, hogy még különlegesebbek fogják követni, mert a demens, óceánon túli főember el szeretné tüntetni azt az országot, ahol a fiát mint közönséges bűnözőt tartják nyilván. És miután őt a saját NATO-ja akadályozza, hát örvend, ha ezt más teszi, és a fölösleges hadigépezetét eladja az Ukrajnával szomszédos országoknak, és ezzel békésen bezsebeli egy világháború hasznát.

Na, teccikk érteni? Én nem, de hát ki vagyok én? Pedig azaz, márpedig és megint elölről…

                    Szemezgetek/eltévedek

A múlt éjszaka (vagy nappal ?) Joe Biden figyelmeztette Hszi Csin-Ping elnököt, hogy komoly következményei lesznek Kínára nézve, ha Peking támogatást nyújt Oroszországnak. Hszi Csin-Ping, ha hiszik, ha nem, időt kért a válaszához, mert órák múltán tért magához a röhögő görcstől. Aztán elküldte azt a videót, amin látható, ahogy egy amerikai fejlesztésű FGM-148 Javelin típusú, hordozható, infravörös önirányítású „tüzelj és felejtsd el” rendszerű páncéltörő rakétát lőnek ki ukrán katonák.

A németek legszeretettebb Tv-adója közölt egy képet, ahol a harcok során egy romok alá szorult macskát mentenek kik a tűzoltók. Megrázó élmény volt, de sok-sok ember hitét adta vissza Európa (a németek, ők azok, vagy nem?) együttérzését illetően, a háborúban szenvedőkkel.

Csak ne lennének azok a fránya hazai hírek: - Elütött két fiatalt egy autó a gyalog-átkelőhelyen Budapesten, a mentők mindent elkövettek, sajnos…

De hurrá, hurrá, van valami, amiben - a közeli választások ellenére is - egyetért az ellenzék és a kormány. Valaki megőrült az orosz külügyminisztériumban, és világgá googlozott egy térképet a közeli békekötés után felosztott Ukrajnáról, és Kárpátalját visszacsatolták Magyarországhoz.  Mindkét hazai, hadakozó fél azonnal és teljes felháborodással utasította vissza ezt az elfogathatatlan döntést. Még hogy visszakapni azt, ami ezer éven át a miénk volt? Na ne, mindennek megvan a határa, még csak az kell, hogy Kína hozzánk csatolja Erdélyt, Anglia és Németország pedig a többi, valamikori országrészeinket!

Mégiscsak hadakat kellene küldeni a Don-kanyarba!

                        Hírek

Most, hogy sűrűsödnek az események a szomszédos országban, már kora reggel bekapcsoljuk mindkét Tv készüléket, nehogy valami fontosabb reklámot elszalasszunk. Még szerencse,hogy ugyanazokat sugározzák a műsoridő több mint felében, de ma reggel valami olyan szörnyű képek jöttek, hogy kénytelen voltam odafigyelni.Több egymásba-egymás fölé csúszott autó számtalan mentőhelikopter és még több szóvivő... egyikük négy halottról, a másik többről tudott, és a körülmények is még tisztázatlanok. Nem is folytatom a borzalmakat.  Alig jutottam levegőhöz, amikor hallom, hogy magyarul beszélnek, és ,hogy ez Budapesten, a nem értem milyen közben történt.

Inkább beülök a számítógép mellé, és olvasom az Origóban: - Legalább négyen meghaltak a fővárost ért esti rakétatámadásban. Ja, ez Kijev, persze, ott háború van, de estére, mint tegnap is,  a civil áldozatok száma Magyarország útjain többen lesznek mint a háborúban odaát, és még hol az a rengeteg családi ház, ami hanyagságból vagy csak úgy nem tudni mitől leégett. Na meg aztán összevesztek, vagy szerelemből ez megölte azt. A békekötés itt sürgősebb lenne mint ott, de se it, se ott nem volt hadüzenet. Nincs háború, tehát nem lehet békét kötni . Megy minden a megszokott rendben.

Biharbúsmocskóban rendőröket hívtak a szomszédok, mert gyanús hangok,  mozgások hallatszottak az amúgy nagyon békés házból. A faluban híres is volt ez a telek, ide józanul se ki, se be még nem lépett be senki. Most is békésen tántorgott be a két jóbarát, de valaminek csak kellett történnie, mert ilyen órditásokra emlékszik vissza Rezsi néni az utca túlsó feléről: - Segítség, gyilkos, gyilkos, megöllek, segítség...

A rend , amikor betoppantak a házba, egy földön fetrengő alakot láttak, és föléje hajolva egy, kezében véres kést markoló fiatalembert. Az áldozatnak még volt annyi ereje, hogy az oda lépő rendőrnek valami olyasmit hörögjön: - Ön, ön, ön…gyilkos. És mutogatott a másik, immár gyanúsított felé.

A mentők már nem tudtak segíteni, de a biztonság kedvéért hét autóval, két helikopterrel és négy szóvivővel megjelentek, majd a fő- szóvivő elmondta, hogy az xxxxyx kerületi állomás riasztására azonnal hét autót és két helikoptert küldtek a helyszínre, de a mentők mindent elkövető beavatkozása sem tudott már segíteni, mert az áldozatnak már csak annyi ereje volt, hogy a mellette levő, félig teli poharat még a szájához vigye, a felét először felkínálta a körülötte levőknek, aztán megitta, ami nem lötyögött ki.

Az őrsön a „tettes“ (erre ügyeljünk, inkább gyanúsított) elmondta, hogy ő ártatlan, és ezt sűrűn bólogatva bizonyította a kirendelt ügyvédje is, ő, mármint a gyanúsított kihúzta és nem beledöfte a kést az áldozat mellébe, és- tette hozzá az ügyvéd: - A rendőrségi jegyzőkönyvből kiderül, hogy öngyilkosságról van szó, hisz ezt kiabálta a haldokló. Hogy kire mutogatott, azt egy ittas embertől nem lehet perdöntőnek venni, úgy hogy kéri a védence azonnali szabadlábra helyezését.

Meghallgatták Rezsi nénit is, aki elmondta, hogy mindkettőt roppant jólelkű embernek ismeri, igaz, ha ittak, olyankor... na de hát ki az, aki nem... teccik érteni tisztelt bíróság, és ,hogy miket hallott, hát már tisztán nem emlékszik, inkább tessenek kihallgatni Bibi nénit, igaz, az neki halálos ellensége, de csak nem fog hazudni itt a tisztelt bíróság előtt..

Bibi néni eskü alatt vallja, hogy utálja Rezsi nénit, és erre, ha kell, a fél falut is behívhatják és bizonyítani fogják, mert ö nem dugja véka alá az igazságot...

Sajnos itt abbamaradt az élő közvetítés, mert Hírek jöttek, ahol beszámoltak a Kijevi és Budapesti 4 hallottról, na meg kicsit hosszabban a Biharbúcsmoskói perről, ahol a felek - Rezsi és Bibi néni – már-már békét kötöttek, de a Rezsi néni macskája közben... ... még tisztázásra váró... izé ...na szóval nem sikerült. Bocsánat ezért a kissé zagyva izékért, de elfelejtettem vagy nem tudtam már a fonalat követni,  mert a német adón mutatták, ahogy a kancellár valamelyik arab sejk kezét csókolgatja, ha jól értettem valami gázügyben.

A fene egye meg, ezt sem láttam az elejétől, még jó, hogy a bélgázaktól és a hüvelygombától mentesítő hirdetést elkaptam, nem hiába vettünk két Tv-t.

                        Hozzászóltam

... hát szóval ezekben a nehéz időkben igazán illenék valami olyansvalamiről írni,  ami örök és mindenkinek érdekes - á dehogy, csak érdekes... igen, ez  az a téma, erről érdemes írni, gondolkodni és bölcselkedni meg minden úgy általában meg speciál, na mindegy, én mindenkihez szeretnék szólni, de tényleg, az egész világűrhöz, és azt szeretném elmondani (néked), hogy szeressük egymást gyerekek... á, fenét, ez most senkit sem érdekel, de a demokrácia meg a nők, ez az, ez még megy, vagy legalábbis azt hiszem, az egyik közülük, na de melyik, hahahaha, persze, hogy a demokrácia (hölgyek, nyugi), szóval addig nincs demokrácia, míg nincs szabadság, például lehetek én önmagam unokája, nem, hát akkor beszélhetünk demokráciáról, nem, de a nők, istenem a nők, szóval a nők, de igazán a nők, szóval egy nő, vagy tőlem több nő is, ha igazán nő (akkor most jöhetne a közismert operett, hogy ha egy nő van olyan mint egy lóóóóó akkor…) nem, én nem élek ilyen olcsó poénokkal, de tényleg ha egy ló azaz egy nő vagy hol is tartunk, demokrácia - nincs és nem is lesz soha, elvitte egy…katona, muszáj volt kipontozzam. mert ezt annyi változatban énekeltük hetven éve, hogy már nem emlékszem pontosan, bár ennek semmi jelentősége sincs, hogy ki mire emlékszik és pláné (?) pontosan. a valóság, a mindennapi, kézzel fogható valóság, na ez egy kicsit zavar, mert ma a nőket kézzel már nem lehet fogni, pláné (?) szél ellenében, csak a hosszú hajuk (istenem, valamikor azt mondták, hosszú haj rövid ész, de ez biztosan csak a férfiakra vonatkozott, vagy a kettő között valakikre) segíthet, na, nem nekik, nekünk és még egy pár más érzelműnek, jaj, csak nehogy megsértsek valakit, gyorsan megírom, tőlem igazán szeressétek egymást, engem fiuk kíméljetek, de csak rajta, de már mondjátok el, hogy csináljátok, ne halljak meg már így, hülye férfi módra, s azt is, hogy miért és úgy egyáltalán, fiuk a nők, a nők és ezerszer a nők, szóval nem tudom na….

                                  Béke

„Egy a jelszónk, a béke” - nagyon ismerős ez a harci sláger, több millió ember esett áldozatául nem is olyan nagyon régen, még élünk páran, akik emlékezünk rá, meg a folytatásra, hogy „harcba boldogan megyünk” (valami ilyesmit daloltunk jó kedvünkben), és akkor sem tudta senki, hogy mi is az a béke…

Megszűnnek a harcok, öldöklések, és visszaáll minden a régi „rendbe”, az erősebbik fél megkap mindent, amiért háborút indított…? Mégis, mi a béke? Olyan nincs, hogy közös megegyezés és általános boldogság, nem is volt és nem is lesz soha, „elvitte egy német/orosz katona” - énekeltük ezt is, mikor hogy kellett/illett.

Igaz, akkor még ismeretlen volt a „humanitárius háború” fogalma, és NATO békefenntartó egységek sem akartak bevonulni a háborús övezetbe. Ha ezt sikerül elérni, akkor tudjuk, mi a teendő, fegyvereket letenni és térdre borulni Amerika megmentő angyala előtt, aki majd szárnyai alá veszi a szenvedőket és minden nemzeti vagyont, igaz , ebből majd visszajuttat SEGÉLY címszó alatt egy kis részt, annak, ki meg- vagy kiérdemli.

De addig is vívjuk meg a humanitárius harcot. Tehát nem civilekre pazaroljuk a golyót, csak földig rombolunk mindent, ami az emberi életnek elengedhetetlen kelléke/feltétele. Gyárak, energiaszolgáltatók, kórházak, iskolák, utak, hidak, repterek, gyógyszertárak, bevásárlóközpontok… a leltár nem teljes. A támadó fél kívülről tudja… hát istenem, ha véletlenül egy hülye civil útban áll, vagy ott keresi a hozzátartozóit és golyó vagy repesz éri, hát azt sajnálni fogjuk, mi megmondtuk…

Na de ezzel ne fokozzunk, az esetleges civil aggodalmakat a NATO békefenntartó erői majd…. csak azt nem tudom, hogy a nevükből adódó Békefenntartást meg lehet-e kezdeni a háború vége előtt ?Amerika szerint igen, sőt…

Egyetlen megoldás van, fogadjuk el azt, hogy ez a természetes állapot. Lapozzuk csak fel az Ótestamentumot, nincs oldal, melyen ne egész törzsek/népek kiirtása lenne a feladat. Igaz, több ezer évre rá megérkezik Valaki, aki a Szeretet hirdeti, és s az emberiség egy része, ki magát majd kereszténynek nevezi, szeretne felhagyni az állandó gyilkolással. Ezért aztán a világ legüldözöttebb vallásává vált.

A kép kezd össze állni, de hova fessük rajta a „humanitáriust?”


Gyárfás András újabb karcolatai – 2022. március 1.

Claudio

Teljesen meztelenül ünnepelték születésnapjaikat a sztárok, de akkor most hogyan tovább? A következő születésnapjukon röntgengép mögé állnak? Valamit csak kell csinálni, az ismétlés lehet, hogy a tudás atyja/anyja/valamije, de a showban maga a gyilkos unalom.

Valamikor a nők -  na jó, a férfiak - azért öltöztek-vetkőztek mert fáztak vagy melegük volt. Aztán a nők (de biztos ez? - utána kéne nézni, kik kezdték) azért öltöztek, hogy takarjanak valamit. A fogyókúrák leggyorsabbikát választották, a fűzőket, egy egész csapat szobalány húzta/szorította (vagy a maguk, vagy a hölgy ájulásáig). Ezt követően az okosabbak rávezették a férfiakat, hogy nincs ingerlőbb, mint a dús idom, és elkezdődött a vetkőzés.

Ma már nem azzal zsarolja/bosszantja/ébreszti a feleség a hű férjet, hogy drágám, nincs mit felvennem, hanem ellenkezőleg: - Hát, hogy mennyünk arra az estére, ha az sincs, amit levessek?

És igazuk van, naná, hogy az van, mikor nem volt? Mondjuk, az Édenkertben a kígyóval nem kellett volna kikezdeni, vagy nem kellett volna hajlani a csábítására (ezt már nem lehet kideríteni, hogy kezdődött, én kígyópárti vagyok, de ez maradjon közöttünk, könyörgöm). Így ma egy szőlőlevél is elég lenne, én meg Ádámként, ha jönnek a fényképészek, hát beállok a fa mögé, később meg az Éva levetett szőlőlapiját teszem magam elé (elé? - szóval oda, na).

Ember, unalmas vagy ezzel az állandó panaszolással: „így se volt jó, úgy sem volt jó, sehogyan sem volt az jó…”, hadd már abba s ébredj: „így is jó, úgy is jó”, vagy még egyszerűbb: aludd át az életet.

Ja, még valami. Nem jutott eszembe egy távoli luzerni rokon neve - hogy minek kellett az nekem, azt nem tudom – és megkérdeztem, ahogy illik: - Nem emlékszel, hogy hívják Natalie férjét? – Persze, Natalie-t nem felejtetted el. Jellemző. Claudio. - Ki az a  Claudio? Ja, Claudio? Hát persze, hogy Claudio,  hiszen ezt én tudtam, de hogy Te Natalie-t nem felejtetted el, az már egyenesen bezzeg,  úgy hogy….

Öregkor

Az öregkorról vagy kórról csak úgy általában szeretnék néhány világmegváltó gondolatot világgá kürtölni, azaz inkább súgni, mert…. na de erről majd később.

Gyermekkorukról hitelesen a jó memóriájú fiatalok tudtak/mertek írni,  de hogy az mettől meddig tart, az máig eldöntetlen. Biológiailag valahogy meg lehet határozni, de politikailag...

Azt meg, hogy az öregek miket írnak gyermekkorukról… hát azt igazán nem kell komolyan venni. Egyrészt mert öregek, és biztosan valami titkos szándék vezeti őket: újra szeretnék élni, vagy neadj’isten újrakezdeni, vagy ami még rosszabb, vissza szeretnék hozni a régmúlt világot és utána újra azt tenni, amit tettek… szóval….És aztán vígan dalolja: „gyermek vagyok, gyermek lettem újra…”

A fiatalság pedig mikor kezdődik, és hol ér véget, és vol- e egyáltalán? Hisz egyebet sem hallottunk,mint hogy tanulj, tanulj, készülj az életre…De mégis mi is az a „fiatalság” mint olyan? Éretlenség? Értetlenség? És mikor kezdődött el az az „Élet”, amire annyit vártunk?

El kell múljon a bizonytalan ifjú- meg a zaklatott érett felnőttkor is, és jöhet az öregkor, az élet minden örömével. Na jó, nem minden örömével, hisz ez tette tönkre az érett kort is. Állandóan mindent akartunk, és még azon felül is, mert úgy tudtuk, hogy fenyeget az öregség, amikor aztán semmit sem lehet tenni, és majd, ha elmúlnak  az utolsó évek, akkor le lehet majd írni, hogy is volt, mi is volt a szép… Most, hogy jócskán benne vagyok, egy vacak tükörkép hiteti el velem, hogy ilyen vagy olyan vagyok, de állon felül nem is ismerem magam úgy igazán. És akkor hogyan merjek világra szóló bölcsességeket hirdetni egy korról, amelyben élek? Várjuk meg a végét, és majd azután…

De most igazán, mi ez az egész? Mi értelme van? Én egy szavát sem értem ennek az eszmefuttatásnak, de mentségemre legyen mondva, nem is magamnak írtam. Ha valaki bármit is megértett a fentiekből, annak ugye felesleges megismételnem, ha pedig semmit nem értett belőle, annak meg annyi. Uff, én megírtam.

 Béke

Tisztelt bíróság, az úgy volt, hogy mi már évek óta a szomszéddal vitában vagyunk, hogy a kert végében folyó patak az kié? Még az apám annak idejében gátat akart rakni, hogy felduzzassza a vizet s legyen egy kicsi tavunk, ahol mi gyermekek nyáron ez meg az, de a szomszéd apja megfenyegette, hogy ha megcsinálja, akkor ő azt meg ezt fogja tenni, és akkor a nagyanyám, aki akkor még élt,  elmondta, hogy az ő nagyanyja idejében biza ez a patak egészen és részben is, és akkor a szomszéd elkezdte szidni a nagyanyámat, hogy így meg úgy, és szegény nagymamám ezt nem élte túl, de most mi tiszta vizet akarunk engedni a patakba hogy úgy mondjam, és ezért meghívtam a szomszédot, hogy a mai időkhöz illően üljünk le békésen tárgyalni, és ittunk is, persze,hogy ittunk, há hogy lehetne másképp, de nem túl sokat, legalább is nekem nem tűnt soknak, csak a számlán, de most nem ezért vagyunk itt, a vendéglőst már bepereltem, az már másodfokon van, mert nem hagyom magam, de nem ám, engem nem olyan fából faragtak. Kérem tisztelt bíróság én az igazamból nem engedek, ja a patak, hát kérem, ezzel az emberel nem lehet megegyezni, majd meglássák maguk is, nem lehet, én elmondtam, hogy így meg úgy, de egyre csak azt mondja, hogy úgy meg így, hát kérem, és amikor visszaütött, mert úgy kezdődött az egész, én nagyon békés ember vagyok, de ha visszaütnek, akkor nem vállalok felelősséget, akkor én felejtek patakot, mindent, nekem az apám becsületébe ne merjen senki se belemászni, mert akkor bicsak ki, és … na itt vagyunk, és most…

Izrael újabb rakétákat lőtt ki Szíriára a béke érdekében, és Oroszország is békét akar Ukrajnával. Hát tisztelt bíróság…

Bizalmas anyag

Pedig milyen szépen, idillikusan kezdődött.

Német vendégeinkkel (azért nem egészen német, mert romániai vendégmunkások voltak, hazatérőben) a debreceni Kerek erdő mellett tüzet raktunk, hogy az általuk hozott Weisswurstokat megsüssük, együtt a mi debreceni páros Kurucz-kolbászkáinkkal. A jó dobozos sörök is előkerültek, amikor megállt egy svájci rendszámú autó, kiszállt egy férfi, és „szervala, szervala”* kiáltásokkal közeledett. Egyikünk sem tudott svájciul, és azt hittük, hogy ez valami ottani csatakiáltás, így aztán, mint békeszerető emberek, a félig megsült kolbászokkal inkább odébbálltunk és gyorsan gyújtottunk egy másik grilltüzet. A svájci (fura egy népség) megsértődött, otthagyta a még parázsló tűzet, és elviharzott.

A városból az önkéntes tűzoltók főnökasszonya kinézett az ablakon és látta, hogy füst gomolyog az erdő felett, és ahol füst van, ott tűz is van (örök szabály). Azonnal riasztotta a fővárosi tűzoltóságot (erdővel nem játszunk), és az internet mire jó ha nem erre, és nem hiába figyelnek minket jóakaratú partnereink, azonnal lefordították az EU-államok össznyelvére: „Magyarország lángokban”! És elindult.

Svájc ugyan nem EU-tag, de miután a szervala is szóba jött, hát ők is mozgósítottak, és felajánlották, hogy van egy egészen új, zöld tűzoltási módszerük, amely a rovarokat (lásd tetvek, poloskák, stb.) megkíméli.  Az EU-parlament válasza késett, meg kellett várni, mit szól hozzá Amerika.

Közben mi a kis tüzet eloltottuk a sörök felgyűlt melléktermékével. A vendég németekkel körbeálltunk, és röhögve céloztuk egymást, de jutott elég a parázsra is.

Na de megfagyott a nevetés, amikor megjelentek fölöttünk a NATO bombázói, és sót szórtak az egész erdő fölé, mert nyugaton már régen tudják, hogy a hagyományos víztömlős módszer több kárt okoz, mint a tűz maga, és összeült az EU, hogy nem-e kellene, ami biztos az biztos alapon, az egész Magyarországra legalább egy méter vastagon sót szórni, és ezzel megannyi más égető bajt végleg eltávolítani Európa egéről.

Oroszország nem szól bele. Izrael felajánlotta, hogy a Holt tengerből tudná biztosítani a szükséges só-mennyiséget, jutányos áron. Az EU összehasonlítja a romániai, feketetengeri termékkel, és megveszi az izraelit.

A helyzet komoly, kellő tisztelettel és mindenekelőtt kérnénk az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének véleményét kikérni, mert ha valaki tudja, hogy ebben a teljesen megőrült világban mit kell tenni, akkor ő az.

*Svájci kolbász

Választások Ramagyországban

Élénken figyeljük a szomszédos országokat, mert ha nem is valami jobbat, de valami mást szeretnénk (?) elérni.

A felső szomszéd egy országosan elismert humoristát választott elnöknek, s melléje két világbajnok ökölvívót, súlyos tisztségekbe. Hogy ez hova vezetett, azt most nem részletezem, mert sajnos már a saját bőrünkön is érezzük. A keleti szomszéd egyre-másra váltja a vezetőgárdát, hisz az evés a puding elrontója (vagy valami ilyesmi). Nyugatra tőlünk több államfő bukott le, mert lopott, és nem az ellenzék rikitó óriásplakátjai, hanem cáfolhatatlan bizonyítékok nyomán. Mecsoda különbség!

Marad még néhány fura ország a kontinensen, így aztán Ramagy szigetországgá vált Európa tengernyi ostobasága közepette, Érthető tehát, miért kötelező elvárás a változás, vezetőváltás.  Ami eleve azt jelenti: félre mindennel, ami jó, nyomás a gázpedált a padlóig, és válasszunk mi is egy elmebeteget. Hogy jobb lesz vagy rosszabb, az nem érdekes, csak legyen más. Aztán ez olyannyira más lesz, hogy ilyen csak nekünk lesz a világon egyedül.

Na jó, ebben éppen nem vagyok biztos, mert öreg demenseket látok felbukkanni, igaz, nem Európában. Van még mit tanulni odaátról!

Amit még el kell dönteni sürgősen: az életszínvonalat emeljük-e az országban, vagy az alkohol-színvonalat a vérben?

* * * * * * * * * * * * * * * * * *


Pillanatfelvétel

Péntek. Még két nap, és megtudjuk, melyik kormányra vár minden idők legnehezebb feladata. Ha mindeddig egy csődhelyzetbe jutott gazdaságot kellett megmenteni, vagy a még mindig rosszul értelmezett demokráciának új formát/arcot alakítani, akkor egy gyűlölet-megosztott nép újraegyesítése a feladat.

Furcsa, de a józan ész vívta harc sokkal nehezebb, mint a heccre, felfordulásra, bulira vágyókkal folytatott háború. Túl jól ment  sorsunk, el vagyunk kényeztetve, és egy elkényeztetett gyermeket jóra nevelni összemérhetetlenül nehezebb, mint egy neveletlen utcakölyköt rendre tanítani. Utóbbinak elég, ha meleg vizes kádban megfürösztöd, tiszta ruhát adsz rá, szeretettel főzött ebéddel kínálod, és kitartással még a tanulásra is ráveheted.

Itt most máshol van a baj. Uralkodik a téboly, a digitalizált őrület. Ömlik ránk mindez, és észre sem vesszük, hogy már nem mi döntünk, mert nem tudjuk, hogy amaz egy világot uralni akaró GÉP döntése.

Valahogy vége kell legyen ennek is, mint ahogy Dávid király több ezer évvel ezelőtt bölcsen megmondta. (Az Ó- Szövetség szerint egyebet nem is csinált…  na jó, gyilkolta a máshitüket, de hát ez  volt akkor a kötelező.) Megmondta,  hogy „egyszer mindennek vége lesz”.

Azt hiszem, Dávid király is tévedett. Az emberi ostobaságot tovább éltetik a halhatatlan gépek.


Gyárfás András újabb karcolatai – 2022. február 16.

                                   Hyde park

Hát igen. Rejtő egyik regényének félszemű hőse, amikor kiverik a kocsmában az ép szemét, felkiált: - Jól van fiuk, így kell kezdeni, először a lámpát kell eloltani.

Ezt próbálja tenni velünk a maga (maga?) csinálta miniszterelnök-jelölt is. Sikerült felküzdenie magát minden média első oldalára, és amiket szellent, azt naponta elemzik józan politológusok. Mire bebizonyítják, hogy nincs igaza, már elkéste, mert megint jelentkezett és az ellenkezőjét hirdeti. Nyugodt szívvel és lélekkel (a kettő közül kérném kiválasztani a rá illőt) és jelentős tömeggel a háta mögött panaszolja, hogy ez az álnok kormány már megint mit fogott rá! És mi, a nagy többség ez ideig szórakoztunk ezen, de most már érdemes odafigyelni, mert a játék komollyá vált. Na nem a veszély, hogy ezt a senkiházit megválasztják Ramagyország miniszterelnökévé, hisz ezt a mögötte álló pártvezérek sem akarják, de a zűrzavar, amit kelt (és amire megbízást kapott a fejlett Nyugattól) veszélyes.

Már hivatalosan (?) külföldön és minden hazai fórumon figyelmeztet: a kormány csalni fog, nem elég, hogy lop, most a választást is el fogja csalni. Semmit nem kell bizonyítani, csak mondani, mondani, mondani, és a heccre vágyó tömeg tovább adja. Hiszi - nem hiszi, az nem érdekes, de nincs az a józan érv, ami meggyőzze az erre éheseket, hogy a választások után  elfogadja  a becsületes többség akaratát. Nem, ki az utcára, ordítozni, kirakatokat betörni, tarhálni amíg csak lehet, ez az, amire ők leadják a voksukat.

A londoni Hyde park Ramagyországban beköltözött a Parlamentbe. Óriás plakátok hirdetik: - Fideszes kiváltságosak kifelé, Ramagyország mindenkié.

Kik a Fideszes kiváltságosak és kik azok a Mindenkik? Én és a több millió polgár, akik már most tudjuk, hogy a Fideszre szavazunk.  Ha tehát mind kifelé, akkor hogy marad itt mindenki?

Hat éves voltam, amikor életem egyetlen gyomorszájon ütését kellett elszenvednem. A tőlünk harmadik utcában lakó nyolc éves fiú boksz-edzésekre járt, és amikor véletlenül találkoztunk, be is akarta mutatni, hogy már mi mindent tanult, és látván, hogy kíváncsi is vagyok, hát ütött és egy életre nyomot hagyott az ártatlan kínszenvedése.

Nem akarok még egyet, és nem is állok félre, ha megint jön. De akkor mit tegyek? Nem, azt nem szabad… De valamit mégis. Igen, együtt a többiekkel, úgy menni fog.

                                  Teius

Na végre, igen, ez kellebben a beborult, búval bélelt bizonytalan időben. Végre, ha nem is valami szívderítő, de megbízható forrásból származó és igaz hír.

Bözsi néne mondta, akinek a menye az unokatestvérétől hallotta, és ha valaki jól értesült, akkor az unokatestvér, mert neki úgy hírlik, s ezt mindenki tudja, a harmadik szomszédja valamikor a belügyben dolgozott, az mindegy, hogy mit, na jó, portás volt, de a portások mindent jobban tudnak akár a miniszternél is, mert ők mindenkit látnak, hogy ki jön be és hogy megy ki, vagy még annak idején volt olyan, hogy ki se jött, és ez többet mondott mindennél.

Szóval most már végre tudom az igazat, és nem hagyom magam újságoktól, Tv-től, meg tudomisén miktől elvakítani.

Az igaz,hogy Kínában a hatvan évnél idősebbeket nem oltják, s nekünk adták el az anyagot, mert Kína egy túlnépesedett ország, s különösen az öregek szaporodtakel nagyon, és most megengedte a kormány, hogy újra több gyereke is lehet egy családnak, de akkor i,s míg ezek felnőnek, a mostani véneket valahogy na… szóval kitalálták a Covid 19-et abban a reményben, hogy nagytakarítás lesz, de balul ütött ki a dolog, a járvány elkezdte a fiatalokat is pusztítani, na, erre gyorsan beoltották a fiatalokat tízszer is, de az öregektől eltiltották, azt hazudva, hogy ez nem jó nekik, de mi megvettük és nagyon jól tettük, úgy hogy most ne jöjjenek nekem az álhírekkel a független lapok meg politikusok, mert én tudom az igazat és alig várom a vasárnapot, hogy a piacon elmondjam Jani bácsinak, mert tőle aztán meg tudja majd az egész világ, mert Jani bácsi sem olyan, aki álhíreknek felül és terjeszti, különben tőle tudom azt a nagy bölcsességet is, amire még senki sem jött rá, hogy nem kell úgy hajtani a pénz után, mer az úgy van mint a mesében, hogy valaki akinek semmije sem volt és nem tudott semmit se venni, arra kérte a jó tündért, hogy adjon neki mindent a világon, s mikor megkapta, akkor jött rá a szerencsétlen, hogy most megint nem tud venni semmit, mert már minden az övé.

Na, szóval én csak azt mondom, hogy nincsen rózsa tövis nélkül, és különben is....

(Anno, a  Csao-időkben, midőn minden magyar szövegben kizárólag a román helységneveket lehetett használni, terjedt el a mondás: nincsen rózsa Teius nélkül. )

Sorozat

A Covid okozta bezártság megsokszorozta a TV-nézettséget, és amit nem veszünk észre, vagy ha észrevettünk, egye fene alapon hagyjuk, hogy megtörténjen, az az, hogy már rég nem a kis távirányítóval választjuk ki, hogy mit nézünk, hanem a TV irányít minket. És itt nem a négyévenként történő, hatalmas érdekeltséget kiváltó sporteseményről beszélek, hanem a mindennapjaink órabeosztását meghatározó műsorokról.

A műsorok legnagyobb többsége mindenkihez kellene, hogy szóljon, mert a diszkriminációt, a huszonegyedik század pestisét ki kell irtani. Nem a faji meg nemi megkülönböztetésről van szó, az már mögöttünk van, hanem a tanult és tanulatlan rétegek igazságtalan megosztásáról.

Miért kellene iskolát vagy egyetemet végezni ahhoz, hogy a képernyőről életigazságokat osszanak, hisz azok amúgy is olyan dolgokat mondanak, melyeket amúgy is csak az iskolázottak értenek, vagy ami még rosszabb, csak őket érdekli, márpedig a TV a nézettségből él.

Hajrá, öntsük el a népet sorozatokkal, és mi sem könnyebb, mint az egyszer véletlenül betévedt látogatót odaszegezni. Igen, tegyük függővé, mert ha a filmben az egyik kést ránt és szúr, vág vagy döf, hát már csak érdekel, hogy sikerrel teszi-e vagy sem, és akkor most meg lehet szakítani a filmet, és holnap ugyan ebben az órában ugyan itt…

De ne szoruljunk importra, marhaságokat mi is tudunk gyártani. „Pénz nem számít” alapon vigyünk el egy minél távolibb szigetre egy legalább ötven fős társaságot (azt hiszem alá is becsültem a számot, hisz a felvételhez mennyi ilyen-olyan ember kel a szereplőnkön kívül…), és minden felkészülés nélkül is teljesíthető feladatokat szabjunk rájuk, amit aztán – jól-rosszul, nem számít, sőt -  elvégeznek, és lesz nyertes, és vesztes, és sírás-rívás és kezek tördelése, és dráma, de olyan, amit Madách vagy Shakespeare is megirigyelne.

Ügyelni kell rá, hogy „külvárosi” szintet elégítsünk ki, hisz a város peremén többen laknak. Be kell mutatni, ahogy körülülik a megterített asztalt, és késsel-villával bánni nem tudó módon - hát mit mondjak – esznek (vagy inkább táplálkoznak), de ezt már különben is abba kellene hagyjam, hisz ezzel utáltattam ki magam már bizonyos ifjabb társaságokból, nincs ennek sem értelme, sem értéke, csak az bosszant, hogy akkor már legyenek következetesek, és minek a teríték, elég egy közös vályú, és hajrá.. És az itthoni lapok is hálásak, mert napokon keresztül lehet vitatni, miért sértődött meg Ducika, és a már régen lesérült Zabit nem küldik haza, és bekapcsolódnak az internetes fórumok is, van hejehuja, sohanemhalunkmeg, és néphülyítés a legmagasabb fokon.

Úgy látszik, megöregedtem, mert én még mindig azt vallom, hogy vezetőnek azt válasszuk meg, aki rátermett, tanult, tapasztalt, és nem akarom elfogadni, hogy a parlamentben is meg kell szüntetni a diszkriminációt, ezért engedjük be oda a hülyéket is, és nem csak beengedni kell, de teret is biztosítani nekik, mert a kisebbségek csak akkor érzik, hogy vége a gyalázatos lebecsülésnek, ha ők irányíthatnak, és csak akkor jön majd el a várva várt Kánaán.

Igen, vissza az örök bölcsességekhez, de hát azokon lehet szőrt-szált hasogatni, éljünk vele. Itt van mindjárt a „fejétől bűzlik a hal”. Jó, így van, de feltette-e valaki a kérdést, hogy mitől bűzlik a fej? És, továbblépve, átértelmezzük ezt, és olyat mondunk, hogy a Fővárostól bűzlik az ország?!

Hogy mitől bűzlik a főváros, azt nem kell megkérdezni.

 

Röviden és gyorsan

Szombat dél, három óra múlva kezdődik a kormányfő évértékelője, sietek megelőzni, hogy ne vádolhassanak plágiummal.

Nem sorolom fel, amit józan gondolkodású embereknek tudniuk kell, és amit a kormányfőnek kötelező elmondania. Valami olyasmit szeretnék csak  előre bocsájtani, hogy: - És mindezt az ellenzék ellenére sikerült elérni.

Hol lennénk, Uraim, ha az ellenzék nem ellenségként tenné, amit tennie kellene, hanem hazáját szerető politikusként? De hát hol vagyunk mi még ettől! Rákos-patak partja, tele frissebb óriás plakátokkal, és mind-mind őszinte útmutatók, jobb jövőt ígérő bölcsességek.

Íme az egyik: - Csak felfelé nem tűri  a lopást, és ezért támadják. Márky Zay Péter miniszterelnök-jelölt. Igen, így kell, lefele mehet.

Jaj, ne legyek igazságtalan, közelebb menve látom, hogy van egy felkiáltó jel is, csak rossz helyen, de hát ezt már megszoktam, hisz jelzőkkel és felkiáltó jelekkel nagyon rosszul bánik a Feri-klón. De állítólag a nép nyelvén beszél és ez a lényeg.

Meg vagyok győződve, hogy a „verba volant scripta manent”-et így értelmezné: - A Verba az egy Hortobágyi tanya, ezt mindenki tudja, és a többi meg azt mondja, hogy odamenet fogd a volánt s ne a mobiltelefonodat, mert a kriptába jutsz!

Ez a ma már közmondásként keringő Caius Titus okosság idejét vesztette. Annál többet mond a másik: „Minél hosszabb a nap, annál rövidebb a reggel.” Ez egy azték-muzulmán bölcsesség, és a lényege az, hogy nem kell érteni, amit mondanak, csak elfogadni, és akkor működik a kampány.

*

Megvolt a BESZÉD, és nem tudom elég nagy betűkkel írni: márványba kellene vésni, de nem csak azt, amit mondott, hanem azt is, ahogyan mondta! Tovább kellene adni, de ne úgy, mint valamikor Mátyás Király liszt-adományát.

Gyermekkorom szép meséi voltak a nagy király országjárásainak történetei. Emlékszem, volt köztük egy legenda, miszerint a NÉP panaszkodik, hogy a sok adományból, melyek a várból indulnak, semmi nem érkezik meg hozzájuk. Összehívja Mátyás a főembereket, uraságokat, sorba állítja őket, és a NÉP is ott van, a sor végén. Szólítja a kincstárnokot, átvesz tőle egy marék lisztet, és azzal nyújtja oda a mellette álló főuraságnak, hogy adja tovább és tovább és tovább, marékból marékba a NÉP-nek, ám az utolsó csak üres kezet tud nyújtani.

Hát kérem, ezt a Beszédet szóvesztés nélkül kellene eljuttatni Gyimesbükktől Brüsszelig. Itthon elég egy fél ívnyi papíron idézni, hogy mi mindent nem szavazott meg az ellenzék, és nem létezik gondolkodó ember az országban, aki ezek után ne tudná, hogy hova tegye az x-et április harmadikán. A veszély viszont a továbbadásban van, Brüsszel irányába. Mert amíg Gyimesbükkbe az jut el, hogy mi együtt vagyunk jóban-rosszban, addig Brüsszelbe azt juttatják el a heroldok, hogy Magyarország hadat üzent Oroszországnak és a NATO-nak.

Mai világ

Elfoglaltuk Angliát. Stop. Mit csináljunk vele? Stop. - írta valamikor Karinthy Frigyes győzedelmes hadvezére.

Ma, ha itt lenne, így fogalmazna: - Szabadok lettünk harminckét éve. Stop. Mit kezdjünk vele? Stop.

Én csak három éve osztom a zűrzavart (oszlatni meg sem próbálom, nem üttetem agyon magam), és ha még sokáig tart a kampány, rajtam is eluralkodik.

De miért erről írni, amikor itt van az Olimpia, és csodaszép lányok (na, erre nem mindig tudnék megesküdni, már szóval arra, hogy fiú-e vagy lány?) korcsolyáznak, és nem csak csodálkozom, hanem izgulok is, hiszen az elején háttal áll a kamerának, és csak azt látom, hogy meztelen, sehol egy zsinór vagy legalább egy cérna ami tartsa azt, ami majd elől jön. Vagy lehet, hogy mindegyik úgy van felszerelve, mint Úz Bence menyasszonya, kinek a mejjin a bolhát el lehetett nyomni? És pörög, és forog, és spárga a levegőben és jégen, és végre szemben áll. Hát persze, hogy nincs se cérna se zsinór, mert nincs is mit tartani.

És a magyar szakember (nő) felvilágosít, hogy a tripla lutzberger nem ment át dupla rittbergerbe, és az ezek utáni quadró, amit megpróbált, duóba szakadt (a szakkifejezésekért elnézést kérek, én azt írom, amit hallok), és így az egész … nem is tudom… de a zene jó volt.

Ennél sokkal jobban szeretem azt, amikor síruhában és sítalpakon rohannak le háztetők, csatornák, padlások és kémények között, és közben a közvetítő, aki magyarként a világ legjobb télisport- hozzáértője, valósággal önkívületben ordítja: nahát, ez ziktitauzenforhundertfünzigfiftifájv és utána blembenditix megduplázva. Hát ez óriási, ilyent még nem látott. Én sem.

Én már csak ott maradtam, hogy Marosvásárhelyen a leánylici melletti járdán a Vártemplom aljáig sisonkáztunk, majd délután a Rákóczi hegyen (volt, aki mezítláb) kiabáltuk, hogy: - Heppá-heppá-heppá…! És erre, aki már újra felfele húzta a szánkát, félreállt. Hol vannak ma ezek a lehetőségek?

             Felfordult a világ, bolond, aki érti. Én igen.

* * * * * * * * * * * *  * * * * * * * *

Gyárfás András újabb karcolatai – 2022. január 23.

Elkezdődött…

Ramagy ország a Népbutítás felmérhetetlen szélességi és magassági fokán valahol Európában van. Kénytelen vagyok „valahol”-t írni, mert ez is a következő Országos gyűlés megnyitó napjának egyik fontos kérdése lesz, ugyanis a kormányzó pártok határozottan Európa mellett kardoskodnak, de az ellenzék kitart amellett, hogy majd az Ő és egyedül az Ő kormányzása alatt fog kiválni az ország a Balkánból.

Európában vitatott kérdés, hogy a Balkán egy földrajzi vagy kulturális fogalom-e, ezt majd az Európai parlament fogja eldönteni a kitűzött cél (15 év) előtt.

Mielőtt a kedves olvasó az én saját véleményemet hiányolná, bevallom, hogy az van, de nem értek vele egyet. Viszont tényleg érzem, hogy nem kerülgethetem a forró kását, most vagy soha, de választ kell adnom.

Na jó. Akkor a válaszom: soha.

Az országgyűlés elnöke megnyitja az új év első ülését: - Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim.

Itt abba kell hagynia, mert az ellenzék együttesen emelkedik fel és hagyja el a termet. A kint izgatottan várakozó újságíró-tömeg rohamkérdéseire, hogy miért, miért?, a fele azt mondja, hogy ezzel a Hölgyeim és Uraimmal nem érzik, hogy őket megszólították volna, a másik rész pedig a felháborodástól alig bír szóhoz jutni: - Hónapok óta bombázzuk a Parlamentet, hogy hagyják ezt abba, hisz egész Európa száműzte ezt az elavult, már-már sértő megszólítást, és vezessük be a magyaros „Tisztelt Izék”-et. És akkor mindenki boldog lesz, de hát ezekkel nem lehet már izélni sem, na de jöjjenek azok a választások, aztán…

A kis, zavaró szünet után a gyűlés rátér a kitűzött pontokra. A legutóbbi körkérdésünkre, amit ezúttal a fiatalabb nemzedékhez juttattunk el, itt vannak a válaszok.

Még talán el kell mondani, hogy ahhoz, hogy értékelhető válaszokat kapjunk, több százezer fiatalt kellene megszólítani, és ennek, túl azon, hogy rengeteg időbe telik, ellenőrizhetetlen a komolysága. Ezért, a közismert matematikai módszerekkel, elég, ha tíz fiatalt tíz teljesen különböző családi és kulturális környezetből kérdünk meg, és azt kivetítjük az egész országra.

Ja igen, a pénzügyi/gazdasági témát azzal kerüljük ki, hogy átvesszük egyszerűen a világ legsikeresebb  pénz/gazdaságában gyakoroltakat, a Svájcit, és ott azt vallják:  - Aki a Rappent nem értékeli, a Frankot nem érdemli. Ez nálunk, Ramagy országban ramagyra fordítva azt jelenti, hogy „Aki a fillért nem tiszteli, a forintot nem érdemeli, és miután a fillért kivettük a forgalomból, a kérdés megoldódott.

Tehát térjünk vissza Ramagy ország legnagyobb értékére, a fiatalokra. A kérdés az volt: - Ki az édesapád?

A tíz beérkezett válasz között kettő az édesanyja férjét jelölte meg. Egy az édesanyja párját. Ezt nem tudjuk értékelni, ha nemekre akarjuk osztani az apákat. Három a szomszéd bácsit vallja/tudja. Megint kettő majd csak ha betöltötte a tizennyolc életévét, fogja megtudni, addig a lombikot lezárva őrzik valahol. Egynek nincs, nem is volt, őt a gólya hozta. És egy a nagytatáját vallotta annak.

A döntést elnapoljuk, ezt az ellenzék nélkül nem ildomos megtenni. Ramagy ország bizakodva várja az országos választásokat.

Szavazás

Circumdederunt me (körülvettek engem..) a kétely gyötrelmei. Ha Trianonból csak a Nyugat tanult és mi nem, nagy baj van.

Trianonban mindent, ami anyagiakban mérhető (terület, gazdaság, népesség…) elszakítottak, de egyvalami (nagyrészt Erdélynek köszönhetően) megmaradt, a Magyar kultúra, és ez megmentett egy népet/hazát, és most nem merem leírni, hogy a száz év alatt jóval megfogyatkozott népi IQ vagy valami pokoli terv hatására ezt aknázzák most alá, és nem csak a határon kívül, hanem itthon is.

Nem, nem lesz elég egy mindennél hatalmasabb március tizenötödiki felvonulás, nem lesz elég egy mindent elsöprő áprilisi választási győzelem. A gyűlöletet kell legyőzni, ellenkező esetben megtörténhet, hogy bekövetkezik - ha nem is az ország, de - az ország időszámításának kettéosztása, és nem egy Covid előtti és Covid utáni éráról fognak szólni a krónikák, hanem a gyűlölet eluralkodásának új időszakáról.

Úgy leszünk majd ezzel (röhejes hasonlat, de ez jut eszembe), mint Románia volt félévszádon át: 1944. augusztus 23 előtt és után.

Édesanyámat a tanfelügyelő először a történelemóra meglátogatása után jóságosan figyelmeztette: - Tanárelvtársnő kérem, egyszer sem hangzott el az előadásában, hogy augusztus huszonhárom előtt és után!  - De hát az Ókori Egyiptom volt mára kiadva, és a könyvben sehol egy utalás… - Na, ezért van Ön odatéve, hogy kiegészítse az elavult könyvet! (Egy évvel azelőtt nyomtatták ki.)

Majd a földrajz-óra után már jegyzőkönyvbe is vette, hogy:  „ A tanárelvtársnő a Kárpátokról beszélt, anélkül, hogy érzékeltette volna a Kárpátok nyomorúságos kinézését ezerkilencszáznegyvennégy augusztus huszonharmadika előtt, és hogy azóta mennyire másképp ragyog a nap az elkergetett ködfelhők felett…”

Édesanyám megfogadta, hogy ezt az okos útmutatást kiterjeszti Románia vizeire is, és, ha nem volt ott a tanfelügyelő, taníthatott tovább úgy, hogy a gyerekek is tanuljanak, ha meg ott volt, akkor a szünetben a tanfelügyelőn röhögjenek.

Nos, ne várjunk áprilisig, kezdjük el a röhögést itt és most, és ne bizonyítgassuk az igazságot, hisz az ellenzékiek minden nap ellentmondanak önmaguknak, és ezt tudatosan teszik, mert vezéreszméjük:  - Zavart kelteni minden áron.

A Magyar Kultúra a bölcsőben még érintetlen, ezért vigyázó szemeimet nem nyugatra, hanem Erdélyre vetem, és akkor jöhet a csendes, nyugodt, törésmentes változás, a MÉG JOBB.

Választások

Patakparton egymás mögött tömören baktatva, kasszák előtt sűrű sorokban állva, buszon, villamoson, metrón - akarva-akaratlan belehallhatok néptársaim beszélgetésébe.

Elcsodálkozom rajta (vagy inkább csak ”-tam”, mert ma már tudom, honnan fúj a szél), hogy szavazó polgártársaim tömege végzetes tévedésben van. Azt vallják, hogy áprilisban miniszterelnököt választunk. De téved az is, aki azt hiszi, pártprogramok között választunk. Hiszen csak egyet ismerhet az érdeklődő, a másik fél abból él, hogy minden tételre rávágja: mi majd másképp fogjuk ezt megoldani. Hogy jól vagy rosszul, maguk sem tudják, de a VÁLTOZÁS nagy ígéretét kell bele sulykolni a politikától,megcsömörlött tömegbe.

Ember, ne törődj azzal, hogy mi akkor régen mit ígértünk, majd mit tettünk. Az akkor volt, és azt se lásd, hogy minden ellenkezésünk és aljas aknamunkánk ellenére mit ért el a mai vezetés. Higgy annak, aki az „igazat”, a „Te/Mi igazunkat” álmodja/látja. Ember, neked most nagyon rosszul megy a sorsod. Ne azt nézd, hogy tizenkét év alatt mi (morzsák!) hullott az öledbe. Mi az aranykort hozzuk neked ezüsttálcán. Na jó, az elején rendet kell teremtenünk,  az aljas szándékkal kifizetett nyugdíj-jutalékot, meg a hahaha…a tizenharmadikat, a népbutító- és vakító minimálbért, adóelengedéseket, rezsi-népbolondítást és így tovább, a kampány olcsó fogásait rendeznünk kell, mi már most óriásplakátokon és a betiltott, nem létező több tucat baloldali lapokon megpróbáljuk a tisztánlátásotokat visszaadni.

Emberek, visszaviszünk titeket Európába. Az a pár százezer, na jó, lehet, hogy néhány millió bevándorló, kiket tárt karókkal és nem szegesdrót-kerítéssel fogadunk, a harmadik de legkésőbb negyedik itt született generációjával elvezet minket Allah virágos kertjébe, és ük-ük unokáink, Ali meg Juszuf  áldani fogják emlékünket a Szent Mohamed (volt István bazilika) óriásmecsetben.

Anya, ne szülj gyermeket, s aki már megvan, azt küld Belgiumba. Ott már megvalósulni látszik a hétcsillagos jövő, a tavalyi évben a gyerekek fele Mohamed névvel látta meg a szép nyugati kulturált világot. Még nem késtünk el, de áprilisban utolsó alkalom nyílik rá, hogy még behozható hátrányból utolérjük a fejlettebb nyugatot.

Sétáim meg bevásárlásom végén kényszer érzek rá, jön, hogy világgá ordítsam: Még van két bő hónapunk, ember, ne használd a füled a hazugságok meghallgatására, de nézzél, lássál, és gondolkozz józanul!

Mikszáth

„Necessitas frangit legem. A szokás szent, de a törvény még szentebb. A hatalom többnyire úgy képződik, mint a kígyó fején az úgynevezett kígyókő, - a többi kígyók nyálától” - Írja Mikszáth Kálmán közel száz éve. Furcsa. Nem ma?

Már megjelentek a kortesek, na nem fokossal meg pálinkával felszerelve, de ma is ugyanolyan hangosan követelőzve dugnak az orrom alá íveket, hogy írjam alá, ne törődjek azzal, hogy mit. Hát, ha nagyon akarom tudni, akkor a „szebb jövőt”. Na, ez csak elég lesz, maga megtévesztett jobbos... Mikor veszem észre magam, és követem végre a vezérújságok vezér-rovatait!

Na de Írjak arról, ami a széles néptömegeket érdekli, lázba hozza, sőt…Lyly a tegnap kora délután belépett Buda legnagyobb bevásárlóközpontjába, és egy kis szelet citromot vett ebédre. Azért csak kis szeletet, mert tegnapról megmaradt még egy cikk, és tudatosan őrzi vonalait, amiket a térdig kivágott estiruha ragyogóan bizonyított. Egy pillanatra megállt az élet az üzletben, még a pénztárosnő is felállt, a férfiak a tojásokat a kosaruk mellé pottyantották, és az élet fontos pillanataiban mindig jelen levő fényképészek villantói megvakították a szemben levő üzlet kirakatában a próbababákat.

De azt sem hagyhatjuk ki, hogy a női vízilabda meccsen Katiról a gól lövés pillanatában a szoros testfogással védekező Zsu lerántotta a mezt, miközben a derékig kiemelkedő Kati teljes mellbőséggel a gólra összpontosított, és ettől a pillanattól kezdve megállt az óra a nagy kivetítőn, és a férfiközönség őrjöngve üvöltötte  hörögte: - Mindent bele, mindent bele. Felejthetetlen volt. - A meccs,hogy végződött? - Ugyan már Uraim,  na de igazán…

Olvassuk újra Mikszáthot: „Tudás-t, mert ez a tó neve, fürdésre használják a körtvélyesiek nyáron, s az a hit van elterjedve a környékén (talán azért is hívják Tudásnak), hogy az ártatlan leány pompásan érzi magát selyemlágy vizében, de a nem ártatlan sikít, ha belelép.”

Sir Isac Newton

Ma már minden lehetséges, a számítógépünkre „felülünk” és visszarepülünk a tizenhetedik századba, leülünk az almafa alá abba a székbe, amibe akkor Sir Isaac Newton ült, és a fejünkre esik egy alma. Vagy állunk a kert ablakában  (nagyon fontos részletek ezek, tudósok százai vitatkoznak még ma is azon, hogy ült vagy állt?), és onnan nézzük, hogy egy alma a földre esik.

Na, kérem őszintének lenni: mire gondolunk mi abban a pillanatban?  - Ó, a fene ebbe az almába… - Nem tudtam volna arrább ülni?  - Vajon nem tört be a fejem? - Vajon nem nyüves?  - Hull az alma a fáról, most jöttem a tanyáról. Na nem, ez a szilva volt. Mindegy, szilva/alma egykutya, ha a fejemre esik. – Nini, már ősz van… - Szólok az asszonynak, szedje össze s csináljon holnapra egy jó kis pitét. - Most ezen gondolkozzak, hát nincs nekem elég bajom, hisz hull a tőzsdén is a részvényem értéke.. - Milyen marha ötlet volt ide jönni!

És így tovább, több millió változatban, de egy se gondol arra, amire Sir Issac Newton: - Miért nem oldalra vagy felfelé esik, hanem mindig a föld középpontja felé?

Hát, ha ezt tőlem vagy társaimtól kérdezné,  akkor ezt válaszolnám: - Micsoda marrrhaság! Ez kb. olyan, mintha arra kellene gondoljunk, hogy 2022-ben Magyarországon április 3-án az ellenzék nyer.

Newton kitalálta, hogy miért esik lefele az alma, de azóta is és azelőtt is lefele esett, tőle függetlenül, és a józan ész is diadalmaskodni fog Magyarországon a nyüvese ellen.

Megoldás

Ramagyország válaszút előtt áll. Abban mindenki egyetért, hogy így nem maradhat. Vagy még jobb lesz, vagy valami egészen más.

Hát akkor napnál világosabb: legyen az „egészen más”. Hogy miért? Nahát, ilyen kérdést csak a beragadt úgynevezett hagyományőrző vén hülyék és gonosz ostobák tehetnek fel.  Hiszen ordít a megoldás. Két ügyet kell rendbe tenni: tanügy, egészségügy. Ha ezek nem akadályozzák majd a zökkenőmentes kormányzást, akkor végre foglalkozhatunk a társadalom boldoggá tételével.

Az egészségügyre már vannak - egyelőre kissé félénk - javaslatok: Zárjuk be a vidéki kórházakat, járjunk Indiába gyógyulni, stb. Nagyon okos, jól átgondolt, de nem elég, tessék gondolni merészet és nagyot, és tegyük rá mások életét. Zárjunk be minden kórházat, tiltsunk el a tevékenységtől minden orvost! Hiszen már Könyves Kálmán királyunk, ha nem is minden boszorkányt, de a strigákat egy intézkedéssel eltüntette.

Igen, a nagy megoldások mindig egyszerűek. Olyan, hogy orvos, nincs, és kész. Beköszönt az általános boldogság. Mert gondolkozzunk csak egy kicsit. Tett-e boldoggá valakit is egy orvos? Esetleg valami nyavalyától megszabadított, de boldoggá úgy igazán talán a kezdő orvosok keze alá dolgozó nővérek tudnának igennel felelni.

A rengeteg pénz, amit ma az egészségügy felemészt, másra fordítva, például ingyen-alkoholra és hasisra, azonnali és földöntúli/mennyei érzést borítana Ramagyra. Aki beteg, üljön otthon, vagy el lehetne a Hortobágyon keríteni néhány négyzetkilométert és oda vinni őket legalább negyven napra, és meglátjuk…Ezek a negyven napos pusztai kúrák minden vallásban csodával határosan gyógyítottak.

A tanügy? Röhögnöm kell. Tanügy. Hahaha - bruhaha. Ezzel el is van intézve. Ramagy ország a mennybe megy. Vagy nem. Na és aztán!

**********************************************************

Gyárfás András újabb karcolatai – 2022. január 6.  

Lélekbúvár

Néhányan (talán csak négyen) kártyáznak vagy éppen iszogatnak a szokásos békés, csendes haveri körben, amikor odaül egy lélekkutató.

-Nem zavarok?

Na erre mit lehet válaszolni? Hát ami szívből, őszintén jönne, az nem megy, tehát:

-Tessék csak, tessék… (Mit akarhat ez? Egyáltalán ki ez?)

-Na látják, pont erről szeretnék önökkel beszélgetni. Én lélekelemző vagyok, és egy bizonyos jótékonysági egyesület tagja/megbízottja, a társadalom kisebb és nagyobb csoportosulásainak  a család, baráti kör, munkahely, csapat stb.nyugodt együttlétéért dolgozunk. Meggyőződésünk, hogy a legtöbbünk egy igen csalárd légkörben mozog, nem tudnak bizonyos feszültségeket feloldani, mert nem beszélik ki a meglevő bajokat. Vegyük például Önöket. Ide ültem és azonnal vége lett a meghitt beszélgetésnek, de ahogy elmegyek, Önök megbeszélik/kibeszélik,hogy mi is volt ez, és azonnal megszűnik ez a feszültség. Jóval veszélyesebbek és pusztítóbbak viszont az elhallgatott, ki nem beszélt történések, melyek, ha elfojtják őket, mind gennyes vulkán fogják megfertőzni a kendőzetlennek tűnő barátságot.  Ugyan mikor beszélgettek utoljára az önök között lévő feszültségekről?

-Soha.  Mert nincs okunk rá.

-Na ez az, amitől féltem. Mindenki azt hiszi, hogy minek kibeszélőst játszani, amikor nincs mit titkolni. De nyúljunk csak mélyebbre! Például. Ön játék közben soha sem gondolt arra, hogy a társának milyen piszkos szerencséje van, és nem kívánta, hogy legyen már vége annak a sorozatnak? És ez csak egy kisebb valami, de a lelkük mélyében, amikor a szomszéd megvette a csillogó-villogó új autóját vagy …

-Na jó, ami a  játékot illeti, Pali tényleg néha túlzásba viszi..

-Mit viszek túlzásba? Te beszélsz, aki a múltkor.. még Jóska is megjegyezte, hogy a ami sok az sok...

-Menjetek ti a fenébe, Jóska meg Pali is, én mit mondtam vagy jegyeztem meg, mit? Én? Mikor az az Ignác volt és még azt is mondta, hogy..

-Mit mondtam, mit? Szóval így állunk? Végre valaki ide jött s felnyitotta a szemem hogy milyen gazemberekkel ülők én évek óta együtt. Köszönöm Uram, uraim. Végeztem veletek. Ultizzatok a lélekbúvárral tovább, én megyek..

-De uraim, uraim, hát még csak a kibeszélések elején vagyunk!. Majd ha a konyhakés is a kezekbe kerül, akkor mondhatjuk igazán, hogy igen, ez férfimunka volt. Én, mint lélekbúvár teljesítettem is a küldetésem, és már megyek is, mert még nagyon sok munka vár rám. Kellemes Ünnepeket!

 Hawaii

Mit törődjek én azzal, hogy a világ megváltozott, és hol fáj az nekem, hogy a szakállas norvég télapó szájon csókolja az őt gyermekkora óta imádattal váró borostás nagytatát? Tőlem, szalonképesen fogalmazva, teherbe is ejtheti, ha a vérbő norvég férfiember úgy kívánja. De hogy ősigazságok, közhelyek válnak valótlanná, az tényleg fáj.

Úgy oktatattak a nálam mindent jobban tudók (és van belőlük néhány millió), hogy a panaszomat/bánatomat megosztva, az szétfoszlik azok között, akik meghallgatják. Hát nem így van.

A minap, miután többször is rákérdezett egy kedves ismerősöm, hogy mitől olyan gondterhelt az arcom, elárultam, hogy kiborít az a rengeteg telefonüzenet (hírek, reklámok, stb.) amiket ez a hordozható istenverés magából rám önt.

Hazamegy a barát/ismerős, és újságolja: - Asszony, ma találkoztam Andrással, na ha nekünk is olyan gondjaink lennének, mint neki, boldogok lehetnénk. El sem mertem neki mondani, hogy mi azzal küszködünk, hogy e fene ette járvány miatt el tudunk-e utazni a Hawaii szigetekre, vagy sem. - Hagyd a szigeteket, most a barátodon kell segíteni, hívd fel az ismerősöket, hogy beszéljenek vele, még mielőtt baj lesz. És felhívta. És azóta megsokszorozódtak a csengetések.

A panasz/bánat osztódással szaporodik, és nem gyógyul. Bár, tudván, hogy a szétkürtölt fájdalmunk örömet okoz annak, akivel megosztottuk, hát ugye mégis valami kellemes melegségérzés kellene, hogy eltöltsön, hisz jót tettünk, és „jónak lenni jó”!

Számadást végeztem, hogy a közel nyolc évtized érzékelése/tanulása mit raktározott el nálam, és rájöttem, hogy többet tudok arról, hogy mit nem tudok, mint arról, hogy miket tudok!

Na, ez talán mégis pozitívvá teszi a mérleget.

Lottó

Szomorú hétvéget hagyok magam mögött. Két tragikomédia, az egyik sohasem teljesülő, de megtörtént, a másik meg lassan napi eseménnyé váló.

Mégis, minek nevezzem azt, amikor valakinek beteljesül a vágya, miközben nem tud tiltakozni/javítani, hogy azért ezt nem így gondolta/mondta?  Óriási tüntetés az oltás ellen, elhangzik a kötelező „ne rendelkezzen senki az én testem felett”, ugyanezt még ötvenöt  átfogalmazásban, majd a mindenki által hurrával kísért záró szlogen: - Én nem akarok ilyen országban élni, ahol ez meg az… És mit ad a korona, amit a tüntetésen összeszedett: rá két hétre már nem is él!

A másik, kevésbé életveszélyes, de az egész társadalmat érintő esemény: kihúzták a Lottó abszurdan magas főnyereményeit, és nekem semmi!

Egy túl okos valaki rákérdezett: „és hol érintett ebben a társadalom?” Hát az úgy van, hogy játszom, és ha nem is minden héten, de amikor az egek/csillagok felett van az esetleg megnyerhető összeg, hát beszállok, és itt jön a társadalomnak okozott baj.

Hétfőn megveszem a szelvényeket, és még csütörtök este is azzal alszom el, hogy ha befut a pénteki EUR-os szelvény, akkor kiknek vagy milyen szervezeteknek adományozom.

És nem jött. De szerencsére ott van még a hétvége két napja is. Pénteken már kissé kevesebb pénzzel gazdálkodom, de ez még mindig elég ahhoz, hogy vállalatokat mentsek meg a bukástól, és még jut rokonnak, barátnak, ismerősnek, vadidegeneknek is. Szombaton zeneszó mellett továbbra is szegények maradnak a névsoromon szereplők, de képzeletben legalább láttak félmeztelenül vonagló lányokat, ingyen, és ez sem semmi. Vasárnap kihúzzák a „hatost”, és ott van több száz segélyre szoruló (a vadidegeneket már reggel kihúztam a sorból), akik továbbra is az álomlistámon vannak, de egy árva forint nélkül maradnak.

És ez így ment egész évben. Most, hogy ráfordulunk a 22-re, jól átgondolva ez nem mehet így tovább, mégsem károsíthatok meg minden héten annyi rászorulót. Valamit tennem kell. Vagy a Lottó-társaság tér észhez, vagy én. Na jó, előbbitől ezt nem lehet elvárni, hisz az én álmaimból élnek, de nekem, gondolkodó emberként ideje a gondolkodásnál maradnom, és elfeledni a gondokat.

Igen, megvan. Fájni fog. Több szelvényt nem veszek, megszabadítom magam a nyerés lehetőségétől, de az állandó lelkiismeret-furdalástól is, és bátran/nyíltan nézhetek honfitársaim szemébe. És ez sem semmi.

Bejgli

Felvillanyozva a tegnapi nemzetközi miniszterelnöki sajtótájékoztatótól, összefutok a köztudottan ellenzéki szomszédommal és rákérdezek: - Na, hogy teccett?  - Hát uram, ennyi hazugságot, amit a tolvajbanda elnöke ott összehordott, hát.. - Na de szomszéd, mondja meg már nekem, ne halljak meg bután, mit hazudtak, miket loptak? - Uram, ezt mindenki tudja!

Hogy én nem vagyok „mindenki“, azt tudom, de mégis... Közel hetvenöt évig vallottam, hogy nem vagyok „idevalósi”, és ezzel igazoltam a tudatlanságomat, de most át kell váltsak arra, hogy „nem vagyok idevaló”, és ezzel talán elnyerem a bocsánatot a tájékozatlanságomért.

De hagyjuk a politikát.  Karácsony lesz 2 nap múlva, valami meglepetést kellene készítenem a feleségemnek. Megvan, bejglit sütök! Méghozzá diós-mákost, ilyet nem ettem még én sem, nem is tudom, miért nem ezt csinálja mindenki.

Na lássuk, mi kell hozzá. Elővehetném a sok szakácskönyv közül valamelyiket,  de győz a férfilogika.  Liszt biztos, víz is, vaj, dió, mák, talán  tojást is láttam, hogy kevert bele a TV-szakács. Akkor elő a vajat, amíg az megpuhul, kikeverem a lisztet a vízzel, ráöntöm a diót és a mákot a vajra, hátha gyorsabban meglesz, úgyis össze kell keverni valamikor. Vajon mennyi liszt kell? Hát egy kiló biztos elég lesz, és inkább többet, mint kevesebbet, legfeljebb több rúd lesz. A kicsi üst, amiben a gulyást keverjük a vízparti partikon, az jó. Liszt és egy kicsi víz, na, még egy kevés víz, mert alig tudom forgatni benne a fakanalat. Nini, ez emlékeztet valami gyermekkori emlékemre. Igen, megvan, pont így csináltuk a csirizt, azzal ragasztottunk mindent. Na, akkor víz kell még bele. De most túl híg lett, na és akkor mi a  baj?  Liszt van még. Bele. És még egy kis víz, és még egy nagyon kevés, igen, alig egy pár csepp, és jó lesz. Ó, a fene, egy-két cseppel több ment és lisztem már nincs. Na lemegyek a boltba, de addig még kikavarom a vajat a mákkal és dióval.Csak nem veszek elő még egy fakanalat, hogy aztán több legyen az elmosni való, ide azzal a csirizessel. Az üst falán végéghúzom, s ami még rajta marad, azt a mutatóújjal dörzsölöm le, és vissza a kanál hátára, majd az üst falára, és ezt addig, amíg csirizes lesz a plafon is.Ugyanezt a vajasdiósmákos keverékkel, csak kicsit gyorsabban, mert félő, hogy felébred a feleségem, és...szóval siessek.

De álljunk meg.Végeredményben mit is akarok? Meglepetést szeretnék ajándékozni a feleségemnek, és nem vásárolt bazári olcsósággal vagy hivalkodó  csillogó-villogó fölösleges valamivel, hanem szeretettel, a magam csinálta különlegességgel, és azt hiszem, ezt elérem már ezzel is, amit itt összehoztam.

És elértem. További kellemes ünnepeket.

Apróságok

Botozok, botorkálok a patakparton, mellettem kisgyerekeket, babákat sétáltatnak anyukák, apukák.

Az okos apuka, aki jól tudja, hogy a gyermekek nevelését már az anyaméhben meg kell kezdeni (na jó, egy-két év múlva abba lehet hagyni, de ez egy másik történet), a kis kocsi fölé hajolva mondja három- vagy négyhónapos babájának: - Hallod? Egy fakopács avagy harkály kopácsol. Hallod? Ez egy madár, a csőrével likat vág a korhadt ágon, és kiszedi a kukacokat, s hazaviszi az olyan kicsi harkályoknak vagy fakopácsoknak, amilyen te vagy most.

Melléjül érek és valami buta, ellenállhatatlan inger hatására oda hajolok: - Harkály, fakopács, a piciformes családból, nálunk a pendrocopos major a legismertebb.

- Maga természetrajz-tanár? 

- Nem. Nagytata vagyok, és ragaszkodom hozzá, hogy a gyerekek a lehető legtöbb ismerethez jussanak hozzá.

-De hát nem látja, hogy a baba olyan kicsi, hogy még nem ért semmit?

- Én igen, de Ön után igazodtam, és Ön csak jobban ismeri a saját gyermekét, mint én.

Megyek tovább, egy kis mamát kérdezi a nagyobbacska kis leány: - Mamuci, mitől fiuk a fiuk?

- Mert úgy születnek, és mi úgy hívjuk őket, nekünk a fiuk fiúk, és a lányok lányok. Látod ott azt a fát, az bükkfa, mert úgy hívjuk, és ha cserefának hívnánk, akkor cserefa lenne, ez így megy a világban…

- Igen, Mamuci, de a tanító bácsi ma azt mondta, hogy őt ezentúl ne hívjuk tanító bácsinak, mert ő mától tanító néni, és mi is, ha akarjuk, lehetünk fiuk is, vagy fordítva.

- Na, ezt mond el otthon apádnak, és ö bemegy az iskolába , és holnaptól a tanító bácsi biztos néni lesz.

Ja, míg el nem felejtem, a német híradóban egy celeb hajléktalanoknak osztott szét ennivalót, és nem csak a csomagokat adta át, hanem használati utasítást is mondott: - Két, legtöbb három percig tegyék rövidhullámú sütőbe és akkor fogyasztható lesz.

Nem csak a gyerekeket, a felnőtteket is lehet hülyíteni.

Emlékek

„Eszembe jutott, vagy emlékszem”… Micsoda különbség! Ha valami eszembe jut, azt a hasonló körülmények, hangulat, látvány, szavak idézik fel, az emlék pedig sokszor váratlanul jön, és még az is megtörténik, hogy kéretlen/kellemetlen módon.

A gyakorlati életben (és nem a költészetben), amikor küldetésben vagyok egy kis cetlivel a kezemben, amire indulásom előtt közösen felsoroltuk, hogy mit kell tennem/vennem (ez úgy van, hogy a feleségem mondja és én írom, aztán én írom és a feleségem mondja, mondja, mondja, és azt is mondja, hogy igen, azt, de nem olyant és annyit, mint a múltkor, és ezt bőven kifejti, hogy mert én mindig ugyan felírom de aztán gondolkodás nélkül veszem azt, ami az orrom előtt van, ha kell, ha nem, és és és…), na szóval, ha az üzletig elveszteném a cetlit, mert ha valamit csak úgy belegyúrok a zsebembe és közben ki kell vennem egy százast, amivel a bevásárlókocsit kiválthatom, hát könnyen megtörténik, hogy kiesik vagy alattomos módon kimászik-kisurran, vagy aljasul kilopózik, egyszóval cserben hagy, na, ilyenkor eszembe kell jusson, hogy mire is emlékszem vagy emlékeznem kell, hogy mondta, mint mondta, és akkor eszembe jut, de ördögi módon valaki azt súgja, hogy mit ne vegyek, és akkor elvesztem, mert üres kézzel csak nem fogok hazamenni, hisz hülyének néz, és joggal.

Na de hát jusson eszembe, na, nem lehet, hogy ne jusson eszembe valami, és igen, egyszer úgy, mint százszor: „eszembe jutottál kicsiny kis leányka…” Na, de ettől nem a bokor fog reszketni, hanem a gatyám, ha ezt viszem haza.

Akinek nincs esze, annak csak emlékei vannak? Hogy is van ez?  Na, nem jut eszembe, pedig emlékszem, hogy az érettségi előtt lélektan-órát is tartott egy fiatal, kezdő, frissen végzett szaktanárnő, de többnyire az áll előttem, hogy mindig sírva hagyta el az osztálytermet még a kicsengetés előtt, mert az állandó idétlen beköpések nem engedték meg, hogy kialakuljon a témához illő hangulat.

Nagy lelkesedéssel ecsetelte, hogy egy testvérpárt elszakít a sors egymás mellől, és csak a háborúban találkoznak két különböző fronton, és az egyik elfogja a másikat, és megjön a parancs, hogy ki kell végeznie, és akkor ott állnak a töltés szélén, és akkor, mielőtt tüzelj-t vezényelt volna….itt egy kicsit hosszabb lélektani szünetet tartott a tanárnő, hogy bele tudjuk élni magunkat a pokoli helyzetbe -, megszólalt egy hülye a padokból: -Vizelj-t vezényelt.

Talán ez bosszulja meg magát most. Megérdemlem.

2022. Elkezdődött.

Reggeli téma-kutató/kereső utamon, a patakparton összefutottam a már jól ismert hajléktalannal.  (A „futottam” kissé túlzás, mert sem ő, sem én nem futunk, ő egy nagyüzlet szekerét tolja maga előtt, én meg a két botommal döföm/döngölöm a földet).

Kettő is van a hajléktalanból, de ezzel gyakrabban találkozom, és ezt olvasni is láttam. Eszembe jutott, hogy karácsony óta kínoz a gondolat, hogy az a rengeteg befőtt, gyümölcsíz, amivel a rokonság kedvesen megajándékozott, az amúgy is szűk polcokat fogja nyomni… jó lenne egy párat tovább adni, hát kinek, ha nem a hajléktalannak?!

Mielőtt odaérnék a padon alvóhoz, már szembe jön a másik, aki magában beszél és szid meg káromol, na, csak megkérdem, hajlandó egy pár percet itt állni vagy eljön velem száz métert, hogy lehozzam a fölösleget: - Boldog újévet jó Uram.

- Mit akar?

- Az égvilágon semmi rosszat, csak boldog újévet kívántam.

-Ja.

- Nézze, a tegnap estétől megmaradt egy megbontatlan pezsgő, meg még Karácsonyról ez meg az, nem sértem meg vele?

- Mit akar?

- Ajándékozni, ha nem sértem meg vele.

- Mindig így kezdik, mert azt hiszik, hogy mi a maguk maradékára vagyunk rászorulva és minden szemetet meg lehet velünk etetni/itatni!

- Hát, bocs.

- Semmi bocs. Vallja be őszintén, hogy azzal az ezer év óta lejárt pezsgőjével meg kompótjaival a voksomat akarja megvenni. Hát abból nem eszik. Én a változásra fogok szavazni, meg hiába nézi a padon alvó társamat, ő ennek a kormánynak az áldozata, miniszteri tanácsos volt ezelőtt tizenkét évvel s egy kicsit lopott, de nem eleget, s most ott alszik, neki sem kell a maga lekenyerező/megalázó adománya, a régi állását kívánja, semmi mást, mert semmi máshoz nem ért.

- Bocs és még ezerszer bocs. És még egyszer boldog Újévet és felejtsen el.

- Fujj!! - És ha nem lépek elég gyorsan arrébb, akkor nem az ösvényt, hanem engem köp le.

Azért mégis visszamentem s összecsomagoltam a használható/iható/fogyasztható, számunkra fölösleges dolgokat, s az alvónak a Tesco-kosarába tettem, szerencsémre a másik már arrébb szidta a világot.

Hát a kampánysétám nem sikerült, de egy írástéma legalább bejött.

Újév.

                Újévi fogadalmak.

Közel nyolcvan év alatt már annyi fogadalmat tettem, és nem emlékszem, hogy egyet is betartottam volna, legalább is azokat, melyek hosszabb (örök?) időkre vonatkoztak! Ideje lenne hát ezzel a rossz szokással szakítani, mert lassan elfogynak az újévek, és akkor hogyan lesz?

Na de mit fogadjak meg?

Milyen jó lenne, ha dohányos lennék, most leszokhatnék, bár erre láttam már számtalan példát, amikor a nagycigis bátyám és barátai éjjel 12-kor szent esküt tettek, hogy vége, nincs tovább, kimentek az udvarra, és amennyi cigaretta volt náluk, azt ledobálták a földre, rátapostak indián táncot járva, és uram bocsá’, le is vizelték a kis halmot, majd egy olyan szűk óra múlva ugyancsak szűkölve szedték össze a törött cigarettavégeket s gyújtottak rá.

Na de akkor mit fogadjak meg? Nem csinálok semmit. Semmit, teccik érteni? Semmit.

Megkérdi a feleségem: - Na, mit tervezel mára, mit fogsz csinálni?

- Semmit.

- Ja, úgy mint a tegnap?

2021 december 15.  

Mentőőv

Újabb botrány. Már megint, és vajon meddig? Botrány, botrány, világra szóló botrány.

A kormány már megint ide csődíti a világ több mint száz országának küldötteit és csodáltatja magát azzal, hogy egy olyan kiállítást épített, ahol minden újrahasznosítható. És ezt hiszik, vallják és bámulják többszázezren, kik odalátogatnak! És ez a több mint százezer ember, még ha csak egyszer is szorul rá (de azért idősebb férfiak többször is, ha igazi férfiak) és bemegy az illemhelyekre, több száz tonnányi, ill. hektoliternyi, egyáltalán nem (vagy még nem) újrahasznosítható anyagot termel. Botrány.

Elhiszem, hogy még nem tartunk ott, de addig is elvárható tőlük, hogy javasolják: valami zacskóban (persze újra hasznosítható anyagokból) vigye haza mindenki magával, amit ott alkotott. Legalább ennyi, és ez igazán megvalósítható. Sajnos az ellenzék még nem figyelt fel rá, de rámehet a jövő évi választás, ha valamelyik szarevő odatéved és elmondja…

Elmondja, megmondja. Igen, ma ez a lényeg, hogy elmondja. Hogy ki mit csinál/tesz, az ma senkit sem érdekel, de önti az emberek nyakába-agyába az illemhelyi eredetű gondolatait. Na, ezt kellene valahogy sürgősen betiltani.

Igen, válogassunk ki egy, de tényleg csak egy embert, aki ki- és megmondhat általános és törvényszerű véleményeket/javaslatokat. És nem is kell újra feltalálni a spanyolviaszt, csak visszanyúlni a boldog régmúltba. Hiszen emlékszünk még rá: „Schneider Fáni de azt mondta, azt mondta azt mondta hogy azt mondta…” És hitt neki mindenki!

Igen, meg kel hívni a Parlamentbe Fánit, és ő megmondja, és neki aztán újra hiszünk, és újra szebb lesz a világ.

Hasznosítsuk újra Schneider Fánit!

Migráns

Feljelentem magunkat, nem bujkálunk tovább.

Nem tudom már elviselni, hogy az ellenzéket és annak lángeszű miniszterelnök-jelöltjét hazugsággal vádolják, miközben mi ketten, a feleségemmel vagyunk az élő példája annak, hogy igazat mond. Nem ismerem a többi ötvenezer migránst, akik az utóbbi tíz évben elárasztották az országot, a Kormány behunyt szemét kijátszva, de tartozom a becsületnek azzal, hogy bevalljam: igen, mi is azok vagyunk, itt vagyunk, migránsok vagyunk. Mentségünkre csak annyit hozhatok fel, hogy nem létrákon át jöttünk az országba, hanem svájci útlevéllel játszottuk ki a határőrség éberségét.

És hogy miért ide? Hát kérem, sorra vettük Európa összes államát, és azt láttuk, hogy magasan a legtöbb törődésben itt részesülnek a nyugdíjasok, az állam itt törődik az idősekkel a legjobban. Megjegyzem, esetünkben a pénz nem játszott szerepet, hisz magunkkal hoztuk egy másik naiv országban, Svájcban a le- és megdolgozott nyugdíjainkat. Végezetül pedig: teljesen véletlenül magyarok lennénk.

És igen, abban is igaza van a lángeszűnek, hogy a jövő évben a mostani vezetésre fogunk szavazni, és nem hálából, mert befogadott, hanem a józan ész (amit szintén  magunkkal hoztunk) érvei „kényszerítenek” erre.

A nyelvet már egészen - na jó, nem egészen - hibamentesen gyakoroljuk, de a közhivatalokat kivéve majdnem mindenütt megértetjük magunkat az anyanyelvünkön. Vidéken mindenütt hiba nélkül.

Azért van még tanulni való bőven. A jó múltkoriban felhívtunk egy klímaberendezéseket karban tartó céget, hogy most, amikor még nincs olyan nagy nyomás rajtuk, jönnének ki, és ezt meg azt, ami nem működik zökkenőmentesen, hát tennék rendbe. A telefonban megkérdezték, hogy milyen márkájú a felszerelés. Valahogy kibetűztem a plafon alatt levő dobozról a  bujkáló nevet, és azzal már jött is a szakértő válasza: - Ja kérem, ezt a terméket Orbán Viktor barátja forgalmazza, mi a baloldalról nem foglalkozunk vele.

Én marha azt hittem, hogy „bal” és” jobb” - oldal csak a Parlamenti patkóban van! Ezért aztán, ebből okulva, elővigyázatosságból, egy esetleges ellenzéki győzelemre gondolva, megpróbálok az utcán is csak a baloldalon járni. De, csak tudnám, hogy melyik is az, mert hiszen amikor valahova megyek, dolgom végeztével, visszafele jövet az már a jobboldal lesz, és akkor a jövő évben megbüntetnek, földönfutóvá tesznek. De hát ugye az élet örök tanulás és vizsga, és, ha netán ráérünk, élet is.

De nem csak én jövök zavarba hirtelen jött kívánságok vagy kérések elhangzása után. A múlt héten elkísértem a feleségem a szemorvosnőhöz a régóta esedékes szürkehályog-műtétre, és amikor a rendelő ajtajából visszaparancsoltak, még volt annyi időm, hogy odasúgjam a doktornőnek:

- Megkérem szépen, ha lehet, altatással végeznék…

- Kedves uram, az ön felesége egy józan, bátor asszony, aki tudja, hogy ez a beavatkozás semmiféle fájdalommal nem jár, minek az altatás?

- Nem is neki, hanem magamnak kérem, arra az időre, míg ő bent lesz.

Zöld

Botkodácsolok (ez a botozás, botladozás, sétálás, gondolkodás egybevéve, és mindezt csendben, tehát nem kotkodácsolok) a patakparton. Mellettem az úton két autó robog egymást követve, és, mivel negyven a megengedett, hát csak hatvannal.

Két gondolkodó ember ül a kormány mögött. Ezt onnan tudtam meg, hogy alig értek mellém, hatalmas csattanással egymásba fúródtak, és mindkettő azt mondta: - Hát ezt nem gondoltam volna…

Igaz, nem ezzel kezdték, hanem a bankokban és közhivatalokban kötelező, édesanya utáni tudakozással, bár nem azzal a céllal, hogy igazoltassák egymást. Az első kifejtette, hogy miután a harmadik táblán is látta a negyvenes számot, arra gondolt, az első kettő biztos még csak figyelmeztető volt, de a harmadikkal már büntetés is járhat, a második meg nem is gondolta volna, hogy normális ember csak úgy lefékez az utca közepén, és a mobiltelefonjával volt elfoglalva, miután ilyen biztonságos, csendes közegben vezetett.

A „normális” szó fordulatot hozott a párbeszédben. – Mi, még maga mondja nekem, hogy normális? Maga idióta! - Én idióta? Maga marha állat!

Villámgyorsan egy ellenzéki hozzászólás színvonalára emelkedett a párbeszéd (majdnem pártbeszédet írtam), és miután ezeket hetente legalább hetvenhétszer hallom, ha akarom, ha nem, hát továbbsétáltam és elgondolkoztam azon, hogy miért nem arról vitatkoznak, hogyan tehetnénk zöldebbé a világot, hisz most ezzel kell keljen és feküdjön minden ember, amíg nem lesz zöld az ég és esetleg csak a fülük veszítené el az oly áhított színt.

Celebek

Az ötvenes évek elején még szellemes mondásnak számított, utána sokáig közhely volt, mára pedig valóság lett: „Csak az a biztos, hogy semmi sem biztos”. Továbbá: „Háború többé nem lesz, de olyan békeharc, hogy kő kövön nem marad”. De persze ez sem biztos.

Ötvenes évek. Tényleg mi változott azóta? Akkor is (Romániában) ádázul védték a határokat, mint ma itt Magyarhonban, a különbség csak annyi, hogy akkor azok ellen, akik ki akartak menni, és akkor még lőhettek is. Ki volt adva a parancs, először rákiáltani: sztáj, aztán, ha nem áll meg, kétszer a levegőbe lőni, s ha ez sem tartja vissza a haza ellenségét, akkor élesen belé.

A valóságban nem nagyon kiabáltak, nehogy észrevegye a menekülő, hogy látják, s a végén még visszafordul. Hanem célzás, és élesen bele, majd kettőt a levegőbe. Kerítés sem kellet, hisz akkor a határőrök által ismert és jól fizető csempészek nem tudtak volna ide-oda járni, a többit meg az élesre töltött fegyver visszariasztotta a kalandtól.

De ne bámuljuk a múltat, csodáljuk inkább a jelent, hisz a világcsúcsok sorra dőlnek, és az akkor még elképzelhetetlen versengésekben mérik ma össze – na nem az erejüket, és főleg nem az eszüket.  A merész vállalkozók, a kimutatások vezetői jelentik be egyre-másra a csúcsokat. Labdarúgó-mérkőzés végén nagybetűkkel kiírva, hogy az egyik góllövő világcsúcsot döntött, mert a két csapat mérkőzésén, az utóbbi száz évben, zöld pályán, esős időben, ennyi és ennyi néző előtt meg ebben és ebben a másodpercben még senki nem rúgott ennyi gólt a másiknak. Kettőt.

Amit hiányolok: Miért nem kiáltják ki a világ legrondább szépségkirálynőének azt, aki az utolsó lesz a legszebbek  döntőjében? És miért nem létezik „a világ legszebb bányaréme” díj? És miért van az, hogy (vissza újra az ötvenes évekhez) akkoriban nem érdekelt az igazság, tudtuk, hogy mi az, és hogy hol van, de nem emlegettük, és ma, amikor annyi igazságot hirdetnek ahány ember van, engem ebből a sokból is csak a meztelen érdekel.

Na de most új műfajt kezdek, példáim a profi újságírók, ezért aztán nem azt írom meg, ami szerintem érdekes lehet, hanem azt, ami az embereket foglalkoztatja, és azt olyan formában, hogy az olvasó azt mondja: ez igen, ezt végigolvasom, ha fene fenét eszik is. Például: Hazatért nászútjáról a celebpár Izu és Rudi, a reptéren a számos fényképész kiszúrta az alig látszó harapásnyomokat a nyakukon, én is megkérdeztem őket, a választ majd holnap vagy holnapután különkiadásban …

ÁVÉ

Hatalmas, több színű hirdetés az ÁVÉ-tól. Minden igaz magyar napilap lehozza. Ja, hogy mi az az ÁVÉ? Hát az Állatvédők Egyesülete, azonban jól tudják, hogy ha ÁVE-ként hirdetnek, azt a kutya sem olvassa el, de így, hogy ÁVÉ, minden igaz magyar felkapja a fejét, hogy hát mi is ez, és ha hirdetünk, először az érdeklődést kell felkelteni. Na, ezért ÁVÉ az ÁVÉ.

Szóval a hirdetés. Vakkutya-vezető tanfolyamot indítanak olyanoknak, akik nem veszik kutyába a kutyát. Nem, nem helyesírási hiba, a kutya vak, és az ember vezeti, ha részt vesz a tanfolyamon és sikeresen levizsgázik.

Tudott dolog, hogy az ember legjobb (és lassan az egyetlen) barátja a kutya, és ha ennyit sem teszünk meg érte, akkor igazán… Hatalmas lépés volt, amikor végre betiltották a kutyákon végzett labor-kísérleteket, de ez még nem minden, ennél többel tartozunk nekik.

Ma már csak az országgal és a világgal lehet/szabad kísérletezni. Genf mellett/alatt 27 kilométeres alagútban felgyorsított protonok ütköztetésével próbálják megtudni, milyen is volt az ősrobbanás, hogyan keletkezett a világmindenség. Na már most stenmencs (copyright by Karinthy - a szerk.), hogy sikerüljön a kísérlet, hisz akkor rögtön azt is megtudjuk, hogyan lesz vége mindennek.

Ugyanez érvényes a jövő évi hazai választásokra.

Egyesek beletörődve/kíváncsian/rosszat sejtően legyintenek: hadd nyerjenek, lássuk, mit csinálnak? De hát ezt már láttuk könyörgöm nyolc éven át, megszenvedte az ország, s most, hogy elárulták, hogy őszintén hülyéknek, trágyaevőknek tartanak, ugyan mit is hozhatna? Viszont ma már néhány hónap alatt is lehet olyat tenni, amivel a szakadékba tolnák az országot. Ha megnyitjuk a zsilipeket a nagyvilági áraknak, kiürítik tárcáinkat mint a zsebtolvajok,  az ellenőrizhetetlen csürhe-rohamot pedig megállítani nem lehet. Sáskarajként lepusztítanának mindent, s utána továbbállnának.

Nem tudom, valahogy lemaradtam, vagy nem akarom észrevenni, hogy ez már nem az a világ, amiben felnőttem, amikor a kakas futott a tyúk után és a bikák vívtak halálos küzdelmet a tehenekért, és olyanokat tanítottak, hogy „az okos enged, a szamár szenved”. Ennek vége, a tyúkok szedik ki egymás szemét a kakasért, a bika meg rohan a tehenek elől, az okos egy pillanatra még egy kísérlet erejére vagy idejére sem engedhet, ma a szamár valahogy a róka ravaszságával korcsosult. Lám, az állatvilág tanult az emberek lmbtq aktivistáitól.

Megyek, feliratkozom a tanfolyamra, bár nem vagyok kutyatartó, de nem veszem kutyába őket.


2021 december 1.

V a l a m i   n i n c s   r e n d b e n…

Tényleg létezik? A koronavírusról még nem írtam. A tegnap azt olvastam, hogy „az összes vizsgálat esetében a sejtes immunitás és a humorális immunitás is jelentősen emelkedett”.  Én viszont napok óta határozottan érzem, hogy a humorommal valami baj van.

Elő a lázmérőt, mert a tenyeremet a homlokomra téve határozottan érzem, hogy valami nincs rendben. Milyen okos elhatározás és döntés volt kétféle mérőt is beszerezni! Az egyik az a fejbelövős, melyet a zárt helyre való belépéseknél használnak, a másik a klasszikus, a gyerekeknek popsiba, felnőttnek inkább máshova helyezendő.

Hát akkor lássuk. Fejben 36,1 máshol 35,8. Tudtam, tudtam, azaz éreztem, hogy valami nincs rendben, a három oltás ellenére is … Na jó, ez nem láz a könyv és orvosok szerint, de azt írják, hogy ha a légzés üteme/ritmusa (vagy ez ugyanaz?) lelassul, felületessé válik, akkor igen, akkor még mindig nem biztos, de már lehet…

Na, akkor számoljunk csak, egy, kettő, három, négy be és egy már ki is, na, most még egyszer,  eeeggyy… Kész, András, ne kapkodj, emlékezz vissza, amikor ezelőtt vagy ötven évvel jógáztál. Hogy mi mindent meg nem csinál az ember ennyi év alatt…

Na, szóval lassan beszívni a hasba mélyre, s a tüdőn keresztül ki, és most még egyszer. Hol az a telefonszám, ahova be kell jelenteni, hisz ez már nem tréfa, teljesen megváltozott a ritmus, meg az ütem is, meg minden, a világ fordul fel.

Vannak dolgok, melyekkel nem szabad viccelni, de mentségemre legyen mondva, a humor- és a morális immunitás is jelentősen emelkedett, és ez a kapkodó légzés, láz ide vagy láz oda, mentők után ordít.

– Halló-halló, tessenek jönni, mert izé.. Nem, lázam nincs, fájni sem fáj sehol, és ez is arra mutat, hogy valami nagyon nincs rendben. Olyan még az utolsó (utolsó?) tíz évben nem volt, hogy valamim ne fájjon, a légzésem is itt van, de máig nem éreztem, hogy szuszognék, csak úgy ment magától, és most méregetem meg minden, vesém és a májam, bárzsingom sem érzem (egyáltalán megvannak még?), és a memóriám, jaj, azt ne is tessék kérdezni, már a nevem is elfelejtettem, és a címem ahova hívom önöket, valahova fel kell legyen írva… mit, hogy hívjam ide a feleségem, na csak az kellene, hisz még alszik, és a tegnap mikor ezeket elmondtam neki, azt mondta, hogy nekem valami odafent nincs rendben, jöjjön egy agysebész is ha lehet, kérem, kérem, ne tegye le a kagylót, úgy érzem még egyszer nem tudnám felhívni...

Jujj. Felébredt a feleségem, úgy látszik, túl hangosan könyörögtem. Na most aztán kapok maguk miatt. Hogy képzelem, hogy ide mentőket hívjak, amikor Ő még nincs is megfésülködve…

É d i t h  P i a f

Segitég, S.O.S. Non, je ne regrette rien

Nem tudom, mit csináljak. Azaz először Édith Piaf, és azután amiről igazán írni szeretnék.

Szeretnék, de nem lehet, a Fszk. Úr állandóan bombáz, hogy amit legutóbb küldtem, az újra cím nélkül díszeleg, és értsem már meg végre, cím nélkül nem lehet, na, nem lehet cím nélkül, na, cím az kell…

Szigorúan magánvéleményként erről csak annyit, hogy a minap egy jobboldali politikus megengedte magának azt a luxust, hogy kijelentse: „az irodalom 80%-a mehet a kukába”, és aztán kapott is a bal daltól. Hogy képzeli el, hogy lehet véleménye, hisz az kimondottan a baloldal előjoga, és én is - mint olvasott ember, szóval nem én vagyok már megolvasva, hanem teccik érteni na, – szóval hozzáfűzöm, hogy 80% az túlzás, legfeljebb 79,9%.

A Fszk. Úr a címet kéri számon tőlem, a jobboldal a tartalmat. Na, erről ennyit. De mit is akartam Édith Piáffal? Mindegy, valami olyasmiről szerettem volna elmélkedni, hogy micsoda véres küzdelem és gyötrelem, még a képernyőn is átüt, amíg az ember valami pihekönnyű, laza és humoros valamit megszül.

De a Fszk. Úr ezzel az állandó cím... vagy ezt már írtam? Kiverte a fejemből na, ez az, kiverte az alapgondolatot, és most írom ami maradt.

Emberek jönnek szembe velem az úton és beszélnek, és ha rám néznek, hát válaszolni szeretnék, és akkor újra rám néznek, ha nem is megvetően, de barátságosnak nevezhetőnek biztosan nem: nem látom, hogy ő nem velem beszél?

Hát igen, azaz nem (szóval nem tudom, na, ezért írok most), mert újabban készülék sincs a kezében, az valahol a zsebben van és valami kis mütyür áll ki a füléből, amit igazán nem hiszem, hogy kötelességem lenne észrevenni.

De tényleg, ha ma úgy érzed, hogy valaki hozzád szól, mit kell csinálni? Ha szólok és nem én vagyok a célszemély, elküld a fenébe, ha meg nem szólok és én  lettem volna a megszólított, ugyanoda küld, és akkor most mennyek vagy ne mennyek?

Igaza van a gondnok - azaz a házmester-úrnak. Igaza igen, az van, de humorérzéke semmi. Összefutottunk a folyosón és valamit csak kell mondani (vagy nem?), és azt kérdeztem, hogy a folyosó végén nyíló lépcsőajtóra miért van egy férfi festve, aki minden emeleten felfele megy?

Hogy eddig a hölgyek nem panaszolták be, az külön szerencséje neki, de hogy egy szőrszálhasogató, mint pl. én, még nem nyújtott be panaszt, az csak idő kérdése, hogy az a férfi vagy nő, aki a lépcsőn jár, az első emeletig menjen felfele, de attól feljebb már jöjjön lefele a képen, persze ha akar, lifttel, de így, ahogy most van, nincs rendben.

Na ez már igen, ez már egy címet is megérdemel. Legyen Édith Piaf.

L i l i

Egy csöndes, késő-őszi péntek délelőtt. A nap simogat, a szél melegen körbeölel vagy fordítva, mindegy, remek alkalom Lilit, kínai takarítórobotunkat útjára engedni a szobákban, hogy felszívja az én általam behordott port, mert annyi év után sem vagyok hajlandó rendes férj (férfi?) módjára rögtön levetni a cipőm ahogy belépek, és ha levettem, hát azt aztán végleg nem érti meg senki, hogy miért teszem be fordítva a szekrénykébe. A feleségemnek igaza van, és ha nem lenne, akkor is az van, mert nézzem csak meg, az ő cipői mind orral kifele vannak, az enyém meg orral befele, tehát fordítva. Azon vitatkozni, hogy esetleg az övé van fordítva, eleve vesztett ügy.

Na de Lili micsoda megkönnyebbülés egy háztartásban! Nem kell azt a baromi nehéz porszívót ide-oda rángatni, elég egy gombot megnyomni, leválik a töltőállomásról és zokszó nélkül már úton is van, hogy bejárja a szobák, azaz a lakás minden zeg-zugát. Na jó,  előtte fel kell tenni a székeket az asztalra, mert nem ütközhet bele semmibe, ezért az asztalról minden felkerül a szekrény tetejére, ki kell szedni az ágy alól az ilyen-olyan dolgokat raktározó műanyag ládákat, fel kell szedni a szőnyegeket, mert a rojtos végét beszívja a kis ügyes és akkor őrült sivalkodással pörög egy helyben, és ha már felszedtük a szőnyegeket, igazán gyerekjáték a teraszon ki is rázni őket, mert csak nem tesszük vissza porral teli a frissen takarított padlóra, na és azt a barom nagy sámlit a dívány elől is el kell tolni (de hova?), nincs más megoldás, felemelni s rá a díványra, és ha a díványt körbetáncolta Lili, akkor áttolni a fal másik felére, mert az a sok morzsa, amit én a TV előtti állandó zabálással gyártok s nagy ravaszul beseprem a dívány alá, nem tűnik el magától, és a piszok megesz, meg aztán most a járvány is, úristen, ha én ezt tudom ötvenhét évvel ezelőtt, hát akkor az esküvő után beíratkozom valami férjnevelő intézetbe, ámbár ha nejemnek nem sikerült ötvenhét év alatt, nem hiszem, hogy gyorstalpalással ez ment volna.

- András, gyere, mert Lili megállt, és nem mondta azt, amit induláskor meg a munka végeztével, amikor magától visszaáll a töltőállomásba, hogy „Kucsumicsili” ! Valami történt, de ez már a te dolgod.

A teraszon gyönyörűen süt a nap, gyönyörű, melankolikus őszutó… Jövök. Á, csak valami selyemzsinórt vagy mit szippantott be, és az tekeredett a motor köré, itt van, kivettem. –Remélem, észrevetted, hogy mi az! A születésnapodra kapott csomag átkötő szalagja, amit, ahelyett, hogy félretetted volna emlékbe, a szekrény pereme alá csúsztattad, de Lili a seprűjével elérte. - Ja. Bocs.

Hát a klasszikus porszívóval, esküszöm, fele ennyi idő és fáradtsággal készen lettem volna, de azt utálom, és ez azért mégis csak más, egy robot a háztartásban tényleg megkönnyíti a munkát, az életet nehezíti kissé, de hát az nem számít.

I d e g e s   v a g y o k

Sok, nagyon sok a tanulni valónk. Jó harminc éve ráébredtünk, hogy na, mától demokrácia van, de ez távolról sem jelenti azt, hogy tudjuk, mit hol-hova…

Magunkévá tettük az alapvető szabadsághoz való jogot, anélkül, hogy tudatosult volna bennünk : ez nem bánthatja, csorbíthatja honfitársaim szabadságát. Bármi, amit teszek, csak azért, mert úgy érzem, hogy szabad megtennem, nem lehet káros következményekkel a környezetre, az ott élőkre.

Tehát most, aki teljes tüdőből üvölti, hogy márpedig őt arra kötelezni, hogy felvegye az oltást, az alkotmányos jogaiban sérti, nos, az óriásit téved. A kormány ugyanis bármikor elrendelheti azt, ha a körülmények ezt követelik. Ez ellen tiltakozni ugyanakkora bárgyúság, mintha én holnap, miután szabad ember vagyok, balra hajtok, közben jobbra előzök. (A szerk. megjegyzése: régi Csau-vicc: parancsolja a sofőrjének: jelezzen balra, miközben megyünk jobbra.)

Ideges vagyok. Ezt ugye szabad, és ez csak rám nézve káros. Ma reggel számlát kaptam a telefontársaságtól egy olyan összegről, amit ezelőtt két héttel már közöltek SMS-ben, majd E-mailben, és én azon nyomban (roppant rossz szokás ez itt nálunk) kifizettem. És most újra kérik.

Semmi sem egyszerűbb, a számlán meg van adva az elkérhetőség négyjegyű száma,f elhívom, az elején még kellemes női hang (azért írom, hogy az elején, mert később percről percre kezd ellenszenvesebbé válni) közli, hogy bármit mondok, öt évre elraktározzák, meg még egy sor, engem, egyáltalán nem érdeklő szabályt, és aztán rátér, hogy ha ezzel vagy azzal akarok beszélni, akkor nyomjam meg ezt vagy azt a gombot, természetesen a telefonomon meg kell nyomjam a billentyű feliratot (mert nyugalmi állapotban nincs nyitva),ehhez el kell vennem a fülemről, s mire visszateszem, ő már a kilences gombnál tart, még elkapom,hogy a csillaggal visszatérhetek az elejére, na, csillag, és máris hallom, hogy öt évre meg ez meg az amit már egyszer elszenvedtem, de most kivárom a megfelelő gombot…de hát olyan nincs, mert én azért hívom őket, hogy a postai irányítószám rossz a számlán és ezt már többször megírtam, de még mindig rossz, és azt is el szeretném mondani/sírni, hogy ne tessenek három számlát küldeni, mert a tavaly is túlfizettem és nem tudtak vissza adni semmit, és megegyeztünk valami kisebbített számlákról, és…

És akkor: - Az ön hívása nagyon fontos számunkra, kérem, tartsa a kapcsolatot. És a zene szól, de nini, megszakad, és ekkor: - Az ön hívása nagyon fontos számunkra kérem tartsa  a kapcsolatot… És ez teljes egy óra és tizenkét percen át. Nem tudtam kimenni a WC-re, nem mertem megenni a tízóraim (nehogy tele szájjal kapjanak), nem tudtam hívásokat fogadni avagy indítani, és mire el is felejtettem, mit is akartam mondani, megszólal egy tündér: - YYY társaság amit mondani teccik, azt öt évre…és és …végre: mit óhajt?

-Könyörgöm, hívják fel önmagukat, és akkor meg tudják, hogy én most mit akarok! -Kedves uram, kérem, térjen a tárgyra, rengetegen várakoznak. - Hát akkor csak annyit, hogy vezessék be önök is azt a rendszert, amit negyven éven át valahol Európában megéltem, hogy az automata avagy robot, amikor túlterhelt a vonal, azt mondja:  - Számát rögzítettük és a lehető leghamarabb visszahívjuk. És vissza is hívtak.

-Kedves uram, ön rossz billentyűt ütött vagy nyomott meg (már nem tudom, hogy mondta), visszakapcsolom és tessék kikeresni az ügynek megfelelő számot.

És megtörtént. Az Ön hívása… Zene… Az ön hívása… Zene...

Na nem, ezt nem csinálhatják meg velem, egy demokráciában élő, szabad, emberi jogokkal rendelkező egyénnel, úgy otthagyom őket, mint a pinty, máris hívom a másik társaságot, hogy átjelentkezzem.  Szám- szám- szám- szám, és csörög: Hívását rögzítjük és …. a vonalak túl vannak terhelve, kérjük, próbálkozzon máskor...

C s a k   o k o s a n

Talán már feltalálták, csak én nem tudok róla.

Szóval arról van szó, hogy a legtöbb bonyodalom, veszekedés, sőt háború oka a meg nem értés. Ezért isteni ajándék lenne, ha az okostelefonra rá lehetne telepíteni egy olyan alkalmazást, ami az élő beszédet lefordítja, kezdetben a legismertebb idegen nyelvekre, később már akár a pastura is. Előveszem a telefonom, és a velem szemben/kapcsolatban levő tárgyaló félnek magyarul mondom amit akarok, és ő hallja az ő anyanyelvén, válaszol az anyanyelvén, és a szöveg magyarul érkezik.

Innen már csak egy kis lépés, hogy kidolgozzunk egy diplomáciában alkalmazható formát is: bármilyen marhaságot mondok, a gép kijavítja (okosan cenzúráz), és nem lesz belőle félreértés. Na, erre még visszatérek, de most, mint villám üt be a gondolat: a némaságot is feloldhatná.

A némaságnak többféle oka lehet, és nemcsak értelmi fogyatékosság vagy autizmus okozhatja,  hanem periférikus szervi rendellenességek, alália, anatria, afázia, afónia, siketség, autoizmus… A még okosabb telefonnal pedig nem kell jelbeszédekkel vesződnünk az anyóssal, elég elzárni a készüléket, és megvan a családi csend és béke. Persze azt is lehet, hogy az egyik fél nem kapcsolja be, de ez udvariatlanság, erre nem bíztatok egy némát sem.

És az sem érdekel, hogy ezt már feltalálta valaki. Majd oda teszik a neve mellé az enyémet is mint ezelőtt hetven évvel a Bolyaiban, amikor minden világra szóló (akár több száz éves) találmány mellett megjelent egy orosz-szovjet tudós neve is, és két néven tanultuk, és nem fájt ez senkinek. Nagyvonalúak voltunk mi is, a tanáraink is, bár az utóbbiak nehezebben törték az orosz neveket, mint mi.

Vissza a diplomáciához. Szemben állok egy minket gyűlölő, hazánknak eddig csak ártó EU-s bürokratával, és én mondom: - Te makacs barom, veled nem beszélek. A nálam okosabb telefon fordítja: - Meine sehr geehrte Exzellenz, ich freueu mich…(Igen tisztelt excellenciásom, örvendek… a szerk.) És ő mond valamit, a telefon meg valamit egészen mást, és így tökéletesen megértjük egymást, és a kérdéses ügy le van védve, és ez a lényeg, mert eddig a tolmácsokkal mindig rosszabb lett. Az ügyet majd megoldja az idő, vagy nem, az már nem érdekes, jön majd egy másik fontosabb, és azzal építő jelleggel lehet tovább marháskodni.

De a tökéletességet majd évek múlva érjük el, amikor a sok száz küldött termében sok száz okos telefon lesz a pultokon, diplomata (azaz hazaáruló) egy sem, és a telefonok… na nem, ők sem egyeznek meg (azt minek? felborítani a jól bevált rendszert?), de tárgyalnak pro és kontra, és halasztgatnak, újabb elsőbbségeket állítanak fel, és egyértelműen elítélik Lengyel-és Magyarországot valamiért, ha másért nem, hát szokásból.

Számomra mindig is kérdés volt, hogy ha valaki többet tud erről vagy arról, vagy akár mindenről, mint én, az okosabb is, vagy csak több feleslegeset tud?

Vajon ez vagy az a valaki meg tudná mondani, hogy ezeket itt fent miért írtam le?

De azt ne kérdezze, hogy a FSZK úr miért engedi mindezt, és miért közli! Az legyen a FSZK úr baja, na meg az olvasóké, és miután ezek az utóbbiak egy éven át úgysem panaszkodtak, hát hagyjanak a többet tudók engem békén.

Mese

Ha jól utána gondolok, de ha nem is, minden élet egy mese. Megszületünk, kapunk egy aranyrögöt a kezünkbe (ez az életet), elindulunk vele, mint a szegény legény, elcseréljük egy paripára - mert mennyivel könnyebb így a járás -, utána egy tehénre, mert tejet ad, aztán jön a kecske, könnyebben eltartható, majd sok-sok vándorlás után káposztanyomtató-kő kerül hozzánk, amit beleejtünk egy kútba, s itt a vége, fuss el véle. Addig élünk, míg meg nem halunk… hát ez a mai időnkben kissé cifrább, mert beleszól a vírus, de ezt ma hagyjuk, s holnap is, és egyáltalán, ilyen nem volt még, egyetlen mesében sem, akkor most minek ezt bonyolítani.

Na, szóval mit is akartam? Ja igen. Közeledik a mesém vége, legalább is ilyenkor már nem illetlenség abbahagyni, és egy röpke leltárt kellene csinálni, mi is lett nálam azzal az „aranyröggel”: Marosvásárhellyel és a Poklos patakkal?

Elcseréltem Sepsire és az Oltra, majd jött Luzern és a Reuss, és most itt vagyok Budapesten a Rákos patak partján.

Itt vagyok majdnem minden reggel (egyrészt mert itt is lakunk a közelben, másrészt mert ez a reggeli sportom), és mérgelődöm. Igen, mérgelődöm, mert azzal a mellékes szándékkal érkezek ide a két bottal, hogy egy rövid óra alatt elolvasom az óriásplakátokat és a villanyoszlopokra össze-vissza ragasztott apróhirdetéseket, csemegézek a nagyobb cementfalakra rámázolt O1G (olvasd: Orbán egy géniusz) feliratokon… Na tessék, valakik eltávolítottak néhány plakátot, és most nézhetem a patakot.  Ezt már nem nyelem csak úgy le, ez olyan, mint amikor a szegény legényt beleejti a kútba…. Hát ott még nem tartunk.

Na de akkor hova menjek? A belváros tényleg szebb, mint Marosvásárhely, de piszkosabb és bűzösebb, mint a káposztáshordó nyomtatóköve. De miért kell nekem állandóan járkálni, most amúgy is tanácsosabb itthon ülni és hallgatni/olvasni, mi van a nagyvilágban és itt, ebben a nagyvárosban.

Igazán rossz szokása az írott és vetített médiának, hogy a politikai tartalmakkal kezdik, és rádöbbentenek, hogy patkány, vagy esetleg trágyával etetett gomba vagyok, és csak később mutatják meg Libi Gizit, aki kibuggyantotta a melleit, meg az úszónőink csodálatos lábait, még jó, hogy jön közben egy-egy rövid kisfilm az őrültekről, ahogy előznek, parkolnak, meg néha büntetnek másokat és önmagukat az utakon.

Igazán üdítő, ha látom, hogy tíz-húsz rendőr talpig rohamfelszerelésben betör egy ajtót, majd a félmeztelen valakit a földre szorítják, bilincs rá, és megtudom, hogy több milliónyi kábítószer volt nála. Évek óta kérem, de falra hányt sorok, ne tessenek azt közvetíteni, hogy milyen gyümölcsöző a kábítószer- kereskedelem, hogy ennyi meg ennyi milliót lehet egy pár kilóval szerezni, hanem írják már ki, könyörgöm, nagy-nagy betűkkel, hogy hány ezer meg tízezer ember életét tette volna tönkre, ha bekerül a forgalomba. Talán így jobban együtt érzek a karhatalmiakkal.

Sajnos mindez nem mese, ez a mindennapi rondaság, és „apu mondj egy szép mesét, csodás mesét”… Kérlek, APU!

Gyárfás András karcolatai - 2021. 11. 16.


                                                                           S z i p o r k a


Nagy baj van, ha a politikusok kezdenek el humorizálni és a humoristák politizálni. Akkor röhej-országban sírnak majd a polgárok.

A minap az egyik –azt beszélik – állatorvos, aktív képviselő összehasonlította a békemenetet a valamikori (1989 decemberi) Csau-beszédre összegyűlt tömeggel, és hasonló kimenetelre vágyakozott. Természetesen megilleti a véleménynyilvánítás joga, és számos követője is lesz, a többségi okos meg hallgat, mert hisz abban, hogy még él a régi bölcsesség: „okos enged szamár szenved”.

Okos urak, ebben az elkorcsosult világban a hallgatás beleegyezést jelent, a kiközösítés az egyetlen békés fegyver. Mikor lesz már vége ennek a teljesen hamisan értelmezett szólás- és véleményszabadságnak? Ha valaki szeszes és nem eszes állapotban szűk kocsmai vagy családi körben szellent véleményt, egye fene, de újságokban, közösségi oldalakon ne terjessze a bűzét.

Inkább énekeljünk, abban sokkal jobbak vagyunk. Valamelyik este csatornáról csatornára szánkázva felharsant: - Ezt nem lehet kihagyni, több évi hallgatás után újra jelentkezik a „Döglött vadlibák” együttes Lilike frontkisasszonnyal, a dal, amit előadnak. a Döglött vadlibák szerzeménye, énekel Lilike, címe: A döglött vadlibák és Lilike: Dödödödödö vavavavavavav rrrrrrrrrrrrrrrrrr és újra meg újra mert mi vagyunk a dödödödödöd vavavavavav vadlibák és LILIKE a mi ééééééénekesünk. És ezt vad ricsaj közepette százszor vagy ezerszer, nem tudom…

Igen ez kell. Hát nekem nem, de hol vagyok én attól, hogy bele merjek szólni a politikába, könnyűzenébe?

Váltsunk csatornát, hallgassuk-nézzük azt, amelyik nem szól csak mert bármit szabad, hanem mond is valamit, aminek értelme is van.

                                                              Örömhír

Örömhírt hozok. Eggyé vált a világ!

Születésemkor két részre volt osztva, a mi, a kis gyerekek világára, és a hülye felnőttekére. Később bejött egy harmadik réteg, azok kik már tudták, hogy mit akarnak, de még nem tudták, hogyan. Az idő teltével aztán újra kettévált a népesség, a nálunk fiatalabbakra és az idősebbekre.

Na, mára csak egy van. Öröm, öröm, halleluja! Ma nagyon nagy többségben fiatalok vesznek körül. Hát nem öröm? Ám valahogy még sem jön, hogy ugráljak, igaz a térdem is akadályoz ebben, de akkor is… Hát már semminek sem tudok örvendeni? De minek ilyesmiket észrevenni? És aztán látnunk kell azt is, hogy az eszközeink egyre okosabbak, miközben mi butulunk.

Valamikor az ephesosi Artemisz-templom felgyújtójának nevét örökre eltitkolták, mert azért tette, hogy hírnévre tegyen szert. És mégis tudjuk a nevét: Herosztrátosz. Talán ebben reménykedik az a senkiházi is, aki a parlamentben büntetlenül, a legaljasabb jelzőkkel illeti a több millió ember megválasztotta kormánytagokat.

És mit tesz a sajtó írott, mondott és képes változata?  Felkapja a nevét, pillanatok alatt egy senkiből valaki lesz, akit idézni kell és véleményét kérni az egész országot/nemzetet érintő dolgokban. A mit tudom én hányadik felszólalásában már államférfinak nevezi önmagát, és „joggal”, mert úgymond ő már letett valamit az asztalra.  Felszólít/tanít/ sőt követel: álljunk be mögé. (Mellé nem lehet, mert ott a helyet kigyúrt fiuk sokasága foglalja el).

Minden rendben, ilyen a demokrácia, mondják azok, akik soha nem éltek igazán demokráciában. Hát nem így van, Uraim. Nekem az a szerencse jutott (bár ma ezt elcserélném egy lottó ötösre), hogy közel negyven évig éltem és dolgoztam Svájcban. Ott azt tanították, hogy több formája is van/lehet a népuralomnak. Hát kérem, amit itt fennen hirdetnek, és aminek a nevében becsületsértések özönét zúdítják ránk és képviselőinkre, nem az. Ez kérem egy csürhe-ideológia. Mert nincs az politikai hatalom, ami átírhatja a legősibb viselkedési szokásokat, illemszabályokat.

Számomra két hét Zalakaroson visszaadta a hitet, hogy mégis jó helyen élek. Ezt a ragyogó tisztaságot, rendezettséget, az ápolt házak és udvarok, utak sokaságát csak ott, az Alpok között éltem meg utoljára. Pedig ott is nálunk fiatalabbak éltek. Hogy lehet ez? Nem értem!

                                                                  A   f ő v á r o s b a n

Lassan (mi az hogy lassan, viharos gyorsasággal) veszítem el az irányt. Már nem tudom, bal- vagy jobboldalon vagyok - vagy kellene lennem?! Megpróbálok itt középen elboldogulni az apró mindennapokkal, aztán majd valamerre eldőlök.

Itt van, vagy már csak volt ez a valami, amit már hetek óta emleget az asszony, hogy asszongya fel kellene szegezni..., meg az a ronda perem a konyhaajtón alul, már rég megígértem, hogy bekenem, de valahogy mindig közbejön valami, de jól is van így, legalább két legyet (hét sok lenne) egy csapásra elintézek.

Mi sem egyszerűbb, be a kocsiba, egy kis torlódás itt, egy kicsit nagyobb ott (végtére a fővárosban vagyunk, nem Mucsán), és máris összekaptam egy primitív alakkal, hogy azt mondja, ő hamarabb kinézte azt a parkolóhelyet,  és már be is állt. Persze, hogy látta, hogy oda akarok majd tolatni, és itt a fővárosban a kicsi gyors megeszi a nagy lassút…

Na mindegy, már bent is vagyok a kies, kb. három focipálya nagyságú boltban, ahol kilométer-hosszan, tizennyolc párhuzamos sorban állnak a polcok, tele angol és német feliratokkal (márkanevek), na de sebaj, itt van egy jól kigyúrt, ereje teljében levő fiatalember az üzlet egyenruhájában, talán nem haragszik meg ha:

- Elnézést Uram… -Talán először jó napot! – Ja, bocs. Jó napot. El tudna igazítani… a konyhában egy lécre kellene valami tömítő vagy festék meg a…  - Na álljunk meg. Egyszerre csak egyet, ha lehet. Mi van azzal a peremléccel, ami mi trifunjámmnlónak hívunk?  -Teccik tudni, lekopott vagy tíz centin a festék vagy mi, és arra szeretnék rámázolni. - Na ez így nem megy. A trifunjámmlónak az a lényege, hogy nem mázolunk, hanem éles késsel rétegenként.. De maga nem figyel! - De igen, de igen, de igen, bocsánatot kérek, figyelek. - Na akkor még egyszer, de figyeljen ide. Ha lekapartunk egy réteget, akkor rámegyünk egy adag bifikkanccsal, jól bekenjük, és a csak nálunk kapható trifun és bifik oldatokhoz hozzákeverünk egy kevés digitut is és tricifucit, de jól vigyázva, gyermekjáték az egész. - Ezeket melyik sorban hol lehet kapni? - Itt előre huszonöt sort, majd rögtön balra negyedik polc.

Odamentem, és csodák csodája minden ott volt, csak az nem tetszett, hogy őt és tizenöt kilós kiszerelésben és nagy betűkkel ráírva „Lejárati idő 2020.10.10” . De nini, a szélen lóg pont az, amit én kerestem, egy fogpasztányi festő- és tömítőanyag. Odavittem a szakmai eladónak a lejárt szavatosságú dobozok közül, mutatóban egyet és a pasztát. - Ja, magának jó az ilyen pancser megoldás is, hisz alig kell egy-ét év, és ez újra lekopik. - Hát nekem ez a paszta elég lesz tíz évre, köszönöm. Már meg sem kérdeztem, a csavarok/szegek hol vannak, mert a bejáratnál a földön találtam vagy hármat, s az elég lesz.

Na, ettől fogva már egyszerű, gyorsan haza, a széket odahúzom, ahonnan elérem a magasságot a szögbeveréshez, puff oda, a szék sajnos megbillen (az asszony már a múlt héten mondta, hogy meg kellene azt is szegezni), és rá az ujjamra.

Az ujjam megdagad. Talán orvoshoz kellene menni, mert ki tudja… És eszembe jut, hogy vidéken, ahonnan jövök, ha ezzel orvoshoz mentem volna, tesz rá egy kis jeget, esetleg krémet is, és azt tanácsolja, hagyjam a kalapácsot másra, de itt a fővárosban.. Na de kérem.. Az orvos ha fogad, megnézi és elküld vérvizsgára, csontsűrűség-mérésre, laborba, máj- és epe mintavételre, röntgen, CT, ultrahang, ide oda, és és… ha mindez megvan majd jöjjek vissza, és ö kielemzi és gyógyszert vagy gyógykúrát ír fel, mert itt nem vagyunk Mucsán.


                                                                      Hódmezővásárhely

Hódmezővásárhely! Istenem, közel hetven évvel ezelőtt énekeltük kórusban és kánonban: - Száraz tónak nedves partján/ döglött béka kuruttyol… Néhány évvel később a Székely Népi Együttes gyermekkórusa tagjaként Birtalan József karmester úrtól megtanulhattuk, hogy ezt Kodály Zoltán Hódmezővásárhelyen  gyűjtötte.

És jött 2004, a gyászos/szégyenletes kimenetelű népszavazás, ami eldöntötte, hogy mi magyarok, ha a határon kívül vagyunk, nem lehetünk magyarok. De jött Hódmezővásárhely, és mindannyiunknak felajánlotta és meg is tette, hogy a város magyar polgárává választ, gyönyörű díszes diplomával, megható szöveg kíséretében. Szép volt.

Emlékszem, mindenképp ki akartam fejezni hálámat/örömömet, és a városkormányzatának felajánlottam egy kisebb euró-összeget, és a nagyon határozott visszautasításra találtam egy helyi iskolát, ahova a diákok étkeztetésére (és az én nagyobb örömömre) mégis sikerült elküldenem.

2018-ban visszaküldtem a diplomákat az újként választott polgármesternek, jelezve kiábrándultságom a megváltozott szellemű városból. Aztán pár év csend, és most újra felcsendül a Kodály nóta:- Száraz tónak nedves partján…

Sajnos, nem csak a süket emberek hallgatják (mint a nótában), hanem az elvakultak is. De sej haj denevér, bennünk van a kutyavér!

                                                                                    N y u g d í j

Sorban állok, na persze nem abban, ahol másfél méter egymás közti  távolság a kassza előtt a javasolt, hanem abban, ahol a teljes szabadság uralkodik, és akarom - nem akarom, de hallom  az utca emberét/polgártársamat: 

- Hát amit a kormány ezzel a Békemenettel csinált ebben a járványos időben, az disznóság. Összeterel több ezer embert, nem törődik az emberek közti távolsággal (mondja az előtte álló fülébe), buszokkal hozza Lengyelországból, Romániából s még a jó isten tudja honnan őket, csak azért, hogy megfélemlítenek minket, de velünk hamarabb kell felkeljenek, mert mi önként mentünk, persze, hogy busszal, mi a fenével mentünk volna a Hősök terére, és ott voltunk ezrek és ezrek, és megmondta a szónokunk, hogy itt mi vagyunk azok, akik számítanak ebben az országban, és rengeteg Fideszből kiábrándult van itt velünk, és a sor vége valahol Budán van, és milliók és milliók fognak látni és hallani minket a Tv-ben, és ha most nem, hát majd a jövő áprilisban reszkethet Orbán. Végre egy ember, aki igazat és csak az igazat… Kártyával fizetek.

Majd a másik: - Hát ha valaki azt állítja, hogy hatvanezer forint nyugdíjból meg lehet élni, az hazudik,  nézze csak, ez a kosár valami amit vettem (ananász, libamáj, finom vörösbor, stb) már tizenötezer forint. Sorra kerülök, és ők is kimennek a boltból.

De ami engem jó ideje foglalkoztat, az a nyugdíj. Abban a tévhitben nőttünk fel, hogy dolgozunk, s ahogy elérjük a hatvanöt vagy több évet, az állam bácsi majd ölbe vesz és megy tovább minden.

Csalódást kell okoznom embertársaimnak. Az áhított nyugatban dolgozunk, és tizennyolc éves korunktól –vagy amikor ténylegesen dolgozni kezdünk - félreteszünk a nyugdíj-kontónkra, ehhez jön majd a vállalat pótléka (ha ilyen szerződést kötünk), majd jön az állam, és erre a három oszlopra támaszkodhatunk majd öreg korunkban. És ha annak idején, nem volt elég eszünk ahhoz, hogy most legyen, akkor bizony nincs. Ilyen marha (bocs) egyszerű ez.

És úgy általában higgyünk a szemünknek és figyeljünk oda legalább arra, amit mondunk és teszünk.

                                                                Ébresztő

Ébresztő! Felfordult a világ, azaz megfordultak a folyamatok. Valamikor, nagyon, de nagyon régen azt bizonygatták az asztro- és bisztrológusok, hogy a világvége (abban mindkét tudós társaság egyetértett, hogy lesz) vagy úgy következik be, hogy elüt minket egy erre tévedt óriás meteor és bumm, hecc-pecc- kész (ez volt a kedvezőbb változat), vagy hogy kialszik a nap, eltűnik a fény, majd elfogy az áram, a gáz, a szén, a víz, és elillan a levegő. Kampec.

Utóbbi változat talán rosszabb, mert a félelem gyilkolóbb, mint a pillanatnyi borzalom. Ha csak egy kicsit is hallgatjuk a híreket (na nem a rádióból, újságokból, tv-ből, hanem Mari nénitől és Józsi bácsitól a sarki büfében - az egyetlen megbízható hírforrás különben), észre kell vennünk, hogy a levegő fogy!

Hülyítenek, hogy vírus… Á, dehogy, a fent leírt folyamat vette kezdetét, csak fordított sorrendben. A levegővel kezdünk!

Ugye, hogy egyre nehezebben szuszogunk? Vannak szerencsések, kiknek jut oxigénpalack, az majd tovább húzza. Ámde nálunk a tegnap elzárták a vizet, először hörgött a csap, majd iszapos lé folyt, aztán semmi. Gáz már rég nincs. Talán azért, mert villannyal megy minden? De ne higgyük el magunkat, mi hiszékenyek. A köd miatt (?) a nap nem áraszt fényt, s mi van még…? Ja, a szén, na, azt már évek óta csak a híradókban látok, és most galád módon elhitetik velünk, hogy Glasgow-ban - hacsak India nem szegül szembe hivatalosan, állítólag a mi érdekünkben - ki is tiltják a földről.

Most hívott a gondnok, hogy valami csapot igazítanak és félóráig nem lesz víz. Ezt a tegnap este nem tudták? A fogkefe a krémmel már a szájamban volt, amikor jött az iszap. Legalább maga legyen őszinte, gondnok úr, és legalább maga. Délután el is megyek a Dunát megnézni és nem fogok meglepődni, ha majd azt látom, hogy visszafele folyik, mert Németországnak inkább kell a víz, mint a Balkánnak.

A feleségem rám szólt, hogy nyissam ki az ablakot, mert olyan levegőtlenséget csinálok (igaz, valójában azt mondta, hogy büdös izzadtságszag van.  Nem tudja, amit én már igen: nyithatom, csukhatom és… (ej, ha olyan szabadszájú lehetnék, mint a nagyon demokratikusak, még ide írnék valami …-tom-ot.), de már KAMPEC. Szép volt, jó volt elég volt.

Ma este mi lesz a TV-ben? Nem, nem megyünk sehova, már az írás is megizzasztott.


                                                      *****************************************************************************


Gyárfás András karcolatai, 2021 november 3.

L á r m a f a

A megjelent Interjúval (Király Béla: Lélekingázás - interjú Gyárfás Andrással - sorsunk.net- interjú rovat. A szerk.) úgy vagyok, mint a csodakezű juhász a Mikszáth-novellában, aki, míg fel nem világosították a budapesti professzor urak, hogy milyen veszélyekkel jár a szürkehályog bugylibicskával történő műtétje, ragyogóan gyógyított, de azután reszketni kezdett a keze és abbahagyta.

Hirtelenjében nem tudom miért is írok. Nevettetni nem akarok, az a bohócok meg a stand up komédiások kenyere, röhögtetni meg végképp nem, mert azt kisajátították a politikusok. Amikor például feláll egy hazánkat képviselő magyar (?) ember (?) az EU-parlamentben és elhörgi, hogy Magyarországon nincs jogállam, mert nincs szólásszabadság. És ennek semmi következménye itthon nem lesz, ez az ö szív-joga, és ott azonnal napirendre tűzik Magyarország ilyen és olyan büntetését, mert az európai szabályok szerint elég, ha fennáll a jogállam megsértésének veszélye, és akkor azonnal intézkedni kell. De hát ezen az alapon tiltsanak be minden közlekedési eszközt, mert bármelyik bármikor elüthet valakit (aki éppen nem tartotta be a szabályokat).

Több százezer embert mozgósíthatnak az „előválasztás” fenséges címe alatt. Gyertek embere, mondjátok meg, ki legyen a miniszterelnök, és senkinek eszébe sem jut, hogy Magyarországon még mindig parlamentáris demokrácia van és lesz, és ennek értelmében a lezajlott tényleges választások után összeül az országgyűlés, és ott döntik el, ki legyen. Röhej.

Na, erről a kampány-színjátékról regényt lehetne írni. Bejelentik, hogy hamarosan nagyon fontos bejelentést fog tenni x.y.z.lmbtq arról, hogy mikor lesz a bejelentés, és előtte egyezkedünk arról, hogy mit is akarunk, de hogy mit is akarunk, azt majd megmondja nekünk az a bábmester valaki… És amit ma este mondunk, az holnapra ellenkezőjére változik, majd megint oda/vissza, és ha kell, össze is verekedünk, de persze szövetségesek maradunk - a röhejben.

Hát én ezekkel nem tudok versenyezni, és nem is akarok, és lehet, azért nem akarok, mert nem tudok… Ja, itt a megoldás, megkérdezem a Fszk. urat.

De addig is meg kell gyújtani a lármafa-tüzeket. Ha másért nem, hát csak hogy égesse le a mindent ellepő parlagfüvet. Nem hagyhatjuk, hogy a józan ész és a csőcselék csatájából az utóbbi kerüljön ki győztesen. Mert erre megy ki a színjáték.

Tessék nyugodtan röhögni, de engem, a naiv írogatót ne nevessen ki senki.

Vajúdok

Elcserélem diónyi prosztatámat egy mogyorónyi melldaganatra. Na ez az, ez igen, végre egy igaz ügynek, a férfi-női együttérzésnek szolgáló javaslat. És ezek után most már szabad a pálya, méhnyakért ádámcsutkát, menopauzáért impotenciát, és így tovább, engedjük szabadon a fantáziánkat és segítőkészségünket.  Orvos az lesz, nem is egy (persze magánklinikán, jó pénzért), aki a csereberét végre hajtja, rajtuk ne múljon, hisz a hippokratészi eskü kötelezi őket, hogy segítsenek…

Meghülyültem? Lehetséges, és ezt felajánlom cserébe egy kis hisztériáért. Na ne, ezt ne tessék komolyan venni, a hülyeségbe nem lehet belehalni,  igaz a hisztériába sem, legfeljebb a páciens partnere.

Hát elárulom, mitől ez az egész zagyvaság. A tegnap megjött a Schweizer Revue októberi száma, és már a címlapon egy rossz hír: „Beteg a svájci egészségügy”.

A második oldal aztán megterheli az agyam: - A svájci egészségügy 82 000 000 000 (nyolcvankétmilliárd) frankot fogyaszt el évente. A lakosok fejenként átlagban 800 frankot havonta.

És akkor nekiláttam ezt átszámolni forintra. Ne tessék csinálni. Ennyi pénz nincs is.

Ami megdöbbentett, hogy a november végére kiírt újabb népszavazást nem a betegek panaszai miatt írták ki, és nem a bérekről szól. Az ápolószemélyzet siralmazza, hogy nem tudja azt a munkát elvégezni, amiért és amit tanult. Szeretnék a betegeket/ápoltakat megismerni, velük a mindennapi gondjaikat megosztani, és valóban emberre/testre szabottan ápolni. De ez képtelenség, a tizenkét órás ügyeletben annyi idő marad, hogy kötéseket cseréljenek, lázat, vérnyomást mérjenek, ágytálakat ürítsenek stb., miközben azt sem tudják, hogy látogatja-e a beteget valaki, óhajt az esetleg valamit. És a legtöbbje, a fiatalja, öt vagy jó esetben tíz év után kilép és más mesterség után néz, vagy átnyergel a magánszektorba.

És ezen nem lehet béremeléssel javítani, ide több személyzet kell.  Igen ám, de a több személyzet több kiadással is jár, és sokan már a jelenlegit sem bírják fizetni Félő, hogy egy ördögi körbe kényszerül az egész rendszer.

És halld: - Tessenek kisebb fizetésekért a keleti blokkból munkaerőt hozni - szól az utca népe. –Nem, ezt nem tehetjük, mert azok az országok is hasonló nehézségekkel küzdenek - válaszolt az állam.

Így hát jöjjön a november 29-i népszavazás.

Mi is kapunk szavazócédulákat, és eddig mindig idejében és szabályosan kitöltve küldtük vissza. És akkor most mit csináljak? Megvan! Felajánlom,  elcserélem svájci, magyar és román állampolgárságunkat észak- koreaira. Kérdés megoldva.

F ó r u m o n

András, hagyj fel azzal, hogy az ilyen-olyan adók hírein keresztül próbálj véleményt alkotni. Hallgasd meg inkább a nép szavát a fórumokon.

Jó. Hallgatom.

- Szerkesztő úr, nem hiszi el, a tegnap a piacon vettem egy fej valamit meg egy kis ilyen vagy olyan húst, és abból csináltam az ebédet, ezer százba került az ebéd, abból csak az a valami fej hatszáz volt, hát érti ezt? - s akkor jön nekem a Zorbán hogy nyolcvanezer az év végén, hát mi az a nyolcvanezer, mikor én ezerszázat adtam ki a tegnap. Ja, megvan, hatszáz volt a fej karfiol és ötszáz a csirkemell. (Ilyen olcsó a csirkemell? Fújj, ezt én  mondtam, fújj.)

Tényleg hogy is van ez? Mi a több, a nyolcvanezer vagy az egyezer? Hát például ha össze kell hasonlítanom nyolcvanezer puszit vagy simogatást egy seggberugással, akkor nem is tudom, talán inkább maradjon minden ahogy van.

Szerencsére betelefonál Bözsike néni is: - Az a nyolcvanezer az csak egy kampányfogás, hogy rá szavazzunk. A tavaly miért nem adott? Hi? Ja tényleg, vajon miért nem? De mintha az utóbbi harminc évben senki sem adott volna, se szavazás előtt, se utána! -Az nem számít. - És különben is a mi pénzünkből adja, amit ellopott, úgy hogy… (A szerk. is beszól Bözsi néninek: ha a Zorbánék lopnak, és abból adnak, akkor Gyurcsányék, akik nem lopnak, miből adnak majd?)

Hát álljunk meg egy szóra. - Tudja Bözsi néni, hogy mennyi az államköltségben az a pénz, amit a személyi adóból jön? Még az egyharmada sem annak a nyolcvannak, vagy még kevesebb. Bözsi néni drága, ezt a kormány a jó politikával vezetett gazdaságból kapja. És mi az, hogy lop?

-Hát az a sok EU-pénz, amit a haverjeinek szétoszt, az nem lopás?

-Bözsi néni, édes haver vagy nem haver azt nem tudom, de abból a pénzből több tízezer embernek adnak munkát a haverek vagy nem haverek!

-Igen, igen, minimálbérért.

-Bözsi néni cukorbaba, az a minimálbér amit említeni teccik, az az átlagos bér volt ezelőtt tíz évvel!

-Magával nem lehet vitatkozni, maga az Orbán embere.

-Tudja mit Néni drága, azt hiszem, így van, az Orbán és a józan ész embere.


B U É K

A feleségem későn fekvő, én meg korán beveszem az altatót, és ez - a meglevő és javíthatatlan különbség mellett, hogy ő nő én meg férfi (szóval, ami a leltárt illeti) - időbeli eltolódást is okoz az ötvenhét éve tartó házaséletben.

A tegnap este (szombat lévén és ez ugye kivételes nap, mert mégsem kedd vagy szerda) odaültetett a TV elé, mert valami kivételesen „mindentbele” táncműsorral csábítottak ezen a csatornán egész héten át.

Odamentem és nem bántam meg, mert most tudom, tényleg nincs mit bánnom, hogy eddig nem láttam. Hát kérem szépen, ahogy a nagyváradi, rég eltávozott püspök mondaná (csak a „kérem szépen” van tőle), ez minden volt, csak tánc nem, de mint mindig, most sem értettem a lényeget, mert volt egy bíráló négyes és ők felvilágosítottak, hogy ez gyönyörű, és ma még jobb, mint ezelőtt egy héttel.(Úristen mi lehetett akkor?)

(Mennyi zárójel! Kezd már bosszantó lenni. Kérem Fszk. úr, világosítsa fel olvasóit, hogy ennek így kel lenni, és ez az írás jobb, mint a múlt heti.)

Jó, legyen, maradi vagyok. De miért kell folyamatosan ordítani egymásnak, hogy „ó milyen gyönyörű vagy! Te is az vagy, gyönyörű”. Meg hogy „aljasul és esztelenül szép volt”. Aztán az egyik műsorvezetőben felismerek egy valamikori bűnözőt, aki nagyképűségben verhetetlen. Tudom, megbocsátottak neki, leülte vagy kifizette, amit rá róttak, de én maradiságomban valahogy úgy vagyok, hogy a bűntevőnek meg kell bocsájtani, de felejteni nem lehet.

Szünet van, és gyorsan átkapcsolok a hírekre, még lefekvés előtt. A képernyőn a bunkó/surmó fel- és elszabadult minipárt-vezér ordítja, hogy a miniszterelnök egy bitang.

Na, álljunk csak meg egy pillanatra.  Azt állítják,  hogy a politikusoknak szokatlanul magas kell legyen a tűrőképességük, de én nem tűröm, hogy az általam választott valakit ilyen jelzőkkel illesse valaki (valaki?). Ez jóval meghaladja az én tűrőképességemet.

Tudom nem élünk már az ezelőtt hetven évvel (a székelyföldön) érvényes szabályokkal, miszerint ilyenkor joggal került a csizmaszárból a marokba a kés, és az egész falú tanúskodott (vagy hallgatott, ahogy éppen kellett) a sértést vérrel lemosó önbíráskodó mellett.

Nem, ez ma már ott sem megy, és ha másért nem, hát a csizma megy ki a divatból és vele a kés is.

Akkor én most mégis mit csináljak? Írok és vallok, másképp nem tehetek. Írok az én Rodostómból (Zugló) nagynénikéimnek-bácsikáimnak, választ nem várva.

Tényleg, mi lett volna, ha akkor, anno, Mikes Kelemennek válaszol a nagynéni? Szegényebb lenne a magyar irodalom egy gyöngyszemmel.

Riogatnak,hogy már csak ennyi és ennyi nap van karácsonyig, és a Covid miatt szállítási nehézségek vannak és lesznek, ideje már most megvenni az ajándékokat. Számomra inkább az Újév az, ami terhes, az a rengeteg jókívánságos kártya, mit írjak, kinek-kiknek írjak, és a BÚÉK már nem elég, hiszen azt ma úgy is érthetik, hogy a Bolondoknak Új Észt Kívánok. Bár találó, csak sértődés lesz belőle.

És ami még foglalkoztat, hogy a feltörlőt hogyan lehet feltörölni?

H á t…

Hát, mielőtt elkezdeném a beszámolót a gyógyfürdői két hétről, segítséget kérek Fszk. úrtól és az olvasóktól, megválaszolni a kérdést: mi történik majd velem, mert a bejelentkezésnél, anélkül, hogy egy szót is értettem volna a szövegből, aláírtam az elém tolt nyilatkozatot:  „A XXXXXX Fürdő(a továbbiakban Társaság)felhívja figyelmét,hogy a nyomtatvány kitöltése során felvételre kerülő személyes adatokat az Európai Parlament és a Tanács(EU)2016/679 Rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok áramlásáról,valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről és a Társaság Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatában foglaltaknak megfelelőn kezeli. Tudomásul vettem  …  XY  kezelésre jelentkező.”

Fáradt voltam, majd három órát vezetni itthoni utakon….. na jó, ezt hagyjuk, aláírtam.

Másnap, a meleg és még melegebb és sós és termál és széndioxidos és iszapos fürdések után ledőlhettünk a Csend Szigetén a különlegesen kiképzett heverőkre. Egy-két órás heverés-forgolódás után már pontosabban meg tudod mondani a kezelőnek, mi is és miért fáj.

Kis színművek is tarkították a pihenőt. Férj-feleség párbeszéd.  – Drágám, szól a feleség, megyünk a melegbe? Férj: - Hát nem is tudom… - De azért jöttünk, nem? - Hát nem is tudom… - Na ne, vegye a törülközőt és jöjjön. - Hát törülközőt??? Hát nem tudom, kell? - Ne izéljen, mikor kijövünk a melegből, kell. - Hát nem tudom. - Mi az, hogy nem tudja? Én tudom, nem elég az magának? - Hát jó, na. - Nem azt, a másikat! - Hát jó, na.

Most már a nézőkhöz/hallgatókhoz fordulva: - Megőrjít ez az ember az állandó háttal, az oltár előtt is azt mondta a papnak: - Hát… igen.

Víz alatti gyógytorna jóval hetven fölöttieknek. Öten-hatan nyolcszor négyméteres medencében egymás mellett-mögött, a „tanító néni” (húsz és harminc közötti) a peremről irányít, diktál:  - Lábakat össze. Jobb láb terpeszbe és vissza. Össze, majd bal láb terpeszbe és vissza. Mindkét láb össze majd terpeszbe, vissza. És ismételgeti, míg egyszer csak benéz a vízbe és megváltozik a vezényszó: - Összevissza!  Na, ez már jobban ment.

Nem szabad a részletekbe belemenni. A kedvenc medence szélén olvasom a víz összetételét, és magasan kiemelkedik a stroncium-tartalom 8000 valami a valamiben. Elő a telefont, és olvasom: Veszélyes, mert beépülhet a csontokba és sugárkárosodást okozhat.

A fürdőmester megnyugtat, hogy tudják, és ezért nem szabad a gyermekeket bevinni (a legtermészetesebb, hogy apró labdákkal és testesebb nagyszülőkkel felszerelve tele velük a medence).

- És velünk mi lesz? – Ó, tíz- tizenöt év, míg kialakulnak a bajok.

Megnyugodtam.

GYÁRFÁS ANDRÁS

                                                                          Villámárvíz -

                                                                                                         avagy mondja, kedves szomszéd…

De hát kérem - mondja a rendkívül felvilágosult szomszédom) - látott már maga Lmbtq aktivistát az iskoláinkban? Minek ez a nagy hisztéria?

- Mondja kedves szomszéd, látta a Tv-ben azt a sok ezer hajléktalan/nincstelen németet, akiket a villámárvíz meglepett? Mindenik azt mondta, hogy ilyet még az öregapjuk sem ért meg. Na látja, ha az évek hosszú során át védelemre fordították volna az egy ezrelékét annak, amit most a károk jóvátételére fordítanak, ma az erkélyükről nézhetnék mosolyogva az özönvizet.

Mi már látjuk a nyugaton gyűlő szennyáradatot, és talán még nem késő megvédeni azt, ami a legszentebb az életünkben: a gyermekeinket.

Nézze szomszéd, gondolom, még emlékszik rá: mikor mi jártunk iskolába, még azt tanultuk, hogy Európa világhatalom, gazdaságilag, katonailag, és több mint ezer éve a kultúra bölcsője, iskolája, egyeteme. És mit lát ma? Európa ki van szolgáltatva az amerikai, kínai, orosz stb. iparnak, katonailag a NATO keblei közt remegünk, és a kultúránkat már csak itt középen védjük, gyarapítjuk és tanítjuk, amennyire engedi az EU. Vigyázó szemeinket most is nyugatra kell vessük, de már nem azért, hogy tanítsuk, hanem hogy óvjuk az utánunk jövőket.

Ha a délről ránk omló migráció borzalmát kerítéssel és megfelelő politikával - az EU irigy gyűlöletét kivívva – ideig-óráig még kibekkeljük, a nyugatról sokkal ravaszabbul belopott ideológiákat csak előrelátással és együttesen tudjuk kitakarítani.

Menjen el oltásra kedves szomszéd, fogadja el az elsőt, én már a harmadikra jelentkezem, és elsősorban nem magamért, hanem magáért kedves szomszéd, magáért. Ja igen, ha átoperáltatja magát nőnek, az nem védi meg a vírustól, de tudja mit, azt csinál amit akar, tőlem fel is akaszthatja magát, de csak csendben, mert az ősi igazság, hogy „egy bolond százat csinál”, soha nem érvényesül olyan kirívóan, mint manapság.

Reggeli séta

Homo sum, humani nihil a me alienum puto (Ember vagyok, és úgy gondolom, hogy nem idegen tőlem semmi emberi. A szerk.)

Igen, máig ebben a tudatban oldottam fel az esetenként megvillant gyarlóságaimat. Volt ott minden, de egyvalami a mai napig nem: nem voltam irigy!

És tessék. Ma reggel a szokásos patakparti botozásnál a kapun kilépve egy szépen becsomagolt, frissen vásárolhatott egykilós, szeletelt fehér kenyérbe botlottam. Tudva, hogy ilyenkor a patakparton tanyázik az egyik pad bérletes hajléktalanja, felvettem, nehogy a kutyák jelöljék ehetetlenné.

Odaérek, és a hajléktalan éppen a nagy üzletből száz forintért vásárolt bevásárló kocsiját pakolgatja. Mert tényleg minek több millióért autót venni, mikor a célnak ez is tökéletesen megfelel. Na, szóval odaszólok: - Jó ember, né, mit találtam, nem ön ejtette el? - Én eeelejtééés? Hát nem látja, hogy alig állok a lábamon?

Vagy még, vagy már, de tényleg részeg volt, és neki is állt a bokor felé fordulva a könnyítésnek. Ekkor történt: irigy lettem. Hajléktalan szegény, nincs lakása, munkája (ez talán nem is hiányzik neki), és még mi mindene, de megnagyobbodott prosztatája sincs… Betettem a szekerébe a kenyeret és mentem is volna tovább, de minden jótett elnyeri a büntetését. Ezt, pionírként, Erdélyben az ötvenes években nem tanultuk, csak azt, hogy minden nap tégy valami jót.  Rám szólt ugyanis: - Hát nem látja uram, hogy mit csinálok? De azért köszönöm. Annyit azért még mondanék, hogy nincs magának stílusa.

Hát ettől az egytől is megfosztott. Mert, hogy nincs olyan szókincsem, mint Arany Jánosnak, meg humorom, mint Karinthynak, azt tudtam, de meg voltam győződve, hogy van egy egyéni stílusom. Nahát, most megtudtam. Nincs. Kész.

Tanulva az olimpiai közvetítésekből azt kellett volna írnom, hogy megdőlt egy legenda. Egy hajléktalan történelmet írt. Mert ott naponta százszor írtak történelmet, és csupa legendákat láthattam. Ami feltűnt, az az volt, hogy a nők óriási lépést tettek a teljes egyenjogúság felé. Gyakorlatilag nincs már olyan sportág, melyet ne művelnének, de ha mégis, akkor vegyes váltókkal szűntették meg a férfi-dominanciát. De arra miért nem figyeltek eléggé, hogy hölgyek nyerték a lovas számok nagy részét, ménlovon ülve? Vagy ez üzenet már a következő időkre?

Egyáltalán, ez a nemekre való meg- vagy felosztás már nevetséges.

Tudjuk, honnan ered a „nem”, hát tegyünk is ellene.

Valamikor, a kezdet kezdetén volt két ember a magyar paradicsomban, Ádám és Éva. Vitatni merné bárki, hogy az Édenkert magyar volt? Mi más lehetett volna? Na ne vicceljünk, és Ádám és Éva - gondolom ezt mindenki elfogadja -, ősi magyar nevek! Na mindegy, térjünk a lényegre.

Egy nap Ádám odafordult Évához és figyelmeztette, hogy parancsot kaptak, utánpótlásról kell gondoskodni, és ő látta, hogy a kecskék ezt hogyan csinálják. Erre Éva: - NEM, engem ne tegyél a kecskékkel egy sorba. És megszületett a Nőnem. - Inkább mint a majmok. Erre Ádám: - Szóval te nem akarsz a kecskékkel azonosulni, de én, a teremtés koronája, legyek majom? NEM. És meglett a „Férfinem”. Ezen aztán jól összekaptak, átölelték egymást, birkózni kezdtek, és rá kilenc hónapra megszületett Ábel.

Na, ezen kellene segíteni, ezt a „NEM”-et kellene betiltani. Először kezdjék a nők, az Édenben is ők kezdték, aztán jövünk mi, férfiak. És megint lesznek EMBEREK a földön. Vagy mégsem?

A valóságtól elrugaszkodva

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) tudósai 42 oldalas jelentést publikáltak hétfőn, amely szerint komoly katasztrófáknak nézünk elébe.

Uraim, most már tényleg rajtunk a sor, nincs kire-kikre várni. Mi, akik még emlékezünk, próbáljuk meg visszacsinálni amit még lehet, vagy módosítani ami van, ez talán könnyebb.

Én például azt javasolom,hogy az autók ezentúl csak tolathassanak. Amellett, hogy rengeteg balesetet kizárnánk, a sebesség is mérhetően csökkenne, a benzinfogyasztás a felére vagy harmadára, a környezetszennyezés a régi időkre, amikor még ló vontatta járművekkel közlekedtek és, és…

Erről a hátra fele menésről jut eszembe (semmi köze nincs a világkatasztrófához, de eszembe jut és írom): a következő olimpián be kell vezetni a hátrafelé szaladást. Forradalmasítaná a már unalmas külön férfi és külön női számokat. Tessék a száz méteres sík- vagy gátfutáshoz egymás mellé állítani a nőket és férfiakat, annyi módosítással, hogy a férfiak csak hátrafelé szaladhatnak, és start. Esetleg a férfiak csak fél lábon ugrabugráljanak? Ez is meggondolandó.

Persze a hason csúszás sem utolsó, amúgy is sok férfi olimpián kívül is ezt gyakorolja, a családi béke, most meg éppenséggel a katasztrófa elkerülése érdekében.

Látjátok feleim, én már röptében rávertem az angol tudósokra, akik csak jósolgatnak, de, hogy most azonnal mit kell tennünk, arról majd egy öt éven belül összehívott kongresszuson értekeznek. Nem, dönteni nem fognak, csak azt beszélik meg és foglalják írásba, hogy hamarosan izé meg izé…

„Kétségtelen, hogy az emberi beavatkozás hatására az atmoszféra, az óceánok és a szárazföld is melegebbé vált” – írta jelentésében a BBC. Azt már nem emeli ki a BBC, hogy amit ma elfogadunk, holnap már paranccsá válik, és az aranyeresek hiába tiltakoznak…

Lehet, hogy a nagyvállalatok is tehetnének valamit, de ott minden ilyenszerű ötlet anyagi vesztességgel járna, és az rosszabb nekik, mint a világvége.

És a politika? Ugyan már, a katasztrófa komoly dolog, azt nem bízhatjuk parlamenti bohócokra, akik majd síppal, dobbal és nádi hegedűvel jönnek. Na ne, ott vitatkozzanak tovább arról, hogy a hazaárulás és az Európai Értékek hogyan egyeztethetőek össze. Bár a nagy katasztrófa ezt is megoldja majd, igaz, kissé durván, de mindenképpen.

Zűrzavar

Vitatkozik a világ. Hogy min? Mindenen. Nemek, fajok, színek, klíma, vallások, ilyen-olyan katasztrófák és így tovább. Mindenen.

És lőn világosság. Egyik fél végre a magáévá tette a másik fél véleményét, és láss szerencsétlenséget (katasztrófát), a másik is az egyikét, és kezdhetjük elölről. Zűrzavar.

Az én fejemben aztán a négyzeten. Otthon, Erdélyben, valamikor azt láttam, hogy a gazda még napfelkelte előtt vette a kaszát vagy aminek éppen ideje volt, és indult a mezőre, hogy a világosság már ott kapja. Dél felé utána jött az asszony az átalvetővel (olcsó poén lenne most tőlem az „Átalvetővel”), leültek a diófa árnyékába, az ember megette, amit az asszonya hozott, egy kicsit még üldögéltek, hogy szűnjön a hőség, és aztán hajrá, sötétedésig.

Itt meg kimegyek az állandóan túrt-fúrt patakpartra reggel hétkor, az a tíz- tizenkét ember, kik a munkára szerződtek, ülnek egy csoportban és kávéznak meg cigarettáznak, na meg megbeszélik a tegnapi focimeccset. Végigmegyek a szokásos utamon, még mindig ott ülnek, de már megjött az, akit elküldtek a sarki botba ezért-azért, és esznek, na meg egy kicsit koccintgatnak is. A nap erősen süt, hát ilyenkor nem lehet dolgozni, ezt a vak is látja, és behúzódnak az árnyékba.

Na, ennyit a munkáról, de zűrzavar van az érzelmi életben is. Ontja a TV az amerikai filmeket, melyekben ájlávju-val kezdődik és végződik minden mondat. Otthon Erdélyben, a házasságuk ötven éves évfordulóján kissé szemrehányóan szól az asszony az emberéhez: - Ötven éve nem mondta egyszer sem, hogy szeret! - Ezelőtt ötven évvel megmondtam, majd ha változás lesz, hát szólok!

Missing link*

Naponta vág mellbe a felismerés, hogy valami itt nincs rendben. Na nem nálunk otthon  (még csak az hiányzik, hogy ne hagyjam magam mögött/körül rendben a dolgokat!), de a nagyvilágban, vagy legalább is azon részében, ami a képernyőn szembe jön velem. Nem a természeti katasztrófákra gondolok, azok mindig is voltak és lesznek, hisz világok tűntek el, de újraéledt minden, és az örök győztes az élet maradt. Most mi emberek törekszünk arra, hogy ezt lehetetlenné tegyük. Hiszen, ha megszűnnek a nemek, ki fog szülni és ki nemzeni? Vagy minden laborban történik majd?

Meg vagyok győződve, hogy – miként Darwin sem találta meg a „missing link-et” majom és ember között - mi sem vesszük észre, hogy láncszemmé váltunk a jobb (vagy rosszabb?) új felé, mi, akik eltűnünk majd, amikor többségbe vagy uralkodóvá válik az a ma még ismeretlen új. De nem lehetne ezt fájdalommentesen, vagy (és ez még egyszerűbb) hülyeségmentesen csinálni?

Közben gondolataim elkalandoznak: hogy is lesz tovább, milyenné is válunk?  Hát bizony írni/olvasni nem tudunk majd, mert az teljesen feleslegessé lesz. A fejekbe épített mobilon keresztül érkezik majd minden, képekben, és igen, az érzelmeket is ki lehet vetíteni - lásd festészet. A memória-zavaros emberpéldányok eltűnnek, hisz állandóan frissítenek a központból, mindenki ugyanazt fogja tudni és vallani. De hiszen ilyen kísérlet már volt, egypártrendszer volt a neve! Miként amaz, ez sem lesz hosszú életű, de akkor mi lesz, na, mi lesz???

Lehetséges, hogy a normalitás háborút nyerjen a sok elvesztett csata után? Kicsi az esélye, de megéri a próbát. Gyerünk a frontra, ki mivel tud, ásóval, kapával, írással, gyerünk!

Azaz, ha már ott vagyunk, mert ott vagyunk, supp oda.

*Hiányzó láncszem. A szerk.

********************************************************************

Gyárfás András

EU

Valamikor régen, jaj de nagyon régen, egy-egy gyűlésen, összejövetelen, ahol népség, katonaság és uraság is egymás mellé került, így kezdte a fő-főbeszélő: - Tisztelt (vagy kedves) uraim és hölgyeim! Avagy: Uraim és hölgyeim!- csak így, rövidebben, de tisztelettel és kedvesen.

Telt az idő és új korok/szokások jöttek: - Kedves Elvtársak és Elvtársnők! Vagy, ahogy ott nálunk, otthon: - Drádzsi tovarösi si tovaröse! Hatalmas tapsvihar, hosszan tartó éltetése a Kárpátok csillagának, fáklyájának, ki utat mutat a mind szebb és szebb jövő felé...

Mára mindez, mint a nagy járványok, véget ért, de most, minden gyűlésekre járóknál okosabban, nem tudjuk, mi lenne a helyes megszólítás. Először is meg kell cserélni az Uraim és Hölgyeim megszólítást hisz mára már udvariasabbak lettünk, és tessék először a Hölgyeket, majd csak utána az Urakat köszönteni.

Igen ám, de közben felnőtt (?) egy vagy több, most még kisebbségben levő fajta/nem/vagy mi a csoda, és hozzájuk is akarunk szólni. Nem hagyhatjuk őket leghátulra, a kisebbségeket ne sértegessük.  De akkor hova? Legelőre, vagy inkább a hölgyek és urak közé?

Félbe kell szakítanom magasröptű elemzésemet, mert bekapcsoltam a TV-t, hang nélkül, mert úgy maradt az esti  foci-közvetítés után, és látom, hogy igen, ő az, Hoogeveen EU képviselő úr. Magából kikelve, tehát megszokott állapotában, habzó szájjal hörög, ugrál, integet, hol hátat fordítva a nagytiszteletű strasbourgi közönségnek, hol meg az elnökre fröcsköli mondanivalóját. Hangot adok. Nem kellett volna.

A szeretetről üvölt az emberszabású pávián, a szeretetről, amit ő képvisel, és a gyűlöletről, amit Orbán fejez ki diszkriminatív törvényeivel. Hát hallottak már olyan, az emberi jogokat a sárba tipró törvényről, ami megtiltja, hogy az Lmbtq-k nevelhessék iskolában, óvodában, utcán és útfélen (templomokat nem említ, mert ott részben már sikeres a szexuális nevelés) a gyermekeinket?! Hát milyen testi és lelki nyomorékokat akar Orbán felnevelni, ha eltiltja a legfontosabb tudnivalókat?

Elgondolkodom, kiket képvisel ez a szörnyeteg, hogy nézhet ki az a közösség, amely ide küldte őt? Nem kell sokat törnöm a fejem, egyszerű a képlet, meg akartak  szabadulni az állandóan gyűlöletet szító politikustól, és elküldték messze Brüsszelbe, ott ugathat kedvére.

Na de kigyúl a szivárvány a gyűlésteremben, mert szólásra jelentkezik Szent Klára asszonyunk. Furcsa mód egy szót sem szól a törvényről hanem: - Magyarország gyönyörű, Budapest mesés és nézzetek rám, én is bűvöletes vagyok. Akartok engem? Mi akarunk Titeket, és ha rám szavaztatjátok Magyarországot, egyesülhetünk!

És következik két pillanatos (momentumos),  az egyik elfelejti vagy szégyelli az anyanyelvét, a másik meg követeli, hogy Magyarországtól, azaz a magyar néptől vonjanak meg minden neki járó összeget.

Végre egy józan ember felteszi a kérdést: Képviselő társak, olvasták a törvényt? És lészen csönd, és fogaknak csikorgatása. De hát minek azt olvasni? Jöhetne most Major Tamás, aki mindent elsöprő vitriolos gúnnyal nyilatkozott egy darabról, és akit Karinthy Cini megkérdezett: - Láttad a darabot, Tamás? Major válasza: - Minek azt látni?

Ö megtehette. Itt élt és mindent tudott, ami színház és magyar, de a portugál, spanyol, olasz, cseh és. és …leszbik meg buzik, akik büszkén/öntudatosan nyilatkozták: „itt vagyunk magyarok, ne féljetek, egy hívó szó és jövünk”., hát ők valahogy azért…?  Na jó, nem írom tovább, még azt hinné valaki, hogy én, aki kisebbségben születtem, nőttem fel és dolgoztam, félreértem az egészet.  Dehogy értem félre, egyszerűen nem értem. Ennyi.

És akkor most vissza. Hova is? És minek?

Bosszantó

Én nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy…….és akkor itt jöhetnek az átkok, gyalázkodások, hazugságok, és iskola-témában vitát lehet majd indítani, melyben a legbőszebb támadó egy elítélt szexuális bűnöző. Ő aztán igazán tudja, hogy miről beszél, és ha nem is tudja, de biztos benne, és újra elölről.

Magas, nagyon magas ez nekem, földhöz ragadt és igazságot kereső valakinek.  Maradok inkább az utcánkban. Miután két éve minden hajnalban végigbotozom a patakpartot, ki merem mondani, sőt állítom, hogy ismerem. És láss (zöld) csodát! Két évvel ezelőtt fákkal ültették be eme patakpartot, és volt népünnepély, és Zugló megzöldült, Budapest megszépült, és ezelőtt egy héttel óriás munkagépek jelentek meg, és mára kidöntötték, vágták, és az éjszaka leple alatt el is szállították a lombokat, törzseket, és ma hajnalban a már felkelően tűzerős nap perzselhette az amúgy is csupasz fejemet.

Mi történt? Miért? Kik tették? Ki fizeti? Mi következik még a zöld jelszó alatt?

Egy örömöm azért van. Miután az aszfaltra, oszlopokra szintén titkos csapatok újra felfestették az O1G feliratokat, ezeket ma már mindenki úgy olvassa, hogy Orbán egy Géniusz!

Legenda

Archimédesz valamikor egy fix pontot kért, és ígérte, hogy kifordítja a világot a tengelyéből. Nem adták meg. Jobban jártunk volna, mert ma már nem a tengelyéből, hanem a normalitásból forgatják ki.

Amerikában (hol máshol) jelentkezett egy zoofil csoport, számon kérve, hogy milyen jogon tiltják azt, amit ők tesznek, miközben engedélyezik az lmbtgq-t? Nem adok többet pár hónapnál, és a szivárványzászló alatt megjelenik a báránybőr csík.

Az igazán nagy dolgok (világváltó és megváltoztató ) mind onnan jöttek. Hírtelenében csak a tangóharmonika, az üvegszem, a szifilisz, a faji diszkrimináció és a liberális demokrácia jutnak eszembe.

Mindaz, ami errefelé nemzetgyűlöletben történt - lásd török/örmény, magyar/román, német/zsidó és és és - jóval lemaradt az amerikai indián- majd fekete pusztítás mögött, és mindez a testvériség, egyenlőség, szabadság jeligéje alatt. „Mentségünkre” legyen mondva, hamar beértük őket és túl is szárnyaltuk a nagyipari népirtásban. Nem vagyunk mi buta népek itt Európában és szerte a világon.

De vissza a zoofiliához. Európában valamikor bestialitásnak, szodómiának nevezték és bűntényként kezelték.  Ma még az lmbtq elítéli a pedofíliát (állítólag!), így aztán talán tiltólistára teszi a kis bárányokat és a gidákat is, és nagy általánosságban a törvény úgy szóljon, hogy az egy év alatti állatkákkal (kivéve kígyó, krokodil, cápa  - nem, a cápa az mehet, és a piranha is mehet, a teljes listát  az állatvédőkre hagyom) szexelni nem szabad.

Nem tudom olvasták-e a Kőműves Kelemen legenda megjelent lmbtq változatát. Hát az úgy volt, hogy nagyon hosszú időn át a fiatal, életerős férfi kőművesek el voltak zárva a világtól, és a szükség, ami tudvalevőleg nagy úr, rávitte őket arra, hogy egymással… na, szóval  igen, izé, és akkor megjelenik Kelemen felsége, és majdnem felborította a békés együttélési munkálatokat. És akkor jött az ötlet, hogy tényleg, hasonlítsuk össze az unalmas, több ezer éves nemi szokásokat a kőművesek testvéri, egy mindenkiért, mindenki egyért alapú gyakorlatával, és rájöttek, hogy jobb így együtt, és befalazták Kelemennét.

Ennek csak az szól ellene vagy mellette, hogy normális szexuális életet élő férjek között is akad, aki befalazná a felségét. Persze kivételt képeznek (ezt írja/szerkesztő) akik ezt olvassák. Na meg persze azok a férjek, akiket a feleség falazott be csak úgy, a négy közé.

EB

Merengek. Most, hogy véget ért a foci EB, még erre is ráérek. És, hogy hova is merült el szép szemem világa? Hát a gondolatok világába.

Csak egy példa, aztán talán még egy, de ez nem biztos,mert ha nagyon elmerengek hát… mert én úgy el szoktam merengeni. Hogy ugye mitől Néppárt a néppárt, mikor az EU távolról sem a népek pártja?

Közben éjfélt üt már a kakukkos óra, és térnék nyugovóra. De cseng a telefon, mert most fújták le a meccset. - Láttátok? - Persze hogy láttuk, egész Európa azt nézte. - Nem jól értetted. Láttatok?  Ja? Nem. Ott voltál? - Két éve gyűjtöttünk erre Jóskával és kiizgultuk, hogy a pandémia is leálljon. Amikor a második percben berúgták a gólt, én a fejemhez kaptam. Úristen, milyen hamar és milyen rossz kapuba! És ekkor jelentem meg a nagy kivetítőn,  de a feleséged biztos felismert, mert az a zsabós blúz volt rajtam amit neki is ajánlottam, de ne búsulj, mert meghagytam a fiamnak,  hogy a meccset vegye videóra, és ha hazamegyünk, elküldöm nektek is a filmet. Őrületes volt, még most sem tértem magamhoz, és állandóan szól a telefon az utcánkból, rengetegen felismertek a frizurámról, meg az a ridikül is nálam volt, a feleséged tudja. Jóska, add is ide, veled nem lehet normálisan beszélgetni, állandóan közbehallgatsz…

Merengek erre egyet. Mit is akarunk az ilyen rendezvényekkel? Örömet okozni az embereknek. És tényleg egy-egy jobb csel, átadás, szöglet, szabadrúgás, és ne adj’isten góóóóóóól, mekkora örömöt okoz. De a felülmúlhatatlan az, ha egy másodperc töredékére megjelenek a TV-ernyőn.

És akkor miért nem erre összpontosítunk? Nem kell az a huszonkét alak, akik összerugdossák egymást (néha a labdát is), meg még egy egész és két fél hűje, akik sípolnak és integetnek. Ki kell nyitni a stadiont, be a nép, mint a farsangkor ennek annak öltözve. Ott ugráljanak, integessenek, ordítsanak, önkívületbe essenek, és a kamera körbe jár, mindenkire jut két másodperc, ami az örök boldogságot jelenti, unokáról unokára öröklődik majd a családban. Lám, az ősök letettek valamit az asztalra!

Röviden

Kérdeznek, miért írok olyan röviden. Hát ennek több oka is van, de kezdjem talán az elsővel:  csak így tudok.

Na ne viccelj, mondhatná valaki a nagyon közeli ismerősök közül (ugyanis csak ők olvasak),  hisz több könyved is megjelent már. Na jó na. Őszinte leszek. Mindent le kell egyszerűsíteni ebben az agyon bonyolított világban, így  talán visszaérkezünk a paradicsomba, ahol csak egy nő és egy férfi volt, de a kígyó hozta az izgalmat és azzá tette az édent, ami ma mindennél fontosabb a világon: érdekes lett. Szórakoztató, s kell ennél több?

De az orvostudomány is visszatérhetne a több száz éven keresztül bizonyított módszerhez:  amputálni, levágni mindent ,  ami fáj. Ennyi. A fájdalom azonnal megszűnik, s hát nem ezzel jelentkezett a beteg? Minek annyi átvizsgálás, tükrözések, vérvizsga, és minek annyi orvos? S még hogy holtig tanulni, mint a papok! Egy hónap a vágóhídon és kezébe nyomni a szekercét,  na jó, esetenként egy konyhakést, s puff oda. Egy röpke év alatt tizedére csökkenne a betegek száma, és az egészségügyre szánt összeget szétosztani a nyugdíjasoknak. Euróban!

És a hivatali ügyintézéseket is. Tessék bezárni azt a sok apró és óriás sóhivatalt, az ember, ha nincs hova fordulnia a panaszával,hagyja a siralmat s maga intézze el. Az így megspórolt összeget tessék odaadni a nyugdíjasoknak. Dollárban.

És a tanügy, hahaha, a röhögéstől már írni sem tudok, hát az aztán igazán, de igazán mire jó? A lényeget úgyis az utcán meg részben otthon tanulják meg a gyermekek, és amelyik nem, hát nem, s akkor mi van? De tényleg. Az összeget, amit ma erre vesztegetünk, hát nem jobb a nyugdíjasoknak adni? Svájci frankban.

Hogy miért euróban, dollárban, frankban? Kötekedni van kedve? Maga is lesz (kissé kétlem, de lehet) öreg, és kíváncsi vagyok, mivel fog fizetni a Riviérán, a Luzerni tó mellett vagy a Hawai szigeteken? Na mivel?

Milyen egyszerű lenne minden, ha a természettől tanulnánk végre. Itt vannak a méhek, több millió évvel előttünk már itt voltak, és akárhogy igyekszünk, hála a főpolgármesterünknek, aki méhlegelőket nyit a városban a terek és utak helyett, túlélnek minket. 

Ergo: félre az Egyesült Európa ötlettel, de felejtsük el a nemzetállamokban való gondolkodást is, tömörüljünk rajokba, legyen egy méhkirálynő (nem, akkor már inkább egy méhkirály, és mivel az ötlet tőlem jön, hát…), legyen az lmbqtz, legyenek a herék, az aranyos kis méhecskék meg gyűjtenék a mézet, én meg tenném a kötelességem…

Na, most tessék ezt mérlegelni és utána legelni, hát nem lesz ez jó? Ezt a cikket tehát megírom, ez jó, sőt nagyon jó, semmi nyugdíj, tanügy, egészségügy, csak fürdünk a mézben, ki ne akarná ezt?!


                                    ***************************************************************************************************************



Baj van


Baj van, valami nagy-nagy baj, s talán már el is késtünk a vészfék behúzásával (?) De talán ezen utóbbi lenne az igazán nagy baj, avagy az már kész tragédia lenne, és már nem baj!

Valamikor, még a Zénidőmben, az öregek, ha jövőbe látó szemeinkkel félve néztünk a kiszámíthatatlanba, azzal nyugtattak, hogy „minden generáció megoldja a rá háruló feladatokat”. Így is lett, csakhogy – visszagondolva – ők nem dőltek hátra, nem hülyítettek, végezték azt, amit a sors nekik osztályrészül kiosztott, és hagytak, hogy lássunk/tanuljunk/gondolkodjunk. És mintha működött volna a dolog..  Mára ez sajnos megváltozott, és ettől rettegek.

A rosszindulatú vének olyan ideológiákkal mérgezik a fiatalokat, melyekről azt hiszik/remélik, hogy meghosszabbítja végessé/ értelmetlenné vált létüket. Elhitetik velük, hogy a szabadság az, ha teszed, amit nem szabad. És ha vevő valamire a következő - most már - (de)generáció, akkor ez az.

Ha megtanítanak, hogyan kell az árral szemben úszni, az rendben van, csak ne arra biztassanak, hogy ússzak fel a forrásig, és zárjam el azt.  Mert az már nagyon nem lesz jó. Tapasztalatlan gyermekeknek adnak közhelyeket a szájukban (lásd környezetvédelem) másokat befolyásoló emberek, és szédítő sebességgel nő azok száma, kik e „tisztségre” vágynak, és lájkolnak, lájkolnak, hogy ők is aktív részesei legyenek e tömeges agymosásnak. És most akkor kivel vegyed fel a harcot? A „vén huncutokkal”, a gonosz ostobákkal? Vagy egyszülött gyermekeddel hitesd el, hogy te jót akarsz neki, amikor tiltasz?

Hiszen minden, amire te biztatod, az munkával, tanulással (a legnehezebb munka), gyakorlással, izzadtsággal, lemondással jár egy távoli jobb jövő reményében, és a másik oldalon ott az azonnali boldog bódulat, (amit akár fokozni is lehet egy kis fűvel). És hogy ennek rossz vége lesz? Mennyen má maga vén hülye, mit tud maga erről? És igaza van, mert azon kívül, hogy ez nem jó, nem lehet jó, sokat nem tudok, és még kipróbálni sem akarom.

Az egyetlen, akire hallgatnak  - már ha és amikor felébrednek néhány percre - az a kor vagy kórtársuk és ..

Á, megette a fene, tegyen mindenki amit akar, be a gyeplőt a lovak közé, aztán majd meglátjuk… mondta a vak, és besétált az árokba.                                       

Könnyítés

Maszkos út vezet a régi-új élet felé, a szemüvegeseknek pedig különösen rögös, azaz ködös a járás, meg az autóvezetés.

Tettem már a maszkot a szemüveg alá, félig fölé, semmi nem segít. Aztán egyszer csak visszakapom a látásom, mert a budapesti kátyútól, a zökkenéstől a szemüveg leesik az ölembe és …látok, látok…

De mit is akartam mondani? Ja igen, a könnyítés. Hát ideje, hogy valaki feltalálja  a maszk és szemüveg pára nélküli együttviselésének módját, de siessen, mert ha nem, én megteszem, és akkor elkésik a  szabadalmával. Van is néhány igazán egyszerű megoldás:

- a maszkot ne a szájon és orron viseljük, hanem fordítva, a tarkón

- a szemüveget is fel lehet tolni a homlokra

                        -  üljünk otthon, ne mind mászkáljunk ebben a járványos időben

- kissé drágább, de be lehet szerezni egy búvárharangot, az alá nem kell maszk. Vagy mégis?

-  ne szuszogjunk. Ez lenne a legolcsóbb és azonnal alkalmazható módszer, ezzel a járvány is hamarabb megszűnne.

Rengeteg egyéb javaslatom van még, de szinte hallom/látom/érzem/szimatolom a kishitűek hozzáállását. Hogy ezt ezért vagy azt ezért, vagy mindkettőért, így vagy úgy, vagy mindkétféleképp, nem lehet, nem érdemes, és elmegy a kedvem, és különben is mi vagyok én,  világmegváltó?- és csak elintézném magam, s mit érdekel engem, na, szóval felháborító amit teszek, aztán még ők jönnek, hogy engedjem magam nyájban beoltatni az ő védelmükre, hát egy fityiszt, és különben is, már be vagyok oltva. Egyébként már kijelentettem, hogy szösszenéseimmel szándékozom segíteni a bizonytalanokat a jövő évi választásokra való készülésben.

Na kérem, tehát választani fogunk. Két lehetőség létezik: 1. A meglevő biztos jó. 2. A beígért, minden józan észt nélkülöző sokkal jobb.

Azért csak óvatosan mert ... na, de ezt már a nyájas olvasókra  bízom. Én a kötelességemnek/ígéretemnek eleget tettem, a mór elmegy.

Tompor

Ebben a rendkívüli (inger) mélyszegénységben a február végi koranyárban délben kergetett ki a múzsa a Rákos patak partjára, és láss csodát, mint Zeusz fejéből Héra, pattant ki a téma.

A múltkor említett sportolónő több tucat társával élt a meleg adta lehetőséggel és még alaposabban nekivetkőzve áldozott az egészségem oltárán. Felesleges leírnom mindenik ruházatát, hiszen a hölgyek azonnal és mindenben utánozzák a nyugat diktálta mintát.

Mégis van valami bennük, ami annyira egyedi, mint a férfiak ujjlenyomata. Ez a valami lenne mai írásom témája, de még mindig nem tudom, hogyan nyúljak hozzá. Hideg fejjel csak egy nőgyógyász tudná, hideg kézzel meg stenments!

Rákerestem a Nagy Magyar Értelmező Szótárban, és a következő, mondanivalómhoz teljesen illetlen szavakra találtam: fenék, ülep, far, segg. Na ne…Zsigerből legszívesebben popsinak nevezném, de ezt a nők mára a ránctalan arcukra mint jelzőt használják. Én meg a Rákos patak partján látottakra azt kellene mondjam, hogy igen, láttam popsikat de pooopsikat is meg popopopsikat. Akkor hát minek nevezzelek?

Végső kétségbeesésében mihez fordul a keresztény ember? Nyilván a bibliához, e vonatkozásban pedig egy költő adta meg a választ a „minek nevezzelek”-re, maga Babits Mihály: Énekek éneke, Salamon király könyvéből: Szép vagy, óh szerelmesem, szép! Lábadat sarú díszíti, ritka drága gyöngyű; tomporodnak körülete, mint a mesterek kezébül kikerült kösöntyü.

Hát így valahogy. Ami számomra meglepő és új volt, és amit csak ez az új, bőrre-bőr nadrágdivat tett láthatóvá, az volt, hogy függetlenül a tompor alakjától és méretétől, a hölgyek egy csoportja - hogy is mondjam, igen, talán ez a helyes kifejezés – „viszi magával”. Ő maga megy elől, egyenes vonalú, egyenletes mozgással, a tomporája pedig jobbra, balra, vagy körkörös mozdulatokkal kíséri. Bámulatos.

Egy másik csoport viszont úgy egybe van vele, mint ahogy azt valamikor a Zürich melletti használt autók telepén tapasztaltam, ahol tizenvalahány keleti táborból felszabadult megbízott kínálta a portékát, és a magyar, amikor mondtam, hogy az oldaltükör le van törve meg a sárhányó horpadt, meg ez meg az, nyugodtan kioktatott: - Uram, ha  használt autót akar venni akkor ne vesződjön  az ilyen apróságokkal, nézze az árat és az autó meg – látja - úgy egyben van, ahogy nem is lehet”.

Közben a kampányt se hanyagoljuk el. 2022-ben álom lenne, ha csak nők ülnének a tomporájukon a Parlamentben. Akkor köszönne be az igazi demokrácia, hiszen ők nagyszerűen el lennének foglalva magukkal és egymással, és az ország is menne szabadon a tíz éve megszokott jó úton.

Se íz, se bűz…


Hát kérem, jön hogy röhögjek. Még hogy járvány, meg egyenesen pandémia - az meg mi a fene? Hát engem nem vernek át, azt a vacak maszkot (egyet vettem még a múlt évben), azt felveszem, mert másképp nem tudok bemenni a bótba egy kis cigiért meg piáért, de hogy én beoltassam magam? Na ne, hisz megmondta a jóságos néni, hogy a nyájizéhez elég, ha a zemberek ötven vagy valamennyi százaléka megteszi, nahát, az összejön nélkülem is. Csinálja csak a sok hülye. Én má nem, az biztos.

Emlékszem, a suliban is a sok hülye állandóan tanult, én meg remekül szórakoztam, így aztán számomra már akkor röhejes volt a nyájban lenni. Később elég nehezen találtam munkát, igaz, nem is kerestem, de hát muszáj volt, mert a fater kirúgott az akolból, aztán az egyik volt oszitársam felvett a gyárába hulladékot szortírozni. Engem, a hulladékra? Na, adtam is neki, ment minden a szemétbe, még hogy szortírozzak?! Erre  kirúg. A hülye.

Na de most hülyítenek kérem ezzel a járvánnyal. Engem biztos nem. Ez csak a politikusoknak és újságíróknak kell, én nem veszem be. Sőt, amióta van, még jobban érzem magam, mint azelőtt. Az utóbbi időben az asszony is egyre jobban főz, igaz, kissé ízetlen, de nem túl sós mint azelőtt, nem merek szólni, hogy egy kis fűszer nem ártana, mert semmi ízt sem érzek, de hagyom szegénykét, álljon sorba azért a kínai cuccért, amit a körzeti orvos ingyen ad.

És a levegő is jobb a lakásban, nem érzek semmi piszok-szagot, igaz, mintha mást sem. Csak ez a kis köhögés ne bosszantana, de hát ez  az ilyenkor szokásos grippa vagy grippé, a fene tudja mi okozza, de valaki kinyithatná az ablakot…Emberek, nincs levegő! Hé, sok hülye, levegő kell ide, nem oltás! Khkhkhkhkhkkökökököhrrrrrrrrrrrrrrrrr

Sakk

Hát így, a külvilágtól elbarikádozva (jobban mondva képernyőre szorítkozva) elgondolkodom (mégis mi a fenét csinálnék egyebet), és rájövök, hogy sok minden nincs rendben vagy legalább is nem a ma emberének a rendje szerint,  vagy még legalább a pártok, tömörülések, szóval az ellenzék (kimondom na, ellenzék) szerint. Na tessék, kimondtam.

Vegyük például a sakkot. Abban igazán mindenki egyetért, hogy észjáték, de vajon megfelel-e az új, globálisan gondolkozó/tevő/cselekvő EU embernek? Hát nem!

Az még elmegy, hogy van egy tábla, s azon ennyi meg annyi fehér meg fekete (egyelőre egyenlő számú) kocka meg figura, és még az is (ott egye a fene), hogy a figurákat ide vagy oda kell állítani, de azt, hogy én melyiket hogyan mozgassam, hát engedje meg már a világ, most már demokrácia és szabadság van, vagy mi?

Igen, teccik látni, quod erat demonstrandum, a rendszerben van a hiba, a futó, a bástya, de még a paraszt is a király és királynő fogságában van, a lóról ne is beszéljünk, kérdezzék csak meg a szódást! És ami szembetűnő - és ezzel végleg elidegenítik az embert a demokráciától –hogy kényszerítenek a szabályok megtanulására (sic), és csak ezután ülhetünk oda a táblához. Na ne, hát hol élünk? Uraim odafent, ha még nem vették volna észre, a huszonegyedik (XXI) században élünk és Önök egy (sötét)középkori rendre akarnak minket, a felvilágosultakat (a többséget)kényszeríteni?!

Jövőre, ahogy kormányra kerülünk, első lesz ezt a felháborító rendszert megszüntetni, majd mindenki úgy sakkozik, ahogy szíve-lelke diktálja, és ha több lesz a fekete, mint fehér, hát több lesz, és az egész ország lesz a tábla, és a lovakat szabadon eresztjük, éljenek meg maguktól. A király és királynő…hát ők bizony nincsenek, de majd választunk, aztán rögtön kiebrudaljuk őket az országból Európába, ott még vannak néhányan. A bástya (bástyák) marad ahol ma van, majd leomlik magától, a futóbolondokat meg beválasztjuk a Parlamentbe.

A parasztok? Hát azok már rég nincsenek errefele, gyalogosok foglalták el a helyüket, őket majd elintézzük a zebrákon.

Maradt még egy kérdés: ki kezdi a játékot? Mert abban egyetértünk ugye, hogy ennek a több évszázados terrornak, hogy mindig a fehér kezd, na, ennek egyszer már véget kell vetni. A MATT – hát az jön majd magától, arra nem kell gondolni.

Bal-jobb…

A válságok, mindig és mindenütt, elmúltuk után hoznak jót is. A járvány óriási és rohamos fejlődést hozott a gyógyszeriparban és az orvoslásban. Ez utóbbi felette örvendeztet.

Évtizedek óta küszködöm, hogy a különböző fájdalmaimmal, bántalmaimmal kihez forduljak.  Se szeri, se száma az ilyen-olyan lógusoknak, és ha a belgyógyászhoz fordultam azzal, hogy a színem nem tetszik, ő elküldött a szemorvoshoz, aki levétette velem az umbrál- szemüvegem, és láss csodát, megszépült a világ. De így voltam a bőrgyógyásszal is, akinek megmutattam a furcsán kék hüvelykujjamat, és miután a felírt krémek sem tüntették el azonnal, és már útban voltam a reumatológushoz, ekkor eszébe jutott a feleségemnek, hogy a minap a szög feje helyett az ujjamra ütöttem a kalapáccsal, és valószínű az a baj. (Ő nem akar beleszólni, de látott már ilyet nálam). Na de ez már mind a múlté.

A minap a parlamenti felszólásokban elhangzott, hogy szép hazánkban bal és jobb oldali orvosok vannak. Ez igen, akkor ezután, ha fáj valamim, szembeállok a tükörrel, és attól függően, hogy a bal vagy a jobb oldalamon érzem vagy hiszem a bajt, tudni fogom, melyik oldali orvoshoz menjek. Zseniális. De mi van akkor, ha véletlenül oldalt, profilban állok? Akkor az elől lesz a bal és a hátul a jobb, vagy fordítva, és ha történetesen pont középen fáj az, ami fáj, na és a fejem, istenem, hol a fejem? Kivárom a következő válságot az majd megmondja.

Ami viszont vitathatatlan, az a kereskedelmi reklám. Felülír számomra mindent. Asszongya: - Nálunk rendeljen. Gyors kiszállítás, és ugyancsak gyors visszaszállítás. De mi a fenének rendeljek, ha úgyis visszaviszik? Ja, hogy előre kell fizetni, és gyorsan, és a pénzem vagy visszakapom, vagy inkább küldenek valami mást, gyorsan, és én vissza, és megint elölről… Hurrá, megszületett a perpetuum mobile…

És akkor ez most balról vagy jobbról jó nekem?

Napi hírek

Szokásos, járványos reggel. Mi mással is kezdhetném, mint a friss napi hírekkel. A valóságot akarom tudni, ezért egymás után ütöm fel a neten a kormánypárti és a „független sajtó” termékeit.

-A népességarányos beoltottságban jól áll Magyarország - írja az első. Jöjjön a második címlapja: -Magyarország utolsó az unióban a beadott vakcinák arányában.

Tiszta a kép, kimegyek norvég-sétálni a Rákos patak partjára.  Még el sem érem a gyalogjárót, közvetlen közelről rám szól valaki: - Helló Gyárfás úr, na mit szól..? Nem folytathatja, mert már a kinyújtott kezet is visszautasítottam, szúrós szemeket vetve az állon viselt maszkjára.  - Ja pardon, veszi észre magát és felteszi a maszkot. - Így igen, ni csak, a szomszéd, ismerem fel. Tőle aztán megtudom, hogy nincs is járvány, és még sok más mindent. Kiemelten az oltásrend szapulása: - Képzelje el, a tegnap sorra kerültem, és két órát kellett várakozzak egy zsúfolt, ideges emberekkel teli váróban, míg rám került a sor. - Hányra hívták? -Tizenegyre, de hogy idejében érkezzem, már kilenckor ott voltam. Értem, tiszta őrület ez az oltás terv.

Á, menjünk tovább, lássuk, mi foglalkoztatja a nagyvilágot. Idézek a legolvasottabb világlapból: „Meghan megragadta az alkalmat az Oprah-interjú folyamán, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba: nem ő siratta meg sógornőjét, Kate Middleton-t, hanem fordítva történt a dolog. Sussex hercegnőjének és a Cambridge-i hercegnőnek a 2018 májusában megrendezett királyi esküvő előtt volt nézeteltérése a koszorúslány-ruhák miatt. Meghan nem akart belemenni a részletekbe, mivel Katalin végül bocsánatot kért tőle. Valójában az történt, hogy maga a ruha nem illett Katalin akkor majdnem hároméves kislányához"

Nem teljesen értem, akkor csak nálunk fontos hír a járvány? De nem is ez a lényeg, hanem a tiszta víz a pohárba. Igen, ez kellene ide is, esetleg a fejekbe, de hát azok már tele vannak…

Valami nincs rendben velem. Vagy a világgal?

Világmegváltás

Nézzünk csak önmagunkba kissé. A világ nagy, és mit értek én hozzá, elég nekem belőle a politika, foci, járványtan, szóval hol is van a baj? Talán az, hogy születési rendellenességem van, és nem is egy, hanem kettő.

Igen, itt lesz a bibi, világháborúban és ráadásul Romániában születni, na meg aztán -ahogy ők mondják „kolak peste pupőző” - református magyarként, értelmiségi szülőkkel megáldottan jönni a világra.

Különösen ezt az utóbbit nem lehetett megbocsájtani. Az arisztokráciától el tudták rabolni a vagyonukat (igaz, egyeseket megrakott kincses vagonokkal kergettek el, mert sohasem lehet tudni…), de az értelmiségtől az értelmet több évi agymosással sem vehették el, így aztán az ilyen közegben szült rendellenes gyerekek később rendszerellenesekké váltak.

Nyilván ez hozza magával, hogy még ma is, amikor a világban dühöng a szabadság és a demokrácia, én még mindig hibákat keresek. Itt van mindjárt ez a „járvány”, folyik a küzdelem, de senki nem ér rá alaposan utánajárni, mégis honnan jött? Kína? Á dehogy, ott kezdődött, de honnan jött? Na kérem, most jövök én. UFO, kérem, UFO-k hozták.

Hosszú évek óta kedvelem a tudományos adásokat a világűrről, más bolygókról ide látogató lényekről, és a konferenciák végén a feltett újságírói kérdésekre, hogy: - Egész biztosan vannak UFO-k? - a válasz, sok évtizednyi, sok millió dollár befektetéssel végzett kutatások eredményeként mindig ugyanaz: - Biztosan nem tudjuk, de azt sem tudjuk biztosan, hogy nincsenek, tehát vannak. Ugye teccenek érteni?

Én igazán hiszek a tudományban, ezért szeretném megosztani mindenkivel (nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek), hogy az UFO-k jönnek, és készítik elő a Földet a birtokba vételre. Egy rakomány vírust tettek le Kínában, tudván, hogy ott vannak a legtöbben, és a ritkítást ott akarták elkezdeni, meg hogy majd a sok kínai bóvli olcsón szétteríti azokat a Földön. Nyilván arra is gondoltak, hogy az idős, szép korú társaságot kell megtámadni, mert ők azok, akik sok mindent átéltek és leginkább képesek ellenállni a letelepedésüknek.

Alaposan tanulmányozták a Tv-híreket, de főleg a mindennél tisztábban mindent eláruló reklámokat, és látták, hogy a fiatalok milyen magabiztosan hirdetik, hogy legyőzték a hüvelyszárazságot és viszketegséget, és az egyéb, köldök alatti testrészekre is léteznek krémek, és ezzel a hirdetésben szereplő büszke hölgy celebbé lett, elérte a mai fiatalok nagy részének az álmát. Az idősek, bár szenvednek prosztatával meg aranyérrel, de nem láttam közülük ezzel dicsekvő és országos elismerésre törekvő színészt vagy sportolót, aki ehhez adná - na nem az arcát, hanem az izét, na tudják mit…

Látva ezt a helyzetet, az UFO-k olyan vírust küldtek, ami elsősorban az idős korosztályt tünteti el a pályáról. Elméletemet semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a vakcinát is idősek találták fel, és a fiatalok azok, akik nem akarják magukat beoltatni, sőt tüntetéseket rendeznek a védekezés minden formája ellen.

Mégis, jó lenne valahogy békejobbot nyújtani a fiataloknak, mert ők itt vannak, az UFO-k meg majd csak jönnek, lehet, hogy ezer év múlva (hiszen tudott dolog, hogy ezelőtt több évezreddel itt jártak és építettek ezt meg azt), így talán most se lehet nekik annyira sürgős.

Szóval, szeressük egymást gyerekek…

Gyárfás András

A könyvtártól távol

A minap, kora reggeli ide-oda menésemben egy padon alvó, jól betakart hajléktalan mellett vitt az utam. A meleg beköszöntével mindennapos jelenség ez, de a pad mellett, félig nyitva, a földön (mint ahogy nálam is, az éjjeliszekrényen) egy könyv hevert. Ez az ember olvasott! Nem tudtam kivenni a könyv címét, mert hiányzott a borítólap, de mit ad isten, olyan száz méterre, a sétány közepén ott hevert, ide söpörte a szél. Olvasom: Simonffy András Kompország katonái.

Felvettem, hogy visszajövet odaadjam neki, de olyan félóra múlva ő már összepakolt a bevásárló kosarába és tova lett. Beszorítottam a vékony kartont a pad lécei közé, hogy este, ha visszajön, megtalálja, és hazajöttem. Ö egy borítóval szegényebben, én egy élménnyel gazdagabban zártam a napot.

Elgondolkodtam. Testét nem láthattam, arcát sem, csak a hálózsákból valahogy kibújt bokáit, abból ítélve fiatalember lehetett. Kérdéseket teszek fel magamnak, válaszok nélkül. Itt van egy olvasott fiatal. Miből él? Meddig és miért? És főleg, mit akar, egyáltalán akar valamit? Á, magas ez nekem.

A minap egy nyugati adóban több órás kínlódás után (csak én kínlódtam) megválasztották az év legjobb énekesét, elárasztva olyan jelzőkkel, hogy borzalmasan, rettenetesen, iszonyatosan szép volt, majd elhangzott a kijelentés, hogy minden idők leg-leg-legebbje, és ez minden évben megismétlődik. Valamikor egy évszázad kellett, hogy megszülessen egy Caruso, most évente több százból válogatják ki az éppen a divatnak megfelelőt. Egy olyan dalszövegért, ami nyolc óra munkát, nyolc óra pihenést és nyolc óra szórakozást hirdet, Kossuth díj jár, de elmarad a figyelmeztetés, hogy a szerző nyolc perc tanulást is iktasson be a fiatalok napirendjébe. És most, amilyen koronás kedvem van, sorra vehetném a festészetet is, ahol külön művészet rájönni, hogy mit is látok. Meg aztán az irodalom! Én nem vagyok író, én csak szösszenek időnként, de az a nagybani termelés, ami a könyvesboltok polcait megtölti, ijesztő, és az elő- és utószavakban egymást az egekbe dicsérő szerzők sokasága óhatatlanul felveti a kérdést, lehetséges ez? Választ, mint minden másra, az idő ad, ha lesz még!

Na de valami igényesebbet is. A mellettünk épülő lakótelep befejezéshez közeledik, de elkészült már az előtte kanyargó sétaút a csodaszép, vese formájú tavacskával. Épp mellette megyek el, amikor egy velem egyidős házaspár hölgytagja megszólal: - Na nézzenek oda, bezzeg aranyhalakat már nem tettek bele, tudja, a tavaly, amikor Bécsben…

Nem folytatom, mert siettem, el a mondóktól és mondanivalójuktól egyaránt.

Hülye hangulat torz szüleménye

Címszavaim: demokrácia, népuralom/hatalom, háttérhatalom.

A démosz, azaz a nép, ha kézzel nem is fogható, de kétségtelenül itt van, s talán még én is benne vagyok (bár néha kétlem, na de erről majd máskor).

Közbevetve, a háttérhatalom fogalmát, a megfoghatatlant igyekszem magamnak megmagyarázni, s azzal, aki ezt olvassa, elhitetni.

A világon a sok kérdésre mindig a legegyszerűbb adja a megoldást. A háttérhatalom a pénz vagy PÉNZ (igen, így helyesebb) hatalmát jelenti. A sok pénz automatikusan biztosítja a folytatást: bármennyi is van, mindig több kell, megőrzéséhez meg hatalom kell. Ennyi. Ez a vastörvény. Megvan a közös cél, a többi jön magától. A néhány száz dúsgazdagnak időnként vissza kell juttatnia némi aprót a milliárdok számára, hogy legyen, ki növelje a tőkét. Kész. Örökre.

Na de inkább foglalkozzunk a butaságra ítélt démosszal. Emlékszem, gyermekkoromban Marosvásárhelyen a katolikus temető bal oldalában volt egy árok, oda - nem is temették, hisz se pap, se kántor nem lehetett - csak elhantolták jeltelen sírokba az öngyilkosokat. Aztán változtak az idők, és ők is tisztes temetésben részesültek, és tovább változtak - mi mást tehetnének - az idők, és szekták jelentek meg, melyek öngyilkosságra buzdítottak több tucat embert (rajongót, hívőt), kik téves hitek ártatlan áldozataiként pusztultak el. És az idő nem állt meg, ma politikus hajtja öngyilkosságba pártjának tagjait. Ő persze nem lesz az, ő hangoztatja és terjeszti tovább gyilkos szavait.

A démosz pedig a kommunizmus egyenlősdijét játszaná, ami nem is lenne baj, ha nem annak legalsó szintjén tenné. Nem megy be a Gundelbe vagy más sokcsillagos étterembe, mert nem tudja, mit kell tenni a sok késsel, kanállal, villával és egyéb fölösleges cifraságokkal, nem jár olyan helyekre ahol „viselkedni” kell, mert nem tanítja erre senki, és minek is?

Hát akkor rajta, legyen meg a nép akarata. Vályút a Gundelbe, s fakanállal üljük körbe az asztalt. És valljuk hangosan: az én vétkem a te bűnöd, én a tévedhetetlen nép vagyok, a demokrácia ura.

Rajta, de engem tényleg tessenek békén hagyni.

Közgyűlés

A közös képviselő megnyitja az ülést, ismerteti a napirendi pontokat, majd az Egyebek-hez hozzáfűzi: miután a múltkor még jegyzőkönyvbe is foglaltuk, hogy Panaszokat nem fogadnak el, csak Észrevételeket, mert a panaszok bántják az egész közösséget. Ezért most az olyan levelek, amelyek a melegvíz-ellátást, kukaürítést, folyosó tisztántartását, postaládák megrongálását, közös területek és a lift használatát érintik, nem kerülhetnek napirendre, csak ha majd építőjellegűek lesznek. Addig is hallgassuk meg János alelnök urat, aki észrevételeket kíván tenni. –János, tied a szó.

-Hát kérem, arról van szó, hogy Péter gyűlöl engem, és valamit tenni kell, ez így nem mehet tovább. Péter:  -Na de hát ez aljas rágalom. János:  - Hallják, nem elég, hogy gyűlöl, még hazudik és rágalmaz is! Itt tenni kell valamit.. Péter: - De hát mit csináltam? János: - Na még csak az kellett volna, hogy csináljon  is valamit. Pont ez a nagy baj, hogy gyűlöletében bármikor csinálhat valamit ellenem vagy a feleségem ellen. - De hát a felesége… - A feleségem hagyjuk ki a játékból. Én nem állok jót magamért. Kérem, nézzék azokat a szemeket, hiszen ez az ember gyilkolni képes. Kérem, ellenőrizzék, van-e e nála fegyver! Ez mindenre képes. Szóval nem tesznek semmit..

Ábel: - De hát uraim.. Káin: - Na, maga aztán igazán fogja be a száját, ismerős maga nekem valahonnan.

Képviselő: - Uraim, uraim, demokráciában vagyunk, szólásszabadság van, hagyják, hogy János fejezze be a mondanivalóját, és utána majd önök is sorra kerülnek.

János: - Itt tettek kellenek, a szavakkal semmire sem megyünk, és én önvédelemből cselekszem. Feláll, kihúzza maga alól a széket, és leüti Pétert. Káin azonnal ugyanazt tenné, de Ábelt nem lehet kétszer átverni, ő is olvassa a bibliát, és a véletlenül nála levő konyhakéssel leszúrja Káint.

A gyűlést sajnos be kell rekeszteni, mert a rendőrség kiszállt, hogy Pétert, mint gyanúsítottat, a közügyek zavarásáért letartoztassa.

Másnapra bekérték a Jegyzőkönyvet a Közös K.V.-től.

„ - A szokásos havi gyűlésünket Péter és Ábel gyűlöletkeltő magatartása miatt sajnos nem tudtuk lefolytatni. A Társasház két pártra oszlott, a Péter és a János Pártiakra. Mától kezdve felfüggesztjük a demokráciát, és valami mást csinálunk, még nem tudom, hogy mit, de megcsináljuk.”

Mindez nem érdekes, akár el se olvassák. Ami engem igazán foglalkoztat: a kamaszkorunkban énekelt „Na, nézd a tökfilkót, milyen szerelmes” c. slágerbe hogy került a Pikk dáma? Melyik az a kártyajáték, ahol a tökfilkó és a pikk dáma együtt lehet?

Kérem, kérem, esdeklem…

Unalom

Valamit tenni kellene, ez a szürke egyhangúság, bezárkózottság megöl. Naponta felkelni, estig hallgatni a járványhelyzetet két változatban (természetesen szöges ellentétben egymással), és este újra lefeküdni, azt sem tudva, hány óra van…

Mától teszek valamit, na nem rá, hanem fordítok a programon: este kelek fel és reggel fekszem le, vagy fel sem  kelek, vagy le sem fekszem, vagy állva alszom és fekve járok…mit lehetne még? Ja, tényleg, fel is köthetem magam, akkor nem kell se állni, se járni, és a légzési nehézségeim is megszűnnek. Most már csak az a kérdés, hogy a Tv-vel szemben vagy háttal tegyem, és melyik adót állítsam be, mert utána nincs válogatás! Ha a kormányhíreket nézem, azok még lebeszélnének róla, inkább az ellenzéket kell hallgatnom, ők még meg is dicsérnének érte.

Érdekes ez a parlamenti légkör. Fel sem vetődik, hogy mi a kérdés, és már ész nélküli veszekedést kezd az ellenzék, a legostobább vádakat vagdosva a kormányhoz. Természetesen nem egyeznek meg, mert minek is tennék, és tulajdonképpen nem is akarnak, és láss csodát, ez sokuknak ott bent és itt kint is nagyon jó, és így van ez rendjén, mert nem is az a cél, hogy mindenkinek jó legyen, hisz két részre van osztva/szakítva az ország, és ezzel változatosságot hoznak a mindennapokba, mert végül is nem lehet, hogy engem követve mindenki felkösse magát…

A minap azon vitatkoztak, hogy egy bizonyos oltóponton miért nem oltanak. A kínosan feszengő polgármester bevallotta, hogy hát annak több oka is van, de a kitartó kérdező csak kikényszerített legalább egyet a sokból: - Hát talán először azt mondanám, hogy azért, mert nincs oltóanyag…

Istenem. Otthon vagyok. Hatvan évvel ezelőtt egy pesti turista az eldugott kis székely faluban délben megkérdezte Jani bát: - Mondja bácsi, maguknál miért nem harangoznak? - Hát annak nagyon sok oka van. - Egyet mondjon legalább! - Hát talán elsőnek azért, mert nincs harang. - A többit ne is mondja, bácsi!

Temetés

Végignéztem, habár tisztában vagyok vele, a nagyképüék lekicsinylően szólnak majd, miszerint művelt ember ilyesmire nem szánja a drága, gondolkozásra érdemes idejét. Sőt, ma utána is olvastam a dolognak, és olyan, nem elhanyagolható részleteket tudtam meg, melyeket sietve osztok meg más, vélem egy szinten levőkkel.

Hát kérem, egy meztelen nő a temetés ideje alatt felmászott Viktória királynő szobrára, és onnan könyörgött a világnak, hogy „mentsék meg a Földet“. A rendőrök (nem tudom mijét és hogyan) fogták, éselhurcolták a helyszínről.

Na már most, kérdem én, ha ez a bátor hölgy a Mount Everestre mászik fel meztelenül, élete végéig elhalmozzák kitüntetésekkel, díjakkal, és még az ükunokája is gazdagon él tettének emlékéből.
És az egy öncélú tevékenység lett volna, hisz csak magának akarta a dicsőséget, és most, amikor értem, érted,értünk mászik a szoborra,  meghurcolják. Igazságtalan a világ. Melyben az egyik ember kihasználja a másikat, de soha nem hallom,hogy a másik is kihasználná az egyiket, ugyanakkor vigasztal, hogy talán ő is kihasznál egy másik egyiket, és akkor bezárul a kör.

Na de vissza a Temetésre. Őfelsége kívánságára nagyon egyszerű ceremónia volt, igaz, ebbe besegített (mondták a riporterek)a koronavírus is. Az a félmilliárd ember, aki ezt végignézte, és több tucatnyi ország, ahol egy percre megállt az élet, bizonyítják, hogy az egyszerűség sikerült.

Mondom mindezt, mert én igazán tudom, mi a temetés. Marosvásárhelyen közvetlenül a román temető (akkor még csak egy volt) mellett nőttem fel, és ott a legegyszerűbb elhantolásnál is az özvegy rikoltozva dobta magát a sírba a férje után, a többi rokon meg utána hogy kihúzzák, és a temető kapujában a „pomána“-osztás feltette a koronát az egyszerűségre. Aki bírja-marja alapon aki élelmes volt, pálinkát és kalácsot is kapott, na jó, kicsit összekaptak a rokonok, akik már ott helyben elkezdték az örökség szétosztását. Nahát, ilyet csak álmodhatott Öfelsége.

Na de ne legyek ünneprontó (egyáltalán lehet ünnep egy temetés?), kéltségkívül érdemes volt bámulni, még az időjárás is elfeledkezett angol magamivoltáról, és ragyogott a kék ég.

********************************************************************************

Úti élmény

Életemben először utaztam nyugatra pesti lakosként, és… De csak szépen sorjában.

Járvány, világjárvány van. Na, nem a Covidra gondolok, az már lejárt szalag. Mindent megfertőző hülyeség tombol a világban.

Mindenkire hallgatva beszereztük az oltási igazolványokat, lefordíttattuk, majd a fordításokat, eredetiségüket bizonyítandó, lepecsételtettük a körzeti orvosunkkal. Aztán, hallgatva az ellenzéki csatornákat is, ami biztos az biztos alapon, mivel történetesen kínai”cuccal”oltottak be, teszteltettük, hogy a vakcina elérte-e a kívánt mutatókat. A min. 50-es érték helyett 170 jött ki, és reszketve vártuk az osztrák határt.

Hogy könnyítsek magamon, a határ előtt két kilométerrel a parkolóban a nemrég épülhetett mosdóba merészkedtem. A három ajtó közül az elsővel kezdtem, de a kagyló körüli látvány és a teremben terjengő bűz visszafogott. A másodikat csak résre lehetett kinyitni, a harmadikat meg egyáltalán, mivel megteltek azzal, amit a kagylóba kellett volna termelni, majd lehúzni.

Így a reszketés mellett összehúzott lábakkal közelítettük meg a határt, útlevelek, igazolványok, fordítások minden kézben, ám az úton sehol senki, pillanat alatt ott vagyunk a bódé mellett, de a határon még csak ránk sem néztek, egy pillantás az autóra és kész, és ez így ment a német, majd a svájci határokon is. Felháborító.

Visszafelé közelítünk az osztrák-magyar határhoz.  A járványügyi igazolási szükséglet megszűnt, de az egyéb, említett, már-már úton. Kívülről az itteni mosdó ikertestvére, fizetni kell, amit majd le lehet vásárolni, de enni lehetett volna a padlóról.

Ami viszont igazán fájt, hogy ottlétünk alatt a mosdókban nem, de a TV-ben, lapokban dőlt ránk a hazug, gyáva trágya: Orbán, azaz Magyarország üldözi a homokosokat,  leszbikusokat, megsérti az emberi jogokat, törvényt szavaztatott meg mint egy diktátor, hallatlan, elfogadhatatlan Európában… Kezembe került a megszavazott szöveg, elolvastam magyarul, majd a német újságok kivonatait, és a kettő egészen más volt. Ahogy váltottam a kanálisokat, hörögtek a bemondók. Megbüntetni, megbüntetni, felfüggeszteni minden járandóságot, kizárni, térdre kényszeríteni... A leginkább szívhez szólót a belga miniszterelnök mondotta:  - Milyen gyönyörű volt, amikor Budapesten jártam a férjemmel…Itt én kiájultam, mert a miniszterelnök úr ránézésre férfi…

Most mi van? A mosdókat ott tisztán tartják ugyan, de a fejeket tömik a sz-al.  Itthon a bokor mögül nap és a legyek azt legalább eltakarítják.

EU

Hagyjuk kérem békén az EU-parlamentet, hiszen, bár évtizedek kellettek az uborka és banán görbületének szabályozására, ma már tényleg a mindennapjainkat érintő kérdésekkel foglalkoznak. És nem csak foglalkoznak, de meg is oldják okos törvényekkel. Itt van mindjárt az ottlétem alatt született rendelkezés/törvény: - A férfiaknak joguk van szülni.

Őszinte leszek. Nekem személyesen ez már valahogy nem változtatja meg a hétköznapjaimat, mert ezelőtt hatvan évvel egy kézilabda-meccsen az ellenfél beállósa nem vette figyelembe, hogy én közvetlen mögötte állok, és teljes erőből belém vágta svédcsavarral a labdát. Igen, pont ott kapott el, ott középtájon, talán kissé lejjebb, de telibe. Összegörnyedtem és kínomban még ordítani sem tudtam, az odafutó sportorvosnak azt feleltem szellemesen, hogy szülési fájdalmakat érzek. Mire ő: - András, ezt szorozd meg százzal, és akkor megközelíted azt! Szóval én örülők a törvénynek, de nem élek vele.

A német parlament is dolgozik (ekkor még ki sem estek az EB-ből), és válaszul a magyar/mocskos/perverz gyermekvédő-törvényre, szavazatra bocsájtották az igazit, a németet: „A tervezet megerősíti az önvédelem szervezett formáit. A gyermekeknek és a fiataloknak korlátlan joguk van a tanácsadáshoz - szüleik nélkül."

Igen, így helyes ez. Ha a pedofil bácsi becserkészi a gyermeket, akkor majd ő, a gyerek eldönti, mit akar inkább, a cukorkát, vagy a hülye tanácsadó blőd dumáját. Nehéz lesz, de egy nyolc/kilenc éves gyerek tudja, mi jó neki. Ugyanez a kábítószerekre is érvényes. Hajrá, hisz a fiataloké a jövő.

Javasolnék még néhány égető, mindennapi életünket lényegesen befolyásoló kérdésnek az EU-parlament napirendjére való tűzését: - Szüntessék be a pénzt, fizessünk jó szóval. - Szüntessék be a jó szót, káromkodhassunk kedvünkre. - Minden káromkodásért fizessünk büntetést. Mára ennyi.

Fel-vagy megháborodás

            Huron, mohikán, sziú, bellakula, irokéz, apacs, cimsián,  csinúk, haidák, kvakiutl, nadiné, nútka, penúsön, szelis, tlingit, navahó, pueblo indiánok és még száz törzs, nevük ott a Googleban, de Észak Amerikában csak elszórtan, mutogatóban, pedig…

       Hogy is volt? Valamikor a prériken, erdőkben, hegyeken szépen (ha nem is mindig békében ) megvoltak és lennének ma is, ha nem jelenik meg a fehér ember és  a tüzes víz,  na meg a betegségek. Ezek közül is a legpusztítóbb az uralkodási vágy, a mohóság, az aranyláz (minél gyorsabban minél többet) könyörtelen változatai, és ezek ellen a vén varázslóknak sem voltak ellenszerei.

       May Károly és Cooper könyvein nőttem fel, és tudom, Csingacsguk meg az utolsó Mohikán hiába fogott össze Sólyomszemmel meg Sújtó Ököllel, túl későn jöttek rá, hol a baj, és a vég elkerülhetetlen volt.

      Kísértetiesen hasonlít ez ahhoz, ami ma velünk, európai fehér emberekkel történik, azzal a különbséggel, hogy az indiánok, míg lehetett, harcoltak a pusztulás ellen, mi meg elébe megyünk, tömeges öngyilkossággal, na nem késsel vagy golyóval, hanem ideológiákkal, szabadon, liberálisan.  Nem tudom, barnák, sárgák vagy feketék fenyegetik leginkább Európát, és azt sem tudom, hogy a vég előtt Zeusz bikaként, velünk a hátán elrepül-e valahova az Antarktiszre vagy a holdra, de azt tudom, hogy nincs tovább.

       Egyedül mi fehérek küzdünk, hogy gyermekeink fiuk vagy lányok maradjanak születésük miatt. Ők pedig majd eldöntik ezt, és mi elvégezzük a műtétet,  mert ahhoz még tanulatlanok, hogy önmagukat vagdalják ezzé vagy azzá, de hát itt vagyunk mi, a segítőkész szülők, és rajta, soron kívül, félretéve a sürgős szív- vagy rákdaganat-beavatkozásokat, pénz nem számít, de a valamikori „üsd, vágd, nem apád” felkiáltással tegyük őket még szerencsétlenebbé.  Isten, nemzet, haza - micsoda elavult fogalmak Európában,liberalizmus, ez kell, a teljes elszabadulás a józan észtől, aztán majd meglátjuk,  hacsak a vakság nem terjed az agyunkról a szemünkre is.

      Nagyon szeretnék valami vicceset mondani, sajnos ez most rosszra sikerült, írják a szokatlan nagy hőség számlájára, de engem tessenek békében hagyni….

Ügyes-bajos dolgok

Van néhány olyan törvény, melyet, ha tiszteletben nem is tartunk (minek is tartanánk egy törvényt tiszteletben, hülyeség), de elfogadjuk. Ilyenek Murphy  törvényei,  és köztük a legismertebb, aminek most elszenvedői vagyunk: „Ami elromolhat, az el is romlik.”

Beázott a lakás, fel kellett bontani a hatalmas erkélyt, mert most derült ki, hogy építkezés közben az egyik szaki megharagudhatott (mindegy hogy kire és miért, a lényeg, hogy mérges volt), és egy este vagy reggel (ez is mindegy) felhasogatta a lapok alatti szigetelő huzatot, a víz így befolyt a falakba. Rég volt, nyolc éve, hol van az a nyár, hol az akkori építő?

Na, rajta. Szeptemberben megjelent két ifjú, akik nemrég jöttek vissza Amerikából (mindegy, hogy miért), és „három hét alatt meglesz” csatakiáltással otthagyták a felhordott szerszámokat és elmentek, mert van még vagy négy megkezdett munkájuk, és nem hagyhatják cserben azokat sem. Mi jó pénzért kivitettük a zárt folyosóra a virágos ládákat, és vártunk. Nem szaporítom a szót, március végére meglett a terasz, jó pénzért visszahozták a több mint száz kilós virágos ládákat, akkora már csak gazzal teli. - Nem tudhattuk, hogy ez meg az meg mi minden, és még a hideg is, meg az egyiküknek eltört közben az alkarja, igazán nem hibáztathatjuk őket, inkább örvendjünk,hogy kész… Örvendtünk.

Elvállalták a szobafestéseket is, és ha már itt vannak, leverik azt az egy méteres magasságot, melyről másképp nem szárad ki soha a nedvesség. És leverték.

Amíg száradt, fél millióért kijött a kertész, és rendbe rakta (szerinte) a virágos kertet. A megrendelt piros fa zöld lett, hát ő azt már igazán nem láthatta előre, mert tavasszal mind egyformák a rügyek, hoz egy újat ha akarjuk, de a zöld is szép, nem? De szép, jaj be szép, tyúkom bukom az is szép…Maradjon. 

És így tovább, de menjünk be a szobába, mert közben megérkezett a trópusi nyár. Kihívtuk a klímaszerelőket, hogy a szokásos (és általuk kötelező) takarítást végezzék el. Jöttek, láttak, és legíyőztek. Mert a teraszrendezők a főegységet arrébb tették, és ott valami megszakadt, és arra gyógyszer nincs, de hétszázezerért hoznak egy teljesen újat az egész lakásra. Nem értetem pontosan, hogy az elromlott egyért miért kell mind a négyet kicserélni. -Ja kérem, mi félmunkát nem végzünk. - Hát akkor most hagyjuk, aztán majd jelentkezünk.

Akkor most jöjjön a festő, ne teljen az idő hiába. Egy kedves ismerős ajánlott egy megbízható iparost, aki jó és gyors munkát végez nem olcsó, de valamit valamiért. Felhívtuk és jött is, na persze nem rögtön, mert az első alkalommal valami közbejött és másodszorra is a megértésünket kérte , de rá ez hétre jön, most már egészen biztos, hogy hétfőn reggel fél hétkor itt lesz. Jó az nekünk? Hát hogyne lenne jó, felkelünk ötkor, hogy kávé és aprósütemény az asztalon legyen mikorra jön, mi meg ünneplőben.

És jött. És szétnézett. Kávé sütemény jó volt. De hát ide kőműves is kell b…..d meg, arra a f…am vállalkozik, már ne haragudjunk b…d meg, de ő művész, a fa…m csinál ilyesmit b…d meg.

Megköszöntük neki is az ismerősünknek is (sajnálkozott, hogy nem mondta, hogy kicsit csúfszájú, de jó kezű a mester). Ezzel a festést kitoltuk a klímajavítás utánra, mert közben találtunk egy új telefonszámot, ahol ugyan nem ígérhettek semmit, mert most olyan meleg van, hogy az egész Pest utánuk kiabál, de ha a közelben lesznek, feljönnek.

És feljöttek, és kiderült, hogy ugyanaz a vállalat, amelyik már volt nálunk, és tudtak mindent kívülről, és felvilágosítottak. Most szó szerint idézem: - Tudja, ezt a klímarendszert Orbán rendelte Lőrincz neve alatt, és nekünk nincs hozzá semmi közünk, mi kitartunk egy japán cég mellett, de ne kérjen tőlünk sem írott, sem más formában ajánlatot, ha van hétszázezer forintja, erre mi jövünk, ez a mai felmérés tízezer forint.

Fizettem b…d meg, de a f…am fogja őket hívni. Tanulékony vagyok.

Október 23

Tíz millió fociszakértő, virológus, politikus ellen/mellett írni, szólni lehetetlen, már csak azért is, mert tízmillió különböző vélemény, ítélet forog körbe. Talán abban az egyben egyetértenek, hogy az erre tanult, kinevezett, nemzetközileg elismert fociszakemberek, virológusok, politikusok mind hülyék. Aztán óhatatlanul összeverődik egy-egy csoport, mondhatnám banda. Az alapelveiket (rombolás, zavarkeltés, megosztás) jól ismerem, és aztán kerül persze egy vezér is, aki bár nem tudja, mi az a nihilizmus és anarchia , de tökéletesen ismeri az oda vezető utat, azt választói hajrával  buzdítják/követik.

Határozottan örvendtem, hogy B. Zs műsorában igazolta, hogy október 23-án Békemenet lesz. Kell, nagyon kell. Még soha nem voltam tüntetésen, de most én biztos nem fogok hiányozni. Észre sem vehető vagyok, de most megyek, ha másképp nem, hát négykézláb, de ott leszek, ha esik, ha fúj, de megyek…

Ha már megosztottak bennünket, szeretném megmutatni - nem másnak, magamnak -, hogy én a józan ész oldalán állok, mert azok lesznek ott, nem botcsinálta ilyen-olyan szakértők, és nem szivárványszínű zászló alatt,  jó lesz nekem a piros- fehér-zöld.

Talán feltűnt már az olvasónak, hogy a fentiekkel ellentétben sehol semmi trágárság. Nem bántam meg a múltkoriakat, de utánagondoltam, hogy kik olvassák, írják ezt a lapot, és… na, szóval izé, csupa tanult ember, és na, szóval…, de mit magyarázzak, inkább egy ősi anekdotát, hogy néha a tanultság nem elég, kell egy kis megfigyelőképesség is.

Elismerten az orvosok tanultak közülünk a legtöbbet, és aztán a jó orvos holtig tanul, de mégis megesett. A beteg kinyújtott mutatóujjával bökdösi a fejét, majd a mellét is, és panaszol: - Doktor úr, itt fáj és itt is meg itt is… Az orvos már küldené röntgenre meg ilyen- olyan laborvizsgálatokra ahogy tanították, mire közbeszól az ápolónő: - Doktor úr, ennek a betegnek el van törve a mutatóujja.

****************************************************************************

Választások

Győztünk, hurrá, a járvány harmadik hulláma mögöttünk van, de jaj, jön a választási kampány mindent legyilkoló első hulláma, és vele egyidőben, vele összefonódva, az Európát megosztó, öncélú és galád nagyhatalmi kísérlet kísértete. De kezdjük az itthonival.

Nincs szabad választás, mondom én, és mindjárt elmondom, hogy miért… De jaj, egy pillanatra kizökkentett a politológia meg szociológia meg általában minden lógiák gondolatából a szomszéd lakóház szorgalmas háziasszonykája, aki  kirázza a szőnyegeket a negyedik emelet teraszáról, sőt előkerül a poroló is, és üti-veri, nem apja, de aztán mégis csak vissza a választásokhoz.

Szóval nincs szabad választás, mert mindenki beleszól, azt sem tudva, hogy én hogy élek, rám akarja kényszeríteni a változás szükségességét. Hát itt álljunk meg egy kicsit.

Ha választani kényszerítenek, először számba veszem, hogy mim van, hogyan van, és mit hozhat egy új valami. És ha nekem jó ahogy van, akkor..

Ne tessenek félreérteni, millió olyan valami van, amiről én is szeretném, ha másképp lenne, de ez a valami mind tőlem függ, és nem a kormánytól. Mert a kormány aligha tud megszabadítani a bosszantó túlsúlytól, magas vérnyomástól, kisebbségi érzéstől, alkoholszomjtól, tunyaságtól…

Itt tartottam a tépelődésben, amikor újabb két esemény zavart meg. Megjött a szúnyogháló-szerelő mester, akit, ha már itt van, megkérdeztem, mi a véleménye a választási szabadságról. - Az mi? –válaszolta. Másrészt a szorgalmas háziasszonyka még tevékenyebb férjeura is megjelent a teraszon és felállított egy böhömnagy grill-szerkezetet, majd bele a faszén és rá valami bűzös folyadék, begyújtott, a füst és bűz betakarta a mi teraszunkat is. Gondolatszabadságnak vége.

De, amíg el nem felejtem, a múltkor írtam, hogy a nem messze épülő társasház parkjában egy nagyon szép, vese alakú tavacskát építettek több szökőkúttal, és egy arra járó házaspár ócsárolta, hogy még aranyhal sincs benne.

Mára már van, ügyesen kerülgetik a közben beledobott kerékpárabroncsot. Erről ennyit.

Szóval, miért nincs itt választási szabadság? De kérem, mióta kell itt nálunk megokolni egy kijelentést? Hogy esetleg újra a tönk szélére jut az ország, mint ezelőtt, amikor azok vezették, akik újra ezt akarják?  Ők állítják, hogy akkor jó volt nekem (őszintén, én már nem is emlékszem), és most még annál is jobb lesz.

Szóval, ha nincs választási szabadság, legalább legyen meg a teljesen titkos választás lehetősége. Például ne kényszerítsenek minket szavazófülkékbe, és hol előtte, hol utána, közben, alulról, oldalról és felülről is fényképeznek. Hanem szavazhassak itthon, teljesen elzárva a külvilágtól, a mosdóban, a kagylón ülve szülhessem meg a voksomat, és azt majd az ismert módon leszűrik/mérik a szennyvízgyűjtőben. Akkorra már az Operatív Törzsnek úgysem lesz más dolga. És akkor, az eredményhirdetés után, bárki joggal elmondhatja, hogy „le van ez kérem …va” . De legalább nincs elcsalva.

Korteskedek

Igen, igen, és százszor is igen.  Nincs felemelőbb érzés, mint amikor az embert számba veszik, és velem ez történt, igen, igen, velem, velem és még egyszer velem…

A minapi panaszom (egy fenét panasz, hol mernék panaszkodni, s aztán meg minek/kinek is), hogy a közeli kis tóba a végre betelepített aranyhalak mellé egy kerékpár-abroncs is oda úszott, eljutott az Önkormányzat illetéséhez, és azonnal válaszolt (igaz, egy robot, és kérte, hogy vele ne izéljek, meg minden), hogy intézkednek, és láss csodát.

Ma reggel, amikor botozásommal a tó mellé értem, láthattam, hogy egy polgár panaszát a sóhivatalban komolyan veszik, és az észrevételt tett követi. A tóban egy hal sincs. Abroncs kettő.

Na, mit akarok még? Igazuk van, mert levelemben a halakat többször említettem, mint az abroncsot, és a robot tisztán látta, mi is bánt engem, és kiadta a parancsot, és a zember vette az utasítást.

Na de ilyesmikkel fárasztani a hivatalt, most amikor a választási kampány kezdetén a forráspontot jóval túlhaladva rotyog a sok tennivaló? Legyünk eszünknél. Az egész ország lázban ég, szerencsére már nem a korona lázában, de ha behúzom a kéziféket, egy pillanatra felvillan, hogy a rendszerváltozáskor (ami aztán igazán sorsdöntő fordulópont volt ország/világ és ember életében) a lakosság fele sem ment el szavazni. Akkor épp most?
Ja persze, akkor olyan dolgok/eszmények felett kellett dönteni, mint szabadság, nemzet, demokrácia, család és mindez ugyebár nem érdekelhet mindenkit. Most viszont a gyűlölet harca folyik a józan ész ellen, és ebben már ott lesz még a tetszthalott is, letépi a lélegeztetőgépet, és hörög: „nem kell az oltás, nem kell a keleti vakcina, emberek, szavazzatok a változásra!  Jöjjön vissza a régi, hogy énekelhessük újra: hazugság volt minden szavad, hazugsággal megcsaltad a szívem, mit tegyek, hogy ne gondoljak terád, gyere vissza és hazudjál tovább.

Nem szeretem a parizert, még krumplival sem, s ha rágyömöszölnek egy teljes tubus piros aranyat, akkor sem ízlik, és istenbocsá, undorodom a btqrtrtrtr inváziótól. Tessék már megnyitni nekik egy skanzent, ahol szabadon, vágyaik szerint élhessenek (kíváncsi vagyok, hogy utódok nélkül meddig bírják), de ne fertőzzék embernek született gyermekeinket, ne kényszerítsenek minket az aberrált szabályaik szerint élni.

Tudom, elkéstem már vele, de valahogy ezt a szavazójogot ki kellene egészíteni a választási képességgel. Bár ez is nagyon kényes dolog, mert tegyük fel, hogy minden nagykorú állampolgár hetente egyszer bemegy a hivatalba, és ott választania kell, mit akar: egy nagy pofont, vagy egy csókot. Hát, ha az a csók a bányarémtől jön... szóval, nehéz ügy ez kérem, de ha már beálltam a kortesek közé, kitartok amellett, hogy a józan észnek le kell győznie a gyűlöletet. Igaz, ehhez is többség kell

Majd Karácsony (nem a Geri, hanem az igazi, angyalfiás) táján megírom, mit és hogyan kell tenni. Kérem, figyelmeztessenek, ha elfelejteném. Köszönöm.

ÖMF*

…Azért nekünk magyaroknak..  Egy pillanat, erről az „azért”-ről egy sort. Számomra ez értelmetlen valami.  Miért „azért?  Logikusan jönnie kellene a „mert”-nek.

Hát persze, mint rendesen, most sem figyelek oda. Nem azt mondják, hogy „azért”, hanem csak azt, hogy ”azér”. Így már egészen más.

Akkor vissza az elejére. Tehát: Azér nekünk magyaroknak könnyű, ott a rengeteg aranyigazságunk  (Igaz, mára javarészt közhellyé silányultak.) Ott van például a „jónak lenni jó”. Csak nem teszik hozzá, hogy kinek jó?

Iskoláskorban a „jó fiú” röhögést keltett,  később sem lett kifizetődő, hacsak nem csupa jó fiú közé került, aminek az esélye - tegyük hozzá - egyre kisebb. De van egy másik, minden időkben és helyzetekben helyénvaló: „Borban az igazság borban az igaz…”

Mit nekem józan ész, meg kultúra, meg haza és nemzet, bort ide, és szóljanak a parlamentben azok az igazi hazafi asszonyok  meg férfiak, akik bátran kimondják, hogy izé, és rá egy napra az ellenkezőjét is, és mutogatnak is, és minden lehető eszközzel meggátolják, hogy az országházában rendeleteket, törvényeket hozzanak. Ez kell nekünk, a nagy-nagy többségnek, nem szabályok. Marrrrhaság. Hát nem felháborító, hogy még mindig,  ha a tisztes magyar ember iszik egy kicsit (egy-két liter igazit), és autóval akar bevásárolni menni (mert elfogyott a bor), és egy kicsit, de nagyon kicsit ide-oda kanyarodik, hát elveszik a jogosítványát!

Hát erről tessenek ott fent civakodni. De amíg az ellenzék whiskyt  iszik és nem bort, nincs már akire szavazni. Megötte a főne…

*L. Gárdonyi  Gőre Gáborát: „Ögye mög a fene”

Nosztalgia

Rég volt, nagyon rég, de igaz.

1966-ban nászúton voltunk Budapesten, ez egy marosvásárhelyinek akkoriban annyit jelentett, mint egy Budapestinek a Hawaii szigetek. Évenként kérhettük ki az útlevelünket a szekutól (jogunk nem volt hozzá, csak kérhettük), kitöltöttük a véget nem érő kérdőívet. Ha válaszoltak rá, jó, ha nem, hát nem, érdeklődni szentségsértés lett volna, ha valaki ilyet tett,  az eljátszotta a következő negyven évre is a külföldi utazást.

Habzsoltuk az élvezeteket, a villamos, a Halászbástya, metró, templomok, múzeumok, Duna, Margitsziget, állatkert és, ha nem is ebben a sorrendben, de mindent, mindent látni, megfogni, egyszerre ha lehet, ki tudja, mikor jöhetünk még ide.

És hab a tornán: a megspórolt pénzünkből (állandóan számolni kellett és mindig egy kicsivel kevesebbet kiadni, mint amennyi az álom lett volna) az utolsó nap estéjén bementünk a Mátyás pincébe, a vendéglők Kánaánjába. Alig kaptuk meg a kétszemélyes turista-tálat, már ott is állt mellettünk a hegedűjét az álla alá szorítva a prímás: - Melyik a kedvenc nótája, fiatalúr, hadd húzza el az öreg cigány… - Ne haragudjon, de nekem nincs pénzem erre, nagyon szeretem a cigányzenét, de ha nincs, nincs. - Ne törődjön ezzel, csak énekeljen! - Hát akkor: Eresz alatt fészket rak a csóka… Alig fejeztem be, már hívták is a prímást a többi asztalhoz, és repültek a tízes bankók, a hegedűhúrokra és a hegedűs homlokára. Én csak azért kellettem, hogy megtörjem a jeget.

Na de telik az idő, és jön 1986, és akkor már Luzernből jöttünk a Mátyás pincébe, és én intettem az asztaltól a zenekarnak. Megvillantottam egy száz márkást és: - Na gádzsó,vén cigány, húzd el a nótám. - Roma, kezítcsókolom, roma. Nem vagyunk már cigányok. De látva a bankót, intett a többieknek is, és még a cimbalmot is odahozták az asztalhoz.  Hadd húzzuk el a nótáját…És megszólalt az eresz alatt… Utána kérdés nélkül hajolt a feleségem felé: : Jajj de szép két szeme van magának - és húzták, húzták, míg egy kisebb bankjeggyel arra kértem őket, hogy most már elég, majd később…

És az idő telik. 2020-ban áttelepülünk Budapestre, és már nem is tudom, hogyan, de hirtelen ötlettől vezérelve késő ebéd vagy kora vacsora-időben beültem a Mátyás pincébe és miután forinttal fizettem az ételt/italt(amit láthatott a zenekar, mert ott ültem mellettük),  odaszóltam: - Hé cigányok, húzzátok el már az én nótámat!

Hát el is húzták, de miután nyolc napon belüli sérüléseket szenvedtem, az ügyvéd azt tanácsolta, hagyjam az egészet a fenébe, s örvendjek az ingyen-, amit a vendéglő ajánlott fel fájdalomdíjként.

Melodráma

A patakparti sétatúra már védőálarc nélkül történik, de most a megjelent útépítő dinók nehezítik, ha nem is a lélegzést, de a botozást nagyon. A kormány fizeti, a kerület meg rendezi a patak „rendbetételét.”

Számomra a patak évszázadok óta nagyon ügyesen rendezi önmagát, kisebb-nagyobb kanyarokkal, és a kimosott mederben partja fűvel és virágokkal dúsan öleli a vén akácfákat,    elegendő helyet kínálva gyalogosnak/kerékpárosoknak. Az, aminek lennie kell - patak.

De hát mi emberek csak okosabbak vagyunk, és pár száz milliót ráköltve a szép dimbes-dombos oldalát lefaragjuk vasalóasztal-simára, kirakjuk kövekkel, hálóval és valami fóliát is rá, s majd jöhet a föld és fű, és ha szebb nem is lesz, de a pénz elköltve, és és…na ennyi.

Természetesen a kerékpárokat kitiltják az építkezés ideje alatt, ezt először hatalmas felirattal közlik, majd jön a nagy piros tábla, és miután ezeket minden rendhez szokott pesti megkerüli és csak áthajt, jön az ösvényt átkötő lánc, és láss csodát, már fele annyi azok száma,  akik átemelik a kerékpárt a láncokon, és hajrá, lehet csengetni a gyalogosoknak, lehetőleg amikor egy méterre vannak mögötte, és számon kérni:  - Nem lát, öreg? - Hát nem. Látja, ilyen sok év alatt sem nőtt szem a hátamra és azzal, ami a homlokon van, azt látom csak, hogy önnek ide nem szabad behajtani. Elnézést.  - Ide a válasz jönne, de ezt nem írhatom le, és már mászik is ki az út másik végét lezáró láncon. Na, menjünk tovább, ennyi bosszúság kora hajnalban elmegy.

A patak átszel egy most, kora nyáron vajas-zöldes pasztellszínekkel megtelt parkot. Amióta (biza két éve már majd minden nap) arra tartok, látom, hogy egy idős bácsi ballag át a túloldalról, és háta mögött - ha lehet - még lassabban egy hatalmas, meghatározhatatlan nemű és fajú kutya fejét búsan az aszfaltra lógatva. Bemennek a sétányra, s mire odaérek, a bácsi már a magával hozott zacskóból eteti a vállára/fejére/ölébe szállt galambokat, a kutya meg elfoglalja az évek óta kikapart gödrében a helyét, lehajtja a fejét, és alszik.

A minap kissé később indultam, a galambok már megetetve, a kutya mintha mélyebbre ásta volna magát, a bácsi meg napoztatta az arcát, de félóra múlva, a visszautamon szomorúvá vált a kép. Megjött az unoka egy talicskával, az elpusztult ebet kivették a gödörből és elvitték. Hiányozni fog. Szegényebbek lettünk, a bácsi, a patak meg én is, és ha nem is veszi észre, még a világ is.

A TV-ben nem mondták be, helyette a parlamentben arról civódtak az urak, hogy európai magyarok legyünk-e, vagy maradjunk meg pogány, távolkeleti szteppékről ide tévedteknek. „Európai magyar” - erre valahogy rímel az „osztrák magyar”. Ház azok már voltunk, és akkor kell az nekünk?

Maradjunk magyarok Európában, amíg még lehet. Jó itt lenni, csak tisztán kell látni,  vigyázó szemeinket a határon kívül rekedt sors- és nemzettársainkra vessük, és még jobb lesz!

************************************************************************************************

Gyárfás András blogja

                                                                           Ez már kroki!

A régi rendszer szülötte vagyok, az ősi nevelés rendjében nőhettem fel, és, mint csecsemőt s fürdővízzel, az új a régi rendszerrel együtt engem is kidobott.

Az a rendszer nemcsak előírta a férfiaknak, hogy előre köszönjenek a nőknek, őket jobb oldalukon kísérjék, az ajtóknál előre engedjék, stb. Ennél sokkal többet is előírt, volt egy olyan fejezet, hogy „tiszteletadás” idősnek, tanultabbnak, és sok másnak, de legfőképp a munkának, a tanulásnak, rendnek.

A nagy marha demokrácia jegyében elszabadult és ellenőrizhetetlenné vált sok minden addig elképzelhetetlen. Olyan fogalmak, mint például a szólás szabadsága, egészen más tartalommal telítődtek fel. Amit ma a legfelsőbb szinten is egymásra mondanak, az valamikor kimerítette a becsületsértés teljes,  valamikor létező tartalmát. Ma a kötelező „tolerancia” (közszereplőkre rákényszerített tűrőképesség) mindezt nem csak, hogy megengedi, de uram bocsá’ népszerűvé is teszi a”szónokot” bizonyos, valamikor csürhének nevezett társadalmi körökben.

Dávid király óta tudjuk (valamikor őt is tanították nekünk), hogy egyszer minden véget ér. És Amerika, a bálvány, mindenek leg-leg-legjebbje  ma fortyogó fekete lyuk, és amit nagy testvére az űrben tesz, azt fogja velünk tenni itt a földön. A „fogyasztói” társadalom könyörtelenül magával ránt a teljes kultúraellenességbe, megtagad minden öröknek hitt értéket, melyet a fehér ember, az átkozott gyarmatosító meg rabszolgatartó szült, helyettesíteni azt feketével nem tudja, és akkor inkább semmi se legyen.

Itt, a Kárpátok ölében mi egyebet nem tehetünk, mint oázisként védeni, elrugdalni a fekete lyuk örvényét, míg csak lehet.  De csak kiküldtünk néhány követet Brüsszelbe, kiknek egy része aknamunkával igyekszik még nehezebbé tenni az amúgy is súlyos, szent teher viselését. Jöjjön hát 2022 és tegyünk rendet sorainkban.  Az Nem lehet, hogy a józan ész ne győzzön…  nem lehet!


                                                                    Golgota


A természetet legyőztük (azaz magunk alá gyűrtük, vagy még pontosabban: betemettük szeméttel a tengert, földet, és már az eget is törmelékekkel), régi álma teljesült az emberiségnek, egyeduralkodó lett a földön. Most már csak magunkon kellene uralkodni, de ez nehéz lesz.

Hogy az erdőket gombák és bogarak pusztítják, hát istenem, majd kialakul a nyájimmunitás, s az elpusztult fajok helyébe újak jönnek (vagy nem jönnek), addig is vágjuk is azt serényen, hisz végeredményben, ha eltűnnek a fák, na, akkor mi van? A bútorokat már rég nem fából gyártják, könyvet nyomtatni marhaság, ott a net, de jaj, mi lesz a WC- papírral?  Lehetne például az ülőke mellett egy tekercs, rajta műanyag szalag, amivel töröljük amit törölni kell, aztán majd utána belelóg a vízbe, ott lemosódik a fölösleg, egy készülék vissza is tekeri, és elég lenne olyan tíz tizenöt méter hosszú selymes valami egy életre.

Na tessék, én megtettem magamét, a megoldás megvan , most jöjjön a sok mérnök vagy tőlem orvos is a részletek kidolgozásához, melyeket én is megtudnám ugyan tenni, de azt már unom…

Újra, azaz századszorra olvasom Karinthyt. Írja, hogy a világot járva még sohasem találkozott emberrel, hiszen akit látott, az mind nő volt vagy férfi. Én bizony szerencsésebb vagyok nála, nap mint nap, ha máshol nem, a tv-ben élvezhetem a kettő közötti valamit, csak azt nem tudom, őket kereste-e Karinthy.

Na meg, hogy a kötelező politikai ujjgyakorlat se maradjon ki a szösszenésből, hát felhívnám a figyelmet, hogy ez az állandó jobb és baloldalra osztályozás nem lesz jó. A végén valaki még ránéz Munkácsy Golgotájára, és észreveszi, hogy középső kereszten van az Igazság, tőle jobbra is meg balra is latrokat szegeztek fel.

Húzódjunk uraim középre, oda, ahova a polgárok kívánkoznak.


                                                             Kézmosás


Ha Adynak még csak „vén huncutokkal és gonosz ostobák”-kal kellett megküzdenie, mára elhagyhatjuk a”vén” jelzőt, és szomorúan vehetjük tudomásul, hogy nem körülöttünk vannak, hanem közöttünk. Micsoda különbség.

Egy marha hazánkfia hirtelen rájön, hogyan tehetne szert azonnal több ezer lájkra, és közzéteszi, hogy Magyarországon egy egész falut irtott ki a vakcina. Egy bolond százat csinál már évezredek óta, így aztán olvassák, és rögtön továbbítják, és rá egy napra már Indiában is lehozza a központi sajtó, hogy nem kell oltani, mert íme, Európában…

Több ezer éve harc dúl az emberek között, többnyire nem is fegyverekkel. Harcol a szegény a gazdagok ellen, és ennek a háborúnak nem is lehet vége. Mert tegyük fel, hogy győznek (persze nem tudom, hogy ennek eredményeképpen mindenki szegény, vagy mindenki gazdag lesz?), de utána hamarosan ismét lesznek, akik valamivel kitűnnek a sok közül, és akkor hajrá, kezdjük újra. Harcol a csúnya a szép ellen, a magas az alacsony, a sovány a kövér ellen, és bárki jön ki győztesnek, nagy baj nincs, de a tudatlanok háborújában a tanultak ellen most határozottan az ostobáknak áll a mérleg, és ez a világot pusztítja el. Világvárost lehet vezetni (szerintem félre) a közösségi médián megjelenő mindennapi bejegyzésekkel, de aki ezt teszi, országot készül vezetni, és félelmetes a tábora.

Igen, most nem a vén huncutoknak, hanem a tapasztalt időseknek kell színre lépni „egy fájdalmas, nagy élet jussán”. Csak hinnék el, hogy jót akarunk, és mossunk kezet, de ne Pilátus módra, hanem ahogy a tiszti-főorvosnő javasolja.

                                                                    Tavasz

Tagadhatatlanul és gyönyörűségesen itt a tavasz. Napfény, meleg, madárfütty és zöld fű, díszletek készen. A rendezéssel van még kis tennivaló, ugyanis a reggeli madárcsicsergést felváltó fülsiketítő fűnyíró valahogy elmaradhatna, de hát ilyen az élet, ahogy mondják az öreg bölcsek, hússal mócsing is jár, meg néha csontszilánk.

A gondnokunknak két nyírója is van, egy elektromos, és a másik valami bűzös folyadékkal teli (ő azt mondja, benzin), és mivel az első kicsit halkabb, azzal kezdi, és végig is megy az első soron, de visszafele a fránya masina rendszeresen elvágja a drótot, és kiveri a biztosítékot, és kitör a gondnoki magyar vérmérséklet: - Hogy az a …

De nem csak az eget szidja ám, hanem: - Minek rendelte el a kormány ezt a kötelező zöldterületet, és ha már megparancsolta, legalább egyszer tessék, jöjjenek ide és próbálják ki, hogy én mit szenvedek rongyos háromszázezerért, de ez a csak lopással elfoglalt banda így meg úgy…

Én ebből arra következtetek, hogy az előző kormány idején a parlament kéthetente kiszállt, és körömvágó ollóval nyírta a füvet, úgy patkó alakban, ahogy ott ülnek, középen meg a házelnök és társai, vagy egyszerűen kétharmad-egyharmad arányban, és a gondnoknak csak utána kellett igazítani. Persze, akkor is volt káromlás, ha a kétharmad magasabbra hagyta nőni, de azért mégis más volt akkor, még a pénz is … na, de ezt hagyjuk….

Azt a javaslatot, hogy fű helyett krumplit ültessenek, már a parlamentben leszavazták, pedig milyen szépen felmutatta a zsákot Petike, mert kapálni már nem lett volna hajlandó.

Voltak még javaslatok, de közeledtek a választások, és a parlament úgy döntött, hogy közvetlenül a választások után egy egész napi vitát rendez az időpontról, amikor érdemlegesen lehet majd ezekkel foglalkozni, de azt már most egyhangúlag elfogadták, hogy majd…

Na, beindult a motoros, nem hallom még a belső hangomat sem, abba kell hagynom az írást, pedig olyan szép a tavasz.

                                                             Eszement igazság

Tegyük fel, mondom, hogy tegyük fel, de nem kell mindjárt arra gondolni, hogy én így meg úgy, itt vagy ott van az igazság, szóval tegyük fel és gondolkozzunk, mert lehet, hogy ma ennek vagy annak vagy egyiknek sem, és holnap meg ennek vagy annak meg még mindig egyiknek sem, de eljöhet a pillanat, amikor az egyiknek igen, és akkor ha a másiknak a kezében a bicska, rögtön fordul a dolog, és... szóval én csak azt akarom (akarom a fenét, szeretném) mondni, hogy az az évezredes törvény, hogy „a remény hal meg utoljára“  mekkora marhaság, hisz én reméltem, hogy az egyiknek igaza van, és lám, nem lett (lehet, hogy lett, de most már mindegy, nem lett), és akkor a remény meghalt, és ha ő az utolsó, akkor én örökéletű lettem.

Hip-hip-hurrá, megvan az örök élet titka, remélni kell, és megvárni, míg a remény meghal, utána megy minden, mint a pinty a karikacsapásban. De addig is mit csináljak, ha például és egyáltalán most is csinálok valamit (kérem figyelembe venni, hogy én most csak gondolkodom, hogy mit csináljak), és amikor ezt leírom, egyesek azt mondják, hogy ez az ember már megint szösszentett, és mások, hogy böffentett,  és becsszó, orvos mind a kettő. Na szóval, valaki már mondja meg, hogy mit csinálok, és egyáltalán csináljam ezt, mert én tőlem jobb nem telik, őszintén csinálnék én mást is, de mit? Azt hiszem, úgy járok, mint a két malomkő.

Teccik ismerni a legendát? Szóval én is csak annyira emlékszem (két szomszédos malomról van, szó annak idején Gyergyótól Marosvásárhelyig több száz is működött), hogy az egyik megállt, és a másik meg nem akart megállni, bármit is csináltak a molnárok, és akkor az a molnár, amelyiknek megállt, átment a másikhoz, hogy nem hozhatná át az őrölni valót, ha itt már úgyis forog.  - Mit, hogy ide az én malmomba?  És itt véget ér a memóriám.

De arra tisztán emlékszem, hogy az ákosfalvi molnár fia, osztálytársam, pótvizsgára bukott oroszból, és az apja meghívott, hogy töltsem náluk a nyári vakációt, és egy mondatot, bármit, tanítsak meg a fiának, a többivel ne törődjek, mert mennek a zsákok az orosztanár címére, én meg két hónap alatt betanítottam, hogy: „Ja panyimaju pa ruszki“. 

Kész. Vizsga letéve. A fiú átvehette a malmot, és máig élnek, ha meg nem haltak.

*****************************************************************************

Cincina

Heuréka, heuréka, megvan, megvan a Korona-ellenszer.

Tudatosan nem írok „vakcinát”, mert pont ebben rejtőzött a bibi, vak-on keresték a cinát, és oltásokat dolgoztak ki vagy be, anélkül, hogy utánanéztek volna a jól bevált, ősi módszereknek.

Vegyük például a több száz éves múlttal és mindig nagy sikerrel alkalmazott „rá-olvasást”. Igen, olvasást. Hát először is ennek nem kívánt mellékhatásai nincsenek, de ha az emberek bezárkóznak a lakásaikba, nem mennek sehova, és olvasással töltik a napot és esetleg éjszakát is, pár hét alatt legyőzzük a koronát. (Lásd „karantén”, be csúnya szó, olvasás - be szép szó.)

Ne tessék kételkedni, csak csodálkozni, hisz a penicillint is egy penészes kenyérdarabnak köszönhetjük. Egyszerű megoldásokat kell találni egyszerű módszerekkel, és ez a legnehezebb, ezért kell meghallgatni az egyszerű embereket, ne a virológusoktól és végleg ne az orvosoktól várja a megoldást az utca embere. Te meg én, igen, mi mondjuk meg, hogy nekünk mi a jó, mi csak jobban tudjuk, mint egy elefántcsont-torony laborba zárt, egész életét erre szánó elvakult vakcina-kutató!

Elsőnek a nevet kell „vak”cináról cincinára átírni. Hát nem kedves? Cincincin gyere ide, te kicsi arany virág, ne félj, szeretünk, s amikor idesimul, puff neki, s kész. Na jó, kissé galád mód, de a vírus sem úriember módján kézcsókkal közeledik (azzal csak terjed), ne legyenek lelkiismeret-furdalásaink, ha egy-kettőt agyoncsapunk.

Meg aztán zárjuk karanténba az egészségeseket, és a vírusosak dolgozzanak, úgy kell nekik, miért nem vigyáztak. Na ne, ez marhaság, ezt töröljük, habár….

De elsősorban, addig is, míg eszembe nem jut még egy pár jól bevált ősi módszer, fejezzük be ezt az állandó riogatást, hogy ennyi új fertőzött és halott, és tessék jelenteni, hogy ma kilencmillió kilencszázezer hatszázhetvenkettő egészséges ember és tizenkétezer ötszázegy újszülött van az országban. Erre külön munkacsoportokat lehetne beállítani, olyan két-háromezer embert (új munkahelyek!), akik helyről helyre járva számlálnak. A lakosság kérettetik, hogy tegye ki a fenekét az ablakba, hogy a számláló kipipázhassa, nehogy kétszer ugyanazt az embert vegyék fel a statisztikába, mert abba a kormány azonnal belebukik, miután az ellenzék is járja az országot és egy más színű tintával pecsétel.

De lehet másképp is. Hallottam valami oltásról is (fenét vakcina), ami megvéd, csak fel kell iratkozni, hogy ne legyen sorbanállás, és ott legyen a kellő mennyiségű anyag, és hipp-hopp, oda a járvány. És elég egyszerűnek is tűnik. Csak ne a Kormány kínálja.

Fórum

Változik a világ, s benne Magyarország is.

Mi is volt valamikor a Fórum? Római köztér: az ókori Római Birodalom városaiban levő tér, piac, amit vásárok, gyülekezés és törvénykezés céljára építettek. A helytartó a fórumra érkezett, hogy meghallgassa a polgárok panaszait.

És mi ma? Betelefonálós műsor, ahol a főszerkesztő néhány hónappal ezelőtt bevallotta, hogy  életbölcsességét nagyszüleitől kapta, és aszerint él és ítélkezik. „Ahol fűrészelnek, ott hull a forgács”. Igen, szó szerint idéztem. Valószínű, ha meghallgatta volna mindkét nagyszülőt, akkor azt is megtudhatta volna, hogy „ahol gyalulnak, ott hull a fűrészpor”.

Na, de ez a mindent jobban tudó és a kormányt zsigerből gyűlölő főszerkesztő úr a minap az osztrák kancellárt mint Sebastian Kohlt, a franciát meg Emanuel Sárközyként említette. Igaz, itt megszakadt egy percre az adás, majd javított Macronra, de Kohl maradt tovább, és viccesen panaszolta, hogy a memóriaromlás nála is bejelentkezett.

Na, ilyen a főszerkesztő, de a bérletes betelefonálók túltesznek a mesterükön. A hozzászólások nagy, igen nagy többsége úgy kezdődik: - Én nem tudom biztosan, de azt hallottam, nem emlékszek hol és kitől, de ez így nem mehet tovább, mert kérem, lop a Fidesz és az egész országot tönkretette, itt vagyok én például, negyven év nehéz munka után alig kapok ötvenezer forint nyugdíjat, na hát tessék megmondani,  meg ehet abból élni? Nem, nem és nem, igazolja vissza a főszerkesztő. - És Ön nincs egyedül, mit vagy hol dolgozott különben?  - Fekete munkát vállaltam, negyven éven át gürcöltem hajnal fél tíztől délután háromig is sokszor. Szóval tarthatatlan.

Számomra az a tarthatatlan, hogy akár egy fillért is kap, de hagyjuk. Még jó, hogy ugyanitt rövid hírek következnek:

- Derencseresz közelében egy autó, nem figyelve a piros lámpát, belefutott a vonatba, a sofőr szörnyethalt. Vállalati kocsi volt, és az üzemvezető azt nyilatkozta: - A vezetőt nem érheti vád, húsz éve dolgozik nálunk, de ilyet még nem csinált soha.

A kormány, és a MÁV, és a rendszer, és Orbán és a Fidesz a hibásak - teszi hozzá a bemondó.

Hát…

Ma reggel a patakparton nem állított meg, hanem mellém somfordált egy rendruhás, nyakkendős kocogó, és elkezdődött:

- Ugye nem zavarom? - Hát.. - Mert nem szeretném, ha tolakodásnak szánná.. – Hát… Mert valamit el kel önnek mondanom.. – Hát.. – Tudja, minket nagyon foglalkoztat a jövő, és szeretnénk minél több ember véleményét megtudni erről-arról... Hát.. – Nézze, én biztos vagyok benne, hogy Ön is jobban akar élni a jövőben, mint most, és mi ezt akarjuk.. – Hát… - De ne handabandázzunk, mint ahogy a mai kormány teszi, mi konkrét törvényekkel kezdünk a választások után. Nyugdíjas? – Igen. - Na kérem, mi minden évben megduplázzuk a nyugdíját,  semmi tizenhárom meg tizennégy, mindez hamis, álom. Nálunk minden ingyenes lesz Önöknek, víz-gáz-villany, utazás, egészségügy, színház, mozi, tanulás ha még akar, és átvállaljuk az élelmezését is, ahogy eléri a száztizedik életévét. Mit tehetünk még? Mondja, mert beszélek Gyur…azaz a vezetőnkkel, és meglesz.

- Hát ez mind szép és jó, de ha minden évben megduplázzák, az azt jelenti, hogy hatványozottan nő, és nem tudom, hogy olyan öt év múlva a mai tizenhatszorosát ki tudják e majd fizetni?

- Erre ne legyen gondja, beszélek Ferivel, lehet, valamit rosszul értettem, de ingyen Uram, ingyen lesz majdnem minden, ez nem mond semmit Önnek?

- Hát, ha ingyen, akkor minek a nyugdíj?

- Brávó, Ön a mi emberünk! És át akar ölelni, hogy megcsókoljon, de a maszk, na meg én is meggátoljuk.

- Uram, most azonnal felvesszük a pártunkba, a Józan Új Demokrácia Álom Seregébe (röviden JÚDÁS), gondolom, hallott már az ellenzéki szövetségről?

Na, ez is valami olyan lehet, mint az az ősi bölcsesség, hogy „az avas szalonna vérré válik”.  Amikor ennek utánakérdeztem János bácsinál, azt felelte: - Hát ha az asszony avas szalonnát pakolt volna fel nekem a kaszáláshoz, az biztos vérré vált volna, amikor hazaérek.

                                                  Egészséges életmód      

Hetek óta gyötör a gondolat, hogy valamit nem jól csinálunk,  és nem csak a kis., családi közösségünkben, hanem úgy nagy általánosságban a magyarok (inkább csak az itthoni többség, nem a határon kívüliek.)  Végre tisztázódott, miután beolvastak nekünk a rádióban, tv-ben és újságokban is: Nem élünk/étkezünk egészségesen!

És tényleg, rövid leltárt készíve az eltelt, most már több mint egy év napjairól és azok hozamáról,  jó néhány kiló felesleg  megjelenéséről kell beszámoljak az amúgy sudár, közel nyolcvan éves termetünkön. Pedig nem is főzőcskézünk itthon  állandóan, és végiggondoljuk, volt-e e elég hal, zöldség és és és... És volt. Hát akkor hol a baj?  Ja, hogy a járvány miatt nem mozgunk eleget? De mennyi lenne az elég?

Igen, megvan! Nem csak azt esszük, amivel a konyha szolgál, hanem esszük egymást is rendesen, és ezt a parlamenttől az utcáig, és a most már a megnyílt teraszokig, mindenüt, és majd mindenki.

Na, ezt kellene abbahagyni, és akkor a járvány és annak mellékhatásai is lecsengenének.

Parlamenti szokásos

„Mai témánk a szépkorúak nemi életének digitalizálása”. A kormánypárti szószóló előadja, hogy az utóbbi időben az ellenzék sűrűn bírálja a kormány viszonyulását a szépkorúak nemi életéhez, ezért szeretné vita tárgyává tenni a témát. A kormány álláspontját a szépkorú férfiak sajnos erősen befolyásolják, ezért szeretné, ha széles körű és némi-nemi politikai elfogultságtól mentes döntésre jutna ma  a parlament.

Az első hozzászóló természetesen az ellenzék oldaláról jön. Ezt a napirendi pontot ők hosszú harc árán vívták ki, ezért feláll és ordít: - Ez így nem mehet tovább, a kormány lop és csal, és átok rá. De szerencsére jön 2022, és akkor akasztófa vár mindenkire...

Következik egy másik ellenzéki párt szószólója, és elmondja - lásd mint fent, és megtoldja azzal, hogy elővesz egy kalodát és beleül:  - Na, ez vár Önre elnök Úr, a jövő évben. És szépen sorra ismétlődnek a koholmányok, a „miért” fel sem vetődik, mindenki mint tényt állapítja meg, hogy a kormány így meg úgy, megokolni nem kell.

Végre szóhoz jut a Kormányfő is. Nyugodtan felsorol tagadhatatlan számadatokat, hogy az utóbbi tíz évben ez meg az a többszörösére nőtt, és felkéri az ellenzéket, hogy esetleg maradnának annál a témánál, amit ők kértek.

Erre felrobban a gyűlés. Ebből elég. A szólásszabadság ilyen nyílt megtagadása nem csak az égbe, hanem Brüsszelébe kiállt, és megismétlik, hogy a kormány nem hajlandó a szépkorúak égető kérdéseivel sem foglalkozni, hanem rabol, rabol és rabol…

Vége a gyűlésnek, kiürül a terem, egyszerre fény gyúl, és megjelenik Ádám és Lucifer. Ádám: - Mely országba és milyen népnek a körébe hoztál ó Lucifer? Lucifer: - Nem tudom.

Őszintén mondom, én sem tudom.

A minap egy német adó híreit hallgattam, a riporter az után érdeklődik, hogy a hiteleket hogyan osztják szét az európai államok között. A brüsszeli, ezekért felelős elmondja, hogy öt ország már jelentkezett, kettőnek (Portugália, Spanyolország) már meg is szavazták a milliárdokat, és valamikor ősszel majd ki is osztják, de valószínű, hogy az egészet újra kell tárgyalni, mert Magyarország valami privát egyetemeknek akarja odaadni a pénzt, és ez tűrhetetlen.

Tudtommal erre a pénzre mi nem is jelentkeztünk, és egy kuratórium által vezetett egyetem nem privát. Na de ez nem érdekelte a német adót, világgá kürtölte, hogy „megint ezek a magyarok”, és már látom is néhány „magyar” európai képviselő örvendő pofáját: „Igen! Sikerült”.

Nos, én, mint szépkorú, szóval a nemi életemmel kapcsolatba hoznám a brüsszeli hazaárulóinkat, és…Szégyelld  magad András, ilyesmire gondolni is, hát még leírni…

Ez van

Eddig és ne tovább! Szajkózhatja a kormány, ahogy csak akarja, hogy itt demokrácia van, a tények beszélnek.

Hát kérem, négymillió (megtévesztett) ember beoltatta magát, erre a többség, a fennmaradó milliók szenvedjenek megszorításoktól? Na ne mán!

Én már a rendszerváltás után (amiért mindannyian megküzdöttünk így vagy úgy) fel voltam háborodva, hogy nem törölték el a vezetői jogosítványt. Micsoda diszkrimináció, hát ezért küzdöttünk? Én már akkor sejtettem, hogy mi lesz itt, ha  eltűnik a kommunista frakció. Na tessék, itt van, most már nem csak látjuk, de érezzük is a következményeket. Mi, akik hűek maradtunk az elvhez, szenvedjük meg a legrémesebben, hisz a vezetőink, az égő fáklyák, beoltatták magukat, ki tudja mivel kényszerítette rá őket ez az átkozott kormány! Ezek után kérdés, érdemes-e még hűnek lenni?

E szerény írás szerény szerzőjeként ezt próbálom megválaszolni. Hát kérem, szerény véleményem szerint a hülyeség legyőzi a hűséget. Csak így tovább, aztán ha majd köhögni tetszik, és sem ízt, sem illatot nem tetszik érezni, akkor már nem is kell oltakozni, kitartást hát, elvtársak!

*************************************************************************************************************************

                                                                  Álom

Ha én kormányfő lennék, jaga digi daga dum… Egyszerűbbé, átláthatóbbá tennék mindent. Összehívnám a parlamentet egyetlen utolsó ülésre, és életbe léptetném a leegyszerűsített Alkotmányt: A törvényeket be kell tartani. Ennyi.

Nem hozunk új rendeletet/törvényt, a rossz törvény/rendelet az, amit nem tartanak be, tehát szétküldjük a Képviselőket oda ahonnan jöttek (na nem egészen oda, fujj piszkos fantázia), és ők lesznek a rend, fegyelem megfigyelői, azaz besúgók, az élet megy tovább a megszokott rendben. A Parlament kiürült termét díjátadásokra használnánk. Sportoló, művész, orvos, tanár, élmunkás, öreg, fiatal, nő, férfi s azok a „mások” is naponta ünnepélyes keretek között vennék át a diplomákat, serlegeket, jelvényeket, mivel mi jár, de ezeken nem lehet név és dátum sem, mert minden szökőév február huszonkilencedikén vissza kell szolgáltatniuk a kapottakat, és újra kiérdemelniük. A pénzdíjak kamatait megőrizhetik, de az alapösszeget pontosan vissza kell fizetni, aki nem tudta kamatoztatni, az meg sem érdemelte alapon.

Magam mellett tartanék néhány tanácsadót a szakterületek hozzáértőit, nem, nem lesznek miniszterek, csak hivatalnokok, pontos munkaidővel, fizetéssel és ezeket minden nap ellenőrizném, hogy végzik-e a feladataikat, és ezáltal kényszeríteném őket arra, hogy ellenőrizzék a szakterületükön dolgozókat, és azok is a beosztottjaikat, így, ügyesen, a piramis aljáig.

A Zászlónk színében megmaradna a piros és a zöld, hogy képviselje a pirosakat és zöldeket, de a harmadik szín a kék lesz, ezek nem akarnak sem piros, sem zöld lenni, ezért kékre verik őket a pirosak és a zöldek. Rend lesz itt kérem, jaga digi daga dum.

                                                        Gondolatok a könyvtártól távol

A minap, kora reggeli ide-oda menésemben egy padon alvó, jól betakart hajléktalan mellett vitt az utam. A meleg beköszöntével mindennapos jelenség ez, de a pad mellett, félig nyitva, a földön (mint ahogy nálam is, az éjjeliszekrényen) egy könyv hevert. Ez az ember olvasott! Nem tudtam kivenni a könyv címét, mert hiányzott a borítólap, de mit ad isten, olyan száz méterre, a sétány közepén ott hevert, ide söpörte a szél. Olvasom: Simonffy András Kompország katonái.

Felvettem, hogy visszajövet odaadjam neki, de olyan félóra múlva ő már összepakolt a bevásárló kosarába és tova lett. Beszorítottam a vékony kartont a pad lécei közé, hogy este, ha visszajön, megtalálja, és hazajöttem. Ö egy borítóval szegényebben, én egy élménnyel gazdagabban zártam a napot.

Elgondolkodtam. Testét nem láthattam, arcát sem, csak a hálózsákból valahogy kibújt bokáit, abból ítélve fiatalember lehetett. Kérdéseket teszek fel magamnak, válaszok nélkül. Itt van egy olvasott fiatal. Miből él? Meddig és miért? És főleg, mit akar, egyáltalán akar valamit? Á, magas ez nekem.

A minap egy nyugati adóban több órás kínlódás után (csak én kínlódtam) megválasztották az év legjobb énekesét, elárasztva olyan jelzőkkel, hogy borzalmasan, rettenetesen, iszonyatosan szép volt, majd elhangzott a kijelentés, hogy minden idők leg-leg-legebbje, és ez minden évben megismétlődik. Valamikor egy évszázad kellett, hogy megszülessen egy Caruso, most évente több százból válogatják ki az éppen a divatnak megfelelőt. Egy olyan dalszövegért, ami nyolc óra munkát, nyolc óra pihenést és nyolc óra szórakozást hirdet, Kossuth díj jár, de elmarad a figyelmeztetés, hogy a szerző nyolc perc tanulást is iktasson be a fiatalok napirendjébe. És most, amilyen koronás kedvem van, sorra vehetném a festészetet is, ahol külön művészet rájönni, hogy mit is látok. Meg aztán az irodalom! Én nem vagyok író, én csak szösszenek időnként, de az a nagybani termelés, ami a könyvesboltok polcait megtölti, ijesztő, és az elő- és utószavakban egymást az egekbe dicsérő szerzők sokasága óhatatlanul felveti a kérdést, lehetséges ez? Választ, mint minden másra, az idő ad, ha lesz még!

Na de valami igényesebbet is. A mellettünk épülő lakótelep befejezéshez közeledik, de elkészült már az előtte kanyargó sétaút a csodaszép, vese formájú tavacskával. Épp mellette megyek el, amikor egy velem egyidős házaspár hölgytagja megszólal: - Na nézzenek oda, bezzeg aranyhalakat már nem tettek bele, tudja, a tavaly, amikor Bécsben…

Nem folytatom, mert siettem, el a mondóktól és mondanivalójuktól egyaránt.

Hülye hangulat torz szüleménye

Címszavaim: demokrácia, népuralom/hatalom, háttérhatalom.

A démosz, azaz a nép, ha kézzel nem is fogható, de kétségtelenül itt van, s talán még én is benne vagyok (bár néha kétlem, na de erről majd máskor).

Közbevetve, a háttérhatalom fogalmát, a megfoghatatlant igyekszem magamnak megmagyarázni, s azzal, aki ezt olvassa, elhitetni.

A világon a sok kérdésre mindig a legegyszerűbb adja a megoldást. A háttérhatalom a pénz vagy PÉNZ (igen, így helyesebb) hatalmát jelenti. A sok pénz automatikusan biztosítja a folytatást: bármennyi is van, mindig több kell, megőrzéséhez meg hatalom kell. Ennyi. Ez a vastörvény. Megvan a közös cél, a többi jön magától. A néhány száz dúsgazdagnak időnként vissza kell juttatnia némi aprót a milliárdok számára, hogy legyen, ki növelje a tőkét. Kész. Örökre.

Na de inkább foglalkozzunk a butaságra ítélt démosszal. Emlékszem, gyermekkoromban Marosvásárhelyen a katolikus temető bal oldalában volt egy árok, oda - nem is temették, hisz se pap, se kántor nem lehetett - csak elhantolták jeltelen sírokba az öngyilkosokat. Aztán változtak az idők, és ők is tisztes temetésben részesültek, és tovább változtak - mi mást tehetnének - az idők, és szekták jelentek meg, melyek öngyilkosságra buzdítottak több tucat embert (rajongót, hívőt), kik téves hitek ártatlan áldozataiként pusztultak el. És az idő nem állt meg, ma politikus hajtja öngyilkosságba pártjának tagjait. Ő persze nem lesz az, ő hangoztatja és terjeszti tovább gyilkos szavait.

A démosz pedig a kommunizmus egyenlősdijét játszaná, ami nem is lenne baj, ha nem annak legalsó szintjén tenné. Nem megy be a Gundelbe vagy más sokcsillagos étterembe, mert nem tudja, mit kell tenni a sok késsel, kanállal, villával és egyéb fölösleges cifraságokkal, nem jár olyan helyekre ahol „viselkedni” kell, mert nem tanítja erre senki, és minek is?

Hát akkor rajta, legyen meg a nép akarata. Vályút a Gundelbe, s fakanállal üljük körbe az asztalt. És valljuk hangosan: az én vétkem a te bűnöd, én a tévedhetetlen nép vagyok, a demokrácia ura.

Rajta, de engem tényleg tessenek békén hagyni.

                                                            Közgyűlés

A közös képviselő megnyitja az ülést, ismerteti a napirendi pontokat, majd az Egyebek-hez hozzáfűzi: miután a múltkor még jegyzőkönyvbe is foglaltuk, hogy Panaszokat nem fogadnak el, csak Észrevételeket, mert a panaszok bántják az egész közösséget. Ezért most az olyan levelek, amelyek a melegvíz-ellátást, kukaürítést, folyosó tisztántartását, postaládák megrongálását, közös területek és a lift használatát érintik, nem kerülhetnek napirendre, csak ha majd építőjellegűek lesznek. Addig is hallgassuk meg János alelnök urat, aki észrevételeket kíván tenni. –János, tied a szó.

-Hát kérem, arról van szó, hogy Péter gyűlöl engem, és valamit tenni kell, ez így nem mehet tovább. Péter:  -Na de hát ez aljas rágalom. János:  - Hallják, nem elég, hogy gyűlöl, még hazudik és rágalmaz is! Itt tenni kell valamit.. Péter: - De hát mit csináltam? János: - Na még csak az kellett volna, hogy csináljon  is valamit. Pont ez a nagy baj, hogy gyűlöletében bármikor csinálhat valamit ellenem vagy a feleségem ellen. - De hát a felesége… - A feleségem hagyjuk ki a játékból. Én nem állok jót magamért. Kérem, nézzék azokat a szemeket, hiszen ez az ember gyilkolni képes. Kérem, ellenőrizzék, van-e e nála fegyver! Ez mindenre képes. Szóval nem tesznek semmit..

Ábel: - De hát uraim.. Káin: - Na, maga aztán igazán fogja be a száját, ismerős maga nekem valahonnan.

Képviselő: - Uraim, uraim, demokráciában vagyunk, szólásszabadság van, hagyják, hogy János fejezze be a mondanivalóját, és utána majd önök is sorra kerülnek.

János: - Itt tettek kellenek, a szavakkal semmire sem megyünk, és én önvédelemből cselekszem. Feláll, kihúzza maga alól a széket, és leüti Pétert. Káin azonnal ugyanazt tenné, de Ábelt nem lehet kétszer átverni, ő is olvassa a bibliát, és a véletlenül nála levő konyhakéssel leszúrja Káint.

A gyűlést sajnos be kell rekeszteni, mert a rendőrség kiszállt, hogy Pétert, mint gyanúsítottat, a közügyek zavarásáért letartoztassa.

Másnapra bekérték a Jegyzőkönyvet a Közös K.V.-től.

„ - A szokásos havi gyűlésünket Péter és Ábel gyűlöletkeltő magatartása miatt sajnos nem tudtuk lefolytatni. A Társasház két pártra oszlott, a Péter és a János Pártiakra. Mától kezdve felfüggesztjük a demokráciát, és valami mást csinálunk, még nem tudom, hogy mit, de megcsináljuk.”

Mindez nem érdekes, akár el se olvassák. Ami engem igazán foglalkoztat: a kamaszkorunkban énekelt „Na, nézd a tökfilkót, milyen szerelmes” c. slágerbe hogy került a Pikk dáma? Melyik az a kártyajáték, ahol a tökfilkó és a pikk dáma együtt lehet?

Kérem, kérem, esdeklem…

                                                      Unalom

Valamit tenni kellene, ez a szürke egyhangúság, bezárkózottság megöl. Naponta felkelni, estig hallgatni a járványhelyzetet két változatban (természetesen szöges ellentétben egymással), és este újra lefeküdni, azt sem tudva, hány óra van…

Mától teszek valamit, na nem rá, hanem fordítok a programon: este kelek fel és reggel fekszem le, vagy fel sem  kelek, vagy le sem fekszem, vagy állva alszom és fekve járok…mit lehetne még? Ja, tényleg, fel is köthetem magam, akkor nem kell se állni, se járni, és a légzési nehézségeim is megszűnnek. Most már csak az a kérdés, hogy a Tv-vel szemben vagy háttal tegyem, és melyik adót állítsam be, mert utána nincs válogatás! Ha a kormányhíreket nézem, azok még lebeszélnének róla, inkább az ellenzéket kell hallgatnom, ők még meg is dicsérnének érte.

Érdekes ez a parlamenti légkör. Fel sem vetődik, hogy mi a kérdés, és már ész nélküli veszekedést kezd az ellenzék, a legostobább vádakat vagdosva a kormányhoz. Természetesen nem egyeznek meg, mert minek is tennék, és tulajdonképpen nem is akarnak, és láss csodát, ez sokuknak ott bent és itt kint is nagyon jó, és így van ez rendjén, mert nem is az a cél, hogy mindenkinek jó legyen, hisz két részre van osztva/szakítva az ország, és ezzel változatosságot hoznak a mindennapokba, mert végül is nem lehet, hogy engem követve mindenki felkösse magát…

A minap azon vitatkoztak, hogy egy bizonyos oltóponton miért nem oltanak. A kínosan feszengő polgármester bevallotta, hogy hát annak több oka is van, de a kitartó kérdező csak kikényszerített legalább egyet a sokból: - Hát talán először azt mondanám, hogy azért, mert nincs oltóanyag…

Istenem. Otthon vagyok. Hatvan évvel ezelőtt egy pesti turista az eldugott kis székely faluban délben megkérdezte Jani bát: - Mondja bácsi, maguknál miért nem harangoznak? - Hát annak nagyon sok oka van. - Egyet mondjon legalább! - Hát talán elsőnek azért, mert nincs harang. - A többit ne is mondja, bácsi!

                                                          Temetés

Végignéztem, habár tisztában vagyok vele, a nagyképüék lekicsinylően szólnak majd, miszerint művelt ember ilyesmire nem szánja a drága, gondolkozásra érdemes idejét. Sőt, ma utána is olvastam a dolognak, és olyan, nem elhanyagolható részleteket tudtam meg, melyeket sietve osztok meg más, vélem egy szinten levőkkel.

Hát kérem, egy meztelen nő a temetés ideje alatt felmászott Viktória királynő szobrára, és onnan könyörgött a világnak, hogy „mentsék meg a Földet“. A rendőrök (nem tudom mijét és hogyan) fogták, éselhurcolták a helyszínről.

Na már most, kérdem én, ha ez a bátor hölgy a Mount Everestre mászik fel meztelenül, élete végéig elhalmozzák kitüntetésekkel, díjakkal, és még az ükunokája is gazdagon él tettének emlékéből.
És az egy öncélú tevékenység lett volna, hisz csak magának akarta a dicsőséget, és most, amikor értem, érted,értünk mászik a szoborra,  meghurcolják. Igazságtalan a világ. Melyben az egyik ember kihasználja a másikat, de soha nem hallom,hogy a másik is kihasználná az egyiket, ugyanakkor vigasztal, hogy talán ő is kihasznál egy másik egyiket, és akkor bezárul a kör.

Na de vissza a Temetésre. Őfelsége kívánságára nagyon egyszerű ceremónia volt, igaz, ebbe besegített (mondták a riporterek)a koronavírus is. Az a félmilliárd ember, aki ezt végignézte, és több tucatnyi ország, ahol egy percre megállt az élet, bizonyítják, hogy az egyszerűség sikerült.

Mondom mindezt, mert én igazán tudom, mi a temetés. Marosvásárhelyen közvetlenül a román temető (akkor még csak egy volt) mellett nőttem fel, és ott a legegyszerűbb elhantolásnál is az özvegy rikoltozva dobta magát a sírba a férje után, a többi rokon meg utána hogy kihúzzák, és a temető kapujában a „pomána“-osztás feltette a koronát az egyszerűségre. Aki bírja-marja alapon aki élelmes volt, pálinkát és kalácsot is kapott, na jó, kicsit összekaptak a rokonok, akik már ott helyben elkezdték az örökség szétosztását. Nahát, ilyet csak álmodhatott Öfelsége.

Na de ne legyek ünneprontó (egyáltalán lehet ünnep egy temetés?), kéltségkívül érdemes volt bámulni, még az időjárás is elfeledkezett angol magamivoltáról, és ragyogott a kék ég.

Gyárfás András "villanásai" 2.r.

Új világ

A járvány mindent megváltoztatott, szokásainkban, gondolkozásunkban, egymáshoz és minden máshoz való viszonyulásunkban. Okosok vagyunk, na jó, egyesek okosabbak - de ezt most hagyjuk -, és ez az okosság/józanság arra buzdít,hogy a megváltozott világot vegyük a kezünkbe és mi irányítsuk azt, ne egy buta, gonosz vírus.

Most itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy alapjában forgassunk fel(vagy tegyük a nekünk tetsző helyzetbe) mindent. Először a buta és értelmezhetetlen”mindent lehet, ami szabad” helyett életbe léptetjük a ”mindent szabad, ami lehet” elvet, ami az igazán demokrata liberálist, meleget és hideget, mindenkit kielégít.

„Kielégít”-et írtam, mert a boldogsághoz, mint végső célhoz vezető utat le is kell rövidíteni: be kell zárni az iskolákat. (Nem igényel befektetést, én már csak ilyen tervekkel állok elé.) Tehát a tanítás már a bevált online módon megy tovább, az üres termeket pedig átadjuk a köznek.

A földszinten lesz a HIVATAL, végre egy olyan hely, ahol minden, de minden, a lakosságot érintő ügyet, szüléstől a házasságon át a halálig (öngyilkosoknak külön terem) el lehet intézni. Ide belépni csak háttal szabad, hogy az ajtónálló a hátunk közepére ráírhassa a sorszámunkat, amin majd szólítanak!!

Természetesen előzetes telefonosos bejelentkezés kéretik. Na, tehát én, mint izé, felhívom a megadott számot, és azonnal jelentkeznek: - A jelen pillanatban munkatársaink nagyon elfoglaltak, de az ön hívása roppant fontos számunkra, kérjük, hívjon később ismét.

Vagy: - Kérem, tartsa a vonalat, és üsse be a születésénél kapott kódszámot, az édesanyja lánykori nevét a nagytatája pontos születési dátumát, majd válasszon a következő lehetőségek közül:

egyes gomb, ha nem tudja pontosan, mit akar

kettes gomb, ha tudja, de nem akarja elárulni

hármas gomb, ha biztos velünk akart kapcsolatot felvenni

négyes gomb, ha nem biztos

ötös gomb, ha valamelyik gombot véletlenül tévesen nyomta meg

hatos gomb, ha elölről akarja kezdeni

hetes gomb, ha elfogyott a türelme

nyolcas gomb, ha gorombáskodni akar

kilences gomb, ha a tízest akarja inkább

tizes gomb a soron kívülieknek fenntartva

Az első emeleten megnyitjuk a boldogság-oktatást. Bemegy a boldogtalan, beállítják egy nagy kerékbe, és napi nyolc órát jár körbe. Kivétel nélkül mindenki boldog lesz, amikor hazaengedik.

Második emeleten (hej, ez lesz aztán az igazi, az ötletet az idei Dalverseny adta), aki ide bemegy, betörhet minden ablakot, akinek ez sem elég, azt visszaküldjük az első emeletre.

Harmadik emeletre csak az mehet, akinek a földszinten sorszámot adtak.

Rend lesz itt kérem. Hej, új világ, új világ, látom már az alagút végén a falat.

Új világ 2.

Egy röpke gondolatvillanással nem lehet egy merőben új világot bemutatni, mélyebbre kell ásnom magam a társadalmi, gazdasági, politikai és és… mindezeket nem lehet egy olcsó kis poénnal kicselezni.

Kezdetnek azokat a végrehajtható, de alapjaiban új rendet vázolom fel, ami nem kerül az adófizetőnek egy fillérébe sem.

Ilyen az iskolák bezárása. Mindjárt fel lehetne hívni a figyelmet, hogy az esetleg üresen maradt termekben kannabiszt lehetne gyártani a kielégíthetetlen belpiacra, és csiperkegombát kivitelre. Ezzel máris felülmúlnánk a GDP-t alkotó egyéb ágazatokat.

De kérem szépen, tegyük a szívünkre és farzsebünkre a kezünket, és számoljuk fel a parlamentet. Tudják Önök, hány milliárdba kerül az a cirkusz? Nem? Én sem, de mindegy, nagyon sokba, és akkor egyúttal a minisztériumokat is mindenestől, szóvívók, titkárok és – jaj, most megöl a röhögés - a”tárca”nélküli miniszterekkel együtt.

       Tárca nélküli, hát ez mégis mi, tárca nélkül és miniszter, nééélküliii…

(Szól a nejem: András baj van? Olyan hangokat hallok, hogy megijedtem. Mit csinálsz?  Sírsz, nyögsz, szenvedsz?  -Á, csak írok. - Akkor jó, de azért kicsit csendesebben, más is van a házban.) Na de igazán, tárca nélküli miniii).

       Na jó, leírom, mi jutott eszembe.

A svájci menekülttáborban a főnök észrevette, hogy a pénzt csak úgy begyúrom a zsebembe, és rám szólt: - Herr Gyárfás (ez igazából valami obszcén Ghiarfa….volt), Svájcban a pénz nem az öné, hogy azt tegyen vele, amit akar, a bankó az államé, csak a ráírt összeggel rendelkezik ön , megkérném, amint lehet, vegyen egy tárcát magának.

Másnap le is mentem a kis vegyesboltba, és délután már jelentkeztem is a főnöknél: -Herr Siegg, a legolcsóbb tárca negyven frank, és nekem pont negyven frankom van, és ha most megveszem a tárcát, mit tegyek bele? Megmentette a pulton megszólaló telefon, így csak intett, hogy mehetek.

Na de vissza az egyesek szerint már most (amikor még ki sem dolgoztam a pontos menetrendet) lehülyézett javaslatomhoz.  Mégis, hogy képzeled el a hajót kormányos nélkül?

Hát először is inkább egyetlen kormányos sem, mint egyszerre tíz millió. Aztán a mi hajónk több ezer éve leeresztette a horgonyt Európa legcsendesebb részén, nem kell ide se kapitány, se kormányos.

Tudják Önök, mennyibe kerül egy választási kampány? Az a rengeteg óriásplakát és hirdetések, és és és.. Nem tudják? Én sem tudom, de sokba, és ezt a pénzt is ki lehet osztani a nyugdíjasok között.

Különben már régen, fájóan látom, hogy mennyire igazságtalan, megosztó ez a nyugdíj. Az rendben van, hogy kb. egyszerre kapjuk meg, ha elértük azt a bizonyos kort vagy kórt, de kérem, az egyik ennyit és a másik annyit? Hát nyugdíjas nem egyenlő nyugdíjassal? Na ne, ez rasszizmus, fasizmus, kommunizmus.

Vegyük például az orvosokat. Kisgyerekkoruk óta arról álmodnak, hogy majd gyógyíthatnak, jót tehetnek, és ezért tanulnak, tanulnak, és dolgoznak egy életen át, és elérik álmukat. Más kisgyermek végig arról álmodozik, hogy egy életen át nem csinál semmit, és a sült galamb a szájába repül, és ez többeknek sikerül is. Mindkettő elérte álmát, hát nem ugyanannyi járna mindkettőnek?

Na de majd az Új Világban teszünk róla, hogy igazság Legyen!

Ja igen, ezt most még gyorsan. Teljes mellszélességgel a nyitások mellett vagyok, azaz tőlem nyissanak, színház, mozi, éttermek, edzőtermek stb. mind, de a múzeumokat még ne, különösen a történelmi meg irodalmi témájukat ne, a tömeget, ami ezekben összeverődne, meg kell védeni a fertőzésektől.


Új világ 3.

Az Új Világban másképp kell viszonyuljunk az időhöz is, nem lesz többé múlt és jövő, csak jelen . Mit érdekel engem, mit kotyvasztottak össze a béna ősök, s mi vár az utánam jövőkre! Na mit? Semmit! Értik, semmit, én csak boldog akarok lenni és ehhez alanyi jogom van.

Apropó (vagy apopó) jog! Ezentúl a törvényszéken (azért ez sem maradhat így) nem a bíró teszi majd fel a kérdést a tettesnek, hogy miért és hogyan is követte el ezt vagy azt, hanem az esküdtekkel szemben állva, szavahihetően kell bizonyítania, hogy miért nem kellett volna elkövetni ezt vagy azt.

Szemétdombra az előre megírt törvénykönyvvel, hisz most már tudjuk, hogy minden egyed más és más nemileg és némileg is, és nem lehet besorolni ilyen-olyan paragrafusok közé, és ismét mondom: mindent szabad, amit lehet.

Most vissza az időhöz, mert az sürget. Ki kell iktatni ezt a hülye és bonyolult rendszert, hogy évek, hetek, meg napok. Mondjuk inkább azt, hogy mától kezdve minden nap kedd, és kész.

Hogy miért éppen kedd? Hát péntek semmi esetre, mert akkor mindig porszívózni kell a lakásban, és ha valami gyűlöletes, hát akkor ez az, és hétfő azért nem, mert állandóan munkába kellett menni, szerda meg semmiképpen, mert csütörtökön jön a bejárónő, előtte tehát rendbe kell tenni a lakást, mert mit szól az a nő, ha meglátja ezt a kuplerájt, és csütörtök azért nem, mert akkor megjön az a nő, aki uralma alá vesz mindent, kávézik egy keveset, no meg a cigarettával ki kell menjen a teraszra (mert ő nem olyan), és kicsit elbeszélget erről-arról, és megkérdi, hogy jövő csütörtökön mit kell tennie, és miután letelt az ideje, három óra után felvesz négyórányi díjat és elmegy, szombaton meg nyílik a hetipiac és azt áttesszük keddre, és többé nem kell szombat és vasárnap sem, hiszen azoknál unalmasabb napot el sem tudok képzelni,  de ne menjünk bele a részletekbe, mától kezdve minden nap KEDD lesz, és kész.

Huh, ez nem volt könnyű, de nem riadok vissza az Új Világ nehézségeitől, és jövő kedden folytatom.                           

Új világ 4.

Mielőtt tovább lépnénk az Új Világba vezető úton, vigyázva, nehogy a tabula rasa-val leseperjük a drága kínai vázát az asztalról, leírom azt a képet, ami örökre megmarad bennem,

A reggel a szokásos, kétbotos baktatásomkor a Rákos patak partján, a joggingosoknak fenntartott ösvényen utolértem (ilyesmi sem mindennap történik, rendesen elviharzanak mellettem, de utolérni?) egy lányt, asszonyt, hölgyet. Nem is tudom pontosan, miféle volt, de így hátulról nagyon nőneműnek nézett ki, és a patak túlsó partján épülő lakótelepről hallatszó füttyszó meg ilyen és olyan hívások, megjegyzések meggyőztek, hogy csak az lehet.

Még a munka is leállt. Na jó, ez nem számít rendkívülinek, mert, miután naponta arra araszolok, ezt találom a természetesnek, de ha arra jön a főnökük, ő is biztosan beáll közéjük.

Próbálják maguk elé idézni egy világhírű, sportszereket reklámozó lap hatalmas, középen kinyitható oldalát. Futócipőtől fejpántig minden, de minden itt és most élőben. A cipő felett pár centire kivillant a boka (na nem úgy, mint a tizenkilencedik század hölgyeinek rokolyája alól, egy nagyon-nagyon kicsit másképp), és jött a feszes harisnyanadrág, ami többet mutatott mint takart, felette közel meztelen volt a felsőtest, a bal karon egy hatalmas okostelefon, amit sűrűn nyomogatott (azt hiszem, a mellette elhaladó férfiak pulzusát/vérnyomását mérhette), és a majdnem derékig omló szőke hajzuhatag, amit most éppen bal válláról a jobb vállára simított, és a teljes tüneményt lezáró hajpánt, szintén a sportszer-márka logójával.

Ez a pánt lehetett az oka, hogy amikor a pár kilométeres utamból visszafele jöttem, (most szemből nézve a domborulatokat, biztos lehettem, hogy hátulról nem tévedtem), ő még mindig ott állt (és az építő telepi munka is), akkor is igazította, mert ahogy megindult volna futni,  egy hajfonat kicsúszott alóla, és akkor elölről kellett kezdenie, most a bal válláról a jobb vállára, sej haj…

E történetnek meg kell maradnia, mert az Új Világban sok ember csak ennek köszönhetően lehet majd boldog, bár az én elgondolt megoldásom sokkal „ kézzelfoghatóbb”, és már most, azonnal, bármilyen néminemű boldogtalanság elűzésére alkalmazható lenne.

Javaslom: tereljük össze a magukat boldogtalannak tartókat, legyenek hosszabb-rövidebb ideig karanténban, és hallgassák egymás és saját maguk panaszait reggeltő estig, és hamarosan rájönnek, hogy ők a legboldogtalanabbak a világon, és utána boldogan mennek haza.

Új világ X

            Nem tudom, talán sorozat-befejezőnek/végcikknek kellene ezt hagyni, de most jött rám, hogy megírjam, tehát írom, mert ha valami sürgős, azt az én koromban nem lehet halogatni.

A munkavégzés, mint olyan, lassan megszűnik, mindent átvesznek a humanoid robotok. Eleinte túlnyomórészt a fizikai munkát, majd minden rutinfeladatot: vakbélműtét, szívátültetés, fogorvos (hahaha), színdarab-rendezés majd –írás, újságírás, politika… a lista végtelen. Ekkor megjelenik az első robotot készítő robot, még emberi felügyelet mellett, de hamarosan önállósul, és a kör bezárul. Nincs már az emberre szükség, a földet benépesítik a gépek.

Furcsa mód, néhány évtizeden át a teremtő ember itt-ott - néha járvány formájában feltűnő DNS-ek révén - befolyásolja a teremtést/termelést, de egy távol-keleti robotnak sikerül kiirtania örökre a bajt, és uralmuk alá veszik az Új Világot.

Az emberek elmenekülnek. A milliárdosok magángépeiken valahova a Marsra, a magamfajta egyszerűek a Hold túlsó felére, néhányan meg a sarkvidéket próbálják benépesíteni, de ott is utolérik őket a robot-jegesmedvék, hiszen valamit ők is kell egyenek.

Az egyik írásra teremtett robot feljegyzi, hogy egy adott pillanatban a gép-társadalom feladta a gépi újratermelésüket, érthetetlen módon párok kezdtek kialakulni, és valami diszkrét reszelés - fémes cuppogás után kilenc hónapra megszületett a kicsi robot. Sok ilyen után elkezdődtek a civakodások a párok/családok/csoportosulások között, majd ez odáig fajult, hogy mindenestől elmenekültek a Földről.

Egy Szuperrobot valahogy lemaradt a zsúfolt csészealjról, és unalmában agyagból elkezdett gyúrni-faragni egy bábut, két hosszú alsó végtagot, törzset két lelógó, minden irányban mozgatható kart, egy rövid felső részre egy labdát, azon vágott egy nyílást (száj?), majd két csillogó valamit (szem?), két ronda kagylót(fül?), és azt mondta rá: „Ádám”. Másnap,  mert megtetszett neki, készített még egyet, de amikor a fejrészen azt a nyílást (száj?) akarta kivágni, Ádám lefogta a kezét.

A Szuperrobot még csak annyit mondott: „Éva”, majd ő is felszállt, és megkezdődött a Szép Új Világ.


Adalék

Meg sem száradt a tinta a fenti Tárcán, máris jönnek a jószándékú (tudjuk ugye: a pokolba vezető út...) figyelmeztetések, hogy Ádám, de Éva fejéról is lemaradt a két kis lyuk (orr). (Vajon  lesz-e erre szükség, lesz még akkor levegő a földön?)

A nyájas hölgyolvasók tábora életet fenyegető megjegyzéseket ír: hogy tudtam elhagyni  a nők legfontosabb szervét?! Hogy mi a nők legfontosabb szerve - tekintettel a tizenkét éven aluliakra – arről most nem nyitnék vitát.

Tisztelt Hölgyeim, védelmemre fel kell idézzem az ókor egyik leghíresebb történetét.
Archimédesz, amikor végigrohanta a várost Heurékát ordibálva és végre hazatért,  nejét egy sodrófával a kezében találta:  - Ide figyeljen maga vén bolond! Beültem a száz literes kádba, kiszorítottam minden vizet, és amikor kiszálltam, egy dekát se, érti, egy dekát se fogytam! Egybként ki az a Heu Réka?? Ki az?

Archimédesz belátta, hogy a hajók nem azért úsznak, mert ő fel- vagy kitalált valamit,  hanem ő azért talált fel vagy ki valamit, mert a hajók már régóta úsznak. Aztán megnyugodott, hogy ha mást nem, hát legalább egy gyerekdalt mégis neki köszön a világ: „Minden vízbe mártott test, kis angyalom  / a súlyából annyit veszít, kis angyalom / amennyi az általa / kiszorított víz súlya, kis angyalom.“

Új világ 6.

A jövő Világa, az Új Világ megtermi áldását: nem lesz többé válás. A jövőben, ha valamelyikük - legjobb esetben mindkettőjük - kijelenti, hogy „na, ebből elég”, akkor jelentkeznek majd - nem a pártanácsosnál hanem - a sebésznél, és az átműti őket: a férj lesz a feleség, és ugye, logikus, a feleség a férj. Ennél nagyobb változást nem hiszem, hogy valaki is el tudjon fantáziálni, és mindez jóval kisebb fájdalommal is jár, mint a szokásos válás, hisz ezt altatásban végzik, így a lélek nem sérül. (Na jó, perverzek akkor is lesznek: férfiak, akik kitartanak amellett, hogy már pedig nekik egy másik nő kell, meg a nők, kiknek egy másik férfi. De majd gyógyítják őket.)

A gyerekek? Mi van velük?  Ne tessék viccelni, hisz az Új Világban, ahogy megszületnek, rögtön választanak majd nevet, nemet és pártot is, ahova ahová majd belépnek. Ne tessék őket félteni, és ne próbálják ósdi elvek mellet nevelni, hogyasszondja tudás, erkőlcs… mindjárt röhögő görcsöt kapok, hát hol él a nyájas olvasó, hát nem veszi észre, hogy itt az Új Világról van szó?

Hogy ne pusztába kiáltott/írott szavak legyenek és termékeny földbe/talajba hulljanak a jóslataim, kérem, sürgősen olvassák újra Énok könyvét, a Szentírást és Nostradamust, Marx Tökét kihagyhatják.

És akkor most rátérhetünk az Új Világ egészségügyére. Már rég tudjuk (a rómaiak több ezer éve), hogy mens sana in corpore sano, azaz a lélek tesz beteggé és a test gyógyít.

Félre minden ilyen olyan  -ológussal (tíz kezemen sem tudom megszámolni őket, annyi van), maradjon csak a pszichológus, és vessék be azt az elvet - amit szintén több ezer éve tudunk -, hogy csak a hülye boldog. Az Új Világban, aki nem érzi magát boldognak, elmegy a pszichológushoz, és akárcsak a régi mai világban, ott elhülyítik, és ezzel boldoggá teszik. Én már voltam ott, csak tudom.

De miért is voltam? Svájcban, elérve a nyugdíjkorhatárt, a cég ajándékként kifizetett egy pénzügyi tanácsadót és egy pszichológust, hogy az egyik felkészítsen lelkileg, a másik meg „zsebileg” a várhatókra. A pszichológus megkérdezte, mennyi nyugdíjra számítok, aztán egy órán át beszélgettünk arról, hogy abból hogy lehet kijönni. A pénzügyi tanácsadó is ugyanazt a kérdést tette fel, majd rátért, hogy az estleges lelki traumákat, melyeket a fizetésem és nyugdíjam közti lényeges különbség okoz, ő hogyan hárítaná el. Ennyi.

Boldog vagyok, és már most jöhet az Új Világ.

BLU201205-7807-1810